IQ-Fighter Lokális bajnokság E2 kiadása Különleges alkalomból került sor idei nagymenőink műveinek kiállítására. A keresztféléves Elektronika Alapjai II. vizsgázói között nem ritka, aki a tárgyat 3.-jára, 4.jére veszi fel, de az egyik rekorder – aki mellékesen versenyünk kiemelt győztese is lett egyben – immár 6.-szor vette fel tárgyunkat. Eme jubileumi alkalomból közölnénk pár kiemelkedő gyöngyszemet a 2009. jan. 20.-ai vizsgabeugrókból, melynek során kb. 40 főből egyetlen sikeres munka született végül. Egy elkülönített kategória a Függvényábrázolás. Ennek lényege, hogy valamilyen mennyiségek egymáshoz való viszonyát ábrázoljuk léptékhelyesen (azaz a tengelyeket megfelelő mérnöki precizitással skálázni kell). Szabály: bármilyen diagram érvénytelen, ha a tengely mennyisége, mértékegysége nincs megnevezve, vagy helytelen. A következő feladatokban két függvényt kellett ábrázolni. Az egyik egy koszinusz időfüggvény, a másik szintén hasonló. A meglepetés számunkra az volt, hogy alig volt valaki, aki eltalálta volna, hogy időfüggvény ábrázolásakor a vízszintes tengely mértékegysége egyáltalán mi a csoda lehet..
A szerző itt módosított Lissajous görbét szándékozott felvenni.. … legalább is szerintünk.. Illetve ékes példáját hozza az ómagyar szenvedő mondatszerkezetnek is.
Két dolgot is megfigyelhetünk a mester által felfedett valóságban: először is egészen új értelmet nyer a „koszinusz” függvény ebben az impresszionista ábrázolásban, másrészt érdekes, hogy a bemeneti időfüggvény változója az idő, míg a kimenet változója a „sec.” maga.
Kissé filozofikus konstrukció. Olyan, eredetileg időfüggvény, amely igazából mégiscsak a frekvenciától függ. Azaz a frekvencia így bújtatott módon az időtől függhet.. talán..
Az áram folyik, a feszültség esik, a Guru csak viccel velünk! A továbbiakban levitációt mutat be látszólag semmitől megemelkedett szinusz függvényen.
Akármit is mondjon bárki, a lényeg: 10 = -9.4 a többi porhintés..
Előző alkotónk kortárs elmebajnoka szintén cáfolja a 10-et, de nála: 10 = -1.4 ezen azért érdemes eltöprengni
Dobogós hely, II. helyezett a kategóriában, egyedi formabontó világkép, az időutazás megalapozója: - Az időt p-ben mérjük - Az idő függ a jel frekvenciájától .. azaz az egyenfeszültség körül megáll az idő.. kérdésem csak annyi: és IKOZAÉDER-e..?
Valószínűleg az időfizikai labor másik elmés munkatársa, szoros versenyben lett első helyezett. Képletet adott meg az idő, mint fogalom kiszámítására. A brilliáns munkából kiderül, hogy a fizikusok „mumusa”, a sokszor csak „t”-ként emlegetett, idő egyszerűen csak 171.87° .
II. Kategória Itt egy tranzisztoros kapcsolás végletekig leegyszerűsített rajza volt adott. A feladatok szövegei láthatóak, és az is, hogy a megoldások teljesen kézenfekvők. Ennek ellenére voltak meglepetések. „Nincs jó és rossz, nincs fekete és fehér. Minden ugyanaz.” Ezt a spirituális egységet fejezi ki a mester, miszerint egy vezeték egyszerre pozitív és negatív is. - A tranzisztor zárt CB –diódájának ugyanannyi a feszültsége (0.6), mintha nyitva lenne. „A nyitott, az zárt..” - I1 áramot vesz fel a mester, aztán nem használja. „A haszontalan hasznos”, mondogatja néha - Ha 15V-ot adunk max, és ez osztódik szét az egyes részeken, akkor egy ilyen kis rész lehet 24V. „A kozmosz mikrokozmosz, a mikrokozmosz kozmosz”, dünnyögi időnként…
Az utóbbi idők egyik algebrai siker sztorija látható a képen. Az állítást még nem igazolták, jelenleg több neves egyetem is küzd a bizonyítással, mindhiába.
A páratlan mű egyébként jól induló levezetéséből látható, hogy az áram is kifejezhető feszültségként.. ha nagyon akarjuk.
Ésss ímeeee: Az idei verseny győztese. Túl fizika 1-2-n, villamosságtanon, elektronika alapjai I.-en, és egy korábbi, pofátlan másolással elbukott beugrón ennyit sikerült újonnan összehozni: - Az Ohm-törvény új értelmezése - A kilo – milli ekvivalenciája - Az összeg és különbség azonossága Mivel az illető 3 olyan hibát ejtett egyetlen példán belül, ami ált. isk. 8.-ban is súlyos lenne, (egy felnőtt átlag intelligenciája kizárja ezt) így a kategória győztesének kiáltom ki.
Különdíjasok Az erősítés mértékegysége az Ohm, jegyzi koronás írónk..
A nemzetbiztonságiak nemrég fogott dokumentumában a legújabb nanorobot elsődlegesen skiccelt vázlata látható, ami formailag az első kocka-kerekű autóéval is megegyezik. Mást mi sem tudtunk kinézni belőle..