Inkább hagyjuk. avagy az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó kísérletek

A magyar egészségügyi rendszer Az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó kísérletek 2000-2006

„Inkább hagyjuk…”

avagy az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó kísérletek 2000-2006

Bismarck bizonyára forogna a sírjában, ha tudná, mivé lett a biztosítás szerepe a róla

elnevezett szociálpolitikai modellben. Ma Magyarországon az egészségbiztosítás egy olyan – le merem írni – közjószág, aminek átalakítása kormányzati ciklusonként legalább egyszer

felmerül. A problémák ismertek: túl kevés járulékbefizető, állandó hiány, svarcban lévő

állampolgárok és a folytonosan dilemmákkal küzdő jóléti állam. Dolgozatom szempontjából

releváns időtartamnak a 2000-2006-ig tartó időszakot jelölöm meg, vagyis a (ma már első) Orbán-kormány, a Medgyessy-kormány, és az első Gyurcsány-kormány időszakát. Forrásteremtés és járulékfizetés helyzetéről röviden

Az Egészségbiztosítási Alap (E-alap) hiánya 1998-ban 70 milliárd forintra nőtt, ami

akkor csúcsnak számított az OEP 1993-as létrejötte óta, gyakorlatilag ez jelezte, hogy valamit

kell tenni az egészségbiztosításért. Az okok közismerten az új, modern, és mindenekelőtt

drága technológia (elsősorban gyógyszerek területén), nem hatékony forrásfelhasználás és

kevés befizető. A hiányt rövidtávon jól lehet finanszírozni a járulékok vagy befizetések növelésével (EHO megemelése), de hosszú távon a járulékfizetők számának emelésével lehet

igazán jól kontrollálni a problémát – az ő számuk azonban 1998 és 2006 között érdemben nem változott.

Amitől egy egészségügyi rendszert biztosításalapúnak nevezhetünk, az nem más, mint

társadalombiztosító(k) és a biztosítottak közötti kockázat-átrendezés. Ezért cserébe a

biztosított járulékot fizet, ami az európai jóléti államokban nincs, nem lehet összefüggésben

az egyén kockázatával, röviden: mindenki a képességei (jövedelme) szerint járul hozzá a rendszer működtetéséhez, és szükségletei szerint veszi igénybe annak szolgáltatásait. A járulékfizetési hajlandóság erősítése ennek a viszonynak az alakításban kulcsszerepet játszik, hiszen akármilyen utópisztikusnak is tűnik a fenti elv, egy felelős társadalomban (pénzügyileg

is) fenntartható a szolidaritás. Magyarországon az 2000 és 2006 között a járulékfizetési kötelezettség alig változott (mindössze a munkavállalói járulék emelkedett egy százalékkal,

1


2003-ban), míg az EHO összege jelentősen növekedett 2002-ig, majd csökkenő pályára állt. Az EHO összegének csökkentését az indokolta, hogy a fix összegű egészségügyi hozzájárulás jellemzően a hazai tulajdonban lévő kisvállalkozásokat rosszul érintette, bár ettől az

intézkedéstől több pénz nem gyűlt össze az E-alapban, de a járulékfizetők száma sem növekedett – szerencsés kombináció. A gazdaságélénkítés jelszóval elkövetett felelőtlen

járulékcsökkentési merényletek listája tulajdonképpen már 15 éve bővül: ma már a központi költségvetés finanszírozza az egészségügyi közkiadások 20-25%-át, míg 1994-ben ez a

mutató csak 9-10%-on állt. Külön figyelmet érdemel, hogy a források szűkössége, és további problémák vezettek az E-alap 2006. évi 363 milliárdos, kirívóan magas hiányához. Az első Orbán-kormány időszaka

