áJ
IV. évfolyam 24. szám
Mohácsi Hírlap
1995. december 2, szombat
§
Szerkesztőség: Mohács, Radnóti Itp. 3. Tel.: (69) 322-674, fax: (69) 311-733
Megjelenik kéthetente
MOFA = minőség A fizetett munkaszüneti nappá minősített MOFA-nap kapcsán a közelmúltról, a jelenről és a jövőről kérdeztem dr. Szántó Dezső vezérigazgatót, aki a megtett útról és az előttük álló feladatokról, mint egységes egészről beszélt. Elmondta, hogy kemény és küzdelmes éveket tudhatnak maguk mögött, hiszen 1990. szeptembere óta, mióta vezeti a gyárat az első két év, a belföldi piac összeomlása, az ismert pénzügyi kintlévőségek, és a sorban állások eredményeképpen bizony veszteséges volt. Üzemeiket nem tudták párhuzamosan foglalkoztatni, dolgozók százai hagyták el a gyárat. (Folytatás a 7. oldalon)
Lapunk adottságát kihasználva tájékoztatni kívánjuk olvasóinkat a mohácsi telefon-helyzetről. Felkerestem Berek Istvánt, a Mohácsi MATÁV Centrum vezetőjét, hogy a témát legjobban ismerő szakembertől kapjak kérdéseimre feleletet: Tisztelt Berek Úr! A Vörösmarty utcai szerény irodahelyiségből két helyre költözött a hivataluk. A volt Duna (Corvin) Áruház emeleti részén alakítottak ki egy, mohácsi viszonylatban reprezentatív ügyfélszolgálati irodát és az u.n. "Batra" házban pedig a Mohácsi MATAV Centrum központja van. Az irodai oldal ilyen arányú fejlődése nagymértékű műszaki növekedés eredménye. Kérem ismertesse városunkban a telefonálási lehetőségek alakulását.
A TARTALOMBOL Meghalt a főnök (2) Adventi evangelizációs esték (3) Képviselő-testületi határozatok (4) Közmeghallgatás tapasztalatai (5) Vers, próza, képzőművészet (6) A MOFA 44. évfordulóján (7) Honkeresés a hazában (8) Húsban a siker = PIKKER (9) Magyar- és németnyelvű keresztrejtvény (10) A szerkesztőség postájából (11) Sport (12)
"Már Mohácson végig sütött a nap..."
Dr. Szántó Dezső vezérigazgató ünnepi megemlékezését tartja
Halló! Itt a Mohácsi MATAV Centrum. Városunkban az utcákat járva a közelmúlthoz viszon y í t v a t ö b b e k között két fontos tapasztalat birtokába jutunk: minimálisra csökkent a felbontott közterület nagysága és megszaporodott az utcákon a fenyőoszlopok és azon házak száma, melyekre telefon csatlakozókábel vezet, hovatovább már ott tartunk, hogy könnyebb megszámolni a telefonnélküli lakásokat. Az átlagember életében is mindennapossá vált a távbeszélő használata, mely növeli kényelmét és lehetőségeit, ugyanakkor szaporítja gondjait és félelmeit is.
Ara: 40 Ft
Fotó: Schind!
Izraelből jöttek, mesterségük címere...
A szolgáltatásainkat Nagy Lilian és Nagy Réka igénybe vevő mohácsi polgár néhány napja tért vissza Izszámára az elérhető telefon- raelből, ahol egy hetet töltötkészülékek száma, azok sű- tek jutalomként a díjnyertes rűsége a legfontosabb. Leg- dolgozatukért. Dolgocélszerűbb ha az utóbbi két év zatukban a zsidóság mohácsi adatait mondom el, hiszen e- letelepülését, a városban ellőtte nem volt olyan markáns foglalt helyüket és szerepüket, a fejlesztés. illetve a német megszállás Az e l ő f i z e t ő k s z á m a utáni meghurcoltatásukat dol1994 -ben kétezer körül volt. gozták fel. Eletükről, dolgoNegyvenhat nyilvános készü- zatukról, utazásukról, élméléket lehetett igénybe venni. nyeikről és terveikről vallanak Ekkor a városban minden 12- az alábbiakban. 13 lakosra jutott egy telefon. Mohácson születtünk. IsA közelmúltban üzembe he- kolai tanulmányainkat — én, lyezett 5500-as kapacitású mondja Lilian — hatodik oszdigitális telefonközpont és az tályos koromtól, Réka pedig ennél nagyobb lehetőséget ötödik osztálytól a Széchenyi biztosító kábelhálózat kié- István Általános Iskolában vépítésének eredményeként az előfizetők száma 4300-ra növekedett, és így kb. minden ötödik lakos neve szerepelhetne a telefonkönyvben mint előfizető. A telefonnal rendelA haza, a szülőföld, a szűkezők száma nagyobb is lehetne, de sajnos cégünk nem kebb lakóhely szeretete annak tudta tartani a 12.000 Ft plusz teljesebb, sokoldalúbb megisszerelési költségből álló be- merésével mélyül el és lesz kötési díjat, melyet 1995 jú- meghatározó tényezője az ottl i u s 2 0 - á n m e g e m e l t ü k lakó emberek életének. A szü37.500Ft egységes árra, ez az lőföld, a szűkebb lakóhely intézkedés a szerző- történelmének, múltjának déskötések számának csök- megismeréséhez bőséges sekenését eredményezte. gítséget nyújt azoknak az isA megemelt árak ellenére m e r e t e , a k i k r ő l u t c á k a t , is van szükségszerű igény a tereket neveztek el. Az utcák, telefonra. Mit remélhetnek terek elsősorban helyi és orazok, akiknek van visszaiga- s z á g o s a n e l i s m e r t , kiemelkedő személyiségekről zolt kérelmük 7 Az elmúlt napokban küld- kapták nevüket. Olyanok ők tünk ki 400 szerződést, ezek a igy, akik szüntelenül emlélezbefizetést és az aláírást követő tetnek arra, hogy lakóhelyünk jeles személyiségek révén (Folytatás a 2. oldalon szorosan kapcsolódik a térség
Schneider Lajos emléke és tanítása kötelez bennünket. F á r a d h a t a t l a n t e v é kenységével példát is mutatott. Nevelői hivatását nemcsak az iskolára, az előírt iskolai feladatok elvégzésére korlátozta, hanem egész emberként, szívvel-lélekkel, városa szolgálatára áldozta magát"
ményt Schneider Lajosról. Reméljük, akiken ennek megvalósítása múlik, örülnek az ötletnek. Az Ispilángjeligéjűcsapat mélyrehatóan riportkérdéseiért, valamint az Emlékszoba lényegretörő leírásáért, a pontos alaprajzért, s a jól megfigyelt Kodály Zoltánért
Kedves Gyerekek! Gratulálunk! Kitartó, eredményes kutatást végeztetek! Tervbe vettük, hogy jól sikerült riportjaitokat külön kiadásban is közzé tesszük. Az értékekről: A kiemelkedően szép gondolatokért, egy-egy jó, eredeti ötletért plusz pontszámokat is adtunk. Pl. Az "A mohácsi malomgátra" jeligéjű csapat javaslatáért. Miszerint nevezzenek el utcát, vagy intéz-
részesült több pontszámban. A kevés pontot elérők például félbe hagyott életrajzot, felületesebb riportot, felsorolást küldtek be. Nekik sincs okuk elkeseredésre, a verseny feladására. Az elkövetkező fordulók során még bizonyíthatják lelk e s e d é s ü k e t , tiszteletüket Schneider Lajos példája, emléke iránt.
geztük. A 8. osztály elvégzése után Pécsre, a Nagy Lajos Gimnáziumba kerültem, ahová követett húgom is. Szüleink pedagógusok. Sokat segítettek e pályázati dolgozat elkészítésében. Különösen édesapánk, aki felfigyelt a pályázati felhívásra és aki segített a túlélőkkel való beszélgetések rögzítésében, mert azok csak neki voltak hajlandók nyilatkozni a még ma is fájdalmas múltról és emlékezni a megpróbáltatásokkal és m e g a l á z t a t á s o k k a l teli időszakról. Én — mondja Lilian — már általános iskolás koromban (Folytatás a 2. oldalon)
Akikről utcát, teret neveztek el Mohácson és az ország történetéhez, életéhez. Rajtuk keresztül a múlt elevenedik meg dicsőségével és veszteségeivel, örömeivel és fájdalmaival együtt. Miközben ismerkedünk utcáink, tereink névadóival, részesei lehetünk annak az irodalmi életnek, mely minden korban a nemzet, a haza felemelkedésén, az emberek bodogulásán munkálkodott és közben egy vagy több olyan irodalmi alkotást hozott létre, mely nélkül szegényebek lennénk mi, ma élő emberek és szegényebbek lennének gyermekeink, unokánink és az őket követtő generációk sora. (Folytatás a 2. oldalon)
(Folytatás a 2. oldalon)
I Rádió Mohács középhullámon az 1485 kHz frekvencián!
2.
Mohácsi Hírlap
Meghalt a Fonok Ha csak ennyi hangzott volna el a telefonban, akkor is pontosan tudta volna az egykori nyomdászok kis csoportja, hogy Gratzner Ferencről szól a nehezen felejthető hír, miszerint eltávozott az az ember, aki Főnök Úrként maradt meg kitörölhetetlenül munkatársai emlékezetében. Gratzner Ferenc a Pécsi Szikra Nyomda Mohácsi Telephelyének volt a vezetője — államosítástól 1980-ig, nyugdíjbavonulásáig. Nem felejtette, hogy munkásból lett vezető, nem felejtette, hogy emberek dolgoznak irányítása mellett és nem felejtette, nem felejthette — génjeiben hordozta — a kölcsönös tisztelet ember- és közösségformáló erejét. Főnök Úr megszólítása nem tekintélyuralmat takart, mégcsak megkülönböztetést sem —első szó volt a gondok, problémák megbeszéléséhez, első szó volt a feladatok megoldásához. Nyugalmával, emberségével, következetes igazságérzetével olyan kollektívát teremtett, ahol nem voltak kiváltságosok, ahol a szeretetre vágyók megértésre találtak, ahol a munka és a szórakozás megfért egymás mellett, ahol eredmények iga-
Izraelből jöttek, mesterségük címere...
(Folytatás a címoldalról) is résztvettem különböző vetélkedőkön. Az előző évben — veszi át a szót Réka — a Kossuth-emigráció-val kapcsolatos pályázaton kéthetes sárospataki táborozást nyertünk. E mostani első helyezé3 mi ő í C *•££ sí ??? > sünk az eddigi legjobb eredzolták a dolgozók és a vezetés ményünk. összhangját. A téma feldolgozásához a Mégsem volt kegyes Kanizsai Dorottya Múzeumhozzá a sors. Súlyosbodó be- ban, és a korabeli újságokból, tegsége szabad mozgásában valamint a már említett vissakadályozva ágyhoz láncolta, zaemlékezésekből gyűjtöttük aki élt-halt a közösségért, aki az adatokat. Sarosácz György természetes egyszerűségével igazgató úr, Zelemi Ferenc és elérhető célok megvalósítá- mások készségesen segítettek sára tudott embereket ösztö- bennünket. nözni, az fizikai képességeit Dolgozatunk két nagy lassan elveszítette. Lelke- részből áll. Az első rész Réka sedése megtört, lelkülete munkája, amely a zsidóság azonban megmaradt. Nem- mohácsi betelepüléséről, és a csak azért, mert embersze- városban elfoglalt helyükről retete haláláig elkísérte, azért és szerepükről szól. Az első is megmarad, mert aki ismerte család 1841 körül telepedett le az egy életre megérezte a tisz- Mohácson. A századfordulóra tesség és a tisztelet emberfor- 900-1000 fő között volt a számáló erejét. muk. Különböző ipari létesítFeri bácsi nyugodj mények, gyárak, üzletek békében! Emlékedet szeretet- alapítása és működtetése fűzben és tiszteletben megőriz- ődik hozzájuk: bőrgyár, téglagyár, szállítási vállalat, különzük Munkatársaid, egykori böző kis- és nagykereskedelmi egység stb. kollégáid nem felejtenek Szűcs György A pályázat második része — mondja Lilian — az én munkám. A német megszállást és következményeit vizsgáltam a mohácsi zsidóméltatást. Pótoljátok, hiszen ság életében. Gyakorlatilag most ismét sok segítséget 1944. március 19-től követtek adhat! (Városi Könyvtár, Park nyomon az egyre gyorsuló és u. Könyvtár.) szörnyűségekkel teli eseméKérdéseink: nyeket. A városban két gettót 1. Ki, mikor, milyen alka- állítottak fel. Ezekbe gyűjtötlomból mondta a fenti ték össze az 564 mohácsi és a idézetet? kb. 600-650 környékbeli zsiMi volt a beosztása abban dót, akik közül mindössze 13az időben? 6 p. an tértek vissza és még hárman élnek ma is. Az elkészült dolgozatot a Közoktatási Minisztériumba kellet beküldeni. Ez év májusában értesítettek bennünket arról, hogy kategóriánkban e*. első díjat nyertünk. A díjat Fodor Gábor minisztertől vehettük át. A Minisztériumban elmondták, hogy a legjobb öt dolgozatot kiküldik Izraelbe és további jutalom is várható.
Már Mohácson végigsütött a nap (Folytatás a címoldalról) Ime a végeredmény: A mohácsi malomgátba: 37 p. Cifra szűr: 35 p. Dalospacsirták: 37 p. Énekes madarak: 28 p. Fehér liliomszál: 35 p. Ibolyavirág: 34 p. Kodály Zoltán: 35 p. Népdal 32 p. Rózsafa: 38 p. Tiszta forrás: 35 p. Túl a Dunán: 37 p.
A Park utcai csoportok eredménye: A mohácsi Koronára: 35 p. Bóbita 35 p.Fülemüle: 30 p. Gólyák: 28 p. Ispiláng: 41 p. Népdalgyűjtemény: 28 p. Rozmaring: 28 p. Széles víz a Duna: 15 p. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a parkos Hangforrás és Népdal csapat nem folytatja a versenyt! A továbbiakban kérünk benneteket, hogy — a verseny jelmondata — csapatok jeligéje — az újság emblémája feltétlenül kerüljön rá a borítékra, mert ezentúl PONTLEVONÁST jelent ezek hiánya! A parkosok írják rá továbbra is az iskola nevét a borítékra, hiszen érthető okokból őket külön értékeljük. Akit részletesen érdekelnek a megoldások, az Kiss Miklós tanár úr írását elolvasva mindenre választ kap. Többek riportjából az derült ki, hogy egyáltalán, vagy csak felületesen olvasták el a fenti
2. Mikor és hol méltatta ő Scluieider Lajos nagyjelentőségű dallammentő munkáját?"...igazolják a mohácsi magyarság hagyományőrző és művészi alkotó szerepét, szoros sajátos kapcsolódásban a magyar nemzeti népdalkincs egészéhez." 4p. 3. Kik azok a mohácsi képzőművészek, akiknek grafikái díszítik a három szépkiállítású mohácsi népdalfüzetet? 4 p. 4. Kik gyűjtöttek még Mohácson és környékén? (Lásd: népdalfüzetek) 6 p. 5. Milyen csoportosításban találhatók a dalok e füzetekben? Sorold fel, s hozz egy példát mindegyikre! (Cím, vagy kezdősor szövege) — címenként: 1 p. 6. Kik a leggyakrabban megemlített adatközlők? 1 2 3 6 p. 7. Állíts össze egy három dalból álló dalcsokrot, amit osztályotok is énekelhetne!
Figyelj a dal témájára, stílusára, stb... — cím, vagy kezdősor — sorrend — 1 -2 mondatos indoklás 10 p .
8. Ki az a mohácsi zeneszerző, akinek népdalfeldol-
Októberben telefonon értesítettek arról, hogy utazunk Izraelbe és menjünk a repülőjegyeket átvenni. A pályázatra érkezett dolgozatok eredményeként 5 ország 9 diákja volt vendég Izraelben. Panamai, svéd, litván, német, 2 osztrák lány és mi, valamint 1 osztrák fiú kapott meghívást. Ott találkoztunk az izraeli Művelődési, Kulturális és Sport miniszterrel, aki átadta a díjat, a magyar nagykövettel és igen sok izraeli fiatallal. Naponta más-más 5 fiatal volt velünk, akikkel angolul tudtunk beszélgetni. Kirándulásaink során megnéztük Jeruzsálem óvárosát, a Genezáreti tavat és voltunk kibucokban, ahol elsősorban az állat állományt mutatták meg. A kibucok környéke nagyon szép. Sok a zöld és minden nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugároz. Negyedikes gimnazista vagyok — mondja Lilian —. Valójában régész szeretnék lenni. Kicsi az esély a bejutásra — keveset vesznek fel és nem is indul minden évben ez a szak —, ezért bölcsészkarra vagy jogra fogok jelentkezni, — még nem döntöttem. Bölcsészkaron a történelem mellé fogom keresni a másik szakot. Én teljesen más irányba szeretnék indulni — mondja Réka, aki harmadikos gimnazista —. Orvosi egyetemre adom be a pályázatomat, a történelem szeretete azért megmarad. Végül meg kell említenünk, hogy a polgármester úr ajándékot küldött velünk vendéglátóinknak Izraelbe. A Művelődési Ház levelet, azzal az elgondolással, hogy jó lenne kulturális kapcsolatokat kialakítani az ott élőkkel: kórusokkal, zenészekkel, képzőművészekkel. A nagykövei úr lát lehetőséget a gyümölcsöző kulturális kapcsolatok kialakításában. Lejegyezte: dr. Lenkey István neklési versenyt? Jelenleg mivel foglalkozik ő? 6 p. A megfejtéseket december 21-ig juttassátok el iskolánkba! A következő forduló az 1996 januári első számban jelenik meg.Kívánunk Nektek pihentető, havas téli
1995. december 2..
