19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye:
Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31.
Jelen vannak: Oláh Kálmán Szikora Pál Ferenc Csikós Gábor Kesjár Jánosné Mórocz Ildikó Oláh Lajos Sándorné Véróné Erzsiák Beáta
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Tanácskozási joggal meghívottként van jelen: dr. Lipták Péter Megyeriné Lepsényi Alíz
jegyző aljegyző
Tervezett napirend: 1. A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulással kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 2. A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló módosítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző
évi
3. A Csanádapáca Község Önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló módosítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző 4. Hulladékgazdálkodással kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 5. Pályázati kiírás a „Csanádapácáért kitüntető cím” és az „Az év embere” kitüntető cím odaítélése érdekében Előadó: Oláh Kálmán polgármester
6. A köztisztviselőkkel szembeni hivatásetikai alapelvek részletes tartalmának, valamint az etikai eljárás szabályainak megállapítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester 7. Egyebek (bejelentések) - Szociális szövetkezet létrehozására irányuló határozat visszavonása - Döntés pályázatok beadásáról Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Köszöntöm a Képviselő-testület tagjait, a meghívottakat dr. Lipták Péter jegyző urat és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt. A meghívót és az előterjesztéseket mindenki megkapta. A Képviselő-testület teljes létszámban jelen van. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Ismertetném a tervezett napirendet, aki azzal egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a 2016. június 23-i soron kívüli nyílt ülés napirendjét. Oláh Kálmán polgármester: Rátérnék az első napirendi pontra. 1. Napirendi pont: A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulással kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Nem kívánom felolvasni. Javaslom, hogy ebben a kérdésben most ne hozzunk döntést. Aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 107/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. megtárgyalta az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátása tárgyában a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszert Létrehozó Önkormányzati Társulás (5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6.) által előterjesztett feladat-ellátási szerződést, 2. úgy dönt, hogy elnapolja a döntést 2016.10.01. nap utánra, tekintettel arra, hogy 2016.12.31. napig érvényes közszolgáltatási szerződéssel rendelkezik a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft-vel (6728 Szeged, Városgazda sor 1., képviseli: Dr. Koltainé Farkas Gabriella ügyvezető
igazgató, KÜJ: 100172177 KTJ: 102102654 KSH azonosító: 1109000743811-113), 3. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert, hogy amennyiben a közszolgáltató 2016.10.01-én nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel és megfelelőségi véleményekkel, úgy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 81. §-a szerinti nyílt eljárás kiírásáról intézkedjen. Felelős: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Határidő: 2016.09.30 2. Napirendi pont: A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal 2015, költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló módosítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző
évi
Oláh Kálmán polgármester: Az írásos anyagot mindenki megkapta. Megkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, hogy ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: A Magyar Államkincstár tájékoztatása értelmében a 2015. évi béreket el kellett határolni. A korábban elfogadott költségvetési főösszeg nem változott, de mivel a Képviselő-testület korábban elfogadta a zárszámadást, ezért vált most szükségessé a módosítás. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a fentiekkel, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 108/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) megtárgyalta a „A Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló módosítása” tárgyú előterjesztést és az alábbi határozatot hozza: A Képviselő-testület: 1. a 78/2016.(IV.27.) sz. kt. határozat 3. mellékletét e határozat 1. melléklete szerint módosítja. A határozat egyebekben változatlan marad. 2. Felkéri a jegyzőt a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal módosított zárszámadási adatainak Csanádapáca Község Önkormányzat 2015. évi módosított zárszámadási rendeletébe történő beépítésére. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: 2016.06.23.
