A MAGYAR GÖRÖG-KATOLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és k i a d ó h i v a t a l :
Budapest, VIII., Múzeum-utca 19. fdsz. 3. Megjelenik
kétheíenkint.
A szeretet ünnepén.
líf
. . . Milliárdok árán emberpusztító erődök tniriádjait építi az egyik nemzet. Halálhozó gépszörnyetegek falankszára büszke a másik. A nemzetek nagy összekapcsolójának, a tengernek hátát tűzdeli tele páncélos rémekkel a harmadik. Pillanatok alatt ezreket kínos halállal gyilkoló gázokkal készül védekezni titokban a harmadik, nem az ölni és öletni indult katona, hanem a csecsemő, a nő, az agg ellen fenekedve. A levegőből a madarakat űzi el berregő gépcsodáival megint egy másik. Vad forradalmak lázában fetreng az ütődik, saját testébe vágva marcangoló körmeit. Hogy szomszédját megfojthassa, maga elől is elvágni kész a levegőt ismét egy másik. . . És mindezek az államok, mindezek a népek, mindezek a fajok büszkén hirdetik, hogy Krisztusnak, a szeretet vallása megalapítójának nyomdokait tapossák. Valamennyi az évezredes művelődés, a keresztény alapon épített morál és etika harcosainak vallja magát. Készek embergyilkoló leleményük termékeit indítani a másik ellen, ha ezt tagadásba merné vonni s ököllel bizonyítani be neki, mennyire áthatja egész valójukat a krisztusi vallás lényege: a szeretet. Egész évét eltöltvén alacsony indulatainak bemutatott áldozatokkal, a világ a szeretet ünnepére készül. Nem belső lelki szükségből; ó dehogy! Csak hát mert ez így szokás és mert kényelmesebb a szokásnak áldozni, ha már csak üres váz maradt is belőle, mint bábból, miután kisurrant belőle a tarka lepke. Mert a képmutatásnak talán hasznosabb, talán mivoltához jobban vág, hogy jámbornak tűnjék fel. Hogy fitogtassa a szeretet külsőségeit, mikor annak lényegéből az utolsó betűt is meghazudtolta már tetteivel. Készülünk hát a szeretet ünnepét megülni, megemlékezni a kisdedről, aki földönfutóként született, hogy a földnek s az égnek s a mindenségnek ura legyen. Készülünk reá, — míg, ahova csak tekintetünk esik, mindenütt a szeretetlenség, a keményszívűség, a visszavonás, a testvérharc jeleibe ütközik pillantásunk. Benn a családban is — még a mi szűkebb, sokfelől támadott, mindenfelől ócsárolt családunkban : szegény szerencsétlen hazánkban is. Még a mi legszűkebb családunkban is: magával jótehetetlen, földhözragadt, figyelemre sem méltatott — s ez még a jobbik eset, mert gyakran lekicsinyelt — egyházunkban is. Itt sem találkozunk a szeretetnek azzal mindent egybefogó, mindent magába ölelő, mindent megbocsátó, mindent megértő gazdagságával, mely pedig a szegények pazarlása szokott lenni. Aki tesz, azt nem szeretetteljes buzdítás fogadja testvére szívéből, hanem idegenkedés, rejtegetett aggodalom, hogy annak tettrekészsége mellett még csak kirívóbb lesz a sajátmaga tunyasága. Aki nem
Főszerkesztő:
GRÓH
ISTVÁN
Felelős szerkesztő: M I K U L I C H
KÁROLY
tesz, mert nem tehet, — vagy hiszi, hogy nem tehet, az visszahúzódik, túlozva saját jelentéktelenségét, megakadályozva, hogy millió jelentéktelenségből, millió porszemből tekintélyt parancsoló hegycsúcs válhasson. Aki nem tesz, mert tenni fárasztó dolog, azt nem éri jóindulatú serkentés, szerető rábeszélés szava — s atomjaira bomolva, lassan szétfoszlik tán egy nap az egész oly szép, oly magasztos építmény: ősi hitünk, ősi szertartásunk. Még összetart a megszokás, — üres héj, melyből kiporlott a mag: az élő hit — de ezt is koptatja, őröli lassan az örök nagy sírásó : az Idő. Mégis: ünnepeljünk. Ünnepeljük a szeretet ünnepét, hívjuk mennyből az angyalt, esedezzünk az emberré lett Istenhez, hogy jöjjön el az idő, mikor a menny és a föld majd ünnepet ü l n e k . . . Az Ő kegyelme, ha megszállna minket, mi mássá lenne bennünk — talán még mássá lenne körülöttünk minden ! < H H H > 0 0 < H K H H M > 0 0 0
