Ilama Árgilus. első elektronikus kiadás Argilus Kft. Budapest, 2014

Ilama Árgilus

első elektronikus kiadás Argilus Kft. Budapest, 2014.

Kiadja az Argilus Kft. www.argilus.hu Felelős kiadó: a kiadó tulajdonosa Borítófestmény: Szatmári Zsolt Megjelent 2014-ben, Budapesten. ISBN 978-615-80128-0-5 © Argilus Kft.



Végsőkig érzéki erotika, lélegzetelállító krimi, misztikus felismerések. Gyengédségről, vágyról, testi gyönyörről, szerelemről, de leginkább rólad, aki felfedezed. Kylord Grand szívdöglesztő és dúsgazdag. Látszatra egy nőfaló alfahím. Találkozása karmikus a fiatal, de zárkózott NASA-tudóssal, Dr. Alaiza Brennwooddal. Döbbenetes első éjszakájuk után, egyből egy őrült gyilkostól, majd egy vérszomjas szektától kell megmentenie a lányt. Az üldözések és csaták szüneteiben Kylord bevezeti saját, fantáziadús, korlátok nélküli erotikus világába. Alaiza azonban felfedezi a férfi több évezredes félelmetes múltját is. Korábbi életeinek emlékeit, melyekben a BDSM, az extrém szexuális szokások nem csupán fantázia, hanem kőkemény valóság volt. Melyekben az erőszak, a hatalomvágy, a puszta testi kéj irányította. Győz-e a szerelem, ha a férfi sötét vágyai a jelenre is hatnak? Megváltozik-e Kylord, és Alaiza akarja-e egyáltalán, hogy megváltozzon? Meddig lehet fokozni a vágyat és a beteljesülést, mikor elég csupán a szerelem…

„Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem, vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.” John Donne: Elégia a vetkőzésről[1]

Ritkán fordult elő vele, de most meglepődött.

Fél órával ezelőtt maga sem értette miért, de belépett a szálloda bejáratán, mely előtt épp csak elsétálni akart. Egy erős vonzóhatást érzett. Talán a tömeg, talán a nyüzsgés lehetett az oka. Rögtön az ajtóval szemben egy nagyméretű tábla fogadta.

„Tisztelt Vendégeink! Szeretettel üdvözöljük Önöket a Subrosa Hotelben! A „Legyen már végre december 22!” című előadás a szálloda Orchidea termében 13 óra 30 perckor kezdődik. Előadó: Dr. Alaiza Brennwood asztrofizikus, a NASA megbízott kutatója. Kérjük, 13:25-ig foglalják el helyeiket.”

Már második napja időzött az amúgy álmos, déli kisvárosban, melynek élete most az országos érdeklődés központjába került. Szerette az olyan bizarr felhajtásokat, az emberi hiszékenységet kihasználó rendezvényeket, mint amilyen ez a helyiérdekű világvége. Megmártózva a nyüzsgő, pánikoló emberi energiákban, mintegy kívülállónak, felsőbbrendűnek érezhette magát. Először a Poowell Times hozta le azt a bizonyos cikket, amely már néhány hete keringett az interneten körlevelek formájában. Több helyi ezoterikus tanító, látnok, angyalokkal gyógyító, reiki-mester azonnal rákapott, és saját jóslataikkal kiegészítve adták tovább. Mindegyiküknek megvolt a maga teóriája. Egyesek azt jósolták, hogy amikor a Föld 2012. december 21.-én beér egy fotonövbe, háromnapos sötétség veszi kezdetét. Mások csak egynapos sötétet jósoltak, de ajánlották az emeletes házak elhagyását, továbbá a kritikus időszaknak a szabad ég alatt való eltöltését. Kylordnak legjobban az a látó tetszett, aki a híveit kiköltöztette a saját magánbirtokára. Csekély ötezer dollárért azt ígérte nekik, hogy egy tisztító szertartás keretén belül átemeli őket az ötödik dimenzióba, így a Földdel együtt megmenekülnek. Azt is elárulta, hogy a többiek, akik még nem rezegnek elég magas szinten, nem fogják tudni befogadni, ezért elhagyják a bolygót. Elment az egyik előadására is, és kaján örömmel állapította meg, hogy a jóember igazi öntudatlan feketemágus, aki az elmúlt évek alatt mindenféle ezoterikus szakirodalmat végigolvasott, valamint több népszerűsítő természettudományos műbe is belekóstolt. Ettől kezdve a csillagászat és a kvantumfizika avatott szakértőjének érezte magát. A pontos megértéshez azonban nem rendelkezett megfelelő alapismeretekkel, így csak kiválogatta belőlük azokat a gondolatokat, melyekkel a saját fantáziavilága szülte elképzeléseket alá tudta támasztani. Amelyek azonban ellentmondtak annak, azokat figyelmen kívül hagyta. Karizmatikus előadó lévén, valóságos pánikot tudott kelteni a közönségben. Sokan már az előadása végén sorba álltak befizetni az ötezer dollárt.

A várost járva látta, ahogy egyes élelmiszerboltokban túlélőcsomagokat árultak, míg a barkácsüzletekben felemelték a sátrak, a campingfelszerelések árát, de így is nagyon sokan vásárolták. Néhányan már kocsiba is pakolták értékeiket, és elindultak kifele a városból. Ezt végképp nem értette Kylord, de még a nagy Látó sem, hiszen senki sem állította, hogy a világvége megállna Poowell határainál. A látó világosan kifejtette az előadásában, hogy az egész Földre ki fog terjedni, és csak az általa megszentelteknek biztos a belépése a következő rezgéssíkba, és csak az általa védelmi körbe vont birtokon lehet fizikai testben túlélni. Kylord délelőtt végigsétált a kisváros főutcáján, az elegáns butikok között, de áthajtott a kispolgári negyeden is. Érzékelte a pánikoló embereket, a mások hiszékenységét kihasználó, markukat dörzsölő kereskedőket, sőt annak a fiatal egyetemistának a rezgéseit is, aki az események ilyetén alakulásáért felelős cikket kitalálta, és feltette a világhálóra. Igazi okos, de meg nem értett zsenipalánta, aki ilyen, és ehhez hasonló névtelen átverésekben élte ki magát. Összeszedett néhány valóban tudományos ismeretet, és hozzájuk kevert olyanokat, melyeket korábban annak tartottak, de mára már tévedésnek bizonyultak. Kiegészítette több népszerű, jól csengő ezoterikus elmélettel, és célzást tett arra, hogy mindezeket a NASA mérései is alátámasztják, sőt, egy meg nem nevezett munkatárs is, a nem létező Kaukázusi Kvantumfizikai Tudományos Akadémiától. Kylord elégedetten szemlélte a történéseket. Szerette a káoszt, szeretett a másik ember félelmében, butaságában gyönyörködni. Élvezte, hogy magát tarthatta a világ császárának, hogy irányíthatta, manipulálhatta, uralhatta az embereket úgy, hogy azok észre sem vették. * A szálloda hatalmas konferenciaterme sem véletlenül telt meg hírekre éhes újságírókkal és világvége- váró civilekkel. A szenzációéhség, a rettegésre való hajlam mindig is jó üzletnek számított. Kylord érdekesnek találta az előadó nevének csengését, próbált ez alapján ráhangolódni, de nem sikerült neki. Biztosan, valami jellegtelen, pápaszemes csontkollekció – gondolta –, aki nem hisz másban, csak az imádott műszereiben. Egy ilyen rezgést keresett a közelben, de nem talált. Ez még inkább felkeltette az érdeklődését. Hirtelen elhatározással úgy döntött, megnézi magának ezt a dr. Brennwoodot. Odament a recepcióshoz érdeklődni, hogy hol válthat jegyet az előadásra. – Kisasszony, Kedves! – szólította meg, miközben rávillantotta legvasmacsósabb, legtitkosügynökösebb mosolyát. – Miben segíthetek, Uram? – kérdezett vissza a fiatal lány, miközben próbálta teljesen elolvadt arcvonásait némileg rendezni. – Szeretnék egy jegyet erre az előadásra. – Nagyon sajnálom, de már a meghirdetés napján elkelt az összes.

– Értem – mondta jelentőségteljesen Kylord, és néhány bankjegyet csúsztatott a lány jegyzettömbje alá –, és köszönöm. Tudja, kisasszony, ön amellett, hogy bűbájos, nagyon is talpraesettnek látszik – azzal a lányra mosolygott úgy, hogy annak kis híján kiesett a kezéből a toll. Kylord ismerte a saját, nőkre gyakorolt hatását, és ki is használta. Igazi Casanova típusát egyetlen nő sem tudta figyelmen kívül hagyni. Magas, izmos alkata, elegáns tartása, egyenes, szabályos, mégis egy kissé markáns összhatású arca, koromfekete, dús, enyhén hullámos haja, izzó, szénszínű tekintete, olyan mélységet sugárzott, melybe könnyű volt beleszédülni. Fehér bőre viszont kifejezetten európai hangulatot kölcsönzött megjelenésének, melyet egy nagyon halvány, bronzos árnyalat tett macsósan dögössé. Ettől egész évben frissen barnultnak látszott, mint aki épp most érkezett egy tengerparti nyaralásról. Határozott, erőt sugárzó, mégis lekerekített élű keze, hosszú ujjai, ha csak megmozdultak, a nők úgy érezték, mintha valódi varázsló lenne, aki a lelkük legmélyebb pontjáig lenyúl velük, és ott bizseregteti meg érzékeiket. – Meglátom, mit tehetek – hebegte a recepciós kishölgy, és egészen belepirult. – Köszönöm, Kedves! Ott a foteloknál megvárom. Biztos volt benne, hogy a lány mindent elkövet, csakhogy a kedvére tegyen, és még egyszer odamehessen a közelébe. Nem is csalódott, így most csakugyan ott ült az első sorban, az Orchidea teremben, az előadó érkezésére várva. Amikor a nő belépett, első pillanatra nem tudta hova tenni, aztán a másodikban sem. Azt hitte, ő már mindent tud a nőkről. Legtöbbször első ránézésre megállapította, melyik típusba tartoznak, mi motiválja őket, mi a legtitkosabb vágyuk. Ez a nő azonban valahogy más volt. Fogalma sem volt arról, hogy mi a titka. Tipikus polgárlánynak gondolta elsőre, aki épp most dolgozza fel azt a traumát, amit akkor élnek meg a nők, mikor nem mondhatják már magukat friss huszonévesnek. Az ilyeneknek elég szokott lenni egyetlen mosoly, egyetlen figyelmes, elismerő biccentés, hogy elolvadva a karjaiba omoljanak. Most is ezt a trükköt alkalmazta, mikor Dr. Brennwood belépett, és az emelvényhez ment. Míg várt, hogy elcsendesedjen a terem, végigsiklatta tekintetét a közönségen. Ezt a pillanatot használta ki Kylord. A régi ismerősöknek járó, magabiztos, de mégis kölykösen félszeg felhangú mosolyát villantotta rá. Ez még minden nőt zavarba hozott eddig. Alaiza azonban csupán egyetlen futó biccentéssel reagált, mintha valóban ismerte volna. Erre nem számított. Az aurája is pont ellenkezőleg változott, mint ahogyan várta. Ahelyett, hogy ellágyult, összefolyt volna vele, épp, hogy kemény falat érzékelt. Jóllehet látta, ahogy végigmérte a hallgatóságot. Öntudatlanul kinyúlt, energiacsápjaival végigtapogatta és megérintette az embereket. Nem sikerült zavarba hoznia, pedig előre élvezte, ahogy összeakad majd a nyelve, ahogy bemutatkozni sem tud rendesen. De nem ez történt. Életében először visszapattant a mosolya. Nem kedvelte a túl okos nőket, azok a legtöbbször valamilyen kisebbrendűséget igyekeztek kompenzálni a sok tudással. Ez a Brennwood ráadásul első ránézésre nem egy ellenállhatatlan szexdémon, semmi oka nincs arra, hogy ne okozzon neki különleges élményt, ha egy Kylord féle titánkirály-görögisten a mosolyára méltatja. Ezért most már kimondottan utálta. Határozott célja lett, hogy lejárassa. Egyébként is éppen ráért, és szerette élvezni a másik ember kínlódását. De Alaiza egyáltalán nem kínlódott, legalábbis első pillanatra nem vett tudomást a jelenlétéről, továbbsiklott a mosolyán.

– Talán leszbikus? – fordult meg Kylord fejében. Végignézett a termen, kiválasztott egy-két csinosabbnak mondható nőt, és azt kezdte el figyelni, hogy rájuk hogyan reagál, de nem vett észre különbséget. Dr. Brennwood aurája semmit sem változott, amikor feléjük fordult. – Mi lehet a titka? Ahogy a terem végre elcsendesedett, Alaiza megszólalt. – Szeretettel köszöntöm önöket a NASA, és a rendezvénynek helyt adó Subrosa Hotel nevében. Köszönöm, hogy megtisztelnek figyelmükkel. – Ügyes és határozott – gondolta Kylord. – A nevem dr. Alaiza Brennwood. Azért kértek fel erre az előadásra, mert megjelent néhány írás az interneten, valamint több újságban, melyben a NASA-t is megjelölték információs forrásként. A mi állítólagos méréseinkre, a mi felfedezéseinkre hivatkozva vonnak le különböző következtetéseket. – Lesz-e tíz nap múlva világvége? – Bob Merlow, Poowell News. – Tényleg meghalnak a hitetlenek? – Morning Times. Alaiza elmosolyodott, miközben a két kérdezőre nézett. Kylord megint csak nem hitt a szemének. Ez a mosoly őszinte volt. Valóban nem zavarta, hogy belekiabáltak a beszédébe, inkább azon igyekezett, hogy olyan választ fogalmazzon meg, amely a legrövidebben megnyugtatja az embereket. – Igen, Miss. Morning Times, szabadna a nevét? – Erica Smith. – Köszönöm, Miss. Smith. Nos, tényleg meghalnak a hitetlenek. Legalábbis a tudomány mai állása szerint nem ismerünk még olyan esetet, melyben bárkin is az örök élet jeleit lehetett volna kimutatni. A halál ellen a hitetlenség sem nyújt védelmet. Születésétől kezdve minden ember, minden másodperccel közelebb kerül a halála pillanatához. A hitetlenek is. – Mr. Merlow – fordult most a férfi felé. – Valóban vége lesz a világnak, aztán majd nagy valószínűséggel újra kezdődik, elölről. Biztosat erről a tudomány sem mondhat. Igaz ugyan, hogy a kozmogónia egyik elmélete szerint, a jelenlegi tágulási folyamatot követi majd egy összehúzódási szakasz, melyből egy új világegyetem jön létre. Ehhez azonban nem elegendő csupán tíz nap. Szükséges még jó néhány millió év. Azt is bátran ki merem jelenteni, hogy ez év december huszonegyedikén ez nagy valószínűséggel még nem fog bekövetkezni. Amennyire a spirituális tanításokat ismerem, az alapján az ezoterika híveinek sem kellene félelmet kelteniük, hiszen több helyen beszélnek arról, hogy gyakorlatilag a nagy öregek, a teljes létezők, a felsőbbrendű ének, a magasabb tudatok már megéltek néhány világvégét, de ők maguk továbbra sem szűntek meg létezni. Mindig arról tanítanak, hogy minden mindennel egy, és ez az egy, a minden, örökkön-örökké létezik. Az ember nem más, mint ennek a teljes tudatnak egy figyelemcsomója, az,

amelyre épp koncentrál. Mindezeket figyelembe véve, inkább örülniük kellene, hogy az általuk némiképp lekicsinyelt földi létezésből kiszabadulhatnak, vagy egy új megtapasztalással gazdagíthatják reinkarnációs fejlődésüket. – De akkor mi a helyzet a Nibiruval, a fotonövvel, vagy a Shapter-teoriával? – Máris mondom – mosolygott rendületlenül Alaiza. – Épp ez a célja ennek az előadásnak. Szeretném sorra venni az ominózus cikk minden állítását, azt azonban előre kell bocsátanom, hogy ezeknek az állításoknak semmi köze nincs a NASA kutatásaihoz, sem a mérési eredményeihez. Mire a végére érek, remélem, belátják majd, hogy az egész cikk egy ügyesen összeállított profi átverés. Nem szabad megijedni. Szeretném, ha az előadás végére meggyőződnének arról, hogy inkább megnyugtatniuk kellene az embereket, a pánikot pedig csökkenteni. Kylord csak nézte, csak hallgatta a nőt, próbálta minden porcikáját kívül-belül, minden érzését, minden gondolatát felfogni, megízlelni, megérteni. Néhány perc után úgy döntött, hogy a legjellemzőbb kifejezés, amivel leírhatja, az a hajszálnyi. Ha az arca csak egy hajszálnyival hosszabb, már nem lehetne szépnek mondani. Így azonban minden vonása külön-külön szép volt, együtt pedig egy zavarba ejtő, ártatlanságot sugárzó harmóniát alkottak. Nem lehetett vékonynak mondani, de az átlagosból hiányzott egy hajszálnyi. Vékony derék, formás csípő, telt keblek, melyek, ha csupán egy hajszálnyival nagyobbak, akkor már túlzásnak mondhatók lennének, de így épp tökéletesek. Hosszú combok, melyeket szintén csupán egy hajszál választott el attól, hogy közönségesen dögösek legyenek. Kylord lelkében elkezdett valami mocorogni. Maga sem vette észre, de meglátott benne valami különös titokzatosságot, amit a külső forma, a zárt kosztüm, a szigorú kontyba tűzött, sötét, csokoládébarna haj, a visszafogott, folyékony udvariasság, öntudatlanul álcázott. Most már kihívást látott a nőben. Dr. Alaiza Brennwood, egy huszonhat éves, okos, független, külsőleg magabiztosnak látszó nő. Az általános iskolában még semmilyen különleges képességet nem árult el, de apja addig nyaggatta, míg végre meg nem értette a törtekkel végzett műveletek logikáját. Egyszer csak felfedezte bennük a rendszert, és rájött, hogy ezek az összefüggések megérthetők. Aztán egyre több szabályt fedezett fel, aminek a hatására örömmel vetette magát a továbbiak keresésébe. Mivel a korabeli fiúk nem igazán értékelték – az ő intellektusához mérten még gyerekesen gondolkodtak –, a tanulással kötötte le fölös energiáit. Tizenhat évesen leérettségizett, tizenkilenc évesen megvolt az első diplomája, melyet a kutatás mellett még két másik követett. A fizika megtanította a nyitottságra, arra, hogy az emberi, fizikai érzékszervek, de még a tudomány legjobb műszerei is csak egy töredékét képesek megmutatni a valóságnak. Felfedezte, hogy a végtelen világmindenség emberi elmével szinte megérthetetlen titkokat és csodákat rejthet még a számára. Nem elégedett meg a tudományok eredményeivel, de kereste a határfelületeket, kutatta a ma még megmagyarázhatatlan jelenségeket. Nem véletlenül választották erre a feladatra. Értette mind az újságírók, mind az

ezoterika híveinek a nyelvét. Ahogy beszélt, Kylord egyre lenyűgözőbbnek tartotta. Alaiza is észrevette a férfit, aki az első sorban ült, és feltűnően jóképű, sőt több mint jóképű volt. Azt is látta, hogy rámosolygott, de ezt az előadónak szóló szokásos udvariasságnak tudta be. Eszébe sem jutott, hogy egy ilyen Casanova-modell őt, mint nőt méltatta a figyelmére. Az őstitán, miután Alaiza testi adottságait felmérte, a mondanivalójára is elkezdett odafigyelni. Elismerte gondolkodásmódját, ahogy a logika pengeéles szikéjével szedte darabokra a cikk áltudományos állításait. – Hát igen, Hölgyeim és Uraim! A fotonöv. A cikk állítása szerint a Plejádok csillagkép központi csillagát veszi körül, és mivel az írója szerint Naprendszerünk is e körül kering, így a világvége egyik kiváltó oka szerinte az lesz, hogy a Föld belelép ebbe az övbe. Nos, a Naprendszer egyáltalán nem kering az Alcylion körül. Ez csupán egy Madler nevű, tizenkilencedik századi csillagász egyik népszerűsítő előadásán hangzott el, onnan ment át a köztudatba, de csak ő gondolta így. Abban az időben még nem rendelkeztek olyan eszközökkel, melyekkel pontos csillagászati távolságokat lehetett volna mérni. – De ha ezt nem hinnék el nekem, akkor nézzük meg, mi is lehet az a bizonyos fotonöv. Azt már egy kevéske fizikai ismeret birtokában is be lehet látni, hogy fizikai képtelenség egy csupa fotonokból álló stabil csoportosulás létezése. Csupán a játék kedvéért képzeljük el, hogyan is lehetne egy ilyet létrehozni. Például ebből az izzólámpából is fotonok milliárdjai lépnek ki, de önmaguktól minden irányba, egyenes vonalban terjednek. Még nem ismerünk olyan erőt, hatást, semmit, ami képes lenne együtt tartani őket. Úgy mondjuk, hogy a foton nyugalmi tömege nulla. Nincs sem mágneses hatása, sem elektromos töltése, maguktól sosem alkotnának stabil összességet, főleg nem egy szabályos gyűrűt. Aki ezt kitalálta, a Szaturnuszt, és a többi gyűrűvel rendelkező bolygót vehette mintaként. Csakhogy ezek a gyűrűk nem fotonokból állnak, hanem gáz–, por–, kő– és egyéb keverék, melyek részecskéinek van tömege, így többek közt a tömegvonzás miatt maradnak együtt. – De a sarki fény is együttmozgó! – Igen, igaza van, Uram, a sarki fény is rendezett szerkezetű, irányított fénynek látszik, de abban valójában a föld mágneses tere által irányítható, elektromosan töltött részecskék vannak, melyek a légkörbe érve a súrlódás miatt bocsátanak ki fotonokat. Nem a fotonok mozognak együtt. Kylordot egyre jobban bosszantotta a nő logikus érvelése, tájékozottsága az ő világában, a képessége, mellyel rá tudott érezni a másik ember gondolkodási módszerére. Ezt nem hagyhatta. Már csak azt kellett eldöntenie, hogy itt nyilvánosan alázza meg, hengerli le az érveivel, vagy nem éri be ennyivel, és magát a nőt semmisíti meg.

Végül egy próba mellett döntött, mellyel felmérheti az erőviszonyokat. – Miss. Brennwood! – villantotta meg vasmacsós mosolyát. – Igen, Uram! – Igen? Uram? – Hát ilyen hideg reagálást még nem kapott nőtől. – Tán vak? Nem látja, hogy élete legjobb hímpéldánya ül előtte? – gondolta, de kifelé nem mutatta bosszúságát. – Dr. Brennwood! Azt azért tudjuk, hogy a tudomány sosem érheti el a végső fejlettségi szintjét. Nem tud elképzelni olyan természeti törvényt, amit még a műszerei sem jeleznek? – Tisztelt Uram! A műszereim nem jeleznek semmilyen természeti törvényt. Azok csak adatokat gyűjtenek, de az adatok közötti összefüggéseket az emberek fedezik fel. Ezek közt lehetnek még nem teljesek, és olyanok is, amelyeket még nem ismerünk fel. A világ még valóban egy sok titkot rejtő csoda számunkra. De a már megismert törvények akkor is érvényben maradnak, ha később pontosítjuk őket, vagy felfedezzük, hogy más határfeltételek mellett, más részük válik dominánssá. Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy eddig egyetlen műszerünk sem érzékelt a Plejádok csillagképben fotonokból álló gyűrűt, sőt egyetlen más helyen, más körülmények közt sem. Pillanatnyi tudásunk szerint ilyen jelenség nem alakulhat ki, így aki ezt a NASA-ra hivatkozva állítja, az nem mond igazat. A NASA-nak semmi érdeke nem fűződik egy ilyen természeti jelenség eltitkolásához, letagadásához. Kylord döntött. Ez a nő több figyelmet érdemel. Amikor a szakmájáról beszél, szinte izzik körülötte a levegő. Észrevétlen hat az emberekre. Csak nézte, ahogy a hallgatóság lelkét egészen átragyogta. Az előadás végén az újságírók és a riporterek többsége csalódottan állt fel, nem kapták meg a remélt szenzációt a világvégéről, de akadtak néhányan, akik megértették a célzást. Kylord látta rajtuk, hogy szimatot fogva elindulnak megkeresni azt, aki ezt az egészet elindította, az eredeti cikk szerzőjét. Ő maga is egészen különös hangulatba jött az előadástól. Igazi nemes vadra akadt. Ezt a nőt meg kell hódítania, el kell vennie a büszkeségét, az egekbe kell emelnie, hogy aztán onnan fentről, a lehető legnagyobbat essen. Ez a nő békét hordoz a lelkében, amit képes másokra is átsugározni. Türelmesen kivárta, míg az utolsó ember is megkérdezte személyes kérdését Alaizától, csak akkor állt fel a helyéről és sétált oda az emelvényhez. – Önnek miben segíthetek, Uram? – emelte rá a tekintetét, miközben folytatta a bemutatott képek visszarendezését a dossziéba. – Boldoggá tenne, ha meghívhatnám egy italra. Alaiza meglepetten nézett rá. Nem tudta mire vélni a dolgot, így reflexszerűen beindult védekező és elhárító mechanizmusa. Egy ilyen jó pasi csakis hátsó szándékkal fordulhat felé. Vagy lehúzható gazdag vénlánynak nézi, vagy nem győzte meg az előadása,

és a bizalmába férkőzve akar további információkat kihúzni. Egyik gondolat sem lelkesítette túlzottan, bár valóban érzett némi bizsergést, amikor a férfi szemébe nézett. – De nem! Egy ilyen pasi nem az ő típusa iránt érdeklődik. Az ilyenek mellett hosszúcombú, manökenalkatú, szőke csodák szoktak feszíteni, nem Chanel-kosztümös integrálmacák. Egy ilyentől nem várhat mást, csak kihasználást, a végén pedig megszégyenülést – gondolta, és igyekezett teljesen egyértelműen elutasítani. – Sajnálom, Uram! – Kylord, ha szabad kérnem. – Sajnálom, Uram, de… – Kylord Grand. – Mr. Grand! Bocsásson meg, de nem tartom feladatomnak, hogy az Ön boldogságáról gondoskodjak. Ha bármilyen további kérdése lenne, kérem, a megadott email-címen tegye fel, és hivatalos választ fog kapni rá. Mr. Granddal életében először fordult elő, hogy egy nő visszautasította. Ettől összerándult benne lent valami. Most már végképp nem hagyhatta magát lerázni. Még a végén csorba esik a férfiasságán. – Alaiza! – nézett rá újra olyan perzselő tekintettel, ahogy csak tudott. Alaizának a feje búbjától elindult egy jeges fuvallat, mely lecsúszott a gerince két oldalán egészen a gyökércsakrájáig, ahol összegömbölyödött és elkezdett forrósodni. Alaposan végignézett a férfin. Most már azt is megállapította, hogy a jóképűségén túl, tökéletesen méretre igazított Armani öltönyéhez nem igazán passzolt Pierre Cardin cipője. Kimondottan örült, hogy beleköthet valamibe a férfin, amibe kapaszkodva távol tarthatja magát tőle. Kylord követte a lány tekintetét, és megérezte a gondolatát. Reggel ő is észrevette, hogy nem egészen tökéletes a választás, de arra gondolt, ebben a városban úgysem találkozhat olyasvalakivel, akinek ez feltűnhetne, vagy akinek számítana a véleménye. Most már sajnálta, hogy nem cserélte le. – Miss. Brennwood, vagy dr. Brennwood. – Miss. Alaiza Brennwood – mosolygott tovább rendületlenül. – Önnek is bizonyára jólesne egy frissítő ez után a kimerítő előadás után. Bocsásson meg, de teljesen lenyűgözött, ahogyan a firkászokat kezelte, ahogyan képes volt megnyugtatni a beijedt embereket. – A firkászok, ahogyan ön nevezi őket, szintén emberek. Ők is csak azt teszik, amit az adott pillanatban a legjobbnak tartanak – majd mély levegőt vett, és arra gondolt, hogy végül is igaza van a férfinak, ennek a Kylordnak, vagy akárhogy is hívják. Valóban sokat beszélt, jól esne némi folyadék. Még egyszer megcsodálta armanis vállai szélességét, rejtett kapcsú övét, mely alatt sokat ígérő szerkezet lapult meg. – Nagy kislány vagyok, bármit is akar ez a pasi, tudok vigyázni magamra. Ha nem lesz más belőle, mint egy könnyű koktél kiszáradt torkomnak, akkor is megéri – gondolta magában.

– Rendben, Mr. Grant, igaza van, valóban jólesne egy hűsítő. – Ó, köszönöm, Miss. Brennwood. Segítek a mappáival. – Köszönöm, de majd a szálloda technikusa elintézi – azzal vállára akasztotta kistáskáját, jelezve, hogy akár indulhatnak is. Kylord kimondott örömet érzett, de tudta, még messze nem győzött, csak lehetőséget kapott. Ezzel a nővel semmi sem úgy ment, mint ahogy várta volna. Most például érzett némi izgalmat, mintha fontos lenne neki, hogy valóban jól érezze magát a lány, de ezt mélyen eltemette magában. Ahogy maga elé engedte, megállapította, hogy hátulról is jól néz ki. Vékony bokája, kedves kis öklömnyi vádlija, formás popsija, kimondottan tetszett neki. Ha nem ezt a nyolcvanas évek béli, úrilányos Chanelt viselné, határozottan vonzó lehetne. A szálloda üveges teraszán ültek le. Miután Kylord megrendelte a koktélokat, fontos telefonra hivatkozva magára hagyta Alaizát. Gyorsan kivett egy kisebb lakosztályt, csomagjait átkérte az előző szállodájából, és megtudta melyik szobában lakik a lány. Rendelt egy nagy adag bordó rózsát, amit egyenesen Iza szobájába küldetett. Visszatérve, Alaiza már jólesően kortyolgatta a koktélt, élvezte a terasz kellemes hangulatát, a kinti hidegtől való elszigeteltségét. Kibújt kosztümjének felsőjéből, mely egy patyolatfehér csipketopot takart. Kylord nem nézte ki belőle ezt a merészséget. Újra le kellett ellenőriznie, de a lány aurája még mindig jellegzetes kispolgári nőt jelzett. – Nos, halljam a kérdését. – Milyen kérdést? – Gondolom, azért hívott meg, mert még meg akar valamit tudni a világvégéről. – Egyáltalán nem érdekel a világvége. – Akkor mit keresett az előadáson? – Magát. – Ismerjük egymást? – Nem. Épp ezen akartam változtatni. – És mégis hogyan esett rám a választása? Kylord egy pillanatra maga is elgondolkozott ezen, aztán rájött, hogy az első szó, ami megragadta a táblán az a NASA volt. – Talán a neve alapján, és a tömeg után, amit bevonzott. – Nem én, hanem a téma. – Ez igaz. – És csalódott? – Ha csalódtam volna, most nem ülnénk itt. Ön miért fogadta el a meghívásom? – Tényleg szomjas voltam. – Megint őszinte – állapította meg magában Kylord. – Ennyire nem lehet önmaga egy nő! Főleg nem lehet ennyire immunis rám.

De Alaiza valódi volt. Mellőzött lányként feltűnés nélkül megfigyelhette mások kapcsolati játékait, míg ő maga sosem érzett vágyat arra, hogy különféle trükkökkel manipulálja a férfiakat. Kylord úgy döntött, erre az őszinteségre építi a stratégiáját. – Tudja, hogy ön átkozottul különleges és kívánatos nő, Miss. Alaiza? – Ezt nem vettem észre eddig, így önnek sem igen tudom elhinni. – Én be tudnám bizonyítani. – Te jó ég! – gondolta magában Alaiza. – Engem most tényleg szobára hívtak? Ráadásul egy igazi alfahím? Mit alfa? Egy First Class Alfa! Na, csak óvatosan, még a végén beleszeretsz, annak pedig, nem lesz jó vége. Figyelj Iza, nagyon figyelj! – Mr. Grand, mielőtt feleslegesen rabolnám az idejét, figyelmeztetem, hogy egyrészt, nincs annyi pénzem, amiért megérné a fáradtságot azért udvarolni, másrészt, a NASA alkalmazottjaként titoktartási szerződés köt. Azon túl, amit az előadáson mondtam, nem mondhatok semmi többet. Igazából nincs is mit mondanom. Kylord lassan kezdett beletörődni, hogy ez ma a meglepetések napja. Miss. Alaiza Brennwood személyében rátalált az egyetlen földi nőre, akit még kihívásnak érezhet. Most bánta csak igazán az Armani-Cardin párosítást. A nő selyemfiúnak, vagy valamilyen ügynöknek nézte, esetleg mindkettőnek. – Az őszinteségére engedje meg, hogy én is azzal válaszoljak. Óvatosan a karja felé nyúlt. Kissé modorosan, túljátszott atyai mozdulattal a lány csuklójára tette a kezét. – Nincsenek hátsó szándékaim, azaz vannak, de nem az, amire gondol. Az egyetlen hátsó szándékom, hogy villámgyorsan meghódítsam. Mielőbb látni szeretném az arcát orgazmus közben – ennek hatnia kell, ez ki kell, hogy szakítsa az értelem bilincséből. Most nem tévedett. Alaiza egy pillanatig valóban nem kapott levegőt, főleg, miután a férfi érintése robbanásként futott végig minden idegszálán. Minden sejtje vad remegésbe kezdett, alig várta, hogy megmozduljon a kéz, ami ezt kiváltotta. Idegvégződései szívták, húzták volna maguk felé, egyszerre akarta érezni teljes bőrfelületén. Vágy futott végig rajta. Amint erre rádöbbent, a vészkapcsoló a lelkében vad villogásba kezdett. – Ezt nem szabad, ebből csak baj lehet! Ezt már egyszer végigcsinálta, azóta is gyűjtögeti női önbizalma millió darabra robbant morzsáit. – Nézze, köszönöm a frissítőt! Nagyon meghatott a rám fordított figyelmessége, de az előadáson is tapasztalhatta, hogy sokra tartom a reális életfelfogást. Tisztában vagyok saját magammal. Az sem kerülte el a figyelmem, hogy ön Mr.; egy Adonis, egy Casanova, egy Don Juan és egy Rómeó egy személyben. Egy ilyen férfi nem a magamfajta nők után

szokott érdeklődni. – Én még nem találkoztam magafajta nővel. Sőt még olyannal sem, aki egy kicsit is hasonlított volna önre, Kedves! – Kylord maga sem értette, hogyan fordulhatott elő vele, de most maga is igazat mondott. Nem szokott ilyet tenni, főleg nem, ha egy nő meghódításáról volt szó. Azt is érezte, hogy mekkora testi hatást gyakorolt. Elvette a kezét, hogy létrehozza a hiány ijedtségét. Alaiza azonban megint másképp reagált. Megkönnyebbült és összeszedte magát, hogy újra tudjon racionálisan gondolkodni. Még egyszer óvatosan megszemlélte a férfi arcát, majd mély levegőt vett. Egyszerűen elképesztően vonzónak találta. Pontosan tudta, hogy ha bármilyen kapcsolatba belemegy vele, az fájni fog, ha véget ér. Neki fog fájni, nem a férfinak. – Bocsásson meg, de azt hiszem, lepihenek egy kicsit a szobámban. – Hát, sajnálom, hogy itt hagy, de velem vacsorázna? Alaiza miközben felállt, egy pillanatra megmerevedett. Kylord látta rajta, hogy most a szokásos, előre megjósolhatatlan, számára követhetetlen női gondolatmenet szikrái pattognak körülötte. – Rendben – mondta ki hirtelen elhatározással az eredményt Alaiza. – A cég fizeti a számlám, úgyhogy a szállodában vacsorázom. Ha van kedve, velem tarthat. – Köszönöm! – játszotta a kissé meglepetett Kylord, de értette, hogy csak azért egyezett bele a lány, mert így nem hívhatja meg, nem kell hálásnak lennie. – Hétkor várom a hallban. – Köszönöm az italt, ott leszek! – Én köszönöm, hogy önnel lehettem. Alaiza erős szívdobogással ment fel a szobájába. Remélte, ott megnyugszik, és megérti majd, miért engedett minden észérv ellenére. Egyre jobban vonzotta a férfi, össze kellett szorítania a combjait, ha csak a tekintetére, az érintésére gondolt. A szobájába belépve azonban újabb meglepetés várta. Amerre csak nézett, sötétbordó rózsákat látott. Ránézésre legalább tíz csokor, csokronként vagy huszonöt szál. – Hát, ha arról akart meggyőzni, hogy nem a pénzemre hajt, akkor ez most sikerült – gondolta. – Végül is mi bajom lehet? Nem néz ki szatírnak, sem valami elmebeteg perverznek, legfeljebb lesz egy újabb kudarcom. Majd kiheverem. De a közelsége valóban igéző. Iza, nyugodjál le. Vacsoránál újra láthatod, addig húzd össze a hüvelyed, mert már a gondolatra is tiszta lucsok leszel. Gyors zuhanyt vett. Vissza akarta nyerni szabályos szívműködését, szokásos higgadt, logikus döntésképességét.

Kylord eközben szintén önmagát figyelte. Elégedetlenséget érzett. Nem tudta biztosan, hogy valóban csak letörni akarja a nő magabiztosságát, megalázni, s eldobni, ahogyan eddig is szokta, vagy most valami más is vezérli. Sértette a látszólagos immunitása. Azt nem hagyhatja, hogy ma éjszaka ne kapja meg. De este hétig még sok mindent el akart intézni. Iza miután kialudta magát, elkezdett a vacsorához készülődni. Közben befutott az apja hívása is. – Jól érzed magad, Kicsim? – Igen, apa, ne aggódj. – Sajnos, tudom, hogy nincs miért aggódnom. Te mindig vigyázol magadra. Nem tudnál már egy kicsit rossz kislány is lenni? – Apa! – Úgy hallottam, szép kis város Poowell, keress magadnak valami dzsigolót, akivel szórakozhatsz. – Ezt már megbeszéltük egy párszor. – Egy családban elég, ha az egyik fél okos, azt akarom, hogy az unokáim okosak és szépek is legyenek. – Az én szépségem neked nem elég? – Jaj, tudod, hogy hogyan értem. Azt szeretném, ha elfelejtenéd a kockafejű professzorodat, az intézetbeli nyálcsorgató kollégáiddal együtt. Menj el egy jobb bárba, nézd meg, milyenek az igazi férfiak, akik életerős, belevaló unokákat tudnak nekem csinálni. – Apa! Nem gyereket csináltatni jöttem ide. – Azt ne is, de kezdd el nézegetni, ismerd meg az igazi életet. Szórakozz. Tudod, hogy nem örülök annak, hogy csak a műszereiddel beszélgetsz, és a számítógépeddel vagy barátságban. – Rendben, ígérem apa, hogy keresek egy alfahímet, akit még ma éjjel beráncigálok az ágyamba, ha tetszik neki, ha nem. – Jó, csak jelöld meg, hogy utána én kereshessem meg, és verhessem be a fejét, ha nem volt elég rendes veled. – Hogyan jelöljem meg, kössek a farkára egy szalagot? – Ha jobb ötleted nem lesz! Egy pillanatra elképzelte Mr. Grand-et, ahogy egy tüzes éjszaka után bordó szalaggal átköti a férfiasságát, de gyorsan elhessegette a látványt. – Jól van apa, látom elemedben vagy. Csak anya meg ne tudja. – Anyád egy kicsit maradi, de én így szeretem. Te azonban igazi, önálló, karakán kiscsaj vagy. Ráadásul, tudod, hogy imádlak.

– Én is apa! – Vigyázz magadra! – Akkor mégiscsak vigyázzak? – Persze! Nem élném túl, ha történne veled valami. Nem is mondtad, hogy sikerült az előadásod? – Azt hiszem, a többség megértette. – Az én nagy, okos kislányom. – Apaaa… – Jól van, megyek, mert anyád már sürget, hogy induljunk. – Megint talált valami támogatandó színházi zsenit? – Igen, most valami modern Lear-feldolgozásra akar elrángatni. – Menjél csak, mert kikapsz! Szeretlek, Apa! – Szeretlek, Iza! Az órájára nézett, nem szeretett késni. Azonban a gondolatra, hogy újra látja Mr. Alfát, megint csak beindultak a hormonjai. Mivel hosszasan mérlegelni sem szeretett, úgy döntött, hogy megadja magát. Ma este még nem fekszik le vele, de ha elég kitartó lesz, és a mai visszautasítás után sem adja fel, akkor még akármi is lehet. Rábízza magát a hangulatára. Legfeljebb lesz egy érdekes emléke a világ legjobb pasijával. Egyszerű kis fehér ruhát vett fel a vacsorához, egy árnyalattal sötétebb, kissé gyöngyházas szandált és táskát. Hogy ne legyen túl ünnepélyes, haját simán lófarokba fogta. Kylord már várta, a látványra azonban nem készült fel. Szinte angyali jelenséget látott belibegni. Az aurája hihetetlen nyugalmat árasztott, mint aki nehéz döntést hozott meg. Elébe sietett, hogy az étterembe vezesse. – Kipihente magát? – Igen, köszönöm, bár nem értem a szállodát. Teletették a szobámat rózsával, folyton szellőztetnem kell, nehogy teljesen elbódítson az illatuk. Nem tudja véletlenül Mr. Grand, ki tehet róla? – Majd megkérdezzük a recepcióst. – Azt, aki higanyként ezer darabban gurul szét, ha meglátja magát? – Nagyon kedves kislány, de általában minden nő így reagál rám. Alaizának elkerekedett a szeme. Azért ilyennel még nem találkozott. Eddig el sem tudott képzelni olyan embert, akiből ennyire hiányozna a szerénység. Magát nem tartotta túl szépnek, épp csak nem csúnyának, de ezt is csak suttogva gondolta. Ez a hihetetlen önteltség ledöbbentette. – Én is így reagáltam? – Nem, maga nem. Épp ettől olyan izgalmas.

– Na, tessék. Az első alkalom, amikor az önbizalom hiánya miatt figyelnek fel rám. – Magának nincs önbizalma? Délután az emelvényen épp az ellenkezőjét bizonyította. – Na, jó. Akkor inkább ne menjünk bele az én pszichoanalízisembe. – Hát, én is inkább mást analizálnék önnel. – Mindig ilyen közönségesen nagyképű? – Nincs mire? – Ha csak a külsejét nézem, akkor igaza van, de az ember nem csak ennyiből áll. – Érdekli a bensőm is? – Általában érdekelnek az emberek. – Igen, azt láttam, hogy nagy türelme van hozzájuk. – Mind különböző rendszerben gondolkodnak. Közben kihozták a vacsorájukat, de Alaiza nem igazán tudott odafigyelni rá. Kylord mozdulatai nyűgözték le. Ahogy emelte az evőeszközt, ahogy a felszolgálókra villantotta hófehér, hibátlan fogsorát. Ahogy rápillantott, a tarkójától újra elindult a kígyó. Kylord épp a mellein nyugtatta a tekintetét. – Gyönyörűek a mellbimbói. Alaiza lepillantott. Bizony a kígyó megtette a hatását, amit a csipkebetét ellenére is észrevett a férfi. Hirtelen lángba borult a feje. – Ha nem akarja, hogy most a lehető legfeltűnőbb módon felálljak, és mindenki szeme láttára átüljek egy másik asztalhoz, akkor felejtse el ezeket a megjegyzéseit. – Pedig tudom, hogy élvezi. – Igaz, csak azt nem, hogy lángol tőle az arcom. – Mindig ilyen őszinte? – Zavarja? – Nem szoktam hozzá. – Maga nem őszinte? – Nem. A nők valójában nem szeretik az őszinte férfiakat, bár nekem ezt is elnéznék. – És mivel foglalkozik akkor, amikor épp nem nőket hódítgat? – Van néhány üzletem. – Milyen témában? – Például világvége témában.

– Akkor rokon szakma – mosolyodott el először Alaiza. – Gyönyörű a mosolya. Remélem, ez nem volt túl közönséges. – Nem, csak szegényes szókincsre vall, találhatna más jelzőt is. – Maga gonosz – játszotta a meglepettet Kylord. – Csak amennyire ön. – Van kedve eljönni velem táncolni? Tegnap este felfedeztem egy kedves, hangulatos bárt. Tánc közben tovább gonoszkodhatna velem. – Csak ha nem lesz csalódott, ha utána sem mutatom meg, milyen az arcom orgazmus közben. – Tetszik, hogy nem prűd, ki meri mondani a szavakat. – Nem szokásom. Inkább csak maga van ilyen hatással rám. – Még sok más hatásom is van. – Akkor felmegyek a blézeremért, látom ön is cipőt váltott. Kylord életében először majdnem zavarba jött. Hibázott, amit az orra alá is dörgöltek. Már egyre türelmetlenebbül várta a pillanatot, amikor teljesen hatalmába keríti ezt a nőt, betöri, megalázza és eldobja. Előre élvezte a harc minden pillanatát. – Fogsz még könyörögni egy következő érintésért, egy következő csókért, együtt töltött éjszakáért – gondolta. Alaiza felment a szobájába, de főleg azért, hogy egy pillanatra végiggondolja, valóban helyesen cselekszik-e, ha most ezzel a vadidegen férfival belevág az éjszakai életbe. Leült az ágya szélére. Nem akart magára ismerni. Vágyott rá, meg akarta érinteni, hozzá akart bújni, felfedezni csontjait, izmainak erejét, bőrének rugalmasságát, főként végighúzni ujjait azokon a tökéletes arcéleken. Teste félreérthetetlenül jelezte, mit is szeretne. Hihetetlennek tartotta, hogy még mindig nem adta fel a férfi. Ahogy végignézett a rózsákon, nem tudott lemondani erről a kalandról. Talán ez lesz szürke kis életének egyetlen különleges élménye, amit még öregkorában is csak félve fog előszedni elrejtett emlékei közül. Azért még felhívta a recepciót. Az apjának hagyott üzenetet, hogy elment a városba Mr. Kylord Granddel, csak holnap fogja visszahívni. Tudta, hogy nem keresi már aznap, de ha bármi történik vele, a recepciós emlékezni fog rá, hogy kivel ment el, és persze Grant is hallja a halban, ahogy az ügyeletes felveszi az üzenetet. Tudja, hogy nem titok, kivel van. * Okos, határozottan okos – állapította meg újra Kylord, aki a csendes hallban ülve csakugyan hallotta az üzenetet. Önbizalmát azonban ez sem rengette meg. Nem ijedt meg az okos nőktől, még ha eddig csak kevesükkel akadt is dolga. A bár, ahova a lányt vitte, tényleg hangulatosnak bizonyult. Alaiza saját maga is furcsállta, mennyire

jól érzi magát. Nem tudta nem észrevenni a többi nő tekintetében a villámokat. Amikor Kylord végigvillantotta mosolyát a termen, a férfiak keze ökölbe szorult, a nők belesápadtak. Szándékosan csinálta, hogy Alaiza kiválasztottnak, királynőnek érezhesse magát. Az első Margarita után már nem kellett noszogatni, rábízta magát a férfira. Először szabályosan tartotta a távolságot, de Kylord egyszer csak határozottan magához szorította úgy, hogy ellenkezni sem tudott. – Érezni akarom a tested – súgta. – Én is – gondolta Alaiza, de nem szólt egy szót sem, csak élvezte. Az érzés igazolta azt, amit a látvány ígért. A széles vállak nem csak az Armani érdeme. A nekifeszülő csípő olyan erőt sugárzott, melytől a Kundalini-kígyó újra feléledt, izgalmában oda-vissza futkosott nyakszirtje és gyökércsakrája között, közben remegett, hogy energiáit végre kiereszthesse. Kylord örömmel nyugtázta a lány remegését. Ezt már szerette. Mégsem csökkent a vonzereje, csak Alaiza tudott feltűnően komoly ellenállást tanúsítani. Az ész, uralma alatt tartotta a benne élő nőt. – Még egy-két Margarita, utána azt tehetek vele, amit akarok – gondolta. – Ha eléggé elbódul, még egy gyermekkel is megajándékozom, utána eltűnök az életéből. Akkor aztán oda lesz minden önbecsülése. Határozottan nem az a típus, akinek a büszkesége engedné, hogy utána menjen egy férfinak, akár gyerektartásért, vagy bármiért. Magányosan szenvedő típus, csak visszavonultan fogja sajnálni saját magát. Végül megkeseredik, megutál minden férfit, amit persze a gyerekbe is belenevel. Mindenesetre biztosan nem sugározza többet senkire sem ezt az örök türelmet és megértést. – Még egy Margarita? – Nem, köszönöm, egy pohárnál több alkoholt nem tudok meginni, csak komoly fejfájás árán. – Akkor egy pohár narancslé? – reménykedett Kylord, mert abba is belecsempészhette a tablettát, amit már készenlétbe helyezett. – Inkább egy kis üveg gyömbér, szívószállal, az most jólesne. Ez már határozottan bosszantotta Kylordot. Alaiza minden számítását keresztülhúzza. Ráadásul nem sokkal éjfél után, korai kelésre hivatkozva kérte, hogy vigye vissza a szállodába, ahol eszébe sem jutott behívni a szobájába. Holott egészen az ajtajáig kísérte. Azt is látta rajta, hogy bizony alaposan vissza kell fognia magát, hogy udvariasan megköszönve a kellemes estét, jó éjszakát tudjon kívánni neki. – Csakugyan itt tud hagyni? – kérdezte a legbánatosabb kutyaszemekkel Kylord, de Iza már ismerte ezt a tekintetet. Látta egy párszor az apjától, mikor a szokásos szerda esti kártyapartira kéredzkedett el az anyjától. – Előre megmondtam, hogy többre nem számíthat. De korán van még. Ha visszamegy a bárba, még jó pár olyan hölgy közül válogathat, akik örömmel vennék az ön

szolgálatait. Kylord nem akart hinni a fülének. Egy nő, aki képes egyszerűen átengedni a Szerelemistent egy másik nőnek? Az ő kegyeiért eddig elolvadni, versengeni szoktak a nők, nem egymás között passzolgatni! – Maga egy jégkirálynő. – Ha azt hiszi, hogy ezzel most megbántott, akkor nagyon téved. Hát önérzete sincs, amit felpiszkáljak? Ez számára teljesen értelmezhetetlen női reakció. – Szeretem a jégkirálynőket, mert ha egyszer megtalálom a gyenge pontjukat, teljesen el tudnak olvadni. – Akkor csak keresse szorgalmasan Mr. Grant. Kíváncsian várom, mit talál. Kylord épp azon gondolkodott, hogy vajon mit reagálna, ha hirtelen megcsókolná, de aztán jobb ötlete támadt. – Inkább megmutatom az én gyenge pontomat – azzal gyengéden megfogta a lány kezét, lágyan szájához érintette a kézfejét, majd kinyújtva az ujjait, a szívére szorította a tenyerét. Az érintése égette Alaiza bőrét, kígyója vad remegésbe kezdett, de elméjét ilyen olcsó mutatvánnyal nem lehetett becsapni. Egyszer már elhatározta magát, ragaszkodott a tiszta fejjel meghozott döntéséhez. Kylord látta, hogy ez nem jött be, ezért tovább ment. Elemelte a szívéről a kezet, és a lány csuklóját lefele fordítva ágyékára szorította. – De a legerősebb leggyengébb pontomat itt találja. Alaiza első meglepetésében hirtelen lebénult, csak azt érezte, ahogy keze alatt elkezd duzzadva emelkedni a férfierő. El akarta húzni, de a szorítás nem engedett. A férfi másik kezével megigazította a nadrágját, hogy szabad mozgásteret adjon neki, majd tekintetét Izáéba fúrva, égnek meredő férfiassága tövétől a csúcsáig végighúzta a lány kezét. Alaiza gyökércsakráján a kígyó már rítustáncot járt. Még egy mozdulat, és vágya által elsöpörve minden érvét, értelmét, összeomlik. Öntudatának utolsó szikrájából erőt merítve kirántotta a kezét, és bemenekült a szobájába. Kylord nem erre számított, de a reakciót biztatónak érezte. Még nem adta fel a reményt. Visszament a szobájába. Várt egy kicsit, míg úgy gondolta, hogy Alaiza megnyugszik, lezuhanyozik és elkezdi bánni, hogy mégsem engedett. Ekkor egy üveg pezsgőt küldetett neki, egy kis levél kíséretében. „Ha bármikor meggondolná magát, én a 103-as szobában várom. Az ajtóm nyitva lesz, nem kell kopognia.” – Hogy lehet egy férfi ilyen arrogáns? Ennek még sosem mondták, hogy nem ő az egyetlen hímnemű egyed a világon? – Izában felfortyant valami, aminek a létezéséről

eddig nem is tudott. – Ha te így, én is úgy! Én is tudok lekezelő lenni – gondolta. A pincér még a borravalójára várt, így megfordította a lapot, és a válasszal visszaküldte: „Köszönöm, de talán majd holnap este, addig nyugodtan gyűjtse az erőt a leggyengébb pontjaiba.” – Ezt a csípős nyelvű kis nimfát! – gondolta Kylord, azon kapva magát, hogy tetszik neki a lány gúnyolódása. Ugyanakkor bosszantotta is, hogy nem tudja irányítani. Sértette a hiúságát, de a háttérben ott mocorgott benne némi tisztelet. Méltó ellenfélnek érezte a lányt. Már délután kiderítette, hogy a szállodai szobáját még két napra foglalta le, mert másnap is tart egy előadást. Gondolkodott egy darabig, hogy elmenjen-e rá, de aztán végül a nem mellett döntött. Hiánya nagyobb eséllyel befolyásolhatja a lányt, mint a jelenléte. Aznap inkább üzleti ügyeivel foglalkozott. Este a recepción megérdeklődte, hogy megérkezett-e már, és megkapta-e a neki küldött virágot. Miután megtudta, hogy igen, leült a hallba, ott várta, hogy lejöjjön vacsorázni. * Alaiza is sűrű napot tudott maga mögött. Délelőtt a várost járta, felhívta a nőgyógyászát, akitől védekezési tanácsot kért, majd felkereste az általa ajánlott poowell-i orvost, aki felírta neki a szükséges gyógyszert, minden eshetőségre felkészülve. Gyógyszertár, néhány butik a város elegáns negyedében, ahol beszerzett egy-két dögösebb fehérneműt, amit elküldetett a szállodába. Egy tengerparti étterem zárt teraszán megebédelt, miközben még egyszer átfutotta a délutáni előadása anyagát. Az előadás, a Fénykapu Szövetségének nevezett ezoterikus vállalkozás szervezésében rendben megtörtént. A város összes jelentősebb spiritisztája, asztrológusa, kártyajósa, tenyérelemzője, fényadója, energiagyógyítója, mestere eljött, hogy meghallgassa az előadását. Kérdezték is, de nem tudtak fogást találni rajta. Ismerte azokat az irodalmakat, amelyekből tudásukat szerezték, értette a logikájukat, de nem a tudomány felsőbbrendűségének hangoztatásával hurrogta le őket, hanem elfogadta azt, amiben hittek, de segített kissé feljebb emelkedni, egy magasabb nézőpontból, nagyobb rálátással szemlélni a valóságot. Bár logikája, érvei kikezdhetetlennek bizonyultak, a többség csak annyit fogott fel, hogy a tudósok szerint nem lesz komoly fizikai változás december huszonegyedikén. Ám ők, mint a titkos tanok beavatott tudói, úgy gondolták, hogy már megkapták a szellemi üzenetet. Nekik a felsőbb hatalmak már megsúgták az igazat. A NASA, meg a többi manipulatív szervezet csak eltitkolja. Alaiza mégsem elégedetlenkedett, hiszen nem a meggyőzés volt a célja. Azt kellett világossá tennie, hogy a cikk állításait a NASA nem támasztja alá, nem tőlük származnak a hivatkozott adatok. Az előadásáról megjelenő cikkekben és a médiáknak adott nyilatkozataiban ezt határozottan kijelentette. Ennyi alapján az értelmes embereknek meg kellett nyugodniuk. Visszatérve szállodai szobájába, újabb rózsa fogadta. Most csak egyetlen hatalmas szál, hófehér, a kísérőkártyán csupán egyetlen szóval: „Vacsora?” – Nem adta fel – állapította meg. Ettől némi tiszteletet kezdett érezni a férfi iránt.

A tegnapi lekezelő üzenete ellenére nem sértődött meg, pedig alaposan megtaposhatta hatalmas férfiegóját. Kozmetikust rendelt a szobájába, akitől egy alapos gyantázást kért, bár nem feltétlenül lett volna szüksége rá. Szerette tökéletesen rendezettnek, ápoltnak érezni magát. Előző napi fehér ruháját már elküldte a tisztítóba, de még volt egy biztonsági tartaléka, egy csontszínű. Miután elkészült, még leült egy kicsit, összerendezni a gondolatait. Egyszer már csinált ilyet, akkor csalódás lett belőle, pontosabban még a csalódásnak sem maradt esélye. Erre a férfira viszont, ha csak rágondolt, érezhette a teste öntudatlan reakcióit. Próbálta eldönteni mit érez, de még nem tudta. A testének egyszerűen nem tudott ellenállni, de a lelkében is mocorgott valami, aminek viszont nem örült. Mindenesetre eldöntötte, hogy megteszi, nem hagyja ki a lehetőséget. Bizsergett a szája a gondolatra, hogy megcsókolhatja, ujjai, hogy érinthetik a bőrét. Egy ilyen férfi talán el tudja juttatni végre a csúcsra, talán most megtapasztalhatja azt az érzést, amiről úgy gondolta, hogy csak a halvány mását tudja elérni, ha magának csinálja. Huszonhat évesen némiképp már kellemetlennek érezte a gondolatot, hogy nincs senkije, de még egy valódi szexuális élményt sem tud elkönyvelni magának. Mikor kilépett a szobája ajtaján, még felettébb magabiztosnak és határozottnak érezte magát. Amikor azonban meglátta, már csak azon izgult, hogy meg tudjon szólalni remegés nélkül a hangjában. Újra ott állt előtte életnagyságban a hímek hímje, a szerelem görög istene. Haja már-már majdnem kék volt, annyira sötéten és dús hullámokban simult hátra, láthatóvá téve magas homlokát, titános halántékát. Kylord a korábbi helyén várta, sőt mondhatni türelmetlenül várta, hogy a különleges nő megjelenjen. Nem vallotta be, de hiányzott neki. Mikor megjelent, elégedettséget érzett. Arra gondolt, milyen kár, hogy az intelligenciát az emberek többsége nem tudja meglátni mások aurájában. Alaiza aurája izzott, ahogyan lejött a lépcsőn. Érezte, ahogy körülöleli, amikor meglátta a szokott helyén. – Gyors vacsora lesz – mosolyodott el magában. Most már célegyenesben érezte magát, csak nem szabad elrontania kapkodással. A vacsora alatt el kell oszlatnia a feszültségét, különben félő, hogy meggondolja magát. – Rendelhetek italt önnek is? – Igen, köszönöm, valami édes vörösbor jólesne. Kylord meglepődött, jobb ízlést feltételezett a borok terén. – Sajnálom, ha csalódást okoztam, de valami miatt szeretem. – Miért ne szerethetné? – Ez az egyetlen fajta alkohol, amiből egy pohárnál többet is meg tudok inni. Azt hiszem, most nem ártana. – Ennyire fél tőlem? – Ennyire félek magamtól. – Higgye el, nagyon boldoggá tudom tenni. – Azt már megmutatta, hogy a képességeiben nincs hiba. – Ha valaki ilyen őszinte tud lenni egy férfival, akit nem egészen két napja ismer, az

nagyon is erős nő – mondta Kylord, miközben figyelte, hogy rá is kezd átragadni Iza őszintesége. Mélyen a lány szemébe nézett, tudatával lehatolt egészen nőiessége mélyére, gondolatban megcirógatta erogén zónáit. Alaiza csak azt érezte, hogy elönti a pír az arcát, hüvelyizmai összerándulnak, és nehezen kap levegőt. – Igya ki a borát, tényleg szüksége lesz rá, aztán menjünk, míg nem késő. Felállva, félig visszahajolva, mohón itta ki a második pohár édes bort, míg Kylord a kezét fogva már húzta maga után, majd, mint aki észbe kap, maga elé engedte, ugyanakkor sürgette is némiképp. Ki az étteremből, az előterén át, be a liftbe. Ott Iza egy kicsit megszédült, talán a bortól, így hátát nekitámasztotta a férfi bal vállának, mellkasának. Kylord átkarolta a derekát, hogy megtartsa, miközben kiterjesztett tenyerét köldökcsakrája alá szorította. Kisujja egészen a szeméremdomb közepéig ért. Szinte égette az onnan áradó forróság. Legszívesebben itt a liftben magáévá tette volna, de sejtette, hogy ezt a lány nem díjazná. Határozottan nem egy egyperces típus. Mint egy királynőt, úgy kísérte a szobájához. Ennyire még nem érzett vágyat nő iránt. Egy futó másodpercig még az aggodalom is megjelent benne, hogy mi lesz, ha az utolsó pillanatban meggondolja magát, de aztán rájött, hogy ennél már jobban ismeri. Ha egyszer meghozta a döntést, akkor ahhoz tartja magát. Alaiza a falnak támaszkodott, míg Kylord gondosan bezárta mögöttük az ajtót. A kulcsot az asztalra tette, a fehér rózsa mellé. Visszament a még mindig a falat támasztó, és egy kicsit remegő lányhoz. Megállt vele szemben. Szó szerint gyönyörködött a félelmében. Határozottan elemében érezte magát. Iza csak azt látta, hogy a világ legférfiasabb arca közelít feléje, a falhoz szorítja, és még mielőtt elájulna, meg fogja csókolni. Próbálta felfogni, hogy ez valóság, hogy ez vele most tényleg megtörténik. Őt, a láthatatlan, szürke, átlagos lányt észrevette, és figyelmére méltatja a gazdag, sportos, jóképű csodapasi. Bármekkora erőfeszítésébe is került, felemelte a karját, megtámasztva vele a férfi vállát. Az meglepődött egy pillanatra, majd megjátszott félszegséggel elmosolyodott. – Ne félj, csodálatos lesz. Semmit nem teszek, ami neked ne okozna örömet. Alaiza nagyot nyelt, próbálta leküzdeni torkától egészen a tüdejéig érő égető szárazságot. – Semmi baj, csak szükségem van egy pohár vízre – azzal eltolta magától a férfi vállát, és bemenekült a fürdőszobába. A kígyó a hüvelye és a szeméremdombja között járta a rítustáncot, dobolt, remegett, tekergőzött, csiklója körül pedig enyhe lüktetést érzett. Még vacsora előtt kikészítette a tablettát. Most egy kevés vízzel gyorsan bevette. Ez egy kicsit megnyugtatta. Életre szóló következménye már nem lehet ennek az éjszakának. Figyelj, Iza! – bíztatta magát. – Apád is megmondta, hogy nagy kislány vagy már, okos, felelősségteljes. Akarod ezt a kalandot. Még nem volt részed egy tisztességes szeretkezésben, pedig nemsokára betöltöd a huszonhetet. Tom és Amerigo nem számít! Most itt ez a görögisten alfahím, ráadásul még egész rendesnek is látszik. Azt a kétszázötven szál rózsát nem egy hervadt vénlány kapta, ilyet csak olyannak küldenek,

akit igazi nőnek tartanak. Szedd már össze magad, mielőtt köddé válik Ámor. Egy mély levegővétel után kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Kylord nem vált köddé, még mindig ugyanott, ugyanúgy várta, ahogy otthagyta. Most feléje nyújtotta a kezét. – Úristen, micsoda kéz! – gondolta. – Gyere, folytassuk ott, ahol abbahagytuk! Tetszett ez a póz. Alaiza megfogta a kezét, és megadóan visszabújt a vállai alá. – Látod, vagyok annyira férfi, hogy bármikor meg tudjak állni. Nyugodtan szólj, ha valamit másképp szeretnél. – Tényleg tetszem neked? – Tényleg! Szép vagy – szándékosan nem gyönyörűt mondott, tudta, hogy úgysem hinné el. Alaiza elmosolyodott, amitől meggyulladt egy apró szikra Kylord szívében. Nem figyelt oda túlzottan, ismerte magát. A szerelem lehetőségét már több évezrede kizárta a lelkéből. Viszont ez a nő most már vonzotta. Alaiza felemelte mindkét kezét. Kylord először azt hitte megint el fogja taszítani, de e helyett, kétoldalt átnyúlt a vállai alatt, hogy belekapaszkodhasson a lapockáiba. Ahogy ujjai a gerincének két oldalát érintették, könnyű borzongás futott végig Kylordon. – Abba kapaszkodik, akitől fél! – Ez határozottan tetszett neki. Iza nem húzta maga felé a férfit, de ahogy hajolt előre, kezei követték a mozgását. Kylord előbb mutató ujját érintette a lány szájának bal sarkához, gyengéden végigsimította a felső, majd az alsó ajkán, hogy végül megtámaszkodjon újra a bal szájszögletben. Iza szája lángolni kezdett, és több ezer kis bizsergő kígyó tekergőzött minden sejtjében. Ekkor hüvelykujját alsó ajkára tapasztotta, gyengéden lejjebb húzta, miközben mosolyogva közelebb hajolt. Iza csak nézte a gyönyörű ívű szájat, mely az övéhez közeledett. Kylord előbb huncutul a saját száját nedvesítette meg nyelvével, de a mozdulat végén belenyalt a lány általa kinyitott alsó ajkába. Ez iszonyatosan macsós mozdulat volt, Kylordnak azonban kimondottan jól állt. Izának össze kellett szorítania combjait, nehogy a kígyók kiáradjanak belőle. – Jóízű vagy – súgta Kylord, majd élvezettel folytatta a felfedezést. Precíz rendszerességgel leltározta Iza ajkainak minden milliméterét, míg végül egyszer csak elkapta a hév. Oly forró csókba kezdett, hogy már nem is létezett számukra más, csak ajkaik, nyelveik tánca. Iza elfelejtette a kígyókat, az izgalmat, csak kapaszkodott a férfi erős vállaiba, miközben az megismerte, cirógatta, apró harapásokkal ingerelte szája minden szegletét, lángba borítva egész testét. Mikor felemelte a fejét, diadalmasan, győzelmében biztosan nézett vissza. Most már nem tudja meggondolni magát. – Akarod, hogy abbahagyjam? Izának csak a szeme válaszolt. Ilyen élményben még nem volt része. Kylordnak

összeszorított combjaira tévedt a tekintete. – Neked még sosem volt orgazmusod? – kérdezte. – Nem – préselte ki a száján, de úgy érezte, mintha ez lenne a világ legnagyobb szégyene. – Csak nem vagy még szűz? – Az nem egészen. – Hogy lehet nem egészen szűznek lenni? – Ezt azt hiszem, nem most, és főleg nem neked fogom elmesélni. – Nem-e? – azzal ölbe kapta, és az ágyra fektette. Győzött, már semmi sem ösztökélte sietségre, sőt felettébb élvezte, a lányból áradó vágyat. – Nagyon is most meséled el. Nincs izgalmasabb annál, mint szeretkezés előtt a szexről beszélni. Iza nem akarta elhinni, hogy most itt hagyja, teljes lázban. Alig várta már, hogy érezhesse a bőrét, a neki feszülő izmokat, erre könnyű csókot nyom a homlokára, és leül az ágy szélére a lábaihoz. – Mesélj! – Nincs benne semmi érdekes. – De engem érdekel. Fontos tudnom, ha a legjobbat akarom adni neked. – Doktor House felveszi az anamnézist – mosolyodott el némi gúnnyal magában Alaiza, de hangosan mást mondott: Eddig is minden tökéletes volt. – Tudom, és a folytatás is az lesz, ha nem ellenkezel folyton. Izában hirtelen harag fortyant fel. Úgy érezte valamit sürgősen szét kell törnie a férfi fején, ki kell ráznia belőle ezt a végtelen nagyképűséget. Már emelkedett is, hogy elérje az asztalon lévő egyik rózsacsokrot, vagy legalább szóban kifejezze döbbenetét, de alig mozdult, Kylord elkapta mindkét lábát, és a magasba emelte. Ettől felsőteste visszahanyatlott a párnákra. – A tűsarkaid még kiszakítják ezt a gyönyörű ágyneműt – mondta nevetve. Tökéletes szakértelemmel kezdte el kicsatolni a tűsarkokhoz tartozó cipőket. Amint végzett velük, a lány lábait térdeinél behajlítva visszatette az ágyra, de nagy terpeszben, mintha épp be akarna hatolni. Megszemlélte a művét, majd határozott elégedettséggel bólintott. – Maradj így, és kezdj el mesélni, amíg levetkőzöm. Nagyon szexi ez a látvány. Szándékosan várakoztatta és tüzelte tovább a vágyát a megfontolt, természetes mozdulatokkal. Az asztal mellett álló székhez lépett, kényelmesen elkezdte levetni zakóját, miközben egy pillantással ellenőrizte, hogy csakugyan úgy maradt-e a lány. – Halljam, ki volt az első férfi?

– Akivel megtettem, vagy aki csak megpróbálta? – Sorban, mind. Alaiza mély levegőt vett, megadta magát. Már egyáltalán nem érezte a haragot, csak a hüvelyében égő vágyat. Ez az önteltség már túlment azon a határon, amit érdemes megpróbálni letörni. Miért is ne. Ez is ő. Ha szégyelli, akkor sem lesz jobb. És nagyon akarta ezt a férfit. Ránézett, és akarta. – Az első fiúval az egyetem alatt jártam, Tomnak hívták. Jártam vele, mert viszonylag jóképűnek mondták mások, de egy jó darabig, több mint fél évig, megmaradtunk a pettingnél. Amikor aztán rászántam magam, nem igazán jött össze. Elment, mielőtt igazán hozzákezdhetett volna. Ezt aztán annyira szégyellte később, hogy szakítottunk. Kylord elmosolyodott. Rávette a lányt, hogy kiadja magát neki, ezt később még felhasználhatja. Kényelmes lassúsággal helyezte öltönyét, nadrágját, ingét a székre. – Folytasd! Ki volt a második? – Egy egyéjszakás kalandszerűség. – Ez mit jelent? – Két évvel Tom után történt. Egy karácsonyi partin hoztak össze ismerősök. Kylord alsónadrágban megállt az ágy végénél, amitől Iza szava elakadt. – Mr. Tökéletes valóban maga a tökély – állapította meg magában. – Úristen! – kapta össze a lábát. – Hozzá képest, én még rút kiskacsa sem vagyok. Izmos, gondosan ápolt mellkas, láthatóan nem borotválva, hanem alaposan szőrtelenítve. A kézfején már megfigyelte, hogy nem túl erős, de nem is pihe szinten nőtt, pedig az ilyen extra fekete, dúsan hullámos haj mellé szőr is dukálna rendesen. Nem merte lejjebb vinni a tekintetét, már így is nehezen szedte a levegőt. – Tedd szét és folytasd. Amíg úgy érzed, van mit szégyellned, nem tudod elengedni magad. Ha már tudom a titkaidat, nem lesz miért izgulnod. – Ő volt Amerigo, egy bankár. Egyszer elvitt színházba, néhány napra rá pedig magához. Nem vettem észre, de épp akkor kaptam el egy csúnya vírust. Egyre rosszabbul éreztem magam, de azt hittem, csak az izgalom teszi. Nem sokat törődött velem, neki megvolt, de én semmit sem éreztem, csak szédülést és gyomorfájdalmat. Alig vártam, hogy hazaérjek, és ágyba bújjak. – Ennyi? – Ennyi. – Ha elhallgatsz valamit, úgyis megtudom. – Azt nem hinném – gondolta Alaiza. A fiatal professzoráról, aki öt éven át kerülgette – ám mivel nős volt, sosem

közeledett nyíltan –, mélyen hallgatott. Az túlzottan friss seb volt még. A férfi felfigyelt a lelkes tanítvány tudására. Különböző cikkeket, tanulmányokat íratott vele, amit aztán a saját neve alatt jelentetett meg. Alaiza eleinte még büszke is volt rá, hogy tud segíteni. Az elvakult szerelem miatt, öt évébe telt, hogy belássa, mennyire középszerű a professzor. Sosem vette komolyan, mint nőt, csak alaposan kihasználta. Mindig csak annyira bíztatta, hogy a reményt ébren tartsa benne. Ez valóban maradandó sérülést okozott a lelkében, épp ezért, erről nem akart beszélni. Közben Kylord leült a lábaihoz, és két tenyerét a lábujjaira helyezte. Kényelmesen átfogva őket, elkezdett feljebb csúszni, lábfején át a bokájáig. A karcsú bokáknál összeértek az ujjai, örömmel forgatta meg körülötte a tenyerét. A két izmos, mégis vékony vádli teljesen lenyűgözte. Gyakorlott szeme könnyen megállapította, hogy magassarkúhoz szokottak, de a kényelmesebb, méretre készült fajtákhoz. Iza visszafogottan figyelte, ahogy lent a mélyben, a már lassan megnyugodott kígyója újra felemeli a fejét, és kíváncsian várja az újabb fejleményeket. – Biztos, hogy más nem volt? – Semmi testi kapcsolat. – És ez most kellemes? – Határozottan. Ha mégsem jönne össze nekem, az nem a te hibád lesz. – Tudom, de össze fog jönni. Bízz bennem. Ha én akarom egy nőnek, akkor eljuttatom a csúcsra, akárhányszor. – „Ha én akarom”? Nem mindig akarod? Kylord rájött, hogy most elszólta magát. Alaiza messze intelligensebb, mint a legtöbb nő, akikkel eddigi életei során dolga akadt. Jobban oda kell figyelnie, mit mond. – Néha nem akarom, mert nem kell akarnom. Vannak nők, akik maguktól is képesek elmenni, elég csak rájuk néznem – vágta ki magát. Közben eszébe jutottak azok az esetek, mikor előző életeiben kifejezetten élvezte a nők fájdalmát. A rongyos kis cselédlányokat, akiket akaratuk ellenére tett magáévá. Minél jobban vergődtek alatta, ő annál boldogabb lett. Ők csak a fájdalmat kapták. Iza nagyot nyelt. Egyszerűen nem tudta megszokni a férfi végtelen önteltségét, de most épp örült neki. Legalább azért nem aggódott, hogy kudarcélményt okoz neki, mint annak idején Tomnak. Közben a tenyerek már a combjánál jártak. Kylord nem sietett, minden pillanatot kiélvező magabiztossággal simogatta. Hogy tovább fokozza az izgalmat, megállt, szakértő mozdulattal kikapcsolta a harisnyatartó csatjait, és látható élvezettel húzta le a csipkés végű harisnyákat. Megcsodálta a szinte márványfehér, tökéletes bőrt. Ilyet is ritkán láthat. Eddig az összes lány, főleg, ha Los Angelesben lakik, mint Alaiza, repedezettre sütette magát a tengerparton, vagy legalább valamilyen mesterséges módon igyekezett egészséges barnasággal csábítani. Iza láthatóan nem pazarolt erre időt. Tökéletesen ápolta külsejét,

finoman elegáns sminket viselt, de semmiben nem akart kitűnni, túlragyogni a többi nőt. Újra végigsimogatta combjainak belsejét. Hiába akarta Iza összeszorítani, hogy a beinduló forróságot csökkentse, a férfi határozottan szétnyitotta, közelebb hajolt, és nyelvével is végigcirógatta. Iza teste vad vibrálásba kezdett, miközben apró remegéseket bocsátott ki magából. Ilyet még sosem érzett. Hüvelyizmai összerándultak egy, a méhe felől induló furcsa érzéstől. Felfoghatatlanul gyönyörűnek látta a férfit, akinek még a haja szálai is erotikát sugároztak. – Nyugi – súgta Kylord újabb kaján mosollyal. – Még nagyon az elején vagyunk – azzal tenyere tövét a gátra illesztette, ujjai pedig egészen a csikló fölé értek. Egy enyhe nyomással megszüntette a lüktetést. – Még nem lenne elég intenzív, ha most elmennél. Ha ezt bárki más mesélné Izának, biztos nem hinné el. Csupán a férfi kezének érintéseitől képes lett volna az orgazmusra? Ez lehetetlen. Mintha testét leszakítaná róla egy felfoghatatlanul ősi, rég elfeledett érzés, amitől önálló életre akarna kelni, nem törődve az elmúlt évek által belénevelt erkölcsökkel, társadalmi konvenciókkal. A színtiszta, elemi erővel feltörő nemi ösztön akarta most átvenni az uralmat. Szagolni, érinteni, ízlelni akarta a természeti erők szülte hímet. Akarta a forró tenyerét, a belőle áradó hihetetlen erőt és határozottságot, mely a védelem, a biztonság érzetét sugallta. – Nézd csak, már egészen átnedvesedett a bugyid! Szabaduljunk meg tőle, meg ne fázz! Alaiza behunyta a szemét, miközben a férfi kétoldalt a szoknyarész alá nyúlt, megkereste csípője felett a pántokat, majd óvatosan lehúzta róla a fehérneműt. Belül döbbenten figyelte a testében ébredő sürgető vágyat. Hogy segítsen neki, megemelte a csípőjét, majd ugyanúgy visszahelyezte nyitott combjait, némán kérve a folytatást. Nem akarta látni a férfi tekintetét, miközben véleményt alkot a feltáruló látványról. – Jó kislány, csak semmi szégyenlősködés – mosolygott rá Kylord. – És gyönyörű vagy itt alul is. Nézz rám. Nagyon tetszel, csodálatos az illatod, és iszonyatosan izgató, ahogy a tested ilyen nyíltan jelzi a vágyat, miközben te magad a szégyentől pirulsz. A látvány szépsége Kylordot is meglepte. Szűziesen zárt volt, még szétnyitott lábakkal is. A kisajkak épp, hogy csak kilestek a nagyajkak közül, nem burjánzottak elő egyből sötéten és tolakodóan, hanem lágy, friss erdei ösvényként vezettek el az illatok kertjébe. Előbb megsimogatta a nagyajkakat, aztán óvatosan még széjjelebb húzta. Gyönyörű, selymesen rózsaszín kisajkakat talált, melyek enyhén teltek voltak már. Minden hajlatuk kecses ívvel illeszkedett. Szinte gyengéden vették körbe a már megduzzadt csiklót. Ahogy elnézte, látta, hogy ezt az orgazmust már nem tudja visszafogni, pedig sokkal lassabban akarta elérni. Reménykedett, hogy a lány nehezen fog elmenni, és ő megélheti a végtelenségig fokozott várakozás elsöprő kínját. – Nem lent kellett volna kezdenem – gondolta, és bízott abban, hogy másodjára is fel tudja majd

kelteni a vágyat. Most azonban a lányra kellett figyelnie, hogy olyan gyönyörhöz juttassa, mellyel minden más elmúlt és eljövendő férfit elsöpör. Azt akarta, hogy ne maradjon utána más, csak a végtelen űr. Előbb ujjaival simogatta, becézte a kis és nagy ajkak találkozását, majd körkörösen haladt befelé és felfelé, miközben felváltva figyelt az ujjaira és leste huncut mosollyal arcának reakcióit. Iza már alig tudta visszafogni magát. Hüvelyének bejárata összerándult, minden idegszála megfeszült, zsibongott, hullámzott vele a világ, amikor Kylord elérte a csiklóját. Előbb mutatóujjával rajzolta néhányszor körül, majd nyelve hegyével a tövétől indulva fel egészen a csúcsáig. Közben figyelte, melyik oldala az érzékenyebb, mikor húzódik el, mikor, merre mozdul, hol igényli az újabb ingereket. De alig húzta végig rajta néhányszor, megérezte a jellegzetes lüktetést. Nő őt már nem tudta becsapni. Iza egész testében lüktetett, áradt. Több év energiái szabadultak most fel. Már teljesen átadta magát a férfinak, végtelen gyönyör áradt szét a testében, a kígyó eltűnt, pontosabban ott remegett minden egyes szívdobbanásában. Amikor azt hitte ennél többet már nem bír, Kylord abbahagyta a simogatást, néhány másodpercre enyhén rászorított, csak amíg a lüktetés alább nem hagyott, majd újrakezdte a ritmikus mozgást. Iza teste, izmai, segítségért kiáltottak, de ő kegyetlenül folytatta, míg ismét elérte a csúcspont előtti állapotot, ám ekkor sem kegyelmezett, ugyan a lány lassan elvesztette normális érzékelését. Harmadjára már Kylord sem tudta megállítani. Végigsöpört egész testén, mintha minden sejtje egymilliárd szikrára esett volna szét, és mindegyik szikra végtelen színben játszana. Feladta magát, ragaszkodását a realitáshoz, tudata megnyílt, néhány pillanatra elvesztette egyénisége falait. A férfi pedig beleláthatott abba az áradásba, melyben már nem létezett személyiség, gondolat, érzelem külön, csak a lét végtelen gyönyöre. Ettől neki is elakadt a lélegzete, ilyet még sohasem tapasztalt. Ide már nem tudta követni a lányt, de az is hihetetlen volt, amit egyetlen pillanatra meglátott. Csak nézte a gyönyörben úszó arcot, a teljes megadást. A pillanat egy törtrészéig el is gondolkodott, hogy ezt most tényleg ő idézte elő? Tudta, hogy nem, tudta, hogy ez a lány képessége, de jólesett egy röpke ideig ezt hinnie. Iza lassan tért magához. Korábban el sem tudott képzelni ilyen csodát. Csak nézte a férfit, aki ezt ilyen játszi könnyedséggel megadta neki. Arra gondolt, hogy csupán ezért az egyetlen élményért megérte megszületni. Meg akarta hálálni, odaadni mindenét, viszonozni legalább a gyenge utánzatával azt, amit ő kapott. Kylord is igyekezett összeszedni magát. Úgy döntött, ezt az élményt elrakja későbbre, amikor nyugodtan végig tudja gondolni, hogy mi is volt, mit is látott valójában, de most már őt is égette a vágy. Finoman ellenőrizte, mennyire érzékeny még a lány csiklója, de úgy találta, hogy már túlzottan is az. Másképp kell közelítenie. Átment az ágy túloldalára és a lány mellé feküdt. Még akart adni neki és magának is néhány perc pihenést, hogy feldolgozhassa az élményt. Iza mélyeket lélegzett, próbált újra az őt körülvevő fizikai világra koncentrálni. Érezte a mellette fekvő férfiból áradó forróságot, és még mindig vágyott megérinteni, nézni, gyönyörködni benne. Feléje fordult, arcát mellkasához szorította, mélyen beszívta bőrének illatát, melyet még így, némi halvány tusfürdővel és Versace-val keveredve is egyedien izgatónak érzett.

– Jól vagy? – kérdezte Kylord felkönyökölve. – Csodálatosan. – Kész vagy a következő menetre? – Rád bízom magam. Azt szeretném, ha neked is olyan jó lenne, mint nekem. – Nekem csodálatos lesz mindenképp, csak engedd el magad. Felsegítette az ágyból, a háta mögé ment, lehúzta ruhájának cipzárját, és gyengéden kibontotta belőle. Megcsodálta vállai ívét, vékony derekát. Megállapította, hogy nem tévedett, mikor egy hajszálnyit laposnak, mégis kívánatosnak érezte hátsó domborulatait. Így volt benne némi kislányos báj. Megsimogatta a kecses kis völgyet középen, majd előre nyúlt érezni azt a bájos kis pamacsot, amit a szeméremdomb közepén meghagyatott a kozmetikussal, mert nem tudta, mennyire szereti Kylord a teljes csupaszságot. Ez a kedveskedés sem kerülte el a figyelmét, sem az a néhány kisebb rózsaszín pötty, mely jelezte, hogy a kedvéért frissen szőrtelenített. Csakugyan készült erre az estére. Hirtelen elhatározással megfordította a lányt, hogy a szemébe nézhessen. – Miért? – Miért mondtam igent? Kylord bólintott. – Még nem tudom. Ritka jó pasi vagy, olyan szexuális vonzerővel, ami szinte már kibírhatatlan, de ezt magadtól is tudod. Túlzottan is jól tudod. Nagyon vonz a külsőd, de más is, amit még én sem értek. – Még mindig őszinte vagy. – Jobb szeretnéd, ha hazudnék? – Nem. Többek közt ettől vagy ennyire kívánatos – azzal megsimogatta az arcát, és a mozdulatba valódi, belülről átélt kedvesség is vegyült már. Ilyet is ritkán csinált nővel. – Jó lesz vigyázni – figyelmeztette magát némán. – Ez a kis boszi veszélyesebb, mint elsőre gondoltam. Sosem hitte volna, hogy egy ilyen okostojás nő ennyire képes hatni rá. Gyorsan lejjebb csúsztatta kezeit, lágyan súrolva vele melleit, miközben hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját. – Most már egyre kevésbé leszel szégyenlős. – Hát ebben téved Mr. Adonis – gondolta Alaiza. – Csak egy ilyen kétésfél szexisten előtt nincs sok értelme. Már annyi nőt láthatott, hogy semmi meglepetést nem okozhatok, ha már úgy döntött, pont én kellek neki. Kylord látható élvezettel csodálta meg a melleit és egész alakját. Perzselő szénfekete tekintete nyomán a fáradtságtól mély álomba merült kígyó nagyokat pislantva ébredezni kezdett. Alaiza megdöbbenve tapasztalta, hogy csiklója környéke ismét duzzadozik, és enyhe bizsergésbe kezd. Már ahogy melleit bámulta, mellbimbói elkezdtek újra kiemelkedni. Még mielőtt megérintette, már érezte bennük is a feszülést. Kylord

kalandozó ujjai a lány nyakától indulva haladtak el a két méretes alma között, először csak kerülgetve, körbejárva a vágyakozó halmokat. Újra össze kellett szorítania a combjait, mikor felértek a semleges zónából a kiemelkedő részre. Kylord mosolygott, amitől Iza még jobban kínlódott. Közben a gyengéd ujjak egyre közelebbi körökkel cirógatták a mellbimbó környékét. Nemcsak úgy mellékesen csinálta mindezt, hanem teljes odafigyeléssel, tudatának minden szikráját a tapintására, a lány melleire fókuszálta. Egyszer csak körbe fogta mellbimbóit. Míg két ujja között az oldalukat morzsolta, a harmadikkal a tetejét simogatta. Iza ösztönösen felszisszent. – Fáj? – Nem. Csak nagyon, de nagyon izgató vagy. Csakugyan rendkívüli mód élvezte a szakavatott, hihetetlenül férfias, erős kezek érintését, melyek hol lágyan cirógatták, hol erősebben, hol gyengébben markolták. Finoman rátette tenyereit a férfi kézfejére, érezni akarta az izmok, az inak mozgását, tudatosan, minden érzékszervével fel akarta fogni, hogy ott van, hogy megérinti, hogy örömet okoz ezzel. Látta Kylord szemén, hogy ő is élvezi. Átkarolta a derekát, egyre közelebb húzta magához. Ágyékát szorosan a lányéhoz nyomta és Iza egyszer csak érezte a nekifeszülő férfierőt. – Eddig tudtam visszafogni magam. Hihetetlen mennyire izgató tudsz lenni. – Szándékosan csináltad? Azt hittem, én vagyok az oka. – Nehéz volt, de arra figyeltem, hogy neked legyen először jó. De most már én jövök. És persze te is, ha engeded. Iza engedte. Kicsit hátrább akart húzódni, hogy helyet hagyjon a mozgásához, de Kylord nem hagyta, hihetetlen erővel feszült neki. Bekúszott két combja közé, Iza szinte ült rajta, mikor Kylord lenyúlt. Széthúzta a nagyajkakat, hogy minél jobban hozzá tudjon dörzsölődni. Ez most más érzést váltott ki, mint az előbb. Most mélyebbről jött, és tompábban húzta, mintha valami vákuummal akarná magába szívni a férfit. Be akarta fogadni, testével körülölelni, óvni, minden testrészében érezni. Engedni, hogy átjárja, felfedezze. Kylord is megérezte ezt a szívó hatást, és döbbenetesen izgatónak tartotta. Így még nem vágyott rá nő. Ebben az életében nem véletlenül teremtett magának ennyire vonzó testet. Sok nő kívánta már meg, de eddig mind megelégedett a gyors kielégüléssel, és még egyik sem hagyta figyelmen kívül a vagyonát. Iza mindegyiktől különbözött. Ő nemcsak a testét akarta, ő őrá vágyott. Arra, aki valójában. Úgy érezte, ha nem is tudatosan, de nemcsak a testét, a lelkét is be akarja szippantani. Egy pillanatra eszébe villant, hogy elmeneküljön, de önteltsége, önmaga tökéletességébe vetett hite győzött. Tovább dörzsölte férfiasságával a lány szeméremajkait és csiklóját, végével néha megnyomva a gyönyörök kapuját. Izának épp bevillant az agyába, hogy ezt így állva nem fogja kibírni, mikor egyszer csak az ágyon találta magát, miközben Kylord az öltönyében kutatott. Maga sem tudta miért, de elő akarta venni az óvszert, amit arra az esetre tartott magánál, ha olyan nővel futna össze, akit hirtelen kívánt meg, de nem bízhatott meg benne. – Ha egészséges vagy, nincs rá szükség, vettem be gyógyszert – találta ki Kylord gondolatát Alaiza.

Kylord megint úgy érezte, távoznia kell. Olyan hálóba gabalyodik most bele, amelyből nem biztos, hogy ki tudja szabadítani magát. A lányra nézett, és gondolatban megrázta magát. – Na, nem! Egy ilyen fruska nem fog befolyásolni. Megnyert két csatát, de még messze nincs vége a harcnak! – Rendszeresen szedsz? – Nem, ma délelőtt szereztem be, egyeseményes tabletta. – Teljesen egészséges vagyok, semmilyen fertőzéstől nem kell tartanod, és gondolom, nekem sem. – Nem, nálam is minden rendben. Kylord visszament az ágyhoz, fellépett. Két combja közé fogva a lány derekát az ágyra térdelt, hogy égnek meredő hímtagját jól lássa, csodálhassa, kezével könnyen elérhesse Iza. – Tetszik? – A legszebb azok közül, amiket eddig láttam. És így is gondolta. Csodaszépnek találta Kylord péniszét. Határozottan és egyenesen meredt felfelé. Nem metélték körül, de kifeszülve selymesen sima, rózsaszín és vágykeltő volt. A látványtól magától összerándult a hüvelye. – Nesze neked, Arnold Kegel. Ki hitte volna, hogy elég egy hihetetlenül vonzó pasi, és magától is beindul – gondolta. – Sosem fogsz szebbet és jobbat látni. Nagyobbat lehet, de ilyen szakszerűen használtat, ennyire sok gyönyört adót nem. Akarod? – és olyan büszkén nézett, hogy már a tekintete önmagában megérdemelte a tizennyolcas karikát. Iza nem mert megszólalni, most szégyellte a vágyát. – Mondd ki. – Igen. – Betegyem? – Ne kínozz tovább, el sem tudod képzelni, mit váltasz ki belőlem. Kylord bal karjával hátranyúlt, mutatóujjával megkereste Iza hüvelyének bejáratát és belső szélét körbetapogatta. – Most már el tudom. Hihetetlen, milyen nedves vagy – mondta kajánul, miközben mélyen beleszagolt az ujjaiba. A lány két kezéért nyúlt, és vesszőjére helyezte. – Érintsd, simogasd, érezd! Ha te nem mondod ki, akkor én. Merev, kemény, arra vár, hogy beléd dugjam, hogy jól megjárassam a hamvas kis hüvelyedben. Iza pedig körbefogta, két tenyere között dédelgette, bár jobb szerette volna már máshol tudni. Egy

türelmetlen, ősi, minden finomságot nélkülöző ösztön készült átvenni az uralmat felette. Kígyója kínjában már összevissza tekergett. Kylord ekkor könyörült meg rajta. Fölé hajolt, forrón megcsókolta, miközben lejjebb csúszott, befészkelte magát Iza combjai közé. – Szólj, ha fáj, mert, ahogy érzem, elég szűk vagy hozzám. Iza már bólintani sem tudott, annyira betöltötte lényét a férfi áradó energiája, az érintés hatalma, az orrát eltömítő csodás gerjedelemillat. Csak arra figyelt, hogy végre megélje, milyen érzés, ha benne van, érezze, hogyan tudja lecsillapítani azt az őrjítő hiányt, hogy vágyik rá, hogy rángatózik érte egész belseje. Először csak egy feszítő erőt érzett, ahogy Kylord a bejáratot tágította, síkosította magát a lányból áradó selymességgel. Határozottan, de nem erőszakosan került egyre beljebb. Alaiza egy nagyon enyhe fájdalmat érzett, de már ez is jólesett. Hüvelyének belső fala vibrált, a kígyó tovább tekergőzött, de azt, hogy az a csodálatosan feszes bőr, kemény test hozzáérne belülről, nem vette észre. Tudta, hogy a női hüvelyben sokkal kevesebb idegvégződés található, mint a hímvesszőn. Már épp sajnálni kezdte, hogy ez bizonyára nem lesz akkora élmény, mint az előbb, amikor is Kylord megváltoztatta a mozgását. Most már mindenütt ott érezte, minden szögletet megsimogatott belül a szerszámával. Ettől még jobban lázba jött. Érezte, ahogy izmai rásimulnak a férfira, és összerándulva szívják befelé. Kylord lélegzete elakadt. – Úristen! Ezt hogy csináltad? – Nem tudom, csak azt, hogy ha nem folytatod, belehalok. A férfi messze nem így tervezte, de elkapta őt is hév. Most már csak ösztönei által vezérelve mozgott előre, hátra, ki-be. Próbált legalább arra figyelni, hogy a lány hüvelyének elülső falára összpontosítson, ahol a misztikus G-pontot érezte. Aztán ezt is elfelejtette, csak lüktetett és érezte, ahogy minden behatolásakor megszorítják. Iza teljesen elengedte magát, csak élte a gyönyört, ahogy teste az irányítása nélkül, ösztönösen tette a dolgát. Csak áradt, csak lüktetett benne a forróság, a kéj, a teljes alázat és befogadás. Egyszer csak eltűnt mindkettejük számára a világ. Iza nem látott mást, csak Kylord lángban égő szemeit, míg Kylord Iza tengerzöld szemén keresztül a végtelen, korlátlan és határtalan mindenséget. Lassan tértek magukhoz. Kylord megdöbbenéséből még megmaradt erejének utolsó szikrájával kényszerítette magát, hogy ne pattanjon fel, és ne rohanjon fejvesztve ki a szobából. Iza felkönyökölt, végigsimította a férfi arcát, lágyan megcsókolta a szája szögletét. Még egyszer, utoljára érinteni akarta a bőrét, mert megérezte, hogy most el fog menni, ő viszont nem fogja megvárni a következő alkalmat. Jól érezte. Kylord lassan felkelt, felöltözött, és még az ajtóból rutinból visszamosolygott.

Szobájába visszatérve kényszerítette magát az álom nélküli alvásra. Még nem tudta feldolgozni a történteket. Nem volt stratégiája, nem tudta mi lesz a következő lépése. Nem tudott mit kezdeni a lányból áradó misztikummal. Korábbi életeiben találkozott már különleges képességű nőkkel, akik igencsak jól bántak a bájitalokkal, a mágikus cselekedetekkel, akiktől sokat tanult, és találkozott végtelen tisztaságú szüzekkel is, akiknek a megrontása ínyenc falatnak számított. Ilyen érzéssel azonban még soha. Ezt hideg fejjel kell majd reggel átgondolnia. Iza sem gondolkodott. Ő már döntött. Boldog volt, mert bebizonyosodott a számára, hogy van az a férfi, aki el tudja juttatni az orgazmusig, hogy ő is képes rá, ebből a szempontból is egészséges. Egyáltalán nem hitte, hogy egyetlen éjszakánál többet remélhetne ettől a First Class Alfától. Az is kiderült számára, hogy olyan mélységig ismeri a női testet, amire csak hihetetlenül sok gyakorlással tehetett szert. Egy ilyen férfi nem fog megállapodni senki mellett sem. Amíg csak él, újabb és újabb hódításokat fog keresni, mert már nem tudja beérni egyetlen nővel. Iza egy tízes skálán nagy merészséggel hatosnak tartotta magát, a meghódított nők sorában, hiszen csupán két nap alatt sikert ért el nála. Amint a férfi kilépett az ajtaján, tudta, hogy másnap kényelmesen megreggelizik, összecsomagol, kéri a számláját, és egy nappal korábban visszamegy kedvenc műszereihez és elméleteihez. Nem engedi meg magának azt a luxust, hogy beleszeressen. Egyetlen dologra nem számított csupán. Viszonylag későn kelt. A szálloda halljába lépve, meglepően nagy tömeget talált. Amint a recepcióhoz ért, az emberek felpattantak, vakuk villantak, és óriási hangzavar keletkezett körülötte. – Miss. Brennwood, megváltozott a véleménye a világvégéről most, hogy Mr. Grandel töltötte az éjszakát? – Miss. Brennwood, mi a véleménye Mr. Grand üzleteiről? – Nem tartja erkölcstelennek, hogy viszonyt folytat azzal, aki épp az ön munkaadójának állami juttatásait akarja megnyirbálni a törvényhozásban? Alaiza egy pillanatra zavarba jött, de gyors gondolkodása most is kisegítette. – Uram, a fizika törvényei teljes mértékben függetlenek az én szexuális életemtől. Mr. Grand üzleti ügyeibe nincs belelátásom, és nem is szakterületem sem a közgazdaságtan, sem a politika. Továbbá független, önálló nő vagyok, a magánéletemről nem tartozom senkinek se számadással. Arról, hogy bármi köze lenne Mr. Grand-nek a munkaadómhoz, nem volt tudomásom, de a munkámnak nincs köze a magánéletemhez, a hivatali eskümet pedig minden körülmények között megtartom. Ezt bárki tapasztalhatta, aki meghallgatta az előadásomat. – Miss. Jessica, kérném a számlámat, és kérem, gondoskodjon arról, hogy nyugodtan eljuthassak az étterembe reggelizni – fordult vissza a recepcióshoz.

– Azonnal, Miss. Brennwood. Jessica intésére két biztonsági őr pattant Alaiza mellé, akik udvariasan, de határozottan megkérték az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben a szálloda vendégeinek szabadságjogait. Reggeli közben az interneten rákeresett Kylord Grand nevére. Meglepődve tapasztalta, hogy meglehetősen híres személyiség. Elég szerteágazóak az üzleti kapcsolatai, többek közt a drága– és a féldrágakövek területén is érdekelt. Az övé az egyik leghíresebb csiszolóműhely, ahonnan valódi remekek kerülnek ki. A különböző ezoterikus körökben az ő hegyikristály gömbjei, kristályingái, ásványszobrai, kristálykoponyái olyan márkának számítanak, mint a kocsiknál a Rolls Roys. Ezenkívül részvényes az energiaszektorban, továbbá erősen lobbyzik a parlamenti képviselőknél az űrkutatással, űrfegyverekkel való kísérletek állami támogatásának csökkentéséért, és átcsoportosításukért a földi fegyverkezésbe. Ebből megtudta, hogy lesz még egy kellemetlen beszélgetése a kutatásvezetőjével, de végül is a hivatali szabályok ellen nem vétett, az itteni kisvárosi patália pedig néhány nap alatt el fog múlni. * Kylord hajnalban ébredt. Rögtön megeresztett néhány telefont, majd sokáig gondolkodott az ágyban. Vén rókának számított már a Földön valaha megfordult tudatok között. Sokat megélt, sokat látott. Sok előző életére képessé vált visszaemlékezni. Csak később értesült az eseményekről, de tetszett neki a dolgok alakulása, hogy kis súgása a megfelelő személyeknek ilyen jól bejött. Gondoskodott arról, hogy a helyi cikket Izáról néhány New York-i és Washingtoni napilap is átvegye. Minden, ami kellemetlenséget okozott a NASA-nak, neki jól jött. Dél környékén a szobájából fel akarta hívni Alaizát, élvezni akarta a lány dühét és zavarát, de a recepciós sajnálattal közölte, hogy Miss. Brennwood reggeli után kijelentkezett, és a tizenegy órás géphez vitette ki magát. Kylord ösztönösen az órájára nézett. Bosszúsan állapítottam meg, hogy már nem érne oda időben a reptérre. Nem mehet el ilyen könnyen. Az előző éjszaka után nem. Nincs az a nő, aki egy ilyen élmény után önként le tudna mondani egy következő szeretkezésről vele. Ki ez a lány, hogy olyan dolgokra képes, amiket eddig még ő sem látott, akibe ekkora lelki erő szorult. Ezt is ki kell derítenie, ez olyan hatalom, amely még veszélyes lehet. Alaiza komolyan vette az elhatározását. Olyan hihetetlenül boldognak érezte magát az este után, hogy tudta, ez úgysem tarthat örökké. Ám ha komolyabban belebonyolódik, akkor csak sokkal jobban fog fájni, ha vége lesz. Így megmarad a gyönyörű emlék, mely lelkének nagy sebét gyógyította be. Megtapasztalta, hogy ő is igazi nő, képes befogadni és adni a gyönyört. Ez olyan kincset jelentett, amit már senki és semmi nem vehetett el tőle. Kristálytiszta logikája ismét felülkerekedett az érzelmein. * Ahogy számított, főnöke azonnal behívatta, de igazán konkrét dologgal nem vádolhatta. – Alaiza, maga felelősségteljes, komoly nő, épp ezért bíztam önre ezt a feladatot. – A feladatot felelősségteljesen és komolyan el is végeztem. – De Alaiza!

– Max! A magánéletem csakis rám tartozik. – Ha a NASA-val hozzák kapcsolatba, akkor nem. – Az újságírók bármit bármivel kapcsolatba tudnak hozni. Én teljesen függetlenül kezeltem, tökéletesen szétválasztottam a kettőt. Maxszel még viszonylag könnyű dolga volt, sokkal nehezebb falatnak bizonyultak a kolléganők. A titkárlányok, a gazdasági, a jogi osztály női alkalmazottai, akik közt futótűzként terjedt kalandjának a híre. Most először vették észre a szolid kosztümös, csendes kutatót, aki felé eddig hivatali kedvességgel, de némi rejtett lenézéssel fordultak. Most alaposan megbámulták, összesúgtak a háta mögött. Nem értették, hogy lehetett ekkora szerencséje, hogy a világ legjobb partijával akadt össze, és főként, hogy is nem ismerte fel, mikor az összes női magazin rangsorán igen előkelő helyen áll, mint az egyik legpartiképesebb agglegény. Alaiza azonban sosem olvasott ilyen lapokat. A férfiak is alaposabban megnézték maguknak. Fejcsóválva állapították meg, hogy csakugyan, ha elvonatkoztatnak hűvös, kimért modorától, és attól, hogy csupán szakmai témákról lehet vele beszélni, nem is olyan rossz nő. Ha egy kicsit rövidebb szoknyákban járna, és egy kicsit nyitottabb blúzokban, biztosan felfigyeltek volna rá. Egyedül Hjong Mei, a titkárnője fogadta örömmel. Alig várta, hogy végre négyszemközt legyen vele. Hívás nélkül is bejárhatott főnöke irodájába, így most is gondolkodás nélkül ment utána, és gondosan becsukta maguk mögött az ajtót. Letette az asztalára az ominózus lapokat, melyek címoldalán Alaiza képe díszelgett, és szaftosan tárgyalták kis közjátékát Amerika harmadik legjobb partijával. Alaiza szállodai képe mellé betették Mr. Grand hivatalos fotós által készített, tökéletes beállítású fotóját. Hát igen, azt így is megállapíthatta, hogy First Class Alfa mellett ő a szürke egérke. – Nos? – kérdezte türelmetlenül. – Mit, nos? – Nos, milyen volt? Nos? – Ja, az út? – Remek. Az idő jó, a repülő kényelmes! – Ne idegesíts! A pasi milyen volt? – A pasi? A Grand? – Ja, az a pasi? – húzta még barátnője idegeit egy kicsit. – Igen, igen, mondd már! Tényleg annyira jóképű, mint a képeken? Alaiza az ajtó felé pillantott, de még így is csak halkan mondta. – Annál is sokkal, de sokkal jobb. – Húúú. És az ágyban? – Még jobb! – Te Alaiza, én nem kapok levegőt. Hogy volt bátorságod hozzá? – Magam sem tudom, de nem tudtam ellenállni.

– Hát egy ilyen csodának nem is lehet. – Te ismerted? – Olvastam róla, és láttam a képét a Glamourban. Lesz folytatás? – Nem. – Ne ámíts! – Nem ámítok! – Miért? – Egy ilyen pasi nem való hosszútávra. – Én hiszek a csodákban. – A fekete herceg, fehér lovon? – A sötét király. Mesélsz részleteket? – Neeem. Hjong Mei volt az egyetlen barátja az intézetben és egyáltalán. – A cikket felküldted Maxnek? – Igen, el is fogadta, már kint van a honlapon. Ennél többet nem tehetünk. – Érdemi reakciók az előadásra? – Néhány. Egyet megjelöltem, amit érdemes elolvasnod, a többit megválaszoltam helyetted. – Rendben, az eligazítás után megnézem. Más? – Egy csomó újságíró, de leráztam őket. – Köszönöm. A megbeszélés után a megjelölt levéllel kezdte.

Feladó: [email protected] Tárgy: Poowell-i előadás Tisztelt dr. Alaiza Brennwood! Volt alkalmam meghallgatni az előadását. Lenyűgözött. Ön a tudomány embere, így érvei a fizikai világ logikáját tükrözi. Nem árt azonban tudomásul vennie, hogy nemcsak egyetlen logika létezik. A magasabb szellemi szinteken mások a szabályok, mint itt. A cikkem csupán egy levetülése a magasabb tudásnak az anyagi világba. Nem szó szerint kell értelmezni, hanem egy transzcendens szimbolizmus rejtjelén át. Az elkövetkező idők majd minderre magyarázatot fognak adni, és Önt is meg fogom tanítani a megfelelő értelmezésére. Marcuriel – Hjong Mei!

– Igen! – Látom továbbküldted Maxnek is. – Igen. Személyes fenyegetés van benne, ez a protokoll. – Fenyegetés? – Igen. Tudod, mennyi őrült szaladgál mostanában? Nem árt az óvatosság. – Rendben, köszönöm. Már épp be akarta zárni a levelezést, amikor újabb üzenete érkezett a magáncímére. Feladó: Kylord Grand Tárgy: Köszönet Miss. Alaiza! Köszönöm a csodálatos éjszakát. Nagyon sajnálom, hogy kellemetlensége származott belőle. Kárpótlásul szívesen meghívnám holnap ebédre. Kylord Nem akart hinni a szemének. El sem tudta képzelni, hogyan szerezte meg a férfi a magán email címét, hiszen azt a családján és néhány barátján kívül senki sem tudta. Gyors és egyértelmű választ írt rá, még mielőtt meggondolná magát. Tisztelt Mr. Kylord Grand! Köszönöm a meghívását! Megtisztelő, de nem áll módomban elfogadni. Kérem, hozzám hasonlóan felejtse el a történteket, semminemű folytatásnak nem látom értelmét. Felhívom továbbá a figyelmét, hogy ez a cím magánadatnak számít, melyet nem közöltem Önnel, kérem, ne használja a továbbiakban. Tisztelettel: dr. Alaiza Brennwood. A választ olvasva Kylord elsőre nem akart hinni a szemének. Ez a nő tényleg jégből van? Még, hogy elfelejtette? Nincs az a nő, aki el tudna felejteni egy Kylord Grand-del töltött éjszakát! Ilyet még sosem mondtak neki. Régóta nem érezte már azt a haragot, ami most megint fellobban benne. Ezt a perzselő forróságot a füle mögött. Elhatározta, hogy a poklot is megjáratja ezzel a karcos modorú boszorkánnyal, mert, hogy valamilyen földöntúli képességgel rendelkezik, abban biztos lehetett. Így eltűnni a fizikai világból, és megnyílni a valóság felé nem lehet, csak komoly tudás birtokában. Nem küldött további üzenetet, helyette inkább újabb csokor bordó rózsát egy levéllel. „Drága Miss. Alaiza! Én sajnos képtelen vagyok elfelejteni Önt, de ígérem, tiszteletben tartom a magánéletét. A munkahelyi címe gondolom, nem számít magánadatnak, hiszen a NASA honlapján megtalálható. Miért fél egy ebédet elfogadni? Kylord”

A hatalmas csokor rózsa egy órán belül ott díszelgett Iza asztalán. – Te Iza, ez a férfi tényleg felfigyelt rád. Komolyan akar valamit – állapította meg Hjong Mei. – Bármit is akar, azt tőlem nem fogja megkapni. – Miért? Mit veszíthetsz? – Az állásomat? – Ugyan! Te kutató vagy. A csillagkeletkezési elméletek és a politika között nincs szakmai összeférhetetlenség. Sőt, akár ki is használhatnád. A fejesek értékelnék, ha leállítanád a támadásait. Ha ennyire oda van érted, biztosan megteszi a kedvedért. – Csak nem akarsz eladni, Hjong Mei? Ez nem jellemző rád. – Hát, nem – jött zavarvarba –, de egy ilyen jó pasi igazi főnyeremény. Én biztosan mindent megtennék azért, hogy az oltár elé vezessem. Iza nem válaszolt a kártyára, noha a szállító jelezte, hogy a válaszkártya is ki van fizetve. Két óra múlva újabb csokor érkezett, újabb kártyával. „Addig fogom küldözgetni a rózsákat, míg igent nem mond. Ez egyszer már bevált.” Iza továbbra sem válaszolt. Tudta, hogy ha belemegy a párbeszédbe, vesztett. Helyette leszólt a portára, hogy nem fogad semmilyen nem hivatalos küldeményt, ne vegyenek át ilyet a nevében, és ne is engedjenek fel. Ettől kezdve nem jött több virág, sem üzenet. Estére már kissé meg is nyugodott. Gondolatban vállon veregette magát, amiért erős maradt, és nem engedett a kísértésnek. Érezte, hogy képtelen lenne érzelmek nélkül folytatni ezt a kapcsolatot. Az érzelmek viszont fájdalomhoz, még mélyebb bezáródáshoz vezetnének. Szinte jókedvűen szállt be a kocsijába, miközben arra gondolt, milyen jó lesz Jose kifőzdéjében megvacsorázni, majd a legújabb bestsellerrel ágyba bújni. Indítás közben vette észre az összehajtogatott papírlapot a műszerfalon. Azt egyértelműen nem ő hagyta a kocsijában. Kiszállt a kocsiból, benézett a hátsó ülésre, majd amikor meggyőződött arról, hogy üres, visszaszállt, magára zárta az ajtókat és hívta a biztonságiakat. Csak akkor szállt ki, amikor Matt Kliene, a biztonsági főnök a kocsijához ért. – Mi a baj Miss. Brennwood? – Kinyitották a kocsimat, és betettek egy üzenetet. Matt a mutatott irányba nézett és bólintott. Az ilyesmit mindig komolyan kell vennie, főleg most, hogy ő is hallotta Miss. Brennwood kalandját, na meg az intézeti pletykát a visszaküldött rózsákról. – Hozzányúlt? – Nem. Betartottam a biztonsági szabályokat. – Máris intézkedem, addig Tom visszakíséri a biztonsági irodára. – Köszönöm Mr. Kliene. Tudta, hogy nem Kylord volt, ez nem az ő stílusa. Ő rózsát, vagy valami elegáns

ajándékot tenne be, de minimum borítékba tette volna az üzenetet. Alig telt el tíz perc, két ügynököltönyös férfi lépett be a biztonsági irodába, és kíváncsian méregették Alaizát, az előző napi vezércikkek szereplőjét. – Miss. Brennwood? – Igen! – Wewstone ügynök és Highmond ügynök! – Örvendek – nyújtotta kezét Alaiza. – Miss. Brennwood. Ezt az üzenetet találtuk a kocsijában. Egy kinyomtatott másolatot tettek elé. Ezek aztán gyorsan dolgoznak, gondolta, miközben a szövegre nézett. „Első lecke! A jó és a gonosz párharca örök itt a Földön, de nemsokára elérkezik az idő, amikor mindenkinek színt kell vallania, hogy melyik oldalon áll! Még nem késő, még meggondolhatod magad, Alaiza! Még nyolc napod van rá!

Mancuriel” – Ismerős önnek bármilyen szempontból? – A délelőtti email-en is ez az aláírás volt. A titkárnőm továbbította önökhöz. – Más? – Más nem jut eszembe róla. – Lehet ennek bármi köze Mr. Kylord Grandhez való kapcsolatához? – Nem tudom, nem hinném. Mr. Grand nem tűnik elmebetegnek. De aki ezt írta, rendelkezik valami furcsa feszültséggel. – Értem, mire gondol, Miss. Brennwood. Hazakísérjük, csomagoljon össze, ideiglenesen elvisszük egy védett házba. – Biztos, hogy szükség van erre? Lehet egy ártatlan tréfa is. Végül is nem akar bántani, csak tanítani. – Kérem, Miss. Brennwood, bízzon bennünk. – Hát jó! A két közepesen titkos ügynök elvitte Alaizát a lakására, ahol gyorsan összeszedte a legfontosabbakat, közben bekapott egy, a mikróban felmelegített szendvicset, aztán indult is két kísérője közt. Az utcán azonban újabb meglepetés várta. A rá várakozó fekete Mercedes elé időközben egy másik parkolt le, melyből érkezésükre egy férfi szállt ki. Feltartott kezekkel jött feléjük, jelezve, nincsenek támadó szándékai. Ennek ellenére a két ügynök összezárt Alaiza előtt és mögött, további veszélyforrást keresve. – Nyugalom, uraim, egyedül vagyok, nincs nálam fegyver – szólalt meg a férfi,

akiben Alaiza felismerte Mr. Kylord Grandet, aki mindeközben széttárta öltönye két szárnyát. – Csak néhány szót szeretnék váltani Miss. Brennwooddal. – Miss. Brennwood? – kérdezte az egyik ügynök. – Minden rendben Mr. Wewston – sóhajtott Alaiza. Mr. Grand addig úgysem fogja feladni, amíg el nem mondja, mit akar. – Rendben, de előbb meg kell motozzam, uram. – Csak rajta. Wewston ügynök szakszerű mozdulatokkal ellenőrizte nincs-e nála bármi, ami veszélyes lenne, majd bólintott. – Beszállhatnánk a kocsiba, az, ha jól látom elég biztonságos – célzott Kylord a páncélozott ablakokra. – Igen, de ne tartson sokáig. Kylord bólintott és előzékenyen kinyitotta Alaizának az ajtót, majd ő is beszállt a másik oldalon. – Mr. Grand, maga nagyon kitartó, de nem tudja még, hogy mibe keveredik. – Hallottam, mi történt. – Hallotta? – Messzire elérnek a kezeim és a füleim. Ön pediglen nagyon is érdekel. – Őszintén, Mr. Grand, mi a csudát akar tőlem? – Hát tényleg el tudta felejteni azt az éjszakát? – olyan félszegen mosolygott rá, hogy Alaiza szíve minden akarata ellenére ki akart ugrani a helyéről. A férfi szeme viszont közben oly mélyen fúródott az övébe, hogy azt hitte hátul, a tarkóján jön ki. Gyomra összehúzódott, és a füle tövétől újra elindult a tűzkígyó. – Mindent megteszek, hogy elfelejtsem. – Most nem mond igazat. – Így van, de jobb lenne, ha elhinné. – Miért? – Mert akkor nem fárasztaná magát fölöslegesen a zaklatásommal. – Engem nem felejtenek el a nők. – Jobb szeretné, ha egész életemben szenvednék, mert ön után vágyakoznék. – Csak ne lenne ilyen átkozottul őszinte – gondolta Kylord. Ezzel nem tudott harcolni, így angolnaként siklik ki minden szorításból, jóllehet Kylordnál tapasztaltabb róka aligha létezett ezen a téren. – Miért nem képes reménykedni? Miért nem hisz abban, hogy boldoggá tudnám tenni?

– Már boldoggá tett. – És önnek elég ennyi? – Inkább egy szép emlék, mint a fájdalmas csalódás. Most viszont, már kérem, távozzon, odakint az urak kissé türelmetlennek látszanak. – Minden rendben, Miss. Brennwood? – nyitott be az ajtón Wewston ügynök. – Igen, köszönöm, Mr. Grand máris távozik. Mr. Grand olyan szúrós szemmel nézett vissza az ügynökre, hogy az megértette, hogy most a férfiszolidaritását várják el. Hogy Mr. Grand-nek már csak pár pillanatra van szüksége ahhoz, hogy a vadászzsákmánya a lábai elé essen. Mivel az ügynök most ezt a pillanatot zavarta meg, Wewston tapintatosan becsukta a kocsi ajtaját, és cinkosan bólintott a társa felé, hogy még egy kicsit türelemmel kéne lenniük. Kylord újra Alaiza felé fordult, és elővette az én vagyok minden asszony álma mosolyát. – Tudom, hogy nem tud ellenállni, a következő találkozásunkig gondolkodjon el ezen. Azzal, bal kezével beletúrt Alaiza hajába, s közelebb húzta az arcát. A lány csak azt látta, hogy a világ leggyönyörűbb, legszexisebb, legönelégültebb mosolya közelít feléje, ő pedig minden idegszálával vágyik arra, hogy végre megérkezzen, hozzáérjen. Egyszer csak megérezte. Égette, perzselte annak a meseszép szájnak az érzékisége. Kylord mohón szívta magába, mint aki teljes egészében uralni akarja. Nyelve gyengéden, mégis magabiztosan fedezte fel ajkait, majd tovább kalandozott, szájának minden táját szinte szemrebbenés alatt felfedezve. Iza tehetetlennek érezte magát. Elvarázsolta, minden előre jól kigondolt ellenállását lesöpörte egyetlen érintéssel a felé áradó, akadályt nem ismerő férfierő. Kylord egy pillanatra elengedte, de máris érezte a hiányát. – Ugye, hogy nem tud ellenállni nekem, Miss. Alaiza? Majd még nagyobb hévvel folytatta. Jobb kezét a lány combjai közé csúsztatta, és erősen csiklója fölé szorította. – Csak óvatosan Miss. Brennwood, az uraknak odakint biztos nem lenne türelmük megvárni, míg kielégítem a vágyát, így ezt most el kell halasztanunk – lehelte halkan a fülébe, úgy, hogy Iza azt érezte, már ettől egész teste meggyullad. – Még keresni fogom! – mondta, miután elengedte, majd gyorsan kiszállt a kocsiból. – Az önöké, Uraim, de nagyon vigyázzanak rá! – szólt oda kimondottan jókedvűen a várakozó ügynököknek. Alaiza áldotta a kora esti alkonyatot, amely eltakarta vörösen izzó arcát. Csak egy halk igent tudott kinyögni, amikor Wewston ügynök megkérdezte, hogy minden rendben van-e, és hogy indulhatnak-e. Szerencsére az ügynökök sem vágytak túlzottan a társalgásra, így Iza magába

mélyedhetett. Zakatolt a szíve a boldogságtól, hogy ez a minden ízében férfi a figyelmére méltatja, ugyanakkor düh is szorongatta a torkát. Csupán azt nem tudta eldönteni, hogy Kylordra, vagy magára haragszik-e jobban. Miután lecsillapodott benne a vágy, próbálta megérteni magát és a férfit, aki ennyire fel tudta kavarni jól szervezett belső védekező rendszerét. Felzaklatta, olyannyira, hogy már nem lehetett biztos abban, hogy ki tudja zárni az életéből. Nem akart szerelmes lenni belé, egy reménytelen szerelem elég volt már neki. Messze nem vágyott egy másodikra. A férfi teste kibírhatatlanul vonzotta, és az energia is, ami úgy áradt belőle, hogy mindent felégetett maga mögött. Azt is tudta, hogy talán ő az egyetlen nő, aki ennyire hűvösen képes ezt mérlegelni, de ilyennek született, pontosabban ilyenné alakította az élet, el kell fogadnia. Ő nem az a repdeső cirókababa, aki enyelegni, bájologni tud. Ő mindig úgy képzelte, hogy jön majd egy olyan férfi, aki szavak nélkül is megérti, de aki nagyon is határozottan fejezi majd ki az érzéseit, mert azt is tudja, hogy ő nem nagyon ért a férfiak finom jelzéseiből. Igen, ilyen férfit akart, mint Kylord, aki odajön, egyértelműen közli, mit akar, akit nem lehet félreérteni. Magában rettegett attól, hogy félreértelmezi egy férfi közeledését, és ettől nevetségessé válik. Így aztán leginkább lehetőséget sem hagyott nekik a közeledésre. Kylord azonban pont ilyen határozott jelzéseket adott, mégis hiányolt belőle valamit, amit még nem tudott megfogalmazni magának. Ez a hiány bizony az extázis pillanatában is létezett, csak akkor még nem figyelt fel rá. Amíg nem tudja, mi ez a hiány, addig semmiképp nem megy bele érzelmi kapcsolatba. Ez az elhatározás ideiglenesen megnyugtatta. Mire egy óra múlva megérkeztek az ügynökség házához, képessé vált majdnem a megszokott racionalitással szemlélni a világot. * Másnap két nagyon diszkrét, de nagyon határozott ügynök kereste fel Mr. Grand-et Los Angeles-i irodájában. Miss. Brennwooddal való kapcsolatáról érdeklődtek, valamint arról, hogy mit csinált az előző nap. – Nézzék, Uraim! Ha bármi rosszat akarnék Miss. Brennwoodnak, akkor biztosan nem hívom fel magamra a figyelmet virágcsokrokkal. Nagyon rossz helyen keresgélnek. Nem az a férfi vagyok, akinek ilyen módszerekre van szüksége, hogy megkapjon egy nőt. Ezzel, magában némi irigységgel, mindkét ügynök egyetértett. – Nézze el nekünk Mr. Grand, de minden szálat végig kell követnünk, nem hagyhatunk figyelmen kívül semmit. – Értem. Az elmúlt negyvennyolc órám pontos leírását, tanúkkal együtt, megkapják Miss. Jane-től, a közvetlen titkárnőmtől. Ha nincs több kérdésük, akkor bocsássanak meg, még sok dolgom van ma. – Nincs, és köszönjük Mr. Grand. Kylord elgondolkodott, mikor magára hagyták. Ezt most vajon hogyan használja fel. Ha nem tesz semmit, akkor ez az őrült megöli a lányt, még mielőtt kiderítené a titkát. Viszont ha elintézi, akkor ő páholyból nézheti végig, a kisujját sem kell mozdítania. Ha észrevétlen be tudott jutni a NASA őrzött parkolójába, akkor egész ügyes. De hát Kylord

Grand sem akárki, kerekedett felül benne a vadászösztön, amit ő maga is furcsállott. – Ez a vad az enyém, nem adom másnak – gondolta. * A fedett házat kényelmesen rendezték be, mégis hűvös hangulatot árasztott. Alaiza szokásával ellentétben nehezen aludt el. Felzaklatták az elmúlt napok eseményei. Amikor végre álomba merült, Grandot látta angyalszárnyakkal, amint épp húzza maga után valami sötét, szúrós bozótoson át. Tüskék tépték, karcolták a bőrét, bogáncs ragadt a hajába. Könyörgött az angyalnak, hogy engedje el, de az meg sem hallotta. Alaposan megizzadva ébredt. Köntösbe bújva kitámolygott a fürdőszobába. Csak egy hosszú, forró zuhany után érezte újra embernek magát. A nappaliban egyetlen öltönyös férfi várta, aki közeledésére felpattant a kanapéról. – Miss. Brennwood! Williams ügynök vagyok, ma én fogok vigyázni Önre. – Üdvözlöm, Mr. Williams. Meddig kell itt maradnom? – Még nem tudjuk, Miss. Brennwood, de dolgozunk rajta. – Felhívhatom a szüleimet? – Csak az én telefonomról. A sajátját egyelőre ne használja. – Rendben. Miután beszélt velük, kissé megnyugodott, bár ha eszébe jutott Kylord, újra megbizsergett az egész teste. Bármennyit is gondolkodott, nem értette. Minden agysejtje azt kiabálta, hogy vigyázzon, de minden idegszála vágyta a férfit. Előző esti csókja még mindig hamu alatti parázsként izzott a száján, érintése pedig mély űrt hagyott, beteljesületlen ígéretet. El kellett terelnie a figyelmét, ezért elővette laptopját, és lekérte a műholdról az előző éjszakai adatokat. Nem esett nehezére a munkára való koncentrálás, hiszen a rejtélyek kutatása mindig lenyűgözte. Az ügynökök továbbra sem mondtak semmit, de határozottan nem engedték ki a házból. Másnap éjjel folytatódott a rémálom, de most az angyal elvesztette Kylord arcát, helyette végtelen sok arc vibrált, váltakozott, nőtt ki egymásból, mint abban a régi Jackson-klipben, csak itt most csupa férfiarc. Másnap délben hivatali címére érkezett email-t jelzett a gépe. Kinyitás nélkül tudta, kitől jött. – Mr. Wewston, azt hittem megszűrik a leveleimet és Marcuriel üzeneteit nem továbbítják nekem. – Így van, Miss. Brennwood. – Akkor ezt miért kaptam? Wewston ügynök a gépre pillantott, majd lázas telefonálásba kezdett. Miután befejezte, Alaiza felállt a kanapéról, és átült a kis étkező asztalhoz, az ügynökkel szembe.

– Halljam, mit titkolnak? Wewston ügynök nyelt egyet, látszott rajta, hogy megpróbál valami hihető magyarázatot megfogalmazni. Alaiza a szemébe nézett. – Az igazat, Mr. Wewston, jogom van tudni. – Sajnálom, Miss. Brennwood, de nincs hozzá felhatalmazásom – és már nyúlt is telefonjáért. Hosszan hallgatta, majd Alaiza felé fordult. – Kérem, küldje át a levelet a biztonsági irodába, majd kinyitás nélkül törölje. Így is tett, de küldéskor titkos másolatként megjelölt egy másik címet is, melyet egy külső szerveren tárolt, úgymond különleges célokra. Miután bólintott Wewstonnak, úgy tett, mint aki újra a munkájába mélyed, de első mozdulatával belépett erre a címre. Megnyitotta, még mielőtt a központ informatikusai észre nem veszik a titkos másolatot, és le nem törlik. Tudta, hogy messzire elér a cég keze. Feladó: [email protected] Harmadik tanítás: Alaiza! A karmája elől senki sem bújhat el, te sem. Még hét napod van! Bánd meg bűneidet, fogadd el a büntetést. Ne mások bűnhődjenek miattad! Angyalod szeme elől nem menekülhetsz el. Marcuriel – Miss. Brennwood! – nézett fel az ügynök a telefonból. – Megmondták Önnek, hogy ne nyissa ki a levelet! – Mi ez a „Ne mások bűnhődjenek miattad!”? – Ez nem önre tartozik. – Hogyne tartozna rám? Nekem írták! Ha nem mondják el, mi történik, csomagolok és megyek haza. – Nyugodjon meg, kérem, megnézem, mit tehetek. Iza mély levegőt vett, ez már neki is sok volt. Elővette a mobilját, és felhívta a saját főnökét. – Max, ha nem mondják el, akkor most rögtön beadom a felmondásom, és elmegyek Patagóniába postásnak. – Alaiza, kérlek, nyugodj meg. Minden a te érdekedben történik. – Látni akarom az előző levelet! – Nem ajánlom. – Max! – Tényleg nem kellene! – Nem fogok könyörögni.

– Átküldöm, de sokkal rosszabb lesz. – Küldd! Továbbított levél [email protected] „Második tanítás: Alaiza! Minden ember önmagába zárva éli az életét, de nem egyedül. Nemcsak magadért, de mindenki másért felelős vagy, te is. Minden nap késéssel emberek életéről döntesz! Mondj igazat, áruld el a titkot. Marcuriel” Miután elolvasta, Wewstonra nézett. – Mi történt? – Wewston ügynök kérdőn nézett vissza rá. – Mondja el! Nem véletlenül titkolták előlem a második levelet. – Miss. Brennwood. Ezzel nem kell foglalkoznia. – Nem kérem még egyszer. – Marcuriel ma reggel megölt egy lányt, aki hasonlított önre. Alaizával megfordult a világ. – Egy lány meghalt miattam? – Nem, nem ön miatt. Egy őrült miatt, aki igazságosztó angyalnak képzeli magát. Az ilyen bármitől bekattanhat. – Hogyan? – Még nem tudjuk pontosan. Egy futár a kezébe nyomott egy levelet, amiben annyi állt, hogy „A Világvége eljön, bánd meg bűneidet Alaiza!” Miután elolvasta összeesett. Egy bevásárlóközpont bejáratánál történt, nagy tömeg volt. A halottkém méreg után kutat. – Folytatni fogja, amíg engem meg nem kap. – Már bevontuk az FBI-t, meg fogjuk találni a következő előtt. – Nem ülhetek itt tétlenül. – Nem tud semmit sem tenni! Nem csak önt fenyegeti. A NASA-nak is írt, azt akarja, hogy hozzuk nyilvánosságra a szerinte eltitkolt adatokat. Semmit sem tehet, legfeljebb saját magát is veszélybe sodorja. – Felfogtam, Mr. Wewston és köszönöm. Önnek sem lehet könnyű itt ücsörögnie velem, miközben a kollégái dolgoznak. – Ez is része a munkámnak.

Iza megértette, hisz általában együtt érzett az emberekkel. A nap további részében megpróbált a munkájára koncentrálni, de igencsak nehezen sikerült. A fiatal lány járt az eszében, aki feleslegesen halt meg. Próbált reménykedni, hogy nem lesz következő. Nem tudott dolgozni. Eszébe jutott, hogy némi friss levegő jól esne, de csak néhány lépést tett a teraszajtó felé, Wewston határozottan rászólt. Nem tehetett mást, csak egész délután töprengett. Mit ronthatott el? Hol hibázott? Ha nem fekszik le Kylorddal? Ha nem kap ekkora nyilvánosságot? Ha? Már lassan alkonyodott, amikor a telefonjának hangja riasztotta meg. Sms-e érkezett. „Alaiza! Előlem nem bújhatsz el. Az angyalod mindig lát téged. Nem tudnak olyan messze vinni Moffett Fieldtől, hogy ne lássalak. És Sante Fe nincs is messze Marcuriel” – Wewston ügynök! – mutatta Iza az üzenetet. Wewston ügynök előbb meglepődött, majd látható idegességgel újabb telefonálásba kezdett. Miután letette, próbált valami megnyugtatót mondani, de inkább nem szólt semmit, Iza pedig nem akarta aggódásával nyaggatni. A következő két órában észrevette, hogy a helyi rendőrség gyakran húz el a ház előtt, majd újabb két óra múlva két másik ügynök vette át a szolgálatot Wewstontól. – Miss. Brennwood! Éjjel átvisszük egy másik helyre, kérem, csomagoljon össze. – Tudják már, hogy talált meg? – Még nem. – Akkor mi értelme tovább menni? Ott is megtalálhat. – Az egész biztonsági részleg ezen dolgozik, és az FBI is komolyan veszi. Nyugodjon meg, kérem! – Részemről nyugodt vagyok, de mit kezdjenek annak a lánynak a szerettei? Vagy a többi rám hasonlító lány, aki semmit sem tehet erről az egészről. – Kérem! Azzal, hogy idegesíti magát, nem segít. Bízzon bennünk. – Tehetek mást? Tudom, hogy igazuk van, még élek, de megőrjít a gondolat, hogy amíg rólam gondoskodnak, addig mások veszélyben vannak. – Pillanat! – kapott újabb hívást az ügynök. – Egykor indulunk a reptérre, csak ott tudjuk meg, hova megyünk tovább. – Rendben. Egykor a garázsban beszálltak a fekete páncélozott üvegű kocsiba, és elindultak a reptér felé. Kicsit sem leszünk feltűnőek. Hajnalban, két öltönyös férfi egy kosztümös nővel a reptéren –

gondolta Alaiza. Megérkezve valóban kevés emberrel találkoztak. Egy-két magányos férfi, amolyan porszívóügynök típusok, egy fiatal pár, egy indiai család és egy fekete burkát viselő nő. Két ügynök már várta őket. – Különgéppel mennek, Moffett Fieldben teszi le önöket, a következő utasítást ott kapják. Indultak is a magánkijárat felé, mikor Alaizának két dologra is oda kellett figyelnie. Egyrészt ismét sms-t kapott, másrészt megborzongott, mert úgy érezte, a bokájába csípett valami. Ösztönösen odakapott, ahol egy kisméretű tű állt ki. Egy pillanat alatt megfordult vele a világ, a szülei jutottak eszébe, majd furcsa mód Kylord, akit mintha egy pillanatra látott volna, mielőtt elvesztette az eszméletét. Az egyik ügynök mentőt hívott, egy az összecsukló Alaizát emelte, míg a másik kettő a veszély forrását kereste. Egy férfit láttak közeledni, így az egyikük elé állt, míg a másik tovább keresett a szemével. – A burkás nő eltűnt, őt kapják el, én itt maradok Miss. Brennwooddal. – Ön kicsoda? – Kylord Grand, a barátja. Menjenek, kapják el a szemetet. Az ügynökök összenéztek, rájöttek, hogy hibáztak. Burkát viselő nők sosem utaznak magányosan, férfikísérő nélkül. Ketten azonnal a terem bejárata felé vetették magukat, csak arra távozhatott a nő, vagyis aki a burka alatt lapult, a másik kijárat, a felszállópályák felé épp ők tartottak, ott nem mehetett ki észrevétlen. A másik két ügynök és Kylord a székekre fektette Alaizát, aki lassan kezdett magához térni. – Jól van? – kérdezte meglepetten az egyik ügynök. – Azt hiszem, csak alaposan megijedtem. Az futott végig a fejemben, hogy ez az utolsó pillanatom. Kylord közben a tűt kereste meg. A földről felvéve óvatosan megszaglászta, majd nyelve oldalához érintette. A többiek elhűlten nézték. – Nyugalom, uraim, tudom, mit csinálok. – Hogy került ide Mr. Grand? Senki sem tudta, hova hoztuk Miss. Brennwoodot. – Mint látom, nemcsak előttem nem volt tikok. – Az ügynök elvörösödött. – Önnek akkor sem kellene tudnia. – Most nem ez a legnagyobb bajuk! Kérem a mobilját! – azzal minden további magyarázat nélkül elvette Iza táskáját és megnézte az sms-t.

„Negyedik lecke: Látom, nem hallgatsz a szép szóra, de én türelmes vagyok. Ez most csak egy figyelmeztetés. Ha szerencséd van, túléled, de meg kell tapasztalnod a halálfélelmet, hogy tudd értékelni az életet. Hat órád van a válaszra. Onnan már nem lesz visszaút. Marcuriel” Az ügynökök tanácstalanul néztek össze, miközben megérkezett a reptér orvosi személyzete. – Mit tehetünk Önökért? – Önök semmit, mentőre lesz szükség. Miss. Brennwoodot kórházba kell vinni – válaszolt határozottan Kylord. Az ügynök akart mondani valamit, de Kylord megelőzte. – Most hat órán át nem fog támadni, addig megszervezhetik a továbbiakat – majd hang nélkül formálva a szavalat, hogy Alaiza ne hallja, a „méreg” szót súgta a többieknek. – Jól vagyok – akart felülni Alaiza, de Kylord határozottan visszanyomta. – Minél kevesebbet mozog, annál jobb. Amikor a mentő megérkezett, Kylord ellentmondást nem tűrően utasította az ügynököt, hogy kövesse őket és figyeljen, nem követik-e, míg ő maga Alaiza mellett maradt. – Tegyék lélegeztetőre – adta ki az utasítást. – De uram, a légutak tiszták, semmi gond a légzéssel. – Tegye, amit mondok, ez krait méreg. – Az mi? – Egy kígyófajta. A mentős még ellenkezni akart, de Kylord úgy tudott nézni, hogy minden ellenállása elszállt. A kórházban is végigkísérte a lányt, és mindent elmondott az orvosoknak, amit a közönséges krait kígyó mérgének hatásairól tudott. Végül leült az ágya mellé, fogta a lány kezét, egészen addig, amíg Wewston ügynök megérkezve ki nem hívta. – Mr. Grand. Tartozik némi magyarázattal. – Mint ahogy Önök is. Miért nem képesek megvédeni? – Sajnos, igaza van, mégis meg kell értenie, hogy igencsak gyanús az ön hirtelen felbukkanása, és szakértelme a kígyómérgek terén. Honnan tudta, hogy hol vagyunk? – Egy emberem követte önöket. – Az nem lehet. – Nézze, tudom, hogy kiváló kiképzést kaptak, de nekem olyan eszközök állnak rendelkezésemre, amiről önök még csak nem is álmodhatnak. – Ön hol volt a gyilkosságok ideje alatt? Feltételezem, tud róluk.

– Igen, tudok. Épp ezért újra elküldtem a főnökeinek a részletes időbeosztásomat, tanúkkal együtt. Önnek is csak azt tudom mondani, hogy ha akartam volna, több százszor megölhettem volna Miss. Brennwoodot. De én az önök oldalán állok. – Nem lehet, hogy az ön eszközei vezették nyomra a támadót? – Ahogy önnek, úgy senki másnak nincs hozzáférése az eszközeimhez. – Mi is ezt hittük a saját rendszerünkről. – Az önök rendszerét hagyjuk. Amatőrök az én lehetőségeimhez képest. – A másik kérdésem? – A mérgek? Nos, igen, sokat utaztam, és a mérgek mindig is érdekeltek. Ez Miss. Brennwood hatalmas szerencséje. – Akkor meséljen nekem. A másik két lány miért nem élte túl? – Mert ők mást kaptak. A támadó szintén szakértő ezen a téren. Az sms-ből jöttem rá, hogy kraitról van szó. Csak rá akart ijeszteni Alaizára, azért választotta. A kígyó harapása után hat-nyolc órával következik be a halál. A méreg blokkolja az idegvégződéseket, amelyek az izmokat vezérlik. Többek közt a bordaközi izmokat is, amelyek létfontosságúak a légzéshez. Ha felismerik, kap némi ellenszérumot, és lélegeztetik, amíg az átmeneti bénulás megszűnik, nagy a túlélés esélye. Wewston ügynök figyelmesen nézte a férfit, a veséjébe akart látni. Ösztöne azt súgta, sok mindent eltitkol, de Miss. Brennwoodnak nem ártana. Nem egy elmebeteg gyilkos típus. Ha el akarná tüntetni a lányt, millió más lehetősége lenne rá. – Köszönöm, Mr. Grand a segítségét! – Ha túl van az életveszélyen, magammal viszem. Wewston ellenkezni akart, de inkább felhívta a főnökeit, és beszámolt az eseményekről. Megegyeztek, hogy ha Alaiza beleegyezik, akkor nem ellenzik, hogy Grant gondoskodjon a lányról, főleg miután igen magas helyről is erre kapott utasítást az FBI csapat vezetője. Kylord visszament Iza szobájába, és csak nézte az épp alvó lányt. Azt már megszokta, hogy gyorsan, határozottan, hideg fejjel intézkedik, de még sosem tette ezt teljesen önzetlenül, másnak az érdekében. A vele eltöltött éjszaka, bármennyire is nem akarta, megváltoztatta. A legjobban az lepte meg, hogy érzéseket tapasztalt magán, bár már hozzászokott ahhoz, hogy nincsenek saját érzései. Ha megérintette Alaizát, nem érezte jól magát, mégis hihetetlenül vonzotta valami benne. Misztikus titkok illata lengte körül. Hiába hitte azt, hogy neki már nem mondhatnak semmi újat ezen a koszos kis bolygón, amelyhez karmája valamilyen módon még mindig kötötte. Elkezdett reménykedni. Talán épp Alaiza segítségével ismeri meg az okot.

Alaiza reggel nyolc körül ébredt az altatásból, a gépek zúgására. Mély levegőt akart venni, de nem sikerült. Ettől hideg fuvallat futott végig a hátán. Érezte, nem tudja megakadályozni, hogy pánikba essen, amikor egy erős kéz gyengéd nyomását érezte meg a mellkasán, majd fölébe hajolt a világ legszebb, legférfiasabb arca. – Semmi baj, Miss. Brennwood. Rendbe fog jönni. Ne erőlködjön, nem tud beszélni. Meg kell várni, míg elmúlik a méreg hatása. Iza szemén fájdalom futott végig. – Ne aggódjon, a szülei nemsokára megérkeznek. Rájuk is vigyázunk. Iza hálásan nézett Kylordra, aki kitalálta a gondolatát, és mielőtt kimondta, már el is intézte. – Pihenjen. A szülei megérkezése megnyugtatta, dél körül pedig, levették a lélegeztető gépről is. Még gyengének érezte magát, de hihetetlenül boldognak, hogy ilyen könnyen megúszta ezt a kalandot. Korábban azt hitte, sokkal gyengébb, sokkal érzékenyebb. De nem pánikolt, nem hisztizett. Meglehetősen higgadtan vette tudomásul az eseményeket. Míg Alaiza a szüleivel beszélt, Kylord a biztonságiakkal egyeztetett, majd együtt bevonultak a szobájába. Wewston ügynök kezdett bele. – Miss. Brennwood! Mr. Grand különös ötlettel áll elő arra nézve, hogy hogyan mentsük ki önt ebből a helyzetből, megakadályozva a további tragédiákat. Ha a tegnap éjjeli merénylet sikerrel jár, akkor nincs miért keresnie önt tovább. – Új személyiség? – Egyelőre csak egy halálhír a sajtóban, és egy újabb rejtekhely. Ha sikerül elkapnunk, akkor visszatérhet a normális életéhez, a megszokott munkájához. – Értem. – Mrs. Brennwood, Mr. Brennwood? Végig tudják csinálni? – A lányunk érdekében mindent. – Igazi színészi alakítást várhatnak tőlem. – Jaj, anya, csak nehogy túljátszd! – Hova viszik Alaizát? – Erről én gondoskodom, ha beleegyeznek – szólalt meg Kylord. – Mr. Grand! Erre semmi szükség. Már így is nagyon sokat tett értem. Mint hallom, önnek köszönhetem az életem – szólt közbe Alaiza. – Ez némi túlzás. Az orvosok is rájöttek volna, hogy mi történt, csak egy kicsit több idő kellett volna nekik. – Akkor is nagyon hálás vagyok önnek.

– Miss. Brennwood, megbízhat bennem. Ha bármi történne magával, én lennék az első számú gyanúsított. Higgye el, mindent megteszek azért, hogy ezt elkerüljem. Van egy olyan birtokom, amely teljesen biztonságos. Végül is már csak hat napról van szó. December huszonkettedikén ennek az őrültnek is nyilvánvaló lesz, hogy a jövendölései tévesek, de remélhetőleg hamarabb elkapják. – Erre igazán nincs szükség. – De igen! Nem akarok még egy esélyt adni neki, Miss. Brennwood! Az elmúlt napokban Ön nagyon fontossá vált a számomra. A főnökével beszéltem, természetesen nem ellenzi az ön távolmaradását. Amint hallom, most olyasmin dolgozik, amit távolról is irányíthat. – Igen, de szigorúan tilos adatokat kivinnem az intézet által felügyelt rendszerből. – Ezt is megoldottam. A birtokomon megtalálja a megfelelő felszerelést a teljes mértékben kódolt kapcsolathoz. Meggyőztem a biztonsági főnökét, hogy ha fontosnak találja, akkor még én sem tudok hozzáférni. A szüleit is ezen a csatornán át érheti el. Mindenről gondoskodtam. Gondolja meg! Itt hagyhatja ezt a sárosan hideg, szeles időt. Elviszem a virágzó nyárba. – Miért tenne értem ilyet? Alig ismer! – Miért ne tenném? Egy kis izgalmat visz az életembe, ráadásul, mint mondtam teljesen elbűvölt. – Nézze, azt már észrevehette, hogy tisztában vagyok a különbséggel kettőnk között. Az önnel kapcsolatos döntésemet nem fogom megváltoztatni. – Az indokait nem egészen értem, de tiszteletben tartom a döntését. Nem fogom zaklatni, csak a gondoskodásommal próbálom meggyőzni, hogy nagyon is méltó a figyelemre. Alaiza még mindig habozott, ezért Kylord keményebb hangra váltott. – Nézze! Az már kiderült, hogy a cége nem tudja megvédeni. Választhatja, hogy elviszik valamelyik másik védett házukba, de onnan biztosan nem fog tudni dolgozni. Ott nincsenek erre felkészülve. Arra sincs semmi garancia, hogy ott nem találja meg. Ha akarja, a szüleit is magával hozhatja, elég tágas hozzá a birtok, ami ráadásul egy olyan nevén van bejegyezve, melyet nem lehet sem a NASA-hoz, sem hozzám kötni. – És nem vár érte cserébe semmit. – És nem várok érte cserébe semmit. – Hát, Marcuriel eléggé rám ijesztett ahhoz, hogy elfogadjam az ajánlatát. Ha ön pont egy ilyen szürke integrálmacáról akar gondoskodni, akkor nem bánom. – Én is hibásnak érzem magam. Végül is lehet, hogy pont az újságcikkek keltették fel az érdeklődését. – Vagy az előadásaim. – Kár ezen gyötrődnie. Azon, ami megtörtént, már nem lehet változtatni, de a jövőn

még igen. Higgye el, mindent megteszek. Nincs a Földnek olyan pontja, ahol nagyobb kényelemben és biztonságban lenne, mint nálam. Már intézkedtem. – Ennyire biztos volt benne, hogy elfogadom? – Ennyire biztos voltam benne, hogy meg tudom győzni. – Mr. Grand! – szólt közbe Wewston ügynök. Sajnos Mr. és Mrs. Brennwood nem mehet önökkel. Ők nem tűnhetnek el, az hiteltelenné tenné az egész történetet. – Értem, de tudok olyan kapcsolatot létrehozni, melyet nem lehet feltörni. – Így jó lesz, Miss. Brennwood? – kérdezte Wewstone ügynök. – Igen. Köszönöm! Alkonyatkor egy átlagos rendszámú, nem különösen feltűnő, de láthatóan mindennel felszerelt kocsiba ültette Mr. Grand, melyben egy barátságos sofőr köszöntötte. A lesötétített ablakon át nem láthatta senki az utasokat. Kylord arról is gondoskodott, hogy a kórház személyzete se láthassa őket. Alig több mint fél óra múlva Iza repülőn ült, és haladt egy egyelőre számára is ismeretlen úti cél felé. Most azonban rendkívüli kényelemben utazott, a gép egy külön, kétszemélyes, hangszigetelt hálótermében pihenve. Éjfél után szálltak fel. Még nem világosodott, amikor Kylord felébresztette a leszálláshoz. Az ablakon kinézve csak sötétséget látott, majd egy meglepően gyéren kivilágított leszállópályát. Csupán egyetlen betonsáv, egyetlen földszintes épülettel. – Miss. Brennwood, Mr. Grand! Üdvözlöm itthon! – fogadta őket egy hibátlanul elegáns, Diorba öltözött nő, aki bár tökéletes megjelenéssel, de meglehetősen átlagos külsővel rendelkezett. – Grand gyűjti a csúnya nőket? – futott át Iza agyán. – Jó reggelt, Jane! Ő Miss. Brennwood. Kérem, gondoskodjon mindenről, amire szüksége lehet. – Már előkészítettük a keleti vendégszobát. Egy hófehér, nyitott kocsi, egy Lamborghini várakozott az enyhe derengésben. Grand odavezette. Kinyitotta előtte az ajtót, megvárta, míg kényelmesen elhelyezkedik, majd ő maga szállt be a túloldalra vezetni. Lassan haladtak, mintha szándékos lenne, aztán megértette. Kylord meg akarta mutatni neki a reggelt. A nem túl messzi távolban egy kisebb hegyet látott kibontakozni a korai párából, amely felé haladtak. Északi oldalról közelítették meg, majd egy szerpentinen kapaszkodtak felfelé. Már épp kezdett szédülni, amikor annyira kivilágosodott, hogy végre elég messzire elláthatott. – Egy szigeten vagyunk? – Igen, Alaiza. Elég annyit tudnia, hogy a Karibi térségben. Itt az időjárás ilyenkor is kellemes. Alaiza egy szólt sem szólt, már nem tiltakozott a személyes megszólítás ellen sem. A látvány lenyűgözte. Ahogy haladtak felfelé, a nap is felbukkant a láthatáron, így egyre jobban átlátta a környezetet. Festői, csupa zöld táj, körülötte azúrkék tenger, a távolban,

körben további zátonyok és kisebb szigetek. A szerpentin tetején, a következő forduló után újabb lélegzetelállító látvány tárult elé. Egy kimondhatatlanul zöld, buja növényekkel szegélyezett útra fordultak rá, amikor Alaiza rátette a kezét Kylord karjára. – Megállhatnánk egy pillanatra? – Persze. Alaiza csak nézte az erdőt kétoldalt, az utat, majd megfordult és mögötte a tájat, ahogy kinyílt a világ a tengerre. Mindig is imádta a zöldet, a természetet, a tájat, de most nem tudott betelni vele. – Ez gyönyörű! – suttogta. Kylord csak nézte a teljesen átszellemült arcot. Kedvelte ezt a helyet ő is. Ha az embereket nem is, de a szépséget igen. – Mehetünk? - Ó, bocsánat, persze! Nincsenek pálmák. - Tudom! Ide valahogy nem kivánkoztak. – Igen, így sokkal… – Emberközelibb. – Pontosan! Alaiza látta, hogy az út végén egy ház várja, de ahogy valóban odaértek és elfogytak a fák, megint csak meglepődött a látványon. A hatalmas, kör alakú kocsibehajtó, füves parkkal, szökőkúttal már önmagában lenyűgöző gazdagságot sugallt, amire a koronát, egy meglepően nagy, szállodának is beillő, kastélyszerű, de kimondottan modern épület tette fel. Hófehér falak, hófehér kavics, hófehér szökőkút, smaragdzöld gyep, bokrok, fák, a felkelő nap sugaraiban szikrázó, kékes égboltot visszatükröző rengeteg hatalmas ablak, erkély. – Huh! Mint egy Blofeld-rezidencia! – Remélem, nekem Bond szerepét szánja. – Csak a film végén derül ki, hogy most elrabolt, vagy megmentett. – Attól függ, milyen téren. – Önre bíztam magam, bár egy apácazárda kulcsával ezt biztosan nem tenném meg. – Hát azt tényleg nem szabadna – mosolygott titokzatosan Kylord, hiszen a lány nem is tudta, mennyire beletalált. Egyik középkori énje, Frank Meragire jutott eszébe, akinek kedvenc szórakozásai közé tartozott az ifjú novíciák megrontása. – Még mindig meglep a végtelen önbizalma.

– Hát ez kedves! Sosem fog megkedvelni? – Itt vagyok! – Ez igaz! És Kylordon egy enyhe jóérzés futott át, amit akár az öröm előjelének is lehetne vélni. Burkoltan, de mégis kimondta a lány, hogy hajlandó egy lépéssel közelebb engedni magához is, nemcsak a testéhez. – Jöjjön – nyitotta ki a kocsi ajtaját. – Kerüljön beljebb. A sziget most az öné. Senki sem juthat át az ellenőrző hálón. Itt teljes biztonságban érezheti magát. Miss. Margrette megmutatja a lakosztályát. Miss. Margrette, nem tudni honnan, de azonnal ott termett, Amikor Iza ránézett, alaposan meglepődött. Miss. Jane állt előtte, annyi különbséggel, hogy most más ruhában és feltűzött hajjal. – Bocsásson meg, Alaiza, de ezt a kis tréfát sosem tudom megállni. Jane és Margrette ikrek. – Ó, milyen praktikus. – Nem, Miss. Alaiza, ők a másik térfélre játszanak, igaz így is sok örömet tudnak adni, de erről talán majd később. Alaiza egy pillanatig nem értette, de Kylord pillantása világossá tette. Az ikrek nem a férfi, hanem inkább a női vendégek kényeztetését kedvelték jobban. – A csomagja, Miss. Brennwood? – Hát, ha meggondolom, nincsenek. Fogalmam sincs, hogy hova keveredtek. És csakugyan, Alaiza önmagán is meglepődött, mert máskor kellő precízséggel ügyelt minden holmijára, amire csak szüksége lehet. Kylord jelenlétében azonban, ezek a dolgok valahogy elvesztették a fontosságukat. – Nem probléma, mindenről gondoskodtam – válaszolt Kylord. – A szobájában mindent megtalál, amire csak szüksége lehet. A laptopra lementettem a munkáját, ha akarja, itt is folytathatja. Saját műholdas kapcsolattal el tudja juttatni a munkahelyére, de amíg nem szólnak a NASA-ból, hogy biztonságos az ő szerverük is, addig ne küldjön semmit. Még kiderülne, hogy él. – Értem. Maga szerint a… nem is tudom, minek nevezzem… – Csak annak, ami. Gyilkos. A média Endman-nek nevezi. – Ha nem lenne ennyire brutális, akár találónak is mondhatnám. – Most ne aggódjon ezért. Pihenjen. Margrette átkísérte a hatalmas előtéren, fel a két szárnyra váló főlépcsőn, majd benyitott egy ajtón, a keleti szárnyon. A szobába, ahová érkeztek, belefért volna az egész Ross Road-i lakása, a szomszédjáéval együtt. – A gardróbot itt találja, Miss. Brennwood, a fürdőszobát pedig itt – nyitott be két ajtón Margrette. – Mr. Grand által küldött képek alapján rendeltem ruhatárat önnek,

remélem, jó méretet választottam. Kissé gyorsan kellett intézkednünk, még nem tudtam mindent kicsomagolni, mert önökkel együtt érkeztek a repülőn, de Jane mindjárt megoldja. Ha bármire szüksége lenne, a hármas vonalon elér bennünket. Mr. Grand egykor szokott ebédelni, hatkor vacsorázni. Ha nem felel meg, akkor, kérem, szóljon, intézkedem. – Tökéletesen megfelel minden, ö… Miss.… – Csak Margrette, kérem. – Köszönöm, Margrette. Alaiza – nyújtotta a kezét kézfogásra, de Margrette nem fogadta el, az azonban látszott rajta, hogy belül elmosolyodott. – Köszönöm, Miss. Brennwood – azzal kiment, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Alaiza nem győzött betelni a látvánnyal. Az egész szoba alapjában hófehér volt, melyet szolidan elegánssá tett a kimondottan tudatosan alkalmazott arany kiegészítők ragyogása, valamint a néhány darab, de hatalmas méretű zöld növény. A padló fehér, szinte tükörsima kő, rajta vajszínű, hosszúszőrű szőnyeg, melynek szálai közt itt-ott aranyszínűek is megcsillantak a minta nélküli, szinte üvegszerűen átlátszó, de dúsan redőzött fehér függönyön át beragyogó napfényben. A fehér, magasfényű, első ránézésre olasznak vélt bútorok lágy, szolidan nőies, szintén csillogó arany díszítése megtörte a fehér egyhangúságát. – Nem, ez nem olasz – gondolta Alaiza. – Azokon gazdagabb és hivalkodóbb az aranyozás. Ezt külön tervezték, egyéni megrendelésre. A többi kiegészítő, a takarók, a párnák, a tapéta az ágytámla mögött, a szintén fehér kanapék fabetétei az arany különböző árnyalataiban, mégis olyan összhangot alkottak, mintha csak egy külön, multigazdagoknak szánt Colin és Justin showra készültek volna. A fehér redőnyös íróasztalon ott állt egy kívül arany, belül fehér laptop. Ez is rendelésre készülhetett – állapította meg magában. Ahogy felhúzta a redőnyt, belül egy tökéletesen felszerelt mini irodát talált. Nem érzett kedvet a munkához, inkább visszacsukta. A fürdőszobába már félve nyitott be. Ez mintha tükrözni akarná a szoba ragyogását, csak épp fordítva. Itt a padlót, a falakat borította az aranysárga márvány, míg a kád, a mosdók, a kiegészítők voltak nyugalmat sugárzóan hófehérek. – A kádban megrendezhetnék az úszó világbajnokságot – gondolta Alaiza, de nagyon is vonzotta a forró fürdő nyújtotta ellazulás. Még magán érezte a kórház szagát, így megnyitotta a csapot. Hamarosan fáradt nyugalommal merült bele a levendula és méz illatú fürdősóval kevert, kellemesen égető vízbe. A fürdő után újra lepihent. Felébredve, meglepetten tapasztalta, hogy az egész délelőttöt átaludta. Épp azon töprengett, mit illik felvenni az ebédhez, mikor Margrette kopogott. – Miss. Alaiza. Megmutatnám, merre találja az ebédlőt, a házban maga Mr. Grand szeretné körbevezetni. – Köszönöm Margrette, máris felöltözöm.

Gyorsan szemügyre vette a gardróbot, amit Margrette és Jane csakugyan alaposan feltöltött, míg ő a fürdőszobában időzött. Margrette-ről megállapította, hogy pontosan tudja, mire van szüksége egy nőnek a Karib-tenger egy eldugott szigetén. Az összes létező ruhaféléből talált legalább két párat, fehérneműkből is két hétre elegendő garnitúrát. Minden ruhához külön cipőt és kiegészítőket. Kikapott egy halványkék ruhát a hozzá való cipővel, majd gyorsan be is csukta a szekrény ajtaját. Ezt a látványt nem tudta egyszerre befogadni. Úgy gondolta, hogy a nem túl mini, de azért sokat sejtető ujjatlan nyári ruhával nem foghat túlzottan mellé. A méretválasztás tökéletes volt, habár ez az ő esetében nem túl egyszerű. A konfekciódarabokkal mindig meggyűlt a baja, mert mellben az átlagostól egy kicsit bővebbre volt szüksége. Mégis, mintha méretre szabták volna. Egyszer majd megkérdi Margrette-től, hogyan csinálta, határozta el magát. Kylord már várta az ebédlőben. – Jól érzi magát? Visszanyerte az erejét? – kérdezte minden bevezető nélkül. – Igen, köszönöm. – Arra gondoltam, ebéd után megmutatom a szigetet. – Az bizonyára nagyon kellemes lesz, bár ahogy elnézem, az ebédlőjéhez sem ártana mellékelnie egy térképet. Még eltévedek benne. – Én magam is jobb szeretek a nyugati teraszon ebédelni, ott ilyenkor sincs túl meleg. Ha nem baj, oda kértem az ebédet. – Ha ennél lényegesen kisebb, akkor csak örülök. – Most nagyon szeretnék valami megjegyzést fűzni ehhez, de megígértem, hogy nem próbálkozom, így nem tehetem. Nagyon nehéz lesz így társalognunk. – Mr. Grand. Ezt újra végig kellett gondolnom. Élvezem a vendégszeretetét, így a legkevesebb, hogy engedem próbálkozni, de az eredményességről nem biztosíthatom előre. – Akkor is, ha a szokásos öntelt, nagyképű stílusomban teszem? – Azt majdcsak elviselem valahogy. Inkább, minthogy kénytelen legyen bármit is magában tartani. – Hát valóban sok minden van, amit nem szeretek magamban tartani, de így ebéd előtt, még igyekszem visszafogni magam. – Ezért külön hálás vagyok önnek, Mr. Grand. – Alaiza, kérem, nem lehetnék Kylord? – Nem. Egy ekkora birtok tulajdonosa semmi esetre sem lehet Kylord, legfeljebb a második éjszaka után. – Ez rajtam nem múlik – mondta hamiskásan Kylord, de belül megint csak érzett egy fura bizsergést, amit az öröm váltott ki. Végül is Alaiza arra célzott, hogy van esélye egy második éjszakának is.

– Nekem azonban még fel kell dolgoznom a sokkot. – Megértem, a kígyóméreg nagyon is komoly dolog. – A maga megmentési akciójára gondoltam. Hogyan került a megfelelő időben, a megfelelő helyre? Honnan ismerte a magán emailemet? Honnan ért ennyire a kígyómérgekhez? – Csak sorjában mindent Miss. Brennwood. Előbb ne sértsük meg Louizát, a szakácsnőt azzal, hogy nem fordítunk kellő figyelmet erre a pompás borjúsültre. A sült csakugyan nagyon ízlett Alaizának. Kezdte egyre jobban érezni magát. Talán az ebéd mellé felszolgált pompás malaga, vagy az átélt életveszély hatására, de úgy döntött, az egyéjszakás kalandból engedi, hogy egy egész nyaralás legyen. Itt volt ezen a csodás helyen, minden kívánságát lesték, mint egy luxusutazáson, hát engedett magának némi élvezetet, erősen tudatosítva, hogy ez csak egy rövid szabadság, ami véget fog érni. Nem marad ez így sokáig, csak néhány napig, csak amíg ez a világvége cirkusz véget nem ér. Kylordot újra jól megnézte magának. A sportos, immár valóban a Karib-tengerhez illő öltözetben, még mindig ellenállhatatlanul vonzónak találta. Nem hitte el, hogy nincs semmi hátsó szándéka, de hát az életét, és immár a biztonságát is neki köszönheti. Majd kiderül, mire ez a nagy felhajtás körülötte. Ebéd után csakugyan körbevezette a házon és a birtokon.

