XXII. évfolyam, 2014. tél
Interjú Torma Máriával UTAZZ, FILMEZZ, MŰVELŐDJ Bródy Imre emlékére Bródyról a Bródyban Várostörténeti vetélkedő Rendhagyó tanítási nap Bóday családi kripta KÖZÖSSÉGI MUNKA Bródys diák a Maradj Talpon!ban TÖK JÓ - NAPOK Versenyek– eredmények
ÖNKÉPZŐKÖR Ajánlók Sport
A BIG Magazin készítői
Üzenet Závada Pétertől "Emlékezni jó. Jó, ha van, mire. Tudni, hogy nem csak a dolgok korrodálását nevezzük időnek, hanem, hogy elviselhetőbbé tegyük a testek állagromlását, új dimenzióval ruházzuk föl őket. Egy olyan tényezővel, melyet ha beszorzunk azzal, milyen gyorsan élünk, remélhetőleg megkapjuk a bejárható út hosszát. Ehhez pedig a fizika kell, és az olyanok, mint Bródy, akik tapinthatóvá teszik számunkra az ismeretlen pontos kristályszerkezetét. Ezúton bátorítok mindenkit, hogy emlékezzen slamben, versben, bármilyen szövegben, Bródyra is! Üdvözlettel: Závada Péter"
2
Sulisok(k)
Interjú Torma Máriával Kedves Művésznő! Szeretnénk feltenni Önnek néhány kérdést. Ma az Ajkai Bródy Imre Gimnázium könyvtárában a Magyar Nyelv Napja alkalmából hallhattuk műsorát, melyet Cserna Csabával együtt adott elő. Mit jelent Önnek a Magyar Nyelv Napja? Miért érzi fontosnak ezt az emléknapot? Néhány éve, hogy november 13-a lett a Magyar Nyelv Napja, melyet reményeim szerint minden intézmény megünnepel. Versmondói pályafutásom is tulajdonképpen arról szól, hogy azokat a rendkívüli értékeket, amiket a magyar költészet és irodalom jelent mindannyiunk számára, megőrizzem, ápoljam és továbbadjam a fiataloknak. Azt gondolom, hogy egy versmondónak ez a legszebb feladat. A most előadott műsorunk egy olyan válogatás volt a magyar költé-
szet klasszikusaiból, mely a magyar nyelv szépségéről, szeretetéről és a hazaszeretetről szólt. Ennek címe: „Uram, nem látta Magyarországot?”. Már negyedik alkalommal jár gimnáziumunkban. Milyen küldetés vezeti közénk, diákok közé? Minden alkalommal örömmel jövök a magyartörténelem munkaközösség hívására. Azt tapasztalom, hogy a gimnázium tanítványai figyelmesek, ér de kl őd őek, így bennük nagyon jó közönségre találtam. Szívesen megyek a m űsorai m mal középiskolákba, mert úgy
gondolom, hogy a mai világban mindannyiunkra rengeteg információ zúdul. Különösen a fiataloknak nehéz eligazodni ebben, amikor annyi trágársággal, kultúrmocsokkal találkozhatnak. Éppen ezért tartom fontosnak azt, hogy versmondóként azokat az értékeket őrizzem és mutassam meg ezekkel a verses pódiumműsorokkal, amelyek a magyar irodalom kincsei. Sok magyar költő alkotását hallhattuk Öntől értő és érző tolmácsolásban. Van közülük olyan művész, aki különösen közel áll szívéhez?
A klasszikusok közül talán elsősorban Ady Endre, József Attila és Nagy László kötészete adott nekem a legtöbbet, illetve ezek a versek állnak hozzám a legközelebb. A kortárs költők közül pedig Buda Ferenc és Ferenczes István alkotásai ragadtak meg. Utóbbi költészetét külö-
XXII. évfolyam, 2014. tél
3
Az interjú folytatása nösen fontosnak érzem. Ő Csíkszeredában él, hazánkban még nem annyira ismert költő. Tíz éve olvastam először műveit, melyeket több műsoromba is beépítettem. A most lezajlott pódiumműsor után tartjuk gimnáziumunkban a Szépkiejtési versenyt. Mit üzenne a résztvevőknek, mire figyeljenek, mikor a nyelvről szóló esszészövegeket felolvassák? Feltétlenül fontosnak tartom a szép kiejtést, a jó hangsúlyozást és szövegértel-
mezést. Gondolom, hogy a tanárok kellőképpen felkészítették a versenyzőket, akiknek ez úton is sok sikert kívánok.
Iszkázra, Nagy László szülőházához is elviszik a résztvevőket. Számomra ez mindig megrendítő élmény. Mivel Budapesten élek, így kevésbé Ahogyan korábban ismerem az itteni diákokat, is említettük, többször de amikor egy-egy műsort bejárt már iskolánkban. Mi- mutatok, mindig abban relyen benyomásai vannak, ménykedem, hogy kedvet miként látja a diákokat és kap talán az is, aki eddig nem érzett kötődést a versa közösséget? mondáshoz vagy a versekhez. Valóban több alkalomNagyon szépen kömal jártam már Ajkán, hiszen itt kerül megrendezésre szönjük, hogy válaszolt kéra Nagy László Szavalóver- déseinkre és további sok siseny is, melynek keretében kert kívánunk.
