ÍRÁS ÉS KANCELLÁRIA Mezey László Az írásbeliség megújulása, szerepének újbóli elismerése és megszilárdulása a társadalmi viszonyok rendezésében tudvalevőleg és a dolgok természetének megfelelően a kancelláriákon keresztül jött létre. A kancelláriák szisztematikus szervezete és elterjedése egész Európában maga is a kultúrtörténet eme nagy korszakának egyik fontos eredménye. Érthetően igen problematikus tehát az az álláspont, amely megkérdőjelezi a kancellária kezdeményező szerepét az írásbeliség felújulásában. Hajnal újra kiadott műve arra tesz kísérletet, hogy ezt az álláspontot kifejtse. Talán több is, mint puszta kísérlet. Több évtizedes aprólékos és fáradhatatlan kutatómunkán alapulva alakult ki a tézise, melynek terjedelmes megerősítése ez a könyv. Az általa kiváltott ellenvélemények teljességgel érthetőek, és a nemrég elhunyt szerző nem csupán udvariasságból fejezte ki minden kritika kapcsán örömét és reményét afelett, hogy most már a műve és állításai nyomán kialakult vita előbb vagy utóbb ezen komplex problémaegyüttes bizonyos részleteinek gondosabb válogatásához és eddiginél mélyebb vizsgálatához vezet, ami egy napon egy olyan letisztult kép megalkotásáig juthat el, amely véglegesnek és a valóságnak megfelelőnek tekinthető majd. Mindenesetre, "salvo meliori iudicio", azon a véleményen vagyok, hogy Hajnal tézise, helyesen értelmezve, nem igényel lényegi változtatásokat. Az írásbeliség felújulása nem teljesen az egyetem műve volt, de a társadalmi igényeknek köszönhetően megszületett egyetemi mozgalom volt az, amely a társadalom igényeinek megfelelően kidolgozott olyan elméleti és gyakorlati kérdéseket, amelyek megvalósítása a kancellária műve volt. Valójában ugyanis a mindenütt jelenlévő kancellária volt az, amely ténylegesen meggyökereztette a társadalom tudatában az írásbeliség megkerülhetetlen szükségességét - a programot, illetve a megoldás technikai alapját (az írásoktatást) pedig az egyetem adta. Csak további, sokrétű és változatos kutatások során válhat világossá, hogy ez a program, illetve megvalósításának metodikája hogyan terjedtek el a 12. századi Európában, valamint hogyan hozták létre, az írás társadalmi rendszerező szerepe elismerésének első szakaszaként, a kancelláriák szervezetét. A már létező, de egyre inkább elévülő, és ezért az írásbeliség szükségleteinek egyre kevésbé megfelelő formák vizsgálatán kívül kutatásainkat a 12. századi élet számos más területére is ki kell terjeszteni. Azt hiszem, hogy igen hasznos lenne részletesen megvizsgálni a városiasodás és az írásbeliség kapcsolatait, vagy az egyházi írásnak a gregorián reform és a feudális történeti környezet vitájának következtében szükségessé vált átalakulását, a változást megvalósító szerzetesrendeken (ciszterciek és premontreiek) keresztül. Ezeken a nagy vonalakban felvázolt és egyáltalán nem kizárólagos határokon belül az oklevéltannak számos olyan, az iskolán kívüli intézmények történetével kapcsolatos, figyelemreméltó apró ténye és viszonya létezik, amit idő, hely és eszközök hiányában Hajnal nem tárgyalhatott alaposan
1
ebben a munkában, amely kivételesnek mondható nagyon részletes, de következesen egy célt követő bizonyító módszerét illetően. Ami tehát a kancellária és az írásbeliség kapcsolatának kérdését illeti, úgy véljük, amint azt fentebb röviden összegeztük, hogy ebben elfogadhatjuk a Hajnal könyvében alkalmazott alapvető nézőpontot, dacára a vele szemben felhozott tudományos kritikáknak. 1 A kancellária kérdésével kapcsolatban mégis hozzá kell fűznünk még néhány dolgot. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a kancellária működését munkamegosztásra épülő folyamatnak tekintjük, ahol a különböző feladatokat különböző, eltérő helyszíneken működő személyek végezték el. (Fogalmazás, tisztázás, és oklevél lepecsételése.) Itt kell kihangúlyoznunk a paleográfia szempontjából az oklevéle kedvezményezettjének, kérelmezőjének jelentőségét a másolási munkában. Később ezek az eljárások adminisztratíve egyesültek a kancellárián belül, de soha nem jutottak el odáig, hogy egyetlen személy végezze őket. Módszertani szempontból tehát nem jogos kizárólagosnak tekintenünk a datáló szerepét. 2 Igaz, hogy úgy a kutatások módszertanilag egyszerűbbek lennének, hiszen figyelmen kívül hagyhatnánk a paleográfiai szempontból a fejlődés különböző fokozatain elhelyezkedő kérelmezők szerepét, akik különböző írástechnikákkal, a kancelláriákon kívül dolgoztak, mindazonáltal érdekeltek voltak az oklevélkibocsátásában, hiszen részt is vettek benne: akár a letisztázásban, akár esetleg a rendelkező részeken kívüli szövegek megfogalmazásában. Az így kialakult kép azonban, bár könnyebben felvázolható, távol állna a társadalmi valóságtól, túlságosan leegyszerűsített és kevésbé hiteles lenne. A kancellária kapcsolatai az élettel a kérelmező szerepében konkretizálódtak. És ha ez utóbbi magára vállalta az oklevél letisztázását, akkor annak kibocsátása a kancellárián kívüli, ténylegesen működő és változatos paleográfiai környezethez kapcsolódott. Ez az eljárás általában kimutatható az írásbeliség felújulásának, a teljes kancelláriai szervezet kialakulásának és megszilárdulásának korszakában. A helyzet változatlan maradt egészen addig, amíg az oklevél kibocsátásának egész folyamata nem integrálódott a kancelláriába, vagyis amikor már ez utóbbi rendelkezett a tisztázatok és a hiteles másolatok előállításához szükséges személyzet felett. Összefoglalva a kérdés a következőképp fogalmazható meg: hogyan mutatkozik meg az írás fejlődéstörténetének síkján ez a számos átfedés, hogyan hatnak az írásbeliség megújulásának folyamatára, meghatározható-e az egyetem szerepe az írás oktatásában és elterjesztésében, a kancelláriák tevékenysége előtt és mögött, úgy, hogy nemcsak a paleográfiai hasonlóságokat, hanem eltéréseket is figyelembe vesszük? *
1
Revue d'Histoire Ecclésiastique (1955) et Zeitschrift der Savigny-Stiftung. 72. (1955. Germ. Abt.) ld. fentebb Hajnal válaszát. 2 Esetlegesen egy alkalmi vagy kevésbé jelentős kancellária munkájában
2
A most következőkben az íráshasználat két elég világos példájának, a középkori cseh és a dán oklevélkibocsátás emlékeinek vizsgálatával szeretnénk válaszolni erre a kérdésre. Az írásbeliség megújulásának korában a középkori Dánia oklevelei nem viselnek az általánosan ismert európai képtől lényegileg különböző vonásokat. Az itt következő rövid elemzés célja egyszerűen – a mi korszakunkra érvényes - paleográfiai tanulságok levonása egy olyan oklevélkibocsátási gyakorlatból, amely nem elhanyagolható a minőség szempontjából, jóllehet a terület, és következésképp a mennyiség szempontjából egyáltalán nem jelentős. Vizsgálatainkban, amint azt említettük, megpróbáljuk bemutatni a kibocsátó és a kérelmező közti különbségnek köszönhető átfedéseknek a dán írásbeliségre gyakorolt hatását. II. Erik, Dánia királya 1136. január 6-án olyan oklevelet bocsátott ki Lund érsekség javára, amely bemutatja nekünk a könyvírásból kibontakozó oklevélírást – minuszkula, amely azonban még nélkülözi a gótikus vonásokat – vagy még pontosabban a törekvést ennek az írásnak a megformálására. Az okleveles jelleg csak a hosszú betűszárak variálás nélküli egyszerű díszítéseiből (hurkok) tűnik elő. A kibocsátó a király, a technikai kivitelező pedig, már ami a tisztázatot illeti, az érdekelt fél, a lundi érsekség káptalanja. A legfontosabb közvetlen jogi tevékenység azonban még a pecsételés: „Hec ut rata sint sigillo nostro cartam...”, olvassuk a meglehetősen rongált pergamenen. 3 Miben különbözik az előzőtől az az oklevél, amit III. Erik király adott ki 1140. március 21-én a naestvedi Peder kolostornak? Ennek az írása még nem vált el a könyvírás hagyományaitól, de általános jellege mégis a régebbi kancelláriai írás sajátosságait mutatja, amely sikerrel terjedt el egész Európában a korszak két legfontosabb kancelláriájában, a császári és pápai kancelláriában működő scriptorok révén. Ez a régebbi kancelláriai írás hosszabb szárú, a minuszkulából kialakított betűivel, szabályos betűtesteivel, a betűszárak zavaros díszítései ellenére is az olvasás és a megértés megkönnyítését, tehát lényegében az oklevél rendelkező szerepének sikerét szolgálta. Oklevelünk szövegében a (keltezés előtti) 14 sor felét, vagyis 7 sort, egy hosszú és fellengzős arenga foglalja el, amely kitartóan hangsúlyozza az íráshasználat fontosságát, különösen az egyház javának szempontjából: „Igen szép szokás terjedt el nálunk, amely megtanította, hogy azokról az írásokról, amelyek a szent egyháznak szükségesek, törvényes és alkalmas tanúkat kell kiállítani, így amennyiben valaki a pusztulás és viszály fiaként az igazság ellen fordulva megpróbálna valami jogtalanságot elkövetni, miután középre hozták az oklevelet, azok tanúságával, akik aláírták azt, kétségtelenül meggyőzik azt, aki az ellenkező oldalon állt.” 4 Dániában ebben a korszakban még mindig a szóbeliség és írásbeliség határán vagyunk, de a szóbeli vizsgálati eljárás eredményességet már az írás garantálja. Ennek a gyakorlatnak a kezdeményezője az egyház, vagy még pontosabban a római kancellárián keresztül elterjedő bíráskodási 3
Fakszimile: Corpus Diplomaticum Regni Daniae. Koppenhága, 1946. num. 1. (később CD és szám.). Pontosabb adatok az egyetlen dán oklevéltani műben, amelyhez sikerült hozzájutnom: Kr. Erslev: Fortegnelse over Danmarks Breve fra Middelalderen. – Repertorium Diplomaticum Regni Danici Medievalis. I. 1085-95. 2. (RDD). 4 Pulcherrime itaque consuetudinis usus apud nos inolevit, qui de illis que sancte ecclesiae necessaria sunt scriptis legitimos et idoneos testes adhibendos edocuit, quatenus si quis perditionis atque discordiae filius adversus iusticiam aliquid iniusticie machinari conabitur, carta in medium prolata, ex eorum qui subscripti sunt testimonio qui ex adverso fuerit indubitanter convincatur… CD 2. és RDD 2-3.
