5 pont
2. feladat
6. osztály
Kecske Elek most tanulja az iskolában a ,6 tizedestörtek összeadását, ezért nagypapája 435 59 ,0 8 otthon egy lapra felírt hét számot, hogy Elek 2 0, 17 ezeket összeadja. Mivel a nagypapa nem járt 16 ,1 iskolába, ezért nem tanulta meg, hogy az összeadás elvégzéséhez a számokat célszerű egymás alá írni. Így a lapra a számokat összevissza írta (lásd ábra). Elek az osztály legjobb tanulója volt, ezért a hét szám összegét helyesen számolta ki. Kistestvére, Kecske Gedeon még nem jár iskolába, de az egyjegyű számokkal már jól számol. Mivel ő is szerette volna gyakorolni az összeadást, ezért összeadta az Elek által kapott összeg számjegyeit, természetesen ő is jól. Melyik számot kapta eredményül Kecske Gedeon? 0,4 37
Kecske Kende házi feladata tíz szorzás elvégzése. Már csak az utolsót kell kiszámolnia, amelyet a tanár néni kicsit tréfásan adott meg. A feladat így hangzik: „Szorozd össze az idei tanév egyik évszámának ezerszeresét a másik évszám százszorosával, majd írd le az eredményben szereplő 0 számjegyek számát! Melyik számot írta le Kende, ha jól számolt?
I. téma: Kecskeszámtan
5 ,87
6. osztály
3
1. feladat
10 , 74
I. téma: Kecskeszámtan
5 pont
I. téma: Kecskeszámtan
3. feladat
6. osztály
Kecske Emese tanár néni a 6. osztály első néhány óráján az egyjegyű számokkal való osztást gyakoroltatta a 6. osztályos kecskegidákkal, ezért az egyik órán azt a házi feladatot adta nekik, hogy osszák el a 2017-et sorban egymás után a pozitív számjegyeivel, majd adják össze a három osztás eredményét. (Összeadni csak az osztás egész eredményét kell, a maradékot nem kell figyelembe venni.) A házi feladat ellenőrzésekor csak az így kapott összeg számjegyeinek összegét kellett megmondani a tanár néninek. Melyik számot mondta a tanár néninek az a kecskegida, aki jól számolt?
I. téma: Kecskeszámtan
4. feladat
6. osztály
A Gidatanodában az idei tanévben a 6. osztály első matematika dolgozatának egyik feladata a következő volt: „Hány olyan egész szám van, amelynek abszolút értéke 10-nél kisebb?” Kecske Csenge, az osztály legjobb matekosa természetesen jól oldotta meg a feladatot. A feladat megoldása után észrevette, hogy ugyanannyi egész számot talált, mint az osztály fiútanulóinak száma. Hány fiú jár ebbe az osztályba?
6 pont 6 pont
+
I. téma: Kecskeszámtan
5. feladat
6. osztály
Kecske Bence nagyon szereti a tizedes törtekkel való számolást. Rendszeresen csinál ilyen feladatokat, és mindegyik elvégzése után kiszámolja a tizedesvesszőtől balra álló számjegyek összegének és a tizedesvesszőtől jobbra álló számjegyek összegének a különbségét. Melyik különbséget kapta Bence a 20,16 ⸱ 2017 + 2,017 ⸱ 2018 összeg kiszámolása után?
I. téma: Kecskeszámtan
6. feladat
6. osztály
Kecske Emese nagypapája minden nap felad egy törtszámokkal kapcsolatos feladatot unokájának. A mai feladat az, hogy egyszerűsíteni kell a 756 törtszámot úgy, hogy a kapott törtszám már 882
ne legyen tovább egyszerűsíthető. A nagypapának csak az így megkapott törtszám számlálójának és nevezőjének összegét kell megmondani. Melyik számot mondta Emese a nagypapának, ha jól számolt?
7 pont 7 pont
I. téma: Kecskeszámtan
7. feladat
6. osztály
A tanár néni a kecskegidáknak a műveleti sorrendet tanítja. Annak, aki az 5 + 0,5 − 12
2 1 − 2 : 11 + 2,25 ⋅ 5 műveletsort elsőnek számolja ki 2 3
helyesen, ötöst ígér. A jó eredményt először az osztály legjobb matekosa, Zseni Feri mondta meg a tanár néninek. Melyik számot mondta Feri a tanár néninek?
8 pont
I. téma: Kecskeszámtan
8. feladat
6. osztály
Az osztó fogalmának tanulásakor a tanító néni azt a házi feladatot adta a kisgidáknak, hogy sorolják fel a 120 osztóit. Hány számot sorolt fel az a kisgida, aki jól oldotta meg a feladatot?
8 pont
II. téma: Kecskegebra
1. feladat
6. osztály
A Kecskerékpár Szövetség minden évben július első hetében 7 napos kerékpártúrát szervez. A résztvevők hétfőn másfélszer annyit tettek meg, mint az utolsó napon, majd a hét következő öt napján mindig 5 km-rel többet tettek meg, mint az előző napon. Így vasárnapra már csak 28 km maradt. Hány kilométert tettek meg szombaton?
