Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. Tóth I. János (SZTE, Filozófiai Tsz. E-mail:
[email protected]) A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig1
Tanulmányomban
egyrészt
áttekintem
a
nagybányai
projekt
közgazdaságtani
vonatkozásait, másrészt megpróbálom ezt a konkrét vállalkozást és az általa okozott szennyezést általánosabb szinten, egy környezet- és gazdaságfilozófiai összefüggés keretében értelmezni.
I. A nagybányai eset leírása Az eset áttekintése a különbözı források (döntıen újságcikkek) által közölt adatokra épül, amelyek között esetenként jelentıs eltérések lehetnek. Ez persze megnehezíti a helyes adatok kiválasztását, ennek ellenére arra törekszek, hogy a legvalószínőbb értelmezést ismertessem.2 A tanulmányban szereplı adatok egy része közvetlenül „forrás” adat, másik része pedig ezek alapján „számított” adat. A kétfajta adat összevetése szintén lehetıséget add arra, hogy konzisztens és remélhetıleg helyes képet alakítsak ki a nagybányai beruházásról. Tekintettel arra, hogy a verespataki beruházás alapvetı vonatkozásaiban megfeleltethetı a nagybányainak, ezért szögletes zárójelben megadom az adott paraméter esetében a verespataki értéket is.
1. A beruházás gazdasági vonatkozásai A romániai kommunizmus bukása után merült fel az a lehetıség, hogy a „lepusztult” állami aranyfeldolgozó üzemek privatizálása mellett a magán tıkét be kellene vonni a meddıhányókban található arany és ezüst kitermelésébe is.3 Nagybányán az ötletet egy 28,5 millió dolláros beruházást igénylı meddıfeldolgozó üzem felépítésére szóló pályázat követte.4 A tendert két év múlva a 13,6 millió dolláros jegyzett tıkéjő ausztrál Esmeralda 1
A tanulmány megírását az OTKA T 037536 támogatta A témáról írt könyvem vonatkozó részében (42.-53. old.) a hangsúly az adatok és tények minél teljesebb körő ismertetésén volt. Tóth I. János: A tiszai ciánszennyezés. Rendszerszemlélető elemzés Szerzıi Kiadás, Szeged, 2002. 3 Általában meddınek nevezzük a keresett ásványt nem tartalmazó kızetet. Mivel azonban még a leghígabb meddı is tartalmaz valamennyi ércet, érdemes megpróbálkozni a kinyerésével, különösen, ha aranyról van szó. 4 Népszabadság (Nsz) 2000. 02.18.2.o. 2
1
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. Exploration Limited nyerte meg hat másik cég ellenében. Állítólag az ausztrál cég Virgil Magureanu, a Román Hírszerzı Szolgálat (SRI) igazgatója támogatásának köszönhette gyızelmét.5 Az Esmeralda Ltd. a nagybányai, állami tulajdonú Remin (Compania Nationala a Metalelor
Pretiosasi
si
Neferoase)
bányavállalattal
közösen
létrehozta
az
Aurul
Részvénytársaságot, amelyben a két cég 50, illetve 44,8 százalékban, a magánkézben levı bukaresti Geomin Rt. pedig 5,2 százalékban tulajdonos.6 [Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a verespataki arany kitermelésére alakult cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) esetében 80%-ban a Gabriel Resources Ltd. (GRL) egy kanadai, magánvállalat, illetve 20%-ban a dévai Minvest egy román állami cég a tulajdonos. A RMGC 1998-ban kapta meg a román államtól a projekt megkezdésére szóló engedélyt.7 ] (A beruházás nagysága és összetétele) A legtöbb forrás szerint a beruházás teljes költsége 28,2 millió dollár volt.8 A szükséges összeg alapvetıen két részbıl tevıdött össze. Egyrészt a társaság 11,2 millió dolláros alaptıkéjébıl állt, amely feltételezésem szerint magában foglalta a Remin 1,3 millió dollár értékő apportját is, amely tartalmaz egy összességében kb. 70 km2 kiterjedéső területet, ahol az aranyat és ezüstöt tartalmazó meddı található, továbbá azt a telket, amelyre késıbb az Aurul a feldolgozó üzemét illetve a zagytározót felépítette. Másrészt szükség volt bankhitelre, amelyet az angol NM Rothschild Australia Ltd és a német tulajdonú Dresdner Kleinwort Benson bank összesen 17 (feltehetıen 8 plusz 9) millió dollár összegben biztosított. Az Aurulnak ezen felül 2,5 millió letétje volt az NM Rothschild & Co. Ltd-nél, amely összeg feltárásokra és az adósság törlesztésre fordítható.9 A tervek szerint a cég a termelés elsı négy évében félévenkénti visszafizetéssel törleszti az adósságát. Az Esmeralda 50%-os részesedése az Aurul nettó adósságából a szennyezést követıen jelentısen (egyes források szerint 30%-kal, más források szerint 50%-kal) megnıtt.10 Az adatokból látható, hogy a két bank által kölcsönadott összeg 5,8, ha figyelembe vesszük a letét összegét, akkor 3,3 millió dollárral haladja meg az Aurul Ltd. alaptıkéjét. [A Világbank 2002 októberében elutasította a GRL 100 millió dolláros hitel kérelmét, amely
5
Karátson Gábor beszéde, in Sír a Tisza, 27. o. Virgil Magureanu 1990-97 között volt az SRI igazgatója. Leváltására azért kerül sor mert túlzottan szovjet elkötelezettségő és nyugatellenes volt. Nsz 1997.05.09. 6.old. 6 HVG, 2000. 02.19. Nagybányai látlelet 7 NOL • 2004. március 18. 12:20 < http://www.nol.hu/> A Verespatak múltja és jövıje 8 Vasárnapi Mai Nap 2000. 05. 14. Vizválasztó, valamint Világgazdaság 2000. 05. 15. Aurul környezetvédelmi vállalkozás? 9
10 2
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. fedezte volna a verespataki kiadások egy részét.11 A források szerint a verespataki beruházás teljes költsége 500 millió dollár, amibıl 295 millió a szőken vett termelési költség.12 Tehát a Verespataki beruházás pusztán a termelési költségeket tekintve is több mint tízszer nagyobb vállalkozás. A Figyelı szerint a projekthez szükséges teljes befektetés 600 millió dollár és a legnagyobb tétel a feldolgozó üzem félmilliárdos költsége. 13 Ebben az esetben már 20 szoros a különbség.] (A feldolgozott meddı mennyisége) Az Aurul Rt. évi 2,5 millió meddıhányó tonnát tervezett feldolgozni.14 Az Index nevő internetes lap szerint Nagybánya környékén a kibányászható nemesfémtartalmú érc mennyisége összesen 16 millió tonna, más források viszont lényegesen magasabb mennyiségekrıl (50-100 tonna) beszélnek. A Népszabadság szerint 1999 márciusától havonta — 200 tonna nátrium-cianiddal kezelve a közel 200 ezer tonna meddıt — 100 kilogramm aranyat nyert ki a Nagybánya melletti üzemébıl az ausztrál-román vállalat.15 Ha ezeket az adatokat 1 évre elıre megbecsüljük, akkor a következı számokat kapjuk: a feldolgozott meddı mennyiség 2,4 millió tonna; a kinyert arany mennyisége pedig 1,2 tonna. Lényegében ezek az adatok összhangban vannak a tervekrıl beszámoló források adataival. Az oldószer visszaforgatása miatt a felhasznált nátrium-cianid mennyiségét ezen a módon nem lehet kiszámolni. Ha a projektet 9 évre számítjuk, akkor 22,5 millió tonna meddıt fognak feldolgozni. [Verespatakon a tervek szerint 420 millió tonna (más források szerint 225 millió köbméter) kızetet termelnének ki, zúznának porrá és mosnának át.16 Tehát ebbıl a szempontból a Verespataki projekt közel 19 szerese nagybányainak.] (A nemesfém mennyisége) A kitermelhetı nemesfém mennyiségére elégé különbözı adatok olvashatók, de a leggyakrabban emlegetett, egymással is konzisztenciában álló értékek egy évre vonatkoztatva a következık: 52 000 uncia (1,6 tonna) arany és 280 000 uncia (8,7 t) ezüst. A projekt teljes idıtartalmára vonatkoztatva pedig 500 000 (15,5t) arany és 2,2 millió uncia (68,2 t) ezüst kibányászását vélelmezik.17 [Verespatakon aranykészletet 330, míg az
