J EG Y ZŐ K Ö N YV 10-12/2011. Készült: a Tiszalök Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. július 28-án tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester, Bede-Tóth Attila, Cserés Csaba, Erdélyi Béla, Gyúróné Cserés Ágnes, Dr. Krámor Katalin, Zrinszki István képviselők. Tanácskozási jogkörrel részt vett: M ező József jegyző, Csikósné Juhász Erika aljegyző, Intézményvezetők: Páger Jánosné, Kicsák Béla, Koszta M ihály Gömze Sándor: Köszöntöm a megjelenteket. M egállapítom, hogy a képviselő-testület határozatképes, 9 fő képviselőből 8 fő jelen van, Fercsákné Tomán Ildikó igazoltan van távol. Javaslatot teszek a meghívóban kiküldött napirend elfogadására. Aki egyetért a napirend megtárgyalásával, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal a meghívóban feltüntetett napirendet elfogadta. Tárgy: (1.tsp.) S zándéknyilatkozat adása egészségügyi központ megvalósításához. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: A napirendet tárgyalta a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. A bizottsági ülésen megtárgyaltuk, valamennyi képviselő-testületi tag hallotta, közreműködött a véleményformálásban. Javaslom, hogy ezt a szándéknyilatkozatot adjuk meg a befektetői csoportnak, mert szerencsés esetben, ha realizálódik, egy nagyszerű beruházás valósulhat meg Tiszalökön. Dr. Erdélyi Béla: Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy most nem tudott jelen lenni M ajoros Úr az ülésünkön, máskor el tud majd jönni és személyesen tájékoztatni az elképzelésekről. A szándéknyilatkozatunkhoz az információkat még később is megadhatja. Dr. Krámor Katalin: A szándéknyilatkozatunkat így is megadhatjuk. Zrinszki István: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangú szavazattal javasolja a szándéknyilatkozat megadását. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze S ándor: Aki a szándéknyilatkozat megadásával egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
1
TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 72/2011. (VII.28.) számú határozata Szándéknyilatkozat megadása A képviselő-testület Jelen határozatában a M ajoros János által képviselt befektetői csoport részére az alábbiakat nyilatkozza: 1. A Tiszalök településen tervezett egészségügyi komplexum megépítéséhez 2 szükséges területet a Tiszalök 166. hrsz. (17.401 m ) alap biztosítja, megvalósulás esetén tartós bérlet formájában. 2. A komplexum üzemeltetéséhez szükséges kút fúrásához hozzájárul. 3. Jelen szándéknyilatkozat az Önkormányzat részére semmiféle anyagi jellegű kötelezettségvállalást nem eredményezhet. Tárgy: (2.tsp.) A működési kiadások csökkentésével kapcsolatos intézkedési terv megtárgyalása. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: A Pénzügyi Bizottság és az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság tárgyalta a napirendet. Az intézményvezetők a bizottsági ülésen tettek szóbeli kiegészítést. M egállapították a bizottságok, hogy sok intézkedést még azért nem tudunk meghozni, mert a következő évek strukturális változásai csak részben ismertek, ezért vannak olyan kérdések, amelyek szükségszerűek. Az volt a vélemény, hogy várjuk meg a jövőbeni finanszírozás milyenségét és mértékét, és majd ha kell, újra felvesszük napirendre az intézmények esetleges összevonását. A Polgármesteri Hivatal részéről Jegyző Úr ígérte, hogy a szeptemberi ülésünkre – ismerve az első félév teljesülését – behozza majd azt a javaslatát, ami a Polgármesteri Hivatalra vonatkozó további megtakarításokat fogja tartalmazni. Bede-Tóth Attila: A bizottsági ülésen elhangzottakhoz képest nem kívánok további kiegészítést tenni, a véleményem nem változott, elfogadásra javasolta a Pénzügyi Bizottság. Cserés Csaba: Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság is elfogadásra javasolta. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki a működési kiadások csökkentésével kapcsolatban végrehajtandó intézkedéseket az elhangzott kiegészítéssel együtt elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK
2
73/2011. (VII.28.) számú határozata A működési kiadások csökkentésével kapcsolatban végrehajtandó intézkedésekről A képviselő-testület megtárgyalta az előterjesztést és a hozzá kapcsolódó számításokat, és azok ismeretében az alábbiakról dönt: I.