3
gyakorlat volt. Az íráson kívül a pápai oklevélből átvett kiátkozás is tanúsítja ezt a tényt. S ha figyelembe vesszük emellett azokat a kánoni szankciókat, amit a király biztosított a védelme alá helyezett egyházaknak és szerzeteseknek (fratres vel ecclesiam eorum, que hereditario iure sub mea tutela est regie vindicte), akkor ráismerhetünk a királyi magánegyházra, jóllehet a gregorián reform vagyis a "libertas canonica" befolyásával. Ez a paleográfiai adat tehát szintén a pápai törekvések dániai sikerét mutatja számunkra. Nagyjából ugyanezt kell elmondanunk Waldemar király (1205) okleveléről, amely közel két középkori generációval későbbi. A finom vonású írás gyakorlott kézről tanúskodik, amely nem egyszerűen modellek lemásolása révén született. A kérelmező a ratzeburgi püsökség premontrei káptalanja. 5 Az íráshasználat fontossága a szóbeliséghez képest itt már tisztán megmutatkozott az arenga megfogalmazójának szemében. Ez a bevezetés egyébként az oklevél nagyobb részét elfoglalja, és a rendelkező rész csak IV. Hadrianus pápa, a szász herceg és a bajor Henrik okleveleit tartalmazza. A fonalasan írott betűket bizonyára a fentebb említett pápai bulla inspirálta, amelyet a régebbi kancelláriaírással fogalmaztak. Waldemar 1215-ben, a lübecki püspökség javára kibocsátott oklevelének formulációjában az egész Európában elterjedt királyi oklevél szerkezetét ismerhetjük fel, az írásban azonban még megmaradtak a régebbi kancelláriai írás sajátos betűi – jóllehet az egyre könnyebb és gyorsabb kivitelezés következtében megváltozott alakban.6 A magyarázat talán abban rejlik, hogy a tanúk között a scriptor az egyháziak közé tartozik, míg a (királyi?) jegyző a világiakhoz, ez pedig esetleg bizonyíthatja, hogy a megfogalmazó (dictator) és az írnok (scriptor) személye különböző volt. Ugyanebben az évben a király egy másik egyházi kérelmező, Rulyubeka temploma számára is kiadott egy oklevelet. 7 Az oklevél ismét egy másik kéz műve (úgy tűnik, hogy nem volt állandó másoló a királyi kancelláriában), a szöveg utánozza a korban általánosan elterjedt oklevélírás formuláit és betűit, meghatározott modell nélkül. Ezen tapasztalatok alapján azt hihetnénk, hogy az írásbeliség megújulásának korában a dán oklevelek kibocsátásában az egyházi kérelmező az oklevél másolásakor a kancellária régebbi írását utánozta. Márpedig úgy tűnik, hogy ez nem volt teljesen így. 1219-ben a viborgi katedrális prépostja és Vitskol apátja megegyezést kötött Gunnar, Øm apátja előtt. Az oklevél írásmódja több évtizedes visszelépést jelent: a gótikus könyvírás egyszerű módosulásáról van szó. Nehéz dönteni, hogy vajon melyik félnél tisztázták le az oklevelet, a viborgi katedrális káptalanjának vagy inkább a vitskoli cisztercita apátság írásműhelyében. Mégiscsak azt hisszük, hogy az oklevél nehézkes, kevés gótikus vonást mutató írása kevéssé valószínűsíti Vitskolt, ahol egy finomabb és szabályos cisztercita írás volt használatban. Ezt a feltevést bizonyítja a viborgi 5
CD 3. RDD hiányzik. Az arenga: „Volumus itaque ea que digna memorie a nobis geruntur in tempore ne cum tempore labili a memoria hominum elabuntur litterarum irrefragabili testimonio perhennare ut in posterum filii qui nascentur et exurgent enarrent ea filiis suis et occasus nescia novo semper sole humanis mentibus scripture testimonio educescant…” 6 CDD 5. RDD hiányzik 7 CD 6.
