2014. október 23.
Közéleti hetilap
XII. évfolyam 21. szám 20 éve új épületben
Ismét dr. Áldozó Tamás a polgármester Október 12-én helyi önkormányzati választásokat tartottak hazánkban. Pápán 25.688 választópolgárt vártak a város 10 választókerületének 31 szavazókörébe. A választás napján 6 és 19 óra között 9.429-en járultak az urnákhoz, s adták le szavazataikat.
Kiállítással, elõadásokkal, sportprogramokkal ünnepelte új épületbe költözését a Petõfi Sándor Gimnázium három napon át. Az oktatási intézmény 1994 szeptemberében kezdte meg elsõ tanévét a Várkert úti épületben. Az ünnepségsorozat nyitóceremóniáján részt vett dr. Kontrát Károly államtitkár, dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Egyházi Andrea tankerület-igazgató, valamint az intézmény jelenlegi és nyugalmazott pedagógusai, diákjai és öregdiákjai.
Pápán négy jelölt indult a polgármesteri címért. Közülük a választók többsége, 4.381 fõ dr. Áldozó Tamásra, a Fidesz-KDNP jelöltjére szavazott, így az elkövetkezõ öt évben újra a város korábbi vezetõje lesz a polgármester. Grõber Attilára, az MSZP, a PM és az Együtt közös jelöltjére 2.866 voks érkezett, dr. Szõke László független jelöltet 1.503 választópolgár szerette volna a polgármesteri székben látni, Kerecsényi Zoltán DK-s jelölt pedig 404 szavazatot kapott. Folytatás a 2. oldalon
A jeles alkalom kapcsán Áldozó Tamás – aki maga is petõfis diák volt – azt hangsúlyozta, minden oktatási intézmény esetében fontos, hogy közössége kötõdjön az épületéhez. Hiszen amikor az ember a gimnáziumi éveire gondol, akkor mindig az épületre emlékezik, ahol az adott idõszak eltelt. A polgármester megjegyezte, bár számára a gimnáziumi évek a Petõfi Gimnázium régi épületében teltek, s így õ nem ehhez az épülethez kö-
Találkozzunk a könyvtárban! Az Országos Könyvtári Napok programsorozata ma már éppen úgy hozzátartozik az õszi októberi napok hangulatához, mint a fákról lehulló megsárgult falevelek és a földön guruló barna gesztenyék látványa. Így aztán október közepén a pápai Jókai Mór
Jubileumot ünnepeltek
Városi Könyvtárban is felhangzott a rendezvény mottója – Találkozzunk a könyvtárban! –, a szervezõk pedig nívós és változatos programokkal várták október 13. és 19. között a Balla Róbert téri intézménybe a pápaiakat. A könyvtárak szakmai
szervezete 2006-ban tartalmilag és formailag is egységessé tette az október eleji napokat, így a valamennyi korosztály igényeire figyelõ rendezvénysorozat a településeken mûködõ könyvtárak szolgáltatásait igyekezett országszerte népszerûsíteni. Tavaly közel négy-
ezer programon 150 ezer fõ volt részese az eseményeknek az ország 877 településén. Az idei pápai könyvtári hét kedden Tari Annamária pszichológusnõ Online gyerekek – Offline felnõttek címû elõadásával kezdõdött. Folytatás az 5. oldalon
tõdik, mégis az érzés minta lehet azok számára, akik itt, a Várkert úti épületben végeztek. - Bár nem ehhez az épülethez kötõdöm, azt gondolom, az én iskolám ott van, ahová a tablómat viszik. Az én tablóm pedig itt van, tehát ide tartozom Önökhöz. A munkánkkal pedig ki is tudjuk fejezni, hogy ennek a közösségnek a tagjai vagyunk – fogalmazott a városvezetõ. Folytatás a 4. oldalon
2
Pápa és Vidéke
2014. október 23.
Ismét dr. Áldozó Tamás a polgármester Folytatás az 1. oldalról A 10 egyéni választókerület mindegyikében FideszKDNP-s gyõzelem született. Így Péntek Árpád, Vörös Ibolya, Bocskay László, Császár Endre, Venczel Csaba, Hermann István, Máté István, Áldozó Tamás, Unger Tamás és Zsegraics Gyula lettek tagjai a képviselõ-testületnek. Kompenzációs listáról Grõber Attila és Kovács Csilla MSZP-s, Süle Zsolt jobbikos és Kerecsényi Zoltán DK-s jelöltek kerültek még a 14 tagú testületbe. A választásokon jelölteket állító, illetve támogató pártokat arra kértük, értékeljék a választási eredményeket. Kerecsényi Zoltán, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke úgy fogalmazott, nem voltak illúzióik, erre az eredményre számítottak. Természetes, hogy a hatalomnak lejtett a pálya, náluk volt minden: „pénz-paripa-fegyver”. Gyakorlatilag ez egy “legitimációs” választás volt, ezzel teljesen kiépült a rendszer, hosszú idõre eldõlt minden. Véleménye szerint szomorú az alacsony választási részvételi arány. A jelenlegi rendszerben nem volt látható reális esély ellenzéki gyõzelemre, összefogással sem lehetett volna ennél jobb eredményt elérni. Hangsúlyozta: a Demokratikus Koalíció országosan megerõsödött, megerõsítette középpárti státuszát, a pártnak lett fõvárosi polgármestere, ott
lesz a fõvárosi közgyûlésben, sok kerületi testületben, vidéken több megyei önkormányzatban, s a párt Pápán is meg tudott kapaszkodni, ott lesz a városi testületben és lesz DK-s megyei közgyûlésben is. Orbán Imre, a Jobbik helyi elnöke vegyes érzelmekkel értékelte a 2014-es önkormányzati választást. Helyi, választókerületi és megyei szinten is növekedett a Jobbik Magyarországért Mozgalomra leadott szavazatok száma a négy évvel ezelõttinél alacsonyabb részvételi arány mellett. Tapolcán és Devecserben jobbikos polgármestert választottak, és több településen, köztük Nemesgörzsönyben és Kupon, nyert az általuk támogatott független polgármesterjelölt. Mint mondta, a Jobbik megyei listájára 83 százalékkal többen szavaztak, mint 2010-ben, így 20,41 százalékkal a megyében második erõvé váltak. Pápán a 10 választókerületbõl háromban második helyen végzett a jelöltjük, a borsosgyõri szavazókörben a jobbikos jelöltre adták le a legtöbb szavazatot. Orbán Imre a polgármester választás eredményét értékelve így fogalmazott: - Amennyiben figyelembe vesszük a részvétel százalékát, akkor kijelenthetjük, hogy a gyõztes polgármester gyenge legitimitással rendelkezik, és csak a torz választási rendszernek köszönheti a FI-
DESZ, hogy megtartotta a mandátumokat tekintve a 2/3-ot. Szintén a torz választási rendszer eredményének nevezte, hogy a Jobbik a kompenzációs listán csupán egy képviselõi mandátumot szerzett Pápán. Mint mondta, a mandátumok számában nem tudták teljesíteni az elõzetes elvárásokat. A helyi önkormányzati választások mellett nemzetiségi önkormányzati választásokat is tartottak 12-én. Pápán. A német és a roma nemzetiségnek volt lehetõsége önkormányzat választására. A leadott szavazatok alapján a német nemzetiségi önkormányzat tagjai Drabant András, Gõgösné Bakos Adél és Pillerné Fódi Ilona lettek. A roma nemzetiség Markos Róbertnét, Sándor Endre Gézát és Szakács István Jenõnét választotta képviselõvé. A polgármester-választás, az egyéni választókerületi képviselõ-választás és a nemzetiségi önkormányzati választás eredményei október 15-én jogerõssé váltak. A megválasztott polgármester, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati képviselõk október 18-án, szombaton vehették át megbízólevelüket dr. Édes Ágnestõl, a Helyi Választási Bizottság elnökétõl. Grõber Attila, az MSZP helyi elnöke a választások estéjén elmondta, csalódás