II. téma: Kecskegebra
2. feladat
6. osztály
Mekmek Emese a Mekmek család legjobb matekosa. Rendszeresen szórakoztatja a család többi tagját különböző matematikai feladatokkal. Legutóbb a következő feladatot adta fel a család többi tagjának: „Gondoltam egy számra, megszoroztam 47-tel, az eredményhez hozzáadtam 52-t, a kapott összeget megszoroztam 7-tel, majd az eredményből kivontam 650-et. Így végül az idei évszámot kaptam. Melyik számra gondolt Mekmek Emese?
5 pont 6 pont
II. téma: Kecskegebra
3. feladat
6. osztály
Bakugrás sportágban az összes világversenyen az érmes helyezéseket mindig a kőszáli kecskék nyerik. Ez nagyon bosszantja a sík területen élő kecskéket, ezért pontosan 7 évvel ezelőtt létrehozták Kecskecsúton a Kecskédesz Kecskeugró Akadémiáját. Az akadémia legtehetségesebb kecskéje Ugri Bugri a megalakuláskor 1 m 60 cm-t tudott ugrani. Az akadémiai képzés hatására az elmúlt hét évben minden évben megjavította előző évi eredményét. Az első évben 5 cmrel, majd ezután minden évben 1 cm-rel többel, mint az előző évben. Így a mostani eredménye már kilenctized része a kőszáli kecskék legjobb eredményének. Hány deciméter Bakugrásban a kőszáli kecskék legjobb eredménye?
7 pont +
II. téma: Kecskegebra
4. feladat
6. osztály
Kecske Csenge megszámozta 80 oldalas matematikafüzetét. A számozást az első oldalon 1-es számmal kezdte. Hányszor írta le a 6os számjegyet?
8 pont
II. téma: Kecskegebra
5. feladat
6. osztály
Gida Vida káposzta tárolójának számzára van. A számzárat minden évben egy szám nyitja. Ezt a számot Gida Vida a következőképpen határozza meg: kivonja az adott évszámból a számjegyeinek összegét, majd a kapott számból újra kivonja a számjegyek összegét, ezután a kapott számból a számjegyei szorzatát vonja ki. Végül az így kapott szám számjegyeinek összege nyitja Vida Gida káposzta tárolójának számzárját. Melyik szám nyitja Vida Gida káposzta tárolójának számzárját?
II. téma: Kecskegebra
6. feladat
6. osztály
Kecske Bence egy kosár káposztát vitt a piacra árulni. Az első vevő megvette a kosárban lévő káposzták negyedét, a második vevő a megmaradt káposzták harmadát, a harmadik vevő a megmaradt káposzták felét. Ezután 9 káposzta maradt a kosárban. Hány káposztát vitt Kecske Bence a piacra?
10 pont 9 pont
II. téma: Kecskegebra
7. feladat
6. osztály
A kecskék legolvasottabb könyve a Kecskék csodálatos élete című könyv. A könyvet már annyian olvasták, hogy a középső része (két egymás utáni lapja) kiesett a könyvből. A kiesett részen lévő négy oldalon lévő oldalszámok összege 146. Hány oldalas a könyv?
II. téma: Kecskegebra
8. feladat
6. osztály
A Kecskebirodalom leggazdagabb települése Gidarany városa. A főutcáján lévő 40 házban laknak a város legtehetősebb kecskéi, akik az építkezés során olyan házakat építettek, amelyekben sok szoba van. A főutca 8 házában háromnál kevesebb, 20 házában négynél több, 15 házában ötnél több szoba van. Hány olyan szoba van Gidarany város főutcáján, amelyben 3; 4 vagy 5 szoba van?
11 pont 12 pont
III. téma: Kecskemetria
1. feladat
6. osztály
Kecskefalva kecskemesteri hivatalának bejáratát egy olyan színes négyzet díszíti, amelynek kerülete 92 cm. Hány négyzetcentiméter a négyzet területe?
5 pont
III. téma: Kecskemetria
2. feladat
6. osztály
Kecske Elemér kecskeólja téglatest alakú, hossza 5 m, szélessége 3 m, magassága 1,5 m. Kecske Elemér szeretné a kecskeólat belülről kifesteni, a mennyezetet sárgára, az oldalsó falakat fehérre. A padlózatot természetesen nem festi ki. Egy doboz sárga festék ára 21 kecsketallér, egy doboz fehér festéké pedig 17 kecsketallér. Egy doboz festék 7 m2 lefestésére elegendő. Mennyibe kerül a kecskeól kifestéséhez szükséges festék? (A boltban csak egész doboz festéket lehet vásárolni.)
6 pont
III. téma: Kecskemetria
3. feladat
6. osztály
Hány fokos szöget zárnak be Kecskebirodalom fővárosának főterén lévő ódon templom toronyórájának mutatói 8 órakor?
7 pont
+
III. téma: Kecskemetria
4. feladat
6. osztály
Kecskemet főterének közepét egy élére állított kocka díszíti. A kocka térfogata 125 dm3. A kocka éleit most aranyozott szalaggal szeretnék díszíteni. Hány méter hosszú szalag kell ehhez?