11 NOL • 2002. október 25. 16:12 Tovább folynak a ciános aranybánya elıkészületei 12
NOL • 2004. március 18. 12:20 < http://www.nol.hu/> A Verespatak múltja és jövıje; vagy NOL • 2004. április 8. 15:51< http://www.nol.hu/> Zsarolással vádol egy lapot a verespataki ciános cég 13 Figyelı 2005. január 13. Verespatak: levélváltás aranyügyben 14 Ciánszennyezés Baia Mare-n, 2000. 06. REC. 15 Nsz 2000. 02. 18., 2. o. EU Parlament: környezetvédelmi könnyítés nincs 16 NSZ • 2003. november 15. • Szerzı: Tibori Szabó Zoltán: Ortodox nem a Verespatak-tervre < http://www.nol.hu/> 17 Ciánszennyezés Baia Mare-n, 2000. 06. REC. Illetve a Nsz 2000.02.18.; 2.o. 3
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. ezüst készletet 1600 tonnára becsülik.18 A Figyelı hasonló értékeket ad meg unciában: 10 millió uncia arany és 54 millió uncia ezüst.19 Tehát a verespataki nemesfém készlet durván húszszorosa a nagybányainak. A hírek szerint itt található a világ második legnagyobb aranykészlete.20] (A projekt idıtartama) A fenti adatok arra utalnak, hogy az arany esetében 9,68, míg az ezüst esetében 7,83 „algebrai értelemben vett” évig tart a project. Ez persze nem feltétlenül egyezik meg a naptári évek számával, hiszen a project elején és a végén feltehetıen alacsonyabb a kitermelés mértéke, mint középidıben. Ez összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a projekt idıtartalmával kapcsolatban maximum 10 évet szoktak emlegetni. [Az RMGC esetében egyes források 17 évrıl beszélnek.21] (A nemesfém koncentrációja) A mintavételi értékek 0,7 és 7 g Au/t között mozogtak. Más források szerint a nagybányai meddıhányó tonnánként 3 gramm aranyat, 86 gramm ezüstöt és más nemesfémet tartalmaz.22 Az Esmeralda Exploration Ltd. tonnánként 0,48-0,6 g kitermelhetı arannyal számolt. A szakirodalom szerint az aranytartalmú érc feldolgozása csak akkor gazdaságos, ha az aranytartalom meghaladja a 6 g/tonnát. (Az arany tızsdei ára és a kitermelés költsége) A nemesfémek árfolyama nyilvánvalóan folyamatosan változik tızsdén. 1999-ben például a 99,5 százalékos tisztaságú arany unciánkénti (kb. 30 gramm) árfolyama Londonban 287 dollár körül volt. 2001-es év elején és a végén szintén ezen érték körül mozgott; majd az árfolyam elkezdett emelkedni és 2002 márciusában átlépte a bővös 300 USD/uncia határt. 2002 május elején Londonban már 327 dollárt ért unciánként, amely egy hároméves csúcsot jelentet. A tervek szerint a Baia Mare-i üzemnek összesen 210 USD-ra van szüksége 1 uncia arany elıállításához.23 Ez az érték meglepıen magas, mert egy forrás szerint 1 uncia arany kitermelési költsége – legalábbis Verespatakon – 107 USD.24 A Figyelı ezzel kapcsolatban azonban 180 dollárt említ.
25
(Feltehetıen a 210 USD összeg, ha egyáltalán helyesnek
tekinthetı, már minden költséget tartalmaz, beleértve az állam 3%-os koncessziós díját illetve a banki kölcsön és annak törlesztésének egy unciára esı részét.)
18
Verespataki kálvária Figyelı 2005. január 13. Verespatak: levélváltás aranyügyben 20 NSZ • 2004. március 20. Féderer Ágnes: Az Új Eldorádó) < http://www.nol.hu/> 21 NOL • 2004. május 28. 19:47 < http://www.nol.hu/> Magyar–román miniszteri csúcs Verespatakon 22 Bognár Antal (szerk.): Sír a Tisza. 19. o 23 http://www.wazzupnet.com/ 24 Verespataki kálvária 25 Figyelı 2005. január 13. Verespatak: levélváltás aranyügyben 19
4
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. Az ezüst unciáját 1999 december 11-én Londonban 5,57 dolláron jegyezték. 2002. január 25-én a Magyar Nemzeti Bankban az ezüst középárfolyama 4,33 USD/uncia. (A cég bevétele) A következıben az eddigi adatok alapján megpróbálom megbecsülni a cég várható bevételét és hasznát elıször az arany, majd az ezüst esetében és végül összesen. Mindhárom esetben elıször egy évre, majd a projekt egészére vonatkoztatva. - Ha átlagosan 300 USD-nak vesszük az arany unciánkénti árát, akkor a cég átlagban 90 USD keres minden uncia aranyon. Ekkor éves viszonylatban teljes bevétel (52000 *300 =) 15.600000 a haszon pedig (52 000*90=) 4.680000 USD. 9,68 algebrai évvel számolva pedig a két érték a következı: 151.008000 illetve 45.302400 UDS. Hasonló értékekhez jutunk, ha közvetlenül a projekt teljes idıtartalmára minimálisan megjelölt 500 ezer uncia aranyat kinyerésével számolunk, akkor az aranyból a teljes bevétel: 150 millió, míg a cég nyeresége 45 millió USD. A fenti adatok arra utalnak, hogy a haszon a bruttó bevétel (45/150=) 30 százaléka. - Ha átlagosan 4,5 USD/uncia ezüst árral számolunk, akkor egy évre vonatkoztatva teljes bevétel: (280000*4,5=) 1.260000 és ennek 30%-a pedig: 378000 USD. 7,83 algebrai évvel számolva pedig a két érték 9.865800 illetve 2.959740 USD. Hasonló értékekhez jutunk, ha közvetlenül a projekt teljes idıtartalmára megjelölt 2,2 millió uncia ezüsttartalommal számolunk, akkor a teljes bevétel 9,9 millió USD. Ha ennek csak 30% a tiszta bevétel, mint az arany esetében, akkor az 2,97 millió USD. - A fenti adatokat összesítve azt mondhatjuk, hogy a projektnek egy évben a teljes bevétele (15600000 + 1260000 =) 16.860000, míg a haszna (4680000 + 378000=) 5.058000 USD. Tehát a projekt bevétele 16, a haszna pedig 5 millió dollár évenként. Ezek alapján a projekt
teljes
bevétele
(151008000
+
9865800=)
160.873800
és
haszna