UTAZZ, FILMEZZ, MŰVELŐDJ Izgalmas és érdekes programokkal készült novemberre a Bródy magyar-történelem munkaközössége. Az intézmény diákjain kívül külsős érdeklődőket is vártak a színes projektekre. A szervezők nem kizárólag az iskola épületébe terveztek, friss levegőt is szívhatnak a jelentkezők. A két egymás mellett futó programsorozat történelem vonalának szervezői Kersner Ákos, Paksi Zoltán tanár urak és Németh Ilona tanárnő, a magyar vonal felelősei Zsigmondné Simon Klára és Szövérfiné Pad Anita tanárnők voltak. November 5-e a humán irányt kedvelő általános iskolásoknak kedvezett, interaktív foglalkozásokon,
játékos nyelvi vetélkedőkön bizonyíthatták képességüket, tudásukat. Emellett hétvégén a Balaton Felvidékre, Badacsonyba és Szigligetre látogathattak el egy tanulmányi út keretében a bródys hetedikes és nyolcadikos diákok és meghívottjaik. A magyar nyelv napján, november 13-án a hagyományosan minden évben ekkor megrendezett Szépkiejtési verseny zajlott az iskola falai között. Ezen a napon fontos vendég érkezett városunkba, Torma Mária Radnóti- és Latinovits -díjas művésznő személyében. Az előadó ismerős volt a bródys tanulók nagy részé-
Továbbra is várjuk véleményeiteket, cikkeiteket! a
[email protected] címre!
nek, hiszen nem először szavalt a gimnázium könyvtárában, ahol most felújított, modern belső is várja a művelődni és szórakozni vágyókat. Bródy-emléknapot iskolánk november 25-én tartotta Ekkor a megemlékezés és az rendhagyó irodalomóra mellett a Holokausztemlékközpont munkatársa is tartott előadást. A programok között szerepelt még drámapedagógiai foglalkozások lebonyolítása és filmvetítés is. Az épület aulájában fotókiállítást tekinthetnek meg a kíváncsi látogatók. Hanis Patrícia 12.g
4
Sulisok(k)
Bródy Imre Emléknap Programok Faültetés Koszorúzás
Faültetés az iskola udvarán
11 órától: 1. Az élet szép Filmvetítés a VMK-ban 2. Bródy Imre a helytörténeti kutatások fényében Interaktív bemutató Helyszín: Városi Múzeum 3. Bródy Emléktúra ill. futás a régi kripton gyárhoz 4. Filmvetítések tantermekben 13. 30-tól: 1. A holokauszt-téma a magyar irodalomban Előadó: Szávai Dorottya ( A Pannon Egyetem docense) A holokauszt magyar veszteségei Előadó: Pécsi Tibor (a Holokauszt Emlékközpont munkatársa) Műhelymunka az Irodalmi Körben Versek, prózai művek a holokauszt kapcsán, saját alkotások bemutatása
15.00- tól : Bródy- vetélkedő névadónk munkásságáról, Ajkához való kötődéséről 3- 3 fős csapatok ajkai és Ajka környéki 7-8. osztályos általános iskolások bekapcsolódásával Fotókiállítás
Bródyról a Bródyban - Várostörténeti vetélkedő Bródy Imre: iskolánk névadója, aki feltalálta a kriptonlámpát – az intézményünkben november 25-én megrendezett verseny előtt mindöszsze ennyit tudtam erről a felelősségteljes és lelkiismeretes emberről. A verseny előtti napokban azonban a megmérettetésre készülve sokszor átolvastuk csoporttársaimmal a fizikus életrajzát, amely egész érdekesnek bizonyult, s így rövid idő alatt sikerült sok fontos információt megjegyezni belőle. A verseny nekem nagyon tet-
szett. A feladatok ötletesek voltak: keresztrejtvénnyel és szókeresővel bíbelődhettünk, próbára tehettük önmagunkat és társainkat is egy activity keretében. A feladványok játékos formában mérték fel tudásunkat, a szünetben pedig meglátogathattuk az iskolánkban a közelmúltban életre hívott irodalmi kör megrendítő műsorát is a holokausztról. Nagyszerű dolog, hogy végre Bródy Imréről is szól egy verseny, hiszen ő nagyon sokat tett a technika fejlődéséért. Remélem, ez a verseny hagyománnyá válik iskolánkban, és a környező iskolák diákjai is részt vesznek majd rajta. Péli Angéla 10.g
XXII. évfolyam, 2014. tél
5
Bródy Imre emlékére November 25-én az ajkai Bródy Imre Gimnázium tanárai és diákjai közösen emlékeztek iskolájuk névadójára. A fizikus - megannyi zsidóhoz hasonlóan - a második világháború alatt végrehajtott népirtásnak esett áldozatul. Annak ellenére, hogy Bródy Imre számára Bay Zoltán mentességet szerzett, ő mégis családja után indult. A kriptonlámpa feltalálóját 1944. november 25-én érte a halál Mülhdorfban. A megemlékezés napján önkormányzati küldöttséggel ide utazott Molnárné Novák Mária és Mecsekiné Bors Bea tanárnő a gimnáziumból, hogy részt vegyenek egy Bródyra emlékező rendezvényen és előadásokon. Bródy Imre halálának 70. évfordulóján az iskolai ünnepség elején a diákönkormányzat tagjai koszorúzták meg a feltaláló emléktábláját, majd többi esemény is kezdetét vette. A tanulók részt vehettek egy
