Jamie McGuire - Mrs. Maddox A tükör csikordult, ahogy letöröltem róla a párát egy törölközővel. Kicsit több időt töltöttem a forró zuhany alatt, mint szoktam, ugyanúgy ahogy kicsivel több időt szántam arra, hogy hazavezessek az egyetemről, és ha egy kis extra időt találnék valahol, az volna a tökéletes ajándék Travis-nek. Ma semmit sem fogok elsietni. Minden egyes percet ki fogok élvezni, amit a férjemmel tölthetek. A férjem. Már majdnem eltelt egy év, de a megszólítás még mindig kissé idegenül és egyszerre természetesen is hangzik. Ha valaki azt mondja, amikor elkezdtem a sulit, hogy a gólyaévem végére már házas leszek, bemutattam volna neki egy szépet. Néhányan nem azok a házasulós fajták. Én nem vagyok olyan, ahogy Travis sem. Valahogy, nemcsak működőképessé tettük a házasságunkat, de az elmúlt év volt a legboldogabb időszak az életemben. A törülköző a földre esett és én lenéztem, megvizsgáltam a sötét és elegáns vonalat a bőrömön. Az ujjaim lágyan széthúzták, megnyújtva ezzel a tetoválást, aztán elengedtem, végigfuttattam az ujjbegyemet minden egyes görbületén. Még mindig Mrs. Maddox voltam, és ahogy visszagondoltam, nem bántam meg, hogy kivarrattam magam és azt az őrült ötletet sem, hogy Vegas-ba szökjünk és összeházasodjunk. Nem csak a tragédia miatt volt jó ötlet, bár megesküdtem, hogy nem megyek vissza Las Vegas-ba. De az az istenverte város tökéletes volt számunkra, hogy leszámoljunk a démonainkkal és új lappal kezdjünk. Mindezt magunk mögött hagyni elég szimbolikus, de el nem tudnám képzelni, hogy máshogy csináltuk volna. Miután megszárítottam a hajam, a mobilom elkezdett csörögni a mosdó szélén. America neve villant fel a kijelzőn. - Halló? - Hééé! Nem tudok sokáig beszélni. Shep csak most ért haza, de máris piszkál, hogy menjünk el valahová. Csak boldog Valentin napot akartam kívánni, mert este nem jöttök velünk. Csak mert házasok vagytok, nem jelenti azt, hogy már nem járhattok el a szövetségi bulikba, csak hogy tudd. - Tudom, de az nem igazán Travis világa, az enyém meg végképp nem. Nem akarjuk az első Valentin napunkat egy sör party-n ünnepelni, Mare. - Ne feledd, hogy a tavalyi Sig Tau Valentin napi buliján jöttél újra össze Mr. Maddox-szal. Az emlékek eléggé élénken éltek bennem. ... és a totális horror, hogy elveszíted a legjobb barátodat, mert olyan hülye vagy, hogy félsz beleszeretni. Nos, hozzád tartozom! ... Hozzád tartozom. America hangja visszarángatott a jelenbe:
Ne ítélj el! Legalább már nem vagyunk gólyák és Shepley-nek sem kell körbeugrálni a szövetségis srácokat, mint egy rohadt kifutó fiúnak. Kuncogtam, ahogy magam elé képzeltem, aztán ránéztem az órámra. Travis bármelyik percben itthon lehet. - A régi szép idők. - Mindegy... ahogy mondtam, nem lóghatok sokat a telefonon, de korábban elfelejtettem említeni az órán, részben mert próbáltam tartani a tempót Dr. Hunter 480 km/h-s előadásával, és mert minden egyes órád közös a hülye férjeddel, szóval nem tudunk kettesben lenni soha többé. Elmosolyodtam. Az iskolai óráink összehangolásával egyszerűbb lett mind tanulás, mind a közlekedés a suliba, de nem voltam totál idióta. Az, hogy Travis gyűrűt húzott az ujjamra, egy kicsit lenyugtatta, de ettől még nem változott meg gyökeresen. Nála nem volt középút, megmaradt