N. Rózsa Erzsébet Iráni nukleáris tárgyalások – meghosszabbítva
Miközben a világ ezen a héten Izraelre és Gázára figyel – a múlt héten az Irakban alakuló iszlám kalifátus, a múlt hónapban az egyiptomi választások és azok nemzetközi vonatkozásai szorítottak mindent a háttérbe –, kevesebb figyelem jut a Hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) és Irán nukleáris tárgyalásainak. A 2013. november 24-i genfi megállapodás értelmében a tárgyalásokra „engedélyezett” hathónapos időszak július 20-án lejár, és miközben az egyeztetések szinte folyamatosak – immár John Kerry amerikai külügyminiszter személyes részvételével is –, sokan kétségbe vonták, hogy a megállapodás megszületik-e a megadott határidőre. Igaz, a határidő közös megegyezéssel kitolható, és a felek, a lehetőséggel élve július 19-én bejelentették, hogy november 24-ig meghosszabbították a tárgyalásokat.
Az iráni nukleáris vita 1979-ben, az iszlám forradalom győzelmét, illetve a teheráni amerikai követség elfoglalását követően megszakadtak az Egyesült Államok és Irán kapcsolatai, és egyoldalú amerikai szankciók léptek hatályba Iránnal szemben. A két ország viszonyát azóta is a legnagyobb bizalmatlanság és kölcsönös „vádaskodások” jellemzik, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben voltak és vannak olyan ügyek és helyzetek, amelyekben, ha nem is a nyilvánosság előtt, vagy akár csak közvetve is, a két állam együttműködésre kényszerült.1 A „Nagy Sátán” (az USA) és a „Gonosz tengelyének” tagja (Irán) közötti elmérgesedett helyzet azonban új elemmel bővült, amikor 2002-ben egy ellenzéki iráni szervezethez, a Modzsáhedín-e Khalkhoz tartozó csoport bejelentette, hogy Irán titokban, bejelentés nélkül nukleáris létesítmények előkészítésén fáradozik. (Natanzban egy mintegy ötvenezer uráncentrifuga befogadására alkalmas létesítményt, míg Arakban egy nehézvízművet és egy plutónium fűtőanyagú kutatóreaktort készítettek elő.) Jóllehet Iránnak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel kötött ún. teljeskörű biztosítéki megállapodása értelmében egy nukleáris létesítményt annak üzembe helyezése előtt 180 nappal kell bejelenteni az Ügynökségnek, az Egyesült Államok és a nyugati országok vezetésével beindult a diplomáciai offenzíva, melynek célja annak megakadályozása lett volna, hogy egyrészt ezek a létesítmények elkészüljenek, másrészt hogy Irán elsajátítsa azokat a fejlett nukleáris technológiákat, melyek adott esetben alkalmasak lehetnek nukleáris fegyverek előállítására is. (A nukleáris technológiák egy része, de különösen az urándúsítás ún. kettős felhasználású technológia, azaz polgári és katonai célokra is használható.) 1
Emlékezetes az ún. Irán-Contra ügy, amikor az Iránnak közvetítők útján eladott fegyverek árával a Reagankormányzat a nicaraguai Contrákat támogatta.
