IZRAELI HÍRLEVÉL Israeli Newsletter • ֶרת ִמ ִי ְש ָֹר ֵאל ֶ ִאגּ Szerkeszti: Halmos László
[email protected] SKYPE: halmos.laszlo Mobil telefon: 052 – 3260834 2009. február 8, vasárnap
A friss információk az izraeli televízió- és rádióállomásoktól, valamint a héber nyelvű sajtóból, hírportálokból, blogokból származnak Kora reggel: újabb rakétatámadás a Gázai övezetből ¤ Holnap, hétfőn TU bi-Svát: faültetés országszerte ¤ Még kettőt alszunk, és Izrael választ ¤ Szoros küzdelem várható Híres papa büszke híres fiára ¤ Bencion Netánjáhu professzor munkássága —♦— Természetesen nem a fáknak fontos, hanem az embereknek.
Újabb tűzszünet-háborítás Gázából Ma, vasárnap reggel fél hétkor rakétatámadás ért egy kibucot Szdérot közelében. Sebesülés nem történt, egy gépkocsi kiégett.
A Tóra parancsa, hogy a gyümölcshozó fák termését az első három évben nem szabad fogyasztani. (Az ilyen gyümölcs neve: orlá.)
Közben két csatornán: egyiptomi és török közvetítéssel tovább folynak a tárgyalások a tűzszünetről, az Izraelből a Gázai övezetbe vezető átjárók megnyitásáról izraeli részről és a 2006. júniusában sebesülten elrabolt tizedes, Gilád Sálit szabadon bocsátásáról eddig bizonytalan számú, Izraelben terrorcselekményekért fogva tartott palesztin elengedése ellenében.
Az ókori zsidó bölcsek ezt egy további utasítással is megtoldották: a negyedik éves fák gyümölcseit fel kellett vinni Jeruzsálembe, hogy a már akkor is több százezer lakosú nagyváros piacait elárasszák friss gyümölccsel. No, de honnan tudhatjuk, hogy mennyi idős egy fa? Onnan, hogy az ókori Izraelben ősi hagyomány szerint ezen a napon, Svát hónap 15. napján ültették el a gyümölcsfákat (amennyiben az nem esett szombatra). A tél hidegebb részén ekkor már túl voltak és már nem fenyegette a növendék fácskákat a fagy.
Forró keleti szélben, 20 fok fölötti hőmérsékleten, fák ültetésével ünnepli holnap Izrael a Fák Újévét Holnapra, hétfőre esik a héber időszámítás szerinti Svát hó 15. napja, azaz TU biSvát. A TU a héber ábécé Tet (kilencedik) és a Váv (hatodik) betűjét jelzi: ezekből „rakjuk össze” a 15. számot.
—♦— HOH – Hitachdut Oléj Hungária A Magyarországról bevándoroltak képviselete Országos központ: Tel Aviv, Ibn Gvirol u. 76. I. emelet Telefon: 03-6916115, 03-6917121 FAX: 03-6967049
Ez a nap a Fák Újéve. Ezen a napon hagyományosan facsemetéket ültetnek a nép csemetéi, az iskolás ifjúság. Tu BiSvát, Svát hó 15-e, a fák újéve. De miért fontos, hogy a fáknak újéve legyen?
—♦— 1
változtatja a szimpátia-arányokat a jelöltek között.
Meglepetések és felmérések Ma Izraelben a vízcsapból is ez folyik: az újságokban és az internetes hírportálokon pártpropaganda, az országutakon, a városok terein óriásplakátok, a rádióállomásokon kortesbeszédek, a televízió képernyőjén jelöltek, akik váltig rémisztgetik reménybeli szavazóikat ellenfelük országvesztő politikájának a lehetséges következményeivel.
Dácháf a neve Izrael legismertebb, felmérésekkel foglalkozó intézetének, bár korántsem az egyetlen. Vezetője, dr. Mina Cémách asszony ilyenkor a nemzet orákuluma, jós-szaktekintélye. A Jediot Áchronot napilap hétvégi, pénteki számának a címlapján a következő előrejelzést adja:
A hirdetésekkel foglalkozó cégek most jól keresnek. Ám a választások előtt van még egy csoport, ahol most van a munka dandárja. Ezek a különböző felméréseket végző társaságok, korunk jósdái. Megbízóik a sajtóügynökségek, tévéállomások, de maguk a hatalomért versenyző politikai pártok is kíváncsiak az őket a hatalomba segítő szavazók hangulatára.