emléktúrán, illetve egy 7,7 km-es emlékfutáson a c s i n g e r i k ri p to ng y á r egykori helyszínéhez, társaik az iskola udvarán emlékfát ültettek, melyet az ajkai Oázis Kertészet ajánlott fel. A kevésbé aktív diákok számára az osztálytermekben, illetve a Városi Művelődési Központ mozi termében több, holokausztról szóló filmet vetítettek. Ezek olyan, komoly jelentéssel bíró alkotások voltak, melyek a diákok elé tárták a II. világháború szörnyűségeit, illetve a borzalmak között megbúvó emberséget is. A rendezvénysorozat részeként a tanulók meghallgathatták Vesztróczi László természettudományi előadását a városi múzeumban a fizikus mérnöki munkásságáról. Irodalmi és történelmi témákban a Pannon egyetem docense, Szávai Dorottya és a budapesti Holokauszt Emlékközpont történésze, Pécsi Tibor tartott egy-egy
nívós előadást. A délután folyamán egy verseny keretében Bródy Imre életéről az Úrkútról és a Borsos Miklós iskolából érkező csapatok mérhették össze tudásukat a bródys diákokkal. A versengés befejeztével a résztvevők és az érdeklődők az iskolai Irodalmi Kör előadását tekinthették meg, ahol az önképző kör tagjai saját verseiket adták elő, melyek témája a megemlékezéshez illően a holokauszthoz kapcsolódott. Az iskola aulájában pedig „A Bródy, ahogy én látom” címmel fotókiállítást lehetett megtekinteni.
A gimnázium tanárainak és tanulóinak sikerült méltó, sokszínű és tartalmas rendezvénnyel tisztelegniük az intézmény névadója előtt. Bodnár Gréta 9.G
6
Sulisok(k)
Rendhagyó tanítási nap Az Ajkai Bródy Imre Gimnáziumban november 25-én, kedden rendhagyó tanítás volt. Ez a nap különleges a diákok életében, hiszen idén 70 éve, hogy Bródy Imre a fasizmus áldozataként elhunyt. A kiváló fizikus nevét képviselő középiskola dolgozói gondoskodtak a diákok megfelelő tájékoztatásáról a 70 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban. A sokszínű és izgalmas programsorozatból minden tanuló kiválaszthatta a neki megfelelő előadást. Délelőtt kilenc órakor Bródy Imre tablójának koszorúzása nyitotta meg a megemlékezést. 11 órától különböző termekben egyszerre több filmet is vetítettek. A filmek mind a holokauszthoz kapcsolódtak. Megtekinthető volt többek között Anne Frank naplója, A
csíkos pizsamás fiú, Porrá zúzott álmok, Hazudós Jakab, Élet minden áron. A fiatalokat a saját generációjuk sorsával, a technika segítségével jól meg lehetett fogni. Akiknek a filmnézés nem volt ínyére, részt vehetett az emléktúrán, illetve az emlékfutáson. Mindkét csapa t cél j a a csi ng eri kriptongyár volt, ahol a Bródy-által feltalált kriptonizzókat gyártottak. A mozizást és a túrákat egy vetélkedő követette, ahol a bródys és környékbeli diákok mérték össze tudásukat. Ezt megelőzően Pécsi Tibor történész rendhagyó történelemórát tartott, őt követve
pedig Szávai Dorottya, a Pannon Egyetem docense irodalomórával járult hozzá a programsorozat sokszínűségéhez. A két „tanóra” után, a vetélkedő szünetében az iskola irodalmi körének rövid, félórás műsora következett. Az irodalomkedvelő diákok a holokauszt áldozataként elhunyt Radnóti Miklós verseiből hallhattak egy rövid válogatást, illetve az előadók saját műveiket is bemutatták. Az egész napos eseménysorozat során mind a tanárok, mind a diákok megemlékeztek Bródy Imréről és halálának körülményeiről. Eszter
XXII. évfolyam, 2014. tél
7
Sihuhu, sihuhu, sihuhu. Sihuhu, sihuhu, sihuhu. Zakatol a vagon. Zakatol a semmibe vakon. Zakatol a végbe, Zakatol völgyön-hegyen át, Mindegy, a töltény hölgyön vagy kölykön megyen át. Vége? Legyen hát. Család? Számít az már? Pár négyzetméteren zajló, tömény szenvedés. Sihuhu.Sihuhu.Sihuhu. Zakatol a vagon. Zakatol sínpárakon nyögve, Zakatol a borús ködbe, Zakatol, zúg, a világ bezárul. Az élet fogalma elárvul. Vége? Vége. Halál? Mért ne? Még ne? Még ne. Nyög a sínpár, nyög a táj. Nyög a vagon, nyög a nyáj. Nem nyög, felesleges. Elég már. Tudod, új élet vár. Új élet a halál után? Persze. Persze, hogy nem. Isten majd segít. Csak most pont sziesztázna, Nem jön le, mert lehet fázna. Majd megnézni, hogy milliók válnak csörgő csontú csonkká. Majd ő is nyög egyet. Egyet. Aztán boldogan folytatja, mit elkezdett. A sziesztát. A nemlétezést. Zakatol a vagon, tudatlanul. Zakatol a kegyetlenség, gyilkos központjába. A szívtelenség szívébe. Mely hevesen dobog. Zakatol a vagon, robog. Az a szív hevesen dobog. Ma is. Dobogott és dobogni is fog.
