''Így volt, amikor megszülettem, és az akörüli időkben... -I.'' (( kinagyítva valamennyi térkép élesebb és jól olvasható )) ez a Hazám!

''Így volt, amikor megszülettem, és az akörüli időkben ... -I.'' (( kinagyítva valamennyi térkép élesebb és jól olvasható ))

 ez a Hazám !

Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján --- 1910. Szerkesztette gróf Teleki Pál. Színmagyarázat: piros = magyarok; borsózöld = tótok/szlovákok; zsemle-sárga = lengyelek; fenyő-zöld = ruszinok/rutének; rózsaszín = oláhok/románok; fakószürke ( 2 árnyalatban ) = vendek/szlovénok és horvátok; szürkéskék = szerbek ( + katholikus szerbek = bunyevácok ); matt narancssárga = németek; fekete = egyéb; fehér =

lakatlan ( erdőségek, és/vagy igen alacsony népsűrűségű idénylakosság, pl. főként nyáron a gyepterületeken pásztorok). A pirossal ábrázolt magyar nemzettestbe belevágó, azt barbár módon szétszabdaló - a néprajzi ( nyelvi, kulturális ) viszonyokat is semmibe vevő fekete vonal a trianoni gyalázat-határ. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

 A bécsi döntések ( a II. bécsi döntés - 1940. augusztus 30. - ) és Kárpátalja hegyvidéki részeinek visszafoglalása, mint igazságtétel térképét kiegészítve az 1941. április 11.-től visszacsatolt Délvidékkel: a Magyar Királyság pl. 1942. február 21.-én, amikor megszülettem; (( a térképet 200~250 %-ra nagyítva már jól olvasható )). Ez az államhatár a lehetséges legtökéletesebben tett eleget a néprajzi ( nyelvi, kulturális ) elvnek. A revíziós területvisszacsatolások össz-eredményeként létrejött ún. néprajzi ( etnikai/etnográfiai, tehát nyelvi~kulturális ) Magyarország 1941-től a Trianon előtti ezer éves ország területének mintegy kétharmadát birtokolta.

Wass Albert nyomán, szabadon:

( A Délvidékkel együtt értve ) tényként is, minimumként is ---

 ez a Szülőhazám.

ADJÁTOK VISSZA A SZÜLŐHAZÁMAT !

''Így volt, amikor megszülettem, és az akörüli időkben ... -II.'' A Magyar Királyság - mint alkotmányos (!) királyság - állampolgáraként születtem: a jog, a közhatalom eszmei alapja Magyarország Szent Koronája volt, az államfő pedig vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr. És: dúlt a II. világháború …

Horthy Miklós származása, családja. A székely-magyar eredetű Horti-család a XVI. században már Erdély ÉNY-i és a Partium ÉK-i részein birtokolt, ekkori pl. Debrecen város egyik jegyzőkönyve, amely nevüket említi. Szerepük azonban nem lehetett jelentős, mivel nevükön kívül más adatot nem jegyeztek fel róluk. Horti István nevű ősük 1635-ben kapott nemesi oklevelet Habsburg II. Ferdinánd királytól, a nemesítés ünnepi szertartására Kolozs vármegyében került sor; a XVII. századi birtokközpontjukként valószínűsíthető, mert előnevüket adó Nagybánya pedig Szatmár vármegye K-i részén található. Horthy Miklós apja: Horthy István a magyar főrendiház tagja, egy 1.500 holdas birtok tulajdonosa volt, aki 1857-ben kötött házasságot Halassy Paulával. Kilenc gyermekük született [ időrendben: István, Zoltán, Béla, Paula, ( 5. = ) Miklós, sz.: 1868, Erzsébet, Szabolcs, Jenő ( kétévesen hunyt el ) és Jenő ]. Horthy Miklós fivérei közül István lovassági tábornokként szolgált az I. VH során, és számos magas kitüntetést kapott, köztük - Miklóshoz hasonlóan - ő is a maga korában a világ legrangosabb katonai kitüntetésének számító Katonai Mária Terézia-rend ( KMTR ) birtokosa volt. [ A rend nagymestere a Habsburg-birodalom mindenkori uralkodója volt. Ha a kérelmező nem volt nemesi származású, kérhette nemessé emelését, valamint bárói rangot kaphatott. Nemessé emelés esetén a rendtagok nemesi előnévként a fegyvertény helyét kapták, ( pl. IV. Károly király honvédelmi minisztere: uzsoki báró Szurmay Sándor esetében is ). A KMTR-kitüntetést olyan katonatisztek nyerhették el – vallásra és származásra való tekintet nélkül – , akik nemcsak bátran helytálltak, hanem olyan önálló kezdeményezésű katonai teljesítményt mutattak fel, amely az egész ütközet kimenetele szempontjából kedvező eredményt hozott. A kitüntetés kizárólag háborús időszakban volt kiadható, fennállásának 174 éve alatt összesen 1.243 esetben ítélték oda, ezek 1/3-a magyarországi honosságú, tehát általában magyar személyekhez kapcsolódott ].

Horthy Miklós elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte: Kenderesen, majd a Debreceni Református Kollégiumban; gimnáziumi tanulmányait ( 1878~1882 ) pedig Sopronban a Lähne-tanintézetben, ahol a tanítás nyelve a német volt; [ kivéve a magyar irodalom, magyar nyelvtan, magyar történelem, Magyarország földrajza tárgyakét: ezeket értelemszerűen magyarul tanították/tanulták ]. Bátyja, Béla a fiumei Haditengerészeti Akadémián hadapróddá avatása előtt két hónappal - hadgyakorlat közben halálos balesetet szenvedett. 1882 őszén Miklós saját elhatározásból lépett bátyja helyére a német képzési nyelvű fiumei Haditengerészeti Akadémián. Az akkori 612 jelentkezőből csak 42-t vettek fel az Akadémiára, köztük Horthyt is. Az Akadémia szigorúságát az jellemzi a legjobban, hogy a hallgatók harmada kibukott vagy kimaradt. Akadémiai képzése során a matrózoktól megtanult olaszul és horvátul is. Emellett németül, angolul és franciául is beszélt. 1886. őszén avatták az osztrák~magyar hadiflotta tengerész-hadapródjává. Tiszti pályafutása-1. Szolgálatát a háromárbocos, segédgőzgéppel felszerelt vitorlás Radetzky fregatton kezdte meg. 1890-ben már sorhajózászlósként szolgált a Konstantinápolyban horgonyzó Taurus állomáshajó fedélzetén. Kiváló sportember lévén nagy tekintélyt vívott ki a helyi úri körökben. Kiválóan vitorlázott és eredményes középtávfutó volt. Vívásban hadseregbajnoki címet nyert. Emellett kerékpárversenyzőként és teniszben is kiemelkedően teljesített, ( párosban legyőzte az angol hadseregbajnok párost ), valamint elsőosztályú lovas volt. Sporteredményei, jó tánctudása, megnyerő modora és az általa beszélt nyelvek a társasági körökben szívesen látott emberré tették. 1892~’94-ben beosztott tisztként vett részt a Saida kelet-ázsiai és óceániai útján, amelynek során érintette Indiát, Ausztráliát és Melanéziát. A református Horthy Miklós 1901. nyarán Aradon kötött házasságot a római katholikus jószáshelyi Purgly Magdolnával. Négy gyermekük született: 1. = Magdolna, ( fiatalon meghalt ); 2. = Paulette, ( akinek férje 1930-tól - az 1919-ben, majd 1931~’32-ben miniszterelnök nagykárolyi gróf Károlyi Gyula unokaöccse - ifjabb gróf Károlyi Gyula lett ); 3. = István* ( gépészmérnök, 1929-ben a pilótaképző elvégzésekor: repülő hadnagy, a MÁVAG főmérnöke, 1939-től a MÁVAG elnök-vezérigazgatója, 1940től a miskolci református egyházközség főgondnoka, továbbá a MÁV elnöke; rövid ideig ( 1942. február 19.-től augusztus 20.-ig ) kormányzóhelyettes; az ukrajnai szovjet fronton halt meg hadirepülőgép-szerencsétlenségben; felesége/özvegye a Nyitra vármegyei birtokú Edelsheim-Gyulai Ilona volt ); 4. = ( ifjabb ) Miklós [ a keszthelyi Gazdasági Akadémia elvégzése után számos gazdasági ( ezen belül pl. pénzügyi ) és sportéleti tisztséget látott el, ill. a Horthy-család birtokai kezelésében vállalt szerepet. Politikailag mérsékelt konzervatív-liberális nézeteket vallott, elítélte a szélsőséges politikát, valamint a német terjeszkedést. ( 3 évnyi házasság és 2 gyermekáldás után 1930-ban vált

el Károlyi Mária Consuelo grófnőtől, és majd csak 1956-ban nősült meg újra ]. 1944. január 1.-én átvette a ( háborúból ) „kiugrási iroda” vezetését. Főfeladata a

német-ellenes szövetséges erőkkel való kapcsolattartás, majd a német megszállás után a zsidók kormányzói mentesítése volt. Az apja, a kormányzó vezette kiugrási kísérletről értesülő németek Otto Skorzeny-féle kommandója tűzharcban fogta el, és előbb Mauthausen, majd Dachau, utóbb Innsbruck, végül a tiroli Niederdorf koncentrációs táborába vitték. A II. VH után nyugaton telepedett le, 1993-ban halt meg ]. *A református Horthy-családban 2 évszázados hagyomány volt, hogy minden elsőszülött fiút Istvánnak keresztelnek --- Szent István király tiszteletére !

Horthy Miklós tiszti pályafutása-2. 1908~’09-ben sorhajóhadnagyként a Taurus parancsnoka lett. 1909~1914 között Habsburg [ pontosabban: Habsburg-Lotharingiai ] I. Ferenc József császár és király szárnysegéde volt – emlékirataiban hangsúlyozott tisztelettel emlékezett meg az uralkodóról. 1914. januárban érte el a sorhajókapitányi rendfokozatot, ( amely a szárazföldi hadseregben az ezredesinek felelt meg ). Az I. VH kitörése után a horvátországi Pólában [ horvátul: Pula ] horgonyzó 8.300 tonnás Habsburg csatahajó parancsnoka, majd a flotta egyik legkorszerűbb egysége, a frissen épült Novara gyorscirkáló kapitánya lett. Az Olasz Királyság árulása - a központi hatalmak szövetségéből kilépése után az osztrák~magyar flotta olasz kikötők elleni támadásában a Novara vezette hajóraj parancsnokaként Porto Corsini bombázását irányította, majd több hasonló, kisebb akcióban vett részt. 1916. nyarán a Novara egymaga elsüllyesztett két felfegyverzett brit halászhajót, illetve kettőt megfutamított, kimentve a 9 túlélőt. 1917. májusában vezetésével a Novara és még 2 cirkáló, valamint a Balaton és a Csepel torpedórombolók áttörték az otrantói záróövet, és 12 gőzöst süllyesztettek el. A visszaúton megütközött egy Antant-hajórajjal ( 2 brit és 1 olasz cirkáló + 5 olasz romboló ). A harcban a Novara-csoport parancsnoka: maga Horthy is fej- és lábsérülést szenvedett, de sebei ellátása után hordágyon a parancsnoki hídra vitette magát, onnan tovább irányítva a csatát --- eszméletvesztéséig.

a sebesült Horthy a Novara fedélzetén a III. otrantói csata alatt. Felépülése után, 1918. február 1.-től a Prinz Eugen csatahajó parancsnoka lett. A hiedelmekkel/rágalmakkal ellentétben a cattarói matrózlázadás elfojtásában nem vett részt. 1918. február 27.-én ellentengernaggyá, és - több, rangban felette álló sorhajókapitányt és tengernagyot megelőzve - a császári és királyi flotta parancsnokává nevezték ki. 1918. júniusában a teljes flotta élén ismét kifutott, hogy az otrantói védőzárat megtámadja, de a – másik hajóegységet vezető – Szent István csatahajó megtorpedózásának hírére visszafordult.

1918. október 31.-én - Habsburg[-Lotharingiai ] IV. Károly király utasítására - átadta az osztrák~magyar flotta hajóit a Szlovén~Horvát~Szerb Nemzeti Tanácsnak*; másnap háborús össz-érdemei okán altengernaggyá léptették elő. Horthyról, mint tengerésztisztről mind a szövetséges, mind az ellenséges erők tisztjei egyaránt nagyon jó véleménnyel voltak, több megemlékezésben kiemelték „lovagiasságát”. * A „Szlovén~Horvát~Szerb Állam” nevű új szervezet 1918. október 29.-én jött létre az Osztrák~Magyar Monarchia dél-délnyugati területeiből; alkotó tartományai: Carniola/Krain/Krajna/Kranjsko/[ Szlovénia középső, legnagyobb része ], Isztria, Dalmácia, Bosznia~Hercegovina, Horvátország [ ekkor még benne a Szerémség ], Bácska/Vajdaság. Az állam kormányzati szerve a Zágrábban már 1918. október 6.-án megalakult Szlovén~Horvát~Szerb Nemzeti Tanács volt. 1918. november 24.-én azonban a Szerémség, november 25.-én pedig a Vajdaság kiszakadt a kevesebb, mint 1 hónapja létrejött államból, és csatlakozott a Szerb Királysághoz. A Szlovén~Horvát~Szerb Állam Nemzeti Tanácsa a Szerémség és Vajdaság Szerbiához való csatlakozása után kimondta az egész állam csatlakozását ahhoz a Szerb Királysághoz, amely ekkor már a korábbi [ I. VH előtti és alatti ] Szerbia, ím már a Szerémség és a Vajdaság, továbbá Montenegró/Crna Gora területeiből állt. Az ekkortól Szerb~Horvát~Szlovén [ SZHSZ ] Királyság nevű állam hivatalosan 1918. december 1.-én jött létre, majd 1929. október 3.-tól a Jugoszláv Királyság nevet vette fel. A korábban az Osztrák~Magyar Monarchiához tartozó területek gazdasági és kulturális fejlettsége olyannyira különbözött Szerbiáétól és Crna Goráétól, hogy a különbség még hetven (!) év elteltével is statisztikailag mérhető volt. E különbségek abból adódtak, hogy Szlovénia, Horvátország, illetve a Vajdaság ( Bácska, Nyugat-Bánság ) több mint egy évezreden át Európa nyugati részéhez tartozott, és a latin ( római katholikus ) felekezet/vallás volt a jellemző. A Száva alsó és középső szakaszától délre eső területeken ( Szerbia, Montenegró/Crna Gora, Bosznia~Hercegovina, Macedónia ) viszont a négy~ötszáz éves török uralom nagy gazdasági-kulturális elmaradottságot okozott, a keresztények között pedig a konstantinápolyi/bizánci gyökerű [ hibás korábbi magyar megnevezéssel: görögkeleti ] orthodox felekezet/vallás volt a jellemző. Az új államban azonnal jelentkeztek az államalkotónak minősített délszláv népek között a gazdasági, kulturális, vallási ellentétek.

Kis családtörténetem: a kevesebb, mint 1 év múlva megszülető édesanyám későbbi középiskolai atlaszában - máig őrzöm - a Dalmáciára hagyományosan felírt »Magyar~Horvát tengerpart« tájnév Árpád-házi Könyves Kálmán első közös királyunktól számítva eltelt 8 évszázad után 1918. őszén vált „múlt idővé”…, amiként Kossuth ( némileg módosított ) szállóigéje: Tengerre, magyar ! --- úgyszintén. Az 1980-as években Garamszentbenedeken borozgattam egy öreg, színtiszta hegyi-tót/szlovák származású római katholikus pappal. Egy Árva megyei magyar lányhoz 2 évig udvarolni járás révén kicsit ugyan értek tótul/szlovákul, de főként tolmácson át beszélgettünk. Persze, hogy szóba került Trianon, és az atya is a történelmi egység elvén volt, amikor öntudatos szlovákként azt mondta: „akkor még volt tengerünk !” Mert hogy az ’Adria-part dalmáciai szakasza a Szent Korona de jure és de facto felségterülete volt 8 évszázadon át, így a Szent Korona alá tartozó/tartozott valamennyi hegyi tót/szlovák is jogos hungárus/’uhorský öntudattal a sajátjaként gondolhatott rá. Mert a Szent Korona felségterületének = Hungáriának minden országlakosa: hungárus, ( ha le tudta/tudja ezt fordítani a saját nemzeti/nemzetiségi anyanyelvére, mint a tótok/szlovákok, ha nem ). *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

IV. Károly császár~király ún. Sixtus-leveleinek 1918. márciusi~áprilisi nyilvánosságra kerülését, majd a Központi hatalmak katonai tömbjén belüli, május 12.-i német~~osztrák~magyar szoros katonai szövetségkötést és a Monarchiával köthető/kötendő különbéke ekkortól lehetetlenné válása okán az Antant Monarchiával kapcsolatos paradigma-váltását, ill. kemény válaszlépéseit megelőzően az Osztrák~Magyar Monarchia népei, nemzetei/nemzetiségei, azok mozgalmai, ill. az állam területén élő politikusaik nem Ausztria~Magyarország feldarabolásában, hanem a keretei között megvalósítandó autonómiákban, és az ezeknek megfelelő államszerkezeti átalakításokban gondolkodtak; ( ld. pl. 1917. eleje, Bécs, „a Lajtán túli” Nagy-Ausztria birodalmi gyűlése: a cseh, az osztrák-galíciai és a szlovén nemzeti képviselők ünnepélyes nyilatkozatot tettek autonómiájuk követelményei tárgyában ). A Monarchia kis nemzeti államokra bármi áron feldarabolását csakis egyes emigráns politikusok és/vagy azok szervezetei [ főként - a nyugati nagyhatalmak ügynökeiként ( is ) ! - egyes cseh emigránsok ] fogalmazták meg, majd követelték --- eleinte kül- és belföldön is visszhangtalanul. 1918. tavasza végétől az Antant már minden, számára lehetséges eszközzel Ausztria~Magyarország bomlasztásán, feldarabolásán munkálkodott.

1914-ben, az I. VH kitörésekor tehát még nem szerepelt az Antant* hadicéljai között a Monarchia felosztása. *Az antant ( franciául: entente ) kifejezés az Anglia és Franciaország között 1904-ben Londonban aláírt szerződés, az Entente Cordiale ( „Szívélyes Egyetértés”, vagy „Szívélyes Megegyezés” ) kifejezésből származik, általában az I. VH-beli egyik szövetségesi rendszer - alapító Antant hatalmak ( = Nagy-Britannia és Franciaország ) és a köréjük csoportosult, a hadicélokban velük megegyező, egyetértő országok .- együttes megnevezésére használjuk; { eredetileg nem a VH-ra való felkészülést, hanem a két alapító ország gyarmati terjeszkedésének háborítatlanságát, egymás gyarmati ügyeibe való kölcsönös be nem avatkozását szavatolta }; jogilag lazább kapcsolatrendszer, mint a tulajdonképpeni/szerződéses szövetség, ám „tágabb értelemben vett szövetség”-ként mégis gyakran használják rá a „szövetség” kategóriát is, noha tagjai mindenkor kétoldalú szerződések keretében léptek kapcsolatba egymással.

Hadi tömbök, szövetségek, ill. szövetségesek az I. VH-ban: égett sárga = semleges államok, rózsaszín = Központi hatalmak, zöldes fakó = az Antant és szövetségesei; [ a nagyobb területű egyes birodalmakon belül a történelmi országokat/országrészeket valamivel kisebb betűkkel ábrázolja a térkép, pl. Skócia, Ukrajna, Szicília, vagy a francia gyarmatbirodalom észak-afrikai részei ] Központi hatalmak: „hivatalos” ].

Német Birodalom,

Antant: Brit Birodalom, Franciaország, Montenegró + Albánia + Görögország + Belgium ].

Osztrák~Magyar Monarchia,

Orosz Birodalom,

Bulgária,

Olaszország,

Oszmán Birodalom; [ ← ezt a török felségjelet 1793. óta használják, 1844. óta

[ Ó-]Románia,

Japán Császárság,

USA,

Szerbia, [ továbbá

Olaszország – amely korábban sem erőltette a német~~osztrák~magyar~~olasz hármas szövetség fenntartását – 1915. május 23.-án az Antant oldalán lépett be a háborúba, mivel az angolok és a franciák győzelem esetére számos olyan területet ajánlottak fel, amelyet az olaszok már régóta meg akartak szerezni ( Dél-Tirol, Trieszt, az ’Isztriai-félsziget, Dalmácia, Albánia egy része ). Ugyanígy történt a regáti [ = Havasalföld + NY-Moldova ] Ó-Romániával is, amely Erdély megszerzésére kapott ígéretet az Antanttól, így brit~francia~orosz~olasz oldalon lépett be a háborúba 1916. augusztus 27.-én.

A természettudományok iránt érdeklődő, katonai, jog- és államtudományi, továbbá közgazdaságtani végzettségű - 1916. november 21. óta - császár és király Habsburg [ pontosabban: Habsburg-Lotharingiai ] IV. Károly is kereste a kapcsolatot az Antanttal*. * IV. Károly már 1916. december elejétől hajlott a békekötésre. Sógorai, a Bourbon-Pármai-család tagjai: Sixtus és Xavier hercegek belga Antant-kötelékben harcoltak (!), ők igyekeztek kapcsolatot teremteni IV. Károly és a francia vezetők között. A Német Császárság, tehát német szövetségesei tudta nélkül 1917. legelején titkos futár révén IV. Károly egy megbízó/felhatalmazó levelet juttatott el a Svájcba hívott Sixtusnak, amelyben felkéri a herceget: hozza Raymond Poincaré francia köztársasági elnök tudomására „bizalmas és nem hivatalos” közlését, miszerint ő, IV. Károly a háború befejezését javasolja, a békében az 1914-es állapotok helyreállításával. IV. Károly főként az iránt érdeklődött, hogy az Antant-hatalmak milyen feltételek mellett kötnének fegyverszünetet és békét a Monarchiával? Az 1917. március 5.-én Párizsban átadott/átvett információra a francia válasz lesújtó és megalázó volt; magyar viszonylatban körülbelül a trianoni diktátum föltételeit foglalta magában. 1917. március 24.: IV. Károly levelet ad át Sixtusnak ( „1. Sixtus-levél” ) békejavaslataival, Poincaré számára. A franciáknak tett gesztus és ajánlat: IV. Károly támogatja az Elzász~Lotharingiára vonatkozó francia követeléseket, továbbá Belgium és Szerbia teljes önállóságának helyreállítását. Április 19.: az olasz, az angol és a francia kormányfő St. Jean de Maurienne-ben megtárgyalja és elutasítja IV. Károly békejavaslatát. 1917. május 9.: IV. Károly elküldi a „2. Sixtus-levelet”, amelyben engedményre hajlik Tirol [ Dél-Tirol ] kérdésében, s fegyverszüneti tárgyalást javasol. Az Antant hűvösen fogadja, választ sem ad. 1917. június 7.: IV. Károly levele II. Vilmos német császárhoz: a várható forradalmak megelőzésére gyorsan békét kell kötni a status quo alapján. 1917. szeptember 12.: IV. Károly levele a Monarchia külügyminiszteréhez, Czernin grófhoz: a béke érdekében és kompenzációként a Monarchia legyen hajlandó Osztrák-Galíciát átengedni a németeknek, ha a németek is hajlandókká válnak Elzászból területeket átadni a franciák javára. Még 1918. január 5.-én, ill. 9.-én is a brit miniszterelnök és az amerikai elnök nyilvánosan foglalt állást Ausztria~Magyarország népeinek autonómiája, de egyúttal a Monarchia, mint közös államkeret területi integritásának [ = csorbítatlanságának, épségének, sértetlenségének ] megőrzése (!) mellett. Ezért kívánatosnak tartotta a Monarchiával kötendő különbékét, különös tekintettel arra, hogy mivel Oroszországban győzött a lenini bolsevizmus, a regáti Ó-Románia katonai összeomlása után a térségben egyetlenegy középhatalom: a Monarchia látszott alkalmasnak a politikai egyensúly és stabilitás fenntartására; a 2 angolszász vezető és tanácsosaik ekkori szakvéleménye szerint akár úgy, hogy a föderálisan átszervezett Monarchia részévé válik (!) Osztrák-Galícia határai mentén egész Ukrajna, a Kárpát-medence déli peremei mentén pedig a balkáni egész délszláv térség. [ Rubicon ( történelmi folyóirat ) 2005/6. XV. évf. 156. sz. p. 5. ] 1918. február 1.: IV. Károly H. Lammasch professzort titokban Svájcba küldi az USA-val béketárgyalásokat kezdeni. 1918. február 17.: IV. Károly levele Wilson amerikai elnökhöz, amelyben a hódításmentes békét és „a népek kívánságainak teljesítését” alapelvként elfogadja. Az előkészítő/tájékozódó tapogatózásokat és titkos tárgyalásokat végül Georges Clemenceau francia miniszterelnök „zárta le”, folytatásukat lehetetlenné téve: a szigorúan bizalmas Sixtus-levelek 1918. márciusi „megszellőztetésével”, majd április 23.-i nyilvánosságra hozásával. A levelek ismertté válása után IV. Károly a szövetségesi hűség megsértése [ a német katonai közvéleményben: árulás ] okán Canossát járt a német császári főhadiszálláson ( 1918. május 12. ), és a feszültség feloldására a két császár hosszú lejáratú, szoros politikai, gazdasági és katonai szövetséget kötött. 1918. áprilisától októberéig ismét rajeci gróf Burián István viselte a Monarchia közös külügyminiszteri tisztségét, ( 1916-ban a Ferenc József-i háború-párti, német-elkötelezettségű régi gárda lecserélésekor még maga IV. Károly menesztette ). Burián most is a német szövetség feltétlen híve volt. Az ún. Sixtus-levelek afférja okán IV. Károly - hadsereg főparancsnokként a hadszínterek rendszeres látogatását kivéve - igyekezett távol tartani magát a külpolitikából. A Monarchia hadseregét teljesen alárendelték a német hadvezetésnek. Ezzel - a területi integritás megőrzése végett ( is ) - a Monarchia által köthető/kötendő különbéke jogi lehetősége 4 hónap alatt szertefoszlott.

1918. június 3.: Az Antant versailles-i haditanácsa háborús célnak mondja ki az önálló Lengyelország, az önálló cseh(szlovák) és délszláv állam megteremtését. → pl. 1918. június 29.-én Franciaország hadviselő félként ismeri el a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Augusztus 16.-án a Jugoszláv Nemzeti Tanács is megalakul. 1918. szeptember 14.: A Monarchia békejegyzéket juttatott el az Antant-hatalmakhoz, amely a tárgyalások megkezdését ajánlotta. Ám e jegyzéket az Antant elutasította. A Monarchia közös hadseregének vereségei miatt Burián István közös külügyminiszter megpróbált kompromisszumos békekötést elérni. 1918. október 4.-én békeajánlattal fordult Thomas Woodrow Wilson amerikai elnökhöz, de az USA kormánya október 18.-án elutasította a javaslatot. Miután ismételt békepróbálkozásai eredménytelenek maradtak, Burián lemondott a külügyminiszterségről. 1918. október 17.-én gróf Tisza István miniszterelnök bejelentette a budapesti Parlamentben: „A háborút elveszítettük ugyan, de ebben az irtózatos küzdelemben a magyar nép mindent megtett azért, hogy megnyerje ellenfelei nagyrabecsülését és tiszteletét. Tanú rá az egész világ, hogy hogyan kezeltük a sebesült ellenséget és az idegeneket, akik nálunk maradtak. Van-e nemzet, mely hősiesebben és lovagiasabban küzdött volna? Van-e még egy nép, mely létéért folytatott küzdelmében kevesebb gyűlöletet táplált volna szívében”.

A cseh Beneš a francia titkosszolgálaté, a cseh Masaryk pedig - Thomas Marsden néven - az angol titkosszolgálat fizetett ügynöke volt: Felső-

Magyarország cseh megszállásához tehát megvolt a francia és angol politikai „hátterük”. Angol és francia szövetségesei sugallatára pedig Wilson amerikai elnök az önjelölt, soha meg nem választott nyugati emigráns „képviselőkből” összetákolt Cseh, majd „Cseh~Szlovák” Nemzeti Tanácsot hadviselő kormányként (!) ismerte el már 1918. október 18.-án; ettől vérszemet kapva másnap a „Cseh~Szlovák Nemzeti Tanács” kinyilatkoztatta a cseh~szlovák nép egységét és függetlenségét. Október 29.-én a horvát szábor Árpád-házi Szt. László~Könyves Kálmán óta az államközösségen belül fennálló perszonáluniós [ = a közös király személye általi ], 1868-tól társország szintű státusát felmondta, és Horvátországot önálló független állammá nyilvánította. [ 1868-tól »a Szent Korona tagországai« államközösségen belül Horvát-Szlavónország önálló, „külön territóriummal bíró politikai nemzet”-nek minősült, amely "belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír". A horvát képviselők választás révén kerültek a száborba = a zágrábi parlamentbe, a felmondási döntésben tehát a népakarat közvetett jelenléte megvan, ám eredeti megválasztásukkor nem szerepelt - nem is szerepelhetett ! - képviselői programjukban az 1868-as horvát~magyar kiegyezéskor deklarált társországi joghelyzet felmondása. A függetlenedést tehát népszavazásnak kellett volna szentesítenie, de erre nem került sor, mert még ugyanebben az évben csatlakoztak a Szerb~Horvát~Szlovén ( későbbi nevén: Jugoszláv ) Királyság nevű új balkáni államhoz ].

A társországi joghelyzetéből fakadó legszélesebb körű autonómiával rendelkező Horvátországot nem számítva: a tulajdonképpeni Magyarország területén a magyarság aránya 54 %-os volt, létszámát tekintve pedig »a Szent Korona tagországai« államközösség egészén belül is a legnagyobb lélekszámú nemzet. Ezt a nemzeti~nemzetiségi összetételt tükrözte vissza az osztrák~magyar közös hadsereg magyarországi része közkatonáinak személyi állománya is. Október 24.-én Olaszország és az Antant ( adott helyszíneken ) katonai túlereje a Monarchia közös hadserege elleni általános támadás ún. főtámadását indította meg a Piave- és a Brenta-folyók közötti térség alacsonyabb fekvésű és hegyi~magashegységi részein, ezzel kezdődött el a számunkra tragikus vereséggel záruló Vittorio Veneto-i csata, vagy más néven a III. piavei csata: az Antant és az olasz csapatok döntő győzelme az Osztrák~Magyar Monarchia seregei fölött. Október 30.-án az osztrák~magyar főparancsnokság elrendelte az általános visszavonulást; 31.-én pedig fegyverszünetet kért, de a győztesek a javasolt feltételeket nem fogadták el, hanem november 2.-án ultimátum-jelleggel sokkal szigorúbb feltételekről szóló iratot adtak át, de a választ meg sem várva tömegesen ejtettek hadifoglyokat. E fegyverszünetet hivatalosan 3.-án írták alá Ausztria~Magyarország, tehát a Monarchia felhatalmazottai, és 4.-én lépett hatályba.