Travis-nek lenni, bármekkora tisztelettel is, de magának követelt, mint barátja, később barátnője és most tízszer annyira a feleségeként. - Boldog Valentin napot neked és Shep-nek, Mare. Még mindig tetszik az új lakás? Sóhajtott: - Imádom. - Kaptál már gyűrűt? - A francba is, nem. Elnevettem magam. Shepley örült nekünk, mikor visszatértünk, de halálra volt rémülve, hogy ezek után America elvárja tőle, hogy feleségül kérje. Az a szerencséje, hogy America jobban irtózik attól, hogy harminc éves kora előtt megházasodjon, mint Shepley. - Travis nemsokára hazaér. - Aha, - sóhajtott - jobb, ha én is megyek. Szeretlek. Visszatettem a telefont a mosdóra és összehúztam a szemöldökömet tudván, hogy sietnem kell. Ahogy befejeztem az utolsó hajtincsem göndörítését, az ajtó felől hallottam mindenféle hangokat, ez volt a jel, hogy Travis hazaért. Egy csomó apró csattogó hangocska futott végig a padlón és jutott el az ajtóig. Toto ült a fotelban, várt és figyelt az ablakból minden egyes nap. Amikor a kulcs elérte a zárat, Toto lemászott a helyéről és rohant az ajtóhoz, hogy ott várja és ünnepelje Travis hazatértét. Travis kitett otthon órák után, hogy aztán pár órát dolgozzon estig. Az utolsó bunyójából kapott pénz egy ideig kitartott, de a Hellerton-beli baleset után nem kapta meg a fizetségét. Az én megtakarításom elfogyott a múlt évben Mick bohóckodásának köszönhetően, és A kör felbomlott a tűz után. Travis megígérte, többet nem verekszik és így elég messze kerültünk attól, hogy jól éljünk, diákhitelből és részmunkaidős állásokból tartottuk fenn magunkat. Szörnyű, de legalább fizetni tudtuk a számláinkat. Mindketten korrepetáltunk esténként (küszködő diákoknak segítettem algebrában és különböző nehézségű számtani példákban, Travis minden mást -
tanított), de a legtöbb pénzünk abból származott, hogy házi dolgozatokat írt másoknak. Illegális és rizikós, de a legjobban fizető meló. Nehéz megszabadulni a régi szokásoktól. Travis csizmája három gyors lépéssel átszelte a lakásunkat, aztán elcsendesült. Egy csoszogó hang mosolyt varázsolt a szám sarkára. Az idei első hó rengeteg latyakot hagyott maga után, és Travis tudta, hogy reggel takarítottam, így nem kellett ezt az órák utánra hagyni. Letörölte a csizmáját. - Baby, itthon vagy? - Igen. - csilingeltem, miközben a szempillámat húztam át a spirállal. Travis bekopogott a fürdőszobaajtón. - Ne gyere be! Felmordult: - Egész nap nem láttalak! - Három órája láttál. Rövid szünet után elkezdett dobolni az ujjával az ajtón: - Látok idekint egy ajándékot. Az a tippem, hogy az enyém. - Nem, az Toto-é. - Szép, mondhatom. Nevettem: - Igen, Trav, az a tiéd. - Nekem is van számodra valamim, szóval igyekezz. - A tökéletesség időbe telik. - Ha láttad volna magadat ma reggel, akkor tudnád, hogy ez nem igaz. Tizenöt perccel később, magamra húztam a piros baby doll ruhát, amit Americatól kértem kölcsön, és besétáltam a nappaliba, ahol Travis üldögélt. Éppen a TVt nézte, a távirányító az egyik kezében és egy üveg sör a másikban. Nem sikerült pókerarcot vágnom, mikor megláttam, hogy nyakkendő van rajta. Ez már hivatalos: mindent láttam. Travis meglátott a szeme sarkából, majd megfordult. - Lenyűgöző. Én egy nagyon-nagyon szerencsés fickó vagyok. - mondta, miközben