Ismét áll a zászló az Arany Opelnél 12. old.
A családnak mennie kell? A szikáncsi közmeghaDgatáson többen tarthatatlannak nevezték azt a helyzetet, melyet a településen élő egyik család jelent az ottélők számára. A család neve a közmeghaDgatáson nem hangzott el, a család tagjai Mezei Árpád és Mezelné HorYáth Márla azonban felkeresték szerkesztőségünket, hogy saját szemszögükből vázolják a helyzetet és a kialakult konfliktusok forrását.
Hadrendbe álltak
~
IMeg kell előzni a bajt I 2. old Új utca épül 3. old. Megoldódott a Torony-ügy 6. oleU ITavasz a színházban is I~ 9. old. Minden cseppje kincs 15. old Főszerepben a klarinét 18. old. Kísért a balszerencse 19.ol~
I
~sattant a nyuszi-puszi 24. old.
jelentette be Becsey Zsolt, az Európai Parlament néppárti képviselője.
A Vajdaságban pozitív diszkriminációra és konkrét lépésekre van ahhoz szükség, hogy megszúnjenek a kisebbségek eltúnéséhez vezető tendenciák - jelentette ki Becsey Zsolt, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselője március 23-án Szegeden. képviselő.
"A Vajdaság multikulturális jellege az európai örökség része, melyet meg kell őrizni" - mondta az EP-képviselő sajtótájékoztatón. Hozzátette: ahhoz, hogy húsz év múlva is a többnemzetiségű Vajdaságrói beszéljünk aktív föllépésre, konkrét kisebbségbarát lépésekre van szükség. Az EP vajdasági tényfeltáró bizottságának írásos jelentése,
melye t várhatóan április közepén tárgyal a parlament külügyi bizottsága, tartalmazza, hogya rendőrség és az igazságszolgáltatás erősen centralizált rendszere hátrányosan érinti a kisebbségeket. Az anyagban szerepel, hogy a hatóságok nemtörő dömsége, passzív, mulasztásos hozzáállása is inspirálja az incidenseket - közölte a
Tanyabejárás a mártélyi határban
Napi kapcsolatban Néhol feltaréjosodott hatalmas traktornyomokon bukdácsolva, néhol tengelyig érő vendégmarasztaló sárban csúszkálva haladt a két terepjáróból álló "karaván" a Mártély környéki tanyák lakóinak meglátogatására. A kivénhedt Niva és a tanyagondnoki szolgálat TATA típusú autóinak utasai Balogh Jánosné polgármester, Dezső József Hódmezővásárhely
rendőrkapitá
nya, Rózsa János a mártélyi Polgárőr, Tűz- és 'vágyonvédelITÚ Közhasznú Egyesület elnöke, és Albert Tibor alpolgármester kalandos utazásra vállalkoztak a téltől megviselt dűlőutakon. Jó
néhány tanyába bekanyarodtak,· s köszöntötték a lakókat, érdeklődve, milyen károkat okozott az elhúzódó tél, szenvednek-e valamiben hiányt, s hogy tudják megoldani a közlekedést, bevásárlásl. Jó ismerősként köszöntötték a kis "különítmény" tagjait ITÚndenho!. A Mártélyon már hosszú idő óta működő tanyagondnoki szolgálat, amely a polgárőrökkel együttműködve a legkülönfélébb esetekben segít a tanyákon élő embereknek, példaértékű odafigyeléssel és tettrekészséggel bizonyítja, hogy még a legzordabb időjárásban is képes napi kapcsolatot tartani a tanyákon elszigeteltségben élő, főként
A bizottság megállapítása szerint államilag szervezett része ezeknek az atrocitásoknak nincs, ugyanakkor a kisebbségek elleni támadásokat egyénileg éppúgy elkövetik, mint csoportosan. A képviselő pozitívumként értékeli: a jelentés kitér arra, hogya kisebbségek többes diszkriminációt szenvednek el. A felsőoktatásban tanuló magyarok létszáma harmada az összlakossághoz viszonyított arányukhoz képest, s hasonló jelenségek figyelhetők meg az igazságszolgáltatás és az állami foglalkoztatás területén is. A bizottság tagjai egyetértenek abban, hogy preventív lépésekre van szükség ahhoz, hogyadélszláv térség más területeihez hasonló incidensek ne harapózzanak el mondta Becsey Zsolt. Még az első félévben módosulhat a mézzel kapcsolatos európai uniós szabályozás idős emberekkel, mindennapi szükségleteik kielégítésében, bármilyen gondjuk megoldásában. Ha kell, a ITÚntegy 20, a tanyavilágban lakó gyermeket szállítják be az iskolába, és vissza, ha arra van szükség élelmiszert, gyógyszert visznek a tanyákon rekedt embereknek, az orvost, ápolónőt, sőt ha más megoldás nincs, még a nyugdíjat is. Dezső József hosszú évek távolléte után meghatottan vette tudomásul, hogy majd ITÚnden tanyában ismerősökkel találkozot~ akik örömmel köszöntötték a kapitány urat, s szívesen beszéltek életükről, örömeikről, gondjaikról, reményeikről. A hódmezővásárhelyi Rendőrka
pitányság feltett szándéka egy komplex tanyaprogram beindítása, amely a mártélyi jó példából kiindulva, az eddigieknél még rendszeresebb és mélyre-
Becsey Zsolt közölte: szóban megállapodtak Fernand Bodennel, a luxembourgi agrárminiszterrel arról, hogy június végéig az uniós agrártanács elé viszi a mézzel kapcsolatos uniós jogszabályok módosítását. A méz uniós piacának jelenlegi szabályozása nem megfelelő - jelentette ki a politikus. Véleménye szerint három területen lenne szükség változásra: a fogyasztók tájékoztatásában, a minőség és az egészségügyi ellenőrzés területén. Az érvényben lévő jogszabályok alapján szabadon keverhető az unión belülről származó méz az importtal. Ez a termelőkkel szemben a kereskedőknek kedvez, akik abban érdekeltek, hogy minél alacsonyabb áron, a lehető legnagyobb mennyiséget értékesítsék - közölte a képviselő .
Magyarország EU-csatlakozása óta a magyar méhészek jelentős versenyhátrányba kerültek a kínai, thaiföldi és az argentin termelőkkel szemben, mivel az uniós cukorrendtartás miatt emelkedtek a cukorárak - mondta Becsey Zsolt. (szenti' hatóbb odafigyelést tesz majd lea tanyákon~lők személyi és vagyonbiztonsága érdekében. Talán a harmadik tanya bekötőúlján, a hátul haladó terepjáró békésen megfeneklett, de a Rózsa János vezette "orosz hadigépezet", kis erőlködés után kimozdította szorult helyzetéből, s bevontaUa a tanyaudvarba, a benne ülő Polgármester Aszszony és Alpolgármester nem kis megkönnyebbülésére. A tanyabejárás történéseire a Polgármesteri Hivatalban elkortyolt forró tea tette fel a koronát, mert március ide, március oda, bizony süvítő szél borotváIta az arcokat, amely azonban a nagy kiterjedésű belvizek felszárításában most mégiscsak nagyon hasznos lehet. hetővé
Mártély 2005. március 19. Farkas Zoltán - "Kaláris"
Konferencia a
szakképzésről
és a foglalkoztatásról
Munkanélküli képzés folyik? A szakképzésről és a foglalkoztatásrói tanácskoztak helyi oktatási intézmények és vállalkozások vezetői a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hódmezővásárhelyi városi szervezetének meghívására március 29-én a Városháza dísztermében.
té Mezőgazdasági Szakközépiskola és a Szegedi Tudományegyetem képviselői is. Dr. Hampel Tamás hangsúlyozta: Hódmezővásárhely térségében a mezőgazdaság ból élők részaránya kb . 16 százalékos, ami országos és EU-s összehasonlításban is magas. Ez meglehetős en ko-
Az iparkamara helyi szervezemoly kihívás, hiszen az intéztének szervezésében már ményeknek arra kell törekedtöbb alkalommal felmérték, niük, hogy megfelelő és jól hogy milyen a szakképzés képzett agrár szakembereket helyzete régió nkban, melybocsássanak ki. Dr. Hampel nek keretében az oktatási inTamás szerint szektorváltásra tézmények és a vállalkozások is szükség van az agráriumis elmondhatták véleményüban, meg kell próbálni a ket. Ezúttal az volt a cél, hogy munkát hatékonyabbá, mindkét oldal egy közös fóruugyanakkor jóval jövedelmemon adhasson hangot állászőbbé tenni. pontjának. Dr. Hampel Tamás A CSMKIK hódmezővásárhe szerint egy rossz jogszabály a lyi szervezetének elnöke alálegfőbb oka annak, hogy a húzta: Az iparkamara azzal, szakképzés nem életszerűen hogy egy asztalhoz ülteti az folyik. A CSMKIK hódmezővá oktatási intézmények és a hesárhelyi városi szervezetének lyi vállalkozások képviselőit, elnöke szerint a másik ok az, katalizátor szerepet kíván behogy az intézmények is a tölteni annak érdekében, könnyebb ellenállás irányába hogyelőremozduljon a szakmennek el a szakképzés képzés ügye. Mint dr. Hampel megszervezése során, ami Tamás fogalmazott: Jelen pilazt jelenti, hogya szülők kélanatban számos területen résének megfelelően iskolázpotenciális munkanélküli zák be a diákokat, még akk9r képzés folyik. is, ha ezáltal potenciális mun- . Dr. Tóth István hozzászólásákanélkülivé válik a tanuló. ban elmondta: Az elmúlt 7-8 A konferenciára meghívást évben térségünk relatív elmqkaptak az agrárgazdaság képradottsága nőtt, mivel a meviselői, valamint a Gregus Mágyében nem áll rendelkezés-
re az a speciális munkaerő, ami a versenyképes ága zatokhoz szükséges. Véleménye szerint a szakképzés megszervezése több kormányzati ciklus átfogó feladata kell, hogy legyen. A felső oktatás tömegessé tételével csökkent a színvonal, a cégeknél listákat vezetnek arról, hogy melyik intézményből érdemes felvenni munkaerőt. Fontos lenne, hogya finnekhez hasQnlóan nálunk is már óvodás kortól működjön a pályaorientáció. Dr. Tóth István kijelentette: Meg kell változtatni az oktatás finanszírozását is, mert most mennyiségi és nem minőségi alapon történik a finanszírozás. Láng István szerint egy ilyen városban nem szabad hagyni, hogyelsorvadjon az a szakmai tőke, ami az iskolájukban van. A Gregus Máté Mezőgaz dasági Szakközépiskola igazgatója hangsúlyozta: Diákjaik külföldi versenyeken is helyt állnak. A tervek szerint lovastúra vezető képzést indítanak, ami kapcsolódik a turizmus fejlesztéséhez is. Ez természetesen csak kiegészítő képzés az eddigi képzések mellett. Debreczeni Magdolna elmondta: Iskolájukban ma is mezőgazdasági szakképzés,
de nem vonzó, mert a vizsga feltétele, hogya diák vontatói jogosítvánnyal rendelkezzen, aminek megszerzése meglehetősen költséges. A Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szakiskola első embere azt hangsúlyozta, hogy minden évben 20-25 kőmű ves végez iskolájukban, azonban nem tudja, hogy ezek a diákok hová kerülnek a munkaerőpiacon. Mint mondta, mivel tanműhellyel nem rendelkeznek, ezért a diákok a gyakorlati képzést vállalkozóknál kapják meg, de az elméleti képzéssel sincs gond. Ugyanez igaz a viIIanyszerelő, karosszéria lakatos szakokon is. Hajdu János, a Kossuth Zsuzsanna Műszaki Szakközépiskola igazgatója azt hangsúlyozta, iskolájuk hiába döntene úgy, hogy valamely szakot nem indít, azzal az intézmény veszítene, hiszen a diákok máshová jelentkeznének. Szerinte komoly gond a felső oktatás elszívó ereje is, például gépész szakjaikat nem minden évben tudják elindítani. Aláhúzta: A tanulókat érdekeltté kell tenni abban, hogy olyan szakra jelentkezzenek, amire a gazdaságban szükség van, ebben segítség lehetne az ösztöndíj. A mai rendszerben az az iskolák érdeke, hogy minél nagyobb legyen a csoportlétszám, hi. szen így könnyebb az oktatás finanszírozása .
Szenti Szabolcs
Újabb közművesített telkek Vásárhelyen
Új utca épül Hódmezővásárhelyen a Szellő sor, Damjanich utca, Lévai utca, Hideg utca által határolt területen 27 közművesített telek kialakítására került sor: a munkálatok múlt héten kezdődtek.
Alácsi Mária, az önkormányzat Műszaki Irodájának munkatársa elmondta szerkesztőségünknek, hogya teljes infrastruktúra kialakitása május közepéig megtörténik. Az önkormányzat bevezeti a telkekre a vizet, gázt, az elektromos áramot, valamint szennyvíz és csapadékvíz elvezető csatorna épül. Ezeken felül utat és utcát építenek ki, és közvilágítás!. Hozzáfűzte, hogy a telkeket fiatal házasoknak osztják ki szociális alapon, hogy családi házak épülhessenek a területen.
(majorosJ
Klubnap Április 5-én 16 órakor klubnapot tartanak a Hódtói Olvasókörben. Kiállítás
A "Sport, mozgás, egészséges élet" CÍmű pályázat alkotásaiból kiállítást rendeznek a Szent István Általános Iskola és Halrnay Zoltán Sportiskolában (Szent István tér 3.) március 31én 16.30-kor, ahol díjátadásra is sor kerül.
***
Fejér Csaba festőművész emlékkiállítása megtekinthető április 10-ig (hétfő kivételével) 1018 óra között az Alföldi Galéria földszinti kiállítótermeiben. Megbeszélés Április 4-én a Visszhang utcai Olvasókörben vezetői megbeszélést tartanak. Felhívás Április 4-9-ig helyi veszettség elleni vakcinázási kampány lesz Hódmezővásárhelyen . A rókáknak szánt csalétek kihelyezése kis magasságból, repülő gépről történik. A rókák által kedvelt ízű csalétekkel együtt rágja szét a róka a kapszulát is, és így jut a vakcina a szervezetébe. A szer emberre, állatra ártalmatlan, mégsem szabad hozzányúlni a kihelyezett csalétekhez. Amennyiben ez mégis megtörténik, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. A helyi vakcinázási kampány megkezdésétől számított 21 napig az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani és csak pórázon szabad közterületre vinni. Aki vakcinázott területen elhullott vadon élő vagy háziállatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül és haladéktalanul értesítse a legközelebbi állatorvost, a helyi önkormányzatot vagy vadásztársaságot. További felvilágosítással az Önök körzetében élő állatorvosok és orvosok szolgálnak.
***
A Polgári Hódmezővásárhely Alapítvány a 2005. tanévre egyszeri bruttó 43.000 FI/hallgató összegű támogatást kíván biztosítani ösztöndíj formájában 30 fő részére. A pályázati felhívás feltétele , hogy a pályázó államilag elismert felsőfokú in-
tézmény nappali tagozatának legalább 2. éves hallgatója legyen. Az ösztöndíjat elnyert hallgatókkal az alapítvány tanulmányi szerződést köt. Pályázati adatlapok igényelhetők a tanulmányi osztályokon és a hódmezővásárhelyi városháza (6800 Hmvhely., Kossuth tér 1.) emelet 33. szobájában. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. április l. Ruházzon be! Ruházzon be a jövőbe! Címezze adójának l százalékát a Támogatott Tanulás Felsőfokon Hódmezővásárhelyen Alapítványnak. Adományával vásárhelyi fiatalok felsőfokú tanulmányait segíti. Adószám: 18456066-1-06. Versenyfelhívás Április 24-én ismét megrendezik a már hagyományos XXI. Szent György-napi juhászversenyt és a Magyar Pásztorkutya Bemutatót, melyre jelentkezni az ország egész területéről április l-ig lehet. Április 23-án 9.30 órai kezdettel a főiskolai kar "A" előadójában a Wellman Oszkár Tudományos Tanácskozásra kerül sor (A gabona-, olajos- és fehérjenövények perspektívái az EU csatlakozást követően CÍmmel). Az érdeklődők részére készséggel adnak felvilágosítást a szervezők levélben, telefonon vagy személyesen is (Főigazgatói Hivatal). Cím: 6800 Hmvhely., Andrássy út 15., tel. : 62/246-466, fax. : 62/241779, e-maiI:
[email protected], ill.
[email protected]; sajtó:
[email protected]. hu Találkozó Vásárhelyen az Erzsébeti úton április 2-án este 7 órai kezdettel Gorzsa, Répáshát, Batida határrész találkozó t rendeznek. Tanácsadás A Hódtói Olvasókörben április 6-án 16.30 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz. Továbbképzés Vásárhelyen a városháza dísztermében április l-én 13.30-tól az Erzsébet Kórház Tudomá. nyos Bizottsága és a Fresenius MC Orvos Szakmai Tanácsa Nephrologiai Délután keretében szakmai továbbképzést rendez, melynek fő témája "Nephrológia - háziorvosi pra-
xis határterületei". Fórum A Kossuth Olvasókörben március 31-én 17 órai kezdettel Rárósi Imre és Tóthné Kecskeméti Katalin tepelülési képviselők, valamint dr. Lázár János polgármester, országgyűlésI képviselő lakossági fórumot tart. Előadás
Asaf Jchilevich, Izrael Állam Budapesti Nagykövetségének másodtitkára március 31-én II órától a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjai számára tart előadást, melynek témája Izrael aktuálpolitikája és a mindennapi élet Izraelben.
***
A Kossuth Olvasókörben (Hmv., Szerencse u. 6.) április 9-én 15.30 órai kezdettel orvosi előadást tart dr. Bíró Gábor az egészséges életmódról.
***
Április 7-én 10 órától a mártélyi Idősek Klubjában egészségvédelmi előadás lesz. Verseny A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub a 2005. évi ITF Taekwon-do ifjúsági és felnőtt egyéni OB-t április 2-án 10
órától rendezi a Hódtói Sportcsarnokban (Hmvhely., Ormos E. u. 18.). Koncert Rákász Gergely látványkoncertet ad "Képek és hangok" CÍmmel Hódmezővásárhelyen, a Református Ótemplomban (Szőnyi u.) április 14-én este 7 órától, melyre jegyek elővétel ben kaphatók a Petőfi Sándor Művelődési Központban (Hmv., Szántó K. 1. u. 7.). Találkozó A Mindszenti Alapfokú Művé szeti Iskola szervezésében idén a Ill. Országos Elektronikus-zenei Találkozó kerül megrendezésre április 15-17-én, melynek megnyitója április 15én 9.30 órakor lesz. Összejövetel Április 4-én 14 órától a Leventék Baráti Körének összejövetele lesz a Hódtói Olvasókörben. Emlékverseny A Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE és a "Vásárhelyi Vívókért" Alapítvány Kuratóriuma április 9-10 10 órai kezdettel a Fekete Sas báltermében rendezi meg a Kovács Donát Országos Törvivó Emlékversenyt (újonc korosztály).