A Vittorio Veneto-i csata közben a Monarchia de facto már nem is létezett, mert a csehek és a délszlávok nemzeti tanácsokat állítottak fel, a lengyelek önálló Lengyelországban gondolkoztak, Ausztriában és Magyarországon is IV. Károly császár és király lemondását követelték, majd forradalmak is kitörtek. A Monarchia hadvezetésében teljes volt a zűrzavar, a katonák egy kisebb része dezertált is, és hazafelé indult. Noha a Monarchia közös hadserege de jure még létezett, - a nemzetiségi elszakadási törekvések csillapítása reményében - a legszélesebb körű autonómiákra vonatkozó ígéretek megvalósítása mintegy első intézkedéseként november 1.-én IV. Károly engedélyezte, hogy nemzeti/nemzetiségi hadseregek is alakíthatók… Ekkor a közös hadsereg részekre szakadt, a hadseregek közül elsősorban a zömükben nemzetiségiekből állók pedig megindultak hátrafelé, és a főparancsnokság által megállásra és felfejlődésre kijelölt 1917. évi állásokat átlépve tömegesen igyekeztek saját nemzetiségi/nemzeti szállásterületeikre. A magyar csapatok messze túlnyomó többsége azonban a magyar határig teljes rendben érkezett meg! * Az események hatására a Monarchia hadügyi és polgári államgépezete október-november fordulóján néhány nap alatt összeomlott. * a határon azonban ( főként anarchista és/vagy bolsevik/kommunista, nem ritkán azonban „szélsőbal hajlamú” szocialista, ill. szociáldemokrata ) agitátorok fogadták őket, és megkezdték bomlasztó/lázító propagandájukat az elcsigázott, a hadtáp gondjai és az út közben többnyire ellenséges nemzetiségi lakosság erőszakoskodásai miatt gyakran éhező sorkatonák között;

Kis családtörténetem: anyai nagyapám az olasz fronton az 1915. ( május vége )~1918. ( október legvége ) közötti isonzói és piavei csatákban közkatonaként harcolva a lövésektől és a repeszektől számos sérülést szenvedett - élete végéig viselte a testén ezek nyomait - ; az összeomlás után az egyik szerelvénnyel tért haza, és már a katonavonaton hallotta [ értelemszerűen napokkal október 31. = Károlyi Mihály kinevezése után ], hogy „Károly helyett Károlyi” az, aki ezentúl rendelkezni fog … Az ezer éves államhatárú Magyarország területi egysége szempontjából a vég kezdetének főbb belső összetevői: a Vittorio Veneto-i vereség és a fegyverszünet-kényszer hírét véve az Osztrák~Magyar Monarchia államgépezetének megbénulása, összeomlása, teljes káoszba süllyedése; + az önmagát polgárinak és demokratikusnak tartó 1918. október 28~31. közötti - főként budapesti - felkelés: az ún. „őszirózsás forradalom”; + október 30.-án Turócszentmártonban néhány tót/szlovák politikus nyilatkozata a tót-/szlovák-lakta területek Magyarországtól elszakadásáról és a csehek új államához csatlakozási döntéséről; + [[ 1918. október 29.: több napi gödöllői tárgyalás után az uralkodó elhárítja Károlyi Mihály miniszterelnökké kinevezését. ( → Hadik János lett a magyar kormányfő )]]; + október 31.-én a királyt teljhatalommal helyettesítő főmegbízott/kormányzó ( = homo regius ) Habsburg József Ágost főherceg Károlyi Mihályt [ = a kortárs közvéleményben elterjedt nevén: „a bolond grófot” vagy „a vörös grófot” ], az október 25. óta létező Magyar Nemzeti Tanács elnökét nevezte ki miniszterelnöknek. Károlyi Mihály 1 nap múlva (!) felmentést kért és kapott - az 1916. december 30.-án Budapesten a magyar himnuszt éneklők gyűrűjében megkoronázott, koronázásakor a fején a Szent Koronát viselő - uralkodónak tett hűségesküje alól; ekkor - 1918. november 1.-én - egy úgynevezett „népkormányt” alakított a Magyar Nemzeti Tanács három pártjának ( köztük a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak ) képviselőiből. Mivel ez a kormány már nem a koronás királynak és/vagy nem a Szent Korona jelenlétében tett esküt, de facto e napon kezdődik a Monarchiából kivált önálló köztársaság története. A Magyar Nemzeti Tanács közjogilag/de jure november 16.án kiáltotta ki a köztársaságot, ( „népköztársaságot”, ami az akkori szóhasználat szerint parlamentáris demokráciát jelentett --- volna… ) Az 1867-es kiegyezéstől az I. VH-ig a Monarchia, ezen belül pedig a Magyar Szent Korona tagországai, köztük természetes Magyarország volt az egész világon (!) a legdinamikusabban fejlődő gazdaságú állam. A gazdaságban játszott egyre jelentősebb szerepe okán méltán öntudatra ébredő ipari munkásság közösségi~közéleti szerveződései közül a politika területén Európában és Amerikában kereszténydemokrata~keresztényszocialista, a hívő, ám kevésbé vallásos rétegeik köreiben pedig a szociáldemokrata~szocialista mozgalmak és a belőlük kinövő pártok alkották a „fő áramlatot”, amelyhez jelentős arányban csatlakoztak a szintén munkavállaló státusú városi közalkalmazottak/kistisztviselők, de a városi kispolgárság ( kisiparosok,

kiskereskedők, stb. ) tagjai is. Eme egészséges „fő áramlat” mindkét oldali pereme mentén azonban rákos burjánzásként megjelentek a totalitáriusságra/diktatúrára törekvő, egyúttal ateista szélsőségek is: balról a kommunizmus eszmerendszere és szervezkedése ( az I. VH alatt ennek legszélsőségesebb válfaja: a bolsevizmus is ), jobbról a fasizmus eszmerendszere és szervezkedése ( főként az I. VH után ennek legszélsőségesebb válfaja: a nácizmus is ). [ Az itt-ott felbukkanó anarchistáknak soha nem volt tömegbázisuk ]. 1918. november 3.: Páduában az Antant-tanácskozás nem rendelkezik pl. Magyarország államhatárairól, de felhatalmazza az Antantot az Osztrák~Magyar Monarchia bármely területének megszállására. 1918. november 13.: IV. Károly „lemond uralkodói jogainak gyakorlásáról” --- tehát nem uralkodói rangjáról, azaz nem a trónról mond le, „csak” mintegy „felfüggeszti” a joggyakorlást. [ Magyarországra későbbi visszatéréseinek és a - Mindszenthy József hercegprímás 1948. december 26.-i bolsevik letartóztatásáig folyamatos - magyarországi legitimista irányzatnak ez a jogalapja ]. 1918. november 13.-án Belgrádban a megszűnt Monarchia romjain megalakult, önállóságát deklaráló Magyarország részéről a fegyverszüneti megállapodást a Károlyi Mihály-kormány nevében Linder Béla - akkor már tárca nélküli miniszter - írta alá. A belgrádi egyezmény a saját Antantkapcsolatait, Antant-barátságát reklámozó Károlyi és kormánya, de a magyar közvélemény számára is kijózanítóan súlyos csapás volt. Az egyezmény a megszállási/demarkációs vonalat pl. dél felől a Drávánál és a Marosnál jelölte ki. A szerbek, a románok és a csehek azonban e vonalakon is túllépve egyre nagyobb országrészeket szálltak meg, hogy az Antanttól korábban kialkudott területeket mielőbb birtokba vegyék, és a végső rendezéshez a békekonferencia számára kész helyzetet teremtsenek. „Belgrád után” a román csapatok elfoglalták a Székelyföldet, és miután az erdélyi románok önjelölt ( tehát nem megválasztott ) képviselői december 1.-én Gyulafehérváron kimondták egyesülésüket a regáti Ó-Romániával, tovább nyomultak előre. Az Antant beleegyezésével 9 várost szálltak meg, 1918. Karácsonyán Kolozsvárt is birtokba vették. Előnyomulásukat egészen 1919. január közepéig folytatták, ekkor azonban a Székely Hadosztály egységei - Kratochwill Károly ezredes vezetésével - véres harcok árán a Királyhágó előtt, Csucsa térségében megállították a román megszálló csapatokat. A Károlyi Mihály-kormány, hogy Magyarország területi épségét „valahogyan” fenntarthassa, mindenekelőtt „az Antant jóindulatát akarta megnyerni”: gyors ütemben leszerelte (!) a hadsereget, kész volt a nemzetiségi igények messzemenő kielégítésére. ( Jászi Oszkár adott helyzetben megtévesztő/megbénító, ezért veszélyes illúziója a "keleti Svájc" munkanevű föderációról: legyen Magyarország is egy kantonokra épülő államalakulat, hasonlóan Svájchoz ). Az Antant azonban nem méltányolta az igyekezetet. Fönntartották Magyarországgal szemben a gazdasági blokádot, és ez főleg a szénhiány - fokozta a termelés zavarait, növelte a munkanélküliséget és a létbizonytalanságot. A szerbek, a szlovákok, és a románok önjelölt, soha meg nem választott, de a párizsi békekonferencián mégis elismert képviselői elzárkóztak a megegyezéstől, saját remélt politikai karrierjük érdekében a szomszédos nyelvtestvér/nyelvrokon országokhoz kívántak csatlakozni, az ezer éves Magyarországtól minél nagyobb elcsatolt területtel. A Monarchia közös hadseregének magyar része önálló haderőként teljességgel elégséges lett volna a történelmi Magyarország határainak megvédésére --- a kortárs szakember, az 1917. február 19.-től az összeomlásig, tehát 1918. október 31.-ig magyar királyi honvédelmi miniszter: vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor tábornok szerint; [ akit 1919. februárjában a pacifista* Károlyi Mihály miniszterelnök utasítására letartóztattak és internáltak ]. *[ Pacifizmus: ( szó szerint ) békepártiság; 1919. március elejéig Károlyi Mihálynál és elvbarátainál: minden(!)áron - akár az ország, a haza elvesztése

árán is ! - beteges fegyver-( → háború-)ellenesség, így minden kemény határozottságú cselekedet „erőszak”-nak minősítése és elutasítása. http://www.szabadujsag.com/index.php?option=com_content&view=article&id=309:popely-gyula-a-trianoni-bekediktatumrol&catid=35:interjuk&Itemid=64 : Károlyiék

azt hangoztatták, hogy nem szabad fegyveresen megakadályozni pl. a csehek területfoglaló akcióit, hiszen a békekonferencia úgyis kiparancsolja őket a jogtalanul megszállt területekről. Vakon hittek abban, hogy igazságos tárgyalások lesznek, ahol majd Magyarország megvédheti igazát, mert a wilsoni etnikai és önrendelkezési elvek fognak érvényesülni. „Ha azonban megtörténnék az, hogy a világ nem tudja ezeket a nagy eszméket befogadni, hogy még nem érett a pacifizmusra, akkor azt mondom, finish Hungariae… és akkor kötelességem félreállni”, fogalmazott 1919. elején a gróf --- az ország államfője ! ]. A frontról hazatérő magyar katonai egységek egy része Habsburg József Ágost főherceg és más főtisztek parancsnoksága alatt készen állt volna a haza védelmére, ám az ország és a nemzet jogos fegyveres önvédelme alapkövetelményével szemben az „őszirózsás” hadügyminisztérium már 1918. november 8.-án a korábbi közös hadsereg magyar részének leszerelésére rendeletet adott ki, ( megbízható elemekből új magyar hadsereg jövőbeli felállításáról éppen csak szót ejtett a rendeletben ). [ http://hu.wikipedia.org/wiki/Linder_B%C3%A9la: A továbbiakban szóba kerülő Linder Béla apja zsidó származású volt; maga Linder Béla korábban Ferenc Ferdinánd trónörökös bizalmas hívei közé tartozott, a Károlyi Mihály-éra után pedig a Tanácsköztársaság hadügyminisztériumának bécsi katonai megbízottja; magyarországi utolsó közszerepléseként a szerbek megszállta Délkelet-Dunántúlon és a szomszédos nagy-alföldi Bács-vidéken 1921. augusztus 14.-én megalakult és 8 napot megért „Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság” egyik vezetőjeként tevékenykedett; a megszálló szerb hadsereg kitakarodásakor velük menve pedig a királyi, majd a titói Jugoszlávia megbecsült embere lett: érdemeit díszsírhely adományozásával ismerték el … ]. Az alkoholista Linder Béla tüzérkari

ezredes - aki a Károlyi Mihály-kormány 1918. október 31.-én kinevezett hadügyminisztereként a korábbi közös hadsereg [ magyar részének ] leszerelését, felszámolását siettette - a kinevezését követő 3. napon: november 2.-án ( Halottak napja !!! ), amikor a budapesti helyőrség tisztjei a parlament előtt esküt tettek az új ún. „népkormány”-ra, vörös nyakkendőt viselve és ittas állapotban ezt szónokolta: „Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett romba dönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új győzelmes élet támadjon fel belőle. Ez az új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg.”; továbbá: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!”. A hír gyorsan terjedt, a frontokról katonavonatokkal az országba visszaérkező harcedzett, ( a szélsőbal agitátorok által meg nem fertőzött ) többségi részében még kellően fegyelmezett sorkatonák és tisztek tömegei Károlyi Mihály és pacifista kormányzata felelőtlen nyilatkozatai hatására leggyakrabban: leszerelés nélkül - a pályaudvarokról hazamentek. Lindert dilettantizmusa miatt sokan bírálták, ezért november 9.-én, azaz 10 nappal a hibás/bűnös kinevezése után a hadügyminiszterségről kénytelen volt lemondani. De ez a 10 nap és a rákövetkezők az ütőképes hadsereg szétzilálódása, és az ország védtelenül maradása szempontjából sorsdöntőek voltak ! Linder utódai szintén nem tudtak létrehozni ütőképes új haderőt. Ebben a helyzetben az ország számottevő védelmi erő nélkül maradt. Károlyi Mihály, mint a politikai főhatalom [ miniszterelnökként, majd államfőként ] gyakorlója, mindezért egyszemélyi felelős ! A maga idejében a Sopronkörnyéki, a ( Kerca-)szomori és a balassagyarmati fegyveres ellenállás világosan megmutatta, hogy a legkisebb honvédő erőtől is meghökken, majd a javunkra dönt az Antant. Károlyit tehát nem lehet liberális szerecsenmosdatással „ártatlan bűnbak”-ká minősíteni: gróf Károlyi Mihály - a történelmi kulcshelyzetben döntésképtelen, tétovázó szándékaival, a reális történelmi pillanattal egyáltalán nem adekvát pacifizmusával, a politikai főhatalomra teljes mértékű alkalmatlanságával - nem csak bűnös, hanem de facto hazaáruló volt, --- magyar oldalról Trianon aktuálpolitikai főfelelőse. Aki „mellesleg” „megágyazott” a magyarországi 1. bolsevik diktatúrának, amelynek léte még tovább rontotta az ország béketárgyalási pozícióit.

A belpolitikai helyzetet ugyanis tovább bonyolította, hogy 1918. november 24.-én - a bolsevik ideológiával megfertőződött volt orosz hadifoglyok vezetésével - megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. Elnöke a zsidó származású Kun ( szül.: Kohn ) Béla lett. Károlyi Mihály 1919. január 11.én ideiglenes köztársasági elnökké választtatta meg magát, e minőségében február végén elrendelte, hogy a kormány-ellenes lázadásra szító, lövöldözésbe, vérontásba torkoló tüntetést szervező, ezért bűnözőként letartóztatott kommunista vezetőket politikai foglyokként kezeljék. Károlyi ezen utasítására gyökeresen megváltozott a bánásmód velük szemben: látogatókat fogadhattak, megbeszéléseket tarthattak, a Gyűjtőfogház szinte kommunista pártközponttá alakult. Az ezer éves Magyarország történelmi államhatárai szempontjából a belpolitikai mélypont kezdete: bár Károlyi Mihály 1919. március 2.-i szatmárnémeti beszédeiben kifejtette, hogy revideálta korábbi - még ez év január 1.-én is hangoztatott - pacifista [ = bármely áron ( ! ) fegyver- és háborúellenes ] és Antant-barát felfogását ( amelyeknek káros, egyoldalú voltára például Apponyi Albert gróf is figyelmeztette ), és [ érdemi cselekedetek, intézkedések helyett ! ] „terveket sző” az ország fegyveres védelmére, de ezekből semmit sem valósított meg. 1919. március 20.: az Antant budapesti katonai misszióját vezető francia Fernand Vix alezredes 3 napos ultimátum-határidővel átadta az ún. Vix-jegyzéket [ http://hu.wikisource.org/wiki/Vix-jegyz%C3%A9k ], amely az újonnan kijelölt román-magyar demarkációs vonal megállapításával további igen jelentős magyarlakta területeket és gazdasági erőforrásokat helyezett e vonalakon túlra, vagyis az utódállamok egyikének szánva. A kormány sem aláírni, sem elutasítani nem merte a Vix-jegyzéket, ezért azonnal lemondott. Károlyi ekkor - államfőnek megmaradva - „nemzeti ellenállást készült hirdetni” [ tehát még ekkor sem intézkedett haladéktalanul a jogos nemzeti önvédelem ügyében, még a népfelkelésre sem szólított fel, csak „készült” ], és a lemondott kormány helyére tiszta szociáldemokrata kabinetet tervezett kinevezni. Ám a szociáldemokraták többsége 21.-én délután megállapodott a Gyűjtőfogházban őrzött kommunistákkal a két párt egyesítéséről és a hatalom átvételéről. [ Másnap Károlyi aláírásával jelent meg a Tanácsköztársaság hatalomátvételéről szóló proklamáció, amelyet később maga Károlyi és miniszterelnöke, Berinkey is hamisítványnak minősített ]. Popély Gyula felvidéki magyar történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktora: Trianonért „a felelősség három részre bontható. Egyrészt a szabadkőműves mozgalom a nagyhatalmakkal karöltve, másrészt a nemzetiségi mozgalmak, és végül mi magyarok is felelősek vagyunk a történtekért.” http://www.szabadujsag.com/index.php?option=com_content&view=article&id=309:popely-gyula-a-trianoni-bekediktatumrol&catid=35:interjuk&Itemid=64

John Lukács minden tekintetben kiegyensúlyozott és tényszerűen igaz értékelése [ idézi Romsics Ignác a Rubicon 2007/10. sz.-ban ]: „A Károlyi Mihály[féle ] rendszernek nem volt sem képessége, sem elegendő akaratereje a magyarlakta területek megvédésére vagy erőteljes visszaszerzésükre, …”. És ennek hatalom-éhes, a dilettáns elvbarátokat hatalmi kulcspozíciókba helyező, de facto mindvégig pacifista, a rendeletei révén lefegyverzett országot az ellenségnek kiszolgáltató, külpolitikailag impotens, ennek okán ország- és nemzetvesztő, tehát egyik fő-felelős Károlyi Mihálynak - mint Magyarországon az 1. bolsevik diktatúra „megágyazójának” - emelt szobrot 1975/’76-ban a Kádár-korszak kommunista vezérkara közpénzekből, egy kiemelt fontosságú közterületen: az országház telkének északnyugati részén ! És 2010-ben még mindig ott éktelenkedik ez a gyalázat ! A központi hatalmat csalással és puccsal elorozó Tanácsköztársaság nevű - [ 1919. március 21.-től 133 napon át: augusztus 1.-ig tartott; e névvel párhuzamosan a Magyar Népköztársaság elnevezés továbbra is használatban volt, a parlamentáris demokrácia legcsekélyebb nyoma nélkül ] bolsevik/kommunista önkényuralmi rendszer/diktatúra „burzsoázia-( = polgárság-)kiirtó” jelszavú, politikai indíttatású szervezett erőszakhulláma - a zsidó származású, Győrben 1908-ban érettségizett, orosz hadifogságát követően a szovjet Moszkvában Kun Béla elvtársává váló [ ennek során több hadifogoly magyar tisztet ( akik a bolsevik propaganda hatására sem voltak hajlandók belépni az orosz vörös gárdába ) már ott kivégeztető ] Szamuely Tibor 1919-es népbiztossal az élen -, tehát az ún. vörösterror rögtönítélő „törvényszékei”, továbbá a „Vörös Őrség” és más terror-brigádok, „vörös

osztagok”, köztük a leghírhedtebb „Lenin-fiúk” nevű terror-különítmény rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, harcos egyházellenességük során kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezeteket, „preventív célból” túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták. Számos vidéken ( a mai szaktudomány megfogalmazásában ) „helyi jellegű paraszti ellenforradalomnak” nevezett spontán antikommunista megmozdulások szerveződtek: a vörös rémuralom diktatúrája ellen. Ezek brutális elfojtása során, ill. általános megfélemlítési/elrettentési célból a vörösterror karhatalma tömegessé tette az utcai, út menti kivégzéseket. E vérengző vörös csürhe szadista sorozatgyilkosságainak „forgatókönyve” az volt, hogy a kivégzésre kiszemelteket - kivezényelt családtagjaik és szomszédjaik jelenlétében pl. leköpködték, összeszurkálták, és/vagy megcsonkították, és/vagy puskatussal félholtra verték az akasztás előtt. A vörösterror dokumentumokkal igazolt halálos áldozatainak száma „Tanács-Magyarországon” 590 fő volt. Szamuely Tibor 1919. április 20.-án, Húsvét vasárnapján Győrött elhangzott program-beszédében a következőket mondta: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!” [ Miközben a tanács-kormány az Antant-szövetséges, tehát ellenséges körkörösen szomszéd államok Magyarországot megszálló hadseregei közül csak a csehszlovákok egy részét tudta visszaszorítani június-júliusban valamelyest: Érsekújvár~Aranyosmarót~Zólyom~Kassa magasságáig, ill. a Hernád vízgyűjtőterületén Bártfáig, --- hazaszerető „nem bolsevik” tisztikar ( 1919. április 19.-től vezérkari főnökként az élén Stromfeld Aurél ezredes, aki 1848as szellemiségű magyarországi német családból származott, a Monarchiában vezérkari tiszt volt, 1918-tól a szoc. dem. párt tagja ) vezetésével. ( Stromfeld ellenezte, hogy Kun Béláék az Antant követeléseinek eleget téve a visszafoglalt területeket - tetejében nemzetközi jogi garanciák nélkül ! - kiürítsék és átadják a cseheknek, ezért 1919. július 21.-én lemondott a Vörös Hadsereg vezérkari főnöki tisztségéről. Stromfeld példáját a visszavonulással egyet nem értő sok tiszt követte, az események hatására a hadsereg széthullása is megkezdődött. A Tanácsköztársaság bukása után Stromfeldet 1919. őszén katonai bíróság előtt felségárulás vádjával 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, ezredesi rangjától, nyugdíjától megfosztották. 1921-től polgári foglalkozásokból élt, intenzív szoc. dem.-párti tevékenysége és kapcsolatrendszere 1925-től „balos” ( = kommunista ) irányultságúvá vált, noha egykori tiszttársai folyamatosan igyekeztek erről lebeszélni. Honvédelmi és az ezeréves ország területi egységét visszaállítani törekvő, terület-visszaszerző katonai érdemeit 1927-ben bekövetkezett halálát követő rehabilitációja kapcsán a Horthy-rendszer is elismerte )].

1919. májusában Párizsban a békekonferencia „jóváhagyja” az új államhatárokat Közép-Európában, így a Kárpát-medencében is; ( januárban még „csak” a megszállások tényadatait rögzítették ). A vörösterrorról mondottak okán nem lehet csodálkozni azon, hogy a Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1.-i összeomlása után, mondhatni azonnal, spontán módon megindult a retorzió: a fehérterror. Az emberek igazságérzete úgy diktálta, hogy meg kell megbüntetni, sok esetben ítélet nélkül meg kell ölni azokat, akik felelősei vagy közreműködői voltak a korábbi gyilkosságoknak. Ennek a népharagnak az élére álltak sok helyen a fegyverviselt emberekből, katonákból álló ún. tiszti különítmények, amelyek tevékenységét abban a hatalmi vákuumban senki nem kezdeményezte, senki nem koordinálta, s amelyek leállítását csak a megszilárdult legitim hatalom - már Horthy kormányzóvá választása után - volt képes. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Horthy Miklós az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után kenderesi birtokára vonult vissza. Az önmagát proletár-forradalomnak nevező vörös rémuralom idején csatlakozott a francia megszállás alatt álló Szegeden folyó ellenforradalmi szervezkedéshez: nagykárolyi gróf Károlyi Gyula 1919. május 30.-án Aradon megalakult, pár nap múlva Szegedre került ellenforradalmi kormányának hadügyminisztere lett. Utóbb a Nemzeti Hadsereg élére

állt: fővezérként; ( az alakulat létrehozását még Horthy hadügyminisztersége előtt kezdte meg Gömbös Gyula honvédelmi államtitkár – kommunistaellenes tiszti különítményekből ). Horthy személyes helyzetét kormányzóvá választásáig az jellemezte, hogy hatalma az Antanttól és a Nemzeti Hadseregtől függött. Horthy 1919. augusztus 18.-án a [ négyhatalmi ( Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, USA ) tábornoki karból létrehozott, és a demarkációs vonalakat átlépő, az ország központi részeit is megszálló és rekviráló~rabló, az eltulajdonítottak Romániába szállítása végett a teljes magyar közlekedési hálózatot lefoglaló/bitorló román katonai erők Antant-utasításra távozását felügyelő ] Szövetséges Katonai Misszió előtt jelentette be, hogy amint arra engedélyt kap, 4 napon belül

tényleges haderővel fog rendelkezni, és helyreállítja a rendet Magyarországon. Csapataival az Antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. Horthy a Dunántúlon saját katonai igazgatást vezetett be, körzetparancsnokai teljhatalommal bírtak. A Nemzeti Hadsereg egy frissen alakult, még általános szabályzat nélküli testület volt, amelynek tagjai az amúgy is zűrzavaros időszakban akadály nélkül cselekedhettek, központi parancs nélkül, saját belátásuk szerint. A nép által csak kommün-nek nevezett Tanácsköztársaság alatti kommunista rémtettek, az ún. vörösterror ellenhatásaként az esetenként egyes körzetparancsnokok által vezényelt ún. fehérterror erőszakos cselekményeit, kegyetlenségeit az Antant egyes képviselői is szóvá tették [ igaz, ezzel ellentétes kortárs/szemtanú (!) Antant-vélemények és -jelentések is születtek ]. Ám az 1920. március 1.-ig = Horthy kormányzóvá választásáig 626 főnyi kivégzett jelentős része nem a különítmények, ill. a hadseregrészek, hanem a vörös terror okán felbőszült lakosság önbíráskodásának áldozata lett, ezért a Horthy-vezette fővezérség mindezeket népítéletnek, vagy a fegyveres erők egyes tagjai egyéni kilengésének minősítette; ( tény, hogy maga Horthy Miklós fővezér sosem adott ki a megtorlásokra utasítást, parancsot. Sőt, a kilengések, erőszakos cselekmények kapcsán még az is tény, hogy Horthy több esetben vizsgálatot rendelt el a gyilkosságok kivizsgálásának érdekében ). A Nemzeti Hadsereg élén fővezérként 1919. november 16.-án Budapestre bevonulva Horthy ezt ( is ) mondta: »Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom, itt a Duna partján, a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait, és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani.«

Az új Magyarország konszolidálásának és kibontakozásának kezdete. Az államforma kérdésében a Nemzetgyűlés teljes egységben volt: mindenki elutasította a forradalmakkal összekapcsolódó „köztársasági” formát. Viszont az Antant és a szomszédos országok háborús okként tekintettek volna Habsburg IV. Károly király esetleges visszatérésére, sőt, egyetlen Habsburgot sem támogattak államfőként. [ Maga Habsburg József Ágost főherceg - aki 1918. október 16.-tól a király teljhatalmú helytartója/főmegbízottja = homo regius volt, s aki a vörösök idején alcsúti birtokára vonult vissza, majd a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. augusztus 7.-én államcsíny-jelleggel Magyarország kormányzójává ( Reichsverweser ) nyilvánította magát, ám mivel a párizsi békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa augusztus 21.-én értesítette a Szövetséges Katonai Misszió vezetőit: Habsburgot nem látnak szívesen Magyarország élén - augusztus 23.-án lemondott ]. Mindez tovább erősítette az Antant által amúgy is támogatott Horthy pozícióját. A Nemzetgyűlés 1920. februárban ült össze, elfogadta az állami főhatalom ideiglenes gyakorlásáról szóló törvényt, amely a közepesen erős köztársasági elnökökéhez hasonló jogkört adott a leendő kormányzónak. Horthy ezzel szemben jelölésekor ragaszkodott a hatáskörök későbbi kiszélesítéséhez.

Trianon, 1920. június 4.: ( kerekítve ) 3 és fél millió magyar került idegen állam fennhatósága alá. Soha senki nem kérdezte meg sem az érintett személyeket, sem azok regionális közösségeit, noha az Árpád-i~Szent István-i Magyarországot brutálisan szétdaraboló béke-diktátum nagyhatalmi kikényszerítői az önrendelkezési elvre hivatkoztak.

A diktátum „másnapján” Csonka-Magyarország Közép-Európa legkisebb és gazdaságilag + katonailag leggyengébb állama volt, amelynek maradék népessége lelkét az I. VH frontjain hősi halált haltaknak, a hátországban a háborús majd a „forradalmi” időszak során éhezésben, legyengültségben, emiatti betegségekben elhunytaknak, és a terrorok áldozatainak fájó emléke, a hadifogolytáborokban sínylődők sorsa miatti aggodalom, az elcsatolt országrészekből átözönlő menekülők számára a kellő segítség megadásának fizikai lehetetlensége is méltán nyomasztotta.

» FELTÁMADUNK ! « Csakis határozott célkitűzések, erős kéz, és a békediktátum revíziójára törekvés változtathattak a Muhihoz és Mohácshoz méltán mérhető állapotokon. A kormányzói jogkört többször bővítették az idők folyamán, ám Horthynak sosem volt diktatórikusnak mondható, totális hatalma. Az erély nem erőszak. A törvények keretei közötti, azaz legális ellenzék minden színárnyalatának pedig az alapvetően kibővített, utóbb részben módosított választójog révén az országgyűlésben volt lehetősége a törvényalkotásban részvételre, ill. a kormányzás ellenőrzésére. [ A kormányzó saját utódlásának megoldása érdekében is tett lépéseket: 1942-ben kormányzóhelyettessé tette idősebbik fiát, Horthy Istvánt ( 1942. évi II. törvénycikk ), aki még abban az évben elhunyt repülőbalesetben a szovjet hadszíntéren. Halála után nem avattak új kormányzóhelyettest ]. A forradalmak bukása/megbuktatása után nem emigrált, hanem messze túlnyomó többségükben Magyarországon maradt szociáldemokraták, mint mérsékelt baloldal kiegyeztek a rendszerrel a Bethlen-Peyer paktum ( 1921 ) keretében. Kis családtörténetem: ács anyai nagyapám is „szoc. dem.” volt; { emiatt majd a nyilas rémuralom idején elvesztette korábbi állását, sőt, rendőri megfigyelés alá került, de - Győrben közismerten kitűnő szakember lévén - más bántódása nem esett. Párttagságát azonnal megszüntette, amikor az áruló szélsőbalos „szoc. dem.”-ek 1948. június 12.-én Magyar Dolgozók Pártja ( MDP ) néven fuzionáltak a kommunistákkal }. Nagyapám a II. VH végén a németek által a Rábába robbantott, az akkori Bécs-Budapest főközlekedési út egy szakaszát képező híd újjáépítésében a keszonmunkások művezetőjeként vett részt; e hidat építésétől kezdve, tehát újjáépítésekor is Horthy Miklós hídnak hívták/hívjuk; ( 1949.-től Petőfi-hídra keresztelték át ). { A „szoc. dem.”-ségéhez még annyit, hogy amikor 1956-ban a forradalom idején a Szociáldemokrata Párt Kéthly Anna vezetésével rövid időre újjáalakult, győri szervezete létrehozásában anyai nagyapám és fia - a református lelkésznek készülő nagybátyám - újra az alapítók között volt }.

[ http://corpuscuit.us/joma/index.php?option=com_content&view=article&id=1277:vonyitanak-mint-a-farkasok&catid=37:tarsadalom-kritika&Itemid=46 Horthy Miklós kormányzósága elején tett kijelentése: „Ebben az országban rendnek kell lennie, én itt rendet fogok tartani, és ha nem lesz rend, lövetni fogok! Ha jobbról, fájó szívvel, ha balról, akkor passzióból.” Ám ne feledjük, Horthy mindezt egy patkány”forradalom” után mondta, egy nemzetet és Hazát kiárusító, vérbefojtó vörösterror után ]. Horthy minden szélsőséget következetesen illegitimnek minősített és a parlamentarizmus keretei között, ám szükséges mértékig kemény kézzel intézkedett ellenük. A szélső bal Kommunista Párt illegalitásban működött, tagjai folyamatos letartóztatásban álltak. Az 1930-as évek második felétől egyre szaporodtak a Horthy elleni szélsőjobboldali támadások is. Akár csak a kommunista pártot, a szélsőjobboldaliakat is igyekezett ellehetetleníteni a rendszer: betiltották a Nemzeti Akarat Pártját majd a Hungarista Pártot is. Csonka-Magyarország - mint Magyar Királyság önmegnevezésű független új állam: király nélküli alkotmányos (!) királyság - 1921~1931 közötti államszervezeti, gazdasági, modernizációs, pénzügyi, társadalombiztosítási, művelődés- és kultúrpolitikai berendezkedésének és fejlődésének kiegyensúlyozott, ún. „liberálisan konzervatív” kormányzati irányítása, továbbá a nagy gazdasági világválság kezdeteivel szembesülés bethleni gróf Bethlen István miniszterelnök nevéhez fűződik, ezért ezt a korszakot „bethleni konszolidáció”-nak nevezzük. [ Utóbb Bethlent mind a Magyarország német megszállása utáni fasiszta, mind a megszálló szovjet-bolsevik diktatúra ( mivel Bethlen elutasította a kommunistákkal való együttműködést ) üldözte. Szovjetunióba elhurcolása után börtönben éheztették, ill. kínozták, moszkvai rabkórházban halt meg 1946. őszén ]. 1927. január 1.-én vezették be az I. VH-ban inflálódott magyar korona helyett a független Magyarország keményvalutáját, a pengőt*, ez ( kerekítve ) 2 évtizedig, 1946. július 31.-ig volt törvényes fizetőeszköz. Kibocsátásakor 1 kg finomított ún. nemes arany/színarany értéke 3.800.- pengő volt, ugyanekkor pl. a korabeli USA-dollárt 5 pengő 70 filléren váltották át. A pengőt mai Ft-ban kifejezni lehetetlen, áru- és szolgáltatás-fajtánként váltakozva ( a II. VH előtt ) kb. 200-tól 1.200-ig terjed a szorzó 1~1 pengő esetében, ezért csak szemléltetésül: ( a pengő bevezetésétől számított 1. évtizedben átlagosan ) 1 q csöves kukorica 10 pengőbe került, egy autóbuszjegy egy városi helyi vonalon 40~50 fillérbe, egy távolsági járaton 40 km-es út 1 pengő 50 fillérbe, a 10 km-en belüli vasúti utazás 1 pengő 20 fillérbe. A gimnáziumokban a jeles és kitűnő tanulók tandíjmentesen tanulhattak; kistisztviselő özvegyi nyugdíja 65 pengő/hó, az egyetemi tanári alapfizetés pedig 500~600 pengő/hó volt; http://epa.oszk.hu/01100/01192/00409/pdf/EL_1936_02_073-080.pdf: az 1934/35. téli termelésű hasáb-tűzifa ára Budapesten - fafaj függvényében - 2,14~2,92 pengő/q volt.

* pl. 5 pengős ( bankjegy, előoldalán gr. Széchenyi István portréjával, hátoldalán a Lánchíd rajzával )

A 10 pengősön Deák, a 20-ason Kossuth, az 50-esen Petőfi, a 100-ason Hunyadi Mátyás király, a később kiadott 1.000 pengősön pedig az aradi Szabadságszobor Hungária-feje díszítette az előoldalt. pl. 5 pengős ( ezüstérme, átmérője 34 mm ). hátlapján: MAGYAR KIRÁLYSÁG / 5 PENGŐ, középen a magyar kiscímer; előlapján: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓSÁGÁNAK 10. ÉVFORDULÓJÁRA 1930; középen a kormányzó mellképe.

1939-től új bankjegysorozatot is kiadtak, amely az ezeréves ország magyar népművészeti motívumait és pl. palóc népviseletbe öltözött magyarokat ábrázolt.

Bethlent váltva, 1931-’32-ben a 1919-es szegedi ellenforradalmi kormányt vezető nagykárolyi gróf Károlyi Gyula lett újra Magyarország miniszterelnöke. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

▼ Kitűnő összeállítás vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1920~1937 közötti 17 évéről. [ A szerző a magyarországi 2010. évi választásokat megelőző - bolsevo-liberális többségú - parlamenti ciklus idején írta meg az alábbiakat, s először az Argentínai Magyar Hírlapban publikálta http://epa.oszk.hu/00600/00674/00030/pdf/00030a.pdf ; itthon http://lolikett.nolblog.hu/archives/2010/01/02/HORTHY_MIKLOS_TIZENHET_EVEROLKicsit_maskepp_mint_tanitottak_nekunk/ és http://corpuscuit.us/joma/index.php?option=com_content&view=article&id=1277:vonyitanak-mint-afarkasok&catid=37:tarsadalom-kritika&Itemid=46 hozta le először teljes terjedelemben ].