8 pont
III. téma: Kecskemetria
5. feladat
6. osztály
Káposzta Emese négyzet alakú kertjét nyolc egybevágó téglalapra osztotta fel (lásd ábra). Hány négyzetméter egy téglalap területe, ha a kert kerülete 80 m?
III. téma: Kecskemetria
6. feladat
Kecskebirodalom fővárosának, Kecskemetnek a főterét téglatest alakú szobrokkal szeretnék díszíteni. A szobrok elkészítésére a kecskék híres szobrászát, Kecskenardo de Vincit kérik meg. A szobrok mindegyikének a térfogata 72 dm3, éleinek hossza deciméterben mérve egész szám, és közöttük nem lehet két egyforma szobor. Kecskenardo da Vinci elkészítette a lehető legtöbb szobrot. Hány szobrot készített Kecskenardo da Vinci?
9 pont
III. téma: Kecskemetria
7. feladat
6. osztály
6. osztály
Kecskemet főtere szabályos háromszög alakú. A háromszög egyik csúcsából egy, másik csúcsából kettő, harmadik csúcsából három egyenest rajzolnak a főtérre úgy, hogy az egyeneseknek a lehető legtöbb metszéspontja legyen. Ezután a főtéren keletkező sokszögeket úgy festették ki, hogy mindegyik sokszög egyszínű lett, és bármely két sokszög különböző színű. Hány színnel festették ki Kecskemet főterét, ha a kifestéshez a lehető legtöbb színt használták?
11 pont
10 pont
III. téma: Kecskemetria
8. feladat
6. osztály
Gida Gerdának 62 egybevágó kiskockája van. Ezekből különböző téglatesteket rak ki. Mennyi a legtöbb téglatest, amelyet Gida Gerda egyszerre ki tud rakni?
12 pont
IV. téma: Kecskegyetem
1. feladat
6. osztály
Gida Rita három szabályos dobókockát dob fel egyszerre, majd a dobott három számot összeadja. Hányféle különböző összeget kaphat? (A szabályos dobókocka lapjai 1-től 6-ig pöttyözöttek, és a szemközti lapokon lévő pöttyök számának összege 7.)
IV. téma: Kecskegyetem
2. feladat
A Kecskebirodalom leghíresebb varázslója, Kecske Endre a varázslatokhoz varázsszámokat használ. Kecske Endre varázsszámai azok a kétjegyű pozitív egész számok, amelyek oszthatók 6-tal és mindkét számjegyük páros. Hány varázsszáma van Kecske Endrének?
8 pont
6 pont
IV. téma: Kecskegyetem
3. feladat
6. osztály
A kecskék híres matematikusa, Zseni Feri udvarának bejárati kapujára 11 számot írt föl egymás alá. Az elsőnek felírt szám a 2017 volt. Az ezután felírt számok mindegyike a közvetlenül felette lévő szám számjegyei összegének 7-tel való szorzata volt. Melyik volt a bejárati kapura írt 10. és 11. számok összege?
10 pont
+
6. osztály
IV. téma: Kecskegyetem
4. feladat
6. osztály
Kecske Vendel 8 egybevágó korongot rak egymás mellé sorba. A korongok közül 4 piros színű, 4 zöld színű. Hányféleképpen rakhatja sorba a 8 korongot Kecske Vendel, ha egyforma színű korongok nem kerülhetnek egymás mellé?
12 pont
IV. téma: Kecskegyetem
5. feladat
6. osztály
A Kecskendő gyárban a kecskék kecskendőket készítenek. Az elkészített kecskendők négyzet alakúak és egybevágók. A kecskendők egyik oldalát négy kisebb négyzetre osztják (lásd ábra). A négy rész mindegyikét vagy piros színűre, vagy kék színűre festik. A kecskendők másik oldalát nem festik be. Hányféle különböző színezésű kecskendőt készítenek a Kecskendő gyárban?
IV. téma: Kecskegyetem
6. feladat
6. osztály
Gida Gerda nagyon szereti a törtszámokat. Tegnap is megkereste az összes olyan 1-nél kisebb pozitív törtszámot, amelynek nevezője 36 és nem egyszerűsíthető. Hány törtszámot talált Gida Gerda?
16 pont
14 pont
IV. téma: Kecskegyetem
7. feladat
Hányféleképpen olvasható ki az ábrából a KECSKE szó, ha a kiolvasást a fölső K betűnél kezdjük, és a kiolvasás során mindig csak egymással szomszédos négyzetre léphetünk? (Két négyzet szomszédos, ha van közös oldaluk.)
6. osztály K E C S K E E C S K E C S K E S K E K E E
18 pont
IV. téma: Kecskegyetem
8. feladat
6. osztály
Mek Emese és Mekk Endre a két kecskegida egy asztalnál egymással szemben ülnek. A köztük lévő négyzetrácsos lapra Mek Emese felírta az összes olyan kétjegyű pozitív egész számot, amelyek Mekk Endre felöl nézve is kétjegyű számok. Hány számot írt fel Mek Emese a lapra, ha minden ilyen számot egyszer írt fel?
20 pont