A görög szert. kath. egyház szent és isteni liturgiája. A legszentebb áldozat bemutatását megelőző imákkal és isteni tiszteletekkel kiegészítve Szent Evangélium. Nagyalakú oltári kiadvány. Fűzve . . . Megrendelési cím: Hajdudorog-egyházmegyei püspöki irodaNyiregyháza, Bethlen-utca 5. Szenírási szakaszok a gör. kath. egyház isteni szolgálataihoz. O l vasmányok, prokimenek, apostolok és evangéliumok az év minden napjára. (Sajtó alatt.) Megrendelési cím: Kozma János püsp. tanácsos, hittanár, Miskolc, Melinda-utca 11. Vigyázzatok és imádkozzatok. Gör. kath. ifjúsági imakönyv . . Megrendelési cím: Demkó Sándor gör. kath. esperes-lelkész, Görömböly, Borsod megye.
25.— P 120.— P
1.50 P
Szertartástani kiadványok. Görögkatholikus Szertartástan. Iskolai és magánhasználatra. Irt« Melles Emil, átdolgozták Szántay-Szémán István dr. és Kozma János. Nemcsak középiskolások, hanem kántortanító és papjelöltek is haszonnal forgathatják. Fűzve: . . . . A gör. kath. szertartástan elemei. Az előbbinek főleg polgári, mezőgazdasági és ipari középiskolák számára készült bő kivonata Megrendelési cím: Szent István Társulat könyvkiadóhivatala: Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 2»—30. Kivonatos Typikon, egyházi naptár és szertartási utasítások. Szerkesztette Kozma János Gör. kaith. szertartástan. Kérdés és felelet alakban feldolgozva. Elemi és iparos iskolák számára kiválóan alkalmas . . Megrendelési cím: Demkó Sándor gör. kath. esperes-lelkész, Görömböly, u. p. Hejőesaba, Borsod megye.
3.80 P
2.40 P
1.50 P 1.— p
Gör. kath. Egyháztörténelem. Dr. Vargha Géza: Gör. szert. kath. egyháztörténet. — Átdolgozta: Dr. Kiss Andor Dr. Kiss Andor: Gör. kath. egyháztörténelem. Polgári, mezőgazdasági és ipari középiskolák s z á m á n Megrendelhető a Szent István Társulatnál, Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30. Demkó Sándor: Gör. kath. Egyháztörténelem. Elemi iskolák számára Megrendelési cím: Demkó Sándor esperes-lelkész, Görömböly,
i . p. Hejőesaba, Borsod megye.
2.8® P 2.40 P
1.— P
,
OLTALMAD ALÁ SIETÜNK MARIAPOCSI SZÜZANYANKI
KELETI ESYHÁZ
TUDOMÁNYOS
ÉS
EGYHÁZPOLITIKAI
FOLYÓIRAT
A „ S Z E N T M I K L Ó S M A G Y A R O R S Z Á G I U N I Ó S S Z Ö V E T S É G " (SZEMISZ) T U D O M Á N Y O S É S I R O D A L M I O S Z T Á L Y Á N A K HAVI F O L Y Ó I R A T A = = = = = A L A P Í T O T T A : S Z Á N T Á Y - S Z É M Á N ISTVÁN D R . = = = = =
Szerkesztő-bizottság: ELNÖK: SZANTAY-SZÉMAN ISTVÁN DR.
r
TAGOK: BOKSAY EMIL, LIKI JÁNOS, LIPPAY LAJOS DR., PAPP GYÖRGY DR., PFEIFFER MIKLÓS DR., ROHÁLY FERENC DR.
Szerkesztő:
KOZMA JÁNOS
VIII. évfolyam.
6. (78.) szám.
1941. június.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. szám.
A n n u s VIII.
Keleti Egyház A
Kr. 6. (78.)
J u n l u s 1*41.
„SZEMISZ" tagilleti&énye. Megjelenik havonta, július
•6 augusztus kivételével. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. SZ. Telefon (csak hétköznap délután 14—17 órák között): 57—98. Előfizetési Ara pártoló tagoknak évi 4 pengő, nem tagok részére: évi 6 pengő. Külföldön évi 8 pengő. A SZEMISZ alapító és rendes tagjai tagsági díj fejében kapják.
TARTALOM! CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: Uniós katekizmus. Lengyel Zoltán: ö r m é n y liturgia magyar földön. Wunderie György — Vueskits Jenő: A keleti egyázi tanulmányok vallásos jelentősége. KRÓNIKA. A római ¡katekizmus egészítése.
uniós
ki-
IRODALOM. Ziegler Adolf: Az eucharisztia az egyház egységének szentsége — Ism. Szántay-Szémán István dr. Zakár András: Tihamér" püspök élete. Ism. Schirilla László dr. P. Spácil: Doctrina Theologiae Orientális Separatae de SS. Eucharistia. FIGYELŐ. A szertartásváltoztatás Erdélyben.
Ecclesiű Orientális.
Periodicum Confoederationis S. Nicolai pro Sancta ünione. Redactio et Administratio: Miskolc. Hungaria, Melinda-Utca 11. — Redactor et moderátor: Joannes Kozma Pretium annuum extra Hungáriám : 8 Pengő aurea. Additamenta unionistica Catechismi Romani in Hungaria. — De ritu Armenico. — Utilitas studiorum Orientalum respectu ad Ecclesiam
Occidentalem. — Apostasiae et rituum mutationes inter Graeco-Catholicos ,.non Rumenos" in Transsilvania.
A Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség (SZEMISZ) postatakarékpénztári csekkszáma: 7775. — Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében minden pénzküldeményt erre kérünk beküldeni, az értesítő lapon jelezve a küldemény rendeltetését A Keleti Egyház régi csekkszámlája megszűnt. A Szövetség szünidei címe: Miskolc, Melinda-utca 11. szám.
UNIÓS KATEKIZMUS
Irta: SZÁNTAY SZÉMÁN ISTVÁN dr.
Jóleső érzéssel olvassuk a magyar püspöki kar tagjainak legújabb körleveleiben a tavaszi püspöki konferencia azon határozatának végrehajtását, hogy a különböző szertartású katholikusok testvéri kapcsolatainak megerősítése, valamint az undó szent ügyének szolgálata érdekében, a katekizmus megfelelő átdolgozásáig is megvilágosító szövegrészeket illesztettek be az egyes kérdésekhez. Folyóiratunk más helyén egész terjedelmében közöljük a módosítást, amely mellett nem mehetünk el közömbösen, mert a magyar uniós munka, sőt a magyar katholikus hittestvéri együttélés megvalósításának jelentős állomása. Annyi félreértéssel kell hadakoznunk még olyan vidékeken is, ahol a különböző szertartású katholikusok isgyütt élnek, másütt pedig szinte csodálkozva kérdik, hogy másformájú katholikusok is vannak? Valahogy az egyház egységével össze nem egyeztethetőnek, felesleges, sőt ártalmas partikularizmusnak tartják a rítusok különbözőségét és az unifikációt tartják az egyetlen útnak, amely az egyház egységét biztosítja és méltóan képviseli. Első hallásra nagyon tetszetős ez a felfogás, amellyel azonban nemcsak az egyháztörténelem tanúságté. tele áll szöges ellentétben, hanem ma a nacionális irányzat törekvései bizonyos egyoldalú és egy kultárlis világhoz szegődő képződménynek tekintik az egyházat. Egyre világosabban kell látnunk, hogy minden nacionalizmuson felül és belül kizárólag a lelki egység, katholikus értelemben a hitegység alkalmas arra, hogy a tobzódó világnézeti harc. ban a krisztusi kereszténység végső diadalát megnyerje. Csodálatos dolog, hogy a szertartási mérleg, a többség és a kisebbség kilengései hazánkban a legutóbbi időkig sem engedték a köztudatba átmenni a kölcsönös megismerést és megbecsülést parancsoló igazságot, amelyet Nagy Sz. Gergely római pápa már 591-ben klasz. szikus tömörséggel s félremagyarázhatatlan világossággal így fejez ki: „In una fide nihil efficit sanctae Ecclesiae consuetudo diversa," — vagyis a hitegységgel szépen összeegyeztethető az Anyaszentegyházban virágzó szokások különfélesége. Amint nyugaton valamikor a karolingista theológusok Kelet és Nyugat között inkább a szakadást igyekeztek elmélyíteni, Keleten máig is hallatszanak vélemények, hogy csak a szertartási különbségek kiélezése tarthatja fenn a keleti egyház nemes hagyományait. Ezen két végletre tesz pontot a magyar püspöki karnak az apostoli Szentszék állandó felfogását és sürgető buzdítását tükröző bölcs rendelkezése addig is, amíg a katekizmus megfelelő átdolgozásával egyszersmándenkorra elejét veszi a hangulatváltozásokon alapuló, elkülönülésre vezető egyéni véleményeknek. Azt kérdezhetné valaki, hogy miért csak most sürgeti az egyház a kölcsönös megismerés és összefogás szükségessé129
gét, hiszen pl. hazánkban is ezer év óta együtt éltek a különböző rí. tusú egyesült és nem egyesült keresztények? A kérdés jogos, amelyre azonban azt feleljük, hogy az egyház és a pápák sohasem tévesztették szemük elől és koronként nyomatékkal kihangsúlyozták is az uniós gondolatot! Most azonban, amikor a világhelyzetből folyó beláthatatlan nagy lelki veszedelmek minden keresztény népet egyetemesen és egyformán fenyegetnek, az Anyaszentegyház is fokozottabb kötelességének érzi, — amint azt A. Rademacher bonni professzor kiváló uniós munkájában („Die Wiedervereinigung der Christlichen Kirchen") megfogalmazta, — hogy a világ nagy nyilvánossága előtt feltárja, hogy az Evangélium népeket összekötő egyetlen erő, amelytől még az államok, népek és kultúrák között a kibékülést remélhetjük. Ennek az egyetlen erőnek szolgálatában talán a legtöbbet tehet a katekizmus, amely tömegeket nevel, tömegekbe oltja bele az isteni tekintélyen alapuló keresztény igazságokat. A katekizmusban jó kezekben van — a legjobb világnézeti megalapozás is, amely még kedvezőt, len körülmények között is legalább tudat alatt fog dolgozni azokban a lelkekben, akik a benne felépített isteni életprogrammot legalább megsejtették. Talán nem volna különös dicsekvés, ha azt mondanók, hogy a püspökkari intézkedésben a nagy uniós munkának is némi része van. Egyben azonban buzdítás is nekünk, hogy krisztusi és korszerű munkát végzünk akkor, amidőn az egyház egységéért lankadatlanul küzdünk. Fogadja tehát a magyar papság szeretettel az uniós katekizmust s amikor az a katholikus tömegek vérévé válik, könnyű lesz köztudattá tenni, hogy hazánkban milyen nagy és sajátos hivatása van az egyházak egyesítésében s hogy ezen hivatás betöltését földrajzi fekvésünk, vallási és nemzetiségi adottságaink parancsolólag követelik tőlünk: Szent István királyunk magyarjaitól.