• Likud (Binjámin Netánjáhu) – 25 mandátum • Kádimá (Cipi Livni) – 23 mandátum • Izrael a hazánk (Liebermann) – 19 mandátum • Munkapárt (Ehud Bárák) – 16 mandátum • SASZ (Éli Jisáj) – 10 mandátum • Bizonytalan szavazók ereje – 10 mandátum (más felmérések szerint sokkal több) A felmérés legfrissebb eredményét közlő nagybetűs táblázat alatt, jóval kisebb betűkkel Szever Plotzker, a lap vezető munkatársa figyelmeztet: a bizonytalan szavazók a felmérők kérdéseire ide vagy oda sorolhatják magukat, ám mindig fennáll az eshetőség, hogy az urna előtt hirtelen meggondolják magukat és végül máshová adjék le voksukat, mint ahogy azt a felmérőnek bemondták.
A felmérést végző intézet irodájában telefonos kisasszonyok ülnek. Előttük munkaeszközük, a telefon-készülék, fejükben a kérdések. A felmérők mindig magánlakások számait hívják. Az irodák nem árulják el, hogy a megkérdezett polgárok hány százaléka hajlandó idejéből áldozni a kérdések megválaszolására, de a TV2 szombat esti híradójában néhány perces betekintést nyerhettünk az egyik ilyen intézmény munkanapjába. Sokan visszautasítják az udvariasan kérdező hölgyet, aki az esetleges durva vagy sértő választ követően is megőrzi hidegvérét és udvariasságát. Ilyen polgár azonban kevés akad.
Lieberman, a „nagy ismeretlen” például saját pártjának a hivatalos felmérőknél sokkal többet jósol: húsznál több széket a Kneszetben és kulcspozíciókat a kormányban. Az “Izrael a hazánk” egyik szlogenja: “állampolgárságot csak az állam iránti lojalitásért” – amellyel, naponta látva sok izraeli arab és egyes vezetőik mind merészebben kinyilvánított ellenségességét, igen sok zsidó polgár ért egyet.
A felmérést szervezők természetesen gondolnak az 1.2 millió arab-, és a milliós orosz anyanyelvű lakosságra is, ezért a kisasszonyok között ennek megfelelő számú arab és orosz anyanyelvű is van.
A zsidó baloldalt az „Új Merec Mozgalom” és két „zöld” párt képviseli; szavazóik a fiatal, jómódú askenázi (európai eredetű) zsidó intellektüelek közül kerülnek ki. A „Chádás” néven futó kommunisták főként az arab szektorban bízhatnak, bár az arab voksokért két, hangsúlyosan muzulmán ideológiájú arab lista is versenyez.
A válaszoló hányad reakcióiból kirajzolódik a nagyközönség pillanatnyi hangulata, amely a történések függvényében – izraeli vagy palesztin közéleti szereplő ilyen vagy olyan nyilatkozata, az események – például újabb rakétabecsapódás a Gázai övezetből – folytonosan 2
az entebbei repülőtéren terroristák által fogvatartott izraeli utasok kiszabadítására küldött kommandó-egység parancsnokaként esett el.
A vallásos pártok zászlóshajója a SÁSZ keleti (afroázsiai eredetű) ortodox zsidók pártja. Az askenázi ultraortodoxok pártja a Jáhádut háTorá (Tórahű Zsidóság).
Második fia, Binjámin „Bibi” Izrael volt miniszterelnöke és pénzügyminisztere, a Likud párt élén álló politikus, aki huszonéves korában a „szájeret mátkál” kommandóegységének volt a katonája. Binjáminnak öccse, a legfiatalabb Netánjáhu-fiú, Ido, orvos.