– Ez meseszép! – mondta Iza, mikor visszaértek a ház mögötti kertbe. – Kiváló az ízlése, el kell ismernem. – Jöjjön, megmutatom azt is, mitől érezheti magát igazán biztonságban. Az épület nyugati szárnyába vezette, melynek végén egy nagyméretű terembe nyitottak be. – Jó napot, Kreston! – Jó napot, Mr. Grand! – Miss. Alaiza! Mr. Robert Rie-t már ismeri, ő pedig itt Mr. Kreston Mercoln. Mr. Mercoln, dr. Alaiza Brennwood. Mr. Mercoln a biztonsági vezetőm. Imádja a kis kütyüit. Ez a sziget a kísérleti telepe. Én megadok neki minden eszközt, hogy kiélhesse kutatószenvedélyét, cserébe csupán két biztonsági őrrel megoldotta az egész sziget védelmét. – Egy egér sem jut be a tudtunk nélkül Miss. Brennwood. Minden kommunikáció kódolt, nyugodtan beszélhet a szüleivel a megbeszélt időben, senki sem fog tudni róla. Már letöltöttem a munkájához szükséges legújabb adatokat a NASA szerveréről a laptopjára, még csak észre sem vették. – Ezt komolyan mondja? – Nézzen utána. – Ez félelmetes. Egyetlen titok sem lehet biztonságban, amíg ön él? – Nem, Miss. Brennwood, de nyugodjon meg, senkinek a magánéletére nem vagyok kíváncsi, ahhoz már túl sokat láttam az életből. Ám ha ez megnyugtatja, akkor higgye el, igyekszünk megmaradni a törvényes adatgyűjtésnél. – Ha viszont mégsem sikerül, annak oka van – jegyezte meg Kylord, de a férfi hangjának kissé gúnyos mellékcsengése miatt, ebben Alaiza nem lehetett egészen biztos. – Nem láttam a megszokott kamerákat a szigeten. – Az én kameráimat nem is fogja látni, de mindenütt ott vannak. Senki nem nézi őket, de jeleznek, ha gond van. – Értem. Mr. Mercoln megnyomott egy gombot, mire vagy harminc monitor villant fel sorban, melyeken láthatták a sziget minden négyzetcentiméterét. A partot körben, a repteret, a kikötőt, a hatalmas parkot a medencékkel és sportpályákkal, a házat. Továbbá egy műholdképet az egész szigetről és környékéről. – Saját műholdunk van, külön Mr. Grand igényeinek kiszolgálására. – Köszönöm, Kreston. Ahogy elnézem, meggyőztük Miss. Alaizát. Vacsoránál találkozunk. – Rendben. – Nos, Alaiza, mit szólna egy kellemes fürdőhöz? A medence kora reggel és délután

a legkellemesebb. – Jó ötlet, köszönöm. Máris átöltözöm. – Ha szükségét érzi? – Ebben a ruhában elég kényelmetlen lenne. – Na de Miss. Brennwood! Ez szándékosan feladott magas labda. – Akkor csapja le. – Nézze! Bármit is vesz fel, ha én nem akarom, akkor nem sokáig marad fenn magán – azzal úgy mélyesztette tekintetét Alaiza melleire, hogy rögtön bizseregni kezdett bennük valami. Legszívesebben mindkét kezét odakapta volna, hogy eltakarja meglepő gyorsasággal megduzzadt bimbóit. – No, végre! Más nőknek már attól megduzzad, ha megmutatom a vagyonomat. De ön ebben is másképp reagál. – Tetszik a birtoka, lenyűgözően szép. – Igen, azt láttam, hogy tetszett, de nem ébredt fel önben a vágy a megszerzésére, a birtoklására.

– Nem sok jó tapasztalata lehet a nőkről. – A nőknek a teste érdekel, a többi érdektelen. – Huh! Ez most a meleg vagyok trükk béta verziója? – Pontosan. A magukat okosnak tartó nők számára. Magán kívül eddig még senki sem látott át rajta. – Belemenjek? – Ön dönt. – Előbb inkább mégis felmegyek egy fürdőruháért – mondta, mivel időközben odaértek a megszokottól eltérően nem kék csempével, hanem hófehér márvánnyal bélelt medencéhez. Körben a szokásos szolid arany díszítés, amit itt egy mély, sötétmoha színű aventurin és malachit mintaberakás tett változatossá, mintha csak a környező növényzet folytatása lenne. – Nincs rá szükség. – Ezt a poént már elsütötte az előbb. – Most komolyan gondoltam. Itt, az ajtó mögött talál egy fürdőszobát. Ahogy Jane-t és Margrette-et ismerem, biztos van néhány fürdőruha is bekészítve. – Köszönöm, ezt a kényelmet tényleg meg lehet szokni. A különböző törölközök, fürdőköntösök mellett Iza talált egy szekrényt, minden lehetséges fürdőkellékkel felszerelve. Kiválasztott egy sötétzöld egyrészes fürdőruhát, majd hirtelen meggondolta magát, és inkább egy ugyanolyan színű bikinibe bújt bele. – Remek választás! – jegyezte meg Kylord, mikor előjött. Közben ő maga is átöltözhetett, mert már a medencében fogadta. – Koktél és egy kis testgyakorlat? – kérdezte Kylord, félreérthetetlen hangsúllyal. – Előbb némi bemelegítés – közölte Iza. A víz alá bukva lassú tempóban elkezdte átszelni a medencét. Kylord csak nézte a kellemesen lágy vonalait, magabiztos mozdulatait. Határozott erőt érzett bennük. Tudta, hogy sikere lesz újra. A lány teste izzik, nem mert a közelébe jönni, inkább megpróbálja lehűteni magát. Az ötödik kör után Iza megállt, úgy érezte, kidolgozta magából az elmúlt napok feszültségét, ijedtségét. Kylord még mindig a medence széle mellett ült, és őt nézte, miközben felé emelte koktélos poharát. Iza bólintott. Néhány tempóval mellé úszott, és már érezte is, ahogy Kylord karja a derekára fonódik. – Kérem, Mr. Grand. Csak pár pillanat, míg kilihegem magam. – Úgy érti meggondolta magát? Szabad? – játszotta a meglepettet Kylord. Vagyis talán csak hitte, hogy megjátssza. – A megmentőmnek? Hát persze! Megadom magam. Ki tudna ellenállni egy ilyen

környezetben, egy ilyen férfinak! De ezt pontosan tudta, amikor idehozott. Csak szóljon Mr. Mercolnnak, hogy csukja be egy kicsit a szemeit. – Ó, őt egyáltalán nem érdekli. – Miért? Ő is a másik térfélre játszik? – Nem, nagyon is nem. Csak hát nagyon sok mindennek lehetett már tanúja, őt igazán nem lehet ilyesmivel meglepni. – Aha – mondta Iza. Próbált valami frappáns válaszba kezdeni, de nem folytathatta, mert Kylord szája olyan gyönyört ígérve közeledett feléje, hogy a lélegzete is bennakadt. Csókjának ízébe a koktél utóhatásaként az ananász édessége keveredett a csípős perzselés közé. Nyelve lágyan simította végig az övét, majd körbejárta, oldalról, felülről csapott le, minden érintéssel felkorbácsolva érzékeit. Kígyója elégedetten kuncogott, tudta, nemsokára megkapja, amire vágyik. Kényelmesen betekeredett hüvelyének mélyére, onnan indította vágyakozó hullámait. – Innen származik a napbarnított bőr – gondolta Iza. Megcsodálta a férfi kidolgozott izmain gyöngyöző vízcseppeket, majd a szemébe nézett. Kylord olyan perzselően nézett vissza rá, hogy egy latin macsónak is becsületére vált volna. Még ahogy egyik karját a medence szélén nyugtatta, az is vágyat ébresztett benne. – Óvszer? – engedte el Kylord Iza száját. – Tettem fel pesszáriumot, és már kiértem a legesélyesebb napokból. Kylord gerince végigborzongott. Tudatosan döntött Alaiza. Nem elfelejtette, szándékosan ment el. Épp oly szándékosan, ahogy most engedett neki. Tényleg csak őt akarja? Tudja, hogy ez csak fizikai, testi vágy, de elfogadta ilyennek. Semmi női nyafogás, semmi egojátszma, trükkök, praktikák. Úristen! Ennek a nőnek csak a testem kell? Nem akar semmi mást? Ennyivel nehéz lesz megfogni. Nem volt ideje tovább gondolkodni, mert most Iza csókolta meg. Szájának minden pontjával fel akarta fedezni azokat a gyönyörű ívű ajkakat. Végigcsókolta őket alul és felül külön-külön, majd nyelvével nyalogatta minden irányban, apró szorításokkal, finom harapásokkal ingerelte. Kylord csak hagyta, csak engedte, közben élvezte a lány lelkéből áradó örömet. A kéjt, a mámort, az erő adta hatalom tömény, mézízű gyönyörét már ismerte. Több életen át ez jelentette az egyetlen örömet számára. Előbb a fizikai erő adta hatalom, majd a vagyoné, a tudásé, végül a kifinomult szellemi fölényé. De már régóta nem talált igazi kihívást. Játszi könnyedséggel gyűjtött vagyont, hozott létre nagyhatalmakat. Néhány országgal ebben az életében is eljátszadozott. A fizikai kéjt érezte, de már oly sok formában élte át, hogy egysíkúvá vált számára. Egyszer, még egy régi életében, igazi mágusként megtanulta meglátni a nők érzéseit az aurájukban. Sokáig élvezte a félelmüket, a fájdalmukat, majd a kisded játékaikat, ahogy a pénzéért, a hatalmáért felkínálták

magukat, vagy ahogyan mindent megtettek, hogy szeretteiket mentsék. De Izában semmi ilyet nem talált. Nem rettent meg a hatalmától, nem lett függővé a mámortól, amit adott neki. Nem vágyott a vagyonára, nem akarta megszerezni magának. Egyszerűen elfogadta, amit adott, de nem akart még többet kapni. Sejtette, az sem érdekelné, ha mindent visszavenne. Iza némi meglepettséget látott Kylord szemében, de már nehezen fogta vissza magát. Most ő indult felfedező útra. Épp, hogy csak meglegyintette a halál szele, de ettől sokkal felszabadultabb lett. Felfogott valamit abból, hogy érdemes a mában élni, elfogadni az élet által kínált örömöket, a szépséget, a szerelmet. Lágyan érintette Kylord ajkait. Egy kicsit bizonytalanul is, hiszen még sosem kezdeményezett. Ajkaival, majd nyelvével ízlelte végig azokat a kívánatos íveket, közben mélyen beszívta bőrének, arcszeszének illatát. Újra megnézte, és újra ízlelte. Nyelvét remegve dugta át, felkínálva további cirógatásra. Kylordon furcsa, eddig még nem ismert érzés futott végig. Meghatódott. Teljesen őszintén, minden mellékgondolat nélkül vágytak az érintésére, bíztak benne, elfogadták, mint férfit, az ő tapasztalatának, férfiasságának adta át ezzel magát a lány. Úgy kezdeményezett, hogy abban elengedés, megadás, teljes bizalom áradt. Hirtelen kedve támadt őszintén vigyázni Alaizára. Nem! Ezen nem akart gondolkodni. Ezt nem akarta érezni. Hagyta inkább, hogy elkapja a testi vágy. Itta magába a lányt. Nyelve lecsapott rá, kezei a hűvös víz ellenére lángoltak, mikor bikini felsője alá nyúltak és mohón belemarkoltak kemény, mégis selymesen lágy kebleibe. Iza minden sejtjében érzékien lüktetett a kígyó. Férfi nem akarta őt még ily hevesen. Az akarnak engem, a kellek valakinek öröme futott végig a gerincén, egészen a hüvelyéig. Kylord érdeklődéséből megszületett a nő. Ezért az örömért mindenét oda akarta adni a férfinak. Az övé akart lenni testestől-lelkestől. A világ minden gyönyörét megadni neki. Kylordnak ez már nem jutott el a tudatáig, ő csak két tenyerével szorította, masszírozta Iza melleit, majd csókolta, nyelvével ingerelte, próbálta minden létező módon uralni, magáévá tenni. A lány pedig csak hagyta, csak élvezte. Ez még jobban feltüzelte. Már alsójáért nyúlt, de Iza nyakába kapaszkodva újabb csókra vágyott. Az ilyesmit máskor mindig figyelmen kívül hagyta, de most jól esett teljesíteni a kérést. Az érzékiségtől kissé kipirult ajkak látványa még türelmetlenebbé tette. És ezek a gyönyörű ajkak is az övéi voltak most. Rutinszerűen elkezdett ajkairól lecsúszni szájával a nyakára, hogy aztán mellein át lassan haladva elérjen csiklójáig, tudatosan a végtelenségig fokozva a vágyat, de úgy érezte, ezt most ő sem bírná, mikoris Iza lenyúlt, megoldotta bikini alsójának pántját, szabaddá téve az utat számára. Lenézett a vízen át csillogó gyönyörű szeméremdombra, arra, amit a nagyajkak rejtettek, és feladta. Ahogy Iza széjjelebb nyitotta combjait, régóta feszülő férfiassága sebesen hatolt be a már gyönyörre váró kapun. Iza felnyögött az örömtől. Végre ott érezte magában a férfit, érezte a feszítő, megtelítő testet. Két tenyerét a férfi izmos fenekére simította, és húzta, hogy még jobban, még mélyebbre hatoljon, járja át egész lényét, legyen jelen benne teljes valójában. Kylord is érezte a már ismerős szívó hatást. Most megállt, hogy minél jobban kiélvezhesse. Ott volt a lányban, már ez önmagában is jólesett. Egy ideig mozdulatlanul feküdtek a medence lejtős lejáratán. A víz Alaiza melleit nyaldosta, ők pedig némán nézték a másik szemein át a vágyat.

– Őrjítően vonzó vagy – súgta Kylord, amitől Alaiza szemei megteltek könnyel. Sosem hitte, hogy egyszer egy férfi ilyet fog neki mondani. Legszívesebben kimondta volna, de még nem tudta. Ugyan akarta. Akarta bíztatni, akarta követelni, hogy tegye meg, hogy csinálja Kylord, mert minden porcikája érezni, ölelni akarja. Kylord egyszer csak megmozdult, kihúzta magát, de csak azért, hogy újra lecsapjon. Lassan ki és sebesen újra be. Iza minden megérkezést az első boldogságával élt át. Aztán nem bírták tovább. Kylord gyorsított a tempón, míg mindketten belevesztek az orgazmus extázisába. Mr. Mercoln elmosolyodott az íróasztala mellett. – Csak ügyesen kislány, csak okosan! Remélem, neked sikerülni fog – gondolta, miközben lekapcsolta a monitort. – Ideje felöltöznünk a vacsorához. Ma Kreston és Mr. Shadton is velünk vacsorázik – csókolt még egyszer lágyan Kylord Alaiza nyakába. – Mr. Shadton? Ő kicsoda? – Az orvosunk. Nem tudhattam, nem marad-e utóhatása a méregnek, azért kértem, hogy legyen kéznél. Teljesen egészségesen akarom visszaadni a főnökeinek, ha vége ennek a cirkusznak. – És rajtuk kívül még kik lehettek tanúi az előbbi mutatványunknak? – Csak nem szégyellős, Miss. Alaiza? Azt hittem, ezen már túl vagyunk. Nyugodjon meg, a személyzet felettébb diszkét. Gondoskodtam róla, hogy az legyen. A látszat ellenére irányításom alatt tartom a dolgaimat. – Erről meggyőzött – mosolyodott el Iza. – Nem bánja? – Az eddigieket nem bántam meg. – Nem fél? – Ismerem a legerősebb leggyengébb pontját – azzal finoman megérintette Kylord vesszejét. Kylord megfogta a lány kezét, majd erővel lehűtötte ismétlésre kész szerszámát. Na, nem, Miss. Alaiza! Engem nő még nem irányított, és nem is fog soha! Ez kizárt! – gondolta magában. – Pedig nem ártana legalább egy kicsit félnie. Nagyon veszélyes tudok lenni. – Ezt valahogy tudom magáról – nézett a szemébe Alaiza, majd lassan felállt, kilépett a medencéből, maga köré kötötte a strandkendőt, és visszament a szobájába. Ott újabb szál hófehér rózsa fogadta, „Köszönöm a csodás élményt!” feliratú kártyával. – Előre tudta? Ennyire biztos volt a sikerében? Ez hihetetlen.

Iza próbálta megérteni saját magát. Élvezte ezt a különleges helyzetet, de szégyellte is, hiszen miközben ő itt nyaral, a többiek gőzerővel üldözik azt az őrültet, aki az óta nem tudni milyen szörnyűségeket követett el. Még öt nap december huszonegyig, de Wewston ügynöktől semmi hír. A vacsorával Louiza megint remekelt. Mr. Shadton igazi joviális házi doktor bácsinak tűnt elsőre Alaiza szemében. Csak a beszélgetés során derült ki, hogy a belgyógyászat mellett többek közt gyógyszerészi, pszichológiai és klinikai szakpszichiátriai szakvizsgával is rendelkezik. Kylord busásan megfizeti a szolgálatait, de a szigeten is nagyon szeret megpihenni. Iza a vacsora után fáradtságra hivatkozva visszatért a szobájába, ahol újabb rózsa várta egy üzenettel. „Mindjárt jövök!” – Nem túl fantáziadús. Legalábbis ebben – gondolta. Na, nem, Mr. Univerzum. Ne gondolja, hogy bármikor a rendelkezésére állok, csak mert van egy szigete. Már mozdult is, hogy bezárja az ajtót, de aztán mégsem tette. Jóllehet, ha most nyitva hagyja, az egyértelmű belegyezés. Nem tudta eldönteni, mihez kezdjen. A férfi teste iszonyatosan vonzotta. Egyre jobban vágyott megismerni a lelkét is, de abból még csak a hihetetlen nagyképűséget és a magabiztosságot látta. De már tudni akarta mi van a múltjában, honnan indult, hogyan képes irányítani azt a hihetetlen vagyont, amit Hjong Mei említett. Az erkélyen, a deréknál kicsit magasabb kőkorláton támaszkodva csodálta a koraesti kilátást. A tenger szavakkal kifejezhetetlen színei, a sziget egyre sötétebb mélyzöldje, a nap aranya megállította a gondolatait. Csak állt, beleolvadva a látványba. Gyermekkorából emlékezett ilyen pillanatokra, amikor egy időre elvesztette egyénisége körvonalait. A különös állapotban nem értette, kicsoda ő, és mitől ő az, aki? Csak utólag, mikor visszatért a világba, gondolkodott el azon, mi is történt. Nem vette észre, hogy Kylord belépett a szobába, aki ugyanúgy beleveszett a lány látványába, ahogy ő a tájba. Az aurája szinte egybeolvadt a mindenséggel. Egyszerre látta végtelennek és végesnek, eltűnőnek és szikrázónak. Kylord egyszerre akarta megismerni minden titkát, ugyanakkor elpusztítani, még mielőtt magával ragadná oda, ahol már nem ő az úr, ahol nincs elegendő hatalma az irányításhoz. Egy mély levegővétellel lerázta magáról a látvány okozta megrendülést. Alaiza mögé lépett, két kezével előrenyúlva szeméremdombjára szorította tenyerét és szorosan hozzányomta ágyékát. – Ne mozduljon! Alaiza nem mozdult. Nem érezte logikusnak ellenkeznie. – Ez most nem lesz jó, és lehet, egy kicsit fájni is fog. Iza szólni akart, de amikor meg akart fordulni, a férfi egy enyhe szorítással jelezte, hogy ő az úr. Alaizának jól esett nem gondolkodni, csak engedelmeskedni ennek az erőnek. A férfi hátrébb lépett egy lépést, de a lány csípőjét is húzta magával. Iza ösztönösen megkapaszkodott a korlátban, mintegy jelezve, hogy várja a férfi

behatolását. Kylord egyszerűen felhúzta ruhájának alját a derekáig, majd a bugyitól is megszabadította. Ágaskodó férfiasságát két mozdulattal bekente némi síkosítóval, így szinte levegővételnyi időt sem hagyva hatolt be. Csupán a fizikai érzésre koncentrálva kemény mozgásba kezdett. Úgy tett, mint akit egyáltalán nem érdekelnek a partnere érzései, de közben nagyon is figyelt. Leste, hogy megbántódik-e Iza, vagy mennyire érzi megalázónak. Fizikai fájdalmat nem, sőt lelkit sem akart okozni, inkább csak próbára tenni, megismerni, megérteni akarta. De nem, Iza nem érezte megalázónak, sőt megtalálta benne azt a rejtett érzékiséget, ami miatt a legtöbb erotikus történetbe beletesznek egy erőszakolós jelenetet. Iza ezt is valahogy másképp élte át. Mintha az ő lelkében ez is mélyebb értelmet nyert volna. A piszokból hófehér galamb támadt. A férfi erős lökései nem keltettek fizikai vágyat, nem jött izgalomba a teste, mégis jólesett neki, amikor megérezte az utolsó behatolások elengedett kéjét, a férfi gyönyörének biztos jeleit. Ez is Kylord volt, az ő teste, az a tökéletes férfitest. Épp csak annyi fájdalmat okozott, amellyel jelezte, most ő uralkodik, övé az irányítás és a hatalom. Alaiza pedig elfogadta, hogy most erre vágyik a férfi, hogy most ezt akarja megtapasztalni általa. – Holnap korán reggel vissza kell mennem, de a sziget és a személyzet mindenben a rendelkezésére áll. Iza kissé felegyenesedett. A könnyű, nyári selyemruha lágyan siklott le a derekáról vissza a helyére, de továbbra sem szólt. Kylord otthagyta, anélkül, hogy közölte volna, mikor jön vissza. Iza mégis meglepően jól érezte magát. Maga is alig hitte, de tetszett neki a Kylordból áradó nyers erő. Visszaemlékezve, volt abban valami nagyon is izgató, ahogyan csupán saját testi kielégülésére felhasználta az ő testét. Jólesett ezt megengednie, hagyni, hogy ha a férfi most ezt akarja, erre vágyik, akkor tegye. Élvezte, hogy képes erre. Lemondhat a testéről, átadhatja, ez is lehet az ő döntése. Mint az anya, mikor enged a durcás kisgyermeknek, hogy az maga jöjjön rá, mit is akar valójában. Hosszúnak érezte a napot, korán lefeküdt, de másnap is hiába próbált a munkába menekülni, gyakran megbizsergett, ha csak eszébe jutott az élmény. Azon kapta magát, érdekli, merre jár most, mit csinálhat épp Mr. Görögisten. Reggel szerencsésen megjött a menzesze, két nappal korábban. Talán a sok izgalom miatt, de ezért legalább nem kellett aggódnia. A tökéletesen felszerelt női fürdőszobában a betétek és a tamponok mellett talált intimtölcsért a saját méretében is, igaz nem a megszokott márkát, de ezen most igazán nem méltatlankodhatott. Miután elküldte aznapi elemzését, jólesően úszott egyet a medencében, azután kihasználva a késő délutáni enyhébb napot, kifeküdt a partjára. Vacsora után a gyönyörűen gondozott parkban kószált, miközben próbálta rendezni a gondolatait. Egy ilyen gazdag és gyönyörű férfi nyilván csak játszik vele. Ebben biztos volt, de a legjobban az lepte meg, hogy ezt egyáltalán nem bánta. Már most rengeteget tanult tőle, ami később még hasznára lehet. Egyetlen dolog viszont aggasztotta. Sorra vette a férfiakat, akikkel eddig megismerkedett. Rájött, hogy egyiket sem tartotta igazán vonzónak. Mi lesz, ha ezek után már nem tudja majd kevesebbel beérni, mint Mr. Casanova Görögistennel? A következő délelőtt is kellemesen telt a csodálatos helyen, a luxus körülmények között.

– Csak meg ne szokd! – figyelmeztette magát többször is. Másnap, nem sokkal ebéd után Margrette jött érte. – Mr. Mercoln kéri, fáradjon a kommunikációs szobába, Mr. Wewston és Mr. Grand szeretne beszélni önnel. A szobában két kivetítő is világított, az egyiken Kylord, a másikon Wewston, két különböző teremben. Mr. Wewston hátterében felismerte a NASA biztonsági irodáját, de Grand mögött egy hatalmas üvegablakot látott, melyen át a tiszta kék ég látszott. – Valami elegáns felhőkarcoló tetején lehet – gondolta Iza, majd a képernyő alján lévő koordinátákból gyakorlott szeme leolvasta, hogy épp Washingtonban van. – Miss. Brennwood! Mr. Grand és a szülei minden ellenkezése ellenére, de az FBI határozott kérésére el kell mondanom Önnek, hogy mi történt. Alaiza bár sejtette mi az, nagyon nem akarta hallani. Ugyanakkor tudta, okkal akarnak beszélni vele, így mély lélegzetet vett, és bólintott. – Hallgatom, Mr. Wewston. – Sajnos újabb két áldozat van. Alaizával megfordult a világ. – Mit kell tennem? – Hihetetlen, milyen gyorsan vág az esze – gondolta mindhárom férfi, de továbbra is Wewston folytatta. – Mr. Grand holnap délutánra elhozza önt egy sajtótájékoztatóra. Mindent előkészítettünk, bármivel próbálkozna, el fogjuk kapni. Higgye el, nem tennénk ki ilyen veszélynek, ha találtunk volna bármilyen más megoldást. Még három nap van huszonegyedikéig. Nem akarunk még három életet elveszteni. – Nem kell magyarázkodnia, Mr. Wewston. Örülök, hogy tehetek valamit. – Köszönöm. Átküldöm a sajtótájékoztató szövegét, önnek csak fel kell olvasnia. A szakértőink úgy állították össze, hogy mindenképp ráharapjon. – Értem. – Miss. Brennwood! Végig maga mellett leszek, nem engedem, hogy bántsa. – Köszönöm Mr. Grand, de remélem, Mr. Wewston és az FBI elég lesz a feladatra. Önnek semmi szüksége kockáztatni. – Ezt majd személyesen megbeszéljük este. – Este. Tehát visszajön értem – gondolta Iza, miközben dobbant egy erőset a szíve. Az igencsak kurtára sikerült megbeszélés után, kilépve a napfénybe, nem tudta, hogy a történtek, vagy a hirtelen fényváltozás miatt szédült meg. Nem vált tehát be a tervük, az Endman tovább folytatta a gyilkosságokat. Két másik fiatal lány életét vette el őrült téveszméje miatt. Ebben Iza halálhíre sem állította meg. Már beszippantotta az örvény, nem tudott leállni. Igen, Iza rögtön tudta, hogy az ügynökök csak végső megoldásként találták ki a csapdát, hogy vele vonják el a figyelmét, hogy rá összpontosítson. Csak így

lehet esélyük. Remélték, Alaizának nem fog tudni ellenállni. Egy pillanatig sem kételkedett, ezt a szerepet fel kell vállalnia. Ha nem tenné, a lelkiismeret-furdalás mérgezné meg az életét. Bár tudta, szülei beleőszülnek a félelembe, de megértik. Kylord csakugyan megérkezett vacsorára, hallotta a gépe leszállását. – Jöjjön, Miss. Brennwood, üljünk ki a teraszra, egy-két pohár édes vörös bizonyára jól esne. – Köszönöm, azt hiszem, igaza van. – Végre egyszer elismeri. A parkra néző teraszon a kellemes, enyhe szellő a virágzó rózsák illatát fújta szét. Kylord fürkészve nézte a nőt, aki hosszú ideje először keltette fel komolyan az érdeklődését. – Nagyon sajnálom, Miss. Brennwood. – Alaiza, vagy Iza – a barátaim így hívnak. – Köszönöm a bizalmát. Valóban sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. – Nagyon sokat segített. – De én sem akadtam a gyilkos nyomára. Elhagyta Poowellt, követte önt Los Angelesbe, ahol viszont túl sok az ember, nem találtam rá. – Nem is az ön feladata. Az FBI-nak sem sikerült. – Nekik nincs annyi lehetőségük, mint nekem. De mindent felhasználok, hogy megvédjem. – Miért vagyok ilyen fontos? – Meg akarom érteni. – Elég egyszerű lélek vagyok. – Ettől képes előrejelezhetetlenül viselkedni – Kylord főleg magát és lány titkát akarta megérteni. Iza hallgatott, amit szintén nem várt Kylord. Azt hitte, erre is lesz valami csípős replikája. – Egyetért velem? – Tudja, korábban azt gondoltam volna, hogy az ön viselkedése az enyémmel ellentétben teljesen kiszámítható, mert csak egyet akar, de ahogyan segített és gondoskodott rólam az elmúlt napokban, az megváltoztatta a véleményemet. – Nos, ez tökéletes végszó ahhoz, hogy bebizonyítsam, mekkorát téved. Jöjjön! – Nem, most nem megy. Kylord meglepődve nézett rá. – Ne féljen, mindent megteszek, hogy ne essen baja. – Azt tudom, és nagyon hálás is vagyok érte. – De?

Iza nem tudta hogyan válaszoljon. – De? – Tudja, van némi természetes oka – mondta a lány és minden igyekezete ellenére kissé elpirult. Még soha nem kellett férfinak jeleznie, hogy most épp az utolsó ciklusban van. Kylord egy pillanatig nem értette, de aztán valami belső sugárzást érzett meg a gyomra legmélyén. Alaiza zavarba jött előtte. Nem azért, mert nem tudott volna tárgyilagosan, hidegen beszélni a témáról, hanem mert fontos lett neki a férfi. Ha nem érezne iránta semmit a fizikai előnyökön túl, akkor most nem lenne zavarba. – Elkaptalak kislány! – gondolta örömmel. – Jaj! Miss. Iza! Ez igazán kedves, ahogy elpirult. Akár egy hamvas rózsa! Ezt már szeretem. Engem egyáltalán nem zavar, ha egy nő menstruál. Az egész teste lüktet, hullámzik az életet adó vérétől. Csodálatos érezni, amikor megduzzad tőle a melle, a csiklója. Miért zavarna, ha egy kicsi jut belőle rám is? Az is maga, az is izgalmas magában. – Hát, Kylord, nézze el nekem, de engem viszont zavarna. A holnapi napra gondolva sem is igen hinném, hogy most képes lennék rá. – Épp a holnapi napról szeretném elterelni a figyelmét. – És ennek csak egyetlen módját ismeri. – Nem, de ez a mód a leghatékonyabb. – Hát én ma beérném valami kevésbé hatékonnyal is. – Hát jó! Akkor mutatok magának valami mást, jöjjön! Felállt, és a kezét nyújtotta Iza felé. Iza egy pillanatra megrémült, mert nem értette a férfi szemében megcsillanó, hirtelen elhatározás adta különös szikrát. Ha idegen szemében látja, kegyetlennek mondta volna, de így csak érthetetlennek nevezte magában. Habozott. – Jöjjön, mielőtt meggondolom magam! Iza elfogadta a felé nyújtott kezet, engedte, hogy Kylord felvezesse a lépcsőn az épület nyugati szárnyába, majd egy folyosó végén délnek fordultak, ahonnan újabb, de már keskenyebb lépcső vezetett még feljebb. – Jöhettünk volna liften is, de így izgalmasabb, ugye nem bánja? – Nem, nagyon romantikus ez a zegzugos rész. – Akkor mégis inkább máshoz lenne kedve? – Nem, teljesen felcsigázott. Érdekel, mit akar mutatni. – Nos, megérkeztünk. Kylord egy ajtó előtt állt meg, melyet kitárt Iza előtt, aki mivel bent tejes sötétséget

látott, nem lépett be. – Jövök előre, vezetem. Belépett, közben az ajtó mellett valamit magához vett. Behúzta Izát is, és becsukta maguk mögött az ajtót. – Így lesz a legszebb a látvány – mondta. Tett még néhány lépést befelé, átkarolta Iza vállát, és egy adott irányba fordította. A tökéletes sötétség vette körül őket, de Iza biztonságban érezte magát az erős férfikar ölelésében. Kylord megnyomott egy gombot a kezében lévő távirányítón, amitől szép lassan kivilágosodott az előttük lévő falrészlet. A látványtól elállt Iza lélegzete. Egy hatalmas, padlótól a mennyezetig érő festmény előtt álltak, melyet első pillantásra felismert, bár így, ilyen színösszeállítással még nem látta. – Ez a Lófej köd! Gyönyörű! – Tudtam, hogy ezt értékelni fogja. Iza csak nézte némán, talán több mint egy percig, mire újra meg tudott szólalni. – Nagyon tehetséges a festője, tökéletesen építette egybe a spektrum különböző tartományaiban készített felvételeket. Ilyen színezéssel még nem láttam, holott a legjobb csillagászati fotók mind átfutnak a kezem alatt. Egyetlen hiba talán csak az, hogy az eredeti ködben a sörény közepén nincs ott az a kis nyúlvány. De a többi hihetetlenül pontos, mintha fénykép lenne, nem festmény. – Amikor én láttam, még ott volt az a nyúlvány – mosolyodott el Kylord. – Ezt maga festette? – Igen. Volt egy ilyen korszakom. – Ez zseniális. Csak a festészetéből világhírű lehetne. – Nem érdekel túlzottan a művészet. Ezt amolyan terápiás célból készítettem. – És mikor látta azt a nyúlványt? – Erre nehéz felelni, talán úgy húszezer éve. – Maga gúnyolódik velem? – Nem, de ezt később mesélem el. Érdekli a többi is? – Van még? Hát persze! Kylord lekapcsolta a képvilágítást, újra sötétség borult rájuk. Néhány lépéssel odébb irányította Izát, majd egy másik lámpát kapcsolt fel. – Ez az M31-es, azaz az Androméda galaxis. Nem találok szavakat. Ez… ez olyan misztikus. – Mitől? – Hogy ebből a szögből nem látható a Földről. – Maga mégis felismerte.

– Elég jellegzetes. – Mehetünk tovább? – Ne, még ne! Olyan érzésem van, hogy ott vagyok, odakint, és a saját szememmel látom. Ó, Kylord! Hogyan volt képes ilyet alkotni! Mintha magába szippantana a kép. Kylord csak azt érezte, hogy a lány átnyúl a derekán, átöleli, a mellkasára hajtja a fejét, és csak nézi a képet, szinte elveszve benne. Átkarolta a lány vállát. Életében először nem azzal foglalkozott közben, hogy elérje a melleit, hanem azzal, hogy a lány olyasmit értékelt benne, aminek nem a testéhez, hanem a nem létező lelkéhez van köze. – Hé, Kislány! Miss. Brennwood! A Cardin ingeknek sem tesz jót a sós könny. – Sajnálom, de maga tehet róla. – Nézzük inkább a többit. Azzal lekapcsolta a lámpát. Megint tettek néhány lépést. A következő képen egy bolygót látott Iza, de nem ismerte fel, majd még három gyönyörű képet mutatott Kylord. Iza mindet fenségesnek találta, bár számára teljesen ismeretlen tájakat ábrázoltak. Amikor Kylord befejezte a tárlatvezetést, fel akarta kapcsolni a villanyt, de Iza kivette a kezéből a távirányítót, és belecsúsztatta a férfi öltönyének zsebébe. Kylord hagyta, hogy egyik kezével tarkójába kapaszkodva Iza lejjebb húzza a fejét, hogy elérje és megcsókolhassa. Így még sosem csókolták. Semmi erotikust nem érzett, de benne lüktetett a lány minden érzése, hálája, öröme, boldogsága, az, hogy mindennél többre tartja a férfit. Szinte érezte azt, amit a lány érez iránta. Iza ezzel szemben azt érezte, hogy ehhez képest, ő semmit sem képes adni a férfinak, hogy sosem tudja viszonozni azt a feledhetetlen élményt, amit most kapott, legfeljebb egy csókkal próbálhatja meg kifejezni, mennyit jelentett neki. Kylord szorosan magához húzta, és döbbenten figyelte, hogy most nem a félelem, a megvetés, a rettegés, a borzadály vagy a számítás, esetleg a puszta kéjvágy már megszokott érzéseit tapasztalja, hanem valami egészen mást. Saját magában még sosem fedezett fel érzéseket, néha némi diadalt, hatalmi erőt, vagy bosszankodást, de mást nem nagyon. Ezért is kellettek neki a nők, mert miközben bántotta, vagy kihasználta őket, legalább a bennük ébredt, leginkább negatív érzéseket, érzelmeket képes volt felfogni. Ezzel pótolta a benne tátongó hiányt. Nem érezte át, amit éreztek, de felfogta az érzéseiket. Csendben kísérte vissza a szobájába. Iza is megérezte a hangulatváltozását, így akkor sem kérdezte, amikor már kissé magához tért az élményből. Gyorsan lezuhanyozott. Épp lefekvéshez készült, amikor kopogtak az ajtaján. – Szabad! – mondta automatikusan. Kylord jött be, kezében egy pohárral. – Hoztam egy kis mézes bort. Ettől jól fog aludni, és szépet fog álmodni. Holnap kipihentnek kell lennie. – Ez igazán kedves öntől, de felesleges fáradnia. – Jól esik. Szeretném látni, ahogy elalszik. – Rendben. – Iza nem ellenkezett, most ő akart valamit a férfitól.

– De akkor esti mesét is kérek. – Mire kíváncsi? – Hogy hogyan láthatta a nyúlványt, ha most nincs ott? – Több ezer éve még ott volt. Iza lassan kortyolta az édes bort. – Valóban több ezer éve látta? – Igen. Bizonyára hallott már a regressziós utazásról. Sokan próbálnak így információt szerezni előző életeikről. Nekem nincs szükségem megváltozott tudatállapotra, én bármikor tudok emlékezni az előző életeimre, vagy arra, amit az ezoterikusok létköznek neveznek. Az egyik életemben egyszer egy egész galaxis felett uralkodtam. Legalábbis azt éltem meg. Akkoriban sokat utazgattam szerte az Univerzumban. Most csak lefestettem, amit akkor láttam. Ez a magyarázat a legkevésbé sem tűnt hihetőnek Iza számára, de mégis azt érezte, Kylord hisz abban, amit mond. Még tovább akart kérdezni, de szemeit mintha ólommal húznák lefele. Azt még felfogta, hogy Kylord megfogja a csuklóját, mintha a pulzusát tapintaná, de a többi már ködbe veszett. * Kylord később jutott csak ágyba, ám az ő álmán még a mézes bor sem segíthetett most. Sokszor álmodott régi életeiről, de nem élte meg azokat rémálomként. Inkább újra és újra végigélvezte korábbi győzelmeit. Ezen az éjjelen a kis Edith története bukkant fel az emlékek óceánjából. Valahányszor csak rágondolt, Kylord mindig gyönyörrel élte át a tehetetlen vergődését, amit az első alkalommal élvezhetett. Akkor Gastonnak hívták. Gaston Ambrosio Llorenc de Sahorre. A spanyol-francia határ közelében élt az ezernégyszázas évek végén egy francia földbirtokos egyetlen, későn született fiaként. Apja semmit sem tagadott meg tőle, így a fiú már tizennégy éves korára rendkívüli értelmű, de mérhetetlenül önző ifjúvá serdült, melyhez erős fizikai felépítése is nagyban hozzájárult. Serdülőkorának fantáziáját megragadta a kis szöszke szolgáló, aki nála egy évvel született korábban. Egyik hajnalban elébe ment. Egy, a kastélytól elég távol eső helyen megbújt. Mikor a lány elhaladt az őt rejtő bokor mellett, elkapta. Edith az első pillanatban azt sem tudta, mi történik vele, majd amikor ráeszmélt, megdöbbentő erővel védekezett, ám ezzel csak még jobban feltüzelte a Gastont, aki már eddig is büszke volt korához képest rendkívüli erejére. Most férfiasságát is fel akarta fedezni. Térdével a lány lábait szorította le, míg két kezével szétfeszítette a karjait. – Visíts csak nyugodtan, itt úgysem hallja senki. – Fiatalúr! Könyörgöm, ne bántson – próbálkozott kétségbeesetten a lány. – Nem is bántalak. Neked is jó lesz, hiszen mindenki azt mondja, nagyon szép fiatalember lett belőlem. – Uram! … Kérem! … Szegény lánynak egyetlen kincse a tisztessége. – Pont ez kell nekem – mondta élvezettel Gaston. Egyik kezével összefogta a lány két kezét a feje fölött, míg a másikkal a kebleit

igyekezett szabaddá tenni. – Minél jobban ficánkolsz, annál jobban szakad a ruhád. Akkor aztán nem titkolhatod el. A lány csak nem hagyta magát, minden erejével próbált szabadulni, de Gaston ereje nem adott neki esélyt. A szégyen pírja öntötte el, mikor a fiú végre megcsodálhatta még nem egészen kifejlett, de már határozottan domborodó melleit. Ez is tetszett Gastonnak. Elöntötte a vágy és a hatalom érzése. Mohón markolta, nyalta, harapdálta a lányt, aki sehogy sem tudott szabadulni. Hiába rúgkapált, a fiú szorosan ráfeküdt, hogy levegőért kellett kapkodnia. Mikor megérezte saját férfiasságának feszülését, nem habozott, felhúzta a lány szoknyáját és minden erejét beleadva hatolt be. Edith felsikoltott a fájdalomtól, de ettől kezdve nem ellenkezett, Gaston viszont hatalmas gyönyörrel élvezett el. Abból, ahogy a szolgáló legények egymás előtt hencegtek, azt hitte, sokkal nehezebb dolog elvenni egy lány szüzességét. Hogy sikeresen megtette, annak bizonyítékát alaposan megszemlélte miután végighúzta kezét a lány szemérmén, megcsodálta, majd meg is nyalta ujjait. Tetszett neki az enyhén sós íz. – Az enyém vagy, én vagyok az urad. Azt teszed, amit én mondok. Tanuld meg, akkor életben hagylak – mondta. A lányról legördülve elégedetten nyúlt végig a hajnali harmattól még enyhén nedves füvön. Mosolyogva nézte, amint Edith remegve próbálja rendezni ruháit, majd nem az uradalom, hanem a folyó felé indult, hogy eltüntesse a reggeli események nyomait. Gaston édes álomba merült. Ebben az életében ekkor álmodott először korábbi életeiről. Ahogy felébredt, elkezdett emlékezni. Mindig is érezte, hogy más, mint a többi ember. Most már tudta is. Másnap hívatta az apja. Míg arra várt, hogy fogadja, kihallgatta a szülei beszélgetését. – Oliver Gaston de Sahorre! Ezt nem engedheti meg! – hallotta az anyja hangját. – Dehogynem! Én vagyok a környék ura! Azt teszem, amit akarok. Ebbe asszonyom sem szólhat bele. Inkább örüljön, hogy a fiunk az én vérmérsékletemet örökölte, nem az ön tisztelt bátyja ferde hajlamait. – Ezért még nagyon megbünteti az Isten, Uram! – azzal anyja rá sem nézve kiviharzott a szobából. – Gaston! Gyere be! Gaston belépve az apja szobájába, igyekezett látható jelét adni tiszteletének. – Nem kell ilyen bűnbánó arcot vágnod – szólt rá az apja, – ezt hagyjad vasárnapra a templomba. Én úgyis tudom, hogy nem bánod. Én sem bántam a te korodban. – Köszönöm, Apám! – Nem kell köszönnöd sem, nem haragszom, de két dolgot elvárok tőled. Ha megteszed, felőlem azt csinálsz a cselédlányokkal, amit akarsz.

– Mit vár el, apám? – Először is, bármelyiket megkaphatod az ágyadba vagy a pajtába, de az oltár elé azt viszed majd, akit én jelölök ki számodra. Nem finnyáskodsz, hogy csúnya, hogy sápkóros, elveszed, azt csinálsz neki legalább két fiút. Ezentúl úgy élsz, ahogy akarsz, bánom is én. – Rendben, apám. Ezt megtehetem. – A második, hogy tanulj meg bánni a cselédekkel meg a rokonaikkal. Maradj itt, és figyelj! Ekkor jelzett a szolga. – Blueck megérkezett, Uram! – Küldd be! Gaston egy magas, tagbaszakadt szőke férfit látott bejönni, aki a szokásos tisztelettel hajolt meg az apja előtt, de közben rá olyan gyűlölettel teli pillantást vetett, hogy ha még mindig az előző napi, emlékek nélküli ifjú lett volna, akkor bizonyára meg is ijed. – Blueck, maga okos ember – kezdte az apja, majd, hogy nem kapott választ, folytatta. – Hány gyereke is van? Ja, igen, kettő. Mint hallom, útban van a harmadik is. Nem kertelek. Ha azt akarja, hogy meg is szülessen, és mind fel is nőjön, akkor nagyon vigyázzon a jövőben arra, hogy a családom, de legfőképp a fiam, jó egészségnek örvendjen a továbbiakban is. Ugye ért engem? A férfi bólintott. – Hogy lássa a jóságom, a húgát, a kis Edith-et, felmentem az istállói szolgálatból. Felhozom a palotába, a fiam személyes szobalánya lesz. A férfi keze ökölbe szorult, de nem mert megszólalni. – Ha jól viseli magát, még lehet, hogy meg is jutalmazom. Talán idővel kaphat egy kisebb házat, parcellával együtt hozománynak. Ugye megértettük egymást? A férfi bólintott. – Hallani akarom! Megértett? – Igen, Uram! – préselte ki a férfi, de amikor megfordult végtelen gyűlölet izzott a szemében. Ezt a tekintetett Gaston több mint negyven évvel később látta viszont, amikor egy este a városból tért haza a birtokára. Egy hatalmas ütést érzett, ami letaszította a lováról. Vagy tíz markos férfi fogta körül, miközben ő a földön feküdt. Az egyikük tekintetében felismerte ezt a régi gyűlöletet. – Ezt a kis Edith-ért! Éles szúrást érzett a mellkasában. – Ezt Matildért! – újabb szúrás. – Ezt Suzanne-ért! Ezt a szúrást érezte utoljára. A többinél már nem volt eszméleténél. Bármily dicstelen véget is ért, Kylord, szeretett erre az életére emlékezni. Edith

emléke sok örömet adott neki, egészen mostanáig. Most azonban arra ébredt, hogy Edith helyett Alaiza arcát látja a földön vonagló lányban, és érzi mindazt, amit Edith érzett. Gyorsan lerázta magáról az álomképet, és ismét a kis Edith hamvas bájaira koncentrált. Újra rálelt az emlék ízére, de már valahogy nem adta a teljes régi megelégedettséget. Aztán eszébe jutott, hogy nincs ideje ezen töprengeni, Alaizáról kell gondoskodnia. * Reggel, mikor Margrette ébresztette, Iza már csak arra emlékezett, hogy kellemesen aludt, és csakugyan nem álmodott rosszat, amire pedig számított. Kylord továbbra is feltűnően figyelmesen bánt vele, igyekezett elvonni a figyelmét a délutáni eseményről. A repülőn megkapta a pontos szöveget, amit mondania kell, valamint egy listát arról, mit mondhat, mi az, amit semmilyen körülmények között sem. Kylord az út során feltűnően visszafogottan viselkedett. Tett ugyan némi célzást az idő értelmesebb kihasználására, de minthogy Iza nem reagált, ő is az üzleti teendőibe mélyedt. Volt néhány kemény hangú telefonja, és kettő, amit a pilótafülkében fogadott. Iza sejtette, hogy ezeket nem akarta, hogy ő is hallja. A reptéren egy hatalmas fekete kocsi gördült a gép lépcsőjéhez. Amikor kinyílt a repülő ajtaja, két feketeöltönyös ügynök takarta el a kilátást előle. – Kérem, szorosan mögöttünk jöjjön, Miss. Brennwood. – Értem. A kocsi egyenesen a sajtótájékoztató helyszínére vitte. A tervek szerint utána azonnal hozzák vissza, míg egy dublőz az övével azonos ruhában és parókában, egy másik kocsin a szállodába megy helyette, ahol már le is foglaltak neki egy jól védhető lakosztályt. A sajtótájékoztatón azonban nem helyettesíthette, így azt a helyszínt nemcsak a NASA biztonságijai, de az FBI technikusai is alaposan átkutatták. Az újságíróknak is rendkívül komoly biztonsági ellenőrzésen kellett átmenniük. A jegyzetfüzetükön kívül semmilyen saját eszközt nem vihettek be. A végén az FBI által készített felvételeket kaphatják csak meg. – Az elnöknek szokás ekkora felhajtást csinálni – próbált a feszült biztonsági főnökkel tréfálni Iza, hogy oldja egy kicsit a hangulatot, de Wewston most nem vette a lapot. – E pillanatban maga az elnöknél is fontosabb nekünk. De azt hiszem, Mr. Grandnek is. Amíg önt készítették fel, ő mindent átkutatott a saját emberével is, Mr. Mercolnnal. Egyértelműen nem bízik bennünk. – Csak szeret mindent maga irányítani. A tájékoztatón eleinte minden a legnagyobb rendben haladt. Iza mondta a betanult válaszokat, amelyekre pedig nem készítették fel, ott ügyesen kivágta magát. Kylord mármár kezdett megkönnyebbülni, és elmerülni Iza csodálatában. Ő is beöltözött testőrnek, majd négy másik FBI ügynökkel beállt a lány háta mögé. Egyszer csak halk kattanást hallottak. Alaiza a torkához kapott, ugyanakkor két reflektor is durrant egymás után.

Óriási füst lepte be a helyiséget. Kylord nem törődött semmi mással, csak felnyalábolva a lányt a vészútvonalon át menekült vele a készenlétbe helyezett mentőhöz. Abba már előre bekészítette az összes ellenszerét, sejtve, hogy az Endman gyilkos ismét valamilyen méreggel fog próbálkozni. Az ügynökök utánuk, biztosítva, hogy senki ne követhesse őket. Közeledtükre a mentősök már nyitották is az ajtót. – Innen átvesszük Mr. Grand – szólt az egyik orvos, miközben segített Izát az ágyra fektetni. – Magukkal megyek, tudnunk kell, mit adtak be neki. Értek hozzá. – Tudjuk, Mr. Grand, üljön le, míg bekötöm az infúziót és máris indulunk. – Kövessenek a kórházba – szólt Kylord az ügynököknek, akiknek mondani sem kellett, egyikük már a mentő mögé állt a saját kocsijukkal. Kylord óvatosan kihúzta a kicsiny tűt Iza nyakából, miután megnézte, hogy nem ért-e nagyobb eret. Próbálta meghatározni a méreg fajtáját, de nem érzett semmit. A kocsi közben már szirénázva kiszáguldott az épületből. Egy hirtelen fordulatnál majdnem elvesztette az egyensúlyát. Ez figyelmeztető jel volt, de annyira igyekezett rájönni a méreg titkára, hogy nem figyelt eléggé. A sofőr, az orvos és az ápoló összenézett, majd egy kicsit lassított. A legközelebbi kórházhoz csupán két utcát kellett nyugatra menni, épp ezért választották az adott épületet, de a mentő a lassítás után nem fordult le, hanem inkább gázt adott, és épp hogy átcsúszott egy keresztben haladó villamos előtt. Az ügynökök egy pillanatra elvesztették a látóterükből, ennyi elég is volt, hogy eltűnjenek egy sátor mögött, amivel újabb néhány másodpercet nyertek. Kylord ösztönösen nyúlt a fegyveréért, de mire fel is foghatta volna, mit tesz, már egy éles fájdalom mellett repült ki a kocsiból, épp az úttest közepére. Csikorduló fékek zaját hallotta, majd elvesztette az eszméletét. Mindeközben a mentő bekanyarodott a következő utcába, onnan pedig egy garázsba. Kylord saját testőrei kocsijában tért magához. – Hol van Alaiza? – kérdezte elsőre. – Elvesztettük uram. – Ki vannak rúgva. – Kénytelenek voltunk Önt menteni. Egy egész sorozatot kapott, a csodával határos, hogy megúszta két karcolással. Magára lőttek egy egész tárat, miután kidobták. A Mercedes totálkáros lett. Két kocsit kellett elkapnunk vele, nehogy átgázoljanak magán. Azt hittük, több darabból kell összeraknunk. – Wewstonék? – Utána eredtek a mentőnek, de ott jönnek, úgy látom, nem jártak sikerrel. – Sajnálom, Mr. Grand, még nem tudjuk, hogyan tűntek el. Húsz emberünk van rajta, az egész várost lezárjuk, ha kell. – Addigra már három megyével odébb lesznek. – Az FBI is mindent megtesz.

– Ahogy eddig is. Thomas? Kreston? A megszólított Thomas nevű testőr egy laptopot nyitott szét Kylord előtt, úgy, hogy Wewston is láthassa, miközben a kocsi telefonjából Kreston szólalt meg. – A Santa Monikán haladtak keletnek, majd behajtottak egy irodaépület parkolójába, ahol kocsit cseréltek. Egy fekete Dodge Sprinterrel hagyták el a parkolót. Ezzel tovább mentek a Santa Monikán, de a Harbor kereszteződésében elvesztettük. Ott megszűnt a jel. – Hogy-hogy megszűnt? Nem romolhatott el! – Nem, Uram, de le lehet árnyékolni. – Mivel? – Alagút, páncélozott autó. – Mi jött ki a híd alól? – Még semmi, amiben lehetnek. Bill folyamatosan figyeli. Wewston közben már küldött is két csapatot a laptopon mutatott két helyre, hátha a mentőautóban vagy a híd alatt találnak valami felhasználható nyomot. – Következő lépés, Kreston? – Az FBI laborja jól felszerelt, reméljük, találnak valamit. Mi figyeljük a jelet, ha bárhol felbukkan az országban, harminc percen belül tudok küldeni oda egy csapatot. – Az sok. Fél óra alatt százszor megölhetik. – Figyelünk minden kamerát Los Angelesben. Wewstonék már ráálltak a mikrofonra és a mentős nyomra. Kylord Wewstonra pillantott, aki bólintott, bár fogalma sem volt, honnan tudja mindezt Kylord embere. – Ez nem egyetlen ember akciója volt – próbálta menteni a helyzetet. – Arra én is rájöttem Mr. Wewston. Egy piti főiskolásnak nem telne Sprinterre. – Főiskolásnak? Ön információt hallgat el Mr. Grand? – Ennél többet én sem tudok, csak, hogy az eredeti cikk írója Poowellben jár főiskolára, legalábbis van valami köze hozzá, és nem tud aludni éjjelente. De ezt a nyomot már lekövettük. A srácot Peter Timkeynek hívják, elhagyta Poowellt, de itt Los Angelesben nyomát vesztettük. Ha mi nem találtuk meg, önöknek sem ment volna. Már az összes őrsön ott van a képe, tízezres jutalommal. Az FBI is keresi az üggyel kapcsolatban, és önök is, bár csak annyit tudnak, hogy gyanúsítható. – Valóban, emlékszem, az egyik mellékszál. Mr. Grand, ön dróton rángatja a NASA biztonságijait az FBI-jal együtt? – A segítségem nélkül a Dodge-ról sem tudnának. – Ezek szerint ön is tett jeladót Miss. Brennwoodra? – Igen. Az önökét gondolom néhány másodperc alatt megtalálták.

– Lehet, hogy az önét is. – Nem, az nem lehet, csak árnyékolt helyen van. De most ne ezen vitatkozzunk. – Most kaptam üzenetet, hogy a mentő épp akkor robbant, mikor az embereim odaértek. Nem sérültek meg, de nem sok használható nyom maradt. – Túl jól szervezettek. Ez már nem sima sorozatgyilkosság. E mögött több van. – Egyetértek, Mr. Grand. Ha csak megölni akarta volna, nem bajlódik az elrablással. – Gondolja, hogy őt is feláldozni akarják? – Igen. Most már biztos, hogy a két ügy összefügg. Éjfélig van időnk. A másik lányt is a körül ölhették meg. – Továbbra sem tudják, hol történhetett? – Nem. Csak annyit, hogy aki kivágta a szívét, az nagyon értett hozzá. Nem szenvedett sokat a lány. – Miss. Brennwood már így is túl sokat szenvedett. – Megértem, Mr. Grand. – Mr. Grand! – Igen Kreston! – Nyolcvanhét olyan épületet találtam harminc mérföldes körzetben, amely alkalmas lehet egy szertartáshoz, és képes leárnyékolni a jelet. Próbáljuk tovább szűkíteni, de javaslom, kezdjük el az átvizsgálást. – Mr. Wewston, osszuk fel a három cég között az épületeket. Kreston már átküldte önnek a címeket. – Intézkedem. * Alaiza egy hideg kis fülkében ébredt egy fapadon, ahol csupán egyetlen paplan volt alatta, rajta pedig egy polártakaró, mely alatt teljesen meztelenül feküdt. Haja kibontva és úgy érezte, alaposan átfésülték. Minden ékszere eltűnt, finom, gyöngyházszínű körömlakkját lemosták, minden idegen anyagot eltávolítottak róla. Óvatosan lenyúlt, de intimtölcsére még megvolt. Nem tudta, mennyi ideig lehetett öntudatlan, de az a tény, hogy még nem telt meg, azt jelentette, nem lehetett több öt-hat óránál. Iszonyatos félelmet érzett, de megpróbált úrrá lenni rajta. Első gondolata, amire Kreston tanította, felmérni, hol van, illetve, hogy van-e lehetősége a szökésre. Egy régi templombelső lehetett, méghozzá a nagyvárosi fajtából, aminek még kőből épültek a falai. A magasban látott egy kisebb ablakot, de odáig nem tudott volna felmászni. Épp maga köré tekerte a takarót, hogy körbejárja a kis cellát, de ekkor kinyílt az ajtó. Nem akart hinni a szemének. Egy hatalmas, aranymintás vörös köntösbe öltözött férfit látott, akit főleg a fél méteres, hegyes, a köntössel azonos mintájú fejfedője mutatott magasnak. Az arcát egy szintén aranyszínű maszk fedte. Mellette négy, teljesen fekete ruhába öltözött férfi állt.

Más körülmények között megeresztett volna egy poént arról, hogy bizonyára valamelyik régi Batman és Robin epizódba került, de így csak ledermedt a rémülettől. Az egyik fekete ruhás férfi feléje lépett. Nem durván, de határozott mozdulattal lehúzta róla a takarót. A vörösruhás alak alaposan megszemlélte, majd elégedetten bólintott. Közelebb lépett és a szemébe nézett. – A karmája elől senki sem bújhat el, te sem – szólalt meg. – Még nem telt le a nyolc nap – vágott Iza esze villámgyorsan. – Sajnos, Peter testvér hibázott. Nem jól számolt. Ez ma a te napod. Vedd megtiszteltetésnek. Ha ellenkezel, csak rosszabb lesz. Nem tehetsz ellene semmit, inkább viseld méltósággal a sorsod! – azzal a négy fekete ruhásra nézett, akik két karját elkapva vezették ki a fülkéből az álarcos után. Iza szíve hevesen dobogott, sejtette, hogy ezek az utolsó percei, és ő nem tehet ellene semmit. Végigvitték egy sötét folyosón, majd egy ajtón át egy gyertyákkal ragyogóra kivilágított helyiségbe. Beletelt néhány pillanatba, mire a szeme alkalmazkodott. Valóban egy régi katolikus templomban voltak, épp az oltár előtt, de erre a padokon és az épület alakján kívül más nem utalt, mert a hagyományos keresztény kellékek és díszítések hiányoztak. Újra a szülei jutottak az eszébe, akiknek mérhetetlen fájdalom lesz majd, mikor megtalálják a holttestét. Majd meglátta az embereket. Vagy harmincan lehettek, mind álarcban, köntösben. Az oltárt állták körbe félkör alakban, amihez őt is vezették. A hatalmas, hófehér márványasztal mögött egyikük egy tálcát tartott a kezében, rajta arany ékszerek, és még valami, amit Iza nem is akart elsőre felfogni. Egy modern készítésű, de láthatóan obszidiánból csiszolt kés. Hirtelen szédülés fogta el, meg is tántorodott. Négy erős férfikar kapta el, és már öltöztette is. Bokájára, csuklójára illesztették az arany pereceket, majd nyakába egy széles lapokból álló láncot. – Úristen! Egy negyvenes évekbeli Tarzan filmben vagyok, mindjárt meghallom a jellegzetes üvöltést, beugrik Tarzan és Csita, hogy megmentsen a gonosz bennszülöttektől – gondolta, de Tarzan csak nem akart megérkezni. Helyette az oltár végéhez húzták. Hirtelen kirántotta a kezeit, hogy a félkörben állók felé fordulva, tőlük kérjen segítséget. – Hát nincs magukban emberség? Senki sem segít? – kiáltotta kétségbeesetten. Egyikük sem mozdult. A négy férfi megragadta, és az oltárra fektette. Kezeit, lábait leszorították, míg az álarcos egyenként megkötözte. Potyogtak a könnyei, mert az apja és az anyja arcát látta maga előtt. Ettől a fájdalomtól nem kímélhette meg őket. Nem pergett le előtte az élete, nem érzett semmiféle szokásos halálos bénulást, csupán a fájdalmat a szerettei miatt. Még látta, ahogy az álarcos a tálca felé nyúl, színpadias mozdulattal feje felé emeli a kést, majd iszonyatos lassúsággal az oltár mögé megy, hogy mindenki jól láthassa. A többiek halk, majd egyre erősödő kántálásba kezdtek. Nem értette, mit mondanak, de nem is figyelt rájuk. Előbb becsukta a szemét, úgy várta, hogy lecsapjon a kés, de végül fellángolt benne az ellenkezés. Mereven és daccal nézett fel az álarcos

szemébe. Remélte, hogy legalább áldozata tekintete kísérti majd, ha mégis feltámad benne valaha a lelkiismeret. Felkészült a fájdalomra, ennél többet már nem tehetett. Az álarcos pupillái kitágultak, jelezve, hogy most fog lecsapni, de ekkor a mellette álló egyik sapkás segédje elkapta a kezét. Az álarcos döbbenten nézett rá. Már épp el akarta lökni, amikor a másik Iza lábai felé mutatott. Halkan suttogott két szót, amit csak a mellette állok és Iza hallott. – Vérzik! Tisztátalan! – azzal az első szövetdarabot, amit elért, a sisakját gyorsan Iza feneke alá gyűrte, ahol csakugyan megjelent egy vékony, lefelé csurgó, piros csík. Az álarcos megrendült egy pillanatra, majd az egyik fekete ruhásra nézett. Az közelebb lépett, a lány fölé hajolt, egyik kezével szétnyitotta a szeméremajkait, míg a másikkal benyúlt ellenőrizni. Miután megtapogatta, az álarcos elé vetette magát. – Bocsáss meg, Mester! Az én hibám. Nem láttam, mert tölcsért használ. A Mester hatalmasat rúgott az előtte térdeplő emberbe. – Megmondtam, hogy mindenütt ellenőrizd, még a lyukait is. És ha oda is rejtettek nyomkövetőt? Ezért még számolunk, Jack! – sziszegte. A többi feketeruhás felé fordult. – Óvatosan szedjétek le, és hozzátok a másikat.

Iza fejében vadul követték egymást a gondolatok. Igen, a primitív népek babonáiban, szertartásaiban fontos szerepe van a menstruációnak. Az éppen menstruáló nő tisztátalannak számít, nemhogy a szertartáson, de néha a törzs életében sem vehet részt. Minden, amit megérint, tisztátalannak számíthat. Ő ugyan egyelőre megúszta, de úgy látszik, van még egy foglyuk. A hideg újra végig futott a hátán, hiszen most megint miatta fog meghalni egy másik lány. Ezt nem hagyhatta. Épp a csuklójáról szedték le az ékszereket, amikor váratlanul összeszedte minden erejét, és térdével hatalmasat rúgott a legközelebb álló férfi ágyékába. Az üvöltés elvonta egy pillanatra a többiek figyelmét. Ennyi elég volt Izának. Menekülés helyett azonban az oltárra vetette magát, miközben egyik kezét már össze is kente vérrel. Még mielőtt megakadályozhatták volna, szétkente az oltár közepén. Pillanatok alatt lerángatták róla, de már nem tudták meg nem történtté tenni. A Mesterben már robbanáspontig emelkedett a feszültség. Odalépett elé, és hatalmas pofont kevert le neki visszakézből. Pont olyat, amilyet csak az iszonyatosan primitív, magukat a teremtés koronájának képzelő férfiak képesek egy gyenge nőnek. Iza a földre esett. A fejét is beverte az oltár oldalába, de diadalmasan nézett fel bántalmazójára. E pillanatban mindenki érezte, hogy ruháitól, szabadságától, mindenétől megfosztva, mégis győzött, mégis ő volt a legerősebb lélek a teremben. Nem ő érezte magát megalázva, hanem a bántalmazói. A férfi utána nyúlt, és a hajánál fogva emelte fel. – Most már értem, miért utál téged annyira Peter! De megéri várni! Te leszel a legszentebb áldozatunk! Ezzel nem úsztad meg! – Tudom! – nézett vissza Iza, azok bátorságával a szemében, akik tudják, hogy egy náluknál sokkal erősebb ellenséggel szemben mindent megtettek, ami csak a hatalmukban állt. A Mester tehetetlen dühében a négy fekete ruháshoz lökte. – Vigyázzatok rá! Át kell mennünk a tartalék helyszínre. Külön kocsiban hozzátok őket! – majd a nézők felé fordult. – Holnap éjjel találkozunk az új helyen. Ma nem tudjuk megadni a Déli Kolibrinek az áldozatot, de ki fogjuk engesztelni. Kerüljetek minden feltűnést! Iza már nem láthatta, hogyan távoznak, mert őt a templom oldalsó ajtaján át egy folyosón kivezették. Bevitték egy kisebb szobába, ahol egy falikúton kívül mást nem látott. – Ürítsd ki és tett rendbe magad! – szólt rá az egyik feketeruhás. Iza habozott, mert a négy férfi nem vette le róla a szemét. – Csináld, különben én csinálom! Iza nem tehetett mást, lábát megtámasztva a medence szélén, kivette a tölcsért, kimosta, visszatette, majd maga is megmosdott. Még szívesen leöblítette volna az arcát is, de a Jack-nek nevezett férfi intetésére újra megragadták, és

tovább vezették a hátsó bejárathoz, ahol egy fekete, nagyon elegáns, de nagyon masszívnak látszó, sötétablakos autó várta. Ahogy kilépett az ajtón, nem értette mi történik vele, csak azt érezte, nem akar beszállni a kocsiba. Megpróbálta kiszabadítani magát, hiába volt reménytelen a harca a négy erős férfival szemben, mégis rángatózott, feszített, ellenkezett. Ameddig csak tudta, távol akarta tartani magát a kocsitól. Egyszer csak az egyik megragadta a haját, míg egy másik megkötözte a kezét. Na, ide figyelj kislány! Már elég bajt okoztál nekünk. Ha nem nyugszol, beléd nyomok egy adagot, amitől azt sem fogod tudni, hogy fiú vagy-e vagy lány. Iza saját maga is meglepődött, de a férfi szeme közé köpött, amitől az megmerevedett. Lassan letörölte kabátujjával, majd a mesteréhez hasonlóan szintén lekevert egy pofont. Izán azonban megint csak az elégedettség hulláma futott végig, de most maga sem értette miért. Egy mondat zsongott folyamatosan a fejében, bár nem értette, honnan vette. Mintha a tudatalattijából jönne. – „Maradj a szabad ég alatt!” Mindezzel hosszú másodperceket nyert épületen és autón kívül. Ennek örült. Aztán csak betuszkolták a kocsi hátsó ülésére. Két oldalról közrefogták, míg a másik kettő előre szállt be. Kihajtottak az elhagyott templom kertjéből, be Los Angeles éjszakai forgalmába. Iza próbált valami tervet kitalálni, hogyan menekülhetne, de semmi sem jutott az eszébe. A sofőr teljesen szabályosan vezetett. A dulakodás közben a rendszámot is látta egy pillanatra. Diplomáciai jelzés volt rajta, vagyis a rendőrök is békén hagyják. Egyre elhagyatottabb utcák felé haladtak, mikor az egyikük megszólalt. – Jack! Kanyarodj be oda a bokrok közé. – Követnek? – Nem. – Akkor minek? – Tedd, amit mondok! A kocsi bekanyarodott egy kihalt park bokrai közé. – Mit akarsz, Joe? – Egy kicsit szórakozni. Elég bosszúságot okozott nekünk ez a kis szajha, most mi jövünk. – Erre nem adott engedélyt a Mester. – Dehogynem. Azt mondta, vizsgáljuk meg minden lyukát. De különben sem fogja megtudni, ugye cicus? – nézett Izára. – Ha elárulod, gondoskodunk róla, hogy a halálod lassú és fájdalmas legyen. Ha nem elég éles a kés, a Mesternek többször kell szúrnia. A kést, tudod, én élezem. Megértetted? Iza bólintott és elindult, mint aki ki akar szállni a kocsiból. – Hova-hova, kisanyám?

– Odakint csak kényelmesebb, és úgysem lát senki. Itt csak összekennénk az ülést. – Na, ez igaz, de nehogy azt hidd, hogy megszökhetsz. Joe, Fred, ne engedjétek el! Kivitték a kocsiból, és Jack diadalmasan állt meg előtte. Úgy érezte, most végre ő az úr. Mohón nyúlt a lány melleihez, majd a lába közé. Megkereste a tölcsér végét és kirántotta. Iza felszisszent a fájdalomtól, de a férfi nem törődött vele. – Erre vigyázunk – rázta ki a tartalmát a fűre –, a végén újra be kell dugaszolnunk, a Mester csakugyan kényes a tisztaságra – mondta röhögve és zsebre vágta. – Peter, a tied az elsőbbség, végül is te szerezted nekünk ezt a finom falatot. – Megtisztelsz, testvér! Én innen, hátulról szeretném. Térdre! Azzal térdeit a lány térdhajlatába ütötte, hogy összerogyjon. – Peter, vagyis ő az Endman! – jutott el Iza tudatáig. – Most megtudod, milyen, amikor az angyalod megbüntet – mondta nevetve. Még hallotta a cipzárjának sercegését, érezte, ahogy hozzá dörgölődik, majd halkan kattant valami, mint amikor egy pisztolyt biztosítanak ki. Peter megállt, mint aki kővé dermedt. * – Mr. Grand! Tizenkét másodpercre feltűnt a jel az ötvenkettes számú objektum mellett. Egy elhagyott templom. – Ki van a legközelebb? – Az FBI 4-es csapata. Tíz percen belül ott lesznek, de addigra valószínű nem találnak már senkit. – Miből gondolja? – Több kocsi hagyta el a helyszínt, néhányan motorral.

– A jel? – Három olyan kocsit találtam, amely lehet páncélozott. Az elnyomja a jelet. Küldöm a képeket. Kylord laptopján három kocsi felülről fényképezett műholdas képe jelent meg. Kreston már megtanult bízni főnöke ösztöneiben. – A harmadik lesz a mienk – vágta rá Kylord habozás nélkül. – Egy fekete Cadillac Escalade, diplomáciai rendszámmal. Épp a Harboron hajtanak a Golden State felé. – Már megyünk is, a kocsinál találkozunk. – A diplomácia rendszámoshoz sem a NASA, sem az FBI nem nyúlhat. – De én igen, Mr. Wewston – szólt közbe határozottan Kylord. – Tudunk önnek utat nyitni. – Köszönöm, de ezt Kreston már megoldotta. – Értem, Mr. Grand – mondta. Már eszébe sem jutott csodálkozni. Kylord többször bebizonyította, hogy tán még az FBI-nál is jobb hírszerző és irányító csapata van. Egy Los Angeles méretű város közlekedésirányítása sem okozhat neki gondot. Csakugyan végig zöldhullámmal száguldottak, míg az Escalade nem feltűnően, de azért elég sokszor kapott pirosat. Wewstonék csak azt biztosították, hogy a közlekedésiek ne tartóztassák fel Kylordot és az embereit. – Lefordult a Golden State-re északnak. – Vettem, mindjárt mi is a lehajtónál leszünk. – Itt Stemton az FBI-tól. – Hallgatom. – A templomban nem találtunk senkit, Mr. Grand, de sajnos rossz hírem van. Az oltár friss vérrel szennyezett. Már vizsgáljuk. – Értem – mondta Kylord. Nyelt egy nagyot. A megérzése azt súgta, hogy Alaiza még él, és az általuk követett kocsiban van. Minden sejtje tiltakozott a halála ellen. Még nem engedheti el, még szüksége van rá. Annyi mindent meg kell még tudnia tőle. – Lehajtott a Golden State-ről a Stadiumra. Két perc előnyük van önökhöz képest. Mi szemből jövünk. Egy FBI-os csapat is követ, de ők kb. öt perccel később érnek be. – Vettük. A másodpercek a száguldó autóban is lassan vánszorogtak. Kylord úgy érezte, ennyire még a legtöbbel kecsegtető hatalomátvétel sem izgatta fel. Ráadásul most nem is élvezte az izgalmakat. Emlékezete szerint, először aggódott valakiért. Ez megint új érzést jelentett számára.

– Letértek a Stadiumról, behajtottak az Elysium Park bokrai közé. Újra fogom a jelet, ötven méterre önök előtt. – Értem, gyalog megyünk, irányítson. – Csak óvatosan, uram, inkább várjon meg minket. Öt percen belül ott vagyunk. Nem tudhatja, hányan vannak. – Négy-ötnél nem lehetnek többen. – Akkor is veszélyes. – Megoldjuk. Hárman vagyunk. – Harminc méterrel előbbre találnak egy ösvényt nyugatnak, azon húsz méterre álltak meg. – Értem.

* – Ha meg mer mozdulni, ezer darabra loccsan a feje és nem nő újabb – sziszegte Kylord, miközben az Iza mögött térdelő férfi fejéhez támasztotta a fegyverét. A következő pillanatban két puffanás, Joe és Fred került a földre, majd mielőtt Jack felfoghatta volna, mi történt, már ketten csavarták hátra a kezét, melyen azon nyomban bilincs csattant. Kylord, pisztolyát nem mozdítva Peter fejétől, hatalmasat rúgott az oldalába, amitől nagyot nyekkenve terült el a földön. – Vedd át Robert, hogy segíthessek Miss. Brennwoodnak. A Robertnek nevezett férfi Petert bilincselte meg, miközben Kylord Alaizára terítette a zakóját, és felsegítette a földről. A lány még nem fogta fel egészen, mi történt, csak Kylord szemét látta, aki gyengéden átölelte. Ahogy megérezte erős karjait, elhagyta az ereje. Szorosan átölelte a derekát, belemarkolt az ingébe és hagyta, hogy előtörjenek mindezidáig visszafojtott könnyei. Kylord kocsiját közben közelebb hozták, így abba ültette be a lányt, miközben továbbra is ölelte. – Thomas, vigyen a parti házba. – Mindjárt itt az FBI. – Nem érdekel, most várhatnak. Dr. Shadton is jöjjön oda és Miss. Brennwood szüleit is hozzák. – Van egy másik lány is! – eszmélt hirtelen Iza. – Az FBI már megtalálta. A második kocsiba tették – hallották Kreston hangját a rádióból. – Köszönöm, Kreston! Intézi a többit? – Igen, Mr. Grand, menjenek nyugodtan. Kylord most még tehetetlenebbnek érezte magát, ahogy Iza az ölelésébe bújva remegett. Semmit sem tudott adni, amivel kitörölhette volna a történteket. Elővette a zsebkendőjét, próbálta felszárítani a lány könnyeit, aki végre felnézett rá, és valami olyat látott a férfi szemében, amit eddig még soha. Fájdalmat. Meg akarta vigasztalni, elmondani, hogy ne hibáztassa magát, hiszen mindent megtett, amit csak lehetett, de erre még nem érzett erőt magában. Kivette a kendőt a kezéből, hosszában összehajtogatta és két lába közé szorította. Ettől egy kicsit kevésbé kiszolgáltatottnak érezte magát. Fél óra alatt értek Kylord tengerparti házához, ahol egy szobát már előkészítettek Alaizának. Shadton doktor is ott várta. – Jöjjön, Miss. Brennwood, először is adok egy nyugtatót. – Nem, köszönöm! Nemsokára keresni fognak a bűnügyi laborból, rögzíteniük kell a

nyomokat. – Ezt Miss. Kratovski megcsinálja, még mielőtt a szülei megérkeznének, hogy addigra összeszedhesse magát. – Köszönöm, ez tényleg jó lenne. Csakugyan nem akarom, hogy így lássanak. Kopogtak, majd egy nyugodt tekintetű, középkorú nő lépett be a szobába, egy jókora méretű táskával, amiről kiderült, hogy komplett laborfelszerelést rejt magában. – Miss. Kratovski az FBI alkalmazottja, az ő általa gyűjtött bizonyítékokat elfogadja a bíróság egy esetleges tárgyaláson. – Értem. A nő szakszerű mozdulatokkal átvizsgálta Iza testének minden milliméterét. Összegyűjtött minden ujjlenyomatot, DNS-t, porszemet, a hajába ragadt minden mikroszkopikus töredéket. Lefényképezett minden zúzódást. Még Kylord kendőjét is bezacskózta. – Köszönöm, Miss. Brennwood a türelmét. – Én köszönöm, hogy idefáradt.

– Akkor most jöhet egy jó zuhany. Mire befejezi, Margrette is itt lesz. Shadton igazi doktor bácsiként, határozott, megnyugtató derültséget sugárzott. Úgy viselkedett, mintha minden a legnagyobb rendben, természetes jó hangulatban menne. Ez Iza lelkét is lecsillapította. Sokáig állt a zuhany alatt, élvezte a forró víz tisztaságát. Margrette, dr. Shadton utasítására fehér pamut fehérneműt, pólót, halvány vajszínű, kényelmes, puha tréningnadrágot, bolyhos felsőt hozott, valamint hasonló pizsamát és köntöst. Iza elképzelni sem tudta, hol szerezhette be mindezt hajnali egy és kettő között. A fürdőszobájában ismét megtalált mindent, amire csak szüksége lehet. – Mr. Grandnek minden városban van egy jólfelszerelt női lakosztálya? – tűnődött magában, és kezdett a megszokott hangulata visszatérni. A ruha meleg, bolyhos érintése csakugyan jólesett a bőrének, biztonságot adott. Épp végzett a hajszárítással is, mikor dr. Shadton szólt, hogy megérkeztek a szülei. – Apa, anya! – repült a karjaikba, és minden igyekezete ellenére elsírta magát. – Köszönöm, Mr. Grand! – mondta, mikor végre mindhárman összeszedték magukat. – Mr. Grandnek össze kellene törnie minden csontját! – morogta Mr. Brennwood haragosan. – Azt ígérte, vigyáz rád! – Apa! Ha nincs Mr. Grand, akkor azt hiszem, én most nem lehetnék itt. Ő mentett meg. – Miután elveszítettem – morogta borúsan maga elé Kylord. – Se a munkahelyem, se az FBI nem tudta megakadályozni. Ennél többet nem tehetett. – Most viszont tehetek. Szeretném, ha enne pár falatot, aztán lepihenne. Az FBI-t egyelőre elzavartam, de holnap feltétlen ki akarják hallgatni. – Köszönöm, de nem vagyok éhes. – Azt csak hiszi! – jött be végszóra dr. Shadton egy hatalmas tálcával. – Ezt most orvosi utasításra meg kell ennie. Lazac tízmagvas salátával, és meglepetésként, egy pohár elzászi tramini. Ezt ritkán ajánlom lazac mellé, de most felettébb jót fog tenni a keletiesen pácolt hús mellé az édes, fahéjas, narancsos aromája. A végére pediglen egy sötét, nyolcvan százalékos csokoládéból készült csodaszer, a saját fejlesztésem stressz ellen. Könnyű és nyugtató. – És szépet fogok álmodni tőle, mint a mézes bortól? – Hát – pirult el most a doki – annyira azért nem. Rájött? – Igen, és kivételesen hálás vagyok érte. Kylord nem örült a témának, így rászólt Izára. – Kérem, egyen! A szülei itt maradnak, holnap is beszélhet velük, ha már kipihente magát.

Iza bólintott, nem látta értelmét ellenkezni. Előző nap ebédre is épphogy csak néhány falatot evett, azóta semmit. A lazac fölöttébb jól sikerült, Louisa ismét csodát tett, pillanatok alatt. Éjszaka rosszul aludt, többször is felriadt, de minden alkalommal ott találta az ágya mellett az anyját, aki a homlokára tette a kezét, épp úgy, mint gyermekkorában. – Semmi baj, Kicsim – mondta, és Iza megnyugodva visszaaludt. Reggel kissé fáradtan ébredt, de igyekezett összeszedni magát. – Még lesz néhány rossz éjszakája, de erős nő maga Alaiza! Túl fog jutni rajta – nyugtatta reggel Shadton doktor. Délelőtt, tíz után érkezett Wewston és egy FBI-ügynök, felvenni Iza tanúvallomását. Kylord – bármennyire is tiltakozott Iza –, mellette akart maradni végig. – Ez nem könnyű, Miss. Alaiza, vigyázni akarok magára. Különben is, úgyis meg tudnám szerezni a vallomását. Mindenről tudni akarok, ami magával történt. Ezt nem fogják megúszni a tettesek. – Mr. Grand, most már ránk bízhatja a nyomozást, a bíróságra meg az igazságszolgáltatást. Kylord nyelt egyet, de nem válaszolt. Iza vallomása alatt önmagát is figyelte. Meglepve tapasztalta, hogy teljesen másképp gondolkodik, mint ahogy korábban hasonló helyzetben tette volna. Ha nem Iza lenne a főszereplő, akkor biztosan sajnálná, hogy nem láthatta, hogy nem nézhette végig a lányok halálát. Nem a gyilkosságot élvezte volna, hanem a többi ember megvetését. Hogy képesek egyetlen élet elvételén ilyen perverz szertartásban kéjelegni, miközben ő maga arra is emlékezhet, milyen érzés százezrek sorsát a kezében tartani. Igaz, emlékezett arra is, mikor évszázadokkal korábban ő játszotta a főpap szerepét a Huitzilopochtlinak szóló áldozati szertartáson, de más az emlék, és más élőben, a jelenben átélni és megtenni. Meg kell tudnia, kik elevenítették fel az ősi azték szertartást a huszonegyedik század Amerikájában – határozta el. – Déli Kolibri? Biztosan ezt mondta a Mesternek nevezett? – kérdezte az ügynök. – Igen, ezt tisztán értettem. – A Déli Kolibri, pontosabban a Kolibri Balra, aminek a jelentése ugyanaz, Huitzilopochtli nevének lefordítása. Ő az azték Napisten, akinek véres emberáldozatokat mutattak be. Ez valami őrült szekta lehet. – Értem, Mr. Grand. A szakértőnk majd ennek is utána néz. – Persze – válaszolt unottan Kylord, és újra a saját gondolatainak figyelme kötötte le.

Elképzelte magát, amint ott áll, ahogyan az ő kezében van a tőr. Vajon ha lehetősége lenne rá, most megtenné? Megölné Izát, ha nem lenne semmi következménye? Miközben hallgatta a beszélgetést, tovább képzelte a jelenetet. Mit érezne, ha kezében tarthatná Miss. Alaiza Brennwood még dobogó szívét, miközben a lány teste ott feküdne előtte. Ha kihűlne az a gyönyörű szempár, ha nem simíthatná többet selymes bőrét, nem érezhetné, ahogyan befogadja és körülöleli egész testével. Az élettelen Iza képére Kylord egy hirtelen, hangos levegővétellel reagált. – Semmi baj, Kylord, megmentettél, nem tudták megtenni – mondta a lány, miközben nyugtatóan megfogta a férfi kezét. Kylord elmosolyodott, és a mosolya beragyogta Iza lelkét. Nem tartotta szükségesnek közölni, hogy nem a lány szavaira reagált, hanem a saját fantáziaképe érintette meg a lelkét. – Köszönjük, Miss. Brennwood, egyelőre ennyi elég nekünk – fejezte be az ügynök a kihallgatást. – Ha elmegy a városból, kérjük, tájékoztasson. – Ha nem jön közbe semmi, akkor még legalább három napig itt lesz Miss. Brennwood. Addig a védelmem alatt marad, amíg el nem kapják az egész gyilkos bandát. – El fogjuk kapni, kérem, nyugodjanak meg. – Igen, biztosan – mondta Kylord, de hangjából kiérződött a gúny egy enyhe árnyalata. Margrette kikísérte az urakat, míg Kylord Izával visszament a nappaliba, ahol a szülei már várták. Másnap reggel tervezték a hazautat, addig a lányukkal akarták tölteni az időt. Az ebédről megint Louiza gondoskodott. A testőrökkel együtt, ő és az ikrek is követték Kylordot, mindenhová, ahol csak szüksége lehetett rájuk. – Hol is vagyunk pontosan? – kérdezte Alaiza, mivel most figyelte meg először a környezetet. Annyit megállapított, hogy az óceánra nyílik a kilátás, de nem ismerte fel melyik partszakasz. – A Torrance Beach-en. Nem a legfelkapottabb hely, de a célnak megfelel. – Milyen gyakran tartózkodik itt? – kérdezte Iza apja. – Eddig kb. tíz hetet töltöttem itt, leginkább vendégháznak használom. – Márpedig nyáron csodálatos lehet. Csak végigsétál a saját parkján, és máris a strandon van. – Azt hiszem apa, Mr. Grand ennél elegánsabb strandokhoz szokott. – Csakugyan nem jártam még az ittenin. Sajnos esőt mondott délutánra, így nem érdemes elmenni még hajózni sem. – Semmi gond, Mr. Grand, nekünk a legnagyobb élmény, hogy együtt lehetünk Izával. Ön igazán figyelmes vendéglátó, de nem szükséges programot szerveznie. Délután az apja kerített sort arra, hogy kettesben maradjon a lányával. – Mi a helyzet ezzel a Kylorddal?

– Nem tudom, apa. – Ugyan, Iza! Azt csak tudod, mi van köztetek? Iza elpirult. Mit is mondhatna, mi van köztük. – Kicsim! Apa vagyok, de már elfogadtam, hogy felnőtt, önálló nő a lányom. Ez a Grand rendes pasinak látszik. Nagyon aggódott érted. Lehet, hogy nincs diplomája kvantumfizikából, sem doktorátusa a kalmük sztyeppék hangavilágából, de jól forog az agya, és azt hiszem, szeret téged. Ráadásul, ha van szemed, láthatod, hogy több mint egy fokkal szebb az ördögnél. – Hát, ez az, apa. – Iza, te is gyönyörű vagy, csak el kellene hinned. Ne legyen kisebbrendűségi érzésed mellette, bár az igaz, tényleg egy igazi alfahím. – Az. Egy First Class Alfa. – Attól még alkalmas lehet apának. – Nem hinném. – A te életed, nem akarok beleszólni, csak szeretnélek jó kezekben hagyni. – Apa, még nagyon sokáig vigyázhatsz rám. Én mindig is benned fogok a legjobban megbízni. Sokszor mondtad, mennyire erős vagyok, meg hogy eszem is van. Hidd el, mindig tudok majd gondoskodni magamról. – Igaz. Ha neked az a jó, akkor egyedül is lehetsz boldog. De választani akkor tudsz, ha már ismered mind a két lehetőséget. Minden ember élete különböző, egyéni. De nem egyedüli. Mindig is egyedül leszel, mert a benned létező csodát, azt a milliárdszínű ragyogást, aki te vagy, sosem fogod tudni megosztani másokkal, legfeljebb csak egy két vékony színárnyalatát. De ezt az egyedüllétet egy társsal együtt is meg lehet élni. Sőt, az igazi kapcsolatban együtt vagytok egyedül. – Majd meglátom Apa, majd meglátjuk. Kylord megvárta, míg vacsora után elcsendesedik a ház. Ekkor ment fel Alaiza szobájához. Halkan kopogott, ebből Iza tudta, hogy a férfi az. Az apja határozottabban szokott jelezni, az anyja viszont már elbúcsúzott aznapra. Csendben nyitotta az ajtót, Kylordot meglátva mégis meglepődött. A férfi hófehér, puha fürdőköntöst viselt, vietnámi stílusú világosbarna szarvasbőr papuccsal. Még azt is erotikusnak érezte, ahogy lábujjai közé bebújt a vékony bőrpánt. A köntösön erősen látszódott, hogy nem az ő mérete, olyan gazdagon ráncolódott az öv alatt, hogy legalább kétszer körülérhette. Szinte világított fekete haja és napbarnított bőre mellett. – Apám még benézhet – súgta Iza. – Már nem fog – súgta vissza Kylord. – Az előbb találkoztunk itt az ajtód előtt, és jó éjszakát kívánt. Iza kissé elpirult, de hátrább húzódott, hogy Kylord be tudjon lépni. A férfi gondosan bezárta maga mögött az ajtót. – Most orvosi utasításra jöttem.

– Miért is? – Dr. Shadton szerint, ha a történtek után sokáig nem szeretkezel, akkor a kellemetlen emlék miatt akár meg is undorodhatsz a férfiaktól. – Hát, lehet, hogy valóban előfordulhat – gondolkodott el játékosan Iza. – Mr. Grand persze nem habozik a segítségemre sietni, hiszen kellő részletességgel ismeri rá a gyógymódot. – Pontosan! De előbb még egy üzenetet át kell adnom. – Üzenetet? – Az apád kért meg az előbb, hogy mondjam meg, nem kell madzag. Iza elmosolyodott. Az apja így adta tudtára, hogy elfogadja a Grand-del való kapcsolatát. Közelebb akart lépni, de Kylord most hátrébb húzódott. Ölelés helyett Iza kezéért nyúlt, melyre egy jelzés értékű meghajlás kíséretében finom csókot lehelt. – Nem tudom, hogy ez mit jelent, de azért egy kis meglepetést hoztam. Még szalag is van rajta, ha ez fontos. – Hát, egy párszor már meglepett Mr. Grand. – Ahhoz, hogy át is adhassam, azonban egy kis segítségre van szükségem. Alaiza most már csakugyan várakozva nézett a férfira, hogy mi fog ebből kisülni. – Gyönyörű ez a hálóing, de megtenné, hogy legalább az alját egy kicsit feljebb húzza? Alaiza már sejtette, hogy valami erotikus játékba akarja belevonni Kylord, ezért lehajolt, majd a térdénél megemelte a hálóing és a köntös alját, de épp csak addig, hogy a bokája kilátszódjon. – Ha lehetne még egy kicsit magasabbra. Iza a térdéig emelte. Kylord úgy tett, mintha egy kicsit bajban lenne, és könyörgőre fogta. – Kérem, Miss. Brennwood! Segítsen! Már csak egy nagyon kicsire lenne szükség. Iza lassan továbbhúzta. Amikor megközelítette a combjai tövét, Kylord felsóhajtott. – Most tökéletes Miss. Brennwood. Miss. Brennwood azt látta, hogy Kylord férfiassága a bő köntösben is látható módon kezd emelkedni. Erre a férfi kilépett a papucsból, eloldotta az övét és leengedte a köntöst a háta mögé a földre. Iza nem akart hinni a szemének. Kylord férfiassága komoly életnagyságban meredt előtte, de két helyen csakugyan át volt kötve egy-egy szalaggal, melyek egy gyönyörű hófehér rózsát rögzítettek. Elképzelte maga előtt a jelenetet, mely két perce az ajtaja előtt játszódott. Kylord köntösben, papucsban, a vesszején lógó rózsával, összetalálkozik Alaiza ajtaja előtt, a szintén hozzá igyekvő apjával. Az apja gyorsan felméri a helyzetet, megérti, hogy a férfi a lánya szobájába igyekszik épp szerelmi légyottra. Udvariasan utat enged a szeretőnek, a lányának pedig, egy üzenettel fejezi ki egyetértését a választásával. Korábbi

telefonbeszélgetésükre utalva közli, hogy nincs szükség madzagra, nem kell Kylordot megjelölnie. Elfogadta, bízik benne, elhiszi, hogy nem okoz fájdalmat Izának. Nem fogja később megkeresni és bősz atyaként leszámolni vele. A fejében látott képtől Alaiza lelkét elöntötte a vidámság. Olyan felszabadultan nevetett fel, hogy a könnye is kicsordult. – Na, de Miss. Brennwood! Ezzel a viselkedéssel romba döntheti minden férfiúi magabiztosságom. – Az szerintem nem lehetséges, magának abból végtelen készlet van raktáron Mr. Grand – mondta, miközben még mindig nem tudott komoly képet mutatni. Kylord úgy tett, mint aki valóban haragszik. Közelebb lépett a lányhoz, de aztán ölbe kapva az ágyhoz vitte. Óvatosan leültette a szélére, és megállt előtte. – Kérem, Miss. Brennwood, vegye át az ajándékát, mert a megnövekedett méret miatt, a szalagok már igencsak kellemetlenül szorítanak. Iza végigsimított kezével Kylord előtte meredő férfiasságán, majd egy-egy lágy csók közepette kioldta a masnikat. Ekkor vette észre a tövéhez erősített vékony karláncot. – Vegye le bátran, az is az öné! – Erre igazán nincs szükség. – Nincs, de jólesik adni – valóban így érzett, bár magának azzal magyarázta, hogy csak megpróbálja megvásárolni a lányt. – Hadd tegyem fel! – azzal kivette a lány kezéből a vékony fehérarany láncot, melyet néhány vastagabb, rózsa mintájú rész díszített, a rózsákat pedig egy-egy harmatcseppként csillogó kicsiny gyémánt. Felcsatolta, és elégedetten szemlélte a lány kecses csuklóján. – Nagyon szép! Köszönöm! – Én köszönöm, önnek sokkal jobban áll, mint nekem – mosolyodott el. Iza imádta ezeket a ritka pillanatokat, amikor Kylord őszintén mosolygott, Kylord viszont egyre jobban kedvelte azokat a ritka pillanatokat, amikor a lány mosolygott. A férfi ott állt előtte vágyának félreérthetetlen jelével, arra várva, hogy ő megérintse. Felállt, átkarolta a nyakát, beletúrt dús, hullámos hajába, miközben mélyen beszívta testének Versace-val keveredett, bódító illatát. Lágyan belecsókolt a szájába, Kylord pedig csak hagyta. Most dr. Shadton tanácsának megfelelően nem kezdeményezett. Engedte, hogy csak az történjen, amire Alaiza vágyik, hogy teljes biztonságban érezhesse magát. Iza végigsimította a férfi arcát, ujjai gyönyörködtek minden vonásában. Ajkai ívében, arccsontjának a szem felé mélyülő árkában, magas homlokában. Gyengéd csókkal megsimította a homloka közepét, továbbhaladva szemöldöke alatt, egészen a halántékáig. Eddig úgy érezte, Kylord nem szívesen hagyja az arcát simogatni, ezért most élvezte, hogy ha orvosi utasításra is, de engedi, így most ő szabadon garázdálkodhat az elbűvölő vonások között. Gyönyörködött a markánsan elegáns orrnyeregben, a nagyképű mosolyhoz szokott szájban, a sokszor, mások számára láthatatlanul, de mégis némileg erőszakos határozottsággal feszülő álkapocsban. Ez is tetszett Izának, mert ez az erő most

őt védelmezte. Beletúrt újra a hajába, hátrafésülte, miközben áttért izmos nyakára. Ajkai végighaladtak kétoldalt a csuklyásizmokon, vállain, karjain. Élvezte az izmok keménységének és a bőr selymességének harmóniáját. Ekkor egy pillanatra zavarba jött. – El ne menj! – mondta, és beszaladt a fürdőszobába. A menzesz negyedik napjának végén járt, ilyenkor már csak minimálisan vérzett, de ez is zavarta volna. Így a tölcsért lecserélte egy pesszáriumra, remélte, az addig kitart, amíg szükséges. Alaposan megmosakodott, és mielőtt még kilépett volna az ajtón, visszanyúlt egy törölközőért is, a biztonság kedvéért. Közben Kylord már kényelmesen, hátát a párnákkal puhává tett fejtámlának támasztva elhelyezkedett az ágyon. A törölköző láttán elmosolyodott. Kezdte megkedvelni Iza figyelmes hozzáállását. A lány felé nyújtotta a kezét, segített neki fellépni az ágyra. Iza két térde közé fogta a férfi csípőjét, lassan felhúzta a hálóingét, és a fején átbújtatva levette. Kylord még mindig várt. Iza hajolt hozzá ismét, folytatva, amit az előbb abbahagyott. Mivel a férfi továbbra sem mozdult, ő nyúlt a kezéért, és helyezte tenyereit a melleire. Kylord szeme huncutul csillant, de várt. Iza megértette a játékot. A férfi kézfejére tette a saját tenyerét, ujjaira illesztette a sajátját, azután elkezdte mozgatni. Kylord, mintha csak hozzá lenne ragasztva, követte a mozdulatokat. Ha ő szorított, a férfi is azt tette, ha lejjebb csúszott, mozdult vele. Lassan lefordult, elindult végig a derekán, át a csípőjén, egészen csiklójáig. Ott úgy tett, mintha saját magát akarná kielégíteni, de az ujja és a csiklója között ott volt egy másik ujj. Kylordnak ehhez eléggé figyelnie kellett, hiszen ő szemből csinálta, de megbirkózott a feladattal. Iza megdöbbentően izgatónak érezte. Így pont ott, pont úgy érintették, ahogyan arra ő vágyott. Egyszer csak nem bírta tovább, elengedte a kezet, még előrébb csúszott, hogy birtokba vehesse azt a kívánatos testrészt. Fél kézzel maga igazította a helyére, és óvatosan ráereszkedett. Érezte a feszítő erőt, ahogy egyre mélyebbre hatol. Figyelte a megkönnyebbülő, tekergő energiát, amely már a kirobbanásra készült. Ahogy a végére ért, újra kívánta, ezért felemelkedett, és megint végigcsúszott rajta. A vágy hajtotta. Pontosan úgy mozgott, hogy a legkellemesebb pontokon érezze a nyomást. Egyszer aztán megállt. Aggódva nézett Kylord szemébe. – Neked így nem jó? – Csodálatos. – Mégsem élvezed. – Dehogynem, csak annyira izgató vagy, hogy nagyon kell figyelnem, hogy előbb megadhassam neked. Ha nem figyelnék, már a második ütemnél elszálltam volna. Iza elpirult, de tartotta magát. – Akkor tapaszd a szád a mellemre, ragadt meg a popsimat, mert ha nem láthatom az élvezetedet, akkor nekem sem fog menni. Akkor a doki kúrája eredménytelen lesz, amitől én nagyon morcos leszek. – És ha nagyon morcos vagy, akkor mit csinálsz? – incselkedett vele Kylord. – Valami ilyesmit – válaszul amennyire csak tudta összeszorította hüvelyizmait Kylord legérzékenyebb testrésze körül. – Akkor gyerünk Miss. Morcos, mert ez olyan őrjítő, hogy tényleg nem bírom tovább

– suttogta Kylord, miközben szétáradt benne a vágy. Csakugyan mohón nyúlt szájával Iza kemény, már nagyon is ágaskodó mellbimbója után, és megragadta formás hátsó gömbjeit. Iza felemelkedett, visszacsúszott és szorított, felemelkedett, visszacsúszott és szorított, aztán a harmadik ütemnél már csak szorított és engedett, mert mindketten belevesztek egymás lüktetésébe. Egyikük sem tudta, mikor vette át Kylord a mozgást, mert a világ felrobbant körülöttük, és milliárd színes szikraként cikázott bennük. Izának nem maradt ereje lecsúszni róla, csak ráborult a férfira, csak erőtlenül figyelte, ahogy önálló életre kelt hüvelye még rándul egyet-egyet, amire a másik test finom lüktetésekkel reagál. Hosszú percekbe telt, mire meg tudtak mozdulni. Iza lecsúszott róla, és elégedetten, egymás karjaiban feküdtek végig az ágyon. Kylord kimondottan örült, hogy épp fekszik, mert csukott szempillái mögött egy hatalmas, forró, szédítő érzés fogta el. Na de nem azért volt ő Kylord Grand, hogy egy nő kibillenthesse jól szervezett, hidegen kiszámított egyensúlyából. Kényszerítette magát, hogy feje fölé koncentráljon. Egy régi mágustrükknek megfelelően egy fényes energianyalábot húzott be koronacsakráján át. Végiggörgette egész testén, megtisztítva, újra energizálva azt. Még kétszer megcsinálta, mire a szédülés alábbhagyott. Most már elég erősnek érezte magát, hogy a lányra nézzen, aki csukott szemmel a válla alá kuporodott. Döbbenten állapította meg, hogy nem egyszerűen a testi kielégülés, a kéj jelentette számára ebben a pillanatban a legnagyobb örömöt, hanem, hogy épp tőle kapta meg, hogy ez a lányt is boldoggá tette. Ez lenne a szerelem? Nem, az nem lehetséges. Ő nem képes olyan érzésekre, melyeket a többi ember pozitívnak tart. Ő nem képes a szerelemre. Nem akart ebbe most belegondolni, ezért erővel álomba kényszerítette magát. Azt még érezte, ahogy Iza gyengéden betakarja, majd elindul a fürdőszoba irányába, a többi azonban már az álomvilágban történt. * Azon az éjjelen Esbetáról álmodott. Orosz középbirtokos nemesként élt a tizennyolcadik század második felében, Uralszk közelében. A moszkvai báli szezonokon, mint kívánatos, gazdag, és kiemelkedő francia műveltséggel rendelkező özvegy, de még partiképes férfit tartották számon a lányos apák. Nem úgy a birtoka környéki kisvárosokban, falvakban. Ott csendes estéken, rettegéssel vegyes borzongással emlegették a nevét Alekszandr Vlagyimirovics Trenyov grófnak. Az úr, aki gyanús körülmények között örökölte meg mindkét bátyja után a birtokot. Akinek az uradalmáról több cselédlány tűnt el nyomtalanul. Azt is feltételezték, hogy az ő kezétől halt meg az a szegény pára is, akit néhány nyárral korábban, a Zlovka- patak vizéből húztak ki. A vizsgáló orvos szerint halálra vesszőzték. Egyesek tudni vélték, hogy Trenyov vetett rá szemet, de a nő ellenállt, mert már ki volt tűzve az esküvője napja. Mások nagy rokonszenvvel emlegették első feleségét, aki áldott jó lélek volt, aki zokszó nélkül tűrte, hogy férje úgy bánjon vele, mintha még mindig az előző században élnének, amikoris a férj kötelességének érezhette a helytelenül viselkedő feleség megbüntetését. A saját parasztjai, bérlői és azok, akik közvetlen kapcsolatba kerültek vele, tisztelték, félték is a haragját. De furcsa mód valamilyen szinten igazságosnak tartották, nem hittek ezekben a pletykákban. Mindenki más azonban úgy gondolta, hogy gonosz ember, még a feleségét, Irina Petrovna asszonyt is a halálba kergette. Így menekült el férje ostorcsapásai elől. Így vélték, de csak a háta mögött sutyorogtak, mert féltek a környék gazdag és

nagyhatalmú urától. Trenyov Esbetát a cár koronázása utáni évben látta meg egy bálon Moszkvában. Egy füstösképű katonatiszttel táncolt, akit Trenyov ettől a pillanattól kezdve halálosan gyűlölt, noha az nem tehetett semmiről. Esbeta nem is mutatott érdeklődést iránta, udvariasságból fogadta el a felkérését. Trenyov megbabonázva nézte a lány kecses mozdulatait, hamvas ifjúságát, ártatlan égkék szemeit, gyönyörű, dús szőke haján a fények játékát. Egy pillanatra becsukta a szemét, és látta maga előtt a hálószobájában, meztelenül. Látta magát, ahogy gyönyörködik gömbölyű, mégis bájos idomaiban, bőrének bársonyában, ahogy hátsóján és hátán előbb csak enyhe rózsaszín csíkok jelennek meg pálcája nyomán, majd néhol kiserken lángoló, tűzpiros vére. Az őrjítő kéjtől majdnem hangosan felnyögött, de a zene váltása visszahozta a jelenbe. Egy borospohárért nyúlt, hogy lehűtse kissé elszabadult fantáziáját, de közben le nem vette a szemét a lányról. Tudta, bármi áron meg fogja szerezni magának. Haladék nélkül Ányja Arkagyjevna keresésére indult, akinél pletykásabb és tájékozottabb vénasszonyt nem ismert. Tőle biztosan megtudhatja, ki ez az angyali jelenés. – Jaj, hát nem tudja, Alekszandr Vlagyimirovics, lelkecském! – örvendezett az idős grófné, hogy végre valaki komolyan érdeklődik nála. – Ő Esbeta Andrejevna Katyetova. Az idei bálok legszebbjének is mondják. Nem túl gazdag, de a csekély hozományért bárkit kárpótolhat a tudat, hogy a legszebb lányt kaphatja meg. Még sokáig úgy emlegetik majd, hogy az év, amikor Esbeta Andrejevna elsőbálos volt. Máris több ajánlatot kapott az apja. Azt beszélik, hogy van közöttük két herceg is, sőt az egyik francia! – Hát csinos kis fruska, azt meg kell hagyni Ányja Arkagyjevna! – Ó, nehogy belehabarodjon, lelkecském! Fiatalabbat, gazdagabbat is kikosarazott már! Erre a mondatra felszisszent Trenyov. Őt bizony nem kosarazza ki, ő tudja, hogy mindent meg lehet szerezni, csak tudni kell, kinek, mit kell ajánlani. Aranyat vagy vasat. Ányja Arkagyjevnától azt is megtudta, hogy a lány táncrendje már napokkal előre betelt, a hétvégi bálon már nem is érdemes próbálkoznia. Trenyov azonban nem adta fel egykönnyen. Másnap reggel első dolgaként hívatta Jegort, az egyik minden hájjal megkent talpnyalóját, aki otthonosan mozgott a főúri cselédek világában. Nem létezhetett olyan titok, amit ő ki ne csikart volna valamelyikükből az uraikról. Most sem csalódott benne. Már másnapra teljes leírást tudott adni Esbeta Andrejevnáról. Tizennyolc éves lesz két hónap múlva. Félig árva, az apja szeme fénye, egyetlen életben maradt gyermeke. Az apja, Andrej Sztyepanovics Katyetov, régen jobb időket látott nemes ember, de vagyonát jócskán leapasztotta kielégíthetetlen kártyaszenvedélye. Adósságainak rendezését most lánya előnyös házasságától reméli. Esbeta anyai nagyapja jelentősebb hozományt ajándékozott az unokájának, melyhez az apja nem férhet hozzá. A házasság révén reméli, hogy a gazdag férj majd visszajuttat neki belőle annyit, hogy

leendő apósa ne kerüljön kínos helyzetbe. A lányát szigorú kolostorban neveltette, csak az idei báli szezonban vezették be a társaságba. Jó ízlésű, francia műveltségű, szolid, engedelmes leányzó, aki most kezdi felfedezni a társasági élet előnyeit. Rögtön az első bálján hódított. Moszkva összes partiképes fiatalembere a lábai előtt hever, és a kívánságát lesi. Minden vasárnap más főúri családhoz hivatalos a Szent Liturgia után ebédre. Az összes jelentősebb bálra, vacsorára meghívása van. Táncrendjében leggyakrabban Ivan Davidovics Avroszim bárófi neve fordul elő. A kisasszony úgy tűnik, őt részesíti kegyeiben leginkább. Avroszim nem a leggazdagabb kérő, de fiatal, vonzó és értelmes. Komoly pályát jósolnak neki az igazságügyben. Andrej Sztyepanovics is hajlik arra, hogy a lánya szívének kívánságát is figyelembe vegye a döntésénél. – Avroszim gyengéje? – Eddig nem sokat találtam uram. De az apja egyik inasa ígért valamit még néhány rubelért. – Rendben, itt egy zacskó, használd belátásod szerint. – Köszönöm, Nagyuram! Az úr mindig nagylelkű velem, ezt sosem felejtem. – Jól, van! Szép munkát végeztél, eredj, és jelentkezz hamar. Mindezek tudatában Alexszandr a következő napokban Esbeta apjának hitelezőit járta körbe. Felvásárolta minden adósságát, azzal a kikötéssel, hogy nem árulhatják el, hogy már nem nekik tartozik. Közben meghívatta magát az összes olyan társas eseményre, melyen a férfiak előszeretettel vonulnak félre némi kártya nyújtotta izgalmakra. Több életében segítették már ki ügyes ujjai, nem számított kezdőnek ezen a téren sem. Gyakran intézte úgy, hogy közte és Katyetov között párharc alakuljon ki. A legtöbb alkalomkor vesztett. Nem nagy vagyont, de azért jelentéktelennek sem mondható összegeket. Végül már Katyetov kimondottan örült, hogy ha vele ülhetett össze. Jegor is jó munkát végzett. Kiderítette, hogy Avroszim ugyan tiszta, mint a ma született bárány, de az apjának van némi múltja. A titkosrendőrség nyomozott is utána, de bizonyítékra nem leltek, így egyelőre békén hagyták, ám valami engedély nélküli üzletet szimatoltak a franciákkal. – Szerezz bizonyítékot – mondta neki Alekszandr, és egy újabb pénzes zacskót hajított felé. – Meglesz, Nagyuram! Alekszandr felettébb elégedett volt a dolgok menetével, így a következő bálon egy olyan pillanatot választott kedvenc kártyapartnerének üdvözlésére, amikor két tánc között a lánya is épp mellette tartózkodott. – Üdvözlöm, drága Andrej Sztyepanovics! – nyájaskodott vele. – Á! Kedves Alekszandr Vlagyimirovics! Remélem, ma este is összetalálkozunk a dohányzó szobában. – Bizonyára, kedves Andrej Sztyepanovics, bizonyára! Már alig várom az újabb

izgalmas összecsapást önnel! Esbeta szeme elkomorult, nem tetszett neki az apja kártyaszenvedélye. Ez nem kerülte el Trenyov figyelmét. – Igaza van, de azért én majd kinevelem belőle ezt a helytelenítő pillantást – gondolta. – Az kéne még csak, hogy a feleségemként, velem kapcsolatban eresszen meg egy ilyet, ráadásul társaságban! – Kedves Andrej Sztyepanovics, megtenné, hogy bemutat ennek a gyönyörű kisasszonynak, akiről már oly sok szépet hallottam? – Ó persze, persze, Alekszandr Vlagyimirovics! Ő az én szemem fénye, öreg napjaim bearanyozója, az én Esbetám. Esbeta! Ő itt Alekszandr Vlagyimirovics Trenyov, egy igazán gáláns úriember. – Alekszandr Vlagyimirovics! Ő itt a lányom, Esbeta Andrejevna Katyetova. – Nagyon örvendek, kisasszony! – Uram! – Kérem, bocsásson meg nekem, hogy én is csak azt ismétlem, amit már bizonyára minden más férfitól is hallhatott, de az igazság az, hogy az ön szépsége felülmúlhatatlan. – Köszönöm! – hajolt meg illedelmesen a lány. Alekszandr látta rajta, hogy már végigmérte a férfit, és bár nem tartja ellenszenvesnek, nem is nagyon érdekli. – Tudom, hogy a táncrendje már betelt, de talán akadna valaki, akit ha szépen megkérek, akkor egyetlen tánc erejéig átengedné nekem, mint legújabb hódolójának. Most komolyan felnézett Trenyovra. Nem akart udvariatlan lenni, de nem is akarta bíztatni. – Talán, kedves Alekszandr Vlagyimirovics, megkérhetem valamelyik ifjút, hogy egy menüett erejéig mondjon le. – Ó, nagyon hálás vagyok – mondta Trenyov, de belül alaposan felfortyant. A lány kétszer is célzott a korára egyetlen mondatban, így közölte, túl öregnek tartja magához a férfit. A többi partnereit ifjúnak nevezte, jelezve, hogy Alekszandr nem tartozik ebbe a kategóriába, így csak egy menüettet ajánlott, egy lassú, megfontolt korhoz illő táncot. Trenyov udvarias meghajlással vett búcsút tőlük, de a következő menüett előtt már a lány mellett volt, és jelentőségteljesen nézett rá, mikor táncosa elé lépett. A lány illedelmesen bocsánatot kért a fiatalembertől azzal, hogy apja kérésére ezt a táncot másnak kell adnia, de ígéri, két másikkal kárpótolja. Alekszandr már alig várta, hogy megérinthesse a lány gyönyörű kezét. Egyetlen lehetőséget sem hagyott ki, amikor mintegy véletlenül súrolhatta a karját vagy a vállát. A lánynak tetszett a merészsége, de még benne duruzsoltak a zárdai tanítások, így nem merte élvezni. Bár kifejezetten vonzó férfinak találta a magas, izmos, szőke és elbűvölően kékszemű férfit, annak markáns vonásai, határozott fellépése, főképp a nála legalább

tizenöt évvel idősebb kora megriasztotta. Az ő szűzies képzeletében inkább volt helye egy vékony alkatú, fiatalságtól sugárzó, lágyabb vonású szépléleknek. Nem egy vidéki földbirtok magányáról ábrándozott, hanem városi bálokról, irodalmi társalgásról, zenehallgatásról, nagyvilági életről. Viszont, aki csak látta a táncukat, azt mondta, az Isten is egymásnak teremtette őket. Magas, markáns, de jóképű, erőteljes férfi, kék szem, szőke haj, elegáns mozdulatok, és nem túl magas, de nem is alacsony, kecses mozgású, szintén kékszemű, szőke, dús hajú lány. Akár testvérek is lehettek volna. Illettek egymáshoz. A végén Alekszandr illendően megköszönte a táncot, és átadta a következő partnerének. Hogy féltékenységét palástolja, átment a férfiak szobájába, ahol újabb játszmába fogott az apjával. Ezúttal visszanyerte a korábban elvesztett összeg jó részét. A következő alkalommal azonban ismét hagyta nyerni. Közben Jegor szerencsével járt. Betörésnek álcázva az idősebb Avroszim inasa megszerezte gazdája néhány rejtett iratát. Alekszandr belepillantva látta, hogy valóban jó fogásnak bizonyultak, rendkívül kellemetlen helyzetbe hozhatja velük az öreget. Másnap üzleti megbeszélés címen vizitkártyát küldött a fiának, aki vonakodva bár, de fogadta. – Nem kertelek, Ivan Davidovics. Egy meglehetősen kellemetlen ügyet szeretnék önnel megvitatni. – Hallgatom Alekszandr Vlagyimirovics. – Nos, nem részletezhető körülmények között, kezembe került néhány, de leginkább egy bizonyos, különösen értékes irat, mely jobb lenne az ön családjának, ha nem kerülne a cári rendőrség kezébe. Ivan Davidovics Avroszim láthatóan elsápadt. – Bármennyit kér érte, megadom. – Nos, ennek az értéke pénzben nem fejezhető ki. – Akkor mit kíván? Ezek az iratok mindaddig egy titkos szekrény rejtekén fognak lapulni, amíg ön, kedves Ivan Davidovics, messze elkerüli Esbeta Andrejevna kisasszonyt. Még ma ír neki egy bocsánatkérő levelet, miszerint sürgős hivatali kötelezettsége elszólítja a városból. Ám nem venné a lelkére, ha miatta a kisasszony táncrendjében hiány keletkezne. Ezért megkérte szívbéli jóbarátját, Alekszandr Vlagyimirovics Trenyovot, hogy vállalja magára ez édes kötelességet, legyen a párja a bejegyzett táncokban. – Esbetáért csinálja mindezt? – kérdezte Avroszim, miközben a keze is ökölbe szorult. Ez sem nem kerülte el Trenyov figyelmét. – Ugyan, kedves Ivan Davidovics, ugye nem gondolja, hogy magammal hoztam az iratokat? Nem feltételezhet rólam ilyen ostobaságot. Avroszim megpróbált nyugalmat erőltetni magára.

– Öné a hölgy, Alekszandr Vlagyimirovics, megkaphatom az iratokat? – Természetesen, nem. De azt megígérhetem, hogy amíg nem keresztezi az utamat, addig a jelenlegi rejtekhelyen maradnak. – Értem. Még ma este elutazom. – Örülök, hogy ilyen jól megértjük egymást Ivan Davidovics. Trenyov rendkívül elégedetten szemlélte a dolgok alakulását. Miután elűzte a legnagyobb riválisát, három bálra biztosította, hogy ő legyen Esbeta legfőbb partnere. Most már csak az apát kell rávennie a házasságra, de erre is akadt kidolgozott terve. Az öreget már kellően lázba hozta azzal, hogy képesnek tartotta magát nyerni Trenyov ellen, így idejét látta belefogni a nagy játszmába. Három este szándékosan elkerülte a kártyaszobákat, helyette inkább alaposan kiélvezte, hogy a többi hódoló azt hiszi, Esbeta önként választotta őt első számú partnerének. Csak a következő estély végén ült le vele játszani, addig hagyta izgulni, várni a lehetőségre. Akkor elsőre megint engedte nyerni, majd többet nyert vissza, mint amennyit előzőleg veszített. Katyetov már úgy hitte, kitapasztalta Trenyov játékát, már úgy számított, hogy ha elég kitartó, akkor biztosan megfordult a szerencséje, mint ahogy eddig is. A következő osztásnál nagyon jó lapokat kapott, az életét is rátette volna, hogy most nyerni fog. Azt azonban nem tudta, hogy nem véletlenül kapta. Trenyov ügyes ujjai intézték így, de persze azt is, hogy neki magának egyetlen hajszállal csupán, de jobb lapok jussanak. Néhány licit után az egész társaság a kettejük párharcát figyelte. Katyetov túlzottan hitt a szerencséjében és a lapjaiban, így mindenképp túl akarta licitálni ellenfelét. Az figyelmeztette ugyan, hogy álljanak meg, mert itt már túl nagyok a tétek, de Katyetovot már elkapta a szenvedély. A nagy lehetőség szelét érezte meg. Most talán visszanyerheti minden addig elvesztett vagyonát, és kifizetheti a hitelezőit. – Kedves Andrej Sztyepanovics! Igazán nem akarom kifosztani, kérem, engedje meg nekem, hogy jó szándékom jeleként egy különös ajánlatot tegyek önnek. – Hallgatom, Alekszandr Vlagyimirovics. – Az elmúlt napokban észrevehette, hogy gyönyörű lánya, Esbeta Andrejevna kisasszony mennyire kitüntetett kegyeivel. Több tánccal ajándékozott meg, mint bárki mást. Be kell vallanom, az én szívem sem maradt hideg iránta. Önnek már nem maradt semmi, amit fel tudna ajánlani, de van egy csodálatos kincse, ami többet ér ezeknél a felhalmozott papírdaraboknál. Én bármilyen további ígérvény helyett, elfogadom egy életen át tartó zálogba az ön lánya kezét. – Na de, Alekszandr Vlagyimirovics, hogy mondhat ilyet! Feltenni a lányomat? – Mit veszíthet? Ha ön nyer, akkor semmit, mert megkapja a pénzem, a lánya pedig továbbra is szabad. Ha viszont veszít, a lánya akkor is nyer egy gazdag férjet, az adóssága legalább a vejénél marad, aki nyilván nem fogja könyörtelenül behajtani a saját apósán. Ezen elgondolkodott Katyetov. Ekkor döbbent rá, hogy olyan mennyiségű ígérvényt tett fel eddig is, hogy ha veszít, valóban vége. A korábbi adósságaival együtt, ezt már nem tudja tovább halogatni. Rádöbbent, hogy egyetlen lehetősége maradt, elfogadni Trenyov ajánlatát és reménykedni, hogy nyer. Ha most kiszáll, Trenyov nyer.

– Rendben Alekszandr Vlagyimirovics. Egyetlen kikötést azonban, mint úriembernek meg kell engednie.

– Hallgatom, Andrej Sztyepanovics. – Ha Ön valódi úriember, akkor nyilván nem kíván házasságra kényszeríteni egy nemes hölgyet, ha neki nincs hozzá hajlandósága. – Nem, természetesen nem. Ha ő nem akarja, akkor nem kényszerítem arra, hogy eleget tegyen apja kártyaígéretének. Teljes mértékben Esbeta Andrejevnára bízom a döntést. – Rendben van, akkor elfogadom az ajánlatát. – Akkor számoljuk a lapokat. Katyetov kiterítette a sajátját. Mindenki elismerően bólintott, de akkor lepődtek csak meg igazán, amikor Trenyov is megtette. Egyetlen ponttal csupán, de nyert. – Köszönöm a játékot, kedves Andrej Sztyepanovics – mondta Trenyov, miközben összeszedegette az ígérvényeket, és precízen elhelyezte a kabátzsebében. – Ugye nincs ellene kifogása, ha holnap, ebéd után tiszteletemet teszem önöknél? – Nem, Alekszandr Vlagyimirovics, dehogyis. Nagyon örülnénk neki – válaszolt meglehetősen kényszeredetten Katyetov. Másnap a megjelölt időpontban csakugyan elment meglátogatni a Katyetov házat. – Kedves Andrej Sztyepanovics, még mielőtt bármilyen döntésükről tájékoztatnának, kérem, engedje meg, hogy pár szót váltsak a drága Esbeta Andrejevnával. – Természetesen Alekszandr Vlagyimirovics. Ehhez megvan minden joga. – Alekszandr Vlagyimirovics – kezdett volna bele a lány, de Trenyov felemelte a kezét és közbevágott. Ez az illetlenség annyira meglepte a lányt, hogy csakugyan elhallgatott. – Esbeta Andrejevna! Tudom, mi a válasza, és természetesen nem kényszerítem arra, hogy apja kártyaígéretének ön legyen az áldozata. A lányon egyértelmű megkönnyebbülés látszott. – Tehát csak azért, mert az apja feltette a kezét, még nem kell hozzám jönnie. Azonban el kell mondanom néhány tényt, melyet úgy gondolom, az apja nem közölt önnel. – Hallgatom, Alekszandr Vlagyimirovics. – Nos, tudnia kell, hogy önöknek ebben a pillanatban nincs semmijük. Egyetlen vagyonuk az ön hozománya, amihez azonban csak az esküvője után férhet hozzá a férje. Az a ruha, amit ön jelenleg visel, az én tulajdonom. Azért tudtak ma megebédelni, mert én megengedtem. Akkor lesz holnap is becsületük és rangjuk, ha én türelmes leszek. Ha nem hajtom be az apja összes tartozását, melyhez képest a tegnapi ígérvény csupán egy kisebb összeg. A hozománya épp hogy fedezné ezeket a hiteleket, de ki venné el, ha a következő

bálon meg sem tudna tisztességesen jelenni. Ám, ha mégis sikerülne előnyösen férjhez mennie, az apját akkor sem menthetné meg a játékszenvedélyétől. Ha most találna is olyan férjet, aki kifizetné az adósságait, aki megmentené a birtokot, az csak pillanatnyilag segítene rajta. Előbb-utóbb elúszna. Választhatja ezt is. De elmondom, én mit ajánlok, aztán hagyok időt meggondolni. Ha hozzám jön feleségül, akkor az adóslevelei fejében átveszem a birtokuk irányítását és az ön hozományát. A birtokot elcserélem egy azonos értékűre, mely az enyém mellett van, így jó kezekben lesz a vagyonuk. Az ön gyermekei öröklik majd. Az apja rendelkezésére bocsátom az egyik moszkvai lakásom, és gondoskodom az ellátásáról. Pénzt nagyon keveset kap, annyit csupán, amennyi a tisztes megélhetéséhez kell, de játszani már nem érdemes vele. Senkitől sem fog hitelt kapni, erről is gondoskodom, hiszen nem lesz semmije. Viszont élete végéig lesz hol laknia és nem fog éhen halni. Ne feledje, az összes adóslevele nálam van. Ha mégis úgy döntene, hogy elfogadja az ajánlatomat, javaslom, az apjának csak annyit mondjon, hogy megváltoztak az érzései az irányomban. Ne fájdítsa a szívét azzal, hogy szeretett gyermeke áldozatot hoz érte. Megértette, amit mondtam? –Igen, Alekszandr Vlagyimirovics – felelte Esbeta sápadtan. –Akkor holnap ilyenkor itt leszek a válaszáért. Az apjánál, kérem, mentsen ki. Szegény Esbetának nemigen maradt választása. Másnap igent mondott Alekszandr ajánlatára. Két nap múlva már utazott is apjával a távoli birtokra, mely ezentúl az otthona lesz. Egy hónapra rá tartották az esküvőt, addigra érkeztek meg a megrendelt ruhák és minden olyan kellék, melyre az új asszonynak szüksége lehet. Az esküvő után Esbeta apját útnak indították Moszkvába. Trenyov nem akarta, hogy új házaséletének egyetlen percében is foglalkoznia kelljen vele. A vendégek távozásáig Alekszandr különösen figyelmesen bánt Esbetával, úgyhogy a lány lassan kezdett beletörődni a megváltoztathatatlanba, sőt, néha már mintha tetszett is volna neki a férfi, akivel a pap összeadta. A nászéjszakától azonban nagyon is tartott. Az eskü szövegében benne volt, hogy engedelmes feleség lesz, és vigyázni fog a családi fészek tisztaságára. Számára a tisztaságot az jelentette, hogy betartja mindazokat, amiket erről neki az apácák tanítottak. Így gondosan ügyelt, hogy úgy készüljön erre az estére, ahogy azt a szabályaikban előírták. Azt is észrevette, hogy ura a vacsora alatt mértékletesen ivott. Ez tetszett neki. A kevés vendéget igencsak korán elbocsátották. Az utolsó távozása után egy cseléd felkísérte az új hálóba, melyet mostantól meg fog osztani a férjével. Megmosakodott, és szabályosan előkészült. Félt, de tudta, hogy ezen túl kell esnie. Nem sokkal az után, hogy bebújt az ágyba, Alekszandr is belépett. Szappan– és egy kevés levendulaillatot hozott magával, vagyis megmosakodott, bár ing és nadrág volt rajta. Esbeta azt hitte, ő is hálóruhában lesz. De Alekszandr nem az ágy felé tartott, hanem leült az ágytól messzebb, a kandalló túl felén álló fotelba. –Szállj ki az ágyból! – utasította. Esbeta ezen is meglepődött, és kicsit pirulva, de kimászott a takaró alól. Bizonytalanul állt meg az ágy előtt. Trenyov alig bírta ki mosolygás nélkül, amikor

meglátta a bő, durva vászonból szabott, esetlen hálóingben. –Először is – kezdte gyorsan, hogy ne nevessen hangosan. – Először is, meg kell tanítsak nekednéhány dolgot. Esbeta nem válaszolt. –Emlékszel, hogy az esküben azt ígérted, engedelmes feleség leszel? –Igen. Mindent megteszek, hogy ígéretemet betartsam. –Tudom, de még tapasztalatlan vagy, ezért nekem kell megtanítanom neked, hogy mit jelent azengedelmesség. –Értem. –Tudnod kell, hogy én vagyok a férjed és az urad. Én gondoskodom rólad, etetlek, ruházlak, nevelemmajd a gyermekeinket. Én tudom, mi helyes, és mi nem. Te azt teszed, amit én mondok. Megértetted? –Igen – hallatszott a bátortalan válasz. –Ha nem engedelmeskedsz, megbüntetlek, ha jól viselkedsz, és a kedvemre teszel, megjutalmazlak.Az első, amit meg kell tanulnod, hogy az én asszonyom nem hord ilyen otromba holmikat. Az én feleségem selyemben, csipkében jár, még a hálószobában is. Ha nem elég, amit a szekrényben találsz, hozatok Moszkvából, Bécsből vagy Párizsból. Esbeta bólintott. –Rendben. Akkor most dobd a tűzbe azt a rongyot, ami rajtad van, soha többé nem akarom látni. Ezen Esbeta úgy meglepődött, hogy mozdulni sem tudott. Hát, hogy dobja most a tűzbe, ahhoz le kéne vennie. De hát az apácák azt tanították, hogy a meztelenség nagy bűn, még a férje előtt sem lehet úgy. – Nem hallottad? Azt mondtam dobd a tűzbe. – De, Uram, azt nem tehetem – mondta, és már majdnem sírt. – Mit mondtam neked? Az első feladatod az engedelmesség. Nem kérdezel, nem ellenkezel, engedelmeskedsz, ha utasítalak. Mivel nem engedelmeskedtél egyből, meg kell, büntesselek. De még csak most tanulsz, ezért nem ütök erőset. Esbeta már remegett. Ez kimondottan tetszett Alekszandrnak. – Nem mondom még egyszer, dobd a tűzbe azt a rongyot, ami rajtad van. Esbeta remegő kézzel gombolta ki a hálóinget, engedte le a földre, majd a kandallóhoz vitte, és a lobogó tűzre dobta. Nem tudta, mihez kezdjen, így megállt mellette, holott a legszívesebben elszaladt volna szégyenében. De Trenyov is meglepődött, ugyanis a lány még mindig nem volt meztelen. Melleit szoros szalag szorította le, és valami bugyihoz hasonló ruhadarab is volt rajta, az elején egy kisebb lyukkal. Mikor rájött, mi célt szolgál, nem akart hinni a szemének. – Mi ez rajtad? – kérdezte.

– A nővérek azt mondták, hogy ezt kell viselnem, ha nem akarok elkárhozni. – Vedd le, és dobd a tűzbe. – Uram, a pokolra fogok kerülni. – Azt én döntöm el. Én vagyok a férjed, én tudom jobban, mitől kerülsz a pokolra, és mitől nem. Vedd le. Esbeta kínok közt, de levette a bugyit, majd félénken letekerte magáról a szorítást. Trenyov lélegzete majdnem elállt, olyan gyönyörűnek és kívánatosnak látta a lobogó tűz mellett. – Gyere ide! Esbeta egy pillanatra habozott, de a büntetéstől való félelme erősebbnek bizonyult. – Állj ide a szék mellé. Most csak a kezemmel ütlek meg, de ha nagyobb hibát vétesz, akkor pálcával vagy ostorral is. Ezért az engedetlenségért három ütés jár. Hajolj előre, és a két kezeddel fogd meg itt, a szemben lévő karfát. A lány megtette. Alekszandr végigsimított a szép vékony lábain, fel egészen a fenekéig. Erősen megdörzsölte, majd egy nagyon gyorsat csapott rá, épp, hogy csak csípjen. – Számold! – szólt rá a lányra. – Egy – mondta remegő hangon. Alekszandr elégedetten bólintott. Csodálatos érzés volt tenyerén érezni gömbölyű idomait, hozzáérni bársonyos bőréhez. Újra megdörzsölte, újra csapott és várt. – Kettő – kapott észbe Esbeta. – Tanuld meg! Mindig te számolod – és újabb kéjes csapást mért rá. – Három. – Rendben, felállhatsz. Ne feledd, most nagyon finom voltam. Légy mindig engedelmes, és nem lesz többet szükség rá. Állj velem szembe, meg akarlak nézni. Esbeta először szemérmére akarta tenni a kezeit, de aztán nem merte. – Nagyon szép vagy. Fordulj meg! Visszafordulhatsz. Jó. Most fogd meg a melleid! Nem érted? Emeld fel a kezed, és fog meg! Tapogasd meg! Érezd a mellbimbód, fogd az ujjaid közé! Szorongasd addig, amíg meg nem keményedik! Most mutasd, milyen lett! Igen, nagyon szép. Esbeta! Nő vagy. Isten annak teremtett. A melleid gyönyörűek, és az enyémek. Azt akarom, tudd, érezd, hogy vannak, és csak nekem vannak. Megértetted Esbeta? – Igen. – Igen, Alekszandr! – Igen, Alekszandr.

– Akkor most nyisd széjjelebb a lábaid. Simogasd meg magad lent is! Helyes. Most nyúlj be a vájatba, és tapogasd ki a lyukat, ahová be fogok hatolni! – Megvan, Esbeta? – Megvan. – Megvan?! – Megvan, Alekszandr. – Mondd utánam: ez Alekszandré, ide fog behatolni. – Ez Alekszandré, ide fog behatolni. – Helyes! Most húzd előrébb a kezed, és ott is tapogasd meg magad! Elől találsz egy kis dombot, azt is simogasd meg! Érzed, Esbeta? – Érzem, Alekszandr. – Jó érzés, Esbeta? – Jó érzés, Alekszandr. – Tudod, mi az, Esbeta? – Nem, Alekszandr. – Ezt én úgy hívom, hogy gyöngy. Ez az Isten ajándéka a nőknek, hogy jobban élvezzék a szeretkezést. Esbeta a szeretkezés szóra a szája elé kapta a kezét. – Ebben nincs semmi bűn, csak a papok találták ki. De a gyöngyöd is az enyém, akkor élvezheted, ha jó voltál, és én megengedem. Most vetkőztess le! – azzal felállt. Esbeta közelebb lépett, de valami furcsát érzett. Már nem érezte olyan kínban magát, mint amikor bő hálóingében kimászott az ágyból. Úgy érezte, most már bármi jöhet, elviseli. Elkezdte kigombolni a férfi ingét, majd lehúzta a vállairól, karjairól, és a karosszékbe tette. A nadrág gombjaival már bizonytalanabbul bánt, így Alekszandr megfogta a kezét, és az ágyékára szorította. – Nem bánt, nem kell félned tőle. Érezd, csak egy testrész. Tapogasd meg az alakját és a méretét! Na, most már ne remegjen a kezed. És Esbeta lehúzta Alekszandr nadrágját és alsóját is. Furcsa érzéssel nézte a férfi vesszejét, ami számára ijesztően nagy volt. – Ne ijedezz, lesz ez még nagyobb is. Esbeta el sem tudta képzelni, hogyan fog ez őbele beleférni. – Most önts meleg vizet a tálba, hozd ide, és mosd meg. Meglehetősen óvatosan érintette meg, és azonnal elkapta a kezét, mikor az megmozdult. – Ilyen, amikor a férfi vágyakozik. Látod, magától megdagad és felemelkedik. Nézd, így kell megmosni. Ezt itt hátrahúzod, és alatta is. Itt lent, a golyókat is. Ezekből lesznek a

gyerekeid. Jó. Most töröld meg! Lépj hátrább, és nézz meg! Milyennek találsz, Esbeta? – Erősnek, Alekszandr. – Örülsz, hogy én vagyok a férjed, Esbeta? Esbeta egy pillanatig habozott, majd az újabb büntetéstől tartva csak annyira mondott: – Nem tudom. – Helyes, Esbeta, sose hazudj nekem. Mindig csak az igazat mondd. Nem baj, ha azt, hiszed, nem tetszene nekem, akkor se hazudj! Ha most azt mondod igen, akkor megbüntettelek volna, mert hazudtál. De így is megbüntetlek, mert megsértettél. Tudod, mivel sértettél meg, Esbeta? – Nem, Alekszandr. – A bálon öregnek tartottál, aki elégedett lehet, ha csak egy menüettet adsz neki. Most megmutatom, hogy sokkal erősebb vagyok, mint bármely csupaszfenekű udvarlód. Megmutatom, hogy többet érek még a gyáva kegyencednél is, az Avroszimnál. Feküdj az ágyra! Esbeta engedelmesen hanyatt feküdt az ágyon. Már minden fájdalomra felkészült. Alekszandr széthúzta a lábait, és behajlította. Most ő nyúlt a lány hüvelyéhez, mutatóujjával körbetapogatva belül is megkereste meddig juthat be. – Rendben – állapította meg. – Még szűz vagy. Esbeta megfeszült, amiből Alekszandr tudta, hogy most a szükségesnél nagyobb fájdalmat fog okozni, de élvezte. Büntetni akart azért a szemtelen mondatért. A lány két lába közé helyezkedett, fölé hajolt, és a hüvelyhez illesztette férfiasságát. Érezte, hogy nem elég nedves a lány, ennek is örült. Egy cseppnyi előváladékkal bekente a nyílás környékét, épp csak, hogy ne akadjon, majd lassan beljebb hatolt, egészen, míg akadályba nem ütközött. Még néhányszor bepróbálta, majd amikor a lány azt hitte, ennyiből áll az egész, kihúzta, és lendületből egy hatalmasat lökött. Átszakítva a szűzhártyát, jó mélyen behatolt. Esbeta felsikoltott a fájdalomtól, ami külön kéjjel öntötte el Alekszandrt. Mint a kis Edith! Még most is élvezte, valahányszor csak eszébe jutott. De ez a sikoltás is méltó az emlékezésre, gondolta. Ez volt a legrosszabb – mondta, miközben élvezettel kijjebb húzódott, majd újra döfött. Ez is fájt a lánynak, kicsordultak a könnyei. Most már egyre könnyebb lesz – mondta, hogy szétoszlassa Esbeta abbéli reményeit, hogy ezzel készen van. Azzal folytatta az erőteljes döféseket, arra azért vigyázva, hogy kárt ne okozzon, épp csak érezze a lány, hogy ki az úr, kinek a vágya az első. Csak döfött és döfött. Néha megállt, hogy azt higgye a lány, vége, de aztán kegyetlenül folytatta. Egyszer csak érezte, hogy feladta, átadta magát, elengedett a feszítés.

– Na, látod, most már sokkal könnyebb lesz. Mondtam, hogy ne ellenkezz, úgyis én vagyok az erősebb. Hiába szorítod, feszíted, ha én be akarok menni, akkor be is megyek. Mondtam, hogy ne ellenkezz velem. – Nem szándékosan csináltam, Alekszandr, kérlek, bocsáss meg. – Rendben, elhiszem. És most befejezem. Ez azt jelenti, hogy eljutok a kéj csúcspontjára, és beléd engedem magam. És most már engedte, hogy elragadja a gyönyör, és csak élvezte az áradást. – Látod, most, hogy kiadtam a magomat, beteljesítettem a vágyam, újból ellazult. Tudod, hogy nincs még egy férfi, aki ilyen sokáig kitartana? – Elhiszem, Alekszandr. – És nincs még egy olyan férfi, aki olyan gyorsan újra tudná kezdeni, mint én. – Ezt is elhiszem. – Miért? – Mert beláttam, hogy valóban erős vagy, Alekszandr. – Ez őszinte volt. Ez tetszik. Ezért megjutalmazlak. Akarod, hogy megjutalmazzalak? Esbeta gyorsan tanult. Megértette, hogy erre igent kell mondania, ha férje kedvében akar járni. – Igen, Alekszandr, akarom. – Akkor most megmutatom neked, milyen, ha nem csak a saját kedvemre teszek, de azt akarom, neked is jó legyen. Ülj fel! Esbeta felült, és Alekszandr kibontotta Esbeta jókislányosan szoros fonatba kötött haját. A hosszú, hullámos hajzuhatag lágyan omlott hamvas vállaira. Már nem volt benne szégyenérzés, az elmúlt események teljesen kitörölték belőle a jó apácák több mint tíz évig tartó kemény munkáját. – Ugye szép embernek tartasz? – Szépnek, Alekszandr. – És már nem tartasz öregnek? – Nem, Alekszandr – és tényleg nem tartotta annak. Erő és tűz áradt a férfiből, és elsöprő határozottság. – Helyes. Két kezébe fogta a lány arcát, megsimogatta, majd lágyan megcsókolta. A lány megint zavarba jött, ezért megismételte. Nyelvével cirógatta az ajkait, majd kicsit lejjebb húzta az állát, hogy át tudja dugni. Megérintette a nyelvét, megnyalta a hófehér apró kis fogakat, majd átcsalogatta a lány nyelvét a saját szájába. Amikor elengedte, rámosolygott.

– Ez ugye kellemes volt. – Igen, Alekszandr. – Helyes. És Alekszandr folytatta. Megérintette, megmarkolászta a melleit, megcsipkedte a mellbimbókat. Esbeta furcsa érzéseket tapasztalt magán. Jólesett a férfi érintése, vágyott még arra, hogy folytassa. Ekkor Alekszandr lenyúlt oda, ahol magát kellett megérintenie, és ő is megsimogatta. Ez sokkal jobb volt, mint ahogy magának csinálta az előbb. Egyszer csak furcsa érzés áradt szét a lábai között, nem tudta eldönteni, hogy ez most forróság vagy jeges lehelet, de élvezte. Alekszandr is élvezte végre megérinteni a lányt, hozzáérni a bőréhez, magáénak érezni a testét. Tovább simogatta Esbeta csiklóját, miközben vesszőjével már a hüvely körül körözött. Most finoman tolta be, engedte, hogy Esbeta megérezze a feszítő érzés adta kéjt. Alekszandr újra mozgásba kezdett. Hol erősebben, hol gyengébben hatolt be. Esbeta teste önálló életre kelt, és végül együtt lüktetett a férfival, majd egy halk sikoly mellett szétáradt, elolvadt a gyönyörben. Még néhányat mozdult Alekszandr, ő is újra kiengedte magát. – Látod, Esbeta, az engedelmes asszonyom ezt kapja tőlem. Ha ellenkezel, akkor azt, amit először kaptál. Ez jó volt, Esbeta? – Jó volt, Alekszandr. – Akarod máskor is? – Igen, akarom. – Jó férjed vagyok, Esbeta? – Jó férjem vagy, Alekszandr. Alekszandr lemászott Esbetáról, és lefeküdt mellé a hitvesi ágyra. Elégedett volt magával. Mindent megtett, hogy a saját ízlésére formált, engedelmes asszonnyá tegye Esbetát. Határozottan jól érezte magát. Hamarosan mélyen aludt. Esbeta még csendben sírdogált egy kicsit, csak óvatosan, fel ne ébressze a férjét. A következő hetekben beletanult a vidéki élet semmittevésébe. Alekszandr nem engedte, hogy bármilyen munkát végezzen, egyetlen feladatának annyit jelölt ki, hogy férje kényelméről gondoskodjon. Ügyeljen a cselédekre, hogy mindig megfelelő étel legyen az asztalon, és tisztaság várja a kastélyban. Ezen kívül szépen felöltözzön, de úgy, hogy bármikor készen álljon a számára, ha csak megkívánja. Ez utóbbi igencsak gyakran megesett. Ezeket az alkalmakat Esbeta nem kedvelte, mert ilyenkor Alekszandr csak magával törődött. Egy alkalommal például magával vitte a kis bricskán, amikor meglátogatott néhány családot a birtokon. Ellenőrizte a házat, a gyerekeket, hiszen azokat is a tulajdonának tekintette. Visszafele egy helyen lekanyarodott a széles útról, egy kis erdei ösvényre. Két rövid kanyar után, egy tisztáson állt meg, amelyen egy kis viskó, és középen egy hatalmas körtefa állt. – Ez a körtefa a birtok közepe. Még a szépapám ültette.

– Szép. – A birtokomon mindenütt meg akarlak hágni. Itt is. Esbeta nem válaszolt, nem tudta, mit kell tennie. – Gombold ki az inged. Látni akarom a melleid. Kigombolta, szétnyitotta a blúzát, majd megoldotta pruszlikja szalagját is. A tetejét lejjebb húzta, hogy kilátszódjanak a mellei. Alekszandr örömmel állapította meg, hogy teljes mértékben engedelmes feleséget tudott nevelni a zárdából jött kislányból. – Állj az alá az ág alá. Most emeld fel mindkét kezed. És Esbeta félve bár, de engedelmeskedett. Alekszandr két kötéldarabot húzott ki a zsebéből, amivel asszonya két kezét egyenként a felette lévő vastag faághoz kötözte. – Kár, hogy még hűvös van. Majd nyáron is kijövünk ide, akkor teljesen levetkőzhetsz, de így is szép vagy. Csak felhúzta a szoknyáját, és hátulról magáévá tette. Jól esett neki, de valahogy hiányérzete maradt. Jobban örült volna, ha Esbeta nem ennyire engedelmes. Kissé mogorván ült vissza a kocsira. Alig tettek meg néhány métert, valami felkeltette a figyelmét. Maga sem tudta miért, bekanyarodott a patak mellé, majd tovább hajtott egészen a kőhíd melletti kis templomig. – Gyere, Esbeta, nézd meg, itt lesz majd az új híd. Ha megépül, sokkal rövidebb úton tudom az állatokat a vásárra hajtani. – Értem. – Ezt a kis kopott, rogyadozó templomot lebontom, a köveiből pedig kiszélesítem a kövezetet. – Bemehetünk? Szívesen megnézném. – Persze, de nincs benne semmi érdekes. Odabent nagy meglepetésükre a pópát is ott találták. Esbeta illően köszöntötte, és áldását kérte, amit meg is kapott. Alekszandr is mormogott egy köszönésfélét, aztán rögtön rákérdezett. – Mit keres itt, Atya? – Előkészülök a déli misére. – Itt nem lesz mise. Mondtam, hogy lebontom ezt a templomot. Kapott helyette egy újat, oda bármikor mehet misézni. – Fiam, ez a templom már itt áll száz éve. Az emberek szeretik. – Hát majd megszeretik a másikat is.

– Ez a templom Isten tulajdona. – Isten két versztával arrébb is meghallja az imáit. – Isten igen, de az emberek nem. – Ők is eljönnek majd, ha nem lesz más templom. – Alekszandr Vlagyimirovics, Isten háza felett nincs hatalmad! Erre a mondatra Alekszandr arcát elöntötte a vér. Az ő uralmát ugyan nem vonhatja kétségbe senki. Mindig is büszke volt arra, hogy a saját birtokát jól irányította, ebbe nem hagyott beleszólni senkit. Főleg nem ezt a fontoskodó kispapot. – Dehogynem, pópa! Ez a templom az én földemen áll. Azt csinálok vele, amit akarok! Ha akarom, körbehugyozom, ha akarom, felgyújtom, és… – a szeme a feleségére, majd az oltárra villant. Hirtelen mozdulattal lesöpörte a pópa által a misére előkészített kegytárgyakat az oltárról, és a papra nézett. – …és ha akarom, itt az oltáron, a szeme láttára hágom meg a feleségemet. Esbeta! Vetkőzz! – kiáltott tűzben égő szemekkel a dermedten álló asszonyra. Esbeta elsőre fel sem fogta, mit akar az ura, olyannyira lehetetlennek tartotta azt, amit hallani vélt. – Nem hallod, asszony, parancsot adtam! Esbeta hatalmasat nyelt, megfordult vele a világ. Előbb a papra nézett, mint aki tőle vár segítséget, majd Alekszandrra, de elhaló hangon csak annyit mondott: – Nem. – Nem!? – Nem – makacsolta meg magát remegve Esbeta. Alekszandr néhány pillanatig döbbenten nézett a feleségére, majd a papra, és vissza. Hirtelen jó kedve kerekedett. Esbeta most alkalmat adott rá, hogy alaposan megbüntesse. Már előre örült az esti élvezetnek. – Ha nem, hát nem. A papra nézett. – Erre még visszatérünk. Esbetára nézett. – Veled majd otthon számolok. Gyere! Azzal kiviharzott a templomból, vissza a kocsira. Egész úton hallgattak, és Esbeta egész lelke megfagyott a félelemtől. A vacsora is csendben, látszólag nyugodtan telt, a végén azonban Alekszandr odaszólt az öreg cselédasszonynak. – Márfa! Készítsd elő a kencéidet, az asszonyodnak szüksége lesz rá.

Márfa szeme együttérzően villant Esbetára, majd bólintott és kiment. Menj fel a hálóba és vetkőzz le. Mindjárt megyek én is. Esbeta szó nélkül tette, amit Alekszandr mondott, tudta, hogy nincs értelme ellenkeznie. Mire levette az utolsó ruhadarabot is, Alekszandr is belépett. Egy vékony lovaglópálcát tartott a kezében. Leült a megszokott karosszékébe, és Esbetára nézett. – Ugye tudod, hogy mit fogok most csinálni, Esbeta? – Meg fogsz büntetni, Alekszandr. – Így van. Miért kell, megbüntesselek? – Mert nem engedelmeskedtem. – Még csak három hónapja ígérted meg, hogy engedelmes feleség leszel, és már meg is szegted a szavad. Ezért most meg foglak büntetni. Tizenöt pálcát fogsz kapni. Ez a szolgáknál is a legenyhébb büntetés, mert először fordult elő. Tudd, én igazságos és jó urad vagyok. Fogd a pálcát, és most le alaposan. Esbeta felé nyújtotta a pálcát, aki a mosdótálhoz vitte. Kissé remegő kezekkel lemosta, megtörölte, majd visszavitte és átadta Alekszandrnak. A férfi megszemlélte, majd elégedetten bólintott. – Menj az ágy végéhez. Hátrább. Most hajolj le, és kapaszkodj meg a két faragott gömbben a végén. Az ágy lábrésze Esbetának nem egészen a csípőjéig ért, míg a két gömb térdmagasságban volt. Eléggé le kellett hajolnia, hogy elérje őket. Alekszandr alaposan megszemlélte. Tetszett neki a látvány. Ágyékában máris érezte a meginduló nemi izgalmat. Esbetához lépett. Le sem véve a nadrágját elővette férfiasságát. Alaposan hozzádörzsölte Esbeta hátsójához, combjaihoz és hüvelyének bejáratához. Ráhajolt, előrenyúlva megmarkolta a kebleit. Simogatta, szorította, finoman összecsípje mellbimbóit. Lenyúlt, és a lány gyöngyén kezdte el húzogatni az ujjait, míg meg nem érezte, hogy nedves lett. Ekkor hátrább lépett, és újra csak gyönyörködött benne. Visszament a karosszékében hagyott pálcáért, és a pálcával folytatta a simogatást. Végighúzta a lány mindkét gömbölyű hátsófelén, a bojtos végét betolta a vájatba, és fentről csúsztatta lefele a hüvely felé. Megdörzsölte vele a csiklót, végül a melleit és a mellbimbókat. – Kellemes érzés, Esbeta? – Kellemes, Alekszandr. – Azt akarom, hogy szeresd a pálcát. Szeresd akkor is, ha fájdalmat okoz. Szeresd a fájdalmat, mert a fájdalomtól leszel jó asszony. És most készülj, mert kezdem. Először ide fogok ütni – mondta, miközben a pálcát a lány combjának felső végéhez illesztette. Egy kicsit várt, majd felemelte a pálcát. Egy rövid, de csípős ütést mért pontosan a jelzett helyre. Esbeta rosszabbra számított: Kellemetlenül csípett, de ki lehetett bírni. – Számold! – szólt rá Alekszandr.

– Egy – kezdte Esbeta. A következő ütés egy kicsit feljebb érte. – Kettő. Majd még feljebb. – Három, négy, öt, hat… Ahogy kapta sorba, egyre rosszabb lett. Bizony már kapott oda is, ahová korábban. Egyre jobban égett, csípett, fájt. Esbetának folytak a könnyei, de igyekezett nem sikítani, nem tudta az mennyire mérgesítené fel a férjét. Tíznél megállt Alekszandr. Bár már teljesen lázba jött, nehezére esett abbahagyni. – Lépj közelebb az ágyhoz. Esbeta kicsit bizonytalanul, de közelebb lépett, ehhez mélyebbre kellett hajolnia. Alekszandr megszemlélte, de nem volt elégedett, még közelebb igazította, és jobban megdöntötte. Most már tetszett neki a látvány. Most fent kezdte, de a következő ütés már úgy találta el Esbetát, hogy a szeméremajkait is érte. Alekszandrban a kéj a végsőkig feszült, de még tovább akarta élvezni. – Tizenkettő. Esbeta egész alsóteste már lángolt, de Alekszandr könyörtelenül folytatta egészen tizenötig. Az utolsó ütés újra a hátsóját érte, de ez igazi erővel csattant, úgy, hogy kiserkent tőle a vér. Esbeta most már nem tudta visszafogni magát, és felsikoltott. Ettől Alekszandrot elöntötte a forróság. Épp csak az utolsó pillanatban tudta visszafogni magát, hogy el ne durranjon, csupán a látvány szépségétől. Visszatette a pálcát a karosszékre, és maga is levetkőzött. – Most már felállhatsz – mondta megenyhülve. Kiegyenesedni is segített neki. Megállt vele szemben. Még mindig gyönyörködött a testében. – Jól viselted, elégedett vagyok veled, Esbeta. Ezért most megjutalmazlak. Esbeta már sejtette, mi lesz a jutalom, és ebben a pillanatban úgy gondolta, nem igazán vágyik rá, de nem szólt semmit. Alekszandr megint a kebleit kezdte el ingerelni, majd a gyöngyöt fogta és dörzsölte, morzsolta, kényeztette. Esbeta egyszer csak azt érezte, már nemcsak a pálca hatására, de bizsereg az egész alsó része. Minden zsibongott, lüktetett odalent. Ahogy mozdult, bőre megfeszült, lüktetett és a legkisebb ingerre is reagált. Fájt, sőt nagyon is fájt, de érzett mellette valami megmagyarázhatatlan vágyat is. Enyhén összerándult, és Alekszandr csak erre várt. A szoba sarkában álló vékony kis lócához vezette, aminek a feladatára eddig Esbeta nem tudott rájönni. Alekszandr leült rá, kicsit hátradőlt, és maga elé vonta őt is. – A két oldalamon lépj át a lócán.

Esbeta megértette. Hüvelye így épp a férfi meredező vesszeje fölé került. – Kapaszkodj a vállamba, úgy ülj bele. Azzal a lány hóna alá nyúlva segítette az egyensúly megtartásában, míg Esbeta a hüvelyébe illesztette Alekszandr hímtagját, aztán ráereszkedett. Ekkor a férfi előrehajolt, felesége combjai alá nyúlva állt fel, vele együtt. Esbeta úgy érezte, ennél mélyebben már nem is állhatna benne. – Erős férjed vagyok, Esbeta? – Erős férjem vagy, Alekszandr. Úgy tartotta a lányt, hogy nem ért a fájó területekhez. – Támaszd meg a lábad a lócán, úgy kényelmesebb lesz – mondta, és elkezdte Esbetát hol leemelni a vesszejéről, hol visszaereszteni. Néhány ütem után Esbeta is ráérzett a mozgás ízére. Érezte a férfi acélos izmait, széles mellkasát, a hüvelyében feszülő hatalmas erőt, és őt is magával ragadta a kéj. Teljes alsóteste bizsergett és feszült szét. Most már belül is húzta a vágy, a belső támadás hatása. Lábának kinyújtásával és behajlításával segített Alekszandrnak emelni majd visszaengedni. Élvezte a közös tevékenység nyomán keletkező kéjt. Mikor már nem bírták tovább, Alekszandr megfordult, Esbeta hátát a falnak támasztva csak döfte és áradt benne, csak döfte és áradt, csak döfte és beleengedte magából minden feszültségét, minden maga sem ismerte fájdalmát. Ekkor Esbeta meglátott valamit a férfi lelkéből. Maga sem tudta, mi az, de ettől elindult benne egy csodálat iránta. Alekszandr óvatosan a földre engedte, és megcsókolta. – Fogsz még ellenkezni velem, Esbeta? – Ha a halálomig vesszőz, akkor sem leszek képes a templomban, egy pap előtt, Alekszandr. – Hát ezt majd még meglátjuk – mosolyodott el Alekszandr. Ettől a mosolytól Esbeta lelkében meggyulladt egy halovány szikra. – Feküdj hasra az ágyon, Márfa mindjárt jön, és bekeneget. Attól hamarabb begyógyul, és nem marad nyoma. Márfa kenőcse valóban sokat segített. Három nap múlva már csak akkor fájt, ha le kellett ülnie, egy hét múlva, alig látszott. A következő hetekben Alekszandrt nagyon lefoglalta a birtok. Szinte csak este és reggel látták egymást. A tavaszi mezőgazdasági munkák minden figyelmét lekötötték. Esténként koszosan, fáradtan ért haza. Esbetának komoly munkájába került, mire alaposan megfürdette, de valójában élvezte ezt a kötelességét. Szerette megérinteni a férfi izmait. A péniszétől sem félt már, természetessé vált számára, hogy ő tisztogatja, elvégre magának csinálta. Jólesett neki, hogy a férfi csak akkor nyúlt hozzá, ha kellően tisztának érezte magát.

Már nyár elején jártak, mikor egy este vacsora közben Alekszandr üzenetet kapott. Nem olvasta el, megvárta, míg befejezik az evést. Épp kinyitotta, közben Esbeta ülve várta, hogy elolvassa. Látta, hogy türelmetlen a férje, így nem kellett illendően felállnia, míg a hölgy távozik az asztaltól. Amikor befejezte az olvasást, Esbetára nézett. – Öltözz át, elmegyünk. Valami sötétet vegyél, hozzá azt a szürke kalapod, aminek sűrű fátyla van. Nem akarom, hogy lássanak, hogy tudják, te vagy velem. Esbeta nem kérdezett, csak engedelmeskedett. Mire elkészült már be is fogtak. Alekszandr maga hajtott. Nagyon meglepődött, amikor a város felé vezető útra fordultak rá. Alekszandr igencsak sürgette a lovakat, de így is majdnem egy órába került, mire megérkeztek. Kétszer már járt a városban Esbeta vásárolni, de most olyan helyen kocsiztak, amit egyáltalán nem ismert. Egy kisebb tér egyik sarkán álltak meg. Egy szolga máris átvette a fogatot, Alekszandr lesegítette a feleségét, közben ellenőrizte, hogy eléggé takarja-e az arcát a fátyol. Az épület hátsó udvarának irányába mentek, ahol egy kiskapuban már várta őket egy fekete selyemruhás, de erősen kifestett nő, ahogy Esbeta a fátylon át, a sötétség ellenére is meg tudta állapítani. – Erre, Nagyuram! Mutatom az utat. A nő átvezette őket a sötét udvaron, egy kicsiny bejáraton, szűk folyosón, míg végül egy elég szűkös kerek szobába jutottak. Itt meggyújtott egyetlen szál gyertyát. – Ő a vadász mögött lesz. Magukra hagyom, ha végzett, csengessen – mutatott egy a falon lógó selyemzsinórra. – Köszönöm, Anna Petrova! A nő kiment. Esbeta hiába nézett körül, néhány kis képen kívül, amiket körben, szemmagasságban aggattak a falra, nem látott semmi különöset. – Most olyasmit fogok mutatni, Esbeta, amit tisztességes nő sohasem láthatna. Kérem, ön se szóljon, ne is utaljon soha rá, ha társaságban vagyunk. Az est végére meg fogja érteni, miért mutattam meg. Bármit lát, ne szólaljon meg. Körbenézett a szobában. Egy kis erdei házat ábrázoló kép elé lépett, és Esbetát is oda intette. A kép szélén keresett valamit. Amikor megtalálta, elfújta a közben kezébe vett gyertyát. Néhány pillanat múlva megmozdította a képet, ami valójában egy ablakajtó volt. A szomszéd terembe láthattak át a segítségével egy rácson keresztül. Ott világos volt, így mindent jól megfigyelhettek. Egy meglehetősen lengén öltözött fiatal nő volt bent, három férfival. A nő vidámnak látszott, míg a férfiak sorra megszabadították a még rajta lévő ruhadaraboktól. Esbeta elkapta a tekintetét. Nagyon is megbotránkoztatta, amit látott. Alekszandr becsukta az ablakot, és halkan suttogott. – Azt akarom, hogy nézd. Tudd meg, más nők mi mindent megtesznek csak azért, hogy életben tudjanak maradni. Neked kiváltságos életed volt a zárdában, az apád házában, és az

van nálam is. A

társadalom megbecsül, mindig lesz mit enned, mindig lesz hol laknod. Ezért cserébe csak nekem kell engedelmeskedned. Ha utasítalak valamire, annak oka van, még ha nem is tudod, mi az. Nézd meg ezt a lányt, és nézd meg a férfiakat. Nézd meg a farkukat is. Újra kinyitotta az ablakot. Odabent a már kissé italos férfiak mohón tapogatták a lányt, aki láthatóan csak úgy tett, mint aki élvezi. Felfektették az asztalra, és az egyikük már szorgalmasan dolgozta is lent, míg a másik a szájába erőltette a szerszámát. A harmadik egy darabig csak nézte, míg aztán ő is beszállt. A testét, a melleit kezdte el fogdosni. Ekkor az első előzékenyen utat engedett neki, hogy ő a második helyére menjen át. Azzal szórakoztak, hogy körtáncot jártak körülötte és benne, majd mikor mindhárman végeztek, egy marék pénzt dobtak neki. Vidáman hagyták ott a lányt, aki gyorsan összekapkodta, eltette, majd felkapva egy köntöst, már fogadta is a következő vendégét. Alekszandr becsukta az ablakot, majd meggyújtotta a gyertyát. Megkeresett egy másik ablakot, amelyik egy vadászjelenetet ábrázoló kép mögött volt. Eloltotta a gyertyát, újra benézett a másik szobába. – Még nincs itt, várnunk kell – mondta, és visszacsukta. – Addig mondd el, mit láttál az előbb. Esbeta hallgatott, ezért Alekszandr folytatta. – Világunkban a nők számára két lehetőség van, ha nem akarnak egyetlen férfi uralma alá tartozni. A zárdát már ismered, most megnézhetted a másik lehetőséget. Ennek a nőnek nincs választása. Mindegy, milyen férfi jön hozzá, azt fogadnia kell, még ha undorodik tőle, akkor is. Azt akarom, becsüld meg, amit adok, még ha kicsit kemény is vagyok veled. Láttad a farkukat? – Igen. – Eddig csak az enyémet láthattad. Észrevettél valami különbséget? – A tied sokkal nagyobb és erősebb. – Igen. Olyan urat kaptál, aki mindentől meg tud védeni, és mindent meg tud adni neked, még a gyönyört is. Láttad őket? Láttad az arcukat, a testüket? Ha összehasonlítod velem, láthatod, hogy a gazdag férfiak között kevés az olyan erős, egészséges, mint én. Én egészséges, erős utódokkal ajándékozlak meg. Azt akarom, felejtsd el Avroszimot. Az is ilyen gyenge, önző alak. Az első akadálynál feladta. Meg se próbált küzdeni érted, gondolkodás nélkül elmenekült. – Maga miatt ment el? – Nem érdemelt meg téged. A gyerekes képén kívül más érték nem volt benne. Azt akarom, verd ki a fejedből. Ne sajnáld, hogy nem ő a férjed. Igaz, szigorú vagyok veled, és igen, élvezem, ha megüthetlek, de Avroszimov sokkal rosszabb férjed lett volna. Az apádat nem állította volna meg, őt magát pedig előbb-utóbb elkapják valamilyen csalásért. Ismerem a jellemét. Azt akarom, ne sajnáld, hogy ott kellett hagynod a moszkvai életet. Bár csillogó, de üres, tartalom nélküli. Ha az igazi kultúra érdekel, bármilyen könyvet megrendelhetsz, bármelyik írót, költőt, zenészt iderendelem neked, de csak a valódi tehetségeket, nem azokat, akik tehetség híján, széptevéssel akarnak előrébb jutni. Megértetted, Esbeta?

