IRODALMI, M UVESZETI, TARSADALM I FOLY I RA'

A TARTALOMBÓL RÉSZLET HERCEG JÁNOS ÚJ REGÉNYÉB ŐL. R. K. NARAIN HINDU ÍRó ELBESZÉLESE. - MAJTÉNYI MIHÁLY IRASA A RÁD16B ŐL, BORI IMRE: WILLIAN FAULKNER (I'ANULMANY), - CSERE GYÖRGY HAROM BEKÖSZÖNT Ő VERSE, - FEJT Ő FERENC: A ROMANTIKATŐ L A REALIZMUSIG, GAZDAG KÉPZ ŐMfÍVÉSZETI ROVAT, MELLÉKLET: MfKEDVELÖ SZiNPAD ÉS 1954-ES TARTALOMJEGYZÉK

IRODALMI, M UVESZETI, TARSADALM I FOLY I RA'

1955

JANUÁR

X I X ÉVF.

1955 január

H I D

X IX. évf.

az.

T A R T A L O M MAJTÉNYI MIHÁLY: Szikraszárnyú Pegazus NYIRI ÉVA: Hat vers — — — -- — HERCEG JÁNOS: Az iskolában (Regényrészlet) JOVAN POPOVICS: Bánáti ősz (Feli..-.;r Ferenc fordítása) SZIRMAI KÁROLY: Tükörben — — — R. K. NARAIAN: A csillag jós egy napja — GALAMB JÁNOS: T ű zcsóvák az éj sötétjében

505 510 513 521 522 -- 525 529

BEKÖSZÖNT Ő 531

CSERE GYÖRGY: Három vers — — KILÁTÓ FEJTŐ FERENC: Napoleon és Stendhal — BORI IMRE: William Faulkner — — — Id. S. A.: A Nobel-díjas Hemingway — —

533

-

537 542

KÉPZ Ő M Ű VÉSZET MIODRAG KUJUNDZSICS: A polgári Franciaország szatirikus fest ője — — — 543 A m űvésztelepek jöv ője (Bosán György, Kony ovics Milán és Trumics Sztoján írása) 547 ZENE 551

SULHÓF JÓZSEF: Költészet és zene KÖNYVSZEMLE

555 BÁLINT ISTVÁN: Baudelaire másik arca Az igazi ifjúsági regény — — — — — — — — — — — — — — — 557 KÉPEK a címlapon DAUMIER: Forradalom 508 A mosón ő 509 A véd ő (aquarell) 528 — — -DON QUICHOTT ÉS SANCHO PANSA (szén) 543 — — — — — — — — — — — A színházban (aquarell) — 546 A vízhordó 515 PECHÁN BÉLA: Aratás — — 518 Télid ő 526 Bor és kenyér 532 Aratómunkás —

XIX évfolyam t a~írr. — 1955 , -~ euár Ai a p f t

~

s i

é v:

i 9S4 -

SZERKESZT!:

MAdTÉNYI DiI ~ ALY '

Szikraszárnyú Pegazus ,

. A poéta Lavaliére-nyakkend ő jének. lobogása — már csak ni öregebbek emlékszünk rá — talán szimbólum volt: a lepkeszárnyon lebeg ő rímeké, úgylehet. đrnlĐéntvállalt egyenruha tartozéka, egyenruháé, amely éppen az individualizmus korszakában bélyegezte együvétartozóvá a szilaj, köbtő-népet. Verssel kezdte pályafutását az író meg a dilettáns egyaránt, aztán rímes és ütemes történelmi drámát írt s mire kopaszodni kezdett a fejebúbja, • rátért a prózára. Valóságos élete — a poétáé — valamnelyik szerkeszt őség mélyén. játszódott le. Ott taposta az ólombetűk nnahnát: az újságírást a- köz javára, a költészeikt saját szakállára. Ez volt-legalábbis a közfelfogás, amely elismerte az újságíró társadalmi szerepét — a költ őét és íróét alig. S ez »aa . derékhad a század elején minálunk itt valahol a , husžas években. — új műfajt kreált..Uj irodalmi-zsurnalisztikai m ű- fajt, a neve az volt hogy: h í r f e j. •Hírkopf, ahogy a nyomdai. jelzést rákanyarítoták, A hirkopf-ot, 'ez "a félhasábos vagy . legfeljebb eg 'hasábos hibrid-írásm ű vet a hírek rovatárnak elejére -tördelték a napilapban: ez volt az egyetlen rovat, amelyben a poéta-újságíró szabad alkotási kezet . kapott a szerkeszt őtől. Kezdhette hangulattal, -tájleírással, olvaszthatott bele érz ő sorokat,- szoríthatott párbeszédet a hírféj álomléniái közé, odaiktathatott poénnak édesbús véget vagy vidám csattanát ... Akárhogy. is volt, tény hogy ez a m ű faj törte át atárca. óta el őször, a határsorompót újságírás és irodalóm között s az irodalom sorompóinbelül a további gátakat a vers meg a próza, a kroki meg a tárca között. Űj mű faj volt kétségtelenül, amelyet a Lavalliere nyakkend ő s írónemzedék utóhada "megteremtett s amely aztán számára mint mindennapi új alkotási lehetőség szabadon és sokszor kínálkozott. Amíg a vers meg, az elbeszélés csak vasárnapi csemege lehetett az úgynevezett mellékleten (legfeljebb a tárca . kapott olykor tiétiköznap is megjeleni kegyelmet „vonal alatt"), addig a hírfej' a hét legközönségesebb hétköznapján is aspirálhatott üvegjelenésre, különösen ha kevés volt az anyag. A hírfej • jelentette a formai forradalmat a nehézkes újság sz űk keretei 'között -- könyvalakba persze sohasean mentették át. A könyvekben változatlanul kemény sorompók osztályoztak a műfajokat, régi megharcolt sorompók. És csodálatosképpen: a hírkopfot elolvasták az emberek az újságban! Olyanok, akik a vasárnapi melléklet elbeszéléseit vagy pláne verseit átlapozták, olyanak Sohasem futottak át egy tárcát — légfeljebb a címet és az író nevét jegyezék meg --, olyanok. is élolvasták ezt a furcsa, sántító kis irodalomi m ű fajt, ezt a hibriden írói-újságírói alkotást. Mint ahogy egy csöpp só jó az ételben, . ~, legnyárspolgáribb olvasó is átszaladt szemével az „irodalmi" sorokon, megfogta annak dolbbet űs vagx behúžott szedése: szávenütötte a tavaszi hangulatírás, vagy a kis párbeszéd valahol az utcasarkon egy szegény őssžel is mezitlábos gyerek panasza —, szívenütötte egy szomorú'húr csengése a halottbaknapjáz idéZett temet ői hangulatról.... vagy az els ő hóesésrő l "szóló cstiligélés ott az újság szürke "ólonviengerébő l. S ,én már akkor "is elgondolkoztam: - miért engedi a legsz őrösebb szívű kiadó is fi.cánkolni ott a hírek elején ezt a rovatot és benne a lenézett poéta-újdondászt? Talán mert S iš talált horzangáát; `hangulatot vagy mosolyt ezekben a sorokban — két percet •

8 is

rászánt az irodalomra, a i iadó — még ha irodalmat nem ss ol!vasort soha saját lapj ban, éppen mint a legátlagabb átlagolvasó. 1 S ne higyjek, hogy ezeket a két perceket, az öt perceket vagy negyedórákat most szemrehányásképpen, gúnyosan vagy föléhny el idézem és iktatom ide. Az írónak a tengersok olvasó két perce, őt perce vagy negyedórája olyan megfizethetetlen kincs, amit a. legtudósabb, legszebb könyvvel sem tud utolérni. Nem tud .utolérni, mert a könyvek után .kevesen nyúlnak — még mindig kevesen nyúlnak —, nem tudja utolérni, mert a két perc, öt perc vagy negyedóra tizezres tömegben olyan hatalmas id ő, irodalom-olvasásra szánt olyan idđmvennyis'kg, amit könyvvel nem lehet elérni. Megfizethetetlen valakit villámgyorsan érzéssel, humánus emberi jóérzéssel, a költészet és irodalom aranyszavával šzívenl őni, megríkatni vagy megmosolyogtatni. S Mába minden: az író, minél több emberhez szól, minél többen olvassák és minél göbben megértik, annál inkább fejedelem a költészetben és írásban. Távol áll tőlem, hogy a hírfejnek nevezett rovatot propagáljam vagy hogy ezt az egészen merész szóval — irodalmi m ű fajt állítsam a központba, íróink elé, hogy „fine, itt a példa, ezt cselekedjétek" — írjatok egyveleg hangulatban, nyerjétek meg a 'közönség érzését és szeretetét sziporkával és ilyenforma prózásított lilával... (bár mellesleg ez sem utolsó dolog éppen), hanem én csak egy példát mondtam arra, hogy minden korszak, még a legmerevebb, a legridegebb üzleti korszak is megteremtette a maga m űfaját. S hogy az írók keresgélik is az új m űfajokat. A - gondolatközlés — a művészi 'gondolatközlés, az érzések kisugárzása — hos szú, hosszú évezredek óta kereéi, keresgéli útját s ez . az út, ahogy Krlezsa mondta a legutóbbi belgrádi írói plénumon -- egyértelm ű az emberiség történelmével és azzal, hogy: emberré lett az ember. Horatius igazán nem tegnap élt, hanem kétezer év el őtt s a két évezred előtti egyik írásából szabályos „De arte poetica libert" kerekített ki a korszaka (a Pisoklioz intézett episztolájából) s abban pontosan megtalálod már a birkozást többek között a művészi műfajért is. Szólni fogsz jelesen, ha lelékeny szerkezet új színt Ismert színre vonand stb. stb S ha naivan is hat szemünkben az episztola egy-jegy sora (az írásm űvészet igazi tolmácsolása, akkor a színpadra vitt lantos szava lás volt els ősorban) éppen a horatiusi sorok bölcselkedő szónoklata, vagy finom gúny sejteti a megvakart költ ő alatt ugyanazt az embert, mint a mai. Új műfajak, igen, ezt a kérdést fel kell vetni itt nálunk a Vajdaságban is, mert új igénylő, új nagy „kiadó" jelentkezett: a rádióállomás. Világvárosokban, nagy központokban, évtizedes már-ez a rádióprobléma -- nálunk még frisskelet ű. Amikor a' betű — az olvasott betű — átváltozik szóvá. Az ember talán azt mondaná: ez nem is írói probléma; nem m űfajkérdés, hanem a „reprodukciós eljárásban való különbség: a rádió, meg els ősorban a szpiker gondja. Majd megoldja! A 'kérdés valójábán sokkal összetettebb és érdemes vele foglalkozni ..'. HARC A HALLGAT ŐERT A hallgatóért — a rádióhallgatóért -- kivéve talán a leg több zenei számnál... harcolni kell. Harcolni kell egy mozdulata ellen, amellyel az állomást egyszer űen lezárja, vagy továbbcsavarja. S a prózai számok leg többjénél megszületik, a legtöbb hallgatónál, ez a mozdulat. S ott áll az irodalom — ha pusztán a beolvasóra bízzuk a reprodukálást — ott áll tehetetlenül: zúg a vers, dübörög vagy folydogál a próza, felcsattannak az irodalmi problémák ... s azokon át az élet sok problémája maga ... a készülék azonban süket. Azért van külön muzsikája, külön, hfvójele, figyelmeztet ő hívójele, cseng ő és muzsikás figyelmeztetője minden beiktatott prózai adásnak. Talán, hogy .mindjárat az elején megállítsuk a hallgatónak azt a mozdulatát. Talán hogy felhívja a figyelmet, hogy átmenetet teremtsen a hangulatban... _azért adunk már zenei alái estést az els ő pillanattól és tovább is. „Muzsika vagyok én is, csak másfajta ... a szavak muzsikája". De ez egymagában még nem elég. A költ ői mű maga — akármilyen büszke' és .in takt szöveg az alkotás — a mikrofon el őtt újból megszületik. A költ ői alázatnak azt a furcsa érzését kell újból mnieglényegíiteni, ahogy elgondolták, ahogy a költ ő kivetítette magából, ahogy megszületetett. A hang csodálatos színskálája tehát -- hogy néhány: példát mondjak — a vers lágyfinoman kel ki vagy er ős dübörgést érzékeltet, az elbeszélés a mese igazi hangulatszárnyain lopakodik előre — a hangárnyalat és hangszínezés az

506

cgyecf űli . elienszér á an őnoton zakatolás ellen. S mennyi ilyen zakatolás egy prózai m űben! Még legjobban jár a színm ű, amelynek különböa ő színészi - hangváltozatai (s maga a drámaiság) még elő nyt is biztosítanak a könyv dráma olvasása felett. Látjuk tehát, hogy az irodalom, amelynek betűi hanggá lényegülnek vissza, «hogy az irodalom- ugyanabban a pillanatban nyer is és -- veszít is. Arra kell törekedni minden közvetítésnél, hogy minél többet nyerjen és ... minél. kevesebbet veszítsen. Mindez kinek a problémája? Az íróé els ősorban, mert az író - akar megmutatkozni, az író akar hatni, az író akarja, hogy a rádió hallgató — abban • a percben .amikor az , ő művészete megszólal — ne nyúljon .a rádiógomb felé és ne csavarja el a készüléket. S az író mellett a szerkeszt ő, természetesen az ő problémája is, 1 a szerkeszt ő é .aki irodalompolitikát csinál és irodálmi "műveltséget visz. a nép közé, Meg az egész közösség problémája is ez. A -közösségé, amely művelődlk, erősödik, befogad ennek a fontos új m űvelődésközösségi eszköznek, a rádiónak segít s égével. talán — felcsattan: hogyan, hát -én mostantól másként írjak? A noA költ ő erre vellista, akii - mestere, mondjuk, a terjeng ős tájleírásoknak, ő letegye a tollat? .S a regényíró szegény, az mukkanni sem mer. Nem beszélve .a tanulmányíróról ezek mind bukott emberek a mikrofón el őtt? Szó .sincs róla; Sem sem kívánja, hogy a poéta mostantól csak érzelgős aláfestésre alkalmas verseket zengjen, hogy a novellista csak párbeszédeket írjon... ,s hogy a 'regényíró tegye le a tollat, mert az ő műfaja — a rádióhallgató elő él, megbukott. Még a tanulmányíró se kedvetlenedjen el. Mindezek adagolása a mikrofonon át a rádiószerkesztő gondja. A verseknél a szavaló jó megválasztásával, a prózai írásoknál színezéssel és --= túlságos terjeng ősség esetén — kivonatolással, melodrarnatikus zenei aláfestéssel, hangeffektusokkal,- párbeszédek színezésével lehet a rádióhallgató el őtt, is pompásan megelevenítené az író mondanival óit. Még a tanulmány se száraz, -ha töanören adagolja, ha maga is s űrűn illusztrálja állítá sait (az utóbbi azonban. ínár kicsit odakerül, a következő csoportba, az új m űfajok közé). Amit ezen a. téren, az irodalom tolíriácsolás á terén adhatunk az inkább az e l e v e n k e r e t legyen. Eleven keretformát kell teremteni, ügyesen _ magyarázni magánt a m űvet vagy annak részletét, íróját, annak célkit űzését és törekvését.... ez, amivel segíthetjük az írót az olvasó, pontosabban a hallgató felé. A. noviszádi - rádió ebből indult kí, amikor elhatározta, hogy megteremti a maga irodalmi folyóiratát. Folyóirat lesz ez olyan értelemben, hogy id őközönként — egyelQre havonként, később kéthetenként — megjelenik • a maga külön hívójelével , és ... irodalmat ad a hallgatákpak magyarul. Verset; elbeszélést, irodalmi riportot; »rövidebb regényrészletet elsősorban Jugoszlávia népeinek irodalmából, de a világirodalomból is. ÚJ- M ŰFAJOK

Azzal, hogy írói integritásunkat az alkotás eddigi formáiban mnegóvjuk — s a szerkesztőre vagy szerkesztőkre bízzuk az irodalmi népszer űsítés alkalmas formáinak és kereteinek megteremtését —, még távolról sem mondtam, hogy ezzel az író szerepe befejeződött. Új mű fajokkal nekünk is hozzá kell járulnunk, hogy a rádióhallgató megszeresse az irodalmat és megszeresse ezen keresztül az írókat is. Hol kínálkoznak ezek az új m űfajok? Majdnem minden területen. Eredeti hangjátékot írni — milyen szép és nagy feladat lenne. Milyen nagy területe a lehet őségeknek, drámai párbeszédeknek, hangeffektusoknak — milyen pompásan lehet a cselekményt a térben is tovább gombolyítani, egyedül a hang segítségével. Majdnem határtalan lehet őség. Hangjátékban eddig csak a „rádióra alkalmazás" formulájáig jutottunk el, ezt ügyesen el is végzik a rádió szakemberei, rendez ők, színészek. Milyen más lenne azonban áz igazi hangdráma! Aztán itt az elbeszélés a maga sok alfajával. Ha íróember már úgy' alkotja, úgy adagolják, úgy. konstruálja — ne idegenkedjünk ett ő l sem. Ott a vidám elbeszélés, ott a szatira, sőt — ott a rádióregény maga. A tanulmány, ,a bírálat, az ismertetés milyen, széles terület, különösen a maga hatásos illusztrációival, az idézetek réprodukálásának szép lehet őségeivel. Valósággal sodorni lehet a !hallgatat, jobban legy űgözhetjük, mint magával az írásbeli közléssel. De még a nem illusztrált egyszerű bárákiarti gondolátk özlés tömörségével, a gyors reagálással, . nagy • vitalehet ő ségével is mennyire él:énkítheti irodalmi életünket! Mindezekre a megindított rádióiskola mennyi jó példát adott máris s a rádió új 'folyóirata folytatja majd a példaadást. A rádi ófokyóiratba például milyen nagy el őny lenne már az új műfajok szempontjainak szem el ő tt tartásával - készült írások, különösen a tanulmányok, bírálatok s a problémák felvetése terén. A ,gyermekirodalomról meg . külön kellene szólni: ott a friss és eleven új m űfajok valósággal élménnyé fokozhatják a mondanivalót ta kis rádióhallgatók el őtt. .

.

507

Új mű faj, a nálunk majdnem teljesen kiesett irodakíni riport. Amikor irodalmi estközökkel !közelítjük meg az embert és la valósagot. Az, íróriporter gondolatai, gondolatf űzései, a távlat megadása között — micsoda életes és er ős dokumentáció — mondjuk a dolgozó 'eanber, a munkás és a parasztember hangja. ,Még ha dadogó is, vagy éppen azért: milyen eleven, nagy :er ő, milyen banúságtét el! De még ha ő maga is mondja és idézi , milyen életes tud lenni minden szó, minden sor. az író Még távolról sem merítettünk ki ezzel minden kínálkozó lehet őséget, minden műfajt: egészen biztos, hagy többen együtt nagyobb teret nyithatnánk, még szélesebb perspektívát. E sorok írója csak. megpendített néhány lehet őséget -abban a nagy keresésben, amelyeket úgy mondunk hogy: „új m űfajokat!" —

—

Doumier: A mosón ő

AZ ANTENNATORONY HÍVÓJELE A könyv a maga hosszú évszázados útján teremtette meg a maga közönségét, a könyvolvasót. Amikor araég 'Sehogyan sem járt, csak kézr ől-kézre adogatással: lassan járt; de lassan járt a dilizsánsz-posta idején is (ki tudott ugyan olvasni — itt kezd ődött els ő sorbain a lassanjárása). Lassan jár azonban a könyv a vasúti, postai és autóbuszszállítás korszakában is meg a könyvkeresked ői hálózatban, a könyvbarátok körében... ez már ilyen portéka: a 'könyv. •Lassan születik és lassan fog33. Az újság merész kányarral eléjevágott: tömeges és gyors. Az írók éppen, a Lavalliere-nyakkend ős nemzetség, azért szeg ődött olyan gyorsan és könnyen melléje — mégha vertikális elmélyültséget nem remélhetett és terjedelmet sem annyit, ér:ékállást még kevésbé — mellészeg ődött. mert tömegeszköz lett, mert sokakhoz szól, majdnem mindenkihez. S produkált is az írótársadalom a sajtó kedvéért új an űfaiokat:, rövidebbre vette a lélekzetet, színesebbre a folytatásos' regényt, tárcává tette az elbeszélést s megszülte a már ,idézett lírai vagy csattanó kis m űfajt, a hírfejet. A tanulmányt két ha ábra, egy hasábra szorította ..'. mindent elt űrt, csakhogy gyorsan hasson, széles téren ‘hasson, amit a könyvvel sohasem tudott elérni. Néhány évtized el őtt aztán megszületett a rádió is: Európában alig huszonötével, nálunk most pyujtotta ki hívó karjait, pontt osan most adja le szüntelen hívójelét az írók felé a mi antennatornyunk. Micsoda b ű vös, hatalmas er ő a lassanjáró könyv és a gyorsasága és elevensége ellenére is korlátolt terjedelm ű újság után... Micsoda bűvös és hatalmas erő : nem kér két-három napot vagy hetet az olvasótól, míg a könyvet megveszi, felvágja, elolvassa, nem kér még annyit sem, mint az újságtól, hogy végiglapozd és átrágd a bet űtengerét. Csak rövid odafigyelést. kér. S ezért hatalmas új tömegét szállít az írónak. Igaz, az elhangzott szónak nincs írásbeli — tehát a mi fdgalmaink szerint - dokumentáris nyoma, időd sincs mindig és kedved sincs ... még - talán rádiód sincs. Nem baj. Az antennatorony hívójele szüntelenül szól az író felé: én vagyok a hang, én vagyok a határtalan messzeség, bennem és rajtam keresztül csodálatos messzeségbe — a lelkek, az élet, ,a' tér és a tömegek csodálatos messzeségébe — mondhatod a hangod és a szavad, formálhatod a művészetied. Az építésr ő l, .ami nálunk folyik; az életünkr ől, a' szocializmusról, az örök emberir ől, a humanizmusról s, mindenr ől, ami benned m űvészetté érlelődik. Az ilyen szikraszárnyú Pegazus dehogy marad lovas nélkül!

Majtényi Mihály

Doumier: A véd ő (aquarell)

509

Szalmazsák Én egy barátom szalmazsák Hallgasd borongós énekem Más b őrbe bujni nem lehet Rád lódított a végzetem Ki tudja holnap orromon Hová huzzák a karikát Az otthon álmot küld felém Mint mesebeli paripát.

Testamentum Almaimnak mocsarában Kövér halak ringanak A valóság karimáján Hízott körték inganak Fürtös hó virít a rácson Cukros dér a tornyokon. Régen volt, hogy hideg borsó Korcsolyázott torkomon. • A viszhangos csigaházba Prédikáld, hogy „Szeretet" Azt ütöm le legel őször Aki nem ad kenyeret. Ügy jóllakom a belével Hogy elfutni nem tudok, De írok a fák tövére Szörny ű testamentumot. „Ha majd felköttök a fára Magas ágra kössetek Nehogy egyet véletlenül Hasbarúgjak köztetek, Cimboráim, jó 'barátok, Kik ' malmoztak a napon. Ami még van, hagyatéknak Egy gödörbe bedobom. Kérjétek meg a kutyákat, Egy nagy szöcskét hoizanak A csalódott gilisztáknak, Nehogy : elátkozzanak. S ha majd porrá őröl ődtem Mint a búza a malomba A szívemb ől krumpli n őjön Agyamból meg bolondgomba. Koponyám az úti szell ő Elhajthatja gurigának Csontomat' egy kicsi angyal Használhatja furulyának. 1944 Markó-utcai fogház

510

Ostor Megállás nélkül zúg a szél • A rozsda ring a rács fölött A félig ázott szoknya, ing, Kalimpál mint a felkötött. Süvölt a megdagadt . kötél Mint ostor hangja, messzeszáll Hogy libab őrös lesz a víz S a pokróc sz őre égnek áll. Mázsás fejem lehajtanám, De elkerül az álom, és A szalmában visszhangra kél Ezer ostor és botütés. Vihar, ki formáló vasad Fened nehéz nyakörvemen Ne ércesíts, ággá legyek Mely száraz és könyörtelen Sodorj izmomból kötelet, Verj csontjaimból vasbotot A kor majd összekalapál: Megálljatok csak, zsarnokok! —

Kecskeszakállú utak A kecskeszakállú utak Már lábnyomomat feledik. A kecskeszakállú utak A fellegekre mekegik: Hogy — rácsos koporsót kapott Ugy megbecsülte a világ, Még meg sem halt, s a sírkövén Virít a szép penészvirág. -Az életb ől kihulltam én Mint tárából a makkgolyó, Tér és id ő már messze jár Mint bércen hömpölyg ő folyó 1944 Markó-utcsai fogház

511

Mondd, tudod-e Mondd tudod-e feledni még, Hogyha majd egyszer visszamész; Mondd, tudod-e f etedni még, Hogy jó meleg volt a penész 'Amikor kóró csontodon Ugy csüngtél mint fonnyadt levél. És mondd, tudod- e hinni még, Hogy nem mindenhol úr a tél, ,

Hogy vcin valahol egy szobád, Ahonnét szép virág a hó, Hol vár a hízott vánkos és Nálad kövérebb takaró. -- A rács mögött, zárás után, Imígy elmélkedett a rab, Feje felett a zebra hold Felhorkan és feléharap. A rács szegélyét verdesi S magába hull a képzelet. Ő, mint a rothadt almacsonk, Gurul a szalmazsák felett. S ha majd porrá őröl ődtem Mint a búza a malomban, A szívemb ől krumpli n őjön Agyamból meg bolondgomba. Koponyám az úti szell ő Elhajthatja gurigának Csontomat egy kicsi angyal Használhatja furulyának. 1944 Markó-utcai fogház.

Epilógus Igy hallottuk A rács tövibe. Szólna a szalma, De pók szötti be. Sírna a lánc Kezemen, de nehéz, Búgna a csajka, De lepte penész. Állt a világ kint És nevetett, A hold . reflektora Megremegett. Kapd be a holdat, Vakuljon meg Dobd meg e verssel, Vaduljon meg. 1944 Markó-utcai fogház.

Nyíri Éva (Páris) 511

;.