Az 1998-ban megalakuló polgári kormány ígéretet tett az egészségbiztosítási reform

megkezdésére, de a magán és közösségi együttműködések intenzív támogatása mellett. Az

elképzeléseik között szerepelt a kétszintű egészségbiztosítás, ami egy mindenkire kiterjedő

alapfokú biztosítást, és egy területi elven működő kiegészítő (akár magán-) biztosítást foglal magában. Az OEP szerepe itt a források allokációjára, valamint a jogosultság ellenőrzésére

vonatkozott volna. A kormányzat lehetőséget biztosított volna a területi pénztárak létezése

mellett tevékenykedő üzleti, versenyző biztosítók működésére, egyfajta speciálisan szabályozott verseny létrehozására (mivel a területi és az új biztosítók is szerződnének a jelenlegi szolgáltatókkal: erősödő vásárlói szerep).

Az egészségbiztosítók létrejötténél elágazik az elképzelés: vagy 3-4 regionális, önállóan

működő pénztárról (és az OEP-ről) lenne szó, vagy pedig kisebb, nem önálló megyei pénztárakról, és 2-3 országos szervezetről (és az OEP-ről), nyilván ez utóbbi valamivel

költségesebb megoldás. Továbbá akinek a jövedelme egy bizonyos szintnél magasabb, magánbiztosítást választhatna (ez a biztosítottak 10-15%-át jelentené). A kormányzat eme

intézkedésének sikerét a biztosítási díjak ÁFA-kötelessé tételével, valamint a feketegazdaság kifehérítéseként képzelte el, ami többletforrások bevonását tenné lehetővé az egészségügy számára.

Nos, a fent leírt elképzelésekből semmi nem valósult meg. Némileg bizonytalan, hogy

miért, személyes véleményem az, hogy az intézkedési tervek feloldódtak a napi politikai

2


csatákban (Selmeczi Gabriella vs. Gógl Árpád). Azonban rengeteg fontos és érdekes dolog történt: az OEP működési költségei csökkenő pályára álltak (járulékbeszedés átkerülése az

APEH-hoz), növekedett az EHO összege, bővült a gazdaság, bár a pluszforrások elköltésénél az egészségügy távol maradt az asztaltól.

A fent vázolt elképzelés kísértetiesen hasonlít a 2007-es reform egészségbiztosítással

kapcsolatos terveihez, és szöges ellentétben áll azzal, amit a Fidesz képviselt az ellenzéki politizálás

éveiben.

Az

egészségbiztosítás

átalakításának

látványos

elemei

(pl.

magánbiztosítás) mellett azonban megjelent a szolgáltatás vásárló erősítésének szándéka, amit sajnálatos módon 1993 óta nem sikerült tettekké manifesztálni, és ma is komoly

hiányossága az egészségbiztosítási rendszerünknek. A magánszervezetek intenzív bevonása a közszektorba talán sikeres lehetett volna, hiszen a prosperáló gazdaság éveiben könnyebben viselte volna az ország és nemzete. A Medgyessy-kormány időszaka

A Medgyessy-kormány az egészségügyben, mint komoly humántőke-igényű ágazatban

kiemelkedően

látványos,

ámbár

hatásosságában

vitatott

intézkedése

az

50%-os

közalkalmazotti béremelés volt. Az egészségbiztosítás történetéből fontosabb, hogy Csehák

Judit miniszter asszony jelentette be a munkavállalói egészségbiztosítás egy százalékpontos emelését (3-ról 4 százalékra), a forrásszűkösség enyhítésére (ekkor már csökkent az EHO

összege). Érdemes megjegyezni, hogy ez a tendencia folytatódik egészen napjainkig,

kiegészülve a munkáltatói járulék mértékének csökkentésével. Az ápolásbiztosítás ígéretét is bevetette a kormányzat, de a megvalósítás fázisába nem jutott el ez a kezdeményezés. Az

