14/2014.
JEGYZŐKÖNYV
Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 9-én 14.00 órakor megtartott ülésén.
Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala – Tanácskozó Terem
Jelen vannak:
Kovács Tamás polgármester, Mikó Lászlóné alpolgármester, Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás, Novák László, Racsmán Richárd és dr. Sztantics Péter képviselők.
7 fő
Távolmaradt képviselők:
78 %
Dr. Márai László és Földes István képviselők. 2 fő
22 %
A napirendi pontok tárgyalásán jelen volt: Vargáné dr. Egyed Ilona jegyző, dr.Börcsök Tímea aljegyző, Horváth Ferencné pénzügyi csoportvezető, Kósa Róbertné lakosság szolg., csop.vez.,Deákné Traski Katalin igazgató, Hatalóczky Tiborné óvodavezető, Papdi Christa kuratóriumi elnök, Sántáné Czékus Tímea igazgató.
Kovács Tamás polgármester: Köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel a 9 fős képviselő-testületből az ülés kezdetén 6 fő jelen van. A napirendi pont elfogadása előtt kéri a képviselő-testületet, Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
1
hogy válassza meg a jegyzőkönyv-hitelesítőket. Jegyzőkönyv-hitelesítőnek javasolja Racsmán Richárd képviselőt és Novák László képviselőt.
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a jegyzőkönyv két hitelesítőjének Racsmán Richárd képviselőt és Novák László képviselőt 4 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül megválasztotta.
Kovács Tamás polgármester: Javaslatot tesz a napirendre. -12. napirendi pontként javasolja felvenni a „Szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása” című napirendi pontot. -13. napirendi pontként javasolja felvenni a „Gondozási Központ kérelme” című napirendi pontot. -14. napirendi pontként javasolja felvenni a „Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme” című napirendi pontot. Kérdezi, hogy kíván-e valaki az ülés napirendjére vonatkozóan módosító javaslattal élni? A többi jelenlévő nem kívánt az ülés napirendjére vonatkozóan módosító javaslattal élni. Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy három módosító javaslat hangzott el a napirendre vonatkozóan. Szavazásra bocsátja azt a javaslatot, mely szerint a képviselő-testület a „Szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása” napirendi pontot napirendjére tűzze.
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a „Szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2013. (XII.18.) önkormányzati napirendi pontot rendelet módosítása.”című napirendjére tűzi.
Szavazásra bocsátja azt a javaslatot, mely szerint a képviselő-testület a „Gondozási Központ kérelme” című napirendi pontot napirendjére tűzze. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
2
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a „Gondozási Központ kérelme” című napirendi pontot napirendjére tűzi.
Szavazásra bocsátja azt a javaslatot, mely szerint a képviselő-testület a „Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme” című napirendi pontot napirendjére tűzze.
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a „Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme” című napirendi pontot napirendjére tűzi.
Ezt követően a képviselő-testület a napirendet 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbiak szerint fogadta el:
NAPIRENDI PONTOK: 1.Beszámoló a két ülés közötti fontosabb eseményekről. Előadó: Kovács Tamás polgármester 2.Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Előadó: Kovács Tamás polgármester 3.Tájékoztató a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. Előadó: Földes István, a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság elnöke 4.Az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 2/2014.(II.20.) rendelet módosítása. Előadó: Kovács Tamás polgármester 5.Tájékoztató az önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásának helyzetéről. Előadó: Kovács Tamás polgármester Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
3
6.Jelentés az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről. Előadó: Kovács Tamás polgármester 7.Pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató. Előadó: Kovács Tamás polgármester 8.Beszámoló a Mélykút Közművelődéséért Közalapítvány 2013. évi munkájáról. Előadó: Papdi Christa kuratóriumi elnök 9.Ingatlan felajánlással kapcsolatos döntés meghozatala. Előadó: Kovács Tamás polgármester 10.Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása. Előadó: Fuszkó Attila mb. igazgató 11.Megállapodás kötése a II. számú háziorvosi körzet helyettesítésére. Előadó: Kovács Tamás polgármester 12. A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2013. (XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása. Előadó: Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző 13. A Gondozási Központ kérelme. Előadó: Deákné Traski Katalin igazgató 14. Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme. Előadó: Dzsudzsák Mihály ügyvezető
NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA:
1. Beszámoló a két ülés közötti fontosabb eseményekről. Előadó: Kovács Tamás polgármester
Napirendi pont tárgyalása a 100-180/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
4
Kovács Tamás polgármester: Ismerteti az előterjesztést. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban? Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a beszámoló elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
141/2014. (IX.9.) Kt. számú Beszámoló a két ülés közötti fontosabb eseményekről.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a két ülés közötti fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja.
