2. fejezet
Estére betértek abba a fogadóba, ahol Green egy cimborájával beszélt meg egy találkát még pár hete. Ez egy fontos találkozó volt az ő és az amerikaiak szempontjából. A fickó a bárpultnál üldögélt, amikor Jack és Ramona beléptek az ajtón. Azonnal minden szem rájuk szegeződött, majd az emberek folytatták addigi tevékenységüket. Ramona olykor rágyújtott, de a kocsma füstös légköre nagyon zavarta és az orra elé kellett tennie a kezeit. Green vigyorogva nézett az asszonyra, miközben a karját fogta. Mikor elindultak sem volt már a nőn a kötél. A lóról nem tudott volna leugrani, a városban pedig egy megkötözött személy feltűnést keltett volna. Ramona sem ficánkolt, sőt szólni sem szólt, pedig a sheriff már várta a következő megjegyzéseit.
Komótosan odasétáltak Jack ismerőséhez, aki felfigyelt az asszony szembetűnő szépségére, majd Greenre lesett. Jack rendelt maguknak italt, Ramonának pedig vacsorát a sarokban lévő asztalhoz, hogy jól szemmel tarthassa.
Idefigyeljen kocsmáros! –szólt a pultos emberhez Green és Ramona felé mutatott. –Annak a nőnek senki a közelébe ne menjen, megértette? Megértettem. –bólogatott hevesen a férfi. Ki ez a nő Jack? –nézett Dona Ramona felé Greg, Jack cimborája. Emlékszel még arra a mexikóira, akiről apád mindig mesélt nekünk? Moreno tábornok? Igen, na ez a nő annak az özvegye. Nem mondod! –nézett még nagyobbat a fickó. – Apám szerint Kalifornia legszebb virágának nevezték a mexikóiak, de szerintem még ma is az. Ebben az egyben igazat adok nekik. –mindketten az asztalnál üldögélő asszonyt nézték. Ramona megvető pillantásokat vetett Green felé, aki gyorsan elkapta a tekintetét. –Nem egy könnyű eset. És miért van veled? Ez egy hosszú történet és magánügy. Inkább lássunk hozzá a témához. Te holnap elmész Spurtownba és kideríted hogy áll az ügyem, és miben mesterkedik Billy az új seriff. Én a Szilajvölgybe megyek támogatókat gyűjteni, rendben?
Miközben Green és Greg a pozíciójuk visszaszerzésén mesterkedtek, Ramona gondolatai a családja fele jártak. Már minden olyan szép volt, miért kellett mindennek megtörténnie? Legalább, ha tudná, hogy a gyermekei jól vannak, megnyugodna kissé a szíve. Idegesen pergette a villát a kezében, enni
is alig volt kedve, mégsem hagyott ott egy falatot sem. Nem fog a seriff kedvére tenni azzal, ha önmagát marcangolja. Csak ezt az éjszakát élje túl és másnaptól kezdve megkeseríti a férfi minden egyes percét. Ő nem riad vissza semmitől és nincs is mitől félnie. Az elmélázás közben nem is vette észre, hogy egy idegen férfi ült le mellé, csak a bűzös alkoholszag csapta meg az orrát. Ingerülten az alakra nézett, aki cseppet sem tántorodott meg, sőt egyre közelebb húzódott.
Nem adtam engedélyt, hogy helyet foglaljon. –szólt hozzá kimérten Ramona. Nekem nem is kell. Talán ez az ön helye? –húzta fel a szemöldökét a nő gúnyos lepődöttséggel. Nem egészen. Akkor, ha lesz szíves távozzék és hagyjon magamra. Tudja, ha ebbe a fogadóba betéved egy ilyen nő, aki ápolt és nem mellesleg gyönyörű, mint maga a férfiaknak joguk van hozzá, hogy közelebbről megismerjék. Viszont nekem nem áll szándékomban ismeretséget kötni egy olyan piszkos és modortalan alakkal, mint maga. –feleselt vissza Ramona, amivel a férfit teljesen felhúzta. Velem szemben így egy asszony nem beszélhet! –kiabált idegesen a férfi, de ezzel nem tudta megrémíteni Ramonát, aki kemény oldalát mutatta megrendíthetetlenül. Az elmúlt évek során a szíve megkeményedett és az érzékenység, amit fiatalkorában felszínen viselt teljesen ellepte a gyász egykori szerelme értelmetlen halála miatt. Ha azon az éjjelen nem halt volna meg, akkor most együtt lennének, ahogy Alonso is kérte a halálos ágyán. Hogyan is mondhatta volna meg haldokló férjének, hogy a férfi, akit szeret meghalt azon éjszakán. A fájdalom keseredettség formában töltötte el egész lényét. Nem mosolygott, nem érzelgősködött, nem mutatta ki valódi érzelmeit. Minden érzését, lelkivilágát elzárta a világ elől. Egyedül Marta ismerte ennek a valójában törékeny asszonynak valódi énjét, és ismerte a külvilággal szembe mutatott viselkedésének valódi indítékait.