ápolásbiztosítás ötletének megjelenésével a magyar egészségbiztosítás egy újbóli

hiányosságához (legyünk kedvesebbek: sajátosságához) érkeztünk. Komoly eltérés mutatkozik az európai országok között abban a tekintetben, hogy az egyes szolgáltatások,

szolgáltatáscsomagok hány milyen járulék útján finanszírozódnak. Egyes európai országokban ugyanis külön járulékfajta létezik a foglalkozásügyi ellátás, ápolás, stb. finanszírozására. Itt vissza kell térnünk a járulék tankönyvi definíciójához, ami egy célzott

„adót” jelent: az egészségügy esetében a diverzifikált járulékrendszer jó alkalmazása

javíthatja az átláthatóságot, kiszámíthatóvá teszi az egyes ellátási területek bevételeit. A

3


magyar járulékrendszerben tehát pontatlanabb puskával lövünk egy ugyanakkora céltáblára, ami esetleg kiszolgáltathatja a forrásokat egyes politikai döntéseknek. Az ápolásbiztosítás

hivatott fedezni az idősödő társadalom bizonyos extra költségeit: a mai idős emberek tovább

élnek, és másfajta egészségügyi ellátásra van szükségük, amit a saját otthonaikban

vehetnének igénybe (nem mellesleg ez a megoldás olcsóbb is lenne). Az elöregedő társadalom ilyen irányú szükségletei tartósan növekedni fognak, és már ma is komoly piaci igény mutatkozik a hosszú távú ápolás-gondozásra.

Az ápolásbiztosítás bevezetését ezen felül nem indokolták túl, de nem is volt valódi

szükség rá, hiszen az 50%-os béremelés kiosztásával a reforméhség enyhült. A költségvetési

hiány szorításában a kormányzat kihátrált a komolyabb szociálpolitikai átalakítások mögül, Csehák utódjának, Kökény Mihálynak komoly feladat már nem jutott osztályrészül az egészségbiztosítás területén. A Medgyessy-kormány végül lemondani kényszerült, ezt

követően 2004 szeptemberében kezdhette meg munkáját az első Gyurcsány-kormány, Rácz Jenő egészségügyi miniszterrel a soraiban. Az első Gyurcsány-kormány időszaka

Az új szocialista kormányzat első 100 pontjából 21 érintette az egészségügy

átalakítását, amit később kevesebb, „sűrűbb” célokra redukáltak. Az egészségbiztosítás

témakörét ebből egy új, a rendszer történetében meglehetősen innovatív intézkedés érintette, a háromszintű biztosítás bevezetése. Továbbá bejelentették a jogosultság szigorúbb ellenőrzését, az egyéni járulékszámlák bevezetését, ami a későbbiekben nagyban javította a járulékfizetési hajlandóságot (bár ez a siker ma erodálódni látszik).

Az új, háromszintű egészségbiztosítás bemutatása Rácz Jenő egészségügyi miniszter

nevéhez fűződik. Fontos már itt megjegyezni, hogy a koncepcióban a biztosítás három elemre bontásával már megjelentek a definitív szolgáltatási csomagok is. A biztosítás tulajdonképpen egy alapcsomagból állt volna, ami mindenki számára adott, és a jogosultsági

státus előzetes vizsgálata nélkül köteles ellátást nyújtani a szolgáltató. Ilyen szolgáltatás

például a kötelező védőoltás, az anya- és csecsemővédelem, a sürgősségi ellátás.

Amennyiben a súlyos kockázatok elhárítása után derül ki az ellátottról, hogy nincs biztosítása, a kezelés ára behajtásra kerül: először a szolgáltató, majd sikertelenség esetén az

4


OEP által (akár hatósági eszközökkel). A második szinten azok a szolgáltatások vannak,

amikért az OEP eddig is fizetett, de ezt követően igénybevételük előzetes járulékfizetésellenőrzéshez kötött. A megelőző két csomagon felüli, extra szolgáltatásokért (magasabb színvonalú kórházi szobák, esztétikai jellegű plasztikai beavatkozások) azonban már külön díjat kell fizetni, vagy kiegészítő biztosítást lehetne kötni (magánbiztosítók).

