HUSZITA HATÁS A MAGYAR ÉS SZLOVÁK NYELVRE, KULTÚRÁRA HUSZITA HATÁS A MAGYAR ÉS SZLOVÁK NYELVRE, KULTÚRÁRA

24.szám

1 / 79

Dunatáj HUSZITA HATÁS A MAGYAR ÉS SZLOVÁK NYELVRE, KULTÚRÁRA VlT (közzéteszi: Értökös) A huszita mozgalom kulturális és nyelvi hatása

A VILÁGHÁLÓN TALLÓZVA érdekes és továbbgondolásra érdemes bejegyzéseket találhat az ember…

HUSZITA HATÁS A MAGYAR ÉS SZLOVÁK NYELVRE, KULTÚRÁRA

A világhálón - nagy örömömre - jó vitafórum van a nyelvészeti érdeklődésű embereknek is (index.hu Fórum » FILOSZ » Magyarulez » ). Családtörténeti kereséseim vezettek el ezen belül a „Nevek, családnevek magyarul” című témacsoporthoz. A „topic” lelke a fáradhatatlan LvT, a névtan vitathatatlan tudósa (http://onomastikion.blog.hu/). Tanulságos ismeretterjesztő minitanulmánnyá teljesedett ki reagálása Mráz Imre Turóc megyei levéltárnok 1913-as írására, amelyet az egyik fórumtárs idéz.

Zsigmond király idején, írja a szerző, „ a huszita kalandorok elfoglalták a nemesi kúriákat s kényszerítették a nemességet a cseh rítusra és nyelv elfogadására. Mátyás király ugyan kiűzte a zsebrákokat, de átkos nyoma itt maradt a cseh nyelv iszapjában. Így szorulnak háttérbe az ősi Árpádkorbeli községek magyar nevei s a radikális családok kificamodott elnevezései lépnek életbe. Így lett Gyulafalvából Dulic s Gyulafalvaiból Duliczky. Így Benefalvából Benicz s Benefalvaiból Beniczky; így Keveházából Keviz s Keveházyból Keviczky; így Draskfalvából Draskóc s Draskfalvaibl Draskóczy.” A magyar nemesség „… mohón indult a megbomlott idegen nyelvújítás, illetve a csehesítés útján. Fájdalom, hogy a magyar nemesség oly görcsösen ragaszkodott s ragaszkodik máig is idegen származású nemesi nevéhez, a cseh salak maradványaihoz.”

Bráz fejtegetése a mitológia körébe tartozik - válaszolja LvT, - valóságalapja nincs. Turócban nem csehül beszélnek, hanem szlovákul. Ráadásul ez a terület a középszlovák nyelvjárási régióba tartozik: ennek olyan nyelvi sajátosságai vannak, amelyek a csehben nincsenek, de megvannak a délszláv nyelvekben. Ezek a jegyek még a magyar honfoglalás előttről származnak, amikor a délszlávok egymás mellett éltek a nyugati szlávok egyes csoportjaival: azokkal, akikből később a szlovák népközponti tömbje lett, amikor a magyarok (a népmozgással és az államalapítással) izolálták őket a többi szlávságtól.

Ugyan nem Turócban, hanem Trencsénben van Zsolna, amely első említésekor, 1208-ban még jelentéktelen szlovák település Selinan (vagyis ®elinany ’®eµa településen lakók’) néven. A tatárjárás után sziléziai németeket telepítettek ide, akik magukkal hozták és meghonosították a magdeburgi városjog tescheni változatát. De a városkialakításában a szlovákok is részt vettek. Köztük és a németek közt olyan heves vita folyt a városi tisztségek elosztását illetően, hogy Nagy Lajosnak kellett igazságot tenni és 1381-ben kiadni a Privilegium pro Slavis oklevelet, amelyben egyelő jogokat írt elő a két etnikumnak. A husziták ehhez képest csak ötven év múlva fognak megjelenni, és nem mellesleg Zsolna feldúlásával a szlovák polgárságot is megtizedelték, nemhogy erősítették, hanem gyengítették a szláv népességet.

Amit a huszitáknak köszönhetünk mi szlovákok, az a Biblia, amely áldás és átok is egyben. A Biblia nyelve mindenütt a környéken az irodalmi nyelv alapja lett, a németeknek Lutheré, a magyaroknak Károlié, nekünk szlovákoknak a králicei bibliáé. Ez áldás volt, mert ezzel lett nyelvi norma, de átok is lett, mert a presztízse egyben meg is akadályozta a XIX. sz.-ig, hogy önálló szlovák irodalmi nyelvet kapjanak a szlovák dialektusok. De nemcsak a szlovák járt így, hanem pl. az alnémet nyelv. Az az alnémet nyelv, amely a Hanzaszövetség „hivatalos nyelve” volt, a lutheri bibliafordítás nyelvével szemben tért vesztett, és az alnémetek irodalmi nyelve is a felnémet lett. És így mára alacsony presztízsű nyelvjárássá degradálódott, amelyről csak a nyelvészek tartják számon, hogy önálló nyelv.

Azt állítani, hogy husziták terjesztették el a nyelvüket Turócban, és ebből lett a szlovák, legalább olyan abszurd, mint azt állítani, hogy a lutheránusok terjesztették el a németet Észak-Németországban, és ebből lett a Plattdeutsch.

Egyébként a magyarok is sokat köszönhetnek a huszita bibliának, hisz sok XV. sz.-i magyar kódex a huszita bibliából merít (pl. az Apor-kódex, a Bécsi-kódex, a Münchenikódex).Ezzel indult Magyarországon is a „bibliaképes” magyar nyelv megteremtése, és többek közt ennek köszönhető, hogy most vesszőket és pontokat teszünk a magánhangzókra [http://hu.wikipedia.org/wiki/Kett%C5%91s_%C3%A9les_%C3%A9kezet].

A huszita ihletésű kódexek előtt szinte csak szórványemlékei voltak a magyar nyelvnek. Most gondold el, hogy Bráz nem a magyar nemzetépítő mitológia szajkózója lesz, hanem bejönnek II. Józsefnek a tervei, és egy erre épülő német nacionalista konfabulációt ír le a párhuzamos univerzumbeli Bráz. Nem kevesebb abszurditással írhatná le, hogy huszita nyomásra nyert teret Magyarországon a magyar nyelv… Mivel a reformáció hozta el a környéken a helyi nyelvek kiterjedt írásbeliségét, így csak interpretáció kérdése, hogy téves okozati vélekedést állítsunk fel, és a reformátorokat (pl. a huszitákat) tegyük meg a helyi nyelvek „teremtőinek”.

A Bráz által leírt helynévpárok tehát nem huszita csinálmányok voltak, hanem párhuzamos névadások, amelyek a huszitáktól függetlenül keletkeztek, rendszerint a kárhoztatott kort jóval megelőzően.

Bráz másik meglepő állítása, hogy a nemesi családok is nevet változtattak volna magyarról szlovákra. Ez ismét egy abszurd felvetés. Hiszen az érintettek azon a néven tudták a jogaikat a legkönnyebben érvényesíteni, amelyekre a kutyabőrük ki volt állítva. Nem véletlen, hogy az Eördögh, Tolvaly stb. családnevek megmaradtak a nemesség körében a negatív hangzásuk ellenére. Ha pillanatra fel is tételezzük, hogy Jiskra tényleg csehesíteni akart [*], akkor is ez egy emberöltőnyi idő volt csak, utána a kényszerűségből ocsúdva minden nemes visszatért volna az eredeti családnevéhez, hiszen a magyar királyság joghatóságai előtt a birtokperekben stb. egy megváltozott néven hendikeppel indult volna.

[*] Persze Jiskra és a husziták nem akartak csehesíteni. A reformáltak csak a vallás kérdésében hirdettek kizárólagosságot. Nyelvi kérdésben éppen ellenkezőleg: azt akarták, hogy

2 / 79

minden nép a saját nyelvén olvassa a Bibliát. Fentebb írtam, huszita hatásra magyar nyelvű kódexek jöttek létre. A polgári nemzetfejlődés előtt a nyelv nem volt besoroló szempont, csak a XIX. sz.-tól van nálunk, hogy egy nemzetnek egy nyelve kell, hogy legyen. Bráz ezt a friss koncepciót vetíti vissza anakronisztikusan.

(Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9056730)

3 / 79

Erkölcs és jog Válogatás Kossuth alkotmánytervezetéből (3. folyt.) Kossuth Lajos További szemelvények (Jakócs Dániel válogatása)

Kossuth Lajos Magyarország alkotmánya Alkotmány tervezet

(Részletek)

1. Fő alapelv: a népfelség, vagyis: önkormányzat. Nép alatt értem a honpolgárok egyetemét. Ezen értelmezés jogegyenlőséget, annálfogva egyetemes szavazatjogot feltételez. Azonban a honpolgárok egyeteme választói jogának gyakorlatával – s az ezen választásból kifolyó megbízatások csak az államot összesen érdeklő tárgyakban képezhetik a népfelség orgánumát. Vannak ennek más orgánumai is. Az egyén – az egyéni jogok körében, – a család a családi ügyekre nézve, - a község a községi ügyekben, s a megye a megyei ügyekben szintoly sérthetetlen orgánumai a népfelségnek, mint az összes nemzet a nemzeti ügyekben.

2. Szabad embert nem elégítheti ki a politikai szabadságnak azon paránnyá szétmosott adaga, mely abban határozódik, hogy időszakonkint egy-egy szavazatot vet ennek, vagy milliók szavazata közé a választásoknál, neki sérthetetlennek kell magát éreznie egyéni jogaiban s szakadatlan befolyással kell bírnia községi s megyei ügyeiben. *** 3. az egyéni jogoknak el kell az alkotmányban számoltatniok s ki kell mondatni, hogy azokat a törvényhozás sem nem módosíthatja, sem el nem törölheti. Ezen jogok közé tartoznak, némely egyebeken kívül, a gondolat szabadsága (szabadsajtó), a lelkiismeret szabadsága (vallás) s az egyesülés szabadsága. Ezen szabadságoknak határa egyedül a mások jogainak sérthetetlensége. Szerintem a sérthetetlen emberi jogok közé tartozik, egyesülhetni másokkal, akár erkölcsi, akár anyagi érdekek kifejtése, gyámolítása s biztosítása végett.

4. Egy hiten, egy valláson lévő egyének egyesülhetnek. Íme az Egyház. Egylet az, s nem egyéb – társas szövetkezés, mely magát szabadon rendezi és kormányozza. Nincs semmi köze az állammal s az államnak sincs semmi köze ő vele. Ha egy vallásúak a lakosok: a közönségnek szabadságában áll a vallási oktatást is fölvenni, – de miatta sem más vallású növendéket kizárni nem lehet, sem a vallás oktatásbani részvételét kötelezővé tennie.

5. Hasonló módon kell eljárni a nemzetiségi ügyben. Társas ügy az is, mint a vallás. Tehát az egy, vagy más nemzetiséghez tartozó honpolgárok nemzetiségi érdekeik előmozdítása végett társaságba állanak, községként képviselet útján kerületi egyleteket képezendek, s a kerületeket egy köz Nemzeti Egyletbe összeforrasztandák… Választanak nemzeti főnököt.

Ezen egyesületnek nincs semmi köze az állammal s az államnak sincs semmi köze ővele. Az állam nem kíván tőle egyebet, minthogy gyűlései nyilvánosak legyenek.

Így lehet, így kell a nemzetiségi érdekeket biztosítani az egyéni jogok körében társadalmilag. (A kiemelés tőlünk.)

A könyv scannelt változatának olvasásaához kattints ide! *** Folytatása következik

Válogatás Kossuth alkotmány-tervezetéből 4. folytatás Kossuth Lajos (Válogatta Jakócs Dániel) A sorozat következő része

4 / 79

Válogatás Kossuth alkotmány-tervezetéből 4. folytatás

1.Ez a valóságos demokrácia, a nép hozza a törvényeket és a nép a végrehajtó is. 2.Minden megye tartozik legalábbis egy másod ( megyei) iskolát alapítani s fenntartani, - a vallásra való tekintet kizárásával. – Az abbani tannyelvet a megyegyűlés határozza meg. – A megyében honos minden nyelvnek azonban taníttatni kell, azoknak számára, kik egyben, vagy másban részt venni akarnak. 3. A törvényhozó hatalmat az országgyűlés gyakorolja. Az országgyűlés két házból áll. A népképviselők házából és a szenátusból. A népképviselők közszavazat útján választókerületenként választatnak. A szenátus tagjait pedig a megyegyűlések választják. Minden megye két szenátort küld. A népképviselők és a szenátorok küldőik által visszahívhatók mindenkoron. A törvény meghatározza a visszahívás módját. ( A kiemelés tőlem. J. D.) ( Válogatta Jakócs Dániel.)

A könyv scannelt változatának olvasásaához kattints ide!

5 / 79

Filozófia Posztszovjet realitás: mutációra kényszerítés, mint a szimuláns létezés imperatívusza Ludmilla. Bulavka Господствующие формы глобализации ... Jakócs Dániel annotációjával.

L Bulavka : Mutációra való kényszerítés, a posztmodernizmus kritikája… A globalizáció uralkodó formái magukhoz kapcsolják és fejlődésük logikájának alárendelik több ország , köztük Oroszország gazdaságát, társadalmát és kultúráját, megnyitják előttük az internet-civilizáció új formáit, másrészt olyan ellentmondásokba kapcsolják be, amelyek megoldhatatlanok a globalizáció adott típusa számára. …

Постсоветская реальность: принуждение к мутации как императив симулятивного бытия

введение

Господствующие формы глобализации, вовлекая и подчиняя своей логике развития экономику, общество и культуру разных стран, включая Россию, с одной стороны, открывают перед ними новые формы сетевой Интернет-цивилизации, с другой – вовлекают их в неразрешимые для данного типа глобализации противоречия. Современная Россия в лице ее властного истеблишмента, хотя и «комплексует» по поводу своего непрочного признания в глазах Запада, тем не менее, она уже давно включена (как и в качестве кого – это уже другой вопрос) в его социально-политические процессы, все более откровенно выражающие симптомы глубокого системного кризиса. Рост гражданского протеста почти во всех странах Европы и глубокий культурный кризис – симптомы достаточно серьезные. Конечно, далеко не всегда политический кризис сопровождается культурным кризисом (например, расцвет советской культуры в брежневский период), но последний всегда есть свидетельство того, что «подгнило что-то в Датском государстве». Развивающийся сегодня культурный кризис не столько причина, сколько следствие того, что отчужденные формы реальности (порожденные властью капитала, бюрократии, рынка) уже давно доминируют как господствующая субстанция общественного бытия современного индивида, обрекающего его на функциональное – рабство частичного бытия. Этот новый тип социального рабства, порожденный господствующими капиталистическими формами глобализации, есть следствие доминирования отчуждения как субстанции бытия общества, культуры, человека. То, что всегда считалось сакрально неприкосновенным для власти отчуждения, имея в виду культуру, сегодня пронизано тотальными отношениями купли-продажи. Такого прямого рыночного диктата в сфере культуры (причем влияющего не только на ее форму, но и на содержание), как это наблюдается сегодня, еще не было. Ладно, существует рынок «рукописей», но реальностью нашего времени стал уже и рынок «вдохновения». Бежать больше некуда – ниши побега для индивида больше нет. И как специально для этой статьи именно вчера мне попалась на глаза броская надпись на заборе детской музыкальной школы – «Продай музу!». Устами младенца …. Другими словами, отношение отчуждения, пронизывая все сферы общественной и человеческой жизнедеятельности, стало настолько всеобщим, что даже культура, которая всегда была тем идеальным, которое несло в себе критику господствующих форм отчуждения, теперь уже сама стала мега-производством самых изощренных форм отчуждения. А ведь культура до некоторого времени оставалась нишей бытия человека как представителя рода Человек. Кстати, не следует забывать, что Октябрьская революция 1917 г. и предшествующие ей революционные процессы расширили рамки этой ниши: с их развитием не только культура, но и история стала пространством пусть трагического, но полноценного бытия родового человека. Сегодня нет ни того, ни другого. Вместо этого в качестве господствующего, а по сути – лавочного идеала сегодня российскому гражданину предлагается онтологический принцип комфортного не-бытия. Это положение есть следствие того, что индивид разорвал свою пуповинную связь с родовым человекам. Сегодня нет ни материальных, ни идеальных форм, в которых удерживалась бы эта связь с родовым человеком. Постмодернизм, однако. Правда, кое-где эта связь еще как-то теплится, да и то главным образом на отдельном индивидуальном уровне. Но эта отдельность погоды не делает. И даже религия здесь не спасает, превратившись в частное дело каждого либо в сферу рыночного и бюрократического бизнеса. Сегодня, несмотря на бурные пятилетки храмостроения, все острее заявляет себя противоречие, когда индивид и хочет, да не может верить в бога из позитивных интенций. А если и верит, то разве только из негативных – из чувства тотального страха перед настоящим и будущим.

Распад всеобщности до частного или превращение всеобщего в частное - вот что составляет конкретно-всеобщее отношение современной российской реальности во всех ее конкретных проявлениях и развивающееся на основе попятной диалектики. Соответственно всеобщим результатом такого типа мутации (очастнивания) всего и вся, включая индивида, является порождение симулятивных форм бытия индивида, его деятельности и ее результатов. Генезис и формы симулятивной природы современных российских реалий – вопрос специального исследования. В данной же статье автор попытается рассмотреть лишь некоторые предпосылки и некоторые формы симулятивной природы российской реальности.

1. Негация как симулякр перехода

Одной из важнейших предпосылок развития симулятивности как конкретно-всеобщего отношения современной российской реальности стал сам характер процесс перехода ее от советской системы к постсоветской. Понятно, что этот переход являл собою достаточно сложный процесс, который, с одной стороны, имел объективные исторические предпосылки, возникшие еще в советский период (но не ограниченные рамками лишь СССР), а с другой – был обусловлен тем, что принято называть субъективным фактором. Роль этого субъективного фактора, как показала история 1990-х гг., в действительности оказалась настолько значительной, что уже не описывалась понятиями ортодоксального марксизма, а требовала принципиально нового теоретического осмысления на основе качественной перезагрузки соответствующих методологических положений. Необходимость теоретического осмысления этого вопроса до сих пор остается вызовом современному критическому марксизму. В данной же статье мы попытаемся показать философскую природу субъективной стороны этого перехода хотя бы в его самом общем виде. Как известно, понятие «переход» предполагает развитие нового этапа системы на основе разрешения противоречий ее предшествующего периода. Говоря языком диалектики, «переход» предполагает отрицание отрицания предшествующего состояния системы. «Переход» же от советской системы к постсоветской в действительности осуществился вне

6 / 79

классической диалектики исторического развития, т.е. не на основе позитивной критики (отрицания отрицания), а в форме лишь негативного («голого», «пустого») отрицания всей советской системы в целом как таковой. На этой же основе, т.е. на основе деконструктивной (разрушительной) негации советской системы как раз и возникала постсоветская реальность. Возникая из логики распада, она сама являлась продуктом разложения. Деконструктивный генезис определил и общественную природу всей российской системы в целом (экономику, социальные отношения, политику), равно как и эсхатологический дух ее культуры. Надо отметить, что постсоветская культура как alter ego российской общественной системы как ничто несет на себе печать ее негативного генезиса. В частности, это проявилось в том, что «новая» культура даже получила свое название – «российская», но она так и не обрела своего имени, того имени, которое означало бы вектор перспективного развития человека и общества. Уже одно это обстоятельство говорит о том, что осуществленные в 1990-е гг. политические, социальные и экономические перемены, в сущности, явились принуждением к негативному (не диалектическому) отрицанию советской системы, а это значит, что еще и принуждением к негативному отрицанию самого потенциала развития. Именно в этом принуждении к негации как раз и заключалась значение субъективного фактора. Переход по либеральной модели был осуществлен таким образом, что острейшие противоречия советской системы, требующие своего диалектического разрешения, так и остались не разрешенными, но зато потенциал, необходимый для их разрешения, этой же либеральной моделью был разрушен. Противоречие налицо: общественные противоречия системы объективно нуждаются в разрешении, а необходимый для этого диалектический потенциал уничтожен. Сам по себе факт противоречия общественной системы еще не несет в себе угрозу ее существованию, ибо, как известно, противоречие является условием ее развития. Но именно этот вид противоречия для системы оказался смертельно опасным, ибо потенциал ее развития, будучи разрушенным, теперь являл собой ничто, а это значит, что данное противоречие в диалектическом отношении оказалось «обесточенным». Можно сказать, что мы получили не просто пустое, но именно мертвое противоречие – противоречие без потенциала его разрешения. Но ведь это уже само по себе есть противоречие, причем уже самого противоречия. В рамках классической диалектики (теза – антитеза – синтез) оно уже в принципе не могло разрешиться, становясь тем самым мертвой точкой развития. Сойти с этой мертвой точки оказалось возможным только в одном направлении – в направлении развития попятной диалектики, которая заявила себя сначала как разрушение антитезы (потенциала развития), затем как разрушение уже самой тезы (исходной основы советской системы). И уже в качестве квази-синтеза как необходимой составляющей диалектической триады утверждается распад как конкретно-всеобщее отношение системы. Таким образом, переход от поздней советской системы к российской на основе либеральной модели, осуществленной с «ускорением» и под лозунгом «Только не назад – в СССР!» как раз и породил ту попятную диалектику, разворачивание которой привело к утверждению распада как всеобщего отношения российской действительности. Соответственно, «разрешение» кризиса советской системы на основе ее голого отрицания (негации), в сущности, явилось симулятивной формой снятия позднесоветских противоречий. Результатом этой симуляции стало разрушение фундаментальной основы советской системы вместо разрЕения ее противоречий. Более того, эта симулятивная форма перехода породила и превратную форму ее разрушения: негативные стороны советской системы, которые требовали своего диалектического изживания, были сохранены и усилены, а потенциал действительного развития – разрушен. Так что этот переход нельзя назвать даже историческим транзитом, ибо в основе его лежало не диалектическое снятие советской системы, а разрыв с ней. Но разрыв – это еще не изживание самого системного качества СССР как особого типа человеческого сообщества. Более того, диалектическое снятие негативной стороны советской системы, без чего невозможно было ее дальнейшее перспективное развитие, вовсе не означало обязательность распада самого СССР. Но здесь возникает другой и не менее важный вопрос: почему переход произошел именно таким образом? Почему субъективный фактор «сработал», как показала дальнейшая история, против объективной заинтересованности большей части советского общества в сохранении и развитии СССР? И это, кстати, есть еще одно из противоречий перехода от советской системы к постсоветской: субъективный фактор стал решающим по отношению к объективному интересу большей части общества СССР. Да, ситуация складывалась именно так и в значительной степени потому, что это самое большинство не сумело в нужный момент истории выступить в качестве ее решающего субъекта. В любом случае приходится признать, что общественные перемены, вызванные этим переходом, напоминают в некотором роде прощание истории с гуманистически идеалами Ренессанса, о котором выдающийся советский режиссер Г.Козинцева написал следующее: «Теперь титаны должны научиться хитрить, скрывать свои мысли, прятать чувства. За буйные страсти сажают в Тауэр. Мечту скоро сменит чтение Библии у домашнего очага…. Возникает начало пути от трагедии к фарсу …Языческий восторг перед возможностями человека сменялся интересом к ценам на мировом рынке…. Кончилась молодость эпохи. Кончился век поэзии. Наступал век прозы» . Но это одна сторона генезиса симулятивной природы современной российской системы.

2. Современный обыватель: отказ от субъектности

Другая сторона – это уже непосредственно субъективный фактор, обусловливающий развитие симулятивности российских реалий. В данном случае имеется в виду следующее: человек всегда в той или иной мере раб истории, вкладывая в это тот смысл, что индивид есть некая функция господствующих общественных сил. В то же время человек является творцом той же истории, понимая под этим творчество тех или иных форм общественных отношений. Возникает вопрос: какова мера этого соотношения (рабского и творческого бытия в истории) для индивида, той или иной социальной группы, человеческого сообщества в целом в те или иные исторические эпохи. Диалектика развития между рабским и творческим принципом общественного бытия индивида в значительной степени определяет меру и характер субъектности индивида как одного из важнейших критериев его феноменальности как Нового человека. Сегодня сама идея субъектного бытия остается закрытой, лежащей вне «зоны доступности», как когда-то гелиоцентрическая система Коперника для его современников. И причин для этого несколько. Во-первых, мировоззрение российского индивида сегодня покоится, как правило, на признании господствующих отношений в качестве неких абсолютно неизменных трансценденций, определяющих его бытие, но от него никак не зависящих. Причем, набор этих трансценденций может быть самым разнообразным по своему содержанию: идея частной собственности; бог как субстанция всего сущего; рынок как универсальный механизм регулирования всех отношений; государство как социальный patron; «русская идея» как знак особой национальной интеграции; Сталин как символ сильного государства; права человека как теодицея современного либерализма и т.д.