volt számára a résztvevõk alacsony száma. Ezért a politikával foglalkozók a felelõsek és a következõ idõszak feladata az lesz, hogy elhitessék a választópolgárokkal, hogy ez közös ügyünk és mindenkinek van személyes felelõssége. A párt helyi elnöke azt is hangsúlyozta, a baloldali összefogás új, fiatal csapattal indult a választáson, és az eredmények fényében látható, hogy a hosszú ideje politizálóknak elõnyük volt. - Véleményem szerint a politikában háromféle többség van: társadalmi, politikai és választói többség. Ebbõl a háromból kettõt a jelenleg kormányzó politikai erõk elveszítettek. Nincs társadalmi többség, nem ment el a lakosság több mint ötven százaléka szavazni. E tekintetben nincsen politikai többség, mert polgármester úr nem kapott többet, mint ötven százalék. Van viszont választói többség, ami egy jogos felhatalmazás számára – közölte, hozzátéve, nem lesz olyan dolog, amiben nem fogja támogatni és imádkozni fog azért, hogy amit Áldozó Tamás elgondolt a városért, az sikeres legyen. - Hiszem, hogy a választás nem rólam szól, nem a politizálókról szól. Engem nem érdekel, hogy a város azért lesz sikeres, mert én vezetem vagy más vezeti, az érdekel, hogy ez a város sikeres legyen – mondat
Grõber Attila. Dr. Áldozó Tamás lapunk kérésére értékelte a választási eredményeket. - Az elmúlt két önkormányzati választáshoz (2006, 2010) hasonlóan ezúttal is valamennyi egyéni képviselõi helyet a Fidesz-KDNP jelöltjei nyerték el. Köszönet a pápaiak támogatásáért, öt évünk van arra, hogy megszolgáljuk ezt a bizalmat. Ugyancsak nyert a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, valamint a megyei közgyûlési listára is magasan mi kaptuk a legtöbb szavazatot. Utóbbi azt is jelenti, hogy a Megyeházán, ahol a következõ évek fejlesztéseinek jelentõs részérõl döntenek majd, erõs lesz a pápai képviselet. - A választások elõtt azt reméltük, hogy magasabb lesz a szavazói hajlandóság október 12-én. A választási kampányban mindent elmondtunk, amit a város jövõjérõl gondolunk, ez most arra volt elég, hogy támogatóink közül a legelkötelezettebbek megjelenjenek a szavazófülkékben. A kampány során is éreztük azt, hogy
sokan eleve lefutottnak ítélték a választást; sokat dolgoztak önkénteseink azon, hogy részvételre bírják a pápaiakat. - Bár mindig vannak olyanok, akik a választási kampányokat az érzelmi túlfûtöttség állapotában élik meg, szerencsére nem kísérték olyan jelenségek a kampányt, amitõl az eldurvulhatott volna. Talán csak az internetes közösségi oldalakon „gurult el” alkalmanként a gyógyszer; ezeket a felülteket viszont sokszor amúgy is egy olyan sajátos szubkultúra jellemzi, ahol a durvaságért nem mennek a szomszédba kampányokon kívül sem. A képviselõ-testületben az elmúlt évekhez hasonló közös munkára törekszünk majd; az ellenzéki képviselõknek akkora részt kínálunk a döntésekbõl, amekkora felelõsséget vállalnak egyébként azokért. Hisszük azt, hogy az építkezés évei következnek, a város sokkal biztosabb alapokról kezdheti ezt az ötéves ciklust, mint amilyen kilátásokkal 2010/11-ben rendelkezett. Pintér-Papp Eszter
A Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium pályaválasztási tájékoztatót tart az alábbi idõpontokban: 2014. november 3. 16 óra 2014. december 1. 16 óra 2015. január 5. 16 óra Nyílt napok idõpontjai: 2014. november 4. és 2014. december 3. Tervezett program: 8:30 órától köszöntõ és tájékoztató, 8:50-12:20 bemutató órák, 9:45-12:20 ismerkedés a kollégiumi és diákélettel
Esterházy út
Épül a járda Hamarosan elkészül a járda az Esterházy úton. A felújításra azért volt szükség, mert az elõzõ járda felülete egyenetlenné, ezáltal balesetveszélyessé vált. Városi beruházás keretében közel 26 millió forintból az utca egyik oldalán építenek teljesen új járdát a Béke tértõl az I. világháborús emlékmûig, 1700 négyzetméteren. Antik hatású, az utca hangulatához illõ burkolókõvel fedik a járdát, új szegélykövezés is készül, valamint rendbe teszik a járda és az úttest közti növénysávot is. Az új járda oldalán lévõ autóbuszmegállót is felújítják, a Vörösmarty és a Hunyadi utcák keresztezõdésénél pedig az akadálymentes közlekedés lehetõségét alakítják ki. - Az Esterházy út a város legszebb utcája volt egykor, és a most folyó munkálatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy újra azzá váljék. 500 méteren lesz teljesen új járda ebben a nagy gyalogosforgalmú utcában. Egyébként az igencsak elöregedett
burkolat miatt volt szükség az újjáépítésre - fogalmazott dr. Áldozó Tamás. A polgármester elmondta, az új burkolat egyelõre nem húzódik végig a Szent István úti zebráig, ugyanis várnak még annak a pályázatnak az elbírálására, mely segítségével az I. világháborús mûemlék felújítását és környezetének rendezését fogják elvégezni. Amennyiben sikeres lesz a pályázat, jelentõs összeg maradhat meg a városi költségvetésben. A polgármester elárulta, az utcakép egységesítése tekintetében még sok a feladat, tervezik, hogy felülvizsgáltatják az utcai fasor-
ok állapotát, de a városrész megújulását jelentheti az egykori dohánygyár épületének renoválása is. - Az Esterházy út az egyik legszebb példa a városban arra, ahogy az itt lakók gondozzák és örökbe fogadják a közterületet, az út szélére kihelyezett virágládákat. Biztos vagyok abban, hogy ez így lesz az új járda melletti zöldterületek esetén is -
mondta dr. Áldozó Tamás. Jelenleg nemcsak az Esterházy úton zajlanak járdafelújítási munkálatok. A polgármester elmondta, hogy a tapolcafõi járdaépítési projektbõl nyolc millió forint megmaradt, ezt újabb járdaépítésre használják fel Tapolcafõn. Dr. Áldozó Tamástól azt is megtudtuk, hogy már készül a jövõ évi járdafelújítási program is. vb
A Pápai Polgári Kör következõ összejövetelén 2014. november 8-án, szombaton autóbuszos (batyus) kirándulást szervez a Somlóra. Jelentkezés a 0620/460 54 72-estelefonszámon.