Zakatol, zakatol, zakatol, a vagon: leváltja a másikat. Tiszteletteljesen. Berögzült, mindennapos mozdulattal, Leváltja a másikat egy berögzült fordulattal. Az egyik félős, A másik bátor. Az egyik túlél, A másik tábor. Az egyik Antal, a másik János, az egyik Miklós a másik Imre. Antal, Anti, János, Jani, Miklós, Miki, Imre, Imi. Betegség, láz. Ez gáz. Gáz. Mit számít milyen nem, mit számít milyen, nem? Hogy mit számít? Csak több millió embert, csak annyit. Szánakozó, szomorú század. Zsidókat védeni divat, mindenki divatból lázad. Nem szeretem követni a divatot. Azt tettem volna? Tömör leszek, de a sok érzelem elragad. A vagon ma már nem zakatol, de a sihuhu hangja a világ fülében örökre megmarad. Mit számít milyen nem. Mit számít milyen, nem? Si Hu Hu Kersner Máté 7.G
Embertelen Önmagadat adni, mikor mindenki mást vár el: Dühítő. Önmagadat adni, mikor másokhoz hasonlítanak: Nehéz. Önmagadat adni, mikor így senkinek sem kellesz: Fáj. S ha ezért megvetés is jár, Te csak légy ember. Légy ember ott és akkor, mikor világod romokban hever, Légy ember, mikor már létezned sem kell. Ember maradj, ha már nincs is miért, Ok nem kell, az élet nem színjáték. Légy ember ott és akkor, mikor már nincs élned kivel, Embernek maradni, mikor már senki sem figyel, Mert mindenki él, csak másvalakivel. Embernek lenni, mikor már semmi sem számít, Embernek lenni, mikor mindenki csak áhít. Remélve, hogy ember tud maradni, Ott, ahol egyszer elhagyta valaki. Valaki vagy valami, de embernek kell maradni. Embernek maradni, bármi is történjen, Embernek maradni, mikor világod oly törékeny. Embernek maradni az embertelenségben. Ez a kihívás. Ehhez önmagad kell. Tömpe Eszter 9.a A verseket az irodalmi kör tagjai írták, és az emléknapon hangzottak el.
8
Sulisok(k)
KÖZÖSSÉGI MUNKA A közösségi munka alól a Bródy Imre Gimnázium tanulói sem bújhatnak ki. Mindenkinek 50 órát kell teljesítenie tizenkettedik osztályig, hisz e nélkül nem érettségizhetünk le. Sok helyre lehet menni, ezekkel az intézményekkel az iskolának megállapodása van. Természetesen nem kell feltétlenül ezeket a helyeket választani, máshová is lehet jelentkezni, de ilyen esetekben előre szólni kell a megállapodás megkötéséhez. Egyik osztálytársammal, Németh Annával az ajkai Katedra nyelviskolát választot-
tuk, amely délutánonként tanodaként is működik. Szeptember óta járunk keddenként kettőtől négyig. Annának nem volt ismeretlen a terep, hisz sokszor volt már itt és segített is, számomra volt új a környezet. A tanodába hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulók járnak, hogy megcsinálják, vagy legalábbis megpróbálják megcsinálni a leckéjüket. Ha nem sikerülne, vagy nem megy a feladat értelmezése, ott vagyunk mi, hogy segítsünk. Persze, lehetnek kivételes esetek, mikor nekünk se sikerül, de ekkor sem dől össze
a világ, még mindig ott van egy kedves tanárnő, aki készségesen segít nekünk. A tanuláshoz kell az energia, így ha megkérnek, szívesen csinálunk nekik szendvicset. Miután kész a lecke, jöhet a jól megérdemelt pihenő, amikor már csak beszélgetünk és eszünk, majd négykor mehetünk haza. A közelgő tél és a korán sötétedés miatt egyelőre befejezzük a közmunkát a tanodában, a fennmaradt időt én nyáron a devecseri könyvtárban, míg Anna az egyik ajkai óvodában dolgozza majd le.