A világiasabb életvitelű, cionista-nemzeti szellemű vallásos közönség a „Nemzeti Egység” (Háichud háleumi) vagy a „Máfdál há-chádásá” (az egykori Nemzeti Vallásos Párt és egy kisebb „telepes” párt fúziója) listái egyikére adja szavazatát. Izrael szavazói két szavazócédulát dobhatnak az urnába: az egyikkel a 33 induló lista, a másikkal a három miniszterelnök-jelölt – Binjámin Netánjáhu, Cipi Livni és Ehud Bárák – közül lehet választani. A végeredményt csak szerdán fogjuk megtudni, de az úgynevezett „exit poll” felmérések már a keddről szerdára virradó éjszaka is jó közelítést adhatnak, miután ezeket a szavazófülkéből kilépő polgároktól gyűjtik. —♦— Büszke a fiára a 99 éves történész ¤ A spanyol-zsidó aranykor és az antiszemitizmus Bencion Netánjáhu történész professzor szakterülete
Ben-Cion Netánjáhu professzor jól ismert történész-körökben.
Ha megnyeri a keddi választásokat – amire jók az esélyei – második miniszterelnökeként kerül be Izrael újkori történelmébe Binjámin Netánjáhu.
A katedrán és könyvei minden sorában a zsidóság nemzeti feltámadási mozgalmának a kérlelhetetlen híve. Így érthető, hogy kérlelhetetlen ellenfelei, sőt, ellenségei is vannak. Nem csak az iszlám tudósok soraiban.
És a 60. éve felé közeledő politikus, egykori kommandóharcos édesapja, aki viszont már a 100. életéve felé közeledik — roppant büszke rá.
Bencion Netánjáhu 1910-ben született, Varsóban. „Litvák”, vagyis litvániai, a chászid mozgalommal szembenálló Tóra-tudós család sarja. Akkor, amikor a kelet-európai zsidó tömegek millióinak a jiddis, másoknak a német, az orosz vagy a lengyel volt az érintkezési nyelve, Bencion Milikovskynak – ez a család eredeti neve – a héber volt az anyanyelve.
A TV2 szombat esti adása megszólaltatta az idős professzort, aki amerikai egyetemeken tanított zsidó történelmet és oktatta megalkuvás nélküli cionista szellemben tanítványait. Az irodalmi héberrel beszélő, szellemes, egyedi szófordulatokat használó tanárember három fiút nevelt. Elsőszülött fia, Jonátán „Joni” 1976-ban 3
Mely ismérvek alapján választotta ki a jeles történész éppen ezt az ötöt?
Édesapja, Nátán felavatott rabbi volt, ám, miután Herzl híve lett, egész életét Izrael népe gyakorlati megváltásának szentelte. Cslenov, az orosz-zsidó cionista vezető küldetésében Nátán, Bencion édesapja, Binjámin nagyapja bejárta Szibéria zsidó közösségeit, az Urál hegységtől a kínai határon fekvő Chárbin városáig. Később ellátogatott Európa és Amerika nagy zsidó közösségeibe is, hogy Izrael szétszórt népét Cion zászlaja alá gyűjtse.
„Én azokat tartom a cionizmus alapító atyáinak, akik a zsidókérdésre a megoldást zsidó állam felállításában látták a zsidó nép hazájában és a megvalósításhoz vezető utat nemzetközi politikai cselekvésben találták meg” – írja bevezetőjében Netánjáhu professzor. Netánjáhu professzor néhány évvel ezelőtt – már jóval 90 fölött – írt könyvében csokorba szedi az öt alapítónak a tárgyra vonatkozó leglényegesebb tanulmányait.
Bencion a jeruzsálemi Héber Egyetemen történelmet tanult. Első figyelemre méltó tanulmányát Don Jicchák Ábárbánelről, a spanyolországi zsidóság kiűzetése előtti utolsó nagy alakjáról írta.
„A megjelentetés mellett főként annak tudatában döntöttem, hogy Izrael népe, de főleg ifjúsága alig ismeri a cionizmus – és így az újkori Izrael – alapítóinak az írásműveit, ennél fogva nem is alkothat igazán fogalmat a zsidó állam jövőjéért folytatott, mindmáig tartó élet-halál küzdelmének a valódi hátteréről” – vallja a professzor.
Később meghatározó részt vállalt a Héber Enciklopédia (Háenciklopédiá Háivrit) szerkesztésében. Az első tíz kötet az ő keze alól került ki. Idősebb korában különböző amerikai egyetemeken tanított, legutóbb a nagy tekintélyű Cornell Egyetemen. A spanyolországi kiűzetésről, a marannusokról (kényszerrel megkeresztelt zsidók) és az Inkvizícióról írt dolgozatát később angolról spanyolra fordították.