Az egészségbiztosítás fontosságát talán legjobban hangsúlyozó, általam meglehetősen

üdvözölt cselekedet az egyéni járulékszámlák bevezetése volt. Az állam és az OEP így kívánta ellenőrizni a biztosítási jogviszonyokat, és nem mellesleg járulékfizetésre ösztönözni a

munkáltatókat és a munkavállalókat. A rendszer nem mondható merevnek, hiszen ha valakinek adózatlan jövedelme volt, lehetősége volt az egészségügyi hozzájárulását kifizetni

anélkül, hogy bármilyen negatív következményektől kellett volna tartania. További pozitívum, hogy az átalakítással párhuzamosan a központi költségvetés is komolyan vette a szerepét az egyes társadalmi csoportok (pl. nyugdíjasok) járulékainak befizetésében, ami

jelentős pluszforrásokat generált az E-alap számára. A befizetők köre szélesedett, egyes becslések szerint 500.000 fővel (ez természetesen nem jelent meg a foglalkoztatásban), ami

nem csak a pénzügyi lehetőségeket javította, hanem a társadalmi igazságosságot is előbbre mozdította.

Az új egészségbiztosítási modell bevezetését 2006 júliusára tervezték (az Országgyűlés

elfogadta ennek határozatát), de az ötlet összeütközésbe került néhány nemzetközi egyezménnyel, és az új kormányzatban már Molnár Lajos képviselte az egészség ügyét – és ebből a koncepcióból sem valósult meg minden lényegi elem. Magyarország egészségügyét

ebben az állapotban érte a 2006-2007-es egészségügyi reform, amikor is előbb akartunk megtanulni futni, mint járni. Összefoglalás és vita

Az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó elképzelések nem mondhatóak

fantáziaszegénynek, de a közös nevezőjük mindig az volt, hogy ami most van, rossz. Valóban az, de akkor miért nem tudtunk változtatni rajta? A magyarázat valószínűleg a magyar

demokráciában és politikai szigetcsoportokban rejlik. A kormányzatok nem igazán mertek

5


meglépni bármilyen komoly változtatást, hiszen a mögötte álló párt(ok) gyakorlatilag túszul ejtették őket a népszerűségvesztés okán.

A fent leírt intézkedések bármelyike képes lett volna elindítani az egészségbiztosítási

rendszert abba az irányba, amin már akkor el kellett volna indulnia, amikor az OEP megalakult. Hiába van biztosítónk, ha a biztosítottak nem fizetnek rendesen és elég járulékot, ha a szolgáltatási csomag nem egyértelműen meghatározott, és így követelési

alapot szolgáltathat minden egyes műhiba alkalmával. Ha az Orbán-kormány, vagy a

Gyurcsány-kormány intézkedése közül bármelyik megvalósul (itt szeretném felhívni a figyelmet a magántőke hangsúlyos szerepére mindkét elképzelésnél), valószínűleg kisebb

megrázkódtatásokkal kellene szembe néznünk a következő években, azzal a különbséggel, hogy nem lenne a hátunk mögött egy sikertelen reformkísérlet, aminek minden stigmáját magán viseli a jelenlegi „egészségügy” és „reform” szavak összetétele.

6


Felhasznált források jegyzéke

Danó Anna: Megállt az idő az egészségügyben Népszabadság, 2002. március 20.

Danó Anna: Az egészségügy utóbbi húsz éve, Népszabadság Hol tart a 21 lépés? IME IV. évfolyam, 8. szám

Júliustól lesz egyéni egészségügyi számla origo.hu, 2006. április 18. Németh György: Az egészségbiztosítás reformja

Szigeti Szabolcs: Az Egészségbiztosítási Alap pénzügyi instabilitásának okairól, IME VI. Évfolyam 2. szám

Szigeti Szabolcs: Az egészségbiztosítási járulékpolitika és forrásteremtés nemzetközi

összehasonlításban, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2009/2 Órai jegyzetek

7

Inkább hagyjuk. avagy az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó kísérletek

Recommend Documents