– Megértettem, Alekszandr. – Helyes. Most nézzük, megérkezett-e már, akire várunk. Alekszandr elfújta a gyertyát, és újra kinyitotta az ablakot. A másik szobában már ketten voltak, egy sötétruhás férfi, egy kissé termetes nővel. A nőn már nem volt ruha, s a férfi is épp vetkőzni kezdett. Nekik háttal állva, igen csak rendszerető módon rakosgatta egymásra a ruháit az asztalon. Amikor végzett, megfordult, hogy az ágy mellett álló nőhöz menjen, ekkor látták meg az arcát. A pópa állt Esbeta előtt úgy, ahogyan az Isten megteremtette. Esbeta majdnem felkiáltott, de még idejében a szája elé kapta a kezét. Alekszandr becsukta az ablakot. – Ezért hoztalak ide. Azt akarom, hogy lásd, ki az, akit te annyira tisztelsz, hogy inkább hagynád magad halálra vesszőzni, semhogy előtte hágjalak meg az ócska, omladozó épületben, amit már csak ennek az embernek a szája nevez templomnak. Nézd meg jól! Figyeld meg, mit csinál pontosan! Ismét kinyitotta az ablakot. A nő az ágy baldachintartó oszlopába kapaszkodva hajolt előre, a pap közben hátulról dolgozta éppen úgy, hogy mindent jól láthattak. – Szerinted hova dugja a kakasát? – kérdezte Alekszandr, szinte csak lehelve. – A nő fenekébe? – kérdezett vissza hitetlenkedve Esbeta. Alekszandr becsukta az ablakot, és fényt csinált, újra meggyújtva a gyertyát. – Igen, bizony oda, Esbeta. Mit gondolsz, miért? – Nem tudom. – Azért, mert nagyon kicsi a kakasa. Elveszne a hüvelyben. De a másik lyuka sokkal szűkebb, így ott jobban tud élvezni. Ludmilla, a nő, akit láttál, épp elég ügyes, rá tudja szorítani. Egy hazug kéjenc a pópa, aki játssza az istenfélőt, de valójában csak a saját élvezetét és hasznát keresi. Ha adtam volna neki egy nagyobb zacskó rubelt, nem védte volna a templomot. De én nem adok pénzt azért, ami már az enyém. Ilyenkor másképp oldom meg a dolgot. Mindent megértettél, Esbeta? – Azt hiszem, Alekszandr. – Akkor rendben. Így szeretem, amikor figyelsz rám, és megérted, amit mondok. Most pedig, mondd, vettél fel alsóneműt? – Nem. Tudom, hogy nem szereted. – Így van. Azt akarom érezni, hogy bármikor meghághatlak, amikor csak kedvem tartja. És most nagy kedvem lett rá. Vedd le az inged. Esbeta habozás nélkül kigombolta és levette a felsőjét. Alekszandr átkarolta, megcsókolta, utána elkezdte a melleit simogatni, majd hirtelen elengedte. – Nem. Itt nem adok ajándékot. Itt csak megháglak. Azzal megfordította a lányt. – Húzd fel a szoknyád és hajolj le. Esbeta engedelmesen odatartotta magát a férfinak, aki a lehető legnagyobb lelki

nyugalommal vette elő a szerszámát. Egyik kezével megmarkolta Esbeta csípőjét, míg a másikkal azt nézte meg, csúszik-e eléggé egy gyors kielégüléshez. Meglepve tapasztalta, hogy Esbeta nagyon is nedves. – Vágysz rám, Esbeta? – Igen, Alekszandr. – Ez tetszik. A lányok látványa ennyire hatott rád. Esbeta nem szólt semmit, nem ellenkezett, nem mondta el, hogy nem a meglesett pap, még csak nem is a másik ablakban látottak hatottak rá. Alekszandr közellétét élvezi, azt, ahogyan szól hozzá, ahogy megtanítja olyan dolgokra, amikről soha nem beszéltek még neki. Ahogy ismeri Esbeta testét. Öntudatlanul is úgy bánik vele, amitől elég gyakran támad kedve elfogadni a jutalmat. Hogy Avroszim már eszébe sem jut, mert látja, hogy Alekszandr annak ellenére, hogy megverte, vigyáz rá, tanítja, igazi férfiként uralja az ő, és a saját életét. – Otthon megkapod a jutalmad – mondta Alekszandr. Dárdaként csapódott Esbetába, hogy néhány mozdulattal kielégítette magát. Megvárta míg Esbeta rendbe szedi a ruházatát, aztán meghúzta a selyemzsinórt. Anna Petrova hamarosan megjelent. – Elkészült az írás? – kérdezte Alekszandr. – Igen, Nagyuram! Itt van mind a kettőnké, rajta a végén a jegyző úr írása. Enyhén kapatos volt, mikor aláírta, de ez nem látszik az írásán, tréfának hitte a dolgot. Alekszandr átvette a papírokat, átfutotta, ellenőrizte a végén a jegyző írását is.

„Én Vaszilij Fjodorovics Kulin, Sztyemen város elöljáróságának jegyzője tanúsítom, hogy a fenti irat szövegét nem ismerem, de azt előttem, szabad akaratukból, és tiszta elméjük tudatában írták Anna Petrova Vladkova és Ludmilla Jakovlevna Bogdanova, sztyemeni lakosok. Látták Vaszilij Frodorovics Kulin, és még két tanú.” – Jól csinálta, Anna Petrova – mondta, mikor befejezte, és egy zacskó csörgő pénzt adott át. – Köszönjük, Nagyuram, a nagylelkűségét! – azzal kivezette vendégeit azon az úton, ahol jöttek. Hazafelé is sietett Alekszandr, látta a feleségén, hogy fáradt, és mélyen elgondolkodott. – A jutalmadat holnap este kapod meg, most túl fáradt vagy. – Köszönöm, Alekszandr. És Alekszandr most is, mint mindig tartotta a szavát. Másnap este csakugyan dédelgette, becézte, simogatta a feleségét, óvatosan, az asszony testét figyelve tette magáévá. Ez nagy meglepetésére, neki is furcsa örömérzetet adott. Örömmel nézte közben a felesége gyönyörben úszó, szinte túlvilági szépségű arcát.

Ezután eltelt két teljes hét, amíg látszólag nem történt semmi. A tavaszból kellemes nyárba fordult. Egy különösen meleg szombati napon, ebéd után Alekszandr újra utasítást adott Esbetának. – Nemsokára kikocsizunk, hozd a napernyőd. A nyitott kis bricskán mentek. Alekszandr furcsa, jó hangulata Esbetának is feltűnt. A patak felé fordult le, ahol már állt az új híd. Az út folytatását már csak a templom akadályozta. Ahogy közelebb értek, Esbeta látta, hogy egy csapat paraszt ücsörög nem messze a tisztás szélén, egy nagyobb fa árnyékában. Ahogy meglátták az úr kocsiját, gyorsan felálltak, és fejfedőjüket lekapva hajoltak meg előttük. – Jó napot, Alekszandr Vlagyimirovics! Jó napot, Esbeta Andrejevna Nagyasszony! – köszöntötték őket tisztelettel. – Jó napot! – viszonozta a köszöntést Alekszandr. – Maradjanak továbbra is itt, én beszélek a pappal. Amíg nem szólok, addig ne jöjjenek a közelbe, pont itt várjanak. – Értjük, Nagyuram – válaszolta egyikük, aki a vezetőnek látszott. Alekszandr Esbetát maga elé engedve indultak a templom felé. Közben újra elmentek a bricska mellett, amiről Alekszandr leemelt egy odakészített vastag, gyapjútakarót. Bent Alekszandr egyből az első padban várakozó paphoz lépett. – Látom, megkapta az üzenetem – mondta köszönés helyett. Esbeta a szokásos kézcsókra akart volna mozdulni, de egyrészt Alekszandr pont elé állt, másrészt eszébe jutott, hogy amikor utoljára látta a pópa gyűrűjét, akkor az azt viselő kéz épp Ludmilla hátsójába igazította a pap péniszét. Ettől a pap iránti minden tisztelete elszállt. – Emlékszik, hogy mit mondtam, amikor utoljára itt beszélgettünk? – Emlékszem, fiam, de Isten akarata az óta sem változott. – Azt mondtam, hogy erre még visszatérünk. A pap bólintott. – Nos, azt hiszem, Isten meggondolja magát, ha megtudja, hogy van egy írás a birtokomban, mely szerint ön két hete meglátogatott egy házat, melyet Anna Petrovna vezet. Főleg, ha megtudja, hogy egy a városi jegyző és két másik tanú által hitelesített írásom is van arról, hogy mit csinált ott. Hogy igen csak érdekes tevékenységet folytatott egy Ludmilla nevű, bizonyos körökben jól ismert hölggyel. A pap előbb elsápadt, majd minden igyekezetével próbált felháborodott arcot vágni. – Ez aljas rágalom! Ezt senki sem hiszi el. Sosem jártam abban a házban! Alekszandr most Esbeta felé fordult. – Látod, mennyire hazug ember az általad oly nagyra tartott pópa, Esbeta? – Látom, Alekszandr. – És láttuk őt saját szemünkkel Ludmilla Jakovlevnával, Esbeta? – Láttuk, Alekszandr.

– És hova tette be a kakasát az atya, Esbeta? – Ludmilla fenekébe, Alekszandr. Alekszandr újra a pópára nézett, és a pap halálra sápadt. – Maga az Isten és az egyház szégyene. Nem azért akarja megtartani ezt a templomot, mert annyira fontos magának az Isten háza, hanem mert lusta még két versztát gyalogolni, amikor átjön kolostorból. Magának nem az Úr tekintélye számít, hanem a saját hiúsága, hogy velem szemben kimutassa a hatalmát. Hazug és álszent ember. Esbeta, nem a papságot, és az egyházat nem tisztelem, hanem ezt az egy papját. Ő nem az Istenhez vezeti a népet, nem reményt ad nekik, hanem az uruk ellen lázítja. Ezzel veszélybe sodorja őket. A jó papokat tisztelem, de a hamisat nem. Ha már papságra adta a fejét, akkor tartsa is be a letett fogadalmát, főleg ne üzekedjen a vasárnapi mise előestéjén. Nem én szentségtelenítem meg ezt az oltárt, hanem az atya tette meg minden alkalommal, amikor tisztátalanul misézett. Érted, Esbeta? – Értem, Alekszandr. – Úgyhogy pópa! Képzeld el, hogy mit szólnak majd a feletteseid, ha megtudják a viselt dolgaid, főként azt, hogy nem elég, hogy a papi hivatásától eltévelyedett, de az Isten által a férfiaknak adott természettől is. Az ilyen devianciát épp oly bűnösnek mondják, mintha a saját neme után vonzódna. A pap nem szólt semmit, csak lehajtotta vérvörös fejét. – Rendben, látom megértettél. Nos, mindez hármunk között marad, ha pontosan azt teszed, amit mondok. Megértetted? – Megértettem, Nagyuram – mondta lesújtva, most már teljes alázattal. – Akkor először is elfogadod, hogy ez az épület lassan magától is összeomlana, így már nem Isten háza, ezért leveszed a feszületet a falról. A pópa szó nélkül odament, leemelte a feszületet, és elrejtette papi ruhája zsebében. – Mondd utánam: Ez most már nem az Isten háza. – Ez most már nem az Isten háza. – Ez az asztal már nem oltár, mert megbecstelenítettem. – Ez az asztal már nem oltár, mert megbecstelenítettem – ismételte a pap megtörten. – Helyes. Esbeta, terítsd le az asztalt ezzel a takaróval, nem akarom, hogy megfázz tőle – azzal odaadta Esbetának a korábban a padra helyezett takarót. Esbeta gondosan ráterítette az eddig oltárként szolgált kőasztalra. – Megérdemli ez a pópa azt, hogy miatta halálra vesszőzzenek, Esbeta? – Nem érdemli meg, Alekszandr. – Akkor most végig fogja nézni, ahogy ebben a már nem templomban, és már nem oltáron megháglak. Vetkőzz, Esbeta! Mert az én akaratom mindig teljesül. Megértetted, pópa?

– Megértettem, Nagyuram – mondta a pap, és lesütötte a szemét. Ezt már nem bánta Alekszandr, mert a vetkőző Esbeta látványa elvarázsolta. Engedelmesen tette, amit ő mondott neki, meg sem fordult a fejében, hogy vitatkozzon. Kibontotta a finom nyári ruhája elejét, és Alekszandr megcsókolta, megcirógatta az arcát, szájába vette már duzzadó mellbimbóit. Kéjesen csókolta, szívta, nyalogatta, miközben a másikat a kezével kényeztette. Esbeta hihetetlen vágyat érzett, hogy ő is érezze a férfi bőrét, húsát, erejét. Büszke volt a férjére, aki mindent az irányítása alatt tudott tartani. Kihúzta az ingjét a nadrágjából, benyúlt alá, és mindkét tenyerét végighúzta a hátán, a karjain, majd kibontotta szerszámát a nadrágjából. Alekszandr megállt egy pillanatra, élvezte párja mozdulatait, de az sem kerülte el a figyelmét, hogy Esbeta legalább annyit el akart érni, hogy azzal ne csúfolja meg a másik embert, hogy a csupasz fenekét mutatja felé. Elvigyorodott, mutatóujjával játékosan megfenyegette Esbetát, jelezve, hogy átlátott a trükkjén. Maga gombolta ki a nadrágját és tolta le. Egyik kezével Esbeta jobbját helyezte a vesszejére, mutatta neki, hogyan simogassa, míg a másikkal a szoknyája alá nyúlt, miközben Esbeta a baljával megemelte, hogy könnyebben hozzáférjen. Ettől a mozdulattól melegség futott végig a gerincén. Esbeta nem csak hagyta magát, hanem aktívan segítette abban, hogy Alekszandr gyakorolhassa férji jogait. Ujjai mohón élvezték a lány csiklójának selymességét. Esbetán is végigfutott a vágy, szeme elhomályosult, már alig várta, hogy Alekszandr átölelje, magában érezhesse testének melegét, a forróságot, ami akkor járja át, mikor megjutalmazza. Ekkor Alekszandr derekánál fogva, mintha csak egy kis pihe lenne, felemelte, és a takaróra ültette. Enyhe nyomással jelezte, hogy dőljön hátra. Két lábát felemelve, nagyajkait széthúzva a csiklójára hajolt. Nyelvével kezdte el kényeztetni, amitől Esbeta úgy érezte, ennél több gyönyört már nem tud elviselni. Ekkor hatolt be, és kezdett el váltakozó ütemben mozogni. A feszítő erőt megérezve, Esbeta egész testében lüktetett. Már a harmadik erősebb becsapódásra elvesztette az irányítást, átadta magát a természet csodájának. Alekszandr érezve ezt, a lelke mélyéig meghatódott. A lánynak szentelte minden figyelmét. Úgy mozgott, hogy az ő üteméhez igazodjon. Mikor megállt, mert Esbetát már elragadta a kielégülés, de neki még nem volt elég, ezért óvatosan leemelte a lányt, megfordította, és felsőtestét az asztalra borítva, hátulról hatolt a hüvelyébe. Így, más pontokat érve el, folytatta. Esbeta már teljesen kielégültnek érezte magát, mégis örült, hogy a férfi benne talál örömet, benne ürül ki, belé eresztve magát szabadul fel. Alekszandr gyorsan, de hihetetlenül boldogan és elégedetten öltözött fel. Még segített Esbetának teljesen rendbe szednie magát, mielőtt újra a pópához fordult. – Remélem, pópa, tanult a leckéből! A felszentelt ember még mindig lángvörösen, leszegett fejjel állt, nem tudott megszólalni. – Helyes. Akkor most azt akarom, hogy fogja meg azt a kis kalapácsot, amit az embereim készítettek az ajtó mellé és saját kezűleg verje le a bejárat feletti keresztet is. Ha ezt látják a parasztok, nem lázadoznak majd a lebontás miatt. A pap kiment, Alekszandr összehajtotta a takarót, és Esbetának adta. Ők is kiléptek és távolabb álltak, hogy a pap a falhoz támaszthassa az odakészített létrát, és elkezdhesse

leverni a keresztet. Alekszandr elégedetten szemlélte egy darabig, majd odaintette a várakozó parasztokat. A vezetőjükhöz fordult. – A régi oltárkő sarkából hiányzik egy darab. Az egész asztalt vigyék a kastélyhoz, majd megcsináljuk. Az új templomba hozattam másik követ, egy igazi márványt. Kedden érkezik a reggeli postával. Iván bácsi vigye az új templomhoz, majd jön a mester, aki beállítja. – Nagyon nagylelkű az Úr, köszönjük. – Rendben. Most elkezdhetik lebontani a régi épületet. A fát elvihetik, a követ viszont be tudjuk építeni az útba. Az ablakokra vigyázzanak, azt odaígértem a zelenikieknek, jó lesz az új iskolába a padokkal együtt. – Értem, Nagyuram. Esbetának nagyon is tetszett ez az intézkedő, mindenre gondoló, mindenről gondoskodó Alekszandr. Csendben mentek vissza a kastélyba, míg Alekszandr egyszer csak megszólalt. – Ugye érted, hogy nem a papot és a templomot aláztam meg, Esbeta? – Értem, Alekszandr. Te csak azért haragudtál, mert hazudott, mert a jó dolog útjába állt. Csak megbüntetted, ahogy engem is, ha nem viselkedek jól. – Így van. És még valamit nagyon meg kell jegyezned, mert az életed függhet tőle, Esbeta. – Értem, Alekszandr. – Amikor mérges vagyok, soha, de soha többé ne állj az utamba. Amikor a pap felmérgesített, nagyon nehezen tudtam magam visszafogni. Csak azért sikerült, mert tudtam, hogy otthon megbüntetlek érte. Legközelebb nem biztos, hogy menni fog. Akkor bármi megtörténhet. Olyankor menekülj el előlem, ne ingerelj, mert a haragom ellened is fordulhat. Ismerem magamat, ilyenkor nem tudom visszafogni, és árthatok neked. Megjegyezted, Esbeta? – Megjegyeztem, Alekszandr. Te jó ember vagy, csak nem szereted, ha ellentmondanak neked. Alekszandr elmosolyodott, de még látta az arcán, hogy Esbetát más is foglalkoztatja. – Mit akarsz még tudni? Esbeta habozott. Alekszandr megállította a lovakat, és szembe fordult vele. – Ha eltitkolsz valamit, az olyan, mintha hazudnál, azért azonban büntetés jár. Esbeta elpirult, Alekszandr pedig türelmesen várt. – Nem titkolok semmit, csak… – Csak? – Csak szeretném tudni, milyen hibát kell elkövetnem azért, hogy a kezeddel büntess meg.

Alekszandr egy pillanatig nem fogta fel a lényeget, majd megértette, és egy forrósághullám futott végig rajta. – Hát – válaszolta elgondolkodva, – ha például nem figyelnél oda, és Márfa elfelejtene szalvétát tenni nekem a vacsorához, azért járna három ütés. – Nem lehet, hogy öt kisebb? – De, lehet, hogy öt kisebb. – Értem – mondta komolyan Esbeta. Alekszandr megfogta Esbeta állát, komolyan a szemébe nézett, és megkérdezte. – Előfordulhat, hogy elfelejted ellenőrizni Márfát? – Előfordulhat, ha kicsit feledékeny vagyok. És neked olyan nagy és erős kezed van, jó tudni, hogy vigyázol rám, hogy megtanítasz vele arra, hogy ne legyek feledékeny. Alekszandr elmosolyodott, magához ölelte a feleségét, aki immár kezdett ráérezni lelkének egy fontos rezgésére. Esbeta megértette, hogy Alekszandr szereti őt, ha nem is tudja kimutatni. Elfogadta, hogy ilyen, ilyennek is lehet szeretni. Hogy valamiért nem tudja elviselni, ha ellentmondanak neki, és szereti, ha megbüntetheti, hogy az izgatja fel, az teszi boldoggá, ha megverheti. De közben nem akarja igazán bántani. Elfogadta, hogy a férjének örömet okoz, ha ráüthet, és amíg ez nem túl fájdalmas, addig el tudja viselni a kedvéért. Talán még élvezni is tudja, mert ez is Alekszandr. – Van még valami, amit szeretnél tudni? – Igen. – Mi az? – Azt szeretném inkább a hálószobában megkérdezni. – Jól van. Ha őszinte vagy, én is tudok türelmes lenni. Alekszandr ezen az estén alig várta, hogy végre felmenjenek a szobájukba. Nagyon vágyott megtudni, mire kíváncsi még Esbeta. – Ha felmentünk, állj elém, és kérdezd meg bátran, amit tudni akarsz. Esbeta már tudta, hogy az állj elém, azt jelenti, hogy Alekszandr a székében ül, míg ő előtte áll meztelenül. Mire a férfi is felért, ő már a helyén várt rá a meleg vízzel és a törölközővel. Megmosdatta a férfit, elpakolta a tálat, és megállt előtte. – Kérdezz, Esbeta! – Nem fogsz haragudni érte? – Ezt nem tudom előre, de ma nagyon jó kedvem van, ha rosszat kérdezel, akkor is csak kicsit büntetlek meg. – Én sok mindenért szégyellem magam, de te már többször megtanítottál arra, hogy nem kell. Mást tanultam tőled, mint a zárdában. Már nem tudom, mit kell szégyellni, és mit nem. – Én a férjed vagyok. Előttem nem kell szégyellned magad semmiért. Velem mindig

légy őszinte, mond ki, amit gondolsz. Azt pedig, hogy mások előtt mit szégyellj, én döntöm el. Ezt mindig előre meg fogom mondani. – Most kíváncsi vagyok, és a kíváncsiság bűn. – Amiért én nem büntetlek meg, az nem bűn. Most mire vagy kíváncsi? – Azoknak a férfiaknak, akiket láttunk, nekik jól esett, hogy a lány szájába tették? Alekszandr elmosolyodott. – Az bűn, hogy erre kíváncsi vagyok? – Csak ha nem tőlem, és nem itt a hálószobában kérdezed. Jól döntöttél, amiért itt kérdezted meg. Ugye neked is jól esett, amikor megnyaltam a gyöngyödet, Esbeta? – Igen, jólesett, Alekszandr. – Gyere ide, ülj az ölembe. Esbeta engedelmeskedett. Mint egy jó kislány, Alekszandr ölébe ült, közben a vállának támaszkodva átkarolta. Alekszandr megfogta a másik kezét, és a péniszére tette. – Ez egy nagyon érzékeny testrész. Mindenütt olyan érzékeny, mint a te gyöngyöd. Nagyon kellemes, ha megsimogatod, ha megnyalod, ha beveszed a szádba, és finoman megszorítod, vagy megszívod egy kicsit. A férfiak ilyet nem kérnek a feleségüktől, mert beléjük is azt nevelték, hogy akkor büszkélkedhetnek erkölcsös feleséggel, ha olyan az asszony az ágyban, amilyennek neked is tanították az apácák. Ők is azt hiszik, hogy az tetszik az Istennek, ha az asszonyt csakis és kizárólag gyermeknemzés céljából hágják meg, akkor is csak beleengedik a magjukat, mást nem csinálnak. Csakhogy Isten ezt nem így akarta. Ő teremtette úgy a férfit, hogy csak akkor tudjon nemzeni, ha előtte felizgul és élvezi. Ha nem képes gerjedni, nem tudja kiadni a magot. Csak akkor tud gyereket csinálni, ha élvez is. Ráadásul a férfiak akkor élveznek igazán, ha nem egy fadarabot hágnak meg. Nagyobb örömet ad, ha láthatjuk, érezhetjük, hallhatjuk a nőt. Ha él, mozog, és ő is élvezi. Mivel azt hiszik, ha ezt a feleségük megadná, akkor erkölcstelen lenne az asszony, ezért más nőknél keresik a boldogságot. Olyannál, akinél nem zavarja őket, hogy erkölcstelen. A prostituáltak megtanulják, hogyan lehet egy férfinak igazán nagy kéjt okozni, ezért a gyáva és képmutató férfiak hozzájuk járnak. Hidd el, azok közül az ifjak közül, akik körülötted legyeskedtek a bálokon, mind járt már többször is valamelyik nyilvános házban. A főúri bálokon adják az erkölcsöst. Elvárják, hogy a jövendőbelijük tiszta és szemérmes legyen. Szégyellje azt is, hogy az Isten egyáltalán nőnek teremtette. De igazából nem örülnek ennek, ezért a bordélyokban találják meg azt, amit otthon a feleségüknek ők nem engednek meg, hogy megadjon nekik. Én nem szégyellem, hogy férfi vagyok, és vannak vágyaim. Neked sem kell szégyellned, hogy nő vagy, és vannak vágyaid. Nagyon örülök, hogy azt jelezted, el tudod viselni, ha néha megütöm a fenekedet, mert ez nekem nagyon nagy örömet okoz. És ha készen állsz rá, megtanítom neked, hogyan tegyél a kedvemre a száddal is. – Készen állok rá, Alekszandr. – Alekszandr elmosolyodott. Úgy érezte ritka szerencsés napja van aznap. Esbeta szemébe nézett. Sosem hitte volna, hogy ráakadhat egy olyan lányra, akit taníthat és

birtokolhat is egyszerre. – Jó, de előbb meg kell, hogy hágjalak, mert ezt már nem tudom lelohasztani, hogy a száddal keltsd újra életre. És Alekszandr dárdája csakugyan az égnek állva jelezte a férfi tettrekészségét. Két karjával átölelte Esbetát, és vele együtt felállt. Az ágyra fektetve örömmel érezte, hogy nagyon is nedves már. A lábai közé térdelve, előbb melleit ingerelte, majd rámosolygott, és a csiklója fölé hajolt. – Figyeld meg, melyik mozdulatomra mit érzel. Neked is hasonlót kell csinálnod, csak egy kicsit nagyobb testrésszel. De Esbeta olyan mérhetetlen kéjt érzett Alekszandr fürge nyelvének mozgása során, hogy igencsak nehezen tudott bármi másra is figyelni, minthogy kapja meg végre azt a csodás, feszítő érzést, amit akkor érzett, amikor a szerszáma belébújt, amikor megtöltötte, kitöltötte egész belsejét. Alekszandr Esbeta gyönyörtől keletkezett kis fintorától úgy meghatódott, hogy nem tudott tovább várni. Mohón támadott, és minden apró mozdulattal egyre jobban elragadta a beteljesülés öröme. Mikor megérezte Esbeta lüktető vágyát, elengedve magát a lány kebleire hanyatlott, úgy fejezte be az utolsó mozdulatokat. Olyasmi történt vele, ami korábban még nem. Teljesen kielégültnek és boldognak érezte magát. – Úgy döntöttem, Esbeta, hogy majd máskor tanítalak tovább – súgta, miközben a felesége mellé feküdt. – Értem, Alekszandr – súgta vissza Esbeta, és fél kezével kinyúlt, hogy lecsavarja a lámpát, majd a takarót húzta óvatosan magukra. Alekszandr Esbetát húzta maga mellé. Egyik kezével megcirógatta a melleit, és asszonyát átölelve elaludt. Három nap múlva azt vette észre, hogy nem kapott a vacsora mellé szalvétát. Úgy tett, mint akinek nem tűnik fel, de magában mosolygott Esbeta zavarán. – Eredj fel és vetkőzz! – mondta látszólag mérgesen, amikor Márfa már kiment az étkezőből – mindjárt megyek én is. Mire Alekszandr felért a hálójukba, Esbeta már ruha nélkül állt a büntető helyen. Miután megmosdatta a férjét, várta az újabb utasításokat. Alekszandr köntöst vett, és leült a karosszékébe. – Ugye tudod, hogy mit fogok most csinálni, Esbeta? – Meg fogsz büntetni, Alekszandr? – Igen, Esbeta. Miért foglak megbüntetni, Esbeta? – Mert feledékeny voltam? – Nem, Esbeta.

Esbeta egy kissé meglepődött. Már-már elkezdett izgulni, hátha valamit tényleg rosszul csinált. – Azért foglak megbüntetni, mert rossz asszony voltál, nem figyeltél rendesen. Nem gondoskodtál rólam. – Értem, Alekszandr – könnyebbült meg. – Hogyan foglak megbüntetni, Esbeta? – A kezeddel fogsz megütni, Alekszandr. – Hányszor foglak megütni, Esbeta? – Ötször, Alekszandr. – Jól van, most gyere ide, és hajolj le. Esbeta odament a karosszék mellé, de előbb megfogta Alekszandr jobb kezét, felemelte, két tenyere közé vette, megsimogatta és belecsókolt a tenyerébe. Szerette ezt a nagy és erős kezet, kívánta érezni az erejét. Izgatónak találta, hogy nemsokára a hátsóján fogja érezni. Miután a kézfejére is lágy csókot lehelt, elengedte. Lehajolt, hogy megkapaszkodjon a túlsó karfában, ahogy azt Alekszandr tanította. Alekszandr nagyot nyelt, teljesen meghatotta a lány mozdulatának kedvessége, és a vágy is felizzott benne. Újra elfenekelheti, érezheti a selymesen gömbölyű popsiját, ujjai alatt a csípő érzést. Láthatja a pirosló kéznyomát rajta. Hihetetlenül erotikusnak érezte, ahogy Esbeta ezt önként ajánlotta fel. Felemelte a jobb kezét, átfogta vele vágyai tárgyát, finoman belemarkolt, simogatta, dörzsölte, majd rácsapott. – Egy – mondta Esbeta, és ettől már lángolt Alekszandr ágyéka is. Megint markolt, simogatott, dörzsölt és lecsapott. – Kettő – mondta Esbeta, mire egyre magasabbra csapott benne is a vágy. Újra ütött, és figyelte, ahogy megremegnek Esbeta mellei. – Három. – Négy – és tudta, hogy abba kell hagynia a következő után, de már ez is kimondhatatlanul boldoggá tette. – Öt – mondta a lány, és Esbeta is izzani kezdett. Zsibongott és viszketett az ütések helye, és kívánta, hogy a következő ütés szüntesse meg ezt a viszkető érzést. – Hat – mondta, és várt. Alekszandr az állához nyúlt, maga felé húzta a fejét. Egy csókkal köszönte meg a nagylelkű ajándékot, miközben jobb kezével ismét belemarkolt Esbeta zsömléjébe. Hatodszorra is lecsapott. – Hét – mondta Esbeta Alekszandr szemébe nézve. – Nyolc – folytatta, és élvezte, hogy a férfi végtelen boldogsággal néz rá. – Kilenc. Tíz. De a tízedik helyett Alekszandr felkapta, az ágyhoz vitte, elragadtatva ölelte,

csókolta, ahol érte. Nem tudta, mikor, hova kapjon. A melleit kényeztette, majd a csiklóját, és amikor már nem bírta tovább, csípője alá nyúlva felemelte, magára húzta, és mélyen belemélyesztette dárdáját. Gyors, apró mozdulatokkal kijjebb húzódott, majd vissza. Esbeta egész teste remegni kezdett ettől. Egy nagyot döfve szakította meg a ritmust, hogy újra a végletekig gerjessze a remegéssel. Aztán megérezte, hogy Esbeta már nem bírja tovább, és megadta neki és magának is a beteljesülés csodáját. Ezen az estén Esbeta megértette, hogy sokkal nagyobb hatalom van a kezében, mint azt valaha is hitte volna. A szeretete megtanította megérteni és boldoggá tenni a férfit, ezzel együtt saját magát is. Két hét múlva vasárnap, az új templom első sorában ülve, huncut mosollyal nyugtázták egymásnak a pap zavarát, mikor belépve meglátta őket. Alekszandr figyelmét nem kerülte el, hogy Esbetán egy olyan fülönfüggő van, amelyet még nem látott rajta. Nem igazán értékes darab, de nem is olcsó. Amikor a mise végén körbeadták az adománygyűjtő perselyt, Esbeta kivette a függőket, és a perselybe tette úgy, hogy Alekszandr jól lássa. Hazafelé a férfi nem tudta megállni, hogy meg ne jegyezze. – Nem volt olcsó az a fülbevaló, amit ma adtál. – Rosszul tettem, hogy a megkérdezésed nélkül adtam oda, Alekszandr? – kérdezte Esbeta tettetett ijedtséggel. Alekszandr megértette és elmosolyodott. – Igen, rosszul tetted, Esbeta. – És meg fogsz büntetni érte, Alekszandr? – Igen, meg foglak büntetni érte, Esbeta. – Hogyan fogsz megbüntetni, Alekszandr? – A kezemmel, Esbeta. – Hányszor fogsz megütni, Alekszandr? – Tízszer? Esbeta. – Tízszer, Alekszandr. Alekszandr átkarolta Esbetát, és nagyon boldognak érezte magát. – Miért ezt a függőt választottad? – kérdezte még meg, mert sejtette, hogy erre is oka volt a feleségének. – Mert ezt még Avroszimtól kaptam – mondta, és belecsókolt férje jobb tenyerébe. – Nagyon huncut egy asszonyka lett belőled, Esbeta. – Ez baj, meg fogsz ezért büntetni? – Nem, ezért nem – válaszolta Alekszandr. Kimondottan büszkének érezte magát. Teljes mértékben elhódította riválisától a feleségét.

* Lassan a nyár vége közeledett. Alekszandr büszke elégedettséggel szemlélte a betakarítandó termést. Egyik este Esbeta hamarabb ment fel a hálóba, de Alekszandrnak nem tűnt fel, csak akkor lepődött meg, amikor belépve, a büntető helyen állva találta. Ránézett, és sejtette, hogy újabb fenekelésre fog lehetőséget kapni. A karosszéke felé indult, amikor meglátott a helyén egy új lovaglópálcát. A lélegzete is elakadt, máris érezte ágyékában a duzzadó vágyat. Remegve emelte fel, és ült le a helyére. – Rossz asszony voltál, Esbeta? – kérdezte. – Rossz asszonyod voltam, Alekszandr. – Mit tettél, Esbeta? – Erkölcstelen vágyaim támadtak, Alekszandr. – Mire vágytál, Esbeta? – A számmal szerettelek volna kielégíteni, Alekszandr, pedig még nem tudom, hogyan kell. Alekszandr felpattant, majd megállt. Megindult volna Esbeta felé, majd elindult a mosdótálhoz. Életében először nem tudta, hogy most mit is akar. Azt sem tudta eldönteni, hogy most nevessen, vagy tényleg dühös legyen. Leginkább önmagára lehetett dühös, hiszen ő feledkezett el az ígéretéről, és Esbeta csak kihasználta ezt. Tényleg felbosszantotta, de mert szándékosan csinálta, csak azért, hogy indokot adjon a büntetésre, ezért nem is bosszantotta fel igazán. Hiszen csak játszik vele. Belenézett a szemébe, melyben vidámság csillogott. Tetszett neki, hogy tréfája ennyire talált. Ezen Alekszandr megint csak felbosszantotta magát, de aztán rájött, hogy ezt is direkt csinálja a párja, így leginkább csak nevetett. Végül, hogy tekintélyét megőrizze, nagyot csapott csizmájának szárára az új pálcával, majd méltóságteljesen visszaült a helyére, folytatni a játékot. – Ez valóban nagy hiba – jelentette ki, – ezért komoly büntetés jár. Először is mosdass meg! Esbeta engedelmesen a tálért ment, hogy alaposan megfürdesse az urát. Feladta rá a köntösét, utána várta a további parancsokat. Alekszandr a nagy ruhásszekrényhez lépett. A legalsó polc alól kihúzott egy zsákot, és becsukta a kívül belül tükrös ajtókat. A zsákkal a kezében Esbetához fordult. – Ezt eddig még nem használtam, mert nem találtam olyan asszonyt, aki méltó lett volna rá. Ha nem tetszik neked, akkor soha többé nem veszem elő. Esbeta kíváncsian nézte, mit fog tenni Alekszandr. A férfi felnyúlt, majd egyenként kihúzta a szekrény sarkain lévő díszgombokat. Esbeta azt sem tudta, hogy egyáltalán meg lehet őket mozdítani. Egy-egy rúdhoz voltak erősítve, melyeket másfél könyöknyire lehetett kihúzni, ott megakadtak. Mind a négy sarokból kihúzta. Ezután kibontotta a zsákot, a földre öntve a tartalmát. Kötelek és bőrszíjak kupacának látszódott. Felvett egyet, a kötelet átdugta a rúdba fúrt lyukon, a végén lévő egyik bőrszíj csatjával rögzítette.

Ugyanígy tett a másik hárommal is. – Most meg foglak kötözni, Esbeta, mint a körtefánál, de ez sokkal jobb lesz. Gyere ide. Állj szembe a szekrénnyel nagy terpeszben. Látod magadat a tükörben? – Igen, Alekszandr. – Akkor jó, akarom, hogy láss közben engem is és magadat is, és én is látni akarlak elölről és hátulról is. Alekszandr lehajolt, a kötelek másik végén lévő szíjakat Esbeta bokája köré tekerte és becsatolta, majd meghúzta a kötelet, úgy rögzítve, hogy ne tudja összébb zárni a lábait. – Most a kezeidet. Alekszandr óvatosan kikötözte és kifeszítette Esbeta kezeit is. Kapaszkodj bele a kötélbe, akkor nem húzza a csuklódat – mondta, és Esbeta úgy is tett. Így valóban nem zavarta a csuklóját rögzítő pánt. – Gyönyörű vagy. Már maga ez a látvány boldoggá tesz. Csak az enyém vagy, Esbeta. Mindenedet meg akarom kapni. Félsz, Esbeta? – Egy kicsit félek, Alekszandr. – Már nem akarod, hogy megbüntesselek, Esbeta? – Akarom, csak ne üss nagyokat, kérlek. – Bízz bennem, élvezni fogod, és te fogsz számolni előre. Ha abbahagyod a számolást, nem ütök többet. Alekszandr csak nézte, csak gyönyörködött a lányban, aki immár a felesége, aki örömet akar szerezni neki, és aki önként teszi meg ezt a kedvéért. Nézte formás fenekét, ugyanakkor a tükörben látta az izgalomtól kissé ijedt tekintetét, gyorsan emelkedő és süllyedő kebleit, szemérmének lágy ívét, sok gyönyört ígérő titkait. Oldalt belépett Esbeta és a szekrény közé, a lánnyal szemben. Belemélyesztette a tekintetét, miközben végtelen szerelemmel csókolta meg. Megsimogatta a melleit, vékony derekát, csípőjét, szemérmét és combjait. – Vigyázni fogok rád, az enyém vagy – súgta, majd visszament a székéhez, ahol a pálcát hagyta. Szép, új pálca volt, Esbeta direkt erre a célra csináltatta, a végén egy kis bojttal. Esbeta mögé lépett. – Mit fogok most csinálni, Esbeta? – Meg fogsz büntetni, Alekszandr. – Miért foglak megbüntetni, Esbeta? – Mert rossz feleséged voltam, Alekszandr. – Mivel foglak megbüntetni, Esbeta? – Pálcával, Alekszandr.

– Érzed a pálcát, Esbeta? – kérdezte, és végighúzta Esbeta combjain. – Érzem, Alekszandr. – Folytassam, Esbeta? – Folytasd, Alekszandr. És Alekszandr folytatta. A pálcát végighúzta Esbeta combjain kívül és belül, hátsójának mindkét felén. Előrenyúlt, és megcirógatta vele mindkét mellét és mellbimbóit, végül megsimogatta a csiklóját, utána pedig bedugta a hüvelyébe a bojtját. Amikor kihúzta, megszagolta. – Csodálatos illatod van, Esbeta. Letérdelt elé, áhítattal megcsókolta a szeméremdombját, nyelvével befurakodott a nagyajkak közé, és többször végignyalta a csiklóját. Ezután felállt, és a szájába is belecsókolt. – Az ízed is csodálatos. Az enyém vagy, Esbeta. – A tied vagyok, Alekszandr. – Figyelj, mert kezdem, számolj. Esbeta, bár Alekszandr ténykedése nyomán egész másra kezdett vágyni, most mély levegőt vett, és kimondta: – Egy. A pálca ismét combja és feneke találkozásánál csípte meg először. – Kettő. Alekszandr folytatta. Kéjjel telve csapott le hol egyik, hol másik felére gömbölyűségének, hol combjaira. Ezek az ütések sokkal kevésbé fájtak, mint az első alkalommal. Alekszandr sok kicsit akart most ütni, inkább felgerjeszteni Esbeta érzékiségét, mintsem fájdalmat okozni. Már zsibongott mindenütt, de ez meglepően kellemes fájdalom volt. Ekkor Alekszandr ismét bebújt, és vele szembe állt. Boldogan sugárzó tekintettel újra belecsókolt a szájába, majd hátrébb lépett. Várt. – Huszonöt – jutott eszébe Esbetának. Most a bal mellbimbójába csípett bele, majd a jobba. Ezután még kétszer mindkettőbe. Most már a mellei is bizseregtek. A következőt a szeméremdombja kapta, és néhány sokkal kisebbet a gyöngy és környéke. Már úgy érezte minden testrésze feszül, zsibong, minden érzéke éberen figyel, hová mar belé a pálca legközelebb. Várta a következő csípést, de az nem érkezett. – Csodálatos asszony vagy, Esbeta – hallotta Alekszandr hangját, aki elé lépett. Már nem volt a kezében a pálca, és teljesen meztelen volt ő is. Ahogy megfogta a melleit, az érintése megsokszorozódva terjedt tovább az egész bőrén. Bárhol érintette, úgy érezte, mindenütt ott van, egyszerre öleli az egész testét. Hüvelye is zsibongott, ahogy áradt benne a vágy. Alekszandr finoman kioldozta, az ölébe kapta, és végigfektette az ágyon. Az egész ágy hullámzott a ki nem elégített vágytól, mire végre megérezte a benne

vibráló férfiasságot. Minden egyes döfés szétterjedt és visszaverődött egész testében. A gyönyör kínjában összekuporodott volna, de zsibbadt végtagjait még nem tudta magától megmozdítani. Egyszer csak szétáradt benne a kéj, belelüktetett a férfiba. Minden egyes döfésekor elszabadult a teste, és csak áradt benne a gyönyör szerte szét. Már nem tudta visszafogni magát, minden lüktetést őszinte, Alekszandr számára mámorító apró nyögésekkel és sikoltásokkal kísért. Amikor kinyitotta a szemét, Alekszandr arcát látta fölé hajolni. – Jól érzed magad? – Csodálatosan. – Nagyon fáj? – Megérte, bár most egy ideig nem hiszem, hogy meg tudnánk ismételni. Téged boldoggá tett? – Kimondhatatlanul. – Engem is. Másnap reggel az ágyba kapta a reggelit, és Alekszandr maga kenegette be Márfa csodakenőcsével. – Kérlek, nagyon vigyázz magadra. Sose felejtsd el, amit tanítottam. Ha mérges vagyok, ne állj az utamba. Még nagyon, nagyon sokáig szeretném élvezni, hogy a feleségem vagy. Alekszandr csakugyan szerfelett óvatosan bánt vele. A második nap már alig érezte az ütések nyomait. Békésen teltek a hetek. Alekszandrnak megint nagyon sok munkája lett az őszi betakarítással, bár az új útnak hála, ő is, és a parasztok is sokkal gyorsabban eljutottak a terményeikkel a városi piacokra. Alekszandr nagyon jó árat kapott, elégedetten tért haza vasárnap esténként. Esbeta, bár Alekszandr nem engedte dolgozni, de azért gyakran kísérte ki a cselédeket a mezőre, mikor Alekszandrnak és a többieknek ebédet vittek. Jólesett elnéznie, hogy a férje is sokszor beáll a munkások közé, együtt arat, szánt velük, ha ideje engedi. Esbeta gyönyörködött ura izmainak rugalmasságában, hatalmas erejében, a benne feszülő végtelen férfienergiákban. Alekszandr megtanította lovagolni, így több testmozgáshoz jutott, ami jót tett az egészségének. Már egyre hűvösebbek lettek a nappalok is, sárral, nyálkával telt meg a táj, amikor egy délután Márfát kereste, hogy megbeszélje vele a vacsora mellé adott bort, de sehol sem találta, és a többi cseléd is furcsamód eltűnt. Esbetát ez bosszantotta, ezért a keresésükre indult. A cselédszállást is teljesen üresen találta, így tovább ment a gazdasági épületek felé. Átvágott az ólak közt, egészen az istálló udvarig, ahol a futtatórúd körül meglátta a cselédek csoportját. Előbb fel sem fogta, de aztán meghallotta a csattanást és a sikoltást. Ahogy odaért, a szolgák tisztelettel nyitottak utat neki. Döbbenten látta meg a nőt, aki meztelen felsőtesttel állt, kezei magasan az oszlophoz kötözve. Háta már tele volt több helyen is vérző vörös csíkokkal. Alekszandr állt mögötte. Amikor a következő korbácscsapást rámérte, Esbeta is felsikoltott. Erre Alekszandr megfordult. Ahogy felismerte a feleségét, haragos tekintetett villantott rá. Szabad kezét figyelmeztetően felemelte, mutatta Esbetának, hogy menjen onnan, vissza a házba. De Esbeta szíve megtelt

fájdalommal, úgy érezte, nem hagyhatja sorsára a szerencsétlen nőt. Közelebb lépett, és remegő hangon megszólalt. – Alekszandr, kérlek! Alekszandr Esbetától nem tudott lendületet venni a következő csapásra, így ettől, és Esbeta hangjától teljesen elöntötte a méreg. A korbács szárával hátrább sodorta, hogy legyen elég helye. Csak messzebb akarta tudni, de Esbeta a hosszú szoknya miatt nem tudott elég nagyot lépni, így megbotlott, és a földre zuhant. Alekszandr hatalmas lendületet vett, teljes erejével lecsapott a háromágú korbáccsal a nőre, majd tekintete a földön lévő feleségére esett. Egész testét elöntötte a forróság. Már nem gondolkodott, csak a harag irányította, amiért a cselédség ilyen körülmények között látja az ő uradalmának nagyasszonyát. – Eresszétek el! – bökött állával a kikötözött nő felé, majd lehajolt Esbetáért, karját megragadva felemelte, és már száguldott is vele a hálójukba. Esbeta szinte repült a levegőben, alig tudta követni Alekszandr hatalmas lépteit. Épp csak beléptek az ajtón, Alekszandr már cafatokra tépte le róla a sáros ruhát. Néhány másodperc múlva ott állt meztelenül, a haragtól lángoló férfi előtt. – Hogy merted megkérdőjelezni a döntésemet, és ilyen helyzetbe hozni a cselédek előtt – üvöltötte, miközben Esbetát az ágy baldachintartó rúdjához lökte. Esbeta már látta, hogy ütésre emeli a korbácsot, amit újra a jobb kezében szorongatott. Elfordult Alekszandrtól, megkapaszkodott az oszlopban, és igyekezett a lehető legjobban összegömbölyödve a hátát fordítani feléje. A korbács iszonyatos fájdalommal mart a húsába. – Megmondtam, hogy ne állj az utamba, ha dühös vagyok. Fordulj meg! – hallotta Alekszandr dühtől sziszegő hangját. Lassan mozdult, miközben karjaival átkarolta a hasát. Könnyben úszó arccal nézett a férjére. – Csak a hátamat Alekszandr, könyörgök, csak a hátamat, a gyereket ne bántsd – rebegte. Alekszandr kővé dermedt. Úgy érezte, rögtön megáll a szíve, és ebben a pillanatban belehal a fájdalomba. Agyában értelmetlen gondolatok cikáztak. A kezéből kieső korbács hangos koppanással ért a padlóra. Néhány pillanatig még állt némán, aztán egyszer csak, mint a viharos szél, kirohant a szobából. Döngve vágtatott le a lépcsőkön, ki az épületből, át a fészeren, ahol magához vette a legnagyobb fejszét. Még maga sem tudta, mit akar tenni, csak elindult a kastély mögötti erdőbe. Márfa csodálkozott, hogy ilyen hamar végzett. Lassan, óvatosan nyitott be asszonyához a kencéivel. Szerette Esbetát, nem úgy, mint a gazda előző asszonyát. Esbeta jól bánt vele, sosem rajta bosszulta meg, hogy elverte az ura. Irina asszonyt, minden más híresztelés ellenére, kimondottan gonoszak tartotta, aki meg is érdemelte, hogy az ura elverje. Még a pappal is összeszűrte a levet, de Márfa nem szólt semmit, nem az ő hibája, hogy az úr észrevette. Márfa is nagyon jól látta, hogy az a gyerek semmi esetre sem lehet az úré. Most lett

tizenegy éves, és nem tudja letagadni, hogy a pópa az apja. De az úr így is gondoskodik róla. Az örökségből kitagadta ugyan, de taníttatja. Ha megnő, biztos keresetet ad neki. Bár nem valószínű, hogy megéri a felnőttkort, mert beteges, és vézna, mint az apja. Márfa halkan lépett be. Asszonya az ágy lábánál ült összekucorodva. Csak némán folytak a könnyei. Gyengéden felsegítette. Az ágyra ültette, míg langyos vízzel óvatosan kimosta a sebeket. Mikor ezzel végzett, egy kevés vodkával megtörölgette. Tudta, hogy ez nagyon csíp, de Esbeta oda sem figyelt rá. Elmosolyodott, mert eszébe jutottak azok a pofonok, amiket ilyenkor Irina asszonytól kapott. Óvatosan bekenegette a sebeket a maga készítette gyógyfüves krémmel, majd tiszta lepedőt terített rá úgy, hogy inkább a feje és a válla tartsa, ne nagyon érjen a hátához. Egy takaróval is ugyanígy tett, nehogy megfázzon. – Még ne feküdjön le, hasra se, várjon egy-két órát, akkor nem sok nyoma fog maradni. – Köszönöm, Márfa – mondta gépiesen, csukott szemmel. – Jó asszony ez! – gondolta Márfa – Az úr is tudja, csak hát hirtelen haragú. * Alekszandr szinte tébolyultan vetette magát az erdőbe. Megszállottan kereste a legvastagabb törzsű, legerősebb fát. Amikor úgy gondolta, rálelt, elkezdte kivágni. Már feljött a hold, de ő még mindig csak vágta a fejszével. Amikor végre kidőlt, lemért belőle háromkönyöknyit, és ott is elkezdte hasogatni. A hold is elbúcsúzott, mire átvágta. Ekkor nekilátott lehántani a kérgét. Kora hajnalra végzett vele. Csak ekkor érezte úgy, hogy most már képes emberek közé menni. Övébe tűzte a fejszét, vállára vette a hatalmas fatörzsdarabot, úgy indult el vele, vissza a kastélyba. Felvitte a lépcsőn, be a hálószobába, ahol Esbetát az ágyon ülve találta. Látszott rajta, hogy ő sem aludt az éjjel. Féltő pillantással nézett a hatalmas emberre, aki akkora fadarabot tartott a vállán, hogy két embernek is becsületére vált volna. Alekszandr meglátta az asszonya szemében az aggódást, és azt is, hogy nem magáért, hanem érte aggódott, az urát féltette. Esbeta tudta, hogy erős ember a férje, nem olyan, aki kárt tesz magában, de ennyire magán kívül még nem látta, mint amikor elment. Első ijedtsége után elkezdte félteni. Egész éjjel várta, hogy visszajöjjön. Nemrég egyszer már megörült, mikor lépteket hallott, de csak Márfa csoszogott fel, megnézni asszonyát, no meg tenni a tűzre, meg ne fázzon. De most ott állt életben, határozottan, és ez boldoggá tette. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, amitől Alekszandr lesütötte a szemét, így megpillantotta a még mindig a földön heverő korbácsot. Letette a válláról a fát, melléje a fejszét. Lassan felemelte a korbácsot, komótosan összehajtogatta, a kandallóhoz vitte, és a tűzbe helyezte. Visszament a farönkhöz, rátette a kezét, és megszólalt. – Ebből csinálom a bölcsőt. Esbeta lelkét melegség járta át. Megértette, hogy ez most egy bocsánatkérés, csak másképp nem tudja kifejezni a férfi. Érezte, hogy nem mer odamenni hozzá, ezért könnyei között rámosolygott, majd kinyújtotta felé a kezét. Ahogy megemelte a karját, válláról lecsúszott a lepedő. Alekszandr meglátta a csípőjét, a hasát, amely az ő gyermekét rejtette, gyönyörű melleit, melyek táplálni fogják. Nem tudott mást tenni, mint odamenni, felmászni asszonyához az ágyra, ölébe hajtani a fejét, és szorosan átkarolni az édes terhet hordozó csípőjét. Igen, ez végre az ő gyermeke lesz. Esbeta boldogan takarta be, ölelte,

simogatta, ringatta álomba.

*

Ekkor ébredt fel Kylord. Pontosabban nem ébredt fel, csak álmában ébredt öntudatra. Tudta, hogy ki ő, és azt is, hogy most álmodik, és álmában újra éli azt az életét, amikor Alekszandrnak hívták. Alaiza már korábban felébredt. Felült, óvatosan vállára terítette köntösét és úgy figyelte, hogyan alszik Kylord. Gyönyörködött férfiasan szép vonásaiban, békés arcában. Egyszer csak, mintha rosszat álmodna, összeszorította ajkait, és fájdalmasan összeráncolta homlokát. Szeme a REM-fázisban mozgott, innen tudta, hogy álmodik. Már épp azon gondolkodott, hogy ne ébressze-e fel, amikor a férfi megmozdult. Még csukott szemmel megkereste őt. Amikor megérezte, hogy hozzáér, odabújt, befészkelte magát az ölébe, egy pillanatra felnézett rá, átkarolta a csípőjét, és tovább aludt. Alaiza egészen meghatódott ettől. Kylord Alekszandrként ölelte tovább Esbetát, akinek a vonásai már összeolvadtak Alaizáéval. – Mesélj nekem – mondta Esbeta-Alaiza – mondd el, mi a vétke annak a nőnek. Alekszandr felnézett rá, amitől Kylord megértette, hogy itt valami különleges történik. Már sokszor álmodott erről az életéről, de mindig csak azt, ahogy veri a nőket, és ahogyan élvezi azt. Most először emlékezett arra, hogy mennyire megszerette Esbetát. Most már emlékezett az együtt töltött boldog órákra is, mely emlék elől eddig teljesen elzárkózott. Felidézte Esbeta kedvességét, hihetetlen nagylelkűségét, ahogy megértette a néma bocsánatkérését, és ahogy elfogadta azt. Most már látta, mennyire szerette és nagyra becsülte őt. Már látta maga előtt három gyönyörű gyermeküket, akikkel megajándékozta. Azt is érezte, hogy nem véletlenül nem tudta mindezeket felidézni. Kylord legnagyobb megdöbbenésére lelkiismeret furdalást fedezett fel Alekszandrban, és rajta keresztül magában is. – Mesélj Alekszandr, meséld ki magadból, ami bánt – hallotta az asszony hangját. Eszébe jutott régi mestere, Rememdium tanítása. Most értette csak meg, mert most átélte, hogy az álomvilág egyes szintjei éppoly valóságosak, mint az anyagi világ. Bennük épp úgy éli az életét, változik, fejlődik, mint a nappali életében. A kettő hat egymásra. Ha Alekszandr meggyón Esbetának, Kylord is megváltozik. Nem volt biztos abban, hogy ezt akarja. Ekkor megérezte Alaiza selymes érintését, ölének puha melegét, és arra gondolt, hogy ezt nem akarja elveszíteni. Így Alekszandr halkan megszólalt. – Zsdenykának hívják a nőt. Férje van, és három gyermeke. Jó ember a férje, sokat dolgozik, hogy eltartsa a családot. Azért vette el, mert megesett rajta a szíve. Zsdenyka egy gazdag fiút akart behálózni, de az cserbenhagyta, amikor állapotos lett. Hogy megmentse a szégyentől, elvette. Ideköltöztek az én birtokomra, adtam nekik tisztes bérletre földet, hogy megéljenek. Az asszony viszont nem szeret dolgozni, mindig görbe utakon jár. A szomszéd faluban szemet vetett a kovácsra, akitől újra terhes lett. Félt, hogy kitudódik, mert hát a kovács egy nagydarab fekete ember, míg a férje, és mindkét tőle származó gyermeke ezzel szemben vörös, ráadásul úgy hasonlítanak az apjukra, hogy azt le sem lehet tagadni. Elment ezért titokban egy kuruzslóhoz, hogy csinálja el a gyereket. Majdnem belehalt, és a férjének nem volt pénze az orvosra. Segítettem rajtuk, mert a

három gyerek nem maradhat anya nélkül, de amint felgyógyult, meg kellett büntetnem, mert híre ment a birtokon. Nem engedhetem, hogy azt higgyék, elnézem az ilyet. A parasztjaim kölykei is az enyémek. Én adok munkát a szüleiknek, hogy fel tudják nevelni őket, nekem köszönhetik, hogy van mit enniük, hogy nem fagynak meg télen. Abból tudják, mi a jó nekik, hogy megmutatom, és abból tudják, mit nem szabad, ha megbüntetem. – Értem, Alekszandr. Mesélj nekem a lányról, aki meghalt. Alekszandr-Kylord nagyot sóhajtott. Az álombéli Esbeta-Alaizia nyilván tud róla, noha az életben sem Esbeta, sem Alaiza nem tudhatta. Most azonban szembe kell néznie vele. – Olgának hívták – kezdte Alekszandr. A leggyönyörűbb lány volt, akit tizennyolc éves koromig megismertem. Övé volt a legbájosabb arc és legelbűvölőbb tizenhat éves mosoly a világon. Ártatlannak látszott, első látásra beleszerettem. Tizennyolc évesen apám elé álltam, és közöltem vele, hogy megnősülök. Apám először meglepődött, majd felnevetett. - Hát, fiatalúr, ma vidámságot csempészett a napomba – mondta. Egyáltalán nem vett komolyan. Később apámnak lett igaza. Nagyot csalódtam benne. Kiderült, hogy már akkor is csak a pénzemre pályázott, és több vasat tartott a tűzben. Miután megszakítottam vele minden kapcsolatot, két éven át nem hallottam felőle. Nem sokkal korábban halt meg apám, tragikus hirtelenséggel. A bátyáim el akarták adni az egész birtokot, ami nekem az egész életemet jelentette. Több évet tanultam Európában, hogy megismerjem az új gazdálkodási-és földművelési formákat, mert biztosan tudtam, hogy az orosz mezőgazdaságnak komoly reformokra van szüksége. Igazi mintagazdasággá akartam alakítani. Bizony, mindent elkövettem, hogy bátyáim terve ne sikerüljön. Végül megoldottam a problémát, egymásnak uszítottam őket a háttérből. Egy szerencsés véletlen folytán párbajra hívták ki egymást. Egyikük se élte túl. Már azt hittem, minden rendben, de akkor újabb probléma jelentkezett. Olga bukkant fel a birtokon. Közölte, hogy ha úriember vagyok, akkor elveszem felségül, és gondoskodom a gyermekemről, akit egy éve szült. Egy pillanat alatt megfordult velem a világ. Van egy gyermekem? Végtére is lehetségesnek tűnt, hiszen egyetlen egyszer valóban elcsábultunk. Fülig szerelmes voltam, nem tudtam ellenállni, de az azért feltűnt, hogy úgy éreztem, Olga már nem volt szűz. Amikor rákérdeztem, felháborodott, és kijelentette, hogy ha nem hiszem el, akkor nem is szeretem igazán. Éretlen tacskó voltam, hittem neki. Most bűnhődnöm kell az akkori hibámért. – Rendben van, mondtam, elveszlek, és felneveljük a gyermeket. Mindenről gondoskodtam, de közben megbíztam egy embert, hogy nézzen utána, hol élt, mit csinált Olga az alatt a majdnem két év alatt, amíg nem tudtam róla, nehogy váratlanul érjen valami kellemetlen meglepetés. A beszámolója alaposan meglepett. Kiderült, hogy Olga túlzottan is nagyvilági életet

élt, több férfi fizette a költségeit. Ez kétségbe ejtett. Olyan nőt kell feleségül vennem, akivel nem jelenhetek meg nyilvánosan, mert nem tudhatom, melyik társaságbeli férfivel volt kapcsolata korábban. Az esküvő előtt két héttel újabb információt kaptam Jegortól, aki, bár elégedett voltam addigi munkájával, mégis tovább kutatott. Talált két szemtanút, akik a papírokkal ellentétben azt állították, hogy Olga gyermeke nem szeptemberben született, hanem december végén, karácsony után. Ezért leutazott oda, ahol a születési anyakönyvi kivonatot kiállították, megnézni az egyház eredeti bejegyzését. A könyvben december szerepelt. Az igazolás, amit nekem Olga mutatott, hamis volt. Ha a gyerek december végén született, akkor bizony nem lehet az enyém. Becsomagoltattam Olga és a gyerek ruháit, velük együtt felültettem a bricskára, és visszaküldtem a városba. Megmondtam neki, hogy még egyszer nem akarom látni a birtokomon, de még a közelemben sem. Messze kerülje el ezt a környéket. Azt hittem, soha többé nem látom. Csalódva a szerelemben, még abban az évben érdekházasságot kötöttem egy szomszédos földbirtokos egyetlen gyermekével, Irinával. Nem volt igazán szép nő, de a hozománya annál jelentősebb. Tetszettem neki, ezért elérte az apjánál, hogy hozzám adja. Így a birtok is jó kezekbe került. Irina azonban nem bizonyult egy engedelmes feleségnek. Nem akart vidéken maradni, állandóan perlekedett, hogy ő moszkvai életre vágyik. Sehogy sem akarta megérteni, hogy nekem itt kell élnem, mert a földeket nem vihetem magammal Moszkvába. Egyszer aztán eljárt a kezem, mert már nem győztem hallgatni a rikácsolását. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, hogy végre elhallgatott. Attól kezdve, ha nem tetszett a hangneme, bizony megütöttem, és egyre jobban élveztem. Egy esti vita után úgy döntött, hogy nem teljesíti asszonyi kötelességét. Ezzel annyira felmérgesített, hogy fogtam, mint egy kisgyermeket, a térdemre fektettem és elfenekeltem. Hihetetlen boldogságot éreztem, mikor rácsaphattam. A parasztokat addig is büntettem már meg, de most élvezetet okozott. Miután vörösre vertem a fenekét és a saját kezemet is, megdöbbentő kéjjel hágtam meg. Ebben az életben, ekkor kezdtem el emlékezni előző életeimre. Rádöbbentem, ki is vagyok, milyen hatalommal rendelkeztem korábban. Első pillanatra hihetetlenül feldühített a karma kegyetlen játéka, hogy most meg kell elégednem egyetlen földbirtokkal. Ettől kezdve egyre kegyetlenebbül vertem meg az asszonyt, aki sokszor rá is szolgált, mert nem nyugodott bele a helyzetébe, folyton ő akart parancsolni. Csak akkor könyörültem rajta, amikor első gyermekünket várta, akiről azonban később kiderült, hogy nem is tőlem, hanem a pópától van. Már öt éve voltunk házasok, amikor egyszer a városban üzleti ügyeket intéztem. Épp egy kereskedőhöz indultam a piacra, miközben Olga és a fia jött velem szembe. Később megértettem, hogy nem véletlenül járt arra. Nem akartam hinni a szememnek. A fiú annyira hasonlított rám, hogy le sem tudtam volna tagadni, hogy az enyém. Döbbenten néztem rá, majd a gyerekre. – Most már hiszel, nekem? – kérdezte Olga minden köszönés nélkül. – Mit akarsz, mit tegyek? Nem vehetlek el, már nős vagyok. – Tudom. De van pénzed, fizess. Ha nem adsz tízezer rubelt, mindenki meg fogja tudni, hogy van egy fattyad, még a feleséged is. – Ha megkapod a pénzt, elfelejted, hogy élek? – Egy ideig. – Rendben. Holnap megadom, legyél reggel ötre a régi templomban.

Azonnal hazamentem, és próbáltam megfejteni, hogyan is lehetséges, hogy a gyerek mégis az enyém, de azt lehetetlennek tartottam. Nincs az a gyerek, aki tizenkét hónapra születne. Ekkor ébredtem rá a megoldásra. Bizonyára valamelyik bátyámat is megpróbálta elcsábítani, de aztán, hogy meghaltak, nálam próbálkozott újra. Őket már nem kérdezhettem meg, így a régi ládát szedtem elő, amelybe apám és a bátyáim iratait tettem a temetés után. Alapos kutatás után, találtam is benne egy borítékot, amit nem bontottak fel, talán, mert nem volt rajta címzés. Apám személyes papírjai közt volt annak idején, ezért nem foglalkoztam vele. Csak az üzletiek érdekeltek, a magánéletét tiszteletben tartottam. Mikor kibontottam, egy nekem címzett levél akadt a kezembe. „Alekszandr fiam! Ezt a levelet arra az esetre írom, ha nem tudnálak meggyőzni, és mégis el akarod venni a lányt, akibe ifjonti hévvel beleszerettél. Miután Európába utaztál tanulmányaid folytatására, volt alkalmam megismerkedni szerelmed tárgyával. Tudom, fájdalmas lesz ezt olvasni, de nem tehetek mást, hogy észre térítselek. Finom utalásokkal felhívtam rá a figyelmét, hogy a birtokot fel kell osztanom három fiam között, és már gyenge az egészségem, de szeretném még hátralévő öreg napjaimat egy ifjú feleség oldalán eltölteni. Ettől kezdve Olga Jegorovna mindent elkövetett, hogy elcsábítson, és ő lehessen az ifjú feleség, akit kiválasztok. A testét is odaajándékozta, remélve, hogy ha teherbe esik, az ő fiára hagyom a vagyonomat helyettetek. Meg is fogant, és én elzavartam, mert egy ilyen nőszemély nem becstelenítheti meg a Trenyov nevet. Tudom, nem egy dicső tett, de téged mindenképp meg akartalak óvni egy komoly ballépéstől. Nem tett volna boldoggá, tudom. A gyerek azonban mégis csak az enyém, így megbíztam egy ügyvédet, hogy megfelelő neveléséről és tanításáról gondoskodjon. Ez nem terheli az örökségeteket. Alekszandr! Te örökölted tőlem a föld szeretetét, tudom, hogy vigyázni fogsz rá, és jó gazdája leszel. Továbbviszed az életem munkáját, gazdagítani fogod a birtokot. Bátyáidnak nem engedem meg, hogy eladják, remélem, betartják a nekem tett ígéretüket. Kérlek, bocsásd meg öreg apádnak ezt a vétkét! Szeretettel ölel apád: Vlagyimir Ivanovics Trenyov

Elolvasva a levelet, hihetetlen haragra lobbantam Olga iránt. Becsapott, elárult, és még mindig hazudott. Haragom reggelre csak erősödött, amikor is lovon indultam el a templomhoz. Ilyen korán senki nem lehetett ott. Nem tudtam még, mit mondok majd neki, de abban biztos voltam, hogy nem hagyom magam zsarolni. Olga már bent várt. Előre mentem hozzá. Az első padra letettem a lovaglópálcám és a kalapom. Hirtelen elhatározásból megszólaltam.

– Esküdj meg, Olga, itt az Isten színe előtt, hogy a gyerek az enyém! – Esküszöm, Alekszandr. – Esküszöl? – Esküszöm! – Elég a hazugságból! – üvöltöttem rá, és úgy éreztem menten belehalok a méregbe. Volt bátorsága a templomban hamisan esküdni, csak, hogy megkapja a pénzt. Hogy is lehettem ennyire vak annak idején! – Mindent tudok, Olga! – mondtam, most már vészjóslóan halkan. Tudom, hogy az apámé a gyerek, azért hasonlít rám, és ő már gondoskodott róla. Hát én majd megtanítlak téged a tisztességre. Gyereket akartál tőlem? Akkor most megadom neked. Ő elsápadt. Most jött rá, hogy veszélyes is lehetek rá, hogy már nem az a szerelmes ifjú vagyok, akit az orránál fogva vezethetett. Megragadtam, és a földre löktem. Mire feleszmélt volna, már lefogtam a kezét, lábát, felhúztam a szoknyáját, és benne is voltam. De még nem mozogtam, előbb kibontottam az blúzát is, megmarkoltam a melleit, és utána csak nyomtam és nyomtam, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozzam neki. Visított és sikoltott, de én ettől még jobban élveztem. Néhány pillanatra újra Gaston voltam, akinek a legkedvesebb szórakozása a parasztlányok megerőszakolása volt. Amikor kiengedtem a magot, még mindig úgy éreztem, újra akarom. Még sikítson, még, még! De már csak a lelkem akarta, a testem még nem állt készen egy újabbra. Lemásztam róla és felálltam. – Takarodj a szemem elől! – szóltam rá megvetően. Olga lassan felállt, összefogta a ruháit, és elindult az ajtó felé, majd dacosan visszafordult. – Ezt még nagyon meg fogod bánni! – mondta, amitől újra feltámadt bennem a még le sem csillapodott harag. – Te fenyegetsz engem? Te hazug ringyó! Ekkor tévedt tekintetem a padon heverő lovaglópálcámra. Egyik kezemmel elkaptam Olga karját, a másikkal magamhoz vettem a pálcát, majd kirángattam a templomból. Egy pillanatra kiszabadult, és futni kezdett, de nem volt esélye velem szemben. Elkaptam, s letéptem róla az összes ruhát, hogy ne védhessék meg az ütéseimtől. Míg egyik kezemmel tartottam, megkerestem a közben földre esett pálcát, és hatalmasat húztam a meztelem fenekére. A visítása olyan kéjt okozott, mint amikor Irinát csaptam meg először. – Te fenyegetsz? – és újra ütöttem, és ütöttem, és ütöttem. Most már iszonyatosan sajnálom, mégis olyan kielégülést okozott, amit később is vágytam. Szegény lányt halálra vesszőztem, mert a harag teljesen elvakított. Sokáig tagadtam, de most azt érzem, sajnálom. Sajnálom, de én ilyen vagyok. Ha haragszom, nem tudom magam irányítani, és élvezem mások fájdalmát. – Biztos, hogy ilyen vagy Alekszandr? – kérdezte Esbeta az álomban. Alekszandr nem válaszolt. – Biztos, hogy ilyen vagy Kylord? – kérdezte az álombéli Alaiza. És Kylord sem

válaszolt. – Rosszat tettél, Alekszandr? – Rosszat tettem, Esbeta – válaszolt Alekszandr. – Büntetést érdemelsz, Alekszandr? – Büntetést érdemlek, Esbeta. – Hogyan foglak megbüntetni, Alekszandr? – Meg fogsz vesszőzni, Esbeta. – Meddig foglak vesszőzni, Alekszandr? – Míg meg nem halok, Esbeta. És Alekszandr felállt, az ágy végéhez ment, széttárta lábait és karjait, megkapaszkodott a bársony baldachin két végében, úgy várta a büntetést. Esbeta megcsókolta, majd vette a pálcát, és a háta mögé ment. A harmadik csapásra ébredt fel Kylord. Ahogy keresztben feküdt az ágyon, megérezte Alaiza lágy, meleg ölét. Szemérmének néhány szőrszála megcsiklandozta az orrát, mire kinyitotta a szemét, és felnézett a lányra. Az visszamosolygott rá. – Szépet álmodtál? – Azt hiszem… Furcsa volt. – Elmeséled? – Talán. Talán egyszer te leszel az a nő, akinek mindent elmesélek, de most mennem kell – nézett az ágy melletti kis órára. – Ma sok dolgom van, de te érezd jól magad. Thomas és Robert egész nap veled lesznek, mégse hagyd el a parkot. Itt jobban tudnak vigyázni rád. Az újságírók szerencsére nem találtak rá erre a házra, de azért legyünk óvatosak. Három napja csak veled és az Endman-nel foglalkozik a média. – Értem, és köszönöm. Kylord még vetett egy pillantást Alaiza már összefogott köntöse felé, de aztán elhatározta magát. Legyűrve a vágyát könnyedén megcsókolta, megkereste a saját köntösét és elindult zuhanyozni. Alaiza még közösen megreggelizett a szüleivel, majd miután a taxi elindult velük a reptérre, magára maradt Louizával és a két testőrrel az idegen házban. Ekkor jutott eszébe, hogy lassan már egy hete, hogy nem járt otthon. És micsoda hét volt. Ebéd után felment a szobájába. Bár nem érezte fáradtnak magát, mégis hanyatt dőlt az ágyon. Most végre magára maradt egy kicsit. Próbálta rendezni a gondolatait, de oly sok minden kellett volna, hogy feladta. Egyszerűen maga mellé vett egy nagy csomag papírzsebkendőt, és hagyta, hogy meginduljanak a könnyei. Hosszú órákon át nem csinált mást, csak gondolkodott és sírt, sírt és gondolkodott. Végül álomba sírta magát. Mély, pihentető alvás után, a vacsorához kopogtató Louisa ébresztette. Meglepetten látta, hogy Kylord nem érkezett meg.

– Mr. Grand telefonált, hogy sürgősen el kellett utaznia, csak holnap után jön vissza – magyarázta Louiza. – Nem tudja, hova ment? – Úgy hallottam, Tampico-ba kérte a jegyet. – Tampico-ba? Mexikóba? – Igen. Alaiza először nem értette, majd eszébe jutott, hogy Kylordnak kiterjedt üzleti kapcsolatai vannak, bizonyára Mexikóban is akad. A következő nap is eseménytelenül telt. Jól esett pihenni, nem törődni semmivel. Most még a munkája sem érdekelte. A ház alagsorában egy jól felszerelt konditermet fedezett fel, így mozgásigényét ott vezette le, bár szívesen futott volna a parton, de ezt Robert nem tanácsolta. Korán lefeküdt, korán is ébredt. Még hajnali ötöt mutatott az óra. Frissnek érezte magát, nem volt kedve tovább ágyban maradni, így lebotorkált a konyhába, hogy keressen magának valami savanykás gyümölcslevet. Visszafelé zajt hallott Kylord szobája felől. Ha meg is érkezett, nem akarta megzavarni, így továbbment, de ekkor meghallotta a saját hangját. „Hát nincs magukban emberség? Senki sem segít?” Szinte hipnotizálva nyitott be Kylordhoz. Ahogy nyílt az ajtó Kylord felnézett. Amint meglátta Alaizát, gyorsan lecsukta a laptopját. – Mi volt ez? – kérdezte Alaiza döbbenten. – Sajnálom, erről nem kell tudnia. – Dehogynem! Felvették az egész szertartást? – Miss. Brennwood! Kérem! Ezt igazán nem akartam, hogy tudja. – Felvették? – ült le döbbenten a kanapéra, mert úgy érezte, megfordul vele a világ. – Ne aggódjon, kérem, mindent megteszünk, hogy elkapjuk őket. – Hogy elkapják? Vagyis már továbbították a felvételt. Több ezer, akár több millió számítógépen lehet már ott a rólam készült videó. Kylord letette az öléből a laptopot, felállt, odalépett és letérdelt elé. Megfogta a kezeit, és felnézett rá. – Miss. Brennwood! Aki látja ezt a felvételt, az egy sugárzóan szép, határtalanul erős nőt lát, aki bátran néz a halál szemébe. Aki mindent megtett, hogy megmentsen egy másik életet. Semmi szégyellnivalója nincs ezen a videón. – Nincs? De hát teljesen meztelen vagyok! – szakadt ki belőle a fájdalom. – És káprázatosan gyönyörű. Tudja, mit nem adna a legtöbb popsztár, színésznő, vagy más híresség azért, ha egy ilyen gyönyörű villantása véletlenül, mintegy akarata ellenére felkerülhetne az internetre?

– És ha feltenném a Youtube-ra, még rajongói klubom is lehetne, nem? – jegyezte meg Iza, de már nem is igazán epésre, hanem inkább tréfásra sikeredett a hangsúlya. – Én lennék az első számú rajongója. Alaiza! Annyira szeretném, ha elhinné, hogy hibátlan, és hihetetlenül vonzó nő. Ha nem azokkal a jókislányos, vagy, ahogy ön mondta integrálmacás kosztümökkel rejtené el valódi szépségét, megláthatná, mennyi férfi csorgatja maga után a nyálát. Az én érdemem éppen az, hogy nem csak a testére figyeltem fel, hanem a különleges lelkére és lelkierejére is. – Hogyan jutott hozzá? – Erről most nem szeretnék beszélni. Kérem, még egy kicsit legyen türelemmel. Még néhány nap, és remélhetőleg végleg megoldom a problémát. Akkor mindent elmondhatok. – Akkor válaszol a múltkori kérdésemre is? – Melyikre? – Miért vagyok ilyen fontos? Miért áldoz ennyi időt és energiát rám? – Erre most is válaszolhatok. Egyrészt elég ok maga, és a titkai. Másrészt nem csak magára. Tegnap megint találtak egy kitépett szívű lányt. Harmadrészt, viszont üzleti érdekem is. – Iza szíve görcsbe rándult. Épp ez volt Kylord célja. Elvonja a figyelmét a kérdésről. – Itt Los Angelesben? – Igen. – Tíz emberüket elfogták, rajtuk keresztül fel lehet göngyölíteni az egész szektát, de ők nem félnek? Nem menekülnek, hanem folytatják a gyilkosságokat? – És nem csak Amerikában. Hála önnek, kiderült, hogy valójában egy nemzetközi hálózat. Az FBI most gyűjti össze az adatokat arról, hogy hol találtak még hasonló módon megölt nőket. Ekkor kopogtak az ajtón. – Mr. Grand! – Mi a gond, Robert? – Fedezékbe kellene menniük, de nem találjuk Miss. Brennwoodot. – Semmi gond, velem van, máris megyünk. Jöjjön! – állt fel Kylord és kezét nyújtotta Alaizának. Kivezette a folyosóra a lépcső mellé, ahol kinyitott egy falba süllyesztett ajtót, és levezette a pincébe. Itt egy meglehetősen hagyományos ajtó mögött egy csúcstechnológiás másik ajtó rejtőzött. Iza csak pislogott, mikor Kylord az ujját a leolvasóra illesztette, miután beütött egy kódot. Beléptek egy elég tágas szobába, ahol egyrészt egy nagy megfigyelőpult állt, másrészt egy kényelmesen berendezett lakórész.

– Pánikszoba – futott át Iza agyán. Hallott már ilyenről, tudta, hogy a gazdagoknak szokott lenni a házukban, de még sosem látott a saját szemével. – Helyezze magát kényelembe – mondta Kylord, miközben maga a vezérlőpulthoz ült. Egyetlen gombnyomásra feléledtek a képernyők. Látták a ház összes helyiségét, minden oldalról a házat, a parkot, sőt a környező utcákat is. – Mi történt, Kreston? – kérdezte. Iza már meg sem lepődött, hogy azonnal jött a válasz. – Négy gyík, kettő északról, kettő délről. Nem akartunk kockáztatni. – Értem – és már látta is az ügyesen lapuló embereket, akiket a speciális kamerák nélkül valószínűleg nem vettek volna észre a sötétben. Épp a parkba ugrott be kettő. Az egyik figyelt, míg a másik óvatosan kerülgette Kreston álcakameráit. – Körbejárta a házat, igyekezett felderíteni a gyenge pontjait. – Hagyjuk, Mr. Grand? – Igen. Ha sikerül bejutnia, kerüljenek ki az útjából, csak ha a lejáratot fedezik fel, akkor kapcsolják le. – Értem. De a férfi nem akart bejutni. Miután mindent megfigyeltek, mindketten visszavonultak. A másik kettőhöz hasonlóan olyan fedezéket kerestek, ahonnan mind a négy oldalról szemmel tarthatják az épületet. – Csak megfigyelők. – Egyetértek, nyugodtan kijöhetnek. – Megyünk. Bocsásson meg Alaiza, sajnálom, ha megijesztettük. Menjünk reggelizni. – Maga… maga egyszerűen hihetetlen. Most csak hagyják, hogy négy idegen figyelje a házat? Tudják egyáltalán, hogy kicsodák? – Sejtjük. Holnap estig nem fognak támadni. – Ezt honnan tudja? – Krestontól. Neki ez a szakmája, és elhiheti, nagyon ért hozzá. Most adatokat gyűjtenek. Megfigyelik, milyen mozgás van, ki mikor megy, mikor jön, mikor cserélődnek az őrök, mit ellenőriznek, stb. De mire kitapasztalják, mi már nem leszünk itt. A részletekkel nem kell foglalkoznia, csak annyit tegyen meg, hogy mindig azt teszi, amire kérjük. Akkor minden rendben lesz. Most nálunk az irányítás, itthoni pályán vagyunk. Iza Kylord szemébe nézett, és Kylord úgy érezte, tudja a lány minden gondolatát. Bízott benne, de ugyanakkor aggódott is. Néhány napja már mondta neki ezt. Akkor nem

tudta megvédeni. – Sehol másutt nem lennél nagyobb biztonságban. – Értem. – Huh! Mikor ilyen nagyon engedelmes, mérhetetlen nagy kedvem lenne itt helyben meghágni. – Meghágni? – lepődött meg Iza a szóhasználaton. – Óh! Bocsáss meg, egy hosszú álom kellemetlen utóhatása. – Rendben, de egyszer majd feltétlenül meséld el – mosolyodott el Iza. – Most sok dolgom van, de este kárpótollak a kellemetlenségekért. Napközben tégy úgy, mint tegnap. Ne vegyél tudomást a megfigyelőkről. – Láthatnak? – Úgy láttam, elég jó eszközeik vannak, de nem kell félni, minden üveg biztonsági, tudják, hogy nagyobb erőkkel kell jönniük, azt azonban nem várjuk meg. Reggeli után Kylord csakugyan elment. Csak vacsorára tért haza, de akkor kimondottan elégedettnek tűnt. – Nemsokára lesz egy kis zsivaj, ne ijedj meg, Alaiza – mondta Kylord a vacsora közben. – Néhány újságíró véletlenül fel fogja fedezni, hogy itt rejtőzködsz. Az egyik csatornának adsz egy rövid interjút, de a többieknek nem. Ezért ők itt maradnak még egy darabig, így ma este nem tudnak észrevétlen támadni, mi pedig hajnal előtt elindulunk. Csakugyan alig fejezték be a vacsorát, nyüzsgés támadt a ház előtti partszakaszon. Többször becsöngettek, mire Kylord bólintott Thomasnak, aki kiment, és egyetlen riportert egy operatőrrel beengedett. Két testőr alaposan átvizsgálta őket, úgy engedték Alaiza közelébe. – Miss. Alaiza, kérem, engedje meg, hogy bemutassam önnek Mr. Marc Mcbride-t és Cody Taylort az L. A. News csatornától. – A tulajnak tartoztam egy kis szívességgel – súgta oda halkabban. – Köszönjük, Miss. Brennwood, hogy fogadott. Ön egy iszonyatos kalandot élt át, hogy érzi most magát? – Igyekszem lassan kiheverni. Szerencsére barátok közt vagyok. Ez sokat segít. – Nagyon bátran viselkedett! Nem félt? – De, iszonyatosan. – Mennyiben változtatta meg ez az életét? – Az életemet még nem tudom. De mellbevágó élmény szembesülni azzal, hogy mindaz, amiről csak hallottam, csak olvastam eddig, az a valóságban velem is megtörténhet. – Megbánta, amit a világvégéről mondott?

– Nem a világvégéről beszéltem, hanem arról, hogy azok a NASA mérések, melyek alapján a világvégét jósolták, nem léteznek. Arról, hogy olyan jellegű világvégéről, amilyennel az embereket ijesztgetik, a tudománynak nincs információja. – Értem. Hihetetlen élmény volt végignézni a kalandját, köszönjük, hogy lehetővé tette. Alaiza arca egy pillanat alatt lángvörös lett. – Nem tettem lehetővé, és ha megtudom, ki járult hozzá, az nem ússza meg szárazon. – Nyugalom, Miss. Brennwood – hajolt oda Kylord, – semmi igazán izgalmas nem látszott magából. Egy retusált felvételt láttak, amit nem rögzíthettek. – Értem, de azért figyelmeztethetett volna. – Uraim, azt hiszem ennyi elég volt. – Értjük, Mr. Grand, és köszönjük a lehetőséget. Ahogyan kikísérte Robert a riportert, még behallatszott a kint rekedt többi újságíró és riporter zajongása. – Néhány emberem riporternek és paparazzinak álcázva hajnali háromig itt fog még lézengeni, addig nem támadnak, akkor viszont mi elindulunk. A tetőre érkezik a helikopter. – És hova megyünk? – Egy szép, erdei házba, ahol nem lehetnek sem szemtanúk, sem vétlen áldozatok. Itt is meg tudnánk védeni, de itt túl sokan járkálnak még ilyen hűvös éjszaka is. Ezért elcsaljuk őket. – Tudják majd, hova kell menniük, ha helikopterrel megyünk? – Ne félj, ránk fognak találni. Legfeljebb segítünk nekik. – Már így is túl sokba kerülök önnek. – Higgye el, Miss. Brennwood, lassan én kezdek hálás lenni önnek ezért a remek kalandért. Sőt, a dolgok pillanatnyi állása szerint az is előfordulhat, hogy a költségeim busásan megtérülnek, csak el ne árulja ezt az FBI-nak. Alaiza meglepetten nézett Kylordra, de valóban az látszott rajta, hogy élvezi az események alakulását. Ahogy ránézett, azt is látta, hogy még mindig hihetetlenül vonzó. De most már nem csak a teste vonzotta. Az egész lénye tetszett neki. Az, hogy mindig határozottan tudja, mit akar, és azt teszi, amit akar. Még az is, hogy sosem tudja előre, mikor tegezi, mikor magázza. Élvezi az életet, játszik, kockáztat, nyer. Hozzá akart bújni, megérinteni, megcsókolni, mindenét odaadni, amit csak megkíván, hogy boldognak tudhassa. Már napok óta nem voltak együtt. Ez már kezdett hiányozni. Alig várta, hogy beváltsa az ígéretét, amit reggel mondott a kárpótlásról. Nem is váratott sokat magára. Kézen fogta Alaizát, és kivezette a nappaliból a hátsó lépcső felé. – Ugye szereti még a csillagokat? – Persze.

– Akkor ez tetszeni fog! Egy másik lépcsőn még magasabbra mentek. Iza azt hitte nincs további emelet, így csodálkozva követte. – Ez lentről nem látszik – adta meg a ki nem mondott kérdésre a választ. Felérve különös látvány tárult Iza szeme elé. Egy embermagasságnál valamivel nagyobb kupolában találta magát, ami egy jakuzzi fölé borult. Gyanította, hogy a kupola jó idő esetén eltávolítható. Akkor egy magas fallal körülvett, tágas tetőkertben lehet élvezni a víz pezsgését. Most a rózsaszirmokban úszó medencét, apró mécsesek vették körül. Egy tálcán gyümölcsök és italok várakoztak a szélén. Ahogy felpillantott, meglátta az eget. Tiszta volt és csillagos. Szédítő látványt nyújtott. – Hogy tetszik? – Hát, őszintén… Ha egy regényben olvasom, giccsesnek gondolnám, de most nagyon tetszik. Kylord elmosolyodott. Átkarolta Iza derekát, és magához húzta. – Nem unja még a romantikámat? – Egyre jobban élvezem. – Nocsak, Miss. Brennwood! Megváltozott a véleménye rólam? – Némileg. Még mindig igazi görög istennek néz ki, aki után bomlanak a nők, és aki ezzel túlzottan is tisztában van, de most jólesik egy görög isten a lelkemnek, és… – És? – És. – Értem! És. Kylord lelkében valami bizsergés indult meg. Nem annak örült, hogy megint megkapja Alaizát, hanem, hogy a lány is akarja, ő is örül neki. Letérdelt Iza lábaihoz, és kiemelte a lábát először az egyik, majd másik cipőjéből. Ezután ő is kilépett a sajátjából, majd a zokniját is lehúzta. Újra kézen fogta Izát, néhány lépést vezette a jakuzzi lépcsőjéhez, majd, úgy ahogy volt, ruhástól lelépett két lépcsőfokot. Iza gondolatban megvonta a vállát. – Miért is ne? – Nem látta, hogyan csinálta Kylord, de egyszer csak ott álltak a kupolán át is csillogó ég alatt, a medence közepén. A gőzölgő és zubogó, majdnem Iza combjának tövéig érő vízben, egymás karjában, forró csókban olvadva össze. – A világ létező összes helyén és módján fogok veled szeretkezni, és minden titkára megtanítalak – suttogta Kylord, mi több, így is gondolta. Izán sötétkék vállas ruha volt, a vacsorához vette fel. Kylord hátranyúlt, lehúzta Iza ruhájának zipzárját, majd nyakába csókolva, két vállpántját letolva engedte, hogy leessen róla, és ott maradjon körülötte lebegve a víz felszínén. A ruha bélelt felsőrésze alá Iza kivételesen nem vett melltartót, bár ezt eddig telt mérete miatt sosem engedte meg magának. A szintén sötétkék vékony csipke bugyi halk sercenéssel adta meg magát, rögvest követve a ruha útját Kylord egyetlen mozdulatára. Sosem telt be az Izában való gyönyörködéssel. Nőies idomai ellenére ott látta benne a szűziesen kislányos bájt minden alkalommal. Amikor meztelenül állt előtte, azt úgy tette,

hogy egyszerre érezte kihívónak és szégyellősnek. Most már be kellett vallania magának, hogy ellenállhatatlanul elvarázsolta. Nem egy nőt akart megkapni, hanem Izát akarta boldoggá tenni. Nem véletlenül menekült el mellőle napokra. Amikor megkapta a felvételt, látta a belőle áradó erőt. Ahogy vesztesként, megalázottként is megőrizte méltóságát, lelki erejét, ahogy egyetlen pillantással ki tudta fejezni fölényét bántalmazói felett, valami olyasmi ragadta el a férfit, amit eddig lehetetlennek tartott. Iza tekintetére, melyet az őt megütő mesterre vetett, megszületett Kylord lelke. Öt különböző kamera, öt különböző szögből vette fel az eseményt. Kylord több órán át ezt a pillantást nézte három különböző irányból. A tarkójától az ágyékáig futott rajta végig a borzongás, amikor csak rágondolt. Most ott állt előtte az a nő, aki mindezt megtette. Áhítattal érintette meg az arcát, simította végig a haját. Ő maga volt a testet öltött gyengédség. Iza is megérezte a férfi hangulatváltozását. Átadta magát neki, hagyta, hogy rá is átragadjon. Kylord most Kylord illatot árasztott. Ezt nem mindig érezte így. Volt, amikor Mr. Grand illatúnak érezte, volt, amikor alfahímnek. Most határozottan Kylordnak. Mélyen magába szívta, miközben már mellbimbói körül vibrált a férfi nyelve, de csak az udvara körül, ami lágy, itt vagyok, kapj be végre érzést keltett bennük. Az energiakígyó most ráérősen, apró hullámzással ébredezett a mélyben, majd kényelmes nyújtózásba fogott. Kylord szorosan magához húzta. Miközben két tenyerét rásimította popsijának két féltekéjére, meredező fallosza is udvariasan, még nadrágjában rejtőzve, Iza hasához simulva várt a sorára, tartva a távolságot szeméremdombjaik között. Ujjvégei belehajoltak a mélyedésbe, udvarias tapogatózással kértek engedélyt a közelebbi ismerkedésre. Iza enyhén hátrafele, a kíváncsi ujjak irányába billentette csípőjét, jelezve beleegyezését. Erre Kylord Iza homlokára nyomot egy évődő csókot. Szája azt érte el a legkényelmesebben, ha nem hajolt előre. Közben ujjai már a popsi két fele közt kalandoztak. Vissza-visszatértek a feszes, de lágy, izgató ívének csúcsára, a kedves pici hajlatba, azután azt megunva a be– és kijárati pontok körüli erogén idegvégződésekkel gazdagon átszőtt területeket cirógatták. Előrekúszva, rátaláltak az édes kis dombocskára, így azt is ostrom alá vették. Alaiza a nyakába kapaszkodott, arca békét és átszellemült nyugalmat sugárzott. Ám amikor a szemébe nézett, a vágyon kívül mást is meglátott. Erre nem létezik szó, futott végig benne a gondolat. A következő pillanatban viszont, már el is felejtette, mert ő maga lett az a tekintet. A keze lehanyatlott, mert Alaiza belecsókolt a nyakába, miközben ingét kezdte el kigombolni. Az utolsó gombbal is végezve, tenyerét az izmos mellkason végighúzva letúrta róla a vásznat, hogy a kék ruhája után engedje. Tekintete és ujjai végigsiklottak a férfi arcának markáns vonásain, gyönyörű ajkain, melyeket lágyan megérintett nyelvének hegyével. Továbbkúsztak nyakára, mellkasára és lassan elérték beteljesülést ígérő péniszének vonalát. Letérdelve kiszabadította azt is a nadrág fogságából. Alaiza már nem gondolkodott, csak hagyta, hogy ösztönei által irányítva teste tegye, amit akar. Élvezettel érintette, majd csókolta meg, csodaszépnek találta a rózsaszín testrészt. Gyengéden végigsimította, le egészen a tövéig és ujjai megcirógatták az ott nem is annyira rejtőző gömböket, miközben érezte kígyójának vágyát, ahogy körbefonja, magába olvasztja. Mikor tekintete visszatért Kylord arcára, gyönyör és vágy izzott mindkettőjük szemében. A férfi ölbe vette Alaizát, megfordult vele, térdre ereszkedett, és a medencébe épített fotel alakú részre helyezte. Kilépett a nadrágjából és Iza fölé hajolt. A víz pezsgett, bugyborékolt körülöttük. Iza felemelve tekintetét megpillantotta a körben óvatosan lobogó mécsesek lángját, utána a csillagoktól szikrázó égboltot. Kylord kissé feljebb emelte, hogy kebleit – melyek így a víz felszíne fölé kerültek –, megcsókolhassa.

Egy ideig gyönyörködött a gyöngyöző vízből épp hogy csak kiemelkedő halmokban, azután előbb kezével, majd nyelvével megcirógatta a bimbóit, miközben térdeivel széjjelebb igazította a lány combjait, akinek lábai így rátaláltak a két megfelelő pontban elhelyezett támasztékra. Ezek segítségével meg tudta tartani magát, hogy ne csússzon lejjebb. Kylord előbb Iza csiklóján húzta végig gyönyörbotját néhányszor, úgy haladt egyre lejjebb, egyre közelebb az édes bejárathoz. Azt is simogatta, becézgette először, majd belül folytatta ugyanazt. Akadálymentesen, csúszósan siklott egyre feljebb és beljebb. Érezte, ahogy péniszének hegye végigdörzsöli a bejáratot, egy kis dombot elől, majd megakad egy keményebb kiemelkedésben Iza hüvelyének legmélyén. Újra és újra akarta érezni, ezért kihúzódott, de közben a lány megfeszült, és szorítva szívta magába. Ettől a kifele út is csodás gyönyörforrássá változott. A gyönyör a mindenség mélyéről szakadt fel, és csendes, de mindent elsöprő erővel áradt szét bennük. Izából Kylord minden mozdulatára halk, szinte néma sikoltás tört fel, mely megremegtette a férfi egész testét. Alaiza átölelte, közel húzta magához a felsőtestét, hogy érezze bőrét, hogy mellei hozzányomódjanak, és forró lehelete megtöltse orrát, száját, miközben a benne mozgó csodaszép péniszétől, a kéj hullámai hüvelyéből szétáramlanak egész alsótestében. Hosszasan rezegtek egymásban, együtt léteztek, együtt hullámzott bennük, és tört fel a csúcsra a gyönyör újra, meg újra. Ez alkalommal azonban teljesen másképp élték meg, mint eddig. Most a kéj okozta mámor lágyan, végtelen mélyről, és szelíden bukkant elő. Mint a hegyek gyomrából felzubogó kristálytiszta forrásvíz. A végén Kylord már nem is mozgott, csak egyszerre lüktetett Alaizával. Összekapcsolódott a tekintetük, és csak élvezték egymásra hangolódott testük közös táncát. Mikor lassan kihúzta magát a lányból, még sokáig fölé hajolva maradt, elveszve a leírhatatlan mélyzöld szemeiben. – Mit teszel velem, Miss. Mindenem, dr. Alaiza Brennwood? Iza csak jó pár másodperc elteltével válaszolt. – Ilyen lenne a szerelem? – A szerelem? Már nem is tűnt olyan iszonyatosan idegennek, sem félelmetesnek ez a szó Kylord számára. Leült Iza mellé a másik kőfotelbe, és kézen fogva bámulták a kupola mögötti, mérhetetlen távolságokból jövő, most csak nekik szikrázó csillagokat. Csendben ültek, gondolatok nélkül, élvezve a víz hullámzását, a kézfogást, a másik létezését. Nem létezett semmi és senki számukra, csak a megfoghatatlan, csak a kimondhatatlan, csak a végtelen, a mindent magába fogadó, zajos hangtalanság. Egyszer csak halk zene törte meg a kettejük egymásba fonódó csendjét. – Louiza az. Kértem, jelezzen tizenegykor – közölte Kylord. Azzal lassan felállt, kilépett a medencéből, és a korláthoz ment. Magához vette az odakészített egyik köntöst, kezet nyújtott Alaizának, segített kiszállni, felvenni a köntöst, majd maga is belebújt a másikba. Két papucsot is találtak és törölközőket. Louisa mindenre gondolt. – Még aludhatsz egy kicsit, kettőkor felkeltelek, fél három után indulunk – nyomott

egy lágy csókot Iza szájára a szobájának ajtajában. Ahogy búcsúzott, úgy csókkal is ébresztette Izát. – Louisa már összecsomagolt, csak öltözz fel. Meleg ruhát vegyél, a hegyekben sokkal hidegebb lesz. – Mégis, merre megyünk? – Az Izabella tótól nyugatra, egy erdészházba. – Az biztonságos? – Igen. Majd meglátod, azt pont ilyen célra alakítottam ki. – Neked a világon mindenütt vannak házaid? – Igen. Mindenütt, ahol szükségem lehet rá – válaszolta Kylord a legnagyobb nyugalommal. Alaizát még mindig meglepte, milyen mérhetetlen vagyon felett rendelkezik. Arra gondolt, hogy ha valaha is megnősülne, Kylord biztosan nem kötne házassági szerződést. Nincs az a földi hatalom, ami képes lenne olyasmire utasítani, amit nem akar. – Fontos ez? – kérdezte. Iza egy pillanatra elgondolkodott. – Ha neked igen. Kylord elmosolyodott. Alaiza képes értékelni az anyagi javakat, mint hasznos dolgokat, de nem ez irányítja az életét. Biztosan tudta, ha most azt mondaná neki, hogy ennyi volt a kapcsolatuk, akkor, bár fájna neki – nem az elvesztett vagyon lehetősége miatt –, gondolkodás nélkül tudná azt mondani, hogy köszöni az eddigieket, és további sok sikert kíván. De Kylord már nem tudta elengedni. Kellett neki a lány. Nem azért, mert remélt tőle valamit, hanem mert ő akart adni. – Ha felértünk a tetőre, fordulj egy pillanatra jobbra. A szomszéd épület tetején van egy megfigyelő. Lássa az arcodat, tudják, hogy elvittelek innen. Remélem, azt hiszik majd, hogy a riporterek miatt. Ne félj, ezek csak megfigyelők, nincs náluk veszélyes fegyver. – Értem. Nemsokára már hallották is a helikopter hangját. A tetőre felérve, még kavarta a rotor a szelet, így Alaiza hagyta, hogy arcába fújja a haját. Hogy kisimítsa belőle jobbra fordult és hátrarázta, miközben Kylord átkarolta és a helikopter felé irányította. – Oscart érdemlő alakítás volt – mondta, mikor beszálltak. – Remek páros vagyunk mi ketten. Iza rámosolygott. Hagyta, hogy Kylord szakszerűen bekösse. Robert jött velük, Kreston már mindent előkészítve várta őket, Louiza és a többiek,

ellenben máshova mentek előbb, hogy látszólag megnehezítsék a követőik dolgát. A téli város fényeit is szépnek találta Alaiza, bár nem most repült el először felette. Hamar elhagyták a lakott területeket. Kylord a gondolataiba mélyedt, majd néhány szót váltott a pilótával a sisakján keresztül. Iza azon töprengett, micsoda odafigyelés, szervezőkészség kell egy ilyen birodalom irányításához, melyben ezek, az ő életét fenekestől felforgató történések talán csak egy kicsiny epizódot jelentenek. Elhagyták a várost, átrepültek a Mojave sivatag nyugati csücske felett. Alig egy óra alatt megérkeztek a hegység fölé. Iza el sem tudta képzelni, hogy fognak itt leszállni, hiszen még nem is derengett. Amennyire emlékezett a térképre, a Kylord által említett helyen csak hegyek és erdők vannak. Önkéntelenül megfeszítette a karját, ami nem kerülte el Kylord figyelmét. – Ne aggódj, Thomas remek pilóta, és lentről kap segítséget. Centiméterre pontosan leteszi, egy zsebkendőnyi területre. Nekem is sikerült már. A leszállóhelytől még három perc gyalog a ház. Kylord nem túlzott, épp csak elfért a gép a kicsiny tisztáson, ahová Thomas letette. Kiszálltak, de alig értek be a fák alá, már vitte is vissza. A néma, hideg és sötét erdőben otthonosan mozgott Kylord, magabiztosan vezette. Még áthűlni sem volt ideje, mire hívogató fényeket látott a fák közül kibukkanni. Egy földszintes, de igen barátságos, igazi erdei házba léptek be. Bent kandallótűz, fűszeres bor illata fogadta őket. Robert behozta a csomagját, amit Louiza készített össze. Amikor Iza tekintetével azt fürkészte, hol lehet Kylord-é és a többieké, Kylord szeme huncutul csillant. – Eddig még sosem fogadtunk itt hölgyvendéget, ami pedig egy férfinak szükséges, az megvan itt. Fejsze, hogy legyen meleg, meg egy jó kis Remington hétszázas, hogy legyen mit enni. Robert is mosolygott Kylord szavaim, de hogy mit, azt csak néhány nap múlva értette meg. Kylord körbevezette a házon. Az előtér-nappaliból három ajtó nyílt, egy a konyhába és ebédlőbe, egy a folyosóra, ahonnan egy fürdőszobába és három hálóba lehetett jutni, továbbá még egy, egy érdekes szobába, melynek nem volt ablaka. Egy-két kisebb szekrény, egy ágy és egy íróasztal jelentette a berendezését. – A mi szobánk a középső lesz, mindjárt beviszem a csomagod. Helyezkedj el kényelmesen. A fiúké a jobb oldali, Margrette-é és Louizáé a bal. – Iderángattad őket is? Feleslegesen veszélyes. – Egyáltalán nem lesz veszélyes, és ezt a jó kis kalandot Margrette ki nem hagyná semmi pénzért. Szereti a csetepatékat. Louiza pedig szereti Margrette-et.

– Aha – erre nem tudott mást mondani Alaiza. – Feküdj le nyugodtan, mindjárt megyek én is. De Izának már kiment az álom a szeméből. Meleg pizsamában, ébren várta Kylordot. Néhány perc múlva a férfi is megérkezett. Átöltözött, és már bújt volna Iza mellé, de a lány felült, majd maga köré tekert egy takarót. – Ha fázol, én felmelegítelek. – Most inkább mesélj! – Meséljek? – Igen. Azt nem mondhatod, hogy nem voltam türelmes, de most már tudni akarom, mi történik velem, mi ez az egész valójában. – Még én sem tudok mindent – próbált kitérni Kylord. – Akkor azt a nem mindent akarom hallani. Sejtem, sokkal többet tudsz, mint amit nekem, az FBI- nak, vagy Wewstonnak elmondtál. – Szeretném, ha nem aggódnál. – Épp azért mondd el, amit tudsz. Rosszabb, ha azt sem tudom, mi miatt aggódom. – Rendben – sóhajtott némileg lemondóan Kylord. – Az egész úgy kezdődött, hogy a Peter Timkey nevű kis egyetemista zsenit nem fogadta be a menők világa, jóllehet nagyon okosnak képzelte magát. Elkezdett hát névtelen kis cikkeket írogatni, mindenféle témában. Minél nagyobb ostobaságokat írogatott, annál többen figyeltek fel rá. Kitalált néhány saját összeesküvés-elméletet. Az emberek sokszor gondolkodás nélkül elhisznek dolgokat, csak azért, mert le van írva, vagy, mert a tv-ben látták, így neki is hamarosan lett egy kisebb rajongói tábora. Aztán megszületett a fejében a nagy ötlet. Pontosabban csak felhasználta a világvége hisztériát. Néhányan rájöttek, hogy a cikke segítségével meggazdagodhatnak. Az általa megfélemlített emberekből pénzt csalhatnak ki, így ők is beszálltak, továbbadták, egyetértettek vele. Ebbe a kétes hírnévbe alaposan beletapostál az előadásoddal. Timkey-t nagyon megsértetted azzal, hogy játszi könnyedséggel cáfoltad az oly aprólékos gonddal kitalált és felépített elméleteit. Először csak bosszút akart állni, megkérdőjelezni a szavahihetőséged. Ezért uszította rád az újságírókat, de ebből is kivágtad magad, látszólag nem okozott vele semmilyen kárt. Ekkor módszert váltott. Először csak magányos farkasként, régi hobbyjára, a kígyókutatásra támaszkodva támadt, majd amikor megpróbáltak elrejteni, a nagybátyjához fordult némi segítségért, akiről tudta, hogy vannak, mondjuk úgy, másfajta kapcsolatai is. Ő vitte be egy titkos szervezetbe, és ennek a szervezetnek az eszközeit felhasználva szervezték meg az elrablásodat. Valamiért nagyon megtetszettél a mesternek, így megkapta az engedélyt. – Ez valami szekta? – Az FBI szerint igen. – De neked más a véleményed. – Még nem látok teljesen tisztán. Szerintem, a vallás mellett itt némi őrület és az üzlet is szerepet játszik. Több adatra van szükség, azért is vállaltuk ezt a kis kalandot.

– Akkor mire gyanakszol? – Csak annyit tudok, hogy a világ több tájára közvetítették a szertartást. Az FBI csak Amerikában nyomoz, de találtam hasonló közvetítési nyomokat mind az öt kontinensről. – Mégis hány helyen láthattak? – Nem tudom, de csak láthattak, a szekta vezetése úgy szervezte, hogy csak nekik legyenek meg a felvételek. Aki újra akarja nézni, annak újra fizetnie kell. – Ezt meg lehet oldani? – Nem engedtek saját készüléket használni, mindenkit ellenőriztek, aki belépett a szertartásra. Mintegy mozifilmet, úgy nézték végig. – A világ több pontján összegyűltek és nézték a vetített szertartást? – Valahogy úgy. – Milyen eltorzult emberi elme képes erre? – A fél világ ezt teszi. Gondolj bele. Hát nem mások halálát lesik az emberek, amikor nézik a híradót, a háborús közvetítéseket? Sokaknak a fikció, a filmekben megrendezett műgyilkosságok már nem elegek. Igazit akarnak látni, de maguknak sem vallják be, így mindenféle Istenekre fogják, hogy nekik kell az áldozat. – De miért ragaszkodnak ennyire hozzám, hogy még mindig nem adják fel? – Többek közt ezt akarom kideríteni. A másik lányt az FBI kivitte az országból addig, amíg többet nem tudunk, de félek ez sem lesz elég. Ez egy nemzetközi szervezet. Sajnálom, hogy még mindig téged kell csalinak használni, de melletted vagyok, itt teljes biztonságban vagy. – Értem. De annyira nem, hogy kivedd a jeladót? – Nem, azt sosem fogom kivenni. – Sosem? – Mindig akarom tudni, hogy hol vagy. – Mindig? – Mindig. – Megijesztesz. – Egy szekta a szívedre pályázik, de te tőlem ijedsz meg? – Róluk már tudom, hogy őrültek. – Én is őrült vagyok. Őrülten akarlak. De Alaiza még mindig nem reagált a felkérésre. – Hová tetted? – Nem én, Dr. Shadton. – Akkor hová tette Dr. Shadton?

– A jobb füled mögött van a hajlatban. – Semmit nem érzek – tapogatta meg a jelzett helyet Alaiza. – Ha éreznéd, nem is lenne az igazi. Szinte csak egy hajszálnyi. Saját fejlesztés, a kutatólaborom készítette. – És meddig működőképes? – Még kb. négy hónapig, aztán felszívódik. – Ha megkérsz, és tudom, miről van szó, lehet, hogy megengedem, nem kellett volna elaltatnotok. Bár egész ügyesen csináltad. – A lehet az nekem nem volt elég. Most sem az. Nem kockáztatok, ha nem muszáj. – És gondolom dr. Shadton pszichológusként a hipnózishoz is ért. – Az én voltam. Észrevetted? – „Maradj a szabad ég alatt!” – Ilyet nem gondol magától az ember. – Régi trükk, egy előző életből. – Egyszer mesélj majd nekem ezekről az előző életekről! – Nem sok jót árulnak el rólam. – Azok már nem te vagy. – Azok is én voltam. – Nem. Te most az vagy, aki ebben a pillanatban vagy. Nem lehetsz más, csak aki épp most vagy. Akire egy másik életedben emlékszel, az nem te vagy. Az csak egy másik ember, akivel most közösek az emlékeitek. Kylord ezen most megint csak meglepődött, de magában el kellett fogadnia a lány logikáját. Ő eddig minden korábbi életére mindig is úgy gondolt, hogy ő az, aki azokat a szörnyűségeket elkövette, ő az, aki élvezi Gaston, Zubayr, Alekszandr, Miraghel, Toussaint, Samman, Domician, Lionel, és a többiek hatalmát és gonosztetteit. Valahányszor emlékezni kezdett egy életben, mindig azonosította önmagát a korábbi személyiségeivel. Most megdöbbentette a gondolat, hogy ő most, ebben az életben, nem azonos velük. – Most, itt mellettem, már nem az az ember ül, akit megismertem az előadásom után, aki néhány órája felvitt a medencéhez, sem az, akit pár perce elkezdtem kérdezni. Előző személyiségeid minden tette, minden érzése, gondolata szükséges volt ahhoz, hogy azzá válj, aki ebben a másodpercben vagy. De most az vagy, aki ebben a pillanatban vagy, mert minden tetted az határozza meg, ahogy most érzel, ahogy most gondolkodsz, és nem az, ahogyan néhány perce, napja, éve, évszázada. Most biztosan nem pont ugyanúgy érzel és gondolkodsz, mint korábban, hiszen mindig, minden pillanatban változol. A jelenlegi tetteid, érzéseid, gondolataid hozzák létre azt a Kylordot, aki a következő másodpercben leszel. – „Valóban ilyen vagy Kylord?” – jutott eszébe az álombéli Esbeta-Alaiza kérdése. – Ezen még gondolkodnom kell. Most inkább aludjunk – mondta, és atyai csókot nyomott

Alaiza homlokára. Másnap későn keltek. Reggeli után Kylord váltott néhány szót telefonon Krestonnal, majd egy hatalmasat sétáltak a környéken. Alaiza mindig is szerette a természetet, főleg az erdőket. Szeme itta magába az örökzöld fákat és a még zöld füveket. Már hidegre fordult, de a déli órákra még elérte a tíz-tizenöt fokot. Kellemes napsütésben élvezték a tájat. Iza tenyerét az egyik fa törzsére tapasztotta, becsukta a szemét, úgy hallgatta a benne áramló csendet. Tudta, hogy nemsokára véget ér ez a kaland, ő visszamegy a saját lakásába, vissza a műszerei és a számítógépe mellé, de most itt van, most megérintheti a férfit, aki leküzdhetetlen erővel vonzza, akinek csak a szeme villanásától elfelejti minden korábbi józan elhatározását. Kylord is a fára tette a kezét, majd a fülét is, de jelezte, hogy ő nem hall semmit. – Olyan nyugalmat árasztanak a fák. Itt állnak akár több száz éven át. Nem tesznek mást, csak léteznek. Akármi jön, csak állnak és vannak, rendületlenül. Nem állnak ellen, nem harcolnak. Eső esik, felszívják, nap süt, befogadják. Vihar kidönti, úgy maradnak, nem átkozódnak, nem forralnak bosszút. Csak árasztják magukból a nyugalmat, mintha erre lettek volna kitalálva. Elviszik a feszültséget, levezetik a föld mélyébe, ahol új energiává emésztve visszaadják az égnek. – Nem is tudtam, hogy egy filozófus is rejtezik benned. – A fák mindig is lenyűgöztek. Gyermekkoromban több képzelt barátom is volt köztük. – Egyszer ismertem egy fickót, aki ugyanezt mondta. – Képzelt barátai voltak a fák között? – Nem. Azt, hogy ez a fák feladata, erre lettek kitalálva, a feszültség levezetésére. Akkor még nem igazán értettem, de téged nézve, kezd valami derengeni. – Valami tanítóféle volt? – Sokan annak tartották – mondta Kylord. Eszébe jutott, hogyan húzott végig a nála sokkal fiatalabb, mégis összehasonlíthatatlanul bölcsebb szerzetes hátán, amikor az közé, és egy serdülő kislány közé állt. Az csak mosolygott végtelen nyugalommal, közben saját testével védte az ostorcsapásoktól. Bármit is mond az okos dr. Brennwood, Kylord most azt érezte, hogy az a kínai hadúr bizony ő volt. Ő kívánta meg a még éretlen leányzót, és ő gerjedt haragra, amiért az elmenekült előle. Most is érzi a beteljesülés kéjét, amikor a bocsánatáért esdekelve mégis elhozták neki a lányt. Alaiza látta az elkomoruló tekintetét, amiből ráérzett a gondolatára.

– Most, az a Kylord, aki ebben a pillanatban vagy, megtenné ugyanazt? Kylord döbbenten nézett Izára. – Nem – mondta némi gondolkodás után. – Akkor nem te vagy az, aki akkor azt tette. Átölelte a férfit és csókolóztak, és sétáltak, és sétáltak, és csókolóztak, és a változatosság kedvéért néha felkapaszkodtak egy-egy kisebb sziklára, és ott csókolóztak. Élvezték a másik lényét, figyelmét, érintését. Mindketten tudták, hogy valami mély csoda indult meg kettejük között, ami már túllépte a csupán fizikai vonzódás határát. Egy hatalmas fenyő száraz tövéhez dőlve Kylord Iza szemében elmélyedve őszinte vággyal csókolta meg. Iza talán életében először azt érezte, hogy maradéktalanul boldog. – Amikor így nézel rám, legszívesebben azonnal megdugnálak – súgta Kylord a fülébe. – Ha nem lenne ilyen hűvös, nem is bánnám – súgta vissza Iza. – Ezen könnyen segíthetünk – azzal megfogta Alaiza mindkét kezét, becsukta a szemét, és mély levegőt vett. Amikor kiengedte, melegség sugárzott a tenyerén át a lány egész testébe. Még hatszor megismételte. Iza azt érezte, hogy legszívesebben minden ruháját ledobná, olyan forróság öntötte el. – Régi trükk egy előző életből? Kylord bólintott. Mohón kibontotta a lány kabátját, felhúzta a pulóverét, hogy megérinthesse duzzadó kebleit. – Leírhatatlanul gyönyörű vagy. Annyira vágyom rád, hogy azt el sem tudom mondani. – Én is. Csakugyan élvezte a férfiban hirtelen gerjedő vágyat, azt, hogy mindezt most ő okozza. Kylord Alaiza két melle közé fúrta az arcát. Boldogan szívta magába a rózsa illatú tusfürdő még nyomokban érezhető illatát, mely a lány parfümjével és saját bőrének illatával keveredett. Nézte melleinek dús gömbölyűségét, a sötétebb udvart a bimbók körül, és a mereven kiálló bimbók szederszerű burjánzását. Mindkét tenyerét rájuk tapasztotta, hogy egyszerre érezze bőrének selymét, az alatta lévő keménységet, és a tenyere közepét peckesen támadó kis gombokat. Egész testében áradt az izgalom. Jobb tenyerét csak azért húzta lejjebb, hogy szájával is érinthesse, nyelvével is végignyalogathassa a szeder felszínének minden egyes kis apró dombocskáját. Lassan megkereste Iza nadrágjának gombját, ügyesen lehúzta a zipzárját. Csípőjére helyezve kezeit, újabb energiagömböt képezett körülötte tűzelemből. Iza nem is tudta, hogy a forróságtól, vagy a vágytól ég-e az arca és egész teste. Ahogy kilépett a nadrágból, Kylord már húzta is magára. Leült egy kidőlt fára, kigombolkozott ő is, és duzzadó vesszejére ültette a lányt, aki megérezve magában a csodálatos feszítő erőt, bebújva a kabátja alá, szorosan hozzásimult.

Hátulról vállába kapaszkodva hol feljebb emelte magát, hol visszaengedte. Kylord alá nyúlva, popsiját két tenyerébe fogva segítette, miközben a lány ki-kibukkanó melleiben gyönyörködött. Szabadon és boldogan néztek egymás szemébe. Élvezték az egymáshoz dörzsölődő testrészeik okozta mámorító ingereket. Iza még nem akart elélvezni, minél tovább vágyott erre a csodás játékra, ezért megállt. Kylord nyakába kapaszkodva közelebb húzta az arcát, hogy megcsókolhassa. Kylord örömmel engedte, majd átvette az irányítást. Szája lecsúszott Alaiza ajkairól, le az álkapcsán és mohó szenvedéllyel siklott végig a nyakán, majd vissza a füle alatti területre. Iza megborzongott, Kylord ezt észrevéve, finoman összeharapta. Iza torkából egy bizsergő, viszkető hullám indult újra lefelé, hasán át hüvelye tövéig, melynek hatására mély levegőt kellett vennie. Hüvelye borzongását csökkentve kígyózó mozdulatokba kezdett vele, egyszer előretolva és rászorítva a férfi péniszére, máskor hátranyomva és elengedve. A vágy így sem csökkent, ezért körkörös mozdulatokkal váltakozva folytatta. Kylord lelke beleremegett a gyönyörbe. Egész teste zsibongott, míg Alaiza félig lecsukott pillái misztikus szűziességet adtak igyekezettől és forróságtól kipirult arcának. Mellei hol közelebb, hol távolabb kerültek közben, de nem érezhette őket mellkasán, mivel inge és bőrmellénye is közéjük szorult. Az érintés ígérete, de be nem következése tovább gerjesztette a vágyat. Csókolni akarta a mozgás ritmusa szerint vele incselkedő dombokat, főként a közepükön meredező szemtelen kis szederszemeket. Iza is érezte a mellbimbóit égető tekintetet, ami átbillentette a gyönyör kapuján. Hüvelye erősen összerándult, csiklója vad lüktetésének kíséretében. Ekkor Kylord sem bírta tovább. Vesszején tartva előretérdelt, egyik kezével megtámaszkodva, a másikkal a lány hátát a földre engedte. Fölé hajolt és péniszét mélyen belé engedve követte lüktetésének ritmusát. A második behatolással már engedte is ki magából kéjének folyékony bizonyítékát, melyet megérezve, Izán a boldogság újabb hulláma futott végig. Gyönyört adott és kapott. Míg teste még lüktetett a következő döfések hatására, az orgazmus okozta kéj még követve azokat, ismét végigfutott rajta, de egyre szelídülve, egyre inkább egy angyali, békés megnyugvás érzetet hagyva maga után. Halvány elégedettség érzése is elöntötte attól, hogy Kylord beleengedte magát, hogy megtisztelte a belőle fakadó nedvekkel. Most, itt, ebben a békés környezetben, mintha különös bizalmának jele lett volna ez Iza számára. Kylord nem szeretett beszélni szeretkezés közben. Elcsépeltnek, közönségesnek és meglehetősen primitívnek érezte az „ah baby!”, az „engedd el magad baby!”, a „mostjó”, és a többi, már a pornófilmekből is jólismert felkiáltásokat. Iza mellett különösen kevésnek érezte a szavakat. Annak pedig végképp semmi szükségét nem érezte, hogy a nőkkel olyasmiket mondasson ki, hogy mennyire akarják, hogy szükségük van rá, hogy vágynak rá. Nem kellett hallania, hogy „akarlak”, hogy „gyere belém”, hogy „tégy magadévá” ahhoz, hogy magabiztos legyen, hogy ezzel gerjessze fel a saját vágyát. Iza hangját azonban szerette, és szerette, amikor a szexualitásról beszélt, de inkább csak előjátékként. Ha már a lényegre tért, nem kellett neki bíztatás. Ha megérintette, ha ránézett a nőkre, pontosan érezte, mit kívánnak. Ebben a csendben Alaiza is partner volt. Az ő lényét is betöltötte a férfi egésze. A csend tele volt tartalommal közöttük. Nem kellett szavakkal bizonygatniuk sem

maguknak, sem a másiknak mennyi örömet leltek a csókokban, az érintésekben, az együtt átélt testi kéj pillanataiban. Mélyet lélegezve a tiszta erdei levegőből, kézen fogva sétáltak vissza a házhoz, melyet most kívülről is megszemlélve, Iza meglepően újnak talált. Ebéd után Kylord nekilátott fát vágni. Alaiza nézte, hogyan dolgoznak azok a tökéletesen formált izmok, majd segített behordani a kandallóhoz. Estére barátságos hangulatot hoztak a házba. A testőrök és Margrette-ék hamar visszavonultak, de Iza még nem érezte fáradtnak magát. A kandalló előtti kanapén ültek, Kylord Iza ölébe hajtotta a fejét. Megsimogatta a combjait, a popsiját és kebleit, de nem szólt semmit, csak gyönyörködött. Még így ruhán keresztül is meseszépnek találta. Most ő fedezett fel a lány szemében némi szomorúságot. – Mi a baj? – Semmi. – Az igazat mondd. Én mindig tudom, ha egy nő nem őszinte hozzám. – Nincs semmi baj, csak eszembe jutott, hogy ha túl leszünk ezen az egészen, akkor elválunk, és mindketten folytatjuk a saját életünket ott, ahol abbahagytuk. – Az még nagyon soká lesz. Előtte még biztosan megtartom az ígéretemet. – Melyiket is? – Hogy megtanítalak a gyönyör minden létező módjára. Alaiza rámosolygott, és megsimogatta a férfi arcát. Hitte is, meg nem is, amit mondott, akarta is, meg nem is, hogy így legyen. – Mesélsz nekem? – kérdezte. – Miről meséljek? – Mindegy, csak szeretem hallani a hangodat. Mesélj egy előző életedről. Kylord elgondolkodott. Melyik életét is szedhetné elő, amellyel nem riasztja el a lányt, mégis az igazat is mondja. Hogyan is mesélhetné el, mennyi fájdalmat okozott már másoknak, és ez mennyire nem érdekelte, hiszen közben ő jól élt, jól szórakozott. Aztán Toussaint története mellett döntött. – Jó, de figyelmeztetlek, lehet, hogy utána kiábrándulsz belőlem. – Belőled nem, legfeljebb abból, aki akkor voltál. – Ezt a kockázatot vállalom. Ekkor azonban megszólalt Kylord telefonja. Kreston jelentkezett. – Elnézést a késői zavarásért, de kérte, szóljak, ha szimatot kapnak. – Semmi gond, hallgatom. – Megszerezték a helikopter repülési útvonalát. – Értem, ez gyorsan ment. Figyelte, hogy ki nyúlt bele a rendszerbe?

– Igen, uram, követjük ezt a szálat is. – Mikorra számít rájuk? – Szerintem, még két-három nap. – Jó, addig elleszünk itt. Önök is fel tudnak készülni? – Mi mindig készen vagyunk. – Tudom, de az FBI bevonására gondoltam. – Velük is egyeztettünk. – Rendben, és köszönöm. – Jó éjt, Uram! – Jó éjt, Kreston. No, hol is tartottunk – fordult Iza felé Kylord. Egy csókkal próbálta elvonni a figyelmét korábbi ígéretéről, de Alaiza nem hagyta magát. – Mesélni akartál. – Igaz – fészkelte vissza magát Iza ölébe Kylord. – Hát nézzük! A történet egy ezernyolcszázötvennyolcban született fiúról szól. Toussaint Montagne, egy francia kisvárosi nagypolgár másodszülött fia. Nagyravágyó, de bátyja árnyékában nevelkedett, aki mögött mindig csak a második hely jutott neki. Tizennyolc évesen apja vagyonából egy nagyobb összeget eltulajdonítva, Marseille-be szökött, ahol a saját erejéből próbált boldogulni. Előbb hivatali állást vállalt, de azt túl unalmasnak tartotta, majd ráérzett a kereskedés ízére. Saját céget alapított. Három éven belül a kikötői forgalom egy tetemes része már az ő kezén ment át. Jó megérzései voltak, tudta mit, mikor kell venni, mikor érdemes eladni. A sötétebb módszerektől sem riadt vissza, ha érdeke úgy kívánta. Megbecsült tagja lett egy baráti társaságnak, amely csupa gazdag ifjúból állt, akik különös érdeklődést mutattak a jó borok, de még különösebbet a szép hölgyek iránt. Barátnőiket majdnem olyan gyakran váltogatták, mint a felöltőiket, azzal a különbséggel, hogy felöltőt nem cseréltek egymás közt, de barátnőt igen. Toussaint számított a leggazdagabbnak és a legvonzóbbnak, így a többiek gyakran kapták meg az ő levetett barátnőit. Amikor történetünk kezdődik, épp Berenice-t látta meg, egy kis színésznőt, aki a város közepéhez tartozó Rue Estellén álló kisebb színházban játszott, néha még főszerepeket is. Nevéhez méltó,[2] hatalmas vörös hajkoronája, ringó járása, macskára emlékeztető mozdulatai, melyekre rá is játszott némiképp, valamint fiatal kora ellenére kimondottan nőies idomai sok férfi nézővel feledtették tehetségének hiányát. Szombat lévén a kis csapat tagjai csak előjátéknak szánták a színházi előadást, hogy utána egyik törzshelyükön, a Fehér fátyolban, a zárdától kimondottan irtózó lányok gyülekezetének házában fejezzék be az estét. Amint Berenice színre lépett, Toussaint rögtön felfigyelt rá. Párducléptei és zölden villogó macskatekintete megbizseregtette az ágyékát. – Ne meresztgesd annyira a szemed, ez a cicamica nem neked dorombol – közölte Roch, a társaság Hermésze, aki mindig, mindenről jól értesült, és értesüléseit legtöbbször azon nyomban meg is osztotta barátaival.

– Ezt hogy érted? – Már foglalt a szíve. Azt beszélik, hogy egy orosz herceget is visszautasított a kellékes fiú miatt. – Mit tud az a fiú, amit én nem? – Szereti Berenice kisasszonyt? – Én is tudnám szeretni. – Elbűvölni, elkápráztatni, magadba bolondítani igen. De szeretni, Toussaint, azt nem hinnénk. – Miért? Mi van olyan különleges a szerelemben? Szerintem nincs is olyan. Csak elkényeztetett úrilányok találták ki unalom ellen, a többiek meg elhitték nekik, hogy létezik. Gerjedő férfiak és tüzelő szukák vannak, meg színjáték, amivel természetes ösztöneiket palástolják. A férfi játszik, hogy kielégíthesse magát, a nő pedig azért, hogy minél többet facsarjon ki a férfiből. A testéből és az erszényéből egyaránt. – Hát sokan nem értenének veled egyet. Többek közt a legtöbb költő sem. A művészek már csak tudják! – Művészek! Költők! Ők is csak egyet akarnak. Megtömni a zsebüket, meg persze bejutni a nők szoknyája alá. – Ez a szerinted nem létező szerelem Berenice kisasszonyt szerintem nagyon is meg fogja védeni attól, hogy bejuss a szoknyája alá. Száz új frankom van rá, hogy nem sikerül – súgta oda Patrick de Chalards, le nem véve a szemét a művésznőről. – Állom a fogadást. – De csak arra építhetsz, hogy nem létezik szerelem. Nem távolíthatod el a vetélytársad erőszakkal, vagy más trükkel. Azt kell bizonyítanod, hogy azért nem hűséges Mademoiselle Berenice, mert nem szerelmes. – Tehát Mademoiselle Berenice-t kell elcsábítanom. – Így van. – Rendben. Egy hónap elég lesz. – Olyan sok? – Nem fordíthatom minden időmet rá, mi lenne akkor Madeleine-nel. Őt még alaposan ki akarom élvezni. – Ezt megértem, legyen akkor egy hónap. Toussaint még aznap este munkához látott. Egy csokor rózsát küldetett Berenice öltözőjébe. Csak annyit írt hozzá, hogy „Szépségének rabszolgájától”. Úgy számolt, hogy a titokzatosság felkelti a lány érdeklődését. Valóban felkeltette, ám nem csak az övét, de Jacobét, a kellékes fiúét is. Berenice azonban hiába

várta, hogy a rózsa küldője megjelenik az öltözőjénél, vagy megvárja előadás után, a rajongói között nem fedezett fel új arcot. Toussaint és társasága, terveik szerint a Fehér fátyolba hajtatott. Ott már előkészített szoba várta őket, nekik csak ki kellett választani a lányokat és kinyitni a bort. Igazi ínyencnek tartották magukat mindkét téren. Nem a lerészegedés, a gyors kielégülés érdekelte őket, hanem a műélvezet. A lányok kimondottan kedvelték a fura kis csapatot, mert bár teljes mértékben tárgyként kezelték őket, de csodált, és bizonyos szintig megbecsült tárgyakként. Kutattak az egyre kifinomultabb, különlegesebb borok után, miközben a szeretkezés művészetét is igyekeztek tökélyre fejleszteni. Egyikük, a Roch nevű fiatalember, egyszer meghívta őket vidéki házába, ahol találkoztak az egyik nagybátyjával. Ez a nagybácsi fiatal korában megjárta Indiát, ahol közeli barátságba keveredett egy ottani gazdag család fiatal örökösével. Rajta keresztül betekintést nyerhetett az indiai élet rejtelmeibe. Lenyűgözve hallgatták meséit, különösen a csodálatos indiai szerelmi életről. Elragadta a fantáziájukat, hogy ott létezik tankönyvi útmutatás az élet minden területére, többek közt a testi örömökhöz is. Az indiai Istenek szeretnek szeretkezni. A gyönyört az ő ajándékuknak tekintik az emberek. Ott megtanítják a nőket és a férfiakat arra, hogyan szerezzenek minél nagyobb élvezetet a párjuknak és maguknak is. Több száz módját ismerik a szeretkezésnek. Mesélt egy olyan indiai nőről, aki leírhatatlan gyönyöröket okozott neki, miközben olyasmiket művelt vele, amit korábban el sem tudott képzelni. A bácsi órákon át beszélt a család zártságáról, a szigorú társadalmi elkülönülésről, ugyanakkor a házasságon belüli és a vallásos testi szerelem csodáiról. Beszéde megmozgatta a fiatalok fantáziáját. Ettől kezdve ők maguk kezdtek el kísérletezni, újabb és újabb élvezeteket keresni, érdekes pózokat, különlegesen izgató helyzeteket gyűjteni. Szombatonként azzal keltették fel az érzékiségüket, hogy egymás előtt tették magukévá a Fehér fátyol szűznek már nem igazán mondható ifjabb, ám néha már nem teljesen hamvas leánykáit. Ezen az estén Poalon volt a sor. Egy kreol bőrű, félvér lányt választott, aki az intézmény egyik legújabb különlegességének számított. Kérésük szerint úgy rendezték be nekik a szobát, hogy egy magasabb pamlagot állítottak középre, amely köré kényelmes foteleket és kanapét. Asira, a lány, a pamlag elé állt. Lassú mozdulatokkal elkezdett vetkőzni. Poal, a portugál borok szakértőjeként a sötét bőrű lány mellé egy porto ruby-t választott. Ez önmagában még csak enyhe elismerést váltott ki, egészen addig, amíg Asira el nem jutott kebleinek feltárásáig. Mellbimbójának udvara sötétbarna krémes selymességet árasztott, mely mellé beszippantva a bor illatát, megérezték a benne rejlő ígéretet. Mikor a lány megmutatta combjainak titkait, a sűrű, dúsan bugyogó kisajkait, megismerték a bor rejtélyét is. Az ízében is megbúvó, csak a legkifinomultabbak által felfedezhető, inkább a porto tawny-ra jellemző árnyalatnyi csokoládé és kávéaromát. – Hogy tettél szert erre a különlegességre? – kérdezte irigykedve Justin Longaines, egy kisnemesi származású, de malmaiból szépen megélő ifjú. – Még a kikötőben. Szeretek a kiskereskedők előtt válogatni. Találtam két ládát, amit a tulaj félrerakott. Ez felkeltette az érdeklődésem, de azt mondta, gond van velük, valószínűleg nem megfelelően tárolták, mert hiba csúszott az aromába. Azért kértem belőle egy mintát. Rögtön megértettem mi a baja vele a kereskedőnek. Én azonban éppen ezt tartottam a legnagyobb erényének. A különlegességét. Nem világosodott ki, mint a tawny, de megkapta a csokoládés aromát. Azt mondtam a jóembernek, hogy ha ideadja,

akkor fél áron átveszem, jó lesz a személyzetnek ünnepekre. Ők úgy sem veszik észre rajta a hibát, de örülnek, ha az úr borából ihatnak. – Jobban alkudsz Poal, mint egy utcai kofa, de el kell ismerni, ez nagy fogás volt, a mai minden bizonnyal a te napod – mondta Toussaint – egyetértünk? A többiek buzgón bólogattak. Asira, a különleges borral együtt mindannyiuk érzékiségét alaposan felkorbácsolta. A másik négy lányt kifizették és elküldték. – Poal ma egyértelműen te vagy a győztes, tiéd az elsőbbség, parancsolj – mutatott előzékenyen utat Asirához Roch. Poal alaposan ki akarta élvezni győzelmét. Először a lány háta mögé lépett, onnan nyúlt előre és simogatta meg a melleit, tapogatta ki combjai közét, hogy barátai jól lássák. Ezután ő is levette nadrágját, felöltőjét és mellényét. Asirát előre döntötte. Élvezettel hatolt belé nagyot döfve rajta, hogy a többiek megcsodálják erejét. Csípőjét megragadva még néhányszor dárdájára tűzte, majd a pamlagra fektette, úgy folytatta. Ekkor már a többiek is köré sereglettek. Hol a finom borba kortyoltak bele, hol Asirába. Míg Poal nem végzett vele, addig a melleit, a fenekét, a combjait simogatták. Bort öntöttek a szájába, mellére, amit aztán élvezettel lecsókolgattak róla. Miután beleengedte magát, Poal diadalmasan lépett hátra, és engedte át a helyét a többieknek, míg maga visszatért a borhoz és a látványhoz. Miután mind az öten kellően kiélvezték a szolgáltatást, a bortól jókedvűen, de messze nem részegen, összeszedték magukat, fizettek és tovább indultak Poal házához. Mindannyian tartottak otthon szeretőt, az ilyen estéket természetes szórakozásnak tekintették. Szokásukhoz híven a győztes házában folytatták az estét. Poal terített asztallal várta őket. – Ennyire biztos voltál a győzelmedben? – Ennyire! – Hát akkor nincs mit tenni, a te egészségedre iszunk ma este. – Én pedig a borkereskedőre és Asirára! – És velem mi lesz? – lépett az ebédlőbe teljes díszben Celeste, Poal épp aktuális szeretője, aki alig várta, hogy az urak megérkezzenek, mert tudta, hogy Toussaint is köztük lesz. Négy hónapja szakítottak, de ezt bizony igencsak megbánta Mademoiselle Celeste. Vissza akarta hódítani a férfit, ezért most különös kedvességgel fogadta őket. – Nézd már, a kedves kis Celeste! – mosolygott rá Toussaint. – Hogy vált be, Poal barátom? – Ó köszönöm, egyszerűen tüneményes! – Ennek örülök, én is nagyon élveztem. Mint jó házigazda megengeded, hogy felelevenítsem a vele kapcsolatos emlékeimet? – Csak bátran, feltéve, hogy Celeste-nek nincs kifogása ellene. Celeste lágyan simul Toussaint-hez, jelezve, engedelmes háziasszony, úgy szolgálja

ki a vendéget, ahogyan az szeretné. Már indul is a szobájába, de Toussaint-nek máshoz támadt kedve. Ott helyben kibontotta Celeste kebleit és komoly vizsgálat alá vette. – Ennyi jól esett Celeste, köszönöm, de kérlek, maradj így. Izgalmasabb íze lesz az ételnek, ha egy ilyen gyönyörű ikerpár kíséri a felszolgálást – mondta, miután visszatért az asztalhoz. – Gyere, ülj ide mellém, és tényleg hagyd, hogy gyönyörködjünk benned. Ilyen bókot kevés nő kap, hogy egyszerre öt férfi legelteti rajta a szemét – nyújtotta felé a kezét Poal, s amikor Celeste mellé ült a széles székben, megcirógatta a melleit, majd duzzadó bimbóját csókolgatta. Azt már nem látta, hogy Celeste kihívó pillantást vet Toussaint felé, aki észre is veszi, de nem viszonozza. Az ő gondolatai most inkább Berenice körül forogtak. Még sosem vesztett el fogadást. – Nem szép dolog egy lányt meggyújtani, aztán otthagyni – mondta Celeste, hogy visszaszerezze Toussaint figyelmét. Látványosan lehajolt az asztal alá, kibontotta Poal nadrágját, és szájával kezdte izgatni, míg azt nem érezte, szeretője készen áll. Mivel Toussaint továbbra sem reagált, már némileg bosszúsabban folytatta. – De azért még akadnak igazi férfiak, akik be is tudják fejezni, amit elkezdenek – emelkedett fel a többiek derültségére, majd szoknyáját felhúzva, hátulról beletolatott munkájának gyümölcsébe. Az asztal szélébe kapaszkodva, látványosan, nagyokat nyögdécselve elégítette ki magát és a férfit is. Toussaint tudta, hogy ez a színjáték neki szólt. A lány most szándékosan meg akarta sérteni a férfiasságát, de nem mutatta felháborodását. Jobban méltányolta a barátját, így a sértést eltette későbbre. Most még Poal nagyon oda van a lányért, még nem akarta megsérteni a vendéglátóját. De tudta, hogy eljön még az ő ideje, hogy Celeste ezt még nagyon meg fogja bánni. A vacsora kiválóan sikerült. Mindannyian büszkén tekintettek magukra. Poal kitett magáért, lubickolt a sikerben és a dicsőségben. A többiek is ismét elmondhatták magukról, hogy mennyire kulturált, kifinomult emberek, hiszen ők nem üzekednek, nem zabálnak, nem részegednek le, mint a disznók, hanem jó ízléssel élvezik a nők, a bor és a gasztronómia nyújtotta élvezeteket. Az meg sem fordult a fejükben, hogy ugyanilyen emberi méltósága lehetne az ehhez felhasznált lányoknak is, ha egyenrangú partnereik lennének. Ha nem a vagyonuk, és az általa megszerezhető jólét lenne az elsődleges vonzerejük, hanem valóban a saját személyük, az általuk oly sokra tartott kifinomult férfiasságuk. Önteltségükben elhitték, hogy minden lány, akit csak kiemeltek a Fehér Fátyolból, vagy felszedtek különböző helyekről, mind őket magukat tartja nagyra, az irántuk érzett csodálatból és szerelemből van velük. Toussaint a vacsora befejeztével nem időzött sokáig, tudta, hogy Madelaine, a

jelenlegi barátnője nem túl türelmes. Tüzes teremtés lévén annál hosszabb replika után engedi az ágyába, minél tovább marad ki. Míg a kocsi hazafele baktatott vele, azon töprengett, mi legyen a következő lépése Berenice-szel kapcsolatban. A megoldást azonban csak másnap reggel választotta ki. Egy nem túl kifinomult, de annál hatékonyabbnak tűnő ötlet mellett döntött. Még aznap páholyt bérelt a színházban. Ezen az estén, a csokor mellé egy levelet is mellékelt. „Rajongva tisztelt Művésznő! Mélységesen megrendített az Ön csodálatos szépsége és tehetsége! Az idők végezetéig sorolhatnám az Önt dicsőítő jelzőket, de ezeket bizonyára már oly gyakran hallotta, hogy csak untatnám vele, hiszen nincs az a férfi, akit ne hasonlókra ragadtatna a játéka. Ha csak egy hajszálnyi reményt látnék arra, hogy beenged a szívébe, akkor én lennék a legboldogabb férfi a világon, de arról tájékoztattak, hogy ez már nem lehetséges. A lehető legtávolabb álljon tőlem, hogy bármi hűtlenségre, édes szíve érzelmeinek megtagadására buzdítsam. Csupán abban reménykedem, hogy mielőtt saját szívem fájdalma elvezet önkéntes száműzetésembe, hozzásegíthetem életem szerelmét a boldogsághoz. Ha bármi szolgálattal a rendelkezésére állhatok esküvője megszervezésében, kérem, ne habozzon megírni nekem. Ígérem, észrevétlen, a nyugalmát meg nem zavarva igyekszem azt teljesíteni. Alázatos hódolója: Toussaint Montagne Toussaint jól számított. Berenice érdeklődését igencsak felkeltette ez a pár sor. Az esküvő eddig még meg sem fordult a fejében, de most elgondolkodott rajta. Jacob nagyon vonzó fiú, akiben tényleg szerelmesnek érezte magát, de aztán az is eszébe jutott, mennyire féltékeny típus. Ha a felesége lenne, biztosan ellenőrizné minden egyes lépését. Egyáltalán nem élhetne olyan szabadon, mint most. Nem, Berenice még nem akarta magát lekötni. Erre ébresztette rá a levél. Most kezdett a pályája felfelé ívelni, még élvezte a virágcsokrokat, az apróbb ajándékokat. A titokzatos orosz herceget csak a színházigazgató találta ki, hogy növelje sztárja népszerűségét. Berenice-nek tetszettek a virágcsokrok jelképezte rajongás, vagy az a kicsiny aranymedál is, amit az egyik rajongójától kapott, de Jacobot féltékennyé tette. – Akarod viselni? – kérdezte. – Szép. – De nem tőlem van. – Tőled még nem kaptam ilyet. – Tudod, hogy nem telik rá. – Tudom. Nem is bánom, én téged szeretlek.

– Akkor miért akarod más férfi ajándékát hordani? – Csak arra gondoltam, hogy szép. – Ezt már mondtad. Majd adok helyette másikat – azzal eltette. Elvitte egy ékszerészhez, akinél egy kevésbé szépre, de leginkább, egy kevésbé értékesre cserélte, míg a különbözetet gondosan hozzátette a megtakarított pénzéhez, amivel a házaséletet akarta majd elkezdeni. Jacob kimondottan a földön járó lélekként, takarékos, és gondosan tervezett életet élt. Olyasmi, mint a női cicoma kellékei, nem ragadták meg a fantáziáját. Felesleges fényűzésként megvetette. Inkább hasznosabb célra fordította az ehhez szükséges anyagiakat. Berenice rózsacsokrait is rendszeresen eladta egy asszonynak, aki még aznap éjjel a különféle mulatókban szórakozó férfiaknak adta el, hogy gáláns apróságként örvendeztessék meg vele alkalmi partnereiket. Azt tervezte, hogy az így összegyűjtött pénzből nyit majd egy kisebb üzletet, amiből el fogja tudni tartani a családját. Berenice-nek kezdetben ez is tetszett a fiúban, de ahogy látta felcsillanni a reményt egy színesebb életre, elgondolkodott. Ez a Toussaint például nagyon is gáláns rózsacsokrot küldött ismét, ami mellé a szolgálatait is felajánlotta. Még nem tudta, hogyan, de Berenice-ben felmerült a gondolat, hogy igenis el fogja fogadni. Nem soká kellett törnie ezen a fejét. Fölöttébb utált minden alkalommal gyalog menni a varrónőjéhez, akihez elég gyakran járt. Jacob felesleges kényeztetésnek tartotta az ilyen célra rendelt bérkocsit. A színház igazgatójának tetszettek a fiatal varrónő által kitalált jelmezek, így sok munkát adott neki. Időt takarítottak meg, azzal, hogy Berenice ment hozzá. Azt is felajánlották a varrólánynak, hogy költözzön be a színház egyik padlásszobájába, de beteg édesanyja miatt, valamint az elégtelen fényviszonyokra hivatkozva, eddig nem élt ezzel a lehetőséggel. Így hát Berenice továbbra is szinte minden délelőtt elsétált hozzá a hatutcányira lévő kis lakásához, amit nedvesebb időben gyakran sínylett meg az öltözete. Másnap délelőtt is odakészült, így hirtelen elhatározással megírta a választ, melyben utalást tett arra, hogy amennyiben a férfi ráér, elkísérheti a varrónőjéhez. Toussaint innen már biztos lehetett a győzelmében. A háborút lényegében megnyerte, csak a csatákat kell még megvívnia. Másnap délelőtt, a jelzett időpontban megjelent hintójával a színház hátsó bejárata előtt. Berenice láthatóan kerülte a feltűnést, nyilván Jacob figyelmét nem akarta felkelteni. Ez ismét csak Toussaint magabiztosságát növelte. Nem őszinte a kedvesével, vagyis úgy érzi, tilosban jár. Mielőtt beült volna, Toussaint bemutatkozott, és Berenice alaposan megnézte a hintót, majd a tulajdonosát. Félt, hogy valami idősebb, ronda, kövér ember lesz, de kellemesen csalódott. Bár néhány évvel idősebb lehetett Jacobnál, de azért még fiatalembernek lehetett nevezni.

– Mademoiselle! Végtelen örömömre szolgál, hogy megtisztel társaságával. – Érdekes útitársnak ígérkezett – mondta Berenice, titkolva, hogy eredetileg valóban a kényelem miatt fogadta el a férfi közeledését. – Remélem, nem csalódik. Mindent megteszek, hogy jól érezze magát a kimerítő próba alatt. – Köszönöm, Monsieur! – Foglaljon helyet! – segítette be a hintóba Toussaint. Az úton végig figyelmes partnerként szórakoztatta. Többször kifejezte boldogságát, miszerint a lány közelében lenni, mindennél többet jelent neki. A varrónő lakása egy kicsiny, csak részben kövezett utcában, a második emeleten volt. Toussaint felkísérte, és egy kis kosarat is maguk után hozatott a kocsissal. – Csak egy kis frissítő, ha elhúzódna a próba. – Ön igazán figyelmes. – Tudom, hogy nagy merészség, de nem szólítana Toussiant-nek? Sokat jelentene számomra. Szívesen – felelte Berenice, de azt még nem ajánlotta fel, hogy a férfi is a keresztnevén szólítsa. Nem azért, mert zavarta volna, hanem mert az igazgató kioktatta, hogy ha egy rajongójának megengedi, akkor a többi azt hiheti, hogy azzal az eggyel viszonya van. Ha viszont mindenkinek megengedi, akkor olcsó nőnek nézik, akinek nem lesz tisztelete. A nagy művésznők egy kicsit megközelíthetetlenek. Berenice pedig ebből a megközelíthetetlenség misztikumából már jócskán engedett Toussaint-nek, de egyre jobban tetszett neki a férfi udvariassága, figyelme, és hát, mi tagadás, a külseje is. Finom selyeminge, hibátlan öltönye, tökéletesen redőzött sálja. Arcának pontos szimmetriája, egyenes, mégis bizalomkeltő vonásai. Nem az a kemény, déli típus, amint Jacob, de most elgondolkodott azon, hogy talán eddig csak ő hitte, hogy nem vonzzák a szőke, kékszemű férfiak. – Jöjjenek csak, fáradjanak beljebb – invitálta udvariasan, de kissé meglepetten a varrónő, mikor meglátta, hogy Mademoiselle Berenice nem egyedül jött, és nem is Jacobbal, aki néhányszor már elkísérte. – Ő itt Monsieur Toussaint Montagne, aki volt olyan kedves, és elhozott. – Toussaint, ő itt Mademoiselle Aurore Jequier. Ő készíti a színház számára a jelmezeket. – Mademoiselle. – Monsieur Montagne. Aurore finom meghajlással üdvözölte Toussaint-et, tudva hol a helye. Toussaint csak biccentett, de máris Berenice-re fordította a figyelmét. Lesegítette a köpenyét, és átadta a varrónőnek.

– Elkészült a ruhámmal, Aurore? – Igen, Mademoiselle, máris hozom. Próbálja fel még egyszer, csak hogy lássuk, kell-e még valamit igazítani. – Rendben. Aurore Toussaint-re pillantott, majd kihúzta a nagy paravánt, amely mögött kényelmesen átöltözhet Berenice. – Úgy látom, Monsieur Toussaint, ön nagyon ért az öltözködéshez. Mondana véleményt erről a ruháról? – bújt ki Berenice a paraván mögül. – Az ön szépségével úgysem vetekedhet, Mademoiselle – bókolt Toussaint. Ám amikor meglátta, egy pillanatra valóban elcsodálkozott. A ruha tökéletesen követte Berenice alakját. Épp az előnyeit emelte ki, hátrányai viszont nem igen lévén, ügyes rafinériával egyes helyeken kiegészített, máshol ellenpontozva hangsúlyozott. Az anyag és színválasztás is tökéletesen sikerült. Egy középszerű ízlés az élénk zöldet választotta volna, mert az nagyon is kiemeli Berenice hatalmas, ragyogó, bronzvörös hajkoronáját, de ezen előnye mellett, túl harsánnyá, és némiképp közönségessé tette volna. Ezt a hibát sokszor látta már elkövetni lányok, asszonyok részéről. Az ilyen nőket csakugyan megnézi a legtöbb férfi, de jobban megmarad bennük a ruha, mint a viselője szépsége. Ez a ruha azonban tökéletes harmóniát sugárzott. Halványzöld alapon ugyanannak a színnek az árnyalatai finom mintát vittek bele, míg az igazán sötét árnyalatú egyszínű selyem adta a kiegészítőket. A kivágást díszítő galléron és az övön jelent meg, ami légiesen karcsúvá tette Berenice megjelenését. Ugyanakkor a zöld uralmát némi fehér muszlinnal törte meg, mely ahol kellett, átmenetet biztosított, ahol kellett, épp a különbséget emelte ki. A kis kalapot utánzó, de mégsem az, fejdísz, tisztességes asszonyt ígért, hiszen nem volt hajadonfőtt. Ám a féloldalt a kalapocskához tűzött, szintén sötétzöld selyem közé fogott egyetlen, azonos színű kis tollboa hetyke játékossága, az ifjúság csúfolódó vidámságán túl, Berenice zölden villogó, hiú tekintetével együtt, a zsákmányára vadászó macskát is idézte, ahol a toll jelképezte a trófeát. Toussaint-nek egy pillanatra elállt a lélegzete, majd gyorsan javított. – Ön leírhatatlanul gyönyörű, Mademoiselle! Nem jutok szóhoz a látványtól. – Akkor mégis Aurore-nak lett igaza – mondta némileg durcásan Berenice. Ő ragaszkodott a világosabb színhez. Én sötétzöldet akartam, de ő felettébb erőszakosan tud rábeszélni. – Bizonyára a sötétzöld is ilyen jól állt volna, ha elkészül. – Nagyon tud hízelegni, Monsieur Toussaint! – Nem tagadom, de csak ha megérdemli valaki. – Köszönöm, Aurore! Nem kell igazítani semmit! Csomagolja be, magammal viszem. – Igenis, Kisasszony! – A jelmezemmel hogy áll? Van már terve?

– Készítettem egy vázlatot, megnézi? – Hát persze! Nagyon kíváncsi vagyok! Nézze, Toussaint! A következő darabban Poseidon király lányát játszom, és tengerben élek. Ugye ismeri Poseidon királyt, Toussaint? – Ó hogyne! – bólogatott Toussaint. Magában mosolygott egyet, de nem tartotta célszerűnek kijavítani Berenice-t Poseidon istenségéről. Amit azonban elkapott, az a varrónő szeme villanása. Ez már a második pillanat aznap, melyben meglepődött. A lány kedvesen nézett az ügyfelére, minden rosszindulat nélkül, de Toussaint felfogta a szemében tükröződő intelligenciát. Átható szürke szivárványhártya, a szélén egy tengerkéken ragyogó vékony gyűrűvel. Most nézte meg először a varrónőt, aki valójában egy meglepően fiatal lány volt, tizennyolc, talán tizenkilenc éves. Nem sok mindent láthatott a lányból, de arcbőrének szépsége rögtön eljutott a tudatáig. Maszatos volt a szabókrétától, és száját ferde fintorban tartotta még akkor is, ha nem volt tele gombostűkkel. Mint aki annyira megszokta, hogy féloldalasan beszél, hogy már a tűk nélkül sem tudja rendesen tartani ajkait. Rendkívül előnytelen főkötőt viselt, mely hajának egyetlen szálát sem engedte láttatni, csak világos, aranybarna szemöldökéből sejthette Toussaint, hogy a haja is világos lehet. Az álla alatt szögletesen keményítve megkötött masni merev, tartózkodó vénlány kinézetet kölcsönzött vonásainak. A magasított, homloka tetejéig érő, oldalt egyenesen felfele futó íve túl hosszúnak mutatta keskeny arcát. Alkatára csak lágyívű, kecsesen fürge kezeiből következtethetett, mivel ruhája túl esetlenül, már-már ormótlannak mondhatóan eltakart mindent. Övére rábuggyant a túl hosszú derékrész, titkolva milyen karcsú is valójában. Toussaint-nek az a benyomása támadt, hogy mindezt alaposan megtervezte. Aki ilyen tökéleteset tud alkotni egy egyszerű nyári kartonruhából, mint Berenice zöld csodája, az arra is képes lehet, hogy tudatosan elcsúfítsa saját magát. Na de miért tenne ilyet? Ezt Toussaint egyszerűen nem értette. A lánynak biztosan van valami titka, de ennél most fontosabb feladata Toussaintnek Berenice meghódítása, így inkább a művésznőre figyelt, ahogy Aurore-t kérdezte. – Csak mellrészt tervezett és szoknyát? Így nem állhatok ki a színpadra! – Nem, Mademoiselle! Itt végig lesz ruha, csak nem fogják látni. Ugyanolyan színű lesz, mint a bőre. A szélét egy nyakláncnak álcázott dísz rejti majd el. – És ezt a részt miből csinálja? – mutatott a mellrészt takaró furcsa félgömbökre. – Halcsontból és gyöngyökből. Pont olyan lesz, mintha két kagyló lenne ott. A tenger istenének a lánya nem selyembe öltözik, hanem abba, amit a tenger ad. A szoknyája is halpikkelyekkel és hínárral lesz díszítve, de higgye el, nagyon előkelően fog csillogni. Gyönyörű lesz benne. – Igazán? És nem hiszik majd azt, hogy nincs is rajtam ruha? – Épp ez a cél, hogy azt higgyék, egészen az előadás végéig. De csinálok hozzá egy köpenyt, abban megy ki fogadni a köszöntéseket. Akkor megmutathatja, hogy végig tisztességesen fel volt öltözve, csak úgy látszott, mint aki nem. Higgye el, sikere lesz.

Csodálni fogják a tökéletes alakját Mademoiselle. – Igen? – Hát persze! – Akkor rendben. De honnan veszünk olyan színű anyagot, amilyen a bőröm? – Festek, Mademoiselle. – Tud ilyet? – Kipróbáljuk. Fehér anyagot veszünk, azt festjük be többször is. Mindig épp csak egy árnyalatnyit, egészen addig, míg el nem érjük a kívánt színt. Egy teljes nap rá fog menni, de szerintem megéri. Sajnos aznap a rendelkezésemre kell, hogy álljon, mert minden árnyalat megszáradása után össze kell hasonlítanunk. Toussaint nézte a rajzokat, közben figyelte a lányt. Hiába akart Berenice-re fókuszálni, a kis varrólány fantáziája, okos ötletei elvonták a figyelmét. Szerencsére nem akadt több megbeszélni valójuk, így Berenice hamarosan búcsúzott és fizetni akart, de ekkor észbe kapott Toussaint. – Engedje meg, Mademoiselle. Ennél tökéletesebb ajándékot nem is találhattam volna. Berenice előbb zavarba jött, de egyre jobban tetszett neki a kényeztetés. – Kisasszony – fordult Aurore-hoz Toussaint. A számlát az én címemre küldje, kérem. Egyúttal számolja fel a következő ruha árát is, bár annak lehet nagyobb is a költsége. Biztosan ki tud találni valami szépet – azzal egy névjegykártyát nyújtott át. – Persze, Monsieur. – És keresse fel a raktáramat. Szabadon válogathat hozzá anyagot. – Értem, Monseiur, úgy lesz. Toussaint rendelt Berenice-nek egy kocsit, ami rendszeresen elviszi a varrónőhöz, és meg is várja, ha szükséges. A barátság annál jobban mélyült közöttük, minél több ajándékkal örvendeztette meg Berenice-t. Három hét telt el, mire Toussaint elérkezettnek látta az időt. A hétvégére vidéki kirándulásra hívta meg. Jacobnak is feltűnt a bőkezű ajándék, próbálta is figyelmeztetni Berenice-t, de a lányt már elkapta a pénz varázsa, ráérzett a fényűzés előnyeire. Könnyebb lett az élete, mióta elfogadta Toussaint segítségét, ugyanakkor tudta, hogy ennek megtartásáért többet kell majd tennie, mint elfogadni csupán, és szépen mosolyogni. Komoly dilemma előtt állt. A szíve még Jacobhoz, mint első szerelméhez húzta.