A férfi dühödten felrúgta a székét, amin eddig ült, mert bosszantotta, hogy Ramona nem fél tőle. A nő felé kapott, hogy felrángassa a helyéről, de nem volt rá ideje megtenni, mert hirtelenjében összerogyott. Ramona kikerekedett szemmel nézett először az előtte összeeső férfire, majd a távolban pisztolyt tartó Greenre. Jack komótosan odalépett a hulla mellé és a csaposra nézett.
Nem megmondtam, hogy ehhez a nőhöz senki ne közelítsen? Nem figyeltem uram, ne haragudjon! –kérte sűrű elnézést a férfi. Ki volt ez az alak?
Nem tudom, nem idevalósi. Még csak két napja jár ide. Többet sem fog. –röhögött Jack miközben Ramonára nézett, aki nem méltatta ezt a viselkedést és nem túl épp kedves tekintettel nézett az elrablójára, amitől persze a seriff arcáról is lekonyult a mosoly. –Ne nézzen így rám, megmentettem az életét. Már másodjára. –mutatta a kezeivel a férfit. Az első esetben sem kértem, hogy tegye meg. Ezenkívül most nem is voltam életveszélyben. –fintorgott Dona Ramona. Ez az alak bántani akarta. És maga szerint én nem tudom megvédeni magam? –kérdezett vissza a nő és felállt a helyéről. Bocsánat senora Moreno! –emelte fel a kezeit Jack. –Mostantól nem sietek a segítségére. Jó lesz? Remek. –bólintott Ramona. –Le szeretnék pihenni. Én is magával tartok, de előtte még elköszönök Gregtől.
Ramona mit sem érdekelve meghúzta a vállát és türelmesen várt a seriffre, aki fejcsóválva ment vissza a barátjához.
Megvédem és gúnyolódik! Egy emberrel több vagy kevesebb a számládon, mit se bánd! Csak ne hősködj itt nekem, hogy végén nehogy úgy járj te is, mint az az ír katona, aki kiállt egy ember mellett és a végén őt ölték meg. Ki a csudáról beszélsz? –hajtott fel egy kupicát Jack. Velünk harcolt a mexikóiak ellen még a nagy szabadságharcban. Aztán összejött egy indián nővel és a végén mindketten meghaltak. Angus O’phail a neve, ha jól emlékszem. Angus O’phail? –kérdezett vissza a seriff és Ramonára nézett. Minden a tárgyaláson megesett szó belevésődött a fejébe és tudta kiről beszél a haverja. Nem mellesleg, a fickót, akit lelőttél én ismertem úgy távlatból. Annak az öccse, aki az írt lelőtte. Nem mondod? És hogy hívják? Fred Wilkinson. Északon él valahol.
Green seriff hálából ezért az értékes információért meghívta még egy pohárra a cimboráját, majd Ramonával együtt felmentek a szobába. Jack ismét elővette a kötelet, hogy megkösse vele a nőt.
Csak nem gondolja, hogy megkötözve fogok aludni? –akadékoskodott Ramona. Nem kockáztatom, hogy megszökjön, vagy éjjel leszúrjon, vagy akármi. Már miért is tenném? Miért is ne? –Green megragadta az asszony kezeit és kötözni kezdte. –Mivel a fogadó telve van, így a szobán kell osztoznunk. De ne aggódjon, maga aludhat az ágyon. –Jack olyan erősen meghúzta a kötelet, hogy Ramona vékony csuklója szinte megrepedt.