Во-вторых, современный индивид, находясь во власти превратных форм общественной реальности и постепенно становясь их продуктом, в итоге оказывается в состоянии, когда он способен понимать только превратные смыслы. Понятия (в том числе, такие как социальное творчество, энтузиазм), несущие в себе альтернативу миру господствующего отчуждения оказываются не доступными для его понимания. В-третьих, индивид в значительной степени сегодня отчужден еще и от самого творчества, которое все активнее вытесняется из всех сфер жизнедеятельности индивида засильем технологизма разного рода, постепенно превращая его в функционера социальных, рыночных, политических институтов. Но даже тогда, когда процессы творчества имеют место, они как правило оказываются во власти превратных форм. В любом случае современный индивид связывает творчество с чем-то конечным, преходящим, изменчивым, а вот превратные формы действительности, властвующие над ним, он воспринимает уже как некую трансценденцию, абсолютно неизменную во времени и пространстве. В любом случае принцип субъектного бытия современным сознанием чаще всего воспринимается не иначе, как чуждая абстракция или идеологический знак прошлого тоталитарного нарратива. Все что несет в себе идею человека как субъекта истории и культуры – все это оказывается для него активно чуждым. Вот это без-субъектное бытие индивида, обусловленное господством глобальной гегемонии капитала и рыночного тоталитаризма, отводит индивиду лишь роль

7 / 79

анонимного агента рыночных отношений, но никогда – субъекта как такового. Из этого без-субъектного бытия индивида проистекают и сущностные черты постмодернизма, в частности, отказ от принципа отношения как субстанциональной характеристики культуры. И действительно, в постмодернизме нет никаких отношений, т.е. никто и ничто ни к кому и ни к чему никак не относится. Совершенно прав А. Бузгалин, когда говорит, что постмодернизм - это эстетика без красоты, этика без добра, наука без истины. И это именно так, ибо и красота, и добро, и истина есть, прежде всего, отношение. Отказ от отношения как такового проистекает из того, что в постмодернизме нет идеи человека как субъекта. Если нет субъекта, то соответственно нет и никаких отношений, а это значит, что нет и всего того, что сопровождает любое отношение: адресность, посыл, направленность, обращение, интонацию и многое другое. Более того, отсутствие всего этого как раз и есть суть императивов постмодернизма. Но мы пойдем дальше и зададимся вопросом, который вскрывает сущность культуры, вставая перед ней с особой остротой, как правило, в периоды общественных и исторических изломов. В данном случае имеется в виду вопрос – быть или не быть? Этот вопрос для человека мира культуры в действительности означает вопрос – как быть в истории? На какой основе и в качестве кого? Разрешил постмодернизм это гамлетовское противоречие? Он как бы его разрешил. Точнее, он предложил, но именно его видимостное решение. А ведь речь идет о противоречии, которое стало роковым вызовом для философии второй половины XX-го века. Суть этого противоречия заключается в следующем: человек как наличное бытие есть, а человек как идея (идея субъекта) отсутствует, т.е. идея человека есть ничто. Другими словами, противоречие между наличным бытием человека (теза) и идеей человека как ничто (антитеза) – это противоречие постмодернизм разрешил утверждением идеи наличного бытия человека как ничто (анти-синтез). Чисто постмодернистское решение. Такое решение, казалось бы, не несет в себе открытого отказа от идеи человека, утверждающего действительность без или вне человека. Но в действительности постмодернизм утверждает не идею человека, а именно идею самого бытия человека как ничто. Что это значит? А это значит, что постмодернизм в действительности утверждает принцип наличного не-бытия человека, причем в хронотопе – здесь и сейчас. Именно это и дает мне основание определить постмодернизм как идеальное наличного не-бытия (ничто) человека. Но что означает бытие человека как ничто? А это в действительности есть бытие ничего иного, как трупа. Да, именно так, потому что понятие «труп» означает не отсутствие человека, а человека, бытие которого есть ничто. Вот откуда в культуре постмодернизма дух эсхатологии. Он вызван логикой де-монтажа идеи человека как субъекта. Так де-субъективация индивида приводит к отказу от бытия, а точнее – к утверждению бытия как ничто, что в действительности оборачивается мутацией человека. А это гораздо страшнее и опаснее смерти. Но ведь именно это без-субъектное бытие сегодня и утверждается идеологией либерализма как некий идеал жизни. И действительно, утверждение сегодня в качестве общественного идеала – сытое и комфортное не-бытие, которое согласно современной либеральной идеологии сводится к тому, чтобы получать приличное жалованье в фирме, честно платить налоги, делать удачные покупки на Рождество и бодрить себя на старости лет комфортными путешествиями. Но разве это не есть утверждение бытия человека как ничто? Если же говорить о постсоветском индивиде, то он оказался в ситуации, когда, отказавшись от прошлого, которое было связано с утверждением субъектного бытия, хотя и в жестком противостоянии с мещанством, он в тоже время боится того будущего, которое потребует от него социально-творческой самодеятельности в качестве активного гражданина. И как итог этого – он оказывается в состоянии беспомощности наедине со своим настоящим. А это настоящее оборачивается для него мучительным существованием в нарастающих формах отчуждения: поглощаясь сетями рыночных и бюрократических отношений, он неизбежно оказывается в ловушках самоотчуждения. Но ведь именно проблема самоотчуждения сегодня обретает такие масштабы, что становится едва ли не первоочередной в ряду таких проблем как экологическая катастрофа, войны, терроризм. Да, современный обыватель эпохи глобализации, так же, как и человек средневековья, даже не допускает мысли о возможности для себя быть тем, кто хоть в какой-то степени определяет лицо существующей действительности. В результате он для себя выбирает лишь путь приспособления к существующим условиям жизни. Как писал Ленин в работе «К оценке русской революции» (1908 г.): «…мещанство трусливо приспосабливается к новым владыкам жизни, пристраивается к новым калифам на час, отрекается от старого…». Но приспособиться к современной реальности – значит втиснуть себя в господствующие формы превратного бытия, постепенно превращаясь в законченного симулякра – как бы человека.

3. Культура как рынок

Третья предпосылка (и одновременно результат) развития симулятивности как конкретно-всеобщего отношения российских реалий и состоит в том, что культура сегодня оказывается во власти тотального рынка, т.е. во власти всеобщего отношения купли-продажи. Но как тогда в этом случае решается вопрос субъектного бытия индивида? Понятно, что здесь, в первую очередь, речь пойдет о художнике как о субъекте художественного творчества, которое для него является сферой его профессиональной деятельности. И действительно, казалось бы, уже силой одного этого положения художник в определенной степени защищен от власти господствующих форм отчуждения, порожденных в том числе, отношениями купли-продажи. Но так ли это на самом деле? Каково бытие художника в мире современной культуры? Какова мера влияния рынка как тотальной субстанции современной действительности на культуру? Какова общественная природа взаимосвязи современной культуры и рынка? Все эти вопросы выстраивают определенный треугольник взаимосвязи: рынок - культура – индивид. Рассмотрим его. Властные институты и рынок объективно создают систему отношений, которые, как правило, стремятся к отчуждению творческого потенциала от художника, подчинению его либо политическим (не историческим) задачам, либо соображениям коммерческой выгоды. Насколько это действительно так, рассмотрим на примере взаимоотношений рынка и культуры, которые имеют долгую историю и сложную драматургию. В самом общем виде можно обозначить три типа взаимосвязи между этими понятиями. Первый - культура versus рынок. Эта позиция, характерная для анти-рыночников, как правило, предполагает антагонистический характер взаимосвязи между институтом рынка и культурой. Второй - рынок как культура. История развития рынка как социально-экономического института сопровождалась формированием и определенных культурных традиций (например, культура древневосточного рынка). Другой пример - советский поэт Маяковский, который не боялся превращать (снимать) такую составляющую рынка как реклама, в феномен культуры. Более того, Маяковский открыто гордился художественным результатом такого большевистского укрощения рынка. Третий - культура как рынок. И это уже имеет прямое отношение к нашей реальности. Действительно, рынок, выйдя за границы чисто экономических процессов, сегодня утверждает свою экспансию во всех сферах человеческой жизнедеятельности, включая культуру. Это вовсе не означает, что рынок культуры появился только в эпоху глобальной гегемонии капитала - его история насчитывает не одно столетие. Но общественная природа рынка до наступления эпохи его тотального господства была все-таки иной: несмотря на отношения купли-продажи, он не был настолько влиятельным, чтобы определять характер общественных отношений в целом. Как писал Марк Блок: «Люди тогда уже знали и куплю, и продажу, но они в отличие от современников еще не жили этим» . симулятивное потребление

Действительно, в прошлом рынок если и влиял на культуру, то главным образом в опосредованной форме, например, через институт социального заказа (мецената, двора, церкви, государства, политической партии и т.п.). Но такого прямого рыночного диктата в сфере культуры (причем влияющего не только на ее форму, но и на само содержание), как это наблюдается сегодня, еще не было. Общественная актуальность того или иного предмета культуры сегодня измеряется главным образом значимостью его как товара, причем не просто продукта, а именно товара – такого продукта, который оценивается, прежде всего, по своей рыночной, а не

8 / 79

потребительной стоимости. При этом сам рынок сегодня не является неким автономным институтом. Вырастая из глобальной гегемонии капитала и базируясь на информационных технологиях и современных средствах телекоммуникаций, масс-медийной экспансии, он становится некой тотальностью, проникая во все сферы жизни человека и общества. Но это одна характеристика современного рынка. Другая характеристика связана с тем, что современный рынок принес новый тип потребления – симулятивное потребление. Оно предполагает симуляцию потребления, но не продуктов и даже не товаров, а симулякров товаров. Симулятивное потребление предполагает такое потребление, в котором важна, прежде всего, стоимость, а не полезность товара. И это есть атрибут не просто товарного фетишизма, но именно симулятивного потребления, которое является продуктом информационных технологий, порождающих виртуальный мир глобальной гегемонии капитала и превращающий все черты бытия в феномен рынка, делая его тотальным. В чем сущность этого симулятивного потребления и в чем состоит отличие его от обычного потребления? В самом общем виде это можно объяснить следующим образом: если в XIX веке индивид покупал костюм из высококачественной шерсти и по высокой цене, то в этом случае его потребительная и рыночная стоимость находились в неком соотнесении друг с другом. Это значит, что даже если этот костюм был куплен для престижного потребления, то в любом случае он не утрачивал своей потребительной стоимости. Сегодня престижный костюм может быть сделан из дешевой ткани и сшит в Ярославской области, но если при этом он имеет престижный модный «лэйбл», то его рыночная стоимость будет высокой. В этом случае мы наблюдаем уже несоответствие между рыночной и потребительной стоимостью, и оно достаточно сильное. Но этот отрыв потребительной стоимости от рыночной стоимости восполняется затратами, связанными с теми рекламщиками и маркетологами, которые заняты (вос)производством общественного представления о том, что именно этот «лэйбл», имеет высокий рыночно-рейтинговый статус. Одним словом, если потребительная стоимость выражает цену материального производства (реальную стоимость произведенного продукта), т.е. потребительная стоимость есть идеальное материального производства данного товара, то уже отрыв этой потребительной стоимости от рыночной стоимости восполняется затратами на производство идеального, каковым и является общественное представление о рыночном значении данного «лэйбл». Но ведь этот самый «лэйб»л, будучи знаком рыночных отношений, в свою очередь сам является феноменом идеального. Таким образом, маркетологи и рекламщики производят сегодня не просто «лэйбл», (как идеальное), а общественное представление (идеальное) об этом «лэйбл». Одним словом, рекламщики и маркетологи заняты производством общественного представления об общественном представлении по поводу того или иного брэнда, т.е. они создают представление о нужных представлениях.

диктатура общего: власть превратных форм

Так реальность, пройдя это двойное абстрагирование (представление о представлении) и утрачивая свою исходную конкретность, объективно превращается в символ (по содержанию), схему (по форме). И этот образ должного (абстрактное) подчиняет себе сущее (конкретное). То же самое можно сказать и о рыночных стандартах, которые, выражая должное, подчиняют себе сущее. Так что в обоих этих случаях (как в случае с превратными формами соцреализма, так и в случае с рыночными стандартами) должное выдается за сущее, более того - за императив сущего. Кроме того, превратные формы рыночных стандартов связаны с утверждением такого должного, которое по своему содержанию является общим, которое начинает властвовать над конкретным. Одним словом, и в том, и в другом случае мы имеем дело с диктатурой превратных форм, а точнее – с диктатурой общего, вытесняющего конкретно-всеобщее. В этом случае мы имеем дело с ситуацией антагонистического противостояния, противоборства конкретно-всеобщего с общим. Так в логике превратных форм создается такое идеальное (символ), которое в качестве должного начинает господствовать над сущим. Философскую природу этих превращений очень точно подметил Э.В. Ильенков: «Когда идеальное пытаются толковать как неподвижный, фиксированный «идеальный предмет» или «абстрактный объект», как жестко фиксированную форму, то получается неразрешимая проблема – формой чего она является? Ибо такой оборот мысли превращает идеальное в самостоятельную субстанцию, существующую независимо от живой человеческой деятельности в качестве ее сверхчувственного бестелесного прообраза» . Итак, завершая можно сказать, что симулятивное потребление предполагает производство определенных общественных представлений о том или ином «лэйбл» (маркетологовую вставку), за счет которой потребительная стоимость догоняет рыночную стоимость (а есть обратное движение?). И это производство «лэйбл» есть не что иное, как производство особого типа надстройки, от которой сегодня прямо и жестко зависит материальное производство. Шить или не шить костюм, из чего и как его шить – все эти вопросы материального производства сегодня зависят от того, какой конкретный brand будет «крышевать» этот вид производства. Другими словами, этот brand, являясь по форме неким знаком, имиджем, по сути, является тем общественным отношением, которое детерминирует характер материального производства. Итак, заключая, можно сказать, что в этом случае вопрос материального производства попадает в зависимость от такого идеального (brand), которое связано не с конкретно-всеобщим, а с общим, если не сказать - символом общего. Это первое. Второе. В связи с вышесказанным возникает вопрос: а есть ли сегодня попытки снятия рынка в культуре? Да, но это, как правило, попытки видимостного снятия. Видимостное снятие рынка в культуру предполагает редуцирование рынка к brand, который в свою очередь пытаются рассматривать уже в системе координат культуры как знак некоторого имени. В этой попытке проговаривается намерение современного российского индивида, потерявшего свое имя (связано оно с семейной династией, заводом, СССР- это уже не столь важно) решить проблему своей самоидентификации. Постсоветский человек, хотя экономически и приспособился к рынку, в то же время он так и остался онтологически неприкаянным. Интересно, что если первоначально brand возникал как рыночная модификация того или иного культурного знака, то сегодня можно наблюдать, как это понятие, взятое из области рыночных отношений, используется, в частности, как субстанция для решения уже онтологических проблем человека, в том числе, проблемы самоидентификации частного человека. Этот частный человек пытается решить данный вопрос не как проблему обретения своего имени в мире культуры, а как проблему своей социальной самоидентификации через приобщение к тем или иным знакам престижного потребления. И это приобщение происходит через процесс постоянного включения индивида в отношения купли-продажи, которые как раз и становятся субстанцией «общественного» бытия частного человека. Потребность в подтверждении достоверности своего общественного бытия заставляет этого частного человека постоянно подтверждать свою состоятельность в сфере отношений купли-продажи. Соответственно процесс общественного бытия этого несчастного частного человека превращается, если использовать выражение Гегеля, в «дурную бесконечность» симулятивного бытия.

Медийная индустрия – производство частного человека Доминирование принципа частного интереса в экономике, рост социального отчуждения и личной зависимости от расширяющейся сети бюрократических институтов власти, жесткий дрейф российской культурной политики в «ситуацию ноль», сужение коридора личной перспективы – все это загоняет индивида (независимо от его имущественного ценза) в формы частного бытия, и как правило, реакционно-консервативные. Законы частного (не путать с понятием «личное») бытия диктуют и соответствующее отношение к культуре, и чаще всего – потребительское. Применительно уже к культуре три составляющие ее контекста (рынок, глобальная гегемония капитал и информационные технологии) обрели свое угрожающее для нее единство в таком феномене как индустрия развлечений с ее разветвленной специализацией. Да, именно медийная индустрия развлечений с ее эффектом симулятивного потребления стала субстанцией общественного бытия, как художника, так и современной культуры. И дело вовсе не в современных технологиях, а в том, что, используя их, масс-медийная система занимается производством и воспроизводством общественного отчуждения в виде симулякра культуры. Ориентированное на такое же симулятивное потребление масс-медийное производство сегодня является субстанцией общественного бытия и художника, и современной культуры. Конечно, это обстоятельство определяет и соответствующее положение художника. Будучи, агентом масс-медийного производства, художник творит особый продукт – определенные представления о тех или иных предпочтениях, вкусах, приоритетах, формах и способах бытия частного человека. Казалось бы, ничего страшного в этом нет: идея частного человека нередко являлась предметом высокого искусства. Однако предметом внимания и производства «индустрии развлечений» является не столько сам частный человек, сколько частный взгляд на идею частного человека. Одним словом, художник масс-медийного производства создает такое идеальное, содержанием которого является не образ человека как некой целостности и даже не его отдельные элементы, а именно частные представления о частном человеке.

9 / 79

Художник индустрии развлечений, участвуя в производстве частных представлений о разных частностях частного человека, тем самым становится всего лишь одним из звеньев совокупного работника на общем конвейере мега-шоу по производству представлений о (1) товарах и формах престижного потребления как основной идеи общественного бытия, а так же (2) престижных имиджах. Одним словом, художник в логике индустрии развлечения производит то, что позволяет индивиду идентифицировать себя в мире распавшихся универсалий. Результатом же потребления товаров и услуг «индустрии развлечения» является такое идеальное (образы, установки, вкусы, ожидания взгляды, императивы), которое в свою очередь становится важнейшей предпосылкой уже материального производства. Соответственно, потребление продуктов современной культуры является ни чем иным, как одной из форм расширенного воспроизводства той же самой индустрии развлечения. И в этом воспроизводстве и художник, и сам потребитель культуры становятся работниками (у них только разные модусы) одной большой фабрики, производящей особый мир – мир превратных форм бытия индивида, или говоря словами Бодрийяра, мир симулякров третьего порядка. Но положение художника, и реципиента на этом производстве индустрии развлечения все-таки разное: (1) если художник за это производство получает деньги, то потребитель их платит; (2) если у художника рабочее время становится «свободным», то для потребителя время досуга превращается в рабочее время. В любом случае, производство системы представлений о престижном потреблении как императиве высшего смысла бытия становится то общее, что роднит теперь и художника, и реципиента культуры (= ее потребителя). Соответственно, общим результатом для них теперь является то, что каждый из них в процессе этого производства сам становится носителем частной природы. А частный человек – это унифицированный индивид, несущий в себе природу не конкретно-всеобщего, а общего. Так индустрия развлечения утверждает приоритет общего, а не конкретно-всеобщего и для художника, и для творчества, и для культуры. Между тем, содержание творческой деятельности таково, что самореализация индивида и его творчества неотделимы друг от друга. Диктатура же общего, проистекающая из господства рынка или/и бюрократической структуры, порождает превратные формы творчества, а значит и превратные формы самореализации индивида, что в конечном итоге приводит к саморазрушению уже самого творческого потенциала художника. И действительно, диктатура рыночной тотальности заставляет художника подчинять логику своего творчества конъюнктуре рыночного спроса. Так, в условиях рынка, т.е. в атмосфере, казалось бы, свободной от идеологического диктата, творится содержание, но уже не конретно-всеобщего как того требует искусство, а того общего (рыночных стандартов), что диктует рынок. С другой стороны, глобализация отчуждения предлагает одну основу решения – жесточайшую конкуренцию, оборачивающуюся в действительности тотальным уничтожением человека, общества, культуры, природы. Но сегодня в мире симулятивных смыслов и форм все обретает превращенную форму, в том числе и процесс уничтожения, который в действительности оборачивается принуждением к мутации и человека, и культуры, и общества, и природы. И как следствие этого – превращение проблемы самоотчуждения современного человека в одну из центральных, вставая в один ряд с такими проблемами как войны, терроризм, экологический кризис. Понятно, что это отчуждение не свалилось вдруг с неба на российскую почву, а появилось как результат неразрешенности противоречий советской системы, ставшей основанием для развития отечественного постмодернизма (у западного постмодернизма генезис другой). Неразрешенность этих противоречий либеральной методологией породила ряд превратностей российской реальности: капиталистические формы глобализации (ее социальная сущность, а не техническая сторона) как симулякр исторической перспективы; попятная диалектика как превратная форма «развития»; частные формы бытия диктуют потребительское отношение к культуре; бессубъектное бытие индивида – основа современных форм самоотчуждения; медийная индустрия – производство частного человека

В своей конкретной постановке проблема самоотчуждения встает вопросом: что необходимо для того, чтобы современный индивид, обреченный на анонимное бытие в социуме и в культуре, стал полноценным субъектом истории и культуры? Другими словами, что необходимо для того, чтобы современный индивид из согбенного объекта глобализации отчуждения превратился бы в «выпрямленного человека» (А.В.Луначарский) мира культуры?

Заключение

Именно протест, но не столько даже экономический, сколько онтологический, вызванный чувством оскорбления от беспросветности и унизительности господствующих форм бытия, в которые загнан современный индивид, как раз и вызывает не прекращающиеся массовые социальные волнения во всем мире и в первую очередь в странах, как я бы назвала, «комфортной цивилизации». Новые социальные движения, охватившие почти все страны Европейского сообщества, пытаются обозначить и проложить хотя бы реперные точки новой исторической перспективы, в то время как его политический истеблишмент вместо этого продолжает и дальше фетишизировать диктатуру правил отчужденного бытия и человека, и культуры, и природы. Одновременно они показывают и то, что для современного западного сообщества (впрочем, как и для российского) все более значимой становится проблема, но уже не модернизации (этот «поезд» ушел), а перезагрузки самой его субстанции, самой его основы. Такой перезагрузки, которая исходила бы из утверждения принципа субъектного бытия человека в социуме и в культуре. Именно на основе принципа субъектного бытия индивида только и можно искать альтернативу рабскому существованию (сытому или голодному – это уже не столь важно) современного человека в качестве функции (капитала, бюрократии, рынка, фетишизма правил). Необходимость этого субстанционального обновления общественной системы Запада (как и России) неизменно связана с поиском и нового вектора исторической перспективы, снимающего симулятивные формы развития общества, культуры, человека. Этот поиск заявляет себя становлением общественного запроса, правда, еще не столько на историческую перспективу, сколько на просматривание этой самой перспективы, причем независимо от предпочтения той или иной ее модели (линейной, сферической, обратной, панорамной). Человек сегодня ищет те горизонты, которые дали бы ему возможность обретения перспективы становления себя как родового человека; той перспективы, которая стала бы для него онтологической опорой, позволившая ему предъявить, гооворя словами А.Блока, «…безмерные требования к жизни: все или ничего; ждать нежданного; верить не в то 'чего нет на свете', а в то, что должно быть».

Уже в период своего зарождения советская культура имела несколько названий: новая, пролетарская, интернациональная, совдеповская, социалистическая, всемирная, революционная и т.д.

Козинцев Г. Отелло // Замыслы, письма. Собр. соч. в пяти томах. Т. 4. Л., 1986. С. 75 – 76. Там же. В статье «Альтернативы деконструкции: блеск и нищета постмодернизма» (См.: Бузгалин А.В., Колганов А.И. Пределы капитала. М., 2009) дан фундированный анализ тех социально-экономических отношений, которые как раз и порождают превратные формы бытия современного индивида. Ленин В.И. К оценке русской революции// Ленин В.И. Полн. собр. соч. Т. 17. С. 38. Надо сказать, что в области рекламы Маяковский работает много и тщательно. Например, для Чаеуправления Маяковский пишет 16 рекламных текстов; заключает с Госиздатом договор на книгу «Реклама» (3 печ.л.); пишет тексты для одиннадцати упаковок шоколада Моссельпрома «Живые картинки» (44 строки не разысканы); организует публичное чтение своих стихов для «Резинтреста», и более того - по собственной инициативе выступает с отчетом по рекламной работе. Часть его рекламных

10 / 79

работ идет на Парижскую выставку в Советский павильон. Причем, поэт-большевик относился к своей рекламной работе предельно серьезно и как всегда по-новому. Его позиция на этот счет была очень четкой: «Несмотря на поэтические улюлюканья, считаю «Нигде кроме как в Моссельпроме» поэзией самой высокой квалификации» // Катанян В.А. Маяковский. Хроника жизни и деятельности. М., 1985. С. 259. См. Блок М.. Апология история. М., 1973. . По мнению Бодрийяра, именно потребление знаков составляет сущность общества потребления, которое, выражаясь его языком, есть «процесс поглощения знаков и поглощение знаками», что в свою очередь предполагает неизбежное включение в общую систему обмена и «производства кодированных стоимостей» Ильенков Э.В. Идеальное. // Философская энциклопедия. М., 1962. Т. 2. С. 226. См. Williams R. The analysis of culture //Storey J. Culture theory and popular culture. England. Prentis Hall. 1998. P. 24. С критикой симулятивных форм выступают Славой Жижек, Жан Бодрийяр, но более глубокую критику этому феномену дает Джеймисон. Из последних отечественных работ эта проблема поднята в статье А.Бузгалина «Альтернативы деконструкции: блеск и нищета постмодернизма». С критикой симулятивных форм выступают Славой Жижек, Жан Бодрийяр, но более глубокую критику этому феномену дает Джеймисон. Из последних отечественных работ эта проблема поднята в статье А.Бузгалина «Альтернативы деконструкции: блеск и нищета постмодернизма».

Блок А. Я лучшей доли не искал. М.,1988. С. 485.