7nap jegyz~t
Mozgalmas éve volt a szövetség nék
Nem ülnek a babérjaikon
CJ!o/p~iW~~.
A Nyugdíjas Szövetség éves beszámoló közgyűlését tartotta március IS-án Hódmezővásárhelyen a főiskolai kar étkezdéjében. Kozári Józsefné, a nyugdíjas szövetség elnöke számolt be a tavalyi év munkájáról és eredményeiről.
_
....._ _ _ _ _ _ _ _ _..J
Mint mondta, a városban huszonegy nyugdíjas klub mű ködik, melyek önállóan végzik feladatuka t. A tavalyi évben kirándulásokon, teadé lutánokon, orvosi e l ő adásokon vettek részt. A nemzeti ünne peke n, évfordulókon és megemlékezéseken is aktívan részt vettek. A szövetség lehetős é geihez m é rten igyekszik olyan kulturális közösségi foglalkozásokat is szervezni, meIye k nem kerülnek
pénzbe, vagy csak csekély anyagi megterhelést jelentenek a szövetségnek, a kluboknak és tagjaiknak - mondta Kozári Józsefné. Közös kirándulás keretében Tá piószentmártonba látogattak el, ahol az Attila-dombot tekintették meg. Szólt az elmúlt év szomorú történéseiről is, ezúttal Fodor Sándor alapító tagot és Csáki Imre gazdasági vezetőt szólította el a halál. A gazdasági vezetést Katona Józsefné vette át, a pénztári teendőket Göbölyös B. Mária látja el. Ezen a délutánon búcsúztatták Dezsőné Bagi Katalint, a susáni klub vezetőjét , és Vigh Béla helyett Eck Ferencné lett a felügyelő bizottság vezetője . Oskovics György beszámolt a megyei szövetség szervezéséről valamint arról, hogy a Rádió 7-ben nyugdíjas műsor keretében dolgozzák fel a nyugdíjasokat érintő problémákat. Szemenyei Bálint egy Szép Ernő költeménnyel köszöntötte a megjelent hölgyeket. (divikiJ
Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik férjem
Dr. Kovács Endre temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmamban osztoztak. Dr. Kovács Endréné dr.
Pető
és családja
Teodóra
Alig ültek el a gazdademonstráció hullámai, máris a tiltakozóknak egy újabb
csoporlja jelentkezett. Azonban ez a megmozdulás legfeljebb karikntúrája lehetne a márciusi tüntetésnek. A Kendermag F'.gyesületnek nevével ellentétben semmi köze a mezőgaz dasághoz, egy magát polgári engedeúnességi mozgaJomnak tituláló embercsoporlrÓl van SZÓ, akik bizarr módon hívták fel magukra a figyeúnet az eúnúlt hetekben. Az egyesület arm biztatja a kábíJószetfogyasztókat, hogy adják a törvény kezére magukat, ezzel tiltakoma a kormány drogpoütikója ellen. A rendőrök kihallgatják az önkénteseket, aztán szépen hazaküldik őket, és ermyi. fulig igazán megérdemelnék, hogy egy időre a rácsok mögött marasztalják őket... Miközben a mezőgazdaság, az egészségügy és az oktatás méJyponton van, a munkaheJyek meg nemhogy teremnének, inkább fogynak, és egyre nehezebb becsületes munkából megélni, ezek a mintapolgárok azért sírnak, mert nem fiivezhetnek kedvükre. Mi jöhet még ezután? Legközelebb az aJkoholisták vonulnak az utcákru olcsóbb és nagyobb hatásfokú szeszt követelve? Ma még taJán viccnek tűnik, de ki tudja? Őrült világban élünk. Én még azt sem twtom kizártnak. hogy eljön az idő, amikor kötelezővé teszik a drogfogyasztást. Mert olyan sok fölösleges agysejtiink van, muszáj valamivel pusztítani. Meg aztán az ésszel élő . ember kellemetlen kérdéseket tud feltenni, és megvan a dolgokról a véleménye. A kábíJószetfogyasztók egyébként is csak szerencsétlen áldozatok, akik ki vannak szolgáltatva az elvetemült neppereknek, így a világ legnagyobb igazságtalansága, ha őket zaklatják, és nem-azt, aki ezeket a mérgeket árulja. Végső soron mindenkinek megvan a maga kábítószere: kinek a hatalom, kinek a testi örömök, más meg a dobozba zárt világat bámulja naphosszat egy fatelben ücsörögve - és ezeknek a tudatmádosíJó szereknek az élvezői a legritkább esetben dörömbölnek a rendőrség kapuján. fulig megtehetnék.
Megjelenik: Hódmezővásárhelyen , MindszeFlten, Székkutason, Mártélyon, Batidán, Földeákon, Óföldeákon és Szikáncs on Szerkesztőségvezető: Égető Gyula Főszerkesztő : Martonosy Edit Tervezőszerkesztő: Kokovai Péter Tördelőszerkesztő: Ágoston Péter Munkatársak: Baranyai Antal , Molná r Attila. Szerkesztőség: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71. (a piaccal szemben) Telefon I fax : (62) 533-678 Internet: http://www.promenad.hu Kiadja: a KISBÍRÓ Kft. Nyomás: Szoliter Nyomda Hódmezővásárhely, Szabadság tér 73. Terjeszti: a kiadó terjesztőhálozata HU ISSN 1218-7429 Meg nem rendelt k éziratot, fotót nem órzünk m eg és nem küldünk vissza!
Lakossági fórum Susánban
Mególdódott a torony-ügy vitelező
Dr. Havasi Katalin települési képviselőt március 24-én a Szabadság Olvasókörben tartott lakossági fórumon főleg műszaki jellegű problémákkal keresték fel a susáni polgárok.
Dr. Havasi Katalin elmondta, hogy a több susáni utcát is érintő teljes útfelújítási program mellett idén is lesz kátyúzás. Azzal a kéréssel fordult a megjelentekhez, hogy a
Susáni Nap megrendezéséhez segítsenek támogatókat keresni , és megemlítette, hogy megpróbálhatnák a pályázati lehetőségeket is kihasználni. A képviselő asszony egy korábbi fórumon felmerült panasz orvoslásáról is beszámolt. Elmondta, hogy a Szociális Otthon közelében álló antennatorony ügyében megállapodás született az önkormányzat, a tulajdonos és a ki-
között. Mivel a létesítmény veszélytelenségéről nem sikerült meggyőzni a környéken lakókat, ezért azt május 30-ig lebont ják, és lakott területen kívül kerül felállításra. Juhász Sándorné a Tölgyfa utcából a vízelvezető árok kapcsán élt panasszal, jelezte, hogya dudák nem jól lettek elhelyezve, eső idején a víz visszafelé folyik. Tápainé a Körte utcából szintén a vízelvezetésre panaszkodott, illetve szóvá tette, hogy a járdák nagyon elhasználódtak. Légrádi József arról számolt be, hogya Klauzál utcának vannak olyan szakaszai, ahol nincs árok, és a víz az egyik oldalból a másikba folyik. Szőke István a kerékpárutak kritikán aluli állapotát tette szóvá, valamint felháborítónak nevezte, hogy a Tulipán utca köves burkolata még mindig nem kapott aszfaltborítást. Kiss Imre a Katolikus temető körüli áldatlan állapotokra
hívta fel a figyelmet: kezdve az Epreskerttel, folytatva a 4 hónapja ellopott lélekharanggal, és javasolta fekvőrendőr telepítését a bejáratnál, ugyanis a sebességkorlátozást jelző táblát az autósok nem veszik figyelembe. Rácz Istvánné a Klauzál utcából a szomszédos bolthoz beálló teherautó miatt fordult a képviselő asszonyhoz. Elmondta, hogy a magas jármű leverte a csurgójukat és a tetőről veri le a cserepeket. Dr. Havasi Katalin a vízelvezetés kapcsán jelezte, hogy megkezdődött a csatornák tisztítása és javítása. Azt is közölte a megjelentekkel, hogy idén nem lesz virágosztás városi szinten, ezt a képviselői alapjából szeretné biztosítani. Mint mondta, többen fordultak hozzá azzal a kéréssel, hogy a Tisza Volán valamilyen módon tüntesse fel a menetrendben az alacsonypadlós járatokat. Hogy mikor járnak az alacsonypadlós buszok, erre a kérdésre a képviselő asszony nem tudott válaszolni, de elmondta, hogya közlekedési vállalat 2008-ig lecseréli járműparkját, és ettől az évtől csak alacsonypadlós buszok közlekednek a városban . (kokovai,
Apró népdalénekesek versenye
Nehéz volt a döntés A Péczely Attila Alapfokú Művé szetoktatási Intézményben március 23-án városi népdaIénekIésiversenyt rendeztek.Vágó János igazgató elmondta, hogy nagyon népszeru a megmérettetés, évről évre nagyon ·sok a jelentkező. Idén 75 tanuló mérté össze tudását három korcsoportban. Hat iskolából érkeztek a versenyzők, akik 3-3 népdallalléptek fel. A zsűri nagyon nehéz helyzetben volt, mivel a gyerekek nagyon felkészültek. Az "A" csoportban első lett Lázár Dorina, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola második osztályos tanulója, tanára Kruzsliczné Dudás Ilona.
A második helyen ketten végeztek: Sápi Elizabet, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola· harmadik osztályosa, tanára Szabóné Pintér Erika, valamint Szabó Tilda második osztályos, tanára Bányai Lászlóné. Harmadik helyezett lett Nádra Kitti, a Németh László Gimnázium és Általános Iskolábadiákja, tanára Szabóné Horváth Anikó és VargaTóth Attila a Liszt Ferenc Énekzenei Általános Iskolából, tanára Szabóné Pintér Erika. Az 5. és 6. osztályosok között első lett Nagypál Virág, második Láda Flóra és harmadik Huszka Fanni, mindhárman Molnár Tünde tanítványai, és
mindannyian a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Isimia növendékei. A hetedik és nyolcadik osztályosoknál első lett Kispál Klaudia, Győri Sára tanítványa a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolából. A második legjobbnak a zsűri Kapu
Nikolettet, a Klauzál Gábor Általános Iskola diákját találta, aki Horváth Gergely Enikő tanítványa. A harmadik pedig Kapu Nikolett, Bányai Lászlóné tanítványa lett a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolából. (divikij
Kecskeméten lett meg a lopott autó Elloptak egy négyütemű Wartburgot március 25-én 14 óra 15 perckor a kopáncsi kertészet elől. Miközben a tulajdonos a járműtői körülbelül 150 méterre horgászott eltulajdonították járművét. Március 26-án Kecskeméten a rendőrök igazoltatták a tolvajt, így fény derült arra, hogy az általa vezetett gépkocsi az, melyet a vásárhelyi kapitányság is köröz. A tolvaj egy 30 éves férfi volt, a jármű értéke 330 ezer forint.
Megcsapolt félkarú . Ajtóbefeszítés módszerével törtek be az Ady Endre utca egyik vendéglátóipari egységébe március 27-re virradóra ismeretlen tettesek. Az elkövetők 130 ezer forint készpénzt vittek magukkal a játékautomatából. Március 28-
ra virradóra a Damjanich utca egyik kocsmájába is betörtek, a tettes egy záratlan hátsó ajtón jutott be a helyiségbe, ahonnan 106 ezer forint készpénzt vitte el, valamint 30 ezer forint értékben cigarettát, rágógumit, kávét és üdítŐt.
években Kishomokon, valamint a külterületeken számos bűnelkövetőt sikerült elfogniuk ezek segítségével. A közelmúltban több olvasókörben is rendőrségi fórumokat tartottak, ahol a megjelentek jelezték, hogy igény lenne ezeknek a motoroknak a je-
lenlétére, ugyanis az idő jobbra fordultával kirajzottak az utcára a nagymotorosok, némelyikük csikorgatja a gumit, mások nagy sebességgel száguldoznak. Ezek visszaszorítására is alkalmas a négy motorkerékpár. (kokovai)
Biztonságosan kerékpárral
.Kitört a kereke Március 24-én délelőtt 11 órakor történt közlekedési baleset Mindszent belterületén. Egy helyi lakos Ladájával haladt a csokonai utcán a Köztársaság tér felől. A kereszteződében megelőzte az előtte haladó kerékpárost, azonban sávjába viszszatérve kitört a gépkocsi első kereke . A Lada irányíthatatlanná vált, sodródni kezdett, majd nekiütközött az úttest jobb oldalán lévő köves padkánál várakozó Suzukinak, majd egy Skoda Fabiának is. A balesetben a Lada utasai közül hárman könynye bben sérültek, az anyagi kár 1 millió 400 ezer forint.
Hadrendbe álltak Hadrendbe állította 4 darab szolgálati motorkerékpárját március 24-én a Hódmezővá sárhelyí Rendőrkapitányság. Keczkó Péter közlekedési osztályvezető elmondta, hogy a megkülönböztető jelzéssel ellátott két nagy teljesítményű motorkerékpár a közlekedési célú megelőzés és a szabálysértések megelőzésé nek eszköze. A két 250 köbcentiméteres Suzuki motor
pedig nagyon alkalmas arra, hogyatanyavilágban járőröz zenek, illetve felkeressék az ott élőket, hogy megtudják, milyen problémáik vannak. Ezt olyan körülmények között is megtehetik, amilyen körülmények között esetleg más gépjárművel ezek a területek megközelíthetetlenek lennének. A kisebb motorokat "10pakodónak" is nevezik, mivel igen csendesek, az elmúlt
A hódmezővásárhelyi és területéhez tartozó általános iskolák tanulói részére rendezték meg március 25-én a Kerékpáros Iskola Kupa városi döntőjét a hódmezővásárhelyí Ifjúsági és Szabadidőközpontban. A városi Balesetmegelőzési Bizottság által megrendezett versenyen a négy főből álló csapatoknak ügyességi pályán kellett kerékpározniuk, ezenkívül biciklit kellett szerelniük, kresz tesztlapot töltöttek ki és rendőri felügyelet mellett a forgalomban közlekedtek. A legjobb eredményt elért két fiú és két lány kapott díjat és jutott tovább a megyei versenyre, amely április 16-án Csongrádon kerül megrendezésre. Keczkó Péter közlekedésrendészeti osztályvezető elmondta, a verseny hagyományosan minden évben megrendezésre kerül, célja, hogya gyerekeke t a helyes közlekedés nevelésére segítsék, balesetmentesen közlekedjenek és tudják a kresz szabályait. (farkas)
Folyamatosan nyitva az ajtaja Reith Imre egy Baranya megyei kis faluból származik. Hódmezővásárhelyre meglehetősen kalandos úton, Pécs, majd Debrecen után került 1994-ben. Azóta az A.SA. Köztisztasági Kft. ügyvezetőjeként nyolc környezetvédelmi minisztert fogyasztott el. Pécstől a mai napig nem szakadt el, egy haboskávé közben erről is vallott a 7nap hetilapnak.
liil/Ii3
Hogyan került kapcsolatba az A.S.A.-val?
R. I.: Baranya megye egyik kis falujában végeztem az általános iskolát, onnan kerültem Pécsre egy német nemzetiségi gimnáziumba. Ott lehetőségünk volt a német irodalom és nyelv mellett történelmet, földrajzot, valamint idegenvezetést német nyelven tanulnunk. Az érettségiveI együtt felsőfokú nyelvvizsgát is szereztünk. 1971-ben kezdtem Budapesten a Mű szaki Egyetem Építőmérnöki Karán földmérő szakon. Mivel szerződéses diák voltam, ezért a Geodézia Vállalatnál helyezkedtem el az egyetem után. 1981 -ben családi okok miatt kellett váltanom, és a pécsi Szénbányászati VállalaIhoz kerültem. Föld alatt végeztünk méréseket. Erre azt szoktam mondani, hogy kevés volt a muskátli az ablakban, tehát eléggé nyomasztó volt. 1984-ben rám bízták a geodéziai csoport vezetését. A cég privatizációjáig ott dolgoztam. Közben 1990-ben éltem a lehető séggel és Bécsben dolgoztam egy évet egy mérnökirodánál. Kintről már láttuk, hogy a nagy állami cégek szét fognak menni. Nyári szünetben, szabadságom alatt alapítottam egy céget. Igény is volt rá, mert a nagy mammut vállalat sok apró-cseprő munkát nem tudott elvégezni. Amikor bezárt a vállalat, nem estem kétségbe, mert másnap kinyitot-
tam a saját cégemet. A vállalattóI átvettem az összes mérőberendezést, terepjárót és műszereket. Egészen eddig nem is hallottam az A.S.A-ról, egy ismerősöm útján kerültem velük kapcsolatba. Az A.S.A. akkoriban Debrecenben hulladéklerakó t épített, oda kerestek embert, aki felügyeli a munkát. Olyan emberre volt szükségük, akik
R. 1.: A cég közvetlen irányítása az én feladatom. Az üzleti és beruházási terveinket évente jóvá kell hagyatnunk a tulajdonosi körrel. Ennek szellemében dolgozunk. Ha nem teljesülne valami, arra biztosan rákérdeznének, de ilyen még nem volt. Azt lehet mondani, hogy jól megy a cég.
építőmérnöki
liil/Ii3
végzettségű,
beszél németül és nem debreceni. Az utóbbira azért volt szükség, mert nem szerették volna, ha az oda szánt pénzekkel valami "baleset" történik. Elvállaltam a munkát, Pécs és Debrecen között ingáztam. A beruházást időre sikerült befejezni. Az átadáson ott volt a cég teljes vezetése, akiknek nagyon tetszett a precíz kivitelezés. Amikor Hódmezővásárhelyen terveztek egy hulladéklerakó t, megc keresett az A.SA vezetése, hogy vállaljam el a munkát. Igent mondtam, és 1994 őszén elkezdtük Vásárhelyen a beruházást. Ez volt az első olyan hulladé klerakó Magyarországon, ami környezetvédelmi engedéllyel rendelkezett. Osztrák tervek és szabvány alapján készült, ami még most is szigorúbb, mint az Európai Uniós előírás . Az átadás után nem volt műszaki vénájú ember, aki vezethette volna a céget. Ekkor felkértek rá, hogy vállalj am el Vásárhelyen a cégvezetést. Akkor még nem volt semmilyen ismeretem a hulladékgazdálkodásróI. Úgy vállaltam el, hogy addig csinálom, amíg nem találnak valakit a helyemre. U1ána feltehetőleg nem is nagyon kerestek helyemre senkit, .így most már 1995 óta "állomásozok ideiglenesen" Hódmező vásárhelyen.
liil/Ii3
Mennyire van szabad keze?