A férfit mit sem érdekelte a nő fájdalma, a sziszegései sem tudták meghatni. Annyival megkönnyítette a helyzetét, hogy kivételesen most elölről kötözte meg, hogy mégse aludjon kényelmetlenül. Jack a kisasztalnál lévő székre ült és a lábát az asztalra fektetve pihent. Egy darabig nézte az asszonyt, hogy meggyőződjön arról alszik-e már. Green egész éjjel a napi legfontosabb információin agyalt és véletlenszerűen mindig visszaszöktek a gondolatai Dona Ramona felé. Ha az asszony megtudná ki a szerelme gyilkosa, biztos habozás és lelkiismeret-furdalás nélkül a másvilágra küldené. Nem is szenvedne sokat, ez meg nem éri meg neki. Talán ennek a tudásnak a birtokában kiszolgáltatottá válhatna felé Ramona.
Reggel Felipe és Norteno ugyanabba a fogadóba tértek be, ahol Green és Ramona is töltötte az éjszakát. Felipét furcsa érzés fogta el és tudta, hogy itt meglepetés éri majd. Érezte az anyja közelségét, amiről egyelőre nem is tudta, hogy az. A fogadós az asztalokat törölgette, akitől talán Felipe is megtudhat valamit.
A napokban, legkorábban tegnap nem látott egy szakállas férfit egy negyven év körüli asszonnyal ide betérni? De igen. Tegnap este szálltak meg itt. És még itt vannak? –lelkesedett fel Felipe. Igen. Melyik szobában? Azt nem árulhatom el. Akkor megkeresem én magam! –csapott az asztalra a férfi és Norteno kíséretében az emeletre rohant. Norteno a második emeleten rohant végig, amíg Felipe az elsőn lévő ajtókon
kopogtatott végig.
Ramona az ágy szélén ült és várta, hogy a seriff végre elkészüljön, aki a fürdőszobában borotválkozott. A nő türelmetlenül markolászta a szoknyáját és a lábával rugdosta a férfi erszényét. Ramona nem tudta mi van benne, de biztos fontos dolog Green számára, ezért meg is taposgálta jó párszor.
A seriff miután kész lett visszament Ramonához a szobába és csodálkozva nézett a földön lévő táskájára.
Ez meg mit keres a földön? –mutatott rá. Leesett. –felelte közönyösen Ramona. Lelökte, mi? Én nem vagyok olyan, mint maga, hogy bármit is indok nélkül lelökjek. –célzott Ramona a múltkori esetre. Ön egy nagyon rossz fogoly, ugye tudja? –csóválta a fejét a seriff és felvette a táskát a földről. Maga meg egy gazember. Tudom. –nevetett fel a férfi. Ekkor erős ajtódörömbölésre figyelt fel Green és kiszólt. –Ki az? Nyissa ki most azonnal! –üvöltötte befele Felipe, akinek a hangját Ramona megismerte. Fiam! –kiabált ki a nő. A francokat! –dobbantott egyet a seriff, aztán magához rántotta az asszonyt. –Máris eltűnünk innen. –Green az ablakhoz rohant, hogy felmérje a terepet, de a magaslati viszonyok nem voltak megfelelőek. Felipe addig rugdosta az ajtót, amíg az végül ki nem tárult. Eressze el az anyámat Green! –szegezte rá a revolverét. Előbb látod őt holtan. –a seriff Ramonához tartotta a fegyverét. –Takarodj az utamból, vagy megölöm. –ekkor Norteno is odaért. –Látom segítőtársat is hoztál magaddal.
Ramona szapora légzése elárulta a seriff számára, hogy retteg. Fél attól, hogy baja esik a fiának. Felipén pedig látszott, hogy az anyjáért aggódik. Ez a kölcsönös féltés kapóra jött neki, így lassan ki tudott hátrálni a szobából, miközben a másik két fickó bent maradt. Egy szempillantás alatt ellökte magától Ramonát és behúzta az ajtót, majd azt kívülről elreteszelte, hogy Felipe ne tudjon utánuk
menni.
Jack ismét magához ragadta a nőt és leráncigálta a lépcsőkön, majd elhagyva a fogadót a lováért nyúlt. Eközben Felipe kiugrott az ablakon, hogy a másik irányból rajta üssön a seriffen.
Megállj te mocsadék! –ugrott hirtelen a ló elé a férfi, akit rögtön Norteno követett. Anyja fia. –röhögött cinikusan Jack és az ölében ülő Ramonára nézett. –Ez is bosszantó, mint az anyja. –a férfi egy gyors mozdulattal előrántotta a fegyverét és lelőtte Felipét. Felipe! –ordított rémülten Ramona és le akart ugrani a lóról, de a seriff olyan erősen szorította, hogy megmozdulni sem bírt. Green megsarkalta a lovat, ami azonnal vágtába kezdett. Hagyj engem Norteno! –feküdt a földön Felipe. –Siess utánuk, mentsd meg anyámat! De patrón… Nem hallottad? Én jobban leszek. A lovaink nincsenek sehol, az az átkozott Green eloldozta őket.