4
káptalan és prépostja által kibocsátott 1221-es oklevél,8 amely egy szintén az Ømi ciszterciekkel kötött megállapodást fektet le írásban, 9 ha lehet, még nehézkesebb könyvírással. Amikor II. Waldemar király fogságba esett a holsteini háborúban, szabadon bocsátásának feltételeit először 1224. július 4-én foglalták írásba. 1225-ben új részletek kerültek be az oklevélbe, amelyeket le is pecsételtek. 10 Az eredeti és teljes szöveget, amit valószínűleg kapkodva fogalmaztak, a korszak nagyon fejlett gótikus folyóírásával írták, a másodikat a módosított könyvírással. Az első teljesen modern formája olyan fejlettnek mutatja a dán írást, amit az írástechnika szempontjából nem tudánk kizárólag a fentebb elemzett oklevelek alapján levezetni. Viszont az 1225-ös variáns sem teszi lehetővé, hogy más következtetést vonjunk le. Talán nem teljesen alaptalan, hogy az első írásában annak a jegyző-fogalmazónak a munkáját lássuk, aki jogi szemponból is megfogalmazta ezeket az okleveleket. Ebben az esetben - inkább, mint a többi esetekben - az egyetem közvetlen paleográfiái szerepe eléggé nyilvánvaló. Mintegy 20 évvel később, 1241-ben IV. Erik király kibocsátott egy a roskilde-i káptalanhoz tartozó ügy kapcsán egy oklevelet, amelynek írása több mint konzervatív, és világosan utal a káptalan írásműhelyében a könyvek másolásában gyakorlatra szert tett másolóra. Az oklevélírás jellemzői itt szinte elhanyagolhatóak, épp csak az alsó betűszárak oldalsó megnyújtásában, görbületükben és a megnyújtott szárak szerény hangsúlyozásában tükröződnek. 11 Ez utóbbiakkal ellentétben az 1242-ben a ribe-i káptalan részére kibocsátott oklevél egy magasan képzett fogalmazót és írnokot sejtet a fejlett és szabályos okleveles folyóírás, illetve az „intrante mense maio” keltezés révén. A ribe-i püspök, Gunner két diplomája, amelyek 1245 két egymást követő napjára (szeptember 15. és 16.) kelteződnek, olyan formákat mutatnak, amelyek az oklevélírás kizárólagossá váló használata során már nem választhatóak szét pápai és császári vagy királyi változatokra. Az aláírásokban viszont olyan betűket találunk, amelyek a jeles alkalom ellenére is kevésbé fegyelmezettek és kevésbé megfontoltak; 12 Hajnal István, ezekből eredezteti, joggal, az egységes európai oklevélírást. Ez valójában egy fellazult, kevésbé zárt oklevélírás. A királyi és egyházi oklevélkiadók iratai, a kancellária és a kérelmezők írnokainak vonásai újból összefutnak az egész Európában egységessé vált oklevélírásban. Az íráshasználat ezen egységessége legkézzelfoghatóbb alakban a privilegizált Európában jelenik meg, ahol szinte mindenütt azonos mind a megfogalmazás, mind pedig a betűk használata. A dán oklevélírás e rövid, több mint egy évszázadot felölelő áttekintése a következő megállapításokat teszi lehetővé:
8
CD 9. CD 10. RDD 20. 10 CD 13, 14, 15. 11 CD 17. RDD 27 (144). 12 CD 31, 32, RDD 30 (165). 9
5
1. Az egyházi kérelmezők esetében a régebbi kancelláriai (részben pápai) írás hatását vagy utánzását figyeljük meg. 2. Sokáig fennmarad ugyanezeknél a kérelmezőknél a könyvírás, amely ugyan az oklevelek letisztázására is szolgál, de elsősorban az armarium számára dolgozó scriptorok használják. 3. Ezzel szemben a királyi kancellária alkalomszerű írnoki tevékenysége, legalábbis abban az esetben, amikor ez igazolható, a dictamen írásra jellemző jegyeket mutat. 4. Dániában az egységes oklevélírás megjelenése, főleg a kiváltságlevelek gyakorlatában, az írás fejlődésének utolsó szakaszát jelzi, a középkori Dániában ez az írásbeliség felújulásával párhuzamosan történt. * A középkori civilizáció egy másik területének oklevelezését megvizsgálva egy nagyobb anyagot is áttekinthetünk. A régi Csehország az íráshasználat megújulásának igen tanulságos és igen érdekes képét mutatja. Ebből a szempontból megnézve a legrégebbi cseh okleveleket, megállapítjuk, hogy az okleveles anyag a betűk formája alapján négy, egymástól elég világosan elkülöníthető részre osztható. Az első és a legrégebbi csoportot természetesen a könyvírás alkotja, ez az, ami az oklevelezés területén az Itálián kívüli vidékek írott hagyományait folytatja. Ennek az írásnak legrégebbi képviselője, egyszersmind a legrégebbi hiteles cseh oklevél a litomeřicei társaskáptalan alapításáról szól. 13 Az okirat célja egyszerűen az, hogy emlékezetbe véssék az alapítás és az első adományozás (1057-1058) tényeit; következéskép az oklevél speciális formulái, és különösen az oklevélírás hiányoznak. Friedrich semmilyen célzást nem tesz az írnokra, 14 de minden okunk megvan azt feltételezni, a jól ismert korabeli korlátozott íráshasználat körülményeinek megfelelően, hogy az oklevél írása és megfogalmazása az újonnan alapított káptalanból ered, vagy esetleg a prágai székesegyház klerikusainak köréből. "Spitigneus(?)" (Spitignĕv) cseh herceg parancsa alapján készült oklevelet az ebben a korban használatos könyvírással írták, és ehhez az íráshoz képest az oklevél valójában nem is mutat fel más különbséget, mint a viszonylag nagyszámú rövidítés használatát. Talán nem alaptalan azt hinni, hogy az alapításról szóló oklevelet a felszentelés idején foglalták írásba, a felszentelés rítusának előírásai szerint. 15
13
Codex diplomaticus et epistolaris Regni Bohemiae ed. Gustavus Friedrich. I-II. Praga 1904-1912, a továbbiakban CDB. (Az oklevél számát a num. rövidítés jelzi majd, az oldalszámra egy egyszerű szám utal. - Az oklevél fakszimiléje: O zakladaci listine kapituly Litomeřické. Rozpravy České Akademie. 1901. A CDB megfelelő helyein megtalálhatjuk a többi fakszimile kiadására vonatkozó adatokat. Nem idézzük őket külön, mivelhogy az anyag vizsgálatakor más fakszimiléket használtunk fel.) 14 CDB I. 54. 15 Vö. a római pontificale (Pontifical Romain) középkori gyakorlatra visszamenő előírásaival, amelyek a felszentelés "római" és "gallikán" részei közé illeszkednek.
6
Mint ilyen, az oklevél egykorú és rokon a tihanyi Szent Ányos magyar bencés apátság alapítólevelével, azzal a különbséggel, hogy a két oklevél írásának nyilvánvaló kapcsolatain túl, ez utóbbi formuláinak viszonylag fejlett jellegével a korabeli oklevelet is megjeleníti. 16 A megvizsgált cseh diplomák között az első, amely egy oklevél jellegével bír, az a kiváltságlevél lenne, amely a cseh herceg, Vratislav hamis aláírását viseli, amit a vyšehradi káptalan egy klerikusa utánzott a királyi társaskáptalan javára. Friedrich véleménye szerint az oklevél 1144 után keletkezett, 17 amit az írás egyáltalán nem cáfol meg, hiszen Európa keletebbre fekvő országaiban csak később észlelhető a változás, amely ebben az időben már lényegesen átalakította a nyugat-európai könyvírást, a gótikus stílus elterjedésének hatására. Mégis érdemes rámutatni az állítólagos eredet időpontjának gyakorlatával szembenálló elemekre: az "et" 12. századi rövidítésére: 7; a ct ligatúrája, illetve a d szárának megnyújtása és ebből következő meghajlítása. Az írás tekintetében ez alig több, mint a formulák szintjén a kezdetleges intituláció és az invokáció közötti különbség. A formulák szövegének fegyelemezettsége még gyenge, s valószínűleg emiatt tűnik számunkra ez a hamisságának ellenére is figyelemre méltó régi cseh diploma egymás mellé állított és részben hiteles feljegyzések sorának már az elmélyültebb kritikai vizsgálat előtt is. Friedrich szerint a CDB 237 számú oklevél egy "simplex relatio … memoriae tantum inserviret…", 18 amelyből még az írnok kilétére sem tudunk következtetni. Ez a szerény külsejű notitia azonban ügyetlen írása és formulázása ellenére sem teljesen érdektelen. Ami az írást illeti, a betűhurkok következetlen formái már megközelítik azt a típust, amely az okleveles írás finomabb és elkövetkező modelljeiből indul ki. Másrészt az egyik ritmikus sorvég: esse factum - ha ez nem a véletlennek köszönhető, akkor előre sejteti egy bizonyos értelemben igényesebb fogalmazás ismeretét. CDB I. 208. az első cseh diploma, amely egy kancellár (a vyšehradi Gervasius prépost) kezétől származik. 19 Bár ez az írás nem a kancelláriai írnok gondos munkáját és gyakorlott kezét dicséri, mégis a 12. századi könyvírás egy nagyon szép példáját láthatjuk. Ha figyelembe vesszük az "Actum" és "Datum" különbségét, és ha az írnok személyét valóban a kancellárián kívül keressük, feltételezhető, hogy vagy a a jogi aktus természetes színhelyét jelentő hradišťei, vagy pedig a prágai vár szomszédságában található, a diploma kibocsátásának helyszínéül szolgáló strahowi premontrei kolostorok egyik írnoka volt az. Az általunk vizsgált könyvírással írt cseh oklevelek közül a kérelmező kiléte és más körülmények révén négy, a Szent János lovagrend javára és öt másik, a plasyi ciszterciták számára kiadott diploma kelti fel figyelmünket. 20
16
Erdélyi László: A tihanyi apátság története. Budapest, 1908. (A pannonhalmi Szent-Benendek-Rend története 10.) 487-95. CDB I. 372. 18 CDB I. 237. 19 Data prage per manum Gervasii cancellarii et prepositi Wissengradensis … CDB 194: Friedrich megjegyzése: "manu ignota extra cancellariam regiam…" 20 CDB I. 245, 310, 312, 313. CDB I. 304, 322, 336, 342, 343, II. 15. 17