Halló! Itt a Mohácsi MATÁV Centrum (Folytatás a címoldalról) zéseket tüzetesen átvizsgálva b e n y ú j t á s dátumától - hogy a sérelmezett hívások számított harminc napon belül az adott lakás adott készülékerülnek bekötésre. Az év vé- kéről történtek, a megszokott géig ajelenlegi igények kielé- telefonálási időben és nagyon gítése befejeződik. Jövő év sok esetben a hívott szám is kezdetétől az igény bejelen- szerepelt a korábban már hítése után csak két hetet kell vottak listáján. Sajnos sok várni a készülék felsze- esetben a családtagok az előfizető tudta nélkül hívnak fel relésére. Az előfizetők bekötésén magas beszélgetési díjú állokívül még milyen munkálatok másokat, horoszkóp, szexvofolynak? A nyilvános telefon- nal, természetgyógyászat, fülkék számát emelik-e, jóslás stb. vagy a lakásba idekülönös tekintettel a külterüle- iglenesen tartózkodó, de nem tekre és a város délkeleti ré- ott élő családtag vagy idegen produkálja a nagy költséget a szére? Pillanatnyilag szőlőhegyi világ másik oldalán lévő szám területen, Újmohácson és Sár- hívásával. Ezen utóbbi esetekben fiháton a hálózatbővítés befejezése a feladat, hogy ott is zetni kell, mert a készülékhez mihamarabb eleget tudjunk való hozzáférhetetlenséget az tenni az igényeknek. Tárgya- előfizetőnek kell biztosítania. lásokat folytatunk annak ér- A lakás huzamos idejű elhadekében, hogy kiépíthessük a gyásakor tudom ajánlani ezhálózatot Mohács-sziget nagy irányú szolgáltatásainkat a kérészén is. A pillanatnyi hely- szülék védelmére. zet az, hogy talán 25.000 Ft + Területünkön nem fordult szerelési költségért meg tud- elő az, hogy valaki egy adott juk oldani a terület jelentős telefonvonalra csatlakozva részének bekötését. Nyilvános zugtelefonált volna az előfizetelefonfülkét létesítettünk a tő-tulajdonos kontójára. Aszigetben : Alsó- és Felsőkan- mennyiben ilyen bekövetdán, Sároson és Sárháton. kezik, akkor az a mi kárunk, Újmohácson a meglévő egy mert a vonalak biztonságáért a fülkén kívül még egyet bekö- MATÁV felel! töttünk. Végezetül kiváti még köSzőlőhegyen van egy új zölni valamit tisztelt olvanyilvános állomás. A város- sóinkkal, mint a MA TA V mospartneban három helyen adtunk át tani vagy leendő normál -, és további három he- reivel? Igen, fel szeretném hívni a lyen rokkantak által is használható fűikét, mégpedig az telefonkészüléket bérlők fiSZTK előtt, a Felszabadulás gyelmét arra, hogy december lakótelepi ÉLDI- nél és a Rad- végéig kedvezményesen megnótin a 2 Postánál. Tehát a bel- vásárolhatják a lakásukon területen pillanatnyilag 52 te- lévő telefonokat. Ezt azért is lefonfülkét használhat a lakos- tudom ajánlani, mert ezek nagyon stabil elektronikus eszság. A technika fejlődése maga közök, rendkívül alacsony után vonja a vele való bűnös meghibásodási lehetőséggel visszaélések elszaporodását és mutatóval. így a bérleti díis. Sokat lehet hallani a tele- jakból biztos megtérül a mosfonvonalak jogtalan haszná- tani kedvezményes ár. latáról az un. vonallopásokTudomásunkra jutott, ról, melyeknek eredménye hogy előfizetőink kifogásolsokszor többtízezer forintos ják az általunk meghatározott telefonszámla. Kérdésem, k e d v e z m é n y e s készüléhogy Önök mit tesznek egy- kárakat. Módomban áll ismeregy ilyen panasz beérkezése- tetni, hogy kétféle készülékár kor ? jön szóba mégpedig 1995 auA nálunk jelentkező pa- gusztus 31-i fordulónappal. naszos szinte minden esetben Az előtte bekapcsoltakért kéa vonallopás gyanújával él, de lünk 1.400 vagy 2.000 Ft Áfás mint mindenről erről is van árat, a garancia ekkor 1996 adatunk ugyanis az utóbbi március 31-ig érvényes. A években minden tízezer kikül- később kapottakért 3.300 Ftdött számlából hetvenet rekla- ot kívánunk fizettetni, Áfával mált az előfizető. Alapos együtt. Ekkor viszont a garanmindenre kiterjedő vizsgálat ciát a jövő év végéig lehet eredményeként tizenkét rekla- igénybe venni. máció volt jogos, mert megtaBerek úr megköszönöm a láltuk az irreális számlát tájékoztatást és kívánok valaokozó hibát. A panaszok túl- mennyiünk érdekében végzett nyomó többségénél azt állapí- további eredményes munkát tottuk meg, - a vonalat végig és ehhez jó egészséget ! és a kapcsolódó berendeCsillag-Csoknya Ferenc KERESZTÉNY SZEMMEL A KESZ következő rendezvénye, a NEW AGE keresztény szemmel címmel, december 6-án 18 órakor lesz a Gőzhajó utcai Olvsaókörben. Előadó: Gál Péter. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség.
gozásai a Magyar Rádió hullámhosszán is hallhatóvá tették a mohácsi népdalokat? Pl. Mohácsi Bokréta címmel. 2 p. 9. Kik voltak a 25 év során a Népdaléneklési verseny mohácsi helyezettjei? Nevenként: 2 p. 10. Ki nyerte a legelső Schneider Lajos Népdalé-
szünetet. Szeretettel várunk B e n n e t e k e t Karácsonyi Hangversenyünkön a volt Ferences-rendi barátok templomában, melyet december 21-én 18 órai kezdettel tartunk. Kovácsné Horváthy Lenke A Park u. Általános Iskola Ének-zene munkaközössége
Akiről utcát, teret neveztek el Mohácson (Folytatás a címoldalról) Ahhoz, hogy a haza, a szülőföld, a szűkebb lakóhely közelebb kerüljön hozzánk, szükséges megismernünk utcáink, tereink névadóinak életét, munkásságát, hogy mi is elmondhasunk a sláger szavaival: az„... utcák nevét
tudom, mert én itt születtem, ez a hazám." Szerkesztéségünk ezzel az új sorozattal kíván hozzájárulni lakóhelyünk teljesebb és sokoldalúbb megismeréséhez és a hozzá való ragaszkodásunk, szeretetünk elmélyítéséhez.
3.
Mohácsi Hírlap
1995. december 2.
HÍREK — HÍREK — HÍREK — HÍREK Elindultam szép hazámban...
Rendőrségi hírek November hónapban az alábbi cselekményeket követték el ismeretlen tettesek: 15-én a Mohács-szigeti Halásztanyák területén egy hétvégi házba - ajtó kifeszítéssel - történt behatolás. Két csónakmotort és horgászfelszerelést vittek el. 16-án mohácsi családi ház ablakát nyomták be. Mosógéppel, centrifugával, campingkerékpárral és gázpalackkal együtt távoztak. Mindkét ügyben a nyomozás folyamatban van. 17-én a Brodarics óvodába ajtó kifeszítési módszerrel hatoltak be, egy komplett számitógépet tulajdonítottak el 160.000 Ft értékben. Még azanp a Kossuth Lajos utcában nyitva hagyott
személygépkocsiból bőrdzsekit és egy diplomata táskát tulajdonítottak el. 18-án a Szőlőhegyen 7 présház ajtaját felfeszítve hatolt be az elkövető. Rongálással okozott kárt és bosszúságot a tulajdonosoknak. Ugyanazon napon a mohácsi TÜZÉP gázcsere telepére a kerítést átmászva hatoltak be, majd hét darab gázpalackkal távoztak. Az elmúlt időszakban két alkalommal történt bűncselekmény a CÍVIS Kft. környezetében.Először gépi meghajtású kéziszerszámokat és nagymennyiségű rézkábelt, másodszor 3.000 Ft készpénzt tulajdonított el az ismeretlen tettes.
Tűzoltósági hírek Az elmúlt két hét - valam e n n y i ü n k h a s z n á r a és örömére - tűzoltási szempontból eseményszegény időszak volt, de még kellemesebb lenne arról beszámolni, hogy egy esemény sem aktivizálta tűzoltóinkat. Sajnos egy volt, mégpedig: November 11 - én este 16 óra 16 perckor versendi présháztűzhöz történt riasztás. Az épület tetőszerkezete 50 % ban leégett. Személyi sérülés nem történt. A tűz okának
vizsgálata és a kárbecslés folyamatban van. A fenti eseményt megelőzően két esetben balesetveszélyes, viharkárosult fák eltávolítása volt a feladat: November 8 - án a bári kastélvkertben egy nagyrészt elkorhadt viharszaggatta fát távolítottak el. November 9 - én Mohács Újváros VII épülete felé dőlő fát emelték ki a helyéről, mert dőlésével az ablakokat veszélyeztette.
CsCsF
Anyakönyvi hírek Születtek Lovász Vivien (Hímesháza), Szerencsés Dénes (Mohács), Görög Dávid(Máriakéménd), Kis Kinga (Székelyszabar), Balogh Brigitta (Töttös), Tóth Bálint (Somberek), Oláh Barbara Eszter (Mohács), Kőszegi Krisztián (Véménd), Miskovics Péter (Mohács), Jung Gábor (Geresdlak), Mihálovics Katalin (Mohács), Filler Klaudia (Bóly), Marat Georgina (Máriakéménd), Koleszár József (Mohács), Jerger Máté János (Lánycsók),Varga Noémi (Mohács), Király Erika (Mohács), Veszelka Gergely (Babarc), Csoltyán Jenifer (Máriakéménd), Kiss Csilla (Somberek), Schulteisz Bianka (Görcsönydoboka), Takács Eszter (Bár), Kovácsics Dávid Ferenc (Mohács). Házasságot kötöttek Székely Izabella Emilia és Baráth Roland, Szűcs Tünde és Schmidt Ferenc, Taragos Anita és Bánfai Zoltán.
Meghaltak Göbl Józsefné sz. Krumpek Éva (Dunaszekcső), Pisasics Béla József (Mohács), Mike Péter (Szűr), Stolcz János (Fazekasboda), Buni Istvánné sz. Keller Margit Veronika (Pócsa), Vincze János (Szederkény), Jágity István (Mohács), Bíró Sándorné sz. Vörös Amália (Mohács), Orosz Lajosné sz. Fábián Mária(Mohács), Pfeinfenroth Antalné sz. Michlfelder Rozália Erzsébet (Mohács), Bitter József (Mohács), Tasi Sándorné sz. Szilágyi Júlia (Mohács), Burgmann Vendel (Székelyszabar), Paczier Gáspárné sz. Mausz Katalin (Mohács), Martina János (Dunaszekcső), Bojtár János László (Mohács), Gelányi Ferencné sz. Boros Nadezsda (Görcsönydoboka), Kiss Lászlóné sz. Kis Julianna (Mohács), Balogh György (Mohács), Szabó Dávid (Lippó), Garán Andrásné sz. Gold Etelka (Babarc), Sáfár Jánosné sz. Takó Júlia (Mohács).
November 24-én lépett fel a Török bárban a mohácsi származású Sárkány Kázmér, a Magyar Állami Operaház magánékese, Havas Judit előadóművésszel. Repertoárjában többek között csodálatos m a g y a r népdalokat, Kacsóh: János vitézéből és Erkel: Bánk bánjából részleteket, klasszikus operaslágereket is A fellépő művészek nagyobbfigyelmetérdemeltek volna hallhattunk. Zongorán kísért Kovács Győzőné, a Zeneiskola tanára. A kötetlen beszélgetés alkalmával a művész szívesen emlegette Kovács Győzőt, a Zeneiskola igazgatóját, aki pályáján elindította, bíztatta. Sárkány Kázmér Simándy József növendékeként végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Budapesten. !984 óta gyakran lép fel külföldön, öt tv opera és hanglemez köz-
Véradó ünnepségek November 24-én Pécsett megyei Véradó Ünnepség volt, ahol sokszoros véradókat köszöntöttek. 100-szoros véradásért kitüntetést kapott Kalocsai István és Mórócz Ernő mohácsi lakos, 90-szeres véradásért kitüntetést Bek József, Máder Jenő, Torma János mohácsi, Keller György dunafalvai, Kunos József dunaszekcsői és Szabó Kálmán lánycsóki lakos. November 25-én Kisbudméron a község összes véradóját köszöntötték, majd a helyi vöröskereszt vacsorával kedveskedett a meghívott véradóknak és vendégeknek. Az ünnepi műsort a Boijádi Általános Iskola tanulói és a Kisbudméri Cigány kisebbség adta. November 26-án Lánycsókon 54-en 10, illetve 20szoros véradásáért kaptak kitüntetést, és élvezhették a helyi vöröskereszt vendégszeretetét. Ünnepi műsort a Lánycsóki Általános Iskola szolgáltatta. November 27-én Sombereken, a község összes véradóját (157 fő) virággal és em-
léklappal köszöntötték. A filmszínházban megtekintettek egy filmet és meghallgatták a Sombereki Általános Iskola ünnepi műsorát. A községi rendezvényeken az ünnepi beszédet dr. Szilas Judit, a Véradó Állomás föorvosnője tartotta. November 28-án a Mohácsi Polgármesteri Hivatal dísztermében köszöntötték a sokszoros véradókat. Az ünnepség keretében hárman 80szoros, öten 70-szeres, hatan 60-szoros, tizenegyen 50szeres, harminchármán 40szeres, hatvanötén 30-szoros véradásért vehettek át kitüntetéseket. Az ünnepi műsort a Bartók Béla Művelődési Központ Színjátszó Körének tagjai és a Mohácsi Ifjúsági Rézfúvós kvintett adta. A megemlékezést dr. Dénes László igazgató főorvos tartotta. Az ünnepség megszervezését támogatók, szponzorok segítették, amit a véradók nevében megköszön
Lánycsók
Disznótoros jótanácsok
December 3-án 16 órai kezdettel a Népházban gyermek divatbemutatót tartanak az iskolás gyerekek. Szeretettel várják az érdeklődőket. BeFelhívjuk a Tisztelt lakosság figyelmét, hogy 1995. decemlépődíj felnőtteknek 100 Ft, ber 1 -tői forgalmi rend változás lesz a Mező utcában, a Liget gyermekeknek 50 Ft. A bevé— Mező utca kereszteződésében. A fenti időpontttól kezdődőtelt az iskola szemléltető eszen a Liget utcában közlekedőknek lesz elsőbbségük a Mező közeinek gyarapítására fordítják. utcában közlekedőkkel szemben.
Felhívás
Tájékoztatjuk Tisztelt ügyfeleinket, HOGY BANKFIÓKUNK NYITVATARTÁ SA — átalakítási munkák miatt. — AZ ALÁBBIAK SZERINT VÁLTOZIK
1995. december 6-án 12 órától zárva tart 1995. december 7-én zárva tart Nyitás: 1995. december 8-án 9 órakor
BANK
Szíves megértésüket kérjük! Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Mohácsi fiókja
reműködője. Szerepel a Nemzeti Filharmónia szólistájaként oratórium és dalesteken. 1986-ban I. díjat nyert a Budapesti Liszt Ferenc Énekversenyen. 1987-ben a Bécsi Richárd Wagner Társaság első magyar ösztöndíjasa a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon. 1992-ben Juventus díjat kapott a Magyar Állami Operaházban. Arról, hogy milyen szépen énekel, sajnos csak kevesen
Adventi evangélizációs esték December 7-8-9-én (csütörtök, péntek, szombat) este 6 órakor és 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a mohácsi református templomban (fűtött) karácsonyra készítő adventi evangélizációs istentiszteletek lesznek. — Az igehirdetést végzi: Dr. Balla Péter budapesti lelkipásztor, teológiai tanár. Énekkel szolgál a mohácsi városi énekkar és a mohácsi ökumenikus ifjúsági ének-zenekar. Minden érdeklődőt szeretettel meghívok Fotó: Schindl
győződhettek meg ezen az estén, pedig kellemes élménnyel gazdagodhattak volna. Talán a hideg, vagy ennyire elfásultunk? A művész előadóestjén méltó társ volt Havas Judit előadóművész, aki Petőfi, Weöres, Ratkó, Kányádi és Király verseket is megszólaltatott fantasztikus tehetségével.
Szabó Mihály református lelkipásztor
Park utcás hírek A 6. c. osztályosok kórusművekkel és versekkel köszöntötték a nyugdijasokat, a nyugdíjas pedagógusokat az idősek hónapja alkalmából a könyvtárban, a Szociális Otthonban és a Radnóti lakótelepi Nyugdíjas Klubban. *
Helyesbítés
Az iskola ének-zene munkaközössége december 21 -én 18 órakor a volt Ferenc rendi Barátok templomában karácsonyi hangversenyt tart.
A Mohácsi Hírlap 23. számában a 7. oldalon, a Vágymadár című vers —tévesen — Grain András aláírással jelent meg. A verset Máté Balázs írta.
egész vagy tört szemet (roppantott kukorica). Érdeklődni: Burján Mihály 6640 Csongrád, Muskátli u. 6/A. II./6.
M. E.
Kukoricát keresek,
En, a Gyula...
a Véradó Állomás és a Mohácsi Vöröskereszt
SOTNIVALÓ KOLBÁSZ kippukkanásának megelőzése Ha a sütni való kolbászt egy-két percre tejbe tesszük és néhány helyen villával megszúrkáljuk, sütéskor nem pukkan ki. A sütni való kolbász nem pukkad ki, ha sütés előtt forró vízzel leforrázzuk, jól letöröljük és fedetlen serpenyőben sütjük ki. Hurka és kolbász megsütését követően legalább 10 percig állni hagyjuk a tepsiben, csak azután tesszük tálra és szeleteljük fel, hogy a töltelék ne buggyanjon ki.
November 20-án a zord idő ellenére forró hangulatú műsort láthattunk a mozi színpadán. A közönség kedvét az sem szegte, hogy a rossz útviszonyok miatt mintegy órát kellett várnia kedvencére, Bajor Imre szinművészre. Azt hiszem senki sem bánta meg, hogy kitartó volt. Bajor Imrét rendkívül szimpatikus és közvetlen embernek ismerhettük meg, és ami szintén nem mellékes, nagyon érti a dolgát. Előadását, poénjait olyan mozdulatok és mimika kiséri, amelyek önállóan, szavak nélkül is megállnák helyüket. A
Publikum lelkes tapsa jelezte, hogy vevő ajátékra. A művész vendégeket is hívott erre az estre: Karda Beáta táncdalénekest, Balassa P. Tamás zeneszerzőt és Barát Valériát, aki konferanszként működött. Érzésem szerint a műsor kicsit eltolódott Karda Bea felé, aki a legtöbb időt töltötte a színpadon. Ettől függetlenül azt hiszem mindenki jól érezte magát. Egy estére feledhette gondját-baj át, és ez mostanában nem is olyan kis dolog!
Hetényi G.
Mohácsi Hírlap
4.
1995. december 2..