Kilátó a Hagyományok Hegyén Elkészült a Hagyományok Hegyén épülõ kilátó járószintjének tartó eleme. A létesítményt a hétvégén már birtokba vehetik a látogatók. Pápa Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete tavasszal döntött arról, hogy kihasználva a város legmagasabb pontjában rejlõ lehetõségeket, kilátót épít az Öreghegyen található Hagyományok Hegye magaslatára. Áldozó Tamás az építkezés kapcsán elmondta, a kilátóval olyan elemmel bõvül a város turisztikai attrakcióinak sora, mely sok érdeklõdõt vonzhat a Hagyományok Hegyére. A polgármester kiemelte, egyedi jelleget ad a kilátónak, hogy a város közelében katonai repülõtér mûködik, így a szerencsések akár a re-
pülõgépeket is megcsodálhatják. A városvezetõ köszönetét fejezte ki a létesítményt megépítõ Bakonyerdõ Zrt-nek. Áldozó Tamás hangsúlyozta, a projekt megvalósítása példaértékû együttmûködés a gazdasági társaság és az önkormányzat között. Varga László, a Bakonyerdõ Zrt. vezérigazgatója elmondta, régóta gondolkodnak azon, hogy Pápát miként tudnák bekapcsolni a Bejárható Magyarország elnevezésû kormányprogramba, hiszen az erdészeti vállalat központjának kitûnõ otthona a város. Varga László hozzátette, társasá-
Ez a címe annak a projektnek, mely keretében szakmai tanácskozást tartottak múlt csütörtökön a pápai városházán. A farkasgyepûi önkormányzat és a tüdõgyógyintézet közös életmódprojektje tavaly indult, és számos egészségfejlesztési programon van már túl a kistérségben. A szakmai fórumon több elõadás is elhangzott, a projektrõl szóló beszámolók mellett a szakemberek szóltak például a táplálkozás egészségben betöltött szerepérõl és az elég gyakori alkoholproblémákról is. a projektet, hogy ezeken javítsunk, vagyis hogy a problémákkal küzdõknek szakszerû segítséget tudjunk nyújtani, mégpedig ingyenesen - nyilatkozta Paré Nagy Mária projektmenedzser. A projekt keretében betegklubokat és életmódcsoportokat hoztak létre, és egy egészségfejlesztési irodát is
guk elkötelezett amellett, hogy a város önkormányzatával együttmûködve minél több értékes turisztikai látnivaló létesüljön, melyek a kikapcsolódást, az egészséges életmódot szolgálják.
nyitottak Farkasgyepûn. A program legfontosabb célja, hogy a kistérségben változást érjenek el az egészségtudatosság tekintetében, hangsúlyozták a szakemberek. Dr. Könnyid Mária, belgyógyász és pulmonológus adjunktus, az egészségfejlesztési iroda szakmai vezetõje. elmondta, nagyon fontos a betegek együttmûködése egy terápia során, mert csak ez vezethet gyógyuláshoz. - Ne csak a doktor vagy védõnõ mondja el, hogy mit kellene csinálni azért, hogy egészségesek legyünk, és hogy egy egészségesebb generáció tudjon felnõni, az is nagyon lényeges, hogy az
Megállapodást kötöttek Közös stratégiai céljaik megvalósítása érdekében a közelmúltban együttmûködési megállapodást kötött Pápa Város Önkormányzata és a Pannon Egyetem. Az errõl szóló dokumentumot dr. Áldozó Tamás polgármester és dr. Friedler Ferenc rektor írta alá. Pápa város célja, hogy a település Közép-Dunántúl nyugati részének meghatározó feldolgozóipari és szolgáltatási központja legyen, a helyi vállalkozások fejlesztésével, folyamatosan bõvülõ foglalkoztatottsággal. A város fejlõdése azonban nem képzelhetõ el az egyetemmel közös célok nélkül, ezt igazolja a korábbi szakmai együttmûködés is, melynek keretében Pápán 1999 óta folytat pedagógusképzést a Pannon Egyetem. - Számunkra fontos, hogy a helyi gazdaságban mutatkozó szakemberigények ki-
elégítésében együtt tudjunk mûködni a veszprémi egyetemmel, és meggyõzõdésünk, hogy a nagyobb tudás meghatározó a város fejlõdése tekintetében - fogalmazott a polgármester. Az együttmûködési megállapodás igazodik az Európai Unió fejlesztési politikájának átalakulásához, hangsúlyozta a programon a PE rektora. Dr. Friedler Ferenc hozzátette, az egyetem egyik legfontosabb feladatának a vidékfejlesztést tekinti. Ehhez kidolgozott egy hálózati-mátrixos szervezeti modellt, s ennek következtében valamennyi
Korszerûsítették a vaszari konyhát Ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban a vaszari önkormányzat közkonyháját, mely közel 30 millió forintból újult meg.
A kilátó a város legmagasabb pontján 176 méter magasan helyezkedik el, járószintje 8,5 méter magasan található. A beruházás összértéke megközelíti a 20 millió forintot.
Pár perc figyelem az egészséges jövõért
Több mint ezer ember szûrését végezték már el a projekt keretében, a vizsgálatok során pedig az derült ki, hogy a hipertónia, a túlsúly és a dohányzás a leggyakoribb egészségügyi probléma a kistérségben. - Területünkön elég borzasztóak az egészségügyi mutatók, azért hoztuk létre
3
Pápa és Vidéke
2014. október 23.
mûködési helyszínén az egyetem teljes szakmai háttere rendelkezésre áll. - Az együttmûködés megkötésével Pápa egyetemi várossá vált, mert minden olyan tudással rendelkezik a Pannon Egyetem hálózatának tekintetében, amely intézményünkben rendelkezésre áll. Közös célunk, hogy a helyben képzõdõ szakmai erõ itt maradjon, és az értékeket itt realizálja. Legfontosabb eleme az együttmûködésünknek, hogy szakmai pályát építsenek az itt tanuló diákok, s ez leginkább a mûszaki területeken valósuljon meg – mondta Friedler Ferenc. Az együttmûködés aláírása után az egyetem rektora emlékplakettet adományozott Pápa polgárvb mesterének.
emberek felelõsséget érezzenek saját egészségükért, és egészségtudatosan gondolkodjanak - fogalmazott. A 125 millió forint támogatottságú projekt 2013 októberében indult és 2015 ápvb rilisában zárul.
Vaszar és Gecse lakosainak melegétkeztetésében vállal szerepet a vaszari konyha, mely éves szinten több mint 50 ezer adag meleg ételt készít. Az épület komplett felújításának költsége 28.574.000 forintba került, melyhez a belügyminisztérium pályázatán közel 23 millió forint támogatást nyert a vaszari önkormányzatunk. A beruházás során a teljes víz-, csatorna-, villanyhálózat, valamint a konyha és az étkezõrész is megújult. Ezen felül konyhai gépbeszerzésre is sor került saját forrásból, mintegy 3 millió forint összegben, tudtuk meg Varga Pétertõl a község polgármesterétõl. Mint mondta, az épületben többek között meszeltek, festettek, járólapoztak, csempéztek. Ezen kívül elvégezték a konyha külsõ hõszigetelését. A felújítás a fûtésrendszer korszerûsítését is tartalmazta. Modern gázkazánokat szereltek be, és megtörtént a
radiátorok komplett cseréje. Ezzel párhuzamosan egy másik projekt is megvalósult. Energetikai fejlesztés címen 2011-ben benyújtottak egy KEOP-pályázatot, melyet 2013 decemberében nyertesnek minõsítettek. Ennek keretében 8.902 ezer forint támogatásban részesült a község. Az uniós forrásból napelemeket szereltek az épületre, mellyel a konyha eddigi áramfogyasztásának 90 százalékát tudják majd elõállítani a jövõben. A beruházás teljes költsége 10.474 ezer forintba került. A falu polgármestere kiemelte, az elmúlt négy év sikeres pályázataiknak köszönhetõen közel 132,6 millió forint támogatáshoz jutott Vaszar, melyet fejlesztésére fordítottak, önerõvel együtt összességében 185,2 millió forintot. Ez nem azt jelenti, hogy teendõik végére értek, hiszen további célok, új feladatok várnak rájuk az elM.A. következõ években.
4
Pápa és Vidéke
Hídvégi-Üstös Pál járt a város oktatási intézményeiben
Türr István Gimnázium és Kollégium
Infósok viadala
Ultrasportoló a küzdésvágyról Lenyûgözõ sportteljesítményekrõl hallhattak a városi és a környékbeli oktatási intézmények diákjai az elmúlt napokban. Az embert próbáló expedíciókról Hídvégi-Üstös Pál túlélési- és navigációs specialista számolt be a tanulóifjúságnak, különös tekintettel legutóbbi erõpróbájára, a Közép-Ázsia Expedícióra.