felém tartott, egészen, míg a karjába nem zárt. Ajka gyengéden érintette az enyémet, majd végigbarangolta az arcomat, a fülem tövét és aztán elindult lefelé a kulcscsontomig. - Nyakkendő van rajtad. - mondtam gyengéden. Eltolt magától és rám nézett: - Úgy nézek ki, mint egy idióta? - Nem. Pont úgy.., hogy azt javasoljam, maradjunk inkább itthon. Elmosolyodott, és büszkén végigfuttatta ujjait a nyakkendőn: - Elég jó, ugye? - megfogta a kezem - Ez rohadt jól hangzik, de foglalásunk van. Gyerünk. Elengedte a kezem, majd megállt az ajtónál, hogy felsegítse rám a kabátot. A február egyenesen brutális volt. Ha épp nem esett az eső vagy az ónos eső, akkor legalább 30 cm-s hó hullott. Travis lesegített a lépcsőn, csak hogy
biztosan ne essek el a magassarkúmban, de amint elértük a járdát ő a karjába kapott. Belekapaszkodtam a nyakába és befúrtam az orrom a fülcimpája alá. Fantasztikus volt az illata. Ettől még inkább meglódultak a gondolataim afelé, hogy otthon kéne maradnunk. Fél órán belül egy helyi olasz vendéglő, a Rizoli bárjában üldögéltünk. Átfutott az agyamon, hogy Travis abba az étterembe hozott, ami Parker szüleiének a vetélytársa volt, de elhatároztam, hogy nem említem neki. A hely dugig volt, de szerencsére találtunk két üres széket a bárnál, amíg vártunk az asztalunkra. Szippantottam a szívószálammal egy kortyot aztán észrevettem, hogy Travis a homlokát ráncolja: - Mi a baj? - Egy különleges estét akartam. Ez olyan béna. - Béna? Ez az egyik kedvenc éttermem. - Igen, de akkor is... átlagos. Azt akartam, hogy az első Valentin napunk, nem is tudom, emlékezetes legyen, azt hiszem. Nézd ezt a sok embert, ugyanazt csinálják, mint mi. - Ez nem éppen rossz dolog. Egy nő túlüvöltötte a beszélgetések zaját: - Maddox? - Gyerünk. - mondta, ellépve a bárszéktől. Kinyújtotta a kezét. - Nyomás. - De. - mondtam, rámutatva a nőre - Épp most szólított minket. Travis elmosolyodott, gödröcskéje kiült az arcára: - Gyerünk, Gal. Egyetlen szó nélkül, leszálltam a székről és megfogtam a kezét, majd követtem kifelé. Csak azért állt meg, hogy vacsorát vegyen egy autós étteremnél, aztán ment tovább. Össze-vissza kanyarogtunk, aztán a kollégium felé tartottunk. - Ugye nem a Sig Tau-féle randizós buliba viszel? Travis arcán az undor kifejezése jelent meg. Volt egy gondolatom, hová megyünk, mikor még pár háztömbnyire voltunk, de addig nem tudtam biztosat, míg le nem parkoltunk a Barten Hall-nál, ami pontosan megegyezett a sejtésemmel. - Most viccelsz, ugye? - Dehogy. - mondta, becsapta a vezetőoldali ajtót és sietett, hogy kinyithassa az enyémet. Travis megfogta a kezem, aztán csendben és gyorsan elindultunk az épület hátulja felé. - Nem. - mondtam, a nyitott alagsori ablakot bámulva. Travis addigra már le is mászott, mielőtt újra tiltakozhattam volna. - Gyerünk, Galamb! A föld még mindig havas volt. Vizes lettem volna és tutira fáztam volna, arról már nem is beszélve, hogy őrülten zsémbessé váltam volna ezektől:
