Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv 2008 – 2014
Szerkesztette: dr. Pereszlényiné Kocsis Éva Lektorálta:
dr. Baranyi Imre dr. Bottyán Menyhért dr. Györgyi Lajos dr. Pereszlényiné Kocsis Éva Szabó Győzőné
2008. június 20.
-2-
A 2008-2014. időszakra szóló Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közoktatás-feladatellátási Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Tervet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2008. június 20-án ajánlás formájában kiadja
Felelős kiadó: Fejér Andor a megyei közgyűlés elnöke
A Fejlesztési terv elkészítését szakmailag segítette: Dr. Györgyi Lajos dr. Pereszlényiné Kocsis Éva Csidérné Lévai Anikó Sinka Albert Stelli Tibor
irodavezető irodavezető-helyettes főtanácsos vezető-főtanácsos főtanácsos
dr. Bottyán Menyhért dr. Vincze Sándor
közoktatási szakértő közoktatási szakértő
Szabó Győzőné dr. Németh Miklósné Császár István Horváth Ildikó Tóth Jánosné
igazgató igazgató-helyettes MPI munkatársa MPI munkatársa MPI munkatársa
Közreműködtek: intézményfenntartók (települési önkormányzatok, társulások, egyházak, alapítványok) megyei nevelési-oktatási intézmények
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-3-
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ..................................................................................................................................5 1.1. A megye általános bemutatása ............................................................................................5 1.2. A fejlesztési terv jogi alapja, érvényessége .........................................................................8 1.3. A következő évek várható közoktatási tendenciái a megyében ........................................9 1.3.1. A megye közoktatási rendszere, a beiskolázás alakulása ......................................... 9 1.3.2. Az élve születések számának alakulásából adódó következtetések ....................... 14 1.3.3. A 9. évfolyamos tanulók számának az alakulása ................................................... 14 1.3.4. Beiskolázási létszámterv ........................................................................................ 15 1.4. Felelősségek és feladatmegosztás a közoktatás közszolgáltatásban ...............................15 1.5. Az önkormányzatok együttműködésének alapelvei ........................................................17 1.6. Az esélyegyenlőség biztosítása és az egyenlő bánásmód .................................................18 2. Közoktatási feladatok fejlesztése a megyében ....................................................................22 2.1. Az óvodai nevelés közszolgáltatás fejlesztése ...................................................................26 2.1.1. Helyzetelemzés, óvodáztatási terv ................................................................... 26 2.1.3. Feladat-és időterv ............................................................................................. 29 2.1.4.Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása ....................................... 30 2.2. Az általános iskolai nevelés-oktatás tartalmi, intézményhálózat-fejlesztési terve .......32 2.2.1. Helyzetelemzés, iskoláztatási terv.......................................................................... 32 2.2.2. Fejlesztési célok, feladatok .................................................................................... 34 2.2.3. Feladat -és időterv .................................................................................................. 35 2.2.4. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer ....................................................... 36 2.2.6. Az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség biztosítása .......................................... 36 2.2.7. Gyógypedagógiai intézmények .............................................................................. 37 2.3. A középfokú nevelés-oktatás fejlesztési terve ..................................................................40 2.3.1. Helyzetelemzés, iskoláztatási terv.......................................................................... 40 2.3.2. Gimnáziumok ......................................................................................................... 42 2.3.3. Gimnáziumi fejlesztési célok, feladatok ................................................................ 43 2.3.4. Feladat- és időterv .................................................................................................. 44 2.3.5. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer ....................................................... 44 2.3.6. Szakképzés ............................................................................................................. 45 2.3.7. Szakközépiskolák ................................................................................................... 46 2.3.8. Szakiskolák............................................................................................................. 47 2.3.9. Az iskolarendszerű szakképzés tendenciái ............................................................. 48 2.3.10. A tendenciák főbb következményei ..................................................................... 48 2.3.11. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása .................................... 49 2.3.12. A szakképzés megyei irányítása ........................................................................... 50 2.4. A nevelést-oktatást segítő kollégiumok ............................................................................51 2.4.1. Helyzetelemzés....................................................................................................... 51 2.4.2. Fejlesztési célok, feladatok .................................................................................... 52 2.4.3. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása ...................................... 53 2.5. Alapfokú művészetoktatás .................................................................................................54 2.5.1. Helyzetelemzés....................................................................................................... 54 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-42.5.2. Fejlesztési célok, feladatok .................................................................................... 55 2.5.3.Feladat- és időterv ................................................................................................... 55 2.5.4. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer ....................................................... 56 2.5.5. Kockázati terv, a folyamat közbeni értékelés ......................................................... 56 2.5.6. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása ...................................... 56 3. A megyei önkormányzat intézkedési terve ..........................................................................58 3.1. A megyei önkormányzat közoktatási intézményei ..........................................................58 3.1.1. Középfokú nevelési-oktatási intézmények ............................................................. 58 3.1.2. Gyógypedagógiai intézmények .............................................................................. 61 3.1.3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium, Szolnok, Gyermekváros u. 1. .......................................................................................................... 64 3.1.4. A feladatellátás tapasztalatai .................................................................................. 64 3.1.5. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Szolnok ..................................................................................................... 65 3.1.6. Fejlesztési irányok, feladatok ................................................................................. 65 3.2. A közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv ..............................................................67 3.3. A pedagógiai szakszolgálatok, a különleges ellátás .........................................................67 3.3.1. Helyzetelemzés a pedagógiai szakszolgálati ellátórendszerről .............................. 68 3.3.2. A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás fejlesztésének stratégiai céljai ...... 72 3.4. A pedagógiai szakmai szolgáltatás fejlesztése ..................................................................77 3.4.1. Helyzetelemzés....................................................................................................... 77 4. A nem önkormányzati fenntartók közoktatási feladatellátása .........................................83 5. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány szerepe a fejlesztési terv végrehajtásában .........................................................................................................................85 6. Záró gondolatok ....................................................................................................................87 Mellékletek jegyzéke .................................................................................................................90
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-5-
1. Bevezetés A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés először a 48/1997. (VI.20.) sz. közgyűlési határozatában ajánlás formájában adta ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közoktatásfeladatellátási Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Tervét (továbbiakban: Fejlesztési terv). A megyei közgyűlés 60/2001. (VI.22.) sz. határozata áttekintette a fejlesztési terv végrehajtását, javaslatot tett a 2002-2006-ig terjedő újabb terv koncepciójára, majd a 2001. december 14-i ülésén elfogadta a 2002-2007. időszakra szóló újabb Fejlesztési tervet, melyet a 2007. decemberi ülésén 2008. június 30-ig meghosszabbított. A következő hat évre szóló Fejlesztési terv elkészítésekor elengedhetetlen a közelmúltban és a jelenben lezajló változások számbavétele, valamint az elmúlt tanévek, nevelési évek főbb adatainak, a nemzetközi, illetve hazai gazdasági és társadalmi folyamatok elemzése. A megye közoktatási közszolgáltatását, annak eredményes ellátását tehát több tényező befolyásolja. Az adatok települési, kistérségi részletekig terjedő és országos összehasonlításokat tartalmazó elemzésén túl áttekintettük azt is, hogy a Megyei Közoktatási Közalapítvány, mint a közoktatás finanszírozásának egyik fontos eszköze, tevékenységével mennyiben és milyen területeken járul hozzá a Fejlesztési terv célkitűzéseinek megvalósulásához. A kistérségi elemzést a teljes időszakra a jelenleg érvényes – a 2004. évi CVII. törvény szerinti - tagolás (7 kistérség) alapulvételével végeztük. A megyei Közoktatási Fejlesztési terv a megye valamennyi kistérségére, településére és közoktatási feladat-ellátásra kiterjedő tervezését, a közszolgáltatás lehetőségekhez képest kiszámíthatóvá tételét szolgálja. Lehetővé teszi, hogy a kistérségek, a települések, valamint a szolgáltatást igénybevevők megismerjék a megye közoktatási helyzetét, tervezni tudják annak ellátását, fejlesztését, valamint a szülők, a tanulók számára lehetőség nyíljon a tájékozódásra. Fontos feladata a tervnek az is, hogy az érdeklődő szülők tájékozódhassanak arról, hogy gyermekük óvodáztatása, iskoláztatása, illetve speciális közoktatási ellátása a lakóhelyükhöz legközelebb hol biztosított. Mindezeken túl a Fejlesztési terv bemutatja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kötelezően ellátandó közoktatási feladatokat. Ezek a tevékenységek a megye lakosságát szolgálják, igazodnak a lakosság igényeihez. A Megyei Önkormányzatnak a gazdaságos, az átlátható szolgáltatás biztosítása érdeke, hiszen központi forrásai az utóbbi időben folyamatosan csökkennek. 1.1. A megye általános bemutatása Jász-Nagykun-Szolnok megye Magyarország keleti felében, az „Alföld szívében”, hét megyével határosan, a Tisza, a Hármas-Körös és a Zagyva folyók által szabdalt területen helyezkedik el. A megye területe és népessége alapján átlagos helyzetűnek mondható. A megye területe 5.582 km2, így az ország nyolcadik legnagyobb kiterjedésű megyéje. A megye népessége 2007. január 1-én 403,6 ezer fő volt, amely 4%-a az ország lakosságának. A megye lélekszáma 1960 óta folyamatosan csökken. Ez idő óta számottevően nőtt az idősek és az idősebb felnőttkorúak aránya, a gyermekkorúak hányada jelentősen, a felnőttkorúak Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-6aránya pedig mérsékelten csökkent. 1980 óta növekszik a nőtlenek és hajadonok aránya, a házasoké pedig csökken. A megye népsűrűsége alacsony, mindössze 74 fő/km2. A születéskor várható élettartam megközelíti az országos átlagot, ami 2005-ben a férfiaknál 67,6 év, a nőknél 76,4 év volt. A megye felszíne tökéletes síkság, éghajlata szélsőséges, kontinentális jellegű. Területe kistájakra tagolódik: a Szolnoki-ártér, a Jászság, a Tiszafüred-Kunhegyesi sík, a Szolnok-Túri sík, a Tiszazug. Érinti a megyét a Hevesi-ártér és a Hortobágy területe is. A megye közlekedés-földrajzi helyzete kedvező. Kelet-nyugati közúti és vasúti fővonalak keresztezik területét, így a 4-es számú főútvonal, a 100-as, valamint a 120-as számú vasúti fővonal. A budapesti repülőtér 1 órán belül érhető el a megyéből. A megyét átszelik a Tisza és mellékfolyói: a Hármas-Körös, a Zagyva, a Tarna, a Hortobágy és a Berettyó sok holtággal szegélyezve. A folyók vízminősége igen változatos, a 2000-ben a Tiszát ért ciánmérgezés és nehézfém-szennyezés jelentős ökológiai károkat okozott. A megye északi részén található az ország második legnagyobb állóvize, a Tisza folyó felduzzasztásával kialakított turisztikai központként is funkcionáló Tisza-tó. A megye turisztikai értékei közül kiemelkedő jelentőségű a termálvízkincs és a napsütéses órák magas száma, valamint a viszonylag érintetlen és szennyezetlen mozaikos természeti környezet. A megye területének mintegy 5%a áll természeti védelem alatt. A legnagyobb kiterjedésű védett területek a Hortobágyi Nemzeti Park és a Körös-Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartoznak. Országos jelentőségűek a tiszakürti és a tiszaigari arborétumok. A megye településhálózata alföldi típusú, döntően nagy határú, amit az egymástól jelentős távolságra lévő települések alkotnak. A folyók mentén azonban sűrűbb településhálózat jött létre. A lakosság 2/3-a a 18 városban, 1/3-a pedig a 60 községben él. A megye székhelye Szolnok, a megye fontos ipari, kereskedelmi, oktatási, kulturális és idegenforgalmi központja. Szolnok az ország 11. legnagyobb városa, az ország keleti felének legfontosabb közlekedési csomópontja. Itt él a megye lakosságának 18,5 %-a (75,4 ezer fő). A megyében 7 kistérség található. A Tisza folyó mintegy természetes választóvonalat képez a fejlettebb és elmaradottabb kistérségek között. Dinamikusan fejlődő kistérségnek tekinthető a Jászberényi és a Szolnoki kistérség, átlagos fejlettségűnek számít a Karcagi, a Mezőtúri és a Törökszentmiklósi kistérség, míg országos szinten is a legelmaradottabb kistérségek közé tartozik a Kunszentmártoni és a Tiszafüredi kistérség. Sajnos a kistérségek közötti gazdaságitársadalmi szakadék az elmúlt időszakban tovább növekedett. A rendszerváltás után a legnagyobb önkormányzati beruházások a kommunális-közüzemi infrastruktúra terén jelentkeztek. Az utóbbi években jelentősen javult az infrastruktúrális hálózatok kiépítettsége, nagy mértékű lemaradás csak a csatornázottság terén mutatkozik. Valamennyi település rendelkezik vezetékes víz-, gáz- és elektromos-áram ellátással. A lakások nagy része bekapcsolódott a szervezett hulladékgyűjtésbe. A megye közepesen fejlett ipari-agrár jellegű, közepesen urbanizálódott területnek tekinthető. A megyében előállított GDP 2005-ben mintegy 2,9 milliárd dollárt tett ki, így az egy főre jutó GDP 2005-ben 1,358 millió Ft/fő volt, ami az országos átlag 67%-a. A megye hozzájárulása a magyar nemzetgazdaság egészében előállított GDP-hez az országos 2,5 %-a. A 143 ezer foglalkoztatott 36,6%-a az ipar és építőiparban, 6%-a a mezőgazdaságban, 57,4%-a a tercier ágazatokban dolgozik. A megyében előállított ipari termékek mintegy 60%-át külföldön értékesítik. Az ipari termelés értéke 2006-ban 785,9 milliárd Ft volt, ami az országos érték 4,1%-a, s egyben a legmagasabb termelési volumen az alföldi megyék között. Az ipari termelés legnagyobb része Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-7a szolnoki és a jászberényi kistérségekben összpontosul. 2006-ban az összes értékesítés több mint 2/3-a export, ami az előző évhez képest 29,2%-os bővülést jelent. A megyei feldolgozóiparon belül a legnagyobb súlyt képviselő ágazat a gépipar, amely termelési produktuma 38%-kal növekedett. További jelentős iparágnak tekinthető a vegyipar, az élelmiszeripar, a fa- és papíripar, valamint a különböző feldolgozóipari ágazatok. 2007. III. negyedévében a megyében közel 35 ezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván. A cégek több mint 3/10-e társas, 6/10-ét egyéni vállalkozásként jegyezték be. Ez utóbbiak súlya tovább csökkent a gazdaság teljesítményében. 2006-ban a megyében 1000 lakosra mintegy 78 vállalkozás jutott, vagyis az országos átlag mindössze 2/3-a. A megye mikro, kis- és középvállalkozásairól általában elmondható, hogy alacsony a működő tőke ellátottságuk, elsősorban a kereskedelemben és az iparban tevékenykednek, kevésbé innovatívak, elavult technológiával, gyenge innovációs háttérrel rendelkeznek. Ezek mind olyan tényezők, amelyek nehézzé teszik a piaci versenyben történő helytállásukat. A vállalkozások, így a kis- és középvállalkozások működését is előnyösen befolyásolja az ipari parkok és a vállalkozási övezetek kialakítása, hiszen kedvezőbb – sokszor adókedvezményekkel járó - betelepülési feltételeket kínálnak a vállalkozások számára. 2007ben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 12 ipari park és egy vállalkozási övezet működött. Az ipari parkokban (mintegy 520 hektáron) 63 vállalkozás 4400 főt foglalkoztatott. 2006-ban a megye 471,2 ezer hektáros termőterületének 77 %-át szántóként hasznosították, több mint 1/10-e gyep, ehhez hasonló mértékű az erdők aránya, 1-2%-a kert, gyümölcsös, szőlő, halastó és nádas. A szántóterület több mint felén termeltek gabonaféléket, és napraforgót. A mezőgazdaság termék- és termelési szerkezete stabil. Meghatározó a búza-, a kukorica-, a napraforgó- és az ipari növények termesztése, valamint a sertés-, a baromfi-, a szarvasmarha- és a juhtenyésztés. A megye turizmusa elsősorban a természeti és kulturális adottságokon alapul. Sokszínű látnivalói külföldről is vonzzák a látogatókat. A legjelentősebb természeti értékei: a világörökség részét képező Hortobágy, a Tisza-tó és környéke, mint az ország második legnagyobb tava. Az ökoturizmus kiemelt övezete változatos és sokszínű termékkínálatával a megye elsőszámú turisztikai központja. A Tisza, a Körös európai viszonylatban fontos „zöldfolyosót” képeznek. A holtágak elsősorban a horgászturizmus számára ideálisak, a védett területek továbbra is a természetjárók, kirándulók, természetbúvárok kedvelt célterületeinek számítanak. A megyét egyedülállóvá teszi rendkívül gazdag termálvízkincse. Szinte minden városa és nagyobb települése rendelkezik termálvízzel. A megyében összesen 126 termálkút, 20 termálvizes fürdő működik. 14 termálfürdő vizét minősítették gyógyvízzé. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2007. első 9 hónapjában az alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 140 ezer Ft volt. E mutató tekintetében a megye az utolsó helyet foglalja el a megyék rangsorában. A bruttó bérek átlaga 6,4%-kal haladta meg az előző évit, míg a nettó kereset-növekmény mindössze 0,8%-ot tett ki. A munkanélküliségi ráta 2007. III. negyedévében 9,8% volt, ami az elmúlt év azonos időszakához képest mérsékelt csökkenést mutat, viszont a foglalkoztatási helyzetet tükröző valamennyi mutató kedvezőtlenebb az országos átlagnál. Ez többnyire a vállalkozások számának nagyobb arányú csökkenésével, illetve a beruházások és a gazdasági növekedés visszaesésével magyarázható. A megyében élők iskolázottsága az 1960-as évek kezdetétől történt jelentős javulás ellenére még mindig elmarad az országostól, az elmúlt évtizedben növekedett a népességen belül a közép- és a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Az érettségizettek száma közelíti a 100 ezer főt. A megye népességének 8-9%-a rendelkezik felsőfokú iskolai Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-8végzettséggel. Az elmúlt 10 évben felértékelődött a felsőfokú végzettség, a felsőoktatásban résztvevők aránya a megfelelő korú népességben országosan 11,9%, a megyében pedig 8,5%. A hallgatók között továbbra is magasabb a főiskolások aránya, mint az egyetemistáké. A megyei felsőoktatási intézményekben 2006-ban 7.099 fő tanult, közülük 3.380 fő nappali tagozaton. A megyében Szolnokon, Jászberényben és Mezőtúron működik felsőoktatási intézmény. A megye kultúrájának ápolására kiemelt figyelmet fordít. Az évente megrendezésre kerülő számos kulturális rendezvény elősegíti a térségi, települési hagyományok továbbélését, a megye kulturális értékeinek mind szélesebb közvetítését. A megye tudományos, kulturális és művészeti életében meghatározó a nagy múltú szolnoki Szigligeti Színház és a Művésztelep. A Megyei Múzeumok Igazgatósága 8 tagmúzeum, 14 kiállítóhely és 4 tájház munkáját hangolja össze és ezzel az ország egyik meghatározó múzeumi szervezete. A megyében több mint 90 kulturális, művészeti és közművelődési céllal alakult egyesület működik. Közművelődési intézményt a 78 önkormányzatból 68 tart fenn. Ezen intézményeknek jelentős szerepük van a lakossági és a közösségi kezdeményezések felkarolásában, a kulturális örökség megőrzésében, a kulturális vidékfejlesztés megvalósításában, a kulturális esélyegyenlőség megteremtésében. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár több mint 50 éve szolgálja a megye lakosságát. A megye népzenei életét, tánchagyományait számos táncegyüttes, zenekar őrzi és ápolja. Több mint 30 népi együttest tartanak nyilván a megyében. A megye számos kiváló kórussal, énekkarral is büszkélkedhet. 1.2. A fejlesztési terv jogi alapja, érvényessége A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 88. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a megyei önkormányzat a megye területén működő helyi önkormányzatok, illetve többcélú kistérségi társulások véleményének kikérésével és közreműködésével – közoktatási feladatok megszervezéséhez szükséges önkormányzati döntés előkészítését szolgáló – feladat-ellátási, intézményhálózatműködtetési és fejlesztési tervet (Fejlesztési terv) készít. A közoktatási törvény rögzíti a Fejlesztési terv tartalmára és elkészítésére vonatkozó előírásokat. A Fejlesztési terv a megyei közoktatási szolgáltatások ellátásáról tájékoztatást nyújt. A terv tartalmazza a közoktatásközszolgáltatás megszervezésének helyzetértékelését, a megoldásra váró feladatokat, továbbá a megye területére vonatkozó középtávú ellátást, a beiskolázási tervet. A nem helyi önkormányzat, nem állami szerv által fenntartott közoktatási intézmények közül azok szerepelnek a Fejlesztési tervben, amelyek közoktatási megállapodás keretében közreműködnek a helyi önkormányzati kötelező feladat ellátásában, illetve a közoktatási törvény 81. § (11) bekezdésében meghatározott esetben a fenntartó nyilatkozott, vagy az oktatásért felelős miniszterrel megállapodást kötött. A megyében működő nem önkormányzati fenntartású intézmények számában és képzési kínálatában az elmúlt években számos változás történt. Valamennyi nem önkormányzati fenntartású intézményről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat honlapján, www.jnszm.hu lehet tájékozódni. A Fejlesztési terv legalább hatéves időszakra készül, amelyet legalább négyévenként át kell tekinteni, a változásokat aktualizálni kell.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-9-
1.3. A következő évek várható közoktatási tendenciái a megyében
1.3.1. A megye közoktatási rendszere, a beiskolázás alakulása Jász-Nagykun-Szolnok megye várható közoktatási rendszerének felvázolásához elengedhetetlen a 2004-2007-es évek iskolaszervezeti változásainak és a közoktatás legfontosabb mutatói alakulásának az áttekintése. A változások ez idő alatt jelentősek voltak, amelyek egyrészt a demográfiai, másrészt az anyagi okokkal függtek össze. E gondokon a fenntartók legjelentősebb csoportját alkotó önkormányzatok (1.3.1. táblázat) tömeges intézmény összevonással, tagintézmények kialakításával igyekeztek enyhíteni. Ez különösen az óvodák, az általános iskolák esetében volt jellemző, de érintette a középiskolákat, a szakiskolákat is. Óvodák Az óvodák 2004-2007-ig terjedő időszakra vonatkozó szervezeti változásait az 1.3.2. táblázat első oszlopa mutatja be. Az intézményi összevonások, átszervezések következtében a feladatellátási helyek száma a megyében valójában csak minimálisan csökkent. Az csupán látszat, hogy a községekben jelentős a számszerű csökkenés, a városokban pedig az emelkedés. Ennek az a magyarázata, hogy az átszervezések során a tagóvoda-központok jelentős része városokban létesült, és az összes feladat-ellátási helyet a központi óvodánál tünteti fel a statisztika. Az óvodások számának csökkenése is minimális volt. Megyei szinten nem érte el a 2%-ot. A létszámok városi-községi megbontásában az előbbi ellentmondás itt is megjelenik. A megyei aránytól eltérően jelentős volt viszont a csökkenés a Karcagi és a Tiszafüredi kistérségekben. Itt elérte az 5-5,5%-ot is. Településenként is voltak nagyobb változások, pl. Jászapátiban, Kisújszálláson és Tiszafüreden (1.3.2. táblázat ). Az óvodai csoportok száma – a fenntartói megszorító intézkedések hatására – nagyobb mértékben csökkent, mint az óvodások száma. Az óvodai férőhelyek, a csoportszobák száma az óvodai létszám alakulásával összefüggésben változott. Megyei szinten nincs mennyiségi férőhely-hiány. Az óvodapedagógusok száma jobban csökkent a gyermekek számánál, ami szintén a fenntartók megszorító intézkedéseivel magyarázható. A fajlagos mutatók megyei szintű módosulását a fentiek indokolják. Lényegében nem változott az egy feladat-ellátási helyre jutó óvodások száma (közel van az országos adathoz). Kissé nőtt az egy csoportra jutó gyermeklétszám, átlagosan 95-96 a 100 férőhelyre jutó óvodás. A városi óvodák a kihasználtabbak. Nőtt az egy pedagógusra jutó óvodás gyermekek száma is. Az egy óvodai csoportra jutó pedagóguslétszám valamivel több kettőnél. Ez kevéssel elmarad ugyan a megfelelő országos mutatótól, azonban biztosított a kettős óvónői váltás lehetősége. A táblázat ugyanakkor e területen helyi gondokat is kifejez. Általános iskolák Szervezeti tekintetben ugyanaz a folyamat játszódott le a 2004-2007-es években az általános iskoláknál is, mint az óvodáknál. A jelenlegi szervezeti változások nagy része a 2007/2008-as tanévre következett be, amelyet az 1.3.3. táblázat első oszlopa mutat. A feladat-ellátási helyek száma az átszervezések és a demográfiai változások során itt sem csökkent jelentősen, de aránya nagyobb volt, mint az óvodákban. A tagintézményi rendszer tömeges kialakításával – az óvodákhoz hasonlóan – a községeknél csökkent, a városoknál pedig nőtt a statisztikailag Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-10kimutatott feladat-ellátási helyek száma. Ez azonban nem jelentett ténylegesen községi iskolabezárásokat. Az általános iskolai tanulók száma az óvodákénál lényegesen nagyobb mértékben - megyei összesítésben mintegy 9%-kal - csökkent (1.3.3. táblázat). Feltűnő, hogy a városokban nagyobb arányú és mértékű volt a csökkenés, mint a községekben. A legnagyobb arányú csökkenés a Mezőtúri kistérségben és Szolnokon következett be. A Mezőtúri kistérségben mintegy 400-zal, Szolnokon - vélhetően a térségi beáramlás csökkenése miatt - több mint 1000-rel fogyott az általános iskolai tanulók száma. A tanulócsoportok számának csökkenése összhangban áll a tanulói létszám csökkenésével. Ez azt jelenti, hogy a fenntartók igyekeztek alkalmazkodni a demográfiai változásokhoz és a gazdasági nehézségekhez. A 2007/2008-as tanévre az osztálytermek száma – az átminősítések és az intézmény átszervezések következtében - növekedett. Így mára megyei összesítésben jóval több az osztályterem, mint a tanulócsoport. Ez a vizsgált időszak elején fordítva volt. Mennyiségi osztálytermi hiányok tehát a jövőben globálisan nem fogják korlátozni a beiskolázást. Ezzel együtt az 1.3.3. táblázatban lehet találni olyan helyeket, ahol ez még nem így van. Az általános iskolákban dolgozó főállású pedagógusok száma lényegében a tanulói létszámváltozásnak megfelelően módosult. A legnagyobb csökkenés a 2007/2008-as tanévre következett be. A statisztika a községekben mutat nagyobb pedagógus-létszámcsökkenést. A fajlagos mutatók is tükrözik az előbb részletezett változásokat. A demográfiai csökkenés eredményeként csökkent az egy feladat-ellátási helyre jutó tanulók száma. Ez megfelel az országos tendenciának is. Alig változott az egy tanulócsoportra, lényegesen csökkent viszont az egy osztályteremre jutó tanulók száma. Ezek a mutatók jóval magasabbak a városokban, mint a községekben. Az egy tanulócsoportra jutó pedagógusok száma nem változott, de a városokban ez is jelentősen magasabb, mint a községekben. Kiemelkedően magas ez a mutató Szolnokon. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma sem változott lényegesen, ugyanis az átszervezések hatására kiegyenlítődés ment végbe a városok és a községek között. Az 1.3.4. táblázat szerint az első évfolyamos tanulóknak a száma az utóbbi négy tanévben mintegy 9,6%-kal – tehát az összes tanuló-létszám csökkenésénél nagyobb ütemben csökkent. Ez azt jelenti, hogy a tanulólétszám csökkenése a közeljövőben tovább folytatódik. A statisztikában az átszervezések miatt ez a községek adatában jelenik meg. A kistérségek és a települések között e tekintetben jelentős különbségek vannak. A Jászságban és a Törökszentmiklósi kistérségben pl. nem csökkent, hanem nőtt az általános iskolába lépő tanulók száma. A napközisek aránya érdemben nem változott ez időszakban. A községekben a napközis ellátásban résztvevők száma emelkedett, de aránya a városokénál továbbra is alacsonyabb. A települési különbségek is jelentősek. A nemzetiségi, etnikai oktatásban részesülők száma és aránya lényegesen emelkedett a vizsgált időszakban. Ez a mutató jóval magasabb a községekben, mint a városokban. A Törökszentmiklósi kistérségben a 2006/2007-es tanévre jelentős emelkedés történt. Az elemzett időszakban – főként az átszervezések miatt – nőtt a bejáró tanulók száma a jobb feltételekkel rendelkező iskolákba. Az általános iskolai diákotthoni ellátás a tanulók igen kis hányadát érinti. Középiskolák A 2004-2007-es években a gimnáziumi feladat-ellátási helyek száma a megyében valamelyest csökkent, a szakközépiskolai feladat-ellátási helyek száma viszont nőtt (1.3.5. táblázat). A nappali tagozatos gimnáziumi tanulók száma mintegy 3,5 %-kal nőtt, a szakközépiskolások száma viszont közel 4,4%-kal csökkent. Ezek eredményeként végül is a középiskolai tanulók száma mintegy 1,1%-kal csökkent. A csökkenés a 2007/2008-as tanévre következett be, de az Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-11érdemi demográfiai csökkenés még nem érte el a középiskolákat. A legnagyobb csökkenés Szolnok esetében van, ahol a szakközépiskolások száma 574-gyel lett kevesebb a 2004/2005ös tanévhez képest. Kisebb visszaesés következett még be a Kunszentmártoni kistérségben. A többi kistérségben általában nem volt jellemző a csökkenés, sőt pl. a Jászság egyes középiskolái jelentősen erősödtek. Ezekben az években Jászberényben 353-mal, a 2004/2005ös tanévi létszám több mint 21%-ával nőtt a középiskolások száma. E változások következtében a gimnazisták aránya mintegy 2% ponttal nőtt, azonban még így sem éri el az országos gimnáziumi részarányt. A gimnazisták részaránya legalacsonyabb a megye középső részén, Szolnokon és környékén, a Törökszentmiklósi kistérségben, legmagasabb a Tiszafüredi és a Kunszentmártoni kistérségben. A középiskolai tanulócsoportok száma három tanéven át közel állandó volt, a 2007/2008-as tanévre azonban jelentősen növekedett. A létszám adatok ugyanis ebben a tanévben a felnőttoktatási adatokat is tartalmazzák. Az osztálytermek száma növekedett, de még 2006ban is kevesebb volt a tanulócsoportok számánál. A főállású pedagógusok száma a tanulói létszámmal változott, összességében stagnált. Nőtt az egy feladat-ellátási helyre jutó gimnazisták száma, a megfelelő szakközépiskolai mutató pedig csökkent. Az egy tanulócsoportra és az egy osztályteremre jutó tanulók számát csak a három első tanévben lehet érdemben összehasonlítani, mert a 2007/2008-as tanévi adatok a felnőttoktatási adatokat is tartalmazzák. Megjegyezzük, hogy a KSH-tól származó első három tanév adatai kizárólag nappali tagozatosokra vonatkoznak. A KIR-től származó 2007/2008-as tanévi adatok viszont tartalmazzák a nappali tagozatos tanulók számán túl a teljes felnőttoktatással egybe számított középiskolai tanulólétszámot is, de a többi mutató kiszámításához nincs meg a tagozat szerinti bontás. Így az első három tanév adatai alapján csak azt lehet biztosan megállapítani, hogy az egy tanulócsoportra jutó tanulók száma stagnált, az egy osztályteremre jutó tanulók száma viszont - az osztálytermek gyarapodásának következményeként - csökkent. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma is csökkent a vizsgált időszakban. Az előzőek miatt az egy középiskolai tanulócsoportra jutó pedagógusok számának mutatóját is csak a 2006/2007-es tanévig lehet érdemi összehasonlításra felhasználni. E szerint az egy tanulócsoportra jutó pedagógusok száma nőtt. Az 1.3.5. táblázat szerint ebben jelentékeny különbségek is vannak. (Pl. Szolnokon ez a mutató 2,47-ről 2,68-ra emelkedett, míg Túrkevén a rendkívül alacsony 1,13-ról csak 1,23-ra változott.) Az 1.3.6. táblázat tartalmazza a 9. évfolyamos középiskolai tanulók számának alakulását a 2006/2007-es tanévig. Ez a táblázat megyei összesítésben még nem jelzi a visszaesést, de az ennél általánosabb adatokat tartalmazó 1.3.8. táblázat 2007/2008 tekintetében már igen. Ugyanakkor az 1.3.6. táblázat szerint már a 2006/2007-es tanévig is volt beiskolázási csökkenés Jászárokszálláson, Kunhegyesen, Kunszentmártonban, Martfűn, Túrkevén. Ezeknek a településeknek a középiskolái a továbbiakban még inkább számolhatnak létszámcsökkenéssel. Az érettségizettek száma az 1.3.6. táblázat 2. oszlopa szerint a tárgyalt tanéveket megelőző tanévekben még emelkedett. Egyes esetekben - pl. Jászárokszálláson azonban már csökkenés volt az érettségizettek számában. Az 1.3.6. táblázat a felnőttoktatás résztvevőiről is számot ad. A jelentős növekedés azonban nem valószerű, mert a 2007/2008-as adat egy szolnoki központtal működő országos hálózatú intézmény adatait is tartalmazza. A középiskolai felnőttoktatásban érettségi vizsgát tevők száma a 2006/2007-es tanévig még emelkedett. Az 1.3.6. táblázat azt is mutatja, hogy az utóbbi két tanévben már erőteljesen csökkent a középiskolás kollégisták száma. Több vidéki intézmény kihasználatlansági gondokkal küzd. Megállapítható, hogy a Megyei Közoktatási Közalapítvány szerény támogatásán túl alig Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-12történt változás a komfortosságuk fokozása érdekében. A középiskolásoknak jelenleg már csak alig 11%-a kollégista. Az 1.3.6. táblázat szerint megfigyelhető, hogy csökkent a naponta bejáró tanulók száma és aránya is. Szakiskolák A szakiskolák főbb adatait az 1.3.7-1.3.8. számú táblázatok tartalmazzák. Az 1.3.7. táblázat alapján a szakiskolai feladat-ellátási helyek és a szakiskolai tanulók száma is nőtt, az egy feladat-ellátási helyre jutó tanulók száma azonban csökkent. Az osztályok, az osztálytermek mutatóinál a középiskolai részben már taglalt anomáliákkal szintén találkozhatunk. Itt azonban ez nagy ellentmondásokat, torzulásokat nem okoz, mert kevés a szakiskolai felnőttoktatásban résztvevők száma. A tanulók számának növekedésével arányosan növekedett a tanulócsoportok és az osztálytermek száma. Ez utóbbi azonban még mindig kevesebb a tanulócsoportok számánál. A főfoglalkozású pedagógusok száma jelentősen nem változott. Az említett változások eredményeként az egy osztályra és az egy osztályteremre jutó tanulók száma csökkent, az egy pedagógusra jutó tanulók száma viszont nőtt. Az 1.3.8. táblázat 9. évfolyamra vonatkozó adatai azt jelzik, hogy a szakiskolák az utóbbi négy tanévben már csak stagnáló beiskolázást tudtak elérni. A szakmai vizsgát tett tanulók száma iskolánként nagy ingadozásokat mutatott, összességében 2373 és 2644 között volt. A szakiskolai felnőttoktatás a megyében csekély, a létszám egyetlen tanévben sem érte el a 200-at. Ilyen képzés Jászberényben és Szolnokon van. A szakiskolások között is ugyanolyan arányban vannak kollégisták, mint a középiskolások között. A szakiskolás bejárók számáról csak a 2007/2008-as tanévről vannak adataink. Közöttük jóval több, mintegy 46% a bejáró. Az 1.3.7. táblázat tartalmazza a három iskolatípus tanulóinak arányát. A szakiskolák és a gimnáziumok részaránya mintegy 1% ponttal nőtt a szakközépiskolák rovására. Ezzel együtt a megyében továbbra is szakközépiskolákba járnak a legtöbben. Ezek az arányok középiskolaszékhelyenként és kistérségenként is lényegesen eltérnek egymástól is és az átlagtól is. Gyógypedagógiai képzés Az 1.3.9. táblázat szerint szegregált gyógypedagógiai óvodáztatásban a 2004/20052006/2007-es tanévekben 29 helyen mintegy 33-42 gyermek vett részt. A 2007/2008-as tanév esetében csak az integráltan neveltekkel együttes adataink vannak. Így gyógypedagógiai óvodáztatásban a 2007/2008-as tanévben 221 gyermek részesült. Ez az összes óvodáztatott gyermek 1,6%-a. A 2007/2008-as tanév adatai alapján az általános iskolákban folyó gyógypedagógiai oktatás a megyében összesen 4495 tanulót érint, ami az általános iskolások 12,8%-a. Nagy a különbség a gyógypedagógiai óvodáztatás és az általános iskolai képzés között. Kistérségenként is jelentősek a különbségek az általános iskolai gyógypedagógiai képzések között. Míg a Jászságban ez a mutató csak 10,2%-os, addig a Kunszentmártoni kistérségben 16,4%-os, a Törökszentmiklósi kistérségben pedig 15,4%-os. Településenként még szélsőségesebbek az eltérések - pl. Cibakháza 2,5%; Tiszabura 35,9%. A szakiskolákban még az általános iskolákénál is nagyobb a gyógypedagógiai képzésben résztvevők aránya (13,5%). A gyógypedagógiai képzésre szoruló gyermekek elsősorban a szakiskolákba, de elsősorban a speciális szakiskolákba jutnak el. A Kunszentmártoni kistérségben a gyógypedagógiai képzést folytató megyei intézmény miatt igen magas ez az arány (28,4%).
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-13A középiskolákban már jóval mérsékeltebb nagyságrendű ez a mutató (1,5%). Kenderesen a legmagasabb ez az adat (5,9%), de Szolnokon is 2,3%. Diákotthonok, kollégiumok Az 1.3.10. táblázat a diákotthonok, kollégiumok 2007/2008-as tanévi főbb adatait tartalmazza. A kollégiumokban 2982 tanuló lakik. Közülük 319-en általános iskolai, 2663-an középiskolai kollégiumi nevelésben részesülnek. A feladat-ellátási helyek száma 6 illetve 28, összesen 34. Egy feladat-ellátási helyre átlagosan 88 kollégista jut. A diákotthonok szerepe fontos a tanulás segítésében, a tehetséggondozásban. Az itt lakók 9,3%-a gyógypedagógiai oktatásban vesz részt. A diákotthonokban, kollégiumokban 173 pedagógus dolgozik. Egy főfoglalkozású pedagógusra átlagosan 17 kollégista jut, de ebben intézményenként lényeges különbségek vannak. A közoktatás egyéb adatai a 2007/2008-as tanévben Az 1.3.11. táblázat első számoszlopa településenként tartalmazza a képzésben résztvevőket. Ezekből az adatokból következtethetünk az iskolavárosokra, azokra a településekre, amelyek a legnagyobb tömegeket képzik jelenleg Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ilyen mindenek előtt Szolnok (20076 tanuló), de nagy a képzési hatóköre Jászberénynek (6495), Törökszentmiklósnak (4579), Karcagnak (4259), Mezőtúrnak (3469), Tiszafürednek (3354), Kisújszállásnak 3036) is. A lakosság számához viszonyítva jelentős a képzési szerepe Jászapátinak (2439) és Kunhegyesnek (2413) is. A Szolnoki kistérségen kívül a Jászságban (15047) és a Karcagi kistérségben (9530) van a legtöbb képzésben résztvevő. Az 1.3.11. táblázat második számoszlopa településenként, kistérségenként tartalmazza a bejáró tanulók számát. Összességében a megyében minden ötödik diák bejáró. Természetes, hogy az iskolavárosokba utazik a legtöbb bejáró is (Szolnok 5873, Jászberény 2044, Tiszafüred 882, Törökszentmiklós 784, Jászapáti 671, Kisújszállás 670, Kunhegyes 651). Szászberken 51,4%, Berekfürdőn pedig 42,8% a bejáró tanulók aránya. A Szolnoki és a Tiszafüredi kistérségben lévő iskolákba utaznak a legtöbben. A 1.3.11. táblázat szerint még mindig vannak a megyében – főként a gyógypedagógiai nevelés területén - összevont osztályban tanulók (0,9%). Az 1.3.11. táblázat több oszlopa jelzi a problémás és a hátrányos helyzetű tanulók számát. Összességében a képzésben résztvevők 6,1%-a sajátos nevelési igényű, 1,1%-a tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézségekkel küzd, 2,3%-a évfolyamismétlő, 31,8%-a hátrányos, 11,6%-a halmozottan hátrányos helyzetű. Tiszabőn a tanulók 93,9%-a halmozottan hátrányos helyzetű. Az idegen nyelv tanulás főbb adatai a 2007/2008-as tanévben Az idegen nyelvet tanulók adatait az 1.3.12. táblázat foglalja össze. A legtöbben csak egy idegen nyelvet tanulnak (55,5%). Két idegen nyelvet sajátít el a tanulók 10,7%-a. E tekintetben a városok és a községek között nagyok, a kistérségek között mérsékeltebbek a különbségek. (Kunszentmártoni kistérségben 47,3%, a Szolnoki kistérségben 60,2% az egy idegen nyelvet tanulók aránya.) Két idegen nyelvet legtöbben Szolnokon (15,7%) és a Mezőtúri kistérségben (14,3%), legkevesebben a Kunszentmártoni kistérségben (6,4%) és Szolnok környékén (6,5%) tanulnak.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-14-
1.3.2. Az élve születések számának alakulásából adódó következtetések Az egyes években élve születettek számából az adott intézménytípus korcsoportjainak figyelembevételével megbecsülhető az intézménytípus létszáma. Ebből arányos következtetéssel kiszámítható a várható tanulói létszám. Ez a módszer a várható óvodai és általános iskolai valamint a közép- és szakiskolai 9., 13., 14. és 15. évfolyamok gyermeklétszámának becslésére is alkalmas. Ez a számításmód – az arányosítással - azt is figyelembe veszi, hogy egy-egy településen nem kizárólag a születések száma határozza meg az óvodai, az általános-, a középiskolai létszámokat. Ha viszont egy-egy ilyen település iskoláztatási politikája, vonzáskörzete lényegesen megváltozik, akkor ezek a számok már nem reálisak. Óvodák Az óvodák esetében a hétéves korukig óvodában maradókra tekintettel 3,4 korcsoporttal számoltunk. A tervezésnél a 2007/2008-as tanévre kialakult intézményszerkezet fennmaradását tételeztük fel. Ez azt jelenti pl., hogy egy négy-településes óvoda központi óvodájának településénél számoltuk el a tagóvodák településein született gyermekeket is. Az eredmények településenkénti, kistérségi bontásban és megyei összesítésben az 1.3.13. táblázatban találhatók. Sajnos csak 2006-ig álltak rendelkezésünkre az élve születési adatok, így megalapozottan csak két tanévre tudtunk előreszámolni. Prognosztizálható azonban, hogy az ezt követő néhány évben nem várható már további gyermek-létszám csökkenés. Az 1.3.13. táblázat alapján kiszámítható, hogy a két következő tanévben a legnagyobb csökkenés még a Karcagi kistérségben és Szolnok környékén várható. Szolnokon pedig már bizonyos emelkedés mutatkozik. Általános iskolák Az általános iskolák esetében 8 korcsoporttal számoltunk. A tervezésnél itt is a 2007/2008-as tanévre kialakult intézményszerkezetet vettük alapul. Az eredmények településenkénti, kistérségi bontásban és megyei összesítésben az 1.3.14. táblázatban találhatók. A prognózist a rendelkezésünkre álló adatok birtokában a 2012/13-as tanévig lehetett elvégezni. A várható adatok alapján a következő öt tanévben még az általános iskolások számának közel 8,8%-os csökkenésével kell számolnunk. A városokban várható a nagyobb arányú csökkenés. A legkisebb létszámcsökkenés a Mezőtúri kistérségben és a Jászságban, a legnagyobb pedig a Karcagi és a Kunszentmártoni kistérségben (több, mint 12%) várható. A számítások kevésbé megbízhatóak, mint az óvodaiak, mert már távolabb vagyunk a születési időponttól. Itt is elmondható, amennyiben egy-egy térség iskoláztatási politikája, vonzáskörzete megváltozik, az eredmények már kevésbé lesznek pontosak.
1.3.3. A 9. évfolyamos tanulók számának az alakulása A 9. évfolyamos tanulók számának alakulását az 1.3.8. táblázat tartalmazza településenként, kistérségenként és megyei összesítésben. Ezek az adatok arra is felhasználhatók, hogy a további tanévek várható 9. évfolyamos tanulói létszámát a 2013/14-es tanévig megbecsüljük. E számítások eredményét az 1.3.15. táblázat tünteti fel. Az eredmény Szolnok esetében jelentős csökkenést mutat. Várható tehát, hogy a valóság ennél Szolnok esetében majd magasabb adatokat hoz, a többi település esetében pedig inkább alacsonyabbakat.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-15Ezt a módszert alkalmaztuk a szakképzési (13-15.) évfolyamok adott időszaki létszám prognózisának az elkészítésére is (1.3.16.-1.3.17. táblázat).
1.3.4. Beiskolázási létszámterv A várható közép- illetve szakiskolába belépő tanuló-létszámok alapján a 2007/2008-as tanévi évfolyamonkénti és a településenkénti évfolyam-ismétlési, valamint a várható 13-15. tanévi szakképzési létszám-adatokból minden középfokú iskolai székhelyre kiszámítottuk a teljes 915. évfolyamos középfokú tanulói létszámokat. A végeredményt az 1.3.18. táblázat tartalmazza. Az adatok kistérségekre is összesítve vannak, a megyei adat ezek végső összegeként adódik. A táblázat nem tartalmazza a 6-8 évfolyamos gimnáziumok 5-8. évfolyamainak adatait. A táblázat szerint a prognosztizált időszakban, a 2008/2009-es tanév után indul meg a középfokú iskolás tanulólétszám folyamatos csökkenése. A csökkenés az ezt követő 5 tanév alatt több mint 14%-os lesz. Így a legnagyobb arányú csökkenés a középfokú iskolák esetében várható. A beiskolázást illetően a 2006/2007. tanévi középiskola 2/3, a szakiskola 1/3 aránya várható, miközben, a gimnazisták és a szakiskolások beiskolázási aránya egyaránt emelkedik (1.3.8. táblázat). Az 1986-2006. közötti élve-születési adatokat és a 2004/5-2013/14-es tanévek óvodai, általános iskolai, középfokú iskolai tényleges és várható tanulólétszámait az 1.3.1-1.3.4. ábrák foglalják össze. Az 1.3.5. ábra az egyes iskolatípusok nappali tagozatos tanulói létszámának a csökkenését fejezi ki a 2007/2008-as tanév megfelelő tanulói létszám százalékában, a változást kistérségenként az 1.3.6.-1.3.8. ábrák mutatják be. 1.4. Felelősségek és feladatmegosztás a közoktatás közszolgáltatásban Az önkormányzati, a közoktatási törvény és azok végrehajtási rendeleteinek megfelelően a községi, a városi és a megyei jogú városi önkormányzat köteles gondoskodni az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról, továbbá a nemzeti és etnikai kisebbség által lakott településen a nemzeti vagy az etnikai kisebbséghez tartozók óvodai neveléséről és általános iskolai neveléséről-oktatásáról, továbbá a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátásáról, amennyiben azok a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhetők, oktathatók. A megyei önkormányzat abban az esetben köteles gondoskodni a kollégiumi, a nemzeti és etnikai kisebbségi kollégiumi ellátásról, a középiskolai és a szakiskolai ellátásról, a nemzeti és etnikai kisebbség középiskolai és szakiskolai ellátásáról, a felnőttoktatásról, az alapfokú művészetoktatásról, a továbbtanulási , pályaválasztási tanácsadásról, a nevelési tanácsadásról, a logopédiai szolgáltatásról, a gyógytestnevelésről, amennyiben az ellátást a községi, városi önkormányzat nem vállalja, vagy ha a feladat ellátása a megye területén nem megoldott. A megyei önkormányzat köteles gondoskodni az általános iskolát követően a tankötelezettség teljesítéséhez szükséges beiskolázás biztosításáról, a középiskolai és a szakiskolai felvételekkel kapcsolatos tájékoztatásról, a pedagógiai szakmai szolgáltatásról, a gyermeküdülőben, az egészségügyi, vagy rehabilitációs intézményben tartós gyógykezelés alatt lévő tanulók oktatásáról, a többi gyermekkel, tanulóval együtt nem foglalkoztatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai, iskolai, kollégiumi ellátásáról, a képzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételekről. További kötelező feladata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-16gyógypedagógiai tanácsadás, a korai fejlesztés, gondozás megszervezése, a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység, a konduktív pedagógiai ellátás. A megye közoktatása a fenntartói feladatok tekintetében változatos képet mutat. A közoktatási feladatok ellátása önálló, összevont, vagy társult intézmények fenntartásával, működtetésével valósul meg. Az intézmények többségét önkormányzatok tartják fenn, kevés az állami fenntartású közoktatási intézmény a megyében és egyre több a nem önkormányzati, nem állami intézmények száma, melyekről a 4. pontban olvashatunk. Az utóbbi időben a megyében több önkormányzat összefogásával társulási formában működtetik az óvodai intézményeket, illetve az általános iskolákat. A szakképzés koordinálására 15 önkormányzat együttműködésével szakképzés-szervezési társulás jött létre. Intézményfenntartói feladatokat látnak el a helyi önkormányzatok, helyi önkormányzati társulások, a katolikus és a református egyházak, alapítványok, közhasznú társaságok, egyesületek és magánszemélyek. A legfontosabb fenntartói feladatok között szerepel a közoktatási intézmény alapítása, átszervezése, megszüntetése, alapdokumentumai elfogadása, vezetőjének megbízása, felmentése. A fenntartó megállapítja az intézmény nevét, meghatározza annak tevékenységi körét, költségvetését. Ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a legnagyobb intézményfenntartó. A közoktatásra a kétszintű (ágazati és fenntartói) irányítás a jellemző. A középszintű irányítás - a megyei önkormányzatok és hivatalaik igyekezete és jobbító szándéka ellenére - sem megoldott. A megyei önkormányzat és hivatala közvetett módon, elsősorban koordinatív jelleggel jelentős tevékenységet végez a közoktatás hiányzó középszintjének pótlására. A megyei önkormányzat térségi feladatait tekintve kiemelt jelentőséggel bír. Szerepköre a megyei közoktatás-feladatellátásban meghatározó, a középfokú iskoláztatás, a kollégiumi, a gyógypedagógiai, pedagógiai szakmai és a szakszolgálati ellátás területén jelentős. Az etnikai kisebbségi oktatás kötelező feladatát a JNSZ Megyei Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium által látja el. A települési önkormányzatok, az önkormányzati intézményfenntartó-társulások, a többcélú kistérségi társulások elkészítették közoktatási intézkedési tervüket. Kötelező felülvizsgálatuk a közoktatást érintő változások függvényében, a megyei fejlesztési tervre alapozva – nagyobbrészt megtörtént, illetve folyamatosan történik. A regionális együttműködés keretében a társ- és szomszédos megyékkel egyeztetések szükségesek a szakképzési kínálat egyenletesebb területi hozzáférhetőségének biztosításában, a középfokú beiskolázásban, illetve a pedagógiai szak-és szakmai szolgáltatások ellátásában. Az Észak-alföldi régió három megyéjének együttműködését az iskolarendszerű szakképzés és a sajátos nevelési igényű tanulók ellátása terén szorgalmazni kell. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a 32/2007. (II.22.) sz. határozatával fogadta el Szolnok Megyei Jogú Város 2007-2013. közötti időszakra szóló Közoktatási Önkormányzati Intézkedési Tervét. A mellékletek 1.4. táblázatai megmutatják, hogy az egyes önkormányzatok milyen módon tesznek eleget a közoktatással összefüggő feladat-ellátási kötelezettségüknek, továbbá az
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-17egyes településeken állandó lakhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező gyermekek/tanulók hol vehetik igénybe az egyes közoktatási közszolgáltatásokat. 1.5. Az önkormányzatok együttműködésének alapelvei A települési önkormányzatok a közoktatási feladatellátás megszervezésében elsődleges feladatuknak tekintik a jogszerűség és a szakszerűség érvényesülését. Az együttműködő önkormányzatok elősegítik a közoktatás közös feladatainak célszerű, gazdaságos és hatékony megvalósulását. Keresik a közös pályázat lehetőségeit, s arra törekszenek, hogy abban teherviselő képességeik mértékében vegyenek részt. Az önkormányzatok döntéseiket egymás érdekei, településeik gazdasági ereje, s a rendelkezésre álló források figyelembevételével hozzák meg. Az együttműködéseknek a települések adottságaitól, helyzetétől függően lehetővé kell tenni a közoktatási szolgáltatások teljes körű elérhetőségét oly módon, hogy az óvodai nevelés és az általános iskolai nevelés-oktatás a gyermekek, a szülők érdekein és szakmai szempontokon alapuló racionalitás szerint valósuljon meg. Az önkormányzatok sajátosságainak megfelelő együttműködési, társulási szervezeti formák kidolgozása szükséges. A vállalt feladatellátás álljon összhangban a megyei Fejlesztési tervvel. A feltételek oly módon való megteremtése szükséges, hogy a kistelepüléseken legyen helyben biztosított az óvodáztatás, valamint az 1–4. évfolyamos tanulók megfelelő színvonalú nevelése-oktatása. Összehangolt tervezéssel, feladatellátással, közös alapok létrehozásával, az állami és uniós források elnyerését segítő programok kidolgozásával, közoktatási információs szolgálat működtetésével kell megteremteni a szakmai együttműködést. Pályázati források bevonásával javítani szükséges a megye közoktatási intézményrendszerét, különösen a fogyatékkal és hátrányokkal élő tanulók nevelését-oktatását szolgáló feltételeket. Az önkormányzatok intézkedési, a kistérségek fejlesztési terveiben meg kell határozni azokat az irányokat, elveket, amelyek a partneri együttműködésen alapuló közoktatási feladat ellátását biztosítják. Az intézményrendszer átjárhatóságának biztosítékai és feltételei A jogszabályi rendelkezések alapján meg kell teremteni a közoktatási intézményrendszer átjárhatóságát, a rendszer elemeinek vertikális és horizontális egymásra épülését. A közoktatási törvény szerint, a Nemzeti alaptantervre épülő helyi tanterveknek biztosítaniuk kell a tanulók iskolaváltását, átvételét, szükség esetén különbözeti vizsgával vagy évfolyamismétléssel. Az intézmények fenntartóinak, nevelési-oktatási intézményeknek a pedagógiai programok jóváhagyása és elfogadása e fontos követelmény teljesülével történhet. A pedagógiai programok sokfélesége minden egyes iskolaváltás esetében szükségessé teszi a helyi tantervek vizsgálatát, a tanuló nevelését-oktatását átadó és átvevő iskola együttműködését.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-18Minden iskola pedagógai programjában meg kell határozni azokat az elemeket követelményeket, amelyek az iskolaváltáshoz elengedhetetlenül fontosak. Rögzíteni kell. hogy az átjárhatóság biztosítása jelent-e, s ha igen, akkor milyen pedagógiai külön feladatokat az átvevő iskola nevelőtestülete számára. 1.6. Az esélyegyenlőség biztosítása és az egyenlő bánásmód Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény a közoktatási intézmények esetében mind a foglalkoztatottak, mind a gyermekek, tanulók esetében megjelöli a teendőket. Az esélyegyenlőség előmozdítása az Alkotmány 54. §. (1) bekezdése, valamint a 70/A. §-a alapján elsősorban állami kötelezettség, ugyanakkor a munkahelyi, a nevelési-oktatási, a szabadidő tevékenységek helyzeteiben jelenik meg. Az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató költségvetési szervek esélyegyenlőségi tervet készítettek, ami meghatározza legfontosabb feladataikat a hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, az előnyben részesítés a foglalkoztatás megvalósulása, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátás területén. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 89/A.§. (5) bekezdése az intézmények számára előírja az esélyegyenlőségi terv készítését. A megyei közgyűlés külön dokumentumban fogalmazza meg esélyegyenlőségi tervét. A közoktatási intézményekben az alábbi területeken jelenik meg az egyenlő bánásmód követelménye: Az óvodáztatás, tanulói jogviszony létesítése, felvételi kérelem elbírálása a felvételi eljárás során. A követelmények megállapítása, megfelelősége, a képzésbe bevont képességeihez, alkalmasságához igazított speciális követelmények támasztása, egyéni tanrenddel egyéni haladási ütem biztosítása. A teljesítmény értékelése. A szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, különös tekintettel a kollégiumia napközis ellátásra, az étkezésre, a taneszközökre, a szabadidős-, a hátránykompenzálóés a tehetségfejlesztő foglalkozásokra. Egyenlő hozzáférés biztosítása a szociális, a kulturális, a képzésbeli hátrányok csökkentését lehetővé tevő fejlesztésekhez, a szakszolgálati ellátásokhoz, az integrált képzési rendszerhez, a munkaerőpiac elvárásaihoz igazodó szakképesítések megszerzéséhez. Az esélyteremtés gátjai a jelen helyzetben: Nyelvi hátrányok, hiányos szókincs, korlátozott kódhasználat. Lakhatási körülmények, tárgyi kultúra hiányosságai következtében az otthoni tanulás feltételei nem adottak. Külső motiváció hiánya. (A szegény családok jelenlegi élethelyzetéből, kudarc átéléseikből adódóan alacsonyak, illetve a tanuló iskolai sikerei nem alakítják ki a jelentős és tartós motivációt.) A családi nevelés hiányossága következtében szabály és normarendszer nem alakul ki, illetve kevésbé érett, ezzel egyidejűleg hiányos a stabil szabály- és normakövetés. Ezért
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-19-
gyakoribbak a magatartási problémák, amelyek másodlagosan tanulási nehézséget okoznak, csökkentik az eredményes munkát. Kistelepüléseken a nehézsorsú gyermekek magas aránya miatt hiányzik a társak ösztönző hatása, a csoportnyomás a lefelé nivellálódást erősíti. Hiányos a szülői minta, kevés az otthoni támogatás, a segítés és a számonkérés a gyermek, a fiatal felé. A közoktatás csak a többi alrendszerrel együtt képes érdemi hatást elérni. A társadalmi munkamegosztásban betöltött szerep, a lakhatási, a szociális, az egészségügyi körülmények javítása, a felnőttek esélynövelése nélkül az oktatási esélyteremtés kevésbé hatékony. Az iskolákban tanító pedagógusok többsége kevésbé felkészült az eltérő kultúrájú, motiváltságú, speciális nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók fejlesztésére. Az integráció, inklúzió módszertana folyamatosan alakulóban van és épül be a pedagógusok módszertani kultúrájába.
Az egyenlő bánásmód a speciális állapotnak megfelelő ellátást jelenti. A megyei szegregált intézményekben a legtöbb hátrány esetében biztosított az ott élők állapotának legmegfelelőbb bánásmód. Bizonyos hátrányok, fogyatékosságok esetében a társadalmi integrációt leginkább a szegregált, ugyanakkor viszont speciális, egyedi feltételeket biztosító intézményekben lehet megvalósítani. Törekedni kell az intézmények nyitottságának növelésére, külső kapcsolataik gazdagítására ahhoz, hogy a tágabb környezet is integráló legyen. A tanulási zavarral küzdő gyermekek nevelése, oktatása a megyében megoldott. Az iskolák fogadják a tanulásban akadályozott, együttnevelhető gyermekeket, fiatalokat. Az integráció előtérbe kerülését megelőzően több települési önkormányzat is felvállalta a tanulásban akadályozottak tagozatának, osztályainak megszervezését. A vizsgálati módszerek fejlődése, a protokollok megváltozása, az esélyteremtésre való törekvés következtében közöttük is nő az integrálhatóak száma. A szegregált intézmények létszámgondokkal küzdenek. Nem megoldott a korai fejlesztés és a fejlesztő felkészítés intézményi ellátása. Jelenleg mindkét csoport ellátása utazótanári hálózat segítségével otthonukban történik. A megvalósuló fejlesztések helyszínei az alábbi intézmények: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, Kisújszállás „Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona Karcag Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok A fejlesztő felkészítés heti 20 órában 2006. szeptember 1-től fejlesztő iskolai foglalkoztatás keretében is történhet. Két intézményben a „Gólyafészek Otthon”-ban Karcagon és a jászberényi Maci Óvodában már most is folyik a halmozottan hátrányos gyermekek ellátása. A fejlesztő felkészítés óraszámánál lényegesen magasabb óraszámú ellátást kell megszervezni minden olyan esetben, amikor a gyermek/fiatal állapota ezt lehetővé teszi, csökkentve ezáltal a fejlesztő felkészítés otthonában történő megvalósulását. Az elmúlt években jelentősen növekedett az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált gyermekek száma. Ebbe a diagnosztikai kategóriába igen eltérő esetek tartoznak – pl. a jó intellektusú, integrálható, a többségi iskolába járó, bár extrém megnyilvánulásai miatt egyszemélyes segítőt igényelő tanulók is. A halmozottan hátrányos autista, fejlesztő iskolai Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-20vagy otthonában való fejlesztő felkészítésben részesülhet. A két végpont között igen széles skálán mozgó gyermekek, fiatalok elhelyezése oktatása, képzése a megyében nem megoldott. Szükséges lenne napi ellátást, illetve benntlakásos elhelyezést biztosítani, ennek az egyre növekvő populációnak. A megyében nem megoldott a súlyos magatartási, beilleszkedési zavarral, hyperkinetikus szindrómával küzdő gyermekek elhelyezése. Általában jó intellektussal rendelkeznek, a többségi iskolában kerülnek elhelyezésre, de a velük való speciális foglalkozás normál osztálylétszám mellett nem megoldható, illetve speciális kompetenciákat - pszichológusi, pszichopedagógusi, szociálpedagógiai - igényel. Ezen gyermekek, tanulók jelenleg Budapesten vagy más megyében, intézményekben tanulnak, vagy magántanulói státuszba kerülnek, ami nehezíti számukra az egyenlő bánásmódot, esélynövelésüket az élethez, a munkaerő piaci aktivitáshoz. A megye közoktatásának fejlesztését elősegítő feladatok az esélyteremtés terén Valamennyi oktatási, nevelési intézmény készítse el esélyegyenlőségi programját, vezetője gondoskodjék a személyi feltételek biztosításáról, valamint nyilvánosságra hozataláról, a partnerek számára hozzáférhetővé tételéről. Az intézményi intézkedési tervek, akciótervek egyeztetése történjen meg a fenntartói, kistérségi akciótervvel. A célok legyenek reálisak és megvalósíthatóak. Fel kell mérni a nem optimális ellátást kapó egyéni hátrányokkal, fogyatékossággal rendelkező gyermekek, tanulók ellátását. Biztosítani kell a korai fejlesztés, autizmus spektrumzavar, súlyos beilleszkedési, magatartási zavarral küzdő gyermekek, bentlakásos vagy ambuláns, illetve adekvát közoktatási intézményben vagy tagozaton történő ellátásuk feltételeit. Javaslatok az elvégzendő feladatokra: Tanulási sikert biztosító oktatási szolgáltatás. Felhasználni más országok migráns tanulókkal szerzett tapasztalatait. Kevesebb korlát, nagyobb személyes támogatás, külső motivációs tényezők biztosítása valamennyi gyermek/tanuló számára. Erősségekre alapozott képességfejlesztés. A tehetség tág értelmezése. Integrációs programok bővítése nemcsak a tantárgyak területén, hanem minden iskolában kompetencia- területenként fontos, különösen a szociális, a vállalkozói, a közösségi, az állampolgári kompetenciák fejlesztése. Fogyatékkal élők legyenek képesek a szolgáltatás igénybevételére. Fizikai, kulturális akadálymentesítés a közoktatási intézményekben valósuljon meg. Keresni kell azokat a pályázati lehetőségeket, munkavégzést támogató munkaügyi programokat, amelyek a szülőket szólítják meg, a családok esélyeit növelik. Autisták ellátásának bővítése. Beilleszkedési, magatartási zavarral küzdő gyermekek iskoláztatása adekvát intézményekben. Iskolaotthonos oktatás bővítése. Családokkal való foglalkozás, az életmód, a nevelés, a munka területein. Olyan intézményi programok, amelyek a fiatalt és szülőt egyszerre szólítják meg. (Életvezetés, egészség kérdése, eszközök használata, ügyintézés, stb.) A fiatal identitása az őt befogadó, elfogadó közeggel együtt változtatható csak meg. Kötődés megtartása, etnikai identitás. Egyéni segítő, mentor kijelölése a tanulók mellé. Roma segítők, asszisztencia gyermekfelügyelők bevonása az oktatási intézményekbe. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-21
Rugalmas képzési struktúra kialakítása. Esélyteremtés megvalósítása települési szinten, a társadalmi felelősségvállalás erősítése. Tanulási módszerek egyénre szabott tervezése. Tanulási utak követése. Egyéni fejlesztési terv kidolgozása. Étkezési hozzájárulás és tankönyvtámogatás biztosítása. Közalapítvány működése. Hátránykompenzáció támogatása. Pedagógusképzés, átképzés rendszere, foglalkozzon a módszertani kultúra megújításán belül az integráció, inklúzió módszertanával. Az intézmények biztosítsák a segítő szakmák megjelenését, valamint a sérülés típusának, a hátrány jellegének megfelelő adekvát ellátást. A hátrányos helyzetű, illetve a cigány etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek teljes körű óvodáztatása három éves kortól biztosítva legyen. A védőnők, a családsegítő szolgálat és a pedagógusok együttműködésének erősítése a gyermek- és ifjúságvédelem területén. A gyermek/tanuló nevelését a szociális védelem eszközeivel is segíteni kell. A hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók nevelése-oktatása terén a szocializációs, az esélynövelő, a hátránykompenzáló, a személyiségfejlesztő, a védő-óvó funkciók, a családdal való együttműködés erősítésével történjen. A cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulók bekapcsolása a képesség-kibontakoztató és az integrációs felkészítő programba. Az integrált oktatás erősítése, feltételeinek megteremtése. A sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók megsegítése, speciális fejlesztése. Utazótanári hálózat bővítése. Fejleszteni kell a tankötelezettség időtartama alatt a megfelelő tudást, ezen belül a megbízható informatikai kultúrát és a nyelvtudást. Meg kell valósítani a közoktatási intézmények teljes körű akadálymentesítését. A szülőket tájékoztatni kell azokról a kedvezményekről, juttatásokról, pályázati lehetőségekről, amelyek gyermekeiket megilletik.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-22-
2. Közoktatási feladatok fejlesztése a megyében Jász-Nagykun-Szolnok megye közoktatási stratégiáját az Európai Unió, az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghatározott fejlesztési prioritások, az Északi-alföldi régió, a megye korábbi közoktatás-fejlesztési céljai alapvetően meghatározzák. A következőkben ezeknek, s az elkészült települési, kistérségi intézkedési terveknek megfelelően jelöljük meg az egyes stratégiai célokat. Céljaink szervesen kapcsolódnak Magyarország egészére megfogalmazott fejlesztési célokhoz. Magukba foglalják a demokratikus értékek megerősítését, a társadalmi szolidaritás érvényesülését, a folyamatos gazdasági fejlődés fenntartását és versenyképességének javítását. Stratégiai célok Olyan közoktatási rendszer kiépítése és működtetése, amely a gyermekek és fiatalok fejlődését, személyiségük gazdagodását segíti elő, felkészít a társadalmi életben való aktív részvételre, a munkaerő-piac igényeihez való gyors alkalmazkodásra, hatékonyan járul hozzá a megye európai integrációjához. A közoktatás modernizációja, amely lehetővé teszi a leszakadókról és a tehetségesekről való fokozott gondoskodást, az esélyegyenlőség biztosítását, az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodást, a nevelés-oktatás feltételeinek, minőségének biztosítását, a pedagógus szakma megújítását, a szociális tartalmú kompetenciák erősítését. Olyan támogatási és érdekeltségi rendszert, együttműködéseket kell megteremteni, amelyek esetében nem sérülnek a helyi érdekek, egyúttal biztosítható a jogszabály szerinti közoktatás-feladatellátás tartalma, formája, amely mellett a hatékonyság és az irányítás szakszerűsége garantálható. Az iskolahasználók azon jogos igényének kielégítése, hogy az óvodáztatást, az általános iskola 1-4. évfolyamát a lakóhelyen, esetleg ahhoz minél közelebb vehessék igénybe. A természeti környezet védelme, a potenciális emberi erőforrások kibontakoztatásának biztosítása, az életminőség javítása. Középtávú célok A lisszaboni folyamatban meghatározott kulcskompetenciák fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás képességének kialakítása. Mérésekre, kutatásokra alapozott közoktatási rendszerfejlesztés megvalósítása. A személyiség kibontakoztatása, egyéni fejlesztéssel, tanulási utak megteremtésével, sokszínű pedagógiai szolgáltatás biztosításával a közoktatási intézmények és a civil szervezetek együttműködésével. A szakképzés megyei koordinációja, a képzés és a munkaerőpiac elvárás összhangjának megteremtése. Fokozott gondoskodás megteremtése, a fogyatékkal élőkről, a romákról, a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyermekekről/tanulókról, csoportokról. A gyermek- és ifjúságvédelemi rendszer, az egészségügyi szolgáltatás, a családsegítő szolgálat és a pedagógusok együttműködése váljék hatékonyabbá. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-23 A hátrányos helyzetű gyermekek nevelése-oktatása terén a szocializációs, az esélynövelő, a hátránykompenzáló, a személyiségfejlesztő, a védő–óvó funkciók erősítése, a családdal való együttműködés növelése valósuljon meg. A nevelés-oktatás intézményi feltételeinek javítása. Fejlesztési irányok, a célok megvalósítását szolgáló feladatok Az önkormányzati hatásköri jegyzékben részletezett közoktatási feladatok ellátásának/elláttatásának tervszerű biztosítása. A tényleges helyi szükségletek kielégítéséhez kapcsolódó alternatívák kidolgozása. Azon helyi kezdeményezések támogatása, amelyek - a gyermek létszám csökkenése miatt - az 5-8. évfolyam szakrendszerű oktatásának biztosítása érdekében társulás megszervezésére törekszenek. A kistelepülések támogatása annak érdekében, hogy közoktatási feladataik megvalósítása ellensúlyozza a nagyvárosok elszívó hatását. Támogatni szükséges - ahol ezt a tanulói létszám indokolja - azokat a beruházásokat, beszerzéseket, amelyek a hiányzó helyiségeket, az alapvető taneszközöket és felszereléseket pótolják. Mérsékelni kell az iskolák közötti ellátási különbségeket. Biztosítani kell a roma etnikai kisebbség környezeti hátrányainak leküzdését szolgáló programok megvalósítását, a hagyományok ápolását, a jól bevált foglalkoztatási formák, módszerek alkalmazását, elterjesztését. Meg kell teremteni, illetve ahol ez már megvalósult, folyamatosan működtetni szükséges az átlagostól eltérő képességű és magatartású – de a többivel együtt oktatható - tanulók részére az integrált nevelés-oktatás személyi és tárgyi feltételeit. A tankötelezettség 18. életévig történő kiterjesztésére tekintettel a középfokú oktatási intézményeket fenntartó önkormányzatok beiskolázási körzetükben az eddiginél intenzívebben lássanak el tankötelezettséggel összefüggő térségi feladatokat. A közeljövőben ki kell alakítani az új jogszabályi környezetnek megfelelő szakképzési struktúrát, működtetni kell a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulást. Törekedni kell a párhuzamos képzések megszüntetésére, a fejlesztések célirányossá és hatékonnyá tételére. A szakiskolai képzés társadalmi elismertetése, népszerűsítése valamennyi szakiskolai fenntartó és intézmény feladata. Meg kell teremteni annak a feltételét, hogy a tanulók piacképes végzettséggel lépjenek ki a középiskolából, és valóban választhassanak a munkaerő-piacra való kilépés és a továbbtanulás között. A szakképző intézményekben a felkészítés első szakaszában az általános ismereteket adó képzést, illetve az érettségire történő felkészítést kell meghatározónak tekinteni. A nevelés-oktatás intézményi, tárgyi feltételeinek biztosítása A nevelés-oktatás intézményi feltételeinek javítása a legfontosabb célok közé tartozik. Az iskolák többsége műszakilag kifogásolható állapotban van, nem felel meg a központi szabályozásban megfogalmazottaknak. Az elmúlt évek fejlesztései ellenére az épületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-24jelentős része világítási-komfortosítási-energiagazdálkodás szempontjából felújításra, korszerűsítésre szorulnak. A tárgyi feltételek, az eszköz-ellátottság tekintetében cél a minimum-követelményeknek való megfelelés, a szükséges hardver- és szoftverek beszerzése. Fontos az internet elérés lehetőségének folyamatos biztosítása az intézményeknek, a tanulóknak és a pedagógusoknak. Támogatni kell az intézmények fejlesztését, karbantartását, akadálymentesítését, iskolai szaktantermek, tornatermek, szakmai gyakorlóhelyek, óvodai tornaszobák kialakítását, a meglévők korszerűsítését, bővítését. A nevelés-oktatás tartalmi fejlesztése, értékelése A fejlesztés meghatározó eleme a programfejlesztés és a programok helyi adaptációja. A tartalmi fejlesztés kiemelt területe az oktatás kompetencia alapokra való áthelyezése. Az ismeret, a képesség, készség fejlesztése egészüljön ki az attitűd formálással. A kompetencia-fejlesztés a Fejlesztési terv időtartama alatt terjedjen ki a 8 kulcskompetencia területére, valósuljon meg a sajátos nevelési igényű tanulók esetében is, valamint minél nagyobb százalékban a középfokú oktatás területén. A minőségirányítási rendszer részeként ki kell dolgozni a mérési értékelési rendszert, ami lehetővé teszi egyrészt a tanulói teljesítmények teljes körű mérését, másrészt az intézmények eredményességének értékelését. Az intézmények maradéktalanul tegyenek eleget a közoktatási törvényben, a fenntartói minőségirányítási programban megfogalmazott kötelezettségeiknek, vagyis végezzenek önértékelést, ennek alapján készítsenek intézkedési tervet, ami kitér szükség szerint a kompetenciamérés eredményeiből adódó feladatokra is. A fenntartó minőségirányítási programjában előírtak szerint gyűjtsenek adatokat, mutassák be a kért indikátorokat a fenntartó szakmai, pénzügyi, tanügy-igazgatási ellenőrzéséhez. A mérési eredmények értékelése alapján határozzák meg a szükséges fejlesztéseket. A szakképzés tartalmi fejlesztése legyen tekintettel a tudományos, technológiai változásokra, a szakképzés megyei koordinációjára, megyei - régiós igényekre, a munkaerőpiac szükségleteire. A tartalmi fejlesztés járuljon hozzá a középiskolák presztízsének, a felsőoktatási felvételi arányszámok növekedéséhez. A tartalmi fejlesztés segítse a lemaradók, a cigány etnikai kisebbséghez tartozók hatékony nevelését, oktatását. Az integráció érdekében indított programok hatékonyságát növelni kell. Az intézmények vegyék igénybe a pedagógiai szakmai szolgáltatás kínálatát, a szakértői tevékenységet. A megyei pedagógiai szakmai szolgáltatás segítse a nevelés-oktatás tartalmi fejlesztését, adekvát pedagógus továbbképző tanfolyamok szervezésével, tantárgyi, neveltségi, szervezeti mérésekkel, fejlesztési javaslatok megfogalmazásával, módszertani kultúra bővítésének támogatásával, hálózatok építésével, horizontális tanulás biztosításával. Az iskolafenntartók egyrészt minőségirányítási programjuk alapján folyamatosan ellenőrizzék, értékeljék az intézmény tevékenységét, másrészt szakértői szolgáltatás igénybe vételével végezzék el intézményeik - közoktatási törvényben meghatározott - átfogó értékelését. A folyamatos tanulás megalapozása Az egész életen át tartó tanulás megalapozása olyan alapkészségek és képességek kialakítása, amelyek alkalmassá teszik az egyént arra, hogy egész élete során képes legyen a folyamatos tanulásra. Ehhez szükséges a tanulási stratégiák, módszerek megtanítása, a tanulási attitűd fejlesztése.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-25Költséghatékony feladatellátás A kistelepülések óvodai ellátása, és legalább az 1–4. évfolyamos tanulók nevelése-oktatása, az integráció pedagógiai, szakmai feltételeinek, garanciáinak biztosításával helyben valósuljon meg. A közoktatás fejlesztésének követelménye a gazdaságosság, a működés és az irányítás hatékonyságának összehangolása, javítása. A költséghatékonyság növelése nem befolyásolhatja kedvezőtlenül az intézményekben folyó pedagógiai munka minőségét, nem sértheti a szülői, a gyermeki, a tanulói jogokat. Az alapfeladat ellátása, a meglévő tartalmi, szakmai fejlesztések megőrzése, valamint újabb feladatok, fejlesztések elindítása mellett többlet források felkutatásával a rendelkezésre álló források hatékonyabb felhasználására kell törekedni. A méretgazdaságosság figyelembe vételével a falvak népességmegtartó-képességét, ezzel párhuzamosan a települések, intézmények közötti együttműködést, feladatmegosztást meg kell vizsgálni. A település-közi együttműködések erősítése, a feladatellátás munkamegosztás szerinti biztosítása a pedagógusok közös foglalkoztatása, párhuzamosságok megszüntetése, társulások létrehozásával valósítható meg. Kistérségek szerepe a közoktatási feladatellátásban A kistérségi szintű együttműködésben vállalt feladat-ellátás legyen összhangban a megyei és a települési fejlesztési tervekkel. Az együttműködés a kistérségi mérés-értékelési rendszer kidolgozásában, működtetésében is jelenjen meg. A kistérség járuljon hozzá a pedagógusok együttműködéséhez. Épüljön ki a pedagógusok helyettesítési rendszere, a szakos ellátás teljessé tétele érdekében alakuljon ki az áttanítás rendszere. Egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség biztosítása A hátrányos helyzetű, illetve a cigány etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek teljes körű óvodáztatása 3 éves kortól valósuljon meg. A cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulókat be kell vonni a képesség-kibontakoztató és az integrációs felkészítő programba. A sajátos nevelési igényű gyermekek megsegítése, speciális fejlesztése a megyei pedagógiai szakszolgálat ellátó rendszerének fejlesztésével, pedagógusok kompetencia növelésével valósuljon meg. A tanulók számára biztosítani kell a tankötelezettség időtartama alatt az egyénre szabott, a megfelelő tudáshoz való hozzáférést. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szülei kapják meg a tájékoztatást az iskolákban azokról a kedvezményekről, juttatásokról, pályázati lehetőségekről, amelyek gyermekeiket megilletik. Szakmai szolgáltatás keretében, speciális igények kielégítésére teremtődjön meg a lehetőség utazótanárok igénybe vételére, a feladat maradéktalan elvégzésére. Az autista gyermekek neveléséhez - oktatásához meg kell teremteni a személyi, az intézményi és a tárgyi feltételeket. A települések nevelési-oktatási intézményei között meglévő különbségek csökkenjenek. A különbségek mérséklése annak a hatásnak a csökkentését is jelenti, ami negatívan hat az egyén tanulási eredményességére. Ez nem csak közoktatással összefüggő feladat. Kerüljön előtérbe az iskolai kudarcok csökkentése, a tehetséges tanulókkal való foglalkozás. A fejlesztési időszak végére az intézmények teljes körű akadálymentesítése történjen meg.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-262.1. Az óvodai nevelés közszolgáltatás fejlesztése
2.1.1. Helyzetelemzés, óvodáztatási terv A megyében az óvodáztatást, 51 önkormányzati, ebből 2 megyei önkormányzati: Kisújszállás JNSZM Kádas György Óvoda, Tiszaföldvár-Homok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon; 33 települési önkormányzati; 16 társulási, 7 egyéb (egyházi és alapítványi, ill. magán) fenntartású óvoda látja el a 2.1.1. melléklet 1. táblázat szerint. Intézménytársulás a megyehatárt egy esetben lépi túl. Nem működik óvoda Hunyadfalván és Csataszögön, de az óvodásokat Kőtelken, illetve Nagykörűben fogadják. A Jászszentandráson működő óvoda 2007. júniusától a Jásziványból bejáró gyermekeket is ellátja. Óvodáztatási feladatokat társulási formában az alábbi települések látnak el: Abádszalók központtal - Tiszaderzs, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaszőlős, Tiszaörs; Besenyszög központtal - Tiszasüly; Cserkeszőlő központtal - Szelevény, Tiszainoka, Tiszasas; Fegyvernek központtal - Örményes, Kuncsorba; Jánoshida központtal - Alattyán, Jásztelek; Jászalsószentgyörgy központtal - Jászboldogháza; Jászberény központtal - Jászfelsőszentgyörgy; Jászdózsa központtal -Jászágó, Jászjákóhalma, Pusztamonostor; Jászkisér központtal - Pély; Kunhegyes Város Óvodai Intézménye központtal - Tomajmonostora, Tiszaszentimre, Tiszaroff); Kunhegyesi Általános Iskola központtal - Tiszagyenda; Martfű központtal - Mezőhék; Mezőtúr központtal - Mesterszállás; Nagykörű központtal - Kőtelek; Tiszakürt központtal - Csépa, Nagyrév; Tószeg központtal - Vezseny; Az önkormányzati fenntartású óvodák 186 feladat-ellátási helyen működnek. Az önkormányzati fenntartású óvodák közül mindössze 12 óvoda működik önállóan. A feladatellátási helyek száma megyei szinten csökkent, viszont a Kunszentmártoni és a Karcagi kistérségben nem változott (2.1.2. melléklet 1. ábra). Az óvodai feladatellátási helyek, a férőhelyek, az óvodába beírt gyermekek, valamint a pedagógusok számának kistérségek szerinti adatait a 2.1.1. melléklet 1. táblázat mutatja be. 2007-ig 3 új óvoda épült a megyében. A 2008/2009 nevelési évben 100 férőhelyes, 4 csoportos új óvoda kezdi meg működését Tiszabőn. További fejlesztések eredményeként, főként ROP pályázati támogatással a megyében 3 életveszélyesnek nyilvánított csoportszobát megszüntettek, 5 csoportszobát építettek bővítésként, 27 tornaterem, tornaszoba kialakítására került sor, 6 főzőkonyhát helyeztek üzembe. 126 óvodai egységben végeztek részleges felújítást, teljes korszerűsítés történt 8 óvodában, 56 óvodában megtörtént az akadálymentesítés. A csoportszobák bútorzata is korszerűsödött az elmúlt időszakban, elsősorban az óvodákhoz kapcsolódó alapítványok támogatásával.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-27A kötelező eszköz-és felszerelési jegyzék normáinak 11% - 95% közötti mértékben felelnek meg az óvodák. Ehhez a támogatást elsősorban a megyei Közoktatási Közalapítvány biztosította. A megyében 2002-2007 között az óvodáztatás személyi feltételeinek fajlagos mutatói egyes területeken minőségileg javultak. Az óvodapedagógusok számának csökkenése (2.1.2. melléklet 2. ábra) az óvodások számának csökkenéséhez igazodott. Az egy csoportra jutó óvodapedagógusok száma 2,2 fő/csoport, de a kettős óvónői váltás biztosítása feladatellátási helyenként változó. A nagyobb városokban az óvodapedagógusok egy része újabb diploma megszerzésével, szakvizsgával vagy átképzéssel (pl. fejlesztőpedagógusként) a rendszerben maradt. A pedagógusok képesítése nagymértékben megfelel a jogszabályi előírásnak. 6 fő egyéb képesítéssel, 3 fő képesítés nélkül dolgozik a megyében. A 120 órás továbbképzést – kevés kivétellel – teljesítették az óvodapedagógusok. A képzések, a továbbképzések igazodtak a helyi nevelési programok igényeihez. A KIR-STAT 2007. adatok szerint megyénkben 13514 óvodáskorú gyermeket látnak el. Az elmúlt közel másfél évtizedben az Észak-alföldi régióban az óvodába járó gyermekek száma 13%-kal csökkent (2.1.1. melléklet 3. táblázat), a legnagyobb mértékben Jász-NagykunSzolnok megyében, 5 év alatt közel 4000–rel (2.1. 2. melléklet 3. ábra). Az elutasított 3 évesek száma a megyében 2007/2008-ban 7 főre csökkent az előző évi 15-tel szemben. Az 5 éves, tanköteles korú gyermekek csaknem mindegyike beírásra kerül az óvodákban, még a többségben romák által lakott településeken is. Az óvodákban a 8. életévüket betöltő gyermekek létszáma a megyében 2007/2008-ban 8 fő. A Jászberényi és a Törökszentmiklósi kistérségben az óvodai férőhelyek száma nőtt, a Mezőtúri kistérségben stagnált, a Szolnoki és a Tiszafüredi kistérségben minimálisan, a Karcagi és a Kunszentmártoni kistérségben jelentősebb mértékben csökkent (2.1.2. melléklet 5. ábra). Az óvodai csoportok száma 2007-re az óvodások számának csökkenéséhez képest általában nagyobb arányban csökkent. Kivétel a Jászsági kistérség, ahol stagnált, illetve a Szolnoki kistérség, ahol növekedés figyelhető meg (2.1.2. melléklet 6. ábra). A csoportokban emelkedett a gyermeklétszám. Többségük 21-25 fő közötti létszámú, de a csoportmegszüntetések, összevonások miatt előfordulnak 30 főhöz közeli létszámmal működők is. Mindössze 3 csoportban foglalkoztatnak óvodásokat 10 fő alatti létszámmal. A hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes étkeztetése az óvodákban törvény által biztosítottá vált. Ez a lehetőség kedvezően befolyásolta az érintett gyermekek beóvodázásának arányát, az óvodába járás rendszerességét, növelte az óvodában eltöltött időt. A nemzetközi hatások 2002-2007 közötti időszakban jelentős befolyást gyakoroltak az óvodák tartalmi munkájára. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) kapcsán megjelentek az óvodák, iskolák tanuló szervezetté alakulását elősegítő kezdeményezések, pl. a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programjának (HEFOP) keretében a Térségi Iskola- és Óvodafejlesztő Központok (TIOK) –a megyéből tag Városi Óvodák, Jászberény. A programnak egy követője volt, a kisújszállási Városi Óvodai Intézmény; a terjesztésbe bekapcsolódtak Törökszentmiklós város óvodái is. Egyéb HEFOP pályázatokban Jászkisér, Kisújszállás, Jászdózsa képviselte a megyét az óvodák részéről. 2004-2007 között a törvényi előírások értelmében megtörtént a helyi nevelési programok (HNP) beválás-vizsgálata és módosítása. Elkészültek az intézményi minőségirányítási programok (IMIP), az új Házirendek, és módosításra kerültek a Szervezeti és Működési Szabályzatok (SZMSZ). Az előző fejlesztési ciklus kiemelt célkitűzése volt a minőségelvű Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-28oktatás megvalósítása. A megye minden óvodájában foglalkoznak minőségfejlesztéssel. Az óvodák többsége partnerközpontú-, 12 teljes körű minőségirányítási programmal dolgozik, 29 óvodában HACCP is működik. 2007. március 31.-ig megtörtént a minőségirányítási programok felülvizsgálata és kiegészítése. Az elmúlt évben 60 óvoda végzett intézményi önértékelést. 2007-ben 12 óvoda kezdte meg belső megújulását egy-egy, főként minőségfejlesztés, projekt módszer, kompetencia alapú fejlesztés, sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja, Belső Gondozói Rendszer (BGR) területen. A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek szakszerű integrált óvodai neveléséhez nem mindenütt állnak rendelkezésre a szükséges speciális eszközök, és a humán erőforrás. A 2007ben elvégzett kontrollvizsgálatok eredményeként szám szerint csökkent az SNI gyermekek száma - jelenleg 184 gyermek érintett. Növekszik viszont a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) gyermekek száma, akik támogatására - a nevelési tanácsadók közreműködésével - az óvodáknak fel kell készülniük. A 2.1.1.melléklet 6. táblázat az SNI gyermekek számának alakulását mutatja be kistérségenként. Óvodáztatási terv az 1.3.2. pontban szerepel. Stratégiai célok Az óvodai ellátás helyben, megfelelő színvonalon valósuljon meg, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse az iskolát Az óvodapedagógia módszertani megújítása, minőségfejlesztés Az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás Egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség biztosítása Középtávú célok Az infrastrukturális, tárgyi feltételek, az eszközellátottság biztosítása, a meglévő hiányosságok felszámolása Új módszerek, eszközök bevezetése; kompetencia alapú óvodai nevelés, fejlesztés elterjesztése Inklúzió, integráció, differenciálás; a leszakadókról és a tehetségekről való fokozott gondoskodás Minőségirányítási rendszerek működtetése Fejlesztési irányok, feladatok Az egészséges életmód, a környezettudatos magatartás megalapozását szolgáló programok bevezetése. Játékos, egyéni differenciált fejlesztés, tevékenységekre alapozott ismeretszerzés, képességfejlesztés. A 3 és 5 évesek teljeskörű óvodáztatásához személyi, tárgyi feltételek biztosítása (Pályázati források keresése) A bölcsődékkel, iskolákkal a szakmai együttműködés, és a szakmaközi kapcsolatok megerősítése Az új módszerek bevezetéséhez szükséges eszközfeltételek megteremtése; óvodafelújítások, tornaszobák építése. Felkészülés az új módszerek, eszközök bevezetésére. (Képzések, pályázatok) Óvoda-iskola átmenet megkönnyítése; játékközpontúság, egyéni differenciált fejlesztés, tevékenységekre alapozott ismeretszerzés, képességfejlesztés; az egészséges életmód, a környezettudatos magatartás megalapozását szolgáló programok bevezetése Az integráció szakmai feltételeinek, garanciáinak biztosítása Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-29
Az IMIP folyamatos működtetése szakszerűségének, beválásának folyamatos vizsgálata, korrekciója; az eredmények fejlesztési célú felhasználása.
