200502_Schuttler_Csapo.qxd
2005.02.08.
9:55
Page 1
1
I NTERJÚ
AZ SZEREPÉRÕL
O RSZÁGOS N EVELÉSTUDOMÁNYI K ONFERENCIA C SAPÓ B ENÕVEL
Miért határozta el az MTA Pedagógiai Bizottsága néhány évvel ezelõtt ennek a konferenciasorozatnak az elindítását? Minden tudományos közösség létezésének egyik alapformája a rendszeres személyes találkozó. A nemzeti vagy nemzetközi tudományos szervezetek konferenciái a szakmai tájékozódás és kapcsolatépítés legfontosabb fórumai. Számos európai országban szerveznek évenként vagy kétévenként pedagógiai konferenciákat, a legnagyobb hatása talán a Német Neveléstudományi Társaság1 konferenciáinak van. Az európai tudományos konferenciák egyébként viszonylag késõn indultak, a ma már legrangosabbnak számító európai konferenciát gondozó EARLI2 például csak 1985-ben alakult meg. A mi tudományterületünkön a legtöbb résztvevõt az AERA3 évenkénti konferenciái vonzzák, gyakran tízezernél is több kutató jön össze ezeken a találkozókon, közülük sok a nem amerikai. Azt mondhatnám tehát, hogy az igény szinte a „levegõben volt”, régóta érlelõdött már a gondolat. Volt is néhány kezdeményezés, különbözõ felolvasó ülések, rövidebb tematikus konferenciák formájában. Végül talán az ezredforduló körüli értékelõ, önértékelõ beszélgetések hozták újra felszínre, hogy a pedagógiai kutatás szervezeti keretei közül hiányzik még egy évenkénti tudományos találkozó. Talán ez adta meg a döntõ impulzust, hogy valóban elindítsuk az elsõ Országos Neveléstudományi Konferencia megszervezését. Miért rád esett a választás, hogy a konferencia kereteit kidolgozd, és az elsõ konferenciát megszervezd? Talán én mondtam a legtöbbször és a leghangosabban, hogy szükség lenne valami ilyesmire, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, rajtam maradt a feladat. Egyébként túl sok kidolgoznivaló a kereteken nem volt, hiszen azzal, hogy a Pedagógiai Bizottság eldöntötte, lektorált tudományos konferenciasorozatot indítunk, szinte minden lényeges kérdést megoldott. Ez ugyanis egy nagyon kötött mûfaj, a világon szinte mindenütt hasonló módon, azonos elemekbõl építkezve, ugyanolyan elvek alapján szervezõdnek a tudományos konferenciák. 1 2 3
Deutsche Gesellschaft für Erziehungswissenschaft, DGfE European Association for Reseaerch on Learning and Instruction – A Tanulás és Oktatás Kutatásának Európai Szövetsége American Educational Research Association – Az Oktatás Kutatásának Amerikai Szövetsége
200502_Schuttler_Csapo.qxd
2
2005.02.08.
9:55
Page 2
NÉZÕPONTOK
Lényegében csak ezeket a normákat kellett értelmezni, és a magyarországi viszonyokra alkalmazni. Nemcsak én vállaltam el az elsõ ONK megszervezését, hanem Kárpáti Andrea és Kozma Tamás is a másodikat és a harmadikat, pontosabban bennünket egyszerre kért fel a Pedagógiai Bizottság az elsõ három konferencia elnöki teendõinek ellátására. Így mindjárt három találkozó tervezéséhez foghattunk hozzá. Akkor láttuk ugyanis értelmét, hogy belevágjunk, ha biztosak lehettünk abban, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, ezért igyekeztünk minden lehetõ módon garanciát teremteni a folytatásra. Mindhárman elég hosszú ideig dolgoztatok külföldön. Volt a nemzetközi tapasztalatoknak valami szerepe abban, hogy ilyen jól indult ez a sorozat? Igen, azt hiszem, ennek köszönhetõ, hogy egyformán gondolkoztunk a konferencia fontosságáról, és elég sok ilyen rendezvényen vettünk részt ahhoz, hogy hasonlóan ítéljük meg a tennivalókat. Szerencsére a következõ konferenciák elnöki teendõit is széles körû nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezõ kollégák vállalták el. Nikolov Marianne sikeresen lebonyolította a negyedik találkozót, Falus Iván csapata már dolgozik az ötödik elõkészítésén, Nagy Mária pedig a hatodik konferencia kijelölt elnöke. A konferencia egyik kimondott célja a nemzetközi kutatási normák, tudományos kommunikációs formák erõsítése. A külföldi konferenciákra még mindig aránytalanul kevés magyar kutató jut el, így különösen a fiatal kutatók számára nagy jelentõségû, hogy rutint szerezzenek a konferenciaszereplésben. Ugyancsak