JELENIDÕBEN Az 1989–1990-es rendszerváltás közben természetesen a politikai viták homlokterében állott az elõzõ rendszer, a Rákosi-éra és a Kádár-korszak megítélése. Az 1990–1995 közötti jogszabályok lehetõvé tették elõször a 30, majd a 15 évnél régebbi iratok kutatását. Azután 2004-ben lehetõvé vált az 1989-es iratok feldolgozása is – az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény korlátai között. Természetük és a politikai rendszer mûködésében betöltött szerepük miatt különösen érzékeny iratoknak számítottak az állambiztonsági iratok. Az államvédelmi feladatokat, a politikai rendõrség funkcióit betöltõ szervek iratainak, az idesorolható dokumentumoknak az õrzésére az 1996. évi LXVII. törvény alapján létrejött a Történeti Hivatal. A 2001. évi XLVII. törvény kiterjesztette a Történeti Hivatal gyûjtõkörét az állambiztonsági iratok teljes körére, a hírszerzésre és a kémelhárításra is. A 2003. évi III. törvény az 1944. december 21. és 1990. február 14. között állambiztonsági tevékenységet végzõ szervek iratainak minõsítését – a 2. §-ban
foglalt korlátozásokkal – megszüntette, és elõírta a felszabadított iratok átadását a Történeti Hivatal jogutódának, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Az országgyûlés a törvény elfogadásával a tudományos kutatások elõmozdítását, az áldozatok információs kárpótlását tartotta szem elõtt. A törvény végrehajtását egy politikai pártoktól független bizottság felügyelte. Tagjai voltak: Gálszécsy András volt nemzetbiztonsági miniszter (a kormány által delegálva), Vida István történész (az MTA elnöke delegálta) és Sipos Levente történész (a Magyar Történelmi Társulat elnöke delegálta). A felügyelõbizottság 2005-ben elkészítette jelentését, amely az Országgyûlés honlapján akkor olvasható volt, és hamarosan megjelenik a Történelmi Szemle 2008/2. számában. A téma újból aktuálissá vált, így szerkesztõségünk a felügyelõbizottság munkájáról, ill. a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatalának kérdéseirõl Gálszécsy András véleményét kérdezte meg.
Interjú Gálszécsy András volt titkosszolgálatokat felügyelõ miniszterrel História (H.): A 2003. évi III. törvényben létrehozott, a titkosszolgálati iratok átadását felügyelõ bizottsággal és annak munkájával korábban is sokat foglalkozott a sajtó. Bõségesen záporoztak az érvek pro és kontra, nem kis érzelmi viharokkal. Mint a bizottság tagja számított rá annak idején, hogy ekkora érdeklõdést fognak kelteni? Gálszécsy András (G.): A magam részérõl álmomban sem gondoltam arra, hogy én ezzel egyáltalán foglalkozni fogok. A bizottság létrejöttének azonban történeti elõzményei vannak. H.: Valóban, hiszen 1995-ben a levéltári törvény a Rákosi- és a Kádár-korszak történeti feldolgozása érdekében szabaddá tette a 15 évnél régebbi iratok kutatását, 1996-ban létrejött a Történeti
26
Hivatal, amelynek gyûjtõkörét 2001-ben kiterjesztették az állambiztonsági iratok teljes körére. Úgy tûnt, a téma nyugvópontra jutott, és már minden csak a kutatók ügyességén múlik. G.: A téma 2002-ben azért vált újra aktuálissá, mert kiderült, az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter is érintett az ügynökkérdésben. Az SZDSZ komolyan fontolgatta, hogy emiatt kilép a koalícióból. Hogy a végén mégis bizalmat szavaztak, annak az volt az ára, hogy fölmelegítették az ügynökügyet, a társadalmi megismerés fontosságára (jog a múlt megismeréséhez) hivatkoztak. Maguk akartak létrehozni egy, a titkosszolgálati iratokat ellenõrzõ bizottságot. Én úgy kerültem a képbe, hogy teljesen váratlanul felhívott Medgyessy