A Polgármesteri Hivatalban: 2 fő nyugdíjba vonuló álláshelyét zárolja (1 fő pénztáros, 1 fő takarító) a műszaki osztályon 1 fő álláshelyet megszüntet. (2011. 07. 01-től) Az Egészségügyi Központban: 1 fő nyugdíjba vonuló takarító álláshelyét zárolja (2011. 07.01-től) A városgazdálkodási szakfeladaton: 2011. szeptember 30-val 1 fő karbantartó álláshelyet megszüntet. Összesen:
II.
5 fő
A Kossuth Lajos Általános és Alapfokú M űvészeti Iskolában: 2011. szeptember 1-től 40,23 óraszám csökkentése 1,8 fő álláshely 63,25 túlóra megtartása díjazás nélkül 40 óra művészeti oktatásban kötelező órában kerül megtartásra 1,8 fő álláshely 43,75 óra BV Intézetben oktatás kötelező órában kerül megtartásra 2 fő álláshely 2 fő technikai álláshely megszüntetése A munkába járás költségtérítésének megszüntetése Összesen: 7,5 fő
III.
IV.
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban: 2011. szeptember 1-től Heti 50 túlóra ellátása, díjazás nélkül 2,2 fő 1 fő nyugdíjba vonuló kiváltása alacsonyabb fizetési fokozatúval 1 fő nyugdíjas fogl. álláshely megszüntetése 1 fő (6 órás) gazdasági munkakör megszüntetése 0,5 fő álláshely megszüntetése 1 fő részére edzői díj megszüntetése Összesen: 4,5 fő 2011. szeptember 1-től Városi Könyvtár és M űvelődési Házban: 1 fő álláshely megszüntetése (M űvelődési Házban) 2 fő takarító 8 óráról 6 órára való csökkentése 0,5 álláshely Összesen: 1,5 fő
3
V.
Napköziotthonos Óvoda, Napos Bölcsőde: 2011-ben 612.000 Ft bér + járulék csökkentése: összesen: 2012-ben 300.000 Ft bér + járulék + egyéb kiadások összesen:
777.000 Ft 718.000 Ft
A határozatban elfogadott létszámváltozásokat, valamint az ehhez kapcsolódó személyi juttatások és járulékaik előirányzatait a 2011. évi költségvetési rendeletben módosítani kell 2011. szeptember 30-ig. A rendelet módosításáért felelős:
M ező József jegyző Hagymási József pénzügyi irodavezető Intézményvezetők
Határidő: 2011. szeptember 30. Tárgy: (3.a.tsp.) Előterjesztés a közrend és ifjúságvédelem egyes szabályairól szóló 11/2010.(VI.21.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: M ező József jegyző Gömze S ándor: A napirend előadója M ező József jegyző, véleményezte a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, elfogadásra javasolta. Mező József: Az előterjesztéshez nincs szóbeli kiegészítésem. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze S ándor: Aki a közrend és ifjúságvédelem egyes szabályairól szóló rendelettervezetet elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 11/2011. (VIII.02.) önkormányzati rendelete A közrendvédelem és az ifjúságvédelem egyes szabályairól szóló 11/2010.(VI.21) önkormányzati rendelet módosításáról 1. § (1) A közrendvédelem és az ifjúságvédelem egyes szabályairól szóló 11/2010.(VI.21) önkormányzati rendelet az alábbi 5. §-a helyébe az alábbi lép: „5. § (1) Aki a 4. § (1) bekezdésében foglaltakat nem tartja be, szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.” 2. § (1) Az eredeti rendelet 5. §-a 6. §-ra változik.