2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Előadó: Kovács Tamás polgármester
Napirendi pont tárgyalása a 100-169/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Fuszkó Attila képviselő: Ismerteti az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság határozatát, mely szerint a bizottság javasolja a képviselő-testületnek a határozatijavaslat elfogadását. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
5
Kovács Tamás polgármester: Ismerteti az előterjesztést. Elmondja, hogy egy határozata van a képviselő-testületnek, a Mélykút Város 2012-2017. időszakra vonatkozó Környezetvédelmi Programjának jóváhagyása, melyet nem tudtak végrehajtani. A határidejét 2015. február 28. napjára javasolják módosítani. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a határozati-javaslat elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
142/2014. (IX.9.) Kt. számú Lejárt határidejű határozatok végrehajtása.
HATÁROZAT
1. Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a(z) - 178/2012.(X.30.)Kt. számú határozat (Az önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzési terve), - 175/2013.(X.1.)Kt. számú határozat (Római Katolikus Plébánia kérelme), - 242/2013.(XII.17.)Kt. számú határozat (Mélykút, Új u. 50. szám alatti ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat), - 249/2013.(XII.17.)Kt. számú határozat (Zala Art Kft. tervezési ajánlatának megtárgyalása), - 22/2014.(II.25.)Kt. számú határozat (Pályázat kiírása a Művelődés Ház és Fenyő Miksa Könyvtár igazgatói álláshelyére), - 24/2014.(II.25.)Kt. számú határozat (Szvetnik Joachim Általános Iskola igazgatójának kérelme), - 38/2014.(III.25.)Kt. számú határozat (Mélykút Város Településrendezési Tervének (szerkezeti és szabályozási) módosítása), - 41/2014.(III.25.)Kt. számú határozat (Felkérés beszerzési eljárás lefolytatására), - 42/2014.(III.25.)Kt. számú határozat (Felkérés beszerzési eljárás lefolytatására), Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
6
- 47/2014.(III.25.)Kt. számú határozat (Döntés a Mélykút, belterület 3654/2. hrsz. alatti ingatlan megvételéről), - 60/2014.(IV.10.)Kt. számú határozat (Döntés a Mélykút, Jókai u. 1. szám (1598. hrsz. alatti ingatlan megvételéről), - 67/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Beszámoló a GAMESZ 2013. évi munkájáról), - 68/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Az önkormányzat által az államháztartáson kívülre nyújtott támogatási kérelmek elbírálása), - 69/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Az államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokra elkülönített előirányzata terhére biztosított kifizetések), - 70/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Mélykút, belterület 1201. hrsz-ú ingatlan értékesítésre történő kijelölése), - 71/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (A Szvetnik Joachim Általános Iskola feladatának megváltoztatása, véleményezése), - 72/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Beszámoló a Felső-Bácskai Regionális Szilárd Hulladéklerakó Önkormányzati Társulás 2013. évi tevékenységéről), - 73/2014.(IV.29.)Kt. számú határozat (Beszámoló a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2013. évi működéséről), - 85/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Beszámoló Mélykút Város közrendközbiztonsági helyzetéről), - 86/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Tájékoztató a Bácskomplex – S.R.L. Kft. Mélykút város érintő feladatainak ellátásáról), - 88/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Beszámoló a Gondozási Központ 2013. évi munkájáról), - 89/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról), - 91/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, belterület 3533. hrsz. alatti ingatlan értékesítése), - 92/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, belterület 3536. hrsz. alatti ingatlan értékesítése), - 93/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, belterület 3554. és 3555. hrszú ingatlanok értékesítésre történő kijelölése), - 95/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, Dózsa Gy. u. 34. alatti ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat elutasítása), - 96/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, külterület 0200/9. hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat), - 98/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat a Mélykúti Sportegyesület pályázatához), - 100/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (Mélykút Város Településrendezési tervének (szerkezeti és szabályozási) módosítása), - 101/2014.