Az E-3 (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) által megkezdett tárgyalásokat a nemzetközi környezet jelentősen befolyásolta: egyrészt a 2001. szeptember 11-ét követő terrorizmus elleni háborúban, az afganisztáni tálibok megbuktatásában, valamint a 2003. évi iraki háborúban szükség volt Irán hallgatólagos együttműködésére. Másrészt, miközben az Egyesült Államok évekig távol tartotta magát az iráni nukleáris tárgyalásoktól, az afganisztáni és az iraki rendszerváltások megerősítették az iráni vezetést abban a hitükben, hogy a következő célpont ők lesznek. Így, bár a nukleáris tárgyalásoknak voltak pozitív szakaszai (2004-ben Irán átmenetileg felfüggesztette a natanzi és az araki létesítmények építését, és aláírta, bár nem ratifikálta az Atomsorompó szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét), 2006-ra a tárgyalások megakadtak és a nyugati hatalmak kezdeményezték az ENSZ Biztonsági Tanácsában az első Irán elleni szankciókat. A szankciók elsődleges célja az volt, hogy megakadályozza, hogy Irán elsajátítsa az urándúsítás technológiáját, azonban mire a Biztonsági Tanács állandó tagjai között létrejött a megegyezés és az első Irán elleni szankciót kiszabták (2006. december), Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök már bejelentette, hogy immár rendelkeznek a képességgel (2006. április). Bár az első szankciók viszonylag enyhék voltak, az iráni vezetést maga a tény sokkolta. 2006 és 2010 között az ENSZ BT hat alkalommal határozott Irán ügyében, ezek közül négy alkalommal szabott ki kötelező szankciókat Iránnal szemben.2 Azonban az utolsó volt az, amely komoly hatást fejtett ki Iránra, amennyiben a szénhidrogénexportot és az iráni bankrendszert célozta. Jelentőségét fokozta, hogy szinte egyidejűleg az Egyesült Államok, az Európai Unió és mások egyoldalú szankciókat3 is hatályba léptettek, ezáltal a szankciók egy szinte kibogozhatatlan rendszerét hozták létre. Egyrészt, mert túl sokszereplőssé vált a szankciós rezsim, másrészt, mert a különböző szankciók különböző, nem nukleáris kérdésekben (pl. az emberi jogok, politikai szereplők támogatása, stb.) is elvárásokat fogalmaztak meg Iránnal szemben. Bár a szankciók komoly hatással voltak Iránra, elsősorban az iráni gazdaságra és a lakosság nagy részének életkörülményeire, iráni források mindig cáfolták, hogy a szankciók kényszerítették volna Iránt a tárgyalóasztalhoz. Irán elszigetelése ugyanis a szankciók ellenére sem lett teljes. A Közel-Keleten az ún. „ellenállás frontja” Irán mellett Szíriát, a libanoni Hezbollahot és a palesztin Hamászt is magába foglalta, miközben Irán közvetlen szomszédságában is – ha hullámzó mértékben is – intenzív politikai és gazdasági kapcsolatokat ápol (Irakban, Afganisztánban, több Öböl-menti arab országban). A tágabb környezetben Kína és India, de maguk a szankciókat kiszabó országok egy része sem tudta magát teljesen függetleníteni az iráni olajexporttól, miközben Irán 2012-től az el-nem-kötelezett országok csoportjának elnökségét is betölti. Az orosz kapcsolat pedig mindkét ország számára kiemelt jelentőségű. Ugyanakkor a nyugati államok számára is fontos, mondhatni egyre fontosabb lett az Iránnal való – sok szempontból felemás - viszony rendezése. Miközben az Egyesült Államoknak 1979 óta 2 3
A határozatokat, illetve a szankciókat pl. ld. a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség honlapján, http://iaea.org
’Council conclusions on Iran’, January 25, 2012, http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cms_data/docs/pressdata/EN/foraff/127446.pdf
nincs diplomáciai kapcsolata Iránnal, az Európai Unió tagállamainak követségei folyamatosan működnek Iránban. (A brit nagykövetség ugyan mintegy három évig zárva volt, de ennek nem a szankciók voltak az okai, hanem az, hogy a teheráni brit nagykövetséget tüntetők megtámadták. 2014-ben azonban ismét brit nagykövet érkezett Teheránba és a követség újra megkezdte működését.) Másrészt, részben a 2003-as iraki háború, illetve a 2011-es „arab tavasz” következtében a Közel-Kelet térségében kialakult régi és/vagy új, esetleg kiújult konfliktusok közepette lassan Irán maradt az egyetlen stabil regionális hatalom. Ebben a környezetben mind a térségben, mind a nemzetközi közösség egy jelentős, Európán kívüli szegmensében az iráni nukleáris vita, illetve az ezzel kapcsolatos nyugati érvelés meglehetősen távolinak és kétértelműnek tűnt. Miközben az iráni fél határozottan és folyamatosan nukleáris programjának polgári, békés mivoltát hangoztatta, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség soha nem látott mennyiségű ellenőrzést hajtott végre anélkül, hogy közvetlen bizonyítékot találta volna arra, hogy Irán nukleáris fegyverek gyártására törekszik, az érvelés, hogy a nyugat valójában egy „fejlődő” ország műszaki-technológiai haladását kívánja megakadályozni, egyre nagyobb teret nyert. Különösen az iszlám világban, ahol mind a politikai vezetők, mind a közvélemény nagyon is tisztában volt azzal, hogy az amerikai álláspont az Izrael biztonsága iránti elkötelezettséget (is) magában foglalja, miközben Izraelről – közvetett bizonyítékok alapján – tényként fogadják el, hogy nukleáris fegyverekkel rendelkezik.