a nemzetközi kommunikációba való bekapcsolódást segíti a külföldi plenáris elõadók meghívása is. Hogyan fogadta a Tudományos Akadémia, illetve a pedagógiai kutatók közössége a konferenciát? Az MTA vezetõi nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést, és minden támogatást megadtak a munkánkhoz. A Filozófiai és Történettudományi Osztály – idetartozik a pedagógia – akkori és mostani elnöke, Pataki Ferenc és Ormos Mária akadémikusok egyaránt pártfogásukba vették törekvéseinket. Az Akadémia térítésmentesen bocsátja rendelkezésünkre impozáns elõadótermeit, az elsõ négy konferencia szervezési sikere pedig nem kis részben az MTA Nemzetközi Együttmûködési Iroda vezetõjének, Pusztai Jánosnak és munkatársainak köszönhetõ. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a konferenciasorozattal terjesszük és erõsítsük az akadémiai értékeket saját sorainkban, ezért szimbolikus jelentõsége is van annak, hogy a neveléstudományi kutatást ne csak szellemi értelemben, hanem fizikailag is bevigyük az Akadémiára. A konferenciára elõadással jelentkezõk száma pedig azt jelzi, milyen nagy igény van egy ilyen összejövetelre. Ki a célközönsége a konferenciáknak? Mennyire a tudományos közösség belügye, mennyire szól a szélesebb szakmai nyilvánosságnak? Az, hogy a konferencia programját a tudományosság értékei határozzák meg, távolról sem jelent valami akadémikus bezárkózást, sõt éppen ezeknek az értékeknek a megmutatása a cél. Az ilyen konferenciák mindenekelõtt a tudományos közösség szakmai kommunikációjának és önszervezõ tevékenységének a színterei, de mindez egyben a lehetõ legszélesebb szakmai nyilvánosság elõtt történik. A konferencia alapvetõ célja új tudományos eredmények bemutatása és megvitatása. A húszperces elõadások mindenekelõtt a hasonló témában dolgozó kollégáknak szólnak, az elõadók tõlük várnak visszajelzést, kritikai értékelést, javaslatot. Itt nem lehet cél az ismeretterjesztés vagy a tanítás, arra az ONK keretei alkalmatlanok. Azt hiszem, mostani helyzetünkben nagyon is nagy szükség van arra, hogy a kutatók egymás közötti, kutatásról, tudományról és persze fõképpen az eredményekrõl szóló párbeszédének több fórumot teremtsünk. Az elmúlt másfél évtizedben túl sok figyelmet és energiát vont el a tudományos munkától a különbözõ változások menedzselése, esetleg a
200502_Schuttler_Csapo.qxd
2005.02.08.
9:55
Page 3
3 gyakorlati fejlesztõ munka. Mára azonban már nagyrészt kimerültek a fejlesztés tudományos forrásai, a kutatás infrastruktúrájának fejõdése, a kutatói kapacitás bõvülése nem tartott lépést a felmerülõ igényekkel. A sokat emlegetett tudás alapú társadalom megteremtésében bizony a neveléstudománynak sokkal nagyobb részt kell vállalnia. Ugyanakkor szeretném a közvetett és szélesebb körû hatásokra is felhívni a figyelmet, és ebbõl a szempontból az ONK már messze nem a kutatói közösség belügye. Ha ugyanis a konferencián érdekes témákkal foglalkozunk, és az eredmények, amelyeket a kutatók egymás között megvitatnak, valóban jelentõsek, arra a szélesebb szakmai közösség is odafigyel. Egy tudományos konferencián nagyon sokat lehet tanulni. A jól bejáratott neveléstudományi konferenciákon ott vannak a hallgatóság soraiban az alapkutatás eredményeire figyelõ alkalmazott kutatók és fejlesztõk, a tankönyvírók, taneszközfejlesztõk, pedagógiai programok kidolgozói. A kutató-utánpótlás és a szakmai szocializáció szempontjából igen nagy jelentõsége van annak, hogy a kezdõ kutatók, doktori programok hallgatói „élõben” látják az eredmények megszületését és megvitatását. A konferencia nemcsak a belsõ, hanem a külsõ kapcsolattartás fóruma is. Szerencsés esetben a konferencia nagyobb nyilvánosságot kap a médiumokban, a sajtó képviselõi itt együtt láthatják az „éves termést”, kérdéseket tehetnek fel a jelentõsebb kutatási programok vezetõinek. Az eddigi konferenciákat mindig más és más kutatói mûhely rendezte. Van-e ennek valamilyen, az egyes konferenciák tartalmát meghatározó jelentõsége? A Pedagógiai Bizottság személyeket és nem kutatócsoportokat vagy