7
XXXXXXAmi a formulákat illeti, az ispotályosok javára készített négy oklevél semmilyen kapcsolatot nem mutat fel egymással. A kibocsátók, Wladislaw király, Frédéric herceg, Erzsébet cseh hercegnő és Henrik, Prága püspöke, különböző intitulációk révén jelennek meg, és a kezdőformula egyszerűsége is megfelel a záróformula rövidségének. Az oklevél rendelkező szerepe a díszítések teljes hiányával még inkább ki van hangsúlyozva. A kérelmezőnek a betegápoló rend sajátos birtokviszonyaival kapcsolatos ismeretei megmagyarázzák azt a buzgalmat, amellyel a rend vezetői hivatkoznak az írás jogi szerepére, még egy olyan országban is, ahol az íráshasználat szabályos formái a kancelláriai keltezés hiánya, a formulák kezdetleges jellege ezt jól mutatja - még hiányoztak ebben a korban. Ez magyarázza a magán scriptorok munkáját, akik, Friedrich szerint gyakorlottak voltak a kéziratok másolásában. 21 Nem ok nélkül tételezték fel, hogy a plasyi apátság javára kiállított okleveleket a kolostor 22 írnokai 23 írták. Talán még az első oklevélben adják vissza a betűk a legkevésbé hűségesen a ciszterci gótikus könyvírás formáit. 24 Formuláik megfelelnek az egyszerű feljegyzésből született szerényebb oklevélnek, ez még társainál is jobban érvényes az első oklevélre, ami talán kielégítően megmagyarázható Florianus kancellár és Alexander magister által betöltött tanú szereppel; mint ahogy Helicha hercegnő 1189-es oklevelében 25 a fentebb idézett kancellár és az egyszemélyben keltező 26 Ottó káplán tanúskodásával. Elfogadhatóbb tehát annak feltételezése, hogy a feljegyzés szövegét, amelyet a kancellár vagy egy másik kompetens személy átdolgozott, esetleg megfogalmazott, az említett kolostorban újramásolták, nyilvánvalóan könyvírással, és az így kidolgozott kéziratot később bemutatták a hercegnek, hogy lepecsételjék. 27 Így ebben az esetben is, épp mint az ispotályosok fentebb említett okleveleiben, a kolostor klerikusainak munkája tisztán technikai tevékenység volt, a másolás. A végső megfogalmazásban kimutathatjuk az állandó vagy alkalmi kancelláriai alkalmazottak közreműködését, akiknek, az egyház és a kolostor igényeinek megfelelő sőt azt még meg is haladó képzettsége egyáltalán nem vonható kétségbe. Az utolsó, könyvírással íródott plasyi oklevél (diploma), ami Friedrich szerint egy megállapodás az apát és a prágai Szent György apátnője között, 28 véleményünk szerint nem a plasyi írnok kezétől származik. A szerzőt inkább a Szent György környezetében kell keresnünk, mivel Ágnes apátnő a szonszédságban elhelyezkedő káptalanban ugyanúgy találhatott egy diktálót is, mint írnokot, ez utóbbit 21
E tekintetben mindenestre meg kell említeni az első diploma könnyedebb írásképét (245: 1158-1169), ami éppenséggel jobban különbözik a többitől. 22 CDB I. 304: 1184. 23 Friedrich, CDB I. 24 Ernst Krous - Joachim Kirchner: Die gotischen Schriftarten. Leipzig 1928. Abb. 8, 11. 25 CDB I. 322, uo. 336, a tanúk listájának végén felbukkan a kancellár és Rabodo írnok, a későbbi kancellár neve. 26 data per manum capellani mei Ottonis 27 Nem érdektelen megjegyezni, hogy az első számú a hercegi oklevél pecsétjét viseli, míg a négy másikat függőpecséttel látták el, ami eredetileg a magánoklevelek jellemzője volt, mivelhogy a végig teleírt pergamen nem tette lehetővé másfajta pecsét alkalmazását. 28 CDB II. 15.
8
talán saját apácái vagy káplánjai között. Mindenesetre a tanúk között megtaláljuk a székesegyház kincstárnokát és egyik kanonokját, Erzsébet apácát és két káplánt. Újra megtaláljuk a kérelmező írnokának írását, továbbra is Friedrich nyomán haladva, egy 1218ban, a milevskoi premontrei apátság javára kiadott oklevélben, 29 ami egy olyan kéz munkáját tárja elénk, amely egyáltalán nem alkalmazkodik a kéziratok merev stílusához, talán mert a premontrei rend szervezete, egy fejletebb írásbeliséget feltételezve, 30 a könnyedebb betűformák használatához volt hozzászokva. Ezzel ellentétes az olmützi püspökség 31 két írástípusának gyakorlata az utolsó oklevelekben, amelyek teli vannak merev és nagyon konzervatív írásjegyekkel. Ezek joggal és igen egyértelműen a morvaországi székeskáptalan írásműhelyének könyvmásolásban igen járatos írnokaira enged következtetni. 32 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a kéziratírással fogalmazott cseh oklevelek első típusainak vizsgálatakor elért eredmények olyan együttes képet nyújtanak, amely megfelel az általános európai fejlődésnek. Megfigyelhető, hogy a formulák használatának fejlődése és megszilárdulása, ami lehetővé teszi az oklevéladás jelentőségének megértését, együtt jár a kancellária intézményével. Márpedig, mivel ekkor, úgy tűnik, még nem létezett a cseh kancelláriában megfelelő oklevélkiadó(expéditive) szervezet, az oklevelek tisztázása a kérelmező feladata maradt. Ez magyarázza még az adott típuson belül is azokat a különbségeket, amelyek minden egyes, az írás szempontjából megvizsgált diplomában megmutatkoznak (és ez vonatkozik a korabeli oklevelekre is). Ugyanakkor még fontosabb tény, hogy a hercegi udvarok növekvő írásbeli, szerkesztői és formulázó tevékenységéhez, vagyis ahhoz, ami elsősorban az írásbeliség rendelkező szerepét biztosította, képest az egyház írásbeli ismeretei láthatólag egyre inkább a technikai kivitelezésre szorítkoztak. Mégis, a vizsgált írástípus esetében és egészen a 12. század második évtizedéig, az egyház kizárólagos helyet biztosított magának, figyelmen kívül hagyva a kancellária írástechnikáját. Ez kétségkívül mutatja egy bizonyos hagyomány megőrzésének viszonylagos sikerét, de mégsem ez volt az írástörténet fejlődésének útja. 33 Időrendben haladva, de közben figyelembe véve az írástípusok különböző elemeit is, most olyan oklevelek következnek, amelyeken keresztül megvizsgálhatjuk egy jól ismert európai okleveles írás cseh példáit. A császári és pápai oklevelek (diploma) kistestű és hosszú lábú, hurkolt betűi jól ismertek 29
CDB II. 110. A rend káptalanjaihoz kapcsolódó iratok, a vizitációkhoz kapcsolódó "relicta", az regisztrumok vezetése, a halotti nyilvántartások (rolle mortuaire) írása egy kiterjedt és szabályos írásbeliséget feltételez. 31 1202: CDB II. 86. és CDB II. 207. 32 Az ilyen típusú oklevelek közül mellőztük a CDB I. 279 számút, amit 1177-ben állítottak ki a kladrubyi bencés apátság javára. Az oklevélben alkalmazott formulák megfelelnek a korabeli színvonalnak, keltezője Gervasius volt és a monostorban másoltak le. Ld. Friedrich uott. 33 Nem mellőzhetjük annak említését, hogy a kéziratírással másolt cseh oklevéltípuson belül a feljegyzések vagy a feljegyzésektől alig különböző diplomák száma megegyezik az oklevelekével. Ez az arány – már amennyiben a feljegyzés formáját a későbbiekben még meg lehet állapítani – többé már nem lesz ilyen előnyös a feljegyzésekre nézve. Épp ellenkezőleg, a konzervatív írás és forma egy olyan korszak gyakorlatára megy vissza, amikor egyedül az egyház látta tisztán az írás jogi garantáló szerepét; egyébként erre a célra is használta azt, de a korszak kezdetleges jogi helyzete nem tette szükségessé, hogy ez az oklevél fejlett formájában történjen meg. Nem szándékom itt most hangsúlyozni az oklevél és a feljegyzés jól ismert kapcsolatait, megelégszem azzal, ha utalok Georg Schreiber megállapításaira, amelyek tökéletesen értelmezik a körülményeket az írástörténet tekintetében is: Cluny und die Eigenkirche. Zur Würdigung der Traditionsnotizen des hochmittelalterlichen Frankreich. - Archiv für Urkundenforschung. 17. (1942). 359-418. 30
9