Második otthonunk Otthon. Biztos vagyok benne, hogy az emberek többségének erről a szóról a saját lakásuk, házuk jut eszükbe. Én is így vagyok ezzel, de gondoljunk csak bele, talán több otthonunk is van. Az otthon az a hely, ahova az ember hazatér. Ahol valaki
várja, ahol ismeri a fal apróbb hibáit is. Ahol minden arc ismerős. Ezek a megállapítások illenek az iskolára is. Tudunk az épület hibáiról, melyek javításra szorulnak. A suli tele van jól összeszokott közösségekkel. Itt otthonra lelhetünk. A tanárok mindenben segítenek és támogatnak minket, olyan ez, mint egy nagy család. Második otthonunkat most szebbé tettük. Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában egyelőre két terem felújításra került. A tanulók diákmunkaként végezték el a festéseket. Nem lettek profik a munkák, de a tanulók beleadtak apait, anyait a feladat-
ba. A termek újjávarázsolását az őszi szünetben végezték, így a diákok új környezetbe térhettek vissza. A tantermek színesek lettek, ezzel egy kis vidámságot viszünk a szürke hétköznapokba. Biztos mindenkinek jobb kedve lesz, ha szép falak veszik körül. Igaz, a közösségek nem változnak, de lehet, hogy a közös munka során még az új osztályok is hamarabb összeszoktak. Papp Lilla
XXII. évfolyam, 2014. tél
9
Bóday családi kripta Számunkra igen nagy meglepetés volt, hogy lakóhelyünk közelében egy nemzeti sírkert által védett és az utókor által tisztelt családi kripta található, melyben az 184849-es szabadságharc öt önkéntes harcosa, név szerint: Bóday Elek, Mihály, József, Dániel és Boldizsár is nyugszik. Magyartanárunk segítségével meglátogattuk a sírhelyet. Rögtön feltűnt számunkra rendezettsége, később pedig megtudtuk, hogy a kripta a közel múl tb a n került felújításra. A Bódéért Hagyományőrző Egyesület feladatának érezte az elhanyagolt kegyeleti hely gondozását, így 2006-ban elhatározták, hogy a kriptát az eredetivel közel azonos formába visszaállítják. Ennek követ-
Activity a Bródy vetélkedőn
kezményeként a település egy valóságos emlékhellyel gazdagodott. Magánszemélyek, vállalkozások és a Bóday család is támogatta a helyreállítást, így a terv megvalósulhatott. Az építkezés
befejeztével a kriptánál egy emléktáblát is elhelyeztek a 1848-49-es szabadságharcban harcolt és elhunyt hősök méltó tiszteletére. A síremléket minden év március 15-én meglátogatják a falubeliek, s velük együtt a Bóday család
leszármazottai is, majd miután megkoszorúzták az emlékplakettet, ünnepi műsorral, a Himnusz és a Szózat eléneklésével is leróják kegyeletüket a falu által méltán tisztelt család hősei előtt. A Bóday család tagjai büszkén tekintenek a közösségi összefogás eme felemelő példájára. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy történelmünk egyik legfontosabb eseményének áldozatairól, hőseinek az utókor méltó képen állít emléket, melynek üzenete példaértékű számunkra. Büszkék vagyunk, hogy megismerkedhettünk e kiemelkedő család történetével és részesei lehetünk emlékük megőrzésének, ápolásának. Mráz Anna, Nemes Evelin
10
Sulisok(k)
Művelődés, könyv és filmajánlók Nálunk magyaroknál nem szoktuk ünnepelni a Halloween-t, de vannak olyanok, akiket lázba hoz ez az ünnepnap is. De nemcsak ekkor, más alkalomra is ajánljuk az alábbiakat.
san is a testőre lehessen. Az akadémiára visszakerülve rájönnek, hogy korántsem olyan biztonságos a falak között, mint ahogy azt gondol-
Filmajánló:
Az egyik film, amit ajánlani tudok az a Vámpírakadémia című. Ha szereted a vámpíros filmeket, akkor neked való. A történet középpontjában Rose Hathaway (Zoey Deutch) és Lissa Dragomir (Lucy Fry) áll. Rose egy dampyr (félig ember félig vámpír testőr), míg Lissa egy mora (halandó vámpír. Két év bujkálás után rájuk találnak és visszaviszik őket a Szent Vlagyimir Akadémiára, ahol dampyrok és morák tanulnak. Rose mindenáron megvédi legjobb barátnőjét, Lissa-t, ezért keményen edz, hogy hivatalo-
ták mások. A másik pedig egy horror, amit minden horrorfilm rajongónak ajánlok. A címe Annebelle. Ez egy igaz történet alapján készült, ugyanis a babát, aki Annabelle-nek hívnak, ma is őrzik egy múzeumban. A történet elején egy házaspárt láthatunk, a férj John Form terhes feleségét, Miát megajándékozza ezzel a babával. A házban honolt béke lassan eltűnik, ugyanis egy éjjel a fiatal házaspár házát megszállja egy sátánista szekta. Innentől az életük teljesen megváltozik.
Könyvajánló: A sötét erő trilógia első kötete A szellemidéző. Én már olvastam és nagyon tetszett. Chloé Saunders egy átlagos 15 éves tinédzser lány. Ám egy nap fenekestül felfordul az élete, amikor szellemeket kezd látni. Az iskolájában történt incidens után bekerül a Lyle Házba, amely olyan fiataloknak fenntartott otthon, akik elmezavarral küzdenek. Először minden normálisnak tűnik, aztán megismerkedik a sármos Simonnal és bátyjával, Derekkel, aki soha sem mosolyog, az utálatos Torival és a piromániás Rae-vel. Lassacskán Chloé ráébred, hogy mindegyikükben van valami közös, ami összeköti őket. Együtt arra is rájönnek, hogy a Lyle Ház sem egy átlagos hely. Papp Mercédesz 9.g
XXII. évfolyam, 2014. tél
11
Bródys diák a Maradj Talpon!-ban December 5-én került adásba a Maradj Talpon! televíziós kvízvetélkedő mikulási különkiadása, melybe Kovács Anna Lídia, ajkai bródys gimnazista is bejutott.