4
3. § (1) Ez a rendelet 2011. augusztus 1-én lép hatályba. (2) Ez a rendelet 2011. augusztus 4-ével hatályát veszti. Tárgy: (3.b.ts p.) Előterjesztés a város környezetvédelméről szóló 8/2003.(IV.01.) rendelet módosítására. Előadó: M ező József jegyző Gömze Sándor: Erről a napirendről sincs különösebben tárgyalni való, a bizottság elfogadásra javasolta. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Aki a város környezetvédelméről szóló rendelet-tervezetet elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 12/2011. (VIII.02.) önkormányzati rendelete A város környezetvédelméről szóló 8/2003.(IV.01) önkormányzati rendelet módosításáról 1. § Az R. 50. §-a hatályát veszti és helyette az alábbi szövegrészt tartalmazó újraszabályozó módosító rendelkezés lép hatályba: „50. § (1) Aki az e rendeletben foglalt kötelezettségeket elmulasztja, illetve tilalmakat megszegi, szabálysértést követ el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértések miatt a közterületfelügyelő helyszíni bírságot szabhat ki.” 2. § (1) Ez a rendelet 2011. augusztus 1-én lép hatályba. (2) Ez a rendelet 2011. augusztus 4-ével hatályát veszti. Tárgy: (3.c.tsp.) Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól szóló 16/2006.(VIII.24.) számú rendelet módosítására. Előadó: M ező József jegyző Gömze S ándor: Ez a rendeletmódosítás szükségszerű, a Pénzügyi Bizottság véleményezte és elfogadásra javasolta.
5
Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Aki a vagyonrendelet módosítását elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 13/2011. (VIII.02.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat vagyonáról és vagyonnal való gazdálkodás szabályairól rendelkező 16/2006. (VIII. 24.) sz. rendelet (továbbiakban: „R”) módosításáról 1. § A „R” 3. számú mellékletének forgalomképes ingatlanok, egyéb kategóriája az alábbi sorral egészül ki: ssz. 22.
Megnevezés Körbuszmegálló
Terület (m2) 24
Hrsz. 1090/6/A 2. §
Ezen rendelet 2011. augusztus 1-jén lép hatályba. A rendelet 2011. augusztus 4-én hatályát veszti. Tárgy: (4.a.tsp.) Előterjesztés önkormányzati tulajdonú buszmegállóra” beadott vételi ajánlat megtárgyalására. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze S ándor: A napirendet a Pénzügyi Bizottság és Környezetvédelmi Bizottság véleményezte.
ingatlanra,
a
a
„kör
Városfejlesztési és
Bede-Tóth Attila: A Pénzügyi Bizottság az értékbecslő által meghatározott összeg mértékében javasolja értékesíteni, és a tartós bérlet 30 évre köttessen, bruttó 12.000 Ft/év díjjal. Zrinszki István: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján elfogadásra javasolta. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze S ándor: A Szervezeti és M űködési Szabályzat szerint névszerinti szavazást kell tartanunk. Aki az ingatlan értékesítésével a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján egyetért, kérem, jelezze. A névszerinti szavazást a jegyző bonyolította, a névszerinti szavazás íve a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
6
M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 74/2011. (VII.28.) számú határozata A „kör buszmegálló” értékesítéséről A képviselő-testület hozzájárulását adja a Tiszalök Város Önkormányzatának tulajdonát képező, 1090/6/A 2 hrsz-ú, „kivett üzlet” művelési ágú, 24 m alapterületű felépítmény eladásához a mellékelt változási vázrajz alapján bruttó 964.000 Ft vételárért Nagy Tamás Tiszalök, Vörösmarty u. 7. szám alatti lakos részére. A felépítmény alatti földterületet 30 évre, tartós bérletbe adja bruttó 12.000 Ft/év bérleti díj ellenében. 2 Tárgy: (4.b.tsp.) Előterjesztés a Tiszalök, Kossuth u. 15. szám alatti 15 m -es önkormányzati ingatlan értékesítésére. Előadó: Gömze Sándor polgármester 2 Gömze Sándor: M egkeresés érkezett, hogy ezt az önkormányzati tulajdonban lévő 15 m -es lakást Vargáné Jáger Tünde és Jáger Ilona megvásárolná. Tárgyalta a Pénzügyi Bizottság és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. 2 Bede-Tóth Attila: A Pénzügyi Bizottság támogatja az értékesítést, és bruttó 2000 Ft/m árat javaslunk.