ÖNKOR MA N Y / 4TI HÍREK 1995. november 14. 198/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete az 1995. november 24-i ülés napirendi pontjait zárt ülés keretében tárgyalja. 199/1995. (XI, 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a létrehozandó új kft. ügyvezető igazgatói pályázatának elbírálásakor három pályázatról dönt. 200/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város képviselőtestülete a pályázati határidőn túl a benyújtott írásbeli kiegészítőt nem tekinti a pályázat részének, és azt nem a pályázat részeként bírálja el. 201/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete szavazatszámláló bizottságot hoz létre. A bizottság elnöke dr. Dóra József, tagjai: dr. Heim Gáspár, Wintemitz Ferenc. 202/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete az ügyvezető igazgatói állásra kiírt pályázatokat elbírálta, és ezt követően 1996. január 1. napjától Szekó Józsefet kinevezi a létrehozandó új kft. ügyvezető igazgatójának. Határidő: 1996. január 1. Felelős: Kuti István polgármester 203/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete rögzíti, hogy Szekó József ügyvezető igazgató kinevezése 1998. december 31-ig tart. 204/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete Szekó József ügyvezető igazgató havi alapbérét 90.000.- Ft-ban, prémiumát pedig az éves személyi alapbér 60 %-ban határozza meg. 205/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete Tabó János ügyvezető igazgató szerződéskötési jogát 1995. november 15. napjától felfüggeszti, és Szekó József kinevezéséig Zimmermann Ferenc osztályvezetőt bízza meg ezen jogügyletek felügyeletével. 206/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: 1. Mohács Város Képviselő-testülete a rendelkezésre álló iratanyag alapján a 8100/1995. számú határozatot meglapozottnak tartj a, és ezért a folyamodó fellebbezését elutasítja, és egyben felhívja arra a Figyelmét, hogy ha 1996. évben a lakásfenntartási kiadása az összjövedelem arányában meghaladj a a 35 %ot, akkor a kérelmét benyújthatja. A fentiek alapján a Képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására. 2. A Képviselő-testület a rendelkezésre álló iratanyag alapján a 8-194/1995. számú határozatot megalapozottnak tartja, és ezért a folyamodó fellebbezését elutasítja, és egyben felhívja arra a figyelmét, hogy 1996. évben, ha jövedelmi viszonyaiban vál-
tozás nem történik, a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét benyújthatja. A fentiek alapján a Képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására. 3. A Képviselő-testület a rendelkezésre álló iratanyag alapján a 8-177/1995. számú határozatot megalapozottnak tartja, és ezért a folyamodó fellebbezését elutasítja, és egyben felhívja arra a figyelmét, hogy 1996. évben, ha jövedelmi viszonyaiban változás nem történik, a lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét benyújthatja. A fentiek alapján a Képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására. 207/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: 1. Mohács Város Képviselő-testülete a 160/1995. (VIII. 14.) sz. határozatát módosítja az alábbiak szerint: A 301-b-580/3/94. és a 301-b-580/2/94. sz. VÁB határozattal tulajdonunkba adott vagyont nem kívánja bevinni a BARANYA VÍZ Kft-be. 2. Mohács Város Önkormányzat kifejezi szándékát, hogy a Mohácsi Üzemigazgatóság működési területén a szolgáltatásban érintett önkormányzatok szabad döntésének megfelelően, velük közösen 1996. január 1-től, üzemeltetési célból, új gazdasági társaságot alapít. Az új gazdasági társaság alapja a Baranya Megyei Vízmű Vállalat Mohácsi Üzemigazgatósága, annak dolgozóival. A közvagyonának üzemeltetését erre a gazdasági társaságra kívánja bízni. 3. Utasítja a Hivatalt, hogy a 2. pontban említett gazdasági társaság megalapításának szervezését kezdje meg, és a csatlakozás tekintetében keresse meg az érintett önkormányzatokat. Határidő: 1995. november 30. Felelős: Kuti István polgármester 208/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete dr. Sarosácz György múzeumigazgató részére "Díszoklevelet" adományoz. Megbízza a polgármestert az oklevél átadásával. 209/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy Bojtár László, Mohács város díszpolgára temetési költségeit az önkormányzat vállalja fel. 210/1995. (XI.14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a millecentenáriumi ünnepségek programvázlatának kidolgozására ad hoc bizottságot hoz létre. A bizottság elnöke Külbach Ferenc bizottsági elnök, titkára Lehel györgy igazgató. 211/1995. (XI. 14.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete hozzájárul ahhoz, hogy Kuti István polgármester tagja legyen az 1995. december 6-11. között a franciaországi Wattrelosban tartózkodó csoportnak.
Képviselő-testületi határozatok 1995. november 21. 212/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: 1. Mohács Város Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés közötti fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja. 2. A Képviselő-testület az 1995. évi egészségügyi gép-, műszerbeszerzés céltámogatási maradványának, 834 Ftnak a felhasználásáról lemond. 213/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a Mohácsi Hírlap további sorsáról zárt ülés keretében dönt. 214/1995. (I. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a Kórház-Rendelőintézet működéséről szóló beszámolót tájékozató jelleggel tudomásul veszi. A beszámolóban szereplő beruházási, fejlesztési kérelmeket a középtávú fejlesztési koncepcióban rangsorolja. Határidő: 1995. december 31. Felelős: Kuti István polgármester 215/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a Kórház-Rendelőintézet számára két olyan kiüresedő önkormányzati bérlakást biztosít, amelyeket az intézményigazgató javaslata alapján kívánnak bérbe adni. Határidő: értelem szerint Felelős: Kuti István polgármester 216/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete úgy határoz, hogy a vállalkozó által fenntartott Mohácsi H í r l a p o t 1996. január l-jétől 1.500 E Ft-tal továbbra is támogatja, az önkormányzati híreket a lapban teszi közzé. Határidő: 1996. március 31. Felelős: Kuti István polgármester 217/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: 1. Mohács Város Képviselő-testülete a Mohács Szabadság u. 24. szám alatti üzlethelyiségek, ill. egyéb helyiség értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződéseket nem hagyja jóvá, az ingatlanokat piaci értékhez közelítő forgalmi értéken kívánja értékesíteni külön előteljesztés alapján. Határidő: 1995. december 31. Felelős: Kuti István polgármester 2. A MÖSZ Kft. alaptőkéjét képező nem lakás céljára szolgáló helyiségeket érintőjogügyletekről a Képviselő-testület előzetesen dönteni kíván. Határidő: folyamatosan Felelős: Kuti István polgármester 218/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat:
Mohács Város Képviselőtestülete a Mohács, Szabadság u. 17. sz. alatti ingatlant a létrejövő új gazdasági társaságnak értékesíti az alábbi feltételekkel: 1. Vételárként a Társaság — elsősorban: 10 M Ft készpénzt fizet az önkormányzatnak; — másodsorban: üzlethelyiséget biztosít az önkormányzatnak, mely esetben a beszámítási ár 100 E Ft/négyzetméter; — harmadsorban: lOMFt értékben építési szolgáltatást végez az önkormányzatnak. Határidő: 1997. június 30. 2. A Társaság vállalja a Fodrászattal történő megegyezést, kiköltöztetést és a Szentháromság utca átalakításának költségeit 2 M Ft + ÁFA költséggel. Határidő: 1996. március 30. 3. A Társaság 5 db önkormányzati cserelakást alakít ki átalakítással, felújítással 3 M Ft + ÁFA költséggel. Határidő: 1996. április 30. Felelős: Kuti István polgármester. Kft. ügyvezető igazgató 219/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete utasítja a polgármestert a 25.377.000 Ft lakáscélú keret alábbi bontású hasznosítására: 1. Káposztáskert utcai 7410m 2 telek megvásárlására maximum 1.500.000 Ft 2. Tartalékkeret (CÍVIS Kft. lakásépítéssel kapcsolatos díjazása, ingatlan-nyilv á n t a r t ó program stb.) 22.027.000 Ft. 3. Újvárosi VI. és VIII. jelű önkormányzati tulajdonú lakóépületek felújítása (EXACT Kft-vel leszerződve) 1.850.000 Ft. 1995. november 30-ig történő megkötésére, a munkák ez évi kezdésével és 1996. július 1-jei befejezésének kikötésével. Határidő: 1995. november 30. Felelős: Kuti István polgármester 220/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács település Önkormányzata az 1995. évi LXX. tv. 1. § (5) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozza: A településen gáz közművet üzemeltető gazdasági társaság állami tulajdonú vagyonrészének 40 %-át az alábbi szabály szerint kívánják elosztani: A határozat mellékletének megfelelően: 1. Az 1.000 (ezer) főt meg nem haladó település a külön törvény alapján járó vagyonrész felett a település lélekszámának kétszerese alapján kap a társaság vagyonából abban az eseten, ha a külön törvény alapján kevesebb járna neki, mint amennyi a lélekszáma alapján járna. Az ehhez szükséges vagyonrészt a 20.000 (húszezer) fo feletti telepü-
léseknek l é l e k s z á m m a l arányosan jutó vagyonrészből kell biztosítani az érintett települések létszámának arányában. 2. Azok a települések, amelyeknek a külön törvény alapján járó vagyonrésze nagyobb, mint amennyi a település lélekszáma alapján neki jutna, további meghatározott vagyonrészt kap a település lélekszámára jutó mértékben, melyet a 20.000 (húszezer) fot meghaladó településeknek lélekszámmal arányosan juttatott vagyonrészből kell biztosítani létszámuk arányában. Határidő: 1995. november 29. Felelős: Kuti István polgármester 221/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete Mohács Városában a tapasztalatok alapján a célszerű óvodaszerkezet az öt óvodakörzet. A fenntartó az óvodai ellátást négy körzeti és egy önálló óvoda fenntartásával biztosítja. A Véradó utcai óvoda épületátadással elköltözik, két óvodai csoportj a a volt Felszabadulás lakótelepen kap épületet. 222/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: 1. Bölcsődei ellátás Bölcsödéi ellátást Mohács Város Önkormányzata helyileg változatlanul két helyen biztosít az ellátásraj ogosultak számára. A volt Felszabadulás lakótelepen a Horváth Kázmér utcai épületben egy bölcsődei csoportot tart fenn, míg a Dózsa György utcai I. számú Városi Bölcsödét kapacitása erejéig feltölti. A II. számú Városi Bölcsödét Mohács Város Önkormányzata az előterjesztés tartalma szerint szervezetileg megszünteti. 2. Alapfokú oktatás A közoktatási alapfeladat ellátását a fenntartó öt alapfokú oktatási intézményében biztosítja a következők szerint: 2. 1. Belvárosi Általános Iskola Az alapellátáson túl a fenntartó által meghatározott feladata: — emelt szintű idegen nyelv oktatás. Engedélyezett összes óraszám a feladatok ellátására: 556 óra/hét + 80 óra napközi. 2.2. Brodarics Téri Általános Iskola Az alapellátáson túl a fenntartó által rábízott feladat: — szakosított tantervű testnevelés és — szakosított tantervű matematika oktatás. Engedélyezett összes óraszám a feladatok ellátására: 696 óra/hét + 140 óra napközi. 2. 3. Park utcai Általános Iskola Az alapellátáson túl a fenntartó által rábízott feladat: — szakosított tantervű ének-zene és — nemzetiségi némettantervű német nyelv oktatása. Engedélyezett összes óraszám a feladatok ellátá-
sára: 904.5 óra/hét + 130 óra napközi. 2. 4. Széchenyi István Általános Iskola Az alapellátáson túl a fenntartó által rábízott oktatási feladat: — természettudományos szakosított tantervű oktatása. E n g e d é l y e z e t t összes óraszám a feladatok ellátására: 628,5 óra/hét + 90 óra napközi. 2. 5. Újmohácsi Általános Iskola Az alapellátáson túl a fenntartó által rábízott oktatási feladat: — emelt szintű idegen nyelv oktatás Engedélyezett összes óraszám a feladat ellátására: 238 óra/hét + 23 óra napközi. 3. Középfokú oktatás Mohács Város Önkormányzatának Képviselő-testülete közoktatási ellátási kötelezettségét fenntartja a középfokú nevelés-oktatás és szakképzés, valamint kollégiumi ellátás tekintetében a következők szerint: 3.1. Kisfaludy Károly Gimnázium Az alapellátáson túl a fenntartó az általa az intézményre bízott oktatási feladat ellátására engedélyez: — nyelvi és tagozatos csoportbontásokat. E n g e d é l y e z e t t összes óraszám a feladatok ellátására: 856 óra/hét + a Petőfi K o l l é g i u m s z á m á r a 210 óra/hét. 3.2. 502. sz. Radnóti Miklós Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet. Az alapellátáson túl a fenntartó az általa az intézményre bízott oktatási feladat ellátására engedélyez: — szakmai csoportbontásokat. E n g e d é l y e z e t t összes óraszám a feladatok ellátására: 1690 óra/ciklus. 3.3. Dr. Marek J. Mezőgazdasági Szakközépiskola. Az alapellátáson túl a fenntartó az általa az intézményre bízott oktatási feladata ellátására engedélyez: — nyelvi és szakmai csoportbontásokat. Engedélyezett összeg óraszám a feladatok ellátására: 522 óra/hét. 3.3.1. Mohács Városi Képviselő-testülete lehetőséget biztosít a Dr. Marek J. M e z ő g a z d a s á g i Szakközépiskola vezetőjének és tantestületének arra, hogy 1995. december 31-ig kidolgozza, és a városi közoktatási koncepcióhoz bedolgozásra benyújtsa az intézmény középtávú nevelési-oktatási tervezetét. A kiegészítés a közoktatási koncepciónak a Képviselő-testület által elfogadott részét nem módosíthatja. 3.3.2. Városi közoktatási érdekből a továbbiakban szükséges, hogy a Szakmunkásképző Intézet és a Szakközépiskola igazgatói szakváltási kérdésekben folyamatosan egyeztessenek. A versenyhelyzet nem eredményezheti egyetlen városi intézmény ellehetetlenülését sem. (Folytatás az 5. oldalon)
5.
Mohácsi Hírlap
1995. december 2.
ÖN KOR MÁN YZ ATI H ÍREK 4. Zenei képzés 4. 1. A zeneiskola a rábízott alap- és középfokú hangszeres, énekes, szolfézs, kamarazenei és zenekari amatőr és hivatásos képzést 270 beírt tanulónak, 290 óra/hét órakerettel biztosítja növendékeinek. 5. A koncepció karbantartására évente két alkalommal, tavasszal a tanév zárásakor és ősszel a nevelési év kezdetén az Igazgatók Tanácsának bevonásával kerül sor. 6. Mohács Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozati javaslatban felsorolt kiegészítésekkel a Városi Közoktatási Koncepciót elfogadja. A koncepció bevezetéséért felelős: Kuti István polgármester Hatálybalépés: a kihirdetést követő 30 napon Végrehajtási határidő: Az 1995/96. nevelési év vége A karbantartásért felelős: Kuti István polgármester H a t á r i d ő : Minden év május 31. és október 31. 223/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat Mohács Város Képviselőtestülete az alsófokú intézmények szakköri ellátását 20 óra keretben biztosítja. Határidő: értelem szerint Felelős: Kuti István polgármester 224/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat Mohács Város Képviselőtestülete jóváhagyja a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár és a Bartók Béla Művelődési Központ összevonását, és intézkedik, hogy 1996. január 1-el az ö s s z e v o n t intézmény működjön.
Rózsák mellé...
Határidő: 1996. január 1. Felelős: Kuti István polgármester. 225/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Városi Képviselő-testület felkéri a Kulturális és Oktatási Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy kitüntetési rendszert, amelyben a testület évenként elismeri a pedagógusok kiemelkedő munkáját. Határidő: 1995. január 31. Felelős: Kolbach Ferenc bizottsági elnök 226/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestület kezdeményezi a Homorúdi Polgármesteri Hivatallal a kapcsolatfelvételt az Újmohácsi és aHomorúdi Általános Iskola esetleges közös működtetésének előmozdítása érdekében. Határidő: 1996. január 15. Felelős: Kuti István polgármester 227/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a Mohácsi Hírlap közművelődésben betöltött szerepéről szóló beszámolót j ó v á h a g y ó l a g tudomásul veszi. 228/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a bérleti díjak felülvizsgálatáról szóló előterjesztés tárgyalását a testület soron következő üléséig elnapolja. 229/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestülete a Mohácsi Vasöntöde Ipari és Kereskedelmi Kft. kérelmének tárgyalását elnapolja. 230/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat:
i d i
Jubileumi díszdiplomák átadására f került sor november | -) 24-én, a Városházán. Azok kapták, akik a pedagógus p á l y á r ó l mentek nyugdíjba és kiemelkedő pedagógiai munkát végeztek. Komoly szakmai minőség, a tudomány, az emberség áll mögöttük. Ica néni mesél életéről A több évtized Köves i özv. Radnai Istvánné, Tréki próbáját valamenynyien kiállták. Semmi sem Török Katalin, Vörös Imre. A Pedagógusok Szakszervolt fontosabb életükben, vezet Mohács Városi Szermint az, hogy tanítványaikat vezete nevében Szőke Kálsegítség, szeressék. Az ötven éve szerzett diploma — arany, mánné üdvözölte a megjelenteket. a hatvan éve szerzett dipA Park utcai Általános Isloma — gyémánt, kola tanulói Horváth Lenke a hatvanöt éve szerzett lelkes pedagógus munkájának diploma —vas. köszönhetően, szívet melenAz egységes átadásra gető műsorukkal köszöntötték azért kerülhetett sor, mert a az idős, munkában elfáradt jogosultak adatait össze- pedagógusokat. gyűjtötték és szervezetten igéKuti István polgármester, nyelték, a díszdiplomákat a köszöntő szavaiban elmondta, különböző felsőoktatási intéz- hogy azokat az értékeket amit ményektől, illetve azok jogu- adtak, már több generáció tódaitól. életrendjébe beépült. Csak Az ünnepeltek: Balajthy köszönni és tisztelni tudja azt Miklósné, Bertalan József, a több évtizedes munkát, amit Bojtár Lászlóné, Kövesi Jó- gyakorló pedagógusként valazsefné, Pálkúti Keresztélyné, mennyien végeztek.
