A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Bob Burg and John David Mann – It’s not about you A little story about what matters most in business Copyright © Bob Burg and John David Mann, 2011 All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Portfolio, a member of Penguin Group (USA) Inc. Fordította: Bayer Antal Felelős kiadó és szaklektor: Pongor-Juhász Attila Szerkesztette: Pro Eventus Kft. – Szladek Mihály Borítót készítette: Kis-Szölgyémi Ákos első kiadás Minden jog fenntartva. A könyv – a kiadó írásos jóváhagyása nélkül – sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját. A könyv oktatási, üzleti vagy promóciós célokra is megvásárolható. További információkért vegye fel a kapcsolatot kiadónkkal.
Jogtulajdonos: © Pongor Publishing Üzleti Kiadó Kft., 2010-2012 PONGOR PUBLISHING ÜZLETI KIADÓ KFT., Budapest Web: www.pongorkiado.hu E-mail:
[email protected]
ISBN 978-963-89384-9-7 ISSN 2061-9235
TARTALOMJEGYZÉK A Magyar Kiadó Előszava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 1. fejezet: Az ajánlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 2. fejezet: A kérdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 3. fejezet: A legfelső emelet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 4. fejezet: Befolyás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 5. fejezet: A műveleti központ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 6. fejezet: Az erő nyelvezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48 7. fejezet: A munka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62 8. fejezet: Sárban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68 9. fejezet: Születés és halál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 10. fejezet: Lenyomat a lelken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 11. fejezet: Robbie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94 12. fejezet: Káosz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101 13. fejezet: A beszéd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107 14. fejezet: A szék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114 Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128 A szerzőkről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131 7
A MAGYAR KIADÓ ELŐSZAVA _______________
Nagy izgalommal vettem a kezembe az Adakozó Trilógia harmadik könyvét, mivel az első, Az Adakozó, avagy miért igaz, hogy aki ad, sokkal többet kap vissza, című könyv számomra az alapmű. Szívbe markolóan szépen és egyben egyszerűen fogalmazza meg a tartós sikerhez vezető öt törvényt, amely a megjelenése óta majd’ 10.000 olvasóhoz jutott el. Számtalan emailt kaptunk, melyben megköszönik és hálájukat fejezik ki az olvasók, hogy ez a csodálatos üzleti mese elérhető magyar nyelven. A második rész, Az Adakozók mindig többet értékesítenek, bemutatja a konkrét értékesítési technikákat, amelyek könnyen alkalmazhatóak és gyorsan értékesítési eredményt biztosítanak, akik vallják és élik az Adakozó stílusú értékesítést. Kedves Olvasó, ezek után érted, hogy miért vettem izgatottan kezembe a harmadik részt. A történet visszarepít bennünket ugyanabba a városba, ahol Az Adakozó játszódik, még néhány szereplő is újra feltűnik ebben a könyvben.
Lehet, hogy furcsának tűnik a címe számodra:
Adakozó - Ez nem rólad szól! Kulcs a legendás vezetéshez
8
Azonban ennek a mesének a tanítása nem az Adakozóról szól, hiszen itt már nem Ő a lényeg…, hanem sokkal inkább azok, akiket… vezet! Nos, hogyan vezeti embereit egy Adakozó?
Legendásan! Pontosan erről szól a legújabb üzleti mese!
A Te üzleti sikereidért Pongor-Juhász Attila
Adakozó - Ez nem rólad szól! c. könyv szaklektora, üzleti motivációs előadó és értékesítési tréner, a Pongor Publishing Üzleti Bestseller Könyvkiadó alapító-ügyvezetője
Ui. Ajánlom ezt a csodálatos könyvet barátomnak és példaképemnek, aki éli és működteti azt, amit ez a könyv tanít nekünk, mégpedig idehaza Magyarországon. Aki táncművészként alig 8 év alatt a családi vállalkozásból épített fel egy 130 fős nagyon sikeres és profitábilis magyar középvállalatot ugyanezen elvek mentén. Ha őneki sikerült, akkor nekünk is sikerülni fog!