2.1.3. Feladat-és időterv A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása Az óvodák pozíciójának megerősítése HHH, HH gyermekek 3 és az 5 évesek teljeskörű óvodáztatási feltételeinek biztosítása Felújítások, akadálymentesítés, tornaszobák építése Intézményi esélyegyenlőségi tervek elkészítése Felkészülés a kompetencia alapú fejlesztés bevezetésére (képzés) A kompetencia alapú fejlesztés bevezetése Internet és informatikai és egyéb eszközök biztosítása Szakmai és szakmaközi műhelyek működtetése Önértékelési, pedagógus teljesítményértékelési rendszer kidolgozása, működtetése Intézményi ellenőrzés, értékelés; nyilvánosságának biztosítása A fejlesztési terv félidős értékelése
Felelős Megyei Kgy. Fenntartók
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
Fenntartók Óvodavezetők Jegyzők Fenntartók Fenntartók Óvodavezetők Fenntartók Óvodavezetők Óvodavezetők Fenntartók Óvodavezetők Fenntartók Óvodavezetők Fenntartók Megyei Kgy.
A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer Tárgyi feltételek fejlesztése Az egészséges, a biztonságos és a szakszerű óvodai nevelés jogszabályokban előírt feltételeinek biztosítása. Az épületek folyamatos karbantartása, akadálymentesítése. Tornaszoba, egyéni fejlesztő szoba, nevelőtestületi szoba, elkülönített felnőtt öltöző, orvosi-, elkülönítő szoba, stb. kialakítása, a meglévők korszerűsítése. Az intézmények eszköz- és felszerelés állományának jegyzék szerinti biztosítása. (A fenntartók által tervezett óvodai fejlesztések a 2.1.1. melléklet 4. táblázatában olvashatók.) Az eszközbeszerzés kapcsán kapjon nagyobb hangsúlyt a hardver- és szoftverbeszerzés, az internet elérés lehetőségének folyamatos biztosítása. (A meglévő számítástechnikai eszközöket és a 2014-re tervezett fejlesztéseket a 2.1.1. melléklet 5. táblázat mutatja be.) Humánerőforrás fejlesztése Az új igényekhez igazodó pedagógus-kompetenciák pl. rendszerszemlélet, szervezetfejlesztési-, humánerőforrás-fejlesztési-, innováció-menedzselési-, projektmenedzselésiés pályázatkészítési ismeretek elsajátítása. Szociális és vállalkozói kompetenciák fejlesztése. A kutatómunka fellendítése. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-30
Rendszeres, a helyi nevelési programhoz igazodó továbbképzés. Kistérségen belüli szakmai műhelyek kialakítása, működtetése. A pedagógusok felkészítése az IKT eszközök alkalmazására. Az óvodák, az óvodapedagógusok szerepének megerősítése, munkájuk megismerése és elismerése.
A fejlesztések forrása lehet Központi támogatás várható a fejlesztési terv első két évében a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) 3 éves gyermekek óvodába járási lehetőségének biztosításához, az óvodai beiratkozáskor, majd félévente, ha a gyermek az óvodai foglalkozásokon legalább 75%ban részt vesz. További központi támogatások várhatók a koragyermekkori fejlesztés, óvodáztatási támogatás, az intézményvezetők pótlékának emelése, a HHH gyermekeket integráltan nevelő pedagógusok pótlékának bevezetése, a pályakezdő pedagógusok támogatása, a minőségi bérpótlék emelése, Az „Esély teremtő pedagógus” díj pályázati támogatása, a kutatómunka ösztönzése. Normatív támogatás emelkedése. Önkormányzatok kiegészítő támogatásai. Pályázatokhoz a fenntartói önerő és utófinanszírozás biztosítása. Központi, Európai Uniós, illetve nemzetközi pályázatokkal elérhető források. Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatása. Óvodák alapítványainak pénzeszközei. Kockázatok A fejlesztések tervezett forrásainak elérhetősége. Az óvodák igazgatásának szakszerűsége. Az erőforrásokkal való gazdálkodás hatékonysága az összevonások következtében számottevően változik-e? A tartalmi fejlesztéshez szükséges tárgyi és személyi feltételek nem teljesülése. Az esélyegyenlőségi tervek megvalósíthatósága. Értékelés A kockázati tényezők folyamat közbeni értékelése. Pályázatokkal folyamatos nyomon követése. Társulások szakszerű működésének biztosítása folyamatos ellenőrzéssel, szakértői támogatással. Esélyegyenlőségi tervek megvalósulásának folyamatos követése, az esetleges korrekcióhoz külső tanácsadás igénybevétele. A fejlesztési terv félidős testületi kontrollja annak érdekében, hogy a megfelelő korrekciókra időben sorkerülhessen.
2.1.4.Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása Helyzetelemzés A megyében növekszik a HH, HHH óvodások száma. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek száma 2006/2007-hez viszonyítva 2007/2008 - ra 4143-ről 5184-re emelkedett. Ez az adat is indokolja az esélyegyenlőség kiemelt kezelését. Az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató költségvetési szervek esélyegyenlőségi tervet készítettek, ami meghatározza legfontosabb feladataikat a hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-31jogellenes elkülönítés, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátás területén. Az óvodai esélyegyenlőségi tervek részben elkészültek, ill. készítésük folyamatban van. Az utóbbi években jelentősen növekedett az etnikai kisebbségi óvodai nevelést felvállaló óvodák száma. Nevelőmunkájuk eredményességéhez hozzájárulnak a roma származású nevelőmunkát segítő alkalmazottak, a dajkák, a pedagógiai-és a szociális asszisztensek. Fontos, hogy ilyen munkatársak egyre többen dolgozzanak az érintett óvodákban. Az esélyteremtés legfőbb gátjai az óvodában, a nyelvi hátrányok, a hiányos szókincs, a családi nevelés hiányosságai következtében az instabil szabály és normakövetés. Ezért gyakoribbak a magatartási problémák. A megyében nem megoldott a súlyos magatartási, beilleszkedési zavarral, hyperkinetikus szindrómával küzdő gyermekek elhelyezése. Ők általában a többségi óvodákban kerülnek elhelyezésre. A velük való speciális foglalkozás normál csoportlétszámban és a szükséges képesítésű szakemberek (pszichológus, pszichopedagógus, szociálpedagógus) hiányában nem megoldható. Az óvodákban fő állásban alkalmazott speciális szakemberek száma jelentősen csökkent, mindössze 15 gyógypedagógus, 17 fejlesztő pedagógus és 9 logopédus működik alkalmazottként (2.1.1. melléklet 7. táblázat). Feladatok A fenntartóknak továbbra is gondoskodniuk kell az óvodai nevelés lehetőségének legfőképp helyben történő biztosításáról, a 3-8 éves korú gyermekek teljes körű óvodai nevelésének ellátása érdekében. Garantálniuk kell, hogy minden szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermek 3 éves korától kezdve kivétel nélkül bekapcsolódhasson az óvodai nevelésbe. Az intézkedési tervek, akciótervek egyeztetése történjen meg a fenntartói, kistérségi akciótervvel. A célok legyenek reálisak és megvalósíthatóak. Az óvoda vezetője gondoskodjék a megvalósítás személyi feltételeinek biztosításáról, a terv nyilvánosságra hozataláról. A központi kiegészítő támogatások esélyegyenlőségi szempontok szerinti hasznosítása. A HHH helyzetű családok gyermekei óvodai nevelésben való részvételének segítése a szociális segélyezés eszközeivel is. Fontos az óvoda óvó-védő funkciójának, családdal való együttműködésének erősítése. Az óvoda gyermekvédelemmel, az egészségügyi ellátással, szociális segítségnyújtással kapcsolatos feladatainak ellátása. Az érintett óvodákban olyan támogató lépések, szolgáltatások tervezése és megvalósítása, amelyek csökkentik az érintettek meglévő hátrányait, pl. hatékony együttnevelés személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, a szegregáció visszaszorítása, integrációs és esélyteremtő programok - Óvodai Integrációs Program (Óvodai IPR) kiterjesztése, a jelenleg IPR-rel működő óvodák tapasztalatainak átvétele. A fogyatékkal élők számára biztosítani kell a szolgáltatás igénybevételének lehetőségét. Az autista gyermekek számára újabb óvodai csoportok létesítése indokolt, amelyekhez meg kell teremteni a személyi, építményi és tárgyi feltételeket. A sérülés típusának, a hátrány jellegének megfelelő ellátás biztosítása; a speciális szakemberek, valamint a segítő szakmák megjelenési feltételeinek biztosítása az óvodákban. Rendszeres, érdemi kapcsolattartás, együttműködés a cigány kisebbségi önkormányzatokkal, a Családsegítő-, a Gyermekjóléti szolgálattal, szakszolgálatokkal, civil szervezetekkel.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-32 A pedagógusjelöltek számára a megyében biztosítani szükséges, hogy a szakmai gyakorlat keretében az integrációt hatékonyan működtető intézményekben szerezhessenek gyakorlatot. 2.2. Az általános iskolai nevelés-oktatás tartalmi, intézményhálózat-fejlesztési terve
2.2.1. Helyzetelemzés, iskoláztatási terv Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 2007/2008. tanévben 74 általános iskola, 3 önálló gyógypedagógiai intézmény, 1 hatosztályos gimnázium, 4 nyolcosztályos gimnázium működik. Egy általános iskolára épülő induló gimnázium a jövő tanévtől 9. évfolyam indítását tervezi. Nemzetiségi általános iskola a megyében nincs. 45 általános iskolát települési önkormányzat, 9-et református egyház, 2-t, katolikus egyház, 1-et alapítvány, 1-et főiskola (gyakorló iskola), 32-t társulás tart fenn. 11 egyéb (egyházi és alapítványi, ill. magán) fenntartású iskola látja el a 2.2.1. melléklet 1. táblázat szerint. Intézménytársulás a megyehatárt egy esetben lépi túl. Nem működik általános iskola Csataszögön, Hunyadfalván, Jászágón és Jásziványban. Az iskolásokat Kőtelken, Nagykörűben, Jászszentandráson illetve Jászdózsán fogadják. Önkormányzati társulások az általános iskolai feladatok ellátására: Besenyszög központtal (Tiszasüly); Cserkeszőlő központtal (Szelevény, Tiszainoka, Tiszasas); Fegyvernek központtal (Örményes, Kuncsorba); Jánoshida központtal (Alattyán, Jásztelek); Jászalsószentgyörgy központtal (Jászboldogháza); Jászberény központtal (Jászfelsőszentgyörgy); Jászdózsa központtal (Jászágó, Jászjákóhalma, Pusztamonostor); Jászkisér központtal (Pély); Kunhegyes központtal (Tiszagyenda, Tiszaroff); Martfű központtal (Mezőhék); Mezőtúr központtal (Mesterszállás); Nagykörű központtal (Kőtelek); Tiszafüred központtal (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaszőlős, Tomajmonostora); Tiszakürt központtal (Csépa, Nagyrév); Tószeg központtal (Vezseny); Túrkeve központtal (Kétpó) Az utóbbi két évben, a csökkenő gyermeklétszám miatt jelentős intézmény-átszervezésekre került sor (1.3.3. táblázat). Ezek során vagy intézményfenntartó társulások jöttek létre, vagy közös igazgatás alá vonták az egymáshoz közel lévő intézményeket, vagy az egy településen lévő iskolákat vonták közös igazgatás alá. Előfordult, hogy egy településen belül az eltérő életkori szakaszba tartozó tanulók által használt intézmények kerültek közös igazgatás alá (óvoda-általános iskola, általános iskola-középfokú iskola). A települések megtartó erejének érdekében fontos, hogy a kistelepüléseken legalább az 1–4. évfolyamos tanulók nevelése-oktatása helyben, megfelelő színvonalon, az integráció pedagógiai-szakmai feltételeinek, garanciáinak biztosításával valósuljon meg. Az alapfokú iskola teljes spektrumát azok a tanulók alkotják, akik az 1997/1998. tanévben kezdték az általános iskolát. Számukra a törvényi szabályozás szerint a tankötelezettség 18. életévükig tart. A tanulólétszám megyei szinten közel 9%-kal csökkent (1.3.3. táblázat). A városokban nagyobb arányú és mértékű volt a csökkenés, mint a községekben.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-33Az általános iskolákban dolgozó főállású pedagógusok száma lényegében a tanulói létszámváltozásnak megfelelően módosult. A legnagyobb csökkenés a 2007/8-as tanévben volt. A következő években is ez a tendencia várható. Az iskolák speciális szakemberként közel 80 gyógypedagógust, mintegy 50 fejlesztő pedagógust, 35 logopédust, 51 könyvtárost és 31 szabadidő szervezőt foglalkoztatnak. Elenyésző viszont az iskolapszichológusok száma. A pedagógusok mintegy hatoda szakvizsgával, illetve nyelvvizsgával, harmada pedig számítástechnikai végzettséggel rendelkezik. A szakrendszerű oktatásra történő felkészítő tanfolyamot több mint 300–an végezték el, a kompetenciaalapú oktatással kapcsolatos képzésben 210-en vettek részt. A megyében 20 fő a képesítés nélküliek száma, akik alkalmazása 2010-re vélhetően megszűnik. A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatának eredményeként, az alábbi új elemekkel bővült annak érdekében, hogy jobban igazodjon a mindennapi élethelyzetekben szükséges készségek és képességek kialakításához: kiegészítő kisebbségi oktatás, iskolaotthonos nevelés-oktatás, képesség-kibontakoztató felkészítés, alapfokú művészetoktatást folytató egységes iskola, hátrányos helyzetű tanulók Arany János Programja, közoktatási típusú sportiskolai nevelés-oktatás. A Fejlesztési tervet előkészítő felmérésünk szerint az intézmények pedagógiai programjukat módosítják a NAT változása alapján. Ez 27 intézményben 2007. novemberig megtörtént, a többi intézményben folyamatosan végzik ezt a munkát. Az intézmények egy részében - Európai Uniós forrással - bevezetésre került a kompetenciaalapú oktatás. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5 általános és középiskola pályázott sikeresen e program bevezetésére. A pályázat megvalósítása a Nemzeti alaptantervvel koherens, de tartalmában, alkalmazott oktatási módszereiben és a tanulók munkaformájában újat hozott. A második pályázati szakaszban további 16 intézmény szerepelt sikeresen. A tapasztalatok mind a tanulók, mind a pedagógusok részéről kedvezőek. A megye általános iskoláiban 34 féle speciális tantervet alkalmaznak, amelyek között megtalálható a sajátos nevelési igényű tanulók számára kifejlesztett tanterv is. Az emelt óraszámban oktatott tantárgyak között legnagyobb számban a matematika található meg. Több intézményben tanítanak emelt óraszámban angol nyelvet, német nyelvet, magyar nyelvés irodalmat, testnevelést, ének-zenét, számítástechnikát, és matematikát. A képesség kibontakoztató programban a megye 47 iskolája vesz részt. A tehetséggondozás megvalósítása érdekében az iskolák legnagyobb mértékben tanulmányi versenyekbe kapcsolódnak be, a pedagógusok nagy számban szerveznek szakköröket, táborokat. 30 intézmény végez külföldi cserekapcsolat segítségével tehetségfejlesztést. Az intézményi önértékelési rendszert minden általános iskola kidolgozta a törvényi előírásoknak megfelelően. Az intézményi ellenőrzési rendszer 76 intézményben, az intézményi mérési értékelési rendszer az intézmények szinte teljes körében kidolgozásra került. Minőségfejlesztés terén a partnerközpontú működés programja teljesül 68 intézményben, teljes körű minőségirányítási programmal működik 33, HACCP rendszert 18, ISO rendszert pedig 3 intézmény alkalmaz. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-34A megye általános iskoláiban jelenleg 36 típusú innováció folyik. További 33 iskola saját programja, terve alapján végzi innovatív tevékenységét. Az intézmények eszközellátottsága változatos képet mutat. Az eszköz- és felszerelési jegyzék teljesítésében a legtöbb intézmény 50-80 %-os megvalósultsággal rendelkezik. A sajátos nevelési igényű tanulók ellátásához szükséges eszközök tekintetében nagy előrelépés történt. Fejlesztőszobával 60 intézmény rendelkezik, memória és figyelemfunkciók, figyelemkészség fejlesztésére szolgáló eszközök 68 iskolában találhatók. Beszédértés, beszédfunkciók fejlesztését szolgáló játékok 53 intézményben vannak. A megye általános iskoláiban több mint 3000 számítógép található. A számítástechnikai tantermek száma 132. További 259 tanteremben számítógép segíti az oktatást. Internet kapcsolattal 290 tanterem rendelkezik, a tanítást 3371 szoftver segíti. A nyelvi laborok száma 33. Az iskolák pályázati lehetőségekkel élve javítják feltételeiket, tevékenységük magasabb szintű ellátását. Több intézmény kapcsolódott a ROP-os pályázatokhoz, amelyek segítségével iskola felújításra, épületbővítésre, akadálymentesítésre volt lehetőség. Az iskoláztatási tervet az 1.3. fejezet tartalmazza
2.2.2. Fejlesztési célok, feladatok Stratégiai célok Minden gyermek eséllyel kezdhesse meg az iskolát. Minőségelvű oktatáspolitika általános iskolai érvényesítése. Alsó tagozatos oktatás lakóhelyen, az 5.-8. évfolyam szakrendszerű oktatásának lakóhelyen vagy lakóhely közelében történő biztosítása. Pedagógus szakma megújítása. Különleges ellátásra szoruló gyerekek egyéni fejlesztésre épülő, a fejlődést folyamatosan nyomon követő ellátása a lakóhelyen, vagy annak közelében. Középtávú célok A közoktatás modernizációja. Az iskolák közötti ellátási különbségek mérséklése. Erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás. Információs és kommunikációs technológiák alkalmazásának fejlesztése. Élethosszig tartó tanulás megalapozása. A leszakadókról és a tehetségesekről való fokozott gondoskodás. A többi tanulóval együtt nevelhető, az átlagostól eltérő képességű és magatartású gyerekek integrált oktatásának kiteljesítése. Iskolai gyermek- és ifjúságvédelem feltételeinek megteremtése, hatékonyságának javítása. Személyi feltételek javítása, továbbképzés. Iskolai épületek akadálymentesítése.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-35-
2.2.3. Feladat -és időterv A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása Az IMIP megvalósítása A Belső Gondozói Rendszer (BGR) kiépítése Tehetségg. és felzárkóztató programok megújítása/bevezetése. Intézményi értékelések nyilvánossá tétele Beilleszkedési és tanúlási zavarok kezelése. Gyermek és ifjúságv. feltételek meglét. ell. A kistérségi együttműködés segítése A pedagógiai programok beválás vizsgálata Szakrendszerű oktatás minőségi megvalósulása Intézményi esélyegyenlőségi tervek elkészítése Helyi pedagógiai programok felülvizsgálata Ált. iskolák informatikai eszközökkel való ellátásának felmérése A roma etn.i kisebbség hátrányainak leküz-dését szolgáló progra-mok megvalósítása Akadálymentesítés A kompetencia alapú fejlesztés elterjesztése A fejlesztési terv értékelése
Felelős
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
Megyei Közgyűlés Intézményvezetők érdeklődő intézmények,intézményvezetők Intézményvez.-k, intézményfenntartók fennatartó Intézményvez.-k, fenntartók Intézményvez.-k, fenntartók Fenntartók (koordináció) Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Igazgatók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Megyei Önkormányzat
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-36-
2.2.4. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer Tárgyi feltételek Intézmények fejlesztésének támogatása, karbantartása, akadálymentesítése. Tornaterem, szaktanterem kialakítása, korszerűsítése. Tárgyi feltételek, eszközellátottság biztosítása helyi és uniós források bevonásával. A finanszírozás és az oktatás eredményességének összehangolása. Humán erőforrás fejlesztése Az előírt szakképesítéssel rendelkező pedagógusok alkalmazása. A pedagógusok rendszeres továbbképzése. A hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képesség-kibontakoztató program szerinti nevelésében résztvevő pedagógusok felkészítése. Több település iskolái közötti együttműködés és munkamegosztás személyi feltételeinek megteremtése. Hatékonyabb pedagógus foglalkoztatás. A fejlesztések forrása lehet Központi normatív támogatások növekedése. Fenntartói többlettámogatás. Európai Uniós, központi, alapítványi és egyéb pályázati források. Saját bevételek. Kockázatok Az IMIP és a pedagógusértékelés előírásainak részbeni érvényesülése. A fenntartók érdekeltsége az oktatás hatékonyságának biztosításában. A település megtartó erejének csökkenése. A kistelepülések nem látják be a szakrendszerű oktatás társulási formában történő megszervezésének fontosságát. Nem történik kellő előrelépés a hátránykompenzációban és a tehetséggondozásban. Az esélyegyenlőségi intézkedési tervekben foglaltak csak részben teljesülnek. Hiányos a szülői minta, az otthoni támogatás. Értékelés A feladatellátás, a beiskolázások, a fejlesztések valószínű nem teljesen a terv szerint alakulnak, ezért szükséges a terv folyamatos figyelemmel kísérése és félidős általános, átfogó értékelése, módosítása.
2.2.6. Az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség biztosítása Az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató költségvetési szervek esélyegyenlőségi tervet készítettek, ami meghatározza legfontosabb feladataikat a hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, jogellenes elkülönítés, előnyben részesítés a foglalkoztatás megvalósulás, a szociális biztonság és az egészségügyi ellátás területén. Az intézmények számára a közoktatási törvény írja elő az esélyegyenlőségi terv készítését. Az általános iskolákban az alábbi területeken kell biztosítani: A szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, különös tekintettel a kollégiuminapközi otthoni, az étkezés, a taneszközök, szabadidős tevékenységek hátránykompenzáló és tehetségfejlesztő foglalkozásokhoz.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-37 Egyenlő hozzáférés biztosítása a szociális, kulturális képzésbeli hátrányok csökkentését lehetővé tevő fejlesztésekhez, szakszolgálati feladatellátáshoz, integrált képzési rendszerekhez. Az iskolák többségében tanító pedagógusok kevésbé felkészültek az eltérő kultúrájú, speciális nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztésére. Ennek elméletét és gyakorlatát be kell építeni a pedagógusok módszertani kultúrájába. Feladatok az esélyegyenlőség biztosításában Minden általános iskola készítse el esélyegyenlőségi programját. Az igazgató gondoskodjék annak nyilvánosságra hozataláról, a személyi feltételeinek biztosításáról. Az általános iskolai intézkedési tervek egyeztetése történjen meg a fenntartói, kistérségi intézkedési tervvel. Tanulási sikert biztosító oktatási szolgáltatás biztosítása, az integrációs programok bővítése. Az intézményfenntartók tekintsék át az egyéni hátrányokkal, fogyatékossággal rendelkező tanulók ellátását. A fenntartók teremtsék meg a súlyos beilleszkedési, magatartási zavarral küzdő gyermekek ellátásának feltételeit. Lehetővé kell tenni, hogy a szolgáltatást a lakóhelyen vagy annak közelében vehessék igénybe. Roma segítők bevonása az általános iskolai feladat ellátásba. A családokkal való komplex foglalkozás. A pedagógusok képzésének, továbbképzésének módszertani megújítása.
2.2.7. Gyógypedagógiai intézmények Megyénkben a gyógypedagógiai ellátásnak nagy hagyományai vannak. Mi sem bizonyítja jobban, mint a jelenleg is jól működő gyógypedagógiai intézmények fennmaradása, melyek különnevelést-különoktatást biztosítanak. A szegregált gyógypedagógiai óvodák, iskolák mellett kiterjedt a megyében az együttnevelés gyakorlata is, mely az óvodától a középiskoláig a közoktatás minden szintjén megvalósul. A megyében négy különnevelést biztosító (szegregált) gyógypedagógiai intézmény működik. Kettő a Megyei Önkormányzat fenntartásában, egy Szolnok Megyei Jogú Város fenntartásában és egy Református Egyház fenntartásában: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, Kisújszállás, Bajcsy-Zs. út 37. (tagintézménye Karcag, Kisújszállási út 45.): ellátja az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek óvodai nevelését, akik a többi gyermekkel együtt nem nevelhetők, az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolai nevelését-oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók speciális szakiskolai és készségfejlesztő speciális szakiskolai oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az ép értelmű, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók szakiskolai oktatását
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-38 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Beniczky G. út 5.: ellátja az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, valamint autista gyermekek óvodai nevelését, akik a többi gyermekkel együtt nem nevelhetők, az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, valamint autista tanulók általános iskolai nevelését-oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók speciális szakiskolai és készségfejlesztő speciális szakiskolai oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az ép értelmű, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók szakiskolai oktatását. Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő és Speciális Szakiskola, Szolnok, Liget út 10.: ellátja az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, valamint autista tanulók általános iskolai nevelését-oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók speciális szakiskolai és készségfejlesztő speciális szakiskolai oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók. Református Reménység Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Mezőtúr, Kossuth tér 11.: ellátja az enyhe értelmi fogyatékos, valamint autista tanulók általános iskolai nevelését-oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók, az enyhe értelmi fogyatékos tanulók speciális szakiskolai oktatását, akik a többi tanulóval együtt nem oktathatók. Az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása a fogyatékosság/hátrány szerinti kompenzációs ellátást, valamint fejlesztőpedagógiai megsegítést, vagy gyógypedagógiai rehabilitációt jelent. Ennek megfelelően a megyében biztosított a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók állapotának megfelelő ellátás különnevelés (szegregált gyógypedagógiai ellátás) és együttnevelés (integrált nevelés-oktatás) keretében. Bizonyos állapotokban az integrált nevelést a gyermek állapota nem teszi lehetővé, így a súlyos fogyatékosságok esetében a társadalmi integrációt a szegregált ellátás hivatott szolgálni. Ezekben az intézményekben kiemelt figyelem és speciális gyógypedagógiai ellátás révén gondoskodnak a gyermek/tanuló egyéni igényeiről és készítik elő a későbbi (a gyermek mindenek feletti érdekét szem előtt tartó, lehetőség szerint legkorábbi időpontban megvalósítandó) együttnevelését, majd társadalmi integrációját. A különnevelés (szegregált nevelés-oktatás) keretén belül törekedni kell a többségi intézményekkel való minél szorosabb együttműködés megteremtésére (szabadidős programok együttes szervezése), mely a későbbi integrációt szolgálja. A sajátos nevelési igényű, a közoktatási törvény 121. § 29. a) és b) szerint diagnosztizált tanulási és/vagy magatartási zavarral, enyhe értelmi fogyatékossággal, esetleg pervazív zavarral, vagy beszédfogyatékossággal küzdő gyermekek/tanulók együttneveléseegyüttoktatása megyénkben megoldott. A többségi óvodák, általános és középiskolák fogadják az együttnevelhető (integrálható) gyermekeket, tanulókat, az elkészült megyei intézményjegyzék alapján, melyet az alapító okiratok összesítése szerint készített el a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság. A sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók számára az ellátó intézmények kijelölése minden vizsgálatot követően megtörténik, így a gyógy-/fejlesztőpedagógiai különleges gondozás kijelölése és nyomonkövetése megtörténik. (táblázat 2.2.7.1.) Az együttnevelés jelenleg a közoktatás irányítás figyelmének fókuszában van. Vonatkozik ez minden olyan sajátos nevelési igényű gyermekre/tanulóra, akinek nincsenek olyan súlyos tanulási problémái és/vagy fogyatékosságai, esetleg auto- és heteroagresszív magatartási Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-39mintái, súlyos beilleszkedési zavarai, és akik többségi intézményben, gyógypedagógus támogatása mellett sikeresen együttnevelhetők, oktathatók. Az integráció előtérbe kerülését megelőzően több települési önkormányzat is felvállalta a tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) tanulók oktatásának-nevelésének helyi szintű megszervezését, gyógypedagógiai (szegregált) intézmény, tagozat, osztály, vagy csoport formájában. Az integráltan nevelhetők létszámának növekedésével a szegregált nevelést biztosító intézmények létszámgondokkal küzdenek, így a közeljövőben várható a helyi szintű szegregált oktatás, nevelés megszüntetése. (táblázat 2.2.7.2.) A sajátos nevelési igényű (központi idegrendszer-sérült, paretikus, mozgás és/vagy értelmibeszédfejlődési elmaradással küzdő), korai fejlesztésre szoruló gyermekek intézményes ellátása csak részben megoldott. A nevezett populáció gondozása elsősorban utazótanári hálózat segítségével, otthonukban történik a Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság diagnózisa alapján az alábbi intézményekben kötelező vagy felvállalt feladatként. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, Szolnok, Mária út 19. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, Kisújszállás - utazótanári hálózat végzi a korai fejlesztést, az EGYMI keretében, „Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona Karcag bentlakásos és ambuláns formában történik a korai fejlesztés, erre a feladatra nevezett intézmény rendelkezik a legmegfelelőbb feltételekkel, A „Maci” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Jászberény utazótanári hálózat révén és ambuláns formában is végez korai fejlesztést, Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó, Törökszentmiklós utazótanári hálózat segítségével és ambuláns formában is végez korai fejlesztést, az EGYMI keretében, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bölcsődei Igazgatóság, Városmajor úti Bölcsődéjében - ambuláns formában, illetve a napi tevékenységbe ágyazottan történik korai fejlesztés, úgy Szolnok Megyei Jogú Város, mint Jász-Nagykun-Szolnok Megyei lakcímmel rendelkező gyermekek esetében, A Szolnok Városi Óvodák, Rózsa Úti Óvoda Speciális csoportjában zajlik korai fejlesztés, többségében Szolnok lakcímmel rendelkező gyermekek esetében, de van közöttük megyei lakos is. Egy megyei korai fejlesztő központ létrehozása segítené a gyógypedagógiai prevenció egységesítését a megyében, ahol a fejlesztés szakmai színvonala garantálhatóvá, a rehabilitáció szakmai színvonala azonos szintre hozhatóvá és az ellátandó gyermekek korai fejlesztésbe vonása hiánytalanná tehető. 2006. szeptember 1-jétől a közoktatási törvény lehetővé teszi fejlesztő iskola létrehozását, mely által a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek tanulói jogviszonyt létesítve magasabb óraszámban juthatnak gyógypedagógiai rehabilitációs ellátáshoz. Míg a fejlesztő felkészítés keretében heti három óra jogosultságot állapít meg a közoktatási törvény és a vonatkozó rendelet, addig a fejlesztő iskolában a súlyosan fogyatékos gyermek heti 20 óra fejlesztésre jogosult. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-40Megyénkben fejlesztő iskolai oktatás megszervezése a következő intézményekben van: Karcag „Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona, Karcag, Zöldfa út 48. „Maci” Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Jászberény, Gorjanc Ignác sétány 1. Az elkövetkező időszak kihívásai ezen a területen is változásokat generálhatnak. Az együttnevelés térhódítása a gyógypedagógiai intézményeket egyre inkább a súlyosabb esetek ellátása felé fogják eltolni, így elképzelhető, hogy megyénk egyéb gyógypedagógiai intézményei is felvállalják majd a fejlesztő iskolai oktatás megszervezését. Az elmúlt években jelentősen növekedett az autizmus spektrumzavarral vizsgált és diagnosztizált gyermekek/tanulók száma. Ebbe a diagnosztikai kategóriába igen eltérő esetek tartoznak. A jó intellektusú autista gyermek integrálható, azaz együttnevelhető a többségi intézmény gyermekeivel/tanulóival. Ezen gyermekek/tanulók extrém megnyilvánulásai egyszemélyes segítőt igényelnek gyógypedagógiai asszisztens személyében, az enyhén értelmi fogyatékos autista gyógypedagógiai intézményben, a halmozottan fogyatékos autista pedig fejlesztő iskolai oktatásban, vagy otthonában, fejlesztő felkészítésben részesül. Szükséges lenne - tekintettel a vizsgált és diganosztizált autista, egyéb pervazív fejlődési zavarral küzdő, esetleg autisztikus gyermekek/tanulók számára - szegregált, autistákat ellátó intézmény létrehozása, mely napi ellátást, illetve benntlakásos elhelyezést biztosítana ennek az egyre növekvő populációnak. A megyében nem megoldott a súlyos magatartási, beilleszkedési zavarral, hyperkinetikus szindrómával küzdő gyermekek elhelyezése. Általában jó intellektussal rendelkeznek, a többségi iskolában kerülnek elhelyezésre, de a velük való speciális foglalkozás normál osztálylétszám mellett nem megoldható, illetve speciális kompetenciákat - pszichológusi, pszichopedagógusi, szociálpedagógiai - igényel. A közoktatási törvény azonban nem teszi lehetővé különnevelésüket, különoktatásukat, így megoldások csak helyi szinten, az őket ellátó közoktatási intézmények megsegítése révén születhetnek, a kéttanáros integrációs modell bevezetése és a személyi segítő, vagy pedagógiai asszisztens alkalmazása révén. Ezen gyermekek, tanulók jelenleg Budapesten vagy más megyékben, intézményekben tanulnak, de különnevelésük, különoktatásuk jelen tanév végétől megszűnik, esetleg alapítványi formában valósul meg, mely azonban tandíjat követel a szülőtől. Másik részük magántanulói státuszba kerül, ami megakadályozza a kortárscsoporthoz való alkalmazkodás képességének kialakulását, izolációhoz vezethet, akadályozva a sikeres társadalmi integrációt. 2.3. A középfokú nevelés-oktatás fejlesztési terve
2.3.1. Helyzetelemzés, iskoláztatási terv A 2002-ben készült megyei közoktatás-fejlesztési terv legfontosabb középtávú célként jelölte meg a középiskolai nevelés-oktatás kiterjesztését, az idegen nyelvi oktatás fejlesztését és a középfokú intézmények aktívabb bekapcsolódását a különböző európai közoktatási együttműködésekbe. A megye középfokú nevelés-oktatását 53 iskola (közülük 27 kollégiummal is rendelkezik) és 1 önálló kollégium biztosítja. 23 intézményben gimnáziumi nevelés-oktatás, (ebből 5 a tiszta Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-41profilú gimnázium), 36-ban szakközépiskolai, 25-ben szakiskolai, 3-ban pedig speciális szakiskolai képzés folyik. Egy középiskolában van még hat évfolyamos, 4-ben pedig nyolc évfolyamos gimnáziumi oktatás. A 2004-2007-es években a gimnáziumi feladat-ellátási helyek száma a megyében valamelyest csökkent, a szakközépiskolai feladat-ellátási helyek száma viszont nőtt (1.3.5. táblázat). Nemzetiségi középfokú intézmény nincs a megyében. A cigány etnikai kisebbség számára, speciális program alapján, gimnáziumi és szakiskolai képzést biztosít 1 intézmény. Az 54 középfokú intézményből 5 megyei önkormányzati, 45 települési önkormányzati, 2 egyházi, 6 pedig egyéb fenntartású. A középfokú iskolai képzési kapacitást tekintve Jász-Nagykun-Szolnok megye önellátónak tekinthető azzal együtt, hogy tőlünk is mennek el tanulni más megyékbe diákok, de ide is jönnek más megyékből tanulók középfokú tanulmányaik folytatására. Az intézmények közül a 2005-2007 közötti időszakban (főként az átszervezések és a beiskolázás miatt) 22 változtatott képzési profilján. A középfokon tanulók száma a 2007/2008. tanévben 23832 fő, közülük 1199 fő a sajátos nevelési igényű. Az 1.3.7. táblázat tartalmazza a három iskolatípus tanulóinak arányát. A szakiskolák és a gimnáziumok részaránya mintegy 1% ponttal nőtt a szakközépiskolák rovására. Ezzel együtt a megyében továbbra is szakközépiskolákba járnak a legtöbben. Az érettségizettek száma az 1.3.6. táblázat 2. oszlopa szerint a tárgyalt tanéveket megelőzően emelkedett, számuk a 2006/2007. tanévben 3549 fő volt. Sikeres szakvizsgát 2395 fő tett. A felnőttoktatásban részt vevők száma 3517 fő. (1.3.6. táblázat ) A pedagógiai program beválásának vizsgálata 21 intézményben megtörtént, 20-ban pedig folyamatban van. A helyi tanterveket a NAT 2007 szerint 11 iskolában módosították, 31-ben folyamatban van. 12 intézmény alkalmaz speciális tantervet, 22-ben van emelt szintű, 3-ban pedig két tanítási nyelvű oktatás. Az iskolák közel 50 %-ában került bevezetésre a kompetencia-alapú nevelés - oktatás, közülük viszont csak néhányan vesznek részt képesség-kibontakoztató programban. A tehetséggondozás leginkább szakkörök, versenyek, táboroztatás, külföldi cserekapcsolatok formájában valósul meg. A végzett tanulók nyomon követése az iskolák 2/3-ában rendszeres, de a tanulói információk visszacsatolása gyakorta nehézkes. Az emelt szintű érettségire való felkészítés 35 intézményben -a pedagógiai program szerintaz iskola keretein belül, 1 intézményben a település más iskolájával közösen, 1 intézményben pedig kistérségi koordinációban valósul meg. Az iskolák mindegyike rendelkezik valamilyen minőségfejlesztési programmal, többségük kidolgozta az ellenőrzési, a mérési-értékelési, az önértékelési rendszert. Gyakorlati alkalmazásuk azonban még nem általános. Az utóbbi három évben vezetői ciklushoz 23, szakmai munkához 35 esetben kapcsolódott külső szakértői ellenőrzés. Az intézmények közel 80%-a nem tagja sem kistérségi szakmai munkaközösségnek, sem más szakmai műhelynek, egyharmaduk rendelkezik felnőttképzési intézeti akkreditációval. Az elmúlt időszakban tovább szélesedtek az európai iskolaközi kapcsolatok, amelyek során az egyre tartalmasabb diákcserék mellett lehetőség nyílt nemzetközi oktatási tapasztalatok és gyakorlatok megismerésére is.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-42A főállású pedagógusok száma a tanulói létszámmal változott, összességében stagnált. Számuk 1894 fő, ami 2007/2008. tanévben a gimnáziumokban nagyobb, a szakiskolák esetében kisebb mértékben csökkent, a szakközépiskolákban viszont némileg emelkedett. A sajátos nevelési igényű tanulókkal speciális képesítésű szakemberek (16 gyógypedagógus, 13 fejlesztő pedagógus, 8 logopédus, 6 pszichológus) is foglalkoznak. Gyermek-és ifjúságvédelmi felelőst közel 40 intézményben bíztak meg. Az idegen nyelveket tanító pedagógusok között emelkedett az egyetemi, a nyelvtanári végzettségűek száma, de több mint egytizedük továbbra is középfokú C típusú nyelvvizsgával tanít. A pedagógusok továbbképzése, szakvizsgája minden esetben igazodik az iskola pedagógiai programjához. A vizsgált időszakban tantermek, számítástechnikai termek, tornatermek, könyvtár termek építésével, 4 intézmény teljes rekonstrukciójával, más esetekben a közművek, az épületek részleges felújításával javultak az iskolák ellátási feltételei. 14 intézmény akadálymentesítése történt meg. Ezekkel együtt is nagyobb felújításra szorul az intézmények mintegy 80 %-a, illetve 10 intézmény esetében szükséges a teljes körű rekonstrukció. A nevelő-oktató munkát segítő eszközök minőségében, színvonalában jelentős eltérések mutatkoznak. Az ellátottsági szint az intézmények közel felében 75 %, mintegy harmadukban 50 % feletti, a többiben ennél alacsonyabb. Eszközfejlesztésekre igen jelentős pályázati aktivitás figyelhető meg. Az iskolák több mint fele MPA, közel 40 %-uk HEFOP és ROP pályázatokon vett részt. Az iskolák többsége rendelkezik az informatikai kompetenciák megfelelő színtű elsajátításához szükséges eszközökkel, de egyre szükségesebb ezek minőségi cseréje. Az iskoláztatási tervet az 1.3. fejezet tartalmazza.
2.3.2. Gimnáziumok A középfokú képzésben a gimnáziumok azok az iskolák, amelyek általános képzést nyújtva készítenek fel az érettségire, illetve a felsőoktatás legkülönbözőbb ágaiban való részvételre. Jelentőségük a felsőoktatás kiszélesítésével, a kétszintű érettségi bevezetésével és gyakorlatával tovább erősödött. A négy évfolyamos gimnáziumban a nevelés és oktatás a kilencedik évfolyamon kezdődik és a tizenkettedik évfolyamon fejeződik be. A hat, vagy nyolc évfolyammal működő gimnáziumokban, a nevelés - oktatás a hetedik, illetve az ötödik évfolyamon kezdődik. Ha a jelentkezők létszáma alapján indokolt, a tanulók számára meg kell szervezni a nyelvi előkészítő osztályt, amely több középiskola tanulóiból is megszervezhető. A nyelvi felkészítő képzésben a nevelés és oktatás a tizenharmadik évfolyamon fejeződik be. A megyei középfokú képzésen belül a gimnazisták részaránya a 2004/2005. tanévhez viszonyítva mintegy 2%- kal nőtt, a 2007/2008. tanévben 30,3 %. Ez azonban még mindig nem éri el az országos gimnáziumi részarányt. A megyei átlagos arányérték kistérségenként eltérő képet mutat (2.3.4. számú melléklet). A nappali tagozatos gimnáziumi tanulók száma mintegy 3,5 %-kal nőtt, jelenleg 7215 fő tanul a megye gimnáziumaiban. (A 17 évvel korábbi adatokhoz képest 50 %-kal magasabb a 2007/2008. tanévi létszám.) A gimnáziumokban a 2007/2008. tanévben alkalmazott pedagógusok száma 607 fő, ami az előző évek tanári létszámához viszonyítva csökkent (2.3.13. számú melléklet). Az egy pedagógusra jutó tanulók száma 12,7 fő, az utóbbi négy év adataihoz képest a legalacsonyabb, a 17 évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva ellenben növekedés tapasztalható (2.3.14. számú melléklet). Az egy tanulócsoportra jutó tanulói létszám (gyakorlatilag a 17 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-43évvel korábbinak megfelelő) közel 28 fő, megegyezik a közoktatási törvény által megállapított átlaglétszámmal (2.3.15. számú melléklet).
2.3.3. Gimnáziumi fejlesztési célok, feladatok Stratégiai célok A gimnáziumi nevelés-oktatás minőségközpontú fejlesztése. Az ellátásbeli különbségek csökkentése. Humán erőforrás fejlesztése. Egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség biztosítása. Középtávú célok A nevelő-oktató munka jó színvonalú feltételeinek biztosítása. Pedagógiai megújulás. A tanulói teljesítmények teljes körű mérése, a közoktatási rendszer, az intézmények eredményességének értékelése, feltételeinek megteremtése. Tanulói kudarcokat csökkentő, tanulást támogató környezet biztosítása. Hátránykompenzáció, tehetséggondozás. Forrásteremtő magatartás erősítése. Feladatok Programfejlesztés, a programok helyi alkalmazása. Az intézmények pedagógiai programjának összehangolása az IKT alapú kompetenciafejlesztés céljaival. Az országos kompetenciamérések eredményei, ill. az azokból következő fejlesztési feladatok beépítése a pedagógiai munkába. Átfogó teljesítményértékelési rendszer kidolgozása. A minőségirányítási, ellenőrzési, mérési, értékelési rendszerek teljes körű gyakorlati alkalmazása. Az egész életen át tartó tanulást megalapozó képességek fejlesztését célzó kompetencia alapú oktatás bevezetése. A kommunikációs képességek magas szintű fejlesztése (anyanyelven, idegen nyelven való kommunikáció, az információs technológiák alkalmazásának képessége). Tanulói önismereti, önfejlesztő képességek kialakítása. A leszakadókról és a tehetségesekről való fokozott gondoskodás, a cigány etnikai kisebbséghez tartozók kiemelt segítése. Intézményi együttműködés a tanulók emelt szintű érettségire való felkészítésében. A tanulók pályakövető rendszerének kidolgozása, a rendszer adatainak beépítése az intézményi munkába. A pedagógusok rendszeres továbbképzése. Az intézményi, a tárgyi feltételek, az eszközellátottság fejlesztése, a meglévő hiányosságok felszámolása. Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata. Pályázati programokban való széles körű részvétel.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-44-
2.3.4. Feladat- és időterv A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása A fejlesztési terv félidős értékelése, módosítása Minőségirányítási, mérési, értékelési rendszerek korszerűsítése, gyakorlati alkalmazás A gimnáziumok tárgyi feltételeinek javítása Az idegen nyelvet tanítók végzettségének áttekintése, minőségi fejlesztése Belső mérés, ellenőrzés, értékelés, külső szakértői ellenőrzés. Az eredmények nyilvánosságra hozatala Vezetői megbízáshoz kapcsolódó külső szakértői ellenőrzés A pedagógusok kötelező szakmai továbbképzésének áttekintése Egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség biztosítása
Felelős
2008
2009.
2010. 2011. 2012. 2013. 2014.
Megyei Közgyűlés Megyei Közgyűlés Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Igazgatók Fenntartók Nevelőtestület
2.3.5. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer Az intézményi, a tárgyi feltételek fejlesztésével is csökkenthetők az ellátásbeli különbségek. Az intézményi feltétételeket illetően nem mennyiségi, sokkal inkább minőségi fejlesztésre van szükség. Indokolt az intézmények felújítása, rekonstrukciója, akadálymentesítése, a vonatkozó jogszabályi feltételeknek megfelelő belső átalakítása. A tárgyi feltételek, a taneszközellátottság tekintetében mennyiségi és minőségi fejlesztés szükséges. A humánerőforrás fejlesztés mennyiségi oldalát a tanulócsoportok pedagógus-szükséglete határozza meg. Az idegen nyelvoktatás személyi feltételeit illetően további minőségi fejlesztés indokolt. Szükséges, hogy a pedagógusok rendszeresen vegyenek részt továbbképzéseken. A fejlesztések forrása lehet Fenntartói többlet támogatás, Központi, területfejlesztési, Európai Unió-s, közoktatási közalapítványi pályázatok, Saját intézményi alapítvány pénzeszközei, Az intézményeknek kiemelten kell élniük azokkal a központi és az EU-s pályázati lehetőségekkel, amelyek a nyelvtanárok továbbképzését, a diákok szakmai és idegennyelvi tanulását segítik.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-45Kockázatok A következő kormányzati ciklusban a települési önkormányzatoknak vélhetően ismét lesz lehetőségük arra, hogy lemondjanak önként vállalt feladataik közül a középfokú intézmények fenntartásáról és átadják azokat a megyei önkormányzatnak. Egy ilyen átadási szándék azt is eredményezheti, hogy a tervezett átadásig a fenntartó kevesebb fejlesztési forrást nyújt az intézménynek. A központi alap-és kiegészítő normatív támogatás továbbra sem fedezi a működési költségeket, nem tesz lehetővé fejlesztést. A fejlesztések forrásai nem elégségesek, vagy nem elérhetőek mindenki számára, ezért, ha csökkennek is, de megmaradnak az iskolák közötti ellátásbeli különbségek. Értékelés A feladatellátás, a beiskolázások, a fejlesztések valószínű nem teljesen a terv szerint alakulnak, ezért szükséges a terv folyamatos figyelemmel kísérése és félidős általános, átfogó értékelése, módosítása.
2.3.6. Szakképzés A szakképzés célja a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság követelményeihez, a munkaerőpiac igényeihez rugalmasan alkalmazkodó, a gazdaság dinamikus fejlődését előmozdító szakemberek biztosítása. Feladata, hogy sajátos eszközeivel segítse elő a pályakezdéshez és a folyamatos foglalkoztatáshoz szükséges szakképesítések esélyegyenlőségen alapuló megszerzését. A megye iskolarendszerű szakképzésében 45 szakközépiskola és szakiskola működik közre (2.3.1. számú melléklet). Az összevonások és az újabb képzési profilok beindításának eredményeként a legtöbb esetben a szakképzés összetett iskolákban történik. 11 intézményben gimnáziumi és szakközépiskolai; 7-ben gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai; 12-ben szakközépiskolai és szakiskolai képzés történik. Általános iskolai, vagy alapfokú művészeti oktatással együtt folyik szakiskolai képzés 3 intézményben. Tiszta profilú szakközépiskolaként 6, szakiskolaként 3, speciális szakiskolaként ugyancsak 3 intézmény működik. A megyében tehát a szakközépiskolai képzési helyek száma 36, a szakiskolai képzéseké pedig 28. Az elmúlt évek során az önálló szakképző iskolák száma csökkent, a szakképzési helyek száma nem, csak összetétele változott. A jövőbeni összevonások miatt tovább csökken az önálló intézmények száma. (2008-ban a Megyei Önkormányzat, Szolnok Megyei Jogú Város és Mezőtúr Város is intézményi összevonásokat végez.) A megyére jellemző a szakképző iskolákat fenntartók magas száma, amelyek közül 17 a helyi önkormányzat és 11 a nem önkormányzati fenntartó (alapítvány, egyház). A szakképzésben érintett tanulók létszámában túlnyomó (94,5 %-os) arányt képviselnek az önkormányzati fenntartók. Az utóbbi hat esztendő adatai szerint a középfokon tanulók összlétszámában jelentős változások nem következtek be (2.3.2. számú melléklet). (Az elmúlt tizenhét év adatai alapján látható, hogy a középfokon tanulók létszáma, a születési szám csökkenésének ellenére, 10 %-kal növekedett. Ennek oka, hogy a tanulók hosszabb időt töltenek a képzési rendszerben a megnövekedett képzési idő miatt.) A megyei szakképző intézmények nappali tagozatán tanulók száma a 2007/2008. tanévben 16617 fő, amely a korábbi évek csökkenő tendenciájával ellentétben közel 400 fős növekedést mutat. (A grafikonok által ábrázolt 17 éves időintervallumban a szakképző iskolák tanulói létszáma kismértékben – alig több mint 200 fővel – csökkent.) A megye iskolai rendszerű nappali munkarend szerint folyó szakképzésében a 2007/2008. tanévben 5869 tanuló vesz részt, amely a szakiskolai képzésben egyes szakmákban bekövetkezett képzési idő növekedése miatt 315 fővel magasabb az előző évi létszámnál. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-46A KIR-STAT adatai alapján a középfokú oktatásban, így a szakképzésben is, jelentős létszámcsökkenés várható a jövőben (2.3.3. számú melléklet). Ez a rendszerben viszont kevésbé jelenik meg, mert az előzőekben említett képzési idő növekedés és a tankötelezettségi korhatár emelkedése a létszámok tekintetében relatíve kompenzáló hatású. A teljes megyei szakképzésben foglalkoztatott pedagógusok száma a középfokú oktatásban 1287 fő (2.3.13. számú melléklet). (Az elmúlt 17 év pedagógus létszámadatainak növekedése párhuzamos tendenciát mutat a középfokú tanulói létszám növekedésével. A gimnáziumokban, a szakközépiskolákban és a szakiskolákban alkalmazott pedagógusok számaránya megegyezik az egyes iskolatípusokban tanuló fiatalok létszámának arányával.) A főállású pedagógusok száma a tanulói létszámmal változott, összességében stagnált. A 2007/2008. tanévben a gimnáziumokban jobban, a szakiskolák esetében kisebb mértékben csökkent, a szakközépiskolákban viszont emelkedett a tanárok száma. A megyei szakképző iskolákban alkalmazott pedagógusok szakképesítése alapvetően megfelel a jogszabályi feltételeknek, de közülük 71 fő (3,7 %) nem rendelkezett képesítéssel. Az egy pedagógusra jutó tanulói létszám szinte azonos a gimnáziumok és a szakiskolák, magasabb a szakközépiskolák esetében (2.3.14 .számú melléklet). (17 évvel korábban igen nagyok voltak az eltérések főként a képzési programok jellege miatt.) Az egy osztályra jutó tanulói létszám a szakközépiskolákban 25 fő, a szakiskolákban pedig közel 24 fő (2.3.15. számú melléklet). A megyében oktatott szakmák száma az adott év képzési igényének megfelelően általában 110 és 120 között változik, jelenleg 112 szakmát oktatnak (2.3.5. számú melléklet). A szakmaszerkezetre vonatkozó kistérségi adatokat a 2.3.6.- 2.3.12. sz. mellékletek mutatják. Legnépszerűbb szakmáknak számítanak a tanulók részvétele alapján az asztalos (375 fő), szakács (266 fő), kőműves (261 fő), szobafestő-mázoló (228 fő), gazdasági informatikus I. (211 fő) szakképesítések. Ugyancsak magas a részvétel (100 fő fölötti) az eladó, cukrász, kereskedelmi technikus, marketing- és reklámügyintéző, nőiruha-készítő, növénytermesztő gépész, pincér, rendszerinformatikus, vendéglátó technikus, fodrász szakmákban.
2.3.7. Szakközépiskolák A szakközépiskolák érettségire felkészítő, általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyammal rendelkeznek. Kivételt képeznek a kizárólag szakképzési évfolyammal működő szakközépiskolák, amelyek az érettségit követően készítik fel a tanulókat a szakmai vizsgára. Ugyancsak kivételt képeznek a nyelvi előkészítő évfolyamot indító szakközépiskolák, amelyek a közoktatásról szóló törvény alapján egy évfolyammal megnövelik a képzési időt. A megyében a szakközépiskolák 30 %-a folytat nyelvi előkészítő képzést. A szakközépiskolák a kilencedik évfolyamtól kezdődően a Nemzeti alaptantervben meghatározott szakmai orientációs, a tizenegyedik évfolyamtól pedig – az Országos Képzési Jegyzék szerinti- elméleti és gyakorlati szakmacsoportos alapozó oktatást folytatnak A szakközépiskola a szakképzési évfolyamon az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint az utolsó középiskolai évfolyam elvégzéséhez, illetve középiskolai végzettséghez kötött szakképesítések körében készít fel a szakmai vizsgára. A tanulók a szakközépiskolai évfolyamokon készülnek fel az érettségi vizsgára, a felsőfokú továbbtanulásra, a szakképzésbe való bekapcsolódásra és ezt követően a munkába állásra.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-47A szakközépiskolákban a felsőfokú szakképzés bevezetése a technikusképzés népszerűségének csökkenését eredményezte. Ennek következtében egyes iskolákban ezen képzés beindítása veszélybe került. A szakközépiskolai képzés, a jelenlegi tanévben 41,4 %-os arányt képvisel a megyei középfokú oktatás keretén belül. Ez megfelel az országos értéknek. Ezek az iskolák népszerűségüket azzal érték el, hogy érettségit, szakmát és jó színvonalú felkészítést biztosítanak a felsőfokú továbbtanuláshoz tanulóik számára. A tanulók létszáma a 2007/2008. tanévben 9882 fő, 71 fővel marad el az előző évi értéktől. Ezen belül 7611 főre növekedett a 9-12. évfolyamon tanulók száma, 2271 főre csökkent viszont a szakképzésben résztvevőké, a felsőoktatási intézmények „elszívó” hatása miatt (2.3.1. számú melléklet). (Az elmúlt tizenhét év létszámadatai alapján megállapítható, hogy a szakközépiskolák tanulóinak létszáma közel 40 %-os növekedést ért el.)
2.3.8. Szakiskolák A szakiskolák a közoktatásról szóló törvény szerint kilenc-tizedik és az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges – az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott – számú szakképzési évfolyammal rendelkeznek. A kilencedik évfolyamon általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, a tizedik évfolyamon pedig a kötelező tanórai foglalkozások negyven százalékában szakmai alapozó elméleti és gyakorlati oktatás folyik. A gyakorlati oktatást iskolai tanműhelyben kell megszervezni. Az EU élethosszig tartó tanulás stratégiáját elfogadva, szükséges, hogy fejlesszük a tanulók azon képességeit, amelyek alkalmassá teszik őket az önálló ismeretszerzésre, a sikeres pályamódosításhoz elengedhetetlen tudás, mobilitás képesség és motiváció megszerzésére. A szakképzési évfolyamokon az Országos Képzési Jegyzék szerinti, a szakmai és vizsgakövetelmények alapján meghatározott szakmai vizsgára történő felkészítés folyik. A közoktatásról szóló törvény alapján alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók számára a szakiskolában a nappali rendszerű oktatás keretében felzárkóztató oktatás szervezhető, amelynek célja a szakképzésbe történő bekapcsolódás biztosítása. A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai nevelése és oktatása céljából a szakiskola speciális szakiskolaként vagy készségfejlesztő speciális szakiskolaként működik. A szakképzésben tanuló sajátos nevelési igényű tanulók közül a tanulásban és értelmileg akadályozottak többsége elkülönített intézményekben – speciális szakiskola, készségfejlesztő speciális szakiskola – folytatja tanulmányait. A középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók munkára való és önálló életvitelt segítő felkészítése alapvető fontosságú. A szakiskolákba leginkább a gyengébb tanulmányi eredményekkel rendelkező tanulók jelentkeznek. A kétéves közismereti képzés követelményeit a szakiskolai tanulók egy része nem tudja teljesíteni, amely nagyarányú bukást, jelentős lemorzsolódást és mindenképpen alacsony szintű elméleti tudást eredményez a 9. és a 10. évfolyamon. Az is megállapítható, hogy a középfokú képzésben résztvevők szociokulturális struktúrája átrendeződött. Ma a szakiskolába járó fiatalok döntően hátrányos helyzetűek, anyagi és családi-mentális (szocializációs) körülményeik jelentősen rosszabbak a másik két intézménytípusba járó fiatalokénál, és az elméleti képzés szempontjából gyenge képességekkel, illetve alacsony előképzettséggel és motiváltsággal rendelkeznek. Ezek a tényezők olyan mértékben megnehezítik oktatásukat, képzésüket, nevelésüket, amelyeket csupán korszerű oktatási módszerekkel, illetve a képzés tartalmának fejlesztésével nehéz ellensúlyozni. A második szakképesítés ingyenességének a 2005. évi költségvetésről szóló törvény általi megszüntetése éppen a szakiskolai tanulókat érintette a leghátrányosabban. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-48-
A megyei középfokú oktatásban a szakiskolák képzési aránya az előző évekhez viszonyítva a legmagasabb, 28,3 %. A szakiskolai tanulók létszámának - az elmúlt években tapasztalt jelentős csökkenése megállt, sőt a 2007/2008. tanévben már komoly növekedés következett be. A jelenlegi létszám 6735 fő. (Az elmúlt 17 év során a tanulók száma a jelenlegi létszámnak közel 45 %-ával csökkent. A szakiskolák voltak vesztesei a másfél évtizeddel korában lejátszódott létszám átrendeződési folyamatnak.) A szakiskolai képzés belső szerkezeti tagozódása szerint a 9-10. évfolyamokon tanulók száma 3137 fő, szinte azonos az előző év adatával. A szakiskolai szakképzésben 3598 tanuló vesz részt. Ez a létszám 474 fővel haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A növekedés oka, hogy a szakiskolai szakképzésben több, igen magas tanulói létszámot érintő szakmában bevezetésre került a három éves szakképzés. Az új OKJ-s képzések bevezetése hasonló (relatív) létszámnövekedést fog előidézni, mivel több szakma esetében, az új központi programok szerint egy-egy évvel növekszik a képzési idő. A közoktatási törvény szerinti - a tizennyolcadik életév betöltéséig tartó - tankötelezettség alapján ugyancsak várható bizonyos létszámnövekedés a szakképző iskolákban.
2.3.9. Az iskolarendszerű szakképzés tendenciái Csökken az iskolás korosztály létszáma, ugyanakkor nő a képzésben töltött időtartam. A szakiskola kontraszelektált, az ott tanulók létszáma a gazdaság igényeihez képest alacsony. Kevés a középfokú végzettségű, munkaerőpiacra belépő szakember, a gimnáziumból és a szakközépiskolából egyre nagyobb arányban tanulnak tovább a fiatalok. A munkaerő-piaci igényekhez képest magas a felsőfokú intézményekben tanulók aránya. A képzési hatékonyság növelése állami elvárás, amelyet a finanszírozás rendszerén keresztül kíván érvényesíteni.
2.3.10. A tendenciák főbb következményei A csökkenő létszámú szakiskolai képzés komoly feszültséget teremt a munkaerőpiacon és ezen túlmenően a kontraszelekcióból fakadóan itt a legnagyobb a lemorzsolódás, a képzésből sikeresen kikerülők tudásszintje eltér a szakmai és vizsgakövetelmények alapján elvárttól, valamint a munkaadói igényektől is. A munkaerőpiacon egyszerre van jelen a szakképzetlen és a túlképzett, ugyanakkor a szükségesnél kevesebb az igényeknek megfelelő képzettségű munkaerő. A képzések koordinálatlansága, szétaprózottsága korlátozza a képzési színvonal, a tárgyi, személyi feltételek fejlesztésének lehetőségét, a fejlesztési források hatékony felhasználását, a gazdaság, a munkaerőpiac igényeivel való harmonizációt.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-49-
2.3.11. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása A hátrányos helyzetű csoportoknak – jellegüknek megfelelően – eltérő intézkedésre van szükségük. A sajátos nevelési igényű fiatalok ellátását szolgáló intézményrendszer többnyire biztosított, a jogszabályi környezet rendezett. Fejlesztésük szegregált, vagy integrált formában, a pedagógiai szakszolgálat közreműködésével történik. A hátrányos helyzetűek – ezen belül a romák – középfokú képzéshez való hozzáférésének kérdése kettős problémát vet fel. Egyrészt az iskolai és a szociokulturális hátrányok miatt jelentős részük nem jut be középfokú iskolákba, másrészt, akik bejutnak, azok főként szakiskolákba járnak. A szakiskolák – de a többi iskolatípusra is igaz – azonban nincsenek felkészülve a jelentős számú, sokszor deviáns magatartású fiatal oktatására, képzésére. Ezért magas a lemorzsolódás, sok fiatal szakképzetlenül, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés esélye nélkül hagyja el az iskolát. Célok Csökkenjenek a középfokú nevelési-oktatási intézmények között meglévő különbségek. A különbségek mérséklése azoknak a hatásnak csökkentését is jelenti, amelyek negatívan hatnak az egyén tanulási eredményességére.(Ez nem csak a közoktatással függ össze). Jó feltételrendszerű feladatellátás biztosítása. A különböző képességű és felkészültségű tanulók együttnevelése. A tanulók megfelelő tudáshoz, ezen belül megbízható informatikai kultúrához, nyelvtudáshoz, a munkaerőpiacon hasznosítható szakmai képzettséghez jutásának biztosítása. Feladatok Esélyegyenlőségi program készítése, nyilvánosságra hozatala. A tehetségesek számára szervezett Arany János Tehetséggondozó gimnáziumi program további működtetése. A hátrányos helyzetű tanulókról való gondoskodás terén a továbbiakban is fontos az egyéves szakiskolai felzárkóztató képzés. A roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációja érdekében indított felzárkóztató programok megújítása, szélesebb körben történő hatékony alkalmazása. A sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók megsegítésére a megyei pedagógiai szakszolgálat ellátó rendszerének működtetése. Törvény szerinti ellátásuk (szükség esetén 20 éves korukig) biztosítása. Az intézmények teljes körű akadálymentesítése. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szüleit az iskolákban is tájékoztatni kell azokról a kedvezményekről, juttatásokról, pályázati lehetőségekről, amelyek a gyermekeiket megilletik.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-50-
2.3.12. A szakképzés megyei irányítása Összhangban a közoktatásról, a szakképzésről és a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényekkel 2008. március 4-én megalakult a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás. A Társulás a szakképzésről szóló törvény alapján térségi integrált szakképző központ. A Társulást 15 helyi önkormányzati fenntartó hozta létre, amelynek döntéshozó szerve a Társulási Tanács. A Tanács tagjai az általuk fenntartott szakképző iskola tanulói létszámának arányában rendelkeznek szavazati jogokkal és ugyanebben az arányban járulnak hozzá a Társulás működési költségeihez. A Társulásba csak olyan fenntartók léphetnek be, amelyek elfogadják a regionális fejlesztési és képzési bizottság által a szakképzés fejlesztésével és összehangolásával kapcsolatos döntéseket. A társulás működése A Társulás döntéshozó szerve a tizenöt főből álló Társulási Tanács, amelynek egy elnöke és két elnökhelyettese van. A napi operatív feladatok ellátására a Tárulási Tanács munkaszervezetet működtet. A munkaszervezet készíti elő a Tanács elé kerülő előterjesztéseket, gondoskodik a döntések végrehajtásáról. A munkaszervezetet az igazgató vezeti a Tanács által meghatározott létszámú alkalmazottakkal. A társulás által működtetett szervezetek Területi Munkabizottság Szakmacsoportos Tantervi Bizottság Intézményvezetők Tanácsa Tanácsadó Testület A társulás legfontosabb feladatai Egyetértési jogot gyakorol a szakmai program tekintetében az iskola pedagógiai programjának jóváhagyásánál. A szakképzés-szervezési társulás az általa ellátott feladatokra – a közoktatásról szóló LXXIX. törvény 88. §-ának (1) bekezdése szerint – önálló fejlesztési tervet készít. Adatgyűjtést, elemzést végez a szakképzés vonatkozásában. Véleményezi az Térségi Integrált Szakképzési Központ működésében érintett intézményi átszervezéseket, vezetői kinevezéseket, a fenntartói és az intézményi minőségirányítási programot, Egyetértési jogot gyakorol a szakképzést folytató intézmények alapító okiratának módosításakor, elfogadásakor. A regionális fejlesztési és képzési bizottság által a szakképzés összehangolásával kapcsolatban hozott döntéseit elfogadja. A regionális fejlesztési és képzési bizottság döntéseivel összhangban a szakképzés fejlesztési irányára és a beiskolázási arányára tekintettel meghatározza a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható osztályok számát.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-51-
2.4. A nevelést-oktatást segítő kollégiumok
2.4.1. Helyzetelemzés A kollégiumok a társadalmi mobilitás és a területi esélyegyenlőség legfontosabb intézményei. Szerepük, jelentőségük nélkülözhetetlen a kistelepülésről általános iskolába, középiskolába járó tanulók hátrányainak leküzdésében, a tehetségek felkarolásában is. Jelentőségüket csak növelte, hogy folyamatosan nőtt - a különböző okok miatti - hátrányos helyzetből középiskolába induló tanulók száma és aránya. Ezeknek az intézményeknek a szakmai súlya, presztízse, jelentősége megnövekedett; átfogó szakmai fejlesztésük szükségességét ma senki sem kérdőjelezi meg. A kollégiumi nevelés színvonalának eredményessége érdekében a jogszabályi előírásnak és a velük szakmai kapcsolatban álló iskola(k) pedagógiai programjának megfelelően az intézmények kiegészítették a nevelési programjukat. Két intézmény: a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium, illetve a szolnoki Városi Kollégium vesz részt a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János tehetséggondozó programjában. Felmérésünk szerint a megye kollégiumainak helyzete kedvezőtlen, elsősorban minőségileg nem elégítik ki a megnövekedett középiskolai tanulói réteg megváltozott igényeit. Ez elsősorban a fenntartási költségek szűkösségével, az iskolák prioritásaival van összefüggésben. Sok a kollégiumok között – a néhány korszerű, új mellett - a lelakott, nem vonzó intézmény, ami kihasználtságuk gátjává is vált. Az utóbbi években a Közoktatási Közalapítvány és más alapítványok támogatásával sikeres pályázataik nyomán helyzetük valamivel kedvezőbbé vált. A kollégiumok többsége továbbra is önkormányzati fenntartású. A kollégiumi feladatot ellátó intézmények száma 29, összes feladatellátási-helyek száma 34. Ezek közül 6 általános iskolai, 28 pedig középiskolai kollégium. Ez a szám az elmúlt időszakban lényegesen nem változott. A kollégiumot igénybe vevő tanulók számának csökkenése a demográfiai gyermeklétszám csökkenésével arányban van. A kollégiumok 1 kivételével (Városi Kollégium, Szolnok) az iskolával közös igazgatásban működnek, szervezetileg nem önállóak. Általános iskola mellett már csak Kisújszálláson, Törökszentmiklóson és Mezőtúron működik kollégium a megyében. A sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai diákotthonainak száma nem változott: a megyei önkormányzat fenntartásában lévő két intézményben 3, a Mezőtúri Református Egyházközség fenntartásában 1 kollégium működik. A megye középfokú iskolai kollégiumai közül etnikai kisebbségi jellegű tevékenységet egy alapítványi fenntartású Kollégium lát el. A megyei önkormányzat kollégiumi ellátást a középfokú iskolákban Jászapátin, Szolnokon és Kunhegyesen biztosít. A Közoktatási Közalapítványhoz beérkező pályázatok tapasztalatai szerint nagy hiány mutatkozik a kollégiumok bútorzatában és más felszerelési tárgyakban. A jövőben a kollégiumi ellátórendszerben nem várható változás. Kollégiumi rekonstrukciós programot tervez Jászberény, Szolnok, Újszász, Tiszafüred, Tiszaföldvár Város Önkormányzata. Kollégiumi épületfejlesztést tervez Jászberény, Újszász, Tiszafüred és Tiszaföldvár Város Önkormányzata.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-52-
2.4.2. Fejlesztési célok, feladatok Célok: A kollégiumi nevelés, ellátás színvonalának emelése. Olyan kollégiumi rendszer hatékony és gazdaságos működtetése, amely biztosítja a tanulók mindennapi iskolai felkészülését, esztétikus kollégiumi környezetben, megfelelő tárgyi feltételekkel elősegíti a családjuktól távol élő gyermekek, fiatalok személyiségfejlődését. A kollégiumok tartalmi fejlesztési céljainak ezért elsősorban azt kell szolgálniuk, hogy visszaadják a nagy múltú intézményrendszernek a rangját, megbecsültségét. Fejlesztési irányok, feladatok: A 2008-2014-os évekre a kollégiumok rekonstrukciós programjának elkészítése, A kollégiumi nevelés országos alapprogramja felhasználásával készített nevelési program fokozatos megvalósítása, későbbi beválásuk folyamatos figyelemmel kisérése, A kollégiumi csoportos foglalkozások, a kollégiumi körök lehetőségeinek szélesítése, gazdagítása, A szakkollégiumi rendszer kialakítása, továbbfejlesztése, Sajátos nevelési feladatok színvonalas megvalósítása, Kulturális és sport tevékenységük továbbfejlesztése, Komfortosságuk, otthonosságuk feltételeinek javítása, A kollégiumok vonzó tevékenységi struktúrájukkal, közösségi, diákönkormányzati életük színvonalával, a kollégisták iskolai életben betöltött jelentős szerepével, saját maguk is erősítsék tekintélyüket; ez javítsa benépesítettségüket. Feladat- és időterv A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása
Felelős 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Megyei Közgyűlés A kollégiumi rekonstrukciók tervezése Intézmény fenntartók A kollégiumi pedagógusok hétévenkénti kötelező Intézmények, továbbképzésének áttekintése fenntartók A fejlesztési terv „félidős” értékelése, módosítása Megyei Közgyűlés A nevelési program megvalósításának értékelése az Igazgató önálló kollégiumban Intézményi önértékelés-teljesítményértékelés, az Intézményvezeeredmények nyilvánossá tétele tők, Fenntartók A fejlesztési terv értékelése Megyei Közgyűlés
A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer A tárgyi fejlesztésnek a kollégiumokban elsősorban minőségi fejlesztésnek kell lennie, amelynek ki kell terjedni az elhasznált épületállományra, a szakmai felszerelésre, a bútorzatra egyaránt. A fejlesztés hatékonyságát növelné egy országos kollégiumi rekonstrukciós program. Az eredetileg nem kollégiumi célra épült, továbbá az erősen lelakott, zsúfolt épületek, épületrészek nem vonzóak, ezért sokan inkább a bejárást választják. A kollégiumi rekonstrukciók ügyének előremozdulása több helyen pénzhiány miatt évek óta mindig csak halasztódik. A felújítások kedvezőbbé tennék a férőhelyek kihasználtságát.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
2014
-53Az adatgyűjtés során több helyen megfogalmazódott vélemény, hogy a kollégiumi költségvetés kialakításánál az a minimális követelmény, hogy legalább a normatíva szerinti központi támogatást kapják meg. Természetesen támogatásuk valódiságát az jelentené, ha a kollégiumok is kiegészítő támogatást kaphatnának. A kollégiumok humán erőforrás-fejlesztésének nem mennyiséginek kell lenni, arra volna nagyobb szükség, hogy a kollégiumok nevelői egyre inkább az általuk kiszolgált iskolatípus(ok)nál előírt végzettségű pedagógusok legyenek. A nevelők kedvezőtlen munkakörülményeit, munkabeosztását csak a nagyobb megbecsülés ellensúlyozhatná, ami csökkentené az e területen szükségképp meglévő fluktuációt is. A kollégiumokban is elengedhetetlen, hogy a nevelők a kötelező továbbképzésnek eleget tegyenek. A kollégiumokban jelentős a technikai dolgozók száma. Fontos, hogy ezek az állások – a normatíváknak megfelelően – legyenek megszervezve az intézményekben, és a nevelői szemléletű alkalmazottak végzettség nélkül is példaként szolgálhassanak a diákság számára. A fejlesztések forrása lehet felmérésünk szerint: a központi normatív támogatás esetleges növekedése, az önkormányzatok kiegészítő támogatása, a területfejlesztési, a központi, illetve a nemzetközi pályázatok támogatásai, a pályázati céltámogatások, a megyei Közoktatási Közalapítvány taneszköz-támogatásai, a kollégiumi alapítványok pénzeszközei. Ahhoz, hogy a kollégiumi nevelés magas színvonalú legyen különösen a kollégiumi rekonstrukciók szempontjából hatékony társadalmi és települési összefogásra van szükség. Kockázati terv, a folyamat közbeni értékelés, módosítás Kockázati elemek: az eddig évről-évre halasztott kollégiumi rekonstrukciók megvalósításában nem sikerül előrelépni, nem valósul meg a cél érdekében a társadalmi összefogás; nem lesz érdemi előrelépés a kollégiumok nevelőinek végzettségi összetételében, továbbképzésében. A félidős értékelés a kollégiumok esetében terjedjen ki arra, hogyan alakultak a kollégiumok költségvetési kondíciói; történtek-e fejlesztések az intézményekben, javult-e a felszereltségük, komfortosságuk.