(45302400+2959740=) 48.262140 USD. Továbbá közvetlenül is kiszámolhatjuk az arany és az ezüst kitermelésébıl származó teljes bevételt, a projekt egészére vonatkoztatva, ami 159 millió, míg a haszon összesen: 48 millió dollár. Látható, hogy az éves adatokból kiinduló számítás összhangban áll a közvetlenül a projekt egészére vonatkozó adatokból adódó értékekkel és összességében azt mondhatjuk, hogy a projekt teljes bevétele kb. 160 millió dollár, míg a haszna kb. 50 millió dollár. Feltételezem, hogy az utóbbi összeget már nem terheli sem 3%-os a koncessziós díj (ami ebben az esetben összesen 4,8 millió USD), sem a bankkölcsön (17 millió USD) és annak kamata. Figyelembe véve, hogy a teljes beruházás költsége 28 millió dollár volt a 160 millió dolláros bruttó bevétel és az 50 millió dolláros nettó haszon is jól mutatja, hogy az arany és ezüst kitermelés busás hasznot hoz. [Verespatakon a 10 millió uncia arany és a 54 millió 5
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. uncia ezüst eladásából származó bevétel a fenti árfolyamon számolva: 3243 millió dollár és az ebbıl származó haszon (30% esetében) 972,9 millió USD. Ekkor az a két beruházás között a különbség 20-szoros. Bár a Figyelı megjegyzi, hogy az aktuális (2005 január) világpiaci árfolyamon számolva a fenti értékekbıl származó bevétel 4,67 milliárd dollár.26 A legtöbb forrás kb. 1,5-2 milliárd dollár haszonról beszél.27] (Mindenképpen hangsúlyozni kell a fenti számolás hipotetikus jellegét, hiszen a kiinduló adatok mögött lényegében csak a források becslései húzódnak meg. Egyrészt senki sem tudhatja elıre, az arany és az ezüst árfolyamának a változását; másrészt a cég is csak hozzávetıleg tudja elıre felbecsülni a kitermelhetı nemesfém mennyiségét, ennek költségét, illetve a projekt idıtartamát, az újságoknak az erre vonatkozó becslései, amelyeket használtam, pedig értelemszerően még ennél is pontatlanabbak.) A Népszabadság szerint a nemesfémek eladásából az Aurul évi 7 millió dollár profitot remélt.28 Ez az érték két millió dollárral magasabb annál, amit fentebb kiszámoltam. Ha ezt az adatot extrapoláljuk 9 algebrai évre, akkor a projekt teljes haszna 63 millió dollár, ami pedig 13 millió dollárral magasabb, a fentebb kiszámított értékeknél. (A beruházás mint környezetvédelmi projekt) Hivatalosan a nagybányai vállalkozásnak nemcsak gazdasági, hanem a környezetvédelmi célja is volt, nevezetesen közvetlenül a város mellett található meddı feldolgozása és elszállítása.29 A felszámolandó ülepítımedencébıl korábban a szél a lakott területekre fújta a port, ami az egészségre káros hatású volt, ezért ezen veszélyes anyagok elszállítása környezeti és egészségügyi szempontból is szükségesnek mutatkozott.30 Ennek érdekében Nagybánya mellett egy ülepítımedencét kellett létrehozni, hogy az ott található meddıanyagot a nemesfémek elválasztása reményében átmossák, majd az átmosott meddıanyagot (végsı fémiszapot) Nagybányától 7-8 km távolságra délre szállítsák. Így a város határától csak pár száz méterre létesítettek egy hatalmas tározót, amely ugyanakkor növelte a lakosság környezetterhelését. Így például Nagybányán 2000-óta duplájára nıtt a légúti megbetegedések száma. A projekt kezdetén azonban joggal lehetett arra hivatkozni, hogy a meddı átmosása és elszállítása nemcsak gazdasági, hanem környezeti érdekbıl is fontos. Sajnos a 26
Figyelı 2005. január 13. Verespatak: levélváltás aranyügyben Verespataki kálvária 28 Nsz 2000. 02. 18., 2. o. i.m. 29 a Nagybányai jelentés szintén utalt erre az aspektusra. 30 Elsısorban a külfejtéses bányamővelés után keletkezı hatalmas kiterjedéső meddıhányók rendezése, utóhasználatának a biztosítása fontos a környezeti ártalmak megelızése szempontjából. A vízzel mozgatott meddı (zagy) elhelyezése (nedves hányó, zagytároló) és rekultivációja különös körültekintést igényel. [Környezetvédelmi Lexikon II. 1993., 445.old.] 27
6
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. környezetvédelmi szempontok teljesen alárendelıdöttek a gazdasági céloknak, sıt valójában csak egy jól érvényesíthetı ürügyet jelentettek, mind a környezeti felügyelıség, mind a hitelezı bankok irányában. (A projekt indulása) A projekt 1992-ben kezdıdött, de az Aurul SA csak 1999 májusában kezdte meg a mőködését.31 A bukaresti Evenimentul Zilei 1998-ban azt írta, hogy az ausztrál Esmeralda Exploration Ltd-tıl a mőködési engedélyt többször megtagadták. Kiderült ugyanis, hogy a technológia során ciánt tartalmazó melléktermék keletkezik, amelynek elhelyezésére a társaságnak nem voltak elképzelései.32 Végül a tulajdonosok jelezték, készek építeni egy derítımedencét, amelyet különlegesen kialakított mőanyaggal bélelnek ki. A 90 hektáros zagytározó szigetelésére, amelyet 1997-ben kezdtek el építeni és 1998-ban (más források szerint csak 1999-ben) készült el; azonban pénzhiány miatt az 1 mmes polietilén fólia helyett csak 0,5 mm-eset használtak, a sürgetı határidık miatt pedig a tározó alját nem egyengették el rendesen. Máramaros Környezetvédelmi Hivatala hosszas huzavona után végül 1999 májusában megadta az ideiglenes mőködési engedélyt. Román lap értesülések szerint Virgil Magureanu-nak a közbenjárására következtében kapott a beruházás végül is zöld utat. A hírszerzés egykori igazgatójának bekapcsolódása után a környezetvédelmi hatóságok feltőnı nagyvonalúságot tanúsítottak a mőködési engedély megadásában.33 [A beruházás lehetısége 1997-ben pattant ki egy Kanadába szakadt román férfi (Frank Timis) tulajdonában levı cég, a Gabriel Resource vezetıinek fejében. A kanadairomán vállalat 2007 végére, de legkésıbb 2008 elejére tervezi a kitermelés elkezdését. A tervezett fejtés területének 42 százaléka már teljesen az RMGC birtokában van – akik még maradtak a községben, feltehetıleg nem sokáig teszik, hiszen a cég adatai szerint 95 százalékuk már felbecsültette ingatlanát, így a vállalat több-kevesebb idı alatt a maradék telkeket, házakat is felvásárolja – írja a transindex.ro. A projekt elsı körben 3000, majd évi átlagban 550 állandó alkalmazottnak biztosítana munkalehetıséget.34 A verespataki beruházás esetében is olvashatunk arról, hogy a befektetés útját magas rangú politikusok egyengetik.35] A beruházás elkezdése „erıs helyi lakossági és hivatalos ellenállásba ütközött”. A
31
Nsz 2000. 02. 18., 2. o. Ha jól értem, akkor ez azt jelenti, hogy a nátrium cianidos mosófolyadékot elıször nem is akarták betározni és visszaforgatni, hanem egyszerően csak folyamatosan kibocsátani! Ebben az esetben állandó és folyamatos ciánszennyezésnek lett volna kitéve a Szamos és a Tisza-mentén található életközösségek, beleértve a Tisza-mentén élı több millió ember is. 33 Karátson Gábor beszéde, in Sír a Tisza, 27. o. 34 Figyelı 2005. január 13. Verespatak: levélváltás aranyügyben 35 Pénzmosók Verespatakon. Kábítószerügyben is kompromittálódtak az aranybánya-beruházás fıszereplıi. Magyar Nemzet 2004 november 27. (szombat) 1-2.oldal 32
7