minden kutató előtt, akik a középkori forrásokkal foglalkoznak. A két legjelentősebb oklevélkibocsátó intézmény, ahol már az írásbeliség felújúlása előtt is szabályos gyakorlat uralkodott, betűtípusai természetesen hatással kellett, hogy legyenek az alkalmilag készült oklevelek másolóira és szerkesztőire. Ez korszak írnokainak és szerzőinek többségére a egészen a 12. század második feléig igaz. Tehát nem meglepő, hogy kronológiai szempontból és típusváltás szerint is, a csehországi írásos gyakorlatban, a korábban megvizsgált könyvírással írt oklevelek (diploma) után kancellária írással megírt oklevelekkel (diploma) találkozunk. 1131-ben II. (Zdik) Henrik, Olmütz püspöke székhelyét és püspöki káptalanját a Szent Péter templomból az újonnan alapított Szent Vencel székesegyházba helyezte át. Az átmenetel bizonyos jogi törést eredményez, különösen ha, mint ebben az esetben is, a székhely megváltoztatását a védőszent megváltozása kísérte. A püspöki székesegyháznak és a káptalannak tett adományok valójában a védőszent nevében történtek meg, az eszmei birtokos, vagyis Szent Péter ettől fogva egy másik szentnek, a cseh mártír hercegnek engedte át a helyét. Így tehát a birtokokhoz kapcsolódó új garanciákra volt szükség, és e tekintetben az érseki és a hercegi büntetés(censure), valamint a rituális egyházi aktusok mellett lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni azt a hathatós jogi tényezőt, amiről "a római jog szerint élő" egyház soha nem felejtkezett el: a jogi tények írásba foglalását. A bonyolultabb jogi eset megmagyarázza a oklevél (diploma) hasonlóságait a legfontosabb oklevéltípussal, a pápai és császári oklevéllel, nemcsak a külső kinézet és az írásmód, hanem más sajátos vonások szempontjából is. Tehát, ahogy mondtuk, az okirat írása jellegzetes oklevéltípusú, és az az írnok által használt, akit Friedrich teljes joggal az olmützi egyház klerikusai között keres, mindaddig, amíg az átvitel tényének tárgyilagos kifejtése tart, a cseh hercegre, Vencelre való hivatkozással. 34 Egy rövid záróformula fejezi be a tulajdonképpeni oklevelet, és ez is a kancelláriai betűk használatával készült. Ezt követi az olmützi egyház tulajdonainak felsorolása könyvírással. Henrik pap véleménye szerint ennek a felsorolásnak az oka: "priora ecclesiae nostrae privilegia partim vetustate consumpta, partim bellorum tumultibus, aliisve occasionibus amissa sunt…" 35 Tehát az összeírás, vagy legalábbis nagy része nem a régebbi oklevelek alapján, hanem más források felhasználásával készült. Ha ez írott forrás volt, nem lehetett más, mint az olmützi liber traditionum, vagy talán olyan feljegyzések, amelyek a kiváltságlevelek előfutáraiként szolgáltak, ha voltak ilyenek egyáltalán. Nem tudjuk eldönteni a kérdést, de amúgy nem is kötelességünk; ami minket érdekel, az az, hogy az oklevélhez kapcsolódó összeírás, a téma megváltozásával egyidőben az írás megváltozását hozza magával, és ahogyan az oklevél átveszi a császári kiváltságlevelek betűit, az összeírás a maga részéről éppúgy átveszi a Liber
34
CDB I. 115, 116-117. o. "egyházunk korábbi kiváltságai, amelyek egyrészt az idő, másrészt a háború viharai, és más események miatt elvesztek." Uitt, 118. o. 35
10
Traditionum betűit. 36 S az a mód, ahogy a két írás egymásra következik, alkalmat ad arra, hogy a könyvírás és a kancelláriai írás között meglévő szerves kapcsolatot megvizsgáljuk. Hiszen ez utóbbi, néhány - az előszóban részletezett - grafikai jellemző révén megkülönböztethetően, már nem volt idegen a, még a betűk írásában is könyvíráshoz szokott írástudó embereknek sem, és egy olyan típust alkotott, ami alapjában véve egyáltalán nem számított újdonságnak a könyvírás korábbi típusához képest. Ezen a típuson belül a stílus változása egyáltalán nem volt újdonság, mivel a könyvírás gótikus átalakulásának az oklevelek írásában más tényezők is kedveztek, különösen Csehországban. A cseh földesúr, Miroslav 1142-ben alapította a sedleci cisztercita kolostort, és néhány évvel később az újonnan alapított apátság, vagy a főapátság egyik szerzetese írásba foglalta az adományozás és az alapítás tényét. 37 Az írás a fentebb említett kancelláriai írás egy változata, azzal a különbséggel, hogy összehasonlítva a lábak következetes meghosszabbítását, a hurkok kialakítása nem olyan, és csak ott tűnik fel, ahol gyakorolni tudták a ligatúrát. A betűformákon, a grafikus jellegzetességeken és a rövidítések használatán kívül - és az oklevél egészében objektív kiállítása ellenére - a modellt egy stilisztikai fordulat árulja el: "In primis siquidem statuens ut ordo monachicus secundum beati Benedicti regulam et patrum cisterciensium instiutionem perpetuis ibi temporibus inviolabiliter observetur…" 38 Ez a fordulat abból ered, amit ciszterci privilegium communének neveznek, 39 de általában megtalálható a 12. századi pápai kiváltságlevelekben is, a kiváltságos kolostor "professio iurisának" egy változataként. Ez a oklevél (diploma) az írás és a formula kapcsolatát példázza, és nemcsak az oklevél tulajdonképeni formális részeit illetően, hanem a rendelkező részben is. A következő okleveleket (diploma) a kancelláriai írástípus képviselői közé soroljuk: CDB I. 162: 1146-48; 270: 1174; 278: 1175; 280: 1177; 296: 1180-82; 301: 1183; 326: 1190; 335. - II. 22: 1201; 90: 1211; 99: 1212; 366 (hamis): XIII/1; 113; 187; 1219; 208: 1220; 246: 1223; 258: 321: 1228, valamint további három oklevelet, ami nincs benne a CDB-ben. Az írást illetően az általános kép nem különbözik a két legrégebbi modellben megismert széles soroktól (grandes lignes), félretéve a kézváltásokat és az írástörténeti korok változásainak köszönhető stílusváltozásokat (mint például a lábak meghosszabbítása lefelé, ami a kurzív felé való törekvést jelzi, a kisebb-nagyobb rövidülések). Mégis, hogy megpróbáljuk még pontosabban meghatározni ennek az írástípusnak a helyzetét a 12. századi cseh oklevélkiadásban, újra csak a kancelláriának és a kérelmezőnek az oklevélmásolásban betöltött szerepét kell megvizsgálnunk, annak az eljárásnak megfelelően, amelyet az első típus vizsgálatánál alkalmaztunk. Az olmützi püspök, Henrik oklevelének esetében az acta memorialis és az összeírás jellegének megfelelő tárgyilagos viszonyból az is következik, hogy az oklevél kibocsátója, megfogalmazója és az írnok szoros kapcsolatban vannak, vagyis egy jogi személyiség tagjai. Lényegében ez érvényes a sedleci alapítást megörökítő oklevélre is. Az, egy közös írástípus alapján kiválasztott 18 másik oklevél elég 36
Az jogbiztosító oklevél egységességét az utólagosan hozzátett pecsét adja (CDB I. 117. o.), és nem a két különböző diploma témájának egységes formulákba foglalása. 37 CDB I. 156: 1145-48. 38 CDB I. 156. o. 23-25. sorok 39 Ld. Georg Schreiber: Kurie und Kloster im XII. Jahrhundert. II. Stuttgart 1910. 351-353. Tangl, Kanzleiordnungen I. 229.
11
változatos képet mutat a kibocsátó, a fogalmazó és az írnok tekintetében. Található köztük egy cseh királyi adománylevél (I. 162), egy morva hercegi oklevél (I. 270), egy prágai püspöki oklevél (I. 280), egy másik, amit egy magánszemély keltezett (I. 296). Az írnokokat a kérelmezők körében kell keresni, az olmützi székesegyház klerikusai (I. 162. 270. II. 22. esetében) és a prágai klerikusok között. (I. 325. 357. 326) De találkozhatunk a vyšehradi káptalan klerikusaival is (II. 90), valamint a strahovi és milevskói premontreiekkel, akiket már ismerünk az előző típus vizsgálatából (II. 208). Az írnokok azonosítását illetően, egyetértünk a CDB tudós kiadójával, csak a a plasyi apátság kérésére kibocsátott oklevelek esetében tudunk megkockáztatni egy megfigyelést. Az I. 280-296 oklevelek esetében, legalábbis a kevésbé kidolgozott részeire nézve - amelyek a kiváltságlevelekből maradtak benne -, nem lehetséges-e, hogy, a már említett plasyi esetben használt képzeletbeli rekonstrukciós módszer alapján, ezek az oklevelek csak átdolgozás után kerülhettek újból a plasyi írnok kezébe. A másodiknál a pecsét ügyetlen elhelyezése, ami eltakarja a szöveg egy részét, egy, a kancellárián kívüli másolásról tanúskodik. Ami a keltezőt illeti, hiányzik a két oklevélről (diploma), ami még a legrégebbi oklevelek között sem fedezhető fel: pedig nem hiányzik Gervasius kancellár, Vyšehrad elöljárójának megnevezése (I. 278). De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ugyanez a Gervasius kancellár, ugyanebben az időben (tout en datant), többször is igénybevette a kérelmező írnokának szolgálatait. Több ellenvetést is fel lehet hozni a plasyi írnokokhoz fordulás ellen 40 azokban az esetekben, amikor a oklevél (diploma) fogalmazása következetesen használt formulákat mutat, vagy amikor a kiváltságlevél jelleg nem kétséges és az írás teljességgel megfelel a kor igényeinek, mint az 1214-es királyi oklevél (diploma) esetében. (CDB II. 113.) 41 Ezekben az esetekben a kancellária gyakorlatának rendszeressé és szilárddá válása nyilvánvaló, tehát teljesen szükségtelen feltételezni a kérelmező írnokának másolói szerepét, ha úgy tűnik, hogy maga az írás inkább az oklevelek kibocsátásának gyakorlatával, mintsem az oklevelek másolásával látszik kapcsolatban állni. Márpedig a kancelláriai írásnál egyértelműen ez a helyzet. Még egy utolsó megjegyzés a oklevélhez (diploma) kapcsolódó típushoz. Ebben a második írástípusban 22 oklevelet vizsgáltunk, amelyek között egyetlen feljegyzést sem találtunk. Hat, feljegyzések alapján kialakult oklevelet ismerünk, a korábban már említett plasyi eseteken kívül (II. 208 és 366). A többi, kivéve a kiváltságleveleket, mind a formulák szempontjából fejlett oklevél (diploma). Az első típushoz képest az írás fejlettebb és elsősorban az iratok másolására szolgál. Ami a szöveg megfogalmazását és a formulák használatát illeti, az írásnak ez a jellemzője egy következetesebb oklevélkibocsátás keretében mutatkozhat meg. A kettő közötti viszony elég nyilvánvaló, éppúgy ahogy az írás fejlődése kapcsolatban van a vele szemben e tekintetben támasztott igények megnövekedésével. Ha hozzátesszük ehhez a kancellária, megnövekedett részvételét a másolás munkájában, akkor az előző típushoz képest elég világosan kimutathatók azok az írással szemben támasztott 40 41
Ld. előbb Ide soroljuk még be: CDB I. 326 (1190) és II. 258.