Péter, akit én már nagyon régen, a ’60-as évek végétõl társaságból ismertem. Azt mondta, készül egy törvénytervezet, és ehhez kapcsolódóan létre kell hozni egy bizottságot. Fölkért, mint volt nemzetbiztonsági minisztert, vegyek részt annak munkájában. A törvénytervezet azonban messze nem teljesítette azokat a várakozásokat, amelyeket az SZDSZ eredetileg táplált. Felháborodott kritikák jelentek meg ezzel kapcsolatban a sajtóban – a bírálók elsõsorban a civil ellenõrzést hiányolták. Végül mégis megszületett a 2003. évi III. törvény, és civil kontrollként 2003. április 1-jével elkezdte mûködését a bizottságunk. Rajtam kívül még két tagja volt. Vida Istvánt Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, Sipos Leventét Kosáry Domokos, a Magyar Történelmi Társulat elnöke jelölte. Mind a ketten a korszakkal foglalkozó történészek. H.: Elkezdték a munkát, és újból megélénkült a sajtó. G.: Tulajdonképpen kizárólag a liberális sajtó támadott minket. Aminek egy újabb konfliktus adta az apropóját. A 2003. évi törvény létrehozta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, és a fõigazgató, ill. a fõigaz-
gató-helyettes kinevezése kap- A Történeti Levéltárba 2003–2006-ban érkezett iratok mennyisége vet, hogy a magyar hivatásos iratfolyóméterben csán megindult a harc. Különöhírszerzõk nevét, adatait köz2003 2004 2005 2006 sen nagy vitát váltott ki az Iratátadásra kötelezett szervek zé kellene tenni az interneten. 16,40 – 22,56 1,74 SZDSZ által helyettesnek jelölt Átvilágító Bizottságok H.: Az önök bizottsága ellen27,02 15,12 58,22 0,12 dr. Gyekiczky András szemé- Belügyminisztérium és szervei õrizhette azokat az iratokat, 119,50 54,24 83,64 4,08 lye, aki 1994 és 1998 között a Információs Hivatal amelyeket a titokgazdák a tör6,70 15,24 18,48 0,12 vény 2. §-ára hivatkozva nem belügyminiszter kabinetfõnöke Katonai Felderítõ Hivatal 3,60 5,90 5,91 – kívántak átadni a levéltárnak? volt. Róla nem lehetett azt állí- Katonai Biztonsági Hivatal G.: A 2003. évi III. törtani, hogy „csak egy civil”, hi- Központi Kárrendezési Iroda – – 1,08 3,24 vényben expressis verbis benszen egyértelmûen egy párt BM-tõl elvitt internálási iratok ne van, hogy a bizottság bártagja, és a belügyminisztérium Nemzetbiztonsági Hivatal 222,00 69,56 41,76 – milyen iratot megtekinthet, vezetõ személyisége volt egy Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 5,00 8,64 6,84 – bármit megvizsgálhat és róla idõszakban. És akkor mi, a bi- Országgyûlés Hivatala – – 0,60 – zottság tagjai, vettük a bátorsá- Összesen: véleményt mondhat. 400,22 168,70 239,09 9,30 got, és írtunk egy levelet, Forrás: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára honlapja. H.: Létezett azonban egy amelyben tiltakoztunk ez ellen. lista a legtitkosabb, legérzékeÚgy gondoltuk, és én változatlanul úgy Feltételezem, hogy a hazaárulás, kém- nyebb anyagokról, amit még önök sem gondolom, hogy helyes volt a tiltakozá- kedés külföldön sem évül el, sõt, ha va- láthattak. sunk, mert végül Kutrucz Katalin sze- lahol nem évül el, az pl. Amerika. G.: Volt olyan. Ezekrõl az anyagokmélyében egy tényleg avatott, jól felké- Ilyen esetekben figyelembe vehetõ a ról külön jegyzéket kellett készíteni, és szült és vitathatatlanul objektív, sem- törvény 2. § c) pontja, hogy az illetõ a Legfelsõbb Bíróság egy tagja – egy milyen irányban el nem kötelezett sze- családja vagy saját maga az irat nyilvá- hadbíró tábornok volt az illetõ – ellenmélyt sikerült fõigazgató-helyettesnek nosságra kerülésével életveszélynek te- õrizte ezeket az iratokat, ebbe még mi szi ki magát – vagy legalábbis súlyosan sem nézhettünk bele. Nekünk mintegy megnyerni. H.: Hogyan folyt a munka a bizott- megbüntetik az együttmûködésért. Az 50 ezer