Czikó Árpád [ 30173 Hannover, Hildesheimer Str. 97 ]: »SZÁMVETÉS - egy tanulságos összeállítás történelmünk 17 évéről Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet

felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized. Épp ennyi, tizenhét évünk adódott - hatalmas csapások sora után - végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédjaink acsarkodtak ránk. De sikerült. Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. Alap- és középfokú iskoláink száma 7.418-ról csaknem a duplájára: 13.780-ra; óvodáinké 975-ről 1.140-re emelkedett. Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma. 2.628 km. elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8.671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk magyar találmány alapján. Diesel-mozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk! Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel. Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kaptak az egyre növekvő számú cukorbetegek. Budapest (gyógy)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári-Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres vonatok szolgálták a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak ( közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak ) vasúti, üdülési,biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját. Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult. Politikai téren önállóságra törekedtünk. Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust. No persze nem az 1990-2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok, hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot - vagyis a 1920 és 1937 közötti -, a még új világháborútól mentes korszakról szól ez az írás. Adataim pontosak. A „boldog” Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából ( Akadémiai Kiadó ). A milliószámra előforduló munkás-mozgalmár szócikk közé nyilván nem „a gaz horthy-fasiszta” érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is. Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén - a Csobánc utcai elemi iskola tanítónője 275 pengő nyugdíjra volt jogosult. Egy pengő ma 1.200~1.300 Ft-nak felel meg, bár az írásom megjelenésig ez még változhat gyurcsányilag. Unokája ( kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával ) mintegy a negyedét~ötödét kapja ennek a nyugdíjnak.

Jó-jó - mondhatja az iskolázott olvasó - de „az elnyomó értelmiség” ( tanítónő … ) kivételezett helyzetben volt, a szegény munkások pedig folyamatosan nyomorogtak.

No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén ( Antall József volt az osztályfőnökünk ) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt ( Herr Dréher/r/ ), és glaszé-kesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba - s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést. Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően ( úgy bizony! ) előírt, s felépített gyári sportpályán - ; tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig - óh, borzalom! - a hazáról tanultak az iskolában. A hazáról. Természetesen - mai szóval - "vesztesei" is voltak e kornak. Gyámolításukra ott voltak az ONCSA*-házak, az ínség-akciók, a tehetségmentő szolgálatok... * [[ B.S. kieg.: 1920. és 1930. között mintegy 300 ezer új ház épült az országban. A városokban magánvállalkozásban vagy önkormányzati finanszírozásban főként nagyobb bérházak, vidéken pedig állami támogatással ( Országos Nép- és Családvédelmi Alap → ONCSA-lakótelepek ). Az Alap pénzéből épült, az adott tájegységre jellemző földszintes, népi stílusú épületek, korabeli társasházak lakásait elsősorban a nagycsaládosok kaphatták meg, ezért az Országos Nagycsaládosok Családvédelmi Alapja nevet is használták; http://blog.poznanici.com/weblog/2009/10/07/peterreve-pecello-terkep/ ]] Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3~4 év a Nagy Gazdasági Világválság - épp a közepén! Hogyne lettek volna "vesztesek"! Hisz az egész Magyarország vesztes volt! És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog, elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt. Horthy alatt nálunk sem fasizmus, sem nemzeti szocializmus nem volt! Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom katonai megszállása alatt. ( Csupán zárójelben, dőlt betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes szocializmus ). Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1.500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot. Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervatív világ volt. Beszélő a neve: érték-konzervatív. Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság vagy gonosz indulat - valószínűleg mind a kettő! Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges pártok korlátozása. Akkor nemzetet mentett. Valóban volt cenzus ( 1920-tól 50 %), viszont nem döntötte el végzetesen az ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal, esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat. Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat - emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető! Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.

( És még valami: a Horthy-család birtoka ugyanakkora volt, amikor [[ 1944-ben ]] lemondatták, mint amikor [[ 1920-ban ]] kormányzóvá választották ) Csak azt kérem: adjátok tovább! «

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

[ A 2 VH közötti időszak egészének sokkal részletesebb, árnyaltabb elemzése olvasható - olvasandó ! - a http://mek.niif.hu/02100/02185/html/11.html helyen „Társadalom, életmód és életviszonyok” címen ]. A fentiekhez egyetlenegy hozzáfűzni valóm van. A múlt század ’60-as évei közepén - az 1963-as ún. általános amnesztia után - a Kádár-korszak politikájába már belefért a feltétlenül rendszer-hű, világnyelveket beszélő tehetséges fiatal egyetemi~főiskolai oktatók és kutatók - főként közgazdászok - egy válogatott kis csapatának Nyugatra küldése: az ottani modernizálódó kapitalizmus tanulmányozására, az „átültethető” tapasztalatok gyűjtésére, [ amelyek egy része beépült a(z 1948-ig szoc. dem. ) Nyers Rezső közgazdász vezette team által kidolgozott, 1968. elején bevezetetett „új gazdasági mechanizmus” ( UGM ) gazdasági reformcsomag modernizációs kísérletébe ], továbbá - tanulmányútjaikról hazarendelésük után - többek között a magyarországi 1956 letagadhatatlan tömegbázisának, tömegjelenségei társadalmi okainak marxista-leninista szellemű, ám szigorúan titkosan kezelt elemzésére. Utóbbi kapcsán az ifjú kutatók legdöntőbb eredménye az lett, hogy ’56 ipari munkássága azért alkotta tömegesen (!) a Rákosi-rendszer ellenes megmozdulások bázisát, mert életszínvonala 1953-ra, és így ’56-ra is a Horthy-féle utolsó békeévbelinek: az 1938-asnak a ¾-ére~2/3-ára esett vissza ! A Kádár-féle „gulyás-kommunizmus” életszínvonal-politikája tehát egyértelműen egy esetleges új felkelést alátámasztó/serkentő ipari munkás elszegényedés megelőzését szolgálta, azaz nem népjóléti, hanem a hazai viszonyokra kitalált párthatalom-bebiztosító célú volt. [ A marxista-leninista elemzést és összegezést végző ifjú kutatók szigorú titoktartásra kötelezett, lelakatolt nyelve, politikai szájzára pedig legalábbis pl. pinceszereken megnyílt a „nem teljesen elvtársi” ivócimborák, vagy az érintettek megkérdezése nélkül munkaadójuk által „foxi-maxira” ( marxista-leninista esti egyetem nevű akármire ) beíratott felnőtt hallgatók előtt, azok meg továbbadták … ]. A lényeg: az ipari munkásság túlnyomó része vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzása idején jobban élt, mint az ’56 előtti „néphatalom” idején ! *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A Magyar Királyság „főméltóságú úr” megszólítású kormányzójának államigazgatási szolgálati össz-időtartama 1920. március 1.~1944. október 16. közé esett. A Czikó Árpád-féle fenti tanulmány 1937-es felső időhatára utánra esett Horthy Miklósnak és munkatársainak évtizedes erőfeszítése nyomán - a nemzet közakaratával egyezően - a trianoni gyalázat-diktátum revíziója: elsősorban a magyar-lakta elszakított országrészek visszacsatolása. Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán kormányának ( 1936~1938 ) már nemcsak a nácik, hanem magyarországi támogatóik: a különféle nyilas és nemzetiszocialista mozgalmak fenyegetésével is meg kellett birkóznia. 1938-ban hirdette meg a miniszterelnök a hadseregfejlesztésre irányuló Győri programot, amely egymilliárd pengőt áldozott a trianoni békediktátumban kikötötteknek megfelelően mindeddig kis létszámú és katasztrofális felszereltségű magyar hadsereg fejlesztésére. Horthy – és szinte kivétel nélkül a magyarországi politikusok, politikai erők, pártok – fő külpolitikai törekvése a diktátumnak tekintett trianoni békeszerződés revíziója volt. Módszere azonban csak óvatos és tapintatos lehetett, a környező államok ellenséges gyűrűje miatt.

John Lukács történész [ 1993. ]: „Mussolinitől, Kemáltól* *[ Musztafa Kemál Atatürk pasa, az Oszmán Birodalom romjain az újkori török állam megszervezője ], Hitlertől, … , de még Dollfußtól, Francótól és Salazartól is eltérően Horthy nem volt diktátor, hanem államfő. … államfői szerepe nem lebecsülendő, s ezt az akkori korszak történelmi fejlődése igazolja. … elismerte a hagyományos magyar parlamentarizmus szerepét, s a hagyományos arisztokráciáét is.” Alkotmányos államfő volt. Továbbá: „a kormányzó következetesen elutasított minden olyan felvetést, hogy magát, a fiát vagy unokáját királlyá koronázzák.” [ Olasz Lajos: A kormányzói család. Rubicon, 2007/10 ].

[  Hermann Kinder~Werner Hilgemann: ( sorozatcím: SH atlasz ) Világtörténelem. Budapest, Berlin, Heidelberg, New York, London, Paris, Tokyo, Hong Kong, Barcelona --- 1992., p. 416 ]. Az államberendezkedési parlamentáris demokrácia ( = kék ), ill. a diktatúra/tekintélyuralmi rendszer ( = vörös, az 1933-ban és azt követően bevezetetteké pedig vörösbarna ) európai térfoglalása 1919~1939. között, vagyis az I. VH végétől a II. VH kezdetéig. [ Jelmagyarázat: háromszög = köztársaság, korona = királyság, korona-körvonal zárójelben: király nélküli királyság/”megüresedett trón” ]. New Yorktól Londonon és Párizson át Tokióig a XX./XXI. századfordulón a nemzetközi szaktudomány (!) Horthy-Magyarországot nem a diktatúrák, hanem a demokratikus berendezkedésű államok közé sorolja !!! A nyugati demokráciákban Horthy megítélése – a világháborús hadba lépésig – kedvező volt. Hatalomra jutását angolbarát mentalitásának is köszönhette, emellett haditengerészeti múltja is kedvezően befolyásolta megítélését. „Horthy államfői működése alapjának tekintette a trianoni békediktátummal elveszített országrészek - vagy azok egy részének - visszaszerzését. Szinte teljes államfői tevékenysége ezt szolgálta.” ( Szakály Sándor: A kormányzó és a kiugrás. Rubicon, 2007/10 ). Adolf Hitler eleinte pozitívan ítélte meg Horthy politikáját, azonban a Csehszlovákia, majd a Lengyelország elleni német agresszióban való részvétel megtagadása után egyre nagyobb ellenszenvet érzett a vele többször is ellenkező kormányzó iránt. Horthy pedig „brigantiknak és bohócoknak” tartotta a nácikat. Hitler külön bírálta, hogy Horthy rendszere vonakodik meghozni a zsidótörvényeket. Horthy 1938-ban azért mondatta le Darányit, mert az tárgyalni kezdett a nyíltan Hitler-barát nyilasokkal, és parlamenti képviseletet ígért nekik; ( Darányiék célja az lett volna, hogy ezzel megszelídítsék őket, ám nem értek el eredményt ). 1938. augusztusában Hitler hivatalos látogatásra hívta Horthyt és dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnököt. A tárgyalások során Hitler közölte velük, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni támadás időpontja. Azt várta a magyar féltől, hogy játssza el az agresszor szerepét, amelyért az akkori Szlovákia, vagyis a Trianonban elorozott Nagy-Duna bal parti Kisalföld-rész + a Felvidék + Kárpátalja teljes területének Magyarországhoz visszacsatolhatóságát ajánlotta fel. A katonai megtámadást Horthyék egyhangúlag elutasították. Az ott tartózkodó Kánya Kálmán szerint Horthy figyelmeztette Hitlert, hogy ezzel újabb világháborút fog kirobbantani, amit el fog veszíteni, mivel nem rendelkezik tengeri hatalommal. Hitler emiatt kiabálni kezdett vele. Horthy figyelmeztette, hogy távozni fog, mivel ez a hangnem megengedhetetlen egy önálló, ezeréves állam képviselőjével szemben. Hitler tiszteletteljes hangnemre váltott át, ám ettől kezdve gyűlölettel viseltetett Horthy irányában. Anglia, Franciaország, Olaszország és Németország kormányfői Münchenben szeptember 29.-én egyezményt írtak alá, amelynek része volt az alábbi tartalom is: „A négy nagyhatalom kormányfői kijelentik, hogy amennyiben a Csehszlovákiában élő lengyel és magyar kisebbségek problémáját az érdekelt kormányok három hónapon belül egyezség útján nem rendeznék, a kérdést a ma összegyűlt négy nagyhatalom kormányfői újabb értekezleten tanulmány tárgyává fogják tenni.” A müncheni egyezmény alapjaiban rendítette meg a versailles-i, benne a trianoni békerendszert, és így közelebb hozta a magyar revíziós törekvések megvalósítását is Az október 9~13. közötti rév-komáromi kétoldalú tárgyalás nem hozott megegyezést. Bár a müncheni egyezmény kiegészítő nyilatkozata előírta, hogy a közvetlen magyar-csehszlovák tárgyalások kudarca esetén a kérdést a négy kormányfő újabb találkozóján, tehát nemzetközi bíráskodás keretében kell eldönteni, Anglia és Franciaország kormánya úgy határozott, hogy - lemondva a közvetlen részvételről - a tengelyhatalmakra [ Németországra + Olaszországra ] hagyja a döntés jogát. Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt az időközben szövetkezett németek és olaszok - az ún. tengelyhatalmak - külpolitikájának támogatójává vált Horthy, miután az I. bécsi döntés* - 1938. november 2. - értelmében részleges revízióra került sor a magyar lakta bal parti Kisalföldön és a Felvidék

többségében magyar lakta déli sávjában. A revíziós tárgyalásokat Magyarország kezdeményezte, Hitler és az angol kormány között Mussolini közvetített. A még békeidőben született revíziót az európai nagyhatalmak ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el: az angolok és a franciák egyhangú egyetértésével (!) a németek és az olaszok írták alá. * teljes szövege: http://www.foruminst.sk/documents/9/124.pdf A nagyobb városok közül Érsekújvárt, Lévát, Kassát, Ungvárt, Munkácsot visszacsatolták Magyarországhoz, ám az akkori tót/szlovák~magyar nyelvhatár közelében fekvő Pozsony és Nyitra Csehszlovákiáé maradt, [ noha Pozsony-1910: 78.229 össz-lakosából 32.790 német, 31.705 magyar, 11.673 tót/szlovák, 1.242 cseh, 351 horvát és 115 lengyel, ( vagyis cseh + szlovák = 16,5 % ); Nyitra-1910: 16.419 össz-lakosából 9.754 magyar, 4.929 tót/szlovák és 1.636 német, ( vagyis szlovák = 30,0 % ) ]. Az I. bécsi döntés lényegében a néprajzi/nyelvi határt követte ( amit Trianonban nem „tudtak” = nem akartak megállapítani, a cseh~szlovák gazdasági érdekek miatt ): visszatért a Nagy-Duna bal parti Kisalföld-rész, továbbá a Felvidék és Kárpátalja déli része, összesen 11.927 km2 terület 862.747 lakossal. A népesség 86,6%-a magyar volt, rajtuk kívül mindössze 9,7% tót/szlovák, 2% német, 1% ruszin/rutén és 0,7% egyéb anyanyelvű lakosság élt ezen a területen. A magyar honvédség a kijelölt országrészekbe november 4~11. között vonult be, a visszatért területek lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta a magyar csapatokat. 1938. november 6.-án Rév-Komáromban és november 11.-én Kassán vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó személyesen vezette az alakulatokat.

A kormányzó bevonulása Kassára. Horthy jól beszélvén egy szláv nyelven: horvátul; kassai magyar nyelvű ünnepi szónoklata egy részét szlovákul is megismételte, sőt, külön is szólt ( szintén szlovák nyelven ) a visszacsatolt részek szlovákságához. A »Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyé«-ben 1936. november 11.-én megválasztott Polniczky Lipót főispán különösképpen szorgalmazta a visszacsatolt részekkel a közeledés megteremtését. 1939-ben Medvénél az ideiglenes forgalom részére a megye ismét üzembe állította és

megindította a kompközlekedést Győr vármegyéhez a keresztény magyar államalapítás óta tartozó Nagy-Duna bal parti, visszacsatolt Csilizköz, közigazgatásilag a Csilizközi Járás ( Medve, Kulcsod, Balony, Szap, Csiliznyárád, Csilizpatas, Csilizradvány községek ), továbbá a mögöttes más csallóközi területek gazdasági~kulturális re-integrációja végett. 1938/’39 telén készült el a Medvei Nagy-Duna közúti híd általános terve; [ a hídsor mellé később egy vasúti hídsort is akartak építeni ]. 1939. október, Magyar Világhíradó 817.: http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3495 és: 1942. AUGUSZTUS MAGYAR VILÁGHÍRADÓ 964.

A medvei Duna-híd építése http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=4746 . 1939-től a Magyar Királyi Honvédség „műszaki alakulatok” fegyvernemén belüli győri utász zászlóalj állománya köztük hidászok - és a győri Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. [ MWG ] több száz munkása építette a Medvei hidat; 1942. december 20.-án helyezték forgalomba. [ 1944-ben légitámadás, majd úszóakna rongálta meg, 1945. márciusában pedig a visszavonuló náci németek a jobb part/Győr felőli nyílásának acélszerkezetét a Dunába robbantották ].

Kis családtörténetem: leszerelés előtti katona/honvéd édesapámnak is életre szóló alapélménye volt a Nagy-Duna bal parti Kisalföld-rész és a Felvidék visszacsatolásakor a kitörő lelkesedés, a virágesős fogadtatás; majd utászként a Medvei híd építése kapcsán tevőleges részese volt a színtiszta magyarlakta 2 országrész gazdasági~kulturális összekapcsolásának, re-integrációjának is. Imrédyt 1939. elején a földrajztudós akadémikus, egyúttal egyik legátfogóbb műveltségű és össz-európai tájékozottságú politikus: dr. nemes széki gróf Teleki Pál váltotta a miniszterelnöki poszton. Teleki Pál miniszterelnöksége idején szállta meg a Wehrmacht a cseh és morva területeket, a magyar revízión kívüli maradék Szlovákia március 14.-én függetlenedett, a magyar haderő pedig – kihasználva az alkalmat – visszafoglalta a stratégiai szempontból is fontos, a néhai Csehszlovákia szétesésekor az I. bécsi döntésből kimaradt, 1939. március 15.-én Kárpátszka Ukrajna néven, Huszt központtal politikailag pár hétre önállósult maradék hegyi Kárpátalja-részt. Összesen mintegy 10.700 km2 terület és 550.000 lakos tért vissza Magyarországhoz, hiszen Kárpátalja többi, főként magyarlakta része már 1938. novemberétől a Magyar Királysághoz tartozott. És: 1939. tavaszától újra lett magyar~lengyel közös államhatár ! http://nemnemsoha.gportal.hu/gindex.php?pg=27769467

Bár Horthy Miklós az 1920-as~’30-as években visszahúzódott a napi politikától, szerepe a revízió, a terület-visszacsatolások kapcsán ismét megnőtt a magyar hadsereg főparancsnokaként. 1939. szeptember 1. = a II. VH kezdete: a hitleri/náci Németország megtámadta Lengyelországot. Teleki Pál kormányzata igyekezett elszigetelődni a német befolyástól: a II. VH kitörésének hónapjában, 1939. szeptemberben megtagadta, hogy a Wehrmacht csapatai Lengyelország felé menet, vagy a német katonai sebesültek onnan visszaszállítása során áthaladjanak Magyarországon. Emellett nagyszámú lengyel menekültet engedtek át Jugoszlávia felé. Egy részük azonban Magyarországon maradt, ahol anyanyelvükön oktatási lehetőséget biztosítottak számukra; [ pl. Balatonbogláron működött a korabeli politikai helyzetű Európa egyetlen lengyel gimnáziuma ! ].

Teleki Horthy egyetértésével a fegyveres semlegesség jegyében kívánt politizálni, hogy a magyar haderő megmaradjon a háború utáni rendezés idejére. A britekkel szemben is semlegességi kötelezettséget vállalt, illetve a német megszállás esetére ellenállást. Ennek nagyon reális esélyeit mutatja, hogy 1940 folyamán pénzt helyeztek el az amerikai magyar nagykövetségen, hogy esetleg emigráns kormányt alakíthassanak. Teleki belátta azt is, hogy sem a Jozef Tiso-vezette német bábállamocska Szlovákiával, sem az Ion Antonescu által irányított Romániával kötött szorosabb együttműködés sem számítana kiútnak az Anschluss [ = Ausztria náci megszállása és a német birodalomhoz csatolása ] által közvetlen nyugati szomszéddá vált hitleri Németország törekvéseivel szemben, és az egyre szorultabbá váló helyzetből, úgy igyekezett kitörni, hogy 1940. december 12.-én örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával, ahol érezhető volt a németellenes tendencia fölénye. 1940. nyarán a Szovjetunió is szövetséget keresett Magyarországgal Románia ellenében, amelynek győzelme esetére maguknak Besszarábiát és Észak-Bukovinát igényelték, a magyar félnek Erdélyt ajánlották fel. A kompromittálódástól való félelem miatt azonban erre a szövetségkötésre végül is nem került sor, sőt, amikor a Szovjetunió június 26.-án felszólította Romániát a területek átadására, a magyar kormány azonnal úgy foglalt állást, hogy amennyiben Románia eleget tesz a szovjet kérésnek, akkor ezzel kinyilvánítja a trianoni békeszerződés döntéseinek feladását és így Magyarország is érvényesítheti területi igényeit. Még ebben az évben Erdély vonatkozásában országosan a német-szimpátia javára billent át a mérleg. A tengelyhatalmak közül 1940. nyara előtt csakis az olaszok ( Benito Amilcare Andrea Mussolini fasiszta politikus, 1922~1943 között Olaszország diktátori hatalmú miniszterelnöke, és gróf Gian Galeazzo Ciano külügyminiszter ) ismerték el Magyarország Erdélyre vonatkozó visszacsatolási igényeit. A magyar kormány ( gr. Teleki Pál ) a fegyveres/hadműveleti megoldás lehetőségét előtérbe helyezve már június/július fordulóján a Magyar Királyi Honvédség néhány seregtestét a trianoni gyalázat-határ keleti szakasza közelébe vezényelte, ám a határátlépést a németek határozottan ellenezték. Július 10.-én Münchenben Hitler is elfogadta a részleges határrevízió jogosságát. A román~magyar 2-oldalú tárgyalások augusztus 24.-i kudarca okán [ Románia milliós nagyságrendű előzetes lakosságcseréket javasolt, majd a trianoni határ partiumi oldala mellé áttelepített magyarok - román szándék szerint: az összes romániai magyar - számára kiszámított földművelési kvóta szerint meghúzandó új határ kijelölését ] Románia hivatalosan kérte fel döntőbíráskodásra a tengelyhatalmakat, főképpen Németországot; a magyar kormány ezt nem kezdeményezte, sőt, fel sem vetette Berlinben. Moszkva augusztus 24.-én Budapest szempontjából „kedvező magatartást” ígért, mert a magyar követeléseket továbbra is megalapozottnak ítélte; 25.~26.-án jelentős csapatösszevonásokat hajtott végre az észak-bukovinai szovjet~román határon. Hitler tartott a szovjetek gyors előretörésétől a németeknek szállító ploieşti olajmezőkig/olajfeldolgozókig. A magyar kormány augusztus 28.-án hajnalban tervezte megindítani a hadműveleteket. Németország mindenképpen el akarta kerülni a balkáni~parisztrioni [ = Al-Duna térségi ] fegyveres konfliktust és/vagy krízist, ezért Olaszországgal egyeztetve rekordgyorsasággal előkészítették az új államhatárokra is vonatkozó nagyhatalmi döntést, felszólítva az érintett 2 országot, hogy „időközben ne kövessenek el semmi olyant, amely súlyosbíthatná a helyzetet”. Augusztus 30.-án a II. bécsi döntés részleges revíziót biztosított - Észak-Partium, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolását - Magyarország részére. A visszacsatolt 43.591 km2-nyi területen 2.185.546 ember élt, közülük 51,4% magyar, 42,1% oláh/román, 4,1% német, 2,4% egyéb anyanyelvű volt. A magyar honvédség szeptember 5.-én lépte át a nemzetvesztő célú trianoni gyalázat-határt, és szeptember 13.-án teljesen birtokba vette a területet.Pl. http://www.civishir.hu/kulfold/a-szekely-horthy-miklos-bevonult-csikszeredara/0913145843 : 1940. szeptember 11. = a Magyar Királyi Honvédség csíkszeredai bevonulásának képei.

Kis családtörténetem: édesapám tagja volt a győri Magyar Waggon- és Gépgyár ( MWG ) dalárdájának. Szüleim a dalárda vendégszereplése kapcsán 1943. nyarán jutottak el kincses Kolozsvárra. Óriási élmény volt számukra már a Nagy-Alföld rónája is, ám Észak-Partium és Észak-Erdély erdős~hegyes tájaival, Kolozsvár magyar műemlékeivel, és a testvéri fogadtatással alig tudtak betelni. Horthy beleegyezett, hogy átengedje a Wehrmacht seregeit Magyarország területén, és 1941. április 2.-án német támadás indult Jugoszlávia ellen. Másnap reggel Telekit holtan találták a lakosztályában, fejlövés végzett vele. Íróasztalán hagyott drámai hangú, a kormányzónak címezett levelében erős szavakkal ítélte el a Jugoszlávia elleni agressziót. Halálát – bár körülményei sok vitát váltottak ki – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a történettudomány öngyilkosságként értékeli. Öngyilkossága morális síkra emelt egy merőben politikai kérdést. Mivel azonban a még Teleki által a jugoszlávokkal kötött örökbarátsági szerződés hivatalosan/jogilag érvényben volt, a britekkel pedig már maga az átengedés is megrontotta a kapcsolatot [ → brit tiltakozások, majd december 7.: brit hadüzenet ], nemzetközi jogilag abszolúte korrekten a magyar kormányzat csak azután indította meg a visszacsatolási célú hadműveleteket dél felé, amikor a jugoszláv állam, mint szerződő fél hivatalosan megszűnt: erre április 10.-én került sor, amikor a horvátok kikiáltották az önálló Horvátországot. A magyar csapatok 1941. április 11.-én lépték át a trianoni déli országhatárt, majd Magyarország visszacsatolta Bácskát, a Dráva-háromszöget ( = Dél-Baranyát ) és a Muravidéket. 11.601 km2 terület tért vissza 1.145.000 lakossal, akik közül 36,6% magyar, 25,3% rác/szerb, 19% német, 6% horvát, 5,1% oláh/román, 3% tót/szlovák, 0,7% ruszin/rutén és 4,3% egyéb nemzetiségű volt. A hadműveletekhez való magyar csatlakozás „késlekedése” miatt Hitler nem járult hozzá további területek Magyarországhoz

visszacsatolásához. Teleki halála után a fenntartás nélküli német-magyar sorsközösséget a magyar külpolitika alapvető princípiumának tekintő, feltétlenül német-barát bárdosi dr. Bárdossy László lett a miniszterelnök ( 1942. március 7.-ig ). A magyar honvédség egyes függelemsértő, németbarát tisztjei parancsára ( a német hadvezetés utasítása szerint ! ) elkövette az újvidéki mészárlást ( az ún. „hideg napok”-at ): az áldozatok száma 3.800 fő körül volt. A magyar kormány haladéktalanul elrendelte a bűnösök megbüntetését, amely során négy tisztet halálra ítéltek. Azonban a németek a kivégzés előtt Németországba menekítették őket, ahol az SS-ben kaptak szolgálati beosztást. Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy a bosszúálló jugoszláv partizánok 1944~’45 között, majd az azt követő időszakban etnikai alapú népirtást hajtottak végre. A délvidéki genocídium során több mint 10-szer annyi: 40~50 ezer ( egyes források szerint 70~80 ezer ) ártatlan, magyar nemzetiségű személyt végeztek ki. Sokakat megkínoztak és koncentrációs táborba hurcoltak, ahol éhen haltak. [ A délvidéki 332.000 főnyi német kisebbséget teljes mértékben felszámolták. Emellett a horvátokat is érték atrocitások ]. E népirtásokat a jugoszláv bolsevik/kommunista állam is támogatta, a külföld számára pedig az áldozatokat „háborús bűnösként” tüntették fel. És a Horthy-rendszerrel ellentétben meg sem kísérelték a tömeggyilkos tettesek felelősségre vonását. [ A szlovák kormány már 1941. június 13.-án biztosította Hitlert Szlovákia fegyveres részvételéről egy a Szovjetunió ellen indított háborúban. Ennek viszonzásaként a Magyarország elleni területi követeléseinek teljesítését kérte cserébe ! 1941. június 22.-én indult meg a Barbarossa-terv megvalósítása: a németek és szövetségeseik ( Románia, Szlovákia, Finnország, Olaszország, és a megszállt államokban toborzott légiók ) támadása a Szovjetunió ellen. Romániának szintén területi követelései voltak a magyar állammal szemben. A feltételezett német győzelem esetén a magyar állam rendkívül hátrányos helyzetbe került volna szomszédjaival szemben, ha nem lép be a háborúba. A gyors sikerekben bízó magyar katonai vezetés is nyomást gyakorolt a kormányra a hadba lépés érdekében. Molotov külügyi népbiztos június 23.-án biztosította a moszkvai magyar követet a Szovjetunió békés szándékáról és a magyar revíziós eredmények és törekvések támogatásáról. Bárdossy azonban ezeket ( Werth Henrik vezérkari főnök véleményét és javaslatát elfogadva ) elhallgatta mind a kormányzó, mind a parlament előtt. 1941. június 26.-án ismeretlen felségjelű repülőgépek bombázták Kassát, illetve megtámadtak egy vonatot Rahónál, – a körülmények arra utaltak, hogy a támadást szovjetek követték el, - ezért Bárdossy az országházban bejelentette, hogy a beállt fegyveres konfliktus miatt az ország hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval. Magyarország hadba lépése a környező országoknak is érdeke volt, mivel a háborúban való részvétel magyar haderőt kötött le, amely biztosítékként szolgált arra, hogy a magyar kormány addig sem tervezhet revíziós/irredenta jellegű kárpát-medencei hadműveleteket. E körülmény miatt kérdéses a mai napig is, hogy a felségjel nélkül Kassát bombázó repülők hová tartoztak: eltévedt szovjet gépek voltak-e ( a Szovjetuniónak nyilván nem volt érdeke Magyarország hadba lépése ), vagy szlovák, esetleg román provokáció volt-e ]. Mind Horthy Miklóst, mind a magyar politikát súlyos veszteség érte, amikor a frontszolgálatát teljesítő Horthy István kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20.-án repülőbalesetben elhunyt. A baleset körülményei ma sem tisztázottak: Horthy István náciellenes nézetei és angolbarátsága közismert volt; egyes vélemények szerint a balesetet is németek idézhették elő, viszont az általa is repült Héja RE2000 típus tervezési hibája, a repülőgépek rossz fordulékonysága is gyakran okozott balesetet Bárdossy a miniszterelnöki tisztségben még 1 esztendőt sem töltött el, amikor 1942. márciusában - a kormányzó kívánságára - lemondott. Horthy Miklós, mint legfelsőbb hadúr ( = a hadsereg főparancsnoka ) parancsára dr. nagykállói Kállay Miklós miniszterelnök titkos tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal Szent-Györgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7.-én érkezett meg Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Eduard Benešnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kísérletről. Hitler követelte is a többször Klessheimbe látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva próbálta kikerülni Hitler kérését a zsidóság deportálására vonatkozóan. Mivel Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját meggyőződésének megfelelően [ ekkor még ] megtagadta Hitler kérése teljesítését.

A háború, mint 1943-ra bizonyossá vált, elveszett a németek számára. Amikor nyáron Olaszország is kiugrott ( amint az első világháborúban is ), felcsillant a remény, hogy az angolszász csapatok előbb érik el hazánkat, mint a Vörös Hadsereg – azonban az új olasz kormány és a szövetséges hadvezetés sorozatos hibái, késlekedése révén Olaszország északi fele hadszíntérré vált, amelyet a német erők 1945-ig védelmeztek. A britek még a balkáni partraszállás esélyét is felcsillantották a magyar tárgyalófelek előtt, de Sztálin ellenállása miatt ez nem valósult meg. A magyar vezetés a revíziót még nem tartotta befejezettnek, elsősorban a Temesköz/Bánát átadását és Dél-Erdély visszavételét szerették volna elérni, azonban a külpolitikai és háborús helyzet alakulása miatt további területek visszacsatolására már nem került sor. Igaz ugyan, hogy 1944. szeptember 5.-én megindult a magyar támadás Dél-Erdély visszafoglalására, de ez Arad visszavétele után a Maros vonalánál néhány nap múlva elakadt, és mivel még ekkor is javában tartott a háború, ezért jogilag nem került sor az országrész visszacsatolására. Így a terület-visszaszerző küzdelmek végeredményét az 1941-es határok jelentették. A Magyar Királyság tehát négy év leforgása alatt, négy lépésben, gyakorlatilag békés úton visszavette elszakított területeinek mintegy 40%-át, és csaknem 5 millió lakost. Összefoglalóan: a revíziós terület-visszacsatolások eredményeként Magyarország 1941-ben a Trianon előtti ezer éves területének mintegy kétharmadát birtokolta.