2.4.3. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása különösen fontos a kollégiumi feladatot ellátó intézmények esetén, hiszen a kollégium feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a tanuláshoz, illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben való tanulásukhoz a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve akiknek a tanuláshoz a megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani. Az egyenlő bánásmód követelményét a kollégiumi felvételi kérelmek elbírálásakor figyelembe kell venni. Segíteni kell kollégiumi elhelyezéssel a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű, illetve a fogyatékkal élő tanulók iskolai továbbtanulását.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-54A kollégium a diákok humánus légkörben folyó nevelésével, személyiségének fejlesztésével, képességeinek és érdeklődésének megfelelően tehetségének kibontakoztatásával nagy szerepet játszik hátrányaik csökkentésében, esélyeik növelésében. Különösen nagy jelentőséggel bír a családi nevelés és az otthoni támogatás hiánya, mely feladat a diákotthonban, kollégiumban dolgozó nevelőkre hárul. Ennek érdekében fontos lenne, hogy az intézmények biztosítsák a segítő szakmák megjelenését, a hátrány jellegének megfelelő adekvát ellátását. Ehhez szükséges a szülői háttér megismerése, a családokkal való foglalkozás és ezen keresztül a gyermek, fiatal kötődésének megtartása is. Ezt olyan intézményi programokkal lehet megvalósítani, amelyek a szülőt és a gyermeket egyszerre szólítják meg. Ennek érdekében valamennyi intézményben a kollégiumokra külön kell készíteni esélyegyenlőségi programot, gondoskodni kell a megvalósítás személyi és tárgyi feltételeiről. 2.5. Alapfokú művészetoktatás
2.5.1. Helyzetelemzés Az alapfokú művészetoktatási intézmények a művészi kifejezőkészségek megalapozását szolgálják, illetve előkészítenek, felkészítenek szakirányú továbbtanulásra. A korábbi Fejlesztési terv megállapította, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében kifejlődött komplex alapfokú művészetoktatás, és ennek kifejezője az a nagy expanzió, ami ezen intézmények hatókörének növekedésében – a korosztály csökkenése ellenére – végbement. Úgy tűnik, sokan a polgári élet fontos részének tekintik a művészeti tevékenységeket, ezért szülőként szívesen ösztönzik gyermekeiket művészeti tanulmányok folytatására. Az intézményhálózat jelentős részét képezik a magán-személyek, illetve alapítványok által fenntartott intézmények. Ez a legtöbb helyen nem járt önálló infrastruktúra kiépítésével, ugyanis a fenntartók elsősorban önkormányzati közoktatási intézmények helyiségeinek, eszközeinek a bérbevételével biztosítják a feltételeket. Nem valósult meg – így továbbra is időszerű feladat maradt – a zeneiskolák dologi költségvetési ellátottságának a javítása. Ezekben az intézményekben jellemzően kevés főfoglalkozású pedagógus dolgozik. A magánés alapítványi intézményi körben a pedagógusok száma a tanulók létszámához képest lényegesen nem változott. Az önkormányzati fenntartású intézményekben csökkent a törzstag pedagógusok száma. Az előző évekhez hasonlóan megmaradt a különböző művészeti ágak oktatásának aránya a megyében. Jellemzően, közel azonos arányban veszik igénybe a zeneművészeti, a táncművészeti, a képző- és iparművészeti ágak oktatását. Kevés a szín-és bábművészeti ágat igénybe vevők száma. Ennek egyik oka a törvényi változás miatti szigorúbb pedagógusképesítési feltételeknek való megfelelés. Az előzőekkel együtt az alapfokú művészetoktatás helyzetképéhez tartozik, hogy a 2007/2008. tanévben önálló intézményként illetve kihelyezett tagozat keretében 39 helyen folyt a megyében zeneoktatás. Az alapfokú művészeti oktatás ellátására a megyei önkormányzattal 4 fenntartó kötött közoktatási megállapodást.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-55A megye alapfokú művészetoktatási intézményei az alapfokú művészetoktatás követelményei, tantervi programjai valamint eszköz- és felszerelési jegyzékei alapján elkészítették pedagógiai programjaikat, ezek alapján folyik ezekben az intézményekben a nevelő-oktató munka. A művészeti nevelés kiemelkedően fontos az alapkészségek fejlesztésében, a tanulási motiváció felkeltésében, a személyiség formálásában és az esélyegyenlőség megteremtésében. Garanciára van azonban szükség ahhoz, hogy az alapfokú művészetoktatási intézmények oktató-nevelő tevékenységének minősége biztosított legyen, hogy az intézmények magas színvonalú, a tehetséggondozás iránt elkötelezett műhelyekként működjenek. 2007. december 31-én lezárult az alapfokú művészetoktatási intézmények minősítése. A minősítési eljárás következményeként megyénkben is a készségfejlesztést középpontba helyező intézmények, vonzó iskolai környezetben, megfelelő színvonalú infrastrukturális és technikai körülményekkel várják a művészeteket kedvelő, illetve azok valamelyikében jártas kisdiákokat.
2.5.2. Fejlesztési célok, feladatok Célok: Az alapfokú művészetoktatás, művészeti nevelés minden tanulója számára, lehetőség szerint lakóhelyén, esztétikus művészeti iskolai környezet és tárgyi feltételek biztosításával elérhető legyen. Fejlesztési irányok, feladatok: közoktatási megállapodások felülvizsgálata, jogi és tartalmi áttekintése, az intézmények tervezett ellenőrzése, a pedagógiai programjuknak megfelelő törvényes feladatellátás, élményt adó előadásaikkal, kiállításaikkal gazdagítsák és színesítsék a jövőben is településük kulturális életét, lássák el a továbbiakban is sikeresen tehetséggondozási, képességfejlesztési, személyiségformálási feladatukat, őrizzék meg tanulói bázisukat, hatókörüket, szélesítsék azt a rétegét a társadalomnak, amelyik ha nem művészként is, de a gyakorolt művészeti terület iránt érdeklődőként fogékonyságot tanúsít az adott művészeti ág rendezvényei, eseményei iránt.
2.5.3.Feladat- és időterv A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása
Felelős Megyei Közgyűlés A közoktatási megállapodások áttekintése Önkormányzatok Az ellenőrzési terv elkészítése Önkormányzatok A fejlesztési terv „félidős” értékelése, a Megyei működőképessé-gének megvizsgálása, intézkedési Közgyűlés javaslat kialakítása A fejlesztési terv értékelése Megyei Közgyűlés Szakértői ellenőrzés a vezetési ciklusokhoz Intézményigazodóan fenntartók A folyamatos tartalmi tevékenységek ellenőrzése Intézményi értékelések nyilvánossá tétele Intézményfenntartók
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-56-
2.5.4. A megvalósításhoz szükséges feltételrendszer A tárgyi fejlesztésen belül iskolabővítést tanteremépítéssel Túrkevén terveznek. Részleges vagy teljes korszerűsítésre, illetve akadálymentesítésre Kunszentmártonban, Túrkevén és Szolnokon kerül sor. Továbbra is aktuális feladat a zeneiskolák hangszerbeszerzésének, hangszerjavításának a kiemelt támogatása, a dologi támogatás növelése. Az alapfokú művészetoktatás humánerőforrás fejlesztéséhez a fenntartók nem szolgáltattak adatot. A szerény fejlesztést vegyesen valósítják meg az önkormányzati és a nem-önkormányzati iskolafenntartók, és mint az áttekintő elemzés kimutatta, a fenntartók más-más szemlélettel közelítenek a nevelőtestület kialakításához, megtartásához, illetve az óraadó tanárok alkalmazásához. Feltételezni lehet, hogy a következő hat tanévben inkább csökkenni fog a művészetoktatásban közreműködő törzstag pedagógusok száma. Erre minden bizonnyal az önkormányzati fenntartók is rákényszerülnek. A kis létszámú zenei tanszakok esetén csak óraadókat tudnak alkalmazni az intézmények. A továbbképzésben való résztvétellel, a kiváló pedagógusi munka kiemelt bérezéssel való elismerése e területen is éppoly fontos, mint a közoktatás más területein. Az alapfokú művészetoktatási intézményekben is a fenntartóknak vezetési ciklusonként egy szakmai ellenőrzést el kell végezni. A fejlesztések forrása lehet: a központi normatív támogatás; az önkormányzatok kiegészítő támogatásainak emelése; pályázati céltámogatások, a Közoktatási Közalapítvány taneszköz-támogatásai; az intézmények alapítványainak pénzeszközei.
2.5.5. Kockázati terv, a folyamat közbeni értékelés Az alapfokú művészetoktatás működőképességét veszélyeztető kockázati tényező, hogy az önkormányzatok nemhogy növelni tudnák ezeknek az intézményeknek a támogatását, hanem csökkenteni kényszerülnek azt, és így ezek az intézmények nehéz helyzetbe kerülnek. Az intézmények visszafejlesztése vélhetően szerényebbé teszi a helyi kulturális életet. Ezért a fejlesztési terv közbülső értékelésénél külön meg kell vizsgálni az önkormányzati fenntartású alapfokú művészetoktatási intézmények működőképességét. A nem önkormányzati fenntartású intézmények túlzottan építenek az önkormányzati ingatlanokra, sok közöttük a profitorientált, a feltételeket adott esetben szűkösen biztosítják. Várhatóan a minősítések eredményeképpen azok az intézmények fogják a művészeti oktatást tovább biztosítani, akik ehhez minőségileg megfelelő feltételekkel rendelkeznek.
2.5.6. Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség megteremtése az alapfokú művészetoktatási intézmények számára is jelöl teendőket. Különös tekintettel a szolgáltatásokhoz, a szociális, kulturális, képzésbeli hátrányok csökkentését lehetővé tevő foglalkozásokhoz való egyenlő hozzáférés tekintetében.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-57Mint az már korábban megállapításra került, a művészeti nevelés kiemelkedően fontos az esélyegyenlőség megteremtésében. Ennek érdekében megvizsgáltuk, hogyan valósul meg az alapfokú művészetoktatás elérhetősége a megye egyes településein. A megye 52 településén helyben elérhető a szolgáltatás, 15 településen nem tudják a diákok számára helyben biztosítani az alapfokú művészetoktatást. Három település a településen élők számára a jövőben biztosítani kívánja a közszolgáltatáshoz való hozzáférést. Jelenleg azok a diákok vesznek részt alapfokú művészetoktatásban, akiknek a családja felismeri és felvállalja, illetve fel tudja vállalni, hogy nem kötelező közoktatási szolgáltatást vegyen igénybe. A cél az, hogy minél több gyermeknek és szülőnek lehetősége nyíljon lakóhelyén alapfokú művészetoktatásba bekapcsolódni. Ehhez szükséges a családokkal való foglalkozás, a tárgyi feltételek biztosítása nem csak az iskolai oktatásban, hanem az otthoni környezetben is, a rugalmas, egyénre szabott képzési struktúra, tanulási módszerek tervezése. A megvalósításához elsődleges feladat a társadalmi felelősségvállalás erősítése és az esélyteremtés.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-58-
3. A megyei önkormányzat intézkedési terve A fejezet tartalmazza a megyei önkormányzat intézkedési tervét, azon belül a közoktatási feladatainak ellátását, az intézményrendszer működtetését, a fejlesztési elképzeléseket, valamint a gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket. A megyei önkormányzat törvény szerinti közoktatási feladatrendszere az 1.4. pontban a „Felelősségek és feladatmegosztás a közoktatás közszolgáltatásban” című fejezetben megfogalmazásra került. 3.1. A megyei önkormányzat közoktatási intézményei
3.1.1. Középfokú nevelési-oktatási intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Jászapáti Az iskola a korábbi Mészáros Lőrinc Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, valamint az Ipari, Mezőgazdasági Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium jogutód intézményeként jött létre 2008-ban. Az iskola egyik jogelőd intézménye, a Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium létszámadatai: 2005. gimnáziumi létszám szakközépiskolai létszám kollégiumi létszám feladatmutató pedagógus létszám
444 128 51 623 46
2006. 436 114 62 612 48
2007. 473 77 61 611 48
A feladatmutató az elmúlt három év során nem változott. A szakközépiskolai tanulói létszám csökkenését a gimnáziumi tanulók számának növekedése kompenzálta. A pedagóguslétszám nem változott. A másik jogelőd, az Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium létszámadatai: 2005. szakiskolai létszám szakközépiskolai létszám kollégiumi létszám feladatmutató pedagógus létszám
414 419 96 929 92
2006. 355 441 84 880 93
2007. 358 415 63 836 93
A tanulói létszám tekintetében a szakiskolai képzés létszámának csökkenése volt az a tényező, amely a feladatmutató számában jelentős csökkenést eredményezett. A pedagóguslétszámban jelentős változás nem következett be.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-59Az új iskola 2008. július 1-jei hatállyal kezdi meg működését, ellátva a jogelőd intézmények által végzett feladatokat. Tanulói létszáma 1300 fő, amelyből 480 fő a gimnáziumi tanulók, 420 fő a szakközépiskolai tanulók, 360 fő a szakiskolai tanulók, 40 fő a felnőttoktatásban résztvevő tanulók száma. Az iskola dolgozói létszáma 204 fő. A jogelőd iskola által folytatott nagy hagyományokkal rendelkező gimnáziumi képzés a 8 és a 4 évfolyamos képzési program alapján folyik, biztosítva az idegennyelvi előkészítő oktatást is. Nagy hangsúlyt fektetnek a jó képességű tanulók tehetséggondozására, valamint a szerényebb képességekkel rendelkezők egyéni fejlesztésére, felzárkóztatására. A megújult gimnáziumi épület a múlt század elejét idéző miliőt teremt, amelyet a korszerű berendezések, technikai eszközök, valamint az új tornacsarnok tesz igazán komfortossá, a mai kor követelményeinek megfelelően használhatóvá és a tanulók számára jó közérzetet biztosító iskolává. A magas színvonalú oktatói munkát jelzik az országos kompetencia méréseknél tapasztalható kiemelkedő iskolai eredmények, amelyek jelentősen az országos átlag fölötti értéket mutatnak. A szakközépiskola új épülete 10 éve került átadásra, amely az elméleti képzések számára biztosít korszerű feltételeket. A gyakorlati képzéseket jól felszerelt iskolai tanműhelyekben biztosítják a fiatalok számára. A szakiskolai képzésben kötelező beiskolázási feladatot is ellát az iskola. Ennek keretében valamennyi továbbtanulásra jogosult tanuló felvételre kerül. Az egyes szakmacsoportokra, szakmákra történő felvétel a jelentkezési létszám és a tanulmányi eredmények alapján kerül meghatározásra. A szakiskola 9-10. évfolyamán kiemelt figyelmet kap a tanulók egyéni tanulási problémáinak a megoldása és a szakképzéshez való hozzáférés lehetőségének megteremtése. Ennek érdekében felzárkóztató oktatást is folytatnak. Szakmai képzés folyik a kereskedelem-marketing, vendéglátás-idegenforgalom, informatika, közgazdaság, mezőgazdaság, művészet, gépészet, építészet, faipar, közlekedés szakmacsoportokban, összesen húsz szakmában. A gyakorlati képzés korszerűen felszerelt tanműhelyekben történik. A felnőttképzés különösen a mezőgazdasági szakmacsoportban kiemelt jelentőségű. Az iskola 10 éve épült, korszerű 100 tanuló befogadására alkalmas kollégiummal rendelkezik. Középtávú fejlesztési feladatot jelent a leromlott állapotú tornaterem, valamint a vendéglátóipari tanbázis épületének felújítása, illetve a gimnáziumi épületben lévő két alagsori tanteremnek felújítása. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola, Tiszafüred Az iskola 2007. augusztus 1-től működik a megyei önkormányzat fenntartásában. Ezt megelőzően Tiszafüred Város Önkormányzata volt az iskola fenntartója. Az iskola létszámadatai: 2005. szakiskolai létszám szakközépiskolai létszám feladatmutató pedagógus létszám
252 168 420 48
2006. 252 192 444 43
2007. 272 215 487 43
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-60Fokozatos létszámnövekedés figyelhető meg az iskola szakiskolás, de különösen a szakközépiskolás tanulói körében. Ugyanakkor jelentős mértékben javult a képzés költséghatékonysága, a növekvő tanulói létszámot kevesebb pedagógus oktatja, a tanulói csoportlétszámok növekedtek. Tágas, korszerű iskolaépület áll a tanulók rendelkezésére, amelyben modern eszközök biztosítják az ismeretek elsajátítását. Az iskola rendelkezésére bocsátott városi sportcsarnok sokrétű mozgási, sportolási lehetőséget kínál a fiatalok számára. Az iskola megyei önkormányzathoz történő átvétele során felújításra került a korábban sok bosszúságot okozó beázó tetőszerkezet. Négy megyét érintő beiskolázási körzetből érkeznek a tanulók az iskolába, akik többsége bejáró. Szakközépiskolai képzés folyik az informatika, vendéglátás-idegenforgalom, környezetvédelem-vízgazdálkodás, ügyvitel szakmacsoportokban. Lehetőséget biztosít az iskola a tanulók számára az idegennyelvi előkészítő képzésben történő részvételre is. A szakiskolai képzésben építészet, faipar, könnyűipar, gépipar, közlekedés szakmacsoportokban folyik képzés tíz szakmában. A szakiskolai képzés keretében kötelező beiskolázási feladatokat is ellát az iskola. Az egyéni nevelési módszerek, a tanulók egyéni fejlesztési igényeire történő odafigyelés eredményeként a tanulói lemorzsolódás 5 % alatti értéket mutat. Középtávú fejlesztési feladatot jelent a gépészeti szakmacsoport tanműhelyének áthelyezése. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kunhegyes 2007. július 1-jétől működik az iskola a megyei önkormányzat fenntartásában, amelyet megelőzően Kunhegyes Város Önkormányzata volt a fenntartó. Az iskola létszámadatai: 2005. szakiskolai létszám gimnáziumi létszám szakközépiskolai létszám kollégiumi létszám feladatmutató pedagógus létszám
473 270 166 71 980 90
2006. 503 259 152 62 976 91
2007. 525 197 174 51 947 79
A szakiskola tanulói létszám jelentős növekedése mellett minimális létszámnövekedés történt a szakközépiskolai képzésben. Ugyanakkor a gimnáziumban nagymértékű, a kollégiumban kisebb volumenű létszámcsökkenés tapasztalható. A feladatmutató tekintetében kisebb mértékű, fokozatos csökkenés figyelhető meg. A pedagógusok létszámának csökkenése a tanulói létszámcsökkenés intenzitásánál valamelyest nagyobb mértékű, amely az oktatás költséghatékonyságának növekedését eredményezte. A gimnáziumi képzés több évtizedes múltra tekint vissza az iskolában, illetve annak jogelőd intézményében, amely az ugyancsak nagy múltra visszatekintő szakközépiskolai képzéssel közös épületegységben található. A gimnáziumban a 2007/08-as tanévben 197 fő, a szakközépiskolában 174 fő tanul, a 9. évfolyamon az idegenyelvi előkészítő oktatás is
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-61biztosított. A szakközépiskolában az informatikai és az elektrotechnika-elektronikai szakmacsoportokban folyik képzés. A szakiskolai tanulók száma 525 fő, akik számára építészet, élelmiszeripar, vendéglátásidegenforgalom, kereskedelem-marketing, gépészet, faipar, mezőgazdaság szakmacsoportokban, jelenleg tizenkét szakmában folyik oktatás. A szakiskolai képzésben kötelező beiskolázási feladatokat is ellát az iskola. Az intézményben egyszerre van jelen a tehetséges tanulók kiemelt segítése és a hátrányos helyzetű, esetleges részképesség zavarokkal küzdő tanulók felzárkóztatása, problémáik egyedi kezelése. A képzési tevékenység mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tanulók motiválására, a pályakezdéshez szükséges életstratégiák kialakítására. A vidéki bejárást vállalni nem tudó tanulók számára jól felszerelt kollégium biztosítja a zavartalan tanulás lehetőségét. Rövid távú fejlesztési cél a gimnáziumi épület felújítása, amelyre az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtott és befogadott pályázat nyomán reális esély mutatkozik. Középtávú fejlesztési feladat a szakiskola épületének felújítása és az igen rossz állapotban lévő tanműhelyek helyett új, korszerű tanműhelyek építése. Több évtizedes megoldásra váró probléma a tornaterem hiánya, amelyet a szakiskola udvarára tervezett tornaterem építésével lehet megoldani.
3.1.2. Gyógypedagógiai intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok, Beniczky Géza u. 5. Az iskola létszámadatai: 2005. óvodai létszám általános iskolai létszám szakiskolai létszám kollégiumi létszám nevelési tanácsadó logopédia feladatmutató pedagógus létszám
17 118 119 155 303 173 885 53
2006. 16 115 128 167 332 201 959 60
2007. 15 108 136 134 249 201 843 54
Az intézmény tanulói létszáma 249 fő. Feladatai: enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek óvodai ellátása. Elsősorban a megye területéről beiskolázott sajátos nevelési igényű: tanulásban és értelmében akadályozott, halmozottan fogyatékos tanulók alapfokú nevelése-oktatása, speciális és készségfejlesztő speciális szakiskolai képzése. Szakiskolai tanulók integrált szakképzése: sajátos nevelési igényű, értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók együtt nevelése, oktatása. A speciális szakiskolai tanulói létszám – a felmenő rendszerű oktatás miatt – jelentősen növekedett, ezzel ellensúlyozni tudták a csökkenő általános iskolai tanulólétszámot. A beiskolázott tanulók számára kollégiumi férőhelyet biztosít 140 férőhelyen. A kollégium, akárcsak az iskolaépület felújításra szorul.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-622004. augusztus 1-től kistérségi feladatokat is ellátó pedagógiai szakszolgálati feladatokkal (logopédiai intézet, nevelési tanácsadó) bővült az intézmény. A pedagógiai szakszolgálat megközelítőleg 500-550 gyermek számára: - szervezi és irányítja az utazó logopédiai ellátást, - az óvoda megkeresésére szakvélemény készít az iskolakezdéshez, ha a gyermek egyéni adottsága, fejlettsége azt szükségessé teszi, - a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek problémáit feltárja. Az intézmény többcélú közoktatási intézmény gyermekvédelmi szakellátó egységgel együtt működik. Átmeneti és tartós nevelésbe vett enyhe és középfokban értelmileg sérült gyermekek számára otthont nyújtó ellátást biztosít, gyermekotthont, lakásotthont, különleges lakásotthonokat, utógondozói otthonokat működtet. Fiatal felnőtt értelmi fogyatékosok utógondozását végzi.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon, Kisújszállás, Bajcsy-Zs. út 37. Az iskola a korábbi karcagi Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon, valamint a kisújszállási Kádas György Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon jogutód intézményeként jött létre 2007-ben. Az iskola létszámadatai: óvodai létszám általános iskolai létszám szakiskolai létszám kollégiumi létszám feladatmutató pedagógus létszám
2005. Kisújszállás, Karcag 7, 7 104, 84 15, 54 43, 50 169, 195 29, 34
2006. Kisújszállás,Karcag 5, 6 97, 69 15, 68 41, 56 158, 199 31, 35
2007. 4 159 107 86 356 57
Az iskola tanulólétszáma 270 fő. 2007. szeptemberétől az addig önállóan működő karcagi Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon összevonásra került a kisújszállási intézménnyel. Az intézmény feladata a sajátos nevelési igényű, értelmében akadályozott, autista gyermekek óvodáztatása, tanulásban és értelmében akadályozott, halmozottan fogyatékos tanulók alapfokú nevelése, oktatása, napközis és tanulószobai foglalkozás biztosítása, készségfejlesztő szakiskolai csoport működtetése. A beiskolázott tanulók számára Kisújszálláson és Karcagon 105 férőhelyen kollégiumi ellátást biztosítanak. Szakiskolai tanulók integrált szakképzését végzik: sajátos nevelési igényű (enyhe értelmi fogyatékos) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulókat együtt nevelnek, oktatnak. A készségfejlesztő speciális szakiskolában a 11-12. évfolyamon oktatott nem OKJ-s szakmák a kézműiparon belül a kézi rongyszőnyeg- és lábtörlő szövő. 2007. szeptemberétől egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként ellátja: - pedagógiai szakszolgálati feladatként a gyógypedagógiai tanácsadást, a korai fejlesztést és gondozást, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-63- pedagógiai szakmai szolgáltatási feladatként: - a gyógypedagógiai szaktanácsadást, amelynek feladata az oktatási, pedagógiai módszerek megismertetése és terjesztése, - a gyógypedagógiai tájékoztatást, amelynek feladata a szakmai információk, adatok és tanügyi dokumentumok gyűjtése, őrzése, feldolgozása és használatba adása, tájékoztatás nyújtása. Az intézmény többcélú közoktatási intézmény gyermekvédelmi szakellátó egységgel együtt működik. Az átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekek otthont nyújtó ellátását biztosítja – elsősorban a karcagi, tiszafüredi, törökszentmiklósi, mezőtúri kistérség területéről, és ennek érdekében lakásotthonokat, különleges lakásotthonokat működtet. Speciális gyermekotthont működtet a megye területéről bekerülő fiúk számára. Fiatal felnőttek utógondozói ellátását utógondozói otthon működtetésével oldják meg.
„Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthona, 5300 Karcag, Zöldfa út 48. Az iskola létszámadatai: 2005. fejlesztő iskolai oktatás korai gondozás fejlesztő felkészítés feladatmutató pedagógus létszám
7 60 67 4
2006. 18 6 45 69 4
2007. 24 7 43 74 4
Alapfeladata: Súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékosok ápoló-gondozó otthoni ellátása, 0 éves kortól kezdődően. Az intézmény Egészségügyi Gyermekotthonként 1980-ban kezdte meg működését az akkor elfogadott elhelyezési körülmények között. Szakmai feladataik igen széles spektrumot fognak át. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pályázati támogatásával 2006. évben került átadásra az intézmény területén felépített fejlesztő központ. A központ helyet ad a fejlesztő foglalkozásoknak, illetve a közoktatási törvény 30/A. §-ában meghatározott fejlesztő iskolai oktatásnak. Jelenleg 24 tanuló teljesíti tankötelezettségét a fejlesztő iskolai felkészítés keretei között. A súlyosan, halmozottan sérült gyermekek fejlesztő iskolai oktatása során a tanulás és tanítás hagyományos felfogása nem alkalmazható. Itt a gyermekek fejlesztése speciális megközelítést igényel. A fejlesztés alapfeltétele a kapcsolatteremtés, a kommunikáció lehetőségeinek feltárása.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-64-
3.1.3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium, Szolnok, Gyermekváros u. 1. Az iskola létszámadatai: 2005. szakiskolai létszám kollégium feladatmutató pedagógus létszám
330 69 399 44
2006. 303 68 371 42
2007. 324 62 386 40
Az iskola tanulólétszáma 324 fő. A fenntartó által jóváhagyott pedagógiai program alapján az általános műveltséget megalapozó szakaszon 9-10. évfolyamot működtet. E szakaszon belül pályaorientáció, szakmai előkészítő és szakmai alapozó oktatást biztosít. A 9. évfolyamtól sajátos nevelési igényű (testi, érzékszervi, tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdők) integrált nevelését, oktatását, képzését végzik nem fogyatékos tanulókkal együtt. Az iskola felvállalta a magyar nyelven folyó, nappali rendszerű iskolai roma kisebbségi oktatást. Az iskola részt vett a Szakiskolai Fejlesztési Programban, melynek célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásának elősegítése volt. Kötelező felvételt biztosító intézményként a tanulói létszám az utóbbi években annyira megnövekedett, hogy elérte az intézmény befogadóképességének felső határát. Ehhez hozzájárult az is, hogy a 2005/2006-os tanévben indított iskola felzárkóztató, személyiségfejlesztő programjai eredményesek voltak. Az intézmény a beiskolázott tanulók számára kollégiumi elhelyezést biztosít 64 engedélyezett férőhelyen.
3.1.4. A feladatellátás tapasztalatai A demográfiai létszámcsökkenés mellett érvényesül az az oktatáspolitikai irányvonal, mely a
sajátos nevelési igényű tanulók esetében előtérbe helyezi az integrációt, az inklúziót. (Ennek jogszabályi megalapozottságát bizonyítandó a tanulási képességet vizsgáló és rehabilitációs bizottságok feladatul kapták, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók szakértői vizsgálatát végezzék el 2007. december 31-ig, és a sajátos nevelési igény szükségességét, ill. a fogyatékosság mértékét vizsgálják felül.) A vizsgálatok eredményei és a táblázat létszámadatai alapján megállapítható, hogy a megyei fenntartású gyógypedagógiai intézményeinkben lényegesen csökkent az óvodások száma. Csökkenő tendencia figyelhető meg az alapfokú oktatásban is. Ennek oka a gyermeklétszám csökkenése mellett, az enyhe értelmi fogyatékos tanulók integrált oktatása a „normál” általános iskolai osztályokban. Várhatóan az enyhe értelmi fogyatékos tanulócsoportok száma tovább csökken, várhatóan új 1. évfolyam indítására nem lesz lehetősége minden tanévben valamennyi intézménynek. A másik figyelemre méltó változás a szakiskolai tanulók létszámának növekedése. Mindkét gyógypedagógiai intézményben megfigyelhető, hogy az elmúlt három tanévet figyelembe véve nőtt a szakiskolai évfolyamokra beiskolázott tanulók száma. Ez a szám magában foglalja a készségfejlesztő speciális és a szakiskolai évfolyamokat egyaránt. Megjelent egy olyan igény a tanulók és a szülők részéről, hogy a gyógypedagógiai intézmények szakképző évfolyamain kívánnak ép értelmű, sajátos nevelési igényű tanulók szakmát szerezni. Ez olyan új elvárásokat állít intézményeink és a megyei önkormányzat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-65feladatellátó rendszere elé, mely további feladatokat, lehetőségeket és irányvonalat ad a közoktatási célok megfogalmazásához. A fejlesztő iskolai oktatást a karcagi intézmény 2006. szeptember1-től látja el. A 2006/2007. tanévben 3 csoportban 16 fő, a 2007/2008. tanévben 4 csoportban 24 fő teljesíti tankötelezettségét fejlesztő iskolai oktatásban. A korai gondozásban, fejlesztő felkészítésben részt vevők létszámában az elmúlt két tanévet tekintve lényeges eltérés nem mutatkozott. Hosszú távon várható, hogy a fejlesztő iskolai oktatásban részt vevők száma enyhe emelkedést mutathat.
3.1.5. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Szolnok A szakmai intézményegységek szolnoki székhelyen működnek: Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Nevelési Tanácsadó Pedagógiai Szakmai Szolgáltatás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat a pedagógiai szakszolgálati intézményegységeken keresztül látja el a különleges ellátásra vonatkozó kötelező feladatait. Így a megye településein élők számára a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, a gyógypedagógiai tanácsadást, a korai fejlesztést, gondozást, a konduktív pedagógiai ellátást, valamint fejlesztő felkészítést végez. Nevelési tanácsadást és logopédiai ellátást biztosít azokon a településeken, ahol sem a települési önkormányzat, sem a többcélú kistérségi társulás nem vállalta át. Az intézet tevékenysége részletesen a megyei ellátórendszer keretében, a 3.3. és a 3.4. fejezetben kerül bemutatásra.
3.1.6. Fejlesztési irányok, feladatok Az előttünk álló hat évben a megyei önkormányzat biztosítja annak lehetőségét, hogy minden fiatal 18 éves koráig, illetve az első szakmai képesítés megszerzéséig részt vegyen az általános vagy szakmai képzésben. A Nemzeti alaptanterv keretei között az intézmények által meghatározott pedagógiai munkájuk céljait eredményesen valósítsák meg. Az intézményi céloknak való megfelelés biztosítja az eredményességet, ezért éves elemzéseket, értékeléseket kell végezni az országos kompetenciamérések alapján. Fejleszteni kell a pedagógiai kultúrát, a hagyományos tanítási módszereket fel kell váltania az iskolarendszer egészére kiterjedő kompetencia alapú nevelésnek, oktatásnak. A demográfiai változások figyelembevételével hatékony intézményrendszert kell működtetni. Intézményeinkben a tartalmi fejlesztések során a minőségelvű nevelést-oktatást kell megvalósítani. Az új OKJ-képesítéseknek, a moduláris rendszer bevezetésének, a képzési programoknak, a pedagógiai eszközrendszernek az igények és lehetőségek szerinti átalakítását el kell végezni. A tanulóknak el kell sajátítani az álláskereséshez, a munkába álláshoz szükséges legfontosabb ismereteket és képességeket. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-66 Ki kell terjeszteni a nyelvoktatást a szakiskola 9-10. évfolyamára és az európai ajánlásoknak megfelelően a szakképző évfolyamokra is. Meg kell vizsgálni az Arany János tehetséggondozó kollégiumi program bevezetésének lehetőségeit. A mindenki számára minőségi képzést lehetővé tevő eszközöket biztosítani kell. Az iskolaépületek állagmegóvása mindenki kötelessége. Pályázati támogatások bevonásával az intézmények felújítását, rekonstrukcióját, esetleges bővítését tervszerűen kell végezni. A humánerőforrás fejlesztést a hétévenkénti 120 órás pedagógus-továbbképzés tervezésével kell biztosítani. Esélyegyenlőség biztosítása a megyei fenntartású iskolákban. A szakképzés korszerűsítése biztosítsa a szakmatanulást az enyhe értelmi fogyatékosok, érzékszervi fogyatékosok és halmozottan sérült fiatalok részére is. Kiemelt feladat a szakképzés kiterjesztése a középfokú iskolákból lemorzsolódott, vagy oda be sem került fiatalokra vonatkozóan is. A megyei önkormányzat továbbra is biztosítja a pedagógiai szakszolgálati feladat-ellátást mindazon területen, ahol azt más fenntartó nem vállalta át, illetve nem országosan történik annak megszervezése – ha intézményi keretek között nem megoldható az ellátás utazó tanári hálózaton keresztül valósul meg. A többcélú kistérségi társulások pedagógiai szakszolgálati feladat ellátásának és a jogszabályi változásoknak megfelelően kell a megyei feladat-ellátást kialakítani. A gyógypedagógiai intézmények a meghatározott és a társadalmi elvárásokból adódó feladataikat magas színvonalon lássák el. A szakiskolai képzést nyújtó intézmények biztosítsanak a sajátos nevelési igényű, ép értelmű és fogyatékos tanulók számára magas színvonalon életre felkészítést és szakmaszerzést. A fejlesztő iskolai oktatás tárgyi, személyi feltételeinek biztosítása 2010-ig. A megyei önkormányzat segíti a fenntartókat, intézményeket és a pedagógusokat térítésmentes, illetve csökkentett díjas pedagógiai szakmai szolgáltatások biztosításával a minőségközpontú oktatás megvalósítása érdekében. A pedagógiai szakmai szolgáltatás megyei kötelező feladat más formában történő ellátása esetén a közoktatási fejlesztési tervben és a közoktatási esélyegyenlőségi tervben foglaltak a szolgáltatást ellátóra is kötelező érvényűek. A feladat-ellátás nem csak intézményi keretben történhet, hanem megállapodás alapján szerződés kötésével is - amennyiben gazdaságosabb. A megyei önkormányzat a fenntartásában működő közoktatási intézményrendszert a megyei ellátás érdekében és a megjelenő szolgáltatási igény függvényében folyamatosan, hosszútávon fenn kívánja tartani, ezért fenntartói elvárásokat fogalmaz meg. A megyei fenntartású intézményektől elvárja: - a hatályos jogszabályoknak megfelelő működést, - a fenntartói utasítások végrehajtását, - a magas színvonalú szakmai munkát, - a szakmai képzési programok tervezésénél, indításánál figyelemmel kíséri a térségben működő gazdálkodó szervezetek igényeit, - a tanulócsoportok indítására vonatkozóan megállapított létszámhatárok és óraszámok megtartását, - a költséghatékony nevelési-oktatási tevékenység megszervezését, - a takarékos gazdálkodást. A megyei önkormányzat közoktatási intézményeire vonatkozó minőségirányítási programja tartalmazza részletesen az intézmények számára megfogalmazott fenntartói elvárásokat. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-67-
Feladat és időterv: A tevékenység megnevezése A fejlesztési terv elfogadása Az intézmények szakképzési feladatainak felülvizsgálata, TISZK működése A gyógypedagógiai intézmények feladatainak felülvizsgálata A fejlesztési terv „félidős” értékelése, módosítása A fejlesztő iskolai oktatás személyi feltételeinek felülvizsgálata Intézményi önértékelésteljesítményértékelés Intézményi értékelések nyilvánossá tétele A fejlesztési terv értékelése
Felelős Megyei Közgyűlés Megyei Közgyűlés Igazgatók Megyei Közgyűlés Igazgatók Megyei Közgyűlés
2008
2009
2010 2011 2012 2013
Igazgató igazgatók, Megyei Közgyűlés Megyei Közgyűlés Megyei Közgyűlés
3.2. A közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési terv A megyei közgyűlés a Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervét a Fejlesztési tervvel együtt elkészítette, érvényessége azonos a Fejlesztési tervvel. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv tartalmazza mindazokat az adatokat, elemzéseket, a helyzetelemzést és a beavatkozások tervezését, amelyek az esélyegyenlőséget szolgálják. A közoktatási Fejlesztési tervben az egyes képzési formáknál megfogalmazott az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosításához kapcsolódó feladatok iránymutatóak a megyénkben működő intézményeknek, fenntartóknak. 3.3. A pedagógiai szakszolgálatok, a különleges ellátás A pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása megyénkben a Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Önkormányzat fenntartásában működő, a többcélú kistérségi társulások, valamint egyházi fenntartású intézmények által valósul meg. A törvény a tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő, illetve logopédiai ellátásra szoruló gyermekek, tanulók fejlesztő, terápiás ellátását helyezi fókuszba, ami a leghatékonyabban kihelyezett, lakóhelyi szolgáltatásként valósítható meg. A nevelési tanácsadóknak és logopédiai szakszolgálatoknak nem feladata a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs ellátása, mivel azt a gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézménynek kell biztosítania. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás a szakszolgálati ellátási forma a tanév során időszakos feladatként jelenik meg az azt ellátó két kistérségi szolgáltatónál a tiszafüredi és törökszentmiklósi pedagógiai szakszolgálatoknál. A gyógytestnevelés feladatát mind a nevelési-oktatási intézmények, mind a pedagógiai szakszolgálatok vállalhatják.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
2014
-68-
3.3.1. Helyzetelemzés a pedagógiai szakszolgálati ellátórendszerről A megyében a pedagógiai szakszolgálati ellátásban 10 intézmény vesz részt. Két intézmény – Pedagógiai Intézet, tiszaföldvári pedagógiai szakszolgálat - megyei önkormányzati fenntartású. A karcagi, kisújszállási, mezőtúri, szolnoki, tiszafüredi, és törökszentmiklósi szakszolgálatok a települési önkormányzatok fenntartásában látnak el kistérségi szolgáltatásokat. A Jászsági Többcélú Társulás 2007-től fenntartóként működteti a jászberényi székhelyű Jászsági Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot. Új szakszolgálati intézményként az egyházi fenntartású törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó is nyújt szakszolgálati szolgáltatásokat az egyházmegye református nevelési-oktatási intézményei számára. A Megyei Pedagógiai Intézet saját ellátási körzetén túl szolgáltatási szerződés alapján két kistérségben biztosít nevelési tanácsadást, illetve logopédiai ellátást. 2/a A kistérségi feladat-ellátás Szolnoki kistérség A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása – 2006-tól látja el a nevelési tanácsadás és logopédiai ellátás feladatait a kistérségben a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában működő Városi Pedagógiai Szakszolgálat intézménye által. A nevelési tanácsadást és a logopédiai ellátást az intézmény kistérségi szolgáltatásként biztosítja. Ellátási körzetébe 15 település tartozik: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Újszász. Törökszentmiklósi kistérség A Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás 2007-től vállalta a nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás és gyógytestnevelés ellátását a kistérségben. A szakszolgálati szolgáltatásokat a városi fenntartású Hunyadi Mátyás Általános és Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Egységes Pedagógiai Szakszolgálata biztosítja. A kistérségi társulás tagjai (8) Fegyvernek, Kengyel, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő, Tiszapüspöki , Tiszatenyő és Törökszentmiklós települések. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás időszakos feladatot jelent a szakszolgálat működésében. Jászság A Jászsági Többcélú Társulás 2007. augusztus 16- tól fenntartóként működteti a Jászsági Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot. Az intézmény korábban Jászberény város fenntartásában látta el a nevelési tanácsadás, logopédiai szolgáltatás, továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadás feladatait a kistérségben. A hatályos alapító okirat szerint a társulás a nevelési tanácsadás és a logopédiai szolgáltatás biztosítását vállalta. A kistérségi társulás 18 települést foglal magába: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-69A nevelési tanácsadás esetében a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók 5 településen vehetnek igénybe lakóhelyi ellátást. Karcagi kistérség A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás 2005-től vállalta a nevelési tanácsadás és logopédiai szolgáltatás biztosítását a kistérségben. A nevelési tanácsadást a rászorulók a Karcag Város Önkormányzata által fenntartott Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat intézményétől vehetik igénybe. A kistérségi társulás tagjai (5): Berekfürdő, Karcag, Kenderes- Bánhalma, Kisújszállás és Kunmadaras települések. A nevelési tanácsadói feladatok ellátása részben a székhelyen, részben kihelyezett szolgáltatásként valósul meg. A szakszolgálat igény szerint biztosítja a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek/tanulók vizsgálatát lakóhelyükön. A fejlesztések és terápiás foglalkozások a karcagi székhelyen vehetőek igénybe. Az intézmény a logopédiai ellátás vonatkozásában nem tölt be kistérségi szerepkört. A Karcagi kistérségben 2005 óta működik a kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon logopédiai szakszolgálata, melyet Kisújszállás Város Önkormányzata tart fenn. Kunmadaras és Berekfürdő logopédiai ellátását a Megyei Pedagógiai Intézettel kötött szolgáltatási szerződés keretében látják el. Tiszafüredi kistérség Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás két mikrotérségre tagolódik. A tiszafüredi mikrotérségben a városi önkormányzati fenntartású Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat látja el a nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás és továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás szakszolgálati feladatokat. Ellátási körzetébe 7 település tartozik: Abádszalók, Nagyiván, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaszőlős. A nevelési tanácsadói szolgáltatás valamennyi településre kiterjed, a logopédiai ellátást és a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást Abádszalók nem veszi igénybe. A logopédiai szolgáltatást Abádszalók városban évek óta a települési önkormányzat biztosítja. Kunhegyes mikrotérségben a nevelési tanácsadás és a logopédiai szakszolgálatok feladatellátása a Megyei Pedagógiai Intézettel kötött szakmai szerződés alapján történik. Kunszentmártoni kistérség A megye ezen kistérségében a nevelési tanácsadást és a logopédiai ellátást a megyei önkormányzati fenntartású JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, Tiszaföldvár-Homok biztosítja. Ellátási körzetébe 12 település tartozik: Cibakháza, Csépa, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Mezőhék, Nagyrév, Öcsöd, Szelevény, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas Az intézmény a logopédiai ellátást Nagyrév kivételével a kistérség valamennyi településén kihelyezett formában működteti. A nevelési tanácsadás feladatai közül a tanulási nehézséggel küzdők fejlesztő foglalkoztatását Mezőhéken, Öcsödön, Szelevényben és Tiszakürtön szervezték meg helyszíni szolgáltatásként. Mezőtúri kistérség A kistérségben egy pedagógiai szakszolgálat működik, a Mezőtúr Városi Óvoda és Logopédiai Intézet, melynek fenntartója Mezőtúr Város Önkormányzata. Az intézmény logopédiai ellátást nyújt a székhelyen lakó, valamint a Mesterszálláson élő beszédhibás, nyelvi- kommunikációs zavarral küzdő gyermekek, tanulók számára.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-70Egyházi fenntartású pedagógiai szakszolgálat A nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás és a gyógytestnevelés feladataiban 2007. szeptember 1.-től a törökszentmiklósi székhelyű Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó is közreműködik. Az intézmény nem hagyományos értelemben vett kistérségi szolgáltató, mivel az egyházmegye, egyházkerület református intézményeiben biztosít ellátást a rászoruló gyermekek, tanulók számára. A hatályos költségvetési törvény értelmében (8. számú melléklet 2.2.2. pont) a többcélú kistérségi társulás a pedagógiai szakszolgálati feladatok közül legalább kettő ellátásának megszervezése esetén vehet igénybe támogatást. Összegzés A kistérségi társulások által igényelhető normatív támogatás a fejlesztő és terápiás ellátást csak töredékében fedezi, hiszen a heti rendszerességgel megszervezett foglalkozások éves bekerülési költsége jóval magasabb. A nevelési tanácsadás esetében támogatás kizárólag a terápiás gondozásban részesülő ellátottak után igényelhető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók vizsgálata, kontrollvizsgálata nem finanszírozott, hasonlóan az iskolai életmódra való alkalmassági vizsgálatokhoz. A logopédiai szűrővizsgálatok esetében szintén nem vehető igénybe központi támogatás. A diagnosztikus munka a nevelési tanácsadók kötelező alapfeladata (az ellátás 50 – 70 % -át fedi le), így annak pénzügyi hátterét a fenntartóknak, illetve a többcélú kistérségi társulásoknak kell biztosítania, mivel nem sérülhet egyetlen gyermek, tanuló különleges ellátáshoz való joga sem. A pedagógiai szakszolgálatok lakóhelyi szolgáltatásainak – kihelyezett ellátás illetve helyszíni vizsgálatok – megszervezése az útiköltség miatt is anyagi terheket jelent, továbbá a vizsgálatokhoz adminisztrációs, kommunikációs és postaköltség is kapcsolódik. Összességében megállapítható, hogy a pedagógiai szakszolgálati ellátás 2008-ra kialakult intézményrendszere a korábbinál nagyobb mértékben válhat képessé a megye teljes tartalmi és strukturális lefedettségének biztosítására, valamint a lakóhelyi, illetve lakóhely-közeli ellátás megvalósítására. A vállalt pedagógiai szakszolgálati feladatokról a 3.3.1. számú melléklet, az intézmények ellátási körzeteiről a 3.3.2. számú melléklet nyújt tájékoztatást. A szakszolgálatok rendelkeznek a vizsgálatok és fejlesztő, terápiás foglalkozások szakszerű ellátásához szükséges tesztekkel és más eszközökkel. A pedagógiai szakszolgálatok a különleges ellátáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat is kínálnak a gyermekeknek, a tanulóknak, a szülőknek, a nevelési-oktatási intézményeknek és más partnereknek. Tanácsadást, szakmai műhelyeket működtetnek, előadásokat, tájékoztatókat tartanak a nevelőtestületeknek és a szülőknek. A szolgáltatási kínálatban több intézménynél megjelenik a családterápia, és a csoportterápiák (önismereti, pszichodráma, szülőcsoport). Főállású gyermek-neurológussal, gyermekpszichiáterrel a megyében egyetlen szakszolgálat sem rendelkezik. A vizsgálatok komplex jellege megköveteli az orvosi diagnózist, külsős státuszuk magas kockázattal jár.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-71A pedagógiai szakszolgálati ellátási formák közül a jövőben a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás fejlesztendő, ami jelenleg kevésbé elérhető a megye egyes kistérségeiben. A Munkaügyi Központ Foglalkozási Információs Tanácsadó Szolgálata nem végez pályaorientációs tanácsadást, illetve megjelent az igény az érettségi utáni továbbtanulás szakmai segítése iránt is. 2/b A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat feladatellátása A megyei önkormányzat a kötelezettségébe tartozó pedagógiai szakszolgálati feladatellátást a Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat működtetésével valósítja meg. Az intézetben két szakszolgálati intézményegység vesz részt a különleges ellátásban. 1. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság, amely végez: - gyógypedagógiai tanácsadást, korai fejlesztést és gondozást, - fejlesztő felkészítést, - tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, - konduktív pedagógiai ellátást. 2. A Nevelési Tanácsadó szakszolgálat alapfeladatai: - nevelési tanácsadás működtetése, - logopédiai ellátás, utazó logopédiai hálózat szervezése, irányítása 3. Szakmai szolgáltatás keretében ellátott szakszolgálati feladatok: - a megyében élő látássérült gyermekek ellátása a tiflopedagógiai utazótanári hálózat működtetésével, - a közoktatási intézményekben sajátos nevelési igényű gyermekek tanulók gyógypedagógiai rehabilitációja utazótanári hálózaton keresztül, - kistérségekkel kötött szakmai szolgáltatás alapján nevelési tanácsadás és logopédiai ellátás biztosítása. Az intézet a gyógytestnevelés és a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás terén tájékoztatási tevékenységet folytat, szakmai és információs szolgáltatásokkal segíti a megye nevelési-oktatási intézményeit, a fenntartókat, a szakembereket és más partnereket. A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a humán erőforrás szakszolgálatok közötti koordinált működtetésével történik az aktuális vizsgálati igényeknek megfelelően, a kompetencia-határok megtartásával. A gyógypedagógiai tanácsadás, a korai fejlesztés és gondozás, és a fejlesztő felkészítés szintén a megye egészére kiterjed, Szolnok város kivételével. A Pedagógiai Intézet utazó szakember hálózat működtetésével valamennyi rászoruló gyermeknek ellátást nyújt. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság végzi az ellátás megyei szakmai koordinációját, megszervezi, irányítja, szakmailag ellenőrzi azt. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság feladata a központi idegrendszeri sérült gyermekek konduktív pedagógiai ellátásának szervezése és irányítása. A Szakértői Bizottságnak 2007-től feladata az autizmus/pervazív fejlődési zavar megállapítása autizmus diagnosztikai központ keretében, valamint a beszédfogyatékosság és beszédfejlődési zavarok diagnosztizálása. Az autizmus és a beszédfogyatékosság megállapítása korábban kizárólagosan a budapesti székhelyű Autizmus Kutatócsoport, illetve a Beszédvizsgáló Országos Szakértői Bizottság kompetenciájába tartozott, ahol a gyermekeket hosszú olykor 1 évet meghaladó várakozási Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-72idő után fogadták a vizsgálatokon. 2007-től ezek a speciális vizsgálatok a megyénkben élő rászoruló gyermekek számára lakóhely-közeli szolgáltatásként biztosítottak. A Pedagógiai Intézet Nevelési Tanácsadó szakszolgálatának feladatellátása A Nevelési Tanácsadó a kistérségi társulások feladat–átvállalása miatt a megye azon 6 településén biztosítja a vizsgálatokat, melyek nem csatlakoztak a többcélú kistérségi társulásokhoz. Ellátási körzetébe az alábbi települések tartoznak: Kétpó, Mezőtúr, Tószeg, Túrkeve, Vezseny, Zagyvarékas, Szajol. A nevelési tanácsadó évente 30 – 50 alkalommal végez helyszíni vizsgálatokat ellátási körzetében. A szakszolgálat az intézet hatályos alapító okirata szerint utazó logopédiai ellátást nyújt. Ezt a szolgáltatást 3 település – Tószeg, Túrkeve, Vezseny – veszi igénybe. Külön szerződés alapján történik a kunhegyesi mikrotérség 6 településén a helyszíni logopédiai fejlesztés, valamint a karcagi kistérséghez tartozó Berekfürdő és Kunmadaras ellátása.
3.3.2. A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás fejlesztésének stratégiai céljai Szakszolgálati feladatellátás komplex fejlesztése, amely magába foglalja mind a tartalmi fejlesztést, mind az igénybevétel megkönnyítését, a hozzáférhetőséget. A feladatvállalások változásának legitimációja valamennyi szakszolgálat esetében teljes körű lefedettségnek kell lenni. Hálózatok kialakításával az inklúzió jó gyakorlatainak elterjesztése. A fogyatékosügyi integrációs program közoktatási intézményeket érintő elemeinek megvalósítása. Középtávú célok: A legújabb szaktudásra, modern vizsgálóeszközökre és módszerekre alapozott diagnosztikai tevékenység megvalósítása, egységes szakmai protokollok kidolgozása. A szakszolgálati feladatok átvállalásainak nyomonkövetése, legitimációja. Valamennyi szakszolgálat esetében lakóhelyi, lakóhely közeli hozzáférés biztosítása. Kapcsolat fenntartása a megyei kórházak szülészeti osztályaival, a háziorvosi és védőnői hálózattal a gyógypedagógiai tanácsadás, a korai fejlesztés, -gondozás, a konduktív pedagógiai ellátás mielőbbi megkezdése érdekében. A gyermekek, tanulók otthonában történő minőségi fejlesztése, a szükséges eszközök, feltételek biztosításával, a szakemberek képzésével. A diagnosztikai és ellátórendszer bővítése, amely lehetővé teszi minél több speciális sérülés esetében a TKVSZRB-nál a vizsgálatot (beszéd, mozgásfogyatékosság, autizmus spektrumzavar), valamint a hiányzó ellátási formák igénybevételét. A gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartó a megyei, illetve a szomszédos régiók ellátásrendszerére alapozott intézménykijelölés. Utazótanári hálózat kialakításával és működtetésével támogatni a szakszolgálati feladatellátás hiányzó területeit a sajátos nevelési igényű tanulók különleges ellátásának biztosításához. Iskolapszichológusi, tiflo-, szurdo-, logo- és egyéb gyógypedagógiai ellátás biztosítása szakmai szolgáltatás keretében.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-73 Pályaválasztási tanácsadás módszertani fejlesztése. Az információs tanácsadás bővítése a személyiség vizsgálatára alapozott egyéni, a képzési struktúra változásához igazodó tanácsadással. I.) Stratégiai cél: Szakszolgálati feladatellátás komplex fejlesztése amely magába foglalja mind a tartalmi fejlesztést, mind az igénybevétel megkönnyítését, a hozzáférhetőséget a/Középtávú cél A legújabb szaktudásra, modern vizsgálóeszközökre és módszerekre alapozott diagnosztikai tevékenység megvalósítása, egységes szakmai protokollok kidolgozása. Feladat és időterv Felelős 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Fenntartó (önkormányzatok, kistérségek) Akkreditált, nem akkreditált Fenntartó, továbbképzéseken való részvétel szakemberek Egységes szakmai protokollok Szakszolgálatok elkészítése vezetői, munkatársai Szakmai műhelyek működtetése Pedagógiai Intézet logopédiai, gyógypedagógiai Együttműködés kidolgozása, MPI megújítása a létrejött EGYMIvel A működés értékelése, korrekció MPI Fenntartható fejlődés Fenntartók, meghatározása intézményvezetők Feladat Modern standardizált vizsgálóeszközök beszerzése
A tárgyi és személyi feltételek megteremtése, folyamatos fejlesztése kiemelt fontosságú, tekintettel a szakterület gyors fejlődésére. A nem országos szervezésű képzések esetében kiemelt szerepe van a MPI-nek. Kockázatok: forráshiány, megkésett fejlesztések, humánerőforrás mobilitása. Forrás: a fenntartó és Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatása, pályázatok. b/Középtávú cél Kapcsolat fenntartása a megyei kórházak szülészeti osztályaival, a háziorvosi és védőnői hálózattal a gyógypedagógiai tanácsadás, a korai fejlesztés, -gondozás, a konduktív pedagógiai ellátás mielőbbi megkezdése érdekében. A gyermekek, tanulók otthonában történő minőségi fejlesztése, a szükséges eszközök, feltételek biztosításával, a szakemberek képzésével.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-74Feladat és időterv Feladat Felelős Korai fejlesztéssel foglalkozó MPI regionális konferencia szervezése
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Egészségügyi szakemberekkel MPI kapcsolatfelvétel, munkamegbeszélés, képzés Kiadványszerkesztés a korai Megyei ellátásról, gondozásról szülőknek tisztiorvosi szolgálat MPI Egyéni fejlesztési terv minták MPI és Szolnok kidolgozása, kiadványban való Városi megjelentetése TKVSZRB Az ellátás helyszíni ellenőrzése, MPI és Szolnok fejlesztése Városi TKVSZRB Továbbfejlesztés meghatározása MPI Kapcsolat az egészségügyi gyermekotthonokkal, egyéb ellátó szakszolgálatokkal
MPI
Kockázatok: kiadványok megjelentetésének forráshiánya, egészségügyi szakemberek együttműködési készségének hiánya Forrás: Közalapítványok támogatása, egyéb pályázatok és központi támogatás II.) Stratégiai cél: A feladatvállalások változásának legitimációja valamennyi szakszolgálat esetében teljes körű lefedettségű legyen. Hálózatok kialakításával az inklúzió jó gyakorlatainak elterjesztése. a/Középtávú cél A szakszolgálati feladatok átvállalásainak nyomonkövetése, legitimációja. Valamennyi szakszolgálat esetében lakóhelyi, lakóhely közeli hozzáférés biztosítása.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-75Feladat és időterv Feladat Kistérségi ellátás feltérképezése, változások nyomonkövetése Fenntartók szakembereinek képzése, törvényi változások, ellátási formák Részlegesen, időszakosan hiányzó szakszolgálati ellátás biztosítása, utazó tanári hálózat szervezése Az együttműködés szakmai és jogi lehetőségeinek kidolgozása, felülvizsgálata Humánerőforrás térkép készítése a szakszolgálati feladatellátásban résztvevő szakemberek regisztere Megyei helyettesítési rendszer kidolgozása a szakszolgálatok tekintetében Egyéb szakszolgálatok, szolgáltatók bevonása a feladatellátásba
Felelős Fenntartók, MPI Fenntartók MPI
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
MPI Fenntartók MPI MPI
MPI
Kockázatok: a változások nem kerülnek legitimizálásra, az erőforrás regiszter elavulttá válik, az együttműködési megállapodás nem realizálódik, a feladatellátás csak névlegesen történik. b/Középtávú cél A gyermek mindenek felett álló érdekét szem előtt tartó a megyei illetve a szomszédos régiók ellátásrendszerére alapozott intézménykijelölés. Feladat és időterv Felelős 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Jegyzők, Megyei, Szolnoki TKVSZRB Regionális adatbázis speciális Megyei, Szolnok intézmények esetében Városi TKVSZRB Intézmény-bemutatások, megyei, MPI regionális hálózatok Az együttműködés értelmezése, Megyei fejlesztési lehetőségek Önkormányzat meghatározása MPI Feladat Intézményi adatbázis létrehozása
Tárgyi feltétel: elektronikus adatbázis a Pedagógiai Intézetben, hozzáférés biztosítása Kockázatok: adatszolgáltatás hiánya, késése, együttműködési készség hiánya a speciális intézmények részéről, nem érdekeltek a jó gyakorlatok bemutatásában Forrás: TKVSZRB önereje, pályázat a hálózatok működtetésére
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-76c/ Középtávú cél Pályaválasztási tanácsadás módszertani fejlesztése. Az információs tanácsadás bővítése a személyiség vizsgálatára alapozott egyéni, a képzési struktúra változásához igazodó tanácsadással. Feladat és időterv Feladat Pályaválasztási szakszolgálat ellátórendszer feladatmutatói megyei felmérés elkészítése Feladatellátások legitimációja Pályatanácsadási pedagógus munkaközösség létrehozása, működtetése Pályatervezés ped. feladatai új módszerek megismerése Együttműködési lehetőségek Munkaügyi Központ, TISZK, Felnőttképzési intézmények, munkáltatók, Pályaalkalmassági vizsgálók Együttműködés szakmai koordinálása
Felelős MPI
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Fenntartók MPI
MPI MPI közoktatási intézmények vezetői MPI
Kockázatok: mérőeszközök, módszerek hiánya, együttműködési készség hiánya, névleges feladatellátás Forrás: közoktatási intézmények önereje, pedagógus továbbképzés finanszírozása, pályázatok, vizsgálóeszközök beszerzésére III.) Stratégiai cél: A fogyatékosügyi integrációs program közoktatási intézményeket érintő elemeinek megvalósítása. Középtávú cél A diagnosztikai és ellátórendszer bővítése, amely lehetővé teszi minél több speciális sérülés esetében a TKVSZRB-nál a vizsgálatot (beszéd, mozgásfogyatékosság, autizmus spektrumzavar), valamint a hiányzó ellátási formák igénybevételét.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-77Feladat és időterv Feladat Tanulmányok készítése a nem adekvát intézményi elhelyezésekről (autizmus, beilleszkedési magatartási, zavarok érzékszervi sérülések) Fejlesztési javaslat az ellátás bővítésére Diagnosztikai tevékenység bővítése Autizmus pervazív zavarral küzdők napközbeni ellátásának biztosítása Beilleszkedési, magatartási zavarral küzdők részére speciális tagozat szervezése Fejlesztések a hiányterületekre, speciális osztályok indítása Együttműködési megállapodások kistérségi, régiós megkötése A működés értékelése, a fejlesztés együttműködés további meghatározása
Felelős MPI
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Megyei Önkormányzat Szolnok Városi, Megyei TKVSZRB Megyei Önkormányzat Megyei Önkormányzat Megyei Önkormányzat Megyei Önkormányzat Társulások Megyei Önkormányzat
A humánerőforrás rendelkezésre áll. Kockázatok: speciális intézmények működésének gazdasági, jogi nehézségei, a rászorulók igénye a speciális szolgáltatásra, integráció, szegregáció szakmailag pontos megítélése Forrás: pályázatok, fenntartók önereje, ellátás normatívája, alapítványi támogatások 3.4. A pedagógiai szakmai szolgáltatás fejlesztése
3.4.1. Helyzetelemzés A megyei önkormányzat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 87.§ (1) c pontja alapján köteles gondoskodni az önkormányzati pedagógiai szakmai szolgáltatásról. Főbb területei: pedagógiai értékelés, szaktanácsadás, pedagógiai tájékoztatás, pedagógusok képzésének továbbképzésének szervezése, tanulmányi és tehetséggondozó versenyek lebonyolítása, tanuló tájékoztató tanácsadó szolgálat működtetése. Jelenleg 8 főállású szakalkalmazott, illetve 3 fő kisegítő (adminisztratív, rendszergazda) személyzettel látja el a feladatokat.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-78A pedagógiai szakmai szolgáltatás tartalma, intézményrendszere országos szinten igen változatos képet mutat. Egyik oldalról erőteljessé vált a piacosodás a szakmai szolgáltatás bizonyos területein. Ilyenek a pedagógusok továbbképzése, szakértői tevékenységek végzése, pedagógiai mérés-értékelés. Azokon a területeken, ahol vagy normatíva terhére, vagy önkormányzati kötelező feladat miatt megfelelő mennyiségű forrás áll rendelkezésre. A másik oldalról a közoktatási intézmények egyre nagyobb igényt fogalmaznak meg az önkormányzati fenntartású szolgáltatók tevékenysége iránt, amelyek térítésmentesek. Ilyenek például: A pedagógiai, tanügyigazgatási, jogi tanácsadás. Pedagógiai tájékoztatás, tankönyvtár, médiatár működtetése. A tanulókat érintő tanulmányi és tehetséggondozó versenyek. A közoktatási intézményekben folyó napi munka szakmai segítése, nem akkreditált képzések, tájékoztatók tartásával. Városi, térségi szakmai műhelyek működtetése. Szervezetfejlesztés támogatása az önértékelési rendszer működtetésének segítésével. Érdekes kettősség tapasztalható a szakmai szolgáltatások igénybevétele között, ami hatással van a szakmai szolgáltatók életképességére, sikerességére. A 2005-ben induló NFT 1-hez kapcsolódó HEFOP pályázatok jelentős forrást biztosítottak a közoktatási intézmények tartalmi fejlesztéséhez. A pályázaton nyertes közoktatási intézmények jelentős forrással rendelkeztek a pedagógusok továbbképzésére, illetve a tartalmi modernizációt segítő szakmai tanácsadás, mentorálás igénybevételére. A pályázaton kívüli tevékenységekre, illetve a pályázaton nem nyertes intézmények esetében viszont igen beszűkültek a lehetőségek. Csökkent, majd megszűnt a szakmai szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő normatíva. Az intézmények fenntartói támogatása ezen a területen nem számottevő. 2005-ben az Észak-Alföldi TIOK nyertes konzorcium tagjaként – az országban tizenegy TIOK jött létre – megkezdte a HEFOP keretében a kompetenciaalapú oktatás kipróbálásában, fejlesztésében való közreműködést. Szakmai szolgáltatásokkal, továbbképzés, mérés-értékelés végzésével a nyilvánosság biztosításával. Az intézet 2006-ban – önkormányzati fenntartású intézményként az országban egyedül – régiós szinten szerezte meg a jogot a kompetenciaalapú oktatásra való felkészítő képzések tartására valamennyi területen, illetve az informatikai képzések, és a mentorálás területén is. Ezzel jelentős bevételre tett szert, ami lehetővé tette számára a megyei ellátásban számtalan térítésmentes, vagy csökkentett díjas szolgáltatás megvalósítását. Az elmúlt években az Pedagógiai Intézet kettős feladatot valósított meg. Egyrészt alapító okirata szerint végzete a megyei feladatellátást, a térítésmentes, illetve az önköltséges szolgáltatások tekintetében,. Ennek alapján bevétele nem képződik. Másrészt a megyében és azon kívül a HEFOP pályázatokhoz kapcsolódó képzési, mentorálási szolgáltatások biztosításával bevételt termelt, valamint kialakított egy jelentős szakmai komptenciákkal bíró, kb. 80 fős külső munkatársi kört. Jelentősebb megyei szolgáltatásai az alábbi témákhoz kapcsolódnak: A törvényi változásokból származó pedagógiai dokumentumok elkészítésének támogatása (PP módosítás, gyakornoki szabályzat, esélyegyenlőségi terv). Szakiskolai fejlesztési program. Minőségirányításhoz kapcsolódó tanulói, intézményi mérések. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-79 Tantestületi továbbképzések. Szakmai műhelyek működtetése a kistérségben, városokban. Kistérségi feladatellátás támogatása. Megyei, kistérségi konferenciák, szakmai napok tartása. Minden tanévben megjelenteti szolgáltatási kínálatát a kistérségek, a fenntartók és közoktatási intézmények számára. A pedagógusok mellett jelentős a tanulók számára – a Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatásával – szervezett megyei és országos tanulmányi versenyek lebonyolítása, valamint a diákok és szülei számára a tanuló tanácsadói szolgálat működtetése. Szaktanácsadói rendszer működtetése iránt folyamatosan csökken az érdeklődés, mivel az intézmények nem rendelkeznek forrásokkal annak igénybevételére. A tantárgyakhoz, illetve szervezetfejlesztési területekhez kapcsolódó szakmai műhelyek részben pótolják a kieső szaktanácsadói tevékenységet, hiszen lehetőséget teremtenek, mind az egymástól tanulásra, a tapasztalatok megosztására, mind a műhely vezetőjétől az új módszerek elsajátítására. A pedagógiai szakmai szolgáltatás fejlesztésének stratégiai céljai I. A közoktatás modernizációjának támogatása, különös tekintettel a kompetenciaalapú oktatás elterjesztésében és az élethosszig tartó tanulás kialakításában, adekvát képzési, tanácsadói, mentori támogatás, valamint a szükséges szakmai szolgáltatás biztosításával. II. Koordinációs tevékenység vállalása a közoktatás szereplői között információtovábbítással, rendszertanácsadással, kutatásokra alapozott rendszerfejlesztési javaslatok megfogalmazásával a közoktatási intézmények fenntartói számára térségi, települési szinten egyaránt. Középtávú célok 1. Megfelelő pedagógiai szakmai szolgáltatás nyújtása a fenntartóknak, a közoktatási intézményeknek, pedagógusoknak, elősegíteni a társadalmi kihívásoknak való megfelelést a személy és a szervezet szintjén. 2. A szükséges mértékű segítség biztosítása az intézményeknek, pedagógusoknak a tanulókkal kapcsolatos tevékenységekben, többek között versenyek szervezése, mérésiértékelési feladatok végrehajtása, a tehetségekkel való foglalkozás és az inklúzió során. 3. A megyei fejlesztési terv megvalósításának segítése. 4. A szakszolgálati feladatellátás támogatása szakmai szolgáltatásokkal. 5. Hálózatok kialakításával, működtetésével segíteni a jó gyakorlatok elterjesztését a különböző területeken megjelenő intézményi innovációk nyilvánosságának biztosításával. 6. Szakmai műhelyek működtetése a szervezetfejlesztés, vezetésfejlesztés, minőségirányítás területén, valamint a különböző műveltségterületeken. 7. A megye közoktatási intézményhálózatának szakmai szolgáltatás iránti igény kielégítése a szakképzés, a művészeti oktatás és a kollégiumok területén is. 8. A speciális programok, intézményi innovációk, tartalmi modernizációknak megfelelő segítő szakemberekből álló támogatói kör létrehozása, működtetése (programfejlesztő, minőségügyi tanácsadó, mentor, tréner, coach). 9. az NFT 2. pályázataihoz kapcsolódó szolgáltatások kidolgozása a közoktatási intézmények eredményes pályázati tevékenységének segítése.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-80Erőforrások tervezése A stratégiai célok megvalósításához a tárgyi feltételek jelenleg rendelkezésre állnak, de folyamatos befektetést igényelnek. Az Intézet több mint 50 akkreditált pedagógus továbbképzéssel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a megfelelő képzések tartását, ugyanakkor az évente kötelező közzétételük, valamint az akkreditációs és indítási engedélyek megújítása jelentős anyagi terhet jelent. A koordináció, információ továbbítás informatikai háttere szintén adott, azonban ezen a területen igen gyors a technikai amortizáció, ami a rendszer folyamatos fejlesztését teszi szükségessé. A humánerőforrás fejlesztése mind a belső, mind a külső munkatársi kör esetében kiemelten fontos, hiszen különleges szakértelemmel kell rendelkezni, ami lehetővé teszi a pedagógusok szakmai támogatását. A képzésüknél előtérbe kerül a konferenciákon való részvétel, a nemzetközi tanulmányutak és az önképzés támogatása. A fejlesztések forrása Fenntartó, a Megyei Önkormányzat támogatása Uniós, országos, megyei pályázatok Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatása Térítéses szolgáltatások bevétele Résztvevő saját erő része A fejlesztések támogatásánál fontos tudni, hogy a szervezet szintjén a Megyei Pedagógiai Intézet kapja a támogatást, annak haszonélvezői azonban a megye közoktatási intézményrendszere, kiemelten a pedagógusok, a gyermekek és tanulók, kisebb mértékben a fenntartók, a szülők, vagy más közoktatási intézmények, nevezetesen a pedagógiai szakszolgálatok. Kockázati terv Anyagi erőforrás hiánya az Intézetnél, közoktatási intézményeknél, Pályázati kiírások késése, elmaradása, Piaci versenyhátrány a kisebb, rugalmasabb cégekkel szemben, Alacsony létszámból adódó pályázati potenciálcsökkenés, feladatelmaradás, Arányeltolódás a bevétel orientáció és a térítésmentes szolgáltatások között Kockázatok csökkentése Együttműködés más szakmai szolgáltatókkal, pedagógusképző felsőoktatási intézményekkel, közoktatási intézményekkel a forrásszerzés érdekében. A versengés és az együttműködés formáinak, arányainak kialakítása. A közoktatási intézményekkel és a fenntartókkal a partneri kapcsolat erősítése a térítésmentes és a térítéses szolgáltatások tekintetében egyaránt. Proaktivitás fokozása, tanulószervezetként való működés előtérbe helyezése. Belső- külső munkatársi kör kompetenciájának fejlesztése. Intézményi minőségirányítási rendszer működtetése. Folyamat közbeni értékelés Évente a minőségirányítási rendszer felülvizsgálati auditjához kötődően a stratégiai és középtávú célok teljesülésének értékelése, szükség szerinti módosítása. A megyei fejlesztési terv felülvizsgálatához kapcsolódó áttekintés, szükség szerinti módosítás. Az éves munka értékelésekor, a munkatervben operacionalizált célok megvalósulásának, valamint az elvégzett tevékenységek értékelése. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-81-
I. Stratégiai cél: A közoktatás modernizációjának támogatása, különös tekintettel a kompetenciaalapú oktatás elterjesztésében és az élethosszig tartó tanulás kialakításában, adekvát képzési, tanácsadói, mentori támogatás, valamint a szükséges szakmai szolgáltatás biztosításával. Középtávú cél: Hálózatok kialakításával, működtetésével segíteni a jó gyakorlatok elterjesztését a különböző területeken megjelenő intézményi innovációk nyilvánosságának biztosítását. Feladat és időterv Feladat TÁMOP 3.2 Pályázat a hálózatok kialakítására Pedagógusok képzése, felkészítése a kompetenciaalapú oktatásra Komplex tanácsadás a közoktatási intézményeknek (minőség-, szervezetfejlesztési és folyamat tanácsadás) Bázisintézmények támogatása a kistérségi feladatellátás megvalósításában Intézmények önértékelésének támogatása a fenntartható fejlődés érdekében A változások humán erőforrásának megtervezése. Pedagógusok, vezetők egyéni fejlesztése (tréner, coach) A szakmai szolgáltatás értékelése, fejlesztési lehetőségek
Felelős MPI
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
MPI Együttm. szolg. MPI egyéni szakértők MPI intézmények vezetői MPI, Fenntartók intézmények vezetői MPI intézmények vezetői Megyei Önkormányzat MPI
Kockázatok: pályázatokon való eredményes szereplés, piaci versenyhelyzet, adekvát szolgáltatási kosár biztosítása Humánerőforrás: az elkötelezett külső-, belső munkatársi kör, rendelkezésre áll. Tárgyi feltétel: akkreditált képzések, önértékelési modellek
II. Stratégiai cél: Koordinációs tevékenység vállalása a közoktatás szereplői között információtovábbítással, rendszer-tanácsadással, kutatásokra alapozott rendszerfejlesztési javaslatok megfogalmazásával a közoktatási intézmények fenntartói számára - térségi, települési szinten egyaránt.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-82Középtávú célok: Megfelelő pedagógiai szakmai szolgáltatás nyújtása a fenntartóknak, a közoktatási intézményeknek, pedagógusoknak. Elősegíteni a társadalmi kihívásoknak való megfelelést a személy és a szervezet szintjén. A megyei fejlesztési terv megvalósításának segítése. Feladat és időterv Feladat Megyei fejlesztési terv elfogadása Felmérés a megyei közoktatási feladatellátásról Intézményi hatékonyságvizsgálat Kistérségi mérések, kistérségi adatban létrehozása Minőségközpontú fejlesztés Fejlesztési terven alapuló nagyobb projektek támogatása
Felelős Megyei Önkormányzat MPI
2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
Fenntartó MPI MPI, Szakmai szolgáltatók Fenntartó intézményvezetők Megyei Önkormányzat Fenntartók, MPI
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-83-
4. A nem önkormányzati fenntartók közoktatási feladatellátása A közoktatási feladatellátás rendszere a XX. század második felében egészen a rendszerváltás küszöbéig homogénnek tekinthető. Az oktatás állami feladatként volt meghatározva, s ellátását is majdnem kizárólagosan magánál tartotta. Csupán egy nagyon szűk sávot hagyott szabadon az egyházi fenntartók számára, azt is erős kontroll és állami felügyelet alatt tartva. A nem állami és nem önkormányzati iskolák újraindulásának lehetőségét a nyolcvanas évek végi és a kilencvenes évek eleji, az előzőektől teljesen más alapokra helyezett új szabályozás teremtette meg. Az 1989-ben módosított alkotmány visszaállította az iskoláztatás szabadságát, leszögezve azt, hogy a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tanulás és a tanítás szabadságát. Az alkotmánynak megfelelően az országgyűlés 1990-ben módosította az oktatási törvényt, és lehetővé tette, hogy közoktatási intézményt jogi személyek, továbbá természetes személyek létesíthessenek és tarthassanak fenn. A közoktatási törvény kiterjesztette a közoktatási intézmények alapításának és fenntartásának jogát, amikor meghatározta, hogy közoktatási intézményt az állam, a helyi önkormányzat, a Magyar Köztársaságban nyilvántartásba vett jogi személy (a katolikusok esetében az egyházmegye, az egyházközség, illetve a szerzetesrendek) alapíthat és tarthat fenn, ha e tevékenység folytatásának jogát a jogszabályban foglaltak szerint megszerezte. Az intézménylétesítési szabadság teljes körű, mivel az, valamennyi közoktatási intézménytípusra és tevékenységre kiterjed. A magániskolák működésükben autonómiát élveznek, ami azt jelenti, hogy jogilag önálló intézményként az önkormányzati oktatási rendszertől elkülönülten működnek, de működésük finanszírozását segíti, a pedagógiai tevékenységüket szabályozza az állam. Szabadon választhatják meg a fenntartói és irányítási szervezeti formát. Lehetőségük van arra is, hogy partnerként részt vegyenek az állami oktatási feladatok ellátásában. Ha részt vesznek az önkormányzati feladatellátásban, közoktatási megállapodást köthetnek a helyi vagy a megyei önkormányzattal, illetve a miniszterrel, amennyiben az intézmény térségi vagy országos feladatokat lát el. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 20 nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmény rendelkezik közoktatási megállapodással, illetve egyházak esetén egyoldalú nyilatkozattal. (4. számú táblázat) Jász-Nagykun-Szolnok megyében a katolikus egyház 3, a református egyház pedig 11 olyan intézményt működtet, melyek megyei nyilvántartásban szerepelnek. A 14 intézmény közül 2 önálló óvodaként, 6 önálló általános iskolaként, 6 többcélú közös igazgatású összetett intézmény, közülük 3 legalább három önálló intézményegységet foglal magába. 3 intézmény üzemeltet kollégiumot, 2 óvodát, 5 általános iskolát, 1 középiskolát, 2 szakiskolát, 2 művészeti oktatást. A református egyház működtet egy alapfokú művészetoktatási intézményt, melynek székhelye nem, egy telephelye azonban Jász-Nagykun-Szolnok megyében helyezkedik el. A nem egyházi fenntartású megyei nyilvántartásban szereplő intézmények száma 35. Ezek közül 23 Jász-Nagykun-Szolnok megyei székhellyel rendelkezik, míg 12 nem. Az intézmények túlnyomó többsége, 15 alapfokú művészetoktatást folytat. 9 intézményben történik szakképzés, 5 intézményben gimnáziumi és 3-ban szakiskolai oktatás. 7 intézményben folyik általános iskolai oktatás, 4 intézményben óvodai nevelés. 3 intézmény
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-84működtet kollégiumot, 1 egységes pedagógiai szakszolgálatot. Egy intézmény logopédiai intézetként működik. Az összes intézmény közül 9 működik többcélú intézményként. A közoktatásban érzékelhető súlyponteltolódás az alapfokú művészetoktatás és a szakképzés mellett ezen intézményeknél is megfigyelhető. Addig, amíg az önkormányzati oktatásirányítás döntési folyamatai lassúbbak, lassabban követik a gazdaság, a piac változásait, addig a nem önkormányzati intézmények gyorsan reagálnak a felmerülő igényekre. Érdekeltségeik és döntési folyamataik is eltérnek az önkormányzatokétól és intézményeikétől. Gyorsaságukkal konkurenciát jelentenek az önkormányzati intézményeknek. A közoktatási megállapodással rendelkező nem önkormányzati fenntartású intézmények listája a 4.2. sz. mellékletben található.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-85-
5. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány szerepe a fejlesztési terv végrehajtásában A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítványt 1996-ban alapította a JászNagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, illetve Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata. A Közoktatási Közalapítvány 11 éves múltja alatt ismertséget és tekintélyt szerzett a megyében. Az alapítvány célja az alap- és középfokú neveléssel és oktatással kapcsolatos – a megyei közoktatási Fejlesztési tervben jóváhagyott – körzeti, térségi és országos feladatok támogatása. Ezt a célt a Közalapítvány pályázati tevékenységével szolgálja és szolgálta, amelynek döntő részét az intézményi-szervezeti pályázatok, kisebb részét a tanulói ösztöndíjés a pedagógus kitüntetési pályázatok alkotják. Sajnos forrásai az elmúlt években jelentékenyen csökkentek (5.1. táblázat), ami kihat a Közalapítvány mozgásterére, a pályázatai iránti érdeklődésre is. A 11 pályázati év összes forrása – az 5.1. táblázat szerint – 1 milliárd 281 millió 213 ezer forint volt, amelynek – jogszabály szerint – a 98,7 %-át, 1 milliárd 263 millió 920 ezer forintot kellett pályázati támogatásra felhasználni. A kötelezően pályázati támogatásra felhasználandó összegnek a mintegy 99,1 %-a az intézményi-szervezeti pályázatok támogatására szolgált. A kuratórium 2004 és 2007 között 5 nagy jelentőségű intézményi, szervezeti és 4 ösztöndíjpályázatot valamint 2 pedagógus-kitüntetési pályázatot írt ki. Közöttük mind a négy évben volt taneszköz-fejlesztési, könyvtár-fejlesztési és kollégiumfejlesztési pályázat, amelyek iránt a legnagyobb érdeklődés mutatkozott a pályázók részéről, és érdemben tudták szolgálni a taneszköz-fejlesztési tervek megvalósulását, az iskolai könyvtárak dokumentumállományának gyarapítását, továbbá a kollégiumok komfortosabbá válását. A tartalmi célok között mindig helye volt a pedagógiai szakszolgálatok fejlesztésének, működtetésének, a tehetséggondozásnak és a hátránykompenzációnak, de támogatta Közalapítvány a kistérségek közoktatási tárgyú összefogását, a pedagógusok továbbképzését, módszertani ismereteiknek a továbbfejlesztését, az utazó pedagógusokat is. A tehetséggondozás céljait szolgálták a tanulmányi versenyek rendezésében való jelentős anyagi közreműködéssel és az általános és középiskolai ösztöndíjpályázataikkal is. A pedagógiai innovációt ösztönözték „Az év nevelőtestülete” és „Az év pedagógusa” kitüntetési pályázataikkal. Az intézményi-szervezeti pályázatokra a 2004-2007-es években összesen 1049 pályázat érkezett, amiből a kuratórium 875 pályázat megvalósítását segítette. Ez összességében 83,4 %-os sikert jelentett, ami arra utal, hogy a döntést hozó kuratórium a minél szélesebb körű támogatásra törekedett. Az adatokat évenkénti bontásban tünteti fel az 5.1. ábra, amelyről megállapítható, hogy a pályázataik iránti érdeklődés 2006-ig növekedett, amit 2007-ben már kisebb visszaesés követett. A visszaesést nem lehet mással magyarázni, mint azzal, hogy a pályázók anyagi helyzete kedvezőtlenebbé vált, a viszonylag szerény saját erő biztosítása is gondot okoz számukra. A költségek, igények, támogatások továbbá a kielégítetlen igények és a vállalt saját erő évenkénti alakulását az 5.2. ábra tartalmazza. A vállalt saját erő csökkent 2006-ra. Lassúbb ütemben ugyan, de az igények is a 4 év alatt végig csökkentek. Az igények csökkenésében minden bizonnyal szerepe volt pályázati
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-86forrásaik csökkenésének, de a pályázók anyagi lehetőségei és pályázási indíttatásuk mérséklődésének is, különösen csökkent az érdeklődés a tartalmi pályázatok iránt. A 2004-2007-es évek teljes támogatási összegének a tematikus megoszlását tárja fel az 5.3. ábra. Az ábra szerint domináns volt az utóbbi négy évben a taneszköz-fejlesztés, a pedagógiai szakszolgálatok fejlesztése és működtetése, a kollégiumfejlesztés, a tehetséggondozás és a könyvtárfejlesztés. A Közalapítvány a 2007/2008-as tanévre immár nyolcadszor hirdette meg a megyében a tehetséges tanulók továbbtanulásának elősegítésére ösztöndíj-pályázatát az általános iskolák 7-8. osztályos és a középfokú iskolák valamilyen téren kiemelkedő sikereket felmutatni tudó, és jó tanulmányi eredményű tanulói számára. Az ösztöndíj-pályázatokra az utóbbi négy tanévben 425 középiskolás és 254 általános iskolás tanuló jelentkezett, akik közül ezen idő alatt 35 középiskolás és 31 általános iskolás lehetett ösztöndíjas. Ez kb. 10 %-os sikert jelent. Saját ösztöndíj-pályázatán kívül a kuratórium hoz végső döntést a megyei önkormányzat egyetemi-főiskolai ösztöndíj-keretének odaítéléséről is. Évente 50 hallgató részesül ezen ösztöndíj havi 12-12 ezer forintos támogatásában. Immár két alkalommal hirdette meg a Közalapítvány „Az év nevelőtestülete” és „Az év pedagógusa” elismerési formákat. A kuratórium 2004 január 1-je és 2007. december 31. között – 27 ülést tartottak, és 98 határozatot hoztak. A felügyelő bizottság általában évente egyszer ülésezett és többnyire egyegy határozatot hozott. Minden évben megtárgyalták az előző évi közhasznúsági beszámolót. A Közalapítványnak szorosabb munkakapcsolat a más megyei közalapítványok közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvánnyal alakult ki. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány legfontosabb célja és feladata, hogy továbbra is támogassa a megyei közoktatási fejlesztési terv körzeti, térségi feladatának megoldását, hogy – lehetőségei szerint – folytassa a taneszköz-fejlesztést, a könyvtár- és a kollégiumfejlesztést, hogy segítse és támogassa a pedagógiai szakszolgálatok tevékenységét. E munkában továbbra is indokolt, hogy megfelelő figyelem irányuljon a tehetséggondozásra, a hátránykompenzációra és az egyenlő esélyek biztosítására.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-87-
6. Záró gondolatok Jász-Nagykun-Szolnok megye közoktatási intézményrendszere kapacitását figyelembe véve megfelel a közoktatás közszolgáltatást igénybe vevők elvárásainak. Az egyes intézmény típusok képesek befogadni a jelentkező igényeket, egy részükben szabad férőhelyek is vannak. Az iskolafenntartóknak, intézményeknek a méretgazdaságosság érvényesítése mellett a szakmai, minőségi szempontokat kell elsősorban előtérbe helyezni. Vizsgálni szükséges a közoktatás szakmai értékének sérelme nélkül a lehetséges költséghatékonyság javításának módjait: elsősorban az egy tanulócsoportra, óvodai csoportra jutó gyermekek/tanulók és az egy pedagógusra jutó gyermekek/tanulók számának alakulását (a törvényi előírások maradéktalan betartásával). Sok településen a tanulók, óvodások számának általános csökkenése idején is szükség van a fejlesztésekre, korszerűsítésekre, melyeket meg is kell valósítani. A jövőben fel kell készülni egyes gyermekeknél a négy-öt éven át tartó óvodába járás biztosítására. Továbbra is feladat a hátrányos helyzetű, különösen a roma gyermekek több éven át tartó óvodáztatásának elősegítése, a szocializáció és az eredményes iskolakezdés az esélyegyenlőség javítása érdekében. A helyi nevelési programokat ki kell egészíteni mérésmetodikai elemekkel. Erősíteni kell az óvodák funkcióinak érvényesülését az ÖMIP szerinti, rendszeres szakmai, törvényességi, gazdasági ellenőrzéssekkel. Az iskolák jelentős szociális feladatot is ellátnak. Ez különösen szembetűnő a megyében a napközis ellátásban. Indokolt áttekinteni a reális szükségletet, a hátrányos családi körülmények ellensúlyozását. A középiskolai oktatásban az élethossziglani tanulás, a várható többszöri munkakör- és szakképzettségi váltásra számítva ösztönözni kell továbbra is, hogy minél többen jussanak el (esetleg felnőttoktatással) az érettségi bizonyítvány megszerzéséig. A szakmai képzés arányait a valós munkaerőigényekhez jobban kell illeszteni, ehhez azonban reális munkaerő-prognózisra van szükség, továbbá a változtatás igényével figyelembe kell venni középfokú intézményeink mai tárgyi-személyi feltételeit. A középiskolai beiskolázásra továbbra is nagy figyelmet kell fordítani. Ennek érdekében a kollégiumok további fejlesztése, azok kényelmének, komfortosságának növelése indokolt. A tanulói bázis csökkenését érzékelő középfokú iskoláknak minőségi munkájukkal kell térségi vonzásukat megtartani. Szorgalmazni kell az intézményi önértékelést, a vezetői ciklushoz, a szakmai munkához kapcsolódó szakértői ellenőrzést és szaktanácsadást. A szakszolgálati tevékenységek fejlesztésével támogatni kell a nevelési-oktatási intézményeket, a szakmai szolgáltatásokkal pedig segíteni kell mind a pedagógusok, mind a közoktatás irányításában dolgozó szakemberek munkáját. Meg kell teremteni a közoktatási intézményrendszer átjárhatóságát, a rendszer elemeinek vertikális és horizontális egymásra épülését. A közoktatási törvény szerint, a Nemzeti alaptantervre épülő helyi tanterveknek biztosítaniuk kell a tanulók iskolaváltását, átvételét, szükség esetén különbözeti vizsgával vagy évfolyamismétléssel. Valamennyi fenntartónak feladata az intézmények nevelési-oktatási munkájának éves értékelése, és annak nyilvánossá tétele.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-88A minőségelvű oktatás érdekében ellátandó feladatok: az oktatás tartalmának, kínálatának fejlesztése, a tanügy-igazgatás szakszerűségének növelése, az intézményi minőségirányítási program működtetése, valamennyi intézmény mérési értékelési rendszerének működtetése, a tehetségesekkel és a hátrányos helyzetűekkel való egyenrangú törődés, az alapképességek fejlesztése, az esélyegyenlőség, az esélyteremtés irányába mutató oktatási formák támogatása, a cigánytanulók hátrányainak csökkentése, az intézmények együttműködésének bővítése, a települések közötti együttműködés fejlesztése, tervezése, a kistérségi szemlélet erősítése. a kétszintű érettségi vizsgára, a szakmai vizsgára való felkészítés eredményességének növelése, a szakképzési rendszer fejlesztése, a gyakorlati képzés erősítése, illetve a képzés gazdasági igényekhez való igazítása, az oktatási infrastruktúra működtetése és fejlesztése uniós források segítségével, a pedagógusok továbbképzésének és módszertani ismereteik megújításának segítése, a szakmai munkaközösségek erősítése, az intézmények szervezetfejlesztése, a tanulói továbbhaladás, az átjárhatóság fejlesztése, a társadalmi kapcsolatok szélesítése, hatékonyabb gazdálkodás biztosítása, az integrált nevelés-oktatás feltételeinek biztosítása, a gyermek- és ifjúságvédelem feltételeit meg kell teremteni, hatékonyságát javítani kell. A közoktatási közalapítvány fordítson figyelmet a pedagógiai innováció támogatására, ösztönzésére, a taneszköz-fejlesztésre, a kollégiumok korszerűsítésére, a könyvtárak dokumentum-állományának gyarapítására, a pedagógiai szakszolgálatok fejlesztésére. Vállaljon továbbra is jelentős szerepet a tehetséggondozásban, ezzel összefüggésben korszerűsítse ösztöndíj-rendszerét, támogassa a különböző hátránykompenzációs törekvéseket.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-89-
Mellékletek
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-90-
Mellékletek jegyzéke A közoktatási intézmények főbb adatai fenntartó szerint .....................................................91 Az óvodák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. ..........................................................................................................92 Az általános iskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1. ....................................................................................................109 Az ált. iskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. ...................................................................................................127 A középiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1. ....................................................................................................140 A középiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. ....................................................................................................145 A szakiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1. ....................................................................................................148 A szakiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. ....................................................................................................154 A gyógypedagógiai képzés adatai Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8 .......159 A diákotthonosok, kollégisták főbb adatai Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2007/8-as tanévben ..................................................................................................................172 A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közoktatási intézmények egyéb adatai együttesen a 2007/8-as tanévben ..................................................................................................................173 Idegen nyelv tanulási adatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2007/8-as tanévben ...175 Az óvodák várható gyermeklétszáma 2008/9, 2009/10. ....................................................177 Általános iskolák várható gyermeklétszáma 2008/9- 2012/13.