Ha talán ma, a mi zűrzavaros korunkban, sokszor úgy ¡tetszik, hogy a mi spirituális erőinknél sokkalta nagyobb irracionális világtörténelmi áramlatok sodrába kerültünk, amelyekkel szemben mármár a harc fölvételének lehetősége is kilátástalan, még akkor sem szabad és az istenkísértés bűnéhez közelálló volna minden erőfeszítésünket abbahagyni s egyedül és kizárólag isteni csodára és beavatkozásra várni. Ezen a címen már a katakombákba szorult őskeresztények is beszüntethették volna a harcot az Isten országának terjesztéséért. (Nyisztor Zoltán.) 130
ÖRMÉNY LITURGIA MAGYAR FÖLDÖN Irta : LENGYEL ZOLTÁN
A bécsi döntéssel az erdélyi örmény szertartású katholikusok zöme is visszatért a magyar szent koronához. Az anyaországból sokan talán először ekkor láttak örmény szertartású templomot, szentmisét és szertartásokat. Kíváncsian kérdezősködtek, hogy az örményiek milyen valláshoz tartoznak. Bizonyára teljesen magában álló jelenség, de még paptestvér is akadt, aki oly különös módon nézte végig szertartásain, ¡kat, amelyeken pedig Erdélyben a legelső pillanatra szembetűnő a latin behatás nyoma, mintha magában csak azt tartotta volna katholikusnak, aki latin szertartású. Nem lehet tehát érdektelen s az uniós mozgalomnak föltétlen hasznára válik legalább azoknak a szertartásoknak az ismerete, amelyeket szűkebb hazánkban is megtalálhatunk. Mert ha /elszórt esetekben is, de még hazánk területén is vannak örmények, akik nem katholikusok, a mostoha sors és véres üldözések következtében a világ minden részébe szétszóródott örménységnek pedig 90%-a még nem találta meg a Róma felé vezető utat. Jelen sorok célja a keleti szertartások egyik értékes hajtásának, az örmény liturgiának ismertetése főbb vonásokban. *
Az örmény hagyományok egyenesen az apostoloktól származtatják, történelmileg azonban Világosító Szent Gergely (257—333) nevéhez fűződik az örmény nép miegkeresztelkedése. A kis Arménia még a milánói rendeletet is (313) megelőzte a kereszténységnek államvallássá való tételével, amelyért a pogány Maximinus Daza-val 311-ben vívott ütközet óta napjainkig a legnagyobb véráldozatokat hozta. A három első egyetemes zsinaton az örmény egyház is képvaselve volt A Chalcedonban (451) tartott negyedik egyetemes zsinaton nem vehettek részt s nem fogadták el annak határozatait. Ide nyúlik vissza szakadásuk. Az örmény betűsor ekkor már megvolt s a liturgia nemzeti formát vett fel. A szentmise alapjában véve Nazianzi Szent Gergelytől származik, bár általában Nagy Szent Vazulnak szokták tulajdonítani. Az évszázadokon keresztül sok változáson ment át s mai alakját tulajdonképen csak a XVII-ik században érte el. Mivel a szentmise a legfőbb és legszembetűnőbb liturgikus cselek, mény, annak ismertetése az első célom. Az örmény szent mise, mint általában az összes keleti szertartások, lényegében véve egész év folyamán ugyanaz. Mindössze a rövid bevezető rész (introitus-zsámámud) szentlecke előtti zsoltárvers, szent lecke, graduále, szent evangélium s az énekes misében mondott felajánlási és miseutáni' himnusz változik. A templomokban a keleti rítusokra annyira jellemző képfal (ikonosztáz) helyét egy külső nehéz szövetből, vagy vászonból készült s egy belső áttetsző csipkefüggöny pótolja. Ezeket a szentmise bizonyos részeinél elhúzzák (disciplina arcani). Használatuk azonban a hazai örmények között nem ismeretes. A szentmise bemutatására a 131
többi keleti szertartásoktól eltérőleg az örmények kovásztalan kenyeret (ostyát) használnak. Az oltárszekrény és cibórium használata megvan. A papság naponként misézik. A csendes mise, mely a szakadár örmények között ismeretlen, igen sok hasonlatosságot mutat a latin szertartású misével. Tartama is körülbelül azonos. (Fél óra.) Laikus előtt talán csak annyi tűnik fel, hogy a bor és víz betöltése a szentmise elején van, az evangéliumot a nép felé fordulva olvassák s az átváltoztatástól külön eső úrfelmutatás után a pap a nép felé fordulva áldást ad a szent színekkel, a kifordulásoknál pedig kereszt alakjában mindannyiszor áldást ad a népre. Az énekes mise hosszadalmas és keleti pompával bővelkedik. Az erdélyi részeken kialakult énekes szentmise azonban nem más, mint csendes mise, amelynek bizonyos részeit a pap énekelve mondja. Az Armeniában működő dominikánusok az unió érdekében XI. Kelemen pápa engedélyével misekönyvüket örmény nyelvre fordították 1 ). A mechitarista szerezetesek2) revideálták s a Congregatio de Propaganda Fide adta ki 1728-ban. Hogy mennyiben volt szerencsés kezdeményezés az unió ügyélben, annak leibírálása nem tartozik ide. A misekönyv azonban a hazai és lengyelföldi örmények között tért hódított. Ujabban a Szentatya kívánságára, ki a különféle szertartásoknak eredeti épségben tartására nagy súlyt fektet, egy-két kivételtől eltekintve, mindenütt az eredeti örmény misekönyv használatára tértek vissza. Ezt a misekönyvet legutóbb a bécsi mechitaristák adták ki. Két kötetből áll. A kisebb kötet a szentmise állandó részeit a másik a változó részeket tartalmazza. A liturgia nyelve az ú. n. klasszikus, vagy ó-örmény (krápár) a ma beszélt élő nyelvtől, az ú j örménytől (áskrápár) sokban különbözik nyelvtanilag, de ez nem gátolja az érthetőségét. A szentmisénél, amely a latin szentmiséhez hasonlóan lépcsőimádsággal kezdődik, szemlbetűnő a hittanulók és hivők miséjére való tagozódás. A pap a Boldogságos Szűz és a szentek közbenjárását kérve bűnvallomást tesz (confíteor), miközben háromszor a miellét veri. Az utána következő 42.ik zsoltár a latin szentmiséből került ide. Lépcsőimádság után a dominikánus szentmisére emlékeztető bor és víz betöltés következik. Ezután betakarja a pap a kelyhet. Az ünnepélyes szentmisénél az oltárról el is viszik. Az evangéliumi oldalon levő kis asztalkára helyezik két égő gyertya közé. Csak később, a tulajdonképeni felajánláskor végezett kézmosásnál hozzák vissza, az oltár háta mögött a lecke oldalára kerülve folytonos incenzálás közepette. A füstölőnek, mint általában minden keleti rítusnál, itt is nagy szerepe van a liturgiában. A kis doxologia és a rövid bevezető ima következik, majd a nép felé fordulva, kezével áldást ad a pap. Ünnepélyes szent*) Missale Sacri Ordinis Praedicatorum auctoritate apostolica approbatum R-mi P. F. Thomae Ripoll ejusdem ordinis Generális Magistri jussu editum. Typis S. Congr. de Propaganda Fide, Romae 1728. 2 ) A mechitaristák Szent Benedek szabályai szerint élő örmény szert, katholikus szerzetesek. Nevüket a congregatio megalapítója és első főapátja, Mechitár-ról (1676—1749.) vették. Anyaházaik Velencében és Bécsben vannak.
132
miséknél egészen az átváltoztatás idejéig selyemkendőbe kötött kis keresztet tart a kezében és az áldásokat is így végzi. Ezek a kifordulások és áldások a latin Dominus vobiscum.nak megfelelő „Békesség mindnyájatoknak" (háháhutyun ámenecum) köszöntések. Kyrie és Glória nincsen. Ellenben nagy szerepe van a Trisagion_nak, amelyet a nép énekel. (Szent Isten, szent Erős, Szent Halhatatlan irgalmazz nekünk!) A trisagion után tégy könyörgés, majd a szent lecke, graduale és szent evangélium következik. A szentmisében olvasott szentírási részek mindig az új-szövetségből valók. Az ó-szövetséget csak a karban végzett napi zsolozsma közben olvassák. A Trisagion alatt ünnepi szentmisénél a segédlet folytonos füstölés közben megkerüli az oltárt az evangéliumos könyvvel s azt az egyházközség főgondnokának (világi elnökének) nyújtja csókra, ami igen nagy megtiszteltetés jele. Evangélium előtt a kántor „Alleluja, álljatok fel!" felszólítással fordul a néphez. Békesség mindnyájatoknak! —• így szól a pap szava. A nép feleli: És a te lelkednek! Ujabb felhívás következik: „Istenfélelemmel hallgassátok!" A pap elmondja, hogy melyik evangéliumból olvas. „Dicsőség neked Urunk!" — feleli a nép. „Térdeljetek le Isten beszél!" — hangzik erre a harmadik felhívó figyelmeztetés szava. Az evangélium után a pap megcsókolja a könyvet, majd elmondja a Hiszekegyet. Ez az örmény szentmisében soha siem marad el s nem más, mint a nicea—konstantinápolyi hitvallás, Doxológia, Krisztushoz intézett békekönyörgés és békeáldás következik. Ezzel vége a katekumenek miséjének. A hívők miséje az offertóriummal kezdődik. A pap mélyen meghajolva imádkozik, kéri az Istent, hogy tisztítsa meg lelkét, hogy méltóan mutathassa be a szent áldozatot. Kezet mos s távozásra szólítja fel a hitujoncokat és bűnbánókat, ünnepi szentmisénél mindez magasztos szertartások (az áldozati adományok körülhordozása, békecsók) közepette történik. A következő rész az előének (praefatio). Általában megegyezik a latin szentmise előénekével, die szövege mindig változatlan. Az előéneket az angyali karok éneke fejezi be. (Szurp, szurp, szurp —. Szent, szent, szent . . .) Következik a szentmise legfontosabb része, az átváltoztatás. Háromszor keresztet vet az áldozati adományokra, magasba emelt karokkal imádkozik a pap. Az átváltoz_ tatás szavait mindig hangosan mondja, illetőleg énekeli. A nép ámennel felel. Urfelmutatás most nincs. Csak jóval később következik. A kettő (átváltoztatás és urfelmutatás) közé esik a keleti szertartásokra jellemző epiklézis, vagyis a Szentlélek segítségül hívása és a különféle megemlékezések. Az átváltoztatástól kezdve nem fordul1 ki egészen a pap a békeüdvözlésekrie (Békesség mindnyájaitokra), hogy hátat ne fordítson az átváltoztatott szent adományoknak. Áldásadásoknál pedig mindannyiszor érinti a paténát és kelyhet is, mintegy jelezni akarja, hogy az áldást a kegyelem kútforrásából meríti. Az epiklézist háromszoros oltárcsók vezeti be, amely közben a következő imát végzi: „Imádunk, könyörgünk és áldunk Téged jóságos Isten, küldd le hozzánk és ezen felajánlott áldozati ajándékokra örökkévaló és Veled egylényegű Szenttelkedet!" — Háromszor keresztet vet a szent ostya fölé, mind183
annyiszor ismételve: „Ki által a megáldott kenyeret Urunk és üdvözítőnk Jézus Krisztus valóságos testévé változtattad" 3 ). Keresztet vet háromszor a kehely fölé, ugyanannyiszor ismételve: „És a megáldott kelyhet valóban Urunk és üdvözítőnk Jézus Krisztus vérévé változtattad." A paténát a szent ostyával felteszi a kehelyre s a kettőt egyszerre áldja meg háromszoros keresztvetés és e szavak kíséretében: „Ki által a megáldott kenyeret és bort Urunk és üdvözítőnk Jézus Krisztus valóságos testévé és vérévé változtattad, átváltoztatva Szsntlelkeddel." Az epiklézis után az élőkről és haltakról, egyháziakról és világiakról való megemlékezések sora következik (hise. lik): „Engedd, hogy bizalommalteljes szóval nyíljon ajkunk és zengedezzünk neked, mennyei Atya, mondván:" könyörgés után a nép elmondja, illetve elénekeli a Miatyánkot (Hájr me . . .) Csak a befejező doxológiát végzi a pap: „Mert tied az ország, hatalom és dicsőség mindörökké Ámen." Most következik az Urfelmutatás, amelynek három fázisa van. E szavakra: Szenteknek a szentet (gör. Szentség a szenteknek!) először a szent ostyát, majd a szent vért mutatja fel imádásra a pap. Azután balkezébe; veszi a kelyhet s a jobb kézzel fölötte tartott szent ostyával együtt kereszt alakjában áldást ad a népre. Ez az áldás mintegy a szentáldozásra való meghívás jele s egyike az örmény szentmise legszebb részeinek. Szavai a következők: „ . . . a mi Urunk Üdvözítő Jézus Krisztusunk legszentebb drága testéből és véréből tiszta szívvel részesüljünk, ki a mennyből alászállván köztünk kiosztatik, ez az élet, reménység, feltámadás, kiengesztelés és a bűnök bocsánata." Imák mondása közben 3 részre töri a szent ostyát és egy kis részt a kehelybe bocsájt. Aranyszájú Szent János szép előkészületi imája után a pap, majd a hívek áldozása következik. A pap áldozása előtt a szentmise szövege szerint nincs előírva az „Uram niem vagyok mélitó" szavak elmondása és a háromszoros mellverés, de a legtöbb helyen végezik. A szent ostya vételekor keresztet vet magára a szent ostyával, e szavakat mondva: „a Te elenyészhetetlen tested legyen életem." A szent vér vételekor: „És a Te: szent véred a bűnök kiengesztelésére és bocsánatára." A hívek csak egy szín, az ostya színe alatt áldoznak. Az örmények ebben úgyszólván egyedül állanak a ke. leti szertartásúak között. Csak a maroniták használnak még kovásztalan kenyeret a szentmise-áldozat bemutatásánál és a -szent áldozásnál. Odzneci János örmény pátriárka ezt a szokást egyenesen Világosító Gergelytől származtatja s már a VIII. században hevesen védel. mezi a görögökkel szemben. A hívek áldozása után a cibóniummal áldást ad a pap. Hálaimákat végez az Atya, Fiú és Szentlélek Istenhez s ) Az eredeti szövegben „változtassad" (változtatni kegyeskedjél), állott, ami igen sok vitára adott alkalmat a theolőgusoknaki az átváltoztatás időp o n t j á t illetőleg. További félreértések elkerülése végett a XVII. s z - b a n eszközölték ezt a látszólag kicsiny változtatást. A szöveg így világosabb, s a j n o s azonban eltiint belőle az a misztikus értelem is, ameiyre épen a befejező ima adja meg a magyarázatot: „Hogy m i n d n y á j u n k n a k , akik Hozzád j á r u lunk, ne kárhozatára, hanem kiengesztelésére és a bűnök bocsánatára váljék," (P. V. Inglisian: Die hl. Mess.0 nach dem armenisch-katholischen Ritus: Wien Verlag der Mechitaristen-Kongregation 1935. 12. old.)