11 / 79

Hétköznapjaink Aszály Főszögi Termelési tapasztalat az idei nyáron

Aszály Olyan szép terveim voltak még tavaly ősszel! Visszahódítottam a parlagon maradt földből egy újabb darabot. Tavasszal, vetés előtt tolókapával többször is végigmentem rajta, hogy ne verje föl a gaz. Amikor melegebb lett a talaj, csemegekukoricával, hagymával, mángolddal, pasztinákkal meg céklával vetettük be. Az öreg veteményesbe került még a kukorica mellé petrezselyem, sárgarépa, paradicsom, cukkini, sóska és padlizsán is. Már a tél is csapadékhiányos volt. Egy késői fagy két szőlőtőkét ítélt halálra, a fügebokraim is elszáradtak, de a száraz gallyak közé azóta dús új zöld ágak nőttek, még termést is hoznak, ha jó ősz lesz. Száraz és meleg lett a nyár is. A vízpótlásra választott módszerem, hogy kannából locsolok, nem vált be. Talán, ha hetente háromszor csinálom. De hát csak megjön az eső! Nem jött ... Ha néhányszor esőztető öntözéssel jól beáztatom a talajt, jobban járok, de akkor nem bírtam volna a gyomokkal. Permeteznem nem kellett, de a lugastőkék tövéhez öntött egy-két vödör víz nem igazán segített – két újabb tőke száradt ki. Kipusztult öt szőlődugvány is, amivel a foghíjakat pótoltam volna. Mi lett a szép tervekből? Főtt kukoricát nem ettünk egy csövet sem, csalamádénak még megfelelt volna: legalább egy kecském lenne! Valamicske paradicsom termett, de nem hiszem, hogy megtérült a palánta ára. Petrezselyemnek a zöldje jól használható, talán némi gyökere is lesz, sárgarépa és cékla is, ha hosszú esős ősz lesz. Meglepetésemre a cukkini is hozott termést, pedig hogy kókadoztak a tövek mindig, amire hazaértem! Még ilyen körülmények közt is szépen nőtt viszont a mángold, minden héten ettünk belőle, és a fagyasztóba is került egy-egy adag. Helyenként jobban ki kellett volna ritkítani, mert meglevéltetvesedett, de hát ki gondolta, hogy ilyen böhömnagy és sűrű levelei lesznek? Pasztinák is elfogadhatóan terem, bárcsak többet vetetem volna belőle! Mivel a jövő évi jó csapadék olyan biztos, mint a kutya vacsorája, valamiféle jobb öntözési módon töröm a fejem. Talán a csepegtető öntözés lenne a legmegfelelőbb, csak többe kerülne a leves, mint a hús, ha készen kapható rendszert vásárolnék. Valami barkácsolt megoldáson töröm a fejem. „Lelki szemeim előtt” már pompásan működik is. És a valóságban? Majd beszámolok róla. Főszögi

12 / 79

Hírek Nyár, nők, színek, érzések... szervezők MEGHÍVÓ A TEMI Fővárosi Művelődési Háza (1119 Budapest XI. ker. Fehérvári út 47.) 2012. október 26-án 18 órára meghívja Önt Mimmy Clein és Stramszky Márta festőművészek Nyár, nők, színek, érzések... című kiállításának megnyitójára.

Kedves Barátom! Ha elfoglaltságod engedi, örömmel venném, ha részvéteddel megtisztelnél: SM

MEGHÍVÓ A TEMI Fővárosi Művelődési Háza (1119 Budapest XI. ker. Fehérvári út 47.) 2012. október 26-án 18 órára meghívja Önt Mimmy Clein és Stramszky Márta festőművészek Nyár, nők, színek, érzések... című kiállításának megnyitójára. Az est háziasszonya: Kungl Janka kulturális szervező A kiállítást megnyitja: Szepes Erika irodalomtörténész-író Közreműködnek: Birtalan Ferenc költő, Szarka István költő és Ballai Gábor.

A kiállítás megtekinthető: 2012. november 25-ig, minden nap 8 órától 20 óráig.

Irodalmi teadélután Szili Leó Az Óbuda Főnix Tv tudósítójával írók, költők, művészek és irodalom kedvelők jöttek össze az Attila Hotel különtermében 2012 október 25.-én, ahol Botz Domonkos újságíró beszélgetett Gyimesi Lászlóval a könyvnapra megjelent regényének alkalmából. A kötet címe: Az ember, aki lejött a hegyről. Először a művészi indulásáról szólt a kérdés.

Szili Leó

Irodalmi teadélután

Az Óbuda Főnix Tv tudósítójával írók, költők, művészek és irodalom kedvelők jöttek össze az Attila Hotel különtermében 2012 október 25.-én, ahol Botz Domonkos újságíró beszélgetett Gyimesi Lászlóval a könyvnapra megjelent regényének alkalmából. A kötet címe: „Az ember, aki lejött a hegyről.” Először a művészi indulásáról szólt a kérdés. Gyimesi László elmondta, hogy elég könnyűnek ígérkezett, mert 18 éves korától jelentek meg írásai, s a kezdeti időket Csóri Sándor, Demány Ottó és mások segítették. Az ifjúsági-, de más lapok is közölték írásait. Az akkori Ifjúsági Magazin köré szerveződött egy művésztársakból álló társaság. 1972-ben Kormos István és Mezei István szerkesztésében készültek kiadni egy Ifjúsági Antológiát, ahová tőle 17 verset válogattak be. Történt azonban, hogy egy neves költő az ő és egy másik költőtárs verseit kivette a készülő Antológiából, s másokat tett be helyettük. A kiadó vezetőjétől kapott egy levelet, melynek az első oldala dicsérte a művészi kvalitásait, de a levél további részében nem értett egyet a

13 / 79

látásmódjával, mert ellenzékinek tartotta. Ennek az ügynek a következményeként sokáig nem tudott publikálni. Később újságokban jelentek meg írásai, s húsz évre rá jelent meg az első kötete, azóta azonban évente adják ki a midig újabb könyveit, melyek nem maradnak a kiadók nyakán, mert az olvasók megveszik. Botz Domonkos az 1998-ban megjelent „Aquincumi ősz” című kötetből felolvasott verssel érzékeltette ezt a művészi korszakot. Az óbudai kötődéséről érdeklődve a művész, - aki hosszú ideje lakik a III. kerületben - elmondta, hogy ennek egyik legjobb példája a „Kérdezd meg Bulendát! - Sörkeksz a vakegérből” című kötet, mely úgy készült, hogy a rendszerváltás után hat szakszervezet alapított egy lapot, ahol neki volt egy rovata, s abban jelentek meg a Bulendáról szóló tárcanovellák. Bulendának egy az Óbudai Gázgyárban dolgozott személy volt az inspirálója. Később a KKDSZ úgy döntött, hogy ezeket a történeteket ki is adja. Két évre rá 2004-ben - a második része is megjelent. Tudja ugyan, hogy ezek az írások nem irodalmi értékűek, hiszen nem is így készültek, de ma is aktuálisak, s ebből a könyvből felolvasta a „Csatlakozzon hozzánk Európa” című írását. Az „Óbuda itt belül” című kötetből „A pince mélyén” című vers hangzott el, mely a költő elmondása szerint a 70-es években készült a Török utcai pincekocsmai élmények alapján. „Ifjak voltak még a vének” Az írói felelősségről kérdezve azt válaszolta, hogy ez egy bonyolult kérdés, mert az írók mindig is függtek a kiadóktól, s ma már nem lehet megélni az írásokból, kivéve azt a keveset, akiknek az írásai azonnal megjelennek németül és angolul. Amit ma írói tevékenységgel meg lehet keresni, az csak két havi kávéra elég - jegyezte meg maliciózusan. Önálló döntés, hogy ki meddig tolerálja a kiadók elvárásait, és ha nekik nem is kell az alkotott írásmű, de valakinek tudása van hozzá, annak akkor is írni kell. Komolyabb probléma jelenleg az elkötelezett irodalom helyzete, pedig a magyar irodalomnak ebben vannak hagyományai, s ezt kellene feleleveníteni, de nem a régiek felemlegetésével, hanem új művekkel kéne a rangját visszaadni, még akkor is, ha némely szerkesztők jelenleg megalkuvóbbak vagy éppen gyávábbak, de ez sajnos benne van a „pakliban.” Ő nem hajlandó patikamérlegen mérni az írásait aszerint, hogy tetszik-e a hatalomnak vagy sem. Igaz, e miatt nagyobb a pofon is, de ez ezzel jár. Véleménye szerint napjainkban a posztmodern szövegirodalom a divatos az értelmiségnél. Megveszik ugyan a könyveket, de felteszik a polcra, s nem olvassák. A következő kérdésre válaszul elmondta, hogy szívesen segíti a pályakezdőket. Legyenek azok akár 18 évesek, akár 60évesek vagy a felettiek. „Az ember, aki lejött a hegyről című” új regényéről úgy nyilatkozott, hogy az a környezetünkben játszódik ”a békásmegyeri piactól a Filatorigátig terjedő világvárosban”, s felolvasta a „Hová keveredtem?” című fejezetet. Az időmértékes verseiről érdeklődő kérdésre azt válaszolta: - Számomra az egyik legnagyobb dicséret, hogy Szepes Erika az esztétika előadásain az én verseimet választja ki idézetként. Botz Domonkos az irodalmi díjaira is rákérdezett. Hétszer kapta meg a Salvatore Quasimodo díjat, de sokkal büszkébb az Aquincumi Költőversenyen aratott négy győzelmére, mert ott jeligés írásokkal pályáznak a résztvevők, s így biztosan nem a személy kapja életkori évfordulójára, hanem a beadott pályamű. Sohasem kapott rossz kritikát, s mindezt úgy, hogy sohasem kapacitálta az ismerőseit, - mint némely írók - egy-egy kritikáért. Búcsúzásul elhangzott a „Tél végi zsoltártöredék” című vers. Botz Domonkos jókívánságaival fejeződött be a kiváló élményt nyújtó est, mert a kérdező a művészre, s az emberre volt kíváncsi, s nem önmagát állította előtérbe. Gyimesi László pedig végig közvetlenül, őszintén válaszolt.

Koszorúzás Károlyi Mihály szobránál immár Siófokon Harsányi Iván Szerdán délelőtt, az őszrózsás polgári forradalom évfordulóján a Károlyi Mihály Társaság, Kovács András filmrendező, társelnök, Hajdú Tibor és Harsányi Iván történész, Székely Gábor történész, a társaság ügyvezetője 22. alkalommal koszorúzta meg Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnökének a Parlament mellől Siófokra áthelyezett szobrát.

Koszorúzás Károlyi Mihály szobránál – immár Siófokon Szerdán délelőtt, az őszrózsás polgári forradalom évfordulóján a Károlyi Mihály Társaság, Kovács András filmrendező, társelnök, Hajdú Tibor és Harsányi Iván történész, Székely Gábor történész, a társaság ügyvezetője 22. alkalommal koszorúzta meg Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnökének a Parlament mellől Siófokra áthelyezett szobrát. A megemlékezésen megjelent Völgyi Lajos, az MSZP városi szervezetének elnöke. Az életétének jó részét emigrációban eltöltött Károlyi szobra szép környezetben és teljesen helyreállítva fogadta a megemlékezőket, akik már koszorúkat és virágokat találtak elhelyezve a szobor lábánál. Délután a város MSZP szervezete is elhelyezte koszorúját.

14 / 79

Két nekrológ MÁJUS ELSEJE TÁRSASÁG, NAGY LAJOS TÁRSASÁG Tóth Lajos és Tóth Endre gyászjelentése

TÓTH LAJOS (1922-2012)

Szomorú hírrel jelentkezünk: kidőlt társaságunk egyik fontos tartóoszlopa. Hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Tóth Lajos, társaságunk alapító, örökös tagja. Tóth Lajos a népből jöttek nemzedékéhez tartozott. Egész életében a dolgozó népet, a hazát szolgálta. Tehetsége, a közösség felhajtó ereje a tábornoki karba emelte. Fontos beosztásokban bizonyította helytállását. Nagyon büszkék voltunk, amikor 2006. november 14-én, a Magyar Tudomány Napján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szenátusának ülésén tiszteletbeli doktori – honoris causa – címmel tüntették ki. Katonás alkat, ugyanakkor érző és gondolkodó ember volt. Életének utolsó negyedszázada összeforrt társaságunk történetével. Ott volt társaságunk kezdeményező, alapító tagjai között. Kiemelkedő szerepe volt első Országos Gyűlésünk előkészítésében, munkájában. Különböző tisztségekben és tisztségek nélkül is tevékeny részese volt munkánknak. Évek óta tagja az Országos Intéző Bizottságnak, az Örökös Tagok Tanácsadó Testülete ügyvezető elnöke. Következetes, tehetséges szervező munkájával, fényes betűkkel írta be nevét a Május Elseje Társaság Fáklya klubjának történetébe. Nem felejtjük, hogy ebben a tevékenységében is hűséges társa volt felesége, Katalin asszony. A Fáklya klub szervezésében is érvényesítette életének egyik legfontosabb eszményét, törekvését: a baloldali szervezetek, személyek összefogását. Azt szoktuk mondani, hogy nincsenek pótolhatatlan emberek, most mégis azzal szembesülünk, hogy Tóth Lajos eltávoztával pótolhatatlan veszteség ért bennünket. A 90. születésnapjára készültünk, de most búcsúznunk kell Lajostól. Emlékét kegyelettel őrizzük, életének tanulságait megpróbáljuk hasznosítani, tovább vinni társaságunk tevékenységében. Búcsúztatására – kívánsága szerint – a legszűkebb családi körben kerül sor.

A Május Elseje Társaság vezetősége

Búcsú Tóth Endrétől 2012 november elsején váratlanul elhunyt Könyves Bandi – legtöbben ezen a néven ismertük a magyar kultúra robotosát, az igényes irodalom barátját, terjesztőjét és támogatóját. A maga munkáival szerényen a sor végére állt, pedig nem akármilyen tehetség lakozott benne. Írói álnevek mögé rejtezett, a Világszabadság olvasói is így jutottak műveihez. Feleségével, Szeder Katalinnal együtt hűséges munkatársaink voltak. Osztozunk a család gyászában, a közeljövőben törekedni fogunk felesége segítségével, aki az irodalomban is társa volt, összeállítani egy válogatást Tóth Endre-hagyatékból, immár a saját nevén, s bízunk az emlékezet megtartó erejében. Szeder Katalint, munkatársunkat pedig kérjük ,hogy továbbra is aktívan vegyen részt a Nagy Lajos Társaság és a Világszabadság munkájában. A legőszintébb részvéttel: barátai és munkatársai a Nagy Lajos Társaságból, a Világszabadság szerkesztősége, és személy szerint Jakócs Dániel

15 / 79

MEGHÍVÓ MSZP budapesti elnöksége MEGEMLÉKEZÉS AZ ELSŐ MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRÓL

MEGHÍVÓ

MEGEMLÉKEZÉS AZ ELSŐ MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRÓL

94 évvel ezelőtt Károlyi Mihály és a Magyar Nemzeti Tanács törvénybe iktatta a sajtó-, egyesülési és gyülekezési szabadságot, munkanélküli támogatást vezetett be, béremelést és földreformot hajtott végre, amit Károlyi saját birtokain kezdett el és egyenlő, demokratikus és szabad választási rendszert alkotott meg.

Emlékeznünk kell az első Magyar Köztársaságra, hogy megmutassuk, van erő ma is Magyarországon a szabadság és a megélhetés biztonságának kiharcolására!

A közös demonstráció időpontja 2012. november 16., péntek, 15:00,

helyszíne a Károlyi-család egykori otthona melletti tér, az V. kerületi Egyetem tér, a Petőfi Irodalmi Múzeum épülete (Károlyi utca 16., Károlyi Mihály és Papnevelde utca sarka)

Az eseményen felszólal:

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, fővárosi frakcióvezető, Komjáthi Imre, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke Steiner Pál országgyűlési képviselő

MSZP budapesti elnöksége

Az orosz parlament Kuba mellett krasnoetv.ru Az Egyesült Államok szüntesse meg a Kuba-ellenes blokádot

Csatlakozva az ENSz Közgyűlés 1912. november 13-i, abszout többséggel elfogadott határozatához az Oroszországi Föderáció parlamentje (Állami Duma) november 20-i ülésén fölhívta az Egyesült Államok kormányát, hogy a Kubai Köztársasággal folytasson a nemzetközi jog általánosan elfogadott alapelveinek megfelelő, az államok szuverén egyenjogúságán alapuló, a belügyekbe való be nem avatkozási polititkát, tartsa tiszteletbe a nemzetközi kereskedelem, így a nemzetközi kereskedelmi hajózás szabadságának elvét, és véglegesen szüntesse meg az ország elleni gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokádot.

16 / 79

MEGHÍVÓ könyvbemutatóra - KLÍMAMENEKÜLTEK Szabó László Tibor (novellák)

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság, a Hungarovox Kiadó tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, kedves Hozzátartozóit és Barátait SZABÓ LÁSZLÓ TIBOR könyvének bemutatójára, a KLÍMAMENEKÜLTEK (novellák) című kötetét Gyimesi László költő, író mutatja be. Helyszín: Kossuth Klub Budapest VIII., Múzeum u. 7. Időpont: 2013. január 22. (kedd) 18 óra

M E G H Í V Ó a Közép- és Kelet_Európai Szociális és Környezetvédelmi Fórum el Benyik Mátyás és Farkas Péter az MSZF-H szervezői munkaanyaggal

MEGHÍVÓ a Közép- és Kelet_Európai Szociális és Környezetvédelmi Fórum előkészítő megbeszélésére 2013. január 16-án szerdán 17 órakor a Május Elseje Társaság helyiségében [Budapest, II. ker. Zsigmond tér 8. I. em. 14] szervezői megbeszélést tartunk. (A Zsigmond tér megközelíthető: busszal a Margit-hídtól a 2. megálló, illetve villamossal). Amint azt már korábban, a szocfórumos levelezőlistákon és az attac.hu, illetve a mebal.hu honlapokon is közöltük, 2013. május 2-4. között Bécsben Közép- és Kelet-Európai Szociális és Környezetvédelmi Fórumot szervezünk. Úgy gondoljuk, hogy a diákmozgalmakat, a szakszervezeteket, a környezetvédelemmel, a társadalmi problémákkal és a szociális kérdésekkel (pl. hajléktalanság, munkanélküliség, szegénység, stb.) foglalkozókat is érdekelheti a rendezvény (lásd részletesebben az alábbi, teljesen nyitott, nem végleges tematika javaslatokat). A bécsi Fórum nemzetközi előkészítő megbeszélésére Budapesten, 2013. február 2-án, szombaton (várhatóan de. 9 órától du. 5 óráig) kerül majd sor, amelynek munkanyelve az angol lesz. A bécsi Fórumra (amelynek ideiglenesen elfogadott fő címe: „Lázadások a Periférián”) a következő témajavaslatok/ ötletek érkeztek be hozzánk eddig: Oroszország (Alekszandr Buzgalin javaslatai) 1.) A különböző szociális/társadalmi mozgalmak küzdelmeinek pozitív eredményei (beleértve a pusztán helyi eredményeket is) – a tapasztalatok megosztása, és azok integrálása a neoliberalizmus elleni fellépésbe. 2.) Az alternatív gazdasági modellek és alternatív gazdasági politikák (beleértve az orosz / poszt-szovjet közgazdászok egyes javaslatait). (Többek között: lehetséges-e újraéleszteni szociáldemokrata gazdasági modelleket?) 3.) Diákmozgalmak/mozgalmak az oktatás területén - a neoliberális reformok és lehetséges alternatívák. 4.) A baloldaliak széles civil mozgalmakban való részvételéből eredő problémák és nehézségek, mint például egy 'anti-autoriter' napirend (Oroszországban és néhány más országban.) Baltikum 1.) Szegénység, társadalmi kirekesztődés, demográfiai csökkenés tendenciája, 2.) Munkanélküliség, alacsony bérek, alacsony nyugdíj, 3.) Korrupció 4.) A jobboldali szélsőségek előretörése, az orosz ajkú lakosság hátrányos megkülönböztetése Lettországban és Észtországban (a „nem-állampolgár” status). 5.) A demokráciába vetett hit (teljes) elvesztése, apátia Csehország 1.) A jelenlegi válságok és az azokból kivezető út - a Chinamerica nevű rendszermagnak megfelelően (Kína jövőbeli befolyásának pozitív hatású tendenciái) 2.) Társadalmi-gazdasági alternatívák (a kollektív tulajdon különböző formái) Ausztria 1.) Ausztria különleges helyzete. Az ország exportja révén hatalmas profitot realizál. Ezzel párhuzamosan azonban a munkanélküliség egyre nő (de facto most 10%), a gazdasági

17 / 79

növekedés lelassult (nincs 'Agenda 2000', mint Németországban), de a 'szociális állam' folyamatos leépítése tovább zajlik - pl. a nyugdíjasok jövedelme csökkent; 2.) A neoliberális politikának azonban koránt sincs még vége: tovább folyik az állami szektoron belüli privatizáció; a közpénzekkel történő spekuláció (jelenleg egy óriási botrány vet hullámokat Salzburgban!), az ökológiai intézkedésekre nincs pénz - Ausztria a kiotói jegyzőkönyv nagyon visszafogott célkitűzéseit sem valósítja meg, stb. 3.) Óriási félelem és 'bizonytalanság' tapasztalható a társadalomban. Ennek következménye, hogy nincs hiteles baloldali alternatíva, a populisták mindegyik áramlata és a nyíltan jobboldaliak óriási ideológiai és politikai befolyásra tettek szert. Magyarország · Kelet-Európa szociális és gazdasági helyzete · Fasizmus/neohorthysta előrenyomulás a térségben · Nemzetiségi problémák · Az államszocialista kísérlet tapasztalatai · Nemzetközi szolidaritás a multinacionális cégek sztrájkolóival, illetve a munkásszolidaritás különböző formái · Eszperantó mint a jövőbeli nemzetközi Fórumok lingua franca-ja · „Munkavállalók és a munkásharcok”. Kelet-európai munkavállalók helyzete a közszférában, kis- és középvállalkozóknál és a multicégeknél. · Gondolkodjunk közös konkrét akciójavaslatokról!

Kérjük a jelen meghívót széles körben terjeszteni a civil levelező listákon, a Facebookon és a szociális fórum szervezetei, csoportjai, szimpatizánsai körében. Budapest, 2013. január 8. Benyik Mátyás és Farkas Péter az MSZF-H szervezői

Nyugdíjreformot követelt sajtóhír Németországi hír

Nyugdíjreformot követelt Bernd Riexinger, a Die Linke elnöke, miután ismertté vált a nyugdíjak vásárlóértékének drasztikus csökkenése 2000 óta. Javasolta, hogy a nyugdíjak változása ne maradjon el a a képviselői fizetésekétől. - A keleti országrészben 22%, a nyugatiban 17% volt a csökkenés. (Az átlagnyugdíj 1050.-DM körül van.) - (Erről a Die Zeit, a Spiegel, Die Welt és a Handelsblatt is cikkeztek.) - Egyidejűleg a lakbéreket is egyre nehezebben tudják megfizetni a kis és középjövedelműek, különösen a városok belsőbb kerületeiben.

M E G H Í V Ó A Fáklya Klub következő rendezvényére Szervezőbizottság Dr. Jegesy Andrea: Az egészségügyi ellátási rendszer és az orvosi felelősség

MEGHÍVÓ

A Fáklya Klub következő rendezvényét

2013. január 22-én, kedden 16 órakor

tartjuk Zsigmond téri helyiségünkben. (II. Zsigmond tér 8. I. em. 14-es kapucsengő)

Az előadás címe: Az egészségügyi ellátási rendszer és az orvosi felelősség

Előadó: Dr. Jegesy Andrea igazságügyi orvosszakértő

Rendezvényünkre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szervezőbizottság

Meghívó irodalmi estre és könyvbemutatóra Koosán Ildikó Az idő sodrásában

18 / 79

A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság meghívja Önt 2013.január hó 28-án 18órára KOOSÁN ILDIKÓ költő, műfordító irodalmi estjére Az idő sodrásában c. könyvének bemutatójára. A rendezvény helye: Weöres Sándor színház, stúdiószínpad Szombathely, Akaca Mihály u. 7. A szerzővel beszélget Gyimesi László író, költő. Közreműködnek Németh Judit és Szabó Tibor a Weöres Sándor színház művészei A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

19 / 79

Művészet VAD VADON Baranyi Ferenc Megjelent Baranyi Ferenc legújabb verseit és műfordításait tartalmazó kötete. A vilagszabadsag.hu mostantól kezdve folyamatosan válogatást közöl ebből a kötetből. Elsőnek a kötet címadó versét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

VAD

VADON

„Az áruló írástudó…nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujjal mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra.” /Babits Mihály/

1.

Az emberélet útjának felén túl nyüzsgő dzsungelben eszméltem magamra, eltérülvén a vágyott, messzi céltul.

Párduc s farkas egymás torkát harapva marakodott oroszlán-hagyta koncon, majd egy tigris mindkettőt elzavarta.

És akkor már az volt csupán a gondom, hogy legalább a visszaútra leljek, átvágva újra-összenőtt bozóton.

De lám: a sűrüségben földerengtek kontúrjai hajdani otthonomnak, s rádöbbentem: szerény szülőhelyem lett

dzsungellé, míg fejem mellemre horgadt. Egy lépésnyit se mentem én előre: a haladás álmom játéka volt csak.

Hazám liget volt – dzsungel lett belőle, a házőrző eb farkassá vadult el s párducprémmé durvult a macska szőre.

Jámbor tehén, szelíd ökör a dzsungel fülledt méhében tigris lett s oroszlán – ami legelt rég, annak is ma hús kell.

Beláttam: itt csak ölvén és orozván lehet létezni. S újra útrakeltem – többé nem helybenjárva álmodozván –,

20 / 79

hogy elhalványult csillagom kövessem.

2.

Haladtam a legyengült fény iránt a célbaérés csöpp reménye nélkül, s elémbe tűnt egy sápadt, pisla láng,

amely szelekkel birkózott vitézül, mellette három árny melegedett, előderengve múlt idők ködébül.

Az egyik szólt: „Látod ezt a tüzet? Valaha perzselt, mindent elborított, mikor Dózsa, Saint-Just gyújtotta meg,

de most báván, erejét vesztve pislog, kihamvad lassan, nincsen, aki szítsa, maga is érzi: már lobogni nincs ok.”

Elfordult és a lángot nézte, mintha erejével tüzes tekintetének adna tápot neki. Ez volt a titka

amikor élt s ahányszor újraéledt, testvére volt a tűz, de tudta: olykor a víz az úr, még akkor is, ha téved

s vétlen gályát is mélybe ránt, ha tombol. És szóltam akkor, félénk tisztelettel: „Sándor, a tűz s a víz – tudod nagyon jól –

pusztíthatatlan, meglehet, ezerszer hamvad-apad: ezerszer újra lobban s újra fakad. Mert mindig akad ember,

aki taplót-kovát ragad titokban vagy gátat bont, sziklakövet csapol. Eljön megint valaki valahonnan,

de egyikünk se tudja, hogy mikor.”