Egy nagy cég ügyveáltalában az a jellemző, hogy legfeljebb a titkárnőig jut az ember. Önnek ezzel szemben folyamatosan nyitva van az ajtaja, sőt mi újságírók a legváltozatosabb időben is felhívhatjuk. zetőjére
R. 1.: Én egy szolgáltató vagyok, nem tudok beburkolózni a váramba és előre tolt védelmi övezeteket kiépíteni. Engem mindenkinek el kell tudnia érnie. Az emberek és a .munkatársaim is megszokták, hogyha például télen valami gond van, akkor éjjel is felhívhatnak, kimegyek és intézkedek. A mobilszámom meglehetősen közismert, és a titkárnőm is csak akkor· nem kapcsol be hozzám hívást, ha tárgyalok.
Dil1l!I Téli időszakban éjjel-nappal szolgálatban van? R. I.: Én most már nem. Vannak nagyon kiváló kollegáim, akik intézik az ügyeket. Ettől függetlenül pontosan tudom, hogy mi történik. A téli idő szakban a telefonom éjszaka a kispárnárnon van, ha bármi történik, elérnek a kollegáim. Van is egy olyan megállapodásunk Csorba tábornok úrral, hogy amíg simán mennek a dolgok, addig a kollegák intézik -a z ügyeket, \:Ja valamilyen beavatkozási igény van, akkor intézkedni csak úgy
van lehetőség, ha ezt alpolgármester úrral megbeszéljük. Tábornok úr rendkívüli jó szervezőkészséggel van megáldva , hiszen ő katonatiszt volt valamikor. Ketten hamar átlátjuk, mit célszerű tenni. Folyamatos szolgálatot látunk el. Ha a szemétszállító autónk bármilyen ok miatt késik, akkor már telefonon kérdezik a lakosok, hogy lesz-e szemétszállítás. Igyekszünk mindig abban az időpontban menni, ahogy azt már megszokták az emberek. Ezt egy nagyon jó csapattal és gépparkkal tudjuk ellátni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó munkatársaim vannak, akik profin látják el a feladatukat. Minden munkatársamat névről ismerem, az irodám ajtaja előttük is bármikor nyitva van. Sokszor nem is kell bejönni ük, mert általában minden reggel a telephelyen kezdek, ott fogyasztom el a reggeli kávét. Ha bármi probléma van, nyugodtan jöhetnek - hozzám, tudják, hogy nem ettem még embert.
liil/Ii3
Jól érzi magát az
ügyvezetőiszékben?
R. I.: Jól érzem magam, mert most már úgy működik a stáb, ahogy azt én szeretem. Főleg azóta van így, amióta egyedül irányítom a céget. Meghatározzuk az irányt, mindenkinek arra kell mennie. Ha valaki eltér az egyenestől, azt a madzagot el szoktam vágni, mert csak úgy van értelme munkának, ha egyfelé haladunk. Ebben egyébként nincs is hiba.
liil/Ii3
Mennyit naponta?
dolgozik
R. 1.: A munkaidőm kötetlen, nincs meghatározva, hogy mikor kezdek és mikor fejezem be. Reggel szerencsére
már nem kell hajnalban kelnem, általában hagyok magamnak egy kis időt. Este gyakran haza viszem a munkát, mert rengeteg olyan anyag van, amit munkaidő ben nem lehet átnézni. Este tíz után szoktam ezeket elő venni, mert akkor már elülnek a zajok, van időm ezzel foglalkozni.
6ili!J8
6ili!J8 Koránkelő
típus vagy szeret sokáig aludni?
R. I.: Akkor kelek, amikor kell. Annak idején, amikor a Geodéziánál dolgoztam, megszoktam, hogy reggel kezdünk. Szerintem, ha valaki akar valamit kezdeni a nappal, akkor annak időben kell elkezdenie. Hét órakor már általában üzemben vagyok, este pedig ameddig tart. Hétvégente van pihenésre lehetőségem, pláne most, hogy elmúlt a tél, Így már általában tervezhető a munka. A muszaki kollegák télen is sok mindent megoldanak, de néha célszerű, ha egy-két telefont én intézek el, hogy ki merre induljon. Ezen okból, a telefonom nem is jelzi ki a számomat. A kollegák szokták is kérdezni, hogy miért van Így. Válaszom erre az, hogy néha kellemetlen tudok lenni, Így ha látják a számomat, előfordul, hogy nem veszik fel. Ha nem lát számot, azt hiszi, hogy valami érdekes dolog, felveszi a telefont, tő lem meg megkapja az igét.
6ili!J8
sodik héten meglátogatom a szüleimet és a lányomat. Ha a vadászatot hobbinak lehet nevezni, akkor arra azért néha szakítok időt. Mostanában apró vadakra lövünk, fácánra, nyúlra. Van egy pár őz trófeám, de lőttem vaddisznót is. Érmes trófeájú vadat nem ·ejtettem még el.
Van hobbija?
R. 1.: Hobbira nincs időm. Az én állandó lakásom még mindig Pécsen van, minden má-
Gyakorlatilag ön munkájának él.
R. 1.: Ez gyakorlatilag Így van. A hulladékgazdálkodás ban egy nagy átalakulás kellős közepén járunk. Magyarországon csak a kilencvenes évek kezdetén kezdtek foglalkozni ezzel a kérdéssel. Jellemző, hogy 1994-től nyolc környezetvédelmi miniszter váltotta egymást, és nem mondható, hogy pontos irányvonalat szabtak volna meg.
6ili!J8 terve?
R. 1.: Nekem már nincs. Most úgy tűnik, hogy a szabályozás jó irányba indult el. A mini sztériumba is bejáratos vagyok, és olyan régóta dolgozom a szakmában, hogy elfogadják, ha mondok valamit. Rendeletalkotásban is sikerül részt venni, a hulladéklerakókkal kapcsolatos szabályosnál pedig sikerül is befolyásolni a jogalkotást. Nem sokan vannak az országban, akinek adnak a véleményére. Jó lenne ebben a régióban egy olyan komplex programot indítani, ami határozott irányvonalat mutatna abban a kérdésben, hogy mit kellene kezdeni a hulladékgazdálkodással. Szenti Szabolcs helyszínen kerül megrendezésre Berkes János, Edvin Marton és Fonyó Barbara mellett számos neves színművész közreműködésével.
A Szegedi Nemzeti Színház igazgatósága március 24-én sajtótájékoztatót tartott havi músorairól valamint a társulat budapesti Nemzeti Színházi vendégszerepléseiről.
Székhelyi József, a színház fő-
igazgatója elmondta, áprilisban bemutatásra kerül a Dollárpapa CÍmű színdarab és Mozart Varázsfuvolája. Vitray Tamás "A rák ellen, az emberérét, a holnapért!" alapítvány gálaestjéről beszélt, mely Emberarcok CÍmmel öt
Az áprilisi programcsokor keretében sZÍnpadra lépnek a SZÍnház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik egy Musical Show-val kápráztatják el a nézőket, többek között részletet láthat a közönség a Rómeó és Júliából és a Chicago ból. A színház részt
vesz a vidéki sZÍnházak találkozóján is Bud~pesten, ahol "A végzet hatalma" és a "Kopogós römi" CÍmű színdarabokat adják elő, és áprilisban bemutatásra kerül a budapesti Nemzeti Színházban a Csend CÍmű opera, valamint a Teljes napfogyatkozás, az Éjjeli menedékhely és A nap huszonötödik órája CÍmű színművek.
(farkasJ
férje is ittas volt, és elkezdtek nagyszájúskodni. M.-né H. M.: Ez az egész úgy kezdődött, hogy egyik alkalommal, amikor a férjem a kocsmában volt, Bodnárné lehordott engem mindennek. Ekkor eljöttünk, de a férjem mégis visszafordult. Tudtam, hogy baj lesz, ezért kihívtam a hódmezővásárhelyi rendőrö
ket. Azt mondtam nekik, hogy vagy a férjem fog provokálni, vagy a férjemet fogják provokálni. Ezután kerestem a férjemet, de azt mondták, hogy A szikáncsi közmeghallgatáson többen tarthatatlannak nevezték azt a helyzetet, melyet a településen élő egyik család jelent az ottélők számára. A család neve a közmeghallgatáson nem hangzott el, a család tagjai Mezei Árpád és Mezeiné Horváth Mária azonban felkeresték szerkesztőségünket, hogy saját szemszögükből vázolják a helyzetet és a kialakult konfliktusok forrását. M. Á.: Ok nélkül nem bántok senkit. Volt, akivel tényleg összevesztem, mert olyat mondott a feleségemnek, amit nem kellett volna. Az a személy azt állította a feleségemről, hogy alkoholista, meg hogy k... a. Amikor ezt meghallottam, mondtam neki, hogy ne folytassa, de ő ezután is mondta a magáét. Én erre kaptam fel a vizet. Egyébként a konfliktus után egyszer én védtem meg őt a kocsmában az egyik vendégtől, aki zárás után elkezdte lökdösni, és verte az asztalt. Ekkor én már hazafelé tartomat, de visszafordultam, mert hallottam az ordítozást. Én voltam az, aki kitessékelte azt a vendéget a kocsmából, mert máskülönben biztos, hogy Török Lászlót elverte volna. A másik konfliktus Bodnár Mihállyal volt. AkkoTÍ-
ban járt hozzánk Páska Vivienn, akinek barátnője volt Bodnár Judit. Egyszer megkért bennünket Vivienn, hogy engedjük meg, hogy Judit is velünk jöjjön vonattal a strandra. A gond ott kezdő dött, hogy Judit nem mondott igazat a szüleinek. Judit aIiyja már a vonatállomáson várt bennünket, és kérdőre vonta a lányát, hogy hol volt. Mi akkor már tudtuk, hogy Judit hazudott a szüleinek. Ebből lett akkor egy veszekedés, de úgy, hogy Judit anyukája és
nem tudják merre van, mert öten mentek Árpád ellen. Nem volt Árpádon egy karcolás sem, mert meg tudja magát védeni, azonban Bodnár úr kést rántott, amit a rendőrök el is vittek. Bodnárné egyébként azt is állította, hogya férjem a diszkóban moIesztáIta az ő kislányát, holott a férjem nem is jár diszkóba. Nem is tagadom, hogy ezért a rendőrök előtt úgy megütöttem, hogy el is tört a keze. A szikáncsi közmeghallgatáson Páska Tünde szólalt
fel ellenünk. Az egész történet úgy kezdődött, hogy a kislánya állítólag három napig nem járt iskolába. Egyik hétfő este átjött hozzánk Páska Vivienn, de két percre rá már ott volt az apja, aki azt kérte, hogy küldjük ki a kislányt. Vivienn apja a szobaajtóban a hajánál fogva rángatta a lányt, lepofozta, aki össze is görnyedt. A kislány kért meg arra, hogy hívjam ki a rendőrö ket. Tény és való, hogy ezután én kilöktem a kislány apját a szobából. Az én két és féléves kislányom végig ordított. A kapunál igazából nem tudom, hogy mi történt, a férjem azt mondta, hogy Attila provokálta, ezért pofon vágta. Tíz perc múlva megérkezett Vivienn anyja. A kislány csak a rendőrökkel együtt volt hajlandó kimenni a házból. Tudtommal a rendőrök átadták az ügyet a gyámhatóságnak. Történt még egy konfliktus. Egyik este egy jó ismerősünk megkért bennünket, hogy a férjem és a 22 éves fiam menjen el havat lapátolni. EI is mentek, de a szomszédban lakó állatorvos ráuszította a kutyáit a férjemre. Árpád ezt szóvá tette ... M. Á.: Ahogy söpörtem el a havat, odaértem a szomszéd kerítéséhez is. Ugattak a kutyák, erre a tulajdonos még uszította is a kutyákat. Ugyan van egy drótkerítés, de az semmit sem ér, mert meglehetősen nagy kutyák. Én akkor szóvá tettem, hogya kislányommal nem merünk előttük elmenni, mert attól félünk, hogy megharapják a kutyák. Ebből lett ordítozás. Ez az egész úgy kezdődött, hogy bennünket bevándorlónak tartanak Szikáncson, és nem hajlandóak elfogadni bennünket. M.-né H. M.: Még az előző férjemmel együtt adtunk be egy lakáskérvényt a vásárhelyi önkormányzatnak. Időköz-
ben meghalt a férjem. Amikor összeköltöztem Árpáddal, a kkor kezembe akadt ez a 7 éves kérvény. Bementem ismét az önkormányzathoz, ahol Csorba úr segített nekünk, hiszen olyan helyen la ktunk, hogy se villany, se gáz nem volt a tanyán. 2002. szeptember 18-án kaptuk meg a lakást. Ugyan voltak nehézségeink, de segített az önkormányzat. Nem tudom, hogy milyen tartozásról beszéltek a szikáncsi közmeghallgatáson, hiszen csak kéthavi lakbérrel vagyunk elmaradva. Kértünk adósságkezelési támogatást is. Az összes tartozásunk az önkormányzat felé negyvenezer forint. Az sem igaz, hogy felszólítást kaptunk volna az önkormányzattóI. Egy hónapja kötöttünk szerződést a hivatallal újra.
Ha nekem annyi,tartozásom lenne, miért kötött volna velem szerződést az önkormányzat. Ha tényleg kitesznek minket a lakásból, akkor hajléktalanok leszünk, mivel nincs hova mennünk. Ambrus Norbert, a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Lakás- és helyiséggazdálkodási csoportvezetője az üggyel kapcsolatban az alábbikról tájékoztatta szerkesztőségünket.
Dr. A. N.: Hódmezővásár hely Megyei Jogú Város Önkormányzata Mezeiné Horváth Máriával határozott idejű bérleti szerződéssel rendelkezik a szikáncsi Felszabadulás utcában található ingatlan vonatkozásában. A szerződés megkötésére
még 2002-ben került sor. A bérleti szerződés a /legutóbbi alkalommal méltányosságból került meghosszabbítára, mivel a bérlők jelentős közmű és lakásbérleti díj tartozást halmoztak fel. Emiatt az önkormányzat a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével a szükséges . intézkedéseket megteszi. A tartozások mértékéről a közvéleményt csak annyiban tájékoztathatom, hogy az jóval meghaladja a hat hiiVi díj összegét.
fiilf!iI
Polgármester úr azt mondta a szikáncsi közmeghallgatáson, hogy az önkormányzat szerződést bont Mezeiékkel és a lakás elhagyására szólitja fel őket. Mi várható tehát az ügyben?
Dr. A. N.: Valóban ez várható, azonban ezzel kapcsolatban szigorú jogszabályi követelményeknek kell megfelelni. Az önkormányzatnak felszólítást kell küldenie, amennyiben Mezeiék ezt önként nem teljesítik, akkor bírósághoz fordulunk. A tartozásokról Mezeiék egyébként már több alkalommal kaptak ajánlott, tértivevényes levelet.
fiilf!iI
Várhatóan mikor a kérdés?
rendeződik
1>1:. A. N.: Ezt nehéz megmondani, hiszen attól is függ, hogy önként eleget tesznek-e Mezeiék az önkormányzat felszólításának. Amennyiben nem, akkor kénytelenek vagyunk bírósághoz fordulni, ami hosszas folyamat lehet. Martonosy Edit, Szenti Szabolcs
Glatz: Magyarország az EU-csatlakozást elvesztette
Nem pártpolitika kérdése Magyarország az Európai Uniós csatlakozást elvesztette, ennek elsősorban politikai okai vannak - jelentette ki Glatz Ferenc a Magyar Agrárkamra által a földosztás hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián kedden Ópusztaszeren.
"A Kádár-rendszer bukásához képest rosszabb pozícióban vagyunk most Európában 15 év után" - mondta az akadémikus. Hozzátette : ez nem pártpolitika, nem ideológia, hanem tények kérdése. Az MTA korábbi elnöke szerint ennek elsődleges oka, hogy a politikai rendszerváltás sokkal több deficitet termelt ki a társadalom részéről, mint amennyire feltétlenül szükséges volt. Az információs társadalom kialakulása és a természet és az ember viszonyának átalakulása ahhoz vezet, hogy fölértékelődik a környezetkultúra és a környezetgazdálkodás, valamint megváltozik az agráriummal kapcsolatos
gondolkodás - közölte a szakember. A mezőgazdasági tevékenység az élelemtermelés mellett, közhasznot is hoz a táj, a környezet karbantartásával. A nagy gond egész Európában az, miként állapítsák meg ennek a közhaszonnak az értékét, mi legyen az a pénzöszszeg, amivel az adófizetői közösség biztosítja ezt a termelőknek fogalmazott Glatz Ferenc.
Az elmúlt időszak agrárdemonstrációit az okozta, hogy ez elmúlt másfélszáz év urbánus politizálása során nem alakult ki a vidék hatékony érdekképviselete - mondta az akadémikus. A vidék nem azonos az agráriummal, más gazdasági tevékenység színtere is, de amíg az itt lakó emberek nem tudják a környezet megmunkálásból eltartani magukat, szükségük lesz támogatására.
Olyan vidékpolitikára van szükség, amely meghatározza azokat a területeket, amelyeket a közhaszon miatt támogatni kell, és azokat, melyeket kell piaci módon kezelni - jelentett ki az akadémikus. A Glatz Ferenc vezetésével elkészÍtendő "Párbeszéd a vidékért" elnevezésű chartától azt várja Géczy József Alajos szocialista országgyűlési képviselő, hogy kiinduló pontot adjon egy új vidékfejlesztési stratégia kidolgozásához, ami hosszútávon meghatározza a vidék fejlő dését. A miniszterelnök vidékfejlesztési tanácsadó testületének elnöke szerint szükség van egy nemzeti vidékfejlesztési tanácsra, melyben a kormány és az önkormányzatok mellett helyett kapnak majd az érdekképviseleti szervek képviselői is. Amennyiben a testület létrejön, minden vidékfejlesztési kérdésről előzetesen konzultáini kellene a plénummal. (szenti'
doltam, hogy az ügyfeleinket továbbra is ki kell szolgáInom, valamint negyven ember munkahelyét nem árusíthatom ki. tam másik cég em, az Arany Autó Vállalkozás márkaszerviz jelentkezését, de erre a mai napig sem válaszoltak, hiába az uniós törvény ...
lJiI!!!I
Volt-e személyes oka annak, hogy elvették öntől a jogokat?