olyan iratot mutattak meg, amit ilyen esetekben mi nem vitattuk, hogy vissza kívántak tartani. Ebbõl mi – az ságban? Mindenben egyetértettek? G.: Eléggé egyenetlen határidõket ezt az iratot vissza kell tartani. idõhatárokra tekintettel – 15 ezer valaH.: Nem oldja meg ezt a problémát, hány százat néztünk meg (lásd a 29. o. szabott meg számunkra a parlament. Jogászi szemmel nézve az egész tör- ha a levéltár anonimizálja az iratot, azaz táblázatát! – A szerk.). vényrõl megállapítható, hogy nagyon olvashatatlanná teszik a benne szereplõ H.: Azt önök választották ki, hogy sietõs munka volt. Kizárólag egy politi- neveket a kutató számára? melyiket? G.: A gyakorlat nem így mûködik. kusi ígéret végrehajtására született G.: Az 50 ezerbõl mi döntöttük el, meg. Viszont a titkosszolgálatok csen- Vagy az egész iratot visszatartják, vagy a bemutatott iratjegyzék alapján. A des ellenállásába ütközött. Ezt ellensú- tételezzük fel, hogy a nyilvánossá tett legtitkosabbnak számító iratok listáján lyozandó született meg a törvény 2. iratból kihúzzák az érintettek nevét. És – úgy gondolom – 50-60 darab lehetett §-a, amelyben nagyon sok, az iratát- akkor híre terjed, hogy külföldi ügynö- összesen. adást felfüggesztõ feltétel van, és ez kök anyagai is kutathatóvá váltak, H.: Milyen módszerrel vizsgálták meg meglehetõsen tág játékteret hagyott a megjelenhetnek a levéltárban pl. a az iratokat? titkosszolgálatoknak. Fontos tudni, nagykövetségek magyarul beszélõ harG.: Mindjárt az elején megállapodhogy a volt III/III. csoportfõnökség madtitkárai vagy kultúrattaséi, vagy tunk abban, hogy abszolút demokratikultúrattasénak álcázott más attaséi, kusan mûködünk. Négy hónaponként irataival mi már nem találkoztunk. Amikor a bizottság összeült, elhatá- kutatási engedélyt szereznek, és elkez- váltottuk az elnöki posztot. Mindenki roztuk, hogy kizárólag és szigorúan a denek kutatni. Találnak egy anyagot: volt többször is elnök és többször is törvény keretei között fogunk eljárni. tegyük fel, 1974-ben Bécsben az USA tag. Minden döntésünket közösen hozEz azzal is járt természetesen, hogy nagykövetségén dolgozó (kihúzott név) tuk. Olyan nem fordult elõ, hogy szasok esetben kénytelenek voltunk tudo- ezredes közelebbi kapcsolatot létesített vazattöbbséggel kellett volna valamimásul venni, amikor valamelyik titkos- a Magyar Népköztársaság nagykövet- lyen kérdésben döntenünk. Együtt, köszolgálat ezeknek az inkriminált pon- ségén dolgozó (kihúzott név) kis- zösen és egyetértésben dolgoztunk, toknak valamelyikére hivatkozott és asszonnyal. Ennek nyomán egy idõ meggyõzõdésem szerint a törvény maazt mondta, hogy az iratátadás ezért múlva hajlandóságot mutatott arra, ximális betartásával. nem valósítható meg. Például: vegyünk hogy ezt vagy azt elmondja. Dátum, Minden héten átlag három napot egy nyugat-európai állampolgárt, akit rang, kapcsolat benne van, kb. fél perc töltöttünk valamelyik szervnél. Elsõbeszerveztek. Akár az Információs Hi- kell az adott kormány kémelhárításá- sorban olyan iratokat válogattunk ki elvatal, akár a katonai hírszerzés. Ha az nak, hogy kiderítse, hogy ez az úr ki lenõrzésre, amelyek személyi jellegûek errõl szóló iratanyagot átadják a levél- volt. Tehát ez bizonyos esetekben nem voltak. Jelentés, beszervezési dokutárnak, akkor kutathatóvá válik és ki- járható út. Ezért tartom – több nyilat- mentum, hasonlók. Elolvastuk azokat derül, hogy XY német, amerikai vagy kozatom szerint is – szamárságnak azt és döntöttünk arról, hogy vonatkozik-e bármilyen állampolgár ügynök volt. a manapság újra és újra felmerülõ ter- rájuk valamelyik felfüggesztõ feltétele
27