Zsidókérdés, zsidó válasz A cionizmus az úgynevezett „zsidókérdéssel”, magyarán a zsidó nép alapvető létkérdésével foglalkozik. Ahhoz pedig, hogy a problémát megoldhassuk, szükséges, hogy előbb megértsük magát a kérdést. Ez a kérdés pedig korántsem egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolják. A cionizmus doktrína, ha úgy tetszik, tantárgy, amelyet tanulni kell.
Netánjáhu professzornak a régi Spanyolországról, a korabeli Egyházról és intézményeiről hirdetett nézetei azóta is szenvedélyes szakmai vitákat váltanak ki a történész-társadalomban. —♦— Schwarcz Gábor Hitelszerződési és adósságbehajtás-ügyi gazdasági szakértő és tanácsadó e-mail:
[email protected]
Valaha Izraelben tanítottak egy cionizmus nevű tantárgyat. A kérdés persze az, hogy hány órát fordítanak erre és, hogy miként tanítják. „Az országban élő zsidó fiatalság zöme egyáltalán nem látja a kapcsolatot a cionista gondolat története: születése, fejlődése és az országban ma történtek között” – panaszolja a professzor.
—♦— Kik a cionizmus alapítói? A cionizmus öt alapító személyisége – Bencion Netánjáhu szerint: Herzl Tivadar (Izraelben inkább héber nevén Binjámin Zeév Herzl-ként említik), Max Nordau (Nordau Miksa, Herzlhez hasonlóan ő magyarországi születésű), Zeév (Vladimir) Jabotinsky, Jehuda-Léb Pinsker és Israel Zangwill.
Sokan úgy gondolják: a zsidó állam megszületésével a cionizmus elérte célját. Az ideológia megtette a magáét, ideje lejárt. A többi már a történészekre tartozik. 4
különleges történés volt, olyasmi, mint egy előre nem látható természeti katasztrófa.
Ez a felfogás a könyv szerzője szerint csak részben helytálló. A zsidókérdésként definiált probléma ma sincs megoldva a szétszóratásban (Izraelen kívül) élő zsidóságnál, sőt, bizonyos mértékben az itt, Izraelben élőknél sem. Felállítottunk egy zsidó államot, de ez nem ugyanaz, amire az állam megálmodói gondoltak. —♦—
Ez az asszimilánsok álláspontja. Az igazság az, hogy a Soá igenis várható volt. Herzl, Pinsker többé-kevésbé meg is jósolták, míg Jabotinsky, Izrael addigi történelmét a jövőre vetítve, pontosan előre látta. Nem is volt nehéz dolga: a legsúlyosabb zsidóellenes kilengések, pogromok mindig anarchiaközeli időkben történtek. A 13. és a 14. században, a feketehimlő-tizedelte, anarchia-sújtotta Európában zsidóüldözések sora söpört végig. A 17. században Chmelnyicki ukrán hetman garázdálkodott Ukrajnában és Galiciában: ezeket a tartományokat a gyenge lengyel uralkodók nem tudták irányítani.
Unti Ildikó רות אונטי
[email protected] D i p l . t r a i n e r f o r t h e t r a n s f o r ma t i o n of the body & the soul A test és a szellem diplomás gyógyítója
—♦— A cionista alapítók az államban „biztos menedéket” láttak. Márpedig a mai Izraelben egyre inkább elhatalmasodik az érzés, hogy ezt bizony nem lehet itt megtalálni. És ez nem csak a palesztin terror és a gyakori háborús helyzet miatt van így. Nincs olyan állam, amelyet időnként meg ne támadtak volna ellenségei és sokuknak hosszú és véres küzdelmet kellett folytatniuk fennmaradásukért.
Múlt és jövő Ahhoz, hogy megérthessük a cionizmus jelentőségét, meg kell érteni a zsidóellenesség történetét és céljait. Az antiszemitizmus régi korok szülötte, Izrael népének mégis tudatában kell lennie a veszélyeknek, amelyeket az jelent számára. Az antiszemitizmus hasonlít azokhoz az óceánparti területekhez, ahol időről időre mindent elsöprő viharok dúlnak. Ha Izrael nem ereszt erős gyökereket saját földjébe, újból átélheti a régi viharok kitöréseit.