Herceg János:

Az iskolában (Regényrésziét) Ne féljen — biztatta Csordás Géza, az igazgató —, az egész nem olyan borzasztó. Először nekem is lámpalázam volt, de hamar föltaláltam magamat. Ha túl lesz az els ő perceken, észre se veszi már a gyerekeket. Lépteik olyan erősen visszhangzottak a. csendes folyosó kövein, hogy Arna úgy érezte, 'kalapáccsal ütik fáradhatatlanul halántékát. Hóna alatt a nagy kékfödel ű osztálykönyvet vitte s az izgalomtól ujjai egészen n yirkosak lettek, nedves nyomuk biztosan ottmarad a papíron. Aztán az igazgatói kinyitott a el őtte az ajtót, s ő belépett az osztályba. Szabadság! — kiáltották kórusban a gyerekek s felálltak. Nem tudta, köszönjön-e és hogyan köszönjön vissza. Báván állt meg a katedra mellett és zavartan pislogva igyekezett mosolyogni az osztályra. Az izgazg átó pár szóval bemutatta a gyerekeknek s a dícsérđ jelzők, melyekkel Csordás Géza egyál talán nem fukarkodott, még elfogódottabbá tették. Nem mert a gyerekekre nézni, az igaz gató der űsen bizalmas arckifejezésén pihentette a szemét, élesen vonuló csontos orrát vi zsgálta, lányos b őrét, magas homlokát, mintha most látná erőstőr vagy csak most nyelt voln a alkalma alaposabban megnézni a fiatalembert. S még mielőtt magáhoztért volna, egye dül állt szemben az osztállyal. Néhány pillanatig Csordás Gézának csak az arcéle maradt a leveg őben mint valami lebegő maszk, ahogyan az ő tekintete felfogta, alakja azonban elt űnt a. szeme elől. Nem is érezte, hogy kifelém:enet megszorította kezét és azt mondta: — Legyen bátor! Elhúzta a széket az asztal mögül s az úgy csikorgott most, mint amikor a koporsót lökik fel a halottaskocsira. Fellapozta az osztálykönyvet és rekedt hangon kezdte olvasni a névsort: „Ábel, Ádám, Bajcsi, Bal og ..." S ahogy a neveket olvasta és felnézett -- mert minden névre felugrott egy-egy gyerek a padban és azt mondta: „Jelen" —, akkor lassan mégis magáratalált. Egy pillanatra átvillant az agyán, milyen furcsa, hogy ez az Abelpufók, fekete kislány, s nem sz ő ke, ijedtszem ű kisfiú, ahogyan a név gondolattársításából következtette. S hiába van ilyen vastagon hangzó neve Bajcsinak, mert az meg egy egészen pöttömnyi, szelídnek t űnő , kékszern ű fiúcska. Balognál eszébejutott Pálinkás Juliska és az a nyári temetés, de ez a Balog egy nagy búsfej ű kamasz volt, vastag csimbókokban lógott előre a haja „Varga, Zsá mbokréti, Zsuffa ..." — olvasta tovább s örült, hogy végére ért a névsornak és egyen ként megismerte ha csak futólag is jövend ő tanítványait. Nem volt mind a huszonhat gyerek az osztályban. Csordás Géza mondta is neki, hogy a nyolcadikban a legrosszabb a helyzet, ott f őleg tavasszal, a xne-ei munkák idején a fél osztály 'hiányzik. A tantestület ugyan mindent elkövet, hogy a kimaradásokat megakadályozza, de sajnos teljes sikert máig se tudtak elérni. Gyerekek — szólt Anna el ő ször az osztályhoz —, tegye ki mindenki maga elé a rajzfüzetét, mert szeretném látni, hogy eddig mit rajzoltatok és azt is, hogy ki mit tud. Egyszerre zúgni kezdett az osztály, ziz egeit a papiros, ahogy a füzeteket el őhúzták és lapozgatták s a legsikerültebbnek vélt rajz nál ,felnyitották ,és a padra. ;fektették. Aztán megint csend lett. Anna érezte, hogy minden tekintet reá irányul, megnézik tet őtől talpig, megpróbálnak belelátni az egyéniségébe és gyerekes ösztönnel megállapítani róla, hogy milyen tanár lesz. A nap rézsut sütött be az ablakon, délel őtt volt, alig tíz óra, a gyerekek vártak, csendben néztek rá, még azok a kócos kamaszok is ott a hátsó sorokban abbahagyták most a gombfotballozást és elsüllyesztették zsebeik mélyére a bicskát, amelynek hegyét a pad szélébe szúrva Vasvári bácsi óráin dorombol ni szoktak. A szomszédos teremb ől, Bella néni órájáról áthallatszott a kicsit nyekerg ő hangú harmónium és a kórus éneke: „Virágéknál áll a világ, sütik már a rántott békát, zimrpezum, zimme-zuin, recefice, bum, bum, bum .. ," Kis id ő múlvá Bella néni abbahagyta játékát a harmóniumon és minden harmadik szótag után rácsapott a padra valami vonalzóval vagy karmesteri pálcájával talán s a gyerekek mókásan daloltak, brummogó hangokat is lehetett hallani, mint amikor az ablak hoz támasztott nagyb őgőn rángatják a vonót a lakodalmak hajnali hangulatában. Máskor Vasvári bácsi rajzóráján a nyó lcadik osztály is együtt ordította a szomszédos terem énekét, némelyek lehúzták lábukr ról a cip őt és azzal verték a padot: bum-

513

bum-bum! Hiába rohangált lobogó nyakkend őjével és borvirágos arcát szigorúan őssze ráncolva az öreg rajztanár a padsorok között és kiáltotta az öklét rázva: „Ebadta kölykök, majd adok én nektek danolást ezen a komol y órán!" Most senkinek se jutott eszébe azon d erülni, hogy Virágéknál sütik már a rántott békát, mindenki Annát figyelte. Sorrajárta a gyerekeket, átlapozta füze teiket s el őször csak mosolygott, ahogy lassan megjött a bátorsága, aztán elképedve vette tudomásul, hogy Vasvári bácsi tanítási módszeré valahol a századforduló elemiiskolai tan menetével rekedt meg, s ha neki ezt kell folytatnia, akkor inkább bármit csinál, mert ezt nem lehet kibirni. Vonalak közé zárt mértani ábrák l4n colata futott el a szeme el őtt a füzetekb ől, koszorúk fonódtak egymásba, házfal-díszek mintái, tulipánf űzérek feketén és pirosan, úgyhogy meg se diFsérhette a gyerekeket, még a zokat se, akik el őtt szép simán feküdt a füzet, nem volt szamárfüles . és a rajzokon se 1 átott zsírfoltokat, ahogyan a szalonnát ették rajta. Mire az utolsó füzetet is megnézte, közel volt a kétségbeeséshez. Mit fog ő itt csinálni? Borzasztó! Az igazgató ugyan még napokkal ezel őtt megmutatta néki a rajztanítás programorját, de ő oda se figyelt; mert köz ben már kidolgozta a maga tervét. Ugy gondolta, az lesz a leghelyesebb, ha felszabadítj a a gyerekek képzeletét s akkór azok, akikben van némi készség, jól fognak rajzolni, a kikb ől viszont hiányzik a kedv és a tehetség legcsekélyebb nyoma is, azokkal úgyse érdemes tör ődni. — Szeretném, ha most egy kis id ő re elfelejtenétek mindent, amit eddig a rajzórákon tanultatok. Mert mi másképpen dolgozunk majd. Elég volt a koszorukból. Hajtsátok fel a füzet egyik tiszta lapját. Rajzolja le mindenki emlékezetb ől a házuk udvarát. A gyerekek sugdolózni kezdtek, bicskák csattogtak, pattogva hegyezték a ceruzákat, újra zizegett a papiros és .Anna megállt az ablaknál, a beáradó őszi napsugár fényében. . Gondolatai szertelenül kalandoztak. Felmerült benne a saját gyerekkora s próbálta odaképzelni magát a pufók Ábel mellé aki orrát szorosan közeldugva a papírhoz, olyan nagy igyekezettel dolgozott, hogy az egyik válla egészen 'elgörbült a füléhez, mintha nemcsak a kezével, hanem a vállával is húz ná a ceruzát. Nem, ő mégse volt ilyen esetlent' suta kislány. Az ő osztálya talán nem sokkal különbözött ett ől, de a gyerekekről akkor is keveset tudott, csak Spitzer Juliskával játszott, a patikus kislányával ült egypadban, a többiekről alig vett tudomást. Ezekre a gyerekekre is idegenül és csaknem riadtan nézett. Nem talált közöttük egyet sem, aki rokonszenvet vagy akár csak :érdekl ődést keltett volna benne. Pedig ; néki most baráti kapcsolatot kell teremteni velük, érezniök kell, hogy szereti őket. Mit tegyen? Hogyan kedveltesse meg magát, hogy elmon dhassá'k róla: jó tanár. Keserű en elmosolyodott. Ha most Jóvics látná, hogy itt áll tanácstalanul tizennyolc falusi gyerek előtt és az a legfő bb törekvése, hogy jó tanár legyen bel őle, akit á tanítványai szeretnek, s akit felettes ihatósága 7negdí csér! Ha Péter tudná, milyen megalázó ez az ő igyekezete, amellyel .feladja egész m ű vészi hitvallását, szabadságérzetét és függetlenségét, akkor nem ajánlotta volna, hogy a pontosan ismétl ődő havifizetésért feláldozzá önmagát. Mert Vasvári bácsi már öreg és az iskolának nincs már rajztanárja. Mi köze néki az iskolához? Hát szabad azzal tör ődnie, hogy ' a bácsmez ői gyerekek megtanulnak-é ' rajzolni? Mi köze hozzá! A mű vész éljen önmag ának! Bella néni osztályából most már egy másik dal hangjai sz űrődtek át a falon, isméét egy ilyen óvodás íz ű ének, amelyen az ember eleinte még tud mosolyogni, de amikor huszadszor hallja, hogy a csipkefa bimbója kih ajlott az útra, akkor legszívesebben befogná a fülét. Mikor újra az osztály felé fordult, néhány gyerek már felemelt fejjel, tétlenül bámészkodott. Az utolsó sorból egy feketehajú, csillogószemi kamasz ' nézte őt. önkéntelenül is megigazította nyakán a vékony selyemkend őt és fejét kissé oldalt hajtva, mintha észre se venné a kamasz kíváncsian vizslató tekintetét, csak néha nézett fel lopva a .szeme sarkából, hogy figyeli-e még. Nem kellett volna ezt a kend őt a nyakán hagyni, ha fáj is még a torka. Talán pullóver helyett is inkább blúzt vett volna fel, mert áz ilyem suhanc már a nőt látja a kirajzolódó idomokba n. Még ezt is le kell küzdenie magában, ezt a félszegséget és zavart a kamaszok tekintete el őtt. — Na, készen vagyunk? — kérdezte és csak akkor vette észre hangjának hideg és szigorú csattogását, amikor a gyerekek közül némelyek szepegve vagy diadalmas mosolylyal, mások esdeklő szorongással jelentették, hogy elkészültek az otthoni ház udvarával. Odalépett az első padhoz és a pufók. Ábel Margit füzetét vette a kezébe: Amikor a rajzra pillantott, szerette vólna megkérdezni: „Ezt te csináltad? Igazán te magad?" A papíron ott volt a falusi parasztház udvara az oszlopos ganggal, a szalmakazallal, a fikapirgáló csirkékkel, a levéltelen akácfával s egy subás, bárányb őrsüveges parasztem.

,

.

.

514

.

'

ber alakjával, aki bottal a kezében állt a gang lécajtaja el őtt fejét kicsi elfordítva, mintha éppen hátraszólt volna a feleségének, hogy ő most elmegy. Csodálatosan friss képzeletet árult . el a kis rajz. Még csak nem is volt aprólékos és tétován részletez ő, hanem pontosan olyan, amilyennek egy kislány, egy egyszer ű falusi kislány a maguk udvarát látja és olyan utánozhatatlan bájjal rajzolja meg, ahogyan semmiféle m űvész nem volna '. képes. — Látod, milyen szép ez a rajz! — szólt a kislányhoz inkább álmélkodva, mint díosérő szándékkal, amire az felállt, lehajtotta a fejét, zavartan illegette magát, mert örült a dicséretnek. — Nagyszer ű! S ahogy- .a többiek rajzát nézegette, amelyek között nem egy Ábel Margit udvaránál is érdekesebb és eredetibb volt, már nem tudott örülni ötletes pedagógiai módszeré-, nek, amely ,az első kísérletnél ilyen fényes eredménnyel járt. Arra gondolt, hogy bel őle, aki akadémiát végzett, aki több mint tíz éve már hivatásának, életcéljának érzi ,a m űvészetet, hiányzik minden szabadság, kötetlens ég és eredetiség. Miért nem mondhatja önmagának: fel ejts el mindent, amit eddig tanultál, ne gondolj a példákra, de támaszkodj képzeleted frisseségére? Ő , miért nem felejthet el mindent, ami eddigi életét kitöltötte, hogy most elölr ől kezdje nemcsak a m űvészetet, hanem az életet is? Kinn a folyosón megszólalt a csengő , mire Bella néni osztályában egyszerre végetért• a dal a csipkefáról, mintha a közepén elvágták volna s ahelyett fülsiketít ő lárma kerekedett, úgyhogy Anna is felrezzent önkínzó kérdéseib ől és így szólt: — Örülök, hogy ilyen engedelmes és ügyes gyerekek vagytok. Majd a következ ő órán még érdekesebb dolgot rajzoltok. Egyel őre kijelenthetem, hogy nagyon meg vagyok elégedve veletek. Becsapta az osztálykönyvet és az ajtó felé indult. A gyerekek félkörben fogták körül, el ől a kislányok mosolyogva, kicsit kinyitó szájjal néztek rá s amikor meg akarta fogni a kilincset, az a feketehajú kamasz ott termett el őtte és szélesen kitárta az ajtót. Nem ért rá a fiú viselkedésén t űnő dni, mert a folyosóra érve a gyerekek úgy elkezdtek nevetni és kiabálni, mintha róla tudomást se vettek volna. Vasvári Bácsi állt az ajtóval szemben a falnak támaszkodva, néki szólt a nevetés, a fülsiketít ő rivalgás.

Pechán Béla: Aratás-

515

Nono, mit üvöltöztök, mint a vadszamár! -- szólt rájuk és a kezeZelévPl le2yíntette el . őket könnyedén magától, mintha nem is . rakoncátlanul ordítozó gyerekek, hanem játékosan csivitel ő verebek lettek volna. — Majd hátrakötöm .én a sarkatokat, pimasz pernahajder népség! —Sárkánytojás! Sárkánytojás! — bömbölték a nagyobb fiúk, köztük az a csillogószemű is a hátsó padból s Anna nem tudta elgondolni, hogy mit jelentsen ez a „sárkánytojás". — Nono, azért ne örüljetek olyan nagyon! — dünnyögött az öreg és egy hatalmas piroskockás zsebkend őt húzott elő, azzal törölgette az orrát s Anna döbbenten látta szemében a könnyeket. De amikor odalépett a kivénhedt rajztanárhoz és meghajtva magát azt mondta: „Kisztihand, Vasvári bácsi", mert most úgy érezte, mintha újra kislány lenne s a többi gyerekkel együtt ő is éppen a szünetnek örülne, akkor a nyolcadik osztály tanulói egyszerre elhallgattak és egymásután rohantak el a közelükb ől ki az udvarra. Eljöttem — mondta az öreg és még mindig ott babrált azzal az óriási piros zsebkendővel az orra előtt . —, mondom, megnézem, hogy folyik le az első órája. Figyeltem minden ,szavára, mondom, ha ezek a betyárok rendetlenkednek, bemegyek .és meghúzom a fülüket. Dehát ezek olyan csendben voltak, hogy nem ismertem rájuk. Mit csinált ve lük, kedvesem, hogy így meg tudta némítani őket? Nekem ez sohse sikerült. Negyven évig tanítottam a gyerekeket az iskolában, de mindig a fejemre másztak. Megint kifújte az orrát és így folytatta: Tudja, kicsit meghatódtam. Nagy dolog az a negyven év. Sokat kínlódtam én ezekkel a haszontalanokkal. Lehet, hogy nem tudtam őket rajzra megtanítani, de azért szerettek engem. Puskaport csempésztek a d ohányomba, de én azért tudom, hogy szerettek. S Anna nem vette 'észre, hogy Vasvári bácsi Önmagát vigasztalja negyven év után azzal. hogy ha már nem is tudott semmit elérni az életben, azért a gyerekek szerették. Így őt sohse fogják megszeretni. Ezt olyan világosan és határozottan érezte most, hogy szinte irígyelte a kedves öreget. Maga már új módszert követ, — mondta Vasvári bácsi. — Ugy is kell! Mi vén szamarak hiába erőlködünk, elmaradunk a fiatalok mellett. Mikor mertem volna én azt mondani: felejtsetek el mindent, amit eddig tanultatok? Azt hittem volna, rámszakad a templomtorony. — Ne tessék félreérteni, Vasvári bácsi, — védekezett Anna és a szégyent ől rákpiros lett az . arca —, ez csak egy kísérlet volt. Szerettem volna megismerldni a gyerekek képzeletgazdagságával. Igen, igen. Értem én magát. Csak tudja az, amit én iparkodtam a fejükbe verni, mégse volt egészem haszontalan dolog. Tudja, ezeknek a gyerekeknek egy része asztalos lesz, lakatos, bognár és más iparos, hát azért rajzoltattam ,én velük köröket, mértani ábrákat, különféle díszeket, hogy majd a mesterségükben felhasz n lhassák, amit tanultak. Éreznie, kellett, hogy vereséget szenvedett ett ől a kis könyez ő öregből, aki meg ^ kíslérelte tehetségeket felfedezni az iskolában. S bár ott élt még benne a megalázottság tudata, hogy néki gyerekekkel kell vesz ő dnie, most mégis kénytelen volt beismerni, hogy nagy és komoly ,dolog a tanítás. Nevethettek a falu urai a részeges öreg Vasvárin, ő mégi: többet adott a kefe alól kikerült nemzedékeknek, mint azok valamennyien... Ha nem haragszik a kisasszony — szólalt meg újra az öreg és szinte könyörgően nézett Annára — én eljönnék máskor is. Nem zavarom én magát talán, ha itt állok a folyosón és hallgatom, ahogyan ezekhez a kis betyárokhoz beszél. Nem járok én már ide sokáig, csak amíg meg nem szokom, hogy végérvényesen nyugdíjas lettem. Pedig hányszor mondtam magamban fiatalkoromban, egye meg a fene azt is, aki engem iskolába küldött. Mert tudja, én sem arról álmodtam, hogy majd Bácsmez őn leszek rajztanár egy egész életen át. De mit csináljunk, ha egyszer így esett. = Csak jöjjön el bármikor, amikor kedve tartja, Vasvári bácsi, — biztatta Anna és most már az ő szeme is tele volt könnyel. — Ha majd rosszalkodnak a gyerekek, csak kinyitom az ajtót és megkérem, jöjjön be egy kis rendet csinálni. Vasvári bácsi megemelte széleskarimáj ú kalapját, mert ez a kalap is hozzátartozott művészi habitusához, akár a röpködő nyakkend ő, aztán öregesen elkocogott, Anna pedig belépett a tanári szobába. A tanárok és tanítók nemkevésbbé zsibongtak, mint ,a gyerekek. Mayer Nándi keskeny bajuszával a szoba 'közepén állt és igyekezve túlkiáltani a lármát, ellentmondás nem tűrő hangon jelentette ki: Fuvola nélkül nincs zenekar! Mert arról tárgyaltak éppen, hogy össze kellene hozni egy zenekart, amely id őn~

516

.

kint hangversenyeket rendezne és hozzájárulna a talu kulturális színvanalalnak emeléséhez. De amikor Anna belépett, elfelejtettek válaszolni a fuvola mellett kardoskodó 1Vlayer Nándinak, mert az igazgató felugrott a helyér ől, Anna elé sietett és izgatottan kérdezte: Na, hogy sikerült? Nagyszer űen, mi? Kétszer is kimentem hallgatózni, olyán csend volt, hogy nem akartam hinni a fülemnek. Mondtam is Vasvári bácsinak, látja, pofonok nélkül is kordában lehet tartani a gyerekeket. Most áldomást kellene fizetni a kollegán ő nek — szólt hozzá Mayer Nándi, akivel egyszer már találkozott . —, mert nem. megy az csak úgy, kezitcsókolom, ahogy avatás nélkül valaki egyenjogú tagja lehessen ennek a mi dics ő tantestületünknek. • A hosszú asztalt körülül ő nők és férfiak erre tapsolni kezdtek, Papp Jóska kijelentette, hogy vállalja az avatási szertartás megrendezését, mivel ebben néki már nagy gyakorlata van. Bella néni kövéren ült edénykék kötöttkabátjában és nyájasan mosolygott. Fehér 'hajával s abban a kék kabátban olyan volt, mint egy öblös fazék, melyben éppen felfutott a tej. Két-három fiatal tanítón ő ült még az asztalnál, de ők nem vettek részt r, zenekarra vonatkozó vitában. Füzetek fölé hajoltak, dolgozatokat javítottak. Amikor Anna belépett, úgy álltak fel, mint az iskoláslángok, hárman odaléptek hozzá és azt mondták: „Jöjjön, üljön le közénk". Csupa szeretet volt a hangjuk és a tekintetük, ahogy most be akarták fogadni a maguk körébe, mint aki nem idegen többé. Nekem ma nem lesz már órám — mondta Anna —, haza is mehetnék. Csak ülj le, drágám — szólt át az asztal fölött kedélyesen Bella önén, miközben kivett a táskájából egy rezedazöld gombolyag pamutot, s hosszú, gombosvég ű kötőtű ket, hogy munkához fogjon —, az üldögélés nem árt az embernek. Legalább én nagyon szeretek csücsürézni. Szóval, kérem — állt még mindig mellette kitartóan . Mayer Nándi s a nyakkendőjét igazgatta, mintha kurizálni készülne Annának, mert ő már olyan ember volt, hogy minden új nő izgatólag hatott rá --, lesz valami abból az avatásból? Azt nekünk tudnunk kell, hogy beállíthassuk a torkunkat. Csordás Géza kiment s Anna hiába nézett körül, Rozikát se látta sehol. Nem volt most kedve barátkozni, szeretett volna az igazgatóval beszélni, hogy elmondja néki, miként folyt le az óra vagy legalább Rozikának elmesélni kétségeit, amelyek talán mégis a lámpaláztól erednek. S mivel szótlanul ült le a fiatal tanítón ő k közé, az egyik Bellá nénihez fordult, hogy így vessen végett a szokatlan csendnek: Mi lesz . máma az ebéd, Bella néni? Máma fiam, szüreti gulyás. Annak van most az ideje. Tegnap vettem egy félkiló szép kövér kirkahúst, meg egy fej kemény káposztát és még este feltettem, hogy kicsit rotyogjon. Most ha hazamegyek, beleteSzek egy cs ő paprikát, egy gerezd fokhagymát, többet nem szabad, mert akkor megkeseredn e, öntök rá egy deci vörösbort s akkor olyan lesz, hogy még a püspök is megnyalhatná utána az ujját. Nagyb őjtbe! — kiáltotta Mayer Nándi és mutatóujját a leveg őbe emelve mégegyszer megismételte: — Nagyb őjtbe! • A fiatal tanítón ő nem kérdezte, mit akar Mayer Nándi ezzel a marhasággal, miért kell a püspöknek pont nagyb őjtben az ujját nyalogatni s csak nagyokat kuncogott s megint Bella nénihez fordult, mintha őt szemelte volna ki attrakciónak Anna szórakoztatására: És mi lesz holnap az ebéd, aranyos Bella néni? Holnap, szentem, borjúszelet teljfölösen, túrósgombóccal.. Vasárnap az embernek muszáj kicsit .finomabban főzni, akkor nem passzol az egytál ebéd. És az ilyen erős, vastag étel után jól iá esik az embernek a tejfeles, citromos borjúszelet. Csak tudod, én a szósz rántását egy kis cukorral csinálom, megpörk ölöm és attól olyan finom karamellízes lesz s aztán a bors és a babérlevél is megteszi ám a magáét... Még a püspök is megnyalhatná az ujját, vágott a szavába most az egyszer Papp Jóska és a változatosság kedvéért Végvári Jakab, a svábos kiejtéssel beszél ő idősebb szőke tanító, aki más faluból került ide nemrég, ugyanolyan 'fontoskodva tette hozzá, mint az imént Nándi barátja, csak éppen az ujját nem emelte fel, hanem nyúlszáját húzta össze a nyakával egybefolyó tokája fölött: — Natypöjtpe! Jó nektek — mondta Bella néni —, mert ott van a mamátok vagy az anyósotok, aki helyettetek megfőz." Máma a tanítónőnek az a legjobb hozomány, a mama vagy az anyós. Én már harminc éve megszoktam, hegy tanítás el ő tt az ember felteszi az ebédet, szünet közben hazaszalad, hogy felöntse vagy elhúzza, ha nagyon forr az étel, el őadás után pedig elvégezze rajta az utolsó simításokat. Le se tudnék már mondani a f őzés élvezeterol .

517

.

Ápropos! Á kollegan ő min játszik? — kérdezte Mayer Nándi. — Nekünk most nagy szükségünk lenne egy ilyen csinos beltagra, aki hazzá tudna járulni zenekarunk vonzóerejéhez. Kislánykoromban zongoráztam -- mondta Anna s elmosolyodott —, de most már meg se találnám talán a billety űket. Nem baj az, fontos, hogy ott legyen közöttünk. Csincsák Bella ,tiszteletreméltó kartársnőnk 'kijelentette, hogy ő lesz a leghátasabb publikum, a fiatalok pedig semmiféle hangszerhez nem értenek. Nem megy a fejembe, hogyan lehet kiengedni az életbe tanítókat, hogy ne tudjanak muzsikálni? Az én koromban ilyesmit el se lehetett képzelni. Mert az ember kántor is volt, kezitcsókolom, az hozta a pénzt a konyhára, nem a tanítóság. Kóbikám — szólt Végvárihoz —, emlékszel még? „Domine, labia men aperies!" Et os meum annuntiabat laudem tuam, — felelte vissza dupla tokát nyomva hamis tenorban énekelve, de készségesen Végvári tanító. Most meg már egy kis szalónorkesztert se tudunk összehozni, — panaszkodott Mayer Nándi — és különben is, nekünk nem szabad csupán a klasszikus zenére szorítkozni. Pe kell topni a topot! — ágált izgatottan Végvári, mert ő olyan zenekart akart, hogy láb alá is megfeleljen, ne csak a kényesebb ízléseket elégítse ki holmi Mozarttal vagy Liszttel. Fuvola nélkül nincs zenekar — ismételte újra Mayer Nándi — muszáj lesz beszélni ‘Grebenár bácsival. -- Ugyan, Nándi bátyám — tiltakozott hevesen Papp Jóska —, mit akarsz azzal a vén kriptaszökevénnyel! Hiszen az már a hamut is mamunak fújja! Nem való az semmire! Ha á háború előtt megfelelt a rezesbandában, a t űzoltóknál, akkor jó lesz talán nekünk is. Pedig akkor még voltak, ahogy hallom, zeneért ő emberek is ebben a faluban. Mit ugrálsz most egyszerre? De nagyra vagy! Mayer Nándi megengedte magának a lekicsinyl ő hangot Papp Jóskával szemben. Mert bár Csordás igazgatóval és Rozikával e gyütt Papp Jóska is a haladó szellemet képviselte az iskolában, Nándi tanító nem egyszer kijelentette: „El őtte lehet beszélni". ,

Pechán Béla: Télidő

518

Ákkor a trombiták túlharsogták az öreg pikuláját, ellenkezett még minclíg Papp Jóska, de Mayer Nándi csak legyintett s így most már volt két primheged űs, egy brácsás, egy gordonkás, — Csordás Géza az igazgató, és Grebenár bácsival a zenekar létszáma csaknem be is telt. Zongorista kellett volnia, ahhoz próbálta kapacitálni Mayer Nándi Annát, de látva, hogy ez az igyekezete nem vezet eredményre, hamar felvetett egy másik, kérdést: Hol tartjuk majd a próbákat? Azt hiszen, azzal is népszer űsítenénk a zenekart, ha nem itt az iskolában ülnénk össze esténként, hanem valamelyik vendégl őben. Az emberek hallják a kisz űrődő hangokat és akkor kedvük kerekedik a rendezményekre is eljönni. Gondolom, legjobb lenne a Vadászkort. A Vadászkürt, amelyet most Szlobodának neveztek, a unalom melletti utcában volt. Abban a vendégl őbej kapott helyett a gazdakör, a katolikus legényegylet valamikor, de a szövetkezeti otthon felépülésével már egészen elcsendesedette és néptelenné vált az a kocsma. -- Ki jár a Szlobodába? — kérdezte fitymálva Papp Jóska. — A dom az legalább mindig tele van. Ez az éppen - felelte Mayer Nándi —, hogy ott meg sok a fiatalság. Nem lehetne , komoly próbákat tartani Maradjunk csak a Vadászkürtnél. S miután se Végvári, sem a többiek nem 'emeltek kifogást, Csordás Géza pedig nem mondhatott véleményt, mert nem volt a tanári szobában, Mayer Nándi felállt, mint valami elnök és így szólt: -- Halál a fasizmusra — Vadászkürt a népnek! Papp Jóska bosszankodva röhögött, hogy ez a Mayer Nándi így túltesz rajta szellemesség dolgában, ez minden alkalmat kihasznál, hogy humorérzékét fitogtassa, bár ezt a viccett azért ő nem helyeselte. Csengettek, kinn az udvaron végetért a játék, a tanári szobában pedig a terefere. Bella néni összegombolyította a zöld pamutot, köt őtűje kegyével megvakarta 'a fejét és sóhajtva emelkedett fel székér ől, mert a szüreti gulyásnak még várni kellett, amíg a negyedikben megtartja az óráját. A tanítón ők összeszedték a füzeteket s Anna is készülődött hazamenni. Csöppet se tette vidámabbá ez a tízperces beszélgetés és a tanári - szobában kollegái között. Idegesítette ' ,a nyegle hang, s a felel ő tlenség ,és elhatározta, hogy ezt Péter el őtt föltétlenül szóváteszi. Ez volna hát az az ,új iskola, amely most már más szellemben neveli a gyerekeket? Ha rájta múlna meg 'sem engedné, 'hogy az ilyen Mayer Nándi meg Végvári csak a küszöbét is átlépjék az iskolának. Vasvári bácsi ezekhez képest egy szent, egy vértanú, aki legalább fiatalkorában hitt valamiben s keser űségében adta ivásnak magát. Ez 'a nyálkás modor, 'ez az 'er őltetett tréfálkozás, melyet olyan leküzdhetetlen ellen'szenvvel hallgatott, a régi világból maradt. Varga igazgató úr és Lechner gyógyszerész idejéből, s Vasvári bácsinak ezek" miatt kellett lezüllenie. Az ilyen Mayer Nándik vitték a lejtőre. Hogy fog ő ezek között élni? Ha ereje lenne hozzá összecsomagolná a holmiját s az első vonattal elutazna. Menekülne, amíg nem kés ő. De nemcsak az er ő hiányzott bel őle, nemcsak az a természetes könnyedség, ahogyan már kislánykórában el tudott válni a falutól és Zágrábba, Pestre, vagy Belgrádba menni. Akkoriban nem ókozott gondot, hogy mibe kerül az élet a nagyvárosokban. Apja mindig azt hangoztatta: „Nem akaróin, hogy fogadhoz verd a garast. Ne sajnálj magadtól semmit. Ha elfogyott a pénzed, írj • és azonnal küldök". A `legjobb panziókban lakott, a legdrágább varrón őknél és ' cipészeknél dolgoztatott. Szabadságát és függetlenségét az otthonról kapott pénzbiztosította. Salzburgban, a hontalanság éveiben azért kellett feladni szabadságát, mert maga volt 'kénytelen fenntartani magát. Hova mehetne most? Hogyan kezdhetne új életet? Nem tudott megnyugtató választ adni a benne felmerül ő nyugtalanító kérdésekre. Reménytelenül, összetörve ment az utcán hazafelé. Összerezzent, Kamikor egyszerre ott állt előtte Rozika. , Hogy ízlik a tanítás, Annácska? — kérdezte a kislány és mindkét kezével megfogta a vállát, úgy nézett bele a szemébe. . Nem felelt mindjárt. A menekülés gondolata foglalkoztatta még, reménytelen helyzetén töprengett. Csak mikor Rozika vidáman tovább faggatta, akkor szólalt meg keserűen Elegem van az egész világból! = Miért? Történt talán valami? ` Nem, nem történt semmi. — Ezt úgy mondta, mintha nemcsak most az iskolában nem történt volna semmi említésremél tó dolog, hanem már száz éve vagy egy örök-