a törvénynek. A rendszer az volt, hogy bemutatták nekünk az iratokat, hozzáfûzve azt, hogy melyik paragrafus alapján kívánják visszatartani. Mi pedig mérlegeltük, hogy ez a törvényi hivatkozás megfelel-e a valóságnak, az irat tartalma egyezik-e ezzel? Ha egyezett, akkor nem tudtunk mit csinálni, el kellett fogadnunk a törvény alapján az irat visszatartását. Ha úgy láttuk, hogy sántít valahol, kifogást emeltünk. És így adtak át aztán még kb. 8%-nyi iratot az összeshez képest, mert elfogadták a véleményünket, mely szerint az iratnak a levéltárban van a helye. Ehhez még hozzátartozik, hogy nem volt döntési jogosultságunk, csak javaslattételi jogunk, és az adott szervezet vezetõje döntötte el, hogy méltányolja-e a javaslatunkat, vagy változatlanul ragaszkodik a visszatartáshoz.
H.: Gyakorlatilag formai kérdés alapján dönthették el, hogy levéltárba kerül-e az irat. Az döntött, hogy a titokgazdák ügyesen választották-e ki a hivatkozott paragrafust? G.: Én úgy érzem, ez inkább lényegi kérdés volt. Mert miután elolvastuk az iratot, akkor ki kellett hogy derüljön számunkra: valóban külföldirõl szól-e, valóban veszélyeztetett helyzetben lehet-e, volt-e olyan kapcsolata valakivel, hogy ebbõl neki tényleg baja származhat stb. Mert olyan is elõfordult, hogy nem az ügynök személye volt az, ami a titkosítás feloldását gátolta, hanem pl. az, akirõl valamit mondott. Képzeljünk el egy helyzetet – csak elméleti szituációként, nehogy véletlenül valaki magára ismerjen: 1956 õszén nem mindenki jószántából, hanem pl. a titkosszolgálatok szervezésében menekült át Ausztriába. Ezt a történeti
2003. évi III. törvény az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról (Részlet) 2. § (1) A törvény hatálya alá tartozó iratokban található adatok korábbi minõsítése e törvény erejénél fogva megszûnik, ha az adat minõsítését – az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) rendelkezései alapján, a (2)-(3) bekezdés szerint – az arra jogosult fenntartja. (2) Az e törvény hatálya alá tartozó iratokban található Ttv. melléklete szerinti államtitokköri jegyzékben meghatározott adatfajták közül annak az államtitokká minõsített adatnak a minõsítése tartható fenn, amely a) olyan személyre vonatkozik, aki 1990. február 15-e és 2002. május 26-a közötti idõszakban vagy annak egy részében a nemzetbiztonsági szolgálatok állományába tartozott, vagy azokkal titkosan együttmûködött, b) olyan, az 1. §-ban meghatározott szerveknél végzett tevékenységre vonatkozik, amely miatt az érintettet külföldön kiutasítás, beutazási tilalom vagy büntetõeljárás fenyegetné, c) olyan személyre vonatkozik, akinek az 1. §-ban meghatározott szerveknél végzett tevékenysége miatt alaposan feltehetõ, hogy személyének felfedése esetén e tevékenysége miatt ellene vagy hozzátartozójával szemben az életet, a testi épséget, illetve a személyes szabadságot súlyosan sértõ vagy veszélyeztetõ bûncselekményt követnek el, d) olyan hálózati személy vagy operatív kapcsolat személyazonosságának felfedéséhez vezet, akinek megismerése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit, e) az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzését
28
kutatás már tényként kezeli. És a következõ évtizedekben ugyanúgy, mint a többi emigráns, elhelyezkedett, képzettséget szerzett, családot alapított, gyermekei, unokái születtek. Az iratban benne van, hogy õt kiküldték, és az is benne van, hogy a nyavalyás nem jelent, nem jelentkezik, nem hív vissza stb. Tegyük fel, hogy ez az irat kutathatóvá válik. Mit fognak ennek az embernek a gyermekei, az unokái gondolni az apjukról, nagyapjukról, ha kiderül mindez? Vagy például számtalan szerzõi jogot sértettek meg a magyar hírszerzõk. Sok olyan embargós alkatrészgyártási eljárást vagy egy kémiai folyamat leírását szerezték meg, amiért ma rendkívül komoly kártérítésért perelhetnék a jogok gazdái a magyar államot. H.: A kutatók egy része feltételezi azonban, hogy az 1945 utáni titkosszolgá-