9
Mike és Myrna Burgnek és Alfred és Carolyn Mann-nak: Ti tartotok meg minket.
2. FEJEZET _______________
A KÉRDÉS Az öreg téglaépületet maga mögött hagyva Ben elindult az utcán egy közeli kis étterem felé, amelyet egy ismerőse ajánlott neki. A kedvenc helye, feltétlenül próbálja ki, ha ezen a környéken jár, mondta. Ben belépett a zsúfolt kávéházba, és az ismerőse tényleg ott ült most is az egyik sarokban. Valójában Ben remélte is, hogy belefuthat. Sőt, tulajdonképpen így is tervezte. Claire köztiszteletben álló marketingspecialista volt, és pár évvel korábban elvégzett pár külsős munkát az Allen & Augustine számára, mielőtt megszerezte jelenlegi remek állását egy közeli nonprofit cég jótékonysági ügyekre gyűjtő igazgatójaként. Felvetődött Benben, hogy Claire értékes információkkal szolgálhatna a vállalatról, esetleg a belső hatalmi viszonyokról is tudna mondani valamit neki. Sosem árt tudni az ilyesmit. Ben épp készült felhívni magára Claire figyelmét, amikor szomorúságára észrevette, hogy nincs egyedül: az asztalánál vele szemben ült egy idősebb hölgy, és éppen a forró teáskannával bajlódott. Már azon vívódott, hogy menjen-e vagy maradjon, amikor Claire felé pillantott és észrevette, ahogy az ajtónál áll. – Ben! – kiáltotta, és intett neki, hogy menjen oda hozzájuk. – Ben, hadd mutassalak be Elle néninek. – Aha – gondolta magában Ben, miközben kezet rázott a hölggyel. Az arca enyhén ismerősnek tűnt, hát ez volt a magyarázat. – Rokoni hasonlóság. Ebben a pillanatban megjelent egy pincér egy kis tálcával, rajta kávé Claire-nek és egy bőséges desszert a nagynénjének. 17
2. fejezet – Gyere, csatlakozz hozzánk – mondta Claire. – Nekünk nemsokára mennünk kell, de a tiéd lehet az asztalunk. Miközben az idősebb nő hozzálátott a desszertjéhez, Claire Ben felé fordult. – Mi szél hozott a környékre? Ben röviden elmagyarázta, nagy vonalakban felvázolva a történetet. Nem említette meg a cég nevét, ahol dolga volt, csak annyit mondott, hogy jó nevű gyártó cégről van szó, amelyre rájár a rúd, és hogy a Marden csoport ajánlatott tett a megvételére. Egyelőre nem ment bele túlságosan a részletekbe. Elvégre a falnak is füle van. Elle néni felnézett. – Tehát maga a Marden csoportnál dolgozik. – Igen – ismerte be Ben. – Hallott már róla? Elle néni tétován bólintott, majd ismét a zabaglionénak és a forró teának szentelte a figyelmét. Ben röviden elmondta Claire-nek, mivel áll szemben. – Szóval van egy hetem arra, hogy meggyőzzek ötszáz embert – vonta meg a következtetést. Tartott egy kis szünetet. – Te mit javasolnál? Claire összeráncolta a szemöldökét, majd Ben meglepetésére az idősebb nőhöz fordult. – Nem is tudom. Elle néni, te mit javasolnál? Ben legbelül felmordult. Elle néni felnézett Benre. – Ezek az emberek, akiket meg kell győznie... ötöt mondott, ugye? – Valójában ötszázat – javította ki finoman Ben. – Hát persze. Szóval ezek az emberek nem értenek egyet azzal, ahogy maga látja a dolgokat? – Még nem – válaszolta Ben. – Éppen ezért kell meggyőznöm őket. Elle lebiggyesztette az ajkát, majd ismét megszólalt. 18