Gömze Sándor: Kiegészítésként csak annyit, hogy ennek a lakrésznek az állapota életveszélyes, semmilyen módon nem tudja az önkormányzat hasznosítani, csak kiadást jelent az önkormányzatnak. Zrinszki István: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság is elfogadásra javasolja az ingatlan értékesítését. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze S ándor: Szintén névszerinti szavazást kell tartanunk. Aki a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján egyetért az ingatlan értékesítésével, kérem, jelezze. A névszerinti szavazást a jegyző bonyolította, a névszerinti szavazás íve a jegyzőkönyv mellékletét képezi. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
7
KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 75/2011. (VII.28.) számú határozata Önkormányzati tulajdon értékesítéséről A képviselő-testület hozzájárulását adja a Tiszalök Város Önkormányzatának tulajdonát képező, 1962/A/4. 2 2 hrsz-ú, 15 m alapterületű önkormányzati lakás eladásához bruttó 2000 Ft/m vételárért Vargáné Jáger Tünde és Jáger Ilona részére. Tárgy: (5.tsp.) Pályázat benyújtása Szociális földprogramhoz. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze Sándor: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezte ennek a pályázatnak a benyújtását. Arról van szó, hogy a települési önkormányzat és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat együtt nyújtson be pályázatot, illetve a Cigány Kisebbségi Önkormányzat írja meg a pályázatot, de együtt nyújtjuk be. 1,5 – 2 hektár területű földet biztosítunk egy évig használatra. M ár korábban adtunk egy igazolást ehhez a pályázathoz, miszerint be fogunk pályázni, testületi döntés függvényében, de legalább a szándékot jelezni kellett. A pályázat feltételei között szerepel, hogy növénytermesztés, állattenyésztés támogatás igényléséhez szakképzett agrármérnök vagy mezőgazdasági szakember bevonása szükséges. Lehet közfoglalkoztatásban, vagy a pályázó maga gondoskodik szakemberről, illetve 6-8 fő a közcélú foglalkoztatott a pályázat keretében, melynek a mértéke 2 millió Ft. Elméletileg előfinanszírozott pályázatról van szó, de javaslom, hogy kössük ki, hogy partnerek vagyunk, de ha mégis utófinanszírozott lesz a pályázat, akkor az önkormányzat nem tudja teljesíteni. Tehát csak akkor tudjuk támogatni, ha valóban előfinanszírozott, mert nem engedhetjük meg magunknak az utófinanszírozást. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze S ándor: Aki a javaslatommal együtt egyetért a pályázat benyújtásával, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 76/2011. (VII.28.) számú határozata Szociális földprogram támogatásáról A képviselő-testület A Cigány Kisebbségi Önkormányzattal közösen benyújtandó SZOC-FP-11. jelű pályázathoz az önkormányzati tulajdonú 0428/31; 0428/33; 0428/34; 0428/28 hrsz-ú szántó területekből 1,8 hektár területet biztosít 1 éves (2011.08.06-tól 2012.06.30-ig) térítésnélküli használatra a pályázatban megjelölt 8 fő részére. A Szabolcs-Szatmár-Bereg
8
M egyei Kormányhivatal M unkaügyi Központ Tiszavasvári Kirendeltségéhez a kérelmet a 8 fő közhasznú foglalkoztatásához Tiszalök Város Önkormányzata nyújtja be. Az önkormányzat a pályázathoz saját erőt nem tud biztosítani, ezért utófinanszírozás esetén eláll a pályázattól. Határidő: 2011. augusztus 1. Felelős: M ező József jegyző Tárgy: (6.tsp.) S zóbeli tájékoztató az Orfeusz Kft-vel folytatott egyeztetésről. Előadó: Gömze Sándor polgármester Gömze S ándor: A történet ott kezdődött, hogy már több alkalommal engem személyesen is és telefonon is megkeresett Lippai Lajos temetkezési vállalkozó, és elmondta sérelmeit. Egyrészt, hogy sok konfliktus helyzetbe került már és sok esetben a gyászoló családokat is ő mentette ki, hogy nem kelljen nekik végigjárni azt a tortúrát, ami akkor várható, ha nem az Orfeusz Kft-vel akarnak temettetni. Sok esetben ő rendezte az ügyeket és konfrontálódott az Orfeusz Kft-vel. Elmondtuk, hogy