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. meddıhöz csak egy lakótelepen át vezet út, ám hiába tiltakoztak a lakosok a por és a zaj miatt (még élı lánccal is elzárva az utat), nem történt semmi. Az Aurulnak sikerült beszereznie a szükséges engedélyeket.36 Gönczy János tiszai kormánybiztos szerint a felhasznált technológiát két dolog jellemezte: egyrészt az ausztrál befektetı komoly technológiát vitt Nagybányára, amit beépített a „kerítésen belülre”. A „kerítésen kívül” azonban olyan költségkímélı technológiát használt, amely elfogadhatatlanul nagy veszélyforrásokat tartalmazott. Például vízágyúval szedték ki a nemesfémet tartalmazó meddıt a meddıhányóból. A vízágyú olyan folyadékkal üzemelt, amelyben cián volt, és ez már önmagában is veszélyeztette a környék lakosságát. Ezután a “kerítésen belül” az üzemben kinyerték az aranyat és az ezüstöt. Az arany kinyerése után a cianidos zagyot kivezették az üzembıl egy hatalmas tározóba. A 93 hektáros tározónak olyan nagy volt a cianidtartalma, hogy a madarak nem voltak képesek keresztülrepülni felette. Az ülepítıtó töltésfalát agyagból készítették. A hidrotechnikailag készült töltések úgy viselkednek, mint egy homokvár: a legkisebb terhelésre azonnal összeomlanak. Olcsó technológia nagy nyereséghozammal, mondta a kormánybiztos.37
2. A ciánszennyezés (Figyelmeztetı jelek) Az objektum megépítése elıtt a városvezetés számára készített “katasztrófa-tanulmányban” a szakértık már figyelmeztettek a baleseti lehetıségre. A nagybányai vezetésnek azonban kisebb gondja is nagyobb volt ennél.38 (Joggal merül fel a kérdés a város vezetése miért nem foglalkozott ezzel a problémával. Az esetleges lobbi hatások mellett ebben a természet jelentıségét alábecsülı társadalmi és gazdasági értékrend is fontos szerepet játszhat.) Az ausztrál technológiát kezdettıl fogva nem kísérte sok szerencse: elıbb a hidegre, majd a meddıhányón nıtt növényekre hivatkoztak a munkák kezdeti akadozásakor. A meddıt szállító csıben túlnyomás keletkezett, a csıvezeték elrepedt, s a kiömlı cianidos zagy a legelık és termıföldek szennyezıdését, illetve háziállatok pusztulását okozta.39 Az Aurul cég ellen a helyi lakosok 1999-ben már több esetben feljelentést tettek. Ioan Gherghes, a nagybányai környezetvédelmi felügyelıség igazgatója 1999 ıszén vizsgálatot rendelt el, és csak 2000. január 20-án (!) adta meg az Aurulnak a – folyamatos
36
HVG 2000. 02.19. Nagybányai látlelet Szaniszló József nyilatkozott Kossuth Rádió 2002. 02.14. 16:04., A mérgezett folyó 38 HVG 2000. 02.19. Nagybányai látlelet. 39 Sír a Tisza, 14. o. 37
8
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. ellenırzéshez kötött – mőködési engedélyt. E kisebb szennyezések tehát nem voltak elegendıek egy komolyabb hatósági beavatkozáshoz. Mindezt és a környezeti hatásokat figyelembe nem vevı terveket elnézte, illetve jóváhagyta a román környezetvédelmi felügyelıség, így a környezeti katasztrófáért nem kis részben a román hatóságok is felelısek voltak. (Környezetszennyezés) Az Aurul SA tározójában 8 millió m3 ciános zagy volt, amelynek koncentrációja 7 800 mg/l. Mivel az elfogadható érték Romániában 0,01 mg/l, tehát a tározóban a cianid koncentrációja tehát majdnem 1 milliószorosa volt az elfogadható értéknek.40 Ez a 93 hektáros tározó annyi ciánt tartalmazott, amely elég lett volna az egész emberiség megmérgezéséhez. [A források szerint Verespatakon százszor nagyobb ülepítı medencét építenének az arany és az ezüst kinyeréséhez használt ciánlúgos szennyvíznek, mint amilyen a Tisza katasztrófáját okozta.41] A meddıbıl készült töltés 2000 január 30-án szakadt át, és a cianidos víz az ülepítı melletti sebes folyású, barna színő Lápos patakba zuhogott.42 A 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó 100 ezer köbméternyi zagyos víz elsısorban vízben jól oldódó fémekkel kötött cianidkomplexbıl állt. Sajnos sem a cég, sem a román szakhatóság nem rendelkezett olyan válságkezelési tervvel, amely a szennyezés lokalizálását, a károk mérséklését lehetıvé tette volna. A romániai lakosság sem kapott semmiféle tájékoztatást, a határ mentén élık csak a magyar médiából értesültek a veszélyrıl. A nagybozintai derítı gátját csak február 2-ra tudták helyreállítani. “Nem voltunk itt a töltés szakadásakor, de a kiszakadt rést negyvenen tömtük négy nap és négy éjjel” – nyilatkozta az egyik munkás.43 Százezer köbméter vízügyi szempontból kis mennyiséget jelent, ezért ott helyben, például buldózerekkel könnyedén megakadályozhatták volna a mérgezı anyag terjedését, a környezı vizekbe jutását.44 2000. február 8-án az Aurult ideiglenesen bezárta a helyi román környezetvédelmi hatóság. A károkozó vállalat képviselıje a szennyezést követıen a 350 ezer dollárra becsült bevételkiesésen kesergett.45 2000 februárjában a derítıtó gátját megemelték, és a benne lévı víz egy részét eltávolították. A román hatóságok szerint nem kell félni a baleset megismétlıdésétıl. A Nagybányai Prefektusi Hivatal az Aurul vállalatot átszámítva 160 dolláros 40
A Nagybányai jelentés szerint. http://ma.hu/page/cikk/aa/0/100351/1 42 Sír a Tisza, 14. o. A könyv szerint a derítı már délelıtt 10 órakor elkezdett szivárogni. 43 , HVG, 2000. 02. 19. Nagybányai látlelet 44 http://es.fullnet.hu/0007/interju.htm 45 Sír a Tisza. 16. o. Sajnos a szövegbıl nem derül ki, hogy a bevételkiesés milyen idıtartamra vonatkozik. 41
9
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. pénzbírságra büntette. A bírságot azért szabták ki, mert a román–ausztrál cég 24 órás késéssel jelentette a technológiai balesetet. A vállalat vezetıje pedig 900 dolláros büntetésben részesült. Az Aurul Rt.-t a környezetvédelmi hatóság további, legfeljebb 4000 dollárnak megfelelı lejjel büntethette volna meg, ez azonban nem történt meg.46 A ciános zagy kiömlése összesen 109 millió dolláros (29 milliárd forint) kárt okozott Magyar Államnak, s ez az összeg nem tartalmazza a turizmusból és halászatból élık magánjellegő kárait. A Környezettudományi Központ jelentése szerint mintegy 3,5-4,6 milliárd forintra tehetı a közvetlen gazdasági kár.47 Maga a szennyezés kb. 1,5 millió ember életét érintette kisebb vagy nagyobb mértékben. Ezzel szemben áll, a cég mondjuk kb. 50 millió dolláros nyersesége. Joggal merül fel a kérdés, hogy hogyan minısíthetı az a gazdasági és társadalmi struktúra, amelyben gyakorlatilag néhány tıkésnek a vállalkozáshoz és a szennyezéshez való joga erısebb, mint sok millió embernek az egészséges környezethez fızıdı emberi joga.