Mohács Város Képviselőtestülete a mohácsi 673. sz. tulajdoni lapon458. hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: a nyilatkozat megküldésére: 1995. november 25. Felelős: Kuti István polgármester 231/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képviselőtestületet elviekben egyetért azzal, hogy 1996. január 1jével működtetésre átvegye a Kórház-Rendelőintézettől a Védőnői Szolgálatot, az Ifjúságegészségügyi Szolgálatot, valamint az Anya- és Gyermekvédelmet, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott Ügyeleti Szolgálatot, valamint a Fogászatot. A Képviselő-testület utasította a polgármestert, hogy a testület soron következő ülésére részletesen dolgozza ki az átvétel feltételrendszerét. Határidő: 1995. decemberi ülés Felelős: Kuti István polgármester 232/1995. (XI. 21.) Kh. számú határozat: Mohács Város Képvisel őtestülete utasítja a polgármestert a Városháza homlok zat-felújítási munkáinak (6.800.000 Ft), valamint rendszer felszerelésének költségeit (420.109 Ft) az 1996. évi költségvetésbe állítására, továbbá utasítja a Polisander GM-mel történő kiviteli szerződés megkötésére. Határidő: 1995.január31. Felelős: Kuti István polgármester
Közmeghallgatás
eszközöket és módszereket jelentett panaszt és annak rendeljenek. A középtávú terv megfelelően intézkedés törmegvalósulása a feltétele vá- ténik. rosunk gazdasági stabilizáCsollák I.: Átalakulási fociójának megteremtésére. A lyamat zajlik a Vízmű Vállaterv szakmai hozzáértéssel lat szervezeti formájában. Az készült el. alapító okiratban kerül rögzíAz átvilágítás szükséges- tésre majd több tényezőt is fiségét ma már senki nem vi- gyelembe véve a vízdíj. tatja. Továbbra is önállóan Vajdics L.: Elengedhetetműködik az önkormányzat len a helyi adó kivetése. A két Kft.-je, a MOHÁCS-HŐ garázsadó, terv szerint visszaes a RÉV Hajózási Vállalata. forgatásra kerül az útfejleszA CÍVIS és a MÖSZ Kft. téseknél. azonban január 1-el összevoBánovics Pné: Az újvárosi násra kerül. Jelenleg ennek a házak állagáról mondott lejogi előkészítése folyik. A jö- sújtó adatokat. Az olajtámovőben az új gazdálkodási gatás feszültséget okoz. szervezet feladata lesz az épíSomogyi L.: A lakóházak tőrészleg működtetése melfelújítása jelenleg is tart. Az lett, a város üzemeltetése és ehhez szükséges pénzöszvagyonkezelése. szeget a képviselőtestület jóÁtvilágították a hivatalt és váhagyta. Azzal azonban az intézményeket is. Célja az volt, hogy kiderüljenek a mű- mindenkinek tisztába kell lenködési rendellenességek. Az nie, hogy ezekkel a ráfordítáoktatási koncepció finanszí- sokkal az eladásra kerülő larozási szisztémája, hogy a kások felértékelődnek. Scheidt F.: Az 5-ös lameghatározott feladatok kóépület két éve volt felúj ítva. mellé legyen összeg rendelve. Természetesen a nevelő-ok- Vajon az ott élők használták tató munka nem sérülhet. A így el, vagy talán hanyag kötelező és speciális felada- munkát végeztek a kivitok alapján differenciáltan telezők? Kuti I.: Az olajtámogaszabják meg a működési költtásra rendelet van, attól eltérni ségeket. Ezután a város polgárai a jogszabály szerint nem intéztek kérdéseket a város lehet. Weiszbart J.: Az átvivezetőihez. Karl J.: A tervezett lágítás során összevonásra szennyvíztelepnél feltétlenül kerültek kollégiumok, Kft.-k. vegyék figyelembe a környe- Nyugdíjas pedagógusok tanítanak, még mások munkazetvédelmi előírásokat. Csollák I.: Ered- nélküliek. Magasak a képviseménygaranciát vállalt a kivi- lői tiszteletdijak. telező. Somogyi L.: A kolléÖsszeállításnál figyeKéméndi J.: A civil szer- giumok 60 % kihasználtságlembe vették a bevételek vezetek és a helyi önkor- gal működtek. így most soknagyságát és a további vár- mányzat együttműködésének kal gazdaságosabb lesz a kiható kiadások alakulását. A fontosságára hívta fel a fi- használtsági mutató. Az inpótköltségvetés elvei a követ- gyelmet. tézmények igazgatóinak dönkezők: Kuti 1.: Nagyon fontosnak téskörébe tartozik, hogy kit — az intézmények pénz- tartja a képviselő-testület is az alkalmaznak. maradványaikat működési alkotó, előre mutató együttKuti I.: A tiszteletdíjakat kiadásaik fedezetére fordít- működést. igen körültekintően határozhatják, Kővári A.: Ha van lehető- ták meg és különböző korlá— a gazdálkodók a több- ség konyhakert kiosztására tok beépítésére is sor került. A let bevételeket saját működési sokan igényelnék. Javasolta, szakbizottságok nagyon kökiadásaikra fordíthatják, hogy állandó dolgozókkal rültekintően, szakmai tudás— hitelfelvételre nem oldják meg a város rendben sal végzik a feladataikat, kerül sor, mert az fokozottabb tartását. amiért elismerését fejezte ki. Kuti I.: Nagyon kevés terhet jelentene ajövő évi gazMihálovics I.: A Cigány hasznosítható ingatlannal dálkodásra. Kisebbség elnökének jelenA másik napirend a kom- rendelkezik a város és azok létét hiányolta és kérte, hogy munális adózás módosítása már hasznosításra kerültek. A számukra is legyen közmegváros tisztántartását jövedevolt. A helyi adó lehet: hallgatás. lempótló alkalmazottakkal — vagyoni típusú (építKuti I.: Az elnök úr Budaoldják meg. mény- és telekadó) pesten van, és a kérést továb— kommunális típusú: Andrási M.: Felhívta a fibítja. a) magánszemély — gyelmet a közlekedésre veszéKövesi Nagy I.: Megköamelynél az adó tárgya : épít- lyes sövényre a Baross utcászönte a képviselő-testület és Fotó: Kövesi Nagy István mény, telek, vagyon értékű ban, a Városházát körülvevő az apparátus munkáját. Togalambtrágyára, választ kért jog. Az ünnepeltek nevében vábbra is a szakmaiság, az b) vállalkozói: alapja a a Gőzhajó utca közvilágításáKövesi Ica néni szólt hoz- foglalkoztatott személyi állo- nak korszerűsítésére, a sétáló egymásra figyelés legyen az zánk. Könny gyűlt szemünk- mányi létszám, utcában sokkal nagyobb fe- elv, hogy tovább fejlődhessen ben, ahogy elmesélte milyen gyelmet kért — ne legyen en- városunk. c) idegenforgalmi küzdelmes, nehéz évek vanAz ülés nyilvános volt és A csökkenő állami támo- gedélyezve 9 óra után áfanak m ö g ö t t ü k . Mégis gatás mellett szükségszerű a szállítás, és kerékpározni se hirdették ezt minden médiámegérte, mert nincs annál helyi bevételeket módosítani. lehessen. ban. A város polgárai mégis szebb érzés, amikor a tanít- A rendelet megalkotásával Kuti I.: A felvetett kérdé- nagyon kevés létszámban vány szeméből felcsillan a differenciáltabb teherviselést sekjogosak és valamennyivel jelentek meg és közömbösek fény. Az "összemosolygás" kívánnak elérni, olyan formá- jelenleg is foglalkozik az ön- maradtak a közérdekű ügyek pillanata az, amely megre- ban, hogy a vagyoni típusú kormányzat, és keresik a leg- megtárgyalásában. jobb megoldásokat. megteti a lelket. adót helyezik előtérbe. Közmeghallgatás Kanizsai J.: Nem biztonSomogyi László alpolNem tettek mást, mint ságos a közlekedés a Gőzhajó, A Cigány Kisebbségi öngármester a készülő középmécsesként a fényt teijeszteta Szűk és az Arany J. utcáknál. kormányzat december 13-án távú terv jelentőségével fogték. Munkájukban nap, mint lalkozott. Elmondta, hogy az Közúti jelzőtáblák felállítását 17 órakor a Városházán, vánap arra törekedtek, hogy önkormányzat arra törekszik, sürgette. A vízdíj összege mi- lasztópolgárai részére közkiművelt emberfők, érző lélek hogy a terv év végére elké- ként fog módosulni? Garázs meghallgatást tart. legyen a felnövő nemzedék. szüljön, mert csak az jelenthet és egyéb adók? "Soha, a tudomány garanciát arra, hogy a jövő Az önkormányzati híreket Kuti I.: A közlekedés bizfegyverét kezükből le nem tet- évtől a tervszerűen meghatáösszeállította: tonsága rendkívül lényeges. ték." Sárvári Ágnes rozott célokhoz, megfelelő Illetékesek vizsgálják a be-
S.Á.
Mohács Város Önkormányzata november 27-én 17 órakor közmeghallgatást tartott a Városháza dísztermében. Az előzetesen kiadott napirendeknek megfelelően a valamennyiünket érintő költségvetésről számolt be Zimmermann Ferenc pénzügyi és számviteli osztályvezető. Az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzete, a központi költségvetési nehézségek, az infláció, az adósságnövekedés nem ad módot a költségvetési hiányok pótlására. Mohács Város Képviselő-testülete a 11/1995. (III. 6.) sz. rendeletével fogadta el az évi költségvetést, melynek összegét 1.622.037 mFt-ban határozta meg. Már akkor látszott, hogy a rendelkezésre álló források volumene kevés lesz és egyes források bevétele bizonytalan is (Batra). Ezért a meghatározott feladatokhoz rendelt összegek sok feszültséget rejtettek magukba. A testület ezért különböző szigorító intézkedéseket hozott, melynek az volt a célja, hogy a pénzfelhasználást mérsékelje. A korlátozó intézkedések sorában meghatározó volt az intézményi pénzellátás szabályozása. A pénzügyi nehézségek ellenére önkormányzatunk gazdálkodása folyamatos volt, a finanszírozási feladatokat a pénzeszközök kellő lebontásával biztosítani tudják. A féléves zárás értékelése után; pótköltségvetés összeállítására került sor.
6.
Mohácsi Hírlap
1995. december 2..
VERS - PRÓZA - KÉPZŐMŰVÉSZET Grain András
AZ ELMÚLÁSOK IDEJE Nyárvégi búcsú Már utolsókat szikrázik a nyár, s néha megcsókol az ősz lehelete — Andalítva bódítók a vágyak, szép ez a nyárvég, de szebb vagy benne Te Búcsúzik a fecske, bátyút kötött, hosszú ökörnyálat lenget az azúr, — bárányfelhők szállnak szívem fölött, borongós lelkemben megpendül a húr. A z ég bágyadt csókját hinti a tájra, beérett a búza, itt az új kenyér, — s az ereimben tűzpirosra válva szerelmi láztól gyöngyözik a vér. Szerelmet zengek, a s z i v e m kitárom, a vén Duna partján, hol ébred a nap, — szebben szól itt mélabús gitárom, és szebben dalolnak itt a madarak. Á m búcsúznak már, déltájra szállnak, és elköszönsz Te is nemsokára már, — de érzem és tudom, visszavárlak ... N é z d , ott fenn az égen, búcsúzik a nyár. Áldást hozó fények M é g áldásként jut az őszi fény a tájra, ám az ég már búcsút integet — Készülődik fogadó homályra: összebújnak ágak, levelek. Ó jaj, a légi szeretők ha válnak, s elmerengve nézzük az eget — a szívünkre ne írjon a bánat szenderegve, múlandó jelet. Várakozóban A z ősz kibontja hamuszín ködét, s én várok rád harmadízben itt, miközben nézem az alvó fáknak hallkan lehulló holt leveleit. A z élet regénye e sok levél, — lapoz a múlás csendje felettünk — hiába szépség, ábránd, szerelem ... a halállal egyezményt kötöttünk (?) B á m u l o m a holt levél varázsát, a templom tornya némán bólogat, — a béna estben hallom lépteid, s már elfelejtem minden gondomat. Őszi alkony Szemedben ég az alkony rózsaálmú lidérce, — Karomban bágyadt ékkő, s z í v e d s z í v e m m e l érd be. Lehull a kis levélke, előttem sírva reszket, — n e m kap a lomha égtől többé ő már szerelmet. Zsongva-bizsergő érzést szövi a táj m a diszbe, — csókod az alkony pírja, lövelli mézga-ízbe. Kelyhed szavaival Ruhát mosol, fáradsz, dolgozol — bár mily szép vagy, magad is tudod — töröd magad, koptatod a színed, nyiladozni volna bár jogod. Mert virág vagy, szirmot perget kelyhed, s szirmaidra délben lepke száll, — s az estekben csillagokban járunk, álmot adó csókod, ha bezár.
Az egyetemes szépség meghatározza az emberéielél — Németh Zoltán kiállítása — Németh Zoltán második alkalommal vállalkozik arra, hogy szülővárosában megmérettessék. (1993-ban a Városi Könyvtárban volt az első.) Jelen kiállítása az egyetemes szépségnek, a természetadta virágok és a női test szépségének kapcsolatát tálja elénk; a "Rózsák és arcok" címmel rendezett kiállításon. A bemutatott anyag mindegyike szénrajz. Ez az ősi rajz-technika nagyon sok lehetőséget biztosít a művésznek arra, hogy a szépséget, mely összeköti valamilyen szinten a világot, felmutassa és segítsen bennünket annak elfogadásában. Napjaink telve vannak rútságokkal, pedig a szép virág, a szép emberi test, a szép emberi alkotás körülöttünk és bennünk is megtalálható.
Ahhoz azonban, hogy rohanó világunkban felfedezzük ezt, szükséges egy-egy megállító állomás, mint e jelenlegi kiállítás. Németh Zoltán valójában nem különleges világot mutat fel alkotásaiban. Csupán a bennünket körülvevő világadta szép formákra, a formák összekapcsolódására, az élet harmóniájára hívja fel a figyelmünket, úgy, amint ő l á t j a , m e g t a p a s z t a l j a és megéli. A szén, mellyel már a legrégibb idők embere is kifejezte magát rajzban, sok lehetőséget ad, mert nemcsak sötét tónusokat, vagy markáns fekete vonalakat lehet vele papírra vetni, hanem a legfinomabb szürkétől, a leheletfinom vonalon át, az erős és sötét tónusokig számtalan a
lehetőségek száma. Németh Zoltán nagyon jól él a szén adta lehetőségekkel és szinte sugárzanak rajzai, már-már a paletta gazdag színvilága ragadja magával a szemlélőt. Szürkétől a feketéig oly sok nála az átmenet, hogy könnyen gondolhatunk arra, hogy milyen sokszínű a világ egy-egy színen belül is. Német Zoltán jelen kiállítása a szénrajz-technika ellenére vagy éppen azért sokszínű bemutatkozás, mert az egyetemes szépség napsütésben és borús időben is átsüt az emberre, meghatározva, alakítva életét, szemléletmódját és a körülötte levő világhoz való hozzáállását. lyn Aki szívesen
A szívnek rettenetes
viszontlátná
Harang kondul érted (Bojtár László halálára) • Megszakadt a dallam. Ránk zuhant a csönd. Isten orgonája szól már odafönt. Kéz nem mozdul többé, elnémúlt a hang. Erted kondul árván, reszketőn harang. Szenvedéllyel éltél, szívből muzsikáltál, éltedben lázasan kerestél, kutattál. Kincseidet köztünk széjjel osztogattad, amit Isten adott, mind mireánk hagytad. Zene, mit álmodtál, írás, mit leírtál mind itt szól belül. Tanítottad néped, mondtál szép meséket angyal-hegedűn.
versét, prózáját, grafikáját e lap hasábjain—az munkájával keres-
M í g hangod n e m tér vissza hozzám csend van és ropogtató hideg. Várlak és vár magányos szobám ő is lázban ég, — barna szemeidre gondol. Kettesben oly békülékeny az idő: szemhéjadról lebbent árnyék futkározva játszik a falon. Kérlelhetetlen napok és gondolatok tömegében nem könnyű e g y síkságot dalba fogni, — megviseli a táj a benne élőt. Mielőtt m á s csend vonul szememre és messzebbre n e m tűnnek szétszórt napjaim - el kell mondanom: a szerelem, n e m hangtalan átkelés a szomorúságon, s a szívnek rettenetes, ha könyörületre szomjazik. Szűcs György
Kiss Miklós
sc fel szerkesztőségünket.
Szűcs György SZALONCUKORRAL, VIRGÁCCSAL Gyerekek, nem vagyok én Mikulás, hogy félretaposott-szagú lábbelikbe édesebbnél díszesebb ruhában ajándékot lopjak. Keresztrefeszítésre várakozók közül Mikulás-napi reflex-szel jövök békíteni fegyverkező testetek, hogy szaloncukorral, virgáccsal és ne fertőző sebekkel játsszatok! Szögeitek helyét is úgy szakítom, hogy csak addig vérezzétek be a vicsorgó világot, addig maszatoljátok tisztára a kárpótlásból rátok aggatott sajnálatot, amíg kezeitek szabadkozás nélkül nem nyújthatjátok. Gyerekek játsszatok —kezeitek játék közben is nyújtsátok. Nyújtsátok, mielőtt félni kezdtek önmagatoktól. Nyújtsátok, amíg minden magyarázaton túlmutathattok Gyerekek.
Kiállítás A Junior Art Alapítvány rendezésében Schreck Akos BelsőKülső című kiállítása december 24-ig tekinthető meg a Kossuth Filmszínház emeleti Kisgalériájában hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig, a Rittlinger étteremben naponta 11-től 23 óráig.
Mindenről lemaradok... kiegészítő Schreck Ákos kiállításához Pillanatnyilag úgy élem az életemet, hogy az az érzésem, mindenről lemaradok. Pl. szeretnék az irodalomórán hallott filozófiai elméletekben elmélyülni, de erre jelenleg nincs lehetőség ... Nagyon érdekel a matematika, ez is rendkívül szerteágazó s csak érintjük e gy- e gy ágát. Foglalkozom rajzzal, festészettel, igen izgalmas problémák vetődnek fel eközben ... Érdekel, mi lesz később az életemben velem. Létre akarom hozni a " t e r v e t " , a "menetrendet", mellyel alakíthatom jövőmet ... A rajzzal kapcsolatban korai előzményekről nem mondhatok szinte semmit. Gyermekrajzaim általános iskolás koromban csak annyira voltak, mint minden más hasonló korú társamnak. Középiskolás koromban sem tündököltem különösebben, az első évben közepes voltam rajzból.
Édesapámmal — aki gépészmérnök — gyermekkoromban többször készítettünk közösen vizuális jellegű munkákat. így farsangi jelmezeket, különféle papírjátékokat, papírból várat, katonákat, sisakot stb. Emlékszem, István királynak öltöztem egyszer, ahhoz egészen élethű korona született papírból. Precíz, pontos munkák voltak ezek, s nagyon szerettem édesapámmal együtt dolgozni. Jó érzést adott az alkotás öröme. Apa biztatott a rajzra. 1993-ban, amikor Mohács 900 éves évfordulója alkalmából az ex librissel kapcsolatos pályázatot meghirdették, akkor nyáron rajzoltam néhány fejet s egyéb rajzot. Tulajdonképpen ez az az időszak, melytől fogva szinte folyamatosan része életemnek a rajz.
Pédaképem, mint ember, mint alkotó, édesapám. Nagyon szeretem és tisztelem a drezdai Varga Mátyás szobrász- és festőművészt, akinél 1995 nyarán dolgoztam, tanultam. A művészek közül Salvador Dalit, Chagallt, Matist, Picassot... Első önálló kiállításom a "Belső — K ü l s ő " címet viseli. Ez alatt értem:
— a gondolataimat — és a belőlük születő rajzokat, — a rajzok létrejöttét — valamint a kiállításon való megjelenésüket, — a pozitív — és negatív formák játékát, — önmagamat — s amit megmutatok magamból a világnak. Lejegyezte: eszbé
1995. december 2.
Mohácsi Hírlap
űAl M C) E jNi. ^ • I y iOFAts (Folytatás a címoldalról) A létszám 1150-ről 520-ra csökkait Szerencsére a "sülylyedő hajón" a vezetők mellett a dolgozók többsége is fenn maradt. Szívós és következetes mnkával új export és belföldi piacokat szereztek, kiépítették márkakereskedői hálózatukat (jelenleg 70 kereskedő egység forgalmazza kizárólagosan termékeiket). 1993-ban mérséklődött a veszteség, 1994-ben a cég nyereségessé vált. 1995ben úgy néz ki, hogy a tavalyi 1.4 milliárdról 2 milliárd Ft-ra nő az árbevétel és majd ennek arányában a nyereség. Mindez intenzív marketing és reklámtevékenységnek, a nyomon követhető és dokumentálható minőségbiztosítási rendszer kiépítésének, feszes költséggazdálkodásnak (ha-
vonta végzett utókalkuláció), a megvalósított számítógépes rendszemek (pontos, gyors és naprakész adatszolgáltatás a főkönyvi könyveléstől a létszámgazdálkodásig), a bevezetett oktatási, továbbképzési formáknak, a teljesítményhez kötött bérezésnek (1991-hez képest, majd háromszorosára emelkedtek a bérek —jelenleg 30.000 Ft/hó a bruttó átlagbér) és nem utolsó sorban a dolgozók és a vezetők megváltozott munkamoráljának köszönhető. Hogy hogyan tovább? — a mutatók ellenére kétséges, mert a j ö v ő évi áremelési prognózis igencsak kétségbeejtő. Félő, hogy a növekvő költségeket nem lehet termékeink árában érvényesíteni és annak ellenére, hogy mindent megteszünk költségeink
minőség c s ö k k e n t é s é é r t , piacvesztéshez vezethet. Tavaly és az idén egyaránt 15-15 millió Ftot költöttünk gépbeszerzésre, és jövőre is tervezünk gépbeszerzést termékeink minőségének javítására és költségeink csökkentésére. —A közelmúltban átvett Európa Minőség Díj kötelez. Már rendelésben is megmutatkozott hatása, hogy a két ünnep között sem áll le az alapüzem? — Elsődleges jelentősége a díjnak az elismerésen túl a bizalomerősítés a leendő vásárlók körében. Nagyon j ó marketing lehetőség, hiszen Párizsban be kellett mutatni a céget, hogy mit gyárt, hol értékesít és erről kiadvány készül, amely újságok tucatjai mellett bemutatja a céget a világ minden pontján.