(VI.3.)Kt. számú határozat (A „Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátása a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorciumban részt vevő, Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagönkormányzatai számára közszolgáltatási szerződés keretében megvalósult létesítmények üzemeltetése a vagyonkezelővel megkötött Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
7
bérleti szerződés alapján” tárgyú közbeszerzési eljárásban az eljárást lezáró döntés meghozatala), 107/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (Tájékoztató a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. 2013. évi szolgáltatási tapasztalatairól, a működés feltételeiről), - 109/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (Pályázat benyújtása a KEOP-2014-4.10.0/N Fotovoltaikus rendszerek kialakítása pályázati konstrukción belül), - 110/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (Átmeneti közszolgáltatási szerződés utólagos elfogadása), - 113/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (A 6449 Mélykút, belterület 1201. hrsz. alatti ingatlan értékesítése), - 114/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (A Szvetnik Joachim Általános Iskola pénzügyi tárgyú kérelme), - 116/2014.(VI.30.)Kt. számú határozat (Mélykúti Roma Nemzetiségi Önkormányzat támogatás iránti kérelme), - 121/2014.(VII.22.)Kt. számú határozat (Pályázati kiírása a Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár igazgatói álláshelyére), - 126/2014.(VII.22.)Kt. számú határozat (Mélykút Város Településrendezési tervének (szerkezeti és szabályozási) módosítása), - 127/2014.(VII.22.)Kt. számú határozat (Jánoshalma-Mélykút Ívóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás részére kamatmentes kölcsön biztosítása), - 134/2014. (VIII.12.) Kt. számú határozat (SZSZB póttagjainak megválasztása), - 135/2014. (VIII.12.) Kt. számú határozat (A Helyi Választási Bizottság tagjainak, póttagjainak megválasztása), - 136/2014. (VIII.12.) Kt. számú határozat (Nemzetiségi önkormányzati képviselők választásához SZSZB tagjainak megválasztása), - 140/2014. (VIII.12.) Kt. számú határozat („Mélykút Város Díszpolgára” cím adományozása Ignácz Ferenc részére) végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 2. A Képviselő-testület az 50/2012.(IV.24.)Kt. számú határozat (Mélykút Város 20122017 időszakra vonatkozó Környezetvédelmi Programjának jóváhagyása) határidejét 2015. február 28. napjára módosítja.
3.Tájékoztató a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. Előadó: Földes István, a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság elnöke
Napirendi pont tárgyalása a 100-173/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
8
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a tájékoztató elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
143/2014. (IX.9.) Kt. számú Tájékoztató a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló tájékoztatót elfogadja.
4. Az önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 2/2014.(II.20.) rendelet módosítása. Előadó: Kovács Tamás polgármester Napirendi pont tárgyalása a 100-171/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
9
Horváth Ferencné pénzügyi csoportvezető: Az előterjesztés elkészítését követően a központi költségvetésből további 4.629 E Ft pótelőirányzatot biztosítottak az önkormányzat részére, emiatt Mélykút Város Önkormányzat költségvetési rendelettervezetében ezzel az összeggel nő a Támogatások előirányzata és csökken a támogatásértékű működési célú bevételek előirányzata államháztartáson belülről jogcím előirányzata az alábbi tételekkel: nő a rendszeres szociális segély előirányzata 654 E Ft-tal, nő a normatív lakásfenntartási támogatás 1.313 E Ft-tal, nő a foglalkoztatást helyettesítő támogatás 2.642 E Ft-tal, nő az adósságcsökkentési támogatás előirányzata 20 E Ft-tal. Kávéfőző vásárlása miatt 100 E Ft-tal nő a Beruházási kiadások előirányzata és 100 E Ft-tal csökken az általános tartalék.