II. Általános gazdasági vonatkozások A nagybányai eset és más környezetszennyezési esetek is nyilvánvalóan mutatják, hogy gyakran sem a piac sem a hatóság, sem a társadalom nem képes megakadályozni ezeket a katasztrófákat, amelyek nemcsak a természetet, hanem az ott élı közösséget is veszélyeztetik. Joggal merül fel a kérdés, hogy mi ennek az oka és mit lehet tenni annak érdekében, hogy csökkentsük a természeti környezetünk terhelését. Az elsı kérdéssel kapcsolatban ma már számos strukturális okot feltárt a modern közgazdaságtan is, így például a különbözı piaci kudarcokat (externális hatások, közjavak, hosszú távú hatások stb.).48 A következıkben néhány más szintén fontos, de kevésbé hangsúlyozott összefüggésre szeretnék rámutatni.49
1. A természeti javak szőkösségérıl A modernitás ideológiája szerint a természeti javak korlátlanul rendelkezésre állnak, 46
Nsz 2000. 02. 21., 1.o. Nsz 2000. 05. 19. Három -négy milliárdos kár; ill. Délmagyarország 2000. 05. 19. Gazdasági ciánkár 48 A Modern közgazdaságtan ismerettára, 203. o. [exernalities]; 155. o. [discount rate]; 457-458. o. [public good]. Illetve Tóth (2002) 186-188.old. 49 Tóth (2002) 171-179.old. 47
10
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. ezért szabadon felhasználható erıforrások. A klasszikus közgazdaságtan számos meghatározó szerzıje nyomán még ma is sokan úgy gondolják, hogy a természeti javak szabad, míg a gazdasági javak szőkös javak. A természeti javak, pedig mint szabad javak elegendı mennyiségben léteznek ahhoz, hogy ne kelljen adagolni azok számára, akik használni akarják ıket. A piaci áruk tehát nulla.50 Ezért a gazdasági szereplık igyekeznek maximális mértékben felhasználni a természeti erıforrásokat mint ingyenes termelési tényezıt. Így a piacon a keresletnek és a kínálatnak olyan egyensúlya alakul ki, mintha a természeti erıforrások végtelen bıségben állnának rendelkezésre. Ez pedig közvetlenül vezet a különbözı természeti erıforrások kizsákmányolásához.51 A modern közgazdaságtan szabad jószágnak (free good) tekinti a kimeríthetetlen mennyiségben rendelkezésre álló javakat, amelyek kínálata legalább akkora, mint a nulla árhoz tartozó kereslet.52 Ezen formális jellegő meghatározás szerint természetesen a különbözı természeti erıforrások) nem tekinthetı szabad jószágnak. Különbözı okok (pl. tradíció, eszmetörténeti alapok pl. Locke gazdaságfilozófiája, Adam Smith értékfelfogása) miatt azonban a közgazdaságtan fı irányzata még mind a mai napig nem tudta megoldani azt a problémát, hogy a természeti erıforrásokat ne szabad, hanem szőkös javakként kezelje. A természeti erıforrások szőkössége egyértelmően demonstrálható például az édesvíz esetében. Bár a Föld kétharmadát víz borítja, de a teljes vízkészletnek mindössze 1-2%-a az édesvíz, melynek jelentıs részét a sarki és hegyvidéki hótakaró alkotja.53 Noha a vízhez való jogot alapvetı emberi jognak tekintjük, jelenleg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon több mint egymillió ember nem fér tiszta ivóvízhez, és évente 3,4 millióan halnak meg olyan betegségekben, amelyek a jobb vízellátással és a higiéniai követelmények betartásával elkerülhetıek lennének. Egyre többet hallunk a “víz menekültjeirıl”, akik az egészséges ivóvíz hiánya miatt hagyják el lakhelyüket, és olyan helyekre igyekeznek, ahol ez még megtalálható. Az elırejelzések szerint 25 év múlva a világ lakosságának kétharmada szőkében lesz az egészséges ivóvíznek.54 Tehát az édesvíz tehát szőkös jószág, és a lehetı legrosszabb politika, ha ezt figyelmen kívül hagyva szabad jószágnak tekintjük. Az édesvíz használatának gazdasági és/vagy jogi eszközökkel történı növekvı mértékő korlátozása a jövı egyik keserő, de elkerülhetetlen sajátossága lesz. Megfelelı szabályozás hiányában ugyanis a növekvı vízhiánnyal 50
Samuelson, - Nordhaus: Közgazdaságtan, 1987, 59. o. Tóth I. J. : The Conception of Natural Goods in Economics, 2000., 361- 374. o. 52 A Modern közgazdaságtan ismerettára 53 Környezetvédelmi lexikon I., 1993. 206. o. [édesvíz] 54 DM 2001. 03. 23.; Ivóvízhiány fenyeget. MTI-jelentés London; 51
11
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. párhuzamosan egyre gyakoribbak lesznek az édesvíz (folyók, tavak, felszín alatti vízkészletek stb.) hasznosításához kapcsolódó érdekellentétek és konfliktusok a különbözı felhasználók között. Ezekben a konfliktusokban a felvízi felhasználók, régiók és országok helyzeti elınyben vannak az alvízi felhasználókkal szemben. Így gyakran elıfordul, hogy egy alvízi ország, - mint például Magyarország - túl kevés, esetenként túl sok vagy éppen szennyezett vízhez jut a felvízi ország pillanatnyi érdekeitıl függıen. Magyarországnak a vízmegosztás és vízhasználat kapcsán kialakuló konfliktusai a szomszéd országokkal tehát egyáltalán nem tekinthetıek egyedinek, sokkal inkább összhangban vannak a világban tapasztalható tendenciákkal. Éppen ezért számíthatunk a világ közvéleményének fokozott figyelmére ebben a kérdésben. Tehát a modern közgazdaságtan fı áramlatai alapvetıen téves nézetet alakítottak ki a természeti javakról, s általában a Természetrıl (a továbbiakban ha általában utalunk a természet egészére, akkor nagybetővel írjuk). S ebbıl a hibás premisszából már logikusan következik, hogy a természeti javak szabadon felhasználhatók, gazdasági értékük nulla és hogy a felhasználásukat nem kell szabályozni. Ellentétben a közgazdaságtan fıirányzatának nézetével azonban bıségesség és a szőkösség relációja semmilyen a priori kapcsolatban nem áll a természeti, illetve a gazdasági javak fogalmával. Ebbıl viszont az következik, hogy a szőkösen rendelkezésre álló természeti javak gazdasági értékkel rendelkeznek és, hogy ezen javak felhasználását gazdasági vagy jogi eszközökkel szabályozni kell.
2. A gazdaság mint átáramlásos rendszer A kartéziánus felfogás a természetet és a gazdaságot élesen elválasztja egymástól. Feltehetıen ennek a metafizikai felfogásnak a következménye az a gondolat, hogy a társadalom egy zárt rendszer, amelyik nem értinkezik a természettel. A neoklasszikus közgazdaságtan álláspontja szerint a gazdaság a háztartásoknak és a cégeknek egy olyan zárt rendszere, ahol csak az árú, a pénz és a munkaerı áramlik. Ennek az áramlásnak nincs külsı (természeti) feltétele, azaz a gazdaság egy örökmozgó, egy perpetuum mobile. Az ökológiai közgazdaságtan egyik jeles képviselıje, Hermann Daly szerint az embernek a természettel folytatott anyagcseréje entrópikus folyamat. A társadalom átáramlásos rendszer, tehát olyan struktúra, amely a bemeneti vagy input oldalon szükségszerően forrásokat vesz fel a környezetébıl és a kimeneti vagy output oldalon szükségszerően hulladékot ad le a környezetének. Így az anyagcsere termodinamikai korlátok alatt álló anyagi-technikai folyamat, amelynek során a természeti erıforrásokból 12
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. szükségszerően hulladék lesz.55 Hasonlóan állásponton van Donella H. Meadows is. “A gazdaság egésze a bioszférára épül, a bioszférától függ. Ha a bioszféra, illetve az ennél tágabb környezetet jelentı geoszféra nem »mőködne« megfelelıen, akkor mőködı gazdaságról sem beszélhetnénk. A gazdaság nyersanyagokat és energiát von el a bioszférától, ezeket fel használja, átalakítja, majd valamilyen formában visszajuttatja a Föld levegıjébe, vízrendszerébe, a talajba. Tehát egy állandó körforgásnak vagyunk tanúi. Éppen ezért nagyon is tisztában kell lennünk határainkkal.”56 Persze nemcsak a gazdaság egésze, hanem a természettel kapcsolatban álló cégeket is átáramlásos struktúráknak kell tekinteni. Ezzel összhangban az Aurul tevékenységének az a sajátossága, hogy a bemeneti oldalon jelentıs energia felhasználásával kivonja a természeti környezetben található aranyat és ezüstöt, miközben a kimeneti oldalon értéktelen meddıvel és cianidos mosófolyadékkal szennyezi a természeti környezetet. Tehát az egyes természettel kapcsolatban álló cégek esetében is jól definiálható az input és az output oldal. A tradicionális gazdálkodás feltételei mellett, amikor a gazdaság igényeihez képest a természeti javak szinte végtelen bıségben állnak rendelkezésre, mindkét oldal ökológiai szolgáltatásait és javait szabadon és ingyen lehetett élvezni a természet kizsákmányolása nélkül. Az iparosítással párhuzamosan azonban megkezdıdött a Természet kizsákmányolása. Ekkor a két ökológiai szolgáltatás köré szervezıdı társadalmi és gazdasági érdekcsoport egyre gyakrabban ütköznek egymással. A modern ipari társadalom keretei között alapvetı érdekellentét van a természeti erıforrásokat felhasználó és a természetet szennyezı ágazatok között. A folyók esetében ez a két alapvetı érdek különösen élesen ütközik egymással. A dolgok természetébıl adódóan a források felvételében (input oldalon) érdekelt ágazatok és gazdálkodók számára fontos az erıforrás, a folyó minıségének a megırzése, míg a hulladék, szennyvíz leadásában (output oldalon) érintettek számára nem. Ez az általános megállapítás igaz a nagybányai ciánszennyezésre is, hiszen a cianidos mosófolyadék elhelyezésében érdekelt Aurul számára érdektelen a vízminıség, míg a források felvételében érdekelt szereplık (pl. folyó vizét ivó szolnokiak, vagy a halászok) számára a Tisza (s így mellékágak) vízének a minısége életbevágóan fontos kérdés. Tehát a modern közgazdaságtan fıirányzatai (jelesül a neoklasszikus közgazdaságtan, 55 56
Daly, Herman: Steady-State Economics, 1991. Ökotáj 2004 < http://www.okotaj.hu/szamok/04/korny8.html> 13
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. de ebbıl a szempontból ide tartozik a marxizmus is) két alapvetıen hibás elıfeltevéssel éltek a Természet gazdasági szerepével kapcsolatban. Egyrészt feltételezték, hogy a Természet és gazdaság világa nem érintkezik egymással, illetve, hogy a természeti javak végtelen bıségben állnak rendelkezésünkre. Mindez lehetıséget adott arra, hogy a természeti javakkal való gazdálkodás kérdéskörét zárójelbe lehessen tenni. Ha azonban felismerjük, hogy a társadalom és a gazdaság egy nyílt átáramlásos rendszer, továbbá, hogy a természeti javak alapvetıen szőkös javak, akkor azonnal átlátjuk, hogy a természet és a gazdaság közötti interakció egy nagyon fontos és nagyon bonyolult problémakört jelent, és éppen itt az ideje, hogy ezt a zárójelet megnyissuk.