A 44 éves extrém sportoló az elõzõ esztendõkben már részt vett ultramaraton-futáson a Szaharában, három hét alatt megmászta Afrika három legmagasabb hegycsúcsát, és világrekordot felállítva 33 nap alatt végigúszta a Tiszát, 852 kilométert hagyva maga mögött. Embert próbáló megmérettetések ezek, de Hídvégi-Üstös Pál bebizonyította, hogy a küzdésvágy
olyan erõ, amellyel a legnagyobb szenvedéssel járó akadályokat is leküzdheti az ember. A túlélési és navigációs specialista küldetésének tartja, hogy az ország lehetõ legtöbb oktatási intézményébe eljusson, s átadja tapasztalatait a fiatalabb korosztálynak. A Türr István Gimnáziumban tartott elõadásában beszámolt misszióiról, de fõként közép-ázsi-
Jubileumot ünnepeltek Folytatás az 1. oldalról Kontrát Károly felidézte azt a hosszadalmas és küzdelmekkel teli utat, mely a Petõfi Sándor Gimnázium új épületének felépítéséhez, majd pedig a költözéshez vezetett. Az államtitkár elmondta, jelentõs és jó döntés volt, hiszen az intézmény olyan többlettudást adott diákjainak, amely meghatározó volt az akkori képviselõ-testület döntése tekintetében. Az államtitkár 1974ben érettségizett, ehhez kapcsolódóan elmondta, jó volt petõfisnek lenni, és nagy örömmel tért vissza a közösségbe ma is. Huszár Endre, az intézmény igazgatója elmondta, az új épületbe költözés sokkal többet jelentett számukra, mint kiváló tárgyi feltételeket az oktató-nevelõ munkához. Azt jelentette, hogy három tanévnyi létbizonytalanság után biztos jövõ elé nézhettek. - Úgy érzem, az új épületben eltöltött 20 tanév, annak eredményei, a már itt végzett diákgeneráció sikerei
minket igazolnak – mondta az intézményvezetõ, majd kiemelte, a petõfis név ma is jól cseng a városban és tágabb környékén is, sõt, hála az öregdiákok sikereinek, országhatárainkon belül és azokon túl is. A jubileum alkalmából 10 évet összefoglaló emlékkönyv jelent meg. A kötet összefoglalja az elmúlt évtized eseményeit, megemlékezik a kiemelkedõ teljesítményt elért tanulókról, közli a pedagógusok névsorát, és szól az iskolán kívüli tevékenységekrõl, a diákok munkájáról. Huszár Endre köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékkönyv elkészítéséhez, köztük Pápa Város Önkormányzatának, amely 800 ezer forinttal támogatta a könyv megjelenését. Az ünnepségen nyílt meg az intézmény pedagógusainak és diákjainak alkotásaiból összeállított tárlat. A kiállításmegnyitót követõen az öregdiákok elõadásait hallhatták a részvevõk.
2014. október 23.
Az Infósok viadala elnevezésû verseny felkészítõjét tartották múlt csütörtökön a Türr István Gimnáziumban. A vetélkedõt a Nyugat-Magyarországi Egyetem szervezi, és azért a Türr Gimnáziumot választották a program helyai kalandjairól. Az elõadás színeként, mert ebbõl a középiskolából jutott a legtöbb felért földrajz-, történe- csapat az idei informatikai verseny második fordulójába lem-, osztályfõnöki és el- városunkból. méleti testnevelésórával is. Hídvégi-Üstös Pál filmek és eszközök segítségével tárta a diákok elé élményeit. Beszélt arról, miként jutott el Szerbián, Románián, Bulgárián és Törökországon keresztül Közép-Ázsiába. Kiderült, hogy a közel 20 ezer kilométeres távot biciklivel, futva, úszva, hegyet mászva, lovagolva, tevegelve, illetve velocipéddel tette meg. Szó esett a nomád népek életmódjáról, arról, hogy a természetben, jurtákban élnek, és azzal tápAzért tartotta a NYME gíteni - mondta Dávid Viklálkoznak, amit a természet nyújt számukra. Nagy elõ- Informatikai és Gazdasági tória fõszervezõ. szeretettel fogyasztják a ló- Intézete a felkészítést, vaAz Infósok viadalát hartejet, a kumiszt, amit a spor- gyis ahogy nevezték, infor- madszor rendezi meg az toló maga is naponta nagy matikai roadshow-t, hogy a egyetem, a vetélkedés pedig mennyiségben magához diákokat segítsék abban, valójában egy gazdaságinhogy minél jobb eredményt formatikai verseny, melyen vett. Hídvégi-Üstös Pál el- érjenek el a következõ idén 198 csapat indult. Kömondta, az expedíciók so- fordulókban. zöttük több türrös tanuló is - A második forduló sok- van. Az intézmény tanára, rán mindig a küldetéstudat, a misszió hajtotta elõre. kal nehezebb lesz, mint az Szakács Attila elmondta, a Úgy fogalmazott, õ nem az elsõ, ebben a diákoknak jó- Türrben már hagyomány, érmekért, oklevelekért val összetettebb feladatok- hogy indulnak ezen a versesportol, hanem mindig va- kal kell majd megküzdeni- nyen, és évrõl évre több dilami nemes cél mozgatja, ük. Ráadásul elõzetes fel- ák nevez be a megmérettelegyen az hagyományõrzés, adatként kisfilmeket, pre- tésbe. emlékezés, környezetvéde- zentációkat és esszéket kell - Elsõ évben még csak 3 lem vagy humanitárius elkészíteniük a tanulóknak, csapattal indultunk a verseebben szeretnénk nekik se- nyen, most pedig már 6 csamisszió.
pat vesz részt rajta, ez 18 diákot jelent. A verseny egyébként azért jó, mert ez nem egy hagyományos alkalmazói verseny, hanem jóval tágabb annál, így a gyerekek szélesebb informatikai tudásra tehetnek szert a felkészülés és a versenyzés során - mondta a pedagógus. A Türrben nagy hangsúlyt fektetnek az informatika oktatására, mondta el az intézmény igazgatója. Rendszeresen felkészítik a tanulókat az ECDL vizsgára, melyen eredményesen is szerepelnek. - Örömmel mondhatom, hogy tanulóink nyolcvan százaléka ECDL bizonyítvánnyal hagyja el gimnáziumunkat - mondta Németh Zsolt igazgató. Az informatikai versenyen legjobb eredményt elérõ diákok értékes tárgyjutalmat - többek között laptopot, táblagépet - fognak kapni jutalmul, de az informatikában élenjáró cégekhez is ellátogathatnak majd. A számítástechnika manapság már valamennyi szakmában jelen van, hangsúlyozta az intézmény igazgatója, ezért is fontos, hogy a diákok már a középiskolában készség szinten tudják alkalmazni az informatikai ismereteket. Varga Bea
Szereti a magyar filmeket?
momra, mivel Hámori András dokumentumregényébõl készült, aki a feleségem osztálytársa volt. Az õ kedvéért jöttünk el a filmbemu-
tatóra is. Megható volt a film, hitelesen adta vissza az általam oly jól ismert történetet. A szombati osztálytalálkozón is errõl beszélgettünk Andrással, így már nagyon vártam a vetítést. Nekem is nehéz gyerekkorom volt, hiszen a háború idején születtem és nõttem fel, így átéreztem a szereplõk sorsát. Laczó Nóra - A film egy olyan témát dolgozott fel, amit nem szabad elfelejteni. Mindig vissza kell rá térni, hogy
még egyszer ilyen ne történhessen meg a világban. Véleményem szerint A képtelen történet címû film méltó módon egészíti ki a diákok történelem tanulmányait. Bár kissé szövevényes volt számomra, de a végére minden a helyére került. Jó volt látni Pápa utcáit, épületeit a vásznon, hiszen annyira más így, mint a hétköznapokban. Egyébként szeretem a magyar filmeket. Nagy kedvencem A tanú, Az indul a bakterház, M.A. vagy az Üvegtigris.