........................................179
A középiskolák és a szakiskolák belépő (9.) osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 ..................................................................................................................182 A szakközépiskolák 13. osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 .............186 A szakközépiskolák 14. osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 .............189 A 9-15. oszt. közép- és szakiskolás tanulók összes tény- illetve várható száma 2007/82013/14. .....................................................................................................................................192 Óvoda........................................................................................................................................197 Alapfokú nevelés oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében ...................200 A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében ..................................................................................................................................207 Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere .....................................................213 Az óvodák, óvodás gyermekek, pedagógusok számának alakulása kistérségek szerint ...230
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-91Az óvodai feladatellátás teljesítése a fenntartók szerinti csoportosításban .......................230 Óvodai nevelésben részesülők Észak-alföldi régiós adatai ..................................................230 A fenntartók által tervezett óvodai fejlesztések megyei szinten 2008-2014 között ............231 Számítástechnikai és digitális eszközök jelenléte az óvodákban .........................................231 2007-ben és a 2014-re tervezett fejlesztés adatai ..................................................................231 Az SNI gyermekek száma kistérségenként (a régi terminológia szerint) ...........................231 Az óvodában működő speciális szakemberek száma ...........................................................232 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei óvodák fenntartó szerint ...............................................233 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek ............................................234 Az óvodai feladatellátási helyek száma kistérségenként ......................................................244 Az óvodapedagógusok számának változása kistérségi szinten ............................................244 Az óvodai nevelésben részesülő gyermek számának változása kistérségi szinten .............245 Az óvodai nevelésben részesülő gyermek számának változása megyei szinten .................245 Az óvodai férőhelyek számának változása kistérségi szinten ..............................................246 Az óvodai csoportok számának változása kistérségi szinten ...............................................246 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák...............................249 2004-2007 években Európai Uniós pályázaton nyertes közoktatási intézmények .............258 A kompetencia alapú oktatást kipróbáló intézmények ........................................................259 2004-2007 években Európai Uniós pályázaton nyertes közoktatási intézmények .............260 Gyógypedagógiai tagozatot, osztályt vagy csoportot működtető intézmények .................286 Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák .....................................288 A Jász-Nagykun-Szolnok megye középfokú közoktatási intézményrendszere .................293 Megyei szakképző intézmények tanulói létszámadatai 2007/2008. .....................................294 A nappali rendszerű szakmai képzés létszámadatai 2007/2008. ........................................296 A Szolnoki kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008. ................................299 A Jászberényi kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008. ..........................301 A Karcagi kistérségben oktatott szamák létszámadatai 2007/2008. ...................................302 A Mezőtúri kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008. ...............................303 A Kunszentmártoni kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008 .................304 A Tiszafüredi kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008. ...........................305 A Törökszentmiklósi kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008................306 A megyei nappali rendszerű középfokú oktatás tanulói létszámadatainak alakulása ......307 A megye létszámadatainak alakulása évfolyamonként 2007/2008. ....................................308
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
-92A nappali rendszerű középfokú oktatás kistérségenkénti létszámadatainak alakulása 2007/2008. .................................................................................................................................309 A megyei középfokú oktatásban alkalmazott pedagógusok száma ....................................310 Egy pedagógusra jutó tanulók száma a megyében ...............................................................311 Egy osztályra jutó tanulók száma a megyében .....................................................................312 Alapfokú művészetoktatás………………………………… ……………………………313 A nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás és a gyógytestnevelés megyei ellátórendszerének bemutatása ..........................................3134 A pedagógiai szakszolgálatokban foglalkoztatottak létszáma.............................................316 A többcélú kistérségi társulások ............................................................................................317 Közoktatási, pedagógiai szakszolgálat feladat-ellátása........................................................317 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által ellátott települések.................318 Nevelési tanácsadás Jász-Nagykun-Szolnok Megyében 2008-ban ......................................319 Nem önkormányzati fenntartású intézmények neve és címe ..............................................320
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatás-feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési Terv (2008-2014)
- 91 A közoktatási intézmények főbb adatai fenntartó szerint 1.3.1. táblázat Óvoda Fenntartó
Általános iskola
Szakiskola, speciális szakiskola
Középiskola
2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008 2004/2005 2005/2006 2006/2007 2007/2008
Feladatellátási hely Települési önkorm.
169
179
178
175
116
114
114
111
23
23
26
22
53
54
54
50
Megyei önkorm.
14
3
3
4
4
3
3
4
5
5
6
8
3
3
3
6
Közp. kv. szerv
0
0
0
0
2
1
1
1
0
0
0
0
2
0
0
0
Egyház, felekezet
3
3
3
4
12
12
12
12
1
2
1
1
2
2
2
2
Alapítvány, magán személy
3
3
3
3
2
2
2
2
2
3
4
6
1
2
2
5
Egyéb
1
1
1
0
2
1
2
2
1
1
1
1
11
11
11
13
190
189
188
186
138
133
134
132
32
34
38
38
72
72
72
76
12193
13374
13298
..
34116
33983
33410
..
5351
5373
5424
4673
14602
15459
15352
12155
1254
31
27
..
804
306
281
..
912
932
869
1722
975
902
906
1551
0
0
0
..
884
362
355
..
0
0
0
0
703
0
0
0
Egyház, felekezet
181
211
206
..
2418
2431
2449
..
63
37
16
15
438
460
482
452
Alapítvány, magán személy
125
126
133
..
291
205
206
..
188
166
212
500
0
40
56
714
10
17
20
..
481
173
209
..
203
157
135
33
459
493
454
2110
13763
13759
13684
13514
38994
37460
36910
35197
6717
6665
6656
6943
17177
17354
17250
16982
1095
1188
1176
..
3006
3062
3076
..
391
396
412
304
1166
1219
1247
1142
121
7
6
..
97
54
59
..
105
124
122
193
76
76
83
131
Összesen Gyermekek, tanulók száma Települési önkorm. Megyei önkorm. Közp. kv. szerv
Egyéb Összesen Pedagógusok száma Települési önkorm. Megyei önkorm. Közp. kv. szerv
0
0
0
..
83
39
39
..
0
0
0
0
63
0
0
0
Egyház, felekezet
17
18
22
..
226
224
245
..
3
5
2
0
43
44
41
42
Alapítvány, magán személy
16
21
20
..
29
28
15
..
26
25
25
37
10
10
7
45
Egyéb
1
2
2
..
52
14
25
..
8
13
9
0
22
35
80
38
Összesen
1250
1236
1226
1175
3493
3421
3459
3171
533
563
570
534
1380
1384
1458
1398
Önkorm. fenntartású f. ell. h.-ek sz. az összes %-ában
96,3
96,3
96,3
96,2
87,0
88,0
87,3
87,1
87,5
82,4
84,2
78,9
77,8
79,2
79,2
73,7
Önkorm. fennt. int.-ek gyermekei, tanulói az ö. %ában
97,7
97,4
97,4
..
89,6
91,5
91,3
..
93,2
94,6
94,5
92,1
90,7
94,3
94,2
80,7
Önkorm. fennt. int.-ek ped.ai az ö. %-ában
97,3
96,7
96,4
..
88,8
91,1
90,6
..
93,1
92,4
93,7
93,1
90,0
93,6
91,2
91,1
.. nincs adat
- 92 -
Az óvodák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1.3.2./1. táblázat Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
91,4
10,0
2,29
46,9
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Abádszalók 2007-től tagóvodája: T.derzs,
2004/5
3
160
75
7
175
16
53,3
22,9
2005/6
3
169
74
7
175
15
56,3
24,1
96,6
11,3
2,14
43,8
T.igar, Nagyiván, T.szőllős,
2006/7
2
177
79
7
150
15
88,5
25,3
118,0
11,8
2,14
44,6
T.őrs
2007/8
7
370
174
18
445
36
52,9
20,6
83,1
10,3
2,00
47,0
Alattyán 2007-től Jánoshida tagóvodá-
2004/5
1
87
47
3
75
6
87,0
29,0
116,0
14,5
2,00
54,0
2005/6
1
89
51
3
75
6
89,0
29,7
118,7
14,8
2,00
57,3
ja lett.
2006/7
1
89
50
3
75
5
89,0
29,7
118,7
17,8
1,67
56,2
2007/8
0
2004/5
1
33
13
2
40
4
33,0
16,5
82,5
8,3
2,00
39,4
2005/6
1
34
13
2
40
4
34,0
17,0
85,0
8,5
2,00
38,2
2006/7
1
30
14
2
40
4
30,0
15,0
75,0
7,5
2,00
46,7
2007/8
1
28
14
2
40
3
28,0
14,0
70,0
9,3
1,50
50,0
Besenyszög
2004/5
1
125
60
5
123
12
125,0
25,0
101,6
10,4
2,40
48,0
2007-től tagóvodája: T.süly
2005/6
1
111
50
5
123
12
111,0
22,2
90,2
9,3
2,40
45,0
2006/7
1
111
56
5
125
12
111,0
22,2
88,8
9,3
2,40
50,5
2007/8
2
139
65
7
173
11
69,5
19,9
80,3
12,6
1,57
46,8
2004/5
1
140
59
5
120
11
140,0
28,0
116,7
12,7
2,20
42,1
2005/6
1
138
63
5
120
11
138,0
27,6
115,0
12,5
2,20
45,7
2006/7
1
138
66
5
120
11
138,0
27,6
115,0
12,5
2,20
47,8
2007/8
1
134
63
5
120
11
134,0
26,8
111,7
12,2
2,20
47,0
Csépa
2004/5
1
80
40
3
100
6
80,0
26,7
80,0
13,3
2,00
50,0
2007-től Tiszakürt
2005/6
1
80
41
3
100
6
80,0
26,7
80,0
13,3
2,00
51,3
tagóvodája lett
2006/7
1
80
36
3
100
6
80,0
26,7
80,0
13,3
2,00
45,0
2007/8
0
Cserkeszőlő
2004/5
1
50
24
3
75
6
50,0
16,7
66,7
8,3
2,00
48,0
2007-től tagóvodája: T.sas,
2005/6
1
44
23
2
75
5
44,0
22,0
58,7
8,8
2,50
52,3
T.inoka
2006/7
1
49
24
2
75
5
49,0
24,5
65,3
9,8
2,50
49,0
2007/8
4
142
65
7
203
14
35,5
20,3
70,0
10,1
2,00
45,8
Berekfürdő
Cibakháza
..
- 93 Fegyvernek
2004/5
4
280
130
12
295
26
70,0
23,3
94,9
10,8
2,17
46,4
2007-től tagóvodája:
2005/6
4
275
125
12
295
25
68,8
22,9
93,2
11,0
2,08
45,5
Örmányes, Kuncsorba
2006/7
4
271
126
12
295
24
67,8
22,6
91,9
11,3
2,00
46,5
2007/8
6
332
164
15
395
29
55,3
22,1
84,1
11,4
1,93
49,4
Jánoshida
2004/5
1
106
37
4
100
9
106,0
26,5
106,0
11,8
2,25
34,9
2007-től tagóvodája:
2005/6
1
110
45
4
100
9
110,0
27,5
110,0
12,2
2,25
40,9
Alattyán, Jásztelek
2006/7
1
111
54
4
100
9
111,0
27,8
111,0
12,3
2,25
48,6
2007/8
3
238
130
10
250
20
79,3
23,8
95,2
11,9
2,00
54,6
Jászágó
2004/5
1
20
13
1
20
2
20,0
20,0
100,0
10,0
2,00
65,0
2007-től Jászdózsa tag-
2005/6
1
18
12
1
20
2
18,0
18,0
90,0
9,0
2,00
66,7
óvodája lett.
2006/7
1
16
8
1
20
2
16,0
16,0
80,0
8,0
2,00
50,0
2007/8
0
- 94 Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
1.3.2./2. A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Jászalsószentgyörgy
2004/5
1
143
65
6
175
13
143,0
23,8
81,7
11,0
2,17
45,5
2007-től tagóvodája
2005/6
1
136
67
5
175
11
136,0
27,2
77,7
12,4
2,20
49,3
Jászboldogháza
2006/7
1
126
63
5
125
11
126,0
25,2
100,8
11,5
2,20
50,0
2007/8
2
178
80
8
175
15
89,0
22,3
101,7
11,9
1,88
44,9
2004/5
4
341
164
13
331
28
85,3
26,2
103,0
12,2
2,15
48,1
2005/6
4
334
157
13
331
28
83,5
25,7
100,9
11,9
2,15
47,0
2006/7
4
323
166
13
331
28
80,8
24,8
97,6
11,5
2,15
51,4
2007/8
4
310
168
12
325
26
77,5
25,8
95,4
11,9
2,17
54,2
2004/5
3
225
92
9
220
19
75,0
25,0
102,3
11,8
2,11
40,9
2005/6
3
218
105
9
222
18
72,7
24,2
98,2
12,1
2,00
48,2
2006/7
3
233
108
9
222
17
77,7
25,9
105,0
13,7
1,89
46,4
2007/8
3
260
125
10
245
16
86,7
26,0
106,1
16,3
1,60
48,1
Jászberény
2004/5
13
959
454
43
991
92
73,8
22,3
96,8
10,4
2,14
47,3
2007-től tagóvodája:
2005/6
13
961
441
43
975
97
73,9
22,3
98,6
9,9
2,26
45,9
Jászfelsőszentgyörgy
2006/7
13
959
437
44
925
94
73,8
21,8
103,7
10,2
2,14
45,6
Jászapáti
Jászárokszállás
2007/8
14
1051
479
47
1068
98
75,1
22,4
98,4
10,7
2,09
45,6
Jászboldogháza 2007-től Jászalsószentgyörgy
2004/5
1
47
24
2
75
4
47,0
23,5
62,7
11,8
2,00
51,1
2005/6
1
48
23
2
75
5
48,0
24,0
64,0
9,6
2,50
47,9
tagóvodája lett.
2006/7
1
48
23
2
50
4
48,0
24,0
96,0
12,0
2,00
47,9
2007/8
0
Jászdózsa 2007-től tagóvodája: Jászágó,
2004/5
1
75
35
4
85
9
75,0
18,8
88,2
8,3
2,25
46,7
2005/6
1
68
34
4
85
9
68,0
17,0
80,0
7,6
2,25
50,0
Jászjákóhalma,
2006/7
1
70
34
4
85
8
70,0
17,5
82,4
8,8
2,00
48,6
Pusztamonostor
2007/8
4
243
124
12
278
23
60,8
20,3
87,4
10,6
1,92
51,0
Jászfelsőszentgyörgy
2004/5
1
71
32
3
69
6
71,0
23,7
102,9
11,8
2,00
45,1
2007-től Jászberény
2005/6
1
73
36
3
69
6
73,0
24,3
105,8
12,2
2,00
49,3
tagóvodája lett.
2006/7
1
82
40
3
85
6
82,0
27,3
96,5
13,7
2,00
48,8
2007/8
0
2004/5
2
183
94
8
193
16
91,5
22,9
94,8
11,4
2,00
51,4
2005/6
2
189
92
8
193
16
94,5
23,6
97,9
11,8
2,00
48,7
2006/7
2
188
96
8
193
15
94,0
23,5
97,4
12,5
1,88
51,1
2007/8
2
191
94
8
193
16
95,5
23,9
99,0
11,9
2,00
49,2
2004/5
1
10
7
1
25
1
10,0
10,0
40,0
10,0
1,00
70,0
Jászfényszaru
Jászivány
- 95 2007-től Jászszentandrás
2005/6
1
17
11
1
25
1
17,0
17,0
68,0
17,0
1,00
64,7
látja el.
2006/7
1
8
6
1
25
1
8,0
8,0
32,0
8,0
1,00
75,0
2007/8
0
2004/5
1
104
45
5
112
10
104,0
20,8
92,9
10,4
2,00
43,3
2005/6
1
108
51
5
112
10
108,0
21,6
96,4
10,8
2,00
47,2
2006/7
1
97
41
5
115
10
97,0
19,4
84,3
9,7
2,00
42,3
2007/8
0
Jászjákóhalma 2007-től Jászdózsa tagóvodája lett.
- 96 -
Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
1.3.2./3. A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Jászkisér
2004/5
3
214
106
10
212
21
71,3
21,4
100,9
10,2
2,10
49,5
2005/6
3
211
99
10
212
20
70,3
21,1
99,5
10,6
2,00
46,9
2006/7
3
207
95
9
217
19
69,0
23,0
95,4
10,9
2,11
45,9
2007/8
4
264
125
11
225
23
66,0
24,0
117,3
11,5
2,09
47,3
2004/5
2
236
115
10
240
18
118,0
23,6
98,3
13,1
1,80
48,7
2005/6
2
238
116
10
243
18
119,0
23,8
97,9
13,2
1,80
48,7
2006/7
2
235
114
10
240
19
117,5
23,5
97,9
12,4
1,90
48,5
2007/8
2
247
116
10
242
19
123,5
24,7
102,1
13,0
1,90
47,0
2004/5
1
55
29
3
71
5
55,0
18,3
77,5
11,0
1,67
52,7
2007-től Jásziványt is ellátja. 2005/6
1
51
31
3
71
5
51,0
17,0
71,8
10,2
1,67
60,8
2006/7
1
43
23
3
71
4
43,0
14,3
60,6
10,8
1,33
53,5
2007/8
1
47
23
3
72
4
47,0
15,7
65,3
11,8
1,33
48,9
Jásztelek 2007-től Jánoshida tagóvodája
2004/5
1
62
26
3
75
8
62,0
20,7
82,7
7,8
2,67
41,9
2005/6
1
56
25
3
75
7
56,0
18,7
74,7
8,0
2,33
44,6
lett.
2006/7
2
114
56
6
150
10
57,0
19,0
76,0
11,4
1,67
49,1
Jászladány
Jászszentandrás
Karcag
Kenderes
Kengyel
Kétpó
2007/8
0
2004/5
11
833
407
37
842
72
75,7
22,5
98,9
11,6
1,95
48,9
2005/6
11
830
404
36
842
72
75,5
23,1
98,6
11,5
2,00
48,7
2006/7
11
836
393
36
842
73
76,0
23,2
99,3
11,5
2,03
47,0
2007/8
10
847
386
35
832
71
84,7
24,2
101,8
11,9
2,03
45,6
2004/5
2
179
92
7
191
16
89,5
25,6
93,7
11,2
2,29
51,4
2005/6
2
182
92
7
188
16
91,0
26,0
96,8
11,4
2,29
50,5
2006/7
2
176
100
7
188
16
88,0
25,1
93,6
11,0
2,29
56,8
2007/8
2
176
100
7
188
16
88,0
25,1
93,6
11,0
2,29
56,8
2004/5
1
124
59
6
130
11
124,0
20,7
95,4
11,3
1,83
47,6
2005/6
1
121
57
6
130
11
121,0
20,2
93,1
11,0
1,83
47,1
2006/7
1
128
61
6
130
11
128,0
21,3
98,5
11,6
1,83
47,7
2007/8
1
124
63
6
130
11
124,0
20,7
95,4
11,3
1,83
50,8
2004/5
1
17
11
1
25
2
17,0
17,0
68,0
8,5
2,00
64,7
2005/6
1
27
15
1
25
1
27,0
27,0
108,0
27,0
1,00
55,6
2006/7
1
23
11
1
25
2
23,0
23,0
92,0
11,5
2,00
47,8
2007/8
2
24
10
1
50
2
12,0
24,0
48,0
12,0
2,00
41,7
- 97 Kisújszállás
2004/5
8
467
234
20
451
40
58,4
23,4
103,5
11,7
2,00
50,1
2005/6
8
431
222
18
433
39
53,9
23,9
99,5
11,1
2,17
51,5
2006/7
8
397
203
17
434
35
49,6
23,4
91,5
11,3
2,06
51,1
2007/8
8
374
182
16
400
32
46,8
23,4
93,5
11,7
2,00
48,7
Kőtelek 2007-től Nagykörű tagóvodája
2004/5
1
85
48
3
110
6
85,0
28,3
77,3
14,2
2,00
56,5
2005/6
1
83
52
3
110
6
83,0
27,7
75,5
13,8
2,00
62,7
lett.
2006/7
1
61
35
3
110
6
61,0
20,3
55,5
10,2
2,00
57,4
2007/8
0
- 98 1.3.2./4. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Kuncsorba
2004/5
1
24
11
1
45
2
24,0
24,0
53,3
12,0
2,00
45,8
2007-től Fegyvernek
2005/6
1
19
9
1
25
2
19,0
19,0
76,0
9,5
2,00
47,4
tagóvodája lett.
2006/7
1
15
8
1
25
2
15,0
15,0
60,0
7,5
2,00
53,3
2007/8
0
2004/5
4
256
119
12
267
25
64,0
21,3
95,9
10,2
2,08
46,5
2007-től tagóvodája: T.roff, 2005/6 Tomajmonostora, T.gyenda, 2006/7
4
239
115
11
263
23
59,8
21,7
90,9
10,4
2,09
48,1
4
251
116
11
263
22
62,8
22,8
95,4
11,4
2,00
46,2
T.szentimre
2007/8
8
411
200
20
450
36
51,4
20,6
91,3
11,4
1,80
48,7
Kunmadaras
2004/5
5
269
152
14
268
22
53,8
19,2
100,4
12,2
1,57
56,5
2005/6
5
279
152
13
268
24
55,8
21,5
104,1
11,6
1,85
54,5
2006/7
5
273
148
13
268
25
54,6
21,0
101,9
10,9
1,92
54,2
2007/8
5
265
141
13
268
23
53,0
20,4
98,9
11,5
1,77
53,2
2004/5
3
253
117
11
262
21
84,3
23,0
96,6
12,0
1,91
46,2
2005/6
3
259
120
11
262
20
86,3
23,5
98,9
13,0
1,82
46,3
2006/7
3
241
120
10
262
20
80,3
24,1
92,0
12,1
2,00
49,8
2007/8
3
230
122
8
262
17
76,7
28,8
87,8
13,5
2,13
53,0
2004/5
3
224
106
9
225
19
74,7
24,9
99,6
11,8
2,11
47,3
2005/6
3
228
119
9
225
19
76,0
25,3
101,3
12,0
2,11
52,2
2006/7
3
218
117
9
225
19
72,7
24,2
96,9
11,5
2,11
53,7
2007/8
4
212
106
10
245
21
53,0
21,2
86,5
10,1
2,10
50,0
2004/5
1
18
10
1
28
2
18,0
18,0
64,3
9,0
2,00
55,6
2005/6
1
19
8
1
28
2
19,0
19,0
67,9
9,5
2,00
42,1
2006/7
1
16
5
1
28
2
16,0
16,0
57,1
8,0
2,00
31,3
2007/8
0
Kunhegyes
Kunszentmárton
Martfű 2007-től tagóvodája Mezőhék
Mesterszállás 2007-től Mezőtúr tagóvodája
Mezőhék
2004/5
1
11
8
1
13
2
11,0
11,0
84,6
5,5
2,00
72,7
2007-től Martfű tagóvodája 2005/6
1
17
10
1
13
2
17,0
17,0
130,8
8,5
2,00
58,8
2006/7
1
16
9
1
20
2
16,0
16,0
80,0
8,0
2,00
56,3
2007/8
0
Mezőtúr
2004/5
8
554
266
27
666
57
69,3
20,5
83,2
9,7
2,11
48,0
2007-től tagóvodája
2005/6
8
581
287
27
616
58
72,6
21,5
94,3
10,0
2,15
49,4
Mesterszállás
2006/7
8
617
295
28
681
60
77,1
22,0
90,6
10,3
2,14
47,8
- 99 2007/8
8
628
304
27
668
57
78,5
23,3
94,0
11,0
2,11
48,4
Nagyiván
2004/5
1
48
24
2
75
4
48,0
24,0
64,0
12,0
2,00
50,0
2007-től Abádszalók
2005/6
1
45
22
2
45
4
45,0
22,5
100,0
11,3
2,00
48,9
tagóvodája
2006/7
1
44
21
2
45
4
44,0
22,0
97,8
11,0
2,00
47,7
2007/8
0
2004/5
1
67
34
3
75
6
67,0
22,3
89,3
11,2
2,00
50,7
2005/6
1
72
33
3
75
6
72,0
24,0
96,0
12,0
2,00
45,8
2006/7
1
67
31
3
75
6
67,0
22,3
89,3
11,2
2,00
46,3
2007/8
2
130
67
5
175
10
65,0
26,0
74,3
13,0
2,00
51,5
Nagykörű 2007-től tagóvodája Kőtelek
- 100 1.3.2/5. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Nagyrév 2007-től Tiszakürt tagóvodája
2004/5
1
28
9
1
30
2
28,0
28,0
93,3
14,0
2,00
32,1
2005/6
1
30
14
1
30
2
30,0
30,0
100,0
15,0
2,00
46,7
2006/7
1
27
14
1
30
2
27,0
27,0
90,0
13,5
2,00
51,9
2007/8
0
2004/5
2
133
64
6
150
13
66,5
22,2
88,7
10,2
2,17
48,1
2005/6
2
137
62
6
150
13
68,5
22,8
91,3
10,5
2,17
45,3
2006/7
2
132
72
6
150
13
66,0
22,0
88,0
10,2
2,17
54,5
2007/8
2
126
67
5
125
12
63,0
25,2
100,8
10,5
2,40
53,2
Örményes
2004/5
1
28
19
2
40
3
28,0
14,0
70,0
9,3
1,50
67,9
2007-től Fegyvernek
2005/6
1
28
20
2
40
3
28,0
14,0
70,0
9,3
1,50
71,4
tagóvodája
2006/7
1
34
21
2
40
3
34,0
17,0
85,0
11,3
1,50
61,8
2007/8
0
2004/5
1
67
37
3
66
5
67,0
22,3
101,5
13,4
1,67
55,2
2005/6
1
59
34
3
56
5
59,0
19,7
105,4
11,8
1,67
57,6
2006/7
1
57
28
3
60
6
57,0
19,0
95,0
9,5
2,00
49,1
2007/8
0
2004/5
1
136
73
6
127
14
136,0
22,7
107,1
9,7
2,33
53,7
2005/6
1
138
60
6
127
14
138,0
23,0
108,7
9,9
2,33
43,5
2006/7
1
160
72
7
180
15
160,0
22,9
88,9
10,7
2,14
45,0
2007/8
1
156
67
7
180
14
156,0
22,3
86,7
11,1
2,00
42,9
2004/5
1
87
54
4
92
9
87,0
21,8
94,6
9,7
2,25
62,1
2005/6
1
82
51
4
92
7
82,0
20,5
89,1
11,7
1,75
62,2
2006/7
1
84
46
4
92
9
84,0
21,0
91,3
9,3
2,25
54,8
2007/8
1
80
40
4
92
8
80,0
20,0
87,0
10,0
2,00
50,0
2004/5
1
130
64
6
147
12
130,0
21,7
88,4
10,8
2,00
49,2
2005/6
1
129
61
6
147
12
129,0
21,5
87,8
10,8
2,00
47,3
2006/7
1
138
63
6
147
12
138,0
23,0
93,9
11,5
2,00
45,7
2007/8
1
134
56
5
140
9
134,0
26,8
95,7
14,9
1,80
41,8
2004/5
1
34
12
2
50
3
34,0
17,0
68,0
11,3
1,50
35,3
2005/6
1
38
15
2
50
3
38,0
19,0
76,0
12,7
1,50
39,5
2006/7
1
29
15
2
50
3
29,0
14,5
58,0
9,7
1,50
51,7
Öcsöd
Pusztamonostor 2007-től Jászdózsa tagóvodája
Rákóczifalva
Rákócziújfalu
Szajol
Szászberek
- 101 2007/8
1
31
16
2
50
3
31,0
15,5
62,0
10,3
1,50
51,6
Szelevény
2004/5
1
47
21
1
48
4
47,0
47,0
97,9
11,8
4,00
44,7
2007-től Cserkeszőlő
2005/6
1
44
19
2
48
4
44,0
22,0
91,7
11,0
2,00
43,2
tagóvodája
2006/7
1
46
25
2
48
4
46,0
23,0
95,8
11,5
2,00
54,3
Szolnok
2007/8
0
2004/5
26
2438
1145
105
2428
233
93,8
23,2
100,4
10,5
2,22
47,0
2005/6
26
2451
1178
105
2431
233
94,3
23,3
100,8
10,5
2,22
48,1
2006/7
26
2429
1162
104
2416
231
93,4
23,4
100,5
10,5
2,22
47,8
2007/8
26
2429
1162
103
2342
227
93,4
23,6
103,7
10,7
2,20
47,8
- 102 1.3.2/6. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Tiszabő
2004/5
1
125
54
5
125
7
125,0
25,0
100,0
17,9
1,40
43,2
2005/6
1
125
54
5
125
7
125,0
25,0
100,0
17,9
1,40
43,2
2006/7
1
125
60
5
125
6
125,0
25,0
100,0
20,8
1,20
48,0
2007/8
1
125
62
5
125
6
125,0
25,0
100,0
20,8
1,20
49,6
2004/5
1
152
78
6
153
12
152,0
25,3
99,3
12,7
2,00
51,3
2005/6
1
142
70
6
150
14
142,0
23,7
94,7
10,1
2,33
49,3
2006/7
1
138
63
6
150
13
138,0
23,0
92,0
10,6
2,17
45,7
Tiszabura
2007/8
1
148
73
6
150
12
148,0
24,7
98,7
12,3
2,00
49,3
Tiszaderzs
2004/5
1
50
31
2
50
4
50,0
25,0
100,0
12,5
2,00
62,0
2007-től Abádszalók
2005/6
1
45
22
2
50
4
45,0
22,5
90,0
11,3
2,00
48,9
tagóvodája.
2006/7
1
49
29
2
50
5
49,0
24,5
98,0
9,8
2,50
59,2
2007/8
0
2004/5
7
430
191
21
450
43
61,4
20,5
95,6
10,0
2,05
44,4
2005/6
7
422
189
19
432
38
60,3
22,2
97,7
11,1
2,00
44,8
2006/7
7
428
201
19
436
38
61,1
22,5
98,2
11,3
2,00
47,0
2007/8
7
437
202
19
433
38
62,4
23,0
100,9
11,5
2,00
46,2
2004/5
7
410
202
20
500
43
58,6
20,5
82,0
9,5
2,15
49,3
2005/6
5
372
184
17
425
34
74,4
21,9
87,5
10,9
2,00
49,5
2006/7
5
340
168
16
400
35
68,0
21,3
85,0
9,7
2,19
49,4
2007/8
5
341
160
16
400
34
68,2
21,3
85,3
10,0
2,13
46,9
2004/5
1
24
10
1
50
3
24,0
24,0
48,0
8,0
3,00
41,7
2005/6
1
32
13
1
50
2
32,0
32,0
64,0
16,0
2,00
40,6
2006/7
1
31
14
1
50
3
31,0
31,0
62,0
10,3
3,00
45,2
2007/8
0
Tiszaigar
2004/5
1
39
18
2
50
4
39,0
19,5
78,0
9,8
2,00
46,2
2007-től Abádszalók
2005/6
1
36
16
2
50
4
36,0
18,0
72,0
9,0
2,00
44,4
tagóvodája.
2006/7
1
32
14
2
50
4
32,0
16,0
64,0
8,0
2,00
43,8
Tiszaföldvár
Tiszafüred
Tiszagyenda 2007-től Kunhegyes tagóvodája
2007/8
0
Tiszainoka
2004/5
1
18
12
1
25
2
18,0
18,0
72,0
9,0
2,00
66,7
2007-től Cserkeszőlő
2005/6
1
18
14
1
25
2
18,0
18,0
72,0
9,0
2,00
77,8
tagóvodája.
2006/7
1
12
7
1
25
3
12,0
12,0
48,0
4,0
3,00
58,3
2007/8
0
- 103 Tiszajenő
2004/5
1
43
21
2
75
3
43,0
21,5
57,3
14,3
1,50
48,8
2005/6
1
41
17
2
75
3
41,0
20,5
54,7
13,7
1,50
41,5
2006/7
1
46
17
2
75
3
46,0
23,0
61,3
15,3
1,50
37,0
2007/8
1
49
26
2
50
3
49,0
24,5
98,0
16,3
1,50
53,1
Tiszakürt
2004/5
1
53
23
2
55
4
53,0
26,5
96,4
13,3
2,00
43,4
2007-től tagóvodája Csépa,
2005/6
1
55
24
2
55
4
55,0
27,5
100,0
13,8
2,00
43,6
Nagyrév.
2006/7
1
55
24
2
55
4
55,0
27,5
100,0
13,8
2,00
43,6
2007/8
3
161
68
6
175
12
53,7
26,8
92,0
13,4
2,00
42,2
- 104 1.3.2/7. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Tiszaőrs
2004/5
1
51
29
2
60
4
51,0
25,5
85,0
12,8
2,00
56,9
2007-től Abádszalók
2005/6
1
45
25
2
50
4
45,0
22,5
90,0
11,3
2,00
55,6
tagóvodája
2006/7 2007/8
1 0
48
27
2
50
4
48,0
24,0
96,0
12,0
2,00
56,3
Tiszapüspöki
2004/5
1
80
35
3
75
6
80,0
26,7
106,7
13,3
2,00
43,8
2005/6
1
90
46
3
75
6
90,0
30,0
120,0
15,0
2,00
51,1
2006/7
1
80
39
3
75
6
80,0
26,7
106,7
13,3
2,00
48,8
2007/8
1
70
30
3
75
6
70,0
23,3
93,3
11,7
2,00
42,9
2004/5
1
62
30
3
75
6
62,0
20,7
82,7
10,3
2,00
48,4
2005/6
1
70
35
3
75
6
70,0
23,3
93,3
11,7
2,00
50,0
2006/7 2007/8
1 0
72
36
3
75
6
72,0
24,0
96,0
12,0
2,00
50,0
Tiszasas
2004/5
1
31
15
2
50
3
31,0
15,5
62,0
10,3
1,50
48,4
2007-től Cserkeszőlő
2005/6
1
29
10
2
50
3
29,0
14,5
58,0
9,7
1,50
34,5
tagóvodája
2006/7 2007/8
1 0
31
14
2
50
3
31,0
15,5
62,0
10,3
1,50
45,2
Tiszasüly
2004/5
1
46
20
2
74
4
46,0
23,0
62,2
11,5
2,00
43,5
2007-től Besenyszög
2005/6
1
43
15
2
74
3
43,0
21,5
58,1
14,3
1,50
34,9
tagóvodája
2006/7
1
37
17
2
50
3
37,0
18,5
74,0
12,3
1,50
45,9
2007/8
0
2004/5
1
64
30
3
75
7
64,0
21,3
85,3
9,1
2,33
46,9
2005/6
1
70
32
3
75
9
70,0
23,3
93,3
7,8
3,00
45,7
2006/7
1
68
28
3
75
6
68,0
22,7
90,7
11,3
2,00
41,2
2007/8
0
2004/5
0
0
0
0
0
0
2005/6
1
60
31
3
75
6
60,0
20,0
80,0
10,0
2,00
51,7
2006/7
1
55
30
3
75
5
55,0
18,3
73,3
11,0
1,67
54,5
2007/8
0
2004/5
1
65
31
3
60
7
65,0
21,7
108,3
9,3
2,33
47,7
2005/6
1
68
31
3
60
7
68,0
22,7
113,3
9,7
2,33
45,6
2006/7
1
65
32
3
60
7
65,0
21,7
108,3
9,3
2,33
49,2
2007/8
1
57
27
3
56
7
57,0
19,0
101,8
8,1
2,33
47,4
Tiszaroff 2007-től Kunhegyes tagóvodája
Tiszaszentimre 2007-től Kunhegyes tagóvodája
Tiszaszőlős 2007-től Abádszalók tagóvodája
Tiszatenyő
- 105 Tiszavárkony
Tomajmonostora 2007-től Kunhegyes tagóvodája
2004/5
1
49
18
3
60
4
49,0
16,3
81,7
12,3
1,33
36,7
2005/6
1
48
16
3
60
4
48,0
16,0
80,0
12,0
1,33
33,3
2006/7
1
52
19
3
60
4
52,0
17,3
86,7
13,0
1,33
36,5
2007/8
1
47
22
2
75
4
47,0
23,5
62,7
11,8
2,00
46,8
2004/5
1
28
17
2
37
3
28,0
14,0
75,7
9,3
1,50
60,7
2005/6
1
28
11
2
37
3
28,0
14,0
75,7
9,3
1,50
39,3
2006/7 2007/8
1 0
30
11
2
37
3
30,0
15,0
81,1
10,0
1,50
36,7
- 106 1.3.2/8. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Tószeg
2004/5
1
116
48
5
111
10
116,0
23,2
104,5
11,6
2,00
41,4
2007-től tagóvodája
2005/6
1
117
42
5
111
11
117,0
23,4
105,4
10,6
2,20
35,9
Vezseny
2006/7
1
109
43
5
111
10
109,0
21,8
98,2
10,9
2,00
39,4
2007/8
2
138
61
6
111
11
69,0
23,0
124,3
12,5
1,83
44,2
2004/5
9
803
386
31
749
65
89,2
25,9
107,2
12,4
2,10
48,1
2005/6
9
810
404
31
764
65
90,0
26,1
106,0
12,5
2,10
49,9
2006/7
9
790
393
31
764
61
87,8
25,5
103,4
13,0
1,97
49,7
2007/8
9
746
369
31
764
61
82,9
24,1
97,6
12,2
1,97
49,5
2004/5
6
324
163
13
306
23
54,0
24,9
105,9
14,1
1,77
50,3
2005/6
6
316
159
13
319
22
52,7
24,3
99,1
14,4
1,69
50,3
2006/7
6
311
152
13
319
23
51,8
23,9
97,5
13,5
1,77
48,9
2007/8
6
299
143
12
319
21
49,8
24,9
93,7
14,2
1,75
47,8
2004/5
3
218
104
8
185
20
72,7
27,3
117,8
10,9
2,50
47,7
2005/6
3
214
117
8
167
18
71,3
26,8
128,1
11,9
2,25
54,7
2006/7
2
228
117
9
211
20
114,0
25,3
108,1
11,4
2,22
51,3
2007/8
2
234
118
9
225
19
117,0
26,0
104,0
12,3
2,11
50,4
Vezseny
2004/5
1
15
4
1
25
2
15,0
15,0
60,0
7,5
2,00
26,7
2007-től Tószeg
2005/6
1
15
4
1
25
2
15,0
15,0
60,0
7,5
2,00
26,7
tagóvodája
2006/7
1
20
8
1
25
1
20,0
20,0
80,0
20,0
1,00
40,0
2007/8
0
2004/5
1
104
57
4
100
8
104,0
26,0
104,0
13,0
2,00
54,8
2005/6
1
104
55
4
100
8
104,0
26,0
104,0
13,0
2,00
52,9
2006/7
1
112
54
4
100
8
112,0
28,0
112,0
14,0
2,00
48,2
Törökszentmiklós
Túrkeve
Újszász
Zagyvarékas
JNSZ Megye össz.
Ország összesen
2007/8
1
111
54
4
100
8
111,0
27,8
111,0
13,9
2,00
48,6
2004/5
190
13763
6609
603
14423
1250
72,4
22,8
95,4
11,0
2,07
48,0
2005/6
189
13759
6652
595
14259
1236
72,8
23,1
96,5
11,1
2,08
48,3
2006/7
188
13684
6623
597
14321
1226
72,8
22,9
95,6
11,2
2,05
48,4
2007/8
186
13514
6513
583
14104
1175
72,7
23,2
95,8
11,5
2,02
48,2
2004/5
4579
325999
..
14640
350206
30704
71,2
22,3
93,1
10,6
2,10
..
2005/6
4526
326605
..
14546
349679
30531
72,2
22,5
93,4
10,7
2,10
..
327644
..
..
351825
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
2006/7 2007/8
..
- 107 JNSZM Városok összesen
JNSZM Községek összesen
2004/5
122
9257
4411
401
9432
848
75,9
23,1
98,1
10,9
2,11
47,7
2005/6
120
9206
4459
392
9263
831
76,7
23,5
99,4
11,1
2,12
48,4
2006/7
118
9142
4423
391
9262
822
77,5
23,4
98,7
11,1
2,10
48,4
2007/8
128
9546
4594
408
9804
842
74,6
23,4
97,4
11,3
2,06
48,1
2004/5
68
4506
2198
202
4991
402
66,3
22,3
90,3
11,2
1,99
48,8
2005/6
69
4553
2193
203
4996
405
66,0
22,4
91,1
11,2
2,00
48,2
2006/7
70
4542
2200
206
5059
404
64,9
22,0
89,8
11,2
1,96
48,4
2007/8
58
3968
1919
175
4300
333
68,4
22,7
92,3
11,9
1,90
48,4
- 108 1.3.2/9. Az óvodás gyermekek száma
A lányok száma
Az óvodai csoportok száma
Az óvodai férőhelyek száma
Az óvodaped.-ok száma
Egy fel.-ellátási helyre jutó óvodás
Egy csoportra jutó óvodás
100 férőhelyre jutó óvodás
Egy ped.ra jutó óvodás
Egy csoportra jutó óv. ped.
A lányok aránya (%)
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Jászság
2004/5
39
3005
1422
131
3135
272
77,1
22,9
95,9
11,0
2,08
47,3
2005/6
39
2984
1430
130
3114
273
76,5
23,0
95,8
10,9
2,10
47,9
2006/7
40
3006
1442
133
3089
268
75,2
22,6
97,3
11,2
2,02
48,0
2007/8
39
3029
1464
131
3073
260
77,7
23,1
98,6
11,7
1,98
48,3
2004/5
27
1781
898
80
1792
154
66,0
22,3
99,4
11,6
1,93
50,4
2005/6
27
1756
883
76
1771
155
65,0
23,1
99,2
11,3
2,04
50,3
2006/7
27
1712
858
75
1772
153
63,4
22,8
96,6
11,2
2,04
50,1
2007/8
26
1690
823
73
1728
145
65,0
23,2
97,8
11,7
1,99
48,7
2004/5
17
924
458
43
1038
86
54,4
21,5
89,0
10,7
2,00
49,6
2005/6
17
960
479
43
1001
85
56,5
22,3
95,9
11,3
1,98
49,9
2006/7
17
983
472
44
1073
89
57,8
22,3
91,6
11,0
2,02
48,0
2007/8
16
951
457
40
1037
80
59,4
23,8
91,7
11,9
2,00
48,1
2004/5
20
1263
575
56
1365
115
63,2
22,6
92,5
11,0
2,05
45,5
2005/6
20
1256
579
54
1347
108
62,8
23,3
93,2
11,6
2,00
46,1
2006/7
20
1239
603
53
1351
109
62,0
23,4
91,7
11,4
2,06
48,7
2007/8
20
1230
587
50
1318
104
61,5
24,6
93,3
11,8
2,08
47,7
2004/5
26
2438
1145
105
2428
233
93,8
23,2
100,4
10,5
2,22
47,0
2005/6
26
2451
1178
105
2431
233
94,3
23,3
100,8
10,5
2,22
48,1
2006/7
26
2429
1162
104
2416
231
93,4
23,4
100,5
10,5
2,22
47,8
2007/8
26
2429
1162
103
2342
227
93,4
23,6
103,7
10,7
2,20
47,8
2004/5
18
1349
659
57
1432
120
74,9
23,7
94,2
11,2
2,11
48,9
2005/6
18
1334
646
57
1414
116
74,1
23,4
94,3
11,5
2,04
48,4
2006/7
17
1334
647
59
1489
119
78,5
22,6
89,6
11,2
2,02
48,5
2007/8
18
1327
642
58
1476
112
73,7
22,9
89,9
11,8
1,93
48,4
2004/5
20
1659
789
69
1666
139
83,0
24,0
99,6
11,9
2,01
47,6
2005/6
20
1665
807
69
1661
138
83,3
24,1
100,2
12,1
2,00
48,5
2006/7
20
1646
803
69
1661
132
82,3
23,9
99,1
12,5
1,91
48,8
2007/8
20
1588
771
68
1685
129
79,4
23,4
94,2
12,3
1,90
48,6
2004/5
23
1344
663
62
1567
131
58,4
21,7
85,8
10,3
2,11
49,3
2005/6
22
1353
650
61
1520
128
61,5
22,2
89,0
10,6
2,10
48,0
2006/7
21
1335
636
60
1470
125
63,6
22,3
90,8
10,7
2,08
47,6
2007/8
21
1270
607
60
1445
118
60,5
21,2
87,9
10,8
1,97
47,8
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
Kunszentmártoni kt.
Szolnok
Szolnok környéke
Törökszentmiklósi kt.
Tiszafüredi kt.
- 109 Az általános iskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1. 1.3.3./1. táblázat
Terület Abádszalók
Tanév
A feladatellátási helyek sz.*
Az ált. isk. tanulók száma **
A lányok száma*
Az osztálytermek száma*
Az osztályok száma*
Főállású ped.-ok sz.*
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.-ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
2004/5
1
482
235
23
22
40
482,0
21,0
21,9
12,1
1,74
48,8
2005/6
1
475
235
21
20
36
475,0
22,6
23,8
13,2
1,71
49,5
2006/7
1
459
231
19
16
37
459,0
24,2
28,7
12,4
1,95
50,3
2007/8
1
464
231
19
18
36
464,0
24,4
25,8
12,9
1,89
49,8
Alattyán
2004/5
1
164
79
9
8
16
164,0
18,2
20,5
10,3
1,78
48,2
2007-től Jánoshida
2005/6
1
157
75
9
8
14
157,0
17,4
19,6
11,2
1,56
47,8
tagiskolája.
2006/7
1
154
77
9
8
14
154,0
17,1
19,3
11,0
1,56
50,0
2007/8
0
2004/5
1
135
71
8
8
14
135,0
16,9
16,9
9,6
1,75
52,6
2005/6
1
131
66
8
8
14
131,0
16,4
16,4
9,4
1,75
50,4
2006/7
1
132
65
8
8
14
132,0
16,5
16,5
9,4
1,75
49,2
2007/8
1
131
62
8
9
14
131,0
16,4
14,6
9,4
1,75
47,3
Besenyszög
2004/5
1
321
171
15
8
32
321,0
21,4
40,1
10,0
2,13
53,3
2007-től tagiskolája
2005/6
1
302
160
15
8
32
302,0
20,1
37,8
9,4
2,13
53,0
Tiszasüly.
2006/7
1
289
151
15
8
32
289,0
19,3
36,1
9,0
2,13
52,2
2007/8
2
437
229
24
31
46
218,5
18,2
14,1
9,5
1,92
52,4
2004/5
1
369
179
17
16
27
369,0
21,7
23,1
13,7
1,59
48,5
2005/6
1
370
173
17
16
29
370,0
21,8
23,1
12,8
1,71
46,8
2006/7
1
366
172
17
16
29
366,0
21,5
22,9
12,6
1,71
47,0
Berekfürdő
Cibakháza
2007/8
1
362
175
17
18
28
362,0
21,3
20,1
12,9
1,65
48,3
Csépa
2004/5
1
167
82
8
8
13
167,0
20,9
20,9
12,8
1,63
49,1
2007-től Tiszakürt
2005/6
1
155
70
8
8
14
155,0
19,4
19,4
11,1
1,75
45,2
tagiskolája.
2006/7
1
163
73
8
8
14
163,0
20,4
20,4
11,6
1,75
44,8
2007/8
0
Cserkeszőlő
2004/5
1
166
83
8
8
15
166,0
20,8
20,8
11,1
1,88
50,0
2007-től tagiskolája
2005/6
1
170
78
8
9
15
170,0
21,3
18,9
11,3
1,88
45,9
Szelevény, Tiszasas.
2006/7
1
165
78
8
9
15
165,0
20,6
18,3
11,0
1,88
47,3
2007/8
3
338
163
22
28
36
112,7
15,4
12,1
9,4
1,64
48,2
Fegyvernek
2004/5
2
807
369
34
26
62
403,5
23,7
31,0
13,0
1,82
45,7
Tagiskolája 2007-től
2005/6
2
778
356
34
26
62
389,0
22,9
29,9
12,5
1,82
45,8
- 110 Örményes, Kuncsorba.
2006/7
2
743
343
33
26
58
371,5
22,5
28,6
12,8
1,76
46,2
2007/8
4
842
393
42
50
72
210,5
20,0
16,8
11,7
1,71
46,7
Jánoshida
2004/5
1
250
122
13
10
26
250,0
19,2
25,0
9,6
2,00
48,8
2007-től tagiskolája
2005/6
1
226
107
13
11
27
226,0
17,4
20,5
8,4
2,08
47,3
Alattyán, Jásztelek.
2006/7
1
216
98
12
11
26
216,0
18,0
19,6
8,3
2,17
45,4
2007/8
3
485
215
30
39
53
161,7
16,2
12,4
9,2
1,77
44,3
- 111 -
1.3.3./2.
Terület Jászágó
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
2004/5
1
51
27
4
5
8
51,0
12,8
10,2
6,4
2,00
52,9
2007-től Jászdózsa
2005/6
1
44
24
4
5
9
44,0
11,0
8,8
4,9
2,25
54,5
tagiskolája.
2006/7
1
44
23
4
5
8
44,0
11,0
8,8
5,5
2,00
52,3
2007/8
0
Jászalsószentgyörgy
2004/5
2
340
170
16
10
35
170,0
21,3
34,0
9,7
2,19
50,0
2007-től tagiskolája
2005/6
1
334
159
16
10
32
334,0
20,9
33,4
10,4
2,00
47,6
Jászboldogháza.
2006/7
1
326
151
16
10
32
326,0
20,4
32,6
10,2
2,00
46,3
2007/8
2
511
249
24
32
44
255,5
21,3
16,0
11,6
1,83
48,7
2004/5
2
949
463
50
40
80
474,5
19,0
23,7
11,9
1,60
48,8
2005/6
2
927
450
51
42
80
463,5
18,2
22,1
11,6
1,57
48,5
2006/7
2
883
416
47
40
79
441,5
18,8
22,1
11,2
1,68
47,1
2007/8
1
806
374
48
56
80
806,0
16,8
14,4
10,1
1,67
46,4
2004/5
1
657
335
29
30
49
657,0
22,7
21,9
13,4
1,69
51,0
2005/6
1
640
306
28
29
48
640,0
22,9
22,1
13,3
1,71
47,8
2006/7
1
612
297
26
29
46
612,0
23,5
21,1
13,3
1,77
48,5
2007/8
1
594
294
25
33
46
594,0
23,8
18,0
12,9
1,84
49,5
Jászberény
2004/5
10
2531
1250
114
109
217
253,1
22,2
23,2
11,7
1,90
49,4
2007-től tagintézménye
2005/6
9
2447
1199
110
101
217
271,9
22,2
24,2
11,3
1,97
49,0
Jászfelsőszentgyörgy
2006/7
9
2429
1183
108
101
211
269,9
22,5
24,0
11,5
1,95
48,7
Jászapáti
Jászárokszállás
2007/8
10
2487
1196
109
136
210
248,7
22,8
18,3
11,8
1,93
48,1
Jászboldogháza
2004/5
1
157
84
8
8
13
157,0
19,6
19,6
12,1
1,63
53,5
2007-től Jászalsószent-
2005/6
1
157
83
8
8
13
157,0
19,6
19,6
12,1
1,63
52,9
györgy tagiskolája.
2006/7
1
152
79
8
8
16
152,0
19,0
19,0
9,5
2,00
52,0
2007/8
0
Jászdózsa
2004/5
1
178
100
8
7
16
178,0
22,3
25,4
11,1
2,00
56,2
2007-től tagiskolája
2005/6
1
177
97
8
7
16
177,0
22,1
25,3
11,1
2,00
54,8
Jászágó, Jászjákóhalma,
2006/7
1
165
91
8
7
16
165,0
20,6
23,6
10,3
2,00
55,2
Pusztamonostor.
2007/8
4
492
249
29
33
50
123,0
17,0
14,9
9,8
1,72
50,6
Jászfelsőszentgyörgy
2004/5
1
103
49
7
14
14
103,0
14,7
7,4
7,4
2,00
47,6
2007-től Jászberény
2005/6
1
98
42
8
8
11
98,0
12,3
12,3
8,9
1,38
42,9
tagintézménye.
2006/7
1
120
54
8
8
11
120,0
15,0
15,0
10,9
1,38
45,0
- 112 2007/8
0
2004/5
1
544
276
25
22
44
544,0
21,8
24,7
12,4
1,76
50,7
2005/6
1
521
269
25
22
47
521,0
20,8
23,7
11,1
1,88
51,6
2006/7
1
502
249
25
22
46
502,0
20,1
22,8
10,9
1,84
49,6
2007/8
1
487
242
25
30
45
487,0
19,5
16,2
10,8
1,80
49,7
Jászivány
2004/5
1
29
13
2
2
2
29,0
14,5
14,5
14,5
1,00
44,8
2007-től Jászszentandrás
2005/6
1
35
17
2
2
2
35,0
17,5
17,5
17,5
1,00
48,6
látja el.
2006/7 2007/8
1 0
31
16
2
2
3
31,0
15,5
15,5
10,3
1,50
51,6
Jászfényszaru
- 113 -
1.3.3/3.
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
Jászjákóhalma
2004/5
1
196
100
8
8
15
196,0
24,5
24,5
13,1
1,88
51,0
2007-től Jászdózsa
2005/6
1
189
92
8
8
17
189,0
23,6
23,6
11,1
2,13
48,7
tagiskolája.
2006/7
1
189
93
8
8
17
189,0
23,6
23,6
11,1
2,13
49,2
2007/8
0
Jászkisér
2004/5
1
662
318
28
18
45
662,0
23,6
36,8
14,7
1,61
48,0
2007-től tagiskolája Pély.
2005/6
1
664
314
29
18
43
664,0
22,9
36,9
15,4
1,48
47,3
2006/7
1
631
300
27
13
42
631,0
23,4
48,5
15,0
1,56
47,5
2007/8
2
813
388
35
39
56
406,5
23,2
20,8
14,5
1,60
47,7
2004/5
2
593
295
31
35
51
296,5
19,1
16,9
11,6
1,65
49,7
2005/6
2
584
296
32
35
50
292,0
18,3
16,7
11,7
1,56
50,7
2006/7
2
584
295
37
36
50
292,0
15,8
16,2
11,7
1,35
50,5
2007/8
2
597
302
31
42
50
298,5
19,3
14,2
11,9
1,61
50,6
2004/5
1
173
81
8
9
15
173,0
21,6
19,2
11,5
1,88
46,8
2007-től Jásziványt is
2005/6
1
164
76
8
9
15
164,0
20,5
18,2
10,9
1,88
46,3
ellátja.
2006/7
2
186
90
10
11
18
93,0
18,6
16,9
10,3
1,80
48,4
2007/8
2
221
102
12
13
21
110,5
18,4
17,0
10,5
1,75
46,2
Jásztelek
2004/5
1
137
61
8
10
18
137,0
17,1
13,7
7,6
2,25
44,5
2007-tőj Jánoshida
2005/6
1
131
53
8
12
14
131,0
16,4
10,9
9,4
1,75
40,5
tagiskolája.
2006/7
2
236
94
16
18
26
118,0
14,8
13,1
9,1
1,63
39,8
2007/8
0
2004/5
7
2295
1162
115
95
212
327,9
20,0
24,2
10,8
1,84
50,6
2005/6
7
2203
1094
109
91
216
314,7
20,2
24,2
10,2
1,98
49,7
2006/7
7
2140
1065
106
90
212
305,7
20,2
23,8
10,1
2,00
49,8
2007/8
6
2018
1005
94
118
185
336,3
21,5
17,1
10,9
1,97
49,8
2004/5
2
464
231
22
22
34
232,0
21,1
21,1
13,6
1,55
49,8
2005/6
2
461
237
22
22
35
230,5
21,0
21,0
13,2
1,59
51,4
2006/7
2
438
229
22
22
35
219,0
19,9
19,9
12,5
1,59
52,3
2007/8
2
426
214
22
25
34
213,0
19,4
17,0
12,5
1,55
50,2
2004/5
1
376
181
18
16
26
376,0
20,9
23,5
14,5
1,44
48,1
2005/6
1
364
165
18
16
27
364,0
20,2
22,8
13,5
1,50
45,3
Jászladány
Jászszentandrás
Karcag
Kenderes
Kengyel
- 114 2006/7
1
352
164
18
16
29
352,0
19,6
22,0
12,1
1,61
46,6
2007/8
1
327
156
17
20
25
327,0
19,2
16,4
13,1
1,47
47,7
Kétpó
2004/5
1
73
36
8
8
11
73,0
9,1
9,1
6,6
1,38
49,3
2007-től Túrkeve tagiskolája
2005/6
1
131
67
8
14
17
131,0
16,4
9,4
7,7
2,13
51,1
2006/7
1
118
59
8
14
17
118,0
14,8
8,4
6,9
2,13
50,0
0
0
0
0
0
0,0
2007/8
1
Kisújszállás
2004/5
4
1396
662
67
61
126
349,0
20,8
22,9
11,1
1,88
47,4
2007-től 1 karcagi
2005/6
4
1353
648
64
62
118
338,3
21,1
21,8
11,5
1,84
47,9
tagiskolája is van.
2006/7
4
1272
606
62
59
120
318,0
20,5
21,6
10,6
1,94
47,6
2007/8
5
1324
626
65
84
130
264,8
20,4
15,8
10,2
2,00
47,3
- 115 -
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
1.3.3./4. A lányok aránya (%)
Kőtelek
2004/5
1
169
76
9
12
17
169,0
18,8
14,1
9,9
1,89
45,0
2007-től Nagykörű
2005/6
1
161
76
8
12
17
161,0
20,1
13,4
9,5
2,13
47,2
tagiskolája.
2006/7
1
154
76
8
12
16
154,0
19,3
12,8
9,6
2,00
49,4
2007/8
0
Kuncsorba
2004/5
1
59
36
6
2
8
59,0
9,8
29,5
7,4
1,33
61,0
2007-től Fegyvernek
2005/6
0
0
0
0
0
0
tagiskolája.
2006/7
0
0
0
0
0
0
2007/8
0
0
0
0
0
0
Kunhegyes
2004/5
3
971
450
45
51
79
323,7
21,6
19,0
12,3
1,76
46,3
2006-tól tagiskolája
2005/6
3
888
415
43
49
77
296,0
20,7
18,1
11,5
1,79
46,7
Tiszagyenda, Tiszaroff.
2006/7
6
1546
733
76
88
147
257,7
20,3
17,6
10,5
1,93
47,4
2007/8
6
1027
502
54
71
96
171,2
19,0
14,5
10,7
1,78
48,9
2004/5
2
646
304
32
27
56
323,0
20,2
23,9
11,5
1,75
47,1
2005/6
2
644
309
31
29
54
322,0
20,8
22,2
11,9
1,74
48,0
2006/7
2
607
295
30
26
51
303,5
20,2
23,3
11,9
1,70
48,6
2007/8
2
588
299
27
30
50
294,0
21,8
19,6
11,8
1,85
50,9
2004/5
1
806
388
35
32
59
806,0
23,0
25,2
13,7
1,69
48,1
2005/6
1
748
364
32
32
58
748,0
23,4
23,4
12,9
1,81
48,7
2006/7
1
700
337
31
32
54
700,0
22,6
21,9
13,0
1,74
48,1
2007/8
1
684
333
30
42
51
684,0
22,8
16,3
13,4
1,70
48,7
Martfű
2004/5
2
681
315
27
38
65
340,5
25,2
17,9
10,5
2,41
46,3
2007-től tagiskolája
2005/6
2
627
280
25
38
57
313,5
25,1
16,5
11,0
2,28
44,7
Mezőhék.
2006/7
1
588
273
24
20
53
588,0
24,5
29,4
11,1
2,21
46,4
2007/8
2
554
268
23
25
57
277,0
24,1
22,2
9,7
2,48
48,4
Mesterszállás
2004/5
1
66
29
6
8
8
66,0
11,0
8,3
8,3
1,33
43,9
2007-től Mezőtúr
2005/6
1
57
25
6
8
8
57,0
9,5
7,1
7,1
1,33
43,9
tagiskolája.
2006/7
1
43
22
6
8
8
43,0
7,2
5,4
5,4
1,33
51,2
Kunmadaras
Kunszentmárton
2007/8
0
Mezőhék
2004/5
1
15
10
2
2
5
15,0
7,5
7,5
3,0
2,50
66,7
2007-től Martfű tagiskolája.
2005/6
1
10
6
1
2
4
10,0
10,0
5,0
2,5
4,00
60,0
2006/7
1
10
6
1
2
4
10,0
10,0
5,0
2,5
4,00
60,0
- 116 2007/8
0
Mezőtúr
2004/5
6
1525
706
72
65
140
254,2
21,2
23,5
10,9
1,94
46,3
2007-től tagiskolája
2005/6
6
1422
656
69
65
136
237,0
20,6
21,9
10,5
1,97
46,1
Mesterszállás
2006/7
6
1332
629
66
64
138
222,0
20,2
20,8
9,7
2,09
47,2
2007/8
7
1291
590
60
78
129
184,4
21,5
16,6
10,0
2,15
45,7
Nagyiván
2004/5
1
104
57
8
8
14
104,0
13,0
13,0
7,4
1,75
54,8
2007-től Tiszafüred
2005/6
1
104
59
8
8
13
104,0
13,0
13,0
8,0
1,63
56,7
tagiskolája.
2006/7
1
119
64
8
8
13
119,0
14,9
14,9
9,2
1,63
53,8
2007/8
0
- 117 -
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
1.3.3./5. A lányok aránya (%)
Nagykörű
2004/5
1
178
84
8
11
16
178,0
22,3
16,2
11,1
2,00
47,2
2007-től tagiskolája
2005/6
1
182
91
8
11
16
182,0
22,8
16,5
11,4
2,00
50,0
Kőtelek.
2006/7
1
172
93
8
11
17
172,0
21,5
15,6
10,1
2,13
54,1
Nagyrév
2007/8 2004/5
2 1
327 69
166 34
16 4
27 7
29 8
163,5 69,0
20,4 17,3
12,1 9,9
11,3 8,6
1,8 2,00
50,8 49,3
2007-től Tiszakürt
2005/6
1
58
29
4
7
8
58,0
14,5
8,3
7,3
2,00
50,0
tagiskolája.
2006/7
1
65
29
4
7
7
65,0
16,3
9,3
9,3
1,75
44,6
2007/8
0
2004/5
1
341
163
16
13
31
341,0
21,3
26,2
11,0
1,94
47,8
2005/6
1
318
151
16
13
31
318,0
19,9
24,5
10,3
1,94
47,5
2006/7
1
302
136
16
13
31
302,0
18,9
23,2
9,7
1,94
45,0
Öcsöd
2007/8
1
292
137
15
15
28
292,0
19,5
19,5
10,4
1,87
46,9
Örményes
2004/5
1
91
49
6
4
10
91,0
15,2
22,8
9,1
1,67
53,8
2007-től Fegyvernek
2005/6
1
85
49
6
4
10
85,0
14,2
21,3
8,5
1,67
57,6
tagiskolája.
2006/7
1
76
41
6
4
10
76,0
12,7
19,0
7,6
1,67
53,9
2007/8
0
Pusztamonostor
2004/5
1
113
46
8
8
13
113,0
14,1
14,1
8,7
1,63
40,7
2007-től Jászdózsa
2005/6
1
116
47
8
8
12
116,0
14,5
14,5
9,7
1,50
40,5
tagiskolája.
2006/7
1
117
56
8
8
12
117,0
14,6
14,6
9,8
1,50
47,9
2007/8
0
2004/5
1
365
180
17
18
29
365,0
21,5
20,3
12,6
1,71
49,3
2005/6
1
364
187
17
17
30
364,0
21,4
21,4
12,1
1,76
51,4
2006/7
1
327
163
15
17
25
327,0
21,8
19,2
13,1
1,67
49,8
2007/8
1
330
162
15
20
25
330,0
22,0
16,5
13,2
1,67
49,1
2004/5
1
207
94
10
8
15
207,0
20,7
25,9
13,8
1,50
45,4
2005/6
1
201
92
10
8
16
201,0
20,1
25,1
12,6
1,60
45,8
2006/7
1
189
89
10
8
17
189,0
18,9
23,6
11,1
1,70
47,1
2007/8
1
163
82
9
12
15
163,0
18,1
13,6
10,9
1,67
50,3
2004/5
1
332
160
16
9
32
332,0
20,8
36,9
10,4
2,00
48,2
2005/6
1
326
155
16
9
32
326,0
20,4
36,2
10,2
2,00
47,5
2006/7
1
307
144
16
9
33
307,0
19,2
34,1
9,3
2,06
46,9
Rákóczifalva
Rákócziújfalu
Szajol
- 118 2007/8
1
307
151
16
18
30
307,0
19,2
17,1
10,2
1,88
49,2
2004/5
1
173
93
9
9
16
173,0
19,2
19,2
10,8
1,78
53,8
2005/6
1
173
86
9
9
15
173,0
19,2
19,2
11,5
1,67
49,7
2006/7
1
186
84
9
10
16
186,0
20,7
18,6
11,6
1,78
45,2
2007/8
1
183
80
9
10
15
183,0
20,3
18,3
12,2
1,67
43,7
Szelevény
2004/5
1
89
39
9
9
13
89,0
9,9
9,9
6,8
1,44
43,8
2007-től Cserkeszőlő
2005/6
1
85
35
9
8
14
85,0
9,4
10,6
6,1
1,56
41,2
tagiskolája.
2006/7
1
89
35
9
8
14
89,0
9,9
11,1
6,4
1,56
39,3
2007/8
0
Szászberek
- 119 -
1.3.3./6.
Terület Szolnok
Tiszabő
Tiszabura
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
2004/5
18
7420
3605
298
274
686
412,2
24,9
27,1
10,8
2,30
48,6
2005/6
16
6986
3409
281
261
656
436,6
24,9
26,8
10,6
2,33
48,8
2006/7
16
6702
3287
274
259
644
418,9
24,5
25,9
10,4
2,35
49,0
2007/8
16
6405
3124
263
316
595
400,3
24,4
20,3
10,8
2,26
48,8
2004/5
1
346
156
20
17
39
346,0
17,3
20,4
8,9
1,95
45,1
2005/6
1
349
153
20
20
39
349,0
17,5
17,5
8,9
1,95
43,8
2006/7
1
358
149
19
20
38
358,0
18,8
17,9
9,4
2,00
41,6
2007/8
1
348
154
18
19
28
348,0
19,3
18,3
12,4
1,56
44,3
2004/5
1
389
194
27
17
35
389,0
14,4
22,9
11,1
1,30
49,9
2005/6
1
418
201
27
16
38
418,0
15,5
26,1
11,0
1,41
48,1
2006/7
1
418
197
27
16
35
418,0
15,5
26,1
11,9
1,30
47,1
2007/8
1
390
191
27
22
33
390,0
14,4
17,7
11,8
1,22
49,0
Tiszaderzs
2004/5
1
124
63
8
9
13
124,0
15,5
13,8
9,5
1,63
50,8
2007-től Tiszafüred
2005/6
1
118
56
8
8
14
118,0
14,8
14,8
8,4
1,75
47,5
tagiskolája.
2006/7
1
114
59
8
8
19
114,0
14,3
14,3
6,0
2,38
51,8
2007/8
0
Tiszaföldvár
2004/5
6
1401
623
68
63
126
233,5
20,6
22,2
11,1
1,85
44,5
2007-től kunszentmártoni
2005/6
6
1381
635
67
57
123
230,2
20,6
24,2
11,2
1,84
46,0
tagiskolája is van.
2006/7
4
1318
592
65
57
124
329,5
20,3
23,1
10,6
1,91
44,9
2007/8
4
1294
577
62
78
116
323,5
20,9
16,6
11,2
1,87
44,6
Tiszafüred
2004/5
5
1311
626
58
52
120
262,2
22,6
25,2
10,9
2,07
47,7
2007-től tagiskolái: T.őrs, Tom.mon., T.szt.imre,T.derzs,
2005/6
4
1111
535
46
44
104
277,8
24,2
25,3
10,7
2,26
48,2
2006/7
3
1043
484
44
46
103
347,7
23,7
22,7
10,1
2,34
46,4
T.szőllős, T.igar. Nagyiván.
2007/8
10
1838
897
94
135
175
183,8
19,6
13,6
10,5
1,86
48,8
Tiszagyenda
2004/5
1
92
45
8
8
12
92,0
11,5
11,5
7,7
1,50
48,9
2007-től Kunhegyes
2005/6
1
86
44
8
8
11
86,0
10,8
10,8
7,8
1,38
51,2
tagiskolája.
2006/7
1
87
42
8
8
13
87,0
10,9
10,9
6,7
1,63
48,3
2007/8
0
Tiszaigar
2004/5
1
93
47
8
8
11
93,0
11,6
11,6
8,5
1,38
50,5
2007-től Tiszafüred
2005/6
1
94
43
8
8
10
94,0
11,8
11,8
9,4
1,25
45,7
- 120 tagiskolája.
2006/7
1
2007/8
0
Tiszainoka
2004/5
Tiszakürt látja el.
2005/6
Tiszajenő
88
44
8
8
10
88,0
11,0
11,0
8,8
1,25
50,0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2006/7
0
0
0
0
0
0
2007/8
0
0
0
0
0
0
2004/5
1
147
79
8
8
2005/6
1
140
74
8
8
16
147,0
18,4
18,4
9,2
2,00
53,7
16
140,0
17,5
17,5
8,8
2,00
2006/7
1
133
67
8
52,9
8
15
133,0
16,6
16,6
8,9
1,88
50,4
2007/8
1
139
68
8
10
13
139,0
17,4
13,9
10,7
1,63
48,9
- 121 -
1.3.3./7.
Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az osztályok száma
Az osztálytermek száma
Főállású ped.-ok sz.
Egy feladatellátási helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
Tiszakürt
2004/5
1
182
87
8
8
18
182,0
22,8
22,8
10,1
2,25
47,8
2007-től tagiskolája Csépa,
2005/6
1
175
82
8
8
17
175,0
21,9
21,9
10,3
2,13
46,9
Nagyrév.
2006/7
1
181
86
8
8
16
181,0
22,6
22,6
11,3
2,00
47,5
2007/8
3
406
195
20
32
36
135,3
20,3
12,7
11,3
1,80
48,0
Tiszaőrs
2004/5
1
115
47
8
8
22
115,0
14,4
14,4
5,2
2,75
40,9
2007-től Tiszafüred
2005/6
1
102
40
8
8
18
102,0
12,8
12,8
5,7
2,25
39,2
tagiskolája.
2006/7
1
97
38
8
8
19
97,0
12,1
12,1
5,1
2,38
39,2
2007/8
0
2004/5
1
159
88
9
5
18
159,0
17,7
31,8
8,8
2,00
55,3
2005/6
1
159
79
8
4
16
159,0
19,9
39,8
9,9
2,00
49,7
2006/7
1
164
83
8
4
16
164,0
20,5
41,0
10,3
2,00
50,6
2007/8
1
158
77
9
10
14
158,0
17,6
15,8
11,3
1,56
48,7
Tiszaroff
2004/5
1
149
69
9
7
13
149,0
16,6
21,3
11,5
1,44
46,3
2007-től Kunhegyes
2005/6
1
150
70
9
7
14
150,0
16,7
21,4
10,7
1,56
46,7
tagiskolája.
2006/7
1
150
74
9
7
14
150,0
16,7
21,4
10,7
1,56
49,3
2007/8
0
Tiszasas
2004/5
1
99
40
8
4
13
99,0
12,4
24,8
7,6
1,63
40,4
2007-től Cserkeszőlő
2005/6
1
90
39
8
4
14
90,0
11,3
22,5
6,4
1,75
43,3
tagiskolája.