van egy magasabb rendű törvénykezés, ami alapján – a már bizottsági ülésen is említett – négy szolgáltatást kötelezően az Orfeusz Kft-nek kell végezni, ami elméletileg megegyezés alapján átadható másik vállalkozónak. Ez egyrészt anyagi kérdés, másrészt pedig presztizs kérdés és ez már a két vállalkozó közötti megállapodás, hogy megtudnak-e egyezni, vagy sem. kértük, hogy történjen meg a megegyezés, azon kívül pedig úgyis módosítani kell a helyi rendeletünket. M ég azt felejtettem elmondani, hogy partnereknek mutatkoznak abban, hogy ha lesz pályázati lehetőség a temető kerítésének a felújítására, akkor az önerőbe az Orfeusz Kft is beszállna. Felhívtuk a figyelmüket arra, hogy a Honvéd utca végén található volt szükséglakás, aminek már kegytárgy boltként kellene üzemelni, azzal nem túl sok minden történt, és jó lenne, ha minél hamarabb tennének valamit, mert esetleg úgy véljük, hogy megszegték a szerződést, és felül kell vizsgálnunk. Elmondták, hogy már a műszaki ellenőr is megnézte, és hamarosan elkezdődnek a munkálatok. A legvégén úgy váltunk el egymástól, hogy Lippaival, vagy bármilyen szolgáltatóval megpróbálnak kompromisszumok mentén együtt munkálkodni. Azt is elmondták, hogy sokkal gálánsabbak és adakozóbbak lennének, ha mi nem volnánk szociálisan ennyire érzékenyek és nagyobb szabadságot biztosítanánk a térítési díjak tekintetében. Azt a példát hozták fel, hogy Tiszavasváriban sokkal magasabbak a költségek. Nekünk egy a lényeg, hogy képviselnünk kell a lakosság érdekeit, hogy az árak ne szabaduljanak el. Azon kívül a vállalkozók közötti korrekt együttmunkálkodás megállapodás kérdése, hogy a visszatérő problémák ne merüljenek fel. Én elmondtam, hogy nem szeretném, ha havonta, vagy félévente egymásra mutogató cikkek jelennének meg az újságban egy-egy probléma felmerülésekor. Egy haláleset ne kerüljön pletyka vagy ellenségeskedés középpontjába. Zrinszki István: A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslata az, hogy a szeptemberi rendes testületi ülésen a helyi temetkezési rendeletünk kerüljön módosításra, és az a javaslatom, hogy legyen meghívva mindkét vállalkozó - (Orfeusz Kft, Lippai és Lippai Kft), mert a dolog méregfogát így tudjuk majd kihúzni, illetve hosszútávon előreláthatólag ezzel a két céggel lesz majd dolgunk – és gyakorlati tanáccsal segítsék a munkánkat. Gömze S ándor: Ez a történet végtelennek tűnik.
9
Dr. Krámor Katalin: Nehogy az legyen belőle, hogy mi csak egymás között egyezkedtünk, és nehogy már a két vállalkozó diktáljon nekünk, hogy hogyan módosítsuk a rendeletünket! Mező József: Ez nem fordulhat elő, mert van egy érvényes jogszabály, ami alapján megalkotjuk a rendeletet. Gömze S ándor: A két temetkezési vállalkozó egyszerre egy időben még soha nem jelent meg, és most szembesíteni kell őket, és kikényszeríteni azt, hogy azok a működési, vagy koherencia zavarok, amelyek a szolgáltatásban felmerültek, azokat egymás között egyeztetve oldják meg. Tehát a szeptemberi ülésünkön megtárgyaljuk a rendelet módosítását a két vállalkozó jelenlétében. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gömze Sándor: Aki a tájékoztatót az elhangzott kiegészítésekkel együtt elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze. M egállapítom, hogy a képviselő-testület 8 egyhangú igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 77/2011. (VII.28.) számú határozata Orfeusz Kft-vel történt egyeztetésről A képviselő-testület az Orfeusz Kft-vel történt egyeztetésről tett szóbeli tájékoztatót elfogadta és tudomásul vette. M egegyezett abban, hogy a 2011. szeptember végére tervezett ülésén a 19/2008.(VIII.26.) számú a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló rendeletét hatályon kívül helyezi, és új rendeletet alkot. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el, a polgármester megköszönte a részvételt és az ülést 16.05-kor bezárta. K.m.f.
Gömze S ándor polgármester
Mező József jegyző
10