Kiss Péterné
Györgyi Sándor
Laczó Nóra
A múlt héten rendezte meg a Magyar Nemzeti Filmalap és a NMHH Médiatanácsa a Magyar Filmakadémia közremûködésével az elsõ Magyar Filmhetet. Az már csak a véletlennek volt köszönhetõ, hogy épp ekkor vetítették a Petõfi Moziban a legújabb pápai filmet, a Képtelen történetet. A Forrás Kulturális Alapítvány, a Pápa Városi Televízió és a Soproni Petõfi Színház közös produkciója egy zsidó család viszontagságos történetét elevenítette fel. Ennek apropóján jött az ötlet, hogy megkérdezzük Önöket arról, szeretik-e a magyar filmeket és hogy tetszett a Pápán játszódó történet. Kiss Péterné - Szeretem a magyar filmeket és a régi magyar filmeket, is megnézem. Ez a most látott nagyon érdekes történet volt. Bizonyára sok ehhez hasonló van még, és nem mind végzõdik happy enddel. Most a fõhõs megmenekült, de ritkán végzõdtek jól ezek a történetek az életben. Nagyon érdekes volt felfedezni a filmben a pápai helyszíneket, hiszen ha végigmegyek az utcán, teljesen mást látok. Jó volt felismerni egy-egy épületet, utcarészletet. Jé, hiszen én ezt tudom hol van! Györgyi Sándor - Nagyon tetszett a film. A történet ismerõs volt szá-
5
Pápa és Vidéke
2014. október 23.
Képtelen történet a filmvásznon
megmutatni, hogy a magyarok, a magyar nép, a magyar nemzet a vészkorszakban is együtt van, és hajlandó segíteni a másikon,
film forgatókönyvét Németh Ervin és Németh Anna írta, operatõre Mike László volt, az utómunkát Varga András végezte. Az alkotás oktatási céllal is készült valamennyi magyarországi általános és középiskola számára elérhetõ lesz. - Mindannyian tudjuk, hogy a történelmi tananyag sokszor száraznak tûnhet,
mondta. A film fõszerepét a soproni színház színmûvészei, Krizsik Alfonz és Erika alakítja, de játszik a filmben Bánsági Ildikó, Pelsõczy László és Fodor Zsóka is. A
de amennyiben a kisemberek vagy az élet oldaláról merítünk élményeket, a befogadás nagyobb lehet. Remélhetõleg ennek a filmnek a segítségével jobban átélheto, alaposabban meg-
Múlt csütörtök este bemutatták a pápai Petõfi Moziban a Képtelen történet címû filmet, mely a pápai származású író, Hámori András dokumentumregénye alapján készült. Az alkotás a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából jött létre a Forrás Kulturális Alapítvány pályázatának köszönhetõen, a Pápa Városi Televízió közremûköA filmre nagyon sokan voltak kíváncsiak, a Petõfi Mozi zsúfolásig megtelt a premiervetítés idejére. Ez talán nem volt véletlen, hiszen a film jeleneteinek nagy részét Pápán forgatták: az ismerõs helyszíneken egy pápai vonatkozású holokauszt történet elevenedett meg. - Egy elcserélt zsidó kisfiú sorsáról szól a film alapjául szolgáló regény, mely nem más, mint egy oknyomozó riport, sok-sok fordulattal. Számomra hatalmas öröm, hogy mûvembõl film készült, azt hiszem egy író ennél többre nem is vágyhat - árulta el a filmbemutató elõtt Hámori András. A rendezõ Bozsogi János pedig azt mondta, nem gondolta volna, hogy valaha holokausztról szóló filmet fog rendezni, de mikor elolvasta Hámori András könyvét, úgy érezte, a történet filmért kiált. Ebben a filmben azt szerették volna
érthetõ lesz a gyerekek és fiatalok számára a holokauszt tragédiája - fogalmazott a film producere, Pataki András. A holokauszt 70. évfordulója sok közösség számára alkalmat adhat arra, hogy szembenézzen történelmével, és azzal, hogy ezt a terhet hogyan dolgozza fel és miként vigye tovább. Az évforduló kapcsán készült kiállítások, mûalkotások, filmek sokaknak nagyon sokat segítettek és segíthetnek ebben, mondta a film közönségének a bemutatót követõen dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere. A film alkotói valamennyien hangsúlyozták, az alkotás széleskörû összefogással valósulhatott meg, melyért köszönetet is mondtak. A Képtelen történet elkészítését a Miniszterelnöki Hivatal Civil Alapja, illetve a pápai és soproni önkormányzat is támogatta. Az ünnepi filmbemutatót követõen a pápai mozi a tervek szerint a közeljövõben újra mûsorára tûzi a Képtelen történetet, melyet természetesen a Pápa Városi Televízió is bemutat. Varga Bea
Találkozzunk a könyvtárban! Folytatás az 1. oldalról Az elõadáson az országosan elismert szakember a generációk digitális világban való eligazodásáról és a modern korban megváltozott közösségi kapcsolatokról beszélt. Szerdán dr. Nagy-L. István és Petrik Iván várostörténeti elõadásait lehetett meghallgatni a könyvtár olvasótermében, csütörtökön pedig a boldogságról és a szeretetrõl beszélt két alkalommal is Horváth Ferenc boldogságkutató. Eközben a gyermekkönyvtárban Váminé Molnár Emma vezetésével egészséggel kapcsolatos könyvekkel ismerkedhettek meg a gyermekek, de volt
okoskönyvtár is, ahol az információgyûjtés módszereit lehetett elsajátítani. Aki pedig a természethez még közelebb akart kerülni, az Sztyehlik Gábor ismeretterjesztõ elõadását hallgathatta meg. Pénteken mesedélelõttel indult a nap, majd kora este a hét talán leginkább várt programjára került sor, ahol dr. Papp Lajos szívsebész professzor tartott elõadást. A világhírû orvos – aki tanítványaival együtt több ezer ember életét mentette meg – sokáig emlékezetes perceket szerzett a jelenlévõknek, akik olyan sokan jöttek el a szívsebész professzort meghallgatni,
hogy akár háromszor is megtölthették volna a könyvár olvasótermét. Dr. Papp Lajos elõadásában hangsúlyozta, hit nélkül nem lehet meggyógyulni, mert Isten teremtése által az embert test, szellem és lélek alkotja. A Széchenyi-díjas, nemzetközi hírû professzor saját történeteivel erõsítette meg a hallgatóságban az Istenbe vetett hit fontosságát, beszédét pedig János apostol üzenetével zárta: Szeressétek egymást! Szombaton a Békakirály kalandjait láthattuk a Pegazus Színház jóvoltából a könyvtár elõadótermében, majd ötletcsereberét szerveztek pedagógusoknak,
óvodapedagógusoknak, szülõknek, de volt kézmûves foglalkozás is. A pápai könyvtári napok könyves vasárnappal zárult, ahol a megbocsátás napjaként késedelmi díj nélkül vihették vissza lejárt könyveiket az olvasók. Az Országos Könyvtári Napok pápai programjai elérték céljukat, azaz ismét megtapasztalhatták a jelenlevõk, hogy milyen sokféle tanulási, tájékozódási, kulturális lehetõség rejlik a könyvtári találkozásokban azok számára is, akiknek mindennapjaihoz eddig nem tartozott hozzá a könyvtárlátogatás. Polgár Szilárd
Évek, ívek, színek, formák Tóth Sándor tanítványa volt. Az õ képzõmûvész körébe járt Pápán, ahol a XX. századi képzõmûvészet különféle irányzataival ismerkedett meg. Ézsiás István mostani pápai retrospektív kiállításának az Évek, ívek, A Magyar Örökség-díjas, mai-ösztöndíjas Ézsiás Ist- színek, formák alcímet adta. valamint Sympsion és Ró- ván büszkén vallja, hogy A. A színházi elõtér tárlóiban, Október elsõ felében nyílt tárlat A tanítvány címmel Ézsiás István festõ- és szobrászmûvész alkotásaiból a Jókai Mór Mûvelõdési és Szabadidõ Központ színházépületének emeleti elõterében. Az ünnepélyes megnyitón dr. Tóth Gábor Sándor, az A. Tóth Sándor Alapítvány elnöke és Keppel Gyula, a budapesti Mansfeld Galéria vezetõje mondott köszöntõt.