Ugyanakkor Toussaint az újdonságot, a pénzt és a kényelmet jelentette. Vonzónak is találta. Ha Jacob nincs, nem is habozik. Toussaint is érezte, hogy ez a kirándulás fordulatot hozhat. Úgy döntött, most nem a pénzével hódít. A lánynak azt kell éreznie, valóban vonzódik hozzá, ezért elbűvölően viselkedett. Bókolt, mosolygott, tréfált, istenítette Berenice-t, aki a nap végére a friss levegőtől, a szokatlanul sok mozgástól és az érzelmi élményektől alaposan elfáradt. Ekkor vetette be magát Toussaint. – Remek vacsorát rendeltem a fogadóban, bizonyára megéhezett. – Ó, nem, köszönöm, egyáltalán nem vagyok éhes, ráadásul nemsokára sötétedik is. Azt hiszem, mennünk kellene. – Rendben, Mademoiselle, akkor csak melegedjen meg egy kicsit, amíg szólok, hogy csomagolják be, majd az úton megesszük. Ez ellen nem lehetetett kifogása a lánynak. Toussaint, mintha csak tréfa lenne, ölbe kapta, mondván a fogadóig túl kemény a kőút, nem engedheti, hogy tovább fárassza bájos lábait. De nem tette le az ajtón belépve, hanem egy külön szobába vitte, amit már előkészíttetett a számukra. Amikor letette, Berenice nem akart hinni a szemének. Gyönyörűen megterített asztal várta őket, amilyen szépet eddig el sem tudott képzelni. Toussaint csak az ételt rendelte a fogadóstól, a terítést az inasára bízta, akiben eddig még nem csalódott. Jó ízléssel rendelkezett, és kevés szóból megértette mikor, mire van szüksége a gazdájának. Selyemterítő, selyemmel bevont székek, rózsás edények, arany evőeszközök és kristálypoharak csillogtak az ételek és a virágdíszek között a gyertyák fényében. – Máris intézkedem, hogy csomagoljanak. – Ne, még várjon egy kicsit – fogta meg a férfi karját Berenice. – Ez egyszerűen álomszép. Még gyönyörködnék egy kicsit benne. Toussaint elmosolyodott, tudta, hogy még egy csatát megnyert. A lány az övé lesz ma éjjel. Berenice fáradt és éhes volt, a finom ételek, a szándékosan választott erős, fűszeres borok megtették a hatásukat. Nem érzett kedvet a késő esti utazáshoz. A férfi is egyre jobban elbűvölte, már kimondottan vágyott Toussaint érintésére. Egész nap érezte a belőle áradó férfias energiákat, teste akaratlanul is reagált a közelségére. Jacobnak már engedett, miért ne tenné meg Toussaint-tel is. A vacsora végén Toussaint érezte, eljött a pillanat, ha most próbálkozik, nem fogják visszautasítani. Gyengéden ölbe vette a lányt, és a szoba végében, szerényen várakozó baldachinos ágyra fektette. – Pihenjen nyugodtan, én majd a másik szobában alszom – mondta, de közben az illendőnél közelebb hajolt hozzá. Berenice rámosolygott, átölelte a nyakát, és közelebb húzta, hogy megcsókolhassa. Fáradt volt a tekintete, mégis egy igazi ragadozó pillantása csillogott benne. Erre várt Toussaint. Sokkal figyelmesebb és gyengédebb volt vele, mint Jacob. Jobban ismerte a női testet, így egy valóban szép, kellemes élményt adott neki. Reggel csak nézte a lányt, az egész ágyban szétfolyó lángoló tincseit, párductestét, mely elégedetten,

szinte dorombolva simult hozzá. Óvatosan gyönyörködtek ujjai a kis körtemellek csúcsaiban, melyek érintésére ösztönösen reagáltak. Berenice kinyitotta a szemeit. Toussaint ismét megcsodálhatta világító zöld tekintetét, benne a még álom hagyta, bágyadt emlékfoszlányokat. – Hogy érzi magát, Mademoiselle? – Kissé zavarban vagyok, de nagyon kellemesen. – Nem kell zavarban lennie, ön gyönyörű. Aki ilyen szép, az legyen büszke a szépségére. Önnek a legelőkelőbb bálokon kellene mutogatnia magát, csodáltatnia fenséges alakját. Ezeknek a szemeknek, hercegek, trónörökösök fejét kell elcsavarnia, nem ilyen magamfajta egyszerű kereskedőket. – Miket beszél, Monsieur? A magam fajta szegény lány be sem juthat ilyen helyekre. – Dehogynem. A művészete minden ajtót megnyithat ön előtt. Ha megengedi, akkor én pártfogásomba veszem, megtanítom mindarra, amire szüksége lehet, és segítek abban, hogy az ehhez nélkülözhetetlen anyagiakat minél hamarabb megkereshesse. – Megtenné? Csakugyan? – Én magam nem tudnék annyi pénzt adni, amennyi ehhez kell, de megtaníthatom, hogyan szerezze meg. A jelenlegi színháza ehhez nem elég. De ha tanul, fejleszti énektudását, kicsit növeli a hangerejét, akkor nagyobb színpadokon is képes lesz sikert aratni. Meggyőzöm Monsieur Grégoire-t, hogy fogadja önt. – Grégoire mestert? Komolyan meg tudná tenni? – Igen, és az első leckéket fizetem is, de utána Önnek kell megkeresnie. – Hogyan? – Majd azt is kitalálom – mondta, de magában már pontosan tudta, hogy mivel fogja Berenice megkeresni az indulási tőkét. – Higgye el, ha hallgat rám, egy év múlva Párizsban fog hódítani. Már nem is fog velem törődni, sőt, észre sem vesz majd, annyi rajongója lesz. – Köszönöm, Toussaint! Megbízom önben. – Akkor először is megtanítom, hogy hogyan kell a férfiakkal bánnia, mert úgy látom, Jacob ebben nem jeleskedett túlzottam. Berenice belepirult, hiszen az estére gondolva igazat kellett adnia Toussaint-nek. Jacob hozzá képest durván, faragatlanul, és kimondottan önzően viselkedett az ágyban. – Először meg kell tanulnia úgy irányítani, hogy azt a partnere ne vegye észre, mégis azt tegye, ami önnek jól esik. Ugyanakkor azt kell éreztetnie, hogy a férfi tökéletes, azt, hogy nála jobb szeretője még sosem volt. A férfiak büszkék a képességeikre. Ha látott már nagyobb szerszámot, akkor is hitesse el, hogy elégedett a méretével. – Csak az ágyukon keresztül juthatok feljebb? – A mi világunk ilyen. De ha ügyes lesz, akkor más nőkkel ellentétben ön nem lesz

kiszolgáltatva egy férj önkényének, aki férji jogán a tulajdonának tekintheti önt. Arra sem lesz rákényszerülve, hogy bárkinek a kedvére tegyen, mint azok, akik tehetségük híján csak a testükből kénytelenek megélni. Ön a leggazdagabb férfiak közül válogathat, és tud is majd ügyesen választani. Megtanítom, mire ügyeljen, hogyan válasszon úgy, hogy ha a fiatalsága elmúlik, és már nem rajongják körül, akkor se szenvedjen hiányt. Ha megnézi a nagy elődeit, mind szegényházban végezték, olcsó kuplerájokban. Csak egy-kettő akadt, aki az eszét használva boldog életet és békés öregkort biztosított magának. Most még fiatal, nem gondol a jövőre, pedig kellene. Ne tékozolja el Jacob féle vesztesekre. Persze, ha arra vágyik, hogy két, három év múlva, a második gyerek szülésétől eltorzult testtel ne álljon másból az élete, mint a pelenkákból, a házimunkából, éjszakánként meg Jacob lihegéséből, akkor választhatja azt is. Berenice elgondolkodott. Érezte, Toussaint-nek részben igaza van, viszont, azért a család is szép dolog egy megbízható férfi oldalán. De ekkor Toussaint gyengéden megcirógatta a melleit. Fölé hajolt és szájába véve egyre duzzadó bimbóját nyelvével simogatta, majd enyhén szopni kezdte. Ezzel testében olyan változást okozott, amit Jacob mellett még sosem tapasztalt. Amikor másik mellét is megmarkolta a férfi, egész altestében érezte. Toussaint hol a nyakába, az ajkaiba csókolt bele, hol melleit masszírozta, egyszer teljes egészében, máskor csak a bimbókat. Míg egyiket a szájával, a másikat a kezével kényeztette. Az Indiából hazatért nagybácsitól megtanulta, hogy a nők is éreznek kéjt, és nem csak a hüvelyükben, hanem a vájatuk tetején lévő kis dudor ingerlésekor is. Mikor a lány csípője már vágyakozva tekergőzött a beteljesületlen kéjtől, kezét lejjebb csúsztatta. Hüvelyének bejáratán megnedvesítette ujjait, és megkereste a már eléggé kiemelkedett kicsiny dombot. Az érintésére Berenice-ből fájdalmas gyönyör sóhaja szakadt ki. – Ezt még, kérlek, ez olyan… – Tudom, Szépség, ez nagyon jó. Csak engedd el magad, csak hagyd, hogy bármi megtörténjen. Gyönyörű vagy, akkor is, amikor szeretkezel. Ahogyan újra, meg újra megérintette csiklójának tetejét, Berenice a kéj egyre magasabb fokára jutott. Apró sikolyokkal kísérte Toussaint mozdulatait, aki egyre hosszabban húzta végig az ujjait rajta. Néhány ütem után várt egy kicsit, majd elölről kezdte, ahogyan a nagybácsi tanította, és ahogyan azt már néhány lányon ki is próbálta, de eddig Berenice reagált a legerősebben rá. Már nem is volt tudatában sem magának, sem Toussaint-nek, már azt sem vette észre, amint csuklóit és bokáit hátrafeszítve, kéz és lábujjait már-már görcsösen behajlítva, mint egy karmait visszahúzva nyújtózkodó macska átadta magát a kéjnek. Toussaint megérezve a ritmikus lüktetést, mutató és középső ujját a hüvelybe, míg hüvelykujját a csiklóra nyomva összeszorított. Ha véget ért egy lüktetés, megmozdította, mellyel újabb összehúzódást váltott ki, ekkor újra szorított. Mikor már nem érezte a következő rándulást még finoman ráharapott újra a mellére. Két szívással, markolással és szorítással, két bár gyengébb, de mégiscsak kellemes lüktetést tudott kiváltani. * – No, ezt most itt hagyd abba! – szólt Alaiza Kylordra. – Nincs az a nő, aki ezt végig tudná hallgatni a nélkül, hogy meg ne erőszakolna itt helyben.

– Ez volt a célom – mosolyodott el ál bűnbánóan Kylord. Ez a mosoly, még mindig minden mást eltűntetett Alaiza szemei elől. Hosszú, fekete szempillái takarásából kibukkanó huncutul, de egyidejűleg vággyal telt pillantása tovább borzolta Iza amúgy is felajzott érzékeit. – Ki akarod próbálni ezt a technikát? – Téged akarlak kipróbálni, valahányszor csak így nézel rám. Azt hiszem, most már bármit megtehetsz velem. Szeretem, ha irányítasz. Teljesen megbízom benned, és nagyon jó érezni az erődet. Kylord nem szólt egy szót sem, csak ölbe kapta Izát és beviharzott vele a szobájukba. Nem tudta, nem akarta kimutatni, mekkora hatást tett rá ez a mondat. Ilyet csak egy nagyon erős nő tud ilyen odaadással, ilyen teljes elfogadással mondani. Tisztán érezte a két ellentétes, de egymást tökéletesen kiegészítő energia összecsapását. A pusztító, mindent felégető perzselő tűz, ami évezredeken át égette, most párjára talált. A mindent befogadó, semminek ellent nem álló, épp ezért mindent legyőzni képes víz ereje csapott fel ellene. – Most nem bírnám ki, amíg kielégítelek, de megígérem, másodjára megmutatom, mit érzett Berenice – égtek ki szájából a szavak. – Gyújts fel, ahányszor csak akarsz! Tied vagyok. Attól is boldog vagyok, ha bennem csillapítod a lángodat. Egymást vetkőztetve, segítve, pillanatok alatt szabadultak meg a ruháiktól. Alig csukódott be az ajtó mögöttük, de ők már ott álltak egymás testében gyönyörködve. Kylord szeme kérdőn villant, és Alaiza csak megrebbentette szemhéját válaszul, a férfi máris hüvelyéhez nyúlt szétkenve a lány tüzének jelét. Kissé megroggyantva térdeit magához szorította a lány derekát, aki a biztos tartást érezve a férfi köré kulcsolva a lábait, a csípőjére ült. Kylord a lány két combját megemelve vesszőjére tűzte. Iza azt érezte, hogy hüvelyét teljesen megtölti a férfi. Egy kicsit ugyan fájt, olyan mélyre hatolt, de ezt is élvezte. Egyszerre akart szétfeszülni és rászorulni. Érezni, hogy teljes férfiteste tövig benne van. Ekkor Kylord megemelte, majd megint visszaeresztette. A fájdalom és a kéj egymást gerjesztették benne, de néhány döfés után megérezte a férfi forró gyönyörét. Bár ő még nem jutott el a csúcsra, mégis öröm hulláma futott végig rajta, hogy ezt ő tudta kiváltani, az ő teste adta ezt az örömet. Ő, a szürke egérke, a magának való szobatudós, aki korábban még ábrándozni sem mert egy Kylord típusú férfiról. Rájött, hogy már egyáltalán nem az a nő, aki megismerkedett a férfival. Kylord óvatosan leemelte, és az ágyra fektette. – Köszönöm és sajnálom. – Jó volt. – Akkor most még jobb lesz. Megmutatom, mit csinált Toussaint – mondta Kylord, és úgy is tett. Most azonban már csak örömet akart okozni, minden hátsó szándék nélkül. Már soksok csodaszép nő testének emléke élt a fejében, de Alaizát különösen szépnek, azon kívül nagyon különlegesnek is látta. Ő kiragyogott közülük. Még nem fogta fel, csak érezte,

hogy ezt a lány szívének melegsége okozta, és a belőle áradó őszinte, szabadon megélt nőiesség, amit viszont épp Kylord keltett életre. Az ő kezdetben nyers ereje, melyet nem kellett találgatnia, feltételeznie a lánynak, hiszen minden félreértést kizáróan közölte vágyát. Éppen kitartása hitette el vele, hogy van olyan férfi, akinek ő tetszik, aki pont rá vágyik, aki őt kívánja. Kylord tekintetébe a tűz mellé most szeretet és figyelmesség is keveredett, amint ujjai nagy gyakorlattal játszottak a testével. Az apró, befele szívott sikoly, melyet a gyönyör csúcsán hallatott, Kylordot a sok tapasztalat ellenére is újra meghatotta. Magához szorította, és arra gondolt, ezért a nőért talán még a hatalomról is le tudna mondani. Alaiza befészkelte magát a férfi ölelésébe. Elnehezült pillái alól álmosan kérdezte. – Folytatod a történetet? – Elhitted? – Még nem tudom. Talán, ha befejezed. – Legközelebb – azzal magukra húzta a takarót, és ő is becsukta a szemét. Ragyogó napsütésre ébredtek. Gőzölgő kávé és friss pirítós illata szivárgott be a szobájukba. Kylord kissé nehezebben tért vissza az álomvilágból, mint szokott. Nem túl gyakran, de néha akadtak olyan álmai, melyeket nem tudott értelmezni, amelyekre nehezen emlékezett vissza, és könnyen el is illantak. Ezeket nem kedvelte. Ilyenkor nem érezte magát teljes mértékben úrnak a saját élete felett. Most is az első mozdulattal mobilját ellenőrizte, jött-e bármi fontos üzenet, de csak üzleti mail-eket látott. – Gond? – kérdezte Alaiza, feszült figyelme láttán. – Nem, csak ma sok dolgom lesz. De ha bármire szükséged lenne, Margrette gondoskodik róla. – Köszönöm, azt hiszem, már mindenről gondoskodott, amiről csak lehetséges. Nekem is van a gépemen néhány régebbi cikk, amire eddig nem volt időm. Most végre elolvasom. – Miről szólnak? – Az egyik például a kanadai kollégák mérési adatai az 55 Cancri E jelű fedési exobolygó paramétereiről. – Huh! Ez roppant izgalmasnak hangzik. – Na de Mr. Grand! Eddig ezt a gúnyolódó oldalát még nem is mutatta. – Igazad van, bocsáss meg – csókolt kezet Kylord. – Én kérdeztem, nem akartalak megbántani. – Tudom. Nem is bántottál meg. Nem tudhattad, hogy ez egy nagyon különleges bolygó. Hatvan százalékkal nagyobb, mint a Föld, de a tömege nyolc és félszerese. Érted? De Kylord nem értette, miért olyan különleges ez. Iza úgy nézett rá, mint ha azt nem tudná, hogy a Föld nem lapos.

– Ez azt jelenti, hogy közel kétszerese a sűrűsége. Egy bolygó, ami majdnem olyan sűrű, mint az ólom. Kylord egy pillanatra meghökkent, majd haragosan összeráncolta a homlokát, de a szeme vidáman csillant. – Miss. Brennwood! Most maga gúnyolódik velem. – Gratulálok, Mr. Grand. Rekordidő alatt rájött – nevetett Iza a szemébe, miközben megcirógatta az állát. Kylord is elmosolyodott, majd csukott szemmel visszahanyatlott az ágyra. Iza nem erre a reakcióra számított. Valami hirtelen vihart kavart a férfiban, azt nem akarta, hogy meglássa a szemében. Odabújt hát mellé, és csak a tenyerét helyezte a férfi szíve fölé. Kylord csukott pillái mögött nem tett mást, mint figyelt. Figyelte saját magát. Ezt leginkább valami fontos elhatározás előtt szokta. Most azonban magát kellett megértenie. Sok-sok eseményre, beszélgetésre, szó és valódi csatára emlékezhetett vissza, ha akart, de most nem tudott olyat felidézni, melyben valaha is őszintén bocsánatot kért volna. Színleg többször megtette már, de csak valami más cél érdekében, és minden esetben gondoskodott arról, hogy később az illető alaposan megbánja, hogy ilyesmire kényszerítette. Most még csak nem is érezte kellemetlennek. Eddig a gyöngeség jelének tartotta, ha valakinek bocsánatot kellett kérnie. Egy hadvezér mondata jutott az eszébe, aki sok-sok élettel korábban egyszer az apja volt: „Aki igazán erős, annak sosem kell bocsánatot kérnie.” Ennek nagyon igyekezett megfelelni az elkövetkező hosszú évezredek során. Alaiza nem értette miért, de egy fura mondat jutott eszébe. Annyira nem érezte a sajátjának, hogy gyorsan ki is mondta, mintha ezzel kiengedné a fejéből. – Aki valóban erős, nemcsak annak mutatja magát, annak az erejét egy bocsánatkérés sem tudja csökkenteni. Kylord nem válaszolt, csak megértette, sokkal mélyebb a kapcsolat közöttük, mint azt gondolta. – Amatrixa – jutott Kylord eszébe, a lány, aki képes volt belelátni Domicián gondolataiba. – Nem, az nem lehet, hogy Alaizának bármi köze legyen hozzá. Alaiza az anyagban, a fizikai törvényekben hisz, nagyon is. Még messze áll mindentől, ami túlmutat ezeken. Bár igaz, nem zárkózott el teljesen a korábbi életek elfogadásától. Kylordnak ez is tetszett benne. Nem az a klasszikus tudós típus, aki a saját gondolkodási rendszerének rabja. Nem végleges törvényeket keres, hanem lehetőségeket. Képes nyitottan fogadni bármit. Átölelte a lányt, és boldognak érezte magát. Valóban dolgozott egész nap. Iza nem akarta zavarni, hiszen épp elég idejét vette el azzal, hogy vele kellett törődnie. Csak ebédnél látta, és a vacsoránál. Próbálta hasznossá tenni magát, segíteni Louizának, de Margrette-tel olyan jó párost alkottak, hogy elég erőltetettnek érezte. Inkább kabátot vett, és sétálni indult. – Elkísérjem, Miss. Brennwood? – Nem, köszönöm Robert, jól esne némi egyedüllét.

– Kérem, két mérföldnél ne menjen messzebb. – Rendben, Robert, és nálam a mobil – válaszolta, bár nem értette, mi a gondja, hiszen a jeladóval a füle mögött úgyis tudják, merre kószál, még ha nincs is térerő. Előző nap elsétáltak egy kisebb völgy mellett, most azt kereste. Megtalálva leült egy nagyobb sziklára. Igyekezett elméjét lecsillapítani. Nem gyakorolt semmilyen meditációs technikát, ösztönösen ráérzett a benne lévő csendre. Egy-egy elmélyült munkanap után, melynek végén óriási mennyiségű adathalmaz zsizsegett az elméjében, gyakran ült ki az erkélyére, és meresztette a szemeit a csillagok végtelenjére. Ilyenkor nem tett mást, mint létezett. Most is erre vágyott. Még nem akart arra gondolni, milyen lesz újra visszatérnie a régi, megszokott életéhez. Milyen lesz Kylord nélkül ébredni, és a munkába temetkezni, csakhogy ne gondoljon rá. Mert azt biztosan tudta, hogy ha véget ér ez a kaland, akkor véget ér a kapcsolatuk is, és az sokkal fájdalmasabb lesz, mint tervezte. Már nem csak a szexet élvezte vele, de a csendet is. El kellett fogadnia, hogy beleszeretett. Ám azt továbbra sem hitte, hogy bármilyen közös jövőjük lehetne. Kylord most élvezte a testét és a társaságát, a kalandot, mely az ő megmentését jelentette. De látva kifogyhatatlan energiáit, könnyed életstílusát, még sok más nőt látott a férfi jövőjében. Egy számokat bújó, befelé forduló, szobatudós, nem sokáig lesz számára kihívás. Még ha egyre többször is csillan meg a tekintetében valami mély titok, mely talán most próbál a felszínre törni. Megrázta hát magát, elengedte a gondolatokat, és hagyta, hogy csak létezzen. Hogy a hűvös szél kifújjon belőle mindent. Gondolatot, fájdalmat, félelmet, örömöt, boldogságot, békét és harcot egyaránt. Késő délutánba hajlott, mire visszaért a házhoz. Jól esett a forró tea, mellyel Louiza várta. Kylord egyszerre tűnt komolynak és derűsnek a vacsoránál. Este gyorsan lezuhanyozott, és bebújt Iza mellé a takaró alá. Kedvesen megcsókolta és átölelte. – Mesélsz tovább? – Nem. Ma csak érezni akarom, hogy itt vagy velem. Aznap sok mindent elintézett, nem jutott ideje a saját gondolatokra. Most csak feküdt csukott szemmel. Várta, hogy meghallja Iza egyenletes légzését. Nem akart álmodni ezen az éjszakán. Most a jelenlegi élete foglalkoztatta. Fel kellett immár fognia azt a változást, amit Alaiza hozott. Az a könyörtelen, szinte érzelemmentes férfi, akinek eddig tartotta magát, haldoklott. A régi Kylord kezdett eltűnni, de az új még nem talált rá önmagára. Még tartott a születése, a formálódása. Nem engedhette, hogy bárki mástól függjön az élete. Eddig minden tökéletesen alakult, amin nem akart változtatni. Iza miatt máris lemondott egy kisebb üzletről, amihez a személyes jelenlétére lett volna szükség. Ugyanakkor érezte a mellette békésen pihenő életet. Egy kósza gondolat egészen meghatotta. Ahelyett, hogy uralkodna rajta, most óvja, védi. Az elvesztésének lehetősége is fájdalmat okoz. Eddig eszébe sem jutott, hogy hosszabb ideig megossza életét bárkivel. A nők általában egyéjszakás kalandot jelentettek számára, nagy ritkán egy-egy hosszabb nyaralást. De Izát hiányolta, valahányszor érintési távolságon kívülre került. Délután sem tudta megállni, hogy legalább néha ne keresse meg a kamerákkal, hogy merre jár, mit

csinál. Már miközben arra gondolt, hogy csak ellenőrzi a működésüket, felfogta, hogy ez csak kifogás. Másnap nem akart félrevonulni, ezért laptopjával a nappaliban, az ebédlőasztalon helyezkedett el, csak akkor húzódva be a kis dolgozószobába, amikor telefonálnia kellett. Iza nézte az elmélyülten gondolkodó, szerződéseket átolvasó, terveket készítő férfit, akinek égett a keze alatt a munka. Tizenegy előtt megérkezett Margrette és Louiza is, akik reggel lebicikliztek Wofford Heights-be bevásárolni. Alig csomagoltak ki, Kreston jelentkezett. – Ráharaptak, uram! Még ma este megérkeznek a felderítők. Szerintem, és az FBI szerint is, holnap reggel támadnak. – Értem. Maga mikor érkezik? – Most szálltunk fel, Louiza tartsa melegen az ebédet. – Rendben, szólok neki. – Louiza! – ment ki a konyhába Kylord. – Igen, Mr. Grand! – Kreston olyan fél kettőre érkezik, akkor kérnénk az ebédet. – Rendben, Uram, úgy csinálom. Valóban fél kettő előtt pár perccel érkezett meg Kreston, és még három férfi, akik mindannyian bátran modellt állhattak volna egy G. I. Joe szoborhoz. Kezükben kisebb katonai csomagok, amiről Iza felismerte, hogy sebtében visszacsomagolt ejtőernyőket rejtenek. Vagyis repülővel jöttek, és a közelben ugorhattak ki. – Mire haraptak rá? – kérdezte Iza Kylordot az ebéd végén. – Erre a gyönyörű eperre és mangóra. Iza meglepetten nézett. – Ezért tette meg Margrette és Louiza a három mérföldes utat a szupermarketbe és vissza. Ezt kellett kártyával kifizetniük, hogy hamarabb ránk találjanak. – Először követték a helikopter repülési útvonalát, amivel ide jöttek, de az Portlandben szállt le, nem tudták kideríteni, hogy közben akadt egy megállója. Ezért kellett újabb nyomot hagyni nekik – egészítette ki Kreston. – Kit hagyott hátra? – Wessel figyeli tovább a készülődésüket, ha bármi változást lát, figyelmeztet. – Helyes. Mennyien lesznek? – Azt majd a felderítők jelentése után döntik el, de én tíz-tizenkettőre tippelnék. – Az FBI? – Ők csak megfigyelők lesznek. Egy régi haveromnak, Tom Caps-nek van egy jó kis csapata a terrorelhárítóknál, akiket szívesen megmozgatna egy kicsit, nehogy belepje őket a por. – Ezt hogyan tudták elintézni?

– Egy közalkalmazottat kivégzés céljából el akar rabolni egy mexikói eredetű, vallási szekta által felbérelt magánhadsereg. Ez kimeríti a terrorizmus fogalmát. – Értem. – Harminc jól képzett, sokat próbált kommandós. Kimondottan élvezni fogják az éjszakai fürdést az Izabella tóban. Mondtam Tomnak, hogy közelebbre is leugorhatnak, de akkor nem használhatnák az új vízhatlan felszerelésüket. Ha jelzünk, hogy megérkeztek az első vendégeink, fél órán belül itt vannak. Megkapták a térképet és mindjárt csatlakoztatom őket a mi csatornánkra, látni fogják élőben az egész terepet. – Így nem lesz túl izgalmas a játék, de a biztonság az első. Most semmit sem akarok kockáztatni. – Én is így gondoltam. – Még délután tennénk egy rövid sétát Miss. Brennwooddal a közelben. – Figyelünk közben, senki sem fogja meglepni önöket. – Köszönöm. A kávé után csakugyan hozta Alaiza kabátját, és elindultak nyugatnak. – Még semmit nem tudok rólad – jutott eszébe Izának, hogy Kylord soha nem beszél a múltjáról, a rokonairól, semmi igazán személyesről. – Minden testrészemet ismered. – Igaz, de semmit nem tudok a gyermek– vagy fiatalkorodról. Hol tanultál, kik a szüleid, mi a kedvenc könyved, a kedvenc ételed, meg a többi. – Ezek nem túl érdekesek. – Azok alapján, amiket eddig elárultál, nagyon is érdekes lehet. – Az egyik ősöm állítólag Spanyolországból jött, de van bennem ír, sőt némi indián vér is. Ennyit tudok, soha nem érdekelt túlzottan. Az anyám otthagyott négy évesen az apámnak, aki rá tíz évre meghalt. Utána a nővére nevelt, aki áldott jó asszony volt, de nem értett a kamasz fiúk neveléséhez, így tizenhat évesen kiharcoltam, hogy kiköltözhessek a garázs feletti vendégházba. Gyakorlatilag azóta a magam útját járom. Iza elmosolyodott. Ettől megint melegség futott át Kylord szívén. Nem sajnálta, nem akart együttérzést mutatni, elfogadta, hogy ez a múltja. – Sosem beszélsz az érzéseidről. Kutatva figyelte a lány szemeit, de nem látott benne hátsó szándékot. Nem női játszmaként akart belőle vallomást kiszedni, inkább csak megállapított. – Amikor veled vagyok, három dolgot szoktam érezni. Azt, hogy szeretkezni akarok veled, hogy dugni akarlak és, hogy meg akarlak baszni. Ezt tetszőleges sorrendben, illetve mind egyszerre. Ne botránkozz meg! Igen, ilyen közönségesen is vágyom rád. Sajnálom, ha ez bántja a kifinomult érzékedet, de attól még igaz. Jól esik így is kimondani. És tudom, hogy

képes vagy úgy is élvezni. Te minden létező férfiformámra egyszerre hatsz. Egyszerre akarok gáncs nélküli lovagod, bűvös csábítód, gonosz rabszolgatartód és bunkó, macsó szeretőd lenni. Iza értette, hogy el akarja terelni a gondolatait, így nem faggatta tovább. Könnyebb is lesz, ha nem tud sokat róla. – És most épp melyiket szeretnéd? – Amit épp szeretnék, azzal inkább megvárnék egy forró nyári délutánt. – Akkor marad, amire én gondoltam. – Mi lenne az Miss. Brennwood. Nagyon kíváncsivá tesz! Iza egy fának tolta gyengéden Kylord hátát, lágy csókot lehelt a szájára, majd le nem véve a tekintetét az arcáról letérdelt és két kezét a férfi combjaira helyezte a térdei felett. Amint rájött, mit akar Iza, máris érezte nadrágjának feszülését, és látta milyen öröm fut végig az arcán. Lehajolt, és a lány két kezét megfogva felsegítette. – Ezt én is nagyon szeretném. Annyira, hogy nem itt akarom. Itt nem tudnám viszonozni a kedvességed. Igen, ha egy nő a szájával is kívánja, akkor az azt jelenti, hogy gátlások nélkül vágyik rá, minden testrészét szereti, mindent képes befogadni, ami ő. Ritkán fogadta el nőtől, hogy a száját használva elégítse ki. Azt pedig sohasem engedte meg magának, hogy szájba élvezzen el. Ismerte magát, tudta, hogy ehhez teljes mértékben és feltétel nélkül meg kell bíznia a másikban. Ha ezt elfogadja, akkor elengedi magát, elveszti a kontrollt a teste felett. Ilyen esetre csupán egyre emlékezett, eddigi életeiből. Iza átölelte a férfit, de közben csalódott, majdhogynem durcás képet vágott. – Milyen telhetetlen lett, Miss. Alaiza. Megdöbbent, hogy ennyire vágysz rám. – Ha csak rám nézel, elindul a tarkómon egy bizsergő kígyó, lekúszik a lábaim közé, és arra vár, hogy te is ott legyél újra. Ekkor nem bírta tovább Kylord. Eddig próbált küzdeni a vággyal. Vissza akarta szerezni az uralmat a teste és az érzései felett, de most ezt a csatát elveszítette. – Az őszinteséged minden ellenállásomat elsöpri. – Eddig nem vettem észre, hogy ellent akartál volna állni nekem. – Ki akartam próbálni, meddig tudok meglenni nélküled. – Most már tudod? – Igen, eddig. Menjünk vissza a házba, nem akarom, hogy megfázz. – Jó, annyi ideig még kibírom – bújt hozzá Iza, miközben elindultak visszafelé. – A kunyhóban épp csak levették a kabátjukat, Kreston máris előbukkant. – Épp hívni akartam, hogy lassan jöjjenek vissza, az előőrs megérkezett. – Nocsak!

– Szerintem költözzenek le, a többiek is lent vannak. Margrette már levitte a ruháikat, és mindent, ami még lényeges. Iza nem igazán értette, de követte Kylordot, aki bólintott. Kézen fogva Alaizát, elindult a dolgozószoba felé. – Gyere, megmutatom, miért pont ide jöttünk. Ez egy kicsit kényelmetlen, de nem kell sokszor használnunk. Kylord elővett egy kis távirányítót a zsebéből, megnyomta, mire a szoba külső fala mellett a padló egy darabja lejjebb ereszkedett és félrecsúszva oldalra siklott. Egy lépcsőlejárat nyílt meg, melyben fények gyúltak. Kylord a kezét nyújtva vezette le. – Ettől olyan jó ez a hely – mondta érezhető büszkeséggel a hangjában. Lent egy rövid, szűk folyosó után kellemes hőmérsékletű tágas előtérbe jutottak. – Egy jól felszerelt kis bunker rejtőzik itt. Több hétig is ki lehet benne húzni szükség esetén, bár nekünk most csupán néhány órára lesz szükségünk rá. Három lakószoba, fürdőszoba, raktárak és két műveleti helyiség, Kreston összes kütyüjével. Ötmérföldes sugarú körben egy egér sem kerülheti el a figyelmét. Saját energiaforrás, oxigénellátás, ha kell, két menekülési útvonal, négy álcázott felszínre vezető kijárattal. – Batmobil? – Mind a négy végében áll egy-egy golyóálló pajzzsal felszerelt motor, az egyikben egy terepjáró is. – Rakétasiló? – Az nincs. – Ez megnyugtató. Már kezdtem félni, hogy mégis titokban Blofeld vagy Goldfinger kezébe kerültem. Bár igazad van, te inkább hasonlítasz James Bondra, mint Goldfingerre, ezt el kell ismernem. – Több komolyságot, Miss. Brennwood. Ez a Batman barlang az életét mentheti meg. – Értem, Kedves, csak most megijedtem. Eddig azt gondoltam, hogy ilyesmi csak a filmesek és az összeesküvés-elméletekben hívők fantáziájában létezik, nem a valóságban. – Ne félj! – szorította magához Kylord. – Vigyázunk rád. Most csakugyan a közeledbe sem engedjük a támadókat, ez hazai terep. – Mr. Grand! – Igen, Kreston? – Még a sötétség beállta előtt rendezni kellene egy kis előadást a felderítőknek. Ellenőrizniük kell, hogy Miss. Brennwood itt van, és hogy nincs egyedül. – Jó, szóljon, mikor kellünk. – Csak Miss. Brennwood. Önt a felderítő is megpróbálhatja levadászni, mert akkor Miss. Brennwood elvesztené a védelmezőjét.

– Értem, Alaiza viszont élve kell nekik. – Igen. – A fiúkat nem? – Nem, mert nem tudják, pontosan hányan vannak bent, nem tudnak biztosra menni. Csak idő előtt felfednék magukat, míg a fej eltávolítása felérhet egy győzelemmel. Úgy két óra múlva kezdenénk. – Addig megmutatom Alaizának a szobánkat. – Értem – mondta Kreston, és az égvilágon semmi sem érződött a hangjában. A lenti szoba a fenti szakasztott másának épült, annyi különbséggel, hogy itt az ablakból jövő fényt egy rejtett világítás imitálta, de valójában tökéletes illúzióját keltette egy matt üvegen át besütő természetes fénynek. – Ha a fentit nem láttam volna már, akkor most nagyon elámulnék. – Margrette nemcsak a divathoz ért, hanem a lakberendezéshez is. – Jól megélhetne belőle. – Én is mondtam neki, de azt válaszolta, hogy nem tudná elviselni a felelősséget. – És nálad? Nálad nincs felelőssége? – Nálam, ha elront valamit, másnap kicserélheti. – Ideális főnök. – És ideális szerető. – Visszatért, Mr. Vasmacsó? – Talán el sem ment. Ez is én vagyok. És az is, aki vágyik rád és nem akar elveszíteni. Alaiza hallgatott. Mit is válaszolhatna erre? Hogy az életforma, amelyet Kylord él, számára meglehetősen idegen? Hogy őt zavarja a tudat, hogy noha sok fájdalmat enyhíthetne, csak áll a töménytelen vagyon? Szép volt, és örült Los Angelesben a parti ház nyugalmának, de nem látta értelmét fenntartani egy ekkora házat csak azért, hogy több évente egyszer használják, míg ugyanabban a városban is akadnak iszonyatos szegénységben élők. A mérhetetlen gazdagságon kívül látta Iza a Kylordban fellobbanó szerelmet, de még mindig látta benne az első nap megismert eltökélt hódítót. Ez is része a férfinak, lényének fontos összetevője. Mindig is ilyen lesz. Iza nem is akarta megváltoztatni benne azt, ami miatt beleszeretett. Azt gondolta, Kylordnak százhúsz évesen is szüksége lesz arra, hogy minden útjába kerülő csinos nőt megkapjon. Viszont azt is észrevette, hogy most már sokkal kevésbé zárkózott, bátrabban rábízza magát, és kezdeti szégyenlősségét Kylord ellenállást nem ismerő magabiztossága végképp elűzte. – Mi a gond? Azt mondtad, hogy elég rám nézned. Akkor most nézz meg jól, mert én most már nagyon vágyom egy kis vacsora előtti nassolásra – kérdezte Kylord, látva Alaiza pillanatnyi habozását.

– Csak megizzadtam az előbb odakint. – A zuhanynak is megvan a maga varázsa, gyere. És már húzta is a szobából nyíló fürdőszoba felé. Az odakint még oly lelkes Alaiza, most inkább csak hagyta, hogy a férfi ügyes mozdulatokkal vetkőztesse. – Felejts el mindent – nézett a szemébe Kylord. Iza visszanézett, és ekkor valami furcsát érzett. Egy leírhatatlan fizikai érzés bizsergett végig a halántékától egészen a gyomráig. Kylord behúzta a határozottan meleg vízsugarak alá. – Csukd be a szemed és engedd el magad – súgta a fülébe, miközben nézte a lány gyönyörű szemét. Olyan határozott parancsként rezgett Kylord hangja, hogy annak akarattal sem lehetett ellenállni. Iza követte az utasításokat, nem akart ellenállni. Testének minden centijét végigmosta a kedvenc fehérrózsa illatú tusfürdőjével Kylord, érzékien érintve még a kisujját is, miközben egy furcsa, bódító érzés lengte körül mindkettejüket. – Kapaszkodj belém – súgta, azzal a nyaka köré fonta a lány karjait, miközben térdével kisebb terpeszbe tolta szét a lábait. Mintha csak belül is tovább akarná simogatni, lágyan belényomta vesszejét, de a végén döfött rajta egy nagyon rövidet. Aztán elindult vissza, de mozgást újra egy villanásnyi döféssel indította, csak aztán siklott kifelé, de mielőtt kiért, ismét megdöfte. A következő behatolást újra egy kicsi döféssel indította. Addig folytatta ezt a játékot, amíg Iza a libikókaszerű billegéstől a korábbi, már-már hipnotikus állapotból még mélyebbre nem került. Be és kihúzódásaival felvette a lány légzésének ritmusát. Iza egész lénye egy ritmusban létezett vele. Ti – tááá – ti, ti – tááá – ti… Majd újra és újra, a vágy egyre növekvő, mégis különösen nyugodt, átszellemült állapotában. Aztán megérezte, hogy a következő ritmussal átbillentheti a lányt, így mellbimbóit összecsippentve megmarkolta a melleit, és hüvelyének első összerándulására megfordította a lüktetés ütemét. Nagyot döfött, majd várt egy pillanatot és gyorsan kihúzódott, hogy a következő lüktetésnél újra tudjon döfni. Iza teste átbillent az új ritmusba. Teljes mértékben beleveszve a megállt pillanatba, lágyan élte az orgazmus extázisát. Kylord igyekezett minél tovább a lányra fókuszálni, de amikor összehúzódásai kezdtek lecsillapodni, akkor ő is elengedte magát. Elzárta a zuhanyt, puha törölközővel óvatosan megtörölgette, belebugyolálta, és a karjaiban vitte az ágyba. Előkereste a fehér szabadidőruháját, amit dr. Shadton javaslatára szerzett be Margrette, és felöltöztette. Iza csak hagyta. Lassan tért vissza gondolatvilága. Csak nézte, ahogy Kylord is megtörölközik, halványszürke szabadidőnadrágot és pólót vesz, ami tökéletesen illett hollófekete hajához, majd kihozza a hajszárítót, és mindkettőjük hajából kifújja a nedvességet. – Megérkeztél? – mosolygott Kylord Izára.

– Azt hiszem, igen. Meg sem kérdem, hogy csináltad, úgyis olyan választ adsz, amitől megfájdul a fejem. – Régi trükk. – Régi trükk? – Régi trükk. Megijedtél? – Egy kicsit. – Az volt a baj, hogy azt mondtam, nem akarlak elveszíteni? – Igen – Iza nem tudott más lenni, mint őszinte. – Nem tudod elképzelni az életed mellettem. – Sajnálom, még nem. – És nélkülem? – Nélküled sem. – Akkor semmi baj. Majd kialakul. Egyelőre élvezzük, ami van. Bár rád nem jellemző, de a nők néha túl sokat terveznek előre – melléfeküdt és átkarolta Alaizát. Csak feküdtek csendben. Alaiza a döbbenetes élményen gondolkodott. Kylord nem tett mást, mint a szemébe nézett. Csupán ezzel fizikai változást hozott létre a testében. Ez olyasmi, ami ellenkezett minden korábbi ismeretével. Épp úgy, mint a tenyerével keltett forróság odakint, vagy az előző életek emlékei. – Ki vagy te? – Csak egy férfi, aki túl sok mindenre emlékszik. – Tényleg emlékszel az előző életeidre? – Sokra. – Ehhez el kellene fogadnom, hogy van élet a halál után. – Jól ismered az ezoterikus irodalmat, mégsem változtatták meg a világnézetedet? – Mind emberek írták. Minden ember a saját szűrőjén át fogja fel a világot. – Ez igaz, de az, amit látnak, az ő számukra valóság. – Nem valóság, csak igazság. – Nem kell elhinned, amit én mondok, csak eleve tagadnod sem érdemes, mert azzal eldobod magadtól a megismerés lehetőségét. – Igyekszem nyitott lenni. – Ennél többet nem is kérhetek. – Most azonban eléggé besötétedett, így kellően bizonytalan célpontok lesznek a fiúk. Ideje egy kis fahordásnak.

Együtt átmentek a vezérlőterembe, ahol Kreston már felkészülten várta. – Mutatom, uram, az előőrsöt. Kreston behozta a környéken elbújt megfigyelők képeit a monitorokra. Megmutatta, hogyan vették körbe a házat, a látható bejáratra és az ablakokra koncentrálva. – Robert és Jack mindjárt kimennek, hoznak be egy kis fát. Miss. Brennwood tarthatná nekik az ajtót, ön pedig a kanapéra ülhetne úgy, hogy a nyitott ajtón át ez a tag itt, láthassa önt. Úgy fordítottuk, hogy a karfa nagyrészt takarja, így túl kockázatos egy támadás. Ha mégis megpróbálnák, arra az esetre elé állítottunk egy kis golyófogó plexit. – Ez jó ötlet. Idilli családi jelenet – határozott vidámság csendült Kylord hangjában. Kreston utasításainak megfelelően négyen felmentek és eljátszották a jelenetet. – Nagyszerűen csinálták, Mr. Grand. Mindent felvettünk, és lekövettük a jelentéseiket. Megvan, kihez futottak be a hívások. Ahogy sejtette, Wellinger a bérelt fegyveresek főnöke, az ő hívásait is le tudtuk követni. Elkaptuk a megbízónak ment hívását. Most épp valahol Mexikó déli határánál van. – Szép munka! – Jó eszközökkel nem nehéz. – A következő lépés? – Az első derengésben fognak támadni, addigra megjön a csapatuk. – A terrorelhárítók? – Készenlétben. A támadás kezdetére itt lesznek. Nem akarják elijeszteni őket. Nem lesz még egy ilyen jó alkalmuk elkapni Wellingert. Egyszerre kell támadás közben elkapni őt és az embereit. Eddig mindig kicsúszott a kezükből, mert csak távolról irányított. Most viszont a hívásai alapján, tudjuk, hol rejtőzik. Egy terroros csapat már figyeli, és rögzíti minden kommunikációját. – Wellinger lehet az övék, de a szekta nekem kell. – Meglesz, Uram, csak az után adtam ki Wellingert, hogy ráálltunk a megbízójára. Az akció alatt nem fog vele kommunikálni. A terv szerint átadja Miss. Brennwoodot, a pénz pedig egy Kajmán-szigeteki bankszámlára megy. Elvileg nem lehet lenyomozni. – Jó. Az adatokat átadta Billnek? – Igen. Már dolgozik a számlán, csak előbb ezen a mostanin legyünk túl. – Értem. Mi mit csináljunk? – Akár át is aludhatják az egészet, de innen is végignézhetik az előadást. – Alaiza? – Én végignézném, nem, mintha nem bíznék önben, de hát nem mindennap lehet részese az ember egy ilyen akciónak. – Azért, engem se minden nap akarnak elrabolni, legfeljebb csak eltávolítani az élők sorából.

– Eddig még nem sikerült, amint látom. – Ebben Krestonnak nem kis része van. – Az évek során megtanultunk jól együttdolgozni – bólintott rá Kreston, aki most is jól számolt. Aludtak néhány órát, de hajnalban, mikor megérkezett a felbérelt csapat, már újra a vezérlőben ültek. A sötétség ellenére is jól látták a kamerákon át, hogyan helyezkednek el. – Robert! – Igen, Uram! – Fent minden rendben? – Igen, látjuk őket. – Nem eshet bajuk? – aggodalmaskodott Alaiza. – Értik a dolgukat, nem lesz gond. – Mikorra ér ide a maga csapata? – kérdezte Kylord. – Már itt vannak. – Nem látom. – Ki is rúgná őket Caps, ha látszódnának. Robert, figyelj! Ketten megindultak a ház felé. – Látom, főnök! Eltart egy darabig, míg kiiktatják a riasztót, és feltörik a zárat – szólt vissza a mikrofonjába Robert. – Profik, Robert. A bunkerben lévők a belső kamerákon át, a kandalló tüze által megvilágított derengésben azt látták, hogy egy sötétruhás alak épp belép a bejáraton, de már le is csaptak rá odabent. Egy mozdulattal kificamították a lábát, majd a mögötte belépő társát ledöntve a lábáról, kihajították őket az ajtón. Amit visszacsuktak mögöttük, majd megnyomták a riasztó gombját. Ettől leereszkedtek az ajtót és az ablakokat védő rácsok. – Miért dobták ki? – Ha bent marad, csak gond van vele. – De most tudják, hogy vártuk őket. – Azt nem, csak azt, hogy számítunk a váratlan betolakodókra. Ráadásul harcképtelen, és egy társát lefoglalja, hogy elvigye a harcvonalból. Látja? – Csakugyan. – A Caps-csapat miért nem támad? – Még kell nekik a bizonyíték. Megvárják, míg fegyverrel ránk lőnek. – Tudják, hogy biztonságban vagyunk, nem kell kapkodniuk. Ne aggódjon Miss. Brennwood. Ekkor azonban a kinti kamerákon látták, hogy vagy húsz férfi indul meg a ház felé körbe.

– Nincs esélyük! Sokkal többen vagyunk. Adják ki a nőt, akkor a többieknek nem esik bajuk! Ha nem, magukra robbantjuk az egész házat! – kiáltotta az egyik, aki valami vezető féle lehetett. Nem kapott választ, így fogta a kezében lévő fegyverét, és egy sorozatot eresztett meg az ajtóra. Mivel erre sem érkezett válasz, kiadta az utasítást a minden oldalú támadásra. Golyózáport zúdítottak minden irányból, de csak az ablakok egy részét tudták betörni. Ezután a belső rácsokat próbálták felfeszíteni, de nem boldogultak velük. – Gyertek le fiúk, a többi Caps-ék dolga. Robert és a többiek ekkor már a lépcsőlejáratban voltak. Néhány pillanat múlva meg is érkeztek a lenti vezérlőbe. – Mire várnak még? – Már dolgoznak! A húszból négyet leszedtek. Szép csendben haladnak a háttérben. Amíg a támadók figyelmét leköti a ház, ők egyenként leszedik őket hátulról. Így ők sem kockáztatják a sérülést. A támadók vezetője közben belátta, hogy így nem boldogul, ezért módszert váltott. Könnygáz gránátokat hajítottak be a betört ablakokon. Túl nagy tűzerővel nem próbálkozhatott, hiszen csak az élő Alaiza-ért kap pénzt. Feszülten figyelte a hatást, észre sem vette, hogy az emberei fele már eltűnt. Mivel várakozásával ellentétben a bent lévők nem tántorogtak ki fuldokolva, így néhány társával közelebb merészkedett. Belesett az ajtó melletti ablakon, de a füstön kívül nem látott mást. Most már határozottan ideges lett. Hátra parancsolta az embereit, míg maga az ajtórácsra ragasztott egy kisméretű robbanótöltetet. Benyomta az időzítőt, majd szintén futásnak eredt. Épp a terrorelhárítók karjaiba esett, amikor felrobbant az ajtó. A vezérlőteremben a robbanásnak még a rezgéseit sem érezték meg. – Teljesen tönkreteszik ezt a gyönyörű kis házat – rémült meg Alaiza. – Semmi gond. Hányszor is építettük újjá, Kreston? – Eddig háromszor. Ebből egyszer még az alapokat is ki kellett cserélni néhány helyen. – Ezt épp ilyen célokra használom. Inkább ezt tegyék tönkre, mint egy városi házat. Emlékszik, amikor Mr. Coutinho bombája után a fenyőfán találtuk meg a zuhanytálcát? – Máig sem értem, hogy kerülhetett oda? A fizika törvényei szerint nem juthatott olyan magasra. – Most csak az ajtót kell rendbe hozatni. Szomorú lesz Mr. Church. Jó pénzkereseti lehetőség vagyunk neki. Margrette összefutott vele Wofford Heights-ben. Érdeklődött, hogy Mr. Grand is itt van- e. Tudta, hogy akkor megint lesz egy kis extra munkája. Alaiza csak pislogott, hogy ezek az emberek, milyen könnyedén beszélnek olyan dolgokról, amiket ő eddig csak a tv-ben látott, de akkor is átkapcsolt egy másik adóra, mert még nézni sem szerette. – Tom? – szólt most Kreston a mikrofonba, miután lenyomott egy gombot.

– Üdv, Sólyomszem! – Minden rendben? – Igen. Egy meglógott, de a fiúk már intézkednek. Akkora zajjal menekül, hogy két perc alatt visszahozzák. – Kifújom a füstöt és felmegyünk. – Inkább én mennék le hozzád, ha Mr. Grand megengedi, hogy megcsodáljam a kütyüidet. – Jöjjön nyugodtan, és köszönjük a segítségét – szólt közbe Kylord. – Á, ezt Sólyomszem is elintézte volna, tényleg csak a szolgálati út betartása miatt jöttünk. – Sólyomszem? – nézett Kylord Krestonra. – Ez volt a nevem zöldfülűként. Már akkor is szerettem a kamerákat és a műholdakat. – Értem. De nem baj, ha nekünk továbbra is Kreston marad? – Megtisztel. Két percen belül megjelent az ajtóban egy kigyúrt mosolyú sötétbarna arc, amit követett a hozzátartozó hatalmas test is. Kreston bemutatta Tom Caps-et, régi főnökét és barátját a többieknek, majd átadta a felvételeket, melyeket a rövid, csatának alig nevezhető kis akcióról készített. – Ezzel végre rács mögé juttathatom Wellingert. Nem a legnagyobb ágyú, de sok apró akciója okozott már nekünk is kellemetlenséget. Eddig nem tudtuk összekapcsolni az embereivel, de most a ti anyagotokkal sikerül. Kösz, Sólyomszem! – Nincs mit, főnök! A húsz támadót megbilincselve, szép sorban lekísérték az Izabella tó partjára, ahol már várta őket egy furgon. Alaiza és a többiek kényelmesen összecsomagoltak. A helikopter visszavitte őket Los Angelesbe, onnan tovább Alaizával a szigetre. Ehhez Kylord ragaszkodott. – Most nem sikerült, de a szekta nem adja fel, amíg a vezetőiket el nem kapjuk. Ez az akció arra kellett, hogy megtudjuk, kik vannak az álarc mögött, hogy hozzáférhessünk a technikájukhoz és a számláikhoz. – Wellinger eljuttatott hozzájuk. Kreston most ezen a szálon el tud indulni, és megszervezi a lekapcsolásukat. – A sok időjárás– és időzónaváltás lassan jobban megvisel, mint ez a szekta. – De azért valld be, egész jól elvoltál az elmúlt napokban a műszereid és adataid nélkül. Alaiza elgondolkodott, de nem tudott mit mondani. Kylord jól látta. Maga is meglepődött, de kezdett beilleszkedni Kylord világába. Élvezte a férfi gondoskodását,

mindenre kiterjedő figyelmét. Egyre jobban rábízta magát. Kylord pedig szerette ezt a szerepet. A következő napokat a szigetén töltötték. Kylord napközben irányította mások számára átláthatatlan üzleti rengetegét, míg Alaiza megpróbálta utolérni magát a kapott adatok kiértékelésében és feldolgozásában. Közben Kylord kellő alapossággal igyekezet eleget tenni ígéretének. A testi örömök változatos tárházát mutatta be Alaizának, valahányszor csak eszébe jutott. Felfedezték közösen a gyönyörű tengerpart délutáni forró homokját éppúgy, mint az éjszaka hűsítő tengeri áramlataiban történő összeolvadás mámorát. Megmutatta Alaizának a tüzes lepedőgyűrést, a rafinált franciás kifinomultságot, az odaadó gyöngédséget, és a nyers hús őszinte vadságát. Egy forró nap délelőttjén a medencéből halászta ki a lányt. – Törülközz meg, mert indulunk. – Hová? – Balira.

– Balira? – Igen. Ott akarok szilveszterezni veled. Margrette már mindenről gondoskodott. Csak gyere. – Az iszonyatosan messze van. Át kell repülni a Csendes Óceánt. Legalább tízezer mérföld. – Jól számolt, Miss. Computer. Kb. hajnalra ott leszünk. – Várj, fel kell öltöznöm. – Nem kell. A reptérre menet megszárad a fürdőruhád, a többi meg már a gépen van. Becsavarta Alaizát egy nagy strandkendőbe, és már húzta is maga után. Kylordon is csak egy rövid sort volt, egy ujjatlan pólóval. Még papucsot sem húzott. A makulátlanul tisztántartott szigeten, az ápolt pázsitokon nem érezte szükségét. Betessékelte a lányt Margrette mellé, aki a vezetőülésen várt a nyitott sportkocsiban, és maga is beszállt harmadiknak. Alaiza haja és tenyérnyi fürdőruhája csakugyan megszáradt, mire leértek a szerpentinen a kis reptérre. Mindketten mezítláb, igencsak lenge öltözetben szálltak fel a repülőre, amely hamarosan a felhők felett szállt Indonézia felé. A fedélzeten Kylord éppoly lazán folytatta telefonos megbeszéléseit, üzleti számításait, mind az előző napokban. Vagy három titkárnőt utasítgatott a világ különböző pontjain, valamint Jane-t a fedélzeten. Iza már megfigyelte, hogy Jane inkább üzleti- titkárnői és menedzseri feladatokat látott el, míg Margrette inkább személyit, magánügyit, de bármikor képesek voltak átvenni egymás munkáját. Kylord gyors üzeneteket váltott más üzletemberekkel és a különböző cégeinek vezetőivel. Ajánlatokat tett, fogadott el, vagy utasított vissza. Alaiza közben egyetlen strandkendőben a fürdőruhája felett, a pályaelemek és a különböző tartományokban mért sugárzások összehasonlítását végezte. Robertet, aki személyes testőrként elkísérte őket, láthatólag már nem lepte meg munkaadója viselkedése. Még világosban repültek, amikor Kylord lehúzatta az ablakok redőnyét. Alvást javasolt, mondván, úgy könnyebb lesz másnap fennmaradni, és az időkülönbség sem fogja annyira zavarni. Alaiza meglepő módon, könnyen elaludt. Csak arra ébredt fel, hogy Kylord megsimogatja az arcát. – Becsatollak, nemsokára leszállunk. Néhány perc múlva, az összes balesetvédelmi és egyéb szabállyal ellenkezve, egy szál strandruhában, mezítláb szálltak ki a gépből a föld másik oldalán, és ültek be a rájuk váró sárga Mercedesbe. Az irataikkal együtt, minden mást is Robertre bízott Kylord. – Hova megyünk? – kérdezte Alaiza. – Az egyik kedvenc hotelembe. Alaiza nem kérdezett többet, már ismerte annyira Kylordot, hogy tudja, nem akar többet mondani, mert szereti a meglepetéseket. Úgy ötven percet utazhattak egy gyönyörű tájon a légkondicionált kocsiban, mire behajtottak egy tengerparti szálloda főbejárata elé. Láthatóan várták őket. Egyáltalán nem lepődtek meg az öltözékükön sem.

– Selamat datang! Mr. Grand! Örülünk, hogy meglátogatott minket. Már előkészítettük a házát. – Kembali! Köszönöm, Mrs. Lake. Önök jól vannak? – Köszönöm, igen. Itt minden rendben. – Bethari ráér ma délután? – Igen, szabaddá tettem önnek. Mikorra menjen? – Ötre. – Ott lesz, Mr. Grand. – Köszönöm! Akkor nem is zavarjuk tovább, megyünk fürdeni. – Kellemes pihenést, Uram! Kylord kézen fogta Alaizát, átvezette a szálloda hallján, a hátsó kijárathoz. Teljesen otthon érezte magát. Végigmentek egy széles kövezett kerti ösvényen, majd egy vékonyabbon, melynek a végén egy csodaszép homokos tengerparton találták magukat. – Látod, ezért kár lett volna átöltözni. Már húzta is a lányt a vízbe. – Hát, reggeli zuhany helyett, nem mondom, pazar. Hosszan beúsztak a vízbe, élvezve a napot, a hullámokat, a kellemes meleget. Kora délelőtt lévén, még kevés vendég jött ki. Visszatérve a partra Robert is átöltözve, gyümölcskoktélt iszogatva várta őket. Könnyű pólót vett, bermuda nadrágjára azonban szokatlan alakú övtáskát kötött. Alaiza már természetes kiegészítőjének vette a benne lapuló fegyvert, amit Kylord biztonsági csapatának minden tagja állandóan magánál hordott. Két félre eső nyugágyat választottak. Amint leültek, a pincér máris ott termett mellettük többféle hűtött gyümölcslével, és Kylord kedvenc koktéljával. – Nagyon jól ismernek itt – jegyezte meg Alaiza. – Szeretem ezt a partot, de most teljesen elvonod a figyelmem róla. Alaiza nem válaszolt, csak nézte a férfi tökéletes izmait, hibátlan bőrét, és még mindig elbűvölte az a férfias vonzerő, amely minden lélegzetvételéből áradt. Általában nem szerette a férfiak lábait, leginkább túl hosszúnak, túl vékonynak tartotta a legtöbbet, de Kylordét órákig tudta csodálni. A kisujja is határozottságot raktározott, ugyanakkor a gyengédséget is megtapasztalta már tőle. Sugárzott belőle, hogy övé az egész világ. Biztosra vette, hogy ha a föld bármely táján ledobnák, pillanatok alatt felismerné, és otthon érezné magát. – Otthon! – ütött szöget a fejében a gondolat. Ránézett a férfira, aki elmosolyodott azzal a tudom, hogy mire gondolsz most mosolyával, amitől Alaizának a nyakszirtje is elkezdett bizseregni. – Már megint nagyon gyorsan vágott az esze, Miss. Brennwood. – Ezt sosem fogom megszokni. Kilépsz a medencédből a Karibi-szigeteken, gondolsz

egyet, elugrasz tízezer mérföldet, átrepülsz egy óceánt, hogy megfürödj egy másik tengerpartodon, a saját szállodád strandján. – Pedig jó lenne, ha hozzászoknál, mert mellettem sok hasonlóban lesz részed. – Annyira élvezem a jelent. Ne beszéljünk a jövőről. – Ezt sem hallottam még nőtől. – Szerencsére nem vagyunk egyformák. – Te döbbenetesen nem hasonlítasz senki másra sem. – Miben nem hasonlítok? – Például, eddig minden nő megjegyezte, hogy biztosan sok nőt hoztam már ide. – Mert remélték, hogy ők különlegesek. Azt akarták hallani, hogy nem, hogy ők az elsők, az egyetlenek. Ez kissé körülményes nekem. – Ez volt az első, ami megragadott benned. – Mi is? – Az őszinteséged. Nem akartál másnak, többnek, jobbnak látszani. Kevés az olyan nő, aki ennyire önmaga tud maradni. Csak azt sajnálom, hogy még mindig nem hiszed el magadról, hogy gyönyörű vagy. – Neked lassan kezdem elhinni. – Gyere! – újra megfogta a kezét. Egy gyors zuhany után, vitte is a lányt a parton a szálloda kikötőjébe. Robert máris pattant, hogy kövesse őket. Kylord beszállt az egyik motorcsónakba, besegítette Alaizát, megvárta, míg Robert elhelyezkedik a hátsó ülésen, azután indított. Az ellenszél a hajukba kapott, ahogy kikanyarodott. Szédítő sebességgel hagyta el a kikötőt. Nem messze a parttól suhantak, követték a sziget vonalát, hosszú, tajtékos csíkot húzva maguk után. Alaiza először megijedt, majd ráérzett a sebesség ízére. Sötétbarna haját borzolta a szél, belekapott a sebtiben magára kötött strandkendőbe, tüdeje megtelt a sós tengeri illatokkal. – Gyönyörű – fordult Kylord felé. – Gyönyörű – nyugtázta a férfi, de egészen másra gondolt, mint Alaiza. Teljesen megkerülve a szigetet, az északi parttól kissé távolabb kerülve álltak meg. Alaiza kérdőn nézett Kylordra, aki most mentőmellényeket vett elő. Az egyikbe maga bújt bele, míg a másikat Alaizára adta fel. – Ilyenkor erre szoktak lenni, és ezt a csónakot már ismerik. – Kik? – Ha várunk egy kicsit, meglátod. Ezért szerettem meg Balit. Csakugyan, rövid időn belül, egy delfincsapat bukkant fel a semmiből. Alaiza döbbenten nézte, ahogy körbeúszták a hajót. Játszottak, átúsztak alatta, hol az egyik, hol a

másik oldalon tűntek fel. Kylord búvárszemüvegeket vett elő, néhány műanyag karikát, labdát és egy felfújható matracot. A játékokat a vízbe dobálta, melyeket azonnal birtokba vettek a delfinek. A matracot felfújta, majd egy kötéllel a csónakhoz rögzítve szintén vízre tette. – Tudom, hogy nem szabadna, de annyira élvezik ők is – mondta némi zavarral. Alaiza most látta először ilyennek. Beugrott a vízbe, majd a lányt is lesegítette a lépcsőn. Ha elfáradtál, kapaszkodj meg ebben, mutatott a matracra, majd a delfinek után vetette magát. Alaiza először csak nézte, hogyan jönnek kíváncsian a közelébe. Sosem hitte volna, hogy vadon élő állatok ilyen barátságosak tudnak lenni az emberrel. – Szia, Miramare! – kiáltotta egyszer csak Kylord. – Felixia merre van? Egy láthatóan nagyon fiatal példány bukkant fel az épp megsimogatott delfin mellett. – De nagyot nőttél! – köszönt neki Kylord, az pedig mintha csak értette volna, felugrott a levegőbe, teljes egészében megmutatva magát. Alaiza teljesen belefeledkezett s látványba, ahogy a férfi néhány pillanat alatt szinte gyermekké vált. Karikát, labdát dobált az állatok között, azok elvették tőle, a kisebbeket eldugták a víz alatt, a nagyokon átugráltak, a saját gyönyörűségükre. Kylordot is bökdösték, húzták, engedték, hogy beléjük kapaszkodva hasítsa a vizet, de nem vitték túl messze a csónaktól, a talpára illesztve az orrukat visszahozták, ha távolabb került. Aztán az egyik nagyobb példány odajött Alaizához. – Tetszel Sibyllának, ne félj tőle! Feküdj rá a vízre, próbálj elmerülni. Alaiza azt tette, amit Kylord tanácsolt, erre, a Sibyllának nevezett delfin aláúszott és megemelte. Alaiza kellemes sima bőrt érzett a hátán. – Nem hagyják, hogy elsüllyedj, tudják, hogy nem bírod ki sokáig a víz alatt. Vigyáznak rád! Gyere bártan. Alaiza néhány csapással eltávolodott a matractól. Sibylla csak erre várt. Körbeúszta, bökdöste az orrával, felé tolta a labdát. Néhány percen belül már Alaiza is olyan önfeledten lubickolt velük, mint Kylord. Jó egy órát játszhattak, amikor a csapat újra összeállt, és ahogy felbukkantak, egyszerre el is tűntek. – Mi történt? – Mentek enni. Biztosan felfedeztek a közelben egy nagyobb halrajt. – Ez csodálatos volt, köszönöm. – Nekem okoztál örömet. Megint olyan elengedettnek láthattalak, mint a festmények között. Szeretem, amikor elfelejtkezel a számokról és az adatokról. Olyankor eltűnik a homlokodról a vigyáznom kell magamra felhő.

– Egy álomvilágban érzem magam melletted, amiből tudom, hogy egyszer fel fogok ébredni. Akkor megfizetem az árát. – Pedig elhihetnéd végre, hogy boldoggá foglak tenni egy életen át. Jobban jársz, ha megengeded, úgyis én vagyok az erősebb. Kylord maga sem tudta, mikor döntötte el, de most meglepő nyugalommal vette tudomásul a saját változását. Akarta Alaizát, már nem csak egy rövid kalandra. – Most nem tudok vitatkozni veled, még nem tértem teljesen magamhoz. – Akkor menjünk, ebédeljünk meg, úgyis fel kell tölteni a motorcsónakot. Összegyűjtötték a játékokat, és elindultak vissza a partra. Egy hotel partján kötöttek ki, pontosabban a part közelében. A sekély víz miatt nem tudtak közelebb menni. Egy kis helyi dereglye máris elindult feléjük. – Selamat datang! Mr. Grand! Örülünk, hogy újra látjuk! – Waluyo! Kembali! Jól van? – Jól, Uram, köszönöm. Tele töltsem? – Igen, Waluyo. – Mire megebédelnek, meglesz, és kijjebb is viszem. – Rendben. Miss. Hirjiyahtól megkapja az árat. – Ne aggódjék, tudom, milyen nagylelkű az Úr. Köszönöm! Kylord kimászott a létrán, majd Izát is kisegítette. Kézen fogva sétáltak ki partra, ahol néhány lépés után egy szálloda előcsarnokába vezette. Miss. Hijriyah széles mosollyal köszöntötte őket. Kérés nélkül nyújtott Kylord felé egy szobakulcsot. – Köszönöm, Miss. Hirjiyah. Csak lezuhanyozunk, és jövünk ebédelni. Te mit szeretnél, Kedves? Alaiza egy pillanatra zavarba jött, majd rövid gondolkodás után azt mondta, hogy szívesen megkóstolná a balinéz konyhát. Arra számított, hogy Kylord kihasználja, hogy kettesben maradnak a szobában, de valóban csak zuhanyozni akart, és tiszta ruhát venni. – Azt ne mondd, hogy ez a szálló is a tied! – Nem, csak volt idő, mikor gyakran jártam ide. Hijriyah, mint jó vezető, tudja, melyik vendégének, mire van szüksége. Gyere, ezt vedd fel. Egy hatalmas, vékony, laza szövésű sárga-fehér kendőt vett elő a szekrényből, amivel Alaiza nem éppen tudta, mit kell tennie. Bizonytalan mozdulatát látva, Kylord ügyesen köréje tekerte, majd két csücskét a két mellén keresztben, hátra vitte, és a nyakában megkötötte. A derekánál egy vékony, fehér sálszerűséggel összefogta. – Tökéletes – szemlélte meg az alkotását, majd magának is keresett egy minta nélküli világos inget,

és egy bermudanadrágot. A homokszín nadrág kiemelte izmos vádliját, inas bokáit. A szekrényben talált még két nagyjából megfelelő méretű, elegánsabb strandpapucsot. Egy barna bőrt magának, és egy virágdíszest a lánynak. – No, most már egész szalonképesek vagyunk. Addigi ruháikat egyszerűen a szobában hagyva, egy árnyékos teraszon álló megterített asztalhoz vezette. Hijriyah maga felügyelte a kiszolgálásukat. – Elmondaná, hogy mik ezek! – kérte Alaiza, mert igen csak bajban volt az asztalukra felhalmozott ételekkel. – Ez a nagy tányéron, cap cay! Vagyis vegyes zöldség és csirkehús felaprítva, balinéz fűszerekkel wokban sütve. A vendégeinknek kevésbé fűszerezzük, mint ahogyan magunknak otthon, de így is elég ízletesnek fogja találni.

– Ezek a bambuszra szúrt húsdarabok faszén felett sültek, különböző halak, ez pedig teknős. A nevük sate. Ez itt rákleves, Mr. Grand egyik kedvence. Ez a vörös, grillezett lobster. Több féléből készítettünk, hogy biztosan találjon kedvére valót. – Köszönöm, igazán figyelmesek. – Szívesen! Találkozott Miramare-ral, Mr. Grand? – Igen, mindketten jól vannak. – Örülünk neki. – Ilyen hírességnek számít Miramare? – kérdezte Alaiza. – Hát, végül is, igen. Mr. Grandnak köszönhetően. Gondolom, nem mesélte el a történetét? – Nem, de szívesen meghallgatnám. Kylord közömbös arcot vágott, látszott rajta, hogy nem örül Hijriyah bőbeszédűségének. Ezt a nő is észrevette, ezért rövidre fogta. – Miramare-t az egyik zárt delfináriumba hozták. Az érkezésekor még nem látszott rajta, hogy vemhes. Nem volt túl jó állapotban. Nem evett, nem úszott, nem volt hajlandó trükköket tanulni. Aztán kiderült, hogy nincs egyedül, ráadásul az orvos minden igyekezete ellenére sem javult az állapota. Annyira, hogy úgy látta, nem fogja megszülni a borjat, hiába jött el az ideje. Ekkor érkezett meg Mr. Grand, és egyből bement hozzá. Őt valamiért nagyon szokták kedvelni a delfinek, de ő sem tudott segíteni rajta. Már mindenki lemondott róla, amikor Mr. Grand olyan összeget ajánlott a hasznavehetetlen delfinért, aminek a tulajdonos nem tudott ellenállni. Mr. Grand hajóra rakatta Miramare-t – ő nevezte el így –, és kivitte a nyílt tengerre. Megvárta, míg egy szabad delfinraj a hajó közelébe ér, akkor kioldotta a hálót. A csapat befogadta a fiatal anyát. Másnap reggel már a borjúval együtt jöttek vissza. Ez két éve történt. Mr. Grand nagylelkűsége mentette meg mindkettőjüket. – Hálás vagyok, amiért elmondta. – Köszönjük, Miss. Hijriyah, a mesét, de most inkább ebédelnénk. – Természetesen, Mr. Grand. Sajnálom, ha zavartam önöket. – Ó, a mogorva Mr. Grand. Nem akarja elárulni, milyen aranyszíve van – mosolygott Alaiza a férfira. – Mr. Grand most inkább azért mogorva, mert tudja, hogy Miss. Brennwoodon nincs se bugyi, se melltartó, de a többi vendégre való tekintettel mégsem fektetheti fel az asztalra, be kell érnie a ráklevessel. Pedig amikor ilyen meghatódottan nézel rám, akkor legszívesebben téged tennélek meg főfogásnak. Kibújt a papucsából, lábával a terítő takarásában Alaiza kendő-ruhája alá furakodott és elindult felfele a combjai között. Alaiza maga sem értette miért, de nem kapta össze azonnal a térdeit, hanem nagyon is élvezte, ahogy a férfi lábujjai a szeméremdombján cirógatták. Közben Kylord nekilátott a ráklevesnek, és szemtelenül néhány kanállal Alaizát is

megkínálta. – Azt hiszem, az a leghatékonyabb, ha mindet végigkóstolod. – Ha ezt sokáig csinálod, akkor nem biztos, hogy képes leszek illendően végigenni az étlapot. Kylord visszahúzta a lábát, és csak a lány bokáját simogatta az ebéd további részében. Robert egy közeli asztalnál ebédelt, szemmel tartva, mégis magukra hagyva őket. Ebéd után ismét hajóra szálltak, de már sokkal nyugodtabb tempóban tértek vissza Kylord szállodájába. – Nem láttam, hogy te, vagy Robert fizettetek volna. – Azt majd Mrs. Lake elintézi. – Aha. – De lassan öt óra, nemsokára jön Bethari. – Ő kicsoda? – Meglepetés. Azt mondtam, hogy a szeretkezés minden gyönyörére meg foglak tanítani.

– És én is akartam ezt? – Hidd el, csodálatos tanár tudok lenni, ha akarok. – Ezt már bebizonyítottad. – Még semmit sem láttál a gyönyörök kertjéből. Bethari lesz az első lecke. Gyere, bízd rám magad! A szobájuk árnyékos teraszán már ott állt egy masszázságy, mellette egy fiatal lány, aki különböző tégelyeket pakolt ki a kosarából egy kis asztalkára. – Ma Miss. Brennwoodot tesszük boldoggá, Bethari. – Értem, Mr. Grand. Kylord átölelte Alaizát, és forrón megcsókolta. Ez már hiányzott a lánynak, és Kylord ezt pontosan tudta. Miközben csókolta, keze felkúszott a combján, megsimította két lába közét, míg a másikkal ügyesen kioldotta az öv masniját. Így tovább tudott haladni immár mindkét kézzel a ruha alatt, átkarolva karcsú derekát, végigsimítva a hátát, majd kissé eltávolodva két mellét. Izgatónak találta a még kislányosan sima bimbókat és önálló életüket, ahogy áthaladva rajtuk elkezdtek kiemelkedni. Iza észre sem vette, mikor emelte át Kylord a fején a kendőt. Egyszer csak ott állt az idegen lány előtt, teljesen meztelenül. – Feküdj hasra, és engedd el magad. Betharinak varázslatos ujjai vannak. Bethari csakugyan értette a dolgát. Olyan izmokra is rátalált illatos olajoktól csúszós keze, melyek létezéséről Alaizának korábban fogalma sem volt. Minden izma jólesően zsibongott, ahogy a kezek vissza-visszatértek rá, felszabadítva minden görcs alól. – Kérem, forduljon meg, Miss. Brennwood. Most előbb lábai, hasa, nyaka következett, majd mellei körül körözött, lassan haladva egyre beljebb. Először észre sem vette, majd egyszerűen elengedte magát. Csak akkor nyitotta ki a szemét, amikor azt érezte, túl sok, és túl nagy keze lett Betharinak. De aztán meglátta, hogy Kylord áll ruhátlanul a feje felett. Szintén csúszós kezekkel masszírozza a melleit, miközben Bethari már a szeméremdombja körül jár. Fel akart ülni, ezt már túl intimnek érezte, de Kylord belecsókolt a szájába, úgy tartotta vissza. – Engedd el magad, nagyon jó lesz – lehelte a fülébe, amitől borzongás futott végig rajta. Kylord alkarja vágykeltően szexi látványt nyújtott, ahogy fölülről markolta meg melleit. Lefele nézve meglátta, hogy a másik lányon sincs ruha. Magát korholta némán, mondván, ismerhette volna már ennyire a férfit, hogy nála semmi sem az, aminek elsőre látszik. De megint kész helyzet elé állította, most tiltakozni már egy kissé nevetséges lenne. Ahogy újra elengedte magát, Bethari ujjai fürgén munkához láttak. Már nem csak szeméremdombján, de a mélyére lehatolva is simogatták. Először csak a kis és nagyajkak közti völgyet két oldalt, majd a csikló felé haladva annak két oldalsó, belül, a bőr alatt haladó ágát, melynek hatására érezte, hogy egyre jobban elönti a vágy, és szinte zuhanyszerűen nedvessé válik. Ekkor Kylord és Bethari, mint egy összeszokott pár helyet cserélt. A férfi folytatta a csiklójának simogatását, míg a lány oldalról simogatta, masszírozta a melleit.

– Nem érzed vonzónak Betharit? Nyugodtan simogasd meg a melleit és a punciját is, szerintem hálás lesz érte. – Nem, nem érzem vonzónak. – Pedig az – azzal Kylord a lánnyal szembe állt, Alaiza másik oldalára, amitől még kellemetlenebbül érezte magát. Egy gomb megnyomásával felhajtotta az ágy fejrészét, hogy Alaiza félig ülő helyzetbe kerüljön. Ezután megcirógatta Bethari melleit is. – Nem izgat fel, hogy ilyen szépek, kemények és ruganyosak? – Nem igazán. Sokkal inkább a tiéd. – Az sem, hogy simogatom az övét?

– Az csak annyiban, amennyiben látom, hogy neked örömet okoz, hogy felgerjed a vágyad tőle. Az izgat, hogy felizgulsz. – Pedig egy ügyes női kéz vagy nyelv sokkal jobban ki tud elégíteni, mint bármely férfi, mert ő tudja, mit érzel közben. – Engem eddig tökéletesen kielégített az, ahogyan te csináltad. Ha nem is voltál ilyen szakszerű, de te voltál. Egyetlen szippantás a nyakad illatából erősebb vágykeltő a leginkább szakavatott ingereknél is. Kylord hihetetlen büszkeséget érzett, tán nagyobbat, mint amikor egy egész bolygót igázott le, de még nem adta fel, más oldalról támadott. Még mindig nem értette, hogy Alaiza a legrosszabb szexet is többre értékeli vele, mint a legtökéletesebbet, bárki mással. Azt hitte, hogy csak a belénevelt sztereotípiák miatt nem tudja élvezni a szeretkezést egy nővel. Azt remélte, hogy ha kipróbálja, ráérez az ízére. – Engem nagyon is felizgatna, ha te megsimogatnád egy másik nő melleit, ha látnálak egy nővel szeretkezni. Megtennéd nekem? – Iza lassan, óvatosan felemelte a kezét, és lágyan megsimogatta Bethari kebleit. – Milyen érzés? – kérdezte Kylord. – Furcsa, de egyáltalán nem izgató, inkább zavar némiképp. Ne haragudjon, Bethari, ez nem önnek szól, egyszerűen azt hiszem, engem tényleg csak a férfiak vonzanak. – Megértem, Miss. Brennwood. Magam is csak azért tanultam meg a női örömszerzést, mert sok nő érkezik ide, akik semmilyen módon nem képesek az orgazmusra. Ilyenkor megtaníthatom nekik, hogy milyen érzés, a párjuknak pedig azt, hogy hogyan segíthetik hozzá. Persze a férfiak számára nagyon izgató tud lenni, ha két nő szeretkezését látják. Ehhez elég, ha csak elengedi magát. Ennyi örömet szerezhetünk Mr. Grand-nek. – Ez igaz. – Bethari, maga mindig csodálatos – nyomott csókot Kylord a lány mellére, aminek ő sem tudott ellenállni. Látszott rajta, hogy mennyire boldog, hogy Kylord újra ellátogatott a szigetre. Ő sem tudott ellenállni a férfi varázserejének. Alaiza csiklójára fordította ismét a figyelmét, melyet gyakorlott mozdulatokkal vett újra kezelésbe. Női kéz ide vagy oda, Alaiza teste reagált az ingerekre, főleg amikor azt látta, hogy Kylord a lány háta mögé megy, előrenyúlva megsimogatja a melleit, majd a döfésétől csípője előretolódik. Bethari a gyönyörtől nagyokat nyögve élvezett. Közben próbált továbbra is Alaizára is figyelni, de ez nem sikerült neki maradéktalanul. Alaiza mégis izgatónak találta szerelme mozdulatait. Bethari lágyan és mély sóhajjal lépte túl az orgazmus küszöbét, de Kylordnak ennyi messze nem volt elég. Bethari nő volt és Kylord férfi. Kettejük közt az ellentétes energiák harmóniáját érzékelte Iza, míg az ő teste, lelke, nem egy másik nő energiájára vágyott. – Köszönöm, Mr. Grand – lihegte Bethari, miközben összeszedte magát. – Senkinek nincs ilyen egzotikusan édes kis puncija, mint neked. Viszont azt hiszem,

ezzel nagyon is meghoztuk a kedvesem kedvét – nyúlt be Iza hüvelyébe. – Ami most jön, attól még százhúsz éves korodban is nedves leszel, ha rágondolsz. Iza alaposan meglepte, hogy Kylord ilyen kedves játékossággal, teljes fesztelenséggel tudta kiejteni a nem pont orvosi szakkifejezésnek minősülő szavakat is. A férfi kicsit magasabbra emelte az ágyat, és megint csókokkal borította Alaiza melleit. Felváltva simogatta, harapdálta, markolászta őket, közben Iza kezét megfogva férfiasságán húzta végig. Bethari keze nyomán Iza csiklója eddig sosem érzett ingerekre reagált, de mindig csak annyit kapott, ami még nem billentette át. Már nem tudott azon sem gondolkodni, hogy ez most elviselhetetlen kín, vagy elviselhetetlen gyönyör. Egyszer csak Kylord kihúzta az ágy szélére, szétfeszítette a lábait, melyeket össze akart zárni, mivel azt hitte nem tud már többet elviselni, inkább feladja. Ekkor hatolt belé a férfi. Még nem mozgott, csak figyelte Bethari mozdulatait, aki a túlérzékennyé vált csikló csúcsát épp, hogy csak leheletnyire érintette, amitől Alaiza összerándult. Lüktetni kezdett, és Bethari követve a lüktetést, újra és újra átlökte egy képzeletbeli határon, de megakadályozta a visszatérését. Kylord a lány kéjétől csak egyre dagadt benne, de még mindig nem mozdult. Hagyta, hogy Berhari megtartsa Alaizát ebben a kötéltáncos állapotban. Csak úgy húsz összehúzódás után vette át a ritmusát. Néhány ütem után már nem Bethari, hanem ő tartotta fenn a lüktetést. A gyönyörtől magatehetetlen lány látványa, minden mást kisöpört a tudatából. Egyszerre érték el csúcsot, és azonos ütemben csendesedtek le. Kylord tért hamarabb magához. – Köszönjük, Bethari – mondta, miközben kihúzta alaposan megdolgoztatott szerszámát Alaizából. Kezet csókolt a lánynak. – Ezért dupla honoráriumot kérjen Mrs. Lake-től. – Nekem volt öröm, Mr. Grand. Gyorsan felkapta kendőjét, és csak menet közben vette fel, hogy minél gyorsabban magukra hagyhassa a vendégeket. Kylord karjaiba vette a gondolataiba zárkózott Alaizát. Beültette a már elviselhető hőmérsékletűre hűlt kádba. Maga is bemászott mögéje, és átölelve tartotta addig, míg a lánynak jólesett. – Hogy érzed magad? – kérdezte, amikor Aliza lassan megmosakodott, és kiszállni készült. Most megfordult, hogy lássa a férfit. – Döbbenetes élmény volt. Valóban nem fogom elfelejteni soha, de azt hiszem, nem ismételném meg még egyszer. Az már ártana az egészségemnek. Kylord nem pontosan így tervezte, de így is boldogan és elégedetten csókolta meg a lányt. – Te vagy a legcsodálatosabb nő a világon. Egyáltalán nem éreztél féltékenységet? – Nem. Jó volt nézni, ahogy örültél, ahogy élvezted. – Elhiszed, hogy nekem is ilyen örömet okoz, ha téged boldognak látlak?

– Talán. – Talán? Miért csak talán? – Mert a férfiak általában, sokkal jobban szeretnek birtokolni. Bár az is igaz, hogy önről sok minden elmondható, Mr. Grand, csak az nem, hogy átlagos. – Remélem, átlag felettinek tart, Miss. Brennwood. – Csakis, Mr. Grand, csakis. Miután felöltöztek, elindultak vacsorázni. A szilveszteri vacsora mellé táncest is járt, amit Alaiza nagyon élvezett. Bár a történetet nem ismerte, de Kylord fordított neki, mivel ő már többször végignézte. Majdnem éjfélkor lett vége. Ekkor felmentek a szobájukba, és a saját erkélyükön ülve, kézen fogva nézték végig az éjféli tűzijátékot. A következő nap visszarepültek a szigetre, ahol Kreston újabb hírekkel fogadta őket. – Valaki be akart törni a rendszerbe. Nagyon profin csinálta. Bill három órán át dolgozott, hogy megakadályozza és elkapja. Csak úgy sikerült, hogy az FBI-tól Stemton segítségét kértük. – Ők mit tudtak tenni? – A hacker persze a hívást előtte vagy kétszer körbeküldte a földön, de Bill megtalálta a gépet, amit egy egész házközösség használt. A gépen sajnos nem találtunk nyilvántartást, hogy melyik konzolt melyik lakás használja, ezért utána néztek, a bankoknál, hogy a házban ki kapott kiugróan nagyobb összeget. – A banktitok ezt nem teszi lehetővé – szólt közbe némi csodálkozással Alaiza. – Nem is, de még mindig a terrorelhárítás vonalán futunk. Még így is hárman feleltek meg a szűrésnek. Szerencsénkre ekkor már éjszaka volt, így az FBI kérésére az áramszolgáltató is besegített. Ezekben a modern, többfunkciós lakótornyokban már távolról is le tudják kapcsolni az egyes lakások áramszolgáltatását. Néhány másodpercre egyenként áramszünetet csináltak a megjelölt lakóknál. Ez az adatforgalmat nem szakítja meg, de a hackert megzavarja egy kicsit. A hirtelen jött sötéttől ösztönösen megijed az ember, első reakciója a fénykeresés, ezért abbahagyja azt, amit addig csinált. Ezt használtuk ki. Figyeltük, melyik lakás áramszüneténél szakad meg egy időre a támadás. Így már csak egy konkrét, valódi gyanúsított ellen kellett bírói végzést szerezni. Nagy hibát követett el, hogy ennyire bízott a saját képességeiben. Ha nem ennyire öntelt, lopott vonalról csinálja. Egy egyetemista lány felelt meg a feltételeknek, már a terrorosok vendégszeretetét élvezi. Amikor megtudta, hogy mibe keveredett, úgy megijedt, hogy mindent elmondott. Egy csoporttársa szerezte a megbízást neki, aki észrevette, mennyire tehetséges a lány. A csoporttársról kiderült, hogy diplomata csemete, ő szerzett követségi rendszámos kocsit, és ő a szekta technikusa. A hackeléshez nem nagyon ért, ezért kellett a lány. Gondolom, ha sikerül neki, a lány lett volna a Déli Kolibri következő áldozata. A terrorelhárítósok nem nyúlhattak a sráchoz egyetlen tanúvallomás alapján, de mi Thomasszal meghívtuk hozzánk egy kis beszélgetésre. Találkozhat vele, amikor akar, itt van a szigeten, de csak annyit tud, hogy repülőre rakták, és valahol az Egyesült Államokon kívül van. A hajóutat némi segítséggel átaludta, nem tudja, hogy egy szigeten van. Stemtonék hivatalosan csak fel akarnak tenni neki néhány kérdést, de nem találják. Szerintem

felfogta, hogy olyan helyen van, ahol nem esnek hasra a diplomáciai mentességétől. – Hát ez nagyon gyors munka volt, Kreston. – Végre egy kis izgalom. – Elfogták? Elraboltak egy diplomáciai védettségű személyt? Ugye nem akarják bántani? – rémült meg Alaiza. – Miss. Brennwood, ez a fiú készítette az önt és a lányokat elrabló szekta informatikai rendszerét. Ő gondoskodott arról, hogy felvegyék az önnel történteket, ő küldte szét, hogy a világ különböző pontjain élő tagok is kéjeleghessenek rajta. Higgye el, csak azt kapja, amit megérdemel, és mi inkább a pszichológiai hadviselés hívei vagyunk – nyugtatta Kreston. – Most magadra hagylak egy ideig, bocsáss meg – zárta le a beszélgetést Kylord úgy, hogy Alaiza érezte, ebben a pillanatban minden makacskodása hiába való lenne, a férfi úgysem engedné beleszólni. Megdöbbentette, hogy Kylord mennyire könnyen átlépi a törvényesség határát, amiben Kreston is abszolút partnere. Ugyanakkor azt is látta, hogy a fiú már egy nagyon fontos nyom a szektához. Nem engedhetik meg, hogy amíg a hivatalos lépések tartanak, védettsége lehetőséget adjon az eltűnésre. Túl sok ember élete a tét. Alaiza visszavonult a szobájukba, kiválasztott egy klasszikust a videotékából, azzal próbálta lekötni a figyelmét. Elsején a NASA sem igen dolgozott, az adatokat csak automatikusan gyűjtötték, de nem szortírozta és továbbította senki. Kylord fél nap múlva került elő, akkor is csak azért, hogy szóljon, visszamegy az Államokba. – Mikor jössz vissza? – Ha minden jól megy, két nap múlva. Robert és a Doki marad a szigeten, Kreston velem jön. – És ő? – Őt átadjuk az FBI-nak, most már készségesen együttműködik velük is, nem ragaszkodik a diplomáciai védettségéhez – Kylord értette, hogy Alaiza a fogoly miatt aggódott. – Kérhetnék még valamit? – Persze. – Hjong Mei-t, a titkárnőmet nem hoznád magaddal, amikor visszajössz? – De nagyon szívesen. Sajnálom, hogy nem gondoltam rá, mennyire fárasztó lehet neked, folyton idegenekkel körülvéve. – A te társaságod bőven elég nekem, és már senki sem idegen nekem itt a szigeten. De annyira rendes lány, megérdemli, hogy néhány napot pihenjen. Nagyon sokat dolgozott helyettem az elmúlt napokban. – Értem.

– Köszönöm. Este a nyugati teraszon vacsoráztak Roberttel és a Shadton doktorral, amikor Margrette Hjong Meinek mutatta az utat, hogy hol találja meg a főnökét. Amikor meghallotta barátnője hangját, Alaiza elnézést sem kérve pattant fel az asztaltól megölelni. Miután kellően kiörülték magukat, zavartan kért bocsánatot, és bemutatta a társaságában lévő két férfinak. – Igen, Mr. Grand, Miss. Brennwood nagyon örült Miss. Hjong Meinek. Akar vele beszélni? Máris adom. – Miss. Brennwood, Mr. Grand az – mondta Margrette, és átadta a telefont. – Köszönöm, Kylord, nagyon megleptél, hálás vagyok érte. – Miss. Hjong Meinek legyél hálás, gondolkodás nélkül pattant, hogy láthasson téged. Alaiza kissé távolabb vonult a társaságtól. Egy darabig hallgatott, össze kellett szednie a bátorságát. – Szeretlek – mondta kissé remegő hangon a telefonba. Tudta, hogy ezt nem így kellett volna, látnia kellene a férfi arcát, de nem tudott vele várni. Kylord szíve, minden igyekezete ellenére összeszorult. Nagyon hálás volt Alaizának amiért most nem látja. Tudta, hogy nem hálából mondja, nem is a vagyona szédítette meg, ez a szó most neki, mint férfinak, mint egy másik embernek szól. Az öröm, csak kihozta belőle, ami már napok óta ott bujkált a száján. Mély levegőt vett, és ő is kimondta. – Szeretlek – majd gyorsan letette a telefont. Alaizának minden igyekezete ellenére kicsordultak a könnyei, de gyorsan letörölte. Már fordult is Hjong Mei felé, akinek Louisa újabb terítéket hozott. Együtt fejezték be a vacsorát. A következő napokon délelőtt dolgoztak néhány órát, ebéd után viszont a sziget meseszép helyeit fedezték fel, vagy a medence mellett hűsöltek. Kylord útja jobban elhúzódott, mint tervezte. Több helyen személyesen kellett tárgyalnia, így egyszer Hong Kong-ból, másszor Calcuttából, Münchenből, vagy Fokvárosból hívta. A negyedik nap este Robert kérdezte meg őket, hogy nincs-e kedvük másnap hajnalban motorcsónakozni. Margrette-et viszi át a konyhakertbe friss zöldségekért. Alaiza és Hjong Mei is örömmel igent mondott. A napfelkelte csodás látványt nyújtott a vízen. A szomszéd szigetre megyünk, az is Mr. Grand tulajdona. Egy kis kísérleti gazdaságot üzemeltet ott, ahol teljesen vegyszermentes körülmények között termelnek és

tenyésztenek. Minden élelem, amit a szigeten használunk, innen származik. Az itt kidolgozott módszereket hasznosítják a többi Grandmore ültetvények szerte a világon. – A Grandmore márka Mr. Grand tulajdona? – hitetlenkedett Hjong Mei. – Igen, Miss. Hjong Mei. – Az milyen márka? – Egyrészt a legtisztább bio élelmiszerek védjegye, szinte aranyárban vannak, másrészt egy szállodalánc. Még sosem hallottál róla, Iza? – Nem igazán. – Robert, maga többet tud erről, elmagyarázná Izának? – A gazdag üzletemberek Amerikában és Európában is, a Grandmore Hotelekben rendezik be a főhadiszállásukat, ha kénytelenek külföldön tárgyalni. Ha Amerikába jönnek, akkor New Yorkban, ha Európába, akkor Párizsban, Londonban, Rómában, ha keleti országokba, akkor Budapesten. Az igazán fontos, nagy horderejű megbeszéléseiket mindig egy Grandmore hotelbe szervezik. Ez egy speciális piac, speciális igényekkel. Garantált a diszkréció, a teljes technikai kiszolgálás olyan szinten, amit más szállodák nem engedhetnek meg maguknak. Nem feltűnőek, de teljesen biztonságosak. Tökéletesen árnyékolt szobák műholdkapcsolattal, a legmagasabb szintű, minden egyéni igényt kielégítő ellátással. Ezek nem látványos luxus szállodák, nincsenek aranymedencék különc celebeknek, hanem egy igényes üzletember kívánságaihoz igazodnak. Nem kell hirdetni őket, mindig tele vannak. Ha egy üzlet sikeresen létrejön, a partnerek megismerik a szolgáltatásokat, a következő tárgyalásra már maguk is igénybe veszik. Az élelmiszerek saját, abszolút bio előállításúak. A vetéstől a tálalásig, végig ellenőrzött láncon kerülnek a vendégek elé. Mindig friss, mert két repülőgép gondoskodik a napi szállításról. Semleges területen, a legideálisabb feltételeket biztosítják egy üzleti tárgyaláshoz, bármilyen szintű legyen is. Gyakran veszik igénybe, még állami szinteken is. Ami egy Grandmore szállodában elhangzik, azt csak az tudhatja, akire tartozik. Néha Kreston szolgáltatásait is kérik, egy-egy különlegesebb üzletnél. Itt is teljes körű és tökéletes biztonságú szolgáltatást kapnak. – Azta! Ezt még én sem gondoltam volna – álmélkodott Hjong Mei. A kis szigeten már várta őket az összekészített friss csomag, de Alaiza és Hjong Mei kíváncsi lett a termelésre. Maga az igazgató vezette körbe a ritka vendégeket. A szükséges energiát napsütésből állítjuk elő, abból itt bőségesen van. Az működteti a szivattyúkat, a vízlepárlókat, a lélegeztetőket. Minden gyom és kártevő-mentesítést kézi munkával, illetve megfelelő növénytársítással, vagy biológiai eszközökkel oldunk meg. Több kutatónk járja a világot. Keresik azokat az ősi ismereteket, melyekkel még az elszigetelt közösségek egyes tagjai rendelkeznek. Azt itt kipróbáljuk, ha ígéretes, akkor tökéletesítjük. Ha érdemesnek bizonyul, megtanítjuk rá a nagymennyiségű termesztésre legalkalmasabb ültetvények alkalmazottait. A növénytermesztés például csakis saját fejlesztésű és készítésű, terra pretának nevezett táptalajban történik. Ennek a technológiának az alapja, egy sokáig feledésbe merült, az ősi Amazonas-menti területekről származó módszer. Továbbá saját kutatólaborunk is van itt a szigeten. Mr. Grandnak Afrikában, Észak és Dél Amerikában, Indiában, de még Franciaországban is vannak

birtokai. Mindent a neki legmegfelelőbb éghajlaton termeszt. Még a holland virágtőzsdére is szállít rózsákat Etiópiából és Kenyából. Ott a megfelelő technikával, vegyszerek nélkül, sokkal olcsóbban lehet előállítani, mint Európában. Ma már videó alapján elkelnek a szállítmányai, mert a vevők tudják, hogy a minősége valóban tökéletes. Ezért jobban járnak, ha egyből hozzájuk szállítjuk ki, mintha megjár több repteret és kamiont. A telepen a fizikai munkát néhány helybéli, mármint a közeli nagyobb szigetek lakói végezték, akik láthatóan elégedettek voltak. Az itt keresett pénzből olyan, számukra luxuscikkeknek számító termékekhez juthattak hozzá, melyeket a hagyományos helyi gazdálkodásban dolgozva nem vehettek volna meg. Alaiza Kylord életének újabb fontos szeletét ismerte meg, bár arról fogalma sem lehetett, hogy ez még mindig milyen elenyészően kis része mindannak, amit az irányítása alatt tart. – Köszönjük a tanulságos kirándulást, Robert – mondta Alaiza, mikor visszatértek a villába. – Szívesen, Miss. Brennwood. – Te Iza! Te tényleg megfogtad az Isten lábát ezzel a Granddel. – Hagyd, Hjong Mei, ő nem az a férfi, aki hosszú távon megmarad egyetlen nő mellett. – Figyelj! Ha te vagy a felesége, akkor kit érdekel, hogy néha más fele is cserkészik, ha aztán visszajön. Csak az a férfi nem csalja az asszonyt, aki nem kell másnak. A férfi már csak ilyen. De ez a Grand tényleg szeret téged. Látszik rajta. Lesi minden kívánságodat. – Ezt én is látom, de valami mégsem kerek nekem. Szeretem, és képtelen vagyok az eszemre hallgatni, ha róla van szó. Mégis, még úgy gondolom, hogy nem fog sokáig tartani. – Mert nem hiszel magadban. – Ez nem csak rólam szól. Becsületes úton nem lehet ilyen vagyont összeszedni. Itt valami titok van. Kylord nagyon lazán értelmezi a törvényt, amikor az ő céljairól van szó. – Aki ma gazdag, az egy sem tiszta úton jutott a vagyonához. El tudsz te képzelni becsületes üzletembert? Ez már önmagában ellentmondás. – Hjong Mei, te túl könnyen veszed ezt. – Te meg túlságosan aggályosan. – Álmodtam az egyik éjjel valamit. – Álmodtál? Mióta hallgat dr. Alaiza Brennwood olyan bizonytalan, a mérési tartományokon messze kívül eső dolgokra, mint az álmok? – Egy ideje. Volt egy, mit egy, jó pár különös élményem Kylorddal. De az egyik

hatására valahogy megváltoztam. – Hogyan? – Nem tudom, de például itt van ez az álom is. Döbbenetesen tiszta volt. Mindent teljesen élethűen láttam, mintha tényleg ott álltam volna. Messze nem olyan volt, mint egy megszokott, homályos, logikátlan álom. – Lehet, hogy egy fényes álmod volt? – Nem tudom. Az milyen? – A tanításokban olvashatsz róla. A keleti mesterek többször leírták, pont olyannak, amilyenről te beszélsz. Általában fontos életeseményeket jeleznek előre. – A misztikus tanításokban még nem tudok hinni, de már sok korábbi elképzelésemet felül kellett bírálnom, mióta Kylordot ismerem. Ez az álom is róla szólt, arról, hogy meg akart ölni. – Kylord? Épp ő mentette meg a bőrödet már legalább kétszer. – Tudom, épp ezért olyan különös. – Egyszer pedig álmodtam. Az álmomban ráébredtem, hogy most álmodom. – Huh, az hátborzongató lehet. Felejtsd el, egyelőre élvezzük ezt a mesebeli paradicsomot. – Én is ezt mondogatom magamnak. Kylord csak újabb két nap múlva tért vissza a szigetre. – Remélem, jól szórakoztak a hölgyek nélkülem is! – Igen, de azért hiányoztál – súgta a fülébe Iza, amikor megérkezve megölelte. – Reméltem is. Ugye megbocsát nekünk, Miss. Hjong Mei – azzal ölbe kapta Izát, és már vitte is a szobájukba. – Nagyon hiányoztál, kis boszorkányom. – Boszorkány? – Igen, teljesen megszédítetted a fejem, és elbűvölted a szívem. Ahogy becsukódott mögöttük az ajtó, Kylord letette, és Iza már bontotta is ki a nadrágjából, az ingéből. A férfi érintésétől felforrt a vére, alig várta, hogy megérezze bőrét, gyengéd érintését, kemény dárdáját, amint testébe hatol, ahogy szétfeszíti. Kylord is eltüntette róla a könnyű nyári ruhát, a vékony csipkebugyival együtt, amit a vacsorához vett fel. Azt sem várták meg, hogy az ágyig érjenek. Szájukat összetapasztva rogytak az ajtónál lévő szőnyegre. Alig értek földet, a férfi már belé is fúródott. Iza csak szívta magába. Nem tudott másra gondolni, csak hogy végre ott van vele, láthatja, érintheti. Mindenét meg akarta osztani vele, eggyé válni, beszívni az illatát, érezni a bőrét, hallani a hangját, ízlelni csókjait. Hosszú pillanatokig feküdtek mozdulatlanul, egymáson, egymásban, feloldódva a másik lényében. Csak ölelték, csak szorították egymást. Egyszer csak Kylord feljebb tolta

magát, vágytól izzó szemét Iza tekintetébe fúrta. Előbb lassú, majd egyre hevesebb mozgásba kezdett. Gyönyörrel mártózott bele a lányba. Vágytól izzó tekintetétől elvarázsolva leírhatatlan kéjt érzett. Ahogy hozzásimult ágyékához, golyói nekiütköztek minden egyes lökéskor, combjaik, hasuk összeért, valahányszor a mélyére hatolt. Mindketten egyre többre és többre vágytak a másikból. Minden mozdulat önálló kielégülést adott, minden pillanat, melyben abbamaradt, megteremtette az újabb vágyat. – Még! Akarlak! Még! – lehelte Alaiza. Kylord csak azt tudta, hogy mindenét, teljes önmagát oda akarja adni ebben a pillanatban, ennek a csodálatos lánynak, aki úgy vágyott rá, mint még senki más az életben. Iza nemcsak a testét szívta magába, hanem az érzéseit, a gondolatait, lelkének lényegét. Miközben szeretkeztek, a lány feltétel nélkül befogadta, úgy, ahogy volt, olyannak, amilyen. Csak akkor érzett nála még mindig némi tartózkodást, amikor neveltetése, tanult gondolkodásmódja szerint próbált viselkedni. Most azonban teljesen neki adta magát. Érezte a lányból áradó kétely nélküli lemondást önmagáról, önmaga feladását őérte, neki. Amikor együtt voltak, Alaiza számára nem létezett más, csak ő. A távol töltött napok végérvényesen meggyőzték Kylordot, hogy az, amit Alaiza iránt érez, az maga a szerelem. Már nem harcolt ellene, nem akarta elhitetni magával, hogy csak múló szeszély, amely ha véget ér, ugyanolyan lesz, mint régen. Most ahogy átadta magát a gyönyörnek, egyszerre élte meg saját nyers fizikai vágyait minden egyes lökéssel, ugyanakkor a legtisztább, szinte angyali szerelmet, minden egyes visszahúzódással. Egy démon és egy angyal vibrált a lelkében. Amikor megérezte a lány szokásos finom összerándulásait, Kylord is elengedte a figyelmet, és minden mást. Légzésük lecsendesedésével Kylord felsegítette Izát a szőnyegről. Egy kellemes zuhany után, szobájuk teraszára kérték a vacsorát. A terítéke mellett Alaiza egy kisebb csomagot is talált, melyről egyből látszott, hogy egy ékszeres doboz. – Huh, most naivan meg kellene kérdenem, hogy „Nekem?” – Hát, kérdés nélkül is kibonthatod. – Köszönöm. Kylord elmosolyodott. Alaiza nem szabadkozott, nem kellett győzködnie, hogy számára nem a pénzbeli érték számít. Látta Kylord szemében, mennyire örül, hogy ajándékot adhat. Őszintén kíváncsi arra, mennyire tetszik neki, ezért minden további kérdés nélkül felnyitotta a dobozt. Egy nyakláncot, valamint egy pár fülbevalót talált benne. Pont ugyanolyan mintájút, amilyen a korábban kapott karkötője. Fehérarany lánc, melyen apró rózsák futottak körbe. A rózsák egy-egy szirmába kicsiny gyémántot foglalt az ékszerész. Csupán akkorákat, amelyek épp csak megcsillantak, mint a harmatcseppek. Izában felrémlett, hogy ezt a mintát már ismeri valahonnan, de nem a karkötőről. Valami titokzatos időtlenségből, egy másik világból. – Nagyon szép, de ezeket nem lehet viselni, csak testőrrel.

– Akkor bizony állandóan mellettem kell maradnod – mondta Kylord. Iza mögé lépve a nyakába illesztette a láncot. Miközben bekapcsolta, nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy ajkaival végigcirógassa a lány nyakát. Iza a fülbevalókat tette fel, Kylordra mosolygott, és haját a divatbemutatókon látott mozdulattal meglibbentette. – Ó! Ez igazán profi volt, már csak a köntös rontja el az összhatást. Alaiza szó nélkül felállt, kibújt a köntösből, amit visszaterített a fonott karszékébe. Ezután, mintha csak valami márkás estélyi és tűsarkú lenne rajta, lábujjhegyen állva, nem létező ruháját maga alatt elsimítva visszaült. Kylord egész lelke beleremegett a mutatványba. Alaiza kezdett ráérezni arra a különlegesen szabad, természetes, mégis tiszteletet kiváltó erotikára, amit mindig is keresett. – Ezt már csak azzal lehetne fokozni, ha így vihetnélek el a Bécsi Operabálra. – Arról szó sem lehet. Oda feltétlenül felvennék hozzájuk egy eredeti Manolo Blahnik ezüst körömcipőt. – Képes volnál rá? – Felvenni egy Manolo Blahnikot? Persze! Bár előtte néhány órát biztosan gyakorolnom kellene benne a járást. – Úgy értem, ruha nélkül nyilvánosan megjelenni. – A te tekintetedtől gyönyörűnek érzem magam. – Akkor gyere! Kylord felállt, Alaiza elé lépett, és enyhe meghajlással táncra kérte. Iza is felállt, kecses pukedlivel elfogadta a felkérést. Felvették a hagyományos keringőtartást, de Kylord nem mozdult. Tekintetét a lányéba mélyesztette, épp úgy, ahogy egyszer már megtette a zuhany alatt. Iza megint csak azt tapasztalta, hogy eltűnik körülötte a terasz, a ház, a sziget, helyette egy hatalmas lépcsősor tetején, többedik párként arra vár Kylorddal, hogy bejelentsék őket. Lent a bálteremben már elegáns urak karjaiban csupa selyembe és csipkébe öltözött, gyémántoktól csillogó hölgyek ringtak, forogtak a zene ütemére. Amikor sorra kerültek, mindenki megállt, és minden szem rájuk szegeződött. Olyan élethű és tiszta volt a jelenet, hogy Alaiza úgy érezte, valóban ott vannak. Érezte a gyertyák füstös illatát, az összekeveredett parfümöket, a felszolgált frissítők gyümölcsös ízét a nyelvén, a fehér márványkorlát hűvösét a tenyerében, ahogyan lágyan rátette. Kylord fekete szmokingjának finom szövését éppúgy látta, mint a lépcső alján álló nők selyemruháján a csipkedíszek apró mintáit. – Mr. Kylord Grand és Miss. Alaiza Brennwood – hallották. Elindultak lefele a hosszú lépcsőn. – A Mester és Margarita?[3] – nézett Alaiza meglepetten Kylordra, aki bátorítóan bólintott. – Onnan vettem a jelenet lényegét. De te táncolhatsz is. Elragadó vagy. Élvezed,

hogy mindenki a gyönyörű testedet bámulja? – Igen – válaszolta Iza meglepődve. – Mit érzel? – Felszabadultságot. Tudom, hogy ez csak fantáziakép, mégis minden olyan valóságos. Olyan, olyan előkelőnek érzem magam. – Mert neked nincs szükséged fűzőre, csipkére, selyemre, sem semmire, ami eltakarja a testedet. A te lelkednek a saját tested a legtökéletesebb ruhája. Ettől Iza kihúzta magát. A világ legbüszkébb asszonyaként, a férfiba kapaszkodva, a hihetetlenül magas sarkú, gyémántokkal díszített ezüstcipőben és az új ajándékaiban levonult a táncparkettre. Kylord a terem közepére vezette, majd miután mindenki megcsodálta, újra felhangzott a zene, mire a párok ismét egymásba karolva folytatták a keringőt. Iza felszabadultan és boldogan táncolt. Meztelen hátát szinte égette Kylord forró tenyere, mellbimbóját az egyes fordulatoknál súrolta a férfi szmokingjának hajtókája, de most nem keltett vágyat benne, csak némi erotikus izgalmat. Előkelőnek és valóban ragyogóan gyönyörűnek érezte magát. A férfi karjai biztonságot adó határozottsággal vezették a zene ritmusára, egészen addig, míg szédülni nem kezdett. Ekkor becsukta a szemét. Amikor kinyitotta, újra a teraszon találta magát, a néma zene hangjaira táncolva Kylorddal. – Bármit, amit el tudsz képzelni, meg tudom neked adni. Vagyont, élményt, érzést, szerelmet, csak fogadd el, és maradj velem. Alaiza nem tudott válaszolni. Szorosan átölelte ezt a nem mindennapi férfit. Úgy érezte, még mindig álmodik. – Ilyen dolgok egyszerűen nem léteznek – gondolta, és nagyon, nagyon boldog volt, hogy mégis. Kylord sokáig nem tudott elaludni. Alaiza járt a fejében. Ő az a nő, akit évezredeken át keresett. Aki ízig-vérig nő, ugyanakkor ösztönösen ráérez az ő vágyaira. Képes élvezni vele a játékot is, a különleges erotikus fantáziáját. Az egyetlen nő, akivel együtt akarja megélni az élményeket, nem őt kihasználva megszerezni magának. – Ugye, a fizika törvényei azért vonatkoznak rád is? – szakította meg a gondolatmenetét Alaiza, megérezve, hogy még nem alszik. – Igen, azokat ebben az életemben nem tudom átlépni. Néhányszor már más korban sikerült, de most nem megy. Iza könnyű, jutalom puszit nyomott az arcára. – Ezt miért is kaptam? – Ma megtanítottál arra, hogy ha valóban létezik előző élet, akkor a legnagyobb ajándék, hogy nem emlékezünk rá.

– Mert? – A fájdalmakat nem tudod elfelejteni, az élmények ellenben már nem tudnak újak lenni. Egy idő után csak a fájdalom maradna és az unalom. Az ember nem igazán tud érezni, csak megérezni. Az örökös rózsaillatot egy idő után már nem tudjuk értékelni, csak ha előbb újra megszagoljuk a hagymát. A szerelmet is el kell veszítenünk. Csak ismét felnőve, felfedezve tudjuk megint értékelni. Lehet, hogy létezik a mennyország örök boldogsága, de az anyagi testben élő ember számára lehetetlen megélni. Itt csak rátalálhatunk, de nem élhetjük folyamatosan. Elmentél, több napig nem láttalak, és visszajöttél. Boldoggá tettél. Másnap együtt reggeliztek a többiekkel. – Mit intéztetek Krestonnal? – A kis informatikus-diplomata csemete vádalkut kötött. Meggyőztük, hogy már nélküle is eleget tudunk a szektáról, hogy csak idő kérdése, és az erdei támadás nyomán felgöngyölítjük az egész hálózatot. De ha segít, azzal megmentheti néhány lány életét. Ez jópontot jelent neki. Az apja is támogatta ebben, inkább, mint, hogy kiderüljön a fia szerepe. Emiatt még a megbízatását is visszavonhatják. A fiú bejuttatta Billt a szektához maga helyett. Az FBI-tól kapott új személyazonosságot és előző életet, amit ha leellenőriznek, sem derül ki a velünk való kapcsolata. Most már van egy belső emberünk. Sajnos, egyelőre megszakadt vele a kapcsolat, nagyon alaposan ellenőrzik, semmilyen saját eszközt nem vihetett magával, de meg fogja találni a módját, hogy értesítsen. Belülről göngyölítjük fel az egész szektát. Holnap Kolumbiába kell mennem. Van kedved velem jönni? – Igen. – Doki! Rád is szükségem lesz. Gyógyszer alapanyagokról kell tárgyalnom. – Rendben, de Miss. Alizának nem veszélyes? – Kreston? – De igen, veszélyes. Itt könnyebben meg tudjuk védeni, de nagyon kicsi az esélye, hogy két nap alatt rátalálnának, és meg tudnának szervezni egy támadást, hiszen a világ bármely pontján lehet. Mindamellett, nem javaslom, hogy saját néven jelentkezzenek be. – Mr. és Mrs. Carlson? – Az jó lesz. – Van hamis útlevelem? – Igen, Kreston szeret mindenre előre felkészülni. Ahogy ismerem, három különböző nemzetre csináltatott. Kreston hallgatott, amiből Alaiza arra következtetett, hogy nemcsak három különböző útlevele van. Lassan kezdett hozzászokni, hogy Kylord mellett sokkal mozgalmasabb az élete, mint korábban. Még nem járt Bogotában, így örömmel vette, hogy ebéd után tettek egy városnéző körutat. Utána Kylord és Kreston elköszöntek, mert Kylordot üzleti vacsorára hívta meg egy partnere. Mondta, hogy ez sokáig el fog húzódni. Egy távolabbi birtokon lesz, így csak másnap reggel ér vissza. A lányokra és Shadton doktorra azonban Thomas

és Robert maradt vigyázni a szállodában, ahol egy teljes lakosztályt kibéreltek. Oda kérették a vacsorát is, nem akartak feltűnést kelteni. Már befejezték, és a szobaszerviz elvitte a maradékokat, amikor Dr. Shadton telefonja csörrent meg. – Szervusz, Emilie – olvasta le a kijelzőről, hogy a húga hívta. – Szia, Amos – hallotta a húga igen ijedt hangját. – Mi a baj, Emilie? – Most nagyon figyeljen, dr. Shadton – vette át a szót egy határozott férfihang. – Tudjuk, hogy Bogotában vannak, a kis húgocskája már elárulta. Ha azt akarja, hogy megélje a reggelt, azt teszi, amit mondok. – Ki maga? – kérdezte. Izgatott hangjára a többiek is felfigyeltek. – Az lényegtelen. A lényeg, hogy akarja-e, hogy Miss. Shadton éljen, vagy sem? – Mit akar? – Gondoskodjon róla, hogy ne hallják a beszélgetésünk, menjen ki az erkélyre. – Bocsássanak meg – fordult a többiekhez. – A húgom orvosa, szakmai gondok – mutatott a telefonra, és kilépett az erkélyre. – Rendben, látjuk magát. És most nagyon figyeljen. Nekünk nem a húga kell, hanem Brennwood. Adja át nekünk, akkor a húga megkapja a gyógyszereit és a légzőkészülékét. – Azt nem tehetem. – Dehogynem, főleg, ha nem akarja a biztos halálba küldeni a kicsi és gyenge Emiliet. Nincs ideje gondolkodni. Egyre nehezebben veszi a levegőt. – Gyilkosok! – Csak ne túl hangosan doki, még meghallják bent, és akkor esélye sem lesz. Mit válaszol? – Megteszem, csak kapcsolják vissza a készülékre. – Ugye tudja, hogy nem csaphat be. Nekünk nem érdekünk megölni a húgát, de ha kell, nem habozunk. – Értem, de időre van szükségem, Mr. Grand még biztos fogja hívni Miss. Brennwoodot. Ha nem tud vele beszélni, akkor riasztja az egész szállodát. – Éjfélig kap időt. – Rendben. Dr. Shadton igyekezett nyugalmat erőltetni magára, a bentiek nem foghatnak gyanút. Végiggondolta, mit fog tenni, csak utána lépett be az erkélyről. – Gond van, Mr. Shadton? – Igen, volt. A húgom új orvost kapott, ez megijesztette. Meg kellett nyugtatnom. Beszéltem az orvossal is, de most azt hiszem, nekem van szükségem egy nyugtatóra –

azzal bement a szobájába. A többiek megértően bólintottak, és folytatták a beszélgetést. Dr. Shadton magához vett egy néhány szem altatót, és visszament a nappaliba. – Azt hiszem, nyugtató helyett inkább egy nagy adag whisky mellett döntök – mondta. A minibárhoz lépett. – A hölgyek kérnek valamit? – Én egy hideg koktélnak örülnék most – mondta Hjong Mei. – Az egyetlen, amit fejből el tudok készíteni, az a Long Island iced tee. – Az tökéletes lesz. – Készíthetek önnek is, Miss. Brennwood? A kettő nem dupla fáradság. – Köszönöm, elfogadom. Dr. Shadton a szokásos precízségével keverte a koktélokat. Senkinek sem tűnt fel, hogy alig látható idegességgel várja, hogy a beléjük csempészett dupla adag altató felolvadjon. Alig készült el velük, amikor Alaiza mobilja szólalt meg. Kylord kereste. A hogyléte felől érdeklődött, végül jó éjt kívánt, majd Roberttel is váltott néhány szót. Közben a doktor odavitte a lányoknak a koktélokat. Addig az ő whiskyjében is elolvadt a két szem tabletta. – Robert? – Egy whisky nekem is jól esne. – Igya meg az enyémet, még nem nyúltam hozzá. Azt hiszem, nekem mégiscsak elég lesz fél adag is. Ma valahogy olyan határozatlan vagyok. – Nyugodjon meg Doki, mindent megtett a húgáért, amit lehetett. Rendben lesz. – Köszönöm, Robert, tudom, hogy túlaggódom, de nekem ő az egyetlen rokonom. Dr. Shadton már korábban megjegyezte, hogy Robert szereti a márkás whiskyt, nem véletlen említette elsőnek. – Thomas, gondolom, ön nem kér, ma ön kezdi az éjszakai őrséget. – Így van, majd később iszom egy jó erős kávét, ha már Kolumbiában vagyunk. Az italok megtették a hatásukat. Robert és a lányok álmosságra hivatkozva hamar visszavonultak. Már elmúlt tizenegy, amikor a doktor, látszólag egy könyvbe merülve, de belül egyre idegesebben, még mindig az első whiskyt szopogatva, Thomas-szal együtt a társalgóban ücsörgött. Növekvő feszültsége leplezése elvonta az erejét, és képtelen volt kitalálni, hogyan távolíthatná el a testőrt úgy, hogy annak ne essen baja. Látványosan mélyet sóhajtott, mint aki egy ásítást nyom el, remélve, hogy ettől Thomas is elálmosodik. Jól számított, a férfi felállt és egy kávét rendelt a szobaszerviztől. – Kérjen, kérem, nekem is egy csokis turmixot, abban fel tudom oldani az altatómat. Utálom egészben lenyelni.

– Rendben, doki! Shadton most már nyugodtan elővette az altatót. A bárpulton egy pohár segítségével porrá tört két szemet, majd belesöpörte a pohárba, és magával vitte a foteljához. Amikor megjött a szobapincér, ő állt fel aláírni a számlát, miután Thomas kávéjába szórta a port. Megkeverte a turmixával együtt. A testőr nem figyelt fel rá, ő a pincérre koncentrált, mint lehetséges veszélyforrásra. Miután kiment, Shadton visszazárta az ajtót, tehát nem érzékelt közvetlen veszélyt, így még el akarta érni a következő szintet a mobilján játszott játékon. Csak jó tíz perc elteltével állt fel, és ment a kávéjáért. – Elég fura íze van ennek a kávénak. A doktor szíve a torkában dobogott, de igyekezett nyugodt hangon megszólalni. – Maga akart helyi specialitást! – Igaz, de ez nem valami finom. – Nos, jó éjt, én már kezdem érezni az altatóm hatását, úgyhogy megyek, lefekszem.

– Rendben, Doki, Jó éjt! – Jó éjt, Thomas. A doktor visszavonult, de résnyire nyitva hagyta maga mögött az ajtót, hogy feltűnés nélkül figyelhesse, mikor hat a gyógyszere. Gyűlölte magát azért, amit tett, de be kellett látnia, hogy ez az egyetlen lehetőség, amivel a testvérét megmentheti. Éjfélig még Kreston sem tudná felkutatni és kiszabadítani. Amint látta, hogy Thomas feje is lehanyatlik, ellenőrizte, majd Robertet és a lányokat is. Alaiza karjába újabb, de elég kis adag altatót nyomott, hogy aznap éjjel semmi esetre se tudják magához téríteni és feláldozni. Kylord említette egyszer, hogy az ájult, öntudatlan áldozat nem áldozat az Inka Isten szemében, ezért azokat, akik győzelmi ünnepen kerülnek feláldozásra, sosem kábították el teljesen. Nem számított már fiatalnak, de Iza törékeny alkatát még fel tudta emelni. Ideiglenesen a nappaliban, egy fotelbe ültette. Ez után kiment az erkélyre, hogy jelezzen. Néhány másodperc múlva meg is rezdült a telefonja. – Épp ideje, hogy jelentkezzen, egyre jobban szenved a húga. – Ha bármi baja esik… – Ezen már túl vagyunk, Mr. Shadton. Ne húzza az időt fenyegetésekkel. Mehetünk a lányért? – Csak ha már biztonságban tudom a húgomat. – Mondtam, hogy nekünk nem ő kell, egy ilyen sápkórosnak nem elég erős a vére. Shadton gyomra görcsben volt amúgy is, de most a tehetetlen düh szinte elvette az eszét. – Beszélni akarok Emilie-vel. – Beszélhet, itt van a kórházában, csak épp az ujjam nyugszik a torkán. Ha nálunk a lány, elengedem. De ha addig bejön egy nővér vagy egy orvos, kénytelen leszek végezni mindenkivel. – Adja Emilie-t. – Rendben. – Emilie? – Igen, én vagyok. – Minden rendben? – Igen. – Dr. Grey az ügyeletes? – Nem, Dr. Bright. – Na, vége a bájcsevejnek, hozza a lányt. Emilie válaszából Shadton megtudta, hogy valóban a kórházban van. Ha hazugságra kényszerítik, akkor Dr. Kleft-et nevezi meg. Ez egy régi, gyerekkori játékuk volt. Azt is felfogta, hogy az elrablóinak nem érdeke nagy feltűnést kelteni, ha nem muszáj, nem

bántják. De ha valami gyanúsat észlelnek, akkor inkább megölik. – Ha nem kapjuk meg a lányt, bármikor visszajöhetünk, őt nem tudják úgy elbújtatni, mint Brennwoodot. Ezt tudta Shadton is. Emilie állandó kórházi felügyeletre szorult. Bármelyik pillanatban felmondhatta a szíve a szolgálatot, és bármelyik pillanatban kaphatott egy újat, a donorlista élén volt a svájci kórházban. – Várják a liftnél, beteszem Miss. Brennwoodot. – Rendben, de ne próbáljon meg átverni. – Leszólok a portára, hogy rosszul lett, ezért mentőt hívtam neki. Csak tudnak egy hordágyat és két mentősruhát keríteni. – Nem gond, tíz perc múlva ott vagyunk érte, a harmadikra hozza le, ha jelzünk. Csakugyan alig több mint tíz perc telt el, mikor megkapta a jelzést. Kinézett a folyosóra, de nem látott senkit. Alaizát újra ölbe véve a lifthez ment, levitte a harmadikra. Nem akarta, hogy a társainak bármi baja essen, azért örült, hogy ő viheti ki a lakosztályból. Ott már várta két mentősruhás, de igencsak markos férfi. Az egyik félreérthetetlenül jelezte, hogy nem habozna használni a nála lévő fegyvert. A recepciós segített kinyitni az ajtót. Sajnálta a szép fiatal nőt, aki rosszul lett, de semmi gyanúsat nem látott abban, hogy egy rokona bekíséri a kórházba. Dr. Shadton is beszállt a mentőbe, és egy darabig igyekezett megjegyezni, merre mennek, de egyszer csak elsötétült vele a világ. Csupán a hajnali derengésben tért magához. Egy autópálya mellett feküdt, és fájt minden mozdulat. Először a testét próbálta végig, de szerencséjére nem tört el semmije, mikor kihajították a kocsiból. Aztán a tárcáját és a mobilját kereste, de mindenét elvették. * Kylord nyugtalanul aludt, ami nagyon rég nem esett meg vele, és korán is ébredt. Robertet hívta azonnal, mert tudta, az éjszaka második felében ő az ügyeletes. Amikor nem vette fel a telefont azonnal, bizonyossá vált számára, hogy nem véletlenül aggódott. Kreston közben máris hívta a szállodát, intézkedett, hogy nézzenek utána, mi történt. A szálloda személyzetének hosszas ébresztgetésére tértek magukhoz. Döbbenten tapasztalták, hogy a doktor és Alaiza eltűnt. – Maga kérdezze ki a személyzetet, Thomas azonban vigye azonnal Miss. Hjong Mei-t a repülőre. Ott találkozunk. – Rendben, Főnök! Nagyon sajnálom. – Főnök! A Doki hagyott egy üzenetet, felolvasom – szólt közbe Thomas. „Kylord! Kérem, bocsásson meg, ha tud!

Miss. Alaiza erős, van esélye túlélni, és tudom, hogy ön megmenti. De a húgomnál a legkisebb izgalom is halálos lehet. Nekem ő az egyetlen szerettem. A jeladóról nem tudnak. Nagyon sajnálom! Doki” Kevesebb, mint egy óra múlva Kylord repülőgépén tartottak megbeszélést. Kylord alig szólt, mióta megtudta, hogy Alaiza megint a szekta kezében van. Minden igyekezetével azon küzdött, hogy higgadtan tudjon cselekedni. Tudta, most semmit sem érne el azzal, ha a saját embereit hibáztatná, belső támadásra ő sem gondolt. – Tom Caps van a vonalban – szakította ki gondolataiból Kreston. – Kapcsolja. A repülő gyakorlatilag egy mozgó főhadiszállásként is üzemelt. Innen is el tudott érni a világ bármely pontján bárkit, főként a saját műholdját. – Üdvözlöm, Mr. Grand! – Jó napot! Köszönöm, hogy ilyen sürgősen a rendelkezésünkre állt. – Már együtt a csapat, készenlétben vagyunk, ha megtudjuk, hova kell menni, azonnal indulunk. – Kaptak külföldre is engedélyt? – Igen! Amerikai állampolgárról van szó, és többszörös gyilkosok. – Rendben, amint megtudunk valamit, jelentkezünk. – Billről mi hír? – kérdezte Kylord Krestont. – Az utolsó üzenete tegnap este jött, annyi, hogy átment a teszten, sikerült beépülnie a lekapcsolt technikus helyett. Nem tudja, hová viszik, de ha tud, jelentkezik. – A jeladó? – Még mindig semmi. De meg fogom találni. A múltkor is hibáztak, most is fognak. Kylord nem válaszolt, csak a szája széle feszült meg. Kreston nem zaklatta feleslegesen, és nem akarta megnyugtatni. Tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor nem lehet. – Értesítsük a szüleit? – Még ne. Még van remény, hogy épen visszakapják. * Alaiza lassan tért magához. A Doki szere erősnek bizonyult, de csak rövidtávon. Kinyitva a szemét, egy természetes sziklába vájt szobában találta magát. Körülnézett. Négy másik nőt látott, akik pokrócokba burkolózva ültek körben a földön. – Hol vagyok? – kérdezte, még kissé bódultan. – El Coranívoro – válaszolta borzalommal telten egy nagyjából vele egykorú nő. – Cora-nívoro? – próbálta megérteni előhalászva tudatának mélyéről az utoljára középiskolás korában használt spanyol tudását.

– Si, si! El Coranívoro. – Cora? – Cora, corason. – Á, szív! – Si. Cora – majd a nő úgy tett, mintha az ujjai végét rágná. – Szívevő? – Igen, a Szívevő. A helyi szörnylegenda, aki nők kivágott szívével táplálkozik – Angelina Chaves az El Claridadtól, Bogotából. Hát mégis elkapták? – Ismerjük egymást? – Ismerem a történetét, Miss. Brennwood. Újságíróként én is utána vetettem magam ennek a szektának, és ide jutottam. – Hol vagyunk? – Valahol a kolumbiai őserdő mélyén. Engem legalábbis ide vezettek a szálak. – Milyen szálak? – Egy helyi legendára bukkantam, melyben a titokzatos szörny nőket rabol, hogy kivágja a szívüket. A forrás után kutattam, mert nagyon hasonlított a sztori az Amerikában elrabolt nők esetére. Aztán tegnap reggel itt ébredtem. Akkor szintén öten voltunk, de az éjjel elvittek egy lányt és magát hozták helyette. Alaiza körbenézett a szobában. Elsőnek az ajtót, majd az ablakot nézte meg. – Nincs esély. Már megvizsgáltam. Az ajtót nem tudjuk kinyitni. Kb. tíz percenként benéz egy őr, és az ételt is négy fegyveres hozza. De ha ki is jutnánk, az őserdő közepén vagyunk, pillanatok alatt ránk találnak. – Az ablak elég nagynak látszik, kiférünk. – Csak itt bent. Megnéztem, a vége összeszűkül, ott már csak a fejem fért ki. Jót röhögtek rajtam az őrök, amikor visszahúztak. – A többiek? – Marisa helyi, az egyik folyó menti kisvárosból, Penelope amerikai, Floridából rabolták, Merill francia turista, Ecuadorban, Quito-ban kapták el – mutatta be az újságírónő a többieket. Nem beszélhettek azonban tovább, mert elhúzták az ajtón a reteszt, és négy fegyveres lépett be. Megnézték, hogy Alaiza magához tért-e, jól van-e, majd az egyik megragadta a karját, de a másik megállította. Mondott valamit spanyolul, amit Iza nem értett, túl gyors volt a számára. Elengedték, és rövid mérlegelés után a francia lányt húzták ki a takaró alól. Elvigyorodtak, amikor meglátták igencsak formás meztelen idomait. Az egyik fegyveres ott helyben feléje nyúlt, de a főnök az többi nőre nézett, és intett, hogy vigyék ki. Még fegyverrel a kezében sem akart kockáztatni. A lányt kivitték, de már menet

közben a mellei és feneke után kapkodtak, nem téve kétségessé, mi a szándékuk vele. Alaiza tehetetlen dühvel nézett utánuk, majd összeszedte magát. – Majdnem minden váltáskor ezt csinálják – jegyezte meg már némileg beletörődve az újságírónő. – Mit mondott? – Azt, hogy magát nem lehet, a főnök megtiltotta, mire a másik megjegyezte, úgy látszik nagyon beleesett, hogy ennyit fáradt érte. – Ki kell néznem az ablakon. – Mondtam, hogy nem fér ki. – Akkor is ki kell néznem. Most egy ideig nem jönnek vissza, kérem, segítsenek. Iza felállt és örült, hogy még rajta van fehér selyempizsamája, amiben lefeküdt. Angelina és az amerikai lány felállt. Mindkettőjüket megfosztották a ruháiktól. Segítettek Alaizának felkapaszkodni, és bemászni a résbe. Inkább szellőzőnek vághatták, mint ablaknak. Valójában egy ferdén felfele álló kürtőn mászott fölfele miközben megállapította, hogy valóban egyre szűkül. Nincs esélyük rajta keresztül kijutni. Azt azonban elérte, hogy feje a sziklafalon kívülre kerüljön. Amennyire csak tudta összehúzta a vállát, és kinyújtotta a nyakát. Felfele nézve örömmel látta, hogy a fal enyhén befele hajlik felette, nem árnyékolja le a jelet. Bő fél percig maradt, de aztán nem kockáztatott tovább, némileg megnyugodva visszamászott. A többiek nem kérdezték, csak csendben lesegítették. Merrilt talán egy óra múlva hozták vissza. Ugyan csak a csuklóján és a bokáin látszott némi pirosság, de a tekintetéből kiolvashatták, mit tettek vele. A nap többi része eseménytelenül telt, csupán ebéd után kérte meg Alaiza a többieket, hogy segítsenek újra kinézni. Nem tudták, mi a célja vele, mégis próbáltak reményt meríteni belőle. Már sötétedett, amikor ismét négy fegyveres jött be. A többiek megkönnyebbültek, amikor Izához léptek. – Ruha, vedd fel! – utasította az egyik, aki amolyan főnökfélének látszott. Iza nem látta értelmét az ellenkezésnek, a nap folyamán már százszor végiggondolta, hogy ha most meg kell halnia, ha Kylord nem akad rá időben, akkor azt méltósággal fogja tenni, de az utolsó pillanatig reménykedni fog. Csodálatosan szép élményeket élt át ebben a nem egészen egy hónapban. Hálás lehet a sorsnak, amiért megkapta Kylordot. Mivel az őrök semmi jelét nem mutatták, hogy kimennének, vagy elfordulnának, míg átöltözik, ezért lezserül a földre ejtette a ruháit, remélve, nem viszik el, és a lányok addig is felvehetik, némi komfortérzetet nyújtva nekik. Ő maga felvette a rendkívül elegáns, aranylamé estélyi ruhát, majd az egyik őr fésűt és kisebb tükröt tartott neki, hogy a haját is tegye rendbe. Mikor kész lett, belebújt a szintén aranyszínű tűsarkú szandálba. Még egy pillantást vetett a többiekre, mielőtt kivezették volna. Tudta, hogy még nem a szertartás következik, arra egészen más öltözetet használnak. Miután több rövid barlangfolyosón átvezették, egy díszes ajtó két szárnyát nyitották ki előtte. Egy pazar eleganciával berendezett, de egyértelműen természetes úton létrejött

terembe lépett. Elsőnek egy megterített vacsoraasztalt látott meg, egy hatalmas baldachinos ágyat, végül egy nehéz tölgyfaíróasztalt, mögötte méretes faragott széket, mindkettő dúsan aranyozva. A székben egy elegáns öltönyös férfi ült, aki felállt, mikor Iza ránézett. Megkerülve az íróasztalt elindult feléje. – Nagyon örülök, hogy újra találkozunk, Miss. Brennwood. – Én kevésbé, ha megbocsát – mondta, és nem fogadta el a feléje kinyújtott kezet. – Megértem. Remélem, ön is megérti, hogy aki egyszer Huitzilopochtli oltárán feküdt, annak a szíve már az Istené. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kapja meg. – Nevezheti bárhogyan a degenerált fantáziáját, vagy amit csinál, az akkor sem más, mint aljas indokból elkövetett gyilkosság. – Sajnálom, hogy nem tudja megérteni az Isteneknek adott önkéntes áldozat magasztos célját, de mindazonáltal csodálom a higgadtságát, királynői tudatát. – Rendkívül magasztosnak tartanám az önkéntes áldozatot, ha a maga szívét vághatnám ki Huitzilopochtli megetetésére. – Tudja, magának el is hiszem, hogy meg tudná tenni. Még soha, egyetlen áldozatom sem nézett rám olyan elszánt erővel, mint maga, amikor azt hitte, eljött az utolsó pillanata. Ezért a pillanatért életem végéig hálás leszek önnek. A múltkori kis kellemetlenség óta, minden vágyam, hogy még egyszer láthassam. Megígérem, lassan vágom fel. Miután benyúltam a szívéért, még sokáig hagyom, hogy dobogjon a kezemben, csak azután ragadom meg, és tépem ki. Alaiza egy ideig nézte a férfit. Magas, erős alkat, de már túl lehet az ötvenen. A teste még erős, de az arca inkább egy szikár férfié. Nincs összhangban a felépítésével. Szemei alatt extatikus izzás karikái, valami ijesztő, eltökélt merevséggel. – Maga őrült! – Nem, csak ön teljesen elbűvölt. Grand megkaphatta a testét, de a szíve az enyém lesz. – Csak egy halott húskupac. A lényeget sosem kaphatja meg. – Ugyan, mi lenne a lényeg? Alaiza kezdett ráérezni a férfi gondolkodásmódjára, így megpróbálta elaltatni az éberségét. – Az önként adott áldozat. Ha Mr. Grand tartaná a kést, akkor önként ajánlanám fel neki a szívem. Magam élezném a kést, és boldogan feküdnék az oltárkőre. A mennyekbe repíteném a szerelmemmel. Testem utolsó lélegzetvételét, szívem utolsó dobbanását is az ő gyönyöréért adnám. A kéj csúcspontján én adnám kezébe a kést, hogy a teljes beteljesülésben haljak meg, az ő boldogságáért. Utolsó pillanatomig szerelmet sugározna a tekintetem, ahogy az övébe néznék, egy igazi férfiéba. De ön nem láthat mást, csak büszke megvetést. Ön sosem lesz képes elérni azt, hogy egy nő önként így adja magát. Hiába a

drága berendezés, a sok arany, az igazi férfiasságot ezek csak kiemelik, de nem adják meg. Maga szánalmas. – Még ha annak is lát, most akkor sem menekülhet meg. Több ezer kilométerre van az FBI-os barátaitól, az amazonasi őserdő mélyén, Semmi esélye sincs rá, hogy megmentsék. A nap első sugarai látni fogják a vértől csöpögő, de még dobogó szívét. Iza undorral fordította el a fejét. – Ó, bocsásson meg az udvariatlanságért, mégiscsak vacsorázni hívtam meg. – Köszönöm, de semmi kedvem önnel enni. – Ez az őszintesége lenyűgöző. Nem gond, akkor egyből rátérek a második fogásra, magára. Maga okos nő. Tudja, ha akarok, behívok négy őrt, akik lefogják. Az még kellemetlenebb lesz, mintha hagyja magát. Közelebb lépett Izához, hosszú csontos ujjaival széthúzta az estélyi ruha mellrészét, és belemarkolt kemény, telt kebleibe. Iza teljesen közönyösen tűrte, majd megszólalt. – Minek erőlködik? Maga annyira sem férfi, hogy fel tudja állítani. Ezután lassan hátrébb lépett, mint aki csakugyan meg akarja nézni, hogy valóban fel tudja-e állítani a férfi, de csak azért, hogy jobban felmérje a magasságot. Míg a férfi önkéntelenül követte a nő tekintetét, Alaiza oldalt fordult, és a Kreston által alaposan begyakoroltatott mozdulattal, amekkora rúgással csak tudta, belemélyesztette a szandál sarkát a mester ágyékába. – A tűsarok egy igen hatásos fegyver tud lenni – magyarázta neki még a szigeten Kreston. A férfi fájdalmában felüvöltött, mire késedelem nélkül berontottak az őrök. Alaiza a lehető legnagyobb lelki nyugalommal igazította meg ruháját, míg előtte összegörnyedve kuporodott le a férfi. – Megmondtam, hogy nem tudja felállítani. Egyébként pedig, egy igazi férfi legalább bemutatkozik előtte, Mr. Lyukasfasz. – Orvost! Kerítsenek egy orvost azonnal – vinnyogta a főnök. A négy őr közül a legértelmesebb azonnal felfogta a helyzet komikumát. Mivel ő is sokat nyelt már a főnökétől, megengedett magának egy halovány, kárörvendő mosolyt, de vigyázott, hogy a főnök észre ne vegye. – Mit álltok? Ne bambuljatok! Te rohanj az orvosért! A vendégek közt, a hetes szobában van egy, ti ketten pedig, vigyétek vissza a nőt. – Üljön le, Mr. Toteotsin! Mindjárt itt az orvos! – azzal felsegítette, és az ágyra fektette.

– Mi történt? – kérdezte Angelina, mikor belökték a cellájukba. – Tökön rúgtam a nagyfőnököt. – Komolyan? – Komolyan. Azt hiszem, ma nem sok kedve lesz áldozatot bemutatni. – Kemény egy csajszi vagy, Brennwood. – Alaiza. – Köszi! Hívj nyugodtan Anginek! – Hello, Angi! – mosolyodott el némileg bosszúsan, de némi büszke árnyalattal Alaiza. A jóslata azonban nem jött be. * – Megvan a jel – szólt Kreston, és már fordult is vissza az irányítópultjához. Kylord nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy intézkedjen. Az sürgősebb, mint az ő izgalma. Ha befejezi, mindent elmond. A férfi úgy másfél percen át egyeztetett, majd hátrafordította a székét. – Itt van Kolumbiában, csak épp szinte megközelíthetetlen helyen. Az őserdő közepén. Majdnem fél percig mértük a jelet, megvannak a pontos koordináták. Caps ide jön, felvesz minket, és odavisz. Út közben megtervezzük az akciót. Úgy délután kettőre érnek ide. – Az nagyon lassú. Ennyi erővel értük is menthetnénk. – Azt mondta, meglátjuk, megéri várni. Kylord úgy érezte, egy pillanatot sem tud várni, azonnal menni akart. A gondolat, hogy elveszíti Alaizát, elviselhetetlennek tűnt. Ha pedig arra gondolt, hogy mit élhet át a lány, a szíve szakadt meg. Már megint nem tudta megvédeni. A következő órában feszülten vártak, amikor újabb jelzés érkezett. Bill jelentkezett, Kreston fő számítógépes guruja. Szöveges üzenetet küldött. „Nem tudom, pontosan hol vagyok, a növényzetből, a napból és az időjárásból arra következtetek, hogy valószínűleg az amazonasi esőerdőben.” „Biztos ugyanott, ahol Miss. Brennwood.” „Elrabolták?” „Igen.” „Akkor ezért kell előkészítenem a nagy templomot. Napfelkeltekor különleges szertartás lesz, amit a föld öt pontjára kell továbbítanom.” „Kellenének a képek a környékről és a helyről, megtervezni a támadást.” „Meglátom, mit tehetek, jelentkezem, ha tudok.”

„Várjuk!” – Alakulnak a dolgok, Mr. Grand. Most elkapjuk őket. – Muszáj, Kreston. – Napfelkeltéig van időnk. Alig telt el egy óra, befutott Bill következő üzenete. Ebből már be tudták mérni a pontos koordinátákat. Megnyugodva állapították meg, hogy megegyeznek azzal, amit Alaiza nyomkövetőjére mértek. Először a kültéri kamerák képeit kapták meg, melyeket a tervezett szertartás helyszínére kellett Billnek telepítenie. A meghatározott öt helyszínen kívül, észrevétlenül Kylord műholdjára is fellőtte a jelet, így láthatták azt a tágas sziklateraszt, melyen úgy száz ember is elfért kényelmesen. Csak tíz- tizenöt méter magas lehetett, eredetileg beborította a növényzet, de látszott, hogy szorgos kezek célszerű alapossággal megtisztogatták. A közepén álló hatalmas kőasztal felett, valamint keleten egy széles sávban teljesen kiirtották, és a többi helyen is jelentősen megritkították a fákat és a bokrokat. – Jó hely – jegyezte meg Kylord. – Igen, Uram, remek előadást tudunk tartani. – Erre gondoltam én is. – Olyan kell, hogy az összes néző telerakja a gatyáját. – Rendben, még három óránk van itt előkészíteni. – A sátán-story? – Igen, most különösen passzolni fog. Közben Bill jelezte, hogy most már hallja is őket, de válaszolni nem tud hanggal, mert két őr van a technikusi szobában. Előbb a fülére, egy miniatűr mikrofonra, majd a két őrre irányított egy belső kamerát. A két fegyveres egy hozzájuk képest kissé rézsút álló székre bámultak, pontosabban a rajta lévő nyitott laptopra. Bill, hogy ne unatkozzanak az őrségben, betett nekik egy pornófilmet, meghagyva, hogyha valaki belép, akkor gyorsan csukják le, akkor nem tűnik fel. A két, láthatóan nem túl cizellált intelligenciával rendelkező férfi, csorgó nyállal merült bele a film néma látványvilágba, így Bill nyugodtan dolgozhatott. – Megvan a frekvenciád, jelezd, ha hallasz. Bill a rejtett kamera felé bólintott, hogy hallja őket, majd kézjellel is válaszolt. Kreston minden emberétől elvárta, hogy viszonylag bonyolult információkat is tudjanak csupán kézmozdulatokkal továbbítani. – Miss. Brennwoodról tudsz valamit? Bill a képernyő elé állt, és írásban válaszolt. „Nem, de azt tudom, hogy öt áldozat van. Egyet hajnalban hoztak helikopteren. Hozzá nem szabad nyúlni, mert ő a nagyfőnöké. A másik négy nőt bárki használhatja a

személyzetből, csak látható nyomot nem szabad hagyni rajtuk. Tegnap hajnalban megöltek egyet, még mielőtt megérkeztem, azt a főnök a saját szórakoztatására tette, de a holnapi nagy esemény lesz.” – Köszönjük. Tudnál kintre is feltenni egy hangszórót? „Megpróbálom.” – Rendben. Kreston és Kylord lázas tervezésbe és szervezésbe kezdett. Épp, hogy elkészültek, mire délután az ígért időben Caps és csapata bejelentkezett, hogy tíz percen belül leszállnak a reptér Kylord által néhány napra kibérelt területén. – Ezt nem tudtam szavakkal elmesélni Mr. Grand, ezt látnia és nem-hallania kell. Jöjjön! Az átpakolandó csomagokkal felszerelkezve kiszálltak és vártak. Kylord egy kisebb katonai repülőt várt, de helyette meglepetésére egy felségjelzés nélküli csapatszállító helikopter jelent meg. Először nem értette, mi a furcsa rajta, majd rájött. Nem hallotta a szokásos, túlkiabálhatatlan rotorzajt. Meglepve nézett Krestonra. – Ilyen gép nincs, Mr. Grand, ön ezt most csak álmodja. – Értem, Kreston. És ők is csak álmodják ezt az akciót? – Igen, hivatalosan nem létezik, csak ha sikerrel járunk. Akkor a kolumbiai rendőrség hadművelete, melyben némi amerikai segítséggel, sikeresen felszámolják a nemzetközi gyilkos, kábítószeres szektát. Közben leszállt a helikopter, és a már megszokott széles vigyorral köszöntötte őket a fedélzeten Tom Caps. – Ez remek kalandnak ígérkezik, Sólyomszem. Hogy tudod mindig kifogni az ilyen jó kis megbízásokat. – Szerencse dolga, meg jól kell tudni helyezkedni. – Na, az nekem sosem fog menni. – De te nem is akarsz feljebb kerülni, te nem az íróasztalon szeretsz játszani. – Ez már igaz. Most hogy állunk? – Máris mutatom – azzal három laptopot nyitott szét a helikopter padlóján. – Ez itt a helyszín, élő adásban, ez meg a környék műholdképe. – Állandó élő kapcsolat? Te varázsló vagy. – Csak jól válogatom az embereimet. – Én is azt hittem, mikor egy zöldfülű Sólyomszemet bevettem a csapatomba, de csalódtam. Otthagyott a dög.

– Sajnálom, de Mr. Grand-nek nem kell tizenkét igénylő űrlapot kitöltenem, sem két napig magyarázkodnom, ha egy új elemlámpát akarok beszerezni. Ráadásul most jó kis mókát adok cserébe. Nem tudjuk pontosan mennyi, de úgy húsz fegyveres lehet. Nézd! – azzal átkapcsolt Bill belső kamerájára, amelyen még ott látszott a két őr, akik a pornót bambulták. – M231-esek. – Igen, meg két pisztoly, egy kés, és a bokán is dudorodik egy. – Akik ilyen nagyon felszerelik az embereiket, azok a fegyverben bíznak, nem az emberben. Csak a kezükbe nyomják, nem nézik, tudják-e használni. – Nem kezdünk tűzharcba, szép csendben leszedjük őket, nehogy a civilek megsérüljenek. Ezek még a lehulló falevélre is lőnének, csak mert mozog. – Tudjuk, hol vannak a túszok? – Csak annyit, hogy egy barlangrendszer van a sziklában. Valahol ott lehetnek, de Bill elmondása szerint több szoba van, és több folyosó. Ott elkerülhetetlen lenne a fegyveres harc. Meg kell várnunk, míg Miss. Brennwoodot kihozzák a felszínre. Négy nő akkor is lent marad. Reméljük, róluk megfeledkeznek a nagy színjáték alatt. Akkor lesz a legtöbb őr kint. Az alatt egy kisebb csapat szép csendben kimentheti őket. Fiúk, nézzék, ez Bill, az én emberem, ő segíteni fog, nem leszedni. Bill képét körbemutatta a húszfős csapatnak, akik bólintottak. – Mikor kell indulnunk, hogy időben ott legyünk? – kérdezte Kreston Caps-et. – Mikor kezdődik az előadás? – Hat tizenegykor kel a nap, szerintem öt körül elkezdenek készülődni, tehát addigra már a helyünkön kell lennünk. – Akkor elég fél négy körül elindulnunk. – Jó. Addigra mindent előkészítünk. Ekkor megszólalt az egyik laptop. Halk csipogás közben a műholdkép ugrott fel. – Okos kislány – mosolyodott el Kreston. – Ki ez? – Miss. Brennwood. Megjegyezte, amit mondtam neki. Hat óránként igyekszik jelt adni magáról. – Jeladó? – Igen. A szikla leárnyékolja, de talált módot rá, hogy néha kikerüljön az árnyékból. Nem sokkal tíz után újra jelzett Alaiza adója. Ez némiképp megnyugtatta Kylordot. Iza él, és valószínűleg jól van. Ezt követően Bill is küldött egy rövid üzenetet. „A fegyveresek egymás közt azt beszélték, hogy bevitték a nagyfőnökhöz a kiválasztott lányt, de az

alaposan helybenhagyta. Úgy tökön rúgta, hogy orvost kellett hívni hozzá. Remélem Miss. Brennwood jól van, de nem tudják még, hogy a Főnök képes lesz-e végigcsinálni a szertartást.” „Kösz, Bill, a tájékoztatást, épp két perce vettük újra Miss. Brennwood jelét.” – Egyre jobban tetszik nekem ez a kislány, Mr. Grand. Azt hiszem nagyon is megérdemli a segítségét. – Nemcsak megérdemli, Mr. Caps. Ha valami baja lesz, én saját kezűleg tépem le a főnökről azt, amit Alaiza még meghagyott belőle. – Nem lesz semmi baj, Mr. Grand. Holnap reggel túl lesz mindenen. Caps, továbbküldted a másik öt helyszín koordinátáit? – Igen. Már mindegyik helyre elindultak, de ahogy kértétek, megvárják, míg lemegy a ti műsorotok, csak azután gyűjtik be őket, nehogy idő előtt megsejtsenek valamit. Bill hajnali háromkor jelentkezett újra egy rövid üzenettel: „A nagyfőnök úgy döntött, hogy megtartja a szertartást. Túl nagy hírverést csináltak már neki, nem okozhat megint csalódást a híveknek.” „Rendben. Négyharminckor lesz a gépünk a legközelebb hozzátok. A biztonság kedvéért nem tudod elvonni a külső őrök figyelmét valamivel? Nyugatról érkezünk.” „Megteszem, amit tudok.” Bill fél ötkor csakugyan kiment, mondván, hogy még egy utolsó ellenőrzést végez a kamerákon, hogy minden biztosan tökéletesen működjön. Persze vitt magával egy laposüveget is, benne nem csak erős whiskyvel, hanem egy enyhe nyugtatóval is. Épp csak annyival, ami tompítja az érzékelést, de felületes szemlélő nem veszi észre. Gyorsan ellenőrizte az eszközeit, de aztán megállt a nyugati oldalon őrködők mellett, és úgy tett, mint aki nagyot kortyol a palackból. Látta az őrök sóvár tekintetét, így odakínálta nekik is. Azokat persze nem kellett nagyon bíztatni, nagyot húztak belőle. Ekkor átsétált a keleti oldalra, ott is ellenőrzött, ott is kínált. Azonban bármennyire fülelt, nem hallotta meg a közeledő járművet, csak a fülhallgatójában Kreston hangját. – Itt vagyunk egy kilométerre, észrevettek valamit? Az egyik kamerába nézett, és nemet intett. – Akkor jó, tökéletesen látjuk magát. Minden rendben? Bill bólintott, majd visszasietett a vezérlőjébe, ahol már másik két őr nézte ugyanazt a pornófilmet, így nem túlzottan foglalkoztak azzal, mit is csinál a technikus. * Alaiza egy kicsit összeszedte magát, és újra megkérte Angelinát és Pénelopét, hogy segítsenek kimászni. Amíg a főnököt ápolják, addig biztos nem foglalkoznak velük. Nagyon remélte, hogy egy nap és egy éjszaka elég lesz Krestonnak megszervezni a

megmentését. Egyetlen éjszaka nem vihették olyan messzire, hogy ne érjenek ide napkeltére. Megpróbált elaludni, nem akarta, hogy az éjszakát felesleges izgalommal töltse. Ha holnap meg akar menekülni, akkor szükség lehet a figyelmére és az éberségére. Még sötét volt, amikor arra ébredt, hogy lámpát gyújtanak, és kinyitják a cellaajtót. – Jönni! – szólt, és feléje bökött a gépfegyverével az egyik őr. Iza kibújt a pokrócból, sóhajtott egyet, már tudta, hogy mi következik. Sejtette, hogy megint teleaggatják Mr. Toteotsin kedvenc nemesfémével. Így történt. Egy hosszú folyosó végén lévő kicsiny szobába vezették, ahol egy székben Mr. Toteotsin ült, meglehetősen mogorván. Ahogy meglátta Izát, harag lobbant a szemében, de túlzottan sok mindent nem tehetett. Bár legszívesebben saját kezűleg verte volna össze, de ehhez egyrészt túl nagyok voltak a fájdalmai, másrészt, nem csúfíthatta el a szent áldozatot. Így csak tehetetlenül nézte, ahogy két segítője leveszi Alaizáról az aranylamé ruhát, csak a szandált hagyva rajta, majd ismét bokáira, csuklóira, derekára és nyakába erősítik az ékszereket. Már azt hitte, végeztek, amikor egy aranyfejéket is feltettek, alaposan kifésült hajába. Ekkor újabb férfi lépett be. Mr. Toteotsinnak hozott egy pohár italt. – Ez elég lesz a szertartás idejére, Nagymester. Utána azonban haladék nélkül kórházba kell kerülnie. A Nagymester egy kézmozdulattal elhallgatatta a férfit.

– Köszönöm, doktor úr, hálás vagyok a segítségéért. De ha meghalt ez a nő, akkor az én életem elérte a célját. Akkor már a Nagy Huitzilopochtli elégedett lesz. Nekem ez elég. Ekkor figyelt fel a doktor, az ajtó másik oldalán, négy fegyveres közt álló Alaizára. A szeme elkerekedett. Látszott rajta, hogy teljesen lenyűgözte a látvány. Hosszú másodpercekig csak bámulta, mire Iza felső ajkait felhúzva dühös macskaként rásziszegett, amitől hirtelen összerezzent. Kezét-lábát törte, úgy igyekezett kijutni a szobából. A Nagymester, aki már teljes díszben volt, az erős fájdalomcsillapítótól néhány perc múlva jobban érezte magát. Két segítője kíséretében kiment. Izát négy fegyveres vitte utána. Kiértek a barlangból. A férfi felküzdötte magát a majd tizenöt méteres lépcsősoron, Izának viszont, úgy két emeltnyivel lejjebb meg kellett állnia. Kint már derengett, de még hűvös volt. Iza egész libabőrös lett. Fentről Toteotsin hangját hallotta fennkölten szónokolni. – Kylord, ha meg akarsz menteni, akkor igyekezhetnél – mondta magában. Próbált mindenre figyelni, hátha reményt meríthet valamiből. A hely azonban olyan szűk volt, hogy nem látott esélyt a menekülésre. Ha egy fegyvert meg is tudna szerezni az egyik őrtől, a másik három nem hagyná, hogy használja is. Egyszer aztán intettek fentről az őreinek, akik meglökve jelezték, hogy induljon tovább a szűk, két sziklafallal körülvett lépcsőn. Fent meglepően nyílt tér fogadta. Már egészen kivilágosodott, bár a nap még nem bukkant fel a fák koronája fölött. Vagy harminc álarcos és köpönyegbe bújt ember állt tisztes távolságban félkörbe egy ugyanolyan követ, mint Los Angelesben. A Nagymester most már nem csak köntösben, de álarcban is várta a kő túlsó oldalán. Intésére tovább lökték Alaizát. – Most! – szólt Kreston Billnek, amikor Alaiza már biztonságos távolba került a szikla szélétől. Az összes embere tudta, mi a feladata. A megfelelő helyen várták a jelet. Bill ekkor egy hatalmas mennydörgés hangját játszotta be a titokban felszerelt külső hangszórókba, miközben Kylord egy kicsiny füstpatront vágott a közeli fáról az oltárkőre, mely robbanásszerűen néhány pillanatra fehér ködbe burkolta. Mindenki megdermedt a váratlan és félelmetes eseménytől, de nem tudván kell-e menekülniük, vagy ez is a szertartás része, nem mozdultak. Két másodperc múlva oszlani kezdett a füst, és az oltárkő tetején, a keleti oldalon, Izával szemben Kylord állt, meglehetősen fura öltözékben, amitől Iza első meglepetése után nem tudta, hogy most nevetséges, vagy nagyon is szívdöglesztő. Aztán a szívdöglesztő mellett döntött. Szerelmén ugyanis egy nagyon, de nagyon zsabós, nagyon csipkekézelős, nagyon buggyos, hófehér, romantikusfilmes ing, fekete testhez simuló nadrág, combközépig érő fekete csizma volt, a vállára pedig egy mélybordó, bársony Zorró-köpenyt vetett. Némán, mérhetetlen haragos képpel nézett végig a földbegyökerezett lábú embereken, majd zengő hangon, melyet Iza annyira szeretett, megszólalt!

– Kik, vagytok, ti? – a hangja dühösen zengett, melyre egy kicsiny, láthatatlan mikroport is rásegített – Kik vagytok ti, mocskos kis férgek, akik szembe mertek szállni velem? Mit képzeltek, és mit képzelsz te, porbafingó köpedék, hogy szemet mersz vetni az én tulajdonomra? – mutatott most Mr. Toteotsinra, egy igazi ripacs mozdulatával. – Milyen bugyuta színjátékot játszotok ti itt? A Nagymester ekkor kezdett magához térni, de már nem mert megmozdulni, mert igencsak nyomta a hátához szorított pisztoly a csigolyáit. – Ha megmozdulsz, véged – súgta Kreston a fülébe. – Ez a nő az én tulajdonom! – mutatott ezután Izára Kylord. Ebben a pillanatban az Iza mellett álló négy fegyveres eszméletlenül rogyott össze. Toteotsin a többi őrt kereste a szemével, de őket már az első mennydörgéskor, a füst oszlása közben ártalmatlanná tették Caps emberei. Kétségbeesetten nézett a szertartás résztvevőire, de azok teljesen megzavarodtak. – Mit képzeltetek, hogy szembe mertetek szállni velem? – folytatta Kylord. – Az én hatalmam erősebb és ősibb, minden más gonosznál. Míg ti csak eljátsszátok a hatalmas Huitzilopochtli híveit, én magamban hordom őt, és az összes többi gyermekét is a Sátánnak. Én emberek ezreinek szívét vágtam ki, és fürödtem a vérükben, amikor eggyé váltam vele. Ti még egy igazi oltárt sem tudtatok készíteni. Mi ez a kényelmes ágyikó? Kin mutassam meg, hogyan kell valóban kivágni egy szívet? Körbenézett, majd Toteotsinon állt meg a tekintete. Megragadta, és felhúzva keresztbe fektette az oltáron. Nem volt könnyű, de Kreston a kő mögül tolta a lábát, így úgy látszott, mintha Kylord fél kézzel könnyedén átemelte volna. Lábát a férfi mellkasára tette, mint valami vadásztrófeára. – Így nem jó, látjátok, nehéz hozzáférni a szívhez. Újra lehajolt, és még feljebb húzta, úgy, hogy feje és nyaka lelógva a közönsége felé nézett, miközben a mellkas a szív magasságában felemelkedett, szinte kínálva magát, előredomborodott. Toteotsin ekkor már képtelen volt reagálni, mert Kreston közben a combjába döfött egy injekciót. – De ha domború a kő, akkor a mellkas szétfeszül, gyorsabban lehet dolgozni, így tovább dobog a szív a kezemben, az istenek gyönyörére. Ti olyan haragra gerjesztettetek, hogy mindjárt mindannyitokon be is mutatom. Mire Kylord befejezte a mondandóját, a Nagymester magatehetetlenül feküdt a rendkívül kényelmetlen helyzetben. A méreg hatására elvesztette a kontrollt a teste felett, míg a tudata tiszta maradt. Mindent látott, érzett, felfogott, de izmait nem tudta irányítani. – Áh, gyenge, gyáva kis féreg, még arra se méltó, hogy kivágjam a szívét, hiszen máris megállt a félelemtől – mondta. Lábával letaszította a magatehetetlen testet az oltárkőről.

Ha megöli ezzel, az sem érdekelte, hiszen kétszer is ki akarta vágni a szerelme szívét. A nézők, mind a helyszínen, mind a távoli zárt szobákban ülők, azt hitték, meghalt. Bill, Kreston kérésének megfelelően állította be a kamerákat is, mindenki azt látta, amit ők akartak, hogy lássanak. Kylord most leugrott a kőről, és közelebb ment a nézőkhöz. A fülében lévő fülhallgatóból megtudta, hogy az összes fegyverest elfogták és a lányokat kiszabadították, míg ő itt kint lekötötte a többiek figyelmét. Iza közben feltűnés nélkül megnézte a négy őrét. Megállapította, hogy egyik sem vérzik, tehát nem lelőtték őket, hanem elkábították őket. – Akar valaki önként felajánlkozni? Egy bátor szív Huitzilopochtli megetetésére? – nézett végig Kylord a közönségen, miközben már jobb kezébe markolta az Iza számára kikészített obszidián kést. – Ez a nő az enyém – folytatta a színjátékot. – Az én tulajdonom. Megjelöltem, bárhol megtalálom, ha kell. Ha bárki szemet merészel rá vetni, azt puszta kézzel tépem szét, vagy magam áldozom fel. Kylord egyetlen ujjával utasította Alaizát, hogy jöjjön közelebb és álljon mögé, de meglepetésére a lány nemcsak az utasítást követte. A teljes huszonnégy órás feszültség, a felgyülemlett düh, saját meztelenségének tudata, ahogy bámultak rá, Kylordnak az egész sziklafennsíkot elárasztó tüzes energiája kínzó vágyat ébresztett benne. Kylord mögé állva nyakához hajolt, mint aki megcsókolja. Fejét lehajtva halkan, hogy csak Kylord és az emberi hallhassák, maga elé suttogott. – Dugj! Meg! – lehelte tagoltan. – Micsoda? – esett ki a szerepéből Kylord. – Micsoda arcátlan vakmerőség, hogy volt bátorságotok szemet vetni a tulajdonomra? – javított gyorsan, majd kérdőn nézve Alaizára, feltűnés nélkül befogta a külső hangszórókhoz kapcsolt mikrofont. – Ezek a szemetek fel akartak áldozni az Istenüknek, és végig akarták nézni a halálom. Legszívesebben mindet kiherélném azért, amit a többi lánnyal tettek. Azt akarom, hogy tégy magadévá a szemük láttára, a tetves templomukban, a szent oltárukon. Lássák meg, milyen egy valódi áldozat. Ezzel tartozom a Nagymesternek.