Izraelben azonban terjednek a kétségek. Egyre több kérdőjel merül fel az állam jövőjével kapcsolatban. Ez pedig aggodalmakra ad okot.
Az Egyesült Államok még alakulófélben lévő nemzet. Amikor majd befejeződik e hatalmas nemzet végső kijegecedése, a ma még különálló csoportok végleg összeolvadnak. Ha ebből majd „kilóg” egy nagy zsidó kisebbség, ott is kialakulhat egy erőteljes antiszemita mozgalom. Ezen mit sem változtat, hogy a jövőben is megmarad egy másik, nagy létszámú, színesbőrű kisebbség is.
A vezetők hibája, az egyének hibája E kérdőjelek okait a professzor két dologban fedezi fel: az egyik a jisuv (a szentföldi zsidó közösség), illetve a független zsidó állam vezetőinek a politikája a brit mandátum óta a mai napig, a másik a zsidó nép időről időre megmutatkozó késztetése arra, hogy Izrael helyett más országokban telepedjen le. Ma komoly kivándorlás folyik Izraelből.
Amerika fokozatosan asszimilálja zsidó lakosságát. Két-három nemzedéken belül fel is számolja e zsidóság zömét, ha nem is fizikai értelemben, mindez még egy agresszív antiszemitizmus megjelenése előtt. Ez pedig Herzl
A gazdasági okok kézenfekvő magyarázattal szolgálhatnak. Mégis, egy ilyen döntést jobban meg kellene fontolni. Oda kell figyelni a zsidó nép különleges helyzetére. Egyesek például azt gondolták a Vészkorszak után, hogy az egyedi, 5
ségért hálás volt. A franciák 1917 áprilisában ajánlattal fordultak a britekhez: a zsidóság segítségéért adják meg a teljesen független zsidó államot Erec Jiszráélben. Nem mandátumot: Zsidó Államot!
és Pinsker téziseinek a bizonyítása – a fonákjáról. Herzl és Pinsker tanulmányaikban ugyanis azt hangsúlyozták, hogy mindazon országokban, ahol a zsidóság egy jellegzetes csoportban különül el, ott a befogadó nemzettel megkísérelt normális együttélés eleve kudarcra van ítélve.
Weizman, a lojális, elvetette még a gondolatát is, hogy ilyen követeléssel álljon elő Londonban.
Ben-Cion Netánjáhu professzor könyve minden lapján igyekszik bizonyítani: a népek és Izrael viszonyára felállított cionista elméletek ma, Izrael Állam több évtizedes fennállása után is változatlanul érvényesek.
Történészhez méltatlan a „mi lett volna, ha…” felvetés, mégis felvetették: ki tudja, talán másképp alakult volna a huszadik század negyvenes éveiben az európai zsidóság sorsa, ha Weizman ebben a páratlan történelmi időablaknyitáskor bátrabban viselkedik…
Itt találkozhat a szerző által említett két útvonal: a sok izraeli kivándorlása a jóléti országokba – főképpen az Egyesült Államokba – és a lehetőség, hogy ugyanitt, a zsidóság elkülönülésre való hajlama vagy determináltsága láttán felütheti a fejét egy általános, ellenséges érzület irántuk. —♦—
A „transzfer” első kiötlője Israel Zangwill (1864 – 1926), a maga korában ismert és tekintélyes angol-zsidó író volt az első cionista vezető, aki még az első világháború előtt felismerte, hogy „Palesztina” nem lakatlan ország. A benne megtelepedett arab lakosság áttelepítését („transzferálását”) javasolta bőséges kárpótlás mellett a környező arab országokba, ahonnan zömük amúgyis származott.