Megmozdultak a mi grékus testvéreink Szabolcsban s íme van öröm is a Szemle hasábjain immáron a sok-sok panaszkodás után. Nyíregyházáról kapjuk a hírt, egyik testvérünk hozza, hogy jelentős arányszámmal ülnek görög-katolikusok a város választottjai között, mind komoly, tekintélyes férfiak, díszei társadalmunknak és szavuk, állásfoglalásuk döntően esik súlyba életbevágó dolgok intézésekor. A vármegyén pedig megbecsülik őket ugyancsak, papok és világiak tanácskoznak együtt a latinokkal, kálvinistákkal s az a vármegye, amelyik ezideig nem ruházott tisztséget a mi véreinkre, századokon által, talán a szatmári béke ideje óta, most számol velük, számol tisztességükkel, szorgalmukkal, papjaikkal, tanítóikkal. A dzsentri megfogyatkozott számban, befolyásban ; földjét átvette a földmívelő kisgazda, az idegenből jött pénzes elem, de a magyarság örök fája virul s ha egyik gyökere sorvadoz is, nő más helyette, erős új hajtás, arról az oldalról, amelyikről nem remélték ; aki papot, rektort orosznakneveztek, vagy inkább csúfoltak eleink, most lelkének, karjának erejével munkálkodik, hogy erősítse az omlós szabolcsi homokban a magyarság fundamentumát. Édes annak tudata, hogy «lettem én is valaki» és ez az önmegismerés mámoros megelégedéssel kell hogy eltöltse a mi népünket és vezetőit. Eddig vagyunk már; hangunk átjárja a közgyűlés termét, eszméinket, gondolatainkat mérlegelik, ismernek bennünket immáron idehaza; most csak az kell, hogy odafönn ismerjenek, ott, ahol az ország sorsát intézik. És miért ne. Kérni, panaszolni valónk van töméntelen s a kéréshez jogot ád a mi földmívesünk ereje, a föld, amit feltör az őszi vetéshez
Előfizetési árak: Egész évre 8 P, félévre 4 P, Amerikában egész évre 16 P. MAOOSz tagjainak egész évre 5 P.
Egyes szám
ára
25 fillér,
Amerikában
50
fillér.
s aminek termését verejtékezve aratja le. A mi panaszunkból a válás panasza szól, az évezredes hittestvéri kapcsok eltépésének fájdalma, Nagymagyarország elmúlásának siratása s a vágy az újból való egyesülés után. Ne engedjetek, szabolcsi testvérek és ne bízzatok másban, csak magatokban. Őrültek háza lett a régi Szabolcs megyeháza Kállóban és őrült volt az a gondolat, amelyik néhány tucat históriai nevű familia sorsával akarta összekötni annak a földnek a sorsát. És hiába vágják szemetekbe, hogy ti csak úgy jöttetek ide, nem vagytok olyan magyarok, mint mi. Rágalmaznak. Lám az ákác még később jött és mégis a Nyírség fája lett. Vágjátok ki s meglátjátok, mivé válik Szabolcs. A mi gyökereink mélyebben nyúlnak az ákácgyökérnél, nékünk ősapáink vannak ebben a földben, egykor fegyvert viselő férfiak porladó tetemei, akik míg éltek, Bocskai hajdúi közt harcoltak, meg II. Rákóczi Ferenc seregében és holtig hívek maradtak zászlóikhoz, meg hitükhöz. A mi kicsiny templomaink tiszteletet parancsolnak s a mi ikonosztázionjaink imádságra késztetnek, de ez az áhítat ne legyen az álom, a lemondás, a zsibbadás áhitata. Fel kell eszméljünk végre. Tervszerű, komoly munkára van szükség azok részéről, akiket hivatásuk a görög-katolikusság vezetésére rendelt. Kapcsolódjanak lélekben a néphez, értessék meg véle, hogy az a nagy vallási és társadalmi közösség, amibe be akarjuk vonni, intézni fogja templomának, hitének, kultúrájának sorsát, de az ő sorsát is egyben. Értse meg, hogy ha lelke, akarata nem koncentrálódik e körül az eszme körül, elporlik a grékusság, jelentéktelenné lesz, hányódó töredék, amit úgy ráncigálnak egy partról a másikra a nagyhangúak, a nagyokat Ígérgetők, mint ahogy ma is van. Hol az az ember, aki a parlamentben lélekben görög-katolikusnak vallotta magát, mikor hangzott el országgyűlésünkön olyan beszéd, amelyikből kiütköztek a görög-katolikus magyarság kívánságai, ki követelt ott iskolákat, papnevelőt a mi népünk számára ? Erre feleljenek a közömbösek, azok, akik egy kézlegyintéssel intéznek el mindent. Ne mondja senki, hogy türelmetlenek vagyunk. Magyarország mozaikja, gyűjteménye a vallásfelekezeteknek. Miért legyen ebben a mozaikban értéktelen kavics 3 grékusság, miért legyen utolsója népünk azoknak a népeknek, akik fenntartják ezt az országot nyelvükkel, érzésükkel. Rajtatok áll minden, testvérek. Kövessétek Szabolcs példáját és megnyílnak előttetek a közgyűlési termek, a főispáni és miniszteri fogadószobák, lesznek képviselőitek az országgyűlésen, ha magatok is úgy akarjátok s nem fogják annyian szemérmetesen letagadni a görög-katolikus vallásukat. De ehhez akarat és munka kéne. Nyíregyházi hittestvéreinket szívből üdvöGröh István.