134
„egy Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonított Doxológiával befejezi a hívők miséjét. (A Te kifürkészhetetlen, megfoghatatlan, három, személyű Lényedet, teremtő, fenntartó és oszthatatlan szent Háromságodat illeti a dicsőség, hatalom és tisztelet, most és mindörökké és örökkön örökké. Amen.) Az utána következő szép könyörgéssel a tu. lajdonképeni egész szentmise befejezést nyert. A XVI. században idevették még — nyilván a latin szentmise nyomán — Szent János evan_ géliumának bekezdését is, amely után az evangéliumos könyvvel, majd kézzel végzett kettős áldásadás után a nép elbocsájtást nyer. (Legyetek megáldva a Szentlélek kegyelmével, menjetek békével és az Ur legyen veletek mindnyájatokkal. Amen.) *
A fentiek talán bepillantást engednek az örmény szentmise fönséges szertartásaiba, amelynek keleti pompája ma már csak alig egykét nagyobb ünnepen (főkép Világosító Szent Gergely napján, a pünkösd utáni 4-ik szombaton) bontakozik ki a magyar örmények között, kik nyelvben és érzésben Szent István népével teljesen egybeforrva, de ragaszkodó hűséggel és a hagyományaik iránti szent tisztelettel őrzik ősi szertatásaikat. Érdemesnek találom megemlíteni, hogy a békesség gondolata, amelyről folyóiratunk mult évi decemberi számában Gulovics Andor dr. a görög liturgiával kapcsolatban ír, az örmény szentmisében és liturgikus cselekményekben is vörös fonálként vonul át. Az egyház liturgiájában állandóan imádkozik a békességért, vajha az életben is valósággá válna mihamarabb!
A KELETI EGYHÁZI TANULMÁNYOK VALLÁSOS JELENTŐSÉGE. Irta: WUNDEKLE GYÖBGY N é m e t b ő l fordította: VüCSKITS JENŐ. III. (befejező) közlemény.
V. A keleti egyháznak azért nem idegen a szervesség gondolata. Hiszen fáradhatatlanul beszél az életről és imádságaiban az egész keresztény életet minden vonatkozásával együtlti az Isten felé irányítja. Igaz, hogy közben világosan az örök élet mellett tör lándzsát, mégpedig nem is egyszer a földi élettel való harcos ellentétét hangsúlyozva. Gondoljunk csak a Kelétnek szigorú aszkézisére, amelyet még a világiak is gyakorolnak pl. igen szigorú böjtök ¡alakjában. A világgal szemben való állásfoglalás egészen mássá teszi, mint a gyakorlat, sőt más, mint ami egyáltalában lehetséges. A földi létnek természetes tökéletesítésére a keleti kereszténynek jóformán semmi gondja, vagy 185
legalább is összebasonlthatatlanul kevesebb gondjia van, mint a nyugati kereszténynek, aki egy határtalanul mozgalmas életbe van beállítva. A keleti élet eszménye a földi létnek természetfölötti megdicső. ítése, az ember istenivé tevése. Az uralkodó húsvéti misztérium ennek a ténynek erősen hangsúlyozott kifejezése. Azért az időbeli kultúra nem játssza azt a szerepet a keleti kereszténységnél, amelyet nyugaton még a buzgók életében is játszik. Mindenesetre a keleti egyház meggyőződése szerint az isteni élet nem hull rá úgy az emberre, mint egy felhő, hogy őt csak betakarja; nem, az embernek egész új létet keŰ felvennie, tehát belsőleg, szervesen kell felemelkednie. Ami emberi részről szükséges, vagy arravaló, hogy a potentia óboedientia. list lehetőleg tökéletessé alakítsuk, és az isteni élet számára befogadóképessé tegyük, az a keleti liturgiában, laszkézisben és misztikában csodálatos módon meg van szervezve. E célra elegendő csak a Chrysostom-liturgiára rámutatnunk. Különösképen áll róla, hogy az üdvösség misztériumait nem pusztán szimbolikusan ábrázolja, hanem mint eleven tényt jeleníti meg őket. Ha a keleti keresztény már a szent ikonban a láthatatlant szemléli, mintha test szerint is jelen volna, akkor az áldozati: liturgiának látható drámájában látja csak igazán a Megváltónak titokzatos istenemberi művét. Neki itt nem egy pusztán racionális üdvösség.theológiája, hanem Krisztusnak megrázó üdvösség-ténye jelenik meg a szeme előtt. Ebben a szemléletben a szentmise átváltozása nem úgy áll előtte, mint az átváltoztató szavaknak majdnem hatása, hanem az életet fakasztó liturgiáknak, imádságoknak és a kánon liturgikus cselekményeinek az eredménye. Joggal mondották ezt az ősegyházi és keleti egyházi felfogást szervesnek; egyszerűen élőnek is nevezhetjük, ha a nyugat puszta theológiai elképzelésével állítjuk szemlbe. Hogy a Szentlélek a szerves konszekráció alkalmával mint különösképen életadó működik, ez ezenfelül abból a gyakorlatából is következik a keleti egyháznak, hogy a Hagion Pneumának állandó, természetfölötti teremtő működésére utal. Minden megszentelés az ő feladata ; az imént említett értelemben egyenesen szervetlen valami volna, ha a konszekráció istenüléséről nem ő kezeskednék. És vájjon nyugaton nem ismeretlen Istenné változott e gyakran a Szentlélek? Nem volna e nagyon értékes dolog, ha itt megint Schee. ben Mátyás kezdeményezésit folytatnánk? Ezen az úton a természetfölötti kegyelem rendjének Pneumatikus létalapja újra behatóbban volna vizsgálható a görög egyházatyákból kiindulva, és a theológia ismét meg volna gazdagítható (kerygmatikus céljának javára!) olyan Pneumatikus motívumokkal, amelyek az őskereszténységben olyan bőségesen csörgedeztek a kegyelemteli élmények következtében. A gyakorlati kereszténység ezen az úton sokkal több közvetlen ösztönzést kaphatna a theológiából; az egyes hívők élete az ő világi feladataik teljesítése közben sokkal inkább a lélek indításai szerint (Róm. 8. 14. 6.) folynék le. így a keresztény életnek természetfölötti szervezése ki volna építhető és az igaz Gnózisnak, az igaz Sophiának őskeresztény eszménye (az orosz fantasztikus Szophiológiák veszedelme nélkül) mint életalakító bölcseség volna megvalósítható. Vájjon ezzel nem kel136
tenénk.e életre és nem alakítanánk-e újjá a laitin középkor egyik legértékesebb kincsét, a keresztény sapientiáról szóló itanítást? Aki a nyugati katholikus életi mai szerkezetébe nyilt és bátor szemmel tekint, az nem fogja tagadni, hogy a theológia és az élet egymástól való eltávolodása néha túlságosan nagy. A theológia egyre jobban iskolás és kutató tudománnyá fejlődött. Igaz, ez is a fejlődés egyik természetes következménye. í)e az Istenről és az Isten működéséről szóló tudományt nem szabad kereken az élettől függetleníteni. Merít: az Ige testté lőn. És ezzel az Istenről szóló minden tudomány valamilyen mó. don hirdethetővé lett. És mentől 'titkosabb tudománnyá válik a ¡theológia, annál inkább elvesztik isteni titkai hathatós erőiket a keresztény élet formálására. A keleti egyházi (tanulmányok legalább vonzó eszményét mutatják a theológia és az élet egységének, ha nem tudják is ezt az egységet csak félig-meddig tökéletesen is megvalósítani. VI. Bizonyos tekintetben, amint utaltunk is rá, a theológia és az élet viszonya tükörképe az Ige megtestülése központi keresztény misztériumának. Kelet egész gondolat- és érzelemvilága e körül a tiitok körül forog: úgyszólván a Szentháromság az a nagyszerű örök műremek, amelyről a megtestülésnek történelmi eseménye leválik. Az egészemberfejlődésnek ebben a megrázó eseményében nem úgy érintkezik az isteni az emberivel, hogy az önmagukban tökéletes természetek kettőssége csak közvetlenül egymás mellett áll, mintha tisztára csak lát. szatos, külső egység létesült volna közöttük. Épen az első századok keleti tbeológiája birkózott ennek az alapvétő titoknak magyarázatával, ha ugyan magyarázatról egyáltalán szó lehet. Az isteni személyiség a két természetnek összefoglalója. Ebből messzejáró zárókövetkeztetés nélkül is az isteninek laz emberi fölött való túlsúlya ered, legalább bizonyos tekintetben. A nyugati theológia, ha nem részesítette is előnyben az emberi elem számára; a keleti keresztény mindig megmaradt az isteni elem körében, anélkül, hogy az emberit tagadta, vagy akár csak nem megfelelő módon háttérbe szorította volna. A monofiziták. kai vívott küzdelemben a kérdés dogmatikailag tökéletesen eldöntődött; a monofiziták tanításia, mely szerint a két természet összevegyült! volna, hogy az isteni természet az emberit egyszerűen magába szívta volna, mint herezis elvettetett. Megmaradt azonban Keleten valami a monofizita, érzületből, amely éppen úgy megnyilatkozik az aszkézisükben, mint a misztikájukban, akár a liturgiához van kötve, akár nincs. Az isteni és az isteninek fölsége mindig túlszárnyalja az emberi.nek benyomását: Isten hatalma, Isten fönsége @sov) mindig ott van az előtérben. A nyugati; felfogás ebben a tekintetben a középkor folyamán döntő változáson esett át, mert különösen Clairvauxi Sz. Bernát a Megváltó ¡alakjának emberi oldalát hangsúlyozta erősebben, hogy a kép hatása az emberekre annál hatalmasabb legyen. A lelkületnek ezzel a színezetével megmutattuk a keleti és a nyugati szemlélésmód egyik leggyökeresebb különbségét. Ez a keresztényélet minden ágazatában megnyilatkozik. Csak néhány jellemző példán követjük nyomon a megnyilatkozásait. 137