519

kévaiő ság óta nem történne semmi ebben a faluban és ezt most éppen néki kellett voÍná felismernie. —.Lehetetlen társaság! — tette még hozzá és legyintett, majd megigazította fején a sapkáját, mert az is félrecsúszott most, mintha verekedett volna valakivel. — Én nem bírom ezeket az embereket. Talán Nándi bácsi próbálta csapni a szelet? — kérdezte Rozika és nevetett. — Ne törő dj avval a vén majommal. Engem is megpróbált kerülgetni, de én aztán úgy megmondtam neki a magamét, hogy azóta mukkanni se mer. Nem, odáig nem jutottunk el — felelte Anna —, hogy ez a nyálkás alak udvarolni kezdjen nekem. Légy nyugodt, t őlem is megkapta volna. De nem bírom ezt a modort, ezt a tónust, ezt a mindent megfert őző posvány-szellemet, amely úgy b űzlik ezekből az emberekből, mint a mocsár. Eltűnnek lassan — mondta Rozika —, pár év múlva már új emberek foglalják el a helyüket. Addig kibirjuk őket. És tudod, nem ugrálnak ezek nagyon, úgy lapítanak, ha kell, hogy csoda. Anna csodálkozva nézett . Rozikára. 'Mint valami öreg bölcs, úgy beszélt ez a kislány. Mintha csak vásott gyerekekr ől lett volna szó s nem meglett emberekr ől. Tréfásan még meg is kérdezte. Ez rontotta úgy el a kedvedet? Valószínűleg az els ő óra is idegesített s aztán az a tíz perc a tanáriban még csak olaj volt a tű zre. Pedig te most igazán jó osztályban voltál. Én úgy szeretnék a fels ő osztályokban tanítani, dehát nekem még nem lehet. Majd pár év múlva, ha megszerzem a képesítést és egy kicsit id ő sebb leszek. Mert Géza azt mondja, egészen más azokkal a nagy gyerekekkel. Nem olyan kis butusok már, mint az alsó osztályokban. Nem tudott együtt lelkesedni Rozikával a nyolcadik osztályon. Hiába állította Csordás Géza, hogy azokkal kész élvezet dolgozni, ő viszolyogva gondolt vissza a feketehajú kamaszra, Ábel Margitra, aki pedig olyan szépen rajzolta le házuk udvarát, s a többire is, akik kiváncsi érdekl ődéssel bámultak rá. Semmir ő l sem akart tudni most. mondta Rozika és megcsókolta —, délben lesz egy órám és még Megyek, Anna át se néztem a házifeladatokat. Ki kellett sz aladnom Péterhez a gyárba, egy levelet vittem neki. S Anna ebben a pillanatban Rozikával szemben is ellenszenvet érzett. Mit rohangál ez folyton Péterhez? Micsoda rejtélyes kapcsolat ez közöttük? A Párt! Hát lehetséges, hogy ez a párt úgy f űzzön össze embereket egymással, férfiakat és n ő ket is, hogy ne legyen mögötte igazán Semmi csak azonos vélemény és közös munka? Péter nem látja, hogy ez a kislány szerelmes belé? Ő már régen észrevette. Szándékosan fojtotta el magában a gyanút és a féltékenységet, mert valami olyan biztos fölényt érzett, amivel Rozika nem vehetté fel a versenyt. De most a templom sarkánál állva, miközben a toronyból a lélekharang szava szállt panaszosan az őszi delelőt csendjében, ezt a biztonságérzetet is elvesztette. Pedig ha valami őt még ehhez a faluhoz köti, az most igazán csak Péter. Édesapjának nem hiányžon ék, megszokta már, hogy távol van 'hazulról. Igaz, néhány hónappal ezelőtt még álmokat sz őtt az otthonról, a hontalanság ideje alatt a hazára is úgy gondolt, mint valami nélkülözhetetlen dologra, most azonban üresen, megtörten, csalódva és kifáradva élt az otthonában, .a szül őföldjén s végre csak önmagával szeretett volna tör ődni, fölébe kerekedni a poros falunak, a kicsinyes embereknek, mindennek, ami körülveszi. S miért ne mehetne ő Péterrel együtt el ebb ől a faluból? Ha szereti Péter, akkor - őt se kötheti semmi ide. Erre a gondolatra egy kis melegséget érzett a szívében, egy reménysugár ragyogott fel benne, mintha mégis érdemes lenne élni. '

520

Jován Popovics :

Bánáti ősz Hever a fáradt, p őre róna, könyöke alatt a láthatár, melle halma elapadva, teste elcsigázott, bágjadt. Hever, — senki lánya — és sóhajt, mint n ő, ha újabb vajúdásra vár, míg a szürkés, r őtszín úton átlengenek fehér, kósza nyájak. Az égbolt színehagyott, fakó-kék paplanával födte, hideg, vigasztalan f ény1 ől övezve dermedten szunnyad: Rovarok és miazmák miriárdja ra jzik fölötte, vetélt méhében új fogamzás csírái gyúlnak. Aranka könny ű kalásza leng a leveg őben, tarlókon magány lapul, nyomasztó lehelet: Űt porában nyomok, mezítlen lábak hagyták elmen őben: szétszórtan tanyák, mesgyétlen őrhelyek. A réti mocsár b űzös, zöld vize hinárt himbál. Varjú röppen. A város, mintha lustán horkolna messze. A láthatáron, akárha órjás egérfogában ingnál, ólmos lábbal lépdelsz, fejed melledre ejtve. A nap búcsúcsókja, mint a válás, melyben szeretet nincsen. Házak el őtt asszonyok fonnak, szót szóba öltnek. Néma, komor arcok suhannak, egyikük se pisszen, csak vádlón, fenyeget ő n a teli hambár falára köpnek. A gabonakeresked ő füstöl és elmélázva gunnyaszt, ,számolja nyereségét, mit más vérén, verítékén szerzett. Lánya zongorán kalimpol, épp hogy csak tornázzanak az ujjak. Felesége az áruházat járja, mely az el őkel őségt ől hemzseg. Mint szennyes víz, hangáradat hömpölyög ki a söntésb ől. „Igyunk, igyunk, verjük el, mint a többit, az utolsó vasat!" Elmult az aratás. És a szüret. Az évi termésb ől, olcsó. pálinkán kívül, semmi de semmi nem maradt. Hever a róna. Némaság. Mintha valaki fenyegetne. Az ég, e mosott, szürke köpeny, mindenek fölött ott leng. Amott, a bokor mélyén, csendbenés mindent fölerjesztve. oszlik a szántókon egy ismeretlen holttest.

Megjelent a „Vojvodjanski zbornik" 1938. évi számában. (Fordította: Fehér Ferenc)

521

gzir rnai ~ ároly :

Tükörben Apor, a festő, aznap rosszkedv űen ébredt. S másfél órával később, mint rendesen. Előző este összekerült cimboráival s kiruccan t: Nem nagyon, de mégis megártott. Talán kénes volt a bor, mert fájt a feje. A gyomra is émelygett. Az er őseri sós és hagymás rostélyosra gyanakodott. Bizonyára szagosodni kezd ő húsból sütötték. Szájában is kellemetlen ízt, érzett. Jó, hogy odahaza volt, s nem társa ságban. Mert nem szerette, ha rosszszagú a lehellete. Nagyon kényes volt ilyesmire. l ppúgy,• mint öltözködésére. Ezt az igényességét még a kapitalista korszakból hozta magával. Nem az övéb ől, mert ő sohasem volt az. Képei árából nem futotta t őkésedésre.. Akkor egyéb ként — divatból — baloldalisággal kacérkodott. Ma már csak tudomásul veszi, hogy ez az uralkodó irányzat, és semmi olyasmit sem tesz, ami ellenkeznék az állampolgári h ű ségg el. Különben, amennyire jövedelméb ől telik, régi életét folytatja, szót fogadva a költ őnek: Minden órádnak leszakaszd virágát ... Apor jellegzetesen örök legény és gavallér volt. Visszamaradt képvisel ője egy letűnt típusnak. Rosszmájú cimborái szerint ug yan el őrehaladott, hátrakopaszodó agglegény. Apor egyormán bókolt asszonynak, leánynak. Puszta hiúságból ismer ősei feleségeinek is. Többször drága csokorral kedveskedv e. Lehet őleg az első virágból. Ibolyából, szekfűből, rózsából, egyébből. Ősszel már napokk al el őbb megrendelte az els ő krizantémot. Kiszámítottan tudott kedveskedni. Csupán azé rt, hogy száunontartsák, beszéljenek róla. A mosolyos köszönetért másnap-harmadnap sz emélyesen jelentkezett. De még jobban örült, ha a hízelg ő asszonyi bók híre kerül ő úton j utott el hozzá. Há így hallotta, hogy milyen drága, figyelmes ember. Mert akár egy mag árahiú színészn ő, jól tudta, hogy csak addig ér valamit, még beszélnek róla. Ezért érdemes volt id őnként virágáldozatot hozni. Irtozott ugyanis attól a gondolattól, hogy megérje a naplementét. Saját napjának bágyadt lehanyatlását. Pedig költséges gesztusaihoz egyre nehezebben kaparta el ő a szükséges pénzt. Noha közepes tehetséget egyéni divattal, számító mesteremberséggel párosította. Egyéb nőismeretségei már kevésbbé voltak ' „önzetlen" jelleg űek. A nőknek e kategóriájából teljesen kirekesztette, a csunyákat, ízlésteleneket. Korban már sokkal elnéz őbb volt. Tudta, hogy idősebb asszonyok is nyujthatnak sok mézes gyönyör űséget. Kit ű nő megérzéssel főkép olyanokkal foglalkozott, akikt ől könnyebben szabadulhatott. A nyúlós, hoszszúlejáratú ismeretségek ellenkeztek hajlama ival. N ősülni is azért nem• n ősült, mert minden nőre hamarosan ráunt, s utálta a házaséletben pongyolára vetk őző asszonyt. Mert ő magamagára még odahaza is 'kínosan ügyelt. Semmi olyasmit nem tett, ami a széppel, jóízléssel ellenkezett; amit mások el ő tt szégye lnie, restellnie kellett volna. A rendre, tisztaságra különösen vigyázott. Házsártos takarítón őjét is azért tartotta, mert az még rajta is túltett. Cimboráival ellentétben egyáltalában nem volt bohém természet. Csak rövid és változatos szerelmeiben oldódott fel. Ilyenkor volt benne valami elnéző világfias könnyedség játékos sziporkázás. Egyidej ű leg stílus is. Alkalmazkodás partnern őihez. Ilyen volt Apor, a fest ő , aki azon a ta vaszeleji reggelen rosszkedvvel, fejfájással, gyomorrontással ébredt. Nem szerette igy magát, inkább .utálta. Mert megtestesedve látta magában mindazt, amit másokban sem szívlelt. Agyban nem akart maradni. Az ágy inkább kidobta, mint fogta. Noha máskor szívesen elheverészett volna. Felhajtotta hát a paplant, s csupasz, fehér, petyhüdni kezd ő lábával belépettházicip ő jébe. Utána kissé borzongva, odament az ablakhoz s felhúzta a redő nyt. Kinézett. Piszkos, füstszín ű, borongós id ő volt, akár ősszel, de nem esett. Az utcai aszfalt szárazon szürkéllett fel hozzá az emeletre., Mégis elégedetlen volt az id ővel, mert nem sütött a nap. E nélkül pedig nem volt kedve festeni. Egyáltalában: az utóbbi id őben mind nehezebben dolgozott. Olykor valósággal kényszerítette magát, hogy odaálljon s megkezdett képét folytassa; vagy hogy elkészítse ennek vagy annak az újságnak a rajzokat. Aggodálmasan eltöprengett. Vajjon nem-e a közeled ő öregség fáradtsága ez, vagy . a kezdődő kiszáradás? lég végigjáratta tekintetét fürkész őn az égen, azután visszament. Magára kapkodta házi ruháját, s a mosdófülkében borotválkozni kezdett. Mindennap megborotválkozott. Előbb jó, sűrű habot pamacsolva telt, fehérb őrű arcára, mely a lelkes, fekete szemek táján már ráncokat vetett. Sohasem használt tükröt. Csak úgy húzta le zsilettel nem túler ős szakállát, biztos, gyakkorlott fogással. Borotválatlanul sohasem ment volna el hazulról. Tiltotta tisztaságérzéke, rendszeretete. .

~2Z

1VMosđással, szájöblítéssel, öltözködéssel hamarosan végzett. Nagy gyakorlata volt a2 ily időtrabló, napi tennivalók gyors elintézésében. Mikor elkészült, tiszta, pörsenéstelen arcával és szabályos orrával fiatalabbnak látszott koránál. Csak hátrakopaszodott, hájasodó feje árulta el, hogy túlvan az ötvenötön. Még bevett egy koffepirint, azután fejéretéve tányérszer űen benyomott barna kaIapját, bezárta az ajtót, s elment reggelizni. Tisztán, kivasalva, választékosan, egy középmagas férfi egyenes járásával. A hely, ahová reggelizni járt, a város legels ő kávéháza volt. Máshol talán jobb feketét szolgáltak fel, de Apor, valami multból hozott csökevénnyel, mindenben az els őosztályúhoz ragaszkodott. Étterembe_ is csak ilyenbe járt, noha a tisztaság és kiszolgálás nem volt éppen elsőosztályú. Csak ritkán történt meg, hogy máshová is betért. Akkor is egy roppant eredeti megjelenés ű cimborája kedvé ért, aki szokatlanul rövid nadrágot viselt, s löttyedt testével, meg nagy, gömböly ű, sz ő rtüskés fejével él ő karikatúrája volt önmagának. Apor bement a forgóajtón a kávéházba, s letelepedett távolabb az egyik rövid, rugalmas, zöldeskék kerevetre. Majd intett a fehérkabátos, rövidbajszos, öreged ő pincérnek. Kérek egy törökfeketét — vajat, mézet, süteményt. Most már nem sietett. Aznap története sen nem volt órája. (Mert hogy biztos keresete is legyen, tanári állást is vállalt.) Nyugodtan nézel ődött, szemlél ő dött. F ejfájása is kiállt, rosszkedve is csökkent. A feketekávé is jobb volt, mint rendesen. Er ő sebb, illatosabb. Karórájára pillantott. Féltíz. Tízre adott találkát a kicsikének. Olyankor már kevés volt a vendég. Az is csupa ismeretlen, sexem itmondó pofa. Többnyire a kilúgozott arcú vének kategóriájába tartozó. Egyébként sem látott a találkában kivetnivelót. A kicsike elvégre szabad, keres ő nő volt, szabadsága alatt úgy rendelkezett magával s idejével, ahogy neki tetszett. Már hetekkel el őbb szemet vetett-a szép, tizennyolcéves leányra. Többször találkoztak társaságban, utána pedig a leány nevenapján. Akkor, -hogy néhány pillanatra egyedül maradtak, köszöntés címén megcsókolta. Hosszan, kitartóan, hévvel, a száján. A lány t űrte, nem viszonozta. Csak annyit jegyzett meg el ismer ően: Maga aztán tud csókolni. Ilyen szépen ívelt, piros, illatos kív ánatos szájat ... — válaszolta Apor. Móstani rúzsom valóban megérdemli a dicséretet — felelte a leány. Apor, a tűrt csókon felbátorodva, biztosra vette, hogy célt ér. Kezdett hát utána járni a lánynak. Annál is inkább, mert hosszabb ideje nem volt senkije. Egyre nehezebben került valaki, ízlésének is megfelel ő , terítékre. Egyik kudarc a másik után érte. Bizonyára megváltoztatta az id ő a lányokat, vágy az ő taktikája vált elavulttá — gondolta. S már nem tudta oly számítással megközelíteni a n őket, mint azelőtt. Önbizalma megingott, szavtai'keresgélőkké váltak, mondatf űzése bizonytalanná. A lány mégis szerfelett izgatta képzeletét. Jobban, mint bárki is addig. Ily játékos, jókedvű, szemébekacagó ördöggel még nem volt dolga. A lányon szinte feszült, megpattant a bőr friss, kihasználatlan, pompás fiatalságá tól. Ha egy n őt részenként is lehet szeretni, Klára — mert így hívták a leányt — ezek közé tartozott. Apor nem tudta, mit szeressen rajta jobban. Ölelésre termett, telthúsú karj át, formásan karcsú, pántoló lábait, gránátpiros, illatos száját, mely azért volt, hogy folyton csókolják vagy makacsszálú, bronzarany haját, melynek csábító s űrű jébe bele tudta volna fojtani lélekzetét. De elmúlt tíz, s Klára nem jött. Féltiz enegy tájban t űnt fel a bejáratnál. Világos, szépmintás tavaszi ruhában. Fején: hetyke, k acér kalap. Klára fürkészően nézett szét a "nagyteremben. Megpillantva Aport, asztalához indult. Kissé táncosan, fejét féloldalt tartva, ahogy egy színészn ő szokott belépni a színpadra. Csepp magakelletéssel, kacérsággal. Közelebb .érve, kissé lehajtotta fejét, s mélykék szemét nagykomolyan a fest ő tekintetébe fúrta.' A márványlapos asztalnál feloldódott. Megrázta vörösarany hajkeretes arcát, hányavetin meglóbálta világos b ő rtarsolyát, s ártatlan arcot vágva, megkérdezte: — Megvárattam? -- Eléggé válaszolta Apor. Majd máskor visszaadja — mondta Klára, s magát eleresztve, bevágódott a szomszédos székbe. Most pedig rendeljen valamit — fordult felé a fest ő, mert a pincér közben odajött. - Magá már tudja — felelte Klára h ányavetin. — Amit szoktam ... Egy feketét s konyakot — rendelke zett Apor.

523

Á pincér elsietett, hamarosan hozta. F; lára lassan, szinte cseppenként itta. Láthatóan élvezettel. Mikor elkészült, felkapta az aszta lon hever ő újságot, s legyezni kezdte magát. Itt vagyok, tessék, mit óhajt? Magát nézni, magában gyönyörködni, Klára — felelte Apor szeretetreméltó mosollyal, s közelebb hajolt. Csak? — kapta fel fejét a leány c salódottan. - Ezért kár volt idefáradni, azt hittem, mást akar. Mást is. Többet, jóval többet — m indent! -- Ejha! Nem lesz egyszerre túlsok? — kérdezte Klára kétked őn. Kérdezett — feleltem. Igaz, kérdeztem, de még mindig n ern tudom, mit akar t őlem — mondta a leány, 'ujjával az asztallapon babrálva. Szeretném, ha megnézné 3 m űterm emet. Van néhány nagyon szép kisebb képem. Még senki sem látta. Maga lenne az els ő. Kedves, hogy nekem tartotta fenn . felelte Klára, még mindig - az asztalra nézve. — És aztán? Egy meghitt uzsonnáira gondoltam a szobámban. A végén feketével, konyakkal — válaszolta Apor közelebb húzódva. — Mit szólna hozzá? Hát lehet éppen róla beszélni — mondta Klára, szemrebbenés nélkül. — És utána? — firtatta, ugyanabban a testtartásba n. Kellemesen elszórakoznánk S mi lenne az a szórakozás? — von ta el szemöldökét Klára. Amire már hetek óta várok — ny últ vágyakozva Apor a leány asztalon hever ő keze után, de az visszavonta, felnézett reá, s kétked ően 'kérdezte: Csakugyan? Apor zavarba jött, de igyekezett leküz deni. Bízom benne. , A nélkül, hogy engemet megkérdez ett volna, vajjon van-e egyáltalában kedvem ilyen „kellemes szórakozásra?" — válaszolta Klára, jelent őségteljesen megnyomva Apor szavait. De hiszen azt mondta, hogy eljön -- igyekezett az újra felülkerekedni. Mert látni akartam, hová akar kily ukadni — válaszolta Klára ugyanazon a. meghűvösödött, tárgyilagos hangon, mely egészen új oldaláról mutatta be. S azt elfelejti, hogy bár alig ismert em megcsókoltam. És maga, Klára, hagyta, engedte. Csak tűrtem. Éreznie kellett, hogy olyan vagyok, mint egy darab fa. Hiába, mégis engedte. Mert névnapomra hivatkozott. Gondoltam, legyen hát. Se nem oszt, se nem szoroz. De nekem a csók nem jelentett semmit. Nézze — mutatta — így töröltem le a kezem fejével, mert a zsebkend őmet sajnáltam. . _ De Klára, maga valósággal útálatta 1 beszél arról a csókról _.. . Csodálkozik talán? — kérdezte a leány a fest ő szemébe nézve. Dehát mi történt magával, Klára? Egészen megváltozott. Semmi — válaszolta egykedv ű en amaz. — Csak ráuntam szerepemre. Hogy értsem azt? Nincs kedvem tovább játszani, s kész. Hát maga csak játszott velem? Ugyanúgy, ahogy maga. Vagy pilla natig is azt hitte, hogy érdekel? De Klára! Mit csodálkozik? Forduljon meg, s nézze meg magát a tükörben. Akkor nem fog csodálkozni. Apor akaratlanul megfordult s belenéz ett. Két vizsgálódó, fekete szem nézett reá vissza egy teltségében is petyhüdt, sápadt, öreged ő arcból. Tetszik magarnagána'k? — kérdezte most már kacagva Klára. — Hátha még hátulról látná magát! Akkor megértené, hogy miért untam rá a szeleburdi játékra. Klára, maga egy rosszmájú, gúnyos ördög — válaszolta Apor Megszégyenülten. Nem baj — állt fel a leány a fizet őnek intve — de maga — s itt hirtelen lehajolt hozzá, és úgy mondta súgva: egy öregem ber, akinek vénasszonyoknál a helye, s nem fiatal lányoknál. De azért úgy-e nem haragszik rám? — folytatta kedveskedve. — Jöjjön, kísérjen el — hívta fizetés után, retiküljét felkapva 's játékosan meglóbálva. — No, jöjjön! — s táncos léptekkel el őreszaladt .. . .. .

,

524

R. X. Naraian :

A csillagjós egy napja Az új indiai irodalmat alig ismeri az európai olvasóközönség. Világviszonylatban talán csak Rabindranath Tagore m ű vei szereztek hírnevet, annál az egyszer ű oknál fogva, hogy ez a nagy író az els ő világháború után fordították. Rabindranath Tagore világkörutat tett és írásait sok nyelvre és Saoratshandra nevéhez f űző dik a modern indiai irodalom megteremtése ; az életes, valóságból merített' témák meghonosítása egy irodalomban, amely sokáig az ősi hindú legendákból merítette mondanivalóját. A mai modern indiai irodalom nagy nevei közül Mulra Radzs Anad, Ahmad Abas, R. K. Naraian, Babani Bataciari, Radzsa Rao és Prem Tsand emelkednek ki. Naraian, akinek írását közöljük, a háromszázmilliós India kisembereinek életmozzanatait rögzíti. Egyszer ű; der űs elbeszél őmodora jelent ős íróm űvészt revellál. .

A csillagjós minden nap pontosan délben kirakta zsákjából a foglalkozásához tartozó kellékeket egy tucatnyi kagylót, egy titokzatos ákom-bákomokkal átszövött négyszögalakú szőnyeget, kis füzetjét és egy palmira tájszólással írott kéziratköteget. Homloka fénylett az izzadtságtól, a szent hamutól és a vörös festékt ől, szemei pedig furcsán forogtak és villogtak = valójában az ügyfelek után kutattak —, de az ügyfelek „a csillagjós természetfölötti tekintetének" tartották ezt és méginkább hittek neki. Fokozta a hatást az is, hogy szemei a festékes homlok és az ormótlan fülbevalók között, a sötétkékre mázolt szemhéjak mögött csillogtak. Rikítósárga, lilacsíkos turbán egészítette ki ritkaszakállas arcának ijeszt ő képét. Ezt a gondosan el őkészített színhatás sohasem tévesztett célt. Megragadta és vonzotta az embereket, mint színpompás virágbokor a méheket. A csillagjós nagy tujafa alatt ült, a városi sétányt átszel ő út mentéti. Megfelelő hely volt ez több oknál fogva. Látástól vakulásig hullámzó tömeg közlekedett ezen a szűk útvonalon. Sokféle üzletág képvisel ő i helyezkedtek el itt; gyógyszerárusok, lopott vasáru kereskedők, ócskások, de mindenekel őtt egy ember, aki reggelt ől estig oly hangos szóval kínálta olcsó vásznait, hogy valószín űleg senkit sem hagyott aludni a környéken. A lármázásban nem sokkal maradt le mögötte a cukorkaárus sem, aki naponta új, furcsa néven hirdette a különlegesen pörkölt és őrölt mandulát; hol bombayi fagylaltnak, delhi mandulának, hol pedig a maharadzsák inyencségének nevezte, úgyhogy a tömeg tülekedve zsúfolódott köréje E tömeg javarésze rendszerint odasodródott a csillagjóshoz is. A csillagjós pislákoló mécses mellett végezte munkáját, édeskés füsttel árasztva be a környéket. Igen alkalmas volt ez a hely azért is. mert nem élvezte a városi villanyvilágítás előnyeit. Az útvonalat az árusok lámpái világították meg némileg. Egy, két árus sistergő karbitlámpával, egyesek ócska kerékpárlámpával világítottak, mások pedig, mint a csillagjós is, a szomszéd árasztotta fényt élvezték. A fénysugarak és imbolygó árnyékok bonyolult szövevénye volt ez, és nagyon is megfelelt a csillagjósnak. Megfelelt neki els ősorban azért, mert ifjúkorában egyáltalán nem volt szándékában csillagjósi pályára lépni és épp úgy nem tudta, mi vár az egyes emberekre, ahogy nem ismerte saját jövőjét sem. A csillagokat sem ismerte jobban, mint a hiszékeny emberek, akik hozzáfordultak jóslatért. Mégis mipdenkinek tetsző és csodálatot keltő dolgokat modott. Dehát ez inkább tanulmányozás, gyakorlat és ravasz találgatás eredménye volt, mint a csillagvizsgálaté. Ám senki sem tagadhatja. hogy nagy szellemi er őfeszítést megkövetel ő, tisztességes munkát végzett a csillagjós és nyilván megérdemelte a keresetet, amit üzletzárás után hazavitt kis családjának. Faluját minden el őzetes elképzelés és terv nélkül hagyta el. Ha ott maradt volna. most ősei foglalkozását űzné, tehát földet művelne, megnősülve és éldegélve kukori.

caföldjén az atyai házban.

525

A sors azonban másképp rendelte. Távoznia kellett otthonából, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna, sürg ősen, sietve, megállás nélkül, amíg csak többszáz mérföldre nem jutott el. Falusi embernél sokat jelentett ez. Mintha egy egész tenger tornyosult volna elébe. Meghatározott módszerrel dolgozott. Volt egy jegyzéke, amely tartalmazta az összes emberi bajokat: házasságot, pénzt és az emberi viszonyok bonyolult sokaságát. A hosszu gyakorlat kiélezte, kifinomitotta megfigyel őképességét. Pillanatok alatt, néhány keresztkérdéssel kipuhatolta a bajt. Három bakarust kért egy válaszért. A vendéget legalább öt percen át hagyta beszélni, panaszkodni, részleteket • ismertetni — " és tíz válaszra és tanácsra való anyaghoz jutott igy. Amikor figyelmes tenyérvizsgálat után valakinek azt mondta: „Ön semmikép nem ér el oly eredményeket, amilyeneket megérdemelne", -- tiz közül kilenc esetben az illető elevenére tapintott. Nem tévedett akkor sem, ha ilyet kérdezett: „Van-e a családjában, vagy távolabbi rokonai között olyan n őszemély, aki barátságtalan szándékokét táplál önnel szemben?" Rendszerint fején találta a szöget akkor is, ha igy nyilatkozott: „A bajokat az ön természete okozza. Dehát ön nem is lehet másmilyen, hiszen a Saturnus helyzete ma ilyen! Ön hirtelen haragú és küls őben is erélyes ember benyomását kelti." Ez mindig hatott. Mert még a legszelidebb em-'er is szereti, ha erélyes embernek látszik. A mandulaárus eloltotta a tüzet és szedel őzködött. Jeladás volt ez a csillagjósnak is az indulásra ; különben söttétben marad, mert egy kis zöldes fénysávon kivül semilyen világitás sem maradt. Kezdte zsákjába rakni kagylóit és a többi kelléket, amikor a fénysugár hirtelen eltünt. Felnézett. Egy ember állt elő tte, az takarta el a fényt. Nyilván jóslatot akar. Munkára hát! — Ember, téged ugylátszik gondok gyötörnek. Jól tennéd, ha leülnél ide, velem szemben, és elbeszélgetnénk egy keveset. Az idegen morgott valamit. A csillagjós ujból unszolni kezdte, mire amaz az or-

ra alá lökte tenyerét. -- Na, lássuk csak, miféle jós vagy!