2
GÖRÖG-KATOLIKUS
Olvasnak-e a görög-katolikusok újságokat? A Szemle nov. 16-iki számában a kisvárdai hitoktató tollából levél jelent meg, amellyel az író lapunknak «négy oldalról hatra való felemelését» sürgeti. Állásfoglalását helyeslem, mert tudom, hogy ő is egyike azoknak, kik lapunkat intenzivebben terjeszteni akarják, de ezen munkálkodása közben akadályok merülnek fel. Újságunk ugyanis nem elégíti ki teljesen népünket, csak annak egy részét s így nem igen nagy eredménynyel jár annak terjesztése. Valóban így van ! Lapunk ezideig leginkább a diplomás emberek részére készült, kik — sajnos — elég kevés számban élnek köztünk és nem terjeszkedett ki az iparos-, a gazdatársadalomra úgy, hogy az lekötné őket és megnyerhetné előfizetőkül a maga számára. Ennek azonban nem a Szemle szerkesztősége az oka, hanem mi, akik a nép között élünk, dolgozunk. Van ugyanis Budapesten egy igen tiszteletreméltó társaság, ízig-vérig való grékusokból álló, akik nem szorultak rá, hogy a mi vállainkon emelkedjenek tovább és ők indítottak újságot önzetlen lelkesedéssel. Szétküldték azt hozzánk. S egyesek a legnagyobb örömmel karolták fel, mások futólagosan átolvasták, kritizálták. Egyesek terjesztik, mások senkinek egy szót sem szóltak róla. S ennek az lett a következménye, hogy a Szemle aránylag igen kevés előfizetővel rendelkezik. Egész biztosan tudom, hogy ez így van, mégis felvetem a kérdést: «Vájjon olvasnak-e a görögkatolikusok egyáltalában újságokat?» S a kérdésre igen érdekes adatokat sikerült összegyüjtenem. A helységek neveinek megjelölése nélkül közlöm a következőket: a «Szív» újság jár : 300, 100, 100, 30, 30, 20, 10, 10, 10 példányban. Összesen 610 példányban. Különféle politikai lapot olvas ötezer görög-katolikus ; egyéb hitbuzgalmi újságokat és folyóiratokat 780 példányban. Megdöbbentő számok, melyeken talán senki ezideig nem igen gondolkozott. Hol marad e mellett a Szemle olvasóinak csekély száma? — Sajnos, elég messze. S ezt, a már fent említetteken kívül, részben valóban annak kell tulajdonítanom, hogy a Szemle nem terjeszkedett ki a népre, mint olvasóközönségre. De ennek nem a szerkesztőség az oka, hanem a pénz hiánya, melynek összegyűjtése a mi kötelességünk. Mint mindenen, úgy ezen is lehet és kell is
T
R C A Nóta.
Megsebezték a szívemet, Rámborult a bánat... Minden este terád várok, Epedek utánad ... Hamis volt az esküvésed; Kár volt neked hinnem! Verjen meg az Igaz Isten: Megölted a szívem. Radványi Sándor.
LEGÉNYKEDÉS. Van még borom, van még búzám, Békességem is akad. Ékes, tiszta gyöngy-dalokkal Járom én az utakat. Táncot topog hetyke lábam, Virágos a süvegem, Benézek minden muskátlis, Lyányos ablak-üvegen. Minden Minden Minden Nincsen
tanya az én tanyám, dal az én dalom, szép lány a kedvesem; gondom, nincs bajom.
Legényes, víg dal a számon S fényes-piros csök-holmi: Meg akarlak, meg akarlak, Meg akarlak csókolni! Oláh Zoltán József.