Kylordban az elragadtatás hulláma söpört végig. Az izgalom és a vágy az egekbe szökött benne a gondolatra, de hamar összeszedte magát. Imádta a különleges helyzeteket, az erotikus kalandokat, de ez minden fantáziálásán túltett. Míg a késsel jobb kezében magára, addig a másikkal a közönségen mutatott végig. – Én! Én vagyok az igazi hatalom, az igazi Isten! Tőlem rettegjetek, mert az én erőmet itt és most megtapasztalhatjátok, míg egy évszázadok óta elfeledett Isten nem tud rajtatok segíteni, hiába áldoztok neki. Én vagyok élet és halál ura, itt és most! – folytatta a ripacskodást. – Kreston, hallották a lady kívánságát? – súgta még felemelt kezével elvonva a figyelmet, míg a másikkal megint befogta a mikrofonját. – Igen – jött a válasz a fülhallgatókba. – Tudják biztosítani a terepet? – Akár két menethez is uram. Már miénk az ellenőrzés. – Rendben, akkor játsszunk tovább! Iza, hogy ne akadályozza, oldalt lépett, és fél lépéssel a háta mögé állt, mint egy engedelmes kiskutya, ezzel is jelezve a hatalmát. – Az én hatalmammal nem vetekedhet senki. Én azt csinálok, amit csak akarok – és a földön fekvő négy őrre majd a mesterre mutatott. – Ti viszont annyira feldühítettetek, hogy most épp baszni akarok. Itt! Most! Alaiza egy pillanatra meglepődött, de hamar ráérzett Kylord szerepének ritmusára, és már egyáltalán nem bántotta a durva szó. Igen, ő most itt az ősgonoszt játssza, akihez egyáltalán nem illik a finomkodás. Az is eszébe villant, hogy mindig mennyire udvarias volt vele, hogy milyen valódi tisztelettel szólt hozzá. Amikor mégis, nagy ritkán közönséges szót használt, az ő szájából épp az ellentétnek köszönhetően, hol kedves, hol kifejező, hol őszinte felhangot kapott. Most épp a szerepe igényelte. Közben Kylord rendületlenül folytatta. – A ti tisztelt Huitzilopochtli Istenetek szent oltárán! Mert én vagyok a hatalmasabb! Ti! – mutatott újra színpadiasan előbb az oltár mellett tehetetlenül fekvő Toteotsinra, majd végig a vörös köpönyeges nézőkön és a kamerákon –, ti mind végig fogjátok nézni, ahogy az én nőmmel, az én, a saját hatalmamat demonstrálom a halál oltárán! Ez a föld, ez a szikla és ez az oltár is az enyém, az én hatalmamra született. Megnézném, ki mer megállítani! – Hét óránál – hallották Bill hangját a fülükben, aki a kamerákon át kísérte figyelemmel az eseményeket. Mielőtt Kreston bármit tehetett volna, Kylord, mint a villám, megfordult, két tenyerét a szélen álló, épp felé induló férfi felé vágta ki. A levegőbe ütve, a férfihoz hozzá sem érve, hatalmasat lökött rajta. A merész próbálkozó két métert repült hátra, és nekiesett a

mögötte álló fának. – Még valaki? – kérdezte körbefordulva, de ekkor már a munkájukat befejező kommandósok is felsorakoztak a sziklán. Néhányan lent maradtak a megkötözött és ártalmatlanná tett fegyveresekkel, míg a többiek demonstrálták, hogy senkinek nincs esélye elhagyni a sziklát az engedélyük nélkül. De nem is mert mozdulni egyik szektatag sem, úgy lehengerelte őket Kylord mágikus támadása. Már semmi kétségük sem lehetett arról, hogy Kylord személyében valóban maga a sátán termett közöttük, és valódi emberfeletti képességekkel rendelkezik. Mind a helyszínen lévőket, mind a kivetítőkön nézőket teljesen lenyűgözte és megfélemlítette a belőle áradó őserő és titokzatos hatalom. Eleve fogékonyak voltak a misztikumra, ez csak erősödött bennük Toteotsin hatására. Kylord csak kihasználta ezt. – Helyes! A következő megy a mestere után! Alaizára nézett, mint aki némán utasítja. Alaiza erre királynői nyugalommal végighordozta megvető

tekintetét a maszkos, köpönyeges nézőkön, majd a legnagyobb lelki nyugalommal elindult az oltár felé. Az arany szikrázott a felkelő nap fényében, még jobban kiemelve mezítelen bájait. A szokatlanul magas tűsarkú miatt csípőcsontját hátrabillentve, melleit előredomborítva kellett tartania magát járás közben. Szinte, egy önmagát párzásra felkínáló nagymacska érzetét keltette. Egyszerre érezte a felszabaduló adrenalint, a vágyat, és a férfiből áradó hihetetlen energiák erotikáját. A feszültség forrt benne, legszívesebben saját kezűleg lökte volna le a szikláról az összes hívőt, akiknek a pénze lehetővé tette a sok nő és fiatal lány megerőszakolását és meggyilkolását. Mély levegőt vett. A benne tomboló dühöt igyekezett a Kylord megjelenése iránti örömmel felülírni. Az eddig visszafogott haragvó tenni vágyást, a kitörni készülő hisztériát szexuális energiával kiadni magából. Átlépett az oltár végében fekvő Toteotsin lábán, és az oltár túloldalára ment, hogy Kylord, a Nagymester helyére álljon, jelezve, ez a szerep valójában őt illeti. Kylord némi hatásszünet után követte. Őrá is hatott szerelme lenyűgöző, egzotikus megjelenése és mozdulatai. Könnyedén megemelte és felültette a kőre, majd hanyatt döntötte rajta. Egy pillanatra mindkettejük elméjében megjelent az emlékkép, amikor Alexszandr emelte ugyanígy Esbetát a romos templomban a törött oltárasztalra. Iza a feje fölé emelte a kezét, és megkapaszkodott az oltár túlsó oldalában, majd felhúzta, és az égnek emelve széttárta a lábait. Nem érdekelte az oltárra száradt régi vér, sem a bámuló tekintetek. A jelenet pontosan azt demonstrálta, amit Toteotsinnak mondott. Önként adta magát a férfinak, akit szeretett. Már csakugyan azt sem bánta volna, ha a végén meg kell halnia. Ebben a pillanatban azt érezte, semmi nincs, amit meg ne tenne érte. A férfiért, aki mindent otthagyva, anyagiakat sem kímélve felkutatta és megszervezte a megmentését. Aki bár nem mondta, de királynőként istenítette. Igen, kívánta ezt a férfit, a lelkét és testét egyaránt. Akarta itt és most, az egész világ szeme láttára. Kylord kigombolkozott, és Iza combjába kapaszkodva, minden további előjáték nélkül behatolt. Gyors akart lenni, hogy ne okozzon felesleges fájdalmat, de végigfutott rajta a forróság, amikor megérezte, hogy Iza nagyon is nedves. Lenyűgözte, hogy a lány is erotikusnak találja a helyzetet, és éppúgy élvezi a színjátékot, mint Kylord. Ebben a másodpercben a világ urainak érezték magukat, akiket senki és semmi nem tud megakadályozni abban, hogy azt tegyék, amire épp az adott pillanatban vágynak. Minden feszültség, izgalom ellenére, vagy inkább épp azért, égető tűz tombolt mindkettejükben. Tovább gerjesztette a vágyát, hogy Iza mindezeken túl annyira bízott szerelme férfiasságában, hogy nem is feltételezte, hogy nem lesz képes egy ilyen helyzetben teljesíteni. Kylord lepillantott Iza peckesen égnek meredő mellbimbóira, fénylő szeméremajkaira, és még jobban megduzzadt Izában, amitől most Iza feszült meg. Először lassú, majd egyre erőteljesebb mozgásba kezdett, nagyokat lökve a lányon. Iza szándékosan hangos sikoltással élvezett el, mire Kylord is elengedte magát. Miután kihúzódott a lányból, kényelmesen elcsomagolta szerszámát, és végignézett a döbbent híveken. – Na! Most már jobb! Most már nem vagyok olyan éktelenül dühös, amiért ide kellett jönnöm, hogy megmutassam a hatalmamat. Tehát ez a nő az enyém – mutatott Alaizára. Alaiza közben leszállt az oltárról. Mint aki tökéletesen elégedett, nagyobb gondja pedig nem lévén, kéjesen megrázta a csípőjét. Pillantása a magatehetetlenül fekvő

Toteotsinra esett. Kihúzta a tőle kapott fejdíszt a hajából, megvetően ráhajította, majd néhány mozdulattal eligazgatta a kiszabadult hajtincseit. – Aki ezt nem tartja tiszteletben, az nem éli meg a következő napot. Bárhova is menekülne, megtalálom. Jobban féljétek az én haragom, mint Huitzilopochtliét, mert én itt vagyok a Földön, és ezerszer nagyobb kínoknak tudlak alávetni. És ne merjétek azt gondolni, hogy engem megölhettek. Én a pokol bármely bugyrából szabadon visszajöhetek bárkiért. Ezért felejtsétek el, hogy valaha is létezett ez a szekta és ez a templom, mert holnapra már nem fog állni. Vigyétek a szemem elől ezt a csűrhét. Ekkor Caps emberei hivatalosan megbilincselték a nagyérdemű közönséget. Amíg a helyi rendőrség értük nem jön, a sziklaszobákban helyezték el őket, de nem néztek oda, amikor Kreston emberei leszedték róluk a maszkot, hogy Bill végigfotózta őket. Iza Kylord mögé állt, és a válla felett rávicsorított az utolsónak még ránéző férfira, akit Kylord a fának taszított. – Régi trükk? – kérdezte Iza a már feltápászkodott, de még mindig a megdöbbentő támadás hatása alatt lévő férfi felé pillantva. Az sehogyan sem tudta felfogni, hogy mitől repült neki a fának. – Régi trükk – nézett vissza rá Kylord, miközben levette a köpenyét, és Izára terítette. Csak gyönyörködött a lány bátor és csodaszép tekintetében, majd megcsókolta. – Te valóban egy Istennő vagy! – Hát ilyen finálét sem láttam még – bújt elő az intézkedésekből visszatért Caps és Kreston. – Milady, fogadja őszinte gratulációmat – azzal Caps valódi tisztelettel csókolt kezet Alaizának. – Döbbenetes alakítás volt. Az ön bátorsága és lélekjelenléte lenyűgöző. – Köszönöm, Mr. Caps, de igazából Kylordban bíztam. Tudtam, hogy meg fog menteni. Persze az Önök segítségével. – Mindegyiknek megvan a képe? – kérdezte Kylord. – Igen, Uram. Holnapra mindenkiről az asztalán lesz a háttértanulmány, az összes többi hívőével együtt. – A nagyvezírt se feledjék. – Igen, Uram. – Rendben. Így már könnyű lesz az egész hálózatot felgöngyölíteni. Iza tekintete a még mindig a földön heverő mesterre esett. Kylord is ránézett, és meglehetős közönnyel válaszolt a lány ki nem mondott kérdésére. – Ha még él, akkor őt mindjárt összecsomagoljuk, és a bizonyítékokkal együtt, piros

szalaggal átkötve átadjuk az FBI-nak, hadd kapjanak valamit ők is a sikerből. – Mit csináltál vele? – Csak egy kis kábítószer, egy fél óra alatt elmúlik a hatása. – A szikla? – fordult újra Krestonhoz. – Már az öné. Holnap meglesz az engedély. Ha a helyiek elvitték a foglyokat, azonnal jönnek a tűzszerészek. De azt hiszem úgy berezeltek a sátáni hatalmától, hogy álmukban sem jutna eszükbe visszatérni. – Nem baj, az ígéretem akkor is betartom. Robbantsák fel úgy, hogy nyoma se maradjon. – Ez nem egy ősi kultikus hely? Kylord egy pillanatra becsukta a szemét, majd amikor kinyitotta, megrázta a fejét. – Már nem. Ami értékes volt itt, azt ezek a barbárok vagy eladták, vagy tönkretették. Úgy átalakították a saját céljaiknak, hogy már semmi sem maradt belőle. Az oltárkő tetejét levágták, és körbecsiszolták, mert nem értették, miért kell domborúnak lennie. – Értem, Uram. – Honnan értesz te ennyire az emberáldozathoz? – kérdezte Iza. – Tényleg voltam egyszer azték főpap, és egy másik dimenzióban a vérszomjas Isten szerepét is eljátszottam már. Kylord szemében némi fájdalmat vett észre Iza. Tudta, hogy a férfi némileg azonosítja magát korábbi életeivel, ezért szorosabban bújt hozzá. – Most viszont a megmentőm vagy, és velem együtt sok további áldozat életét megmentetted. – Te pedig ismét lenyűgöző lelkierővel viselted. – Biztos voltam benne, hogy értem jössz. Kylord, segített Izának lejutni a szűk lépcsőn. Lent ölbe kapta a lányt, úgy vitte egészen a helikopterig. Nem akarta, hogy a tűsarkúban botladozzon a dzsungel buja aljnövényzete között. Ott már várta a kényelmes, puha tréningruhája, ismét bebizonyítva, hogy Kylord figyelme minden kiterjed. Caps csapatának egy része ott maradt vigyázni a foglyokra, míg a többiek a nem is létező helikopterrel visszatértek Bogotába. Közben Thomas megtalálta a rendőrség által begyűjtött Doktort, akit az országúton találtak. Iratai nem lévén, ki kellett váltaniuk, így most a repülőn várták Izáékat. – Nagyon sajnálom, Kylord, de nem tehettem mást – kezdte Shadton doki. – Alaiza bocsánatát kérd, az ő bőrére ment a játék. – Sajnálom, Miss. Brennwood, de nem engedhettem meghalni a húgomat. – Megértem, Doki. Már nincs semmi baj. Túl vagyunk rajta – Iza megsimította Kylord arcát, és megcsókolta, hogy oldja a feszültségét.

Megértette, hogy a doktor csak nem tudta egy másik ember érdekét a sajátja elé helyezni, mégis haragos volt. Iza érintésétől azonban megnyugodott. – Menjen, Doki, látogassa meg a húgát. Biztos jól esik neki, ha személyesen is megnyugtatja. Most mi is pihenünk egyet az ijedtségre. – Alaiza, nincs szüksége rám? – Nem, doki, minden rendben. Magam is meglepődtem, mennyire jól viseltem. Főleg, miután törlesztettem Mr. Nagymesternek a múltkoriért. – Igen, hallottam, hogy Mr. Nagymesterből Mr. Lyukasfaszt csinált. – Hála Kreston tanításainak. – Mit szeretnél most csinálni? – kérdezte Kylord, hogy elterelje a figyelmét. – Hát, őszintén, nem is tudom. A sok izgalom után, most olyan jólesően üresnek érzem magam. – Akkor csak pihenj le, megleplek. – Rendben – mondta Iza, és hátrament a gép végében lévő kis hálószobába. Hamar elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy Kylord fogja a kezét. – Jó reggelt, Kedves! – Hol vagyunk? – Nemsokára meglátod. Vedd ezt fel, szükséged lesz rá. Farmert, pulóvert és könnyű kabátot talált az ágyon. Egyre kíváncsibban nézett rá, de Kylord nem mondott többet. Előrementek és bekötötték magukat a leszálláshoz. Az ablakon kinézve látta Iza, hogy Los Angelesben vannak. Leszállás után Kylorddal beültek az egyik kocsijába, Robert pedig indított. Nem érdekelte, hová viszi, már csak vele akart lenni. Nem is figyelte, merre mennek, csak befészkelte magát Kylord válla alá, aki úgy ölelte, mintha sosem akarná elengedni. Alaposan meglepődött, amikor megálltak a Ross Road-on. A saját lakása előtt segítette ki a kocsiból. Milyen régen is járt itt utoljára? Mielőtt Wewston ügynök elvitte a védett házba, és mikor Kylord megcsókolta a kocsiban. Mintha évszázadok teltek volna el az óta. És mennyit változott. Akkor még állig begombolta fehér titkárnős blúzát a Chanel-kosztüm alatt, mára képessé vált ruha nélkül is fesztelenül viselkedni idegen férfiak társaságában. Akkor élete katartikus döntéseként élte meg, hogy enged-e Mr. Grand csábításának. Ma nézőközönség előtt kérte, hogy tegye magáévá. Tudta, hogy gyerekes pökhendiség, de meg akarta mutatni Toteotsinnak és az eltorzult társaságának, hogy ő az erősebb, hogy nagy ívben tesz az ostoba szertartásukra, hogy semmi tiszteletreméltó nincs a beteges gyilkolási vágyukban. Mérhetetlenül büszke volt Kylordra, arra, hogy ez a nagyszerű férfi az övé, hogy őt választotta. Megtalálta és megmentette. Ott, az oltáron fekve valóban istennőnek érezte magát, aki van olyan erős, független és magabiztos, hogy semmi se korlátozza. Senki és semmi sem állíthatja meg, nem győzheti le, azt teszi, amit csak épp akar. Egyszer már szégyellte magát, mikor meztelenül vezették elő, de a szégyenérzettől sem lett jobb. Kylord ráébresztette, hogy nem neki kellett volna szégyellnie magát. Hát másodjára

már nem szégyellte. Látta a csorgó nyálú férfiakat, és rádöbbent, hogy azok, akik az erkölcsöket kitalálták, akik évszázadok alatt kinyilatkoztatták, mi helyes és mi helytelen, csupán saját félelmeiket, kisebbrendűségi érzéseiket vetítették ki, és erőltették rá másokra. Kylord mellett megtanult szabadnak lenni. Az, hogy mezítláb, egy szál strandkendőben elvitte egy másik kontinensre, rádöbbentette, hogy minden megszokott eszköze, a kistáskája, iratai, papírzsebkendője, az állandóan kéznél lévő, de sosem használt varrókészlete, mind csak felesleges ballaszt volt, mely visszahúzta, megakadályozta az őszinte, szabad életben. Hogy lélekben is súlyos hátizsákot cipelt a vállán egész életében, noha bármikor letehette volna. Amikor reggel fellépett a sziklaerkélyre, már eltűnt a teher, lerakta a megpakolt hátizsákot, szabad volt. Ha néhány percen belül meg is kell halnia, akkor is, az alatt a pár lépés alatt, amíg elér az oltárkőig, lelke tökéletesen megélheti a mindenséget. Ő akkor is az, aki. Ezt már senki sem veheti el tőle. Még ha meg is ölik, akkor is felettük áll, mert ők nem képesek másra, csak ott csorgatni a nyálukat, csak gyönyörködni az ő fenségében, bátorságában, szabadságában és szépségében. Ezért az érzésért kellett önként odamennie, és felfeküdnie az oltárra. Azt az érzést ők sosem fogják megtapasztalni, amit ő. A kövön fekve és Kylorddal egyesülve, ez a végtelenség és korlátlanság érzése ragadta magával. A bizonyosságot kapta aznap ajándékba. A tudatot, hogy bármin képes úrrá lenni, bármin felül tud emelkedni. Először érezte méltónak magát Kylord szerelmére. Most, a régi lakásában állva, körülnézve a korábban kincsnek tartott bútorai, könyvei, régi számítógépe, tv-je és hangfalai között, már idegennek tűnt az akkori énje. Hogy is lehetett olyan fontos neki, hogy megismerje a világ felépítését a legkisebb alkotóelemtől a legnagyobbig, ha közben nem vett részt abban a világban, amit annyira vágyott ismerni. Igen, érzett valami otthonosságérzetet, de ez már messze nem jelentette azt a biztonságot, amit régen. Már tudta, hogy sehol sem lehet biztonságban, bármely pillanatban véget érhet az élete, és akkor már, bármennyi is van hátra, azt nem félelemben, nem aggódások közt, elbújva a valódi élet elől, hanem szabadon, és szeretve akarja átélni. Legyen az egyetlen perc, vagy több száz év. Megszorította Kylord kezét, és becsukta a szemét, mint aki végtelen bizalommal bújik az anyja ölébe. – Nem mehetnénk inkább hozzád? – nézett újra fel rá. Kylord szeme felragyogott, alig akart hinni a fülének. – Én is ezt szerettem volna, de azt hittem, hiányzik már neked a tiéd. – Hiányzott is. És látnom kellett, hogy tudjam, már nem ez vagyok. – Nincs szükséged valamire? – De igen. Alaiza az íróasztalához ment. A fölé függesztett tábláról levett egy kis kártyát, majd Kylord felé fordult. – Készen vagyok. – Mi az?

– Az első üzeneted a rózsákról. Egy emlék arról, honnan indultam. Kylord elmosolyodott, újra kézen fogta Izát. A tengerparti házába vitette magukat. Másnap Iza újra bement a munkahelyére, hiszen már nem kellett attól tartani, hogy egy őrült megpróbálja elrabolni. Az Endman-gyilkos és a szektavezér is, a legtöbb taggal együtt rács mögött volt. A még szabadlábon levőknek pedig épp elég félnivalójuk akadt. Bent a szobájában meglepetés fogadta. Szinte az egész iroda összegyűlt a köszöntésére. Hjong Mei az orra előtt lobogtatta az összes országos napilapot, melyek kétoldalas vezércikkben számoltak be az immár közismertté vált dr. Alaiza Brennwood kalandjáról a gyilkos szektával, a kolumbiai rendőrség bravúros akciójáról, melyben elfogták a többszörös gyilkos, drogtermelő szektavezért és híveit. A nekik segítséget nyújtó amerikai titkosügynököket épp csak megemlítették. Mindezt egy valódi szemtanú, Angelina Chaves tollából. – Tényleg kilyukasztottad Miss. Brennwood a szektafőnök legkényesebb részét? – álmélkodott Max, a közvetlen főnöke, aki el sem tudott képzelni korábban ilyesmit a csendes, visszahúzódó, csak a számainak és képleteinek élő Alaizáról. – Hát, a tűsarok veszélyes fegyver tud lenni – mosolyodott el Alaiza, Krestont idézve. De ez is, mint minden csoda három napig tartott. A kollégák megszokták, hogy már nem a kis Toyotájával döcög be, hanem sofőr hozza, nem térd alattig érő, nyakig zárt kosztümökben jár, hanem nőies minikben és látványos blúzokban, megmutatva karcsú alakját, sejtetve nőies bájai szépségét, melyet először Kylord szakértő szeme vett észre. Iza és Kylord is visszatért régi munkájához, de ha csak tehették, minden más idejüket együtt töltötték. Kylord élvezte a felszabadult és magabiztos Alaizát, aki most már bátran ment bele a férfi különleges fantáziavilágának játékaiba. Ha tudtak, négynapos hétvégeket szerveztek, amikor felkeresték Kylord szigetét. * Egyik ilyen szombat délután Kylord újabb ajándékot nyújtott át. – Ékszer? – Igen. Alaiza kinyitotta, de meglehetősen tanácstalanul nézte a formás kis aranyláncot a csepp alakú igazgyöngy függővel. Sehogy sem tudta elképzelni, hogy a furcsa alakban hajlított ívek, az összevissza csüngő láncok, hogyan illenek a nyakába. – Tudd mi ez? – Nyaklánc? – Nem. Ez egy intim ékszer, egy klitoriszdísz. – Micsoda? – Nem tudtam elfelejteni, milyen jól áll neked az arany, főleg, ha semmi más nincs

rajtad. Ezért vettem. Megmutatom, hogyan kell felvenni. Miközben megcsókolta Izát, már vetkőztette is. – Hát igen, így is gyönyörű vagy, de azért nézzük meg, hogy áll. Olyan, mint egy tangabugyi. Előbb megsimogatta gömbölyű fenekét, lágy ívű szeméremdombját, majd a lány csípője fölé kapcsolta a vékony aranyláncot. Most elől lógott a fura aranydísz, végén két hosszabb lánccal. A lógó láncok végeit megfogta Kylord, átnyúlt velük a lány két lába között, illatos völgyébe illesztve hátrahúzta, hozzákapcsolta a keresztlánchoz. Még egy kicsit feszített rajtuk, majd széthúzta Iza nagyajkait, és az elől maradt u alakú részt beillesztette közéjük. Még egy kicsit feszített a finom aranyláncokon, amik így Izát is kifeszítették, és feltárták csiklóját. – Ó, ez olyan érzés, mintha kinyitottál volna, ráadásul ki is támasztottad az ajtót, hogy bármikor beléphess. – Igen, ez az egyik célja, hogy mindig nyitva érezd magad. – Tetszik? – Igen – csodálta meg Kylord őszinte elismeréssel. – Akkor ezt nem is én kaptam, hanem te. – Már megint túl gyorsan vág az esze Miss. Brennwood! Nagyon, de nagyon tetszik. Kylord leguggolt a lány elé, előbb kezével megcirógatta a csiklóját, majd hátranyúlva két íves domborulatába markolva közelebb húzta, hogy nyelvével is elérje. – Rendkívül kényelmes, igaz? – évődött tovább Kylord. – Igen. Mindig is szerettem volna, ha a kezed felszabadul erre a célra ilyenkor – tréfált Alaiza megsimogatva közben Kylord kézfejeit. – Ugye? Kylord nyelvének hatására Iza csiklója megduzzadt és kiemelkedett. Ekkor igazította helyére a kis könnycsepp alakú gyöngyöt. Lágyan megfogta, megringatta Iza csípőjét, aki egyből megértette, mi célt szolgál. – Szeretném, ha hétfőn viselnéd a szoknyád alatt. Nagyon izgató lenne tudnom, hogy minden pillanatban érzed, és az eszedbe juttat. – Rendben, de ugye most nem hagysz így félbe? – De bizony, hogy így hagylak – vigyorgott szemtelenül Kylord. Még hosszasan akarlak így nézegetni, ilyen feltüzelt állapotban. Ez egyszerűen mámorító számomra, és hétfőn emlékezni akarok erre. Így valahányszor csak rád gondolok, így foglak elképzelni benne. Másrészt, ma hamarabb vacsorázunk, meghívtam a szomszéd szigetről a telepvezetőt és a feleségét. Hallani akarom a tavalyi eredményeit. Vegyél fel valami vékonyabb ruhát.

– Ezt nem mondod komolyan! Így menjek le? – Persze, ez nagyon erotikus. – Igaz, de eléggé közhelyes. Bár legtöbbször gésagolyókkal szokták eljátszani, vagy csak egyszerűen bugyi nélkül. – Majd lesz olyan is. Bár a bugyi nélkül már megvolt Balin, a gésagolyókat viszont, későbbre tartogattam. Mint ahogy a megkötözést is. Iza Kylord arcát kutatta, hogy mennyire beszél komolyan, de nem tudta leolvasni. – Mondtam, hogy a szeretkezés minden titkára megtanítlak. – Igen, mondtad, de nem hittem, hogy a mindenbe ennyi minden beletartozik. – Hát akkor még fogok neked meglepetést okozni. Hm. Ez épp jó lesz. Kylord kiválasztott egy hófehér, rövid, rakott aljú muszlinruhát, és Izának nyújtotta. – Ez még attól is fellebben, ha levegőt veszek! – Jól látod a lényeget – folytatta a vigyorgást Kylord. Iza felvette a ruhát. Boldog volt, mert Kylordot annak látta. Nem érdekelte meddig tart ez a csoda, csak fürdött a szerelme figyelmében és csodálatában. A férfi is úgy érezte, megtalálta a nőt, aki örök játszótársa tud lenni, akit úgy irányíthat, úgy formálhat, hogy az mindkettejüknek örömöt adjon, mégis képes megőrizni egyéniségét, saját akaratát. Nem puszta báb, hanem igazi partnere az egymás felfedezésében. Ő maga, könnyű, lenvászon, lábszárközépig érő halásznadrágot, és szolidaritásból szintén fehér, de galléros pamutpólót vett a vacsorához. – Előre megyek, látni akarom, ahogy levonulsz a lépcsőn, és látni akarom az igazgató úr és a felesége arcát is közben, ha nem bánod. – Semmit sem bánok, ami neked örömet okoz. Kylord csakugyan lement köszönteni és leültetni a vendégeit, míg maga úgy helyezkedett, hogy szemben üljön a lépcsővel, ahol Izának le kellett jönnie. Azt a tervét, azonban, hogy a vendégei arcát is figyeli, nem tudta megvalósítani, mert bizony feltámadt egy kis koraesti szellő, aminek az lett a következménye, hogy Alaiza minden egyes lépésénél, ahogy a tűsarkokon letipegett a lépcsőn, megbillent a szoknyája. A még izzó nap fényében láthatóan megcsillant a kis ékszer, amit így már nem is annyira alatta viselt. A látvány annyira lenyűgözte, hogy teljesen belefeledkezett. Iza tökéletes természetességgel jött le. Csak magában mulatott az igazgató zavarán, aki azt hitte, Iza nem veszi észre a szoknyájával történő kis baleseteket. – A mi hősünk, Miss. Alaiza Brennwool[4], azaz nem, bocsánat, Miss. Brennwood. A szépséged teljesen összezavar. A nyelvi tréfától az igazgatóék még jobban zavarba jöttek, amit Kylord felettébb élvezett. Iza már kezdett is rá haragudni, de csak egy kicsit, aminek következtében kitüntető

figyelmességgel ellensúlyozta Kylord szemtelenségét. A férfi észrevette, de most olyan boldog volt, hogy semmi sem tudta elrontani a jókedvét. Alaiza egy komolyabb pillantására azonban összeszedte magát, és a vacsora további részében valóban azzal foglalkoztak, amiért jöttek. Megvitatták az új eljárásokat, amit az előző évben kipróbáltak, elemezték a kapott eredményeket, megtervezték a következő év fő irányvonalait. Azt viszont már nem tudta megállni Kylord, hogy egyszer-kétszer meg ne emelje Iza szoknyáját, és meg ne simogassa titokban az asztal alatt az ékszert és környékét. – Azt hiszem, eredményes este volt. Jane majd készít egy kis összefoglalót a jegyzetei alapján, amit elküld mindkettőnknek. Viszont már túl késő van hajóval visszatérni, kérem, maradjanak éjszakára. Margrette mindenről gondoskodik. – Köszönjük, Mr. Grand. Valóban nagyon tanulságos este volt. Miss. Brennwood! – Igazgató Úr! Asszonyom! Köszönöm a társaságukat. – Jó éjt! – Jó éjszakát! Kylord alig várta, hogy végre belépjenek az ajtón. Ekkor kézen fogva Alaizát, visszavitte a lépcső tetejére. Ott megcsókolta, és mélyen magába szívta azt a különleges illatot, melyet ma estére választott Iza. Már a vacsora alatt is érezte, hogy míg ő a vendégeket fogadta, a lány még visszament a szobába, és egy különleges, keleties ihletésű, igazi, varázslatosan buja parfümöt tett magára, de rendkívül óvatosan. Nem akarta, hogy a túl erős aroma zavarja a vendégeket. Ugyanakkor Kylordnak is jelzett vele, hogy élvezi a legújabb erotikus játékát. Margrette ezt is tökélyre fejlesztette, így Iza a világ szinte összes minőségi parfümjét végigpróbálhatta a szigeten, mert mindből talált egy üveggel a gardrób erre a célra tervezett szekrényében. Margrette témák szerint válogatta össze, rövid leírással és összetételjegyzékkel mind fej, szív és alapillat szerint csoportosítva. Iza leginkább a lágy, elegánsan nőies, finoman könnyed, virágos illatokat kedvelte, bár néha, főleg reggeli órákban előszeretettel használta a friss, vizesebb, zöld és gyümölcsös illatokat is. Ezért is lepte meg most Kylordot ez az édesen fűszeres, érzéki, tömény orientális illat. Kissé beleszédülve húzta le róla a ruhát, majd eredeti tervéhez visszatérve, határozottan szaladt le a lépcső aljára. – Szeretném újra látni, ahogy lejössz. Lélegzetelállító vagy. Alaiza egyik tenyerét a hűvös márványkorlátra téve lassú léptekkel, mintha csak estélyi ruha aljára vigyázna, levonult a lépcsőn. Lent az izzó tekintetű Kylord várta, akinek hullámos haja most kissé ziláltan bukott előre, izmai vonalát a vékony pamutanyag sem rejtette el. Még ahogy formás, mégis férfias lábai kibukkantak a térd alatti nadrágból, az is vágyat ébresztett. Alaiza ellenállhatatlanul vonzónak látta a testére éhes férfit. Alig várta, hogy leérjen hozzá, megérintse, tenyerét végighúzhassa mellkasán, vállain. – Állj meg egy kicsit! – mondta Kylord, mikor már csak öt lépcső maradt hátra. Csodálta álmai asszonyát, miközben lassan kibújt az ingéből, és kilépett a nadrágjából is. Iza azt érezte, hogy nem tud itt állni tovább, oda kell mennie, gyengéden

beleharapnia a nyakába, megcsókolni és megérinteni. Szájába venni vágyának izgató tárgyát, érezni, ahogy megduzzad, önálló életre kel az érintése nyomán. De Kylordnak erre már nem volt szüksége. Ahogy Alaiza tekintetét követte, máris felágaskodott tettrekészsége. Alaiza felé nyújtotta a kezét, és segített neki az utolsó lépcsőfokok megtételében. Már csak egyetlen lépcsőfokkal állt feljebb, így közel egy magasságba került a tekintetük. Míg tűzben égve néztek egymásra, kezeik önálló életre keltek. Kylord ujjai egyszer a kis gyöngyöt görgették Iza csiklóján, majd a csiklót morzsolta az ujjai között oly lágyan és izgatóan, hogy a lánynak alaposan vissza kellett fognia magát, nehogy ennyitől elélvezzen. De ő már nemcsak az ujjait akarta gyönyörködtetni Kylord Ámor-dorongján, hanem magában akarta érezni. A behatolás feszítésére, az izgató testrész dörzsölésére vágyott, és végre természetessé vált számára, hogy ki is mondja. – Akarlak! Kimondhatatlanul vágyom rád. – Mondd, mit tegyek! Iza finoman közelebb húzta a férfit. Lenyúlt, és középső ujját finoman péniszének tövére helyezte, miközben izzó tekintetében gyönyörködött. Lágyan elindult felfele, és a vége előtt átfogva óvatosan hüvelyének bejáratához dörzsölte. Így síkossá téve feljebb csúszott vele, és hegyével maga kezdte el simogatni a csiklóját. – Azt szeretném, ha ezt az erős, szép szervedet belém tolnád, hogy hüvelyemben érezzem, ahogy addig hatolsz be, amíg csak lehet, hogy mélyen bennem vagy, és ez neked is jó. Kéjes gyönyört okoz, ha érzem, kielégíted magad bennem. Ha azt érzem, úgy mozogsz, úgy érintesz, úgy dörzsölsz, hogy az neked jó. Szeretem látni a gyönyört az arcodon, érezni a forró leheletedet, amikor rám borulsz. A te érintésedtől érzem magam kívánatosnak, bujának és érzékinek. Boldoggá teszel, ha a magad gyönyörére használod a testem. A te kéjed lök engem egyre tovább, és juttat el az orgazmusig. Úgy tudsz élvezni, hogy az engem tesz boldoggá. – Alaiza! Kylord szinte mámorosan hallgatta, ahogy Alaiza ajkairól gyöngyözve gördülnek le a szavak. Róla beszélt, őrá vágyott, és egy pillanatra maga előtt látta a kis Edith-et, és már egyáltalán nem értette, mit élvezett annyira az erőszakban, hiszen Alaiza szabad és őszinte szavai ezerszer boldogabbá tették. Megértette, hogy csak azok a férfiak durvák és erőszakosak a nőkkel, akik saját magukkal elégedetlenek, vagy akik egyéb módon, képtelenek ilyen őszinte és valódi szerelmet ébreszteni. Azt még nem tudta, milyen titok rejlik a saját korábbi kegyetlenségében, de ezt a gondolatot szintén félretette. Most nem akart ezzel foglalkozni, sokkal inkább Alaizával. Ölbe vette a lányt, leemelte a lépcsőről, és a korlátot lezáró tantrikus vonalú kőre fektette, mely még magában őrizte a már a látóhatárhoz közeledő nap melegét, de már nem égetett. Nem véletlenül faragták azt az ívet sem. A szigeten minden az erotikáról, a gyönyörről szólt. Alaiza csípőjét az enyhe homorulatba illesztette, aki így félig ülő helyzetben hátradőlhetett, míg Kylord a lábai közé állva, kellő magasságba került a tökéletes behatoláshoz. Ahogy Iza szétnyitotta a lábait, Kylordnak a feje búbjától a sarkáig futott a büszke borzongás. Iza nyíltan és merészen ajánlotta fel magát. Vele minden alkalom más érzéseket, más hangulatot

árasztott. Most épp, a hatolj belém, nyitva állok a számodra hangulatot. Hüvelyének bejárata előtt különleges ingereket ígérve csillant meg a két vékony aranylánc. Kylord büszke önelégültséggel gyönyörködött benne, amitől Iza úgy érezte újra beleszerelmesedett. Ugyanakkor könnyű remegéssel futott végig a vágy méhétől, csiklóján át, egészen a lábujjaiig. Csiklója megduzzadt és felágaskodott. Kylord egy rányomott lágy csók után, finom nyalogatásba kezdett. Nem folytathatta azonban sokáig, mivel mind Iza, mind a saját vágya sürgető erővel vonzotta. Iza combjaiba kapaszkodva és tartva őket, ebben a pillanatban legboldogabb testrészét lassú kéjjel csúsztatta a lány vágytól izzadó alagútjába. Iza teljesen ki akart tárulkozni, meg akart nyílni számára. Kezeit felemelve, a feje fölött megkapaszkodott a korlát két oldalában, ettől mellei kiemelkedtek, szinte kérve, hogy Kylord csodálja őket. Már mohó tekintete elég volt ahhoz, hogy erogén ingerek induljanak ki belőlük. Combjait is igyekezett minél jobban széttárni, a lehető leghosszabb és legmélyebb útra ösztönözni benne a férfit. Kylord a befele haladás minden milliméterét élvezve, lassan, de izzó tekintettel nézve a lányra haladt egészen a hüvelynyak kemény faláig. Odaérve és megakadva benne Iza egy pillanatra becsukta a szemét és mély lélegzetet vett, miközben egy összehúzódó hullám futott át hüvelyének teljes hosszán. Szándékosan nem engedte továbblendülni magát. Azután kinyitotta a szemét és büszkén, de gyönyörre vágyva nézett újra fel. Kibírtam, és nem szálltam el, jöhet a következő, még bírom a támadásodat, mondta a tekintete. Kylord ekkor ugyanolyan lassan elkezdett kifele húzódni, a közben enyhén rászoruló alagútból. Falloszának minden sejtje zsibongott a gyönyörtől és kiérve, megállt egy pillanatra, hogy most ő nézzen diadallal vissza. Iza nem tudta bent tartani, kész az újabb menetre. Újra lassan csúszott be, erősen dörzsölve, és ismét a legmélyebb pontig haladt, a végén ismét teljesen nekifeszülve Izának. Dagadó heréi a lány gátjának és popsijának nyomódtak, míg szeméremcsontja elől, a kis gyöngyöt szorította a csiklójához. Iza megadom magam tekintetétől újabb büszkeséghullám futott végig a hátán, és egy én vagyok az úr mosollyal gyorsan kihúzódott. Elengedve magát egyre sűrűbb lökésekkel határozott munkába vette Iza alsó tájékát, miközben hol ringó kebleit, hol gyönyörjárta arcát nézte. A kis láncok Alaizán egyszer megfeszültek, majd ellazultak annak megfelelően, hogy Kylord éppen befele, vagy kifele mozgott. Olyan érzést keltettek, mintha a férfi mindenütt ott lenne, ahol végigfutottak. A kis gyöngyöt is minden egyes lökésnél szabadon kiemelkedő csiklójának hol a jobb, hol a bal oldalán gördítette végig. Iza testében áramlott, lüktetett a gyönyör, ahogy érezte a szerelme elragadtatott mozdulatait. Szinte átélte minden egyes mozdulatnál, ahogy a férfin is végigfut az érzés. Aztán egyszer csak megérezte a másik energiahullámát. Ez őt is átlökte a határon. Onnantól kezdve csak lüktettek egymásban, csak élték a kirobbanó, mindent elsöprő érzést. A végén, mikor már mindkettejük szívdobogása a megszokottá csillapodott, Kylord Iza dereka alá nyúlva felsegítette, és magához szorította. Teljesen összesimultak, mintha csak egyetlen testük lenne. Nem kellett bíztatnia a lányt, Iza magától elengedte testét. Feloldódott az eggyéválás mámorában. – Afrodité nyugdíjba mehet, már te vagy a szerelem istennője. – Mondja ezt Mr. Őstitán Görögisten. Mr. Görögisten ekkor lehajolt, felvette a földről a korábban eldobott pólóját. Egy belső részét kiválasztva gyengéden megtörölte vele előbb Iza, majd a saját alsótestét. – Kicsit összemaszatoltalak – mondta nevetve. – Úszunk egyet?

– Köszönöm, és igen. Kylord átkarolta a derekát, miközben átsétáltak a medencéhez. Iza is átnyúlt, és a férfi csípőjére tette a kezét, de aztán egyszerűen csak lejjebb csúsztatta. Szabadon élvezte a férfi izmos fenekének mozgását a tenyere alatt. Őszinte természetesség áradt a mozdulatban, amit Kylord kimondottan élvezett. Alaizából eltűnt minden tanult tartózkodás, kétely nélkül azt tette, ami éppen jólesett. Élvezte, és ki is mutatta, mennyire tetszik neki a gyönyörű férfitest, és a kéj, amit adni képes. Kylord gyengéden maga felé fordította, átölelte, és kedvesen megcsókolta. Ebben a csókban most nem volt erotika, ebben szeretet, befogadás, öröm és tisztelet keveredett. Aztán együtt vetették magukat a vízbe, de néhány hossz után kifeküdtek a szélén álló nyugágyakba. Hagyták, hogy az erkélyről leskelődő igazgató és a felesége tovább csodálják fiatal, egészséges, szerelemtől fénylő testüket. Kylord kezét a kis ékszer felett nyugtatta. Néha lejjebb is csúsztatta. Kezén keresztül csodálta a számára nyitva álló boldogságkaput. Lassan feljöttek a csillagok, és ők boldogan merültek el a tanulmányozásukban. – Szeretném még egyszer – szólalt meg Kylord, miközben újra megcirógatta Iza dombocskáját. – Nem túl érzékeny még? – Nem. De most csak rád akarok figyelni. Emlékszel, mikor a szobámban, az erkélyen csináltad hátulról? – Igen. Nem bántódtál meg. Erre nem is számítottam. – Nem. Jól esett, hogy átadhattam a testem, és neked volt bátorságod egyszerűen csak használni. Csodálatos az eggyéválás, de azt is élvezem, amikor más módon elégítesz ki, éppúgy mikor én elégítelek ki bármilyen módon, ami épp jólesik neked. Ez egészséges? – Nagyon is. Csak kevesen tudják ezt felfogni. Az emberek általában egynek tekintik magukat a testükkel. Azt hiszik, azonosak vele. Ezzel szemben igazság szerint, még csak benne sincsenek. – Nem vagyok a testemben? Ezt hogy érted? – A nyugati vallások szerint az Isten lelket lehelt a testbe, ezért sokan azt hiszik, ők benne vannak a testükben. A keleti vallások pedig azt, hogy az újjászületéskor egy új testbe kerülnek. Tehát ők is a testen belülre képzelik a lelküket. De neked valójában nincs lelked, mert te magad vagy a lélek, aki képes különböző testeket magáénak elfogadni, önmagaként megélni. Nem költözik beléjük, csak átlényegíti. Figyelmének egy részével ráhangolódik, ezt a részét azonosítja a testtel. De a lélek nincs benne, mert az végtelen, az mindenütt jelen van. Nem lehet egy anyagi test határáig összezsugorítani. Helyetted nem tudom megcsinálni, de meg tudom mutatni, én hogyan látom. Akarod? – Igen. – Most a kedvedért, kivételesen kívülről fogom nézni. – Úgy, mint amikor meztelenül vittél táncba? – Igen, de csak akkor csinálom, ha neked is jólesik. – Most az esne jól, ha úgy csinálnád, mint akkor az erkélyen. Szeretnélek figyelni

közben. Csak annyit érezni, hogy használod a testem, hogy birtokba veszed, hogy azt teszed vele, ami éppen jól esik. Erre nem tudott mit mondani Kylord. Iza szavai teljesen izgalomba hozták. Széthúzta a lány térdeit, lábait leengedte a nyugágy két oldalára. Egy kicsit nézegette és játszadozott a szabadon feltáruló csikló és a hüvelynyílás körül, majd vesszőjét amilyen mélyen csak tudta, belényomta. Megcsókolta, tekintetével megragadta a lányét, akit újra elfogott a már kétszer is megtapasztalt fura érzés. Néhány pillanat után már nem a saját szemén át látta a világot, nem is Kylordén, hanem mintha mindkettejük felett lebegve, kívülről nézné, ahogy a férfi lassú mozgásba kezd. Érezte őt, érezte saját magát, de látta kettejüket kívülről is. Majd eltűnt a látvány, Kylord mégsem tudott egyszerre két dologra figyelni. Magával ragadta a kielégülés varázsa, míg Iza boldogan figyelte, ahogy teste megadja neki, amire vágyott. Szándékosan nem a saját testére figyelt. Nem akart élvezni, még teljesen kielégültnek érezte magát, csak örülni akart a férfiban gerjedő vágynak, aminek ő a forrása, megadni neki a beteljesülést. És Kylord csakugyan használatba vette a testét. Megbízott Alaizában, elhitte neki, hogy valóban nem okoz számára gondot. Maga sem hitte volna, hogy ennyire vágyik erre. Szeretett örömet okozni a lánynak, de az is egy különleges élményt jelentett, ha egyszerűen csak magáévá tehetett egy nőt. Amikor úgy élvezhette az általa nyújtott örömöt, hogy közben nem járt azon az elméje, hogy vajon jó-e így a másiknak. Alaiza már bebizonyította egyszer, hogy képes ezt is megadni neki. Iza szemében most is szeretet és öröm volt, ahogy belemarkolt a mellébe, vagy amikor a csípőjébe kapaszkodva úgy lökte, úgy hatolt belé, akkor, és olyan sebességgel, ahogy épp a legizgatóbbnak érezte. Alaiza képes lett volna így is az orgazmusra, de szándékosan nem akarta. Ha megérzi Kylord, akkor biztosan elkezd rá figyelni, hozzá alkalmazkodni, de most nem ezt akarta. Most élvezte, hogy Kylord minden pillanatban azt teszi vele, ami épp jól esik neki. Belemarkol a mellébe, ráborul, kéjesen szopogatja, majd felegyenesedik. Feszülő erekcióját nyomja belé, közben túláradó, felszabadult örömtől ragyog a tekintete. – Köszönöm, lehelte Kylord a fülébe. – Én köszönöm, hogy elfogadod, és elhiszed, hogy ez nekem is örömet ad. Számodra természetes, hogy sokszor visszafogod magad addig, míg azt nem érzed, én is eljutottam már az orgazmusig. Ez kicsit olyan, mintha visszaadhatnék valamit ebből a figyelmességből. * Hétfő reggel kilencre értek Los Angelesbe. Amikor Izát kitette a NASA-nál, a kocsiban még megcsókolta, és megsimogatta fent is, és lent is. – Nem vetted fel az új játékomat. – Nem. – Miért? – Azt akarom, hogy ma arra gondolj, hogy holnap felveszem, hogy ma vágyjál arra, hogy felvegyem.

– Rafinált játékot játszol velem. – Te kezdted. – És este folytatom. Iza megtartotta az ígéretét. Másnap reggel Kylordot kérte meg, hogy adja fel rá az ékszert, ami meg is tette a dolgát. Szinte egész nap arra gondolt miatta, hogy legyen már végre este, hogy Kylord megadhassa neki azt, amire az ékszer egész nap bíztatta. Amikor Robert hatkor érte jött, Kylord is a kocsiban várta. Amint Iza beszállt és elindultak, egyből felhúzta a sofőr és az utasok közti elsötétített üvegfalat. – Milyen napod volt? – Bosszantó. – Miért? – Nagyon nehezen tudtam a munkámra figyelni, mert állandóan egy bizonyos perverz úr járt az eszemben, aki mindenféle ostobaságokra vesz rá mostanában. – Perverz? De még mennyire! Mi több, még senkivel sem élveztem ennyire. Hosszan nézte a szemeit, melleit, ágyékát. Aztán feléje nyúlt. Azt hitte meg akarja ölelni, de a férfi csak hátul, a blúzon át kikapcsolta a melltartóját. – Vállpántja is van – dörmögte maga elé, miközben a kocsi egyik rekeszéből egy kisollót halászott elő. – Ne mozogj, nehogy megkarcoljalak. Iza Kylord felé fordulva, kíváncsian, de passzívan nézte, mit akar a férfi. A blúz eléggé mélyen kivágott volt ahhoz, hogy a nyakát egy kicsit félre húzva hozzáférjen Iza vállán át futó melltartópántokhoz. Mindkét oldalt elvágta, utána benyúlt elől a dekoltázsába, és kihúzta a már csak múlt idejű csipkecsodát. Visszaigazította a blúzát, és csak bámulta a lágy esésű anyagon át ténykedése nyomán megduzzadt, immár kiálló mellbimbókat, a csodás domborulatokat. – Iszonyatosan izgató a tudat, hogy a gyapjúszoknya és a harisnya között nincs semmi rajtad csak az ékszer, és hogy teljesen ki vagy nyitva nekem – mondta áhítattal. Számodra ez nem izgató? – Számomra inkább az izgató, hogy tudod, de most nem látod, csak emlékszel reggelről. – Akkor most képzeld el, hogy benyúlok a szoknyád alá. Megsimogatom, finoman végiggörgetem a gyöngyöt, körbe járatom az ujjaim a hüvelyed szélén, majd egyre beljebb haladok – súgta a fülébe, miközben a nyakába csókolt. – Ezt inkább nem képzelném el, mert nem bírom ki hazáig. – Sajnos, tovább is ki kell bírnod – incselkedett tovább Kylord teljes komolysággal.

– Megint kitaláltál valamit. – Bizony! – És nem árulod el előre. – Nem. – Kár is faggatóznom? – Kár. Kylord szemében olyan őszinte kisfiús rajongás csillogott, hogy Alaiza nem faggatta tovább, csak rábízta magát, jöjjön, aminek jönnie kell. – Szóval, most mit csinálok? – Mit csinálsz? – Csukd be a szemed. Képzeld el, mire vágysz, mit csináljak veled, és mondd el. Most szavakkal szeretkezünk. – Már így is úgy érzem, tiszta lucsok a szoknyám. – Az a jó. Azt akarom, hogy mire eljön az ideje, beleőrülj, úgy vágyjál rám. Azt akarom, hogy orgazmusod legyen, az első mozdulatomtól, egyből, amikor beléd állok. – Még egy szó, és már arra sem lesz szükségem. – Ó – mondta Kylord. Igazi, mélyen erotikus szenvedéllyel csókolta meg. – Ne merészelj nélkülem elmenni, megtiltom – súgta olyan határozottan, hogy Iza egész teste megszeghetetlen parancsnak vette, annak ellenére, hogy a kocsi finom rázkódásaitól a gyöngy állandó mozgással folyamatosan hozzáért megduzzadt és kiemelkedett csiklójának hegyéhez. – Ezt a kínzást egyszer még visszakapod. – El is várom. Szóval, mit csinálok most? – Hát jó – sóhajtott mélyet Iza. Egy pillanatra becsukta a szemét, mint aki végiggondolja mit is akar, majd belekezdett. – Lassan végigsimítod jobb tenyeredet kívülről a szöveten, megérzed az alatta lévő domborulatokat, végighúzod rajta az ujjaid. Benyúlsz alá, élvezed az érintés finomságát. Simogatod le, föl, le, föl, majd átfogod. Ekkor elképzeled, hogy én is ott vagyok melletted, és ettől megduzzad és megkeményedik a markodban. – Te! Te gonosz kis tündérboszorkány! – döbbent meg, majd próbálta eljátszani a haragvót Kylord, de az orra, a szeme, a homloka, de még latin szemöldökének minden egyes szőrszála is nevetett. – Téged megégetnem kellene, nem megdugnom! De hogy egyszer még alaposan elfenekellek ezért, az biztos! – Állok elébe, Mr. Vasmacsó!

– Vasmacsó? – Igen, többek közt így hívtalak magamban, amikor először találkoztunk. – Tudtam, hogy nem lehettél olyan immunis rám, amilyennek mutattad. – Hát… – És minek is neveztél még? – A Mr. Görögistent már ismered. – Azon kívül? – Azon kívül? Lássuk csak! Mr. Alfahím, First Class Alfa, és persze felsoroltam még néhány, a történelemből jól ismert gaz csábítót, akik a tisztességes lányok erényeit nagyban veszélyeztették. – Hm. Megtisztelő! Most azonban irány a tető! – mondta Kylord, mivel közben megérkeztek a parti villához. – Hagyj a kocsiban mindent, majd Jane gondoskodik róla. Miután kisegítette, kézen fogva a tetőre vezette Izát, ahol már Kreston várta őket a helikopterrel. – Gondolom, azt sem árulod el, hova megyünk. – Las Vegasba. Nem, Iza nem lepődött meg. Kylord mindig olyasmivel állt elő, amit nem lehetett előre kitalálni. – Az úton végig arra fogok gondolni, hogy mi van a szoknyád alatt. Kylord bekötötte Alaizát az ülésbe, de igen csak lassan haladt, mivel a pántok alatt be kellett nyúlnia a blúza alá, eligazgatnia Alaiza izgató melleit, többször súrolva kemény mellbimbóit. A szoknyája alá is betévedt közben a keze, kedvesen matatva a lányban. Továbbá amikor kihúzta az ujjait, szemét Iza szemébe mélyesztve, sorban lenyalogatta őket. – Most csakugyan összemaszatoltuk a szoknyádat. Iza azt érezte, hogy ha még néhány ilyen akciója lesz Kylordnak, akkor csakugyan elég lesz csupán ránéznie ahhoz, hogy elszálljon. Ekkor Kreston befejezte a légi-irányítással folytatott egyeztetést, és indulásra készen várt. – Az úton végig arra fogok gondolni, hogy mi van, és mi nincs rajtad – súgta még egyszer gyorsan Kylord Iza fülébe, mielőtt a fejébe nyomta a sisakot. Ő is bekötötte magát, és jelezte Krestonnak, hogy indulhatnak. Kylord egész úton hol Iza mellei, hol csiklójának irányába nézett. Néha meg is simogatta a ruhán keresztül, egyszer kétszer alá is nyúlt. Az út végére Iza azt érezte, mindjárt beleőrül, ha rövid időn belül nem tud megkönnyebbülni. Egyszer csak végre Las Vegas fényei elvonták a figyelmét. Nem szerette az üres csillogást, de ez a fényáradat olyan hatalmasnak látszott,

hogy nem tudta tőle függetleníteni az érzékeit. Egy szálloda tetején szálltak le. A személyzet itt is ismerősként köszöntötte a férfit. Saját kulcsot vett elő egy szobánál, ahová belépve, otthonosan mutatta meg, hol a fürdőszoba, mit hol talál. Ez is Kylord ízlését tükrözte, sok fehér, kevés arany, némi sötétbordó kiegészítő. És egy hatalmas csokor friss mélybordó rózsa, Izának címzett kártyával. „Imádom a rózsáidat, mindenütt.” – utalt a szöveg az Iza által viselt klitoriszdísz arany feszítőszáraiba vésett mintára. – Te aztán mindent elkövetsz, hogy felhúzva tarts – ölelte át a férfit. – Mindent ám. Mi több, még nincs vége. Ha lezuhanyoztál, van egy meglepetésem. A zuhany nem sokkal csökkentette a vágyát. Az ékszer, amit viselt, minden pillanatban éreztette vele, mit kíván a teste. Fehér, puha köntösbe burkolózva lépett ki a fürdőszobából. – Veszed le, de rögtön! – szólt rá nevetve Kylord. – Látni akarlak frissen, illatosan és kibontva. Iza, mint makrancos kisgyermekre az elnéző anya, úgy nézett a férfira, majd engedelmesen kibújt a köntösből, és Kylord megint csak nézte, csodálta. Olyan szenvedéllyel bámulta a csiklóját, hogy össze kellett szorítania a combjait, ami persze nem sokat segített, csak erősebben érezte az ékszer kifeszítő hatását. – Ó, ez is nagyon izgató, ahogy összeszorítva is nyitva vagy. – Megcsinálnál végre? Különben én vetem rád magam, és itt helyben megerőszakollak! – Ha szeretnéd, egyszer azt is megoldhatjuk, de nem most – válaszolta szemtelenül Kylord. – Már elmondtam, mit szeretnék most. – Együtéses orgazmust. – Igen. Ez a jó kifejezés. Mintha valaki egyetlen ütéssel nyerhetne a golfban. Ezt szeretném, még hozzá nem is akárhogy. Majd meglátod. De most inkább nézd meg ezt a ruhát. Ha nem akarod, van másik, de azért szeretném, ha megnéznéd. Felemelte az ágyon fekvő doboz tetejét, és kiemelt belőle egy estélyi ruhát. Alaiza lélegzete is elakadt. – Ez ugyanolyan… – Nem ugyanolyan, ez az. Látni szeretném rajtad, ha benned nem ébreszt kellemetlen emléket. – Nem, egyáltalán nem. Sőt, akkor felettébb büszke voltam magamra, hogy nem ijedtem meg, hanem tudtam harcolni magamért. – Akkor jó! Én is ezt láttam benne. Nagyon köszönöm, hogy hajlandó vagy velem játszani. – Ez számomra is érdekes kaland. Sosem hittem volna, hogy ilyesmire is képes

vagyok. Amíg Iza felvette az aranylamé ruhát, melyet Toteotsintól kapott, és az aranyszandált, addig Kylord is gyorsan lezuhanyozott. Törölköző nélkül, teljesen meztelenül jött ki. Iza szíve beleremegett a látványba. – Nagyon jól áll – állapította meg, végignézve a lányon. Iza hatalmasat nyelt. A zuhanyozás ellenére is úgy érezte, lassan megint végigcsurog a combjain. – Tudod, miért olyan tökéletes ez a ruha? – Miért? – Megmutatom. Alaiza háta mögé lépett, szorosan hozzásimult, és előre nyúlt. – Nincs rögzítve az eleje, így bármikor könnyedén megsimogathatlak itt. A ruha kivágásába nyúlt, széthúzta, tenyerével megdörzsölte mellbimbóit, megmarkolta a melleit, majd oldalról hol összenyomta, hol szétengedte. – Nincs rögzítve a szoknyája sem. Elölről is, hátulról is széthúzható. Kicsit megdöntötte a lányt, széthúzta a középen egymásra fektetett anyagot. Dárdáját, az iméntieket demonstrálva hozzányomta Iza gömbölyű fenekéhez. Ettől az ő vágya is felgerjedt. Iza érezve a két combja közt előrenyomuló, izgató szerszám erejét, ösztönösen billentette csípőjét, felkínálva a behatolásra. Kylord titokzatosan mosolygott, de egyszerűen csak megpaskolta a popsiját. – Egy kicsit jobban előre kell majd hajolnod, de meg fogsz tudni kapaszkodni az asztalban. Iza nem értette, mit akar, de ez most nem érdekelte a férfit. Továbbra sem könyörült. Elengedte és maga felé fordította. – Látod, itt is szét tudom nyitni, mint egy függönyt. Úgy is tett. Mint egy színházi előadást, úgy bámulta Iza vágytól gerjedő csiklóját. – Ez egyszerűen csodaszép, az pedig, hogy mindezt megteszed a kedvemért, a legnagyobb varázslat. – A varázslat az, ahogyan megváltoztattál engem. De most már tényleg tegyél rendbe, mert már úgy érzem, egész testemben apró kígyók rohangálnak le, s föl, annyira, hogy a következő mozdulatodra sárkánnyá válnak és felgyújtanak. – Még egy kicsit bírd ki Kedves. Felöltözöm, azután mehetünk. – Felöltözöl? – Nem is azért repültünk kétszázötven mérföldet, hogy egy szállodai szobában szeretkezzünk. – Hát hol? – Mindjárt megmutatom.

Kylord elegáns szmokingot vett. Izának a lélegzete is elállt, olyan dögösen nézett ki. Titokzatosan, de dögösen. – Kívánsz? – kérdezte. – Majdnem annyira, mint amikor nem volt rajtad. – Csak majdnem? Az kevés. Mindennél jobban kell, hogy akarjál. Azzal letérdelt Iza elé, megint széthúzta a ruháját, és nyelvével kezdte el kényeztetni. Iza azt érezte, nem tud eleget tenni a kérésnek, mindjárt átbillen a határon, de Kylord nem hagyta. Az utolsó pillanatban elengedte. Most a lány kezét fogta meg. Mint az első alkalommal, férfiasságára szorította. Alaizának most már esze ágában sem volt elkapnia a kezét. Átfogta a nadrágon keresztül, dörzsölte, markolta, míg Kylord egyszer csak megfogta, kihúzta a folyosóra. Beszálltak a liftbe, és a földszint gombját nyomta meg. A liftben voltak már ketten. Kylord a hátsó részébe húzta. – Csak nem egy liftben akarod? – súgta neki. Kylord elvigyorodott. – Kezdesz ráérezni. Azt mondtad, hogy a fellibbenő szoknya, a bugyi nélkül, meg a gésagolyó elcsépelt. Hát most megmutatom neked, hogy az elcsépelt jelenetek is tudnak nagyon frissek és izgatóak lenni, ha jól rendezik. Tudod, mi a második legközhelyesebb jelenet? – A mozi és a lift? – Igen. Az a varázsuk, hogy titokban kell, mert mások megláthatják. Ekkor Kylord hátranyúlt, a szoknya alatt megsimogatta Iza fenekét, majd elől dugta be a kezét a résbe. – Én most igazán izgalmas helyre viszlek, ahol mindenki nézni fog, de senki sem fogja látni. Izának már lassan mindegy lett, hogy látják-e, vagy sem, mert annyira vágyta Kylord szenvedélyét, hogy szinte viszketett, kívül is és belül is. Az ékszer egész nap biztatta, ráadásul Kylord a kocsiban, a helikopterben, a szobában és a liftben is pattanásig feszítette. Velük együtt már öten szálltak ki a földszinten, ami megint csak meglepte a lányt, habár számíthatott volna rá, hisz Las Vegas-ban voltak, ahol minden nap hétvége van. Egy szolidabb, némileg sejtelmes, de valódi kaszinóteremben léptek ki a liftből. A szemközti bejáratnál több sorban félkarú rablók, mögöttük kártyaasztalok. Több külön zugban rulett asztalok sorakoztak. Kylord egy ilyen félreesőbb asztalhoz vitte őt. A krupié azonnal felismerte a férfit, szemével széket keresett neki, de ő intett, hogy állni akarnak. Ekkor a semmiből ott termett mellettük egy váltóhölgy, és nagyobb mennyiségű zsetont helyezett eléjük. A krupié bólintott, majd forgatott. Nem sokan voltak a nagy asztal körül, Kylord mégis Iza mögé állt. Kisebb tétekkel kezdett, amit rendre el is veszített, majd úgy a hatodik pörgetés után elkezdett nyerni. Minden egyes alkalommal, amikor tett, úgy választott számot, hogy közben súrolja a lány mellét, vagy hozzányomja magát a fenekéhez, hogy érezze a merevedését. Ahogy Kylord egyre többet nyert, elkezdtek odaszállingózni az emberek. Néha veszített, de aztán még többet tett fel, amivel újra nyert.

Öt-hat perc múlva már egész kis tömeg gyűlt köréjük. Épp ezt akarta Kylord. Észrevétlen hátrébb húzta Izát, és jobban előre döntötte a játékasztal felett. Ezt a krupién kívül senki sem vette észre. A többiek a téteket és a pörgetést figyelték egyre izgatottabban. Meg akarták érteni Kylord szisztémáját, hogy hogyan csinálja, hogy minden egyes elvesztett összeg után a dupláját nyeri vissza. Minden egyes tétnél egyre látványosabban izgatta a lányt. Míg a zsetonokat pakolta az egyik kezével, a másikkal hol a melleit szorongatta, a mellbimbóit csipkedte, hol a klitoriszdísz által körbevett, kiemelkedő csiklóját, hüvelyét, vagy a hátsóját markolta. Iza lüktetett, és azt érezte már Kylord sem tudja megállítani. De nem is akarta. A következő, majd félmilliós tétnél érezte, hogy a férfi kellő méretű és merevségű pénisze nyomódik hozzá a ruhán keresztül. Vesztettek, a krupié besöpörte előlük a feltett pénzt. Minden szem rájuk tapadt, hogy most mit fog tenni. Kylord izgatottan, legalábbis a nézőközönség azt hitte a játéktól, hevesen Iza fülébe súgott. – Készülj, most beteszem, és elélvezhetsz. Betolta az összes még előtte lévő zsetont, ami úgy egymilliót érhetett. Bemondta, hogy melyik számra és színre teszi, ugyanakkor, míg mindenki szeme a zsetonkupacra meredt, széthúzta Alaiza szoknyájának hátsó részét, épp csak annyira, hogy már kiszabadított és készenlétbe helyezett támadóeszköze beférjen. Egyetlen mozdulattal döfte a lányba, aki addigra már az utolsó utáni pillanatba került. Azt érezte, elszabadul benne minden, menten összeseik, és görcsös rángatózásba kezd ott a földön. De semmi ilyesmi nem történt. Kylord szorosan átkarolta, mint aki az izgalom hevében megszorítja a kedvesét. Több aprót lökött rajta, míg a golyó pörgött, kereste a végleges helyét. Mindkettejük testében áradt a felszabadult energia. Már az első behatolás átlökte az orgazmus kapuján, most már csak élvezte, és élvezte Kylord lüktetését is. A golyó megállt épp azon a számon, amit választott. Ekkor három nagyobb döféssel a lányba ürítette magát, hol győzelmesen felemelkedve, hol szorosan magához ölelve. A nézők csak annyit láttak az egészből, hogy a férfi szisztémája bejött, és a nyereség feletti örömében a kedvese is osztozik. Kipirult arca a játék izgalmában teljesen természetesnek tűnt. Kylord félretolt egy marék zsetont. – A személyzetnek, a többit tegyék a számlámra, hogy legyen mit legközelebb elveszíteni – mondta elégedett vigyorral az arcán. – Köszönjük, elintézzük, Mr. Henningen. Közben feltűnés nélkül elcsomagolta szerszámát. A kissé még szédülő Alaizát szorosan átkarolva visszakísérte a szobájukba. Kedvesen az ágyra fektette, mivel még mindig remegett egy kicsit az izgalomtól és az orgazmustól egyaránt. – Jól vagy? – Döbbenetesen. Pontosabban; teljesen le vagyok döbbenve. Kylord csak mellé feküdt, és lágyan átölelte. – Még sok ilyen döbbenetes élményt terveztem neked. – Minden alkalommal úgy érzem, hogy többet már biztosan nem bírna ki a szívem. Ez megint olyan volt, mint amikor Bethanival csináltátok. – Nálad erősebb lányt még nem láttam.

– Most tényleg nyertél egy halom pénzt? – Nem, csak áttettem az egyik zsebemből a másikba. – Azt ne mondd, hogy ez a hotel is a tiéd! – Nem túl nagy, megbújik a sok híres kaszinó árnyékában, épp ezért sok mindenre alkalmas. * Másnap Alaiza, mielőtt hazament volna a munkából, bevásárolt kedvenc könyveiből. Valahogy nem érezte helyénvalónak, hogy a régi, kopott, agyonolvasott könyveivel csúfítsa el Kylord könyvtárát. Viszont szeretett vacsora után beleolvasgatni Stanislaw Lem, Asimov, Arthur C. Clark műveibe. A Sehollakókat is megtalálta, Francis Carsac klasszikusát, amit még középiskolás korában olvasott először. Ez a regény keltette fel az érdeklődését a világűr titkai iránt. Mikor kipakolt, Kylord csodálkozva nézte a szerzeményeit. – Erre az ízlésre valóban nem gondoltam sem én, sem Margrette, amikor összeállítottuk a könyvtárat. – Neked nincs is szükséged rá, hiszen saját szemeddel láthattad a valóságot. – De ezek nem a valóságot írják le. – Épp ezért tudnak kiszakítani ebből a valóságból. – És az én valóságom nem elég más? – De. Épp, hogy túlságosan is más. Túlságosan valóságos. Ez néha ijesztő. – Ijesztő még mindig? – Bocsáss meg, de még mindig nagyon nehéz elfogadnom, hogy így is lehet élni, hogy van, aki így él, közben több milliárdan az ezredrészét sem tudják elképzelni. – Baj, hogy nekem ilyen sok van? – Az a baj, hogy vannak, akiknek semmi sincs. Este az ágyban csak összebújtak, most nem vágytak másra. Az előző napi élmény még nagyon is élénken vibrált közöttük. Folytasd, kérlek, Toussaint történetét. – Az is van olyan jó, mint a Solaris[5]? – Jobb, mert ez részed neked is. – Hát jó! Azt hiszem, ott hagytam abba, hogy Toussaintnak sikerült elcsábítania Berenice-t, a csekély színészi, de bőséges más irányú tehetséggel megáldott leányzót. – Igen, és megígérte neki, hogy segíti a karrierjében. Nem értem, miért tette, ha látta, hogy nincs tehetsége. – Mert abban a korban a legtöbben nem a művészetekért jártak színházba. A tehetséget lehetett helyettesíteni mással is. – Értem, meséld tovább. Nos, Toussaint néhány nap múlva valóban felkereste Grégoire mestert, aki fiatalon,

korának egyik legnagyobb tehetségű előadójának számított. Idős korában, már csak abból élt, hogy nagyreményű fiatalokat tanított az éneklés művészetére. Toussaint, aki tudta értékelni a valódi tehetséget, egyszer adott neki kölcsönt, hogy berendezhessen egy kisebb lakást iskolának. Ezért a mester hajlandó volt tanítani Berenice-t annak ellenére, hogy nagyon is megválogatta, kiket fogad el tanítványnak. – A lehetetlenre nem pazarlom a maradék kis időmet – mondogatta gyakran. Toussaint a lány érdekében látogatta meg a mestert, de épp tanítvánnyal foglalkozott, így várnia kellett. A szalonban ücsörgött. Lassan kezdett unatkozni, amikor egyszerre csak egy kristálytiszta, angyali magasságokból zengő, lélegzetelállító hang csendült fel a másik szobából. Toussaint nem akart hinni a fülének. Mintha a szférák zenéjét hallotta volna, de aztán dühös kopácsolás rántotta vissza. – Nem, nem, nem! A fisz is elcsúszott, és a h is. Pedig tudja mind a kettőt. Toussaintnek remek hallása volt, de nem vette észre az elcsúszást. – Kérek egy fiszt! – Na, ugye hogy tudja! Most egy h-val együtt! – Na, akkor az előbb miért nem így szólt? Újra. És újra felcsendült a dallam. Most már fülét az ajtóra tapasztva Toussaint is hallotta, hogy egy leheletnyit másképp szólt. – Ez az, de most a lelkét is adja hozzá. A zene alapja a tisztaság, fűszere a lélek. Maga most szerelmes, és a dalba teszi bele minden kínját. – Nem, nem és még mindig nem. Ide figyeljen, kislány! Magának olyan hangja van, mint az angyaloknak, amellett olyan füle, mint Mozartnak lehetett. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ legnagyobb operaénekese legyen. De nincs meg a szíve! Még nem élt meg semmit! Keressen magának egy fiatalembert, szeressen belé, és töresse össze a szívét. Át kell élnie a szerelmet, az elhagyást, a megaláztatás fájdalmát, mert még nem tudja ezt átadni. A világot, a természet szépségeit ismeri, de a szerelem kínját még nem. Addig nem lehet jó Amelia[6], amíg nem éli át a tiltott szerelem kínját. – Sajnálom, mester! – Ne sajnálja, legyen szerelmes, csókolózzon, csináltassa fel magát, és szakítson. A jövő hétig meg gyakorolja ki a h és a fisz hajlítást. – Igen, mester. – És ne potyogtassa a könnyeit. Az élet ilyen. A művész azért tudja megmutatni másoknak a fájdalmat, a boldogságot, a szerelmet, mert maga is éli, sokkal jobban, mint mások. Szenvedjen aranyom, szenvedjen, akkor maga lesz minden idők legnagyobb dívája! Toussaint gyorsan ellépett az ajtótól, visszaült a fotelbe. Kis idő múlva a mester jelent meg, egy

divatos fazonú, de fekete selyemruhába öltözött, fekete kalapot viselő, karcsú, kecses alkatú fiatal lányt engedve maga elé. A lány arcát nem láthatta, mivel sűrű fátyollal takarta. Varázslatos alakján kívül egyetlen dolgot tudott még megállapítani róla Toussaint, hogy hihetetlenül dús, csillogó, hullámos aranyhaja volt, amit kontyba feltűzve viselt a kalap alatt. A hajtöveinél rengeteg rövidebb tincs csúszott ki, és göndörödött izgató csigákba. Toussaint még akkor is a valószerűtlen jelenés után bámult, amikor a mester visszajött, hogy üdvözölje a barátját. – Kedves Toussaint! Mindig nagy öröm, ha láthatom. – Ki volt ez a tündér? – kérdezte köszönés helyett. – Hát, magam is csak annyit tudok róla, hogy a titokzatos Séricaire[7] nevet mondta bemutatkozáskor. Egy éve jár hozzám, és nagyon sokat fejlődött. Hallhatta maga is, egy valódi gyémánt. – Elbűvölő jelenség! – Ha tetszik, menjen utána, kutassa ki, hogy kicsoda, csábítsa el, rontsa meg és dobja el. Ennél jobbat nem is tehetne vele. Ez az, ami mindennél jobban megy önnek, drága barátom. Igyekezzen, majd ha visszajött, elmondja, mit is akar. Siessen! Toussaint-et nem kellett nagyon bíztatni. Egy gyors köszönés után vette a kalapját, és már vágtatott is le a lépcsőn, remélve, nem tűnt még el az utcából a lány. Még elkapta a pillanatot, melyben befordult az egyik sarkon. Feltűnés nélkül követte a teljes negyeden át. A legnagyobb meglepetésére, Berenice varrónőjének házába tért be. Amint eltűnt a lépcsőn, Toussaint megkereste a házmestert. Tőle próbálta megtudakolni, hogy ki lehetett az a gyászruhás nő, aki nemrég lépett be a kapun. – Á, az csak Mademoiselle Jequier lehetett, a varrónő. Három hónapja halt meg az anyja, azóta egyedül dolgozik. – Köszönöm – mondta Toussaint, és némi aprót nyomott a férfi kezébe. – Aurore Jequier – gondolkodott el Toussaint. Haragudott magára, amiért nem jött rá a trükkjére. Nem véletlenül öltözött a vendégei előtt úgy, ahogy. Ha túlragyogja a megrendelőit, nem szívesen vásárolnak nála. A berendezésből látszott, hogy szerény anyagiakkal rendelkezik, dolgoznia kell, hogy eltartsa magát, és fizethesse az énekórákat. A színháztól kapott megbízások nagyon is kellettek neki, nem engedhette meg magának, hogy a hiú színésznőket magára haragítsa csupán azzal, hogy szebb még a legszebbeknél is. A következő nap Toussaint-nek ismét kedve támadt elkísérni Berenice-t a varrónőjéhez. Aurore megint a korábbi zsákruhában és előnytelen főkötőben fogadta őket. Most azonban feltűnés nélkül, de alaposan megnézte a lányt. Az arcvonásai gyönyörűek voltak, amikor nem tartott a szájában gombostűket, és nem féloldalasan beszélt, amit egyébként rendszeresen megtett. A szabókréta alaposan összemaszatolta, ettől a legtöbb ember tekintete elsiklott rajta. Szemét nemcsak nagynak és ragyogónak, de különlegesnek és intelligenciától csillogónak találta. Gyakran sütötte le, kerülte a szemkontaktust, elbújva

a figyelmesebb szemrevételezés elől. Barna szempilláiról Toussaint ízlése szerint hiányzott némi fekete festék, de elfogadta, hogy ha együtt láthatná aranyszínű hajkoronájával, akkor talán ez nem is lenne hiba. Finom ívű, lágy kezeihez, melyeket előző nap a csipkekesztyűben nem csodálhatott szabadon, most hozzátette a karcsú, majdhogynem légies alakját, és megpróbálta együtt elképzelni. Az eredmény lenyűgözte. – Toussaint, figyel rám? – kérdezte Berenice, látva, hogy a férfi tekintete elkalandozik róla. – Ó bocsásson meg, kérem, csak elképzeltem, milyen csodaszép lesz ebben a ruhában, ha elkészül. – Ó igen? Köszönöm! – De tudja, én nem vagyok hajlandó eljátszani ezt a szerepet. – A Sellőt? – Nem! A kurtizánt. – Monsieur Duquette azt akarja, hogy a következő darabban egy kurtizánt játsszak. Ráadásul valami virágárusból lett kurtizánt. Toussaint meglepődött, majd Aurore szemébe pillantva megértette, mire gondol Berenice. Az igazgató a Kaméliás hölgyet tervezte műsorra tűzni, amit Párizsban már több éve nagy sikerrel játszottak. De Berenice úgy látszik nem olvasta sem Dumas regényét, sem a feldolgozását, de még a Traviátáról sem hallott. – Kedvesem! Ez egy nagyon hálás szerep. – Egy szajha szerepe? – Igen! Gyönyörű, ahogy saját magát feláldozza a szerelméért, nem gondolja, Mademoiselle Jequier? – Ha ön mondja, Uram. Aurore nem akarta kényelmetlen helyzetbe hozni Berenice-t azzal, hogy ő ismeri a történetet, de Toussaint látta rajta. – A fehér kaméliák gyönyörűen ki fogják emelni a hajának ragyogását. – Igazán? – Igazán. Szerintem Mademoiselle Jequier készíthetne önnek néhányat selyemből. Akkor az egész előadás alatt frissnek látszódna. – Ez csodálatos ötlet, Toussaint. Meg tudja csinálni, Aurore? – Természetesen, Mademoiselle. Elragadóan fog állni önnek. – És kellene néhány hervadtnak látszó is az előadás végére, amikor meghal. Az nagyon művészi lenne. – Ó csakugyan. A maga ötletei páratlanok, Toussaint. Hogy is lehetnénk meg maga nélkül! Toussaint rámosolygott Aurore-ra, aki egy biccentéssel nyugtázta az ajándékot, hogy

ezáltal növekedett a megrendelése, így a pénze is. – Nagyon okos! – állapította meg magában Toussaint. Az ő elcsábítására már nem merne olyan bátran fogadni, mint Berenice-ére. Amikor befejezték a ruhapróbát, és kiléptek a ház kapuján, Toussaint észrevette, hogy ottfelejtette a kesztyűjét. Berenice-t beültette a kocsiba, és útnak indította vissza a színházba, mondván, ne várjon rá, hiszen utána úgyis más dolga van, majd bérel egy másik kocsit. Aurore már az ajtó előtt várta a kesztyűvel, nem akart kettesben maradni a lakásán a férfival. – Ön nem bízik bennem, Mademoiselle Jequier. – Tisztességes lány nem marad egyedül egy lakásban egy olyan férfival, aki nem a rokona. – Igaz. Köszönöm! Annyit azonban megenged, hogy ajánljam a munkáját néhány kedves ismerősömnek? Ön kiváló ízléssel dolgozik. – Azért nagyon hálás lennék, Monsieur Montagne. – Rendben, majd intézkedem. Viszontlátásra Mademoiselle – azzal kezet csókolt a lánynak, mintha azonos társadalmi rangúnak tekintené. Aurore meglepődött, de nem szólt semmit. Toussaint állta a szavát, a kifinomultak társaságának mind a négy tagjának felhívta a figyelmét a rendkívül ügyes varrónőre, ugyanakkor Madelaine-nek, a jelenleg vele élő szeretőjének is rendelt nála egy ruhát. Gyorsan múltak a napok. Egy szombat este Patrick de Chalards rákérdezett, hogy mi a helyzet a fogadással, megnyerte-e a száz frankot. – Nem, kedves Chalards-om, sajnos nem nyert. Ami Berenice-t illeti, már három hete megvolt, túl könnyű vadnak bizonyult. Most bevallom, nemesebb zsákmányra vadászom. – Új kihívás? – Igen. – És tudhatjuk, kicsoda a kicsike? – Még én sem tudom pontosan, nagyon titokzatos, de ha lesz eredmény, akkor feltétlenül meghívlak benneteket. – El is várjuk. – Addig is, most Berenice-t készítem elő egy szombat esti előadásra. – Komolyan mondod? El tudod hozni a Fehér Fátyolba? – Nem oda gondoltam, hanem hozzád, Patrick. Chantallal már több mint két éve vagy együtt. Úgy láttam, alaposan megcsappant az érdeklődésed iránta mostanában. Berenice ideális lenne utódjául. – Hát, nem mondom, hogy rosszul látod.

Berenice-nek kell valaki, aki egyengeti a karrierjét. Én hosszú távon most nem vállalnám be. – Az új vad miatt? – Többek közt, de azért is, mert egy éven belül tervezek egy hosszabb indiai utat. Új üzleti lehetőségeket keresek. – Értem. Hát négy hét múlva a házam a rendelkezésedre áll, hozhatod Berenice-t, mindannyian szívesen megkóstolnánk, az biztos. – Annyi idő elég lesz a meggyőzésére. A következő hetekben Toussaint minden vonzerejét és meggyőző képességét bevetette, hogy rávegye Berenice-t a különös estére. – A kaméliás hölgy szerepe egy csodálatos lehetőség, de ahhoz, hogy hitelesen el tudd játszani, ki kell próbálnod, milyen érzés kurtizánnak lenni. A művészetért tennéd, ez egyáltalán nem erkölcstelen. – De hát öt férfival egyszerre? – Az egyik én leszek, továbbá sokkal többet fogsz kapni így, hogy egy este leszel túl mindenkin, mintha külön-külön kellene. Ráadásul megismerkedsz olyan férfiakkal, akik hosszabb távon is tudnak támogatni a művészetedben. Mondtam, hogy nekem nemsokára el kell utaznom. De köztük biztosan lesz majd, aki megtetszik, és aki egy magasabb szintre emeli az életedet. Ugye nem gondolod, hogy abból a kis szobából, amelyben most laksz, elindulhatsz a hírnév felé? – Hát… – Képzeld el, hogy egy tíz szobás palotába viszlek. Ha a tulajdonosnak megtetszenél, már haza sem kellene jönnöd. Ott lakhatnál az aranyozott márványszobában. Lenne saját szobalányod, a szobád is akkora lenne, mint a színpad a színházban. A mostani szobád tízszer beleférne. Ezért csupán egyszer kellene fellépned, egy különleges előadáson, ahol én leszek a rendező. A sok győzködés megtette a hatását. Hiszen csak egyetlen estéről van szó, ami megváltoztathatja az egész életét. – Egy palotában lakni – ez eddig meg sem fordult Berenice fejében, de most már különös vágyat érzett iránta. Berenice a megfelelő időben igent mondott. Toussaint közben nem feledkezett meg sem Aurore-ról, sem Celeste-ről. Poal, Toussaint tanácsára elvitte Aurore-hoz a szeretőjét, hogy csináltasson neki egy igazán elegáns ruhát, ami épp az ő egyéniségére van szabva. Aurore ehhez nagyon jó érzékkel rendelkezett. Aztán persze, ahogy várható volt, a próbák alatt szóba került a színház is, hogy Aurore nemcsak ruhákat, de több jelmezt is készített már színésznőknek. Celeste elkezdett érdeklődni a színház iránt, így amikor elkészült az elegáns, némi ékszerrel este is hordható ruha, Poal elvitte őt Berenice színházába megnézni az Aurore által tervezett kosztümöket a hableányos előadásban. Toussaint is elkísérte őket. Előzékenyen felajánlotta, hogy bemutatja a szünetben Celeste-ét Berenice-

nek, és körbevezeti a kulisszák mögött. Poalt nem zavarta Toussaint előzékenysége, hiszen korábban jóban volt Celeste-tel. Toussaint bemutatta a lányt az igazgatónak, a karmesternek, végül véletlenül betértek Jacob szobájába is, ahol a jelmezeket és a kellékeket tárolták. Jacob előbb kelletlenül fogadta őket, hiszen jól tudta, ki miatt szakított vele Berenice. De Toussaint tudott kimondottan elbűvölő lenni, ha akart. Aprólékosan ecsetelte Celeste-nek, milyen fontos munkát végez Jacob, hiszen mi történne, ha mondjuk, Rómeónak épp párbajozni kellene, de eltűnne a kardja, vagy Mademoiselle Berenice rossz ruhát kapna, és a Sellőhercegnő koronája helyett, mondjuk, menyasszonyi fátyolban jelenne meg. Jacob a hízelgő magyarázattól kihúzta magát, a markáns fiatalembert kellő alapossággal megnéző Celestének. Erre számított Toussaint. Visszakísérte a lányt Poalhoz, de másnap elejtett néhány megjegyzést, amikor Poal nem volt jelen, arról, hogy mennyire látszott Jacobon, hogy lenyűgözte a lány szépsége. Celeste már korábban is tett megjegyzést arra, hogy neki is lenne tehetsége a színjátszáshoz. Ezt használta ki most Toussaint. Utalt rá, hogy egy színházi ember ismeretsége segítheti a kívülállót, hogy bejusson a művészek világába. Meggyőzte Berenice-t, hogy ha már elhagyta Jacobot, akkor kötelessége segíteni neki abban, hogy megismerkedhessen Celeste-tel. Így közös erővel ketten összeismertették őket. Mivel Poal azon a szombaton nem lesz otthon, amikor Berenice Patrick házában lép fel ötüknek, így Toussaint úgy irányíthatta, hogy aznap estére Celeste hívja meg Jacobot egy szerelmi légyottra. Berenice-nek erre az estére egy különleges ruhát készíttetett Toussaint. Nem állt másból, mint a nyaka és a dereka köré aggatott mélybordó, de teljesen áttetsző kendőkből, melyeket egyetlen mozdulattal ki lehetett húzni. Amíg az összes kendő a helyén függött, teljesen takarták a testét. Több réteget ki lehetett húzogatni, míg valami igazán izgalmast megmutattak a lány testéből. Mindezeken kívül Toussaint egy ugyanolyan anyagból készült egyetlen rétegű hatalmas leplet is ráborított a fejére, mely egészen a földig ért. Berenice először nagyon furán érezte magát, amikor ott állt kendőkbe öltöztetve az ifjú Chalards egyik hatalmas vendégszobájában, amely valóban csupa márvány és arany volt. Elképzelte, hogy ebben a szobában lakik, abban a hatalmas baldachinos, csupacsipke, csupaselyem ágyban ébred, amely előtt most állt, és felettébb tetszett neki a gondolat. Toussaint felbontott egy palack bort, töltött a másik négy férfinak és magának is. A férfiak jólöltözötten, ápoltan jöttek, a fiatalság ereje látszott rajtuk. Már egyáltalán nem tűnt a lány számára olyan ijesztőnek mindannyiukkal lefeküdni. Közben Toussaint és a férfiak beleszagoltak a borba, nézegették a színét, valamint kíváncsi pillantásokat vetettek rá is. – Ez igazán izgalmasnak ígérkezik, barátom – állapította meg Patrick. – Igen, a szín az első. Sötét cseresznyeszín, mint a fátyol a hölgyön. Elfedi, elrejti az igazi tartalmat. De kezdjük csak el kibontani. – Ha megszagoljuk, nagyon is részletgazdag, mint a fátylak, melyek alatt sok-sok finomság rejlik. Íze selymes és gyönyörű. Lassan bomlanak ki az egyes árnyalatok. Feketeáfonya előbb.

Azzal a felső lepel alá nyúlva elkezdte kihúzkodni a tartójából a kendőket. – Ahogy fogynak a rétegek, úgy kerül elő a szeder. Az ifjú urak bólogattak, közben növekvő izgalommal lesték, ahogy egyre átlátszóbbá vált Berenice- en a fátylak rétege. – Aztán jönnek a fűszerek. Az izgató bimbók, a szeméremdomb titkai. Megemelte Berenice karját, elegánsan megpörgette a lányt, amitől a fátylak megemelkedtek, és néhány másodpercre láthatták, mit takarnak. Toussaint várt, míg mindenki felfogta a látványt, és megízlelte újra a bort. – Kerekség és hosszúság egyszerre jellemzi. Újabb kendőket húzott ki. Ekkor már csak a nagy, és szinte teljesen átlátszó lepel takarta a lányt. A leplen keresztül megsimogatta a melleit, karcsú derekát, gömbölyű csípőjét. Szeméremdombjába is belemélyesztette az ujjait, majd újra belekortyolt a borba. – De még nem értünk el a legtitkosabb rétegéhez. Titkosat mondtam, bár úgy rejtőzött, hogy végig a szemünk előtt volt. Nézzük csak, mi történik, ha leveszem a fátylat, ha orrunkon át lélegezzük ki a szájpadlásra szorított aromát. – Egy valódi, aranyló bronzszín tűnik elő, a grillázs pirított édes zamata. Lány bőre, haja és a bor zamata egyszerre idézték az édes, égetett cukor aromáját, a hajában megcsillanó gyertyák fénye az apró diószemcséket. Az urak el voltak ragadtatva mindkét gyönyörűségtől. – Honnan származik ez a remekmű? Még sosem találkoztam ezzel a kegyetlenül tiszta illattal, ugyanakkor nagyon is mozgékony savösszetétellel. – Spanyolnak gondolnám a fűszeres aromáktól, de nem tudom, melyik vidékről. – Ez, kedves barátaim, bizony egy spanyol bor, egy nagyon különleges Vega Sicilia. – Hát gratulálunk a fogáshoz, igazi királyi vörös. A bor is, és a nő is. – Így van. Királyi és királynői. Bánjatok is mindkettővel e szerint. Mivel Berenice nem volt igazi prostituált, így Toussaint nagyon gyengéden kezdte. Igazi művésznőként érintette. Megtisztelte azzal, hogy nem felöltözve elégítette ki magát, hanem ő is levetkőzött, úgy szeretkezett vele. – Gyönyörű vagy – súgta a fülébe, miközben ujjaival keltette fel a vágyat a lányban. Csókolta és kényeztette melleit, szemérmét. Úgy hatolt be, úgy élvezett el, hogy Berenice is élvezze, de még ne jusson el a csúcsra, legyen vágya a többi férfihoz is. Amikor végzett, Berenice fejéhez ült. Ölébe vette, fogta a kezét, simogatta az arcát, amíg a többiek a melleit, szemérmét, fenekét markolták, csókolták, harapdálták, majd sorra magukévá tették. Amikor Poal végzett, Toussaint megkérdezte a lányt. – Ugye, hogy kellemes. Szép vagy. Azt akarjuk, neked is jó legyen. – Igen, Toussaint. Nagyon finoman viselkedtek velem, ahogy ígérted. – Már nem vágysz Jacobra.

– Egyáltalán nem. Jacob különben is most már Celeste-et szereti. – Celeste-et? – kérdezte Poal. – Igen, most is nála van. Poal megdöbbent, gyorsan felöltözött és elsietett. Toussaint elmosolyodott magában, miközben elégedetten morzsolgatta a lány mellbimbóit. Tudta, hogy Poal négyükre nem féltékeny, de azt nem tűri el, hogy egy kívülálló élvezze az általa kitartott nő kegyeit. Celeste ezerszer megbánja még azt a napot, amikor mások előtt megkérdőjelezte Toussaint férfiasságát. Patrick maradt utoljára. – Tudod, mi a dolgod. Úgy fejezd be, hogy neki is jó legyen, akkor a tiéd marad – súgta neki. Patrick bólintott. Toussaint még egyszer megsimogatta és megcsókolta a lányt, majd kettesben hagyták őket. Berenice ott maradt Patricknál, aki valóban tovább segítette. Fizette az énekleckéit, lelkesen tapsolt az új bemutatóján. Poal rajtakapta Celeste-et Jacobbal, ezért még aznap kidobta a házából. Mehetett vissza oda, ahol Toussaint felfedezte, ahonnan kiemelte, a Fehér Fátyolba. Egy hét múlva Toussaint is beállított a Fehér Fátyolba. Celeste-et kérte, de úgy, hogy egész éjszakára elviszi, és többen is lesznek. A madám által megnevezett árnak a dupláját fizette ki, csak, hogy panasz ne legyen rájuk, azután Asira után érdeklődött. Őt végleg magával akarta vinni, ezért letette érte a megváltópénzt. Ott állt előtte a két lány a hallban, a többi lány és a vendégek között. Szerette az ilyen jeleneteket. Erősnek, férfiasnak érezhette magát közben. – Túl sok ruha van rajtad, pakold ki a melleid – szólt Celeste-re. Celeste nem tehetett mást, engedelmesen kibontotta a ruháját, melleit pedig a fűző fölé emelte. – Mutasd magad lent is. Erre már a többi vendég is felfigyelt, egy kis ingyen nézelődésre számítva közelebb jöttek. Celeste felemelte a szoknyáját, és széthúzta az alsóját. – Rendben, most fordulj meg és hajolj le. Amikor a lány megfordult, Toussaint felemelte, a fejére borította a szoknyáját, lehúzta az alsóját és alaposan megdugta mindenki szeme láttára. Szándékosan durván, hatalmasakat lökve ürítette bele magát. – Felállhatsz, gyertek – mondta, mikor befejezte. Kocsiba ültette a két nőt, és elindult velük a kikötő felé. Céljukhoz közeledve, Celeste már tudta, mi vár rá. Kétségbeesett tekintettel nézett Toussaintra, de ő nem volt egy könyörületes típus. A kikötőben egy közepes hajó mellett álltak meg, ahol Celeste-et kiszállította.

– Kérlek! Toussaint! Könyörgöm! Mindent megteszek neked, csak ezt ne kelljen. – Már késő. De ha bocsánatot kérsz, akkor ez lesz az első, és egyben az utolsó is. – Bocsáss meg, kérlek! Nem gondoltam komolyan. Tudom, hogy igazi férfi vagy. Elmondom mindenkinek, hogy bármikor képes vagy nemcsak egy nőt, de többet is kielégíteni. Kérlek! Ne haragudj rám! Ne tedd ezt velem! Már nagyon megbántam, amit akkor mondtam neked! – Rendben, többet nem fogom ezt tenni veled, de most gyere. Azzal megragadta a lány karját, felvitte a hajóra, majd le az étkezőbe. Ott már összegyűltek a tisztek és a legénység. Nemrég érkeztek, de még mielőtt elhagyták volna a hajót a hosszú út után, másnap ki kellett rakodniuk. – Uraim – szólalt meg Toussaint. – Jó munkát végeztek, ezért, ha ízlett a vacsora, amit küldtem, akkor fogadják desszertként ezt a kis ajándékot is, hálám jeléül. A férfiak szeme azonnal felcsillant, meglátva Celeste fedetlen bájait. Toussaint magukra hagyta őket, élvezve a hosszú ideig tartogatott bosszú mámorát. Visszatérve Asirához, őt Poal házához vitte. – Elég volt az elkeseredésből, drága barátom! Celeste nem ért ennyit! Nézd, kit hoztam neked, hogy megvigasztaljon! – Poal meglepődött, de Asirát meglátva felragyogott a szeme. Toussaint feltűnés nélkül magukra hagyta őket. Madeleine-hez ment haza, de a gondolatai már Aurore körül forogtak. Azok a szemek lenyűgözték. Nőben sosem tapasztalt még ilyen intelligenciát, tudást, fantáziát. A hangja is elvarázsolta. Ahhoz hasonlított, amit egyszer álmában hallott. Maga sem tudta, mikor és hol játszódott ez az élete, csak azt, hogy akkor egy meglehetősen fejletlen, alsóbbrendű fajhoz, a trellekhez tartozott, akiket főként szolgának, de leginkább játékszernek tartottak a szidek, akik összehasonlíthatatlanul fejlettebbek voltak. Egy nap egy számára földöntúli lényt, egy szid nőt hallott énekelni. Erre a hangra emlékezett, ez babonázta meg teljesen. A nő az ő számára megközelíthetetlen volt. Hiába vágyott megfogni, magáévá tenni, sosem érhette el. Ő trell volt, míg a nő egy szid, akinek a közelébe is csak akkor mehetett, ha parancsot kapott. Másra nem emlékezett, csak a kínzó vágyra, ahogy akarta a nőt. Még két szid férfira is rátámadt, meg akart ölni őket, csak mert ők beszélhettek vele, megérinthették azt a varázslatos lényt. Aztán egyszer csak teljesen másutt ébredt fel. Eltűntek a szidek házai, a gondozott mezők, a szántóföldek, csupán csak a teljesen vad trellek vették körül. Egész életében kutatta a szidek városát, de sosem akadt a nyomára. Halála után látta meg, hogy egy másik kontinensre vitték át. Mikor Toussaint meghallotta Aurore hangját, annak a varázslénynek az emléke tört fel benne a múlt homályából, a Föld egy jóval korábbi korszakából, amikor az emberi faj még nem alkotott önálló civilizációt. A következő héten egy csokor narancsszínű rózsát küldött Aurore-nak, de nem a lakására, hanem Gregoire mesterhez, tudván, aznap lesz a heti énekórája. Ő maga akkor érkezett, amikor már elkezdték. A szalonban hallgatta végig a leckét. A végén Gregoire

mester kikísérte a lányt, aki addigra már feltette az arcát elfedő, a megszokottnál is sűrűbb fátylat, és felhúzta a finom csipkekesztyűt. Mester! – szólította meg Toussaint a kilépő férfit. – Kérem, Mester, mutasson be a hölgynek! A mester nem jött zavarba. Amikor megérkeztek hozzá a rózsák Séricaire kisasszony nevére, már számított Toussaint-től valami hasonló akcióra. – Mademoiselle Séricaire, ez itt az egyik legjobb barátom, Monsieur Toussaint Montagne. Igazi értő művészetpártoló. – Toussaint, ő itt Mademoiselle Séricaire, a legtehetségesebb tanítványom. – Mademoiselle! Teljesen lenyűgözött a tehetsége. – Monsieur! Toussaint lágyan megfogva a lány könnyű kis kezét, és finoman fölé hajolt. Aurore olyan természetesen vette, mint aki hozzá van szokva, noha a kis varrólányt eddig nem igen kényeztethették hasonlóképpen. Toussaint-et lenyűgözte a finom eleganciája, melynek nyoma sem volt akkor, amikor a varrónőt játszotta. Vagy most játssza az előkelő kisasszonyt? Toussaint nem tudta eldönteni. Ez a titokzatosság csak még kívánatosabbá tette. Remélem, elfogadja tőlem a rózsákat, cserébe a csodálatos élményért, amelyben részem volt, míg a mesterre várakoztam. Aurore egyetlen pillanat alatt átlátta a férfi szándékát. Nem véletlen küldött ilyen hatalmas csokrot, ezt semmi esetre sem vihette egyedül kézben haza. – A virág a mestert illeti, az ő tanítása az, ami elbűvölhette Önt, Monsieur. De igazán nem akarom megbántani, ezért egy szálat magammal viszek. Toussaint elragadtatottan hallgatta a lány kedves hangját, melyből most hiányzott az alázatosan karcos felhang és a délies tájszólás, ami a varrónőt jellemezte. Már-már el is bizonytalanodott, hátha két különböző lány lakik abban a kis lakásban. Nem jött be a terve, mely szerint a virágra hivatkozva felajánlja, hogy elkíséri, és viszi helyette a virágot. Aurore elköszönt a mestertől, végül Toussaint felé is meghajolt, majd egyetlen szál, aranyló narancssárga rózsával a kezében távozott. Toussaint szinte megbabonázva nézett utána. – Látnom kell az arcát. Mester, nem nézhetném meg valahogy ének közben? – Hát, nem tudom. Csak a zeneteremben veszi le a fátylat, csak ha már becsuktam az ajtót. De higgye el, arcának szépsége vetekszik hangjának kifinomultságával. Drága barátom, ha csak húsz évvel fiatalabb lennék, magam emelném fel a csillagokig. Így csak egy vénember rajongó, szűzies szerelme marad nekem. De ezt feláldoznám a művészetéért. Maga képes rá barátom, hogy lángra lobbantsa, és a poklot is megjárassa vele. Most csak egyszerű szomorúság van ennek az őstehetségnek a szívében. De

Tháliának szenvedély kell, gyönyör és fájdalom. Izzás, elbukás, szégyen és felemelkedés. – Mindent megteszek ezért, Gregoire mester. Ígérem, mindent. Aurore elgondolkodva ment haza. Persze hogy észrevette ő is, milyen fess fiatalember ez a Toussaint, de sosem jutott volna eszébe, hogy kettejük között bárminemű kapcsolat létrejöhetne. Toussaint-et túl gazdagnak tartotta ahhoz, hogy egyenrangúnak tudja a kis varrólányt tekinteni, saját magát viszont túl büszkének ahhoz, hogy bármilyen más kapcsolatba anyagi előnyökért belemenjen. Toussaint viszont most már nagyon is fellelkesedett ezért a különös teremtésért. A következő héten újabb narancssárga virágcsokor várta a mesternél, de most már Toussaint erőszakosabbnak bizonyult. A rózsacsokorral együtt követte a lányt. Aurora megállt a kapualjban, és a férfira nézett. – Monsieur! Ha van önben némi tapintat és jó modor, akkor hagy most elmenni. Ne erőltesse, kérem, rám a társaságát. – Ezt nem tehetem, Mademoiselle! A hangja, mint a szírének éneke tart fogva. Ön elvette a józan ítélőképességemet. – Kérem, Monsieur Montagne, higgyen nekem. Nem én vagyok az önnek megfelelő hölgy, akivel ön meg akar ismerkedni. Hisz még azt sem tudja, ki vagyok. – Nem érdekel, hogy kicsoda maga, csak hallgatni akarom hangjának csengését, csodálni finom mozdulatait. Minden vágyam, hogy az ön művészetének alázatos szolgája lehessek. – Hát jó! Akkor nézze meg, kinek akart a szolgája lenni. Utána felejtse el, kérem, ezt a mai találkozásunkat. Nem vagyok önnel azonos rangú. Aurore az utcának hátat fordítva felemelte a fátylát. – Remélem, Monsieur, meggyőztem, hogy nem velem akart találkozni ma. – Mademoiselle Jequier! – játszotta a meglepettet Toussaint. Valójában nem is igen kellett játszania, hiszen, bár tudta, hogy kit rejt a fátyol, de az otromba fejfedő nélküli, aranyló csigákkal keretezett, a száj szélébe szorított gombostűktől és szabókrétától mentes arc szebb volt, bájosabb, ragyogóbb, mint amit el tudott képzelni. – Mademoiselle Jequier, ó ha tudtam volna, hogy maga az! Hiszen ez csodálatos! Az ön intelligenciája, rendkívül kifinomult ízlése, olvasottsága, fantáziája, már eddig is lenyűgözött. Hát nem vette észre, hogy nem véletlenül vittem el több barátomat is önhöz? Hát nem érezte, mennyire akartam segíteni önnek, hogy méltóbb helyzetbe hozhassam. Csupán azért nem közeledhettem Önhöz, mert tekintettel kellett lennem Mademoiselle Berenice-re. A segítségemet azonban nem akartam csak úgy felajánlani. Azzal tudom, megbántom a büszkeségét. Önnek elég csupán a szemébe pillantanom, és látom, ön nem az a könnyűvérű lány, akit pénzzel, ajándékokkal le lehet venni a lábáról. Mi valóban nem tartozunk egy osztályba. Ön a szépség, a becsület, a nemes gondolkodás terén valóban messze felettem áll. Ön ezerszer különb minden eddigi hölgynél, akit valaha is ismertem. – Monsieur! Amit most mond, az igen nagy sértés Marseilles sok hölgyére nézve.

– Ezt megérdemeltem. Valóban sok hölgyet ismerek. Nem tagadhatom, sokkal volt kapcsolatom, de még egyik sem bűvölt el úgy, mint ön. – Hát ez önre nézve nagyon sajnálatos, de kérem, most már engedjen utamra. – Legalább azt engedje meg, kérem, hogy hallgassam önt, amikor Gregoire mesternél énekel. – Abba, hogy a mester kit és mikor fogad, nincs beleszólásom. Viszontlátásra, Monsieur Montagne! – Mademoiselle! Aurore otthagyta Toussaint-et a kapu alatt. De belül alaposan meglepődött. Sosem feltételezte volna, hogy a férfi így reagál, amikor megtudja, hogy bókjait egy egyszerű varrónőre pazarolta. Arra sem számított, hogy értékeli tájékozottságát, műveltségét. Ez inkább zavarni szokta az átlagos férfiakat. – Lehet, hogy ez a Toussaint mégis több, mint aminek mutatja magát? Magában Aurore-nak el kellett ismernie, hogy ha ő sem az, akinek kiadja magát, akkor lehet, hogy a férfit sem helyesen ítéli meg, ha csupán a látszat alapján dönt. Toussaint is elégedett lehetett a dolgok alakulásával, hiszen Aurore felfedte magát. Már tudhatja, hogy ő jár szerda délutánonként a mesterhez, és tudhatja a lakcímét is. Így már közvetlenül oda küldheti a virágokat. Tudta, hogy vele, sokkal nehezebb dolga lesz. Aurore független, büszke nő. Nem másokra támaszkodva, hanem a maga erejéből akar boldogulni. Tudja, mit akar, továbbá az esze is megvan hozzá. A következő héten Párizsba utazott, de végig meglepően sokat gondolt Aurore-ra. Két hét múlva, megérkezése másnapján egyetlen szál rózsával állított be a lányhoz. – Monsieur! Tudja, hogy nem fogadhatom, hiszen akkor elveszítem a jó hírem. – Azt akkor is elveszíti, ha most leülök itt az ajtaja elé, és nem mozdulok, amíg meg nem hallgat. – Rendben, ön győzött. Egy fél óra múlva a Rue de Rome sarkán leszek, a kis parkban. – Várom! Kora délután volt, már meleg nyári idő. Aurore-nak nem akarózott a fullasztó fekete ruhát felvenni, így egy könnyed, halványkék ruha mellett döntött. Az anyaga egyszerű vászon csupán, de Aurore ügyes keze rendkívül divatos, elegáns szabású, az ő légies alakját hangsúlyozó modellt varázsolt belőle. A hozzáillő kis kalapban, messziről akár úrihölgynek is nézhették. Idén nyáron ebben járt templomba vasárnaponként. A parkban több úriember is felfigyelt rá, de ő nem törődött velük. Tudta, hogy ha közelebbről is megnézik, és nem látják rajta az ékszereket, vagy felfedezik az olcsó anyagot, másképp állnak hozzá. Elvesztik az érdeklődésüket, vagy másfajta ajánlatot tesznek, nem olyat, amilyet egy azonos rangbéli lánynak szokás. – Mademoiselle! Nagyon hálás vagyok, hogy eljött.

– Csak azért, hogy megkérjem, ne zaklasson tovább. Ne éljen vissza a helyzetemmel, hogy nincs egyetlen rokonom sem, aki megvédhetne. – Drága, drága Mademoiselle! Kérem, hallgasson meg! Higgye el, nem bántani akarom. Igen, őszinte vagyok, a szándékaim nem tisztességesek, de nem is tisztességtelenek. Én nem ámítom önt azzal, hogy a feleségemnek akarom, tudom, hogy úgysem hinné el, pedig ha önre gondolok, magam is meglepődöm, mi minden jut az eszembe. – Mit akar tőlem? – Hogy jöjjön el velem az operába. Ha a nagyanyja esküvőjére hívja meg, akkor sem lepődött volna meg jobban Aurore. – Az operába? – Igen. A mestertől tudom, hogy nem engedheti meg magának olyan gyakran, amennyire szeretné. Azt is tudom, hogy Verdi az egyik kedvence. Pénteken a Rigolettót játsszák. Számomra csodálatos élményt jelentene, ha olyasvalakivel nézhetném meg, aki ért is hozzá. – Ön, Monsieur, azt hiszem, pontosan tudja, kit hogyan szédítsen el. – Önt sikerült, Mademoiselle? Megígérem, hogy nagyon tisztességesen fogok viselkedni. Az előadás után hazahozom, mint egy báty, még csak meg sem érintem. Csupán jöjjön el velem. – Ez valóban egy olyan ajándék, amit nem tudnék visszautasítani, de szerencsére van egy kifogásom. – Mi lenne az? – Az operába nem lehet csak úgy bemenni. Nemcsak ön, de én is nagyon kellemetlenül érezném magam, mert nincs olyan ruhám, amiben ott megjelenhetnék, így vissza kell, utasítsam az ajánlatát, hacsak nem tartana velem a karzatra. – Önnel bárhova. De a karzaton messze nem olyan a látvány. De főleg az akusztika nem olyan. Higgye el, ha nem hallott operát még páholyból, akkor nem is hallott igazán operát. Ezt az élményt nem hagyhatja ki. A ruhán ne aggódjon. Küldök egyet kölcsönbe, ha egy kicsit megigazítja, tökéletesen fog állni. Aurore mélyet sóhajtott. Toussaint a lelkébe látott. Az egyetlen ajándékra talált rá, amit nem tudott visszautasítani. A színházat, az igazi operát. És Verdit. A Rigolettóról már nagyon sokat hallott, a mesternél látta is a teljes partitúráját. De a valóságban még nem hallgathatta meg. A Trubadurt egyszer már megnézték az anyjával, még Párizsban, kislánykorában, de csak annyira emlékezett, hogy utána

napokig alig aludt, folyton hallotta a zenét. Egész nap a fülébe csengett, nem tudott másra figyelni. Néhány év múlva aztán megfordult a soruk. Meghalt az apja, az üzletet elvitték a hitelezők, akik kihasználták az özvegy fájdalmát és tájékozatlanságát. Marseillebe költöztek, de mire ide értek, meghalt a nagybácsi is, akinek a támogatására számítottak, és az özvegye hallani sem akart róluk. Így aztán az anyja ügyes keze tartotta el őket, majd Aurore is beletanult a mesterségbe. A télen sajnos elvesztette az anyját is, azóta maga kereste a kenyerét. De a zene, az továbbra is elbűvölte. Nem az olyan könnyed, inkább frivol darabok, mint amilyeneket a Rue Estelle-i színház közönsége kedvelt, hanem az igazi művészet. Leginkább Verdi varázslatos dallamvilága. Másnap valóban csomagot hozott egy küldönc Aurore-nak. Egy gyönyörű halványmályva selyemruhát talált benne, hozzá illő kalappal, kesztyűvel és köpennyel. Péntek este Toussaint a saját hintójával ment érte. Ez meglepte Aurore-t, hiszen Berenice-t legtöbbször bérkocsival hozta és vitte. Az Operaházba vezető út is gyönyörű volt. Teljesen másképp érezte magát így hintóban, mint gyalogosan a város utcáin. A főbejáraton mentek be. A csuklya és a tüllfátyol miatt senki nem foglalkozott vele, csak Toussaint-nek köszöntek oda néhányan. Gyorsan elfoglalták a kis páholyt, melyet a férfi bérelt erre az estére. Itt már bátran levehette a köpenyét. Kissé hátrább húzódva senki sem látta, hogy sem a nyakán, sem a kezén, sem a fülében nem csillognak drága ékszerek. Toussaint valóban úriemberként viselkedett. Kis füzetet és cukorkát hozott, és limonádét is rendelt. Az előadás alatt végig a színpadra figyelt, csak lopva, titokban csodálta a lány hófehér, bársonyos bőrét, aranyló hajtömegét, nyakának finom ívét, szemének izgalomtól ragyogó, átható szürke színét, és a még ragyogóbb sötét gyűrűt benne. Aurore csak nézett, csak itta a zenét magába. Mindent megfigyelt, mindent megjegyzett. Tán azt sem vette volna észre, ha Toussaint magára hagyja, annyira elmerült a csodálatos dallamokban, a hangszerek bűvöletében. A szünetben csak nézett hol maga elé, hol Toussaint-re. – Monsieur! Nagyon hálás vagyok ezért. El sem tudja képzelni, mekkora élmény ez nekem. – Örülök, hogy tetszik, Mademoiselle. – Önnek megszokott dolog, hogy ha kedve támad, akkor megnéz egy előadást, de nekem ez olyan, mint a legtöbb lánynak az esküvője. Én az operával szeretnék házasságot kötni. Számomra ez a szerelem – majd rájött, hogy mit is mondott, ezért pirulva elhallgatott. Toussaint szintén elvarázsolódott. Ő ellenben a lány őszinte és tiszta rajongásától. Most már kimondottan vágyott rá, hogy iránta is így érezzen ez az angyali szépség, mint az opera iránt. Az előadás végén nem szólt semmit, csak hazavitte. Némán ültek a hintóban, Aurore nem igazán akart beszélgetni. Ezt most Toussaint sem bánta. Elmélyült a lány némi zavarral kevert boldogságának a szemléletében. Gyönyörködött benne, amíg csak lehetett. – Lenne kedve holnap délután a parkban megbeszélni, hogyan tetszett önnek?

Aurore egy pillanatig habozott, majd igen mondott. Érezte, hogy belehalna, ha nem beszélhetne erről az élményről valakivel, de Gregoire mesterhez csak szerdán mehetett. Másnap kora délután együtt ültek egy padon a kis parkban, és Aurore bizony még mindig kissé zavarban volt. Ez már határozottan találkozónak tűnhetett bárki szemében. – Azt láttam, hogy nagyon tetszett önnek a darab, de elmondaná azt is, hogy miért? – A történetet már ismertem a partitúrából, már tudtam, hogy nagyjából mit fogunk hallani, de ez mégis más volt. Ez életre kelt. – Az énekesek? Például Rigoletto? – Nagyon tetszett. Csodálatos hangja van. Csupa mély, de rengeteg árnyalattal. Valahogy olyan dús volt. – Igen, senior Artesilo igazi, vérbeli bariton. – És döbbenetes erő árad belőle. Azt hittem, mindenkit lesöpör a színpadról már az első felvonásban az áriája végén. – Igen, az nagy pillanat volt. És mit gondol a hercegről? Valóban szerette Gildát? – Nem, egyáltalán nem. Ő nem egy mélyen érző ember. Csak megkívánta a lányt, és meg akarta szerezni. Ez nem szerelem. Ő, ha megkapja, másnap már más után vágyik. Nem a lányt félti, hanem a hódítását – Aurore megint elpirult, és lesütötte a szemét. – Engem is ilyennek tart. – Nem illik bírálnom azt, akitől ilyen csodás ajándékot kaptam. – És az énekes? Jól énekelte a herceg szerepét? – Igen, de a kétvonalas D-vel hiába próbálkozott, nem sikerült neki. – Észrevette? – Igen. – És Gilda? Ő tetszett? – Nem. – Nem? Miért? – Mert ő nem egy buta kislány, ahogy Madame Breniac játszotta. Gilda valóban szerelmes. Még akkor is az, amikor megérti, hogy a herceg becsapta. Az ő szerelme valódi és reménytelen. Nemcsak sodródik és teszi, amit mondanak neki, de van esze és bátorsága. Alakítja az eseményeket. Kijátssza az apját már az elején. A végén is maga dönt a saját sorsáról. Ön másképp látja, Monsieur? – Nem, Mademoiselle, csak az döbbentett meg, hogy ezt még egyetlen ismerősöm sem látta meg. Mindenki méltatta Madame Breniac-ot, mert valóban különlegesen énekel, gyönyörű koloratúrákkal. De ön meglátta, hogy a jellemformálása ebben az esetben valóban hibás. Aurore maga sem vette észre, de Toussaint lénye, figyelmessége szerfelett hatott rá. Ráadásul értő figyelemmel osztozott vele a zene szeretetében.

– Mademoiselle, nagyon hálás vagyok önnek, amiért rám áldozta ezt a délutánt. Bár tudom, ön egyből átlát rajtam, felismeri az álruhás herceg valódi énjét, mégis talán az őszinte rajongásomat is észreveszi. Ön valóban különleges, ezt pontosan tudja. Ha körülnéz maga körül, látnia kell, mennyivel szebb mindenkinél. Tudom, nem véletlenül csúfítja el magát a munkaadói előtt. Azt is észrevettem, hogy bár nem veti meg őket butaságukért, de tisztában van észbeli és tudásbeli fölényével. Bűn önnek nap, mint nap a női ruhaneműk felett görnyedve, varrással tönkretenni a hátát, a szemét, a kezeit. Igen, igaza van, minden nőt hasonló érvekkel csábítok el. De azt hiszem, életemben először komolyan is gondolom. – Monsieur! Ön túlságosan belém lát. Ez megrémít. – Kérem! Szánjon meg! Életemben először azt hiszem, szerelmes vagyok. – Szegény, Monsieur Montagne, ez nagyon ijesztő lehet. – És ön, Mademoiselle Aurore? Ön nem érez irántam semmit? – Milyen vallomást várna egy tisztességes lánytól az első olyan találkozáskor, aminek egyetlen célja, hogy együtt legyen a férfival? Toussaint lelke felragyogott. Végül is kapott egy vallomást. – Mikor láthatom újra? – kérdezte, miután a háza sarkáig kísérte a lányt. – Szerdán, az óra után folytathatjuk a beszélgetést. – Köszönöm! Feltétlenül ott leszek! És csakugyan, alig várta, hogy elérkezzen az óra vége, amikor hazakísérheti Aurore-t. Útközben megálltak piheni a kis parkban. Amikor újra elindultak, Toussaint megfogta Aurore kezét, és egy közeli fa mögé húzta. Míg Aurore a hátát, Toussaint a két tenyerét támasztotta a fának a lány vállai felett. Csak néztek hosszan egymás szemébe. Mindketten mély fájdalommal és leküzdhetetlen vággyal. – Tönkre foglak tenni – súgta Toussaint. – Tudom. – Meg foglak alázni. – Tudom. – Gyűlölni fogsz. – Szeretni foglak, herceg. – Elhagylak, Gilda. – Aurore túléli, és szeretni fog. – Aurore! – Toussaint! Aurore becsukta a szemét, és Toussaint összezárt ajkait Aurore-éhoz érintette. Azt érezte, hogy utoljára tizenhárom éves korában, az első csókjakor dobogott ilyen hevesen a szíve, Aurore pedig azt, hogy megadta magát a sorsnak. Beengedte a szívébe a szerelmet,

bármi lesz is a következménye, mert nem tehet mást. A Mester is erre bíztatta, és bár tudta, hogy ebben a világban egy megesett lánynak nincs többé értéke, ha erre van szüksége a művészetnek, hát ő nem tud harcolni ellene. Toussaint-hez hasonló férfival még nem találkozott. Ő egy volt vele a zenében, és belelátott a lelkébe. Tudta, értette, mit, miért tesz, mi motiválja, mi a lelkének a legtitkosabb vágya. A férfi tudta, hogy Aurore nem férjhez akar menni, és egy férfi által lenni valaki. Ő nem akar mást, csak a zenét, az éneket. Megszólaltatni a színpadon azokat a gyönyörű hangokat, amelyekkel az égi hatalmak megajándékozták. Ez a férfi most itt áll előtte, érzi bőrének forróságát, ajkainak lágy kedvességét, és a létezése boldogsággal tölti el. És Toussaint, aki a testi szeretkezés kifinomult művészének tartotta magát, most kimondottan jól érezte magát egyetlen szűzies érintéstől, melyet szája tehetett a csodált nő ajkain. Másnap Toussaint felkereste Gróf Tretient. Közölte vele, hogy küldheti a hintóját Madelainért. A gróf már régóta szemet vetett a lányra, de Toussaint-től is függött, így nem próbálkozott az elhódításával. Most Toussaint vett könnyes búcsút a lánytól, akit önként engedett át üzlettársának. Gróf Tretien, bár nős volt, de megígérte, hogy megfelelően gondoskodik a lányról. Ezt követően minden héten hazakísérte Aurore-t, és útközben megálltak a vén fánál csókolózni. Toussaint beajánlotta a Notre Dame de la Garde énekkarába, ahol a meghallgatás után egyből fel is vették. A vasárnapi mise után Toussaint felajánlotta a hintóját, hogy hazaviszi. Aurore a férfi szemébe nézett, és tudta, hogy ezt most nem szabadna elfogadnia, de nem volt ereje visszautasítani. Annyira vágyott már az érintésére, a közelségére, hogy bólintott. Toussaint azonnal megértette, mire mondott igent a lány. Megremegett a keze, amikor besegítette a kocsiba. A saját házához vitte. Bár Toussaint terített asztallal várta, egyiküknek sem a vasárnapi ebéd járt a fejében. Aurore csak Toussaint szemét nézte, kedves mosolyát, ölelő karjait, hódító, csókra vágyó ajkait. Nem látta a hatalmas előcsarnokot, a fényűző folyosókat, a selymektől és csipkéktől roskadozó hálótermét, csak a férfi lelkében is ott zengő dallamokat. – Nem akarlak rávenni semmire. – Elhiszem. – Még mindig meggondolhatod. Nem tudlak egy életen át boldoggá tenni. – Most boldog vagyok. – Aurore, te vagy a legtökéletesebb lány, akit csak el lehet képzelni. Aurore Toussaint szája elé emelte mutatóujját, és Toussaint elfogadta, hogy a lány már döntött. Már ha akarná, sem tudná megvédeni Aurore-t Toussaint Montagne-tól, a gazdag ifjútól, aki elszédíti, kihasználja és eldobja a nőket. Miután becsukta maguk mögött a háló ajtaját, az ágyhoz vezette a lányt. Lehúzta a finom kis csipkekesztyűket, és végre megérinthette ujjait, selymes bőrét. Mindkét kézfejére csókot lehelt, majd a tenyerébe is. * – Késő van, el is fáradtam. Szeretném, ha Toussaint és Aurore történetét máskor

fejeznénk be – szólalt meg Alaiza. Kylord lágyan megcsókolta, átölelte, magukra húzta a takarót, miközben azon gondolkodott, hogyan is mondhatná el Alaizának, mennyire fáj most neki, hogy nem adhatja valódi önmagát. De egyszer el fogja mondani, milyen kegyetlenül bánt minden életében az útjába kerülő nőkkel, és nemcsak velük, hanem szinte mindenkivel. Hogy ebben az életében is rengeteg hasznot húzott más emberek nyomorából, hogy Alaizát is csak tönkre akarta tenni az elején. Hogy azon is elgondolkodott, örülne-e ha Timkey sikerrel járna, és megölné. Akkor még megalázni akarta, nézni a szenvedését. Most az fájt neki, hogy ezt még titkolja a lány előtt. Ha majd elmondja neki Toussaint történetének a végét, akkor talán hozzá fogja tudni tenni, hogy most sem volt különb nála, de Alaiza tiszta lénye, a valóság iránti szenvedélyes lelkesedése éppúgy hatott rá is. Amikor a legelső találkozásukkor azt akarta, hogy ne tudja meggyőzni, megnyugtatni az embereket, akkor magára is gondolt. Nem akarta, hogy a lány hatására ő is megváltozzon. De most már késő. Most arra vágyik, hogy Alaiza magával ragadja, és felvigye a felszínre. Mellette olyan fogalmak nyertek értelmet, melyeket eddig csak megvetett. Teltek a napok, a hetek, és ő még mindig nem unta meg a lány illatát, érintését, csókjait. Lassan eljött a május. A bírósági tárgyalások is a vége felé közeledtek. A többi érintett ország úgy döntött, átengedi Amerikának az ügyet, mert másképp nem lehetett megoldani a tizennégy országra kiterjedő hálózat tárgyalásainak koordinálását. Alaiza először mosolygott Kylordon, hogy valahányszor meg kellett jelenniük a bíróság előtt, a zsabós, fehér inget vette fel, de aztán megértette, hogy ezzel emlékezteti a szektatagokat arra, hogy még mindig ő az úr. Toteotsin meghallgatásakor át is érezhette, miért olyan fontos ez. Amikor az ügyész megkérdezte tőle, megbánta-e, amit tett, határozott nemmel válaszolt. – Ameddig lélegzem, reménykedem abban, hogy Miss. Brennwood élő szívét egyszer a kezemben tartva, a magasba emelhetem Huitzilopochtli oltáránál. Ez lenne az iránta való szerelmem legékesebb bizonyítéka. Az emberek, akik hallgatták, elszörnyülködtek. Büszkén vállalta, hogy legalább hatvan nő szívét vágta már ki a világ különböző tájain. Az ítélet nem lehetett kétséges. Néhány szektatag ügyvédjének sikerült bebizonyítani, hogy Toteotsin befolyásolta a tiszta tudatukat, így felmentették, de a többség bűnpártolás és felbujtás miatt jó pár év börtönbüntetést kapott. A bérelt fegyveresek Kolumbiában kerültek bíróság elé, illetve ott, ahol elkapták őket. De mindenkinek a családja, aki részt vett ebben az ügyben, kapott egy kisebb csomagot az otthonába, melyben találtak egy képet saját magukról és szeretteikről, és egy csipkezsabót. Komolyan is vették a figyelmeztetést, egyiküknek sem jutott többé eszébe, hogy Alaizát fenyegesse, vagy újra élessze a szektát. Mr. Toteotsin szintén kapott néhány fényképet Alaizáról és Kylordról, amin Alaizán a különleges aranylamé ruha van, melynek Kylord épp félreérthetetlenül kihasználja az előnyeit, és Alaiza égnek meredő lábairól, amint épp Kylord hajol fölé a szent oltárán, majd az oltár romjairól.

„Soha sem leszek a tied!” – írta rá az egyik képre Iza. Hétvégére megint a szigetre mentek, bár Kylord megkérdezte, hogy nincs-e kedve valahova máshová. Alaiza azonban a férfira bízta. Tudta, hogy úgyis kitalál valamit, amivel meglepi. Elfogadta, hogy Kylord ilyen, hogy szinte kielégíthetetlen az étvágya, ugyanakkor szereti a mások számára néha bizarrnak ható játékait. Szombaton, reggeli után a rózsalugasban ültek. Alaiza érezte, hogy Kylord szeretne valamiről beszélni, de még várja a megfelelő pillanatot. – Francia szobalány jelmez? Kikötözés? – kezdeményezett tréfásan Alaiza. – Tessék? – Csak próbálom kitalálni, mit tartogatsz a hétvégére nekem. – Nem, a szerepjátékok sosem vonzottak. Elégedett vagyok veled és magammal. Téged akarlak, és magamat szeretném adni neked. Veled még az is élmény, hogy itt ülhetek egy padon, és átölelhetlek. Alaiza szorosabban hozzá simult, érezte, hogy bár némileg tárgyilagosan beszél Kylord, mégis nagyon mély és fontos, amit mond. Nem olyan típusnak ismerte meg, aki bármit is kiadna a lelkéből. Még saját magának sem ismeri be, hogy mennyire mély érzései vannak, ezért a legcsekélyebb bizalmas közlést is nagy becsben tartott. Sosem faggatta. Azt akarta, hogy az történjen, ami mindkettejükben benne van, akkor kijön az, aminek ki kell jönnie. – De kikötözés? Hm. Az nagyon izgalmas tud lenni. Nem is rossz ráhangolódás arra, amit szeretnék veled megtenni. – Mi az olyan izgalmas benne? – incselkedett tovább Alaiza. – Az, hogy bármit teszek veled, nem tudsz ellenkezni. – Miért akarnék ellenkezni? Mindenemet odaadom neked, mert szeretlek. Kylord mosolyától Alaiza azt érezte, csakugyan nem tudna vele olyat tenni a férfi, amit ne engedne meg örömmel. – Jaj, Miss. Brennwood! Ön el sem tudja képzelni, mennyi mindent csinálhat egy férfi egy nővel, amit a nők nem szeretnének. – Hát ez lehetséges. Eddigi tapasztalataim nagyon is egyetlen férfira korlátozódnak, bár ez az egy már adott némi betekintést abba, hogy mi minden lehetséges. – Ezt a problémát is megoldhatjuk. – Az kizárt dolog! Csak nem képzeli Mr. Grand, hogy ön után megelégednék bárki mással. Ilyenre ne is gondoljon! Alaiza megfogta a férfi kezét, érezni akarta tenyerének erejét, hosszú, de nem túl nyúlánk, mégis határozottan erős ujjait, biztonságot adó ölelését. – Ebben a pillanatban azt hiszem, soha nem cserélnélek el mással.

Kylord beleszagolt a lány hajába és nem érezte, hogy el kellene mondania, hogy nem is erre gondolt. – A kikötözésben nem az a lényeg, hogy úgyis megtennéd. Abban már az is izgató, hogy kötözlek, és nem ellenkezel. Odanyújtod a karod, a lábad, engeded, hogy megkötözzelek. Ezzel azt mondod szavak nélkül, hogy teljesen alá veted magad az én akaratomnak, megadod magad neked. Ez egy szexuális felajánlkozás. Épp olyan izgató, mint amikor a sziklán azt mondtad, hogy dugjalak meg. Ettől a két szótól minden sejtem izgalomba jött. Úgy éreztem magam tőle, mint az ereje teljében lévő oroszlán, amikor először üvölti ki hatalmát a dzsungel fölötti sziklán. Vagy hatvan férfi állt ott az áldozati tetőn, köztük nem akármilyen figurák. Egy-két kommandós erősebb, nagyobb, mint én, de te engem akartál, ott helyben, sürgetően. Ott álltál, igazi istennőként, aranyban ragyogva, mégis tested minden erotikus zónáját feltárva, kiemelve. A félelem szülte adrenalint szexuális energiává változtatva engem akartál, mint férfit. Csak én érdekeltelek, csak velem foglalkoztál. Átadtad a hatalmat, magad fölé emeltél, rám bíztad magad. Nincs még egy ilyen nő a világmindenségben. Mindent, mindent megérdemelsz, amit csak létező tudat el tud képzelni. Évezredeken át kergettem a hatalmat, de akkorát, mint amekkorát te adtál ott a kezembe, világok leigázása után sem éreztem. Ezért az egyetlen élményért már érdemes volt Kylord Grand-nek megszületnem. Alaiza nem tudott erre mit mondani. A szíve zakatolt a leggyönyörűbb vallomástól, amit csak egy férfi Kylord múltjával mondhatott. Kylord magához húzta és megcsókolta. – Akkor ma egy kis kikötözéssel melegítünk be ahhoz, amit holnapra terveztem. – Komolyan mondod? Tényleg meg akarsz kötözni? – Nagyon fogod élvezni. – Azt, hogy te élvezni fogod, azt még elhiszem, de nekem mi az élvezet benne? – Az, hogy az enyém vagy. Bízd rám magad! – Már rád bíztam, csak szeretném megérteni. Ha úgyis a tied vagyok, ha bármit megtehetsz velem, akkor mitől olyan izgató, hogy nem tudok tenni ellene. – Tényleg bármit megtehetek? – Mondtam. Szeretlek. Ez elég ahhoz, hogy bármit megengedjek. – Még nem ismered magad. Betharit sem tudtad elfogadni. – De hát Bethari nő. – És aztán? Egy másik ember, ráadásul nagyon szép és rendkívül ügyes. Sok örömet adhatott volna, ha engeded. – Hát, most érzem, hogy van némi igazság abban, amit mondasz, de ez akkor is nagyon idegen tőlem. – És én tiszteletben tartom. De ha ki vagy kötözve, kénytelen vagy megbízni abban, hogy nem teszek olyat, ami nem esik jól neked. Mert akár tehetnék is. Ez a bizalom jó

érzés. Bízol, de azért izgulsz, hogy mit teszek veled, mert nem tudhatod, mit történik a következő pillanatban. Ez az izgalom erotikus. Megengeded, hogy azt tegyek veled, amit akarok? – Már megengedtem. Csak, tudod, ebben a bizalom témában van valami, ami ne egészen kerek. – Mire gondolsz? – Úgy érzem, hogy ha már tudatosan, mármint úgy, végiggondolva és eldöntve kell megbíznom benned, akkor az nem is bizalom. Kylordnak kihagyott egy pillanatra a lélegzete. Ezt a mondatot több száz éve hallotta a fiatal szerzetestől, aki meg akarta védeni a gazdag, kínai nagyúrtól a kis parasztlányt. Most Alaiza szájából hallva megértette mire gondolt. Nem, valóban nem az. Hiszen ő sosem mondta ki magában, hogy bízik Alaizában. Meg sem fordult a fejében, hogy ne bízna benne. Nem kellett erről döntenie. Olyan természetesen élte ezt, mint a levegővételt. Talán csak egyszer jutott eszébe, amikor az erdőben nem engedte meg, hogy a szájával elégítse ki Alaiza. Akkor sem a lányban nem bízott, hanem valami ösztönös, elfojtott érzés jött a felszínre. Alaiza csendben várt. Érezte, hogy Kylord most valami fontosat gondol végig. – Igazad van – szólalt meg végül Kylord. – Ez valóban csak játék. A bizalom csak ürügy, mert a kikötözés, a hatalom, az alárendeltség már önmagában is erotikus. A bizalmasdi játékra csak azoknak van szükségük hozzá, akik nem merik vállalni hozzá, hogy egyszerűen csak élvezik. Gyere! Ne akard értelmezni, csak élvezd! Játssz velem! Most azt játsszuk, hogy kegyetlen, gonosz urad vagyok, aki az érzéki gyönyörökkel kínoz. Kylord a kert egyik eldugott végébe vezette Alaizát, amit eddig észre sem vett, mert nem látta a növényekkel befutott kerítésben megbúvó kaput. A kis kert közepén egy hatalmas ágy állt, egy nyitott sátor alatt. A sátortartó rudak különös alakzatot alkottak. – Vetkőzz le! – Csak így? Vetkőzzek? – Igen. Ez is része a játéknak. Zavar? – Most, hogy tudom, már nem. – Ez némileg a hatalomról szól, hogy utasítalak valamire, és te megteszed. Ez is lehet erotikus, bár most már ez engem nem vonz. – Mert ez nem valódi hatalom, csak megjátszott. – Így van. A szerepjáték már nem érdekel, ha magad is átéltél valódi hatalmat. Most az adja az izgalmat, hogy neked ez még újdonság. Hogy veled csinálhatom. Közben Iza kibújt a könnyű nyári ruhából, és várakozva nézett Kylordra. – Akkor valami könnyűvel kezdjük. Feküdj hanyatt az ágyon. Kylord egy ágy alatti kosárból csipkés bilincseket vett elő. – Ma a fekete lesz a színed. Hogy tetszik? Iza felhúzta a szemöldökét.

– Hát, majd meglátom. – Pontosabban? – Nem akarom elrontani a játékot, igyekszem nyitott lenni. – Szóval nem tetszik, nem izgat fel. – Nekem elég kommersznek hat, de veled együtt még semmi sem volt az. – Akkor nézzük, milyen egy kommersz kikötözés Grand módra. Add a kezed! Alaiza Kylordra nézett, és odanyújtotta jobb csuklóját. – Huh! Már ez misztikusan erotikus. Ideadod a kezed, miközben tudod, hogy meg fogom kötözni azért, hogy utána szabadon magamévá tehesselek. Kylord belecsókolt Iza tenyerébe, elbűvölve megsimogatta a kézfejét, és óvatosan az egyik rúdhoz bilincselte. Majd sorra kérte a másik kezét és mindkét bokáját. Iza közben kissé belepirult a furcsa helyzetbe. Ez még jobban feltüzelte Kylordban a vágyat. A felcsatolt puha, de erős anyagból készült bilincsek zavarba ejtő módon tárták fel, készítették elő a lány testét, mintha valami különleges beavatkozásra várna. Mikor végzett, Kylord megállt a lábainál, és szemtelenül bámulta. – Az idők végéig el tudnálak így nézegetni. Számomra az is izgató, hogy tudom, azért fekszel itt, arra vársz, hogy elkezdjem, hogy alaposan kielégítselek. Neked milyen érzés? – Furcsa. Olyan tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzem magam. – Mert az is vagy. Ha bármi nem tetszik, vagy nem akarod, nyugodtan szólj. Én nem erre gerjedek, nincs szükségem rá, csak szeretek mindent kipróbálni. Bármikor le tudok állni. Csak játszunk. – Jó. Eddig inkább kíváncsi vagyok, mintsem felizgult, bár tagadhatatlanul erotikus, ahogy előkészítettél magadnak. Alaiza valóban értette, hogy Kylord van annyira férfi és annyira önmaga, hogy nem kényszerből, csak az extra élvezetekért játszik. Nem ebben van a gyenge pontja. Abban azonban bizonyos volt, hogy van még valami titka, amit sokkal mélyebben rejtett el, olyan mélyen, hogy még ő maga sem tud róla. De nem kutatatta. Tudta, ha eljön az ideje, majd akkor fog foglalkozni vele. Kylord Alaiza derekához telepedett az ágyon. Egyik kezével megtámasztotta magát Iza túloldalán, míg a másikkal az arcát, a haját simogatta, rendezgette. Combja a lány oldalához simult, míg térde épp csak, hogy érintette bal mellének oldalát. – Láttál már megkötözéses szeretkezést? – Miután a helikopterben említetted, utána néztem a neten. Próbáltam megérteni. – Tehát láttad, hányféle pózban lehet kifeszíteni és rögzíteni úgy, hogy pont jó helyen, jó szögben tudjak beléd hatolni. Ezekkel a módszerekkel teljes egészében én irányítok. Úgy használom a tested, ahogy én akarom. Ezek a sátortartó rudak erősek, minden lehetséges módon rögzíteni tudlak rajtuk. Ágyhoz kötözhetlek, vagy

fellógathatlak. Dughatlak elölről, hátulról, felülről, alulról, és minden lyukadhoz kényelmesen hozzáférhetek. Erre Iza arca önkéntelenül is megfeszült. – Látom, ez az ötlet nem nagyon tetszik. Máris találtunk valamit, amit nem szívesen engedsz meg. – Láttam egy videót, ahol egy nőben három lyukon négy férfi dolgozott egyszerre. Nem tartom magam prűdnek, ami két embernek jól esik és boldogságot ad, azt elfogadom. Tegyék, a magánügyük. Én azonban az egész videót durvának, közönségesnek, de leginkább teljesen erotikamentesnek éreztem. Semmi kéjeset nem láttam az anális behatolásban. – Miért? – Mert annak valahogy más a célja. Az izgató, ha a hüvelyemet simogatod, ha az a vágyad tárgya, ha oda akarsz bejutni, az női mivoltom része. Ott érzem a vágyat. De még ha meg is értem, hogy a másik lyukat is lehet megfelelően higiénikusan kezelni, akkor sem érzem izgatónak. Nem vágyom rá, hogy oda tuszkold be magad. – Pedig annak környékén, és benne is, sokkal több idegvégződés van, mint a hüvely belső falán. Sok nő rendkívül izgatónak érzi, ha ott töltik meg, miközben a csiklóját izgatják. Erősebb orgazmust élnek át, mint a hüvelyben. – Azt hittem, csak a férfiaknak jobb, mert szűkebb. – Ez is igaz. És az is, hogy az ilyen filmekben meglehetősen lélektelenek a jelenetek. Ezeken tényleg csak az éretlen kamaszok izgulnak fel, no meg azok, akiknek csak a fizikai inger a lényeg, csak a test. De ha rólad van szó, akkor számomra már a látvány is beindító, amikor megpillanthatom a bájos kis hátsóidat. Imádom nézegetni őket, szeretem a völgyébe bedugni a péniszem, nem csak a kezemmel, hanem azzal is simogatni. Ha beljebb is mehetnék, akkor úgy érezném, azt is birtokba vettem, azt is nekem adtad. Most olyan, mintha egy részedet elzárnád előlem. – Hát ezzel a gondolattal még biztosan barátkoznom kell. Számomra inkább azt mutatták ezek a videók, hogy sokan már annyi mindent megéltek, annyi mindent kipróbáltak, hogy olyanok lettek, mint a kábítószeresek. Hozzászoktak, és egyre nagyobb, és nagyobb adagok kellenek nekik, ugyanahhoz a hatáshoz. Annyi kéjt éltek már át fizikailag, hogy már a szerelem kevés lett számukra. Már nem tudják megtalálni egy érintésben, egy szemvillanásban a gyönyör ígéretét. – Te meg tudod találni? – Igen. Én attól is tűzbe tudok jönni, ha a kezemet fogod meg, mert az te magad vagy, nemcsak puszta inger. A tekinteted még most is épp olyan perzselő számomra, mint az első alkalommal, mikor a szálloda teraszán szándékosan feltűnően bámultad a melleim. Ez a pillantás, úgy érzem, számomra sosem lesz unalmas, sosem lesz kevés. Ettől mindig fel fog ébredni bennem a vágy irántad. Ezzel azt hiszem bármilyen játékodra, bármilyen vágyad teljesítésére rá fogsz tudni venni, mert ettől biztonságban érzem magam melletted. Azt mondja, még mindig vágysz rám, akarsz engem.

Kylord igazi macsó mosollyal reagált Iza vallomására. Iza viszont már pontosan értette, hogy ez annak a jele, hogy különösen mélyen érintették a férfit a szavai, éppen ezért, ezt most inkább eltenné későbbre. – Nekem már az is megtisztelő, ha hajlandó vagy gondolkodni róla. Iza nem válaszolt, és Kylord észrevette, hogy nem mondja ki, amit gondol. Fölé hajolt és megcsókolta. – Eddig mindig olyan őszinte voltál. Ez hihetetlenül boldoggá tett. Ezt rajtad kívül nem kaptam meg egyetlen nőtől sem. – Csak az jutott az eszembe, hogy rendszeresen nem tudom elképzelni, de évente egy két alkalommal talán. A kedvedért. – És ezt miért nem akartad kimondani. – Mert bár most el sem tudom képzelni, hogy valaha ne legyek veled, de tervezni sem akarok. – Miért nem? – Még alig több mint fél éve ismerjük egymást. – Ezt az idő megoldja. És nagyon tetszik a gondolat, hogy mondjuk, a téli és a nyári napfordulókra megkaphatom a popsidat ajándékként – mosolyodott el Kylord, miközben végigsimított újra az említett testrészen. – Most viszont mondd el újra, hogy mit érzel. – Még mindig furcsa. A beszédtémánktól viszont már beindult bennem a vágy. – Ezért csináltuk. Mondd tovább! Mire vágysz? Mit szeretnél tenni, ha nem lennél megkötözve? – Ha a kötözés nem is, de te mindig vonzol. Most például szeretnék benyúlni az inged alá, megérezni a bőrödet, és a nadrágodba is, de a bilincsek miatt nem tehetem. Ez bosszantó. – Alakul. Akkor most kapsz egy kis ajándékot. Én is levetkőzöm. Kylord szándékosan lassan, nyugodtan, kimért mozdulatokkal bújt ki pólójából és lezser rövidnadrágjából. Megállt az ágy mellett, hogy Iza jól láthassa. A látvány meg is tette a magáét. – És most mit szeretnél? Izában már a gondolattól, hogy elmondja, mire vágyik, megindult a forróság. A millió apró kígyó máris bizsergett lefele a gyomrától a hüvelye felé. – Ne fogja vissza magát, Miss. Brennwood! Halljam! Iszonyatosan ingerlő hallgatni, ahogy erről beszélsz, ahogy kimondod a szavakat. – Hááát! Most, ha szabad lenne a kezem, akkor bizony, élvezném vele az érintést. Most értettem meg, mennyire jó, hogy megérinthetlek, megölelhetlek. Mivel nem tehetem, még jobban vágyom rá. Ettől valóban erotikus.

– És hol érintenél? – Először az arcodon, a szádon. Szeretem az arcéledet, a szád ívét, ahogy a nyakadon szexin kirajzolódnak az erek. A széles mellkasod, az erős vállaid. – És még? Mondd tovább! – Nem beszélhetnénk inkább a Solarisról vagy az operáról? – De, beszélhetünk arról is, majd ha száztizenegy évesek leszünk. Amikor az lesz a legerotikusabb témánk, hogy a margarétára rászállott egy méhecske. – Bocsáss meg, de nem tudom, meddig bírom veled ezt a tempót. – Több ezer év tapasztalata zsong a lelkemben. Akad köztük szép is, csúnya is. Te vagy az első nő, akivel erről beszélhetek. Eddig egyetlen olyan életemre emlékszem csupán, amikor a nő, akivel összehozott a sors, szintén rendelkezett képességekkel, de abban a korban ez természetesnek számított. – Amatrixa. – Ezt honnan tudod? – döbbent meg Kylord. – Mostanában azt veszem észre, hogy tudok olyasmikről, amiről nem lehetne tudomásom. Talán te tetted a fejembe, mikor elvittél a fantáziavilágodba. – Igen, így hívták a lányt. – Inkább így fordítottad le magadban. Ez a latin szó fejezi ki a legjobban a lényét. – Csakugyan. Azt jelenti szerető. Az eredeti nyelvre már nem emlékszem. Kylord furcsán érezte magát. Alaiza tudatára várakozásán felül hatottak a játékai. Képességeket kezdett el kifejleszteni. Most már nem sokáig titkolhatja előle valódi múltját. Előbb-utóbb olyasmi is eszébe jut, amitől megundorodik tőle. Hiába érzi úgy, hogy azok az emberek nem azonosak Kylorddal, a tetteik hatni fognak rá. De egyelőre nem akart ezzel foglalkozni. Tapasztalatból tudta, hogy az idő, előbb-utóbb minden titkot felold. Ha ő nem teszi meg, a sors majd gondoskodik róla, de addig még ki akarta használni ezt az idilli légkört. Alaiza szereti, bízik benne. Azt azonban nem tudhatja, hogy fogja- e azután is. Szeretni akarta most, amíg még engedi. – Ne tereld el a figyelmem, Amatrixáról majd később beszélgetünk. – Amikor a margarétáról és a méhecskéről? – Azt hiszem, annál azért hamarabb, de most játsszunk tovább! Mire gondoltál az előbb? – Arra, hogy igazat mondtál az első alkalommal. Nagyon szép vagy lent is. – Mondd ki, kérlek! Olyan izgató, ha kimondod. – Szeretem a férfias csípődet, rendkívül szexinek és izgatónak találom, ahogy vezeti lefele a tekintetet. Nagyon szép a… a péniszed. Felkelti bennem a vágyat már a gondolat is, hogy hozzám érsz vele, hogy elég erős ahhoz, hogy belém hatoljon. A kép, a várakozás, hogy belülről fog gyönyört okozni, elviselhetetlenül kívánatossá tesz. Jól esik látni, ahogy megduzzad és felemelkedik. Igen, így. El sem hiszem, hogy ezt én váltom ki belőled. Most

azt érzem, hogy nemcsak simogatni szeretném, de mielőtt bedugnád és kielégítenél vele, szeretném megízlelni. Végigcsókolni a tövétől a hegyéig. Nyelvemmel megcirógatni selymes végét. – Mondtam már, hogy észveszejtő nő vagy? Csodálatos, ahogy hagyod magad belevonni a játékaimba. Óvatosan fellépett az ágyra, és Iza mellei alá térdelt szétterpesztett lábakkal. Előre hajolt, megemelte a lány fejét, hogy péniszével megsimogassa az ajkait. Érezte, hogy Iza szeretné a kezével is megfogni, de a bilincs nem engedte. Így csak nyelvét dugta ki, hogy azzal kényeztesse a csúcsát, mert Kylord nem vitte közelebb. Iza feljebb emelte a fejét, hogy legalább a végét a szájába vehesse, de a férfi hátrébb húzódott. – Nem, Kedves, erre majd egy külön alkalmat szánunk. A mai játék a megkötözlek. Most azt élvezzük, hogy mindenütt elérlek, hogy semmit nem tudsz elhúzni előlem, hogy meg akarod tenni, de nem tudod. Ettől csak még jobban vágysz rá. Most én döntöm el, mit engedek, mit nem. Ha akarom, megsimogatom a melleid, feltolhatom így. Tetszik, mert ettől megfeszülnek a kezem alatt. És azt is megtehetem, hogy erősebben megmasszírozom, vagy a számba veszem. Ez nagyon izgató. Szeretem, ahogy ujjaim alatt bársonyosan siklik, mikor hozzáérek, ahogy a mellbimbód udvara is kiemelkedik, ha ehhez a két gyönyörű, hegyes kis málnaszemhez közelítek a csúcsán. Ekkor lenyúlt a hüvelyéhez megtapogatni, milyen hatása volt. – Igen, ezt is szeretem. Érezni, hogy vágysz rám. Látod, most ezt is megtehetem, nem akadályozhatod meg. Nekem is mámorító érzés, hogy bármit megtehetek veled. Ez még akkor is izgató, ha nem akarok mindent megtenni, vagy ha amúgy is megengednéd. Kylord irányított, és hihetetlenül élvezte. Lejjebb csúszott. Iza egyre inkább át akarta ölelni a férfit, végigcsókolni, lábait rákulcsolni, de nem tudta. Igen, kezdett ráérezni ennek a tehetetlenségnek és kiszolgáltatottságnak az erotikájára. A férfi már a nagyajkait húzta szét, és nyelvének hegyével dörzsölte csiklójának hol egyik, hogy másik oldalát, majd teljes hosszában végignyalta többször is. Izát mindig megdöbbentette, hogy Kylord pontosan tudta, mikor, milyen erősen kell nyalnia. Kezdetben erősebben, hogy megérezze a jelenlétét, azután gyengébben, épp, mintha enyhén rászáradt mézet akarna felnyalni róla. Ilyenkor hosszan húzta végig, egész nyelvével átdörzsölve, amitől teljes csípőjét, mindkét lábát végigjárta a kéjes borzongás. Minden mozdulat után azt hitte, hogy a következőnél nem bírja tovább. Próbálta a kezével, a lábával megállítani Kylordot, de nem tudta. Ő minden alkalommal épp csak addig simogatta, amíg az érzés már az elviselhetetlenség határát súrolta, de még nem billentette át. – Most mit érzel? – Megőrjít, ha nem tudlak most azonnal magamra rántani. Mégis kezdek valamit érezni abból, miért erotikus, ha uralkodnak rajtam. – Miért? – Felszabadít. Ha te akarsz valamit megtenni, az a te vágyad, én nem akarom, de nem tehetek ellene semmit. Vagyis olyan érzés, hogy nem a magam titkolt, szégyellt vágyaim, kéjes fantáziám élem ki, hanem te kényszerítesz rá. Így magamat nem kell erkölcstelennek tartanom, ha megteszed velem. Élvezhetem akár a perverz dolgokat is, mert nem én

akarom, látszólag csak te kényszeríted rám. – Nahát, négy kis kötéldarab képes pszichológust csinálni belőled. – De ha belegondolsz, ez is csak szerepjáték. – Nem kéne ilyen gyorsan átlátnod a dolgokat. Igen, ezért csinálom. Ha egy játékban, mondjuk, látszólag rád kényszerítve el tudod fogadni, akkor majd meg tudod tenni kötelek nélkül is. Ha most itt lenne Bethari, és megkötözve kielégítene, rájönnél, hogy csupán a beléd nevelt gátlás miatt nem tudtad elfogadni. Valójában semmi rossz nincs benne. – Még szerencse, hogy nincs itt. – Most így érzed, mert még nem tapasztaltad meg, még túl erősek a gátlásaid. – Ezek a gátlások is én vagyok. Ezekkel együtt érzem jól magam. Nem minden gátlás felesleges. – Igazad van, és ezt tiszteletben is tartom. Semmi olyanra nem kényszerítelek, amibe nem akarsz belemenni. De azt te is érzed, hogy izgató, ahogy itt fekszel, tehetetlenül, kitárva nekem, és szabadon járhatok benned, amikor csak akarok. Én döntöm el, mikor jutsz el a csúcsra. – Csakugyan, ebben az önként vállalt önmagam kiszolgáltatásában van egy határozott izgató érzés. Viszont ha nem te lennél itt, nem hinném, hogy tudnám élvezni. Benned már bízom. Tudom, mert tapasztaltam, hogy tudsz uralkodni magadon. Nincsenek olyan vágyaid, amelyekkel fájdalmat okoznál, amelyek veszélyesek lehetnének. – Akkor most már engedd el magad. Nem tehetsz ellene semmit, hát hagyd, hogy megtörténjen. Ne feszítsd meg magad. – Nem feszítem. – De igen. Minden orgazmuskor összerándulsz, és megfeszülnek az izmaid. A legtöbb nő így reagál, bár meg lehet tanulni az elengedést is. Figyeld meg! Azzal átcsúsztatta Iza bokáját rögzítő bilincseket. Úgy kötötte át, hogy már fel tudta húzni a térdeit, de teljesen kifeszítette. Iza próbálta figyelni az izmait, de aztán elsöpörte az érzés, melyet a férfi tevékenysége váltott ki. Kylord végre megkönyörült rajta. Szemei ragyogtak az örömtől, mikor Iza arca fölé hajolt. Beletúrt a hajába, és lágyan szétterítette. Ebben a mozdulatban keveredett a démoni szerető és az atyai gyengédség, amitől egy hihetetlen nyugalom érzése áradt szét Iza testében és lelkében egyaránt. – Nem, ez még nem a megadás – gondolta Kylord, de ez is boldoggá tette. Lágy csókokkal borította a lány minden testrészét, a homlokától a lábujjakig. Többször végighúzta kezeit arcától, mellein át combjai belsejéig, miközben hol belemarkolt két keblébe, hol harapdálta. Úgy tudta váltogatni a lágy cirógatást az éppen még izgató erővel, hogy az Izának pont jólesett. Valóban azt érezte, hogy birtokba vették. Teljesen kitárulkozva, magatehetetlenül feküdt, és nem tudott visszább húzódni akkor sem, amikor Kylord mutató ujja lágyan megindult gátizma kezdetétől, és enyhe nyomással haladt előbb felfelé a nagy és a kisajkak határvonalán, majd a másik oldalon vissza, lefelé. Már ettől megindult benne a vér, és duzzadni kezdett. A kisajkak kiemelkedtek, a várakozás gyönyöre áradt szét bennük. Hihetetlen volt a számára, de egyáltalán nem úgy

csinálta, ahogyan azt a legtöbb pornófilmben mutogatják. Nem ingerelte, hanem szeretgette, élvezte. Aztán a kisajkakat kezdte el a nyelvével cirógatni, miközben ujja a belső tövénél járva azt a részt vette célba, ahol a csikó folytatása halad befelé. Mire a csikló közelébe ért, már az is alaposan megduzzadt. Kylord már megfigyelte, hogy az indítja be Izát leginkább, ha nem az egész csiklóját ingerli hol ide, hol oda csapdosva, hanem ha kiválasztja az egyik oldalát, és azt dörzsöli egyszer gyorsabban, majd néhány lassú ütem pihenője után ismét sűrűbben. Alaiza saját magát is meglepte, mennyire imádta Kylord nyelvének, szájának játékát, hiszen emlékezett, hogy Tommal ki nem állhatta. Tom Kylorddal ellentétben inkább ingerelte. Olyan erősen belé akart bújni, hogy a homloka vagy az orra mindig fájón nyomta közben a szeméremcsontját. Kylord még arra is figyelt, hogy a lány jobb szereti, ha a csiklójának oldalát az ujjaival izgatja fel, nyelvét csak a többi részen, és a legvégén használja. Aztán egyszer csak, mikor már azt hitte menten beleőrül, ha nem élvezheti belülről is a férfi erejét, megérezte, hogy lassan beléhatol, megtölti, minden belső zugát bejárva ott van, hozzányomódik, síkosan csúszik, vagy erősen feszít. Kylord teljes testével ráborult, miközben újra és újra magáévá tette. Iza sem akarta már megölelni, simogatni, rákulcsolni a lábait, csak teljesen kinyílva, minden rejtett zugát kitárva neki, szabadon élvezte a gyönyört, testének önkéntelen reakcióit, a tudatukat elhomályosító kéj lüktetését. Hirtelen nem akart semmit, teste sem vágyott részt venni az aktusban, csak engedni, áradni a mindenségben, csak létezni. Ott lenni minden sejtjének boldogságában, mint egy kívülálló figyelni, ahogy teste nyeli a gyönyört. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság őszinte erotikája felszabadította. – Milyennek érezted? – kérdezte Kylord hosszú percek múlva, mikor már kedve támadt újra megmozdulni. – Mint minden szeretkezést veled. Boldog vagyok, hogy vagy. – Minden szeretkezés egyforma velem? – Nem, nem ezt mondtam. Mindegyiket különösen élvezem. Azokat is, amikor nem találsz ki semmit, amivel különlegessé teszed. – Amikor túl sok vagyok, nyugodtan szólj. – Te mindig túl sok vagy, de szeretem. Ettől vagy önmagad. Mindig ráébresztesz, hogy mennyi minden van bennem, amiről nem is tudtam. Kitágítod a határaimat, mindig valami újat fedezek fel magamban általad. Délután Kylord szokásától eltérően a laptopja mellé ült, valamit még elő akart készíteni, amire hét közben nem maradt ideje. Ilyenkor Iza vagy az ikreknek segített, vagy olvasott, esetleg a szigeten bóklászott. Több meghitt helyet is felfedezett, ahol órákra kikapcsolhatta a gondolatait. Az utóbbi időben egyre inkább szükségét érezte. Kylord hozzá képest sokkal jobban pörgött. Szervezett, irányított, és szeretkezett, amikor csak tudott. Izát viszont először megijesztette az új képessége, majd kíváncsivá tette. Beszerzett néhány, a témával foglalkozó ezoterikus könyvet, de hamar rá kellett jönnie, hogy semmi hasznosat nem talált bennük. Könnyen átlátta a rendszert. A legtöbbjük írója, saját állítása szerint, valamilyen testi vagy lelki fájdalom hatására megnyílt a magasabb tudásra, kitalált valamilyen képzeletbeli világot, vagy megnevezte valamely ismert vallási alakot, akinek a közvetítőjeként ismerte fel magát. Előbb utóbb mindegyikről kiderült, hogy a kitalált világ határozottan hasonlít valamelyik vallás, filozófia, túlvilágkép, esetleg egy regény világára.

Könnyen bizonyíthatóan megfeleltek az adott ember korábbi hitvilágának, képzettségének. Voltak, akiket a tudomány ihletet meg, voltak, akiket egy vallás, vagy egy ezoterikus irányzat. De mindenkit a saját hitvilága, gondolkodásmódja határozott meg. Egy katolikus sosem kapott üzenetet Buddhától vagy Mohamedtől, de annál inkább Szűz Máriától, Jézustól vagy egy angyaltól. A túlvilágot minden üzenetküldő, vagy a klinikai halál állapotából visszatérő úgy írta le, hogy az egyezett az általa tanult dogmákkal. Közös vonásként mindegyik közvetítőről kiderült, hogy valami miatt különleges szerepe van, volt vagy lesz a történelemben, illetve, hogy a saját kultúrkörének valamely korábbi hírességének a reinkarnációja. Ő volt Oszlopos Simeon, Mohamed harmadik felesége, Jeanne D’ Arc, vagy róla mintázták a Húsvét-szigetek egyik szoborfejét. A kapott üzenetek mindig valami szépről, felemelőről szóltak, és egyértelmű utasításokat közöltek arról, mit kell tennie az emberiségnek, ha túl akar élni, ha fel akar emelkedni, ha az istenek kedvére akar tenni, ha méltó akar lenni valamely felemelkedett faj elismerésére. A reinkarnációról is sok mindent összegyűjtött, de megint csak nem érezte okosabbnak magát, mint eddig. Csak az erősödött meg benne, amit eddig is gondolt. Senki sem tudta értelmesen, rendszerezett, logikus érvekkel alátámasztva meggyőzni. Inkább azt látta, hogy jócskán akad zűrzavar ezekben a témákban. Mindenki leírhat bármit, kitalálhat bármilyen módszert, technikát. Biztosan akad néhány ezer ember, aki el is hiszi, és feltétlen követőjévé válik. Vasárnap délelőtt, miután alaposan kikaptak egy páros teniszmeccsben Krestontól és Jane-től, főleg Alaiza hibájából, egy gyors úszás után, a medence partján Kylordot kérdezte erről. – Ez is, mint minden, sokkal egyszerűbb, és sokkal bonyolultabb annál, mint ahogyan a legtöbben látják. Nem mondhatom, hogy igaz, amire emlékszel, mert akár mind a ketten tévedhetjük ugyanazt. Én úgy gondolom, amely életekre emlékszem, azokat a tapasztalatokat valamilyen módon átéltem, megváltoztam tőle. Ebből a szempontból lényegtelen, hogy valóban létrejött-e az a fizikai világ, vagy csak az elmém alkotta meg. Az élmény valóságos, akár az általunk valódinak megélt világban történt, akár nem. Aki nem tudja elfogadni, annak számára nincsenek előző életek, a többieknek vannak. Tanulhatunk belőle. Nekem természetes. Amatrixa számára is az volt. Ebben az életedben eddig nem adott semmit, de most, hogy része lettél az életemnek, talán így tudunk adni egymásnak valami többet. – Mások miért nem emlékeznek? – Te mondtad nemrég, hogy ez elég nagy fájdalommal jár. Még egy ebben az életben történt trauma is okozhat amnéziát, mert az elme el akarja felejteni a fájdalmat. Gondolj bele, milyen lenne hat évesen emlékezni arra, hogy mit tettél, vagy mit tettek veled az előző életedben. A felejtés csodálatos lehetőség, én már csak tudom. Bizony sokszor szeretnék nem emlékezni, de abban az életemben, mikor Domiciánnak ismertem fel magam, és Amatrixa voltál te, akkor belementem egy olyan mágiába, amitől hiába óvtál, nem hallgattam rád. Az akkori döntésem nyoma több életemet megnehezítette.