Pechán Béla: Bor és kenyér

526

A lebecsülő hang szívenütötte a csillagjóst. A halvány fénysáv felé forditotta a tenyeret és a szokott módon megszólalt: -- Rossz természeted van, büszke vagy és erőszakos. -- Elég! — vágott közbe az idegen. Egy pénzdarabot, egy anát vett el ő zsebéből • és odahajította jósnak. -- Néhány kérdésre akarok választ. De • ha becsapsz, visszaveszem az anát kamatostul. És ha eltalálom, kapok öt rupiát? Nem. Nyolc anát? Annyit igen. De ha; nem találod el, kétszerannyit visszafizetsz! Rövid vita után megkötötték az alkut. A csillagjós halk imát rebegett az ég felé, miközben az idegen rágyujtott. _1 gyufa fényénél a csillagjós megfigyelte az idegen • arcvonásait. Halggattak. Kocsizörgés és káromkodás hallatszott a közelb ől, aztán csend lett. Az idegen némán szívta cigarettáját és űlt, űlt a csillagjóssal szemben, kérlelhetetlenül. A csillagjóst kellemetln érzés fogta el. Nesze, itt az anád. Nem szoktam meg ezt a kihívó viselkedést. Kés ő van már... Kezdett csomagolni. Az idegen azonban csuklón ragadta. — Nem szöksz meg. Te ajánlkoztál, leültettél... A csillagjós megremegett az idegen érintését ől. Ma nem akarok már. Holnap gyere. Az idegen nem tágitott. Tenyerét a csillagjós arca elé tolta. Ne hozz ki a sodorból ... Láss hozzá! A csillagjós kétségbeesetten meredt a tenyérre és száraz torokkal nyögött.. Van valahol egy asszony — Állj! — szakitotta félbe az idegen. — Nem az érdekel engem. Sikerül-e a nyomozásom, vagy nem? Erre válaszolj, aztán mehetsz utadra. Ha nem tudsz válaszolni, kétszeres pénzt fizetsz vissza érted? Akkor hát beszélni fogók — sóhajtott beletör ődve a csillagjós. — De ha eltalálom a kivánságod, adsz-e egy rupiát? Ha nem adsz, egy szót sem szólok. Ujabb alkudozás következett. Az idegen megint beleegyezett. A csillagjós megragadta tenyerét és hosszu vizsgálódás után fojtott hangon megszólalt. Téged már halottnak tartottak egyszer. Igaz? I-igaz . Ó, mondj még valamit. Ugy látom téged késsel döftek át egykor, igaz-e? Bölcs vagy és tudós, — szólt az idegen és ingét széttárva egy nagy forradásra. mutatott, — Mit tudsz még? — kérdezte reszket ő hangon: Aztán egy kutba dobtak, azt hitték halott vagy. Meg is haltam volna, ha egy ember arra nem téved és véletlenül észre nem vesz a kutban, — csattant fel az idegen, az tán könyörg ő hangon kérdezte: — Mondd, elcsipem-e a tettest? Majd a másvilágon, — válaszolt a csillagjós határozottan. — Négy évvel ezelőtt meghalt egy . távoli városban. Nem látod soha többé. Az idegen felszisszent a szavak hallatán. A jós foltyatta: Idehallgass, Guru Nadzsak .. : A nevemet is tudod, — hökkent meg az idegen. Mindent tudok, ez a. foglalkozásom. Idehallgass, Guru Nadzsak. Falud két napi utazásra ,van innen, északon. Az első vonattal utazz haza. Megint nagy • veszély fenyegeti életed, ha eltávozol otthonról. Kevéske szent hámut vett két ujja közé és átnyujtotta az idegennek. Kend be homlokod ezzel és siess haza. Soha többé ne utazz erre, dél felé, ha kedves: az életed. Ha otthon maradsz, száz évig élsz... Mi a csudának utaznék, — szólt az idegen t űnődve. — Most is csak azért vágtam neki az utnak, hogy fülöncsípjem és leszúrjam azt a gyalázatost. '

527

Sóhajtott. Elkerülte bosszumat. Remélem, méltó módon pusztult el. Igen, — szólt a csillagjós. Egy tehergépkocsi összelapitotta. Az idegen hálásan bólogatott. A környék már teljesen kihalt, amikor a csillagjós ismét szedel őzködni kezdett. A zöldes fénysáv végérvényesen eltünt és teljes sötétség borult a sétányra. Az idegen egy marék pénzt . adott a jósnak, aztán elt ünt az éjszakában. Csaknem éjfél volt már, mire a csillagjós hazaért. Félesége az ajtóban várta és keményen dorgálta a késésért. A jós az asz talra szórtá a pénzt és csak ennyit mondott. Számold meg. Egy ember fizette az egészet. — Tizenkét és fél ana, — szólt az ass zony, miután megszámolta a rézpénzeket. Ujjongott az örömtől. Holnap veszek cukrot, lisztet és kókuszdiót. A gyerek már napok óta kivárja az édességet. Majd készitek valami fino mat a kicsikének. Becsapott az a disznó! Egy rupiát igért, — csattant fel a csillagjós. Dühösnek látszol. Mi bajod? — szólt az asszony. Semmi. Vacsora után, a fekhely szélén ülve a csillagjós megszólalt: Tudod-e, hogy ma este nagy k ő esett le a szivemrđl? Éveken át azt hittem, hogy egy ember vére szárad a lelkemen. Ez ért szöktem el hazuról, ezért telpedtem itt le és feleségül vettelek .téged. 1V4,, megtudtam, hogy életben maradt. Az asszony megdöbbent. Gyilkolni akartál? — 'Igen. Otthon, a falumban. Fiatal és ostoba voltam: Ittunk, kártyáztunk és szörnyen összevesztünk. De hagyjuk az egészet. Kár róla beszélni többet. Ideje, hogy aludjunk, — mondotta ásitva és elnyult a ('S 'S :p.zó, ' 119£0 1 l la; ,

Daumier: Don Quichotte és Sancho Pansa (szén)

528

Tűzcsóvák az éj sötétjében —

Részlet—

Ó, társam, barátom, testvérem: Ember, rvLivé lettél?! ... Érted szenvedek, miattad kínozom magam. Eddig féltem t őled, sajnáltalak, nem akartam, 'hogy felébredj tunya „úgy is mindegy-álmondból" de most riadót dobol bennem a fellázadt vér, az értelem, az érzelem és merem süket füledbe ordítani, mint a tébolyult barom, ki a jármot cipelni végre megunta: Mit vársz még, elég volt! Az ősi mártírtürelem és a petyhüdt úrakarat, ami igában maraszt ezen a medd ő tájon,, ahol ma még minden idegen, égre sikoltó grimász — hazugság! Nem igaz, hogy az emberek arca — a te arcod, — a tárgyak felülete, a vonalak végtelenje, a szemek — 'a te szemed álmatag vagy szúró csillaga testvértelen! Nem igaz, hogy Vajdaságban jegesek az emberszívek, a testvérszívek és csalfák a lomhán vagy sebesen kiejtett [szavak. Nem igaz, hogy itt a kultúrember marakodás, gond, közöny és barbár állati ösztönök ocsmányságába süllyed. Nem igaz, hogy a rongyos ruhák gyáva csontvázakat takarnak. De igaz, hogy a divatos kelmék megcsömörlöttek, kiéltek, elpuhultak ~

529

testét leplezik. Igaz, hogy az illatszert árasztó .testek, kifestett arcok pőrén, undok, lárva-orcák — lélektelen, szívtelen, esztelen, embertelen ürességet takarnak, titkolnak, — mindhídba. Igaz, hogy a gazdagság pokoltornácán utálatos, kivénhedt keskedtség vesz; elad, csengő, zizzenő pénzért, ifjúságot, életet, jövend őt Neked pedig proletár, arról prédikál megfizetett papjai, írástudói, hajcsárai, bérencei szájával és tollával, hogy csak a szenvedés tesz emberré, az éhség, a rongyosság, --

...

,

a betegség, a halál.:. Ó, be undorító, kispolgári, hazug életszemlélet! Ne higyj többé benne! Fogd meg. társaid kezét, hosszú láncot formálj ökölb ől és sujts le vele az átkozottak üres, ápolt és óvott fejére!... .

Zaj. Hideg. Félhomály. Ólmos felh ők takarják a nap fénykorongját. A holnap gyermekei, -- a nap fiai, — a proletárok, itt menetelnek az . ablakom alatt. Len is elindulók: kisemmizettek, testvéreim, veletek megyek! (1943 telén),

530

GALAMB JANOS

ö

S

Z

N

ö

A betonba-szorultak Összegy űltek szorongva az akácok; hogy benépesítsék ezt a kertnek vélt rideg [tájat,

gyökereiket szerteágaztatták, de utat vágott köztük a csörömpöl ő villamos, tetejükre kapaszkodott a zümmög ő szél

és illemtudóan hajladoztak, intégettek kábultan egész délel őtt, mert a törzsük még büszkén meredt fölfelé. De elmult az ünneplés is, és ki-ki indult saját helyére, gyökeret ereszteni, s azóta csak a régi helyükr ől susognak betonba szorultan, én pedig mérem ágaik szélét, hosszát .. .

Noviszád, 1953.

Parlagasztalos A szél ma kék kötényt vett magára. Előbb fejszével odacsapkod a dombokhoz, hogy lenaggyázza, de életlen ez a szerszám is, megcsinálta... a ménk ű üssön bele, aki megcsinálta Így gyalul délig. Forgácsok hámtolódnak le a földekr ől ke e [nyom: n,

köhög, izzad, neki-nekilendül, hiába merevednek össze a csomók egyre csikorgóbban. Megebédel, pihen. De 'a pipacsokkal nem társalog, inkább elkezdi fütyörészni inaséveinek víg dalait. Micijét félrecsapja Roppant ruháján hetvenhét festék ecset nyoma — és szög csüng. Az égr ől leakaszt egy vonalzót, leguggol, és félszemmel elnéz fölötte. Így fürészeli a leveleket, korokat estig. .. .

--

Horgos, 1953.

531

-

T

ir

U

Ha nevetsz... A hajad kifeszített háló, s hal a csókom benne: mintha türelmetlen, rángó követelés lenne. Mozgásaidban indulót dobolok. Hálóban vergődnek a halak. A Duna fölött fehér kend ő lobog. A Dunában csók jaink ringanak. Mert nagyon fényl ő a szemed, az az én igaz tükröm.

Mert nagyon. puha a melled, az az én igaz fürd őm. Ha nevetsz valarrkin, nevet az ég is. 'Ha sírsz valamin, Zokog az ég is. Noviszád, 1954,

CSERE GYÖRGY

Pechán Béla: Aratómunkás

532

Fejtő Ferenc:

Napoleon és Stendhal avagy: a romantikától a realizmusig — A francia forradalom irodalomból lett, hogy aztán visszatérjen az irodalomba. »Porból vagyunk és porrá leszünk«. A bécsi kongresszus Európát újjá-rendez ő diplomatái, a Talleyrandok és Metternichek, csalódták, amikor azt hitték, hogy egy nagy nép fiatalsága, a napoleoni megdicsőülést követő nemzedék egyszer űen belenyugszik majd a szolid, de másodrangú szerepbe, amelyet nagylelk űen kiutaltak neki. Napoleon, a »töviskoszorús császár« sok szempontból realistább volt, mint a »pozitivista« diplomaták. »A Forradalom nagy eszméi — írta Emlékirataiban amelyeket Franciaország, de egész Europé ifjúsága is rajongva olvasott a kés őbb még Nietzsche is, Eckermann beszélgetései mellett, legkedvesebb könyvének nevezett — e nagy és szép. igazságok .. Immár halhatatlanok. Gyökeret - vertek Angliában, bevilágítják Amerikát, meghonosodtak Franciaországban: íme a háromlábú szék, amelyről felszökken a virág világossága! És uralkodni fognak ez eszmék: Ok lesznek a népek hite, vallása, erkölcse; s ez az új korszak, akármit is mondjanak, az én személyemhez fog fűződni, mert végül is én voltam az, aki magasba emelten a fáklyát én szentesítettem ez elveket s ma üldöztetésem végzi e', hogy az elvek Messiásává legyek ... Igy még, amikor nem is leszek már, a népek számára jogaik törekvéseik, reményeik vezér csillaga maradok és nevem jelszó lesz, csatakiáltás«. Íme egy jóslat, amely, legalábbis Franciaországra vonatkozólag, nagyjából bevált a avult század derekán. A forradalom, köztársaságostól és császárostól, legendává vált, mítosszá s amikor hiányzott már a franciákból á tényleges er ő, harci kedv, hatalmi akarat, a világhódító eszmék, a forradalmi elvek gyakorlati megvalósíásóra, a mithosz kultusszá, irodalommá vált, hogy aztán újból ideológiai formát adjon az, elégedetlenségnek, a nyugtalanságnak, zászlójává váljék mindazoknak, akik nem érezték magukat otthon a polgári rendben. 1848-ben a forradalomból lett irodalom ismét forradalommá változott! Thierry Maulnier írta, egy költ ői anthologiához írt el őszavában, hogy a francia irodalomnak egyetlen igazi, a szó német értelmében vett, romantikusa volt: Gérard de Nerval. Nietzshe rendkívül csodálkozott volna ez öncsonkító ki,

.

`.

533

jelentésen; ő tudta, hogy a német romantika csak egy sajátságos változata ama misztikus honvágynak és tettvágyn ők, amelyet az emberi lélek »napoleoni kiszélesítése«, a szédületes napoleoni kaland keltett a népek legjobbjaiban, vagy helyesebben, amelynek maga a napoleoni kaland volt legkáprázatosabb kifejezésre. .A »modern Prometheus«, a francia forradalomra f őhőse, nemcsak országokat hódított, nemcsak hazája határait székesítette ki, . hanem egyszersmind az emberi személyiség, az emberi egyén akcióképességének, lehet őségeinek, becsvágyának határait is kiterjesztette; roppant teriileteket hódíitott az Álom és Képzelet birodalmából; szalonképessé, udvarképessé tette a kalandot. A modern, elnyájasođbtt, elny'árspolgárosult emberiségnek megmutatta, hogy minden technikai s erkölcsi haladás ellenére, az egyenlőség kultusza ellenére — s őt ép azáltal újra lehetséges az antik értelemben vett heroizmus, a hatalmi akarat felmagasztosulása. Egy emberiségben, amelyet írói és bölcsel ő i már-már megtanítottak arra, hogy a nagyságot a türelmes bölcseletben, kegyes emberbarátságban, a civilizáció, a tudomány, az. »ipar, a társadalom, a közjó engedelmes szolgálatában lássa és szakítson a »dicsőség« lovagi-kalandor eszményével — Napoleon újra felidézte a hatalomnak hódításnak kalandnak szellemét. »Tündökölni és kápráztatni«: ez volt a napoleoni nemzedék csatakiáltása. Egy új sznobizmusnak, egy újfajta (az antikkal rokon), kalózélet eszménynek adott életet. Ez az eszmény • éles ellentétben állt .a polgári s bölcseleti életeszménnyel, a XVIII. század humanizmusával és racionalizmusával s bár létét a »polgári forradalomnak« köszönhette s eredetében plebejusi volt, végeredményben hierarchikus, anti-demokratikus jelleget öltött. A francia »oaesariz¢nus« egy új, a h ű bérinél méltányosabb és modernebb tehetségre, érdemre, erényekre alapított társadalmi ranglétra szervezésére volt kísérlet. Napoleon tudta, hogy a francia nép, ösztönösen, nemcsak az egyenl őséget szereti, hanem a rangot is s ami velejár: a pompát, a fény űzést, a kitüntetéseket. A napoleoni Becsületrend túlélte a császárságokat. A francia népnek mindég kevés érzéke volt a puritán, fénytelen hatalom iránt. Napoleon a

rtagységot, . a géme-t, á rangot tette legf őbb erkölcsi imperatívusszá, élettörvénnyé mindazok számára, akikben égett a becsvágy, elégületlenség hatalmi éhség. S amikor a dics őség, a hirhedt »gloire« eszménye már nem tudta mozgósítani többé a francia nép vitalitását — amely kimerült a háborúkban — legalább a francia nép legjobbjainak képzeletét mozgósftotta. A francia ifjúság legitim örökségének érezte a fantasztikus gloire-t, amelyet Napoleon meghódított, de megtartani nem volt képes. Tündökölni, elkápráztatni f ez lett a törvény amely el ől senki sem tudta magát kivonni Franciaországban, akinek erő teljes szív dobogott a keblében. Egy Laarnartine, aki pedig royalista volt akkortájt, és száműzetésben élt, Emlékirataiban bevallja, hogy sír Watorloo híre hallatára. Hiába royalista, költő is, s a költ ő ősi hivatása, úgy látszik, hogy a h ős-kultusz fenntartója legyen.... Palmerston aki közvetlenül a júliusi forradalom kitörése előtt járt Franciaországban, megállapította, hogy »az ország prosperál... az adóterhek könnyűek, a nép boldog .. « Palmerston tévedett: a francia nép az adóterhek viszonylagos könnyűsége, a , prosperitás ellenére sem volt boldog, a fiatalság nem találta helyét a kapitalista társadalmi rendben. Különösen az értelmi fiatalság. Pedig igazán Párizs volt akkor a világ szellemi központja. Soha egyid őben, együtt nem élt még városban annyi egyéniség, különc, ` dandy, zseni, író, költ ő, próféta, szellemi kalandor, mint amennyi akkor szaladgált a boulevard-okon. A restauráció amelynek csupán a nemzet kimerültsége s az idegen intervenció volt a létalapja, megbukott a szatócskirály — Lajos Fülöp -- igazán szerényre mérte királyi kiváltságait, inkább a szerénységet lehetett szemére hányni, mint a dölyföt. Aránylag jól válogatta meg, az ország elitjéb ől, tanácsosait, ovakodott a háborús kalandoktól, őrködött az ország egyensúlya fölött, a testet öltött kompromisszum volt, a megszemélyesített megalkuvás. De ép . ezt hányták a szemére, ezért vetették meg. Csaknem mindenki megvetette. A legitimisták, amiért elárulta a monarhia legitim jogait s engedett a »cs őcselék« és a polgárság ízlésének. A bonapartisták: mily távol állt ez az uralkodó a császári dicsfényt ől! Mily kevéssé tündökölt és kápráztatott! Megvetette a nép is, amely nem »egyensúlyt« akart, a szabadságot nem .kompromisszum, megalkuvás formájában képzelte el, hanem mint állandó vészbíróságot a szabadság ellenségei ellen; a nép, amelyet nem kérdeztek meg akarata felöl. Végül is Lajos Fülöp kormányzata, csupán a bankárokra és nagypolgárokra, az immár szociális szempontból elégedett, vagy közönyös parasztságra, a bürokrácia egy részére támaszkodott: a romantikus értelmiség, a munkásság, a »nép« — Párizs népe — ellene volt, A forradalom nem égett ki teljesen a waterlooi vereséggel. A hamu alatt parázslott, lappangott, minduntalan fellobogott. A plutokráciának még annyi tekintélye sem volt, mint a legitim arisztokráciának; hatalmi eszkö-

zei, a pénz és a furfang, megvetést keltettek. Az új nemzedék visszasiratta Napoleont. »Tündökölni és Ciápráztátni ...« ez lett a 30-as évek francia fiatalságának jelszava. Gondoljunk Lucien Leuwenre, Stendhal sajátmagáról mintázott hősére, a Politechnikai Iskola növendékére, aki egy északfrancia városkában végzi katonai szolgálatát és a sorsa fölött töpreng álmatlan éjszakáin. Ez a csinos, gazdag, kissé riadt fiatalember, nemcsak az ifjú Stendhal, hanem a restauráció és a Lajos-fülöp-korbeli francia értelmiségi ifjúság legjobbjainak lelki válságát tükrözi. Ezek a fiatalok tele voltak kételyekkel, kalandvággyal, ambícióval. Válaszúton álltak s nehéz volt választaniuk. Fejükben, szívükben zavar , uralkodott. A mult nyomta őket, nem tudtak szabadulni varázsa alól. Cselekedni szeretettek volna, de nem volt senki, aki utat 'mutasson nekik. Nem volt él ő hős, aki maga mellé szólítsa őket, akit vakon követnének, mint a gárdisták Napoleont. Emberek helyett eszmék csábították őket, kísértették álmaikat. Köztársaság .. Lucien Leuwen szereti ezt a misztikus szót. Úgy látszik, épen él benne azoknak a patriotáknak odaadása, akiknek szívében »a haza szent szerelme« égett s akik a veszélyben levő haza megmentésére siettek, a határokra, a határokon túlra, boldogan, megbokrosodva .a Marseillaise dallamától. »Boldogok a hősök — gondolja Lucien — akik 1804 előtt haltak meg!« Boldogok; akik nem érték meg Bonaparte tábornok árulását, egy gyönyör ű álomért mentek .. halálbá, a h ősi nemzet csodálatos látomásával káprázó szemük el őtt a SambreMause induló részegit ő hangjainál. Ezt szereti, ezt a Köztársaságot, amely a forradalmi hadsereg katonáiban élt... a Küzdő Köztársaságot, amelynek semmi köze a párizsi demagógok és fanatikusék köztársaságághoz; csupa tiszta elszántság, hősiesség, áldozatkészség, emberi méltóság. Ha tudták volna — gondolja Lucien Leuwen — hogy álmaikat rajz a tábornok fogja letiporni, akit vakon követtek a csatamez őn! Maga elé képzeli a fiatal izzószem ű Napoleont, az Arcole hősét, aki még csupa h űség, tisztai téttvágy ,nem sejti jöv őjét egy gondolata van csupán, a győzelem. Miért nem tudott ez a nagy ember ellenállni a kísértésnek? Mikor a Sátán a hegyre vezette s megmutatta, neki az impériumot: neked adom, ha h űtlen lesz azoknak álmaihoz, akiket a halálba vezettél... miért nem tudta visszalökni az ajánlatot? De vajon ő maga, Lucien Leuwen, visszalökte volna-e? Van-e az embernek joga, visszautasítani, megtagadni a saját végzetét? Elragadtatással gondolt .a francia Caesar álomszer ű, valószínűtlen, üstökösi pályájára. Ahogy győzelemről győzelemre haladt. Ahogy mind magassabbra hágott, míg csaknem elnyelték a felh ők. Ahogy tündökölt, ahogy kápráztatott. Mit árult el? Egy álmot. Gyönyörű álmot, de álmot. Egy nép nem érheti el gaz abszolut nagyságot, de egy Egyén, egy Hős megistenülhet . . .

Mert mi felel meg a valóságban a Köztársaságnak?

534

Asd f őztárses afgoi mond a amuÍt század ejs ~ felében, 'Aanerikát gondol. A megszállott republikánus összeeeküv đ ; akivel Lucien megismnet edik, - Amerika példájára hivatkozik • minduntalan. Ami Amerikában - lehetséges — a teljes önkormányzat, a szabadulás minden feudál nemesi kiváltságtól, az egyenlőség mért ne lehetve • lehetséges itt is, Franciaországban? De Amerika my~a nem elégíti ki a fiatalember éhség& a dicsőség iránt. Én bizony unatkoznék Amerikában — gondolja Lucien Leuwen unatkoznék a tökéletesen igazságos és józan emberek közt, de akik közönségesek, de akik csak dollárjaikra gondolnak ...« Amerika, ahogy Toequeville 1840 táján megjelent, híressé vált könyvében leírta, az Egyenlőség birodalma; oly eszmény ez, amelynek talán fenntartás nélkül képes hódolni a kispolgár, az elégedetlen mesterember, de nem a' polgári intllektüel. »Nem tudnék élni oly emberek körsött, bármily erényesek, akik képtelenek finom gondolatokra; akkor már százszor linkább választanám egy romlott udvar elegáns exrkkölcseit. Washington folytatja — halálira unartott volna, szívesebben lennék .TaLleyranddal egy társaságban ..« • --

A köztársasági kispolgár szemében Amerika az Igéret Földje marad, de a romantikusok, írja Ferran »L' estlhétique de Ch. Baudelaire« cím ű trhhézi:sérben »nem szerették az Egyesült Államokat, amelyekben csupán ai. anyagi haladás és a burzsoá prosperitás képét. látták«. E dics őségszomjas litterátorok szemében a Dollár-Amerika volt az anti,-irodalom, az anti-kaland. Stendhal hőse nyilván olvasta a Revue des Deux Mondanak - Amerikával foglalkozó cikkeit, többek kö- aött egy szellemes poliigráfnak, •Philarets Charles-nak »La litterature dans 1' Amérique du Vord« cím ű 1835-ben megjelent tanulmányát, amelyben :kifejtette, hogy az amerikai szellemi éghaJlat nem kedvez azt irodalomnak. Arra nem • gondoltak, hogy az american way of ldfe — a pionírok életformája, ugyancsak a fausti romanticizmus és kalandosság egy fajtája, lendület a technika civilizáció végtelenje felé. A h ősiességnek e polgárai, kapitalista. fajtája nem elégitette ki a francia idealisták szellemi szomjúságát. A sztoikus Vigny szinte egyedül állt álláspontjával: »Az egyetlen kormány — árta — amelynek eszméje ma nem t űnik előttem elviselhetetlennek, egy .köztársaság, amelynek alkotmánya hasonló volna aff. Egyesült Aldamokélhoz«. De a romantikus Luciennek, Stendhal hősének, ki mint sértett oroszlán a ketrecben, sétált föl-alá szobájában, nem kellett az Egyenll őség Paradicsoma, az erényes dollárparadicsom; minden kínok között legnagyobb, mondja, az unalom kínja. 1»De hát akkor, te állat — kiált magára dühösen -- t űrd el a romlott kormányakat, e régi ■divilizáció termékeit ... Irtózom az unalmas amerikaiak józanságától. -A fiatal Bonaparte tábornok agy' arcole-i gy őző életrajzai mámorba ejtettek; ez az én Homeroszom, Taszszóm, sőt százszorta különb mindezeknél...« Napoleon, mindág Napoleon: a romantika ref-

rén j e' ez a név, hadüzenet a kórépszerfiség, a középút, a materializmus ellen. Lucien, tehát megállapítja, hogy nem republikánus. De -- finnyás lélek — nemcsak az unalomtól borzad, hanem az aljasságtól, a korrupciótól, a !»talleyrandizmustól', a cinizsxuzstól is. A republikánusok talán bolondok, unalmasak, de legalább nem hitványak, néha pedig fenm$gesek. Lucien utálja á szerepet, amelyre a polgárkirály kormánya ítéli Napoleon hadseregét; hogy a belső rendet tartsa fin, rend őrség sze repét rtöltse be. »Mi vagyok hát?« — lloérdeei kétségbeesetten önmagától.

-

A romantika .azoknak a mozgalma volt, akik nem tudták magukat meghatározni, akik ideoda hányódtak, lelkük különböző meghatározásai között, míg a klasszicizmus a '»definici&k« művészete volt. A romantika azoknak' a mozgakna, akikben még, élt a napoleoni, hódító becsvágy, de sem erejük nem volt hozzá, sem körülményeik nem voltak kedvezőek napoleoni bályafutásra. A • francia romantika központi némája a becsvágy. Ép ezért legjellemz őbb művésze Stendhal, aki számára az egész élet, a szerelem is stratégiai kérdés volt; de a gyönge lélek minduntalan megszegi a stratégia . törvénye+it. »Egy kéz`rorítás számomra Capua városa .. -- mondja a szerelmes Leuwen — elragadtatottan állok meg egy ilyen dönt ő kegy ritka gyönyörében, ahelyett, hogy el őrenyomulnék. Végül is nincs tehetségem ehhez a háborúhoz« Egy kézuszoritás Capua városa: szeretné kihasználni a győzelmet, vagy (legalábbis »ell ő- . nyös békeszerződést« csikarni ki. »A sa-erelemben vakmerőnek kell lenni mondja magának — különben furcsa vereségeknek teszi ki magát az ember ...« Vigny is tudja, hogy az unalomtól vagy az erős akarat, vagy a szerelean, ment meg. De a romantikus nem tud akarni, mert nem tud választani. »Aucun des partis ne satisfaivt ses besoins. actuels - írja Vigny a francia népr ől 1834-ben. (Egy párt sem elégít ki;) Az egyén elfordul a közösségt ől, amelynek igényei nem azonosak többé ars đi igényeivel, egyedül áll a világban, -- minden fiatalember egy-egy kis Napoleon, aki mögött nem áll már a francia, niép csodálatos' erőtartaléka. Napoleon kísérti' meg Balzacot is, akinek els ő, gyermeki írásanűve egy sertelkes az akaratról« és aki, mikor apja jegyzőt szeretett volna faragná bel őle, elkeseredetten tiltakozott: +lom látott valaha is nagy jegyáőt? Márpedig nem választhat józan ésszel oly hivatást magának, amelyben a nagyság megva- . dógfhatatlan. Balzac becsvágya az, hogy »amit a Császár kardjával megkezdetrt, đ tanával fejezze be« ha Stendhal stíluseszménye a napoleoni törvénykönyv irálya, Balzac császári önkénnyel uralkodott az Emberi Komédia magateremtette alakjain, akiknek legkül+önbjeá, a Rastignac-ok, a becsvágy hősei,irtóznak a mérséklett ől, a középszerűségtől, mindent feláldoznak a becsVágynak, győzelemről győzelemre haladnak. Uhateaubriand ugyanúgy a toll' Napoleonja kivánt lenni, mint Vietor Hugo. ot.A császár után á költő következik« — írta Hugo — »a gondviselés titokzatos algebrája szerint« és semmi ,

535

kétség benne, hogy ő akart lenni e Költő, 'a francia forradalom örököse, aki úgy követi nyomon a korzikait, mint Milton Cromwelt vagy Luthert Shakespeare. A francia romantikusok Napoleon szellemi epigonjai. Elválaszthatták őket ideológiák, időmként a legkülönbörb pártokhoz csatlakozhattak, ingadozhattak, mint Stendhal, megvesztegethette őket a legitimitás, mint Chateawbriand-t vagy Balzacot, a Haladásra s a szabadkőművesek ngyszer ű Temploméra esküdhettek, mint Hwgo,`. »háza;ságtörđ viszonyra« léphettek a demokráciával, mint Baudelaire mondta 1848 után, kiábrándultan, közös bennük a Nagyság akarata, a diacsőség, a kaland, a feltétlen akarata, a napoleonizmus (még ha Napoleon-ellenesek voltak is!), az új, arisztokratikus éllertestzmény (még ha demokraták is), a féktelen becsvágy, az undor a »juste milieu« t đl, a bankárok és iparosok eszményeit ől, a hódítás, a nagy, tragikus szenvedélyek, az egyéni szabadság és extravagancia kultusza. A francia romantikát az különbözteti meg a német romantikától, hogy kalandor és heroikus ízlése el őtt valóságos >modellek« álltak; a francia romantikus álma reálisabb, valóságteljesebb, izmosabb; az akarat, a becsvágy s nem a tehettetlenség, az álmodozás jegyében áll,. A romantika eszménye Shakespeare: márpedig ez eszmelényt nem német író közelítette meg leginkább, hanem Balzac. Volt a francia romantikának egy sajátságos -szektája, amelynek köre a dandykt ől, az angolosan öltözködő s mozgó párizsi) ifjaktól a juste milieu doak!trinérjaiitg,' a puritán Guizot-ig terjedt. A költők, írók képzeletére Byron élete s műve csaknem annyira hatott mint Napoleoné. Walter Scott, i aturin, Lewis, Poe, Coleridge, You.g, Wordsworbh, Shelley művei a legdivatosabb dlvásmányok közé tartoztak. Még azok is, akik megvetették az angol politika francia utánzatát, uneghódoltak a »szellemi angolságnak«. Victor Hugo egy rövidéletű, romantikus saintsim,onista• folyóiratnak, arđ Europe Littéraire-nek második és utolsó évfolyamában, (1834) rendkívül érdekes cikket írt egy svájci ifjunak, Ymbert Galloixnak tragikus életéről, amelyet srcianbólikusnak érzett. Ez a fiatal svájci, egy néptanító fia, 1827-ben jött Párisba és 1828-ban . nagy nyomorúságban halt meg, valószín űleg a romantikusok kedvelt betegségében, tiid ővészben. Kissé hajlotthátú, égőszemű, feketehajú fiatalembernek írja le Vidor Hugo. Aránylag új, fehér reldingóet-ot és viseltes kalapot hordott s széjjeltaposott cipőben járt. Egy Saint Germain de Pres{ közelében fekvő kis utcában — a rtue des Fossés-fiban — lakott egy negyedik emeleti manzárdit obélban, finom, lfrai verseket írt s angol költőket forditottfranciára. E fiatalember_ ben egyetlen nagy, Szenvedélyes érzelem élt: a szerelem Anglia iránt. A kávéházakban, vendéglőkben, a sarokba 'húzódva figyelte az angol 'turistákat, ahogy más fiatalemberek az asszonyt '

féigyelik, akit

szeretnek: valósággal elnyelte őket a szemével, választékos mozdulataik, merevségük,4a szavak; amelyeket elkapott mámorba ejtették. ;»A boldogságnak számára egyetlen feltétele volt — írta Hugo — angolnak szőlein«. »Ez az ország (Anglia) mindent nlagábafaglal — írta búcsúleveiében, - az eszményit és a pozitívumot. Francia és Németországot« , Számára minden angol nemes volt s illedelmes. Idegemnek érezte magát exiiL őthazájában, Svájcban, idegennek Franciaországban is. Halálos ágyán angol nyelvtant tanult. Nevetséges, képtelen volt a becsvágya. Ugyanazzal a szenvedéllyel, amely lyel mások, kortársai, a Leuwenek Rastignacok . Napoleont akarták utánozni, Ó még életében angollá kivánt átlényegülni. Egés+zeri; uatolsó • pn~llanatáig készült e :»Ikonverzióra«. Anglia volt a kényere, szerelme, rvallása, zászlója; az angol ».excentricitás« az eszménye, gentlemanné lenni minden vágya. ,Hugo aligha tévedett, mikor a képtelenség e húszéves vértanúját »szimbolikus alaknak« tekinti,. »Azok, akik ma gondolkoznak és kormányoznak -- írta kommentárjában — nem törődnek e mindenféle ösztönnel telített ifjúság sorsával, amely oly értelmes buzgalommal s oly rezignált türelemmel veti magát a művészet minden ágára.« Ez ifjúságnak nyitott kapukra, munkára, térre, horizontra lett volna Szüksége. »Hadsereg lehetne s csak banda«. Igen, az anglománok, a republikánusok, a legitirnitsták, a bonapartisták, mindazok, akik a razgY-ott akarták, a shakespeare-it, a forradalmat, a lehetetlent, a napoleoniit, mind kés őn jöttek, annak a törzsnek voltak kés ő hajtásai, amelybál a forradalom s a napoleoni kor nagy virágzása fakadt. A romantika a francia élet gyönyör ű ősze, káprázatos, tarka enyészete, szürete. A , venyigéket kádba tapossák, erjed ői borszag tölti meg a dombokat, és mélabú. Az életerő ciklusa lezárul, a nap és a föld ereje kimerül, az emberi természet nyugalomra vágyik. Az ősz néha tavasznak 'képzeli magáit, felbuzdul, tele van reménnyel, mámorral: a bölcsek tudják, hogy a kör lezárult, az őszi színpompa a hanyatlásnak. a Halálnak jele. Romantikusnak lenni annyi, mint — legalábbis képzeletben — fellázadni az élet törvényei ellen, megsérteni a valóság határait, tavasszá álmodni az őszt. A romantikusok meg akarták .ismételni 79-et, a tragikomikus 48-ra tellett csak nékik. t»L' étincelle manquait -- hiányzott az isteni szikra — vonta le a bukott forradalom tanulságát Frédéritc Lemaitre, Flaubert , Education Sentianentale-j ának hőse. A franciák meg akarták újrázni Napoleont: s čsak egy kis Napoleonra futotta. Eleven nktptragféđia. Georges Duveau mutat rá »Siége de Paris« című könyvében, hogy az 1870 szeprtemuber 4-i köztársasági forradalomban bohózatírók és erkölcsprédikátorok vitték a f őszerepet. Az Educatian sentimentale útja a romantika álomvilágától a realizmus mélabús, csalódott, kesernyés világképéhez vezet.