3. A környezeti kockázat alulértékelése Már a közgazdaságtan fıirányzatából is az következik, hogy a befektetı minél kisebb költséggel akarja megvalósítani a beruházást. Sıt gyakran a szennyezés tudatos költséghaszon kalkuláció következménye. Adott feltételek mellett ugyanis egy szennyezés bekövetkezése sohasem biztos, legfeljebb csak nagy valószínőséggel bekövetkezı esemény, ráadásul a szennyezést is csak meghatározott valószínőséggel követi kártérítési kötelezettség. A két egymástól független valószínőségi érték miatt a kártérítési kötelezettség tényleges teljesítésének várható valószínősége igen alacsony, ezért a cégek számára gyakran racionálisabb
(kifizetıdıbb)
megkockáztatni
a
szennyezést,
mint
környezetvédı
beruházásokat és technológiákat alkalmazni. Tehát a cégek, ha tehetik, alul értékelik az általuk okozott környezeti kockázat. Éppen ezért van szükség a környezet felügyeletre, illetve a civil környezetvédıkre, hogy a cégeknek ezt a törekvését ellensúlyozzák. A fenti érvelést két szempontból is igazolja a Nagybányai eset. Egyrészt a cég inkább vállalta a magasabb környezeti kockázatot, mint a biztonságosabb és drágább technológiát. Itt persze mindjárt meg kell jegyezni, hogy a környezeti kockázatot valójában a lakosság „vállalja” (még ha nem is tud róla), míg a biztonságosabb, s ezért drágább technológia költségeit a befektetı. Másrészt tény, hogy sem az Aurul (ma Transgold), sem az Esmeralda még öt évvel a szennyezés után sem fizetett kártérítést Magyarországnak, s egyre kétségesebb, hogy a kártérítésre vagy legalábbis megfelelı mértékő kártérítés kifizetésére egyáltalán sor fog kerülni. Mindezek alapján nem csodálkozhatunk, hogy a környezeti katasztrófák olyan gyakoriak a világban, hiszen a szőken értelmezett gazdasági érdek a lehetı legnagyobb környezeti kockázat vállalására ösztönzi a cégeket. A környezetvédık szintén gyakran 14
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. emlékeztetnek bennünket arra, hogy a vállalatoknak sokszor olcsóbb szennyezni vagy vállalni a környezeti kockázatot és kifizetni a bírságot, mint végrehajtani a szükséges környezetvédelmi beruházást. Természetesen a társadalomnak számos eszköze lenne arra, hogy a vállalatokat rákényszerítse a környezeti szabályok betartására: a környezetvédelmi elıírások pontos megfogalmazása, a károsultak teljes mértékő kártérítése, a környezeti normákat megsértık szigorú büntetése, A természetre vonatkozó téves és hamis ideológia miatt azonban a társadalom és a Természet kizsákmányolásában speciálisan érdekelt gazdasági és politikai elit nem tartja fontosnak ezeknek az eszközöknek az alkalmazását. A gazdaság átáramlásos jellege miatt azonban a korábban említett piaci kudarcokat és problémákat még két újabb problémával kell kiegészítenem.
3.1 A környezetszennyezés a cégek természetes opciója Ahogy már említettük a természettel kapcsolatban álló cégek átáramlásos (entrópikus és disszipatív) jellegőek. Vegyük az Aurul példáját, amelynek a célja az arany és az ezüst megszerzése volt. Ennek érdekében nyilvánvalóan egy bonyolult technológiai folyamatot kellett megvalósítani. Az ezzel kapcsolatos input jellegő költségeket a cégnek a saját céljából és a természeti és technológiai törvényszerőségekbıl fakadóan szükségszerően kellett vállalnia. A továbbiakban ezt technológiai szükségszerőségnek nevezem. Az input oldalon tehát létezik egy technológiai szükségszerőség, ezért ebbıl a szempontból nincs szükség társadalmi koordinációra sem. Az a cég, amelyik nemesfémet akar bányászni célját csak úgy tudja megvalósítani, ha létrehozza a szükséges technológiát. Másrészt
az
Aurul,
mint
rendszerelméleti
értelemben
átáramlásos
struktúra
szükségképpen szennyezi a környezetét. Persze az Aurul a megfelelı technológia kiépítésével (és az ehhez tartozó nagyobb költségekkel) dönthetett volna úgyis, hogy csökkenti a környezetterhelését illetve mőködésének a környezeti kockázatát.57 Azonban ez a lépés már nem következik szükségszerően a cég eredeti céljából (a nemesfémek kinyerésébıl) és a természeti törvényekbıl. Tehát output oldalon nincs technológiai szükségszerőség arra vonatkoztatva, hogy a cég korlátozza a környezetterhelését, ezen az oldalon már csak egy technológiai lehetıség van, amellyel mint tudjuk az Aurul SA nem élt. Tehát általában elmondható, hogy az output oldalon a cégek döntési helyzetbe kerülnek, lehet áldozni a 57
A termelés entrópikus vagyis a természettel kapcsolatban álló cégek disszipatív jellegébıl fakad azonban, hogy a szennyezést, legalábbis gazdaságos vállalkozás esetében, sohasem lehet teljes egészében megszüntetni. 15
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. környezetvédelmére, de lehet szennyezni a környezetet is. Azonban nyilvánvaló, hogy a gazdasági szükségszerőségekbıl, elsısorban a piaci versenybıl következıen a cégek, ha csak rajtuk múlik, akkor az olcsóbb környezetszennyezı opciót fogják választani. Tehát a fentiekbıl megint az következik, hogyha a társadalom output oldalon nem szabályozza, vagy nem szabályozza eléggé keményen a cégek tevékenységét, akkor folyamatos és növekvı mértékő környezetszennyezéssel kell szembenéznie. Ezért egy olyan társadalmi és jogi környezetet kell létrehozni a cégek körül, amely arra készteti a cégeket, hogy a kevésbé szennyezı megoldásokat válasszák.