C)
7.
l) Í J
i^l M i OMMmMMMMMNMMMMOOOOMMMMOor
A két ünnep között valóban újra dolgozunk. Jelenleg több az igény alaplemezből, mint amit a kapacitásunk biztosítani tudna. —Díjazott termékeik fizetőképes keresletre találnak a külföldi és belföldi piacokon? Saját forrásbál vagy hitelekből finanszírozzák termelésüket? — Külföldi partnereink fizetőképesek, sajnos belföldön a fizetési fegyelemmel ma is problémák vannak, de jelentősen javult a helyzet. L e g f o n t o s a b b feladatunk a termelés és a beruházások forrásainak sajáterős megteremtése. Részben hitelekből finanszírozzuk költségeinket. Szűcs György
I
MOFA kitüntetettek
i
Id. Keszthelyi István biztonságtechnikai csoportvezető
MOFA Díjas
A farostlemezgyártás 44. születésnapja November 25-én 14 órai mondta, hogy az 1994-es évet lyamatok korszerűsítése érkezdettel immár második al- 1 milliárd Ft árbevétellel zár- d e k é b e n k ü l ö n b ö z ő e s z k a l o m m a l ü n n e p e l t é k a ták, az idei évben már 1.6 mil- közöket is vásároltak. MOFÁ-ban a farostlemez- liárd Ft árbevételt könyvelhetPályázatot írtak ki, dolgogyártás születésnapját. nek el, amely 978 millió Ft zóik f e l s ő o k t a t á s i intézA MOFA Rt. vezetése a belföldi és 673 millió Ft ex- ményben tanuló gyermekeik múlt évben határozott arról, hogy egy termelésmentes, de fizetett napot biztosit dolgozóinak. Ezen a napon emlékeznek meg 1951. november 21-ről, a hazai farost-lemezgyártás születésnapjáról. Ekkor készült el az első farostlemez Szegeden a Cserepes soron lévő kísérleti üzemben. Mohácson a gyár alapjait 1956ban rakták le, és 1959-ben működött A MOFA történetét bemutató kiállítás sok érdeklődőt vonzott F.: Schindl az első üzem. A szombat délutáni ünnepség megnyitója a gyár udvarán lévő korabeli síkszitánál kezdődött, ahol ifj. Pancza Zoltán szavalata után, dr. Balogh Gábor műszaki- és kereskedelmi vezérigazgatóhelyettes ünnepi megnyitó beszédet mondott, majd koszorút helyezett el a MOFA Rt. vezérigazgatójával dr. Szántó Dezsővel a gyár udvarán lévő emléktáblánál, emlékezve azokra, akik a gyár létéért sokat tettek, de már nincsenek az élők sorában. Ezt követően az ünnepség a nagyteremben folytatódott a Mohácsi Zeneiskola, Dobos József által vezényelt fúvós kvintettjének műsorával, maj d Szántó Dezső vezérigazgató meleg szavakkal köszöntötte az egykori és a mostani munkatársakat. A régi munkatársak közül jelen volt dr. Fáy Mihály nyugalmazott igazg a t ó , és dr. Miklai Jenő nyugalmazott gazdasági igazgatóhelyettes is. A vezérigazgató tájékoztatójában elhangzott, hogy a gyár túlélte a privatizáció nehéz éveit, a gazdasági mélypontokat, és nem utolsó sorban magánkézbe és magyar kézbe került! A MOFA Rt.-t 9 magánszemély, 380 dolgozói részvényes és a Mohácsi Önk o r m á n y z a t a l k o t j a . El-
lódik a vezetők és a dolgozók között a biztonságtechnikai szabályok betartatása során. Az elmúlt 40 évben 3 baleset történt, ami nagy fájdalom a hozzátartozóknak is és a gyárnak is, de egyik halálesetnél sem volt ok a biztonságtechnikai szabályok mulasztása — mondotta dr. Balogh Gábor. Az egész életét a gyárnak szentelte. Immár 38 éve dolgozik itt. Családcentrikus, jó apa. Mégis, amint megszólal a csengő pattan és máris a gyárban van óvni a legdrágábbat, az emberi életet. Több vállalati kitüntetés tulajdonosa. Főnökei mind elismeréssel nyilatkoznak róla. Id. Keszthelyi István sem panaszkodik. Elmondta, hogy közvetlen főnöke Szántó Dezső vezérigazgató, akivel jó együttdolport árbevételből származik. számára, melyet több mint hú- gozni. Ez munkájának egyik Dolgozóik létszámát 80 fővel szan el is nyertek, hozzájutva motoija. Önzetlensége abban is növelték, s így a gyár mai lét- a saját vállalatuk által nyújtott száma 610 fő. . Megemlítette, vissza nem térítendő támoga- megmutatkozik, hogy már behogy ismét párhuzamosan ter- táshoz. Ezzel is erősítve a csa- tanította utódait ajövő biztonládi dinasztiák kialakulását, ságát szemelőtt tartva! Jövőre mel az I.-es és a II.-es üzem. 1995. nyarán nyerték el az biztosítva ajövő szakembereit ugyanis nyugdíjba készül. Sok ilyen Keszthelyi Istvánra ISO 900l-es minőségbiztosí- a gyár számára. van szükség manapság a MOFA-ban és az egész országban is. Ezen a napon nyílt meg a farostlemezgyártás t ö r t é n e t é t öszszefoglaló rendkívül s z í n v o nalas, fotótörténeti kiállítás Szökőcs Béla rendezésében, akinek munkáját az anyaggyűjtésben Máy Ferenc, a MOFA nyugdíjas dolgozója A rézfúvós kvintett előadás közben Fotó: Schindl tási t a n ú s í t v á n y t , melyet szerte a világon elismernek. A legfrissebb eredménye a gyárnak az 1995-ben elnyert Európa Nagydíj, melyet Szántó Dezső vezérigazgató Párizsban vett át, rangos esemény keretében. Számítógépes tanfolyamokat indítottak dolgozóik számára. A gyártási fo-
A MOFÁ-ban ma is valóság, hogy családi dinasztiák dolgoznak együtt. A szakma apáról fiúra száll. Ezenkívül sok a régi munkaerő, akik 10, 20 sőt 30 éve a gyár dolgozói. Ilyen az idei MOFA díjat elnyert id. Keszthelyi István, aki a biztonságtechnikai csoport vezetője. Az ő feladata hálátlan és nagyon nehéz. Súr-
segítette. Az ünnepség hivatalos része után valamennyi megjelent vendég az impozáns svédasztal íncsiklandozó kínálata mellett —melyet a Halászcsárda személyzete készített — közvetlen beszélgetésen eleveníthette fel régi MOFÁ-s emlékeit.
Menyhárt Éva
Kiváló Munkáért elismerő kitüntetést kapott Dobszai Antal préskezelő, Vértesné Dévényi Judit értékesítési előadó, Gászt Márton gépsorkezelő
Vezérigazgatói Dicsérő Oklevél-ben részesült Ritter Lászlóné gépkezelő Szende Béla számítástechnikai munkatárs, László Tituszné, Grézló Mihály lakatos, Kis Zoltán aprítógépkezelő
Tárgyjutalmat kapott — Seiko órát —
(35 és 36 éves munkaviszonyért) Patócs Zoltán, Treutz János, Hofgesan Ferenc
MOHÁCSI F A R O S T L E M E Z G Y Á R Rt. M o h á c s , Budap.esti ou., Tel.: (69) 329-922, Fax: (69) 329-742
_
S
m BS ' g •' .•'
....
t alburkolat ^«wmsm.
i 1 \<Wm&ssss~~~
A M O F A L új termék, kiválóan alkalmas függőleges és vízszintes felületek burkolására, liplkusan „csináld magad" termék. 'A kész M O F A L burkolat nagy szilárdságú, tetszetős. A M O F A L burkolat karbantartást nom igényel. A M O F A L külónleges rögzítő elemel segítségével jól szerelhető. A M O F A L : pontos megmunkálás, sima felület, kiváló minőség.
A M O F A L környezetbarát, E - 1 minőségű. K I S Z E R E L É S : egységcsomagban 5 , ill. 1 0 db-os mennyiségben, mely 2 , ill. 4 m ' felület burkolásához elegendő. A z egységcsomagok 1 8 , III. 36 kg súlyúak.
M O H Á C S I F A R O S T L E M E Z G Y Á R Rt. Mohács, Budapesti ou., Tel.: (69) 329-922 (ker. oszt.)
1995. december 2..
Mohácsi Hírlap
8.
Rádió Mohács műsora az 148S k í I z k ö z c p l i u 11 cunöti Hétköznapokon 11,00 Műsorkezdő, hírek, időjárás, útínformáció 11.05 Programajánló 11.30 Lapszemle 11.55 Hirdetések 12.00 Hírek, időjárás, útinformáció 12.05 Nóta ebédközben 12.55 Hirdetések 13.00 Hírek, időjárás, útinformáció 13.05 Kamarai 10 perc 13.30 Deutsche Welle magyarul 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Hirdetések 14.10 Könnyűzene 14.55 Hirdetések 15.00 Hírek, időjárás, útinformáció
15.05 15.30 15.35 15.55 16.00
Mindenki kedvére BBC világhíradó Mindenki kedvére Hirdetések Hírek, időjárás-jelentés
16.05
Aktuális — információk sok zenével BBC világhíradó Hirdetések Hírek, időjárás-jelentés Aktuális programok a vételkörzetben élők számára 24 óra „Kék fény" Hirdetések Hírek, németül Vacsora közben Hirdetések, műsorzárás
16.30 16.55 17.00 17.05
17.10 17.55 18.00 18.10 18.55
r A szerkesztőség címe: M o h á c s ,
E a d n é t i
I t P .
3 .
Telefon: 69/311-447 Fax: 69/311-733
Szombaton 11.00 Műsorkezdő, hírek, időjárás, útinfó 11.05 Programajánló 1 1 3 0 Lapszemle 11.55 Hirdetések 12.00 H í r e k , időjárás, útinfó 12.05 Nóta ebédközben 12.55 Hirdetések 13.00 H í r e k , időjárás, útinfó 13.05 Aktuális 13.30 Deutsche Welle magyarul 14.00 H í r e k , időjárás, útinfó
14.05 14.10 14.55 15.00 15.05 15.55 16.00 16.03 16.26 17.00 17.05 17.26 18.00 18.30 18.55
Hirdetések Híd-Stúdió műsora Hirdetések Hírek, időjárás Esetek, események Hirdetések Hírek DL Stúdió Hirdetések Hírek, programajánló DL stúdió Hirdetések Hírek németül Hírek, hirdetések Adászáró
A Rádió Mohács az 1485 kHz középhullámon minden vasárnap 14 órától zenés üzeneteket és jókívánságokat közvetít,melyeket hétköznap 7.30-tól 15.30ig lehet a Rádió Mohács szerkesztőségében feladni (Mohács, Radnóti ltp. 3.) •Gondoljanak szeretteikre névnapok, születésnapok, házassági évfordulók és 5 egyéb ünnepek alkalmából,ÜZEN JENEK a
A rendőrségi fogdákban a gyerekek a nőkhöz kerültek. Az egyik fal mellett egy fából készült dobogó szolgált ágynak és asztalnak. Hosszúak voltak a napok, különösen azért, mert naponta egyszer kaptunk csak élelmet. A délutáni híg leves és kenyér a nap legfontosabb eseményévé vált számomra. Már reggel éhes voltam! Szerencsémre egy liter mézünk maradhatott nálunk, amit főleg én nyalogathattam. Ebbeli önkorlátozásomat azonban komolyan kellett vennem, mert a mézben rejtettem el az ezüstből készült kiskésemet. (A rendőrök ugyanis minden értéket és vágó eszközt elkoboztak.) Egy hét után a győri fogdában is töltöttünk egy éjjelt. E fogdában ugyan sodronyos ágy volt, de belelógott az alja a kübliből túlcsurgott szennybe.
kat, fillérre az e l k o b z o t t pénzt, és vonatra tettek.Hegyeshalom volt a végállomás. A délutáni csípős, novemberi napsütésben az ausztriai Nickelsdorf tornyát jelölték meg útiránynak, mondván: "menjetek oda, ahonnanjöttetek!" Egyszerűen nem voltunk ebbe a hazába valók! Nem voltunk magyar állampolgárok. Valami azonban mégsem egészen törvényesen történhetett, ha "titokban" zavartak át a határon, rendőri segédlettel. Meg kellett vámunk a besötétedést, beszéd nélkül tereltek az osztrák határ felé. Közben jobbra-balra szakadtak ki csoportok. Kisérőink Majei körjetya6aéct61a
KOZSÍGI Z I Z O r a W i H K
UaJS'köaeéc almllratt alöl^árói aeeaaal kltaleaaa Itauljak, i.lCJ.^Ú.rf'fJ. . W V . f . J.9.16. . éYl « U l . t i . i i . . 3 . 1 l a k ó . . T . l k . beír tagja ftthasea Tolt éa zeciethüség azerponjából teljeaea togfcithatA ecyéa. KaJe» 19^5. jtcufer 12.-ón."
»•Jecyrí. / V
/
1945-ben még községi bizonyítványra is szükség volt ritmusához tartozott a napi egyszeri étkezés és az egyszeri séta az udvaron. A szakácsoknak segíthetett egyik falunkbeli, Linder Károly is. Egy-egy alkalommal tőle jutott töményebb lé, vagy nagyobb kenyér. Mi gyerekek a séta alatt köijátékkal tölthettük az időt. Akkor ismertem meg a számomra magyarul hangzó, de érthetetlen dalt: "...szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni, szabad az én babámnak egy pár csókot adni." Mentségül szolgál, hogy egy éves németországi tartózkodásom után korábban sem szilárd magyar tudásom erősen megkopott. Az egyhangú napok után gyors menetben visszaadták a magunkkal hozott vagyonun-
16.05 18.00 18.10 18.30 18.55
A Rádió Mohács a műsorváltozás jogát fenntartja.
Üzenetek és
Rádió Mohács hullámain az 1485 kHz középhullámon. Adásaink 80 km-es körben jó minőségben foghatók. A Rádió Mohács szerkesztőségének telefonszáma
( 6 9 ) 3 1 1 - 4 4 7
Honkeresés a hazában (7. rész) Az emberek a fáradságtól mégis leültek a bűzös padlózatra. A rendőrségi fogdák után a jól szervezett fővárosi Toloncba kerültünk. Irdatlan nagy börtönépület! Kellemetlen emlékem az egészségügyi vizsgálat volt, szégyelltem magam a sok féligöltözött nő között, akiket különböző porokkal szórtak tele tetvetlenítés címén. Az istállószerű nagy termekben középen volt egy járófelület, a falak mentén pedig méteres távolságban fek ü d h e t t e k az emberek. Rengeteg volt az élősködő! A falak tele voltak poloskákkal. Az állandó irtásuk teljesen feleslegesnek tűnt. A több hetes börtönélet
1410
15.55 16.00
jókívánságok a Rádió Mohács hullámhosszán. Tel.: 69/311-300 Hirdetések Hírek, időjárás, útinformáció Vasárnapi Magazin Német nyelvű műsor Környékbeli előadók műsorából Hírek, időjárás Műsorzáró
Üzenetek és jókívánságok
A kitelepítés, gyermekkorom emlékezetes eseménye (1947-48) Az orosz katonák átadtak bennünket a magyar hatóságoknak. A fogadtatás nem volt szívélyes. A vegyes öszszetételű társaságot egy kúriaszerű épület kertjében várakoztatták. Zárt furgonokban szállítottak bennünket Szentgotthárdra, majd Szombathelyre. Itt rendőrségi őrizetbe kerültünk, fogolyként bántak velünk. Elválasztották a nőket és férfiakat, és kezdődött a kihallgatás. A svábokkal lenézően, a cigányokkal lekezelően, az egyetemistákkal agresszíven bántak. A bírósági tárgyalásra az egész csoportot erős fegyveres kísérettel, zárt egységben terelték a városon át. A lakosság kíváncsian bámulta a szedett-vedett társaságunkat. Szemükben inkább megvetést éreztünk, mint részvétet. Olyan érzés volt ez, mintha nem is velünk történne meg e megalázás. (Vagy megérdemeltük? Akkor meg miért ez az érzékenység!?) A nők a kibontott ruhájukban, a férfiak cipőfűző és nadrágszíjak nélkül valóban a megbízhatatlanságot jelezték a nézők számára. A fegyveres kíséret pedig nyilván veszélyességünket hangsúlyozta.
Vasárnap 10.55 Műsorkezdő 11.00 „ H a n g f a l f e s t ő " — pop, rock, dzsessz 12.30 H í r e k , időjárás, útinfó 12.35 Hirdetések, közlemények 12.40 Nóta ebédközben 13.30 Deutsche Welle magyarul 14.00 H í r e k , időjárás, útinfó 14.05 Hirdetések
úgy tettek, mintha nem látnának semmit. N a g y a n y á m , mint eminens végrehajtó, szorosan a rendőrök mellett haladt. Nagy nehézségek árán sikerült "lemorzsolódásra" bírni, hiszen mi is az út menti kukoricásba osonva kívántuk útirányunkat ellenkezőre változtatni. A rendőrök is tudták, hogy a többség nem megy át a határon, a visszaszivárgók felét a határőrök ismét elfogják, majd ismét a fogda, a tolonc és ismét Hegyeshalom. Linder Karcsi vezetésével egy fiatalabbakból álló délbaranyai csoporthoz kerültünk anyámmal. Sajnos családom idősebbjei külön csoportban kísérelték meg a hazamenetelt. Az ő újbóli elfogásuk valószínűbbnek látszott, egem biztos h a z a t é r ő n e k j e l ö l -
tek. (Szerencsére más úton, más "kalandokon" keresztül családom másik fele is hazakerült!) Ismét egész éjjel gyalogoltunk, bukdácsoltunk őszi szántásokon, megmaradt kukoricásokon keresztül. Már hajnalodott, amikor az élen haladók mindenkit lehasaltattak, mert két határőrt véltek felfedezni a látóhatáron. Kivilágosodva derült ki, hogy két fűzfát néztünk határőrnek. Á t f a g y v a bújtunk rövid pihenőre a szénaboglyákba. Elképzelhető hogyan szálltunk vonatra: gyűrötten, koszosan. Mégis bíztunk a jegyvizsgálók és az utasokjóindulatában. Ebben az időben valószínűleg nem mi voltunk az elsők és az utolsók sem, akik nyugatról szivárogtak az országba. Talán csodálkoztak is rajtunk, hogy miért és mire igyekezünk annyira haza! E l ő b b a töttösi, m a j d majsi rokonoknál rejtőzködtünk. Szüleim, mint sokan mások a Lippó melletti Marianna pusztán kaptak munkát, Bartha nevezetű, mohácsi származású zsidó tulajdonosnál. A háború utáni nagy népvándorlásban a pusztai emberek beköltöztek a falvakba, így a hontalanná vált svábok kerülhettek a megüresedett pusztákra, vagy a szőlőhegyek présházaiba. Az én életem azonban volt osztálytársaim körében, 4. osztályos tanulóként Majson folytatódott. Legnagyobb gond számomra a magyar nyelv volt. Az én feleléseim az első időkben az órák legvidámabb percei lehettek, hiszen én magam sem értettem mit mondok. Osztálytársaim azonban visszafogadtak, nagyon kitartottunk e g y m á s m e l l e t t : a délvidékről, a felvidékről, és az ország sok részéről jött gyereksereg. Nagy türelme volt hozzánk Marké Magdolna tanítónőnek. Szívesen emlékszem vissza az új tanítóimra: Mészáros Lászlóra, Hadnagy Jánosra, Luciusz Mátyásra.
A Mohácsi Hírlap Közönségszolgálatának
Új Irodája
Radnóti Ltp. 3.