A versenyzők közös vonása, hogy mindannyian hetedikesek és mind kapcsolatban állnak valamilyen formában a zenével. Van, aki zongorázik, van aki gitározik, fuvolázik vagy énekel, de nem csak a játékosok tizennyolc év alattiak, a nézőtéren is csak fiatalok ülnek. Az ország minden részéről érkeztek jelentkezők, akik közül csak kevesen jutottak át a többszörös szűrőn, s nyertek felvételt a műsorba. Az ajkai lány ennek ellenére remekül helytállt, bár a kérdések sem voltak egyszerűek. A forgatás alatt folyamatos meg-
lepetés érte a közönséget. A gyermekek Maradj Talpon! feliratú pólóban, amit a felvétel végén haza is vihettek, és kezükben plakátokkal szurkoltak osztálytársuknak,
barátjuknak. A szervezők emellett további ajándékokkal kedveskedtek a jelenlevőknek. Maradandó élményt nyújtott mindenkinek a forgatás, hiszen a hetedikesek nem csak a műsorvezetőt, Gundel Takács Gábort és osztálytársukat láthatták a stúdióban, hanem a technikai szakértők profizmusáról is képet kaptak. A felvétel végén minden gyermek ajándékkal távozott és gratulálhatott versenyző osztálytársának. Természetesen majdnem mindannyian ugyanazzal a kérdéssel fordultak a játékosokhoz, mégpedig, ha az illető nem nyert, hova esett? Hanis Patrícia
Az énekkar karácsonyi koncertje a belvárosi Jézus szíve templomban
12
Sulisok(k)
TÖK JÓ - NAPOK Iskolánkban a Halloween-i (november 3.-4.-5.) napokat tartottak. A diákok és a tanárok együtt sokszínű programokkal várták az érdeklődőket. A tanulók részt vehettek arcfestésen és halloween-i süti vásáron. Fokozva a
halloweeni hangulatot az édességeknek hátborzongató neveket adtak. A vállalkozó kedvűek félelmetesebbnél félelmetesebb jelmezekbe öltöztek be. A nyelvi csoportok tanáraik segítségével sütőtököt faragtak, melyeket kiállítottak és a legjobbak jutalomban részesültek. A hét megkoronázásaként pénteken rendezték meg az elsősavatót. Az első éveseknek ötletes maskarákba kellett
öltözniük és tréfás feladatokat oldottak meg a győzelem érdekében. Végül a 7. G-sek nyertek. Ezen a héten a diákok kizökkenhettek a monoton iskolai életből és belecsöppentek egy mozgalmas halloween-i programsorozatba. Novák Petra, Weisz Kíra
Legyünk tökösek! Idén tartottuk meg először a „Tök Jó Napokat” iskolánkban Tanáraink tökéletes programokat szerveztek számunkra, mely a következőkből állt Hétfőn és kedden tökfaragás és tökszépségverseny volt. Minden osztály faragott legalább egy tököt. Faragás közben a diákok között fantasztikus volt a hangulat. A
szaktanárok is örömmel figyelték a készülő alkotásokat, még esetleg a faragásba is besegítettek. Szerdán tökös és tök jó ételek vására, valamint jelmezparádé és arcfestés volt minden szünetben Az első emeleti zsibongóban a tanárok által készített jobbnál jobb ételeket lehetett megnézni és olcsón vásárolni belőle. A jelmezparádé és arcfestés során igazán találékonyak voltak a diákok. Voltak olyanok, akik otthon vagy diáktársaik segítségével festették ki magukat, és voltak olyanok is, akik az iskolában tar-
tott arcfestést vették igénybe. Az iskolai arcfestést a 10.g tanulói készítették, előttük sorban álltak a jelentkezők. Ezek az események igazán feldobták az őszi szünet utáni első 3 tanítási napot.
XXII. évfolyam, 2014. tél
13
Csalló Rebi rovata
Amerikai tudósok szerint, ha a Mikulásnak kell kivinnie az ajándékokat karácsonykor, akkor másodpercenként 822 otthont kell meglátogatnia és a szánkójának 650 mérföld per másodperces sebességgel kell száguldania.
ban ajándékozás, mert Szent Vaszilisz december 31-én hozza a gyerekeknek az ajándékot.
A világ legnagyobb szaloncukra 45.72 méter hosszú volt és 1991-ben, Ausztráliában készült.
A bibliában nincs olyan emlí- Karácsonyi A Mikulásnak rengeteg neve van tés, hogy az angyalok énekelérdekességek a világon. Amerikában Santa Claus, nének. Németországban Christindl, Nagyjából hatvanmillió fenyőWeihnachtsmann, Olaszországban Le fát ültetnek évente Európában, ameBefana a jó boszorkány, Pere Noel lyekből karácsonyfa lesz. Franciaországban és Gyed Moroz az oroszoknál. A világ legmagasabb karácsonyfáját 1950-ben, Washingtonban állították, nagyjából 70 méter magas volt.