3.

S szólt most a másik, mintegy közbeszólva: „A köd-gubás novemberben se voltam más, mint a felséges Tűz Csiholója.

Beszéltek immár percek óta. Jól van, amit hallottam, azzal egyetértek. De egyként gyúl a láng mennyben, pokolban,

21 / 79

ha kell, hevít, ha kell, mindent föléget, nem mindegy, hogy Isten mivégre gyújtja: másként izzó az üst, másként a lélek.

Ha kályhákban kihúny, fellobban újra a zsuptetőkön vagy gabonatáblán, hogy életté ne sarjadjon a búza.

Rohamosan terjed, akár a járvány, a deszkapalánk reccsen s égre mordul a láng, kormot fehér felhőkre hányván.

Hát tudni kell, mi van a szándokon túl, mikor valaki fáklyát tart kezében s játszadozik a tűzzel csapatostul.”

Elhallgatott. S én szóltam: „Példaképem vagy már te is, ha van, kiért hevülhet költő-kebel, az olyan mint te éppen.

Ki gyújtogat, szavadból gúnyt nem űzhet, a csiholó viszont erőre kaphat, hidd: mindig lesz márciusa a tűznek

s üzenete a vérnek és aranynak.”

4.

A harmadik csak nézett eltünődve, sokáig nem szólt, értelmes szemének lézersugarait a ködbe döfte,

oszlatni vágyva azt. Ám úgy fehérlett körben a lég, hogy a hegyes sugárzás kicsorbult mészfalán a messzeségnek.

Mégis: e szem maradt nekem a lámpás az áthatolhatatlan sűrüségben – láttam, amit csak elmosódva lát más.

Láttam, hogy távolabb nincs pisla fény sem, csak ködfehérség, melyen áthatolni már nem maradt időm, csakis reményem.

„Attila – szóltam – más aligha volt, ki családot, tűzhelyet másnak remélve volt képes önmagáért hadakozni,

te mondd meg hát: néhány bolond mivégre csihol tüzet? Mert didergők körében

22 / 79

boldogtalan? Vagy mert a láng a léte?”

A válasz ott fénylett sötét szemében, a válasz, mit akaratom csikart ki – olvashattam, amikor belenéztem.

Tudtam, hogy ő nem kívánt soha talmi csillogást, csak piros lángnyelveket: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

hogy melegednének az emberek.”

5.

S beláttam bölcsen, hogy tovább haladnom már nem lehet, erőm, időm fogyóban, és láttam azt is: ködből oly falat von

körém az éj, hogy se élve, se holtan ki nem kerülök innen. Igazából úgy volt rendjén, hogy helyben kóboroltam,

mert – bármivé is lett – ez a hazám, hol igen ritkán volt élhető az élet, de teljesebb mégsem lett volna máshol.

Már jókedvet, bőséget nem remélek, mi hát a dolgom még? Ez itt a kérdés, mely megfáradt szivemben egyre éget.

A tájon most végigsöpört a szélvész, de fenn a csillag szél és köd felett ült, elődeimre néztem kérdve én – és

három kar akkor egy irányba lendült.

-.Baranyi Ferenc

23 / 79

További versek a VAD VADON c. kötetből I. Baranyi Ferenc KONSZOLIDÁCIÓ TÁJKÉP VILÁGVÉGE UTÁN Szántó Péternek AZ ÚR KESERVE FELESELÉS

Versek a VAD VADON cimű kötetből

KONSZOLIDÁCIÓ

1.

Horvátország, Dalmácia és Krajna, Isztria hercege-őrgrófja: Bertold négy fiút nemzett s egyetlen leányt, ki magyar királynak lett a felesége. Második Endre udvarába ekképp került meráni Gertrúd, s nemsokára követte négy fivére: Henrik, Ottó, Eckbert, Bertold – s mert mindig jó talaj volt hazánk az intrikák parlagfüvének: tőlük is gyakran tüsszögött az ország. S ideözönlött a német lovagrend, hirdetve, hogy Krisztus hitére térít kunt s besenyőt is, ámde igazából pöffeszkedni és harácsolni jöttek. Második Endre, félve és imádva királyi nőjét, ellenkezni nem mert, sőt, inkább tett kedvére e heréknek, mint a magyar /szintúgy mohó/ uraknak, kik – megelégelvén mellőztetésük – a gyűlölt asszony végzetét kimondták, mikor Halicsban harcolt a király és esélye sem volt hitvesét megóvni. Péter ispán s a Bár Kalán nemzetség sarja, Bór Benke – Bánk bán – volt vezére az összeeskövőknek, harmadiknak melléjük állott Bánk veje: Simon bán. S egy nap, ezerkettőszáztizenhárom szeptemberének végén ölni gyűltek: többen sátrába törtek Gertrudisnak s lekaszabolták. Bánk nem volt közöttük

2.

24 / 79

János, a hírhedt esztergomi érsek, ha bármit írt vagy mondott, óvatos volt: amikor a pártütők felkeresték, hogy csatlakozzon hozzájuk, levélben tudatta vélük állásfoglalását: „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz hogyha mindahányan beleegyeztek én biz nem ellenzem.” Írásjeleket nem rakott ki, így a kény- s kedv szerint kezelhető szövegnek egyformán állt meg színe és fonákja.

Az első változat, írásjelekkel: „A királynét megölni nem kell! Félnetek jó lesz! Hogyha mindahányan beleegyeztek, én biz nem! Ellenzem!” A második épp a ellenkezője: „A királynét megölni! Nem kell félnetek! Jó lesz, hogyha mindahányan beleegyeztek, én biz nem ellenzem.” Ilyen furmányos ember volt az érsek. Ó Istenem, történelmünk során hány kétfedelű beszéd hangzott el itt, hogy a széljárás bárhogy fordít vitorlát: e János-félék partra jussanak.

El ne sodorja őket népharag.

3.

Bánk bán az összeesküvést simán megúszta, csak Péter és Simon lakolt a tettért, amit Bánk még akkor sem tagadott meg, amikor országbíró lett belőle. Csak bajsza alatt dörmögött időnként, halkan, nagyjából ilyenféleképpen: „Nekem egy hajszálam se kívánt őrzőt, palotát sem építtettem magamnak, s vadászni berkeket sosem csináltam jó földjeiből a szántóvetőknek. Mégis: az én orcám pirult, miközben hallgattam Tiborc súlyos vádjait. Ő megváltatlan tengett, a fajtáját kegyetlen módon kínozta az ínség, nem érthette, hogy a merániakkal nem cseresznyézni ült le mindig az, ki egy tál mellett volt látható velük, mivel az asztal nemcsak enni-inni, de arra is való, hogy felborítsák.

25 / 79

Nem érti ezt a Tiborc-féle pórnép. Hiába jártam évekig hazámat elbúsulásuk enyhítőjeként: ők velem szólván Gertrudisnak üzentek, nem szenvedvén vállukra tett kezem. A nép szemében mindig arctalan volt az orcátlan nagyasszony – így, aki az udvartól jött /mégha bajsza volt is/ e nő vonásinak volt hordozója.”

Így füstölgött a zord nagyúr, ki immár országbíró volt és horvát-szlavón bán, kegyelt lett újra. Mi – vagy ki – változott meg?

4.

Az ánglius király, akit különben Földnélküli Jánosnak is neveztek, több vesztett ütközet után a harcot alattvalói költségén – és vérén – folytatta volna elvakult haraggal. Ellene fordult pór, polgár, s a lordok – kihasználván a királyellenesség nekik most kedvező hangulatát – az urlakodót rávették: hagyja jóvá, hogy új adót nem vet ki s szabad embert a Towerbe csak úgy zárat, ha bíró ítélte el az illetőt előtte. Vállalja azt is, hogy a városoknak önállóságát tiszteletben tartja. Magna Chartának nevezték az okmányt, mit a szorongatott király aláírt. Hét évre rá – felbuzdulván az angol példán – a hatalomból kiszorított magyari bárók is szentesíttették az addig sem erőskezű királlyal saját okmányukat, az Aranybullát, kiváltságaikat így biztosítván. A klérus, a bárók s a szerviensek egyezkedtek, a pórnép változatlan védtelenségben élt s gürcölt halálig. A király pedig megcsonkult hatalmát nagyobb féltéssel óvta, mint az épet: önnön becsét mentvén, a Barcaságról a pápa német hordáját elűzte.

Aztán bocsánatot kért, szemlesütve.

5.

26 / 79

Nagyedik Lajos, ki Thüringiának volt néhány éven át uralkodója, keresztes lovagokkal hadba indult s viadal közben, harcmezőn esett el, húsz éves asszonyát magára hagyván. Erzsébet, lánya a magyar királynak s istápolója minden nincstelennek, maga is koldussá lett, mert anyósa: Zsófia őrgrófné kiűzte menten Wartburg várából, féltve tőle trónját. Erzsébet – immár kis kunyhó lakója – sosem panaszkodott, senkit se vádolt.

„Pompát, cifrálkodást miért siratnék? Kár a szóért. Inkább arról beszélek, hogy álmomban Gertrudis megjelent és így szólt hozzám, elprédált gyermekéhez: .

Téged szegények áldanak, hajlítsd anyádhoz is magad, hajolj hozzám, törődj velem, segíts nekem, segíts nekem! Bár gazdagságban éltem én: szeretetben voltam szegény, jóságban voltam nincstelen, s ezt síron túl is szenvedem. Lenéztem azt a nemzetet, mely befogadott engemet, kevélységem minden magyart alázni szolgává akart. Amíg senyvedtek milliók: én élveztem a dáridók s tivornyák őrült mámorát, mely vérem járta át meg át! Máriát kérd meg arra, hogy nyerhessek bűnbocsánatot, ne várjon rám tüzes pokol: lelkem az önvádtól lakol.

Így szólt s eltűnt. S bennem csatáz a lélek: csak bűne volt? Hazámnak ő csak ártott? Arról, hogy a lakomákon csipetnyi finom fűszert hintett a már korántsem nyereg alatt puhult, de változatlan módon: kézből zabált húsokra – nem szól az égvilágon senki? Csak lidércláng volt a pusztán? Lehet. De sokat érhet csalárd sugár is öldöklő sötétben.

27 / 79

A pártütőket is meg kell, hogy értsem.

Istenem, fél-merániként, de teljes szívű magyarként mit lehet remélnem?”

6.

És elkészült egy új sírhely, csodálta ország-világ: a díszes szarkofágnak négy oldalát háromkaréjos árkádsor volt hivatva kitölteni, karcsú oszlopok hordozták az íveket. Szép szobrokat és tornyocskákat varázsolt együttesükhöz a francia mester.

Plesnek hegyén, a Szent László monostor közelében ékeskedett a sírbolt, hová beköltözött Gertrúd királyné, hogy másodszorra megtalálja végül nyugalmát a semmibe vett magyar nép kifosztott földjén – és békére intse az érte s ellene egyként haragvó torzslakodókat, mert nincs más megoldás, csupán a békesség magyar s magyar közt és bölcs megegyezés szomszédainkkal.

Lamm Gottes, Du nimmst hinweg die Sünden Welt: gib ihnem die ewige Ruhe.

TÁJKÉP VILÁGVÉGE UTÁN

Szántó Péternek

AZ ÚR KESERVE

Mindennek vége, nincs remény, hiába fáradoztam, a Föld nevű bolygó helyén csupán maréknyi por van. Pedig hat éjt és hat napot azért gürcöltem egykor, hogy majd a Föld s a csillagok helyén sosem legyen por!

Az Ember volt a mindenem, munkámnak dísze, éke,

28 / 79

s most jól kibabrált énvelem, magát hidegre téve! Elpusztította csillagát és önmagát is egyben, mindennek vége, nincs tovább, kár volt kísérleteznem!

Galád, mihaszna angyalok, naplopó, lusta népség! A Földre nem vigyáztatok, ki lesztek rúgva végképp! Utatok zord pokolba visz, hiába jaj, esengés, Isten vagyok végtére is, ki unja a Teremtést!

FELESELÉS Angyalok: Csak ezt megússzuk szárazon, aztán jobban vigyázunk! Minden fenyítés, bántalom szárnytollainknak árt nagyon – s lábunkon kell megállnunk!

Ördögök: Az ördög, mint a macska, nem esik, csakis talpra, s poklába bú, ha baj van: bunker is, lám, a katlan.

Angyalok: Nekünk a sorsunk mostohább, elég egyszer hibáznunk, és Istenünknek ostorát nyomban megérzi hátunk! Az Úr egyből pokolra lök, ha eltörünk egy korsót…

Ördögök: És így lesz jó, mert ördögök lesztek ti is azonmód! Nincs bűntudat, nincs szánalom, ez itt a végleges rend: a rombolás, az ártalom nekünk használ, de oly nagyon, hogy új viszályra serkent!

Angyalok: A Teremtés után sokat javult a helyzet: azon csüggött az Úr, mit hat napig teremtett, nem koncentrált miránk, csupán az új világra, így büntetlen mardt sokunknak sok hibája. S most, hogy megsemmisült a Föld, e balga bolygó, megint csak ránk figyel az Úr – s ez nem nagyon jó, újra reszkethetünk a kénköves pokoltól: orron koppint az Úr, ha bármiért megorrol. Baranyi Ferenc

29 / 79

További versek a VAD VADON c. kötetből - II. Baranyi Ferenc LUCIFER SONGJA BÁNATOS DIALÓGUS ANGYALOK ÉS ÖRDÖGÖK KÖZÖS KÓRUSA AZ ÚR FÜSTÖLGÉSE ANGYALDALÁRDA AZ ÚR GONDOLATAI,MIKÖZBEN AZ ÚJ ROBOTOT RAKJA ÖSSZE AZ ÚJ ROBOT HITVALLÁSA A SÁTÁN KESERVE

Versek a VAD VADON cimű kötetből

LUCIFER SONGJA

Itt semmi sem tökéletes, mindennek van hibája, ha bárki bármit tönkretesz: csupán továbbcsinálja mit a mindenható Öreg kezdett eltólni még rég: kihasználja a szerkezet sok hajszálrepedését.

Az ördög itt csak áldozat! Mindent rákenne, persze, az angyalarcú szolgahad szegény jó Luciferre! Pedig csupán mások silány munkáiból kivánom csokorba szedni mindahány egyéni rombolásom.

Akárhová is nézek én: sehol sincs ír e bajra, ütődött alma az erény – nélkülem is rohadna. Mást nem teszek: felpörgetem a meglévő kerengést – így rakja romba szellemem a széteső Teremtést!

BÁNATOS DIALÓGUS

Az Úr: Immáron mitsem ér az élet: amit kreáltam, semmivé lett,

30 / 79

logikátlan és furcsa, ha fiát túléli az apa. Nincs kedvem létrehozni semmit, mi régi művemmel vetekszik, a kísérlettel felhagyok, nem alkotok, nem alkotok!

Lucifer: S akkor vajon én mit tagadjak? Úgy érzem, hogy rútul becsaptak, el vagyok veszve, azt hiszem: mit ér a NEM, ha nincs IGEN? Az Úristen semmittevése veszély a létem lényegére, mi lesz eztán a funkcióm, ha nem lesz rontanivalóm?

Ketten: Bajban vagyunk most mind a ketten. Ördögök közt, angyalseregben nem hódol senki úgy, nem ám, miként az ember hajdanán, ki most a semmiségbe tűnt – mi lesz velünk, mi lesz velünk?

ANGYALOK ÉS ÖRDÖGÖK KÖZÖS KÓRUSA

Volt itt minden: zápor, napfény, bölcs beszéd és őrült agyrém. Volt itt ármány, volt szerelem, biztonság és veszedelem. Volt itt hepe, volt itt hupa, temetés meg hejehuja. Volt itt dínom, volt itt dánom, volt itt métely, volt itt mákony. Volt itt tőkés, volt itt munkás, csillag-gyúlás, csillaghullás. Volt itt ütem, volt itt atom, kőszerszám és hifitorony.

31 / 79

Volt itt kétely, volt itt vakhit, hőscincérek, macskajancsik.

S fejjel mind falnak rohant itt.

AZ ÚR FÜSTÖLGÉSE

Talán eleve robotokat kellett volna kreálnom: érzéketlenebbek azok se lettek volna, mint az ember, az én saját képemben tetszelegve.

Elprédált mindent, mi tőlem való volt: szeretet, jóság, készség áldozatra, igazságérzet, közösségi szellem, tartás, műveltség nemcsak muzeális tárggyá silányult, ámde közröhejnek tárgyává lett – s ez legnagyobb kudarcom.

Embert a hatodik napon kreáltam – jobb lett volna inkább veszteg maradnom.

ANGYALDALÁRDA

Békességet szívünk nem lel, mert hiánycikk lett az ember, nincs kit óvni, dédelgetni, gonoszoktól védelmezni, nincs gyarlóság, esendőség, csak hibátlan ívelő ég, nincsen gőg és nincs alázat, nincsen bűn és nincs bocsánat, nincsen kór és egészség se, csak a menny megúnt tökélye! Embertelen emberek nélkül élnünk – teremts, Atyánk, embert, de csak miértünk!

Bár a Teremtés nagyszerű dolog: segédmunkások csak az angyalok,

32 / 79

az érdemi rész Istené, ő pedig nem szakad belé, játszva teremt eget, földet, napot.

A Teremtés nekünk nem élvezet, minden kerub s szeráf belégebed, ámde az őrangyal-csapat csak vakaródzik ezalatt – mi dolgozunk e rút herék helyett!

A Teremtés magasztos tett nagyon, ám hogyha piszkos munkák súlya nyom: csak kín, csak gond az életünk, a részletekben elveszünk – s a Nagy Egész lapít végül agyon!

AZ ÚR GONDOLATAI, MIKÖZBEN AZ ÚJ ROBOTOT RAKJA ÖSSZE

A robot karja arra volt való, hogy virágokat öntözzön vele, de ő galádul roppant vízözönt lövelt a védtelen világra le.

Szemének funkciója az vala, hogy éjszakákat világítson át, de ő halálsugarat szór szemén s elpusztul minden ott, ahova lát.

A robot lépte arra volt való, hogy úr legyen a messzeség felett, de ő tiporni volt képes csupán, laposra gázolt erdőt és hegyet.

Azért jött létre régen a robot, hogy segítsen a gyönge emberen, de mert szivet egyikük sem kapott: valamennyi csak gyilkolt szüntelen!

Talán az új robot különb leszen: manapság az nyerő, ki szívtelen.

AZ ÚJ ROBOT HITVALLÁSA

Robotnak lenni oly mesés, robotnak lenni szép, fájdalmat, kínt és szenvedést nem érez az, ki gép!

33 / 79

A vér helyett csupán olaj jár minket át meg át, ha ezt hullatjuk – semmi baj, az élet megy tovább.

Nem lep meg nem várt fordulat, hangulatunk stabil, egy jó robot sosem kacag s véletlenül se sír.

Beprogramozva működünk, jövőnkben nincs homály, nincs tudatunk, nincs ösztönünk és nem béklyóz morál.

Fájdalmat, kínt és szenvedést nem érez az, ki gép, robotnak lenni oly mesés, robotnak lenni szép!

A SÁTÁN KESERVE

Nem kolera, nem rák, nem AIDS lesz majd, ami miatt kivész a robot-népség egy napon, hanem… Ezt én sem tudhatom.

Talán attól, hogy fémeket száz évig is kísérthetek: nincs szívük, melyben nő iránt vagy vagyonért lobbanna láng, nincs féltékenység, nincs harag, nincs fásultság, nincs indulat, nem lop, csal, ámít és hazát sem árul el e társaság – s ez lesz a veszte. Mert a vétkek nélkül bukéja vész a létnek, megposhad, mint a pocsolya.

S a létezés létének ettől kezdve nincsen nyomós oka.

A nem-kísérthetőség átka hoz pusztulást az új világra, és az, ki bűnre bujtogat felkavarván posványokat: a boltot jobb, ha most bezárja – végleg dologtalan marad.

34 / 79

Nincs, nincs remény. A semmi ágán kisemmizve zokog a Sátán. Baranyi Ferenc

Szicíliai történet, Made in China Szabó László Tibor Szatíráiról ismert szerzőnktől most két szomorú történetet kaptunk.

Szabó László Tibor

Szicíliai történet

Egy kis széken ült a gyümölcs- és zöldségládák között, semmibe vesző tekintetével a tengert kutatta. Tisztán hallotta a hajóágyuk lövéseit, a gépfegyverek kattogását, a jajkiáltásokat a parton. Menekülő katonák törtek át az ostobán bámészkodó idősebb férfiak csapatán, akik fel sem fogták, hogy életük a véletlen zsákmánya lett. Kamasz fiúk próbálták kitépni magukat anyjuk öleléséből. Végre megpillantották a közeledő hajókat. ─Jönnek az amerikaiak! – kiáltotta valaki, de az öregek merev arcvonásait ez sem enyhítette. A szicíliai emberek képesek legbensőbb érzelmeiket is távolba meredő tekintetük mögé rejteniük. Egy érdes férfihang riasztotta fel képzelgéseiből. ─Was kostet ein Kilo Pfirsiche bei Ihnen? Az ötvenes éveiben járó német nem viselt egyenruhát, mellette álló felesége már a gyümölcsöket nyomogatta, türelmetlenül nézett az öregre. Turisták voltak a közeli szállodából, mint mindenki más, aki a kis bolt előtt megállt. Az egykor felhúzott építmény dacolt az idő múlásával, üzlethelyiség, raktár és lakásként szolgált az idős olasz házaspárnak. A férfi arcán felgyülemlett ráncok évezredekről meséltek, az asszony kifakult kötényt és erősen viseltes ruhát hordott. Valamikor szép, karcsú alakja lehetett. A német türelmetlenül ismételte meg kérdését, most olaszul próbálkozott: Quando costa… Filippo mereven nézett rá, de nem válaszolt. A nagy partraszállás emlékei kavarogtak még benne. Akkor sem válaszolt, amikor a német katonák kérdeztek tőle valamit. Nem azért, mert félt volna tőlük, egy szicíliai nem beszél sokat. A feleség egyre türelmetlenebbé vált, már a brokkolik és a káposzták között matatott, jóllehet esze ágában sem volt zöldséget venni. A gyümölcsárus asszonya készen állt arra, hogy a földön fekvő színes újságokból zacskót formáljon, és a megvásároltakat gyorsan bele tegye. Bizonytalanul szemlélte férje arcát, majd a vevőkre nézett. Mindketten túl voltak már a nyolcvanon. A német asszony intett, férje felhagyott a kérdezősködéssel, elindultak a kikötő irányába. Filippo arca megrándult, egy pillanatra úgy tűnt, hogy mondani akar valamit, de aztán csak legyintett a kezével, mintha egy legyet akarna elhajtani. A forgalom a kikötőhöz vezető úton egyre erősebb lett. Hatalmas kamionok, kisebb teherautók, serényen igyekvő személyautók népesítették be a környéket. A tengert borító pára is kezdett felszállni, egyre inkább a benzingőz nyert hatalmat a nagyváros felett. Az asszony hátra ment, férje pedig mint a megkövesedett múlt, őrizte helyét a gyümölcsök és a zöldségek között. Lassan a járda is megélénkült. Siető emberek, bevásárlásra induló háziasszonyok, tipegő gyerekeikkel megjelenő kismamák koptatták a kisebb-nagyobb gödrökkel tarkított aszfaltot. Olaszok. Ők a közeli bevásárló központban, vagy a hatalmas, modern csarnokká kiépített piacon szerezték be szükségleteiket. Filippo még mindig élénken emlékezett az amerikai katonákra, akik állandóan rágógumit forgattak a szájukban, elegáns egyenruhában feszítettek, és remekül megértették magukat a srácokkal. Tizennégy éves volt, amikor Szicília földjén megjelentek. Gyakran bíztatták, hogy énekeljen nekik, hiszen szép hangja volt és sok olasz népdalt ismert. Hitt abban, hogy barátjával, Tonioval együtt híres énekes lesz ─ha majd őket is komolyan veszik az emberek. Tonionak sikerült. Ő kapott néhány erőteljes pofont az apjától, aki kifejtette neki, az élet olyan rövid, hogy ábrándozásra már nem jut idő belőle. Valami biztos megélhetést kell keresni. Egy cipész a jég hátán is megél, hiszen a cipők állandóan kopnak, talpalásra, sarkalásra mindig szükség lesz. Hi! How are you? ─kiáltott feléje az őszibarackos láda előtt megjelenő amerikai. Filippo felrezzent gondolataiból, végigmérte a turistát és a mellette álló fiatal nőt. Hangtalanul rámutatott a hatalmasra nőtt őszibarackokra, és már nyúlt is a földön felhalmozott újságpapírok felé. A nő a dobozba csomagolt és szépen meghámozott kaktuszfügéket vette szemügyre, majd közelebb lépett hozzájuk, hogy megkóstoljon egyet. Az öreg sajátos vállrándításokkal kísérte mozdulatait. Az amerikai férfin látszott, hogy értelmezési problémákkal küszködik, fiatal barátnője viszont ingerülten elhúzta a száját és intett, hogy menjenek tovább. Filippo tekintete ismét a távoli messzeségbe révedt. Már több mint negyven éve őrizte üzletét és próbált megélni belőle. Amikor a hatvanas évek végén a fogyasztói társadalom kiépülése lassan Szicíliát is elérte, egyre ritkábbak lettek a cipőiket javításra beadó emberek. Inkább újat vettek maguknak. Egy barátja segítségével ─ kisebb kölcsönével ─ gyümölcsárus lett. Zárás után televíziózott egy keveset, megnézte a híreket, meg a zenés műsorokat. Ezekben olykor egykori barátja, Tonio is fellépett. Már késő délután volt, ebédre megették az előző napról maradt, félig fonnyadt zöldségből készült levesüket, és várták, hogy jöjjenek az esti vevők, vagyis a szállodába visszatérő turisták. Hirtelen alacsony termetű, ázsiai kinézésű emberkék lepték el a bolt előtti járdaszakaszt. Életkoruk – néhány idősebb asszonytól eltekintve – megállapíthatatlan volt. Hangos kiabálásukat csak a bolt előtt elszáguldó teherautók zaja mérsékelte. Filippo tanácstalanul állt a forgatagban, kezében az előre kiformált tasakkal, felesége pedig ijedt szemmel meredt a vevőkre. A japánok egymás kezéből tépték ki a gyümölcsöket. Egyikük rossz mozdulatával felborította a káposztával teli ládát, a zöldség egy része kigurult az úttestre. Leírhatatlan volt a káosz. Néhány perc elteltével az idős olasz házaspár lelkileg megtépázva és csüggedten állt a kis bolt előtt. Szomorúan néztek a szálloda irányába eltűnő kis csoport után. Fillipot rosszullét környékezte. Felesége gyorsan leültette, majd hozzákezdett a ládák becipeléséhez.