A kérdés – Nos – Ben felé fordult, hogy hangsúlyt adjon a következő szavainak. – Minél kevesebbet mond, annál nagyobb lesz a befolyása. Ben figyelmesen bólintott. Igyekezett udvariasnak mutatkozni. – Tudja, hogy miért? – kérdezte a nő. – Nem – válaszolta Ben. – Miért? – Mert minél többet enged, annál nagyobb hatalommal fog rendelkezni. Ben egy pillantást vetett Claire felé abban a reményben, hogy ismét be tudja kapcsolni a beszélgetésbe, de ő a kávéjára koncentrált, és ha Ben jól látta, igyekezett elfojtani a kuncogását. Bennek mondania kellett valamit, nehogy udvariatlannak látszódjon. – Ez olyan... zen. Claire-ből feltört a kacagás. – Igaza van! – kiáltotta. – Mostantól Zen néninek foglak hívni! Elle néni felemelte a szemöldökét mindkettejükre, majd megint visszatért a zabaglionéjához. – Szóval, Claire – kezdett bele Ben. – Kérhetnék tőled egy szívességet? – Mondd csak – válaszolta Claire. – Holnap reggel és egész héten találkozóim vannak az ottani kulcsemberekkel. Jól jönne egy barát szakértő objektivitása. Ha ráérnél, örülnék, ha elmondanád a véleményedet a találkozóimról. Mintha... kikérdeznél. És adnál információkat. Belterjes értesüléseket. Claire letette a kávéját, Elle nénire pillantott, majd le a csészéjére, utána fel Benre. Mintha egymásnak ellentmondó szempontokat mérlegelt volna. Végül bólintott. – Rendben – mondta. – Nem ígérhetem, hogy nagy 19
2. fejezet
meglátásokkal tudok szolgálni. De persze, rendben van. Találkozzunk itt holnap, ebédre. A pincér kihozta a hölgyek számláját, és Claire kifizette. Elle néni hirtelen ismét megszólalt. – Kérdezhetek magától valamit? – Hát persze. – Azt mondja, tett egy ajánlatot ennek az öt embernek? – Ötszáznak – igazította helyre Ben. – Igen, igen, ötszáznak. Ránézett Benre és fixírozta. Ben meglepődve vette most először észre, mennyire tiszta jég kék a tekintete. – Mi az, amit valójában kínálni tud nekik? Olyan határozottsággal mondta ki ezeket a szavakat, mint egy csendes könyvtáros, és Ben elképzelte, hogy az évtizedek során több száz rendetlenkedő diákot kellett lecsitítania. Ti ott... ne beszéljetek! Egy pillanatra megzavarodott. – Nos, hát – dadogta – jelentős forrásokkal tudunk szolgálni nekik... – és elkezdte felsorolni az előnyöket, amelyek a bővülés lehetőségéből, a terjesztői csatornából és a nagyobb piaci lefedettségből következnek. Befejezte a mondókáját, érezte, hogy valamilyen oknál fogva üresen cseng, és felmerült benne egy kérdés: – Miért viselkedem ennyire defenzíven, miért magyarázkodom valakinek, akit még csak nem is ismerek? Elle néni megvárta, amíg végez, majd biccentett, és csak annyit mondott: – Aha. Ben úgy érezte magát, mint aki visszament az általánosba villámdolgozatot írni... és megbukott. Aznap este amikor Ben elmesélte Melanie-nak a napját, leírta a Claire-rel folytatott beszélgetését és a találkozást a könyvtáros nagynénivel. – És akkor feltette nekem ezt a dilis kérdést – mondta. – Mi az, amit valójában kínálni tud nekik? Csak így. Nem hittem a fülemnek. 20
A kérdés
Melanie elgondolkodva nézett Benre. Egy kis idő után azt mondta: – Egy pillanat – majd kiment a szobából. Mire visszajött, egy kis ajándékcsomagot tartott a kezében, és Ben felé nyújtotta. – Vettem neked valamit. Ez egy olyan „Hurrá, drágám, gratulálok az előléptetésedhez a Fúziók és felvásárlások igazgatóság élére” ajándék. Ben átvette és óvatosan kicsomagolta. Egy szépen bekötött notesz volt. A fedelére Melanie szépen kalligrafálva ráírta:
Ben kiáltványa – Rajta, nyisd ki! – mondta. Ben a könyv első oldalára
lapozott. Noha a kötet többi része üres volt, Melanie a legelső oldalra felírt egy rövid címet:
Ben kulcsa a legendás minőségű vezetéshez – Komolyan? – kérdezte Ben. – Legendás minőségű
vezetés? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás, Mel? Próbaidős vezetője vagyok csak a Fúziók és Felvásárlások igazgatóságának. Ez azért nem olyan, mintha az Egyesített Vezérkar főnöke lennék... Mel elmosolyodott és a vállába bokszolt. – Igenis, tábornok úr! – Majd a könyv felé bólintott, és az mondta: – Olvasd el a feliratot! Ben a belső címlapra nézett, és ott az alábbi szavakat látta:
Bennek – hiszek benned. 21
3. fejezet
Ben visszanézett Melre. Hogy lehetett ekkora szerencséje, hogy rátaláljon, és kimondassa vele az „igent” annyi évvel ezelőtt? – Igenis hiszek benned – mondta Mel. Ben benyúlt két kézzel a nadrágzsebeibe, és kifordította őket. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de úgy tűnik, nincs nálam más kulcs, mint a kocsié. – De majd lesz – mondta Mel. Elhallgatott, mintha valami foglalkoztatná. – Mel? – kérdezte Ben. – Hmmm? Á, semmi. Csak gondolkodtam. – És...? – noszogatta Ben. Ezt igazán szerette Melben. Ő tényleg elgondolkodott a dolgokon. – Hát... az, amit az az idős hölgy mondott. Mit gondolsz róla? – Azt, hogy egy kicsit hibbant – válaszolta Ben mosolyogva. – Mármint úgy értem, a kérdéséről. Mit tudsz kínálni ezeknek az embereknek, szerinted? Ben megrázta a fejét, nem annyira azért, hogy nemet mondjon, mint hogy elhessegesse a kérdést. – Ugyan már, Mel. Hát hogy lehet ilyet kérdezni? – Aznap éjjel Ben sokáig ébren maradt még azután is, hogy Melanie elaludt, és a plafont bámulta. Tényleg, mi az, amit valójában kínálni tud nekik?
22
3. FEJEZET _______________
A LEGFELSŐ EMELET Másnap reggel Ben frissen lépett be a robusztus öreg téglaépületbe, kezében gőzölgő kávéval indult megküzdeni az ellenféllel. Ebéd után majd találkozik az alkalmazottak egy részével is. Elsőként azonban Allen volt beütemezve, a társalapító és társelnök, egyben a tervezés vezetője. Ennek a találkozónak stratégiai fontossága volt. Ahogy Akhillész, amikor Hektórral akart megvívni Trója harcmezején, Ben úgy érezte, a párbaj sokkal értelmesebb megoldás, mint nekimenni az egész seregnek. Márpedig egy az egyben igencsak bízott önmagában. A maga idejében rengeteg eladást zárt le sikeresen. Nem ment oda a recepcióhoz, hanem egyből belépett az egyik öreg liftbe, és megnyomta a 8-as gombot, hogy feljusson az épület legfelső emeletére. Abban a pillanatban, hogy Ben belépett Allen irodájába, a cingár férfi felállt az íróasztalától. – Ben! – intett felé Allen, miközben kilépett a függönyfal elől. – Hadd mutassak magának valamit! Ben csatlakozott hozzá, és kinézett a függönyfalon. Odakint felhőtlen volt az ég, a kilátás kristálytiszta. Ben látta elterülni a várost, és azon túl a nyugatra elnyúló hegyláncot is. – Tudja, hogy miért van az irodám a legfelső emeleten? – Hogy emlékeztesse a többieket, ki a főnök? Allen elnevette magát. A távolba mutatott. – Látja azt a szűk völgyet, ott? – Ben látta. – Augustine és én ott nőttünk fel. Pár fokkal északabbra mutatott, ahol Ben egy erdőkben gazdag területet látott. 23