Tárgyalások és álláspontok 2011-2013 között a Hatok és Irán közötti tárgyalások új szakaszba léptek és egy sor magas szintű tárgyalásra került sor Isztambulban, Bagdadban, Moszkvában, Almatiban, Genfben és Bécsben. Ebben szerepe volt azoknak a belpolitikai változásoknak is, melyek az Egyesült Államokban és Iránban történtek. Ismert, hogy 2009-ben hivatalba lépésekor Barack Obama amerikai elnök „kezet nyújtott” Irán felé („an unclenched fist”), amint az is, hogy 2013-ban az iráni elnökválasztáson Haszan Rouháni nyert, aki Ali Khamenei ajatollahtól felhatalmazást és támogatást kapott a nukleáris tárgyalásokra. Bár többen már a 2012-es bagdadi tárgyaláson áttörést vártak, elemzők szerint Khamenei nem akarta, hogy a nukleáris tárgyalások esetleges sikere az előző elnök, Ahmadinezsád nevéhez fűződjön. Ennek megfelelően a 2013-ban hivatalba lépett Rouháni-kormány új lendülettel és egy nagyon erős mandátummal folytatta a tárgyalásokat. A mandátumot Ali Khamenei ajatollah, a Legfőbb Vezető támogatása biztosította, akiről bár személy szerint feltételezik, hogy nem lelkes híve a megállapodásnak, azonban az iráni közhangulatot érzékelve megadta a felhatalmazást és az azóta is töretlen támogatást az iráni tárgyalódelegációnak. Bár a nyugati tárgyalók és elemzők egy része a szankciókban látja az iráni tárgyalási szándék és pozíció fő okát, abban legalább ilyen fontos szerepet játszik – a szankciókkal is kölcsönhatásban – az iráni politikai irányítás pragmatikussága, továbbá a rendszer és a lakosság közötti kapcsolatrendszer. Miközben a választók csak négyévente kapnak közvetett beleszólást az ország irányításába, az iszlám
köztársaság és a „vallástudós irányítása” (velájat-e fakíh) csak a tömegtámogatás által nyer legitimációt. (A közhangulat befolyása jól érzékelhető volt Haszan Rouháni megválasztásának körülményeiben is.) Haszan Rouháni és külügyminisztere, Mohamed Dzsavád Zaríf, hivatalba lépése már önmagában is jelezte az egyébként immár évek óta óvatosan körvonalazódó iráni megegyezési szándékot, amennyiben Rouháni 2003-3005 között az iráni tárgyalódelegáció vezetője, míg Zaríf 2002-2007 között Irán ENSZ-nagykövete volt. Khamenei ajatollah nyilvánosan is többször kimutatta támogatását, visszafogta a bírálókat, sőt, megismételte a 2005-ben kiadott fatvát, mely szerint az Iráni Iszlám Köztársaságban tilos a nukleáris fegyverek előállítása és használata. Az utóbbi időben gyakran emlegették Khomeini ajatollah fatváját is, mely szerint a nukleáris fegyverek ellentétesek az emberiséggel és az iszlámmal. Mindkét fatva azt az iráni álláspontot támasztja alá, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgál. Bár a nyugati politikusok és elemzők ezt gyakran kétségbe vonják, sőt, úgy vélik, egy újabb fatva ezeket „hatástalaníthatja”, a rendszer logikája azonban egy ilyen lépést gyakorlatilag lehetetlenné tesz és a rendszer legitimitását vonná kétségbe. Ártatlanságának és áldozat mivoltának bizonyítására Irán minden eszközt megragadott, és bizonyos eredményeket el is tudott érni. Morális alapon sok kritika érte a nagyhatalmakat, különösen akkor, amikor a banki szankciók bevezetése után Irán élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat nem tudott átvenni, hiszen nem tudott fizetni értük. Különösen nagy visszhangot váltott ki – átmenetileg – az a nyílt levél, melyet az iráni vegyifegyver-sérülteket ápoló kórház igazgatója