végzõ bírák eljárása során keletkezett, amennyiben az eljárás eredményeként annak alanya lemondott vagy felmentését kezdeményezte. (3) Fenntartható továbbá az államtitok minõsítése a Ttv. alapján az államtitokkörbe tartozó azon adat tekintetében, amely a) az azt jogszerûen birtokló szerv törvényben meghatározott feladatai ellátásához rendszeresen és elengedhetetlenül szükséges, b) a titkos információgyûjtés olyan eszközének vagy módszerének felfedéséhez vezet, amelynek megismerése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit, c) nyilvánosságra kerülése esetén nyilvánvalóan vagy kimutathatóan károsítaná a Magyar Köztársaság rejtjelrendszerét vagy rejtjeltevékenységét, d) nyilvánosságra kerülése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalását, e) nyilvánosságra kerülése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaság és más állam közötti viszonyt, vagy károsítaná a Magyar Köztársaság külpolitikai céljainak érvényesítését, f) nyilvánosságra kerülése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében foglalt, a határon kívül élõ magyarokért viselt felelõsségének érvényesítéséhez fûzõdõ érdekeit, g) nyilvánosságra kerülése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan károsítaná a Magyar Köztársaság védelempolitikai céljainak megvalósulását, a Magyar Honvédség nemzetközi kapcsolatait vagy hadrafoghatóságát, h) nyilvánosságra kerülése nyilvánvalóan vagy kimutathatóan sértené a Magyar Köztársaság nemzetgazdasági érdekeit.
latok eddig jórészt ismeretlen iratanyaga, akár a idõszak egészére nézve is, sok új szempontot adhatna a korszak történeti feltárásához. Azt gondolja talán, hogy a történész szakma nem tud majd túllépni a sajtó szenzációéhségén, amely egy-egy ügynök lebuktatásához kapcsolódik? G.: Erre Gyarmati Györgynek, a 2003-ban létrehozott Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igazgatójának van egy ragyogó megfogalmazása: a történészek a történéseket kutatják, de Magyarországon, sajnos, kialakult egy ügynökvadász iparág. Ennek képviselõi között volt MSZMPtagok is akadnak. Hozzá kell tenni: a történészeknek sincs semmiféle fölhatalmazásuk, hogy egyes emberek adatait nyilvánosságra hozzák, hiszen az adat- és személyiségvédelem alapján – az érintettek engedélye nélkül – a nyilvánosságra hozatallal bûncselekményt követnek el… Az egy másik dolog, hogy még senki nem ütötte meg a bokáját azért, mert valakinek az adatait nyilvánosságra hozta. Arra viszont az áldozatnak van joga és lehetõsége, hogy megismerje, róla ki mit jelentett, és szabadon eldöntheti, hogy tesz-e valamit. Csak felhívja telefonon az illetõt (ha egyáltalán él még) és elmondja neki a véleményét, vagy még tovább megy, vagy csak legyint egyet rá. 1990 decemberében, mikor belõlem miniszter lett, fölhívott engem Pécsrõl egy hangja után ítélve idõs férfi, aki azt mondta: miniszter úr, én meg tudom mondani, ki az az öt ember, aki magát és a családját 1950-ben, a kitelepítéskor elvitette. Ekkor két dolgot mérlegeltem: 1. Tételezzük fel, az illetõ valóban ismeri ezeket az embereket, a bizottságot, amelyik kijelölte, hogy kiket kell elvinni. Ha tényleg a felelõsök nevét tudnám meg, azokét, akik ezt tették a családommal – és akik 1990-ben már minimum 75-80 évesek lehetnek, ha még élnek –, akkor mit fogok csinálni? Ha esetleg azt is tudom, hogy apám jó barátja volt az illetõ azelõtt. Hazamegyek, és azt mondom neki, maga Józsi bácsi egy szemét alak! Mi jó származik nekem ebbõl? 2. Az is elõfordulhat viszont, hogy a telefonáló a saját ellenségeinek a nevét