A bibliaelemzők szerint Jézus valószínűleg barlangban született és nem istállóban.
A görögök december 25-től január 6-ig, vagyis 12 napon át ünneplik a Karácsonyt – ezt az időszakot nevezik Dodecameron-nak. A karácsonyfát már december első hetében feldíszítik. A görögök a télapót Vaszilisznek hívják, így december 6-án nincs Görögország-
A cseheknél ilyenkor levest, halat és tojást vacsoráznak, de fontos, hogy párosan üljenek az asztaloknál. Úgy tartják, aki egymaga ül asztalhoz, az másnapra meghal.
A legtöbb bevételt hozó karácsonyi film A grincs volt, 2000-ben.
14
Sulisok(k)
Versenyek– eredmények Szép magyar beszéd verseny 7-8. évfolyam 1. Szőke Dorina 2. Pénzes Enikő, Vincze Lilla 3. Szekér Tamás Bendegúz 9-12. évfolyam
1. Ilovácz Enikő 2. Ujszászi Péter 3. Horváth Nóra
A Nemzetközi iskolai könyvtári hónap versillusztrációs pályázatának díjazottjai
A legolvasottabb osztály jelenlegi állása: 1.
12. a osztály
2.
10. b osztály
3.
12. b osztály
Kimagasló diákolimpia szereplésért a következő tanulók városi elismerésben részesültek
Torma Lúcia, Csekő Kíra, Zabó Barbara, Illés Noémi, Zsigmond Flóra, Ozorai Csilla, Gellén Dorina, Illés Noémi, Marton Veronika
név
sportág
eredmény
Csánicz Laura
trampolin
"A"kategória 2. hely
Cservenák Regina
trampolin
"B"kategória 1. hely
Farkas Dominik
ökölvívás
5. hely
Fábián Elisa
karate
kumite 3. hely
Kovács Máté
úszás
100 méteres mell 4. hely 100 méteres pill. 6. hely
Majer Luca
kosárlabda Amatőr Do.2. hely
Nyőgér Fanni
kosárlabda Amatőr Do.2. hely
Kiss Vivien
kosárlabda Amatőr Do.2. hely
Kiss Fruzsina
kosárlabda
Horváth Réka
kosárlabda Amatőr Do.2. hely
Verebélyi Noémi
kosárlabda Amatőr Do.2. hely
Várhelyi Virág
kosárlabda
Amatőr Do.2. hely B33 Do. 1. hely
Dombi Anna
kosárlabda
Amatőr Do.2. hely B33 Do.1 hely
Falusi Liliána
teke
2. hely
Amatőr Do.2. hely B33 Do. 1. hely
XXII. évfolyam, 2014. tél
15
ÖNKÉPZŐKÖR Iskolánkban néhány diákja létrehozott egy önképzőkört, ahová minden művészetkedvelőt szeretettel várnak. Alapító tagjait, Rábaközi Tibort, Horváth Mátét, Bándi Mátét, valamint az egyik tagot, Kersner Mátét, és végül a kör támogatóját, Szövérfiné Pad Anita tanárnőt kérdeztük a kezdeményezésről. Hogyan fogalmazódott meg az az ötlet, hogy az iskolában teret adjatok az önkifejezésnek? R. Tibor: Az idei tanév elején vetődött fel bennem, hogy a diákok művészi hajlamait támogató és inspiráló önképzőkört kellene útjára indítani. Kivel találtátok ki?
H. Máté: Tibi beavatta Mátét és engem az ötletébe, és ezt mi is támogattuk. Ekkor alakult meg a szakkör. Később még néhány taggal bővültünk. Mi a lényege a körnek, milyen célkitűzéseket fogalmaztatok meg? B. Máté: Célunk többek között, hogy a művészi tehetséggel megáldott tanulók számára egy olyan délutáni programot biztosítsunk, ahol kifejezhetik önmagukat, és bemutathatják műalkotásaikat. Sok olyan emberrel ismerkedtünk meg itt, akikkel egyébként nem találkoztunk volna, és akikkel hasonló a gondolkodásmódunk. Mi a véleményetek az önképzőkörről és a mostani tagokról?