Horthy Hitlerhez írt levelében már 1944. február 12.-én követelte a magyar honvédség hazaengedését a keleti frontról *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A revízió folytatását és az átállást tervező Magyarországot 1944. március 19.-én német csapatok szállták meg; [ = „Margaréta”-hadművelet ]. ( Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, így nem tudott ellenállásra utasítani ). Kállay Miklós miniszterelnök március 19.én este a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Az azonnali lemondás a németeket kiszolgáló nyilasok azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, ami a zsidóság szempontjából és az ország részéről is katasztrofális lett volna. Szakértők szerint pedig egy katonai ellenállás hősies, de tragikus esemény lett volna. Kállaynak a nácik elől bujkálnia kellett; 1944. március 22.~augusztus 24. között Sztójay Döme ( sz.: Dimitrije Sztojakovich ) Temes vármegyei szerb származású magyar politikus lett egy személyben a miniszterelnök és a külügyminiszter. Az ő idejében jelölték ki az 1. gettókat, és indult meg a vidéki zsidóság deportálása. A megszállást követően Horthy megmaradt ugyan kormányzónak, de gyakorlatilag az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt az irányítás. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra. John Lukács [ 1993. ]: „… helyesen tette Horthy, hogy 1944. március 19.-én nem mondott le, … Nemcsak államférfiúi, hanem erkölcsi kötelességének érezte a Hitler-birodalomtól való eltávolodást. A nagyjában Budapesten maradt 200 ezer magyar zsidó nagy része Horthy beavatkozásának köszönhette életét.” 1944-ig Magyarországon a zsidóságot érintő pogromokra és atrocitásokra nem került sor, szemben Romániával, Jugoszláviával, Szlovákiával. Ezekben az országokban a deportálások már 1942-ben megkezdődtek. Ezekre való tekintettel kb. 100 000 zsidó menekült a szomszédos országokból Magyarországra. A német megszállást követően azonban itt is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció segítségével megkezdődtek a deportálások. 1944. júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437.402 személyt Auschwitz-Birkenauba. A normandiai partraszállás, az erősödő külföldi nyomás, valamint az ekkor már általa is ismert Auschwitzjegyzőkönyvek hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26.-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes vezetésével – 1944. július 6.-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását. A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. 1944. július 18.-án Horthy kezdeményezésére a magyar kormány ajánlatot tett a még nem deportált zsidó származású magyarok ( különösen a gyermekek ) külföldre történő evakuálása érdekében ( főként Palesztinába és Svédországba), valamint a nemzetközi segélyszervezeteket a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére ösztönözte --- Svájc budapesti külképviseletén keresztül. A kezdeményezés, amelyhez meglepő módon a németek is hozzájárultak, elbukott, mivel az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikai okokból sokáig késlekedett a döntéssel és így a hadi helyzet változása miatt végül nem kerülhetett sor az akcióra. A Yad Vashem szerint azonban a kudarc ellenére a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre. A kormányzó a román kiugrás ( augusztus 23.) keltette káoszban lemondatta Sztójayt ( helyére Lakatos Géza került ). E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Horthy az 1918~’19-es magyarországi tapasztalatok alapján egy brit diplomatának kifejtette, hogy „a zsidók minden emberre és népre veszélyesek, egyetlen istenük a hasznon. Főleg kaotikus időkben húznak hatalmas hasznot egyének és államok balszerencséjéből. A((z I.)) VH idején is csak a bajkeverés volt a céljuk. ... Az oroszországi zsidók találmánya a bolsevizmus, …” E summás és vitathatatlanul előítéletes, első olvasatban antiszemita felfogása alapján zárta ki a zsidóknak a vitézi

rendbe felvételét. Azonban semmiképpen sem értett egyet a zsidók fizikai megsemmisítésével, és ezt pl. 1943-ban (!) Hitlernek is kifejtette. Keresztyén/keresztény humanizmusán túl ezt államférfiúi szempontjai is alátámasztották: nem elsősorban a nyugati demokráciák várható [ utóbb valóban be is következett ] tiltakozása a zsidókat sújtó diszkriminációk, majd a deportálások kapcsán, hanem pl. a magyarországi zsidó tőke beruházásokban, munkahelyteremtésben játszott fontos, hasznos, jótékony szerepének mérlegelése is. Horthy a maga egészében a zsidóságot, mint entitást nem tekintette a magyar nemzethez tartozónak. ( Sipos Péter: Horthy Miklós személyisége és gondolkodásmódja. Rubicon, 2007/10 ). Szabályozott, rendezett körülmények között képzelte el a tartós együttélést, amelyek során a zsidók nem juthatnak érdemi politikai szerephez. Nagyon fontos azt is hangsúlyozni, hogy amikor „a faj” fogalmát használja, soha nem biológiai, hanem történelmi értelemben alkalmazza, tehát „a nép/nemzet” szinonimájaként: azaz Horthy soha nem volt rasszista. Nemzetfelfogásában és történelemszemléletében a magyar „faj”, - eredetét és őstörténetét tekintve, mint turáni „faj” - nemzet-karakterológiai jótulajdonságok letéteményese, más „fajok” más nemzet-karakterológiai tulajdonságaitól jól megkülönböztethetően, és e magyar „faji” tulajdonságokat védeni, hordozóik létszámát pedig növelni kell: Horthy többször felemelte a szavát az egykézés ellen. Nem lévén sem biológus, sem nevelés-pszichológus, sem történész, maga Horthy nem elemzi, hogy bármely „faj” = bármely nép/nemzet szerinte évszázadokig, évezredekig jellemző tulajdonságai genetikai, nevelési, szociális, vagy bármilyen más oknak tudhatók-e be. Nem foglalkozik azzal sem, hogy ha öröklődik valamiféle, erkölcsi kihatású kollektív „hajlam”, akkor az egyén ezért mennyire felelős. És azzal sem, hogy egyáltalán létezhet-e nemzet-karakterológiai kollektív érdem, ill. kollektív bűn. A kortárs zsidóság túlnyomó többségének Horthyról készített mérlege azonban összességében pozitív: a Budapestről el nem hurcolt és/vagy más módon a Hitlerei hatásköréből kimentett zsidók is támogatták hálából a volt kormányzót és feleségét 1949. után, tehát öregségükben, amikor tőlük ellenszolgáltatásra már nem számíthattak.

Sztójayt a miniszterelnökségben ( Horthy lemondásáig = a nyilas hatalomátvételig ) Lakatos Géza követte, akit Horthy titokban megbízott a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Eltávolították a szélsőjobboldali politikusokat és leváltották a zsidók deportálásáért felelős államtitkárokat. [ Az október 15.-i sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a megszálló náci németek fogságába esett, majd 1945. január 2.-án „végleg” letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe zárták, ahonnan január 28.-án szabadon engedték, de Sopronba internálták. A megszálló bolsevik szovjetek Kiskőrösre vitték és többször kihallgatták, majd 1946. januárjában szabadlábra helyezték. A magyarországi 2. bolsevik diktatúra 1949-ben megvonta a nyugdíját, elvették az 1945-ös földreform ( az 1.000 katasztrális holdnál nagyobb birtokokat teljes egészükben elkobozták, az 1.000 katasztrális holdnál kevesebbet tulajdonló úri birtokosok maximálisan 100, a paraszti birtokosok pedig 200 katasztrális hold földet tarthattak meg; 100 kh = 57,5464 ha ) után megmaradt birtokát is, ekkortól betanított munkásként és könyvillusztrálásból tartotta fenn magát és családját. Az MSZMP-vezette pártállami magyar hatóságok engedélyével Lakatos Géza 1965-ben Ausztráliába - családja ottani részéhez - költözött, és ott halt meg 1967-ben ].

1944. október 15.-én került sor a háborúból kiugrási kísérletre, amely a kormányzói hadparancs rádióban beolvasásával kezdődött, de a nyilas és németbarát tisztek ellenállásán az egész akció elbukott. A Gestapo még 1944. október 15.-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst, és a [ Linz közeli ] mauthauseni, majd a [ München melletti ] dachaui, utóbb több más koncentrációs táborba szállították, ám hollétéről a család majd csak 7 hónap múlva, 1945. május 8.-án kap hírt. Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó 1944. október 16.-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a főhatalmat pedig a nyilas Szálasi Ferenc „nemzetvezető”-nek „átadni”. A kormányzót és családját a meghiúsult kiugrási kísérlet után a németek foglyul ejtették, és Budapestet 1944. október 17.-én elhagyva, Németországba hurcolták el: a Münchentől délnyugatra fekvő felső-bajorországi Weilheim közelében, a várostól délkeletre található, 1912-ben neobarokk stílusban épített Hirschberg-kastélyba internálták; [ ma: 82362 Weilheim-Hirschberg am Haarsee ]. A szögesdróttal körbezárt parkú kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt és családtagjaikat még a lezárt parkon belül engedélyezett sétáikon is kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak, még a Vöröskereszt levelét sem bocsátották rendelkezésükre. 1944. decemberétől ellátásuk egyre rosszabb lett. A kormányzó és családja gyakorlatilag éhezett. 1945. január 3.-án önként csatlakozott a fogságban tartott kormányzói családhoz a kormányzó öccse, Horthy Jenő, aki be tudott

csempészni rádiót is a kastélyba, így tudomásuk volt a külvilág eseményeiről. 1945. márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: ha a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban Oberführer Klein ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt. Az amerikai csapatok 1945. április 30./május 1. éjszakáján érték el a Weilheimet és a Hirschberg-kastélyt, ezzel a volt kormányzó 77 éves korában amerikai hadifogságba került. A Horthy-család beköltözött Weilheimbe, rendkívül szerény körülmények közé. Horthy Miklós e formális, csak a kijelölt tartózkodási helyein kívüli szabad mozgását korlátozó fogságában már a szovjet megszállású Magyarországról elmenekülő magyarokkal is találkozott, és így valós tájékoztatást kapott a szovjet „felszabadításról” is. A kormányzó ebben a korábbi félelmei beigazolódását látta. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként állítsák a törvényszék elé. Horthy júniusban levelet írt Winston Churchill miniszterelnöknek és az angol uralkodónak, amelyben Magyarország számára igazságosabb békét szeretett volna elérni, azonban leveleit a külügyi hivatalnokok nem juttatták el a címzettekhez. Kihallgatását 1945. augusztus 28.-án kezdték meg. Magyar ügyekről nem esett szó, csak német náci tisztségviselők pereiben tanúskodott.

Tanúskodásai után teljes mértékben feloldották amerikai hadifogoly-státusát, és Horthy 1945. Karácsonyára szabad emberként tért vissza a Weilheimben élő családjához. [ Később ( 1948. március ) a náci megszállta Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayernek a perében is megidézték ]. Pénzadományokból éltek szűkösen – nagyobb támogatást csak a Vatikán nyújtott. Emellett az USA két utolsó nagykövete rendszeresen küldött csomagokat a család részére. Németországba elhurcolásától számítva a volt kormányzó összesen 4 évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt 1949. január 12.én Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy is részt vett, többek között ifjabb Chorin Ferenc* is. A kormányzó Portugáliában írta meg emlékiratait, amelyeket 1952. augusztus 20.-án fejezett be. *[ http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?type=portrait#c Ifjabbik Chorin Ferenc: zsidó származású, 1919-ben megkeresztelkedett üzletember, nagyiparos, felsőházi tag, a két világháború közötti magyar gazdaság egyik legbefolyásosabb alakja. 1944-ben a német megszálláskor, mint tulajdonost a németek letartóztatták, majd az SS-el kötött alku értelmében ő és családja 1944. május 17.-i keltű „szerződés” keretében 25 évre „átadta” a csepeli Weiss Manfréd-féle ipari konszern feletti rendelkezést, ( akkor már jelentős arányban hadiüzem: Csaba páncélgépkocsit, Zrínyi rohamlöveget és Turán harckocsit is előállítottak, beszállítóként pedig részt vettek a Botond terepjáró tehergépkocsi gyártásában, továbbá Messerschmitt 210 típusú repülőgépekhez is készítettek itt motorokat ), cserében a Chorin-család és zsidó, ill. átkeresztelkedett, és/vagy eredetileg is bármilyen keresztény/keresztyén felekezethez tartozó rokonsága elhagyhatta az országot. Ifjabbik Chorin Ferenc a háború után - 1947-től - amerikai emigrációban élt, és anyagilag támogatta a szintén számkivetett Horthyt ].

Az 1956-os forradalom és szabadságharc híre előbb fellelkesítette, ám annak kudarca nagyon megviselte a mindaddig jó egészségnek örvendő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, és bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt: 89 éves korában, 1957. február 9.-én halt meg Estorilban. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról. 1993. szeptember 4.-én temették újra Kenderesen a családi sírboltba, a család és a kormány egybevágó szándéka szerint nem állami szertartás keretében. John Lukács ( 1993 ): „[ Horthynak olyan ] erkölcsi erényei voltak, amelyeket egy régebbi úri világból hozott magával, s ma sem megvetendők”. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/triarev/ : A II. VH végén a háborút vesztesként záró Magyarország az 1941-ig elért, főként a magyar etnikai

szállásterületet követő, vagyis a nemzeti önrendelkezési jog szempontjából feltétlenül igazságosnak tekintendő határait nem tarthatta meg. Az 1947-es párizsi békében visszaállították a trianoni csonkítást, sőt, még tovább súlyosbították a Nagy-Duna Pozsony történelmi városmagjával szemközti oldalán fekvő három magyar település* elcsatolásával. Trianon/Párizs tehát még most is elválasztja egymástól a magyar családokat, rokonokat, félbevágja a falvakat és városokat, megcsonkítva

tartja az országot, mint nemzeti szállásterületet, miközben [ Ausztria, Szlovénia és Horvátország kivételével ] az utódállamok az ezredforduló táján és a

XXI. század elején sem képesek a fennhatóságuk alatt élni kénytelen, a hovatartozási szándékáról soha meg nem kérdezett magyar lakosság helyzetét emberséges módon - a kisebbségeket megillető egyéni és kollektív ( pl. autonómia-)jogok teljes körű biztosításával - rendezni. * Az 1947-es párizsi békeszerződést megelőző tárgyalásokon vetette föl a csehszlovák delegáció, hogy a magyarok ellen honvédelmi okokból szüksége van a Nagy-Duna jobb parti pozsonyi hídfő ( Pozsonyligetfalu és közigazgatási határa ) kibővítésére: 5 magyarországi községgel. A tervezetben eredetileg Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsúny, Rajka és Bezenye szerepelt. Közülük Dunacsúny, Horvátjárfalu és Oroszvár 1947-ben Csehszlovákiának ítélve ma Szlovákiához tartozik, ( Oroszvár ma Nagy-Pozsony kerülete ). Ezáltal a Nagy-Duna mindkét partjának egy viszonylag hosszabb szakasza idegen kézbe került, amely többek között a folyam elterelését is lehetővé tette, ld. dunacsúnyi, ill. pozsonykörtvélyesi műtárgyak, a főmederbe csak a vízhozam 1/5-ének bekormányzása, az új művi üzemvíz-csatorna és a bősi monstrum vízierőmű. A Csallóköz egy kis részét túlöntözik, a terület zömén és a Szigetköz messze túlnyomó részén a talajvizek több méternyit estek: a táj klímazonálissá [ elsősorban csapadék-függővé ] vált, a Nagy-Duna mindkét parti szigeten ( Csallóköz, Szigetköz ) óriási az erdőkár. Mindez együtt: a Dunaszaurusz. Ugyanennek az 1947-es joghelyzetnek egy további következménye, hogy Pozsonynál a főmederből Pozsonyligetfalu és 3 más külvárosok lakótelepei betonszükségletéhez kikotort/kitermelt kavics helyén óriási gödör - „a pozsonyi kút” - keletkezett, ennek alvízi oldali falát a 2.000 m /sec átlaghozamú, árvizek idején azonban ennek az 5-szöröse vízmennyiség örvénylése elmosta, az alatta lévő főmeder-szakaszt km-eken át ugyancsak „kiegyenlítette” = erodálta, ( megtévesztő névvel: meder-„süllyedés” ), az alacsonyabban kialakult új fekű fölötti vízoszlop magához „szippantotta” a közeli talajvíz-felszíneket: erdőkárok, kutak kiszáradása, stb. „Cserében” a pozsonykörtvélyesi tározótó beüzemelése után a benne megemelkedett vízszint elszivárgása következtében a környező talajvizek megemelkedtek, és Felső-Csallóközben meg FelsőSzigetközben helyenként felszínre törve a mezőgazdasági termelésre optimális talajok helyi elmocsarasodásait okozzák … Mindezek ellensúlyozására vízpótló és/vagy vízelvezető létesítmények tömkelegével további tájrombolásokat és költségvetési kiadásokat okoznak ( mindkét állam területén ). Szlovákiai felségterületen ennek nemzetiség-elüldöző célja is van: az élet- és munkalehetőségeiktől megfosztott, a Felső-Csallóközből kényszerűen elvándorló magyarok birtokai Nagy-Pozsony szlovák újgazdagjai hétvégi hobby-telkeivé válnak.

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Trianon (1920) / Párizs (1947) és a ’90-es évekbeli 2-oldalú „alapszerződések” revíziója - a pillanatnyi államhatárok közigazgatási szerepe mellett is - a mai magyar nemzeti re-integráció = újraegyesülés értelmében most is időszerű, mert »minden magyar felelős minden magyarért !«

''Így volt, amikor megszülettem, és az akörüli időkben ... -III.'' A „Győri program”, győri hadiipar, győri bombázások, Bajorország --- és a családunk. A magyar pengő nemzetközi keményvaluta volt, Bécsben bárhol elfogadták és/vagy simán átváltották. Az Anschluss ( 1938. március ) előtt Magyarországon 1 pengőbe került 1 éves ausztriai határátlépő, Győrből pedig „centire” olyan messze/közel van Bécs, mint Budapest, így a szüleim az együtt járásuk idején néha átmentek 1~1 napra vonattal vagy busszal Bécsbe, akár még egy operett-előadásra is. Édesanyám a polgári iskolában tanult ugyan németül, ám e bécsi útjaikon „ragadt” rájuk a Küchensprache-szintű német beszéd, a női jobb nyelvérzéknek megfelelően édesanyámra jobban. 1935. ősze~1939. nyár vége között édesapám katona/magyar honvéd volt, tehát „eltáv”-kor sem mehetett külföldre. 1938. márciusa után, amikor a Német Birodalom lett Magyarország nyugati szomszédja, a túl katonássá vált „Ostmark”-ba nem igazán kívánkoztak, így házasságkötésük után csak nagyon ritkán mentek át Bécsbe. http://szentkoronaradio.com/kultura/2009_04_04_65-eve-kezdodott-az-%E2%80%9Eamerikai-szezon%E2%80%9D http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/bombazas_tizennyolc_perc_volt_a_halal/2095013/ http://www.infogyor.hu/hirek/helyi_hirek/a_pusztulas_kepei/

http://www.gyarvaros.hu/index.php?mn=hu,hirek,gyarvarosiiskola_bombazas http://www.korzogyor.hu/multidezo/messerek-gyorbol/ + egyéb források:

http://www.eduline.hu/hirek/20071113_17670.aspx

Darányi Kálmán miniszterelnök Győrött 1938. márc. 5.-én ötéves országos beruházási tervet hirdetett meg = ez a „Győri program”. A győri Magyar Vagon-[ ahogy akkor írták: Waggon-] és Gépgyárban - MWG - 1939-től sport- és felderítő repülőgépeket szereltek össze. Fokozatosan átálltak a katonai célú repülőgépek összeszerelésére, így a háború előrehaladtával az MWG hadiüzemmé: repülőgép- és fegyvergyárrá vált. 1939.~’40. között 12 db Sólyom típusú felderítőgépet készítettek, 1940-től azonban saját fejlesztésbe is kezdtek: elkészítették a Levente repülőgép prototípusát, amelyet már kiképző és harci feladatokra is be lehetett vetni. A repülőgépgyártáshoz szerelőcsarnok és alkatrészraktár épült, befejeződött a Győr-hecsepusztai repülőtér ( győri köznyelven: a reptér ) kialakítása is. 1940.~’42. között tovább fejlesztették a gyár gyártási kapacitását. Német segítséggel új típus összeszerelésébe kezdtek: 29 db Focke-Wulf repülőgépet is legyártottak a már bejáratott Sólyom 27 db-ja mellett. 1942. végén új fejezet nyílt a győri repülőgépgyártás történetében. Ekkor indult ugyanis a Messerschmitt-program: a tököli Dunai Repülőgépgyárral kooperációban a második világháború legmodernebb, így legeredményesebb vadászgépét, a Messerschmitt Bf 109-est kezdték el gyártani. A Vagongyárban gyártott repülőmotorokat a reptéren gyártott vadászgépekbe szerelték be. Az első győri „Messer” próbarepülésére 1943. tavaszán került sor. ( A győri Messerschmittek típusjelzője az ordító puma-fej volt ). A Bf 109-et számos célra használták, például kísérőgépként, elfogó vadászként, éjszakai vadászként, felderítőként, vagy földi célpontok ellen. A Bf 109 1942-re érte el fejleszthetőségének határait. A Messerschmittet nagyobb számban gyártották, mint bármelyik másik vadászgépet: több mint 31.000 ( más források szerint 33.000 ) darab készült belőle. A Bf 109-es több légi győzelmet aratott a második világháborúban, mint bármely más gép a történelem folyamán. ( Wikipédia ). A típus a tervezőjéről: Wilhelm/”Willy” Messerschmitt-ről ( 1898~1978 ) kapta a nevét.

Mindezek mellett - német megrendelésre, tehát exportra - az MWG-ben katonai terepjárókat, vassisakokat és egyéb katonai eszközöket is gyártottak. Irán, Teherán, 1943. november 28.~december 1.: a megtartott értekezlet/konferencia az angol~amerikai~szovjet katonai együttműködés tetőpontjaként Churchill, Roosevelt és Sztálin 1. csúcstalálkozója volt. »A HÁROM HATALOM ((záró))NYILATKOZATA; „Összehangoltuk a német fegyveres erők megsemmisítésére irányuló terveinket”. „Nincs a földön olyan hatalom, amely megakadályozhatna bennünket abban, hogy megsemmisítsük Németország haderőit a szárazföldön, tengeralattjáróit a tengeren, és szétromboljuk hadianyaggyárait a levegőből. Támadásaink könyörtelenek és egyre erőteljesebbek lesznek”.« A 3-hatalmi szövetségesek tehát a légiháború hathatós felerősítését is elhatározták győzelmük érdekében. 1944. március 19.: Magyarország német megszállása. 1944. március végén a Vagongyár engedélyt kapott az üzemek egy részének kitelepítésére a környező községekbe. A várható bombázások elől a győri hadiüzemek dolgozóinak jelentős részét pedig Bakonyszentlászlóra telepítették ki, innen jártak be dolgozni naponta az MWG-be és a reptérre. 1. 1944. április 13.: ez volt az első és egyben legnagyobb bombatámadás = terrorbombázás Győr ellen. A 15. Amerikai Légihadsereg liberátorainak és repülő erődjeinek összesen több mint 90 gépből álló nehézbombázó kötelékei, és az őket biztosító nagy hatótávolságú Mustang vadászgépek - ezernél több amerikai katona - a dél-olaszországi Brindisi környékén kapták meg a bevetési parancsot a győri MWG, az ipartelepek és a repülőtér megsemmisítésére. Az 1. bombázás mindössze kb. 20 percig tartott, de ezalatt 385 db 227 kg-os, 500 db 45,5 kg-os, 2.000 db 20 kg-os bombát, valamint 30~40.000 db 3 kg-os gyújtóbombát dobtak le az amerikai liberátorok. A hadiipari létesítményekben e napon 836-an, ebből magának a

Vagongyárnak a területén 214-en - német és magyar katonák + magyar polgári alkalmazottak - vesztették életüket az összeomló épületek között. A Vagongyáron belül 158 sérült túlélőt is regisztráltak. A Vagongyárban az épületek és berendezések 65~70 %-a sérült meg, az épületek összességükben annyira megrongálódtak, hogy a háború végéig bennük meg is szűnt az érdemi munka. A Messerschmitt Bf 109-esek gyártása teljesen leállt, hiszen az összeszereléshez szükséges alapanyagok nagy része megsemmisült. Komoly károkat szenvedett a hecsepusztai repülőtér is: óriási bombatölcsérek szaggatták fel a füves kifutópályát, hosszú ideig nem is tudtak gépeket fogadni. Részben céltévesztés miatt a ledobott bombák pusztítása a megnevezett hadiipari objektumok mellett sújtotta Győr-Gyárváros kerületet, és a Mosoni-Dunaág bal parti Pataháza településrészt, továbbá a vele szomszédos Bácsa falut is. A lakóövezetekben összesen 532 civil veszítette életét; a polgári áldozatok között itt igen sok volt a nő és a gyermek, ( mivel a férfiakat a munkahelyükön érte a támadás ). Rajtuk kívül a város egész területén negyven ember nyomtalanul eltűnt, ( = maradvány-foszlányaik nem voltak beazonosíthatók ). E legelső terrorbombázás ideje alatti emberveszteség tehát 836 + 532 + 40 = 1.408 fő, [ + a kórházakba szállított, és ott meghalt sebesültek ], a győri illetőségű és/vagy itt tartózkodó emberek mintegy 2 %-a !!!

Kis családtörténetem: 1944. április 13.-án az akkor már több éve civil/polgári alkalmazottként: műszaki rajzolóként a Vagongyár Repülőgép Osztályán dolgozó édesapámat valamilyen műszaki rajznak a hecsepusztai reptérre kijuttatásával bízták meg a főnökei. Mivel révfalusi bérlakásunkból kerékpárral járt be dolgozni, ezzel igyekezett kijutni Hecsére is. Úton volt, amikor - aznap először - megszólaltak a szirénák, ezért az Ipar-csatorna keleti ( tehát nem a város, pl. Gyárváros felőli ) partján lévő bokros~erdős részbe húzódott be. Így maradt életben. A bombázás első hulláma és a légiriadó lefújása után a rábízott feladatot teljesítve kijutott Hecsére, ott tájékoztatták mindarról, amit ott akkor tudhattak a vagongyári tragédiáról. Az aznapi többi támadási hullámot is a bombázással felszaggatott kifutópályájú Hecsén, a reptér melletti bunkerek egyikében élte túl, ( csak késő este jutott haza ). 1945. tavaszáig még további 23 nagy, és 11 kisebb - tehát mindösszesen 35 - [ angolszász + szovjet ] légitámadás érte a várost, amelyek és a frontharcok/ostrom következményeként Győr Csonka-Magyarország területére értve a 4. legjobban lerombolt várossá vált a II. VH végére.

1944. május 27.-én Győr Sziget nevű kerületén belül a kijelölt településrészt drótkerítéssel körülvéve, Debrecenből hozott csendőrökkel őriztetve a nyilasok „megnyitják” Magyarország időrendben 1. gettóját, ahol a házakban és barakkokban több ezer győri és Győr környéki zsidót zsúfolnak össze pár nap alatt http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/gergely_jeno.htm: A „(győr)szigeti gettó” „megnyitásáról” a győri napilapból értesülő dr. báró altorjai Apor Vilmos győri római katholikus püspök a székesegyházban másnap, 1944. május 28.-án, Pünkösd vasárnapján elmondott szentbeszédében ünnepélyesen óvást emelt a gettósítás + deportálás, mint embertelenség és bűn ellen, majd prófétai szavakkal figyelmeztette és ostorozta az antiszemitákat és kollaboránsaikat: "Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát megtagadja és azt állítja, hogy vannak emberek, csoportok és fajok, amelyeknek gyűlölete meg van engedve, aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek vagy zsidók, azt bármennyire is dicsekszik a kereszténységével - pogánynak kell tekintetnünk... Mindenki, aki emberkínzást helyesel, vagy abban részt vesz, súlyos bűnt követ el, és mindaddig nem kaphat feloldozást, amíg ezt a nagy vétket jóvá nem teszi." A püspök, mint közjogi tényező ( úgy is, mint felsőházi tag ) még aznap tiltakozó levélben fordult Jaross Andor belügyminiszterhez a „(győr)szigeti gettó” felállítása miatt, levelében felelőssé téve őt "Isten, a magyar és a világtörténelem színe előtt". … azonban Jarosstól választ sem kapott. A püspök a vármegyei nyilas főispánnak tiltakozó levelet írt, a csendőrséget pedig intézkedési szigor-enyhítő beadványaival ostromolta. Amikor meg akarta látogatni a gettót - részben az oda bekényszerített, pl. vegyes házasságban élő és/vagy konvertita ( átkeresztelkedett, tehát már katholikusnak számító ) híveinek a szentségeket kiszolgáltatni - , a nyilas hatóság ezt sem engedélyezte, ekkor a hercegprímásnál az egyházvezetés nyílt tiltakozását sürgette. Kevesebb, mint 1 év múlva: 1945. március 30.-án, Nagypénteken Apor püspök a „felszabadító” szovjet hadsereg katonái garázdálkodásaitól igyekezett megmenteni a Püspökvárba bemenekült ( köztük zsidó és/vagy konvertita ) asszonyokat, egy ezen felháborodó „felszabadító” géppuska-sorozattal halálosan megsebesítette a püspököt, aki április 2.-ra: Húsvét hétfőre virradóra szenvedett vértanú-halált. 1986. május 23. előtt a karmelita altemplomban jeltelen sírban voltak a hamvai, „mert a hős szovjet felszabadítók becsületén” nem eshet folt. 1997. november 9.-én II. János Pál pápa Apor Vilmost boldoggá avatta. Apor Vilmos a győri Püspökvárban mintegy 50, Kelemen Krizosztom főapát pedig a Pannonhalmi Főapátságon sok száz zsidót bújtatott a II. VH végéig.

A „(győr)szigeti gettó”-ból az oda kényszerítettek többségét 1944. június 5.-én a város másik végén kijelölt gyűjtőtáborba, az ún. „Budai(úti) barakk”-ba hajtották át, innen a Mosonból másnap ugyanide szállított zsidókkal együtt június 11~13. között - a vagonok függvényében indítva a napi transzportokat - közel 6.000 embert deportáltak Auschwitz-Birkenau-ba; [ mintegy a 15 %-uk élte túl és tért haza ]. A német megszállás idején érdemi hatalmában erősen korlátozott Horthy Miklós kormányzó a vidéki zsidóság nagy részének deportálását nem tudta megakadályozni.

Kis családtörténetem: édesanyám, amikor megtudta, hogy polgári iskolai legjobb barátnőjét és annak családját is bezárták előbb a „(győr)szigeti gettó”ba, majd a „Budai(úti) barakk”-ba, az őrző csendőrök ellenséges fellépése ellenére e tragikus 2 hétben naponta kis ételcsomagokat dobált át a kerítésen számukra. [ Miként az elhurcoltak túlnyomó többsége, ők sem tértek haza … ] 1944. október 15.~16.: a háborúból kiugrási kísérlet meghiúsulása, Horthy Miklós lemondása, a nyilasok hatalomátvétele. 2. Az 1944. november 17.-i angolszász bombázás: a[z Ausztria náci bekebelezése miatt akkor ] Magyarországgal nyugatról közvetlenül határos Németországot érintő bevetésből visszafelé tartó kötelék nem a győri hadiipari létesítményeket, hanem céltévesztés miatt elsősorban a Mosoni-Duanág bal part Győr-Révfalu kerületet - lakóterületet - sújtotta. A mai győri egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának telke akkor a Torkos vezetéknevű család egy zömében kert művelési ágú bekerített magánbirtoka volt; a tulajdonosok a kúriájuk ( a „kastély” ) alatti nagy, szilárdan megépített pincét alakítottak át óvóhellyé, és a légvédelmi szirénák felvijjogását meghallva bombázások idejére oda bárki bemenekülhetett. A kertvárosias révfalusi környék lakosságának jelentős része rendszeresen oda menekült. A november 17.-i bombatámadás után e Torkos-kerti épület és pince-óvóhely helyén romok és hatalmas gödrök tátongtak: mintegy 100 polgári áldozat vesztette itt az életét. A közeli »Áldozat utca« a nevében őrzi emléküket.

Kis családtörténetem: 1944. november 17. előtt édesanyám velem rendszeresen a Tivadar püspök [ ma: Szövetség ] utcai bérlakásunktól légvonalban alig több mint 200 m-re, a valóságos utcákon át is legfeljebb 280~300 m-re lévő Torkos-kerti pince-óvóhelyre húzódott, ha megszólaltak a szirénák. Aznap valami házimunkájával félig volt készen a szirénázás kezdetekor, úgy döntött, hogy ez hátha csak rövid riadó lesz, talán csak kémrepülőgépek érkeztek, és az egészet hamarosan lefújják. Vagyis csak a bérelt lakásunk háza alatti kis pincébe húzódtunk le. Így maradtunk életben.

1944. késő őszétől/tél elejétől ’45 február végéig a győri hadiüzemek, így a győri Vagongyár és a Győr-hecsepusztai reptér megmaradt gépeit, szerszámait, alkatrészraktárait a németek kitelepítették nyugatra, az elhurcolt javakat hadizsákmánynak tekintve. Az általuk személy/név szerint kijelölt sok szakembert - munkást és műszakit - is kötelezték a ( családjukkal együttes ) szervezett kiköltözésre, őket korábbi és/vagy újonnan felállítani tervezett német hadiüzemekbe igyekeztek beosztani. A Rep. Osztály valamennyi dolgozóját is egy ilyen újonnan megépítendő hadiüzemben tervezték foglalkoztatni. Bajorországban ugyanezt a személyzetet kötelezték volna a [ bajorországi légitámadások miatt végül is csak a tereprendezés megkezdéséig eljutó, tehát lényegében soha el sem kezdődött ] hadiüzemépítkezésben való részvételre is, félkatonai fegyelem mellett.

Édesapám a kevesebb, mint 3 éves koromra való hivatkozással kérte a felmentését, s amikor ezt elutasították, erdei bujkálással igyekezett elkerülni a különvonatokra felszállást. Maga által ásott~tákolt kunyhójához édesanyám szürkületkor ennivalót, ivóvizet, csere-ruhát hordott, ám az őt megfigyelő nyilasok, csendőrök tetten érték őket a kunyhónál, és - igazoltatás, meg a magyar hatóságiaknál meglévő, németek összeállította szakember-névsor alapján - mindkettejüket visszakísérték a városba. Éjszaka őrizték a házat, másnap délelőtt „kikísértek” bennünket és az engedélyezett 2 bőröndnyi holmit a győri vasútállomásra, és átadtak az aznapra besorolt kiköltözők parancsnokának. Kis családunk nagy szerencséje, hogy nem a statárium „szabályai” szerint jártak el ... 1945. február 10.-én hagytuk el Győrt és az országot.