Telefon: 322-674
Gondolatok a kórház működéséről A betegellátás érdekében Az egészségügyben és a szociális rendszerben vég- a szükséges számú akti ágat bemenő változások új helyze- biztosítani tudják valamennyi teket és új fajta megoldási mó- osztályon. Fontos azonban az a tödokat sürgetnek. A november 21 -i Testületi rekvés is, hogy a krónikus ü l é s e n dr. D é n e s L á s z l ó kórházi vagy szociális kórházi főorvos számolt be az eddigi ellátásra szorulók is megfeváltozásokról. Jelenleg húsz lelő kezelést kapj anak továbbaktív ággyal van kevesebb, ra is. Pontosították a szakrencsak sajnos ezt a kényszer in- delések időtartamát és az új tézkedést nem követte, az feladatokat. amit gondolnánk, hogy heA megváltozott feltételek lyette olyan orvostechnikai a régi szerkezetnek a megbonfelszereltséget adnának, mely tását és újjászervezését igémagasabb szintű ellátást biz- nyelte tőlünk. Személyi állotosíthatna. mányunk, az érintett orvosok, N e m , i l y e s m i r ő l s z ó szakasszisztencia és ápolószemélyzet érthetően eleinte nincs! Az ágy szám csökkenés nehezen viselte ezeket a téérintette a fertőző osztályt. Ha nyeket. Ám k ö z ö s e n b e l á t t á k , csak, arra gondolunk, hogy határváros vagyunk! (karan- hogy a döntések halogatása válságos helyzetbe sodorhatén osztály) tott volna mindenkit. A szülészeti ágyak száma Szerencsére a változások is csökkent és ez valahol indokolt is, ha arra gondolunk, kedvező jelei már több tehogy erősen csökken a szülé- rületen érzékelhetők. Hiszen sek száma. Az üresen maradt mindent a jobb betegellátás részen kapott helyet a kórházi érdekében teszünk és egyideaz egészközponti laboratórium, mely j ű l e g saját költségből valósult meg. ségmegőrzésben, a betegség megelőzésében is olyan progVáltozás történt a gyerme- ramokat kínálunk, melyben kosztályon és a sebészeti osz- egyre több lakos partner. tályon is. S.Á. Pusztai életemet és 5. osztályomat Lippón a szüleimmel együtt tölthettem. A hosszú épületben konyhásszobás lakásban laktak a sváb családok: a Rittlingerék, a Rosenbergerék, a Rappék, a Schmidték. Mindenhol sok gyerek! Vidám napok a nagy térségben! Jött az államosítás, a tulajdonos az egyik éjjel elhagyta az országot, állami gazdaság lett a puszta is. Nőtt az éberség a pusztán, apámat kulákká minősítették és elbocsátották. A magasépítőknél lett segédmunkás. (Az ott kapott egyik igazolás alapján számítottam későbbi középiskolámban munkás származásúnak.) Közben ismét magyar állampolgárokká nyilvánítottak bennünket is. Szülőfalunkba költözhettünk a nagynéném
férjének egyik szobájába. Egy szobában hatan! Szerencsénkre a ruhánkon kívül nem volt más holmink. E szobában lettem szenvedélyes olvasó. A család egyik őse tanító volt, az ő hagyatékából maradt egy polcnyi könyvtár. Jókai, Gárdonyi világán keresztül tanultam m e g m á s o d s z o r magyarul. Nagyon jó osztálytársaim voltak, reggeltől estig együtt voltunk. Igyekeztem elfelejteni a távoltöltött egy évet. (Sajnos a német nyelvet is!) Egy e l ő a d á s o n h a l l o t t a m , hogy mindenkinek az anyanyelve, amelyet legjobban beszél. B ár én el őször németül beszéltem, de jelenleg a magyar nyelvet ismerem jobban. (Befejezése következik.) Bauhoffer József
Mohácsi Hírlap
1995. december 2.
9.
MAGAZIN — MAGAZIN — MAGAZIN — MAGAZIN Mikulásszelet Hozzávalók: 3 tojás, 10 dkg Ráma margarin, 10 dkg cukor, 10 dkg méz, kiskanálnyi rum, 15 dkg rétesliszt, l - l késhegynyi szódabikarbóna, őrölt fahéj, törött ánizs, fél citrom, csokoládé- vagy kávémáz (10 dkg dió). A tojások sárgáját a cukorral habosra keveijük, majd a puha margarinnal tovább keverjük. Ezután hozzáadjuk a rumban feloldott szódabikarbónát, a citrom reszelt héját és levét, a fahéjat és az ánizst, végül a mézet is beletesszük. Feváltva keverjük bele a kemény habbá vert tojásfehéijéket és a lisztet, és selyempapírral bélelt közepes nagyságú tepsibe töltjük. 3-4 percig erős, maj d takaréklánggal tűpróbáig sütjük. Azon fon ón deszkára borítjuk, a papírt lehúzzuk róla, és ha kihűlt kis kockákra vágjuk, majd csokoládé- vagy kávémázzal vonjuk be. (A még puha máz tetejére tehetünk 1 -2 szép diódarabot is.)
Köhögés segítésére és csillapítására Szükséges: kamillatea, diapulmon, vagy kakukkfű, b o r s m e n t a , illetve fodormenta, majoránna, pemetefű, szappanfű, zsályalevél, méz, citrom, vagy teakeverék, vagy k ö h ö g é s c s i l l a p í t ó tapasz, vagy méz, torma. — Kamillateás diapulmonos inhalálás "sátor" alatt. — Vegyünk l-l kiskanál kakukkfüvet, borsmentát vagy fodormentát, majoránnát, pemetefüvet, szappanfüvet és zsályalevelet. 3 csészényi forró vízzel öntsük le és 10 perc múlva mézzel, citrommal ízesítve igyuk meg. — Kapható Herbária-üzletekben és gyógyszertárakban köhögés elleni teakeverék, próbáljuk ki azt is. — R a g a s s z u n k este a mellkasra köhögéscsillapító tapaszt. — 1 evőkanál mézzel 1 evőkanál tormát keverjünk össze és napjában többször nyalogassunk belőle.
Kalapkúra, megfázás ellen Szükséges: forralt bor. Egy jó alapos fürdés után ágyban igyunk meg 3-5 dl mennyiségű fűszerezett forralt bort. Ne hagyjuk kihűlni!
Arcpakolás növényekkel
Húsban a siker = PIKKER fog- nagyüzemi húsfeldolgozás) a Az Új Barázda Mgtsz vá- kíván disznóhízlalással bérvágástól a konfekcionágóhídjaiból, dolgozói üzlet- lalkozni? — A Kahyb, a Hungahyb lásig mindent felvállalunk. részekből még 1991-ben alakult a 25 főt foglalkoztató igen j ó és csúcsminőséget biz- Akciókkal törzsvásárlókat kíhúsfeldolgozó kisüzem. Az tosít megfelelő tartás és takar- vánunk szerezni,ezért a kolelmúlt éveket növekvő nyere- mányozás mellett a Seghers bászhús (színhús 70 %, zsiraséggel zárták, a jövedelem is. Ezeknél a fajtáknál a háts- dék 30 %) 440 Ft/kg, a formáegy részét folyamatosan vissza- zalonna vastagsága nem ha- zott hátsósonka 490 Ft/kg, a forgatták a termelés korsze- ladja meg a 2 cm-t és intenzív formázott lapocka 460 Ft/kg, rűsítésébe (már a kezdetkor fejlődésükkel korán elérik a a formázott császárszalonna mindössze 400 Ft/kg. tudták, hogy befektetés nél- vágási súlyukat. —Említette, hogy szűkös — Olcsóbbak, mert saját kül nem lehet versenyben maradni a vevők igényéhez iga- kapacitásukat növelni szán- vertikumban zajlik az élő azodó piacon) és fo profiljuk dékoznak, de ismerve a vásár- lapanyag előállítás (a Hungaro Segherz Kft. is részvémellett széleskörű keres- lók nehezedő feltételeit, azt is a kedelmi tevékenységet is vé- elmondta, hogy már nem ki- nyese a vállalkozásnak), geznek (3 éve a horvátországi, lószámra vásárolják a húst, saját vágóhíd és a saját bolEszéki Kandit Csokoládé- és tehát kevesebb értékesíthető. thálózat lehetővé teszik, hogy az átlagos kereskedelmi árréCukorkagyár kizárólagos ma- Nincs ebben ellentmondás? Jól gyarországi képviselői). — Saját t e v é - sek alatt maradjanak. üzlethálózat keA PIKKER Kft. vezetője, kenységünket tekintve nincs, kiépített Miskolczi Imre nem panasz- hiszen a mainál jóval több fel- retében beszállítói tőkehúsból kodik. Munkájukra folyama- dolgozott terméket tudnánk a pécsi Metrónak, aFemának, tosan igény van, legnagyobb értékesíteni a piacon. Ma- a Konzum Supermarketnek és gondjuk a kapacitás bővítése gyarországon a vágóhidak ka- önök látják el a térség legtöbb és úgy tűnik a jó üzleti ér- pacitása 40-50 %-ban van húsboltját is. Az évi 7000 zéssel kialakított üzlethálózat csak kihasználva, ugyanakkor sertés, 600 marha, 100 borjú piaci szempontból az élőálla- és kb. 1000 malac feldolgois élvezi a vevők bizalmát. keres—Miskolczi úr, a húsárak tra épülő feldolgozás és ex- zása mellett élénk folyamatosan kúsznak fel felé, miközben az élősertés átvételi ára éppen az utóbbi időben visszaesett. Diktált állami áraknak vagy a keresletkínálat ingadozásának "köszönhető "e mindez? —Piaci árakon vásárolunk élőállatot és természetesen azon azon az áron értékesítjük feldolgozott termékeinket is. Az árakat befolyásolhatja az export és a nagyipar, de elsődlegesen piaci hatáC sok érvényesülnek, mint ízléses ésjó minőségű áruért mindig érdemes betérni most, hogy a többletkínálat hatására az élőárak 8-9 %- port lehetősége adott. Vé- kedelmet isfolytatnak és nem kal, a húsárak 7-8 %-kal csök- leményem szerint itt lesz titkolt szándékkal ebből is tokentek. A különbözet a feldol- szerepe a magángazdaságok- vább szeretnének lépni. Mire gozás állandó költségeit ter- nak is, ha a minőségi felté- alapozza terveit? heli. teleknek megfelelnek. — Az agráripari rend—A minőségi sertést ma— Áraik, a termékeiket tartás kezd normalizálódni, a gasabb átvételi árakon veszik forgalmazó üzletekben ol- termelők érdekeltsége megát a felvásárlók. A húsboltok- csóbbak, mint a város más jelenik, a jelentős ingadozában mégsincs minősített ár. húsboltjaiban, igya PIKKER sok eltűnnek, és úgy tűnik, Mit takar ez valójában és ho- Kft húsboltjában. Mohácson hogy kiegyensúlyozott árak gyan érvényesitik a kifizetett a Szabadság u. 28-ban, a mellett lehet gazdálkodni. felárat az áruikban? Szentháromság u. 6-ban, és a Egy nagy kérdőjel marad — a — Valóban megnöveke- Mohácsi ÁFÉSZ Dália Bok- takarmány! Nem tudni milyen dett a minőség szerepe. Az réta ABC-jében, a Liszt Fe- hatással lesz a túlzott és ellenemberek rájöttek arra, hogy renc u. 2-ben. Mégisfolyama- őrizetlen takarmány export az nem mindig az olcsó a jó. tosan újabb és újabb akciókárakra. Mi minden esetre új vásárlóikat— Amikor (egyre többen) kilo- kal csalogatják feldolgozó üzemet építünk, a grammok helyett dekákat vá- miért? vágóüzemet magasabb kapasárolnak nem mindegy a hús — Az ár nagyon lényeges, citásra növeljük, továbbminősége, hiszen a vevő csak de n e m m i n d e n . N a g y o n a számára megfelelő árut viszi fontos az, hogy a vásárló feldolgozott termékekkel kíel. érezze, hogy mi őt kiszol- vánunk megjelenni (főtt, füs— Melyik sertés tekint- gáljuk és igényeihez igazo- tölt, csomagolt) és újabb bolhető ma minőséget produkáló dunk. Ezért a disznóvágás i- t o k k a l f e j l e s z t j ü k keresfajtának? Mit ajánlana annak dőszakában (annak ellenére, kedelmi tevékenységünket. hogy elsőrendű feladatunk a
a kisgazdának, aki eladásra
'TtCvtocco-
IGÉNY SZERINT HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
juk a keletkező gőzt. A gőzökben levő illóolajok táplálják és egyidejűleg hidratálják a felhámréteget. U g y a n c s a k szárazbőrűeknek: Készítsünk 250 grammnyi uborkalét, tegyünk hozzá egy kanálnyi olajat. Kenjük be arcunkat ezzel a keverékkel, kb. fél óráig hagyjuk rajta, utána jól mossuk le szikfű virág forrázattal. A sárgarépa A vitamin tartalma miatt újjáéleszti, erősíti a bőrt, megelőzi a ráncképződést és a szövetek gyengülését. Vágjuk vékony darabokra a sárgarépát és helyezzük közvetlenül az arcra. Vagy kenjük be az arcot sárgarépalével (turmixolva állítjuk elő), hagyjuk megszáradni, és kb. fél óramúlvaismétkenjük be.
Házi praktikák, fortélyok Torták egyszerű szeletelése Szükséges: forrásban levő víz, kés. A tortákat könnyen felszeletelhetjük, ha a kést vágás előtt forró vízbe mártjuk, de számolnunk kell azzal, hogy a kés éle tönkremegy a forró víztől. Krémek bőrösödésének megelőzése Szükséges: fólia Az otthon főzött krémek teteje nem bőrösödik meg, ha a tálat azonnal fóliával letakarjuk, és a fóliát csak a krém kihűlése után vesszük le. Csokoládé egyszerű olvasztása Szükséges: meleg víz. Meleg vízfürdőben, kevés vízzel elkeverve könnyen felolvaszthatjuk az összetört csokoládét. Ételek egyszerű melegen tartása Szükséges: alufólia. Ha a sütőben melegen tartott ételeket alufóliával takarjuk le, akkor a tetejük sem szárad ki. Elsózott ételek javítása
Szükséges: almaecet, cukor.
Néhány csepp almaecettel és ugyanannyi cukorral semlegesíthetjük az ételek túl sós ízét. Szükséges: félbevágott, nyers burgonya. Ha túl s ó s r a s i k e r ü l t ételekbe fél nyers burgonyát főzünk, ismét jóízű lesz az étel. Ételek zsírtalanítása: Szükséges: itatós vagy papírszalvéta, vagy salátalevél. A zsírfoltokat úgy távolíthatjuk el, ha a mártások stb. felett itatóst, papírszalvétát vagy salátalevelet húzunk el. Szükséges: jégkocka, konyharuha. Ha egy konyharuhába jégkockát teszünk és ezzel végigsimítunk a levesek tetején, felszívja a zsírt. S z ü k s é g e s : h i d e g víz, konyharuha. Ha egy h i d e g v í z z e l benedvesített konyharuha fölött rázzuk a serpenyőt, akkor megszűnik az étel zsírossága. Savanyú íz kijavítása Szükséges: tej, cukor. Ha túl savanyú lett az étel, tegyünk h o z z á egy kevés enyhén cukrozott tejet.
Szűcs György
Az alaptól a tetőig!
Megrendelhetők: Betongerendák, áthidalók, bóléstestek, födémpanelek, különféle téglák, cserepek (Bramac, békéscsabai), épületfa, nyersbeton mixeres kiszolgálással, folyamkavics, folyamhomok, cement, égetett mész, egyéb építőanyag.
A zsíros arcbőrön maradéktalanul segít az uborkáié. Érett uborkából kerek szeleteket vágunk, s ezekkel könnyedén megmaszírozzuk arcunkat úgy, hogy a lé beívódjék a bőrbe. Egy óra múlva arcunkat alaposan mossuk meg vízzel, vagy töröljük rózsavízbe mártott vattatamponnal. A zsíros arcbőr ápolására kiváló még a paradicsom, savtartalma miatt. Egy friss, érett paradicsomot kettévágunk, és bedörzsöljük vele az arcunkat. Miután a paradicsomlé rászáradt, vízzel lemossuk. A száraz arcbőr élénkítésére alkalmas a rózsaszirom. Lassú tűzön vizet forralunk, az edény fölé szitát teszünk, melyre több rétegben rózsaszirmokat helyezünk. Azután tölcsérrel arcunkhoz irányít-
Mohács, Budapesti országút Tel.: (69) 322-840 Fax:(69) 322-845 Telex: 12-550
Építőanyag-értékesítés kedvező árakon!
Bizonyára gondolt már arra, hogy:
— egyszer Ön is lesz nyugdíjas Talán nem gondolt m é g arra, hogy:
— miből fogja pótolni a jövedelemkiesést? —miből fogja segíteni gyermekeit, unokáit? — mibőlmiből...? Itt a segítség
ARANYFEDEZET Első Nyugdíjbiztosítási Hozamjegy (adókedvezménnyel) ÁB- AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ RT.
Mohácsi Hírlap
10.
Mozi — Színház Kf
Műsorok
A Bartók Béla Művelődési Központ Rendezvényei A Kossuth Filmszínházban 12-én 11 és 12,30-kor ifjúsági hangverseny A Jazz története — Pécsi Spirituálé Együttes 13-án 9 és 11 órakor gyermekelőadás Bábovi: Csillagszóró —bábelőadás 14-én 19 órakor felnőtt színházbérlet II. előadás Lestyán Sándor-Vaszary János: Potyautas zenés vígjáték 3 felvonásban Szereplők: Elő Krisztina, Székhelyi József, Maros Gábor, Szatmári György, R. Kárpáti Péter, Papdimitriu Athina, Magócs Ottó/Láng Balázs Rendező: Szombathy Gyula A Tatabányai Jászai Mari Színház, a Népház és a Soproni Petőfi Színház vendégjátéka
16-án 21 órától Joy bál
Moziműsor 30-03. Apolló 13. (szines, magyarul beszélő amerikai film) 04-06. Gyilkosság szexhívásra (színes, feliratos amerikai pszicho-triller) 07-10. A hálózat csapdájában (színes, feliratos amerikai akciófilm) 10. Richie Rich (Rosszcsont beforr) (színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték) 11-13. Dumb és Dumber-Dilibogyók (színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték) 14-17. Száguldó erőd (színes feliratos amerikai akciófilm)
1995. december 2..
Telelő gyümölcsfák. Mohácsy Mátyás tanácsai: November hónapban a gyümölcsfák ültetését lehetőleg fejezzük be, de ha december eleje még enyhe, fagyok nincsenek inkább ilyenkor ültessünk, mint tavasszal. A lombozat lehullott, most már a téli metszés, koronaritkítás, faápolás is megkezdhető, ha a fagyok azt megengedik. A leszedett levélcsomókat és lemetszett beteg ágrészeket elégetéssel meg kell semmisíteni. Most van a trágyázás ideje is.
egyúttal a fagy ellen is védelmet nyújt. A nyúl így nem férhet hozzá. Tavasszal amikor a rágcsálók már más élelmet is találnak, a földkupacot és a csomagolást el kell távolítani nehogy befülledjen a fa kérge és ne legye búvóhelye a rovarkártevőknek A hosszú téli esték alkalmasak önképzésre, szakkönyvek és folyóiratok olvasására, a tavaszi munkák megtervezésére. CsCsF
Jön a Mikulás!