K. Máté: Egyelőre még nem sokan vagyunk, de mindenki nagyon tehetséges. Sokféle műfaj képviselteti magát műveink által. Van köztünk költő, író, zenész és dalszövegíró, valamint fényképész, festő és énekes, nem kategorizáljuk be magunkat egyetlen művészeti ágba, de a filozofálás mindegyikőnknek fontos. Jó irányba haladunk, és bár kissé még kezdetleges formában létezik a kör, de a mindenkihez közel álló főbb tematikus egységek már kezdenek körvonalazódni. Most pedig a tanárnőhöz fordulva tenném fel a kérdést: hogyan lett az önképzőkör támogatója? Sz. Pad Anita: Az ötlet a 10. g-s fiúktól származott. Azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy milyen keretek között lehetne a tanórákon kívül is foglalkozni kortárs irodalommal, zenével, nem mellesleg filozófiával. Születtek már korábban is nagyon jó saját verseik, novelláik, amiket szívesen felolvasnak, ezen alapult az az
elképzelés, hogy ez esetleg másokat is érdekelne. Ez volt az alapötlet, én pedig támogatást nyújtok hozzá, amennyire ez lehetséges. Elégedettek vagytok-e a csoport tevékenységével, működésével? Mindenki: Véleményünk szerint nagyon hasznos egy ilyen foglalkozás. Szem előtt kell tartani a fiatal művészek fejlődését, és ebben támogatni kell őket. Ezért igen, teljes mértékben elégedettek vagyunk vele. Reméljük, hogy minél jobb közösséggé válunk. Jelenleg 7-en vagyunk: Rábaközi Tibor, Bándi Máté, Horváth Máté, Kersner Máté, Ilovácz Enikő, Tömpe Eszter és Hoffmann Kata. Nagyon örülünk, hogy ennyien már csatlakoztak hozzánk, és továbbra is szeretettel várunk mindenkit! Tömpe Eszter, Hoffmann Kata 9.A
16
Sulisok(k)
KOSÁRLABDA
LABDARÚGÁS
HÁZIBAJNOKSÁG
VI. korcsoport
Futsal VI. korcsoport
Teremfoci
A lányok ezüstérmet nyertek a megyei döntőn. Az elmúlt évek sikerei fényében ez kudarcnak is tűnhetne, de a csapat jelentősen meggyengült (Várhelyi Virág, Májusi Réka, Dombi Anna és Verebélyi Noémi elballagott, Szabó Blanka sérült volt.) Külön öröm volt az utolsó meccs, ahol a lányok 16 pontos hátrányt dolgoztak le a Türr István Gimnáziummal szemben,és lettek ezüstérmesek.
A végső győzelemre is esélyes fiúk büntetőlövésekkel kikaptak a Szent-Györgyi csapatától, és így nem jutottak a megyei döntőbe.
Végéhez ért a legnépszerűbb házibajnokság.
Eredmények:
BRONZMÉRKŐZÉS:
Bródy – Bercsényi 9-3
Lipták Zoltán nem szélmalom – FAF 7-3
A csapat tagjai: Szabó Blanka, Illés Noémi, Nyőgér Rebeka, Simon Ivett, Várhelyi Eszter, Szente Orsolya, Bánhelyi Zsófia, Kéri Vanessza, Kiss Fruzsina, Horváth Réka, Nyőgér Fanni, Kiss Vivien RÖPLABDA VI. korcsoport A röpis lányok szintén ezüstéremmel térhettek haza a Veszprém megyei döntőről.
Bródy – Fekete-Vörösm. 9-2 Bródy – Bánki 5-0 Bródy – Szent-Györgyi 0-0 (büntetőkkel 2-3) Futsal IV. korcsoport A 7-8.osztályosok mezőnyében viszont nem a Bródy volt a favorit,de a fiúk Juhász Ervin tanár úr vezényletével bejutottak a hármas döntőbe, és ott előbb a FeketeVörösmarty csapatát 3-1, majd a tósoki legényeket is legyőzték 5-0-ra. A csapat tagjai: Fejes Milán, Krebsz Dániel, Gergócs Mátyás, Szabados Bence, Kiss Benedek, Paksai Márk, Szabó Bátor, Szaniszló Csongor, Muraközy Balázs.
Városi „Jó tanuló – jó A csapat tagjai: Zsarnai sportoló” díjátadás Barbara, Vincze Petra, Nagy Luca Nemeshanyi Ni- MÁJUSI RÉKA (tan.átl.: 4,9) netta, Farkas Kinga, Venicz B33 diákolimpia ORSZAnna, Hanis Patrícia .DÖNTŐ – 1.hely Amatőr kosárladbda do. ORSZ.DÖNTŐ – 2.hely Strandröplabda do. ORSZ.DÖNTŐ 3.hely E számot készítették: Bodnár Gréta, Csalló Rebeka, Hoffmann Kata, Ilovácz Enikő, Kersner Máté, Liska Bálint, Mráz Anna, Nemes Enikő, Novák Petra, Papp Lilla, Papp Mercédesz, Péli Angéla, Tömpe Eszter, Weisz Kyra munkatárs: Kersner Ákos, Nagy Zoltánné. Főszerkesztő: Jákliné Tilhof Ágnes,
[email protected], http:// www.brody-ajka.sulinet.hu
DÖNTŐ: Féltek – BDSRSTNT 3-2
A végeredmény
1. Féltek? (Bukovics Máté, Czili András, Temesi Bence, Németh Barnabás) 2. BDSRSTNT (Venczel Patrik, Paksai Márk, Németh Arnold, Jánoshegyi Ádám, Lukács Patrik, Schneider Ákos) 3. L.Z. nem szélmalom (Geri Botond, Széplábi Martin, Szalai Ákos) Gólkirály: Temesi Bence és Geri Botond 30-30 gól MEGYEI DÍJÁTADÓ Itt azokat a tanulókat és csapatokat jutalmazták, akik a tavalyi évben diákolimpiai bajnokok lettek: B33 KOSÁRLABDA CSAPAT Májusi Réka, Várhelyi Virág, Dombi Anna, Kiss Fruzsina CSERVENÁK REGINA – trampolin B”B kategória V. korcsoport