tett közzé. Ebben ugyanis arra az elkeseredett helyzetre hívta fel a figyelmet, hogy ugyanazok a nyugati országok akadályozzák meg a vegyifegyver-sérültek gyógyszereinek Iránba érkezését, amelyek segítették Irakot az iraki-iráni háborúban használt vegyifegyverek előállításában. Szintén morális alapon szólította meg a közvéleményt Irán akkor, amikor öt iráni „atomtudóst” gyilkoltak meg, illetve a STUXNET nevű számítógépes vírussal megtámadták az iráni nukleáris program infrastruktúráját. Mindkettő hátterében az Egyesült Államokat és Izraelt feltételezték. Iráni értelmezésben a cél az volt, hogy Iránt a műszaki-technikai haladásban megállítsák, paradox módon azonban mind ezek, mind a szankciók inkább az iráni előrehaladást segítették elő, miközben a nukleáris programot – vélhetően annak civil változatát – az iráni „nemzeti büszkeség” tárgyává tették.4 De Irán egyes szankciók kérdésében nemzetközi bíróságokhoz is fordult. Különösen érdekes az iráni hajózási vállalat (Islamic Republic of Iran Shipping Line - IRISL) esete, melyet a szankciók miatt a nemzetközi hajózási biztosítótársaságok nem voltak hajlandók biztosítani. Irán az Európai Bírósághoz fordult, mely határozatában felfüggesztette az EU által több iráni bankot és 4
‘Covert war against Iran's nuclear scientists: a widow remembers’, Christian Science Monitor, July 17, 2014, http://www.csmonitor.com/World/Middle-East/2014/0717/Covert-war-against-Iran-s-nuclear-scientists-a-widowremembers
az IRISL-t érintő szankciókat azzal a hivatkozással, hogy az EU-nak nem volt elegendő bizonyítéka arra nézve, hogy ezek a bankok és az IRISL bármiféle nukleáris fegyverkezési tevékenységet támogattak volna.5 De iráni oldalon úgy tűnt, figyelmet fordítottak arra is, hogy otthon és külföldön nyilatkozatokkal, könyvekkel, jelentésekkel ismertessék az iráni álláspontot. A 2011-ben kezdődő tárgyalásokkal egy időben jelent meg Rouháni monográfiája perzsául „Nemzetbiztonság és nukleáris diplomácia” címmel,6 míg az Egyesült Államokban angolul Hoszein Múszavián „Az iráni nukleáris válság: memoár”7 című könyve. A 2014-es bécsi tárgyalások alatt pedig egy korábban csak perzsául elérhető honlapon, mely a közelmúlttól immár angolul is olvasható egy nagy tanulmány jelent meg arról, hogy Iránnak mire is van szüksége nukleáris programjában.8 A tárgyalóasztal másik oldalán sokkal összetettebb a kép: a Hatok – az ENSZ BT állandó tagjai (az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína), valamint Németország – képviseletében az utóbbi időben az Európai Unió képviselője, Lady Ashton tárgyalt, olykor négyszemközt is az iráni külügyminiszterrel. Ez önmagában nemcsak azért érdekes, mert három nem európai állam rábízta az Európai Unióra a tárgyalásokat, hanem azért is, mert hivatalosan az EU nem részese a tárgyalásoknak. További érdekesség, hogy ebben a kérdésben Németország az ENSZ BT állandó tagjává „vált”. Ugyanakkor a kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a leendő hétoldalú megállapodás valójában az Egyesült Államok és Irán viszonyának és megállapodásának kérdése, mint ahogy az is világos volt, hogy az Egyesült Államok álláspontjában fontos elem Izrael biztonsága, különösen Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök elhíresült kijelentését9 követően. A tárgyalások előrehaladtával, különösen a november 24-i megállapodást követően elhallgattak az Irán megtámadásáról szóló hírek, miközben Izrael vezetői rendszeresen arra figyelmeztettek, hogy „egy rossz megállapodás rosszabb lenne mintha nem születik megállapodás.”10 Miközben a Fehér Ház és az amerikai törvényhozás (Kongresszus és Szenátus) között szinte folyamatosak voltak a viták és a „tűzszünetek” a nukleáris tárgyalások kérdésében, az utolsó pillanatban a Kongresszus képviselőinek háromnegyede (!) követeli, hogy a végleges 5