A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Tel Aviv, Pinkas utca 18 (A Kikár Hámediná közelében) e-mail:
[email protected] Internet-honlap: http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/IL/HU Titkárság: 03-545 6666
Zangwill a Brit Birodalomban született, de ősei a kelet-európai „stétl”-ekből, pogrom-verte zsidó kisvárosokból származtak. Ismerte az emberi természetet, a civilizációk kibékíthetetlen különbözőségét. Megjósolta: a középkorból itt maradt muzulmán és az Európából betelepülő zsidó közösség együttélése szüntelen konfliktusok, vérontások sorozata lesz. Ezt szerette volna megakadályozni még a cionista újratelepítés megkezdése előtt. Nézete szerint a hatalmas arab területek könnyen felszívhatták volna az ország arab népességét, amely megélhetési okokból önszántából is gyakran költözött egyik régióból a másikba. Zangwillnak köszönhető, hogy a cionizmus eszméje rokonszenvet talált a felső brit körökben – és nem csak a zsidók között. Netánjáhu professzor szerint szerepe döntő volt a Balfour deklaráció megszületésében.
—♦— Egy soha vissza nem térő alkalom A cionista vezetés már a brit mandátumi időkben (1920-tól 1948-ig) kétértelműen, tele megalkuvási hajlammal viszonyult a leendő zsidó állam megalapításához. A szerző szerint már az első, gyakorlati cionista vezető, Chájim Weizman, később Izrael Állam első elnökénél kezdődött a megalkuvó politika. Az első világháború végefelé a nyugati hatalmak, élükön a Brit Birodalom, nagy szorultságban voltak. Egy évvel a világháború befejezése előtt még korántsem dőlt el a nagy küzdelem kimenetele. A birodalom minden segít6
A közelmúltban „transzfer”-nek nevezett ötletet Nordau is, Jabotinsky is a leghatározottabban elvetette. „Csak magánvéleményemet fejeztem ki” – visszakozott később Zangwill.
Dalton egyébként Attlee miniszterelnök kiszemeltje volt a külügyminiszteri tisztre. Kinevezése VI. György király ellenkezésén bukott meg. —♦—
Netánjáhu professzor a palesztin arab lakosság tömeges áttelepítését napjainkban kivihetetlennek tartja, elsősorban e lakosság ellenállása miatt.
A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió magyar adása az interneten, Ádám Ráchel szerkesztésében: http://www.iba.org.il/reka/ → magyar feliratra —♦—
Lakosságcsere: egy régi gyógymód etnikaivallási háborúk megelőzésére
„Ha akarjátok, nem mese”
Ismeretes, hogy az első világháború végét követő években a Népszövetség égisze alatt a Török Birodalomról leváló, független Görögország területéről törökök millióit telepítették át a megmaradt török felségterületre, míg a Törökország területén maradt görögök tömegei Görögországba kerültek. A második világháború éveiben Herbert Hoover, az Egyesült Államok volt republikánus elnöke (1928 és 1932 között) zsidó-arab lakosságcserét javasolt Palesztinában, a felek kölcsönös megegyezésével.
Netánjáhu professzor könyvének egyik kulcsszereplője, Zangwill, az író mutatta be annak idején Herzlt a befolyásos brit köröknek. Az ő nimbusza volt a biztosíték a briteknek és a franciáknak, hogy Herzl, ez az osztrák-magyar újságíró és politikai fantaszta nem valamiféle német kém. Herzl az „Ősújországban” egyáltalán nem foglalkozott az arab népességgel, bár 1898-as erec-jiszráéli látogatása alkalmával láthatott arabokat. Ebben az 1903-ban megjelent fantasztikus regényben a Zsidó Állam húsz év alatt, 1923-ig felépül.
Figyelemre méltó, hogy 1944 decemberében Hugh Dalton munkáspárti politikus, a gazdasági hadviselés minisztere a palesztinai nyugalom megőrzése érdekében olyan javaslatot terjesztett elő, amely a helyi arabok kivándorlását szorgalmazza, megfelelő kárpótlás és újratelepítésük finanszírozása mellett.
Gúnyolódtak is ezen sokan. Például Áchád Háám, aki szerint egy állam felépítéséhez több nemzedékre van szükség.
A brit Munkáspárt szinte változatlanul vette át Zangwill évtizedekkel korábbi javaslatát.
A tények meghazudtolták Áchád Háámot. Az első világháború utáni évtől, 1919-től számított 20 év alatt, 1939-ig a brit mandátumi Palesztinában gyakorlatilag a semmiből fejlett mezőgazdaság, virágzó bankélet és kereskedelem, sokat ígérő ipari tevékenység kezdetei alakultak ki. Vasutak, kikötők épültek, falvak, városok tucatjai nőttek ki a Szentföldből, és a zsidó lakosság félmillió fölé emelkedett.