Alaiza csak nézte a gyönyörű férfit, akinek lassan a lelkét, az emlékeit is kezdte megismerni. Igen, emlékezett egy nőre, akit Kylord most Amatrixának nevezett, aki valóban értett a mágiához, de ezeket a képességeket Iza most nem tudta felidézni, csak az emléket róluk. Emlékezett Esbetára, a rettegésére a férfitől, akivel le kellett élnie az életét, az első megaláztatásokra, a korbács égető fájdalmánál is szörnyűbb félelemre, hogy elveszti a gyermeket, akit már attól a férfitól várt, akit végül nemcsak elfogadott, hanem aki meghódította a szívét. – Meséld el, kérlek, Toussaint történetének végét! – Rá nem emlékszel? – Még csak foszlányok merülnek fel bennem, képek, egy-egy jelenet, egy érzés. Kevés összefüggés. Emlékszem, mit érzett egyes esetekben Aurore, de még nem teljes a kép. Szeretném tőled is hallani. Tudni, te hogyan láttad. – Hát jó. Aurore épp elment hozzá, amikor abbahagytuk. Toussaint el sem akarta hinni, hogy sikerült, hogy engedett neki a lány. Őszintén csodálta. Azt azonban nem tudta, hogy a szépségét, vagy a tehetségét jobban. Más nőkkel is szeretett királynőként bánni, de csak azért, hogy a saját maga csodálatosságában fürödhessen. Emlékezett több olyan férfira is előző életeiből, akik bántották a nőket. Toussaintként azt élvezte, hogy nem kell kényszerítenie semmire sem őket, mégis bármit megtesznek neki maguktól. A kifinomultságba szeretett bele. Mindenben azt kereste. A szövetekben, amikkel kereskedett, a borokban, amiket megízlelt, a nőkben, akikre vadászott. Aurore-t mindenben tökéletesen kifinomultnak látta. Egyszerre volt gyönyörű, nőies, művelt és erkölcsös. – Ne mozdulj! Szeretnélek csak csodálni – mondta a lánynak, miután elengedte a kezeit. Toussaint mindent előre megtervezett, hogy mit fog csinálni a lánnyal, ha azt sikerült az ágyába csábítania. Elsőként maga akarta kibontani minden ruhájából. Most azonban csak gyönyörködött arcának finom bájában, hajának aranyában, légies karcsúságában, őszinte, tiszta tekintetében. Óvatosan kihúzta a kalaptűt, ami a kis csipkés fejfedőt tartotta, és a többit is egyenként. A világos, szikrázó csigák számolatlanul omlottak a lány vállára. Fénylő, mégis selymes ragyogással keretezték az arcát. Toussaint lassan elfelejtette minden előre eltervezett mozdulatát. Egyszerűen csak elveszett a boldogságban, hogy ez a szépség az övé lehet. – Aurore szintén vágyott a férfira – vette át a szót Alaiza. – Úgy érezte, végre talált valakit, aki éppúgy élvezi a szépséget, mint ő. Aki észrevette az általa tervezett ruhák titkát, a különleges eleganciát, amit egyénre szabva tudott hozzáadni. A zene világát, Verdi megunhatatlan, finom dallamait. És ez a férfi még fiatal és vonzó külsővel is rendelkezett. Aurore minden érve ellenére beleszeretett. Szerette, bár tudta, hogy nem bízhat benne. Mégis elfogadta olyannak, amilyen. Hagyta, hogy azt tegye vele, amit csak akar, közben a mester szavai visszhangoztak a fejében. Ez lenne a szerelem, amit eddig nem tudott visszaadni az énekével? Ez a „mindenem neked adom, és nem bánom azt sem, ha elveszed

és eldobod” érzés? Szerette Toussaint arcának minden vonását, szemének állását, szája sarkának érzéki mélyedését, ujjainak előkelő mozdulatait, vállának feszülését. Úgy érezte, fény gyulladt a lelkében, és ez a ragyogás mindent bevilágít a világban. – És Toussaint visszatükrözte Aurore szerelmét – folytatta Kylord. – Elfeledte a kifinomultságot, a kiszámított mozdulatokat, a művészieskedést a szeretkezésben. Csak a lány érdekelte, csak hogy érintse, hogy magába olvassza, hogy boldoggá tegye. Bizony megremegett a keze, mikor csókja közben átkarolta nádszál derekát. Lassan, minden apró titkát egyenként tárva fel vetkőztette. Aurore végtelenül szégyenlősnek bizonyult, de Toussaint csak mosolygott. – A világ leggyönyörűbb teste a tiéd. Semmit sem kell szégyellned benne. Minden szegletét mutogatnod kellene. Aztán elfelejtették mind a ketten saját magukat, és csak a szerelemnek, csak a vágynak léteztek. Toussaint érintett az érintésért, csókolt magáért a csókért. Nem a lányt akarta kielégíteni, nem a maga gyönyörét kereste. Nem elérni akart bármit is, csak szeretett. Nem gondolt a következő pillanatra, napra, hétre, hónapra. Arra sem, hogy milyen jó a pillanat öröme, sem hogy minden bizonnyal nemsokára unni fogja, és akkor majd kereshet más lányt. Most, csak a most létezett mindkettejüknek. Ezt követően minden vasárnap, a mise után elment hozzá Aurore. A hangja megtelt örömmel, boldogsággal. Éneke az Úr dicséretekor szárnyalt a valódi csodálattól. Szíve hálát zengett iránta, amiért ilyen képességekkel ruházta fel az embert, hogy ennyi szépséget tudnak adni egymásnak. Néhány hét után szóló feladatokat kapott. Hangja elvarázsolta a híveket, egyre többen jöttek el, csak miatta. Toussaint egészen elhanyagolta a kifinomultak társaságát. Már nem érdekelték igazán más nők, de amikor Justin Longaines tréfásan megjegyezte az egyik találkozásukkor, akkor felébredt azért a hiúsága. – Nagyon mély hatást tehetett rád az új vadászzsákmányod. Elvesztetted miatta a hatalmadat a nők felett. – Dehogy, drága barátom, őt is épp úgy uralom, mint akármelyiküket. – Mégsem találtál még módot rá, hogy bemutasd rajta is a művészetedet. – Nemsokára uraim, nemsokára. Csak ez egy valódi különlegesség. Egy igazi nemes bor. Érlelni kell, csak az idő tudja kihozni minden zamatát. Valójában Toussaint-nek meg sem fordult a fejében, hogy Aurore-t megoszthatná a társaság tagjaival, de büszkeségét sértette a feltételezés, hogy már nem ő az irányító a kettejük kapcsolatában. Arra döbbent rá, hogy Aurore-t nem tudná csak úgy elhagyni, sem teljes mértékben megosztani a többiekkel. Aztán elhessegette ugyan a gondolatot, de az elhangzott mondat szúrása apró, kellemetlen, köröm alá szorult tüskeként már ott maradt a lelkében. Próbálta többször rávenni a lányt, hogy költözzön hozzá, de Aurore tudta, hogy az

nem az ő útja. Szerette a férfit, legszívesebben minden kívánságának eleget tett volna, de amikor nem mellette ébredt, teljesen tisztán látta, hogy ez még nem az igazi énje. A szerelem kedvéért megváltozott, rajongása őszinteségre sarkallta, de Aurore a lelke mélyén érezte ennek a lelkesedésnek a szalmaláng életét. Elfogadta, hogy Toussaint ilyen, és azt is, hogy ez nem fog örökké tartani. Látta, ahogy Berenice-t meghódította, és ahogyan tovább adta. És látta Madelaint is. De ő ezt a férfit szerette. Nem a vagyonát, nem a lehetőséget, amivel a karrierjét segítette, hanem a zeneszeretete, a lelkesedése, maga a lénye hódította meg. A hetek gyorsan teltek, és Toussaint még mindig nem hozta Aurore előtt szóba a barátait. A lány olyan mély, őszinte kedvességgel szerette, olyan lágy és elfogadó volt vele, hogy mérhetetlen szentségtörésnek érezte bármivel is megzavarni ezt a harmóniát. Jóllehet, a kifinomultak klubjának tagjai egyre gyakrabban tettek célzásokat arra, hogy Toussaint elvesztette meggyőző képességét és uralmát a nők felett. Gyakran ugratták azzal, hogy lám, mégis rátalált a szerelem, hiába tagadta korábban oly bőszen a létét. – Nem, kedves barátaim, nem a nők felett, csak ez a nő nem prostituált. Ő tényleg tisztességes lány. – Tisztességes lány nem fekszik le, csak a papi áldás után. – Márpedig ő valahogy mégis az. – Mit hallunk? Toussaint Montagne, maga is beleesett a szerelem csapdájába. Maga, kedves barátunk, bizony szerelmes lett. – Mondtam, szerelem nem létezik, csak az emberekbe belenevelt társadalmi szokások. – Akkor legalább azt engedje meg, hogy megnézzük a kicsikét. Toussaint elgondolkodott. – Azt hiszem, ezt meg tudom oldani. A következő vasárnap nem a hálószobájába vezette Aurore t, hanem egy vendégszobába, mondván a másik szobában reggel a szobalány kitörte az ablakot. Ugyanakkor a vendégszobát a hét folyamán némiképp előkészítette. Itt még nem járt Aurore, így a változás sem tűnhetett fel neki. Az ágyról leszedette a baldachint, és kémlelő ablakot építtetett be a cselédkamra falába. – Uraim, tudom, hogy szűkös a hely, de a látvány teljes mértékben megéri a kellemetlenséget. Kérem, hogy a mise után minél hamarabb foglalják el a helyüket, én kissé lassítom a megérkezésünket. Maradjanak végig nagyon csendben, különben elijesztik a madárkát. Ő különösen okos, és nagyon félénk. Ha bármit megsejt, nem lesz esélyük később többre. – Hát persze, hogy vigyázunk, kedves Toussaint, túlontúl felcsigázta az érdeklődésünket. – A bort most önállóan kell felfedezniük, de azt hiszem nem is kell hozzáfűznöm semmit, legfeljebb csak annyit, hogy óvatosan vele is, mert ez is igazi különlegesség.

Érzékeny, de becsapós is. Észre sem

veszi az ember, hogy mennyire itatja magát, ugyanakkor sokkal erősebben hat, mint gondolnák. Tökéletesen illik a lányhoz. Toussaint ezen a héten nemcsak a cselédszobába készítetett be némi szendvicset és süteményt a bor mellé, de maguknak is. A különleges borral is meg akarta kínálni Auroret, hiába tudta, hogy a lány nem iszik alkoholt. Remélte, néhány kortyra rá tudja venni, hogy elvonja a figyelmét. – Kedvesem! – mondta, mikor megérkeztek. – Szokatlanul áthűlt, látom. Az őszi szelek egyre kellemetlenebbek. – Köszönöm, de hozzászoktam már. – Erre jöjjön, a hálómban történt némi baleset az ablakkal, ezért egy másik szobába gyújtattam be. Megfelel? – Tökéletesen. – Kérem, Aurore! Még mindig olyan tartózkodó velem. – Sokkal több jelét adtam érzelmeimnek, mint azt szabad lenne. – Drága Mademoiselle! Annyira, de annyira boldoggá tesz! Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire csodálom önt! Szeretném sokkal boldogabbá tenni. Mikor engedi meg nekem, hogy bevezessem a társaságba? Önnek a legfényesebb bálok táncparkettjein kellene tündökölnie. Minden szem az ön szépségét csodálná. Minden férfi az ön mosolyáért epedezne. Magának csipkében, selyemben, gyémántban kellene ragyognia! – Vagyis a saját szépségem kevés a ragyogáshoz? – Jaj, ne legyen ilyen gonosz velem! Az ön karrierjét szeretném egyengetni. – Remélem, hogy a tehetségem is elég lesz hozzá. – Az tudja, hogy lenyűgöz, de a mi társadalmunkban nem árt, ha befolyásos emberek is segítik. – A befolyásos emberek segítsége túl sokba kerül egy szegény lánynak. – Tőlem mégis elfogadtad. – Szeretlek. Aurore levette a fátylát, és a fátylat tartó kis kalapot. A cselédszobában leskelődő uraknak szó szerint elakadt a lélegzetük. Látták már ők is a lányt, mikor kedveseiket vitték hozzá ruhapróbára, de őket bizony megtévesztette a rosszul szabott főkötő, a maszatos arc és az állandónak hitt fintor a lány arcán. Most viszont egy lélegzetelállító szépséget láttak, egy valódi angyalarcú teremtést, akinek a szerelem tüze szikrázott a tekintetében. Nem irigység, nem pusztán féltékenység mart a lelkükbe, sokkal inkább egy égető fájdalom, hogy ilyen csoda létezhet egyáltalán a világon, és ők ezt nem kaphatják meg. Nem. Ez a lány csakugyan más, mint Toussaint eddigi szeretői. Más, mint az összes többi nő, akikkel eddig dolguk volt. Aurore finom, törékeny szépsége tiszteletet parancsolt. Most megértették, miért mondta Toussaint

tisztességes lánynak. Aurore mosolya, őszinte kedvessége egy Madonna szobor áhítatát ébresztette bennük. A kisugárzása, amikor szerelmét érintette, hangjának enyhe remegése, miközben kimondta a férfi nevét, mély és őszinte tisztaságot kölcsönzött egész lényének. Tudták, ez a lány minden sejtjével Toussaint-et szereti, neki adja oda magát, neki, és senki másnak. Igaza van a barátjuknak, sosem tudnák rávenni egy kifinomult estére, sosem lehetne az övék. Ha mégis kényszerítenék, akkor is csak a testét érintenék, csak kielégíthetnék magukat rajta, de nem kaphatnák meg. Egy madonna érinthetetlensége sugárzott Aurore tekintetéből. Márpedig olyannyira tetszett nekik a lány, hogy a szerelmére is elkezdtek vágyni. Talán nem is pont az övére, ő csak jelképezett valamit a számukra. A tiszta és mindent odaadó szerelmet. Aurore megszülte bennük a hiányt. Érezték, hogy ettől a pillanattól kezdve bármit is hazudnak maguknak, már sohasem lesznek a régiek a kifinomult esték. Már nem elégedtek meg a nők testével, már titkon mind arra vágytak, hogy egyszer őket is így szeresse valaki. De ez a lány Toussaint- é, csak neki ragyog. És Toussaint fel sem fogja, milyen szerencsés. Mindannyian arra gondoltak, hogy Toussaint helyében megragadnák a lányt, elvinnék a legközelebbi paphoz, majd csinálnának neki egy rakás gyermeket, hogy örökre magukhoz láncolják. Soha, senkinek nem mutatnák meg, de életük hátra lévő részében egyetlen céljuk az maradna, hogy minden pillanatát boldoggá tegyék. A négy férfi zavarba jött. Életükben először érezték, hogy most nem kellene itt lenniük. Megsejtették, hogy ez most egy olyan mély, személyes csoda, amibe nem szabadna belelesniük. Az igaz szerelemre vethettek egy pillantást. Most először szégyellték el magukat mindazért, amit eddig az általuk kifinomult estéknek nevezett ünnepeken tettek. Az érzést feledtetni az egyik palackért nyúltak, melyet Toussaint készített be nekik. Közben a lány is leült az ágy szélére, és Toussaint a lábaihoz térdelt két pohárral és egy palack borral. – Kérem, igyon néhány kortyot, ez felmelegíti. Nem szeretném, ha meghűlne. – Tudja, hogy nem iszom alkoholt. – Ez valójában gyógyszer. Ezt az orvosok adják a királyi családok tagjainak. Valódi csodaszer. Ez a Tokaji Aszú. – Még nem hallottam róla. – Ez a borok királya. Előbb nézze a színét. Oly ragyogó, meleg aranyszínű, mint a hajfürtjei. Egy pillanatra elmosolyodott, arra gondolt, hogy a szomszéd szobában a barátai most ugyanígy vizsgálják a bekészített bort, és Aurore csodálatos hajzuhatagát. Mélyet szippantott Aurore nyakába, majd odakínálta a pohár bort a lánynak. – Szikrázik, telt, vastag karimája körbeöleli, kiemeli a fényét. A benne lévő tűz felmelegíti. Egyetlen korty át tudja járni az egész testét. Épp úgy, ahogy egyetlen érintésétől lángra lobbanok. Toussaint belekortyolt a borba, majd mélyen Aurore szemébe nézve az ő ajkaihoz

kínálta a pohár azon részét, melyet az előbb, még a saját szájával érintett. Aurore elmosolyodott, belement a játékba. Egy korty után Toussaint közelebb hajolt, lecsókolta a bor nyomát a szájáról, utána újra ivott, hogy ismét felkínálhassa a bort a lánynak. Aurore az erős bor hatását már a harmadik korty után megérezte, ezért nem kért többet, de annyit elért vele, hogy most kevésbé kontrolálta magát már az elején is. – Gyönyörű, mint mindig, és édesebb, mint a bor – vetkőztette tovább Toussaint. A kis cselédkamrában a vendégek áhítattal bámulták a lány lenyűgöző szépségét. Erősen fegyelmezniük kellett magukat, hogy ne rontsanak be a szobába, hogy megérinthessék bársonyos bőrét, megszagolhassák hajának, szemérmének illatát. A keletkező hiányérzetet csökkentése érdekében újra nagyokat kortyoltak a csodálatos borból. Toussaint határtalan büszkeséget érzett, amiért ez az álomszép lány az övé. Minden tapasztalatát bevetette, hogy elkápráztassa a lányt is, és a barátait is. Egyszerre ölelte hévvel és gyengédséggel. A többiek valódi csodálattal nézték, de már nem a teljesítményéért, hanem Aurore odaadásáért. Ez is újdonságot jelentett számukra. Az eddig közösen megkóstolt lányok többnyire csak hagyták magukat. Bizony a kitartott barátnőikkel is összehasonlíthatták most Aurora őszinte szerelmét. Közben egyre sűrűbben kortyoltak bele a csodálatos nedűbe, melynél érzékibb, fénylő aranyabb, édesebb, mégis savakban gazdagabb bort még nem ittak. A rejtett ablakon át látták, ahogy Aurore teljes önfeladással öleli a barátjukat, ahogy ölébe helyezkedve, testüket összeolvasztva, boldogan adják meg egymásnak a kéj pillanatait. Észrevétlen szállt a fejükbe, sunyin, alattomosan itatta magát a bor. A beteljesedett gyönyör iránti lelkesedésüket, és a hiány fájdalmát egy idő után már képtelenek voltak magukba tartani. A kapatos társaság kizúdult a kis kamrából, az épp a mámorból visszatérő pár legnagyobb meglepetésére. Aurore egy pillanatra azt sem tudta, hogy hová került hirtelen, majd amikor feleszmélt, hogy Toussaint részeg barátai azok, és hogy nagy valószínűséggel egész idáig a másik szobában leselkedtek utánuk, úgy érezte, abban a pillanatban elsüllyed a szégyentől. Maga elé kapta a takarót, és próbált volna Toussaint mögött menedéket keresni, de a férfi zavart tekintetéből megértette, hogy neki is tudomása volt a barátai akciójáról. – Aurore! Kérlek, bocsáss meg! Máris elzavarom őket. – A kedvemért ne tedd. Látom, ők fontosabbak neked. – Nem! Dehogy! Aurore! Aurore maga elé kapta összeszedett ruháit, megsimította Toussaint arcát, és egy könnyű csókot nyomott a szájára. – Tudtuk, hogy ez nem lehet valóság. Szeretlek! – mondta, és kiszaladt a szobából. Toussaint utána akart menni, de rácsimpaszkodó barátai nem hagyták. – Toussaint! Ez valóban gyönyörű volt!

– Ilyen mestermunkát még nem láttam soha! – Ez volt a legszebb angyali teremtés, akit valaha is láttam! – Toussaint! Barátom! A fél vagyonomat odaadom, ha lemondasz róla! – Nem, kedves Poal, még nagyon sokáig nem fogom átadni őt, még a teljes vagyonodért sem – mondta Toussaint, és közben büszkeséget érzett, amiért ilyen nagy áldozatra is képes lenne Aurore-ért. Érezte, hogy most fájdalmat okozott, de úgy gondolta, ha néhány napig békén hagyja, megnyugszik, és akkor majd kiengeszteli valamivel a lányt. Aurore, bár neveltetése, erkölcsi ereje megakadályozta abban, hogy idegenek előtt kimutassa érzelmeit, belül azonban teljesen megfagyott. Amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött a folyosón. Harisnyáját, fehérneműit csak vállkendőjébe kötötte, nem érdekelte, hogy meghűl-e, haját amennyire csak tudta, feltekerte és szorosan összetűzte két csattal. Szerencsére talált szabad fogatott, és hazavitette magát. Most nem érdekelte mennyibe kerül, hogy ezt nem engedheti meg magának, mert mindennél jobban félt attól, hogy az úton elsírja magát, vagy idegenek feldúlt állapotban látják. Maga sem tudta, hogyan, de felért a szobájába, és magára zárta az ajtót. Első pillanatban azt sem tudta, mit csináljon, annyira felfoghatatlannak érezte azt, ami történt. Már az is erkölcstelennek számított, hogy engedett Toussaint-nek. Ha az emberek tudnák, megvetnék. Egyből vége lenne a még el sem kezdődött énekesi pályájának. Csak az olyan könnyűvérű színésznők között lehetne helye, mint Berenice, akiket nem becsülnek a férfiak, akiknek nem is a művészetére kíváncsiak. Berenice-nek is csak az üres szépségét akarják, hogy dicsekedhessenek vele férfitársaik előtt. A valódi, tiszta művészet kapuja bezáródna előtte. De ebben a pillanatban nem is erre gondolt, csak arra, milyen aljasul elárulta őt Toussaint. Közös szerelmüket, a zene iránti rajongásukat olcsó vásári mulatság szintjére süllyesztette azzal, hogy úgy mutogatta őt, mint valami cirkuszi mutatványt. Közszemlére tette, akár egy torzszülöttet, vagy egy szakállas nőt szokás. Habár tudta, milyen nehezen nyílt meg, milyen nagyon szégyenlős. De Toussaint megosztotta őt. Talán már azt is tudja, melyik barátjának akarja továbbadni. Aurore nem dugta homokba a fejét. Most még tisztábban látta maga előtt Madelaint, Berenice-t, és arra is emlékezett, hogy Berenice elkotyogta neki, hogy Madelein előtt Celeste lakott Toussaint-nél. Emlékezett arra, hogyan hódította meg Berenice-t, hogyan vitte bele a könnyű életbe és adta tovább a barátjának. Tudta, hogy az urak által ruhapróbára hozzá kísért hölgyek nem a feleségeik, és sosem szándékoztak azzá tenni őket. Azt is látta, hogy a nagy rajongás csak a felszín, valójában könnyen cserélhető árucikknek tekintették a lányokat. Ő nem ebbe a világba akart tartozni. Aurore hitt abban, hogy létezik a valódi, fennkölt, tiszta művészet világa, ahol megbecsülés jár a tehetségnek, tisztelet a tudásnak. Remélte, hogy Toussaint ezt keresi benne, és megérti azt az áldozatot, amit érte hozott, és hozni fog. Nagyon sokat vívódott magában, hogy mit tegyen. Toussaint kedvéért hajlandó lett volna az énekről is lemondani, ha nem is a feleségeként. Azt meg tudta érteni, hogy egy ilyen gazdag úr nem vehet feleségül akárkit. De megbecsült szerelmeként mellette maradhatott volna, hogy megszülje, felnevelje azt a csöppséget, akit már a szíve alatt hordott. Ha valóban szeretné, akkor őt sem nem érdekelné a külvilág ítélete. Akkor

elfogadná, hogy most ilyen a társadalom, akkor boldog tudna lenni egyházi áldás és hivatalos iratok nélkül is. De az, hogy Toussaint megosztotta őt a barátaival, azt jelentette, hogy ő nem úgy tekint rá, mint szerelmére, akiből csak egy van a világon, hanem épp úgy, mint a többiekre. Egy lányra a sok közül, akik engedtek neki. Nem, nem kezdett el sírni. Most is, mint mindig, anyja tanítása szerint, hideg fejjel gondolta végig mit kell tennie, majd nekilátott a megvalósításhoz. Egészen hajnalig dolgozott, csak miután szemei már nem engedelmeskedtek, amikor már nem látott velük tovább a fáradtságtól, akkor feküdt le. Elfújta a mécsest, és behunyta a szemeit. Nem akarta, de ekkor egyszerűen megindultak a könnyei. Nem sírt, csak a könnyek folytak le megállíthatatlanul az arcán. A szíve annyira fájt, hogy már sírni sem maradt ereje. Toussaint szerdánál tovább nem bírta, és a szokásos éneklecke idején bekopogott Gregoire mesterhez. – Sajnálom, drága barátom, de Mademoiselle Sericlare lemondta a további leckéket. Tegnap felkeresett, kifizetett még két alkalmat köszönetként, azután elbúcsúzott. Kért egy ajánló levelet is, mondván, hosszabb ideig távol lesz. Toussaint lelkén most először életében valódi félelem futott végig. Még sosem fordult vele elő, hogy egy lány magától menjen el. Köszönés nélkül faképnél hagyta a mestert, és Aurore lakására hajtatott. Az ajtót zárva találta. Zörgetésére csak a házmesterné jött elő. – A kisasszony elutazott. – Elutazott? Hova? – Azt nem hagyta meg. – És mikor jön vissza? – Azt sem mondta. – De hát mit mondott? – Semmit, Monsieur! – Az nem lehet – esett kétségbe, és egy bankjegyet próbált a tárcájából előhalászni. A házmesterné vágyakozva nézte, de aztán nemet intett a fejével. – Tényleg nem segíthetek, Monsieur! Csak annyit láttam, hogy Mademoi-sell Aurore hétfő délután sok kisebb csomagot vitt magával, amikor beszállt a bérkocsiba, valószínűleg a megrendelt ruhákat szállította ki. Kedden a fuvaros jött és a Kohl, a bútoros. Elvitték a Mademoiselle néhány saját bútorát. Ma reggel felmondta a lakást, és egy utazótáskával kocsiba szállt. – Köszönöm! Ennyi éppen elég – mondta Toussaint, és a bankjegyet a nő markába nyomta. Óriási űrt érzett a lelkében. Aurore elment. Még csak el sem búcsúzott. Itt hagyta mindazok után, amit érte tett! Szinte önkívületben ment le a lépcsőn, amikor meghallotta a házmester hangját. – Monseiur! Uram! Elnézést! Ön nem véletlenül Monseiur Montagne?

– De igen! Toussaint Montagne. – Akkor ez a levél Önnek szól! – és egy finom kézvonásokkal címzett borítékot adott át. Toussaint keze megremegett. – Ez Aurore kézírása. Akkor még van remény – gondolta. – Köszönöm – mondta, és leszáguldott a kocsijához. – Haza – vetette a kocsisnak, míg ő maga a borítékot bámulta, miközben végigzörögtek Marseilles utcáin. Otthon szó nélkül nyomta a szobalány kezébe a kalapot, sálat, felöltőt, majd a dolgozószobájában íróasztala mögé ülve próbált megnyugodni, és elolvasni, milyen sorsot szánt kettejüknek Aurore. Kibontotta a levelet és olvasni kezdte. Imádott szerelmem, drága Toussaint! Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy ez nem fog örökké tartani. Hálás vagyok az égnek, amiért ennyi örömet és boldogságot engedélyezett számunkra. De nem egy világban élünk. Más életet szánt kettőnknek a sors. Köszönöm mindazt, amit tőled kaptam. Soha nem foglak elfelejteni. Kívánom, hogy az Isten hallgassa meg imáidat, és teljesítse be minden vágyadat. Én is könyörgök Hozzá, hogy vigyázzon Rád utadon, míg a messzi Indiában jársz, óvjon meg bajtól, betegségektől, ártó szellemektől. Légy boldog és sikeres! A téged örök szerelemmel szerető Aurore Jequier Ennyi. Egyetlen szó sem arról, hogy hova ment, hogy visszajön-e. Ez egyértelmű búcsúlevél. Néhány hónapig még próbált a nyomára akadni, de hiába tette tűvé az egész várost, nem talált rá. Egy idő után feladta, és belevágott a már régóta tervezett indiai üzletbe. Majdnem három évig volt távol. Útja során sok lánnyal és asszonnyal ismerkedett meg, de bármilyen szépek is voltak, bármennyire is meg akarták hódítani a jóképű, gazdag fiatalembert, Aurore varázsát egyikük sem tudta feledtetni. Hazaérkezve újra felidéződtek benne a régi emlékek. Lassan már az is megfordult a fejében, hogy talán másképp kellett volna döntenie. Talán hibázott, amikor engedett barátai unszolásának, talán Aurore sokkal többet érdemelt volna. A kifinomultak társaságának tagjai örömmel fogadták, csupán Justin Longaines közölte szomorúan, hogy ő már bizony sokkal ritkábban részesülhet a társaság kitüntető figyelmében. Idősödő szülei kérésére megnősült, és igyekszik mindent megtenni, hogy kellő számú utóddal örvendeztesse meg őket életük végére. Most azonban ő is elszabadul Toussaint kedvéért néhány napra, hogy elkísérje barátait Genovába. – Genovába? Miért is mennénk mi Genovába? – Hogy megnézzük Aurore Jequiert. – Aurore-t? – Igen, a te Aurore-odat. A kis varrólányt, akiből csodás díva lett. Máig sem értem, hogy tudtad elengedni.

– Aurore énekesnő lett? – Nem is akármilyen. Tavaly tőle zengett egész Párizs, most meg meghívták egy olasz körútra. Torinóban és Milánóban óriási sikert aratott. A következő állomás Genova, aztán Livorno, Firenze, Róma, Nápoly. Azt rebesgetik, hogy már Bécsbe is van meghívása, az udvartól. – Már mindent megszerveztünk. – Vonattal megyünk Vintimille-ig, onnan hajóval Genovába. Útközben megünnepeljük a visszatérésedet is. Toussaint szívében újra remény ébredt, hogy rátalálhat Aurore-ra, de izgalom is, hogy milyen lesz, hogyan fogja fogadni, mivel csábítsa vissza. Bizonyára nem lesz nehéz, hiszen már színpadon van, biztosan sokkal kevésbé gátlásos. Az úton jól szórakozott a barátokkal, és végig a régi, könnyed, fesztelen Toussaint-et játszotta. Nehezen tudta csak eldönteni, hogy hogyan foglaljon helyet a páholyban. Először előre akart ülni, mert

akkor Aurore rögtön észreveszi, ha végigsiklik a tekintete a nézőkön, majd végül mégiscsak hátrahúzódott. Előbb fel akarta mérni, hogyan változtatta meg a lányt a siker, az eltelt három év. Felgördült a függöny, és a lélegzete is elállt a látványtól. Emlékezett rá, hogy milyen gyönyörű volt Aurore, de erre mégsem számított. Egy fiatal, mégis érett nő állt a színpadon. Sugárzott a tekintete. – Ha belegondolok, hogy mi láthattuk ruha nélkül is! Barátaim! Micsoda élmény! – lelkesedett Poal. – Ha megtudom, hogy erről bárkinek is említést tett valaki közületek, bármilyen jó barátom is, nem éli meg a másnapot – sziszegte a foga között Toussaint. A többiek meglepve fordultak hátra, de látták Toussaint arckifejezésén, hogy most egyáltalán nem tréfál. Csendben visszafordultak, és csak magukban állapították meg, hogy a barátjuk, bárhogy is tagadja, szerelmes. Közben Aurore belekezdett az első énekszámba. A hangja erőteljesen és gazdagon töltötte be a teret. Toussaint megbűvölve hallgatta. A szépség és a tehetség harmóniája sugárzott belőle. Másodikként a Ritorna vincitor következett az Aidából. És Toussaint szinte remegett. Csak ő tudta, hogy Aida szerepében Aurore a saját vívódását eleveníti fel, amikor Toussaint és az éneklés között kellett választania, mint Aidának Radames és a hazaszeretete közt. A közönség csak az átélést érezte, és a kristálytisztán zengő hangot hallotta. Toussaint csak hallgatta a szebbnél szebb áriákat, és egész lényét betöltötte a zene. – Igen – gondolta, – Aurore-nak ez az élete. Érezni és énekelni. Biztos lehetett benne, hogy a lány még mindig szereti. Ha felkeresné, idővel vissza tudná hódítani. De a legtöbb, amit adhatna neki, az egy név, egy látszatra tisztességes polgári feleségszerep, de ebben Aurore elfonnyadna. Toussaint nem tudna egy életen át hűséges lenni, és még ha ezt el is nézné neki, az ének, a zene hiánya megölné. Márpedig Toussaint Montange felesége nem lehet énekesnő, bármekkora művész is. Ha ő egyszer megnősül, akkor egy elszegényedett, de nemesi rangú nőt vesz el, aki otthon ül, és már attól boldog, ha a férje a sok kis könnyű nő között néha neki is juttat magából valamit. Az ő feleségének nem kell ragyognia, nem kell társaságba járnia, elég, ha egészséges utódokat szül, és gondoskodik a vacsorájáról, a tiszta felöltőjéről. Toussaint életében először nem a saját önzése alapján döntött. Hogy az Aurore iránti szerelme, vagy a zene szeretete motiválta jobban, nem tudta, de nem kereste többé Aurore társaságát. Élte tovább a gazdag kereskedők gondtalan életét. Idővel keresett egy átlagosan szép nemesi származású lányt feleségnek, és ha Aurore épp Marseilles-ben énekelt, egy diszkrét páholy homályából csodálta. Aurore néha reménykedett, hogy felfedezi a közönség soraiban Toussaint-et, de ahogy teltek az évek, egyre kevésbé. Sosem mondta el neki, hogy van egy kislánya, akit gondos nevelésben részesített, és akinek csak felnőttkorában mondta el, hogy ki az apja. Akkor rábízta, hogy ha akarja, keresse fel. De Gizelle boldog volt nélküle is. Örökölte anyja és apja éles eszét egyaránt, de a zene iránti érzéküket már kevésbé. Azon kevés nők között volt, akik orvosi diplomát szereztek. Két év kórházi gyakorlat után hozzáment egy

kollégájához, akivel közös praxist alapítottak. Harmonikus és boldog életet éltek. Aurore-t is boldoggá tette a lánya öröme és a zene. Toussaint után már nem tudott más férfit megszeretni. Egyszer találkozott Berenice-szel is, aki a segítségét kérte, hogy bejuthasson egy párizsi színház kórusába. Aurore megtette, amit tudott, cserébe Berenice elárulta, mit várt el tőle Toussaint és a baráti köre a segítségükért. Aurore nem tudta eldönteni, hogy vajon, ha Toussaint megkéri rá, akkor megteszi-e a szerelméért, de örült, hogy ezen már soha többé nem kell gondolkodnia. Toussaint viszont tudta, ha csak egyszer, egyetlen egyszer megteszi Aurore, és beleegyezik abba, hogy legalább láthassák a kifinomultak klubjának tagjai, hogyan szeretkezik vele, vagy megbocsátja neki azt, hogy ezt megtette, akkor azzal örökre megtarthatta volna. Akkor még nem tudott lemondani a hatalom látszatáról. Hiúsága nem engedte, hogy ne ő legyen a kifinomultak társaságának alfahímje. Így viszont megmagyarázta magának, hogy egy magasabb célért, a művészetért mondott le róla. Aurore okos volt, de nem számító. Nem akarta magához kötni a férfit, akit szeretett. Nem várta el tőle, hogy lemondjon lénye lényegéről, megtagadja azt az életet, amiben jól érezte magát. Az évek alatt megértette, hogy ha nagyon akarja, Toussaint lemond a kedvéért a többi nőről, de ezzel megölt volna benne valamit, amire még szüksége volt. Így egy lelkiekben és sikerekben gazdag élet végén, nem boldogan, de elégedetten, családja szeretetével hagyta el a fizikai világot. – Honnan tudod azt, ami Aurore-ral történt? Honnan tudsz a lányáról? – kérdezte Alaiza. – Aurore várt rám odaát, amikor én is elhagytam a földi életet. Sok mindent próbált megmagyarázni, de néhány dolgot csak most kezdek felfogni. Most, amikor neked elmeséltem. – Értem. – És most, megteszel nekem valamit? – Mit? – Átadod a teljes irányítást? – Tegnap nem adtam át, amikor megkötöztél? – Nem teljesen. Mondhattál nemet bármire. – Be akarod kötni a szám? – Nem egészen. Van egy olyan szerem, amitől nem tudsz reagálni semmire sem. Mindent érzel, de semmit nem tudsz tenni. – Ez félelmetes. – Épp ezért teljes a hatalom átadás. Nem tudom neked megmagyarázni miért, de vágyom erre. Mint Toussaint arra, hogy egyszer, egyetlen egyszer megmutathassa, hogy Aurore miatt sem vesztette el a hatalmát a nők felett, hogy rajta is ő uralkodik. Talán semmi értelme, de mégis akarom. Most azt hiszem, fontos nekem, hogy megéljem egyszer, az élményt, hogy egy nő önként megteszi ezt nekem. Csupán egyetlen egyszer, hogy többé ne vágyjak rá.

– Szerintem tudod, hogy miért vágysz erre. Kylord megdöbbent. Alaiza szavai villámcsapásként érték. Becsukta a szemét és hihetetlen sebességgel peregtek le előtte egy korábbi élete eseményei. – Emlékszel rá? – Nem. Én nem tudom, de azt érzem, hogy neked tudnod kell. – Igazad van. De eddig sosem néztem ezzel szembe, de most már emlékszem arra az életemre, amikor kimondottan taszító külsőt teremtettem magamnak. Talán a sors büntetése, talán ki akartam próbálni, nem tudom, de egy prostituálton kívül egyetlen nő sem engedett magához önszántából. Akkor tanultam ki a méregkeverés művészetét. Még megerőszakolni sem tudtam a nőket. Nem voltam ugyan törpe, de majdnem. Így hát kifejlesztettem egy szert, amitől nem tudtak ellenállni, de mégis maguknál voltak. Élveztem a félelmüket és az undorukat. Ezt a szert adta be Kreston is Toteostinnak a sziklán. – Most rá akarsz beszélni, vagy el akarsz ijeszteni? – Csak az igazat akarom mondani neked. Csak egyszer szeretném, csupán egyetlen egyszer, mint Toussaint. Alaiza elmosolyodott. Megértette, hogy egyszerűen csak vágyik erre Kylord. Mondhat nemet is, de ekkor ott marad a férfiban a vágy, és örökké sóvárogni fogja az élményt, mert így képes elméje feldolgozni a megbocsátást. Jóvátenni már nem tudja, de ha Iza megengedi neki, akkor nem érzi olyan iszonytatóan nagy bűnnek. És Iza meg akarta adni neki ezt a feloldozást, hiszen a legszörnyűbb büntetés az volt, hogy minden életében emlékezett rá, minden életében el kellett fojtania a bűntudatát, hogy élni, változni tudjon. – Fájni fog? – Nem, egyáltalán nem. Csak egy pici szúrás, míg az izomba adom injekció formájában. Úgy pontosan annyit tudok adni, ami tíz percre kikapcsolja a fizikai irányítást. – Akkor csináld, amíg még megvan a bátorságom. – Komolyan? Megtehetem? – Ha ez neked örömet okoz. – El sem tudod képzelni, mennyire. És leginkább az, mert megengeded, mert eszedbe sem jutott megvetni azért, amit akkor tettem. Alaiza gyengéden megcsókolta a férfit, aki úgy örült most, mint egy kisgyerek, aki megkapja végre a játékot, amiért már régóta nyúzta a szüleit. Kylord már oly sok mindent átélt, megtapasztalt, hogy igazán nehéz volt neki bármi újat adni. Eddig mindig azt kereste, hogyan okozhat örömet Alaizának, hogyan taníthatja, hogyan fokozhatja az ő élvezetét. Ez most Kylordnak is újdonság lesz, és ennek is örült Alaiza. – Van egy fotel, ami pont jó lesz, gyere! – úgy nyújtotta a tenyerét Alaiza felé, hogy

abban a legnagyobb tisztelet rezgett. A masszázsszobába vezette a lányt, ahol jó pár különleges fotel és ágy állt, melyeken gyakran élvezték már Jane és Margrette különleges masszázstudományát, vagy a forró lávaköveket, a különleges, gyógynövényes pakolásokat. Egy furcsa ágyra mutatott, melyen a puha párnák úgy kapcsolódtak egymáshoz, hogy minden testrészt külön lehessen rögzíteni és mozgatni. – Nézd, teljes biztonságban leszel benne, nem tudlak úgy mozdítani, hogy megsérüljél. Bár nem fogsz tudni mozogni, mindent érzel majd. Csak az akaratlagos mozgást kapcsolom ki, talán az arcodat, a szemedet kivéve. Segített Izának elhelyezkedni a különös ágyon, és szakavatott mozdulatokkal rögzítette a derekát, a lábait, a vállait, kezeit, homlokát. – Már most teljesen kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzem magam. – Ez csak a kezdet. Látod, az egyes részeket külön-külön is tudom mozgatni. Most beállítjuk, meddig húzhatom. Szólj, ha már kellemetlen. Óvatosan megfogta Iza két lábát rögzítő párnákat, és elkezdte távolítani egymástól. Ahogy húzta, úgy nyílt ki a lány szemérme. Élvezettel csodálhatta meg újra a nedvesen selymes, rózsaszín vonulatokat. – Még mehet? – Még egy kicsit. Jó, most már kezd kellemetlen lenni. Kylord visszább tolta egy fokot, úgy rögzített két csavart az ágyon. – Ennél jobban akkor sem foglak tudni szétnyitni, ha már nem tudsz ellene tenni. – Értem. Most behajlította Iza lábait, és úgy is rögzített két csavart, amikor már nem tudta tovább nyitni. – A nyak, a váll és a derék egymáshoz való helyzetét nem lehet megváltoztatni, így nem sérülhetsz meg. Hogy érzed magad? – Hát! Még mindig van a szakszerűségedben valami bizsergetően erotikus. Úgy készítesz elő a szeretkezésre, mintha valami műtét lenne. – Elég érdekes műtőeszközöm van hozzá – mondta Kylord, miközben maga is levetkőzött. Félig ülő helyzetbe hozta az ágyat, és megállt Iza két lába között. Emelt egy kicsit a magasságon, hogy pénisze kényelmesen, egy vonalba kerüljön Iza hüvelyével. Két kezével végigsimított a lábain, és huncut mosoly kíséretében közeledett a combok találkozásához. Megsimogatta a péniszét, majd Iza hüvelyének bejáratát is. – Ez egyszerűen hihetetlen számomra, hogy mindig, minden körülmények közt képes vagy felizgulni tőlem.

– Viccelsz? Itt állsz a két lábam közt, meztelenül, és tudom, hogy az az erős, érzékeny kígyód nemsokára bennem fog tekeregni. Ráadásul olyan hihetetlen magabiztosság árad belőled, amit ezer év alatt sem tudnék megszokni. Alaiza szavaitól Kylordban is megindult a vágy, pénisze önálló életre kelve kielégíthetetlen erekcióban meredt az égnek. Előre nyúlt, megsimította a lány melleit és csiklóját, majd precízen betolta vesszejét a hüvelybe, amennyire csak tudta. – A magasság és a szög tökéletes – állapította meg. Kihúzta magát, és könnyű csókkal vett rövid búcsút a szeméremdombtól. – Felkészültél? Adhatom a szert? – Lehet melletted bármire is felkészülni? – Ezt igennek veszem – mosolyodott el. Az ágy végénél álló kis szekrényből egy dobozt vett elő. Előbb fertőtlenítős érzéstelenítővel lefújta Iza vállát és letörölte, majd egy vékony tűbe folyadékot szívott egy üvegcséből. Gondosan ellenőrizte a mennyiséget, és óvatosan, tökéletes szakszerűséggel beadta. – Két perc nagyjából, míg a teljes hatást kifejti. Addig is játszhatunk – megcirógatta, kényeztette Alaiza kezét, nyakát, arcát. Belenyalt a fülébe és megcsókolta. – Mozgasd meg az ujjaid! Iza keze már nem mozdult. – A lábujjaid? Azok még bizonytalanul, de még megrezdültek. – Most már jó lesz. Nem félsz? Nem pánikolsz? Iza csak a szemével jelezte, hogy minden rendben. Kylord újra a két lába közé állt, és csak nézte. – Ez lenyűgöző érzés. Az enyém vagy, bármit megtehetek veled, és önként mentél bele. El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél. Iza Kylord feszülő és mereven felálló péniszének látványából tudott némileg következtetni arra, mit érezhet most a férfi. A maga részéről érdekes élménynek érezte, hogy teste nem úgy működik, ahogy szokott. Egy pillanatra ugyan elfogta a félelem, hogy tud-e majd levegőt venni, ver-e rendesen a szíve, de aztán eszébe jutott, hogy a méreg csak a tudatos mozgás irányítását szüntette meg. A férfi tekintetében megint a kisfiús öröm tükröződött. Szabadon játszhatott kedvenc játékával. Egyszerre volt ott a keze, a nyelve Iza minden testrészénél. Lábujjai közé nyalt, hüvelyébe, csiklójába, melleibe. Előre döntötte az ágyat, a péniszével megsimogatta a melleit, kissé összébb nyomta a két dombot, és közöttük húzgálta, majd egy forró csók után a szájába nyomta nagyon finoman. Önfeledt örömmel játszott Iza testével, mint cica a pamutgombolyaggal, vagy

korábban a delfinekkel. – Ez varázslatos, nagyon hálás vagyok érte – lehelte a fülébe. Néhány pillanatra megállt, és csak szívta magába az élményt. Ilyet egyetlen életében sem tapasztalt még. Iza önként lemondott a testéről, és ő birtokolhatta korlátok nélkül. Betöltötte az enyém vagy, mindent megtehetek veled érzése. Visszaállította az előző helyzetbe, néhány simogató kör után megragadta a csípőjét, és határtalan kéjjel hatolt be. Lökött, dörzsölt, ingerelt ott és úgy, ahogyan a legjobban élvezte. Iza, mivel nem tudta irányítani, nem tehetett mást, mint hagyta, hogy teste magától reagáljon. Mivel izmait most nem feszítette meg, teste minden befolyás nélkül, szabadon hozta létre az orgazmust. Érezte a kéjt, ahogy megtölti a férfi, ahogyan saját gyönyörét éli, de izmai nem reagáltak a parancsra, teste önálló életre kelt. Valahányszor Kylord elérte a legmélyebb pontot, az addigi dörzsölés gyönyöre mintha levált volna a hüvelyéről és önálló életre kelve végighullámzott egész testén. Nyögött volna, de nem tudott, csak elveszett az élmény szépségében. – Ó Alaiza! – lihegte Kylord úszva a gyönyörben. – Lespicceltél! Te lespicceltél engem! Tudtam, hogy képes vagy rá, csak visszafogod magad. Csak a korlátaid nem engedték. Levegő után kapkodva borult Alaiza mellei közé, míg kezei a lány melleit szorongatták a mámor pillanataiban. Csípője már nem mozdult, csak pénisze lüktetett még néhányat a lányban. Iza is furcsa büszkeséget érzett magában. Újra végigremegett rajta az öröm, hogy ilyen boldogságot, ekkora gyönyört tud okozni pusztán azzal, hogy van teste. Lassan kezdett visszatérni a mozgáskészsége, de nem mozdult. Meg akarta várni, míg Kylord feldolgozza az élményt. Óvatosan emelkedett fel róla, és finoman húzta ki magát belőle. Elbűvölt örömmel nézett a lányra, majd a huncut mosoly újra megjelent a szemében. – Most azonban csinálunk valamit a te örömödre is. Iza meg akart szólalni, hogy az ő öröme már messze ki lett elégítve, mégsem tette. Kylord kéjes mosolya visszatartotta. A férfi újabb párnákat kezdett felhajtani, most az ellenkező oldalra. – Meg foglak fordítani, ne ijedj meg, a párnák megtartanak. Előbb azonban még újra a szekrényhez lépett, és másik dobozt vett elő. – Megengedted, hogy a popsidat is birtokba vegyem, úgyhogy most megtesszük hozzá az első lépést. Megfordítalak. És Kylord valóban átfordította az ágyat. Beigazította a tartókarokat, hogy csodálatosan feltáruljon számára Alaiza másik befogadó pontja. Belemarkolt a két gömbölyű fokhagymagerezdbe, mire Alaiza ösztönösen összeszorította. – Tudom, hogy már tudsz mozogni, sőt beszélni is, és nem tiltakoztál, úgyhogy te is akarod. Most már kár ellenkezni, úgyis az lesz, amit én akarok. Ki vagy kötözve, elvileg nem tudod megakadályozni. Élvezd, hogy én kényszerítem rád, nem kell bevallanod, hogy

te is ki akarod próbálni. Persze tudta, hogy Iza már tud ellenkezni, és ha megtette volna, nem is erőlteti. De Alaizának egyszerűen nem volt kedve sem megmozdulni, sem megszólalni. Jöjjön, aminek jönnie kell. Ha ez is hozzátartozik Kylord szokásaihoz, hát legyen. Már rájött, hogy nincs mitől tartania. Kylord különös ötletei rendre beválnak. Bár legtöbbször nehezen megy bele, de a végén azt érzi, hogy kár lett volna kihagyni. Igen, Bethanival is feledhetetlen élmény volt, és a kaszinóban is, holott, ha előre tudja, mit akar Kylord, biztosan nem vállalja. Ha az előzőek után, még mindig van benne vágy, hát tegye. Felfogni nem, csak elfogadni tudta a férfi szinte kielégíthetetlen étvágyát. – Ez kicsit hideg lesz. Tudom, mennyire kényes vagy a tisztaságra, ezért lemoslak egy kis fertőtlenítővel. Teljesen biológiai eredetű, semmi bajod nem lesz tőle. Csak grapefruitmag-olaj. Saját gyártmány. Kiöblítlek vele. Iza érezte, hogy lángba borul az arca. – Csak semmi szégyenkezés, Miss. Brennwood. Egyrészt minden porcikádat és szokásod ismerem már, másrészt a szeretkezés szakértője vagyok, tudod. Mindent teljes szakszerűséggel csinálok, és külön gyönyört okoz, hogy én készíthetlek fel rá, és én vehetem el az análszüzességedet. Ennél intimebb kapcsolatba két ember nem is tud kerülni. Ha ezen túl leszünk, már semmi, de semmi olyan gátlásod nem lesz előttem, ami nem a lényed része, amit csak a világ rakott rád. Ahogy mondta, úgy is tett. Újra elkezdte ingerelni. Iza azonban most nehezebben reagált. A feszültség, hogy tudta, mit fog tenni Kylord, megakadályozta. Ő azonban nem adta fel. Továbbra is élvezettel simogatta, csókolta, nyalogatta. Ez a lelkesedés végül nem hagyta hidegen Izát sem. Mikor Kylord érezte, hogy újra megindult benne a vágy, vesszejével a hagyományos módon kezdett munkába, de közben ujjai a másik bejáratot simogatták, majd lassan és óvatosan egyre beljebb tévedtek. Iza meglepően izgatónak és kellemesnek érezte a szakavatott mozdulatokat, de főleg azért, mert azok az ujjak Kylord gondosan manikűrözött, síkosítóval alaposan bekent, mégis férfias kezéhez tartoztak. Ezután igyekezett ujjai helyét átadni egy kisebb méretű análcsavarnak. Remélte, hogy Iza nem veszi észre a különbséget, de őt valóban a férfi izgatta. – Ez most kellemetlen? – Nem. Érzem, hogy ott van és dörzsöl, viszont egyáltalán nem izgató. – Ha az ujjammal csinálom, az más? – Igen, az te vagy. – Hát, sajnos, csak ki kell egy kicsit tágítani, nem akarom, hogy megsérülj. És ez most milyen? – kérdezte egy más alakút választva. – A fizikai ingert érzem, de azt hiszem, épp úgy nem tudom élvezni, mint ahogy Bethanit sem tudtam úgy megérinteni.

– És ezt? – Ezt igen. Érzem, hogy ez te vagy. – Akkor nincs mit tenni, én csinálom – nyomott lágy csókot Alaiza fenekére Kylord. – Engedd el magad. Teljesen tiszta és jó illatú vagy itt is, nem kell aggódnod. Én élvezem, hogy így is benned lehetek. Tovább folytatta, hol péniszével a hüvelyét, hol ujjaival a végbél nyílását simogatva. – Annyira szép selymes vagy itt is. Lazítsd el, csodálatos még az is, ha csak az ujjammal nyúlok be. Közben óvatosan tágította egyre széjjelebb. Mikor már három ujja befért, akkor kezdte el makkjával simogatni a nyílás környékét, és lassan egyre beljebb nyomta. – Ha fáj, vagy kellemetlen, azonnal szólj! – Nem, így jó. Majdnem olyan izgató, mintha rendesen csinálod. – Ez is rendes – hajolt közelebb, és súgta a fülébe Kylord –, csak a te erkölcseid szerint nem számít annak. Iza nem válaszolt. Hol vannak már az ő erkölcsei! Azt viszont élvezte, hogy Kylordnak örömet okozhat. A férfi igencsak nagy gyönyörrel élte meg, hogy Alaiza már semmilyen módon nem zárkózik el előle, teljes mértékben nyitott a számára, és bárhogyan közeledhet hozzá. – Most lettél igazán az enyém – suttogta eltelve a kéjtől, és egyre jobban behatolt. – Most adtad tejesen át magadat. Azt csinálhattam veled, amit akartam, és teljesen megnyíltál nekem. Most már bármilyen módon és formában fordulhatok feléd, és te is felém. Egyikünknek sem kell előbb meggondolni, hogy vajon akarja-e a másik, nem bántom-e meg vele. Mindketten tudjuk, hogy a másik képes bármit élvezni és elfogadni. Köszönöm, Alaiza! Csodálatos nő vagy. Engedd el magad és élvezd. Lökött egyet, ami már nem volt túl kellemes a lánynak, de nem szólt, mert boldoggá tette a férfi elragadtatása. – Ó Alaiza, el sem tudod képzelni, milyen érzés, hogy teljesen nyitva vagy számomra. Hogy mindenedet megkaphatom, korlátok nélkül. Kimondhatatlanul hálás vagyok neked. Az enyém vagy, teljesen – lökött újra, és újra, és minden egyes mozdulattal egész testét járta át a kéj. Ez a lelkesedés Izát is magával ragadta. Mikor Kylord a csiklóját kezdte el közben dörzsölni, végképp ellazultak a záróizmai. Kylord ebben a pillanatban egy kicsit feljebb emelte a derekát, és teljes méretével becsúszott. Furcsa inger futott végig rajta, mely kéjes sikolyt váltott ki belőle. Már nem érdekelte, hogyan, hol hatol belé a férfi, csak akarta őt teljes testében. Azt érezte, bárhogy teszi magáévá, az maga a gyönyör. Újra akarta Kylordot, egész testével, egész lelkével. Ezt a meseszép, acélos férfit, a tökéletes testét, gyöngéd, figyelmes lelkét, különös, számára néha a perverzitás határait súroló szexuális szokásait. Szerette, hogy úgy tanította, úgy döntött le benne gátlásokat, hogy közben mélységes tisztelettel és szeretettel bánt

vele. Alaiza egész testében remegett, de nem csak a kéjtől, hanem a megélt őszinte szerelemtől. Kylord minden lökésére mámoros sikollyal reagált. Már nem érdekelte, mennyire illendő, mit gondol róla a férfi, csak élvezte heves és kemény ostromát hátul, ujjainak súrlódását elől a csiklóján és tüzes markát, mellyel csípőjébe kapaszkodik. Kylord lassan és óvatosan fordította vissza az ágyat, kicsatolta a rögzítő pántokat, és ölbe véve vitte ki a még kissé kába Alaizát a fürdőszobába. Meleg zuhany alá állította, és a kád csapját is megnyitotta. Alaposan lemosta kívül és belül. Iza már meg sem lepődött, a férfi teljesen természetes intimitásán. Miután végzett, belépett az illatos fürdősóval és rengeteg habbal teli kádba, és Alaizát is besegítette. Mögéje lépve az ölébe ültette, szorosan átkarolva magához ölelte. Ezt a szokását is szerette. Nem tudta, mennyi ideig ültek így, de azt érezte, hogy teljesen megnyugszik. Egy jóleső fáradtsággal kevert öröm sugárzott át rajta. Boldog, mert bár sosem hitte volna el, de a férfi határozottsága újabb korlátot döntött le benne. Furcsa bizseregéssel töltötte el, hogy képes volt ekkora örömet okozni. Kylord minden érintése, minden lélegzetvétele háláról és boldogságról árulkodott. Volt már több nő is, aki élvezte vele az anális szexet, de ők nem a számára nyíltak meg, ők a kéjt akarták így is tőle. Ők más férfit ugyanígy befogadtak. Náluk nem számított, ha az egyik nem akarta, jött egy másik, aki igen. De Alaiza más, ő a szerelme, akire vágyott, akit magának akart. Korlátok nélkül. És most meg is kapta. Most már úgy érezte, valóban a társát találta meg. Nem egy nőt, akit megkapott, aki kielégítette, hanem önnön másik felét. Egy furcsa, addig nem tapasztalt gondolat is megszületett a fejében. Most, hogy már megkapta, amire vágyott, már eltelt vele, már nem érzett semmi hiányt. Már nem is értette, hogy igazából miért is akarta ennyire. Már szinte gyerekesnek érezte a mohó kapkodását, ahogy alig egy fél órája még azt hitte, ezzel veszi birtokba, ezzel kapja meg. Igen, ebben is igaza volt Rememdiumnak, mikor azt mondta, hogy a vágy nem küzdhető le. Amíg van, addig izzik, és ha megpróbálják elnyomni, akkor újra és újra előtör, egyre vadabb és kontrolálhatatlanabb formában. Most, hogy beteljesítette, elmúlt. A vacsorához Kylord egy könyvet hozott magával. – Ezt olvastad már? – kérdezte Iza felé nyújtva. – Pauline Réage: O története – olvasta Iza a címlapon. – Nem, nem ismerem. – Kíváncsi vagyok, te hogyan látod. – Jó, elolvasom. A következő napok boldog harmóniában teltek. Kylord megismerte a szerelem érzésének különböző árnyalatait, és már nem félt tőle. Rádöbbent, hogy nem kevesebb, hanem több lett általa. Megértette, ha ad, az boldogabbá tudja tenni, mint ha mindent megkaphatna. Azáltal, hogy Alaiza megadta neki mindazt, amit csak megkaphatott, már nem akadt semmi, ami után sóvároghatna. Nem akart uralkodni rajta, mert már nem akart semmit sem megkapni tőle. Csak élvezte, hogy van, hogy együtt vannak, hogy elfogadja tőle azt, amit adni akar, hogy részt vesz a játékaiban, és vele együtt élvezi az életet. Alaiza még aznap este hozzálátott, és a következő hét végére ki is olvasta a könyvet,

majd szombat este odalépett vele Kylord íróasztalához, miután látta, hogy a férfi végzett az aznap érkezett email-ek megválaszolásával. Kylord Alaizára nézett, aki kissé félretolta azt asztalon a laptopot, és kényelmesen felült az asztalra, majdnem Kylorddal szemben. Kylord közelebb húzódott. Igazított a karosszéke magasságán. Így már kényelmesen az ölébe vehette Alaiza papucsaitól megszabadított lábait, és elmerült azok simogatásában. Iza türelmesen várt, tudta, hogy nem véletlenül kellett elolvasnia a könyvet. Kylord, kezeit továbbra is Iza lábfejein nyugtatva kényelmesen hátradőlt, és a szemébe fúrta a tekintetét. – Elolvastad? – kérdezte. Izának erősen kellett koncentrálnia a válaszra, mert már a tekintet hatására bizsergés támadt a mellbimbói körül. – Igen. – Mi a véleményed róla? – A maga műfajában határozottan jó, nálam is elérte a célját. Olvasás közben kellően felizgultam, de ezt elérem akkor is, ha rád nézek. Nincs szükségem hozzá pornóra. – Nem is ezért ajánlottam, hogy olvasd el. – Azt nehezen hitetnéd el velem, hogy ilyen barátnőre vágysz. – Miért? – Mert te nem vagy gyenge. – Épp, hogy erős mindhárom főszereplő. A nő, mert el tudja viselni a fájdalmat, a férfiak, mert képesek uralkodni. – Ez csak az erő eljátszása. Nem valódi. Azoknak van szükségük rá, akik valamilyen módon sérültek. Akik belül gyengének tartják magukat. A te erőd valódi, az egész lényed sugározza. Nem kell eljátszanod a kegyetlent, az uralkodót, a nélkül is süt minden mozdulatodból a férfi. Nem hinném, hogy erre vágysz. Neked nincs szükséged ehhez az erőszakra, megalázásra. Kylord magában nyelt egyet, felállt, ölbe véve Izát leemelte az asztalról, és a kanapéra ült vele. – Igazad van. Már nem ilyenre vágyok, csak szeretek játszani veled. Ez is egy téma, amivel lehet. Képzeld el, hogy olyan vagy, mint O – suttogta a lány fülébe, miközben átölelte. – Hm. Elképzeltem. Nem, nem akarok olyan lenni. Nem vágyom az erőszakra, még játékból sem, főleg nem a korbácsolásra, még képzeletben sem. – Ne is azt képzeld el, hanem a végeredményt. Csukd be a szemed. Alaiza engedelmeskedett, bízott Kylordban, úgy sejtette, valamiért fontos neki ez a beszélgetés. – Játszunk! Próbáld beleélni magad. Mérhetetlenül szeretsz, és a kedvemért eltöltöttél két hetet Roissyban, a kastélyban, ahol a beleegyezéseddel, folyamatos korbácsolással,

szexuális erőszakkal és megalázással tökéletes szexrabszolgává változtattak. Elfogadtad, hogy mostantól bárhol vagyunk, mindig olyan ruha van rajtad, ami lehetővé teszi, hogy én, és bárki beavatott, bármikor könnyen elérje a melleid, amiket egy fűző emel meg, mintha állandó merevedésben tartaná. Alul sem hordasz fehérneműt, mert így akkor tehetlek magamévá, amikor csak épp eszembe jut. Már az öltözködésed is azt fejezi ki, hogy állandóan szeretkezésre készen állsz. Egész tested úgy lett átalakítva, hogy az a szexualitást sugározza, vágyat keltsen a férfiakban. Arra kondicionáltak, hogy gondolkodás és ellenállás nélkül, bármikor, bármely férfinak az örömére legyél, akárhogyan akar téged. Bárminemű kéjt, perverzitást ugyanazzal a tökéletes odaadással szolgálj ki, még ha az pokoli fájdalommal jár, akkor is. Ráadásul olyannyira rendelkezem a testeddel, hogy bárkinek odaadhatlak. Felhasználhatlak üzleti érdekből, vagy odaadhatlak kölcsönbe, mint egy tárgyat. Ez hihetetlenül izgató gondolat lehet egy férfi számára, főleg, ha tudja, hogy ezt ő érte el egy nőnél, az ő iránta érzett szenvedély vette rá. Alaiza néhány pillanatig még próbálta elképzelni, de aztán kinyitotta a szemét és Kylordra nézett. – Én is érzem benne az erotikát. És, igen, akár ez is lehet a szerelem egy formája. Számomra egy torz formája ugyan, de valahol talán mégis az. A mai, magát civilizáltnak mondó társadalmakban, mire felnő egy nő, gyűjthet magába annyi lelki és testi sérelmet, elfojtást, társadalmi elnyomást, megbélyegző sztereotípiát, amely elegendő a természetes szexualitás elnyomásához, és egy bármilyen rejtett perverzitás megjelenéséhez. Olvasás közben elképzeltem magam hasonló helyzetben. Igen, van bennem annyi perverzió, hogy megértsem ezt a fajta erotikát, de csak képzeletben, nem a valóságban. Más egy könyv, és más a valóság. Olvasva vagy filmen látva nagyon erotikus beleképzelni magam a főhős helyébe. A fantáziámban talán izgatónak tudnám érezni, hogy teljesen gátlástalanul veszik birtokba a testem, bár a korbácsolást szerintem még úgy sem. Egyébként a könyv számomra, a De Sade féle Justine regény egy részletének modern kidolgozása, az alapötlet továbbfejlesztése. A valóság azonban egészen más. A valóságban nincs szükségem ilyesmire, hogy így érezzem vonzónak magam, hogy ettől csodáljanak a férfiak. – Szóval a valóságban nem tudnád élvezni? Nem keltené fel benned a vágyat? – A valóságban az kellene hozzá, hogy belül is olyanok legyünk, mint a regényhősök. De én, én vagyok, és te, te. Arra sincs szükségem, hogy így éreztesd velem az erődet. Hogy a korbácsolásod és a nyers erőszakosságod erejéből mérjem fel, micsoda férfi vagy. E nélkül is tudom, hogy az vagy, és az, akit szeretek. Valódi megélés nélkül, csak üres szerepjáték lenne. Így is tökéletesen kielégítesz, és azt mondtad, te sem szeretnéd, ha ilyenné válnék. – Mikor először olvastam, néhány éve, akkor úgy éreztem, erre vágyom. Több olyan nőre, akit rávehetek erre, akivel bármit megtehetek. Akartam ezt a hatalmat. Egy Roissy féle birodalom tulajdonosa akartam lenni, ahol minden nő miattam lett ilyen, és akiket korlátlanul felhasználhatok a saját céljaimra. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy létrehozok egy ilyen nemzetközi hálózatot. – Még mindig vágysz erre.

– Ez a legmeglepőbb. Az elmúlt hétvége után már egyáltalán nem tartom ezt vonzónak. Az érzés, hogy szeretsz, feleslegessé tette. Most már csak azért élvezném, ha ilyen ruhát vennél fel, mert jól állna neked, mert te érezhetnéd magad szépnek és izgatónak benne. A te örömödért vágynék csak ilyesmire. Én a puszta létezésedtől is boldog vagyok. Attól szerettem beléd, aki vagy. A lelkierőd, a zártságod és a megnyílásod bűvölt el. Az, hogy mindeközben is önmagad maradtál. Csupán kíváncsi voltam, te mit gondolsz róla. Képes lennél-e rá, vagy valakinek a szerelméért meg tudnád-e tenni ezt a fajta teljes odaadást. A tökéletes szexuális rabszolgává válást. Az életed, a teljes lényed feladását. Az érdekel, hogy te mit gondolsz magadról. Felizgat-e az alá vagy fölérendelt szerep. – Vagyis nem engem akarsz így, de ha ilyen lennék, azért tetszene. Először Iza arra gondolt, hogy Kylord így akar bevonni egy másik nőt a kapcsolatukba, mint korábban, Bethanit, de már sejtette, hogy nem ez a célja. – Nem. Most inkább azt hiszem, magamat tesztelem. Régebben azt hittem, erre vágyom, sőt ennél sokkal többre. Hogy minden nő a világon az enyém legyen, az én rabszolgám. Mindnek meg akartam mutatni, hogy mekkora hatalmam van felettük, hogy bármit megtehetek velük. Ma már nem így érzek. Veled is csak akkor élvezném ezt, ha te vágynál erre. Ha élveznéd, ha ilyen lennék. És azt is érzem, hogy más nő most egyáltalán nem érdekel. Minden pillantásodból, minden mozdulatodból árad felém a szerelmed, az irántam érzett vágyad. Ennél többet lehetetlen adni és kapni. Te döbbentettél rá arra, hogy van valami titokzatos, megfoghatatlan érzés, ami valóban bennem van, ami több mint a birtoklási vágy, több mint az együttélés, a kapcsolat, a szex. Amíg te a könyvet olvastad, én azt éltem meg, hogy minden együttlétünk, minden erotikus játékunk, szeretkezésünk, csak ennek a leírhatatlan fogalomnak a fizikai megjelenési formája. Azt hiszem, már nem vágyom arra, hogy különleges módon, egyre vadabb ingereket keltve elégítselek ki, nem fontos, hogy átadd magad, hogy megkötözzelek, hogy extrém helyzetekben szeretkezzünk. Nem vágyom rá, de tudom élvezni. Rádöbbentettél, hogy bár eddig uralkodtam a nők felett, de valójában felettem uralkodott a vágy, a kéj, a testem. Most egyszerűen csak szeretek közösen, veled játszani. – Azt én is szeretem, de nem csak ezért kellett elolvasnom. – Igaz. Azt is meg akartam mutatni, mi is van bennem. Tudni, hogy képes lennél-e szeretni, ha én ilyen lennék? Ha tudnád, hogy valójában nem olyan vagyok, amilyennek mutatom magam. Ha mindent csak önzésből, a saját érdekemből tettem. Ha rádöbbennél, hogy valójában egy önző és gonosz ember vagyok. Iza becsukta a szemét és úgy gondolkodott. Még végig akart gondolni valamit. Valamit, ami most jutott az eszébe, amit fel kellett dolgoznia. Kylord nem egy másik nőre gondolt, meg sem fordult a fejében. De volt valami rejtett célja a beszélgetéssel, és ezt még Iza nem láthatta át. Kylord pedig várt türelmesen, hiszen a kérdésére még nem kapott választ. Még mindig csodálta Iza gyors átlátó képességét, különös, racionális gondolkodását, mely mégsem vette el a nőiességét. Most is szinte szikrázott a lány körül a levegő, ahogy elméje hihetetlen sebességgel dolgozta fel az információkat. Mikor újra kinyitotta a szemét, és a férfira nézett, mintha egy másik Alaiza kelt volna életre.

– Azt nem tudom megmondani, hogy szeretnélek-e másmilyennek. Már szeretlek, nem tudom elképzelni, milyen lenne másképp. És mert szeretlek, azt hiszem, megtenném neked. Ha akarod, azt teszem, amit mondasz. Bármit, feltételek és gondolkodás nélkül. Nem azért, hogy bizonyítsam a szerelmem, hanem mert örömet ad nekem. Talán mondhatnám, hogy boldogság adni neked, de eddig sosem gondoltam erre. Valahogy olyan természetes volt, hogy ha így szeretnéd, akkor legyen így. – Csak így, ilyen hirtelen eldöntve? – Igen. – Feltételek és gondolkodás nélkül? – Egyetlen feltétellel. – Mi lenne az? – Soha nem bántanék másokat. – Arra gondolsz, hogy te nem lennél uralkodó, nem tudnál nekem fájdalmat okozni, megalázni. – Nem tudnék, de most nem egészen erre gondoltam. A könyvbeli O annyira belesüllyedt ebbe a világba, hogy már természetessé vált számára, hogy erkölcstelen eszközökkel is, de kiszolgálja a férfiakat, mert azt hitte, ettől értékesebb lesz szemükben. Nem a szerelem irányította, hanem a saját kielégülése, amit a csodálatukban vélt megtalálni. A saját egójának etetéséért manipulált, és kiszolgáltatott nekik másokat is. Ez már nem fair. Magamat jogom van odaadni, a saját testemmel és életemmel azt teszek, amit akarok, de még a szerelmem miatt nem bánthatok másokat. Amikor a szerelemre hivatkozva tesz valaki rosszat, akkor már nem a szerelmet éli, hanem a félelmet, az önzést, amit a szerelem elvesztésének a gondolata vált ki. – Értem, mire gondolsz. De a kedvemért képes lennél alávetni magad egy ilyen átalakításnak, akkor is, ha ez fájdalommal és megaláztatással jár? – Ha szeretlek, akkor ez már nem érdekel. – Honnan tudod, hogy képes lennél rá? Ez nem megy csak úgy, elhatározás hatására. – Nekem igen. Egyrészt, ez is egy útja a megvilágosodásnak. Kylord először meghökkent, majd elmosolyodott. – Szexuális rabszolgaság, mint a megvilágosodás útja? Ezt még szerintem senki sem látta így a világtörténelem folyamán. Magyarázd meg, kérlek! – Gondolj arra, mi is a célja egy saját testét sanyargató aszkétának, egy zárda falai közé őszinte elhivatottsággal zárkózott apácának, egy tibeti kolostorban egy életen át meditáló szerzetesnek. Testüket, lelküket, érzéseiket, gondolataikat egyetlen célnak alárendelve próbálnak megszabadulni az anyag fogságából. Egy szexuális rabszolgától hasonlót várnak el. Egy ember, aki érez és gondolkodik, mégis tökéletes báb, tökéletes eszköz a saját beteges kéjük megéléséhez. Viszont, ha tökéletesen megszabadulsz mindentől, amit el lehet venni tőled, akkor sebezhetetlenné válsz. Ha előre tudom, hogy ez a cél, dönthetek úgy, hogy elfogadom, és e szerint viselkedem. Innentől kezdve nem tudsz

bántani, csak fizikai reakciót kiváltani. Nem tudsz valóban megalázni, csak megadom a megalázás illúzióját. Bár, ha jól érzem, ez a domina – submissa játék elég összetett. – Ezt értem, mégis valahogy nehezen hiszem el, hogy csak elhatározás alapján meg tudnád tenni. – Néhány perccel ezelőtt nem tudtam volna. Most már igen. Most már tudom, hogy többször átéltem már ilyen helyzetet, és képes vagyok rá. – Ez a másik ok? – Igen. – Mondd el, kérlek! – Emlékszel arra az estére, a bunkerben, a zuhany alatt? – Egyetlen együttlétünket sem felejtem el, csodálatos voltál. – Akkor, ott, amikor a szemembe nézve átvittél egy másfajta tudatállapotba, megnyitottál bennem valamit. Attól kezdve, apránként egyre több mindenre kezdtem el emlékezni. Már tudok több olyan életemről is, amelyben teljesen kiszolgáltatott voltam valakinek, és egy olyanról is, amikor Koreában, szerzetesként éltem meg néhányszor a teljes önfeladás állapotát. Akkor még nem értettem, hogy nem önmagamtól kell megszabadulnom, hanem attól, ami valójában nem én vagyok, attól, amit csak a világ rakott rám. Most, a kérdéseid hatására újabb emlékek bukkantak felszínre bennem. – Nagyon szeretném hallani azt a történetet, amikor más uralkodott rajtad. – Hát nem is annyira rajtam, csak fel tudom idézni, hogyan élt, mit érzet és gondolt az a lány, aki akkor voltam. De ebben az életemben már nem az vagyok, ma mások a körülmények, és más vagyok én is. – Ennek ellenére, nagyon felizgat. Minden más várhat most. – Hát jó, Mr. Uralkodó! A lényeget, vagy mesét szeretne? – Mesét. Én is szeretem hallgatni a hangodat. Beszélgetésük nyomán Kylord egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy mindent elmondjon magáról Alaizának. Még mindig félt attól, hogy Alaiza elhagyja, ha megismeri a teljes múltját, ezért apró lépésekben adagolta. Már több mindent elárult arról, hogy milyen életekre emlékszik, milyen bűnöket követett el korábban. Ezekért nem ítélte el Alaiza, igaz, az elkövetőit nem tartotta azonosnak Kylorddal. O történetével azt mondta el, hogy ebben az életében is vágyott a hatalomra, a nők feletti uralomra. Alaiza válaszából kiderült számára, hogy egyszerűen nem tulajdonított ennek jelentőséget. Számára most nem ilyen Kylord, most nem akarja, hogy ilyenné váljon a kedvéért, és ennyi elég is neki. Most már kezdett reménykedni Kylord. Talán nem hagyja el Alaiza, talán akkor is szeretni fogja, ha elmondja, milyen volt, miket tett, mielőtt megismerkedtek. Alaiza közben belekezdett a történetbe, amely épp az imént, Kylord kérdéseinek hatására bukkant fel az emlékei között. * – Egy nagy becsben tartott fiatal lányra emlékszem, aki erősnek és büszkének tartotta

magát. Meg sem fordult a fejében, hogy rossz élete lehet, mert apja megígérte neki, hogy jó férjet választ számára, aki erős és gazdag, aki meg tudja védeni a sivatagi élet nehézségeitől. Bátran ígérhetett ilyet, a lányt nagyon szépnek tartották, és maga is előkelő lévén, valóban több megfelelő kérő is akadt. Tizenhat éves volt. Még egy évet akart várni az apja. Ekkor azonban fordult a szerencse, ami egyébként gyakran előfordult a Mohamed előtti sivatagi törzsek életében. Az egyik ellenséges törzs ügyes csapdát állított, lerohanta a lány törzsét. Apját megölték, a nőket és gyermekeket összegyűjtötték. A legtöbbjüket eladták Kafafahban, egy tenger melletti városban. Sokba került a háború, így a lányt is eladták, ugyan szívesen megtartotta volna a törzs vezére. De a gyönyörű, még szűz leányért nagyon sok aranyat kapott. Egy nagyon gazdag és előkelő úr házába került. – Ne ilyen gyorsan, érzett rá Kylord Alaiza kihagyásaira. Mesélj el mindent, amire emlékszel. Hogy hívták, milyen volt, hogyan választották ki. Persze, csak ha nem zavar. – Nem zavar, ezek csak emlékek, egy távoli világból. A lányt Saharnak hívták, tipikus arab szépség volt. Fekete haj és szem, világosbarna bőr. Gazdag származása miatt finom bőrét nem kezdte ki idő előtt a sivatagi szél és a szárazság. Finom és előkelően kecses maradhatott. Ezt értékelte az intéző is, aki a piacon keresgélve meglátta. Egyből tudta, hogy urának nagyon is tetszeni fog. Maga ellenőrizte, hogy szűz-e még. Mikor ezt is rendben találta, habozás nélkül megadta a kért összeget és hazavitte. Onnantól kezdve rabszolga lett. Mindenét, még a testét is elveszítette, csak azért élt, hogy egy férfit szolgáljon vele. – Alaiza, kérlek! Tudod, hogy imádom a pikáns részleteket. Ha ilyen témáról beszélsz, már azzal gyönyört adsz. – Szóval, ma estére alávetett helyett, inkább egy Seherezádét választanál? – Attól, amit elárultál, azt hiszem, kénytelen leszek megváltoztatni a tervemet. Szóval apádat megölték, és téged elfogtak. Alaiza megsimogatta Kylord arcát, miközben a férfi az ölébe hajtotta a fejét. Mély levegőt vett, becsukta a szemét, és a régmúlt idők felé fordította tudatát. – Tehát Sahar apját megölték. A hercegnő sátrát még egy ideig védelmezték a rokonai, de egyszer csak berontott ez ellenséges vezér és vagy tíz harcosa. Sahar ijedten kuporgott az ágyán, előtte két szolgálója, akik a testükkel igyekeztek védeni kis úrnőjüket. A vezér kendőjén át megmarkolta az egyik szolgáló haját és felemelte. Maga felé fordította, megnézte, majd a mögötte álló társának lökte. – A tiéd! Ezután a másik szolgálót ragadta meg ugyan úgy. Az jobban elnyerte a tetszését. – Ez az enyém, vigyázzatok rá.

Folytatva a felfedezést, a párnák közt gubbasztó, teljesen lefátyolozott Saharhoz lépett. Kíváncsian húzta le a fátylat róla, de még így sem látott belőle sokat. – Állj fel! Ne kelljen megsebeznem a kardommal. Sahar remegve, mégis büszke tekintettel állt fel. Szemébe akart nézni az ellenségnek, mielőtt kioltja előbb az ő, majd a saját életét. Ezt megígérte az apjának, és be is akarta tartani. A férfi közelebb lépett, és Sahar csak erre várt. Apró tör villant a kezében, és el is érte a férfi mellkasát, de az túl magas volt az apró termetű lánynak, csak a bőrét szakította fel, mielőtt elkapta a tőrt tartó karját. A vezér melle erősen vérzett, de kicsavarta a lány kezéből a tőrt, majd a földre szorította, és a nyakára lépett. – Kötözzétek meg, de nehogy baja essen! Túl sokat ér! – sebére szorított kézzel kiment a sátorból. A szolgájáért üvöltött, hogy kötözze be. Sahar két kezét hátratekerték és összekötözték. Nem vitték ki a sátrából, az ellenség az ő táborukban rendezkedett be, amíg a vezér felépül. Nagy szégyent jelentett neki egy gyenge nő kezétől megsebesülni, miközben a csatában minden kardcsapást ki tudott védeni. Három nap múlva, mikor már nem tartott attól, hogy felszakad a sebe, belépett Sahar sátrába. Két nő és két harcos kísérte. Sahar most is megkötözve ült a párnákon, mint három napja szinte egyfolytában. Csak enni, és tisztálkodni engedték néha. – Állj fel, vagy levágom a fejed – húzta elő a szablyáját a vezér. Sahar szemtelenül ránézett és elmosolyodott, de nem mozdult. – Épp ezt szeretné! – értette meg a vezér. – Állítsátok fel, és szedjétek le róla a ruhát, látni akarom – intett a két harcosnak. Sahar bárhogy ellenkezett, a négy erős férfikar ellen semmit sem tehetett. Levették a ruháit, és szétfeszítették a karjait. Még sosem bántak vele ilyen megalázóan. A vezér lassan, figyelmesen járta körül. Alaposan megnézte, több helyen megérintette, ellenőrizte a fogait. Látszott rajta, hogy nehéz döntést kell meghoznia. Szívesen megtartotta volna, de nagyon kellettek neki az árából megvásárolható fegyverek is. – Szűz vagy? – Nem – Sahar ezzel is bosszantani akarta. – Ellenőrizzétek – mordult a két nőre. A harcosok szétfeszítették a lábait, míg mind a két nő megtapogatta, és egybehangzóan kijelentette, hogy szűz. Ez láthatóan elkedvtelenítette a vezért. Azzal bíztatta magát, hogy ha nem szűz, akkor nem is olyan nagy veszteség, ha nem adja el. – Kössétek ki és vesszőzzétek meg, de úgy, hogy mire Kafafahba ér, ne maradjon nyoma. Kivitték a lányt, és kezeit feje fölé húzva, a közeli bőrszárító keresztrúdjához

kötözték. Kisebb tömeg gyűlt köré tisztes távolságban. Egy alacsonyabb, véznább ember jött közelebb. Az egyik harcos mondott neki valamit, mire bólintott és elsietett. Egy pálcával tért vissza. Szemügyre vette a Sahar bőrét, majd újra bólintott. – A nagyúr azt kívánja, úgy büntesselek meg, hogy a halálodat kívánd inkább. Így is lesz. Az első ütéseket büszkén állta, elhatározta, hogy egyetlen kiáltást sem fog hallatni. De azok csak nem akartak megszűnni, és mindegyik máshova csapott le. Egyetlen testrészét sem kímélték. A legfájdalmasabbnak azt érezte, hogy nem tudta előre, hova várja. Teljes teste, elől és hátul is, végig piros csíkokkal volt már tele, amikor abbamaradtak az ütések. Ekkorra háromszor ájult el, és háromszor locsolták fel. Kínzója közelebb lépett, hogy megszemlélje az eredményt. Ismét bólintott, majd két kötelet tekert le a derekáról. Sahar már nem ellenkezett, csak hagyta, hogy lejjebb engedjék a kezeit, miközben két lábát széthúzva nagy terpeszbe kikötözték. A férfi újra megvizsgálta, szakértő módjára megérintette a sebeit és a még egészséges területeket. – Szűzen kell! – szólt oda neki a vezér, akinek időközben hoztak egy széket, és vele szemben ülve figyelte a szenvedését. – Igen, Nagyuram. Megfogdosta a szeméremajkait és a csiklóját. – Kimetszem, Nagyuram? Gyönyörű szép simára meg tudom csinálni. Csak úgy siklanak benne utána. – Nem. Ha mégsem élné túl, nem kapok érte semmi. Majd az új gazdája megcsináltatja, ha akarja. – Értem, Nagyuram – mondta kissé sajnálkozva a férfi, majd Sahar füléhez hajolt. – Készülj, most jön a java! Sahar már csakugyan azt kívánta, bárcsak halna meg végre, hiszen mindenütt fájdalmasan égett a bőre. Mintha elevenen nyúzták volna meg. De nem halt meg. Újra megérezte a húsába harapó vesszőt, immár combjai belső és külső felületén is, de újból kapott az összes többi helyre is. Az ismétlők sokkal kisebbek voltak, de a legkisebb érintés is iszonyatosan égette a már megdolgozott helyeket. Szétnyíló szeméremajkaira, hüvelyének bemenetére és csiklójára is kapott bőven, de ezeket már a végén nem is érezte. A sátrában feküdt, mikor legközelebb magához tért. Csak feküdt gondolatok nélkül, tele fájdalommal, gyűlölettel. Minden lélegzetvétel fájdalmat okozott, mert megmozdult tőle a bőre. Mérhetetlen kínszenvedéssel élte túl a következő napot, és az azt követőt, melyen tevére kötözték, és elindultak vele Kafafah felé. Senkije sem maradt. Családtagjait, népét, szolgálóit megölték, vagy elosztották maguk között a támadó törzs tagjai. A puszta életén kívül semmije sem maradt. Már annyi erőt sem érzett magában, hogy megölje magát. Egykedvűen tűrte, hogy a rabszolga-kereskedő megvizsgálja, majd elvezessék, megfürdessék, felöltöztessék. A kereskedő nem mutogatta, csak egyetlen férfi nézte meg, de az alaposan, és utána magával is vitte. Az ő családjának is voltak rabszolgái, így pontosan tudta, milyen élet vár rá. Nem cselédmunkára szánták. Ezt megértette abból, ahogyan felöltöztették. A férfi, aki megvette, egy hatalmas fallal körülvett palotába

vezette, ahol átadta egy termetes méretű másik férfinak. – A Nagyúr ajándéka a fiának. Nagyon vigyázz rá, Afif, még szűz. Gazdag lehetett, túl finom a bőre, és nincs körülmetélve sem. A herceg szereti az ilyet. – Értem, Uram. Mindennel meg lesz elégedve. Gyere – szólt Saharnak Afif. A lány egykedvűen követte. – Szerencséd van – mondta, miután egy tágas szobában alaposan megszemlélte. – A herceg nagyra értékeli a szépséget. Két nő lépett be a szobába. – A hercegnek lesz ajándék. Csak öltöztessétek fel az ünnepségre, mást ne tegyetek vele. A herceg szeret mindenről maga dönteni, és maga betanítani. A nők bólintottak, azután intettek Saharnak, hogy menjen velük. A teste már kiheverte a vesszőzést, a nyomok teljesen elmúltak, de lelkét még ájult félelem rántotta össze. A következő három nap minden lehetséges módon kényeztették a testét. Naponta többször illatos fürdőket vett, utána olajokkal dörzsölték be, izmait masszírozták, körmeit fényesítették, haját fésülgették. Annyit kiszedtek belőle, hogy még nyolc-kilenc napig nem fog menstruálni. Ezt örömmel vették. A harmadik nap délután finom selymekbe öltöztették, felékszerezték, megfésülték és beültették egy díszes gyaloghintóba. Négy férfi vitte át egy másik palotába, ami nem volt túl messze az előbbitől. Egy zárt udvarban engedték ki, aztán bevezették egy kisebb szobába. – Itt várj, míg érted nem jövök – mondta Afif. Lassan besötétedett, és zene szólalt meg a közelben. Kint emberek jöttek, mentek, érződött, hogy komoly esemény zajlik. Már kezdett álmosodni, amikor megjelent Afif. Még egyszer ellenőrizte, hogy minden rendben van-e rajta, majd egy nagyméretű fehér selyemszövetet borított a fejére és alaposan elrendezte, hogy ne látszódjon ki alóla. – Add a kezed, vezetlek, vigyázz, hogy el ne ess. Csuklójánál fogva átvezette a folyosón, át egy kerten, majd újabb előcsarnokon. A zene egyre hangosabb lett, és nehéz ételek szaga kúszott be a selyem alá. Beléptek egy újabb ajtón. Ekkor elhallgatott a zene. Könnyű lábak dobogását hallotta, amint félrehúzódnak jöttükre. Afif egy rövid beszédet mondott, melynek során kérte az ünnepeltet, fogadja el apja ajándékát a nagy nap tiszteletére. Újra megérintette a selymen keresztül, irányítva, hogy merre kell mennie, majd a háta mögé lépve óvatosan leemelte róla a leplet. Sahar egy kisebb emelvény előtt állt, melyen díszes párnák közt egy férfi ült, körülötte fiatal fiúk és asszonyok. Szolgálók, akik a kívánságát lesték. Az emelvény két oldalán díszes ruhájú férfiak, szintén szolgálókkal körülvéve. Mindenki őt nézte. Ez

eszébe jutatta a vesszőzést, amitől újra az ájulás környékezte. A szemben ülő férfi első pillanatra meglepődött, majd felállt. Lejött az emelvényről, körbejárta és alaposan megszemlélte. A kezéért nyúlt, hogy megtapintsa a bőrét, de ekkor Sahar önkéntelenül is összerezzent. Afif mérgesen ráncolta a homlokát, de a férfi csak elmosolyodott. – Maradj nyugton, különben vesszőt kapsz – súgta Afif Sahar fülébe. A férfi, aki nyilván a megajándékozott herceg volt, látható örömét lelte az ajándékban. – Feltöretlen, mindenütt teljesen eredeti. Azt csinálsz belőle, amit csak akarsz, Nagyuram. – Pompás ajándék, Afif, add át az apámnak hálás köszönetem. – Átadom, Nagyúr! A herceg a szemével keresett valakit. Amint megtalálta, intett neki. Egy idősebb férfi jött oda. – Vidd a belső palotába. Még kárt tennék benne, ha sokat innánk az este. Az arany szobába tedd. A férfi meghajolt és intett Saharnak, hogy kövesse. Megint termeken és udvarokon mentek át, míg egy külön épületbe nem értek. Az őrök utat nyitottak nekik. Bent egy férfi és egy nő jött elő a kapunyitásra. – A Nagyúr ajándéka, a herceg holnap délután fog vele foglalkozni. Az arany szobába akarja. – Értem, Uram, mindenről gondoskodunk – hajolt meg a férfi. Egy nagy terembe vitték, ahol több nő figyelte kíváncsian az új belépőt. Ide már csak az asszony kísérte be. – Ők lesznek a társaid, légy jó hozzájuk – mondta az asszony. – Mert ha jók vagytok, sokat segíthettek egymásnak, de ha nem, akkor csak a fájdalmat növelitek! Tudjuk Habibah néne! – válaszolták vidáman többen. – Gyere, megmutatom a szobád. – A terem két oldalán ajtók sorakoztak. A nő az egyikhez vezette. – Ez lesz a szobád. Most mindent el kell vennem tőled. Semmi nem maradhat nálad. Mostantól semmid sincs. A tested sem a tied, csak azt viselheted, azt eheted, azt ihatod, azt teheted, amit a herceg megenged. Minél hamarabb megtanulod ezt, annál könnyebb lesz. Megértetted? Sahar csak bólintott – meggyűlölte a hangját, mikor hallgatnia kellett a saját sikoltásait. Megvetette magát, amiért nem tudott bosszút állni apja gyilkosán, és azért is, amiért kimutatta a fájdalmát. – A Habibahnak nevezett asszony nekilátott, és minden ékszert, ruhát, hajtűt eltávolított róla. Hosszú, dús fekete haját kifésülte, és saját magával csomózta össze, hogy alvás közben ne gubancolja össze túlságosan. – Ruhát majd holnap választ neked a herceg. Addig így maradsz, és addig a

többiekkel sem beszélhetsz. Mindjárt hozok vacsorát, gondolom, még nem ettél. Habibah összeszedte minden addigi holmiját és kivitte. Sahar nem sajnálta, nem is érdekelte, hiszen már mindent, amit valóban a sajátjának tartott eddig, elvettek tőle a támadáskor. Teljesen üres volt, a puszta létén kívül nem volt semmije. Az iménti asszony rövid időn belül egy tálcával tért vissza, melyen főként gyümölcsök voltak és víz, de egy szelet hideg sültet is talált. Mielőtt Habibah kiment, még visszafordult. – Ne reménykedj, innen már csak holtan jutsz ki. Ha ezt elfogadod, boldog is lehetsz. Miután kilépett, rázárta Saharra az ajtót. Sahar csak egy dologban reménykedett, hogy tud szerezni egy tőrt valahonnan, és lesz annyi ereje, hogy szíven szúrja magát. Minél hamarabb, annál jobb, de addig bármi is történik, az már nem vele esik meg. Sahar úrnő, a Nagyúr egyetlen lánya meghalt akkor, amikor nem ölte meg apja gyilkosát, nem teljesítette a kötelességét. Nem érdemli meg, hogy a Nagyúr lányának tartsa magát. Evett néhány gyümölcsöt, mert ha nem eszik, azért csak megvesszőzik, de nem ölik meg. Büntetésből sem akart meghalni, a Nagyúr lánya nem viselkedhet sosem méltatlanul, sem, mint gyermek, sem, mint nő. Nem hozhat ilyen szégyent halott apjára. Hiszen az apja volt a mindene. Mióta csak feleszmélt, imádta. Az erős, bátor férfit, aki mindentől megóvta, aki szerette, aki mindent megtett, hogy lánya boldog legyen. Másnap is Habibah hozott neki enni, majd nem sokkal ebéd után újra bejött érte. Egy aranyszínű selymet terített a válla köré, hogy betakarja, majd kivezette. A többi nő szánakozva nézte, néhányan elmondtak egy fohászt magukban érte, de ebből Sahar nem sejtett semmit. A herceg külön szobájába vezették, ahol olvasni, ügyeket intézni szokott, és ahol a megbeszéléseit folytatta. Jumal állt bent, a férfi, pontosabban az eunuch, aki a belső palotában fogadta. A herceg egy emelvényen ült, előtte kicsiny íróasztal. Ahogy a nők beléptek, Jumal a herceg intésére elvette az asztalt, hogy felállhasson. Habibah levette Saharról a leplet. A herceg megint csak meglepődött. Ilyen gyönyörű lányt még sohasem látott. Többször körbejárta, megsimogatta, megfogdosta a melleit, a fenekét, combjait. Sahar közben arra gondolt, hogy ez már nem is ő, hiszen ő nem létezik. Ez csak egy test, lélek nélkül. Szemét ösztönösen lesütötte, és arra gondolt, hogy ő most nincs is itt. Mi a neved? – kérdezte a herceg. – Sahar. – Hajnal. Ez tetszik, maradhat. Illik hozzád, és a színhez, amit választottam neked. Fehér és arany leszel, mint a felkelő nap első sugara. – Hadd lássalak. – Sahar nem tudta, mit akar látni, de Habibah mellé állt, a vállára akasztotta Sahar

karját, és felemelte a lány feléje eső lábát, hogy a herceg láthassa a szemérmét. – A herceg egy darabig nézegette, teljesen belefeledkezett. – Ülj oda – mutatott az emelvény szélére. Dőlj hátra, és nyisd szét a lábad, hogy jobban lássam. – Hozz egy párnát! – szólt Habibahra, le sem véve a szemét a lányról. A nő máris pattant. Egy párnát tett a földre, Saharral szemben. – A herceg leült rá, majd tovább nézegette Sahart. Meg-megsimogatta, mire Sahar ösztönösen összerándult. – Papírt, tintát! – húzódott egy kicsit hátrébb a herceg. Jumal pattant, a kis íróasztalt a herceg elé tette, aki elmélyült rajzolásba fogott. Amikor végzett, odaintette a férfit. – Ezt akarom, Jumal. Nézd! Ez most így tökéletes, ahogy van. Olyan gyönyörű, hogy ha bármit megváltoztatnék, akkor csak elrontanám az istenek alkotását. Olyan kicsi csikló, hogy szinte érinteni sem lehet. A tökéletesen sima, kicsiny ajkak pont ott érnek véget, ahol még tudnak simogatni, de nincsenek útban. Nem akarok mást, csak felékszerezni és megjelölni. Ide, középre egy gyűrűt aranyból, a rózsámmal. A gyűrűbe véssék bele a nevem, és ne lehessen kivenni. Pont akkora legyen, mint a rajzon. – Úgy lesz, Herceg! A jelet hova tegyük? – Állj fel! – nézett a herceg a lányra. Sahar felállt, a herceg újra körbejárta, majd a feneke egy pontjára mutatott, közvetlenül a comb és a fenék találkozása fölé. – Ide. Jumal bólintott, újból letakarta a lányt, és kivezette a szobából. De nem vissza, hanem egy másik folyosón egy távolabbi helyiségbe. Ott már vártak rá. A teremben körbenézve, a sok apró üvegcséből arra következtetett Sahar, hogy valami gyógyító féle lehet a lakója. – Mit hoztál nekem, Jumal? – Ezt akarja a herceg – adta át a rajzot. – Csak egy aranygyűrű, amit nem lehet majd kivenni. – Ennyi az egész? – Igen, ha megnézi, meglátja, miért – azzal kibontotta a lányt a lepelből. A férfi megszemlélte, megtapogatta és megértően bólintott. – És a jelet? – Ide – fordította meg, és oda mutatott a fenekén, ahova a herceg is. A férfi még egyszer megnézte Sahart. – Hisztis?

– Eddig nem volt gond vele. – Azért fogja csak le, nehogy baj legyen. A herceg nem bocsátaná meg. Sahar szíve minden közönyössége ellenére most félelemtől dobbant meg. – Ülj rá! – utasította a férfi, egy, az ablak alatt álló, két végén alátámasztott öklömnyi vastag vasrúdra mutatva. Sahar remegő térdekkel indult meg feléje, de nem igazán értette, mit várnak tőle. Jumal látva ijedtségét, felemelte az egyik térdét, és áttette a rúdon. – Úgy ülj, hogy ez a rész a legközelebb legyen a vashoz – fogta két ujja közé a szeméremdomb alján a hasadék tetejét. Sahar megpróbált előrehajolni, de még mindig nem értette pontosan, mi a cél. Jumal széthúzta két szeméremajkát, és rányomta a vasra. Hideg és kemény érzés volt. Jumal ugyanígy állt mögéje, szintén átvetetve egyik lábát a vason. Ő is ráült a vasra, előrenyúlt, széthúzta Sahar lábait, majd mindkét lábát beleakasztotta a lányéba, hogy ne tudja összezárni. – Ha szétfeszül, nem fog annyira fájni – mondta, majd a lány kezeit húzta hátra. Átkarolta a felső testét, megakadályozva, hogy megmozduljon. – Kezdheti, doktor. Az orvos közben kiválasztotta a rajznak megfelelő vastagságú vasszöget, néhányszor áthúzta egy gyertya lángja felett, majd egy kalapáccsal együtt a lányhoz ment. Megtapogatta a szeméremdomb alját, megjegyezte hol lesz a legalkalmasabb a lyuk, majd rászorította a belsejét a vasra. – Dőlj egy kicsit előrébb, Jumal. Így jó. Újból a vashoz nyomta a lányt. Most már egy vékony, de nagyon kemény fadarabot tett alá, és ráillesztette a szöget arra a helyre, ahová a gyűrű kerül majd. Saharon remegés futott végig, mikor megértette, mit akarnak csinálni vele, de szabadulni már nem tudott. – Ne mozdulj meg, nehogy rossz helyre menjen – súgta Jumal. Az orvos még egyszer ellenőrizte a helyet, és a biztos támasztékot. Míg egyik kezével a szöget tartotta, a másikban lévő kalapáccsal hatalmas ütést mért rá. Sahar felsikoltott a fájdalomtól, az orvos azonban elégedett volt a művével. A szög átfúrta a bőrt, a fa elég keménynek bizonyult ahhoz, hogy ne engedje nyúlni a bőrt, de nem akadályozta meg a szög haladását sem. Az alatta lévő vasrúd pedig megállította, amikor kellett. – Wafiq doktor nagyon ügyes és nagyon gyors – mondta Jumal. Az orvos lehúzta a fadarabot a szögről, és a szög végét egy fogóval visszahajlította. Lemosta a sebet egy folyadékkal, ami nagyon csípett, de megszüntette a vérzést. – Naponta többször forgassák és mossák le, ahogy szokták. Már ismerik az eljárást. Jumal bólintott. Miután elengedte a lányt, lesegítette a rúdról. Nem szeretett fájdalmat okozni, de ez is a munkája része volt.

– Ülj le oda a dobogó szélére, és várj. Sahar leült, és próbált nem könnyezni. Össze akarta szedni maradék büszkeségét. Nemsokára újra nyílt az ajtó. Maga a herceg lépett be. Mindkét férfi meghajolt, de Sahar nem mozdult. Még nem egészen dolgozta fel a történteket. A herceg a szögre nézett és elmosolyodott. Szerette, ha a dolgok az utasításai szerint történnek. Helyet foglalt a Saharral szemközti széken és intett, hogy folytathatják. Jumal a lányhoz lépett, majd hanyatt döntötte az emelvényen. – Most se mozdulj, különben mindannyian kapunk – súgta és már emelte is a lány két lábát. Visszahajlította a felsőtestére, majd félig átlépve rajta ráült és erősen leszorította. Sahar szinte levegőt sem kapott a férfi súlya alatt, mozdulni egyáltalán nem tudott. – Kapaszkodj meg a lábamban, úgy könnyebb lesz. Sahar érezte a férfi jóindulatát, így megmarkolta visszahajlított lábfejét és várt. Annyit felfogott, hogy a herceg nem akarja körülmetéltetni, mert tetszik neki így is, tehát a legrosszabbtól nem kell tartania. A körülmetélésbe, főleg ha az teljes, sok lány belehal, de legtöbbször hosszú és fájdalmas gyulladások után. Aztán meghallotta az orvos lépteit, majd valami melegséget érzett, végül egy iszonyatosan égető fájdalmat. Egy hatalmas sikoly után néhány pillanatra el is vesztette az öntudatát, majd visszatért a lángolás. Az orvos lassan emelte el az izzó vasat, nehogy siettében elhúzza, és elmosódjanak a vonalak. Jumal lemászott róla, és segített felállni. A herceg felé fordította a hátát, hogy az megszemlélhesse az eredményt. – Szép lesz, Wafiq – mondta miközben megsimogatta a seb környékét. Maga felé fordította a lányt. Örömmel állapította meg, hogy harag csillog a szemében. – Így már jobb. Tegnap és ma is, halott volt a tekinteted. De most már tetszik. Életre kelt. Jót tett neked a fájdalom. Ekkor nézte csak meg először a herceget Sahar. Eddig teljesen mindegy volt neki, kihez kerül, csak átmeneti állapotnak tekintette, míg nem sikerül valahogy megölnie magát. A herceg fiatal volt, és magas, erős férfi. Szabályos arcvonásokkal, a szokásokkal ellentétben szakáll nélkül. Talán azért, hogy mindig jól lássa, valahányszor tükörbe néz, élete egyetlen hibáját. Szája bal sarkától lefele, az állán keresztül egy mély sebhely húzódott. Egy csatában egyszer figyelmetlen volt. Megkegyelmezett egy legyőzött, sebesült harcosnak, aki hálából utolsó erejével még megpróbálta megölni. Ettől eltekintve, vagy ezzel együtt is, a herceg nagyon is vonzó férfinak számított. Sahar mérhetetlenül boldog lett volna, ha ilyen férfit választ számára az apja. De ezt már soha nem fogja megtudni. – Jegyezd meg! Most már az enyém vagy, az én jelem van rajtad. Az történik veled, amit én

parancsolok. – Azt már nem! – gondolta Sahar, amikor tekintete a herceg övén függő tőrre esett. Egyetlen mozdulattal kirántotta, és máris a saját szívének szegezte, épp úgy, ahogy az apja tanította. A herceg első pillanatban megdöbbent, majd nem mert a lány felé nyúlni, nehogy megijesztve vele, és ezzel ő okozza a halálát. Sahar mély levegőt vett, hogy mellkasa széjjelebb nyíljon, de már megfeszítette a karjait, hogy minél nagyobb erőt tudjon kifejteni, amikor éles fájdalom hasított bele lent elől és hátul is. Jumal a háta mögött egyszerre csapott megégetett fenekére és átszúrt szeméremajkára. Nem erre a fájdalomra készült, teste magától reagált, ösztönösen sikoltott. Ennyi elég volt a hercegnek, hogy kicsavarja kezéből a tőrt. Sahar összerogyott a fájdalomtól és a megalázástól. A herceg egy darabig csak nézte a földön térdeplő lányt, majd lehajolt érte, karjánál fogva felemelte, és a szemébe nézett. – Te tényleg meg akartad ölni magadat. Nem csak fenyegetőztél. – Igen. – Miért? – Egy lánynak joga van megvédeni a becsületét. A hercegnek tetszett a válasz, de nem mutatta. – Nagyúr lánya voltál? – Igen. – Él még az apád? – Nem. – Akkor felejtsd el a múltad. Már nem vagy úrnő, tehát nincs becsületed, amit meg kellene védened. Nem vagy úrnő, csak az én személyes tulajdonom. Aki az én tulajdonomban kárt akar tenni, azt megbüntetem. Ne próbálj velem ellenkezni, mert mindig az lesz, amit én akarok. Egy engedelmes rabszolgát fogok belőled nevelni. Megértetted? Sahar nem válaszolt. A herceg megfogta a frissen átszúrt szeget és meghúzta. – Megértetted? – kérdezte újra. Sahar könnyeit nyelve a fájdalomtól bólintott. – Hallani akarom. – Igen. – Megértettem, Nagyúr! Mondd! – Megértettem, Nagyúr. – Te vagy az uram, azt teszem, amit mondasz. Ismételd! És Sahar megismételte. Nem tehetett mást. A herceg elengedte.

– Vigyétek vissza, de vigyázzatok rá. Nagyon értékes. Jumal! Kérj az intézőtől két aranyat, megérdemled, mert megóvtad a tulajdonom. – Köszönöm, Nagyuram! Miután a herceg kiment, az ott maradt két férfi megkönnyebbülve nézett össze. – Ide figyelj, te lány! – fordult hozzá Jumal. – Te el sem tudod képzelni, mekkora szerencséd van. Különösen tetszel a hercegnek. Sokkal, de sokkal rosszabb sorsod is lehetne. – Bárhova máshova kerültem volna, már nem élnék – vetette vissza Sahar. – Figyelj, azt megértem, hogy te nem akarsz élni, de másokat attól még nem kellene bajba sodornod. Sahar nem válaszolt. – Ha most megölted volna magad, akkor azt nem biztos, hogy én, vagy akár a doktor túléltük volna. Sahar most meglepődött. – Kérlek, ne akarj ártani magadnak, mert a herceg haragja nem csak téged súlyt, ha rossz a kedve. Sahar egy darabig csak nézte a férfit, aztán eszébe jutott, hogy végül is csak segített neki, amikor lefogta, csak meg akarta neki könnyíteni a fájdalmas beavatkozást. Elszégyellte magát, amiért csak a saját céljára gondolt. – Bocsáss meg, Jumal, nem teszem többet – mondta szelíden. Jumal egészen meghatódott. Szerette volna letörölni a lány könnyeit, de nem merte. A bocsánatkérés büszkeségéből megérezte, hogy Sahar valóban hercegnő volt. Olyan, akit bárhova is vet a sors, a szíve mélyén mindig az is marad. Büszke, sivatagi hercegnő. A herceg nem akarta kimutatni az érzelmeit, ezért visszasietett a dolgozószobájába. Végig kellett gondolnia a lány viselkedését, ezért szólt, hogy senki se zavarja. Nem tudta kiverni a fejéből a még megtörve is büszke tekintetét. Különös érzéseket keltett benne, hogy nem rá támadt. Ha az ő szívének szegezi a tört, akkor egyetlen mozdulattal le tudta volna teperni,

és gondolkodás nélkül fojtatta volna vízbe, de nem. Nem akart neki ártani. Nem akarta megbosszulni a neki okozott fájdalmat. Azt büszkén akarta viselni, nem a lelke volt kicsi hozzá, hanem a teste gyenge. Tényleg csak a saját tisztességét akarta megóvni. Minden igazi hercegnő így viselkedik. – Be foglak törni, és minden pillanatát élvezni fogom a harcnak – gondolta a herceg. Közben Sahart visszavezették a szobájába. Habibah segített neki leülni, úgy rendezve a párnákat alatta, hogy a megégetett rész ne érjen hozzájuk. – Sahar! A többi lány szeretne bejönni, beszélgetni veled. Megengeded nekik? Sahar habozott. – Elterelik a figyelmed a fájdalomról, és megismerkedsz azokkal, akikkel az életedet fogod itt leélni. Sahar bólintott. Habibah kinyitotta az aranyszoba ajtaját, és tizenöt lány tolongott be a szobájába. Párnákat hoztak magukkal, úgy ülték körbe. – Lányok, ő Sahar. Eddig hercegnő volt, de most már csak egy közületek, nem vár el semmilyen megkülönböztetést, ugyan olyan, mint ti. Sahar hálásan bólintott Habibahnak, valóban nem akarta, hogy bárki féltékeny legyen rá. – Én Azza vagyok, mondd, mit csináltak veled? – kérdezte egyikük. – Egy gyűrűt fognak betenni ide – mutatta a szöget Sahar – és megbélyegeztek. – Csak ennyi? Nagyon szerencsés vagy. – Ezt mondta Jumal is, de nem értem, miért. Nagyon fáj. – Akkor nézz meg minket. Én a csiklómba három gyűrűt kaptam. Azza felemelte a selymet, mely szemérmét takarta és széthúzta szeméremajkait. Sahar most látta először egy másik nő rózsáját. Azzának meglepően nagy csiklója volt. – A herceg, amikor meglátta, azt mondta, hogy ez olyan különlegesen nagy, hogy sajnálja kivágatni. Inkább díszítsék fel úgy, hogy megmaradjon, de ne legyen érzékeny. Mert még a végén férfiként fogom használni – mondta nevetve Azza, de az emlék neki is fájt. Csiklója három aranykarikával volt átfúrva, és egy beleégetett csillag látszott a szeméremdombja közepén. Sahar a saját fenekére gondolt. – Nekem is ez a jel van beégetve? – Igen, ez Zubayr herceg jele. A csillag. – Nézd meg az enyémeket – mondta egy másik lány. – Nekem azt mondta a herceg, hogy mindenhol ezt akarja látni rajtam. Egy éven át égettek. Azt hittem nem bírom ki. Száz darab csillag van rajtam. Nézd, tele van a fenekem, a melleim, és a rózsám kívül és belül. Belül volt a legfájdalmasabb. Habibah néne nem győzött ápolgatni. Most már csak

egyet fogok kapni, egy nagyon kicsit, a csiklómra. Azt most készíti a kovács, és a herceg maga akarja belém sütni. Az összes többi égetését is végignézte. És a lány megmutatta elől és hátul az összes csillagát. Sahar együttérzően nézett rá. – Nézd meg Basinah-ot! Ő gyűrűket kapott mindenhova. Mutasd magad, Basinah! Egy különösen világos bőrű leány állt fel, és engedte le a ruháit. Mindkét melléből több gyűrű állt ki, még a mellbimbóiból is. Köldökéből, külső és belső szeméremajkaiból, de még fenekének két összesimuló részeiből is. – Amikor a herceg kiválaszt, Habibah néne telefűzködi láncokkal, medálokkal és drágakövekkel. Majd kiszakad a mellbimbóm a súlyuktól, de a herceg szereti húzkodni és nézni, hogyan járkálok, táncolok velük. – Gyere, Budur, te is mutasd meg magad. Ő sosem tudja összezárni magát. Budur felállt, összezárta a lábait, és felemelte a szoknyáját. Neki is, mint a legtöbb lánynak, közvetlenül nővé érése után metszették ki a csiklóját és a szeméremajkait. De a legfurcsább az volt, hogy egy aranyrúd feszítette szét a nagyajkait úgy, hogy hüvelyének bejárata mindig szabadon volt. – Az első alkalommal, amikor bevittek a herceghez, annyira féltem, hogy szolgát kellett hívnia. Csak ketten tudták szétfeszíteni a lábaim. Dühében azt mondta a herceg az orvosnak, hogy vágjon ki úgy, hogy soha többé ne tudjam összezárni a lábam előtte. Az orvos azonban azt mondta, azt nem biztos, hogy túlélném, és sokkal szebb is lenne, ha inkább készíttetne egy éket az ékszerésszel, ami mindig nyitva tart. Abba még a herceg nevét is bele lehet vésni. Ez az ötlet megtetszett a hercegnek, ezért beleegyezett. Így csak két lyukat kellett szúrni rajtam. Most nem kell széttennem a lábam, amikor a herceg a magáévá tesz. Azt mondta, szereti, hogy olyan hosszú úton simogatom, amikor használ. Habibah néne mesélte, hogy már négy lány halt bele a herceg különös ötleteibe. – Nekem pont fordítva szereti. Nálam nem tetszett neki, ahogy eredetileg kivágtak, ezért teljesen simára vágatott az orvossal – áll fel egy másik lány, és széthúzta magát. Két nagyajka között nem volt semmi, csak a sima bőre. Teljes csiklóját és a kisajkakat kivágták, csak a két lyuk látszott. – Azt mondta, szereti, hogy olyan könnyen tud mozogni bennem. Sahar kezdte belátni, hogy neki valóban szerencséje volt. – Szegény Kulust teljesen összevarrták, csak akkora hely maradt, hogy hátulról lehet hozzáférni a hüvelyéhez. – De hát miért csinálja ezt a herceg? – Mert szeret játszani, és megteheti. De most végre egy egész ügyes orvost kaptunk. Korábban sokkal többet szenvedtek a lányok, és többen is haltak meg, mert nem tudták megcsinálni, amit a herceg parancsolt. Na, megyek, megnézem szegény Murujt – állt fel Habibah néne. – Mi baja van Murujnak?

– Megvesszőzte a herceg. – Miért, mi rosszat tett? – Semmit. Őt verni szereti. Minden hetedik héten megvesszőzi a melleit, a fenekét és a rózsáját. Három napja történt, ilyenkor öt-hat napig az ágyat nyomja. Te nagyon tetszhetsz neki, mert az arany szobába tett, és csak egy gyűrűt fogsz kapni. – És büntetést is. – Büntetést? Miért? Mit tettél? – Meg akartam ölni magamat a herceg tőrével. A lányok megdermedtek. – Amíg nem tett magáévá, addig nem fog bántani, úgyhogy igyekezz nagyon a kedvében járni, hátha megkönyörül. – Köszönöm, hogy ilyen kedvesek vagytok velem. – Itt együtt vagyunk. Ha nem segítünk egymásnak, akkor mindenkinek rosszabb lesz. Igaza van Habibah nénének. – És te ki vagy? Fordult most Sahar egy lányhoz, aki eddig csendben, a sarkaira támaszkodva ült. – Saihah. – Veled mi történt? Saihah elpirult. Ez meglepte Sahart. Azza válaszolt helyette. – Szegény Saihah nem tud rendesen leülni, mert a herceg falloszát hordja a fenekében. – Micsoda? – A herceg bizony szereti nemcsak az egyik lyukunkat használni, de gyakran a másikat is. Saihah-nak az a feladata, hogy mindig pont be tudja fogadni a herceg falloszát oda, ezért az ékszerész mintát vett az álló ékességéről, és megcsinálta aranyból. Azt viseli állandóan magában, hogy ha a hercegnek kedve támad rá, akkor csak kihúzza. Pont be tudja tenni erőlködés nélkül az igazit. Ha végzett, visszadugja az aranyat. Csak akkor veheti ki, ha szüksége van. – A herceg minden létező módon ki akarja élvezni a női test adományait. – Na, most már hagyjátok pihenni Sahart! Inkább készüljetek az estére – szólt rájuk a visszatért Habibah. A lányok engedelmesen felálltak. Szó nélkül visszavonultak kicsinosítani magukat, mert a herceg egyetlen estét sem hagyott ki, mindig meglátogatta a lányokat, ha épp otthon tartózkodott. Aznap este nem jött egyedül, két barátját is magával hozta. Ilyenkor a lányoknak az ők kívánságait is ugyanúgy kellett teljesíteni, mintha ő mondta volna. Sahar a szobájában maradhatott, ő még nem számított, még nem törte fel a herceg. Így csak az

ajtón át hallgatta a beszűrődő zajokat. – Táncolj nekünk, Basinah, hadd halljam az aranyaim csengését. És Basinah ruhátlanul, teleaggatva arany ékszerekkel táncolni kezdett. Amikor befejezte, a herceg egyik barátja intette magához. Élvezettel kezdte el tapogatni, markolászni, húzogatni a testét és a belé mélyedő gyűrűket. A másik barát Kulust választotta, akit letérdeltetett maga elé. Tetszett neki, hogy csak hátulról fér hozzá, de nemcsak az egyik helyet használta, hanem a másikba is beleerőltette magát. A herceget felizgatta a látvány, de a fejében Sahar járt. Végül Azzát hívta oda. Ráparancsolt, hogy izgassa fel, és elégítse ki, de maga nem akart tenni semmit a cél érdekében. Azza először táncolt neki, majd ékessége fölé hajolva, a szájával kezdte el izgatni. Ez végre meghozta a herceg kedvét, és maga alá gyűrte a lányt. – A következő négy nap nem jött a herceg. Elutazott, hallották Habibahtól a híreket. Amikor megérkezett, akkor sem kéretett magához egyetlen lányt sem. Közben Sahar sebei lassan gyógyultak, és a menzesz napjai is eljöttek. A hatodik napján Jumal jött érte. Újra elvitte a doktorhoz, ahol egy harmadik férfi is várt már rá. Az orvos egy fogóval lecsípte a szög végét, és óvatosan kihúzta. Elégedetten bólintott, miután megvizsgálta a sebet. Egy kis tálkáról felemelt egy gyűrűt, aminek még nyitott végét átfűzte a lyukon. Összezárhatod – szólt a harmadik férfinak. Csináld úgy, hogy a rózsa ne tudjon lefordulni, hanem maradjon fent a lyuk tetején. Az idegen bólintott. Meggyújtott egy kis égőt, amit Jumal tartott. Kicsiny aranydarabkát olvasztott meg felette, majd amilyen gyorsan csak tudta, a gyűrű végéhez illesztette. Sahar rövid ideig egy kis melegséget érzett, valamint azt, hogy matatnak a szeméremdombja körül, de fájdalmat nem. Az ékszerész gyorsan és pontosan dolgozott. Karikává olvasztotta össze, belső részére pedig kisebb gömböt készített, ami már nem fért át a nyíláson, így a dísz mindig a helyén maradt. Az orvos még megnézte a másik sebet is, de azt is rendben találta. – Egészséges, bemehet a herceghez – mondta ki végül. Másnap Habibah vidáman ébresztette. – Ma lesz a nagy napod. Először töltöd az éjszakát a herceggel. Nagyon tetszel neki, mert azt mondta, mindenre ő akar megtanítani, én csak öltöztesselek fel. Ma sok dolgunk lesz. Megpuhítom a bőröd, hogy jobban beszívja az olajakat, megmasszírozlak, hogy az izmaid ruganyosak legyenek és lazák. A hajadat csillogóvá, a bőröd illatossá teszem. Délután alszol, hogy szép, pihent legyen az arcod. Nem lehetsz fáradt, ha sokáig fent kell lenned. Aztán felöltöztetlek az új ruhádba, amit a herceg küldött. Így is tett. Alkonyatkor Sahar ott állt ragyogóan és kívánatosan, felékszerezve egy majdnem teljesen átlátszó aranyszínű ruhában, mely csodálatosan kiemelte bőrének világosbarna színét és éjfekete hajzuhatagát. Jumal és Habibah vezette el a herceg hálószobájába. A herceg már várt rá. Miután a szolgálók kimentek, alaposan körbejárta, és megszemlélte a lányt. – Azt akarom, hogy engedelmes, szerető asszonyom legyél. – A testem felett

uralkodhatsz, de a szívem felett nem. – Látom, még mindig makacs vagy. – Csak tisztességes. Egy Nagyúr lánya vagyok, csak ő választhat nekem férjet. Apám meghalt, így az én uram is a halál kell, hogy legyen. A herceg meglepő módon nem haragudott meg, csak tapsolt egyet. Erre egy fehér szakállú, előkelően öltözött idősebb férfi lépett be. Sahar felé fordult, és megkérdezte: – Megismersz, hercegnő? – Igen – válaszolta meglepve. – Jártál a táborunkban. – Úgy van. A nevem Abu Hayyan Mumtaz ibn Abnan al-Aswadi al-Umayri. Az apád egyik nagybátya. Az ő halála után én vettem át a törzse vezetését. Sahar egy pillanatra megörült, hogy mégis megmaradt a törzs, de az öreg szeméből kitalálta, hogy mindez csak formalitás. – Így én lettem az apád is. Én döntöm el, kihez mész hozzá. Megértetted? – Igen, bácsikám. Hajtotta le a fejét Sahar. Megértette, hogy a herceg színjátékot játszik vele. Megkereste egy rokonát, akinek joga van átvennie az apja helyét, így hozzáadhatja a herceghez. Ez ellen semmi kifogása nem lenne, ha valóban feleségnek akarná, és nem ismerné már a herceg beteges szenvedélyét. Bár ez utóbbi ellen, mint felesége sem szólhatna addig, míg megkapja tőle mindazt, ami egy feleséget megillet. – Apád utasítása szerint elfogadsz férjedül? – kérdezte most a herceg. – Igen. A herceg az öregre nézett. – Sahar hercegnő – szólalt meg. Én, mint apád, ezt a férfit, Zubayr herceget jelölöm ki férjedül. Elvárom, hogy engedelmes, hűséges felesége légy. – Így teszek, apám – mondta ki Sahar a kötelességtudó lány szavait. Ekkor a herceg egy intéssel elbocsátotta az öreget. – Itt a házassági szerződés, az apád már aláírta, tedd rá te is a jeledet. Sahar, a herceg meglepetésére felemelte a papírt, és olvasni kezdte. Szabályos házassági szerződés volt, minden szükséges részlettel. Egyetlen kifogása sem lehetett ellene. Ezért visszatette a kis asztalra, tintába mártotta a tollat, és apró, gyöngybetűkkel odaírta a nevét. – Sahar al-Nisari hercegnő. A herceg bólintott és közölte, hogy a megnevezett összeget már bevitték a szobájába, szabadon rendelkezhet vele. – Most már a feleségem vagy. Fogadod, hogy engedelmesen megteszel mindent, amit

parancsolok? – Fogadom. – Elfogadod, hogy ott lakj, ahol én kijelölöm neked, azt viseld, amit én adok, és úgy élj, ahogy én mondom? – A férj bölcsessége vezesse a hűséges asszony minden tettét. – Nem fogod megpróbálni megölni magad? – Apám, míg élt, ő volt az Uram, a parancsát nem szeghetem meg. – De most én vagyok az Urad, én parancsolok. – Így van, Herceg. – Akkor én most azt a parancsot adom neked, hogy soha többé ne próbáld meg megölni magad. Megtiltom, hogy kioltsd a saját életed. Megértetted? – Megértettem. – Nem ölöd meg magad? – Nem. A herceg megkönnyebbült, kimondottan örült a győzelmének. A saját eszközével győzte le a lányt. Sahar tudta, hogy a házasság a valóságban nem jelent semmit, a herceg csupán ezzel akadályozta meg, hogy elveszítse a tulajdonát. Ezután is épp oly rab marad, mint eddig. – Mivel most már a feleségem vagy, nincs jogom megbüntetni azért, mert meg akartad ölni magad, hiszen nem az én tulajdonomban akartál kárt tenni, hanem apád parancsát követted. De ez nem jelenti azt, hogy másért nem büntethetlek meg. Megértetted? – Meg, Zubayr herceg. A herceg, mintha csak bolha csípte volna meg, úgy kapta fel a fejét. Még egyetlen rabnője sem merte a nevén szólítani, majd rájött, hogy Saharnak iszonyatosan gyorsan vág az esze. Az egyetlen dologgal vágott vissza, amihez joga volt. Mint felesége, néven szólíthatta őt. Így jelezte, hogy továbbra is minden módon ellent fog neki állni, ahogy csak tud. Hogy nem törte meg, csak elvesztett egy csatát. A hercegnek ez nagyon is ínyére volt. Tetszett neki a lány tüze, éles esze, bátorsága. Előre élvezte a következő csaták minden pillanatát. Most azonban épp megnyert egy összecsapást, és el akarta venni az érte járó jutalmat. – Miközben körbejárta a lányt, újra alaposan megszemlélte. – Hány éves vagy? – Elmúltam tizenhat. – Ki tanított meg írni, olvasni? – Egy hun rabszolganő.

– Apád tudott róla? – Erre a célra vette. Ez megint csak meglepte a herceget. A sivatagi törzseknél nem tartozott a lányok képzéséhez ez a fajta oktatás. – Testvéred van? – Nincs. – Nem is volt? – De igen. – Fiú? – Igen. – Hány? És ne kelljen külön rákérdeznem mindre. – Négy bátyám volt, de mind meghaltak a csatákban. – Tehát egyedüli gyermeke maradtál apádnak. Azért szeretett annyira. Félsz attól, amit tenni fogok veled? – Engedelmes asszonynak nincs miért félnie a férjétől. – Azt kérdeztem, hogy te félsz-e? – Igen. – Azt szeretem. Szeretem, ha félnek tőlem, és szeretem nézni a fájdalmat. Ugye láttad a többi lányt? – Igen. – Akkor tudod, hogy bármit megtehetek veled? – Tudom. – Gyönyörű vagy, ezért sokszor meg foglak kínozni, és nagyon fogom élvezni. El akarom venni minden büszkeséged, minden ellenállásod. Egy éven belül már nem fogsz semmire sem vágyni, még a halálra sem. Nem leszel más, mint a rózsa a gyűrűn, melyet viselsz. Önnön szépségétől értékes, de teljesen üres, és akarat nélküli. Egy tárgy, melyet teljes egészében birtokolok. Ha akarom, gyönyörködöm benne, ha akarom, összetöröm. Gondolkodás nélkül fogod azt tenni, amit parancsolok, legyen az bármi. A herceg hosszan nézett a szemébe, és leste, mit is gondolhat. Sahar okos volt, felfogta, hogy a hercegnek igaza van. Mindezt megteheti vele. Már nem reménykedett, de természetes életereje még nem tudta elhagyni. Még nem tudta harc nélkül feladni. Próbálta megérteni, miért ilyen a herceg, miért van szüksége minderre. Ha tudná, kihasználhatná. Gondolataiból az érintés riasztotta fel. A herceg a háta mögé állt, félretolta a haját, és száját végighúzta a nyakán, miközben kezei a vállain, a karjain siklottak végig. Nagy és

erős kezek voltak, és a férfinak jócskán le kellett hajolnia, hogy elérje nyakát. Eljutva a lány kezeihez, felemelte. A belső oldalukon haladva tért vissza a testéhez, karcsú derekához, csípőjéhez. Ruháján keresztül megsimogatta a fenekét, előrenyúlt ágyékához, melléhez, majd elengedte. – Az íráson kívül másra is megtanított az apád? – Mindenre, amire kell. – Táncolni tudsz? – Igen. A herceg kétszer összeütötte a tenyerét, mire zenészek jöttek be, és elhelyezkedtek a sarokban. Sahar, nehezen tért vissza a herceg érintéséből. Hitetlenkedve tapasztalta, hogy teste válaszolt az ingerekre. Vágyott rá, hogy folytassa a férfi. De táncolni is szeretett. Mikor táncolt, elfeledkezett magáról, nem volt más számára csak a zene, csak a ritmus és a teste. A herceg elhelyezkedett az ágyon a párnái között, és intett, hogy kezdhetik. A zenészek egy viszonylag lassú, néha felpörgő dalba kezdtek, mellyel egy szomorú sorsú lányról szóló balladát szokás kísérni. A herceg szerette ezt a dalt, ezért választották. Sahar egy pillanatra becsukta a szemét, és amikor kinyitotta, ő volt a lány, akiről a dal szólt. Lassan kezdett, finom, lágy mozdulatokkal, ahogy a szerelmesek tétován ismerkednek egymással. Aztán a zene gyorsulásával érezte a szenvedély növekedését, a szerelmesek tüzét. Karjai, lábai, teste minden porcikája lángolt a ritmusra. Majd az elválás fájdalma, a remény fel-felcsillanó mozdulatai, végül a halálban történő utazás lassú méltósága hullámzott végig a testén. Ismerte ezt a dalt, az apjának is többször nyújtott vele vigaszt, amikor bátyjait siratta. A herceg csak megbabonázva nézte a finom, kecses mozdulatokat, a fiatal test őszinte, szabad remegését, az érzéki lángolást, az aranyrózsa szirmába ágyazott, harmatot szimbolizáló kicsiny gyémánt csillogását a mozdulatok ritmusában, a kicsiny lábujjak kapaszkodását a finom szarvasbőr-szandálba minden egyes lépésnél, majd a végén, a ruhán áttetsző kicsiny keblek zihálását. Ahogy Sahar felemelte a kezét, miközben csuklója és ujjai egyszerre mesélték el a lány fájdalmát, büszkeségét, hűségét, ahogy szerelemét a halálba is követte. A táncot Sahar a földre borulva, csukott szemmel fejezte be. Tudta, hogy apja mindig elérzékenyült, ha táncolt neki, és nem szerette, ha ezt a lánya is látja. Ő a művészt látta benne, aki minden egyes mozdulatával, szemének egyetlen villanásával egész történeteket tudott előadni. A herceg teljesen elvarázsolva ült, és nézte a csodát. Végtelenül akarta a lányt. Minden sejtje, minden szívdobbanása érte kiáltott. Fel akarta falni a szemével, testébe olvasztani a tekintetének tüzét, mozdulatait, csípőjének ívét, mézédes ajkainak kihevült pirosságát, bőrének bársonyos illatát. Felállt, és intenie sem kellett, a zenészek tudták maguktól is, hogy azonnal el kell tűnniük. Mire lelépett az alacsony ágyról, már el is hagyták a szobát. Lehajolt a lányért, felemelte, és a szemébe nézett. Egyetlen pillantásból tudta Sahar, hogy győzött, és vesztett egyszerre. Győzött, mert a férfi mindennél jobban akarja. Egészen a hatalmába kerítette, és vesztett, éppen ezért.

Küzdeni fog ellene, nem fogja megengedni, hogy egy nőtől függjön, hogy az érzései befolyásolják. Mindent megtesz majd, hogy valóban uralkodjon rajta, hogy megtagadja maga előtt is a hatását. Zubayr megfogta a lányt, és az ágyra lökte. Fellépett ő is. Lehajolt, a hóna alá nyúlva, mint egy kisgyermeket feljebb rakta, hogy teljes egészében rajta legyen. Egyik lábával átlépett rajta, derekát a térdei közé fogva a hasa fölé ült. Nem nehezedett rá teljesen, nehogy összenyomja, épp csak annyira, hogy ne tudjon megmozdulni. A lány karjait a feje fölé emelte. Miközben húzta vissza a sajátját, újra végigsimította mindkét karját. A mellei felett megállt. Még nem érintette, még csak nézte. Perzselőn és vággyal tele. És Sahar is érezte ezt a vágyat. Akarta, hogy megérintse a férfi. Akarta látni a testét, érezni a bőrét. Még sosem látott meztelen férfit, de Irmak, a hun rabszolganő azt mondta neki egyszer, hogy ha egy igazi férfival találkozik majd, akkor vágyni fog erre. Sahar megkérdezte tőle, hogy mitől igazi egy férfi. Irmak azt felelte, hogy azt érezni fogja, de nézzen csak rá bátran az apjára. Ő egy igazi férfi. Erős, határozott, minden testrészét tudja használni, és nem fél szeretni. Olyan erős, hogy tudja, az érzelmek sem tehetik gyengévé vagy gyávává. Zubayr erős volt, de nem akart szeretni. Irmak azt is mondta, egyes férfiaknak meg kell tanítani, hogy elég erősek a szerelemhez. Az igazi nő úgy bánik a férfiakkal, hogy azok mindent megtegyenek neki, amit ő akar, de semmit se tegyenek, amit maguk ne akarnának. Ez a tisztelet minden igazi férfinak jár. A herceg csak bámulta a szűzlány gyönyörű kebleinek vonalát, majd lassan széthúzta felettük a ruhát, hogy teljes valójukban táruljanak fel előtte. Noha már látta korábban is, de akkor mint művész, mint alkotó nézte. Most mint vágyban izzó férfi. Most élvezte, hogy a látványtól vér szökik ágyékába, és egyre jobban duzzad a fallosza. Fölé hajolt, szájába vette a tánc hevében már megduzzadt mellbimbót. Még egyetlen nőé sem adott ilyen kéjt. Minden oldalról körbenyalta. Nyelve hegyével az udvar széléről indult, felkúszott a domb tetejére, és ajkaival összeszorította, hogy még jobban kiemelkedjen, aztán folytatta a másik oldalon. Sahar csípője összerándult, és ezt Zubayr is megérezte. – Ne ellenkezz, úgyis én vagyok az erősebb. – Nem ellenkezem az én urammal, csak a testem reagált arra, amit csinálsz. – Mit érzel? – Azt, hogy nagyon boldoggá tesz, amit csinálsz. Vágyom a testedre. – Az nem lehet. Szűz lányok nem éreznek kéjt. – Talán, mert más szűz lánnyal nem csinálja a férje azt, amit te velem. A herceg kétkedve nézett a lányra, de elhitte, amit mond. Mióta aláírta a szerződést, azóta csakugyan úgy viselkedik, mint egy engedelmes feleség. Ugyanakkor ezzel nem tudott még mit kezdeni. A nők eddig kielégítették az ő vágyát, de csak az érdekelte, hogy mennyire uralja őket közben. Elfogadta hát, hogy Sahar nem szándékosan ellenkezik vele és folytatta. Másik mellbimbóját is munka alá vette, míg egyik kezével az előbbit markolta. Sahar légzése felgyorsult, szemérmében újra érezte azt a különös hiányt, amit Irmak mutatott neki. Mesélte, hogy hazájában, és néhány más

népnél is, a férfinak és a nőnek egyaránt joga van a szerelmi gyönyörhöz. Elmagyarázta, hogy a nőknek több olyan hely is van a testükön, melyet, ha egy férfi hozzáértéssel érint meg, akkor boldogságot tud okozni. Megtanította arra is, hogy mire használhatja a csiklót, hogyan tudja saját vágyát felkelteni, ha olyan férjet kapna, aki ezt képtelen. A gyönyör érzését is megmutatta neki. Elmondta, hogy hasonlót akkor is átélhet, ha majd férje elveszi a szüzességét. Arra azonban egészen addig vigyázzon, mert a legtöbb férfi ostobán hiú arra, hogy a menyasszonyánál ő legyen az első. Ha nem így lesz, az nagy szégyent hoz az apja fejére, azt viszont nem érdemli meg. Zubayr újra megcsodálta varázslatos arcát, érzéki ajkait, és most már azokat fedezte fel, miközben Sahar engedelmesen széttárta lábait, mert a férfi térdeivel közéjük férkőzött. A hercegnő felfedezte, hogy a herceg nagyon is hatással van rá. Erős tenyere, határozott ujjainak érintése örömet okozott, finom szája, nemes vonásai gyönyörködtették, miközben fölé hajolt. Alig várta, hogy lent is megérintse, mint Irmak, még otthon. Nem is váratta soká a herceg. Kioldotta a lány övét, és széttárta a ruhájának két szárnyát. Újra csak csodálta derekának, hasának lágy íveit. Izgalommal csúsztatta le rajta kezeit, egészen a szeméremdombja aljáig. Sahar újra megrándult, és elfutotta arcát a pír. Ott feküdt kitárulkozva a férfi előtt. Szinte türelmetlenül várta, hogy csiklójához érjen. Zubayr elért az aranyrózsához, végigsimította, megkereste az alsó részét. Végigtapogatta, hol hatol át a bőrén, hol jön ki. Sahar felnyögött a gyönyörtől, mert közben a férfi ujjai súrolták a már vérrel telt csikló tetejét. – Könyörgök, Zubayr! – emelte fel a két kezét, és a herceg azt hitte, el akarja taszítani. Sahar azonban meglazította a férfi köntösét, és alányúlva, forró mellkasára tette a kezét. Örömmel tárta szét az ujjait, hogy végigsimítson az erőtől duzzadó izmokon. Zubayr meglepődött, de tetszett neki. Kioldotta az övét, levette a köntöst, hogy a lány máshoz is hozzáférjen. Ez nem tartozott a szokásai közé. Eddig elegendőnek tartotta, ha csupán férfiasságát foglalkoztatja, ám Sahar érintése végigbizseregett egész testén. A hercegnő csodaszépnek találta a férfi testét. Irmak erre is megtanította. Amikor senki sem látta, lerajzolta neki, hogyan néz ki a férfiak szerszáma, mi mire való rajta, és hogyan használják. Figyelmeztette, hogy eleinte fájhat majd, de ha el tud lazulni, ha ráérez az érintés gyönyörére, akkor sok örömet okozhat. Remegő kézzel nyúlt felé, és Zubayr ezt is izgatónak találta. – Ha Wafiq nem biztosított volna róla, hogy szűz vagy, azt hinném, becsaptak. – Még soha nem volt dolgom férfival – mondta Sahar az igazat –, de téged nagyon szépnek talállak. Ilyet még nem mondott nő Zubayrnak. – Nem félsz, hogy fájdalmat okozok? – De igen. Mégis vágyom rád. Ezt nem igen értette a herceg. Azt azonban látta, hogy Sahar csakugyan kedves vele. Felemelte a hercegnő mindkét lábát úgy, hogy láthassa a fenekébe sütött bélyeget. – Az enyém vagy – mondta elégedetten. – A tiéd vagyok, férjem – mondta Sahar. Ez a szemtelenség azonban már nem tetszett neki, ugyanakkor megakadt a szeme a gyönyörűen sima, duzzadt kisajkakon és a lány csiklóján. Örömmel húzta végig rajtuk a

kezét, amitől Sahar szinte már vonaglott. Mivel ez is tetszett neki, többször megismételte. – Herceg, Uram, könyörgöm, kegyelmezz! És a herceg úgy döntött, megkegyelmez. Még egyszer végignézett a gyönyörű szűzlányon, fejébe véste a pillanatot, amikor még utoljára szűz, majd hüvelyéhez nyomta lassan a már-már fájdalmasan ágaskodó fegyverét. Leszorította a lány csípőjét, és beledöfte magát. Érezte, ahogy egy pillanatra megakad, majd a lendület tovább viszi. Kellemesen síkosnak érezte a lányt, de némiképp szűknek. Sahar a hirtelen fájdalomtól felsikoltott egy kicsit, de több volt benne a gyönyör, mint a kín. Zubayr kihúzta magát. Örömmel látta meg szerszámán a lány piros vérét. – Tökéletesen engedelmes asszonyt nevelek belőled. – Már az vagyok, Uram. Kérlek, ne kínozz tovább, fejezd be, amit elkezdtél. És Zubayr valóban nem vágyott másra, mint, hogy befejezze. Újra a lányba mélyesztette magát, és ahogy járt, ki-be, úgy egyre nagyobb kéjt éreztek mind a ketten. Sahar átkarolta a férfi derekát, aki így ráhajolt, és szinte csak a csípője mozgatásával döfött egyre boldogabban. Ennek hatására azonban szorosabban simult a kis rózsához, és a lány csiklójához is, aki így nemsokára a világ legboldogabb asszonyának érezte magát. Mikor ura belelövellte a magját, felsikoltott a gyönyörtől. El sem akarta engedni a világ végezetéig. Zubayr már sok féle módon, különböző lányoknál és asszonyoknál kereste a kéjt. Minden játéka, amit a hatalmába kerültekkel űzött, ezt a célt szolgálta, mégis most élte át legtökéletesebben és legerősebben. Azt azonban nem értette meg, hogy ez azért volt lehetséges, mert Sahar is élvezte. Az ő gyönyöre jelentette azt a többletet, amit a többi lány nem tudott megadni. Ők feladatukként csak a herceg gyönyörére figyeltek közben, vagy a saját félelmükre, fájdalmukra. A testét szolgálták, de a lelke közelébe nem tudtak eljutni. Ez így volt akkor is, ha ezt a herceg még nem fogta fel. Most egyszerűen lemászott a lányról, hátára feküdve elaludt. Sahar egy ideig feküdt mellette, és gyönyörködött a testében, majd óvatosan fel akart állni, de ekkor Zubayr keze rácsapódott. – Nem mész sehova, csak ha én mondom. – Csak meg akartam egy kicsit mosakodni, Uram. – Mosakszol, ha megengedem. Sahar magában mosolygott. Ha ez neki olyan fontos, akkor hát később mosakszik. Zubayr kinyitotta a szemét, és egy szófogadó asszonyt látott maga mellett. – Fordulj meg – utasította újra, és Sahar hasra fordult. Zubayr alányúlt, megemelte a lány csípőjét, hogy feneke kidomborodjon, és megcsodálja rajta a saját jelét. Megsimogatta a heget, valamint Sahar egész alsótestét kívül és belül. Egyszer csak azt érezte Sahar, hogy benne van a férfi. Alig akarta elhinni, hogy hatalmasakat lökve rajta újra elélvez. Ezt nem élvezte, de nem is bánta. Ha Zubayrnak jól esett, akkor örül neki. Ez után valóban elaludtak mind a ketten. Reggel arra ébredt, hogy Zubayr simogatja. Még mindig felizgatta, ha csak meglátta a lányt. – Tedd szét a lábad – adta ki a parancsot, és Sahar engedelmeskedett.

– Nem, így nem jó. Azt akarom, hogy ne tudj ellenállni. – Nem fogok ellenállni, Uram. – De fogsz, és akkor megbüntetlek. Sahar nem értette, mit akar Zubayr, de úgy érezte, még Zubayr sem tudja pontosan. – Uram, kimehetnék, szükségem van. – Menj, de siess – intett a herceg, miközben erősen gondolkodott. Sahar kilépett folyosóra, ahol Habibah várta. – Néne, nagyon kell pisilnem, de a herceg azt mondta siessek vissza. Mit csináljak? Az ő éjjeli edényébe nem mertem. – Azt jól tetted. Habibah egy pillanatig gondolkodott, a szállásuk túl messze volt, a másik illemhelyhez ki kellett volna lépni a herceg folyosójáról, de ha az őrök meglátják őket, akkor büntetést kapnak, így Habibah lekapta a fejéről hatalmas vászonkendőjét és összehajtotta. – Pisilj erre gyorsan, majd kimosom. Sahar megkönnyebbülten nézett a nénére, megtörölte magát egy száraz sarokban, és már ment is vissza a herceghez, aki végre kitalálta, hogy mit is akar. Meztelenül ült az ágy szélén. – Gyere ide, térdelj le mellém. Sahar meglepődött, de követte az utasításokat. – Tedd a hasad a lábamra – mondta, és már húzta is a lányt lefelé. Az eredmény tetszett neki. Jobb kezével a lány föld felé néző melleit érte el kényelmesen, a ballal a fenekét és a hüvelyét. Hol az egyik, hol a másik mellét markolta, csípte, közben alul is simogatta. Egyszer csak ügyesen átfogva mindkét mellét, megragadta, miközben másik keze a fenekén csattant egy hatalmas ütés nyomán. Nem számított rá, ezért kissé felszisszent. – Emelkedj fel! Nézz rám! A hercegnő felemelte felsőtestét. Még térdepelve a hercegre nézett. – Sokszor foglak megverni, megvesszőzni, megkínozni, csak azért, mert élvezem. Ha ellenállsz, akkor többet kapsz, de ha olyan készséges leszel, mint tegnap este, akkor csak annyit, amennyihez épp kedvem van. Megértetted? – Megértettem. – Akkor hasalj vissza. És a herceg folytatta. Hol az egyik, hol a másik mellébe markolt bele, miközben felváltva ütötte és simogatta lent. Akkor hagyta abba, mikor már kellően vörösnek látta Sahar fenekét. – A büszkeség nem segít rajtad, ha nem sírsz, akkor is kapsz, ha sírsz, akkor is. Most

feküdj le, és tedd szét a lábad. Most nem húzol magadhoz? – kérdezte a herceg gúnyosan, miután határozott mozdulattal behatolt, de rögtön meg is állt benne. Sahar felemelte a kezét, de nem a testét húzta, hanem a nyakába kapaszkodva felemelkedett, és megcsókolta a herceg száját, majd a sebhelyet az állán. – Ez a sebhely nagyon férfias, és nagyon tetszik – mondta. Zubayr újra érezte azt a leküzdhetetlen vágyat, amit előző este. Hogy ne lássa a lány, szorosan ráhanyatlott, és csak nyomta bele magát, csak nyomta, mintha minden mozdulatnál egyre mélyebbre akarna hatolni. Néhány mozdulat után Sahar is tűzbe jött, égő fenekéről elfeledkezve élvezte a férfi hevét. Mire az kiadta a magját, az ő vágya is beteljesült. – Most elmehetsz mosakodni, de utána siess vissza. Mondd meg Habibahnak, hogy az aranyakat adja rád csak, amit küldtem. – Úgy lesz, Uram. – Várj! Hadd lássam a feneked. Szép piros, ez tetszik. Fáj? – Fáj, Uram. – Ezt szeretem. Mehetsz. Habibah immár egy másik, tiszta kendőben várta. Csendben visszakísérte a szállására. – Hozattam neked reggelit, egyél, miközben fürdesz. Gyorsan lemosta mindenütt, beillatosította, megfésülte és felékszerezte, ahogy utasították. Széles aranylemezekből álló, egyiptomi nyakláncot kötött Sahar nyakába, soksok csörgő karperecet mindkét csuklójára és bokáira. Derekára is egy láncot kötött, melyről szoknyaszerűen több újabb lánc lógott le, sok-sok csilingelő aranyérmével, melyek egyik oldalán egy rózsa, a másikon a herceg csillaga fénylett. Hajába is belefűzött egy díszt, melynek medálja a homlokát díszítette. Végül két súlyos függőt akasztott a fülére. Megszemlélte a művét, majd bólintott, hogy indulhatnak. Visszatérve a herceg szobájába, ő már felöltözve várta. Alaposan megszemlélte a lányt, és elégedetten nyugtázta az eredményt. – Gyere velem! Hozd magaddal a leplet is! – mutatott az ágyon összehajtva várakozó, súlyos, fehér, selyemlepelre. A herceg fogadószobájába mentek. – Ülj le oda a párnákra – mutatott Zubayr a sarokba. – Ha idegen jön be, takard le magad a lepellel, ha csak Jumal, vagy más szolga, akkor vedd le. Mindig látni akarlak, ha rád nézek. A délelőtt folyamán Sahar nem győzte le és felvenni a leplet, olyan sűrűn jöttek a különböző ügyeket intéző emberek.

– Délben aztán Jumal ebédet hozott nekik, amit Saharnak kellett felszolgálnia. Ez talpig aranyba öltözve elég fárasztó volt, de megoldotta. Ebéd közben Zubayr többször megfogdosta, belenyúlt a hüvelyébe, megsimogatta a bélyegét, megharapdálta a mellbimbóit, mintha azok is az ebéd részei lennének. Az edényeket akarta összerakni, amikor elkapta az egyik derekáról lecsüngő láncot, és magához húzta. – Vedd elő a szerszámomat, és kényeztesd a pináddal. Sahar megint nem értette, mit szeretne a herceg, így csak addig jutott, hogy kibontotta a ruhái alól a nemes eszközt, de aztán bizonytalanul megállt. – Guggolj fölé, simogasd a fenekeddel és a pináddal. Belekapaszkodhatsz a vállamba, hogy el ne ess. Ez a belekapaszkodás nagyon tetszett Saharnak. Megint érezhette a herceg erős izmait, ahogyan biztos támasztékul szolgálnak. A játék is tetszett neki, kéjesnek találta, hogy felkelti a férfi vágyát. Láncai néha kettejük nemi szerve közé kerültek, ezt is izgatónak találták. Nem kellett sok hozzá, tevékenysége, valamint az igyekezettől kipirult arca és nedves ajkai felkeltették a herceg vágyát. – Most ülj bele, és elégíts ki. Az első mozdulatoknál segített neki a férfi, megmutatta, hogyan kell mozognia, majd hagyta, hogy a lány irányítson. Egy idő után nem bírta tovább, maga alá kapta a hercegnőt, és határozott mozdulatokkal befejezte, amit lány elkezdett. A nap folyamán még kétszer tartott szünetet csak azért, hogy újra belemárthassa férfiasságát legújabb kedvencébe. Már alkonyodott, amikor Sahar halkan megszólalt. – Mondhatok valamit, Uram? – Jól viselkedtél, ezért meghallgatlak. – A görög kereskedő, Uram, amelyik megvette a fádat, becsapott. – Becsapott? Hát ezt honnan veszed? Engem nem lehet csak úgy becsapni. – Azt mondtad, Uram, hogy ötven kabido fát adsz tíz aranyért. – Így van. – A kereskedő azt mondta, hogy rendben, akkor ő kér száz pletronnal, az harmincegy és fél arany. – Igaz. – De a száz pletron, az kétezer ötven kabido, vagyis az negyvenegy és fél arany. – Ezt fejben számoltad ki? – Igen. A herceg papírt vett elő, és utána számolt. – Igazad van. Ezért jutalmat kapsz. Holnap reggel nem verlek meg. – Köszönöm, Uram.

– Most menj, tedd rendbe magad, vacsora után még egyszer akarlak. Sahar hüvelye fájt a szokatlan sűrűségű igénybevételtől, de szó nélkül ment, hogy férje parancsának ismét eleget tegyen. Remélte, hogy egyszer majd észreveszi, mennyire szeretik. Akkor majd értékelni fogja a lány türelmét. A herceg most gyorsan végzett, de nem engedte el maga mellől, kénytelen volt a kényelmetlen arany ékszerekben aludni. Reggel Habibah gondosan megmosdatta, és megint aranyba öltöztetve visszakísérte. Délután, bárhogy igyekezett titkolni, nem esett jól a férfi aznapi, immár harmadik közeledése. Hüvelye égett a sűrű feszítéstől, alteste kipirosodott, nem tudott olyan síkossá válni, hogy könnyen befogadja. – Így nem jó, ezt nem élvezem annyira. Azt akarom, hogy olyan légy, mint az első este. – Sajnálom, Uram, most nem megy. Talán egy kicsit később. – Most akarlak, és csúszósan. – Uram, talán ha megcsókolnál, ha simogatnál, és én is megsimogathatnálak. A herceg habozott. Gyorsan akart kielégülni, hogy folytathassa a munkát, mert nem bízott egyetlen szolgában sem, minden maga akart ellenőrizni. De ahogy Saharra nézett, nem tudott ellenállni. A lány maga kérte, hogy csókolja. Ilyet még nem tapasztalt. A többi rabszolgája parancsra tett mindent. Legtöbbször félelmet látott rajtuk, de valódi vágyat sohasem. Sahar fölé hajolt, élvezettel érintette szájával és kezeivel is, testének minden részét. Az is örömet okozott, ahogy a lány ujjai lágyan cirógatták. Egyszer végighúzta nyelvét Sahar csiklóján, amitől kéjesen felnyögött és összerándult. – Uram, ha ott simogatsz, azzal azt hiszem, átveszed az uralmat a testem felett. Ettől olyan csúszós leszek, amilyennek akarsz. Ez a gondolat feltüzelte a herceget. A csiklója segítségével uralhatja a lányt. Folytatta hát. Nyelvével dörzsölte amennyire csak hozzá tudott férni, mire az kiemelkedett. Sahar minden mozdulatától kéjesen vonaglott alatta. Mikor nyelve lejjebb siklott, csodálatos ízt érzett a szájában. Sahar hüvelye édessé és síkossá vált, Zubayr azt sajnálta, hogy nem tudja egyszerre nyalni is, és a szerszámára is tűzni. Egyszer csak Sahar összerándult, majd a következő nyelvmozdulatára újra. Mintha arra ösztönözné, döfje be végre. És Zubayr végtelen kéjjel hatolt be a forró, nedves hüvelyébe. Csak mozgott, lüktetett ki és be. A hercegnő hüvelye pedig minden egyes kihúzáskor rászorított, újabb gyönyörrel ajándékozva meg. A végén mindketten lihegve és kimerülve hanyatlottak vissza az emelvény párnái közé. Sahar ismét utánozhatatlan gyönyörrel ajándékozta meg Zubayrt. A lány még végighúzta kecses ujjait az arcán, mellkasán. Lágyan megérintette gyönyörének forrását, és boldogan túrt bele másik kezével a férfi dús, hullámos hajába, mely a heves mozdulatok hatására kiszabadult a fejfedő alól. – Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen a herceg, bár maga sem értette, miért teszi ezt. – Arra, Uram, hogy ilyen gyönyörű férfi, mint te, nincs még egy a világon. – Hízelgéssel nem úszod meg a holnapi verést.

– Az igazat mondom, Uram. – A sebhely sem zavar az arcomon? Minden más nő fél miatta tőlem. – Nem, Uram! A sivatagban nőttem fel, sok ilyen férfit láttam. Számomra az erőd bizonyítéka. Habibah mesélte, hogy csatában szerezted. Bár nem a sivatag szülötte vagy, mégis olyan férfi, aki nem ijed meg a harctól, nem csak a katonáit küldi oda, de maga is részt vesz benne. A herceg nem szólt semmit, de tetszett neki a válasz. Sahar megértette, miért borotváltatja meg magát minden nap Zubayr. Szerette, ha mások látják a sebhelyét, főleg a nők. Ez még félelmetesebbé tette őt számukra. Aznap éjjel megint maga mellett tartotta Sahart, reggel épp csak dolgát végezni engedte ki. Habibah már felkészült erre, edényt és nedves kendőt is hozott magával, úgy várt a lányra a folyosón. Mikor visszament a férfi szobájába, az már az ágy szélén ülve várta. Csak a szemével intett, és Sahar tudta mi a dolga. Alig hajolt le, már csattant is az első ütés. Zubayr kegyetlenül elverte, majd amikor már elég vörösnek látta, magáévá tette. Ágyéka minden egyes behatolásnál úgy fájt, mintha újabb ütést kapna, de összeszorította a fogát, nem volt hajlandó sírni, vagy könyörögni. – Ma nem leszek itthon, menj vissza a szobádba – mondta, mikor végzett a herceg. Ám amikor indulni akart, megint megállította. – Az enyém vagy, a tulajdonom. Élvezem azt, hogy megüthetlek. – A feleséged vagyok, Uram. – Tetszik a büszkeséged, de ezzel csak rontasz a helyzeteden. Meg akarlak kínozni. Azt akarom hallani, hogy sikoltasz a fájdalomtól, hogy kegyelemért könyörögsz, és én akkor sem fogom abbahagyni, ha már nem vagy magadnál a fájdalomtól. Ugyanakkor gyönyörködöm a testedben. Nem akarom elcsúfítani. Még sokáig akarlak ilyennek látni. Csak azért nem kínoztalak meg eddig, mert még nem találtam ki, hogy hogyan tehetném meg a nélkül, hogy maradandó nyomot hagynék. Szeretnélek minden nap megégetni. Leírhatatlan gyönyört okozott a sikoltásod, amikor a jelemet égette beléd Wafiq. Szeretnélek minden nap megkorbácsolni, hogy lássam a kiserkenő véredet, de az is maradandó sebet hagy. Már parancsot adtam Wafiqnak, hogy találjon ki olyan módszereket, melyek fájdalmat okoznak, de nyom nélkül gyógyulnak be. Sahar sajgó hátsóval ment vissza a szobájába, és a többi lány aggódva fogadta. Most végre lesz ideje velük is beszélgetni egy kicsit. – Jól érzed magad? – kérdezték. – Ki fogom bírni, bár az ülés elég fájdalmas. – Minden nap meg fog verni? – Azt hiszem, igen. – Az első éjszakád óta velünk nem is foglalkozott, bocsáss meg nekünk, de örülünk, hogy jöttél. Azóta egyikünket sem bántotta. Minél többen vagyunk, annál kevesebb kín jut egyvalakire. Erre Sahar nem tudott mit mondani. Ő már fáradtnak, kimerültnek érezte magát.

– Egy kicsit most pihenjél, de ebéd után ki kell, hogy mossalak – mondta Habibah. – Kimosni? – Igen. – Tíz nap telt el az azóta hogy elkezdtél vérezni. A herceg nem akarja, hogy teherbe essetek, mert az elcsúfítaná a testeteket. Ezért minden hónapban, minden lányt kimosok egy gyógyfőzettel, amit Wafiq készít el. Ne félj, nem fog fájni, csak kényelmetlenül kell tartanod magad, de a lányok majd segítenek. Ebéd után csakugyan megjelent Habibah egy nagy kancsóval, benne gőzölgő illatos főzettel. – Gyere, Sahar, feküdj hanyatt arra az ágyra az ablakmélyedésbe, de úgy, hogy a feneked lelógjon róla. Sahar elhelyezkedett, míg Habibah a tálcáját a mellette lévő asztalkára tette. Budul és Azza már ott is álltak mellette, és segítettek Habibahnak Sahar lábait felemelni. Eddig nem is vette észre, hogy az ablak két íve közé egy rúd van beépítve, melyről két kötél lóg le. A lányok jó magasra emelték a lábait, miközben Habibah felkötözte. Hamarosan égnek meredő, széttárt lábakkal feküdt, csípője a levegőben és csak a hátán támaszkodott. – Tarts meg magad a könyököddel, amíg beléd öntöm a főzetet. Már eléggé kihűlt, nem éget. Azzal Habibah óvatosan egy tölcsért illesztett Sahar hüvelyébe. A tölcsér egyre keskenyedett. Egy kicsit mozgatta, de nem okozott nagyobb fájdalmat, mikor még mélyebbre csúszott. A főzet megtölti a méhedet, egy órán át benned marad, így a következő hónapban nem tudsz megfoganni. Minden hónapban meg fogjuk csinálni. – Most Azza segít neked, megtámasztja a hátadat, hogy ne húzza annyira a kötél a lábaid. Legközelebb te segítesz a többieknek. Azza leült az ágy szélére, és a hátával megtámasztotta a Sahar csípőjét, aki így valóban könnyebben tartotta magát. Az idő leteltével Habibah Azza segítségével leengedte, és egy edény fölé segítette. – A nagyja most kijön, de még estig szivárogni fog. Habibah megnézte a kifolyt mennyiséget és még megnyomkodta egy kicsit Sahar alhasát, hogy minden rendben legyen. – Ne feküdj le, inkább sétálj, hogy estére tiszta legyél. A herceg nem szereti a főzet szagát. A herceg azonban nem jött meg, és a lányok lefeküdtek. Másnap szintén nem nézett feléjük, csak jóval reggeli után hívatta Sahart. Az ágya szélén ült, és Sahar látta a szemén, hogy előző éjjel sokat ihatott, de most tiszta a feje.

Zubayr ránézett, és Sahar tudta a dolgát. Levette a köntösét és a herceghez lépett. Az megsimította a rózsáját és a csiklóját, majd benyúlt a hüvelyébe is, de most nem keltette fel a vágyát. – Hajolj le! – szólt rá haragosan. Sahar elhelyezkedett a herceg kedvenc pózában, aki megmarkolta a melleit és nagyot csapott a fenekére, de mintha az első ütéstől el is ment volna a kedve. Még néhányszor benyúlt a hüvelyébe és csapott egy párat, majd a másik nyílása környékét kezdte el simogatni, de ez sem segített. A feje lüktetve sajgott. Hiába cibálta a lány melleit, nem tudott odafigyelne rá. Csapott még két erőtlenebbet, majd visszaküldte a szobájába. A lányokat meglepte, hogy ilyen hamar visszajött. – Ez ma alig fájt, és meg sem dugott. – Hajnalban jött haza, eléggé italosan. Estére kialussza magát – mondta Habibah. Másnap reggel hívatta Sahart. – Fáj még a feneked? – Fáj, Uram. – Akkor jó. Minden nap megverem. – Ahogy, Uram akarja. – Tudod, hogy miért verlek meg minden nap? – Igen, Uram. – Mondd ki. – Mert Uramnak szólítom Uramat, mint egy feleség, nem Nagyúrnak, mint egy rabszolga. – Így van. Tegnap nem kaptál eleget, ezért ma jobban megverlek. Hajolj le. És Sahar lehajolt. Tudta, hogy bár fájni fog, de erről a kicsiny elégtételről nem tudott lemondani. És Zubayr újra ütötte, és újra simogatta. A második csapás után, mikor benyúlt a hüvelyébe, érezte, hogy síkos a lány. – Neked jó, ha megverlek? – kérdezte. – Nem, Uram. Az a jó, hogy megfogod a mellem, hogy erős combodat érzem a hasammal, hogy hozzám ér a kezed odalent. Ezt már nem tudta tovább hallgatni Zubayr. Felemelte a lány felsőtestét, miközben melleit szájával kényeztette egyik kezével elölről, a másik hátulról simogatva kente szét a síkos nyálkát. Sahar a férfi combjára támaszkodva úgy igazította, mozgatta a csípőjét, hogy a herceg minél jobban hozzáférjen, hogy ott érjen hozzá, ahol a legjobban izgatta, ahol a legkellemesebb volt. Zubayr ezt nem sokáig bírta. Meg sem várva, hogy fellépjen az ágyra, a szőnyegen döntötte hanyatt. Kirepített íjként fúródott a lányba, kimondhatatlan gyönyört okozva. Sahar nyögve, majd halk sikollyal élvezett el alatta, de ő visszafogta magát, mert még tovább akarta élvezni. Még egyszer akarta hallani azt a sikoltást, de Sahar már elengedte magát, csak feküdt szinte elalélva. Zubayr minden sejtje beleremegett

a szépségébe. Azt akarta, hogy forduljon meg, és hátulról folytathassa, de képtelen volt elszakadni a látványtól, így újra kezdte ott, ahol abbahagyta. Sahar összeszedve magát, szorosabban akart a férfi köré simulni. A nyakába kapaszkodva felhúzta magát, így csípője meghajolt a kellő pillanatban, és kicsit meghajlította Zubayr szerszámát, miután magját kilövellve húzta ki belőle a következő lövés előtt. A herceg úgy érezte, húzzák, préselik ki belőle az értékes nedvet, és ettől tovább nőtt az élvezete. Sahar lejjebb engedte karját, kiegyenesedett, és vágyakozó szemmel kínálta fel magát a következő behatolásra. A herceg újra döfött és érezte, újabb adagot spriccel a lányba, aki ismét felhúzza magát és rászorít. Egész lényét magával ragadta ez a játék. Még háromszor meg tudta ismételni a dárdázást, mielőtt a hercegnő keblei közé hullt. Sahar boldogan érezte magán a férfi súlyát, keblein ziháló szívdobogását. Igazi nővé érett, ösztönösen érezte, mi jó neki, és mi teszi boldoggá a párját. – Köszönöm, Uram – suttogta –, csodálatos férj vagy, Zubayr herceg. A hercegnek nem volt ereje felemelkedni, bár ezért a mondatért legszívesebben pofon vágta volna, még ha joga is van Saharnak így szólítani. De nem mozdult, csak élvezte a lány melleinek lágy ringatását, ahogyan a levegőt szívta be, és engedte ki. A napok gyorsan teltek. Ha otthon volt, a herceg minden reggel behívta a szobájába. Megverte a fenekét, utána megkérdezte, hogy fáj-e, és Sahar mindig azt válaszolta, hogy igen, majd hozzátette, hogy Uram, amiből tudta, hogy a következő nap is kapni fog, de büszkesége továbbra sem engedett. Egyik éjszaka már elcsendesedett minden, és elaludt, amikor lárma ébresztette fel, ami a közös nagyteremből jött. Ki akart lépni a szobájából, megnézni, mi történt, de nem tudott. Be volt zárva. Kint zene szólalt meg, táncoló lábak dobogása hallatszott, majd a lányok sikoltozása, nyögése, férfiak nevetése. A herceg több nagyurat hívott vendégségbe, mert az egyiktől előnyös üzletet remélt. Kedveskedni akart hát neki. Olyan élvezetet ígért nekik, amilyenben eddig még sosem volt részük. A férfiaknak tetszett a pazar lakoma, és tetszettek a különleges lányok. Bahinah táncolt, miközben mindannyian kiélvezték Budur nyitottságát, megcsodálták Najmah csillagait, és teljesen lázba hozta őket, amikor elmondta Zubayr, hogy már kész a kisebb csillag, amit a csiklójába fog belesütni. Meg is kérdezték, nem lehetne most, rögtön, a jelenlétükben ezt megcsinálni. A hercegnek is tetszett a dolog, ezért felébresztette a kovácsot, izzítsa fel a vasat. Szegény Najmah belesápadt a félelembe, de ez nem érdekelt senkit. Az orvosért is küldött a herceg, hogy kéznél legyen, ha kell. – Azt akarom, hogy teljesen kiégesse a vas a csiklót, ne kelljen utána belevágni a csillagba, ha mégis maradna belőle valami. – Akkor előbb elő kell csalogatnia, hogy minél jobban kidomborodjon. Ha mégsem sikerülne, akkor itt vannak a szerszámaim, kivágom, ami maradt. Egy összehajtogatott kendőt tett a lány szájába, miközben a fülébe súgott. – Próbáld minél jobban engedni, hogy kidomborodjon, akkor egyből leégeti a csúcsát

is, csak egyszer kell szenvedned. Najmah rettegéssel a szemében bólintott. Jumal összekötözte a kezét, és intett Habibahnak, hogy tartsa meg a lány feje fölött. Ő a csípőjét akarta lefogni, nehogy megmozduljon, mert akkor rosszabbul is járhat. Szerencsére a herceg nem ivott a vendégeivel, inkább csak azzal törődött, hogy ők jól érezzék magukat. – És hogyan csalogassuk elő a kis szégyenlőst? – kérdezte az egyik vendég. – Izgassuk fel, akkor talán előjön. Elsőnek a vendég nagyúr próbálkozott, akit már alaposan felizgatott a megkötözött és megalázott lány látványa. Gyorsan kielégült, de Najmah félelme nagyobb volt annál, semhogy most kéjt tudjon érezni. A többiek sem jártak nagyobb sikerrel, ezért a herceg másképp próbálkozott. Eszébe jutott, hogy milyen gyönyörrel ajándékozta meg Sahar, amikor a nyelvével simogatta meg. A lány fölé hajolt, és elkezdett nyelvével a kis domb körül körözni. Habibah Najmah füléhez hajolt. – Csukd be a szemed. Gondolj arra, hogy a világ legszebb férfijával vagy, akit nagyon szeretsz, és aki szerelmes beléd. Képzeld el, hogy egy selyemágyban szerelmeskedtek. Najmah megpróbálta odaképzelni magát, így a herceg munkálkodása meghozta az eredményt. Najmah félelme ellenére teste reagált. – Úgy tegye a vasat, Nagyuram, hogy a közepe erre a kis csúcsra kerüljön, akkor szép lesz – mutatott Wafiq a kellő helyre. Jumal ráült a lány hasára, szemérmét amennyire csak lehetett széthúzta, és leszorította. A herceg még néhányszor megnyalta, megsimogatta, amitől olyan szép érzés áradt szét a testében, amilyet még sosem érzett. Két szolgáló még erősen megragadta a két lábát, nehogy megrántsa, és a herceg az izzó vasért nyúlt. Pontosan illesztette a kívánt helyre, és gyönyör öntötte el, amikor meghallotta Najmah velőtrázó sikolyát. Még ott akarta tartani, de az orvos elkapta a kezét, és elemelte a rudat. – Bocsásson meg, Nagyuram, de ha túl sokáig tartja ott, akkor átég az egész, és nagyon csúnya lesz a heg. Nem látszana a csillag. Zubayr bólintott. Boldogan nézte a még mindig Jumal alatt vergődő lányt. Zihált és sikoltozott az iszonyatosan égető érzéstől, de Jumal nem engedte el. Tudta, ha összezárná a lábait, az még jobban fájna. – Tartsd még Jumal, nagyon tetszik így. Azzal nem törődve a lány hisztérikus állapotával, kielégítette felajzott vágyát. Ezután az urak visszatértek a finom italokhoz és a többi lányhoz. Sahar álomba sírta magát, mert bár nem tudta mi történik kint, de Najmah sikoltozása teljesen megdermesztette. Csak reggel, amikor Habibah kiengedte, akkor mesélték el a lányok, hogy mi történt. Sahar behívta a szobájába Habibahot, és egy aranyat nyomott a kezébe abból a pénzből, amit hozományként kapott.