falain, padlózatán elhelyezett Ézsiás István-alkotások színeivel, geometrikus formáival teljesen egyedi mûvészi világot teremtenek. A tárlatot november 2-ig lehet megtekinteni a színházépületben naponta 8-20 óráig vagy rendezvényekhez kötõPolgár Sz. dõen.
Évadzáró kempingtalálkozó A Várkert Kempingben rendezte a közelmúltban évadzáró kempingtalálkozóját a CC Roznov Kemping és Caravan Club. A rendezvényre több mint 170 lakókocsival érkeztek kempingezõk. A találkozó október 10-i megnyitóján a kemping nevében Dekovics-Ódor Noémi köszöntötte a megjelenteket, majd a cseh klub képviseletében Hronek Vasek mondott köszöntõt, hang-
súlyozva, mindig szívesen jönnek Pápára, a barokk város szépsége, a fürdõ és a kemping magas színvonala miatt. A pénteki program során a résztvevõk láthatták a Vadvirág Néptáncegyüttes mûsorát, volt bûvész bemutató, de színpadra lépett Pápa Város Fúvószenekara és a Rebel Lion TSE is. A nyitónapod Laboda Tibor diszkója zárta. ppe
6
Pápa és Vidéke
Anyakönyvi hírek Születés: Sándor Ferenc – Bene Alexandra Kármen: Zselyke Adél, Porpáczy András – Baki Tímea: Kamilla, Meizner Krisztián – Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Géza 2014. október 17-én életének 70. évében súlyos betegségben elhunyt. Drága édesapánk hamvait 2014. október 31-én 14 órakor Pápán az Alsóvárosi temetõben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük a megemlékezõket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le.
Zsoldos Vivien Adrienn: Seherezádé, Biró Csaba – Honti Krisztina Anna: Réka és Luca, Erõs Gyõzõ – Takács Dorina: Hanna Regina, Kontics István – Nagy Katalin: Vivien, Heizler András – Magyar Szilvia: Szofi, Horváth Tibor – Oláh Mónika: Marcell, Tölgyesi Ádám – Kolompár Violetta: Ádám, Geiger Zsolt – Kozma Sarolta Lenke: Edmond Gergõ, Kertai Zsolt – Husek Nikolett: Zsombor, Sárfi Szilárd – Tóth Etelka: Benett, Szakács Zoltán – Farkas Veronika: Ábel Gergõ Nagy Krisztián – Gancz Judit: Donát, Csonka Tamás – Tóth Hajnalka: Benett. Halálozás: Kálmán Sán-
dorné sz. György Irén (1935), Györffy Viktorné sz. Horváth Terézia (1940), Lampért Józsefné sz. Üveges Éva Anna (1930), Németh Józsefné sz. Réti Jolán (1932), Gál Zoltánné sz. Antal Mária (1933), Nyirõ Ferenc (1961), Kámán Györgyné sz. Horváth Ilona (1938), Oroszvári Ferenc (1921), Szocsevka Ferenc (1924), Bolla Hajnalka (1968), Fekete Géza Gyula (1962), Gulyás Istvánné sz. Lampért Irén (1924), Buchmayer Károlyné sz. Simonits Mária (1931), Renner László (1952), Molnár Béla (1924), Glatz Lajos Pál (1924), László József (1933).
2014. október 23.
Világslágerek, sanzonok, musicaldalok
Szimfonikus koncert Szulák Andreával A minõségi kulturális programok szerelmeseinek az elmúlt években nívós színházi és zenei elõadások, népszerû mûvészek garantálták Pápán az értékes és sokáig emlékezetes elõadásokat. A választékos mûsorkínálat tavaly õsztõl a Gyõri Filharmonikus Zenekar hangversenybérletes elõadásaival bõvült, amely a kedvezõ fogadtatás nyomán az idei évben tovább folytatódik, az elsõ bemutatón Szulák Andrea lépett fel telt ház elõtt a JMSZK színháztermében október 16-án. Hat éve új vezetése van a Gyõri Filharmonikus Zenekarnak. Elsõ feladatuk az volt, hogy megerõsítették a zenekart új, tehetséges zenészekkel. Ennek eredményeképpen mára a Gyõri Filharmonikus Zenekar Magyarország egyik legjobb együttesévé vált, a szakminisztérium minõsítése alapján a gyõri a legelitebb, azaz nemzetközi kategóriába került. A pápai hangverseny elõtt Fûke Géza, a Gyõri Filharmonikus Zenekar üdvözölte a nagyközönséget, majd beszédében köszönetet mondott Pápa Város Önkormányzatának, hogy felkarolta a komolyzenei hangversenybérlet ötletét és támogatta a programot. Szólt arról is, hogy az idei bérletes elõadások mindegyikén sztárvendégekkel egészül ki a zenekar,
a pápai programot úgy állították össze, hogy azoknak is érdekes legyen, akik nem csak a klasszikus repertoár miatt jönnének el egy szimfonikus zenekari hangversenyre. A csütörtök esti elõadáson Szulák Andrea csupa olyan slágert hozott énekelt, amelyek életének fontos mérföldkövei voltak. Így kezdetként felcsendült a Hello Dolly címû musical címadó dala, majd a Funny Girl legismertebb szerzeménye is. A zenei kirándulás francia sanzonokkal folytatódott, majd Balázs Fecó örök slágerét, a Maradj velem címû dalt hallhattuk szimfonikus zenekari kísérettel Szulák Andrea tolmácsolásában, de megszólalt az Engem nem lehet elfelejteni címû Nádas-Szenes-örökzöld is. A megle-
petéseknek ezzel még korántsem volt vége, hiszen a pápai koncerten az ismert musicaldalok mellett többek között Horváth Charlie és a Quimby slágere is elhangzott, a hangverseny pedig a közönség szûnni nem akaró vastapsa közepette, két ráadás után a New York, New York címû világslágerrel ért véget. A Szulák-koncert a filharmonikus bérletben kiváló kezdés volt, az ismert és népszerû énekesnõt kísérõ gyõri szimfonikus zenekar pedig nemzetközi színvonalú zenei kísérettel tette emlékezetessé a nyitóhangversenyt. A bérlet következõ elõadásán, jövõ februárban Orosz Zoltán világhírû tangóharmonika mûvésszel együtt lép fel a Gyõri Filharmonikus Zenekar PáPolgár Szilárd pán.