Hugh Dalton ehhez még hozzáteszi: „A zsidók településére engedélyezett palesztinai területek határait bővíteni kell. Ehhez meg kell nyerni az Egyesült Államok és a Szovjetúnió rokonszenvét.”
Ha a britek – arab nyomásra – nem zavarták, majd akadályozták volna az alijját, az ország akkori gazdaságát és infrastruktúráját tekintve legalább további egymillió zsidót fogadhatott volna be.
Indoklása mai szemmel megdöbbentő. „Az araboknak hatalmas területek állnak rendelkezésükre. Nincs joguk elvitatni a zsidóktól azt az apró területet, amely őket illeti”…
7
vazallus-állam. Ílymódon vezetőink világszerte elvesztették azt a tekintélyt és nimbuszt, amelyet az állam és a nép dicsőségesen megvívott háborúival szerzett.
A gyengeség öl! Netánjáhu professzor, a történész merész párhuzamot von a zsidó Jisuv brit mandátum alatti vezetői és Izrael legújabbkori kormányai között.
Ez a viszony, ez a hozzáállás csak akkor változik meg, ha, mint Jabotinsky kifejezte, az ország arabjai megértik, hogy acélfallal állnak szemben. És, ha fejjel mennek ennek az acélfalnak, a vesztesek csak ők lehetnek. Csak akkor lesznek kénytelenek lemondani arról a kísérletről, hogy ezt az országot átvegyék tőlünk.
Meglátása szerint mint akkor, úgy ma is a szervilizmus, szinte szolgai alázatosság a jellemző. Akkor a brit mandátum főkormányzója, manapság az Egyesült Államok követeléseivel szemben mutatkozik gyengének az ereci zsidóság vezetése. Amint Chájim Weizman a huszasharmincas években, úgy a mai vezetés Amerika kormánya előtt mutatkozik képtelennek a zsidó nép létérdekeinek a következetes képviselésére.
—♦— Izraeli olvasóimat ismét arra kérem, hogy aki még nem tette, írja meg mobiltelefonszámát, hogy így is fenntarthassuk egymással a kapcsolatot.
A független Izrael kormányai csak kivételes esetekben mutatkoztak képesnek kiállni a rájuk bízott nép jogaiért. Ilyen volt a néhai Menáchem Begin miniszterelnök elhatározása az épülő iraki atomkohó szétbombázására. Sajnos, ugyanő negatív példaként is szolgálhat.
Új olvasóimat megkérem: szakítsanak rá időt és írják meg, melyik országban, melyik városban élnek. Sokaknak ugyanis barátaik, ismerőseik küldték el az e-mail címét.
„Az Egyiptommal megkötött úgynevezett békeegyezményre gondolok. A Szináj félsziget egy védelmi háború eredményeként került a birtokunkba. Ez a föld időről időre felvonulási területként szolgált egy ellenséges hadseregnek, hogy támadjon minket, hogy megsemmisítsen minket. Semmi sem indokolta, hogy ezt a földet visszaadjuk a támadónak: még az UNO 242. számú határozata sem. Ez ugyanis Izraelt arra szólította fel, hogy vonuljon vissza ’területekről’ – nem meghatározott területről – éspedig védhető, nemzetközileg elismert határokra.
—♦— Internetes lapomat egyedül szerkesztem és tördelem. Aki képes és hajlandó írásaival, cikkeivel szinesíteni az Izraeli Hírlevelet, kérem, tegye! A Hírlevelet minden, Izrael sorsa iránt érdeklődő ember számára szerkesztem.
"Alapvető Több olvasómnak elküldtem héber nyelvtanfolyamom" eddig elkészült első részét. Bárkinek szívesen megküldöm e-mailben.
Mikor a Szináj félszigetet az utolsó négyzetméterig visszaadtuk Egyiptomnak, olyan precedenst szolgáltattunk, amely a mai napig súlyos hátrányt és veszélyt jelent” – véli. A könyv tanulsága: a baráti hatalmak nyomására meghajló izraeli politika folytonos visszavonulások, lemondások, kiegyezések sorozata. Izrael arculata a nagyhatalmak vezetőinek a szemében nem egy több háborúban győztes hatalom, hanem – szégyenszemre! – egy 8