intézményeket kér fel az egyes konferenciák elnöki teendõinek ellátására, akik hét fõbõl álló tudományos programbizottság élén végzik feladatukat. Tartalmi vagy kutatási terület szerinti szûrés nincs, a munka jelentõsége, tudományos színvonala alapján dõl el, hogy a jelentkezõ bekerül-e a programba. Mindamellett a konferencia elnöke kiemelt témát választhat, ami a konferencia alcímeként szerepel, és ez ráirányítja a figyelmet egy-egy kutatási területre. Ezek a prioritások érvényesülhetnek a külföldi plenáris elõadók megválasztásában is. Mennyire ad lehetõség ez a fajta konferenciaforma a tudományos közösségek, a fejlesztõmûhelyek és a gyakorlat közötti párbeszédre? A konferenciák programjait áttekintve többtucatnyi olyan kutatási programról szóló beszámolóval találkozunk, amelyek középpontjában nagyon aktuális gyakorlati kérdések állnak. Nem vállalkozom ezek felsorolására, hiszen az meghaladná egy folyóirat-interjú kereteit. Elég fellapozni az eddigi négy konferencia elõadás-összefoglalóit tartalmazó vaskos köteteket, ezek szinte katalógusszerûen tartalmazzák az év eredményeit. Jól illusztrálja az oktatási gyakorlattal való kapcsolatot az ONK kiemelt témáinak felsorolása is. Az értelem kimûvelése, a tudás alapú társadalom pedagógiája, az európai tanulási tér és a kommunikáció szerepeltek kiemelt témaként az elõzõ konferenciák programjában, az ötödik pedig majd a pedagógusképzést állítja reflektorfénybe. Talán ezek a kulcsszavak is jelzik, hogy a megvitatott kérdések nagyon is aktuálisak, és a konferenciáknak a gyakorlat számára szóló üzenetei elég explicit formában fogalmazódnak meg. Egy tudományos közösség évenkénti reprezentatív rendezvényének azonban nem ez az alapvetõ funkciója. Magyarországon egy évben több száz szakmai konferenciát rendeznek, amelyeknek a fõfeladata a gyakorlat támogatása. Talán elég, ha a nagy sikerû lillafüredi konferenciasorozatot említem, ahol a közoktatás fejlesztésének aktuális problémái köré rendezõdnek az elõadások. Az ONK nem ezek számát szaporítja, és nem is kívánja átvállalni feladatukat. Jó esetben persze a kutatások olyan eredményeket hoznak, amelyek segítik a közoktatás problémáinak megoldását, és a konferencia eredményességének az egyik mutatója éppen az lehet, hogy mennyiben inspirálja az ilyen eredmények elérését.
200502_Schuttler_Csapo.qxd
4
2005.02.08.
9:55
Page 4
NÉZÕPONTOK
A párbeszéd kapcsán hadd hívjam fel a figyelmet a szakmai mûhelyek, a kutatók egymás közötti személyes párbeszédének jelentõségére is. Jó, hogy van alkalom, amikor megrázhatom a kezét annak a kollégának, akinek a könyvéhez e-mailben már gratuláltam, vagy be tudom azonosítani arcra is azt a számomra eddig ismeretlen szerzõt, akinek a cikkére felfigyeltem valamelyik folyóiratban. Vagy beszéljünk az elõadások után a folyosókon folytatódó viták, a kávészünetek és a fogadások jelentõségérõl, az új ismerõsökrõl, a rituális névjegycserékrõl (vagy az azt lassan felváltó kölcsönös mobilszám beírásokról), szakmai barátságok kialakulásáról. Mindezeknek a személyes mozzanatoknak az elektronikus kommunikáció világában is megmarad a jelentõségük. Ahhoz persze, hogy ezekkel a lehetõségekkel igazán élni tudjuk, és a konferencia résztvevõinek többsége e személyes jelenlétbõl származó erõforrásokat is hasznosítsa, hosszabb idõre van szükség, otthonossá kell tenni, be kell lakni ezt az intézményesített találkozási formát. Mennyire figyel oda az oktatáspolitika a konferenciákon megfogalmazódó, az oktatás fejlesztésében hasznosítható új tudományos eredményekre, fejlesztést támogató javaslatokra, az esetleg megfogalmazódó tudományos szempontú kritikai észrevételekre? Nem panaszkodhatunk. Az ONK élvezi az oktatáspolitikusok, az oktatási miniszterek kitüntetõ figyelmét. Az elsõ konferenciát Pálinkás József miniszter úr nyitotta meg, a negyediken Magyar Bálint miniszter úr elõadást tartott. A közbülsõ konferenciákon is legalább államtitkárokkal képviseltette magát az Oktatási Minisztérium, és a szervezéshez is minden alkalommal jelentõs anyagi támogatást nyújtott. Az eredmények