3. Napirendi pont: A Csanádapáca Község Önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló módosítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző Oláh Kálmán polgármester: Itt is megkérném Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, hogy ismertesse az előterjesztés tárgyát. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Amit az előbb már elmondtam, itt szintén ugyanezen ok miatt szükséges a módosítás. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a fenti rendelettel, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2016. (VI.24.) sz. önkormányzati rendelete Csanádapáca község 2015. évi zárszámadásának módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete 4. Napirendi pont: Hulladékgazdálkodással kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Az anyagot erről is mindenki megkapta. Megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: Törvényi változás miatt vált szükségessé a rendeletet 2016. június 30-ig szabályozni, ennek eleget tettünk. Ha kérdés van ezzel kapcsolatban, készséggel állok rendelkezésre. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért, a szerződésmódosítással, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
109/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 92/B. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének eleget téve, a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft-val (6728 Szeged, Városgazda sor 1.) – mint Közszolgáltatóval 2015.12.01. napján, a 117/2015. (X.26.) Kt. határozata alapján megkötött Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésének módosítását a határozat 1. melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 2. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert, hogy a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés módosítását, valamint a módosítással egységes szerkezetbe foglalt közszolgáltatási szerződést a jelen határozat mellékletei szerinti tartalomnak megfelelően aláírja. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: 2016.06.30. Oláh Kálmán polgármester: kézfeltartással jelezze.
Aki
egyetért
a
rendeletmódosítással,
A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 13/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete 5. Napirendi pont: Pályázati kiírás a „Csanádapácáért kitüntető cím” és az „Az év embere” kitüntető cím odaítélése érdekében Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta. Nem kívánom felolvasni. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e?
Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Véleményem szerint ez teljesen rendben van. Oláh Lajos Sándorné képviselő: A „Díszpolgár„ cím, megmaradt-e még? Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Igen, van ilyen még. A Képviselő-testület jogosult eldönteni, hogy kinek adományoz ilyen címet. Csikós Gábor képviselő: Én csoportot szeretnék javasolni. dr. Lipták Péter jegyző: Írásban kell javaslatot tenni, és a Képviselő-testület a következő ülésen eldönti. Csikós Gábor képviselő: Szeretném az ifi csapatot javasolni, hiszen szép eredményt ért el. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 110/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat által alapított kitüntetésekről szóló 17/2015. (VIII.27.) sz. önkormányzati rendelet értelmében úgy dönt, hogy 1. „Csanádapácáért kitüntető Cím” kitüntetés adományozása céljából a határozat 1. sz. mellékletét képező javaslattételi felhívást teszi közzé a helyben szokásos módon, 2. „Az Év Embere” kitüntetés adományozása céljából a határozat 2. sz. mellékletét képező javaslattételi felhívást teszi közzé a helyben szokásos módon. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: értelem szerint 6. Napirendi pont: A köztisztviselőkkel szembeni hivatásetikai alapelvek részletes tartalmának, valamint az etikai eljárás szabályainak megállapítása Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse.
megkapta,
dr. Lipták Péter jegyző: A Közös Hivatal dolgozói felelősséggel tartoznak, emiatt volt szükség a szabályzat elkészítésére. A szabályzat mindenki előtt