3.2 A természettel interakcióban levı cégek speciális helyzete (Kereskedık) A közgazdaságtan fıáramlata szerint a tipikus piaci szereplı a kereskedı, aki a legegyszerőbb esetben egy termelıtıl (kompetens gazdasági szereplıtıl) vesz, és egy fogyasztónak (kompetens gazdasági szereplınek) adja el az árut. Nyilvánvaló, hogy a kereskedı arra törekszik, hogy minél alacsonyabb áron vásároljon és minél magasabb áron értékesítsen. Azonban a kereskedınek ezen törekvése mindkét esetben egy-egy kompetens gazdasági szereplı ellenirányú törekvéseivel találkozik, hiszen a termelı arra törekszik, hogy minél magasabb árat, míg a fogyasztó arra törekszik, hogy minél alacsonyabb árat érjen el. Tekintve, hogy a közgazdaságtan fıáramlata szerint a gazdaság egy zárt rendszer, ahol különbözı jószágok a cégek és a háztartások között cirkulál, ebbıl következik, hogy minden piaci szereplı minden körülmények között kompetens szereplıkkel áll interakcióban. Ezért a közgazdaságtan fıáramlata úgy véli (véleményem szerint hibásan), hogy az árat, ahol a javak mozgása bekövetkezik mindig ellentétes érdekő szereplık (lényegében a vevık és az eladók) alkuinak a milliói határozzák meg, vagyis a kereslet és a kínálat törvénye. Így az ellentétes érdekő piaci szereplık interakciója elvezet a kívánt eredményhez, a Pareto-optimumhoz vagy a társadalmi jóléthez. Az ökológiai közgazdaságtan szerint azonban a gazdaság a természettel kölcsönhatásban levı nyitott rendszer, egy olyan disszipatív struktúra, amely az input oldalon forrásokat vesz fel, míg output oldalon hulladékokat ad le a természetnek. Így logikailag szükségszerő, hogy legyenek olyan szereplık, akik közvetlenül a természettel állnak kapcsolatba. Álláspontom szerint a gazdasági szereplıknek a következı három típusa különböztethetı meg: „elsı” (vagy társadalmasító), közbülsı (vagy kereskedı) illetve „utolsó” (vagy természetesítı), ahol az elıbbi a gazdasági szereplı helyzetére míg az utóbbi megnevezés a tevékenységére utal. A következıkben amellett fogok érvelni, hogy az elsı és az utolsó gazdasági szereplı helyzete 16
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. alapvetıen különbözik a kereskedı helyzetétıl, s ebbıl adódóan e szereplıkhöz kapcsolódó javak mozgása esetében egy speciális piai kudarc alakul ki. (Társadalmasítók) Az input oldalon találhatók az elsı gazdasági szereplık, akik a természettıl elsajátítják a természeti erıforrásokat, és azokat a társadalom számára hozzáférhetıvé
teszik.
Ezért
is
nevezhetjük
ezeket
a
gazdasági
szereplıket
társadalmasítóknak. A társadalmasítók valamilyen kereslettel fordulnak a Természet felé, azaz a piaci logika szerint vevı pozícióban vannak, s ebbıl következıen a Természet kerül az „eladó” pozícióba. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Természet, mint „eladó” nem tekinthetı normális (kompetens) gazdasági szereplınek. Hiszen nyilvánvaló, hogy a Természet, mint „eladó” nem tudja megvédeni az érdekeit, nem tud a javaiért magasabb árat kérni stb. Így az elsı gazdasági szereplı, vagyis a társadalmasító, egy olyan vevı, aki inkompetens „eladóval” a Természettel áll szemben. Egy inkompetens „eladóval” szemben álló vevı, azonban a piac logikája szerint speciális helyzetben van, hiszen ebben az esetben a vevı korlátlanul érvényesítheti az érdekeit, vagyis ellenszolgáltatás nélkül, azaz ingyen veheti el az „eladó” javait. (Természetesítık) Az output oldalon találhatók az utolsó gazdasági szereplık, akik a társadalmat megszabadítják az általa termelt hulladékoktól. Ezért is nevezhetjük ezeket a gazdasági szereplıket természetesítıknek. A természetesítık valamilyen kínálattal fordulnak a Természet felé, azaz a piaci logika szerint eladó pozícióban vannak, s ebbıl következıen a Természet kerül a „vevı” pozícióba. (Itt azonban meg kell jegyezni, hogy mivel egy „negatív jószágról”, a hulladékról van szó ezért ebben az esetben az eladó és a „vevı” érdekviszonya pont fordítottja a szokásosnak, amennyiben az eladó minél olcsóbban akar megszabadulni a portékájától (hulladékától), míg a „vevı” abban érdekelt, hogy ezt a lehetı legdrágábbá tegye az eladó számára.) Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Természet mint „vevı” nem tekinthetı kompetens gazdasági szereplınek. Hiszen nyilvánvaló, hogy a Természet mint „vevı” nem tudja megvédeni az „érdekeit”, nem tud a hulladék befogadásáért magasabb árat kérni stb. Így az utolsó gazdasági szereplı, vagyis a természetesítı, egy olyan eladó, aki egy inkompetens „vevıvel” a Természettel áll szemben. Egy inkompetens „vevıvel” szemben álló eladó, azonban a piac logikája szerint speciális helyzetben van, mivel ebben az esetben az eladó korlátlanul érvényesítheti az érdekeit, ami ebben a speciális helyzetben azt jelenti, hogy az eladó semmit sem fizet a „vevınek” a hulladék átvételéért. Tehát az elsı és utolsó gazdasági szereplık (cégek) esetében egy jellegzetes piaci kudarc alakul ki. Ennek a piaci kudarcnak pedig az az alapvetı oka, hogy ezek a cégek gazdasági tevékenységük során egy gazdasági értelemben beszámíthatatlan (inkompetens) 17
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. szereplıvel a Természettel kerülnek interakcióba, aki képtelen a saját érdekeit megvédeni. Ennek pedig nyilvánvaló következménye a természeti erıforrások szabad kirablása és a természet hulladékfelvevı képességének gyors kimerítése. A kérdéses természeti erıforrás megoszlásától és hozzáférésétıl függıen, ennek a helyzetnek, input és output oldalon egyaránt alapvetıen két különbözı következménye lehet. (i/i) Ha a kérdéses természeti jószág viszonylag egyenletesen oszlik el a Földön és viszonylag egyszerő technológiával hozzáférhetı, akkor a természeti javakat elsajátító szereplık vagy cégek (például a halászok) piaci versenye lenyomja a kérdéses természeti erıforrás (például a hal) árát a megszerzés költségére. Az alacsony árak pedig hibásan orientálják a többi piaci szereplıt. Így a természeti javak „termelıi ára” lényegesen alacsonyabb lesz, mint ami a fenntartható (hal)gazdálkodás szempontjából indokolt lenne. S ennek szükségszerő következménye a természeti erıforrások (pl. halkészletek) kimerülése. (i/ii) Más esetekben viszont, a kérdéses természeti erıforrás (pl. arany) csak meghatározott területeken és csak bonyolult technológia révén hozzáférhetı, ekkor természeti javakat elsajátító szereplık vagy cégek (pl. az Aurul SA vagy RMGC) érdemtelenül nagy extraprofitra tesznek szert, pusztán abból a ténybıl következıen, hogy az adott természeti erıforrásból hiány van, s így ezek a cégek a költségeiknél lényegesen magasabb áron biztosítják a társadalom számára a kérdéses erıforrást. Sıt esetenként az is elıfordulhat, hogy a kitermelı cégek árkartellt létrehozva a monopoláron vagy egy ahhoz közeli áron árulhatják a kérdéses természeti jószág (pl. nyersolaj) árát. (ii/i) Lényegében ugyanez a logika érvényesül a hulladéknak a természetbe való visszajuttatása esetében is. A hulladéklerakás problémája teljesen kimarad a neoklasszikus közgazdaságtan gondolkodásából, noha az átáramlásos társadalom létében ez éppen olyan szükségszerő folyamat, mint a források felvétele. Ha a hulladék lerakása viszonylag egyszerő technológiával megoldható, akkor a piaci verseny lenyomja a hulladéklerakás árát annak költségeire (pl. a településbıl való kiszállítás költségére) Az alacsony árak pedig hibásan orientálják a többi piaci szereplıt. Ekkor a hulladéklerakás ára lényegesen alacsonyabb, mint ami
a
fenntartható
gazdálkodás
szempontjából
indokolt.