Nem voltunk zsidók, nem voltunk cigányok, nem voltunk ellenzéki ( meg semmiféle ) politikusok sem, a II. VH végén a nácik és itthoni kiszolgálóik mégis kikényszerítettek bennünket Németországba, azon belül Bajorországba: igaz, nem fogolyként, de nem is a polgári szabadság korabeli teljességét itthon vagy ott megkapva. [ Utóbb szabad elhatározásából utánunk költözött az akkor még hajadon keresztanyám is, elkerülendő a közeledő fronttal érkező szovjet megszállók erőszakoskodásait, garázdálkodásait ]. Bajorország ( »Cholnoky földrajzi és statisztikai atlasz«, szerk.: Cholnoky Jenő dr., Bp.-1927. ); [ halványkékkel kiemelve München, Weilheim, Augsburg, Ingolstadt, Regensburg, Passau, rózsaszínnel kiemelve Mainburg --- amelynek déli szomszédja Puttenhausen ]: (( kinagyítva tökéletesen olvasható minden egyéb név is ))

A kitelepített győri rep. osztályosok és családtagjaik szállása ideiglenesen [ a puttenhauseni sorház építkezések befejeztéig ] az alsó-bajorországi Rudelzhausen településrésze: Kirchdorf területén volt, majd „véglegesítve” a 2~3 km-re szomszédos Puttenhausen falu szélén, ahol az e célból kijelölt helyen megelőzőleg ( alig 1 hónap alatt ) barakk-jellegű kolóniát építettek maguknak a tervezett gyár közelében: a [ ma úgy mondanánk: könnyű szerkezetű ] földszintes sorházaknak csak a padlástere volt közös, egyébként egy-egy sorházban minden családnak saját bejáratú lakása volt. Mindkét falu Regensburgtól DNY-ra 45~50 km-re, ( a mai 301-es

közút mellett ) Mainburg kisváros szomszédságában található, alig 60 km-rel ÉK-re Münchentől. Azért kerültek éppen ide, mert az Ingolstadt~München vasútnak Wolnzach-nál volt/van egy mellékvonal-/szárnyvonal-leágazása, amely 1 sínpáros helyi érdekű vasút éppen Rudelzhausen és Puttenhausen érintésével 1895 óta Mainburgnál ért/ér véget, ez biztosította [ volna ] az ide tervezett (hadi)ipari létesítmény vasúti összeköttetését is. Az új gyár ide telepítésének terve valószínűleg abból indult ki, hogy e telephelyhez közúton is közel volt a regensburgi, és alig valamivel távolabb az augsburgi repülőgép gyár, tehát a tervezett Rudelzhausen/Kirchdorf~Puttenhausen közötti telephelyű „győri” üzem akár majd mindkettő számára „bedolgozik”. A győri magyarok „közellátása” - mint akkor már egész Bajorországban - élelmiszer-fejadag jegyrendszer alapján történt.

II

 vasútvonalak, ( az alsó térkép az 1960-as években készült ); jobbra fent a Puttenhausen és Mainburg közötti Sandelzhausen vasúti megállóhelynél egy szerelvény a II. világháború idején. [ Wikipédia ]

Természetföldrajzilag az Észak-tiroli Mészkőalpok legészakabbi vonulata: a Bajor-Alpok, és a szerkezetileg vele egységet alkotó északi „előtere”, - a Boden-tó~Bécsierdő közötti ún. Alpenvorland dél-bajorországi szakasza - együtt alkotják a havasi~alhavasi, ill. a magashegységi~középhegységi övezetet. Tőlük északra a jégkorszaki morénák és olvadékaik által tagolt alacsonyhegységi övezet következik, és nagyjából az átlagosan 495 m tszf fekvésű Augsburg [ régi magyar nevén: Ágosta, mellette a nekünk, magyaroknak keserves emlékű, mert Sur, Lehel/Lél és Bulcsú vezérek halálát okozó csatájú Lech-mezővel ] és az átlagosan 518 m tszf fekvésű München szélességi körénél ér véget a természetföldrajzi Felső-Bajorország, és természetesen innentől észak felé haladva kezdődik Alsó-Bajorország nagytáj. A Felső-Duna jobb partjáig ( kicsit átterjedve a bal oldali mellékvizek alsó szakaszára is ) többnyire dombvidéki a táj, sőt a Duna közelében a legalacsonyabban fekvő, helyenként már síkvidék jellegű részt Sváb~Bajor-medencének [ más néven Felső-Duna medencének ] nevezik: ez egész Bajorország mezőgazdaságilag legtermékenyebb vidéke. Mainburg ( 422 m tszf ), és déli szomszédja: Puttenhausen, meg a még délebbi Rudelzhausen/Kirchdorf --- e Sváb~Bajor-medence déli szegélye közelében fekszenek, határukat szelíd halom-sorok tagolják. Mindhármuk közös folyócskája az Abens, amely északon Ingolstadt és a 346~339 m tszf fekvésű Regensburg között folyik a Dunába, alig valamivel a Paar- és az Ilm-folyócska torkolata alatt.

az Abens Mainburgnál; Mainburg tornyai; a bukó felvízi oldalán felfelé pár km-re van Puttenhausen;

Puttenhausen határa a falutól déldélnyugatra; kb. ide tervezték a repülőgépgyárat …

komlóskerti támoszlopok;

az Abens-folyócska Puttenhausen keleti határában; a falu az Abens lapálya felől;

 1950~’55 közötti felvétel = 5, legfeljebb 10 évvel azután, hogy ott voltunk !!! Jobbra hátul az anyagnyerő gödrök/agyagbánya, a középső épülettömeg a téglagyár, ahol kisméretű téglát és hódfarkú tetőcserepet égettek a bajorok; legelöl balról jobbra harántolja a felvételt a Mainburgba vezető vasúti sínpár, ( a fa mellett: vasúti őrház és a megálló váróterem-házacskája ); a vasút és a téglagyár telke közötti részen iparvágány, fölötte daru-szerkezet, mögötte rakodótér, amelyről a téglagyári termékeket be-, a falu közellátásához szükséges összes árut ( pl. szén ) kirakták. 1945. nyara végére, őszére a teljes szárnyvonalon kijavították és/vagy pótolták a háborús károkat, és újra megindult a közlekedés: mind a teher- mind a helyközi személyforgalom. [ Wikipédia ] A kép bal szélétől balra van Puttenhausen település központja, még tovább délre [ a következő légifénykép „Külső Freisingi utca”/Außere Freisinger Str.” környéki mai településrésze mellett volt a „győri” kolónia…

mai GPS-légifotó Puttenhausenről és községhatáráról ; [ Bäcker = ( tégla-)égető ], a vízimalomtól [ Bachmühle ] délre ágazik ki délkeleti irányban az Abensutca/Abensstraße, amelynek a végénél lévő híd alatt folyik el a déldélnyugat→északészakkelet irányú, szakadozott fasor-galériával szegélyezett partú Abensfolyócska. A falutól délnyugatra enyhén lejtő rézsűjű halom-sor lapos tetején vannak az erdők, a falu felé eső szegélyükkel határosan pedig gyümölcsös és komlós kertek. A kertek közti, nagyjából nyugat→kelet irányú, a falu felé szelíden lejtő földutakon 55 évvel ezelőtt kiválóan tudtunk szánkózni…

édesanyám, édesapám, keresztanyám és csekélységem --- Puttenhausen, 1945. nyara

Puttenhausen, Keresztelő Szt. János és János evangélista titulusú római katholikus templom; [ a mainburgi és a puttenhauseni jelenkori fotók - a Wikipédiáról Harald Helmlechner művei ].

Rudelzhausen, és ( ma már nyugati településrésze ) Kirchdorf.

Bajorország e vidékén - az esetenkénti angolszász berepüléseket, és a győri rep. osztályi kolónia szállása szűkebb környékén jelentéktelen bombázásokat, légi sortüzeket leszámítva - elviselhető állapotok voltak, a magyarok a meghatározott km-sugarú körön belül viszonylag szabadon mozoghattak, és mindenben azt és annyit kaptak jegyre, mint a helyi bajor lakosok. A magyarok megünnepelték a magyar nemzeti ünnepet: március 15.ét, de nem tartottak a németekkel, beleértve a nácikat is, amikor azok a sajátjaikat ünnepelték. A győri rep. osztályi kolónia, mert tagjai közül senki nem politizált, a nácik szemében gyanús csapatnak számított, de ennek nem lett érdemi negatív következménye. A náci német hadászat által tervezett új, a győrit pótló Messerschmitt-gyártó üzem lényegi építkezése meg sem kezdődött: sem építőanyag, sem ilyen célú szállítójármű akkor már nem állt a rendelkezésükre itt, mint hátországban. A győriek tehát itt már haditermékeikkel sem vettek részt a háborúban. Többségükben „semmittevés” közepette várták a fejleményeket. Kivéve a szüleimet. Édesanyám kezdettől főzőtanfolyamokat és varrógépes varrás-tanfolyamokat szervezett a falusi - a Puttenhausen községbeli - bajor háziasszonyoknak. Édesapám már Kirchdorfban 1 pár lovat is beszerzett, alkatrészekből pedig fogatos kocsit szerelt össze, Puttenhausenban pedig ’45

koratavaszán a magyar kolónia szállása szegélyén ezermester-műhelyt alakított ki, ahol pl. a korabeli lábbelik talpjavításához elengedhetetlen, a háborús ellátási gondok miatt nagy hiánycikknek számító faszeget is kisipari méretekben gyártotta. Meg minden háztáji ács- és asztalosmunkát fölvállalt a környéken. A magyar kolónia peremén a szüleim ólakat is béreltek, munkájuk ellenértékéből vettek a bajor parasztoktól kukoricát, néhány malacot, baromfit, és azokat nevelték. Aztán a hús, tojás, stb. egy részét eladták. ’45 tavaszától családi célra kisebb zöldséges kertünk is volt; a falu csordájából pedig a szüleim tehenet béreltek, a családban el nem fogyasztott tejhaszonból vajat köpültek, és azt szintén eladták. Keresztanyám - a polgári iskola után tanult szakmájának megfelelően - itt is női fodrászkodott. Otthon és a többi győri társaságában természetesen mindenki mindig magyarul beszélt. Hozzám hasonló korú másik kissrác nem volt a magyar kolónián, így én a közel lakó bajor kissrácokkal és kislányokkal játszottam, ’45/’46 telén pedig szánkóztam, stb. Szüleim emlékei szerint 1946. tavaszára egy 3~4 éves korú gyermek szókincsén belül gyakorlatilag egyforma könnyedséggel és szinten beszéltem magyarul, ill. németül. Keresztanyám megérkezését leszámítva a győri kolóniának semmi híre nem volt Magyarországról. Viszont megtudták, hogy „a közelben” - légvonalban alig 100 km-re - tartózkodik [ már 1944. október 17. óta ] vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr és családja, de az ott „tartózkodás” körülményeiről nem volt információjuk. [ Ma már tudjuk, hogy a szögesdróttal körbezárt kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt sétáikon kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak ]. Édesapám egyfelől Horthyt - főként a revízió okán - nagyon tisztelte, másfelől egész életében kedvteléssel és magas színvonalon intarziázott. Így fénykép alapján elkészítette a Horthy-család „fa-mozaikját”, és ’45 április elején - a puttenhauseni községi elöljáróságon Münchenbe meneteli célra útvonal-engedélyt kapva - egy kora hajnalon a lovak közé csapott és elindult a Weilheim in Oberbayern közeli Hirschberg-kastélyhoz, hogy a puttenhauseni/”győri” magyar kolónia tisztelgő látogatására időpontot kérjen a kormányzó úrtól. A náci őrök a kastély közelébe sem engedték, így az intarzia-portrét sem tudta átadni; [ utóbb magával hozta Magyarországra, de a Rákosirémuralom idején elővigyázatosságból megsemmisítette ]. 1945. április 26.-tól május 1.-ig az amerikaiak felszabadították az Alpok lejtőitől a Duna regensburgi szakaszáig Bajorország teljes középső sávját, ( pl. Münchenbe 29.-én késődélután~este vonultak be ). Május 8.-án pedig Németország feltétel nélkül kapitulált, azaz véget ért a Hitlerei, és itt de jure véget ért a II. VH. A Puttenhausen-t és szomszédos településeket a Hitlerei alól felszabadító amerikaiak a bevonulásukkor már tudtak a győri magyar kolóniáról, az ide kerülés kényszeréről is, meg hogy itt már nem vettek részt a haditermelésben. Az amerikaiak egyik magyar tisztje a bevonulás napján összehívatta a győrieket, és megkérdezte őket, hogy van-e bármilyen panaszuk, sérelmük a helybéli vagy a környéki bajorokkal vagy más németekkel szemben, amelyet orvosolni kell. Ilyen nem lévén, jelezte, hogy a VH végén, ill. a helyzet ( pl. a közlekedés ) normalizálódása után Kanada, az USA vagy Ausztrália szívesen befogad ilyen kitűnő szakembereket; de mód lesz a Magyarországra visszatérésre is, amely utóbbit a szovjet katonák és hatóságok magyarországi tetteiről származó híreik alapján nem javasol. A falu bajor/német gyermekeivel, fiataljaival szemben az amerikai katonák távolságot tartottak, de a magyar kolónián élő összes, bármilyen korú gyermeket, fiatalt a lehetőségeikhez képest elhalmozták csokoládéval, más édességekkel, apró ajándékokkal, a felnőtteket pedig a saját hadsereg-hadtápjukon keresztül beszerezhető amerikai élelmiszerekkel, déli gyümölccsel. Az amerikaiak ragaszkodtak hozzá, hogy a magyar kolónia tagjai - felváltva - vegyenek részt a puttenhauseni községi elöljáróság élelmiszer-elosztó, stb. munkájában, ezt a bajorok tudomásul vették. Szüleim háztáji gazdálkodása és kisipari tevékenysége pedig az amerikai időkben még szabadabban folyt.

Édesapám erősen hajlott a Kanadába kiköltözésre, mivel egyik nővére, Bolla Ilona/Ilka korábban oda ment férjhez. Édesanyám viszont úgy döntött, hogy a fiából magyar embert akar nevelni, Magyarföldön. Kompromisszumuk az lett, hogy előbb hazajövünk tájékozódni, „aztán majd meglátjuk…” A Horthy-család április 30./május 1. éjjelén szabadult fel. Hirschbergből beköltöztek Weilheimbe, egy bérelt polgári házba, ahol igen szerényen, jövedelem híján pedig szűkösen éltek. Az amerikaiak levélben felkérték az ekkortól hivatalosan hadifogoly-státusú kormányzót, hogy a náci perek előkészítése, majd tanúskodás végett* menjen velük a számára ( is ) biztonságos, őrzött szálláshelyekre [ „védőőrizet” ]: ezeket előbb Augsburg, a Mosel-térség és a Majna között jelölték ki több helyszínen, majd szeptember 24.-étől Nürnbergben, a Horthy-család többi tagja azonban továbbra is Weilheimben tartózkodott; ( a Miklós fiukról kapott információk birtokában a kormányzó meglátogathatta övéit Weilheimben ). Horthy kihallgatását/meghallgatását augusztus 28.-án kezdték meg. Magyar ügyekről ekkor még nem esett szó, csakis náci német tisztségviselők pereiben nyilatkozott, ill. tanúskodott. Ott tartózkodása idején Horthy levelet írt Churchillnek és az angol királynak: a megkötendő békeszerződés határ-kijelölései kapcsán Magyarország számára igazságos megoldásokat igyekezett elérni. A Harmadik Birodalom háborús főbűnösei ( náci politikusok, katonák, gazdasági és pénzügyi vezetők, a német-megszállta területek parancsnokai, a náci propaganda irányítói ) nürnbergi perének tárgyalásos része csak november 20.-án kezdődött, a kormányzó pedig csak december 17.-ére fejezte be nürnbergi közreműködését, és - akkor már formailag sem hadifogolyként, hanem de jure is szabad emberként - tért vissza övéihez Felső-Bajorországba. Ezt követően már csak 1-szer: a német-megszállta Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayer-nak a perében idézték meg. * még Sztálin is visszautasította, hogy Horthyt vádlottként állítsák a nürnbergi törvényszék elé, mert még Sztálinnak sem volt semmi oka Horthyt háborús bűnökért felelősségre vonni!

1945. késő őszétől, telétől a puttenhauseni/”győri” magyar kolónia tagjainak jelentős része elindult a befogadó nyugati államokba, mások - így a Bollacsalád is - felkészültek a hazajövetelre, mert az amerikaiak ’45/’46 fordulójától már bármely napra elvileg lehetségesnek tartották a „bevagonírozást”: a vasúti katonai szállításoktól le nem terheltség függvényében. Így a Horthy-családnál tervezett tisztelgő látogatás elmaradt. Másfél évnyi bajorországi kényszer-tartózkodás ( ebből az első 3 hónap: Hitlerei, a többi: „amerikai zóna” ) után - a kocsit és a lovakat is „bevagonírozva”, majd 1 hetes utazást követően - Rábafüzessel szemközt értük el az ausztriai angol és a magyarországi szovjet katonai zóna határát. A vonat nem jöhetett át, így már a fogaton éltük túl 1946. április 10.-én az első találkozást a minden határátlépő személyt szovjet barbársággal „fogadó” „felszabadítókkal”. Előbb apai nagyszüleimhez Szerecsenybe mentünk, majd 1 nap pihenés után a szüleim vonattal bejöttek Győrbe, ahol szembesültek azzal a ténnyel, hogy mind a révfalusi, mind a Deák utcai családi fészek a háború - bombázások, ostrom - áldozata lett, Győr akkori lakóterületeinek igen nagy hányadával együtt: óriási volt a lakás-hiány. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A visszavonuló náci német hadsereg tudatos kártételei ( hadizsákmányként magyar értékek kitelepítése, hidak felrobbantása, stb.), a háború náci németek oldalán történt elvesztése, az ennek betudható ország-csonkítás ( = a pozsonyi hídfővel „tetézett” trianoni gyalázat-határok visszaállítása ), az „utolsó csatlós” hamis vádjával az országra kirótt jóvátételi kötelezettség mértéke, a barbár kényszer-kitelepítések és lakosság-”cserék” kapcsán a Volksbund-tag németek ellen felszított, a magyarországi össz-németségre átvitt gyűlölet, stb. azt a sztereotípiát sugallták, hogy német = náci, tehát német = bűnös. A szovjet megszállók nyomasztó jelenléte és a belpolitika egy részének bűnbak-keresése, továbbá a közellátási gondok okozta feszültségek ezt tovább erősítették. Így a győri rep. osztályosok bajorországi kint létének körülményeit nem ismerők akár a nácikkal önkéntes

kollaborálásra is gondolhattak, hamis párhuzamot vonva a náci német hadsereggel együtt az országot elhagyó nyilas erőszakszervezetekkel, nyilas vezetésű hadsereg-részekkel. Vagyis: bajorországi kint létünkről „célszerűbb volt hallgatni”. Szüleim engem is „rábeszéltek”, hogy felejtsem el még a kis német nyelvtudásomat is. Az orwelli „nagy testvér” azonban figyel, sőt megfigyel. 1960. nyár eleji egyetemi felvételi vizsgámra kitűnő érettségi bizonyítvány és kitűnő középiskolai ajánlólevél birtokában mentem el, 1 híján az összes megszerezhető pontot „begyűjtve” az írásbeli és szóbeli vizsgák pontösszesítésén. A felvételi bizottságban részt vevő akkori egyetemi KISZ-titkár, dr. Kocsis József „elvtárs” [ utóbb Sopron tanácselnök-helyettese ] azonban a legvégén „rákérdezett”: „miért tagadta le ön, hogy a világháború idején - nem üldözöttként ! - a náci Németországban tartózkodott ?!”. Csak annyit tudtam válaszolni, hogy ilyesmire vonatkozó kérdés nem volt a jelentkezési űrlapon, tehát letagadásról szó sincs, továbbá mintegy 3 és fél éves voltam. Ugyan mi mást mondhattam volna akkor és ott ennek a klónozott bolseviknak ? De a felvételi vizsgáról azzal a belső meggyőződéssel mentem haza, hogy emiatt biztosan nem vesznek fel, és szüleim tudta nélkül munkaszerződést készítettem elő a szombathelyi fűrészüzemmel [ a későbbi FALCO elődjével ], hogy amint megérkezik az elutasítás, oda megyek dolgozni. A felvételi bizottság szakmai tagjai azonban olyan magasra értékelték pl. a szóbelin - főként biológiából - nyújtott teljesítményemet, hogy szeptember legelején mégis megjött a „felvételt nyert” értesítés. --- A szüleimmel ez idő tájt még továbbra sem beszéltünk soha Bajorországról, a felvételi vizsgán történtekkel sem akartam keseríteni a lelküket, ezért azt csak 1962. Karácsonyán meséltem el nekik. Ekkor - már túl az egyetemi geodézia-stúdiumaim első felén - az esti jó hangulatban azt javasoltam, hogy 5 perc alatt készítek egy helyszínrajzot a puttenhauseni magyar kolónia azon részéről, ahol mi laktunk; tájolva (!), azaz hogy pl. a szobába honnan sütött be a napsugár, továbbá beleértve az ólak, az istálló, meg a kert helyét is, meg hogy az udvarból merre jártunk ki szánkózni, vagy az utca felől a kerítésen át hol szokták bedobálni az amcsik a nekem szánt csokoládét. Szüleim közölték, hogy ez lehetetlen, hiszen 3 és fél, a végén is csak 4 éves voltam, és soha ilyesmiről nem beszélgettünk azóta sem. A vázrajzot elkészítettem, a döbbenetük teljes volt, ( pl. a kertben még a kedvenc snidling = Schnittling/metélőhagyma töveim helyét is jól rajzoltam be ), 17 év után ... Magam is ekkor jöttem rá, hogy a jelek szerint már kissrác koromban is milyen nagymértékben vizuális típus voltam; [ később is az engem érdeklő témákban vagy helyzeteket illetően a vizuális memóriám - néha évtizedeket áthidalva - szinte „félelmetes” volt ]. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Müncheni reptér, 2002. 07. 19. Ferihegyről egy könnyű, az Alpok légáramlatai fölött jócskán „dobált”, részemről mindezekért Luft-Hansi-nak átkeresztelt kisgéppel jutottam München nemzetközi repülőterére, és mivel a barcelonai csatlakozásig volt vagy másfél órám, nézelődtem. Halálosan bosszantott, hogy minden angolul van kiírva, a hangszóró is kizárólag angolul szól. Félidőben gondoltam egyet, és elmentem a büfébe bajor virslit enni, bajor csapolt sört inni. És: ékes Hochdeutsch-ban kértem ezeket a nálam jóval fiatalabb kiszolgálótól. A fiatalember „megkövült”. Erre lassabban, szinte tagolva megismételtem az óhajomat, és a végén némi cikizéssel megkérdeztem tőle: uram, beszél maga németül ?! Összecsapta a kezét, elnézést kért, közölte, hogy ő müncheni bajor, mindjárt lejár a műszakja, de ma még ezen kívül nem hallott egyetlenegy német szót sem, mert itt még az a kevés német is - főleg a fiatalok - angolul kéri, amit kér. És persze hozta a virslit meg az áldott jó bajor csapolt sört. Akkori katalán~spanyol~portugál utamról hazajőve mérgemben 60 éves (fél)kopasz fejjel beiratkoztam angolra… 2003. szeptemberében bő 1 hétig Máltán ki is próbáltam, éttermekben is, helyi járatú autóbuszokon is, múzeumokban is, még a szálláshelyünkön található egyetlenegy anglikán templom istentiszteletének a végére is beültem. Hát … Jó, az angol konyhanyelven talán „nem adnak el”, főleg ha én kérdezek. De az angol élőbeszéd ritmusa

fáraszt, kivéve Máltán, ahol álomszép irodalmi kiejtéssel beszélnek, de mindenütt másutt „átkozott” akcentusokkal és elharapva. Viszont egészen tűrhetően boldogulok az engem érdeklő témákban az angol nyelvű szakirodalommal: ott én döntöm el a befogadás tempóját. Ám élőbeszédhelyzetekben ezentúl sem fog soha eszembe jutni Ausztriában vagy Bajorországban, de általában másutt sem, hogy valami/bármi hogyan is van angolul …, és az idegen nyelvű nyomtatott vagy internetes szakirodalomból is, a külhoni tv-csatornák kínálatában is e kettő közül mindig a német nyelvűt választom. Kisgyermekkori/puttenhauseni „atavizmus” ?! ''Így volt, amikor megszülettem, és az akörüli időkben ... -IV. Kis családtörténetem --- képekben is Magam „II. világháborús” születésű, mindkét szülőm pedig --- ( a naptári évet tekintve ) „I. világháborús gyermek” volt. A Hétmagyar honfoglalás előtt 8~9 évszázaddal, vagyis a rómaiak pannóniai teljes berendezkedése idején már „működött” a Arrabona/Győr → Tét ( innen elágazással Mursella/Árpás-Dombiföld felé ) → Pápa → Karakó~Tüskevár → Sümeg → *Valgə/Valcum/Keszthely-Fenékpuszta [ vagy: a Hévíz-Keszthelyi berket nyugatról elkerülve: Zalavár ] → Kolon~Komár → Surd~Zákány → Varasd → Itália „és vissza” útvonal; ez különösen felértékelődött a Pozsony → Sopron → Savaria/Szombathely, stb. nyomvonalú Borostyánkő-út nyugati támadásoknak kitett, országhatár őrizeti gyepűbe~gyepűelvébe kerülésének 2 időszakában, jelesül a késő avar korban ( VIII. sz. ) és a Hétmagyar honfoglalást követő évszázad végétől: a Géza nagyfejedelem és Szent István király államszervezése során a Kálimedencei központú Kál horka és fia, Bulcsu horka [ horka = a törzsszövetség főbírója ], mint egyúttal az egyik honfoglaló törzs főnökei „bekerítésekor”, majd Vas és Kolon vármegye ( utóbbi: Zala vármegye elődje ) megszervezésekor. ( E kulcsfontosságú észak-déli áruszállítási és hadiút máig meglévő főút jellegű része a 83-as közl. út Győr → Pápa közti szakasza, de - a mai közlekedési hálózatban alacsonyabb rendű útként - a többi szakasz is egyértelműen „a mocsár-elkerülő legrövidebb”, ha valaki Itáliába akar menni ). Téttől délre van ( Tét-)Szentkút, a fent részletezett nyomvonal közvetlen hatássávjában/”mellékén” pedig pl. maga Szerecseny település és községhatára is, ahol bronzkori, kelta, római kori, avar és Árpád-kori régészeti leletek is előkerültek.

Szerecseny település községhatárának egy részét az első okirat 1086-ból említi: egy keleti, Kajár felőli, oda nagy mértékben átterjedő dűlő népi neve »Besenyőtarló« volt [ „que vulgo dicitur Beseneuthorlou” ].

Az ’Angara~Tola-vidéki őshazájú *kipča∟k-török nyelvű népek főként a belső-ázsiai és turáni türk hegemónia időszakos, majd végleges lecsengései időszakaiban tudtak nyugat felé vándorolni. Turánban a *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) alapnép a Felső- és Közép-Irtiš térségében nagy részt [ Karaszuk-kultúra utód ] korai hún, azaz *tingli-∟fang/tinli∟ng, ’szkíta, Krisztus születése körüli és a mi időszámításunk első 4 évszázada-beli hún, majd korai avar eredetű, gyűjtőnevén *kangar csoport ekkor már karluk-török nyelvű törzseit a VII. sz. végén csatlakoztatta magához, e *kangar csoport az új, nagy *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) törzsszövetség előhadává lett, és nyelvileg is elkipcsákosodott. [ A VIII. sz.-tól említik e nagy *b/peče∟nək törzsszövetség Észak-turáni, a Szír-darjáig terjedő szállásterületeit az akkor Tárim-medencei/”kínai turkesztáni” érdekeltségű tibetiek is ]. Európa határára érkezésekor az akkori *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) törzsszövetség egésze tehát *kipča∟k-török nyelvű volt. Az eredetileg „nem kinyilatkoztatott vallású”, így nem is muszlim *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) népesség még Észak-Turánban a szomszédos, VII. sz.-tól muszlim arab hatásra jelentős mértékben iszlamizálódó közép-turáni Khwarez∟m népei, és/vagy a Kaszpi-tenger északi térségében a VIII. század végén jelentős mértékben iszlamizálódó Kazár Kaganátus vezértörzsi = nevet adó népei: *koszár/kazár ( változatai: pl. böször/vaszar = Gecsétől délre, azaz Szerecsennyel 2. szomszéd település neve: Vaszar; pl. taszár, stb. ) révén ismerkedett meg az iszlámmal. [ Mindkét államban jelentős arányú volt az iszlámnál sokkal korábbi kereszténység jelenléte: Kazáriában a bizánci orthodoxiáé, Khwarez∟m-ben a nesztoriánus kereszténységé ]. { 1. A „muszlim” fogalom egyik kései magyar szinonimája is „büszür∟men”/böszörmény. A középkortól a közép-volgai tept∟er csoportot, a közép-volgai bolgárokat és a közép-volgai tatárokat, mint muszlimokat egyes szomszédjaik szintén beszer∟mán-nak nevezték, pl. az írott történelem idejére már permi finn nyelvűvé vált *urt~murt/’ud~murt/(mari nyelven) ’odo(-emberek)/(oroszul) ’ot∟ин/vot∟як népesség, ( amelynek egykori délnyugati csoportja *or/ar nevét a hún eredetű csuvasok az egész mai ’udmurtságra átvitték ). E beszer∟mán-ok egy része mára beolvadt a keresztény ( északi ) ’udmurtokba, ám nyelv- és valláscseréjük ellenére ma is beszer∟mán néven nevezik őket. Eredetileg - sőt, még Plano Carpini idején is - a „muszlim kazár = böszörmény” szűkebb/pontosító értelemben használták, ám mivel a „muszlim/muzulmán” szó rotacizmussal kialakult „miszirman” változatára nagyon hasonlít, utóbb elterjedt a „böszörmény” szó a muszlim szinonimájaként is. 2. A Bizánci Birodalom nyugat-ázsiai = keleti peremvidékén az Omajjád Kalifátus által elhódított országrészek keresztény lakosságának egy része fokozatosan áttért az iszlámra, e Levante-térségi „keletieket” az arab „sharqi”, „šarakijume”, „šarakina” ( a régi török nyelvbe „šark” alakban átvett ) = „keleti” szóval illették, amely nyugaton a „saracen(us) = muszlim” alakban terjedt el; ( a görög és a latin nem ismeri az „š”-hangot ). Mivel az arab hódítás során a Kaszpi-tenger nyugati partvidékén ők alkották a muszlim hadseregek zömét, megnevezésük „átszármazott” az itt iszlamizálódó szabírokra is, kazárokra is, ( történetesen mindkét nép szállásterületeinek keleti részein volt sikeresebb az iszlám, míg Cisz-Kaukázia nyugati „felében” főként a bizánci orthodox kereszténység, kisebb arányban az örmény monofüzita kereszténység még évszázadokig domináns maradt ). A „szaracén” török és magyar nyelvi alakja a szerecsen/szerecseny. [ A szókezdő š/sz ingadozásra mindmáig élő magyar példa, hogy az Alsó-Szigetközben vízimadarunk, a szárcsa ( főként az idősebbek által váltakozva használt ) népi neve šárcsa ( magyar helyesírás szerint írva: sárcsa )]. 3. Végül: eredetileg vallást nem jelölt, csakis ( észak-)arábiai → észak-arab származást a bibliai „Izmaél fiai”/izmaeliták fogalom ( ld. pl. a Józseftörténetet). A középkori muszlim északi arabok turáni hódításai és iszlám-missziója okán Kelet- és Közép-Európában kezdetben főként a Khwarez∟m-i/k’áliz muszlimokat mondták izmaelitáknak, és mivel ( Közép-)Volgai Bulgária iszlamizálása Kazárián kívül elsősorban Khwarez∟m térségéből történt, a muszlimmá lett közép-volgai bolgárokat is izmaelitáknak nevezték. Közép-volgai Bulgáriából több hullámban költöztek kisebb-nagyobb népcsoportok - köztük muszlim vallásúak is a Kárpát-medencei Magyarországba az Árpád-ház - mind a nagyfejedelmek, mind a keresztény királyok - idején. Európa többi részén ( és utóbb Magyarországon is ) azonban a legtágabb gyűjtőfogalomként használták a muszlim = izmaelita „aktualizáltan biblikus” megnevezést }.

Szerecseny falu nevét csak a XIII./XIV. szf.-tól említi fennmaradt okirat, ám a név a muszlim kapcsolatra utal: szaracén → ( magyarosan ) szerecsen’ = muszlim vallású - arab, török vagy egyéb nyelvű - személy és/vagy csoport középkori elnevezése; maga a fogalom/szó magyar forrásokban először 1138-ban bukkan fel „Scerecin” formában.