Talán legjellemzőbb köztük az a spirituális hajlam, amely különösen ¡az egyházi közösség problematikájában nyilatkozik meg. Érdekes probléma volna, hogy a modern vallásos spiritualizmusnak eredetét történelmi és lélektani úton kinyomozzuk. Erre itt nincsen hely. De mégis például igen különös, sőt megkapó dolog, ha joggal megjegyezhetjük, hogy Nietzsche Frigyesnek az egyházi kereszténységről vallott kritikája is spirituális hatások alatt született. Az egész mozgalomban egy bizonyos halálos undor, bizonyos fáradság észlelhető a modern technikai élet gyors, szinte erőszakolt lefolyása miatt. A mulandóból menekülők az örökben, a változatlanban akarják céljukat megtalálni; ablban az állapotban tehát, amely a keleti keresztények előtt a Hesychia nevezet alatt jól ismert, szinte bizalmas lelki magány. Érdekes, hogy a nyugati ember is ma nagyon szeretné magát átmenteni a történelem világából a történelmetlenségébe. Innen van, hogy komoly keresztények gyakran illetik kritikával la, nekik valahogy életfelettinek feltűnő egyházi alakváltozásokat és a fejlődés folyamatai1,ti. A keresz. tény táborból ma már nagyon gyakran felcsendül az a kívánság, hogy iaz egyházi életközösséget spirituálisán foghassák fel és pneumatikusan iailakítltassék, olymódon, hogy ne a jogi tekintélyé legyen a végérvényesen döntő szó az egyes ember lelkiismereti kérdéseiben. Nemcsak protestáns oldalról csendül fel ez a kívánság. Nem ritkán éppen ez a körülmény az, amely a katholikusokat éppen úgy, mint a protestánsokat arra készteltii, hogy a pneumatikus keleti egyházra vessék a tekintetüket. A legújabb kor emberei éppen ebiben la tekintetben szeretnének pozitíve sokat tanulni a keleti egyház közösségétől, nem törődve semmiféle, a múltból származó kárhoztatásokkal. A meggyőződéses róm. kath. ember ebből a célból természetesen nem mehet tanulni a keleltfi egyház iskolájába. De neki is bizonyos kornektívumokat adhat a lélektől irányított, az agapénak, az isteni szeretet erejének működésével összetartott! egyházi közösség. Nem feladatunk az, hogy itt az Isten látható egyházának hierarchikus tagolódását fejtegessük, nem is kell szorosan megmagyaráznunk, mennyire távol áll tőlünk ennek a világos fogalomnak és megvalósulásának bárminő gyöngítése. Csak azt akarjuk hangsúlyozni, hogy a keleti kereszténységtől igazán egyházformálónak elismert mozzanatok, t. i. a Szentlélek működése által lélekkel telített és szeretettel megtöltött egyházközösség éppen olyan fontos kellékei a jogilag összetartott és a láható főtől vezetett1 nyugati egyháznak is, sőt ¡az egyházi élet szerves alkotó elemei közé tartoznak ezek a mozzanatok is, A nyugati egyház fogalmának ilyen pneumatizálása, vagyis lélekkeltelítése nem jelenti azt, hogy a nyugati egyházat úgynevezett „láthatatlan egyházzá" alakítsuk át, ami sem bibliai, sem őskeresztény értelemben nem lehetséges, Ellenkezőleg : az isteni Pneuma lehelete a jogilag sokszor csak egészen külsőségesen összetartott valóságot egy ¡természetfölötti, élő egésszé fogja össze. így teremt a Lélek egy isteni-emberi szervességet, amelyben az isteni uralkodik, az emberi elem pedig minden fokozatán át szolgál. Mindez az örök élet megépítésére. A megtestesülés tényének ez a keleti objektíválódása az egyházban teszi érthetővé azt a vágyat, mely mindenekfelett az istenit, a ¡történelemtelent áhítja, ami a 188
keleti misztikában annyira megkap bennünket. És ez a vágy nemcsak a szerzetességet, vagy a szerzetesszerű 'lelkülettel eltöltött papságot telíti, hanem a világi kereszténységet is.. A világiakat természetesen mindenekelőtt az isteni liturgiában hatja át ez a vágy. A misztikus a hesychastai sem mond le a liturgiáról, vagy a szentségekről, noha az a hite, hogy az isteniben való részesedését a misztikus élmény teszi számára bizonyossá. Az istenülés valamennyinek a célja. A keleti egyház ezt la mozzanatot olyan erővel hangsúlyozta, és az ő életében olyan erővel próbálta kialakítani, hogy lelkiképének a rajza lényege szerint tökéletlen volna, ha ezt a jellemvonást nem emelnénk ki különös erővel. Ez a istenülés a dolog lényege szerint a nyugati egyházban is ismeretes; de a formája a nyugati misztikáiban egészen más, hacsak nem a keleti egyház egyenes befolyása alatt fejlődött ez a forma. Sokszor halljuk, hogy ebből a szempontból kelet felől valamilyen pantheisztikus veszedelem származhat, sőt hogy a keleti egyháznak valamilyen pantheásztikus hajlama van. Ez az állítás jogtalan, mint ahogyan az ifjabbik Symeonnak, a legjelentősebb középbizánci misztikus theológusnak csodálatos példája igazolja. Valamennyi ilyen keleti hajlamban csak az a törekvés 'akar kifejezésre jutni, hogy a háromszemélyes egy Istent bírjuk és élvezzük az emberi élet középpontjában. Ebből a középpontból világítja meg az Isten iái kegyelmi életet élőnek egész lényét a táborhegyi megdicsőülés fényével, és így alakítja át új létezővé. Ez pedig a megelevenített húsvéti titok. Nem tekintve a nagy fáradsággal járó aszkeltikus előkészületeket ehhez az isteni felemelkedéshez, azt mondhatjuk tehát, hogy e keleti nézet szerint, ha a természetfölöttit vesszük tekintetbe, Isten za, aki él és cselekszik az emberben. Bizonyos, hogy ebből az embernek valaminő passzivitása következik. Csakhogy ezt a passzivitást nem szabad összetévesztenünk a kvietizmussal, meríti hiszen a passzivitásnak előfeltételei legmagasabbrendű szellemi erőfeszítések, sőt gyakran roppant nagy testi erőpróbák á,s. Mi, nyugati keresztények talán sok túlzást látunk az Istenhez való fellendülésnek ebben a rendszerében, talán sok természetelleniességet is látunk benne. De bizonyosan igen értékes és igen gyümölcsöző, ha az élet theocentrikus alakításának tudatos törekvését és kifejezését érezzük benne. A keleti egyháznak az ilyen meggyőződéses, rendületlenül: bízó jelszavai: „Föl az Isten felé!", sőt „Bele az Istenbe!", nem ébreszthetné.e fel a nyugati keresztény embert arra, hogy az természetfölötti ténykedését leegyszerűsítse, mert hiszen gyakran akkora erővel van belebonyolódva az aszkézis technikájába? Nem volna-e 'benső, lényeges hasznára a nyugati kereszténynek az a tudat, hogy lényege szerint alakítsa a természetfölötti életet, hogy megelevenítse a habituális, a megszentelő malasztot, mikor az élete nehézségei közepette annyiszor csak a segítő malasztot ismeri és erre is van igénye ? Bizony szükség van rá, hogy a keresztény törekvés célkitűzése necsak az erkölcsi tökéletesedés legyen, hanem sokkal inkább a lélekbeli felemelkedés. Milyen finoman világlik ki ez abból a példából, amely igen nagy szerepet játszott a kegyelemről szóló thieológiai vitában, a pelagianizmusban. Nyugaton Krisztus követése sokkal inkább etikai- fáradozássá 139
lett, az üdvözítő mintaképszerű élete szerint; a keleti egyházban Krisztus követése valóságos megismétlése a hajdani történésnek, ha ugyan ez az ember számára Krisztussal szemben egyáltalán lehetséges. Az egész keleti aszkézis és misztika nem akar máinak látszani, mint az őskereszténységben teljesültek megújításának, lényeges felfrissítésének. Nem akar háti halvány etika, hanem az eszménynek színes valósága lenni. Ki kell tehát emelnünk a keleti egyházi lelkülettel való összehasonlításnak nagy értékét. De ugyanakkor meg kell mondanunk azt is, (s ez is nem jelentéktelen gyümölcse a keleti egyházi tanulmányoknak), hogy a keleti kereszténység lelkületének ez a színezete túlságos nagy bizakodást épít a megszentelő malaszt által, s az Istennel való egyesülés által a misztikus élményben fölemelt emberi természetre. A nyugati keresztény előtt az áteredő .bűnről szóló tanítás révén nagyon világos, hogy a keresztség nem öli meg csak úgy egyszerűen a személyes ibiűnhajlamokat; ezért ápolja különösen azokat az erkölcsi erőket és indítékokat, melyek a kegyelem segítségével támogatják a küzdőt a kísértés legyőzésére. Ebben a vonatkozásban a nyugati kereszténység és theológiai műhelye gazdagabbnak, gyakorlatibbnak bizonyul a keletinél. Viszont a keleti egyház aszkézise kíván itt ellensúly lenni, mert hiszen Kelet gyökeres komolysággal parancsolja rá híveire az aszketikus gyakorlatokat. Amit azonban e különbségek egész megfigyelése alkalmával elfelednünk nem szabad, az kétségtelen elsőbbsége a keleti egyházmak: t. i., hogy természetfölötti módon leegyeszerűsíti az életet azzal, hogy semminő emberi meggondolástól nem zavarva, az Istenbe köti bele. A már említett Itheocentrizmus a keleti: kereszténység mindien spirituális, minden pneumatikus magatartásának legmélyebb gyökere, csakhogy e lelkület mellé éppen az egyházról vallott fogalmunk miatt mi, nyugatiak, nem tudunk fenntartás nélkül odaállani. A mai kor legfontosabb, legalapvetőbb theológiai kérdése az egyház problémája. Ha a vatikáni zsinat atyáinak helyzetét a mi: mai helyzetünkkel összemérjük, akkor minién nehézség nélkül észre kell vennünk, hogy a jelenkori szellem rendjében sokkal nehezebb az egyházat, mint természetfölötti tényt olyan ellenmondás nélkül előre föltételezni, mint akkor volt lehetséges. Éppen ma a keresztény theológia berkeiben parázs vita lobbant az egyház keletkezéséről, s vele kapcsolatban a kereszténység lényegéről, amely történelmileg az egyházban valósul meg. Már fentebb rámutattunk, hogy az egyház lélektartalmát nem szabad megfojtanunk jogtartalmával, tehát; ¡az egyház közösségében a lélek és működése szükségesebb, mint a test és működése, mert a lélek adja a testnek az életet. Alkalomadtán bibliai szójárással így fejezték ki ezt a tényt: Az „egyház" nem szoríthatja háttérbe az „Isten országát." Ma is hallunk efféle hangokat, különösen azok köréiből, akik & nyugati, vagyis juridikus egyházat a kelleti, vagyis a pneumatikussal akarják több-kevésbbé helyettesíteni. Ezt az álláspontot következetes katholákus theológusok nem fogadhatják el. Ami e nézetekben helyes és jogos, arra már fentebb rámutattunk. Ujabban e gondolatokat: az eschatologikus beállítottság kérdésével 140