Dr.Sztantics Péter képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes, a bizottság 2 megjelent tagja javasolja a képviselő-testületnek a rendelet módosítás elfogadását.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a rendelettervezet elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester a szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014.(II.20.) rendelet módosításáról szóló 12/2014.(IX.24.) önkormányzati rendeletét, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
10
5. Tájékoztató az önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásának helyzetéről. Előadó: Kovács Tamás polgármester
Napirendi pont tárgyalása a 100-172/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Kopcsek Tamás képviselő megérkezik a testületi ülésre.
Horváth Ferencné pénzügyi csoportvezető: Ismerteti az előterjesztést. Elmondja, hogy a beruházások nélkül a bevételek 55 %-on, a működési kiadások 48 %-on állnak, elmaradások a beruházások terén mutatkoznak, összességében az év első felének gazdálkodása a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően alakult.
Dr. Sztantics Péter képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes, a bizottság 2 megjelent tagja javasolja a képviselő-testületnek a tájékoztató elfogadását.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a tájékoztató elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
11
144/2014. (IX.9.) Kt. számú Az önkormányzat 2014. I. félévi gazdálkodásának helyzete.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2014.I.félévi gazdálkodásának helyzetéről szóló beszámolóját jóváhagyólag tudomásul veszi.
6. Jelentés az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről. Előadó: Kovács Tamás polgármester Napirendi pont tárgyalása a 100-.178/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Kovács Tamás polgármester: Elmondja, hogy a korábbi években törvényi kötelezettség volt a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselő-testületek tagjai általános választásának évében a választás napját megelőző 30 nappal jelentést tenni a vagyoni és pénzügyi helyzetről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről. E törvényi kötelezettség megszűnt, azonban szükségét érezték a tájékoztató nyújtását az érdeklődők számára. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a tájékoztató elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
12
Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
145/2014. (IX.9.) Kt. számú Jelentés az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő szóló jelentést pénzügyi kötelezettségekről jóváhagyólag elfogadja.
7. Pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató. Előadó: Kovács Tamás polgármester
Napirendi pont tárgyalása a 100-167/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Kovács Tamás polgármester: Ismerteti az elmúlt 4 évben benyújtott pályázatokat. Elmondja, hogy az előterjesztésből kimaradt a KEOP-4.10.0/C/12-2013-0055. azonosító számon, „Pályázás Mélykút Város Önkormányzat által földre telepített napelemes kiserőműre” című pályázat. A pályázatot a 2013. november 25-én érkezett támogatói döntés szerint 384.789.070 Ft támogatásban részesítették. A projekt elszámolható költségeinek összege: 452.693.024 Ft, NFM Önerő alap támogatási összege 67.903.954 FT, a pályázat így 100 % támogatás intenzitású. Megvalósítása folyamatban van. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
13
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a tájékoztató elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
146/2014. (IX.9.) Kt. számú Pályázatokkal kapcsolatos tájékoztató.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat által 2010. október 13. és 2014. szeptember 30. között benyújtott és megvalósított pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatót elfogadja.
8. Beszámoló a Mélykút Közművelődéséért Közalapítvány 2013. évi munkájáról. Előadó: Papdi Christa kuratóriumi elnök
Napirendi pont tárgyalása a 100-166/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Kovács Tamás polgármester: Köszönti Papdi Christa elnököt. Kéri, tartsa meg beszámolóját.
Papdi Christa elnök: Köszönti a megjelenteket. Elmondja, hogy a kuratórium új tagsága 2013. szeptember 26-án kezdte meg működését. Ekkor szembesültek azzal, hogy a kuratórium 2012-es évi beszámolója, bevallása nem készült el. Először ezt kellet rendezni. Az alapítvány könyvelését a régi könyvelő nem vállalta, egy bajai kft vette át a könyvelést. A 2012-es évet az alapítvány 1.755 E forint összeggel zárta. Bevétele 126 E forint volt, ami adományokból ill. múzeum pedagógiai foglalkozásból származott. 2014. évben, februárban volt az első ülésük. Ekkor kidolgozták az évre vonatkozó terveket. Terveik között szerepelt a Szvetnik emléknap létrehozása és Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
14
hagyománnyá tétele. Erre mindjárt pályázatot is nyújtottak be, de a pályázat sajnos nem nyert. Egy előadót tudtak a pénzükből meghívni. Szomorúan tapasztalta az alacsony érdeklődést, kevés résztvevőt. Kiállítást terveztek a Mélykút Napokra, mely az utolsó pillanatban meg is tudtak valósítani. Célul tűzték ki a Szent Korona hiteles másolatának beszerzését és hitelesítését. Erre folytatott előzetes tárgyalásokat, de igen magas ajánlatokat kapott. Majd 2014. június 26-án családi okok miatt beadta lemondását.