3. fejezet – És ott? Onnan indult az első fakitermelő programunk. Amikor megvettük ezt az épületet, úgy tizenöt évvel ezelőtt, lebontattam innen az egész falat, és üvegtáblát tetettem be helyette, hogy minden egyes nap azt láthassam, amit most maga is. – Azt hiszem, talán ez a legfontosabb mindenki számára, aki bármilyen szervezetnél vezető akar lenni – folytatta. Ben nem tudta követni. – Mármint mi? Allen rövid pillantást vetett Ben felé. – Az, hogy ne felejtse el, honnan jött – azzal ismét a messzi völgyre révedt. – Ott kezdtük el a céget, egy elhagyott templomban. Néhány barátunk segítségével fillérekért meg tudtuk szerezni egy árverésen. Egyébként lebontották volna. – „A kő, amelyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett”, mi? – idézte Ben a Zsoltárok könyvét. Allen megint elmosolyodott és bólintott. – Nagyjából. – Említette a fakitermelő programjukat... Valójában Ben mindezt már tudta. A feladat átvétele óta eltelt négy nap alatt rengeteg kutatást végzett a céggel kapcsolatban, legalábbis amennyire ilyen rövid idő alatt tellett. De hallani akarta Allen szemszögéből is. – Nos... Ott azokat a fákat látja, amelyekből a székeink készülnek – mondta Allen. – Persze, nem minden nyersanyagunk pont innen származik – húzta végig a kezét a panorámán – de a többsége pár száz kilométeres körön belül terem. Csakis erdőhasznosítási programok keretében kitermelt fát használunk, hogy megőrizzük és megvédjük a fákat. Jelentős erdőtelepítő programjainknak köszönhetően összességében valójában pozitív módon járulunk hozzá az ország erdős területeinek a fenntartásához. – Drága, de szükséges. És ez itt – húzta végig ismét a kezét a kitáruló látvány előtt – sosem hagyja, hogy megfeledkezzem róla. 24
A legfelső emelet – Hogy alakult ez pénzügyileg?
Allen ismét Benre pillantott röviden. – Mint mondtam, ez drága. Amikor belekezdtünk, ki is nevettek minket. De mi hittünk abban, hogy a vevőink hajlandók lesznek megfizetni az árát. De mi nevettünk utoljára, mert így is történt. – Ekkor már teljesen Ben felé fordult. – Tudta, hogy a harmadik évünkben bekerültünk a város évkönyvébe, mint a leg... – „A legígéretesebb új vállalkozás a városban?” Allen nevetett egy rövidet és meghajolt. – Elvégezte a házi feladatát. Ben elmosolyodott. – Nem vicceltem tegnap, amikor azt mondtam, hogy maguké az egyik legkiválóbb sikertörténet a városban. Ez ügyes húzás volt Ben részéről. Mindketten tudták, hogy amikor előző nap ezt a kijelentést tette az Allen & Augustine tárgyalótermében, a következő szava az volt, hogy „de”... Allen biccentett, és visszafordult a kilátás felé. – Látok itt még valami mást is. – A várost? – találgatta Ben. Allen megint nevetett egy kicsit. – Hát, azt nem is tudnám nem észrevenni, akárhol is állnék. De nem, én a hegyekre gondoltam. Az erdők emlékeztetnek arra, hogy mit csinálunk. A hegyek meg arra, hogy miért csináljuk. Hogy milyen hihetetlen magasságokat tudunk elérni. A kiválóságra. – A kilátás önmagában is csodálatos innen – tette hozzá. – De számomra attól lesz igazán fontos, hogy táplálja a kilátást idebent – bökött rá az egyik ujjával a homlokára. – És ami itt bent van, az teszi lehetővé mindazt, ami kint történik. Egy ideig nem mondott semmit, csak bámulta a nyugati ormokat. Aztán vett egy nagy levegőt, sóhajtott, és Ben felé fordult. 25
3. fejezet – Üljön le, kérem.