is összefüggésbe hozzák. Egyesek az egyházat, mint a krisztushívők állandó, látható társaságát egyáltalán lehetetlennek tartják, mert szerintük Krisztus az Isten országának közeli eljövetelét várta és ezért ilyetén intézményre egyáltalán nem gondolt; így hát a mégis élő, tör. ténelmi egyháznak a történelmi szükségmegoldás szerepét juttatják és legfeljebb annyit ismernek el, hogy az egyház az Isten örök országába meghívottak láthatatlan társasága. De ha ezzel szemben a keleti; egyházat vesszük szemügyre, objektív szemlélés alapján meg kell engednünk, hogy az egyházról vallott fogalma magában foglalja a láthatóság, a hierarchiai fokozatok, és a Krisztus misztikus teste szükségszerű tagságának jegyeit. Az egyházról, mint szükségmegoldásról, itt egyáltalán nincsen szó. Éppen megfordítva: éppen Keleten mutatkozik az egyház Krisztus megváltó műve Istentől alapított folytatásának és alkalmazójának, ő a tovább, élő Krisztus. Sok vonatkozásban a keleti theológia az egyháznak ezt a misztikus felfogását kifejezőbben és elevenebben ábrázolta, mint a nyugati. Csak Sz. Ágoston kivétel. A keleti templom belseje is az egyház minden tagjának természetfölötti módon élő összetartozandóságára utal díszes képeivel. A liturgiái közösség is sokkal szembetűnőbben érezteti meg a Krisztushoz, az ő misztikus testéhez, az egész „mennyei hierarchiához" való tartozandóságot, mint a nyugati egyház, még pedig azzal, hogy az egyház népe élénken részt vesz a liturgiában. A keleti egyház e közösségi áhítatából és a belőle termeitit művészi for. mákból hatalmas ösztönzés származik, mely a Bccodeía &sov felé ragadja az embereket. Ez áhítatnak eschatologikus sajátsága kétségtelen. Sokszor és szívesen megállapították egyesek, hogy a nyugati katholicizmus, még pedig az úgynevezett kultúrkatholicizmus nagyon is otthon érzi magát a világon és úgy viselkedik, mintha szükségesnek tartaná vallásos szem. pontból is a világi kultúrai előbbreviteléti. E nézetnek gyakran nem nagyon tárgyilagos megokolásával itt nem akarunk mélyebben foglalkozni ; más helyt volt már szó, milyen a keleti kereszténység általános állásfoglalása a nyugati kultúrával szemben. De tény az, hogy vallásos feladatok és világi kulturális proiblémák kapcsolata Nyugaton sokkal szorosabb, vagy legalább is bizonyos korokban sokkal szorosabb volt, mint bármikor a keleti kereszténységben. A történelmi élet itt egész más követelményeket is támasztott. És mégis éppen az őskeresztény magatartás lényeges ismertetőj eleire utalva kell hangoztatni, hogy az egyes hívőnek és az egyházi közösségnek eschatologikus érzülete elengedhetetlen mozzanata az igazán krisztusi létformának. Az Ur jövetelének várása volt jellemző kifejezése az őskeresztény kor benső hangulatának. És az egyháztörténelemnek egyetlen korszaka sem nevezhetné magát joggal krisztusának, ha ez a Parusia-reménység egészen hiá. nyoznék belőlem Senki értelmes nem tagadhatja, hogy éppen ebben az irányban rendkívül sokat tanulhat a nyugati kereszténység a Kelettől. Az őskeresztény éberségre-intés csak akkor kapja újra teljes, mélységes értelmét, ha megszabadítjuk a pusztán erkölcsi óvatossági rendszabály lealázó jellegétől és újra telítjük eschatologikus szellemmel. Maian Atha (I. Kor. 16, 22) . . . 141
A keleti keresztényt ez az eschatologikus érzület mélységesen áthatja; megrázó bűntudata talán éppen ebből a motívumból tör fel. El akarja magát készíteni; az Urnák bármely időpontban esedékes megjelenésére. Neki semmi értelme sincs, hogy kényelmesnek rendezze be a világot a maga számára, mintha örök maradása volna benne; ő zárán, dóknak érzi itt magát. Csudálatos példái vannak ai zarándok-eszmény megvalósulásának a legmélyebb keleti kereszténységben, az orosz orthodoxiáíban. A keleti keresztény az eschatologikus célokat bizonyos értelemben elővételezi: a szent Ikonban érzékelhetően, elevenen szemléli a mennyei szereplőket és eseményeket. Ugy óhajtja élvezni a világot, hogy lépcsője legyen a mennyei életformának; minthogy az istenülés felé törekedvén, maga is megvilágosodik, azért földi léte, földi élete az isteni fenség tükrözése gyanánt ragyog előtte. Ugy mondják, hogy a keleti egyház szentjeinél gyakran (gondoljunk csak a nagy Sarowi Serafim-ra!) megfigyelhetjük, hogy úgy uralkodnak a föld állatain, tárgyain, mint a korai franciskánus idők ismert alakjai. A szent eucha. ristia, az istenülésnek ez a szentségi kezessége legmesszebbre ér, átér az isteni lét birodalmába és annak az eschatologikus vágyakozásnak valaminő földi tökéletességű formáját is beléállítja már ebbe a világba. Szociológiai, valamint individuálpszichológiai szempontból egyaránt fontos és gyümölcsöző ténykedés volna, hogy kinyomozzuk, milyen hatása van ennek az eschatologikus érzületnek a keleti kereszténység gyakorlati életére. Itt is sokszor hajlandó arra a nyugati keresztény, hogy megmosolyogja és elítélje az ilyen életforma világmegvetését, különösségét, amely nem egyszer a „kereszt eszteleneségévé" fokozódik. De nem éppen ezek a talán végletes élettények lehetnek-e eszköz arra, hogy általuk ítélje meg a nyugati keresztény igazi értékét, vagy értéktelenségét a saját, erősen elvilágiasodott aktivitásának? Nem ad. liaínak.e ezek a tények friss kedvet arra, hogy újra ráeszméljen arra, ami igazán lényeges, igazán krisztusi? Szándékosan tartózkodtunk fejtegetéseinkben a keleti egyháznak egyoldalú dicséretétől. Életéből azt akartuk csak különösen kiemelni, ami különösen jellemző módon megvilágítja a nyugati keresztények mai vallási szükségleteit és igényeit. Nem az volt a célunk, hogy a keleti kereszténység való életét egyszerűen mintának állítsuk a nyugatiak elé. Bevezetőnkben világosan kölcsönös adásról és elfogadásról beszéltünk. Sok belső erő Keleten sem él már, sok lett puszta formává, képletnek megmerevedett. De az uniót szívből kívánóknak nem az-e a kötelességük, hogy életre zsenditsék ismét azt, ami élettelené vált, életre zsenditsék necsak keleti testvéreinkben, hanem mimagunkban is? Ezzel igen nagy szolgálatot tennénk az igaz keresztény realizmus fölébredésének. Ilyen egymást megértő, egymást szerető munkának az volna a gyümölcse, hogy döntő hafedást tennénk az egység felé nemcsak Krisz. tusban, hanem anyaszentegyházában is.
142
KRÓNIKA A RÓMAI KATEKIZMUS UNIÓS KIEGÉSZÍTÉSE A magyarországi katholikus püspöki kar folyó évi március hó 12-án tartott tanácskozásának határozatakép a különféle szertartású katholikusok testvéri kapcsolatainak megerősítésére, valamint az unió ügyének szolgálata céljából a Római Kis Katekizmusba az alábbi kérdés-feleletből és néhány jegyzetből álló szövegrész felvételét rendelte el. 15. kérdés (21. lap). (A *-alatti rész folytatásaként betoldandó): Az apostoli hitvallást a niceai és konstantinápolyi egyetemes zsinatokon fejtették ki bővebben. Ezt a nicea-konstantinápolyi hitvallást imádkozzuk a szentmisében. A görögkatholikusok! mindig ezt imádkozzák.
105. kérdés után (k 1. lap) (külön kérdésekben): Milyen szertartásokban élnek az egész világon a római katholikus Anyaszentegyház hívei? A római katholikus Anyaszentegyház hívei az egész világon latin, görög, szír, kopt és örmény szertartásokban élnek, amely szertartásoknak több, különfélenyelvü változata is van. * A görög, szír, kopt és örmény szertartásokban élő katholikusokat keleti szertartású katholikusoknak is nevezzük, mert követőik legnagyobbrészt keleten élnek.
Milyen szertartású katholikuisok élnek Magyarországon? Magyarországon latin, görög és örmény szertartású katholiku-
sok, röviden római-, görög- és örménykathodlikusok élnek. Van-e különbség a különböző szertartású katholikusok között? A különböző szertartású katholikusok tanítása között hit és erkölcs dolgában semmi különbség nincsen, csupán szertartásaikban és egyházi fegyelmükben (pl. böjt, papok házassága, stb.) térnek el egymástól. * A különféle szertartások nagyban emelik az Anyaszentegyház szépségét. Szertartást változtatni csak a pápa engedélyével lehet. * 1054-ben a keleti szertartásúak nagy része elszakadt a katholikus Egyháztól. A szakadásban lévőket görögkeletieknek hívjuk. A közel 200 millió görögkeleti visszatérítésén a pápák irányítása mellett az uniós mozgalmak dolgoznak, melyeket minden katholikus hívőnek támogatnia kell. Ezek a görögkeletiek nem tévesztendők össze a görögkatholikus okkal!
265. kérdés (86. lap). (A ^alatti szakasz folytatásaként): Ilyen általános felhatalmazás alapján bérmálhatnak a görögkatholikus áldozópapok, akik sajáit-szertartású híveiknek a bérmálás szentségét közvetlenül a keresztség után szolgáltatják ki.
276. kérdés (89. lap). (Az első *-alatti szakasz folytatásaként): A görögkatholikusok a szentmiséhez kovászos kenyeret használnak és
143
a hívek áldoztatása két szín alatt történik.
hető, hogy a kanálka az áldozók szájiához hozzá séta ér.