536

.

Bori Imre

William Faulkner A franciák fedezik fel, Andre Gide, ez a stílus-inyenc áldozik elismerő pikkel neki, nemrég a Svéd Akadémia ítélte méltónak a Nóbel-díjra, egész sor neves író került hatása alá, Európában már fogalom, egyfajta irodalom; m ű vészet-szemlélet, álláspont megtestesít ő je, egyíké a legnevesebb íróknak; Amerika közömbösen vagy éppen ellenségesen fogadja, következetesen hallgat róla, könyvei a korlátlan lehet őségek hazájában alig párezer példányban jelennek meg, .egyszóval Amerika (főleg a Nóbel-díj odaítélése előtt) alig vett róla tudomást. Míg Steinbeck -- aki igen kemény bírálója az amerikai társadalmi viszonyoknak, közönségsikert is tud egy- egy könyvével aratni, vagy Caldwell, ha mást nem is, de a kispolgárok gy űlöletét magára zúdítja, mer tudja "mozgatni a közvéleményt; Faulkner, írásainak e küls ő sikeréb ől 'és sikertelenségéb ől ítélve elefántcsonttoronyban él, kit nem érdekel sem a közönség véleménye (ez különben is igen gyakran egyoldalú és téves), sem a kritikusok ítélete, akik különböző irodalmi, társadalmi, politikai, mű vészeti, emberi pozicióból nézik és bírálják egyre gyarapodó életmű vét. Külsőségeiben Faulknernek ez a hatástalansága még nem lehet dönt ő erő a Faulkner körül vívott irodalmi vélemény-háborúban a rajongó Európa és a közömbös Amerika között. Mindenesetre érdekes jelenség az, amelyet Faulknerrel foglalkozva nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Európában Faulknert eredeti tehetségnek tartják, nagyszerű írónak, aki nemcsak különálló és egyéni esztétikával rendelkezik, hanem akinek határozott társadalmi akcentusai is vannak, eredeti alkotónak, akinek m űveit olvasva egy társadalom szellemiségét ismerhetjük meg, és aki tudott újat is mondani, és ezt új nyelven és új — módszeres ábrázolással tette, a mai emberek emberségéb ől, vágyairól és álmairól, nyomoráról és nagyságáról. Amerika három szóban foglalja össze kifogásait Nóbel-díjas fiával kapcsolatban. Mind a három jellemző és nagyon találó, nem annyira Faulknerre vonatkoztatva, hanem az amerikai társadalom kicsinyességére; szellemének el őítéleteivel, álszenteskedéseire és bizonyos mérv ű primitívségére vet fényt. Íme a három szó: morbidsé, erkölcsi felelőtlenség, értheróetlenség. Amerika szemében Faulkner morbid, erkölcstelen és érthetetlen. És mert mindezek a fogalmak

537

társadalmilag is meghatározottak, fölösleges ezen a helyen az amerikai közvélemény e meghatározásait cáfolni vagy igazolásul érveket keresni Faulkner gazdag életm űvéből. Eredetiségét azonban nem vonják kétségbe még azok sem, akik különben kifogásokat emelnek skurpulus-mentes regényeivel kapcsolatban. Miben rejlik Faulkner eredetisége? —"Miben különbözik Amerika többi nagy írójától, mi az, ami olyan különös varázst ad m űveinek, amelyeket az egy kicsit is gyakorlott olvasó az els ő lélegzetvételnél felismer és azután rögtön le is tesz, el sem olvasva? Mi Faulkner íróságának a titka? Aki először találkozik Faulknerrel, annak rögtön felt űnik regényeinek tömöttsége. Végtelen betűfolyamok úsznak szemeink előtt, amelyeket alig szakít meg a fejezetek vagy a bekezdések pihenjtet ő • szigete. Hatalmas és úgy érezni, hogy ennek az els ő oldalon megindult áradásnak nem lenhet ellenállni kőözönben morzsolódik az olvasók tömege, úgy érezni, hogy rögtön belefúl mindenki, aki elnnerészkedik írásainak tizedik oldaláig. Mint egy kínai fal emelkedik az avatatlan olvasó előtt a zárkózott, önmagába merül ő író , aki mindenkihez figyelmes, csak éppen olvasójához nem, akinek ezek a m ű vek íródtak. A franciák, akik Proustban már megtanulták becsülni az ilyenfajta írót, rögtön lelkesedéssel fedezték fel, az amerikai közvélemény és kritika azonban, amely megszokta, hogy ízléséhez alkalunaszkodjsnak, hogy neki írjanak, alig vett tudomást Faulknerről, mert egyszerűen figyelembe sem vette az olvasók igényeit, aki többre becsülte önmagát és világát, mint a könyvvásárlókat. Gőgösen zárkozott be a szavakba, amelyek egyúttal egy külön világot is jelentenek: Faulkner hőseinek világát, amelybe kejutni legalább annyi áldozat meghozását elenti, mint a mesék hősének, hagy célhoz érjen. Sokszor úgy tűnik, hogy Faulkner mesterségesen gördít akadályt az olvasó elé, szinte megválogatja ezáltal őket. Az az érzése az embernek, hogy le akarja magáról ''''rázni mindazokat, akik csak szórakozást, könny ű és aránylag olcsó id őtöltést keresnek az irodalomban és csak azok . számára tartogatja mondanivalóit, akikben van elég intellektuális türelem, hogy gondolatainak, törté-' néseinek csavaros világát fejtegessék és szá.

mon tartsák elszánt megjegyzéseit, amelyek

tulajdonképen döntőek múveánek megértésénél. • A szavak mögött elmélkedés és esemény halmaz rejt őzik, amelyet valaha titkos és sokszor alig megfejthet ő faulkneri zenei ellenpontban teremtett meg mult, jelen és jövendő egymásbakapaszkodó, egymást átfonó, egyik a másikat megel őző végtelen variációiból. Szinte már póz nála ez az ábrázolási módszer — mondják. Pongyolaságnak tartják és nemtör ődömségnek alkotási gesztusait, amelyek egyszerre cnlékeztetnek kubista festményre, Beethoven-szimfóniára, Zóla-regényekre .és Mallarm,e szonettjeire. Aligha lehetne tehát rokonait keresni az amerikai irodalomban, amelyben mint Hemingway mondja, nincsen nagy író, csak ügyes írók léteznek. Elefántcsottoronyba zárkózott, amely azonban egyúttal üvegház és természet is, néha az egész Amerika, Faulkner eredetiségét azonban nemcsak ezekben a küls őségekben kell keresnünk. •Igy. csak különce lenne a mai Amerikának, de nem nagy írója is. Ha. azonban megpróbálunk írói technikája mögé nézni és megkeresni társadalmi, szociológiai alapjait is, egyéniségének társadalmi- meghatározottságait is tanulmányozni próbáljuk, Faulkner eredetiségének mélyebb gyökereire is rábukkanunk. Nemrég vetették fel az angolok az amerikai irodalommal kapcsolatban, hogy vajjon ,az még fejlődésének görög vagy már római stádiumában van-e. Vajjon az amerikai író regionális-e még vagy már alkalmazkodott az Egyesült Államok urai világpolitikai helyzetéhez; azaz, • vajjon kialakulófélben van-e egy imperiáli:s, egyöntet ű amerikai irodalom, stílus és hagyomány. - Az angol, a francia, az olasz irodalom. még Ina 'is regionális irodalom, • az egyik oka annak, hogy azokállandóan megújulnak, új nedv szökik beléjük és az írók meg őrzik eredetiségüket és mindig biztos társadalmi talajon mozognak. Az amerikai irodalom kétségtelenül Lassan „római" lesz, azaz stílustalan (vonatkozik ez els ősorban az u. n. átlagirodalomra, amelybe _aligha sorolhatjuk Hemingwayt, -Dos. Passost, Stainbecket, Faulknert, Coldwellt stb.) és elvesz az amerikai hétköznapok szürke kispolgárságában. Faulkner működése, létezése és f őleg magatartása még a „görög" korszak fényeit jelenti. Alig van nála nagyobb regionális író ma Amerikában. • Nem elégszik' meg Dél].el mint Codwell, a Közép-Nyugattal, mint Stainbeck, vagy a tengerparttal, mint Hemingway — ő még a Dél-t mikroszkop alá 4s helyezte, teremtve magának egy országot, egy járást; egy járási székhelyzet, ahol majdnem minden regénye játszódik le, ahova h ősei érnek vagy ahonnan elindultak. Ez a kis fiktív földdarab a maga erősen és jellegzetesen déli vegetációjával, társadalmával, embereivel (fehérekkel és feketékkel, természetesen, hiszen Dél-r ől van ázó) elegend ő -

h`aulknernek, •fogy egy életet éljen le itt, innen szívja m űvészetének minden éltet ő nedvét; ez formázza meg h őseit és ennek fényeinél bontsa ki emberi tragédiáit. Mert Dél (az Egyesült Államok néhány déli állama) különös társadalmi képz ődmény. Ami Amerikában embertelen, rossz, kivetnivaló, antihumánus, az ezekben az államokban szökkent virágba, itt forrt ki, itt vannak a legnagyobb társadalmi egyenetlenségek és ellentétek, itt a legnagyobb probléma a négerkérdés, itt őrzik még emlékeit egy dicstelen rabszolgatartó társadalomnak. Ezekben az országokban és az ottani emberekben még él a valamikori korlátlanság, itt még nem pallérozódtak a szenvedélyek, itt még az emberek primitívségükben sokkal inkább magukban hordják Amerikának, az amerikai polgárnak temperamentumait, azt, ámit Észak gyárai, hivatalai és prairiei már a százados osztályharccal kiöltek, az 'emberekből és szelíd, békés, standard, a tehnikának és tehnikával él ő amerikaivá formálták. Természetes tehát, 'hogy Faulkner, maga is Dél szülöttje lévén, elementáris vonzalmat érez Dél kifogyhatatlan gazdag emberi tárháza iránt. Ezekb ől az emberekb ől formálja hőseit, egy kicsit úgy is, ahogyan önmaga sem akarja. Mert Faulkner, nagyszámú ismertetője egybehangzó véleménye szerint, letéteményese és nem bírája, sajnálja és nem vádbeszédet ír ellene. Igy sokban például déli gőgnek magyarázzák különc és unindenttől eltér ő írói nemtörődömségét. Társadalmi koordinátákként elfogódhatjuk, mi is déliségét, amely bizonyos mértékben meghatározott társadalmi és politikai állásfoglalást is jelent. Hozzánőtt 'Délhez, néha még borús szemmel is nézi hunyó fényeit, változásait, torzulását, állandóan gyorsuló átalakulását. Csak liberálisabb és el őítéletektől mentesebb, mint honfitársai. Talán csak Balzachoz lehetne hasonlítani politikai állásfoglalását és társadalmi helyzetét. Mert itt vannak különbözöségének gyökerei. Míga többiek nyíltan állnakszemben az amerikai valósággal: Ca.ldwell radikálisan• és: szinte gyűlölettél,. Steinbeck szociális eszméivel és Hamingway romanticizmusával és heroizmusával, • addig Faulkner szomorkás szemmel és sajgó szívvel beszél írásaiban önmaga ellen. Valódi íróságát bizonyítja, hogy erre is hajlandó és képes. Úgy is felfoghatjuk módszerének modorosságát, teljesen különálló, egészen egyéni ábrázoló módját, dtílustehnikáját, hogy az egyfajta tiltakozás is, védekezés is a külvilággal szemben, nehogy az belelásson és meglássa az átszivárgó vért, a rejt őző gondolatot_ a mű mögött, hogy ne találja meg senki az író egyéniségét- ott. Vannak kritikusok, akik Faulknert Dél védelmezőjének tartják, és Faulkner nevéhez egy úgynevezett „déli mítoszt" f űznek. Ezek szerint Faulkner határozottan ellensége a mai Amerikának, m űveiben védi •azo-

538

kat a hagyományokat, amelyek jellemz ő ek arra a tájra és erkölcsöket, amelyek ott uralkodók voltak .és részben még, ina is azok. Egyes kritikusoknak ilyen véleménye féligazság csupán. Igaz az, hogy Faulkner együtt lélekzik fiktív birodalmával, amely hű képe a reális valóságnak, talán sajnálja is, apologétája is, de alkotás közben sikerül felülemelkednie a hétköznapi - kicsinyességeken 'és vonzalmakon és így m űvei leggyakrabban kifejezetten a déli államok mai állapotának kritikáját jelentik. Lehet, hagy igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy Faulkner mindezt a déli tradíciók védelmében teszi, ez azonban még akkor sem vonhat le semmit Faulkner értékéb ől, mintahogyan Balzac jelent őségét sem csökkenthetjük közismerten royalista nézetei miatt. Néha nagyobb hő siesség és értékesebb teljesítmény az igazságot akkor mondani meg, amikor önmagunk ellen is beszélnünk kell, mint az igazság puszta hirdetése. Kétségtelen azonban az, hogy Faulkner regényeiben a déli táj, a déli emberek olyan világa tárul fel, amely egy pillanatra sem tud vonzó lenni. Amit Faulkner szül őföldjén talál, elsősorban az emberi érzések és szenvedélyek elkorcsosulását, azt úgy, egy hatalmas tehetség megjelenítő erejével teremti újjá regényeiben. H ősei, nem erkölcsösek, valamennyien szenvedélyeik megszállóttjai, démoniak, akiknél teljesedik társadalmi végzetük. Egy társadalom tud csak ilyen lenni, amely nem a jelenben él, hanem végérvényesen a multba zárkozott, annak emberei tudnak csak úgy ölni, lincselni és ölelni. Georg Snell, Faulkner egyik kritikusa írja, hogy Faulkner munkásságával mint egy lidérc nehezedik Dél lelkiismeretére, ugyanakkor pedig Dél is állandó kísértetjárást jelent Faulknernek. Szerinte Faulkner írásaiban Joe fantasztikus meséi nyernek reális társadalmi és emberi tartalmat. Hőseinek a fantasztikum határán mozgó kegyetlen emberiessége, szenvedélye, korlátlansága és aránytalanul nagy méretei különösen erősen hangsúlyozzák az író csalódott nihilista, önmagában meghasonlott életszemlétét, amely abból a kett ősségb ől is ered, amelyet már az el ő bb, említettem. Igy kényszerül arra, hogy a déli államok embereinek életében . els ősorban azt lássa meg ami nem emberi, ami perverz, ami kegyetlen és ami erkölcstelen, beteg és abnormális. Műveiben gyakran találkozhatunk a túlzott önérzettel és a borzalmas er őszakossággal. Regényeiben az erkölcs ilyen világa természetesen nem véletlen. Faulkner rendkívül gazdag ,és erős tehetség, hogy a retteneteset és a fantasztikusai el ővarázsolja, mint egy meghatározott és reális, az élet társadalmi történéseinek vetületeként — írja róla Suell, — alkalmat nyujt arra, hogy az író megnagyítva bár, de h ű képét adja egy meghatározott társadalom életének. Ez a társadalom pedig a déli államok nemessége, vá-.

rask áinak kispolgárai, ültetvényeinek négerei, papok, vénkisasszonyok, nyugalmazott katonatisztek, hazátlan csavargók és szerencsevadászok. •Alkotásainak disszonánciáját kihangsúlyozza és feler ősíti stílusa is, a jellegzetesen faulkueri közlésakód, amelynek legy őzése nehézség és olvasói gyönyör űség is egyszerre. ügy bánik a szavakkal, mint egyik európai mestere James Joyce .és mondatai, ezek a hatalmas gondolattömbök csak Proust végtelenségéhez hasoniíthaták. Íme egy példa az „Absaloan! Absalom!" cím ű regényéból: „Azt hiszem, az asszony sohasem gyanakodott addig a délutánig, négy év után, amikor újra látta őket, amikor bevitték Bonne-t a házba ,és ő megtalált a kabátjában egy fényképet, amely sem őt nem ábrázolta, sem a gyermekét; amikor másnap reggel felébredt és azok már elmentek és csak egy levél, .egy cédula maradt ott, egy" cédula, amelyet Henry írt, mert valószín űleg nem engedte, hogy Bonne írjon — a fegyverszünet bejelentése, kétségek, amelyekkel Judit hallgatólagosan egyezett is, de ő, aki éppen olyan gyorsan visszautasította apja minden tanácsát, mint ahogy Henry is fellázadt volna, de ebben az esetbeai Henryre hallgat — nem azért mert az férfi, testvér ; hanem- az egymáshoz-kötöttségük miatt — egy egyéniség két testben — :és ők mind 'a ketten elámítva egy embert ől, akit Judit még nem is ismert — de ő is éppen úgy tudta mint Henry, hogy megérti majd ezt a válságot — és engedi neki (Henrynek), hogy kihasználja azt a rövid id őt csak a kölcsönösen elfogadott, bár nem mondott és meghatároz,hatatlan határokig és kétségtelenül mind a ketten tudják — hogy ha elérkeznek addig, addig a határig, Judit, nemének valamelyik ősi gyöngesége folytán, megszegi a fegyverszünetet és ellenségként kerül vele szembe, nem kérve, sőt nem is akarva majd, hogy Bonne is jelen legyen, hogy támogassa, vagy talán nem is engedve, hogy be]eavatkozzan, ha jelen lenne is —• egyedül tisztáz majd mindent Henryvel, el őször mint ember, mielőtt még az beleegyezne, hogy úgy viselkedjék mint nő, szerető és fiatalasszoiy." Hiábavalóság lenne azt a hosszú és bonyolult körmondatot egyszer űbb alakokká bontani, elveszne Faulkner egyik nagyon jellemző sajátsága, elveszne a kifejezés frissesége, e pillanatban születettsége. Igy a természetes és amúgy hatna- mesterkéltnek — bár sokan, 'köztük neves kritikusok is, az ellenkez őjét állítják. Ebben a csavaros kifejezésmódban Faulkner meg őrizte a csiszolatlanság a természetes,emberi gondolkodás irodalmi kifejezési formáját, ezzel áldozva obulusait Freud mester iskolájának. Igy követi árnyékként a faulkneri mondat a hősök és az író gondolkodásának termé-

539

szetes hullámzásait, úgy építi fel, ilyen faragatlan,•durva kockákból hatalmas világ-

képeit, anélkül, hogy igyekezne kiegyensúlyozni, kicsiszolni őket. Igy nyernek Faulkner írásai nyersességet, így érzi az olvasó, hogy az írót nem érdekli más, mint a nyers valóság, amit nem nevesít meg sem az író magatartásának humanizanusa, sem a h ősök Eym.bersége. Ezek a cyclopsi mondat-tömbök is hirdetik (formai szempontból), hogy a világ, 'amelyet ezek hordoznak, durva, kegyetlen kivetközőtt, nyersen szenvedélyes és mindennél szemben végérvényesen indifer•ens. Mi lenne a fawlkneri h ősökből a kifejezés idomtalan zártsága nélkül. Halvány árnyak lennének ,..sak, nem mondanának és rLem, jelentenének semmit. Igy azonban -,primitív őserővel bírnak, van távlatuk, van talaj a lábuk alatt és ég a fejük fölött. Igy hősök, egy különös tehetségű író; külön és egyében meglátott emberei, akik ebben az imzrnaginárius világban a realitás megfoghatóságának magaslataira kerülnek. Az író élményei' csak ebben a formában igazán érthetők, bármennyire is ellentmond ez a gyakorlatnak. Szertelenséget is rejt azonban ez a kifejezési forma, amelyet Faulkner legújabb írásaiban igyekszik kordában tartani és csak patinaként alkalmazza. Ez a stílusváltozás, ha nem is olyan nagyméret ű és döntő módonmegváltozott, mégis arra utal, hogy Faulkner fokozatosan elhagyja ezt a speciálisan egyéni naturaliztnušát, _ amit eddig_ sajátjának vallott és amelyet következetesen alkalmazott, ami annak a következménye, hogy változás állt be társadalmi Szemléletében is. Optimista lett, vagy pontosabban, világosabban látja az utat, amelyen írásainak gyökértársadalma, a déli államok világa, halad. Mert Faulkner egészen a legújabb írásaig mélyen kétségbeesett, hitetlen, csalódott volt. Úgy és körülbelül akkor kezdte mikor Hemingway, a húszas években, hazatérve a francia frontról egy gy őztes háború tüzéb ől, és ő is, akárcsak Hemingway, katonaregényt ír. Érdekes megfigyelni, hogy. az amerikai irodalomban egészen másképp tükröz ődik - az I. Világháború, mint bármelyik európai irodalomban is. Amerikából úgy hajóztak át az emberek a „vén"' kontinensre, mintha álomvilágba utaznának. Az amerikai ember, aki már abban az id őben tökéletes „amerikai" csodálkozással áll meg a fronton, érthetetlen neki mindaz, ami ott történik, egyszerűen, mert mentes Minden „európai" betegségtől; túlzott nacionalizmus, imperialista kapitallizanus stb. Frissen, lendülettel élt, onnan jött, ahová a korlátlan lehet őségeket álmodók indulnak. És ez a friss amerikai nemzedék fel őrlődik, elvesz Európában és elveszti azt az Amerikát, ahonnan elindult. Keserű tapasztalatok és egy megváltozott, bezárt Amerika fogadja őket. Hitben' meginogva, megjárva. mindazt, amit a háború produkálxii tudott borzalomban és embertelenségben, -szárnyszegetten hullik le ez az „elveszett" n,emtedék. Illuziótlan' és

540

kiábrándult fiatalemberek lepik el az öt szágot, ők Amerikát is másképp látják már, érdeklődési körük megváltozott. Amerika mélytársadalma lebbenti fel az igazi és az eddigi kapitalizmus — munkásság ellentét kibővül, elmélyül, .s őt felváltja annak az Amerikának a tanulmányozását, amely eddig hangtalanul (mert nem volt irodalmi. ábrázolója) zúzódott, örvényl,.tt és robbanással fenyegetett ott a felszín alatt. Az a 'nemzedék tehát, amelynek Hemingway őős Fenikner a kifejezője, milyen pesszimista' volt, csalódott és sokkal inkább társadalmi, mint az előttük 'm űködő írók. Hemingway megjelenteti az Isten veletek fegyverek, Dos Passos a Három katona és Faulkner a Katona zsoldja cím ű regényét. Ezek' a fiatalkori emlékek azonban csak lökést adtak a halmozódó élményanyagának, de nem borították el véglegesen az amerikai valóságot az akkor induló fiatalok el ől. Faulkner is (akárcsak kortársai) továbbjut az élet megismerésében, mélyebben hatol be az amerikai társadalom életébe, mint nagynev ű elődei. Csakhamar azonban ; kereken huszonöt évvel ezel őtt, megjelenik az els ő igazán faulkneri regénye a Sartoris. Visszatér vele szülőföldjére, regénybe hívja családja és környezete alakjait, beleszövi a déli államok minden gazdaságai és társadsjlmi kérdését, amelyet a konfederációsok, yenkik és négerek színes és véres örvénylése, ösaszeügtközései, harca, gy űlölete tartizzásban. Történeti regényeket ír, még akkor is, amikor, a jelenb ől veszi témáját. Egy g őgösen arisztokratikus mult és 'kegyetlenül, nyersen és durván történő demokratizálódó jelen harcát ábrázolja,, úgy, hogy a mult pusztulását, romlását, züllését jeleníti meg. Peszszimista. Hősei mind belemerülnek a társadalmi örvénybe; egy osztály borulását vetíti elénk egyszerre négy-öt dimenzióban. A meglelt téma-kör alkotja azután regényíró) munkásságának javát. Páratlan b őséggel merít e témából. Alakjai majdnem mindig ugyanazok, vagy egy családból erednek. Családfájukat is megrajzolta, akárcsak Krlezsa. Szuverén bánásmódja imaginárius h őseivel, a meglelt források alapos kiaknázása nagy mű vész képességére vall. Ugyanezt mondhatjuk el általánosító erejér ől is. Mi sem természetesebb, minthogy ezek a faulkrveri regényh ősök, a belő lük áradó embertelenség, gonoszság, aljas szenvedély, gy űlölet, könyörtelen tipró vágy megragadta az embereket, ellenkezést váltott ki az olvasókból. - Ami még növelte a Faulkner írásművészete ellen irányuló visszautasító magatartást az az erkölcsi világ, amelye$ hősei képviselnek. A Sartorisok, a régí ültetvényes, rabszolgatartó nemesség kiveszik. ugyan lassan, de átkaként a honfoglaló yenkik ezt a „bourbon" magatartást öröklik. Az újak átveszik a régiek felfogását, szokásait; a régi erkölcsöt is magukévá teszik anélkül, hogy tudnának olyan nagy-

vonalúak lenni, annyira arisztokraták, 'mint a haldokló nemesek. Csak leegyszer űsítik és eldurvítják Dél tradícióit. Az új földesurakban feltörő régi, rmultlszázadbeli, lkonfederációs, szellem még kétségbeejt őbbé teszi az arnúgyi;s tragikus társadalmi helyzet.. Alig van kiút innen és a reményt senki sem csillantja fel azoh az átkos földdarabon. A négerek pedig kísértetei annak a világnak. . Elég elolvasni Az 'augusztusi fény (Light in August) cím ű regényét, hogy megdöbbent ő és megrázó módon lássuk meg ennek a fajnak minden nyomorúságát. Négernek lenni, állattá válni, üldözött vadként élni, Kainként bujdosni a világban, ez a regény. tanulsága. Cristarxas, a regény boldogtalan főhőse (bár külseje nem árulja el, hogy néger vér is folyik ereiben) származásának bélyegét viseli magán, annak terhe alatt roskad öszsze, mert üldözött vadnak érzi magát és hiszi, hogy homlokára van írva: néger vagyok! Mert a négerség, a fekete b őr az átok, lealacsonyítás egy olyan társadalomban, mint amilyen a déli államoké is. A néger-kérdés kétségtelenül emberi kérdése Faulknernek, ha írói munkásságának első felében nem is volt az. Az előbb említett regényében (sokan a XX. század legjelent ősebb regényei közé Sorozzák) nagyszerű harmóniában egyesül a két főírói problémája: a déli nemesség pusztulása és az akut néger-kérdés is. Éppen ezért is nagy és jelent ős ez a könyve. És ha még itt minden vérbe fulladt is, Cristinast az önkívületbe esett jeffersoni polgárság öli meg (Jefferson Faulkner képzelt járásának, Yonapatawpha-nak a székhelye) és a régi nemesi család egyetlen él ő tagja, egy idős, perverz vénkisasszony (milyen tragikomédia! Cristanansnak, a négernek a szeretője) a lángok martaléka lesz. Faulkner legújabb alkotásai Mégis világosan jelzik már író látásmódjának 'gyökeres megváltozását. Pár év előtt megjelent regényében az I.ntruder in the dust-ban (magyar címe körülbelül: Kivetett a porban) az egész komplexumot egészen másképp oldja meg: a fiatal amerikai nemzedékek már önmagukban megoldották e négerk'éndést és azt a szándékot képviselik, hagy új helyzetet teremtsenek Délen. Érdekes megfigyelni, hogy most előtérbe kerülnek és központi helyett foglalnak el fiatal h ősei. Itt a tizenhat éves Charles Mallison, a Medve.cím ű könyvében pedig. egy mégfiatalabb fiú. Az Intruder in the dust-ban remek, perg ő detektívregény tempójú eseménysorban jelenik meg egy új világ, amely arra is hajlandó, hogy a fehér ember sírját felbontsa, „megszentségtelenítse" csakhogy megőrizzen egy négert a boszszútól, sőt a szégyenkezést, az alávalóság érzéseit is fel tudja ébreszteni az apákban, akik lázasan, csillogóan mánikus szemekkel tudták ordítani és követelni a lincset. A pesszimista Faulknernek ez az optimista, bizakodó véleménye külön is figyelmet érdemel. A humanista írói arcéle bontakozik ki

541

ezekből azírásokból, egy nagy íróhoz méltó szemléletanód körvonalait szemlélteti, amelyben a bizalom és a jövőbe vetett hit mindennek a tengelye. Faulknernek ez az előbb említett magatartása is bizonyítja, hogy a kapitalista államok minden jelentős írója fejjel társadalma fölé magasodik, hogy szívügye az ember és annak minden emberi problémája. Mert régen elmúltak már azok az id ők, amikor az író a polgárság védelmében emelt szót és annak humanizmusát hirdette. A mai nyugati író a kapitalista társadalom akarata ellenére szület ő emberiség apostola. Hisz a kisemberekben, akikben ma testelöltöttek a kapitalizmus 'korszakának torzításai, ferdítései dacára is a legelemibb emberi vágyak és szándékok. A kapitalizmus válságának, vedlésénekezek. az irodalmi Megnyilatkozásai .a tanulság erejével hatnak, Faulkner munkásságának, világszemléletének változásai, hitének mélyülése pedig azt bizonyítja, hogy az amerikai társadalmi élet válságából csak úgy lábolhat ki az a társadalom, ha félredob minden el őítéletet és radikálisan szembenéz társadalani és emberi maradiságával. Ha már Faulkner, az újabb amerikai irodalom e hírhedt pesszimistája, a társadalmi élet degeneráltságának hatalmas irodalmi ábrázolója hangváltozásra kényszerült, akkor ez nemcsak az amerikai élet demokratizálódásának, a szociális eszmevilág behatolásának a következménye, hanem az egész földkerekségnek a béke, az emberiség utáni vágyából is ered. Faulkner a tanú rá, hogy a régi világ, a „Sourbonnista" " Amerika kivesz őben .van, amellyel együtt végleg elt űnik majd a mai emberiség egyik legnagyobb szégyenfoltja: a négerkérdés, pontosabban, hogy a négernép kérdés és emberi, politikai, társadalmi kérdés legyen, tragédiák forrása. Faulkner a politikus ebben hisz és ezeknek a szószólója irodalmi alkotásaiban is. Ezeknek a következtetéseknek a levonására pedig maga az író 'késztette e tanúlmány íróját, amikor elébe tette gondolatainak, szemléletének maradandó 'aralékét: néhány regényét. Jegyzet: William Faulkner (ejtsd: Fokner) 1897-ben született New Albany-ban Régi arisztokrata család sarja. Az els ő világháborúban a kanadai 'hadseregben szolgál. Azután néhány foglalkozást cserél. Volt rarmer, postás, favágó, tet őjavítással foglalkozik, stb. 1924-ben jelenik meg els ő könyve, egy verseskönyv. Csakhamar azonban a prózára tér át' és néhány jelent ős regényt ír: Hang és düh, Fények augusztusban, Szentség Sartoris, Absalom! Absalom! Remek novelláskötetet is kiadott az Ez a tizenhárom címmel. Legújabb m űvei: Kivetett a porban, Medve, Huszárcsel, Az apát requiemje. 1950-ben Nóbel-díjat kapott. Európában a legamerikaibb írónak tartják, hazájában kevésbé ismert.