Az íróasztalával szemben álló, egyszerűnek látszó faszék felé terelte Bent. Ben leült és megdöbbent. Úgy érezte, mintha egy tökéletesen az ő hátának és combjának körvonalaihoz illesztett hámban lógna. Szinte földöntúli érzés volt, így lebeghetnek az asztronauták az űrben. Úgy érezte, hogy... megtartják. – Hűha! – kiáltott fel. Allen elmosolyodott és biccentett. – Ugye, még sosem ült az egyedi székeinken? Ben megrázta a fejét. – Ez az első – mondta Allen. – Igen – ismerte be Ben. – Ez az első alkalom a számomra. – Nem, nem úgy értem – javította ki Allen. – Ez az első. A legelső szék, amit valaha is gyártottunk, huszonnyolc évvel ezelőtt. Ben felpattant a székről, mintha az meggyulladt volna alatta, és igyekezett megállni a lábán. – Uramisten! – Ugyan már, semmi baj! – nevetett Allen. – Ne aggódjon. Történelmi szék, de semmiképpen sem törékeny. – A mosolya tovatűnt, ahogy folytatta. – Bárcsak elmondhatnám ugyanezt magáról a vállalkozásról is. Pillanatnyi kínos csend következett. Ben visszaült az Első Székre, Allen pedig elfoglalta a sajátját a nagy íróasztal mögött. – Nos, hát természetesen ezért vagyok én itt – kezdett bele Ben. – Azt akarom, hogy az Allen & Augustine visszaszerezze korábbi dicsőségét... – Ahogy én is – vágott közbe Allen – ahogy én is. De azonnal meg kell mondanom, hogy én nem támogatom ezt a fúziót. Biztos vagyok benne, hogy a Marden csoportnál 26
A legfelső emelet
mindenkit a jó szándék vezérel. De a jó szándék nem elég még akkor sem, ha jól meg van támogatva pénzügyileg. Ismét elfordította a székét, hogy kinézzen a széles üvegen. – Önöknél nincs meg ez a kilátás. Ben mérlegelte a lehetőségeit. Úgy érezte, némileg kicsúszott a kezéből a beszélgetés irányítása. Megpróbálja visszaszerezni a kezdeményezést, és elérni a lezárást most, vagy adjon időt a másiknak, hogy végigvegye a gondolatait? Már készült belekezdeni az alaposan betanult érvelésébe, amikor Allen újra megszólalt. – Innen nem látszik az öreg templom, mert már nem is létezik – mondta Allan. – Egy nyári estén, a cégünk harmadik évében, nem sokkal azt követően, hogy bevettek minket a legjobbak közé az újságban, tűz ütött ki. Senki sem tudja, hogyan. Teljesen elszabadultak a lángok. Odaveszett minden készletünk és nyersanyagunk, az egész nyilvántartásunk és könyvelésünk, márpedig abban az időben még a teljes nyilvántartás papíron volt. – Személyi sérülés nem történt, de a két napon át tomboló tűzvész után szó szerint hamuban hevert a vállalkozásunk. Minden elégett, kivéve egyetlen széket, amely éppen nem volt a helyszínen – biccentett Ben széke felé. – Előző héten odaajándékoztuk annak a faragómesternek, aki megtanította nekünk a fa megmunkálásának a művészetét. A tűzeset után ragaszkodott hozzá, hogy visszaadja nekünk. Allen csendesen felnevetett. – Hát nem ironikus? Csak azért van a birtokomban ez a szék, mert elajándékoztam – merengett. Ben bólintott. – Olvastam arról a tűzről. Szörnyű lehetett. – És ezzel még nem is volt vége – mondta Allen. – Valami gond volt a biztosításunkkal. Nem tért ki a tűzesetekre. – Ezt nem mondhatja komolyan! – Ezt a tragikus részletet nem fedte fel Ben kutatása. 27
3. fejezet – Pedig nem – mondta Allen. – Totális csőd volt.
– Hűha. – Ez volt az egyetlen, ami Bennek eszébe jutott. – Valóban.