A türk ősvallás elemeit nagy részt feladó, katonáskodó többségükben muszlim [ ám jelentékeny lélekszámú egyes népcsoportjaik köreiben keresztény, államigazgatási elitjükben pedig politikai döntéssel áttért zsidó ] kazárok is török nyelvűek voltak, de azon belüli besorolásuk ma még vitatott, mert előkerült nyelvemlékeik nem egyöntetűek. A *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) törzsszövetségi gyűjtőnevű nép egyes részei, és a hozzájuk KeletEurópában csatlakozottak több hullámban települtek be a Kárpát-medencébe, főként az Al-Duna~Duna-delta~Északkelet-Balkán térségéből; e betelepedés egyik legkorábbika Taksony nagyfejedelem idején történt: az ő felesége - Szent István nagyanyja - is a besenyő vezértörzs fejedelmének leánya volt. A Kárpát-medencébe beköltözött besenyők és a hozzájuk Kelet-Európában csatlakozott, a *b/peče∟nək törzsszövetségi nevet többnyire szintén felvevő néptöredékek ( főként ha nem tömbösen, hanem olyan laza szórvány-jelleggel települtek, mint a Marcal vízgyűjtőterületén ) a túlnyomó többségi színtiszta magyar környezetben - részben a vegyes házasságok révén - néhány nemzedéknyi idő alatt nyelvileg is, kulturálisan is, több nemzedéknyi idő alatt pedig küllemjellegileg ( bioantropológiailag ) is elmagyarosodtak. A muszlim vallása alapján a magyarok által ( is ) szerecsen/szerecsenynek nevezett népesség tehát a *b/peče∟nək ( magyarosan: besenyő ) törzsszövetség részévé váló -  besenyő szövetségi öntudatú/identitású, e törzsszövetség révén *kipča∟k-török nyelvi ( szuper- és adsztrátum-)hatásnak kitett, a saját törzsszövetségén kívüliek számára tehát „összességében besenyő” - valószínűleg kazár/vaszar/( taszár, stb. ) vagy szabír eredetű és önmegnevezésű, valamelyik ó-török nyelvet beszélő entitás lehetett, amelynek a Kárpát-medencébe legkorábban betelepülő csoportjai Árpád-házi Géza nagyfejedelem, ill. Szt. István király korától kezdődően fokozatosan [ majd legkésőbb az Aranybulla intézkedései hatására ] kereszténnyé lettek, ill. - főként szórvány-helyzetben - néhány nemzedéken belül elmagyarosodtak. Gyömöre, és tőle északészakkeletre Szemere az Árpád nagyfejedelem vezette Hétmagyar honfoglalás hún eredetű ún. fekete hungár szövetségi nevű előhadát irányító Hobaj/Huba’ vezér - aki a Nyék törzs ( Kurszán vezér törzse ) kötelékébe tartozott - ( másutt gyepűvédelmi feladatokat is ellátó ) népét alkotó egyik nemzetség neve; a Szerecsennyel közvetlenül szomszédos egyik település pedig mindmáig viseli a Hétmagyar - iker-nevű - Kürt~Gyarmat törzs egyik nevét. A XIX. sz. közepén - 2 emberöltővel ( ≈ 2/3 évszázaddal ) édesapám születése előtt - Fényes Elek a „Magyarország geographiai szótárá”-ban így ír: »Szerecsen, magyar falu Győr vmegyében, Veszprém vmegye szélén, 502 kath., 25 evang., 222 ref., 2 zsidó lak. Reform. fiók-gyülekezete Szemeréhez tartozik. Kath. fiók-szentegyház. F.u. gr. Eszterházy. Ut. p. Téth.« [[ vmegye = vármegye, kath. = római katholikus, evang. = evangélikus, ref., reform. = református, f. u. = földesura, ut. p. = utolsó posta, Téth = Tét ]]. Tehát a falunak 751 lakosa volt. Édesapám, Bolla Sándor 1914. február 1.-én a Győr belvárosától légvonalban kb. 25 km-re délre lévő Szerecsenyben született egy 5 gyermekes kisparaszti család 3. gyermekeként, de 1. fiúként. A szomszédos Gecséről származó apai nagyanyám, sz.: Csöngei Anna evangélikus volt, házasságkötésükkor beleegyezett, hogy valamennyi majdani gyermekük a férje: Bolla Imre református apai nagyapám felekezetét kövesse. A pár kataszteri holdnyi földből ( és a néha hozzá béreltekből ), meg a cséplőgépük bérbeadásából a nagy család nem tudott volna megélni, így nagyapám 2- vagy 3-szor „kitántorgott Amerikába” szerencsét próbálni, de szakmája és nyelvismerete nem lévén, minden szezonban csak éppen annyit keresett, amiből haza tudott jönni. Telente és/vagy a nyári iskolai szünetben az ifjabbik Esterházy Pál gróf* által a XX. sz. elején építtetett szerecsenyi téglagyárban* is vállaltak idénymunkát a család jobb fizikai erőnlétű tagjai. *[ Szerecseny község életében nagy szerepet töltött be az agyagipar, a téglagyártás. Az Esterházy-birtokon lévő téglagyár elődjében már az 1770-es években kitűnő minőségű téglát égettek. ( Akkoriban "urasági téglavető”-nek" nevezték ). A gyárépítő ifjabbik Esterházy Pál gróf ( 1883~1915 ), jogász, ( Oxfordban is tanult jogot ), erdőmérnök, szabadságolt állományú hadnagy, császári és királyi kamarás; az Esterházy-uradalom pápai~ugodi hitbizományi részén gazdálkodott, amelyhez a mórichidai, gyömörei és szerecsenyi birtoktestek is

tartoztak; örökös jogon ( = elsőszülöttként, ő maga egyébként egyetlen gyermek volt ) főrendi házi tag; az I. VH kitörése után a Monarchia közös hadseregében reaktivált, majd 1915ben - 32 éves korában - frontszolgálat során halt hősi halált ].

az 1773-ban épült szerecsenyi református templom külseje az elmúlt száz évben - édesapám születése óta - mit sem változott. „Csend, béke, fény” --- nádfedeles parasztház Szerecsenyben a XX./XXI. sz. fordulóján:

http://www.szerecseny.hu/videok2.php?video=este12010.YOU = válogatás a Szerecseny, Falunap- 2010. esti kulturális műsorából.

Édesapám kitűnő kézügyességű, főként faanyagot fúró~faragó, és igen jó eszű kisgyermek volt, így az elemi iskola/népiskola 6 osztályának befejezését és a szerecsenyi templomban konfirmálását követően, pár hónappal 13. éves életkorának betöltése után a helybéli református lelkész írt számára egy ajánló levelet, ( = „egyházi tehetséggondozás” alapfokon ! ). Aztán 1927. nyár elején, mint a népmesékben: egy kora hajnalon kis ruhacsomaggal felszerelve kikísérték a Csángota-ér fölötti kis vasúti híd melletti Gyömöre-Vásártér nevű legközelebbi vasútállomásra ( Szerecsenyben akkor még nem állt meg a vonat ), megmutatták, merre induljon gyalog (!) a sínek mentén, és sok-sok órányi ( a vasút nyomvonalán legalább 30 km ! ) gyaloglás után félre állva a közben akármelyik irányból jövő vonatok elől - még aznap elér egy „Győr” nevű vasútállomásig ( előtte soha nem járt Győrben, csak Pápán ), ott menjen be a városba, keressen egy „asztalosmester” cégtáblát, és jelentkezzen inasnak. Így is lett. Munka után a műhelyben alhatott, amiként más inas-társai is. Kicsivel több mint 3 évnyi inaskodása alapján mestere az 1930/’31-es tanév kezdetén beíratta a Győr, Kossuth utcai Állami Iparos Tanonc[ röviden: Ipar-]iskolába, amelynek mind a 4 osztályát el is végezte. http://www.magyarpedagogia.hu/document/NagyP_MP1001.pdf + egyéb források alapján: Magyarországon az 1872. évi ipartörvény eltörölte a céheket, és arra kötelezte az iparosokat, hogy tanoncaikat az esti órákban tanonciskolákba járassák. ( A kizárólag az iparos mester műhelyében folyó magántanfolyamok indítását végül 1928-ban tiltották be ). Baross Gábor, mint 1889~1892 között kereskedelemügyi miniszter az ipari szakoktatást 63 tanonciskola és több ipari szakiskola [ felső ipariskola ] létesítésével fejlesztette. Később törvény szabályozta, hogy amely településen valamely szakmára legalább 50 fő [ ezt utóbb 40-re csökkentették ] fiatal jelentkezik, ott kötelező tanonciskolát nyitni és működtetni. A ’20-as évektől tanoncnak csak a legalább 4, vagy 6 elemi osztályt ténylegesen elvégzett tanulót vették fel. Így a tanonciskola a felső népiskolát pótolta: heti 11 órás tanulást biztosított. Az iskoláztatási kötelezettség szigorítása után az 1922-es ipartörvény már két irányban mozdult tovább: nem csupán a tanonciskola népiskolai, hanem szakiskolai funkcióját is kiemelte. Munkanapokon este közművelődési tárgyakat, vasárnap rajzoktatást tanultak*. A közismereti és a szakmai képzés arányának megfelelően a tanonc ideje és energiája tehát az iskola és a műhely között oszlott meg: az elméleti oktatásra a tanonciskolában került sor, a gyakorlati képzés pedig a műhelyben folyt. * ez hamarosan a délutáni oktatásra módosult, a vasárnapit pedig eltörölték; Az 1922-es jogszabály szerint mindaz, aki valamely képesítéshez kötött ipari vagy kereskedelmi foglalkozást akart űzni, köteles volt megelőzőleg az illető foglalkozás körében tanoncként tevékenykedni. Ezzel gyakorlatilag kötelezővé tette a tanonciskolát mindenkinek, aki képesítéshez kötött ipari tevékenységet kívánt végezni. E jogszabály a tanoncok foglalkoztatását általában is szabályozta, miközben kiterjesztette az állam jogait, de rendezte az állami (rész-)finanszírozás kötelezettségvállalási körülményeit is. A tanoncképzési jogszabályok állami céljának folyamatábrája: → a tanonciskola szakiskolává válása → képzett szakmunkássá válás → kisiparosság. A ’20-as években a kisiparosságnak nyújtott állami kedvezményeknek bizonyos szélesebb társadalompolitikai indoklása is megvolt: önálló kistulajdonosok százezrei, a szélesebb (kis)polgári réteg társadalmi haszna, stb. [ Félig nyíltan, félig kendőzve, de a „stb.”-be e korban beletartozott a zömmel zsidó nagytőke szerepének mérséklése is, különös tekintettel a zsidóknak az őszirózsás, majd a bolsevik „forradalom” idején játszott dicstelen szerepére, és általában is az országlakosokon belüli létszámarányukhoz képest „relatív túlreprezentáltságukra” a gazdasági életben is ]. Az ipartestületek gyakran kiállítást szerveztek a tanoncok jól sikerült munkáiból, amely az ösztönzés egyik legfontosabb formája volt: egy-egy kiállítási színvonalú tanoncmunkáért a tanonciskolai oktatók jutalmakat, kedvezményeket javasoltak az illető mesterek részére, és a mesterek ezeket az Iparkamara közvetítésével meg is kapták, hiszen a versenymunkát végző/készítő tanonc a műhelyben nyilván nem csak olcsó munkaerőként dolgozott, hanem a mesterség magasabb szintű fogásait is bizonyíthatóan megtanulta. A századforduló óta általános és szakirányú tanonciskolák működtek. ( A kereskedőtanonc iskolák mindig az utóbbi csoportba tartoztak ). 1930-ban azonban már három tanonciskola típus különíthető el: az általános, a vegyes és a szakirányú tanonciskola.

Ekkortól cél lett, hogy a szakirányú iparostanonc iskolákban ipari tanműhelyeket állítsanak fel, amelyekben a tanoncok - a technológiai oktatás keretén belül, a mesterek ipari műhelyeiben megtanulhatókat kiegészítendő - rendszeres és módszeres gyakorlati oktatásban részesüljenek, valamint olyan ismereteket és új rendszerű ipari eljárásokat is elsajátítsanak, amelyeket mestereik egyoldalú, mert szűkebben szakosodott műhelykiképzésében nem sajátíthatnának el. A ’20-as~’30-as években folyamatosan emelkedett a tanonciskolai tanulók előképzettsége: zömük vagy már 8 elemi, vagy a polgári iskola után érkezett a tanonciskolába. A tanoncszerződés lejárta után a segédvizsgát az ipartestületek kebelében szervezett bizottság előtt kellett letenni. 1936-ban törvénnyel rendszeresítették a mestervizsgát, amelyet a leendő mestereknek a segédi időszak után, az önállósodás előtt kellett letenniük, s ebben követelményként szerepeltek nemcsak iparos-szakmai, hanem kereskedelmi ismeretek is. Az engedélyhez kötött iparoknál ( 1937-ben már minden jelentősebb, azaz a közérdeket szolgáló iparág ide tartozott ) a kiadható iparengedélyek számát rendelettel állapították meg. A konkrét iparengedélyek, iparigazolványok kiadásában az iparhatóság ( = az Iparkamara ) korlátlan mérlegelési jogot kapott, s a mérlegelés során szempont volt az iparos személyi megbízhatósága is. A törvény kötelezte az iparosok két ( jórészt egymást átfedő ) csoportját: a képesítéshez kötött mesterséget folytatókat, s azokat is, akik tanoncokat alkalmaztak, hogy a helyi ipartestületbe belépjenek. ( A kereskedők, gyárosok és részvénytársaságok nem voltak kötelezhetők a belépésre ). Ez azt jelenti, hogy az ipartestület a tanoncügy megkerülhetetlen szereplőjévé vált. A ’30-as évek statisztikái szerint akkoriban országos átlagban a tanonc-tanulók több mint 1/3-a lemorzsolódott, 1/3-a az 1. és 2. osztály elvégzése után segédvizsgázott, 1/5-e a 3. osztály elvégzése után, míg a maradék közel 1/10-ed - a legtehetségesebb „szellemi elit” - befejezte a 4. osztályt is; [ a segédvizsga letételéhez ugyanis nem volt előírva a 3. vagy 4. osztály elvégzése ]. 1941-től pályaalkalmassági vizsgálaton kellett átesnie a tanoncoknak. 1942-től lehetővé vált, hogy a tanonciskolák megfelelő fejlesztés után a felső ipariskolai [ ipari szakiskolai ] továbbtanulásra is képesíthessenek, ( sőt, célként tűzte ki az állam, hogy a legkiválóbb tanoncok számára a legfelsőbb iskolák kapuit is meg kell nyitni ). [ Minden iparos-( v. ipari- )tanonc iskola, röv.: ipariskola 1949.-től ( a 8 osztályos általános iskola utáni ) iparitanuló iskola lett, a „tanonc” megnevezést is az „iparitanuló” váltotta fel ].

Édesapám tanonc-munkáinak egy része: fafaragások és intarzia-(„famozaik”-)tárgyak kiállításra is kerültek. Ezek jutalmaként vehetett részt az 1933-as gödöllői dzsembori műszaki előkészítésében és lebonyolításában.

Gróf Teleki Pál országos főcserkész szervezte meg az 1933-as gödöllői 4. cserkész világtalálkozót/világ-dzsemborit. E 30.000 résztvevős nemzetközi ifjúsági találkozó technikai előkészítésében és lebonyolításában asztalos tanoncként/szakmunkás-iparitanulóként az akkor 19 éves édesapám is részt vett. ( Öregkori emlékei szerint a nyitó ünnepségen felvonuló külföldi cserkész-delegációk közül messze a legnagyobb lelkesedés, szeretet a lengyelekét fogadta ). Édesapám 20 és fél éves volt, amikor a segédvizsga sikeres letétele után 1934. nyarától a műhelyben már asztalos „segéd úr” lett. Legkésőbb ekkortól már ő maga is jó szívvel vallotta az ipartestületek országos mottóját/jelszavát: »Isten áldja a tisztes ipart !«

Bolla Sándor segéd úr --- a középső sorban balról a 3.( a keresztcsíkos nyakkendős ); [ az inasok az első sorban a földön ülnek, ill. a középső és a hátsó sor szélein vannak ].

Édesanyámmal a Győr, Kossuth utcai református templomban látták meg egymást. Édesapámat 1935. őszétől sorkatonának hívták be. A győri Frigyes-laktanyában képezték ki, ám a tisztek körében gyorsan elterjedt az iparművészeti színvonalú fafaragó, stb. képessége, és ideje jelentős részét a laktanya asztalosműhelyében töltötte, ahol tiszti megrendelésekre dolgozott. 1937. őszén fél éves katonai szakkiképzésre vitték Piliscsabára: itt egy 96 fős utász tanosztály tagja lett, amely kapcsán az erőnléti kemény kiképzésen túl geodéziát, kőzet- és talajtani, továbbá hidrodinamikai alapismereteket, út- és hídépítési szakismereteket tanult, miközben légvédelmi gyakorlatokat is végeztettek velük. 1938. március 31.-én „szabadult” Piliscsabáról [ ottani feszültségeit versírással oldotta, esetenként név szerint „megörökítve” a velük legkevésbé emberségesen bánó tiszteket ], és Győrbe visszakerülve készült a leszerelésre. Azonban erre nem került sor: a szeptember 29.-én Münchenben kötött négyhatalmi egyezmény kötelezte az érintett 2 országot a felvidéki~bal parti kisalföldi magyar kisebbség sérelmei kapcsán egyre feszültebb csehszlovák vs. magyar viszony tárgyalásos rendezésére, beleértve a határrevíziót is. A rév-komáromi tárgyalások meghiúsulását követően 1938. november 2.-án megszületett az I. bécsi döntés az érintett területek Magyarországhoz visszacsatolásáról. A visszatért országrész magyar katonai birtokbavételére is ekkor került sor. Így a katonai szolgálati időket meghosszabbították: édesapám 1939. nyár végén szerelhetett le. Viszont éppenséggel mindezek révén vehetett részt a dicsőséges felvidéki bevonulás egy-két mozzanatában, és a Medvei híd építése - igazi utász-feladat ! - első fél évében is.

Bolla Sándor honvéd ( Győr, Frigyes-laktanya ) meglátogatja beteg bajtársait.

Szüleim 1939. november 12.-én kötöttek házasságot Győrött:

[  az itt beillesztett okmányoknak „csak” egy világháborút, még a háború utáni hivatalos másolataiknak is „csak” az 1954-es szigetközi nagy árvizet, meg 2 költözést kellett „kibírniuk” … ].

Az 1951. őszén munkavállalási célból édesanyám által kért hivatalos másolaton jól látszik a tanúk neve is: édesanyám tanúja az unokatestvére, Szabó Ferenc volt, édesapámé katonakori ismerőse, dr. Váradi Andor. [ Feri bácsi egészen kis gyermekként félárvaságra jutott, így édesanyja halála után anyai nagyanyám vette magához, és nagyszüleim a saját gyermekeikkel együtt nevelték fel. Feri bácsi a családalapítása után is hetenként látogatta nagyszüleimet, azaz saját nevelő szüleit. Dr. Váradival ( talán jogász volt ) halvány emlékezetem szerint egy ízben találkoztam: már soproni diákként egyszer Győrbe hazajőve a szüleimmel együtt elmentünk egy étterembe vacsorázni, és az ugyanott tartózkodó dr. Váradi pár szóra odajött az asztalunkhoz; tudtommal a II. VH után édesapámmal sem találkoztak sűrűn ].

édesapám, mint bútorasztalos nászajándékként készítette ezt a „nagyszoba”-( nappali + háló )garnitúrát diófa-gyökérből késelt furnér-borítással, a XX. sz. ’20-as~’30as éveire jellemző Art Deco stílusban; a „Krisztus az Olajfák hegyén” intarziát pedig 1941-töl ’42 elejéig: édesanyám akkor volt várandós velem; [ természetesen mai házamat is ékesítik ].

Édesapám sok-sok továbbképzés és önképzés, majd mestervizsga után a Győri Vagon- [ akkori írásmódban: Waggon-] és Gépgyár ( = MWG, a mai „Rába” őse ) repülőgép-osztályán műszaki rajzoló lett.

Bolla Sándor műszaki rajzoló a győri MWG Rep. Osztályán

A II. VH, ill. Bajorországból visszakerülésünk ( 1946. tavasza ) után vállalkozóként önálló asztalosműhelyt nyitott, ekkorra már, mint asztalos „mester úr”, eleinte 2 segéddel és 3 inassal. 1954. július 15.-én a Nagy-Duna Ásványrárónál átszakította a gátat, a táji emlékezetben is „nagy árvíz” elárasztotta a lapos hordalékkúp-jellegű Szigetköznek csaknem az egészét, július 20.-án áttörte a Győr északi kerületét védő körtöltést/nyúlgátat, és elöntötte Révfalut.

 Édesapám révfalusi asztalosműhelye térségében az utcához/udvarhoz képest 3,5~4,0 m-es vízoszlopot mértek, a ladikot a műhely ereszcsatornájához kötötték ki … [ Egy ízben elvittek engem is: a kajszibarackfák roskadoztak a terméstől, és Révfalu - a „Gúnárváros” ugrató nevének megfelelően - hangos volt a helyzetet élvező vízi szárnyasok gágogásától. Az utcák fölött ladikok és motorcsónakok „járkáltak”. Minden ( pl. kerti bútorok, stb. ), ami a fajsúlya folytán „úszni tudott”, a legnagyobb összevisszaságban torlódott össze hol itt, hol ott: a kerítések, telekhatárok mind a víztükör alatt voltak ].

Rákosi kisipar-nyúzó adópolitikája miatt folyamatosan létszámot kellett csökkenteni a műhelyben, a „nagy árvíz” pedig jelentős anyagi károkat okozott a berendezésekben és a tárolt alapanyagban. Végül az én majdani egyetemre kerülésem esélyeit sem rontandó [ akkor még felvételi „pontokat veszített” a „nem munkás”, hanem kispolgár - a felvételi kérelmi íven: „egyéb” - származású jelentkező ] édesapám az ’50-es évek közepén önállóságát feladta, és a megyei Magasépítő Vállalatnál lett az asztalos részleg művezetője. Ott egyik legnagyobb szakmai bravúrja a fertődi Esterházy-kastély 1950-es évek utolsó harmadában végzett rekonstrukciójához kötődik: a kastély „szovjet hadikórház~laktanya-korában” az eszement ruszki katonák a fedélszék gerenda- és szarufa-anyagával is fűtöttek, ( hó-mentes időben meg a kastélypark gyönyörű exóta-fái faanyagával ), a fedélszék és a tető - helyenként az emeleti mennyezet is - rájuk szakadt, és évekig beázott. Kitakarodásuk, meg az „1. tsz-raktár fázis” után látszott, hogy pl. a Mária Terézia királynő egykori hálószobájául kialakított, fekete-fehér elefántcsont-intarziás lambéria a nyirkos-salétromos falakról foltokban kezdett kidudorodni, sőt, leválni. A melegítéses~hevítéses szárítás szóba sem jöhetett az elefántcsont-lemezek hőérzékenysége miatt. Édesapám ötletére száraz fűrészporral, mint kíméletes nedvszívóval mennyezetig feltöltve, a fűrészport hetenként cserélve sikerült fokozatosan vízteleníteni, ez által eredeti formájában megmenteni a termet. Ekkor a Műemlék Felügyelőség a kastély összes faipari munkájának művezetését édesapámra bízta: a bútorok felújítása mellett még a fa mozaikpadlók, fa-lambériák, fából faragott díszítő és szobrászati elemek rekonstrukcióját és/vagy ezek rekonstrukciójának irányítását is. És: művezetői „irodája” 3 évig a Mária Terézia-féle, elefántcsont-lambériás teremben volt … Apai nagyszüleimről - és édesapámat kivéve általában is a család szerecsenyi eredetű ágáról - nagyon halvány emlékeim vannak. Apai nagyanyám egy csöndes, szinte suhanva járó, kicsit hajlott hátú törékeny néni volt, édesanyámat és engem nagyon szeretett, a körülményekhez képest kényeztetett is. Nagy szakértelme volt pl. mindenféle gyümölcs aszalásában; a kedvemért sok-sok mazsolát is aszalt, hogy legyen téli csemegém. Szüleim házasságkötés után előfordult, hogy a teljes Mrázik-család - édesanyám szülei és testvérei - gyümölcsszedésre, főként pedig a szüretbe besegíteni Szerecseny-Szőlőhegyen tartózkodtak 1~2 napig, aztán persze a szüreti mulatságban is részt vettek. Ilyenkor Győrből vonattal kimentek/kimentünk* Gyömöre-Vásártérre, onnan pedig elballagtak/elballagtunk* Szerecseny-Szőlőhegyre; * én leginkább szüleim valamelyikének a nyakában vagy édesapám biciklijén ülve … [ az alábbi képek vlsz. 1944-ben készültek ]:

szüleim aratás közben megpihennek a szántó mellett

 Mrázik-nagypapa

a legnehezebb munkákat persze mindig nekem kellett elvégeznem …

keresztanyám Mrázik Erzsébet/Böske

anyai nagyszüleim

nekem is jár a pihi

 Böske és édesanyám

Bolla Júlia/Juliska nagynéném 

Szerecseny-Szőlőhegy, tehát bor, a gyereknek meg málna

Édesapám úgy vélte, hogy - Bolla Géza nevű - különben beteges öccse korai halálát az okozta, hogy nagyapám túlzott atyai elvárásainak nem tudott megfelelni, ezért önmagát túlhajszolta. Emiatt nagyapám és édesapám között szinte folyamatos volt a feszültség, sőt, a konfliktus, ( persze ezt inkább csak édesanyám elbeszéléséből tudom, meg hogy a II. VH, ill. 1946. után egyre ritkábban jártunk Szerecsenybe; több napra csak a mezőgazdasági munkákba besegítés végett ). Az 1. tsz-be kényszerítések idejére apai nagyszüleim már eléggé öregek voltak, így édesapám húga, Bolla Júlia/Juliska gyorsan eladta a Szerecsenyszőlőhegyi házat, kertes telket, eszközöket, jószágot, meg a kis földet, és apai nagyszüleimet magával vitte budapesti családjához; ahonnan Juliska nagynéném - időnként Szerecsenybe menet Győrben megállván - egyszer-kétszer még hírt hozott róluk, aztán hamarosan egymás után meghaltak. ( Talán ha 10 éves voltam ekkor ). Életem első budapesti kirándulásán szüleimmel együtt Juliskáéknál szálltunk meg. Juliska nagynénémet kivéve édesapám egy ideig a Kanadában férjhez ment Bolla Ilona/Ilka nővérével tartott levelező kapcsolatot. Bolla Mária/Mariska nevű nővérükkel budapesti házasságának általam nem ismert körülményei miatt tudtommal - Juliska kivételével - a család egésze gyakorlatilag minden kapcsolatot megszakított. ( Így én sem Ilkát, sem Mariskát soha nem láttam. A tudtommal gyermektelen Ilka haláláról özvegye írt értesítést; a több gyermekes, több házasságot kötött Mariskáról egy ideig Juliska hozott némi információt édesanyámnak ). Juliska „kommendálása” alapján 1956-ban a forradalom leverése után nyugatra menekülni szándékozó néhány ismerőse a határátlépésük előtti éjszakára nálunk szállt meg Győrben. Juliskának gondjai támadtak a házasságával, és valami miatt „összekaptak” édesapámmal is, így egyszer csak elmaradtak Juliska győri látogatásai; további sorsáról nem tudok semmit. Édesapám vállalati dolgozóként is szabad idejében a ’60-as évektől Győrsziget kerületben, a lakásunktól/telkünktől alig 60~70 m-re bérelt asztalosműhelyében haláláig dolgozott, többek között a Népművészeti Tanács által zsűrizett, rábaközi stílusú faragott fa-garnitúrákat is készített. ( Az utolsó pár évében olyan jávor/hegyi juhar faanyagból is, amelyet már az én akkori isaszegi erdészeti „birodalmamban” még lábon álló, vágásérettségét

csúcsszáradással jelző fasorból maga választott ki, majd 2 évig szárított … ). Vétlen áldozatként életveszélyes közúti balesetet szenvedett 1968. október 4.-én, a sok műtét után felépülvén - amint az állapota engedte - rokkant nyugdíjasként is szinte minden idejét a műhelyben töltötte. Soha semmilyen politikai mozgalomnak vagy pártnak nem volt a tagja. 1980. október 3.-án halt meg. Bőny a régészet tanúbizonysága szerint a neolitikumban, a bronzkorban, majd a római korban is lakott hely volt. Örkénypusztával szemközt, a Szőlőhegy Belényesi-tanya nevű déli vége közelében a kisalföldi gyertyános-kocsányostölgyes ökoszisztéma reliktuma, a községhatár erdőtömbjei alatt pedig másutt is az ún. rozsdabarna ( = homoki Ramann-féle ) erdőtalaj kisebb foltjai találhatók, jelezve, hogy a Duna-teraszok jégkorszaki és HL2/óholocén lepelhomokján kialakult kisalföldi meszes homokpuszta löszös, ezért kellő kolloid-tartalmú foltjain - néha vízrekesztő agyaglencse-aljzat segítségével - a fás ( „erdős” ) sztyepp, ill. a szémi-arid pusztai és gyöngyvirágos tölgyesek helyett már a szémi-humid, zártabb, mezei juharos- és gyertyános-tölgyesek is kialakulhattak; több évezrednyi folyamatos erdő-borításuk hatására pedig már a barna erdő-talaj sorozat egyes fokozatai is. Bőny a Hétmagyar honfoglalás és államalapítás óta lakott magyar település: községhatárának nyugati kiszögellése ( a Purgly-major környéke ) a X. sz.-i Apor-nemzetségé volt, keleti részeit az Árpád-kori nevén Füzegy ( = „fűz-ligetekkel szegélyezett folyóvíz” ), kései és mai nevén Cuhai-Bakonyér öntözi, amely mentén a Bana-nemzetségnek és Pannonhalma bencés apátságának voltak birtokai, míg a községhatár túlnyomó és Pérrel határos része köznemesek tulajdonában volt. Kelet felé 6 km-re - Bábolna, majd északkelet felé Ácson túl folytatódva pl. Koppánymonostor - kezdődött a fekete hungár Hobaj/Huba’ vezérhez tartozó honfoglaló *Katapán-/Kot’pány-( hasonulásos torzulás után: „Koppány”-)nemzetség birtoka. A „Bő” név török nyelvi eredetű, jelentése: anyagi javakban gazdag - „bővölködő” - ember, ( lásd bőség~ínség szópárunkat ), később általában a nemzetségfők rangneve, és/vagy e közszóból képezett személynév. A település neve a kutatók szerint egy „Bő” személynévből helynév-képzővel kiegészített szó, valószínűsíthető, hogy a névadó családja, leszármazottai a mai faluközpont közelében nagyobb birtokkal rendelkeztek. Ám a Bőny nevét említő 1. fennmaradt okmány csak XIII. sz.-i. A Győr → Örkény → Bőny → Bana → Igmánd útvonal vezetett Tatán át Esztergomba és Bánhidán [ ma Tatabánya ] át Budára az egész középkorban és az újkor elején is: tehát Bőnyön haladt át a Bécs~Pozsony~Magyaróvár/Moson~Győr~Esztergom/Buda nyugatkeleti legfőbb útvonal, a középkori „Nagy út” adott szakasza. Bőny királyi vámszedőhely is volt ( pl. 1437-ben ). [ Az Árpád-kori adatokhoz lásd Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. II. kötet, Bp.-1987. p. 563-641 ]. A református gyülekezet Bőnyben már 1785-ben iskolát működtetett, 1789-ben templomot szentelt. Az 1848~49-es szabadságharc idején az ácsi csatában elesett Pálffy Károly huszárfőhadnagy sírja a bőnyi temetőben található. 1888. március 19.-én Bőny és Rétalap községeket Bőnyrétalap néven egyesítették, 1992. január 1.-én ismét önállósodtak. A XIX. sz. közepén - 2 emberöltővel ( ≈ 2/3 évszázaddal ) édesanyám születése előtt - Fényes Elek a „Magyarország geographiai szótárá”-ban így ír: »Bőny, magyar falu Győr vmegyében, 425 kath., 142 evang., 629 ref., 92 zsidó lak. Evang. és reform. anyaekklézsia. Synagóga. Homokos határa nagy kiterjedésű; szőlős kertje és nagy birka-tenyésztése van. F. u. közbirtokosok többen. Ut. p. Mező-Örs.« [[ vmegye = vármegye, kath. = római katholikus, evang. = evangélikus, ref., reform. = református, ekklézsia ( eklézsia ) = egyházközség, azaz gyülekezet, f. u. = földesura, ut. p. = utolsó posta ]]. Tehát a falunak 1.288 lakosa volt. Édesanyám, leánykori nevén Mrázik Anna - utóbb született testvérei, meg az unokatestvérei számára: Csika - 1919. október 2.-án született a család 1. gyermekeként a ma már Győr közigazgatási határával szomszédos, a belvárostól kb. 25 km-re keletdélkeletre lévő Bőny nevű településrészén Bőnyrétalapnak.

Anyai nagyanyám leánykori nevén: Szabó Zsuzsanna [ Szabó István és Farkas Julianna egyik gyermeke, aki 1900. július 23.-án Bőnyrétalapon született ] református, ács nagyapám: Mrázik István [ Mrázik Sándor és Vida Katalin egyetlen gyermeke, aki 1897. március 3.-án a Győrtől délre fekvő Táp községben született ] ( akkor még ) római katholikus volt; azt követően, hogy hazajött nagyapám az olasz frontról, 1919-ben kötöttek házasságot Bőnyrétalapon. A reverzális szabályai szerint „ivari” megosztásban egyeztek meg, így édesanyám és a húga: Mrázik Erzsébet/Böske [ 1922. május 12.én Bőnyrétalapon született ] - utóbb a keresztanyám [ a régi győri, kicsit ő-ző tájszólásban: körösztanyám ] - református, öccsük: Mrázik István/Pityu [ 1929. augusztus 8.-án Győrött született ] ( akkor még ) római katholikus lett. [ A kb. Mária Terézia idején a Felvidékről adókedvezményekkel a Győr közeli Táp~Tápszentmiklós környékére telepedésre ösztönzött tót/szlovák nevű Mrázik-család 1~2 nemzedéken belüli elmagyarosodásáról tudhatókat és kikövetkeztethetőket egy Nagy-Duna bal parti kisalföldi~felvidéki tanulmányúthoz írt http://www.palmito.hu/dolgozatdl/honismereti_barangolasok.pdf anyagom 53. oldalán a függelék jellegű utószó-/utóhang-ban írtam le. Ahhoz kiegészítés: a Nyitra és a Garam folyó közti *Terebes ( 1113: silva … T’rebisc )/szláv népetimológiával ( trébiti = irt/letakarít → ) máig Tríbeč ~ Madaras/szláv tükörford.: Ptáčnik/Vtáčnik ~ Nagy-Fátra/Vel’ká Fatra vízválasztó vonulat déli elvégződése tágabb környékére Felső-Nyitra medence/Privigyei és Nyitrazsámbokréti járás, Észak-Bars/Oszlányi, Aranyosmaróti és Garamszentkereszti járás, Nyugat-Hont/Báti járás - tehető a törökkor végi tót/szlovák~magyar nyelvhatár mentén, annak északi oldalán lévő, az „induláskor” tót anyanyelvű/tót családnevű Mrázik-„fészekből” egy délkeleti, ( pl. a garamszentkereszti evangélikus fa-„bazilika” vonzáskörzetéből induló ) evangélikus csoport elsődlegesen a Naszály~Nyugat-Cserhát közé került, ( onnan utóbb/másodlagosan pl. Csömörre is ); egy délnyugati, többségében római katholikus csoport elsődlegesen a Délkelet-Sokoró~Északkelet-Bakony ( utóbbi tájrészletben: Ácsteszér~Súr~Csatka „háromszög” ) térségébe, majd innen kis részben a Gaja- és a Sárvíz-patak mentén másodlagosan a Mezőföld délebbi részeire is. A római katholikus csoport legészakabbi település-„bokra” volt Táp~Tápszentmiklós. A jobbágyvilág idején - lényegében 1848. előtt - egyfelől mindenkori uraságaik birtokszerzésének függvényei voltak a másodlagos áttelepítések, másfelől az ún. szabad költözködés a hétköznapi valóságban mindenkor a régi és az új földesúr alkujának függvénye volt. Az általános jobbágyfelszabadítás után a volt jobbágyok kb. 60 %-a lett földnélküli falusi bérmunkás, nagy részt napszámos, és csak kb. 40 %-a ( főként a volt telkes jobbágyok, nagy ritkán zsellérek is ) kisparaszti földtulajdonos. A gyermekáldás révén nemzedékről nemzedékre a kisbirtokok is tovább aprózódtak. Anyai nagyapám ágán a dédszüleim Tápról Győr Szabadhegy nevű kerületébe költöztek, itt konyhakertjük és a családi önfenntartáshoz + a háztáji állatállomány takarmányozásához sem elégséges méretű kis földjük volt, ezért Győrben, mint nagy iparvárosban bérmunkákat is vállaltak, kiváló műszaki érzékű későbbi nagyapámat pedig gyermekkorától az ács szakma megtanulására ösztönözték ].