A • Nőbel-díjas Hemingway Hemingway-t a tapaszhalatok nagy megtestesítőjét havannai (Cuba) otthonában érte a megtisztelő hír, hogy elnyerte az irodalmi Nóbeldíjat. Nem nyilatkozott lelkesillten, de nem is volt közömbös. Egy ujságiró aki telefonon hívta fel, hallkari, lassan megfontoltnak • és óvatosnak érezte a hanghordozásán keresztül. EZ alkalommal Hemingway újból kihangsúlyozta, hogy az író őszintesége mennyire fontos ésa hogy az írásain át, .tapasztalatokat kell érlelnie az olvasóban. • A . bírálatról nyilatkozva elismerte, 'hogy sokat tanult a kritikából, ha az egyszer ű természetű vált. 'De ha a bírálat őt büszkének vagy arrogánsnak nevezte, vagy más megbocsátható bűnökét tulajdonított neki, az Ilyen kritikából bizony nem merített. Az a véleménye, hogy a kritikuw:ok igen keveset tudnak • az irodalmi termelés a'kimiájárál. ' Egylébként a m'ikrotfónt az irodalom ellenségének tartja és szerinte az írott szó többet foglal magába, többet jelent, mint a befzéd és a társalgás közben elhangzott. Emlékeztetett Ignazio Silone-re, az olasz íróra, aki mikor megkérdezték melyik esemény dátumát tartja a legfontosabbnak - a történelemben azt felelte: Zéró év dec. 25-finkét. Hemingway hasonlóan' válaszolt. Nincsenek fontos dátumai. Sosem hitt az asztrológiában sem az okik lt tudományokban. Nem tudja, hogy az Ember (a nagy betűvel jelzett Ember), hogy vélekedik. De tudja és ismeri az embert (a kis betűvel jelzettet) és hagy az, hogyan gondolkodik és reméli, hogy tanult és tapasztalt yet-,máát ezekr ől a kis emberekről és a nők felől és ' valamit az állatokról is. Az érdeklődésre, vajjon miről ír Most, elmondta, ,hogy három rövid afrr,kai történetet mely Chales Scri;bnernél, egy novellegyüjterrLényben fog megjelenni. Hét eddig még 'nyilvánosságra nem hozott kis történetéhez csatolja ezeket is. Az els ő történet regény formájára alakult, dé err_t és a többit ismergetni, ezekr ől tárgyalni, nehéz dolog lenne. Majd a Nábeldíjról magáról így nyilatkozott: Sajnálom, hogy Mark Twain sem, Henry Yames sem, hogy csak földieit emdlittse, nem kaptak soha Nóbéldíjat. Bár náluk nagyobbakat nem ért ez a szerencse. Boldog lenne, ha- Isalk Dinesen ez a csodálatos szépen író, művész, vagy Bernard Berenson a legvilágosabban tündökl ő írások szerzője nyerte volna el ezt a megtiszteltetést, vagy akár Carl Sandbur,g. Nagyra becsüli a svéd akadémia hatá_ ronzatát. Szerényen mondja • .magáról, hogy ő nem itélt volna így. De alázattal fogadja el ezt a megtiszteltetést. Bár Hemingway csak 55 éves és a díj igen magas érték ű és megkülönböztetett megbecsülést jelent, - még is hosszú idő után érkezett. Már kezdetben 1924-ben, amikor »A mi időnkben« címmel jelentek meg történetei, nyilvánvaló volt, hogy egy jelent ős tehetség csillant meg • az irodalom egén. Es mikor két év után nagy regénye a '»The Sun also rises« meg-

jelent teljes képességeikben megmutatkoztak rendkívüli adományai: írásművészete és fegyelme. Befolyását, hatását is jellemzi Faulkner véleménye: »A szív örök igazságait« szögezi lé. Szenvedély és szellem, brutalitás és szeretet, kéj és az etika fontossága, cselekvés és erkölcs. mind lényeges formát nyer sima és kvintessenciás (ha ez paradoxképpen hangzik is) 'texmésze_ tes nyelvezetében. O tényleg tapasztalattá érleli az olvasóban Írásait. Amit átélt, ami nem, is esztetikus, de metafizikai., az er ős driss szavak kifejezést adtak írói magatartásának, amit. átveszünk tőle, nem a művészet töredéke, sokkal több annál., az lénye összeségét, teljességét jelenti. Az élet és az él ő titkait tárta fel. Balzactól is kapott, de 'Stendhaltól még több intellektuálist és közvetlenül hatott rá Henry James. Komoly író, akinek médiuma, ő maga. Amit lát, hall, mosolyokat megjegyzéseket, mind ő maga, a hű médium fedezte fel. Akár_ Csehov életmozzanatai rögtön megjelennek történetetben, hasonlóan Jeats poemáifhoz, vagy Gide naplójához, az ő életműve Fis mint az átélések megnyilatkozása jelentkezik írásaiban. Kérlelhetetlenül önmagát fejezi ki: Hemingway m űvészete egy életépület, m űvészet, .szóhalmazok és zavaros hatás nélkül. Maga. az igazság, kezdettől fogva. Miért késett hát a »nyilvános« elismerés? Minden nemzedék azt 'veszi át, amit hiányol, vagy amit szükségesnek vél és a kritika műve kell, hogy legyen megitélni, mit hiányol mindegyik nemzedék. Az egyik átveszi a »The Sun also R.ises«-ben •a bikaviadalok izgalmát, a harcot boxer és toreró között, a küzdelem kegyetlenségét. A másik példa olDeatth of the afternoonban«• az er őszak dicséretét. Ma olvasva mindezt találóbb mérlegeléssel az életből merített ipásztori és halászi jelenetek friss szépségét 'fedezzük fel, a bájos viszonyt amerikai és spanyol 'között, az erkölcs fontosságát még a !küzdőtéren is. A bátorság dicsérete hat ránk. Egy más nemzedékre a most részünkre hátteresnek látszó események fognak els ő élményképpen hatni. Aa.emberiesség, a könyörület és alázat Hemingway-i világát ismerjük és fedezzük fel most épp ugy mint egy másik nemzedék a halál és er őszak konfliktusait. Ezek hatottak közvetlenül és id őszerüen a díj odaitélésénél. Az , időhaladék egy életmű áttekintéséhez nem szükségszer űen nélkülözhetetlen, ám4, bár rengeteg a megfigyelni való egy életm ű értékelésénél. A kárszellem hatása a dönt ő. Joyce nem kapott Nóbeldíjat, Yeats igen. Az tény, hogy Hemingway aránylag eddigi rövid életében igen sokat élt • át cselekvésben, bírálatban, a hivatalos nyilvánosság el őtt. Elég soká élt, hogy lásson elegend ő változást. Es évrőlévre mikor kisebb értékű és kisébb befolyású írók nyerték el a díjat, lő sohasem panaszkodott. Mindig barátságos és elő►zékeny maradt. id. S. A.

542

K

É

n-

0

M

►I

S Z E

~

Miodrág Kujundzsics:

A polgári Franciaország szatirikus fest ője Honoré Daumier (180Q-1879)

~

Lyubo Babi.cs festőművész és essrdéistra Davmiér-rő l a többi között a következőket mondja: »Davidtói a ifawvismews-lig. a XIX. század francia művészettélben .nagyobb és jelent ősebb név nincs niálánál. Ha nem létezne Daumier óriási alakja, akkor ennek az egész kornak nem lenne meg a leger ősebb és legkifejézőbb képviselője«. Bármilyen túlzLttnak látszik is ez a dicséret, bármennyire vitára késztet is — márpedig birztos, hogy könnyebb vitázni róla, mint vita nélkül elfogadni, vagy elvetni —, egy kétségtélen: Nincs senki, éppen senki, mégpedig nemcsak Franc ‘ ranciaországban, hanem egész Eurápában sem .. , aki a XIX. században m űvészi munkáival az étet különféle ¢nelgnyilvánulásaiból oly sokat és

oly különböző dolgokat mutatott volnia be, mint Daum'i;er. A XIX.. srzárzad Európáj álban nemcsak festő , (hanem grafikus sincs, aki vásznain, rajzfüzeteiben, vagy rajzlapjain ennyi alakot hagyott volna hátra. Daumier-Ihez hasonló m űvész. csak az irodalom terén van. A XIX. század két nagyvainalú regényírója, Balzac és Zola ezek, akik a világirodalom történetének a legnagyobbjai közé tartoznak. E?. a kett ő [felel meg Daumier-nék legelőszőr is azért, mert majdnem azonos tartamlat adnalk. Balzac Comédie Humaine-jében Zola pedig Les Roupon-Macquart című ciklusában. rendkívül közel állanak a festőiművésZhez, tartalomban is és a leírt időben, is.. Ezek az írók regényeikben épp Úgy behatoltak

543

mier jellegzetessége akkor sem változna. Ime an. az életbe, mint Daumier litográfiáival és képei_ anekdota: vel. Elmerültek korbásaik között és ott nagyon »Egyszer, amikor Daumier a Montmartre régi gazdag, rendkívül termékeny talajt találtak utcáin járt és a borzalmas nyomort szemlélte, tehetségük foglalkoztatásához. De az fibeli és amely ezekben a nyomorúságos házacskákban aránylag a témabeli azonosság sem az egyik uralkodott, a következ őket mondotta: »Nekünk félnek, sem a másiknak nem ártott meg sohalegalább megvan m űvészetünk, ami vigasztal sem. Különösen rá kell mutatnunk arra a ténybennünket. De mijük van ezeknek a szerencsétre, hogy Daumier egyetlen egy m űvével sem — még akkor sem, ha közvetlenül az irodalom leneknek?« sugalmazta őket —, nem süllyedt le az illusztráEzek a mondatok banálisan is hangoratnak, tor, vagy a másoló szintjére. 6 mindig a m űrvéde az mindegy. A legyő zött forradalmak feletti nzj függetlenség méltó magaslatán áll, mindig a polgári triumfusnak ebben az ideijében a legrafestő nyelvén beszél. Éppen ezért karikatúrái és gyogóbb szellemek kihatat keresnek. Egyesek a képei még ma is élnek, néhány étviizeddel azkiutat a humanitásért folytatandó további küzután, hogy azok a személyek, akik Daumier-t delemben látták, mások viszont a küzdelem inspirálták, eltüntek a történelem színpadáról humanitásában. »Hogy ne legyetek rabok, az Id ő és miután műveik inkább rossz, mint jó mű veik vértanúi, részegedjetek meg! Legyetek állan-- már történelmi patinát kaptak. Daumier m ű dóian részegek! Bortól, költészett ől, vagy erényvelek redkívüli formai erejük van, bizonyítékát től, ahogy .tetszik!« Baudelaire-,nek ez a jelképezik egy időnek, de egyidej űleg ennél többet _mondata, ha még nem is mutattak rá mindig és is. Bizonyítékát képezik az illet ő idők formaha nem is( mutatott rá mindenki, a maga módmeglátásának és transzponálásának. Ezeknek a ján eredett az akkori id ők törvénye volt. Dauművészeknek a tartóssága legkevésbé rejlik a mier . művészettel, itta le magát. Igaz ugyan, tartalmukban. Hosszú életüket forma-értékük hogy számára a mű vészet volt a jövedelem biztosítja, ez a nyelv és az az írásmód, amellyel egyetlen forrása: Nélküle, karilfatumálk nélkül ezt a szatirikus krónikát megírták. nem lett volna mit ennie. De a néha-néha alig Éppen ezért egészítsük ki: Daumier fent idézett egy-két óra alatt elkészftett rajza fölött mindig értékelését még ezzel a mondattal. Ő volt koráott állt a magasfokú humánus indok, s az nága legnagyobb forrna-krónikása. A XIX. száugyanolyan magasfeszülség ű művészi erő. Dauzad festészete, kiüilnösen pedig a grafikája a n7ier a lvarikarturáikibá addig sohasem látott lélekkor követelményének és divatjának megfelel ően tani tanulmányokat vitt bele. A groteszkség, a eseményeket ír le, lefrja őket' egészen az im- karikatura állandó kisér ője mindig biztos segítpresszionistákig. Csak az impresszionisták hagységet nyujt a személyek lélektani sajátságainak ják abba — először csak szóban, azután pedig kiemeléséhez. Daumier nem a polgár külsejét műveikben .is — az események elbeszélést és .gúnyolja, hanem a jellemét, a cselekedeteit, az vetik rá magukat kizárólagosan a képek kifejez ő eljárásait. összetevőire. Daumier műve tehát egy id ő szimNézzük csak meg parlamenti képét, ezeket bóluma marad, anélkül, hogy. háttérbe szoría »!honatyákat«.- Egyesek szundikálnak képvitaná a kifejező mozzanatokat és összetev őket, selői padjaikban, mások beszélgetnek egymásanélkül, hogy a formai értékeket felrúgná. »Par sal, ismét másokat pedig szeanmellátb tóan szevaus le peuple parler u peuple« (az ön révéin a mélyes gondjaik ĐaglralkoDiatnak, egyesek teljenép szól a néphez) — mondotta Daumier egyik sen közömbösek. Minden egyes álakról lélektani kortársa, Jules Miáhe+let, az ismert történettanulmányt lehetne írni, annyira er őteljesen tudós. Helyesen mondotta. De még helyesebben meggyőzőek. így kellene mondani: »Par Daumier le peuple )fis amíg a parlament szúnyókál, egy elkesereparle toujour au peuples« (Daumaiér útján a dett arcú n ő egy bombán egyensúlyozza magát, nép mindig a népekhez szól.) amelyből meggyujtott kanóc áll aki. A szernő ezt Téma tekintetében Daumier behatolt hazája a litográmiát »actuálites«-nek nevezte. Megvan és kora úgyszólván minden életmegnyilivanul'áennek a' pandánja is: egy sovány hulla a kosába. Grafikáin és képeim királyok, katonák, porsóban. A szeanfed ő felirata: .Monarchia. Teszínészek, ccepü,rágák, polgárok, prostituáltak, messétek el a monamdhiát és akkor Franciaormamikások és hivatalnokok, ügyvédek, bírák, szág — az a rémült, szerencsétlen n ő, aki alig uzsorások, esküdtek, gonosztev ők, ártatlanulelí•téL, tudja a bombán az egyensúlyt tartani — nem tek, részegesek és józanok, eladó lányok és vénlesz veszedelemiben. ,kisasszonyok, nevetségesen boldog szülők, kétDehát ki a monarchia sírásója? Az egyik lito'ségbeesett éhes anyák, varrón ők, mosónak, fes•gráfia címe: Rue Transnonain, alatta pedig »1834 tők, írók, politikusok, komédiások, bohócok szeáprilis 15-kén, amikor a csapatok kivonultak a repelnek ... és ki nem szerepel? ... És az az munkáskerületből, a demokratikus rend. megember, aki Baudelaire szerint minden reggel menekült.« A.litografián egy egész mnunikásasászórakoztátta Párizs lakosságát, aki minden nap iád látszik, amelyet lakásában megöltek. A kielégítette a közönség vidámság-igényeit és monarchisták terrorja túlságosan er ős. Elfojt táplálta ezeket sz igényeket, csak egy célt tarminden szabadszellem ű akciót és különösen a tott a szeme el őtt: a művészetet. A festő egyik munkásokkal szemben kíméletlen. Csupán a barátja egy, anekdótát közöl róla. Ez az anekhalottakkal szemben engedékeny, s őt ennél is dóta éppen egyszer űségénél fogva oly igazi több, »Megértő« és »együttérző«. Nehéz elhinni, hatást kelt, hogy nehéz volna megtagadni hitehogy valaha is valaki olyan éles szatirát csinált lességét, de ha ez az anekdota nem volna, Dau-

544

a 3nápnautató polgári erkölcsr ől, mint Daumier azzal .a litográfiával, amelynek jel!lerr z& címe: »Ezt felszabadíthatjátok! nem veszedelmes« A listográtliián pedig egy megbilincselt haldokló látszik a börtön priocsén.. Soha senki sem hencegett az Lgazsággali és a jogrenddel oly képmutató módon, mint a polgár. A hűbérúr ugyanúgy mint a raibszolgatulajđonos, az igazságszolgáltatás alatt világosam ezt értette: Igazságszolgáltatás — az én számomra! — és ezt nyiltan be is `> merte. A polgár azonban — nem! Hivatalosan — természetesen, hiszen éppen ebben rejlik kéipzrnutatásának nagyvonalúsága — kihirdeti, hogy a törvény ell őtt minden polgár egyenlő. A gyakorlat azonban egészen! más. Az igazság istenasszonyának be van ugyan kötve a szeme, de ez a szemkötő nem áll szorosan. Egy kissé félre van momditva; csak annyira, hogy a paLlest és a mérlegeiket tartó istenn ő láthassa, kik imádkoznak hozzá, kik hajlonganak előtte. Vannak wgyan olyan emberek is, akiknek kötelességük. hogy klienseik — a vádlottak — kivánságára küzdjenek az igazságért. Vannak ügyvédek, Daumier őket is lerajzolta és rajzolt szájhősöket ius. Mi a különbség a kett ő közÖbt? Az fiigyvédek tanácskozása Daumier litográfiáin hihetetlenül hasonlít a komédiások megbeszéléséhhez. Különlbség azonban mégis van. A szájhősök nem kapnak jurtaln at, a komédiások viszont azért kapnak fizetést, hogy megnevettessék a dkőzönSéget, az ügysvédek pedig azért, hogy vé đjiélk. Az eredmény gyakran fordított. A karnédđ iásak lelkesedést váltanak ki, s ő t könnyeket is csalnak a szemekbe, az ügyvédek pedig leggyakrabban csak gúnyos mosolyt. Daumier alkotó munkája ezeken a területeken mozgott. Ez itt természetesen csak rövid, szőtt felületes bemutatása témáinak. Ha csak legalább megközelítően szemügyre akarjuk venni, hogy Daumier kortársaihoz viszonyíva mennyire haladószellem ű volt társadalompolitikai szem pontból és a mű vészi kifejezés szempontjából is, akkor kortársaival ;kelll összehasonlítanunk.. Kik a kortársai? * Jacques-Louis David, a legjelent ősebb francia .klasszikus azokban a napokban halt meg, amiikor 'Daumier megkezdi festőművészi képzését. De ahogyan Waterlooban nem halt meg a császárság (legalábbis a szelleme, a felfogásai és kívánságai nem haltak meg, noha mint társadalmi és állami tünemény lehetetlenné vált), ugyanúgy David halálával sem halt meg a klasszicizmus. Ez a stílus fennmaradt nemcsak a Restauráció idejében, hanem kés őbb is, a júliusi forradalom után is, ,Lajos Fülöp uralkodása idején is. Mi tdbtb, Lajos Fülöp stílusa nem más, mint az elpolgáriasodott Empire. Az Empire tehát messze túlélte nemcsak Napo'leont, hanem a Restaurációt is. ,Ingres képein keresztül, az ő — ízlésem szerint — több, mint hideg, esőt az elődökhöz viszonyítva csupán utánzó apoteozilsairn, meztelen odaliiszikjáin és rendkívül pontosan, pedánsan megrajzolt - és megfestett portréin keresztül lerakta a francia festészet haladószellemű törekvései számára az ellenzéki

alapokat. Az Empire más néven, mint Bi+edermeier-stílus a német terüileteken át meghódítja egész Európát. Ez a stílus marad a 'burzsoázia legigazibb (kifejezője. Minden más, amiit a XIX. század a festészetben teremtett, a romanticizmustól — mondjuk — a fauvismusig, tekintet nélkül az alkalomra és a tudatos kivánságokra — nem más, mint lázadás a gondolkodás, a szemlélés és a felfogás polgári jogban mondva kispolgári — módja ellen. Ez a következtetés egy cseppet sem fog megváltozni, ha megállapítjuk, hogy a. XIX. századnak majdnem minden festője maga is a polgári osztályhoz tartozott és hogy soknak közülük kifejezetten kispolgári felfogásaik voltak, például az erkölcs, vagy a pofitika, vagy a gazdaságtan területén. Ezek művészt működésükkel ellenzéket — mondjuk polgári . ellenzéket — képeztek a hivatalos m űvészettel szemben. Még akkor is,' ha ellenzékieskedésük kifejezésmádban, formában, s őt ha úgy vesszük lényegében is anarhikus jelleg ű. Még ha el is fogadjuk Leninnek ezt az ismert tételét, hagy az anarhizmus alapjában véve a! fejetet>jére állított burzsoázia, még akkor is van az ananhiwmaisnak, az illető idők anarhLzinusának, destruktív hatása a burzsoáziára. Az anarhizmus végeredményben a Szalon által visszautasított fest ők egyénenkénti és néha csoportos fellépése. Haladó jellege azonban a következőkben ,áll: minden ilyen fellépés egy-egy hozzájárulás volt a burzsoá művészet, a burzsoá ízlés, esztétika és erkölcs megdöntéséhez. . Nekem úgy tű nik, hogy erre a; szabványosított s majdnem a közönségességig leegyszer űsitett szociológiai vagy álsžociolólgiai ellentétre feltétlenül szükség volt. Eti az . ellentét sokkal meggyőzőbben mutatja meg Daumier műveinek haladó szellemét, mégpedig. nemcsak a m űvek tartalmáét — amiről különben már eleget beszéltünk. —, hanem formájukét és kifejezéseiét is. Térjünk !hát vissza Daumier korának, festészetéhez és grafikájához. Hosszú élete során -- nagyon hatásos és nagyonintenzív művészi tevékenykedése maga is több, mint 40 esztendeig tartott — a francia festészet néhány er őteljes znegrádkádtatást ért meg és élt át; olyan erőteljeseket, következeteseket és hatásokat, hogy végülis elhódntotta, Itáliától az ítélkző és az újító elsőbbségét. Természetesen e kor festészetének is megvan a divatja, még FranciaorsZágban is. Amikor az volt a korszerű — a divat egyébként többnyire a szükségesség terméke — a franciák Napolefin• gy őzelmeit, majd ezután Napoleon vereségeit festették. ~tán a festők a gyarmatosítókkal együtt elmentek Afrikába. Emellett mitológiai jeleneteket festettek, mégpedig a pogány mitológiából és a kereny mitológiából egyaránt. Festettek juhnyájakat is, szélmalmokat is, minisztereket is, erdőket is, hegyeket is, hegyi tisztásokat is. Mindezt festették a világ többi fest ői is és majdnem mindezt Daumier is. A franciák közül sokan idealizáltak: A többiek pedig — nem franciák, hanem különösen a németek és az olaszok .analizáltak egészen az édeskéss:gig. (Kivételt képeznek - az oroszok, akik didaktizáltak).

545

Daumier viszont behatol a léletkani és a formai lényegbe. Végül fel kell vetnünk a kérdést: miben rejlik Daumier kifejezésmódjának a lényege? Ha Daumier műveiben csak karikiatiuráit, csak szatirád látunk, akkor ,nagyságának még a felét sem vesszük észre. Nagyobb fele az a michelangelói erő és hatásosság, amihez talán hozzáadhatunk valamit Rembrandt színkeverési tuozitásából fis. Két kortársától a következ ő vélemény maradt fenn Daurnier-r ől: Balcać inkább megérzéssel mint elemzéssel, ezt Mllapítg meg; »Ennek a

betyárnak a kisujjában van Mfdhelangeló«. Daubigny tájképfestő pedig, amikor először lépett be a ,Sixtuskápolnába, `naiv módon, de őszintén felkiáltott: »Hisz ez éppen olyan, mint Daumier festményeik. Igen, Daumier-ben sok a midhelangelói vonás. Ettő l a szeszélyes firenzeLfest őtől egészen Daumier-ig •(aha részben Goyától eltekintünk) senki sem érezte úgy a fény és az árny hatását, senki sem tudta úgy használni a fényes és árnyékos felületek bűvös, kifejező nyelvét. Daumier képe, mint Miehelagelójé is, - nem sokat veszít, ha elvonjuk róla a színeket. Az egyik is, a

Daumier: Vízhordó

546

-

másik is szobrászkodott. Az egyik 'falon és vásznon, és a litográf-kövön. Egyiket sem és a .másikat sem érdekelték a részletek. Mind a kett őből hiányzott a pedantéria, minden fest ő ' legunalmasabb tulajdonsága, az hogy részleteket írjon • 1e, dó erre nem is volt szükségük. ok mindenütt csak somfelületet láttak, felületeket, amelyek egymás mellett, vagy egymás fölött helyeakednek el, különböz ő a anegvidágirtásuk és ezért különböző a plasztikai és dinamikai értékük is. A dinamikusság és az alvadéanizmus nem járnak együtt. Michelangeló tudta: a nagy m űvek nagy erőfeszítéseket -követelnek. A nagy er őfeszftések pedig nagy mozgató erőt. ,Az átlagosban nincs művészi erő. Ilyen erő csak a természetfölöttiiben van. .Ha pedig ez a természetfölötti az átlagos számára érthetetlen, az legkeVésbé a művész hibája. Adjuk csak hozzá Michelangeló figuráihoz az akademLzmus első követelményét, az . elvont, tankönyv.ízagú, klinikai anatómiát — és a dinamikából nem marad meg semmi. Hasonló az eset Daumier-nél is. Vegyük el képeiből vagy litográfiáiból a kifejezést, s elvettük a dinamikát is. Daumier a kifejezést és -a dinamikát éppen az akademizrrnus minden elvének a ledöntésével éri el. Az akademistáknak sohasem 'megy a tejükbe, hogy' a kifejezést csak hipertrófiával lehet elérni, hogy a természet és a Művészet két külön part és hogy közöttük a kapcsolatot csupán a m űvész teremtheti meg. Ez a kapcsolat tulajdonképpen ars a látnokság, amely a lárthatát láthatattlanná, a láthatatlant pedig láthatóvá teszi. Daumier egyik kiállítása nem véletlenül maradt sikertelen. (Arra a kiállításra gondolok, amelyeket 1878-tban, a halála előtti esztendőben Vi+cóor Hugo védnök-

sége alatt rendezett). Ellenkez őleg, ez a smkeartetlernség úgyszólván elkerülhetetlen volt. Abban az időben, amikor a hivatalos festészet úgyszól, vári kivasalta az alakokst, úgyhogy azok porcellánbabákra - hasonlítottak és amikor a tájképek még mindig a földbirtokosság bizonyítékaiként szolgáltak, volt egy -festő, 'akinek megvolt a michelangelói bátorsága, erőteljes kontrasztokkal zúzni össze a felületeket, kidobni a képb ől — amikor szükségesnek mutatkozik --- minden leírást és helyette leveg ővel, lélekzettel, illattal telíteni a képét. És mi ma megadhatjuk -- és meg is kell adnunk — e teljes . elismerést egy olyan festőnek, akinek' volt btáorsága képeivel és rajzaival megmondarni a materiális igazságot. Ez a materiális igazság azonban teljesen elmaradt volna, ha nem lett volna meg az a' másik, a . művészi igazság. Képeiből kivetette a részleteket. A részleteket zöldes és ibolyaszínű árnyékok széles vonalaiba olvasztotta be . A tonnából arabeszeket csinált, a +forma viisszatanfhatatlatnul ..zúzódik szét képein és egységes egészbe kapcsolja össze• a legellentétesebb ellentéteket. Képein szenvedélyek, egy olyan ember erős szenvedélyei uralkodnak, aki teljesen a festészetnek . szentelme magát. A kárpótlás ezért a fest ő életében elmaradt, de (hiszen. kötelező és formaszerinti jutalmat nem is akart. Mint barátja 'Courbet, ő Is elutasította a kitüntetéseket a második császárság idején. Beethoven tragédiájával fejezte be életét. A szán — zenéjének a nyelve — utolsó napjaiban .hozzáférhetetlenné vált számára. Megvakult. És ha tudatában volt annak, hogy MicSheQangeló mindig a kisújjábán volt . — márpedig úgylátszik, hogy tudta ezt —, akkor már elegendő módon megjutalmazta önmagát.