– Mondd meg Jumalnak, hogy vegyen ópiumot Najmahnak. Attól kevesebbet szenved, míg begyógyul a sebe. – Köszönöm – nézett hálásan rá Habibah, mert ő az összes lány sorsát a szívén viselte. – Habibah! Miért volt bezárva a szobám az éjjel? – A Nagyúr rendelte így. Azt hiszem, téged nem akar megosztani senkivel. Aznap Sahar nem kapott verést, csak másnap hívatta Zubayr. Most nem az ágy szélén ülve várta, hanem az ágyon. Sahar fájdalommal telve ment be hozzá. Elborzasztotta ennek a gyönyörű férfinak a kegyetlensége. – Ugye hallottad sikoltozni Najmah-ot? – Igen. – Te is lehettél volna a helyében. – Tudom. – Ha továbbra is ilyen makacs leszel, megtapasztalod a következményeket. – Minden parancsát teljesítem a férjemnek, ahogy a legelsőt is. Add parancsba, és én Nagyúrnak foglak szólítani. – Azt akarom, hogy magadtól tedd, mert elfogadod, hogy az én tulajdonom vagy. – Engedelmes feleséged vagyok. – Hát jó. Mostantól nem kézzel ütlek. Vetkőzz. Mikor ott állt az ágy előtt meztelenül, Zubayr egy hosszú, lapos pálcát vett elő. Sahar elsápadt. Ezt már ismerte. Tudta, hogy nem hagy végleges nyomot, de nagyon fáj. – Ezt a félelmet már szeretem rajtad. Nézz fel a mennyezetre. Sahar felnézett. A gerendákon áthurkolt, lelógó köteleket látott, melyek kampókban végződtek. – Ezeket neked csináltattam. Gyere ide, és nyújts előre a kezeid. Sahar engedelmeskedett, bár remegett a lába. Zubayr összekötözte a két kezét, majd a kötélnél fogva az egyik kampóra akasztotta a feje felett. – Fordulj az ablak felé, hogy lássam a jelemet. Arra nem akarok ütni. Zubayr a háta mögé állt és végigvágott a fenekén a pálcával. Az első ütés gyorsan és váratlanul érte, felsikoltott, de a másodiknál már összeszorította a fogait. Zubayr jóval kisebbeket ütött, mint a hóhér a sivatagban. Még nem tudta, mekkorákat üthet úgy, hogy ne tegyen kárt benne, csak fájdalmat okozzon. A csíkok tetszettek a hercegnek, ezért a tízedik után abbahagyta. Úgy ahogy volt, állva magáévá tette Sahart, majd behívta Habibah-t. – Sahar így marad, amíg vissza nem jövök. Ha szüksége van, tegyél alá egy tálat. Habibah leült a földre, és együtt vártak, de Zubayr csak dél körül jött vissza, mire

Sahar úgy érezte, mindkét karja kiszakad. Zubayr csak nem könyörült rajta. Megnézte, hogy látszanak-e még a csíkok, majd kiment. Habibah fellépett az ágyra, és négykézlábra állt Sahar előtt. – Állj rám kicsim, most egy ideig nem jön vissza. Addig pihen a kezed. – Nem, Habibah néne, bírom még. – Most igen, de később rosszabb lesz, amikor már nem tudok segíteni. Ne félj, jó erőben vagyok még, a te pillesúlyodat meg sem érzem. Sahar hálásan fogadta Habibah segítségét. Egyszer csak felállt Habibah, és visszaült a helyére. Jumal szándékosan hangos lépteit hallotta meg, akit a herceg küldött ellenőrizni őket. A herceg maga csak alkonyatkor tért vissza. Habibah ki akart menni, de Zubayr leintette. – Gyorsan végzünk, aztán visszaviheted. Néhányat ráhúzott a pálcával Sahar combjára, majd újra magáévá tette. A könnye kicsordult, de összezárta a száját. – Remélem, tanulsz a mai napból. – Igen, Uram. Egy jó feleségnek tudnia kell, minek örül az ura. Én is szeretném tudni, hogy mi okozott nagyobb örömet neked, Uram. Ez a mostani, vagy az, amit a szőnyegen csináltunk, vagy ami Najmah-al történt az éjjel? Zubayr nem akart hinni a fülének. Sahar mérges volt rá! Honnan veszi a bátorságot arra, hogy ő haragudjon. Ahhoz csak neki van joga, a Nagyúrnak. Ráadásul, fura mód azt is érezte, hogy sokkal jobban haragszik Najmah miatt, mint a saját vesszőzése miatt. Felkapta a pálcát, és tiszta erejéből végigvágott vele Saharon, aki épp csak sikkantott egyet, de a végét elnyelte. Kiserkent a vére a pálca végénél, de büszkén szegte fel az állát. – Vidd vissza, mielőtt agyon nem ütöm! – sziszegte Habibah-nak. Habibah óvatosan leengedte Sahar karjait, leplet terített rá, és támogatva visszakísérte a szobájába. Ott gyorsan bekente a sebet, hogy ne maradjon nyoma. – Jaj, te lány! Egyszer még megöleted magad – dorgálta szelíden, de a lelke mélyén büszke volt rá. Még sosem találkozott olyan rabszolgalánnyal, aki ellen mert volna szegülni Zubaynak. Sahar lelke azonban erős volt, a szíve pedig jó. Az ópium sokat segített Najmah-nak, hogy az első huszonnégy órát átvészelje. A Sahar-tól kapott aranyból még aloét is szerzett Jumal, azzal nagyon jól tudta enyhíteni az égett sebet. Másnap reggel megint ott állt Sahar a herceg szobájában, felkötött kézzel, de azt érezte, hogy a Zubaynak már nem sok kedve van a vesszőzéshez. Először a fenekét akarta, de nem tetszett neki az előző napi seb, így megfordította és a melleire húzott két kisebbet, majd a szeméremdombjára, de ezzel sem volt elégedett. Végül letette a pálcát, és a péniszét húzta elő. Sahar vörös csíkos mellébe markolt, szájába vette a mellbimbóit. Ez meghozta a kedvét. Elölről öklelte fel a lányt, sokáig járva benne ki-be, mire végül két hatalmas lökéssel megszabadult a golyóit feszítő váladéktól.

Sahar teljesen közönyös akart maradni, de még így is, még szándékosan durván is ingerelte a testét a férfiből áradó erő. Ezután Habibah visszavihette a szállásukra, ahol a lányok már Najmah szobájába gyűltek össze, a magához tért lány körül. – Köszönöm, Sahar, az orvosságot – próbált felülni Najmah, de Habibah néne még nem engedte. – Örülök, hogy jobban vagy. – Jaj, Sahar, olyan jó neked, hogy még meg van a rózsád bimbója. Olyan csodálatos érzés volt, ami szétáradt bennem, de már soha többé nem érezhetem. Inkább sosem éreztem volna meg. Most már tudom, mi az, amit többé nem élhetek át. Sahar gyengéden megsimogatta Najmah arcát, ő tudta egyedül a szobában lévő lányok közül, hogy mit érezhetett Najmah. – A férfiak ilyet éreznek, amikor belénk eresztik magukat? – Igen, Najmah, csak nekik sokkal nagyobb a mérete, könnyebben meg tudják érezni. A nőkével nagyon finoman kell bánni, és szeretni is kell közben, akkor leírhatatlan gyönyört tud adni. De ne búsulj, majd megtanítalak arra, hogy tudd azt is élvezni, ha a herceg a hüvelyedben van. – Te szereted, amikor ott van? – Szeretem, bár a testem nem mindig élvezi egyformán. – Honnan tudsz te ennyi mindent a férfiakról, hiszen szűz voltál, amikor idehoztak. – Így van, de volt egy csodálatos tanítóm, egy hun rabszolganő. Tőle tudom. Az ő hazájában a nőket ugyanúgy becsülik, mint a férfiakat. Soha nem vágják ki a nőket, hanem a férfiak büszkék arra, hogy gyönyört tudnak adni nekik. Tudják, hogy az istenek megadták a férfiaknak azt, hogy a testük könnyen kielégül, nem sokat kell tenniük ezért. A nőknek ez akkor megy a legkönnyebben, ha olyan férfira találnak, akit be tudnak fogadni a szívükbe. Így a nőket megajándékozták olyan férfiakkal, akik nekik is meg tudják adni a gyönyört. Ez a képesség is az istenek adománya, amit a férfiaknak jól kell tudni használni. Így mind a nők, mind a férfiak boldogok lehetnek. Az istenek szándékosan adtak a nőknek csiklót, azt elvenni tőlük az isteni ajándék eldobása. Csak azok a férfiak tesznek ilyet, akik nem bíznak magukban, hogy ki tudják elégíteni a nőt. Akik uralkodni akarnak rajtunk, mert félnek, csak önmaguk érdemeiért nem tisztelnénk őket. A lányok megdöbbentek Sahar szavain, annyira, hogy észre sem vették a hallgatóságukat. Najmah pillantott fel, és látta meg az ajtóban álló Zubayr herceget. Felsikoltott, a szája elé kapva a kezét. Ahogy észrevették, és ránéztek a lányok, a herceg megfordult és kisietett. Ha nem húzódik gyorsan félre, akkor a mögötte álló Jumalt is fellöki.

A néma csendben Jumal lépett a szobába. – A herceg küldi neked. Bor és datolya – mondta Najmah-nak, miközben letette a tálcát egy kis asztalkára. Másnap reggel nem hívta a herceg Sahart, csak este. – Táncolj nekem, Sahar – mondta. És Sahar táncolt. Táncolt a saját, és a herceg örömére. Zubayr teljesen belefeledkezett a gyönyörű lányba. Érzéki mozdulataiba, csábító tekintetébe. Most a nőt táncolta, aki szerelmes a férjébe. Szerelemre, gyöngédségre vágyott, de nem akarta megadni a férfinak. Valahányszor rápillantott, Najmah jutott eszébe. A táncot megint a földre borulva fejezte be. – Engedelmes rabszolga vagy? – Minden parancsodnak engedelmeskedem, Uram. A herceg egyszerűen nem tudta felfogni, miért vállalja Sahar újra és újra a verést, inkább, minthogy kimondja azt az egyetlen szót, amit hallani akart. – Menj vissza, holnap reggel újra kapsz. – Értem, Uram. Sahar csodálkozva tért vissza a szobájába. Nem tette magáévá a férfi, noha látta a szemén, hogy vágyik rá. Másnap reggel újra megvesszőzte, most a szeméremdombját, de épp hogy csak, a látszat kedvéért, majd miután magáévá tette, visszaküldte. Este megint hívatta, őt is és Izzah-ot, akinek egyetlen különlegessége a kínai származása volt. Saharnak táncolnia kellett. A herceg egy darabig nézte, majd az ágyra térdeltette Izzah-ot fejjel Sahar felé. Míg Sahart nézte, Izzah-ba élvezett. A következő napokban ez szokásává vált. Nem ütött nagyokat, abból is csupán hármat-négyet, mindig máshova, majd kielégítette magát. Este csak táncolnia kellett Saharnak. Míg Zubayr őt nézve mindig más lányt öklelt fel. – Nem vágysz arra, hogy téged is magamévá tegyelek? – kérdezte egy este. – Vágyom az érintésed, de nem vágyom a kegyetlenségedre. – Kegyetlennek tartasz? – Az vagy. – Jogom van hozzá. Téged ugyan ajándékba kaptalak, de érted is fizetett az apám, a többi lányért pedig én fizettem. – Egyikünk sem jószántából lett rab, és nem nekünk fizettetek. – De már azok vagytok, és azt csinálok veletek, amit kedvem tartja. – És ez boldoggá tesz? – Igen. A hatalom mindenkit boldoggá tesz.

– Akkor engedd meg, hogy holnap én tegyelek boldoggá. – Mire gondolsz? – Szeretném, ha holnap Muruj helyett engem vernél meg. – Átvennéd Muruj fájdalmát? – Igen. – Miért? – Mert ő minden hónapban egyre rosszabbul viseli. Már napokkal előtte felsikolt éjszaka álmában. – Majd meglátom, milyen kedvem lesz holnap. Másnap este Zubayr Sahart és Murujt is hívatta. Muruj egész nap próbált erőt gyűjteni, de így is remegve szorította ruhája szegélyét. Zubayr mindkét lányt kikötözte egymással szembe. Kezébe vette a vékony, hajlékony pálcát, mellyel Murujt szerette ütni. Megsimogatta a lány mellén, szeméremdombján és gömbölyű fenekén futó régi és újabb csíkokat. Igen sok kéjt szerzett neki, mikor ütötte, és hallhatta sikoltozni, zokogni. Emlékezett azokra az estékre. Miután Muruj testét vörös csíkokkal borította be, a lány minden egyes érintésére fájdalmasan jajdult fel. Élvezettel markolászta ilyenkor a melleit, nyalogatta, ajkaival érintgette. Muruj minden egyes mozdulatára reagált. Zubayr ezt nagyon izgatónak találta. A verések után, amikor magáévá tette a lányt, az rángatózott minden érintésétől. A herceg azt élvezte, hogy nemcsak hagyja magát, de próbál minél távolabb kerülni kezeitől, combjaitól, ágyékától. Kígyóként tekergőzött, ösztönösen igyekezett kisiklani a fájdalmak elől. Most azonban, ahogy rá és Saharra nézett, sokkal vonzóbbnak találta azokat az emlékeket, melyek Saharról szóltak. Ahogy ő mozgott, ahogy felkínálta magát, ahogy vágyakozva nézett rá, ahogyan kéjesen ingerelte, és ahogyan a gyönyörtől lüktetett, mikor beléhatolt. Őt nem kellett megsebeznie, hogy felkeltse a vágyát. Azonban a tekintélyét nem hagyhatta. Fogta hát a pálcát, és Murujra húzott vele, de már egyáltalán nem élvezte a lány sikolyát. Én vagyok a nagyúr, én döntöm el kit, hogyan használok. De, csak mert sok örömet szereztél nekem mostanában – fordult Saharhoz –, teljesítem a kérésed. A többit te kapod. Saharral folytatta a vesszőzést. Csakugyan ugyanott ütötte, ahol Murujt szokta, de sokkal kisebbeket. Épp, hogy csak meglegyintette, nemhogy maradandó nyomot nem hagyott, de még fájdalmat is alig okozott. Mikor már minden izgató testrésze halvány rózsaszín pálcanyomokkal telt meg, szeretettel végigsimogatta. Zubayr arra jött rá, hogy sokkal jobban kívánja azt, hogy a lány a saját vágyától vezetve adja magát. Elengedte mindkét lányt, és visszaküldte a szobájukba. Habibah óvatosan lefektette Sahart, és nagyon, nagyon hálásan ápolgatta, bár nem igazán volt rá szüksége. A herceg tíz napon át nem hívatta, de minden este bejött a belső palotába meglátogatni valamelyik lányt. Nem bántotta őket, csak gyorsan magáévá tette a kiválasztottat, és már távozott is. Inkább csak Saharra akart vetni egy-egy pillantást. A tizenegyedik nap nem jött a herceg, nem töltötte otthon az éjszakát. Másnap este hívatta Sahart, de csak egyedül. Fáradtnak érezte magát, csak táncolni akarta látni. Az ágy

szélén ült, úgy nézte a lányt. A tánc végén Sahar a lábai elé borulva pihent meg, de valójában más célja volt. Két tenyerét a férfi lábfejére helyezve megvárta, míg újra rendesen kap levegőt. Ekkor mindkét kezével köntöse alá nyúlt, megkereste a nadrágja alját, és átfogva megsimította a bokáját. Zubayr meglepődött, de a lány érintésének nem tudott ellenállni. Sahar egyre jobban érezte erejét. Bízott önmagában, abban, hogy tud hatni a hercegre. Nem akarta elfogadni, hogy vágyat érez egy ilyen ember iránt, ezért inkább a megváltoztatásában reménykedett. Most a szerelemre tanította, amikor lágyan felcsúsztatta kezeit lábszárain térdéig. Amikor már nem tudta tovább a nadrágjától, akkor feltérdelt, köntösét nyitotta meg, nyitott tenyereit a férfi hasán át mellkasa felé csúsztatva simogatta. Mivel Zubayr nem akadályozta, felbátorodott. Felállt, melléült, az arcát simogatta, majd belecsókolt a nyaka tövébe. Zubayr becsukta a szemét, miközben furcsa érzés futott végig a testén. Ránézett a lányra, a szemébe. Bár nem értette, miért nem törik meg, mi ez a tűz a szemében, de egyre jobban élvezte. Azon kapta magát, hogy a nyakába kapott csók jobban felkeltette vágyát, mint Najmah megégetése. Maga alá akarta fordítani Sahart, de a lány finoman megfogta a karját. Nem ellenkezett, csak jelezte, hogy jobbat akar mutatni. Eloldotta a zsinórt, amely a nadrágját tartotta, kiszabadította a férfiasságát. Mint a lágy, tiszta víz, körbefogta, megérintette a csúcsát, visszahúzta védőburkát, megcsókolta, ajkaival, nyelvével kényeztette. Zubayr felemelte a lány állát, és a szemébe nézett. – Tényleg örömödet leled ebben? – Uram! Szép férfi vagy. Erős és egészséges. Ha a szívedet is megnyitnád, akkor olyan gyönyörökkel ajándékozhatnálak meg, amelyet soha nem kaphatsz meg erővel. A tökéletes gyönyört csak elfogadhatod, de nem veheted el. Most, ha engeded, megmutatok neked egy kicsit abból, milyen, ha

adnak neked. Sahar belenézett a férfi szemébe, aki őszinte vágyat látott benne. – Most téged akarlak, Uram! Nem mindegy számomra, hogy te vagy itt, téged érintelek, a te bőrödet érzem, vagy másét. Ahogy te nem akartál engem megosztani mással, mert fontos volt számodra, hogy engem ölelj, úgy nekem is fontos lehet, hogy te legyél az, akit magamba fogadok. Nincs szükségem másra, csak rád, ahhoz, hogy boldog legyek. Egyszer talán a szerelmet is megismered, Herceg. A szerelemtől az egyszerű érintés is képes leírhatatlan gyönyört okozni. Közben Sahar tovább simogatta, csókolta. – Ha szerelmes vagy, a szerelmed egyetlen mosolya több boldogságot tud adni, mint ezer megkínzott rabszolgád. A szerelem a hiány hiánya. Mert a szerelem a te szívedben lobog, téged tesz boldoggá, nem függ senki mástól. Nincs nála gyönyörűbb érzés, mert a tiéd, senki sem veheti el tőled. Amíg rabszolganőket ölelsz, tőlük kicsikarhatod a kéjt, de ha tudod, hogy önként adják, csak neked, csak azért mert szeretnek, annál csak egy dolog van, ami nagyobb örömet ad, ha te adod önként. Ha érzed, hogy vágynak rád, hogy kívánja egy asszony, hogy hozzá érj, hogy akarja érezni hímtagodat magában, hogy rózsája az érintésedtől lobban lángra, és csak te olthatod el a tüzét. Engedd meg, herceg, hogy eloltsam a tüzemet rajtad. Azzal hátradöntötte a férfit, akinek csakugyan nem volt már szüksége arra, hogy a tánc, vagy a vesszőzés látványával gerjessze fel magában a vágyat. Most Sahar térdelt föléje. Már nemcsak kezével és szájával, de rózsájával is izgatta. Hasuk összesimult, és Zubayr ellenállhatatlanul gyönyörűnek látta Sahart. Kecses mellei felette mozogtak, bimbói mellkasát súrolták. Nem tudta megállni, hogy meg ne simítsa, érzékien össze ne csippentse. Mozdulatára Sahar mélyebben szívta be a levegőt, majd miközben ismét belecsókolt az ajkaiba, lágyan, mégis határozottan rácsusszant férfiasságára. Ahogy szabadon mozoghatott, ott és úgy nyomta magát az érzékeny testrészhez, ahogyan éppen kívánta. Körbefogta, szorította, elengedte, majd megint ráengedte magát. Már ismerte a férfi mozdulatait, tudta, hogyan jut el a csúcsra, így most erre figyelt. Vágya őt is tüzelte, de célja irányította. Az utolsó pillanatban lecsúszott róla, és életében először kipróbálta az Irmaktól tanult módszert. Egyik kezével felemelte és a testéhez nyomta Zubayr duzzadó zsákjait, miközben másik keze mutatóujját kicsivel alatta kissé belenyomta. Zubayr azt érezte, mindjárt kielégül, de ahelyett, hogy a megszokott módon tartalmát kilövellve elélvezett volna, egy pillanatra megállt az idő ebben a kéjes állapotban, elmúlt az inger, viszont megmaradt a kéj. De még mielőtt a csalódás érzése futna végig rajta, Sahar újra átfogta, és magába igazította. Egymásba akasztották tekintetüket, miközben újra a csúcsra juttatta a lány vágya. Ekkor már Sahar sem bírta tovább, oldalra dőlt, jelezve, hogy szeretné, ha Zubayr maga fejezné be. Ő érezve a lány megadását, ellenállhatatlanul hatolt belé újra meg újra, elveszve a kéj mámorában. Az utolsó döfés után, mikor ő már teljes mértékben kielégült, még csodálta Sahar kéj torzította kis fintorát, érezte az élvezés apró lüktetését, ezért lökött még rajta néhányat, addig, amíg a lüktető remegés abba nem maradt.

– Köszönöm, Herceg! – súgta Sahar, mikor kissé összeszedte magát. – Ez csodálatos volt. Ezért talán még a rabnőd is leszek egyszer. – Már az vagy. – Én a feleségednek tekintem magam, míg te a rabszolganődnek engem. De rabnőd az nem vagyok. Rabszolgát vehetsz akárhányat, felesége lehet akárkinek, de igazi rabnője csak annak, aki kiérdemli azt. Rabszolgává tehetsz bárkit, de rabnőd csak úgy lehet, ha valaki méltónak talál rá, hogy az ura legyél. – Miben különbözne egy rabszolganő egy rabnőtől? – A rabszolganő elviseli, ha használod, mert nem tehet mást. Őt mások tették rabbá. A rabnőd maga vált a raboddá. Csakis a tiedé. Őt boldoggá teszi, ha boldoggá teszed magad általa. Önként, örömmel adja mindenét, mert ő választott téged. Nem rabszolga, hanem a te lényed tette a raboddá. A herceg most nemcsak kielégültnek, hanem boldognak is érezte magát, ami régóta nem esett meg vele. Egymás karjaiban aludtak el. Akkor is öröm futott végig rajta, amikor reggel arra ébredt, hogy a lány vékony derekán nyugszik a keze. Tekintete a mennyezetről lógó kötelekre esett. Már semmi vágyat nem érzett arra, hogy Sahart megvesszőzze. A férfi mocorgása Sahart is felébresztette. Követte a tekintetét, majd elmosolyodott. Megkereste és megsimogatta Zubayr férfiúi ékességét, aztán felállt. Két egymás melletti kötelet lejjebb engedett, a végüket összekötözte. Zubayr először nem értette, mit akar, majd elöntötte ágyékát a forróság, mikor Sahar beleült, majd combjait széttárva jelezte, mire vágyik. Előbb csak felült, csak nézte az utána vágyakozó nőt, aki pajkosan megnyalta az ujját és elkezdte izgatni vele saját csiklóját. Ezt már nem bírta tovább nézni, felállt, egy kicsit feljebb húzta a köteleket. Így megfelelőbb magasságba került a lány szemérme. Sahar derekát átkarolva, élő pálcájával büntette meg, mindkettejük gyönyörűségére. Eszébe sem jutott már másfajta büntetés. Már nem érdekelte, hogyan szólítja a lány, csak vágyakozó tekintetét, felséges kebleit, nedves ölét akarta. Megértette, mit jelent a szerelem. A többi lányra gondolt, akik a kis belső palotában az ő gyönyörét szolgálták. Eszébe jutott, hogy annyit vehet még, amennyit csak akar. De már nem akart mást, csak ezt a makacs, ellenkező, de minden sejtjében ott élő, öntudatos sivatagi hercegnőt, akivel még beszélgetni is tudott, aki jobban számol fejben, mint ő maga, és akit a nevelője olyasmikre tanított, amiket még ő sem hallott senkitől. Igen, végighallgatta Sahart, mikor arról beszélt a lányoknak, hogy az igazi férfi képes megtanulni a gyönyör útját, és nem fél az olyan nőktől, akik képesek a gyönyörre, mert ismeri a saját erejét, bízik a saját képességeiben. Folyamatosan a fülébe csengett Sahar ígérete, hogy megtanítja Najmah-ot arra, hogy képes legyen a hüvelyében is gyönyört érezni akkor, ha Zubayr használja. A herceg nem volt ostoba, csak ő ebben a környezetben nőtt fel. Ennek az értékeit hitte egyedülinek. De Sahar egy másmilyen világból jött, és egy még másabb világ értékeit

tanulta meg a nevelőjétől. Ahogy visszagondolt a Saharral töltött együttlétekre, felfogta szavainak értelmét. Megértette, hogy a saját gyönyörérzete rajta múlik, nem azon, hány és milyen szépségű, milyen különlegességű lány munkálkodik azon, hogy felgerjessze a vágyát. És Sahar beteljesülése, gyönyöre sem az ő képességein, akaratán múlik, hiszen a lány akkor is tud vágyat érezni, amikor ő, mint férfi nem tett ezért semmit. Amikor csak magára gondolt, amikor fájdalmat okozott neki, amikor meg akarta alázni. Hosszan, boldogan feküdtek egymás karjaiban, amikor Jumal halkan megszólalt az ajtó előtt, hogy megérkezett az első kereskedő, akit aznapra hívott a herceg. Zubayr Saharra nézett. – Menj, pihenj, ha akarsz, vagy gyere be hozzám, ha van kedved. Sahar ettől kezdve hívás nélkül jelenhetett meg a herceg közelében. Sokszor figyelte, hogyan beszél a kereskedőkkel, a többi szolgával, a sivatagi nagyurak emberivel, akiktől állatbőröket és az oázisok terményeit vásárolta, vagy a tengeren érkező árukat adta el nekik. Nem zavarta Zubayrt, csak esténként tett néhány megjegyzést, főként a hazájából, a sivatagból érkező karavánok vezetőivel való megbeszélése után. Zubayr a városban született, nőtt fel, számára is a sivatagi urak jelentették az arab nép nemességét. Mindig is felnézett rájuk, de sok mindent nem értett a gondolkodásmódjukból. Sahar szavai nyomán felfedezte végtelen ragaszkodásukat a büszke, szabad sivatagi élethez, az íratlan, de mindenki által élete árán is betartott szokásjogokhoz, a vendég mindenek felett álló tiszteletéhez, mely az életben maradást is jelenthette bárki számára. A herceg sokat tanult ezekből a beszélgetésekből. Egyre jobban tisztelte a hozzá képest még nagyon is fiatal lány bölcsességét, mely részben magától a sivatagi élettől, részben különleges tanítójától származott. A herceg már nem vágyott a többi lányra, de minden alkalommal, ha csak eszébe jutott Sahar, forróság öntötte el. Arra vágyott, hogy szeretkezzen vele, ne csak hagyja magát, de Sahar nem kezdeményezett többé. – Azt akarom, hogy szeress engem – szólt egyszer a lányhoz. – Herceg, én vonzódom hozzád, mint férfihoz. Ez a test vonzása. A lelkemért a szívedet kell megkapnom. Szeretni azt a férfit tudom, aki épp oly herceg, mint amilyen hercegnő vagyok én. Egy igazi hercegnek nincs szüksége arra, hogy erővel kapjon meg egy nőt. Én olyan férfit tudok csak szeretni, akit saját magáért szerethetek. Aki van olyan erős, hogy ne kelljen bántania másokat. Akinek a szíve nemessége hódít meg. Aki férfiként elégül ki egy nőtől, akinek férfiúi ékessége képes gyönyört adni és szerezni önmagának, nem kell más hozzá, vagy helyette. Aki nőt akar, igazi, ízig-vérig nőt, nem csak egy testet, amivel nem kell törődnie. – Miből látod, hogy ilyen egy férfi? – A nagylelkűségéből. Például le tud mondani a tulajdonáról, és főként nem mások kihasználásával szerez vagyont, hanem a saját eszéből, erejéből. Zubayr megértette, mire gondol. Najmah-nak többek közt azért kellett szenvednie, hogy Zubayr megvesztegessen egy másik nagyurat. Zubayrnak Sahart kivéve kevés volt csupán egy női test a kielégüléshez. Kellett neki a másik fájdalma, vagy a ráaggatott csecsebecsék, a furcsa kellékek, hogy felkeltsék a vágyát. Olyan sok nőt megkaphatott,

olyan szabadon használhatta a testüket érzelmek nélkül, hogy egyre több és erősebb inger hatására támadt csak fel a kedve. Ha nem találkozik Saharral, nagyon valószínű, hogy hamarosan megcsömörlik. Sahar azonban rádöbbentette, hogy ennél sokkal több is létezik. Egy este újra kérdéssel fordult Saharhoz. – Mit tenne egy nagylelkű herceg a belső palota lakóival? – Olyan férjet találna nekik, akik megbecsülik, és akiket ők is elfogadnak. – Te is férjhez mennél? – Én már férjnél vagyok, de ha elválna tőlem, és megadná a hozomány második felét, akkor lehetőségem lenne rá, hogy önként válasszak akár férjet, akár Nagyuramot. – És megtennéd? – Ha ezt előre tudná, akkor nem lenne nagylelkűség a válása. – Értem. A herceg hosszan gondolkozott mindazon, amit hallott. Napokig fontolgatta, míg végül elhatározta magát. Félt visszaadni Sahar szabadságát, nem akart már nélküle élni. De mindennél jobban akarta a lányt, akarta a szerelmét, a vágytól égő tekintetét, az elfogadását. Ezért hajlandó volt mindent kockára tenni. Másnap hívatta Sahart és két tanút. Négyszer elmondta, hogy elválik tőle, és egy ládát adott át neki, a hozománya maradék részével. Sahar rámosolygott, megköszönte, majd elhagyta Zubayr palotáját. Egy kis házat bérelt a városban, élte a magányos, de nem szegény elvált asszonyok életét. Keresett egy közvetítő asszonyt, aki felkutatott jó néhány házasulni vágyó, dolgos, de szegény férfit. Aztán egy nap fekete kerítőnői leplet terített magára, és elment meglátogatni Zubayrt. – Azt hallottam, Nagyuram, hogy eladó lányai vannak a házban. – Így van, Kerítő – válaszolta Zubayr, noha felismerte Sahar hangját. – Akkor én magammal vinném ma vacsorára az Azza és a Najmah nevű lányt. – Vigyed, Kerítő. – És milyen vagyonuk van, amiért a férjjelöltek elfelejtkeznének a lányok hiányosságairól. – Milyen vagyon lenne az? – Ha Azzának lenne három kisebb gyémánt a három gyűrűjében, azok csillogása elvonná a figyelmet a gyűrűkről, és arról, hogy nem ártatlan már. Najmah kaphatna minden csillagáért egy aranyat, kivéve a legkisebbért, ami egymagában megérne száz aranyat. – Rendben – bólintott rá a herceg. Sahar magával vitte a két lányt vacsorára a saját házába, ahová szintén meghívta a feleségre vágyó férfiakat. Amíg a férfiakat megvendégelte, Azza és Najmah titokban

megnézhették őket. A lányok megértették, hogy most lehetőséget kaptak egy sokkal boldogabb életre. Mindketten választottak maguknak egy-egy férfit, aki a legjobban tetszett nekik. Sahar egyenként félrevonta a két férfit, és mindkettőnek kedves szavakkal ecsetelte a két lány előnyeit. Az Azza által választottnak elmondta, hogy egy nagyon különleges lányt talált neki, akinek van egy csodálatos titka is, amit előző tulajdonosa nagyon izgatónak talált benne. Igaz, hogy rabszolga volt, de most már szabad asszony, és a nászéjszakáján három gyémántot is kap a szerencsés férje, ha megígéri, hogy jól bánik vele, megbecsüli, és szabad asszonyként sosem veti később a szemére a múltját. Azt is megengedte a férfinak, hogy egy rácson át megnézze magának Azza arcát, és azt, hogy milyen finom, kecses alakja van, még ruhában is. Hasonlóan dicsérte Najmah-ot is, de neki a csillagokkal ékesített testét emelte ki, továbbá a kétszáz aranyat, amivel rendelkezik. Miután mind a négyen beleegyeztek, Sahar visszavitte a lányokat, hogy másnap a herceg házában, a herceg és egy másik tanú jelenlétében írják alá a házassági szerződést. Három hónap alatt, szinte az összes lánynak talált megfelelő férjet Sahar. A herceg saját magán is meglepődve azt tapasztalta, hogy egyáltalán nem hiányoznak. Csak abban reménykedett, hogy Sahar egyszer visszatér hozzá. Sahar Habibah-tól tudta, hogy mióta ő elhagyta a palotát, Zubayr egyetlen lányt sem kéretett a szobájába, ezért üzent Habibahhal Farahnak, az egyik rablánynak, hogy menjen be esténként a herceghez. Mondja meg neki, hogy a kerítőnő küldte, amiért olyan nagylelkű volt a többi lánnyal. Farah boldogan tett eleget Sahar kérésének, mert ő már kiskorától kezdve szerette a herceget. A csupán két évvel fiatalabb nő együtt nőtt fel a herceggel, mint az egyik rabszolgájuk lánya. Amikor a herceg saját palotát építtetett magának, Farahot magával vitte az apai házból. Őt sosem bántotta, csak néhányszor ment be a szobájába, ha épp úgy hozta a kedve. Másképp nem kivételezett vele, Zubayr vendégeit épp úgy ki kellett szolgálnia, mint a többi lánynak. Farah mégis szerelmes lett a hercegbe. Sahar a lánynak is örömet akart szerezni. Ezen kívül azt sem akarta, hogy a herceg, aki korábban nagyon is gyakran élvezte a kéjt, most hirtelen lemondjon róla, hiszen akkor csak meggyűlölné őt, az pedig nem segítené a céljában. Egy nap Sahar újra eljött kerítőnőnek öltözve. – Zubayr herceg, újabb ajánlatot hoztam neked. – Hallgatlak Kerítő, most kit akarsz elvinni? – kérdezte kissé lemondóan. – Ma más ajánlatot hoztam neked. – Mit szeretnél, Kerítő? – Találtam egy lányt, igaz, már nem hibátlan, már fel van törve, de azt hiszem, mégis örülnél, ha a te palotádat választaná. – Nem akarok feleséget, Kerítő. – Ő sem akar a feleséged lenni. – Rabszolgát sem akarok venni.

– Nem is rabszolga, de ha elfogadod, akkor lehetne a szíved csillagos rabnője. – Rabnőm? – Igen, herceg. – És van rajta egy csillag? – Van, herceg. – És mit kell tennem azért, hogy megkapjam. – Már semmit herceg. Ha akarod, a tiéd. Holnap érte jöhetsz és elhozhatod, csak annyit kell tudnod, hogy egy igazi rabnő a te lényed meghosszabbítása. Egy veled, úgy használhatod, mint a saját tested, szíved, lelked. Bármit megtehetsz vele. Ha jól használod, sok örömed lesz benne, ha nem jól, akkor is, de akkor sokkal hamarabb elhasználod. Ezt is megteheted, hiszen a tied. – Értem, Kerítő, holnap reggel érte megyek. Sahar hazament, másnap reggel felöltözött, felékesítette, megillatosította magát, úgy várta a herceget. Zubayr díszes tevén érkezett, mint egy vőlegény. Gyaloghintóba ültette, maga kísérte át a palotájába. A saját szobája mellé egy újat rendeztetett be Saharnak. Valódi hercegnőként kezelte. Este nem magához kérette, hanem ő öltözött díszbe, és ment be a szobájába. – Mondd, hercegnő, ha rabnője van egy férfinak, akkor attól még lehet felesége? – Lehet, Nagyuram, a rabnő semmilyen módon nem korlátozza az életed. Ha feleségre vágysz, lehet, ha rabszolgára, az is lehet, de ha rabnőd van, akkor nem fogsz rá vágyni. Ám akkor is felelős maradsz a rabnődért. Egy rabnő azzal, hogy téged választott, mindenét odaadta neked, mindenről lemondott, és nem kért érte cserébe semmit. Nem adtál neki hozományt, mint a feleségért, nem is fizettél érte a rabszolga-kereskedőnek. Önként, ingyen adta magát. Nem olyan, mint egy feleség, akitől elválhatsz, ha akarsz. A feleség találhat utánad másik férjet, nem adja mindenét neked. Egy rabszolga kényszerből van veled. Ha eladod, nem bánkódik utánad, nem te vagy az élete értelme. Egy rabnő azzá válik, aki te vagy. Hozzád formálódik, neked él. Ha magadévá formáltad, már nem illik soha többé senki máshoz. Ő, ha te eldobod, nem találhat már másik nagyurat, mint ahogy egy kiégetett agyagtálat sem lehet már átformálni, és korsót készíteni belőle. – És tényleg bármit megtehetek veled, nem fogsz haragudni érte? – Bármit, Nagyuram. Ami téged boldoggá tesz, az ad nekem is örömet. Mától életem egyetlen célja a te boldogságod. A hűségem bizonyítja a szeretetem. Ha egyszer is ellent mondok neked, ha valaha is nem teljesítem egy kívánságod, akkor elmegyek, mert akkor én váltam méltatlanná arra, hogy a rabnőd legyek. – Ha azt akarom, hogy ott legyen a csillagom a csiklód helyén, akkor megengeded, hogy beléd égessem, és nem fogsz haragudni rám úgy, mint ahogy Najmah-ért haragudtál? Saharon egy pillanatra félelem suhant végig, de csak a fizikai fájdalomtól félt. Aztán elmosolyodott. Győzött benne a hercegnő. Amikor megszabadította a többi lányt, akkor eldöntötte magában, hogy semmi sem lehet túl nagy ár az ő boldogságukért. Cserébe valóban azt tehet vele a herceg, amit csak akar. Abban azért reménykedett, hogy kellően

megmutatta már neki a valódi szerelem szépségét, és nem fog többé vágyni az értéktelen, üres kéjre. De vállalta a kockázatot, ha nem így lesz, akkor is. – A rabnő a tiéd nagyuram, ha így látod jónak, ha ez okoz neked örömet, akkor az engem is boldoggá tesz. Annyit kérek csak, hogy Jumal segítsen, és szorítson le erősen, hogy nehogy a félelmem a fájdalomtól erősebb legyen, ezért ne úgy sikerüljön, ahogy az téged gyönyörködtet. – Akkor vetkőzz le, te pedig Habibah, szólj a kovácsnak és Jumalnak, hogy hozhatják a vasat. Csakugyan, a kovács már előkészítette az üstöt, amiben izzó parázs közt tartotta a billogot, és Jumal is jött, hogy testi erejével lefogja a lányt. Sahar levette a nadrágját, és köntöse alját felhúzva a heverő szélére ült. Összehajtogatott egy kendőt, hogy a fogai közé szoríthassa. Zubayr intett Jumalnak, aki hátradöntötte, visszahajlította a lábát, és szétfeszítette. Sahar szájába vette a kendőt, felnyújtotta a karjait Habibah-nak, hogy fogja le. Felkészült a fájdalomra. A herceg azonban ahelyett, hogy a vasért nyúlt volna, a fejéhez lépett, óvatosan kivette a szájából a kendőt, és megcsókolta, miközben Habibah és Jumal is elengedte. – Te tényleg nekem adtad magad, önként? – kérdezte, miután felsegítette, és a vállára borította a köntösét. – Mondtam, herceg, a rabnő, nem azonos a rabszolgával és a feleséggel. Nekem örömet ad, hogy a tiéd vagyok, hogy boldoggá tehetlek. Nem megvettél, és nem a rokonaim adtak neked. Én magam adtam magamat. – Hát jó, csakhogy közben én is sok mindent megértettem. Amíg nem voltál mellettem, rájöttem, hogy nem arra vágyom, hogy a rabnőm legyél, hanem arra, hogy az úrnőm. Szeretlek teljes szívemből. Csak azt akartam tudni, valóban komolyan gondoltad-e, amit mondtál. Belátom, hiba volt kételkedni a szavadban. Igazi Nagyúrnő vagy, aki megérdemli, hogy a rabja legyek. – Aban – szólt a kovácsnak – hozd a vasad, és nyomd ide. Azzal levetette a köntösét, és meztelen vállára mutatott. – Sajnálom, hogy megkínoztalak, de már nem tudom visszacsinálni. Ez egy kis jelkép lesz, ami mindig emlékeztetni fog engem arra, hogy az igazi boldogságot sosem a mások fájdalma árán kaphatom meg, hanem az öröme által. Megsimította a Sahar szájából kivett kendőt, és maga harapott rá, majd bólintott Abannak, hogy tegye. Mozdulatlanul, valódi sivatagi herceghez méltóan tűrte a fájdalmat. Sahar meghatódva ölelte át szerelmét, miközben a kovács visszatette a vasat az üstbe, és mindannyian csöndben kimentek a szobából, magára hagyva a boldog párt. * – Azt hiszem, most már emlékszem rájuk – mondta elgondolkodva Kylord. – A

hercegnő sok boldog évvel ajándékozta meg a herceget. Farah is velük maradt, bár felszabadították, de Sahar örült, ha Zubayr boldoggá tette őt, mert örömét tudta lelni mások boldogságában is, és nem félt, hogy ezáltal kevesebb jut neki. Habibah és Wafiq, miután összeházasodtak, egy kis kórházfélét nyitottak. A gazdag emberekhez gyakran hívták őket, mert jól értettek a gyógyításhoz és az ápoláshoz. De a szegényebbekről is gondoskodtak. Sahar megkerestette régi tanítóját, Irmakot. Akkora összeget ajánlott fel érte új tulajdonosának, hogy az nem tudott ellenállni. Nem tartotta maga mellett, hanem egy karavánvezetőjük gondjaira bízva, segítette visszajutni a hazájába. Sahar három fiút és két lányt szült a hercegnek, aki talán épp akkor látta a legszebbnek a hercegnőt, amikor hasa kidomborodott, és mellei megduzzadtak az áldott állapot alatt. Kylord mélyen gondolkodva simogatta meg Alaiza kezét, miközben az jutott eszébe, hogy Zubayr életéből is csak a lányok sikításai, fájdalmai okozta gyönyörre emlékezett eddig. Alaiza szavai juttatták eszébe a teljes történetet. – Először nem ez a történet jutott az eszedbe – mondta Kylord, mikor Alaiza befejezte a mesét. – Igaz. – Miért gondoltad meg magad? – Mert bár Mirjam sokkal jobban átélte a teljes önfeladást, mint Sahar, de az ő és Lionel atya történetét egyrészt azt hiszem, nem lettem volna képes végigmesélni, másrészt Zubayr képessé vált a változásra, míg Lionel nem.[8] oldalon. – Csakugyan nem. A megérzéseid és az emlékeid egyre pontosabbak. – Te tehetsz róla, te indítottad el ezt a folyamatot bennem. – A képesség benned szunnyadt. Nem véletlen, hogy könnyen ráéreztél arra, hogyan lehet az ezoterika híveivel is megértetni az alapvető tudományos gondolatokat. Én csak a katalizátor vagyok, előbb-utóbb átléptél volna nélkülem is ezen a határon. – Ha te nem lennél, nem biztos. A szerelmed, a szerelmeid az én tanító mestereim. – Ahogy az enyém a tied. Észrevetted, hogy mi nem veszekszünk? Pedig elég régen együtt vagyunk már hozzá. – Csakugyan nem. De mi a gond ezzel? – Ez ritkaság. – A szüleim sem veszekszenek. – Micsoda mázlista vagyok. Alaiza nem szólt semmit, csak átölelte és elaludt. Kylord még egy darabig nézte. Meglepve tapasztalta, hogy már nem érdekli, hogyan változtatja meg ez a kapcsolat. Zubayr jól járt a változással, és Alekszandr is. Toussaint nem változott, nem is tudott igazán boldog lenni. Még nem tudta, Kylordként kivé fog változni, de kíváncsian várta a folytatást. Most csak ölbe vette Alaizát, és mint egy kisgyermeket visszavitte a

hálószobájukba. Az egyik szombat reggel Kylord megint egy üzleti telefonbeszélgetésbe mélyedt, a medence szélén, egy fotelben ücsörögve, miközben Aliza kiszállt a vízből a szokásos reggeli körei után. Arra már hajlandó volt, hogy a szigeten ne hordjon se fürdőruhát se alsóneműt, de még nem tudta átvenni Kylordtól azt a fesztelen meztelenséget, ahogy itt töltötte az idejét, ha nem volt más jelen rajtuk és a személyzeten kívül. Kylord leginkább csak kényelmi okokból húzott rövidnadrágot, de az idő jó részét teljesen ruha nélkül töltötte. Most, ahogy meglátta a lányt, félretolta a laptopját, és Alaizát ültette az ölébe helyette. Egyik kezével a mobilt tartotta, míg a másikkal Iza popójáról, melléről törölte le a vizet, amivel aztán magát frissítette fel. Iza legszívesebben macskaként dorombolt volna hozzá, de nem akarta elvonni a figyelmét a megbeszélésről. Amikor befejezte az utasítások felsorolását, gyorsan elköszönt. Ki is kapcsolta a készüléket, jelezve, hogy innentől kezdve figyelme osztatlanul a lányé. – Tudom, hogy kitaláltál valamit. Egyszerűbb, ha simán elmondod – szólalt meg Alaiza. – Azt terveztem. – Akkor? – Még gyönyörködtem benned egy kicsit. – A szigetről nem tudok elszaladni. – Nem is kell, nem lesz olyan szörnyű. – Tudom. Csak nem árt edzenem az ötleteid előtt. – Egy szavadba kerül, és megmaradunk a jó öreg misszionáriusnál. – Az a kedvencem. – Ezt még sosem mondtad. – Pedig így van. Szeretem, ha láthatlak közben. – Szereltethetünk fel tükröket is, akárhova. – Nem, köszönöm, az nem egészen olyan. Inkább mondd el, mit szeretnél. – Emlékszel a múlt heti beszélgetésünkre O történetéről? – Igen. Remélem nem rendeztél be titokban egy Roissy féle bordélyházat a betörésemre. – Nem. Teljes Roissyt nem. – Teljes Roissyt nem. Hát… Egyre kíváncsibbá teszel. – Az első alkalommal azt mondtad, hogy rajtam kívül mástól még nem volt orgazmusod. – Majd csak túlélem valahogy ezt is. – Nekem viszont nagyon sok más nő is volt már az életemben. – Ha hiányoznak, én nem bánom, ha fűszerezed a nemi életed, de azt nem ígérhetem,

hogy harmadiknak beszállok. – Ezt most nem mondod komolyan! – Azt, hogy nem szeretek harmadik lenni? – próbálta Alaiza tréfával elütni, de Kylord kíváncsiságát már felkeltette. – Téged tényleg nem zavarna, ha mást is lefektetnék? – Bethariban sem az zavart, hogy vele csináltad, hanem hogy velem is akarta. Mondtam. Háromszemélyes játszadozást nem tudnék elfogadni, de ha vágysz valakire, azt hogyan ítélhetném el? – Most sikeresen elterelted a figyelmem, de azért ezt fejtsd ki bővebben. – Nézd! Az érzéseidet, a vágyaidat nem tudod irányítani. Senki sem tudja. Nem mondhatom neked, hogy ne vágyjál, vagy ne kívánj meg senki mást rajtam kívül. Ha megvan benned a vágy, de én mégis azt várnám el, hogy elnyomd, visszafojtsd magadban, azzal uralni akarnálak, irányítani. Azzal azt várnám el, hogy olyat tégy, amit nem szeretnél, ami nem tenne boldoggá. Ez önzés. Én nem akarom, hogy úgy legyél velem, úgy maradj hűséges, hogy az neked nem jó. Annyit kérek csak, hogy légy őszinte velem. Ne az egyéb kapcsolataidról számolj be, csak arról, ami engem érint, ami rólam szól. Ha már valamiért nem akarsz, ha már nem élvezed a társaságom, akkor légy őszinte. Nem akarom, hogy bármi olyat vállalj a kedvemért, ami neked nem jó. – Hát megint alaposan meglepett, Miss. Brennwood. Sosem hittem, hogy létezik nő, aki így gondolkodik. – Eddig én sem hittem. Ahogy egyre több mindenre kezdek emlékezni, úgy tűnnek el belőlem a kötöttségek és a korlátok. Kislányként nagy esküvőről, örök hűségről álmodoztam. Egy férfiról, akinek én vagyok a minden, aki rá sem tud nézni másra, csak engem imád. Most egyre inkább másképp gondolom. Most mérhetetlenül önzőnek látom az akkori gondolkodásomat. Csak az érdekelt, hogy én megkapjam mindazt, amit egy házasságtól várhat egy lány. De most már te jössz. Ezzel a nem teljes Roissy-val felcsigáztál. – Emlékszel, hogy mennyire valósnak érezted, amikor elvittelek táncolni meztelenül egy bálba? – Igen. Még a parfümök illatát is éreztem. – Nos, alkottam egy képzeletvilágot. Ezek a fantáziavilágok épp úgy léteznek, mint az, amelyet most valóságnak fogsz fel. Bármi, amit el tudsz képzelni, az létre jön, hiszen ezt a világot is a benne élők tudata hozza létre, csak olyan gyors a folyamat, hogy az elme képtelen követni. Amit most teremtettem, hasonlít a könyvbéli kastélyhoz, de a magam szája íze szerint. Én azt hiszem, már nem magát a hatalmat keresem, hanem a belőle áradó erotikát. – Vagyis nem lesz benne korbács? – Nem. Abból valaki már teljesen kigyógyított – mosolyodott el, ahogy felidézte Esbeta emlékét.

– Akkor mivel akarsz kényszeríteni, hogy meglegyen a hatalom íze? – Majd meglátod. Ez meglepetés lesz. Azt mondtad, tudnád élvezni ezt a fajta erotikát. – Elméletben biztosan, de a gyakorlatban majd meglátom, ha ott leszek. Kézen fogva mentek fel a hálószobájukba. Kylord egymással szembe fordított két fotelt, míg Alaiza megszárítkozott. Kényelmesen elhelyezkedtek benne, megfogta Iza kezét, és mélyen a szemébe nézett. – Most úgy fogunk szeretkezni, hogy csak a kezedet fogom. Nem csináltam még ilyet, de azt hiszem, élvezni fogjuk. – A fantáziádat ismerve, biztos vagyok benne. Kylord tekintetétől Alaiza szemei egyre jobban elnehezültek, miközben ráhangolódott a már ismert érzésre. Hagyta, hogy a férfi vezesse, belemerítse a saját fantáziavilágába. Egy régimódi, talán egy tizenkilencedik századi kastélyteremben találta magát. Egyáltalán nem olyanban, mint amilyennek a könyvbeli Roissy kastélyt képzelte. Hatalmas, földtől a mennyezetig érő fehérkeretes ablakok, súlyos fekete, de aranysújtásos, gazdagon redőzött bársonyfüggönyökkel. Sötétbordó színű tapéták gazdag, barokkcirádás aranymintával. A padló fekete gránit, rengeteg fehér báránybőr szőnyeggel. A bútorok barokk stílusúak, aranyozott fa részekkel, kárpitjukon fehér alapon, a tapéta mintájával egyező gazdag aranyminta. Iza épp arra gondolt, hogy ez jellegzetesen kylordos stílus, de ahogy körülnézett, hogy el is mondja neki, rájött, hogy egyedül van. Ugyanúgy meztelenül, és egy kissé még nedvesen állt az egyik báránybőrön, ahogy az imént leült a fotelbe. Épp kezdett tanácstalan lenni, mikor két elegáns, fehér, csipkeruhás nő jött be. Ahogy rájuk nézett, az jutott eszébe, hogy határozottan nem roissy-i egyenruha. – Itt most te vagy az egyedüli Istennő – érezte meg Kylord gondolatát. A nők meghajoltak előtte, majd intettek, hogy kövesse őket. Hosszú folyosón mentek végig, melynek végén egy szintén barokkosan túldíszített, de római fürdőt imitáló helyiségbe vezették be. Megfürdették, illatos olajjal bekenték, haját elegáns kontyba tűzték, majd megálltak. – Most még választhatsz – érezte meg Kylord gondolatát. – Domina vagy alárendelt akarsz lenni? – Interaktív fantázia? Ez tetszik. – Ez az egyetlen elágazás. – Akkor inkább alárendelt. Magamat ismerve, nem tudnék uralkodni senkin. – Rendben. Innentől nem tudsz mást tenni, mint engedelmeskedni. A két nő először egy fekete, csupa csipke fűzőt adott rá. Alaiza még sosem hordott ilyet. Alaposan megszorították, azt hitte nem is tud levegőt venni benne. A dereka a szokásosnál is vékonyabb lett, míg mellei felemelkedve, szinte teljes egészében kibuggyantak felette. Ezután egy szoknya következett, mely egy dúsan redőzött fehér tüll alsóból és egy ráboruló sötétvörös selyemből állt. Ügyesen a fűző alá illesztették, melyen csak most tűnt fel neki az aljára erősített különlegesen szép aranydíszítés. Indák, karikák,

lepkeszárnyak, rózsák sodró mívességgel. Valamire emlékeztette Izát, de még nem tudott rájönni, mi az. Ezután egy, a szoknyával azonos színű csipkével bélelt, de a fűző aljával azonos mintájú, aranyszínű, fémből álló nyakörvet kapott, továbbá ugyanilyen bilincseket a két csuklójára. Majd következett a csupán két ujjból álló felső rész. Egy szintén vörös selyem rész takarta a felkarját könyökig, innen azonban egy fehér csipkés fodorban folytatódott, melyet hátul kicsit hosszabbra hagytak, mint elől. Hogy ne csússzon le, hiszen a vállát teljesen szabadon hagyta, egy-egy vékony, fekete csipkecsíkkal elől is és hátul is a nyakörvéhez rögzítették. Ezután következett a papucs. Ez már olyan volt, mint a regényben. Magasított talpú, magas sarkú, vékonypántos, vörös színű fapapucs. Ahogy meglátta magát a tükörben, az egész összhatásban volt valami finom, viktoriánus jelleg. Mikor készen voltak, visszakísérték a korábbi szobába. Ott már egy férfi várta, akiben az alkatáról egyből felismerte Kylordot, főként, amikor tekintetét lejjebb vitte. Ekkor már kétsége sem lehetett. A férfi ugyanis fekete álarcot, fekete kesztyűt viselt, a már ismert fehér zsabós, bő inget, és teljesen testhez simuló, fekete nadrágot, amire elől Alaiza nyakörvével azonos mintázatú aranyszínű fémdíszt erősítettek. Ezen azonban két nagyobb üres karikát is hagytak. A felső kisebben át Kylord pénisze, míg az alsó szélesebben át két heréje mutatta meg magát, mint egy keretbefoglalt festmény. Felemelt melleinek érzete, Kylord férfiasságának ilyetén kiemelése, hüvelyének összehúzására ingerelte, jelezve ezzel, hogy szexualitása energiakígyójára felettébb hat ez a fantáziajáték. Kylord azonban csak megállt ellőtte. – A szabályokat már ismeri. Igen, tehát azok azonosan a könyvbelivel. Nem beszélhet, nem nézhet a férfiak arcába, csakis a péniszükre, nem teheti keresztbe a lábait, nem tarthatja teljesen csukva a száját, és legfőképp minden utasítást gondolkodás nélkül végre kell hajtania. – Persze ezeket nem kell állandóan észben tartania, úgysem fog tudni véteni ellenük. – „Minden ellenállás hasztalan. Készüljenek fel az asszimilálásra.” – jutottak eszébe Izának a Star Trek híres borg mondatai. – Több komolyságot, Miss. Játékban nem ismerek tréfát – mondta Kylord, de Iza érezte, hogy ő is mosolyog az álarca alatt. – Ön ember ugyan, de mostantól megszűnt az önálló akarata. Egyetlen feladata, hogy használói kedvére tegyen. Bárki, bármikor, bárhogyan használhatja önt, és ön ez ellen semmit sem tehet. Álljon oda, a két oszlop közé. Most vette észre Alaiza, hogy a terem közepén két fekete gránitoszlop áll, egymástól másfél méternyi távolságban. Engedelmesen beállt a kettő közé. – Kösse fel a szoknyáját. Meglepve vette tudomásul, hogy tudja, mit kell a szoknyával tennie, és már teszi is engedelmesen. Valóban nem tudott tenni a kiadott parancs ellen. Kicsit fura érzés volt, de hát végül is, erről szólt a játék. Könnyen megtalálta azt a két szalagot, aminek a segítségével a szoknyát két külön részre tudta választani. A két részt megkötötte két oldalt, és a fűző alján lévő fémdíszítés karikáihoz rögzítette. Így önként feltárta magát mind elől, mint hátul. Kylord ekkor egy kis üveget vett elő. A tartalmával bőségesen bekente Iza

melleit, két gömbölyű zsemléjét hátul, majd letérdelt eléje, és a szeméremdombját is. – Kérem, húzza szét a szeméremajkakat! – jött az újabb felszólítás, mire Iza kezei habozás nélkül megtették. Kylord benyúlt, hogy a kisajkakat, a csiklót, és az egész külső nemi szervét is alaposan bekenje, majd a hüvelybe is benyúlt. – Forduljon meg, hajoljon le és két kézzel húzza szét a fenekét, hogy lássam a hátsó nyílását is! Amint ezt megtette, Kylord síkos ujjait a végbélnyílásába is benyomta. Iza először csak azt hitte, hogy ettől csak csúszósabb lesz, de aztán hamarosan megérezte az elsőre hideg, majd később csípős érzést. Egy idő után mellei és egész alsóteste égni kezdett, és alaposan ki is vörösödött és viszketett. – Most várunk egy kicsit, hogy beszívja a bőre, és ne kenjen össze minket. Addig adja a kezét, majd a lábát, kikötözöm. Kylord szinte tapintható élvezettel kötözte ki a két oszlop közé, majd magára hagyta. Nem tudta mennyi idő telt el, de nemi szervei egyre jobban égtek. Ahogy letekintett, valóban külön kiálló vörös foltoknak látszottak a mellei. A kemény papucsban is egyre kellemetlenebb lett a kényelmetlen terpeszben való állás. Ekkor azonban újra zajt hallott. Hat férfi jött be, Kylordéval azonos ruhában, de rajtuk nem volt se maszk, se kesztyű, és Kylord is levette a sajátját. A férfiak egyértelműen Izát csodálni jöttek. Körüljárták, megtapogatták. Bár láthatóan hat különböző ember volt, Alaiza tudta, hogy mivel mindegyiket Kylord fantáziája hozta létre, valójában mind őt képviselik. Izában végigfutott a gondolat, hogy vajon a valódi teste is ilyen vörös most, amelyik a hálószobában ül a fotelben? – Nem, a tested békésen pihen, nem történhet semmi baja, folytasd a játékot nyugodtan, nem kell aggódnod – hallotta Kylord megnyugtató szavait, de most a fejében. Közben az egyik férfi, egy hatalmas szőke, kékszemű izompacsirta, már nem csak kívül, de ujjait hüvelyébe mélyesztve belül is masszírozta. Ettől a többiek is kedvet kaptak. Mindkét alsó nyílását alapos vizsgálatnak vetették alá. Legszívesebben elhúzódott volna, de ezt egyrészt a kötelek, másrészt egy fura, benne ébredő erő miatt nem tette. Égő kínnal tűrte a benne elől is és hátul is matató kezek ostromát. – Gyönyörű ez a vörös szín, és izgatóak a formák, de vajon az idomítás is ilyen sikeres volt? – Nyugodtan próbálják ki az urak – válaszolta Kylord, aki Izával szemben egy karosszékben helyezkedett el, kényelmesen. Az egyikük Iza elé lépett. Égő melleibe markolt, majd állát megragadva a szájába csókolt. Egy idegen csókját érezte és furcsán szégyenkezés járta át, de aztán újra eszébe jutott, hogy ez a férfi is Kylord tulajdonképpen,

még ha most más érzést is kelt a más test. Közben a férfi a hüvelyébe nyúlt, míg mutatóujjával csiklóját masszírozta. – Engedd el magad! – hallotta a fejében Kylord hangját. – Élvezd az enyémtől különböző másik test változatosságát. Iza mély levegőt vett, próbálta elengedni magát. A férfi pénisze látványosan felemelkedett Iza hatására. Rövidebbnek, de tömzsibbnek látszott, mint Kylordé. Iza hüvelye kellően felforrósodott és viszketett már a kenőcstől. Alig várta, hogy valami belülről megdörzsölve csökkentse a kellemetlen érzést. A férfi elölről támadott. Térdeivel széjjelebb tolta Iza lábait, és csípőjébe kapaszkodva behatolt. Egyszerre döfött és rántotta magára a lányt. Durván és csak saját magával törődve elégült ki. Egy másik, aki a háta mögött állt, előrenyúlva markolászta a melleit, miközben egy harmadik lépett elé. Egy hamisítatlan északi indián volt, vöröslő, kigyúrt izmokkal, hosszú fekete hajjal. Izának eszébe villant, hogy Kylord indián ősökkel is rendelkezik. A férfi Iza szeme előtt vette le az ingét és bújt ki a nadrágjából. Magasabb, szélesebb volt, mint Kylord, égnek álló pénisze hasonlított az övére, de láthatóan nagyobbra duzzadt. Végigsimogatta Iza arcát, nyakát, vállait, finoman megmorzsolgatta mellbimbóit. Hatalmas tenyerében szinte elvesztek a lány amúgy kisméretűnek nem nevezhető halmai. Péniszét lassan, kéjjel vezette be Izába, aki úgy érezte, menten szétszakad a hüvelye. A kenőcs síkossága most jelentős szerephez jutott. Miközben szorosan hozzásimulva hátranyúlt, belemarkolt a fenekébe, majd két mutatóujját hátsó nyílásába fúrta, amin szintén végigfutott a feszítő fájdalom. Ahogy hátulról beledöfött, Iza, hogy elhúzódjon, előrébb tolta a csípőjét, épp a péniszére nyomva rá magát. Pontosan ez volt a férfi célja. Ha azt akarta, Iza lecsússzon róla, akkor ujjait begörbítve, belülről gátizmába akasztva hátrafele húzta, majd újra visszatolta. Iza, hogy meneküljön a kellemetlen fájdalomtól, maga táncoltatta csípőjét a férfi péniszén. Az indián láthatóan élvezte, ahogy két ujjának irányítása mellett, a lány maga feszíti fel óriási péniszére magát. Végül a csúcsra jutva csípőjét előretolva, ujjait mélyen bedugva tövig hatolt. Úgy érezte, a férfi pénisze és ujjai szinte összeérnek belül a testében. A szemtelen, öntelt elégedettségében Alaiza megérezte Kylord lelkének egy darabját. Forróság futott végig rajta a gondolatra. Szerette ezt a vonását a férfinak. Az indián démon néhány ilyen összeszorítással Izába ürítette magát. Iza saját magán is meglepődve izgatónak érezte, hogy ilyen erőszakosan uralkodnak rajta. Élvezte az idegen, mégis ismerős testet. Mire a férfi végzett, ő is végigélte az orgazmus gyönyörét. – Én térdelve akarom – mondta a harmadik. Elengedték Iza kezeit, de csak azért, hogy azonnal összekössék a háta mögött a bilincs segítségével. Két lábát is közelebb engedték egymáshoz, így már előre tudott hajolni. Felsőtestét előredöntötték, és hogy ne essék orra, kezeit könyöknél felkötötték. Több ujj nyúlt a fenekébe, de eszébe jutott, hogy ez csak a látszat, és az érzet hiába ilyen valóságos, valódi testének nem eshet baja. Kylord a könyv elemeiből építette fel ezt a fantáziavilágot, így nagyjából sejthette, mi fog történni. Ezért elfeledte a félelmet, és várta az érzést. Érezte, hogy újra bekenik valami csúszós krémmel, feneke két felét szétfeszítik, majd hatalmas erővel vágódott belé egy méretes pénisz. Felüvöltött a fájdalomtól, és megértette, hogy most átélheti, mit érzett a regény főhőse, O. Első pillanatban azt hitte, Kylord be akarja bizonyítani neki, hogy csak a szerelem elszánt ereje képes ezt megtenni

valakinek a kedvéért, ám a következőben megértette a valóságot. Felfigyelt a belőle felszakadó erőre. Ez nem Kylord igazáról szólt, hanem az erőről. A sajátjáról, ami elbűvölte Kylordot, és Kylordéról. Sosem hitte volna, hogy így tudna üvölteni. A jókislányos visszafogottságnak a szikrája sem maradt már benne. Ezt a valódi életben sosem tudta volna átélni, még sosem engedte így el magát. Ugyanakkor közben átélte egy korábbi

életének emlékét, mikor Mirjamot korbácsolta Lionel atya. Most újra érezte a bőrébe maró ostor égető kínját, a fenekét, combjait, melleit égető, vérző hurkákat. Teste emlékezett a feladás állapotára, amikor már nem volt ereje védekezni, csak a semmibe fásult lélekkel hagyta, hogy vérző testébe marjon Lionel húsa, miközben magáévá teszi. Amikor Kylord eddig az orgazmus csúcsára juttatta, a hihetetlen figyelmessége, szakértelme megszerezte a bizalmát, de közben végig megőrizte nőies, finom lágyságát, a nőiesség kontrollját. De a teljes elengedettséget, a vad felszabadultságot sosem engedte meg magának, csak a vízként körbefolyó feloldódást. Kylord már átélte azt, amikor szabadon azt tehette vele, amit akart. Ezt azonban Iza sosem próbálta ki. Egyszerűen nem vágyott rá, de most, ebben a fantáziavilágban megtehette, hogy élvezi a saját kontrolljának hiányát, hogy úgy reagál az őt ért hatásokra, ahogy azt a hatás természetesen kiváltja. Most senki sem törődött a könnyeivel, a sikolyaival, ahogy egyszerre érezte teste a csípő folyadék és a korbácsütések emlékét. Közben zavartalanul tépték, szívták, szopták melleit, feszítették beleit a végbélnyílásába fúródott hatalmas bunkóval, dörzsölték csiklóját és hüvelyét izgága ujjakkal. Mivel a fizikai világ korlátai nem akadályozták, újra átélte az eszeveszett orgazmus mámorát. A fájdalmak által felszított érzékei őrjöngve olvasztották össze a kínt és a gyönyört. Elsöprő szenvedéllyel élvezte, hogy döbbenetes erővel uralják. Hogy nincsenek határok, nincsen viselkedés, csak a test korlátoktól megszabadult tombolása. Beléhatolnak, felnyársalják és szétfeszítik. Lehetetlen ellenállnia. A beléálló férfi tombolása elsöpört mindent. Ráérzett az erő és a hatalom mámorára. És akarta ezt az erőt. Akarta, hogy nekiessen újra és újra. Akarta, hogy uralkodjon rajta, szaggassa szét, ha kell, mutassa meg önmaga határtalan erejét. Akarta a fájdalmat, az üvöltést, a következő és a következő behatolás kínnal átitatott kéjmámorát, a mindent odaadást. És a férfi nem kímélte, kiengedte teljes erejét. Az utolsó döfésnél melleibe markolva húzta, és óriási élvezet mellett engedte bele magát a lányba. Iza nem tudott elájulni, hiszen teste nem, csak idegszálain át élte át kínt és a gyönyört, de szinte élettelenül lógott a két oszlop között. Az elragadtatás elsöpörte, magával sodorta. Kylord szimbolikusan bepillantást engedett abba, hogy valójában milyen hatalommal rendelkező tudat része. Milyen erő adta mámort élt már meg korábban, hiszen a múltjának, az emlékeinek egy darabját osztotta meg így vele. Alaiza megértette, annak kőkemény valóságát, hogy az a Tudat, akinek Kylord most egy kicsiny része, valaha, valamikor az idő káoszában bolygókat, csillagrendszereket uralt. Kylordban ott az emlék arról, hogy képes lehetne egy egész bolygót szétmorzsolni, és talán egy része meg is tette valamikor. Megérteni nem, csak átérezni tudta Alaiza, hogy milyen fájdalom lehet Kylordnak tudni, hogy őt ez a mérhetetlen teljesség leválasztotta magából, és arra ítélte, hogy ezen a kicsiny bolygón végigjárjon egy reinkarnációs ciklust. Hogy onnan nézve apró lelki feladatokat oldjon meg, pitiáner tanulságokat vonjon le. Mintha Michelangelónak tyúkólakat kellene meszelnie, Mozartnak légüres térben süketeket énekelni tanítani, Zeusznak villámok szórása helyett Héra hajsütővasát melegítenie, vagy még mindezeknél is nagyobb szakadékot látnia. Iza csakugyan átélte a fájdalom és a hatalom erotikáját és gyönyörét úgy, hogy tudta, ezt a fizikai

teste sosem bírná ki. És Kylord kegyetlenül folytatta. A következő férfi, egy barna hajú, zöld szemű izompacsirta, elölről akarta, ezért a földre fektették, széthúzták a lábait, és újra érezte a feszítő erőt, miközben a többiek a száját használták, a melleit gyömöszölték. Aztán jöttek sorba a többiek. Miután mindannyian kedvüket töltötték, és beleélveztek, Kylordra néztek. Izának már lángolt a fájdalomtól mindene. Kylord bólintott. – Állj fel! – szólt rá, és Iza teljes megrökönyödésére azt tapasztalta, hogy engedelmesen feláll. Minden mozdulat fájt, és előre tudta, hogy a következő is borzalmas lesz, mégis folytatta. – Gyere ide. Fordulj meg! Hajolj le! Iza akár egy engedelmes, beidomított házikedvenc megtette. – Közelebb és húzd szét a feneked, had lássam. Alaiza hátrébb lépett, hogy hátsója kényelmes közelségbe kerüljön Kylordhoz. A férfi elégedetten szemlélte és simogatta meg, az igénybevételtől kitágult nyílást. – Elengedheted. Most fordulj vissza és elégíts ki a száddal! – Na, nem! – gondolta Iza. – Ennyi neki bőven elég volt, ezt a játékod nem játssza tovább. Most azonban nem jött válasz Kylordtól. A teste reagált a parancsra. Engedelmesen kezébe vette az előtte meredő férfiasságot, és szájába igazította. Most valóban tárgynak érezte magát, olyannak, akit használnak, és akivel bármit megtehetnek, és meg is tesznek. Kylord felemelte az állát és a szemébe nézett. – Most! Most engedd el magad, most add fel az összes létező személyiséged, engedd át magad a végtelen semminek, hiszen te nem létezel. Ez a test, nem létezik, csak te képzeled magadnak, csak felvetted, mint egy ruhát, de nem vagy azonos vele. Érezd át, hogy nincs, amit el lehetne venni tőled, mert nincs semmi más, csak te magad. Légy teljesen üres és szabad. Élvezd a kéjt, amit a test képes nyújtani. Ne szégyellj semmit. Élvezd, hogy uralkodnak rajtad, hogy kényszerítenek. Élvezd a megalázó tehetetlenséget. És Alaiza élvezte. Az égő fájdalmat teljes alsótestében kívül és belül, a lángoló mellbimbóit, ahogy szájában ott ízlelte Kylord gyönyörű, erős és borzongatóan merev péniszének az ízét. Élvezte, hogy közben mind körbeveszik, alányúlnak, és kezek markolásszák melleit, dörzsölik csiklóját, míg két másik pénisz egymást váltva tölti meg mindkét nyílását, lent is. Élvezte a boldogságot, ahogy a szájában áradt szét az édes Kylord édes nedve, miközben az ő teste is lüktetve adta át magát a megállíthatatlan orgazmusnak. Csukott szemmel feküdt, teljesen kimerülve a földön. A többi férfi összeolvadt Kylorddal, aki mellette ült, és az arcát simogatta. Kylord ereje valódi volt. Ebben

különbözött minden más férfiétól, akit eddig ismert. A regénybeli Rene és Sir Stephen, Oból merítette az erejét. A hihetetlenül erős, a fájdalomban is gyönyört találó nőből. Ő adta meg nekik a hatalmat, ahogy Alaiza a sziklán Kylordnak. De Kylord más volt. Most megláthatta a férfi tiszta, nyers erejét is, melyből igazi, vérbeli saját hatalma származik. Ezt a hatalmat kereste a Földön is, Zubayrként, Toussaintként, Alekszandrként, Lionelként, Domicianként, Kylordként. – Az igazi hatalom és uralkodás itt kezdődik, amikor már nem akarod. Amikor már átlépte a tűrőképességed határát. Érzed a perverz, mégis végtelenül kéjes borzongást? – Igen – gondolta Iza, és sok mindent megértett. Eszébe jutott egy régi-régi életük még Atlantisz fénykora előttről. Elnoának hívták és egy szid volt, egy felsőbbrendű lény. Akkor tökéletesen uralt testtel, magas intelligenciával, a végletekig kifinomult művészi érzékkel könnyű volt létezni és felülemelkedni az anyag vonzásán. Olyannyira uralták a létezést, hogy új, értelmes fajt teremtettek, a trelleket. Kylord egy trell volt, Ramnak nevezték. A benne feltörő nyers erő megijesztette Elnoát, mert meglátott benne és önmagában is valami mást, valami vonzást, amit nem értett. Megijedt a benne, a kifinomult, magasabb rendű lényben felébredt vad, szinte állati erejű vonzódástól. Igen, akkor is vágyta azt az uralmat, amivel Ram birtokolni akarta. Ramban a tudati energiák szintjén ott rezgett az elmúlt életek birodalmakat összedöntő ereje. De akkor ezt Elnoa nem látta, ezért félt tőle. Mivel nem tudta kezelni ezt a félelmet, az eltávolításával, meneküléssel oldotta meg. Ezt fel kellett fedeznie. Elnoa, aki ismerte az anyag titkát, játszi könnyedséggel kezelte az elemeket, tudatával módosította egy élőlény génszerkezetét, hogyan ijedhetett meg egy egyszerű trell szabadon feltörő ösztöneitől. Ki kellett derítenie. Szidként mit sem tudva Ram valóságáról, Alaizaként nem átélve O létét, nem lényegíthette át teljesen azok valóságát. És Alaiza megértette, és a Tudat, aki létrehozta Alaizát és Elnoát, átélte. Ekkor elmúlt minden fájdalom. – Haragszol? – kérdezte Kylord. – Nem. Én akartam, nekem kellett átélni. Döbbenetes élmény volt. Miközben Kylord felemelte a lányt, elengedte a képzeletvilágot, és újra ott ültek a hűvös hálószobában egymással szemben. – Köszönöm! – mondta Iza, és mindketten tudták, hogy azért hálás, mert Kylord be akarta engedni lénye egy titkolt részébe. Meg akarta mutatni, hogy valójában mi minden lakik benne, de csak így volt rá képes, a nemiség szimbólumán keresztül, mert ezt ismerte a legnagyobb mélységben. Alaiza felfogta ennek a jelentőségét, éppúgy, mint Esbeta, Alekszandr ki nem mondott bocsánatkérését. Kylord gyorsan a reggelire terelte a szót, nem akart teljesen elérzékenyülni. Még fel kellett dolgozni azt a boldogságot, hogy Alaiza megértette és befogadta ezt az erőt. Erre eddig csak egyetlen korábbi életükben Amatrixaként volt képes, és most Alaizaként. Mirjammal is próbálkozott Lionelként, de Mirjam inkább a halálba menekült ez elől az erő

elől. Azon az éjszakán, mikor hajnalig nézte az elhagyott templomban felvett jelenetet, megérezte, és a szikla tetején is ezt az erőt látta meg a lányban. Igen, ő képes lesz majd, ha eljön az ideje, egy egész új világot, egy új Földet felépíteni vele. Teltek a napok, a hetek. Kylord egyre többet gondolt arra, hogy elmondja Alaizának az igazságot. Azt, hogy ő messze nem az a jó ember, akinek a lány gondolja. Hogy eleinte valójában nem érte küzdött, hanem ellene, hogy még most is sok olyan üzlete van, amely biztosan nem tetszene neki, és sokszor nem válogat az eszközökben, ha a saját érdekeiről van szó. Hogy valószínűleg nem fog tudni kilépni abból a fegyverüzletből, amibe épp a kapcsolatuk elején fogott bele, amiért komolyabb pénzeket akart elvonni a kutatástól. Sajnos már túl mélyen belebonyolódott az ügybe, ami nem lett volna gond, ha közben nem változik meg a világhoz való hozzáállása. Mindezt azonban teljes mértékig elrejtette a lány elől. Ez nem egy előző élete, ez a jelen Kylordja. Alaiza lassan végleg felengedett. Már nem gondolt arra, hogy ez csak egy átmeneti kapcsolat, hogy úgysem fog együtt maradni Kylorddal. Már olyan mélységig belefolytak egymás lelkébe, oly szoros kapcsolat alakult ki köztük, hogy észrevétlenül természetessé vált az összetartozásuk. Hét közben igyekeztek visszafogni magukat, hogy aztán hétvégeken annál jobban élvezzék mindazt, amit egymásnak adni tudnak. Egy következő péntek este Alaiza meglehetősen hosszan időzött a fürdőszobában. Kylord már épp azon gondolkodott, hogy utána megy, és kihasználja a kényelmes helyiség adottságait, mikor kilépett az ajtón. A férfi nem akart hinni a szemének. Alaizán egy majdnem ugyanolyan ruha volt, mint amilyet legutóbbi közös fantáziautazásukon álmodott rá. Igézve bámulta szerelmét. Ezt honnan szerezted? – Találtam egy varrónőt, aki rendszeresen tervez és varr steampunk jelmezeket. A tekintetedből ítélve, megérte az árát. – Nagyon is! Mi az a steampunk? – Többek közt egy alternatív művészeti szubkultúra. Két alapösszetevője van. Egyrészt nosztalgia a viktoriánus kor után, másrészt egy képzelt technológiai aranykor vívmányainak dicsőítése. A mai technikát ridegnek és embertől elidegenedettnek tekintik. Láttunk egyszer egy ilyen filmet is. A balszerencse áradása volt a címe. – Aha. Hát ez akkor is gyönyörű – mondta Kylord. Körüljárta, megforgatta Alaizát. Megsimogatta az alaposan kiemelt és feltolt melleit, megdörzsölve mellbimbóit, merevedésre kényszerítette őket. Ezt a feladatot szándékosan hagyta meg neki Alaiza, tudta, hogy Kylord roppantmód élvezni fogja. Folytatva a felfedezést, belecsókolt szabadon hagyott vállaiba, végighúzta tenyerét karjain, finom, csipkés bilinccsel körbefogott csuklóján és gálánsan kezet csókolt neki. – Nincs a világon még egy nő, aki ennyire együtt tudna rezegni velem, mint te.

– Még néhány élet, és egészen összecsiszolódunk – csókolta meg Alaiza gyengéden. Kylord, Iza hasára szorítva arcát, átölelte fűzőbe szorított derekát, és a szoknyán át simogatta elől is, és hátul is, majd felemelkedett. – A hasítékot elfelejtette – mosolygott rá. Nekem jobban tetszett az eredeti változat, amilyennek az O történetében olvastam – azzal lehajolt, megfogta a töménytelen mennyiségű szoknyahalom alját, és elkezdte lassan felfelé görgetni. Mikor elért a derekáig, egy kicsiny gyűrű segítségével a fűzőhöz rögzítette. Csipkés harisnyája combközépig ért, így épp a lényeg vált közvetlenül hozzáférhetővé. – Tökéletesen igazad volt, így sokkal drámaibb a hatás – mondta, miközben lenyűgözve bámulta Iza feltáruló, fehér és vörös keretbe foglalt szemérmét. Kylord szeme huncutul csillant. Innen tudta Alaiza, hogy indul a játék, melyben saját magukat alakítják, csak épp egy különösen bizarr szituációban. Leült kedvenc fotelébe, és intett Izának, hogy jöjjön oda. – Szép hölgy, kérem, forduljon meg. Iza megfordult, és karnyújtásnyi távolságban megállt Kylordnak háttal. A férfi előrehajolva elkezdte felgöngyölni a szoknyát, majd az elejével azonos módon rögzítette. Elégedetten szemlélte az eredményt, megsimogatta a feltárulkozó gömbölyűségeket. A sok-sok anyag, mely dúsan hömpölygött Alaiza körül, szemérmességet és zártságot sugallt, és épp ez emelte ki az elől és most már hátul is feltáruló meztelenségét. A ruha rafináltam készítette elő Kylord számára Alaiza testét, amely így szinte megterített asztalként várt a rendeltetésszerű használatra. – Vegye elő a péniszemet! – mondta, és hagyta, hogy Iza lehajolva kibontsa, majd bermuda nadrágjára helyezze férfiúi ékességét. – Most hozza ide a dobozt. Mire Iza kényelmetlen papucsával visszatipegett a szekrénytől a dobozzal, melyben Kylord különböző kellékeket tartott, ő már a híradót bámulta a tv-ben. Mivel nem tudta, mihez kezdjen, csak tartotta a dobozt Kylord mellett, aki egyszer csak elfordult a tv- től. – Csukva van a szája! – szólt rá. Alaiza azonnal résnyire nyitotta. – Tegye széjjelebb a lábát. Miközben Iza megigazította magát, elvette tőle a kosarat, és egy kötelet halászott ki belőle. Miután végigmérte a türelemmel várakozó lányt, benyúlt a szeméremajkai közé. Ettől a mozdulattól Izát elöntötte a vágy. – Forduljon meg, és nyújtsa hátra a kezeit. Alaiza gondolkodás nélkül engedelmeskedett. Nem érzett alárendeltséget és Kylord sem uralkodott. Nem ezt élvezték, csak a játékot. Annyit, hogy nem minden alkalommal,

ugyanazokkal a mozdulatokkal, ugyan úgy érintik, ölelik egymást. A változatosság örömét élték, a szeretet könnyed vidámságát. Kylord a két csuklóbilincsénél fogva összekötötte Iza kezeit, amitől mellkasa még jobban előredomborodott. – Térdeljen le! Szopjon! Ahogy lepillantott, meglátta Iza két gyönyörű, izgatóan vörös ajkát, melyek szinte szűzies ártatlansággal, mégis vágykeltő nyitottsággal közelítettek a már meredező erekciójához. Puhán, mégis szenvedélyesen simultak rá. Nem tudott tovább ellenállni. Már nem érdekelte a hatalom és az uralkodás, még játékból sem. Úgy érezte, kényeztetni, ölelni, boldoggá tenni vágyik. – Bocsáss meg, szerelmem, de eddig bírtam. Annyira ellenállhatatlan vagy, hogy nem tudok tovább játszani. – Semmi gond, nekem már az első pillantásodért megérte. Az igazi öröm te magad vagy. Kylord kioldotta Iza kezeit, ölbe véve vitte az ágyba, és végtelen gyengédséggel tette magáévá a köröttük hömpölygő selyem–, csipke–, és tüllhalmok között. Messze a múlt homályába veszett az a Kylord, aki saját kéjének eszközeként tekintett egy nőre, aki önmaga tökéletességét látta egy mesteri szeretkezésben. Most már saját testét is egy eszköznek, egy formának látta, mellyel örömet, boldogságot tud adni. * Egy nap szokásos munkájába merült Alaiza, miközben Hjong Mei épp kiszaladt valamit intézni, így a biztonsági tiszt bejelentés nélkül lépett az irodájába. – Miss. Brennwood – állt meg, és kopogott az ajtaján Wewston ügynök. – Jöjjön, Mr. Wewston! Üdvözlöm! – Köszönöm, hogy szakított rám időt. – Hálás vagyok a munkájáért, hogy vigyázott rám. – Nem túl sok sikerrel. – Ami a módjában állt, azt megtette. – Most egy félig-meddig magánügy miatt keresem. – Hallgatom. – Nos, előre elnézést kérek, nem szokásom, azaz mégis. Munkámból kifolyólag igenis szokásom, sőt feladatom mások magánügyeivel foglalkozni. – Az enyémbe azt hiszem alaposan belekeveredett. Wewston nyelt egyet. Alaiza nem is sejtette, mennyire alaposan. Ő, mint az ügyben résztvevő tiszt, betekintést kapott a teljes nyomozati anyagba. Láthatta a szekta és a Kreston emberei által készített felvételeket is, igaz, nem a teljeset, mert Kylord átnézte és

megvágatta Billel az összest, mielőtt átadták az FBI-nak. Nem akart mindent az orrukra kötni. Láthatta Alaizát a templomban szembe szállni Toteotsinnal, és fellépni a sziklára a hajnali derengésben. Őt épp úgy elbűvölte a lányból áradó érzéki erő, mint Kylordot, és még több szerencsés ügynököt és ügyészségi dolgozót, akik feldolgozták az aktákat, vagy előkészítették a tárgyalást. Wewston ezentúl személyesen is találkozhatott vele, így annak rendje-módja szerint beleszeretett. – Miss. Brennwood. A munkám során sok információt kell összegyűjtenem, hozzáférek a különböző államok különböző szintű nyomozati anyagaihoz. Ezek közt elég gyakran találkozom meglepő adatokkal. Készítettem egy kis összeállítást, amit szeretném, ha átnézne. – Mivel kapcsolatban? – Kérem, Miss. Brennwood. Csak fussa át. Ez nyilván az ön magánügye, de azt hiszem, nem árt, ha néhány dologban tisztán lát. Egy sötétbordó dossziét vett elő a kis mappából, amit magával hozott. Iza meglepődött, de bólintott. – Értem, Mr. Wewston, megteszem. – Köszönöm. Csak ennyit akartam. Nem is zavarom tovább. A közben visszaért Hjong Mei kikísérte az ügynököt. Alaiza némi habozás után a dossziéért nyúlt, és kinyitotta. Az első lap jellegzetes aktanyitó. Név: Kylord Atilio Grand Született: Lexington, Massachusetts, 1978. augusztus 8. Apja: Maximilian Grand Anyja: Margaret Sin Orland Feldolgozási időszak: 1992.-2013. április. – Wewston aktát állított össze Kylordról? Mondjuk ez nem meglepő. Fontos szerepet játszott, gyakorlatilag ő oldotta meg az ügyet. Gondolkodott, hogy helyes-e elolvasnia, hiszen amit a férfi nem osztott meg vele, azt nyilván nem is akarta. Majd ideológiát gyártott, hogy miért is jobb, ha elolvassa, és ha gond van, majd figyelmezteti Kylordot. Erre elmosolyodott. Ennyire tudott őszinte lenni magához. Végül nem gyártott kifogásokat sem ellene, sem mellette, egyszerűen csak belelapozott. Az első átfutás eredménye a megdöbbenés. – Gyilkosság? Nemi erőszak? Drogháború? Tiltott szerencsejáték? Gyermekmunka? Ez nem lehetséges. Ezt nem tudta elhinni. Ez nem Kylord. Úgy érezte forog körülötte a világ. Az ő életét egy ilyen pénzekből meggazdagodott ember mentette meg? Ő ilyen vagyont élvezett az elmúlt hónapokban? Azt sejtette, hogy Kylord üzleti ügyei súrolják a törvényesség határát, de a látszat szerint igyekezett a határokon belül maradni. Wewston anyaga azonban messze nem ezt mutatta.

A dossziét becsúsztatta a táskájába, belebújt a blézerébe, és útközben szólt Hjong Mei-nek. – Ma már nem vagyok, ha bármi fontos adódik, a mobilomon elérsz. – Világos! Csak csillagászati vészhelyzetben! Fel akartál menni a hegyre kalibrálni. – Az ráér, ha visszajöttem a konferenciáról. A választ elküldted? Vállalom az előadást. – Máris küldöm, és intézem a repülőjegyeket. – Köszönöm. Hívj egy taxit, kérlek! Holnap reggel vagyok. Viszlát! – Viszlát! A portán alig bírta kivárni, hogy megjöjjön a taxi. Hazavitette magát a Ross Road-i lakásához. Otthon letörölte a port a több hónapja magányos íróasztaláról, kiszellőztetett, kikészítette a dossziét, de még nem érezte úgy, hogy végig tudja olvasni. Inkább leszaladt a sarki üzletbe. Mélyhűtött pizzával, kólával és egy üveg édes vörösborral tért haza. Miután lefőzött egy nagy adag kávét, nem tudta tovább húzni az időt. Egy bögre kávé társaságában letelepedett az íróasztalhoz, majd inkább átült a tévénéző fotelbe. Ötig el kell döntenie, mit akar, mert akkor biztosan keresni fogja Kylord, ha Robert nélküle megy haza. Elölről kezdte az anyagot, és minden szót alaposan megrágott. Elemzett, összevetett, valószínűsített. Azt akarta bebizonyítani magának, hogy az egész nem más, mint csupa rosszindulatú feltételezés. És

valóban az is volt. Mind. Lehetett az. Csakhogy túl sok volt belőle. Fényképek, szakértői jelentések, tanúvallomások, jegyzőkönyvek, Kylord elmúlt huszonöt évéről. És ezek valószínűleg csak azok az esetek, amelyek valamilyen módon az FBI látókörébe kerültek. Talán felnőtt életében először, tanácstalanul állt a probléma előtt. Ha csak a töredéke igaz, amit sejteni lehetett a lapokból, akkor Alaiza nem akar ilyen körülmények közt élni. Nem akar ennek az embernek a társa lenni. De ha arra gondolt, hogy ez az ember Kylord, akkor gondolkodás nélkül rohant volna hozzá. Délután négykor még mindig nem tudta, mit mondjon a férfinak. Mindig is érezte, hogy nem fog örökké tartani a kapcsolatuk, de nem tudott ellenállni. Ő, a mindig hűvös fejjel döntő, racionális gondolkodású, szilárd erkölcsi alapokon álló, független nő, most elbukott. Kétnapos ismeretség után engedett egy nyilvánvalóan szoknyabolond Casanova csábításának. Most el kell döntenie, képes-e megálljt parancsolni az érzékeinek. De nem! Hiszen ő szereti ezt a férfit. Bár pusztán testi kalandnak indult, de az elmúlt alig több mint fél év alatt olyan mélységeit ismerték meg egymásnak, amihez sokan egy életen át történő együttélés után sem jutnak el. Alaiza látta Kylord lelkét a festményeiben, az önfeledt, teljesen őszinte játékában a delfinekkel, a szenvedélyét a kísérleti telepével kapcsolatban, múltját, mely hihetetlen sodrású eseményekkel átszőtt, és meg sem becsülhető méretű erejét. Okos, mindenre kiterjedő figyelmét, mellyel az ő ügyét is kezelte. Élvezte a védelmét, mikor veszély fenyegette. Kylord nem része az életének, hanem maga az élet. Hogyan lehetne mindezt kidobni néhány oldalnyi papírlap miatt. Már minden pillanatban várta Kylord hívását, de nem tudott dönteni. Öt perccel öt után csengett is a mobil. Felvette. – Igen, itt vagyok. – Hol? – A Ross Road-on. – Mit csinálsz ott? – Hazajöttem. – Azt hittem, tudom, hol van az otthonod. Iza nem válaszolt. Már a korábbi hanghordozásából is sejtette, de most már biztosan tudta Kylord, hogy valami gond van. – Jól vagy? – Nincs semmi baj. – Esküszöl, hogy nincs? – Megesküszöm. Ez némileg megnyugtatta Kylordot. Az ilyen esetekre előre megbeszélt megesküszöm szót mondta ki Iza, vagyis valóban nincs veszélyben. – Akkor mi a gond?

– Szükségem lenne némi időre. – Mihez? – Érezni? Gondolkodni? – Mi történt? – Kérlek! Most nem tudok róla beszélni. Még nem. Legalább holnapig várj. – Holnap visszajössz? – Nem tudom. – Tehetek valamit érted? – Holnap este valaki hozza el a Priust. – Rendben. Többet nem mondasz? – Nem tudok. – Vigyázz magadra, szeretlek! – Szeretlek – mondta Iza, és Kylord nem tudta eldönteni mit hall a hangjában. Miután letette a telefont, még mindig ürességet érzett, nem megkönnyebbülést. Nem akart fájdalmat okozni. Kylord első gondolata az volt, hogy odamegy a Ross Road-ra, és személyesen kérdezi meg, mi történt, de aztán rájött, hogy Iza épp azért nem ment haza hozzá, mert nem akart vele személyesen beszélni. Nem zaklatta hát. Fél óra múlva újra csengett Alaiza mobilja, Hjong Mei hívta. – Mi történt? – hallotta a lány aggódó hangját. – Mi történt? Te hívtál. – Itt járt nálam Mr. Szívdöglesztő! – Nálad az irodában? – Nálam itthon. – Elment a lakásodra? – Igen. Úgy rám támadt, hogy ijedtemben azt is elmondtam neki, hány szemölcse van a nagyanyámnak. – Bántott? – Dehogy! Csak nagyon határozottan akarta tudni, hogy mi történt ma az irodában. Mit csináltál, kivel beszéltél, kinek írtál. – Wewstont is elmondtad neki? – Igen. Nem mondtad, hogy titok. – Nem, nem az. – Valamit elrontottam?

– Nem, dehogy. Minden rendben van. – Minden rendben? Azt azért nem mondanám. Te épphogy bejöttél, elviharzol, Kylord beviharzik hozzám. Mi folyik itt? – Még én sem tudom. – Aha! Ezt most megmagyaráztad. – Ne haragudj, kérlek, ezt nem is tudom. – Semmi gond, ha tudok valamiben segíteni, szólj! – Szólok. – Holnap bejössz? – Igen, reggel bent leszek. És bocs, amiért Kylord megzavart. – Viccelsz? Legszívesebben gyalog kísértem volna ki a kapuig, sőt egészen az utca végéig, hogy minden szomszédom láthassa, micsoda hímpéldány járt nálam. – Akkor holnap. – Holnap. Alaiza most megijedt. Ha Kylord ilyen gyorsan felkereste Hjong Mei-t, akkor Wewstont sem hagyja ki. Még ma tudni fogja, mi történt. Félt, hogy rátámad Wewstonra. Azok után, amit az aktákban olvasott, nem tartotta kizártnak, hogy kárt tesz benne. Mégsem Wewstont, hanem Kylordot féltette, nehogy olyasmit tegyen, amiből baja lehet. Csak remélte. Látta már, mennyire higgadt tud maradni nehéz helyzetekben is. Nem egészen jól remélte. Kylordnak három órájába került kideríteni, hogy hol tartózkodik épp Wewston. Egy középkategóriás bárban talált rá. Nem kertelt, odament hozzá. – Mit csinált Miss. Brennwooddal? – Miss. Brennwood szabad, önálló nő, azt csinál, amit akar. – Ne szórakozzon velem, tudni akarom, mit tett vele. – Maga mit tett? Én csak felhívtam a figyelmét bizonyos dolgokra. Kylordnak ökölbe szorult a keze. – Húzzon csak be nyugodtan, legalább okot ad, hogy bevigyem hatósági személy bántalmazásáért. – Maga ilyen pitiáner alak? Azt hiszi képes tőlem elhódítani? – Ha mindazok után, amit ma átadtam neki, magával marad, akkor ő is csak egy kis lotyó. Akkor megérdemlik egymást. Kylord olyan gyorsan húzott be Wewstonnak, hogy még megmozdulni sem maradt ideje, már a földön találta magát. – Vigyen be, ha nem szégyell a vérző orrával árulkodni, vagy hívja fel holnap a titkárnőm, megkapja az ügyvédeim számát. De Alaizának sosem kellene egy olyan férfi,

aki nem a saját érdemeivel, hanem a vetélytársa lehúzásával akar hódítani. Már az első lépést elszúrta nála. Másnap este Kylord maga vitte el a garázsában pihenő Priust Alaizának. Látni akarta, a szeméből kiolvasni, hogy mekkora károkat okozott Wewston. Amikor felszóltak, hogy Mr. Grand várja a portán, Alaiza szíve majd kiugrott a helyéről. Úgy kellett visszafognia magát, hogy ne rohanjon le mindent otthagyva, és ne vesse magát a karjaiba. – Szia! – köszöntötte Kylord, de nem merte megérinteni. – Szia! – viszonozta Alaiza. Igyekezett minél hamarabb kikerülni a kíváncsi recepciósok látó és hallómezejéből. – Vacsora? – kérdezte Kylord. – Most nem. Az indító? – Itt vannak. Megtankoltam és átnézettem, rég nem használtad. – Igen, látom, a gumikat is lecseréltetted. – Így könnyebb lesz vezetned. – Kösz! – Magyarázat? Alaiza elővette a táskájából Wewston dossziéját, és átadta Kylordnak, aki nem lepődött meg, bele sem nézett. – Tudsz valamit mondani? – Időt kérek. – Mennyit? – A jövő héten Európába utazom egy konferenciára. Ha visszajöttem, beszélünk. – Értem. Szeretlek. – Én is. Köszönöm a türelmed. Alaiza be akart ülni a kocsijába és hazamenni, de nem mozdult a lába. Csak álltak egymással szemben, a tekintetükkel itták egymás látványát. Kylord tudta, hogy most elég lenne a szokásos, macsós módján átkarolnia a lányt, de már nem akarta manipulálni. Arra vágyott, hogy teljesen szabadon, a saját döntésből, a benne lévő szerelem miatt maradjon vele. Meg akart bízni benne, a szerelmében. Már nem Zubayrként gondolkodott, próbára tenni sem akarta, hagyta, azt tegye, ami neki jó. Ezt Iza is felfogta. Csak úgy magától indultak meg a könnyei, noha ezt nagyon nem akarta. – Hazaviszlek, így nem vezethetsz. – Nem, köszönöm! Mindjárt összeszedem magam.

Beült a kocsiba, a kesztyűtartóból zsebkendőt szedett elő. Megtörölte a szemét, majd néhány mély levegővel megnyugtatta magát. Kylord még akkor is nézett utána, amikor besorolt a forgalomba, és beleveszett a délutáni kocsiáradatba. Alaiza a következő napokban belevetette magát a munkába. Megírt két cikket, és összeállított két előadást. Pénteken Max, a főnöke jelent meg a szobájában. – Üdv, legkedvesebb G. I. Jane-em! – Üdv, Max! Mi szél fútt erre, ahol egyetlen árva kvazár sem jár? – Láttam, elmész Európába. – Igen. Gond? – Nem, csak hát konferencia a mini, szupermasszív fekete lyukakról? Lesztek vagy tízen. – Igen, tudom, hogy túl speciális, de hidd el, megéri. – Miért is? – Mert írok róla egy cikket a honlapra, és mellétesszük azt, amit tegnap küldtem át. – Ja, igen, olvastam. – És nem tetszett. – Azt azért nem mondanám. – De nem értesz vele egyet. – Valahogy úgy. – Akkor jó. Csalódtam volna, ha elfogadod. – Ezt nem értem. – Mi a bajod vele? – Hogy ez az elmélet még messze nem bizonyított, de te mégis azt sugallod, hogy érdemes felhasználni. – Ellenben az érvek elgondolkodtatóak. – Igen, főleg ha összefüggést feltételezel az elveszett neutroncsillagpárok és a mini fekete lyukak között. – És kinek nem fog tetszeni ez az összefüggés? – Csak nem a jó öreg Sir Blackfouldernek? – De bizony. Ő lesz az első, aki a beszámolómat a konferenciáról, és a cikket is egymás után elolvassa. Van annyira okos, hogy rájöjjön, itt ellentmondás van, de nem annyira, hogy átlásson rajta. És mit csinál Blackfoulder papa, ha valami felpiszkálja a csőrét? – Kutatási pályázatot ír ki rá. – Így van. És kinek jönne jól a mikrokvazár kutatásához egy pályázat, ami a

feketelyukak feltérképezéséhez teremt pénzügyi alapot? – Nekem! – Bizony, főnök! Ezért célszerű elmennem arra a mikro-konferenciára. Ha te mennél, azt kiszúrná Blackfoulder papa. – Huh! Hát csakugyan megváltoztál. Igazi intrikus lett belőled. – Nem. Csak nagyon szeretnék most jó messzire elutazni. A konferencia Európa közepén lesz, Budapesten. Épp jó hely kikapcsolni, és valami újat felfedezni. – Meddig akarsz maradni? – Legalább egy hétig. – Rendben. Egyedül mész? – Igen. – Értem. – Köszönöm, hogy nem kérdezősködsz. – Vigyázz magadra! * Hétfő reggel tízkor szállt le a gépe Budapesten. Magyarország korábban csak egy kicsiny, jelentéktelen ország volt a számára a földgömbön. Tán annyit sem tudott róla, mint a Maldív- szigetekről. A kilenc órás időeltérés miatt nehezen maradt ébren, de a szervezők jól kezdtek, külön kocsi jött érte a reptérre. Átmentek szegényebb részeken és zsúfolt lakótelepek mellett is. A végén azonban a belvárosba érkeztek. Egy nagyon szép hídon hajtottak át, egy széles folyó felett, ami a ragyogó napsütésben kimondottan tetszett neki. Erről már olvasott, tudta, hogy ez a Duna, Európa egyik leghosszabb folyója. A szálló majdnem a folyóparton épült. A délutáni fogadás előtt már nem akart lefeküdni, ezért a szálloda környékét fedezte fel. Csillagászként szerette a hegyeket, dombokat. Közelebb vitték az éghez. Ezért nem az üzletek irányába indult el, hanem a szálloda mögött kezdődő kövezett szerpentinen, ami egy kisebb hegyre vezetett. Még a kocsiból látta, hogy a hegy tetején egy szobor áll. A szobor körül kilátót feltételezett, ahonnan remélte, szép látkép nyílik a városra. Mobilja GPS-ével célirányosan ki tudta választani azt a szerpentint, ami a legrövidebb úton vitte fel. A szobor sokkal nagyobb volt, mint amekkorának lentről gondolta, de a szobrok már csak ilyenek. A kilátást viszont lélegzetelállítónak találta. Belátta a folyó egy elég hosszú szakaszát, és a hidakat is meseszépnek érezte. Vágyat érzett arra, hogy mindegyiken gyalog is átmenjen. Az épületek olyan furcsák, mégis megnyugtatón, biztonságot adón álltak rendületlenül. Nem találta a megszokott felhőkarcolókat, és összességében sokkal kevesebb modern épületet látott, mint ahogy megszokta. Valami időtlenség lengte körül, ahogy ott állt és nézett körbe. Élete egyik legjobb döntésének érezte ebben a pillanatban, hogy eljött. Ahogy körbesétált és megnézte a környéket, még több érdekes épületet fedezett fel. Talált egy éttermet, és ebéd közben megkereste a Net-en a helyet, ahol van. Nem akart hinni a szemének, amikor olvasta, hogy itt már az időszámítás előtti negyedik században kelta település állt. Eddig Európából Párizst, Londont, Brüsselt ismerte, el sem tudta képzelni,

hogy ilyen szép kis ékszerdobozra akad pont a közepén. Elmerült a város nevezetességeinek megismerésben, és azt vette észre, hogy indulnia kell, ha a nyitóelőadást és a fogadást nem akarja lekésni. Lefelé sietve jutott eszébe Kylord. Neki is bizonyára tetszene a város, hiszen kedveli a különlegességeket. Visszanyelte a könnyeit. Az előadások és a beszélgetések szakmai szempontból sok érdekességet hoztak. Az ő beszámolója is sikert aratott. Mióta Kylord megtanította egy másfajta életszemléletre, képes lett új módon csoportosítani az adatokat, melyekből így másfajta következtetéseket is le lehet vonni. Délutánonként, míg a többiek a bárokat és az üzleteket járták, ő a város látnivalóit fedezte fel. Az egyik nap egy káprázatosan szép templomra bukkant. Többször körbejárta, hosszasan nézegette az égbenyúló karcsú tornyokat, ablakokat, a csupa csipke kődíszeket, a finom, elegáns mintákat. Már vagy a harmadik kört tette meg, amikor odaállt mellé egy férfi, és mondott valamit, amit nem értett. – Bocsánat? – kérdezett vissza. – A férfi kapcsolt. – Angol? – Amerikai. – Honnan jött? – kérdezett újra egy nagyon furcsa akcentussal. – Los Angelesből. A férfi láthatólag meglepődött. – Ott is élnek emberek. – Tudom, de ők ritkán jönnek ide, és nem jellemző, hogy az építészet iránt érdeklődnek. Alaiza bólintott. – Kövér amerikai turista. A férfi elmosolyodott, és a mosolya gyönyörű volt. Kylordé jutott eszébe róla Alaizának. – Mivel foglalkozik? – Csillagászat. – Akkor rokon szakma – mutatott a férfi a templomra. Iza nem értette. – A templom is az eget próbálja közelebb hozni az emberhez. Izának tetszett a férfi humora. – Lerajzoljam? – kérdezte, és a nem messze álló kis székre és állványra mutatott. Most jött rá Iza, hogy valójában eddig is ott ült a férfi a téren, a templom mellett. Ő volt az, aki az előbb még egy másik turistát rajzolt. Afféle művész lehet. Alaiza elmosolyodott, végül is miért ne? Hadd keressen, bizonyára itt sem túl rózsás a mai

világban egy művész sorsa. Előkeresett egy húszdollárost és megkérdezte, hogy elég lesze. A férfi bólintott, vissza akart adni, de Iza nem kérte. Leült a kis székre, és próbált mosolyogni. Miközben rajzolt, Iza elkérte a vázlatfüzetét. Amikor belelapozott, újabb csodára bukkant. Sok hasonló utcai rajzolót látott már, köztük valóban tehetségeseket is. De ezek a képek egy képzett tehetség művei voltak. A rajzok egész történeteket meséltek el, szinte éltek. Egy kislány, akinek mosolyában felsejlett több évnyi szenvedés egy kórházban, egy férfi, aki elvesztette a családját a saját szenvedélye miatt, egy középkorú nő, aki nem szülhette meg a harmadik gyermekét, egy fiatal, tizenéves lány, aki az első randijára készült. Iza csak ránézett az arcokra, és mindezt látta bennük. Elhűlve nézett a férfira, aki rendületlenül mosolygott és rajzolt. Amikor elkészült, kissé hosszan írta alá. – Gratulálok, kisasszony, ön egy eredeti Rózsahegyi boldog tulajdonosa. Ha nem ül, amikor meglátja a képet, akkor valószínűleg nem tartja meg a lába. A kép azon túl, hogy kifejező és valóban a veséjébe látóra sikerült, nem csak egy embert ábrázolt. Iza arca mellett ott volt egy férfié is, aki meglepően hasonlított Kylordra. – A szerelem, egy érzés, amit te érzel – mondta a művész. – A te lelkedben gyúlt lángra. Senki sem veheti el tőled, mert a tiéd. – Ezt hogyan csinálta? A férfi visszavette a rajzot, még valamit írt rá. „Isten hozott itthon!” – Nézze meg a Halász-bástyát is, arra. Intett a kezével, majd összetekerte a papírt, és átkötve adta vissza. A következő pillanatban már fordult is a következő turista felé. Iza egész este a rajzot nézegette, amitől a szívét melegség járta át. Másnap szekciónapot tartottak, bár ilyen kis létszámnál annak nevezni túlzásnak számított. Inkább összeültek, és kötetlenül beszélgettek egész nap, végül este lezárták a konferenciát. Csak végigdőlt az ágyon, feltartva nézegette a képet, amit előző nap rajzolt róla a férfi, a Mátyás templom mellett, és potyogtak a könnyei. Kylordra vágyott, arra, hogy itt legyen vele, hogy neki is megmutassa azokat a csodákat, amiket az elmúlt napokban látott. Lassan álomba sírta magát. Egy nagyon különös álomba. Egy fényes álomba, ahogy Hjong Mei nevezte. Itt játszódott ebben az országban, de egy sokkal, de sokkal régebbi korban. Azt is tudta, hogy hol. Látta az óriási termeket, a palotákat, melyek nem a ma ismert építőanyagokból készültek, hanem magából a természetből. A hegyben található köveket vájták, bontották, rakták egymásra, úgy, hogy szerves részeivé váltak a környezetnek. Épp csak annyira változtatták meg, amennyi a biztonságos és kényelmes lakhelyhez kellett. De ha kinéztek az ablakon, ha kiléptek az ajtón, a hegyben voltak, a fák, a bokrok természetes otthonában. A falakról szüretelték a szedret, a szomszéd lakhelyéhez vezető ösvényről a szamócát. Épp csak annyit vettek el a természetből, amennyi feltétlenül kellett a szükségleteik kielégítéséhez, és azt is úgy, hogy hosszabb távon ne okozzanak változást. Mai szemmel nézve varázslók lehettek, mert testük igencsak kevés fizikai táplálékot igényelt. Boldog és nyugtató álomból ébredt kora

hajnalban. Nem értette miért, de el akart menni erre a helyre. A Google térképén ösztönösen ráérzett, mit keres. Amikor megtalálta a hely mai nevét, kikereste, hogyan juthat el oda. Még nem is pirkadt, de ő már sportcipőben, egy egyszerűbb nadrágkosztümben nekiindult az ismeretlen városnak. Pontosan tudta, hol találja a távolsági buszállomást, hogyan jut el oda, milyen jegyet kell vennie. A pénztáros orra alá dugta a kimásolt nevet, és egy óra múlva már egy helyi járaton ült, másodmagával. Az első busszal ment, ami aznap indult. Másfél óra alatt értek fel a hegyre. Ott talált egy kis pavilont, ahol ásványvizet és helyi péksüteményt vett. Megtalálta a kilátót, és körülnézve eszébe jutott a grafikus írása. Isten hozott itthon! Igen, most hazalátogatott. Ez a hely az ő valódi otthona. Itt a levegő íze, a fák susogása is ismerős. Érti a madarak dalát, hallja a fű, a virágok dallamát. Nem kellett térkép, tudta, merre kell mennie. Az utak ugyan már teljesen más helyen futottak, de a hegy a régi sziklákat és völgyeket mutatta. Alig egy óra alatt olyan helyre jutott, ahol senki sem járt már, de ő ismerte még a benőtt ösvényeket. Kerülőkkel ugyan, de megtalálta a régi falakat, melyeket ma már természetes képződményeknek hisznek még a tudósok is. Pákadu. Igen, így hívták akkor, őriző, védő helynek. Ma Pilisnek írják a helyiek. Felmászott a kedvenc sziklájára. Igaz, egy kicsit most nehezebben ment, nem erre készült. Hátizsákja nem lévén egy válltáskát hozott magával, az pedig többször lecsúszott a válláról, és a köveknek ütődött. Ha nehezen is, de feljutott a tetejére és leült. Innen a környék nagy részét be lehetett látni. Megérezte azt a finom remegést, amely rezgés az egész környéket jellemezte. Nem véletlenül alapítottak itt várost annak idején. Szemét becsukva, némán hallgatta a létezést. Pillái alatt világok történelme futott át. Tudata megnyílt, szabadon engedve az emlékek áradását. Itt minden olyan egyszerűnek és világosnak tűnt. Látta az összefüggéseket, melyeket egyesek karmának, mások sorsnak mondanak, látta a létezés végtelen szabadságát. Megértette, hogy bármit tehet. Bármilyen döntést hozhat, mindegyiknek megvan a maga természetes következménye, melyeket felhasználhat a saját létezésének színesítésére. Ha elhagyja Kylordot, attól még éppúgy szeretheti, hiszen a szerelem érzése belőle fakad. Kylord csak kiváltotta belőle. Ha nincs mellette, akkor éppúgy létezik, éppúgy szeretheti. Ha Kylorddal marad, akkor is az ő tapasztalása lesz az élet, amit együtt alakítanak ki. A nagy időben, mikor ez az élete is csak emlékek sora lesz a többi életében, senki sem fogja megvetni, vagy megbüntetni érte, hiszen nem tett mást, mint amit minden létező. Élte az életét, ahogyan abban a pillanatban a legjobbnak látta. Amióta megnyílt az elméje a múlt emlékeire, átjárta a többi dimenzió érzete is. Az ítélkező, számonkérő és büntető Isten fogalmát már régen elutasította. Nem tudta elfogadni, hogy Isten olyan, amilyennek az évezredekkel korábban élt emberek kitalálták és leírták. Istent, ha létezik, akkor sokkal többnek képzelte, semmint emberi elmével felfogható lenne. Mivel a kinyilatkoztatásokat is emberek fogták fel, dolgozták fel elméjükkel, nem hitt azok valóságában. Biztosan érezte, hogy a jó és a rossz fogalmára, a duális világszemléletre csak az anyagi világban van szükség. A fájdalmas események, a rossz cselekedetek nem büntetések, csupán saját tanulási folyamatának részei. A saját tettei által elindított hatások következményeinek visszahatásai. Azt pedig, hogy messze nem csak az anyagi világ létezik, minden tudományos képzettsége ellenére egyre biztosabbnak gondolta. Amikor a nap elhagyta a legmagasabb pontját, megette a magával hozott süteményeket és

visszaindult. Még nem tudta, mit fog tenni, de a félelem terhe már nem akadályozta. Késő este ért vissza a szállodába. Kipakolta a táskáját, kiszórta a pogácsák maradékát. A mobilját akarta megnézni, van-e üzenete, de elsőre csak a hátlapját találta. Három darabból szedte össze. Először nem értette, majd eszébe jutott a sziklamászás, amikor többször is lecsúszott a táskája. A köveknek ütődve eshetett szét a mobil. Még az akkumulátor is kicsúszott. Összerakta, szerencsére nem esett baja. Ahogy visszakapcsolta, és a készülék beállt a szokásos üzemmenetre, szinte azonnal csengett is. Kylord volt az. – Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e? – Jól vagyok. – Tetszik a hely? – Nagyon szép. – Mikor jössz vissza? – Holnap reggel indulok, itteni idő szerint. – Értem. Jó utat! – Kösz, hogy hívtál. – Vigyázz magadra. – Te is. Még lehallgatta Hjong Mei és az apja üzenetét, gyorsan válaszolt, aztán szinte beesett az ágyba. Másnap reggel összecsomagolt, és lement a szálloda halljába néhány ajándékot venni a butikban. Már korábban is látott egy gyönyörű kendőt, ami valahogy megfogta a lelkét. Hófehér alapra, színes virágmintákat hímeztek, valódi kézimunkával. Ilyet még nem látott. Hasonlított egy kicsit a jellegzetes mexikói hímzésekhez és azok is nagyon tetszettek neki, de ezek a virágok a lelkéből nőttek ki. A színek tisztasága, az egyes virágok harmóniája egész történeteket meséltek el neki. Vett egy-egy kendőt az édesanyjának, Hjong Meinek, Jane-nek, Magrette-nek és Louizának is. Magának is kiválasztott egyet egy hozzá illő övvel és táskával. Kylordnak, az apjának és Maxnek egyegy üveg bort vett. Elmosolyodott, és a szíve megtelt emlékkel, amikor meglátta a polcon a Tokaji Aszút. Kicsit furcsán érezte magát, amikor elhagyta a szállodát, és a reptérre vitette magát. Az út alatt végig Kylord körül forogtak a gondolatai. Emlékezett minden érintésére, minden mosolyára. A nagyképűen öntelttől kezdve, a szexin vonzóra, a kedvesre, a lágyra, az én jobban tudom, mi jó nekedre. Csak annyit döntött el, hogy beszél vele, és majd meglátják, mi lesz. Los Angeles-i idő szerint délután négyre ért haza. Alighogy kicsomagolt, csöngött a telefonja. – A jeladó – gondolta, mikor meglátta, hogy Kylord az. Lenyomta a hívásfogadás gombját, de nem tudott beleszólni. Hosszú másodpercekig hallgattak, végül Kylord szólalt meg. – Tudok segíteni valamiben?

Iza nem tudta megállni. – Azt akarom, hogy győzz meg. – És ha nem tudlak? – Akkor segíts, hogy meggyőzhessem magam. – A szerelmem nem elég? – Nem. – Hazudjak? – Ha az kell, hogy meggyőzz. – Már nem akarok. Téged akarlak, és azt, hogy velem legyél. Ne azzal, akinek látszom. – Akkor mondd el, ki vagy! – Nézz ki az ablakon. Iza a szoba ablakához lépett és elhúzta a függönyt. Kylord ott állt az utca túlsó oldalán. – Elég banális. – Az. Lejössz? – Igen. Iza maga sem tudta miért, mit vár, de ment. Az a férfi, ott, a szerelme. Mi mást tehetne, mint, hogy megy, amikor hívja. Kylordot látva eltűnt minden kétsége. Az utca két oldaláról nézték egymást. – Ez tényleg nagyon banális. – Látnom kellett – Kylord szeme szinte falta Alaiza látványát. – Ha most elütteted magad, azt nem élem túl. – Nem áll szándékomban. Találkozzunk a zebránál. – Rendben, de te gyere át. Csak nézték egymást, és fogalmuk sem volt arról, hogy mi legyen. – Belenéznél még egyszer? – Kylord kezében a bordó dosszié volt. – Ha akarod. – Nagyon szeretném. – Akkor belenézek. – Holnap felhívhatlak? – Este. – Este.

– Szeretlek. – Tudom. Én is. Alaiza megfordult, és elindult haza. Minden egyes lépes égő fájdalomként szúrta a talpát. Kylordot akarta, odamenni, megölelni, megcsókolni, de még időre volt szüksége. Még azzal a Kylorddal nem tudott együtt élni, akiről a dosszié szólt. Ha csak egyetlen oldal is igaz belőle, akkor ő nem élvezheti azt az életet. Az ő lelkiismerete ezt nem engedi meg. A benne égő szerelem mindent megadna neki, minden kérését teljesíti, de a pénzét, a hatalmát, nem tudja elfogadni. Felment a szobájába, és leült régi íróasztala mellé. A papírdosszié az elmúlt másfél hét alatt meglehetősen viharverté vált. Kylord sokat forgathatta. A borítóján is telefonszámok, feljegyzések, nevek sorakoztak és néhány rajz. Hegyek, egy vázlatos rózsa, egy finoman cizellált borostyánág. – Igen, Kylordnak csodás művészi érzéke van – húzta végig lágyan az ujjait a rajzokon Alaiza, és a szigeti képtár jutott az eszébe, majd az egész rezidencia. Amikor Kylordot épp más foglalta le, többször is felment oda gyönyörködni. Most döbbent rá, hogy a szigeten minden Kylord művészetét hordozza magán. Ő tervezte a bútorok díszítését, a csempék mintáit, a medence féldrágakő intarziáit. Nem akart elérzékenyülni, de az ő kézvonásai megint megdobogtatták a szívét. Legszívesebben átváltozott volna a bordó dossziévá, csakhogy ő lehessen az, akit a férfi kezei érintettek. Remegő kézzel nyitotta ki. A címlap változatlan. Név: Kylord Atilio Grand – Sosem említette, hogy van második keresztneve is – gondolta Alaiza. De hát sok mindent nem említett. Igaz, sosem kérdezte. „Csak belső használatra!” Ezután Kylord személyes adatai, majd Wewston ügynök megjegyzése. Miss. Brennwood! Kérem, olvassa végig, aztán döntsön belátása szerint! Ez alatt Kylord írása. Miss. Brennwood! Kérem! Szeretem! – Én is szeretlek – súgta halkan a papírlapoknak. Mély levegőt vett, és mielőtt lapozott volna, meggyújtotta az asztalán álló fehér gyertyát. Ezt a szokást még Kylordnál vette fel. Ahogy tudata egyre jobban kinyílt, megszerette a gyertya illatát és a belőle áradó természetes fényt és meleget. Az első oldalon Kylord apjának haláláról szólt a jelentés. Iza szinte kívülről ismerte a szövegét. Tizennégy éves múlt akkor Kylord. Azzal gyanúsították, hogy megölte az apját. A nyomozati anyag következtetéseit tartalmazta két oldalon keresztül. Az injekciós tűben

nagy tisztaságú orvosi morfium nyomait mutatták ki, és egy gyógyszerész tanúsította, hogy Kylord megpróbált beváltani nála egy receptet, de mert fiatalkorúnak nem adhat ki ilyet, megtagadta a beváltását. Azt is kiderítették, hogy a halál időpontjában otthon tartózkodott, és nem volt más a lakásban, de a fecskendőn csak az apja ujjlenyomatait találták. A recept nem került elő egyetlen környékbeli gyógyszertárból sem, így nem tudtak bizonyítani semmit. Oldalt Wewston megjegyzése: Meggyőződésem, hogy ő volt. Nem tudom, hogy könyörületből vagy önzésből tette, de nagyon okosan. Aki ennyire megfontoltan cselekszik, azt már nem lehet fiatalkorúnak tekinteni. A lap alján Kylord határozott betűi. Igaz! Segítettem apámnak meghalni. Két hónapja kínlódott, a vastagbélrák utolsó stádiumában volt. Hatalmas, erős szervezete miatt az orvosok szerint újabb két hónap várt még rá, morfiumtól kábán, vagy kínok közt vergődve. Ő kérte, hogy szerezzek még morfiumot. Elbúcsúzott, és egy tiszta pillanatában be akarta adni magának. A görcsöktől azonban nem volt ereje teljesen benyomni, ezért a fecskendő utolsó harmadát én adtam be neki. Iza nagyot nyelt. A szülei jutottak eszébe. Csak reménykedni tudott, hogy neki soha nem kell ilyen döntést hoznia. Másik megjegyzése a lap szélén. Nem, valóban nem voltam fiatalkorú. Tízéves korom óta egyre több előző életemre tudok emlékezni. Azt is tudtam, hogy ez nem jelenti apám végét. Igen, Kylord egész másképp látja a világot, ezt el kell fogadni, amikor a cselekedeteit értékeljük. Iza gondolkodása is megváltozott, mióta a férfi hatására az ő emlékei is kezdtek visszatérni. Kylord azzal, hogy visszaadta neki a dossziét, az egész életét a kezébe tette. Iza megértette ezt a határtalan bizalmat. Ha csak ez az egyetlen lap idegen kezekbe kerül, már az komoly kellemetlenségeket okozhat. Iza még a gondolatától is megrémült. Fogta és letépte a lap aljáról Kylord megjegyzését és a gyertya lángjában gondosan elégette. Még a hamut is összetörte és szétmorzsolta. Ezután következett a fiatalkori vállalkozása. Kylord tizenhat évesen kaszinót szervezett a középiskolája pincéjében. Legalábbis a rendőrség úgy sejtette, hogy az ő tulajdona lehetett, mert más nem jöhetett számításba. Bizonyítani megint nem tudtak semmit. Az érintett fiatalok nem tettek vallomást. – Igaz – írta Kylord.

Jó buli volt. Senki nem vallott, mert minden belépő tagnak el kellett valami komolyabbat követnie ahhoz, hogy befogadjuk. Ha vallanak, én is kiadom őket. Akkor nagyobb büntetést kapnak. Néhány sorral lejjebb: Nem tudom azt mondani, hogy sajnálom. Akkor nagyon élveztem. Mások néhány dollárért gyorséttermekben robotoltak vagy füvet nyírtak a szomszédoknak. Nekem szórakozva volt saját pénzem, én voltam a középiskola császára. Végigpörgette a lapokat és szinte mindegyik témához talált megjegyzést Kylord-tól. Nagyon is komolyan vette. Iza rájött, hogy nem égetheti el az összes megjegyzést. Majd talán egyszerre az egészet a végén. Kylord tizennyolc éves és egy napos korában tőzsdevizsgát tett. Két brókert dolgoztatott. Hat hónap múlva a tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított ellene bennfentes csalás miatt. A szálak megint Grand-hez vezettek, de semmit nem tudtak bizonyítani. Igaz. Tönkretettem egy multicéget. Több mint ötezer ember került utcára. A keresett pénzből Indiában létrehoztam egy számítógépes vállalkozást, ami ma is több ezer embernek ad munkát. Mentségem, hogy jelentősen csökkent a gyapotimport, így több déli államban jobb áron tudták a sajátjukat értékesíteni. Ezzel viszont hazai munkalehetőséget teremtettem. Ezután Kylord külföldi üzleteinek felsorolása következett. Egy varroda és egy számítógépgyár a Fülöp szigeteken. Gyermekmunkaerőt foglalkoztató gyapot– és bőrfeldolgozó Kenyában, egy virág– és zöldségfarm Etiópiában, és még jó néhány gazdasági egység. Tételesen felsorolva, hogy hány embert foglalkoztat, és hogy mennyi a napibér, kiemelve, hogy ezek csak töredékei annak, amit Amerikában kellene fizetnie. Újságkivágások, kinyomtatott internetes cikkek a nyomort kihasználó, gyermekeket sanyargató gyártulajdonosokról, melyek közt gyakran előfordul Mr. Grand neve is. Hosszú oldalakon keresztül semmi megjegyzés Kylordtól, csak a végén. Büszke vagyok ezekre a vállalkozásokra. Gyere el velem, nézd meg őket, és ami nem tetszik bennük, azt megváltoztatom. Ha úgy döntesz, hogy fel kell számolni, azt is megteszem. Ezek után következtek az úgynevezett kétes ügyletek. Egy mexikói kaland, amiben eltűnt egy ötven kilós drogszállítmány, néhány mexikói és kolumbiai férfi, akiket már, mint veszélyes fegyvereseket az FBI is keresett. Továbbá egy Don Velasco Méndez nevű férfi, a saját és cégének bankszámláin lévő összes pénzzel. Az FBI véleménye szerint Grand tette el láb alól, és szerezte meg mind a pénzt, mind a drogszállítmányt. Bár a drogról nem tudták bebizonyítani, hogy bármely piacon is felbukkant volna. Mindenesetre úgy állította be Kylordot, hogy ő is haszonélvezője a drogkereskedelemnek, egy valóságos drogbáró. Ezt egyszerűen nem tudta felfogni Alaiza. Az ő Kylordja nem ilyen.

Méndez egy kisebb drogbáró volt. Ő vette fel velem a kapcsolatot. Rá akart venni, hogy az áruim közé rejtve csempésszem át neki a drogot Amerikába. Nem fogadta el, hogy nemet mondtam, úgyhogy megnéztük, ki az erősebb. A drogüzletbe nem akartam belekeveredni, így egy afrikai segélyszervezetnek adtam névtelen adományként, gyógyászati felhasználásra. A bankszámláiról leszedett pénzt viszont megtartottam magamnak kárpótlásul. Egy részéből vettem a két szigetem. Alaiza hitt Kylordnak. A megjegyzései teljesen őszintén leírták azt, ami történt. Kíváncsian olvasta tovább. Tizenkettes ügy: Grand és a Vegasi szerencsejáték kartell. Mr. Grand szállodát nyitott Las Vegasban, és ennek kapcsán nézeteltérése támadt néhány közeli kaszinótulajdonossal. Húsz perces tűzpárbaj alakult ki Mr. Grand Izabellató melletti nyaralója körül. Két halott fegyveres a támadók részéről, egy sérülés Grand emberei közt. Grand bizonyította, hogy jogos önvédelem történt. A másik csapat valóban emberölési szándékkal támadt rá és az embereire. A kis nyaralót a földig rombolták a támadók, de Grand és az emberei megúszták. A következő héten a szomszédos kaszinó és szálloda tulajdonosa, Mr. Coutinho, családjával együtt Indiába költözött, ahol kifőzde üzemeltetésébe kezdett. A szálloda tulajdonjogáról ellenszolgáltatás nélkül lemondott a két aligazgató javára. Ellenőrizhető magánbankszámláján csupán húszezer dollár maradt, amit a lánya továbbtanulására különített el. Nem bizonyítható, de valószínű, hogy mindez Kylord Grand nyomására történt. Hivatalosan megvettem a területet és az engedélyeket. A környékbeli tulajnak nem tetszett a konkurencia, engem meg nem érdekelt az ő nemtetszése. Kissé összekaptunk, el kellett tüntetnem. Amikor látta, hogy gond van, a jövedelme nagy részét Kajmán-szigeteki számlákon próbálta elrejteni. Megtaláltam. Tizenhármas számú ügy: Mr. Grand és a New Bedford-i jaht. Grand felrobbantott egy luxusjahtot New Bedford kikötőjében. Három halálos áldozat. Nem sikerült pontosan kideríteni, milyen nézeteltérést oldott meg így. Valószínű, valamilyen személyes ügy lehetett, üzleti szálat nem találtunk. A hajót nem én robbantottam fel, engem akartak. Nem robbantok fel egy hajót, amin épp tárgyalok. Kreston szúrta ki a bombát, és néhány másodperccel a robbanás előtt figyelmeztetett. A többieket is próbáltuk menteni, két embert sikerült, hármat nem. Tizennégyes ügy: Bill Taylor meggyilkolása 2006. május 4-én este nyolckor egy bostoni bárban Kylord Grand összeverekedett Bill Taylorral, aki ült már kábítószer-eladásért, fegyveres rablásért és nemi erőszakért is. Taylor véresen, de élve, és halálos sérülések nélkül hagyta el a helyszínt. Grand csupán egy-két kisebb ütésnyommal. Másnap reggel a saját lakásán holtan találták Taylort. A halála nem az előző esti verekedés közvetlen következménye. Két szemtanú azonban látta Grand-et kijönni a lakásból reggel öt körül. A halál beálltának időpontja négy és öt közé tehető. Grand erre az időpontra alibit igazolt egy, a város másik végében lévő uszodában. A

ruháján és rajta megtalálható vér és DNS nyomok származhattak az előző esti verekedésből is. Nem lehetett megállapítani a pontos keletkezését, mert valószínűleg az uszodában erős klórgázzal érintkezve roncsolódtak. A két szemtanú két nap múlva nyomtalanul eltűnt. Az ügyészség nem találta elegendőnek a bizonyítékokat a vádemeléshez. Én tettem. A szállodáimban megszálló üzletemberek igénybe vehetik a rendkívül diszkrét és luxuskategóriájú hölgypartner szolgáltatást is. Egy-egy lány megfelelő kiképzése erre több hónap. Az a szemét két lányomat megölte, hármat több hónapra munkaképtelenné tett. Tizenötös ügy: a bostoni sorozatgyilkos. 2005 márciusa és 2006 májusa között hat fiatal, rendkívül jó körülmények között élő nőt gyilkoltak meg, azonos módszerekkel. A hat gyilkosságot követő napok közül kettőn, Grand bizonyíthatóan Bostonban tartózkodott, és volt kapcsolata a két lánnyal. A rendőrség nem talált elég bizonyítékot, de az tény, hogy miután elhagyta Bostont, nem volt több gyilkosság. Valószínű, hogy mind a hat nő Grandnak dolgozott egy escort szolgáltatásban. Ez hülye! Taylor halálával szűntek meg a gyilkosságok, nem az én távozásommal! A hatból két lány dolgozott nekem, azért repültem Bostonba. Megspóroltam az államnak némi nyomozási, per– és börtönköltséget. Tizenhatos ügy: Larry Jensen meggyilkolása 2007. október 24-én este találták meg, a már valószínűleg két napja halott Larry Jensent a lakásán. Grand épp ekkor látogatta meg a két utcával keletre lakó nevelőanyját. A halálát megelőző napon együtt látták őket, más összefüggést nem találtak. Nem is volt. Semmi közöm hozzá, bár a középsuliban kiosztottam egy párszor. Egy évfolyamra jártunk és nagyon pofátlan tudott lenni. Most az utcán látott meg és odajött. Munkát szeretett volna, de nem adtam neki. Valami nem tetszett a szemében, olyan rázós esetnek tűnt a fickó. Tizenhetes ügy: Miss. Jane Martin megerőszakolása. 2010. február 4-én Miss. Jane Martin, a Hotel Maravetz egyik szobalánya Seattleben feljelentést tett, hogy az előző éjjel Kylord Grand takarítás kérés ürügyén a szobájába hívta és megerőszakolta. A lány állítása szerint valami italt erőszakolt bele, amitől kába lett, ezért nem tudott rögtön segítséget kérni. Grand az első megkeresésre rögtön visszarepült Seattle-be, ahol vallomást is tett. Tagadta a tettet, és két prostituáltat is megnevezett, akik valóban tanúsították, hogy a kérdéses éjjel egész végig vele voltak. Ennek ellenére a lányon megtalálták Grand spermáját, és a kilenc hónappal később született gyermeknek is bizonyíthatóan ő az apja, bár határozottan állította, hogy semmilyen kapcsolatban nem került Miss. Jane Martinnal. A hotel recepciósa is igazolta, hogy látta Grand-del a két nőt felmenni, és reggel is vele együtt távoztak. Az egymásnak ellentmondó bizonyítékokra hivatkozva felmentették. Grand nem ismerte el sajátjának a gyermeket, nem gondoskodik róla. Mindhárom tanút akár meg is fizethette. Tanúvallomások, szakértői jelentések másolatai mellékelve, még az apasági vizsgálat

eredménye is. Ezt kikérem magamnak! Ebben az életemben még egyetlen nőt sem kellett megerőszakolnom. Leszoktam róla. Azt a szobalányt az első szembesítésen láttam először. Akkor sem kellene, ha ketten maradnánk egy lakatlan szigeten. A két prosti vallomását valóban megvettem, a recepciós magától is vállalta, mert tudta, hogy nem a szobalánnyal voltam, és amúgy is tartozott nekem néhány szívességgel. Egy híres modellt vittem aznap este fel a szobámba, de neki nem tett volna jót, ha ilyen témában jelenik meg a neve. Ezért kellett a három hamis tanú. A szobalány egy banális trükkel próbálkozott. Kiszedte a szemetesből az óvszert. Nincs közöm se hozzá, sem a gyerekéhez. Amúgy igaz, valóban lehet egy-két gyerekem a világban szerte szét. Ez idáig nem voltam egy gondoskodó apatípus. Megváltozzam? Tizennyolcas ügy: A kolumbiai szekta Ennek a részleteit ismeri, Miss. Brennwood, csak egy kiegészítő információ. Mr. Toteotsin számlái és a szekta vagyona épp olyan rejtélyes módon eltűnt, mint a korábbi esetekben. Csak következtetni tudunk, de legalább hat, hétszáz millióról lehet szó. Csakugyan nem hagytam, hogy ez a pénz elpárologjon a kolumbiai, és más államigazgatási útvesztőkben. Igaz, így szép hasznot hozott nekem, de jócskán juttattam belőle az áldozatok családjainak, ha valóban rászorultak. Az aranyékszereket, amiket összehordtak, beolvasztattam, úgy gondoltam, túl sok halált láttak már. Az ilyen tárgyak rossz rezgéseket hordoznak. Az árát odaadtam egy gyermekmentő alapítványnak. Ez miattad lehet, korábban ilyet nem tettem. Az utolsó lap után talált még egy újabbat, amit eddig nem látott Iza, Kylord fűzte hozzá az aktához. Kedvesem, Szerelmem, Mindenem! Igen, ez vagyok én! Ez is. És ennél sokkal több, sokkal kevesebb, jobb, rosszabb. Hálás vagyok Mr. Wewstonnak, hogy összeállította és odaadta Neked, mert én nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Amit ő összeszedett, az mondhatni csak a jéghegy csúcsa. Ezeknél sokkal rosszabb dolgokat is tettem. Kezdetben még téged is bántani akartalak. Igen, az első pillanatban, ahogy megláttalak, éreztem, veszélyes vagy rám. Olyan irányban tudsz hatni az emberekre, amit nem akartam. Ha rám nézel, megváltozik a lelkemben valami, aminek kezdetben nagyon nem örültem. Olyan erős hatást fejtettél ki rám, ami megzavarta egész lényemet. Ezért kapóra jött az ostoba Timkey képzelgése. Reméltem, elkap és eltűntet az életemből. Később az erő, ami belőled áradt, az én vadászösztönömet is feltüzelte, és csak azért akartalak megmenteni, hogy magam tehesselek tönkre. De aztán szép lassan ráébredtem, hogy mindezzel csak áltatom magam, mert valójában már az első pillanattól kezdve szeretlek, csak el akartam menekülni ettől az érzéstől. Hosszú időbe telt, mire elfogadtam, és ma már boldog vagyok, hogy így történt. Amikor másodjára rabolt el Toteotsin, azt hittem, beleőrülök az aggodalomba. Csak az

vígasztalt, hogy már tudtam, milyen bátor és erős nő vagy. Végig fájt azonban, ha eszembe jutott, hogy mennyire becsaplak, mennyire nem ismersz. Úgy éreztem, nem engem szeretsz, hiszen azt sem tudod, ki vagyok valójában. De már te is érzed, milyen mély és elszakíthatatlan a kapcsolat közöttünk. Jó néhány életen át küzdöttünk egymással, és sokszor győzött a belőled áradó szeretet. Többször megváltoztattál, gyógyítottad a lelkem, és én mindig újra elölről kezdtem, ahogyan most is. Nem kérlek, hogy bocsáss meg és gyere vissza, nincs hozzá jogom. De várlak. Ez a te döntésed. Tudod, hogy mi a jó neked, hogyan akarsz élni. A múltat már nem tudom megváltoztatni. A jövőt még igen. Ha akarod, mindenemről lemondok, és a két kezemmel teremtem elő azt, amit neked adni akarok. Már csak egyetlen okból akarok bármit is megszerezni, azért, hogy Neked adhassam. Most már értem az ősi mondást, mely szerint a férfi egyetlen méltó célja az életben, egy nőt felvinni a legmagasabb hegy csúcsára. Minden, ami nem erről szól, csak üresség. Ha úgy döntesz, nem akarsz többé, elfogadom. Azt azonban nem ígérhetem, hogy nem szólok bele az életedbe. Amíg csak élek, vigyázni fogok rád, mint a legbecsesebb kincsre. Most úgy érzem, nem tudlak egyszerűen elengedni az életemből. Nem akarok mást, csak Téged! Várok a válaszodra, ameddig akarod. Vigyázz magadra, én is vigyázok rád! Kylord Egész este olvasta. Többször is végigment minden egyes megjegyzésen. A levelén legalább ötvenszer. Kylord nem kérlelte, nem győzködte, nem akarta befolyásolni, csupán elmondta mit szeretne. Izára hagyta a döntést, hogy tegye azt, ami neki a legjobb. Ő azonban már döntött, csak valóban időre volt még szüksége. A leginkább attól rettegett, hogy történik valami a dossziéval, és illetéktelen kezekbe került. Reggel habozott, hogy magával vigye-e, de aztán azt gondolta, ha bezárja az íróasztalába, akkor kisebb az esélye, hogy eltűnik. Nap közben lefoglalta az egy hét alatt összegyűlt jelentések átnézése, és belekezdett a konferencia beszámolójába is. Lassan indulni akart, mikor Kylord hívta. – Csak azt akartam tudni, hol találkozzunk este? Alaiza elmosolyodott. Szerette ezt a határozott Kylordot. Úgy irányított, hogy meg se forduljon a fejében, hogy megelégszik a telefonos megbeszéléssel. És igazat is adott neki. Ez nem telefontéma. – Mit szeretnél? – kérdezte Alaiza. – Azt tudod. – Egy vacsora? – Nyolcra érted megyek.

– Várlak. Azt a halvány csontszínű ruhát vette fel, amiben először lement hozzá vacsorázni, a powell-i szálloda éttermébe, de most két új szerzeményével, a hímzett virágos övvel és a táskával is kiegészítette, majd magához vette a bordó dossziét. Az utolsó lapot kiemelte belőle, és gondosan összehajtva az irattárcájába tette. Pontban nyolckor csengetett Kreston. Kylord a kocsiban várta, de kiszállt és kinyitotta neki az ajtót. Ő is teljesen fehérbe öltözött, ami külön kiemelte enyhén bronzszínű bőrét, sötét haját és fekete tekintetét. Iza ösztönösen megmarkolta a táskájának vállpántját és a dossziét, mintha csak beléjük tudna kapaszkodni. Elegáns, tökéletes megjelenésű, ellenállhatatlan férfi állt előtte, aki szerette őt, és akit szeretett. Akinek nem csak a külseje vonzotta, de a lelke is, annak ellenére, hogy nem azonos etikai nézeteket vallottak. Kellhetne egy nőnek nagyobb boldogság? – Ezt visszaadom. Kitör a frász a gondolatra, hogy véletlenül elhagyom, vagy ellopják tőlem – adta át a dossziét. – Köszönöm! Kreston, vigyázna erre? – Természetesen, Mr. Grand. – Ti miért nem tegeződtök? Látszik, hogy mennyire tisztelitek és megértitek egymást? – jutott eszébe a kérdés Alaizának. Már többször gondolt erre, de eddig még nem kérdezett rá. – Én akartam, de Kreston nem hajlandó Kylordnak szólítani. – Amíg Mr. Grand-től kapom a fizetésem, addig nem célszerű. – Akkor Kreston csináljon egy biztonsági céget, és onnantól kezdve nem alkalmazott lesz, hanem üzleti partner. Akkor teljesen egyenrangúak lesztek. A két férfi összenézett. Nem értették, hogy ez eddig miért nem jutott eszükbe. Alaiza jól látta, ők már inkább tekintették egymást barátnak, mint főnöknek és beosztottnak. Kylord egy új étterembe vitte Alaizát, ahol még nem járt. Kellemes, marokkói hangulata tetszett Izának. Már vártak rájuk, és egy külön terembe vezették őket. Ezt is jó ötletnek érezte, nyilvános hely, mégsem hallhatja senki őket. A gazdagon díszített, fényes, brokát drapériák, bútorszövetek, a sötét színű, faragott rózsafa asztal és székek között szinte világítónak érezte magukat a majdnem fehér öltözetekben. – Mit kérsz? – Rád bízom, megeszem, amit rendelsz. – Fogytál. – Nem szándékosan. Kylord a pincér felé fordult. – Egy teljes marokkói vacsorát kérünk. – Máris intézkedem. Mielőtt kiment volna, egy tálcát tett az asztalra, kannával és csészékkel.

– Mentás zöld tea – mondta Kylord, és már öntött is Izának. – Az valóban jól esne most. – A leghagyományosabb marokkói ital. – Köszönöm. – Mit szeretnél? – nézett Kylord a lány szemébe. – Azt tudod – mosolyodott el Alaiza. – És mit tegyek én? – Amit most. Szeretném elölről kezdeni. Mondd el, amit szeretnéd, hogy tudjak, és ne mondd el, amit nem akarsz. Udvarolj, hódíts meg! Légy az, aki vagy, igazi férfi! Már nem az a nő vagyok, aki először azért feküdt le veled, mert nem akart kihagyni egy élményt a világ legjobb pasijával. Ennyi már kevés. De szeretlek, és szeretném, ha újra úgy tudnék felnézni rád, mint mielőtt Wewston beleszólt. A nő célja az életben annyi boldogságot és erőt adni egy férfinak, hogy a legmagasabb hegyre is fel tudja vinni – mosolyodott el Alaiza, utalva Kylord levelére. Kylord végtelenül boldognak érezte magát. Alaiza nemcsak egy második esélyt adott neki, de el is fogadta olyannak, amilyen. Nem megváltoztatni akarta, nem a saját elképzelései szerint idomítani, hanem hagyta úgy, és olyan ütemben változni, ahogy az benne megszületik. – Köszönöm! – Ez a legkevesebb, amit kettőnkért tehetek. Két pincér érkezett egy kis asztallal. Ketten kellett megfogják a hatalmas tálat, amit az asztal közepére helyeztek. Leemelve róla a fedőt, újabb tálak sokasága került elő. Mindegyikben különböző fogások. Köztük többféle palack és pohár, a közepén egy több emeletes süteményes tálca, mindenféle édességgel. Még egy halom tányért és evőeszközt is az asztal két oldalára halmoztak, majd tiszteletteljesen megálltak két oldalt. – Köszönjük, kiszolgáljuk magunkat – intett nekik Kylord, mire diszkréten kimentek, és becsukták maguk mögött az ajtót. – Előételnek javasolnék szárított fügés, gránátalmás marokkói salátát. Szabad? – kérdezte Kylord, miután magukra maradtak. – Igen. Kylord máris kistányérért nyúlt, és maga felé fordítva a nagy tálat, szedett Izának, majd magának is az egyik edényből. Alaizának feltűnt ugyan, hogy Kylord mozdulatai valahogy most kevésbé fesztelenek, mintha minden egyes pillanatot előre megfontolna, de aztán ezt a kettejük közt lévő feszültségnek tudta be. – Az előétel mellé némi előélet. Mindent szeretnék elmondani neked, ami, aki vagyok, de ez túl hosszú lenne. Bármire rákérdezhetsz. El tudod hinni, hogy őszinte leszek?

– Igen. Ebben teljes mértékig biztos vagyok – mondta Iza, és a dossziéban olvasott megjegyzésekre gondolt. – Egy pár dolgot elmesélnék. Olyanokat, melyeknek bármely nap lehetnek még hatásai. Ízlik? – Igen, nagyon különleges. – A pár szem fenyőmag teszi. – Csakugyan. Éreztem, hogy ismerős az aroma, de nem találtam ki, honnan. Még sosem ettem fenyőmagot. – Igen, a vagyonom jelentős része piszkos pénzekből származik. Egy átlagos milliomos vagyonát könnyen összeraktam becsületes úton is, de az kevés volt. Többet akartam. Olyan birodalmat, amit csak kevesen tudnak létrehozni. A vagyonom jelentősebb részét mások gyűjtötték, a törvényt kijátszva. Én elvettem tőlük, amikor az én köreimet támadták. Akiktől elvették, azoknak nem tudom visszaadni. De ha akarod, mindet odaadom az államnak, vagy szétosztom különböző segélyszervezeteknek. – Az nem te lennél. Nem akarom, hogy a kedvemért megváltozz. A szerelmem már a tiéd, nem kell érte semmit sem tenned. Nem akarlak zsarolni. Épp elég, hogy tudom, képes lennél megtenni. Ezen nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt napokban. Mit érnél el vele? Az állam bizonyára juttatna belőle néhány ingyen kórháznak meg gyermekotthonnak, de a nagyját beolvasztaná a többi költségvetési szervbe. Kapna belőle a Pentagon, az energiaipar stb. Jó része szétfolyna a már amúgy is gazdagok zsebében. Talán odaadhatnád alapítványoknak, segélyszervezeteknek. Egy részét nem is bánnám. Azok felhasználják, egy ideig etetnek, gyógyítanak belőle, és ez jó. De elfogy, és minden marad a régiben. Azt viszont láttam, mi mindent értél el a másik szigeten. Az ott kifejlesztett banánszaporítási módszerrel lehetőséget adsz több ezer ember kezébe, hogy génmanipuláció nélkül, mégis vegyszerektől mentes, egészséges fákat neveljenek, élelemmel lássák el a családjukat és környezetüket. Ez lenyűgözött. Te képes vagy úgy használni a pénzt, hogy az éljen. Ott van például az ivóvíz problémája. Nemcsak palackozott ásványvizet kell szállítani segélyként a fertőzött vizű vidékekre. Azt meg kell termelni, ki kell fizetni, ami a vízgyártók és a szállító cégek vagyonát növeli. Inkább meg kellene oldani, hogy a természetet nem tönkretéve megtisztítsuk az ottani vizeket. Hogy tudjanak maguknak iható vizet előállítani. Ez folyamatos irányítást igényel. Ott lenni, megszervezni a tisztító üzemet, biztosítani, hogy ne hordják szét, hanem megfelelően használják. Ez valóban segítség lenne, de ilyet egyetlen segélyszervezet, egyetlen kormány sem képes megtenni, mert nincs benne érdekeltsége. Az itthoni vállalkozásaidon is járt az eszem. Okos ember vagy, felméred a kockázatokat. Nem

ítélhetlek el azért, mert lazábban kezeled a törvényeket. Egyes törvényekre szükség van. Az együttélésben kellenek szabályok, hogy mindenki szabad lehessen. De a törvényeket azok hozzák, akiknek a hatalom a kezében van, és úgy, hogy azzal még nagyobb hatalomra tegyenek szert. Régóta nem értem, miért van valakinek joga profitra, azaz olyan jövedelemre, amiért nem dolgozott meg, csak azért, mert van egy papírja arról, hogy övé a gyár, a vállalkozás. Tudom, hogy ez a motiváció szükséges, és jelenleg így működik a társadalmunk, de akár működhetne másképp is. Majd, ha az emberek gondolkodásmódja megváltozik. Bár lehet, akkor már nem is lesz szükségük a földi létre. De jelenleg még a gazdasági törvények mindig igazságtalanok. Egyes lopásokat a törvény megenged, míg másokat nem. Kylord kutatva nézett Alaiza szemébe. – Erre hogyan jöttél rá? – Először érveket kerestem, amelyekkel ámíthatom magam, hogy nem etikátlan elfogadnom azt az életet, amit te akarsz adni nekem. Aztán végiggondoltam, hogy nincs olyan gazdag ember, aki etikusabb módon lett azzá, csak az ő pénzkeresetüket a mi társadalmunkban nem tartják erkölcstelennek. De például vannak társadalmak, ahol erkölcstelennek számít az, aki nem teszi be a közösbe az aznapi zsákmányát. Az sem igazságos, hogy valaki egyetlen mosolyáért egy fotón többet kap, mint a bejárónője egy egész havi munkájáért, de jelenleg ilyen a világ. Megértettem, hogy a törvényes és az erkölcsös, nagyon is relatív fogalmak. – Lenyűgöz a gondolkodásod. Folytassuk most, egy kis marokkói zöldséglevessel. Csupán néhány kanálnyi, hogy maradjon hely a többinek is. – Ugye, nem akarod végig etetni velem az egészet? – De igen. Hosszú vacsorára rendezkedtem be. – Megszokhatnám már az észjárásodat. – Milyen a leves? – Finom. Rendkívül erőteljesek a zöldség ízek, mégis egynemű. A kakukkfű és a citromos íz együtt meglepő, de kellemes. – Ezek szerint kedveled a marokkói ízeket. – Azt hiszem. – Sahar is nagyon szerette a kakukkfüves ételeket. Emlékszel? – Igen. – És a gonosz, kizsákmányoló, fejlődő országok béli vállalkozásaim? – Szívesen megnézném őket. – Hol kezdjük? Kenyában? – Érdekes lesz. – Alexandriai gerle?

– Lássuk! – Harissa hozzá? – Az micsoda? – Fűszeres olivás chilikrém. Csípős. – Szeretem a csípőset. – Mióta? – Magyarországon, a szállodánk mellett találtam egy éttermet, ahol halból készült paprikás levest ettem. Egy helyi specialitást. Először nem csípősen kértem, aztán a pincér mondta, hogy a helyiek nagyon szeretik olyan erősen, hogy azt más ki sem bírja. Egy kisebb tányérban hozott néhány falat erőset is, és nagyon ízlett. – Sok mindenben megváltoztál ott. – Igen, azt hiszem. – Elmeséled?

– Majd egyszer. Most rólad beszélünk. – És a gerléről. – Ez is finom. És a harissa is. – A friss zöldpaprikát és paradicsomot én szállítom hozzá a szigetről. Nálam egész évben azonos minőséget kapnak. – Ezt jól csinálja, Mr. Grand. Egyre jobban csodálom. – Ez a célom. Meghódítani, Miss. Brennwood. – Alekszandr is nagyon kedvelte a gerlehúst. Kylord kezében megállt a villa. – Rá is emlékszel? – Igen. – És mégis itt vagy? – Esbeta beleszeretett Alekszandrba. És ő nem azonos veled. Egy részeddel igen, annyiban, hogy az ő élete által is több lettél, ahogy én is Esbeta-éval. – Azt hiszem, Esbeta sokat tett azért, hogy megváltozzam. Az azt követő életeim óta nem verem a nőket. – Tekintve, hogy a megerőszakolásukról is leszoktál, ez igen komoly előrelépés – tréfált Alaiza, és közben ujjai végével megérintette Kylord asztalon fekvő ujjait. Kylordon mintha villám futott volna végig. Az imádott nő ért hozzá. El sem tudta képzelni, hogy ez ilyen boldogságot tud adni. Az elvesztésének lehetősége új érzésekkel és nézőponttal gazdagította. Ebben a pillanatban ez az érintés boldogabbá tette, mint bármelyik korábbi különleges szeretkezésük. Eszébe jutott, ő milyen kiszámítottan és mesterkélten érintette meg a lány csuklóját az első alkalommal, mikor meghívta egy italra. Hol van már az a Kylord? – Egy kanálnyi muszfuf? – Igen. – Finom? – Ez kuszkusz, csak édes, és aszalt gyümölcsök vannak benne. – Igen, jó elválasztó a zöldséges bárányragu előtt. – Nem egy este alatt szeretném visszaszedni azt, amit szerencsésen leadtam. – Eddig kalóriát nem igen ettél. Csak zöldségek, fűszerek és kevés szárnyas. A bárány is nagyon sovány, és a zöldségragu is csak nyomokban tartalmaz olajat. – Melyik életedben is voltál marokkói szakács? – Erre nem emlékszem, de a finom ízeket mindig is szerettem. A bárány mellé viszont kell egy kanálnyi fokhagymás burgonyapüré, és egy kis édes vörösbor.

Öntött a lánynak és magának is. Koccintottak, majd tovább élvezték a meglepő fűszerezésű, gombás, zöldséges, omlósan puha bárányhúst. Izának feltűnt, hogy Kylord csak belenyal a borba, de inkább teát iszik helyette. A következtetésig azonban nem jutott el, mert Kylord témát váltott. – Nem félsz egy gyilkossal egy asztalnál ülni? – Nem mondhatom, hogy nem zavar a tudat. Kissé megijesztett, hogy képes voltál rá. Magamat nem féltem. Mondtam. Szeretlek, és ennek a szeretetnek nincs feltétele. Az sem feltétele, hogy úgy legyél jó ember, ahogyan azt én elképzelem. De még időre van szükségem, hogy újra tudjam építeni magamban a szerelmünk történetét. Egy-két hónap múlva azonban már megint tudom majd mondani neked, hogy azt tehetsz velem, amit akarsz. – Ebben tényleg hiszel? – Én már boldog vagyok. Az általad fellobbantott szerelem boldoggá tett. Már semmi sem hiányzik az életemből, még az életem sem. Csupán ahhoz kell némi idő, hogy ezt tudatosítsam magamban, hogy hozzászokjak a számomra új Kylordhoz. Utána újra bármit megteszek neked, ha az téged boldoggá tesz, egyetlen dolgot kivéve. – Nem bántasz másokat – emlékezett Kylord arra, amit O. története kapcsán mondott Alaiza. – Így van. A saját életemmel azt teszek, amit akarok, de másokét nincs jogom megnehezíteni, rosszabbá tenni. – Azt hiszem, most már nem lelem örömöm mások kínzásában. Már nem vonz az uralkodás sem. Kylord gondolatban végigfutott az Izával közösen felidézett életein. Sahar megtanította arra, hogy létezik önként adott szerelem. Esbeta arra, hogy a szerelem sok mindent elvisel. Aurore, hogy a kevesebb sokkal több tud lenni. – Sokat változtál, és engem is rádöbbentettél arra, hogy én is változom. Azt viszont nem ígérem, hogy mától szent leszek. – Ne is! – mosolyodott el Iza. – Szeretem a határozottságodat, életismeretedet, az erődet. Nagyon is vonzó a magabiztosságod minden téren. Még a végtelen önteltségedet is imádtam. Mondtam, hogy a kedvemért ne változz. Légy az, aki vagy! És különben is, rájöttem, mennyire vonzanak a rosszfiúk. – Akkor néhány dolgot még elmesélek a múltamból, amíg még ilyen elfogadó kedvedben vagy. Iza kedvesen és szelíden nézett rá, amitől Kylordból elszállt a maradék feszültség is. Belekezdett, és csakugyan nem akart többé titkokat. – Azt, gondolom sejted, hogy sok nő akadt már az életemben. Nem sokra becsültem őket. A legtöbbjüket csak kihasználtam, becsaptam, megaláztam és tönkretettem.

– Volt-e valamelyikkel is olyan kapcsolatod, melybe anyagi előnyökért mentél bele? – Nem. – Ígértél-e bármit is, amiről a kimondása pillanatában tudtad, hogy nem fogod betartani.