2006/7
1
86
43
8
4
13
86,0
10,8
21,5
6,6
1,63
50,0
Tiszapüspöki
2007/8
0
Tiszasüly
2004/5
1
180
88
9
9
16
180,0
20,0
20,0
11,3
1,78
48,9
2007-től Besenyszög
2005/6
1
172
82
9
9
17
172,0
19,1
19,1
10,1
1,89
47,7
tagiskolája.
2006/7
1
158
78
8
9
16
158,0
19,8
17,6
9,9
2,00
49,4
2007/8
0
2004/5
1
246
126
11
11
18
246,0
22,4
22,4
13,7
1,64
51,2
2005/6
1
231
113
11
11
17
231,0
21,0
21,0
13,6
1,55
48,9
2006/7
1
223
118
10
10
17
223,0
22,3
22,3
13,1
1,70
52,9
2007/8
0
2004/5
0
0
0
0
0
0
2005/6
1
136
68
8
8
15
136,0
17,0
17,0
9,1
1,88
50,0
Tiszaszentimre 2007-től Tiszafüred tagiskolája.
Tiszaszőlős 2007-től Tiszafüred tagiskolája
- 122 -
Tiszatenyő
Tiszavárkony
2006/7
1
2007/8
0
141
67
8
8
13
141,0
17,6
17,6
10,8
1,63
47,5
2004/5 2005/6
1
151
79
8
4
15
151,0
18,9
37,8
10,1
1,88
52,3
1
133
67
8
4
14
133,0
16,6
33,3
9,5
1,75
50,4
2006/7
1
131
64
8
4
13
131,0
16,4
32,8
10,1
1,63
48,9
2007/8
1
148
71
8
10
14
148,0
18,5
14,8
10,6
1,75
48,0
2004/5
1
124
62
8
8
14
124,0
15,5
15,5
8,9
1,75
50,0
2005/6
1
141
64
8
8
14
141,0
17,6
17,6
10,1
1,75
45,4
2006/7
1
136
65
8
8
13
136,0
17,0
17,0
10,5
1,63
47,8
2007/8
1
127
55
8
12
13
127,0
15,9
10,6
9,8
1,63
43,3
- 123 1.3.3./8. Terület
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok Az osztályok Az osztályFőállású Egy feladat-ellátási száma száma termek száma ped.-ok sz. helyre jutó ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra jutó ped.
A lányok aránya (%)
2004/5
1
97
45
8
8
12
97,0
12,1
12,1
8,1
1,50
46,4
2007-től Tiszafüred tagiskolája 2005/6
1
92
47
8
8
11
92,0
11,5
11,5
8,4
1,38
51,1
2006/7
1
91
47
8
8
10
91,0
11,4
11,4
9,1
1,25
51,6
Tomajmonostora
2007/8
0
Tószeg
2004/5
1
337
147
16
8
32
337,0
21,1
42,1
10,5
2,00
43,6
2007-től tagiskolája Vezseny.
2005/6
1
314
140
16
8
34
314,0
19,6
39,3
9,2
2,13
44,6
2006/7
1
311
137
16
8
33
311,0
19,4
38,9
9,4
2,06
44,1
2007/8
2
335
150
17
21
38
167,5
19,7
16,0
8,8
2,24
44,8
2004/5
4
2310
1162
101
83
175
577,5
22,9
27,8
13,2
1,73
50,3
2005/6
4
2228
1113
100
81
175
557,0
22,3
27,5
12,7
1,75
50,0
2006/7
4
2160
1076
95
84
173
540,0
22,7
25,7
12,5
1,82
49,8
2007/8
4
2105
1040
91
116
159
526,3
23,1
18,1
13,2
1,75
49,4
Túrkeve
2004/5
4
885
438
49
37
81
221,3
18,1
23,9
10,9
1,65
49,5
2007-től tagiskolája Kétpó
2005/6
4
833
409
47
34
78
208,3
17,7
24,5
10,7
1,66
49,1
Ref. Ált. Iskola
2006/7
4
768
381
42
34
74
192,0
18,3
22,6
10,4
1,76
49,6
2007/8
5
839
407
48
54
78
167,8
17,5
15,5
10,8
1,63
48,5
2004/5
1
570
275
25
25
50
570,0
22,8
22,8
11,4
2,00
48,2
2005/6
1
561
256
25
25
51
561,0
22,4
22,4
11,0
2,04
45,6
2006/7
1
526
254
25
25
51
526,0
21,0
21,0
10,3
2,04
48,3
2007/8
1
496
239
24
32
50
496,0
20,7
15,5
9,9
2,08
48,2
Vezseny
2004/5
1
23
10
2
2
3
23,0
11,5
11,5
7,7
1,50
43,5
2007-től Tószeg tagiskolája.
2005/6
1
22
13
2
2
3
22,0
11,0
11,0
7,3
1,50
59,1
2006/7
1
24
14
2
2
3
24,0
12,0
12,0
8,0
1,50
58,3
2007/8
0
2004/5
1
279
148
17
15
25
279,0
16,4
18,6
11,2
1,47
53,0
2005/6
1
281
155
15
15
24
281,0
18,7
18,7
11,7
1,60
55,2
2006/7
1
276
155
15
15
25
276,0
18,4
18,4
11,0
1,67
56,2
Törökszentmiklós
Újszász
Zagyvarékas
JNSZ Megye össz.
2007/8
1
261
150
14
19
23
261,0
18,6
13,7
11,3
1,64
57,5
2004/5
138
38994
18947
1855
1682
3493
282,6
21,0
23,2
11,2
1,88
48,6
2005/6
133
37460
18107
1796
1646
3421
281,7
20,9
22,8
11,0
1,90
48,3
2006/7
134
36910
17848
1793
1660
3459
275,4
20,6
22,2
10,7
1,93
48,4
- 124 Ország összesen
JNSZM Városok összesen
2007/8
132
35197
17030
1683
2088
3171
266,6
20,9
16,9
11,1
1,88
48,4
2004/5
3690
887785
2005/6
3614
859315
..
44883
41581
87116
240,6
19,8
21,4
10,2
1,94
..
43475
40980
85469
237,8
19,8
21,0
10,1
1,97
2006/7
3591
828943
..
..
..
..
..
230,8
..
..
..
..
2007/8
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
2004/5 2005/6
78
27198
13202
1223
1121
2383
348,7
22,2
24,3
11,4
1,95
48,5
74
25812
12510
1165
1075
2312
348,8
22,2
24,0
11,2
1,98
48,5
2006/7
73
25418
12322
1157
1088
2347
348,2
22,0
23,4
10,8
2,03
48,5
2007/8
83
25139
12159
1156
1447
2272
302,9
21,7
17,4
11,1
1,97
48,4
- 125 -
1.3.3/9.
Terület JNSZM Községek összesen
Jászság
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
Kunszentmártoni kt.
Szolnok
Szolnok környéke
Törökszentmiklósi kt.
Tanév
A feladatellátási helyek sz.
Az ált. isk. tanulók száma *
A lányok száma
Az Egy feladatosztályok Az osztályFőállású ellátási helyre jutó száma termek száma ped.-ok sz. ált. iskolás
Egy osztályra jutó tanuló
Egy osztályteremre jutó tanuló
Egy ped.ra jutó tanuló
Egy osztályra A lányok jutó ped. aránya (%)
2004/5
60
11796
5745
632
561
1110
196,6
18,7
21,0
10,6
1,76
48,7
2005/6
59
11648
5597
631
571
1109
197,4
18,5
20,4
10,5
1,76
48,1
2006/7
61
11492
5526
636
572
1112
188,4
18,1
20,1
10,3
1,75
48,1
2007/8
49
10058
4871
527
641
899
205,3
19,1
15,7
11,2
1,71
48,4
2004/5
30
7827
3869
376
353
677
260,9
20,8
22,2
11,6
1,80
49,4
2005/6
28
7611
3706
375
343
667
271,8
20,3
22,2
11,4
1,78
48,7
2006/7
30
7577
3662
379
345
673
252,6
20,0
22,0
11,3
1,78
48,3
2007/8
28
7493
3611
368
453
655
267,6
20,4
16,5
11,4
1,78
48,2
2004/5
16
4936
2430
244
213
442
308,5
20,2
23,2
11,2
1,81
49,2
2005/6
16
4792
2354
234
212
437
299,5
20,5
22,6
11,0
1,87
49,1
2006/7
16
4589
2260
228
205
432
286,8
20,1
22,4
10,6
1,89
49,2
2007/8
16
4487
2206
216
266
413
280,4
20,8
16,9
10,9
1,91
49,2
2004/5
13
2564
1219
137
120
245
197,2
18,7
21,4
10,5
1,79
47,5
2005/6
13
2453
1163
131
123
243
188,7
18,7
19,9
10,1
1,85
47,4
2006/7
13
2271
1097
123
122
241
174,7
18,5
18,6
9,4
1,96
48,3
2007/8
13
2130
997
108
132
207
175,7
19,7
16,1
10,3
1,92
46,8
2004/5
15
3689
1718
181
168
323
245,9
20,4
22,0
11,4
1,78
46,6
2005/6
15
3550
1656
177
162
323
236,7
20,1
21,9
11,0
1,82
46,6
2006/7
13
3435
1581
174
162
317
264,2
19,7
21,2
10,8
1,82
46,0
2007/8
13
3376
1580
166
213
295
259,7
20,3
15,8
11,4
1,78
46,8
2004/5
18
7420
3605
298
274
686
412,2
24,9
27,1
10,8
2,30
48,6
2005/6
16
6986
3409
281
261
656
436,6
24,9
26,8
10,6
2,33
48,8
2006/7
16
6702
3287
274
259
644
418,9
24,5
25,9
10,4
2,35
49,0
2007/8
16
6405
3124
263
316
595
400,3
24,4
20,3
10,8
2,26
48,8
2004/5
15
3754
1822
180
179
346
250,3
20,9
21,0
10,8
1,92
48,5
2005/6
15
3641
1756
175
178
342
242,7
20,8
20,5
10,6
1,95
48,2
2006/7
14
3469
1699
171
161
332
247,8
20,3
21,5
10,4
1,94
49,0
2007/8
15
3352
1649
167
219
324
223,5
20,1
15,3
10,3
1,94
49,2
2004/5
13
4631
2280
218
166
385
356,2
21,2
27,9
12,0
1,77
49,2
2005/6
12
4422
2137
210
164
375
368,5
21,1
27,0
11,8
1,79
48,3
- 126 -
Tiszafüredi kt.
2006/7
12
4291
2064
203
167
370
357,6
21,1
25,7
11,6
1,82
48,1
2007/8
13
4235
2042
201
243
342
325,8
21,1
17,4
12,4
1,70
48,2
2004/5
18
4173
2004
221
209
389
231,8
18,9
20,0
10,7
1,76
48,0
2005/6
18
4005
1926
213
203
378
222,5
18,8
19,7
10,6
1,77
48,1
2006/7
20
4576
2198
241
239
450
228,8
19,0
19,1
10,2
1,87
48,0
2007/8
18
3719
1821
194
246
340
206,6
19,2
15,1
10,9
1,75
49,0
Megjegyzés:* a gyógypedagógiai oktatással együtt, ** nappali tagozatosok a gyógypedagógiai képzésben résztvevőkkel együtt, .. nincs adat
- 127 -
Az ált. iskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. 1.3.4./1. táblázat Terület
Abádszalók
Alattyán
Berekfürdő
Besenyszög
Cibakháza
Csépa
Cserkeszőlő
Fegyvernek
Jánoshida
Jászágó
Tanév
Az ált. isk. A napközis Nemzetiségi, Ált. isk. A A napközielső tanulók etnikai okt.-ban felnőttokt.- bejárók sek aránya évfolyamosok száma ** tanulók sz. (ált. ban tanulók száma** (%) száma * isk.) sz. *
Nemz., etn. okt.-ban tanulók aránya (%)
A bejárók aránya (%)
2004/5
69
97
0
..
20,1
0,0
2005/6
52
112
0
..
23,6
0,0
..
2006/7
49
118
0
44
25,7
0,0
9,6
2007/8
50
105
..
74
22,6
..
15,9
2004/5
17
65
164
..
39,6
100,0
..
2005/6
20
43
157
..
27,4
100,0
..
2006/7
25
47
154
30,5
100,0
0,0
0
..
2007/8
0
0
0
2004/5
20
81
0
..
60,0
0,0
..
2005/6
13
83
0
..
63,4
0,0
..
2006/7
13
74
0
65
56,1
0,0
49,2
2007/8
13
71
..
68
54,2
2004/5
36
52
0
..
16,2
0,0
..
2005/6
35
65
0
..
21,5
0,0
..
2006/7
35
61
0
21,1
0,0
0,0
2007/8
47
116
..
5
26,5
2004/5
44
83
0
..
22,5
0,0
..
2005/6
57
111
0
..
30,0
0,0
..
2006/7
44
158
0
0
43,2
0,0
0,0
2007/8
54
120
..
4
33,1
2004/5
24
58
65
..
34,7
38,9
2005/6
19
65
155
..
41,9
100,0
..
2006/7
25
52
67
31,9
41,1
0,0 ..
0
0
51,9
1,1
1,1 ..
2007/8
0
0
0
2004/5
18
70
0
..
42,2
0,0
2005/6
23
85
0
..
50,0
0,0
..
2006/7
17
78
0
5
47,3
0,0
3,0
2007/8
39
201
..
104
59,5
2004/5
107
218
0
..
27,0
0,0
2005/6
88
200
0
..
25,7
0,0
..
2006/7
99
201
0
70
27,1
0,0
9,4
2007/8
94
217
..
170
25,8
2004/5
31
105
250
..
42,0
100,0
2005/6
17
105
226
..
46,5
100,0
..
2006/7
26
108
216
3
50,0
100,0
1,4
2007/8
76
162
..
3
33,4
2004/5
3
17
0
..
33,3
0,0
2005/6
4
17
0
..
38,6
0,0
..
2006/7
7
21
0
1
47,7
0,0
2,3 ..
30,8 ..
20,2 ..
0,6 ..
2007/8
0
0
0
Jászalsó-
2004/5
38
128
0
..
37,6
0,0
szent-
2005/6
37
112
0
..
33,5
0,0
..
györgy
2006/7
41
188
0
9
57,7
0,0
2,8
2007/8
67
197
..
84
38,6
2004/5
127
212
0
..
22,3
Jászapáti
0
0
0
16,4 0,0
..
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
Ált. isk. diákotthonban lakók aránya (%)
- 128 2005/6
120
187
0
..
20,2
0,0
..
2006/7
121
201
0
12
22,8
0,0
1,4
2007/8
105
151
..
9
18,7
Jászárok-
2004/5
63
133
0
..
20,2
0,0
..
szállás
2005/6
80
150
0
..
23,4
0,0
..
2006/7
75
132
0
11
21,6
0,0
1,8
2007/8
66
128
..
15
21,5
2004/5
262
955
0
18
..
37,7
0,0
..
2005/6
282
978
0
20
..
40,0
0,0
..
2006/7
299
933
0
14
437
38,4
0,0
18,0
2007/8
293
951
..
12
429
38,2
Jászberény
1,1
2,5
- 129 -
Terület
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
A bejárók aránya (%)
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
1.3.4./2. Ált. isk. diákotthonban lakók aránya (%)
Jászboldog- 2004/5
16
61
0
..
38,9
0,0
háza
2005/6
19
58
0
..
36,9
0,0
..
2006/7 2007/8
14 0
50 0
0 0
18 0
32,9
0,0
11,8
2004/5
21
28
0
..
15,7
0,0
..
2005/6
19
25
0
..
14,1
0,0
..
2006/7
20
27
0
0
16,4
0,0
0,0
2007/8
69
135
..
2
27,4
2004/5
16
56
0
..
54,4
0,0
szentgyörgy 2005/6
18
58
0
..
59,2
0,0
..
2006/7 2007/8
18 0
58 0
0 0
48,3
0,0
0,0
Jászfény-
2004/5
71
109
0
..
20,0
0,0
..
szaru
2005/6
63
71
0
..
13,6
0,0
..
2006/7
58
101
0
20,1
0,0
0,0
2007/8
70
60
..
5
12,4
2004/5
6
0
0
..
0,0
0,0
..
2005/6
8
0
0
..
0,0
0,0
..
2006/7 2007/8
9 0
22 0
0 0
16 0
71,0
0,0
51,6
Jászjákó-
2004/5
28
42
0
..
21,4
0,0
..
halma
2005/6
27
41
0
..
21,7
0,0
..
2006/7 2007/8
30 0
38 0
189 0
20,1
100,0
0,0
2004/5
79
174
0
..
26,3
0,0
..
2005/6
89
186
256
..
28,0
38,6
..
2006/7
71
192
253
30,4
40,1
0,0
2007/8
85
260
..
4
32,0
2004/5
86
99
0
..
16,7
0,0
2005/6
72
93
0
..
15,9
0,0
..
2006/7
79
106
0
3
18,2
0,0
0,5
2007/8
85
124
..
3
20,8
Jászszent-
2004/5
23
34
0
..
19,7
0,0
andrás
2005/6
18
51
0
..
31,1
0,0
..
2006/7
31
74
0
16
39,8
0,0
8,6
2007/8
47
132
..
85
59,7
2004/5
13
74
0
..
54,0
0,0
..
2005/6
18
65
0
..
49,6
0,0
..
2006/7 2007/8
30 0
46 0
118 0
19,5
50,0
0,0
2004/5
262
875
588
..
38,1
25,6
..
24
1,0
2005/6
265
744
564
..
33,8
25,6
..
20
0,9
2006/7
260
794
541
29
37,1
25,3
1,4
25
1,2
2007/8
229
738
..
24
36,6
2004/5
62
96
0
..
20,7
0,0
2005/6
50
122
0
..
26,5
0,0
..
2006/7
52
135
0
0
30,8
0,0
0,0
Jászdózsa
Jászfelső-
Jászivány
Jászkisér
Jászladány
Jásztelek
Karcag
Kenderes
0
0
0
0
0
..
0,4 ..
0
1,0
0
0,5 ..
0,5 ..
38,5
0
1,2 ..
- 130 2007/8
36
130
..
2
30,5
2004/5
37
27
0
..
7,2
0,0
2005/6
42
28
0
..
7,7
0,0
..
2006/7
33
37
0
0
10,5
0,0
0,0
2007/8
41
41
..
0
12,5
2004/5
8
0
0
..
0,0
0,0
2005/6
17
0
0
..
0,0
0,0
..
2006/7 2007/8
11 0
0 0
0 0
9 0
0,0
0,0
7,6
Kisúj-
2004/5
147
382
0
..
27,4
0,0
..
69
4,9
szállás
2005/6
155
384
0
..
28,4
0,0
..
78
5,8
2006/7
147
349
0
67
27,4
0,0
5,3
66
5,2
2007/8
148
386
..
85
29,2
120
9,1
Kengyel
Kétpó
0
0,5 ..
0,0 ..
- 131 -
Terület Kőtelek
Kuncsorba
Kunhegyes
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
2004/5
15
81
0
..
47,9
0,0
2005/6
24
95
161
..
59,0
100,0
..
2006/7
28
21
154
33
13,6
100,0
21,4
2007/8
0
0
0
2004/5
0
0
0
..
0,0
0,0
..
2005/6
0
0
0
..
2006/7
0
0
0
2007/8
0
0
0
2004/5
100
176
104
..
18,1
10,7
..
29
3,0
2005/6
88
171
91
..
19,3
10,2
..
26
2,9
2006/7
145
253
165
72
16,4
10,7
4,7
41
2,7
264
..
53
25,7
0
0
A bejárók aránya (%)
0
..
0
2007/8 Kun-
2004/5
90
202
0
..
31,3
0,0
madaras
2005/6
89
214
0
..
33,2
0,0
..
2006/7
60
235
64
2
38,7
10,5
0,3
5,2 ..
2007/8
89
167
..
0
28,4
Kunszent-
2004/5
83
294
0
..
36,5
0,0
..
márton
2005/6
73
300
0
..
40,1
0,0
..
2006/7
92
296
0
47
42,3
0,0
6,7
2007/8
81
299
..
29
43,7
2004/5
56
370
0
..
54,3
0,0
2005/6
64
235
0
..
37,5
0,0
..
2006/7
70
224
0
57
38,1
0,0
9,7
2007/8
75
223
..
63
40,3
Mester-
2004/5
5
16
0
..
24,2
0,0
szállás
2005/6
4
15
0
..
26,3
0,0
..
2006/7
4
7
0
1
16,3
0,0
2,3
2007/8
0
0
0
2004/5
2
15
0
..
100,0
0,0
..
2005/6
0
10
0
..
100,0
0,0
..
2006/7
2
10
0
4
100,0
0,0
40,0
Mezőhék
Mezőtúr
Nagyiván
Nagykörű
Nagyrév
0
0
1.3.4./3. Ált. isk. diáko.-ban lakók aránya (%)
..
117
Martfű
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
0,0
4,2 ..
11,4 ..
0
2007/8
0
0
0
2004/5
176
637
0
..
41,8
0,0
..
4
0,3
2005/6
152
624
0
..
43,9
0,0
..
14
1,0
2006/7
170
637
0
14
47,8
0,0
1,1
9
0,7
2007/8
163
565
..
27
43,8
2,1
42
3,3
2004/5
11
44
0
..
42,3
0,0
2005/6
15
48
0
..
46,2
0,0
..
2006/7
15
63
0
9
52,9
0,0
7,6
2007/8
0
0
0
2004/5
20
63
0
..
35,4
0,0
..
2005/6
19
89
0
..
48,9
0,0
..
2006/7
22
91
0
33
52,9
0,0
19,2
2007/8
42
73
..
95
22,3
2004/5
12
23
0
..
33,3
0,0
2005/6
6
19
0
..
32,8
0,0
..
2006/7
9
24
0
17
36,9
0,0
26,2
2007/8
0
0
0
0
0
0
..
0
0
29,1 ..
- 132 Öcsöd
Örményes
2004/5
41
153
341
..
44,9
100,0
..
2005/6
35
173
318
..
54,4
100,0
..
2006/7
35
161
302
0
53,3
100,0
0,0
2007/8
38
85
..
3
29,1
2004/5
0
26
0
..
28,6
0,0
..
2005/6
0
24
0
..
28,2
0,0
..
2006/7
0
24
0
1
31,6
0,0
1,3
2007/8
0
0
0
0
0
1,0
- 133 -
Terület
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
A bejárók aránya (%)
Puszta-
2004/5
13
27
0
..
23,9
0,0
..
monostor
2005/6
20
25
0
..
21,6
0,0
..
2006/7
19
27
0
2
23,1
0,0
1,7
..
2007/8
0
0
0
Rákóczi-
2004/5
37
114
0
0
..
31,2
0,0
falva
2005/6
42
124
0
..
34,1
0,0
..
2006/7
24
112
0
18
34,3
0,0
5,5
2007/8
49
134
..
24
40,6
2004/5
24
42
0
..
20,3
0,0
..
újfalu
2005/6
27
41
0
..
20,4
0,0
..
2006/7
19
32
0
2
16,9
0,0
1,1
2007/8
12
33
..
1
20,2
2004/5
36
175
0
..
52,7
0,0
2005/6
41
156
0
..
47,9
0,0
..
2006/7
32
141
0
3
45,9
0,0
1,0
2007/8
39
132
..
3
43,0
2004/5
13
44
0
..
25,4
0,0
2005/6
15
0
0
..
0,0
0,0
..
2006/7
16
52
0
109
28,0
0,0
58,6
2007/8
19
55
..
110
30,1
2004/5
11
47
0
..
52,8
0,0
2005/6
12
48
0
..
56,5
0,0
..
2006/7
13
51
0
6
57,3
0,0
6,7
Szászberek
Szelevény
7,3
0,6 ..
1,0 ..
60,1 ..
2007/8
0
0
0
2004/5
779
3754
0
..
50,6
0,0
..
1
0,0
2005/6
707
3605
0
11
..
51,6
0,0
..
9
0,1
2006/7
714
3462
0
8
552
51,7
0,0
8,2
14
0,2
2007/8
736
3331
..
0
428
52,0
2004/5
45
149
346
..
43,1
100
2005/6
54
134
349
..
38,4
100
..
2006/7
42
160
358
44,7
100
0,0
2007/8
55
40
348
0
11,5
100
0,0
2004/5
57
85
389
..
21,9
100,0
..
2005/6
76
130
418
..
31,1
100,0
..
2006/7
53
135
369
7
32,3
88,3
1,7
2007/8
38
77
..
5
19,7
2004/5
27
20
0
..
16,1
0,0
..
2005/6
18
21
0
..
17,8
0,0
..
2006/7
12
17
0
14,9
0,0
0,0
2007/8
0
0
0
Tisza-
2004/5
164
209
0
..
14,9
0,0
..
67
4,8
földvár
2005/6
159
262
0
..
19,0
0,0
..
68
4,9
2006/7
127
261
0
68
19,8
0,0
5,2
76
5,8
2007/8
138
259
..
54
20,0
4,2
70
5,4
2004/5
142
775
0
..
59,1
0,0
2005/6
105
606
0
..
54,5
0,0
..
2006/7
130
555
0
175
53,2
0,0
16,8
2007/8
220
793
..
269
43,1
Szolnok
Tiszabő
Tiszabura
Tiszaderzs
Tiszafüred
0
1.3.4./4. Ált. isk. diáko.-ban lakók aránya (%)
0
Rákóczi-
Szajol
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
0
0
6,7 ..
1,3
0
..
14,6
- 134 Tisza-
2004/5
15
22
0
..
23,9
0,0
..
gyenda
2005/6
11
21
0
..
24,4
0,0
..
2006/7
10
24
0
1
27,6
0,0
1,1
2007/8
0
0
0
2004/5
9
7
0
..
7,5
0,0
..
2005/6
12
0
0
..
0,0
0,0
..
2006/7
9
0
0
3
0,0
0,0
3,4
2007/8
0
0
0
Tiszaigar
0
0
0
0
- 135 -
1.3.4./5.
Terület Tiszainoka
Tiszajenő
Tiszakürt
Tiszaőrs
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
A bejárók aránya (%)
2004/5
0
0
0
..
..
2005/6
0
0
0
..
..
2006/7
0
0
0
2007/8
0
0
0
2004/5
12
59
0
0
..
40,1
0,0
..
2005/6
16
51
0
..
36,4
0,0
..
2006/7
13
52
0
9
39,1
0,0
2007/8
14
55
..
15
2004/5
26
92
0
..
50,5
0,0
2005/6
17
87
0
..
49,7
0,0
..
2006/7
19
53
0
21
29,3
0,0
11,6
2007/8
52
133
..
38
32,8
2004/5
11
74
0
..
64,3
0,0
2005/6
16
64
0
..
62,7
0,0
..
2006/7
15
56
0
57,7
0,0
0,0
6,8 10,8 ..
9,4 ..
2007/8
0
0
0
Tisza-
2004/5
20
40
159
..
25,2
100,0
..
püspöki
2005/6
24
39
159
..
24,5
100,0
..
2006/7
24
68
164
0
41,5
100,0
0,0
2007/8
27
45
..
0
28,5
2004/5
39
79
0
..
53,0
0,0
2005/6
21
81
0
..
54,0
0,0
..
2006/7
22
78
0
10
52,0
0,0
6,7
2007/8
0
0
0
2004/5
13
68
0
..
68,7
0,0
..
2005/6
13
54
0
..
60,0
0,0
..
2006/7
9
59
0
7
68,6
0,0
8,1
2007/8
0
0
0
2004/5
26
62
0
..
34,4
0,0
..
2005/6
16
57
0
..
33,1
0,0
..
2006/7
13
51
0
19
32,3
0,0
12,0
Tiszaroff
Tiszasas
Tiszasüly
0
0
0
0
0,0 ..
0
0
2007/8
0
0
0
Tiszaszent-
2004/5
15
120
0
..
48,8
0,0
..
imre
2005/6
17
98
0
..
42,4
0,0
..
2006/7
21
98
0
17
43,9
0,0
7,6
2007/8
0
0
0
2004/5
0
0
0
..
2005/6
15
64
0
..
47,1
0,0
..
2006/7
17
60
0
0
42,6
0,0
..
2007/8
0
0
0
2004/5
17
45
0
..
29,8
0,0
..
2005/6
14
37
0
..
27,8
0,0
..
2006/7
23
39
0
1
29,8
0,0
0,8
2007/8
25
30
..
6
20,3
Tisza-
2004/5
12
46
0
..
37,1
0,0
várkony
2005/6
16
58
0
..
41,1
0,0
..
2006/7
13
46
0
27
33,8
0,0
19,9
Tiszaszőlős
Tiszatenyő
0
0
0
0
0
0
0
4,1 ..
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
Ált. isk. diákotthonban lakók aránya (%)
- 136 2007/8
15
49
..
26
38,6
Tomaj-
2004/5
11
16
0
..
16,5
0,0
monostora
2005/6
11
21
0
..
22,8
0,0
..
2006/7
8
23
0
21
25,3
0,0
23,1
..
24,3
0,0
..
Tószeg
0
20,5 ..
2007/8
0
0
0
2004/5
42
82
0
0
2005/6
38
87
0
..
27,7
0,0
..
2006/7
36
106
0
13
34,1
0,0
4,2
2007/8
38
155
..
20
46,3
6,0
- 137 -
Terület
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
A bejárók aránya (%)
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
1.3.4/6. Ált. isk. diákotthonban lakók aránya (%)
..
19
0,8
Törökszent- 2004/5
238
792
miklós
2005/6
245
875
2006/7
247
775
2007/8
257
778
..
172
2004/5
98
220
335
..
24,9
2005/6
102
235
315
..
28,2
2006/7
85
257
280
4
33,5
2007/8
115
289
..
19
34,445769
2004/5
55
249
0
..
43,7
0,0
..
2005/6
57
239
0
..
42,6
0,0
..
2006/7
67
222
0
0
42,2
0,0
0,0
2007/8
59
177
..
1
35,7
2004/5
4
19
0
..
82,6
0,0
..
2005/6
7
22
0
..
100,0
0,0
..
2006/7
3
22
0
91,7
0,0
0,0
2007/8
0
0
0
Zagyva-
2004/5
46
60
279
..
21,5
100,0
..
rékas
2005/6
38
60
281
..
21,4
100,0
..
2006/7
39
93
276
2
33,7
100,0
0,7
Túrkeve
Újszász
Vezseny
0
..
34,3
0
..
39,3
0,0
..
20
0,9
662
204
35,9
30,6
9,4
26
1,2
8,2
23
1,1
37,9
..
14
1,6
37,8
..
0
0,0
36,5
0,5
0
0,0
0
0
0
0,0
0,2
0
2007/8
25
87
..
6
33,3
JNSZ
2004/5
4402
14024
2990
18
..
36,0
7,7
..
227
0,6
Megye
2005/6
4278
13658
3422
31
..
36,5
9,1
..
235
0,6
össz.
2006/7
4285
13634
4308
22
2406
36,9
11,7
6,5
257
0,7
2007/8
4252
12753
..
12
2642
7,5
255
0,7
Városok
2004/5
2954
10335
1027
18
..
38,0
3,8
..
227
0,8
összesen
2005/6
2819
9900
970
31
..
38,4
3,8
..
235
0,9
2006/7
2908
9705
1648
22
1793
38,2
6,5
7,1
257
1,0
2007/8
2958
9627
..
12
1758
7,0
255
1,0
Községek
2004/5
1448
3689
1963
0
..
31,3
16,6
..
0
0,0
összesen
2005/6
1459
3758
2452
0
..
32,3
21,1
..
2006/7
1377
3929
2660
0
613
34,2
23,1
2007/8
1294
3126
..
0
884
2004/5
913
2319
414
18
..
29,6
2005/6
931
2265
639
20
..
29,8
2006/7
973
2371
930
14
528
2007/8
963
2300
..
12
639
2004/5
581
1636
588
0
2005/6
572
1547
564
2006/7
532
1587
2007/8
515
1492
2004/5
289
2005/6
275
2006/7
272
Jászság
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
2,3
0
0,0
5,3
0
0,0
8,8
0
0,0
5,3
..
0
0,0
8,4
..
0
0,0
31,3
12,3
7,0
0
0,0
8,5
0
0,0
..
33,1
11,9
..
93
1,9
0
..
32,3
11,8
..
98
2,0
605
0
163
34,6
13,2
3,6
91
2,0
..
0
179
4,0
120
2,7
888
335
0
..
34,6
13,1
..
18
0,7
884
315
0
..
36,0
12,8
..
14
0,6
911
280
0
32
40,1
12,3
1,4
9
0,4
2007/8
278
854
..
0
46
2,2
42
2,0
Kunszent-
2004/5
436
1097
406
0
..
29,7
11,0
..
67
1,8
mártoni kt.
2005/6
414
1204
473
0
..
33,9
13,3
..
68
1,9
- 138 2006/7
390
1193
369
0
171
2007/8
402
1097
..
0
232
2004/5
779
3754
0
0
..
50,6
2005/6
707
3605
0
11
..
51,6
2006/7
714
3462
0
8
552
51,7
2007/8
736
3331
..
0
428
Szolnok
2004/5
398
1343
279
0
..
35,8
környéke
2005/6
414
1223
442
0
..
33,6
2006/7
398
1185
430
0
322
34,2
12,4
2007/8
395
1157
..
0
366
Szolnok
34,7
10,7
5,0
76
2,2
6,9
70
2,1
0,0
..
1
0,0
0,0
..
9
0,1
0,0
8,2
14
0,2
6,7
0
0,0
7,4
..
0
0,0
12,1
..
0
0,0
9,3
0
0,0
10,9
0
0,0
- 139 -
Terület
Az ált. isk. első évfolyamosok Tanév száma *
A napközis tanulók száma **
Nemzetiségi, etnikai okt.ban tanulók sz. (ált. isk.)
Ált. isk. A Nemz., etn. felnőttokt.A napközisek okt.-ban ban tanulók bejárók aránya tanulók sz. száma*** (%) aránya (%)
A bejárók aránya (%)
Ált. isk. diákotthonban lakók sz.#
1.3.4./7. Ált. isk. diákotthonban lakók aránya (%)
Törökszent- 2004/5
500
1472
475
0
..
31,8
10,3
..
19
0,4
miklósi kt.
2005/6
508
1493
480
0
..
33,8
10,9
..
20
0,5
2006/7
500
1445
1160
0
279
33,7
27,0
6,5
26
0,6
2007/8
538
1283
..
0
351
8,3
23
0,5
Tiszafüredi
2004/5
506
1515
493
0
..
36,3
11,8
..
29
0,7
kt.
2005/6
457
1437
509
0
..
35,9
12,7
..
26
0,6
2006/7
506
1480
534
0
359
32,3
11,7
7,8
41
0,9
2007/8
425
1239
..
0
401
Megjegyzések: * nappali oktatás, gyp. előkészítősök is **nappali oktatás, iskolaotthonosok is ***ép értelműek, .. nincs adat,*** részben közvetlen adatgyűjtéssel # 2007/8-ban részben közvetlen adatgyűjtés
- 140 A középiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1. 1.3.5./1. táblázat
2004/5
1
4
0,0
0,0
2005/6
1
3
0,0
0,0
2006/7
1
3
8
0,0
0,0
0,0
2007/8
0
2004/5
1
2
406
569
975
219
327
37
28
76
406,0
284,5
41,6
26,4
34,8
12,8
2,05
53,9
57,5
2005/6
1
2
444
458
902
251
261
34
28
76
444,0
229,0
49,2
26,5
32,2
11,9
2,24
56,5
57,0
2006/7
1
2
436
470
906
243
271
35
33
83
436,0
235,0
48,1
25,9
27,5
10,9
2,37
55,7
57,7
A lányok sz. a gimn.okban**
Egy fel. ell. helyre jutó szakk.t.
Egy oszt.ra jutó középisk.
Egy Egy oszt. ped.-ra teremre jutó jutó középk.isk. isk.
Egy k.i.oszt.ra jutó ped.
Fegyvernek
A k.isk. tanulók sz. ö.*
Egy fel. ell. helyre jutó gimn.t.
A lányok ar.-a (%) a szakk.ban
Tanév
A szakk. tanulók sz. *
A főállású ped.-ok sz. a k. isk.-ban
A lányok ar.-a (%) a gimn.ban
Terület
A gimn. tanulók sz. *
A lányok sz. a szakk.ban**
Az oszt.Az ok sz. oszt.tera mek sz. a k.isk.k.isk.ban ** ban
A gimn. fel.-ell. helyek sz.
Jászapáti
A szakk. fel.ell. helyek sz.
A gimn. tan.-k ar.-a (%) a k. isk.k között
2007/8
1
2
473
485
958
278
287
37
50
88
473,0
242,5
49,4
25,9
19,2
10,9
2,38
58,8
59,2
Jászárok-
2004/5
1
1
140
109
249
90
81
9
9
21
140,0
109,0
56,2
27,7
27,7
11,9
2,33
64,3
74,3
szállás
2005/6
1
1
137
102
239
94
70
8
9
21
137,0
102,0
57,3
29,9
26,6
11,4
2,63
68,6
68,6
2006/7
1
1
133
88
221
91
62
8
8
19
133,0
88,0
60,2
27,6
27,6
11,6
2,38
68,4
70,5
2007/8
1
1
129
86
215
88
56
8
12
19
129,0
86,0
60,0
26,9
17,9
11,3
2,38
68,2
65,1
2004/5
2
2
889
778
1667
581
175
56
45
106
444,5
389,0
53,3
29,8
37,0
15,7
1,89
65,4
22,5
2005/6
2
3
919
936
1855
611
275
66
55
115
459,5
312,0
49,5
28,1
33,7
16,1
1,74
66,5
29,4
2006/7
2
3
917
1039
1956
610
344
69
49
114
458,5
346,3
46,9
28,3
39,9
17,2
1,65
66,5
33,1
2007/8
2
3
927
1093
2020
622
453
76
71
119
463,5
364,3
45,9
26,6
28,5
17,0
1,57
67,1
41,4
Jászfény-
2004/5
1
1
4
0,0
0,0
szaru
2005/6
1
5
0,0
0,0
2006/7
1
3
0,0
0,0
2007/8
0
2004/5
1
3
0,0
0,0
2005/6
1
4
1
0,0
0,0
0,0
2006/7
1
3
8
0,0
0,0
0,0
2007/8
0
2004/5
2
3
451
475
926
244
285
41
28
75
225,5
158,3
48,7
22,6
33,1
12,3
1,83
54,1
60,0
2005/6
2
4
462
496
958
254
283
45
32
72
231,0
124,0
48,2
21,3
29,9
13,3
1,60
55,0
57,1
2006/7
2
4
476
531
1007
269
300
48
32
73
238,0
132,8
47,3
21,0
31,5
13,8
1,52
56,5
56,5
2007/8
2
3
473
436
909
273
341
52
53
76
236,5
145,3
52,0
17,5
17,2
12,0
1,46
57,7
78,2
Jászberény
Jászladány
Karcag
6
0,0 0,0
- 141 Kenderes
2004/5
1
2
38
157
195
12
89
8
8
9
38,0
78,5
19,5
24,4
24,4
21,7
1,13
31,6
56,7
2005/6
1
1
64
155
219
24
83
8
8
9
64,0
155,0
29,2
27,4
27,4
24,3
1,13
37,5
53,5
2006/7
1
1
55
175
230
25
87
9
9
9
55,0
175,0
23,9
25,6
25,6
25,6
1,00
45,5
49,7
2007/8
1
1
63
174
237
32
89
9
9
9
63,0
174,0
26,6
26,3
26,3
26,3
1,00
50,8
51,1
A szakk. fel.ell. helyek sz.
A gimn. tanulók sz. *
A szakk. tanulók sz. *
A k.isk. tanulók sz. ö.*
A Az Az A lányok lányok oszt.-ok oszt.tersz. a sz. a sz. a mek sz. gimn.- szakk.- k.isk.- a k.isk.okban** ban** ban** ban
A főállású ped.-ok sz. a k. isk.-ban
Egy fel. ell. helyre jutó gimn.t.
Egy fel. ell. helyre jutó szakk.t.
A gimn. tan.-k ar.-a (%) a k. isk.-k között
Egy oszt.ra jutó középisk.
Egy oszt. teremre jutó k.isk.
Egy ped.-ra jutó középisk.
1.3.5./2. A lányok A lányok Egy ar.-a ar.-a k.i.oszt.(%) a (%) a ra jutó gimn.szakk.ped. ban ban
Terület
Tanév
A gimn. fel.-ell. helyek sz.
Kisújszállás
2004/5
1
2
256
544
800
174
296
27
27
63
256,0
272,0
32,0
29,6
29,6
12,7
2,33
68,0
54,4
2005/6
1
2
296
524
820
204
289
29
27
65
296,0
262,0
36,1
28,3
30,4
12,6
2,24
68,9
55,2
2006/7
1
2
356
463
819
245
231
28
26
65
356,0
231,5
43,5
29,3
31,5
12,6
2,32
68,8
49,9
2007/8
1
2
360
437
797
254
270
31
36
61
360,0
218,5
45,2
25,7
22,1
13,1
1,97
70,6
61,8
2004/5
1
1
177
151
328
104
22
12
12
24
177,0
151,0
54,0
27,3
27,3
13,7
2,00
58,8
14,6
2005/6
1
1
203
166
369
126
22
15
15
29
203,0
166,0
55,0
24,6
24,6
12,7
1,93
62,1
13,3
2006/7
1
1
192
152
344
126
21
14
15
31
192,0
152,0
55,8
24,6
22,9
11,1
2,21
65,6
13,8
2007/8
1
1
162
174
336
126
40
15
18
26
162,0
174,0
48,2
22,4
18,7
12,9
1,73
77,8
23,0
Kunszent-
2004/5
1
1
203
226
429
113
108
16
17
29
203,0
226,0
47,3
26,8
25,2
14,8
1,81
55,7
47,8
márton
2005/6
1
1
195
216
411
103
92
16
17
35
195,0
216,0
47,4
25,7
24,2
11,7
2,19
52,8
42,6
2006/7
1
1
175
145
320
94
59
13
17
34
175,0
145,0
54,7
24,6
18,8
9,4
2,62
53,7
40,7
2007/8
1
1
165
134
299
96
54
12
22
29
165,0
134,0
55,2
24,9
13,6
10,3
2,42
58,2
40,3
2004/5
1
1
202
57
259
112
36
10
7
25
202,0
57,0
78,0
25,9
37,0
10,4
2,50
55,4
63,2
2005/6
1
1
179
80
259
97
39
10
11
24
179,0
80,0
69,1
25,9
23,5
10,8
2,40
54,2
48,8
2006/7
1
1
154
88
242
82
44
9
9
24
154,0
88,0
63,6
26,9
26,9
10,1
2,67
53,2
50,0
2007/8
1
1
163
113
276
87
61
11
11
25
163,0
113,0
59,1
25,1
25,1
11,0
2,27
53,4
54,0
2004/5
3
4
636
568
1204
423
293
53
39
99
212,0
142,0
52,8
22,7
30,9
12,2
1,87
66,5
51,6
2005/6
3
4
701
589
1290
466
284
52
40
103
233,7
147,3
54,3
24,8
32,3
12,5
1,98
66,5
48,2
2006/7
3
4
740
574
1314
483
257
52
39
114
246,7
143,5
56,3
25,3
33,7
11,5
2,19
65,3
44,8
2007/8
2
3
718
531
1249
474
254
48
59
99
359,0
177,0
57,5
26,0
21,2
12,6
2,06
66,0
47,8
2004/5
9
12
2311
4262
6573
1436
1869
231
195
571
256,8
355,2
35,2
28,5
33,7
11,5
2,47
62,1
43,9
2005/6
9
12
2325
4106
6431
1431
1800
219
196
550
258,3
342,2
36,2
29,4
32,8
11,7
2,51
61,5
43,8
2006/7
9
12
2371
3985
6356
1455
1668
219
196
587
263,4
332,1
37,3
29,0
32,4
10,8
2,68
61,4
41,9
2007/8
9
24
2325
3688
6013
1727
3283
344
373
579
258,3
153,7
38,7
17,5
16,1
10,4
1,68
74,3
89,0
2004/5
2
1
324
193
517
216
162
19
19
42
162,0
193,0
62,7
27,2
27,2
12,3
2,21
66,7
83,9
2005/6
2
1
306
232
538
214
184
19
19
41
153,0
232,0
56,9
28,3
28,3
13,1
2,16
69,9
79,3
2006/7
2
1
286
263
549
196
202
19
19
45
143,0
263,0
52,1
28,9
28,9
12,2
2,37
68,5
76,8
2007/8
1
1
275
299
574
170
227
19
25
40
275,0
299,0
47,9
30,2
23,0
14,4
2,11
61,8
75,9
Kunhegyes
Martfű
Mezőtúr
Szolnok
Tiszaföldvár
- 142 Tiszafüred
2004/5
1
2
437
338
775
255
194
32
17
75
437,0
169,0
56,4
24,2
45,6
10,3
2,34
58,4
57,4
2005/6
1
2
435
334
769
253
184
32
18
76
435,0
167,0
56,6
24,0
42,7
10,1
2,38
58,2
55,1
2006/7
1
2
413
335
748
244
180
31
19
72
413,0
167,5
55,2
24,1
39,4
10,4
2,32
59,1
53,7
2007/8
1
2
427
387
814
264
231
35
28
109
427,0
193,5
52,5
23,3
29,1
7,5
3,11
61,8
59,7
Török-
2004/5
1
3
411
780
1191
248
373
48
35
88
411,0
260,0
34,5
24,8
34,0
13,5
1,83
60,3
47,8
szentmiklós
2005/6
1
3
466
810
1276
281
418
50
35
89
466,0
270,0
36,5
25,5
36,5
14,3
1,78
60,3
51,6
2006/7
1
3
490
747
1237
306
383
49
32
89
490,0
249,0
39,6
25,2
38,7
13,9
1,82
62,4
51,3
2007/8
1
2
495
754
1249
305
429
52,5
52
89
495,0
377,0
39,6
23,8
24,0
14,0
1,70
61,6
56,9
Egy oszt.ra jutó középisk.
Egy oszt. teremre jutó k.isk.
Egy ped.-ra jutó középisk.
Egy k.i.oszt.ra jutó ped.
1.3.5./3. A szakk. fel.ell. helyek sz.
A gimn. tan.-k sz. *
A k.isk. tan.-k sz. össz.*
A Az Az A lányok lányok oszt.-ok oszt.tersz. a sz. a sz. a mek sz. gimn.- szakk.- k.isk.- a k.isk.okban** ban** ban** ban
A főállású ped.-ok sz. a k. isk.-ban
Egy fel. ell. helyre jutó gimn.t.
Egy fel. ell. helyre jutó szakk.t.
A lányok A lányok ar.-a ar.-a (%) a (%) a gimn.szakk.ban ban
Terület
Tanév
A gimn. fel.-ell. helyek sz.
Túrkeve
2004/5
1
1
87
483
570
63
96
31
8
35
87,0
483,0
15,3
18,4
71,3
16,3
1,13
72,4
19,9
2005/6
1
1
85
422
507
57
86
28
8
35
85,0
422,0
16,8
18,1
63,4
14,5
1,25
67,1
20,4
2006/7
1
1
67
415
482
46
93
26
8
32
67,0
415,0
13,9
18,5
60,3
15,1
1,23
68,7
22,4
2007/8
1
1
68
423
491
43
100
27
20
31
68,0
423,0
13,8
18,2
24,6
15,8
1,15
63,2
23,6
2004/5
1
1
114
405
519
77
171
23
13
42
114,0
405,0
22,0
22,6
39,9
12,4
1,83
67,5
42,2
2005/6
1
1
118
393
511
75
170
24
12
43
118,0
393,0
23,1
21,3
42,6
11,9
1,79
63,6
43,3
2006/7
1
1
104
415
519
65
161
24
26
45
104,0
415,0
20,0
21,6
20,0
11,5
1,88
62,5
38,8
2007/8
1
1
104
441
545
66
184
23
29
38
104,0
441,0
19,1
23,7
18,8
14,3
1,65
63,5
41,7
JNSZ Megye
2004/5
32
40
7082
10095
17177
4367
4577
653
518
1380
221,3
252,4
41,2
26,3
33,2
12,4
2,11
61,7
45,3
össz.
2005/6
32
40
7335
10019
17354
4541
4540
655
542
1384
229,2
250,5
42,3
26,5
32,0
12,5
2,11
61,9
45,3
2006/7
32
40
7365
9885
17250
4580
4363
653
546
1458
230,2
247,1
42,7
26,4
31,6
11,8
2,23
62,2
44,1
2007/8
27
49
7327
9655
16982
4905
6359
799,5
868
1398
271,4
197,0
43,1
21,2
19,6
12,1
1,75
66,9
65,9
Ország
2004/5
743
909
193366
245302
438668
113312 116518
16051
14905
38572
260,3
269,9
44,1
27,3
29,4
11,4
2,40
58,6
47,5
összesen
2005/6
761
931
197217
244001
441218
115569 117120
16127
15334
39084
259,2
262,1
44,7
27,4
28,8
11,3
2,42
58,6
48,0
2006/7
807
956
200292
243096
443388
..
..
..
248,2
254,3
45,2
..
..
..
..
..
..
Újszász
A szakk. tan.-k sz. *
A gimn. tan.-k ar.-a (%) a k. isk.-k között
..
..
2007/8
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
..
JNSZM
2004/5
30
40
7082
10095
17177
4367
4577
653
511
1380
236,1
252,4
41,2
26,3
33,6
12,4
2,11
61,7
45,3
városok
2005/6
30
40
7335
10019
17354
4541
4540
655
535
1383
244,5
250,5
42,3
26,5
32,4
12,5
2,11
61,9
45,3
össz.
2006/7
30
40
7365
9885
17250
4580
4363
653
540
1442
245,5
247,1
42,7
26,4
31,9
12,0
2,21
62,2
44,1
2007/8
27
49
7327
9655
16982
4905
6359
799,5
868
1398
271,4
197,0
43,1
21,2
19,6
12,1
1,75
66,9
65,9
JNSZM
2004/5
2
0
0
0
0
0
0
0
7
0
0,0
0,0
községek
2005/6
2
0
0
0
0
0
0
0
7
1
0,0
0,0
0,0
össz.
2006/7
2
0
0
0
0
0
0
0
6
16
0,0
0,0
0,0
- 143 Jászság
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
2007/8
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2004/5
6
6
1435
1456
2891
890
583
102
89
203
239,2
242,7
49,6
28,3
32,5
14,2
1,99
62,0
40,0
2005/6
6
6
1500
1496
2996
956
606
108
101
213
250,0
249,3
50,1
27,7
29,7
14,1
1,97
63,7
40,5
2006/7
6
6
1486
1597
3083
944
677
112
96
230
247,7
266,2
48,2
27,5
32,1
13,4
2,05
63,5
42,4
2007/8
4
6
1529
1664
3193
988
796
121
133
226
382,3
277,3
47,9
26,4
24,0
14,1
1,87
64,6
47,8
2004/5
4
7
745
1176
1921
430
670
76
63
147
186,3
168,0
38,8
25,3
30,5
13,1
1,93
57,7
57,0
2005/6
4
7
822
1175
1997
482
655
82
67
146
205,5
167,9
41,2
24,4
29,8
13,7
1,78
58,6
55,7
2006/7
4
7
887
1169
2056
539
618
85
67
147
221,8
167,0
43,1
24,2
30,7
14,0
1,73
60,8
52,9
2007/8
4
6
896
1047
1943
559
700
92
98
146
224,0
174,5
46,1
21,1
19,8
13,3
1,59
62,4
66,9
2004/5
4
5
723
1051
1774
486
389
84
47
134
180,8
210,2
40,8
21,1
37,7
13,2
1,60
67,2
37,0
2005/6
4
5
786
1011
1797
523
370
80
48
138
196,5
202,2
43,7
22,5
37,4
13,0
1,73
66,5
36,6
2006/7
4
5
807
989
1796
529
350
78
47
146
201,8
197,8
44,9
23,0
38,2
12,3
1,87
65,6
35,4
2007/8
3
4
786
954
1740
517
354
75
79
130
262,0
238,5
45,2
23,2
22,0
13,4
1,73
65,8
37,1
A szakk. fel.ell. helyek sz.
A gimn. tanulók sz. *
A szakk. tanulók sz. *
A k.isk. tanulók sz. össz.*
A Az Az A lányok lányok oszt.-ok oszt.tersz. a sz. a sz. a mek sz. gimn.- szakk.- k.isk.- a k.isk.okban** ban** ban ban
A főállású ped.-ok sz. a k. isk.-ban
Egy fel. ell. helyre jutó gimn.t.
Egy fel. ell. helyre jutó szakk.t.
A gimn. tan.-k ar.-a (%) a k. isk.-k között
Egy oszt.ra jutó középisk.
Egy oszt. teremre jutó k.isk.
Egy ped.-ra jutó középisk.
1.3.5./4. A lányok A lányok Egy ar.-a ar.-a k.i.oszt.(%) a (%) a ra jutó gimn.szakk.ped. ban ban
Terület
Tanév
A gimn. fel.-ell. helyek sz.
Kunszt.
2004/5
3
2
527
419
946
329
270
35
36
71
175,7
209,5
55,7
27,0
26,3
13,3
2,03
62,4
64,4
mártoni kt.
2005/6
3
2
501
448
949
317
276
35
36
76
167,0
224,0
52,8
27,1
26,4
12,5
2,17
63,3
61,6
2006/7
3
2
461
408
869
290
261
32
36
79
153,7
204,0
53,0
27,2
24,1
11,0
2,47
62,9
64,0
2007/8
2
2
440
433
873
266
281
31
47
69
220,0
216,5
50,4
28,2
18,6
12,7
2,23
60,5
64,9
2004/5
9
12
2311
4262
6573
1436
1869
231
195
571
256,8
355,2
35,2
28,5
33,7
11,5
2,47
62,1
43,9
2005/6
9
12
2325
4106
6431
1431
1800
219
196
550
258,3
342,2
36,2
29,4
32,8
11,7
2,51
61,5
43,8
2006/7
9
12
2371
3985
6356
1455
1668
219
196
587
263,4
332,1
37,3
29,0
32,4
10,8
2,68
61,4
41,9
Szolnok
2007/8
9
24
2325
3688
6013
1727
3283
344
373
579
258,3
153,7
38,7
17,5
16,1
10,4
1,68
74,3
89,0
Szolnok
2004/5
2
2
316
462
778
189
207
33
20
67
158,0
231,0
40,6
23,6
38,9
11,6
2,03
59,8
44,8
környéke
2005/6
2
2
297
473
770
172
209
34
23
67
148,5
236,5
38,6
22,6
33,5
11,5
1,97
57,9
44,2
2006/7
2
2
258
503
761
147
205
33
35
69
129,0
251,5
33,9
23,1
21,7
11,0
2,09
57,0
40,8
2007/8
2
2
267
554
821
153
245
34
40
63
133,5
277,0
32,5
24,1
20,5
13,0
1,85
57,3
44,2
Törökszt.
2004/5
2
3
411
780
1191
248
373
48
39
88
205,5
260,0
34,5
24,8
30,5
13,5
1,83
60,3
47,8
miklósi kt.
2005/6
2
3
466
810
1276
281
418
50
38
89
233,0
270,0
36,5
25,5
33,6
14,3
1,78
60,3
51,6
2006/7
2
3
490
747
1237
306
383
49
35
97
245,0
249,0
39,6
25,2
35,3
12,8
1,98
62,4
51,3
2007/8
1
2
495
754
1249
305
429
52,5
52
89
495,0
377,0
39,6
23,8
24,0
14,0
1,70
61,6
56,9
Tiszafüredi
2004/5
2
3
614
489
1103
359
216
44
29
99
307,0
163,0
55,7
25,1
38,0
11,1
2,25
58,5
44,2
kt.
2005/6
2
3
638
500
1138
379
206
47
33
105
319,0
166,7
56,1
24,2
34,5
10,8
2,23
59,4
41,2
- 144 2006/7
2
3
605
487
1092
370
201
45
34
103
302,5
162,3
55,4
24,3
32,1
10,6
2,29
61,2
41,3
2007/8
2
3
589
561
1150
390
271
50
46
96
294,5
187,0
51,2
23,0
25,0
12,0
1,92
66,2
48,3
* nappali tagozat ** 2007-től nappali és felnőttoktatás együtt
- 145 A középiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. 1.3.6./1. táblázat
Kilencedik évf.-os k. isk. tan.-k sz. *
Érettégi vizsgát tett személyek sz. **
Középisk. feln. okt.ban tanulók sz.
Középisk. feln. okt.-ban érettségi vi.-t tettek sz.
Terület
Tanév
Fegyvernek
2004/5
69
2005/6
65
15
2006/7
43
16
Jászárokszállás
Jászberény
Jászfényszaru
A kollégisták aránya (%)***
A bejárók aránya (%)***
2004/5
193
168
47
101
572
10,4
58,7
2005/6
183
147
89
11
88
459
9,8
50,9
2006/7
222
142
85
13
78
439
8,6
48,5
2007/8
..
158
7
..
49
233
5,1
24,3
2004/5
66
79
135
0,0
54,2
2005/6
61
71
116
0,0
48,5
2006/7
54
61
97
0,0
43,9
2007/8
..
46
83
0,0
38,6
2004/5
383
308
175
27
97
742
5,8
44,5
2005/6
464
406
127
39
103
803
5,6
43,3
2006/7
447
346
110
32
112
878
5,7
44,9
2007/8
..
345
116
..
79
923
3,9
45,7
2004/5
115
32
2005/6
117
2006/7
84
25
2004/5
47
30
2005/6
76
2006/7
66
10
..
2007/8 Jászladány
Naponta bejáró k. isk. tanulók sz. ***
..
2007/8 Jászapáti
Kollégiumban lakó k. isk. tanulók sz. ***
..
2007/8 2004/5
224
168
223
28
179
166
19,3
17,9
2005/6
229
236
257
38
178
175
18,6
18,3
2006/7
244
163
186
59
142
184
14,1
18,3
2007/8
..
232
154
..
213
160
23,4
17,6
2004/5
38
43
52
104
26,7
53,3
2005/6
68
38
56
127
25,6
58,0
2006/7
64
39
69
128
30,0
55,7
2007/8
..
46
76
161
32,1
67,9
2004/5
200
197
125
145
387
18,1
48,4
2005/6
184
146
125
40
128
395
15,6
48,2
2006/7
202
157
90
42
94
378
11,5
46,2
2007/8
..
190
94
..
80
384
10,0
48,2
2004/5
84
69
71
6
34
147
10,4
44,8
2005/6
86
59
67
18
24
174
6,5
47,2
2006/7
61
71
67
20
19
162
5,5
47,1
2007/8
..
95
35
..
12
136
3,6
40,5
Kunszentmárton 2004/5
92
89
51
250
0,0
58,3
2005/6
70
79
34
225
0,0
54,7
2006/7
61
86
29
161
0,0
50,3
2007/8
..
100
68
0,0
22,7
2004/5
102
41
61
2005/6
73
45
2006/7
64
60
Karcag
Kenderes
Kisújszállás
Kunhegyes
Martfű
..
28
42
124
16,2
47,9
46
6
47
129
18,1
49,8
38
28
44
137
18,2
56,6
- 146 Mezőtúr
2007/8
..
51
18
..
39
161
14,1
58,3
2004/5
291
212
59
26
373
125
31,0
10,4
2005/6
310
222
82
399
146
30,9
11,3
2006/7
312
224
88
12
383
169
29,1
12,9
2007/8
..
207
..
348
163
27,9
13,1
Kilencedik évf.-os k. isk. tan.-k sz. *
Érettégi vizsgát tett személyek sz. *
Középisk. feln. okt.ban tanulók sz.
Középisk. feln. okt.-ban érettségi vi.-t tettek sz.
1.3.6./2. KollégiumNaponta A kollégisA ban lakó k. bejáró k. ták bejárók isk. tanulók isk. tanulók aránya aránya sz. *** sz. *** (%)*** (%)***
Terület
Tanév
Szolnok
2004/5
1376
1238
1391
127
733
2715
11,2
41,3
2005/6
1360
1304
1241
206
804
2632
12,5
40,9
2006/7
1391
1287
1237
150
730
2416
11,5
38,0
2007/8
..
1392
2847
..
550
1992
9,1
33,1
2004/5
129
89
84
31
71
292
13,7
56,5
2005/6
123
89
95
12
73
303
13,6
56,3
2006/7
144
135
101
18
72
306
13,1
55,7
..
57
227
9,9
39,5
22
24
334
3,1
43,1
22
323
2,9
42,0
Tiszaföldvár
Tiszafüred
Törökszentmiklós
Túrkeve
Újszász
JNSZ Megye össz.
Városok össz.
Községek össz.
Jászság
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
2007/8
..
96
2004/5
135
147
65
2005/6
182
140
62
2006/7
174
138
81
16
24
324
3,2
43,3
2007/8
..
144
46
..
26
365
3,2
44,8
2004/5
274
173
79
20
182
407
15,3
34,2
2005/6
345
170
70
18
193
441
15,1
34,6
2006/7
321
183
63
14
189
395
15,3
31,9
2007/8
..
203
41
..
174
336
13,9
26,9
2004/5
110
125
33
167
136
29,3
23,9
2005/6
126
151
34
6
154
116
30,4
22,9
2006/7
98
137
9
16
162
91
33,6
18,9
2007/8
..
159
..
143
48
29,1
9,8
2004/5
113
87
41
384
7,9
74,0
2005/6
119
95
30
337
5,9
65,9
2006/7
144
87
26
358
5,0
69,0
2007/8
..
85
..
35
385
6,4
70,6
2004/5
3810
3233
2695
377
2241
7020
13,0
40,9
2005/6
3983
3398
2587
409
2299
6901
13,2
39,8
2006/7
4003
3316
2377
471
2144
6623
12,4
38,4
2007/8
..
3549
3358
..
1881
5825
11,1
34,3
2004/5
3810
3233
2579
347
2241
7020
13,0
40,9
2005/6
3983
3398
2446
394
2299
6901
13,2
39,8
2006/7
4003
3316
2268
445
2144
6623
12,4
38,4
2007/8
..
3549
..
1881
5825
11,7
36,2
2004/5
0
0
116
30
0
0
2005/6
0
0
141
15
0
0
2006/7
0
0
109
26
0
0
2007/8
..
0
..
0
0
2004/5
642
555
384
89
198
1449
6,8
50,1
2005/6
708
624
409
50
191
1378
6,4
46,0
2006/7
723
549
345
80
190
1414
6,2
45,9
2007/8
..
549
..
128
1239
4,0
38,8
2004/5
462
408
348
28
376
657
19,6
34,2
2005/6
481
420
382
78
362
697
18,1
34,9
2006/7
510
359
276
101
305
690
14,8
33,6
2007/8
..
468
..
369
705
19,0
36,3
2004/5
401
337
26
540
261
30,4
14,7
92
- 147 -
Kunszentmártoni kt.
2005/6
436
373
116
6
553
262
30,8
14,6
2006/7
410
361
97
28
545
260
30,3
14,5
2007/8
..
366
..
491
211
28,2
12,1
2004/5
221
178
135
31
71
542
7,5
57,3
2005/6
193
168
129
12
73
528
7,7
55,6
2006/7
205
221
130
18
72
467
8,3
53,7
2007/8
..
196
..
57
295
6,5
33,8 1.3.6./3.
Kilencedik évf.-os k. isk. tan.-k sz. *
Érettégi vizsgát tett személyek sz. *
Középisk. feln. okt.ban tanulók sz.
Középisk. feln. okt.-ban érettségi vi.-t tettek sz.
KollégiumNaponta A kollégisA ban lakó k. bejáró k. ták bejárók isk. tanulók isk. tanulók aránya aránya sz. *** sz. *** (%)*** (%)***
Terület
Tanév
Szolnok
2004/5
1376
1238
1391
127
733
2715
11,2
41,3
2005/6
1360
1304
1241
206
804
2632
12,5
40,9
2006/7
1391
1287
1237
150
730
2416
11,5
38,0
2007/8
..
1392
..
550
1992
9,1
33,1
2004/5
215
128
61
28
83
508
10,7
65,3
2005/6
192
140
46
6
77
466
10,0
60,5
2006/7
208
147
38
28
70
495
9,2
65,0
2007/8
..
136
..
74
546
9,0
66,5
2004/5
274
173
148
20
182
407
15,3
34,2
2005/6
345
170
135
33
193
441
15,1
34,6
2006/7
321
183
106
30
189
395
15,3
31,9
2007/8
..
203
..
174
336
13,9
26,9
2004/5
219
216
136
28
58
481
5,3
43,6
2005/6
268
199
129
18
46
497
4,0
43,7
2006/7
235
209
148
36
43
486
3,9
44,5
2007/8
..
239
..
38
501
3,3
43,6
Szolnok környéke
Törökszentmiklósi kt.
Tiszafüredi kt.
* nappali tagozat, ** nappali tagozat,2007-től felnőtt is,*** 2007-ről közvetlen adatgyűjtés .. nincs adat
- 148 A szakiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 1.
Terület
1.3.7./1. táblázat Egy Egy A lányok A szakA szakisk. A A lányok A A A közép- Egy fel. ell. oszt.-ra Egy oszt. ped.-ra Egy ar.-a (%) A szakközép- iskolások ar.-a A gimnazisták fel. ell. szakisk. sz. a szakisk. szakisk. A főállású fokú helyre jutó jutó teremre jutó szakisk. a isk.-ok ar.-a (%) az ö. ar.-a (%) az ö. helyek tan.-k szakisk.- oszt.-ok oszt.ter- ped.-ok sz. a iskolások szakszak- jutó szak- szak- oszt.-ra szakisk.- (%) az ö. k.fokú k.fokú iskolás k.fokú isk. Tanév sz.* sz.* ban** sz.** mek sz. szakisk.-ban sz. össz. iskolás iskolás iskolás iskolás jutó ped. ban isk. között között között
Fegyvernek 2004/5
1
103
50
6
6
6
103
103,0
17,2
17,2
17,2
1,00
48,5
0,0
100,0
0,0
2005/6
1
110
55
6
6
9
110
110,0
18,3
18,3
12,2
1,50
50,0
0,0
100,0
0,0
2006/7
1
108
50
6
6
9
108
108,0
18,0
18,0
12,0
1,50
46,3
0,0
100,0
0,0
2007/8
1
116
54
6
6
10
116
116,0
19,3
19,3
11,6
1,67
46,6
0,0
100,0
0,0
2004/5
1
448
168
17
16
37
1423
448,0
26,4
28,0
12,1
2,18
37,5
40,0
31,5
28,5
2005/6
1
414
148
16
16
47
1316
414,0
25,9
25,9
8,8
2,94
35,7
34,8
31,5
33,7
2006/7
1
355
137
16
16
44
1261
355,0
22,2
22,2
8,1
2,75
38,6
37,3
28,2
34,6
2007/8
1
358
139
14
20
40
1316
358,0
25,6
17,9
9,0
2,86
38,8
36,9
27,2
35,9
2004/5
0
0
0
0
0
0
249
43,8
0,0
56,2
2005/6
0
0
0
0
0
0
239
42,7
0,0
57,3
2006/7
0
0
0
0
0
0
221
39,8
0,0
60,2
2007/8
0
0
0
0
0
0
215
40,0
0,0
60,0
2004/5
2
807
342
30
28
51
2474
403,5
26,9
28,8
15,8
1,70
42,4
31,4
32,6
35,9
2005/6
2
742
304
27
26
57
2597
371,0
27,5
28,5
13,0
2,11
41,0
36,0
28,6
35,4
2006/7
2
659
273
25
21
53
2615
329,5
26,4
31,4
12,4
2,12
41,4
39,7
25,2
35,1
242,3
25,1
22,0
15,8
1,59
50,2
39,8
26,5
33,7
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
2007/8
3
727
365
29
33
46
2747
Jászfény-
2004/5
0
0
0
0
0
0
0
szaru
2005/6
0
0
0
0
0
0
0
2006/7
0
0
0
0
0
0
0
2007/8
0
0
0
0
0
0
0
2004/5
0
0
0
0
0
0
0
2005/6
0
0
0
0
0
0
0
2006/7
0
0
0
0
0
0
0
2007/8
0
0
0
0
0
0
0
2004/5
2
349
142
17
7
30
1275
174,5
20,5
49,9
11,6
1,76
40,7
37,3
27,4
35,4
2005/6
2
366
150
16
9
33
1324
183,0
22,9
40,7
11,1
2,06
41,0
37,5
27,6
34,9
2006/7
3
364
137
19
10
31
1371
121,3
19,2
36,4
11,7
1,63
37,6
38,7
26,5
34,7
2007/8
1
331
100
14
8
22
1240
331,0
23,6
41,4
15,0
1,57
30,2
35,2
26,7
38,1
2004/5
1
316
106
15
11
25
511
316,0
21,1
28,7
12,6
1,67
33,5
30,7
61,8
7,4
2005/6
1
352
132
15
14
26
571
352,0
23,5
25,1
13,5
1,73
37,5
27,1
61,6
11,2
Jászladány
Karcag
Kenderes
- 149 2006/7
1
362
143
15
13
25
592
362,0
24,1
27,8
14,5
1,67
39,5
29,6
61,1
9,3
2007/8
1
384
149
18
13
25
621
384,0
21,3
29,5
15,4
1,39
38,8
28,0
61,8
10,1
Kisújszállás 2004/5
2
310
117
11
9
25
1110
155,0
28,2
34,4
12,4
2,27
37,7
49,0
27,9
23,1
2005/6
2
292
103
11
9
25
1112
146,0
26,5
32,4
11,7
2,27
35,3
47,1
26,3
26,6
2006/7
2
319
101
12
6
23
1138
159,5
26,6
53,2
13,9
1,92
31,7
40,7
28,0
31,3
2007/8
4
447
152
21
15
37
1244
111,8
21,3
29,8
12,1
1,76
34,0
35,1
35,9
28,9
A szakisk. tan.k sz.*
A lányok sz. a szakisk.ban**
A szakisk. oszt.ok sz.
A A Egy Egy oszt. Egy Egy lányok szakisk. A főállású A közép- Egy fel. oszt.-ra teremre ped.-ra szakisk. ar.-a oszt.ter- ped.-ok sz. fokú ell. helyre jutó jutó jutó oszt.-ra (%) a mek a szakisk.- iskolások jutó szak- szakszakszakjutó szakisk.sz.* ban sz. össz. iskolás iskolás iskolás iskolás ped. ban
A szakközépisk.-ok ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
A szakiskolások ar.a (%) az ö. k.fokú iskolás között
1.3.7./2. A gimnazisták ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
Terület
Tanév
A szakisk. fel. ell. helyek sz.*
Kunhegyes
2004/5
4
588
244
24
22
65
916
147,0
24,5
26,7
9,0
2,71
41,5
16,5
64,2
19,3
2005/6
4
550
216
23
23
64
919
137,5
23,9
23,9
8,6
2,78
39,3
18,1
59,8
22,1
2006/7
7
661
285
29
27
73
1005
94,4
22,8
24,5
9,1
2,52
43,1
15,1
65,8
19,1
2007/8
5
604
226
22
27
55
940
120,8
27,5
22,4
11,0
2,50
37,4
18,5
64,3
17,2
Kunszent-
2004/5
1
343
136
10
12
25
772
343,0
34,3
28,6
13,7
2,50
39,7
29,3
44,4
26,3
márton
2005/6
1
331
122
12
12
21
742
331,0
27,6
27,6
15,8
1,75
36,9
29,1
44,6
26,3
2006/7
1
346
114
12
12
21
666
346,0
28,8
28,8
16,5
1,75
32,9
21,8
52,0
26,3
2007/8
1
347
110
13
15
20
646
347,0
26,7
23,1
17,4
1,54
31,7
20,7
53,7
25,5
2004/5
1
65
29
3
3
9
324
65,0
21,7
21,7
7,2
3,00
44,6
17,6
20,1
62,3
2005/6
1
104
56
4
4
10
363
104,0
26,0
26,0
10,4
2,50
53,8
22,0
28,7
49,3
2006/7
1
108
58
4
1
10
350
108,0
27,0
108,0
10,8
2,50
53,7
25,1
30,9
44,0
2007/8
1
122
69
4
3
6
398
122,0
30,5
40,7
20,3
1,50
56,6
28,4
30,7
41,0
2004/5
2
325
128
14
9
28
1529
162,5
23,2
36,1
11,6
2,00
39,4
37,1
21,3
41,6
2005/6
3
310
130
14
10
33
1600
103,3
22,1
31,0
9,4
2,36
41,9
36,8
19,4
43,8
2006/7
3
315
145
14
10
26
1629
105,0
22,5
31,5
12,1
1,86
46,0
35,2
19,3
45,4
2007/8
3
301
119
13
12
27
1550
100,3
23,2
25,1
11,1
2,08
39,5
34,3
19,4
46,3
2004/5
9
2217
860
89
49
148
8790
246,3
24,9
45,2
15,0
1,66
38,8
48,5
25,2
26,3
2005/6
10
2249
888
91
50
154
8680
224,9
24,7
45,0
14,6
1,69
39,5
47,3
25,9
26,8
2006/7
11
2219
874
95
51
168
8575
201,7
23,4
43,5
13,2
1,77
39,4
46,5
25,9
27,7
2007/8
12
2317
902
105
77
163
8330
193,1
22,1
30,1
14,2
1,55
38,9
44,3
27,8
27,9
2004/5
1
106
31
10
8
21
623
106,0
10,6
13,3
5,0
2,10
29,2
31,0
17,0
52,0
2005/6
1
119
36
11
8
24
657
119,0
10,8
14,9
5,0
2,18
30,3
35,3
18,1
46,6
2006/7
1
128
41
10
8
29
677
128,0
12,8
16,0
4,4
2,90
32,0
38,8
18,9
42,2
2007/8
1
136
42
11
10
26
710
136,0
12,4
13,6
5,2
2,36
30,9
42,1
19,2
38,7
2004/5
1
276
56
8
10
27
1051
276,0
34,5
27,6
10,2
3,38
20,3
32,2
26,3
41,6
Martfű
Mezőtúr
Szolnok
Tiszaföldvár
Tiszafüred
- 150 2005/6
1
252
61
10
9
26
1021
252,0
25,2
28,0
9,7
2,60
24,2
32,7
24,7
42,6
2006/7
1
252
56
10
9
25
1000
252,0
25,2
28,0
10,1
2,50
22,2
33,5
25,2
41,3
2007/8
2
315
80
13
11
28
1129
157,5
24,2
28,6
11,3
2,15
25,4
34,3
27,9
37,8
2004/5
1
62
34
4
3
3
62
62,0
15,5
20,7
20,7
0,75
54,8
0,0
100,0
0,0
2005/6
1
51
25
4
3
2
51
51,0
12,8
17,0
25,5
0,50
49,0
0,0
100,0
0,0
2006/7 2007/8
1 0
53 0
26 0
4 0
3 0
2 0
53 0
53,0
13,3
17,7
26,5
0,50
49,1
0,0
100,0
0,0
Törökszent-
2004/5
3
402
143
17
9
33
1593
134,0
23,6
44,7
12,2
1,94
35,6
49,0
25,2
25,8
miklós
2005/6
3
423
149
20
8
32
1699
141,0
21,2
52,9
13,2
1,60
35,2
47,7
24,9
27,4
2006/7
2
407
144
17
6
31
1644
203,5
23,9
67,8
13,1
1,82
35,4
45,4
24,8
29,8
2007/8
2
438
164
18,5
9
29
1687
219,0
23,7
48,7
15,1
1,57
37,4
44,7
26,0
29,3
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
570 507 482 491
84,7 83,2 86,1 86,2
0,0 0,0 0,0 0,0
15,3 16,8 13,9 13,8
Tiszaőrs
Túrkeve
- 151 A Egy Egy oszt. Egy Egy lányok A lányok A A szakA főáll. A közép- Egy fel. oszt.-ra teremre ped.-ra szakisk. ar.-a sz. a szakisk. isk. ped.-ok sz. fokú ell. helyre jutó jutó jutó oszt.-ra (%) a szakisk.- oszt.-ok oszt.ter- a szakisk.- isk.-ok jutó szak- szakszakszakjutó szakisk.ban** sz. mek sz. ban sz. össz. iskolás iskolás iskolás iskolás ped. ban
A szakközépisk.-ok ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
A szakiskolások ar.a (%) az ö. k.fokú iskolás között
1.3.7./3. A gimnazisták ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
Terület
Tanév
A szakisk. fel. ell. helyek sz.*
Újszász
2004/5
0
0
0
0
0
0
519
78,0
0,0
22,0
2005/6
0
0
0
0
0
0
511
76,9
0,0
23,1
2006/7
0
0
0
0
0
0
519
80,0
0,0
20,0
2007/8
0
0
0
0
0
0
545
80,9
0,0
19,1
Jász-Nagykun
2004/5
32
6717
2586
275
202
533
23894
209,9
24,4
33,3
12,6
1,94
38,5
42,2
28,1
29,6
Szolnok m.
2005/6
34
6665
2575
280
207
563
24019
196,0
23,8
32,2
11,8
2,01
38,6
41,7
27,7
30,5
össz.
2006/7
38
6656
2584
288
199
570
23906
175,2
23,1
33,4
11,7
1,98
38,8
41,3
27,8
30,8
A szakisk. tan.-k sz.*
2007/8
38
6943
2671
301,5
259
534
23925
182,7
23,0
26,8
13,0
1,77
38,5
40,4
29,0
30,6
Ország
2004/5
642
1E+05
49810
5538
3708
9690
570440
205,3
23,8
35,5
13,6
1,75
37,8
43,0
23,1
33,9
összesen
2005/6
673
1E+05
49633
5669
3812
10177
572177
194,6
23,1
34,4
12,9
1,80
37,9
42,6
22,9
34,5
2006/7
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
.. ..
2007/8
.. ..
JNSZM
2004/5
30
6552
2502
265
193
524
23729
218,4
24,7
33,9
12,5
1,98
38,2
42,5
27,6
29,8
városok
2005/6
32
6504
2495
270
198
552
23858
203,3
24,1
32,8
11,8
2,04
38,4
42,0
27,3
30,7
összesen
2006/7
36
6495
2508
278
190
559
23745
180,4
23,4
34,2
11,6
2,01
38,6
41,6
27,4
31,0
2007/8
37
6827
2617
295,5
253
524
23809
184,5
23,1
27,0
13,0
1,77
38,3
40,6
28,7
30,8
JNSZM községek
2004/5
2
165
84
10
9
9
165
82,5
16,5
18,3
18,3
0,90
50,9
0,0
100,0
0,0
összesen
2005/6
2
161
80
10
9
11
161
80,5
16,1
17,9
14,6
1,10
49,7
0,0
100,0
0,0
2006/7
2
161
76
10
9
11
161
80,5
16,1
17,9
14,6
1,10
47,2
0,0
100,0
0,0
2007/8
1
116
54
6
6
10
116
116,0
19,3
19,3
11,6
1,67
46,6
0,0
100,0
0,0
2004/5
3
1255
510
47
44
88
4146
418,3
26,7
28,5
14,3
1,87
40,6
35,1
30,3
34,6
2005/6
3
1156
452
43
42
104
4152
385,3
26,9
27,5
11,1
2,42
39,1
36,0
27,8
36,1
2006/7
3
1014
410
41
37
97
4097
338,0
24,7
27,4
10,5
2,37
40,4
39,0
24,7
36,3
2007/8
4
1085
504
43
53
86
4278
271,3
25,2
20,5
12,6
2,00
46,5
38,9
25,4
35,7
2004/5
5
975
365
43
27
80
2896
195,0
22,7
36,1
12,2
1,86
37,4
40,6
33,7
25,7
2005/6
5
1010
385
42
32
84
3007
202,0
24,0
31,6
12,0
2,00
38,1
39,1
33,6
27,3
2006/7
6
1045
381
46
29
79
3101
174,2
22,7
36,0
13,2
1,72
36,5
37,7
33,7
28,6
2007/8
6
1162
401
53
36
84
3105
193,7
21,9
32,3
13,8
1,58
34,5
33,7
37,4
28,9
2004/5
2
325
128
14
9
28
2099
162,5
23,2
36,1
11,6
2,00
39,4
50,1
15,5
34,4
2005/6
3
310
130
14
10
33
2107
103,3
22,1
31,0
9,4
2,36
41,9
48,0
14,7
37,3
2006/7
3
315
145
14
10
26
2111
105,0
22,5
31,5
12,1
1,86
46,0
46,8
14,9
38,2
Jászság
Karcagi kt.
Mezőtúri kt.
- 152 2007/8
3
301
119
13
12
27
2041
100,3
23,2
25,1
11,1
2,08
39,5
46,7
14,7
38,5
Kunszent-
2004/5
2
449
167
20
20
46
1395
224,5
22,5
22,5
9,8
2,30
37,2
30,0
32,2
37,8
mártoni kt.
2005/6
2
450
158
23
20
45
1399
225,0
19,6
22,5
10,0
1,96
35,1
32,0
32,2
35,8
2006/7
2
474
155
22
20
50
1343
237,0
21,5
23,7
9,5
2,27
32,7
30,4
35,3
34,3
2007/8
2
483
152
24
25
46
1356
241,5
20,1
19,3
10,5
1,92
31,5
31,9
35,6
32,4
2004/5
9
2217
860
89
49
148
8790
246,3
24,9
45,2
15,0
1,66
38,8
48,5
25,2
26,3
2005/6
10
2249
888
91
50
154
8680
224,9
24,7
45,0
14,6
1,69
39,5
47,3
25,9
26,8
2006/7
11
2219
874
95
51
168
8575
201,7
23,4
43,5
13,2
1,77
39,4
46,5
25,9
27,7
2007/8
12
2317
902
105
77
163
8330
193,1
22,1
30,1
14,2
1,55
38,9
44,3
27,8
27,9
Szolnok
- 153 A Egy Egy oszt. Egy Egy lányok A lányok A A A főállású A közép- Egy fel. oszt.-ra teremre ped.-ra szakisk. ar.-a sz. a szakisk. szakisk. ped.-ok sz. fokú ell. helyre jutó jutó jutó oszt.-ra (%) a szakisk.- oszt.-ok oszt.ter- a szakisk.- iskolások jutó szak- szakszakszakjutó szakisk.ban** sz. mek sz. ban sz. össz. iskolás iskolás iskolás iskolás ped. ban
A szakközépisk.-ok ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
Terület
Tanév
Szolnok
2004/5
1
65
29
3
3
9
843
65,0
21,7
21,7
7,2
3,00
44,6
54,8
7,7
37,5
környéke
2005/6
1
104
56
4
4
10
874
104,0
26,0
26,0
10,4
2,50
53,8
54,1
11,9
34,0
2006/7
1
108
58
4
1
10
869
108,0
27,0
108,0
10,8
2,50
53,7
57,9
12,4
29,7
2007/8
1
122
69
4
3
6
943
122,0
30,5
40,7
20,3
1,50
56,6
58,7
12,9
28,3
2004/5
4
505
193
23
15
39
1696
126,3
22,0
33,7
12,9
1,70
38,2
46,0
29,8
24,2
miklósi
2005/6
4
533
204
26
14
41
1809
133,3
20,5
38,1
13,0
1,58
38,3
44,8
29,5
25,8
kt.