279. kérdés (90. lap). (A »-alatti szakasz előtt külön csillagos pontban):
326. kérdés után (105. lap) külön kérdésben: Szabad-e más szertartású katholikus gyóntató atyánál szentgyónásunkat elvégeznünk? Más-szertartású és kellő joghatósággal felruházott gyóntatóatyánál is bármikor elvégezhetjük szentgyónásunkat. 34Í. kérdés után (110 lap) (mint harmadik *-alatti megjegyzés beiktatandó):
* Ezt az imádást a görögkatholikusok keleti szokás szerint mély hódolással (meghajlással, lebomlással) fejezik ki.
289. kérdés (93. lap) külön kérdésben: Szabad-e különböző szertartású katholikus híveknek más katholikus szertartás szerint szentáldozáshoz járulniok? A különböző szertartású katholikus hívek bármikor járulhatnak kölcsönösen más katholikus szertartás szerint a szentáldozáshoz, a húsvéti, valamint az első és utolsó szentáldozást azonban mindenki lehetőleg a saját szertartása szerint igyekezzék elvégezni.
* Akiket papokká szentelnek, azok nem élhetnek házasságban. A ¡keleti Egyház fegyelme szerint azonban, bizonyos kivételekkel, a görögkatholikus papnövendékek felszentelésük előtt a házasság szentségét is fölvehetik.
345. kérdés (*-alatt):
után
(112
lap)
* Ha görög szertartás szerint áldozunk, fejünket jól felemeljük, szánkat jól kinyitjuk és mindaddig nyitva tartjuk, míg a kanálkát az áldoztató pap szánktól el nem vette. így elér-
* Jól különböztessük meg ettől a vegyesszertartású házasságot, amikor tudniillik latin és görög szertartású hívek lépnek házasságra. Vegyesszertartású házasságban a gyermekek az aLya szertartását ikövetik.
— AZ EGYETEMES EGYHÁZ főbb adatai a legközelebb megjelent papai évkönyv szerint a következők. Az egyháznak az egész világon 1730 közigazgatási kerülete van, amelyből 1218 püspökség, 54 önálló apátság, 458 missziós kerület; ezekhez járul 783 címzetes székihely; úgy hogy ma a püspökök száma összesen 2500 a közel 400 millió hívő száaiára. A Szentszék 60 képviseletet tart a különböző államokban, ebből 38 diplomáciai jellegű. A Szentszéknél 36 államnak van képviselete, amelyeknek
dékánja jelenleg a német birodalmi követ. A pápai Rómának 13 intézménye van magasabb tanulmányok számára, 9 akadémiaja és 85 nagyobb egyházi intézete. — OROSZ IKONOK (templomi képek) kiállítása nyílt meg Rómában, melyet az 1942. évi vatikáni művészeti kiállításra Maximovics Szofronov festő készített elő. A kiállításról érdekes tanulmányt küldött egy római munkatárs: P. Tinkó Rémig O. S. R. A cikket szeptemberi számunkban n y u j t j u k át olvasóinknak.
144
— A KALOCSAI SZEMINÁRIUM KELETI NAPJA. Kalocsáról í r j á k : A kalocsai érseki szemináriumban május elején rendezték meg a kötelező és szokásos „keleti nap"-ot. Sajnos, az idei iskolai év folyamán annyi zavaró körülmény jött közbe (árvíz, háborús készülődések stb.), melyek az előadások menetét is sokban hátráltatták, hogy az eredetileg nagyszabásúnak tervezett keleti napot is csak szűkebb keretek között lehetett megtartani. A keleti napot a szeminárium a papnövendékek Sz. Ágoston egyesületének díszközgyűlése keretéhen ünnepelték, melyen Kerner István dr. kanonok-rektor a pápaság jelentőségét fejtegette. Majd pedig átadta a papnövendékeknek a Szentatya művészi arcképét, melyet a szemináriumnak ajándékozott. Ehhez kapcsolódott a pápai himnusz és n"Ayiog ó @eóg" éneklésével Fritz István II. éves teológus felolvasása az erdélyi románok uniójáról. Végül Müller Antal IV. éves teológus „Üzent az ősi föld" c. beszédében Bácska visszatérését méltatta. Ilyenmódon három gondolat olvadt egybe ezen az ünnepélyen: a pápaság, a keleti unió és a kalocsa-bácsi főegyházmegye megszállott területeinek visszatérése. Az intézet jövőre egy nagyobb szabású „keleti n a p " rendezését tervezi annál is inkább, mert a bácskai kispapoknak a kalocsai szemináriumba való visszatérésével a papnövendékek mostani száma majdnem háromszorosra fog növekedni. — ÖRMÉNY GYŰLÉS. A szamosujvári örmény szert. rómA kath. egyházközség m á j u s 18-án tartotta felszabadulás utáni első ünnepélyes közgyűlését, melyen Lengyel Zoltán apostoli ikormányzó elnökölt. Magas színvonalú megnyitó beszédében hálával fordult az isteni Gondviseléshez, hogy az elmúlt idők nehézségei közül kivezette Erdély földjét. Hálával gondolt a Szentséges atyára, XII. Pius pápára, aki minden gyermekének gondját viseli s vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfő-
méltóságár a és az ország nagynevű államférfiaira, kiknek az örömteljes felszabadulás köszönhető. Az elmúlt 22 évre való visszapillantása során elmondotta, hogy a kisajátítások során az örm. kath. intézmények vagyonának 85%-t vették el a románok, A konverzió pedig közel 2 millió lei (65 ezer pengő) veszteséget okozott. Ennek dacára 2 árvaházat, 1 szegényházat tartott fenn az egyházközség s közel 1 és fél millió leit (50 ezer pengőt) áldozott iskoláinak fenntartására. A megüresedett tisztségekre ügyésznek dr. Lászlóffy Istvánt, jegyzőnek pedig Kovrik Istvánt választotta a gyűlés. A pénztári teendők végzését továbbra is dr. Bánvay Károlvra bízta. — A MAGYARORSZÁGI SZENT BAZIL-REND április hó folyamán odta k i 1941. évi katalógusát. Ami r a j t a legelőször szembetűnik az, hogy címlapjáról eltűnt a belső reform előtti Sz. Bazil renddel való kapcsolatot és jogfolytonosságot hirdető „Sz. Miklós" név. A katalógus m á r a Kelettel megnövekedett rendtartomány adatait nyújtja. Van két püspök tagja: Gojdics Pál Péter eperjesi és Dudás Miklós Mihály hajdudorogi megyéspüspök. A rendtartomány főnöke 1940 dec. 8-a óta Dolhy Leontius József, székhelye Máriapócs. Mellette 3 tagu konzultori testület működik!. Tagjai a nyelvterületi csoportok prépostjai. A magyar csoportba csak a hajdudorogi és máriapócsi ház tartozik 8 áldozópappal és 4 laikustestvénrel. Az ungvári ház, bár jog szerint a magyar nyelvterülethez tartozik, a ruthénekéhez van sorolva. Vele együtt a ruthén gruppá öt rendházat számlál 18 áldozópappal, 35 laikus testvérrel és 1 rendi növendékkel. A román csoport három házában 10 áldozópap és 19 rendi testvér él. A rendtagok teljes száma 2 püspök, 37 áldozópap, 58 testvér és 12 növendék. A római vezetőség tiszta galíciai ukrán s a magyar rendtartomány még egy szerény scribával sincs benne képviselve. A nyelvterületi cso-
145
portok prépostjai: Dudás Bertalan László (magyar), Sztankaninecz (Hám) Antal Ágoston (rutén) és Maxim Atanáz Aurél (román). A rendi tagok a magyar és rutén nyelvi területeken vegyesen élnek. Házfőnök Hajdudorogon Mező Teofil Ferenc, Máriapócson Jőcsák Máté Mihály, HusZtbaTanyán Kis Leontius József, Kisbereznán Zavagyák István, Munkács-Csernekhegyen Hegedűs Jákó József, Ungvárott Liki János Imre, Bikszádon Maxim Atanáz Aurél, Mózesfalván Pop Lucián Gyula, Füzesmikolán Manu Leó Gyula. Érdekes, megemlíteni, hogy a ruthén gruppá prépostja saját területén kívül, Máriapócson lakik, viszont a magyar gruppá főnöke Ungvárott. Magyar szempontból elszomorító, hogy Munkácson 6 skolasztikus (középiskolás) rendi jelölt között csak egy magyar névvel találkozunk. Az Ungvárott tanuló 6 theolq|gus között kettő a magyar. — AZ EGRI PAPNEVELŐ INTÉZET „keleti n a p " - j a ezidén is m á j u s •6-án volt. Előadója Marina Gyula dr. ungvári theológiai tanár volt. Beszámolója lapzártáig meg nem érkezvén, részletesen csak szeptemberi szám u n k b a n írhatunk róla.
— UNIÓS NAP MÁRIAREMETÉN. A budai gör. kath. magyar egyházközség m á j u s 25-én, vasárnap búcsút és engesztelő zarándoklatot rendezett Máriaremetére az ottani szervita házfőnökség által hirdetett uniós nap alkalmából. D. e. 10 órakor görög szertartású ünnepélyes szentmisét mutatott be és szentbeszédet mondott dr. Sztankay András budai plébános, m a j d a kegyelemképpel körmenet volt és könyörgés a békéért. Déli 12 órakor latin szertartású énekes szentmise, a délutáni szentségimádást követően pedig uniós nagygyűlés volt, amelyen Tótin Pál hitoktató, P. Ángyán M. Fülöp házfőnök és dr. Sztankay András budai gör. ikath. plébános mondottak beszédet, Lengyel Ferenc II. éves teológus szavalt, Soltész József végzett teológus pedig „Eucharisztia és Máriatisztelet" címen olvasott fel és a Központi Papnevelőintézet gör. kath. növendékeinek énekk a r a ősi énekszámok előadásával illusztrálta az előadást. Marton Erzsébet, Ráczné Laurisin Irén énekszámokkal tették változatossá a nagygyűlés pompás műsorát, amelyet a kongresszusi himnusz nyitott meg és a pápai, valamint a magyar Himnusz fejezett be.