A portásokkal és a menekülő londinerrel már az első sorozat végzett. ─Lődd szét a liftet Eduardo, nehogy el tudjanak menekülni a többiek! Ti velem jöttök! Senki sem fogja túlélni! Filippo egy új tárat tett be a géppisztolyába, és hármasával szedve a lépcsőt futott felfelé. Barátai követték. A 113-as szobában két dán, vagy svéd lakott. Megszólalni sem volt idejük. Filippo arcán széles mosoly jelent meg, barátjára nézett. Aztán rohantak tovább. Kettővel tovább egy fiatal párra bukkantak, akik éppen lefekvéshez készülődtek. Az asszony térdre esett és az életéért könyörgött. ─Mit ad neked az élet? Semmit! A mintás padlószőnyegen vörös csíkok jelentek meg. A második emelet kétszobás lakosztályában üzletei tárgyalás folyt. Több amerikai férfi, egy laptopján feljegyzéseket készítő fiatal nő, és Filippo gyerekkori barátja, Tonio ültek a nagyméretű asztal mellett. ─Hát megtaláltalak, te rohadt tetű! Már gyerekkorunkban is állandóan az amerikaiakhoz dörgölőztél, pénz, hírnév, karrier… Húsz évvel ezelőtt úgy mentél el mellettem a szálloda halljában, mintha sohasem láttuk volna egymást. Nem volt időd találkozni velem, amikor be kellett zárnom a suszterájt, és már két éve munkanélküli voltam. Csak egy egészen kicsi

35 / 79

segítség kellett volna akkor!

Filippo csak többszöri, erőteljes rázásra nyitotta ki a szemét. Az ősz hajú öregasszony könnyes szemmel és fájdalmas tekintettel nézett rá. ─Pihenned kell, Filippo! Feküdj le. Maradt még egy kevés a déli levesből, mindjárt megmelegítem. ─Mennyi volt a mai bevételünk? ─Huszonhat euró és negyven cent. ─Behoztál mindent? Nehogy ellopjanak valamit ezek a csavargók. Tudod, sötétedés után szoktak megjelenni. ─Pihend ki magad, Filippo! Holnap is nap lesz.

Szabó László Tibor

Made in China

Szinte minden kapható volt nála, csak élelmiszerekkel nem foglalkozott. Többnyire a pénztárgép mellett ült, és azonnal felpattant, ha valaki belépett. Valóban, ugrásra készen várta a vevőket. Az üzlet egy düledező bódéban kapott helyet. Nem is bódé volt ez, hanem valami furcsa toldalék egy régi ház tövében. Jao Pang minden hónapban, a megadott határidőre pontosan befizette a bérleti díjat. A forgalom meglehetősen rapszodikus volt, olykor többen is szorgosan böngésztek a legkülönbözőbb árucikkek között, máskor meg hosszú ideig senki sem lépett be a boltba. Jao egyre inkább magára maradt. A segítségnek küldött unokahúgát visszaküldte hazájába, így is csak nehezen tudta kitermelni a megélhetéshez szükséges jövedelmet. Az alacsony árrés és a kis forgalom csak annyit hozott, hogy éppen fenntartsa magát. Délben a kis Liu jelent meg nála a közelben található kínai büféből, és hozott egy jól megrakott tányér ételt. Ez egész napra elég volt neki. A boltot egy percre sem merte bezárni, mert attól félt, hogy éppen akkor fogják a vevők keresni, majd továbbrohannak a konkurenciához. Egy idő után az albérletét is feladta, összetolt két nagyobb széket az üzletben és egy fürdőköpenyt terített magára. Amikor hidegebbre fordult az idő, akkor belebújt dúsan vattázott dzsekijébe és mindig talált valamit, amit magára borítson. Csak arra kellett vigyáznia, nehogy lekoptassa a kiszemelt árut, hiszen az így eladhatatlanná vált volna. Ez pedig Jao szemében az egyik legnagyobb bűnt jelentette. Olykor persze hallott más bűnökről is, de ezek messze estek tőle, mint a rafinált módon megírt kalandregények. Fiatalabb korában olvasott ilyeneket, de az utóbbi időben még az újságokról is leszokott. A legfontosabb hírek azért eljutottak hozzá, de ezeket csak úgy fél füllel hallgatta, minden idegszálával arra koncentrált, hogy a hozzá betérőnek valamit eladjon. Sokszor sikerült ez, jóllehet olykor egészen mást sózott rá a vevőre, mint amit az keresett. A magyarok már csak ilyenek, gondolta magában, rendkívül érzékenyek az árra. Olcsón mindent el lehet nekik adni. Az időnként bekukkantó kínaiakat igyekezett gyorsan lerázni magáról, potenciális konkurenciát látott minden egyes személyben. A forgalom Jao Pang üzletében az utóbbi hónapokban erősen visszaesett. Az árualap időnkénti feltöltése viszont nem jelentett gondot, az üzleti kapcsolatok az anyaországgal kifogástalanul működtek. Jao áttért a másnaponkénti ételrendelésre, a mennyiséget azonban nem változtatta meg. A kis Liu – szemét szemérmesen lesütve – azonnal tudomásul vette ezt. Éjszakára bezárkózott. Az üzlet végében megbújó kis mosdókagyló, WC és a folyóvíz elegendő volt a szükségletek kielégítésére. Korán eloltotta a villanyt, olykor bekapcsolta a pulton álló kis táskarádiót. Az európai zene azonban nem tett rá különösebb hatást, közönyösen hallgatta mind a pop-zenét, mind pedig a ritkán felcsendülő klasszikusokat. Nemsokára azon vette észre magát, hogy egyre gyakrabban álmodozik, és ez jó érzéssel töltötte el. Agysejtjei legtöbbször egy-egy vásárlás történéseit pergették neki vissza. A vevők ilyenkor kimondottan megszépültek az emlékezetében, jóllehet többnyire idősebb és testes asszonyságok keresték fel a kínai boltot. ─ Itt van, 12 melltartó egybecsomagolva, nagyon olcsó! ─ Van XXXXLL-es méretben is? ─ Minden van asszonyom, hozok mindjárt! Kezdetben nagy reményeket fűzött a krokodilbőr utánzatból készült női cipők eladásához. Ezeket többnyire drágakőnek kinéző csattal látták el a gyártók, és az aranyozott talpbélés szinte már elmaradhatatlanná vált. De jó üzletnek kínálkoztak a különböző formájú, hatalmas méretű, szögletes karórák is. Csak az volt a probléma, hogy a számlapokon található különféle fantasztikus ábrák miatt a számokat még sasszemekkel sem lehetett könnyen leolvasni. A fiatalok azért elég rendesen vásárolták. ─ Gomb van? ─ Na! Gomb? Gomb van, tessék! Minden volt az üzletben, rövidnyelű ernyők, masszázs kenőcsök, márkás parfümök, mint például Chloé, Angel, Givenchy, Elixir és a többi. Ez esetben különösen figyelemreméltó volt az alacsony ár és a márkanév harmonikus összecsengése. A különféle női ruhák, az arannyal hímzett ujjatlan pólók, férfi nadrágok és ingek tömege a gazdag kínálat képét mutatta és a beavatatlanok számára egy gazdag tulajdonost feltételezett.

Jao már napok óta nem nyitott ki. Ült a székében, merengett, és mind gyakrabban elegyedett beszélgetésbe árucikkeivel. Ilyenkor kényelmesen hátradőlt a karosszékben, lábát egy üres kartondobozra tette fel és megszólalt: ─Asszonyom, piros ruha jól áll. Vegye meg, olcsó! A piros, ujjatlan nyári ruha szemérmesen sütötte le a szemét. A műszempilla, amit az előbb emelt ki a kínai feliratokkal díszített skatulyából, kacéran követte pillantásait. ─ Műkörmöket is szeretnék. Olyan jól állna nekem, talán el sem hiszi. Ekkor egy erőteljes színekkel csíkozott férfiing szólalt meg hangosan: ─Kap tőlem egy széles gyönyörű szalmakalapot, ha az enyém lesz! Jao már a nyári szalmakalapok mellett sorakozó nyuszi hímzéssel ellátott gyereksapkákat fürkészte. Kínai gyerekarcok jelentek meg előtte, egy-egy elszalasztott alkalom, még otthon, mielőtt elindult volna Európába. De akkor az induló tőke felhalmozása volt a legfontosabb feladat. Hirtelen a habverők és merítőkanalak csatározására lett figyelmes, a harc már az illó olajok és füstölők épségét fenyegette. Nem volt ereje felkelni a székből, csak hangos kiáltozásra futotta az erejéből. Lassan a többiek is ellene fordultak: ─Milyen élet ez? ─kiabálták a hamis parfümök. ─Elpárolgunk, kiszáradunk! ─Kimerült az elem bennünk! Leálltunk és várjuk, hogy valami csoda újra beindítson! ─rikoltozták az aranyozott peremű karórák. ─ Ki fog felvenni minket magára, ha még évekig itt lógunk a vállfán használatlanul, lassan szétmálló testtel? ─sikoltozták a kombinék.

36 / 79

Egy öltönyös, kezében kisebb táskát szorongató férfi jelent meg a kínai üzlete előtt. Először az ajtóval próbálkozott, majd körbejárta a kopott, rozoga építményt. Bámészkodók gyűltek össze körülötte, kínaiak és magyarok. Körülnézett, elővette a lap topját, felütötte, majd megszólalt: ─ Jao Pang úrral szeretnék beszélni. Hol találom? ─ Már napok óta nem láttuk, biztosan visszautazott Kínába. ─ Valakire csak rábízta az üzletét. ─ Már régen nem láttuk.

A földgyaluk három irányból indultak. A fal még szórványos ellenállásra sem méltatta őket. Törött téglák, dohos maltermaradványok és korhadt fadarabok borították be rövidesen a porban fetrengő és felmart sebektől szenvedő telket. Csak itt-ott lógtak ki a törmelékből azonosíthatatlan ruhafecnik, szövetdarabkák, törött ollók és felkunkorodó cipőtalpak. Az éj beálltával guberálók szállták meg a törmelékhalmaztól vergődő földterületet. Értékes kincsekre vadásztak, poros, de sértetlen csomagolású ingekre, alig behorpadt konyhaeszközökre, és valami ismeretlen, távol-keleti csodára, ami már oly sokszor megragadta a fantáziájukat, amikor a bolt előtt elhaladtak. A csoda azonban elmaradt, csak a kapirgáló botok zaja töltötte be az éjszakát.

Bevezető Mimmy Clein és Stramszky Márta közös kiállításához Szepes Erika Különös esemény részesei vagyunk: két hölgy egyszerre hoz létre közös kiállítást, amiből arra következtethetünk, hogy a közösséget nemcsak női mivoltuk határozza meg, hanem sejtenek egymásban valami közöset, rokonnak érzik festői világukat. Nagy kérdés, hogy beletartoznak-e a női festészet nagy áramába, és hogy van-e egyáltalán a férfiakétól megkülönböztethető női festészet. A kérdést a 20. század elején, éppen száz évvel ezelőtt a Budapesti Újságírók Egyesületének Almanachjában, 1913-ban Szinyei Merse Pál egyéni véleményt nyilvánítva így válaszolta meg: Elismerem, hogy ügyesek a nők, meg van érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy, teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet a

Szepes Erika

Bevezető Mimmy Clein és Stramszky Márta közös kiállításához

Tisztelt közönség, kedves barátaink és főként igen tisztelt kiállító művészeink!

Különös esemény részesei vagyunk: két hölgy egyszerre hoz létre közös kiállítást, amiből arra következtethetünk, hogy a közösséget nemcsak női mivoltuk határozza meg, hanem sejtenek egymásban valami közöset, rokonnak érzik festői világukat. Nagy kérdés, hogy beletartoznak-e a női festészet nagy áramába, és hogy van-e egyáltalán a férfiakétól megkülönböztethető női festészet. A kérdést a 20. század elején, éppen száz évvel ezelőtt a Budapesti Újságírók Egyesületének Almanachjában, 1913-ban Szinyei Merse Pál egyéni véleményt nyilvánítva így válaszolta meg: „Elismerem, hogy ügyesek a nők, meg van érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy, teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni.” A nagy festő hímsoviniszta ítélete bénítólag hatott egészen a dédunokáig: Szinyei Merse Anna művészettörténész lett, doktorált is, de ecsetet nem vett soha a kezébe. Ettől eltekintve nyugodtan válaszolhatunk igen-nel, hogy márpedig festőnők vannak. De hogy festésmódjukban van-e specifikusan női jelleg, arról ismét nyugodtan mondhatjuk: egyeseknél igen, másoknál nem. Ha a 20. század nagy magyar női festőit vizsgáljuk ebből a szempontból, megállapíthatjuk, hogy pl. Szántó Piroska festészetében nem találunk specifikusan női jegyeket: határozott vonalvezetés, erőteljes színvilágú kompozíciók, témái egyetemesek, ha nőket fest, azzal társadalomkritikai célja van ( a Kofahajó című képen hideg hajnalon magukat fázósan összehúzó nők szállítják a piacra terményeiket, csendéletein gyakrabban hevernek fonnyadt karalábék, fagyott karfiolok, krumplik, mint homár és kaviár). Gábor Marianne világa szintén egyetemes, férfiak és nők egyaránt szereplői, Berta nénije ugyanolyan szeretetreméltó, mint fiú bohócai, de egyetemes látásmóddal születtek velencei vedutái, szentendrei városképei, balatoni halászai, és maga a víz, a Balaton vagy a tenger alakjában. Lesznai Anna a magyar szecesszió tipikus alakja, erős, harsány színeit vastag fekete kontúrok keretezik, témái igen gyakran mesék, de nem a nő, az anya mesél velük a gyermekeknek – a mese a szecesszió kedvelt műfaja, Lesznai Anna pedig nem női festő. Létezik azonban két olyan festőnő (talán több is, de ők a reprezentatív példák), akiknek tevékenysége valami módon előzménye lehet a két kiállító művésznek: az egyik Ferenczy Noémi, a másik Anna Margit. Mindkettőjük fő témája a nő, amint így van ez a mi két festőnőnknél is. A nő mint téma egyik jellegzetessége a női festészetnek, de ez csak tematikus meghatározó. Anna Margit életművének legalább háromnegyed része nőt képviselő, élettelen tárgy: baba vagy bábu. Mozdulatlanok, kifejezéstelen arcúak, a világból kivetett – és a térből is kiesett – magányos lények, olykor csúnyácskák is, ez az ú.n. „dinnyefejűek” képcsoportra jellemző. Festett néhány bohócot is, - egyébként Gábor Marianne is - , a bohóc a korszak egyik főszereplője, mondhatni főhőse, a férfi művészek sajátos önarcképe, Watteau Gilles-jétől kezdve (róluk írt monográfiát Szabolcsi Miklós A clown mint a művész önarcképe címen) , és valóban, a férfi festőknél több a bohóc, ők csak bohócot festenek, babát és bábut nem. Így van ez az irodalomban is: a bohóc közismert jelkép, hogy itt most csak Weöres Sándor gyönyörű versére, A paprikajancsi szerenádjá-ra utaljak, vagy szintén Weöres prózai önéletrajzára, a Bolond Istók-ra. A női bábuk és babák kiszolgáltatottak: ez nyilván a női lét meghatározó aspektusa. Különös módon kapcsolódik ehhez a hagyományhoz Mimmy Clein: ő is babákat fest, pontosabban nem egyénített, egyforma arcú, mosolygós, szép, derűt árasztó női lényeket, akiknek valós mibenlétére ő maga is tesz egy rejtett utalást: az egyik kép címe: Nyártündér. Nyártündér ugyanolyan, mint a többi széplány, talán csak több virág koszorúzza a fejét. Ezek a széplányok tulajdonképpen mind tündérek: kicsit mesések, kicsit idealizáltak, éles kontúr nélküliek, - Clein főként kolorista, főként színekkel dolgozik -, nem állnak benne a térben, se táj, se emberi környezet nincs mögöttük, és mintha állandó szél fújna körülöttük: fátyolként lebeg a hajuk, vízszintes irányban suhan át a képeken valami titokzatos fuvallat. Nekem ismét Weöres Sándor jut eszembe, nem azért, mert nagyon szeretem (persze nagyon szeretem), hanem mert az ő egyetemes világában egymás mellett él Paprikajancsi, Vitéz János, Bolond Istók és bizonyos tündérvonásokat viselő nőalakok, akik szélben úsznak, mint Mimmy Clein babái. Csak néhány példát, hogy érzékeltessem a hasonlóságot: Szállnak az alkonyi felhők, mint halovány-haju lányok, tűz-szinü csillag az ékük, libben a fátyol utánuk. És: „A világnak nekivágok, / szélben úsznak ott a lányok”, és: „vagy a fellegeket nézd, e leány-szellemeket”, végül: „Napba keringő táncosan égő asszonyi felhő”. Bolond Istóknak, Weöres önarcképének a felesége Kőlánya tündér, egy testetlen, csak fuvallatnyi simogatásra képes szellő-lény. Mint Mimmy Clein tündérei.

37 / 79

Clein világának kolorit-jellegével, színtobzódásával ellentétesnek látszik Stramszky képeinek világa. Közös ugyan bennük a személytelen, nem egyénített női főszereplő, de Clein elvarázsoló színpompával, homállyal fedi el a személyiséget, Stramszky viszont másként fogalmaz. A személyiséget gondolatokká, érzelmekké absztrahálja, amit a feltűnően vonalas rajzú megoldásokkal ér el. Alakjai érzelmek és viselkedésformák hordozói, ezek absztrakciói egyvonalas rajzolatokban. Rajztípusának vannak előzményei: a 19. század végének – 20. század elejének szecessziója, annak is egyik elindítója, Aristide Maillol, (az angol Aubrey Beardsley is vonalas rajzokat készít, de ő egyes felületeket feketével tölt ki), az a Maillol, aki alakjait a klasszikus görög-római irodalom illusztrációi közben teremtette meg, közülük a leghíresebbek a Longosz-mű, a Daphnisz és Khloé, illetve Vergilius Eclogáinak illusztrációi. Ahogyan Lyka Károly jellemzi művészetét: „Nem keresi Maillol azt, hogy egy-egy lendületes vonallal valami mozgás ékesszólását fejezze ki, vagy hogy valami előre kiszámított, megcsinált pózban folyjanak egybe harmonikus vonalai. Minden póz, minden gesztus nélkül látja meg a modelljeit, és így is mintázza meg. Embereinél nagy a csendesség, nem tombol a szenvedély, a mozgás lefokozott, mélységesen nyugalmas. Álló, ülő, fekvő, guggoló asszonyi testeiben a békés, csendes, nyugvó érzéki formákat nézi, és nem alkot senki olyan meggyőző egyszerűséggel, olyan intim megérzéssel, mint ő…Munkája közben bizony nem vezeti kiválasztott típusának karaktere, mert legtöbb modelljét, melyek egymáshoz semmiképpen nem hasonlítanak, ő egységesre simítja, egységesre formálja…Nagyon közel érzi magát a tárgyához, közvetlen megérzéseket tolmácsol.” Maillolnak sok tanítványa, utóda, követője volt a férfiak között is, de a magyarok közül én legközelibbnek érzem ehhez a rajzolásmódhoz Ferenczy Noémi rajzait és gobelinjeinek alakjait. Egyszerű kontúrokkal körülvett pasztell foltok, ha lehet arcukat látni, a szemük csukott, világtól elzárkózó. A maguk magányos útját járják, magányos cselekvéseiket végzik. Ezt a fajta rajzolásmódot érzem Stramszky Márta képein. Alakjai nem személyek, gesztusokat hordoznak, nincs mögöttük-mellettük világ, leggyakrabban egymaguk állnak a differenciálatlan térben. Arcuk, érzéseik rejtettek: ezt korábbi műveiben úgy érte el, hogy hatalmas, színes, szecessziós kalapokkal takarta el arcukat. Az újabb képek között vannak nyitottabbak is: a hölgyek kikukucskálnak furcsa kalapjaik alól. A szemek nagyon fontosak ebben a világban. Vagy egyszerűen lehunyt, csukott szemek, még akkor is, ha az őket viselők társaságban vannak (Szaunázók), vagy csak óvatosan, fél szemmel néznek ki a világba: profilban vannak, vagy hajuk hullik az egyik szem elé, vagy torzó a kép. A reggeliző nő arcából csak egy hatalmas szem néz ki rémülten a bögréből, mintha attól félne, hogy elveszik tőle. Mert már - és ez talán kilépés az introvertáltságból – vannak figyelő tekintetei is, ezek nagyon komolyak, olykor komorak, de ránk néznek, és mi is szembenézhetünk velük A női létet nem személyesen, csak attribútumaikban jelenítik meg az erősen rúzsozott ajkak és a vérpirosra lakkozott körmök. Vannak zsánerképei, amelyeken egy-egy pillanat kimerevítését látjuk (Pletykálkodók). Stramszkynál a természet humanizált környezet, terített asztal a kertben, nő esőben ernyő alatt. Szecesszióról már volt szó Maillol, Lesznai Anna és Stramszky kalapjainak említésekor. Van azonban még egy szecessziós jellegzetesség, ami a felsorolt művészek mindegyikére ( a férfiakra is) erősen hatott: az érdeklődés a keleti művészet és elsősorban a japán művészet iránt. Mind a kontúros, egyvonalas rajzolást, mind a térábrázolást a japán grafikák ihlették a 20. század elején Párizsban éppúgy, mint nálunk. A hatás tartós: Stramszky virágcsendélete, de méginkább a kertben terített asztalt ábrázoló képének az európaitól eltérő perspektívája magán viseli a japán rajzok kompozíciós módját. Érdekes módon mindkét festőnőnél mintha külön lélegzene a táj és külön léteznének a női alakok. Stramszkynál a tájképek állóképek, amiként alakjainak mozgása is kimerevített, időtlen pillanat, Mimmy Cleinnél a természet két formában jelenik meg: mint dekoratív elem a tündérek megjelenítésében és mint önálló tájképek, amelyek viszont, Stramszky ábrázolásaival ellentétben, szélfútta tájak, állandó légáram mozgatja őket, a búzakalász meghajlik a széljárásban. Összefoglalva: azt mondhatnám, hogy van női festészet, amelynek áramába két kiállító művészünk bekapcsolódik, s amelynek jellegzetességei a női főszereplők, akik nem egyénítettek, nem személyesek, hanem az általános női sors képviselői. Stramszkynál a tragikusabb, drámaibb sorsot hordozzák ezek az absztrahált alakok, Mimmy Cleinnél a tündérlét mosolyát, szívderítő erejét.

A kiállítás a Nagy Lajos Társaság védnöksége alatt jött létre, az este gazdagabbá tételéhez a képek mellé Birtalan Ferenc és Szarka István mondták el verseiket.