2006/7
3
515
194
23
12
40
1752
171,7
22,4
42,9
12,9
1,74
37,7
42,6
29,4
28,0
2007/8
3
554
218
24,5
15
39
1803
184,7
22,6
36,9
14,2
1,59
39,4
41,8
30,7
27,5
2004/5
6
926
334
36
35
95
2029
154,3
25,7
26,5
9,7
2,64
36,1
24,1
45,6
30,3
Törökszt.
Tiszafüredi kt.
A szakisk. tan.-k sz.*
A szakiskolások ar.a (%) az ö. k.fokú iskolás között
1.3.7./4. A gimnazisták ar.-a (%) az ö. k.fokú isk. között
A szakisk. fel. ell. helyek sz.*
2005/6
6
853
302
37
35
92
1991
142,2
23,1
24,4
9,3
2,49
35,4
25,1
42,8
32,0
2006/7
9
966
367
43
39
100
2058
107,3
22,5
24,8
9,7
2,33
38,0
23,7
46,9
29,4
2007/8
7
919
306
35
38
83
2069
131,3
26,3
24,2
11,1
2,37
33,3
27,1
44,4
28,5
*speciális szakiskolával együtt, nappali oktatás, **2007-től a felnőttoktatás is
- 154 A szakiskolák főbb adatai településenként, kistérségenként Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8. 2. 1.3.8./1. táblázat
Kilencedik évfolyamos középisk. tank sz.
Kilencedik évfolyamos szakisk. tan-k sz.
Kilencedik évfolyamos tanulók sz. össz.*
Szakmai vizsgát tett személyek sz.**
Szakisk. feln.okt.ban tan.-k sz.
Kollégiumban lakó szakisk. tan.-k sz.***
Naponta bejáró szakisk. tan.-k sz.***
A kollégisták aránya (%)***
A bejárók aránya (%) ***
Terület
Tanév
Fegyvernek
2004/5
41
41
19
0,0
0,0
2005/6
42
42
24
0,0
0,0
2006/7
28
28
26
0,0
0,0
2007/8
28
28
22
0,0
42,2
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászfényszaru
49
2004/5
193
161
354
162
66
14,7
0,0
2005/6
183
106
289
151
65
15,7
0,0
2006/7
222
146
368
173
51
14,4
0,0
2007/8
..
..
349
87
42
11,7
8,7
2004/5
66
66
2005/6
61
61
2006/7
54
54
2007/8
49
2004/5
383
261
644
298
45
6
0,7
0,0
2005/6
464
193
657
281
108
3
0,4
0,0
2006/7
447
168
615
344
143
5
2007/8
..
..
653
283
94
13
31
49
469
0,8
0,0
1,8
64,5
2004/5 2005/6
18
2006/7
0
2007/8 Jászladány
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8
Karcag
2004/5
224
116
340
69
100
28,7
0,0
2005/6
229
127
356
74
97
26,5
0,0
2006/7
244
128
372
96
92
2007/8
..
..
360
89
66
100
25,3
0,0
19,9
30,2
- 155 Kenderes
2004/5
38
95
133
71
118
37,3
0,0
2005/6
68
80
148
43
117
33,2
0,0
2006/7
64
102
166
41
97
26,8
0,0
2007/8
..
..
147
57
90
23,4
76,6
Kilencedik évfolyamos szakisk. tan-k sz.
Kilencedik évfolyamos tanulók sz. össz.*
Szakmai vizsgát tett személyek sz.**
A kollégisták aránya (%)***
1.3.8./2. A bejárók aránya (%) ***
Kollégiumban lakó szakisk. tan.-k sz.***
Terület
Tanév
Kilencedik évfolyamos középisk. tank sz.
Kisújszállás
2004/5
200
93
293
117
23
7,4
0,0
2005/6
184
73
257
85
17
5,8
0,0
2006/7
202
103
305
91
9
2,8
0,0
2007/8
..
..
278
52
29
6,5
54,4
2004/5
84
155
239
110
30
5,1
0,0
2005/6
86
147
233
92
22
4,0
0,0
2006/7
61
179
240
104
29
4,4
0,0
Kunhegyes
Kunszentmárton
Martfű
Mezőtúr
Szolnok
Tiszaföldvár
Szakisk. feln.okt.ban tan.-k sz.
294
Naponta bejáró szakisk. tan.k sz. ***
243
2007/8
..
..
241
78
21
3,5
61,6
2004/5
92
83
175
83
0
372
0,0
0,0
2005/6
70
82
152
84
0
0,0
0,0
2006/7
61
78
139
114
0
0,0
0,0
2007/8
..
..
129
54
0
0,0
0,0
2004/5
102
102
17
13
20,0
0,0
2005/6
73
37
110
13
8
7,7
0,0
2006/7
64
29
93
18
10
9,3
0,0
2007/8
..
..
126
18
9
7,4
73,0
2004/5
291
80
371
96
64
19,7
0,0
2005/6
310
91
401
120
67
21,6
0,0
2006/7
312
100
412
82
62
19,7
0,0
2007/8
..
..
299
27
46
15,3
21,3
2004/5
1376
601
1977
1060
231
10,4
0,0
2005/6
1360
652
2012
942
62
303
13,5
0,0
2006/7
1391
645
2036
1151
35
279
12,6
0,0
49
269
0
89
64
2007/8
..
..
1997
1384
11,6
53,1
2004/5
129
28
157
26
74
1231
69,8
0,0
2005/6
123
29
152
43
79
66,4
0,0
- 156 -
Tiszafüred
2006/7
144
22
166
37
85
2007/8
..
..
153
54
76
66,4
0,0
55,9
2004/5
135
64
199
87
0,0
6
2,2
2005/6
182
69
251
127
0,0
6
2,4
0,0
2006/7
174
81
255
102
9
2007/8
..
..
251
47
14
0
173
3,6
0,0
4,4
54,9
- 157 -
Kilencedik évfolyamos középisk. tank sz.
Kilencedik évfolyamos szakisk. tan-k sz.
Kilencedik évfolyamos tanulók sz. össz.*
Szakmai vizsgát tett személyek sz.**
Szakisk. feln.okt.ban tan.-k sz.
Kollégiumban lakó szakisk. tan.-k sz.***
Naponta bejáró szakisk. tan.k sz. ***
A kollégisták aránya (%)***
1.3.8./3. A bejárók aránya (%) ***
Terület
Tanév
Tiszaőrs
2004/5
12
12
0
0,0
0,0
2005/6
11
11
7
0
0,0
0,0
2006/7
14
14
8
0
0,0
0,0
0
0
Törökszent-
2004/5
274
115
389
145
34
8,5
0,0
miklós
2005/6
345
138
483
166
49
11,6
0,0
2006/7
321
108
429
186
39
9,6
0,0
2007/8
..
..
432
40
38
123
8,7
28,1
2004/5
110
110
44
2005/6
126
126
59
2007/8
Túrkeve
2006/7
98
98
45
2007/8
105
105
72
2004/5
113
113
50
2005/6
119
119
44
2006/7
144
144
26
2007/8
127
127
31
Jász-Nagykun
2004/5
3810
1905
5715
2454
45
765
..
11,4
..
Szolnok m. össz.
2005/6
3983
1877
5860
2373
170
833
..
12,5
..
2006/7
4003
1931
5934
2644
178
767
..
11,5
..
Újszász
2007/8
..
..
5724
2395
143
713
3238
10,3
46,6
JNSZM városok
2004/5
3810
1852
5662
2435
45
765
..
11,7
..
összesen
2005/6
3983
1824
5807
2342
170
833
..
12,8
..
2006/7
4003
1889
5892
2610
178
767
..
11,8
..
2007/8
..
..
5696
2373
143
767
3189
11,2
46,7
2004/5
0
53
53
19
0
0
..
0,0
..
2005/6
0
53
53
31
0
0
..
0,0
..
2006/7
0
42
42
34
0
0
..
0,0
..
2007/8
..
..
28
22
0
0
49
0,0
42,2
2004/5
642
422
1064
460
45
72
5,7
..
2005/6
708
299
1007
450
108
68
5,9
..
2006/7
723
314
1037
517
143
56
5,5
..
2007/8
..
..
1051
370
94
55
5,1
46,1
JNSZM községek összesen
Jászság
500
- 158 1.3.8./4.
Szakmai vizsgát tett személyek sz.**
Szakisk. feln.okt.ban tan.-k sz.
Kollégiumban lakó szakisk. tan.-k sz.***
Naponta bejáró szakisk. tan.k sz. ***
A kollégisták aránya (%)***
A bejárók aránya (%) ***
Terület
Tanév
Karcagi kt.
2004/5
462
304
766
257
0
241
24,7
0,0
2005/6
481
280
761
202
0
231
22,9
0,0
2006/7
510
333
843
228
0
198
18,9
0,0
2007/8
..
..
785
198
0
185
15,9
54,8
2004/5
401
80
481
140
0
64
19,7
0,0
2005/6
436
91
527
179
0
67
21,6
0,0
2006/7
410
100
510
127
0
62
19,7
0,0
Mezőtúri kt.
Kilencedik évfolyamos szakisk. tan-k sz.
Kilencedik évfolyamos tanulók sz. össz.*
Kilencedik évfolyamos középisk. tank sz.
637
2007/8
..
..
404
99
0
46
15,3
21,3
Kunszentmártoni
2004/5
221
111
332
109
0
74
16,5
0,0
kt.
2005/6
193
111
304
127
0
79
17,6
0,0
2006/7
205
100
305
151
0
85
17,9
0,0
2007/8
..
..
282
108
0
76
15,7
0,0
2004/5
1376
601
1977
1060
0
231
10,4
0,0
2005/6
1360
652
2012
942
62
303
13,5
0,0
2006/7
1391
645
2036
1151
35
279
2007/8
..
..
1997
1384
49
269
Szolnok
2004/5
215
0
215
67
0
környéke
2005/6
192
37
229
57
2006/7
208
29
237
44
2007/8
..
..
253
Törökszt.miklósi
2004/5
274
156
kt.
2005/6
345
180
2006/7
321
Szolnok
Tiszafüredi kt.
64
0
12,6
0,0
11,6
53,1
13
20,0
0,0
0
8
7,7
0,0
0
10
9,3
0,0
49
0
9
7,4
73,0
430
164
0
34
6,7
0,0
525
190
0
49
9,2
0,0
136
457
212
0
39
7,6
0,0
1231
89
2007/8
..
..
460
62
0
38
6,9
31,0
2004/5
219
231
450
197
0
36
3,9
0,0
2005/6
268
227
495
226
0
28
3,3
0,0
2006/7
235
274
509
214
0
38
..
492
125
0
35
.. 2007/8 *2007/8-ban felnőtt is!, ** nappali és felnőtt, *** 2007/8-ra vonatkozóan közvetlen adatgyűjtés, .. nincs adat
172
545
3,9
0,0
3,8
59,3
- 159 A gyógypedagógiai képzés adatai Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2007/8 1.3.9. /1. táblázat Gyógyped. okt.-ban részesülő óvodások sz. *
Gyógyped. okt.-ban részesülő ált. iskolások sz. *
Gyógyped. okt.-ban részesülő szakiskolások sz. *
Gyógyped. okt.-ban részesülő középiskolások sz. *
Óvodások száma összesen
Ált. isk. tanulók össz.
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.ban résztvevő ált. iskolások ar.-a (%)
Terület
Tanév
Abádszalók
2004/5
16
160
482
0,0
3,3
2005/6
13
169
475
0,0
2,7
2006/7
11
177
459
0,0
2,4
59
370
464
1,1
12,7
2004/5
87
164
0,0
0,0
2005/6
89
157
0,0
0,0
2006/7
89
154
0,0
0,0
2004/5
33
135
0,0
0,0
2005/6
34
131
0,0
0,0
30
132
0,0
0,0
28
131
0,0
16,8
2004/5
125
321
0,0
0,0
2005/6
111
302
0,0
0,0
2006/7
111
289
0,0
0,0
139
437
0,0
10,5
2004/5
140
369
0,0
0,0
2005/6
138
370
0,0
0,0
2006/7
138
366
0,0
0,0
2007/8 Alattyán
4
2007/8 Berekfürdő
2006/7 22
2007/8 Besenyszög
46
2007/8 Cibakháza
134
362
0,0
2,5
2004/5
9
80
167
0,0
0,0
2005/6
80
155
0,0
0,0
2006/7
80
163
0,0
0,0
2004/5
50
166
0,0
0,0
2005/6
44
170
0,0
0,0
49
165
0,0
0,0
142
338
2,8
13,0
2007/8 Csépa
2007/8 Cserkeszőlő
2006/7 2007/8
4
44
Gyp. okt.ban résztvevő szakiskolások ar.-a (%)
Gyp. okt.ban résztvevő középiskolások ar.a (%)
- 160 Fegyvernek
2004/5
12
280
807
103
0,0
1,5
0,0
2005/6
12
275
778
110
0,0
1,5
0,0
2006/7
8
271
743
108
0,0
1,1
0,0
332
842
116
0,9
13,7
6,9
3
2007/8
115
8
Terület
Tanév
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
Jánoshida
2004/5
106
250
0,0
0,0
2005/6
110
226
0,0
0,0
111
216
0,0
0,0
238
485
2,5
19,6
2004/5
20
51
0,0
0,0
2005/6
18
44
0,0
0,0
2006/7
16
44
0,0
0,0
2007/8 2004/5
143
340
0,0
0,0
2005/6
136
334
0,0
0,0
2006/7
126
326
0,0
0,0
39
178
511
0,6
7,6
2004/5
63
341
949
448
975
0,0
6,6
0,0
0,0
2005/6
59
334
927
414
902
0,0
6,4
0,0
0,0
2006/7
57
323
883
355
906
0,0
6,5
0,0
0,0
310
806
358
958
1,0
10,0
6,1
2,3
2006/7 2007/8 Jászágó
Jászalsószentgyörgy
2007/8 Jászapáti
2007/8 Jászárokszállás
6
1
3
95
81
22
22
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./2. Gyp. ban résztvevő okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
3
225
657
249
0,0
0,5
0,0
2005/6
3
218
640
239
0,0
0,5
0,0
233
612
221
0,0
0,0
0,0
260
594
215
1,2
8,4
2004/5
73
959
2531
807
1667
0,0
2,9
0,0
0,0
2005/6
71
961
2447
742
1855
0,0
2,9
0,0
0,0
2006/7
87
959
2429
659
1956
0,0
3,6
0,0
0,0
727
2020
9,1
0,9
2007/8
3
224
3
1051
2487
3,4
9,0
47
157
0,0
0,0
2005/6
48
157
0,0
0,0
2006/7
48
152
0,0
0,0
2007/8
36
50
2004/5
2007/8 Jászboldogháza
Szakiskolások sz. össz.
2004/5 2006/7
Jászberény
Ált. isk. tanulók össz.
66
18
1,4
- 161 Jászdózsa
2004/5
75
178
0,0
0,0
2005/6
68
177
0,0
0,0
2006/7
70
165
0,0
0,0
243
492
0,8
12,2
2004/5
71
103
0,0
0,0
2005/6
73
98
0,0
0,0
2006/7
82
120
0,0
0,0
2007/8 Jászfelsőszentgyörgy
2
60
2007/8
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban részesülő részesülő részesülő részesülő ált. szakközépÓvodások óvodások sz. iskolások sz. iskolások sz. iskolások sz. száma * * * * összesen
Ált. isk. tanulók össz.
Gyp. okt.Középban Szakiskolás résztvevő iskolások tan.-k sz. óvodások sz. össz. ö, ar.-a (%)
Gyp. okt.ban Gyp. okt.-ban 1.3.9./3. résztvevő résztvevő Gyp. okt.-ban ált. szakrésztvevő középiskolások iskolások ar.- iskolások ar.-a ar.-a (%) a (%) (%)
Terület
Tanév
Jászfényszaru
2004/5
3
183
544
0,0
0,6
2005/6
4
189
521
0,0
0,8
2006/7
5
188
502
0,0
1,0
2007/8
35
191
487
0,0
7,2
2004/5
10
29
0,0
0,0
2005/6
17
35
0,0
0,0
2006/7 2007/8
8
31
0,0
0,0
2004/5
104
196
0,0
0,0
2005/6
108
189
0,0
0,0
2006/7 2007/8
97
189
0,0
0,0
2004/5
214
662
0,0
0,0
2005/6
211
664
0,0
0,0
2006/7
207
631
0,0
0,0
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkisér
94
264
813
0,4
11,6
2004/5
23
236
593
0,0
3,9
2005/6
21
238
584
0,0
3,6
23
235
584
0,0
3,9
65
247
597
2,8
10,9
2004/5
55
173
0,0
0,0
2005/6
51
164
0,0
0,0
2007/8 Jászladány
1
2006/7 2007/8 Jászszentandrás
7
- 162 43
186
0,0
0,0
47
221
2,1
9,0
62
137
0,0
0,0
2005/6
56
131
0,0
0,0
2006/7 2007/8
114
236
0,0
0,0
2006/7 1
2007/8 Jásztelek
Karcag
Kenderes
20
2004/5
2004/5
5
101
833
2295
349
926
0,6
4,4
0,0
0,0
2005/6
7
84
830
2203
366
958
0,8
3,8
0,0
0,0
836
2140
364
1007
0,7
3,2
0,0
0,0
847
2018
331
909
1,2
10,3
8,2
0,1
2004/5
179
464
316
195
0,0
0,0
0,0
0,0
2005/6
182
461
352
219
0,0
0,0
0,0
0,0
2006/7
176
438
362
230
0,0
0,0
0,0
0,0
176
426
384
237
1,7
13,6
13,5
5,9
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
Ált. isk. tanulók össz.
Szakiskolások sz. össz.
2006/7
6
69
2007/8
10
208
3
2007/8
58
27
52
1
14
Terület
Tanév
Kengyel
2004/5
124
376
0,0
0,0
2005/6
121
364
0,0
0,0
2006/7
128
352
0,0
0,0
124
327
0,0
16,5
2004/5
17
73
0,0
0,0
2005/6
27
131
0,0
0,0
2006/7
23
118
0,0
0,0
2007/8
24
0
0,0
54
2007/8 Kétpó
Kisújszállás
Kőtelek
Kuncsorba
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./4. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
2004/5
4
105
467
1396
310
800
0,9
7,5
0,0
0,0
2005/6
7
104
431
1353
292
820
1,6
7,7
0,0
0,0
2006/7
5
97
397
1272
319
819
1,3
7,6
0,0
0,0
2007/8
9
252
374
1324
447
797
2,4
19,0
31,3
1,0
2004/5
85
169
0,0
0,0
2005/6
83
161
0,0
0,0
2006/7
61
154
0,0
0,0
2007/8 2004/5
24
59
0,0
0,0
140
8
- 163 -
Kunhegyes
2005/6
19
0
0,0
2006/7
15
0
0,0
2007/8 2004/5
20
256
0 971
588
328
0,0
2,1
0,0
0,0
2005/6
16
239
888
550
369
0,0
1,8
0,0
0,0
2006/7
29
251
1546
661
344
0,0
1,9
0,0
0,0
604
336
7,6
1,8
411
1027
2,2
10,2
2004/5
48
269
646
0,0
7,4
2005/6
47
279
644
0,0
7,3
36
273
607
0,0
5,9
48
265
588
1,9
8,2
2004/5
30
253
806
343
429
0,0
3,7
0,0
0,0
2005/6
31
259
748
331
411
0,0
4,1
0,0
0,0
241
700
346
320
0,0
4,0
0,0
0,0
230
684
347
299
0,4
18,3
0,3
0,0
2004/5
224
681
65
259
0,0
0,0
0,0
0,0
2005/6
228
627
104
259
0,0
0,0
0,0
0,0
218
588
108
242
0,0
0,0
0,0
0,0
212
554
122
276
0,0
7,4
1,6
2,2
2007/8 Kunmadaras
9
2006/7 2007/8 Kunszentmárton
5
Martfű
46
6
28
2006/7 2007/8
105
1
125
1
2006/7 2007/8
41
2
6
- 164 Terület
Tanév
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
Ált. isk. tanulók össz.
Mesterszállás
2004/5
18
66
0,0
0,0
2005/6
19
57
0,0
0,0
2006/7
16
43
0,0
0,0
2004/5
11
15
0,0
0,0
2005/6
17
10
0,0
0,0
2006/7
16
10
0,0
0,0
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./5. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
2007/8 Mezőhék
Mezőtúr
Nagyiván
Nagykörű
2007/8 2004/5
4
57
554
1525
325
1204
0,7
3,7
0,0
0,0
2005/6
5
48
581
1422
310
1290
0,9
3,4
0,0
0,0
2006/7
5
45
617
1332
315
1314
0,8
3,4
0,0
0,0
2007/8
8
184
628
1291
301
1249
1,3
14,3
9,0
1,0
2004/5
48
104
0,0
0,0
2005/6
45
104
0,0
0,0
2006/7
44
119
0,0
0,0
2007/8 2004/5
67
178
0,0
0,0
2005/6
72
182
0,0
0,0
2006/7
67
172
0,0
0,0
130
327
2,3
15,0
2004/5
28
69
0,0
0,0
2005/6
30
58
0,0
0,0
2006/7
27
65
0,0
0,0
2004/5
133
341
0,0
0,0
2005/6
137
318
0,0
0,0
2006/7
132
302
0,0
0,0
2007/8 Nagyrév
3
49
27
13
2007/8 Öcsöd
126
292
0,0
9,2
2004/5
28
91
0,0
0,0
2005/6
28
85
0,0
0,0
2006/7
34
76
0,0
0,0
2007/8 Örményes
2007/8
27
- 165 Pusztamonostor
2004/5
67
113
0,0
0,0
2005/6
59
116
0,0
0,0
2006/7
57
117
0,0
0,0
2007/8
Terület
Tanév
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
Rákóczifalva
2004/5
136
365
0,0
0,0
2005/6
138
364
0,0
0,0
2006/7
160
327
0,0
0,0
156
330
0,0
5,5
2004/5
87
207
0,0
0,0
2005/6
82
201
0,0
0,0
2006/7
84
189
0,0
0,0
18
2007/8 Rákócziújfalu
25
Szelevény
Szolnok
Tiszabő
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./6. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
80
163
0,0
15,3
130
332
0,0
0,0
2005/6
129
326
0,0
0,0
2006/7
138
307
0,0
0,0
134
307
0,0
13,7
2004/5
42
34
173
0,0
0,0
2005/6
38
173
0,0
0,0
2006/7
29
186
0,0
0,0
2007/8
31
183
0,0
0,0
2007/8 Szászberek
Szakiskolások sz. össz.
2004/5
2007/8 Szajol
Ált. isk. tanulók össz.
2004/5
1
47
89
0,0
1,1
2005/6
1
44
85
0,0
1,2
2006/7
1
46
89
0,0
1,1
8
192
2438
7420
2217
6573
0,3
2,6
0,0
0,0
2005/6
8
201
2451
6986
2249
6431
0,3
2,9
0,0
0,0
2006/7
10
179
2429
6702
2219
6356
0,4
2,7
0,0
0,0
2007/8
52
828
2429
6405
2317
6013
2,1
12,9
14,2
2,3
2004/5
3
30
125
346
0,0
8,7
2005/6
4
28
125
349
0,0
8,0
2006/7
9
24
125
358
0,0
6,7
2007/8 2004/5
328
141
- 166 25
125
348
1,6
21,8
2004/5
57
152
389
0,0
14,7
2005/6
52
142
418
0,0
12,4
2006/7
49
138
418
0,0
11,7
2007/8
140
148
390
0,0
35,9
2004/5
50
124
0,0
0,0
2005/6
45
118
0,0
0,0
2006/7
49
114
0,0
0,0
2007/8 Tiszabura
Tiszaderzs
2
2007/8 Terület
Tanév
Tiszaföldvár
2004/5
12
128
430
1401
106
517
2,8
9,1
0,0
0,0
2005/6
17
118
422
1381
119
538
4,0
8,5
0,0
0,0
2006/7
16
115
428
1318
128
549
3,7
8,7
0,0
0,0
2007/8
23
266
437
1294
136
574
5,3
20,6
100,0
0,0
Tiszafüred
136
Ált. isk. tanulók össz.
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./7. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
2004/5
18
410
1311
276
775
0,0
1,4
0,0
0,0
2005/6
18
372
1111
252
769
0,0
1,6
0,0
0,0
2006/7
16
340
1043
252
748
0,0
1,5
0,0
0,0
315
814
13,7
0,4
341
1838
2,1
13,4
2004/5
24
92
0,0
0,0
2005/6
32
86
0,0
0,0
2006/7
31
87
0,0
0,0
2004/5
39
93
0,0
0,0
2005/6
36
94
0,0
0,0
2006/7
32
88
0,0
0,0
2007/8 2004/5
18
0
0,0
2005/6
18
0
0,0
2006/7
12
0
0,0
2007/8 2004/5
43
0 147
0,0
0,0
2005/6
41
140
0,0
0,0
2006/7
46
133
0,0
0,0
2007/8 Tiszagyenda
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
7
247
43
3
2007/8 Tiszaigar
Tiszainoka
Tiszajenő
- 167 13
49
139
0,0
9,4
2004/5
53
182
0,0
0,0
2005/6
55
175
0,0
0,0
2007/8 Tiszakürt
55
181
0,0
0,0
161
406
2,5
20,7
2004/5
51
115
62
0,0
0,0
0,0
2005/6
45
102
51
0,0
0,0
0,0
2006/7
48
97
53
0,0
0,0
0,0
2006/7 2007/8 Tiszaőrs
Tiszapüspöki
4
84
0
2007/8 2004/5
80
159
0,0
0,0
2005/6
90
159
0,0
0,0
2006/7
80
164
0,0
0,0
70
158
0,0
3,2
2007/8
5
Terület
Tanév
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
Ált. isk. tanulók össz.
Tiszaroff
2004/5
62
149
0,0
0,0
2005/6
70
150
0,0
0,0
2006/7
72
150
0,0
0,0
2004/5
31
99
0,0
0,0
2005/6
29
90
0,0
0,0
2006/7
31
86
0,0
0,0
2004/5
46
180
0,0
0,0
2005/6
43
172
0,0
0,0
2006/7
37
158
0,0
0,0
2007/8 2004/5
64
246
0,0
0,0
2005/6
70
231
0,0
0,0
2006/7
68
223
0,0
0,0
2004/5
0
0
2005/6
60
136
0,0
0,0
2006/7
55
141
0,0
0,0
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./8. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
2007/8 Tiszasas
2007/8 Tiszasüly
Tiszaszentimre
2007/8 Tiszaszőlős
- 168 Tiszatenyő
2007/8 2004/5
65
151
0,0
0,0
2005/6
68
133
0,0
0,0
2006/7
65
131
0,0
0,0
57
148
0,0
14,9
2004/5
49
124
0,0
0,0
2005/6
48
141
0,0
0,0
2006/7
52
136
0,0
0,0
47
127
6,4
1,6
2004/5
28
97
0,0
0,0
2005/6
28
92
0,0
0,0
2006/7
30
91
0,0
0,0
2007/8 2004/5
116
337
0,0
0,0
2005/6
117
314
0,0
0,0
2006/7
109
311
0,0
0,0
138
335
0,0
14,3
22
2007/8 Tiszavárkony
2007/8 Tomajmonostora
Tószeg
2007/8
3
2
48
- 169 Terület
Tanév
Törökszentmiklós
2004/5
78
803
2310
402
1191
0,0
3,4
0,0
0,0
2005/6
72
810
2228
423
1276
0,0
3,2
0,0
0,0
790 746
2160 2105
407 438
1237 1249
0,0 0,1
2,9 16,2
0,0 9,1
0,0 1,1
2006/7 2007/8 Túrkeve
Újszász
Vezseny
Zagyvarékas
JNSZ Megye össz.
Városok összesen
Községek összesen
Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Gyógyped. Óvodások okt.-ban okt.-ban okt.-ban okt.-ban száma részesülő részesülő ált. részesülő részesülő összesen óvodások sz. iskolások sz. szakközép* * iskolások sz. iskolások sz. * *
1
63 340
40
14
Ált. isk. tanulók össz.
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.- Gyp. okt.-ban 1.3.9./9. ban résztvevő Gyp. okt.-ban résztvevő szakrésztvevő középált. iskolások ar.- iskolások ar.-a iskolások a (%) (%) ar.-a (%)
2004/5
10
324
885
570
0,0
1,1
0,0
2005/6 2006/7 2007/8
9 77
316 311 299
833 768 839
507 482 491
0,0 0,0 0,0
1,1 0,0 9,2
0,0 0,0 2,4
2004/5
18
218
570
519
0,0
3,2
0,0
2005/6 2006/7 2007/8
18 15 40
214 228 234
561 526 496
511 519 545
0,0 0,0 3,0
3,2 2,9 8,1
0,0 0,0 0,0
2004/5
15
23
0,0
0,0
2005/6 2006/7
15 20
22 24
0,0 0,0
0,0 0,0
2007/8 2004/5
104
279
0,0
0,0
2005/6
104
281
0,0
0,0
2006/7
112
276
0,0
0,0
2,7
5,0
7
12
2007/8
3
13
111
261
2004/5
33
1086
13763
38994
6717
17177
0,2
2,8
0,0
0,0
2005/6
44
1030
13759
37460
6665
17354
0,3
2,7
0,0
0,0
2006/7
42
957
13684
36910
6656
17250
0,3
2,6
0,0
0,0
2007/8
221
4495
13514
35197
6943
16982
1,6
12,8
13,5
1,5
2004/5
33
915
9257
27198
6552
17177
0,4
3,4
0,0
0,0
2005/6
44
869
9206
25812
6504
17354
0,5
3,4
0,0
0,0
2006/7
42
816
9142
25418
6495
17250
0,5
3,2
0,0
0,0
2007/8
176
3220
9546
25139
6827
16982
1,8
12,8
13,6
1,5
2004/5
0
171
4506
11796
165
0
0,0
1,4
0,0
2005/6
0
161
4553
11648
161
0
0,0
1,4
0,0
2006/7
0
141
4542
11492
161
0
0,0
1,2
0,0
938
930
261
261
- 170 Jászság
2007/8
45
1275
3968
10058
116
0
1,1
12,7
6,9
2004/5
0
165
3005
7827
1255
2891
0,0
2,1
0,0
0,0
2005/6
0
158
2984
7611
1156
2996
0,0
2,1
0,0
0,0
2006/7
0
172
3006
7577
1014
3083
0,0
2,3
0,0
0,0
2007/8
60
763
3029
7493
1085
3193
2,0
10,2
8,1
1,3
Gyógyped. okt.-ban részesülő óvodások sz. *
8
88
Gyógyped. Gyógyped. okt.-ban okt.-ban részesülő részesülő ált. szakiskolások iskolások sz. * sz. *
0
43
Gyógyped. okt.-ban részesülő középiskolások sz. *
Óvodások száma összesen
Ált. isk. tanulók össz.
Szakiskolások sz. össz.
Középiskolás tan.-k sz. ö,
Gyp. okt.ban résztvevő óvodások ar.-a (%)
Gyp. okt.ban résztvevő ált. iskolások ar.-a (%)
Gyp. okt.ban résztvevő szakiskolások ar.-a (%)
1.3.9./10. Gyp. okt.-ban résztvevő középiskolások ar.-a (%)
Terület
Tanév
Karcagi kt.
2004/5
9
254
1781
4936
975
1921
0,5
5,1
0,0
0,0
2005/6
14
235
1756
4792
1010
1997
0,8
4,9
0,0
0,0
2006/7
11
202
1712
4589
1045
2056
0,6
4,4
0,0
0,0
2007/8
27
588
1690
4487
1162
1943
1,6
13,1
18,8
1,2
2004/5
4
67
924
2564
325
1774
0,4
2,6
0,0
0,0
2005/6
5
57
960
2453
310
1797
0,5
2,3
0,0
0,0
2006/7
5
45
983
2271
315
1796
0,5
2,0
0,0
0,0
2007/8
8
261
951
2130
301
1740
0,8
12,3
9,0
1,4
2004/5
12
159
1263
3689
449
946
1,0
4,3
0,0
0,0
2005/6
17
150
1256
3550
450
949
1,4
4,2
0,0
0,0
2006/7
16
144
1239
3435
474
869
1,3
4,2
0,0
0,0
2007/8
32
555
1230
3376
483
873
2,6
16,4
28,4
0,0
2004/5
8
192
2438
7420
2217
6573
0,3
2,6
0,0
0,0
2005/6
8
201
2451
6986
2249
6431
0,3
2,9
0,0
0,0
2006/7
10
179
2429
6702
2219
6356
0,4
2,7
0,0
0,0
2007/8
52
828
2429
6405
2317
6013
2,1
12,9
14,2
2,3
2004/5
0
18
1349
3754
65
778
0,0
0,5
0,0
0,0
2005/6
0
18
1334
3641
104
770
0,0
0,5
0,0
0,0
2006/7
0
15
1334
3469
108
761
0,0
0,4
0,0
0,0
2007/8
16
295
1327
3352
122
821
1,2
8,8
1,6
0,7
2004/5
0
120
1659
4631
505
1191
0,0
2,6
0,0
0,0
2005/6
0
112
1665
4422
533
1276
0,0
2,5
0,0
0,0
2006/7
0
95
1646
4291
515
1237
0,0
2,2
0,0
0,0
2007/8
6
654
1588
4235
554
1249
0,4
15,4
8,7
1,1
Mezőtúri kt.
Kunszentmártoni kt.
Szolnok
Szolnok környéke
Törökszentmiklósi kt.
219
27
137
328
2
48
23
25
0
141
6
14
- 171 Tiszafüredi kt.
2004/5
0
111
1344
4173
926
1103
0,0
2,7
0,0
0,0
2005/6
0
99
1353
4005
853
1138
0,0
2,5
0,0
0,0
2006/7
0
105
1335
4576
966
1092
0,0
2,3
0,0
0,0
2007/8
20
551
1270
3719
919
1150
1,6
14,8
9,7
0,8
89
*2007-ig az integráltan oktatottak nélkül,2007/8-ban az integráltan oktatottakkal együtt
9
- 172 A diákotthonosok, kollégisták főbb adatai Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2007/8-as tanévben
Terület
1.3.10. táblázat Egy fel. A gyp. Fel. Ebből Ebből ell. okt.-ban A ell. Az A a gyp. Főfogl. helyre résztvevők lányok Egy ped.helyek intézmény kollégisták lányok okt.-ban ped. jutó aránya aránya ra jutó sz. típusa száma száma résztvevő össz. koll. (%) (%) kollégista
Jászapáti
2 középisk.
124
56
0
17
62
0,0
45,2
7,3
Jászberény
1 középisk.
93
47
0
4
93
0,0
50,5
23,3
Karcag
3 középisk.
195
100
0
12
65
0,0
51,3
16,3
Kenderes
1 középisk.
166
72
0
6
166
0,0
43,4
27,7
Kisújszállás
3 ált.isk.
120
48
91
10
40
75,8
40,0
12,0
Kisújszállás
1 középisk.
109
71
0
5
109
0,0
65,1
21,8
Mezőtúr
1 ált.isk.
42
16
20
2
42
47,6
38,1
21,0
Mezőtúr
3 középisk.
394
242
3
19
131
0,8
61,4
20,7
Túrkeve
1 középisk.
143
3
0
3
143
0,0
2,1
47,7
Tiszaföldvár
1 ált.isk.
134
43
131
3
134
97,8
32,1
44,7
Tiszaföldvár
1 középisk.
75
57
0
4
75
0,0
76,0
18,8
Szolnok
8 középisk.
983
513
27
63
123
2,7
52,2
15,6
Martfű
1 középisk.
48
27
1
6
48
2,1
56,3
8,0
Újszász
1 középisk.
35
16
0
1
35
0,0
45,7
35,0
Törökszentmiklós
1 ált.isk.
23
11
0
2
23
0,0
47,8
11,5
Törökszentmiklós
3 középisk.
212
111
3
9
71
1,4
52,4
23,6
Kunhegyes
1 középisk.
51
6
0
5
51
0,0
11,8
10,2
Tiszafüred
1 középisk.
35
18
0
2
35
0,0
51,4
17,5
6 ált. isk.
319
118
242
17
53
75,9
37,0
18,8
Középisk. összes
28 középisk.
2663
1339
34
156
95
1,3
50,3
17,1
JNSZ megye össz.
34
2982
1457
276
173
88
9,3
48,9
17,2
Városok össz.
34
2982
1457
276
173
88
9,3
48,9
17,2
Községek össz.
0
0
0
0
0
Jászság
3
217
103
0
21
72
0,0
47,5
10,3
Karcagi kt.
8
590
291
91
33
74
15,4
49,3
17,9
Mezőtúri kt.
5
579
261
23
24
116
4,0
45,1
24,1
Kunszentmártoni kt.
2
209
100
131
7
105
62,7
47,8
29,9
Szolnok
8
983
513
27
63
123
2,7
52,2
15,6
Szolnok környéke Törökszentmiklósi kt.
2
83
43
1
7
42
1,2
51,8
11,9
4
235
122
3
11
59
1,3
51,9
21,4
Tiszafüredi kt.
2
86
24
0
7
43
0,0
27,9
12,3
Ált. isk. összes
- 173 A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közoktatási intézmények egyéb adatai együttesen a 2007/8-as tanévben A képzésben résztvevők sz.
Más tp.-ről bejáró
Abádszalók
834
74
10
53
2
18
Berekfürdő
159
68
0
22
0
Besenyszög
576
5
0
46
7
Cibakháza
496
4
0
9
7
Cserkeszőlő
480
104
0
48
Fegyvernek
1290
170
40
119
723
3
0
101
0
Terület
Jánoshida Jászalsószentgyörgy
TMBNÖsszevont Int.-an ekkel Halm.-an A osztályba oktatott küzdő Évf.- Hátrányos hátr. bejárók járó SNI * ** ismétlő helyzetű helyzetű ar.-a (%)
Az ö.vont. o.-ba járók ar.-a (%)
Az int.-an okt. SNI ar. (%)
TMBNesek ar.-a (%)
Az évf. ismétlők ar.-a (%)
1.3.11./1. táblázat A hátr. A halm.h.-űek an hátr. ar.-a h.-űek (%) ar.-a (%)
439
179
8,9
1,2
6,4
0,2
2,2
52,6
21,5
0
79
6
42,8
0,0
13,8
0,0
0,0
49,7
3,8
4
116
1
0,9
0,0
8,0
1,2
0,7
20,1
0,2
6
242
0
0,8
0,0
1,8
1,4
1,2
48,8
0,0
3
6
235
71
21,7
0,0
10,0
0,6
1,3
49,0
14,8
44
25
745
278
13,2
3,1
9,2
3,4
1,9
57,8
21,6
16
423
356
0,4
0,0
14,0
0,0
2,2
58,5
49,2
689
84
0
40
10
0
91
2
12,2
0,0
5,8
1,5
0,0
13,2
0,3
Jászapáti
2439
671
35
82
113
104
900
394
27,5
1,4
3,4
4,6
4,3
36,9
16,2
Jászárokszállás
1069
96
0
56
6
7
231
115
9,0
0,0
5,2
0,6
0,7
21,6
10,8
Jászberény
6495
2044
0
227
97
95
1425
322
31,5
0,0
3,5
1,5
1,5
21,9
5,0
Jászdózsa
735
2
21
62
5
12
208
95
0,3
2,9
8,4
0,7
1,6
28,3
12,9
Jászfényszaru
678
5
5
30
5
5
180
8
0,7
0,7
4,4
0,7
0,7
26,5
1,2
1077
4
0
95
0
25
592
368
0,4
0,0
8,8
0,0
2,3
55,0
34,2 42,4
Jászkisér Jászladány
844
3
25
47
1
68
666
358
0,4
3,0
5,6
0,1
8,1
78,9
Jászszentandrás
268
85
0
21
0
3
82
6
31,7
0,0
7,8
0,0
1,1
30,6
2,2
Karcag
4259
312
0
246
48
87
1574
433
7,3
0,0
5,8
1,1
2,0
37,0
10,2
Kenderes Kengyel
1223 451
377 0
21 0
127 54
1 0
88 5
669 0
299 0
30,8 0,0
1,7 0,0
10,4 12,0
0,1 0,0
7,2 1,1
54,7 0,0
24,4 0,0
Kétpó
24
1
0
0
0
0
16
2
4,2
0,0
0,0
0,0
0,0
66,7
8,3
Kisújszállás Kunhegyes
3036 2413
670 651
81 14
139 152
0 38
84 90
1278 1254
366 584
22,1 27,0
2,7 0,6
4,6 6,3
0,0 1,6
2,8 3,7
42,1 52,0
12,1 24,2
Kunmadaras Kunszentmárton
853 1560
0 435
0 26
53 101
0 36
6 44
664 397
364 194
0,0 27,9
0,0 1,7
6,2 6,5
0,0 2,3
0,7 2,8
77,8 25,4
42,7 12,4
Martfű
1182
327
8
49
2
24
212
28
27,7
0,7
4,1
0,2
2,0
17,9
2,4
Mezőtúr
3469
246
72
168
27
72
996
93
7,1
2,1
4,8
0,8
2,1
28,7
2,7
Nagykörű Öcsöd
457 418
95 3
0 0
52 27
0 0
3 1
297 210
197 95
20,8 0,7
0,0 0,0
11,4 6,5
0,0 0,0
0,7 0,2
65,0 50,2
43,1 22,7
Rákóczifalva
486
24
0
18
0
7
184
0
4,9
0,0
3,7
0,0
1,4
37,9
0,0
Rákócziújfalu
243
1
0
25
17
2
0
0
0,4
0,0
10,3
7,0
0,8
0,0
0,0
Szajol
441
3
0
42
0
1
119
19
0,7
0,0
9,5
0,0
0,2
27,0
4,3
Szászberek
214
110
0
0
4
3
34
0
51,4
0,0
0,0
1,9
1,4
15,9
0,0
- 174 -
A képzésben résztvevők sz.
Más tp.-ről bejáró
Szolnok
20076
5873
29
1115
183
325
2962
850
29,3
Tiszabő
473
0
25
53
0
41
472
444
0,0
Terület
TMBNÖsszevont Int.-an ekkel Halm.-an A osztályba oktatott küzdő Évf.- Hátrányos hátr. bejárók járó SNI * ** ismétlő helyzetű helyzetű ar.-a (%)
A hátr. h.-űek ar.-a (%)
1.3.11./2. A halm.an hátr. h.-űek ar.-a (%)
Az int.-an okt. SNI ar. (%)
TMBNesek ar.-a (%)
Az évf. ismétlők ar.-a (%)
0,1
5,6
0,9
1,6
14,8
4,2
5,3
11,2
0,0
8,7
99,8
93,9
Az ö.vont. o.-ba járók ar.-a (%)
538
5
0
95
0
39
453
259
0,9
0,0
17,7
0,0
7,2
84,2
48,1
Tiszaföldvár
2441
451
78
166
4
55
970
421
18,5
3,2
6,8
0,2
2,3
39,7
17,2
Tiszafüred
3354
882
34
281
38
95
1201
330
26,3
1,0
8,4
1,1
2,8
35,8
9,8
Tiszajenő
188
15
0
13
0
0
91
11
8,0
0,0
6,9
0,0
0,0
48,4
5,9
Tiszakürt
567
38
54
88
0
22
358
210
6,7
9,5
15,5
0,0
3,9
63,1
37,0
Tiszapüspöki
228
0
0
5
15
8
155
79
0,0
0,0
2,2
6,6
3,5
68,0
34,6
Tiszatenyő
205
6
0
22
0
5
68
2
2,9
0,0
10,7
0,0
2,4
33,2
1,0
Tiszavárkony
174
26
0
5
20
0
79
6
14,9
0,0
2,9
11,5
0,0
45,4
3,4
Tiszabura
Tószeg
473
20
20
48
5
3
194
65
4,2
4,2
10,1
1,1
0,6
41,0
13,7
Törökszentmiklós
4579
784
41
331
31
170
1778
548
17,1
0,9
7,2
0,7
3,7
38,8
12,0
Túrkeve
1629
100
0
89
19
28
332
170
6,1
0,0
5,5
1,2
1,7
20,4
10,4
Újszász
1275
382
12
35
53
25
333
154
30,0
0,9
2,7
4,2
2,0
26,1
12,1
372
6
0
16
2
12
175
88
1,6
0,0
4,3
0,5
3,2
47,0
23,7
JNSZ megye össz.
76153
15265
651
4673
843
1739
24179
8870
20,0
0,9
6,1
1,1
2,3
31,8
11,6
Városok össz.
62011
14380
466
3447
703
1416
17131
5488
23,2
0,8
5,6
1,1
2,3
27,6
8,9
Községek össz.
14142
885
185
1226
140
323
7048
3382
6,3
1,3
8,7
1,0
2,3
49,8
23,9
Jászság
15017
2997
86
761
237
335
4798
2024
20,0
0,6
5,1
1,6
2,2
32,0
13,5
Karcagi kt.
9530
1427
102
587
49
265
4264
1468
15,0
1,1
6,2
0,5
2,8
44,7
15,4
Mezőtúri kt. Kunszentmártoni kt.
5122
347
72
257
46
100
1344
265
6,8
1,4
5,0
0,9
2,0
26,2
5,2
Zagyvarékas
5962
1035
158
439
50
134
2412
991
17,4
2,7
7,4
0,8
2,2
40,5
16,6
20076
5873
29
1115
183
325
2962
850
29,3
0,1
5,6
0,9
1,6
14,8
4,2
Szolnok környéke Törökszentmiklósi kt.
5640
1011
40
307
110
83
1715
550
17,9
0,7
5,4
2,0
1,5
30,4
9,8
7667
963
106
626
90
255
3337
1370
12,6
1,4
8,2
1,2
3,3
43,5
17,9
Tiszafüredi kt.
7139
1612
58
581
78
242
3347
1352
22,6
0,8
8,1
1,1
3,4
46,9
18,9
Szolnok
* SNI= sajátos nevelési igényű, ** TMBN=Tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő
- 175 Idegen nyelv tanulási adatok Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2007/8-as tanévben 1.3.12./1. táblázat Három Három Egy idegen Két idegen idegen idegen nyelvet nyelvet nyelvet nyelvet tanulók ar.- tanulók ar.- tanulók ar.tanulók sz. a (%) a (%) a (%) 0 37,3 0,0 0,0
Terület Abádszalók
A képzésben résztvevők száma 834
Berekfürdő
159
91
0
0
57,2
0,0
0,0
Besenyszög
576
298
44
0
51,7
7,6
0,0
Cibakháza
496
206
0
0
41,5
0,0
0,0
Cserkeszőlő
480
213
0
0
44,4
0,0
0,0
Fegyvernek Jánoshida
1290 723
640 296
0 0
0 0
49,6 40,9
0,0 0,0
0,0 0,0
Jászalsószentgyörgy
Egy idegen nyelvet tanulók sz. 311
Két idegen nyelvet tanulók sz. 0
689
321
0
0
46,6
0,0
0,0
Jászapáti Jászárokszállás
2439 1069
1348 459
392 129
0 0
55,3 42,9
16,1 12,1
0,0 0,0
Jászberény
6495
3853
782
0
59,3
12,0
0,0
Jászdózsa
735
293
0
0
39,9
0,0
0,0
Jászfényszaru
678
299
0
0
44,1
0,0
0,0
1077
508
0
0
47,2
0,0
0,0
844 268
367 177
0 32
0 0
43,5 66,0
0,0 11,9
0,0 0,0
Karcag Kenderes
4259 1223
2249 755
560 110
0 0
52,8 61,7
13,1 9,0
0,0 0,0
Kengyel
451
211
0
0
46,8
0,0
0,0
24
0
0
0
0,0
0,0
0,0
Kisújszállás
3036
1773
360
0
58,4
11,9
0,0
Kunhegyes
2413
1503
130
0
62,3
5,4
0,0
853
432
0
0
50,6
0,0
0,0
Kunszentmárton
1560
860
104
0
55,1
6,7
0,0
Martfű
1182
807
163
0
68,3
13,8
0,0
Mezőtúr
3469
1673
665
0
48,2
19,2
0,0
Nagykörű
457
195
0
0
42,7
0,0
0,0
Öcsöd
418
174
0
0
41,6
0,0
0,0
Rákóczifalva
486
212
0
0
43,6
0,0
0,0
Rákócziújfalu
243
112
0
0
46,1
0,0
0,0
Szajol
441
202
0
0
45,8
0,0
0,0
Jászkisér Jászladány Jászszentandrás
Kétpó
Kunmadaras
Szászberek
214
145
0
0
67,8
0,0
0,0
Szolnok
20076
12078
3149
1
60,2
15,7
0,0
Tiszabő
473
124
83
0
26,2
17,5
0,0
538
205
0
0
38,1
0,0
0,0
Tiszaföldvár
2441
1131
275
0
46,3
11,3
0,0
Tiszafüred
3354
2127
354
0
63,4
10,6
0,0
Tiszajenő
188
137
53
0
72,9
28,2
0,0
Tiszakürt
567
234
0
0
41,3
0,0
0,0
Tiszapüspöki
228
86
0
0
37,7
0,0
0,0
Tiszatenyő
205
122
0
0
59,5
0,0
0,0
Tiszavárkony
174
97
0
0
55,7
0,0
0,0
Tószeg
473
219
0
0
46,3
0,0
0,0
Törökszentmiklós
4579
2842
568
0
62,1
12,4
0,0
Túrkeve
1629
896
68
0
55,0
4,2
0,0
Újszász
1275
695
104
0
54,5
8,2
0,0
372
255
0
0
68,5
0,0
0,0
76153
42231
8125
1
55,5
10,7
0,0
Tiszabura
Zagyvarékas JNSZ megye össz.
- 176 Városok össz.
62011
35659
7913
1
57,5
12,8
0,0
Községek össz.
14142
6572
212
0
46,5
1,5
0,0
Terület
A képzésben résztvevők száma
Egy idegen nyelvet tanulók sz.
Két idegen nyelvet tanulók sz.
Három idegen nyelvet tanulók sz.
Egy idegen nyelvet tanulók ar.-a (%)
Jászság
Két idegen nyelvet tanulók ar.-a (%)
1.3.12./2. Három idegen nyelvet tanulók ar.-a (%)
15017
7921
1335
0
52,7
8,9
0,0
Karcagi kt.
9530
5300
1030
0
55,6
10,8
0,0
Mezőtúri kt. Kunszentmártoni kt.
5122
2569
733
0
50,2
14,3
0,0
5962
2818
379
0
47,3
6,4
0,0
20076
12078
3149
1
60,2
15,7
0,0
Szolnok környéke Törökszentmiklósi kt.
5640
3172
364
0
56,2
6,5
0,0
7667
4227
651
0
55,1
8,5
0,0
Tiszafüredi kt.
7139
4146
484
0
58,1
6,8
0,0
Szolnok
- 177 Az óvodák várható gyermeklétszáma 2008/9, 2009/10. 1.3.13./1. táblázat Terület
Elméleti létszám
Tényszám ill. várható
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 Szolnok
2382
2363
2355
2333
2346
2390
2438
2451
2429
2429
2424
2469
Abádszalók
156
160
169
364
335
324
160
169
177
370
347
336
Jászapáti
387
401
399
379
369
357
341
334
323
310
308
299
Jászárokszállás
233
224
235
250
253
266
225
218
233
260
252
264
Jászberény
835
839
829
918
911
916
959
961
959
1051
1047
1053
Jászfényszaru
176
184
183
175
179
177
183
189
188
191
188
185
Karcag
877
892
893
879
850
800
833
830
836
847
803
756
Kenderes
187
167
165
165
158
155
179
182
176
176
165
162
Kisújszállás
445
424
388
383
364
369
467
431
397
374
371
375
Kunhegyes
249
238
245
449
426
410
256
239
251
411
423
407
Kunszentmárton
252
236
230
221
226
231
253
259
241
230
237
242
Martfű
204
202
196
202
187
173
224
228
218
212
205
190
Mezőtúr
566
591
609
646
651
636
554
581
617
628
642
628
Tiszaföldvár
368
358
357
354
353
359
430
422
428
437
422
429
Tiszafüred
391
385
365
350
343
327
410
372
340
341
336
320
Törökszentmiklós
782
779
756
710
677
685
803
810
790
746
704
713
Túrkeve
346
337
309
287
274
281
324
316
311
299
269
275
Újszász
220
228
229
237
223
201
218
214
228
234
218
197
Alattyán
76
86
85
0
0
0
87
89
89
0
0
0
Berekfürdő
19
20
19
21
19
20
33
34
30
28
31
32
Besenyszög
113
111
112
155
149
154
125
111
111
139
149
154
Cibakháza
179
178
179
174
167
163
140
138
138
134
129
126
Csataszög
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
57
52
54
138
133
123
50
44
49
142
121
112
Cserkeszőlő Csépa
86
93
87
0
0
0
80
80
80
0
0
0
280
281
291
354
347
327
280
275
271
332
334
314
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Jánoshida
109
108
98
245
239
241
106
110
111
238
245
247
Jászalsószentgyörgy
124
119
117
163
158
169
143
136
126
178
177
189
Jászágó
19
18
18
0
0
0
20
18
16
0
0
0
Jászboldogháza
50
48
44
0
0
0
47
48
48
0
0
0
Jászdózsa
55
56
61
224
224
235
75
68
70
243
269
283
Jászfelsőszentgyörgy
79
80
82
0
0
0
71
73
82
0
0
0 0
Fegyvernek Hunyadfalva
Jászivány
9
11
11
0
0
0
10
17
8
0
0
Jászjákóhalma
113
111
101
0
0
0
104
108
97
0
0
0
Jászkisér
241
218
221
219
211
215
214
211
207
264
211
216
Jászladány
271
261
256
263
257
260
236
238
235
247
234
237
Jászszentandrás
62
52
41
50
57
59
55
51
43
47
55
57
Jásztelek
82
72
71
0
0
0
62
56
114
0
0
0
Kengyel
138
141
137
131
133
116
124
121
128
124
121
106
Kétpó
24
24
27
29
26
26
17
27
23
24
23
23
Kőtelek
82
78
69
0
0
0
85
83
61
0
0
0
Kuncsorba
24
24
22
0
0
0
24
19
15
0
0
0
Kunmadaras
305
304
290
258
252
251
269
279
273
265
237
236
Mesterszállás
21
22
23
0
0
0
18
19
16
0
0
0
Mezőhék
12
13
12
0
0
0
11
17
16
0
0
0
Nagyiván
48
53
55
0
0
0
48
45
44
0
0
0
Nagykörű
76
75
71
131
132
139
67
72
67
130
125
131
Nagyrév
32
30
32
0
0
0
28
30
27
0
0
0
126
125
118
116
112
125
133
137
132
126
122
136
Öcsöd
- 178 Örményes
31
38
43
0
0
0
28
28
34
0
0
Pusztamonostor
50
47
47
0
0
0
67
59
57
0
0
0
155
160
160
163
161
163
136
138
160
156
149
151
Rákóczifalva
Elméleti létszám Terület Rákócziújfalu Szajol Szászberek Szelevény
0
Tényszám ill. várható 1.3.13./2.
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10
74
77
80
81
73
65
87
82
84
80
77
70
129
131
133
132
117
106
130
129
138
134
119
108
24
28
30
29
26
25
34
38
29
31
32
31
40
44
41
0
0
0
47
44
46
0
0
0
Tiszabő
219
209
205
200
125
150
125
125
125
125
125
150
Tiszabura
186
177
179
178
186
186
152
142
138
148
149
150
Tiszaderzs
63
62
58
0
0
0
50
45
49
0
0
0
Tiszagyenda
29
32
35
0
0
0
24
32
31
0
0
0
Tiszaigar
40
38
39
0
0
0
39
36
32
0
0
0
Tiszainoka
16
15
13
0
0
0
18
18
12
0
0
0
Tiszajenő
42
34
36
38
43
40
43
41
46
49
51
48
Tiszakürt
47
47
51
163
157
144
53
55
55
161
172
158
Tiszaőrs
48
48
46
0
0
0
51
45
48
0
0
0
Tiszapüspöki
86
102
101
85
76
79
80
90
80
70
65
68
Tiszaroff
61
67
67
0
0
0
62
70
72
0
0
0
Tiszasas
36
30
30
0
0
0
31
29
31
0
0
0
Tiszasüly
52
53
51
0
0
0
46
43
37
0
0
0
Tiszaszentimre
68
72
69
0
0
0
64
70
68
0
0
0
Tiszaszőlős
0
0
9
0
0
0
0
60
55
0
0
0
Tiszatenyő
73
73
71
66
63
60
65
68
65
57
57
54
Tiszaug
12
6
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Tiszavárkony
58
57
53
48
48
43
49
48
52
47
44
39
Tomajmonostora Tószeg Vezseny Zagyvarékas Megye összesen
29
31
29
0
0
0
28
28
30
0
0
0
140
133
131
149
156
165
116
117
109
138
135
143
14
14
14
0
0
0
15
15
20
0
0
0
131
133
145
145
139
130
104
104
112
111
108
101
13915
13830
13680
13446
13175
13095
13763
13759
13684
13514
13222
13142
Városok összesen
9056
9007
8909
8779
8637
8598
9257
9206
9142
9546
9361
9301
Községek összesen
4860
4823
4770
4667
4538
4497
4506
4553
4542
3968
3861
3841
Jászság
2968
2934
2896
2884
2859
2899
3005
2984
3006
3029
2986
3028
Karcagi kt.
1833
1807
1754
1706
1643
1595
1781
1756
1712
1690
1607
1562
Mezőtúri kt.
969
987
980
978
970
959
924
960
983
951
934
926
Kunszentmártoni kt.
1251
1214
1191
1165
1148
1146
1263
1256
1239
1230
1203
1203
Szolnok
2382
2363
2355
2333
2346
2390
2438
2451
2429
2429
2424
2469
Szolnok környéke
1383
1385
1377
1361
1318
1283
1349
1334
1334
1327
1292
1255
Törökszentmiklósi kt.
1761
1778
1760
1678
1602
1577
1659
1665
1646
1588
1519
1485
Tiszafüredi kt.
1367
1362
1366
1340
1290
1247
1344
1353
1335
1270
1256
1214
13915
13830
13680
13446
13175
13095
13763
13759
13684
13514
13222
13142
Összesen
- 179 Általlános iskolák várható gyermeklétszáma 2008/9- 2012/13. 1.3.14./1. táblázat Elméleti létszám Terület Szolnok Abádszalók Jászapáti Jászárokszállás
Tényszám ill. várható
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10
2010/11 2011/12 2012/13 2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11
2011/12 2012/13
7274
6934
6628
6342
6051
5810
5663
5620
5622
7420
6986
6702
6405
6125
5881
5732
5688
5691
517
491
466
461
452
430
404
375
356
482
475
459
464
440
418
394
365
347
1056
1028
1015
1005
995
965
935
905
896
949
927
883
806
863
838
812
785
778
615
596
571
566
553
544
559
572
577
657
640
612
594
590
580
596
609
615
2215
2142
2077
2197
2156
2142
2142
2159
2181
2531
2447
2429
2487
2472
2456
2456
2475
2501
479
447
434
430
429
427
422
423
424
544
521
502
487
493
490
485
486
487
2423
2339
2272
2215
2183
2154
2122
2074
2026
2295
2203
2140
2018
2042
2015
1985
1940
1895
545
537
515
497
470
436
422
413
390
464
461
438
426
402
373
360
353
333
Kisújszállás
1280
1218
1175
1125
1066
1016
1007
971
943
1396
1353
1272
1324
1189
1132
1123
1083
1051
Kunhegyes
840
801
747
954
926
893
857
827
807
971
888
1546
1027
1253
1208
1159
1119
1092
Kunszentmárton
793
722
686
647
625
602
574
567
560
806
748
700
684
645
622
593
586
578
Martfű
645
597
537
525
517
504
488
484
471
681
627
588
554
550
536
519
515
501
Mezőtúr
1693
1595
1521
1524
1497
1484
1474
1470
1474
1525
1422
1332
1291
1316
1304
1295
1292
1295
Tiszaföldvár
1188
1145
1097
1059
1016
951
896
873
856
1401
1381
1318
1294
1221
1143
1077
1049
1029
Tiszafüred
1250
1196
1143
1860
1789
1700
1617
1565
1532
1311
1111
1043
1838
1768
1680
1598
1546
1514
Törökszentmiklós
2237
2144
2059
2000
1937
1851
1787
1754
1739
2310
2228
2160
2105
2021
1931
1865
1830
1814
Túrkeve
878
835
817
886
850
875
805
792
787
885
833
768
839
827
852
783
771
766
Újszász
562
554
540
537
535
526
528
524
514
570
561
526
496
525
516
518
514
504
Alattyán
194
189
187
0
0
0
0
0
208
164
157
154
0
0
0
0
0
0
Jászberény Jászfényszaru Karcag Kenderes
Berekfürdő
44
49
53
55
55
54
50
47
46
135
131
132
131
147
142
132
125
123
Besenyszög
296
278
272
422
406
386
374
373
374
321
302
289
437
433
412
399
398
399
Cibakháza
395
396
408
407
403
415
414
406
409
369
370
366
362
369
379
379
371
374
Csataszög
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Cserkeszőlő
160
155
153
327
321
320
317
306
288
166
170
165
338
341
340
337
325
306
Csépa
174
171
182
0
0
0
0
0
0
167
155
163
0
0
0
0
0
0
Fegyvernek
738
712
706
850
830
829
825
809
801
807
778
743
842
877
876
872
855
847
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Jánoshida
244
243
254
636
619
599
593
592
597
250
226
216
485
551
534
528
527
532
Jászalsószentgyörgy
297
282
271
396
392
400
384
391
394
340
334
326
511
473
483
463
472
475
44
45
43
0
0
0
0
0
0
51
44
44
0
0
0
0
0
0
Jászboldogháza
147
138
128
0
0
0
0
0
0
157
157
152
0
0
0
0
0
0
Jászdózsa
169
165
160
579
568
551
541
544
541
178
177
165
492
483
468
460
462
460
Hunyadfalva
Jászágó
- 180 -
Elméleti létszám Terület Jászfelsőszentgyörgy
Tényszám ill. várható
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10
2010/11
2011/12
2012/13
1.3.14./2.
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13
172
178
173
0
0
0
0
0
0
103
98
120
0
0
0
0
0
0
32
33
32
0
0
0
0
0
0
29
35
31
0
0
0
0
0
0
Jászjákóhalma
241
248
254
0
0
0
0
0
0
196
189
189
0
0
0
0
0
0
Jászkisér
663
650
643
622
601
592
565
544
528
662
664
631
813
647
637
608
586
569
Jászladány
656
650
640
637
615
600
614
624
614
593
584
584
597
562
547
561
570
560
Jászszentandrás
172
168
161
182
174
162
152
149
144
173
164
186
221
189
176
166
162
157
Jásztelek
198
197
195
0
0
0
0
0
0
137
131
236
0
0
0
0
0
0
Kengyel
398
383
368
351
344
333
324
312
307
376
364
352
327
326
315
306
295
290 0
Jászivány
Kétpó
69
69
67
0
0
0
0
0
0
73
131
118
0
0
0
0
0
154
149
148
0
0
0
0
0
0
169
161
154
0
0
0
0
0
0
70
67
65
0
0
0
0
0
50
59
0
0
0
0
0
0
0
14
Kunmadaras
787
739
745
754
740
710
689
670
654
646
644
607
588
608
584
566
550
537
Mesterszállás
66
53
46
0
0
0
0
0
0
66
57
43
0
0
0
0
0
0
Mezőhék
26
26
27
0
0
0
0
0
0
15
10
10
0
0
0
0
0
0
Nagyiván
102
105
108
0
0
0
0
0
0
104
104
119
0
0
0
0
0
0
Nagykörű
210
209
208
345
342
337
331
333
344
178
182
172
327
299
294
289
291
300
Kőtelek Kuncsorba
Nagyrév Öcsöd Örményes
57
58
59
0
0
0
0
0
0
69
58
65
0
0
0
0
0
0
351
336
327
320
310
294
289
285
293
341
318
302
292
291
276
272
267
275 0
97
91
90
0
0
0
0
0
0
91
85
76
0
0
0
0
0
Pusztamonostor
117
118
119
0
0
0
0
0
0
113
116
117
0
0
0
0
0
0
Rákóczifalva
434
413
398
390
383
369
375
379
379
365
364
327
330
324
313
317
321
321
Rákócziújfalu
231
219
208
200
197
186
182
176
170
207
201
189
163
174
164
161
156
151
Szajol
375
362
342
333
333
333
323
301
286
332
326
307
307
301
301
291
271
258
66
65
64
60
61
64
62
60
63
173
173
186
183
171
180
173
168
178
Szászberek Szelevény
66
79
81
0
0
0
0
0
0
89
85
89
0
0
0
0
0
0
Tiszabő
471
480
491
493
485
494
502
496
492
346
349
358
348
351
358
363
359
356
Tiszabura
455
464
465
458
452
456
455
445
434
389
418
418
390
396
399
399
390
381
Tiszaderzs
153
156
156
0
0
0
0
0
0
124
118
114
0
0
0
0
0
0
Tiszagyenda
99
92
89
0
0
0
0
0
0
92
86
87
0
0
0
0
0
0
Tiszaigar
96
94
93
0
0
0
0
0
0
93
94
88
0
0
0
0
0
0
Tiszainoka
34
34
35
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Tiszajenő
138
127
122
118
110
102
97
98
93
147
140
133
139
122
114
107
109
104
Tiszakürt
133
127
124
407
412
417
424
407
406
182
175
181
406
411
416
423
406
405
- 181 Tiszaőrs
128
121
115
0
0
0
0
0
0
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10
2010/11
2011/12
2012/13
115
102
97
Elméleti létszám Terület
0
0
0
0
Tényszám ill. várható
0
0
1.3.14./3.
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13
Tiszapüspöki
207
196
201
214
216
198
188
192
204
159
159
164
158
169
155
147
151
160
Tiszaroff
170
168
168
0
0
0
0
0
0
149
150
150
0
0
0
0
0
0
Tiszasas
100
98
96
0
0
0
0
0
0
99
90
86
0
0
0
0
0
0
Tiszasüly
181
168
156
0
0
0
0
0
0
180
172
158
0
0
0
0
0
0
Tiszaszentimre
0
257
248
233
0
0
0
0
0
0
246
231
223
0
0
0
0
0
Tiszaszőlős
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
136
141
0
0
0
0
0
0
Tiszatenyő
216
209
206
206
200
187
175
167
159
151
133
131
148
135
126
117
112
107
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
138
140
149
147
140
137
130
125
123
124
141
136
127
129
127
120
115
113
74
73
74
0
0
0
0
0
0
97
92
91
0
0
0
0
0
0
Tószeg
422
403
381
412
400
383
368
369
370
337
314
311
335
321
307
295
296
297
Vezseny
47
46
47
0
0
0
0
0
0
23
22
24
0
0
0
0
0
0
364
351
337
327
325
333
333
325
319
279
281
276
261
259
265
265
259
254
Megye össz.
39150
37669
36483
35532
34528
33506
32802
32319
32006
38994
37460
36910
35197
34601
33661
32867
32377
32092
Városok össz.
26492
25320
24300
23503
22746
21977
21443
21125
20927
27198
25812
25418
25139
24742
23974
23350
23006
22791
Községek össz.
12658
12349
12182
12029
11782
11529
11359
11194
11079
11796
11648
11492
10058
9859
9687
9517
9371
9301
Jászság
7712
7516
7357
7250
7102
6961
6909
6901
6905
7827
7611
7577
7493
7323
7209
7134
7135
7132
Karcagi kt.
5079
4883
4760
4647
4515
4369
4289
4175
4059
4936
4792
4589
4487
4388
4246
4166
4051
3940
Mezőtúri kt.
2732
2577
2478
2437
2374
2329
2311
2298
2295
2564
2453
2271
2130
2143
2156
2079
2063
2061
Kunszentmártoni kt.
3516
3386
3307
3220
3129
3032
2938
2870
2822
3689
3550
3435
3376
3278
3176
3080
3004
2967
Szolnok
7274
6934
6628
6342
6051
5810
5663
5620
5622
7420
6986
6702
6405
6125
5881
5732
5688
5691
Szolnok környéke
3887
3721
3567
3456
3390
3300
3235
3212
3187
3754
3641
3469
3352
3307
3227
3164
3142
3122
Törökszentmiklósi kt.
4809
4643
4529
4447
4347
4225
4123
4031
3987
4631
4422
4291
4235
4180
4061
3962
3873
3847
Tiszaug Tiszavárkony Tomajmonostora
Zagyvarékas
Tiszafüredi kt. Összesen
4140
4009
3856
3733
3619
3480
3334
3212
3129
4173
4005
4576
3719
3857
3706
3550
3420
3333
39150
37669
36483
35532
34528
33506
32802
32319
32006
38994
37460
36910
35197
34601
33661
32867
32377
32093
- 182 A középiskolák és a szakiskolák belépő (9.) osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 1.3.15./1. táblázat Elméleti 9. évfolyamos létszám Terület Szolnok Abádszalók Jászapáti Jászárokszállás
Tényszám ill. várható létszám
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 1027
1034
1014
1004
975
928
843
758
718
694
72
68
66
56
64
69
65
67
61
42
130
131
138
129
130
139
140
134
115
103
1977
2012
2036
1997
1938
1846
1677
1508
1429
1380
354
289
368
349
346
342
324
298
300
304
82
85
90
78
77
82
70
61
72
65
66
61
54
49
48
48
46
42
42
43
311
325
311
299
298
262
249
234
238
251
644
657
615
653
646
639
607
557
562
569
84
81
68
59
55
55
53
58
50
49
346
343
328
314
313
286
280
284
276
258
340
356
372
360
366
346
322
321
319
298
76
65
73
70
71
83
66
52
63
58
133
148
166
147
150
141
131
131
130
122
Kisújszállás
188
200
175
177
171
152
131
138
136
138
293
257
305
278
283
268
249
248
247
230
Kunhegyes
118
119
118
118
101
101
101
92
90
80
239
233
240
241
242
246
233
224
204
189
Kunszentmárton
138
148
112
106
88
91
92
76
80
77
175
152
139
129
130
96
93
87
86
82
Martfű
104
114
115
97
72
69
64
54
60
66
102
110
93
126
118
120
111
96
98
101
Mezőtúr
256
263
243
220
211
199
200
192
166
164
371
401
412
299
308
284
278
263
240
242
Tiszaföldvár
143
155
149
145
156
165
155
134
130
112
157
152
166
153
152
185
180
169
166
158
Tiszafüred
193
182
168
159
157
168
160
138
119
127
199
251
255
251
252
257
242
233
213
196
Törökszentmiklós
307
318
315
298
292
287
255
236
236
225
389
483
429
432
431
426
391
379
363
347
Túrkeve
145
140
127
99
118
108
101
95
91
96
110
126
98
105
108
100
97
92
84
85
Újszász
66
75
78
69
74
78
69
59
60
67
113
119
144
127
119
121
111
96
99
101
Alattyán
22
28
25
26
25
25
22
25
18
24
41
42
28
28
28
28
25
25
24
23
Jászberény Jászfényszaru Karcag Kenderes
Berekfürdő
0
0
0
5
7
6
10
9
7
6
Besenyszög
47
50
40
40
40
40
28
28
31
32
Cibakháza
61
52
46
52
51
48
50
50
46
54
Csataszög
0
0
0
0
0
0
3
3
3
2
Cserkeszőlő
21
21
19
15
24
19
17
22
22
16
Csépa
30
26
17
21
21
21
25
24
20
23
Fegyvernek
93
105
91
85
100
94
90
88
85
79
0
0
0
0
0
3
4
3
4
4
Jánoshida
24
28
30
29
33
35
33
30
27
27
Jászalsószentgyörgy
47
51
45
42
32
38
32
26
31
35
Hunyadfalva
Jászágó Jászboldogháza
5
5
7
6
4
8
5
4
6
6
30
25
23
17
16
18
16
17
15
17
- 183 Jászdózsa
15
19
22
20
22
20
26
23
17
15
Jászfelsőszentgyörgy
21
22
26
23
22
20
21
18
20
28
- 184 Elméleti 9. évfolyamos létszám Terület Jászivány
Tényszám ill. várható létszám 1.3.15./2. táblázat
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 4
2
5
4
2
5
7
5
3
2
Jászjákóhalma
30
26
28
30
33
37
33
26
27
33
Jászkisér
82
91
72
84
85
80
88
77
86
78
Jászladány
69
85
85
90
92
86
73
67
78
78
Jászszentandrás
27
24
27
23
19
20
22
18
18
20
Jásztelek
25
26
24
25
29
33
25
14
22
25
Kengyel
62
56
56
59
49
50
44
44
41
41
Kétpó
10
8
7
12
12
10
7
5
7
8
Kőtelek
31
27
24
27
19
17
17
10
12
22
6
13
9
9
9
6
7
9
8
10
Kunmadaras
166
126
93
84
99
100
94
96
94
79
Mesterszállás
9
16
14
7
7
5
6
6
6
3
Mezőhék
3
4
2
4
4
3
3
2
4
4
Nagyiván
10
8
12
12
18
16
11
13
13
11
Nagykörű
18
26
32
26
21
24
25
17
16
18
Nagyrév
10
9
8
6
6
6
6
8
9
9
Öcsöd
54
52
46
46
46
46
40
38
38
37
9
12
14
15
15
15
9
10
7
6
Pusztamonostor
14
14
13
15
13
17
14
15
16
15
Rákóczifalva
61
64
59
59
58
56
45
46
47
44
Rákócziújfalu
28
32
32
33
27
34
28
23
22
20
Szajol
49
52
55
50
40
39
47
50
43
38
Szászberek
8
7
9
11
10
6
9
8
6
7
Szelevény
0
0
9
13
9
8
10
9
9
13
Tiszabő
51
58
56
59
63
56
51
62
65
67
Tiszabura
46
47
54
58
56
54
53
67
65
56
Tiszaderzs
15
16
20
20
22
16
18
22
19
19
Tiszagyenda
15
14
13
11
13
17
10
10
11
8
Tiszaigar
10
13
10
9
14
15
12
10
13
11
Kuncsorba
Örményes
Tiszainoka
5
5
4
5
3
1
2
8
6
5
Tiszajenő
25
26
17
12
17
23
17
11
15
15
Tiszakürt
18
19
17
17
18
18
15
14
16
13
Tiszaőrs
25
21
21
15
15
17
14
14
11
15
Tiszapüspöki
28
25
24
25
27
38
32
21
15
14
12
11
14
0
- 185 Tényszám ill. várható létszám Elméleti 9. évfolyamos létszám Terület
1.3.15./3.
2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2004/5 2005/6 2006/7 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14
Tiszaroff
19
18
18
22
21
20
28
26
16
17
Tiszasas
18
15
11
12
12
10
12
14
16
12
Tiszasüly
25
26
27
21
21
25
27
19
15
12
Tiszaszentimre
34
31
32
37
40
39
30
26
22
22
Tiszaszőlős
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Tiszatenyő
32
28
23
23
28
32
29
28
25
21
Tiszaug
14
8
8
7
11
10
8
7
6
7
Tiszavárkony
18
16
12
15
23
19
19
18
15
19
9
8
8
11
11
10
8
8
9
8
60
61
60
55
48
52
54
46
46
42
Tomajmonostora Tószeg
8
6
4
5
8
8
6
5
5
6
54
51
52
47
47
40
38
43
46
38
Megye összesen
5514
5569
5306
5110
5059
4948
4629
4325
4203
4088
5715
5860
5934
5724
Városok összesen
3787
3845
3688
3496
3421
3322
3095
2863
2762
2673
5662
5807
5892
5696
Községek összesen
1727
1724
1618
1614
1638
1626
1534
1462
1441
1415
53
53
42
28
Jászság
1020
1068
1039
999
988
978
928
852
860
871
1064
1007
1037
Karcagi kt.
776
734
669
650
662
626
581
580
576
539
766
761
Mezőtúri kt. Kunszentmártoni kt.
422
431
393
341
351
324
317
300
274
276
481
527
Vezseny Zagyvarékas
5665
5493
5116
4768
4606
4471
1051
1039
1029
977
897
904
916
843
785
799
755
702
700
696
650
510
404
416
384
375
355
324
327
513
508
447
444
444
442
431
403
397
378
332
304
305
282
282
281
273
256
252
240
1027
1034
1014
1004
975
928
843
758
718
694
1977
2012
2036
1997
1938
1846
1677
1508
1429
1380
Szolnok környéke Törökszentmiklósi kt.
553
581
561
518
485
492
454
393
404
414
215
229
237
253
237
241
222
192
197
202
636
667
643
624
623
616
563
548
524
501
430
525
457
460
459
454
416
404
387
370
Tiszafüredi kt.
567
547
539
530
532
541
511
492
449
415
450
495
509
492
494
503
475
457
417
385
5514
5569
5306
5110
5059
4948
4629
4325
4203
4088
5715
5860
5934
5724
5665
5493
5116
4768
4606
4471
Szolnok
Összesen
- 186 A szakközépiskolák 13. osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 Elméleti 13. évfolyamos létszám Terület Szolnok Abádszalók Jászapáti Jászárokszállás Jászberény Jászfényszaru Karcag
1.3.16./1. táblázat
Tényszám ill. várható létszám
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 1059
1027
1034
1014
1004
975
928
2221
2154
2169
2128
2107
2045
1947
100
100
105
102
98
97
96
272
273
286
278
268
265
262
66
72
68
66
56
64
69
131
130
131
138
129
130
139
82
82
85
90
78
77
82
303
311
325
311
299
298
262
81
84
81
68
59
55
55
346
346
343
328
314
313
286
91
88
84
76
74
75
71
83
76
65
73
70
71
83
22
21
20
18
18
18
17
Kisújszállás
201
188
200
175
177
171
152
92
90
85
78
75
77
73
Kunhegyes
106
118
119
118
118
101
101
63
65
62
61
60
61
61
Kunszentmárton
126
138
148
112
106
88
91
72
74
73
65
64
64
64
Martfű
111
104
114
115
97
72
69
Mezőtúr
260
256
263
243
220
211
199
111
109
111
102
88
90
84
Tiszaföldvár
145
143
155
149
145
156
165
34
35
35
30
29
30
30
Tiszafüred
191
193
182
168
159
157
168
98
100
97
96
94
94
96
Törökszentmiklós
316
307
318
315
298
292
287
113
114
119
115
111
111
110
Túrkeve
149
145
140
127
99
118
108
88
86
88
80
70
72
66
Újszász
76
66
75
78
69
74
78
57
56
59
57
53
49
50
Alattyán
18
22
28
25
26
25
25
Berekfürdő
0
0
0
0
5
7
6
Besenyszög
46
47
50
40
40
40
40
Cibakháza
58
61
52
46
52
51
48
Csataszög
0
0
0
0
0
0
0
Cserkeszőlő
29
21
21
19
15
24
19
Csépa
23
30
26
17
21
21
21
Fegyvernek
86
93
105
91
85
100
94
Hunyadfalva
0
0
0
0
0
0
3
Jánoshida
21
24
28
30
29
33
35
Jászalsószentgyörgy
44
47
51
45
42
32
38
7
5
5
7
6
4
8
Jászboldogháza
25
30
25
23
17
16
18
Jászdózsa
21
15
19
22
20
22
20
Kenderes
Jászágó
- 187 Jászfelsőszentgyörgy
24
21
22
26
23
22
20
Elméleti 13. évfolyamos létszám Terület Jászivány
Tényszám ill. várható létszám 1.3.16./2. tábl.
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 5
4
2
5
4
2
5
Jászjákóhalma
29
30
26
28
30
33
37
Jászkisér
82
82
91
72
84
85
80
Jászladány
82
69
85
85
90
92
86
Jászszentandrás
25
27
24
27
23
19
20
Jásztelek
20
25
26
24
25
29
33
Kengyel
58
62
56
56
59
49
50
9
10
8
7
12
12
10
27
31
27
24
27
19
17
6
6
13
9
9
9
6
Kunmadaras
168
166
126
93
84
99
100
Mesterszállás
10
9
16
14
7
7
5
Kétpó Kőtelek Kuncsorba
Mezőhék
3
3
4
2
4
4
3
Nagyiván
11
10
8
12
12
18
16
Nagykörű
22
18
26
32
26
21
24
Nagyrév
11
10
9
8
6
6
6
Öcsöd
59
54
52
46
46
46
46
Örményes
10
9
12
14
15
15
15
Pusztamonostor
16
14
14
13
15
13
17
Rákóczifalva
62
61
64
59
59
58
56
Rákócziújfalu
27
28
32
32
33
27
34
Szajol
41
49
52
55
50
40
39
Szászberek
12
8
7
9
11
10
6
0
0
0
9
13
9
8
Tiszabő
53
51
58
56
59
63
56
Tiszabura
50
46
47
54
58
56
54
Tiszaderzs
19
15
16
20
20
22
16
Tiszagyenda
11
15
14
13
11
13
17
Tiszaigar
8
10
13
10
9
14
15
Tiszainoka
6
5
5
4
5
3
1
Tiszajenő
18
25
26
17
12
17
23
Tiszakürt
17
18
19
17
17
18
18
Tiszaőrs
20
25
21
21
15
15
17
Szelevény
- 188 Tiszapüspöki
37
28
25
24
25
27
38
Tényszám ill. várható létszám Elméleti 13. évfolyamos létszám Terület
1.3.16./3.