Összesítõ a 2003. évi III. törvény iratátadásról rendelkezõ része végrehajtásáról Ebbõl Megnevezés
Összes tétel* átadott
%
A visszatartott tételekbõl
visszatartott %
átadásra javasolt
átvizsgált %
%
1945–1970**
44 765
36 788
82,1
7 977 17,9
2 070 25,9
339
16,4
1970–1980
75 080
63 789
84,9
11 291 15,1
3 551 31,4
203
5,7
1980–1990***
85 144
54 330
63,8
30 814 36,2
–
–
–
–
204 989
154 907
75,5
50 082 24,5
–
–
–
–
Összesen
*Az egyes tételek lapszáma rendkívül változó. ** További 770 tétel az FB javaslatára másolatban átadva. *** 2005. 03.01-ig beérkezett, ill. feldolgozott anyag (amely folyamatban van): az NBH-nál visszatartott 4851 tételbõl 1191 átvizsgálva és az átvizsgáltak közül átadásra javasolva 56 tétel, továbbá két számos egyedi lapot tartalmazó tételbõl további 240 lap. Forrás: A felügyelõbizottság jelentése.
Melléklet a felügyelõ bizottság jelentéséhez a 2003. év III. törvény végrehajtásáról Ebbõl Megnevezés
Belügyminisztérium**
Összes tétel*
átadott
%
A visszatartott tételekbõl
visszatartott
%
94 765
80 315
84,7
14 450 15,3
91
71
78,0
Nemzetbiztonsági Hivatal
31 632
23 162
Információs Hivatal
22 557
Nemzetbiztonsági Szolgálatok Katonai Biztonsági Hivatal
Határõrség
Katonai Felderítõ Hivatal Összesen
átvizsgált 282
átadásra java- % solt
% –
–
–
20 22,0
66 92,9
61
92,4
73,2
8 470 26,8
3 959 46,7
476
12,0
13 316
59,0
9 241 41,0
2 251 24,3
176
7,8
9 039
5 904
65,3
3 135 34,7
1 261 49,2
2
0,0
9 130
6 285
68,8
2 845 31,2
1 823 64,0
43
2,3
38 160
25 844
67,7
12 316 32,3
5 450 44,2
453
8,3
205 374 154 897
75,4
50 477 24,6
15 102 29,9
1 211
8,0
* Az egyes tételek lapszáma rendkívül változó, egy laptól több ezerig terjedhet. ** A visszatartott tételeket szétosztották az ott szereplõ személyek jelenlegi szolgálati szervei között a személyzeti anyagokba helyezés végett, az adott személyzeti dossziéval együtt vizsgáltuk. Forrás: A felügyelõbizottság jelentése
fogja most nekem bemondani. Honnan tudom, hogy igazat mond? Végül úgy döntöttem, a kárpótlás keretében nem vagyok kíváncsi arra, hogy bennünket kik tüntettek el akkor. Nem örültem annak a 42 hónapnak, meg az utána következõ katonai munkaszolgálatnak sem, de olyan régen volt már, hogy én ezzel nem akarok foglalkozni. Persze minden ember más. Van, aki ma is mindennap megszenvedi az üldöztetését, gondol rá, keserûen emlékszik mindenre, és szinte belerokkant. Úgy gondolom, az információs kárpótlás arra vonatkozik, hogy megismerjük ennek az elnyomó rendszernek a mûködését, a mozgatórugóit, a döntéseit. Azok az áldozatok pedig, akik megszenvedték, ha akarják, megismerhessék, hogy ki miatt vagy mi miatt szenvedtek. H.: Érdekli ma még az embereket, hogy hol õrzik és mennyire nyilvánosak
az állambiztonsági iratok, hogy ki volt ügynök? G.: Számomra két dolog derült ki. Az egyik: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának már átadott és kutatható iratokból – ez nyilván, ha minden iratot átadnának, jelentõsen változna – az 1945 és 1990 között vélelmezett, kb. százezer ügynöknek, besúgónak (ebben benne van a hivatásos ÁVH-s tiszttõl a beszervezett kiskatonáig mindenki) csupán mintegy 5-10%-át lehet név szerint biztosan beazonosítani. Ez annyit jelent, hogy a százezer ügynök összes cselekedetét most ezen az ötezren akarják leverni. Ugyanis az összes irat nincs meg, töredékes, emellett általános gyakorlat volt, hogy még a hivatásos tiszteket sem a saját nevükön jelölték. Nagy kérdés: igazságos-e százezer ember helyett ötezret vagy tízezret pellengérre állítani?