A művésztelepek jövője (Bosán György, Konyovics Milán és Trumics Sztoján irásai) A HÍD szerkeszt ősége azzal a kéréssel fordult néhány 'vajdasági fest őhöz, hogy mondja el személyes tapasztalatait a m űvésztelepek m űködésér ő l és jöv őjér ől. A zentai művésztelep m űködésével kapcsolatos vita lezárult. Ügy hisszük, az alábbi hozzászólások képz őművészeti életünk néhány id őszer ű kérdésének a tisztázását is szolgálják. Ebben a számban Bosán György, Konyovics Mitian és Trumfcs Sztoján hozzászólásait közöljük. Hozzászólásoanban nem érintem a már amúgy is jól ismert kérdést, ki kezdeményezte a művésztelepeket és hogyan született meg a művésztelep Vajdaságban. Ugyancsak említés nélkül hagy/lám az utóbbi id ő-

ben a zentai telep munkájával kapcsolatos vita kérdéseit, egyrészt, mert a vita lezárult és a vitás kérdések kedvez ő megoldást nyertek, másrészt, mert személyesen nem velrtenn részt a vitában s. nem is voltam jelen, amikor akérdések felvet ődtek. Szeretnék néhány szót szólni a rnűvészetelepek kérdéseiről általában s arról, hogyan látom én ma ezt a jelentős kezdeményezést. A művésztelepek m űködésének több hasznos következménye van.. Elkerülve a kérdések szabatos rendszerezését, ott kezdeném, hogy a festő számára a telepén való részvétel egy visszavezet ő utat jelent a kozmopolita, ízetlen, agyonszögletesített és személytelenné vált nagyvárosból arra a talajra, ahol a házak, az utcák, az emberek ég a •

547

légkör e gyermekkor mély nyomot hagyó élcvényeit ébresztik fel újra: Ez a bens őséges kapcsolat a tárgyi világ és a fest ők között elengedhetetlenül szükséges előfeltétele a realista, a lényégében realista m űvészet létezésének. Ezzel mellékesen érintettünk egy ma általánosan aktuális kérdést a realista és absztrakt m űvészet egymáshoz való viszonyáról. Ugyanis az absztrakt művészet optikai mateQnábikai mutatványai, ellentétben a lényegében realista m űvészettel, nem talajhoz kötöttek. A vajdasági művésztelepeken való részvételem elsősorban az imént felvázolt kapcsolat-felvételt jelentette .számomra. Ami a jövőt illeti, célom ezeknek a kapcsolatoknak a kimélyitérse és kiszélesítése. Egy másik érdekes és fontos jellegzetessége a művésztelepen folyó munkának a különféle utakon járó és eltér ő felfogású műVészek egymásközötti intenzív eszmecseréje akár szóban, akár pedig a m űvésztelepen született alkotások formájában. Már többszőr megállapítottuk, hogy még az egyvárasban élő festők 'is valójában csak a művésztelepeken érintkeznek egymással és alaposan itt ismerkednek meg. S m!egemlitenérn még . á közönséggel való kapcsolatot, amelynek megteremtésére . egy m űvésztelep munkájában bőségesen kínálkozik a.lkalöm. Például a zentai képbemutató, a m űvésztelepen alkotott m űvek - bemutatása a résztvevő festők és. a közönség jelenlétében, olyan formának bizonyult, mely némi módosítással (s ez abból állna, hogy ezeknek az összejöveteleknek nem annyira kritikai és kritizáló, hanem inkább oktató- és nevelőjelleget kellene adni olymódon, fogy központi -helyet biztosítanánk a bemutatott képek e l .e m z é s é a e k) igen alkalmas lenne arra, hogy az érdeklődőket - élőszóval jis közelebb hozzuk a képen elmondottakhoz, -a műalkotás lényegéhez. Hogy mennyire kedvező légkör uralkodik a művésztelepeken azt talán legjobban az a tény bizonyítja, hogy néha alig 8-10 napos tartózkodás terméseként egész sor kép sorakozik fel az őszi kiállításokon. Ez könnyen félreértésre is adhat okot, mert ez a nagy termékenység koránt sem jellemz ő a fest ők normális munkatempójára. Talán itt szükséges megjegyeznem, hogy az egyes m űvésztelepeken nem szabadna 'két hétnél rövidebbre tervezni a művészek tartózkodási idejét. Azt hiszem, ezzel járulhatnánk leginkább hozzá ahhoz, hogy érettebb művek ás kevesebb rögtönzés lásson napvilágot. A művésztelepek 'létesí'tése • a vendéglátó városok szempontjából nézve is igen hasznos és a városok kultúréletét fejleszt ő, elevenít ő kezdetrnényezés. A művésztelepek nevelő hatása természetesen csak a táborozás; néhány éven 'keresztül való megismét'_é3e után lesz majd nyilvánvalóvá. A művésztelep gondolatának gyors terjedése ma már. talán mindennél jobban bizo~,

548

nyitja milyen szerencsésen találkoztak a m űvészek és a közönség érdekei ezen a. területen. B O S A N GYÖRGY Miel őtt a vajdasági m űvésztelepek Munkájáról szólnék, két dolgot szeretnék röviden érinteni: a jugosžláv festészet mai helyzetét és a m űvésztelepek . szerepét a festészetben általában. Először a jugoszláv festészetr ől. Egy viszszapillantás a jugozsláv festészet ötven év előtti helyzetére, egy felületes számbavétel, könnyen meggy őzhetne bennünket arról, hogy nem tartottunk lépést az európai festészettel, állandóan késésben voltunk és nem is volt sajátos, jugoszláv festészetünk. Késéssel jutnak el hozzánk az európai m űvészeti törekvések, mozgalmak, stílusok; az impresszionizmus a XX. század elején t űnik fel festészetünkben, holott Franciaországban már a mult század végéig nemcsak teljesen kibontakozott, hanem már kiváltotta az ellenhatást, a maga festészeti reakcióját is. A jugoszláv f estgszetben ennek a kés ői impresszionizmusnak több jeles képvisel ője van mind a szerb és mind a horvát pikturában; mozgalommá a szlovéneknél fejl ődött ki és itt sajátos, nemzeti vonásokkal gazdagodott. A két világháború, között növekedett fel és vált nagykorúvá a jugoszláv festészet. Az első világháború utáni kor m űvészeti forrongásait a jugoszláv festészet legnagyobb képvisel ői Párisban élik át; itt nemcsak a mesterséget sajátítják el, hanem meglátást, kezdemén2jezést tanulnak; egyéniségük itt bontakozik ki. A harmincas években már európai nyelven szólnak képz őm űvészeink, festészetünk általános színvonala is emelkedett; a kontárok .és a giccsm űvészet ideje azonban már lejáróban volt. Ez a festészet minden kvalitásai ellenére sem volt még hazai festészet: nyugati festészet volt, idegen akcentusai eltávolították a közönség szélesebb rétegeit ől; a tartalom és a forma az epigonizmus problémáját vetik fel. Kialakíthatjuk-e a magunk modern, sajátos festészeti stílusát, hozzájárulhatunk-e az egyetemes festészet gazdagítésárcoz é~ lesz-e nekünk jellegzetes, egyéni melódiánk és milyen legyen ez a melódia elken, a szimfónikus zenekarban? Ezek a problémák foglalkoztatták fest őinket. Engem is. Inkább ösztönösen, mint tudatosan a szülő f öld, a hazai táj, a hazai téma és ember felé fordult érdekl ődésem, gyermekkorom legnagyobb és legmélyebb élményei felé. Hamar Szfil ővárosombttn telepedtem meg. rájöttem, hogy helyes úton járok, mert tanulmányozva, hogyan sikerült a közelmultban egyes nemzeteknek megálkotniok nemzeti stílusukat a festészetben, láttam, hogy például a franciák' vagy a magyarok hazai tájat és témát dolgozva fel jutottak el a sajátos hazai festészet követelményéh ez.

S itt érintkezik ez a kérdés a m űvésztelepek kérdésével. A francia fest ők: Corot, Daumier, • Millet, Rousseau s mások, Barbizonban, Páris mellett telepedtek le és a -francia táj általuk lett halhatatlan. Később ugyanezt tették az impresszionisták is. Együtt, egy helyen dolgoztak, • alkottak. A magyaroknál ugyancsak a mű vésztelepeken: Nagybányán, Szolnokon, Kecskeméten és másutt alakult ki a/modern sajátos m-agyal festészet, amely addig München és Páris nyomdokáin haladt. Miért nem kezd ődött el őbb Jugoszláviában a művésztelepek életrehívásának mozgalma? Ügy látom, hogy ennek két oka van: először is a régi társadalmi rendszerben egy ilyen akció támogatására senki nem vállalkozott volna, másodszór: a fest ők maguk sem voltak tisztában azzal, hogy hogyan és milyen úton lehet valóban eredeti és jugosžláv a festészetünk. Lubarda, aki - Crna Gorában és én, aki Bácskában dolgoztam, megkíséreltük az úttörést. Magúnkra maradtunk és példánk nem talált szélesebbkör ű megértésre és visszhangra a mű vészeknél. A felszabadulás óta máig a m űvészet társadalmi szerepe, funkciója, az alkotóm űvész feladatai egyre világosabban körvonalazottak. A vajdasági fest ő ma már nem kénytelen elhagyni Vajdaságot, hogy megélhetését és a m űvészi elismerést biztosítsa. A vajdasági művészek állandó évi kiállítása• újra felvetette a közös munka gondolatát, de a művésztelep csak ' akkor valósult meg, amikor a zentai járási népbizottság te/karolta ezt az eszmét és megteremtette a telep fennállásának anyagi feltételeit. Zenta büszke lehet, hogy hazánk első m űvészteCepe falai között kezdte m űködését! 1952-53 és -54 nyarán tíz fest ő zavartalanul együtt dolgozhatott 15-20 napig. Milyen eredménnyel? Az eredmény két irányban mutatkozik: a fest ők munkájában és a képz őm űvészét népszerűsítésében. A m űvésztelep résztvev ői igen intenzíven dolgoztak: egyes m űvészek munkakedve magával sodorta, lendületbe hozta a többi alkotót is. A naponta készül ő képelt, rajzok megvitatása, elemzése és bírálata nem kis haszonnal járt. A teljesítmények színvonala egyre magasabb lett. Erről tanuskodtak évr ől-évre a telep munkáját lezáró és eredményeit bemutató kiállítások is. A lakosságot is érdekelni és foglalkoztatni kezdte a fest ők tevékenysége. Képbemutatókat rendeztünk zsúfolt ház _előtt, magyaráztuk az alkotásokat, kérdésekre válaszoltunk s nem ritkán tanulságos vitát folytattunk a közönséggel egy-egy problémáról. A jöv őben ez a személyes meggy őz ődésem — több, más köztársaságbeli fest őt is meg kellene hívnunk a m űvésztelepekre, hogy lássák milyen munka folyik itt s hogy kezdeményez ői legyenek a más köztársaságban létrehozandó mű vésztelepeknek. Ha-

549

zánk természeti szépségei és társadalmi étete képz őm űvészetileg még alig érintett terület, amely felfedezésre és megmunkálásra vár. Meg kellene hívni több m űvészettörténészt és kritikust is a m űvésztelepekre. Ez hasznos lenne a közönség és á fest ők szempontjából is. A m űvésztelepek tevékenysége eredményes, hasznos volt és a m űvésztelepekr ől beszélni időszerű feladat képz őművészeti életünkben. A sokat és sokáig lenézett hazai téma uralkodó témává lett festészetünkben, s bár ma még korai lenne egy sajátos, modern, jugoszláv festészeti stílusról beszélni, úgy érzem, hogy ennek megteremtéséhez elsősorban a művésztelepek járulnak hozzá. Az út a m űvésztelepeken keresztül elkerülhetetlenül elvezet önmagunkhoz is. KONYOVICS MILAN .Egy nép képzőmű vészeti kultúrája mindig anyagi áldozatok árán született. Jelent ős eredmény • a képzőművészet területév, soha nem teremhet alapos anyagi támogatás nélkül. MelLékes, hogy ez milyen !formában történik, arran ban fonto, hogy ez a támogatás állandó és jelent őse. legyen. A képzőművészet támogatásának egyik és eddig sajátosan vajdasági formáját a művésztelepek képviselik nálunk. Zentán a művésztelep már három éve m űködik. Az elmult nyáron, a tábor munkájában résztvevő vajdasági festők mellett: Konyovics Milán, (vikolajevics Milivotj, Ács József, Kerac Milán, Opresni!k Arnkica, Petrik Pál, B sán György, Petrovics Zorán, Trurnics Sztoján vendég volt a horvátországi Dogán Borisz is, aki a k&zös munkában gyödődött meg a művésztelepek szerepéről és jelentőségéről. Dogán etöbbízben is kijelentette, hogy lelkes híve lett a m űvésztelep eszméjének és kezdeményzni fogja a művésztelepek meghonosítását Horvátország területén is,. ahol már igen nagy érdekl ődés előzi meg életrehívásukat. A m űvésztelepeket Horvátorsžág egész területén ,aerveznék meg és olyan formában, ahogyan Vajdaságban is. Zentán és Bácska-Topolya mellett ebben az éviben` művésztelep működött óbecsén és Novi-Knezseevácan, valamint Vajdaság más helyein. Egy csoport bánáti, kovacsicai .paraszt- és munkásfest ő, amely nemrég viszonozta látogatásunkat, a művésztelep megszervezésének gondolatát vetette efel Kovacsicán is. Ez a telep, véleményem szerint, lehetővé tenné, hogy ea .parasizt- és munkásfestők számára rajtzansBolyaanot szerveawiixLk s ezzel biztositsuk a rajz elemi ismereteinek elsajátítását és ahol a résztvevők a műalkotás törvényeit is szakszer ű magyaráratok farmájában ismernék meg. A zentai mű vésztelep eddigi munkájában világosan megmutatkozott, hogy milyen hasznosak lehétnek az id ősebb művészek tanácsa! a Fiatalak számára, nemkülönben azok ag észi revételek is, amelyet a fiatal fest ők az idősebb művészek műveiben megnyilatkozó megoldatlan részletek és hibásan kifejezett fest ői érté—

kek kapcsán tesznek. SVl`imiél hosszabb ideje fest egy fest ő, annál inkább meggyőződik az állandó tanulás szükségéről. A művésztelepek — a tanKZrlás színhelyei is; a fiatal fest ők mindössze négyéves akadémiai tanulmánya , után a művésztelep rendkívül fontos és szükséges intézmény. Gyakran az alkotóban kételkedés jelenik meg a maga művészi törekvéseit illetően. Ilyenkor a művésztelep tagjai együttesen bírálják el, hogy ez az aggodalom valóban indokolt-e. S mit mondjunk a képbemutatókról? Minden Képbemutató a m űvészeti ismeretek bővítését jelenti nemcsak a közönség, hanem az alkotóművész számára is. Az idei képbemutatók egyik Főtanulsága az volt, Hogy jóval több figyelmet kell szentelni a közönség művészi ízelésének és képzőművészeti kultúrájának _fejlesztésére. Aművésztelep festőit e1siő',sorbanfestői kérdések, alkotási problémák foglalkogtartták. Petrik Pál például a tiszta színek viszonyát tanulmányozta; megállapította, hogy a virágos-pirok és világos-zöld között nehéz egyensúlyt teremteni és nem könnyű feladat tiszta, világos szín-

értékkel elAogadllható képet alkotni. F erac 1Vfílán fegyelmezte művészi •temperamenttaumát és az ábrázolandó • tárgyak anyagm_er űségét- igyekezett -alkotásaiban megközelíteni, , Dogan Bórisi, a fiatal zágrábi fest ő, főleg rajzaiban, a szolídan megalapozott akadémiai rajztudása alapján, új értékek felfedezéséig jutott eI; a rajz kérdései szüntelenül +foglalkeetatták. Ko+nyovics Milán — a tárgyhoz való fest ői kötöttség mellett — megkísérelte felfedezni a zentai buzarnez ők apsztrakt-kolorisztikus vizióját, míg NLkolajevics Milivoj ezúttál a pasztell segítségével kísérelte meg mind rajzban, mind színekben megörökíteni ajz általa már részletesen tanulmányozott zentai tájat. Ma már határozottan állíthatjuk, hogy a zentai művésztelep elősegítette az alkatámi űv+észek művészi fejlődését és hozzájárult a város képz őművészeti kultúrájának emeléséhez. A m űvészek nem egy kérdésben k ~nzelebb jutottak a m űvészi problémák megoldásához, a zentai közönség pedig évről-évre állandóan fetjlesztette, tökéletesítette m űvészi ízlését. Trumies Szto+ján.

550

E

Sulhóf József:

Költészet és zene Minden kor megteremti a maga társadalmának művészi visszatükröz ődését. Az pedig; hogy - a művészet minden ága mindenkor a maga társasdalmának lényegét vetíti ki, összefüggéseket teremt a m űvészet különböző ágai között. Mégis, az irodalomban szavakat ölt ő gondolatok és a zenei hangulatok között szorosabb a kapcsolat. A költészet sokszor szedi- szavakba a zenei hangulatokat és gondolatokat, a zene viszont sokszor támaszkodik közvetlenül a szövegre, vagy mondja el a maga zenei eszközeivel a .költő i gondolatot. A költészet, sokáig megtartja a zene egyik legfontosabb elemét, a ritmust, az ütemet, és az ütemtelen szabad költészet akkor 'bontakozik ki, amikor a zenében Ls megboanlik a szigorú. ütemesség. Ha a magyar költészet és zene összefüggéseit kutatjuk, természetesen itt .is nyom= ban megleljük őket, hiszen mind a két m űvészet azonos talajból n őtt ki és ugyanolyan társadalmi körülmények között fejl ődött. Legfeljebb azt Szögezhetjük le, külön észrevételként, hogy a magyar m űzene —• az egyéni, mű vészi alkotás a magyar zenében sokkal, sokkal később fejlődött ki, mint a költészet. Ennek oka az volt, hogy az elmaradott állapotok is sokkal tovább tartottak magyar területen, mint másutt. A városok, ha fejlődtek, idegen • polgárság fejlesztette őket. A főurak kastélyaiban, a püspöki templomokban, a XVI-ik századtól kezdve,. az addigi hagyományoktól eltér ően, külföldi zenészek m űködtek. Alig akadt egy-egy Tinódi Lantos Sebestyén, vagyis olyan magyar zenész és -költ ő, aki elég m űvelt volt ahhoz, hogy lejegyezze, lekótázza az éneket. A népi zenét csak a falusiak őrizték és ápolták, termékei *nemzedékről nemzedékre szálltak, írott nyomuk alig -- alig maradt. Naumann, a zeneelmélet nagy tudósa, zenetörténelmében megállapítja: a magyar zenének egészen sajátos .ritmusa, hangsúlya és dallam-elosztása van, úgyhogy azonnal felismerhet ő a mű zenében is, de a művészi zenében el őször nem magyar zenészek m űveiben, hanem Beethoven, Haydn, Mozart, Dithirsdrof, Weber, Schubert szerzeményeiben találkozunk a magyaros ütemmel, hangsúllyal és hármas felosztású dallamokkal. Valamennyi több-kevesebb időt töltött a magyar falvakban, vagy

kisvárosokban, ott ragadta meg őket a zene sajátos szépsége és néha szándékosan, szeretetb ől, néha akaratlanul is felhasználták a hallott melódiákat. Szórványosan akadtak ugyan magyar zenei műemlékek jóval korábbi korokból is és akadtak magyar vidéki városokban elhelyezkedett jelentéktelen cseh, német, morva, zsidó zenészek, akik magyar tánczene szerzeményeket adtak ki. De jelentőségük nincs még a magyar zene fejl ődésére sem. Ami azonban megmaradt, mindig a szöveggel együtt maradt fent, s a szöveg került előtérbe, mert a kezdetleges kótaírást nehéz volt megfejteni. Igy maradt meg dallamával együtt Tinódinak az az éneke, Egervár ostromáról, amelyb ől Gárdonyi az „Egri csillagok" című regényét szőtte. Ennek érdekessége az is, hogy dallama népdalként is fennmaradt, de egészen más szöve gekkel és mikor századunk elején a népdalkutatók különböző vidékeken lejegyezték ezt a dallamot, a meglelt szövegeknek már semmi közük sem volt Tinódi verséhez. A magyar műzene' jellegzetes formáinak úttörői és zászlóviv ői költők voltak. Amadé László szerzményib ől csak hat Bécsben' kiadott egyházi dalának dallama marad fenn, és világi melódiái elvesztek. Verseinék ütemében, mint már Balassa Bálintnál is helyenként, érezhet ő, hogy nyugati, főként németes dallamok üteméhez alkalmazkodott verselésével a dalok szövegében. Ezzel ellentétben Gvadányi 1790-ben, Csokonai és Szerelemhegyi 1794-ben lejegyzett dallamaikkal a másik véglebbe és hasonló hibába esnek: annyira magával ragadta őket a magyar m űdal megteremtésének szándéka, hogy nem is vették észre, hogy hangszeres zenét els ősorban tánczenét írtak és hozzáidomították verssoraikat, noha sehogyan sem illettek össze a tánc különféle megszakításokat követel ő ütemével. Ennek az igyekezetnek a szülöttei voltak az énekes táncdarabok, amelyek azonban később a verbunkossal együtt, háttérbe szorulnak. Emléküket csak Egressy Béninek, Vörösmarty szózatához írt dallamm,a mentette át. Egressy ezekb ől a XVIII-ik század végén feltűnt és . letűnt énekes-táncdarabokból kölcsönözte a dallam stílusát és hangulatát, mert egészen helyesen úgy érezte, hogy maga

a vers is annak a stílusnak felel meg. Els ő-

551

nek Pálóczi Horvát Ádám 1813-ban kiadott gyüjteménye tartalmaz a m űzene eszközeivel konzervált igazi magyar népi dallamokat, amelyekben vers és dal szervesen összefügg és ütemben pontosan összeillik. Addigra azonban a nyugati műzenében már jónéhány halhatatlan alkotásban megjelent a jellegzetes magyar dallam, amelyb ől a verbunkos zenei stílusa keletkezett. Mind a kettő a romantikus nemzeti eszmények szülötte: a verbunkos is, amelynek zenei stílusa, bár a verbunkos elt űnt,, napjainkig megmaradt a magyar m ű zene egy részében. És Vörösmarty költészete is. A nemzetteremtés, a polgáriasodás folyamata hozta vitágra egyiket is, másikat is. A magyar el.maradottság, a feudális rendszer hosszantartó hatása és korlátlan hatalma úgy hozta magával, hogy magyar polgárság - alig volt és a síksági városok megmaradtak polgárság nélküli parasztvárosoknak. Az igazán városiassá fejlett, magának valóban polgári életformákat és körülményeket teremt ő polgárság túlnyomó többségben • német, kisebb részben zsidó volt. A városok azután a XIXik század elején feltárták kapuikat a nemzeti eszmék el őtt, de a nemzetiesedéssel járó művészi megnyilatkozások m űvelői vagy külföldi zenészek, vagy külföldi m űvészeti éredményeken fejlődő komponisták és fest ők voltak. A hiányzó polgárság m űvészeti szerepét az irodalomban,. nyelvfejlesztésben, tudományban a lateiner magyar nemesség vette át.- Mindez akkor bontakozott ki, amikor a romanticizmus uralkodó irányzattá vált az európai irodalomban, m űvészetben és bölcséletben is. Másutt a polgáriasodás és nemzetteremtés folyamata évszázadok eredményeképpen csúcsosodott ki. a romanticizmusban. A magyar m űvészetben a romanticizmus kiteljesedése egybeesik a kezdeti folyamattal, a nemzetiesedés folyamatával, azzal, amikor igyekeznek nemzeti tudatra ébreszteni a széles rétegeket, de polgárság hiányában ezt a kifejezetten- polgári folyamatot is a magyar nemesség vezeti. Magától értet ődik, • hogy Vörösrriarty és utóbb Erkel is a romantikus nemzeti fellángolásba kapcsolódtakbele. Annak a megszólaltatói és továbbvivői voltak. Maga a ro manticizrnus a polgári megrészegültséget jelenti a polgári józansággal szemben. És ez -a magyar területen nagyon lerövidült folyamat és jelenség hatja át Vörösmarty egész költészetét. 1825-ben Zalán futásában megterenti az átmenetet a klasszicizmusból a romantikára. Formában, hexametereiben még szigorúan . klasszikus. De a képzelet csapon-gása tartalomban már ugyanúgy a nemzeti mult ábrándosan kiszínezett világába hatol be Vörösmartynak ebben az els ő nagyobb művében, mint az akkori romantika minden aFkotá.ában. A hét évvel kés őbb befejezett -„Két szamszédvár” már • a szertelenül duló szenvedélyek tragikus összeütközését festi

552

megrázó erővel, és minden vonatkozásárban á. romantika szülöttje. Ebben a nemzetiesedés szempontjából fontos. történelmi korszakban jutott Vörösmartynak az az irodalom-történeti szerep, hogy egyesítette nemzeti alapon a sokféle költői irányt és megteremtette a magyar költ ői nyelvet, talán els ősorban a színm űirodalomban, de kétségtelenül az irodalom más ágában is. Nem ismeri •a különbséget a népi, népies és népszer ű között. Vannak a népies elemhez szító zsáner-;képei, mint Becskeréki, Mák Bandi. Laboda, Gábor deák, Tót deák dala és a többi: Vannak a Pet őfiben fellángolt népi, hangot művészien továbbfejleszt ő, de már nem népi hanem: népies költeményei. Ezek közé' tartozik a Fóti dal, amelyet 1842ben írt és amelyben a könnyed, népies hang, az erő s ütem és a cseng ő rímek az eszközök arra,hogy velük a nemzeti buzgóság rámantikus érzését kifejezze. Fölfelé megy borban a gyöngy: Jól teszi, Tő le senki e jogát el nem veszi. Törjön is mind ég f elé az, ami gyöngy; Hadd maradjon gyáva földön a göröngy. Bort megissza magyar ember, jól teszi, Okkal, móddal meg nem árthat a szeszi. Nagyot iszik a hazáért, s felsivít: Csakhogy egyszer tenne is már valamit. No, de sebaj, máskép leszen ezután, Szóval, tettel majd segítünk a hazán. Ha az isten úgy akarja, mint magunk, Szennyet rajta és bitor b űnt nem ,hagyunk: Rajta társak hát, igyunk egy huzarrosr, Bú, szerelmek, házigondok félre most; A legszentebb, legdics őbbért most csak bort,' De ha kellend, vérben adjunk gazdag tort! Ugyanez a dal, gondolatmenet, érzés megnyilatkozás, pontosan ilyen eszkközökkel bukkan fel később Erkel „Bánk bán" cím ű operájának bordalában. Nyilvánvaló, hogy ebben szerepe van Egressy Béninek, aki az opera szövegkönyvét írta és a „Fóti dal" megannyi elemét átvette. De Erkel zenéje enélkül teljesen azonos megnyilatkozása annak az áramlatnak és folyamatnak, amelyet Vörösmarty .képvisel. Sokszor és sokan kerestek kapcsolatot Lišzt Ferenc zenéje és Vörösmarty költészete között. De annyira ellentétes megnyilatkozások Liszt m űvei és Vörösmarty költeményei, hogy csak erőszakoltan lehetne párhuzamot vonni műveik között. Noha ugyanannak a kornak a szülöttei és mindkett őjük alkotó művészete a romantika terméke, kettőjük között roppant távolságot teremt éppen az, hogy nagyon is igazi visszatükröz ői koruknak, társadalmunknak. Liszt Ferenc kozmopolita, széleslátókörű, aki viszi magával a magyar dallamokat, ütemet, szertelenséget és démoni erőt. De ott kapcsolódik

ben, s eljutott odáig, hogy — jóval kés őbb fele a romanticizmusba, ahol az- európai folyamatában tart: a romanticizmus kiteljese-= kifejlődött belőle a népies. operett is. Ugyanakkor azonban már hanyatlik ez az désében, végs ő kifejlesztésébe illeszkedik be irányzat, a népies csak felszínes búfeledtet ő művészete, s nem összefoglalója addigi irányoknak és irányzatoknak, hanem továbbés a hazug látszat népszer ű eszköze marad, ugyanakkor azonban a komoly zene és az fejlesztője, .s új. irányzatok el őhírnöke. Nem tartozik sehová, felette áll minden nemzeti igazi költészet s vele együtt valamennyi m űvészet elindul egy újabb irányzat felé. De megkötöttségnek és lekötöttségnek. Romantikus dallamait olyan merész hangzatok kícsak a XX-ik század elején következett. el sérik, hogy művészetének úgyszólván csak a a magyarságnak az a perce — mondja egy legújabb korban van e tekintetben folytanyugati esztétikus — amikor tiszta szemmel tása. ösztönző ereje, 'szellemi felszábadulttudott szárnotvetni önrhagával és másokkal, sága az egyetemleges m űvészi alkotást el őbb-, számbavehette képességeit és felismerhette re lendíti. Művei pedig, még a magyar rap- ' a hiányokat. Ez a pillanat természetes köszódiák sem, nem magyarkodók csak egy vetkezménye volt annak, hogy kialakult egy magyar dallamvilággal rokonok, lényegükeléggé vékony, de _az elmaradottság közeben azonban ezek a rapszódiák is éppen úgy, pette erejében már jelent ős polgári réteg, mint Liszt csaknem valamennyi hangszeres mégpedig, részben a magyarba olvadt ideműve, valamilyen költő i tartalmat, mondagenekb ől, részben ,a nemességb ől. Ez a réteg nak el. Vörösmarthy viszont, ha elvetjük' is természetes szövetségesre lelt a dzsentriben. a régi értékelést és felmérjük igazi nagysáSzövetségese volt aa két malomk ő közé . kegát és jelent őségét,, szűk értelemben vett rült birtokos nemesség a félfeudális helyzet nemzeti határokon, sem gondolatban, sem bomlasztásában és abban, hogy a feleslelátókörben nem halad túl. Talán még csak gessé vált agrártömegeket kivándoroltatásnem is jövőbe látó vátesz. đ a nemzetiesesal "gyengíttette, hogy a felfelé gyakorolt dés folyamatának egyik legnagyobb alko-' nyomást enyhítse. Maga a nép azonban éptója, leghívebb visszatükröz ője. Vagyis Liszt pen ezért a felfelé bomlasztó polgár- és a romanticizmus kiteljesedésének és lezárudzsentri-osztály 'vékony kérge alatt maradt. lásának nagy mű vésze, beleértve a kialakult El kellett tehát következnie annak a percpolgári társadalmat és annak szellemét, Vönek, amikor többé nem magyarkodhattak rösmarty a romanticizmus kibontakozásáolyan romantikusan, annyi elfogultsággal, nak költő je, abban az értelemben, hogy a önimádattal, mint Vörösmarty és Erkel komaga évszázadokkal elmaradott magyar tárrában. A józanodás és önmagáraismerés persadalmának érzés és gondolatvilágát tükce 1905 körül zúdult rá a magyar tudatra, rözi vissza. ekkor jelent meg Ady Endre „Uj versek" Amit Vörösmarty ( a népi elemekb ő l felcímű kötete, ebben az évben indult el eLs ő szítt és népies verseiben felhasznált, azt Ernagy népdalgyűjtő útjára Kodály Zdltán, s kel zeneköltészete, f ő kénf pedig operaköltéugyanekkor hangzott fel els ő ízben Bartók szete is meg ő rizte. Sem Vörösmarty, sem Er-• Béla első szvitje. Ekkor indult meg a makel nemnépi elemeket adnak, hanem mind gyar szellemi életben az — a hivatalosan' a kettő a maga alkotóerejével teremt ugyantenyésztett szentistváni irányzattal, a hatalilyen népies verseket, vagy zenét. Az 1844maskodás, az erőszak és elnyomás irányzatáben írt Hunyadi ,Lászlóban Erkel átveszi 4 val 'szembeni áramlat, 'amelyben kijózanodugyan a Nyugatról kapott kész formákat, de ván a már veszedelmessé növekedett magyar ezekbe is beleviszi a verbunkos zene és a nemzeti ábrándokból, igyekeztek belekapnépies magyar dalkötészet elemeit. Az 1861csolódni az 'emberiség egyetemes kultúráben befejezett Bánk bánban, az 1862-ben írt jába. Saroltában és az 1880-ból származó NévteBartók Bélának ez jórészt sikerült is. Nemlen hősök című operájában egyre határozotcsak a magyar zene nagy alkotójává vált, tabban népies. elemekre támaszkodik. Ezt az hanem újjáteremtette kora zenéjének hangirányzatát megőrzi akkor is, amikor sok szeres nyelvét, harmónikus és ritmikai kifeegyéb tekintetben Wagner hatása alá kerül. jezőkészségét, hogy végül valósággal új diVörösmarty költészetében, f őként nagyobb namizmust kezdeményezzen az európai zenéműveiben drámai erő bontakozik ki. Ugyanben. A 'különös csak az, hogy a magyar kölez a megrázó drámaisság teszi Erkel operáit tészetben, ha Kassák dadaista korszakától, elsősorban a Bánk bánt és a Brankovics mint közvetlen kisérlett ől eltekintünk, nem Györgyöt majdnem egyedülállókká a mult akadt azonos m4vészi megszólaltatója ennek század magy ar zeneirodalmában. az irányzatnak, hiszen Adyból hiányzott BarVörösmar ty meghalt, miel őtt a romantika tók következetessége abban; hogy a felismekorszaka végetért, Erkel pedig sohasem turéseket végiggondolja. Egyedül a jóval kédott és akart megszabadulni hatásától. Tásőbb felbukkanó József Attila költészete favol tartotta magától és követ őitől a másutt kad ugyanabból a gondolatvilágból és fordul mind határozottabban előtérbe kerülő realizszembe végső következeteséggel a nemzeti must. 'A népies zenét és irodalmat is a népönimádattal is. Azt is mondhatnók, hogy színmű 'költészete tartotta továbbra is élet-ami megkülönbözteti Bartókot és József At-