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14
Tiszaroff
26
19
18
18
22
21
20
Tiszasas
17
18
15
11
12
12
10
Tiszasüly
25
25
26
27
21
21
25
Tiszaszentimre
39
38
34
31
32
37
40
Tiszaszőlős
0
0
0
0
0
0
0
Tiszatenyő
25
32
28
23
23
28
32
Tiszaug
10
14
8
8
7
11
10
Tiszavárkony
18
18
16
12
15
23
19
Tomajmonostora
10
9
8
8
11
11
10
Tószeg
57
60
61
60
55
48
52
Vezseny
6
8
6
4
5
8
8
56
54
51
52
47
47
40
Megye összesen
5551
5514
5569
5306
5110
5059
4948
3434
3365
3392
3285
3209
3148
3027
Városok összesen
3831
3787
3845
3688
3496
3421
3322
3434
3365
3392
3285
3209
3148
3027
Községek összesen
1720
1727
1724
1618
1614
1638
1626
0
0
0
0
0
0
0
Jászság
Zagyvarékas
1017
1020
1068
1039
999
988
978
372
373
391
380
366
362
358
Karcagi kt.
798
776
734
669
650
662
626
205
199
189
172
167
170
161
Mezőtúri kt. Kunszentmártoni kt.
431
422
431
393
341
351
324
199
195
199
182
158
162
150
Szolnok Szolnok környéke Törökszentmiklósi kt. Tiszafüredi kt. Összesen
499
513
508
447
444
444
442
106
109
108
95
94
94
94
1059
1027
1034
1014
1004
975
928
2221
2154
2169
2128
2107
2045
1947
562
553
581
561
518
485
492
57
56
59
57
53
49
50
632
636
667
643
624
623
616
113
114
119
115
111
111
110
554
567
547
539
530
532
541
161
165
159
157
154
155
157
5551
5514
5569
5306
5110
5059
4948
3434
3365
3392
3285
3209
3148
3027
- 189 A szakközépiskolák 14. osztályainak várható tanuló-létszáma 2008/9-2013/14 Elméleti 14. évfolyamos létszám Terület Szolnok Abádszalók Jászapáti Jászárokszállás Jászberény Jászfényszaru Karcag
1.3.17./1. táblázat
Tényszám ill. várható létszám
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 1031
1059
1027
1034
1014
1004
975
924
949
920
926
909
900
873
60
60
61
64
63
60
60
130
130
131
136
131
127
126
77
66
72
68
66
56
64
136
131
130
131
138
129
130
89
82
82
85
90
78
77
303
303
311
325
311
299
298
64
81
84
81
68
59
55
346
346
346
343
328
314
313
10
10
10
10
9
9
9 20
74
83
76
65
73
70
71
25
25
24
23
21
20
Kisújszállás
197
201
188
200
175
177
171
6
6
6
6
5
5
5
Kunhegyes
120
106
118
119
118
118
101
15
14
14
14
14
14
14
Kunszentmárton
143
126
138
148
112
106
88
12
11
11
11
10
10
10
Martfű
124
111
104
114
115
97
72
Mezőtúr
268
260
256
263
243
220
211
30
28
28
28
26
22
23
Tiszaföldvár
159
145
143
155
149
145
156
32
30
31
31
27
27
27
Tiszafüred
199
191
193
182
168
159
157
44
42
43
41
40
39
39
Törökszentmiklós
310
316
307
318
315
298
292
56
57
57
60
58
56
56
Túrkeve
159
149
145
140
127
99
118
59
56
55
56
51
45
46
Újszász
71
76
66
75
78
69
74
41
40
39
41
40
36
34
Alattyán
24
18
22
28
25
26
25
Berekfürdő
0
0
0
0
0
5
7
Besenyszög
54
46
47
50
40
40
40
Cibakháza
56
58
61
52
46
52
51
Csataszög
0
0
0
0
0
0
0
Cserkeszőlő
29
29
21
21
19
15
24
Csépa
24
23
30
26
17
21
21
Fegyvernek
84
86
93
105
91
85
100
Hunyadfalva
0
0
0
0
0
0
0
Jánoshida
29
21
24
28
30
29
33
Jászalsószentgyörgy
39
44
47
51
45
42
32
Jászágó
11
7
5
5
7
6
4
Jászboldogháza
18
25
30
25
23
17
16
Jászdózsa
23
21
15
19
22
20
22
Kenderes
- 190 Jászfelsőszentgyörgy
25
Terület
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14
24
21
22
26
23
22
Elméleti 14. évfolyamos létszám Jászivány
Tényszám ill. várható létszám 1.3.17./2. tábl.
4
5
4
2
5
4
2
Jászjákóhalma
32
29
30
26
28
30
33
Jászkisér
79
82
82
91
72
84
85
Jászladány
78
82
69
85
85
90
92
Jászszentandrás
25
25
27
24
27
23
19
Jásztelek
19
20
25
26
24
25
29
Kengyel
51
58
62
56
56
59
49
Kétpó
13
9
10
8
7
12
12
Kőtelek
32
27
31
27
24
27
19
Kuncsorba
10
6
6
13
9
9
9
Kunmadaras
171
168
166
126
93
84
99
Mesterszállás
7
11
10
9
16
14
7
Mezőhék
6
3
3
4
2
4
4
Nagyiván
12
11
10
8
12
12
18
Nagykörű
26
22
18
26
32
26
21
Nagyrév
10
11
10
9
8
6
6
Öcsöd
62
59
54
52
46
46
46
Örményes
11
10
9
12
14
15
15
Pusztamonostor
19
16
14
14
13
15
13
Rákóczifalva
46
62
61
64
59
59
58
Rákócziújfalu
30
27
28
32
32
33
27
Szajol
48
41
49
52
55
50
40
Szászberek
13
12
8
7
9
11
10
0
0
0
0
9
13
9
Tiszabő
48
53
51
58
56
59
63
Tiszabura
51
50
46
47
54
58
56
Tiszaderzs
13
19
15
16
20
20
22
Tiszagyenda
11
11
15
14
13
11
13
5
8
10
13
10
9
14
Szelevény
Tiszaigar Tiszainoka
5
6
5
5
4
5
3
Tiszajenő
20
18
25
26
17
12
17
Tiszakürt
20
17
18
19
17
17
18
- 191 Tiszaőrs
20
20
25
21
21
15
15
Tiszapüspöki
35
37
28
25
24
25
27
Elméleti 14. évfolyamos létszám Terület
Tényszám ill. várható létszám 1.3.17./3.
2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14 2007/8 2008/9 2009/10 2010/11 2011/12 2012/13 2013/14
Tiszaroff
33
26
19
18
18
22
21
Tiszasas
15
17
18
15
11
12
12
Tiszasüly
25
25
25
26
27
21
21
Tiszaszentimre
38
38
34
31
32
37
40
Tiszaszőlős
0
0
0
0
0
0
0
Tiszatenyő
23
25
32
28
23
23
28
9
10
14
8
8
7
11
15
18
18
16
12
15
23
8
10
9
8
8
11
11
Tószeg
57
57
60
61
60
55
48
Vezseny
9
6
8
6
4
5
8
58
56
54
51
52
47
47
Megye összesen
5609
5551
5514
5569
5306
5110
5059
1444
1458
1430
1447
1404
1370
1342
Városok összesen
3869
3831
3787
3845
3688
3496
3421
1444
1458
1430
1447
1404
1370
1342
Községek összesen
1741
1720
1727
1724
1618
1614
1638
0
0
0
0
0
0
0
Jászság
Tiszaug Tiszavárkony Tomajmonostora
Zagyvarékas
1014
1017
1020
1068
1039
999
988
190
190
191
200
195
187
185
Karcagi kt.
789
798
776
734
669
650
662
41
41
40
38
35
34
34
Mezőtúri kt.
456
431
422
431
393
341
351
89
84
82
84
77
67
69
Kunszentmártoni kt.
531
499
513
508
447
444
444
44
41
42
42
37
37
37
1031
1059
1027
1034
1014
1004
975
924
949
920
926
909
900
873
Szolnok környéke
580
562
553
581
561
518
485
41
40
39
41
40
37
34
Törökszentmiklósi kt.
620
632
636
667
643
624
623
56
57
57
60
58
56
56
Szolnok
Tiszafüredi kt. Összesen
587
554
567
547
539
530
532
59
56
57
55
54
53
53
5609
5551
5514
5569
5306
5110
5059
1444
1458
1430
1447
1404
1370
1342
- 192 A 9-15. oszt. közép- és szakiskolás tanulók összes tény- illetve várható száma 2007/82013/14. Terület
Közép- és szakiskolás tanulók összes száma 2008/9
1135
1298
1426
1485
1444
1397
215
201
193
191
184
178
173
Jászberény
2620
2751
2759
2737
2638
2535
2488
Karcag
1240
1297
1311
1316
1280
1240
1195
621
638
610
606
592
576
554
Kisújszállás
1244
1210
1184
1086
1050
1018
980
Mezőtúr
1403
1434
1387
1302
1247
1177
1131
Túrkeve
491
539
558
564
528
500
482
Kunszentmárton
646
617
569
525
482
440
424
Jászapáti Jászárokszállás
Kenderes
Tiszaföldvár
2009/10
2010/11
2011/12
1.3.18. táblázat
2007/8
2012/13
2013/14 1376
710
703
716
732
743
757
730
8346
8372
8184
7845
7453
7025
6589
Martfű
398
417
432
453
426
407
388
Újszász
545
564
590
577
541
512
491
Fegyvernek
116
117
116
109
106
102
97
1601
1699
1737
1796
1752
1687
1612
940
960
958
994
982
948
894
Szolnok
Törökszentmiklós Kunhegyes Tiszafüred
1031
1069
1080
1088
1070
1032
975
JNSZ megye össz.
23302
23885
23810
23405
22518
21531
20578
Városok össz.
23186
23768
23692
23286
22398
21410
20456
Községek össz.
116
117
118
119
120
121
122
Jászság
3970
4250
4378
4412
4266
4110
4036
Karcagi kt.
3105
3145
3105
3008
2922
2834
2729
Mezőtúri kt.
1894
1973
1945
1866
1775
1677
1613
Kunszentmártoni kt.
1356
1320
1285
1257
1225
1197
1154
Szolnok
8346
8372
8184
7845
7453
7025
6589
Szolnok környéke
943
981
1022
1030
967
919
879
Törökszentmiklósi kt.
1717
1816
1853
1905
1858
1789
1709
Tiszafüredi kt.
1971
2030
2038
2082
2053
1980
1869
23302
23885
23810
23405
22518
21531
20578
JNSZ megye össz.
- 193 Az élve születések alakulása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1986-2006. 5800
5696
5673
1.3.1. ábra 5588 5531
5433
5480
5082 5167
5048 4899
4496 4241 4184
4159
4159 4005 3944
4041
3938
3887 3792
3500 1986. 1987. 1988. 1989. 1990. 1991. 1992. 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. 2003. 2004. 2005. 2006.
Az óvodás gyermekek száma és várható száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2009/10 13800
1.3.2. ábra
13763
13759 13684
13514
13222
13142
13100 2004/5
2005/6
2006/7
2007/8
2008/9
2009/10
- 194 Az általános iskolások száma és várható száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/5-2012/13. 39000
1.3.3. ábra 38994
37460
36910
35197
34601
33661
32867 32377 32092 32000 2004/5
2005/6
2006/7
2007/8
2008/9
2009/10
2010/11
2011/12
2012/13
A 9-15. évfolyamos közép- és szakiskolások számának alakulása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2004/52013/14.
24000
1.3.4. ábra 23885
23324
23419
23329
23810
23405
23302
22518
21531
20578
20000 2004/5
2005/6
2006/7
2007/8
2008/9
2009/10
2010/11
2011/12
2012/13
2013/14
- 195 Az óvodások, ált. iskolások és a középfokú iskolások számának csökkenése a 2007/8-as tanéviek %-ában 3,00
2,50
1.3.5. ábra
2,18
0,44 0,00 2007/8
2008/9
2009/10
2010/11
2011/12
2012/13
2013/14
-1,69 -2,16 -2,75 -3,36 -4,36
-6,62 -7,60
Óvodások
-8,01
Általános iskolások
-8,82
Közép- és szakiskolások
-11,69 -12,00
1.3.6. ábra
Az óvodások számának (várható) változása 2004/5-2009/10. kistérségenként, településtípusonként a 2004/5-ös nevelési évhez képest (%) 105 103,1 2004/5
102,9 100,8 100,8 100 100
100
100,2 100
100
2007/8
2009/10
101,3
99,6
100
100
100
100
100,5
100
100
98,4
98,2
97,4 95,7
95,2
94,9
95,5 94,5
93
90,3 89,5 88,1
87,7
85,2 JNSZ megye össz.
Községek össz.
Városok össz.
Tiszafüredi kt.
Törökszentmiklósi kt.
Szolnok környéke
Szolnok
Kunszentmártoni kt.
Mezőtúri kt.
Karcagi kt.
Jászság
85
- 196 Az általános iskolások számának (várható) változása 2004/5-2012/13. kistérségenként, településtípusonként a 2004/5-ös tanévhez képest (%)
1.3.7. ábra
100 100
100
100
100
100
100
100
100
100
100
100
95,7 2004/5 2007/8 2012/13
92,4 91,1
91,5
90,9
91,4 90,3 89,3
89,1
86,3 85,3 83,1
83,2
83,1
83,8 82,3
80,4
79,8
80,4
79,9 78,8 76,7
A közép- és szakiskolások számának (várható) változása 2004/5-2013/14. kistérségenként, településtípusonként a 2004/5-ös tanévhez képest (%)
112
JNSZ megye össz.
Községek össz.
Városok össz.
Tiszafüredi kt.
Törökszentmiklósi kt.
Szolnok környéke
Szolnok
Kunszentmártoni kt.
Mezőtúri kt.
Jászság
Karcagi kt.
75
1.3.8. ábra
111,9 2004/5
107,2 104,5 102,7 100
2007/8
2013/14
106,2 105,7 104,3
100
100
100
100
100
100
101,6 100
95,7
100
100
100
97,7
97,2
97,5
96,3 94,9
94,2
86,1
86,2 82,7 81,5
75,0
73,9 70,3 JNSZ megye össz.
Községek össz.
Városok össz.
Tiszafüredi kt.
Törökszentmiklósi kt.
Szolnok környéke
Szolnok
Kunszentmártoni kt.
Mezőtúri kt.
Karcagi kt.
Jászság
70
- 197 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
1. Abádszalók 2. Alattyán
Helyben Helyben (társulás) 3. Berekfürdő Helyben 4. Besenyszög Helyben (társulás) 5. Cibakháza Helyben 6. Csataszög Nagykörű 7. Csépa Helyben (társulás) 8. Cserkeszőlő Helyben 9. Fegyvernek Helyben 10. Hunyadfalva Kőtelek 11. Jánoshida Helyben 12. Jászágó Helyben (társulás) 13. Jászalsószentgyö Helyben rgy 14. Jászapáti Helyben 15. Jászárokszállás Helyben
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Általános Iskola Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Nagykörű Helyben (társulás) Helyben Helyben Kőtelek Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Helyben
Helyben Nagykörű Helyben Helyben Helyben Kőtelek Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Helyben
Alapfokú művészetoktatás
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Nagykörű Helyben Helyben Helyben Kőtelek Helyben Helyben
Helyben
Helyben Kőtelek Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
- 198 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
16. Jászberény
Helyben
Helyben
17. Jászboldogháza
Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Jászszentandrás Helyben (társulás) Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben
18. Jászdózsa 19. Jászfelsőszentgy örgy 20. Jászfényszaru 21. Jászivány 22. Jászjákóhalma 23. Jászkisér 24. Jászladány 25. Jászszentandrás 26. Jásztelek 27. Karcag
Helyben
Jászberény Nevelési és Pályaválaszt ási Tanácsadó és „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgála t
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Jászszentandrás Helyben (társulás) Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Jászszentandrás Helyben
Helyben Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Alapfokú művészetoktatás
Helyben Helyben Jászszentandr ás Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben
- 199 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
28. Kenderes 29. Kengyel 30. Kétpó 31. Kisújszállás
32. Kőtelek 33. Kuncsorba 34. Kunhegyes 35. Kunmadaras 36. Kunszentmárton 37. Martfű 38. Mesterszállás
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás) Helyben, Helyben JNSZM Ált. Isk., Gyermek otthon és Diákottho n Óvodája
Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás)
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Helyben JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben Helyben
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás) Helyben, Helyben JNSZM Ált. Isk., Gyermekot thon és Diákotthon Iskolája
Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben (társulás)
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Alapfokú művészetoktatás
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben
- 200 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
39. Mezőhék 40. Mezőtúr 41. Nagyiván 42. Nagykörű 43. Nagyrév 44. Öcsöd 45. Örményes 46. Pusztamonostor 47. Rákóczifalva 48. Rákócziújfalu
49. Szajol 50. Szászberek 51. Szelevény 52. Szolnok
Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben, Szolnok Helyben, Martfű, Szolnok Helyben Helyben Helyben (társulás) Helyben
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben, Szolnok Helyben
Helyben
Helyben Helyben, Szolnok Helyben (társulás) Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Helyben Helyben
Alapfokú művészetoktatás
Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
- 201 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Helyben, más település Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Tiszakürt
Helyben Helyben
Helyben
53. Tiszabő
Helyben
Helyben
Helyben
54. Tiszabura 55. Tiszaderzs
Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás)
Helyben Helyben
56. Tiszaföldvár
57. Tiszafüred 58. Tiszagyenda 59. Tiszaigar 60. Tiszainoka
Helyben
Helyben Helyben
JNSZM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskol a, Kollégiu m, Pedagógi ai Szakszolgálat és Gyermek otthon
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Alapfokú művészetoktatás
Helyben
Helyben Helyben
- 202 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
61. Tiszajenő
Helyben
Helyben
62. Tiszakürt 63. Tiszaörs
Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
72. Tomajmonostora Helyben (társulás) 73. Tószeg Helyben
Helyben
74. Törökszentmikló Helyben s 75. Túrkeve Helyben
Helyben
64. Tiszapüspöki 65. Tiszaroff 66. Tiszasas 67. Tiszasüly 68. Tiszaszentimre 69. Tiszaszőlős 70. Tiszatenyő 71. Tiszavárkony
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Helyben, Szolnok Helyben Helyben (társulás) Helyben Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben (társulás) Helyben Helyben, Szolnok Helyben (társulás) Helyben, Szolnok Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben
Helyben Helyben
Alapfokú művészetoktatás
Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben Helyben
- 203 1.4.1. Alapfokú nevelés-oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település
Óvoda Óvodai nevelés
76. Újszász 77. Vezseny 78. Zagyvarékas
Helyben Helyben (társulás) Helyben
A fogyatékkal élő gyermekek óvodai nevelése A többi A többi gyermekkel gyermektől együtt külön (integráció) (szegregáció)
Helyben Helyben Helyben
Általános Iskola A nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése
Általános Iskolai nevelésoktatás
A fogyatékkal élő tanulók általános iskolai nevelése-oktatása A többi tanulóval A többi tanulótól együtt (integráció) külön (szegregáció)
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó tanulók általános iskolai nevelése-oktatása
Helyben
Helyben Helyben (társulás) Helyben
Helyben Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Helyben
Alapfokú művészetoktatás
- 204 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Középfokú Iskola és Kollégium
Település
Gimnáziumi nevelésoktatás 1 Abádszalók 2 Alattyán
Kunhegyes, Kisújszállás Jászberény, Jászapáti
3 Berekfürdő
Karcag
4 Besenyszög
Szolnok
5 Cibakháza
Tiszaföldvár
6 Csataszög
Szolnok
7 Csépa
Kunszentmárton
8 Cserkeszőlő
Kunszentmárton
9 Fegyvernek
Törökszentmiklós
1 0 1 1 1 2 1 3 1 4
Szolnok
Hunyadfalva Jánoshida
Jászberény, Újszász, Szolnok Jászágó Jászárokszállás, Jászberény, Jászapáti Jászalsószentgyö Újszász, Szolnok rgy Jászapáti Helyben
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. Jászberény, Jászapáti u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése
- 205 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település Középfokú Iskola és Kollégium Gimnáziumi nevelésoktatás 1 5 1 6 1 7 1 8 1 9 2 0 2 1 2 2 2 3 2 4 2 5 2 6 2 7 2 8
Jászárokszállás
Helyben
Jászberény
Helyben
Jászboldogháza
Jászberény, Újszász, Szolnok Jászdózsa Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás Jászfelsőszentgy Jászberény, Jászapáti örgy Jászfényszaru Jászberény, Jászapáti Jászivány
Jászapáti
Jászjákóhalma
Jászberény, Jászapáti
Jászkisér
Jászapáti
Jászladány Jászszentandrás
Jászapáti, Újszász, Szolnok Jászapáti
Jásztelek
Jászberény
Karcag
Helyben
Kenderes
Kisújszállás
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése Helyben
Helyben u. o., mint a gimn. Jászberény, Jászapáti u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Helyben
Helyben
Helyben u. o., mint a gimn.
- 206 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település Középfokú Iskola és Kollégium Gimnáziumi nevelésoktatás 2 9 3 0 3 1 3 2 3 3 3 4 3 5 3 6 3 7 3 8 3 9 4 0 4 1 4 2
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Kisújszállás
Törökszentmiklós, Martfű, Szolnok Mezőtúr, Szolnok, Törökszentmiklós Helyben
Kőtelek
Szolnok
Kuncsorba Kunhegyes
Kisújszállás, Törökszentmiklós Helyben
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Kunmadaras
Karcag
Kunszentmárton
Helyben
Helyben
Martfű
Helyben
Helyben
Mesterszállás
Martfű, Tiszaföldvár,
Mezőhék
Martfű, Tiszaföldvár
Mezőtúr
Helyben
Nagyiván
Tiszafüred
Nagykörű
Szolnok
Kengyel Kétpó
Helyben
Helyben u. o., mint a gimn.
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. Helyben u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
- 207 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település Középfokú Iskola és Kollégium Gimnáziumi nevelésoktatás 4 3 4 4 4 5 4 6 4 7 4 8 4 9 5 0 5 1 5 2 5 3 5 4 5 5 5 6
Nagyrév
Tiszaföldvár
Öcsöd
Kunszentmárton
Örményes Pusztamonostor
Kisújszállás, Törökszentmiklós Jászberény
Rákóczifalva
Szolnok
Rákócziújfalu
Szolnok
Szajol
Szolnok
Szászberek
Szolnok, Újszász
Szelevény
Kunszentmárton
Szolnok
Helyben
Tiszabő
Tiszaderzs
Kisújszállás, Törökszentmiklós Kisújszállás, Kunhegyes Tiszafüred
Tiszaföldvár
Helyben
Tiszabura
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. Helyben
Helyben u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Helyben
- 208 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település Középfokú Iskola és Kollégium Gimnáziumi nevelésoktatás 5 7 5 8 5 9 6 0 6 1 6 2 6 3 6 4 6 5 6 6 6 7 6 8 6 9 7 0
Tiszafüred
Helyben
Tiszagyenda
Kunhegyes
Tiszaigar
Tiszafüred
Tiszainoka
Kunszentmárton
Tiszajenő
Szolnok
Tiszakürt
Kunszentmárton
Tiszaörs
Tiszafüred
Tiszapüspöki
Törökszentmiklós
Tiszaroff Tiszasas
Kisújszállás, Kunhegyes Kunszentmárton
Tiszasüly
Szolnok
Tiszaszentimre
Kunhegyes, Tiszafüred
Tiszatenyő
Törökszentmiklós
Tiszaszőlős
Tiszafüred
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése Helyben
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
- 209 1.4.2. A gimnázium és kollégiumi nevelés és oktatás ellátórendszere Jász-Nagykun-Szolnok megyében Település Középfokú Iskola és Kollégium Gimnáziumi nevelésoktatás 7 1 7 2 7 3 7 4 7 5 7 6 7 7 7 8
Tiszavárkony
Szolnok
Tomajmonostora Kisújszállás, Kunhegyes Tószeg Szolnok
Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozó középiskolai és szakiskolai oktatása
Kollégiumi nevelés
Felnőttoktatás Nemzeti és/vagy etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Törökszentmikló Helyben s Túrkeve Helyben
Helyben
Újszász
Helyben
Helyben
Vezseny
Szolnok
Zagyvarékas
Szolnok, Újszász
Helyben
u. o., mint a gimn. u. o., mint a gimn.
Helyben
- 210 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
1 Abádszalók
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
2 Alattyán
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
3 Berekfürdő
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
4 Besenyszög
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola Hat Szín Virág Óvoda Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
Szolnok Városi JNSZM Ped. Int. Pedagógiai * SzakszolgálatTiszasülyBesenyszög közös intézmény-fenntartás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
- 211 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
5 Cibakháza
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Tiszaföldvár-Homok JNSZM Ped. Int. JNSZ Megyei * Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
6 Csataszög
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tiszaföldvár-Homok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. *
7 Csépa
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
- 212 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
8 Cserkeszőlő
JNSZM Ped. Int. Tiszaföldvár** Homok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Tiszaföldvár-Homok JNSZM Ped. Int. JNSZ Megyei * Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
9 Fegyvernek
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
1 Hunyadfalva 0
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat
Törökszentmikló s Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
- 213 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
1 Jánoshida 1
JNSZM Ped. Int.
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
1 Jászágó 2
JNSZM Ped. Int.
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
1 Jászalsó3 szentgyörgy
JNSZM Ped. Int.
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 214 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
1 Jászapáti 4
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
JNSZM Ped. Int.
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
1 Jászárokszállás Jászberény JNSZM Ped. 5 „Maci" Int. Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. *
1 Jászberény 6
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény, Nevelési JNSZM Ped. Int. és Pályaválasztási * Tanácsadó és „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Jászberény JNSZM Ped. „Maci" Int. Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 215 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
17 Jászboldogház JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. a Int.
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó
18 Jászdózsa
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.,
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 216 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
19 Jászfelsőszentgyörgy
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
20 Jászfényszaru JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó és „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 217 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
21 Jászivány
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó és „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
22 Jászjákóhalma JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
Jászberény Nevelési Jászberény Nevelési és Pályaválasztási és Pályaválasztási Tanácsadó Tanácsadó
23 Jászkisér
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
24 Jászladány
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 218 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
25 Jászszentandr JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ás ** Int. 26 Jásztelek
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
27 Karcag
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Jászberény Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó és „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
Karcag Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 219 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
28 Kenderes
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
29 Kengyel
Törökszentmikló s Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó JNSZM Ped. Int. **
30 Kétpó
JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Kisújszállás Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és MagyarAngol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Törökszentmikló JNSZM Ped. s Hunyadi Int. ** Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 220 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
31 Kisújszállás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
32 Kőtelek
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
33 Kuncsorba
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
34 Kunhegyes
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
35 Kunmadaras
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Kisújszállás Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és MagyarAngol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int., helyben szerződés alapján Karcag Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. **
Törökszentmikló s Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. *
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 221 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
36 Kunszentmárt JNSZM Ped. Int., JNSZM Ped. on Int.
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Tiszaföldvár-Homok JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. JNSZ Megyei Óvoda, * Int. ** Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. **
37 Martfű
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
39 Mezőhék
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Mezőtúr Városi Óvoda és Logopédiai Intézet Tiszaföldvár-Homok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
38 Mesterszállás
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
40 Mezőtúr
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
JNSZM Ped. Int.
Mezőtúr Városi Óvoda és Logopédiai Intézet
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 222 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
41 Nagyiván
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
42 Nagykörű
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
43 Nagyrév
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tiszaföldvár-Homok JNSZM Ped. Int. JNSZ Megyei Óvoda, * Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
44 Öcsöd
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
Tiszaföldvár-Homok JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. JNSZ Megyei Óvoda, * Int. ** Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. **
- 223 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
45 Örményes
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és MagyarAngol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
46 Pusztamonost JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. or Int.
Jászberényi Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
Jászberényi Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó
47 Rákóczifalva
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
48 Rákócziújfalu JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int. 49 Szajol
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Törökszentmikló s Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. megbízásából Jászberény „Maci" Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 224 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
50 Szászberek
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
51 Szelevény
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
52 Szolnok
Szolnok Megyei Jogú város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság JNSZM Ped. Int. **
53 Tiszabő
54 Tiszabura
Szolnok Megyei Jogú város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat Tiszaföldvár-Homok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Szolnok Megyei Jogú város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság
Szolnok Megyei Jogú JNSZM Ped. Int. város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság
Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. * Int. **
JNSZM Ped. Int. **
Szolnok Megyei Jogú város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság Törökszentmiklós Törökszentmikló JNSZM Ped. Hunyadi Mátyás s Hunyadi Int. ** Általános és Magyar- Mátyás Általános Angol Két Tanítási és Magyar-Angol Nyelvű Iskola, Két Tanítási Egységes Pedagógiai Nyelvű Iskola, Szakszolgálat Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. szerződés alapján * Int. **
Szolnok Megyei Jogú város Nevelési Tanácsadó ill. TKVSZR Bizottság JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 225 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
55 Tiszaderzs
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
56 Tiszaföldvár
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon
57 Tiszafüred
Törökszentmikló s Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógia i Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int.
Tiszafüred Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int. szerződés alapján
JNSZM Ped. Int. szerződés alapján
JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
58 Tiszagyenda
Tiszafüred, JNSZM Ped. Zrínyi Ilona Int. ** Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
- 226 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
59 Tiszaigar
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
60 Tiszainoka
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
61 Tiszajenő
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
62 Tiszakürt
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Tiszafüred, Zrínyi JNSZM Ped. Int. Ilona Általános ** Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. **
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon
JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** ** JNSZM Ped. Int. *
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. megbízásából ** Tiszaföldvár Hajnóczy G. Humán Szak. És Pedagógiai Szakszolgálat
- 227 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
63 Tiszaörs
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
64 Tiszapüspöki
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
65 Tiszaroff
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. **
66 Tiszasas
67 Tiszasüly
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
68 Tiszaszentimr JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. e ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján TiszaföldvárHomok JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagó-giai Szakszolgálat és Gyermekotthon Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** ** JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
- 228 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
69 Tiszaszőlős
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
70 Tiszatenyő
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
71 Tiszavárkony
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
72 Tomajmonost JNSZM Ped. Int. ora ** 73 Tószeg JNSZM Ped. Int. ** 74 Törökszentmi JNSZM Ped. Int. klós **
75 Túrkeve
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján JNSZM Ped. Int. Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int.
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. szerződés alapján JNSZM Ped. Int.
Tiszafüred, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Törökszentmiklós Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. *
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** **
JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. ** Törökszentmiklós Törökszentmiklós JNSZM Ped. Int. Hunyadi Mátyás Hunyadi Mátyás ** Általános és Általános és Magyar-Angol Két Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Iskola, Egységes Pedagógiai Pedagógiai Szakszolgálat Szakszolgálat JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. **
- 229 1.4.3. Pedagógiai szakszolgálati feladatellátás ellátórendszere Település Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás
Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehab. tevékenység
76 Újszász
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. ** Int.
77 Vezseny
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. **
78 Zagyvarékas
Jelzések: * információs szolgáltatások
JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int.
** utazótanári szolgáltatás
A nevelési-oktatási intézményeken kívül folyó különleges ellátás Pedagógiai Szakszolgálatok Nevelési Tanács-adás Logopédiai ellátás Továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int.
Szolnok Városi Pedagógiai Szakszolgálat JNSZM Ped. Int.
JNSZM Ped. Int.
Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
Fejlesztő felkészítés Konduktív pedagógiai ellátás
JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. JNSZM Ped. Int. ** ** JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int.** JNSZM Ped. Int. * JNSZM Ped. Int. **
JNSZM Ped. Int. ** JNSZM Ped. Int. **
- 230 1. táblázat Az óvodák, óvodás gyermekek, pedagógusok számának alakulása kistérségek szerint 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben Óvodai ÓvodaÓvodai férőhelyek Óvodába beírt Óvodai feladatellátási pedagógusok száma gyermekek száma csoportok száma helyek száma száma 2001 2004 2007 2001 2004 2007 2001 2004 2007 2001 2004 2007 2001 2004 2007 Jászberényi 40 39 39 3054 3135 3409 3089 3005 3029 268 272 260 137 131 131 Karcagi 26 27 26 1837 1792 1540 1832 1781 1690 156 154 145 80 80 73 Kunszentmártoni 20 20 20 1357 1365 1149 1367 1263 1230 119 115 104 57 56 50 Mezőtúri 18 17 16 1202 1038 1023 1028 924 951 100 85 80 50 43 40 Szolnoki 46 44 45 4090 3860 3843 4009 3787 3890 363 353 348 176 162 166 Tiszafüredi 25 23 21 1671 1567 1430 1528 1344 1270 144 131 118 74 62 60 Törökszentmiklósi 20 20 19 1621 1666 1779 1684 1659 1454 148 139 120 74 69 63 Megye összesen 195 190 186 14832 14423 14173 14537 13763 13514 1298 1250 1175 648 603 583 Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004. KIR-STAT 2007.
2. táblázat Az óvodai feladatellátás teljesítése a fenntartók szerinti csoportosításban Fenntartó Önkormányzat megyei önkormányzat helyi önkormányzat intézményfenntartói társulás Egyház Egyéb (alapítvány, ill. magán) Összesen:
Fenntartott óvodák száma 51 2 36 13 4 3 57
3. táblázat Óvodai nevelésben részesülők Észak-alföldi régiós adatai HajdúJászSzabolcs- Észak- HajdúJászSzabolcs- Észak- HajdúJászSzabolcs- ÉszakBihar Nagykun- Szatmár- alföldi Bihar Nagykun- Szatmár- alföldi Bihar Nagykun- Szatmár- alföldi Szolnok Bereg régió Szolnok Bereg régió Szolnok Bereg régió 1990/1991 2001/2002 2004/2005 23644 17512 23976 64952 21301 14537 23721 59559 20028 13763 22603 56394
Óvodás gyermek Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004.
- 231 4. táblázat A fenntartók által tervezett óvodai fejlesztések megyei szinten 2008-2014 között 2008-2014 terv
Fejlesztés Új óvoda építése
8
Életveszélyes csoportszoba kiváltása (db)
3
Óvodabővítés csoportszoba építéssel (db)
11
Tornaterem, tornaszoba építése, kialakítása (db)
23
Főzőkonyha építése (db)
2
Részleges korszerűsítés (víz, világítás, stb.)
22
Teljes korszerűsítés
17
Akadálymentesítés
27
5. táblázat Számítástechnikai és digitális eszközök jelenléte az óvodákban 2007-ben és a 2014-re tervezett fejlesztés adatai Eszköz Internet elérhetőség Számítógép (PC) összesen Gyermekek által használt PC Laptop Projektor PC-vel ellátott csoportszobák száma PC-vel segített foglalk. száma évente Fogl.-hoz használt szoftverek száma Interaktív tábla DVD lejátszó Video lejátszó CD lejátszó Digitális fényképezőgép
2007 36 164 60 24 11 41 216 42 3 73 127 269 59
2014 1 323 117 48 22 79 432 81 6 141 251 527 116
6. táblázat Az SNI gyermekek száma kistérségenként (a régi terminológia szerint) Kistérség/ 2007/2008
Jászberényi Karcagi Kunszentmártoni Mezőtúri Szolnoki Tiszafüredi Törökszentmiklósi Megye összesen Összesen
SNI oka Testi
Látás
Hallás
Tanulásban akadályozott
Értelmileg akadályozott
18 3 0 1 4 0 0 26
2 0 0 1 1 1 0 5
5 0 0 0 1 1 1 8
9 5 11 1 7 7 4 44
16 1 1 5 7 5 1 36
184
Pszichés fejlődési zavar 5 3 2 0 47 7 1 65
- 232 7. táblázat Az óvodában működő speciális szakemberek száma Speciális szakismeret
Száma 2005
2007
Gondozónő
9
4
Gyógypedagógus
26
15,2
Fejlesztőpedagógus
44
17
Pszichológus
3
0
Logopédus
74
9
- 233 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei óvodák fenntartó szerint
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Tiszaörs Abádszalók
Pély
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Berekfürdő
Jászladány
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek Besenyszög Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
KARCAG
Tiszabő
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
Kuncsorba
TISZAFÖLDVÁR
Mezőhék
Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Csépa
Szelevény
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Helyi önkormányzat Intézmény fenntartó társulás Egyház Egyéb
- 234 2.1 melléklet Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 1.
2.
Tagintézmény neve
Hat Szín Virág Óvoda
Település Abádszalók
Kölcsey u.4.
Kölcsey Úti tagóvoda Dobó Úti tagóvoda Tiszaderzsi tagóvoda
Abádszalók Abádszalók Tiszaderzs
Kölcsey u.4. Dobó I. u. 12. Béke tér 2.
Tiszaigar tagóvoda
Tiszaigar
Petőfi u.28.
Nagyiváni tagóvoda Tiszaszőlősi tagóvoda Tiszaörsi Sárgarigó tagóvoda
Nagyiván Tiszaszőlős
Hősök tere 2. Szabadság tér 4.
Tiszaörs
Kossuth u.12.
Berekfürdő
IV. Béla király út 1.
Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda
Veress Zoltán Általános Berekfürdő Iskola és Óvoda 3.
4.
5.
BesenyszögTiszasüly Eszterlánc Óvoda
Nagyközségi Önkormányzati Óvoda Petőfi Sándor ÁMK CserkeszőlőSzelevényTiszainoka-Tiszasas
Fürdő u.7-9
Besenyszög
Vasvári P.u.4.
I. sz. Tagintézmény
Besenyszög
Vasvári Pál út 4.
II. sz. Tagintézmény
Tiszasüly
Móra F. út 26.
Cibakháza
Czibak Imre tér 18.
Cserkeszőlő
Ady Endre u.1.
Napköziotthonos Óvoda Cserkeszőlő Cserkeszőlő
Szinyei Merse Pál u.1.
Napköziotthonos Óvoda Szelevény Szelevény
Kossuth út 8.
Napköziotthonos Óvoda Tiszasas Tiszasas
Rákóczi u.3.
Napköziotthonos Óvoda Tiszainoka Tiszainoka
Felszabadulás út 24.
- 235 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 6.
7.
Tagintézmény neve
Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde
Fegyvernek
Felszabadulás u. 88.
Újtelepi Óvoda
Fegyvernek
Felszabadulás u. 88.
Központi Óvoda
Fegyvernek
Felszabadulás u.144.
Annaházi Óvoda
Fegyvernek
Damjanich u. 107.
Szapárfalui Óvoda
Fegyvernek
Ady E. u. 53.
Napsugár Óvoda
Örményes
Iskola u. 23.
Kuncsorbai Óvoda
Kuncsorba
József A. u. 10/a
Jánoshida
Fő u.16.
Jánoshida
Fő u.16.
Alattyán
Szent István u. 12.
Jásztelek
Szabadság u.57.
Jászalsószentgyörgy
Rákóczi u. 1.
Cifrapalota Óvodai Tagintézmény
Jászalsószentgyörgy
Rákóczi u.15.
Mesevár Óvodai Tagintézmény
Jászboldogháza
Petőfi S. út 2.
Jászapáti
Fő tér 2.
Csiga-Biga Óvoda
Jászapáti
Fő tér 2.
Margaréta Óvoda
Jászapáti
József A. u. 7.
Szivárvány Óvoda
Jászapáti
Vasút u. 1.
Napsugár Óvodai Központ Napsugár Óvodai Központ Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény
8.
9.
Település
Alsójászsági Óvodai és Iskolai Központ, Könyvtár és Gyermekjóléti Szolgálat Lippay Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Önálló Óvodai Intézmény
- 236 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 10.
11.
Tagintézmény neve
Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola
Település Jászárokszállás
Köztársaság tér 15.
Lehel Úti Óvoda
Jászárokszállás
Lehel út
Gyóni Úti Óvoda
Jászárokszállás
Gyóni út
Kossuth Úti Óvoda
Jászárokszállás
Kossuth út
Jászberény
Lajosmizse u. 1.
Sün Sámuel Óvoda
Jászberény
Lajosmizse u. 1.
Fürkész Óvoda Gézengúz Óvoda Hold Óvoda
Jászberény Jászberény Jászberény
Kék Csillag Óvoda
Jászberény
Kossuth L. u. 116. Mártírok útja 5. Hold u. 5. Szent Imre herceg u. 24.
Kuckó Óvoda
Jászberény
Báthory út 37.
Misi Mókus Óvoda
Jászberény
Szövetkezet út 11.
Napsugár Óvoda
Jászberény
Ady Endre u. 11.
Szivárvány Óvoda
Jászberény
Szent István krt. 18.
Zengő Óvoda
Jászberény
Kiss Ernő u. 12.
Hétszínvirág Óvoda
Portelek
Fő út 51.
Városi Óvodai Intézmény Jászberény
Jászfelsőszentgyörgyi Jászfelsőszentgyörgy Napköziotthonos Óvoda 12.
Jászdózsai ÁMK Bozóky János Általános Iskolája
Tüzér út 2.
Jászdózsa
Széchenyi u. 9.
Jászdózsai ÁMK Mocorgó Óvodája
Jászdózsa
Szent M. tér 5.
Jászdózsai ÁMK Óvodai Tagintézménye
Jászágó
Petőfi u. 1.
Jászdózsai ÁMK Polderman Júlia Óvodai Jászjákóhalma Tagintézménye Jászdózsai ÁMK Tündérkert Művészeti Pusztamonostor Óvodai Tagintézménye
Fő út 52. Szabadság u. 26.
- 237 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 13.
14.
Tagintézmény neve
Jászfényszaru Város Óvodai Intézménye
Napközi Otthonos Óvoda
Település Jászfényszaru
Hunyadi u. 2.
Jászfényszaru
Hunyadi u. 2.
Jászfényszaru
Kossuth L u. 2.
Jászkisér
Kossuth tér 3.
Jászkisér
Kossuth tér 3.
Jászkisér
Bocskai út 13.
Jászkisér
Attila u. 10.
Pély 15.
Napközi Otthonos Óvoda
Jászladány
Petőfi út 9-11.
Jászladány
Petőfi út 9-11.
Jászladány
Rákóczi út 10.
Jászszentandrás
Mártírok u. 23.
Jászszentandrás
Rákóczi u. 106.
Karcag
Táncsics krt.17.
Táncsics 17. u. Óvoda
Karcag
Táncsics krt.17.
Táncsics 19. u. Óvoda
Karcag
Táncsics krt. 19.
Csokonai Úti Óvoda
Karcag
Csokonai u. 24.
Jókai Úti Óvoda
Karcag
Jókai u. 13.
Kinizsi Úti Óvoda
Karcag
Kinizsi u. 46.
Takács Úti Óvoda
Karcag
Takács P. u. 50.
Körös Úti Óvoda
Karcag
Körös u. 44.
Napközi Otthonos Óvoda Napközi Otthonos Óvoda
16.
Kunráth Sándor Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Óvodai Intézmény
17.
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
- 238 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve
18.
Tagintézmény neve
Település
SZIM Óvoda
Karcag
Gépgyár u.
Kuthen Úti Óvoda
Karcag
Kuthen u. 16.
Zöldfa Úti Óvoda
Karcag
Zöldfa u. 32.
Kenderes
Szent István u. 60.
Kenderes
Szent István u. 60.
Bánhalma
Ságvári E. út 66.
Kengyel
Áchim András út 12.
Kétpó
Felszabadulás út 26.
Kétpó
Felszabadulás u.26.
Kisújszállás
Ifjúság u.2.
Pitypang Tagóvoda
Kisújszállás
Ifjúság u. 2.
Béla Király Úti Tagóvoda
Kisújszállás
Béla király u.
Bocskai Úti Tagóvoda
Kisújszállás
Bocskai u.
Petőfi Tagóvoda
Kisújszállás
Széchenyi u.
Sásastó Úti Tagóvoda
Kisújszállás
Sásastó u. 7.
Vasvári Tagóvoda
Kisújszállás
Erdő u. 2.
Kunhegyes
Hajnal u.3.
Hajnal Úti Óvoda
Kunhegyes
Hajnal út 3.
Garay Úti Óvoda
Kunhegyes
Garai út 2.
Kossuth Úti Óvoda
Kunhegyes
Kossuth út 112.
Zádor Úti Óvoda
Kunhegyes
Zádor út
Polgármesteri Hivatal Óvodai Egység Polgármesteri Hivatal Óvodai Egység Kenderesi Óvodai Egység Bánhalmai Tagóvodája
19. 20.
Napsugár Művészeti Óvoda Arany János Általános Művelődési Központ ÁMK Napköziotthonos Óvoda
21.
22.
Városi Óvodai Intézmény
Kunhegyes Város Óvodai Intézménye
Tomajmonostora Óvoda Tomajmonostora
Széchenyi u.64.
- 239 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve
23.
Tagintézmény neve
Település
Tiszaszentimre Óvoda
Tiszaszentimre
Rózsa út 2.
Tiszaroff Óvoda
Tiszaroff
Szabadság u. 40.
Kunhegyes
Kossuth u. 43.
Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár
Általános Iskola, Óvoda Tiszagyenda és Könyvtár 24.
25.
26.
27.
Összevont Óvodai Intézmény
Ady E.u. 6.
Kunmadaras
Petőfi út 11.
I. sz. Tagóvoda
Kunmadaras
Kálvin út 17.
II. sz. Tagóvoda
Kunmadaras
Petőfi út 11.
III. sz. Tagóvoda
Kunmadaras
Széchenyi út 20.
IV. sz. Tagóvoda
Kunmadaras
Arany J. u. 26.
V. sz. Tagóvoda
Kunmadaras
Csokonai u. 30.
Kunszentmárton
Széchenyi ltp.2.
Napsugár Óvoda
Kunszentmárton
Széchenyi ltp.2.
Epreskerti Tagintézmény
Kunszentmárton
Csongrádi út 8.
Martfű
Munkácsy u.79.
Városi Óvoda és Bölcsőde
Martfű
Munkácsy u.79.
Május 1. Úti Óvoda
Martfű
Május 1. út 19.
Kossuth Úti Óvoda
Martfű
Kossuth út 22-24.
Mezőhék Óvoda
Mezőhék
Mártírok u. 9/b
Mezőtúr
Zrínyi út 1.
Zrínyi Úti Óvoda
Mezőtúr
Zrínyi u. 1.
Újlaki Óvoda
Mezőtúr
Vásár út 37.
Városi Óvoda
Városi Óvoda és Bölcsőde
Városi Óvoda és Logopédiai Intézet
- 240 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve
28.
29. 30. 31.
32.
Tagintézmény neve
Település
Rákóczi Úti Óvoda
Mezőtúr
Rákóczi út 22.
Kiss János Úti Óvoda
Mezőtúr
Kiss János út 64.
Kilián Óvoda
Mezőtúr
Földvári út 61.
Újvárosi Óvoda
Mezőtúr
XXII. Út 9.
Óvoda Mesterszállás
Mesterszállás
Szabadság út 17.
Nagykörű
Rákóczi út 22-24.
Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Cseresznyevirág Nagykörű Napköziotthonos Óvoda
Május 1 u. 7.
Napköziotthonos Óvoda Kőtelek
Zrínyi u.10-12
Nagyközségi Óvoda Virágoskert Óvoda és Bölcsőde Napközi Otthonos Óvoda Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda
Öcsöd
Vörösmarty u. 25.
Rákóczifalva
Rákóczi u. 60.
Rákócziújfalu
Petőfi u. 15-17.
Szajol
Kölcsey F. u.45.
Napköziotthonos Óvoda Szajol Intézményegység 33.
34.
Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
Szent István király út 70.
Szászberek
Kossuth út 196.
Napköziotthonos Óvoda Szászberek
Korvin O. u. 80.
Szolnok Városi Óvodák Igazgatósága
Szolnok
Baross út 10-12.
Csemetekert Óvoda
Szolnok
Vércse u. 11.
Százszorszép Óvoda
Szolnok
Czakó E. u. 2.
Szivárvány Óvoda
Szolnok
Aranyi S. u. 1/b
Zengő Óvoda
Szolnok
Czakó E. u. 4.
- 241 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve
35.
36.
Tagintézmény neve
Település
Árnyas Óvoda
Szolnok
Temető u. 13.
Csallóköz Úti Óvoda
Szolnok
Csallóköz u. 19-21.
Kacsa Úti Óvoda
Szolnok
Kacsa u. 2.
Manóvár Óvoda
Szolnok
Bajtárs u. 8-12.
Nyitnikék Óvoda
Szolnok
Dobó u. 29.
Pitypang Óvoda
Szolnok
Jósika u. 2.
Tesz-Vesz Óvoda
Szolnok
Károly R. u. 11.
Gézengúz Óvoda
Szolnok
Ady Endre u. 24/a
Hold Úti Óvoda
Szolnok
Hold u. 18.
Hétszínvirág Óvoda
Szolnok
Fiumei u. 8-10.
Kolozsvári Úti Óvoda
Szolnok
Kolozsvári út 17.
Liget Úti Óvoda
Szolnok
Liget út 25.
Eszterlánc Óvoda
Szolnok
Krúdy u. 129.
Kertvárosi Óvoda
Szolnok
Napsugár u. 20.
Munkácsy Úti Óvoda
Szolnok
Munkácsy u. 17.
Rózsa Úti Óvoda
Szolnok
Rózsa u. 1/b
Szapáry Úti Óvoda
Szolnok
Szapáry u. 8.
Wágner G. Úti Óvoda
Szolnok
Wágner G. u. 1/a
Tiszabő
Kossuth L. út 20.
Tiszabura
Kossuth L. u. 62.
Tiszabura
Bán S.u.2.
Tiszaföldvár
Kossuth L. út 124.
Napköziotthonos Óvoda Recsky Klára ÁMK és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Recsky Klára ÁMK és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Óvodája
37.
Kossuth Úti Óvoda
- 242 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 38. 39.
Tagintézmény neve
Polgármesteri Hivatal Belterületi Óvoda TiszaföldvárHomoki Óvoda
Település Tiszaföldvár
Szondi V. út 6/A
Tiszaföldvár-Homok
Döbrei J. u. 12.
40.
Tiszafüredi Óvodák
Tiszafüred
Örvényi u. 43/a.
41.
Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Tiszafüred
Fő u. 26.
Tiszafüred
Szőlősi u.1.
Tiszajenő
Széchenyi u.28.
Tiszajenő
Köztársaság u.2.
Tiszakürt
Felszabadulás u.2.
Napköziotthonos Óvoda Tiszakürt
Felszabadulás u.9.
Eszterlánc Óvodája 42.
Szent István Általános Iskola és Óvoda Szent István Általános Iskola Óvodája
43.
Nevelési és Oktatási Intézmények Társulása
Vackor Művészeti Csépa Óvoda Napköziotthonos Óvoda Nagyrév Tagintézmény 44. 45.
46.
Tiszapüspöki Óvoda Gyöngyvirág Művészeti Óvoda Endre Király Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
Általános Iskola és Óvoda Általános Iskola és Óvoda Tószeg Óvodai Tagintézménye Általános Iskola és Óvoda Vezsenyi Tagintézménye
Kossuth u.39.
Tiszapüspöki
Fő u. 91.
Tiszatenyő
Dózsa Gy.u.51.
Tiszavárkony
Latinka S. u. 7.
Endre Király Általános Iskola és Tiszavárkony Napköziotthonos Óvoda 47.
Béke u.133/E
Somogyi B. út 18.
Tószeg
Rákóczi u.30.
Tószeg
Hősök tere 4.
Vezseny
Kossuth L. utca 1-3.
- 243 Önkormányzati fenntartású óvodák – feladat-ellátási helyek Intézmény neve 48.
49.
50.
Tagintézmény neve
Városi Óvodai Intézmény
Törökszentmiklós
Hunyadi út 14.
Hunyadi Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Hunyadi út 14.
Almásy Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Almásy út 9.
Arany János Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Arany János út 22.
Bajcsy-Zs. Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Bajcsy-Zs. Út 9.
Damjanich Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Damjanich út 23/a
Hámán Kató Úti Óvoda Törökszentmiklós
Hámán Kató út 2/a
Ipolyi Arnod téri Óvoda Törökszentmiklós
Ipolyi Arnold tér 2.
Kossuth Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Kossuth L. út 21.
Petőfi Úti Óvoda
Törökszentmiklós
Petőfi út 33.
Túrkeve
Széchenyi u. 11.
Újszász
Kossuth u.13.
Újszász
Bajcsy-Zsilinszky út 16.
Zagyvarékas
Alkotmány u. 20.
Zagyvarékas
Gyimesi u. 4.
Túrkevei Óvodai Igazgatóság és Bölcsőde Újszászi Nevelési Központ, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde Nevelési Központ Városi Óvoda
51.
Település
Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
- 244 -
1. ábra Az óvodai feladatellátási helyek száma kistérségenként 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben Óvodai feladatellátási helyek száma kistérségenként 50 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0
46
44 45
40 39 39 26 27 26
25 20 20 20
Jászberényi
Karcagi
Kunszentmártoni
18 17
2001 23
21
16
Mezőtúri
20 20 19
2004 2007
Szolnoki
Tiszafüredi
Törökszentmiklósi
2. ábra Az óvodapedagógusok számának változása kistérségi szinten 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben Óvodapedagógusok száma kistérségenként 400 350 300 250
2001
200
2004
150
2007
100 50 0 Jászberényi
Karcagi
Kunszentmártoni
Mezőtúri
Szolnoki
Tiszafüredi
Törökszentmiklósi
- 245 -
3. ábra Az óvodai nevelésben részesülő gyermek számának változása kistérségi szinten 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben Óvodába beírt gyermekek száma kistérségenként 4500 4000 3500 3000 2500
2001
2000 1500
2007
2004
1000 500 0 Jászberényi
Karcagi
Kunszentmártoni
Mezőtúri
Szolnoki
Tiszafüredi
Törökszentmiklósi
Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004. KIR-STAT 2007.
4. ábra Az óvodai nevelésben részesülő gyermek számának változása megyei szinten 1990/1991-től 2007/2008-ig 20000 18000
17512
16000
14537
14000
13763
13514
2004/2005
2007/2008
12000 10000 8000 6000 4000 2000 0 1990/1991
2001/2002
Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004. KIR-STAT 2007.
- 246 5. ábra Az óvodai férőhelyek számának változása kistérségi szinten 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben
Óvodai férőhelyek száma kistérségenként 4500 4000 3500 3000
2001
2500 2000
2004 2007
1500 1000 500 0 Jászberényi
Karcagi
Kunszentmártoni
Mezőtúri
Szolnoki
Tiszafüredi
Törökszentmiklósi
Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004. KIR-STAT 2007.
6. ábra Az óvodai csoportok számának változása kistérségi szinten 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben Óvodai csoportok száma kistérségenként
200 150 2001 2004
100
2007 50 0 Jászberényi
Karcagi
Kunszentmártoni
Mezőtúri
Szolnoki
Tiszafüredi
Törökszentmiklósi
Forrás: KSH Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei statisztikai évkönyvek, 2004. KIR-STAT 2007.
- 247 -
Rövidítések jegyzéke NFT Nemzeti Fejlesztési Terv HEFOP Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program TIOK Térségi Iskola- és Óvodafejlesztő Központ IMIP Intézményi Minőségirányítási Program HACCP Élelmiszeripari minőségbiztosítás ROP Regionális Operatív Program BGR Belső Gondozói Rendszer KMD Közoktatás Minőségéért Díj HHH halmozottan hátrányos helyzetű Óvodai IPR Óvodai Integrációs Program SNI Sajátos nevelési igényű gyermek/tanuló BTMN Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek/tanuló
- 248 2.2.1. ábra A Jász-Nagykun-Szolnok megye alapfokú oktatási intézményei (fenntartó szerint)
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Tiszaörs Abádszalók
Pély
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Berekfürdő
Jászladány
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek Besenyszög Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
KARCAG
Tiszabő
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
Kuncsorba
TISZAFÖLDVÁR
Mezőhék
Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Csépa
Szelevény
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Helyi önkormányzat Intézmény fenntartó társulás Egyház Egyéb
- 249 2.2. melléklet Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve 1.
2.
3.
Tagintézmény neve
Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Általános Iskola Alapfokú Művészetokttási Intézmény II.
Település
Utca, házszám
Abádszalók
István király út 1.
Berekfürdő
IV. Béla király út 1.
Besenyszög
Vasvári Pál u.7.
Tiszasüly
Móra F.u. 26.
4.
Damjanich János Általános Iskola
Cibakháza
Czibak Imre tér 40.
5.
Petőfi Sándor ÁMK CserkeszőlőSzelevény-TiszainokaTiszasas
Cserkeszőlő
Ady Endre u.1.
Móra Ferenc Általános Iskola Szelevény
Szelevény
Petőfi u. 13.
Általános Iskola Tiszasas
Tiszasas
Rákóczi u.26.
Fegyvernek
Dózsa Gy.u. 2.
Fegyvernek
Felszabadulás u.31.
6.
Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Móra Ferenc Általános Iskolai Tagintézmény
Szalai Sándor Általános Örményes Iskola Tagintézmény
Iskola u. 24.
Általános Iskola Tagintézmény
Dózsa Gy. út 47.
Kuncsorba
- 250 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve 7.
Tagintézmény neve
Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ
Település
Utca, házszám
Jánoshida
Iskola u.2.
Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ Gerevich Aladár Alattyán Általános Iskolai Tagintézménye Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ Hunyadi Mátyás Jásztelek Általános Iskolai Tagintézménye
8.
Alsójászsági Óvodai és Iskolai Központ, Könyvtár és Gyermekjóléti Szolgálat Lippay Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Jászalsószentgyörgy
Alsójászsági Óvodai és Iskolai Központ, Könyvtár és Jászboldogháza Gyermekjóléti Szolgálat Mátyás Király Általános Iskolai Tagintézmény 9.
10. 11.
Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola Belvárosi Általános Iskola Belvárosi Általános Iskola Székely Mihály Tagintézmény Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozat Belvárosi Általános Iskola Jászfelsőszentgyörgyi Tagintézménye
Szent István u. 21.
Szabadság u.59.
Rákóczi u. 1.
Kossuth L.u.1.
Jászapáti
Damjanich út 2.
Jászárokszállás
Köztársaság tér 15.
Jászberény
Bercsényi u.11.
Jászberény
Lehel vezér tér 6.
Jászberény
Szent I. krt. 22.
Jászfelsőszentgyörgy
Fő út 110.
- 251 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve
Település
Utca, házszám
Jászberény
Bajcsy-Zs.u. 1.
Jászberény
Rákóczi u. 29.
Jászberény
Rákóczi út 53.
Jászdózsa
Széchenyi u. 9.
Jászágó
Jókai Mór út 14.
Jászjákóhalma
Fő út 68.
Pusztamonostor
Szabadság u. 60.
15.
Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola
Jászfényszaru
Szabadság u.32.
16.
Csete Balázs Általános Iskola
Jászkisér
Petőfi u.1.
12.
Tagintézmény neve
Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Rákóczi Úti Intézményegység
13.
14.
Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Jászdózsai ÁMK Bozóky János Általános Iskolája Jászdózsai ÁMK Általános Iskolai Tagintézménye Jászdózsai ÁMK IV. Béla ÁMK Általános Iskolai Tagintézménye Jászdózsai ÁMK Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény
Petőfi Sándor Általános Pély Iskolai Tagintézménye 17.
18.
19. 20.
Móra Ferenc Általános Iskola Kunráth Sándor Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Arany János Általános Iskola Győrffy István Általános Iskola
Fő út 138.
Jászladány
Baross u.2.
Jászszentandrás
Mártírok u. 23.
Karcag
Arany János u.1315.
Karcag
József Attila u. 1.
- 252 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve 21. 22. 23. 24.
25.
26.
27.
Tagintézmény neve
Kiskulcsosi Általános Iskola Kováts Mihály Általános Iskola Zádor Úti Általános Iskola Kenderesi Általános Iskola Általános Művelődési Központ Kossuth Lajos Általános Iskolája Arany János Általános Iskola JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Tagintézmény Karcag
28.
29.
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola és Óvoda Kossuth Úti Általános Iskola és Szakiskola Dózsa Úti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános Iskola, Óvoda és Könyvtár Általános Iskola Tiszaroffi Tagintézmény
30.
Általános Iskola
Település
Utca, házszám
Karcag
Kisújszállási u.112.
Karcag
Kálvin u. 9.
Karcag
Zádor u. 3.
Kenderes
Szent István u.36.
Kengyel
Kossuth u.100.
Kisújszállás
Kálvin u.3.
Kisújszállás
Bajcsy-Zs.u. 37.
Karcag
Kisújszállási u. 45.
Kisújszállás
Rákóczi u. 1.
Kunhegyes
Kossuth u. 43.
Kunhegyes
Kossuth L. u. 43.
Kunhegyes
Dózsa György u. 38.
Tiszagyenda
Ady E.u. 6.
Tiszaroff
Szabadság u. 39/b.
Kunmadaras
Kossuth tér 5-7.
- 253 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve 31.
32.
Tagintézmény neve
Kunszentmárton Városi Általános Iskola Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Település
Utca, házszám
Kunszentmárton
Deák F. u. 4.
Martfű
Lenin u.15-17.
Damjanich János Általános Iskola, Martfű Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Mezőhék Iskola és Kollégium Mezőhéki Általános Iskolája 33. 34.
Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda Városi Általános Iskola Mezőtúr Rákóczi Úti Iskolája
35.
Mártírok u. 9/b.
Mezőtúr
Szabadság tér 1.
Mezőtúr
Rákóczi út 40.
Mezőtúr
Rákóczi út 40.
Kossuth Lajos Mezőtúr Tagintézménye Mezőtúr Újvárosi Tagintézménye Mezőtúr Mezőtúr Mesterszállási Mesterszállás Tagintézménye Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Május 1.u.2.
Kossuth u. 82. XIII.u. 12. Rákóczi út 5.
Petrovay Általános Iskola
Nagykörü
Rákóczi út 22-24.
Általános Iskola
Kőtelek
Zrínyi u.3.
36.
Általános Iskola
Öcsöd
Köztársaság u. 3739.
37.
Általános Művelődési Központ
Rákóczifalva
Szabadság tér 1.
- 254 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve
38.
39.
40. 41. 42. 43. 44.
45.
46.
47.
48.
49.
Herman Ottó Általános Iskola Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Belvárosi Általános Iskola Fiumei úti Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kassai Úti Általános Iskola Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola és Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Liget úti Általános Iskola, Előkészítő és Speciális Szakiskola Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú
Tagintézmény neve
Település
Utca, házszám
ÁMK II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Rákóczifalva
Szabadság tér 1.
Rákócziújfalu
Petőfi u. 17-19.
Szajol
Kölcsey F. u.45.
Szászberek
Kossuth út 196.
Szolnok
Templom út 6.
Szolnok
Fiumei u. 5.
Szolnok
Rákóczi u. 45.
Szolnok
Kassai u.17.
Szolnok
Kassai u. 29.
Szolnok
Nagy Imre krt. 20.
Szolnok
Liget u. 10.
Szolnok
Mátyás király u. 20.
Szolnok
Gorkij u. 47.
- 255 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve
50.
51.
52. 53. 54.
55.
56. 57. 58.
59.
Tagintézmény neve
Művészetoktatási Intézmény Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Ujvárosi Általános Iskola Tiszabői Általános Iskola Recsky Klára ÁMK és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kossuth Lajos Általános Iskola Homoki Általános Iskola Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Tiszafüredi Általános Iskolája Vasvári Pál Általános Iskolája Tiszaszőlősi Általános Iskolája Tiszaigari Általános Iskolája Nagyiváni Általános Iskolája
60.
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium
Tiszaderzsi Általános Iskolája
Település
Utca, házszám
Szolnok
Széchenyi krt. 16.
Szolnok
Széchenyi krt. 10.
Szolnok
Széchenyi krt. 22.
Szolnok
Dr. Durst J. u. 1.
Tiszabő
Május 1.u. 1-3.
Tiszabura
Kossuth L. u. 62.
Tiszaföldvár
Kossuth u. 116-120.
Tiszaföldvár-Homok
Döbrei J. u. 133.
Tiszaföldvár-Ószőlő
Fő u.3.
Tiszafüred
Baross u.36.
Tiszafüred
Kossuth tér 2.
Tiszaszentimre
Kisfaludy köz 1.
Tiszaszőlős
Alkotmány u.12.
Tiszaigar
Petőfi u. 10-12.
Nagyiván
Fő u. 65.
Tiszaderzs
Fő út 22.
- 256 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve
Tagintézmény neve Balkay Pál Általános Iskola és Szakiskolája Tomajmonostori Általános Iskolája
61.
62. 63.
Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Szent István Általános Iskola és Óvoda Nevelési és Oktatási Intézmények Társulása
Település
Utca, házszám
Tiszaörs
Rákóczi u. 7-9.
Tomajmonostora
Széchenyi u. 59.
Tiszafüred
Fő u. 26.
Tiszajenő
Széchenyi u.28.
Tiszakürt
Felszabadulás u.2.
Petőfi Sándor Általános Csépa Iskola Általános Iskola Nagyrév Tagintézmény 64. 65.
66.
67.
Tiszapüspöki Általános Iskola Szent István Általános Művelődési Központ Endre Király Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Általános Iskola és Óvoda Általános Iskola és Óvoda Vezsenyi Tagintézménye
68.
69. 70. 71. 72.
Hunyadi Mátyás Általános és MagyarAngol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Kölcsey Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola Kossuth Lajos Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola
Béke út 118/b. Árpád u. 36/a
Tiszapüspöki
Fő u.85.
Tiszatenyő
Petőfi u. 6-8.
Tiszavárkony
Latinka S. u. 7.
Tószeg
Rákóczi u.30.
Vezseny
Kossuth L. utca 1-3.
Törökszentmiklós
Hunyadi u.6.
Sajátos Nevelési Igényű Tanulókat Ellátó Törökszentmiklós Tagozat
Pozderka út 1.
Törökszentmiklós
Kölcsey u. 21.
Törökszentmiklós
Petőfi u. 52.
Túrkeve
Kossuth u. 33.
Túrkeve
Petőfi tér 6.
- 257 Önkormányzati és állami fenntartású általános iskolák és tagiskolák Intézmény neve
73.
Tagintézmény neve
Újszászi Nevelési Központ, Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde Nevelési Központ Vörösmarty Mihály Általános Iskola
74.
Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
Település
Utca, házszám
Újszász
Kossuth u.13.
Újszász
Kossuth út 13.
Zagyvarékas
Alkotmány u. 20.
- 258 -
2.2. 2004-2007 években Európai Uniós pályázaton nyertes közoktatási intézmények
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
Tiszafüred TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Jánoshida
Abádszalók
Jászkísér
Jászkisér
Alattyán
Jánoshida
Jászalsószentgyörgy
Kunmadaras
Kunmadaras
Tiszagyenda
Jászladány
Besenyszög
KARCAG Karcag
Bánhalma
Kenderes Kisújszállás KISÚJSZÁLLÁS
Nagykörü
Zagyvarékas
Kenderes
Nagyköru
Fegyvernek
Fegyvernek TÖRÖKÖrményes
SZOLNOK Szolnok
Szajol
SZENTMIKLÓS Tiszatenyő
Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
2.1.6.
Kunhegyes
Tiszabő
Tiszapüspöki
2.1.5.
Berekfürdő
KUNHEGYES
Tiszabo
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek
Újszász
Tiszaszentimre Tomajmonostora
Tiszabura
Tiszasüly
Nagyiván
Tiszaszentimre
Tiszaroff
Jászboldogháza
Újszász
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Cibakháza
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Nagyrév
2.1.1.A MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
Kuncsorba
Törökszentmiklós
2.1.1.B 3.1.3.
Tiszainoka
2.1.7.
Öcsöd Tiszakürt
2.1.8.
Tiszasas
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
2.1.3. 2.1.4.
- 259 -
2.2. A kompetencia alapú oktatást kipróbáló intézmények JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Jászkísér
Jászkisér
Kunmadaras
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Jászladány
Mat 1-4.
Újszász Besenyszög
Fegyvernek
Nagykörü
Zagyvarékas
német Szoc1-6.
SZOLNOK Szolnok
Szoc7-12. Életp1-6.
Cibakháza
MEZŐTÚR
MARTFŰ TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Öcsöd Tiszakürt
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
TÚRKEVE
Óvoda
Kétpó
Tiszainoka
Tiszasas
Kuncsorba
Kengyel
Nagyrév
Életp7-12.
KISÚJSZÁLLÁS
Örményes
Rákócziújfalu Vezseny
Tiszajenő
Kenderes
Kenderes
Fegyvernek
Tiszatenyő
Tiszavárkony
Bánhalma
TÖRÖKSZENTMIKLÓS Törökszentmiklós
Szajol
Rákóczifalva
Tószeg
Karcag KARCAG
Tiszabő
Tiszapüspöki
Mat 9-12.
Berekfürdő
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek
Újszász
Mat 5-8.
Tomajmonostora
Tiszabura
Alattyán Jánoshida
Nagyiván Tiszaszentimre Tiszaszentimre
Abádszalók
Szé 1-4 Szé 5-8. Szé 9-12.
- 260 -
2.2. 2004-2007 években Európai Uniós pályázaton nyertes közoktatási intézmények
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
Tiszafüred TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Abádszalók
Tiszaszentimre
Jászkísér
Jánoshida
Jászkisér Alattyán
Jánoshida
Kunmadaras
Kunmadaras
Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy Jászladány
Besenyszög Újszász
KARCAG Karcag
Bánhalma
Kenderes
Nagykörü
Zagyvarékas
Kenderes
Nagyköru
Kisújszállás KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Fegyvernek Örményes
Szolnok SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS Törökszentmiklós
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
Kuncsorba
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Nagyrév
2.1.1.A MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
2.1.6.
Kunhegyes
Tiszabő
Tiszapüspöki
2.1.5.
Berekfürdő
KUNHEGYES
Tiszabo
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek
Újszász
Tomajmonostora
Tiszabura Tiszaroff
Jászboldogháza
Nagyiván
Tiszaszentimre
2.1.1.B 3.1.3.
Tiszainoka
2.1.7.
Öcsöd Tiszakürt
2.1.8.
Tiszasas
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
2.1.3. 2.1.4.
- 261 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
Intézmény neve
ABÁDSZALÓK Önálló Óvoda Egység Tagóvoda: Napköziotthonos Óvoda Kovács Mihály Általános Iskola
ALATTYÁN Napsugár Óvodai Központ Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény
Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ Gerevich Aladár Általános Iskolai Tagintézménye (Jánoshida tagintézménye) BEREKFÜRDŐ Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda BESENYSZÖG Besenyszögi Eszterlánc Óvoda Chiovini Ferenc Általános Iskola, alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Intézmény címe
Mely fogyatékossági kategóriákat lát el?
5241 Abádszalók, Kölcsey út 4. 5243Tiszaderzs, Béke tér 2. 5241 Abádszalók, István király út 1.
- beszédfogyatékos gyermekek
Székhely: 5143 Jánoshida, Fő út 16. 5142 Alattyán, Szent I. út 12. 5142 Alattyán Szent István út 21.
- enyhe értelmi, érzékszervi-, beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott autisztikus tüneteket mutató gyermekek ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar
5309 Berekfürdő, IV. Béla Király út 1.
- diszgráfia, diszkalkulia, - iskolai képességek kevert zavara, - kevert specifikus fejlődési zavar - diszgráfia, diszkalkulia, - iskolai képességek kevert zavara, - kevert specifikus fejlődési zavar
5309 Berekfürdő, IV. Béla Király út 1. 5071 Besenyszög, Vasvári Pál út 4. 5071 Besenyszög, Vasvári Pál út 7.
- enyhén értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, iskolai képességek kevert zavara, kevert specifikus fejlődési zavar, aktivitás és figyelemzavar, kóros hiperkinetikus, kóros aktivitászavar
- enyhén értelmi fogyatékos - tanulásban akadályozott tanulók oktatása, nevelése - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - magatartási zavar
- enyhén értelmi fogyatékos gyermekek nevelése - sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése - enyhén értelmi fogyatékos - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - elektív mutizmus
- 262 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar CIBAKHÁZA Nagyközségi Önkormányzati Óvoda
5462 Cibakháza, Czibak Imre tér 18.
Damjanich János Általános Iskola
5462 Cibakháza, Czibak Imre tér 40.
CSERKESZŐLŐ Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Cserkeszőlő-Tiszainoka Napköziotthonos Óvoda
5465 Cserkeszőlő, Szinyei Merse Pál út 1/a
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Cserkeszőlő-Tiszainoka Általános Iskola Társulás
5465 Cserkeszőlő, Ady Endre út 1.
CSÉPA Vackor Művészeti Óvoda Körzeti Általános Iskola és Óvoda Petőfi Sándor Általános Iskola FEGYVERNEK Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola
- tanulási zavar veszélyeztetett - kevert specifikus fejlődési zavar - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavara - egyéb gyermekkori emocionális zavar - diszlexia, diszgráfi, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - kevert specifikus fejlődési zavar - aktivitás és figyelemzavar - hiperkientikus magatartászavar - egyéb gyermekkori emocionális zavar - enyhén értelmi fogyatékos - tanulási zavar veszélyeztetettség, kevert specifikus fejlődési zavar, hiperkinetikus magatartászavar - különleges helyzetben élő gyermekek képességkibontatkoztató integrált nevelése, oktatása - enyhén értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara, tanulási zavar veszélyeztetettség, kevert specifikus fejlődési zavar, autizmus, mutizmus, aktivitás és figyelemzavar, hiperkientikus magatartászavar
5475 Csépa, Béke út 133/d 5475 Csépa, Béke út 118/b
- tanulásban akadályozottak, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, magatartászavar - tanulásban akadályozottak, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, magatartászavar
5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 88.
- enyhén értelmi fogyatékos - beszédfogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos
5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2.
- 263 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Szalai Sándor Általános Iskola Tagintézmény JÁNOSHIDA Napsugár Óvodai Központ
Napsugár Óvodai Központ Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény
Napsugár Óvodai Központ Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény
Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ
JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY Alsójászsági Óvodai és Iskolai Központ, Könyvtár és Gyermekjóléti Szolgálat Cifrapalota Óvoda tagintézménye Alsójászsági Óvodai és Iskolai Központ, Könyvtár és
Székhely: 5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2. 5222 Örményes, Iskola út 24. 5143 Jánoshida, Fő út 16. Székhely: 5143 Jánoshida, Fő út 16. 5142 Alattyán, Szent I. út 12. Székhely: 5143 Jánoshida, Fő út 16. 5141 Jásztelek, Szabadság út 57. 5143 Jánoshida, Iskola út 2.
- tanulási, magatartási nehézséggel küzdő - enyhén értelmi fogyatékos - tanulásban akadályozott - enyhe értelmi, érzékszervi-, beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott autisztikus tüneteket mutató gyermekek ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar - enyhe értelmi, érzékszervi-, beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott autisztikus tüneteket mutató gyermekek ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar - enyhe értelmi, érzékszervi-, beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott autisztikus tüneteket mutató gyermekek ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar - érzékszervi fogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos - hallássérült- nagyothallók - látásfogyatékos - gyengén látók - pszichés fejlődés zavara: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, tanulási képességek kevert zavara - érzelmi, akarati fogyatékos: beilleszkedés, magatartás, aktivitás és figyelemzavar - beszédfogyatékos – megkésett beszédfejlődés, hangképzési zavarok, orrhangzós beszéd, beszédritmus zavara - testi fogyatékosság – végtagredukciós fejlődési zavar, petyhüdt bénulás, egyéb eredetű mozgás rendellenesség
5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15.
- testi-, érzékszervi, - beszédfogyatékossággal élő gyermekek ellátása
5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 1.
- enyhe értelmi fogyatékos
- 264 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Gyermekjóléti Szolgálat Lippay Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény JÁSZAPÁTI Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium
JÁSZÁROKSZÁLLÁS Széchenyi István Általános Iskola, Zeneiskola és Óvoda
Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
- tanulásban akadályozott - beszédfogyatékossággal élő tanulók - mozgásfogyatékossággal élő tanulók integrált oktatása 5130 Jászapáti, Vasút út 4.
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás - a 9. évfolyamtól hátrányos helyzetben lévő és/vagy sajátos nevelési igényű (testi, érzékszervi, tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő szakiskolai tanulók integrált nevelése, oktatása, képzése
5123 Jászárokszállás, Köztársaság tér 15.
- enyhe értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, autizmus, magatartási zavarok, kevert specifikus fejlődési zavar, iskolai képességek kevert zavara, aktivitás és figyelemzavar - dziszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc 59.
JÁSZBERÉNY Városi Óvodai Intézmény
5100 Jászberény, Lajosmizse út 1.
Jászberényi Református Egyház Gólya Óvodája
5100 Jászberény, Kossuth Lajos út 53.
Belvárosi Általános Iskola
5100 Jászberény, Bercsényi út 11.
Belvárosi Általános Iskola Tagintézménye Általános Iskola
5111 Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 83.
- tanulásban akadályozott, beszédfogyatékos, hallássérült, autista és egyéb pervazív zavar, - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, képességek kevert zavara, kevert specifikus fejlődési zavar, aktivitás és figyelemzavar, hiperkinetikus magatartászavar, elektív mutizmus - sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése: tanulásban akadályozott, beszédfogyatékos, hallássérült, autista, és egyéb pervazív fejlődési zavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara, kevert specifikus fejlődési zavar, tanulási zavar veszélyeztetett, aktivitás és figyelemzavar, hiperkinetikus magatartászavar, elektív mutizmus - testi fogyatékos, érzékszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, magatartás-figyelemzavar, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - aktivitás és figyelemzavar
- 265 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Gr. Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészettudományi Kar Gyakorló Általános Iskolája Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola
5100 Jászberény, Bajcsy-Zsilinszky út 1.
Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola
5100 Jászberény, Szabadság tér 1.
Lehel Vezér Gimnázium
5100 Jászberény, Szentháromság tér 1. 5100 Jászberény, Hatvani út 2. 5100 Jászberény, Rákóczi út 13-15.
Klapka György Szakközép- és Szakiskola Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium JÁSZBOLDOGHÁZA Alsójászsági Óvodai Iskolai Központ, Könyvtár és Gyermekjóléti Szolgálat Mátyás Király Általános Iskolai Tagintézmény JÁSZDÓZSA Általános Művelődési Központ JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY Belvárosi Általános Iskola Tagintézménye Általános Iskola JÁSZFÉNYSZARU JÁSZIVÁNY Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási
5100 Jászberény, Rákóczi út 53. 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5.
Székhely: Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 1. 5144 Jászboldogháza, Kossuth Lajos út 1.
- magatartási, viselkedési zavar - mozgássérült, beilleszkedési és magatartászavar, - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - mozgássérült, beszédfogyatékos, hallássérült, - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, magatartás és figyelemzavar - sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése, mely kiterjed a mentálisan sérült, csökkentlátású, hallássérült, mozgásban korlátozott, beilleszkedési és magatartási zavarral küzdő tanulókra, - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperaktivitás, figyelemzavar részfogyatékosságokkal rendelkező gyermekek nevelése-oktatása - mozgássérült, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési-tanulási folyamatban akadályozottak, tanulásban akadályozott tanulók (enyhén értelmi fogyatékos) ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
- enyhe értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - artikuláció jellegzetes zavara
5122 Jászdózsa, Széchenyi út 9.
- beszédfogyatékosság - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
Székhely: 5100 Jászberény, Bercsényi út 11. 5111 Jászfelsőszentgyörgy, Fő út 83.
- diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - aktivitás és figyelemzavar - magatartási, viselkedési zavar
Székhely: Jászszentandrás, Mártírok út
- óvoda: 2007. 09. 01-jétől a jásziványi óvodások Jászszentandrás
- 266 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Intézmény Tagintézmény JÁSZJÁKÓHALMA Jászdózsa ÁMK IV. Béla Általános Iskolai Tagintézménye Jászjákóhalma JÁSZKISÉR Napközi Otthonos Óvoda
Napközi Otthonos Óvoda Napközi Otthonos Óvoda JÁSZLADÁNY Napközi Otthonos Óvoda
JÁSZSZENTANDRÁS Kunráth Sándor Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
JÁSZTELEK Napsugár Óvodai Központ Napközi Otthonos Óvodai Tagintézmény
Petőfi Sándor Általános Iskolai Központ Hunyadi
23. 5135 Jászivány, Alkotmány út 8.
óvodájába járnak. - iskola: nem látnak el sajátos nevelési igényű tanulókat.
5121 Jászjákóhalma, Fő út 48.
- sajátos nevelési igényű és tanulásban akadályozott tanulók nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó integrált oktatása és egyéni fejlesztése
Székhely: 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tagintézmények: Jászkisér, Attila út 10. Jászkisér, Bocskai út 20.
- sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése
5055 Jászladány, Petőfi Sándor út 9-11.
- testi, érzékszervi, értelmi és beszédfogyatékos gyermekek - enyhén értelmi fogyatékos - beszédfogyatékosság: megkésett, akadályozott beszédfejlődés, artikuláció jellegzetes zavara
5136 Jászszentandrás, Mártírok út 23.
- fogyatékos tanulók és speciális nevelési igényű gyermekek integrált, nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai, óvodai oktatása, nevelése - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, halmozottan fogyatékos, mozgássérült, beilleszkedési és magatartászavarral, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar integrált formában
Székhely: 5143 Jánoshida, Fő út 16. 5141 Jásztelek, Szabadság út 57. 5141 Jásztelek,
- enyhe értelmi, beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott autisztikus tüneteket mutató gyermekek ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar - érzékszervi fogyatékos - enyhén értelmi fogyatékos
- 267 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Mátyás Általános Iskolai Tagintézménye KARCAG Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
Szabadság út 59.