Kedves Gyerekek! Még négyet kell aludnotok és megérkezik a Mikulás, akit Télapónak is neveznek. Ábránk nyíllal jelzett, satírozott függőleges sorában egy tárKiállítások a Kossuth gyat rejtettünk el. Hajók voltatok, biztosan lesz benne Filmszínház emeletén minden, amit szerettek. A Művelődési Házban A kamarateremben A vízszintes sorokban elVarjasi Tamás iparművész kiállítása 2-án 22 órától Süd-west disco rejtett három, hárombetűs december 3-ig 3-án 15 órától a Nagycsaládosok és a szóban a második szó első — Macskássy Izolda grafikus-festőműCigány K i s e b b s é g i Ö n k o r m á n y z a t és a harmadik betűje azonos vész tárlata december 8-21 -ig Mikulás-ünnepsége 7-én 9 órától ruhavásár A kisgalériában % az első szó harmadik, illetve a 9-én 21 órától Coctail bál Schreck Ákos kiállítása december 2 l-ig | harmadik szó első betűjével. W.V//AVAWMW A tárgy nevét kell beküldeni legkésőbb 1995. december 1 l-ig a Mohácsi Hírlap szerFrihr, wie noch Hexe ware, is so allrlei Régebben, amikor még boszorkányok vol- kesztőségébe 7700 Mohács, varkhume. So war s a in Schomberch. Aus tak, sok minden megtörtént. így volt ez Sombe- Radnóti ltp. 3. címre. Schomberch so trei Kilometr newr tr Stross war reken is. Úgy három kilométerre Somberektől Meghatározások s Pussta, tie hot uf Mohatsch gekhert. Ter reich volt egy puszta, amely még Mohácshoz tarto1. Valami alatt levő helyre Herr hatt a Tienr, wie s schun tamals war, vun zott. A gazdag földesúrnak volt egy szolgája, — Baranya megyei település frih pis spot hot mr arwetemisse. So war s a pei reggeltől estig dolgoznia kellett, ahogyan ez — menyasszony Niklos. akkor már szokás volt. Miklóssal is így volt. 2. Legelő — évszak — S war in Wintr, viel Schnee hot kleche, am Tél volt, sok hó feküdt mindenütt, szomba- nem vak Samstag noch tr Arwet sacht tr Niklos zu tr ton a munka után azt mondta Miklós a Marinak: 3. Férfi becenév — női Mari: — Kedvesem, hazamennék szüleimhez és becenév — állami bevétel — Tu Alti, ich tat haamkeh zu meine Leit, hoznék egy kis bort vasárnapra. 4. Mohón eszik — kisebb un tat uns on Trunk Wei hole uf n Sunntach. — Na — mondja Mari, a kedvese — elme- lakóház — emberi végtag — Na, — sacht tie Mari, sei Alti — tu 5. Időmérő — gyermekes khannst keh, awr khummkleich haam, tu wasst, hetsz, de gyere rögtön haza, tudod, hogy félek. — Persze, jól van, másfél óra múlva itthon férfi — török főtiszt volt ich fercht mich. leszek. 6. Hálóban a labda — függ — Ja, ja, in anrhalb Stund pin ich too. De minden másképpen történt, Miklós nem — gáz, németül Ja, tes war kanz anrscht, tr Niklos is net khume, tie Mari war pes, un hot sich schlofe- jött, a Mari haragudott és lefeküdt aludni. Na7. Honfoglaló magyar klecht, sie hot sich so kfercht unis gschwizt, sie gyon félt, még izzadt is, mindig arra gondolt, vezér volt — a beszéd legkihot immr ketenkt, wann nar khanr unr mei Pett hogy csak ne legyen senki az ágya alatt. Csak sebb önálló egysége a jelzett is. Sie hat nar o Reiphelzl un tes prauch sie, egy szál gyufája volt, és erre szüksége lesz, ha a időtől wann tie Khinr muntr werw. Omol hot sie sich gyerekek felébrednek. Egyszer azért nekibáto8. Dánia váltópénze — Mut gfasst, raus vun Pett, unr s Pett kschlupt, rodott, ki az ágyból, az ágya alá bújt, és meg- könyörög — erdélyi trák un hot sich iwrzeicht, tass khonr trunr is, no is győződött, hogy senki sincs az ágy alatt, aztán eredetű nép sie staat eikschlummrt. szép csendesen el is aludt. Ja, awr ter arm Nilkos hot net haamkfune. Igenám, a szegény Miklós nem talált haza. Wenn er kmohnt hot, er hot tie richtong, no war er halt wietr tart, wu er sich tie Richtong knume Ha már azt hitte, megvan a jó irány, ismét csak SPRICHWORT hat, er is halt vun ten Kreis net rauskhume, tes ott volt, ahonnan elindult, nem jutott ki abból a Waagerecht war in Tschalin, was tie Schomberchr kut körből, ez volt az a csalétek kör, amelyet a 1. 1 Teil des Sprichwortes, khenne. To hot ten Niklos schun alles iwmume, somberekiek jól esmertek. Miklósnak már min- 1 l.mänlicheEnte, 12. ...Paul, no hot r pein on Häisl geklopt. Paas Lena macht den megfordult a fejében, akkor bekopogott egy 1896-1954 Ziteraturkritiker, uf: házikónál. Magdi néni ki is nyitotta az ajtót: 13. gleiche Buchstabe, 14. — Um Gottes Wille! Wu khummst her jetz — Az Isten szerelmére! Honnan jössz most stählerne Fahrbahn, 16. Dorf in tr Nacht? éjnek idején? im Komitat Baranya, 17. aus— Ich fin net haam, was soll ich mache? — Nem találok már haza, mit tegyek? gestorbener Rieserwogel, 19. — Wart Khind, ich helf tir raus. — Várj gyermekem segítek neked kijutni. gefrorenes Wasser, 20. VerPaas Lena pringt a krosses Pelzleiwl. Magdi néni hoz egy nagy bundamellényt. kelirsmittel, 21. Futteral, 23. — Tes ziehst links on, to host mein krosse — Ezt most kifordítva felveszed, itt van a munter, lebhaft, 25. offener Rosenkranz mit tene ticke Perl, un o kross Kreiz nagy rózsafüzérem ezekkel a nagy szemekkel, Eisenbahn-güterwagen, 27. troo.Ten hot sie ihn am Hals ghängt, ter is ehn nagy kereszt is van rajta. Haushaltsplan, 29. belgisches pis unm Pauch kange, tie Latem in tr Hand. Ezt a nyakába akasztotta, egészen a hasáig Heilbad, 31. Samlung von — Un jetz kehst in Gottsname, jetz khann Aussprüche, 33. mineraliért, és kezébe adta a lámpást. tir niemand niks oton. — Most menj Isten nevében, semmi bajod scher Rohstoff, 34. chemisTer Niklos keht un is klicklich haamkches Zeichen für Tellur, 35. humme. Er klopt pei tr Mari, tie on krosse Wut nem történhet. hat, wall sie hot kmohnt, ter hot wietr sei Khop El is ment Miklós és szerencsésen hazaérke- ungarischer Männemame, 37. voll wie immr, wann er pei Wei is. Sei Alti hot zett. Bekopog odahaza Marinál, aki nagyon ha- chemisches Zeischen für Euufkemocht, fangt kleich oo zu kreische. Awr ragszik, mert azt hitte, férjének megint tele van ropium, 38. Zaubbaum, 40. veraltet; Zängenmaß, 42.Tag wie sie sikt, wos ta los is, hot sie noch klacht, a feje, mert borért ment el.A kedvese kinyitotta im Fasching. tass ihr Rockpäntl is abkrisse. az ajtót, és el kezd kiabálni. De amikor látta, mi Senkrecht — Hát Mann, — sacht sie — was hun sie van itt, elkezdett nevetni, úgy, hogy még a szok1.2 Teil des Sprichwortes, mit tir kemocht? 2. Dorf im Komitat BorsodNiklos hat alles vrzählet, wie s n kenge hot. nyájának a madzagja is elszakadt. — Hát, ember — mondja —, mit csináltak Abaúj-Zemplén, 3. Abkür(Eva Lampert, 57 — Schömberg veled? zung für Spalte, 4. Reise, (Aus der Sammlung von Dr. Paul Miklós mindent elmesélt, mi is történt vele. Schwalm) Lapmert Éva 57 — Somberek Gang, 5. altes Zängenmaß, 6.
Tr Niklos war Wei hole
Lombhullás után, különösen az elhanyagolt fákat mészkénlével megpermetezzük, és a fák alját rögösen felássuk. December hónapban fagymentes időben folytathatók a novemberi munkák. A fiatal gyümölcsfák kérge kedvenc csemegéje a nyulaknak és a rágcsálóknak. Helyes a törzsüket télre vastagon bekötözni újság -, vagy zsákpapírral, náddal és dróthálóval legalább egy méter magasságig, a kötözés aljánál fel kell a földet kupacolni. Ez
1 2 3 4 5 6 7
Miklós borért ment
8 9 10 11 12 12. Vegyjele: Fe —madarak királya — ragadós föld A 23. számban közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Okos ember előbb tesz, aztán beszél (Jókai Mór). A helyes megfejtők közül a Schindl Fotó nyereményét — 1 db színes filmtekercset nyert Késics Tamás Mohács, Hársfa u. 1.
9. Féltucat — l a p o s fenekű edény — dinnyén vágott nyílás 10. A Volga mellékfolyója — Komárom-Esztergom megyei település — szappanmárka 11. Szűk, sötét helyiség — kézen is, lábon is van — vadon élő szarvasmarha
Kreuzworträtsel i D 11 13
2
3
4
5
6
7
8
9
10
• • » : •1 • • • • • •• • • Iff 15
12
16
17
20
21
24
22
23
26
28
27
25
29
3,
30
33
32
34 38 42
35
39
•
Krankheitshöhepunkt, 7. Nachrichtenagentur für Ziberia, 8. Autokennzeichen für Oldenburg (BRD), 9. Farbe, 10. Gerichtstermin, 15. griechische Göttin, 18. Festsaal, 20. Gänsefußgewächse, 22. geliebte des Zeus, 24. Vorsilbe, 26. herauszufinden, 28.
40
36
37
41
Kampfplatz, 30. Währungeinheit für Chile, 32. folglich, mithin, 35. Zebensgemeinschaft, 36. gemischt: Stadt in Spanien, 39. C. S., 41. Autokenzeichen für Österrich und Thailand. Franz Neumeister
Mohácsi Hírlap
1995. december 2.
11.
A szerkesztőség postájából Nyílt levél Kovács József "hontalan"(?) képviselő úrnak! ellenére beválasztottak a mohácsi képviselőtestületbe — ami bizony elég felelőtlenség az illetékes szervek részéről, mert aki nem rendelkezik "honnal", az — ugyi —nem lehetne képviselő, de még választópolgár sem. De félre a tréfával! Gondolkodj el: mit szólnának a magyar földben nyugvó, magukat mindig magyarnak valló cigány ősök: Cinka Pannától, Dankó Pistán át a cimbalom virtuózáig: Rácz Aladárig és sok igaz magyar cigányszármazású művészig. Nem árt megjegyezni: nem a ferde politikai elveket valló Horváth Aladárokat jegyzi a világ, hanem Czifra Györgyöt, a Pertiss családot, Pege Aladárt és a hozzájuk hasonló művészeket. Mohácson pedig a mindenkitől becsült és köztiszteletben álló hárfaművészt, nagyapádat: Strauss János bácsit.
Kedves Jóska! Mivel személyemben a nyilvánosság előtt megtámadtál, feljogosítva érzem magam nyílt levélben védekezni. Szem-, és fultanúja voltam a városi televízión keresztül a november 21-én tartott önkormányzati ülésnek, amikor Te, nem kis vehemenciával szóltál arról, hogy a Mohácsi Hírlapot — amely a képviselőtestületben is helyet foglaló tanár úr tanúsága szerint is "rasszista" írásokat közöl — nem kell egy fillérrel sem támogatni. A szünetben egyes képviselőknek kifejtetted, hogy a magát kisebbségi-nemzetiséginek valló pedagógus megerősítette, hogy a Mohácsi Hírlapban — igenis —"raszszista" jellegű írás jelent meg az én tollamból, (több, mint két éve — G.F.) amikor "Különvélemény a nemzetiségi törvénytervezetről" című magánjellegű gondolataimat közöltem a szólás-, és sajtószabadságjogán. Cikkem nem irányult egyetlen személy ellen sem. Ki merem mondani, hogy hazudik, aki azt állítja, hogy én faji, népi, nemzeti, vagy vallási felsőbbrendűséget, vagy ugyanezek alsóbbrendűségét hirdettem.
Mert hisz—a fogalmak bővítésével — ezt jelenti a raszszizmus. (Mostanában divat, sőt sikk a rasszizmussal, antiszemitizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel stb. való infantilis sárdobálás.) írásomban csupán azt merészeltem szóvá tenni, hogy az önként (!), saját elhatározásomból (!), a jobb élet reményében (!) Magyarországra bevándorolt nemmagyaroknak illő lenne, ha a magyarsággal élet- és sorsközösséget vállalva, lélekben is magyarrá válnának. (Ezzel kapcsolatban változatlanul ez a felfogásom.) írásom — annak idején — három nem magyar érzelmű nemzetiséginek is kiváltotta nemtetszését. Ennek lezárását — azt hittem — egymásnak való válaszleveleinkkel befejezettnek tekinthettem. Mint kiderült: nem! Úgy látszik vannak olyan emberek, akik vallják, hogy "minél rosszabb, annál jobb." Mint látom, Te is ilyen személy(ek) befolyása alá kerültél. Csak Te sem, és mentorod (mentoraid) sem vették tekintetbe, hogy a"rasszizmus" — mint ilyen — írásomra nem alkalmazható. Az hittem azzal Te is tisztában vagy, hogy Magyarországon már rég nem az számít magyarnak,
(Tömbbizalom) Nem kellett bizalmi szavazást tartani a szocialista frakcióban, Szekeres a bakon maradt, az aláírásgyűjtő lista eltűnt. Egy egész ország lélegzett fel. Majd talán jövő januárban, vagy júliusban, vagy ki tudja ajövőszázadban. Akkor majd megtárgyalják, napirendre tűzik, beszámoltatják, mérlegre teszik. Addig azonban úgy, ahogy eddig. "Gurulnak" a dolgok. Kerekecske, gombocska, itt szalad a nyulacska. Ámde — vadászati titalom van! Csak az egészségügyi dolgozók tüntetnek. Meg a pedagógusok, meg a vasutasok, meg a rendőrök, meg a tűzoltók. Valamint a közalkalmazottak. Még szerencse, hogy nincs
robbanásveszélyes helyzet a társadalomban, nyugtat meg minket a miniszterelnök úr. A kormány következetesen megvalósítja programját. Stabi-li-zál! Ebben olyan eltökélt, hogy az már magának a kormányfőnek is feltűnik. A stabilizáció megingathatatlan, és ezt még hallani is jó. Hát még megélni! Egyáltalán, élni, élni, mi szép, mi jó! Míg viszont meghalni: elszunnyadni, semmi több. S egy álom által elvégezni mind a sziv keservét, a test eredendő, természetes rázkódásait: oly cél, minőt óhajthat a kegyes. Lenni vagy nem lenni; még csak nem is kérdés. A szocialisták parlamenti frakciójában akkora a bizalom, hogy még csak fel sem vetik. (Ki mint
vet, úgy arat.) Mosolyog is a Blickwart (tömbbizalmi) úr, objektíven, szinte ragyog, s meg is van rá minden ok. Okafogyott lett a bizalmatlanság, aminek különben sem volt semmi alapja. A bizalom egy és oszthatatlan. Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer. Es hát, persze, egy frakció. Egy tömbből faragva! Vezetőjetovábbra is a helyzet ura. Vagy legalábbis elvtársa. Elveikből nem engedünk! — ezt szinte naponta halljuk a legnagyobb kormányzópárttól. (A kisebbiktől nem. Nincsenek elvei?) Nem is értjük, egy ilyen stabilizált idegrendszerhez miért kell pszichiátert hívni? "Ez a kormányzat maga is rosszul tűri a szociális igazságtalanságokat" —olvashattuk Pop-
( Folytatás az előző számból.) Mátyás király halála után a központi királyi hatalom összeomlott. Gyenge kezű királyaink nem voltak képesek az ország javára cselekedni. A török veszély újra fokozódott. Nándorfehérvár 1521 -ben elesett. Ekkor jelent meg történelmünk lapjain Mohács neve újra. II. Lajos Mohácsra jött, hogy hadával megvédje országát a török támadással szemben. A török hadak ekkor a déli vidéken elkövetett dúlások, rablások után zsákmányukkal visszavonultak. Ütközetre nem került sor. Az elmaradt ütközet azonban nem váratott magára sokáig. Antonio Giovanni barone del Burgio nuncius, pápai követ 1526 januárjában küldött jelentéséből ismerjük a török terveit: "A Nagy Török Tanácsban sokat tárgyalnak a Magyarország elleni hadjárat-
ról, melyről azt a határozatot hozták, hogy a török nem nyugszik, míg Budát, az ország fejét meg nem vívta." Jelentést küld 1526 márciusában: "Mind bizonyosabb lesz, hogy a Nagy Török, Magyarország ellen fog jönni." Szulejmán Szultán közeledésének lűrére 1526 július 20-án Csepel-szigetén II Lajos király elbúcsúzott Máriától, a királynétól. Augusztus 6-án ért Tolnára. Itt csatlakoztak hozzá a főurak és az egyháznagyok a csapataikkal. Augusztus 14-én kb. 20 30.000 főnyi sereggel és 85 ágyúval elindultak Mohács mezejére. II. Lajos király katonai és pénzügyi segítséget várt, elsősorban sógorától, Habsburg Ferdinándtól. A segítség azonban elmaradt. A Habsburgok ellen ekkor szinte egész Európa összefogott . 1526 májusában létrehozták a cognaci ligát, melynek tagjai
Mohács a magyar történelemben
aki az Árpádházig vissza képes vezetni családfáját, hanem az, aki —legyen bármilyen származású — tudatosan annak vallja magát. Tehát "rassz"-ra: fajra, fajtára — kirekesztőleg — ma már csak kótyagos fejű, műveletlen (félművelt) emberi egyedek (nem egyének!) gondolnak — l e g a l á b b i s itt, Magyarországon. Ha azt róttad volna fel nekem, hogy az un. "pozitív diszkriminációt" nem helyeseltem egyik nemzetiség (kisebbség) tekintetében sem, azzal egyetértenék. Mert nem helyeslem sem a "pozitív", sem a "negatív" diszkriminációt, mert mindkettő kirekesztéssel jár. Nem csak szerintem, de az emberek javarésze szerint is: a többségi népet is megilletik azok a jogok, melyek a kisebbséget. Személyedre térve; neved mellé már régóta hozzáragasztod a "hontalan" jelzőt. Nekem mindig talányt jelentett ez az általad kreált összetétel. Már csak azért is, mert otthonod van, jól ruházkodsz, egy-egy szórakozóhelyre is eljársz, kulturális összejöveteleken részt veszel. (Rossznyelvek szerint feltűnési jelként használod jelződet.) "Hontalanságod"
Téged is verseid által szeretnénk emlékezetünkben megőrizni, nem pedig a mások által izzított gyűlölet előretolt partizánjaként. Te többre vagy képes. Üdvözöl a jobb belátás reményében: Grain Ferenc
Gondolatok...
a Pápa, Velence és Milánó. Ez a liga erős hatást gyakorolt a Habsburgokra. I. Ferenc francia király ugyancsak a Habsburgok ellen szövetkezett a szultánnal, így a Habsburgokat saját ellenségeik kötötték le. A török óriási haderővel vonult a mohácsi síkra. 75.000 katonája és 300 ágyúja hatalmas túlerőnek bizonyult a magyar sereggel szemben. A török hadsereg két nagy részből állt: az un. ruméliai és az anatóliai hadtestből. A sereg vezére Ibraliim nagyvezír volt. A magyar sereg vezérei pedig Tomori Pál és Szapolyai György. A csata valószínűleg Mohácstól 5-8 km - re délre, a mostani Sátorhely, Majs, Udvar és Kölked között elterülő sík helyen zajlott. A csatára 1526 augusztus 29- én Keresztelő Szent János fővé-
per Pétertől, a miniszterelnök személyes tanácsadójától, hivatásos lélekmagyarázótól. Mindez, persze, szükségszerű következmény "abban a helyzetben, amelyben a szociálisan érzékeny emberek olyan politikát kénytelenek csinálni, amely az általuk képviselt értékeket teszi tönkre, ideáljaik ellenében valósul meg". Ez olyan szép, hogy csak igaz lehet! Talán a frakció is ezért hátrált ki a bizalmi szavazásból. Leblokkolt. Csak mi gurulunk nagy vidáman, a stabilizáció szekerén. Ahogy franciás műveltséggel mondhatnánk: "caroule". (Ejtsd — szá rul!) Közzétette: Winternitz Ferenc
telének napján került sor. Augusztus 29 - én verőfényes napra ébredtek a mohácsi síkon. A magyar sereg reggel mái' csatarendbe állt. Az ütközet délután három óra körül kezdődött. A magyar sereg kezdeti sikerei után a török ellentámadásba ment át. A magyar csatarend felbomlott. A túlerő győzött. Estére 15.000 magyar holtteste borította Mohács mezejét. Elesett Tomori Pál, Drágffy János, Szálkái László, Ország Ferenc és még sok kitűnő katonája Lajos királynak. A csatában eltűnt maga a király is. A záporesőtől megáradt Csele patakon át akart menekülni, de lovának hátsó lábai az iszapba süllyedtek, minek következtében a ló hanyatt belebukott a patakba, maga alá temetve a királyt.