12
követelmények, amelyek az írás fejlődését és egyre inkább az oklevélhasználatra való alkalmasságát kívánták. A kancelláriákban használt betűtípus kezdetei bizonyosan megjelennek abban a prágai püspök, Dániel által kiadott az oklevélben, vagy még pontosabban igazolásban, amit egy templom alapításának alkalmával az oltárnál elhelyezett ereklyékről adtak ki. A rövid címzés a jegyzői oklevelek mintájára a dátummal és a kronológiai elemek felsorolásával kezdődik. Az írás nem felel meg a könyvírásnak, sem formájában, sem eredetében. Az írnok minden bizonnyal vagy azért fogott bele ebbe a másolási munkába, mert gyakran utánozta az írás ilyen modelljeit, vagy azért, mert ezeket tanulta iskolás módon. Az írás egészét tekintve nem elhanyagolható mértékben emlékeztet az itáliai közjegyzői kurzívra. Könnyen felfedezhető a római kurzív késői leszármazottjának az a törekvése, hogy elemeire bontsa a betűket, hogy összeillesztve újból összerakja őket (ld. 42 különösen a nagy E és C betűket és a kis l és b betűket. A keresztvonások következetesen törnek meg, de ugyanakkor hullámosak is. Néhány betű nem mutatja a semiunciális írásból eredő vonásokat, minden bizonnyal nagyobb fegyelemmel formálták azokat, bezárva a nyitott kurzív betűket: a, e, g). A betűk nagyon következetes összekapcsolása szintén gyakran jellemzi a fegyelmezettséget. Ez az írás összességében tanulságos, és mélyebb vizsgálatot érdemel, mivel lehetővé teszi, hogy általában az európai, és különösen közép-európaira írás fejlődésének történetéhez kapcsolódó következtetéseket vonjunk le belőle. Ami az írnokot illeti, őt kétség kívül a püspök környezetében kell keresni. 43 Az írástípus használatát illetően, elsősorban a királyi kancelláriára, vagy még pontosabban a királyi kibocsátású oklevelekre kell utalnunk. A 19 oklevélből (diploma) 11-et Csehország uralkodója bocsátott ki. Az írnokok még elég gyakran a kérelmezők környezetéből kerülnek ki. Ezzel magyarázható, meg azzal a 70 éves időszakkal, amelyben áttekintettük a kurzív ezen egyetlen típusának átalakulását, hogy szinte mindegyik oklevél az adott stíluson belüli sajátos grafikai jellemzőket mutat. Nyilvánvalóan egy gyakorlati elgondolásból született az a törekvés, hogy ez a kurzív írás közeledjen a használatban levő normál oklevélíráshoz. Könnyebb és gyorsabb jellege okozza, hogy az első példa kissé zilált írásképe átadja a helyét egy erőteljesebb és határozottabb írásgyakorlatnak; a lábak lefelé való meghosszabbítása és következetes görbítése (CDB I. 347) hozza létre az írás egyik legkarakteresebb jellemzőjét. Az eredetileg töredezettebb vonású kurzívban a gótikus átalakulás könnyebb mint a kerek minuszkulák esetében, és a kalligrafikus hajlamú írnok keze alatt egyenesen a könyvíráshoz közeledik. Mindezeket a variánsokat a királyi oklevélkibocsátás végeredményei között is megfigyelhetjük. 44 A formulás részeiből kialakult forma egy megszakítatlan egységet képez belőle, és kérdéses lehet még a kancellária írnokainak gyakorlata is. Egyébként magától értetődő tény, hogy a kladrubyi 42
1165. CDB I. 208. Uitt, 208. o. 44 CDB I. 252: 1128, 347 (13. sz.), II. 57: 1202-07, 75: 1207, 118: 1215, 385: 1218 körül, 207, 238, 243: 1222, 1230 és 1235: ezek a hercegi oklevelek amelyek számos variációját mutatják ennek a kurzív írásnak. 43
13
(bencés) és a milevskói (premontrei) apátságok kérelmezőjének esetében egy kolostori másolóról van szó. 45 Az esetek többségében a szerző szomszédságában kell keresnünk az írnokot. Ezen típus kapcsán találjuk meg az első adatot, amely nagy mértékben megerősíti a kancellária jegyzőjének másolási tevékenységét (Hermann). 46 Más okokból következően is a kancellárián belüli gyakorlatra gondolhatunk. Csak három egyszerűbb kialakítású, feljegyzésekből kialakult oklevél van, amelynek egyikét a želivi apát és konventje adta ki, a másodikat Róbert, Olmütz püspöke, a harmadikat Theobaldus, Časlav hercege. 47 Hozzátehetjük ehhez az olmützi érsek, Radoslaus ünnepélyesebb formájú magániratát, és végül az olmützi püspök, Róbert oklevelét (CDB II. 206: 1120), amely azonban különbözik az előzőektől gondosabb kiképzésével. Azt, hogy ez az írás nem volt ismeretlen a jegyzők között, bizonyítja a časlavi herceg oklevele (diploma), ahol utalást találunk Albertre, a herceg jegyzőjére ("Alberto meo existente notario"). Ami a kancellárián belüli használatát illeti, ezt minden valószínűség szerint a hely akkori írnokainak munkáján kívül rendszeresebb alkalmazásának időszaka is tanúsítja, ami a 13. század elejére, vagyis a kancelláriai szervezet kelet-európai megszilárdulásának idejére. Végezetül tegyük még hozzá, hogy egy feljegyzéshez hasonlítható, de pecséttel ellátott rövid oklevélben, Kunigunda, Csehország királynéja előzetesen megerősít egy későbbi oklevelet (diploma), amelynek keltezője Arnold, a vyšehradi kancellár és elöljáró lesz, és amelynek tartalmát tömören jelzi.48 Ez az adat, amely rövidsége és viszonylagos összegfüggéstelensége ellenére érdekesnek tűnik számunkra, egyrészt megengedi számunkra, hogy következtessünk a kancellária bizonyos gyakorlatára, másrészt a mi írástípusunk alkalmazására az udvar jegyzői és írnokai által. Összefoglalva, ennek a kurzív írástípusnak a megjelenése a cseh gyakorlatban lényegénél és eredeténél fogva előzőnél még világosabban megmutatja nekünk, hogy az írásbeliség modernizációja annak az egyházi környezettől való eltávolodásával egy időben történt. Az általunk megvizsgált, az írásbeliség felújulásának korából származó csehországi oklevelek között az írás szempontjából legegységesebb csoport okozza a legkevesebb problémát számunkra, éppen egységes karakterének köszönhetően. Ebbe a csoportba soroljuk azokat a okleveleket (diploma), amelyeknek írása a legismertebb a középkori oklevélírások közül, amelyet okleveles kurzívnak nevezünk. Eredete elég világos számunkra: egyrészről az oklevélírás kurzívba való átalakításából született, vagyis az oklevélnek folyóírás formájában való elkészítéséből, másrészt pedig egy a gyakorlatban jegyzetek készítésére használt folyóírásból, és amely hála egy következetes fegyelemnek, mindenki számára olvasható és minden egyéni jellegtől mentes okiratírássá vált. Az oklevélszerkesztés kétkezi folyamata, vagyis a másolás tehát ennek a fegyelmezett írástechnikának49 az eredménye a 12. század végétől kezdve Európa minden, szinte kizárólag latin kultúrájú országában. A "littera legibilis" 45
CDB 1178: I. 252, CDB II. 54: 1205, és CDB II. 118: 1215. CDB II. 228. 47 CDB II. 92: 1208-14. CDB II. 112: 1204-1214 és (Želiv) 1230 után. 48 "… presenti scripto priuilegium quod per cancellarium nostrum prepositum wissegradensem Arnoldum dabitur …" CDB II. 332, 1229-ből. 49 Ld. előbb Hajnal II. fejezet 46