- más fogyatékosság
5300 Karcag, Táncsics Mihály krt. 17.
Arany János Általános Iskola
5300 Karcag, Arany János út 13-15.
Győrffy István Általános Iskola
5300 Karcag, József Attila út 1.
Kováts Mihály Általános Iskola
5300 Karcag, Kálvin út 9.
Zádor Úti Általános Iskola
5300 Karcag, Zádor út 3.
Karcagi Nagykun Református Általános Iskola
5300 Karcag, Kálvin út 2. 5300 Karcag, Varró út 8.
- testi, érzékszervi, értelmi (enyhe fokban sérült), beszédfogyatékos, tanulásban akadályozott - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus) - testi, érzékszervi, értelmi (enyhe fokban sérült), beszédfogyatékos - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) - testi, érzékszervi, értelmi (enyhe fokban sérült), beszédfogyatékos - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) - testi, érzékszervi, értelmi (enyhe fokban sérült), beszédfogyatékos - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) - testi, érzékszervi, értelmi (enyhe fokban sérült), beszédfogyatékos - pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) - nem látja el a sajátos nevelési igényű gyermek nevelését-oktatását
Varró István Szakiskola Szakközépiskola és Kollégium
KENDERES Kenderes Város Önkormányzat Óvodai Egység Általános Iskola
5331 Kenderes, Szent István út 60. 5331 Kenderes, Szent István út 36.
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés szegszervezésére felkészítő iskolai oktatása - nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi externátusi nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása - tanulásban akadályozott illetve pszichopedagógiai fejlesztésre szoruló gyermekek gyógypedagógiai ellátása, mely a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve alapján történik - tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - beszédfogyatékos, érzékszervi fogyatékos, testi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara
- 268 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium
KENGYEL Napsugár Művészeti Óvoda Kossuth Lajos Általános Iskola KÉTPÓ Arany János Általános Művelődési Központ KISÚJSZÁLLÁS Városi Óvodai Intézmény
5331 Kenderes, Szent István út 27.
- kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - minden olyan fogyatékossági kategória ellátása, melyekben a tanulók integrált keretek között oktathatók - tanulásban tartósan, súlyosan akadályozott - enyhe fokban értelmi fogyatékos - hiperaktív - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
5083 Kengyel, Áchim út 14. 5083 Kengyel, Kossuth út 100.
- az iskolával együtt vállalja a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását - sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása
5411 Kétpó, Almásy tér 2.
- tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara
5310 Kisújszállás, Ifjúság út 3.
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása integrált formában - enyhe értelmi fogyatékos - beszédfogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, hiperkinetikus zavar - testi fogyatékos - integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók ellátása: enyhe értelmi fogyatékos - beszédfogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - mutizmus - hiperkinetikus zavar - integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók ellátása: enyhe értelmi fogyatékos - beszédfogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - mutizmus
Arany János Általános Iskola
5310 Kisújszállás, Kálvin út 3.
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
5310 Kisújszállás, Rákóczi út 1.
- 269 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Kisújszállási Református Általános Iskola
5310 Kisújszállás , Arany János út 1.
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola
5310 Kisújszállás, Széchenyi út 1. 5310 Kisújszállás, Arany János út 1/A
KŐTELEK-HUNYADFALVA Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
5062 Kőtelek, Zrínyi út 3.
(Az általános iskola és napköziotthonos óvoda a hunyadfalvi gyermekek ellátást is biztosítja)
Székhely: 5065 Nagykörű, Rákóczi út 22-24.
- hiperkinetikus zavar -- súlyos beilleszkedési, tanulási zavarral küzdő tanulók felzárkóztatása - fogyatékos (sajátos nevelési igényű) tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó általános iskolai oktatása - SNI a, SNI b - integráltan nevelhető, sajátos nevelési igényű tanulók ellátása az intézmény személyi-tárgyi felkészültsége szerint - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése: Általánosan: - enyhe értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - beszédfogyatékosság: dadogás, hadarás, orrhangzós beszéd - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar Szakközépiskola: - sajátos nevelési igényű tanulók és fiatal felnőttek integrált oktatása, különleges ellátása, rehabilitációs foglalkoztatása és differenciált tanórai ellátása Szakiskola: - sajátos nevelési igényű tanulók különleges ellátása, valamint integrált oktatása-nevelése, az általános műveltséget megalapozó 910. évfolyamos, illetve 11-13. évfolyamos szakiskolai képzés keretében - sajátos nevelési igényű tanulók középiskolai végzettségre épülő szakképzés keretében történő integrált oktatás, különleges gondozása (a tankötelezettségük 23. életévig történő meghosszabbításával) Óvoda: - enyhe értelmi fogyatékos, tanulásban akadályozott - kevert specifikus fejlődési zavar - artikuláció jellegzetes zavara Iskola: - enyhe fokban sérült, vagy fejlődési zavarral küzdők nevelése, oktatása
- 270 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében KUNCSORBA Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Általános Iskola Tagintézmény
KUNHEGYES Kunhegyes Város Óvodai Intézménye Kunhegyes Város Óvodai Intézménye Tiszaroff Óvoda Kunhegyes Város Óvodai Intézménye Tiszaszentimre Óvoda Kossuth Tagintézmény Kossuth Úti Általános Iskola és Szakiskola
Székhely: 5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2. 5412 Kuncsorba Dózsa György út 35.
- tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara
5340 Kunhegyes, Hajnal út 3. Székhely: 5340 Kunhegyes, Hajnal út 3. 5234 Tiszaroff, Szabadság út 40-42. Székhely: 5340 Kunhegyes, Hajnal út 3. 5322 Tiszaszentimre, Rózsa út 2. 5340 Kunhegyes, Kossuth út 43.
- sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (szakember hiány miatt csak részben tudja felvállalni) - értelmileg enyhe fokban sérült - mozgáskorlátozott, tartó és mozgatórendszer elváltozásai - enyhe halláskárosult - beszédfogyatékos - sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése
Dózsa Tagintézmény Dózsa Úti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
5340 Kunhegyes, Dózsa György út 38.
Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár Tiszaroff Tagintézmény Általános Iskola
Székhely: 5340 Kunhegyes, Kossuth út 43. 5234 Tiszaroff, Szabadság út 39/b
Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár Tiszagyenda Tagintézmény
Székhely: 5340 Kunhegyes, Kossuth út 43. 5233 Tiszagyenda,
- pszichés fejlődési zavara miatt nevelési, tanulási folyamatban tartósan akadályozott - beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermek - enyhe értelmi fogyatékos - beszédfogyatékosság - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar - tanulási zavar veszélyeztetett - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - elektív mutizmus - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése - enyhén értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - tanulási képességek kevert zavara
- 271 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Általános Iskola, Óvoda és Könyvtár Kunhegyesi Református Általános Iskola
Ady Endre út 6. 5340 Kunhegyes, Kossuth Lajos út 64.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
5340 Kunhegyes, Kossuth Lajos út 15-17.
KUNMADARAS Összevont Óvodai Intézmény II. sz. Tagóvoda
Kunmadarasi Általános Iskola MARTFŰ Városi Óvoda és Bölcsőde
5321 Kunmadaras, Petőfi út 11.
5321 Kunmadaras, Kossuth tér 5-7.
- testi és érzékszervi fogyatékosság - a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) tanulók ellátása, más fogyatékosság - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ellátása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás - a 9. évfolyamtól a hátrányos helyzetben lévő, sajátos nevelési igényű (testi, érzékszervi, tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos, pszichés fejlődési zavara miatt nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott) integrált nevelése, oktatása, képzése nem fogyatékos tanulókkal együtt - sajátos nevelési igényű gyermekek közül végzi a tanulási, magatartási zavarral küzdő gyermekek fejlesztését, ha a többi gyermekkel együtt nevelhető - beszédfogyatékos gyermekek logopédiai megsegítése - sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése és oktatása
Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
5435 Martfű, Munkácsy út 79. 5435 Martfű, Lenin út 15-17.
- mozgáskorlátozott (tartási rendellenesség és lábdeformitás), enyhe fokban nagyothalló gyermekek ellátása Általános Iskola: - beszédfogyatékos, megismerő funkciók zavarában szenvedők, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő, valamint a viselkedésfejlődés organikus okra vissza nem vezethető súlyos rendellenességben szenvedő tanulók nevelését, oktatását integrált keretek között Középiskola: - beszédfogyatékos, testi érzékszervi fogyatékos, valamint a tanulási folyamatban akadályozottak oktatását és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatását és az oktatási törvény 121.§ 29/b pontja szerintii sajátos nevelési igényű tanulók oktatása
MESTERSZÁLLÁS Mezőtúri Városi Általános Iskola Mesterszállási
5452 Mesterszállás,
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása
- 272 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Tagintézménye (mesterszállási tanulók 1-4. osztály) Mezőtúri Városi Általános Iskola (mesterszállási tanulók 5-8. osztály) MEZŐHÉK Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Mezőhéki intézményegysége MEZŐTÚR Városi Óvoda és Logopédiai Intézet
Rákóczi út 5. Székhely: 5400 Mezőtúr, Rákóczi út 40. Székhely:5435 Martfű, Lenin út 15-17. 5453 Mezőhék, Mártírok út 9/b
- integráltan oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása
5400 Mezőtúr, Zrínyi út 1.
- tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - mozgásfejlődési elmaradás - beszédfejlődési elmaradás - értelmileg akadályozott - tanulási zavar veszélyeztetett - artikuláció jellegzetes zavara - súlyos látássérült - hiperkinetikus magatartászavar - autista - hallássérült - súlyos beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő tanulók ellátása - hallássérült - enyhén értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - kevert specifikus fejlődési zavar - gyermekkori autizmus - nem meghatározott pervazív fejlődési zavar - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - kevert specifikus fejlődési zavar - iskolai képességek kevert zavara - aktivitás és figyelemzavar - depressziós magatartászavar - beszédfogyatékosság - gyermekkori szorongás
Városi Általános Iskola Rákóczi Úti Iskolája Mezőtúr
5400 Mezőtúr, Rákóczi út 40.
Városi Általános Iskola Újvárosi Tagintézménye Mezőtúr
5400 Mezőtúr, XIII. út 12.
Városi Általános Iskola Kossuth Lajos Tagintézménye Mezőtúr
5400 Mezőtúr, Kossuth út 82.
- 273 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Városi Általános Iskola Mesterszállási Tagintézménye
Református Általános Iskola és Diákotthon Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Székhely: 5400 Mezőtúr, Rákóczi út 40. 5452 Mesterszállás, Rákóczi út 5. 5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos tér 6. 5400 Mezőtúr, Szabadság tér 1.
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása
- sajátos nevelési igényű tanulók ellátása - beszéddel összefüggő problémák - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - hiperaktivitás - autista / normál közösségben - látássérült - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - szorongás - autizmus
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
5400 Mezőtúr, Dózsa György út 17.
Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 626. Szakképző Iskola és Kollégium
5400 Mezőtúr, Petőfi út 5. 5400 Mezőtúr, Földvári út 8.
- sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása a TKVSZRB szakvéleménye alapján integráltan tanulók ellátása - sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása a TKVSZRB szakvéleménye alapján integráltan tanulók ellátása
5363 Nagyiván, Hősök tere 2.
- enyhén értelmi fogyatékos - beszédképesség zavar - hiperaktív - magatartás és figyelemzavar - sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása
NAGYIVÁN Művelődési Központ Napköziotthonos Óvoda
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola Általános Iskola és Kollégium Nagyiván Általános Iskola NAGYKÖRŰ – CSATASZÖG Nagykörűi Cseresznyevirág Óvoda Nagykörű-Kőtelek Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Székhely: 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 2. 5363 Nagyiván, Fő út 65. 5065 Nagykörű, Május 1 út 7-9. Székhely: 5065 Nagykörű, Rákóczi út 22-24.
- sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
- 274 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében (Csataszögben oktatási intézmény nem működik) NAGYRÉV Nevelési és Oktatási Intézmények Társulása Tiszakürt, Napköziotthonos Óvoda Tagintézmény Nevelési és Oktatási Intézmények Társulása Tiszakürt, Általános Iskola Tagintézmény ÖCSÖD Nagyközségi Óvoda
Általános Iskola
ÖRMÉNYES Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Szalai Sándor Általános Iskola Tagintézmény
PUSZTAMONOSTOR Általános Művelődési Központ RÁKÓCZIFALVA Virágoskert Óvoda és Bölcsőde Általános Művelődési Központ II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási
- kevert specifikus fejlődési zavar - egyéb tanulási nehézségek 5463 Nagyrév, Kossuth út 39. 5463 Nagyrév, Árpád út 36/a
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása - logopédia és tanulásban akadályozott gyermekek - sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása - beszédfogyatékos és tanulásban akadályozott gyermekek ellátása
5451 Öcsöd, Vörösmarty út 25/a
- kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - elektív mutizmus
5451 Öcsöd, Köztársaság út 37-39.
- diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus , magatartászavar
Székhely: 5231 Fegyvernek, Dózsa György út 2. 5222 Örményes, Iskola út 24.
- enyhén értelmi fogyatékos - a pszichés fejlődés zavara miatt a tanulásban akadályozott
5125 Pusztamonostor, Szabadság út 60.
- hiperkinetikus magatartászavar - diszlexia - tanulási zavar
5085 Rákóczifalva, Rákóczi Ferenc út 60. 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 1.
- enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, autista - beilleszkedési és magatartászavar, pszichés fejlődésben gátolt - tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
- 275 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Intézmény
SZAJOL Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda SZELEVÉNY Móra Ferenc Általános Iskola SZOLNOK Szolnok Városi Óvodák Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kassai Úti Általános Iskola Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Tallin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Belvárosi Általános Iskola Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Fiumei Úti Általános Iskola Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Újvárosi Általános Iskola
- iskolai képességek kevertzavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara - hiperkinetikus magatartászavar 5081 Szajol, Kölcsey Ferenc út 45.
- organikus okokra visszavezethető és organikus okokra vissza nem vezethető kategóriák ellátása
5476 Szelevény, Petőfi Sándor út 13.
- enyhén értelmi fogyatékos - beszédfogyatékosság: tónusos dadogás
5000 Szolnok, Barossút 10-12. 5000 Szolnok, Nagy Imre krt. 20. 5000 Szolnok, Kassai út 17. 5000 Szolnok, Kassai út 29. 5000 Szolnok, Templom út 6. 5000 Szolnok, Mátyás király út 20. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 20. 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. 5000 Szolnok, Fiúmei út 5. 5000 Szolnok, Gorkij út 47. 5000 Szolnok, Dr. Durst János út 1.
- sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása
- 276 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Varga Katalin Gimnázium Verseghy Ferenc Gimnázium Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Gépipari Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Gépipari Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Tagintézmény Gépipari Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézmény Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola 1. sz. Tagintézmény Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola II. sz. Tagintézmény Ruhaipari Szakközép- és Szakiskola Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakiskola és Alternatív Gimnázium Városi Kollégium Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola
5000 Szolnok, Réz út 1. 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. 5000 Szolnok, Tisza-park 1. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 16. 5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 4. 5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 2-3. 5000 Szolnok, Baross út 43. 5000 Szolnok, Baross út 4. 5000 Szolnok, Baross út 4. 5000 Szolnok, Bán út 9. 5000 Szolnok, Petőfi Sándor út 1. 5000 Szolnok, Petőfi Sándor út 1.
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása
5000 Szolnok, Baross út 42.
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása
5000 Szolnok, Áchim út 12-14. 5000 Szolnok, Abonyi út 36. 5000 Szolnok, Baross Gábor út 68. 5000 Szolnok,
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása - a 9. évfolyamtól sajátos nevelési igényű (testi, érzékszervi,
- 277 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében és Kollégium
Gyermekváros út 1.
Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Esti Általános Iskola és Kollégium
5000 Szolnok, Bajcsy-Zsilinszky út 2.
Szolnoki Waldrof Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
5000 Szolnok, Balogh Béla út 14.
TISZABŐ Általános Iskola Napköziotthonos Óvoda TISZADERZS Önálló Óvoda Egység Tagóvoda: Napköziotthonos Óvoda Kossuth Lajos Gimnázium, Szakközépiskola, Általános iskola és Kollégium Tiszaderzsi Általános Iskolája
TISZAFÖLDVÁR Belterületi Óvoda
tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető és vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdők integrált nevelése, oktatása, képzése nem fogyatékos tanulókkal együtt - érzékszervi fogyatékos - látássérült - testi fogyatékos – mozgássérült - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara - hiperkinetikus magatartászavar - elektív mutizmus - különleges gondozás keretében nyújtott ellátás (ezen belül: pszichés fejlődési zavarok, tanulási akadályozottság, értelmi akadályozottság, értelmi akadályozottság, testi és érzékszervi akadályozottság pedagógiai ellátása)
5232 Tisabő, Május i-3. 5232 Tiszabő, Kossuth Lajos út 20.
Sajátos nevelési igényű - értelmi fogyatékosok ellátása - beszéd és értelmi fogyatékos gyermekek ellátása
5241 Abádszalók, Kölcsey út 4. 5243Tiszaderzs, Béke tér 2. Székhely: 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 2. 5243 Tiszaderzs, Fő út 22.
- enyhe értelmi fogyatékos - tanulási zavar veszélyeztetetett - aktivitás és figyelem zavara - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara
5430 Tiszaföldvár, Szondi V. út 6/A
sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, amennyiben a többi gyermekkel együtt nevelhetők, oktathatók: - olvasás-, írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia) - iskolai képességek kevert zavara (aritmetikai, olvasási,
- 278 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
Homoki Óvoda
5461 Tiszaföldvár-Homok, Döbrei János út 129.
Kossuth Úti Óvoda
5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 124.
Homoki Általános Iskola
5461 Tiszaföldvár-Homok, Döbrei János út 133.
íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavar (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása, -- motoros diszfázia, az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, amennyiben a többi gyermekkel együtt nevelhetők, oktathatók: - olvasás-, írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia) - iskolai képességek kevert zavara (aritmetikai, olvasási, íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavar (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása, -- motoros diszfázia, - az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, amennyiben a többi gyermekkel együtt nevelhetők, oktathatók: - olvasás-, írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia) - iskolai képességek kevert zavara (aritmetikai, olvasási, íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavar (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása, -- motoros diszfázia, - az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása, amennyiben a többi tanulóval együtt oktathatók: - olvasás- írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia)
- 279 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
Kossuth Lajos Általános Iskola
5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 116-120.
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
5430 Tiszaföldvár, Ószőlő Fő út 3.
TISZAFÜRED Tiszafüredi Óvodák
5350 Tiszafüred, Örvényi út 43/a
- az iskolai készségek kevert zavara (aritmikau, olvasási íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavarok (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - infantilis autizmus - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása - motoros diszfázia - az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása, amennyiben a többi tanulóval együtt oktathatók: - olvasás- írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia) - az iskolai készségek kevert zavara (aritmikau, olvasási íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavarok (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása - motoros diszfázia - az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása, amennyiben a többi tanulóval együtt oktathatók: - olvasás- írászavarok (felszíni, fonológiai, kevert diszlexia) - aritmetikai készségek készségek zavara (grafikus, olvasási, emlékezeti, gondolkodási diszkalkulia) - az iskolai készségek kevert zavara (aritmikau, olvasási íráskészségzavar együttes előfordulása) - nem meghatározott zavar (tanulási ismeretek elsajátítási nehézsége) - kevert specifikus fejlődési zavarok (a beszéd, a nyelv, az iskolai készségek és a motoros funkciók kombinált fejlődési zavara) - beszédészlelési és beszédmegértési folyamat elmaradása - motoros diszfázia, az aktivitásszabályozás és a figyelem zavarai - sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása integrált formában
- 280 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Eszterlánc Óvodája Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium
5350 Tiszafüred, Szőlősi út 1.
- sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása integrált formában
5350 Tiszafüred, Baross út 36.
Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda
5350 Tiszafüred, Fő út 2.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola TISZAGYENDA Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár Tiszagyenda Általános Iskolai Tagintézmény
5350 Tiszafüred, Ady Endre út 4.
- integrált formában az ép értelmű, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, figyelem és magatartászavarral diagnosztizált tanulók esetében - az ellátás Tiszafüred és a Tiszafüredi Mikro-térség Intézményi Társulás önkormányzatai (Nagyiván, Tiszaörs, Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora) részére is biztosított - sajátos nevelési igényű tanulók integrált és magántanulói oktatás: - a többi tanulóval együtt nevelhető tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) gyermekek, tanulók óvodai és iskolai ellátása, más fogyatékosság ellátása - beszédfogyatékos - autista és egyéb pervazív fejlődési zavar - diszlexia, diszgárfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara - hiperkinetikus magatartászavar - a 9. évfolyamtól sajátos nevelési igényű tanulók (testi, érzékszervi, tanulásban akadályozott értelmi fogyatékos) integrált nevelése
Székhely: 5340 Kunhegyes, Kossuth út 43. 5233 Tiszagyenda, Ady Endre út 6.
- integrált oktatás: - enyhe értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar
Székhely: Abádszalók, Kölcsey Ferenc út 4. 5361 Tiszaigar, Petőfi Sándor út 28. Székhely:
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása
TISZAIGAR Hat Szín Virág Óvoda Tiszaigar Tagóvodája
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános
- sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatása
- 281 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Iskola és Kollégium Tiszaigar Általános Iskolai Tagintézmény
TISZAINOKA Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ Társulás Napköziotthonos Óvoda Tiszainoka
TISZAJENŐ Szent István Általános Iskola és Óvoda TISZAKÜRT Nevelési és Oktatási Intézmények Társulása
TISZAÖRS Sárgarigó Napköziotthonos Óvoda Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Balkay Pál Általános és Szakiskolája TISZAPÜSPÖKI Tiszapüspöki Óvoda Tiszapüspöki Általános Iskola
5350 Tiszafüred, Baross út 36. 5361 Tiszaigar, Petőfi Sándor út 10-12. 5464 Tiszainoka, Felszabadulás út 24.
- enyhén értelmi fogyatékos – integrált keretben - mozgásukban enyhe fokban akadályozott gyermekek ellátása - halláskárosodásban szenvedő (30-45 dB tartományig) - beszédfogyatékos - beilleszkedési, magatartási rendellenességgel, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek
5094 Tiszajenő, Széchenyi út 28.
- enyhén értelmi fogyatékos, tanulásban akadályozott - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - magatartászavaros tanulók ellátása
5471 Tiszakürt, Felszabadulás út 2.
- értelmileg enyhe fokban sérült, tanulásban akadályozott - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett -kevert specifikus fejlődési zavar - mutizmus - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar
5362 Tiszaörs, Kossuth út 12. Székhely: 5350 Tiszafüred, Baross út 36. 5362 Tiszaörs, Rákóczi út 7-9.
- enyhén értelmi fogyatékos és magatartás-zavaros gyermekek ellátása - tanulási, magatartási zavaros gyermekek ellátása
5211 Tiszapüspöki, Fő út 91. 5211 Tiszapüspöki,
- sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása: logopédia, gyógytestnevelés - sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása: logopédia
- 282 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Fő út 85. TISZAROFF Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár Tiszaroff Általános Iskolai Tagintézmény
TISZASÜLY Besenyszög-Tiszasűly Chiovini Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény II.
TISZASZŐLŐS Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Tiszaszőlős Általános Iskolai Tagintézmény TISZATENYŐ Gyöngyvirág Művészeti Óvoda Szent István Általános Művelődési Központ TISZAVÁRKONY Endre Király Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
5234 Tiszaroff, Szabadság út 40-42.
Székhely: 5340 Kunhegyes, Kossuth út 43. 5234 Tiszaroff, Szabadság út 39/b
- értelmileg enyhe fokban sérült - mozgáskorlátozott, tartó és mozgatórendszer elváltozásai - enyhe halláskárosult - beszédfogyatékos - „más” fogyatékosok - tanulási zavar veszélyeztetett - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - elektív mutizmus - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar
5061 Tiszasüly, Móra Ferenc út 26.
- enyhén értelmi fogyatékos, tanulásban akadályozott - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - tanulási zavar veszélyeztetett - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - elektív mutizmus
Székhely: 5350 Tiszafüred, Baross út 36. 5244 Tiszaszőlős, Alkotmány út 21.
- sajátos nevelési igényű, ép értelmű tanulók integrált oktatása
5082 Tiszatenyő, Dózsa György út 51. 5082 Tiszatenyő, Petőfi út 6-8.
- nem lát el sajátos nevelési igényű gyermekeket
5092 Tiszavárkony, Latinka Sándor út 7.
- diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - enyhe fokban mozgáskorlátozott
- sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátása - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - aktivitás és figyelemzavar
- 283 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében - enyhe fokban hallássérült - beilleszkedési és magatartászavar - aktivitás és figyelemzavar TOMAJMONOSTORA Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium Tomajmonostora Általános Iskolai Tagintézmény TÓSZEG Általános Iskola és Óvoda Általános Iskola és Óvoda Általános Iskola és Óvoda Vezsenyi Általános Iskola és Óvoda Tagintézmény
TÖRÖKSZENTMIKLÓS Kölcsey Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola
Székhely: 5350 Tiszafüred, Baross út 36. 5324 Tomajmonostora, Széchenyi út 59.
- nem lát el sajátos nevelési igényű gyermekeket
5091 Tószeg, Hősök tere 4.
- sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (testi, érzékszervi, enyhe értelmi, beszédfogyatékos, nevelési folyamatban tartósan akadályozott) - enyhén értelmi fogyatékos - diszlexia és egyéb részképesség zavarok - sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű iskolai oktatása (testi, érzékszervi, enyhe értelmi, beszédfogyatékos, nevelési-tanulási folyamatban tartósan akadályozott)
5091 Tószeg, Rákóczi út 30. Székhely: 5091 Tószeg, Rákóczi út 30. Vezseny, Kossuth Lajos. út 1-3. 5200 Törökszentmiklós, Kölcsey út 21. 5200 Törökszentmiklós, Petőfi út 52.
Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó
5200 Törökszentmiklós, Bethlen G. út 1.
Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
5200 Törökszentmiklós, Almásy út 51.
- pszichés fejlődés zavarai (többi tanulóval együtt nevelhető tanulók) - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - kevert specifikus fejlődési zavar - aktivitás és figyelemzavar - gyógypedagógiai ellátás (logopédia, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott, tanulási zavar veszélyeztetett, diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara, aktivitás és figyelemzavar, hiperkinetikus magatartászavar) - enyhén értelmi fogyatékos, tanulásban akadályozott - aktivitás és figyelemzavar - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
- 284 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium Székács Elemér Szakközépiskola TÚRKEVE Óvoda Igazgatóság Kossuth Lajos Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskola Kaszap Nagy István Református Általános Iskola
5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50.
- nem lát el sajátos nevelési igényű tanulókat
5420 Túrkeve, Széchenyi út 9. 5420 Túrkeve, Kossuth Lajos út 33. 5420 Túrkeve, Petőfi tér 6. 5420 Túrkeve, Kossuth Lajos út 15.
- tanulási zavar - tanulási zavar
- nem lát el sajátos nevelési igényű tanulókat
- tanulási, beilleszkedési zavarok - sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatása: - tanulásban akadályozott (enyhe értelmi fogyatékos) - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - aktivitás és figyelem zavara - artikuláció jellegzetes zavara - sajátos nevelési igényű tanulók (gimnáziumi, szakközépiskolai) nappali rendszerű nevelése-oktatása
Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola ÚJSZÁSZ Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde Nevelési Központ
5420 Túrkeve, József Attila út 23.
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma
5052 Újszász Dózsa György út 23.
- tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - beszédfogyatékos - érzékszervi fogyatékos (látás- hallássérült) - testi fogyatékos, mozgássérült - autista és egyéb pervazív fejlődési zavar - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara - hiperkinetikus magatartászavar - elektív mutizmus - sajátos nevelési igényű tanulók ellátása: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia
Székhely: 5091 Tószeg, Rákóczi út 30. Vezseny, Kossuth Lajos. út 1-3.
- sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű iskolai oktatása (testi, érzékszervi, enyhe értelmi, beszédfogyatékos, nevelési-tanulási folyamatban tartósan akadályozott)
VEZSENY Általános Iskola és Óvoda Vezsenyi Általános Iskola és Óvoda Tagintézmény ZAGYVARÉKAS
5052 Újszász, Kossuth út 13.
- 285 -
2.2.7.1. Együttnevelést-együttoktatást felvállaló intézmények Jász-Nagykun-Szolnok Megyében Damjanich János Általános Iskola és Óvoda
5051 Zagyvarékas, Alkotmány út 20.
- enyhén értelmi fogyatékos - értelmileg akadályozott - beszédfogyatékos - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar
- 286 -
2.2.7.2. Gyógypedagógiai tagozatot, osztályt vagy csoportot működtető intézmények Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola Móra Ferenc Általános Iskola Tagintézmény Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 31.
- enyhén értelmi fogyatékos és más fogyatékos
5130 Jászapáti, Damjanich út 2.
„MACI” Alapítványi Óvoda és Fejlesztő Iskola
5100 Jászberény, Gorjanc Ignác stny. 1.
Belvárosi Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozat
5100 Jászberény, Szent István krt. 22.
Általános Iskola, Kooperatív Művészeti Alapiskola és Szakiskola
Székhely: 5126 Jászfényszaru, Szabadság út 32. Telephely: 5126 Jászfényszaru, Szabadság út 2.
Csete Balázs Általános Iskola
5137 Jászkisér, Petőfi út 1.
Móra Ferenc Általános Iskola
5055 Jászladány, Baross út 2.
Kunszentmárton Városi Általános Iskola
5440 Kunszentmárton, Deák Ferenc út 4.
- vállalja az SNI tanulók ellátását: Kt, 121. § (1) alapján kivéve: testi fogyatékos, érzékszervi fogyatékos, autista tanuló! - testi fogyatékos, érzékszervi fogyatékos, értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista,, halmozottan fogyatékos, a pszichés fejlődési zavar miatt a nevelési-tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott - tanulásban akadályozott – értelmileg akadályozott tanulók ellátása és ehhez társuló sérülésként: autista, mozgás - hallás - látássérült, magatartászavar - tanulási zavarveszélyeztetettség - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - aktivitás és figyelem zavara - hiperkinetikus magatartászavar - sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (tanulásban akadályozottak, s pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési-tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott, értelmileg enyhe fokban sérült és értelmileg középsúlyosan akadályozott, valamint pervazív fejlődései zavaros gyermekek ellátása - testi-, érzékszervi fogyatékosság - beszédfogyatékosság - enyhe értelmi fogyatékos (EÁI) - tanulási zavar veszélyeztetett, - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, iskolai képességek kevert zavara, kevert specifikus fejlődési zavar, aktivitás és figyelem zavara - artikuláció jellegzetes zavara, tanulási zavar veszélyeztetett - beszédfogyatékosság: dadogás, hadarás - enyhe fokban értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelemzavar - kevert specifikus fejlődési zavar - beszédfejlődési zavar - gyógytestnevelés
- 287 Szolnok Városi Óvodák Rózsa út Tagintézmény Tiszabői Általános Iskola
5000 Szolnok, Rózsa út 1/b 5232 Tiszabő, Május 1. út 1-3.
Recsky Klára ÁMK és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat
5235 Tiszabura, Kossuth út 62. 5350 Tiszafüred, Fő út 26.
Hunyadi Mátyás Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
5200 Törökszentmiklós, Hunyadi út 6.
Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Óvoda, Bölcsőde Nevelési Központ
5052 Újszász, Kossuth út 13.
- integrált csoportban gyógypedagógiai ellátás (középsúlyos értelmi fogyatékos) - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása, - enyhe értelmi fogyatékos - közép és egyéb érzékszervi fogyatékossággal rendelkező gyermekek ellátása - enyhe értelmi fogyatékos - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - sajátos nevelési igényű tanulók integrált és magántanulói oktatása - enyhén értelmi fogyatékosok ellátása 1-8. évfolyamon összevont csoportokban Tiszafüred és a Tiszafüredi Mikro-térség Intézményi Társulás önkormányzatai (Nagyiván, Tiszaörs, Tiszaigar, Tiszaszőlős, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora) részére - az ép értelmű diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, a figyelem- és magatartászavarral diagnosztizált tanulók esetében - a többi tanulóval együtt nevelhető és oktatható sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása - enyhén értelmi fogyatékos, tanulásban akadályozott - artiukláció jellegzetes zavara - beszédfejlődési zavar - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - tanulási zavar veszélyeztetett - kevert specifikus fejlődési zavarok - aktivitás és figyelemzavar - hiperkinetikus magatartászavar - beszédfogyatékosság: dadogás - szociális szorongásos zavar gyermekkorban - hyper- és hyponasalitas - tanulásiban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérült) - testi fogyatékos, mozgássérült - autista és egyéb pervazív fejlődési zavar - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - iskolai képességek kevert zavara - kevert specifikus fejlődési zavar - tanulási zavar veszélyeztetett - aktivitás és figyelem zavara
- 288 -
2.3. Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák SorIntézmény neve Tagintézmény neve szám Orczy Anna Általános 1. Iskola és Szakiskola JNSZ Megyei Mészáros Lőrinc Gimnázium, 2. Szakképző Iskola és Kollégium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és 3. Informatikai Szakközépiskola Klapka György 4. Szakközép- és Szakiskola Klapka György Szakközépés Szakiskola 5. 6.
7.
8.
9.
Lehel Vezér Gimnázium Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium
10.
11.
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium
Település
Utca, házszám
Fegyvernek
Dózsa Gy.u. 2.
Jászapáti
Vasút u.2.
Jászárokszállás
Deák F. u. 59.
Jászberény
Hatvani u.2.
Jászberény
Kossuth u. 59.
Jászberény
Szentháromság tér 1.
Jászberény
Rákóczi u.1315.
Jászberény
Rákóczi út 53.
Jászfényszaru
Szabadság u.32.
Karcag
Madarasi u.13.
Karcag
Varró I. u. 1-3.
Karcag
Szentannai S. u. 18.
Karcag
Varró u. 8.
- 289 -
2.3. Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák SorIntézmény neve Tagintézmény neve szám Kenderesi Szakiskola, 12. Középiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakközép13. és Szakiskola
Település
Utca, házszám
Kenderes
Szent István u. 27.
Kisújszállás
Arany J. u. 1/a.
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
Kisújszállás
Bajcsy-Zs.u. 37.
JNSZM Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon Tagintézmény Karcag
Karcag
Kisújszállási u.45.
15.
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
Kisújszállás
Széchenyi u.4.
16.
Kunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Óvoda és Könyvtár
Kunhegyes
Kossuth u. 43.
Kunhegyes
Kossuth L. u. 43.
17.
JNSZM Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Kunhegyes
Kossuth L.u.15-17.
18.
Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola
Kunszentmárton
Kossuth L.u. 37.
19.
Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Martfű
Lenin u.15-17.
14.
Kossuth Úti Általános Iskola és Szakiskola
- 290 -
2.3. Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák SorIntézmény neve szám
Tagintézmény neve
Település
Utca, házszám
20.
626.sz. Szakképző Iskola és Kollégium
Mezőtúr
Földvári út 8.
21.
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Mezőtúr
Dózsa Gy.u. 17.
23.
Szolnoki Szolgáltatási Közép- és Szakiskola
Szolnok
Baross u. 43.
Egészségügyi és Szociális Tagintézmény
Szolnok
Abonyi út 36.
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény
Szolnok
Károly Róbert u. 2.
Ruhaipari Tagintézmény
Szolnok
Áchim A. u. 12-14.
Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény
Szolnok
Baross Gábor út 43.
Szolnok
Baross u. 37.
Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Tagintézmény
Szolnok
Baross út 37.
Építészeti, Faipari Tagintézmény
Szolnok
Petőfi út 1.
Jendrassik György Gépipari Tagintézmény
Szolnok
Baross út 37.
Környezetgazdálkodási és Építészeti Tagintézmény
Szolnok
Baross út 42.
Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola
Szolnok
Tiszaparti sétány 2-3.
Szolnok
Gyermekváros út 1.
22.
27.
Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakiskola és Kollégium
- 291 -
2.3. Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák SorIntézmény neve szám
Tagintézmény neve
Település
Utca, házszám
28.
Liget úti Általános Iskola, Előkészítő és Speciális Szakiskola
Szolnok
Liget u. 10.
29.
Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola
Szolnok
Széchenyi krt. 16.
Szolnok
Abonyi u. 36. Tiszaparti sétány 4. Szabadság tér 6.
Alternatív Gimnázium 30.
Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola
Szolnok
31.
Varga Katalin Gimnázium
Szolnok
32.
Verseghy Ferenc Gimnázium
Szolnok
Tisza park 1.
33.
Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium
Tiszaföldvár
Kossuth út 122.
34.
JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon
TiszaföldvárHomok
Beniczky Géza út 5.
35.
JNSZM Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola
Tiszafüred
Ady E.u. 4.
36.
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium
Tiszafüred
Baross u.36.
37.
Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium
Törökszentmiklós
Almásy u.1.
38.
Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Törökszentmiklós
Almásy u.51.
39.
Székács Elemér Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Törökszentmiklós
Almásy út 50.
- 292 -
2.3. Önkormányzati és állami fenntartású középiskolák és tagiskolák SorIntézmény neve szám
Tagintézmény neve
Település
Utca, házszám
40.
Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola
Túrkeve
József A. u. 23.
41.
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma
Újszász
Dózsa Gy.u. 23.
- 293 -
2.3. térkép A Jász-Nagykun-Szolnok megye középfokú közoktatási intézményrendszere
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Abádszalók
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Berekfürdő
Jászladány
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek Besenyszög Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
KARCAG
Tiszabő
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
Kuncsorba
Mezőhék
MEZŐTÚR
TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Csépa
Szelevény
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Helyi önkormányzat Egyház Egyéb
- 294 2.3. számú táblázat
Szakközépisk. szakképz.
Szolnoki kistérség: Gépipari, Közlekedési SZKI. és SZI. Építészeti, Faipari és Körny. Gazd. SZKI. Sipos Orbán Szakképző Kereskedelmi és Vendéglátóip. SZKI. Egészségügyi és Szociális SZKI. Altern. G. Dr. Hegedűs T. András SZI. Gimnázium, Műszaki SZKI., Újszász Damjanich J. SZKI., Martfű Vásárhelyi P. Közgazd. SZKI. Pálfy J. Műszeripari SZKI. Ruhaipari SZKI. Tiszaparti Gimnázium SZKI. Szolnok Nyelviskola Idegennyelvű SZKI. Perfekt Közgazdasági Szakközépiskola Ádám Jenő Művészeti Szakképző Iskola Alapítványi Művészeti Szakképző Iskola Szolnoki kistérség összesen: Jászberényi kistérség: Ipari, Mezőgazd. SZKI., Jászapáti Terplán Zénó SZI., Jászberény Klapka György Szakközép., J.berény Liska J. Erősáramú SZKI., J.berény Deák F. Gimn. SZKI., J.árokszállás Mészáros L. Gimn. SZKI., Jászapáti Jászberényi kistérség összesen: Karcagi kistérség: Gábor Á. Gimn.,Eü. SZKI., Karcag Móricz Zs. Gimn., SZKI Kiújszállás Illéssy S. SZKI., SZI., Kisújszállás Kenderesi Szakképző, SZKI. Szentannai S. Mezőgazd. SZKI., Karcag Adu Csepel Szakközépiskola, Karcag Kádas György Óv. Ált Isk, Szakisk, EGYMI Diákotthon és GYO., Karcag
171 268 176 185 72 58 0 55 0 0 232 0 0 0 23 11 1251
360 343 176 271 118 58 98 55 106 88 252 0 99 272 23 11 2330
647 350 0 434 0 0 344 113 560 464 235 138 0 0 0 0 3285
171 246 148 154 65 159 0 67 0 0 148 0 0 0 23 0 1181
836 425 0 520 46 0 442 113 666 552 255 138 99 272 0 0 4364
342 514 324 339 137 217 0 122 0 0 380 0 0 0 23 11 2432
1178 939 324 859 183 217 442 235 666 552 635 138 99 272 23 11 6796
114 66 30 139 0 16 365
180 39 311 0 0 0 530
294 105 341 139 0 16 895
253 316 207 404 86 61 1327
178 28 250 0 0 0 456
367 382 237 543 86 77 1692
358 67 561 0 0 0 986
725 449 798 543 86 77 2678
14 65 0 0 24 47
0 0 172 211 0 0
14 65 172 211 24 47
96 254 118 174 310 0
0 0 168 173 0 0
110 319 118 174 334 47
0 0 340 384 0 0
110 319 458 558 334 47
0
40
40
0
42
0
82
82
Szakképzés össz.
Megyei össz. létszám
189 75 0 86 46 0 98 0 106 88 20 0 99 272 0 0 1079
Szakiskolai szakképz.
Szakiskola össz.
7.
Szakközépisk. össz.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Szakiskola 9-10. évf.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Szakközépisk. 9-12. évf.
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Intézmény neve
Sorszám
Megyei szakképző intézmények tanulói létszámadatai 2007/2008.
1. 2. 3. 4.
1. 2. 3.
1. 2. 3. 4.
1. 2. 3. 4.
Megyei össz. létszám
Szakiskola össz.
Szakközépisk. össz.
Szakiskola 9-10. évf.
Szakközépisk. 9-12. évf.
Szakképzés össz.
Szakiskolai szakképz.
Intézmény neve
Sorszám 8.
Szakközépisk. szakképz.
- 295 -
Varró I. Szakiskola, SZKI., Karcag Karcagi kistérség összesen: Mezőtúri kistérség: Ványai Ambrus Gimn. SZKI., Túrkeve Teleki B. Gimn., SZKI., Mezőtúr 626. Szakképző, Mezőtúr Szegedi Kis I. Gimn., SZKI., Mezőtúr Mezőtúri kistérség összesen: Kunszentmártoni kistérség:
22 172
170 593
192 765
59 161 1011 544
81 331 412 1183 1137 2320
168 85 0 16 269
0 19 121 0 140
168 104 121 16 409
255 277 0 153 685
0 27 119 0 146
423 362 0 169 954
0 46 240 0 286
423 408 240 169 1240
Hajnóczy J. Gimn., SZKI., Tiszaföldvár Speciális Szkisk., Homok Kunszentmártoni Gimnázium és Szakközép, Szakképző, SZKI., K.márton Kunszentmártoni kistérség összesen: Tiszafüredi kistérség: Kossuth L. Gimn., SZKI., Tiszafüred Hámori András Műszaki SZKI., Tiszafüred Nagy L. SZKI., Gimnázium, Kunhegyes Kunhegyesi Ált. Isk., Af Müvokt. Int., Szakisk., Óvoda és Könyvtár, Kunhegyes Tiszafüredi kistérség összesen: Törökszentmiklósi kistérség: Székács E. Szakköz., T.miklós Lábassy J. Szakkép., SZKI., T.miklós City College Üzleti Szakköz., T.miklós Orczy A. Ált. és Szakisk., Fegyvernek T.miklósi kistérség összesen: Megye összesen:
59 0
0 97
59 97
239 0
0 39
298 0
0 136
298 136
46 105
176 273
222 378
134 373
125 164
180 478
301 437
481 915
63 29 50
22 161 275
85 190 325
110 153 124
21 111 250
173 182 174
43 272 525
216 454 699
0 142
31 489
31 631
0 387
32 414
0 529
63 903
63 1432
115 14 10 0 139 2271
32 234 0 56 322 3598
147 248 10 56 461 5869
436 107 0 0 543 7611
0 172 0 60 232 3137
551 121 10 0 682 9882
32 406 0 116 554 6735
583 527 10 116 1236 16617
2.3. számú táblázat
- 296 -
Karcag összesen:
Mezőtúr összesen:
Kunszentmártoni kist. össz.:
Tiszafüredi kistérség össz.:
T.miklósi összesen:
Megye összesen:
30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41.
ABC eladó Ács Ápolási asszisztens Ápoló Asztalos Autoelektronikai műsz. Automatizálási techn. I/G. Autószerelő Bolti Eladó Bőrdíszműves Csecsemő és gyerekáp. Cukrász Dísznövény-és zöldségterm. Divat-stílusterv. assziszt. Elektronikai műszerész Élelmiszer-vegyi áru ker. Élelmiszer- és vegyi áru eladó Épületburkoló Ezüstkalászos gazda Faipari technikus Faipari term. szerv. akkr. Falusi vendéglátó Fémforgácsoló Fényező-mázoló Fodrász Gazda Gazdasági informatikus I. Gazdasági informatikus II. Gázvez. és készülék szer. Gázfogyasztóberendezés és csőhálózatszerelő Gépgyártás-technológus Gépi forgácsoló Gépip. számtech. techn. Gépíró, szövegszerk. Géplakatos Gyógypedagógiai assz. Gyorsétkeztetési eladó Hegesztő Húsipari szakmunk. Idegenforgalmi szakmen. Idegennyelvi men.assziszt.
Jászság összesen:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
Szolnok összesen:
Sorszám
Szakma megnevezése
A nappali rendszerű szakmai képzés létszámadatai 2007/2008.
0 21 72 31 101 41 16 64 29 16 15 66 0 0 11 38 24 35 0 15 17 0 0 26 103 0 86 26 28
76 0 0 0 55 20 80 10 0 0 0 24 24 8 0 30 17 0 0 19 0 0 9 0 30 0 0 0 0
38 0 0 14 75 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 9 0 0 6 63 6 8
0 0 0 0 34 17 0 24 19 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 22 0 0 24 0 0
0 0 0 0 32 0 0 0 27 0 0 8 0 0 0 16 0 0 16 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 50 0 0 0 19 0 0 40 0 0 0 26 0 0 0 0 0 11 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 28 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 55 0 38 0 0
114 21 72 45 375 78 96 98 94 16 15 138 50 8 11 148 41 35 16 34 17 11 18 48 188 6 211 32 36
17 27
0 0 16 0 0 24 0 0 24 0 0 0
0 0 12 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 15 0 0 0 12 0 0 0 0 0
0 0 0 0 10 21 0 0 25 9 15 0
0 0 0 0 9 14 0 0 11 18 0 0
17 27 43 25 19 89 12 19 74 47 15 21
25 0 30 0 19 14 20 0 21
0 0 0 26 0 0 0
- 297 0
0
0
0
0
Karcag összesen:
Mezőtúr összesen:
Kunszentmártoni kist. össz.:
Tiszafüredi kistérség össz.:
T.miklósi összesen:
Megye összesen:
Informatikai statisztikus Ipari elektronikai tech. Irodavezető Jogi asszisztens Karosszérialakatos Kerékpárszerelő Keresk. technikus Kereskedelmi szakmenedzs. Kereskedő Kerti munkás Kézi rongyszőnyeg szövő Kézi cirokseprű kötő Klasszikus Zenész Kozmetikus Kőműves Körny.véd. vízgazd. tech. Körny.véd. Szakmunkás Közl. gép. techn. Közl. üzemviteli szállítm. Külkeresk. üi. Lakástextil varró Logisztikai üi. Lótenyésztő Magasép.technikus Marketing- és reklám üi. Mézeskalács-készítő Mezőg. Gazdasszony Mezőgazd. gép. techn. Mezőgazd. gépész Mezőgazdasági munkás Mezőgazdasági techn. Multimédia-fejlesztő Műszaki számtech. techn. Nőiruha-készítő Növényterm. gépész Papírtermék készítő Parkgondozó Pedagógiai asszisztens Pék Pénzügyi szakügyintéző Pépzügyi-számviteli üi. Pincér Postai üzleti assziszt.
0
Jászság összesen:
43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.
19
19
Szolnok összesen:
Szakma megnevezése
Idegenvezető
Sorszám
42.
0 16 0 78 37 17 31 0 18 0 0
0 0 0 0 14 0 20 0 14 0 0 0 0 0 36 0 0 0 0 0 0 24 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 20 2 12 0 0 0 0 0 27 31 0
0 0 0 0 0 9 0 0 0 13 0 0 0 0 30 0 0 0 0 19 0 0 17 0 46 8 0 24 30 0 0 0 0 7 48 0 0 0 0 0 0 25 0
32 0 0 0 0 0 39 0 42 0 0 0 0 0 23 0 0 21 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 18 0 0 0 0 0 0 11 12 0
0 0 0 0 0 0 12 0 16 0 21 10 0 0 48 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 9 0 8 7 0 0 0 6 0 5 23 13 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 20 28 0 0 0 0 0 0 59 0 16 0 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 30 20 35 0 0 0 0 0 0 29 0
0 0 10 0 0 0 24 0 0 0 0 0 0 0 28 0 0 0 0 0 0 26 0 0 0 0 0 0 0 0 15 0 0 28 14 0 0 0 0 0 0 0 0
32 16 10 78 51 26 146 28 90 13 21 10 2 17 261 24 16 21 57 19 20 94 17 19 116 8 9 24 38 35 15 21 66 124 109 5 23 28 36 32 54 132 20
2 17 37 24 0 0 57 0 15 44 0 19 70 0 0 0 28 0 21 0 43 0 0 15 36 32 16 35 20
20
0
Kunszentmártoni kist. össz.:
20 15 9 14 0 85 0 43 13 0 67 0 0 32 9 36 0 5 33 29 0 37 0 45 0
0 0 0 0 0 62 16 0 0 0 41 0 0 0 0 0 21 0 0 0 0 29 18 0 3 0
0 0 0 0 0 34 0 0 0 11 47 0 0 0 10 0 0 0 0 0 63 47 0 8 0 0
0 0 0 0 0 29 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0
0 0 0 0 0 0 18 0 0 16 0 34 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6
117
Megye összesen:
0
T.miklósi összesen:
21
Tiszafüredi kistérség össz.:
Összesen:
0
Mezőtúr összesen:
Ruhaipari techn. Ruházati eladó Ruházati ker. Sportszervező menedzser Sütő cukrász techn. Szakács Számítástechn. szoftverüz. Számítógépkez.-haszn. Számtech. programozó Szerkezetlakatos Szobafestő Szociális asszisztens Szociális gondozó és ápoló Szórakoztató Zenész II. Szőnyegszövő Ügyintéző titkár I. Ügyintéző titkár II. Varrómunkás Vasútüzemvitel-ellátó Vegyip. min. bizt. techn. Vendéglátó eladó Vendéglátó technikus Villamosgép és ber. techn. Villanyszerelő Vízvezeték-és közp. fűt. sz. Zöldségtermesztő, palántanevelő
39
Karcag összesen:
87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112.
37
Jászság összesen:
Szakma megnevezése
Rendszerinformatikus
Sorszám
86.
Szolnok összesen:
- 298 -
0 0 0 0 0 56 20 0 0 11 37 0 10 0 0 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 12 0 14 0 0 0 36 0 0 0 0 0 0 0 0 0 30 0 0 25 0 0
20 15 9 14 12 266 68 43 13 38 228 34 10 32 19 36 30 5 33 29 93 113 18 83 3 6
2330 895 765 409 378 631 461
5869
- 299 -
2.3.számú táblázat
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35.
Ács Ápolási asszisztens Ápoló Asztalos Autoelektronikai műsz. Automatizálási techn. I/G. Autószerelő Bolti Eladó Bőrdíszműves Csecsemő és gyerekáp. Cukrász Elektronikai műszerész Élelmiszer-vegyi áru ker. Élelmiszer- és vegyi áru eladó Épületburkoló Faipari technikus Faipari term. szerv. akkr. Fényező-mázoló Fodrász Gazdasági informatikus I. Gazdasági informatikus II. Gázvez. és készülék szer. Gázfogyasztóberendezés és csőhálózatszerelő Gépgyártás-technológus Gépip. számtech. techn. Géplakatos Gyorsétkeztetési eladó Hegesztő Húsipari szakmunk. Idegennyelvi men.assziszt. Idegenvezető Ipari elektronikai tech. Jogi asszisztens Karosszérialakatos Kerékpárszerelő
21 72 31 82
19
41 16 64 29 0
16
15 23
43
11 12 24
26
35 15 17 26 103 8
0 18
86
28 17 27 25 30 19 14 20 21 19 16 78 37 17
Szolnok összesen:
Alapítványi Műv. Szakképző Isk.
Ádám Jenő Műv. Szakképző Isk.
Perfekt Közgazd. SZKI.
Szolnok Nyelvisk. Szakközép.
RISZI
Pálfy János Szki.
Vásárhelyi Pál Közg.
Damjanich Szki. Martfű
Gimn. műszaki Szki. Újszász
Dr. Hegedűs T. A. Szki.
Egészségügyi Szki.
Kereskedelmi és Vendélátó
Sipos Orbán Szi.
Építészeti, Faip. Szki.
Gépipari
Sorszám
A Szolnoki kistérségben oktatott szakmák létszámadatai 2007/2008.
21 72 31 101 41 16 64 29 16 15 66 11 38 24 35 15 17 26 103 86 26 28 17 27 25 30 19 14 20 21 19 16 78 37 17
- 300 -
18 2 17 37 24 21
36 15 44 19 20
50
28 21 3
40 15 36 32 16 35 20 14
23 20
15 9 14 38 15
47 28 13 23
9
23 fő
11 fő
67 9 21
0
15
5 33 29 37
272 fő
99 fő
252 fő
88 fő
106 fő
55 fő
98 fő
58 fő
118 fő
271 fő
176 fő
343 fő
360 fő
45
Szolnok összesen: 18 2 17 37 24 57 15 44 19 70 28 21 43 15 36 32 16 35 20 37 20 15 9 14 85 43 13 67 32 9 36 5 33 29 37 45
2330 fő
Alapítványi Műv. Szakképző Isk.
Ádám Jenő Műv. Szakképző Isk.
Perfekt Közgazd. SZKI.
Szolnok Nyelvisk. Szakközép.
RISZI
Pálfy János Szki.
Vásárhelyi Pál Közg.
Damjanich Szki. Martfű
Gimn. műszaki Szki. Újszász
Dr. Hegedűs T. A. Szki.
Egészségügyi Szki.
Kereskedelmi és Vendélátó
Sipos Orbán Szi.
Építészeti, Faip. Szki.
Gépipari Kereskedő Klasszikus Zenész Kozmetikus Kőműves Körny.véd. vízgazd. tech. Közl. üzemviteli szállítm. Lakástextil varró Logisztikai üi. Magasép.technikus Marketing- és reklám üi. Mezőgazdasági munkás Multimédia-fejlesztő Nőiruha-készítő Pedagógiai asszisztens Pék Pénzügyi szakügyintéző Pépzügyi-számviteli üi. Pincér Postai üzleti assziszt. Rendszerinformatikus Ruhaipari techn. Ruházati eladó Ruházati ker. Sportszervező menedzser Szakács Számítógépkez.-haszn. Számtech. programozó Szobafestő Szórakoztató Zenész II. Szőnyegszövő Ügyintéző titkár I. Varrómunkás Vasútüzemvitel-ellátó Vegyip. min. bizt. techn. Vendéglátó technikus Villanyszerelő
Összesen:
37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72.
31
31
Sorszám
36. Keresk. technikus
- 301 -
2.3. számú táblázat A Jászberényi kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.
ABC eladó Asztalos Autoelektronikai műsz. Automatizálási techn. I/G. Autószerelő Cukrász Dísznövény-és zöldségterm. Divat-stílusterv. assziszt. Élelmiszer-vegyi áru ker. Élelmiszer- és vegyi áru eladó Faipari technikus Fémforgácsoló Fodrász Gépi forgácsoló Géplakatos Hegesztő Karosszérialakatos Keresk. technikus Kereskedő Kőműves Logisztikai üi. Nőiruha-készítő Növényterm. gépész Pépzügyi-számviteli üi. Pincér Rendszerinformatikus Szakács Számítástechn. szoftverüz. Szobafestő Műszaki számtech. techn. Ügyintéző titkár II. Vendéglátó technikus Villamosgép és ber. techn. Vízvezeték-és közp. fűt. sz.
39 23
37 32 20 80 10
24 24 8 7 17 19
23
9 30 16 24 24 14 20 14 11 24
25 2
12 27 12
19 39
28
34
8
33
0 20 21 29 18 3
16
Jászság összesen:
Mészáros L. Gimn.
Liska J. Erősáramú
Klapka Gy. SzKI. J.berény
Terplán Zénó Szakképző (Altern.)
Sorszám
Ipari, Mezőg. J.apáti
szakmák létszámadatai 2007/2008.
76 55 20 80 10 24 24 8 30 17 19 9 30 16 24 24 14 20 14 36 24 2 12 27 31 39 62 16 41 20 21 29 18 3
- 302 Összesen:
294
105
341
139
16
895
2.3. számú táblázat A Karcagi kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
ABC eladó Ápoló Asztalos Élelmiszer-vegyi áru ker. Fémforgácsoló Gazda Gazdasági informatikus I. Gazdasági informatikus II. Gázvez. és készülék szer. Gépi forgácsoló Kerékpárszerelő Kerti munkás Kőműves Külkeresk. üi. Lótenyésztő Marketing- és reklám üi. Mézeskalács-készítő Mezőgazd. gép. techn. Mezőgazd. gépész Nőiruha-készítő Növényterm. gépész Pincér Szakács Szerkezetlakatos Szobafestő Szőnyegszövő Vendéglátó eladó Vendéglátó technikus Villanyszerelő
Összesen:
38 14 42 27
33 11 9 6
16 6
47 8 12 9 13 11
19
19 17 24
22 8 24 30 7 48 25 34 11 22
25 10 63 47 8
Karcag összesen:
Varró I. Szakiskola Karcag
J-N-SZ M-i Ált. isk., Spec. Szi.
Adu Csepel Szakközépisk.
Szentannai S. Mezőg. SzKI.
Kenderesi Szakiskola
Illéssy S. SzKI. Kisújszállás
Móricz Zs. Gim. Kisújszállás
Sorszám
Gábor Á. Eü. SzKI. Karcag
szamák létszámadatai 2007/2008.
38 14 75 38 9 6 63 6 8 12 9 13 30 19 17 46 8 24 30 7 48 25 34 11 47 10 63 47 8
14 65 172 211 24 47 40 192 765
- 303 -
2.3. számú táblázat A Mezőtúri kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Asztalos Autoelektronikai műsz. Autószerelő Bolti Eladó Fényező-mázoló Gazdasági informatikus I. Informatikai statisztikus Keresk. technikus Kereskedő Kőműves Közl. gép. techn. Műszaki számtech. techn. Nőiruha-készítő Pépzügyi-számviteli üi. Pincér Rendszerinformatikus Szakács Villanyszerelő
Összesen:
34 17 24 19 22 24 32 39 42 23 21 16 18 11 12 21 29 5
Mezőtúr összesen:
Szegedi Kiss I. Mezőtúr
626-os Szakképző Mezőtúr
Teleki B. Gim. SzKI. Mezőtúr
Sorszám
Ványai A. Inf. SzKI.
szakmák létszámadatai 2007/2008.
34 17 24 19 22 24 32 39 42 23 21 16 18 11 12 21 29 5
168 104 121 16 409
- 304 -
2.3 számú táblázat A Kunszentmártoni kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
Asztalos Bolti Eladó Cukrász Élelmiszer-vegyi áru ker. Ezüstkalászos gazda Gépi forgácsoló Gyógypedagógiai assz. Keresk. technikus Kereskedő Kézi rongyszőnyeg szövő Kézi cirokseprű kötő Kőműves Mezőg. Gazdasszony Mezőgazd. gépész Mezőgazdasági munkás Nőiruha-készítő Papírtermék készítő Parkgondozó Pedagógiai asszisztens Számítástechn. szoftverüz. Szerkezetlakatos Szociális asszisztens Zöldségtermesztő, palántanevelő
Összesen:
32 27 8 16 16 15 12 12 16 21 10 48 9 8 7 6 5 23 13 18 16 34 6
Kunszentmártoni kist. összesen:
Veress J. SzKI. K.márton
Ált. Isk. Spec. SzKI.
Sorszám
Hajnóczy J. Gim. T.földvár
szakmák létszámadatai 2007/2008.
32 27 8 16 16 15 12 12 16 21 10 48 9 8 7 6 5 23 13 18 16 34 6
59 97 222 378
- 305 -
2.3. számú táblázat A Tiszafüredi kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
Asztalos Bolti Eladó Cukrász Élelmiszer-vegyi áru ker. Falusi vendéglátó Gépíró, szövegszerk. Géplakatos Hegesztő Húsipari szakmunk. Idegenforgalmi szakmen. Keresk. technikus Kereskedelmi szakmenedzs. Kőműves Körny.véd. Szakmunkás Lakástextil varró Műszaki számtech. techn. Nőiruha-készítő Növényterm. gépész Pincér Rendszerinformatikus Szakács Számítástechn. szoftverüz. Szerkezetlakatos Szobafestő Szociális gondozó és ápoló Ügyintéző titkár II.
Összesen:
32
18 19 40 26 11 10
21 25 9 15 20 28 27 16 5
32
30 20 35 29 20 22 0 15
34 20 11 22 10
9
Tiszafüredi kistérség összesen:
Kunhegyesi Ált. Isk., Szakisk.
Nagy L.SzKI., Gimn.
Hámori A. Műszaki SzKI. T.f.
Sorszám
Kossuth L. Gimn. T.füred
szakmák létszámadatai 2007/2008.
50 19 40 26 11 10 21 25 9 15 20 28 59 16 5 30 20 35 29 20 56 20 11 37 10 9
85 190 325 31 631
- 306 -
2.3. számú táblázat A Törökszentmiklósi kistérségben oktatott
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
Asztalos Dísznövény-és zöldségterm. Fodrász Gazdasági informatikus I. Gépíró, szövegszerk. Géplakatos Hegesztő Húsipari szakmunk. Irodavezető Keresk. technikus Kőműves Logisztikai üi. Mezőgazdasági techn. Nőiruha-készítő Növényterm. gépész Sütő cukrász techn. Számítástechn. szoftverüz. Szobafestő Vendéglátó eladó Villanyszerelő
Összesen:
28 26 55 38
0 9 14 11
18 10 24 28 26 15 28 14 12 14 36 30 25
T.miklósi összesen:
Orczy A. Ált. SzI. Fegyvernek
CITY COLLEGE T.miklós
Lábassy J. SzKI. T.miklós
Sorszám
Székács E. SzKI. T.miklós
szakmák létszámadatai 2007/2008.
28 26 55 38 9 14 11 18 10 24 28 26 15 28 14 12 14 36 30 25
147 248 10 56 461
- 307 2.3. számú melléklet A megyei nappali rendszerű középfokú oktatás tanulói létszámadatainak alakulása
30000 Megyei középfokú képzés össz. 23607
25000
23816
23596
23516
23442
23832
21670
Szakképzés össz.
20000 16852
16194
16702
16458
16206
16214
16617
15000 Szakközépiskola 9739
Gimnázium
10297
10008
6903
7114
7138
7310
6321
6405
6450
6511
2003/2004.
2004/2005.
9873
9695
Szakiskola 9953
9882
10000 7113
5000
7228 6261
7215 6735
4818
0 1990/1991
2002/2003.
2005/2006.
2006/2007
2007/2008
2.3. számú melléklet
- 308 -
A megye összes tanulói létszámadatainak alakulása évfolyamonként 2007/2008. 7000
6000
5639
5518
5724
4975
5000
4880
4907
4844 4432
4247
4153
4115
4. évf.
3. évf.
2. évf.
4252
4000 3434 3000
2000 1444 1000
0 14. évf. 13. évf. 12. évf. 11. évf. 10. évf.
9. évf.
8. évf.
7. évf.
6. évf.
5. évf.
1. évf.
2.3. számú melléklet
- 309 A nappali rendszerű középfokú oktatás kistérségenkénti létszámadatainak alakulása 2007/2008. 5000 4364
4500
4000
3500
3000
Szakközépiskola 2540
2500 2432 2000
1692
1500
Szakiskola
1183
1529
954 1137
1000
903 682
986
896
786
589
Gimnázium
500
286
529
478 554 495
437 380
0 Szolnok
Jászberény
Karcag
Mezőtúr
Tiszafüred
T.miklós
Kunszentm.
- 310 2.3. számú melléklet A megyei középfokú oktatásban alkalmazott pedagógusok száma
2500
2000 1735
Megyei összes pedagógus létszám 1816 1750 1765
1980 1848
1870
1894
1901
1526 1500
1000
Szakközépiskolai ped. 724
700
588 506
500 432
548 463
Szakiskolai ped.
Gimnáziumi ped.
580
765 674 615
760
768
786
791
711 618
618
470
476
487
465
2000/2001
2001/2002
2002/2003
2003/2004
620 490
616 517
672
522
607 496
0 1990/1991
1999/2000
2004/2005
2005/2006
2006/2007
2007/2008
- 311 2.3. számú melléklet Egy pedagógusra jutó tanulók száma a megyében
20,00 18,00
17,40
17,30
17,00
17,70
Szakközépiskola 16,10
16,00
15,10 16,60
14,00
10,00
14,80
14,10
Szakiskola 12,70
12,00
15,10
12,70
13,40
13,00
12,50
13,20 13,20
14,10 13,60
13,60 13,30
12,40
13,90 12,80
12,70 12,60
11,60 Gimnázium
8,00 6,00 4,00 2,00 0,00 1990/1991
1999/2000
2000/2001
2001/2002
2002/2003
2003/2004
2004/2005
2005/2006
2006/2007
- 312 2.3. számú melléklet Egy osztályra jutó tanulók száma a megyében
35,00
30,00
28,60 27,50 27,90
25,00
20,00
27,60
27,40 26,30
27,60
27,60
26,60 25,90
26,00 25,50
Szakiskola
27,90
Gimnázium 27,50
26,30 25,60
26,00 25,80
27,50 25,40 25,40
27,60
27,90
25,10 24,60
24,90 23,80
Szakközépiskola
15,00
10,00
5,00
0,00 1990/1991 1999/2000 2000/2001 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007
- 313 Önkormányzati fenntartású alapfokú művészetoktatási intézmények és a közoktatási megállapodással rendelkező nem önkormányzati fenntartású alapfokú művészetoktatási intézmények székhelye és telephelyei
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Abádszalók
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Berekfürdő
Jászladány
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek Besenyszög Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
KARCAG
Tiszabő
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
TÚRKEVE
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
Kuncsorba
TISZAFÖLDVÁR
Mezőhék
Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
Önkormányzati fenntartású
Szelevény
Ádám Jenő Zeneiskola (alapítványi) Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (alapítványi) Rácz Aladár Zeneiskola (alapítványi) Bán Zsigmond Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (református egyházi) *A megyében további 10 nem önkormányzati fenntartású alapfokú művészetoktatási intézmény működik székhelye és telephelyei
- 314 -
3.3.1. A nevelési tanácsadás, a logopédiai ellátás, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás és a gyógytestnevelés megyei ellátórendszerének bemutatása
Városi Pedagógiai Szakszolgálat 5000 Szolnok, Városmajor út 65/A Hunyadi Mátyás Általános és Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 25.
Jászsági Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5100 Jászberény, Nagytemplom u. 1.
Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 5300 Karcag, Püspökladányi út 11.
X
X
X
X
X
X
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon 5310 Kisújszállás, Rákóczi út 1.
Zrínyi Ilona Általános Iskola, Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat 5350 Tiszafüred, Fő út 26.
JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon 5461 Tiszaföldvár – Homok, Beniczky G. u. 5. Városi Óvoda és Logopédiai Intézet 5400 Mezőtúr, Zrínyi út 1.
Konduktív pedagógiai ellátás
Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
Logopédiai ellátás
Nevelési tanácsadás
képességet Tanulási vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység
szakszolgálati
Fejlesztő felkészítés
Pedagógiai intézmény
Gyógypedagógiai korai tanácsadás, fejlesztés és gondozás
Az ellátott pedagógiai szakszolgálati feladat
Ellátott települések
Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Újszász (15)
X
Fegyvernek, Kengyel, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Törökszentmiklós (8)
Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor (18)
X
Berekfürdő, Karcag, Kenderes, Kisújszállás, Kunmadaras (5- nev. tan) Karcag (1- logopédia)
X
Kisújszállás, Kenderes – Bánhalma (2)
X
Abádszalók, Nagyiván, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaszőlős (7- nev. tan.) X
X
Tiszaderzs, Tiszaörs,
X Megjegyzés: Abádszalók nem vesz igénybe logopédiai ellátást és pályaválasztási tanácsadást)
X
X
X
Cibakháza, Csépa, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Mezőhék, Nagyrév, Öcsöd, Szelevény, Tiszaföldvár, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas (12) Megjegyzés: Nagyrév nem vesz igénybe logopédiai ellátást Mezőtúr, Mesterszállás (2)
- 315 -
Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó
X
X
Konduktív pedagógiai ellátás
Továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
Logopédiai ellátás
Nevelési tanácsadás
képességet Tanulási vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység
szakszolgálati
Fejlesztő felkészítés
Pedagógiai intézmény
Gyógypedagógiai korai tanácsadás, fejlesztés és gondozás
Az ellátott pedagógiai szakszolgálati feladat
Ellátott települések
Tiszafüred (Bán Zsigmond Református Általános Iskola), Törökszentmiklós (Bethlen Gábor Református Általános Iskola), Kunhegyes (Református Általános Iskola), Kunmadaras (Református Általános Iskola), Kisújszállás (Református Általános Iskola) (5 intézmény – nev. tan.) Törökszentmiklós (Bethlen Gábor Református Általános Iskola), Tiszafüred (Bán Zsigmond Református Általános Iskola) (2 intézménylogopédia) Nevelési tanácsadás: Kétpó, Mezőtúr, Tószeg, Túrkeve, Vezseny, Zagyvarékas (6)
Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó
Kistérségi szerződés alapján: Kunhegyes, Tiszabura, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tomajmonostora(6) X
X
Logopédiai ellátás: Vezseny, Túrkeve, Tószeg (3) Kistérségi szerződés alapján: Kunhegyes, Tiszabura, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Berekfürdő, Kunmadaras
„Szólnék” Logopédiai Szakszolgálat, Jászberény
X
- 316 -
3.3. A pedagógiai szakszolgálatokban foglalkoztatottak létszáma
3
Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon, Kisújszállás
4
Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás
1
2
JNSZ Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon, TiszaföldvárHomok
1
2
1
Mezőtúr Városi Óvoda és Logopédiai Intézet Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó, Törökszentmiklós Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Nevelési Tanácsadó
1
3,5
1
1
11
1*
1
1
1
1
2
2
2
3
kissegítő
3
1
ügyviteli alkalmazott
2
1
gyógytornász
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás
2
családsegítő
2
1
2*
szociális munkás
1
1
gyermekpszichiáter
2
7
gyermekszakorvos
Jászsági Többcélú Társulás
1
gyógytestnevelő
3
4
szociálpedaógus
1
2
konduktor, terapeuta
1
nyelv-és beszédfejl. pedagógus
2
logopédus
Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
pedagógus
1
gyógypedagógus
6
pszichológus
nyelv-és beszédfejl. pedagógus
1
Pedagógus munkakörben foglalkoztatott Pedagógiai munkát segítő és más részmunkaidős alkalmazottak alkalmazottak
szakvizsgázott fejl. pedagógus
logopédus
5
gyógytestnevelő
pedagógus
6
szociáledaógus
gyógypedagógus
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulás
konduktor, terapeuta
Intézmény
pszichológus
Pedagógus munkakörben foglalkoztatott főállású alkalmazottak
1*
1
1
1
2
1
4
1
5
2
2
1
2
5
1
1
1
1
1
1
1
1
1
2
1
1* 1
1*
3
3
- 317 -
3.3.3. A többcélú kistérségi társulások közoktatási, pedagógiai szakszolgálati feladat-ellátása
Többcélú társulás Jászsági Többcélú Társulás
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás
Közoktatási, pedagógiai szakszolgálati feladat - nevelési tanácsadás, - logopédia, - továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás - nevelési tanácsadás, - logopédia,
Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása
- továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás - gyógytestnevelés
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása
- nevelési tanácsadás, - logopédia,
Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulása
- nevelési tanácsadás, - logopédia,
- logopédia, Berettyó-Körös Többcélú Társulás - gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás - fejlesztő felkészítés Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
- továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás - nevelési tanácsadás, - logopédia, - gyógytestnevelés,
Ellátási terület
Feladat átadásaátvétele
a társulás illetékességi területe
A megyei önkormányzat a feladatok átadására megállapodást kötött. A megyei önkormányzat a feladatok átadására megállapodást kötött. A megyei önkormányzat és a Társulás a feladatok átadására nem kötött megállapodást. A megyei önkormányzat és a Társulás a feladatok átadására nem kötött megállapodást.
a társulás illetékességi területe
a társulás illetékességi területe
Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Nagykörű, Martfű, Szászberek, Szolnok, Tiszasűly, Tiszajenő, Tiszavárkony,Újszász a társulás illetékességi területe
a társulás illetékességi területe
a társulás illetékességi területe
A megyei önkormányzat a feladatok átadására megállapodást kötött. A megyei önkormányzat és a Társulás a feladatok átadására nem kötött megállapodást. A megyei önkormányzat és a Társulás a feladatok átadására nem kötött megállapodást.
- 318 -
3.3.1. ábra A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által ellátott települések (Nevelési tanácsadás)
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Abádszalók
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Jászladány
Besenyszög
KARCAG
Tiszabő Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
Kuncsorba
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Berekfürdő
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek
Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
TÚRKEVE
- 319 -
3.3.2. Nevelési tanácsadás Jász-Nagykun-Szolnok Megyében 2008-ban
JÁSZÁROKSZÁLLÁS JÁSZFÉNYSZARU
TISZAFÜRED
Jászágó Jászszentandrás Pusztamonostor
Tiszaszőlős
Jászdózsa Tiszaderzs Jászivány
Jászjákóhalma Jászfelsőszentgyörgy
Tiszaörs
JÁSZAPÁTI
Jásztelek
JÁSZBERÉNY
Abádszalók
Jászkísér
Tomajmonostora
Tiszabura Alattyán Jánoshida
Kunmadaras
Tiszaroff Tiszagyenda
Tiszasüly
Jászalsószentgyörgy
Jászboldogháza
Jászladány
Besenyszög
KARCAG
Tiszabő Bánhalma
Nagykörü
Zagyvarékas
Kenderes
KISÚJSZÁLLÁS
Fegyvernek
Tiszapüspöki
Örményes
SZOLNOK
TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Szajol
Tiszatenyő Rákóczifalva
Tószeg Tiszavárkony
Cibakháza
Kuncsorba
Kengyel Kétpó
Rákócziújfalu
MEZŐTÚR
MARTFŰ
Vezseny
Tiszajenő
TISZAFÖLDVÁR Mesterszállás
Nagyrév Tiszainoka Öcsöd Tiszakürt
Tiszasas
Berekfürdő
KUNHEGYES
Kőtelek Hunyadfalva csataszög
Szászberek
Újszász
Nagyiván
Tiszaszentimre
Csépa
Cserkeszőlő
KUNSZENTMÁRTON
TÚRKEVE
- 320 -
4. Nem önkormányzati fenntartású intézmények neve és címe (közoktatási megállapodást kötöttek, nyilatkozatot tettek) Fenntartó neve:
Címe:
Keviföld Alapítvány
5420 Túrkeve, Széchenyi út 23.
Jászberényi Református Egyházközség
5100 Jászberény, Thököly út 15.
Karcagi Református Egyházközség
5300 Karcag, Kálvin út 3.
Kunhegyesi Református Egyházközség
5340 Kunhegyes, Szabadság tér 13.
Kisújszállási Református Egyházközség
5310 Kisújszállás, Kálvin út 1.
Mezőtúri Református Egyházközség
5400 Mezőtúr, Petőfi út 2.
Mezőtúri Református Egyházközség
5400 Mezőtúr, Petőfi út 2.
Mezőtúri Református Egyházközség
5400 Mezőtúr, Petőfi út 2.
Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegye
3300 Eger, Széchenyi út 1.
Tiszafüredi Református Egyházközség
5350 Tiszafüred, Fő út 5.
Törökszentmiklósi Református Egyházközség
5200 Törökszentmiklós, Kossuth út 114.
Tiszántúli Református Egyházkerület
4026 Debrecen, Kálvin tér 17.
Túrkevei Református Egyházközség
5420 Túrkeve Kossuth L. út 1.
„Maci Alapítvány”, Jászberény
5100 Jászberény, Gorjanc I. sétány 1.
Fenntartott intézmény neve és címe: Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5420 Túrkeve, Széchenyi út 15. Jászberényi Református Egyház Gólya Óvodája 5100 Jászberény, Kossuth L. út 53. Karcagi Nagykun Református Általános Iskola 5300 Karcag, Kálvin út 2. Kunhegyesi Református Általános Iskola 5340 Kunhegyes, Kossuth út 64. Kisújszállási Református Általános Iskola 5310 Kisújszállás, Arany J. út 1. Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5400 Mezőtúr, Kossuth u. 2-6. Református Reménység Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 5400 Mezőtúr, Kossuth tér 11. Református Általános Iskola és Diákotthon 5400 Mezőtúr, Kossuth tér 6. Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5. Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda 5350 Tiszafüred, Fő út 2. Bethlen Gábor Református, Tagozatos Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 5200 Törökszentmiklós, Bethlen G. út 1. Kunmadarasi Református Általános Iskola 5321 Kunmadaras, Kálvin út 2. Kaszap Nagy István Református Általános Iskola 5420 Túrkeve, Kossuth L. út 15. „Maci” Alapítványi Óvoda és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 5100 Jászberény, Gorjanc I. sétány 1.
- 321 -
„Összhang” Kht.
5000 Szolnok, Óvoda út 5.
„Integrált Oktatásért” Alapítvány, Szolnok
5000 Szolnok, Bajcsy-Zs. út 2.
Szakképző Oktatási és Szolgáltatási Közhasznú Társaság
5100 Jászberény Szabadság tér 1.
Szeged-Csanádi Egyházmegye, Szeged
6720 Szeged Aradi vértanúk tere 2.
Váci Egyházmegyei Hatóság
2600 Vác Migazzi K. tér 1.
Rácz Aladár Zeneiskoláért Alapítvány
5130 Jászapáti, Sólyom utca 2.
Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola 5000 Szolnok, Óvoda út 5. Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Esti Általános Iskola és Kollégium 5000 Szolnok, Bajcsy-Zs. út 2. Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola 5100 Jászberény, Szabadság tér 1. Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5400 Mezőtúr, Szabadság tér 2. Szolnoki Mustármag Római katolikus Óvoda 5000 Szolnok, Templom út 8. Rácz Aladár Zeneiskola 5130 Jászapáti, Damjanich J. utca 2.
- 322 5.1. táblázat Kimutatás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatásairól 1997-2007. (ezer Ft-ban) S.sz A forrás megnevezése . 1. Költségvetési törvény szerinti támogatás 2. Az Oktatási Minisztérium szakképzési tám. 3. 1.+2. összesen 4. 1.-ből tényleges pályázati támogatás * 5. 2.-ből tényleges pályázati támogatás ** 6. 4.+5. összesen
1997. 1998. 1999. 2000. 6244 8
6244 8 5932 6
5932 6 5932 6
2001.
2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007 1997. 2007. 8202 5141 19239 18929 16930 8737 8889 8817 6919 7623 1156754 3 7 1 8 3 9 9 2 0 4 2210 35880 66479 124459 0 8202 7351 22827 25577 16930 8737 8889 8817 6919 7623 1281213 3 7 1 7 3 9 9 2 0 4 8217 5141 19104 18703 16591 8650 8712 8640 6780 7471 1139461 4 7 4 2 7 5 1 8 7 0 2210 35880 66479 124459 0 8217 7351 22692 25351 16591 8650 8712 8640 6780 7471 1263920 4 7 4 1 7 5 1 8 7 0 8217 7351 22692 25177 16431 8470 8552 8520 6574 7281 1252021 4 7 4 1 7 5 1 8 6 2 1740 1600 1800 1600 1200 1740 1600 11280 321 298 619
7. 6.-ból int.-i, szervezeti pály. tám.okra 8. 6.-ból ösztöndíj-pályázatokra 9. 6.-ból év pedagógusa cím plakettjeire Megjegyzések: * 1997-ben a költségvetési támogatás 5 %-át, 2000-ben és 2003-ban a költségvetési támogatás 1 %-át, 2001-ben, 2002-ben, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben a költségvetési támogatás 2 %-át a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos költségekre lehetett (és lehet) fordítani. (1998-ban és 1999-ben egyáltalán nem volt ilyen lehetőség.) ** A szakképzési támogatást teljes egészében a pályázatok támogatására kellett fordítani.
- 323 5.1. ábra
Az intézményi-szervezeti pályázatok és a nyertes pályázataok száma 2004-2007. 301 273 259
256
232 219
215
169
86
84
77,2
2004
2005
Intézményi-szervezeti pály.-ok sz.
85
2006
Ebből a nyertes pály.-ok sz.
2007
A nyertes pály.-ok aránya (%)
A költségek, igények, támogatások valamint a saját erő és a kielégítetlen igények alakulása 20042007 (ezer forintban)
5.2. ábra
680000 674001 Támogatás
Kielégítetlen igény
Saját erő
Költség
386733
360873
126849 287268
259818 245627
Igény
41229 234024
201747 148816
85521
85208
45353 21858
200274
152843
127462
65746
72812
0 2004
2005
2006
2007
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közoktatási Közalapítvány támogatásainak megoszlása százalékban illetve ezer forintban 2004-2007 összesen Kistérségek okt. összefogása ;3631 1,1% Pedagógus továbbképzés 2,6% 8305
Utazó ped.-ok támogatása 0,3% 849 Pedagógus kitüntetésre 0,2% 619
Hátránykompenzáció 3,6% 11475 Könyvtárfejlesztés 10,7% 33705
Taneszköz-fejlesztés 36,8% 116339
Tehetséggondozás (ösztöndíj is) 11,7% 37080
Kollégiumfejlesztés 12,0% 37807
Pedagógiai szakszolgálatok fejl., műk. 21,0% 66236
5.3. ábra