ott van, a Képviselő-testületnek kell jóváhagynia. Természetesen, ha kérdés van ezzel kapcsolatban, arra készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 111/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1. a határozat mellékletét képező „Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal Etikai Kódexe” című szabályzatban foglaltak szerinti tartalommal elfogadja az önkormányzati hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott hivatásetikai alapelveket és etikai eljárás szabályait. 2. utasítja a jegyzőt, hogy a Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott hivatásetikai alapelveket és etikai eljárás szabályait, valamint a Köztisztviselői Etikai Kódex tartalmát az önkormányzati hivatal köztisztviselőivel megismertesse. Határidő: 2016. június 30. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző 7. Napirendi pont: Egyebek (bejelentések) - Szociális szövetkezet létrehozására irányuló határozat visszavonása - Döntés pályázatok beadásáról Előadó: Oláh Kálmán polgármester 1. pont: Szociális szövetkezet létrehozására irányuló határozat visszavonása Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A szociális szövetkezetek alakítása miatti törvényváltozás kapcsán nem látom szükségesnek, hogy az önkormányzat alakítson szociális szövetkezetet. Javaslom a döntésünket visszavonni. A hírek szerint sorra dőlnek be a szociális szövetkezetek. Ezzel kapcsolatban kérdés, hozzászólás van-e? Amennyiben nincs, aki egyetért a visszavonással, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással, az alábbi határozatot hozta:
112/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy visszavonja a 18/2016. (I.27.) sz. kt. határozatát és nem alakítja meg a Csanádapácai Héthatár Szociális Szövetkezetet. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: azonnal 2. pont: Döntés pályázatok beadásáról Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ nappali ellátásának fejlesztése esetében önrészre lesz szükség, mivel a régi rendőrségi iskolai résznél falmegerősítésre is szükség lesz, amelyre a pályázat valószínűleg nem ad lehetőséget. Ennél a résznél az önerő összege maximum 10 millió forint, amennyiben ez elfogadható. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 113/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy jóváhagyja a pályázat benyújtását a TOP-3.2.1-15 kódszámú pályázati felhívásra az alábbiak szerint: 1. A pályázat megvalósítási helyszínének pontos címe: 5662 Csanádapáca, Horváth Lajos tér 5. (hrsz.: 582) 2. A projekt megnevezése: korszerűsítése”
„Bentlakásos
Idősek
Otthona
energetikai
3. A pályázati konstrukció száma: TOP-3.2.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése. 4. A tervezett beruházás teljes költsége: maximum bruttó 220.000.000,- Ft 5. A tervezett beruházásnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége (elszámolható költsége): maximum bruttó 220.000.000,Ft 6. Az önkormányzati saját erő számszerű összege és forrásai (saját forrás, hitel, egyéb) -
Saját forrás: maximum bruttó 10.000.000, Ft Hitel: 0.- Ft
-
Egyéb: 0.- Ft
7. A TOP forrásból származó támogatás igényelt összege: maximum bruttó 210.000.000,- Ft. 8. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására és minden további intézkedés, jognyilatkozat megtételére, a szükséges dokumentumok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A következő pályázat a TOP 3.2.1-15 kódszámú önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt pályázat, amely a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tornatermének felújítása. A tervezett beruházás teljes költsége maximum bruttó 100.000.000,- Ft. Itt nincs önerő, nem kell saját forrással rendelkezni. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Melyik pályázat ez? Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Az energetikai felújításos. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e még? Amennyiben nincs, aki egyetért a fentiekkel, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 114/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy jóváhagyja a pályázat benyújtását a TOP-3.2.1-15 kódszámú pályázati felhívásra az alábbiak szerint: 1. A pályázat megvalósítási helyszínének pontos címe: 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 30. (hrsz.: 279) 2. A projekt megnevezése: „Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tornatermének energetikai felújítása.” 3. A pályázati konstrukció száma: TOP-3.2.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése. 4. A tervezett beruházás teljes költsége: maximum bruttó 100.000.000,- Ft. 5. A tervezett beruházásnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége (elszámolható költsége): maximum bruttó 100.000.000,Ft.