hasznosítása már bonyolultabb kérdés, és nem csak a jó szándékon vagy az odafigyelésen múlik. Az alapvetõ problémát abban látom, hogy nálunk még nem épült ki a tudományos eredményeken alapuló oktatásfejlesztés infrastruktúrája. Egy másfajta szemléletmódra és sokkal több, a kutatási eredményeket alkalmazni tudó fejlesztõ szakemberre van szükség. A skandináv vagy az angolszász országokhoz viszonyítva ebben a tekintetbe évtizedes lemaradásaink vannak. A politikához való viszony megint csak nem egyszerû kérdés. A tudományos munkának ugyanis megvannak a maga játékszabályai, és az a jó, ha azok szerint mûködik, távol tartva magát a politika aktuális igényeitõl és preferenciáitól. Ebben a tekintetben a nyugodt, független kutatómunkához, az új tudás létrehozásához bizony szükség van a távolságtartásra. Ugyanakkor a kutatók által közszemlére tett eredményeknek, a társadalmi folyamatokat, az oktatás hatékonyságát leíró, az összefüggéseket feltáró munkáknak komoly társadalomkritikai súlyuk van. Azt hiszem, az ilyen jellegû eredményekre elõbb-utóbb odafigyel az oktatáspolitika, még akkor is, ha a felszínre hozott problémák megoldásában korlátozottak a lehetõségei. Hogyan értékeled az elõzõ négy konferenciát? Betöltik-e szerepüket? Megfelelnek-e a tudományos közösség elvárásainak? Ez ismét egy fogas kérdés. Valószínûleg a „félig üres vagy félig tele” dilemmájával állunk szemben. Azt hiszem, mindannyian, akik részt vettünk ezeken a konferenciákon, tömérdek problémát tudnánk említeni. Különösképpen sok gondot sorolhatnának azok, akik a szervezésben is tevékenyen részt vettek, szóval rengeteg még a javítanivaló. Ezeket nem is sorolnám, inkább dolgozzunk a problémák megoldásán Hosszú idõszak lemaradásait kell pótolni mindenféle téren. A konferenciákat is érintik a magyar tudomány fejlõdését általában gátló tényezõk. Megfelelõ finanszírozás nélkül nehéz kiemelkedõ eredményt elérni, és a neveléstudomány e tekintetben még más diszciplínáknál is nehezebb helyzetben van. De ha a másik oldalt nézzük, nagyon sok pozitívumot, jelentõs fejlõdést is látok. Az utóbbi konferenciákon sok új arc tûnik fel, egyre több olyan fiatallal találkozunk, akik már a nyugati típusú, szervezett tudományos képzés keretében készülhettek a kutatói pályára. Sokat
200502_Schuttler_Csapo.qxd
2005.02.08.
9:55
Page 5
5 javult az elõadások minõsége, szervezettsége is. Az utóbbi konferencián például nagyon sok jól szerkesztett, számítógépes kivetítõvel illusztrált, tartalmas elõadást lehetett hallani, látni. Azt hiszem, ebben a tekintetben nagyon inspirálóan hatnak egymásra az elõadók, átveszik egymás prezentációs megoldásait. Sokat javult a poszterek színvonala is. Elõfordul, hogy valaki elsõre gyengébb anyaggal jelentkezik, de aztán tapasztalatokat szerezve a következõ alkalommal alaposabb munkát mutat be. Jelentõs szerepük lehet az opponenseknek, és azt hiszem, a legutóbbi konferencia újításának, a posztereket értékelõ tematikus vitáknak is lesz fejlesztõ hatásuk. Hogyan ítéled meg a neveléstudományi konferenciák jövõjét? Beépül-e ez a hazai neveléstudomány mûködésébe, van-e esély arra, hogy ez az esemény a tudományos közösség kommunikációjának egyik meghatározó fóruma legyen? Van rá esély, és az, hogy már az ötödik konferenciát készítjük elõ, optimistává tesz. A „szakma” színe-java az ONK elkötelezett támogatója. Én hiszek abban, hogy a neveléstudomány, az oktatás kutatása jelentõs szerepet vállalhat a társadalmi gazdasági fejlõdés elõmozdításában. A világ legfejlettebb országaiban ezekben az években zajlik az oktatás fejlesztésének tudományos alapokra helyezése, ezek a folyamatok elõbb-utóbb bennünket is elérnek. Mindinkább világossá válik, hogy a közoktatási rendszerben nem lehet jelentõs változásokat elérni a tudomány hozzájárulása nélkül. Erre pedig csak akkor van lehetõség, ha a tanítás és tanulás kutatásával foglalkozó tudományos közösség erõs és produktív, ehhez pedig szükség van jól mûködõ szervezeti keretekre, szakmai fórumokra, kommunikációs lehetõségekre.
Az interjút Schüttler Tamás készítette