Szabó Istvánné, az anyai dédnagyanyám: Ómama

bakfis-korú édesanyám, és keresztanyja, nagyanyám húga: Szabó Margit/(Margóka→)”Morka”

http://www.palmito.hu/dolgozatdl/honismereti_barangolasok.pdf : A trianoni diktátum meghozatala ellen Párizsban 1920-ban hősiesen küzdő gróf Apponyi Albert távolabbi fokú unokahúgának, Apponyi Géraldine-nak a csak az I. VH után megalakult független Albánia első királya, I. Akhmet Zogu feleségeként, tehát királynéként is, mindenórás, majd frissen szülő anya állapotában titokban kellett elmenekülnie Albániából, a megszálló olasz fasiszták elől. Kis családtörténetem, ( avagy kis

családi kapcsolódás a nagy történelemhez ): a római katholikus Apponyi Géraldine magyar személyzetéhez tartozott református anyai nagyanyám húga, azaz édesanyám keresztanyja, Morka néném is, aki a Zogu családot tunéziai száműzetésébe is követte; Tuniszban az ex-királyi család házvezetőnője és szakácsnője lett; ( a Zogu-dinasztia déli féltekére történő kivándorlásakor azonban már nem tartott velük, hanem Párizsba költözött, majd ott halt meg ). Morka néném a II. VH vége és az itthoni bolsevik hatalomátvétel közötti időben haza is látogatott, előtte és utána pedig néha levelet írt nagyanyámnak vagy édesanyámnak; ezekből kiderült, hogy Albánia királynéja még Tiranában is, majd Észak-Afrikában is nagyon humánusan, sőt demokratikusan viszonyult a személyzethez; így aztán itthon, egymás közt - Morka néném névhasználatával, és persze, kálvinista plebejus eleganciával - csakis „Zseri”-ként emlegettük a Fölséges Asszonyt …

anyai nagyanyám sz.: Szabó Zsuzsanna menyasszony korában

anyai nagyapám: Mrázik István ács segéd úr --- vőlegényként

Mrázik Erzsébet/Böske ( később a keresztanyám ), ifj. Mrázik István, Mrázik Anna/Csika ( később az édesanyám ) [ fotó vlsz. 1931-ben ]

Anyai nagyanyám unokatestvére: Szabó György/Gyuri bácsi erdőkerülő [ = az 1702. óta létező bőnyi és rétalapi nemesi közbirtokosság vagyonőre ] volt Bőnyrétalapon. [ Sajnos ketten együtt soha nem jártunk erdőt: amikorra a Soproni Erdészeti Technikumba kerültem, Gyuri bácsi a visszérrel többször műtött lába és egyéb betegségei, meg életkora okán már nem tudott kimenni az erdőbe, és hamarosan meg is halt ]. Fia, ifjabb Szabó György/Gyurika közkatona/honvéd 1943. januárjában a Don-kanyarnál tűnt el a „doni áttörés” kapcsán. Voronyezstől délre a 2. Magyar Hadsereg által védett 200 km hosszú Don-menti terepszakaszon: az ún. Don-kanyarban a szovjet Vörös Hadsereg „doni áttörés” nevű hadművelete 1943. január 12.-én kezdődött, a főcsapástól távolabbi frontszakaszokon 28.-ig tartott. A visszavonulás során a magyar hadvezetés megállapította, hogy az eredetileg 207.000 fős magyar hadsereg több mint fele (!), kb. 120 ezer ember [ Horthy Miklós 126.000 áldozatról tudott ] hiányzik. [ A Vörös Hadseregnek e januári offenzíváról beszámoló összegző jelentése 40 ezer magyar hadifoglyot említ ], a magyar hadsereg statisztikája 28.000 ekkor hadifogságba került magyarról tud. Mintegy 40.000-re tehető a sebesültek száma. És 50~55.000 magyar halt hősi halált, [ túlnyomó többségük a fronton, kisebb részük a visszavonuló hadikórházakban ]. Közel egy évtizedig reménykedett a család, hogy

Gyurika hadifogolytáborban van, és egyszer majd hazakerül, ám soha semmi hír nem érkezett róla sem az összeomló frontról, sem később. Csapattársai a fronton látták utoljára.

a bőnyi református templom a faluközpontban épült 1789-ben, barokk stílusban.

Nagyszüleim is mesélték, de az akkor még kiskorú édesanyám is halványan emlékezett utóbb arra, hogy Bőnyön az élet az I. VH után is még olyan Mikszáth-i derűvel ( is ) zajlott, hogy pl. „kötelező jelleggel” kivétel nélkül minden vasárnap délután a református lelkész, a római katholikus plébános, a zsidó orvos és [ az akkor még római katholikus ] ács nagyapám együtt kártyázgattak~kvaterkázgattak, mégpedig felváltva hol az egyikük, hol a másikuk lakásán…

Bőny mai címere, utalással a(z egykori) tölgyesekre Bőny község önkormányzatának ingyenes közéleti lapja, 2010. áprilisi szám: http://www.bony.hu/documents/aprilis.pdf

Bőnyről a Mrázik-család 1926. szeptember 1.-én beköltözött Győrbe: előbb rövid időre a Szabadhegy nevű kerületbe, ( itt a lakcímük Jáki dűlő 1. sz. volt ), majd a belvárosi Deák Ferenc* utca ( akkor ) 14. sz. házába, ( ma: Aradi vértanúk útja ). * „A haza bölcse” Győrött volt jogi akadémiai egyetemista hallgató;

édesanyámmal a Deák utcai ház kertjében;

a „Mama” ( meg én ) a Deák utcai ház kertjében;

nagyszüleim Szigetben, az ’50-es évek legelején

Győr ostroma 1945. Nagypénteken ért véget, az ostrom során kapott találattól a Deák utcai ház leégett. Mivel mi akkor már és még Bajorországban voltunk, így nagyszüleim és nagybátyám a Kossuth utcai református templom, parókia, kultúrház, iskola épülettömbje területén egy üres helyiségben húzódtak meg, ( nagybátyám - elkerülendő, hogy a megszálló szovjetek kényszermunkára hurcolják - nappalonként a templom tornyában bújt el ). Aztán szovjet katonai felügyelet mellett, de folytatódott a polgári közigazgatás. Ekkor és a koalíciós időkben Győr szintén református és ( nagyapámmal együtt ) szintén szoc. dem. polgármestere, Udvaros István* az elhurcolás és vissza nem térés miatt üressé vált egyik győrszigeti zsidó társasház egyik bérlakását utalta ki nagyszüleimnek, akik oda 1946-ban - miután Bajorországból visszatértünk - bennünket is befogadtak. *http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/kozfelkialtassal_polgarmester/2013097/ és http://www.gyel.gyor.hu/tartalom/data/08210.htm : 1929-ben lett a Vasas Szakszervezet titkára, egyúttal a Szociáldemokrata Párt győri szervezetének titkára is, másfél évtizedig irányítva a város legális munkásmozgalmát. A Szálasi-terror idején 1944. októberében rövid ideig bebörtönözték. „Győr szabad királyi, majd törvényhatósági jogú város újjáalakult közgyűlése 1945. június elsején közfelkiáltással polgármesterré választotta Udvaros Istvánt”. 1946-tól pedig főgondnokává választotta a győri református gyülekezet. { Udvaros [ kedvenc pipa-gyűjteménye utáni ragadvány-nevén „Pipás” ] Pista bátyánk ellenezte a szoc. dem. párt beolvasztását a kommunistákéba, így a kék cédulás/csalásos ( 1947. augusztus 31.) bolsevik hatalom-átvételi puccs után 1948. február 23.-án polgármesteri tisztségéről lemondatták. Előbb rendőrségi megfigyelés és segédmunkásság, 1950-ben pedig koholt vádak alapján letartóztatás lett az osztályrésze: a vád hazaárulás volt, így a vagyonelkobzás mellett előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1956. márciusában szabadult. Ekkortól újra a Győr, Kossuth utcai székhelyű református gyülekezet főgondnoka lett, fizetés nélkül. ’56. forradalmi napjaiban és ’57. legelején alapvető szerepe volt a szoc. dem párt győri újjászervezésében. Utóbb iparművészeti értékű kovácsoltvas tárgyakat készített, megélhetésként is, ám ezek egyike mindmáig a református templomot díszíti. Udvaros

István 1971-ben halt meg. A rendszerváltozás óta minden Mindenszentekkor/Halottak napján az aktuális győri polgármester - mindegy, hogy milyen „színű” - megkoszorúzza Udvaros István sírját, miként valamennyi valaha volt győri polgármesterét is }.

Édesanyám az 1925/’26-os tanévben Bőnyben kezdte tanulni a betűvetést, majd Győrbe költözésük - 1926. szeptember 1. - után Szabadhegy kerületben az akkor még részben épülőfélben lévő református népiskolában folytatta:

 az építés befejezése után: a Református Elemi Népiskola avatóünnepsége, Győr-Szabadhegy, 1929., ma ugyanebben az épületben van a szabadhegyi gyülekezet-rész imaterme és a lelkészi hivatal, az 1929-ben ( és még sokáig: a ’80-as évekig ) balról üres [ virágos ] telken pedig ma az új templom és harangláb áll:

A család belvárosba költözése miatt az elemi iskolai 4. évet már az Újváros kerületi Kossuth utcai református népiskolában fejezte be 1929-ben.

a bőnyi elemi iskolában, édesanyám a 2. sorban ( matrózruhában ) jobbról a 3.

a győri polgári iskolában; édesanyám a 3. sorban - az osztályfőnöknő mögött - copffal

Mindezek elvégzése után nagyszüleim a belvárosi polgári iskolába* íratták be. Jó tanuló volt. A polgáriban legjobb barátnője egy zsidó orvos lánya lett, nyaranta mindketten a doktor úr mellett „asszisztenskedve” kerestek némi zsebpénzt. * a magyar királyi polgári iskola az elemi iskola/népiskola 4 osztályára épülő négyosztályos középfokú iskolatípus: a kistisztviselő, falusi~városi közalkalmazott, ill. az iparral, kereskedelemmel, mezőgazdálkodással foglalkozó jobb módú ( városi kispolgár, stb., továbbá a ’20-as évektől a feltörekvő ipari szakmunkás és klf. tulajdonnal rendelkező birtokos paraszt ) lakosság gyermekei számára megfelelő módon tette lehetővé a különböző gyakorlati életpályákra történő felkészítést; különbözeti vizsga után pedig a 8 osztályos gimnáziumban a felső tagozati továbbtanulás lehetőségét is biztosította. A polgári iskola, mint iskolatípus 1945. és 1948. között – a 8 osztályos általános iskola létrejöttével – fokozatosan szűnt meg. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7696 : az 1876-os tc. helyébe lépő 1927. évi XII. törvénycikk a polgári iskoláról; 1. §. A polgári iskola feladata: »A polgári iskolának az a feladata, hogy a tanulót vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben gyakorlati irányú általános műveltséghez juttassa, és ezzel közvetlenül a gyakorlati életre vagy pedig a középfokú szakiskolákra előkészítse. A polgári leányiskola feladata azonfelül művelt, magyar polgári háziasszony nevelése«. A polgári leányiskola rendes tárgyai: a) hit- és erkölcstan, b) magyar nyelv, c) német nyelv, d) történelem, e) földrajz, f) számtan és mértan, g) növénytan és állattan, h) ásványtan és vegytan, i) természettan, j) élet- és egészségtani ismeretek, k) háztartási és nevelési ismeretek, l) rajz, m) szépírás, n) női kézimunka, o) ének, p) testgyakorlás. A ( nem egyházi kezelésű ) győri belvárosi polgári leányiskola a Czuczor Gergely utcában volt ( a mai Győri Nemzeti Színház főbejáratával szemközti épülettömbben ), 1908-tól Strasser Sándor volt az igazgatója. [ Ugyancsak 1908-tól párhuzamosan működött ugyanitt a 6, majd 7 osztályos változat is, 1917-től pedig a 8 osztályos leánygimnázium, ( a többlettananyag akkoriban szinte kizárólag humán tárgyakból állt ), ezek a mai Kazinczy Gimnázium „ősei”; a gimnázium-„részleg” 1913. tanévkezdésre költözött át a mai, Eötvös parki épülettömbbe Győri Magyar Királyi Állami Leánygimnáziumként, az önállósult polgári leányiskola pedig maradt a Czuczor utcai épületben. Keresztanyám - édesanyám húga - is oda járt. ].

Nagyapám az ácsmesterség mellett, és nagyanyám segítségével a Deák Ferenc utca 14. sz. bérházban házmesterkedett is; [ ez a mai Richter-terem, korábban Rába-mozi telkén álló sarokház volt, az ostrom idején találat érte, leégett és lakhatatlanná vált ]. A Deák utcát és környékét azonban már akkor is üzletsor jellemezte: ki-ki a saját háza földszintjét így hasznosította. Ezek egy része zsidóké volt, akiknél szombatonként [ amikor hívő zsidó nem nyúlhat pénzhez ] nagyanyám elvállalta a pénztárosi teendőket is. Horthy-Magyarországon, tehát a nyilas rémuralom előtt mindez természetes volt. A mi családunk később is azt az erkölcsi elvet követte, hogy a jó emberekkel igyekezett kapcsolatba, netán barátságba kerülni, a gazembereket pedig lehetőleg távol tartani --- anyanyelvüktől, vallásfelekezetüktől, pártállásuktól teljesen függetlenül.

Édesanyám konfirmációi bizonyítványa ( 1934. május 10., Győr, Kossuth utcai templom ):

Édesanyám a polgári iskola 1933-as elvégzése után = 14 éves korától közel másfél évig részmunkaidőben „asszisztenskedett” [ valójában: az adminisztrációs munka egy részét vállalta ] barátnője édesapjának orvosi rendelőjében, utóbb pedig - nagyanyám szervezése, tapasztalatai, ismeretei/tudása és aktív közreműködése keretében - a Deák utcai lakásba hazavihetően éttermi és/vagy cukrászdai textíliák mosását~vasalását, javítását, ill. közelben lakó polgár-családoknál rendezett családi ünnepségek, rendezvények számára főzést~sütést vállalt, így pl. olyan híre lett nagyanyám és édesanyám megrendelésre otthon sütött kacsáinak, libáinak, házi réteseinek, hogy nagyobb ünnepek idején alig tudták az igényeket teljesíteni: a finomságokat időben házhoz szállítani. Ez az időszakos/kiegészítő jövedelemszerzési mód édesanyám férjhezmeneteléig tartott. A kor szokásai szerint édesanyám „biztos kenyérkereső szakmát” is tanult: varrónő és női szabó tanonc lett. 1934. ősze~’38. januárja között végezte el a Győr városi Szakirányú Iparos Tanonciskolát, ahol a 4. osztályt is „jeles” eredménnyel zárta:

A gyakorlati képzés Herm Antalné női szabó mester műhelyében folyt.

Herm néni varrodájának tanoncai; édesanyám az első sorban balról a 2.; ebben az időben édesapám már udvarolt neki;

Édesanyám 18 + ¼ éves korában: 1938. január 31.-én a záróvizsgán „kitűnő” kalkulust kapott, az Ipartestület elnöke, Marschall Béla pedig külön dicséretben részesítette. Segéd-levelét Győr Szabad Királyi Város Ipartestülete vette nyilvántartásba tárgyév február 3.-án. Munkaviszony szempontjából tehát édesanyám eddig női szabó tanonc, ezt követően 1940. január 15.-ig női szabó segéd volt, majd htb.

a Deák utcai kertben, a maga varrta ruhában, 1935.06.10.-én;

a Mrázik-lányok „divatoznak” … ( 1939. nyara )

menyasszony, majd fiatalasszony korában édesanyám kisebb~nagyobb szerepeket elvállalt az édesapám munkahelyén, a győri Vagongyárban működő színjátszókörben; többnyire népszínműveket adtak elő; ( - szerepbeli partnere oldalán - az álló sorban jobbról a 2. )

Édesanyám a 20., édesapám a 25. évét betöltötte, amikor összeházasodtak, mert akkorra édesapám a katonaságtól leszerelt, és mindketten biztos kenyérkeresettel rendelkeztek. Szüleim 1939. november 12.-i egyházi esküvőjén az eskető Győr, Kossuth utcai lelkésztől, Győry Elemértől ekkor kapott Bibliájuk áldás-bejegyzése:

»késő historizáló neogótikus stílusú templom«, 1906-ban szentelték fel

Utóbb engem ugyanebben az immár „családi” templomban kereszteltek, az ugyanebben a református épülettömbben lévő református iskolába, majd a lelkészi hivatalba jártam vasárnapi iskolába is, hittanra is. Rákosi és bűnbandájának csele: mindkét szülőmnek egymástól függetlenül írásban kellett nyilatkoznia évente, hogy akarják-e „a kettős nevelésemet”, azaz a hittanra beiratkozást --- miközben mindegyik szülőmnek azt hazudták, hogy a másik ( abban az évben már ) a „nem járulok hozzá”-t húzta alá… És ha netán ellentmondás lett volna kettejük nyilatkozatában, a hatóság megtiltotta volna a lelkészi hivatalnak, hogy hittanra járhassak. De mindig mindketten az „igenlést” erősítették meg, annak ellenére is, hogy a II. VH és a Rákosi-éra rémtetteit feldolgozni nem tudván ők maguk „nem sűrűn koptatták a templom küszöbét”. Ám pl. édesanyám minden naptári év legelején az 1. fizetéséből kezembe adta befizetés végett a tárgyévi egyházfenntartói járulékot ( „egyházadót” ), hogy azt vigyem be a lelkészi hivatalba. És mivel bolsevik ateista „hőstettként” éveken át minden nagyobb ünnepen az istentisztelet idejére kikapcsolták a környéken az áramszolgáltatást, hogy legalább az akkorra már elektromos vezénylésű orgona ne szólhasson, itt tanultam meg a pedálos fújtatás technikáját~technológiáját, több más korombélivel együtt. Néha Mrázik-nagypapa is segített, vagy a ritmust irányította. És a kálomista vastagnyakúság e tekintetben pozitív megnyilvánulásaként: szólt az orgona. És:

természetesen ugyanebben a Kossuth utcai templomban konfirmáltam. Pataky László nagytiszteletű úr által aláírt Emléklapom Igéje  . Ekkor volt 1956. Pünkösdje …

Házasságkötésükkor szüleim a Deák utca 14.-ben nagyszüleimtől kaptak egy szobát, majd hamarosan a Révfalu kerületbeli Tivadar püspök* [ ma: Szövetség ] utcában a Király-féle ház utcafronti egy részét bérelték ki lakásként. A Győr, Zrínyi utcai kórházban születtem 1942. február 21.-én, ám Bajorországba távozásunkig ( 1945. február 10.-ig ) a Tivadar püspök utcai lakásban éltem magam is. [ Révfaluban akkoriban, de még a háború után is rengeteg vízi-szárnyast tartottak, ennek okán a győriek e kerületet ugratásképpen „Gúnárváros”-nak nevezték ]. * Tengerdi Tivadar ( 1295~1308 ) Győr 25. római katholikus püspöke volt, tehát az Árpád-ház uralkodásának legvégén és a Győrt különösképpen felvirágoztató Anjou-ház trónra kerülése kezdetén szolgált a városban és az egyházmegyében;

a Tivadar püspök utcai ház teraszán, 1942. nyarán

 nem csak sarok: valóságos önálló gyerekszoba …

 anyai nagyanyám; [  a fotós fia ]

Az ostrom alatt háborús találat érte a révfalusi, Tivadar püspök utcai házat, így 1946. április 10.-én Bajorországból visszakerülve nem tudtunk oda visszaköltözni.

Az igazoló szelvény dátuma 1946. május 28. : anyai nagyapám a nekik is nemrég kiutalt ( nagyobb ) lakásba ekkor fogadott be bennünket. [ Ekkor még a nagy udvar déli vége felől volt az utcára kijárás, amely utcát ekkor még Trefort, utóbb Kiss Ernő utcának hívták; pár év múlva a nagy udvar e részét elkerítve önálló telekké minősítették, és a nagy udvar maradék, nyugati részét harántolva a sorház közepén lévő nagykapun át lehetett kijutni a korábban Wirthl, ekkor már Stromfeld Aurél utcába: így lett ekkortól a lakcímünk Stromfeld u. 4. ].

Anyai nagyapám - nekem: a „Papa” - ácsmester létére a háború előtt az uszodában úszómester is volt, [ a leányai - édesanyám és keresztanyám mégsem tanultak meg úszni, mert nagyanyám nem engedte őket …], továbbá mind a Deák utcai udvari/belső kertben, mind a győrszigeti kiskertben kitűnő gyakorlati kertész: úszni ugyan nem tőle tanultam, de az alapvető kertészeti ismereteket igen. A háború után előbb bérelt, majd vett ladikot, mivel „imádott” horgászni; ( ez a „családi betegség” édesapámat és édesanyámat is „sújtotta”… ); egy időben 2 ladikja is volt. Rendszeresen vele mehettem, ám mivel engem untatott a pecázás, viszont már kissrácként is igen jó tájékozódási képességem volt, kimehettem a Mosoni-( győri nevén: Kis-)Dunaág parti erdőbe, azaz kedvenc Püspökerdőmbe „bóklászni”. Aztán „harangszókor” vissza kellett indulnom a ladikhoz. 12 éves koromra a „Papa” megtanított a vízi közlekedés összes szabályára, és hatósági vizsgán vízi-jártassági igazolványt szereztem. Attól fogva bármelyik ladikját „elköthettem”, és magam döntöttem el, hogy mikor és hova megyek, egyedül, vagy viszek-e magammal valakit. 12 és fél éves koromban estem világrengető 1. szerelembe, imádatom alanya és tárgya a közelben lakó, velem egykorú világszép Varga Éva volt. A tündéri állapot 2 és fél évig tartott, aztán Évának „a nagyobb fiúk” jobban kellettek, annál is inkább, mert én az év zömét akkor már Sopronban töltöttem. A kudarcba „majdnem belehaltam”, „remete-erdész” pályát vizionáltam magamnak: ki a Bakony kellős közepébe, ott lakni és hetekig embert sem látni. Aztán szép lassan lecsengett a világfájdalom, és jöttek az új kapcsolatok. De az én ifjúkori és későbbi életem már egy másik történet.

Édesanyám 1940. január 16.-tól 1951. szeptember 30.-ig volt „háztartásbeli”, a gyermeknevelés mellett otthon az elég nagy, ezért erre is alkalmas révfalusi, majd győrszigeti konyhánk egyik sarkában elhelyezett Singer-varrógépe működtetése révén szabás~varrást elvállalva járult hozzá a család jövedelméhez, [ később - akkor már titokban - nekem még öltönyt is varrt ! ], ám - a rákosista kisiparos-üldözés miatt is - 1951. október 1.-től a Koestlin-ből államosított Győri Keksz- és Ostyagyár dolgozója lett: ugyanis a hivatalosan be nem jelentett munkaviszonyúakat korra~nemre~családi állapotra tekintet nélkül Rákosiék a Dunapenteléből „átnevezett” Sztálinvárosba kényszerítették/elhurcolták bizonytalan időtartamú segédmunkára, „mert munkakerülők”. 1951. október 1.-től 3-műszakos betanított fizikai munkásnak jelentkezett a bérlakásunkkal szinte telekszomszéd Koestlin-( ekkor már: Győri Keksz- és Ostya-)gyárba. Itt hamar felismerték a képességeit: művezető lett. Majd több továbbképzés után végül levelezőn elvégeztették vele az édesipari technikumot, ezt követően termelési osztályvezető, utóbb a minőségellenőrző labor vezetője lett. Mindkét beosztásában későbbi gyárvezető mérnökök sora gyakornokoskodott a keze alatt. 2 ízben lett „Kiváló dolgozó”. Továbbá a Vöröskereszt is elismerte, mint rendszeres véradót. Soha semmilyen politikai mozgalomnak vagy pártnak nem volt a tagja. Édesanyám „gyáros” korában - Sopronba kerülésemig, tehát 1956. szeptember elejéig - a gyermekei által „Anyu”-nak hívott anyai nagyanyám volt a pót-anyám: az én megszólításomban „Mama” reggel felkészített és elindított az iskolába, délre ebédet főzött, néha még a szülői értekezletre is ő ment el; ha beteg voltam, ápolt, és vasárnaponként vele mentünk a közeli Kossuth utcai templomba. A „Papa” teste - minden ennél sokkal rövidebb időt „jósló” orvosi vélemény ellenére - közel 2 évnyi kínszenvedés alatt épült le tüdőrákban; halála előtt egy héttel - már „ezer” áttéttől terhelten - még felkelt, és igyekezett felmosni a konyhában meg a folyosón a padozat-követ … Anyai nagyapám, idősb Mrázik István 1969. március 27.-én halt meg. Noha szüleim ez idő tájt már 3 éve ( lakásigénylési kérelmük alapján 1966. január 22.-én kelt lakáskiutaló határozat révén - február 10.-én bejelentkezve, de kisebb belső átalakítások miatt a végleges költözködés elhúzódott - 1966. február~március óta ) nem Szigetben, hanem főbérlőként az Ady város nevű kerület Szabolcska [ amikor a tanácsiaknak valaki „megsúgta”, hogy a neves költő „nem igazán kedvelte a baloldaliakat”, akkor egy ideig: Munkásőr ] utca 14. fszt. 2. sz. alatti 41,2 m2 alapterületű összkomfortos tanácsi bérlakásban laktak [ Győr ostroma és a Tivadar püspök utcai bérlemény lakhatatlanná válása óta ez volt az első önálló, főbérleti joghelyzetű lakásuk ], amikor nagyapám megbetegedett, édesanyám naponta felkereste őket, vitt előre megfőzött~megsütött ételt, amit csak fel kellett melegíteni, bevásárolt, egyes házimunkákat is elvégzett. Ugyanezt folytatta, amikor a „Mama” megözvegyült. Ha csak egyetlen napra jutottam is haza, magam is rendre meglátogattam őket, majd a „Mamát”; akkor is, amikor az Amerikából hazajött Pityu ( és utóbb a felesége is ) ott lakott a „Mamáéval~Papáéval” közös vizesblokkos ( = a mi régi ) lakásunkban; akkor is, amikor Pityuék már elköltöztek, és mert közben nagypapa is meghalt, nagymama teljesen egyedül maradt. A „Papa” meg az anyai Ómama ( anyai dédnagyanyám, sz.: Farkas Julianna, én még ismerhettem ) sírjához is gyakran mentünk ki együtt a „Mamával”, hogy közben is kérdezgethessen, beszélgethessünk. A „Mama” 1971. október 26.-án kora délelőtt a konyhában az asztal mellett ülve csendesen a halálba aludta magát akkorra, mire édesanyám a mindennapi vizitre odaért. Édesanyám szorgalmazta a zeneóvodába járásomat, majd a hangszer-( hegedű-)tanulásomat; ő helyeselte a „végtelen” mennyiségű különórámat a kerületi ( = győrszigeti ) általános iskola fizika-, ( főként: galenit kristálydetektoros )rádiókészítő-, rajz- és biológia-szakkörében, meg a francia nyelvleckéimet. Rajta kívül az egész család ellenezte, hogy erdész legyek, tetejében ne otthonról járjak középiskolába, hanem költözzem a Soproni Erdészeti Technikum kollégiumába. Egyedül édesanyám állt ki e pályaválasztó döntésem mellett; ( édesapám még erdőmérnök-hallgató időm vége felé is azon győzködött, hogy legalább a faipari karra menjek át … ). Sopron akkor még határsávi város volt, alig lehetett beutazni. És még szombaton is volt tanítás, továbbá nagyszerű tanáraink olyan növény-, stb. gyűjteményeket készíttettek velünk, amelyekhez az „alapanyagot” csakis vasárnap és erdőjárás közben tudtuk begyűjteni. Így az volt az általános, hogy a tanévek során csak kb. negyedévenként egyszer kerültem haza. Akár még Győrben, akár már

Sopronban vagy másutt történtek is: édesanyám tolerálta a legjobban kamasz-„tombolásaimat”, köztük kamaszkölyök- és ifjúkori „viharos” szerelmi életem hullámzásait, „korai nőügyeimet”. Kezdettől rászoktatott a rendszeres olvasásra, középiskolás koromtól kezdő mérnök koromig finanszírozta a 14. évemtől már rám bízott könyvvásárlásokat. 1. ( = isaszegi ) önálló lakásvásárlásom legfőbb lelki és anyagi támogatója is édesanyám volt. Mai házam megvásárlását pedig úgy segítette, hogy - akkor már özvegyként - saját tanácsi bérlakását felajánlotta a városi illetékeseknek, az ellentételezést pedig teljes egészében átutaltatta az én befizetésem kiegészítésére, és önállóságát feladva ő is ide költözött 1983-ban. 1975. december 1.-től nyugdíjas lett, ám visszahívták volt munkahelyére, ahol - ( rövid „múzeumos” megszakítással ) összesen még 16 évig (!) - az ott foglalkoztatott sérült, fogyatékkal élő gyermekek termelőmunkáját szervezte, irányította. Édesapám halála körüli időkben és utána a győri Xántus János Múzeum Borsos Miklós kiállításán volt teremőr, majd visszahívták „a [ változó nevű, pl. Győri Keksz Kft., stb. ] gyárba”, ahol ugyanaz lett a feladata 1992. március 31.-ig, mint korábban. Itthon pedig a „Kisalföld” nevű győri napilap minden szombati számában több mint 2 évig megjelenő erdészeti~természetvédelmi~ökoturisztikai cikkeimet lektorálta ! Abban az időben más „külsős”-től ilyen hosszan és folyamatosan nem rendeltek cikkeket: a sikert nagyon nagy mértékben édesanyám stiláris felügyeletének, javításainak köszönöm. Az utolsó 2, már elkészült cikket az ő gyászjelentésével együtt adtam le, nem volt lelkierőm folytatni a sorozatot. Édesanyám - néhány szerelmemet nem számítva - mint a teremtett világon általam legjobban szeretett lény, az emberek közül egész életemben Isten által nekem adott legnagyobb ajándék* --- 1997. június 10.-én halt meg. Abba a családi sírboltba temettük, amelyet még ő építtetett, s amely kis családunkból többségünk földi maradványait befogadta és/vagy be fogja fogadni. »Hiszem … az örök életet.« * [ Sajnos nincs törvényes/saját nevelt - vér szerinti és/vagy adoptált - gyermekem, így ( mint sok-sok évtizedes tapasztalatom végeredménye ) ez az értékítélet senkit nem sért ]. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

„Körösztanyám”, édesanyám húga, sz.: Mrázik Erzsébet/Böske a polgári iskola után szintén szakmát tanult, női fodrász lett; ( sokat betegeskedett, de amikor nem volt beteg, idősebb fejjel pedig amíg erővel bírta: mindig ebben a szakmában dolgozott, a kozmetikusságot is kitanulva ). 1948-ban ment férjhez, nem kis családi viharok közepette: noha ő maga református volt, öccse, Pityu pedig az érettségi után ugyanezekben a napokban (!) a református theológiára készült Pápára, hogy református lelkész legyen, Böske jövendőbelije, Holecz József/Jóska [ sz.: 1922. ] nemcsak hogy római katholikus volt, hanem a lánytestvére, Mária ( akkor még ) kolostorban élő apáca. Holecz-mama szív-beteg asszony lévén időnként rosszul lett már attól a gondolattól is, hogy református menye lesz, az meg szóba sem kerülhetett előtte, hogy református egyházi esküvőjük legyen. Lett hát római katholikus. Oda meg az én anyai nagyanyám nem ment el, mert a pap nem engedte meg, hogy református édesanyám legyen a saját húga tanúja.

Aztán lassan~lassan családi béke lett, oda-vissza. És keresztanyám továbbra is a református templomba járt, apáca sógornője pedig a rendek feloszlatása után „kivetkőzött”, majd férjhez ment. Jóska a munkahelyén személyzetissé avanzsált, mivel kiderült róla, hogy a háború alatt - mit sem sejtve erről - olyan ismerősét rejtegette jó pár hétig a nyilasok katonai sorozóbizottsága elől, aki titokban tagja volt az illegális kommunista pártnak, és az illető most ezt meghálálta. Amiből az következett, hogy személyzetisként Jóska nem mert templomba járni. [ „Mellesleg”: nem ő volt a keresztapám, hiszen születésemkor még nem is volt a család látókörében; keresztelésemkor körösztanyám mellett Mrázik-nagypapa állt ]. Aztán már csak még egyszer „lángolt fel” a felekezeti „másság”: 1950-ben született meg az unokaöcsém, Holecz Miklós, akit mégis csak meg kellett kereszteltetni, így Jóska megszervezte a titkos (!) szertartást, ám a katholikus pap, amikor meglátta az okmányokból, hogy a keresztanyaságra felkért édesanyám református, csak abban az esetben volt hajlandó a keresztelésre, ha kerítenek egy katholikust. Jóska „pillanatok alatt” egy „ősidőkbeli” szerzetes ismerősét kérte fel formai keresztapának, édesanyám csak pár méterrel hátrább állva lehetett ott, „mint nézelődő”. Istenem, milyen jó, hogy mára már a II. Vaticanum szellemében ilyen esetekben ökumenikus szertatásokban vesznek részt római katholikus papok is - történelmi felekezeteink vonatkozásában - bármelyik fél templomában ! Holecz József/Jóska nyugdíjasként már néha el-eljárt templomba is, még gyakrabban azonban - tagként - a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége győri klubjába, vagy az általuk szervezett kirándulásokra, esetleg a beutalójukkal üdülni. Így amikor 1986. október 27.-én meghalt, földi

maradványainak hamvasztás utáni urnás temetése november 21.-én civil/evilági/„mozgalmi” szertartás keretében történt meg, de volt apáca testvére családi részvétellel - másnap római katholikus pappal beszenteltette a hamvakat. Keresztanyám 1998. március 9.-én halt meg, hamvasztás utáni temetése természetesen a református egyház szertartása szerint történt. A magyarföldi történelmi keresztény/keresztyén felekezetek ökumenikus kapcsolataira is mélyen igaznak érzem József Attila sorait: „A harcot, mit őseink vívtak …, Rendezni végre közös dolgainkat …” * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Amikor ifj. Mrázik István/Pityu nagybátyám elérte a megfelelő kort, a győri bencés gimnáziumba íratták be. Itt a család felekezeti megosztottságát megtudó római katholikus osztálytársai azzal kínozták, hogy milyen szörnyű lehet annak, akinek az édesanyja, meg a leánytestvérei eretnekek, és mind a pokolra fognak jutni. Ácsmester nagyapám néhány korty pálinkától megerősödve beviharzott a bencésekhez, és néhány keresetlen szóval „eligazította” a tanár-atyákat, hogy miért nem akadályozzák meg az ilyesmit, majd közölte, hogy most azonnal kiveszi innen a fiát, de mielőtt átíratná a Révai Gimnáziumba, mindketten áttérnek a református felekezetre. És még aznap jelentkeztek is a Kossuth utcai református lelkészi hivatalban, meg a reálgimnáziumban. http://vleveltar.gyor.hu/post/63/ Az iskolai végzettség és műveltség tekintetében Győrött nagyon kedvező volt a helyzet: pl. 1930-ban az írni, olvasni tudók aránya a 6 éven felüli népességben 95,4 % volt. E tekintetben csak Budapest és Sopron előzte meg Győrt. Az 1932/’33-as tanévben a város iskolahálózata a következő intézményekből állt: 12 óvoda, 21 elemi iskola, 3 tanonciskola ( 687 főnyi tanonccal/ipari tanulóval ), 2 szakiskola ( 105 főnyi szakiskolai tanulóval ), 5 polgári iskola ( 1.332 főnyi tanulóval ), 3 gimnázium ( 1.431 fő ), 2 felső kereskedelmi iskola, 3 tanító/nő/képző, 1 római katholikus hittudományi főiskola ( „a szeminárium” ).