A. J.: Úgy gondolom, hogy ez
Visszakapta az Opel márkaképviseleti jogot a GM Magyarországtól az Arany Autóház Kft. március 21-i hatállyal - tájékoztatta szerkesztőségünket Arany József, a cég tulajdonosa. Mint ismert, az Opel Hungary nem ajánlott uniós szerződést tavaly novemberben az Arany Autóháznak, sőt felszólította, hogy még az Opel emblémát is szerelje le .. Az Opel Arany Autóház Csongrád megye legnagyobb márkakereskedése és szervize, hiszen négy településen, Szegeden, Hódmezővásárhe lyen, Szentesen és Orosházán is rendelkezik bemutatóteremmel és szervizzeI. A. J.: Március 21-i hatállyal visszakaptuk a GM Magyarországtói az Opel márkaképviseleti jogot, ami jelen esetben márkaszerVizről és alkatrész forgalmazásról szól. A direkt autóforgalmazási szerződés ről a tárgyalások egyelőre még folynak.
lJiI!!!I
Tavaly novemberben írta meg a 7nap hetilap, hogy nem ajánlott az Opel Hungary uniós szerződést az ön cégének, sőt még az Opel embléma leszerelésére is felszólították. Mi állt akkor a háttérben?
A. J.: Az Opel ezen intézkedése ellentétes volt a csoportmentességi törvénnyel és az autóforgalmazók tisztességtelen piaci magatartását korlátozó törvényekkel, ' ennek ellenére ez velünk megtörtént. . Tavaly novemberben a felmondólevéllel együtt az Opel öt évre visszamenőleg kiszámlázta a kereskedésnek az összes garanciális alkatrészt. Arra hivatkoztak, hogy a könyvelési gyakorlat nem felelt meg a szabályoknak. Az ügy érdekessége az volt, hogy a kereskedés így működött 11 éve, ezt a gyakorlatot korábban sem a német, sem pedig a magyar audit nem kifogásolta. Több tíz millió forintos té telről volt szó, amit nekem ki kellett volna fizetnem . Azonnal bejelentettem, hogy jogi útra terelem a kérdést, miután az Opel decemberben arról tájékoztatott, hogy ezen köv.etelésétől eláll. A szerződéskötésünknek novemberben állítólag ez volt az akadálya. Decembertől ez a probléma is megoldódott, onnantól időhúzás folyt egészen március 21-ig, amíg visszakaptam a jogokat. Novemberben egyébké nt hivatalosan semmivel sem indokolták a szerződés .felbontását, később hivatkoztak csak erre. Az ügyfelek garanciális problé máinak megoldása érdekében m ég október 28-án bead-
is benne volt a dologban. A másik ok pedig az volt, hogy igazából az Opelnek nem megy jól, a magyar kereskedők sem teljesítettek jól. Ez egyébként nemcsak az én véleményem, hanem több márkakereskedőé is. Az én ügyemen a teljes magyar márkakereskedői hálózat felháborodott, ezt írásban is kifejezték a GM vezetésének, s kérték a státusz visszaállítását.
lJiI!!!I
November óta öt hónap eltelt. Ebben az idő szakban is működött az autóhúz, ugyan az Opel embléma le volt takarva. Hogyan?
lJiI!!!I
Autókat is tudott el-
adni? A. J.: Sok Opel kereskedő barátom, akik az országban meghatározzák a piacot, azonnal felajánlották, hogy tőlük ugyanolyan feltétellel tudok autót kapni , mint az Opeltől. Több tucat autót adtunk el az elmúlt időszakban is.
lJiI!!!I
Azt szokták mondani, hogy bajban ismeri meg . az ember a barátait. Ezzel kapcsolatban milyen tapasztalatai vannak? A. J.: Nagyon is pozitív tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Segítséget ajánlottak fel politikusok, cégvezetők, továbbá az egyik legnagyobb magyarorszagl bank és lízingcég vezérigazgatója biztosított támogatásáról. Nagyon fontos volt számomra, hogy a kollegáimtól is megkaptam minden támogatást, amire szükségem volt a túléléshez, ezúton is szeretném ezt megköszönni.
A. J.: Cégünknek 2500 állandó szerviz ügyfele van. Az ügy kirobbanása után országos lJiI!!!I Annak idején megírhírű cégek, a térség több poltuk, hogy több mint negygármestere és országgyűlési ven ember munkahelye keképviselője is értetlenül, felrült veszélybe. Meg kellett-e háborodással vette tudomáválnia munkatársaitól? sul az intézkedést. Tudomásom szerint több tucat levelet A. J.: Két munkatársamat kelküldtek a képviselethez, de lett elküldenem, de tőlük is az Opel részéről semmilyen csak ideiglenesen váltam választ nem kaptak. Sajnos az meg. Rajtuk kívül mindenkit Opel piaci részesedése a tértudtam tovább foglalkoztatni. ségben lezuhant, és az egyik legnagyobb flotta vásárló nk, lJiI!!!I Mi annak az oka, aki 1993 óta ügyfelünk, a törhogy most egy csapásra téntek miatt más márkára . visszakapta a jogok egy réváltott. Az elmúlt öt hónapszét? ban az tartotta életben a céget, hogy az ügyfeleink többA. J.: Az túlzás, hogy egy csasége kitartott melletünk, valapásra, ezt a jogot november mint, hogy egy nagyon jó l -jén meg kellett volna adniszakmai gárdával és techniuk. Nagyon közel álltam ahkai háttérrel dolgozom. Mehoz, hogy az ügyben bíróságnet közben több ajánlatot hoz fordulok, illetve, hogy kaptam arra, hogy megvásámegkeresem az Európai Unió rolnák a cégemet. Ezeket elversenyhivatalát. Egyébként utasítottam, mivel úgy gonezt nem sZÍvesen tettem vol-
désben volt igaza az Opelnek, de az is igaz, hogy a pénzügyi kérdéseket kiszámítható módon, mindkét félnek rendezni kell.
na, mert úgy gondolom, hogy az üzleti partnereknek a zöld asztal mellett kell megegyezniük, de ebben a helyzetben nem nagyon lett volna más választásom.
lii11ÚI Azt beszélik a városban, hogy nyílik egy új Opel Szalon. Mit tud erről?
lii11ÚI Az elmúlt öt hónapban nyilván kár is érte a céget. Kíván-e elégtételt venni? A. J.: Az üzleti életben mindig az úri megoldások vittek elő re. Tény, hogy erkölcsi és anyagi kár ért. Két lehetőség áll előttem . Az egyik, hogy most a GM-től kapott lehető séggel visszakeresem az elvesztett pénzt, a másik pedig az, hogy az EU Versenyhivatal állásfoglalását kérem, és amennyiben igazat adnak, úgy benyújtom a számlát, ami jogi képviselőim szerint több tízmillió forint is lehet. Erre a lépésre csak akkor szánom el magam, ha nem születik megállapodás ebben a kérdésben.
lii11ÚI Várható-e, hogy az autókereskedői jogokat is visszakapja? A. J.: Érdekességként mondom, hogy amióta ismét kint van az embléma, kilenc új autót adtunk el. Az ügyfeleinket nem érdekli, hogy honnan veszem az autót. Természetesen úgy kerek a dolog, ha egy autókereskedőnek megvan minden joga. Szerintem az Opelnak is az az érdeke, hogy a cégem autót áruljon. A GM vezetése ígéretet tett nekem, hogy az autókereskedői jogot is visszakapom. Az Opel mellett egyébként több márkával is tárgyaItam. Két márkától kaptam írásos szándéknyilatkozatot. Az én gondolkodásomba ez úgy fér bele, hogy elsősorban a GM-mel kell együttműköd nöm. Ennek konkrét eredménye, hogyacégem megkötötte a Daewoo és a Chevrolet márkaképviseleti és szerviz jogot is.
lii11ÚI Ha
nem kötnek most ismét, meddig lett volna életképes a cége? szerződést
A. J.: A stabil pénzügyi háttér és a jó szakmai felkészültség miatt akár évekig. Közbeszerzési pályázatokon szerepeltünk sikerrel, más márkák kerestek meg. Az én esetemben már nemcsak a pénzről van szó, hanem a presztízsről is. A sikertelenséget nagyon nehezen viselem.
lii11ÚI Elültek már a fellegek? A. J.: Most teljesen normális a kapcsolat a GM vezetésével. Az elmúlt időszakban részükről is tapasztalható, hogy megpróbálják helyreállítani a kapcsolatot, hisz ezzel a lépéssel maguknak is kárt okoztak.
A. J.: Hallottam és· láttam, hogy építkeznek itt a szomszédunkban. Az a véleményem, hogy egy cég sikeréhez az épület csak kis mértékben járul hozzá, ehhez . még szaktudás és ügyfélkör is
kell. Van egyfajta elképzelésem arról, hogyan lehet hitelesen és jól működtetni egy céget. Szerintem az a kereskedő, aki kétévente váltja az emblémát a ház falán, az nem lehet igazán hiteles, így én nem akartam váltani. Még mindig kitartok amellett, hogya GM-mel kell megegyeznem, de ez nem zárja ki, hogy más márkát is fogok képviselni, hisz október l-je után szabad a piac és a város főutcáján akár öt Opel szalon is működhet. Szenti Szabol~s
Átadták a kamara új székházát
Idén jubilálnakis Elkészült a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara új székháza Szegeden, az épületben üzleti, oktatási és konferenciaközpont lesz - közölte a megyei kamara elnöke az átadási ünnepségen március IS-án Szegeden.
lii11ÚI Novemberben azt nyilatkozta, hogy az ön hibája az volt, hogy nem mindig vett részt az Opel akcióiban, illetve a reklámra sem fordított kellő hangsúlyt. Várható változás az uzletpolitikában? A. J.: Valóban így volt, hogy nem mindig mindent tettünk magunkévá. Harminc éve foglalkozom üzlettel. Szerintem az a jó üzlet, amikor mindkét fél jól jár. Az Opelnek voltak olyan akciói, amin a kereskedő gyakorlatilag semmit sem keresett, emögött mindig egy üzleti melléfogás állt. A feszített piaci helyzetben valóban kell változtatnom az üzletpolitikán, konstruktívan együtt kell működnünk. A cégbe belefér az, hogy esetIegesen részt vegyünk olyan akcióban, ami javítja a piaci részesedést. Úgy gondolom, hogy ebben a kér-
Szeri István elmondta: a 2003 elején vásárolt épüiet és felújítása 400 millió forintba került, amelyet a tagdíjakból, illetve a vállalkozók befizetéseiből fedeztek. Az átadás on részt vett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint az elmúlt években számos dologra a kamarák hívták fel a figyelmet. "Mi mondtuk ki azt, hogy romlik Magyarország versenyk~ pessége, hogy romlik a működő tőke beáramlása" - muta-
tott rá. Hozzátette: a kritikai észrevételeket a kormány beemeIte a programjába. Kamarák nélkül nem lehet sikeres gazdaságot építeni, és aki ezt nem érti meg, az ha úgy tetszik, bukásra van ítélve - fűz te hozzá Parragh László. A eseményen megemlékeztek arról is, hogy 10 éve alakult meg a közjogi Kereskedelmi és Iparkamara. (szenti'
r-----------------------------------------------, 333
.SZíVKÜLDI SZELVÉNY.
ADÁSNAP: 2005 ÁPRIUS 10. , 13.00-TÓL Rádió 7 a 97,6 MHz-en O-24 óráig szerkesztett müsorral; 5.30-9-ig félóránként, 11.00-től óránként hírek, tudósítások. Telefonszám: 62/533-777, 533778. E-maII:
[email protected]. SMS: 30/267-7777. március 31., csütörtök: 5.00Sporthírek, 20.00 - 22.00: 9.00: Jó reggelt! (féJóiánkénthírek- li li King, Z3.00tóIhírek, kel), 9.3C}. 11.30: Napraforgó (közig:zenei vábgalás. szolgálati ' 12.00: Déli hír4,
Feladó neve: ................................................................. Címe, telefonszáma: .................................................. . Címzett neve: ............................................................. . Címe: ............................................................................ .
Üzenet szövege: .......................................................... .
(félóránként hírekkel) , 9.30-11.00: Napraforgó , 12.00: Déli hírösszefoglaló, 13.00 c tól óránként hírek, 30: Humorpercek, 15.00: ánságműsor benne hírek, információk, útinform, 16.30: . IS: Top 20, e, 20.15:
sz óránként .... ~fél cek,J5. .;. si 0"-:--.. . 1i1.3 apraforgó, Toplesi, 12.00: Dé lÍ hfrössz~foglaló , óráig Zénei válogatás. ápri ' ap: 5.00-9.00: 13.0QdÓI órá nként hírek, Jó re '.' .J~lóránk~n~ ~ l1rek" ' 1'4:30: Humorpercek, 15.00: kel), 9.00-12.00: Siőttes; 12.00: Kívánságműsor benne hírek, Déli hírösszefoglaló, 13.00: információk, útinform, 17.00tól óránként hírek, 19.20: Esti SzívküldI- az üzeneteket, jókivánságokatkedden 13ófától16 mese, 20.15: Dínomdánom,' óráig móhdhéitják eIét ?2/53323.0?-tól hírek, reggel ~ ?ráig ., .. 778-astelefönszámón, 19.30: . zenei válogatás .
Ravaszdi betyár gulyás Hozzávalók: 60 dkg marhahús, 20 dkg burgonya, ízlés szerint zöldségek, só, bors Elkészítése: A marhahús ból marhapörköItet készítünk, majd csontIéből zöldséges alaplevet főzünk. Amikor kész az alaplé, 20 dkg apró kockákra vágott burgonyát adunk hozzá. Amíg a zöldség és a burgonya fő, lecsót keverünk bele. Amikor majdnem megfőtt a leves, beleönt jük a pörköltet. Mindezek után lebbencstésztát főzünk hozzá.
Jó étvágyat kíván a Jó Étvágyat Klt. keretein belül Zsoldos Sándor. Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5-7. Tel: ~562
J
Felvétel (elöadó, cím):
1. ................................................................................. . 2 ................................................................................... FIGYELEM! Csak a nyomtatott nagybetűkkel és tökéletesen kitöltött szeIvényeket tudjuk elfogadni! Az üzenetek műsorhoz való formálásának és a zenei szerkesztés jogát fenntartjuk! Amennyiben verset vqgy hosszabb üzenetet kíván feladni, azt mellékletként elfogadjuk. Szerkesztőség:
6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71 .
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 8., PÉNTEK 12 ÓRA. -----------------------------------------------~
Maguk sütik a kenyerüket A Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány március 24-én délelőtt 4 kenyérsütő gépet és egyegy könyvet adományozott 4 rászoruló hódmezővásár helyi nagycsalád részére, akiknek gyermekei lisztérzékenységben szenvednek. Dr. Berényi Károly gyermekorvos, az egyesület elnöke elmondta szerkesztőségünknek, ezeknél a családoknál különösen nagy probléma a napi kenyéradag biztosítása, hiszen a gyerekek allergiája miatt kerülniük kell a legtöbb gabonafajtát Speciális kenyérről kell gondoskodniuk a gyermekek egészsége érdekében, így az új kenyérsütő gépek jelentős segítséget nyújtanak ezeknek a családoknak.
,majoros,
J J J J
A Konrad Lorenz Természet· és Állatvédő Egyesület örökbefogadható kutyái Tel: 06 20/993-43-18
Előadások
a víz világnaRián -
Minden cseppje kincs
A víz világnapja alkalmából március 23-án a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ emeleti pódiumtermében Versegi László, az ATIKÖVIZIG szakasz mérnöke és Tamasi József, a TIMA vgt. vízgazdálkodási szakágazat főmérnöke tartott előadást.
Karamella: január 22-én találtuk a Kossuth téren. Játékos fiatal szuka kutya.
csöpi: december 26-án fogtuk be, már többször is láttuk kólx>rolni. Hatal, vidám kan kutya.
Tisztelt Állatbarát! Kérjük, alánlja fel személyi jövedelemadója 1%át a Konrad Lorenz Természet-és Állatvédő Egyesületnek, hogy továbbra is segithessünk a sorsukra hagyott, bántalmazott állatokon. Munkánkról bővebben a január 27-én elindult www.konradlorenz.hu internetes oldalon tájékozódhat. Segítsfogét köszönjük!
Konrad Lorenz Természet-és Állatvédó Egyesület
Adószám: 18466474-1-26 A képen látható kutyákon kívül még 60 társuk vár szerető, végleges gazdira. Kérjük jól gondolják meg az örökbefogadást, mert a kutyatartás egy életreszóló barátságot és felelősséget jelent. Ha telefonálnak, hogy adnának vagy találtak kutyát, kérjük legyenek türelmesek, csak akkor tudunk kutyát elhelyezni, ha mások fogadnak örökbe. Városunkban évente 1500 kutya és még több macska válik gazdátIanná, ami megelőzhető lenne, ha ivartalanítanák kedvencüket. Tel.: 20/993-4318, 30/596-4041
Egyik legfontosabb elem ünk a víz, ennek megóvásáról beszélt Versegi László. Előadásában ismertette a folyóvizeinket, felszíni vizeinket és a felszín alatt található vízkészleteinket érintő problémákat és a legfontosabb teendőket.