A „Szemisz" központi vezetősége tisztelettel kéri a tagokat és az uniós ügy barátait, hogy pénzküldeményeiket bianco-csekk befizetési lapok segítségével közvetlenül a „Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség, Miskolc" címzésű, 7.775. számú postatakarékpénztári számiára szíveskedjenek címezni. — Ha valaki mégis a posta- * utalványon való küldést választaná, szíveskedjék küldeményét Gulovics Andor dr. püsp. tanácsos, főpénztáros címére, Miskolc, Hunyadi-u. 3. névreszólóan címezni. A Keleti Egyház előfizetési díjait (a pártoló tagok és nem tagok) szintén a Szövetséghez (és ne a kiadóhivatalhoz) szíveskedjenek küldeni. 146
IRODALOM * Dr. Ziegler Adolf, „Az Eucharisztia az egyház egységének szentsége", Rákospalota, Szalézi Művek. 182 old. Örömmel látjuk, hogy az utóbbi esztendőben egyre sűrűbben kerül az olvasó elé az egyház egységének kérdése, Dr. Ziegler Adolf kis zsebkönyve nem szorosan vett uniós mű, de világos és alkalmas útmutatás az egység nagy gondolata felé. A szerző az individualizmus korának haldoklásából indul ki s látja a közösség gondolatának előretörését. Nem s a j n á l j a az individualizmus bukását, mert „ez a kor tépte szét az egyház egységét, az bontotta meg az isteni és emberi rendet, az mérhetetlen nyomort zudízott a népekre." A kis könyv elsősorban „a szentáldozás szociális jellegéről szóló tanítást a k a r j a eddigi elfeledettségéből kiemelni" s <e)zt a feladatát valóban meg is oldja. Néhány megállapítását uniós szempontból is meg kell tanulnunk. Ilyenek: „Mivel a szentáldozás hid, azért ott ahol a hid m á r áll, ott már nem szabad szakadéknak lennie; ahol pedig szakadékok és ellentétek tátongnak, ott a szentáldozásnak és a szentáldozásból fakadó szeretetérzületnek kell a szakadékot áthidalnia" . . . Ehhez az érzülethez azonban í z őskeresztények „kenyértörésének" testvéri közössége az alap, mert a szerző szerint is „mindennél határozottabban azonban az egy kenyér Krisztus Urunk testénekl leiple és hordozója jelképezi az egységet és azt meg is valósítja." Már Szent Ágoston is hangoztatja, hogy aki Krisztus valóságos testének közösségét akarja, annak Krisztus misztikus testének, az egyháznak közösségét is a k a r n i a kell." Az elszakadt keleti keresztényeknek is megvan az Eucharisztiájuk, Krisztus valóságos teste, úgy mint a
katholiikius keresztényeknek. Helyesen jelöli meg tehát a szerző az utat, hagy az egyház egységére irányuló törekvéseknek az Eucharisztiából kell nyerniük erőt. Szinte riasztóként hat ez a megállapítása: „Amíg Eucharisztia van, addig nem lehet pihenés, nyugalom, míg csak az egység helyre nem áll." Az eucharisztikus közösség említésénél hivatkozik Nagy Sz. Vazul liturgiájára is, amely az epiklézis után azért könyörög, hogy azok, akik ugyanegy ¡kenyérben és kehelyben részesülnek, ugyanazon egy Szentlélek közösségében egyesüljenek. Ez a közösségi gondolat már Szent Jakab liturgiájában is kifejezést nyer. Az a bizonyos többlet, amely a szentáldozásban megvan és „a felebaráthoz átvezet", vagyis amidőn azt másokért is felajánljuk, szociális értelemben is ható szentséggé teszi az Eucharisztiát. Csak az egyetemesség szentsége képes arra, hogy a széthúzó erőket, a viszálykodást Krisztus szeretetével legyőzze. Az egyetemességgel szemben aggályoskodókat is megnyugtatja a szerző, amikor ezt m o n d j a : „A szeretet szentsége magában foglalja és éleszti a népnek és >a hazának a szeretetét. Mivel ereje egységesítő, nem szakít és elválaszt, hanem békít és összetart. Le kell dönteni a falakat, melyeket az önzés és gyűlölet emelt. Mindenütt, ahol a méltó sz,entáldozás ezt fi munkát elvégzi, — a népközösségnek tesz nagy szolgálatot." Ez a néhány idézet is igazolja, hogy a szerző érdemes és időszerű munkát végzett s hogy művét melegen a j á n l j u k olvasóinknak. Szántay-Szémán István dr.
147
* Tihamér püspök élete, ahogyan kortársai látták. A budapesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájának megbízása és adatgyűjtése alapján írta Zakair András. A mai kor embere nemcsak a földrajzi távolságokat győzi le, nemesaik országok, világrészek kerülnek közelebb egymáshoz. Életformák, társadalmi osztályok. sorsok, melyek nemrég még az ezeket élők geográfiai közelsége mellett is oly távoliák, elkülönültek! voltak egymástól, mintha külön földrészekben lettek volna, m a közelebb jöttek. Nem arra a némileg általános nivellálódásra gondolunk, amely mintha kialakulóban volna, hanem arra, hogy a kispolgár a mozgószínházakban belepillantást k a p a pénzhatalmasságok életformáiba, környezetébe, az önéletrajzok feltárják az olvasók előtt az alkotás titkait és a regényes életrajzíróknak Llytton Strasheyvel kezdődő sora a lángész vagy szerencse kiválasztottainak eddig legendás messziségben szemlélt életét, sorsát, egyéniségét intim közelségbe hozza az átlagos kultúrember számára. A Tihamér püspök életéről szóló könyvben, a bevezető szerint a budapesti kispapok azért hordták össze hangyaszorgalommal a nagy püspök életére vonatkozó adatokat, hogy az életrajz minta legyen magasbatörő pajti jellemek számára. Ezt a célt bizonnyal teljesen elérte a könyv, mert elolvasása után mindenki lelkébe beleégetődik szinte az a szent, emésztő, sóvárgó nyugtalanság, amely a nagy célok felé forduló munkák, esetleg életek legjobb elindítója. De akik nem is tartoznak a lelkeknek ebbe a kiváltságos világába, azok számára is elgondolkoztató, sőt megdöbbentő üzenet ez a könyv. Az eszményekkel való tökéletes egybeolvadás, Isten közelségének bensőséges élése, az önfegyelmezés és áldozatos lemondás mindennapi csodái messzibb világból hoznak üzenetet, mint akár századok óta letűnt történelmi alakok életéről szóló könyvek. Mily fenséges magas-
23
ságban áll ez az élet a mi mindennapi, botlással, jószándékkal, értékkeí és . szennyel keveredő életünk felett és mégis mily sóvárgó megindultsággal gondolunk azokra a szépségekre, amelyek megcsillannak előttünk, ha gyaTló képességeinkkel bár, de az ő élete által mutatott úton elindulnánk. Az életrajz feljegyzi a nagy püspöknek a világháború folyamán a gör. kath. papsággal való találkozását és megemlíti, hogy nagy részvéttel hallgatta p a p j a i k szenvedéseinek sorozatát. Tihamér püspök alakija és munkássága történelmi jelentőségű lett m á r életében is. A nagy összeomlás válságán átvészelés az ő útmutatása nélkül talán nem sikerült volna. Lelkének izzó lángja gyújtotta és élesztette a lelkek tízezreit, akik a krisztusi és magyar eszményeknek az országvesztésen, az ezt követő szörnyű válságon át a feltámadásig hordozói voltak. A nagy püspök életével és jelentőségével foglalkozó ez az első könyv így a történetírás értéke is, de önmagában is magasztos és nemes munka, a m e lyért a szerző és munkatársai minden dicséretet megérdemelnek. Dr. Schirilla László. * P. Theophilus Spácil S. J. Docrina Theologiae Orientális separatae de SS. Eucharistia. (Pont. Institutum orientalium stauddorum. Romae.) P. Spácil könyvét a nemegyesültek Oltáriszentségről szóló tanának ismertetésére szentelte. Munkáját két részre osztotta. Az első részben általánosságban tárgyalja az Eucharistiát, míg a második részben párhuzamot von a katholikus Egyház és a nemegyesült keleti dogmatikusok között az Eucharistiáról. Az Eucharisztia tárgyára vonatkozólag az orthodoxoknak a katholikus tantól való legfőbb eltéréseit abban látja, hogy 1. az átváltoztatás anyaga szerintök csak kovászos kenyér lehet, 2. az epiklézis-ima az átlényegítés essentialis részét képezi, 3. a felnőtteket csak két szín alatt szabad áldoz-
tatni és 4. a gyermekeknek is ki kell Szolgáltatni a szent áldozást. Az epiklézissel kapcsolatban kimutatja, hogy egyes liturgiákban ez az ima átlényegülés előtt, másokban utána és ismét másokban előtte és utána is feltalálható. Az Oltáriszentség f o r m á j á t illetően az Egyház ünnepélyesen ugyan nem hozott határozatot, mindazonáltal kétségen kívül áll, hogy egyetlen szentség sem jöhet létre a Szentírás szavainak elhagyásával. Mi ebben az esetben nem lehet más, mint „Ez az én testem" és „Ez az én vérem." Az orthodox theológusoknak arra a felfogósára, hogy szentmise-áldozatot csak kovászos kenyéren lehet érvényesen végezni, mert Krisztus is ilyet használt és ez a nézet általánossá vált az Egyházban, csak röviden válaszol. „Mellőzöm a kérdés további fejtegetését" —• m o n d j a P. Spácil —- „és csak azt kérdem, vájjon mindazt, amit Krisztus tett, minekünk is meg kell t e n n ü n k ? — Krisztus az utolsó vacsorát Nizán hó 13-án tartotta, amiből logikusan következik, hogy kovásztalan kenyeret használt.. Az orthodoxoknak az az állítása sem nyert még eddig bebizonyítást, hogy az Egyházban általános szokássá vált a szent liturgia végzésénél a kovászos kenyér használata. Hogy kezdetben kovászos avagy kovásztalan kenyeret használtak a szent áldozat bemutatásánál, azt nem lehet bebizonyítani s^m a Szentírásból, sem a szent atyák irataiból, sem pedig más írók feljegyzéseiből. Csak annyi biztos, hogy Nyugaton a IX. században mái kovásztalan kenyeret használtak."
Végül taglalás alá veszi a két szín alatti áldozást, mit a nemegyesültek a felnőttek áldoztatásánál, az Egyház parancsolatából kifolyólag, elengedhetetlenül szükségesneki tartanak. „Az Egyház ezt a kérdést — mondja P. Spácil — a diszciplínához sorolta." Parancsa tehát ez nem lehet az Egyháznak és a két szín alatti áldozás nem szükségszerű, mert Krisztus szent Teste és Vére úgy a kenyér, mint a bor külső színe alatt valóban, igazán és lényegileg (vere, realiter et substantialiter) jelen van. Ügyszintén megokolatlannak t a r t j a a gyermekek áldoztatáisát is esziik használata előtt. Befejezésül meg kell állapítanunk, hogy P. Spácil S. J. vállalkozását lelkiismeretesen elvégezte, sok forrásmunkát használt és igyekezett könyvét világosan és áttekinthetően megírni. Nem vált volna azonban fölöslegessé, ha megemlítette volna számos katholikus theologusnak azon nézetét, hogy a két szín alatt való áldozással a hívek több kegyelemben "Részesülnek mint az egy szín alatt való áldozással. Űgyszintén a Szentírásból, szent atyákból és a zsinatok határozataiból vett idézeteket közelebbről is megjelölhette volna, mi által könyve használata könnyebbé vált volna. — Egyébként P. Spácil m u n k á j a a keleti theológiában nagy rést töltött be és sokban elősegítette a nemegyesültek dogmáinak behatóbbani megismerését. Juhász János Dénes.