Pityu nagybátyám - 1948-as érettségije után, és némi családi ellenállással dacolva, de édesanyám részéről maximálisan támogatva - beiratkozott Pápán a református theológiára.

Rákosi - az Állami Egyházügyi Hivatal ( ÁEH ) - bezáratta a sárospataki és a pápai református theológiát; a pápaiaknak a budapestibe átiratkozást ajánlották fel. http://mek.niif.hu/02100/02185/html/272.html : az ÁEH 1951. július 17.-i „sugallatára” került sor a theológiai akadémiák „összevonására”: a konventi elnökség intézkedett, hogy a dunántúli egyházkerület a pápai, a Tiszán inneni egyházkerület pedig a sárospataki theológiai akadémián 1951. szeptember 1.-én már ne nyisson meg új tanévet, hanem a hallgatókat Budapestre, illetőleg Debrecenbe irányítsa. A hallgatók azonban nem egykönnyen törődtek bele az ősi alma mater elvesztésébe, s visszamentek azok székhelyére – exodus – , kérve azok megnyitását. Ennek következtében a konventi elnökség néhány hallgatót eltávolított, néhányat pedig félévvesztéssel sújtott.

Ifj. Mrázik István/Pityu nagybátyám és néhány társa nyilvánosan tiltakozott, ezért az ország összes felsőfokú intézményéből kitiltották őket. 1951. késő őszétől segédmunkás lett, majd - Sztálin halála ( 1953 ) után, pontosabban: Nagy Imre 1. miniszterelnöksége idején ( 1954 ) - a krónikus pedagógushiány okán engedélyezték, hogy Enesén alsó tagozatosoknak betűvetést tanítson. 1956os győri szoc. dem.-párt újjáalakító tevékenységének várható retorziója elől a zöldhatáron Ausztriába menekült, azonnal beiratkozott a bécsi református theológiára, miközben a lágerekben más magyar menekültek között segédlelkészi szolgálatot vállalt. Diplomája megszerzése után - ő lett a szűkebb családban az 1. értelmiségi - egy ideig az Őrvidéken és Bécsben szolgált, majd meghívták New York egyik magyar gyülekezetének magyar nyelvű vezetésére. Bár a felkérés után ( részben még Ausztriában ) gyorsan megtanult angolul, közép-európai világlátású, általános műveltségű, és a szíve~lelke kellős közepéig magyar érzelmű ember lévén nehezen viselte el a jenki-közeget, így minden New-yorki marasztalás ellenére - az 1963. március 21.-én bejelentett „általános politikai amnesztiában” bízva hazatért.

ifj. Mrázik István nagytiszteletű úr ( fotó: Ausztria, Kapfenberg = kisváros Gráctól északra, Pinkafőtől nyugatra )

http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/csuros.htm : Az 1956-ban dr. Ravasz Lászlót a jogfolytonosság alapján püspöki jogaiba visszahívó/visszahelyező forradalom leverése után 1957-től újra Bereczky Albert lett a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. 1957. december 30.-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa „az ellenforradalom alatt a népi hatalom mellett tanúsított bátor helytállásáért és az azóta eltelt egy év alatt szocializmust építő hazánk és népünk érdekében a békemozgalom területén, valamint az állam és az egyház jó viszonyának érdekében kifejtett áldozatos munkásságáért” több egyházi személyt a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntetett ki, akik között hét református egyházi vezető is helyet kapott, egyikük Szamosközi István ( akkor még ) esperes, aki a Zászlórend IV. fokozatát vette át a parlamentben az Elnöki Tanács elnökétől, Dobi Istvántól --- mindez egy nappal Gulyás Lajos levéli református lelkipásztor „ellenforradalmi bűntettei” miatti kivégzése előtti napon történt. http://mozgovilag.com/?p=2438 --- Majsai Tamás: Harminc éven át állambiztonsági ügynökök álltak a magyar református egyház élén. Pl. a kádári megtorlás idején az Állami Egyházügyi Hivatal „ajánlására” „megválasztott” kollaboráns vezető: Szamosközi István püspök ( Dunamelléki Református Egyházkerület, 1959. 01. 01.~1977. ) “Szatmári” fedőnéven volt ügynök. A bolsevik-bérenc Szamosközi tehát 1977-ig „regnált”, nemcsak a saját egyházkerülete, hanem a magyarországi teljes református egyházszervezet élén.

Szamosközi István III/3-as ügynök-püspök nem fogadta el Mrázik István/Pityu bécsi diplomáját, számos tárgyból újbóli vizsgára kötelezte ( volna ), ezt Pityu önérzetesen megtagadta. Újra segédmunkás lett. Levelezőn elvégezte a talajmechanikai technikumot, és e szakmában dolgozott egy tervező irodán meg a terepen élete végéig. Megnősült, eredetileg római katholikus jövendőbelije [ sz.: Vápár Vilma ] is reformátussá lett, egyházi esküvőjükön én lehettem Pityu tanúja. Miközben püspöki engedély nélkül, ám a Pápai Református Egyházmegye helyi lelkészei civil kurázsijának jóvoltából az egyházmegye szinte egész területén a beteg, vagy a szabadságon lévő lelkészeket mindenben ( istentiszteletek tartása, keresztelés, konfirmáció, esketés, temetés ) - minden egyházi ellenszolgáltatás vagy költségtérítés nélkül - helyettesítette. Szerecsenyben évekig, másutt helyettesítő jelleggel hitoktató is volt.

Szerecseny újkori címere; a pajzson a bal szélső sziluett a református templomé. Pityu nem ritkán Győrben is prédikált, ahol a gyülekezet egyik presbiterévé is megválasztották. Kitűnő ökumenikus kapcsolatokat is kiépített más történelmi keresztény/keresztyén felekezetek lelkészeivel. Talajmechanikai technikusi szakmai sikereinek egyike volt, hogy a Pannonhalmi Főapátságban addig csak az altalaj rétegei felé elvezetett és ott szikkasztott szennyvíz-rendszert Pityu vizsgálataira alapozott terv alapján zárt, a talajba el nem szivárgó rendszerűvé fejlesztették. [ Előtte úgy elvizesedett és eliszaposodott az érintett altalaj-rész, hogy képlékennyé válva kezdett megcsúszni, a „vár” ehhez közeli részein a falak kezdtek repedezni, és félő volt, hogy a tovább csúszó talajrétegek miatt le is omlanak. A zárt rendszerű szennyvíz-kezelés és a talajba injektált beton oldotta meg a statikai problémákat. Nagybátyám nagyon büszke volt rá, hogy ő, mint református lelkész

hozzájárult a pannonhalmi műemlék, és a benne élő római katholikus szerzetesek biztonságához. Ez időben már ő is rendszeres olvasója volt a Vigilia c. római katholikus folyóiratnak is ]. Stresszes sorsa idegi megterhelései miatt szíve nagyon korán megállt: életének 55. évében 1984. április 29.-én halt meg. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

1946. tavasza végén [ amikor alig múltam 4 éves ] anyai nagyapámmal „az első dolgunk” az volt, hogy a Deák utcai romok közül a kiskertből kimentsük Szigetbe az ibolya, gyöngyvirág, nárcisz, pünkösdi rózsa, stb. töveket …, utóbb - 1954. és ’55 nyarán a soproni evangélikus diakonisszák Cserkész [ ma: Ibolya ] utcai üdülőjében „magaslati levegőzvén”, és a nővérekkel sokat kirándulván - a győri „készletet” pl. az akkor még nem védett „soproni” ciklámen-gumókkal ( is ) gazdagítottam. Az a győrszigeti lakás és az a kiskert, az az udvar, meg az a kerület, és a Rábcán túl „szomszédos” Püspökerdő volt nagyszerű emlékű gyermekkorom „birodalma”. A győrszigeti - kiskerten kívüli - telken nagyszüleim és szüleim tartottak a többféle ólban disznót, nyulat, tyúkot, időnként kacsát vagy libát is; nagyapám galambdúccal is kísérletezett, de pár év után erről „leszoktatták” a nyestek. Mindezek a Rákosi-kori jegyrendszer túlélését szolgálták. [ A jegy élelmiszer-fajtánként ( igen kicsi ) fejadagot jelentett, de ezért is órákat, fél napokat kellett sorban állni az illető üzlet előtt. Tejfogaim zömét sorban állás közbeni unaloműzésképpen cibáltam ki … ]. Ugyancsak élelem- és takarmánytermelés végett nagyszüleim és édesanyám a 2 Pándzsa-torkolat meg a [ hibásan, de a köztudatba beleivódva ] Holt-Marcal [ valójában: a Rába egykori holtága, amelybe a Marcalt utóbb bevezették, majd attól is elzárták ] közötti külterületi részen [ mai neve: Góré-dűlő, és hétvégi házak/telkek kertvárosias területe ] közel egy évtizedig földet béreltek, ahol kukoricát, krumplit, kevés babot, tököt és némi zöldséget ( sárga- és fehérrépa ) termeltek, nagypapa a kukoricának górét ácsolt, a többi terménynek lépcsős lejáratú pincevermet épített a győrszigeti udvarban. Mindig nagy élményeim voltak a téli kukorica-morzsolások, meg a disznóölések, ( nagyapámat néha máshová is hívták böllérnek, édesanyámmal mi ketten voltunk a bél-mosók a hurkához, kolbászhoz: akkor még nem létezett a „műbél” vagy bármi boltban kapható - efféle; bolti törött bors nem lévén az egész borsot rézmozsárban törtem, a fokhagymát pedig daráltam --- ez mindig az én reszortom volt ). 3 disznóból 1 „elment” a Rákosi-féle állam számára kötelező beadásra, a többi disznó bőrének egy részét is be kellett szolgáltatni … A hájból és lúgkőből mosószappant főztünk, mert hogy a boltban semmiféle ilyesmi nem létezett, gyakorlatilag 1954-ig. Vagy gabonát vásároltunk és lisztté őrlettük, vagy - ha lehetett kapni - lisztet: nem volt még bolti tészta, meg aztán mind édesanyám, mind nagyanyám rendszeresen dagasztott kenyeret, és a közeli péknél süttettük meg. Nem volt még személygépkocsi, motorfűrész, központi fűtés, villany- vagy gázbojler, mosógép, centrifugáló gép, mosogató gép, mikrohullámú sütő, mélyhűtő, tv, számítógép, és más „kütyü/ketyere”, de mivel nem tudtuk, hogy mik ezek, hát nem is hiányoztak. A telken belül az udvaron állt a kerület, de talán egész Győr legnagyobb ( kislevelű ) hársfája: adta az árnyékot, virágja meg a teát. E hársfán sok-sok éven át fészkelő sárgarigó-( „aranymálinkó”-) és balkáni gerle-pár volt nyaranta minden reggel az ébresztőórám. És - 1956. őszén kezdődő erdésztechnikus diák koromban - e hársfa kb. 2 és fél méter magasságban lévő villás elágazása volt Csuri, az általam nevelt [ akkor még nem védett ] vörösvércse-fióka fő tartózkodási helye egy nyáron át, „akit” - amikor kitollasodott - kerékpáros trükkel, a felhajtóerőt kihasználva „én tanítottam meg repülni”, és attól fogva a könnyű szarvasbőr béklyójához reptető nylon-zsineg is tartozott, így a telken belül bárhová bármikor átrepülhetett, [ ha mondjuk az udvaron át a kapuig vezető út harántolásával valamelyik kerítésoszlopokon landolt, szegény nagyanyám nem mert elmenni a kisboltba … ], aztán amikor már kaputól-kapuig egy-hosszban könnyedén át tudta repülni a közeli foci kispályát, ( mit sem tudva akkor még az etológiáról és Konrad Lorenzről ) ősszel szabadon engedtem a Püspökerdőben … Előtte azonban hónapokig jelentősen növelte esélyeimet a lányoknál, amikor solymász bőrkesztyűmre ültetve a Baross-úton sétáltattam. [ A korabeli városi csitrik első látásra csacsogó „szakismerete” szerint „sas”, „bagoly” vagy „papagáj”

volt …, és a közelébe szerettek volna jönni. Ez mindig jó kezdetnek bizonyult a megismerkedéshez ]. No, és persze otthon a folyosó mellvédjén aqua-terráriumban [ az akkor még nem védett ] tarajos gőtéket tenyésztettem: fogság ide vagy oda, az optimális körülmények között szaporodtak is, és a szaporulatot óvni kellett az endokannibalizmusuktól. Volt egy akváriumom is, kisebb csíkhalakkal meg compókkal. Minden víziállatot minden ősszel az élőhelyükön kiengedtem a szabadba, aztán tavasszal újra „befogtam”, ami tetszett; a gőtéket pl. párzási násztáncukkor, szákkal, hogy mindkét ivar meglegyen. És mindezek előtt, legkorábbi „jószágomként” 2 évig volt egy Bundi nevű keverék kiskutyám is. Hogy kölyökből „rendes” felnőtt kutyává nőhessen, harmad-unkatestvéremmel, Szabó Ferkóval Bundit megtanítottuk macskát üldözni. Ettől kezdve a szomszédok macskái legfeljebb a kerítés tetején merészeltek közlekedni. Valami, a körzeti állatorvos által meggyógyítani nem tudott kór pár nap alatt elvitte Bundit. A kiskertben temettem el, és meggyőződésem volt, hogy a fölé ültetett „Jézus szíve” ( ma már így is tudom: Dicentra ) azért virágzik olyan szépen évről-évre, mert Bundi teste~lelke táplálja. [ Vagy a lelke talán mégsem: abban az időben olvastam Karel Čapeknak egy cseh~morva népmese felhasználásával írt megható írását az üstökösök meg a kutyák lelke kapcsolatáról. Soha azóta ennél lélekbemarkolóbb ok- és eredet-magyarázó ( aitológiai ) népi eredetű gondolatsor vagy mítosz nem került a kezembe ]. Amíg nálunk/nálam éltek, Bundival is, Csurival is rendszeresen beszélgettem. [ Akárki akármit gondol, a solymászok a tanúim, hogy nem csak ragadozó emlősökkel, hanem ragadozó madarakkal is ki lehet alakítani személyes kontaktust ]. Azt gondolom, kölcsönösen megértettük egymást. Noha ekkor még nem is hallottam Assisi Szent Ferencről, meg arról, hogy ő prédikált is a társteremtményeknek. Bár Bundi és Csuri nem egyazon időben éltek, mindkettejük esetében is én voltam egyfelől a játszótárs, a jóságos gazdi, ezzel együtt a következetes, markáns falkavezér is. Egyáltalán nem valamiféle szociál-darwinizmus, ám mindmáig azt tapasztalom, hogy még ( átlátható létszámú ) ember-csoport közösséggé válásához is az egyik legfőbb tényező, hogy - a tagok „személyiségi jogait meg nem sértve”, de a lehető legtöbbet ismerve/tudva róluk, természetesen a csak rájuk jellemző adottságaikat, személyiségüket, egyediségüket/egyéniségüket figyelembe véve - a vezetőjük mindenkor patriarkhális alapon: a szeretet és az erély harmóniája jegyében kormányozza, vezesse őket. Sem a nyálas~”ráhagyó” ( laisser faire ), sem a diktatórikus/erőszakos irányítás nem célravezető a csapat szempontjából sem. Bizony, sokat tanultam a gyermekkoromban és kiskamasz koromban rám bízott társteremtményektől is, még ha ezeket akkor nem is tudtam ilyen viszonylag szabatosan megfogalmazni. A kiskertbe - mit sem tudva még biológiai egyensúlyról, meg biogazdálkodásról - a levéltetvek ellen „rendszeresen importáltam” a Püspökerdő melletti töltések, gátak rézsűjéről katicabogarakat, az esti látványossághoz és koncerthez pedig szentjánosbogarakat és tücsköket. Áldott emlékű nagyszüleim és szüleim pedig mindezt - és még mennyi mindent ! - bölcsen tűrték. Győrszigeti, Stromfeld u. 4. postai című otthonunkat kényszerből csak 1-szer hagytuk el: az 1954. júliusi szigetközi nagy árvíz nem csak Révfalu kerületet - így édesapám akkori asztalosműhelyét is - öntötte el, hanem veszélyeztette Győrsziget kerületet is, így a hatóság elrendelte a kitelepedést/kitelepítést. 2 hétig Nádorváros kerületben a Kálvária utcában húztuk meg magunkat, keresztanyáméknál.

minden ruhát fél év alatt kinőttem …

16 évnyi keszthelyi + ráckevei + isaszegi + ( székhelyileg ) budapesti erdészeti/erdőmérnöki szakszolgálat, ill. édesapám halála után Győrbe 1981-ben visszaköltözve, majd ’83-ban Szabadhegy kerületben házat véve az itteni kiskertembe „a családi jogfolytonosság” jegyében a győrszigeti kiskertből hoztam át a régi [ többnyire még Deák-utcai eredetű ] kedves félcserje és lágyszárú növényfajok egyenes-ági utódait. Út-szélesítés okán 2010. tavaszán szétplanírozták a szigeti kiskertet meg az udvart, lebontották a „Mama” halála óta már nem a mi kis családunk tagjai által lakott, hanem többnyire üresen álló házrészt, amelyből egyetlen téglát azért megmentettem … *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

1948. őszén a majdnem szomszédban lévő győrszigeti fiúiskola I. osztályát még úgy kezdtük, hogy minden osztályban a katedra fölött feszület függött, a leányiskolában - a Simor püspök tere túloldalán - még apácák is tanítottak, a római katholikus leányok és fiúk ( = a létszám legalább 95 %-a ) reggelente negyedórás áhítatra az iskolával telekszomszéd templomba ment, a római katholikus hittan órarendi tárgy volt [ bent maradtam, és mivel nekem nem kellett felelnem, jobban megtanultam, mint a katholikus cimborák; persze jártam a Kossuth utcába is hetente 2-szer délután, meg vasárnaponként református hittanra „is”; édesanyám aggódásaira Toldi Nagy Sándor nagytiszteletű úr válasza: „hagyja csak a gyereket ottmaradni, Annuskám, az elején még nagyjából ugyanazt tanulják a katholikusoknál is”… ]; az iskolai ünnepeken a Himnuszt énekeltük, az oktatók megszólítása „úr” és „-nő” végződésű volt. Aztán a bolsevik hatalom-elorozó puccs [ leninizmus = a hatalmat bármi módon megragadni, és bármi módon megtartani ] második félévre „begyűrűzéseként” kezdték feloszlatni a szerzetesrendeket, törölték az órarendi hittant, a feszületet levették, ugyanarra a falra „Lenin --- a tanítónk”, „Sztálin --- a vezérünk”, „Rákosi --- a mi apánk” feliratú arcképeket raktak ki, naponta zászlófelvonás volt: vörös + Rákosi-jelvényes/népköztársaság„címer”-es, miközben az internacionálé mellett a páratlanul hazug szövegű, nevetségesen primitív dallamú „köztársasági induló”-t kellett harsogni, lelkesen, fehér ingben, piros nyakkendővel. Az oktatókat pedig „-pajtás” végződésű névvel kellett [ volna ! ] megszólítani. „Volna”, mert egy olyan kispolgári negyedben, mint amilyen akkor Győrsziget volt, minden iskolatársam szülője komoly veréssel fenyegette meg a saját gyermekeit, ha tisztességes tanárainkat netán „pajtásozni” merészelnék. Nekem pl. azt mondták a szüleim, hogy „szíjat hasítanak a hátamból”, ha „pajtásozni” merészelem oktatóimat. Én meg olyannyira vizuális típus vagyok, hogy már előre nagyon sajnáltam a sajgó hátamat … Maradt a „tanár úr” és a „tanárnő”. Mert hogy nálunk az elemi/általános iskolában túlnyomó többségükben nem tanítók, hanem tanárok oktattak. Egy számomra és korosztályom győrszigeti tanulói számára páratlanul előnyös hozadéka lett ugyanis a bolsevik hatalomátvételnek: a börtönre és/vagy diszkvalifikálás utáni fizikai kényszermunkára ugyan nem „érett”, ám Rákosinak és bűnbandájának „gyanús, burzsoá” összes győri korábbi középiskolai tanárt egyetlen tollvonással a győrszigeti elemi/általános iskolába helyezték, „hogy 1 helyen és szem előtt legyenek”. Így nekem/nekünk ekkortól a tárgyak 90 %-át középiskolai tanárok oktatták --- alig hihetően magas színvonalon, amelybe korábbi - részben külföldi - tapasztalataik és csodálatra méltó műveltségük mellett „beleadták” a humánumukat és magyar nemzeti elkötelezettségüket is. Mi pl. hivatalosan a trianoni Csonka-Magyarországgal lényegében azonos kiterjedésű Magyar Népköztársaság földrajzát, stb. tanultuk, valójában pedig az össz-Kárpát-medence/Nagy-Magyarország hegy- és vízrajzát, történelmét, művészettörténetét, stb. tanulhattuk. Tanáraink a hatalom felé ezt azzal a bölcsességgel tudták „adminisztrálni”, hogy az iskola engedélyezetten, tehát „hivatalosan” is - II. Rákóczi Ferenc kultuszát ápolta. A nagyságos fejedelem élete és tevékenysége pedig nem állt meg a több évszázaddal későbbi trianoni gyalázat-határoknál.

B. S.  I. oszt.: 2. sorban (= padon ülők) balról a 2. (matrózruhában); II. oszt.: („talpig fehérben”) a 3. sorban Kiss Jolán osztályfőnök és Czigány Béla igazgató között

B. S.  IV. oszt.: leghátsó sorban jobbról a 3. Tanárok: Domonkos Aladárné oszt. főnök, és a férje: igh.; V. oszt.: leghátsó sorban balról a 3. Tanárok: Harnisch László ( „Monsieur” ) oszt. főnök és Domonkos Aladár igh.

B. S.  VIII. oszt.: 2. ( = 1. álló ) sorban balról az 5. Tanár: Harnisch László ( „Monsieur” )*** oszt. főnök. Mellette Czigány Béla igazgató*.

*http://muzeum.arcanum.hu/kiadvanyok/opt/a100529.htm?v=pdf&q=%28BKMK1%3D%28in%20memoriam%20czig%E1ny%20b%E9la%29%29/MEGY_GYMS&s=SO

RT&m=0&a=rec Czigány Béla ( 1901-1991 ): Győr-Újváros kerületben született, egy vagyontalan, ötgyermekes szabómester fiaként. A „forradalmak” idején ifjú szocialista [ nem kommunista ! ] lett --- ezen érdemei okán lehetett „megbízható vezető” az 1948~’49-es bolsevik hatalomátvétel után. A katholikus tanítóképzőben 1921-ben tanítói képesítést szerzett, majd népiskolai/elemi iskolai tanító lett. 1948. június 24.-én a Győr-szigeti általános iskola igazgatójának nevezték ki, ahol tíz éven át 1958. szeptember 1.-ig irányította a tőle megszokott alapossággal az intézményt. Ezt követően valósíthatta meg személyes fő törekvését: hogy a pedagógiai hivatás gyakorlása mellett hivatásszerűen ( főállásban ) végezhesse a történeti múlt kutatását. 1958. után ugyanis a tanítás mellett elmélyülhetett a muzeológiai tudományok ( történettudomány, numizmatika, filatélia, etnográfia ) művelésében: 10 óra tanítás az iskolában és 38 óra kutatás, tudományos munka a Xantus János Múzeumban, mint helytörténész muzeológus. Mindent gyűjtött, ami régi tárgy, vagy muzeális emlék, és győri helytörténeti értékkel bír ( céhes emléktárgyak, érmek, régi pénzek, képeslapok, fotók, rajzok, néprajzi tárgyak, stb.). Elmélyült, monográfiái igényű kutatást folytatott a győri hajósmolnárok életéről és munkájáról, amelyet hat részben közölt az Arrabona múzeumi évkönyvben. Az általa végzett rábai és mosoni-dunai ( győri névhasználatban: kis-dunai ) molnárokkal kapcsolatos kutatási eredményei országos jelentőségűek. Több kitüntetése mellett 1974. augusztus 20.-án - tudományos~muzeológiai munkájának elismeréseként - megkapta a muzeológus szakma legnagyobb elismerését, a Móra Ferenc-díjat. 1961. szeptember 1.-én ment nyugállományba, s ezután még több mint húsz évig dolgozott a győri székhelyű Xantus János Múzeumban.

*** Harnisch László ( 1914–2007 ): felső tagozatos osztályfőnökünknek, „Monsieur” Laci bácsinak párizsi diplomája volt, hazajőve római katholikus papnak készült, de egy nagy-nagy szerelem miatt még novícius korában kilépett, ám élete végéig mélyen hívő katholikus ember maradt, és ezt az óráin vagy az osztály-kirándulásokon is nyíltan megvallotta. http://www.sportinfo.hu/index.php?szkat=179&c=hir&id=2182 Párizsban, majd Athénban tanult. Honosítva francia oklevelét, Kalocsán, majd a francia követségen tanított. Reménykedett, hogy francia nyelvet taníthat. Ám 1949-től hazánkban kötelező lett az orosz nyelv, ezért inkább elvégezte Pécsett a testnevelési szakot, hogy ne kelljen orosz nyelvet tanítania. Győrbe hazatérve a győrszigeti elemiben/általános iskolában, a Bercsényi, majd a Gárdonyi utcai iskolában és a Révai Miklós Gimnáziumban tanította a francia mellett a testnevelést. Ezekben az iskolákban is útjára indította a röplabdacsapatot. 1948-ban Zsegora József nevű kollégájával megalakították a Győr Megyei Röplabda Szövetséget. Az ’50-es évek közepére mintegy 80 csapat játszott Győrött és kb. 170 csapat a megyében. A röplabda mellett számos kitűnő, köztük sok NB-I.-es kézilabdást is kinevelt és útnak indított, jónéhányukat a mi VII.~VIII. osztályunkból ! A győrszigeti iskolában a francia nem órarendi tárgy volt, hanem „Monsieur” - az egész kerületben bármely korosztályból mindenki így szólította ! - szinte jelképes tarifáért délutánonként oktatta, és fő módszere az álladó élőbeszédgyakorlás volt, pihentetésül pedig francia népdalokat és a keresztény ünnepekhez kötődő gyermekdalokat tanultunk. Még a 9. „X” körül is mind testileg, mind szellemileg hihetetlenül friss volt, pl. az utcán nem lehetett megelőzni a köszönésben: valamennyi győrszigeti diákjára személy/név (!) szerint emlékezett még ennyi évtized után is ! Elmúlt már 75 éves, amikor mesélte nekem, hogy egy kis nyugdíj-kiegészítésként a győri kórházban francia-nyelvű pl. balesetes ápoltak kórlapfelvételekor, műtétjük előkészítésekor, majd a gyógykezelésük során orvosi szaktolmács (!) volt rendszeresen … Persze a nagyszerűen kvalifikált oktatói kar - páratlan értéke mellett is - „csak” az érem egyik oldala lehetett. A másik oldalán ugyanis pl. még a magyar nyelvtant is Sztálin ( kitalált ! ) gyermek- és ifjúkoráról szóló „Acélos Szoszó” című förmedvény több hónapig tartó elemzésével kellett megtanulnunk. És kötelezővé tették pl., hogy óra alatt/helyett a Győr, Baross úti egyik kirakatba bepakolt néhány zsáknyi krumpli, pár egyéb, a normális paraszti gazdálkodásra jellemző termék és eszköz megtekintése során „ítéljük el a gaz kulákokat”, akik „a főfelelősei a rossz közellátásnak”. És persze a különféle vörös ünnepek meg a főelvtársak kerek évfordulós születésnapja tiszteletére nekünk is „felajánlásokat” kellett tennünk. Stb., stb. Megkezdődött a magyarországi 2. bolsevik diktatúra. Összességében 1948/’49 [ az áruló „balos” szoc. dem.-ekkel „feltöltött”, igen nagyrészt „túlélő” nyilasokból kommunistává „átöltözött” tagságú, a „felszabadító” szovjet Vörös Hadsereg fegyverzete árnyékában visszatért moszkovita bolsevikok vezette Magyar Dolgozók Pártja ( MDP ) 1948. június 12.~14.-én tartotta I.

Kongresszusát ] óriási törés/cezúra volt az akkor még csak 6~7 éves gyermekek tapasztalati szintjén is, és hatásai még hivatalosan is az 1989~’90-es

rendszerváltásig tartottak. Személyiségfejlődésileg azonban legalább ilyen döntő hatással volt rám, amikor 14 éves koromban 9 évre ( valójában: végleg ) kiszakadtam a folyamatos szülői eligazítás és felügyelet közvetlen hatásköréből, egyúttal a meleg családi fészekből: Sopronba mentem tanulni. [ Mivel ez ’56. őszén kezdődött, később „elvtársi körökben” időnként kényszerűen előfordulva, és/vagy megyei tanácsi erdészeti és természetvédelmi szakszolgálatom idején azzal keltettem megdöbbenést, hogy így fűztem a mondatot: „1956-ban nyugatra távoztam, és 9 évig ottmaradtam”. Ilyenkor megállt a kés a levegőben ! Aztán lélektani szünet után görcsoldásul az „elvtársak” megkövültségét így oldottam: „hát igen, Sopron Győrtől nyugatra van, és oda jártam erdészeti technikumba meg erdészeti egyetemre” ]. Sopron ’56-ban még határsávi övezeti város volt, csakis engedéllyel lehetett beutazni, szabad szombat még nem létezett, a szakmai gyűjtemények terepi anyaggyűjtéséhez is kellettek a vasárnap délutánok, így általában csak negyedévente 1-szer jutottam haza Győrbe. Nyaranta pedig 1 havi szakmai gyakorlaton voltam, ezek közül csak 1-szer sikerült Győr szabadhegyi erdeiben, máskor mindig távol, tehát akkor sem laktam itthon. És diplomás mérnökként már az 1. munkahelyem is - előszerződés alapján - keszthelyi központú lett/volt. 1981-től lett újra győri munkahelyem. -

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Nos, ezt az „Így volt” sorozatot tehát 1956. nyarán~kora őszén kell abbahagynom. Az 1956-tól kezdődő 9 évnyi soproni tanulmányaimról, meg a több mint 4 évtizedes erdészeti szakszolgálatomról, majd az utóbbi pár év nyugdíjas idejéről egyébként is sok a dokumentum: közülük néhány félig-meddig szakmapolitikai közszereplésem szövegét, meg a sok-sok ilyen-olyan témájú fényképet talán egyszer majd - esetleg részben egy másik „Így volt”-ban közszemlére teszem*, már szinte kizárólag magántörténet jelleggel, különösebb korrajz meg magyarázat nélkül, hiszen aki olvasni fogja, ugyanazokat a politikai, gazdasági, kulturális viszonyokat velem párhuzamosan tapasztalta/megélte, vagy szüleitől első kézből hallott/hallhat róluk. * nem exhibicionizmusból, hanem hasznosítható tanulságképpen, mert szerintem az olvasó számára a jövőt illetően ebben az „Így volt”-sorozatban is szinte minden gondolatsornak lehet valami aktuális/aktualizálható hozadéka: vagy az, hogy hogyan, vagy az, hogy hogyan ne … *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Keresztyén/keresztény hit(em) és derű(m) bolondos fúziója: meglehet, hogy némelyik lelkész - jogosan ! - bokán rúgna, de viccből néha eszembe ( vagy hová ? ) jut, hogy vajon elhunyt szeretteim és más ismerőseim létrend szerint mennyei lelke - már csak a „magas égben” keringő elektromágneses sugarak „kényelmes közelsége” okán is - néha belátogat-e a honlapomra … És ugye nem nagyon „csóválják a fejüket” … Vagy ha mégis, akkor mekkora dorgálásukban lehet részem, mennyire fognak majd pirongatni, ha reményeim szerint „abban a másik szférában” talán mégsem luciferkó [ a bukott angyalként/főördögként ábrázolt megszemélyesített/megszemélyesedett Isten-hiány, Isten-távollét ] fog pirítgatni ? Mert Isten végtelen türelme, végtelen jósága, végtelen kegyelme [ szeretetének és igazságosságának harmóniája, ennek kapcsán bűnbocsánata ], végtelenül bölcs humora --- ez transzcendens tény, még ha részben antropomorfizmusokban fogalmazzuk is meg. De a teremtmény, tehát ab ovo nem végtelen, így „odaát” is talán valamelyest gyarló lehetőségű üdvözültek türelme, humora ? … No, majd meglátjuk/megtudjuk. Ezt is. Ám addig is és „ott” is: „grácia szegény fejemnek !” Győr, 2010. október~november