– És akkor mit csináltak?
Allen visszaperdült, hogy Benre nézhessen. – Aznap este, miután a tűzoltók elmentek, összehívtam mindenkit az udvaron, mind a húsz embert, aki akkoriban nekünk dolgozott, és azt mondtam nekik: „Tudjátok, miért égett le ez az épület?” – „Rossz volt a karmája?”, tippelte az egyik, ami nevetést váltott ki a többiekből. Egy másik azt mondta, „Gyújtogatás volt!” A harmadik: „nagyon nagy balszerencsénk volt”. – Allen szomorúan mosolygott. – Le voltak törve rendesen. És hát teljesen jogosan, persze. Ismét a kilátást nézte, majd megint Benhez fordult. – A távoli város felé fordultam és mutattam. Alkonyodott. Kezdtek meggyulladni a fények. És azt mondtam: „Mert ideje volt átköltözni egy nagyobb épületbe!” – Arra az épületre mutattam, amelyben maga meg én most ülünk. Ben teljesen le volt nyűgözve. Egy pillanatra teljesen elfelejtette, ő azért jött ide, hogy meggyőzze ezt az embert. – Persze nem volt könnyű – folytatta Allen. – Tíz évbe telt, mire eljutottunk odáig, hogy ténylegesen megvehessük ezt a helyet. És tucatszor, akár százszor is azon a ponton voltunk, hogy nem fog sikerülni. Az embereket könnyű inspirálni és motiválni – egy adott pillanatban. Könnyű azt mondani, hogy „tartsd meg ezt a víziót, azaz a jövőképet”. Tudja, mi ebben a nehéz? Ben rázta a fejét. – Nem a vízió a nehéz. Víziója bárkinek lehet. Hanem a megtartás. A megtartás. Ben ezen elgondolkodott. 28
A legfelső emelet – Aznap este a templom udvarán mindenki inspirált és motivált volt, és másnap úgyszintén – folytatta Allen. – De alig telt el egy hét, és már szinte mindegyik készült eltávozni. Minden alapjuk meg is lett volna rá. Nem volt pénzünk, nem volt készletünk, nem volt gyárunk, nem volt semmink. Az, amit a kiégett templom romjain állva mondtunk a többieknek, tökéletes abszurditásnak tűnt. Abszolút semmi sem bizonyította, hogy ez valaha is bekövetkezhet. Láthatatlan drótokon kellett előrehaladnunk, védőháló nélkül. – És hát erről szól az egész, Ben. Egy vállalkozás felépítéséhez kell ügyesség, munka és anyag... de mindezek részletek. Egy vállalkozás felépítése, sőt bárminek a felépítése elsősorban hit kérdése. Mert hát a semmiből teremtünk valamit, ugye? Ben egyszerűen csak biccentett. – Ezt nem tanítják a vezetésről az üzleti iskolákban, Ben. Bármely szervezet számára a legnagyobb kihívást az érintettek feje felett állandóan tekergő félelem és kétség jelenti. A vezetőnek az a dolga, hogy kitartóan nagyban gondolkozzon, hogy mindig kristálytisztán lássa az elméjében, hová akar eljutni – arra a helyre, amely az adott pillanatban még csak az elméjében létezik. És hogy akkor is lássa ezt, amikor senki más. – Főleg akkor, amikor senki más – hangsúlyozta ki. – Az alkalmazottak számítanak ránk. Ez a legfőbb feladatunk. Miközben beszélt, Allen végig a kilátást nézte, de most ismét Ben felé fordult. – Minden kihívást, amellyel szembesültünk, minden problémát, amelyet meg kellett oldanunk, ezzel küzdöttük le... – Előre hajolt, és az egyik ujjával finoman megérintette Ben homlokát. – A látással.
29
Tetszett a könyv részlete? Ismeri már a többi bestseller üzleti könyvünket is?
Ezen és további üzleti sikerkönyvenket is megvásárolhatja kiemelt kedvezményekkel, közvetlenül kiadónk webáruházában:
www.pongorkiado.hu