– Nem. Soha nem volt rá szükségem. Elég volt, ha csak megláttak, vagy meglátták a vagyonomat. – Kylord! Te nem tudod kihasználni a nőket. A világ legdögösebb pasija vagy. Egy genetikai főnyeremény. Egy kétszáz éves öregasszonyba is visszatér a vágy a pelenkamosásra, ha meglát téged. Egy értelmes nőnek tudnia kell, hogy kizárt dolog egy életre magához kötnie. Gondolj csak Aurore-ra! Abban a társadalomban egy nő tisztességének a végét jelentette egy férj nélkül szült gyermek, mégis élete legboldogabb pillanataként élte meg, amikor rájött, hogy gyermeket vár tőled. Semmi másért nem mondott volna le arról a néhány hónapról, amit veled tölthetett. – Te sem hiszed el, hogy egy életen át tudnálak szeretni? – Azt elhiszem, de ha kizárólagosságot várnék, akkor épp a lényed lényegét ölném meg. Az olyan férfinak, mint te, lételeme a felfedezés, a hódítás. A férfiak természettől fogva nem monogámok. A társadalmunk hatására lesznek azzá. Úgyhogy nem törsz össze, ha bármilyen korábbi nőügyedről mesélsz, vagy nem fogadsz örök hűséget nekem. – Emlékszel, hogy az utolsó vasárnap többször kerestek, és én visszautasítottam a kérést. – Igen, másodjára kicsit türelmetlen is voltál. – Ez még egy nagyon régi szolgáltatásom eredménye volt. Tizennyolc évesen, az első millióm megkeresése után, alapítottam egy egyszemélyes, nem túl legális magánvállalkozást. Magamban úgy hívtam, antiszűz haderő. Iza alaposan meghökkent. – Antiszűz? – Igen. Tudod, sok lány van, aki fél az első alkalomtól, és nem véletlenül. Mások csak emlékezetessé szeretnék tenni. Egy saját korukbeli, tapasztalatlan fiúval, vagy egy idősebb, de bunkó férfival egyaránt rossz emlékeik maradhatnak. Miután akkoriban lett divat a pszichológusok körében a deflorációs pánikról beszélni, ezzel meg is teremtették magát a pánikot. Elcsábítottam egy tizenhét éves szűzlányt, és olyan első éjszakát szerveztem neki, amilyenről álmodni sem mert. Luxusszállodába vittem, jakuzzi, masszázs, pezsgő, eper, kaviár, meg minden. Úgy bántam vele, mint egy királynővel. Két orgazmust is elértem nála. Másnap azonban már egyáltalán nem tartottam érdekesnek. A szüzessége vonzott. Meglepő módon nem rendezett hisztit, mikor néhány nap múlva szakítottunk. Azt hiszem volt barátja, de az némileg nyámnyilának bizonyult. Három hónap múlva ismét jelentkezett, egy furcsa kéréssel. Elmondta, hogy van egy nagyon jó barátnője, akinek elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét, és aki szintén örülne egy olyan éjszakának, amit vele töltöttem. Ő is szűz, és még csak tizenhat éves. Küldött egy fényképet róla, és én nem mondtam nemet. Néhány hét alatt egészen elterjedt a telefonszámom, és minden hétre jutott egy-két szűz leányzó, aki igénybe vette a szolgáltatásomat. Ingyen adtam, csupán egy nyilatkozatot írattam velük alá, hogy önszántukból jöttek el, és ha mégis maradna valami nyoma az éjszakának, annak ellenére, hogy mindegyiknek beadtam a végén egy esemény utáni tablettát, akkor sem lehet semmilyen követelésük felém. Fiatalkorúak lévén nem ért sokat, csak őket fogta vissza a tudat, hogy a birtokomban van. Mivel egyéb irányú tevékenységeim miatt, egyre kevesebb

felkérésnek tettem eleget, így az ügyfélkör szépen elkopott az évek során, de fél évvel ezelőttiig még néha elfogadtam egy-egy ilyen megkeresést. Azonban mióta téged ismerlek, senki másra nem vágyom. – Ezt ugye nem csak kitaláltad? – Nem. – És egyetlen dühös apa vagy báty sem keresett meg? – Nem. Egy olyan lány, aki ilyenre vágyik, nem az a kimondott nebántsvirág. A legtöbbjük népszerű szépség, pom-pom-lány, vagy apuci kedvence volt. Néhány középiskolában csak az tartozhatott az elithez, aki Grand-nél veszítette el a szüzességét. – De tizenhat évnél fiatalabb nem volt köztük? – Nem. Erre ügyeltem. – Hát, a Mr. Alfahím és a többiek mellé azt hiszem, ezentúl, a Mr. Liliomtiprót is fel kell vennem a listámra. – Nem gondoltam, hogy ilyen könnyedén veszed. – Ezt nem lehet másképp. Elég abszurd. – Ez igaz. Még egy kis bort? – Nem, köszönöm. Azt hiszem, lassan indulni kellene, elég késő lehet. – Ez még csak az első felvonás volt. Most jön a hal. – Azt hiszem, nekem bőven elég volt a bárány is. – A halat meg kell kóstolnod. Citromos nyelvhal, datolyás, szilvás körettel, fehérborral. Bár a szűzpecsenye stílusosabb lenne most. – Nem, mára azt hiszem, nem kérek több disznóságot – nézett komolyan Kylord szemébe. A férfi előbb visszanézett, majd rájött, hogy a lány is csak tréfából mondta, és egymásra mosolyogtak. A harmónia újra megszületett köztük. Alaiza még magába erőltetett két falat halat, és megkóstolt két aprósüteményt. – El kell mennem. Ha visszajöttem találkozhatunk? – kérdezte a végén Kylord. – Igen. Mennyi időre? – Két hét. Ez meglepte Alaizát. Ilyen hosszú időre még egyetlen ügye sem szólította el Kylordot. Szinte mindent el tudott intézni a világ bármely pontjáról. Ha valahol kellett a személyes jelenléte, azt is elintézte egy-két, maximum három nap alatt. – Esténként felhívhatlak? – Örülnék neki. Kylord hazavitte Izát, és a kapu előtt illemtudóan elbúcsúzott anélkül, hogy újra megérintették volna egymást.

Kylord a kocsiba visszaülve arra gondolt, hogy egyszerűen csak boldog. Nem érezte a hódítás diadalát, a győzelem ízét, csak puszta boldogságot. Kívánta a lányt, a testét nem tudta becsapni, de olyasmi jutott eszébe, ami eddig még soha. Jó érzés várni rá. Nem is várt, várakozott. Semmi sem sürgette belül. Nem kereste a következő felejthetetlen élményt, a kivételes kalandot. Nem a várható kielégülésen járt az esze, hanem örült, hogy létezik egy olyan ember, mint Alaiza, és ő ismerheti. Élvezte a jelen pillanatát, és az eljövendő jelenét, a magányos éjszakákat, a másnapok csöndjét, a szoba hófehér mennyezetét, elegáns, de célszerű berendezését, a körülötte szorgoskodó emberek visszafogott csendességét. Minden szívdobbanásnak örült, mert minden pillanattal közelebb kerül a perchez, amelyben újra szerelmével lehet. Amikor hallhatja a hangját, érezheti az illatát, láthatja egyedülálló szépségét, és felfoghatja páratlan lelkének rezgéseit. Forróság futott végig rajta a gondolatra, hogy őt is lehet ennyire szeretni. Hibáival, önzésével, múltjával együtt. Vajon Alekszandron, Zubayron, Domiciánon és Lionelen kívül, hány kegyetlen életére emlékezhet még Iza, és mégsem irtózik, nem menekül tőle. Még most sem, hogy megismerte a jelenlegi életének több részletét. Megértette, hogy a valódi boldogsághoz nem szükséges egyre újabb és újabb célokat elérnie. A boldogság az csak van, megjelenik magától, ha ki tudja tárni neki a szívét. Alaiza is boldogan dőlt le az ágyra, miután magára zárta a lakása ajtaját. Valami új kezdődött el közöttük. A régit sem bánta, de ez valami többnek ígérkezett. Megint csak fordítva kezdték a szerelmet. A testük előbb talált egymásra, és most a lelkük is időt kap felfedezni. Kylord ígéretéhez híven minden este felhívta. Örültek egymás hangjának, a szeretetnek, ami lelkeiket összekötötte. Kapcsolatuk túlélte az első válságot viták, veszekedések és vádaskodások nélkül. Ez valódi szerelem már, nemcsak párkapcsolat. Már nem a bennük lévő hiány tartja össze őket, nem magukat akarják kiegészíteni a másikkal. Ez most két, önmagában is teljes hangszer közös játékának a harmóniája. * – Holnap már személyesen is találkozhatunk – mondta Kylord a tizennegyedik este a telefonba. – Igen. – Mit szeretnél? – Szép időt jósolnak, üljünk ki a partra, és mesélj tovább. – Munka után érted megyek. – Rendben. Másnap egyedül jött érte Kylord. Ahogy kiszállt a kocsiból, Alaiza nyelt egyet titokban. Hófehér, finom, lenvászon, mégis könnyű anyagú inget viselt, világoskék farmerrel. Az ing ujját lezserül visszahajtotta, így félig láthatóvá vált alkarjának aranyló bőre, dagadó, de nem túl hangsúlyos izmai. Iza az alkarját is hihetetlenül szexisnek

tartotta, épp úgy, mint a kigombolt ingnyak mögött egyes mozdulatoknál láthatóvá váló kulcscsontját. Miközben körbement, és beült a vezető helyére, férfias csípőjét és izmos hátsóját is megcsodálhatta. Pont úgy érezte magát, mint az első alkalommal, amikor a szállodában megszólította. Kylord még mindig magától értetődő természetességgel volt Mr. Tökéletes. Újra végigfutott rajta a hitetlenkedés, hogy ez a végtelenül vonzó férfi most miatta jött, őt akarja, az ő szerelmére vágyik. A szemében még mindig tűz lobogott, ugyanakkor nyugodt türelem is. Ahogy becsukta a kocsi ajtaját, Iza megérezte, hogy nemrég zuhanyozott. A domináns parfüm mögött még halványan érezte a sampon és a tusfürdő rózsaillatát, de már a legújabb Versace tiszta víz és citrus aromája dominált. Épp ilyen meleg nap végi hőségre való. – Krestonék? – kérdezte Iza, mert nem tudta, épp melyik testőr van szolgálatban. – Másik kocsiban, tisztes távolban. Van kedved nálam zuhanyozni? – Inkább nálam. – Értem. Kylord indított, és további győzködés nélkül Iza lakása felé vette az irányt. – Gyere fel, ne a kocsiban várakozz – mondta Iza, mikor megérkeztek. Kylordnak jól esett a figyelmesség, de nem értette félre. Ez puszta udvariasság volt Alaiza részéről. – Ha kérsz valamit, fedezd fel a konyhát – mondta Iza, miközben a fürdőszobába igyekezett. Ő is gyors zuhanyt vett, és a hivatali kiskosztümöt egy fehér, nyári csipkeruhára cserélte. Kylord gyönyörködve nézett végig rajta, úgy, hogy már maga a nézés felért egy vad ölelkezéssel. Alaiza könnyű mosollyal köszönte meg a néma bókot, és elindult az ajtó felé. A kocsiban napi semmiségekről beszélgettek. Először Kylord háza felé vették az irányt, de aztán túlmentek a kereszteződésen, ahol le kellett volna kanyarodniuk. Iza megint csak elmosolyodott, mikor észrevette a férfi figyelő tekintetét. A vadászösztönt nem lehet csak úgy, parancsra félretenni. Kíváncsian leste, megkönnyebbül-e a lány, mikor túlhajtanak rajta. De Iza már nem félt semmitől, és csakugyan teljes mértékben a férfinak adta magát. Ha nem tartja be az ígéretét, akkor is szereti. Egy darabig a parti úton haladtak tovább, majd Kylord egy kisebb panzió előtt állt meg. Robert már a teraszán várt egy ital mellett, vagyis Kreston átadta őket neki. Rajtuk kívül még két pár ült a meglepően zöld parkkal körülvett, és az óceánra néző teraszon. – Nem tartottam valószínűnek, hogy strandra vágysz most, ezért választottam ezt a helyet.

– Nem, valóban nem. És ez elég nyugalmas. – Ha akarod, lesétálhatunk a partra is, itt ér véget a strand. Átmenet a sziklás és a homokos part között. A dűnék között még lát minket Robert. – Előbb innék valami jó citromosat. Kylord mosolyogva bólintott és rendelt. Szerette Izában, hogy csak nagyvonalakban fogalmazta meg, mire is vágyik, a döntést, a választást rábízta. – Ez tényleg csodásan citromos, miből is áll? – Vodka, Cointreau, Citromlé, Limelé. Ez a Kamikaze koktél. – Köszönöm. – Azt hiszem, ma szeretnél hallani a fegyverüzletekről. – Ez igaz, de nem kötelező. – Tudom, hogy kellemetlenséget okoztam, amikor a főnököd megtudta, kivel hozott össze a sajtó. – Valóban suttogtak a cégnél arról, hogy az ellenséggel álltam össze. – Tényleg az voltam. Minden követ megmozgattam, hogy a költségvetésből megszerezzek egy nagyobb részt a fegyverüzletnek. Volt egy ötletem arról, hogyan lehetne rendezni egy helyi konfliktust keleten. Közben rájöttem, hogy bár működne, de túl nagy lenne az ára. Egy fájdalmas rándulás a szája sarkában jelezte, hogy Kylordot elég érzékenyen érinthette ez a felismerés. – A legkönnyebben a tudományos kutatásról lehet lebeszélni a képviselőket. Nem a NASA a lényeg, hanem egy cég, ahonnan el lehet vonni, és nem mennek az utcára tiltakozni az emberek. És igen, valóban jól jött némi botrány. Nem véletlenül mentem be az előadásodra, amikor megtudtam, hogy a NASA-nál dolgozol. Én sugalltam a kis Peternek, hogy uszítsa rád az újságokat. – Nagyon naiv voltam. – És csodálatos, már akkor is, csak én nem vettem észre. – Észrevetted, különben már nem lennék életben. Most is adsz el fegyvereket? – Nem. Visszamondtam az üzletet. Alaiza érezte, hogy Kylord igazat mond, de azt is, hogy szándékosan szűkszavú. Nem firtatta, majd elmondja, ha lényeges, vagy ha fontosnak tartja. – Bár nem akarlak befolyásolni, de ennek azért örülök. – Másképp látom a világot, mióta ismerlek. – Sétáljunk. A koktél nagyon jól esett, de elég erős. – Néha elfog a kísértés, szívesen leitatnálak. Kíváncsi vagyok, milyen vagy, ha nem

kontrollálod minden szavadat, minden tettedet. – Azt még én sem tudom, de nem is vagyok rá kíváncsi. – Még sosem voltál berúgva? – Nem. – Az első estén, a bárban, majdnem sikerült. – Ezt hogy érted? – Ha rendelsz még egy italt, akkor a zsebemben lapuló tabletta biztosítja a felszabadult éjszakát. – Be akartál drogozni? – Majdnem. Nem drog volt, csak egy tudattágító specialitás. Emlékszel, értek hozzá. Reggel csak annyit éreztél volna, hogy az éjjel szokatlanul merész és felszabadult voltál. – Hát, bocsáss meg, hogy így többet kellett bajlódnod velem. Alaiza olyan kedvesen nézett, hogy azt Kylord alig akarta elhinni. Ilyen ember egyszerűen nem létezhet. Hogy képes mindezt megbocsátani neki? Legszívesebben szorosan magához ölelné, és soha el nem engedné, de most még nem teheti. Most leginkább tiszteletet érzett iránta, és ettől mintegy érinthetetlen, földön túli szentnek tekintette. Ki akarta érdemelni, hogy megérinthesse, hogy szeresse, szerethesse. Az egész mindenséget jelentette számára ez a törékenységében is kimondottan erős nő. Sétáltak a dűnék között, leültek egy nagyobb fűcsomó tövébe, és mindketten szinte látták a kettejüket egyetlen közös burokba záró gömböt, mely elválasztotta őket a világtól. Bár kissé tartózkodóan viselkedtek, ezt csupán átmeneti állapotnak tekintették. Most tanultak. Kylord, az évek, életek alatt kialakított és begyakorolt önző, lekezelő és manipulatív gondolkodását, a nőkkel való viselkedését, Izával szemben méltatlannak érezte. De a mozdulatok, a hangsúlyok már hozzánőtt részeiként működtek. Ahogy leültek a homokdombra, már támasztotta is a könyökét a térdére, hogy inge mintegy magától lejjebb csússzon, mert tudta, hogy Alaiza szereti simogatni az alkarját. És Iza valóban reagált rá. Érezte a lány testében megmozduló vágyat, és ettől Kylord dühös lett magára. Izával nem akart tisztességtelen játékot játszani. Iza látta Kylord szemében a saját maga ellen forduló haragot. Meg akarta ölelni, magához húzni, csókolni, de még nem tehette. Azzal lekezelné. Meg kell várnia, míg a férfi újra elfogadja önmagát, míg elhiszi, hogy Iza számára ez a szerelméért harcoló, igazi férfi mozdulata. Még el kell hinnie, hogy Iza megtisztelőnek és vonzónak tartja, ha egy férfi a nőért használja az erejét, és nem ellene, hogy élvezi ezt a Kylordból most is áradó erőt, energiát. – Elnoa nagyot hibázott Rammal – szólalt meg Alaiza. Kylord előbb meglepődött, majd emlékezett. – Ram csak egy trell volt, míg Elnoa egy szid, egy felsőbbrendű lény. Igaza volt, hogy elküldte maga mellől. – Fel kellett volna ismernie, hogy más vagy. – Olyan voltam, mint minden trell. Ostoba, otromba, erőszakos.

– Virágot tettél a párnámra. A trellek nem értették a szépség fogalmát. De te kiválasztottál engem. Velem másképp viselkedtél, mint a többi sziddel. Ezt a különlegességet fel kellett volna ismernem. Te nemcsak kéjt akartál, hanem velem akartad. A többi trellnek elég volt egy másik trell, vagy a saját keze. – Hozzád képest primitív lények voltunk. Én ráadásul különösen vad is. Két szidre is rátámadtam, mert a közeledben akartam lenni. Veszélyessé váltam. – Igen, de mi alkottuk a testeteket. Játszottunk a genetikával. – Később hasznosnak bizonyult. Az emberi test alkalmas a fejlődésre. Ahogy a testet magáénak tekintő tudatcsoport szellemileg fejlődött, az általatok alkotott test képes volt követni a változást. – Ezt már beláttam – mosolygott Iza. – Miért nem mentél el a többi sziddel? A néped elérte azt a fejlettségi szintet, amikor elhagyhatta ezt a dimenziót. – Elmentem, de visszajöttem. Visszahúzott a felelősség és a lelkiismeret. – Képes voltál Istennőként emberi alakot ölteni. Végigjárni egy emberi fejlődési utat. – Meg kellett tudnom, miért hibáztam. A társaimnak nem okozott gondot, hogy egyszerűen eltávolítottak a közelükből, mint egy fegyelmezhetetlen állatot, de bennem nyomot hagytál. Vissza kellett jönnöm, megérteni, miért. – És megértetted? – Nagyrészt. Szidként túlontúl biztos voltam a fejlődésben, a Mindenség egyre jobb megismerésében. A trelleket saját csodálatosságunk bizonyítékának tekintettem. Újfajta testet tudtunk létrehozni, de csak később jöttünk rá, hogy a tudat, aki magáénak ismeri fel, az nem a mi alkotásunk. Hogy azt hagynunk kell a saját útján fejlődni. Az nem a mi játékszerünk, hanem önmagától értékes. Ramban megcsillant valami több mint, aminek alkottuk. Azzal, hogy mint kellemetlenné vált eszközt egyszerűen kidobtuk, átvittük egy másik földrészre, ahol nem találkozhat szidekkel, megöltünk benne valamit. – Inkább feltámasztottatok. Dühöt, haragot, igen. De egy érzést is, hogy jelenlegi elméje nem alkalmas mindennek a felfogására. Többet akart már, mint a puszta kéjt, amit a jóllakottság és a kielégülés okoz. Megváltozott körülötte a világ. Ez rádöbbentette, hogy nem csak az létezhet, amit maga körül lát. Ha elindul és megy, akkor mást is láthat. A düh megszülte benne az irányítási vágyat, amit egyszer már eldobott, mikor egy világkorszakkal korábban komoly szerepet játszott a bolygó tönkretételében. Nem véletlenül született meg trellnek. Mindent elölről kezdett. Iza mélyet sóhajtott. Mióta először hallott róla, úgy érezte, hogy a Föld természetesnek mondott rádióaktivitása nem természetes. Semmi tudományos bizonyítékot nem talált erre a megérzésére, mégsem tudott elfeledkezni erről. Kylord szavai elrepítették abba a sok százezer évvel ezelőtti korba, amikor a bolygólakók majdnem elpusztították a Földet. A kietlen, majdnem élettelen Földön újraindult az élet, és több százezer év alatt egymást váltották a kultúrák. Virágoztak és elbuktak, egészen addig, amíg létre nem jött a szidek

világa, akik több más faj után, megalkották az emberi test első változatát. A szidek, akiket ma sokan atlantisziaknak is neveznek. – Elnoának meg kellett tapasztalnia az emberi létet. Túlságosan messze volt tőle. Ram rádöbbentette, hogy amíg bármi is megijeszti, amíg elzárkózik tőle, addig még van mit felfedezni, megérteni a fizikai létezésben és saját magában. A naplementét nem akarták megvárni, így csendben elindultak a kocsi felé. Kylord a csillagokat nézte parti házának nyitott kupolájában, míg zubogott körülötte a víz, és arra a téli éjszakára emlékezett, amikor Alaiza is itt feküdt vele együtt. Nem hiányzott neki a lány, hiszen ott élt benne. Már a puszta létezésének gondolatára is boldogság járta át. Egyszer csak elfeledkezett a lányról és magáról is. Eltűnt belőle a személyiség, az én vagyok tudása, csak maradt a végtelen, gondolatok, szavak, hangok nélküli, mégis tartalommal teli, mindent magába foglaló csend. Nem voltak gondolatok, érzések, csak a létezés gyönyöre. Mikor elmúlt az érzés, nem emlékezett arra, hogy mi is történt, csak arra, hogy vége, és nem maradt más a nyomában, mint boldogság, amit a szerelem megélése váltott ki belőle. Iza a plafont bámulta a Rolls Road-i ház harmadik emeleti lakásában. Nem akart gondolkodni, csak fürödni a férfi emlékében. Másnap reggel repülőre szállt, és két óra múlva megjelent San Franciscóban, a szülei házánál. A következő hónapokban nem lesz ideje meglátogatni őket, így most kihasználta a szabad hétvégét. Apja, a mindent látok bölcs mosolyával fogadta. – Hozzámész? – ez volt az első kérdése. – Ha megkér. – Meg fogja tenni. – Valószínű. – Tudunk valamit segíteni? – Ha megkérdezi, mondjátok meg neki, hogy tényleg nem akarok esküvőt. Se koszorúslányokat, se mennyasszonyi tortát. Semmilyen felhajtást. – Ezt anyád is nagyon zokon venné. – Kylord majd megoldja. Remek érzéke van a nők elbűvöléséhez. – Elmondod, mi történt köztetek? – Majd ha túl leszünk rajta. – Értem. – Hasonlítotok egymásra – nézett apja szemébe Alaiza. – Kylorddal? – Igen. Tudjátok kezelni a komoly hangulataimat. – Szeretünk. – Tudom. – Mi lesz utána?

– Még nem tudom. Most minden olyan folyékony. – Otthagyod a NASA-t. – Azt hiszem. Kylord megváltoztatott. Már nem a távoli dolgok titkai, a mindenség keletkezése, a világ működése izgat, hanem maga az élet. Az emberek. – Az jó. Anyádat egy unoka izgatja már. – Azt egyelőre nem ígérem. Még sok mindent újra kell értékelnem az életemben. – Nem. Nem kell. Még mindig megérteni, értelmezni akarsz. Pontosan mérni és kiszámolni, irányítani. Hagyd egy kicsit sodorni magad. Kapd el a szelet és lovagold meg. A sors úgyis arra visz, amerre kell. – Huh. Mikor lettél ilyen ezoterikus? – Anyád mellett nekem is sok mindent át kellett értékelnem, de imádom a meglepő észjárását. – Sosem értettem, hogy két ennyire különböző ember, hogy tud ilyen harmóniában együtt élni, és főleg, hogy választhatta ugyanazt a foglalkozást. – Mi azt nem értettük, hogyan különbözhetsz ennyire mindkettőnktől. Ki viszi tovább a céget, ha mi már nem leszünk. – Szóval ezért reménykedik anya egy unokában. Szerintem kizárt, hogy Mr. Grand gyermeke ügyvédnek álljon. – Azért ebben még reménykedünk. Az egyik csak hajlandó lesz egy ilyen jelentéktelen kis céggel is foglalkozni, mint az anyai öröksége. – Apa, az még nagyon soká lesz. Ne ezen problémázzatok. Ti élvezitek a munkát, azért van cégetek, nem azért, hogy legyen hol dolgoznotok. – Igazad van. Hagylak is, látom nagyon belemélyedtél valamibe. – Nem olyasmi, amit ne tudnék félre tenni. – Mégis mi az? – Kenyából és Nairobiból igyekszem felkészülni. Anyagot keresek hozzá az Interneten. – Miért? – A jövő hétvégén oda megyünk. Megnézzük Kylord gyárát. – Értem. Vagyis ezzel van gondotok. – Igen. – Jól fogsz dönteni. – Már döntöttem, ez inkább csak önigazolás. – Hogyan mentek? Ez azért elég nagy út. – Kylord számára nincsenek távolságok. Először a szigetre megyünk, azt mondja, ott kényelmesebben tankol, majd Dakarban állunk meg, és onnan már egyenesen Nairobiba.

– Max elnézi, hogy ilyen sokat vagy távol? – Már beszéltem vele. Egy ideig még dolgozom neki, amíg talál a helyemre valakit, utána már csak külsős munkákat vállalok, amit bárhonnan el tudok végezni. Szereztem neki egy nagyobb ösztöndíjat az egyik kutatásához, azóta különösen elnéző velem. A hétvége és a következő hét is gyorsan eltelt. Iza csak azt vette észre, hogy már megint Kylord szigetén landolnak. Nem akart ide jönni, de valóban ez a legpraktikusabb megálló az út során. Nem siettek, itt kényelmesen eltölthették az éjszakát, és otthon érezték magukat. Iza legelső szobájába tért vissza, és Kylord meg sem próbált közeledni hozzá. Bár a sziget minden szeglete intim emlékeket ébresztett, érezték, hogy még van mit megbeszélniük. Még élvezik, hogy így is boldoggá teszi őket a másik társasága, a másik léte. Reggel Kylord ébresztette azzal, hogy a szobájába hozta a közös reggelijüket. A teraszon ültek, élvezték a hajnali friss illatokat, a cappuccino és Louiza foszlós kalácsának ízét. Kylord térd alá érő, acélszürke pamut pizsamaalsót viselt, és Alaiza díjazta, hogy a kedvéért felvette. Ezt előtte, és a személyzet előtt eddig sosem tartotta szükségesnek. Iza egy vékony, rózsaszín pántos hálóinget kapott magára, de ha szőrmebundába burkolódzik, akkor sem akadályozhatta volna meg, hogy reggeli, frissen bújtam ki az ágyból kinézete hasson Kylordra. Ezt természetes mosollyal vették tudomásul, és Kylord igyekezett úgy teríteni, hogy ez ne legyen túl feltűnő. Kényelmesen reggelizek, és sietség nélkül készültek össze. A repülő hozzájuk igazodott. – Min gondolkodtál el ennyire? – kérdezte Kylord, mikor már jócskán elhagyták Dakart is. – Az elmúlt napokban az égi jelenségek adatai helyett a földiekkel foglalkoztam. – És mire jutottál? – Olvastam egy tanulmányt, mely szerint a Föld húsz-harminc milliárd embert gond nélkül el tud tartani. Ennek utána számoltam egy kicsit, és én más eredményt kaptam. – Éspedig? – Ha egy mai középosztálybeli amerikai fogyasztását vesszük alapul, víz, élelmiszer, iparcikk, kultúra, egészségügy vonatkozásában, akkor ez nekem nem jön ki. Amíg megveszi a keleten gyártott számítógépet, uszodába jár, európai bort fogyaszt, afrikai banánt eszik stb. addig kb. ötszázmillió és kétmilliárd közöttinek számoltam azokat, akik képesek nagyjából azonos szinten élni. – De nem álltál itt meg. – Valóban nem. A ma megtermelt ipari és mezőgazdasági termékek úgy öt-hat százaléka jut a Föld népességének kilencvennégy százalékának. A maradék kilencvenkilencvenöt százalékon úgy kétszáz- négyszázmillió ember osztozik. – Rájöttél, hogy ezen nem egyetlen ember, de több ezer sem tudna változtatni? – Igen. Ehhez az egész emberiség összehangolt, globális változása kellene. – Azon egyetlen ezoterikus, spiritiszta és vallási mozgalom sem tud változtatni.

– Miért vagy ebben ennyire biztos? – Mert ismerem az embereket. Mindig akadnak majd, akik nem akarják a változást, és egy ilyen globális váltáshoz egyöntetű akarat kell. Egy gépezetet viszont egyetlen hibás fogaskerék is működésképtelenné tud tenni. – A változásoknak mindig voltak kerékkötői, de a világ mégis fejlődik – próbált bizakodni Iza. – A technika, a termelés fejlődött, de a társadalom? – Egyre több országban lesz demokrácia, szabadság. – Ez csak a látszat. A demokrácia a többség győzelme a gondolkodó kisebbség felett, de a többségnek ritkán van igaza. A többség általában a tömeg, ami irányítható. Egy szűk hatalmi réteg irányítja. – Nem mindig. – Mindig. Nézd meg a szabad Amerikát. Az elnökválasztást. Mi alapján döntesz a jelöltekről? Ismerheted-e bármelyiket? Még a saját anyja sem tudhatja, mi van egy emberben. Mely hatalmi csoportosulás van mögötte, amelynek az érdekeit képviseli? Mit hoz ki belőle egy elnöki hatalom, vagy mit is akar valójában, és azt képes-e megvalósítani? Amikor állítólag szabadon választasz, akkor két felkínált lehetőség közül választhatsz, teljesen vakon. Az emberek többsége a szerint választ, hogy ki ígér neki olyat, amire szüksége van, mit láttat a média belőlük. Az nem izgatja, hogy ez másnak jó, vagy rossz lesz, főleg az nem, hogy az egész emberiségnek. Az egész választási cirkusz egy hatalmas átverés. Elhiteti veled, hogy dönthetsz a sorsodról, hogy van beleszólásod, de valójában csak néhány ember ismeri a valóságot, hogy a tömeget úgy lehet irányítani, ahogy akarják. Még soha, egyetlen háború sem folyt a tömegek jólétéért. Mindnek a hátterében hatalmi érdekek voltak. Nekem elhiheted. Jó párban benne volt a kezem az emberi és más történelmek során. – Akkor nem is érdemes tenni ezért a világért? – Egy bölcs ember mondta egyszer régen, akkor még nem értettem: „Nem az a fontos, hogy mi van a világban, az a fontos, te mit élsz meg belőle, mert az benned van.” Ha úgy érzed, benned az van, hogy jót teszel, tedd. De ne fájlald, ha nem tudsz mindent megváltoztatni. És Alaiza átérezte, mit is jelent, hogy Kylord most sokkal több mindent lát az emberek világából, mint ő, és sokkal nagyobb távlatból is szemléli. Nemcsak a több éve miatt, hanem mert amíg Iza a műszerei fölé görnyedt, és szabályok után kutatott, addig Kylord valóban élt. – Mikor érkezünk Nairobiba? – Oda holnap után este. – Most nem oda tartunk? – Előbb leszállunk Nakuruban. Ha már eljöttél Afrikába, elviszlek az egyik legszebb nemzeti parkba, a Nakuru-tavihoz. Nem nagy kitérő, és a Doki úgy is minden szükséges oltást beadott hozzá.

Alaiza nem vitatkozott, inkább élvezte a különleges utazást. Kylord kitalálta, és örömet okozott neki, hogy ezt megadhatja. A szigeti személyzetet és Hjong Mei-t is magával hozta. Úgy döntött, ők is megérdemelnek egy kis kirándulást. Rájött, hogy alapjában véve szeret örömet okozni, még ha ezt észre sem vette, amíg a saját hatalmáért küzdött. Alaiza Nairobiról sok képet megnézett az interneten. A nyomornegyedekről épp úgy, mint a modern, tiszta, felhőkarcolós részekről. Reggel nehezen kelt, a tizenegy órás időeltolódást két nap alatt sem tudta feldolgozni a szervezete. Reggeli után bérelt autón jött értük Kreston. Hosszan autóztak, elhagyva az elegáns szállodákat és a kertes házak övezetét is. A gyárnegyeden áthaladva végül, egy hatalmas betonkerítésbe épített vasrácsos kapu nyílt fel jöttükre, és egy betonozott, de gondosan tisztán tartott udvarra jutottak. Kívülről sivár, de nagyméretű ablakokkal teli épület elé kanyarodtak. Mire Kylord kisegítette Alaizát, már öltönyös férfiak és néhány kosztümös nő is megjelent a bejáratnál, akik azt sem tudták, hogyan hajlongjanak, és fejezzék ki tiszteletüket előttük. Alaiza kérdőn nézett Kylordra. – Tudták, hogy jövünk, de ettől még azt fogod látni, ahogy a többi, tulajdonos nélküli munkanap is zajlik. Nem kirakatot mutatok neked, hanem a valóságot. Web-kamerák vannak mindenütt a telepen, tudják, hogy nem tudnak becsapni – súgta. Egy őszbe hajló fejű férfi köszöntötte őket a személyzet nevében. – Alaiza, engedd meg, hogy bemutassam Mr. Ashley Bonahombre-t, az igazgatót. Mr. Bonahombre, Dr. Alaiza Brennwood. – Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Miss. Brennwood. Én fogom önöket körbevezetni a gyárban. – Köszönöm, Mr. Bonahombre, nagyon kíváncsi vagyok. – Nos, Kedvesem, ez az egyik olyan gyáram, amiről a New York-i sajtó olyan felháborodással írt. Ettől vagyok gyermek-kizsákmányoló, gonosz rabszolgahajcsár, a nyomor haszonlesője. Mr. Bonahombre egy kisebb teremmel kezdte. – Ide érkeznek a munkakezdő gyerekek. Tíz és tizennégy év között foglalkoztatjuk őket. Napi három műszak van. Az első ötkor kezdődik és tízig tart. Fél tizenegykor kezdődik a második, ennek fél négykor van vége és négykor indul az utolsó, ami este kilencig tart. Minden gyerek négy és fél órát dolgozik, három tízperces szünettel. Az egyes műszakok hetente cserélődnek. Amikor bejönnek, alaposan meg kell mosakodniuk, csak tisztán léphetnek be az üzembe. Így naponta egyszer legalább tisztálkodnak. A saját ruháikat itt hagyják, egyenruhát vesznek fel. Ezután esznek, éhesen egyiket sem engedjük a gép mellé. Rizs és mellé minden nap más. Egy pohár tej, másnap egy tojás vagy gyümölcs, hús, zöldség, hogy a lehető legteljesebb táplálékhoz jussanak. Gyakran ez az egész napi élelmiszeradagjuk.

Közben átmentek egy folyosón, ahol már készítették elő a következő műszak étkezését. Egy varrodába érkeztek, ahol ipari varrógépek mellett különböző korú gyermekek dolgoztak. A nagyobbak kocsikat toltak, két kisebb takarított. – Egy műszakban ötvenen dolgoznak, és négy ilyen csarnokunk van. A legfiatalabbak egyszerűbb varrási feladatot kapnak, az idősebbek hímzést és bőrmunkákat. Az igazgató őszinte büszkeséggel beszélt a gyáráról. Hatszáz gyereknek adunk munkát. – Miért gyerekek? – fordult Alaiza Kylordhoz. – Az apjuknak, vagy az anyjuknak nem tudnál munkát adni? – Van két másik gyárépület is. Az egyikben asszonyok, a másikban férfiak dolgoznak. Először csak velük próbálkoztunk, de nagyon kevés vállalta a monoton munkát. Az első fizetés után több napig nem jöttek, csak ha elfogyott a pénz. Aztán áttértünk a napi fizetésre, de a helyzet akkor sem sokat javult. Én azt tapasztaltam, hogy férfiból nagyon kevés a kitartó. Nehéz nekik bízni abban, hogy megbízható munkával, apró lépésekkel haladva ki tudnak törni a nyomorból. És sajnos a nők és a gyerekek finom munkáit nem lehet rájuk bízni. Néhány lelkésszel beszéltem, és azt mondták, hogy ha az apa dolgozik, abból a gyerekeknek kevés marad. Többet költenek kukoricára vagy cirokra, amiből aztán chang’aa lesz, egy alkoholfajta. De ez csak az egyik ok. A gyerekek többségének nincs apja, vagy többet tud keresni másfajta munkával, még ha az veszélyesebb is. – Vagyis így legalább ez a hatszáz gyerek naponta eszik és tisztálkodik. – Így van, Miss. Brennwood, és Mr. Grandnek hála, az itt dolgozók hozzájutnak a napi gyógyszeradagjukhoz is. Sok közöttük az AIDS-es, de gyógyszerre egyetlen családnak sem telik. A munka végén a nővér kiosztja és ellenőrzi, hogy be is vegyék, mert ha csak a kezükbe adja, akkor bizony eladják. – Ki dolgozott ebben a hónapban a legjobban? – fordult Kylord Mr. Bonahombrehez. A férfi egy maszáj származású fiút intett magához. – Ő Esua. Több hónapja ő a legjobb. Négy testvére van, és szorgalmasan dolgozik azért, hogy ők is tudjanak enni. – Akkor legyen ez a jutalmad – Kylord egy talán méretre kicsit nagy baseball-sapkát, és egy tábla csokoládét adott át neki. A fiú arca felragyogott, és látható örömmel tért vissza a munkájához. – Minden hónapban kapnak egy tábla csokoládét. Ezért megéri nekik lemondani a szipuzásról. Itt csak az dolgozhat, aki nem használ drogokat. Ez sok gyereket visszatart, akik abban reménykednek, hogy egyszer ők is bejuthatnak ide. A Korogochoban ők nagyon szerencsésnek számítanak. Minden családból csak egy fő dolgozhat nálunk, és az asszonyok is csak napi négy és fél órát. Így több családban lesz legalább egy fő, aki keres

valamit. – Értem, Mr. Bonahombre. – Agnes nővérnek és Bartolomeo atyának megengedtük, hogy hétvégeken a munkásokat és a gyerekeket tanítsák a gyárudvaron. AIDS felvilágosítást tartanak, írást, olvasást oktatnak és más hasznos dolgokat. – Akkor az sem igaz, hogy nem fizeted ki rendesen a teljes bért? – Ez igaz. Napi egy dollár a fizetésük, ez nyolcvan-nyolcvanöt kenyai shilling. – Napi, vagyis te négy és félórai munkáért fizetsz annyit, mint a legtöbb kenyai gyár nyolc óráért. – Ezt még egyetlen amerikai újságíró sem tartotta fontosnak megemlíteni – mondta némi keserűséggel Kylord. Bár igaz, ebből csak ötven shillinget kapnak pénzben. A többiért gabonát, kekszet, tojást és más alapvető élelmiszert. Így a kisebb gyerekek is nagyobb valószínűséggel jutnak ennivalóhoz. – Megnézik az asszonyok és a férfiak csarnokait is? – kérdezte Mr. Bonahombre. – Csak benézünk, ha már itt vagyunk. – Értem, Mr. Grand. A nők csarnokai ugyanolyan tiszták és rendezettek voltak, mint a fiúké. Itt kislányok segítették az asszonyok munkáját. Vizet hordtak, takarítottak, a nők keze alá dolgoztak. A férfiak egysége egy komplex gyapotfeldolgozó, amiből kívülről semmit sem lehetett látni. Kylordot mindenütt hihetetlen tisztelettel fogadták. Mint a messiásra, úgy néztek fel rá. Ő volt az atyaúristen, a nagy fehér főnök, aki élet és halál ura ebben a gyárkomplexumban. Mr. Bonahombre az irodájába vezette őket, ahol a légkondicionáló hűvösében jeges gyümölcsleveket és kávét szolgáltak fel, aprósüteménnyel. – Majdnem kétezer ember jut munkához a Grand-ben, ahogy a helyiek nevezik – folytatta a tájékoztatást. A bejövő gyapot nagy része saját termesztés, ehhez Mr. Grand laboratóriumából kapjuk a speciális magokat. A mi ültetvényeinknek feleannyi növényvédő szerre van szüksége, mint a más magvakból származóknak. A munkásoknak kiosztott élelmiszert is magunk termeljük. Ebből nem viszünk külföldre, a felesleget saját boltunkban értékesítjük, némileg olcsóbban, mint más üzletek, így a megkeresett pénz egy részét is nálunk költik el. Hatalmas beruházás volt az elején a vízzáró réteg telepítése, senki sem hitte volna, hogy megéri, de Mr. Grandet nem érdekelte. Csupán négy éve hozta vissza az árát. Most viszont negyed annyit költünk az öntözésre. Csak megérkezik a mag minden évben Mr. Grandtól, és mint szövet, póló, fehérnemű hagyja el a gyárat. Minőségben a legjobbak között vagyunk. És akkor még a virágföldeket nem is említettem. – Igen, azokról már hallottam. – Mr. Bonahombre legnagyobb értéke az őszinte munkakedve. Több igazgatónk volt már, mire találtam valakit, aki nem vámolja meg a munkások gabonáját, és nem egyshillingesekben gondolkodik.

– Ön sokat tett Nairobi szegényeiért, Mr. Grand, és ezért hálásak vagyunk – mondta őszinte elismeréssel Mr. Bonahombre. – Több országban próbálkoztam már hasonlóval, itt eddig úgy néz ki, sikerült is némi haladást elérni. – Nagyon sokat fektettél be, azt látom – jegyezte meg Alaiza. – Mondjuk úgy, egy szaudi olajsejk adta a kezdeti tőkét. – Akarom ismerni a történetét? – Majd elmesélem. De azt hiszem, nem tartjuk fel tovább Mr. Bonahombre-t. A reptéren találkozunk. – Köszönjük, Mr. Grand. A feleségem és én is nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. – Megérdemlik. Csak a kocsiban kérdezte meg Alaiza, hogy milyen lehetőségről beszélt. – Kaptak ajándékba egy európai utat, velünk jönnek Párizsig. – Mi Párizsba megyünk? – Igen, rögtön a Viktória vízesés után. Szeretnék még egy kicsit nézelődni Afrikában. Bonahombre- ék velünk tartanak, ha nem bánod. – Nem. Nagyon szimpatikus ember Mr. Bonahombre. – Misszionárius családból származik ő is és a felesége is. De ők már rájöttek arra, hogy igével nem lehet jóllakatni az embereket. Ezért tanult, és most, szerintem így többet tud tenni a szegényekért, mint bármelyik hittérítő. Alaiza mélyen Kylord szemébe nézett, és a benne csillogó mély meggyőződésről Alekszandr jutott az eszébe. – Te is és a világ is, sokkal rosszabb véleménnyel vagytok Kylord Grand-ről, mint ahogy azt megérdemli. – Részemről ez jól megtervezett befektetés, mely most már évi negyvenmillió nyereséget hoz. A virágfarmmal együtt eléri a nyolcvanat. Amit láttál, az idillinek tűnhet, de valójában azért szerveztem így, mert így működik a leghatékonyabban. A gyerekek ennyi, és ilyen időbeosztás mellett képesek precízen és szépen dolgozni. Ilyen ellátással van a legkevesebb kiesés, ekkor kell a legkisebb energiát fordítani az újak betanítására. Alaiza lélegzete is elakadt. Tudta, hogy Kylord nagyon gazdag, de most először hallott egy konkrét összeget. És ez csak egy vállalkozása a sok közül. – Mit szeretnél, mit csináljak ezzel a nyereséggel? – Ingyenkórház? Iskola?

– Ami ingyen van, az rombolja az embert, ezt már megtanultam. De már dolgozik egy csapat mérnök és közgazdász egy projekten. Ha érdekel, meghívom őket Párizsba. Hálásak lesznek érte. – Most azt kellene mondanom, hogy miattam ne költs ilyen sokat, de lassan kezdem felfogni, hogy mennyire eszköznek számít nálad a pénz, és nem célnak. – Még nem találkoztam nővel, aki ezt meglátta volna. Igen, mindent megkaphatok, amit csak akarok. Bármelyik életemben képessé váltam anyagi teremtésre. Bármit, amit csak akartam, meg tudtam valósítani a fizikai világban. Most már nem a nagy vagyont magát élvezem, hanem a vele való játékot. Ez is a hatalom egy fajtája. Ott adok, és ott veszek el, ahol akarok. – Azt hiszem, a hatalmat lehet jól is használni, bár nagyon nehéz lehet, mivel kevesen teszik. Alaiza nagyon, de nagyon meg akarta már ölelni Kylordot, megmondani neki, hogy sajnálja, hogy ennyire erősen reagált Wewstone dossziéjára, de a férfi kínosan ügyelt arra, hogy ne érjen hozzá, csak ha az udvariasság azt igényelte. A személyzet bár velük tartott mindenhová, figyeltek arra, hogy sose legyenek zavaró közelségben. Tiszteletben tartották összetartozásukat. Másnap a Viktória vízesésnél álltak, és csodálták a hihetetlen látványt. Megnézték helikopterrel is, majd sétáltak a lemenő nap fényében. A színek és az árnyékok játéka elvarázsolta Alaizát, és ösztönösen megfogta Kylord kezét, aki most boldogan szorította vissza. Iza kicsiny, törékeny kezének érintése egész testén végigremegett. Nem emlékezett rá, hogy valaha is végigélte volna a kamaszok első bizonytalan közeledését a kiválasztott lányhoz, az első kézfogás, az első csók előtti izgalmat, de most úgy gondolta, valami ilyesmi lehet. Hiába ismerte már a lány testének minden hajlatát, minden apró rezdülését a közeledésére, ez valami egészen új tapasztalatot jelentett. Most nem a testét, hanem magát a lányt akarta. Keze nem csak az érintés örömét, a kielégülés ígéretét hordozta. Legfőbb tulajdonságává az vált, hogy Alaizához tartozott. Az ő része, az ő tulajdona, mely most engedélyt adott neki, hogy közel kerüljön hozzá, megérintse, átadja melegét, érzéseit. Kylord érintésétől Alaiza is megnyugodott. Már kezdte kényelmetlenül érezni magát Kylord tartózkodásától, de az ismerősen erős, mégis elegáns kézből áradt a szeretet és a megnyugtató férfiasság. Már a kézfogás megadta számukra a boldogságot. Csak álltak kéz a kézben, gyönyörködtek a lezúduló mérhetetlen mennyiségű víztömegben és a létezésben.

A repülőn, miközben Párizsba tartottak, Kylord bekapcsolta a vetítő képernyőjét. – Gyere, mutatni akarok neked valamit. – Jövök – mondta Iza, míg előbújt a kis hálókabinból. – Emlékszel a sapkára, amit Esuának adtam? – Igen, kicsit nagy volt rá. – Nem véletlen. Volt benne egy mikrokamera. Nem szép dolog, de így biztonsággal beleshettünk az életébe. – Ezt tényleg nem szabad. – Nem is használom fel semmire, csak neked akarom megmutatni. – Utána letörlőd? – Igen, ha ennyire fontosnak tartod. – Nekik is vannak személyiségi jogaik. – Azért, kérlek, nézd meg. Iza nem szívesen bár, de engedett Kylordnak. Látszott, hogy egy előre megvágott felvétel. Néhány pillanatig nézték, hogy Esua a gyárban dolgozik, majd a következő képen már az épületet hagyja el, ahol a kapuban egy idősebb férfi várja, több szülő társaságában. – Az apja – jegyezte meg Kylord. – Egy ideig dolgozott nálunk, de sosem bírt végig egy hetet. Bár nem sok az a pénz, amit egy nap hazavisznek, de előfordul, hogy ezért is megtámadják a gyerekeket. Eleinte hazavihették a benti egyenruhákat, de gyakran levetkőztették érte még a kislányokat is. Esua kérés nélkül adta oda apjának aznapi keresetét. A férfi még benyúlt a fia szatyrába, kiszedte a csokoládét és a zacskó rizst, de egyik sem igazán érdekelte. Aztán a sapkára tévedt a tekintete, amit egykedvűen levett a fiú fejéről, és a sajátjára tett. Innentől kívülről látták Esuát, és némileg magasabbról a külvilágot. Apa és fia együtt baktattak haza a koszos utcákon, a bádoglemezekből tákolt viskók között. Hazaérve több kisebb gyerek rohamozta meg a fiút, aki leült az ajtó mellé a porba, és gondosan egyenlő részekre osztotta a csokoládét, magának csupán egyetlen kis kockát tartva meg kóstolónak. Alaiza nyelt egyet. Maga is meglepődött, mennyire meghatódott. Az apa egy darabig nézte a gyerekeit, majd sarkon fordult, és egy közeli italkimérésben töltötte a nap további részét. Másnap a kisebb gyerekekkel egy szeméttelep szélén telepedett le. Csak figyelte, hogy hordják oda neki a fiai a talált kincseket, amiket szortírozott. Az összegyűjtött darabokat egy zacskóba rakta, amit egy kocsihoz vitt. Kapott érte néhány érmét, amivel újra az előző napi törzshelyén töltötte az időt Esua műszakjának végéig. – Annyira szeretném, ha Esuának tudnék valamilyen lehetőséget adni. – Arra gondolsz, hogy kiemeled ebből a világból?

– Igen. – Akkor mi lesz a testvéreivel? – Igen, értem, hogy nagy szükség van rá. Ez olyan igazságtalan. – A te nézőpontodból. De te már tudod az egészet kívülről nézni. – Sajnos. – Nincs más lehetőség. Te számítottad ki, hogy a Föld, átlag nyugati színvonalon nem tud ennyi embert eltartani. Ha az egész földön egyenlően osztozna mindenből minden ember, akkor mindenki éhen halna, főleg a motiváció hiányában. Ha az egész világ holnaptól csak a WC-papír használatra térne át a civilizáció áldásaiból, néhány hét alatt kiirtanánk az összes fát a bolygóról. Most Esua boldog. Megbecsült, erős tagja a családjának. Megtanulta a rendszeres munkát, így felnőttként is nagyobb esélye lesz dolgozni. De ha kiemeled és rádöbbented, mi minden van még a világon azon kívül, amit ő ismer, akkor a hiány boldogtalanná teszi. Ráadásul nem tudod mind a több százezer nyomornegyedben

élőt kiemelni. És ha megnyitod a tudatod, akkor megérted, hogy ennek a tér-idő dimenziónak nem is az a célja, hogy mindenki szeretetben és boldogságban éljen rajta. Létezik egy olyan tér-idő sík is, ami azért jött létre, de ez nem az. Itt olyan tudatok vannak, akik még részt vesznek a jó és a rossz harcában valamelyik oldalon. – Érzem, hogy igazad van, mégis olyan nehéz elfogadni a tehetetlenséget. – Nem vagy tehetetlen. Ha tenni akarsz, tegyél. Bármit, ami neked jól esik. Szervezz egy iskolát. Gyűjtsd össze azokat, akiket érdemesnek tartasz. – De milyen alapon válogassak? Hogy is dönthetném el én, kinek van joga kiemelkedni, és kinek nincs. – Jó kérdés. De ha bármit teszel, ha csak egyetlen tábla csokit adsz egy gyermeknek, az már sokkal több, mint a semmi. Párizs is emlékezetes élményekkel ajándékozta meg őket. Alaiza betekintést nyert Kylord valódi világába. Figyelte az üzleteit, és bár sok mindent nem értett, azt látta, hogy ugyan teljes mértékben saját haszna áll az előtérben, az mégis valahogy összeér a természet, az emberek és a gazdaság érdekeivel. Ha nem a végletekig kizsigerelő saját haszon az első egy vállalkozásban, akkor meg lehet találni ezt a harmóniát. Mr. Bonahombre egyszer megemlítette, hogy egy másik, sokkal kisebb gyár is működik Kylordé mellett, amelynek az egy munkásra vetített haszna kétszer akkora. Ezt csak a dolgozók és a környezet teljes kihasználásával lehet elérni. Kylord természetesen nem hagyta ki a szinte kötelező gyertyafényes vacsorát a Szajnán úszó hajón. Persze, hogy egy egész hajót bérelt erre a célra, zenészekkel, séffel, felszolgálókkal. A vacsora központi eleme egy képzeletbeli francia bortúra volt, melyet Kylord vezetett. Legalább tíz féle bort bontatott ki, és Iza sejtette, hogy mind a legmárkásabbak közül való. Kylord mindegyiknek ismerte a származási helyét, a jellegzetességeit, a történetét. Izának Toussaint jutott eszébe, míg hallgatta a férfi messze nem dicsekvő, nyugodt magyarázatát. Az egyes borok között libamájat, szarvassültet, könnyű salátát, kéksajtot és csokoládét szolgáltak fel. A desszert előtt Kylord felállt, szertartásos meghajlással táncra kérte. A valcer könnyű dallama vezette őket, miközben Kylord átkarolta a derekát, és zsibongó tenyérrel tartotta Iza kezét. Egyszerűen jól érezte magát. Nem azon gondolkodott, milyen különleges erotikus kalandra fogja legközelebb rávenni, hogyan fogja élvezni a teste nyújtotta örömöket, csak ott volt mellette, örült a létének, annak, hogy van egy másik emberi lény, akivel megoszthatja mindazt, amije van. A gondolatait, az érzéseit, a testét és a külvilágot. – Mélyen elgondolkodtál – jegyezte meg Iza, mikor visszaültek az asztalhoz. – Azon, hogy miért is volt nekem annyira fontos a hatalom. Miért akartam mindent irányítani, mikor most, hogy itt vagyok veled, már ennyitől boldog vagyok. – Azt hiszem bizonyítani akartál. – Mit? – Kinek? Thurayya-nak és az apjának.

– Rájuk nem emlékszem. – Akkor emlékszem én, kettőnk helyett. – Meséld el! – Kevés lesz hozzá az este – mosolyodott el Alaiza. – Van időnk, előttünk az élet. Nincs fontosabb számomra, mint te. – Tárgyalások, üzletkötések? – Csak utánad. Az élet fontosabb, mint a hozzávalók.

– Még mindig szeretem a magabiztosságodat. – Szóval Thurayya? A névből ítélve ő is arab volt. – Pontosabban mór, ahogyan a tízedik században, nyugaton nevezték a népét. – És engem hogy hívtak? – Wahbi. – Ajándék? Nem túl férfias. – Nem – válaszolta Iza, és némileg zavarba is jött. Nem szívesen mesélt erről az életükről, és Kylord nem véletlenül zárta ki az emléket a tudatából. De ez még hiányzott a teljes képből, és Iza ezt tudta. Ha Kylord szembenéz az akkor történtekkel, az sok mindent megértet vele. Ha sikerül, Iza befejezte a küldetését, elfelejtheti az összes előző életet és sok minden mást. Átadhatják magukat a boldogságnak. – Szóval Wahbi. – Igen. Marokkóban született. Apja néhány nappal a születése előtt halt meg. Nem hagyott mást a családra, csak szegénységet. Anyja próbálta eltartani a három gyereket, de nem sok munkát kapott. Némi mosás, takarítás, kertgondozás, inkább csak könyörületből. Férfirokonok nélkül nem sok esélye maradt. Wahbi egyéves koráig bírta, de aztán feladta. A másik két fiú már tudott vizet hordani, egyszerűbb dolgokban segíteni, így a legkisebbet adta oda rabszolgának az adósságok fejében. – Nem túl bíztató kezdet. – Biztos, hogy meséljem tovább? – Úgy érzem, túl kell esnünk rajta. – De nem muszáj most. – Folytasd, legfeljebb tartunk szünetet. Wahbi tehát egy gazdag kereskedőhöz került, majd egy bíróhoz. A rabszolganők kedvelték, mert kicsi és ártatlan volt még, mindannyian kényeztették. Könnyen elfeledte az anyját és a szűkös családot. Öt évesen azonban már befogták az egyszerűbb munkákra, és bizony hamar rá kellett jönnie, hogy nincs választása, a parancsokat teljesítenie kell. Aztán egyszer csak felfogta a helyzetét is. Megértette, mi a különbség közte és a bíró két fia között. Hallgatta azok taníttatását, és titokban, ha nem látta senki, maga is megpróbálkozott a betűvetéssel. Jó képességei miatt, ha egyszer hallott valamit, azt megjegyezte. Kiskorától kezdve feladatai közé tartozott a ház női kertjének gondozása is. Itt nevelkedett a bíró egy szem lánya, Thurayya is. Egy évvel volt fiatalabb Wahbinál, és a fiú láthatta felcseperedni, hiszen sokáig nem tekintették férfinak. Wahbi mindig örült, ha kihozták, akkor is, ha ő dolgozott. Valami megnyugtató kedvességet érzett a kislány önfeledt játékában. Teltek az évek, aztán más vette át a kert gondozását, ő már nem léphetett be a rejtett kertbe. De azért tudta, hol lehet felmászni az indákkal takart kerítésre, és hol lehet észrevétlen felülni egy fa ágára, ahonnan, ha ideje engedte, gyors pillantást vethetett a már nem is annyira gyermek lány sétáira.

Néha felügyelet nélkül is hagyták, hiszen nem tudták, hogy más is lehet a közelben. Az évek egyre gyorsabban teltek. Wahbi egyre több munkát kapott, csak ritkán tudott elszökni és belesni a magas kőkerítés mögé. Akár napokig is képes lett volna elnézegetni a gyönyörű, selymesen világos bőrű lány arcát, ujjainak fürge mozgását, vagy elmélyült tekintetét, akárcsak sudár alakját. Lassan felfogta, hogy milyen mérhetetlen szakadék tátong közte és a lány között. Azt is megértette, hogy pillanatnyilag nincs kilátása arra, hogy a sorsát valaha is a saját kezébe vegye. Egy forró délután, Wahbi örömére Thurayya szintén kijött a rózsák közé. Szeretett a boltozatos rácsokra felfuttatott lugasok alatt olvasni, vagy hímezni, rajzolgatni. Amint letelepedett, Wahbi hirtelen ötletből lemászott a fáról, és elővette az ingébe rejtett mézédes fügét. Félénken közeledett a lányhoz, majd amikor Thurayya észrevette, nyitott tenyérrel felé nyújtotta a gyümölcsöt. A fiú szemében ez hatalmas kincsnek számított, és teljes gyermeki ártatlanságának minden bizalmával adta. Thurayya előbb meglepődött, majd elmosolyodott, és elvette a piszkos kézből a gyümölcsöt. – Hogy hívnak? – kérdezte. – Wahbi. – Szép név. Wahbi nem tudott hova lenni a boldogságtól, hogy a lány szépnek találta a nevét. Beszédbe elegyedtek, és Thurayya nem győzött csodálkozni Wahbi gondolatain, melyekre egyáltalán nem számított egy rabszolgától. A fiú azonban gyorsan tanult, és miközben unalmas munkáját végezte, mindig figyelte a körülötte lévők beszédét. Felszolgálni különösen szeretett a bíró baráti társaságának, mert ők mindig rendkívül érdekes dolgokról beszélgettek. Más nagyurakról, katonákról, háborúkról. Esténként, mielőtt a fáradtság magával ragadta, arról ábrándozott, hogy ő is katona lesz, és meghódítja azokat a különös nevű helyeket, melyekről napközben hallott. Ettől a naptól kezdve rendszeresen találkozgattak a kert végében. Thurayya is magányos volt. A vele azonos korúakkal nem találkozhatott, csak szolgálókkal és családtagokkal. Wahbi izgalmassá, érdekessé tette az életét. A titok és a tiltott szórakozás fűszerezte a napok egyhangúságát. Tanította is a fiút. Javította az írását, bevezette a számolás művészetébe. Bár lánynak született, apja azért fontosnak tartotta az elemi tudományos és művészeti képzését. Még nem tudta, kihez adja feleségül, de reménykedett, hogy valamely meghódított tartomány nagyurát behálózhatja, így növelve saját hatalmát. Ezért az egyiptomi, a spanyol, de az indiai és a hellén kultúrába is kapott némi betekintést. Wahbi rendkívül fogékonynak bizonyult, Thurayya pedig élvezte a fiú áhítattal teli figyelmét. Néha kölcsönadott neki egy izgalmas tekercset, vagy kisebb papírdarabokat az írás gyakorlásához. Mindkettejüket boldoggá tették a titkos találkozások, amikor a lány látszólag egyedül ült a kert végi lugasban, és olvasott, vagy kézimunkázott, de valójában a bokrok közt megbúvó Wahbival beszélgetett.

Mély, érzelmektől fűtött kamaszszerelem ébredt kettejük között. Az idill azonban nem tarthatott sokáig. Egy nap vízhordás közben két fegyveres őr jött érte, és a rabszolgaudvarra rángatták, ahol már várta őt a bíró és a rabszolga-felügyelő, valamint néhány közelben dolgozó más rabszolga is megállt megnézni, mi történik. – Mi ez? – kérdezte magából kikelve a bíró, és egy darabka papírt lobogtatott a földön térdeplő fiú szeme előtt. – Wahbi felismerte a kis cédulát, amit Thurayyától kapott, és amire Wahbi nevét írta, amikor a betűk titkait magyarázta neki. Egy fa odvába rejtette, el sem tudta képzelni, hogy került a bíró kezébe. – Nem tudom, uram – rebegte halálra váltan. – Nem tudod? Ez a lányom kézírása, és a te neved. Ne tagadj, a lányom már mindent bevallott. – Uram, könyörgöm, bocsáss meg, nem tettem semmi rosszat. Soha meg sem érintettem a kisasszonyt. – Megérinteni?! – futotta el még jobban a méreg a bírót. – Hát nem mondták el neked, hogy a lányomat a családtagjain kívül férfi szem nem láthatja, fül nem hallhatja? Még azt sem láthatod, amit ő lát, nemhogy megérinteni! – De, Nagyuram! Én elmondtam neki, nagyon is jól tudta! – vetette a bíró elé magát a rabszolga- felügyelő. – Veled majd később! Előbb ezzel a gyalázatossal végzek! Hogy merészeltél egyáltalán rá gondolni! De majd én elveszem a kedved tőle! Majd én rendes rabszolgát csinálok belőled! Vágjátok le a vesszejét, hogy soha többé ne jusson eszébe semmilyen nő se, nemhogy az ura lánya! Aztán ha túléli, adjátok el! Wahbi ereiben megfagyott a vér. Hallott már ő eunuchokról, akik a bíró feleségei és nőrokonai körül szolgáltak, de neki meg sem fordult a fejében, hogy egyszer belőle is az lehet. És őket rendszerint sokkal fiatalabb korban szabadították meg a férfiasságuktól. Minél idősebb, annál kisebb az esélye a túlélésre. Két katona megragadta a fiút, és már vitték is a rabszolgaszállásra. A felügyelő sűrű bocsánatért esedezés közben kihátrált, és igyekezett buzgón intézkedni. Wahbi szinte öntudatlanul remegett, miközben hátrakötözték a kezét és lerángatták a ruháját. – Hívjam az orvost, vagy magad végzed, Uram? – kérdezte az egyik fegyveres. – Hívd, ha túléli, nem lesz olyan mérges a nagyúr. Különben Allah irgalmazzon nekünk. – Mi a gond? – kérdezte a magát orvosnak mondó férfi, amikor kisvártatva megérkezett. – Ezt a kölyköt kell megszabadítani a vesszejétől, külön jutalmat is adok, csak meg ne haljon.

– Eunuchot akar a bíró belőle? – Nem azt mondta. Csak a vesszejét kell levágni. – Hát annak meg mi értelme? – Azt én nem tudom, de azt mondta. Azt akarja, hogy nőnek ne tudjon ártani. – Hát azt éppen megcsinálhatom, ha Allah is segít, áldassék a neve, de az nagyon embertelen. Akkor már jobban járna, ha mindent levágnék. – Azt jobban túléli? – Nem, de legalább nem fogja gyötörni a vágy egész életében. – Élje túl, az a lényeg. Thurayya is remegett, mint a nyárfalevél, mikor nagyhatalmú apja a színe elé hívatta. – Mindent tudok! – förmedt rá. – De ha töredelmesen bevallasz mindent, nem fojtalak vízbe, ahogy azt a nagy harámot elkövető lánnyal kell egy igazhitű apának. Thurayya félelmében mindent elmondott részletesen. Hogy fügét kapott ajándékba a fiútól, hogy tanította írni és olvasni, hogy mindig is tisztelettel beszélt vele a fiú és soha sem érintette meg. Ez némileg megnyugtatta a bírót, de azt nem hagyhatta, hogy lányában olyan gondolatok ébredjenek, hogy bármilyen szabad akarata lehet az apjával szemben, bármit megtehet a tudta nélkül, ezért három hónapra bezáratta a szobájába. Azt hiszem, nem kell folytatnom – mondta Alaiza. – Nem – rázta a fejét Kylord. – Már emlékszem a többire, és köszönöm, hogy elmondtad. Menjünk vissza a szállodába, holnap sűrű napunk lesz. – Rendben. A szállodában Kylord gyorsan elbúcsúzott Alaizától. Végig akarta gondolni Wahbi egész életét. Fontos magyarázatokra bukkant benne a mostani jellemét illetően is. Érezte Alaiza szeretetét, tudta, hogy a lány most rá gondol, és legszívesebben bejönne, odabújna hozzá, hogy jelenlétével segítsen, de Kylord ezt nem engedte. Az ágy támlájának dőlt, és emlékezett. Emlékezett az iszonyatos fájdalomra, amikor magához tért, és a még a fájdalomnál is hatalmasabb gyűlöletre. Gyűlölte a világot, melyben vannak rabszolgák és urak, és rabszolga-felügyelők. Gyűlölte a bírót, a saját anyját, akit nem ismert, de aki eladta rabszolgának, de legfőképpen gyűlölte Thurayyát, akiben megbízott, akit szeretett, és aki elárulta. Ez a gyűlölet tombolt benne, mikor Gaston Edith-tet erőszakolta meg, amikor Lionel atya Mirjamot kínozta, vagy Zubayr a háremében élvezkedett. Minden alkalommal, mikor Kylord valamely korábbi énje bántotta az útjába kerülő nőket. Bár néha a földi síkról nézve más időrendi sorrendnek tűnt, de tudta, hogy az idő sorrendje, csak ebből a világból nézve rögzített. Ám minderről Wahbi akkor még nem tudott. Csak az égő fájdalomról és az elárultság kínjáról. Ahogy magához tért háromnapi seblázából, elvitték egy kereskedőhöz, aki gyorsan hajóra rakta, és elindította Hispánia felé. Bármilyen meglepő is volt, a hajóutat élvezte. Amerre csak nézett, a végtelen tenger. A kereskedő jól tartotta, fel akarta egy

kicsit hizlalni. Arra számított, hogy felviszi a rakományát egész Córdobáig. Ott egy eunuchért akár negyven dinárt is remélhetett. Wahbit eladhatta annak, még ha nem is teljes műtétet hajtottak végre rajta, nőkben így sem tudott kárt tenni. Az út gyalog Córdobáig igen fárasztónak bizonyult, Wahbi mégis minden percének örült. Új embereket, tájakat ismert meg, kiléphetett a nagyvilágba, hiszen eddig csak a kádi udvarának belsejét ismerte. A kapun kívülről annyit, amennyit akkor láthatott, amikor kinyitották, és ki tudott lesni rajta. A menetben találkozott más népek fiaival is, és megtudta, hogy nemcsak arabok élnek abban az országban ahová került. Azok a népek, akikről a kádi beszélgetett a vendégeivel, nemcsak nevükben, hanem külsejükben, alkatukban, sőt bőrszínükben is különböztek tőle. Ez is újdonságot jelentett számára. Córdoba egy végeérhetetlen városnak bizonyult. Ennyi embert még sosem látott. Kezdett felébredni benne a remény, hogy itt, ilyen tömegben, talán el is fog tudni szökni. A kereskedőnél sokan megnézték a fess, jóképű rabszolgát, de amikor megtudták azt, hogy gyakorlatilag eunuch és az árát, mindenki csak a fejét rázta. A kereskedő túl sokat kért érte. Morgott is többször, hogy lassan többe kerül az etetése, mint amennyi hasznot remélhet tőle. Egy nap a kereskedő bejött a cellájába. – Na, ide figyelj, kölyök! Ma estére kölcsönadtalak. Ha jól viselkedsz, és nem lesz panasz rád, holnap friss húst is kapsz ebédre. Összekötözték a kezét, és elvezették egy több utcával távolabb lévő házhoz. Egy kisebb udvarba vitték, ahol egy idősebb szolgáló végigmérte, majd rászólt. – Vetkőzz fiú. Ezt sosem tudta megszokni, hiába mustrálták végig a testét már jó páran. Szörnyen szégyellte magát, és fogyatékosságát minden alkalommal, de most az öreg nem rá volt kíváncsi. – Fordulj meg és hajolj le. Wahbi engedelmeskedett, de amikor az öreg keze hozzáért, elugrott és döbbenten nézett rá. – Mi van kölyök, még nem csináltak veled ilyet? Wahbi csak a fejét rázta. – Én csak segíteni akarok. Ha bekenlek, nem fog annyira fájni. A fiú még mindig bizalmatlanul méregette. – Gyere már, nincs sok időnk, ha nem jössz, nagyon meg fogod bánni. Az öreg szemén jóindulat látszott, így Wahbi kényszeredetten, de hátat fordított neki. Azt érezte, hogy a szolgáló valami zsírszerű anyaggal mázolja be a hátsóját, és még a nyílásba is ken bőven. Ettől nagyon fura érzése támadt. De már jöttek is érte, és úgy ahogy volt, ruha nélkül bevitték az épületbe. Bent egy igen gazdagon díszített köntöst viselő férfi ült és evett. Ahogy a fiú belépett, félretolta a kis asztalkát és felállt. Körbejárta és megcsodálta. Megsimogatta, megfogdosta mindenütt. Még az épp, hogy csak kiálló kis csonkját is megdörzsölte, majd utasította,

hogy feküdjön le a párnákra. Wahbi összeszorította a fogait, keze ökölbe szorult, de azt is látta, hogy az ajtó előtt álló őröknél tőr és szablya is van, ő hozzájuk képest csupán egy jól fejlett, de mégis csak egy tizennégy éves gyermek. A másnapi húsadagra gondolt, és csukott szemmel tűrte, hogy a férfi csókolja, nyalogassa, kezével és szájával szorongassa fent is és lent is. Majd megfordította, és érezte, ahogy hátsóját szétfeszíti és beléhatol. Fájt, de igazat adott az öreg szolgának, sokkal jobban fájt volna, ha nem keni be. Este tele kínnal és gyűlölettel feküdt le. Wahbiként, ezen az éjjelen kezdett el emlékezni. Látta magát Zubayr hercegként, aki egy hárem tulajdonosa, és más korok, más országok lakójaként is, de mindig hatalommal, vagyonnal rendelkező emberként. Akkor még nem értette, hogyan lehetséges ez, de azt érezte, hogy mindegyik férfi, valahogyan vele azonos. Ez csak növelte a dühét, mert nem értette, miért kell most ilyen szerencsétlennek lennie. Megfogadta, hogy egyszer szabad lesz, és felkutatja azt a férfit, aki ezt tette vele, és a kereskedőt is, és a bírót is a gonosz lányával együtt, aki elárulta. Néhány nap múlva a kereskedő elégedett képpel lépett hozzá. Végre elkeltél kölyök. Már azt hittem, a nyakamon maradsz. A város másik végébe vitték, egy meglehetősen gazdag házhoz. Sokkal szebbhez és előkelőbbhez, mint a korábbi gazdájáé, a bíróé. Egy idősebb férfi elé vezették, aki alaposan megszemlélte. Wahbinak végigfutott az agyán, hogy az öreg is azt akarja majd tőle, ezért gyorsan elkapta a tekintetét, ne láthassa meg benne a lázadást. – Nézz csak rám, fiam. Ne szégyelld, láttam én már a tekinteted. Több napig figyeltelek távolabbról a piacon. Wahbi most már némi kíváncsisággal nézett új gazdájára. – Igen, láttam a szemedben a tüzet. Egyelőre még a gyűlölet táplálja, de tűz, annyi bizonyos. És elég okos vagy ahhoz, hogy megpróbáld elrejteni. Wahbinak hívnak, ugye? – Igen, Uram – felelte automatikusan, mivel gyermekkorától beleégett az ura iránti tisztelet. – Tudom, hogy meg akarsz szökni. Wahbi olyan meglepetten kapta fel a fejét, hogy a férfi önkénytelenül elmosolyodott. – Még sok mindent elárul a tekinteted. De nem baj. Ez tetszett meg benned. Nincs értelme elszöknöd. Nincs hova menned, és ha bárki elkap hátadon a rabszolgajellel, akkor sokkal rosszabb helyre is kerülhetsz. Mondd, miért szeretnél elszökni? Mi a legfontosabb, amit rabszolgaként nem kaptál meg? – A tudás – mondta ki gondolkodás nélkül. Erre az öreg lepődött meg. – Tanulni szeretnél? – Igen, Uram. – Hát, azt nálam megteheted. A nevem Al Tufail, és én voltam a kalifa fiának egyik nevelője. Ma is gyakran kéri a tanácsom. Tudod, ki az a kalifa?

– A legnagyobb úr. – Igen, végül is igazad van. De csak itt e földön. Mert a legnagyobb Úr Allah, áldassék a neve, és Mohamed az Ő prófétája. – Értem, Uram. – Ha tanulhatsz, megígéred, hogy nem szöksz meg húszéves korodig? – Megígérem, Uram. – Helyes. Ha elégedett leszek veled és a tanulásoddal, akkor én megígérem, hogy húszévesen felszabadítalak. – Uram! A te jóságod határtalan, Allah áldjon meg – borult a lábaihoz Wahbi. – Jól van, na. Nem kell megalázkodnod. Épp ezért választottalak. Mert megláttam benned az akarást. Hát akkor fiam, akarjál tanulni, de nagyon. Ettől függ a sorsod. Napközben segítesz Habirnak, ha pedig végeztél, tanulhatsz. Eleinte Habir oktat, ha jól haladsz és megérdemled, akkor én. Wahbi hitte is, meg nem is, amit Al Tufail mondott, de adott neki némi esélyt. Amúgy is meg akarta ismerni a várost, a falakon túli világot. Munkát kapott bőven, de nem olyan unalmasakat, mint a bírónál. Főként az úr személyes szolgálatára rendelték. Amikor Habir késő délután maga mellé rendelte, és csakugyan elkezdte oktatni az írás, olvasás tudományára, boldogsága nem ismert határokat. – Az urunk nagy tudós – magyarázta neki. – Sok szegény származású, de tehetséges fiatalt oktat a Nagymecsetben. A kalifa legidősebb fia a könyvek és a tudományok nagy barátja. Már többször jártunk a megbízásából könyveket vásárolni a kalifátusokban. Két éven belül újra útra kel. Ha addigra megtanulsz rendesen írni, olvasni, akkor te kísérheted el. Én már öreg vagyok az ilyen nagy utakhoz. – És hova mennénk? Vissza a nagy vízen át? – Igen. Szeretnél utazni? Wahbi szemei őszintén ragyogtak. Utazni, felfedezni, mindennél jobban vágyott. – Akkor először ismerd meg Córdobát. Holnap velem jössz, segítesz cipelni a kosarakat, közben megmutatom, hogyan kell térkép alapján eligazodni. Csodás hónapok, évek következtek a rabszolgafiú életében. Szivacsként szívta magába a tudást. Minden érdekelte, és gazdája elégedetten nézte a fejlődését. Nem hagyott semmi kétséget a felől, hogy megérdemli az utazást. Egy nap aztán a tudós nagy hírrel tért haza a kalifánál tett látogatásából. Parancsot kapott a következő útra. A kalifa egyik testőrével és Wahbival indult újabb könyvkereső útjára a tudós. Wahbi nem tudott betelni az rengeteg új ismerettel, kalanddal. Két évet voltak távol. Eközben, ha hajón utaztak, a tenger, a hajózás rejtelmeit kutatta, ha szárazföldön, akkor a domborzati, időjárási tájékozódást, a terepviszonyok előnyeit és hátrányait. Közben a gazda, aki már inkább vált apjává és tanítójává, bevezette a csillagászat, az építészet, a

matematika és a hadtudományok világába is. Mesélt neki más népekről, olyanokról is, akik más Istenekben hisznek. Megértette a kereszténység lényegét, de a vallás nem gyakorolt rá különösebb hatást. Muszlimnak tartotta magát, hiszen ebbe született, gyermekkorától látta, hogy hogyan viselkednek a körülötte lévők, de az ő ilyen irányú képzésére szintén csak jelenlegi gazdája fordított gondot. Mikor könyvekkel megrakodva visszatértek Córdobába, Al Tufailt hosszú napokig nem látta. Régi kedves tanítványa, a kalifa fia kötötte le minden idejét, akinek sorra bemutatta és elmagyarázta az általa hozott könyvek jelentőségét. Aztán visszatértek a megszokott hétköznapok. Napközben segített a házimunkákban, késő délutántól tanult. Minden fájdalmát, minden kínját, hogy nem elégíthette ki férfias vágyait, a tanulással igyekezett elfojtani. Al Tufail felajánlotta, hogy kifizeti az orvost, aki viszonylag kis kockázattal, megszabadítja teljes férfiúi szervétől. Elmagyarázta, hogy akkor is edzheti magát és izmait, csupán arca lesz kevésbé férfias, de cserébe megszabadul a vágytól, nem érzi annyira szörnyűnek az asszonyi hiányt. Wahbi azonban nem akarta. A kín tartotta életben benne a gyűlöletet és a harci kedvet. Aztán arra is engedélyt kapott, hogy rendszeresen eljárjon a kalifa könyvtárába. Mint Al Tufail tanítványa és segédje, szabadon használhatta. Egy nap a kalifa fia is épp akkor látogatott oda, és felfigyelt az olvasmányába teljes mértékben belemerült ifjúra. Mögéje állt, és belenézett a jegyzeteibe, melyekkel a hajózási ismereteket oktató könyvben olvasottakat látta el. – Érdekes elképzelés – szólalt meg, amire Wahbi is feltekintett. – Bocsásson meg, Nagyuram, nem vettem észre – vetette magát a herceg lábai elé. – Folytasd csak, és ha végeztél a könyvvel, juttasd el hozzám a jegyzeteidet, szívesen elolvasnám. – Igenis, fényességes Nagyuram! Allah mosolya kísérje lépteid. A herceg elmosolyodott és továbbment. Másnap, amikor mindezt elmesélte a tanítójának, az elégedetten simogatta meg a szakállát. – Tudtam én, hogy jó szeme van a hercegnek. Itt az ideje, hogy beavassalak a tervembe, fiam. – Hallgatom, Nagyuram. – Amikor lassan már öt éve megláttalak a rabszolga-kereskedőnél, egyből megfogott az a harcias tűz, ami a tekintetedből áradt. Ráadásul erő és értelem kísérte. Egyből Mugísz al-Rúmí jutott az eszembe. Ő is ilyen lehetett fiatal korában rabszolgaként. Aztán egy hatalmas sereg vezetője lett, és az ő parancsnoksága alatt foglaltuk el Allah legnagyobb dicsőségére Córdobát. A kalifa, Allah nyújtsa minél hosszabbra az életét, még egészséges, de egyszer a fiának fogja átadni a helyét. A herceg bölcs, rajong a könyvekért, a tudományokért és a művészetekért. De a háborúk és a hadsereg nem nagyon érdekli. Ha át kell vennie apjától az irányítást, akkor kell majd mellé valaki, aki segítségére tud lenni ebben, és akiben teljes mértékig megbízik. Az udvari talpnyalók csak a saját érdeküket nézik, a saját örököseik, családjuk, rokonaik boldogulását. Addig szolgálják, amíg az érdekük úgy kívánja. Én szeretném megajándékozni őt egy olyan társsal, aki megelégszik

a saját becsvágyával. Neked fiam, nem lehet saját családod, örökösöd, ezért nincs értelme egyre nagyobb és nagyobb vagyont gyűjtened, hiszen Allah paradicsomába azt nem viheted magaddal, és nem is lesz kire örökül hagynod. Azt akarom, hogy az tegyen boldoggá, hogy minél nagyobb dicsőséget szerezz az eljövendő kalifának és saját magadnak. Ha így teszel, boldog életed lehet. A tehetséged, az elszántságod és a tettrekészséged megvan hozzá. – Nagyuram! Ez számomra olyan hihetetlen és elképzelhetetlen. – Nem az. Ha mégis így érzed, rosszul választottam. – Nem fogsz csalódni bennem. – Rendben. Akkor első lépésben eltávolítjuk a rabszolgabélyeget a hátadról. Holnap elhívok egy orvost. A fájdalmat is el kell tudnod viselni. Utána megkezdődik a fizikai kiképzésed is. Erős tested van, és nem véletlen cipeltetett veled Habir folyton nehéz terheket, rakatta át a fát állandóan és súroltatta a falakat. – Értem, Uram. – Hivatalosan is fiammá fogadlak, így bárkivel, azonos eséllyel indulhatsz bármilyen hivatali posztért. – Túl jó vagy hozzám, Uram. – Ezt nemcsak érted, hanem Córdobáért, a kalifáért és a hercegért teszem. Marokkó egyre nagyobb problémát jelent, mióta Dzsauhar asz-Szikilli hadai térdre kényszerítették az Idríszidákat. Te is Tangerből származol. Az most már a Fatimidáké. Allah segedelmével egyszer vissza fogjuk foglalni, és az áruló Idríszidákat megbüntetjük, talán épp a te vezetéseddel. Az áruló szó újra felébresztette Wahbiban a régi emlékeket. Igen, a sors azért hozta ide, hogy egyszer majd visszatérjen szülővárosába, és megfizessen azoknak, akik egy életre megnyomorították. Látta maga előtt Thurayyát, aki gonoszul elárulta az apjának, aki miatt azzá lett, aki. A gyűlölet lángolt benne, és erre a gyűlöletre épített kezdetben Al Tufail, aki jól látta a jövendőt. Wahbit hamar megkedvelte a herceg. Mire al-Hakam alMusztanszir átvette apjától a Córdobai Kalifa címet, már magas rangban szolgált és részt vett a hadvezetés munkájában is. Néhány évvel később kinevezték fővezérré és felvette a Ghalib, azaz győzedelmes nevet. Al Tufail munkájával elégedetten halt meg, és hagyta vagyonát és könyveit fogadott fiára, aki csupán egy dologban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gondosan választott feleséget vett magának, és orvosokat bízott meg, hogy valamilyen módszerrel vegyék a magját, és termékenyítsék meg a feleségét. Több éven át próbálkoztak, mire Rumaylah várandós lett, és egy leánygyermeket szült. Aztán elérkezett élete csúcspontja, végre megindulhatott seregével Tanger felé. Az alapos felkészülés, a hajózási és hadi tudományokban való jártassága megtette a hatást. Keresztény időszámítás szerinti 974-ben, vagyis a Próféta futását követő 363. évben győzelmet aratott Tanger felett. Elfogta és Córdobába vitte az Idríszida család tagjait, de volt gazdájáról sem feledkezett meg. Hatalmas kéjjel kereste fel a kádi házát, és fogta el a teljes családot. A bíró, hogy legalább egyik fiát megmentse, elárulta, kihez adta férjül Thurayyát, és hol találja most. Wahbi csak nézte a már idősebb, de még mindig gyönyörű nőt, akit egyszerre imádott és gyűlölt. Sejtette, hogy nem lesz könnyű a viszontlátás, de

erre nem számított. Eddig el tudta fojtani feltámadó férfi erejének kínzó sürgetését, munkába, tanulásba, csatákba ölte energiáit és vágyait. De Thurayya látványa égette egész férfi szívét. Le akarta teperni, minden létező módon megbecsteleníteni, de ezt az egyetlen egyet nem tehette meg vele. Magával vitte hát Córdobába, és apjával együtt a rabszolgájává tette. Nem tudott megbocsátani. Az elért politikai és hadi sikerek sem feledtethették vele egyetlen hiányosságát, és a szégyent, amit miattuk élt át. Valahányszor a feleségére, a rabszolganőire, vagy csak bármilyen nőre pillantott, kínozta a vágy, amit nem tudott beteljesíteni. Az ettől ébredő haragot, gyűlöletet, semmilyen sikerrel nem tudta feledtetni. A kalifa halála után az udvari ármánykodás nehezítette az életét. Azt azonban idejekorán felismerte, hogy nem a kalifa kiskorú fiában kell a jövőt látnia, hanem a kamarásban, Muhammad ibn Abi Ámir-ban. Hozzáadta a lányát, de ez sem mentette meg attól, hogy később épp a veje ölje meg egy csatában, amikor megváltoztak a politikai nézetei. * És Kylord most is érezte azt a tehetetlen dühöt, gyűlöletet, kielégíthetetlen férfi vágyat, ami a külsőre erős férfiban tombolt, és ami végigkísérte őt sok-sok életen keresztül. Az izzó vágyat, hogy minden nőt meggyalázzon, magáévá tegyen, és bebizonyítsa nekik, és főként magának valódi férfiasságát. Megértette, miért kellett erre az életére emlékeznie, miért nem volt hajlandó a legtöbb életében másra, mint a saját gonoszságának felidézésére. És boldog volt, hogy Alaiza most eszébe juttatta. Nem magától lett ilyenné, egy teljes élet traumája változtatta meg. Majd negyven év kielégítetlen, izzó vágya az asszonyi test iránt. Így, kellő távolságból, már átlátta, hogy Thurayya nem rosszindulatból árulta el. A tizenhárom éves kislány nem lehetett még olyan erős és bátor, hogy szembeszálljon kora erkölcseivel és hagyományaival. Talán még sokkal jobban kiszolgáltatott helyzetben élt lányként, mint ő rabszolgaként. Thurayya hozzá hasonlóan nem rendelkezett sem testével, sem lelkével, csak Wahbival ellentétben, neki sokkal több veszteni valója volt. Eszébe jutott Sahar is, aki szintén teljesen kiszolgáltatott helyzetben volt Zubayr palotájában, és Mirjam is, akin Lionel töltötte ki saját, maga sem tudta, honnan eredő, végtelen gyűlöletét és kéjvágyát. Ahogy ezt átlátta, elengedte a fájdalmat, a gyűlöletet, mely hosszú időn át tudatának részeként mérgezte. Határtalan nyugalom járta át, és meglátta a következő lépést is. Másnap felvázolta Alaizának, hogy hol, milyen cégei vannak, hogyan kapcsolódnak össze, és bemutatta neki azt a kutatócsoportot, akiket rendszeresen összehív a világ különböző pontjain, hogy beszámoljanak előző évi eredményeikről, és megismerjék egymás munkáját. Így összekapcsolhatók lesznek az eredmények, és tanulhatnak egymás nézőpontjából. Alaiza csak kapkodta a fejét, hogy hogyan képes Kylord mindezt átlátni és irányítása alatt tartani. – Az egész világot behálózod és irányítod! – Majdnem. De még így is csak a középmezőny alján vagyok. A bank, az olaj, vagy a gyógyszeriparban ennyivel még esélyem sincs bejutni a nagyok közé. – Esua apjának életével összehasonlítva, döbbenetes a különbség.

– Megteheted, hogy eldobod magadtól, de akkor sokkal kevesebbet tudsz segíteni másokon. – Igen, ezt már megértettem. Azon gondolkodom, hogy ez a huszonkettes csapdája. Ha nincs gyáram, földem, nem gyűjtök vagyont, akkor nem veszem el másoktól a pénzt, nem használom ki mások munkaerejét. De ma már olyan a világ, hogy az emberek többsége nem tudja magát ellátni. Ha nincsenek nagyüzemek, akkor sokan éhen halnak, tehát kellenek a gyárak, a farmok, ahol másokat dolgoztatok, kellenek az emberek, akik értenek az irányításukhoz. Ha csak a saját munkámból élek, akkor nem tudok annyit segíteni másoknak, mintha vállalkozóként vagyont gyűjtök. A közös tulajdon és irányítás még nem megy az emberiségnek. Ezt már kipróbálták néhány helyen, és az derült ki, hogy nem működik. A szocialista rendszerben a mindenkié a termelőeszköz és közösen megtermeljük, amire szükségünk van elv, nem rossz. Csak éppen, amíg gyarló embereké az irányítás, addig mindig is a saját hasznuk lesz az első a vezetőknek. – Akkor hogyan döntöttél? Felszámoljam a gyáraimat? – Ne! – rázta meg a fejét Alaiza. – Ésuának és a testvéreinek mosolyt csaltál az arcukra. És még sok embernek rajtuk kívül. Azt mondtad, ez a dimenzió nem az örök jóról szól, hanem olyan tudatok jönnek ide, akik még a jó és a rossz harcát élik, akiknek erre van szükségük a fejlődéshez. Hiszek neked, és én arra az oldalra akarok állni, ahol úgy élek, hogy ha tudok, segítsek másoknak. Ez nagyobb szabadságot és nagyobb örömet ad. Teszem, ami ezzel kapcsolatban jólesik, tudva azt, hogy nem ezzel gyűjtök érdemeket valamilyen magasabb erkölcsi hatalom előtt. Azért teszem, mert ez vagyok én, erre indít mindaz, amit eddig megtapasztaltam, ez esik jól, ez ad örömet. – Minden vagyonom a rendelkezésedre áll. Játssz vele, velem együtt. – Kezdetnek elég lesz az a pénz, amit nem használtam fel azért, mert az elmúlt hónapokban veled éltem. Kylord Alaiza szemébe nézett, és nem kellett semmit sem mondania. Zsebéből egy bankkártyát vett elő. – Csak a pinkódot kell megjegyezned, Jane minden mást elintéz vele kapcsolatban. Megmondtam neki, hogy teljes körű jogod van mindenhez, ami az enyém. Mindenről rendelkezhetsz, mindent felhasználhatsz. Kylord szeméből kiolvashatta Alaiza, hogy valóban sokkal többet jelent neki ő, mint a világ összes vagyona. Azt szeretné, ha Alaiza teljes természetességgel a sajátjának tekintené mindazt, amije van. Őszintén mondta, hogy képes mindenéről lemondani, ha a lányt ez tenné boldoggá. Iza elmosolyodott, és Kylord nem értette félre. Ez nem a férfi nagylelkűségének szólt, hanem annak a szívből jövő, mély szeretetnek, mely erre indította. Bár Kylord úgy gondolta, hogy ő nem tud szeretni, de az, amit Alaiza iránt érzett, több, mélyebb, finomabb megtapasztalást adott bárminél, amit csak valaha ember meg tudott fogalmazni. – Párizs után mit szeretnél csinálni? Mit néznél meg? – Európából szinte még semmit sem ismerek. Bármit szívesen megnézek, amihez

csak kedved van. – Rendben, de én most a te híres Budapestedre vagyok kíváncsi. Olyan csodálattal beszéltél róla, hogy kimondottan kedvet kaptam hozzá. – Én sem bánom, ha jobban megismerhetem. – Akkor holnap irány Magyarország! Másnap délelőtt csakugyan repülőn ültek és szálltak Budapest felé. Alaiza örömmel vitte el Kylordot azokra a helyekre, ahol korábban ő is megfordult. Még a festőt is megtalálták, aki a Mátyás templom mellett rajzolt. Kylord kérésére megmutatta néhány komolyabb munkáját, melyek közül egy párat ki is választott és megvett. Valóban tehetséges fiatalembernek bizonyult. A megvásárolt képeket New Yorkba küldték Kylord egyik ismerősének a galériájába, ahol többen ráéreztek az akkor még névtelen művész látásmódjának mélységeire. Egy érdekesnek induló új karrier kezdetének lehettek tanúi. A pilisi hegyeket is megmutatta Alaiza, és elvitte Kylordot arra a helyre, ahol Elnoa és Ram is élt egy darabig. Már két hete ismerkedtek az országgal, amikor Kylord vette át az irányítást. – Mára találtam egy érdekes helyet és egy éttermet. Azt hiszem, valami elegánsabb ruhára lesz szükséged. – Jó, hozatok valamit a concierge-zsel. – Már hozattam. Ebédelni szeretnék menni. Iza fel sem húzta a szemöldökét. Kezdte megszokni, hogy Kylord ritka mód szeret intézkedni, irányítani. A dobozban, amit néhány perc múlva felhoztak, egy csodaszép, hófehér ruhát talált. Szinte menyasszonyi öltözet. Bő, nagyon habos tüll alsószoknyák, melyek térd felett értek, rajta fehér muszlin szoknya és mélyen dekoltált felsőrész, de a muszlin csak a tökéletesen formára illesztett és kivarrott csipke alól látszott ki. Az egész ruhát beborító csipke ugyanazzal a beszőtt hímzéses technikával készült, amit már első budapesti látogatásakor is megcsodált a szálloda butikjában. Gondolkodott is, hogy ne inkább az így készült kendőt válassza. Akkor mégis valamiért a színes virágok mellett döntött, de ettől a ruhától elakadt a lélegzete. Mintha pontosan az ő méretére készült volna. A dobozban talált még egy hozzáillő muszlin stólát, kistáskát és cipőt is. Alaiza, eddig el sem tudta képzelni, hogy ilyen létezhet. – Ez meseszép. – Örülök, hogy tetszik. – Mintha az operabálba, vagy az Oscar-díj átadásra vinnél. – Ha érdekel, oda is elmehetünk, de azt ma délre nem hinném, hogy meg tudnám szervezni. Ez viszont még része az öltözéknek – mondta és egy ékszeres dobozt vett elő. – Remélem, emlékeztet valamire. – Mondd, hogy nem igazi – mondta Alaiza, amikor meglátta a tartalmát. – Ebben a szobában te vagy a legigazibb – és a lány nyaka köré csatolta a hófehér, tökéletesen szabályos gömbökből készült gyöngysort, melyek közt középen egy nagyobb,

csepp alakú függött. Majd a két, szintén csepp alakú gyöngyből készült fülbevalót nyújtotta oda. – Amíg elkészülsz, én is felöltözöm – és visszament a saját szobájába. Kylord hófehér szmokingot vett, és Iza sejtette, hogy készül valamire, de nem akart belegondolni. A férfi kinyitotta neki a bérelt kocsi ajtaját, majd ő is beszállt a másik oldalon. Robert már a hátsó ülésen várta őket. Átmentek a hídon, a város másik felébe. Hamarosan elhagyták a színes kirakatok utcáit, és egy hatalmas térre érkeztek. – Az étterem nincs messze a tértől, nézzük meg előbb ezt. Leparkoltak egy kicsit távolabb, és elsétáltak a turistáktól nyüzsgő térre. Japán, német, spanyol, de még amerikai csoport is fotózott, nézelődött körülöttük. – Az a neve, hogy Hősök tere – olvasta Kylord a GPS-ről. Elsétáltak a királyok szobrai előtt, körbejárták a középen álló lovasszobrot, mely az útikönyv szerint az első fejedelmet ábrázolta, aki ide vezette a népét. Ekkor tűnt fel Izának a tér két oldalán felállított két hatalmas kivetítő. – Ezek miért lehetnek itt? – Talán valami forgatásra készülnek, nézd, mi van kiírva rájuk? Alaiza első pillanatban fel sem fogta. A hatalmas képernyők kivilágosodtak, és ők ketten jelentek meg rajtuk egy óriási felirattal. – „Kérlek, légy a feleségem!” Meglepve nézett vissza Kylordra, aki már előtte térdelt, és egy kis nyitott ékszeres dobozt nyújtott feléje. – Kérlek, szerelmem, mondj igent! Te vagy nekem a levegő, a napfény, az élet. Alaiza még sosem érezte magát ilyen zavarban. Kylord hamisítatlan flash mob leánykérést szervezett neki. Vagy kétszáz ember nézte hol a kivetítőkön, hol élőben. Várták a válaszát, ahogy várta Kylord is. Persze, hogy igent fog mondani, ha Kylord ezt akarja, csak előbb el kell tüntetnie a gombócot a torkából. – Én is szeretlek. Igen! Ekkor tűzijáték és az igen szó jelent meg több nyelven a kivetítőkön, és tapsvihar hallatszott a körülöttük állók felől. Kylord kivette a gyűrűt a dobozból és Alaiza ujjára húzta. Könnyedén kezet csókolt neki, majd felegyenesedve megállt vele szemben. A szobor mögül zenészek léptek elő, jobb oldalukra letették székeiket, és egy karmester intésére belekezdtek egy régi keringőbe. Kylord szertartásosan felkérte, és Alaiza meghajolva elfogadta, bár ezt inkább csak ösztönösen tette. – Kylord!

– Igen, kedves? – Ez, ez káprázatos! – Az te vagy! Ekkor, mint egy sűrű hóesés, milliárdnyi csillogó aranyszirom borította be körülöttük a teret. – Mi ez? – A sárga afrikai aranyvirág szirmai. – Hogy csináltad? – Rendeltem egy léghajót. És csakugyan, ahogy oszlott a sziromfelhő, már Alaiza is látta a feltűnés nélkül a tér fölé úszott léghajót, melyből szorgosan borították a szirmokat. Milliárdnyi apró szikra táncolt a napfényben. Ahogy elült az aranyszínű virágeső, vagy harminc, elegáns, régies ruhába öltözött pár jött elő egy busz mögül, és kapcsolódott be a keringőbe. A színes forgatag közepén hófehér felhőként ott táncoltak ők. Alaiza Kylordba kapaszkodott és hagyta, hogy a férfi vigye, forgassa, vezesse, amerre csak akarja. Soha nem gondolta volna, hogy ha ő a főszereplője, így meg tudja hatni a romantika. Egyszer csak véget ért a zene, és Kylord mintha csak a helyére kísérné a tánc után, a lovasszobor lépcsőihez vezette. Addig közben mögöttük meghatározott rendbe felsorakoztak a jelmezes párok. Most figyelt csak fel, hogy mind azonos fazonú, csupán színeiben eltérő, méltóságteljes bársonyruhát viseltek, melyeket aranyzsinórból készített gombolók és hímzések díszítettek. Még ünnepélyesebbé tette a megjelenésüket a férfiak fehér gallérja, a nők kivillanó hófehér blúzának csipkeujjai és a földig érő aranyzsinóros bársonyszoknyákra elölről ráboruló fehér csipkekötény. A megszólaló zenét nem ismerték, de a dallama és a táncosok mozdulatai egy méltóságteljes, mégis erőtől duzzadó légkört varázsoltak a térre. – Ez pont olyan, mint te vagy! – súgta Iza Kylordnak. – Ez a Palotás. Egy kimondottan magyar tánc. Ezt máshol nem is járták. Elbűvölten nézték a fiatal, láthatóan örömmel táncoló párokat. – Kik ők? – A balettintézet végzősei. Nem kellett sokat győzködni őket, örömmel vállalták a fellépést. Fényképező gépek kattogtak, mindenki élvezte a téren a különleges eseményt. A tánc végén meghajoltak, és tapsvihar köszönte meg az előadást. Kylord és Iza is tapsoltak, majd a vezető pár lépett oda hozzájuk, mint valami királyi párhoz, külön meghajolni. – Köszönöm! – mondta Iza. – Csodálatos élmény volt. – Örülünk, hogy tetszett.

– Már várják önöket az étteremben, érezzék jól magukat! – mondta Kylord. – Köszönjük! Ekkor valaki elkapta Aliza karját, megfordította és megpörgette. – Apa! – kiáltott fel meglepetésében. – Hogy kerülsz ide? – Hogy kerültök? – javította ki. – Anyád is itt van! Iza boldogsága nem ismert határokat. – Apa, anya, láttátok? – Igen, itt vagyunk már az elejétől fogva, csak nem akartuk, hogy egy ilyen pillanatban velünk foglalkozz. – Ezt is megszervezted! Köszönöm! – fordult Kylord felé. – Én köszönöm, hogy igent mondtál, különben elég kínos lett volna – mosolygott Kylord. Iza meg akarta csókolni Kylordot, de ő elfordult, és Krestont kereste a szemével. – Köszönöm, hogy idehoztad őket! – mondta, mikor közelebb ért. – Nincs mit. – Gyertek az étterembe. Robert Alaizát és Kylordot, Kreston Alaiza szüleit és Hjong Mei-t vitte át, a csupán kétsaroknyira lévő lefoglalt étterembe. Ilyen vendégsereg sem járt még ott. Kylord meghívta az összes táncost, zenészt, a léghajósokat, még a kivetítők technikusait is. – Apád azt mondta, nem akarsz esküvőt, akkor legalább az eljegyzést emlékezetessé akartam tenni. – Nem, nem akartam. Nem szeretem a felhajtásokat. Nem szeretek a központban lenni. – Pedig most is elbűvölő vagy. Csak hiszed magadról, hogy zavar a felhajtás. Valójában minden körülmények között képes vagy jól érezni magad. – Most csak egyetlen szót kellett mondanom. – Ennyi az esküvőn is elég lenne. – Ott olyat kell ünnepélyes körülmények között megígérni, amit nem biztos, hogy meg tudok tartani. – Mit nem tudnál megtartani? – Honnan tudhatnám, mit fogok érezni egy, tíz, vagy negyven év múlva. Nem ígérhetem meg, hogy mit fogok érezni a jövőben. Nem mondhatom ki, hogy mindig szeretni foglak. Csak azt mondhatom, hogy most szeretlek. – Ha nem akarsz, nem kell ígérned semmit, de szeretném, ha hivatalosan is a feleségem lennél. Ha a külvilág szemében is összetartoznánk. A szüleidnek is jólesne. – Valamire csak meg kell esküdni, ha már esküvő.

– Olyan fogadalom szöveget mondhatsz, amilyet csak akarsz – felelte Kylord, miközben felemelte és megcsókolta Iza kezét. – Ahogy ismerlek, ezt is el tudod intézni. Kylord nem válaszolt, csak mosolygott, Iza tudta, nem dönthetett másképp. Ezért a férfiért egyszer már megjárta a poklot is, most már semmi kincsért nem engedné el. Most nem akart emlékezni, így egy pillanatra becsukta a szemét, elhessegette az emlékképet. Két kezével átfogta Kylord gyengéden szorító ujjait. Egyszer csak kiáltás hangzott fel a balett-táncosok asztalától, amit többen megismételtek. – Csókot! Csókot! Nem értették, mi történt, ezért az egyik pincér odasúgta nekik: – Azt akarják, hogy az ifjú pár csókolja meg egymást. Kylord szemében újra megjelent az a huncut, vasmacsós mosoly, amit Alaiza maga sem értette miért, de kimondottan szeretett benne. Tökéletes önelégültsége, magabiztos férfiassága hihetetlenül vonzotta, pedig más férfiakban ki nem állhatta. De ahogy Kylord nézett a szemébe, ahogy tele érzékiséggel az álla alá nyúlt, és gyengéden, mégis észveszejtően erotikusan közelítette száját az övéhez, az lángra tudta gyújtani az egész világot körülötte. Gyengéden hozzáérintette ajkait Iza szájához, majd elmosolyodott, és mint aki jól végezte dolgát, visszafordult a desszerthez. Iza még néhány másodpercig várta a folytatást. Majd, miután megértette, ennyi volt, első pillanatban nem is tudta, hogy mit történik, csak azt érezte, hogy hirtelen elakad a lélegzete, villám fut végig egész testén, és valamit nagyon gyorsan hozzá kell vágnia Kylordhoz. A süteményes tálat még gondolat nélkül elvetette, túl banálisnak érezte, csakúgy, mint a csokor rózsát, de a további kereséshez nem maradt türelme. Kikapta a vázából a fehér virágokat és meglepő harciassággal kezdte el vele csépelni Kylord fejét. – Mit képzelsz! Hogy van bátorságod ehhez! Kylord próbálta kezét feje fölé emelni, de nem sok haszna volt. Szegény virágok darabokra törve hullottak alá. Mikor Alaiza kifulladt és abbahagyta, ő rendületlen nyugalommal mosolygott rá. – Megnyugodtál, Kedves? – Mégis mit gondolsz? Majd egy éven át naponta többször szerelmeskedsz velem úgy, hogy majd belehalok a gyönyörbe, aztán három hónapja semmi! Most meg azt akarod, hogy az eljegyzésünkön is érjem be egy ovi-puszival, és még mérges se legyek? Kissé lehiggadva most már csak játékosan a puszta öklével csapott a férfi vállába, akinek az arca a kicsiny ütéshez képest fájdalmasan rándult meg. Elkapta Iza csuklóját, a kézfejére nyomott egy lágy csókot, közben másik karjával a derekát ölelte át. Mielőtt Alaiza felfoghatta volna, forrón és hosszan megcsókolta. Iza kihagyott egy szívdobbanást, ahogyan végigfutott testén az ismerős izzás.

– De ez most már legyen elég a nászéjszakánkig! – súgta a lány fülébe, mikor befejezte. Iza mély levegőt vett, és már maga sem értette, hogy ragadhatták el ennyire az indulatai. – Azt majd még meglátjuk – dünnyögte maga elé, miközben megpróbálta rendezni némileg széthullott frizuráját. – Ezt az első éjszakánk óta meg akartam tenni. – Tudom, Szerelmem! – mosolyodott el Kylord. Alaiza szülei is megdöbbenve figyelték az eseményeket, ők sem látták még ilyennek a lányukat. Kylord azonban, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, magához intette a pincért. – Hozna, kérem, még egy csokor fehér rózsát a hölgynek! Legyen kéznél, ha ismét kedve támad valamit a fejemhez vágni. Majd Iza felé fordult. – Jobban örülök neki, mint a tortának. – Hát, először azt akartam hozzád vágni. – Hálás is vagyok, amiért mégis a rózsák mellett döntöttél. Köszönöm! – Szívesen! De miért kellett felbosszantanod? Direkt csináltad. – Igen. Annyiszor megleptél már a különös reakcióiddal. Tudnom kellett, hogyan reagálsz. Egy férjnek fel kell készülni az ilyesmikre. – Ha nem bosszantasz, nincs mire reagálnom. – Egyheti szexmegvonással sem büntetsz majd, ha nem úgy viselkedem, ahogy szeretnéd? Alaiza elkerekedett szeméből végtelen, szűzies ártatlansággal telt méltatlankodás sugárzott. Ettől Kylord ismét beleszeretett. – Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? Sosem lennék képes a testi és lelki vágyaidat arra használni, hogy manipuláljalak, hogy saját igényeimnek, elképzeléseimnek megfelelően befolyásoljalak. Egyébként is, most épp te vagy az, aki szexmegvonást játszik velem. – Azt hiszem, te leszel a világ legcsodálatosabb felesége. – Tudom. – Hát ez meglepő. – Egyáltalán nem. Ha Mrs. Grand leszek, akkor minimum olyan önteltnek kell lennem, mint neked. – Miss. Brennwood, maga még mindig gonosz. – És még mindig őszinte. Szeretlek!

– Én is! Este a szállodai szobájának ajtaja előtt csak nem tudta megállni Kylord, és ismét átölelte szerelmét. – Tényleg nem jössz be? – kérdezte Alaiza. – Nem. – Miért? – Mondtam, a nászéjszakánkon szeretnék újból szeretkezni veled. – Már jó pár nászéjszakánk volt. – Csakugyan. Iza is ekkor döbbent rá, milyen igazságot mondott ki. Valóban volt már néhány nászéjszakájuk szó szerint, bár nem mind ebben az életben. – Hidd el, ez is feledhetetlen lesz. – Ismerlek már annyira, hogy biztos legyek benne. Azt azonban szeretném, ha csak kétszereplős lenne. – De többfelvonásos, az lehet? – Az ellen nincs kifogásom. – Rendben, megoldom. És bármily hihetetlennek is érezte Iza, de Kylord egy kedves, szeretettel teli csók után ismét a saját szobájába vonult vissza. A következő hónap is gyorsan eltelt. Iza, Jane-re és Margrette-re bízta az esküvői ruhát, és nem szabott semmilyen feltételt, tudta, olyat választanak, amelyik tökéletesen áll majd rajta. San Francisco- ban tartották az esküvőt, Iza szüleinek tiszteletére. Csak a szülők, Kreston, a két állandó testőr, Robert és Thomas, Jane, Margrette és Louiza, valamint Hjong Mei volt jelen, és persze a Doki. Kylord már rég megbocsájtotta és elfeledte az árulását. Feltűnés nélkül bonyolították, majd a hivatalos rész után egy elegáns, de diszkrét étterembe mentek vacsorázni. Kreston, miután átadta az ügyeletet Robertnek, nagyon ünnepélyes arcot vágva Hjong Mei elé térdelt, és megkérte a kezét. Alaiza meglepetésére Kylord számított erre. Bár Kreston majd tíz évvel született korábban, mint Hjong Mei, de a kor nem akadály a szerelem számára. Már az első szigeti látogatásakor felfigyelt az életvidám fiatal lányra, akit viszont a megfontolt, erős férfi nyűgözött le, épp úgy, mint a főnökét Kylord. – Megbeszéltem Hjong Mei-el, hogy elfogadja az állást, és továbbra is a személyes titkárnőd lesz – súgta Kylord Alaizának. – Ez nagyon jó ötlet, bár nem tudom, hogy Jane-ék mellett, szükségem lesz-e egy személyes titkárnőre. – Biztosan, ha mindazt meg akarod valósítani, amiről beszéltünk.

Későn kerültek ágyba, így reggel nem siettek a felkeléssel. Kényelmesen megreggeliztek a szállodában, és csak utána indultak vissza a szigetre. A nászéjszakát ott akarták megtartani, saját varázslatos otthonukban, nem egy szállodában, bármilyen előkelő is. Jóval napnyugta előtt érkeztek haza. Hihetetlen érzés volt egy egész szigetet az otthonának tekinteni, de lassan így lett. A leszállópálya, a parkolóban álló gyönyörű fehér Lambohrgini, melyet csak a szigeten használtak, az álomszép ház a varázslatos kilátással az örök nyár birodalmában. A ház bejáratához érve az egész személyzet felsorakozott a köszöntésükre. – Ez igazán felesleges – súgta Iza Kylordnak. – Egyáltalán nem, Miss. Brennwood, vagyis Mrs. Grand. Annyira örülünk, hogy itt vannak. Mi is szeretjük ezt a szigetet – mondta Jane, és valóban ragyogott. Kylord kézen fogta Izát, és felvezette a főlépcső tetejére, ahol meglepődve látta, hogy újabb lépcső készült el. – Ez a nászajándékom – mondta Kylord, és egy mágneskártyát adott át. – Mi ez? – Nézd meg. A lépcső tetején egy ajtó állta az útjukat, melynek zárjába segített Kylord beilleszteni a mágneskártyát. Halk kattanással feltárult az ajtó, és Alaiza nem akart hinni a szemének. – Ez nem lehetséges! – Micsoda, Kedves? – Ez egy teljes labor! – Remélem, azt rendeltem. – De hát ez több, mint ami a munkahelyemen a rendelkezésemre állt. – Azt akartam, hogy ha bármit szeretnél kutatni, akkor azt itt megtehesd. Úgy terveztem, hogy az év egy részében alapvetően itt élünk majd, csak akkor utazunk el, ha szükséges. – De hát ez akkor is túl sok. – És ez még nem minden. A másik része még nem készült el teljesen, de megnézhetjük, ha akarod. Akarod? – Várj, még nem gyönyörködtem ki magam. Ez hihetetlen. Tökéletes. Minden megvan, amit csak kellhet. – Max állította össze. – Hát nagyon jól válogatott. Köszönöm, Kylord, ez valóban lenyűgöző ajándék. – Gyere, menjünk fel a hegyre.

Alaiza további meglepetésére azonban nem a kijárat felé indult, hanem épp az ellenkező irányba. A labor végében újabb ajtót nyitott ki. Egy liftbe léptek be. – Ha nem a laborból nyílna, azt hinném, más célra tervezted. – Nem ellenzem a többcélú felhasználást. A liftből kilépve Alaiza néhány pillanatra elvesztette a tájékozódó képességét. Nem egészen értette, hol van épp. Mintha a lift valami fantasztikus filmekből ismert féregjáraton át, egy másik helyre repítette volna őket. Egy modern csillagvizsgáló belsejében találta magát, de nem ismerte fel melyikben, annak ellenére sem, hogy szinte mindegyikben járt már. – Hol vagyunk? – kérdezte kicsit értetlenkedve. – A csillagvizsgálódban. Iza nem válaszolt, ezt még fel kellett fognia. – Ez egy Meade ötszáznyolcas, LX négyszázas GoTo vezérléssel! Ez hihetetlen. Ez az amatőrök csúcsa! – Amatőr? Most elszomorítottál. Azt hittem, valami profit rendeltem. – Jaj, Kylord! Az is! A NASA is Ritchey-Chrétien típusút használ. Ez itt a kereskedelemben kapható legnagyobb. A tudományos méretűeket már egyedileg kell gyártani és építeni, és rendszerint valamilyen speciális célra tervezik. Ez mindent tud, ami érdekelhet. – Max szerint ezt tudod egyedül is használni, de ha akarod, veszünk fel segédeket, és építünk egy nagyobbat. – Várj, még azt sem fogtam fel, hogy ez az enyém, és akkor használom, amikor akarom. – Pedig így van. – Ez maximálisan elég nekem. Ha speciális adatra lenne szükségem, akkor Maxen keresztül megkaphatom. – Akkor tetszik? – Hogy tetszik-e? Ez egy álom! Ezt el sem fogadhatnám. – Azt nehéz lenne. Én megvettem, és a házasságunkkal minden közös tulajdonná vált. – Bármikor használhatod, megengedem – mosolygott Alaiza Kylordra, és próbálta felfogni, hogy van egy saját csillagvizsgálója és teljes laborja hozzá. – Ha túl sok időt töltesz itt, akkor bizony feljövök, és nem rendeltetésszerűen fogom használni veled. – Azt hiszem, ezt alig várom. Köszönöm!

Azzal átölelte Kylordot, és igazából megint csak nem az ajándék értékét köszönte meg, hanem, hogy olyat kapott, mely valóban neki szólt, a szívének kedves munkájához adott segítséget. Számított rá, hogy kap ajándékot, de erre nem tudott felkészülni. A férfi teljes komolysággal úgy gondolta, hogy őt akarja, és mindent megtesz, hogy hosszú távon jól érezze magát mellette Alaiza. – Gyere, még sok időd lesz csodálni, de Louisa már vár a vacsorával. Alaiza, kezét Kylordéba simítva követte, miközben igyekezett megnyugtatni magát. Kylord minden egyes érintésétől megremegett, és jobban izgult, mintha élete első éjszakájára készülne egy férfival. Kylord kérésére Alaiza újra felvette az esküvői ruháját, míg ő maga is szmokingot húzott a vacsorához, mintha csakugyan ma házasodtak volna össze. A vacsorát a szobájukba, a teraszra kértek, és amely megint remekül sikerült. Louisa csakugyan csodákat tudott alkotni. Miután sietve leszedte az asztalt, még italt, friss gyümölcsöt és némi édességet készített be, majd gondosan becsukva maga mögött az ajtót, magára hagyta az ifjú párt. – Feszült vagy – állapította meg Kylord. – Igen. – Semmi okod rá. – Tudom. – Tehetek valamit érted? – Mondd el! – Mit? – Amit azóta titkolsz, hogy visszaadtad Wewstone dossziéját. – Nem titkolom, csak még várni akartam vele. – Nem faggatlak, csak magamnak sem tudom megmagyarázni, miért, de aggódom, még most is érted. Iza mintha némi zavar jelét látta volna Kylordon, de ezt olyannyira lehetetlennek találta, hogy nem foglalkozott vele tovább. Felállt és kisétált a korláthoz sétált. A gyönyörű táj még mindig lenyűgözte. Kylord is csatlakozott hozzá, átölelve a derekát. – Azt szeretném, ha mindent csakugyan a magadénak éreznél – váltott témát Kylord. Tudta, hogy mindjárt kiderül a titka, de még várt. – Elfogadom, hogy jogilag az enyém is. – Nem csak jogilag. Szeretném, ha velem játszanál. Ha bármit szeretnél, ha bármit ki akarsz próbálni, tedd meg. Nekem szerzel vele örömet. Ha bármelyik céget vezetni akarod, vagy egy új terved van, mindent megtehetsz. Iskolát akarsz Kenyában? Kórházat Indiában? Divatcéget Olaszországban? Vegyél, építs, alapíts! De ha azt akarod, hogy itt

sütkérezzünk a napon, akkor is veled tartok. – Amihez nem értek, abba nem akarok beleszólni. – Én sem értek mindenhez, de megkeresem azokat, akik értenek hozzá. Annak is örülnék, ha megismernéd a teljes Grandmore birodalmat, nem csak a cégeimet. – Hát, lenne néhány ötletem… – Például? – Szeretnék egy gazdaságot Magyarországon. – Ott szeretnél élni? – Nem. Csak ahogy te Kenyában. Találtam egy területet, amely nagyon alkalmas gyümölcstermesztésre. Különleges, mert bár homokos a felszíne, vagyis jól visszaveri a napfényt, mégis megfelelő a vízellátása. Párizsban a tervező csapatodtól sok ötletet hallottam, és az önellátó falumodell nagyon megtetszett. Van munkaerő, megfelelőek a környezeti feltételek, és szükség is lenne rá. Ha ott beválik, akkor minta lehetne más országokban is. Nem nagyüzemi termelést és konzervgyárakat szeretnék, mint ahogyan a legtöbb helyen teszik. Inkább kézimunkaigényes, extraminőségű, friss fogyasztású gyümölcsöket, és csak a többletet feldolgozni, hagyományos eljárásokkal, vegyszermentesen. – Látom, kedvet kaptál a mezőgazdasághoz. – Nem csak ahhoz. – Mihez még? – Nemrég olvastam egy megdöbbentő adatot. Tudtad, hogy a mai napig, naponta hatezer kislányon végzik el a nemi csonkítást? A legtöbbjüket össze is varrják. Sokan túl sem élik. Mindezt csak azért, hogy annak idején a férje majd biztos lehessen benne, hogy nem csalja meg, és hogy szűzlányt vett feleségül. – Azt hiszem, értem, miért olyan szörnyű ez, és neked miért olyan fontos. – Najmah szemére sokáig fogok emlékezni, mikor rádöbbent, milyen érzés a gyönyör, és hogy ezután már soha többé nem fogja érezni. – Ez ellen elég nehéz bármit is tenni. – Európában sikerült. Ott is volt hagyománya, de már teljesen megszűnt. – Ott tettünk is ellene annak idején. – Emlékszem, az egyik leglelkesebb híve voltál Dionüszosznak. – És Aphroditének, és az összes boldogságot, örömöt sugárzó Istennek. – Akkor ott érett meg a helyzet rá. Talán most már az iszlám és más, törzsi területeken is lehetne változást elérni. Ha csak egyetlen gyermeket megmenthetek ettől a borzalomtól, már megéri. – Csak ne vedd a szívedre, ha nem úgy megy, ahogy tervezed. – Már nem teszem. Azt már megtanultam, hogy van, amit tudok irányítani, és van,

amit nem. Már az is eredmény lenne, ha nem körülmetélésnek neveznék, mert nem az. Ez nem ugyanaz, mint a férfiaknál. Ők nem veszítenek általa. A nőknél viszont ez szó szerint csonkítás. Míg a férfiaknál nem befolyásolja az örömérzést, addig a nőknél nagyon is. És a számukra veszélyes is. – Ha elfogadod, ez ellen is próbálj olyan szervezetet létrehozni, mely idővel önfenntartóvá válhat. – Már vannak ötleteim rá. – Éspedig? – Mr. Bonahombre említette, hogy tudnátok nagyobb mennyiségű lenszövetet is előállítani. A természetes alapú, bioszövet némi kézi hímzéssel jól eladható lehetne. A ruhákat elvinném az elmaradott területekre, és kihímeztetném az asszonyokkal. Közben kapcsolatot lehet velük teremteni. Utána néztem, a Koránban sincs benne a nők megcsonkítása. Ha az asszonyok többet adnak a családi vagyonhoz, megnőhet a szavuk is. Keresek olyan munkaszervezőket, akik nem téríteni akarnak, hanem az iszlám értékeit elismerve fejleszteni. Akik nem a keresztény egyház prüdériáját hintik el közben, hanem egy egészséges, harmonikus párkapcsolatét. – Amilyen a mienk? – Hát, igen. A hatásodra megnéztem néhány pornó, vagy erotikusnak mondott videót, elolvastam több ma divatos, vadnak, hardnak mondott regényt. A legtöbbjének erotikája egyenlő azzal, hogy minél erősebb, minél hatásosabb fizikai ingereket mutatnak be. Nő leküzdhetetlenül vonzónak tartja a férfit, és fordítva, ezért nagyokat b…, khm… nagy, durva, eszeveszett, vad szexuális aktust folytatnak különböző pózokban. Te hihetetlenül vonzol már az első pillanattól kezdve, de ugyanakkor minden alkalommal ott vagy te is, és nem csak a tested. Azon túl, hogy a technikád utánozhatatlan, imádom a fantáziád, a gondolataid, az érzéseid, ahogy éled az élet biztos jelét, az állandó változást. Akár oktatófilmeket is lehetne készíteni róla. Ahogy te tudsz szeretkezni, azt tanítani kellene. Kylord lelkén az öröm hulláma futott végig, miközben belecsókolt Iza tenyerébe. Mindig is élvezte, ha Alaiza elismerte a teljesítményét. – Hát, ahogyan te élvezed, az is példa értékű. Ha egy férfi látja, micsoda gyönyört lehet okozni, nem vágyna többé körülmetélt feleségre. Te lennél a legjobb propagandaanyag. – Ahogy ismerem Önt, Mr. Grand, már biztos van néhány rejtett felvétele. – Bevallom, néhányszor kísértésbe estem, de aztán rájöttem, semmi szükségem felvételekre, hisz élőben is itt vagy velem. Ezt semmi sem pótolhatja, ha elmennél. – És ez engem is boldoggá tesz. – Nagyon különlegessé akartam tenni ezt a napot, de minden ötletemet elvetettem – gondolkodott el Kylord.

– Miért? – Mert bár álomnak szépek voltak, a valóságban másképp hatnának. Aztán rájöttem, hogy számomra is attól különleges ez a nap, hogy rólad szól és rólam. – Igen, ezért is nem akartam nagy esküvőt. Bármit túlragyog, hogy te vagy itt velem. Iza is átölelte Kylordot, majd a szemébe nézett. – Azért megmutathatod, milyen ötleteket vetettél el – mondta és felemelte a másik tenyerét. Kylord örömmel mosolyodott el, így mégis elkápráztathatja a lányt. Ezt az érzést nem szívesen hagyta ki. Megtanulta tisztelni a másik érzéseit, és élvezni a boldogságát, de még mindig szeretett férfi lenni, hódítani, elvarázsolni, irányítani. Alaiza azért tudott tökéletesen kiegészítő társává válni, mert bár megtartotta saját egyéniségét, mégis szeretett befogadni, hagyni, hogy Kylord gondoskodjon, védelmezzen. Ugyanakkor nem érezte magát elesettnek, gyámoltalannak. Ha a szükség úgy hozta, önállóan és határozottan intézkedett. Most megfogták egymás kezét, összefonták tekintetüket, és Kylord bevezette saját fantáziavilágába. Itt álltak a közös szobájukban, de most mindent hófehér rózsák borítottak. A falakat tapétaszerűen lepték el a hatalmas virágfejek, feltekeredtek az ágy oszlopaira, óriási csokrokban álltak az összes vízszintes felületen. A földön vastag sziromszőnyeget képeztek. – Ez csakugyan gyönyörű – hallotta meg Kylord Alaiza gondolatát. – De a valóságban valóban az lenne a második gondolatom, hogy ennyi meseszép virágot kár levágni és elpusztítani a kedvemért. – Ezért nem valósítottam meg. Noha a vörös rózsa is eszembe jutott. Ahogy ezt felfogta Iza, a szoba körülöttük színt váltott, és a fehér rózsák helyett most vörösek virítottak mindenütt. – Ez is gyönyörű. Mit terveztél még? – Az aranyesőt már eljátszottam az eljegyzésen, így az esküvőre maradt a gyémánt – azzal a fantáziabéli Kylord egy nagyméretű ékszeres dobozt nyújtott át. – Iza kinyitotta, és egy szikrázó nyakék volt benne, hozzáillő fülbevalókkal. – Ez tényleg nem nekem való ajándék. Sosem tudnám nyugodtan viselni. – Sajnos, van egy pár ilyenem, és nincs más, akire ráaggassam. – Miért vannak neked ékszereid? – Emlékszel az üzletemre, Párizsban? Az ékszereket sokkal drágábban lehet eladni, mint a nyers gyémántot. – Persze, emlékszem, a világvége sztoriban is volt részesedésed a féldrágakő piac révén. – Igen, ezt majd még felül kell vizsgálnom. De ha nem tetszik, majd keresünk kevésbé feltűnőt. – Majd ha lesz hol viselnem, visszatérünk a témára.

– Rendben. Egy operabállal még úgyis tartozom. Jöhet a következő meglepetés? – Igen. Eltűnt körülöttük a szoba, és egy Marie Antoinette korabeli rokokó lakosztályban találták magukat. – Az is megfordult a fejemben, hogy elviszlek valamelyik kosztümös film világába, de amit a legstílusosabbnak gondoltam, az túl sötétnek éreztem erre az alkalomra. – Melyikre gondoltál? – A Cocteau féle Szépség és a Szörnyeteg kastélyára. – Az egyik kedvencem. – Nem ijedsz meg, ha átváltozom? – Próbáld ki. – Te akartad! Újra változott körülöttük a világ, és egy ódon, de kifogástalanul elegáns kastély csarnokában találták magukat. – Döbbenetes erejű fantáziád van. De az eredeti film fekete-fehér volt. – Ennyi költői szabadság nekem is jár. Felkészültél? – Hát! Ha Mr. Toteotsint túléltem, te sem okozhatsz túl nagy megrázkódtatást. – Mrs. Grand, maga megint gonoszkodik velem. – Magának, Mr. Grand, pedig túl gyorsan vág az esze. – Hát jó, te akartad. Azzal eltűnt a dögös, szmokingos Kylord, és megjelent egy középkori ruhába öltözött, két lábon járó szörnyeteg. – Ez nem is igazi szörny, ez nagyon is jóképű. Inkább olyan vagy, mint a Ron Perlman által alakított. – Szóval tetszenek a csúnya pasik is? – Akiknek ilyen átható, tüzes tekintetük és ilyen erős karjaik vannak, azok feltétlenül. Zubayr herceg eltorzított arcát is imádtam. Úgy látszik ez az én perverzióm. – Szóval bennem is megláttad a szörny mögött rejtőző herceget? – Ne gúnyolódj. Minden nő vonzódik a különlegeshez, főleg, ha az érte különleges. Nagyon is szexi egy Perlman féle oroszlánt megsimogatni – azzal Iza mélyen beletúrt Kylord immár válláig érő hullámos, ébenfekete sörényébe. – Akkor maradjak így egész éjszakára? – Engem nem zavarna, de azt hiszem, megelégszem azzal, ha egy tánc erejéig én lehetek Bella. Kylord már emelte is felkérésre a karját. Udvariasságában most őszinte vágy

lobogott, hogy szerelmének minden kívánságát teljesítse, és ugyanakkor a vágy is, hogy megérintse, karjában tarthassa. Boldoggá tette, hogy adhat, hogy adhatja saját magát. Milliószorta inkább érezte magát férfinak most, hogy talált egy nőt, aki rá vágyik, akit megvédhet, akiről gondoskodhat, mint amikor azzal a biztos tudattal élt, hogy bármit el tud érni egy nőnél, bármit elvehet tőle, bármire rákényszerítheti. – A Cocteau, vagy a Twilight féle Bella? – Cocteau. Csakis! A vámpírok nem vonzanak. – Csak az olyan szörnyek, mint én? Ebben a pillanatban, Alaiza menyasszonyi ruhája átváltozott egy hófehér, aranycsipkés, barokk báli ruhává. – Igen. – Most nem azt kellett volna mondanod, hogy nem is vagyok szörny? – Nekem az is vagy. A világ legcsodálatosabb szörnye, aki minden sejtjével, tudatának minden rezdülésével vonz, és magával ragad. Kylord megállt, abbahagyta a táncot. Csak gyönyörködött Alaiza őszinte, szerelemtől ragyogó tekintetében. Elhallgatott a zene, eltűntek a díszletek és a jelmezek, és ők újra ott álltak, egymást ölelve a szigeten, a szobájukban. – Bármely korban, bármiként is élsz, én rád találok – mondta Iza, és szorosan belesimult Kylord karjaiba. Kylord most éppen úgy, éppen azzal a végtelenül erotikus magabiztossággal emelte fel Iza állát, és érintette száját ajkaihoz, mint akkor, ott, a szállodában, az első alkalommal, de most már nem csupán hódítani akart, nem megmutatni saját ellenállhatatlan vonzerejét, hanem adni, teljes önmagát. – Szörny helyett megelégszel velem? – Csak te kellesz! – érintette meg arcélét. Gyengéden, lágy csókkal cirógatta végig, a szeme sarkából induló markánsan férfias, de vidáman felfelé ívelő ránckezdeménytől, arcán át, egészen a szájáig. Aprólékos gonddal kiélvezte bőrének minden érintését, hajlatát, illatát. Négy hónap fájdalma és félelme után most újra itt állt előtte a férfi, akit tiszta szívvel szeretett. Akitől az események többször is elszakították, és akit ő is eltaszított. De most már kétség nélkül az egymáséi lettek. Nincs több titok, harc, csak ők, és a szerelem. Azzal elkezdte kigombolni a férfi szmokingját. Kylord csak hagyta, majd kilépett a cipőjéből, és megszabadult a zoknijától is. Alaiza még mindig észveszejtően izgatónak találta, ahogy mezítláb, ingujjban állt, és nézte őt. A tökéletesen pedikűrözött lábujjainak formája, edzett izmai, a hűvös márványhoz simuló egészséges, hibátlan bőre, mind érintésre ingerelte. Fellépett az ágy melletti fehér, bolyhos szőnyegre, hogy Kylordnak se kelljen a hideg kövön állnia, míg segít kibontakozni a menyasszonyi ruha fűzőjéből. Kylord azonban előbb leültette az ágy szélére, és a szoknyája szélét emelte meg. A lábaihoz térdelve kikapcsolta és lehúzta a szandálját, majd

meglepő szakértelemmel megmasszírozta a magassarkútól kicsit elgémberedett lábujjait és lábfejét. Megsimogatta a hófehér harisnyába bújt bokáit, térdeit. Csontkovács ügyességével rakta helyre az ízületeket. Igen, megint a hamisítatlan Kylord kelt életre, aki meglepő képességekkel hódított minden pillanatban. Aztán már indult is feljebb, amikor eszébe jutott, hogy ott mennyire érzékeny Alaiza. Ezért inkább mögé térdelt az ágyon, és a ruha hátát kezdte el kikapcsolgatni. Ahogy Iza kibújt a csipkefelsőből, élvezettel húzta végig tenyerét a vállain, karjain. Iza hátradőlt és hátával nekitámaszkodott Kylord mellkasának. Fejét hátrahajtva mélyen beleszagolt a nyakába. Imádta Kylord bőrének illatát, majd nyelvét végighúzta ádámcsutkája felett, még intenzívebbé téve az illatot. – Nem kéne lezuhanyoznom? – Nem, nem vagy megizzadva, és szeretem ezt a napsütötte Kylord illatot. Kylord előrenyúlva szorosan átölelte, majd combját, hasát, és a melltartón keresztül a melleit simította végig. Iza csak nézte a férfikézen végigfutó ereket, az inak, ízületek, csontok összjátékát, és figyelte, ahogy a lélegzete is elakad a testén végigvibráló izgalomtól. Ő is akarta érezni a férfi bőrét, ezért tenyerét a kézfejére simította, majd arcához emelte. Ujjait Kylordéi közé fűzve ajkaival simogatta a tenyerét, aztán megfordult, és elkezdte kigombolni az ingét. Ettől egy pillanatra megfeszültek a férfi arcizmai, ami nem kerülte el Iza figyelmét. – Ne csináljam? Nem esik jól? – De, nyugodtan, semmi gond. Iza folytatta, de érezte, hogy valami nincs rendben. Amikor lehúzta Kylord válláról az inget, már látta is, mi az. – Mi történt? – kérdezte rémülten, miközben a még erősen rózsaszín, több centis forradást nézte. – Ez majdnem a szíved fölött van. – Á, csak egy régi seb – próbálta tréfával elütni Kylord. – Négy hónapnál nem lehet régebbi. – Három és fél. – Akkor történt, amikor a konferencián voltam? – Igen. – Mégis, mi? – Csak meggondoltam magam egy üzlettel kapcsolatban, és ezt nehéz volt megmagyarázni a vevőknek. – A fegyverek, ami miatt a NASA ellen lobbyztál. – Most megint önnek vág túl gyorsan az esze, Mrs. Grand. – Miattam volt. – Nem, nem a te hibád. Te csak megértettél velem dolgokat. Én voltam ügyetlen. – Hogy tudtad titokban tartani?

– Kolumbiában történt. – Ezért nem akartál velem lefeküdni. – Ezért sem. – De hát, miért nem mondtad el? Olyan súlyos volt? – Nem komoly. – Mégis mennyire nem az? – Eddig még sosem faggattál ennyire. – Ha nem mondod el, most rögtön megkérdezem Dokit. – Nem érte a szívet. Még csak meg sem állt, úgy suhant át rajtam. Simán beforrt. – Hogy jöhettél ki a kórházból? Amikor a dossziét visszaadtad! Akkor még nem lett volna szabad mozognod sem! Hogy kockáztathattad! És az étteremben? – Hát, örültem is, hogy nem akarsz megölelni. – Jaj Kylord! Hogy tehetted ezt velem! Azt sem tudom, hogy éltem volna túl, ha elveszítelek. – Semmi baj! Most már elmúlt! Itt vagyok! Már nem kell sírnod! – Hogy a csudába ne! Életveszélyben voltál! Majdnem meghaltál! Fájdalmaid voltak, és én nem voltam melletted. – Én akartam így. Azt nem viseltem volna el, ha szánalomból, vagy lelkiismeretből maradsz velem. Azt akartam, hogy szabadon hozd meg a döntésed. Semmivel, még a szexszel sem akartalak befolyásolni. Ez mindennél többet ért nekem. – Nem mindegy az neked, ha szeretlek? – De, most már mindegy – azzal letörölte a könnycseppeket Alaiza arcáról, és szorosan magához ölelte. – Alaiza! Most már azt érzem, mindegy miért, és hogyan, csak légy velem. Budapesten egy napra elvesztettük a mobilod jelét, és nem tudtuk, hol vagy. Azt hittem beleőrülök. – Ezért hívtál este, rögtön az után, hogy bekapcsoltam a mobilt? – Igen. Ha nem vagyok kórházban, akkor azonnal odamegyek, de így meg kellett elégednem Kreston beszámolójával és a hangoddal. – Kreston Budapesten volt? – Igen, és majdnem kirúgtam, amiért szem elől tévesztett. A portásnak fel kellett volna keltenie, ha elhagyod a szállodát, de túl korán volt, nem merte. – Akkor azért esett bajod, mert rám vigyázott, nem rád. – Így vigyázott rám. Ha téged megtalálnak, akkor engem már keresniük sem kell. Kreston tudta, hogy fontosabb lettél a számomra, mint a saját életem. Ezért volt veled. – A festő! – Mi van a festővel?

– Kreston mutatta meg neki a fényképed? Azért tudott téged is rárajzolni a képre? – Nem, az nem Kreston volt, hanem két ügynök a kolumbiai üzleti partneremtől. Téged kerestek, rajtad keresztül akartak rám ijeszteni. – Akkor engem is követtek? – Nem, csak kerestek egy napig. Túl későn derítették ki, hova mentél, lekésték a géped. A második nap délután Kreston leszedte őket. A magyar terrorelhárítósok azóta töprengenek azon, hogy mit akarhatott két kolumbiai drogügynök a magyar miniszterelnöki rezidencia és a Nemzeti Bank alaprajzával, valamint néhány engedély nélküli fegyverrel, amikor rátámadtak egy alkalmazottra egy külvárosi önkormányzati hivatal hátsó kijáratánál. És főleg azon, kitől kapták a névtelen fülest, hogy ott várják őket. – Kreston és a fura humora. – Akkor este csaptunk össze Kolumbiában. – És amikor elutaztál két hétre, akkor is hazudtál. – Bocsáss meg, kérlek! Valóban nem utaztam el, csak megígértem Dokinak, hogy még ennyi időt kibírok fekve a kórházban, ha kienged egy estére. – Én meg azt hittem, miattam vagy olyan óvatos. – Elég nagy adag fájdalomcsillapító volt bennem, ezért ittam csak mentateát. – Igen, a marokkói étterem remek választás volt ebből a szempontból. Remélem, többé nem kell ilyen kalandban részt venned. – Ilyenben nem, de akinek vagyona van, az mindig célpont, és most, hogy a feleségem vagy, te is az lettél. Sokkal óvatosabbnak kell lenned, mint eddig. – Ha ez megnyugtat, megígérem, hogy az leszek. – Lenyűgöz, hogy egyáltalán nem olyan vagy, mint a legtöbb nő. Egyből átlátod az értelmes érveket, nem ellenkezel, nem hisztizel. – Nem látom értelmét. – Cserébe itt ez a sziget. Itt teljesen szabadnak érezheted magad. Ezért szeretem. Ide senki sem juthat be. Ha egy repülő vagy hajó közelít engedély nélkül, azt Kreston előbb tudja, mint az illetékes hatóságok. – Meggyőztél, különben is, melletted mindig biztonságban érzem magam. Kylord elmosolyodott és szorosan átölelte. – Ha most nincs kedved hozzá, én nem erőltetlek. – Négy hónap koplalás után, már alig várom. De neked nem árt meg? Doki mit mondott? – Már teljesen rendbejöttem. Megmutassam? – Meg ám! Kylord magához szorította Alaizát, és olyan forrón csókolta, mint aki sosem akarja

elereszteni. Imádta minden érintését, minden mozdulatát, hajának selymét, ahogy karjaira omlik ölelés közben, bőrének édes, buja nyárillatát, szájának nektárját. És Alaiza is minden sejtjével, minden lélegzetével, gondolatával imádta Kylordot. Férfiassága átsugárzott téren és időn. Nem kellett bizonygatnia, az volt. Mosolya, arcéle, szemének villanása, az örök hódítás áradását jelentette. Mégsem csupán ezeket szerette. Alaiza, Kylordot szerette, akárki, akármilyen legyen is. Azt, aki. Szerette az állandóságát, az örök magabiztosságát, óvó, erős karjait és a megunhatatlan ötletességét, különös meglepetéseit. Mindent szeretett benne, ami csak volt. Bármely testrészére vetődött a tekintete, azt izgatónak találta épp úgy, mint az első alkalommal. Az illatát, nedveinek ízét, a bőre redőit, azt az apró, markáns ráncot a szeme sarkában. Megmagyarázhatatlan, mágikus vonzerőt fejtett ki rá. Egész testében bizsergett a vágy, hogy összeolvadjon vele. És Kylord most nem játszott. Hódítani sem akart, sem elvarázsolni, mert már tudta, hogy meghódította, elvarázsolta. Végre teljes mértékben elengedte a célt, és magáért az ölelés öröméért ölelt, a csók ízéért csókolt. Már bizonyítani sem akart, nem akart jó lenni az ágyban, egyszerűen csak élvezte azt, amit

egymásnak adhatnak. Nem gondolt arra, mikor hova nyúljon, hogyan érintsen, csak átadta az irányítást az ösztöneinek. Behatolásában nem volt szándékosság. Nem mesteri pontossággal, kiszámítottan ingerelte a megfelelő ütemben és helyeken, hanem együtt létezett Alaizával, együtt élték meg egymás testét, egymás vágyát, a másik és a saját szerelmüket. Nem örömöt adtak egymásnak, hanem összeolvadtak, eggyé váltak, az öröm csak természetes velejárójává vált a létezésüknek. Minden csók, minden érintés egyszerre gerjesztette a saját és a másik vágyát, egyszerre adott kielégítést és kielégülést. Iza mellbimbói és csiklója már nem csak egy különösen izgató erogén zónát jelentettek számára, amit megfelelően ingerelve fokozhatta a gyönyört, hanem az imádott nő részeit. Alaiza nem széttette a lábait neki, nem megnyílt a számára, nem várta, hogy péniszét belé mélyesztve ingerelje, hanem ő maga volt a vágy, maga a befogadás. Mintha most vált volna eggyé Kylord és pénisze. Nem a férfi volt és külön a nemi szerve, amivel gyönyört adott, hanem egyetlen test és lélek, melynek minden részlete maga az egység. Bárhol érintette, az egészet érintette. Eltűntek lelkének rejtett zugai, szégyellt, megtagadott emlékei. Az, hogy Kylord lágyan markolta, nyelvével, fogaival ingerelte, szopogatta a melleit, péniszével hol finoman, érzékien, hol erősebben izgatta hüvelyének belsejét, belső erogén részeit, külső formája, a fizikai világban történő kivetülése volt egy szavakkal leírhatatlan misztikumnak. Annak, hogy egymásra találtak, hogy két tudati rezgés ráébredt annak valóságára, hogy ketten együtt sokkal, de sokkalta több, sokkal színesebb dallamot tudnak játszani a tér-idő végtelenjében, mint külön-külön. Amikor a gyönyörük átlépte a kéj határát, elvesztették a fizikai síkot, és Kylord is megélhette azt a mindenségben való feloldódás állapotát, mely állapot peremére egy pillantást kapott első együttlétükkor. Mikor visszatértek ebből a misztikus állapotból, már egyikük sem akart mást, csak létezni. Csak élni, csak élvezni az élet harsogó örömét. Alaiza korán ébredt, de Kylordot már a teraszon találta. A délre tájolt szoba kiugró erkélyéről, az évnek ebben az időszakában, a felkelő napot lehetett megcsodálni. Kylord ezt valahogy jobban kedvelte, mint a lenyugvót. Most is annak fényében fürdött, teljes férfiasságába öltözve. Alaiza mikor megpillantotta, már tudta, mivel fognak foglalkozni az elkövetkező fél órában. Kylord megérezte a jelenlétét. Rámosolygott, és feléje nyújtotta a kezét, hogy az ölébe vonzza. Alaiza sem kérette magát, nem zavarta, hogy rajta sincs semmi, teljes természetességgel ült le, és ölelte át. – Olyan más vagy, és mégis ugyanaz – szólalt meg Kylord az érzékien lágy, mégis varázslatos csók után. – Mert te is más vagy. Kylord nem szólt, most nem tudott. Tudta, hogy Alaizának igaza van. Már nem volt magabiztos, – nem érezte szükségesnek –, hiszen bizonytalanság sem volt benne, amit a magabiztosság érzete alá kellett volna rejtenie. Az volt, aki. Férfi, valódi férfi. Akinek már nem kell bizonyítania senkinek semmit. Bizonyítás nélkül is tudta kicsoda. Minden, ami csak létezett, őt tükrözte. Ő áradt a felkelő napban, a park rendezett tisztaságában, a távoli erdők kusza csendjében, a tenger hullámaiban. És Alaiza magába szívta ezt az áradást. Ő volt a levegő, melyen áthatoltak a Nap sugarai, a falevél, melyet átölelt a csend, a tajték a víz felszínén, a szigetet körülölelő tengerben.

Alaiza szembe, combjait széttárva ült Kylord ölébe, akinek ennyi elég volt, hogy férfiassága önálló életre keljen. Vágytól izzó tekintete, ingerlő ajkait, sima, de első érintésétől megkeményedő mellbimbóit tudta, akkor is szeretni fogja, ha majd az idő az anyagot átalakítja, mert akkor is Izáéi lesznek. A nőé, aki neki adta az életét, aki őt választotta. Átjárta Alaiza szépsége, mely nem csupán a test formájából, rugalmasságából, fiatalságából származott. Az ő szépsége a lelkéből áradt a testébe, és ezt semmi nem csúfíthatta el. A szobor[9] jutott eszébe, a szépnek nevezett öregasszony, amit Párizsban a Rodin múzeumban láttak. Akkor még nem értette, mit találnak egyesek gyönyörűnek a lógó, aszott mellekben, a kiálló, mégis petyhüdt hasban, az idő által megtört tartásban. Most már látta, és ő is gyönyörűnek találta az emlékeiből előbukkanó szobrot. Alaiza kebleihez hajolt, és gyengéden ajkai közé vette a sötétrózsaszín, érintésre vágyó halmokat. Iza a szétáradt vágytól önkéntelen megfeszítette mellizmait, kissé előretolta mellkasát, és hagyta, hogy benne is áradjon a lüktetés, bár most nem egészen ezt akarta. Kylord egy ideig még ujjbegyeivel finoman cigógatta a bimbók udvarát. Élvezte az érintés kéjét a saját testében, és azt is, amit kiváltott vele. Ez után kétoldalt Iza csípőjét fogta meg, hogy felemelve vesszejére ültesse asszonyát, de Iza inkább a távirányítóért nyúlt. Hátrább döntötte a fotel támláját, és feljebb emelte a lábtartót, hogy Kylord kényelmesebb, félig fekvő helyzetbe kerüljön. És Kylord megértette, mit szeretne Alaiza. Kihívó pillantást vetett rá, ujjait összefűzve, tenyereit tarkójára illesztve megtámasztotta velük a fejét. Néhány fészkelődő mozdulattal kényelembe helyezte magát, majd két szemtelen toló mozdulattal megbillentette a csípőjét, felkínálva férfiúi szerkezetét a kényeztetés céljára. Iza alig bírta ki nevetés nélkül, de állát durcásan felvetve, szemöldökét felvonva jelezte, hogy kész eleget tenni a kihívásnak. Hüvelykujjával finoman Kylord felsőtestéhez nyomta a férfi péniszét, ráhajolt, és nyelvével lágyan, rezegve csiklandozta a tövétől egészen a hegyéig, majd vissza. Ezt körben többször is megismételte, míg másik kezét saját magával síkosította meg. Örömmel csókolgatta a péniszt, a heréket, és Kylord elvarázsolva élvezte. Kylord testéhez tartozott. Alaiza szerette a férfi minden apró részletét. Élvezte, hogy hozzáérhet, hogy simogathatja, megízlelheti. És legfőképpen azt, hogy ez a másiknak is jólesik. Teljesen szabadon, korlátok nélkül szerette. Minden hazug és felesleges szégyenérzetet lerombolt benne a férfi. Képessé vált őszinte, gyermeki nyíltsággal közeledni felé, és ugyanígy fogadni a másik közeledését. Ugyanakkor lelkében ízig-vérig nővé vált, akinek mássága megmagyarázhatatlan titokkal lengte körül, akiben mindig találhat Kylord feltárásra váró csillogást, mint egy folyam által simára csiszolt kavics belseje. A végtelen űrt is jelentette Alaiza Kylord számára, melyben bármerre indul, mindig eljut hozzá valamely távoli galaxis pislákoló fénye, arra várva, hogy ő megközelítse és feltárja magának. Kylord azt vette észre, hogy nem zavarja Iza közeledése. Alaiza megérezve Kylord elengedését, egyre nagyobb lelkesedéssel folytatta. Eszébe jutott, milyen izgatónak találta a fantáziabeli Roissy-ban, hogy a szájával elégíthette ki. És most is csodálatos íze volt szerelmének. Felváltva szorította meg szájával, izgatta, simogatta a nyelvével, vagy szívta meg lágyan és gyengéden a végét. Úgy érezte, nem tudja eléggé befogadni a nélkül, hogy torkát túl mélyen ne ingerelné, ezért csúszóssá tett kezével is besegített. Követte vele a szája mozgását, és a kint maradó részeket masszírozta. Kylordnak be kellett csuknia a szemét, mert már a látványtól elszállt volna, de még sokáig akarta

élvezni a különleges kényeztetést. Amikor Iza megérezte, hogy a csúcs felé közeledik, a péniszről átváltott a herezacskó finom húzogatására, mellyel megakadályozta az átbillenést, de ezt Kylord ugyanúgy élvezte. Valahányszor Iza váltott a pénisz és a herék között, a férfi a gyönyör egyre magasabb fokára jutott. Egyszer csak Alaiza érezte, hogy már nem tudja megállítani, ezért bal hüvelykujját elölről a pénisz tövébe akasztva mutatóujjával megkereste azt a pontot, amiről Sahar tanult Irmaktól, és elkezdte ott is masszírozni, miközben a vesszőről sem feledkezett el. Kylord teljesen elengedett, kilépve némileg a valós világból, átadta magát a mámornak. A feje búbjától a lábujja hegyéig érezte az orgazmus lüktető összehúzódásait. Fogalma sem volt, hányszor lövellt ki, csak azt érezte, sosem fog véget érni. Iza, amíg csak tapintotta a lüktetést, addig nem hagyta abba, hanem erősen szorította, és húzta hol le, hol fel, és vele együtt ingerelte lent is. Miközben szájában szétáradt a csodálatos Kylord-íz. Boldogan nézte, ahogy szerelme elengedi és átadja magát neki. Örült a teljes bizalomnak és párja boldogságának. Kylord elveszve a gyönyörben élvezett. Minden másról elfeledkezve a legnagyobb kincs számára a nő lett, aki szerette. Lassan tért vissza a valós világba. Megdöbbenve jutott el most már az elméjéig is, hogy ezt most feltétel nélkül tudta élvezni. Még soha, egyetlen nőnek sem engedte át teljes mértékben az irányítást, ha a szájukkal elégítették ki. Még Izával is csak a fantáziajáték során engedte el magát teljes mértékben. Ott megtarthatta annyira a kontrolt, hogy bármelyik pillanatban vissza tudja húzni magát, és átvegye a hatalmat. Most azonban már nem kellett megbíznia Izában, mert képessé vált teljes mértékben átadnia magát neki. Megértette, hogy bár Iza képes volt feltétel nélkül rábízni magát, ő ezt sosem tette meg, mindezidáig. Most azonban már észre sem vette, csak utólag. – Az első érzés, amit kiváltottál belőlem, az a meglepődés volt. Korábban azt hittem, már mindent tudok az életről és a nőkről. Azóta te minden alkalommal megajándékoztál az újdonság erejével. Úgy reagálsz egyes helyzetekben, mint senki más, és minden alkalommal lenyűgözöl vele. Alaiza befészkelte magát Kylord ölébe, szorosan hozzásimult, bőrének minden sejtjével érezni akarta a férfi érintését. Ekkor vette csak észre a mellettük álló kis asztalkán a laptopot. – Már hajnalban dolgoztál? – Mondhatni. – Mit csináltál? – Vettem egy újságot. – Egy újságot. – Igen. – Mármint egy teljes kiadót? – Nem is a tegnapi különkiadás egy számát. – Volt rá valami különleges okod? – Meg akartam jutalmazni Miss. Chaves-t. Talpraesett nő, és segített neked.

– Angelinát? – Igen. Megbíztam, hogy vezesse a Los Angeles Age-t, és csináljon belőle egy normális lapot. – Az eddigi nem tetszett? – Láttad a tegnapi számát? – Azt sem tudtam, hogy van ilyen újság. – Jane figyel minden olyan megjelenést, ami kapcsolatban lehet velünk. Talált benne egy nagyon érdekes cikket. – Rólunk? – A kétezer-huszonegy, december huszonegyedikei világvégéről, de téged is megemlítenek benne. – Ezt nem hiszem el! – Pedig így van. Már elkezdtem szervezni neked az előadást, amin megcáfolhatod. Alaiza előbb hitetlenkedve nézett Kylord szemébe, majd, mint aki határozottan keres valamit, kutatva forgott körbe. – Mit keresel, Kedves? – Egy csokor fehér rózsát. – Előbb még mást szeretnék csinálni, de ha még utána is szét akarod verni a fejemen, akkor nem bánom, szedek neked egy csokorral – nevetett, és Alaiza is vele nevetett. Felpattant a férfi öléből, és látszólag menekülőre fogta, de eszébe sem jutott komolyabban tiltakozni, mikor Kylord ölbe kapta imádott asszonyát, és minden színlelt ellenállása ellenére visszavitte az ágyba. Gyengéden lefektette, és csak nézte a boldogságtól ragyogó szemeit. Most már értette miért okoz a lánynak olyan boldogságot, ha megsimogathatja az arcát, ha beleszagolhat a bőrébe. Ujjai hegyét kedves szeretettel húzta végig Alaiza szeme alatt, miközben egy makrancos hajfürtjét kiemelte az arcából. Gyönyörködött a hajszálak fényében, ahogyan végigperegtek tenyerén. Nem siettek, az egész élet, és az egész örökkévalóság az övék volt. Tudták, hogy még számtalan, innen a földi létből nézve korábbi és későbbi élet kalandja közül válogathatnak, vagy teremthetnek számukra még újakat. Ahogy a férfi arca közelített hozzá, Alaiza már nem egyszerűen azt találta vonzónak, maga a létezés vált tökéletessé. Ahogy ajkaik összeértek, eltűnt Alaiza, és eltűnt Kylord, a szerelem maga talált rést, és áradt szét a fizikai világban. Iza kitárta magát, és Kylord lágyan belécsúszott, elfoglalta, megtöltötte, miközben ő lábait, karjait fonta szerelme köré. Lelkük és szellemük után testük is felolvadt az eggyéválás gyönyörében. Mikor mindketten azt érezték, hogy ennél nagyobb boldogság elviselésére emberi szív már nem képes, Kylord megmozdult, és újra és újra behatolva teremtette tovább a szerelmet. Mikor Alaiza már épp hiányolni kezdte, visszatért belé az a

sejtet szaggatóan vonzó birtoklási vágy, melybe a lány beleszeretett. Minden lökésekor mélyen az alatta fekvő asszonya szemébe nézett, és kéjtől, diadaltól ittasan hatolt hüvelyének mélyére, feszült neki a méhnyak védőfalának, és billentette meg csípőjét. Ettől a kicsiny mozdulattól szeméremcsontja Iza csiklójához dörzsölődött. Tekintetével újra végigsimogatta ágaskodó mellbimbóit. A már jólismert tűzgyújtó, öntelt pillantástól Iza csiklójából elszabadult az eddig visszafogott vágy. Szorítások és elengedések kíséretében ösztönözte a férfit egyre keményebb és egyre határozottabb lökésekre, míg meg nem érezte magában a szétáradó forróságát. Nem, ezt sosem fogja megunni. Jópár összehúzódás után még ritkán, apró remegésekkel kísérve csengett le Izában a kitörő orgazmus. Tenyerét még jólesően szorította zárt szeméremdombjára, amitől Kylord szeme ismét felvillant. – No, ezt nem hagyjuk kialudni – mondta, és újra széthúzta a lány lábait. Iza megadóan engedett, tudta, hogy ha Kylord tűzbe jön, úgysem mond le a tervéről. Kylord kényelmesen fölé hajolt és már az első nyelvmozdulatára újra éledtek Iza érzékei. Most nem kellett nagy mozdulatokkal, hosszú húzásokkal, szívogatásokkal kezdenie. A finom kis dombocskának még visszahúzódni sem maradt ideje. Ebből baj lesz – gondolta Iza. – Most össze fog omlani minden nemlétező nőies tartásom. De mindez nem érdekelte Kylordot. Élvezettel szívta meg a legérzékenyebb pontot, majd folytatta a játékot. Minden mozdulatára apró rángásokkal reagált Iza, míg ő lábaival szorította le a térdeit, hogy minél kevesebbet izegjen-mozogjon alatta. Alaiza azonban már lassan elvesztette teste felett az irányítást. Kylord ajkai és nyelve bárhova is értek, már izgalomban lévő pontokra találtak. Remegések futottak végig mindkét lábán, minden egyes érintésre. Nem, most nem fog kielégülni, már túl érzékeny hozzá. Ez már inkább fizikai inger, de az orgazmushoz szükséges vágy nincs meg mögötte. Szinte vinnyogott kínjában, mikor egy pillanatra felemelve a fejét, Kylord szemére esett a pillantása. Pontosan tudta mit érez, és mit gondol. Még gyönyörködött egy kicsit Iza kínjában, majd megkönyörülve elengedte csiklóját, és kebleinek csúcsát kezdte el rágcsálni, miközben előbb óvatosan, majd egyre hevesebben újra hüvelyének ostromába fogott. A kíntól megszabadulva, Iza fellélegezve merült el a gyönyör újabb hullámaiban. Azt érezte, ez örökké fog tartani, Kylord soha nem fogja abbahagyni, míg csak levegőt tud venni, míg szíve, tüdeje fel nem mondja a szolgálatot. Aztán újra kezdi egy másik világban, egy másik időben, egy másik dimenzióban, és folytatja az örökkévalóságig. – Kétezer-huszonegy? – kérdezte Alaiza, mikor végül Kylord kihúzódott belőle, és mindkettejük lélegzete visszaállt a normális ritmusba, egyéni tudatuk pedig visszatért a fizikai világba. – Igen. – Az majd csak hét év múlva lesz. Mit csináljunk addig? – kérdezett újra Iza huncut mosollyal a szája sarkában. – Részemről szeretkezem, boldogan élek veled, és persze játszom a világgal – válaszolta Kylord, és Iza meglátta ugyanazt a végtelenül öntelt mosolyt, melybe első

találkozásukkor azonnal beleszeretett. –Ez a sorrend nekem is megfelel – ölelte át Alaiza az ő First Class Alfáját, és tudta, még rengetegmeglepő, tán némileg bizarr, de mindenképp gyönyörrel és boldogsággal teli napjuk lesz, sokkal több, mint hét éven át. Kylord becsukta a szemét, és most ő élvezte, ahogy Alaiza bőre hozzásimul. Már nem gondolkodott semmin, nem járt az elméje, nem akart érezni semmit, egyszerűen minden tökéletessé vált egy szempillantás alatt. Aztán ráébredt, hogy valami hasonló rémítette meg azon az éjszakán, mikor első alkalommal feküdt mellette, és bepillantást nyerhetett általa egy addig nem ismert világba. Most is ugyanaz a rezgés futott át rajta, de már nem félt tőle, csak átadta magát. Életének kis darabjai összeálltak egy egésszé, megjelent a puzzle teljes képe. Őt járta át a szerelem, az ő lelkében született meg, és ettől lett boldog. Már nem megkapni, kapni akart, nem is adni. Csak lenni és élni a benne lévő szeretetet. Hiszen ez az, amit ő maga érez, ez teszi őt boldoggá. A benne megszületett szerelem. Ez az ő érzése. Ehhez nem kell, hogy viszontszeressék, nem kell a másik ember hozzájárulása, még részvétele sem, hiszen ez az övé. Ezt senki nem veheti el tőle, mert ez benne van. Az életben bármit elveszíthet. Jöhet természeti csapás, politikai viharok, gazdasági válság, elvesztheti az összes vagyonát, a barátait, a szerelmét, a saját életét, de azt, ami benne van, a saját lelkében izzó szerelmet nem. Arról csak elfeledkezhet egy időre, megteheti, hogy nem gondol rá, de ha egyszer átélte, örökké az övé marad. Erre akarta megtanítani Rememdium annak idején, de akkor még nem értette. A mágus-mester sok-sok élettel ezelőtti mondatai most értek célba. Kylord néha még elgondolkodott azon a férfin, aki annak idején belépett a szállodába, ahol Alaiza tartotta az előadását. Fura, idegenszerű érzettel emlékezett arra, hogy miket gondolt akkor magában, magáról. Most egy teljesen más ember nézett vissza reggelente a tükörből. Már nem izgatta, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani az ágyban, és már nem a mások felett gyakorolt hatalmát tartotta élete legfontosabb mutatójának. Megtanulta, hogy a testi szerelem nem célja, hanem megkoronázása a szerelmének, hogy nincs szüksége semmilyen játékszerre, technikára, trükkre. Sem arra, hogy eljátssza az erőset, az uralkodót, azt, aki képes megütni egy gyengébbet. Nem kell hajszolnia az élvezeteket, az egyre izgatóbb és különlegesebb élményeket, mert annál nagyobb gyönyör nem lehet számára, mint amikor Iza őrá emeli két ragyogó szemét, és az iránta érzett szerelem tükröződik vissza benne. De nem is kell visszafognia magát. Ha játszani akar, játszhat magáért a játék öröméért. És igen, itt, a fizikai világban, néha meg kell éreznie a hiányt ahhoz, hogy újra meg újra meg tudja érezni a jelenléte boldogságát. Már eszébe sem jutott, hogy fizikai erejének éreztetésével vagy érzésével, vagy akár vagyonával, hatalmával kellene felülkerekednie. És még valami tudatosult benne. A végtelenség érzése. Erre eddigi életei során fel sem figyelt, annyira elfoglalta a bosszú, a mindenki más, de főként a nők leigázásának vágya, hogy nem vette észre az ajándékot, amit az emlékezéssel nyert. Most felfogta, hogy már nincs benne többé halálfélelem, hiszen az ember attól fél leginkább, amit nem ismer. Ő már ismerte a halált, de legfőképpen arra jött rá, hogy nincs vég. Nem csak a tudat számára, de a megismerésben és a szerelemben sem. Végtelen, és egyre szabadabb formáját ismerheti meg, és bármit is tapasztalt eddig, mindig

lesz újabb titok, újabb felfedeznivaló mindkettejük számára. A boldogságnak, éppúgy, mint a hőmérsékletnek, nincs felső határa. Alaiza megtanulta becsülni, értékelni saját magát. Az események megismertették saját erejével. Megértette, hogy neki is joga van mindenhez az életben, még a hibáihoz is. Kylord felszabadította a felesleges gátlásai alól, és megajándékozta a saját végtelen szabadságával. Hogy Elnoának, aki bár valóban felemelkedett lény, épp úgy joga van bármit megélni. Épp attól lett felemelkedett, hogy ezt megértette. Most már korlátozás nélkül válogathat korábbi életei között, bármelyikkel szabadon azonosulhat, olyanokkal is, amelyeknek a létéről még nem tud, így átélheti bármely következő élet újdonságának a varázsát. Most épp azt játszotta egy ideig, hogy ő Alaiza, aki boldoggá teszi Kylordot, ha már Elnoa nem tette meg ezt Rammal. És bár most Alaizaként bizton tudta, hogy Elnoa nem hibázott, mert a világmindenségben lehetetlen hibázni, jól esett azt játszania, hogy Alaizaként helyrehozta a hibáját. Így Itt, Most nem létezett más, csak a béke és a boldogság. Az örök nyár szigetén, a nemrég felkelt nap fényében úszó fehér-arany szobában két ember feküdt egymás karjaiban, és legalább ők ketten már élték a valóságot, és a bennük fellobbant szerelmet. – Kylord? – Igen, Kedves? – És mi lesz, ha kétezer-huszonegyben tényleg vége lesz a világnak? – Amennyire emlékszem, nem volt vége, de ha mégis az lesz, akkor majd kezdődik elölről, és mi azújban is egymásra fogunk találni. És különben is, ki is mondta egykor, hogy „Mindig arról tanítanak, hogy minden mindennel egy, és ez az egy, a minden, örökkön-örökké létezik.” – Hát nekem is rémlik egy bizonyos mérhetetlenül öntelt úriember, aki próbára tett egyszer egy bizonyos előadáson. – Öntelt? Én ilyenre nem emlékszem. – Én igen, mert én ezt az öntelt úriembert szerettem meg, és azóta is őt szeretem. – Akkor hajlandó vagy velem a világ végéig szeretkezni? – És még azon is túl!

Köszönettel Ildikónak, Zsuzsának és Gábornak, hogy kibírták a nyaggatásom [1] Faludi György fordítása [2] Legenda II. Berenice egyiptomi királynő gyönyörű dús és hosszú hajáról [3] Mihail Bulgakov regénye [4] A wool jelentése többek közt női fanszőrzet. [5] Stanislaw Lem regénye [6] Verdi Álarcosbál című operájának szereplője [7] Jelentése: selyemlepke [8] Lionel atya vétke: A könyvből kimaradt fejezet megvásárolható a www.erotitka [9] Rodin: A szép fegyverkovácsné (Celle qui fut la belle heaulmičre)