14
tiszta és világos formái az egész 13. századon keresztül megmaradtak, szoros kapcsolatban az ünnepélyesebb és fegyelmezettebb formulák használatával. Ez az ésszerű kapcsolat, amely pontosan megfelel az oklevelek írott fogalmazásában a "dicatio epistularum" megtanult és kipróbált módszereinek, egyáltalán nem igényel bővebb magyarázatot Hajnal professzor hosszú bemutatása után. Az oklevelek kibocsátása éppoly bonyolult mint amilyen gyakori eljárássá vált. A formulák gondos kiválasztása, használatuk pontos szabályainak betartása, a ritmikus próza - a dictatio - hibátlan alkalmazásával végzett fogalmazás, a bonyolult munkálatok ezen listája egy még szabályozottabb külsőt követelt meg, egy tekintélyesebb kinézetet, ami illik az írásbeliség megnövekedett tekintélyéhez, vagyis ünnepélyesebb betűket, melyek alkalmasak arra, hogy látható módon bizonyítsák az oklevél jogi erejét. Így született meg az okleveles kurzív, ami a legfontosabb oklevelek írása lett. Ezt használták a jogi iratok végleges lezárásákor, még akkor is, amikor az írásbeni ügyintézés megszaporodása és általánossá válása következtében az iratok folyóírása egye jobban elterjed. Ez lesz egyben a kancellária legjellegzetesebb írása is, amely az oklevelek kibocsátásának minden gondját és feladatát magára veszi, a megfogalmazásától a hiteles másolat kiadásáig és a jegyzékbe vételig. A csehországi oklevelek többsége, amint már mondtuk, ezt a betűtípust használja. Nem volt alkalmunk megvizsgálni részletesebben a 36 oklevél (diploma) paelográfiáját, de ez egyébként nem is szükséges, hiszen az album példái is tanúsítják, hogy ebben a korszakban a cseh okleveleket, európai társaikkal összevetve és az okleveles kurzívon belül, inkább az írnokok egyéni, kevésbé lényeges grafikai jellegzetességei, mintsem az egész területére általában érvényes sajátosságok jellemzik. Használata és ugyanakkor ennek a típusnak a fejlődése Csehországban az ispotályos lovagrend egyik oklevelével (diploma) kezdődik, amelynek kiadója kétségtelenül Frigyes herceg és Erzsébet hercegnő, de amelynek megfogalmazóját és írnokát csak a kérelmezők között találjuk meg, hiszen a keltező megnevezi magát: frater Bernard, a csehországi ispotály magisztere. 50 Ebben az oklevélben, mint a legtöbb ezt követőben egészen a 12. század végéig az írások még eredetük, vagyis a könyvírás világos jeleit mutatják; mégis hamarosan láthatjuk feltűnni, majd mindenen eluralkodni a kurzívból eredő sajátosságok sorát, 51 amelyet már elemeztünk az előző típus ismertetésekor. Ez az írás a későbbiekben az európai gyakorlatnak megfelelően bonyolultabbá válik. Átveszi a stilizált kurzív jellegzetes tulajdonságait, a lekerekített vagy levágott, vagy a szögletekkel, nagy tollvonásokkal "góticizált" kötésvonalakat, a visszafogottan megnyújott és görbített lábakat, de érintetlenül megőrzi a betűtestek egészében még inkább könyvírásszerű megformálását. 52 Maguk az írnokok egyre növekvő bizonyossággal a cseh királyi kancellária személyzetéből kerülnek ki. 53 A kérelmező szerepe egyre inkább háttérbe szorult. Az egyetlen kivétel talán egy Otakarus 5 által jegyzett írás és egy oklevélcsoport lenne, amelyet az alábbiakban részletesebben megvizsgálunk. Ami az 50
CDB I. 318: 1188. CDB I. 325: 1190, 348: 1194, 357: 1197, 358: 1197. 52 Ld. különösen: CDB I. 348: 1194; 303: 1184/1205; II. 59: 1207; 195: 1220 és az, amelynek írása a legfejlettebb: 217: 1221. 53 Ld. Friedrich megállapításait a megfelelő számokra vonatkozóan, és különösen Hermann jegyzővel kapcsolatban, CDB II. 196. 51
15
olmützi püspök, Róbert harmadik írnokát illeti, akit az 5-ös számmal jelölnek az oklevelek királyi kibocsátóinak másolói között, úgy jelenik meg, mint akit egy rendezettebb kibocsátásban kifejtett tevékenység jellemez. Ottokár valójában a morva kancellária irányításával bízta meg az olmützi székeskáptalan elöljáróját. "Otakarus 5" minden bizonnyal ennek a kancelláriának az alkalmazottja volt, amely mellesleg elég kevés üggyel foglalkozott.54 A prágai püspök által egy ingatlan ügy kapcsán kiadott oklevél (diploma) a szabályos kialakításra való törekvésével lep meg minket. 55 A megfogalmazás és az írás szempontjából is speciális csoportot alkotnak azok az oklevelek, amelyek a Friedrich-féle CDB I. 326. számú oklevél arengájára mennek vissza "ad clericum quendam ecclesiae Pragensis". Az oklevelek kérelmezői három esetben a plasyi cisztercita kolostor, egyszer a loukai és kétszer a teplai premontrei apátság.56 Az írnok pontosabb meghatározását véleményünk szerint megkönnyíti a loukai apátság alapítólevelében olvasható fordulat: "statuentes ut canonici sub regula beati Augustini et ordine Premonstratensi perpetuo ibidem deserviant…" 57 Világos, hogy ez egy "professio iuris" jellegű deklaráció, éppúgy mint az, amelyet a sedleci alapítólevélben találtunk. S ha ennek az oklevélnek a cisztercita változatáról elmondhattuk, hogy a citeaux-i kiváltságok közösségéből származott, ugyanezt a véleményt megfogalmazhatjuk a loukai alapítólevél idézett helyének tekintetében. Visszavezettük tehát az alapítólevél, pontosabban a sedleci "memorialis" kontextusát vagy inkább az írását az alapításban érdekelt cisztercita környezetbe. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy ennek az oklevélcsoportnak az írnokát egy premontrei apátságban kell keresnünk, amely egyszerre volt megbízva királyi és püspöki oklevelek kibocsátásával: ez csakis a prágai vár közvetlen szomszédságában található strahovi apátság lehet. Ide kell visszavezetni két, a kancelláriából egy negyedszázaddal később kikerült oklevelet 58 , amelyek szintén két premontrei apátságot érintenek: Doxant és Litomyšlt. A jelenség magyarázata alkalmat ad még nekünk arra, hogy rövid utalást tegyünk az írásbeliség felújulása korának egy tényezőjére, amely úgy tűnik, ellentétben áll a Hajnal által az előzőekben felállított nézőponttal, és amelynek most két területen mutatjuk be a dokumentációját. Hajnal azon téziséről van szó, ami szerint az írásbeliség felújulása lényegében az írás világi használatának jegyében ment végbe. Ha ezt az elképzelést, amely egy igen bonyolult folyamat aprólékos elemzése alapján alakult ki, kizárólagosan és mereven kellene értelmeznünk, úgy tudva, hogy az egyházi gyakorlatban létrejött új szokások és formák, maguk is bizonyítva az írás megnövekedett tekintélyét, semmilyen szerepet nem játszottak az íráshasználat felújulásában, szembe kerülnénk azokkal a tényekkel, amelyek bemutatásra kerültek e tanulmány során.