A Keleti Egyház a nyári szünet alatt nem jelenik meg. Legközelebbi számunk szeptember 15-én fog megjelenni. A „Szemisz" nagyszünidei címe: Miskolc, Melinda-u. 11. 149
FIGYELŐ A SZERTARTÁSVÁLTOZÁS ERDÉLYBEN Az Egyházi Lapok f. é. márciusi számából vesszük át a következőket melyek benne a fenti cím alatt láttak napvilágot. „Meglehetősen tájékozatlan (írja az E. L.) a magyar közvélemény azzal a tömegmozgalommal szemben, mi Erdélyben a visszacsatolás után megindult. Görögkatholikus és görögkeleti magyarok nagy számban változtattak vallást, illetve szertartást, felhasználva az egyideig még érvényben m a r a d t román kultusztörvényt. E r r e a homályra vet világosságot dr. Scheffler János, a kolozsvári egyetem kánonjagi professzorának kitűnő cikke az Erdélyi Tudósító legújabb számában. A cikknek egy részét — í r j a az E. L. — szószerint közöljük." Scheffler dr. cikkéből a lap a következőket idézd: „Bizonyára fordultak elő visszaélések. Mindig akadnak túlzók és rövidlátók, akik elfelejtik, hogy hazájuknak is akkor teszik a legnagyobb szolgálatot, ha másvallásúaknak és más nemzetiségűeknek a jogait épen úgy tiszteletben tartják, ahogy a s a j á t j u k a t féltik. Mi, akik 22 évig Romániában éltünk. mindenkinek bátran megmondhatjuk, hogy nem ó h a j t j u k senkinek azokat az igazságtalanságokat, amelyeket mi szenvedtünk. Kívánjuk, hogy hazánkban senki se érezze magát elnyomottnak." „De alig hiszem, hogy épen a latin szertartású katholikusokat és vezetőket kellene arról vádolni, hogy lábbal tapossák az Egyház törvényeit és visszaélünk a ritusváltoztatásnál. Nézzünk ennek a kérdésnek nyugodtan a szemébe. Mi is történt az impérium-átvétel után számos esetben? Sokan tovább is éltek azzal a lehetőséggel, amelyet a román kultusztörvény inaugurált: t. i., államjogilag változtatták meg szertartásukat. Senkinek sem jut eszébe, hogy ezt az eljárást kánonilag törvényesnek ismerje eL De ennek okai nem mi vagyunk. Annak idején, amikor az 1923-as ú j román alkotmánytörvény készült és amikor a romániai kultuszoknak a rangsorozatát hivatalosan megállapították, keleti szertartású testvéreink — talán az egyetlen Nic. Brinzeu lugosi kanonok kivételével (Cultele in Romania) — nem tiltakoztak eléggé az ellen, hogy őket az „orthodoxokkal" egy kategóriába sorolják, mint „román egyházalkat," sőt keleti és unitns püspökök egymás nyakába borultak örömükbein a szerencsés formula megtalálásán! Ennek a dogmaellenes alapbeállításnak lett aztán a logikus következménye a kultusztörvény 21. cikkelye, amely a „görögkatholikus román (unitus) vallást" — és a katholikus (latin, görög-ruthén és örmény szertartású) vallást két különböző kultusznak minősítette, úgy hogy egyi'kről a másikra ugyané törvény formalitásának betartásával lehet áttérni. Néha nagyobb tömegben is r így pl. Csíkszentkirályban, ahol tisztán a plébános személye ellen irányuló okokból kb. 200-an változtatták latin ritusukat román görög szertartásra, 1 ) *) A kántorválasztás miatt. V. ö. Kel. Egyh. 1940 szept. 193. old. (Szerk.)
150
I — és ez ellen az unitus egyház nem tiltakozott, h a n e m a törvénytelenül átmenőiknek templomot épített és plébánost adott." „Egy másik nagy hiba is történt: hivatalos hatóságok erőszakkal beleoltották a köztudatba, hogy a görögkatholikus eo ipso csak román lehet Pedig a keleti szertartások között épen a bizánci az, amely legtöbb nemzetiséggel összefér, lehet tőle tisztán görög, a r a b (melchita), orosz, ukrán, bolgár — és magyar is. Lélektanilag és emberileg érthető, hogy sokan, akik iiem voltak és nem a k a r t a k románok lenni, az évtizedes presszió alól fölszabadulva. siettek ilyen áttéréssel is dokumentálni, hogy ők nem románok. És ezeknek a lélektani szempontoknak kikapcsolása — sokszor igen nagy igazságtalanság. A visszatérések jó része tehát — visszaélések gyümölcse. Ez nem legalizálja ugyan a visszaélést, de jó erre is gondolni, hogy felebarátaink tetteit helyesen mérlegeljük, — és az igen üdvös mea culpá-ról se feledkezzünk meg. Biztosra vehető, hogy a r o m á n kultusztörvény hatálya m á r nem soká fog tartani és akkor magától megszűnik az e f a j t a ritusváltoztatás — ahnyival is inkább, mert Magyarországon régi királyi intimátum is pápai engedélyhez kötötte a ritusváltoztatást és államjogi áttéréssel sohasem volt eszközölhető. Igen érdekes vallás- és ritusváltoztatás szempontjából elemezni egy népesebb plébánia adatait. Kolozsváron 1940 utolsó négy hónapjában gör. kath.-ból (nem mind román) róm. kath. lett .. gör. keletiből róm. kath. lett gör. kath.-ból református lett i, .. unitárius lett luteránus lett görögkeletiböl református lett unitárius lett luteránus lett
266
96 277 i 13 [ 294 4 ' 106 8 118«) 3
362
412"
„Ezeket az adatokat több kategóriára kell osztani": „Mindenek előtt vannak szép számmal olyanok, akik román impérium alatt tértek át római kath. vallásból görög kath., illetve orthodox hitre, Kolozsváron 171-en, illetve 162-en voltak ilyenek, tehát összesen 352-en a most visszatért 362 helyett. Ezeknek visszatérése csak egy illegális lépés jóvátétele. (Sajnos azonban, nem mind ugyanazok tértek vissza, akik annak idején kiléptek.)" „Ez ellen senkinek sem lehet kifogása kánonjogilag." „Úgyszintén senki sem kifogásolhatja a nem-egyesülteknek a felvételét a latin rítusba, ha azok kifejezetten latin szertartásnak a k a r n a k lenni. A kolozsvári püspöki helynökség erre vonatkozó körlevele szigorúan megkívánja ennek a rendelkezésnek a megtartását." „A többieknél az áttérést egyházi szempontból nem tekinthetjük — és tekintjük törvényesnek, amíg a Szentszéktől engedélyt nem kapnak. Minden2
) A cikkíró összeadási tévedése. Helyesen 117 s a végösszeg 411.
151
esetre közös katholikus érdek ezeknek a jogi helyzetét is rendezni. Egyeseknél komoly kánoni okok kívánhatják a ritusváltoztatást. Itt a keleti szertartású Főpásztorok nem zárkózhatnak el és nem is fognak beleegyezésük megadásától." „De mi legyen azokkal, akik talán nem tudnak helytálló kánoni okot felhozni, azonban semmi szín alatt sem akarnak ismét román szertartásúak lenni — és előrelátható, hogy inkább kiválnaiki a katholikus egyházból, semhogy visszatérjenek eredeti ritusulkhoz? Szabad-e ezeket a teologiailag n e m iskolázott embereket, akik az előírt formákat nem értik és az egészben csak kötekedést látnak, aposztáziába kergetni vagy engedni? Nem jellemző-e, hogy sokkal többen letteki a román egyházakból protestánsokká, mint latin szertkatholikusokká (412-en 362-vel szemben) — sok esetben csak azért, mert e lépést nem nehezíti semmiféle f o r m a ? Ezeknek az ügyét is meg kell valamilyen módon oldani. Az Egyház tételes törvényei felett állanak még más t ö r vények is, — elsősorban a legmagasabb törvény: Suprema lex salus animarum . . . Es minden ritus felett áll egy sokkal magasabb és átfogóbb érdek'Krisztus egyetemes szent Egyházának terjedése." „Olyan emelkedetten kell az erdélyi szertartásváltoztatások kérdésében gondolkoznunk és eljárnunk, hogy Krisztus Egyháza számára a mi kicsinyeskedésünk miatt egyetlen lélek se vesszen el!" *
Bár a keletmagyarországi és erdélyi vallás- és szertartásváltoztatások nemzeti és egyházi (uniós) szempontból is jelentősek, magasabb érdekekre való tekintettel tartózkodtunk azokiklal foglalkozni. A vallás és szertartásváltoztatások gyökerei messze a világháború előtti múltba nyúlnak vissza, mikor a kényelemhez szokott, politikailag iskolázatlan magyar közvélemény tiltakozás nélkül tűrte, hogy bizonyos dákoromán úttörők a gör. kath. magyar egyház ezeréves múltját semmibevéve, a görögkatholikus vallást — állambontó céljainak megfelelően — Szatmár vonalától északra az „orosz", Szatmártól keletre az „oláh" nemzetiséggel azonosítsák. Ezt az ideológiát a nemzetiségi törekvéseket csekélyre értékelő magyar értelmiség nemcsak magáévá tette, de1 bizonyos körei szinte büszkék is voltak rá, hogy szemben az „orosz" és „oláh vallás"-sal a kálvinizmust, a „magyar vallás" kitüntető címével illettéik. Ebből a furcsa közönyből még az sem rázta föl a kényelmeskedő m a gyar közvéleményt, hogy ebből a furcsa és hamis ideológiából Romania Maré — törvényt csinált. A felszabaduláskor is ez a mentalitás nyilvánult meg és a kifejezetten magyar görögkatholikusság sérelmére sem hangzott el egy szó sem. A magyar görögkatholikusság jogainak, illetve előző azonnali visszaállítása lett volna az egyetlen eszköz a katholikus és magyar nemzeti érdekek megóvására. Ez nem történt meg. Utólag m á r csak egy orvosság vezet célra: érvényteleníteni minden vallásváltoztatást, mely aug. 30. óta román törvény szerint ment végbe, az előzőket pedig revideálni.
Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskole, Melinda-u. 11. Telefon: 57-98. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákócxi-utea 18. sz.
152
Görögkatholikus könyvek. Liturgikus kiadványok. Diesérjétek az Ür nevét! Görögkatholikus egyházi zsolozsmikönyv. Tartalmazza a Horologion teljes anyagát az év minden napjára eső szentek rövid életrajzával, tropárjával és kontákjával, Aranyszájú Sz. János liturgiáját, az egyházi zsolozsma öszszes vasárnapi és ünnepi változó részeit s a hétköznapi egyházi zsolozsmák legszükségesebb énekeit és imáit. — Ára bőrkötésben, vörös metszéssel . . . . . . Énekeljetek a mi Istenünknek! Görögkatholikus ima- és énekeskönyv Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövegével, a nyilvános isteni szolgálatok összes állandó részeivel s a vasárnapi és ünnepi változó részekkel. Sok imával és liturgikus oktatással. — Vászonkötésben . . . Megrendelhetők a „Keleti Egyház kiadóhivatalánál, Miskolc, Melinda-utca 11. sz. Tömeges rendelésnél az énekeskönyvet . 10% engedménnyel lehet megkapni. Lelki kenyér. Gör. kath. ima- és énekeskönyv Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövegével, sok imával, az ünnepi és vasárnapi szent liturgiák változó részeivel. Szerkesztette: Krajntyák Gábor dr. Gyűjteményes Nagy Énekeskönyv a gör. szert. kath. hívek használatára. A nyilvános isteni szolgálatok vasárnapi és ünnepi, részeivel. Űj fordítás. Fordította és szerkesztette Dr. Krajnyák Gábor . Legszentebb imakönyv. Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövege a legszükségesebb ünnepi és vasárnapi részekkel s néhány imával. Szerkesztette: Kiss Andor dr. — Fűzve . Megrendelhetők a Szent István Társulat könyvkiadóhivatalánál, Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30.
25.— P
7.— P
2.50 P
12.—P
—.84 P
Mindennapi kenyér. Szántay-Szémán István dr., Ilniczky Sándor dr. és Kozma János ima- és énekeskönyve a gör. szent. kath. hívek és az ifjúság számára. A reggeli és alkonyati zsolozsmák közhasználatú állandó részeivel, Aranyszájú Sz. János liturgiájával és a sz. liturgia összes ünnepi és"vasárnapi változó részeivel; a liturgikus előírások tökéletes betartásával. (Sajtó alatt.) Megrendelési cím: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus, arehipresbvter, ap. korm., ált. helynök, Miskolc, Hunyadi-u. 3. Mennyei Harmat. Gör. kath. imakönyv Máriapóesi Imakönyv , Velünk az Isten. Imakönyv Imádkozzunk! Gyermek-imakönyv Megrendelési cím: Szent Bazil rend, Ungvár, Rákóczi-u. 54.
—.80 —.80 1.40 —.30
P P P P