A liberalizmus és a konzervativizmus bűnei Az Európai Unió illetékeseihez Harsányi Iván A szerző tudja, vannak olyan történelmi időszakok, amikor nem lehet szatírát nem írni

A szerző tudja, vannak olyan történelmi időszakok, amikor nem lehet szatírát nem írni (A szerk. megjegyzése)

A liberalizmus és a konzervativizmus bűnei Az Európai Unió illetékeseihez

Tisztelt Uraim, javaslom, hozzanak határozatot, amelyben ünnepélyesen elítélik a liberalizmus és a konzervativizmus bűneit. Egyidejűleg jelöljék ki július 28-át emléknappá, amelyen Európa népei ezekre a bűnökre emlékeznek. Mivel ezen a napon az északi féltekén már nincs tanítás, gondoskodjanak arról, hogy rádió- és televíziós műsorok, valamint kiállítások mutassák be több tízmillió embernek az említett irányzatok cselekedetei és mulasztásai nyomán bekövetkezett borzalmas szenvedéseit, közülük sokmillió halálát, nyomorékká válását, százmilliók éhezését, nélkülözését. Végül emeljenek valahol – Bécsben, Berlinben, Londonban vagy Párizsban – emlékművet, amelyet ezen a napon vezető politikusok, szónokok kereshetnek föl, hogy lábánál elhelyezzék díszes szalagokkal ékesített koszorúikat, így emlékezve és emlékeztetve a liberalizmus és a konzervativizmus áldozataira. Innen a hallgatóság rendezett sorokban folytathatná útját a holocaust, illetve a kommunizmus áldozatainak hasonló emlékműveihez. Indoklásképpen az alábbiakat szeretném tudomásukra hozni, mivel úgy tetszik, hogy nem tetszenek emlékezni rá: Az említett napon, az Osztrák-Magyar Monarchia kormánya által a Szerb Királyság kormányának küldött hadüzenettel megkezdődött a világháború. Nem az első, csak úgy a „világháború”, mivel az urak, akik elindították, még nem sejtették, hogy olyan spirált hoztak mozgásba, amelynek nyomán majd második is kirobban. Ezek az urak nem kommunisták, nem is fasiszták voltak. Amikor az említett hadüzenet elhangzott, Mussolini még utolsó hónapjait töltötte az Olasz Szocialista Párt lapjának szerkesztőségében, ahonnan a hadat üzenni kívánók és a saját nemzetét mindenek fölé helyezők iránti, mindinkább elhatalmasodó rokonszenve okán már igencsak kifelé állt a rúdja. Hitler azokban a napokban épp III. Lajos bajor királyhoz szóló beadványát fogalmazta, kérelmezve, hogy osztrák állampolgársága dacára vegyék föl önkéntesként egy bajor ezredbe. Lenin, mint ismeretes(?), az „osztrák” Lengyelországban, Poroninban volt, hogy néhány nappal később őfelsége I. Ferenc József (stb. stb.) hatóságai lefogják. Sztálin különösen kevéssé szólhatott hozzá a történtekhez, minthogy éppen Szibéria egy távoli északi vidékén, a turuhanszki körzetben akadt félbe nem szakítható bokros elfoglaltsága. Az apokaliptikus vérfürdőt elegáns, tanult, fehérkesztyűs, tenisz-, nyelv-, lovagló- és zongoraleckéken edzett urak és hölgyek szabadították az emberiségre, akik a konzervativizmus vagy a liberalizmus egyik vagy másik árnyalata iránt éreztek vonzalmat. Az említett hadüzenetre valamennyi más nagyhatalom is mozgósítással válaszolt. Akkoriban a hadseregek átkozottul alacsony életkorban rekrutálták a bakákat. A tizenhat-tizenhét éves gyerekek szakma, befejezetlen iskolai tanulmányok nélkül könnyebben voltak idomíthatók. Az országok koronás vagy trikolóros vezetői elmagyarázták nekik, hogy embert ölni nem bűn, hanem szent, hazafias kötelesség és dicsőség. Amikor majd (nemsokára és épségben) virágeső közepette győztesen hazatérnek, a haza hálás lesz nekik, és kellő jutalomban részesíti őket. A főtisztelendő úr, a főlelkész úr, a főrabbi úr közölte velük, hogy annak a bizonyos Káin-históriának a nekik korábban sugallt erkölcsi üzenete pillanatnyilag nem érvényes. Embert ölni, ha az történetesen ellenség (még ha azonos vallású is), Istennek tetsző dolog, amit a zászlaik felszentelésekor hintett főpásztori áldás hitelesít. Előkelő hölgyek hófehér zsebkendőkkel és tarka virágcsokrokkal, továbbá könnyes mosollyal búcsúztatták őket a pályaudvarokon vagy a kikötőkben. Utóbb sem tartották lealacsonyítónak, ha érmelegítőt kötnek, sálat készítenek és küldenek nekik a frontra, sőt ékszereik egy részét is föláldozták, nehogy a gigantikus húsdaráló vágókései akadozzanak. A gyors győzelemből utóbb semmi se lett, ám a háború egyszer mégiscsak befejeződött. A fiúk, pardon, akik életben maradtak közülük, hazatértek. Munkát nem találtak, mert a hadikonjunktúra véget ért. Leromlott hátországot, nélkülöző családot, elkeseredett, elvadult embereket találtak otthon is. A megígért jutalom sehol. Különben sem értettek semmiféle, békeidőben végezhető munkához. Volt azonban valamijük, amit mégiscsak áruba bocsáthattak. Elöljáróik, tizedesek, őrmesterek, hadnagyok gondosan kiképezték őket az emberölés legkorszerűbb módszereinek az alkalmazására. A háború végén sok ország államigazgatása széthullott, a katonák meg csak úgy áramlottak haza, sokhelyütt nem is üres kézzel. Akadt a szütyőben kézigránát, a vállon puska, az övben bajonét. Hogy nincs már háború? Lényegtelen körülmény. Az elkeseredett emberek mindenütt lázongtak, szervezkedtek, tüntettek. Mint Olaszországban, földet osztottak, gyárat foglaltak. Mint Németországban és sok más helyen, tanácsokat alakítottak. A demoralizálódott hadsereg, rendőrség nem volt hajlandó, nem is volt képes megfékezni őket. De hát itt voltak a fiúk. Igaz, volt, aki a földosztók, a tüntető munkások mellé állt, ám többen a fizetőképesebb

38 / 79

másik oldalra. Ők lettek például a közben kikupálódott Mussolini által szedett-vedett népségből célra irányított rohamosztagokká szervezett szabadcsapatok első harcosai. Jutott belőlük német, magyar és sok más nemzetiségű különítményekbe, félkatonai szervezetekbe, az oroszországi polgárháború különböző fegyveres alakulataiba is. Fiatal és idősebb altisztek, tisztek is akadtak hozzájuk, mivelhogy leszerelés után őket sem virágcsokrok és illatos női zsebkendők várták. Azok a bizonyos urak és hölgyek pedig ártatlan búzavirágkék szemekkel álmélkodtak azon, hogy a fiúk, no meg az ő fiaik, hovatovább unokáik is, végiggyilkolják a 20. századot. Különben sem értek rá, hogy velük foglalkozzanak. Ha már véget ért a háború, valakinek, ugyebár, békét is kell teremtenie. És ki volna erre alkalmasabb, mint azok, akik a háborút kirobbantották? A liberális és konzervatív urak. Meg is csinálták a békét, hogy arról koldult. Annyi feszültséget teremtettek, hogy az igencsak egy újabb vérfürdő felé mutatott. De hát az élet, amint egy költő mondotta volt, él és élni akar, lassacskán kezdtek elrendeződni a dolgok. Az említett kékszemű uraknak és hölgyeknek (na jó, néha fekete, sőt ferde szeműek is voltak köztük) még sok ostobaságot és gonoszságot kellett elkövetniük, hogy a világháború (immár visszavonhatatlanul a második, amitől az előző is menten első lett) kirobbanjon. Ebbe persze már jócskán belefutballoztak a sokat emlegetett egyéb erők is, ha már egyszer a háborús és a háború utáni krízis vagy a világgazdasági válság nyomán létrejöttek és megszerveződtek. Tán azért, hogy utóbb valóban jogalap teremtődjék rájuk kenni az egész miskulanciát. Legfeljebb annyit lehet megengedni, hogy ezúttal a felelősséget nem oszthatjuk szét egyenlően a háborúzó hatalmak között. Hiszen az egyik fél öntudatosan hirdette, hogy akarja a háborút (amely tudvalevőleg az emberiség higiéniája); a másik viszont mindent elkövetett, hogy kitérjen előle, az éppen kéznél lévő eszközökkel. Ehhez a legjobb módnak egy darabig annak az elősegítése látszott, hogy az agresszor, legalábbis elsőre ne őket, hanem potenciális szövetségeseiket vegye célba. Ilyen volt a brit megbékítési politika, Csehszlovákia 1938. szeptemberi müncheni cserbenhagyása, illetve nyomukban a veszett fejsze nyeleként aláírt Ribbentrop–Molotov egyezmény. Mint ismeretes, végül mégsem tudták elkerülni a háborút, és összefogva zúzták szét – akkori remények szerint örökre – a náci Németország köré tömörülő hitleri koalíciót. Végül: kérem, különítsenek el jó előre az európai szolidaritási alapokból egy nagyobb összeget, amelynek segítségével kiírhatnának egy közbeszerzési pályázatot egy újabb, sorrendben negyedik emlékmű megalkotására. Ennél azon növekvő számú, sokszor egészen zsenge korú homo sapiens előtt róhatnánk le a kegyeletünket, akiket – úgymond - a kommunizmustól és a fasizmustól megtisztított mai világban a történelmileg amúgy szükségszerű globalizáció nem éppen szükségszerű, inkább az aktuális globális hatalmi viszonyok által eltorzított mechanizmusai pusztítottak és pusztítanak vagy nyomorítanak el milliószám, naponta, sőt óránként. Javaslatom elfogadását remélve, és tőlem telhető szerény anyagi hozzájárulásomat ígérve maradok tisztelettel 2012. július 28. Harsányi Iván magyar és európai polgár

Három Vers George Bacovia, Octavian Goga, - Koosán Ildikó fordítása Három Román nyelvű verset közlünk eredeti nyelven és Magyar fordításban.

George Bacovia

Sajnálkozás

Réges- régről ismerek két nyárfát, Utamat őrzik éveken átSzeretem hosszan nézni őket, De elfog a szomorúság…

Mintha szólnának hozzám, nem értem mit… Tán azt, holnap, ha meghalok – S többé nem csodálja őket Egy járókelő sem ott…

Koosán Ildikó fordítása

Regret De mult, de mult cunosc doi plopi Ce-mi stau şi azi în cale Îmi place mult ca să-i privesc, Dar mă cuprinde-o jale... Căci parcă-mi spune-un nu-ştiu-ce... Ca mâine poate am să mor Şi dânşii n-or mai fi priviţi De nici un trecător...

Octavian Goga

Várakozás

Három rózsaszál vázában áll, Három virágzó rózsa,

39 / 79

Gyöngy-selyemfényű valahány, Tegnap óta hiába vár Bárcsak öved dísze volna…

Terád várnak az árva rózsák, Áldozataim végcsöndje ez, Félve sápadnak, ha hallják, Rezzennek, bár nem akarják, Kapunál ha lépés neszez.

Áprilisi kába alkony Bolyong kintről be a házba, Mikor szirmuk - meg se hallomMint könnycsepp a gyermekarcon, Hull a szoba asztalára.

Koosán Ildikó fordítása

Asteptare Trei trandafiri într-un pahar, Trei trandafiri în floare, Curati ca de margaritar, Te-au asteptat ieri în zadar Sa-i prinzi în cingatoare... Te-au asteptat, sarmane flori, În linistea mea moarta, Si-ngalbenite de fiori, S-au scuturat de câte ori Fosnea un pas la poarta. Amurgul vinetiu de-april Îmi ratacea prin casa, Când frunzele tiptil-tiptil, Ca niste lacrimi de copil, Cadeau încet pe masa.

Octavian Goga

Megkésett faág

Mondd, volt-e részed valaha benne hogy lásd, mikor komor ősz telepszik szétterülve a kifosztott kertre, egy bimbós ág nyílik ébredezve, késetten, újra, s vajon mért virágzik?

Megállított-e akkor utadon a kérdés: mi lehet a titok bölcs tudással kutattad-e ott: vajon mi bujkál a dermedt szirmokon, holnap holtak, ha nem látnak Napot?

S ha meghatódva egy pillanatra búsultál, könnypára szállt szemedre, hogy állhatsz itt, kérdőn magadba feledve szegényt, magára hagyva, s kinek a bűne, te érted-e ?

40 / 79

Ő, a napsugár tölt ernyedt őszbe tavaszi erőt, cseppent magából az álhalálba szenderülőkbe, s ők megrészegülve, önkívületbe nyitnak virágot mákonyos dalától.

(Szombathely, 2012 október 14)

Koosán Ildikó fordítása

Octavian Goga

O ramură întârziată

Nu ți-a fost dat să vezi vreodată, Când toamna palidă coboară, Într-o grădină despoiată, O ramură întârziată Ce-a înflorit a doua oară? Nu te-ai oprit atunci în cale Să te întrebi: ce taină, oare, Ascund înțelepciunii tale Înfriguratele petale, Ca mâine stinse, fără soare?... Și dac-o blândă-nduioșare Ți-a frânt o clipă-n ochi lumina, Cum stai așa, întrebătoare, Uitându-te la biata floare, Ai înțeles a cui e vina? E raza, care toamnei mute I-a dat fiorul primăverii. Și-n preajma morții abătute A picurat, pe neștiute, Un strop din cântecu-nvieri

Hét vers Szarka István keze alól Szarka István Újabb költemények

Hét vers Szarka István keze alól

Az alábbi versek közül Szarka István , aki sokunknak kedvelt költője , hármat felolvasott Mimmy Clein és Stramszky Márta „ Nyár , nők, színek, érzések” című kiállításának megnyitóján , a többivel pedig ráadásként örvendeztetett meg bennünket. A Világszabadság legutóbbi számában a hírek rovatban a kiállításról értesítettük olvasóinkat, Szepes Erika megnyitó előadását pedig közöltük.

ATHÉNI ISKOLA

(„…Ég ha lehetnék, két szemedet nézném…” Platón)

Édes Raffaello, akkor ott, a nyíló nyolcvanasokban vatikáni vakolásaidba magam is beletűntem,

41 / 79

a puha mész, a festék friss szagában, az örökidő boldog kínjai közt, az Első Enciklopéd bűvöletében már mindig ott zsibongunk,

a lépcsőn alant a Tűz Szerelmese dúcolja szkanderező könyökére iszonyú koponyáját, fönnebb a Nehézsúlyú

Ökölvívó Olimpiai Bajnok, Mediterránum hirhedett szoknyabolondja fabrikálja fura kis ideáit – ámbár micsoda költő,

főgondja, hogy születő félsor halhatatlanná mint tegye ő csillagnéző kedvesét a mégis-élhető holnapokban.

(2012. október 23.)

VIRÁGAIM

Naptorkú mézelők, égszemű csodálkozók, nagyasszony-vonulású rejtelmes-lila Virágaim,

bíbor lampionokkal bólongató, örömtől eszement sisteri fűszeresek,

tegnap még nyár volt – s hideg eső lompos örvénye fosztogat már, kászálódik a fagy,

viszlek tehát magammal benneteket, befelé, magam felé, Baktérítőm, Szigeteim felé: jó szélben jó hajóm

süllyed-emelkedik, hasában parányi kert, versbeli házam-hazám, benti egem-napom.

42 / 79

(Október 7.)

SZENTIVÁN

Hetedhét aurák alatt világot kettéválogat a bőrcsoda, a bőrtudat, élvez, fáj, elrejt s megmutat. Benn hús robajlik, árnyain gyöngyfénnyel tündököl a váz, heves gyönyörrel dolgozik a lázas, munkamán zsiger, látóidegfő fölsajog, hallóhárfa befele szól, nyilall a fürge ízlelés, borzong bíbor szaglógyöpünk, édes velő huzaljain ember- s világkép áramol, az élet él, a testmeleg létben fröcsköl, visong a lény. *** Halál ellen ha van, ha lesz alkati szer: az élet az, a véled s vélem gömbölyű nekünk való marasztaló,

szeress tehát, amíg lehet és nézd el törpe bűnömet, mit akaratlan elkövet idegen énem ellened,

hiszen olykor oly ostoba, oly rest, és olykor fölneszel mélyeiben a szörnyeteg kisúr, kiskapzsi, kisgonosz.

De Ősvadász, de Ős-zenész, Ős Magvető meg Őstudor veled marad mindig. Te vagy az, ami én. Ekként szeress. *** Emberidő nem múlik el, minden napunk végigkisér, ápold, ójad a szépeket, mesd meg, oltsd be a rútakat!

Lélegeznek az ég alatt a lélek élő tájai, falatka alkony (fűszeres!), hajnalkorty (apró, gyöngyöző!), bársonymotoszka délelőtt, selyembirizga délután jöszmékel át a dombvidék tejesbúzás gerincein,

43 / 79

völgyecskéiben andalog csermely tisztája, szélfogó lomboz haránt, és arra jár a te bakod, az én gidám... *** ...s cifrázzák már a horkolást a sors vénhedt sárkányai, ölőgép skorpió: a kín szelíden vizslat, s messziről. Ez a dallam e ritmuson: a cselekvő szellem maga; forrásvidéke: tűzopál ringatód, a medence-táj, ahol reám Borzaska vár s hátad ívei fölfelé, amerre hajlong végletes lenge viola koronád

s végigheverek benned, és át a könyöklő életen csodálom édes arcodat, édes arcodat élvezem. (Június 24.)

KACAGOD, AMINT VÁGTAT Rózsás zúzmara csöndjén, vakító dűne alján, valami tisztességes, szíves vendéglátásba, szomszéd hegyek közé csak – szólj, mintha megtehetnénk… Ahol vegyül a lúc már a leánybőrű bükkbe, hótaposónk nyikordul, párakék szép szónk röpdös, hol pompás erdei tél ekézi sétányait: karcsú vadnyomok titkát megfejteném ott néked. Ahol te, ott a fészek, csettints, már-már valóság, lám a tornác, a kémény, benn langy kemencepadka, forró fürdőcske öble s ráérő vaskos asztal terelgeti a vérünk némi félszendergésbe – az életmentő bútor zsenialitásába, míg a hatalmas égen elhajol az ikernap. És alkonyi varázsból előragyog a tűzfény, hogy költőd megragadd már s írjad véle a verset, ne kérdezd, kell-e vajon, kacagd csak, amint vágtat

44 / 79

határai felé a végtelen pillanatban.

(Január 18.)

ŐSZIKE

Ma délután e lombos tücsökkalitka-ég alatt az újult fűből, meleg október derekából fölszállt a cirpelésed, őszikém,

szerelmes szárnyfedőiden Arany üzente, hogy A szín erős, nem illik együvé, s Babits Mihály, hogy Neked egyfelé győzni kellett –

s üzented: Van dolog.

(Október 20.)

FURA KICSINY

Fura kicsiny hazából szólanék falfirkán fontoskodva s szórólapon, hogy

hitetlen fiúk, lest vetni gyűljetek már, iszlám szelíd lányai, zúduljatok,

ragadd magaddal a kölyköket, a véneket, világom ifjúsága –

fakult gégefőn, fura kicsiny dalban így szólanék.

(Szeptember 9.)

45 / 79

TORINO

Dali unokám, kisördögöm az informatikában, óvjátok el fiatal, omnipotens heréiteket a csizmák elől, a barbár elől menekítsétek a bátor kislányokat, arctalan orcáinkra szégyenpirosat üzenjetek nekünk, Torino ősi iskoláin rejtsétek szívetekbe az ember lobogóját.

(2012. október 6.)

A háború előérzete Marczinka Csaba Aktuális prófétálás versben.

Marczinka Csaba:

A háború előérzete

koraőszi álbéke (vihar előtti csend a kiürülő mólókon): mikor csap le ránk a hír egy új nagy háborúról? - bár „örökbékét” ígér hivatalos propaganda!...

(pedig örök béke csak a temetőben jöhet el, ideális esetben)

a modern „élet”: végig egy küszködő háború! (miközben már a régi

46 / 79

hazugságok újra lettek fölülről lecserélve) „béke” van, de jönnek a hírek hadgyakorlatról, flottavonulásokról… kis polgárháborúk is dúlnak-fúlnak itt-ott már!... rohad az álbéke-idill!

(talán majd a temetőben) ______________________________________

Makrisz Agamemnon Nemzetközi brigád-Spanyol partizán emlékmű Makrisz Agamemon Makrisz Agamemnon művészi alkotásai egységet alkotnak. Mindegyik szobra - amelyik politikai témát érint, egyformán antifasiszta és rasszizmus ellenes. Ez is nem csak az amelyik a Duna partján áll. Az szerencsére megmaradt a helyén, ezt pedig méltatlanul kivitték a szoborparkba.

Makrisz Agamemnon Nemzetközi brigád-Spanyol partizán emlékmű

Makrisz Agamemnon művészi alkotásai egységet alkotnak. Mindegyik szobra - amelyik politikai témát érint, egyformán antifasiszta és rasszizmus ellenes. Ez is nem csak az amelyik a Duna partján áll. Az szerencsére megmaradt a helyén, ezt pedig méltatlanul kivitték a szoborparkba.

Kántás Balázs versei Kántás Balázs ... hűen fejezik ki korunk emberének kilátástalanságát és magányát.

Kántás Balázs versei

Véresre vált az írisze (még két lépés előre), a kezében revolver remeg, (politikai vagy magán okokból?),

47 / 79

magyar szavakat lő valakire, (a valaki persze golyóálló), kék füstöt zihál a revolver (hatszavas szókincse elfogyott), két lépés hátra, majd le a földre, (por a szájba, bilincs a kézre).

Az őrzők alulfizetettek voltak, korrumpálódtak, majd leléptek. A betonon eldobált jelvényeik.

Senki nem őriz immár semmit, magába zárva áll a romváros, még fosztogatók sem laknak itt…

Seggrészeg apostol prédikál, három közterület-felügyelő fogja közre, (hisz’ szent az önkormányzati csendrendelet…)

„Bírságot fizetni nem tudok, a fogdán meg legalább enni adnak. Igazmondásért sittre vágnak, szar ügy, de legyen, Uram, ha így rendeled…”

Kiüresedett forradalmi indulókat rágcsál a frissdiplomás munkanélküli. (Ma csak két önéletrajzot adott be.) Maradt pár söre még a hétre. Szerda van, kint halálos hideg. Kinyit pár üveg közvetlen valóságot, úgy mered bele a semmibe. (Ez sem javít a helyzetén, de két-három órára jó neki…)

Strófákba szedné valami közköltő, amire nincs is magyarázat, (hogy úgy még a koszos kutyával sem, ahogyan most emberekkel bánnak…).

De nem bírja tolla és anyanyelve, hogy a harmadik évezredben (polgárinak mímelt látszatdemokráciában) néma népirtás zajlik éppen…

Rongyok alá temetett ország igazolványtalan polgáraként

48 / 79

kérdeznél valamiféle autoritást:

„Hol vannak most az őrzők, kik léptek a helyükbe, minket ki őriz, rabként akár?”

Delegációk jönnek-mennek, üvegszemmel araszolsz közöttük, (elengedik-e az ősbűn óta fennálló adósság egy részét?),

gipsztekintetek merednek rád, (talán hogy még itthon vagy és élsz –: azt sem veszik észre), ha eleget hallgatsz és lézengsz, csak leeshet még valami…

Legfrissebb versek Szarka István keze alól Szarka István Változatos tematika párosul ismét kiváló művészi minőséggel

Legfrissebb versek Szarka István keze alól

TORINO 2012. október 6.

Dali unokám, kisördögöm az informatikában, óvjátok el fiatal, omnipotens heréiteket a csizmák elől, a barbár elől menekítsétek a bátor kislányokat, arctalan orcáinkra szégyenpirosat lobbantsatok nekünk, Torino ősi iskoláin rejtsétek szívetekbe az ember lobogóját.

ATHÉNI ISKOLA

(„…Ég ha lehetnék, két szemedet nézném…”

49 / 79

Platón)

Édes Raffaello, akkor ott, a nyíló nyolcvanasokban vatikáni vakolásaidba magam is beletűntem,

a puha mész, a festék friss szagában, az örökidő boldog kínjai közt, az Első Enciklopéd bűvöletében már mindig ott zsibongunk,

a lépcsőn alant a Tűz Szerelmese lövelli szúrólángját a lényeg mélyeibe, fönnebb a Nehézsúlyú

Ökölvívó Olimpiai Bajnok, Mediterránum hirhedett szoknyabolondja fabrikálja fura kis ideáit – ámbár micsoda költő,

főgondja, hogy születő félsor halhatatlanná mint tegye ő csillagnéző kedvesét a mégis-élhető holnapokban.

(2012. október 23.)

EMBERFIA

Ősbibliádat lopd szárazmeleg tenyereinkbe, lapszéli szent kézírásaid hagyd reánk, nyisd meg a titkokat, Józsefét, Máriáét, zsibongó testvérkéid cseperedését, förgeteges szerelmeid tudását hagyd reánk, átélnénk műhelybeli kételyes meditációid, óriás agyad boldog szenvedését a döbbenetekben, a gárda történetét, mozgalmas, sejlő újvilágod s gyalázatos kereszted vállalását, a hízott papok rettegő éjszakáit, különb magunkat

50 / 79

a küzdés kényszerében, az öröm pirosában –

(November 16.)

VÍG ÜZENET

Dél felé zafírrá lobban az ónos ég, platánunk barnáll, már-már piroslik az átesőben, az etető, az itató töltve, rebbennek odavissza a cinkék, lenn a smaragd derengés fölragyog Békásmegyer nyargaló, boldog kutyáival, november pompája ez, mélyén március neszel, szelídek készülődnek.

(November 24.)

GYOMA

Kner mester, odavesztél. (Nagyapám Omszkból tért meg, vele horgászni jártam a Körösre, első verseim onnan hoztam, fejben.)

Kner mester, itt e kézirat, végy diósgyőri bordázott pezsgőszínűt, makkos vízjelűt, szedesd ki Bodonival, lágy őzbarnába köttesd,

szív fölé való táblán, kézbe való gerincen, míves véset nyomában napjel aranya tündököljön

(képletesen bár), hiszen az, ugye, nem lehet.

(December 20.)

51 / 79

CSILLAG ALATT

Jőnek olykoron daliás idők, ragyogó aggyal, szelíd dühvel jóslófájás indul a csillag alatt, fölkacagnak akkor a hitetlen

garaboncok, a garaboncák, a rettegő halál, a furmány belesápad, és reményszagú télirózsa bomol-bomol a fénybe –

ó-ó, ha emlékeznél a csodálkozó szerelemre, midőn mi valánk e garaboncák, e garaboncok!

Nemegyszer már-már sikerült! Nemegyszer már-már sikerült!

(December 23.)