29
H.: Sajtónyilatkozatokban olvashattuk, hogy állítólag az USA-ban titkosszolgálati iratokat lehet kutatni az interneten, Ön máshol azt nyilatkozta, hogy az egykori NDK állambiztonsági szervezetének, a jogutód nélkül megszûnt Stasi-nak az irataiból viszont csak a „belsõ reakció elhárítására”, a besúgókra vonatkozó anyagok nyilvánosak, a hírszerzési iratok pedig Amerikába kerültek. G.: Valóban. A Stasi iratai közül a Gauck-féle hivatal (az Egykori NDK Állambiztonsági Szolgálatának Iratait Felügyelõ Szövetségi Biztos Hivatala) kizárólag a keletnémet III/III-as iratokhoz fért hozzá. Sem a hírszerzés, sem az elhárítás, sem a hivatásos tisztek iratai nem kerültek nyilvánosságra. A belsõ ügynökök anyaga vált kutathatóvá, azt dobták oda koncnak, és az összes többit elvitték az amerikaiak. Most kezdik feldolgozás után visszaadni a németeknek. Közülük is csak azokat, akik német létükre Németországban kémkedtek. Mert akik Franciaországban vagy Spanyolországban kémkedtek, vagy bárhol másutt, azoknak egy jelentõs részét – szerintem – már átállították. Kicsit karikírozva, például egy Párizsban dolgozó keletnémet hírszerzõ, aki nagy valószínûséggel francia volt és nem német, kapott egy telefont a megszokott vonalon, a megszokott jelszóval, csak éppen egy idegen hang mondta neki a jelszót és azt, hogy itt és itt majd találkozni fogunk. „Én tudom, hogy ön kicsoda, de mától kezdve nem Genosse Schmitt-nek fogja a jelentéseit írni, hanem Mr. Smith-nek.” H.: Ezek szerint nem találtak jó megoldás külföldön sem az ilyen kényes iratok õrzésére, kutathatóságára? G.: Nem. A rendszerváltó országokban eleinte mindenütt ügynökhisztéria volt. A csehek azonnal elbocsátottak mindenkit, aki az ottani állambiztonságnál dolgozott, az összes hivatásos hírszerzõt, és két hónap múlva egyenként kezdték õket visszavenni, mert nem maradt sem hírszerzõjük, sem kémelhárítójuk. A lengyelek elõször mindenkit megtartottak. Aztán pedig õrnagytól fölfelé küldtek el mindenkit. Arra hivatkozva, hogy a fõtisztek bûnösök, a többiek pusztán végrehajtók, katonák voltak, akik parancsot tel-
30
jesítettek. Aztán õk is lecserélték az állományt. A szlovákok egy másik megoldást választottak: minden közelebbi megjelölés nélkül közzétették a névsort. És akkor lehetett gondolkozni azon, hogy a 8317 Moravcsík közül melyik Moravcsík az, amelyik az én szomszédom a blokkházban. És az ezek között van-e, vagy az egy másik Moravcsik. Ugyanis semmilyen eligazító adatot nem adtak a listához. Jó megoldás tehát, szerintem, nincs. Egy ilyen méretû változást úgy lebonyolítani, hogy mindenki elégedett legyen, fizikai lehetetlenség. H.: Azokban az országokban, ahol nem volt rendszerváltás, vagyis nem rengette meg semmi a politikai elitet, ott sem teszik közzé egy bizonyos idõ után a titkosszolgálati iratokat? G.: Emlékiratok jelennek meg, csak azokban semmi konkrétum nincs. Ezzel kapcsolatban elmondok egy tanulságos történetet. Az angol elhárítás vezetõje 1991–1995 között történetesen egy hölgy volt, aki megjelentette az emlékiratait. A