Versegi László szólt Magyarország víztörténetéről, a szabályozatlan folyókról, az Alföld össszefügő vizeiről is. Nem véletlen - mondta -, hogy egykor Erdélyből egészen Szegedig tudták szállítani il faanyagot, sőt városunkban is kikötöttek egykor a hajók, és komoly vízi forgalom zajlott. Ivóvíz készletünkről szólva elmondta, hogy a föld alatti készletünk 70 százaléka ivóvíz, gazdagok vagyunk ásvány és hévizekben is. Ugyanakkor nagy mértékben szennyezettek folyóink vizei, amelyekben már nem lehet fürödni, és nem ajálatos inni sem belőlük. Beszélt a világ más tájain jelentkező vízhIányrói, mely első sorban Afrikát Ázsiát és Latin-Amerikát érinti. Megnőtt az infrastruktúra fejlődése, az ipar és a mező gazdaság nagyobb léptéket öltött, és az emberek száma is rohamosan növekszik, ezért is van nagy jelentősége a jövőt illetően, hogy mindent megtegyünk a víz védelmében. Versegi László hangsúlyozta a környezetvédelem fontosságát, kiemelve a Víz Világtanács szerepét is ebben. Tamasi József elmondta, hogyavízgazdálkodási társulat feladata elsősorban a mezőgazdasági igények kielégítése oly módon, hogy most védekeznek a belvíz ellen, amikor pedig szárazság van, vízpótlással foglalkoznak. Megemlékezett a folyószabályozás kiemelkedő alakjairól, gróf Széchenyí Istvánról, Vedres Istvánról és Vásárhelyi Pálról. 'diviki!
Ingyenes apróhirdetés ,
Gará7SingaIIan ajánlat: ~
zs- utcai gaJáZSSO.
~kistx:rrd
HÓdrneZÓVáSárlI Pál utcai régi építésú, de rendezett múszaki áIaPOIÚ 2.5 szobás ioJnfortoo családi házat 10500000 A iJánYárOn.
telek «xffi)) A~
cai lll. emeleti két=ba + étkezós. felújftott lakást 8500000 A iránYáJOO.
~ ~ utcai új épftésú emeletes családi házat 19900000 A iránYáJOO.
Hódmezóvásárhely-Mátyáshalomnál
~
Kohán György utcai nl. emeleti két S3Jbás, igénye.sen kialakított egyedi gálffitéses lakást 7600000 A iránYáJOO.
HÓdrneZÓVáSárlI szél utcai tégláOOl készül~ de régi épftésú családi házat nagy telekkel 10000000 A iránYáJOO.
~
HÓdrneZÓVáSárlI Károlyi utcai négy S3JbáS nagypolgári házat 15roXXXl A iránYáJOO.
Kohán György utcai löldszinten Iévó 2.5 S3Jbás, egyedi gázfútéses lakást 900000o A ilányáron
É\eIó nagyvirágú hootenziatimk eladók. Éld.:
7%12-93)4
Kuvasz ldSIrUI)a eladó. Éld.: Hmv., Kisfaludy u. 52., Z37-236 peperébe, a f...iwai LakOOget (a 'ldt f...iwai malom) mögött 674 m2 (208~) kert kÚttaI. termő gYÜJ;nÖICSfákka eladó. Érd: 3(V457-1974 smaragd, maImYai tuja eladó termelólól, Vásárhelyen Éld.: 241-168, 20915-5789
2116-ös l1IIIa 2 év mlislakival és~, valamint kÖ2l11úvesített pata eladó. Éld.: :ns435290 ÚjkIshomokon, a Karwargós dűlóben, a teniszpálya közelében 470 ~ telek árammal, gázzal, szerszámos épülettel eladó. Irányár: 52roXXl A. Érd: ~3129, 85&6002
KISIÓPart utcán 10 emeletesben 53 m2 bútorozatlan laI<áS albérletbe kiadó. Éld.: 3)24& 1566 6 mx3 mxl,8 m-es széts:lerelhetó, vasvázas, pozdorjaoldalú. csabai cseréppel fedett nyeregtetós garázs eladó. Irányár: I &XXXl A. Éld.: Hmv., s71\!aZ U. 1., 3W34&3129 5 db 14"-{]8 aIUfeInI hasmált gUmikkaI eladó
25000 A-ért. Éld.: 3(y.363..4818 vagy 3W7499-167
HnMIeIY, Éva u. a,lV emeleti 55 m2-es, erl<élyes, felúj~ctt, kIímáS laI<áS költözés miatt sürgősen eladó. Irányár: 5&XXXlO A. Éld.: 7Q124&9937, 7Q12729913
Jó áIIaPOIban Iévó Iianciaágy eladó. Tel.: 7Q94g. 0776 Régi síremlékek tiS:ZIítáSát olcsón. rÖVKl határi<Jó. vel VáIalCm. Tel: 7(1)363.1453, Dudás L\SZIÓ Szenti András "Számadás" cÍInú könyve HrnvheIy-en, a Rárósi u. 86. szám alatt VáSán:JIha. tó meg.
HnMIeIY, Munkás utcai PaJaSZtháZ
(felújításra BéJháZi laI<áS beszámítása lehetséges. Érd: 3W5597-346
S>aUIÓ) eladó.
Búla, kUkOOCa 23XJ A, daráIVa 2500 A. Éld.: HImheIy., Rárósi u. 86. Tel.: 242-592 Eladó DalllMa motoros kistJaktor, valamint Babetta. Éld.: (X).3(v.J69.S942, 16-18 óra kii2iilt Eladó egy 130
ei szobaf~. Éld.: Hmvhely.,
MedgyessylJ. 17. Vá1lalkozásrn. alkalmas 2 szobás rnagánház eladó. Irányár: 1800XXXl A. Éld.: 23().284, 18 óra után f1aI 125 TC ABARIH 10 hénap mlislakival,
alufeJnivel egj>ben vagy bmtásra eladó. Irányár: 100000 A. Éld.: 7Ql243-2519 Fürdőkád tUSOIÓVaI, mosdókagyló CSaPPaI, 600 ~ jó minóségú fóld Feperében eladó.
Éld.: 241499 délben vagy este.
--------
kistx:rrd
telek4llXmlA~
H~MunkácsyM.ut
lIeIerÜIeIÚ, ~ tanyámat eIadnám, vagy felújításra S>aUIÓ családi há2I'a, illetve kÜJÖnáD6 házrészre cserélném értékegyeztetéssel. Éld.: 200824474
~
HÓdrneZÓVáSárlI Árdr. utcai családi házat
F.g}roi gá7fűtéses lakások közül:
DIákPárnak belvárosi egy =ba galéria-háJós, fiirdószobás, konyhás kÜJÖnáD6 házrész bútorozva kiadó. 4(XXXJ A rezsivel együtt Kaució! kérek. Éld.: 3)271-1735
~
8&XXXlO A iránYáJOO.
Gyerökök háza mögött - nagy méretú. magasított garázs (J 992-ben épült)
ron -
I~~=:!::I
komfortoo családi házat kis telekkel 19&XXXlO A
iránYáJOO.
Hódme.2JiMisárlBelv.írosl, Váro5ház utcai 2 S3JbáS lakást 800XXXl A ~ Hódme2.ővásártJérleg
utcai I +2 fél slfr bás, egyedi gázfútéses 60 m2-es,1V emeleti lakást 7200000,
családi házak kÖZiiI: ~lIIl)"
Jai, új építésú kétszintes családi házat-két családnak is alkalmas,
Hódme2óvásártleDánl utcában padlásteres szenes-kiizponti fútéses négy szobás. két fiirdószobás családi házat 1100 m2-es telekkel és sd< gazdasági épülettel 16000000 A iránYáJOO. ~KlnizsIutcai3szobás.egye
IiÓdrneZC'MiSám, Észak utcai e1kiiIönített két szobás ósszkomfortoo régi tÍjXlSÚ házrészt nagy telekrésszel 12500000 A irányáron.
Eladásra ajánljuk PaneIIakáSOk ki>züI: ~Edeutcail.emeleti
két szobás. erl<éJyes lakást 6700000 A iránYáJOO.
HÓdrneZÓVáSárlI CsengetI}Ú ka; VU. emeleti 1+2 féJszobás 60 m2-es feJújított lakást 7200000 A irányáron. VIdéki a;aIádi házat érlékesítésre
ajánlunlc FökIeákon 21akósmba, 2 konyha, 2 kamra és lószolgáló heJ;i';égekból álló 198().ban épült egyedi gázfútéses családi házat 7000000 A irányáron.
~ Ipoly utcai padlásteres, kél családnak is alkalmas családi házat 2500000o A vételároo
Hódmezóvásárl1e1y-Tabáni
városrészben (~ utcában) kétszintes, négy S3JbáS össz-
(~lJ.fdy1alásálm) Bótanyás ~
egy lrl:I terUellel:mxm A iánYáJm. ~Kish:nd
ben kétslxbís. ~ ~ rékiiIi Ja. rwás~:mxm A iáJYárOn; ~KisIundo:fla\éjnaic:ük).
benBóegyS1th!.egykm).t1a.egy~~
bd áJk) ép]ef ár
együt!:mxm
A iárwárm Vételre keresünk ÜgYfeIÜnknek:
kÚttaI
~
Batza tACa
~ rÉgf
S3JbáS családi házat 15 mili'> A értékig. ~eg,ro~egy""!N .
másfél srláslakástll. ~ ~
másfél SII::iit; lakást ~
házal4<XXml A értékig.
Vételre keresünk: ~egy~Bó~ ~p~~EIzsébe ten. 00ratIYa;i ~ ar01IBI kéSIPénZ fmés;el
~ váro;n;szen
Hódme2óvásártleLeIeJ ÚtnáI 1998-ban épült
HÓdrneZÓVáSárlI ~ utcai két szobás családi házat kis méreIÚ, rendezett kelttel t0500000 A értékben Cserelehetóség kertVáJOOi lakással megoldható értékkiegyenlítés fizetésével.
Tanyás ingatlan ajánlatunk:
BérlJeadáSra ajánlat:
di gázfútéses, nagy s:zárazkapubejárattaJ, üzlethelyiséggel és 5ffi m2-es mihellyel 200000OO A
iránYáJOO.
~kistx:rrd
nagy ~ épületek,:ro m2 fóliaháziaJ,:ro négYSZ.ÖgÖI területen gYiirnÖICSÖSSet és 6 hektár szántófóldekkel eladó 18000000 A iJánYáJm;
40 m2-es ii:1lethelj.isé+ 15 m2-es rakIáJ; kMekedÓ és fliID. t-elyiség~~~~ kBdó~f€ItéIeIIeI.
Érdeklődni: Feketéné dr. Szemző
Eladásra ajánlott tennóföld ingatlanrész:
Margit iigyvédnél Hódmezővásár
~föklrészt3OXXXl
hely, Ady E. út 20/B sz. alatti ügyvé-
AiJányáJm
Eladásra ajánlott új kishomoki részen építési teleknek is alkalmas ingatlan:
di irodában hétköznap 15:-20 óra között személyesen vagy a (62)
242-551-es telefonszámon.
Megfejtés: A bátorság az, arrúkor csak te tudod, hogy félsz. Nyertesek:
l. Szűcs Lajos Hmv. , Ábrai K. u. 34. 2. Risztov Györgyné Hmv. Csengettyű köz 6. 3. Miku Istvánné Hmv., Ormo s E. u. l. Beküldendő:
a kimaradó 8 szó
2 b: AK, AZ, CF, CO, EK, EN, ER, ET, NA,NE,OK,PA,TA,UK,ÜT 3 b: ADU, DAC, DÚS, ERK, GÓC, HŐS, IDA, KÁD, MÁZ, --1--1-4 MOH, NET, NIR, NŐS, ÓTA, PÓK, RÉK, TAS, TUS, VAD, vÁM, VAR, ZIP 4 b: AGIT, ELÉR, ÉRÉS, GORA, HADI, KARÓ, LALO, RATA, TATI, TIPp, UNKA, VICA, ZEBU 5 b: ÁLLAT, BOTAS, DARÓC, EVlTA, LIMIT, PAPOL, PEREL, RADAR, RÁKEN, RETEK, SOSEM, TASAK, VÁRAT, VÉREB, VITAT, ZOKOG 6 b: ABLAKA, ADATIK, AMIKOR, EGEREK, ELESÉG, --;--;--;--; ETETIK, FEKETE, FÉLÁRÚ, HÚZÓDJ, IDEDOB, IGENIS, REZEDA 7 b: BELEVET, KANALAS, ZAKATOL 8 b. ÁRNYÉKBA, DARAKÁSA, KINYÍLIK, MOTOROZÓ, VISEGRÁD 9 b: DECILITER, HITEGETÉS 10 b: A LEHETŐSÉG, EPIZODISTA, EREDETILEG II b: LETEKEREDIK
Mérteg Amikor nem látja át teljes egészében az ügyeket, és nem tudja kikövetkeztetni a végeredményt, olyankor jó, ha a sorsra bízza a dolgok elrendezését. Ami nem megy, nem kell erőltetni. Így van ez most is.
Úgy belelendült a mozgásba, hogy nem esik nehezére követnie a szélse.-_._.. besen pergő eseményeHa eddig nem akadt munkája, elhelyezkedhet, vagy új terüleis kiprábálhatja képességeit.
!e
Bika - - - Annyi mindent kellene elintéznie, hogy bosszúsan legyint: "Úgysem fog si- ....- kerülni' " Mégis sikerül. fordult elő ilyen: kis papírján tételt kipipálhot. Jó kedve Ik€'reA~ed,ik. ami ragadós.
Skorpió Alaposan számot kell vetnie lehetőségeivel, át kell gondolnia minden variánst, hiszen vakon nem ugorhat bele semmilyen komoly vállalkozásba. Ilyen elhatározás előtt ritkán áll az ember, s mivel nincs tapasztalata, csúnyán megégetheti magát.
m
Ikrek Munkatársai minden ügyes-bajos dolgukkal ,önt keresik lel, s már, • , már gyanakodni kezd, hátha még mindig nem ért vé- . elseje. Nem erről van szó, .I'D'V'<2'I'rijpn csak nem képesek
Rák ., _ _ _ ~Sok a munkája, nehezen bírja, és szerelmi élete sem kielégítő. Egy monlri....il datban talán ennyit, mármiért olyan ideges. Laspontra próbálja Im'e'l()ld"mi-felold'ani' a kényes hely-
Oroszlán
~
Ha az Oroszlán fizikai teljesítőképessége csökken, annak okát legtöbbször a káros szenvedékell keresni. Gyakran több is az alkohol és a cigaretta, kettő együtt teszi meg hatáa csillagoknak semmi közük
fil ,
fJ
NYIaS
~
A munkahete szakmai továbbképzéssel indul: tanfolyamon vagy elő adás-sorozaton kell részt vennie. Ne tartson attól, hogy unatkozni fog, ellenkezőleg, fáradtsága is egy csapásra elmúlik. Rendkívül felvillanyozza mindaz, amit hall. Bak
~----'Nagyon hasznos isme~ ~ retségek et köt. Szinte ~ ölébe potlyannak vacsora- és egyéb meghívások, amelyek mindenekelőtt azzal a haszonnal járnak, hogy jól érzi magát. Ha komolyra fordul a szó, az is csak előbbrejutását segíti.
~
•
Vízöntő
Jókedvű és tettre kész. Ha az
erősebbik
nem
képviselői közé tartozik,
ellenállhatatlan vágyat érez, hogy rendet tegyen a megsárgult papírok avagy a portóI fuldokló könyvek között.
Halak Szűz
~
Régóta keresett valamit, amit végre megtalál. ~ Rengeteg utánajárástól, hivatali levelezéstől óvta ezzel önmagát. Látja, hogy az la!=)ró!.ágokIJn mennyi minden múlszabad átsiklani a rész-
~
Kellemes meglepetés éri: elmaradnak az utóbbi • időben szokásosan a hét első munkanapjára idő zített munkahelyi macerák. Ettől aztán feldobódik, kitűnő hangulatba kerül. Arra vetemedik, hogy humorba csomagolt gúnyos megjegyzéseket tegyen az elmaradt intézkedések kiagyalóira.
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az
»
c>.s S E:ft."" E:ft. «
OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELÓ KFT. 1084 Budapest , VIII. ker. Auróra u . 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744· http://www.observer.hu
A szelektív hulladékgyűjtés sok családnak megkönnyítheti a szemét összegyűjtését, bár napjainkban még nem annyira elterjedt ez a rendszer. Varga Attilát, a hódmezővásárhelyi A.S.A Köztisztasági Kft. műszaki vezetőjét a hulladékgyűjtés jelenlegi helyzetéről kérdeztük. V. A.: 2003. július elseje óta gyűj~ük Hódmezővá sárhelyen szelektíven a hulladékot. Törvényi kötelezettség írja elő a hulladék gyűjtését, melyet a város megelőzött, az önkormányzat pályázot~ az A.SA. biztosította az önrészt. A lakosság vegyesen fogadta a szelektív hulladékgyűjtést, köztes megoldást jelent az ötven darab szelektívhullaL-""'---=......"..-.:::s;;;;...~ dék gyűjtő sziget elhelyezése a városban, végső megoldás egyszer a minden ingatlannál való szelektív gyűjtőedények kialakítása lesz. A lakosságnak segítséget jelen~ hiszen hamarosan bevezetésre kerül a mérhető, liter hulladékgyűjtés az ingatlanokon, ha az újrahasznosítható, szelektíven gyűjthető hulladékokat elhelyezik az utcákon lévő gyűjtőedényekbe, azzal megspórolha~ák a lakosok az otthoni edényzetbe gyűjtött litereket, ezért olcsóbbá válhat a hulladékszállítás, valamint a hasznosított anyagok nem terhelik a kömyezete~ nem kerülnek lerakásra, hanem vissza lehet őket forgatni. 0iI!/!I Jelenleg HódmezővásárheJyen hol vannak eUzelyezve hulladékgyűjtő szigetek? V. A.: Ötven darab van jelenleg, ezekből egy Mártélyon idényjelleggel működik, illetve kettőt visszavont az önkormányza~ amelynek még nem sikerült új helyet kijelölni. Az önkormányzaté a terüle~ ahová elheIyezzük a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket, az A.SA. a gyűjtést és az újrahasznosítás~ értékesítését végzi. 0iI!/!I Hogyan tapasztalják, használja a lakosság? V. A.: Használják, inkább az a probléma, hogy a telítettségböllátszik, hogy üzleteknél, boItoknál használják sűrűbben, itt nagyon gyorsan megtelnek a gyűjtók. A végső és tökéletes megoldás az lesz, ha minden ingatlanon már eleve szelektíven gyűjtik külön edényzetben a hulladéko~ és az ingatlan elől szállí~ák el. (farkas'
-~ Az idén lesznek 46 éves házasok dr. Vmcze Ferenc orvos és felesége, Mucsi Etelka. József Attila utcai házukban meséltek életük alakulásáról.