Túlélés: cserkésztudással Befejezvén a "cserkészet lényege" című cikksorozatot, most egy olyan megtörtént esetet szeretnék ismertetni, amely bizonyítja, hogy a c s e r k é s z i s m e r e t , a cserkészlélek életeket menthet meg. Hollandiában az 1920-as évek elején, de főleg az 1924. évi dániai jamboree után, sok cserkészcsapat alakul. Két középiskolás diák is ismerkedett a cserkészettel: egy tisztviselő és egy gyártulajdonos fia, akik egyébként jó barátok voltak és egy iskolában is tanultak. A próbaidő után a tisztviselő fia cserkész lett, a gazdag fiú azonban így nyilatkozott: "Nekem nem kell a szórakozásért megdolgoznom, van elég pénzem, amivel mindent megválthatok." így tehát nem maradt a cserkészcsapatban. — A jó barátság azonban megmaradt a két fiú között. F e l n ő t t e k , egyetemet végeztek, de továbbra is barátkoztak. Mikor Hitler lerohanta Hollandiát, ők mint "karpaszomány os", vagyis nem hivatásos tisztek, együtt vettek részt az ellenállásban, és mindketten német fogságba kerültek. A németek 1941 őszén ezeket a holland foglyokat munkavégzés céljából áttelepítették az elfoglalt orosz területen fekvő Sztaniszlavszkij város fogolytáborába. Eleinte egy munkahelyen dolgozott a két barát, bár külön lágerben helyezték el őket. A nehezen múló, hideg tél után, kora tavasszal a gyáros fia próbált először megszökni egy 10 fős csoporttal. Két nap múlva elfogták őket és elkülönítették a többiektől.Néhány hét múlva a volt cserkész és 8 társa szökött meg. A csoport vezetésére a többiek a cserkésztudásban jártas tisztet kérték fel. Ők okosabban jártak el, mint korábban társaik. Az előző csoport ugyanis a közeli patakon átkelve, a mások oldalon folytatta útját, így a németek, kutyáik segítségével, csakhamar nyomukra akadtak. A második csoport a patakban gyalogolt A halottakat Kanizsai Dorottya, Perényi Imre nádor özvegye temettette el. A csatában elesett Kanizsai Dorottya fia, Perényi Ferenc váradi püspök is. A csata után a szultán elindult Buda felé. Szeptember 12-én vonult be Budára, de a tél beállta előtt, október 12 -én elhagyta az országot.A török csak tizenöt évvel később csatolta Mohácsot a birodalomhoz, 1541 ben.A török szultán még többször visszatért a mohácsi síkra. Itt kötött szerződést János királlyal Ferdinánd ellen 1529 - ben. A hadait pedig 1532 - ben gyűjtötte itt össze és vonult Bécs ellen. Pécs és a baranyai várak meghódítására is innen indult 1543 - ban. Szigetvár ellen 1566 - ban vezette az itt összevont seregeit. Mohács 1543 - tói 1566 ig szandzsákközpont volt. Első parancsnoka Kaszin bég. A következő négy évben na-
egy óra hosszat, majd ugyanazon az oldalon jöttek ki a partra, ahol a patakba léptek. Fél óra gyaloglás után ismét a patakban folytatták utjukat, és csak néhány km után léptek az ellenkező partra. így a németek kutyáikkal sem akadtak nyomukra 10 km-en belül. Mikor biztonságban voltak, egy mágneses acélgombostűvel iránytűt készítettek egy gyufaskatulyában. Mivel jól ismerték a térképet, különösen Európát, és tudták, hogy csak Magyarország irányában van Ny-ra átjárás, betájolták magukat, és elindultak Magyarország felé. Kerülték a forgalmas utakat, inkább a dűlőutakat választották, és főleg éjszaka haladtak. Az iránytű segítette őket a helyes irány betartásában. Néhány napi gyaloglás után egyik társuknak megrándult a bokája, nem tudott a lábára állni. A cserkésztudományban jártas tiszt irányítása mellett, farudak és egy katonaköpeny segítségével hordágyat készítettek, amelyen társukat, egymást váltva, továbbszállították. Ezidáig sült kukoricát, fán aszalódott szilvát, kökényt és egyéb bogyókat fogyasztottak, egy esetben nyulat is fogtak. Kerülték a lakott helyeket. Most azonban, sérült társukra való tekintettel, előzetes tájékozódás után, bekéretőztek egy ukrán tanyára. Ott szerencsére szívesen fogadták őket, sőt, munka fejében, élelmet is adtak nekik. Tíz napos kényszerpihenő után társuk lába helyrejött és folytathatták útjukat. Az indulástól számított 41. napon elérték a Kárpátok vonalát. Innen Budapestre szállították őket, ahol szabadon élhettek két évig. A német megszállás elején, 1944 tavaszán bujkálniok kellett, így inkább a távozás mellett döntöttek. Nyáron, a pápai katonai repülőtérről magyar pilótáknak álcázvajutottak ki repülőgéppel az amerikai csapatokhoz. — Mind a kilencen túlélték a világháborút. Kuti F. hieközpont, majd 1570 - tői a török uralom végéig Mohács szandzsákközpont maradt. A török uralom alatti életről, a város lakosságának összetételéből sokat mesélnek a defterek. A másfél százados török uralom alatt nem tudott a magyarság beletörődni abba, hogy "rája" ( keresztény vallású török alattvaló) legyen. Radnay Mátyás zalavári kapitány 1686 - ban elfoglalta Mohácsot. Jutalmul pécsi püspök lett. A második mohácsi csatára 1687 augusztus 12 - én került sor. A császári csapatok Lotharingiai Károly és Bádeni Lajos vezérlete alatt a mai révnél vertek hidat, melyen biztosították a csapataik vonulását. A csata Villány és Nagyharsány alatt zajlott. (Folytatjuk) Rutsch Éva
Mohácsi Hírlap
12.
1995. december 2..
SPORT
MTE Közgyűléséről Zsúfolásig megtelt a Városháza díszterme, november 24-én az MTE Közgyűlésén. A sport sorsa egész társadalmunk jövőjének kérdését veti fel, hiszen rendkívül fontos a polgárok és az új nemzedék mindennapi életében az egészséges életmód megtartása. Bokodi István ügyvezető elnök számolt be írásban és egészítette ki szóban az elmúlt év , és az elmúlt négy év történéseiről. Az MTE egy sport szolgáltató intézmény, melynek feladata, hogy a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére is megteremtse a feltételeket a különböző sportok igényeihez. Elismerést érdemel, hogy egyetlen szakosztályt sem kellett megszüntetni, sőt új is alakult, a lovas szakosztály. így jelenleg az MTE-nek 13 szakosztálya működik, közel 650 fő sportol és ezenkívül a tömegsport csoportokban is közel 500 főnek biztosított a sportolási lehetőség. Szakosztályaik: Atlétika Közel 80 főt foglalkoztató szakosztály, jelenleg 3 edző vezetésével. Számos megyei, területi és országos eredményekkel biztosítja évek óta, hogy megfelelő összetartással, megfelelő szakmai munka folyik. Evezés Az utóbbi időben ismét a legeredményesebb szakosztály egyike. Az országos bajnokságon elért 9, illetve 7 első hely a szakosztályt az egyesületek között az első 10 hely közé rangsorolta. Legnagyobb sportrendezvénye városunknak a Dunakupa, amit már háromszor egymás után elnyertek a szakosztály tagjai. Az eredményesség a főállású edző szakmai igényessége mellett, a megerősödött szakosztályi vezetést és a lelkes szülői összefogást is dicséri.
Női kézilabda A csapat sportágak közül jelenleg a legmagasabb (NM.II.) osztályba küzdötte fel magát és a hatodik helyen végeztek.Az őszi idény befejezésével pedig jelenleg a második helyen állnak.Szakosztályi modellűk is példaértékű, (serdül ők-ifik-felnőttek) Karate Területi és országos bajnokságokon érnek el komoly eredményeket, az egyik legnépszerűbb szakosztály. Cselgáncs Tavaly szerveződött újjá a lelkes vezetés segítségével. A körzeti és területi versenyek mellett az OB-on is eredményesen mérették meg magukat. Ökölvívás Mind s p o r t f e g y e l e m , mind az eredményesség tekintetében évről évre bizonyítja az edzők (2) szakmai elkötelezettségét. Számos területi és országos bajnokságon szerzett bajnoki cím és eredmények bizonyítják az összehangolt, kemény munkát. Asztalitenisz 3 edző, igényes szakmai munkája jellemzi a megye legeredményesebb utánpótlás nevelő szakosztályt.A fiatal leány csapat NB. II. és a fiúk NB. ül. szereplése rutinszerzést jelentett, de egyben az eredményes jövőt is jelzi. Labdarúgás Feljutás a megyei I. osztályban majd ott sikeres helytállás jellemezte a csapat közelmúltját.Az egyesület vezetése a körülmények biztosításával segíti a szakosztály működését, (pálya, felszerelés, utazás) Sakk 20-30 fős minősítéssel rendelkező szakosztály a megyebajnokságban az utóbbi években mindig dobogón végzett. A Széchenyi István Altalános Iskolával való kapcsolatukkal az utánpótlást próbálják segíteni, mivel ott tantárgyként szerepel a sakk.
A RÁDIÓ MOHÁCS, A MOHÁCSI N É M E T N E M Z E T I S É G I ÖNKORMÁNYZATTAL KÖZÖSEN
német nemzetiségi műsor beindítását tervezi. A tervezett napi 1/2-1 órás műsor szerkesztésére, vezetésére,a felelős szerkesztői állásra tiszteletdíjas, költségtérítéses rendszerben dolgozó munkatárs jelentkezését várjuk.
Mohácsi Hírlap Megjelenik kéthetente ISSN 1216-4062
Női röplabda Társadalmi edző segíti életben maradni ezt a sportágat. Állandó terem és pénzhiány miatt bajnokságokon ritkán tudnak indulni. Férfi kézilabda Megyebajnokságban szerepeltek eddig több-kevesebb sikerrel, az idén azonban visszaléptek. Reméljük ez csak erőgyűjtést jelent. Lovas Régi hagyományt szeretnének felvállalni. A "dr. Nyéki Takács Ferenc" emlékverseny népszerűsítette a csapatot. Ezt segítette az "ÁBAEGON" és a Lovastanya nagy sikere is. A különböző területi versenyeken is egyre eredményesebben versenyeznek. Fittries-testépítő Korszerűen felszerelt kondicionáló terem és szauna segíti a felkészülést, a mintegy 50 fő igazolt versenyző felkészülését.Vidék és országos bajnokságokon, valamint bemutatókon nagyon szép sikereket érnek el. Tömegsport A legnépszerűbb sportág a kispályás labdarúgás, 18 csapat részvételével. Az MTE öregfiúk labdarúgó csapat is népszerű. Nagy tömeget mozgat még a Városi Teniszbajnokság küzdelmei. Segítik a kosárlabda mérkőzések szervezését is. Egyre nagyobb az érdeklődés a tollaslabda iránt is. Az ügyvezető elnök beszélt még komoly anyagi gondjaikról, valamint a sportlétesítmények túlzsúfoltságáról és leromlott állapotáról. Sürgősen megoldandó feladat a Kórház utcai épület tetőjavítása, a salakospályák felújítása, tanmedence téliesítése.A tagság a beszámolót egyhangúlag elfogadta. Predács Iván kérte, hogy az elért eredmények név szerint is kerüljenek a beszámolókba. Döntés született a tagdíjról, is, melynek mértéke
A jelentkezők közül a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Rádió Moháccsal közösen létrehozott bíráló bizottság választja ki a felelős szerkesztőt. Jelentkezni lehet: Wirth György német nemzetiségi önkormányzati képviselőnél. Cím: Mohács, Szabadság u. 4-6. Telefon: 06-69/311-833, tel./fax:311-612, esti órákban: 322-216
Lapunk következő száma december 16-án jelenik meg. Lapzárta hosszabb terjedelmű írások, novellák számára:december 8-án 15 óra, hírek, tudósítások, aktuális eseményekről szóló beszámolók részére: december 11-én 10 óra
felelős kiadó Menyhárt Éva ***
Szerkesztőségi hírügyelet
Fax: (69) 311-733
Lapunk szerkesztősége hírügyeletet tart a (69) 322-674-es telefonszámon. Hétköznapokon 7.30—15.00 óráig várjuk közérdekű bejelentéseiket, híreiket, észrevételeiket.
Kiadja a
írásaikat
Levelezési cím: 7701 Mohács, Pf.: 73 Telefon: (69) 322-674
Média Mohács Kft. Lapkiadó és Lapterjesztő Ügynökség
r
naponta a (69) 311-733-as számon is eljuttathatják szerkesztőségünkbe.
havi 200 Ft lett, jogi személyeknek 30.000.- Ft. Kuti István polgármester az elmúlt négy évet az MTE egyik legsikeresebb időszakának minősítette. Példamutató az összefogás, a küzdő szellem, az edzők szakmai munkája. Megköszönte a sportolóknak és az őket segítőknek a kitartást mely ilyen eredményt hozott. Jutalmazásra is sor került, melyet Bokodi István ügyvezető elnök terjesztett elő és Bittner Péter SE elnök adott át. Társadalmi munkáért elismerésben részesültek: Erszény Péter, Verőczi Miklós, Zátonyi István, Szenner Mátyás, Berényi Imre. Kiemelkedő edzői munkát is értékelték: Oszlár Ferenc, Csorbái Ferenc, Predács Iván, Lakatos Tamás, Mohácsán Mátyás. A sportolók közül: Erdős Z s u z s a n n a , Gáti Ágnes, Kónya Edina, Mózer Edina, Vajas Balázs, Vámosi Anikó, Kiss Norbert. Az utánpótlást jelentő sportolók közül: Balogh Balázs, Solt Szilvia, Verőczi Lívia, Major Andrea, Klaisz Andrea, Rosta Nóra és i íj. Arató Béla. Jutalmazták az országos felnőtt evezős bajnokság csapatát: Nóvák Tünde, Bosnyák Andrea, Dani Zita, Balázs Gabi. A szponzorok áldozatos munkáját is megköszönték: M o h á c s Város Önkormányzata, PIG-TECHN, ÁBAEGON, MOFA, Bolygó Kft. Ezt követően a régi elnökség nevében Bittner Péter m e g k ö s z ö n t e a szakosztályvezetők, edzők, sportolók és szülők munkáját és a szponzorok támogatását, és lemondott a vezetőség. Új tisztségviselőket választottak: 11 fő választmányt: Csollák István— Mohácsi Vízmű, Scharckopf Bálint — MOFA, Somogyi László — Ö n k o r m á n y z a t , dr. Olt György — Önkormányzat, Buturácz Antal — Livand Kft, Péter György —PIG-TECHN Kft, Straub István — AKAHYB, Schaffer Róbert — Vámszabad ter., Schenk János — vállalkozó, Rittlinger Károly — vállalkozó, Schwoy Dezsőné — szülők képviselője. Ügyvezető elnök: Bokodi István lett ismét! SE elnökség tagj ai; B ittner Péter, Miskolczi Imre, Alsóvölgyi István, Csorbái Ferenc. A számvizsgáló bizottság tagjai: dr. Boros Istvánné, Katona József, Berki Lajos SE elnöke: Szekó József, aki a következőket nyilatkozta:— Nagyon nehéz feladatot vállaltunk, mert komoly, sikeres eredményekkel vesszük át a munkát. Ezt mindenképpen meg kell őriznünk. Továbbra is számítunk a sportolók küzdésére, kitartásukra, az edzők áldozatkész munkájára a szponzorok áldozatos támogatására és valamennyi sportot kedvelő biztató segítségére. S.Á.
Bronzhétvége ökölvívásban Budapesten rendezték, november 21-24. között az Országos Felnőtt Ökölvívó Bajnokságot. AZ MTE Ökölvívó Szakosztályát két versenyző képviselte. Nagy Ferenc 48 kg-os súlycsoportban indult és az e-
Kemény küzdelemben alulmaradt az elődöntőben, a már rutinos, 26 éves Ham Bélával szem ben. így nem sikerült a világbajnok Kovács István ellen kötelek közé lépnie a döntőben. Ez így is gyönyörű teljesítmény volt a 18
Balról Kiss Norbert, jobbról Nagy Ferenc lődöntőben a már sok világversenyen is érmet szerző Lakatos Páltól szenvedett vereséget, így lett bronzérmes. A fiatal versenyző teljesítménye feljogosít mindenkit a bizakodásra. Kiss Norbert az 54 kgosok súlycsoportjában küzdött. A két hete nyert junior OB aranyérme mellé megszerezte élete első felnőtt bajnoki bronz érmét is.
Fotó: Schindl
éves versenyzőtől. Csorbái Ferenc edző a következőket nyilatkozta: — Két nagyon fiatal versenyző remekül küzdött és r a g y o g ó a n helytálltak a rangos mezőben. Erre a versenyre még külön edzésekkel is készültek. Keményen küzdöttek a fiúk! Biztosan még sokszor fogunk hallani kiváló eredményeikről! S.Á.
Tudja, hogy minimum 20 %-kal több, két-három héttel korábban érő, extra minőségű termése lesz?! — Hogyan? — A nagyhatású
humusztrágya alkalmazásával! Kérjen szaktanácsot!
[MOFA) MINTABOLT Mohács, Budapesti országút Tel.: (69) 329-922/292 Fax: (69) 329-742
Felhasználása nem korlátozódik tavaszra vagy őszre, egész évben bedolgozhatja a totdbe!