S
ennek
szükségszerő
következménye a természet elszennyezése. (ii/ii) Esetenként persze elıfordulhat az is, hogy egy hulladéklerakó cég valamilyen monopóliumhoz jut (például rendelkezik egy biztonságos lerakóhellyel a radioaktív hulladékokat számára), ekkor indokolatlanul nagy összeget tud kérni az ıt megbízó cégektıl, s általában a társadalomtól a veszélyes hulladék biztonságos lerakásért. Így a hulladéklerakást végzı cég érdemtelenül nagy extraprofitra tesz szert, ami szintén veszélyezteti a piaci 18
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. versenyt. Szerencsésebb lenne azonban, ha a hulladéklerakás költségét nem a különbözı piaci kudarcok véletlenszerő hatásai határoznák meg, hanem a természettel szembeni gazdálkodás esetében is érvényesülne a piac logikája, a láthatatlan kéz elve.
4. A természet gazdasági képviselete A fentebb említett probléma általános szinten a következıképpen fogalmazható meg. A Természet nyilvánvalóan része a gazdasági folyamatoknak, ugyanakkor a Természet képtelen arra, hogy gazdasági értelemben racionálisan vagyis kompetens módon viselkedjék. Az ebbıl fakadó ellentmondást nem oldhatjuk fel úgy, hogy a Természetet kizárjuk a gazdasági folyamatokból, hiszen ez, ahogy azt ökológiai közgazdaságtan is hangsúlyozza, lehetetlen. Tehát a fenti ellentmondást csak az oldhatja fel, hogy Természetnek kell valamilyen módon képessé tenni arra, hogy gazdasági szereplıként viselkedjen. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a gazdasági értelemben inkompetens Természet mellé egy gyámot (guardian) vagy képviselıt rendelünk, aki képes a Természet (s így az emberiség hosszú távú) érdekeit a társadalom és a gazdaság számára közvetlenül megfogalmazni és képviselni.58 Ez az intézményesített megoldás biztosíthatná, hogy elkerüljük a fentebb leírt piaci kudarcot. Egy ilyen megoldás esetében a természettel kapcsolatban álló cégek nem az érdekérvényesítésre képtelen Természettel kerülnek szembe, hanem egy olyan intézménnyel, amely képes lenne a Természet érdekeinek az érvényesítésére a társadalom és a gazdaság világában is. Így egy teljesen új helyzet alakulna ki, ahol a természeti javakat társadalmasító cégek elveszítenék elsı, míg a hulladékot lerakó cégek utolsó kompetens gazdasági szereplı helyzetébıl fakadó speciális és a piac logikájától teljesen idegen helyzetüket. Ugyanis ebben a helyzetben ezek a cégek a Természet képviselıjével kerülnek szembe, aki képes arra, hogy kompetens módon járjon el, azaz a társadalmasító cégek számára szimulálja a normális piaci helyzetet. Ebben a helyzetben, összhangban a piac normális mőködésével, a természeti javak elsajátításának az árát két ellenérdekő fél nevezetesen a természet képviselıje és a kérdéses cég közötti alkufolyamat határozná meg. Tehát a Természet Képviselete Intézmény felállításával nem korlátozzuk, hanem kiterjesztjük a piacgazdálkodás logikáját egy olyan területre, ahol jelenleg még nem érvényesül. Egy ilyen Intézmény mőködése nem kerülne
58
Ez a probléma és megoldás már a jogfilozófiában is felmerült. Christopher Stone: Legyenek-e a fáknak jogaik, A természeti tárgyak törvényes jogai felé. In Molnár L. (szerk.) Legyenek-e a fáknak jogaik? Typotex, Budapest 1999. 194-200.old. Elsı megjelenés Southern California Law Review, 45 (1972). 19
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o. plusz költségbe, hiszen ez az intézmény „kvázi” eladja a kérdéses természeti erıforrást egyegy cégnek, ami után bevételhez jutna, illetve térítés fejében adna lehetıséget adna a hulladék lerakására. Sıt egy ilyen intézmény több szinten is képes lenne a természet védelmét elısegíteni. Egyrészt ez lehetıséget adna a természettel való interakciónk gazdasági eszközökkel történı finom szabályozására. Például úgy, hogy egy kimerülı erıforráshoz való hozzáférés költségét a Képviselet megdrágítaná, s ezzel védené az adott természeti erıforrást. Vagy egy már amúgy is elszennyezıdött területen a további szennyezı anyagok lerakásához szükséges engedélyt megdrágítaná. Továbbá a befolyt összeg fennmaradó részét, végül a Természet Képviseletének Intézménye közvetlenül természetvédelemre fordíthatná Persze felmerülhet az a kérdés, hogy ezzel a megoldással a Természet Képviselete Intézmény válik az elsı és az utolsó kompetens gazdasági szereplıvé, vagyis így az Intézmény kerül kitüntetett helyzetbe és ezzel a lehetıséggel a Képviselet esetleg vissza is élhet. Kétségtelen, hogy a társadalom és a gazdaság nyitott helyzetébıl következıen logikailag elkerülhetetlen, hogy létezzen elsı és utolsó kompetens gazdasági szereplı; viszont egy közintézmény ideáltipikus esetben a közérdeket követi és a demokratikus közösség kontrolja alatt áll. Ezzel szemben a magáncégek ideáltipikus esetben is csak a saját magánérdeküket követik, és a közösség kontrollja is sokkal kevésbé gyakorolható felettük, mint egy közintézmény felett. Éppen a fentiekbıl következik, hogy ezt a pozíciót nem a magáncégek millióinak, hanem közcégeknek kell elfoglalnia. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy a Természet senkivel sem akar gazdasági vagy kereskedelmi kapcsolatba kerülni, ebbıl következıen a Természet érdekeit megjelenítı képviseleti intézmény sem teheti meg ezt. Jogosítványa kizárólag arra korlátozódna, hogy a természettel interakcióba lépı gazdasági szereplık kezdeményezéseire válaszoljon. Ez is azt a vonatkozást erısíti meg, hogy a Természetet Képviselı Intézmény kevésbé tudna visszaélni speciális gazdasági helyzetével, mint azok a cégek (legyenek azok magán vagy köztulajdonban), amelyek napjainkban ezt a szerepet betöltik. Számomra a releváns kérdés tehát nem az, hogy a Természet Képviselete Intézmény elvileg visszatudna-e élni a speciális helyzetével. Ha a társadalom nem figyel oda, ha nem alakítja ki az intézmény mőködésének szigorú kereteit, akkor bizonyára igen. Az igazi kérdés azonban az, hogy melyik helyzet minısíthetı jobbnak és biztonságosabbnak? S az nem lehet vitás, hogy a jelenlegi helyzet, ahogy azt a nagybányai és más környezeti katasztrófák, és általában a bioszféra degradációja is mutatja tarthatatlan. A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Természet Képviselete Intézmény létrehozása elırelépést jelentene a természeti javakkal való gazdálkodás terén. 20
Tóth I. János A nagybányai ciánszennyezéstıl a természet képviseletéig. In: Trautmann László. (szerk.): Jogállam, gazdálkodás, kisebbség. Aula Kiadó, 2005. 49-60. o.
21