6. Az önkormányzati saját erő számszerű összege és forrásai (saját forrás, hitel, egyéb) -
Saját forrás: 0.- Ft Hitel: 0.- Ft Egyéb: 0.- Ft
7. A TOP forrásból származó támogatás igényelt összege: maximum bruttó 100.000.000,- Ft 8. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására és minden további intézkedés, jognyilatkozat megtételére, a szükséges dokumentumok aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: A következő pályázat a nemzetgazdasági miniszter – a belügyminiszterrel és az emberi erőforrások miniszterével egyetértésben kihirdetett önkormányzati étkeztetések fejlesztési támogatására kiírt pályázat, amely a konyha bővítését és a hozzá kapcsolódó étterem energetikai felújítását támogatja. Itt a támogatás összege bruttó 43.242.105,- Ft összköltségű beruházáshoz a pályázat keretében bruttó 40 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatás igénylésére van lehetőség. Az önerő itt bruttó 3.242.105,- Ft. Továbbá feltétel az is, hogy a támogatásból megvalósított beruházást, az eredeti rendeltetésének megfelelően 10 évig saját fenntartásban kell működtetni. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 jelenlévő tagja, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 115/2016.(VI.23.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. pályázatot nyújt be a nemzetgazdasági miniszter által az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására kiírt, az önkormányzat által működtetett saját konyha infrastrukturális felújításával, fejlesztésével, akadálymentesítésével alpont alapján nyújtható támogatás elnyerésére az 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 46. (Hrsz: 590) konyha bővítésére és a hozzá kapcsolódó étterem energetikai felújítására, 2. a maximum bruttó 43.242.105,- Ft összköltségű beruházáshoz a pályázat keretében bruttó 40.000.000,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatást igényel és a pályázathoz kapcsolódó bruttó 3.242.105,- Ft önerőt az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének fejlesztési célú tartaléka terhére biztosítja,
3. vállalja, hogy a beruházás megvalósítását követően kizárólag saját konyhával biztosítja a feladat ellátását, mivel az önkormányzat az étkeztetésről jelenleg vásárolt szolgáltatással gondoskodik, 4. vállalja, hogy a közétkeztetési feladat-ellátás során a környezetvédelmi szempontokat érvényesíti, ennek keretében gondoskodik legalább a sütőzsiradék külön gyűjtéséről és elszállításáról, a veszélyes hulladék megfelelő kezeléséről, valamint a korszerű táplálkozást segítő technológia fejlesztéséről, illetve – amennyiben a hulladékkezelési közszolgáltatás ezt lehetővé teszi majd – a szelektív hulladékgyűjtésről, 5. vállalja, hogy a támogatásból megvalósuló beruházást a beruházás megvalósításától számított 10 évig az eredeti rendeltetésének megfelelően saját fenntartásban működteti, 6. felhatalmazza Oláh Kálmán polgármestert a pályázati adatlap aláírására, benyújtására, elektronikus rögzítésére, a pályázathoz szükséges dokumentumok beszerzésére. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: 2016. június 30. Oláh Kálmán polgármester: Nekem az egyebekben nincs más mondani valóm. Akinek kérdése, bejelenteni valója van, itt most megteheti. Kesjár Jánosné képviselő: Szeretném bejelenteni, hogy a tankonyha melegítő konyha ügyében elindultak a tervezések. Szeretném megkérdezni, hogy a költségekhez az önkormányzat hozzá tudna-e járulni? A püspökség a teljes költséget nem tudja vállalni. Az összköltség 5.000.000,- Ft, de pontosat még nem tudunk, mivel a jövő héten készül el a költségvetés. Szeptember 1től, azonban szeretnénk, ha beindulna a tankonyha. Oláh Kálmán polgármester: Ha van költségvetés, egy rendkívüli ülés keretében határozatot hozunk. dr. Lipták Péter jegyző: Szeretném megkérdezni, hogy mi az elképzelés, az önkormányzat hozzájárulását illetően? Kesjár Jánosné képviselő: A püspökség maximum 3.000.000,- Ft-ot tud biztosítani részünkre. De biztosat csak a költségvetés véglegesítése után tudok mondani. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Ha lesz költségvetés, akkor meglátjuk. Oláh Kálmán polgármester: Mi nem akadályozzuk a megvalósítást. Megkérdezem még egyszer, valakinek van-e még kérdése, bejelenteni valója? Amennyiben nincs, én még annyit szeretnék elmondani, hogy a hétvégén megrendezendő Guzsalyos Találkozónkra mindenkit szeretettel várok.
Köszönöm mindenkinek a megjelenést, a továbbiakban elfoglaltságot kívánok. Az ülést ezennel bezártnak tekintem.
hasznos
K.m.f.
Oláh Kálmán polgármester
dr. Lipták Péter jegyző
Jelen jegyzőkönyv 5 eredeti példányban készült.