‘European Union: The European Court of Justice Overturns, Unfreezes EU Iran Sanctions’, October 14, 2013, http://www.mondaq.com/unitedstates/x/268742/Export+controls+Trade+Investment+Sanctions/The+European+Cou rt+of+Justice+Overturns+Unfreezes+EU+Iran+Sanctions 6 Doktor Haszan Rouháni: Amnijat-e melli ve-diplomászi-je hásztei, Tehrán, Markaz-e Tahgígát-e esztrátezsík, 1390 7 Seyyed Hossein Mousavian: The Iranian nuclear crisis: a mamoir, Carnegie Endowment for International Peace, Washington, 2012 8 ‘What are Iran’s ’Practical Needs” and Why Does Iran Want to Fuel Reactors on its Own?’, http://nuclearenergy.ir/irans-practical-needs-iran-want-fuel-reactors/ 9 A jelen elemzés keretit meghaladja Ahmadinezsád kijelentésének értelmezése, így itt csak arra szorítkozunk, hogy az állítólagos idézetet általában úgy értelmezték, mintha az elnök Izrael elpusztítását tervezné. 10 Ld. többek között ’”Bad deal” better than “no deal”?’, Lobe Log, July 1, 204, http://www.lobelog.com/bad-dealbetter-than-no-deal/
megállapodásról Obama tárgyaljon a Kongresszussal, mivel a szankciók feloldásához kongresszusi jóváhagyás szükséges.11 Egyidejűleg, Robert Menendez és Lindsey Graham szenátorok egy Obamához írt levélben további követeléseket fogalmaztak meg. A Fehér Ház és a Capitol Hill megegyezése vagy meg nem egyezése az Egyesült Államok globális percepcióját is befolyásolhatja. Érdekes fejlemény, hogy az Iránnal szembeni morális érvelés egyik fontos elemét, nevezetesen az emberi jogok kérdését úgy tűnik, nem használhatják az Irán elleni vitában, mivel néhány napja prominens iráni ellenzéki személyiségek, közöttük politikai elítéltek is, teljes mértékben kiálltak a nukleáris megállapodás mellett. Szintén, tulajdonképpen váratlanul, az amerikai médiában vita indult arról, hogy az Irán-ellenes szankciók milyen veszteségeket okoztak, mennyibe kerültek Iránnak az elmúlt évtizedek alatt.12 (Emlékezetes, hogy 2012 nyarán a brit napilapok arról cikkeztek, hogy miközben az Egyesült Államok és Irán közvetlenül nem kereskedik egymással, a közvetítőkön keresztül folytatott kereskedelem az elmúlt harminc évben meghetvenszereződött.) Egyes közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy az amerikai közvélemény immár 61%-a támogatja az Iránnal kötendő nukleáris megállapodást.13 Miközben az Egyesült Államoknak a Közel-Keleten nagy szüksége lenne valamiféle stabilitásra, két legfontosabb szövetségese, Izrael és Szaúd-Arábia is – különböző okokból – ellenérdekelt a megállapodásban és ennek megfelelően próbál nyomást gyakorolni. A jelenlegi gázai háború azonban személy szerint John Kerrynek és az Obama-kormányzatnak is nagy csalódás, hiszen Kerry sok időt és energiát fektetett a palesztin-izraeli béke megteremtésébe, ami nem sikerült. Obama elnök számára, aki a kezdetektől az Irán-kérdés megoldását is politikai napirendjén tartotta, második elnöksége félidejénél járva Irán lehet az egyetlen olyan kérdés a Közel-Keleten, melyet sikerrel lezárhat.