pályáját valamikor 1969-ben kezdte, amikor a férjével Delhiben voltak diplomáciai kiküldetésben, és õ háziasszonykodott. Egy nap megszólította az angol hírszerzõ rezidens, hogy nem segítene-e neki gépelni, mert nagyon sok munkája van és látja, hogy unatkozik. A hölgy így került be az angol titkosszolgálat állományába, és megkedvelte ezt a munkát. A legmagasabb rangig vitte, öt évig volt a vezetõje az angol kémelhárításnak. Az elsõ nõ és az elsõ vezetõ, akinek a nevét nyilvánosságra is hozták. Hivatali munkája alatt semmilyen politikussal nem került kapcsolatba. A fõnökével, a belügyminiszterrel, hivatalosan akkor találkozott életében elõször, amikor az elõdje elvitte bemutatni. Képzelje el, hogy 1969-tõl 1995-ig hány kormány váltotta egymást Angliában! És ennek a nõnek a karrierje végig töretlenül ment fölfelé. Pártpolitikától függetlenül. H.: A titkosszolgálati munka tehát ön szerint egyfajta szakma, vagy külön kaszt, megfelelõ kapcsolatokkal? Gondolok itt elsõsorban a BM hírszerzõ (III/I.), kémelhárító (III/II.) csoportfõnökségeire. G.: Ezt tudomásul kell venni. Én kívülrõl kerültem be, mint a Móricka.
De egyrészt – sok minisztertársammal ellentétben – nem hiszem el azt, hogy mindenki gazember, aki az elõzõ rendszert szolgálta. Végeredményben egész Magyarország szolgálta az elõzõ rendszert, és hogy nem tehetett mást, az egy következõ kérdés. Voltak lelkesek, voltak belenyugvók és voltak kényszerítettek. Másrészt többen az elõzõ rendszernek köszönhetik, hogy diplomás ember lett belõlük, hogy ki tudtak emelkedni a paraszti sorból vagy a fizikai munkás sorból. Tételezzük fel, õk esetleg komolyan azt gondolták, hogy nekik a hírszerzõi, kémelhárítói munkát hivatásszerûen vállalniuk kell. Ettõl még lehetnek jó magyar emberek. Miniszterként én így álltam hozzájuk, és õk viszonozták ezt a bizalmat. Számomra igen meggyõzõ volt, hogy a nyugati „kollégákkal” öt perc alatt úgy beszélgettek, mint amikor két sebész találkozik és megbeszélik, melyik milyen mûtéti technikát alkalmaz egy vakbél kivételénél. Tehát semmiféle fenntartást, rosszindulatú megjegyzést nem tapasztaltam a valamikori másik oldalon. Mindenhová meghívták õket, mindenhol fogadták õket, mindenhol tárgyaltak velük. H.: Nyugvópontra jut valaha ez a kérdés? G.: Egy interjúban – ahol szintén megkérdezték, meddig fog ez tartani –, azt találtam mondani: amíg mindenki meg nem hal, aki ebben az ügyben érintett. Amíg ez a generáció él. (A sajtóban késõbb meg is kaptam a magamét ezért a kijelentésemért.) Komolyra fordítva: úgy gondolom, ez az egész ügynökügy, sajnos, Magyarországon nagyon erõsen átpolitizált. Ma Magyarországon egyébként sincs olyan közintézmény (rendõrség, hadsereg, bíróság stb.), amelyet valamelyik politikai oldal ne támadna. Ez a titkosszolgálatokra is vonatkozik. Pedig egyszerûen csak békén kéne hagyni õket, hiszen ma már gyakorlatilag minden politikai pártnak van egy olyan titkosszolgálata, amelyik a kirúgottakból, idõszakosan mellõzöttekbõl áll. H.: Köszönöm a beszélgetést.
Készítette: Kovács Éva