553

tilát, az ugyanakkor. egybe gybe. -is' is' fűzi őket.. Bartók • bomlasztott, végigment a kísérletezések különböző korszakain, eljutott az expresszionizmusig, az attonálitásig .és megbontotta :az az ütem, hangzat és melódia zárt •egységeit. József Attila egyszer ű, világos. és közvetlen. De Bartók, aki. Liszt és Mossonyi . .nyomdokain indult el, csak így szabadíthatta . aneg ' a magyar zenművészetet. a polgári ízlés reánehezedő bélyegét ől. József Attila pedig Ady után csak az egyszer űséggel lelhette meg az utat, nem .a polgársághoz, amelynél mélyebbre Ady akkor még alig hatolhatott, hanem . a legszélesebb rétegekig. Bartók megleli a népi új értelmezését, megszabadul a nemzeti mozgalom formulákba merevedett -örökségétől és *— ellentétben Kodállyal — nem a fellelt népi ,dallamokat viszi bele .zenéjébe, hanem annak elemeit szívja .fel magába, hogy ugyanezekkel az elemekkel alkosson. József Attila megsínyli az els ő . világháborút és utána már belefejl ődött az els ő világháború utáni helyzetbe, s azt; ellentétben a hivatalos revizionista irányzattal, egyáltalán nem érezte. ' nyomasztónak. Inkább az ellen lázadt, hogy hangzatos jelszavakkal eltereljék a figyelmet a váiság..lényegér ől a. tömegek nyomoráról. Bartók zenéjében nem vonta le a végső következtetéseket mindabból, amit érzékeny művészlelke a társadalom bels ő .igaz ságtalanságaiból felfogott. Zenéjében az emberi ösztön, szenvedély, végzet és vízió. sohasem látott világát. alakitotta ki, fergeteges indulatok és démoni gesztusok vannak benne. De ösztönösen népi. És ez az ösztönösen népi az, ami József Attila költészetében' is meglelhető . , József Attila versei Néha . olyan egy- szerűek, közvetlenek, ugyanúgy képekben gazdagok, ugyanolyan hangulatokat közvetítenek, .mint a népdalok. Szinte úgy t űnik, hogy a névtelenül elt űnt ' költők, akik .a népdalok verseit valaha írták, József Attilában, természetesen egy újabb korszaknak megfelelően feltámadták. És ha történetesen Jói zsef Attilá névtelen marad, versei dallamukat vesztett népdalokként élnének tovább. Persze nem mind és általánosítani nem lehet. Csak József Attila költészetének küls ő foranáiról, ;megnyilatkozási erejér ől van szó. Bartók a zene egészen más eszközeivel élt és nem . törekedett erre a világosságra, közvetlenségre. A 'disszonanciával fejezi ki •a maga társadalmának bels ő zűrzavarát: • Erről . a disszonanciáról pedig József . Attila, aki lel. kesedett Bartókért és Medvetánc cím ű művének hatása alatt írta meg hasonlócím ű versét,. tanulmányt készült írni Bartókról ; a feljegyzett vázlatban ezt írja: Csak disszonancia 'által lehetséges alkotás A -konszonancia, mert csak különböző dolgok hasonlítanak és csak hasonló dolgok különböznek ... A diszszonáncia probléma, probléma nélkül annak megoldása, nincs, - tehát konszonancia sincs. • Valóban Bartók nem akart a konszonan-

554

cia olcsó eszközeivel hatni, mert érzi, hogy problémáit azzal nem fejezi ki. Szabad; csapongó,` nem tűr korlátokat. De - József Attila sem. Amikor megszólal:

Ehess, ihasš, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat .. .

ebben égészen azonos hitet vall Bartók Bélával. Egyikük sem maradt meg a beskatulyázhatóság keretéi között. Mint egyik is, másik is különéle irányzatokkal, de nem ragadt le egyiknél sem. Mind a kettő a maga szabadságát kereste, hogy igazán .azt fejezhesse ki, amit érzékeny idegekkel felfog és amit meg akar szólaltatni. Itt-ott el őbukkant egy-két közös hangulat, azonos érzés, szenvedélyes, vagy halk, kifinomult melódia. Amikor József Attila a Medvetáncban szöveget ad Bartók zenéjének, ritmusát, disszonanciáját érzékelteti a maga költészeti elemeivel, mikor felkiált: Kinek kincse van fazékkal, 'mér - a markosnak marékkal. Ha nem azzal, körömmel,

a körmösnek örömmel Brumma, brumma, brummadza .

ebben több van annál, hogy szóba foglalja a zenei mű hangulatát. Nem. tolmács, több annál, ugyanazoknak az érzéseknek, gondolatoknak és problémáknak a kifejez ője. De talán még közelebb van egymáshoz. a két alkotó abban, • hogy távol áIl minden szentimentalizmustól, érzelgős ellágyulástól; ugyariakkor azonban mind a kett őt mélyen áthatja 'a humánizmus. Nincs bennük semmi dekadéns. József Attila még búskomorságár ban sem 'a rothadás és hanyatlás hangadója. Bartók Béla még a Csodálatos' mandarin című zenés rémdrámájában sem az idegek dekadens izgató szerét adja, hanem ősi emberi ösztönből fakadó rémületet fejez ki. Bartók zenéje tele van költ ői mondanivalóval, József Attila versei tele vannak zenei hangulatokkal, • színekkel, képekkel. És itt körülbelül megállhatunk. Csak .két kiragadó példáját mutattuk be annak, hogy milyen szoros az összefüggés a m űvészet különböz ő agai között, mennyire azonosan nyilatkozik • meg, mondják csak költészetben és zenében a koráramlatok, korok, eszmék, társadalmi jelenségek alakulása. E kapcsolatot a m űvészeték között az ,emberi Sors • közössége terem tette meg, az ember mint társadalmi• lény sorsa jut kifejezésre minden igazán m űvészi aklotásban, 'amely éppen azért igazán m űvészi,. mert . mélységes humanizmus hatja 'át.

Bálint István:

.

Baudelaire másik ~r~~. ,,. ._

Baudelaire: Romantikus müvészet Kis füzetben jelentek meg Charles Baudelaigánosságban, mert azt jelenti, hogy nem hódólre a Fleurs du mals költője, a romlás énekese-' nak be a forradalmirasságot' feladó nyárspolgánek, a világ egyik legnagyobb lirikusának tanulroknank és az eleambertelenéd ő 'viiágíialki< .. Oiimányai. prdekes olvasgatnunk ezeket a tanulmagurnk arisztokratikus magatartása zár - kieíimányokat mert egy másik Baudelairet ismerünk nün+ket. magányba. »lJs ilyen ' körülmények 'között ez a nemzedék' arra is ráébred, 'hogy ' romeg. A ramlás énekese és az őrület, az öngyilkosság határán mozgó rettenetes, embertelen mantika korszakában á törtYÓgekkel' égy : ' i-l1amatra megszerzett egység ina már lassan szértévívódás költ ője mellett a logikusan gondolkodó embert. Ugyanannak az embernek a másik arca foszlik és az emberek nem tudrLak lépést tarez, de mégis emberileg közelebb hozza hozzánk • tani a behódolni nem ' akarfi, megálEküvášt" neiri Baudelaire-t és ezek a gondolatok megtanítanak ismerő költővel. »A zsenihez visz nyitva' áž``bibennünket arra is, hogy a valamikor szentség vasótábor olyan óra, arriely kési'ká; , törésnek tartott dolgokban mennyi igazság van. Csak igy érthetjük - Meg' Báúdelaire ' és ' ne'rmMa már kicsit nehezen értjük meg 'Baudelaizedéke irodalmi elképzeléseit is. Keidjt `i mifiđjárt a valamikor szentségtörésnékrt őtt elére nemzedékét. A nagy csalódás utáni nemzedék ez. Akkor él, amikor a polgárság nagy nefántcsont toronnyal é `1' art pbur l' 'arttal. -Már a fentiek alapján is világos; hogy - ez iáit elé kilendülése után az ember igazán tudatára ébfántcsottarony kikényšzerftett' védekezés az"elred, hogy az anyagi er ők irányitják a világot; embertelened ő és elnyárspolgáriasodó ' `" vl7~á`ggál' az • emberek önzése és e gazdagság mindenható. szemben' és azt jeleníti, hogy a lázadó forradalEz a nemzedék ismeri fel legel őször a kapitami költő magáramarad a világban. Tém' -hiába lizmus eiennbertelenit ő vonásait s így aztán mondta Delaeroix, hogy ` a' müvészét'igazi "nagy emberileg érthető, hogy az a vélemény, hogy titka: megtanulni jútalom anélkül dolgozi. A minden. fejlődés csak ennek a csírában meglév ő elembertelenedésnek a kibontakozása lehet. kapitalista világban már serlimit , som ehet 'él a költő. Nem dolgozhat etedrnényért célér ; i áEzért érthet ő, amikor Baudelaire azt - írja: »Az Ipar és a Fejl ődés minden költészet ellensége«. . nem csak magáért a rriünkáért. A logika `riyéiÉs forradalmi nemzedék ez a nemzedék. A forvére forditva ez az élef đntcSorfttorony ` Báu đefairenéi három dolgot "jelent. El őszór' önmaga radalomban- növekedett és maga is mindvégig igazolását azzal; hogy k;mutatja: DélaCróix el`élázadó ember maradt. De már nem lehettek 11 luziói a polgárság világáról. (Baudelaire nagyon fántcsonttornya védekezéš :volt a Világgal sŽernszépen kimutatja Wagner egyes illuzióinak ben. Másodszor van valami ebben a' rnűvéšz t alaptalanságát). Franciaország a forradalmak mesterségbeli részéb ől'. A világból kisžutult író most már többet fóglíáíkožik őr/Magával és ' alhazája. Négy forradalom követte. egymást és egyik sem hozott semmit. Ez a nemzedék megkotásáhak mesterségbeli részéhei. 'Ezért • fedezi fel, hogy »a művész olyan erriber, aki úgy' van maradt forradalmárnak és 'kiábrándult a forodafűzve a fest őállványhoz, rriint' a ''jobbágy đ radalmakból, mert azt látta, , .hogy azok nem hozzák el romantikus eszményeinek megvalósiföldhöz« . Természetesen nem beteges elszigetelődés ez, hisz éppen Baudelaire mutatja ki Detását. »Semmi sem változik bár úgy t űnik, hogy minden változik«, — állapítja meg kiábrándullacroix-val kapcsolatban, hogy magatartása, tan a gondolkodó Baudelaire. Ebb ől ered enmennyivel több mint a kicsinyes mesterembernek a nemzedéknek kétségbeesett keresése. A kék fúrás-faragása. Az elefántcsonttorony tehát forradalmi eszmények meg őrzése, amikor a kaaz alkotás szentségét is jelenti, azt, hogy az író az alkotás szent pillanatában csakis maga lehet. pitalizmus világa mflr a nyárspolgári megnyugvásnál köt ki és ez a kétségbeesett keresés teEs e mellett persze azt, hogy most már nincs is miért kilépnie a világba. Végül a 1' art pour szi mássá a költ őt, szakítja ki az egyszer ű emT art nem az, aminek a zsdanovi szociaj ista reaberek köréből és úgy tű nik, mintha a forradalmiassághoz ragaszkodó költ ő ellen »az egész lizmus tartotta,. nem is a reakciós írók önigazotársadalom háborút folytataaa«. Ezért érthet ő lása a behódolásért és nem beteges halhatataz is, hogy ez a nemzedék vállalja a magálanságra törő fúrás-faragás. Egyszer űen csak nosságot. Jó adag tudatosság van ebben a maarról van szó, hogy Baudelaire többé-kevésbé "

,

555

;helyesen felfogja az irodalom igazi társadalmi funkcióját. A megfogalmazás maga így hangzik:' »A költészetnek ha az ember csak kicsit is önmagába merül, hogy vizsgálja lelkét, hogy felelevenitse emlékeit, nincs más célja, mint ön, maga; a többi el is maradhat; egyetlen leöltemény sem lesz olyan nagy, olyan nemes, anynira igazán méltó, a költemény nevére, mint az, amelyet csak azért az örömért írtak, hogy egy verset írjanak«. Ezt a fejtegetést nem értenénk egészen és talán hitelt adnánk a félremagyarázóknak, ha nem _ vennén'k észre a követekező mondatot: »Nem azt akarom mondani — jól értsenek meg — hagy a költészet nem nemesíti meg a termésžetet, hogy végs ő célja nem az ember felemelése a vulgáris érdekek fölé — ez szemmélláthatóan értelmetlenség lenne., Csak azt mondom, hogy a költ ő csökkentené költői erejét, ha valamilyen erkölcsi cél után menne«. Az irodalova ,tehát hat, szerepet tölt be, .a költő számára lehet, hogy az alkotásban van öncéluság, de az : irodalom csak azzal irodalam, hogy másákra is hathat. Lényeg csak az. hogy az író nem küls ő: . célt tart szemel őtt, haneon önmagát. Nem napi politikát, hanem mélyebb tartalmat ad. Ebb ől a szempontból a költ ő, ..szávnára nem is egészen, öncélú ez az irodalom, hanem kötelesség— az értékek megmentésének feladata . és utolsó kísérlet. a romantikus eszmények megvédésére. Hogy. mennyire nem csak a költő . magánügye ez, azt, bizonyítja, hogy Baudelaire szerint . a költ őnek nincs joga megtagadni az írást. Mert »ez a legmagasztosabb kötelesség« és az igazi költő »kötelességének rabszolgája«. lJs • főleg ez a 1' art pour 1' art nem jelenti a tartalom absztrakt elszigeteltségét. Hisz lényege .éppen a behódolás elleni, harc, egy jajkiáltás a világ ellen, tehát nem, lehet a behódolás, a fáj- dalomtól _ való, elfordulás észköze. Az igazi költészet— elemezte . Baudelaire Dupont kötetének előszavában --'a mindenkit megrázó fájdalom, »a fájdalom és a szomorúság gyönyörű felkiáltása«, és az előszó végén még- hozzáteszi: »Menj tehát a . verssel a jöv ő felé te látnoki költő. Ver,seid nagyszerű visszatükrözései a nép reményének és -meggyőződésének«. Baudelaire 1' art pour 1' artjának tehát semmi köze ahhoz, . amit ellenségei és barátai ráfogtak, hanem . a művészet társadalmi, emberi és mes-terségbeli helyének logikus és zseniális elemzése. És ez az elemzés ma is érvényes számos ,

.

556

helytelen felfogással szemben. Bizonyára emlékszünk még arra,' hogy borzongva olvastuk:' a dekadencia a mesterségest a természetes fölé emeli. Ha ennek ati elvnek az indokolását Baudelairenal olvassuk — a logika és a lirikus szuggesztiv erejének együttes hatására — felmerül bennünk a kérdés, hogy is lehet hogy az emberek még m,a, is hisznek a természetes élet : a természetesség fölényér ől szóló mesében?« Vizsgáljátok ki, elemezzétek mindazt, ami természetes, az igazi természetes ember minden lépését: és kivánsá, gát és valóságos szörny űségeket találtok. Mindaz, ami szép és nemes az értelem és a számitás eredménye... Az erény mesterséges, természet fölötti ... A rosszat minden erőfeszítés nélkül, természetesen, sorsszerűen teszik A jó mindig a művészet eredménye«. Hiába, a világ és az emberek természete már olyan, hogy . csak a gyom n ő igazán. szabadon és az igazi termést önmagunknak és környezetnek kell ápolni. Igy aztán tényleg igaz az, hogy mindaz, ami jó, ami szép az soha nem természetes, hanem mesterséges, az emberek, a társadalom teremtették meg önmaguknak. Még a Baudelairevel szembeni utolsó el őítélet is: a .formai tökélyre törekvés el őítélete is semmivé foszlik ha ezeket a logikus fejtegetéseket _olvassuk. A formai tökély nem beteges fúrás-faragás, mint amivé késő bb tették, még csak nem is a forma fölénye, hanem éppen a tartalom és forma dialektikus egysége: »Mert világos, .Hogy a retorika és prozódia nem felszinesen kitalált erőszak hanem azon szabályok összessége, ,amelyeket maga a szellem összetétele követel meg; és a retorika és prozódia sohasem akadályozták meg az eredetiséget, hogy kifejezést nyerjen. »A formatökély nála csak azt jelenti, hogy igazán nehéz szavakba önteni, kifejezni ezt az elem15ertelenedő világot. A formagond csak azt jelenti, hogy »nincs , kifejezhetetlen« ,

Ha valaki valaha is meg akarja teremteni . a lázadás, a haladás szolgálatában álló irodalom esztétikáját, mindenféle árnyalatú reakcióval szemben, akkor okvetlenül el kell olvasnia Baudelaire tanulmányait. A nemzedék sajátos helyzetéből származóan vannak fogyatékosságai, tévedései, de ez a kis füzet a logika nyelvére lefordítva emberileg közelebb hozza hozzánk, érthetővé teszi Baudelaire valamikor szentségtörésnek tartott és ma már sokban igaznak bizonyult elképzeléseit.

Az igazi ifjúsági regény Molnár Ferenc: A Pál-utcai 'fiúk Az, amiit mi ifjúsági regénynek tartunk, 1eggyaikna ►bbam nem ifjúsági regi:mynek készült. Komoly írók felnőtteknek írták, csak persze a maguk korának írói alkotásrnó đje és nézőpontja ,,fiaapján. Az igazi ifjúsági regény csak kés őrab keueukezetrt. 'Akkor, amikor a. reg:myben már lassan elszakad az érdekesség és az érték, ennikor az érdckeswc:gbői ponyva lesz, az értékes re gények pedig mindinkább tömény filozáf.ává és pszihológ._ává alakulnek, Az ifjusági raglény az önmagát megtagadni nem akaró író utolsó kísérlete az érdekesség megmentésére. Molnár Ferenc véletlenül olyan .\ szerencse témát talált, hogy regénye igazi irodalommá és igazi ifjúsági regennyé lett. Tulajdonképpen ő teremti meg Gz ifjúsági regényt, úgy, rnogy mellette még Móricz „Légy jó mindhalálig" cím ű regénye sem igazi ifjúsági regény. Gyerekek vonulnak itt fel el őttünk. De az író az irodalmi jellemábrázolás igazi esztköze:t használja fel, Milyen eg ► lsz képet tud rajzolni egy-két odavetett vonással a regény mindegyik ~ lakjáról! A komoly magabiztos Bokáról, a gigerli Cseléről, az árulóvá lett Gerébről, a nagyokat fütyülő Csónakosról és főleg a kis Nemeesekről. Egy gyerekes mozdulat, egy mindennel telerakott zseb nála a jellemzés nagyszerü eszköze lesz. És még a psa:hológia is bevonul ezeik közé a gyerekek közé. Mennyi gyermek psziholágia van például abban, hogy a hősi cselekedetekre vállalkozó kis Nemebsek egyszer csak azt mondja: „Én haza szeretnék menni". És az előttünk felvonuló 'élmények élő ;.r1.1s-vér gyermekek életének élményei. Gyermekeké, akik kicasi,t tehernek érzik az iskolát, és vkelarhol másutt találnak valamit, amiben gyermeki eszményeket, akaraterejüket kiélik. Mi adja meg .tulajdonképpen ennek a regény nek a verázsát, mi teszi anny:ra kedvelt olvasmánnyá Még a feln őttek számára is? Kétsrégtelen, hogy a varázs egyik forrása a ram3,nt.ka megmervtése. Szép, na,gyszerü' emberi tulajdonságok vonulnak itt fel előttünk. Abban a ikupitalista világban, amely már lassan ködi a sz é p emberi tulajdonságokat, kicsinyes, apró megalkuváossá, hébköznLpi hazugságokká teszi az ember életét, megjelenik egy naiv .gyerekvilág, né -

hiány fiataQ, akik még nem ismerték meg az életet, akiket a. kapitalista - világ hé.rköznaipjai m'ég nem törtek igába, akiket a dolgok uralma még nem kényszerített szép ronaantrkua emberi vonásaik, emberi eszményeik feladására. Nagyszerű envberak ezek a gyerekek, mikor már a nagyszerű emberek lassan kivesznek a felnőttek világából, Nemecsek r.,ősiessége, grund-szeretete, a gyerekek harca eszményelkért, egy kis óázis, vigasz, abbaaz. a világban ahol már a nagy grundot a hazát nem lehet szeretni mart ez a haza már egy embertelen gépezet az egyszer ű errvbereakked szemben; egy kis'zöld folt abban a világban, ahol ez emberekb ől már kivesztek. ez eszmények,ahol a t:Iébköznapak megölnek minden nagyot. Még a Pál-utcai fiukkal harcoló varosin•gesek is milyen nagyszerü romantikus embertlpwsak. Az Ats Feri, aki tisztelgést Paaicsol a kis Ntmecseak hősiességének, szigoruan megbünteti a kisgyermekkel erőszakoskodó Pásztorokat, és maguk a rettenetes ,Pásztorok is, aan:kor b-saztelegni mennek a kis Nemecsek betegágyához, azzal búcsúznak: „Nekünk ezért nem jár csokoládé. Indulj!" Abban az elembertelened ő ,ke.Ipiibalista világban, ahol már az emberi tettvágyat lefojtják; ahol már nincs alkalom nagy dolgokat tenni, ahol már a feaza nem eszmény, ott egy igazán szép emberi közösség, nagyszer ű szép emberi tulajdonságokkal felrwházott gy őnyörü emberi energiák vonulnak fel előttünk itt a gyerekek k^izött, ahol az árulás az árulónak is és az elárultnak 1s Fáj. Ez z. regény varázsának egyik forrása. Érintetlen sd:psség, romantikus enyberi tulajd•omságak emberi eszmények. Ez a gyermekek els ő megismerkedése az élttel, és valahogy ez " az els ő mgisrnerkedésolyan varázzsal .bir, mint az els ő ' szerelezim, Ez az első megismerkedés, ez az emlékekben mindig visszakísért ő első mzerelem gyakorul hatást a regény minden olvasójára. A varázs másik forrása az elmulás lágy eléglkuu hangulata, a visszasírás és a fájdalom borzongása, Az ifjúság, a romantikus szépségek múlnak itt el és ra regény elégikus hamgula`ában minden 'olvasó kicsit önmaga ifjúságát siratja eL

b—t

Kiadja a Vajdasági Magyar Kultúrtanács, Noviszád — Szerkeszt őség és kiadóhivatal: Noviszád, u:ica Narodnih Heroja 19!I. Postafiók: 160. — Telefon: 20-63. — Folyószámla: 300-T-275 a Nemzeti Bank noviszádi fiókjánál. — El ő fizetési díj: Egy évre 500 din., félévre 260 din., egyes szám 50 din. -- Lapzárta minden hó 10-én. Kéziratot nem ő rzünk meg és nem adunk vissza. — Készült a noviszádi „ZMAJ" nyomdában.

557

A VAJDÁSAGI MA.GYAR KULTIJRTANÁCS a korábban meghLdetett színdarabok mellett a következőket Is az egyesületek rendelkezésére bocsátja: Osztrovszki: Erdő Móricz-Garay: Forró mez ők Nusics: Gyanus személy Bródy Sándor: Tanítónő Indig Ottó: Emher a híd alatt Krasna: Drága Ruth Polyákavics: Nyuga'om háza Biró ~ aták: Sárga lí;íom Fauchois: Szegény Mavrier Títaníc keringő : -

Ifjusági el ő adásokra Díckens-Garay: Copperfíeld Dávid Retlom-Garay: Csizmás kandur May Károly-Garay: WRézd őiíí gavallér (Wínnetou) Deofe: Robínson Crasoe M. Sircla: Három jókarát Aranykacsa .

,

Fentieken kívúl kiadtuk a „Magyar népdalok" harmadik füzetét

Megrendelhet ő :

.

.

fi Va jd as á g i Magyav KuI1rtan flcsn I , N 0 V I S Z Á D, ul' ca Naro dn ih her oj a 19 / I,

.

Fóstaüók: 160. Foly6sz ánla a Nemzeti banknál 300-T-275 ,

~44,i,k, G

P iPi

~

gico,ci.tcakiko‚ak, cw4(1, I k ®1N Y V

A III(' T ® I1K®lI I IE

a jó könyvek mellett a k ővetkez ő kedvezményeket nyújtja: 20°10 -os engedményt a kőnyvek bolti árából; részletfizetéses k őnyvbeszerzést ; ingyenes illetménykötetet állandó áruhítelt; minden könyvvásárlásnál els őbbségi jogot. Azonkívül mínden k őnyvbarát díjtalanul megkapja a TestvéríségEgység könyvkiadóvállalat új könyvjegyzékét, illetve A KÖNYVBARÁT című értesítőjét, amely egyben irodalmi tájékoztatóul is szolgál.

A kiadónál a kővetkező irodalmi művek kerültek sajtó alá Ady összes verset Török Gyula : A porban Majtényi Mihály : Bíge Jóska házassága Herceg János: Anna búcsúja

Megrendelhet ő Testvéríség-Egység kíadóvállalatnál, Noviszád, A. Teodorovícs 11 Telefon : 26-33 és 23-02 - Postatakarékszámla 300-T-251

•••••■ ••••••

*

Válasszunk j ó I.fTúsági könyveket

gyermekeinknek, tanulóinknak a TESTVÉRISÉ(š-EGYSÉrs gazdagon felszerelt • r ktrráról

A MARXIZMUSLENINIZMUS KÖNYVEI óriási segítséget nyújtanak szakszervezeti, közgazdasági és kultúrmunkásainknak feladataik könnyebb megértésére és megmagyarázására. Ezért egészítsük ki könyvtárunkat a még hiányzó kötetekkel_ KÖNYVBARÁTOKNAK 20 0/o ENGEDMÉNY Ezeken kívül még száz és száz értékes könyv közül válogathat, a haladó gondolat könyveib ől, a jugoszláv népek irodalmából, a magyar irodalom kincsestárából, a világirodalomból, kézi könyvekb ől, ifjúsági irodalomból, gyermekirodalomból stb. KÉRJE DÍJTALAN ÁRJEGYZÉKÜNKET! Megrendelhet ő: Testvériség-Egység kiadóvállalatnál, Noviszád, Arsze Teodorovicea 11 Telefon: 26-33 és 23-02 — Postatakarékszámla 300-T-251

Podtarina pla ćena u gotOVOm

ARA 50.— DINAR