54
CDB II. 52: 12, megjelenik még II. 100: 12 egyébként ügyekben elég szegényes CDB I. 303: 1184. 56 CDB I. 325: 1190; 326: 1190; 357: 1197 és 1207, 1209-es évek (Plasy) 57 "elrendelve, hogy a szent Ágoston regulája szerint és a premontrei rendben élő kanonokok örökre itt szolgáljanak." ld. pl. 76, 77, 85. 58 CDB II. 286 és 298: 1226. 55
16
Az eddigiekben már hangsúlyoztuk egyszer a premontreieknél (s természetesen a cisztereknél is), hogy az általuk bevezetett új szervezeti formák (az évenkénti nagygyűlés és egyházlátogatás) 59 e rendeken belül az írásbeliség megnövekedett igényéhez, valamint a tények rögzítésére szolgáló formák és az írás használatának egyre nagyobb jelentőségéhez vezettek. 60 Annak felismerése, hogy az írás alkalmas volt a fegyelmezésre és a rögzítésre, valamint ennek a belátásnak az alkalmazása megmagyarázza, hogy a bencések és - a 13. század elején még nem egységes szervezetű, tehát kevéssé a toll használata felé forduló - ágostonrendi reguláris kanonokok, a fekete barátok és kanonokok gyűlésein, miért volt szükséges két fehér (cisztercita vagy premontrei) szerzetes vagy kanonok jelenléte az ügyek intézése során. 61 Ez nemcsak technikai tudást és az írás kiterjedt használatát jelentette, hanem a fegyelmezettséget is a fogalmazásban és a stilisztikai követelmények tiszteletben tartását. A ritmikus próza használata kötelező volt az általánosan átvett kancelláriai gyakorlat szerint. A 12. századi irodalmi helyzet legjelentősebb ismerői is nagyon fontosnak ítélik ciszterciek és a premontreiek szigorú ragaszkodását a ritmikus prózához. 62 Ha most követjük az ehhez a jelenségegyütteshez tartozó kutatásokat, annak megfelelően, ahogy a strahovi premontrei írnok kezéből származó okleveleket elhelyeztük, valamint a cseh írnok(amanuensis) rend keretein belül, vissza kell vezetnie minket a pápai kancellária újraszervezésén keresztül Morrai Alberthez vezet minket ez, aki olyan jelentős szerepet játszott a 12. századi íráshasználat történetében. Egy kiváló tanulmányban P. Kehr röviden ismerteti a később néhány hónapra pápai trónust is elfoglaló, híres kancellár életét.63 Morra, miután tanulmányait Franciaországban elvégezte, távol dél-itáliai hazájától, a laoni Szent Márton templom reguláris kanonokja lett. Kehr
59
31. o. A premontrei és a kancelláriai írásbeliség összefüggéseinek kapcsán lásd: Georg Schreiber: Praemonstratenskultur im XII. Jahrhundert. Analecta Praemonstratensia. XIX. (1942) 125-149. A kérdés részletes tanulmányozása még várat magára. A vizitáció és az írás kapcsolata a korszak népszerű felfogásában, egy Walter Mapesnek tulajdonított szatírában így néz ki: "Dum pater abbas filiam/ suam proponit visere/ cartam praemittit nimiam/ adventus sui propere … Tandem carta componitur/ ut rite fiant omnia/ quod magnum est omittitur/ sola scribuntur levia/ …" Th. Wright, The Latin Poems commonly atttributed to Walter Mapes. London, 1841. 185-186. A pápai reformok korának két legfontosabb szerzetes rendje szervezetéhez kapcsolódó szokások voltak ugyanekkor azok a jogi aktusok, amelyek jogokat adtak vagy erősítettek meg úgy a káptalani gyűlések, mint a vizitációk során. Ez magyarázza az írásban való rögzítésükkor alkalmazott különös gondosságot. A ciszterciek statútumai az érdekeltek rendelkezésére állnak Canivez apátúr kiadásában (Statuta Capitulorum generalium Ordinis Cisterciensis), a premontreieké viszont sajnálatos módon még hiányzik. Ami a vizitációs "relicta", vagy "recessus" kötetben való publikálását illeti, ez természetesen lehetetlen, de erre vonatkozó anyagot találunk a rendtörténetek bibliográfiájában. 61 David Knowles műve: The Religious Ordres in England. Cambridge 1948, az angol viszonyok elemzésén alapul, de természetesen lehetővé teszi a latin egyház egész területére vonatkozóan érvényes következtetések levonását, különösen a 931, 55-63, 78-84. oldalak, és a ciszterciek gazdasági "kamarájának" aprólékos könyvitelére vonatkozóan a 76-77. oldalak. Ez utóbbi esetben fel kell hívni a figyelmet a camerae monachus, vagy "custos rotulorum qui tempore fuit" vezető szerepére. A konventi őr(szerzetes) intézte az ügyeket a magyarországi hiteles helyeken, ezek - a káptalanokhoz vagy a fontosabb királyi monostorokhoz kapcsolódóan – az állam nagyobb jelentőségű jogi adminisztrációját érintő feladatokat végezték el. Ld. Kumorovitz L. Bernát: A leleszi prépostság tagjai és hiteleshelyi személyzete 1569-ig. Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800. évfordulójára. Budapest 1934, 30-31. Ld. még: Ugyanő, De conventus Lelesziensis activitate authentica diplomatibus expediensis. Analecta Praemonstratensia. VI (1930) 168-183. 62 J. de Ghellinck: L'essor de la littérature latine au XIIe siècle. Bruxelles 1954. 354-678, kiemeli a premontreieknél a chichesteri Gervasius főapátot. A ciszterci ritmikus próza gyakorlatára lásd: Bruno Griesze, Der rhythmische Satzschluss bei den Cisterciensern. Cistercienser Chronik. 31. (919) 49-56, 70-75, 84-92. 63 Papst Gregor VIII als Ordensgründer. Miscellanea Francesco Ehrle. II. Scritti di Storia e Paleografia - Studi e Testi. 38. Roma 1924. 248-275. 60
17
"regulierter Augustinerchorherrnek" mondja, 64 de mivel a Szent Márton apátság premontrei lett 1124ben, Albert belépésének idejében, aminek 1139-40 körül kellett megtörténnie, az apátság szerzetesei és a jövendő pápa is a fehér kanonokok rendjéhez tartozott. 65 Nem áll módunkban feltárni a bolognai magiszter 66 valószínű tisztségeinek kronológiai viszonyait laoni és általában franciaországi tartózkodásával. Egy tény biztos, hogy a 12. század legjelentősebb kancelláriájának híres újjászervezője, az oklevélszerkesztés stilisztikai formáinak összegyűjtője tanítását abból a nagy közösségből merítette, ahol a magiszterek és az iskolamesterek - Albert maga is magiszter volt - a tudomány rendszerezésére, a gondolkodás módszeresebbé, az emberi kapcsolatok törvényesebbé és ésszerűbbé tételére törekedtek. Ez a közösség, ami nem egyszerűen Párizs bonne ville városára korlátozódott, hanem mindenhol jelen volt, ahol feladataikra azonos módon felkészült emberek törekedtek megvalósítani nagy céljaikat, pedig az egyetem volt. Ebben az egész Európát felölelő hatalmas tevékenységben, az írás fontos feladata a gondolatok és a tevékenységek rögzítése, rendszerezésre és fegyelmezése volt, ugyanúgy ahogyan saját tudományának mértékét megmutatta ez a könyv: "Dum uiuit littera, uiuit et actio…". Két ország oklevélkiadásának e rövid összefoglalása az írás európai felújulásának korából, véleményünk szerint, a következő tanulságok levonását teszi lehetővé. A már használatos, de még szorosan a könyvíráshoz kötődő kancelláriai formák használata után az írás, amely kezdetben a könyvírás hagyományos típusait használta, képes volt, ahogyan Csehországban, elindulni a kurzív használata irányában. De csak akkor rendelkezett ésszerű és fegyelmezett formával, amit határozott, tiszta és egységes vonások jelenítettek meg, amikor az oklevélkiadás jogainak megteremtésére és biztosítására rendelt tevékenység mögött felbukkant egyfajta tudós, tehát módszeres gondolkodás, ami képes volt határozott formákban rendszerezni az eljárásokat, és felmérni ennek hatásait. Márpedig ennek a folyamatnak a kezdeményezője nem a kancellária volt, ami önmagában csak végrehajtó szerv, jóllehet kétségtelen tökéletességgel szolgálja a korabeli társadalom igényeit a társadalmi lét ésszerűbb, biztonságosabb és emberibb formái iránt. Ezen törekvéseknek legfontosabb szószólója és részleges megvalósítója az egyetem, amely ebben a korban nem csupán egy iskola, egy felsőoktatási intézmény, hanem egy, a társadalom igényeiből született mozgalom, amely arra rendeltetett, hogy programot dolgozzon ki ezeknek az igényeknek a kielégítésére, és - olyan mértékben, ahogy azt a történelem megengedte - meg is valósítsa azt.
64
Ld. uitt. 250. o. Kehr kifejezetten azt mondja: "Szent Márton Laonban… később a premontreiek székhelyként lett híres", ez azonban csak kronológiai tévedés (Gallia Christiana IX. 623. és Cottineau: Répertoire des abbayes et prieurés. I. 789.), amelynek helyreigazítása egyben megoldja azt a problémát is, hogy melyik rendhez tartozott Albert de Morra. 66 Kehr uitt. 65
18