Melyek lehetnek a megállapodás fő pontjai? Az elmúlt hat hónapban Irán – a 2013. november 24-én elfogadott akciótervnek megfelelően – 20%-os dúsítottságú uránkészleteinek felét fűtőelemmé, míg a másik felét oxiddá alakította, nem helyezett üzembe fejlettebb (TR-2) uráncentrifugákat, nem folytatott tevékenységet az araki létesítményben, és hozzájárult a kibővített és kiterjesztett ellenőrzésekhez. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség folyamatosan verifikálta a teljesítést. Cserében a Hatok és szövetségeseik korlátozottan enyhítettek a szankciókon – pl. az Egyesült Államok több 11
’House majority demands Obama consult Congress on Iran nuclear deal’, The Hill, July 10, 2014, http://thehill.com/policy/international/211856-majority-of-house-calls-on-obama-to-loop-congress-in-on-iran 12 A becslések szerint mintegy 175 milliárd dollárnyi veszteségről van szó. ’Iran Sanctions Cost US Economy Up To 175 Billion’, National Iranian-American Council, http://www.niacouncil.org/report-iran-sanctions-cost-us-economy175-billion/ 13 Program for Public Consultation, July 2014
részletben átutalt Iránnak az amerikai bankokban befagyasztott iráni pénzekből, négy alkalommal 550 millió dollárt -, miközben a szankciós rezsim a helyén maradt.14 A júliusi határidő közeledtével érezhetően új szakaszba léptek a tárgyalások: egyrészt személyesen bekapcsolódtak a tárgyalásokba az amerikai, a brit, a francia és a német külügyminiszterek, másrészt – abból, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter két napon át tárgyalt Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel – úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok átvette a Hatok képviseletét Lady Ashtontól, aki eddig a Hatok nevében Zaríffal tárgyalt. Bár a tárgyalások konkrét tartalmáról viszonylag keveset tudni, a hirtelen megnövekedett médiaeseményekből, nyilatkozatokból és sajtótájékoztatókból, elsősorban azokból, melyeket John Kerry és Mohamed Dzsavád Zaríf tartott, az körvonalazódik, hogy a megoldatlan kérdések két nagy téma körül fogalmazódnak meg: az iráni uráncentrifugák számában, illetve az időszak hosszában, amelyben a centrifugák száma változatlan marad. Iránnak jelenleg 9,400 uráncentrifugája működik, emellett még 9,000 van felszerelve, ezeket azonban máig nem helyezték üzembe. Amikor John Kerry 19,000 centrifugáról beszélt, a feltételezések szerint azt a mozgásteret kívánta Iránnak biztosítani, amit Irán a tárgyalások alatt érvényesített is, azaz hogy ezt a 9,000 centrifugát „beáldozza”.15 Ezt a képletet ugyan váratlanul megzavarta Khamenei ajatollah beszéde, melyben 190,000 centrifugáról beszélt, amely sokak szerint a tárgyalások megszakadásával fenyegetett. John Kerry azonban, tulajdonképpen a szokásos gyakorlattal ellentétben, ezt egy távoli jövőbeli célként, azaz sokkal általánosabban fogta fel, így lehetőséget nyújtva a tárgyalások további folytatására.16 Arra az elemzők nem térnek ki, hogy vajon mi lehetett Khamenei szándéka a bejelentéssel, vajon Kerrynek igaza vane, vagy ez egy újabb jelzés Irán szuverenitásának megerősítése mellett. Tény, hogy Khamenei nem akadályozza a tárgyalások további folytatását, sőt, Zaríf szerint a megállapodás „még ma este megköthető”.17 (Zaríf már a 2014. február közepén Bécsben tartott fordulón is azt mondta, teljes felhatalmazása van a megállapodás megkötésére akár azonnal is.)18 Az iráni szándékok a centrifugák számának növelésére évek óta világosak és bejelentettek voltak és megfeleltek annak az iráni határozott álláspontnak is, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés, civil célú. Irán ugyanis saját maga akar nukleáris fűtőelemeket előállítani saját 14
Extension of Iran Nuclear Talks, Press Statement by John Kerry, Secretary of State, Washington, DC, July 18, 2014 (az időeltolódás miatt a datum a dokumentumon egy nappal korábbi, mint az európai idő szerinti bejelentésé) 15
A jelenleg működő uráncentrifugák ún. TR-1 típusúak, csakúgy mint további 8,000, azonban az egyelőre nem üzemelő centrifugákból 1,000 már a centrifugák egy újabb, hatékonyabb típusához tartoznak (TR-2). 16 ‘Zarif and Kerry Signal Momentum on Nuclear Pact’, http://www.ipsnews.net/2014/07/zarif-and-kerry-signalmomentum-on-nuclear-pact/ 17 ‘Zarif and Kerry Signal Momentum on Nuclear Pact’, http://www.ipsnews.net/2014/07/zarif-and-kerry-signalmomentum-on-nuclear-pact/ 18 Zártkörű beszélgetés Mohamed Dzsavád Zaríffal, 2014. február 18.)