Gál József vezetőségi tag köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Zoltán Péter művésztanárt, hogy beszéljen hangszeréről és a muzsikáról. Zoltán Gábor beszélt hangszeréről, a klarinétról. A klarinét - mint az est előadója elmondta - viswnylag fiatal hangszer, az I 700-as években keletkezett, mint a fúvós hangszerek legfiatalabbika. Németországban Johann Cristoph Denner készítette el az első darabot. Zoltán Pétertől a hallgatóság megtudhatta, hogy a klarinét egy afrikai fából készül, ami nagyon drága anyag. Beszélt a hangszer bonyolultságáról és a különböző klarinétok hangzásáról. Ez a hangszer szinte minden zenei irányzatban jelen van, a népzenében éppúgy, mint a dixie muzsikában és a jazz zenében, valarrúnt a komoly zenében. Jeles muzsikusok egész sora kedvelte meg a klarinétot, a barokk zenei világban ~ az előadó Mozart és Brahms nevét említette. De a megjelentek felvételről halIhattak könnyű és komoly zenei átdolgozásokat is klarinéthangra ezen az estén. A több mint tíz éve megalakult egyesület első félévéről szólva Gál József elmondta: idén már volt egy előadásuk, amelyen a régi belvárost mutatták be diaképeken, hogy milyen volt az ötvenes, hatvanas években, hogyan néztek ki az épületek, illetve tartottak egy vacsoraestet is. A jövő hónapban UA vallás és a mai ember" címmel tartanak előadást. Megemlékeznek még az anyák napjáról, majd egynapos kirándulást terveznek Makó és környékére - ezzel zárul az első félév program. IdivikiJ
A házaspár harmonikus bé· kében éliányaik és unokáikkörében. Etelka 1942-ben született Makón, négy éves volt, mikor a család áttelepült Vásárhelyre, a Kölcsey utcába. Az általános iskola elvégzése után 1956-ban a vendéglátó szakiskolába ment, ahol 1959-ben szabadult felszolgálóként. Kezdetben a Béke szállóban ismerkedett a szakmával, majd a Tiszavirágban dolgozott egészen 1976-ig. Szerette a munkáját és a vendégeket, jól érezte ott magát. Közben elvégezte az üzletveztői iskolát és szakoktatással foglalkozott. Férjével egy szilveszteri napon ismerkedett meg 1957-ben. Ferenc akkor tért haza Miskolcról, sült halat és sört kért, találkozott a tekintetük, és ez egy életre megpecsételte a sorsukat. A boldogító igent 1959 auguszusában mondták ki, albérletben kezdték meg közös életüket a Bajcsy Zsiliszky utcában. Egy év múlva kemény feltételek mellett 1960-ban vásárolták meg részletre Könyves utcai házuka~ ahol Fe· renc édesanyjával laktak együtt. Majd jöttek a gyerekek, 1961-ben Editke, aki később egészségügyi vonalon tanult, 1972-ben FeIícia, aki fizikus lett, négy év múlva pedig Gyöngyvér, aki tanárnak tanult. Etelka 1977-től a Strand étteremben volt vezető helyettes, 1979-től a Béke szállóban a beszerzésekkel foglalkozott, majd infarktusa és mű tétei előtt a Sport és Játékbolt vezetőjeként dolgozott, 1992-benment nyugdíjba. Ferenc I935-ben született. Több helyen is laktak Susánban és Újvár0son. Kitűnő eredménnyel végezte el az általános iskolát, majd Szegeden elvégezte a Vegyipari Technikumot. I 955-től Miskolcon dolgozott, majd a katonaság következett. Újabb rövid miskolci intermezzo után 1957- ben hazajött, újságírással foglalkozot, angolból fordított magyarra könyveket, 1958-tól pedig mint vegyész az egykori Köjálnál dolgozott. Felnőtt fejjel, 35 évesen kezdte el az orvosi egyetemet, ahol 1976ban vehette át. Egyinfarktust követően I977-től a Porcelángyárüzemorvosa let~ majd az Agyag utcai rendelőben rendelt, 1999-ben ment nyugdíjba. Unokák népes csapata látogatja a nagyszülőket: Réka, Tibor, Ferenc, Lilla; Teodóra, Gellért, Emma, Máté és Dániel. A szeretet, é,I család és a harmónia jegyében élnek, mert ez a legfontosabb számukra. IdivikiJ
(2) góljaival 4-I (3-O) arányban győztek . A ifjúságiak összecsapásán az Erdei (Molnár T.), Lucza (Marton), Mucsi, Bánfi, Moha, Janiga, Fejes (Hegedűs), Mikes (Kramt) ,
Összeállította: Baranyai Antal
Kísért a balszerencse A labdarúgó NB III tavaszi második fordulójában Békéscsabán vendégszerepelt a Hódmezővásárhelyi FC csapata. Az Erdei, Huszár, Antal, Péesek, Tóth J. (Rácz D.), Jernei, Borbás Zs ., Keller, Marton, Szűcs, Ruzsinszki összetételű HFC szinte végig fölényben játszott a Jamina otthonában. Az első félidő közepén Marton beívelését Antal juttatta a csabai kapuba, a játékvezető elindult középre , majd az asszisztense beintésére, les címén érvénytelenítette a gólt. Antal a védők mögül indult, így az ítélet szabályos góltól fosztotta meg a vásárhelyieket. A második félidő elején egy kapu előtti kavarodás után a hazaiak támadója, Labos rosszul találta el a labdát, de az
furcsa ívben pattanva Erdei kapujában kötött ki. A csabaiak a vezetés megszerzése után teljesen megszállták kapujuk előterét , a HFC végig támadott, de Jernei kapufája melle tt a lövések elkerülték a hazai kaput. Fontos mérkő zést veszített el I-O arányban a HFC, amelyet tovább kisért a balszerencse. A forduló további eredményei : Algyő - Szarvas O-O, Túrkeve - Mezőtúr 2-I, Battonya - Cegléd I-I, Rákóczifalva - Gyomaendrőd 6-O, MonorNagykáta 2-O. Az Örkény Kondoros találkozó a második félidőben félbeszakadt. A táblázat állása: l . Monor 37, 2. Örkény 32, 3. Túrkeve 31 ... 11. HFC 14 ponttal.
Kettős győzelem A hétvégén megkezdődtek a küzdelmek az NB II/NB III-as serdülő és ifjúsági bajnokságban is. A Hódmezővásárhelyi FC csapatai Szentesenléptek pályára felemás sikerrel. A serdülők Bódai, Jesenszki, Berta, Börcsök (Földi), Hortobágyi, Tóth R., Tóth A. (Soós Z.), Prágai, Tóth G. (Molnár M.), Konc, Szász összetételben - a második félidő ben nyújtott gólerős játékukkal, Konc Krisztián, Molnár Máté és Szász Dávid góljaival nyertek 3-2 (0-1) arányban és továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot. Óriási esélyt szalasztottak el az ifjúságiak, hiszen a Szentes-HFC mérkőzés 35-dik percében a hazaiak kapusát kiállította a játékvezető, így több, núnt egy félidőt emberelőnyben játszhattak a vásárhelyiek. Sajnos az előnyt nem sikerült kihasmálnia
Mucsiéknak, sőt a hajrában a szentesiek a győztes gólt is beIőt ték és 2-I (1-1) arányban legyőz ték a - Molnár T., Moha, Bánfi (KramI), Mucsi, Lucza, Czina, Hegedűs , Mikes (Tóth Cs.), Janiga, Bohos, Király (Ménesi) összeállítású -vásárhelyieket. A HFC gólját Mikes Tibor lőtte. A NB II/NB III-as serdülő és if]Usagl bajnokságban a Battonya csapatai látogattak Vásárhelyre. Mindkét találkozó vásárhelyi fölény jegyében telt el, amelyet a végeredmények is tükröznek. A pontveszteség nélkül élen álló HFC serdülők - Molnár T. , Molnár M., Berta, Börcsök, Földi, Tóth A. (Rácz S.), Rácz D., Hortobágyi, Konc, Szász D. (Tóth R.), Vaits Z. (Tóth G.) összeállításban Konc Krisztián (2) és Szász Dávid
Mérkőzések
Bohos, Tóth Cs., Czina összetételben rengeteg helyzetet kihagyva is 4-2 (1-0) arányban győzött. A HFC góljait Tóth Csaba, Marton Bence, Bohos Sándor és Mikes Tibor lőtte.
sorozatban
A tavaszi szünetet kihasználva sorozatban játszák mérkőzései ket a HFC kiemeIt korosztályos országos bajnokságban szereplő csapatai. Az U-13-as és az U-IS-ös gárda legutóbb Orosházán lépett pályára sikerrel. A fiatalabbak Czibere Krisztián (2), Bokor Csanád (2), Forrai Dániel (2) és Varga Zsolt találataival 7-O (3-O) , míg az idősebbek Máté Viktor, Imre Dávid, Papp Zoltán é s Molnár Máté gólerős játékával szintén 7-O (4-O) arányban győz tek. A HFC U-12-es és U-l4-es csapatai a Makó egy éwel idősebb csapatait fogadták. A találkozókon érvényesült a vendégek fizikai fölénye, így a fiatalabbaknál 6-I-re, az idősebbeknél 6-2-re nyertek a vendégek. A vásárhelyi gólokat Oskovics László, ilIetve Nagy Zsombor és Szabó Péter lőtték.
A HFC heti programja április 2. (szombat) 10.00 HFC "8" - Orosháza U-13 12.00 HFC "8" - Orosháza U-IS 10.00 8cs.Szokolay - HFC "A" U-13 12.00 8cs.Szokolay - HFC "A" U-IS
április 3. (vasárnap) 16.30 HFC - Monor NB UI április 4. (hétfő) 15.00 HFC "A" - HFC "8" U-13 16.30 HFC "A" - HFC "8" U-IS Borsándi István
7 vásárhelyi.érem Kiskőrösön kezdödőtt a tájékozódási futók idei versenysorozata, ahol a hódmezővásárhelyiek 2 első, 2 második és 3 harmadik helyezést értek el. Inditásnak nem rossz a mérlegük. A nagyszámú induló között ott voltak a HTC versenyzői is, és igen szép eredményeket értek el. N14: l. Szabó Lili, N18: 3. Kalapács Ivett, 4. 'Tóth Brigitta, F12: 2. Petróczki Ádám, 5. Csorba Norbert, 6.Kőrösi Ádám, Fl4: \. ifj . Kisházi László, 4. Hideg Gábor, 6. Szabó Ákos, Férfi hosszútávú: 2. Forrai Gábor, 3. Forrai Miklós, Senior nők: 3. Rostás Irén, 6. Hidegné Laták Márta, Senior férfiak: 3. Csonka Antal A következő megmérettetés az Országos Hosszútávú bajnokság lesz április 2-án a Vértesben. .
Vásárhelyi győzelem a férfi teke NB III-ban Gold Boys - Orosháza 6-2 (2928-2841) A vásárhelyi pontokat Menyhárt László 507, Orovecz Róbert 505, Szabó Gábor 502 és ifj . Csanki István 501 fával szerezték.
Tovább meneteltek
bák, de Gémes centerkosaraival egyre nőtt az előny (5536). A második játékrész elején Nyilas és Drahos is bekapcsolódott a pontgyártásba, így eldőlt a mérkőzés (78-51). A hátralévő időben kiegyenlített, nem túl magas színvonalú játék folyt, de pozitívum, .
hogy valamennyi vásárhelyi játékos pályára léphetett. Vas és Szilágyi remekül helyt állt, ponterős volt, de a 100. pontot Drahos szerezte (I00-72). A mérkőzés vége a vendégeké volt, de a rájátszás újabb magabiztos hazai győzelmét lelkesen ünnepelte a közönség.
Pápán is győztek Szombaton játszották Gémesék a rájátszás első idegenbeli mérkőzését. A Vásárhelyi Kosársuli folytatta az elmúlt hetek sikersorozatát és a második helyen áll a Soproni Ászok mögött a bajnoki rájátszásban.
Az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság rájátszásának 2. és 3. fordulójában ismét győzött a Kosársuli. Március 23-án a késő esti időpont sem riasztotta el a hűséges közönséget, közel ötszázan ünnepeIték kedvenceik újabb győzeI mét.
IBM pont
A hétvégi, Szolnok elleni meccs kissé megviselte a vásárhelyi játékosokat: Utasi fájó sarka miatt nem is tudta vállalni a mérkőzést, a szintén sérült Gémes és Nyilas viszont pályára lépett. Már a bemelegítésnél látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a Vásárhelyi Kosársuli - Siókét csapat, az alapszakaszkosár UK 102-77 (30-18, 25-18, 29-24, 18-17) ban remeklő Siófok ezúttal tartalékosan lépett pályára. A Hódtói Sportcsarnok, 500 néző, vezette: Márton, Kapitány nézők döbbenten figyelték a pályára lépő csapatokat (a Kosársuli: DRAHOS (IS/6), siófokiak hibájából) mindkét Nyilas (11), KOVÁTS (16), együttes azonos sZÍnű sárga KUKLA (20), GÉMES (15), csere: Böszörményi (9), Szilmezben játszott! Ilyet még a ágyi (7/3), Tigyi (-), Csorba (legöregebb szurkolók sem ), Vas (9) edző: Czuprák Lászláttak ... A Kosársuli kék nadló, dr. Elek András rágja segített kicsit a megkülönböztetésben. Drahosékat zavarta kevésbé ez a malőr, Az eredmény alakulása: 5. perc: 17-3, 8. perc: 28-9, 10. Kukla és Kováts révén szebbperc: 28-16, 16. perc: 43-25, nél szebb kosarakkal rögtön 18. perc: 46-32, 25. perc: 65- . elhúztak CI 7-3). Böszörményi 42, 31. perc: 85-62, 36. perc: révén sikerült még növeIni az 95-62 Kipontozódások: Böelőnyt (28-9). A vendégek szörményi 33. perc, ill. Koazonban feléledtek, és a minvács 36. perc den semmiségért faultot fújó Dobószázalék: Vásárhely 57 játékvezetők segítségével szépíteni tudtak (30-20). A tászázalék, Siófok 39 százalék. Lepattanók: Vásárhely 43, madásokat ugyan sokszor túlSiófok 23. Legértékesebb jábonyolították Drahosék, és a tékosok: Gémes 36, Kováts 35 védekezésbe is csúsztak hi-
PÁPA-Hungarotel KC - VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 8396 (17-23, 24-29, 15-20, 2724) Pápa, 150 néző, vezette: Török, Kurucz Kosársuli: DRAHOS (20/12), NYILAS (28/3), Böszörményi (6), KOVÁTS (22), GÉMES (14), csere: Kukla (6), Vas (-), Grezsa (), edző: Czuprák László, dr. Elek András Továbbra sem tudott a sérült Utasi játszani, de nélküle is a győzelem reményében lépett pályára a Kosársuli az otthonában nagyon ponterős Pápa ellen. A hazaiak kezdtek jobban, de Kováts és Böszörményi révén tartották a lépést a vásárhelyiek (10-10). Az újabb pápai pontok után (15-10)
Döntőben
Czuprákék időkérése hasznos volt: Nyilas és Kováts zsinórban dobott 13 pont jával fordítani tudtak a vásárhelyiek (15-23) . A második negyedben zónára váltott a vendégcsapat, hogy ne szaporodjanak a fault jaik. Ez a védekezés nem volt túl eredményes, mert 4 tripIát is dobott a Pápa. Szerencsére aKosársuli centerei foghatatIanok voltak, és még nőtt is az előny félidőre (4152). A szünet után Nyilas és Drahos tripláival gyorsan elhúzott a Vásárhely (45-62). A hazaiak egyre remény telenebbül próbálkoztak, alig találtak a kosárba, így hamarosan már 20 pont lett Gémesék előnye (56-76, majd 60-80). Elég volt azonban néhány sikertelen "bravúrpassz", kimaradt néhány felelőtlen dobás, és újra szoros lett az állás (76-83) . A vásárhelyiek nagyobb rutinja, no meg a jókor jött idő kérés azonban segített, okosan játszva még növeIni is sikerült az előnyt.
a juniorok
A kanizsaiak sem tudták a kosársuli juniorjait megállítani.
Lencse (11), Grezsa (6), Csanki (6), Török (3/3), edző: dr. Elek András
KANIZSA KK - VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI 79-105 (18-28, 17-27, 14-24,30-26)
A hazai 46 pontos siker után csak formaság volt a visszavágó, amelyen könnyed játékkal győzött a vásárhelyi csapat. A Keleti csoport bajnokaként a nyugati 4. helyezettet verték ki Kovátsék, és jutottak be a rájátszás dön-
NB I/B-s junior bajnoki mérkőzés
Kosársuli: Szilágyi (4), VAS (25), KOV..ÁTS (29/9), Dani (6), BODROGI (15), csere:
tőjébe .
A sorozat nem szakadt meg
A Dél-Alföldi Lovasudvar Club szervezésében március 26-án tartották Hódmezővásárhe lyen a már hagyományos tavaszi idénynyitó lovastúrájukat a környék lovasai és fogathajtói. A résztvevőkhöz az időjárás is kegyes volt, az ideális lovasidőben ezúttal is szép számmal szálltak nyeregbe, ültek bakra és köszöntötték a tavaszt. A Hódmező vásárhely-Bodzás-KörtvélyesMártély-Hódmezővásárhely
útvonalon haladt a jókedvű lovas társaság, féltávnál Mártélyon a Bütyök csárdánál tartottak pihenőt, ahol a finom ebéd után folytatták a túrát, melynek végén a
Bodzási úton lévő Dél-Alföldi Lovasudvarba érkeztek vissza a lovasok és fogathajtók. A folytatásban már a szabadtéri versenyeken láthatják a lovasokat és hajtókat a lovassport szerelmesei. Legközelebb díjugrató versenyre a Dél-Alföldi Álltatenyésztési Napok Kiállítás és Vásár keretében kerül sor április 23-24-én, míg a fogathajtó idénynyitó verseny Fábiánsebestyénben lesz április 2930-án és május l-én, melyre a világbajnokokat felvonultató teljes hazai élgárdát várják a szervezők, mivel OB I forduló lesz a fábiáni verseny.