Kovács Tamás polgármester: A terveket nem kell sutba tenni. A Szvetnik házzal kell, hogy célja legyen a képviselő-testületnek. A fűtést mindenképpen fel kell újítani, de maga az épület is törődést igényel. Fel fogja méretni a költségigényeket. Felhívja Papdi Christa figyelmét, hogy a kuratóriumi elnöki tisztség betöltéséig és annak bírósági nyilvántartáson történő jogerős keresztülvezetéséig a Kuratórium elnöki tisztséget továbbra is el kell látnia. Kérdezi, hogy mekkora összegű ajánlatokat kapott a korona másolatra?
Papdi Christa elnök: A terveket nem tették sutba, további előadókat kerestek meg. Természetesen a feladatait továbbra is ellátja addig, míg a változás átvezetésre kerül. A korona másolatra első körben 5 millió forintos ajánlat volt, majd Kecskemétről kapott 2,5 millió forintos ajánlatot.
Fuszkó Attila képviselő: Mindenképpen el kell gondolkodni a felújításon. Tönkre fog menni az épület. A kert része rendben van, a kertészlányok rendbe teszik. Elmondható, hogy kéthetente, egy-egy csoport megjelenik látogatás céljából. A létszám változó, van, hogy kis létszámmal, van, hogy 45-50 fővel érkeznek. A korona másolatra visszatérve, az összeget soknak találja. Az iskolában pár éve készültek ügyes másolatok, ezeket lehetne használni. A másolatra fordított összegből lehetne készíteni például kiállító vitrineket. Sok apróságot nem tudnak kiállítani, mert félnek, hogy elveszik.
Kopcsek Tamás képviselő: A fűtéskorszerűsítésnél szóba jöhetne a napkollektoros kialakítás is.
Kovács Tamás polgármester: Mindenképpen szakemberekkel szeretné felméretni és ők mondják meg, hogy mik a lehetőségek. A költségvetés ismeretében majd visszatérnek a témára. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
15
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a beszámoló elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
HATÁROZAT
147/2014. (IX.9.) Kt. számú Beszámoló a Mélykút Közművelődéséért Közalapítvány 2013. évi munkájáról.
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Mélykút Közművelődéséért Közalapítvány 2013. évi munkájáról szóló beszámolót elfogadja.
9. Ingatlan felajánlással kapcsolatos döntés meghozatala. Előadó: Kovács Tamás polgármester Napirendi pont tárgyalása a 100-170/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági és a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyvei külön csatolva.
Kovács Tamás polgármester: Megkeresést kapott Radics Lászlóné Mélykút, Május 1. utcai lakostól, mely szerint felajánlja megvételre a Május 1. utca 8. szám alatti ingatlant 800.000.-Ft összegben. Kiskunhalasra szeretne költözni a családjával. A Halason vásárolni kívánt ház értéke magasabb, mint ez az összeg, a fennmaradó összeget részletben szeretné kifizetni. A halasi ingatlan megvásárlására és a mélykúti ingatlan eladására közreműködőnek Radicsné felkérte Rostás Lászlót a kiskunhalasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. Az ingatlant megszerzés és felújítás után bérlakásként, vagy gazdasági célra tudnák hasznosítani.
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
16
Mikó Lászlóné alpolgármester: Félő, hogy az ilyen típusú felajánlásnak folytatása lesz.
Novák László képviselő: A felkínált ház viszonylag jó állapotú, kevés ráfordítással barátságossá lehet tenni, szerkezetileg egyben van. Érdemes volna ennyi pénzt rászánni. Nem hiszi, hogy példává válik a házvásárlás, hiszen kevés az ilyen állapotú házban laknak. Hangsúlyozza, nem adnak sokat az épületért.