Klímamenekültek Szabó László Tibor Az új Szabó kötet címadó novellája

Szabó László Tibor

Klímamenekültek

Csak három lélekvesztő érte el a partot. A többiek már útközben elsüllyedtek, vagy a szirtekhez csapódtak. Kéttucatnyi barna bőrű menekült mászott ki a széteső csónakokból, kimerülten és félholtan kapaszkodtak fel a part magasabb részeire. A hullámok holttesteket sodortak a partra, apró használati tárgyak akadtak fenn a fövenyen. Elindultak előre, egyre beljebb. Embereket kerestek, valamilyen települést. A három negyven év körüli nőt, akik néhány lépés után kimerülten összeestek, némi vonakodás után hátrahagyták. Egyikük meg is jegyezte, hogy kár volt az öregeket a dereglyére felvenni. A tájék lakatlannak tűnt, csak a heves eső verdeste a földet kíméletlenül. A gomolygó felhők sem akartak visszavonulni, napok óta makacsul kísérték őket. Az élen Hamilcar haladt gombok nélküli, kopott télikabátjában, amelyet egy derékszíjjal kötött át. Mellette öccse lépkedett színét vesztett és több helyen is felszakadozott bombázódzsekijében. Az egyik asszonyon egy majdnem térdig érő szürke kardigán lógott, haja átázva csapkodott az erős szélben. Egy nyolc-tíz éves, gyapjas hajú gyereket húzott maga után, nem lehetett tudni, fiú-e vagy lány. A többiek el-elmaradozva, ziháló tüdővel követték az élcsapatot. Az esőszemek sűrű vonalban, mint gépfegyvergolyók csapódtak a földbe. Víz, víz, mindenütt víz! Hamarosan egy széles, hömpölygő folyóhoz értek. A mocskos áradat ki-kicsapott medréből, és minden pillanatban azzal fenyegetett, hogy összeölelkezik a bukdácsolókkal. Egy kiemelkedő, partközeli részen megálltak, hogy megnyugtassák ziháló tüdejüket és bevárják a lemaradókat. Az alkonyat teljes sötétségbe ment át, ott álltak a zúgó víz felett, és nem tudták, hogy mit kezdjenek magukkal. Végre megvalósult a régóta dédelgetett terv, eljutottak Északra, oda, ahol bőven van víz, ahol segítőkész emberek laknak, ahol újra lehetnek kecskéik és szarvasmarháik. Állataik elpusztultak, az utolsókat meg eladták. A kutak egymás után száradtak ki, eső évekig nem esett, és a csonttá soványodott emberek élete folyamatos haldoklássá vált. Arra a kérdésre, hogy miért büntetik őket így az istenek, senki sem tudott válaszolni. Hamilcar egyszer már eljutott Kairóba. A világlátott ember tudta, hogy csak egy megoldás van számukra, el kell indulni észak felé. A Nílus leviszi a csónakokat a tengerig, és utána már csak néhány erős vitorlát kell szerezniük.

Az utolsó tehenek eladása után megnyílt az út előttük. Mi mást tehettek, mint követték vezetőjüket, aki bár komor arccal, de magabiztosan állt az első csónak orrában. A vihar, a tengeri betegség, az óvatlanság azonban egyre gyorsabban szedte áldozatait. Már röviddel Afrika elhagyása után esni kezdett, és a felhők – gomolygásuk ellenére – képtelenek voltak felszakadozni. Gúnyos, vigyorgó és kegyetlen arcokat véltek felfedezni a rohanó fellegek között. Menekülés volt ez egy szebb, egy emberibb élet ígérete felé, de azt nem tudták, hogy a klímakatasztrófa ekkorra már Európát is elérte. A sarki jégtakarók elolvadása utáni tengerszint emelkedés és az extrém időjárási viszonyok épp olyan élhetetlenné kezdték

52 / 79

tenni ezt a földrészt is, mint a többieket. Tengerek által elöntött városok, árvizekben elsodort falvak, állandó földcsuszamlások, sárlavinák és elpusztult termőföldek jellemezték a tájat. A megmaradt emberek a hegyek közé menekültek, de ott sem voltak igazán biztonságban. Európa kezdett elnéptelenedni, mint korábban a Szahel-övezet.

A menekülőket lassan elnyomta az álom. Bár néhány nagyobb fa és bokor némi védelmet nyújtott a zuhogó eső ellen, a kihűlés mégis mint egy alattomos gyík lopakodott a szívük felé. Hamilcar a végsőkig kitartott, úgy vélte, lépteket hall. De talán csak képzelete játszott vele. Álom és ébrenlét között az embert könnyen lépre csalják elszabadult érzelmei, a külső hangok és a belső párbeszédek:

- Na, végre itt az új munkaerő! Már régen várunk rátok. - Olyan helyre szeretnénk kerülni, ahol elegendő víz van. - Úgy gondolod, hogy hiányt szenvedünk ebben az átkozott csapadékban? Csak egyszer állna már el! Szabályosan bejelentett állást sajnos nem tudunk kínálni, nagyon megemelné a költségeinket. - Ha kapunk néhány állatot, akkor pár éven belül virágzó gazdaságot teremtünk ezen a szép helyen. - Az nem olyan egyszerű, mint ahogyan gondoljátok. Minden kezdéshez hitel szükséges. Ha kiderül, hogy ti is szerepeltek a rossz adósok listáján, akkor reménytelen a helyzet. Csakis az illegális pénzpiacok irányába mozdulhattok el. - Utolsó pénzünkön vettük meg a csónakokat, mind elsüllyedtek, széttörtek a parton. - Ha sikerül is valahonnan kölcsönt szereznetek, biztosítani kell a hitelezőt arról, hogy az összeget idővel vissza tudjátok fizetni. Remélem, tisztában vagytok azzal, hogy a Teljes Hiteldíj Mutató mindig a piaci helyzet szerint alakul, és a kockázati tényezők a hitelt szinte egyik napról a másikra jelentősen megdrágíthatják. A bankok a 65 év feletti kérelmezőkkel többnyire már nem is foglalkoznak. Ha vannak közöttetek ilyenek, azok rögtön vissza is fordulhatnak. - Nálunk kevesen érik meg az ötvenedik életévüket. - Elhelyezhetjük a csapatot az egyik kiürült istállóban, a szarvasmarhákat a múlt héten sodorta el az ár. A lakbért kezdetben ledolgozhatjátok, nem kérünk többet, mint a fizetés 60% -át. Rendelkeztek szakmai oklevelekkel? - Meg tudjuk fejni a teheneket, az asszonyok meg szorgalmasan sütik a kenyereket. - Ez nálunk nem így működik. Ebben a munkakörben fejőgépkezelői jogosítvánnyal kell rendelkezni, kenyeret pedig már csak hipermarketben vásárolunk. A pékárut speciális gépsorok állítják elő, emberi kéz beavatkozása nélkül. - Mi mindent elvállalunk, csak legyen elég vizünk! - Hát nem mondtam már, hogy a víz, az egy átok? Nem tudom, hogy miért ver minket az Isten ezzel az állandó esőzéssel!

Hamilcar egyre hidegebbnek érezte a testét, ernyedő kezével görcsösen markolta a fa lenyúló ágát. Kiabálni szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Végül rajta is átcsapott az árhullám, sodorta a testét, amely a víz alá merült éles kövektől egyre több sebet kapott. Körülötte fa uszadékok, elsodort bútorok, dögtetemek, felpuffadt hasú hullák sodródtak lefelé a folyón. A hegyekből leszakadó új árhullám tette a dolgát.

A hetvenes években átélt történet Bányai Ervin Róbert Háborús emlék

Bányai Ervin Róbert: A hetvenes években átélt történet Eszembe jutott egy, a hetvenes években átélt történet: A KOPINT Gépimport Iroda vezetőjeként egy a mezőgazdaság gépesítésével foglalkozó szakember-delegációt vittem ki a Szovjetunióba, Voronyezsbe. Az ottani kutatóintézettől kértünk tájékoztatást a legújabb munkagépekről, célszerelvényekről, technológiai megoldásokról és használati módszerekről. A delegáció szakmai vezetője nálam 8-10 évvel idősebb kolléga, nyugodt, szakmailag elismert főnök volt. Segítségével sikerült olyan szakembereket összeválogatni, akik közül, némelyek a valóságban is, mások inkább a szakirodalomból, de ismerték a korszerű eszközöket és tisztában voltak vele, mire lenne leginkább szükség Magyarországon. Az alapos felkészülés során összeállítottuk a kérdéseinket és megjelöltük az elérni kívánt céljainkat is. Ez röviden úgy foglalható össze, hogy a Rubel fizetőeszközzel elérhető legkorszerűbbeket kerestük, és a valóban ígéretes együttműködés lehetőségét. Partnereinket időben tájékoztattam szándékainkról. Útközben, ahogy átléptük a határt, valami megváltozott. Az addig kiegyensúlyozott, nyugodt hangon beszélő szakmai vezetőnk egyre nyugtalanabb lett. Bármiről volt szó mogorván kivonta magát a közös beszélgetésből. Nem tudom mennyi idő telt el így, amikor - egyszer csak - ölébe vette a táskáját és kiemelt belőle egy üveget. A csavaros kupak eltávolítása után - minden kétséget eloszlató - egészséges szilvapálinka illat (szag!) terjedt el a vonat kupéjában. Itt azonban rögtön kettévált a csapatunk. Szakmai vezetőnk ideges mogorvasága inkább romlott, mint javult, mi többiek azonban mosolygós érdeklődéssel vártuk a további fejleményeket. Mogorva úr szigorú tekintetére - az is -, aki eddig nem tette volna, sietve előkapart egy ivásra alkalmas edénykét és nyújtottuk felé, már csak a béke kedvéért is. Töltött, de természetesen nem ittunk bele, csupán illedelmesen szaglásztuk poharunk, bögrénk váratlan tartalmát. Afelől nem volt kétségünk, hogy Mogorva úrnak fontos mondanivalója van, amire oda kell figyelni. Felém fordult és elsősorban nekem mondta: 'Nem azért jöttem Oroszországba, mintha úgy gondolnám, hogy most itt találjuk meg a legmodernebb technikát. Engem errefelé egy minden mást felülíró ígéret vezérel. Pontosan azoknak a volt katonabajtársaimnak az emléke és sírjaik felkutatása és meglátogatása, akik itt, a voronyezsi harcokban haltak hősi halált. Én életben maradtam, de nagyon sokan haltak itt hősi halált. Köztük hozzám közelálló barátaim is. Kötelességem, hogy őket meglátogassam, és virágot vigyek a sírjukra, akárhol temették is el őket.' A mosoly leolvadt az arcunkról. 'Emlékezzünk!' -mondta, mi pedig – vele együtt - fölhajtottuk a megrázóan erős kísérő italt. A döbbent csendet megtörve tettem hozzá, 'Azt kívánom, nyugodjanak békében!' - miközben éreztem, hogy ezzel még nem fejeződött be kollégánk mondanivalója. Ő ismét rám nézett és elszánt komolysággal közölte: 'Ez az egyetlen ok, amiért ezt az utat vállaltam.' Váratlanul ért a bejelentése, Semmi hasonlóra nem számítottam. Azonnal eszembe jutott a személyes felelősségem, és vele az utunk sikerét - esetleg - veszélyeztető kockázat is. 'Értem és tisztelem a szándékodat - mondtam - de a napokra felosztott programunkat még nem ismerem. Személyesen se ebben a városban, se a megjelölt intézetben még nem jártam. Azt azonban megígérem, hogy a fogadó fél vezetőjével majd beszélek erről és kérem a segítségét. Ha netán hivatalosan nem sikerülne beiktatni a programunkba, én ezt a látogatást a temetőbe megszervezem külön. Megkeressük együtt a temetőt, és benne az itt eltemetett magyar katonák sírját vagy - esetleg - közös síremlékét. Szeretném, ha azzal az érzéssel mennél haza, hogy nem jöttél hiába.' A lehetséges megoldás megtalálására utaló ígéretem és a felkínált nedű együttesen rendbe hozta a társaság hangulatát. Vezető kollégánk most már a tőle megszokott nyugalommal világossá tette számomra azt is, miért ragaszkodott a vonattal történő utazáshoz. Ha ugyanis vonattal jövünk, gond nélkül rá lehet tenni még néhány napot az ott tartózkodásunkra, amit a szigorúan megadott járatszám miatt repülőgépes utazás esetén már nem lehet ilyen könnyen elintézni. Arra is kézenfekvő magyarázattal szolgált tekintélyes kollégánk, hogy miért kezdeményezte ezt a beszélgetést az után, hogy vonatunk kigurult- immár a Szovjetunió területén - a határállomásról. Ő számításba vette azt a lehetőséget, hogy magyar területen akár dönthettem volna úgy is, hogy őt leszállítom a vonatról. Nem vettem magamra ezt a feltételező gyanakvását, hiszen már tempósan haladtunk célunk felé, és korábbról mi nem ismertük egymást.

53 / 79

Az utazástól kissé fáradtan megérkeztünk az ismeretlen városba. Nyüzsgő élet mutatkozott az utcákon, de - bevallom - nagyon elhalványodott bennem azóta a város képe. Egy folyó szeli ketté, amelyre vízierőművet építettek, ezt később belülről is láthattuk, ahol a felduzzasztott víz egy széles és hosszú tavat adott a városnak. A célállomásunk a városon kívül, kertvárosi környezetben terült el. Többre nem emlékszem. Nagyon barátságos, mosolygós, szívélyes fogadtatásban volt részünk. A fogadó fél vezetőjének a szerepét az intézmény igazgatója vállalta magára. Üdvözlő beszédében elmondta, hogy talán ő az egyik legrégebbi dolgozója az Intézetnek és személyesen is részt vett a város és benne az Intézetük védelmében a fasiszta betolakodók ellen vívott honvédő háborúban. (Most is, mint mindig, igyekeztem pontosan fordítani az elhangzottakat). Az igazgató, természetesen ismertette számunkra az Intézet szakmai tevékenységét és bemutatta a kollégáit is. Delegációnk szakmai vezetője arra kért, hogy én válaszoljak, így megspóroljuk a tolmácsolás időveszteségét. Megtörtént. Ezt követően részletesen egyeztettük a programot és megismertük, kikkel fogunk találkozni másnap. A vendéglátás forgatókönyvének ezt a részét semmiképpen nem akartam megzavarni. A kedvező alkalomra vártam, amikor majd módom lesz az igazgatóval kettesben megbeszélni kollégánk személyes kérését. Késő délutánra fogadást rendezett tiszteletünkre az Intézet igazgatója. Addig, hogy ne legyünk útban, azt javasolta, nézzük meg a veteményes területeket. Egy jól tájékozott szakember közreműködésével hasznosan töltöttük a sétálásra kapott időt. Ez alatt a fogadó teremben fölszereltek egy vetítővásznat, fölállítottak egy állványos táblát, amelyre rajzolni lehetett, és behoztak egy diavetítőt is. Az igazgató az Intézet történetét ismertette, majd rátért a háborúra. (Nem álltam volna ki a zabszem-próbát!) Eljutott az Intézetet körbevevő ellenséges állásokig, majd dia-képeken bemutatta az Intézet elhelyezkedését, épületeit, azok védelmére épített sáncokat, földhányásokat és más – számomra nehezen érthető – tereptárgyakat. Rajzolt és diavetítőn is mutatott képeket. Egyszer csak Mogorva úr váratlanul fölkiáltott: - „Ne kapcsolja el ezt a diát!” „Ott, jobbra mögötte volt még egy épület. Egy lapos tetejű valami, amelyiknek a tetejéről gépágyúval tüzeltek ránk.” Nem akarom, mert nem is tudnám vissza idézni azt a feszült hangulatú, kölcsönös párbeszédet, ami akkor ott lezajlott az igazgató és a kollégánk között. A különböző fegyverek nevét nem ismertem, erre nem voltam felkészülve. De hamarosan kiderült, hogy a táblára rajzolt ábrákon ők jobban eligazodtak, mintha én közbeszóltam volna. Egyértelműen, minden kétséget kizárva bebizonyosodott, hogy ez a két ember a háború poklában egymásra lőtt, és minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy a másikat megsemmisítse. Kemény felismerés volt. „Mindketten túléltük” – mondta az igazgató. Csend volt. Majd ránézett a mi emberünkre és azt mondta: „Én meghívom Önt. Menjünk ki holnap, mi ketten a temetőbe. Keressük meg együtt elhunyt bajtársaink sírját.” Nem mentem velük, én a többiekkel maradtam és elvégeztük a ránk rótt feladatot. Csak este találkoztam újra szakmai vezetőnkkel, aki szótlanul evett, majd elvonult pihenni. Ezt a magatartását hazáig megőrizte. Az útról készített jelentést később átküldtem, majd aláírva visszakaptam. Vele többé nem találkoztam. (Szerk. megjegyzés: Bányai Ervin Róbert az elmúlt időszakban Szálasi hatalomátvételével kapcsolatban is és most is saját megélt történetét írta le. 'Nem mese ez gyermek!' adnánk legszívesebben minden 10 éven felüli fiatal kezébe ezeket az írásokat. Köszönjük.)

Kortársam története (IV. Otthoni hétköznapok) Szász Benjámin A történet folytatása

Szász Benjámin:

Kortársam története IV. fejezet Otthoni hétköznapok

Megjelenik második húgom

Hogy újabb testvérem születése várható, azt abból tudtam meg, hogy szüleink azon vitatkoztak, mi legyen a neve. Utólag tartom csak furcsának, hogy párbeszédükben fiúnév fel sem merült, pedig akkor még nem tudhatták, hogy a gyermek kislány lesz. Apám ragaszkodott hozzá, hogy legalább második lánya viselje szeretett anyjánk nevét, azaz Rozália legyen. Anyámnak ez valamiért nem tetszett, és feltétlenül Magdolnának akarta kereszteltetni, pedig ebben a kérdésben kedvezhetett volna Apámnak. Az egyetlen lény, akihez mély érzelmi kapcsolat fűzte Apámat, az anyja volt, és őt is korán, tizenhárom éves korában vesztette el. Végül kompromisszumot kötöttek, abban egyeztek meg, hogy a kislány neve Rozália Magdolna lesz. Ilyen esetekben a ténylegesen használt név legtöbbször az első szokott lenni, a másodiknak csak akkor volt jelentősége, ha egy szűkebb közösségen belül két-három személy viselt teljesen azonos nevet. Az újszülöttet ennek megfelelően anyakönyvezték. A háborús viszonyok ellenére új húgocskám már nem otthon, hanem rendes szülészeti osztályon látta meg a napvilágot. No, nem kórházban, csak egy egészségházban Gödöllőn, a járási központban, de ez a szülészeti osztály semmiben sem különbözött a kórháziaktól. Ekkoriban az isaszegi gyerekek zöme már nem Isaszegen, hanem Gödöllőn jött világra, és ott anyakönyvezték. Minderről Apánk közlése alapján értesültünk, így születése számunkra váratlan eseményként hatott: néhány napja még nem volt, most pedig hirtelen megjelent. Következő vasárnap Apánkkal együtt meg is látogattuk Anyukánkat és a kisbabát az egészségházban. Haza csak akkor engedték őket, amikor Anyánk már felépült annyira, hogy normálisan tevékenykedhessen. Addig ránk Anyánk húga, Teri néni vigyázott, és természetesen ellátta a háziasszonyi teendőket. Új testvérke megjelenésekor az idősebb gyerekekben, persze, felmerül a kérdés, honnan jött, hogy került elő a kisbaba. Apánk is, Teri néni is vallásos világnézetünknek megfelelően azt válaszolták, hogy az Úr Jézus adta Anyánknak és nekünk. Ez a magyarázat a szülők számára két szempontból volt kényelmes. Először, mert egészen kis gyermekek számára is érthető, és elfogadhatónak látszik, másodszor, mert később, amikor a gyerekek ismeretei a természetről bővülnek, az új követelményeknek megfelelően továbbfejleszthető. A módosult magyarázat szerint a gyereket az anya szüli ugyan, de hogy melyik nőnek lehet gyereke, és melyiknek nem, az az Úr Jézus áldásától függ. Az a tény, hogy természetfeletti történések esetében szüleinknél nem általában az Isten szerepelt, hanem mindig a Szentháromság második személye, valószínűleg következetes protestantizmusukból adódott. Az is sajátos protestantizmusuk kifejeződése lehetett, hogy a Szentháromság második személyét sohasem emlegették Jézuskaként, de még Jézusként sem, csak Úr Jézusként, azaz az általános isteni hatalom egyetemes földi képviselőjeként. A protestáns vallásosság általános dogmái szüleink szóhasználata által észrevétlenül szívódtak belénk, mielőtt létezésükről tudomásunk lehetett volna. Végül az a nap is elérkezett, amelyen húgocskánkat, akit a családi magyarázat szerint az Úr Jézus ajándékozott nekünk, hazahozták a kórházból. Mindez igen prózai körülmények között történt. Egy borús télvégi napon szélben és hóban Anyánk és Teri néni egy mózeskosárban gyalog hazahozták a babát. Gödöllőről Isaszegre csak vonattal jöhettek, Gödöllőn az állomásig és Isaszegen az állomástól hazáig pedig csak gyalog tehették meg az utat, amely így sem tarthatott 45-50 percnél tovább. Hazaért tehát a Baba is: egyelőre a kettős Rozália Magdolna név helyett így szólították. Hamarosan gyönyörű, fehér bőrű, piros arcú, aranyszőke hajú kislány lett belőle, és tovább is megőrizhette volna, ha két év múlva nem születik meg következő testvérünk. Ismertem olyan nőket közvetlen környezetemben, akiket még nagymama korukban is Babának hívtak. Második kishúgom születése nagy változást hozott a családi életbe. Teri néni nem utazott vissza Győrbe az első hetek után, hanem végleg nálunk maradt. Anyám egyedül nehezen tudta volna ellátni a háztartást és a négy gyerek gondozását, különösen az akkori falusi viszonyok között. Szerencsére Apám kétszáz pengős havi fizetése, ha valószínűleg szűken is, de lehetővé tette, hogy egy felnőttel is megnőjön a család létszáma. Nem tudom, kapott-e Teri néni akkoriban legalább valamennyi zsebpénzt, de aligha. Részéről az, hogy tartósan nálunk maradt, mindenképpen anyagi áldozatot jelentett, mert munkahelyét ott kellett hagynia. Foglalkozása miatt rendszerint négy-öt évenként munkahelyet kellett változtatnia, így ez nem jelentett nagy különbséget, ugyanis főállásban babysitter volt. Az ide vonatkozó régi,

54 / 79

francia eredetű nörsz (nurse) szó mára teljesen kikopott a magyar nyelvből. Győr már elég nagy város volt ahhoz, hogy népes, elég jól szituált értelmiségi vagy hivatalnok rétege legyen, amelynek tagjai alkalmazhattak babysittert. Teri néni általában orvosoknál vagy katonatiszteknél dolgozott. Állástalanság sohasem fenyegette. Az orvosoknál viszonylag sok egészségügyi alapismeretet sajátított el. Az igazi áldozatot a falusi viszonyok és a kicsi ház miatt hozta. Utólag is nehéz megértenem, hogy fértünk el annyian az egy szoba-konyhás családi házban. A Baba azonban nagyon kényelmes körülmények közé került. Akkora gyerekágyat kapott, amelyben kényelmesen alhatott és élhetett még hat éves korában is, bár ennek is megvolt a maga hátránya. Mivel az ágyban bőven volt helye, és ott nem érhette baj, a felnőttek nagyon ritkán emelték ki belőle, és vitték sétálni a szabadba. Elvégre nekik továbbra is sok dolguk volt. Így egyéves korára megtanult járni, de a gyerekágy rácsát sohasem engedte el, ezt érezte biztonságosnak, és semmi sem kényszerítette támasz nélküli mozgásra. Végül egy szép tavaszi napon – már május lehetett – Apánk úgy döntött, hogy erdei kirándulást szervez. Nem kellett messzire menni, mert utcánk a falu szélén az erdőtől 5-10 percnyi sétára húzódott. Babát legszebb színes kötött ruhájába öltöztették, amelyen elöl két szép pamut gömb lógott. Még ennivalót is vittünk magunkkal. Az erdő szélén egy tölgyfa árnyékában leterítettük a takarókat, és elhelyezkedtünk. A Baba Apu nyakában ülve utazott odáig, mi természetesen gyalog mentünk. Körbe helyezkedtünk el a takarók szélein. Apu a Babát a kör közepébe ültette. A kislányon látszott, hogy tetszik neki a helyzet. Egy darabig csak ült, és nézte az erdőt, majd váratlanul négykézlábra fordult, és kissé bizonytalanul, de felállt. Amikor kellően kiegyensúlyozta magát, nyugodtan, egyenletesen elindult apja felé. A néhány lépésnyi utat az elesés veszélye nélkül tette meg, amíg el nem érte Apu karjait. Ott egy kicsit megpihent, és utána ismét gyakorolta a járást. Mi örömmel bátorítottuk, ő pedig talán sejtette, hogy megtette az első lépéseket az önállóság felé.

Kántás Balázs legújabb versei Kántás Balázs - ezúttal is.

Borfoltok

Puzzledarabkákból illesztem össze platina-arcodat. Tea-tengerbe merülök. A kanál érintésed után kutat.

Ma este még a biankó lapok is a csípőd köré illő sort keresik. Borfoltok egy képzelt íróasztalon – vörös ujjlenyomataid.

( … tenyerem leveleibe …)

Fut alattunk az az azonosíthatatlan sötétkék vonat.

/akár csak mi, összeolvadnak a sínek./

Tenyerem leveleibe csomagolom arcodat –

szürke lenyomatát nem árulom el senkinek.

sziromszélben bőrkabátban lépnek lépnek át be vissza fogaik között élőbeszédet rágicsálnak

55 / 79

lábnyomuk meztelen lábnyomuk sötétzöld lábnyomuk üresen hagyott lemezfelületen aszfaltmentes arclenyomat

Csillagizomzatod megfeszül, ahogy véna-folyódba tű hatol.

/Kócos-kórházszagú szépséged engem is az intenzívre vág./

Összegabalyodó ujjaink, amíg elcsukló hangodon önmagadba visszaénekelsz.