Razzia a használtcikk piacon Kiemelt akciót tartottak a közelmúltban a Teveli úti „lengyel piacon”, melyben a rendõrök mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai is részt vettek. A cél az volt, hogy kiszûrjék az engedéllyel nem rendelkezõ, feketén árusító kereskedõket, hamis termékeket. Nagy Ákos, a Pápai Rendõrkapitányság bûnügyi osztályvezetõje elmondta, a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõje fokozott ellenõrzést rendelt el a megye három használtcikk piacán, melynek része volt a pápai. Az eligazítást követõen a NAV munkatársai, polgári ruhás rendõri biztosítás mellett, rejtett módon próbavásárlást hajtottak végre, majd ezt követõen a piacon lévõ árusok és az általuk árult termékek kerültek el-
lenõrzés alá. A kapitányság munkatársai közül 17-en vettek részt az akcióban. A rendõr õrnagytól megtudtuk, hogy az ellenõrzés során három személyt mulasztási bírsággal szankcionáltak a NAV dolgozói nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, valamint adószám nélküli értékesítés szabályszegése miatt. Tekintettel arra, hogy a személyek a bírság befizetését a helyszínen nem tudták rendezni, biztosítékként árulefoglalás történt, tette
hozzá Nagy Ákos. A fokozott ellenõrzés keretében végrehajtott akció alkalmával összesen 66 fõt igazoltattak. Két fõ román állampolgár részére 50-50 ezer forint helyszínbírságot szabtak ki külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés elkövetése végett. Egy esetben pedig SIS találatról érkezett jelzés, Ausztria a személy tartózkodási helyének megállapítását kérte, errõl rendõri jelentés készül. A Bevándorlási Hivatal munkatársa intézkedésre okot adó tényezõt nem tapasztalt, összegezte a rendõrségi akció végeredményét a bûnügyi osztályvezetõ. M.A.
7
Pápa és Vidéke
2014. október 23.
Küzdõsport
KRESZ-FESZT Ezzel a címmel rendezett közlekedésbiztonsági délelõttöt a Pápai Rendõrkapitányság Az iskola rendõre program tanévnyitó kampányának záró elemeként a Városi Sportcsarnokban. A közlekedési vetélkedõ keretében öt pápai általános iskola egy-egy csapata mérte össze KRESZ-tudását. A csapatok többek között keresztrejtvényt oldottak meg, közlekedési táblákat ismertek fel idõre, feladatlapot töltöttek ki és Közlekedj biztonságosan! címmel plakátot készítettek. Emellett csapatonként 2-2 diáknak a kerékpáros ügyességi és szabályossági pályán is teljesíteniük kellett, tájékoztatott a részletekrõl Császárné Elek Veronika rendõr alezredes.
A vetélkedõ mellett színes programok is várták a pápai iskolákból és a közeli óvodákból érkezõ gyermekeket. Megnézték a baleset-helyszínelõ autót és egy tûzoltóautót, közlekedési témájú rajzokat színeztek, közlekedési táblákat és rendõrautót ábrázoló hûtõmágnest készítettek, míg a vállalkozó kedvûek keresztrejtvényt oldottak meg. Természetesen nem maradt el az ujjnyomatvétel és a csapatszolgálati eszközök felpróbálása sem, tudtuk meg a kapitányság
munkatársától. A kiemelt megelõzési fõelõadó hozzátette, hogy az óvodások számára zebrasétát tartottak láthatósági mellényben. A kicsik egy rendõr vezetésével gyakorolták az úttesten áthaladás szabályait, valamint beszélgettek a menet közben látott közlekedési táblákról. A KRESZ-vetélkedõn az elsõ helyezést a Tarczy Lajos Általános Iskola ért el. Õket követte a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, harmadik a Munkácsy Mihály Általános Iskola csapata zárta a sort. A Vajda Márta Általános Iskola a plakátjáért különdíjban részesült. M.A.
MUNKALEHETÕSÉG! A BAKONY VOLÁN Zrt. foglalkoztatási lehetõséget kínál AUTÓBUSZ-VEZETÕ MUNKAKÖRBEN. Feltételek: • „D” kategóriájú gépjármûvezetõi engedély • GKI szaktanfolyami képesítés • PÁV II. alkalmasság Elsõsorban bakonyjákói, marcaltõi, pápai érdeklõdõk jelentkezését várjuk, de ettõl eltérõ lakhely sem kizáró tényezõ. További információ munkanapokon, 7 órától 14 óráig Pápa, autóbusz-állomáson az állomásvezetõnél, vagy a logisztikai vezetõnél (Tel: 89/324-811) Biztos munkahely, hosszú távú munkalehetõség, akár részmunkaidõben is, formaBAKONY VOLÁN Zrt. ruha, utazási kedvezmény, cafeteria.
Iskolai judo indul Pápán A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) közös munkája az Iskolai Judo Program, amelynek célja, hogy hat éven belül 20.000 fölé emelkedjen a hazai cselgáncsozók száma. A magyar szövetség sportágfejlesztési programja során eddig 120 tanár szerezte meg az alapfokú cselgáncsedzõi képesítést, és 90 iskola kapott összesen 4500 négyzetméter tatamit, illetve 1800 judogit. A programban a pápai Bakony Judo Klub is pályázott. Az eredmény siker, ugyanis a Pápai Küzdõsport Centrum is bekerült a 10 kedvezmé-
nyezett közé. Október 25-én indul a testnevelõk 60 órás akkreditált képzése képzése a Küzdõsport Centrumban, a tanfolyamon résztvevõ pápai tankerülethez tartozó iskolák a képzés befejezését követõen tatamihoz is jutnak. A program segíti a mindennapos testnevelést is, mondta el a sikeres pályázat bejelentésekor Egyházi Andrea, a tankerület vezetõje. Pillér Gábor arról tájékoztatott: az iskolák felé saját erõbõl is nyitottak a tavalyi tanévben, a Bakony Judo Klub, a Judo a Pápai Sportért Alapítvány és a KLIK Pápai Járási Tanke-
rülete négy iskolában tartott sikeres toborzót, az Iskolai Judo-ban pedig fõállású edzõt foglalkoztathatnak. A pápai programot Mezei Csaba, a Bakony Judo Club háromdanos mestere irányítja. Tõle megtudtuk: egyedülálló programot nyújtottak be a pályázatra, mivel nem egy iskola pályázott, hanem egy sportközpont, amelyben több iskola is tud foglalkozásokat tartani. Így nem az iskolákba viszik a judot, hanem az edzõterembe érkeznek az iskolások, akiket a szakképzett tanárok oktatnak majd.
Küzdõsport
Küzdelmes este volt Pápán rendezték a Magyar MMA Prémium Liga Profi Ketrecharc Gála negyedik fordulóját. A tét novemberi országos döntõbe jutás volt. Pápai versenyzõ nem indult, helyi vonatkozása mégis volt a harcos estének: kiderült, ki lesz a pápai Gõz Bálint ellenfele a fináléban. Szomorú pillanatokkal indult a gála, a motorbalesetben elhunyt Recse Tiborra emlékeztek, aki karatében jeleskedett. Az egyperces megemlékezést követõen dr. Áldozó Tamás nyitotta meg a rendezvényt. Pápa polgármestere elmondta: öröm, hogy sikerült olyan rendezvényt hozni a városba, amely a korábban tapasztaltaknál még több küzdelmet és élményt jelent versenyzõnek és né-
zõnek egyaránt. A v ersenyt hat súlycsoportban rendezték meg, ötben négyes tornát szervezetek a résztvevõkkel, +93 kilogrammban három versenyzõvel körmérkõzéses lebonyolítási formában. A -60 kilogrammos nõk mezõnyében Varjú Zita (Bárdosi Küzdõsport Akadémia) és Ignácz Melitta (Gönczi Team) mérkõzése fél percig sem tartott, Varjú látványos karfeszítéssel kényszerítette feladásra
ellenfelét. A döntõben Varjú ott folytatta, ahol abbahagyta, karfeszítéssel gyõzte le Nagy Fruzsinát, így Zita jutott a november 15-i, budapesti döntõbe, ellenfele Cseh-Lantos Renáta lesz. A férfiak -84 kilogrammban megrendezett küzdelmei arról is szóltak: ki lesz a pápai Gõz Bálint ellenfele Budapesten. Polgár Ádám lett, aki nagy küzdelemben feladásra kényszerítette Etelaky Lajost. A gála zárómérkõzésén -93-as kategóriában Köllõ Bence és Péter Norbert vívta a döntõt. Sokáig Köllõ állt jobban, végül Péter gyõzelmét hirdették ki.