Dr.Sztantics Péter képviselő: Ismerteti a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság határozatát, mely szerint a bizottság javasolja a képviselő-testület részére az „A” változatú határozati-javaslat elfogadását az alábbi kiegészítésekkel: 1. Az ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat összege 700.000.- Ft legyen. 2. Az ingatlant a szükséges felújítási és karbantartási munkák elvégzése után javasolja bérlakásként történő hasznosításra. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes a Bizottság 2 megjelent tagja javasolja a képviselő-testületnek a „B” határozati-javaslat elfogadását.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Mivel az eladó 800.000.- Ft összegért kínálta eladásra, a Fejlesztési, Ipari és Mezőgazdasági Bizottság 700.000.- Ft vételi összeget javasol, ezért javasolja, hogy a különbséget felezzék meg, így 750.000.- Ft összegért teszi fel szavazásra. Megkérdezi ki ért egyet az „A” határozati javaslat elfogadásával azzal a kiegészítéssel, hogy a vételi ajánlat összege 750.000.- Ft legyen, és az ingatlant megszerzés után önkormányzati bérlakásként, vagy gazdasági célra hasznosítsa az önkormányzat.
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
17
148/2014. (IX.9.) Kt. számú A 6449 Mélykút, Május 1. u. 8. alatti ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat.
HATÁROZAT
1. Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy Radics Lászlóné 6400 Kiskunhalas, Polgár u.7/a. szám alatti lakos tulajdonát képező „kivett lakóház, udvar és egyéb épület” megjelölésű, 1313 m2 területű 6449 Mélykút, Május 1. u. 8. szám alatti ingatlanra adás-vétel útján tulajdonjogot kíván szerezni. 2. A Képviselő-testület a 6449 Mélykút, Május 1. u. 8. szám alatti ingatlan vonatkozásában 750.000. Ft összegű vételi ajánlatot tesz. A vételár egyösszegben a szerződés aláírásakor esedékes. A Képviselő-testület az ajánlatát a határozat kézhezvételétől számított 60 napig tartja fenn. 3. Amennyiben Radics Lászlóné az 1. pontban meghatározott vételi ajánlatot a 2. pontban meghatározott ajánlati kötöttség tartamán belül elfogadja, a Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az adás-vételi szerződés megkötésére. 4. A Képviselő-testület az ingatlant – tulajdonjogának megszerzése esetén – a forgalomképes vagyontárgyak közé sorolja be. 5. A Képviselő-testület az ingatlant – tulajdonjogának megszerzése esetén önkormányzati bérlakásként, vagy gazdasági célra kívánja hasznosítani. Felelős: Kovács Tamás polgármester Határidő: határozat kézbesítésétől számított 60. nap (szerződés aláírására)
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
18
10. Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása. Előadó: Fuszkó Attila mb. igazgató
Napirendi pont tárgyalása a 100-168/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Fuszkó Attila képviselő: Elmondja, hogy törvényi változás miatt szükséges módosítani az intézmény SZMSZ-ét. A szakfeladat számokat felváltotta a kormányzati funkció szerinti megjelölés, melynek átvezetése az Alapító Okiratban megtörtént, az SZMSZ-ben azonban nem. Ezt a hiányosságot pótolják most. A 18. oldalon az SZMSZ melléklete a szervezeti ábra, mely akkor kerül helyre, ha lesz vezetője az intézménynek. A belső ellenőr így elfogadta. Ismerteti az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság munkáját, mely szerint a bizottság javasolja a képviselő-testületnek a Szervezeti és Működési Szabályzat előterjesztés szerinti módosításának elfogadását.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár SZMSZ módosításának elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
149/2014. (IX.9.) Kt. számú A Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.
HATÁROZAT
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
19
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatába az intézmény elfogadott Alapító Okiratát 1. mellékletként az elfogadotthoz képest változatlan tartalommal 2014. szeptember 10ei hatállyal beépíti. Felkéri az intézmény vezetőjét az egységes szerkezet elkészítésére. Felelős: Fuszkó Attila vezetői jogkörrel ellátott igh. Határidő: 2014. október 15.