célra,19 hogy ne függjön másoktól,20 másrészt a világpiacra is nukleáris fűtőanyaggyártóként kíván kilépni.21 A natanzi urándúsítót úgy alakították ki, hogy 50,000 centrifugát legyen képes befogadni, és mára Irán képes fűtőelemek gyártására is. A nukleáris tárgyalások végső szakaszában az Egyesült Államok azt szeretné elérni, hogy az uráncentrifugák száma húsz évig, de legalábbis „kétszámjegyű” évig ne változzon, míg Irán ennél rövidebb időtartamban gondolkodik. Az iráni külügyminiszter azonban úgy nyilatkozott, hogy ebben is tudnak rugalmasak lenni, hiszen az iráni nukleáris program jelenlegi szakaszában a búsehri atomerőmű fűtőanyag-ellátása 2021-ig biztosított.22 A két nagy kérdés mellett további kérdések is napirenden vannak, ezekben azonban úgy tűnik, megszülethetett a megállapodás. Az egyik követelés a Kom közelében található Fordo nevű létesítmény bezárása. Emlékezetes, hogy a létesítmény építése körül is vita zajlott, gyakorlatilag megismétlődött a natanzi és araki létesítmények körüli történet, amennyiben Irán ezt az építkezést sem jelentette be előre a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek, csak amikor a nemzetközi sajtóban hírek szivárogtak ki a létezéséről. Fordo egy kisebb urándúsító-üzem, melyet a háborús fenyegetések miatt mélyen a föld alá építettek úgy, hogy a ma létező legfejlettebb technikával sem érhető el. Bár a létesítmény kapacitása jóval kisebb, mint a natanzi urándúsítóé, itt zajlott az 20%-os urán előállítása, melyet Irán a 2013. november 24-i megállapodás szerint leállított. Irán a bezárás helyett a létesítmény átalakítását javasolja kutatási és fejlesztési célokra.23 Másrészt, a november 24-i akciótervvel összhangban Irán egy konverziós üzem létesítését is előkészítette már Iszfahánban (ahol egyébként az UF6-konverzió zajlik), hogy az alacsonyan dúsított uránkészleteket oxiddá alakítsák át. (Az oxiddá alakítás a fűtőelem-gyártás köztes fázisa. Az urán ebben az alakjában újabb átalakítások nélkül alkalmatlan nukleáris fegyverek előállítására.) A megállapodás értelmében Irán vállalná, hogy nem épít olyan létesítményt, amely az oxidált anyag visszaalakítására képes.24 19
Iránnak jelenleg három olyan nukleáris létesítménye van, melynek üzemeltetéséhez nukleáris fűtőanyagra van szüksége: a búsehri atomerőmű, az araki reaktor (nem működik), illetve a teheráni reaktor. “Mi azt akarjuk előállítani, amire szükségünk van” mondta Mohamed Dzsavád Zaríf, ’Zarif and Kerry Signal Momentum on Nuclear Pact’, http://www.ipsnews.net/2014/07/zarif-and-kerry-signal-momentum-on-nuclear-pact/ 20 Történelmi tapasztalatai miatt az irániak eleve elutasítják a külföldi dominanciát, a külföldtől való függést, és erről az iráni alkotmány 2. cikke is rendelkezik. Emellett éppen az urándúsítás kérdésében Iránnak szintén több évtizedes tapasztalata van a külföldtől való függés negatív hatásaival kapcsolatban, amelyeknek meghatározó szerepe volt abban, hogy Irán önellátásra rendezkedett be. 21 ‘Tehran resolved to export nuclear fuel – Ahmadinejad’, RIA Novosti, May 25, 2007, http://en.ria.ru/world/20070525/66087315.html 22 A búsehri atomerőművet Oroszország szállította és a szerződés részét képezi, hogy 2021-ig Oroszország szállítja a fűtőanyagot is. 23 ‘Iran says offers ways to ease impasse over underground nuclear plant’, Reuters, July 9, 2014, http://www.reuters.com/article/2014/07/09/us-iran-nuclear-fordow-idUSKBN0FE1W820140709 24 ‘Iran preparing to start plant needed for interim nuclear deal: sources’, Reuters, July 11, 2014, http://www.reuters.com/article/2014/07/11/us-iran-nuclear-plant-idUSKBN0FG1D620140711