Szakmai és közönségsiker 13 kategóriában közel ezer induló részvételével rendezte meg március 22-én, kedden a Városi Diáksport Szövetség és a Honvéd Bercsényi SE 2005. évi Városi Diákolimpia mezei futóversenyét, ahol az egyéni és a csapat l-2. helyezettek jutottak tovább a megyei diákolimpia mezei futóversenyének döntőjébe . Ezen mezei futógála keretében rendezték meg az I. Bercsényi Kupa nyilt mezei futóversenyt. Általános iskolás kategóriák-
ban a fiúknál a legeredményesebben a Szent István Általános Iskola és Halmay Zoltán Sporliskola tanulói szerepeltek, 5 versenyszámban lesznek ott a megyei döntőn , míg a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolások 4 számban érdekeltek. Leányoknál is a testnevelés tagozatosak voltak a legeredményeesbbek, 7 versenyszámban lesznek ott a diákolimpia megyei döntőjében Szegeden. Kellemes meglepetés, hogy a Mindszenti Általános Iskola
tanulói is 2-2 számban lesznek érdekeltek. Középiskolásoknál a fiúknál a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnázium diákjai mind a 4 versenyszámban - 2 egyéni és 2 csapat érdekeltek mint városi diák-
olimpiai bajnokok a megyei Leányoknál a Bethlen és Eötvös 2-2 számban képviseli mint városi bajnok Hódmezővásárhely t a diákolimpia megyei középiskolás mezei futóversenyének döndöntőn.
tőjében.
A tavaszi idénynyitó A Hódmezővásárhelyi Téry Ödön Turisztikai és Szabadidős Sportegyesület Hódbakancsos Szakosztály idénynyitó túrát szervez a Város körül április 16-án szombaton. Ilyen még nem volt, nagyon kevesen vannak, akik gyalog, netán kerékpárral végig mentek a várost körülvevő körtöltésen . Aki még nem tette meg ezt a 24-25 km-es távot, most megteheti. A túraútvonal a Hódmezővá sárhely környéki magával ragadó - ugyanakkor csak igen kevesek által ismert látnivalókhoz kalauzolja el a sétálni vágyókat. Megmutat juk, hogy Vásárhely miért volt egykor a tavak és erek városa; hogy mennyire gazdag a városhatár állat- és növényvilága. A túrán 12 éven aluli csak kísérővel vehet részt, külön sportorvosi engedély nem szükséges, de mindenki a saját felelősségére indul. A rendezőségtől kártérítés semmilyen jogcímen nem igényelhető.
Felhívjuk a túrázók figyeimét a közlekedési szabályok betartására.
Az indulóhelyen a résztvevők kézhez kapják az útvonal leírását. Az útvonalon frissítőt biztosítunk. A túrázó knak a felszerelésüket magukkal kell vinniük. A célban minden túrázó emléktárgyat kap. Minden célba érőnek, aki április 10-e előtt jelentkezik, ebédet biztosítunk, a 26 kmes túrát teljesítők közül a leggyorsabb, a legidősebb és a legfiatalabb - az utat végigjáró - résztvevő külön meglepetésben részesül. Ajánlott felszerelés: esővédő felszerelés, ivóvíz, élelem. Érdeklődni Jehet a 06 30 4205225 telefonszámon minden nap 19-20 óra között, vagy a [email protected] címen. Nevezni csütörtökönként 1516 óra között a Bethlen Gábor Református Gimnázium (Hmvhely., Szőnyi u. 2.) au lájában a nevezési díj befizetésévellehet. Kellemes sétát, varázslatos érzést és élményekben gazdag utat kívánunk Ne feledd: "A világ egy nyitott könyv; aki otthon marad, csak egy oldalt olvas el." ,ágoston)
TV MŰSOROK Márdus 31., csütörtök
A Nagy Könyv 21 :05 Péntek esti sztár 22:00 Péntek este 22:30 Híradó 22:40 Sporthírek 22:45 Gang 23:40 Kárpáti krónika 23:55 Kék bársony
DUNA TV Nap-kelte 9:05 Napi mozaik II :05 A sivatag szerelmesei 12:01 Híradó délben 13:02 Rondó 13:55 Az ígéret földje 14:45 Kachorra - az ártatlan szökevény 15:35 Telitalálat 16:20 12+ 16:25 A maláji tigris 17:30 Híradó 17:33 Gazdasági híradó 17:40 Kultúrpercek 17:45 Körzeti híradók 18:00 12+ 18:15 Híradó 18:25 Pláza 19:22 12+ 19:30 Híradó este 19:53 Sporthírek 20:05 Csillagjegyek 20:56 A Nagy Könyv 21 :05 Rejtélyes bűnügyek: Lövés a szívbe 22:00 Csütörtök este 22:27 Kívül-Belül 22 :30 Híradó 22:40 Sporthírek 22:45 VilágKép 23:30 Kárpáti krónika 23:45 A hús
5:45 Indul a nap 8:20 Hungarorama 8:30 Heuréka! Megtaláltam! 9:00 Utolsó kör 9:55 Bűvölet 10:50 Mit főzzünk ma? 11 :00 Régiók II :45 Híradó, időjárás-jelentés 12:01 Vers 12:05 Gazdakör 12:20 Élő egyház 12:50 A harangszó 13:15 Nyelvőrző 13:35 Fordulópont 13:50 Hungarorama 14:00 Chaplin ma 14:30 A világörökség kincsei 14:45 Elveszett kincsek nyomában 15:40 Majd a komomyik 16:30 Talpalatnyi zöld 17:00 Kárpáti Híradó 17:10 Régiók 18:00 Híradó 18:35 Bűvölet 19:30 Mese 20:00 Az új anya 21 :35 Századunk 22:00 Híradó 22:30 A számat figyeld 0:25 Cserfő Jazzland - Jam Sassion
DUNA TV 5:45 Indul a nap 8:20 Hungarorama 8:30 Műhelymunka 9:00 Mint az élet 9:55 Bű völet 10:50 Mit főzzünk ma? 11:00 Régiók II :45 Híradó, időjárás-jelentés 12:01 Vers 12:05 Gazdakör 12:20 Három sárkány 13:30 Hallo aus Berlin 13:50 Hungarorama 14:00 A Farkasember 14:50 A világörökség kincsei IS: 10 A múlt titkai 16:00 csak a kötözött bolondok... 16:30 Sebességláz 17:00 Kárpáti Híradó 17:10 Régiók 18:00 Híradó 18:35 Bűvölet 19:30 Mese 20:00 Négyspíz csapás 21 :35 Híradó 22:05 Váltó 22:30 Esti kérdés 23:15 Gombdili
6:00 TotalCar 7:00 Mokka 9:00 Stahl konyhája 9: 10 Teleshop 10:30 Játszd újra, Joel! 11:05 Providence 12:00 A púpos 14:25 Norbi titok 14:30 Játékidő 15:30 Beverly HiIls 90210 16:30 A szerelem ösvényei I 7:30 Jóbarátok 18:00Jóbarátok 18:30Tények 19:00 Jóban Rosszban 19:30 Aktív 20: 15 Multimilliomos 21 :00 Hangyák a gatyában 2. 22:45 Bennfentes 23: 15 Dragnet - Gyilkossági akták O: IS Strucc 0:45 Jó estét, Magyarország! l:10 .Norbi titok 1:15 Drága testek
6:00 Strucc 6:30 Jó reggelt, Magyarország! 7:00 Mokka 9:00 Stahl konyhája 9: 10 Teleshop 10:30 Játszd újra, Joel! II :05 Providence 12:00 Üzenet apalackban 14:25 Norbi titok 14:30 Játékidő 15:30 Beverly HilIs 90210 16:30 A szerelem ösvényei 17:30 Jóbarátok 18:00 Jóbarátok 18:30 Tények 19:00 Jóban Rosszban 19:30 Aktív 20:15 Áll az alku 21 :45 Végső állom ás 23:40 Jó estét, Magyarország! 0:05 Norbi tittok O: I OAz ördög háromszöge
RTL Klub
RTL Klub
ApriliS 4., hétfő
6:00 A vadak ura 6:40 KölyökkJub 9:05 . Wilt Disney-rajzmmek 9:55 A GEO bemutatja: Elefántiskola 10:20 A GEO bemutatja: A sámánok gyógyitó ereje 10:55 Ötletház II :30 RTL Klub Híradó II :40 Forma-I - Bahreini Nagydíj, Shakir 13: 10 Autómánia 13:4506-81-320-31014:50 Dawson és a haverok 15:45 Largo Winch - Az igazságtevő 16:45 A hó fogságában 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Fókusz plusz 19:25 Szeress most! 20:20 Részeges karatemester ll. 22: 15 RTL Boksz Klub 23:30 Heti hetes 0:40 Harmadik műszak I :30 A GEO bemutatja: Elefántiskola
Aprilis 3., vasárnap
DUNA TV
Aprilis l., péntek
DUNA TV 5:30 Gazdakör 6:00 Anziksz 6:15 A múlt visszhangjai 6:45 Tündér Lala 7:50 Szótár 8:00 Nezsa legendája 8:25 Pingu 8:30 Cimbora 9:00 lsten hozta szigetünkön! 9:30 Hungarorama 9:40 Mindentudás Egyeteme 10:40 Gong II: I O Tálentum II :45 Híradó, időjárás-jelentés 12:05 Vers 12:10 lsten kezében 12:40 Nótacsokor a Márványmenyasszonyhoz 13:10 Kiskolozs meg Nagykolozs 14:35 Nagyapó meséi: \ádhattyűk 15:35 Talam - Zenei odüsszeia 16:30 Akrobatikus Rock' N Roll Magyar Bajnokság Szeged 17:25 Nyitva éj-
5:50 Nap-kelte 9:05 Napi mozaik 11:00 Parlamenti Napló 12:01 Híradó délben 13:00 Roma Magazin 13:55 Az ígéret földje 14:50 Kachorra - az ártatlan szökevény 15:35 Telitalálat 16:2512+ 16:30 Boldogság, gyere haza! 17:30 Híradó 17:45 Körzeti híradók 17:55 Mire jó az EU? 18:00 12+ 18:15 Híradó 18:25 Pláza 18:50 Pláza 19:22 12+ 19:30 Híradó este 19:53 Sporthírek 20:05 Kékfény 20:58 A Nagy Könyv 21 :05 Hogy volt? .. Hogy volt! 22:00 Hétfő este 22:30 Híradó 22:40 Sporthírek 22:45 Nyugtató 23:15 Kárpáti krónika 23:30 Fekete vasárnap
DUNA TV
Aprilis 2., szombat 5:50 Nap-kelte 9:05 Marco és Gina 9:30 A legszörnyűbb évem II :05 Heti Mozaik 12:0 I Hírek, időjárás-jelentés 12: 10 Fehér telefonok 14:10 Stnus 14:35 Nemzeti értékeink - Somogyi dombság 14:50 Delta 15:20 Századunk 15:50 A Nemzet Sportolói 16:50 A tudás irodája 18:35 Luxorshow 19:30 Híradó este 19:52 Sporthírek 20:05 A pesti légionárius 21 :05 A Nagy Könyv 21:10 Kongó 23:00 Híradó esteIdőjárás-jelentés 23:05 Sporthírek 23: 15 Kísértések 0:44 Magyar FIlmműhelyek Nextreme Film
RTL Klub
baház 11 :35 Laktérítő 12: I O TotalCar 12:45 Kobra 13:40 Kulcsember 14:40 Jake 2.0 - A tökéletes ügynök 15:35 Sliders 16:35 Csillagkapu 17:30 Rex felügyelő 18:30 Tények 19:00 Magellán 19:30 Activity show 20: 10 Megasztár 23:40 Az emberrabló szigete
6:00 Tv2 matiné 10:00 \ád világ 11:00 Ba-
5:50 Nap-kelte 9:05 Főtér - Pannonhalma 10:00 Magyar Elsők 10:25 Krokodilvadászok a Fly folyó mentén II: 1O "így szól az Úr!" 11:20 Purim ünnepe 12:01 Hírek, időjárás-jelentés 12: 10 Úton 12:40 PoliTour Világjáró mozaik 13:10 Mindentudás Egyeteme 14:05 Csellengők 14:25 Örömhír 15:00 Telesport magazin 15:30 Telesport 16:45 Ballagás 18:35 Berlin, Berlin 19:22 A Nagy Könyv 19:30 Híradó este 19:55 NÉVshowR 21:40 Friderikusz - A szólás szabadsága 22:45 Híradó este Időjárás-jelentés 22:50 Telesport 23:20 Héthatár O: 1OReménysziget
6:00 Ármány és szenvedély 6:30 Reggeli 9:00 Recept Klub 9: IS Top Shop 10: 15 Delelő II :45 Recept Klub 12:00 RTL Klub Híradó 12: 10 A hegy hatalma 13:5006-81320-320 IS: I O Disney-rajzfilmsorozat: Kacsamesék 15:40 Csacska angyal 16:35 Balázs - Szembesító-show 17:30 Mónika A kibeszélő show 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Fókusz 19:35 Legyen Ön is Milliomos! 20: 15 Barátok közt 20:55 Aranycsirke-Díj 2005! 23: 15 Házon kívül 23:45 Végveszélyben 0:40 Találkozások 0:50 MozikJub 1:20 Infómánia I :50 Fókusz
Angyal a lépcsőn
6:00 A vadak ura 6:40 KölyökkJub 8:25 MegaMan 8:50 Inuyasha 9:15 \ásárnapi ReceptkJub 10: 10 Arany Ászok Liga 10:40 Arany Ászok Liga 13:00 Forma-I Bahreini Nagydíj, Shakir 15:30 Vigyázz, kész, poén! 15:55 Hatoslotló-sorsolás 16:10 Papás-mamás 16:35 Eltiíntnek nyilvánítva 17:30 v.1.P. - Több, mint testőr 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Medicopter 117 - A légirnentők 20:00 Halálos fegyver 3. 22:25 csak semmi szex, kémek vagyunk 0:05 Fókusz Portré 0:35 Vágy
6:00 Ármány és szenvedély 6:30 Reggeli 9:00 Recept Klub 9: IS Top Shop 10: IS Delelő II :45 Recept Klub 12:00 RTL Klub Híradó 12: 10 Kutya ellen nincs orvosság 13:50 06-81-320-320 15: 10 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsamesék 15:40 Csacska angyal 16:35 Balázs - Szembesító-show 17:30 Mónika A kibeszélő show 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Fókusz 19:35 Legyen Ön is Milliomos! 20:15 Barátok közt 21:00 Benne leszek a tévében! 22:20 A legyőz hetetlen 0:05 TaJálkozások 0:20 Haláli hósök 2:15 Fókusz
RTL Klub
5:50 Nap-kelte 9:05 Napi mozaik II :05 A sivatag szerelmesei 12:0 I Híradó délben 13:02 Körzeti magazin 13:55 Az ígéret földje 14:45 Kachorra - az ártatlan szökevény 15:35 Telitalálat 16:20 12+ 16:25A maláji tigris 17:30 Híradó 17:33 Gazdasági híradó 17:40 Kultúrpercek 17:45 Körzeti híradók 17 :55 Kívül-Belül 17:56 Mire jó az EU? 18:00 12+ 18:15 Híradó 18:25 Pláza 18:50 Pláza 19:22 12 + 19:30 Híradó este 19:53 Sporthírek 20:05 Csillagjegyek 20:56
jel-nappal 18:00 Híradó 18:30 Mese 19:00 Tamás Gábor jótékonysági koncert 21:00 Gyilkosság a paplakban 22:35 Dunasport 22:45 Andersen és a hosszú ámyék 0:00 Braziliai utazás
5:30 Régiók 6:00 Forrás-befoglalás 6:05 PaJócok 7:05 Cimbora Egyetem 7:50 Szótár 8:00 Timothy iskolába megy 8: IS A rendíthetetlen ólomkatona 8:40 Birkák 8:50 Az ikrek 9:00 Miss Mallard nyomoz 9:30 Hungarorama 9:40 Veme Gyula csodálatos utazásai 10:30 Felelet az életnek II :00 Lyukasóra 11:45 Híradó, időjárás-je lentés 12:05 Vers 12:10 Élő egyház 12:40 Nótacsokor a Márványmenyasszonyhoz 13:20 Csellengők 13:40 Az én lányom nem olyan 15:00 Híres párok, híres párosok 15:30 Hemingway nyomában 16:20 Századunk 16:45 A világörökség kincsei 17:00 Mint az élet 18:00 Heti Hírmondó 19:00 Híradó, időjárás-jelentés 19:25 Mese 20:00 Márványba vésett nevek 21 :30 Dunasport 21:40 Beavatás 21:55 A blues 23:25 Johnért bármit! 0:55 Vers
5:45 Reggeli gondolatok 6:15 Mókás mechanika 6:45 Tv2 matiné 10:50 Egyről a kettőre 11:20 Stahl konyhája 11:55 Xena 12:45 Knight Rider Team 13:40 Országutak őrangyala 14:35 Kaland Bt. 15:35 Pacific Blue 16:30 'MlIker, a texasi kopó 17:30 JA.G. - Becsületbeli ügyek 18:30 Tények 19:0Q Napló 20:00 Mission Impossible ~. 22:20 Az 54. hadtest 0:50
5:45 Indul a nap 8:20 Hungarorama 8:30 A sziget 9:00 A remete remeke 9:55 Bűvölet 10:50 Mit főzzünk ma? 11:00 Régiók II :30 "A magok oltalmára ... " - Erdélyi eródtemplomok II :45 Hírek, Időjárás-jelentés 12:0 I Vers 12:05 Gazdakör 12:20 Heti Hírmondó 13:20 Halld Izrael! 13:50 Hungarorama 14:00 Afrikai reneszánsz 14:25 A világörökség kincsei 14:40 Minoritates Mundi 15:20 Gyógyszerész d~ nasztiák 16: IS csak a kötözött bolondok. .. 16:45 Heuréka! Megtaláltam! 17:15 Kárpáti Híradó 17:25 Régiók 18:00 Híradó 18:35 Bűvölet 19:30 Mese 20:00 Derrick 21:00 Igenis, Miniszterelnök Úr! 21:30 Híradó 22:00 Közép-európai Magazin 22:30 Mi döntünk 23:25 Niki de Saint Phalle: Kí a szömyeteg? 0:55 Vers
6:00 Magellán 6:30 Jó reggelt, Magyarország! 7:00 Mokka 9:00StahI konyhája 9:10 Latin pofonok 10:10 Teleshop 11:30 Providence 12:35 Mennyei napok 14:20 Norbi titok 14:25 Játékidő 15:25 Beverly HilIs 90210 16:20 A szerelem ösvényei 17:25Jóbarátok 18:00 Jóbarátok 18:30 Tények 19:00 Jóban Rosszban 19:30 Aktív 20:15 Multimilliomos Kvíz-show 20:55 Banánhéj 21 :55 Szulák Andrea Show 23:05 Félbetépve