11.Megállapodás kötése a II. számú háziorvosi körzet helyettesítésére. Előadó: Kovács Tamás polgármester
Napirendi pont tárgyalása a 100-177/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Kovács Tamás polgármester: Dr. Rauzs József a praxisát egyenlőre nem tudta értékesíteni. Erre az időszakra helyettesítő orvos kell biztosítani az önkormányzatnak. Dr. Murcsek Edit 2014.december 31.napjáig vállalná a helyettesítést. Ez azt jelenti, hogy nem lesz körzeti orvos, de 2014.december 31-ig az ellátás megoldott.
Fuszkó Attila képviselő: Ismerteti az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság határozatát, mely szerint a bizottság javasolja a képviselő-testületnek a megállapodás elfogadását.
Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző: A doktornő foglalkoztatja az asszisztenst, ez nem lesz költsége az önkormányzatnak. Hosszú távú cél, hogy orvost találjon a képviselőtestület.
Kopcsek Tamás képviselő: Kérdezi, hogy helyi fiatalok között nem található olyan orvos végzettségű, aki elvállalná a feladatot? Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
20
Kovács Tamás polgármester: Olyan, aki végzett az iskoláival még nincs. Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a megállapodás megkötésének elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
HATÁROZAT
150/2014. (IX.9.) Kt. számú Megállapodás kötése a II. számú háziorvosi körzet helyettesítésére.
1. Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 2. számú háziorvosi körzet helyettesítésére a K+M-MED Eü. Bt.-vel (6455 Katymár, Szabadság tér 4. képviseli: Dr. Murcsek Edit) kötendő megállapodást az előterjesztéshez képest változatlan tartalommal elfogadja. 2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Kovács Tamás polgármester Határidő. azonnal
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
21
12. A szociális ellátások helyi önkormányzati rendelet módosítása.
szabályairól
szóló
20/2013.
(XII.18.)
Előadó: Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző
Napirendi pont tárgyalása a 100-174/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző: A képviselő-testület tavaly év végén fogadta el szociális rendeletét. A kormányhivatal törvényességi felhívással élt a képviselőtestület felé. A felhívásban foglaltakat figyelembe véve készült el a rendelet-tervezet. Továbbiakban ismerteti a módosításokat.
Mikó Lászlóné alpolgármester: Kérdezi a jegyzőtől, hogy a törvényességi felhívás 2.pontja mire vonatkozik?
Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző: A családtámogatási ellátásra vagy a fogyatékossági támogatásokra vonatkozó adat nem kérhető az ügyféltől, a nyilvántartásból közvetlen lekérdezéssel kell átvenni.
Fuszkó Attila képviselő: Ismerteti az Egészségügyi, Szociális és Ügyrendi Bizottság javaslatát, mely szerint a bizottság javasolja a képviselő-testületnek a rendelettervezet elfogadását.
Novák László képviselő: Kérdezi, hogy a ledolgozandó 30 nap hogyan teljesíthető? Napi 8 órát kell dolgozni, vagy kevesebbet is lehet, teljesíthető akár napi 2 óra munkával is?
Dr.Börcsök Tímea aljegyző: A felülvizsgálat időpontját megelőző egy évben legalább 30 nap időtartamban kereső tevékenységet – ideértve az egyszerűsített foglalkoztatást, valamint a háztartási munkát is – kell folytatni, vagy közfoglalkoztatásban illetve munkaerő piaci programban vagy az Flt. szerinti és legalább hat hónap időtartamra meghirdetett képzésben kell részt venni. Ezen tevékenységek időtartamát össze kell számítani. Amennyiben a jogosult a 30 napos feltételt így sem tudja teljesíteni, a 30 nap számításánál az általa – a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló jogszabály szerinti nyilvántartásban szereplő fogadó szervezetnél – végzett közérdekű önkéntes tevékenységének időtartamát is Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
22
figyelembe kell venni. A keresőtevékenység illetve a közfoglalkoztatásban való részvétel részmunkaidőben és teljes munkaidőben egyaránt teljesíthető. A közérdekű önkéntes tevékenység pedig akár napi 1 órával is teljesíthető, a lényeg, hogy azt 30 napon át végezze.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a rendelettervezet elfogadásával?