Felipe annyira ideges volt, hogy ebből merített erőt. Haragudott magára, amiért nem tudta megmenteni az édesanyját, de legalább látta, hogy él és ez ebben a percben kissé megnyugtatta. Meleg érzéssel töltötte el a szívét, amikor benyitott a szobába és szembe találta magát vele. Az ő erős édesanyja még most is őrzi a méltóságát, ez lerítt a tartásából, viszont a meggyötörtség is látható volt az arcán. Ostoba módon nem is próbálta lelőni a seriffet, mert félt attól, hogy a golyó véletlenül célt téveszt. Erre a túszejtésre hamarabb is gondolhatott volna. Most viszont nem tud mit tenni így lesérülve. Várniuk kell meg felépül annyira, hogy folytathassák a keresését.
Green seriff és Ramona már messze jártak a várostól, ahol Felipe nemrég rájuk talált. A férfi dühösen markolta a gyeplőt. Ramona viszont alig bírta visszafogni a könnyeit. Ez a gaz lelőtte a fiát, talán meg is halt. A gondolatba is beleremegett, ahogyan újra átélte azokat a perceket, amiket egykor már végig szenvedett. De most nem lehet mellette, hogy ápolja. Egyre jobban gyűlölte a seriffet és meg akart tőle szabadulni. Ramona mozgolódni kezdett a lovon, hogy elérje a leesést onnan. Nem bánta, ha belehal, de akkor a seriffet is magával viszi és ez elégtétel neki. Green bosszúsan állította le a lovat, mert tudta mire készül az asszony. Leszállt róla és Ramonát is magával rántotta.
Ha tovább folytatja, esküszöm, nem felelek magamért! –ordította.
Nem érdekel! –feleselt vissza Ramona. –Megölte a fiamat! –a nő hangja szinte elcsuklott a gondolattól. Kellett ez neki? Megmondtam, hogy menjen az utamból! Maga egy utolsó gyáva féreg! Most már fejezze be! –Green felemelte a kezét, hogy megüsse Ramonát, de nem tudta megtenni. Mi lesz már? Miért nem üt? –hergelte tovább a nő a férfit. Miért nem fogja be? Tovább kell mennünk, mert vihar közeledik. –Ramona Green seriff tekintetét követte, amik az elsötétült eget bámulták. Itt- ott villámok kezdtek cikázni, amiket dörgések kísértek. Green észrevette az asszonyon, hogy fél, és ez elégedettséggel töltötte el. –Keresnünk kell egy szállást. –a férfi elővette a táskájából az iránytűt, ami darabokra volt törve. –Látja, hogy mit tett? Összetörte. –mutatta Ramonának a műszert. Engem az mit érdekel? Jó lenne, ha érdekelné, mert e nélkül nem tudunk tovább menni. Oh, csak nem eltévedtünk? –jegyezte meg cinizmussal a hangjában a nő, amiért cserébe egy mérges pillantást kapott. –A nagy Jack Green nem tud tájékozódni. Előrébb láttam egy viskót. Odaviszem magát, addig én elmegyek és keresek egy biztonságosabb helyet. Magamra akar hagyni? –ijedt meg a nő, hiszen a vihar a nyakukon. Igen, talán fél? Ugyan mitől? –húzta ki magát dölyfösen Ramona. –Mehetünk. –egyezet bele annak ellenére, hogy most az egyszer nem szeretett volna elszakadni a serifftől. Menjünk. –Green szinte felröhögött magában, mert ő észrevette a nő félelmét. Direkt nem is akarta magával vinni, helyette megleckézteti egy kicsit, hogy lássa ki az úr.
Nem kellett sokat visszamenniük, mert tényleg a közelben volt az elhagyott faház. Bent ütött kopott paplanok hevertek a földön. Sem asztal, sem szék nem volt a helyiségben. Ramona így kénytelen volt a földre letelepedni.