Kizárt. Travis keze kinyúlt az alagsor sötétjéből, mintha egy macska nyújtózna az ajtó alatt. - Mint a régi szép időkben! - Nem csak, hogy nem. Ez egy rohadt nagy NEM. - Kezdek magányos lenni idelent. - Ez egy szörnyű ötlet. - Tönkrevágod a tervemet! - Totál bolond vagy! Ez még csak nem is az én ruhám és azt kéred, hogy tegyem tönkre? - Még kicsit korán van ehhez. Hallottam, ahogy próbálja elfojtani a nevetését. Keresztbe fontam a karom. Egy hosszú szünet után Travis hangja halkan és kétségbeesetten hangzott az ablakból: - Kérlek. Forgattam a szemem: - Rendben. Két nehézkes próbálkozás, panaszkodás és esés után már Travis karjaiban voltam a Bartlen alagsorában (az épületben, ahogy először találkoztunk). Travis a mobilját használta, hogy világítson és én követtem őt a rengeteg folyosón keresztül. Végre az egyik kiszélesedett és egy terembe értünk, ismerős a szoba. A kiabálás és a részeg szövetségis fiúk tömege nélkül nagyobbnak tűnt és kevésbé... fülledtnek. Szinte hallottam Adam hangját, amint a megafonba ordít és éreztem az robbanásig feszült hangulatot, ahogy Travis belépett a terembe. Eszembe jutott a kardigánom, ami tiszta vércsepp lett, és ahogy a tekintetemet leemelvén a kasmírról a látóterembe kerül egy pár fekete csizma. Travis a terem közepére húzott. Az emlék, ahogy letörli a vércseppeket az arcomról és eltol valakit, aki túl közel jött hozzám újrajátszódott a fejemben. - Galamb. - mondta Travis majdnem egy időben azzal, amikor az emlékeimben is mondta. - Itt kezdődött minden. - Itt láttalak először. És itt fordult a feje tetejére az egész világom. lehajolt, hogy egy csókot nyomjon az arcomra, aztán átadott egy kis dobozt. - Nem sok minden. De egy ideje már tartogatom. Kinyitottam és egy széles, nevetségesen ostoba vigyor terült el a képemen. Egy karkötő volt benne, amit több kis függő díszelgett. - Ez a mi történetünk. - mondta. Egy pulcsi, egy pár dobókocka, egy zöld gyöngy lóherével az oldalán. Travis-re néztem. - Ez a fogadásunkat akarja jelenteni, - mondta, rámutatva a dobókockára és ez az első éjszakát, amikor táncoltunk - mutatott egy piros gyöngyre. A következő függő egy motor volt, mellette egy szív: -
Ez jelenti az első alkalmat, amikor azt mondtam ˝Szeretlek˝? Aha. - elégedettnek tűnt, hogy kitaláltam, mit akart vele szimbolizálni. És ez? - kérdeztem egy pakli kártyára mutatva - Póker este apukádnál? Travis megint elmosolyodott. A következő egy pulyka volt és elnevettem magam. A mellette lévő gyöngy sima fekete volt. - Az idő emlékére, amit külön töltöttünk. A legsötétebb időszak volt az életemben. A következő egy láng alakú függő. Nem akartam a tűzre gondolni, de ez is a történetünk része volt, és így a mi részünk is. Aztán volt ott még egy gyűrű. Felnéztem rá: - Ez hihetetlen gyönyörű. - Van itt még hely többnek is. Ez még csak a történetünk kezdete, Gal. Felcsatoltam a karkötőt a csuklómra. Travis segített a kapoccsal, és aztán babrált egy pillanatig a mobiljával, letette egy közelben álló asztalra. A karomat a vállára tette aztán felcsendült a zene. Az a dal volt, amire a szülinapomon táncoltunk tavaly. - Fogalmam sem volt. - mondtam. - Miről? - Hogy ilyen érzelgős vagy. - Dehogyisnem. A fejemet a vállára hajtottam, boldogan, hogy így csókolni tudom a dal végéig. Amikor a zene véget ért az ajkamat az övéhez érintettem, a kezébe nyomtam egy szimpla piros tasakot: - Nekem kellett volna először odaadni a te ajándékodat. A karkötőt elég nehéz felülmúlni. - Teljesen mindegy mi ez, Galamb. Már így is minden nekem adtál, amit csak akartam. -