A hírek szerint a tárgyalások egyik témája lenne egy 10-15 évig tartó ellenőrzés is az iráni létesítményekben. Egyelőre ennek részletei nem világosak és itt több dolog egybemosódásáról is szó lehet. Egyrészt Irán és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség között változatlanul hatályos a teljes körű biztosítéki megállapodás, és az Ügynökség ellenőrei ennek keretében hajtják végre a helyszíni ellenőrzéseket, melyek alapján az Ügynökség rendszerese jelentései készülnek. Másrészt, 2003-ban Irán aláírta, de nem ratifikálta az Atomsorompó szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, mely korlátlan és bejelentéshez nem kötött ellenőrzést biztosít az ellenőrök számára. Ehhez – a ratifikáció hiánya ellenére - Irán mintegy egy évig tartotta magát, majd felmondta a kiegészítő jegyzőkönyvet. A megállapodásnak minden bizonnyal részét képezi majd a kiegészítő jegyzőkönyv újbóli elfogadása és aláírása. Kérdés, hogy a fent említett 10-15 éves ellenőrzés ezen felül értendő-e, és ha igen, milyen formában. A válasz valószínűleg igen, a móddal kapcsolatban azonban csak találgatni lehet a létező precedensek alapján. Argentína és Brazília között bizalomerősítő lépésként létezik egy megállapodás, mely a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, illetve a latin-amerikai atomfegyvermentes övezetet verifikáló OPANAL ellenőrzései mellett egy plusz ellenőrző mechanizmust működtet.25
Konklúzió 2014. július 20-a a nemzetközi közösség és Irán közötti vitában vízválasztó lehet. Bár az Egyesült Államokban és a nemzetközi közösség egy részében, valamint iráni oldalon is kisebbnagyobb mértékben jelentkezik a megállapodás ellenzéke, az amerikai és az iráni vezetés elkötelezettnek és eltökéltnek látszik, hogy a megállapodást határidőre tető alá hozza. Ebbe még az is „belefér”, hogy kisebb megmaradt véleményeket, melyekben különbség maradt (pl. az évek pontos számát) feláldozzanak a nagyobb cél, a megállapodás stratégiai jelentőségéért cserébe, vagy egy-egy politikai nyilatkozatot ne szó szerint értelmezzenek (Khamenei nyilatkozata), ahogy adott esetben egy néhány napos, esetleg hetes csúszás is. A tanulmány lezárása után érkezett a hír, hogy a tárgyalásokat meghosszabbították, 2014. november 24-ig. Ezalatt az időszak alatt a tárgyalások mellett mindkét fél további lépéseket helyezett kilátásba. Irán megígérte, hogy a 20%-ra dúsított uránkészletét immár teljes mértékben fűtőelemmé alakítja át a teheráni kutatóreaktor számára. A folyamatot a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzi. A Hatok cserében felfüggesztve tartják a szankciók egy részét és Irán további összegekhez jut hozzá eddig befagyasztott bankszámláiról, miközben a szankciós rezsim a helyén marad.26 Az első reakciók a határidő kitolására vegyesek: miközben a meghosszabbítás lehetőséget ad a fennmaradó véleménykülönbségek tisztázására, időt az az ellenzőknek is – mindkét oldalon – a 25
ABACC = Brazilian-Argentine Agency for Accounting and Control of Nuclear Materials Extension of Iran Nuclear Talks, Press Statement by John Kerry, Secretary of State, Washington, DC, July 18, 2014 26
megállapodás megakadályozására is. Amint azonban a tárgyalók és a megállapodás (és a béke) mellett elkötelezett civilszervezetek megállapítják, hat hónap alatt sokkal többet értek el a felek mint a korábbi tíz év alatt.27
27
Zaríf gyakran elmondja, hogy tíz évvel ezelőtt Iránnak száz centrifugája működött, ma tízezer. A szankciók az iráni – civil – nukleáris tevékenység megsokszorozását idézték elő. Ld. még pl. a Win Without War nyilatkozatát. http://winwithoutwar.org/press-iran/