Húha, ez nagy vihar lesz! –nézett az égre Jack és megjegyzésével tett még egy lapáttal Ramona ijedtségére. –Sietek vissza, jó? Ne hagyjon magamra, kérem! –a nő szinte könyörgött Jacknek. A férfi szíve viszont nem lágyult a segítségkérő szemeken.
Nyugalom, ez csak egy kis eső nagy dörgésekkel és villámokkal.
Green rákacsintott a nőre és maga mögött bezárva az ajtót elhagyta a lakot. Ramona az egyik sarokba kuporodva igyekezett túl élni a vihart. Fogalma sem volt arról, hogy Green seriff hova is akart menni, merre, hiszen eltévedtek. Ha talál is egy másik várost a közelben az mérföldekre lehet és mire visszaér a vihar is elmúlik. Ez a faház sem nyújtott elegendő biztonságot a számára.
A viharfelhők egyre közelebb és közelebb értek, Jack pedig egyre távolodott a kisháztól. Párszor visszanézett, mert rossz érzése volt, amiért magára hagyta a nőt. De megérdemli! A kézfején esőcseppeket érzett és tudta, hogy ideért a vihar. Szerencséjére a mellette húzódó hegyek egyik barlangjában menedékre talált, de a lelke nem nyugodott. Ez nem olyan érzés volt, mint a többi. Sosem érzett aggodalom járta át a testét.
Az egeken hatalmas villámok cikáztak és valamelyik le is csapott. Egy ideig még tűrte ezt az állapotot, de az elkövetkezendő villámbecsapódások feszültebbé tették és nem bírt tovább a biztonságos barlangban maradni. Rossz előérzet fogta el és felpattant a lovára. Megijedt, hogy az egyik villám belecsapott abba a viskóba, ahol Ramona tartózkodik. Még nem akarta megölni a nőt, még nincs itt az ideje.
Minden tiszta elsötétült volt, csak a villámok fénye világította be az eget. Megnyugodva látta, hogy a háznak nem esett baja, így Ramonának sem. Sajnálat fogta el a nő iránt. Az ajtó előtt megtorpant mielőtt benyitott volna. Amikor benyitott nem látta az asszonyt sehol sem. Nem ott volt, ahova letette és a sötétségtől sem látott semmit. Ekkor egy hatalmas villámcsapás érte a földet, ami bevilágította a helyiséget. Green azonnal felfigyelt a sarokban zokogó asszonyra. Odalépett hozzá és megfogta a kezét.
Csak én vagyok az senora Moreno. –suttogta lágyan. A következő villámcsapás fényénél meglátta a nő könnyes arcát. Most először látja ennyire összetörtnek ezt a kemény asszonyt. Szeretett volna elhúzódni tőle, de Ramona olyan erősen szorította a kezeit, hogy nem volt rá képes. Letelepedett mellé, magára borította a másik szabadkezével a plédet, hogy Ramonát ne érje az átázott csuromvíz öltözete. Magára terítette a pokrócot és engedte, hogy a nő a vállára hajtsa a fejét. Érezte, ahogyan itt-ott felzokog, de hangot nem adott ki. Egy idő után viszont feltűnően elcsendesedett.
A vihar egy óra múlva elállt és ismét fényesen sütött tovább a nap. Green most már tisztán látta Ramona arcát, aki hozzábújva aludt. Nem volt szíve felébreszteni, helyette átkarolta és közelebb húzta, hogy melegen tartsa. Egy véletlen tüsszentésének köszönhetően mégis sikerült felvernie a nőt.
Visszajött hozzám? –nézett rá Ramona. Áhh, csak nem találtam másik helyet. –felelte e seriff. –Az esőben mégsem szlalomozhatok. Meg is fázott. Csak picit. –mosolyodott el a férfi és a kivette a kezét a nő kezei kövül, hogy kibontsa a kötél erős szorításából. –Így már könnyebb lesz. Nem fogok megszökni. Felőlem. –dőlt hátra a seriff és behunyta a szemeit, ezzel célozva, hogy álmos. Arra nem is számított, hogy Ramona ismét ráhajtja a fejét. Ha legközelebb elhagyna, előtte öljön meg kérem. A halál jobb, mint az egyedüllét és a félelem. Green ismét megfogta a nő kezeit, amire Ramona egy szorítással reagált. Csak azért, hogy tudjam, hogy itt van, és nem szökik el. –tisztázta le gyorsan a helyzetet a seriff és ugyanabban a pozícióban feküdve, mint az előbb elaludtak.