Kézilabda
Négy gyõzelem Négy bajnoki találkozót tartottak meg a Pápai Kézilabdázás Napján, október 12-én. Elsõként a Sport Oázis NKK Pápa – Alsóõrs SE megyei elsõ osztályú nõi kézilabda mérkõzés került sorra, a pápai Sport Oázis 11 gólos gyõzelmet aratott. A hazai találatokat Fülöp Petra (13), Széll Anna (10), Szabó Edina (2), Nagy Bernadett (1) és Sárközi Noémi (1) jelzi. Következett a Kilián DSE-Nyárád - Nemesvámos bajnoki meccs, amely szintén hazai sikert hozott (27-24). A gólszerzõk: Nagy Zsófia (8), Põdör Patrícia (7), Koncz Lilla (4), Beszpréminé Bolla Anikó (3), Bolla Enikõ (2), Bereczki Franciska (2), Györkös Hanna (1). A nõk után a férfiakon volt a sor, hogy megmutassák, mit tudnak. A juniorok folytat-
ták bajnoki menetelésüket, Bakonyerdõ-Treff SE Érd 27:22, a felnõttek NB II-es csapata négygólos gyõzelmet aratott a Treff ellen (27:22). Kapcsándi Kristóf 8, Bors Patrik 6, Reizinger Szabolcs és Róth Gábor 5-5, Bors Martin, Pethõ Zoltán, Nagy Péter, Füzi Attila 1-1 gólt lõtt. A kézilabdázás napján adták át a junior bajnokság-
ban bronzérmes csapat játékosainak az érmeket, a medáliákat dr. Áldozó Tamás polágrmestertõl, Pethõ Zoltántól, a Böllér Kft. vezetõjétõl, és Varga Lászlótól, a Bakonyerdõ Zrt. vezérigazgatójától vették át a fiatalok. Ekkor adták át a férfi felnõtt, junior és serdülõ csapatok számára a társasági adóból vásárolt sportszereket is.
Sportajánló Kézilabda férfi NB II Bakonyerdõ Elmax VSE - Komárom, október 25., szombat, 16 óra, Városi Sportcsarnok, Pápa Labdarúgás OTP Bank Liga NB I. Lombard Pápa TFC - Debrecen, november 1., szombat, 18 óra, Perutz Stadion, Pápa Táncsport Táncmaraton, október 26., vasárnap, Városi Sportcsarnok, Pápa
8
Pápa és Vidéke
Futás a küzdõtéren
Kenesei Krisztián megtörné saját és csapata gólcsendjét
Terematlétika A 15 éves a Városi Sportcsarnok programsorozat keretében 2004-ben születettek fiúk és lányok részére rendezett a Pápai SE terematlétika bajnokságot. A gyerekeknek gyorsasági és ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük, ezek közt volt sprintfutás, gátfutás, helybõl távol-, és hármasugrás, me-
2014. október 23.
dicinlabda-dobás A versenyt a Munkácsy-iskola nyerte, az összes feladatban az elsõ helyen végeztek a tanulók, második lett a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, harmadik helyen a Gyurátz-iskola végzett. A verseny érdekessége volt, hogy a sportcsarnok küzdõterén rendezték.
Mecsekalján nyernünk kellene A magyar labdarúgó válogatott nemzetközi mérkõzései miatt kéthetesre nyúlt válogatott szünet után az elmúlt szombaton a Diósgyõrt fogadta a Lombard Pápa a Perutz Stadionban. Kovács László tanítványai az egész találkozón fölényben játszottak, és szó szerint hajszálon múlt a gyõzelmük, azonban a pápai helyzetek ismét kimaradtak. Az összecsapás után Kenesei Krisztiánnal, a Lombard csatárával beszélgettünk. - Az elsõ félidõben sokkal jobban játszottunk, mint a Diósgyõr, a borsodiaknak helyzetük sem nagyon volt, mi pedig folyamatosan a kapujuk elõtt voltunk. A második félidõben feljavultak a vendégek, Szûcs Lajos kétszer is bravúrral védett, ám a végén eldönthettük volna a három pont sorsát. Ha bemegy a meccslabdánk, most két ponttal többünk van, és
áttörtünk volna végre egy gátat. Sajnos elrontottuk a ziccert, ám a mérkõzés elõtt mindenki elégedett lett volna a döntetlennel. Persze így azért van egy komoly hiányérzetünk, mert egy nagyon jó Diósgyõr ellen nyerhettünk volna. - Több hetes kihagyás után tértél vissza a csapatba, a sérülésed után mennyire vagy elégedett a saját játékoddal? - Mostanában odakerülök a kapu elé, Szombathelyen is volt már lövésem, szabadrúgásom és ziccerem. Összességében nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, és nem a játékom miatt, hanem mert nem tudtam gólt szerezni, és ez nekem nagyon nagy hiányérzet. Ha már lenne három-négy gólom, elégedett lehetnék, de mivel még nem rúgtam gólt, ez egy csatártól nem elfogadható. Remélem azonban, ez mihamarabb megváltozik majd. - Hetek óta megvannak a lehetõségei a Pápának, azonban az utolsó pillanatban porszem kerül a gépezetbe, és mégsem sikerül a labdát a há-
lóba továbbítani, pedig most már ideje lenne megtörni a Lombard meglehetõsen hosszú gólcsendjét. - Nyilván jobban kell koncentrálni. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a Ferencváros és a Kecsekmét ellen helyzet nélkül rúgtunk gólt, most pedig megvannak a lehetõségeink, ám nem tudjuk ezeket értékesíteni. Sajnos a kapu elõtt szinte semmi sem sikerül nekünk, ezért nagyon szeretnénk megrúgni az áhított egy gólt. Végig nem lehet egy bajnokságot úgy játszani, hogy nem rúgunk gólt. - Szombaton Pécsre utaztok, ahol a meglehetõsen hullámzó teljesítményt nyújtó PMFC lesz az ellenfél. - Minden találkozó kiélezett, ha abból indulok ki, hogy tavaly oda-vissza megvertük õket, akkor ez nem
rossz elõjel. Eddig fõként az erõsebbnek tartott együttesek ellen bizonyítottunk, megvertük a Ferencvárost, döntetlent játszottunk a Gyõrrel, az Újpesttel és a Diósgyõrrel, most már olyan csapatoktól is pontot kell szerezni, akik hozzánk hasonló játékerõt képviselnek. - Erre most kiváló lehetõség ígérkezik a Mecsekalján. - Nekünk ez a legfontosabb, hiszen Nyíregyházán, Szombathelyen és Felcsúton sem sikerült jó eredmény elérni, most Pécsre is a gyõzelem reményében utazunk, de azért egy pont is jó lenne. Nehéz mérkõzésre számítok, Véber György évekig Pápán volt edzõ, biztos hogy kellõen motiválja majd az együttesét, de nekünk nyernünk kellene a Mecsekalján. Polgár Szilárd
-Pápa és Vidéke – Közéleti lap – Megjelenik kéthetente csütörtökönként. – Kiadja: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápai Platán Városmarketing és Turisztikai Nonprofit Kft. – Nyomdai munkák: Danubia Web Kft., Budapest – Terjeszti a Magyar Posta Zrt. – A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf. 171. – e-mail:
[email protected] – web: www.papa.hu – ISSN 1589-8288 – Kéziratot nem õrzünk meg, és nem küldünk vissza!