Kovács Tamás polgármester a szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 20/2013.(XII.18.)rendelet módosításáról szóló 13/2014.(IX.24.) önkormányzati rendeletét, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
13.Gondozási Központ kérelme. Előadó: Deákné Traski Katalin igazgató
Napirendi pont tárgyalása a 100-175/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Deákné Traski Katalin igazgató: Elmondja, hogy intézményükben 1 fő munkaviszonya betegség miatt 2014.augusztus 31. napjával megszűnt. Az álláshelyet eddig helyettesítéssel töltötték be. A zavartalan működéshez szükséges az álláshely betöltése, ezért kéri a képviselő-testület hozzájárulását a 2014.október 1.napjával való betöltéshez. Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
23
Dr.Sztantics Péter képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes a bizottság 2 megjelent tagja javasolja a képviselő-testületnek a kérelem teljesítését.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a kérelem teljesítésével?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
151/2014. (IX.9.) Kt. számú Gondozási Központ kérelme.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Gondozási Központ kérelmét megvizsgálta és úgy döntött, hogy a betegség miatt megüresedett álláshely határozatlan idejű betöltéséhez 2014.október 1. napjával hozzájárul.
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
24
14. Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme.
Előadó: Dzsudzsák Mihály ügyvezető Napirendi pont tárgyalása a 100-176/2014. számú írásbeli előterjesztés alapján történt, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, melynek jegyzőkönyve külön csatolva.
Dzsudzsák Mihály ügyvezető: Elmondja, hogy szeptember közepén alvállalkozóként 7 fős brigáddal szeretnének bekapcsolódni a szennyvízépítési munkálatokba. Ehhez kér 5 millió Ft kölcsönt. A munkálatokhoz szükséges gépek, mérőeszközök megvásárlására vagy bérlésére, illetve 7 fő részére munkaruha-védőruha vásárlására, illetve szeptember havi bér és járulékai kifizetésére fordítanák az összeget. Ezen felül esedékes a markológép törlesztése is, mely szintén ebből történne. Kéri a képviselő-testület támogatását.
Dr.Sztantics Péter képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes a bizottság 2 megjelent tagja javasolja a képviselő-testületnek a kérelem teljesítését.
Kovács Tamás polgármester: Kérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, észrevétele, indítványa az előterjesztéssel kapcsolatban?
Jelenlévők részéről kérdés, észrevétel, indítvány nem hangzott el.
Kovács Tamás polgármester: Megállapítja, hogy az előterjesztéshez hozzászólás, kérdés nincs, módosító javaslat nem hangzott el. Megkérdezi ki ért egyet a kérelem teljesítésével?
Kovács Tamás polgármester szavazás után megállapítja, hogy Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
25
152/2014. (IX.9.) Kt. számú Az ÉPTESZ Kft pénzügyi tárgyú kérelme.
HATÁROZAT
Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy 5 millió Ft kamatmentes, visszatérítendő kölcsönt biztosít az ÉPTESZ Kft részére a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó alvállalkozói munkák megkezdéséhez, és a JCB 4CX kotró-rakodógép törlesztő részletének fizetéséhez. A kölcsön visszafizetésének határideje: 2014.december 31. Felelős: Kovács Tamás polgármester Határidő: azonnal
Több napirend, bejelentés nem volt. Kovács Tamás polgármester megköszöni a képviselő-testület, a bizottságok, az intézményvezetők, és a hivatal dolgozóinak munkáját. A képviselőknek Mélykút város címerével dombornyomott emlékplakettet, míg a képviselő-testület külsős bizottsági megjelent tagjának emléklapot nyújt át. Megköszöni a megjelenést és az ülést berekeszti.
K.m.f.
Kovács Tamás polgármester
Vargáné dr.Egyed Ilona jegyző
Racsmán Richárd jegyzőkönyv-hitelesítő
Novák László jegyzőkönyv-hitelesítő
Jegyzőkönyv Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 9-én tartott üléséről.
26