1930 december 21.
SZEMLE
Karácsonyi reflexiók.
segíteni. És pedig egész egyszerűen. Bármilyen nehéz gazdasági viszonyok közt vagyunk is, mégis minden egyes hitközség 15 pengőt erre a célra • «írjak? . . . Ne í r j a k ? . . . Egyre számolom . . . » egész biztos, hogy össze tud gyűjteni. S ha ezen A legutóbbi számban dr. Sztankay hittestösszegeket mind beküldjük a központba, akkor vérünk cikke igen magkapott. í r j a k ? . . . Ne a szerkesztőség készségesen fogja fejleszteni la- í r j a k ? . . . Sajnos, magam is így kell hogy vélepunkat s így ugyanazért az árért tudjuk azt kedjem jelenünk sivárságáról. Hétalvás ez kérem, majd minden hittestvérünknek a kezébe adni s még pedig igen-igen veszélyes. Csak egy hajszál őket ezáltal állandó vevőül megnyerni. választja el a haláltól. Sehol egy határozott, Igen, a Szemlének bővebbnek kell lennie. Tar- bátor, lelkes és főképpen komoly megmozdulás talmaznia kell a grékusügyeken kívül: tanügyi vezetőink részéről. Mindenütt az én imádása. rovatot, mert nincs semmi értelme — tanítói ka- Hol van itt az a csak ötezer grékus, akiről runk csekély száma mellett — külön görög- Rusznák hittestvérünk ábrándozik? Az már nem katolikus tanítói újságnak. Tanügyi eszméket a mienk. Minden szavát aláírom Főszerkesztő felhozni, megvitatni a Szemlében is lehet és ez- úrnak, amit ehhez a cikkhez fűzött. Még a próáltal azt is olvashatja más mindenki is. Tartal- bálkozást is helyeslem, sőt koldustarisznyám maznia kell továbbá : tanulságos elbeszéléseket fenekéről magam is előkotorászok néhány keserés legvégül szívgárda-rovatot. ves pengőt, ha az ige testté lesz. Hanem azt az Energiánkat, pénzünket nem szabad szétfor- ötezer grékust, akiben ilyen közcélú megmozgácsolnunk ; «egységben az erő) s így mindnyá- duláshoz áldozatkészség tárható fel, azt már junknak tömörülni kell a Szemle zászlója alá. nem igen találják meg. Azoknak már kitörülte Nem kritizálni kell, de mindenkinek önzetlenül szemükből a bizakodás ragyogását nem egy dolgozni, egy erős, tartalmas grékus sajtó termé- hasonló irányú előző vállalkozás bukásának ökölkéért, mert grékus testvéreink igenis olvasnak csapása. újságokat. Itt volt a görög bankügy. Nem rekriminálok, Amikor ezeket leírtam és soraimat átolvastam, hisz nem is ismerem az ügyet alaposabban, csak össze akartam tépni és írásomat a tűzbe akartam azt tudom, hogy olyan irtózatos nyomorúság dobni. Hogy miért? azt — úgy hiszem — min- zúdult a bukással sok — egyébként utolsó, denki gondolja! Azért, mert eszembe jutott: keservesen összekuporgatott vagyonkáját besokan nem olvassák a Szemlét, minden szavam fektető — hívünkre, amelynek fináléja a kallói falrahányt borsó, mert úgyis süket fülekre talál. tébolydában játszódott le s pontot tett rá egy Mégis a következő pillanatban nem tudom, ki korai koporsó, gyalulatlan deszkából összeütve, — talán a jó Isten — megakadályozott a cselek- irgalomból. Én igazán keveset vesztettem anyavésben s így jutnak el soraim mindazokhoz, kik gilag. De vesztettünk mi, vesztett a nép — önzetlenül dolgoznak a Szemléért. erkölcsileg. Én szívem minden vércseppjével Dr. Szász László. munkálója akarnék lenni ennek a vállalkozásnak is. De a nép így vélekedik. Nem a bankügy ennek a hitvesztésnek első, se nem utolsó okAZ IMA. forrása. Hány meg hány anyagi vállalkozás törAz imádság a boldogok hangja, tént errefelé — provinciális érvényű — előtte is, utána is, egyforma eredménytelenséggel, sőt Sóhajtása szegény éhezőknek, mínusszal. Nagyon-nagyon fáj, hogy ilyen siralmasnak tűnik fel előttem sok grékus-ügy. Akik, Uram, csak Teérted égnek. Itt van a görög-katolikus tankönyvek kérdése. Az imádság röpke, kicsi pille, Amíg nem voltak, addig az egész vonalon harci Mely kérésekkel száll fel az égbe.. . zaj hangoskodott. Mikor megszülettek, — hogy Röpül, .. röpül a szent magasságig: , milyen nehéz szülés volt ez a kiadók rettenetes Remélve száll Isten trónusáig. begombolkozottsága miatt, azt magam is nagyon Az imádság a szív szent éneke, jól tudom, mint két tankönyv sok szép reméGyermeki szív meleg szeretete; nyekkel fűtött «bábája» — ismét felzúdult a Az imádság a szeretet lángja; lárma, a gáncs lármája. Nem nyilvánosan, sajtóban, mert ahhoz a lármások igen lusták, hogy Haldoklóknak utolsó, halk hangja. tárgyilagosan és érdemileg alapos kritikában tolIrta: Legeza István.