RTL Klub 6:00 Armány és szenvedély 6:30 Reggeli 9:00 Recept Klub 9: IS Top Shop 10: IS Delelő II :45 Recept Klub 12:00 RTL Klub Híradó 12: 10 Kék hold 13:50 06-81-320320 IS: 10 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsamesék 15:40 Csacska angyal 16:35 Balázs - Szembesító-show 17:30 Mónika 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Fókusz 19:35 Legyen Ön is Milliomos! 20:15 Barátok közt 20:55 Győzike 21:50 \ák végzet 23:20 Találkozások 23:35 Hamilton parancsnok 1:55 Autómánia 2:25 Fókusz
Április 5.• kedd
5:50 Nap-kelte 9:05 Napi mozaik 11:1 OA sivatag szerelmesei 12:01 Híradó délben 13:06 Srpski Ekran 13:35 Unser Bildschirm 14:05 Az ígéret földje 15:00 Kachorra - az ártatlan szökevény 15:55 Telitalálat 16:45 12 + 16:50 Maradj velünk! 17:00 Katolikus krónika 17:30 Híradó 17:33 Gazdasági híradó 17:40 Kultúrpercek 17:45 Körzeti híradók 18:00 12+ 18: 15 Híradó 18:25 Pláza 18:50 Pláza 19:2212+ 19:30 Híradó este 19:53 Sporthírek 20:05 Önök kérték! 20:58 A Nagy Könyv 21 :05 Harmadik találkozás 22:20 Kedd este 22:50 Híradó 23:00 Sporthírek 23:05 Allegro 0:00 Kárpáti krónika O:15 A menyasszony
DUNA TV 5:45 Indul a nap 8:20 Hungarorama 8:30 Fordulópont 8:45 Magyarország kincsei - Arborétumok 8:50 Derrick 9:50 Bűvö let 10:50 Mit főzzünk ma? 11 :00 Régiók II :30 "A magok oltalmára ... " - Erdélyi eródtemplomok II :45 Híradó, időjárás jelentés 12:01 Vers 12:05 Gazdakör 12:20 Közép-európai Magazin 12:50 Váltó 13:20 Tálentum 13:50 Hungarorama 14:00 Talpalatnyi zöld 14:30 A világörökség kincsei 14:45 A víz története 15:35 A világ kincsei 15:45 A múlt visszhangjai 16: 15 csak a kötözött bolondok ... 16:45 Prizma - Gombás betegségek 17:15 Kárpáti Híradó 17:25 Régiók 18:00 Híradó 18:35 Bűvölet 19:30 Mese 20:00 Zápor 21 :20 Híradó 21:45 Mindentudás Egyeteme 22:45 Belgrádi koktél 0:25 J. S. Bach: Csembaló-muzsika 0:55 Vers
6:00 Laktérítő 6:30 Jó reggel~ Magyarország! 7:00 Mokka 9:00 Stahl kol1)A1á.ja 9: 10 Latin p0fonok 10: IOTeleshop 11:30 Providence 12:35 Napsugár sétány 14:20 Norbi titok 14:25Játékidő 15:25~rlyHiIIs!m1016:2OAszerelem
ösvényei 1725 JóbaJátok 18:00 Jóbarálok I8:30 Tények 19:OOJóban Rosszban 19:30 Aklív 20:15 Multimilliomos KVÍZ-show 21:00 A templomos lovagok öröksége 0:40 Szere~ nem szeret 0:55 Jó esté~ Magyarország! 1:20 propaganda 1:50 Norbi titok 1:55A kanyaron
Könyv 21:05 Rejtélyes búnUgyek Év ~ gyilkosságok 22:00 Szerda este 22:30 Híradó 22:40 sporthírek 22:45 Lapozó Z3:40 KáJpáti krónika. Z3:55 U1ja 4-ever
DUNA TV 5:451nduJ a nap 8:20 Hungarorarna 8:30 Hallo aus Berlin 8:45 Magyar történelmi arcképcsarnok 9:00 Mikor síel az oros2lán? 9:.55 8Ű\Ölet 10'.50 Mit főzzünk ma? 11:00 Régiók 1l:30 "A magok oltalmára .." - Erdélyi eródtemplomok II :45 Híradó, idéíjáJás1eIentés 12:01 Vers 12:05Gazdakör 12:20 lsten kezében 12:50 felelet az életnek 13:20 Ha!gita Háló 13:50 HlinW'Torarna 14:00 A reklámtén}=5k 14:30 Avilágörökség kincsei 14:45 Az állatvilág titkll 14:50 ACéICáPák - Atengeralattjárók története 15:45 Gyógyító agytudomány 16:15 csak a kötözött bolondok... 16:45 Négyzetméter 17: 15 Kárpáti Híradó 17:25 Régiók 18:00 Híradó 18:30 Bűvölet 19:30 Labdarúgó Magyar Kupa, negyeddöntő 21:35 HíJadó 22:05 Gong 22:35 Mozgó Kép Z3:05 Killer 0:20 Cserfő JaZZIand - TJborcz Quartet 0:55 Vers 6:00 propaganda 6:30 Jó reggeli, Magyarország! 7:00 Mokka 9:00 Stahl konyhája 9: 10 latin pofonok 10:10Teleshop 11:30 providence 12:35 Hóhányók a pácban 14:20 Norbi titok 1425Játékidó 15:25 Beverly HiIIS !mID 16:20 A szerelem ösvényei 1725 Jóbarátok 18:00 JóbaJátok 18:30 Tények 19:00 Jóban Rosszban 19:30 Aktív 20:15 Multimilliomos 20:55 Columbo: Ölj meg, ölelj meg! 22:55 Nyomtalanul Z3:55 Mo~rzum 0:30 Jó esté~ Magyarország! 0:55 Norbi titok 1:00 Aszerelem rabja
RTL Klub 6:00 Ármány és szenvedély 6:30 Reggeti 9:00 Recept Klub 9: 15 Top Shop 10: 15 Deleló II :45 Recept Klub 12:00 RIL Klub HíJadó 12:10 A mindentudó ház 13:50 06-81-320-320 15:10 Disney-rajzfilmsorozat Kacsarnesék 15:40 Csacska angyal 16:35 Balázs - Szembesftóshow 17:30 Mónika. 18:30 RIL Klub HíJadó 19:00 Fókusz 19:35 Legyen ön is Milliomos! 20:15 BaJátok közt 20:55 RmtomasaScotland y.m:l ellen 22:45 XXl. század - a legendák velünk élnek 23:20 Az eInÓk emberei terepen o: IOTalálkmások 0:25 Harmadik műszak 1:15 Antenna l :45 Fókusz
túl
RTL Klub 6:00 Ármány és szemWély 6:30 Reggeli 9:00 Recept Klub 9: 15 Top Shop 10:15 Delelő 11 :45 Recept Klub 12:00 RIL Klub HíJadó 12:l OBotrány és szemedély 13:50 06-81-320-320 15:10 Disney-rajztilmsörozat Kacsarnesék 15:40 Csacska angyal 16:35 Balázs - Szembesftóshow 17:30 Mónika. - A kibeszélő show 18:30RlLKlubHíJadó 19:00 Fókusz 19:35 Legyen ön is Milliomos! 20: 15l3aJátok közt 20:55 Vészhelyzet21 :45 Denevérek Z3:251hlá1kozások Z3:40 Aniéregkeveró 1:20 Fókusz
Mardus 3' ., csütörtök
Aprilis 6., szerda
4:15 Buli a parkban 2004-A Hercegi AJapítvány javára 6:30 Az ég is tévedhet 8: 15 A városi lány \0:00 Felvétel indul! \0:35 ÖcsiKém 12:15 Széttéphetetlen kötelék 14:05 Nancy Drew 15:3511ng Fbng - Az ököl s7inre lép 16:55 Az ég is tévedhet 18:40 Vágta 21:00 Zivataros kapcsolatok 22:25 Végszükség 0:25 Amerikai Psycho 2. 1:55 Frida
5:50 Nap-kelte 9:05 Napi mozaik 12:0 I Híradó déDJen 13:00 Hrvalska kronika. 13:30 Ecranul nosIru 14:00 Az ígéret fóldje 14:55 Kormányváró 1525 fugadóóra 15:55 TelilaláJatI6:45 12+ 16:50 Evangélikus ifjúsági műsor 17:00 Útmutató - Megalázottak fólmaW'sztalása 17:30 Híradó 17:33 Gazdasági híradó 17:40 Kultúrpercek 17:45 Körzeti híradók 17:55 Mire jó az EU? 18:00 12+ 18:15 HíJadó 18:25 PIáza 18:50PIáza 19:2212+ 19:30HíJadóeste 19:53 Sporthírek 2O:05A tévé iig;védje 2O:58A Nagy
4:00 Vágta 6:30 Ibggal és fegyverre18:25 A házimad 9:55 HollyoMxx:ti sztárok 10-25 Martin és Lewis 12:00 Húszévesek 13:3J Felvétel indul! 14:05 only You - Téged egyedül 15:55 HollyoMxx:ti sztárok 16:20 Autós csajok 17:50 Celine Dion koncert 18:40 Ibggal és fegyverrel20-.31 Mozi! Mozi! Mozi! 21:00 A kaptár 22:45 Széftörók 0:15 Iga2Ság helyett 2:05 Zivataros kapcsolatok 3:35 Hollywoodi pletykák
Aprilis t., péntek
ÁpriliS 2., szombat 4:05 Salsa 5:50 HollyoMxx:ti sztárok 6:30 A muskétás 8: 15 Szemtelen szellemidézók 9:45 Hely a szívemben 11:35 Mozi! Mozi! Mozi! 12:05 oscar 13:55 Feter Gabriel koncert 15:00 Salsa 16:50 Atorncsapda 19: \o A muskétás 21:00 'v\ásabi - Mar, mint a mustár 22:35 A szellemhajó 0:05 Buhersereg l :45 Adaptáció 3:35 feter Gabriel koncert
Április 3., vasárnap 4:35 Hely a szívemben 6:30 Good bye, Lenin! 8:25 Felvétel indul! 9:00 Unokaöcs a pácban 10:30 Buli a parkban 2004 - A Hercegi Alapítvány javára 12:35 Széttéphetetlen kölelék 14:25 Malacka, a hős 15:40 Egy fecske csinált nyarat 17:25 Életigenlés 19:00 Good bye, Lenin! 21:00 Álmatlanság 22:55 Szex és New York 23:25 Súhant Mű vek 0:20 Végsö állomás 2. 1:50 Állj meIIém! 3:20 Újságírók tŰ:=naIban
Aprilis 4., hétfő 4:45 Egy fecske csinált nyarat 6:30 Oviapu 8:05 Mozi! Mozi! Mozi! 8:35 Star Trek: Nemezis 10:35 Álmomban már láttalak 12:20 Kémkölykök 3-D - Game Over 13:45 Az ég is tévedhet 15:35 Lelki gubancok 17:\0 Oviapu 18:45 Felvétel indul! 19:20 Agatha 21:00 A Karib-tenger kaIŐZai - A Fekete Gyöngy átka 23:20 Titkos ösvény 0:55 Merülés a félelembe 2:40 Pasifogó kísérletek
Aprilis 5., kedd 4:20 Hollywoodi pletykák 4:50 Lelki gubancok 6:30 Arizonai nyár 8: 15 Felvétel indul! 8:50 Kénnkölykök 2: Az elveszett álmok szigete \0:30 Az álcázás mestere 11:55 Nyakunkon a ház 13:25 Vágta 15:45 Arizonai nyár 17:30 Doktor Szöszi 2. 19:05 Hogyan veszítsünk el egy pasit \o nap alatt 21:00 Szex és New York 21:30 ?írhant Művek 22:20 Patkányok 23:45 Ejféli expressz 1:50 "\á1ó Cancun" 3:25 Hullámhegy
Április 6., szerda 4:50 Doktor Szöszi 2. 6:30 Esküdni mernék 8: 15 Martin és Lewis 9:50 Edmond Batignole 11 :35 MÜTlchausen báró kalandjai 13:40 A Minden6ó 15:25 Mozi! Mozi! Mozi! 15:55 Hely a sZÍVemben 17:50 A szálloda kedvence 19:20 Esküdni memék 21:00 Veszélyességi okozat 22:35 Mozdulatlan túsz O: \o Zivataros kapcsolatok I :35 A verhetetlen 3:05 Szerelmi bonyodalmak
Mardus 31., csütörtök: 16.00 Rozetta -vallási műsor 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm összeállítás 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Vásárhely Magazin 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Ébredés - vallási műsor 21.00 V1V film 22.30 Híradó 22 .50 Nap kérdése 23.00 Rozetta - vallási műsor ism. 0.00 Képújság
Április ,., péntek: 16.00 Rozetta - vallási műsor 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm összeállítás 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Képes Sport 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Ébredés vallási műsor 21.00 vrv film 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 23.00 Rozetta - vallási műsor ism. 0.00 Képújság
Április 2.• szombat: 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm öszszeállítás 18.30 Heti Híradóink 20.00 Képes Sport (hétfői ism.) 22.00 Képújság
Aprilis 3., vasárnap: 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm öszszeállítás 17.30 Zene-Doboz 18.30 Képes Sport (pénteki ism.) 20.30 Heti Híradóink 22.00 Képújság
Aprilis 4., hétfő: 16.00 Természetfigyelő - ismeretterjesztő film 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm összeállítás 18.00 Képes Sport 20.00 Zene-Doboz játék 21.00 Dixie Jam Session koncert 23.00 Természetfigyelő - ismeretterj esztő film ism. 0.00 Képújság
ApriliS 5., kedd: 16.00 Vásárhelyi Magazin ism. I. rész 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm összeállítás 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Őrszoba - rendőrségi magazin 18.15 Vásárhely Magazin 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.25 Őrszoba - rendőrségi magazin ism. 20.35 V1V film 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 22.55 Őrszoba rendőrségi magazin ism. 23.00 Vásárhelyi Magazin ism. II. rész 0.00 Képújság
Aprilis 6., szerda: 16.00 Vásárhelyi Magazin I. rész ism. 17.00 Gyerekeknek: Mesefilm összeállítás 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Vásárhelyi Magazin 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Ébredés - vallási műsor 21.00 V1V film 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 23.00 Vásárhelyi Magazin II. rész ism. 0.00 Képújság
Dlvlkl Sándor rovata
Katona Imréné
Fejős András (44) dolgozó: Szerintem nem egy jó dolog , mert Szikáncs nak sokkal nehezebb lesz, a támogatásokról nem is beszélve. Szerintem nehézséget fog okozni az iskola és az óvoda mű ködtetése is. Ehhez sok pénz kell , n~m gondolták át teljes mértékben ·szerintem. Klivinyiné Kovács Réka (26)
Katona Imréné (-) .pedagó-
főelőadó :
gus:
Szerintem a város jobban tudja képviselni ai Ő érdeke ~ iket. [le végül is a Szikáncs településen élők tudnák igazából megindokolni ezt a lépést. Szerintem Szikáncs rosszul jár, ha esetleg elszakadna Vásárhely től. Szabó Dániel (72) nyugdí-
Én tiszteletben tartom a szikáncsiak felvetését, de úgy látom, Szikáncs jövője mégis csak Hódmezővásár hely gyermekeként van biztosítva. Azt gondolom, hogy egy ilyen nagy város mellett egy kis település mégis csak profitálhat. A jövő az, hogya nagyvárosokhoz közel eső kistelepülések mint egy elő városként működnek a jövő ben. Tartozzanak a jövőbe is városunkhoz, én így látom.
jas:
Az önállóság nagyszerű dolog, de nagyon alapos közgazdasági számítások kellenek ahhoz, hogy egyáltalán fenn tudja-e tartani magát a
közösség, és amennyiben a számítások valósak, csak azután kezdjenek az önállóság megvalósításába. Ulviczky András (20) tanuló: Szerintem nem lesz jó nekik az esetleges elszakadás, anyagilag sem, mert kis település. De ha mégis úgy döntenek, hogy elválnak, majd megoldják maguk. Kelemen Györgyné (60) pénztáros:
Nem ismerem a körülményeket, csak annyit hallottam, hogy Szikáncs el akar szakadni Vásárhelytől. Nagy kérdés, hogy adottak-e a feltételek a jövőt illetően. Szerintem nem kellene elválniuk a várostól, mert pénzügyileg sem könnyű az önállóság. Nagy Gábor (I9) tanuló: Szerintem tartozzanak a jövőben is vásárhelyhez, mert ők is jobban tudnának anya-
Domján József gi forráshoz jutni a város segítségével, mert nehéz a közigazgatást megszervezni a közösségnek. Domján József (49) gépkocsivezető:
Nem hiszem, hogy jobb lesz nekik az önállóság, mert Vásárhelytől lényegében csak kaptak és kapnak támogatást. Amennyiben kiválnak, szerintem sokkal kevesebb lehetőségük lesz, és csökken az infrastrukturális támogatás mértéke minden vonatkozásban. SIMPLY (LEVER- EGYSZERÜEN NAGYSZE RŰ
Csattant a nyuszi-puszi · A hódmezővásárhelyi Ifjúsági Park adott otthont március 26-án az ötödik alkalommal megrendezett Nyuszi-puszi nevet viselő szellemi vetélkedőnek. A megjelenteket a Hódtói Olvasókör elnöke, Konczné Halászy T. Mária köszöntötte és kívánt sikeres versenyzést a résztvevő csapatoknak. A játékmester, Sallai József elmondta, a játék nyolc fordulós, a legkülönbözőbb témakörökben adhattak számot tudásukról a megjelentek. A zsűri elnöki posztját Tóthné Mohos Erika települési képviselő töltötte be. Az izgalmas vetélkedőt végül a Csomorkányi Olvasókör Benkő László, Posztós Imre és Tóth Anikó alkotta csapata nyerte 418 pontal. Második lett 412 ponttal a Rozmann-ring csapat, melynek tagjai Rozmann Sándor, Rozmann Zsuzsa, Zsoldosné Belovai Mária és Nagy Zsuzsa voltak. Harmadik helyen végzett az Újvárosi Olvasókör Székely Szabó Imre Zsolt, Kovács Katalin, Kovács Lajos és Gera Andrea összeálIítású csapata. 'diviki'
T RKÁNY Autó Az Ön
KODA Márkakereskedője. Szántó K. J. u. 178., Tel.: 62/533-333
Hódmezővásárhely,
www.nodtarkany.hu
Dél-alföldi hírportál:
"'···,··..·!promenad.h [email protected]
11111111111111111111111111 9 771218 742006