MienK... övék. Még a nyáron történt. Együtt ültünk az ebédlőben. Barátságosan nyárivá varázsolta a puritán egyszerűség, a puhán leomló moll-függönyök s a félig leeresztett zsaluk közt bekacérkodó napsugár. Hosszú pauza után kerestem fel újra vendéglátóimat s ezért szeretetünknek, kedveskedésünknek valamennyi fokozatát végig skálázták rajtam. Mivel a léleknek a szeretet az itala s a kegyetlen, önző világban oly kevés jut neki belőle, már egy jó szótól is elönt «odabenn» a fény s ez most is legyőzte azt az idegenkedéssel vegyes kis ellenségeskedést, amivel máskon néztem az ő idegen táborhoz való tartozásukat, ahova époly erős ragaszkodással és öntudattal kapcsolódnak, mint én a magaméhoz. Tili — a kislányuk, akkor vizsgázott a IV. elemiből — engem szórakoztatott ügyes zongorajátékával. A «Babaálom» édes kis naiv melódiái beleillettek a délután hangulatába. Egy ideig az apró fehér kezecskék tündértáncát néztem a csontszínű billentyűkön, aztán a képekre révedezett a szemem. A familia arcképei között még mindig azok a jólismert komoly rézkarcok díszelegtek, amiket évek óta megszoktam itt. Épp ezért különösen szemembetüntek a csinos keretű fehér kartonok, amelyeken az írás kezdőbetűit finom kézifestés szökkentette lendületes ívekbe. Izgatott, hogy milyen újfajta szobadísz. Halkan felálltam s elindultam megnézni a legnagyobbat. Egész jól választottam. Tilinek a vizsgái emléklapja volt, egyben szerződés az ötéves találkozóra. Újdonság volt számomra, mert én a sajátomat nem tartom ilyen tiszteletben, pedig már három ötéves találkozóra is köteleztem magam, de egyikre se fogok elmenni. Ezt a csinos holmit nem is lehetett hason-
lítani a megszokott, sablonos emléklapokhoz; erről lélek sugárzott. A bal sarkában ez á l l o t t : «Légy hű mindhalálig s neked adom az élet koronáját». Tetszett, de felszisszentem egy kicsit : «Aha, ezeket így tanítják hűségre». Hogy ne is mondjam, a másik kettő is idézet volt a Testamentomból. Virágba csavart kezdőbetűkkel illatozták : «Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra s mi mást kívánok, mint hogy égjen». «Lélek az Isten és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniok.» A kicsi befejezte játékát, megcsókoltam — dícséretképen — röpdöső angyalhaját s hagytam, hogy kifusson a kertbe. A közös ismerősökre terelődött a szó. — Ügy-e még nem hallottad, hogy Zsuzsika menyasszony? — kérdezte a háziasszony és sovány, szeplős arcán felragyogott az az örvendező mosoly, amivel érdekes újságokat szoktunk közölni. — Nem. Igazán? — Csodálkoztam el. — Kihez megy? — Református paphoz. — Ideális házasság — állapítom meg. — 0 hitoktatónő, az ura pap, kívánni se lehet jobbat. — Keresd csak meg Kálmán az eljegyzési kártyát. Az íróasztalon lesz. A nagy, kényelmes ember szolgálatkészen ugrott fel s a másik percben már kezemben volt a finom, keskeny lap, mely örvendezve hirdette : «Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három s ezek között legnagyobba szeretet.»
GÁSPÁR
ZSUZSIKA ÉS TÍMÁR JEGYESEK.
LAJOS
— Jaj de szellemes — jegyeztem meg nevetve. — Bertók úr — szóltam a férfihez, — akár plágium, akár nem, ha netalán tán szükséges, lesz, én is ilyet rendelek Önnél.