Összefutás

Összefuttok mint az irányítatlan nyulak egy szürke fém fantommezőn felettetek félszárnyú madarak keringnek most oldódik fel minden aminek végre fel kell oldódnia a saját levében a sorok egyre rövidülnek amint mindent elnyel a kék szemétkosár gyűlnek gyűlnek körétek a kettősügynökök az üzeneteket többé nem dekódolja senki összefuttok mint az irányítatlan nyulak tágul a fantommezők közötti űr közelebb érnek a körben gyűlő kettősügynökök fogyatkozik a nap a másodperc a szó szátokban már visszapergethetetlen homokszemek nem mér meg több igazságot a nyelvetek pedig visszhangozna még a porladó költő halotti beszéde váltásokról, következményekről lenne még mit mondani összefuttok mint irányítatlan nyulak de már nincs az a szürke fém fantommező sem üres a nyelv ami szólna nektek helyettetek nincs már amit az eltömített száj belélegezzen csak az a végső, magát mindig újrajátszó összefutás

56 / 79

Trubadúr és teremtő Szepes Erika Birtalan Ferenc: Trubadúrének című kötetéről

Szepes Erika

Trubadúr és teremtő Birtalan Ferenc: Trubadúrének című kötetéről

A többesszám első személy Ha a költő megnevezi választott műfaját, annak két oka lehet. Vagy szeretne részese lenni egy hagyománynak, vagy éppenséggel szembenállását akarja kifejezni. Kétségtelen: Birtalan szerelmes verseket ír, ennyiben nyilvánvalóan kötődik a trubadúr-hagyományhoz. A kérdés csak az: milyen az a trubadúr-hagyomány, amihez csatlakozni akar, és milyen versekkel teljesíti ki ezt a beágyazódást. Birtalan kötete már első szavaitól kezdve a legszenvedélyesebb erotika hangján szól: két ember testi közelítésének és távolodásának küzdelmét beszéli el. A két ember nem akárki: a férfi a trubadúr, a nő a megénekelt múzsa (trubadúr-líra lévén: a nemes hölgy). Kezdetben két külön egyéniségként találkoznak, majd megtörtént egybeolvadásuk egy állandó MI-többesszámot hoz létre: „ringatnánk egymást fönn az égen / az ég mi lennénk se én se te” (9, a számok a továbbiakban is a kötet oldalszámait jelzik). Ez a tökéletes egybeolvadás olykor a szerelmi önkívület abszurd képeit szüli: „hullok és elégek szemedben / hogy ne lássam a Krúdy utcát” (25). Ha a szerelmesek között adok-kapok viszony áll fenn, azt egyformán élik meg; ezt Birtalan egy régi magyar stilisztikai alakzattal, az ú.n. közöléssel érzékelteti: az ige egyaránt hat vissza az adományozottra és utal előre az adományozóra: „ de rádtettem polárkabátom / tiltakoztál: ugyan minek / de látszott jól esett / s nekem a csöppnyi villanást szemedben látnom” – a befogadó és az adományozó közös igéje: „jól esett” ( 24)

Teremtéstörténet A két szereplő egy teremtéstörténetben születik meg, amelynek különlegessége, hogy mindketten egyaránt teremtők és teremtettek. A Halld című versben a költő a bibliai Teremtéstörténet Istene, hiszen porból alkotja meg a második személyben megszólítottat, a teremtés igéjével: „Legyél!” A teremtett lény felismeri Teremtőjében az Öreg Istent, aki átadja neki a teremtés további feladatait: „Elválasztottad a sötétséget a világosságtól”, innentől kezdve nem is lehet pontosan tudni, de nem is szükséges tudni, ki a teremtő és ki a teremtett. Az Öreg Isten (a költő) szól: „Te vagy a világosság, aki jöttél a sötétségből. /Azért, mert én úgy akartam, hogy legyél a porból, / csillagokat rakjál az égre, / napot a nappalnak, holdat az éjszakának.” A legfontosabb adomány, amivel a teremtettet megajándékozza: „Te vagy az én örökkévalóságom.” - az örökkévaló élet az egyetlen dolog, ami isteni privilégium. És tovább fokozza a teremtmény jelentőségét, belőle alkotva meg a világmindenséget, fordított Genezis-történettel. A teremtményre ruházott világmindenség részeinek sorolása már az Énekek Éneke magasságában szól, majd a 84. Zsoltárral fokoz. Birtalan: „Siralmaim völgyét megtölti a te nevetésed. / Szerelmed tüze olvasztja a havat a hegyről.” A Zsoltár: „ Boldog ember az, kinek te vagy erőssége, / s a te ösvényeid vannak szívében. / Átmenvén a Siralom Völgyén, / forrássá teszik azt, bizony / áldással borítja korai eső.” (Zsolt., 84, 6-8) És felidéz egy másik teremtéstörténetet is, a görög mítoszét, amelyben a zseniális szobrász, Pügmalión, gyönyörű női testet farag márványból, beleszeret, és szerelmének nagyságát látva Aphrodité életre kelti a szobrot, Galateát. Birtalannál: „Te vagy az én csodatévő, élő szobrom.” A bibliai teremtéstörténet puritánságát teszi szerelmes himnusszá, Énekek Éneké-vé a költő, rárímelve egy nagyon távoli, gondolatilag mégis rokonnak érezhető előzményre, ami eddig nemigen hatolt be az európai kultúrába, de gondolatmenete – közvetítőkön keresztül – átszármazhatott Birtalanra. Az előzmény, amit rokonnak érzek, egy prózaköltemény. „ Amikor az isteni nemzőatya (Tvastri) meg akarta teremteni a nőt, meg kellett állapítania, hogy már minden anyagát felhasználta a férfi teremtéséhez, már nincs miből dolgoznia. Így alapos megfontolás után fogta a hold keringését, a kúszónövények kerekded mozgását, az indák simulékonyságát, a füvek remegését, a nád magasba nyúló karcsúságát, a virágok frissességét, a levelek súlytalanságát, az elefántormány vékonyodó karikáját, az őzek szemének pillantását, a méhraj laza rendjét, a napsugarak örömteli ragyogását, a felhők zokogó panaszát, a nyuszik félénkségét, a pávák hiúságát, a papagáj keblének puhaságát, a gyémánt keménységét, a méz édességét, a tigris kegyetlenségét, a tűz izzásának meleg fényét, a hó hidegét, a szajkó fecsegését, a kakukk csalogató hívását, a daru kétszínűségét és a fogoly hűségét, s amikor mindez együtt volt, megteremtette belőlük a nőt, és odaadta a férfinak.” A fenti szöveg szerzője Cangjang-gjaco, aki 1683 és 1706 között volt tibeti istenkirály, a háromszáz évvel ezelőtti hatodik dalai láma. A rokonságot talán nemcsak én érzem. Hogy mennyire modern a kettős teremés gondolata, arra bizonyíték, hogy a kortárs Baka István is vegyíti a Genezis teremtéstörténetét a Pügmalión-történettel; Birtalanhoz hasonlóan nála is kettős teremtés megy végbe: Pügmalión című szonettjére gondolok, melyből a kulcsmotívumot idézem: „És mindegy már, hogy én faragtalak, / Vagy engem formált fehér kezed; / Te kőből, én agyagból – hús leszek.” (Pügmalión. I. Tündének). A teremtő hatalom végigvonul Birtalan kötetén: a szerelem ereje az elemek tombolását képes előidézni, és ha már az egész természet tombol, a nő, aki ezt a földindulást okozza, „kitárt szárnyú szerelemről” is mesél, s ezzel bűvöli maga mellé a férfit, aki a Boldogság Kék Madaraként érkezik (29), amiként a nőt is így szólítja a férfi: „röpülj madár röpülj te kék”. (26) Ha a férfi meglátja a természetben a világmindenséget, amelynek magányában kénytelen istenre gondolni, a gondolat fennköltségét megérezve így ítél: „az volt az én pillanatom”, mert a pillanat ismét teremtő erejű volt: hullámok hátán meghozta a nőt, a habokból kikelő görög istennőt, Aphrodité Anadüomenét.

Trubadúrköltészet A teremtő költő az Öreg Isten mellett trubadúrként is meghatározza magát. Felületes képzeteinkben, elhomályosult olvasmányélményeinkben a trubadúr az ideális, soha el nem érhető szerelméhez dalol vágyakozó, beteljesületlen lángolásáról, csupa fájdalomra, jaj és baj költészetre emlékezünk, vagy éppen a hölgy bájait részletező, dicsőítő énekekre. Vajon ilyen volt-e valójában a trubadúrlíra, amelynek hagyományait kívánja Birtalan követni? A felületes emlékezés, a hiányos ismeret mindig egyszerűsít. Az ideálishoz, elérhetetlenhez fohászkodó trubadúrlíra – a közhiedelemmel szemben – nem zárta ki a testi szerelmet sem. „… gyönyörökre a trubadúrok is vágytak, csak vágyaik kielégítését szüntelenül elodázták, mintha attól féltek volna, hogy a testi vágyak beteljesülése a szerelmi szenvedély és a költői ihlet kiapadását vonná maga után (…) E költészet eredetisége és modernsége éppen ebben az állandó vágyakozásban és belső feszültségben rejlik.” (Szabics Imre VIL trubadúr-költészet) A beteljesületlenség gyakran abból a társadalmi különbségből fakadt, ami az imádott hölgy arisztokratizmusa és a trubadúr alacsony származása, szegénysége között feszült. E lírának tehát jellegzetessége, majdhogynem tartozéka volt valami ellentétesség, ellentételezés, amelynek kulcsszavai az egyik végleten az öröm, amit nemcsak a szerelmi érzés keltett fel, hanem az ébredő tavaszi természet, vagy valami boldogságot hozó dologra való emlékezés is. A másik kulcsszó a másik végletről a boldogtalan sírás. Hogy az imádott hölgy kiléte titokban maradhasson, személyét és a hozzá fűződő szenvedélyt stilizálni kellett – mindez az egyénítés ellenébe hatott. A trubadúrlírában még nem volt benne a romantika szenvedélyessége és individualizmusa.

Ellentétező szerkesztés Hogy mit őriz meg, vesz át mindebből Birtalan trubadúrköltészete? Az öröm és fájdalom ellentétességét feltétlenül. A már elért szerelem elvesztésének lehetősége feletti aggodalmat mindenképpen. A beteljesülés és annak azonnali megszűnése, a boldogság és a gyötrelem közti ide-oda hányódás folyamatosságát állandóan: „és mindig utánad megyek titokban / és te titokban mindig itt maradsz nálam.” (16) De ez a titok ma már nem a személyek társadalmi különbségéből adódó felfedhetetlenség, - bár Birtalan sem említ nevet („idekerülhetne egy női név”, és: „ideírhatnám a nevedet / lehetne fiktív / végülis kit érdekel / egy részeg álom kit hív”) , a szeretett nő lényét talán csak egyetlen külső jegyből, szeme színéből árulja el nekünk: tengerszínszemű – hanem egyfajta modern rejtekezés, a forró érzelmek eltárgyiasítása, mintha a név kimondása a negatív mágia erejével bírna, mintha az érzelem nyílt megvallása csorbítaná, netán megszűntetné azt ( ez némiképpen rokon a trubadúrok távolító gesztusaival). Még egymás előtt is rejtik érzéseiket: „hogy tudd meg amit nem lehet / hogy vágyom rá hogy megtehesd” – rejtekezés és ellentétezés is egyben. Ahogy maga Birtalan vallja, hogy a világi elvárás és az ő érzelmei között áthághatatlan szakadék van: az illem fehér rózsát kívánt volna, ő, az ösztöneinek engedelmeskedve vöröset vitt („vöröset kértem / a tudatalattim: lehet”, 20). S a kérdésre, hogy átok-e, áldás-e ez a mindent felkavaró vihar, válasza nincs: „de jó a válasz hiánya” (23). A hiány olykor jó, mint az előbbi idézetben, de vannak egyértelműen rossz hiányok is: az elmaradt szobafoglalás után „csak a rettenetes hiány maradt” (27-28).

57 / 79

S hogy Birtalan trubadúr-lírájának fájdalma konkrét fájdalommá válik a kapcsolat megszűnte után, az nem az elérhetetlenség toposzából fakad, hanem a beteljesülés vágyának hiányából, a vágy kiégéséből. A fájdalom hol rezignált, és belül marad az intimitáson („magamra húzom paplanom / elrendezlek: otthonom vagy”, 53 ) ; hol a rezignáltságnál erőteljesebb hang szól a Befordult szonett-ben ( pontos verstani meghatározása: sonettessa): gyászról, őrült virágzásról, gyilkos gravitációról beszél (55), és a leküzdhetetlen fájdalom előhívja az alulstilizáltság alakzatait is („ kurva rohadt”, „lószar a fűben”), de még ezt is ellentétpárban jeleníti meg: „elbújni kéne és látszani” (56)

A költő májusol Kétségtelenül ennek a költőnek május a legfontosabb hónapja. Nem a zsenge március, a bolondos április, hanem a kiteljesedett, beérett, már nemcsak ígérgető, de beváltó tavasz: „május akácviharban” (23); „sötétedett a május este” (24); „leültünk a kertszegélyre / május este” és „azóta jövünk a Krúdy utcán / és minden mint akkor májusos” ( 25); „Májuskezedben orgonák” (31). Korábbi versei között is hangsúlyosak a májusiak: a Sebek májusok-ban a teljes reménytelenségből való megváltást a májustól várja: „de érkeznek még a májusok / és jönnek új remények.” Talán az érett, sok megpróbáltatást megszenvedett férfi felfokozott szerelmi mámorához a virágözön és a dús illatár közelebb van, mint a csak rügyező, bimbózó éledés. S a május, a kiteljesedés után mintha a pozitív folyamatok véget érnének: „múlnak dúlt napok / múlik minden / akácok nyílnak / gesztenyék/ a májuson túl semmi sincsen.” (11) Ez a semmi, a szerelem vége és a halál közelítése azonos képzetkört alkot Birtalannál.

Elhangolódás „A májuson túl semmi sincsen” sor a szerelmi krónika kezdetén vetít előre valami rosszat. Ennek a rossznak a megjelenései az Ez van című verstől sorolódnak. A vers a hiány verse: hiányzik minden, ami jó, és megjelenik minden fenyegető jel, amelyek mind élettelen tárgyak, élettelen és mozdulatlan a világ A nem létező miért?-re mégis válaszol a vers utolsó sorában a költő: „Ebben a versben nem jön értem senki.” (44) A lemondó hangvétel a versek előrehaladtával fokozódik, sokasodnak a semmik és a nincsenek, a megválaszolatlan kérdések, és fájdalmasan ismétlődik az én se, te se. (45) Az Októberkapu véglegesen rázárul a május-világra; amit feltár, az egyrészt alulstilizált („dögkútba hulló délután”; „hullafoltos évtized” ), másrészt olyan sok a hiány, hogy szinte már nincs is világ (46), és egyre durvábbak a szavak, káromkodásokká formálódnak („ez a nap egy hatalmas baszki”) , és az október után a költő már hívja a telet, hogy végképp lezáruljon minden, „ ha hiába várok a megváltóra”. (47) A Negyedik vasárnap már a kedves nélkül múlt időt méri (48), a télutó és a tavaszvárás is színét veszti: a hiányérzet erősödésével, a fogyó idővel fenyeget, a csak volt-emlékek kioltják a vágyakat, a testet melengető forró, vörös érzések helyett egy rémisztő, hosszú fekete sál hivatott a hidegtől óvni – de a Te-nek szólított keze munkája már nem az Én-nek készül. Ha a trubadúrlíra pozitív kulcsszavaként az örömöt jelöltük meg, Birtalan szenvedésének kulcsszava nem a fájdalom, hanem a hiány:„a hiány szélmalomszárnyai kaszabolják testem / se páncélom / se szolgám / se rossz gebém”. Birtalan képalkotása a metafora következetes végig vitelén alapul: a szélmalom melletti hiányok Don Quijote attribútumai, amelyek nélkül a költő teljesen magányos és tehetetlen (51). A Don Quijote-i árvaság termi meg a kötet címadó versét, a Trubadúrének-et (végülis Don Quijoténak is van elérhetetlen, megénekelt szíve hölgye, Dulcinea): a boldogtalan trubadúr nemcsak ideáljának elérhetetlenségét , hanem a beteljesülés utáni elvesztését siratja: képzeletben más karjában látja, ezért fakad fel benne a legszélsőségesebb, legmélyebbről induló ellentétezés, a legszebb, amit nő valaha kaphat: „gyönyörűm te mocsok kurva” (52), majd summázva, kurtán, nem felkiáltásként, hanem összeszorított szájjal sziszegve: „kurvára fáj” (59).

Szakítás, megsemmisülés Végtelen és reménytelen küzdelem a kötet többi verse, melyeknek elszenvedője „egy öregségbe deportált költő” (60), aki Nagy utazás-t tesz (talán a Semprun-mű címével egyezés sem véletlen), egy Homérosz-felidézéssel, egy sötét folyón, a halálba (61), melynek hol megadni látszik magát, hol dacosan ellenáll. Megfogalmazás módjában a mégis-mégse ellentétpár visszacsengeti Vas István gyönyörű anakreóni őszikéi közül azt a párverset, amelyeknek címe: Megyek, Mégse, abban a kötetben, amelynek címe: Mégis. Az önmegadás minden esztétikumra törekvést megsemmisít a költőben: felerősödnek a káromkodások, durvaságok, az alulstilizált közbeszéd frázisai („franc tudja”, „ribanc vagy”, „ki volt az az állat / aki ezt az egészet kitalálta” (63), „tipor a jajbazdmegvilág” (66).

A trubadúrköltő humanizmusa

A kötet egyik záró verse mottóval jelzi, hogy Adyval fog pörölni, a magát felsőbbrendű teremtőnek érző Adyval, az Elbocsátó, szép üzenet költőjével, akivel nem poétikai, hanem erkölcsi vitája van a költőnek. Birtalan szakító verseit már megelőlegezte az elhangolódás-versek egyik utalása („elbaszott, szép üzenet”, 41). Az „Általam vagy, mert meg én láttalak” mottó erősíti az Adyval való perlekedést a Szupernóva című vers elején, amely a kötet egyik legszebb, legmegrázóbb, és éppen a költői vita okán a legkatartikusabb verse: a megteremtettelek, de élni hagylak, meghagyom önálló létezésed gondolat szépséges képekben való kifejtése. „visszaengedlek / ragyogj (…) nem eltakarni akarlak / visszaadni az égnek (…) fölemellek / röpülj tenyeremről / világom világa” – az utolsó sor már az Ómagyar Mária-siralom szavaival emelkedik a magasba. A Teremtéstörténet tehát a MI felbomlásával véget ér, de nem vonódik vissza: ez a Teremtő nem önző. Az Ady-polémia explicit, de mintha a „pislákoló hiány ég / mint öreg utcalámpa” képben egy megint másféle magyar habitust mutató vers, a Semmiért egészen lecsavart lámpája is ott pislákolna. Birtalan önzetlen, gyötrelmesen mély szerelmét a legnemesebbek között tarthatjuk számon.

Irodalmi reminiszcenciák

Mivel nyíltan (mottóval), szóbeli megjelenítésekkel (felidézések) többször él a költő, verseinek szövetében akkor is érezni elődök örökségét, ha nincs kimondott utalás rájuk. Birtalan nagyon művelt, olvasott költő, aki nem hivalkodik olvasmányélményekkel, nem ír lábjegyzetet a versek alá vagy lapszélre, mégis oly módon sajátította el a világirodalmat, hogy mások sorait, szavait szervesen tudja saját szavai közé illeszteni. Csak néhány példát idézek. A „lennék én” gondolat (Hüpp-hüpp, 35) képsorai egészen Anakreónig nyúlnak vissza, aki egyik szerelmesversét így fejezi be: „s a szandálod lennék, hogy lábaddal taposs engem.” Az anakreóni gondolat világirodalmi toposszá válva sok „lennék én” verset ihletett. A Szabad? (ötletek jegyzéke) József Attila pszichopatológiai vizsgálati naplójának durvaságát, kakofemizmusát idézi, hogy a magában rejlő ösztönlényt is felmutassa, ne csak a fenséges teremtőt. (37) A „Dolgaim elől rejtegetlek” mottójú vers József Attila versben megfogalmazott végletességét, ellentéteit folytatja (38), a Kit című vers az Óda képeivel indít, és eljárását pesties zsargonnal kommentálja: „szinvásra hozva az egészet” (62). A közvetlenül a szakítás utáni állapotáról ismét zsargonban mondja el a század elleni panaszát „ne vedd karinthygáborosra”, majd átveszi a megnevezett költő egyik legszebb versének címét is: „én fájdalomherceg” (54). A kötet utolsó verse József Attila egyik legutolsó versének, a Karóval jöttél-nek intonációjával, szárazon fájdalmas kijelentéseinek felidézésével zárja le a gyötrelmes búcsút („eléltem réges- rég a testem / bajaimat magam kerestem (…) néha tűrtem hogy hozzám érnek”). A vers formája is a Karóval jöttél ritmusa, amire önironikusan maga is céloz : „ verstanilag talán nincs hibája” (69).

Költői eszközök Ha egy költő – egy trubadúr – éneke olyan természetesen folyik, mint az élőbeszéd, olykor önmagában morfondírozást, olykor beszélgetést hallunk benne, hajlamosak vagyunk nem felfigyelni arra, milyen költői eszközökkel hozza létre ezt a magától értődést, egyszerűséget. Pedig az egyszerű költői szöveget is költői eszközökkel kell megmunkálni, csak éppen olyanokkal, amelyek tökéletesen simulnak a versbeszéd közlendőjéhez. Láttuk már gondolatban, képben egyaránt megnyilvánuló ellentétező szerkesztését, felfigyeltünk idézeteire és felidézéseire. De legalább ilyen jelentősek a szöveg költőisége szempontjából szóalkotásai („gépelőtt-magány”, 21), metaforái („csönded keresztjét vonszolod”; „rabként tizennégy sorba zártan” – mondja a szonettre, a legfeszesebb formára, a szerelmi rabság élénk megjelenítéseként). Versformái között a sok szabadvers mellett vannak ritka, sajátosan megválasztott formák: a Titkos utcán szakaszait két-két párvers alkotja, amelyek egy ambroziánusból és egy anakreóniból állnak, a Ráolvasó felező nyolcasai az archaikus mágikus bűvölők ritmusában szólnak, a Befordult szonett különös szonettformájáról már esett szó.

Birtalan Ferenc karcsú kis kötete egy nagyon nagy szerelem fájdalmasan hű krónikája, amelyben több jelentésréteget figyelhettünk meg, a teremtéstörténettől a trubadúrlíra valódi lényegén át a költői hagyományok átörökítéséig, a nyelvi stílusrétegek (genus sublime, genus mediocre, genus humile) egymásmellettiségéig. A Trubadúrének megszületésekor a magyar szerelmi költészet egy jelentős kötettel gyarapodott: gazdagodott az esztétikai minőség legmagasabb fokú kiteljesítésével, és gazdagodott a humanista világszemlélet legnemesebb megnyilvánulásával.

58 / 79

Olvasnivaló VAD VADON --Baranyi Ferenc Kossuth díjas költő új kötete.

Vad vadon címmel jelent meg az idei ünnepi könyvhétre Baranyi Ferenc Kossuth díjas költő új verseit és műfordításait tartalmazó könyve. A Hungarovox kiadónál megjelent kötet már kapható a könyvesboltokban, vagy megrendelhető a kiadótól. Folyóiratunkban néhány kitűnő verset ízelítőként megmutatunk. Lásd itt

A Littera Nova gondozásában szintén a könyvhétre jelent meg Gyimesi László új regénye, Az ember, aki lejött a hegyről címmel. A műből korábban közöltünk részletet.

59 / 79

Olvasói vélemények Nyugdíjas özvegyasszony vagyok, özv Révay Jánosné Nyugdíjas özvegyasszony vagyok, s aktív koromban köztisztviselőként dolgoztam. Szerény a nyugdíjam. A gyerekemtől azonban nem várhatom el a segítséget, mert a fiam munkanélküli, s ők is csak éppen hogy megélnek. Egyelőre a számláimat még ki tudom fizetni, de nagyon meg kell néznem mire költöm a pénzem. E miatt állandóan figyelem a bedobott reklámújságokat és hirdetéseket, hogy hol van leértékelés.

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyugdíjas özvegyasszony vagyok, s aktív koromban köztisztviselőként dolgoztam. Szerény a nyugdíjam. A gyerekemtől azonban nem várhatom el a segítséget, mert a fiam munkanélküli, s ők is csak éppen hogy megélnek. Egyelőre a számláimat még ki tudom fizetni, de nagyon meg kell néznem mire költöm a pénzem. E miatt állandóan figyelem a bedobott reklámújságokat és hirdetéseket, hogy hol van leértékelés. A napokban elmentem a közeli vásárcsarnokba, ahol rendszeresen szoktam vásárolni, s így ismerem már jól az árusokat is, meg azt is tudom melyiknél lehet szép-, friss árut kapni. A minap is kimentem zöldséget venni, s annál az eladónál vásároltam, akinél szoktam. Vásárlás közben beszélgetni szoktunk, mert rendes ember és jó humora is van, amivel néha megnevettet. Különböző zöldségeket és krumplit vásároltam, s közben szemembe ötlött a görögdinnye kupac. Gondoltam veszek azt is, de mivel éppen úgy álltam, hogy nem láttam az ártáblát, mondom az árusnak: - Ugye 100 forintba kerül! - Ugyan már! - válaszolta az árus. 100 forint a nagybani piacon, de nekem ahhoz teherautót kéne bérelnem, hogy el tudjak hozni vagy 5-6 mázsát ide a város másik végébe, meg embereket fogadni akik ott felrakják, itt meg le. Ezt nekem mind ki kéne fizetnem, s utána még hol van az én hasznom? - A tévében azt mondták, a megállapodás szerint 100 forintért fogják árulni. - mondtam neki. Annyiért is árulják a nagy áruházláncoknál, de azt meg nem tudja senki ellenőrizni, hogy mennyi külföldi dinnyét kevernek bele!. - válaszolta Sajnos most nem tudtam nevetni a beszélgetésünkön!

Én azt nem értem, hogy a nagy hanggal beharangozott megállapodással kit támogatnak? A magyar árusokat vagy a multikat és miért nem mondják a tévében, hogy csak a multiknál 100 forint?

Elnézésüket kérem, hogy ilyen levéllel zavarom önöket, de úgy kikívánkozott belőlem, s kinek mondjam el? Otthon a szobámban egyedül a tévének?

Üdvözlettel: özv Révay Jánosné

60 / 79

Politika A reformáció emlékére Jakócs Dániel Összefoglalás Karácsonykor egy éve lesz annak, hogy a reformáció emlékére írt cikksorozatunk elkezdtük. Akkor magam sem gondoltam, hogy ilyen sokáig késünk az összefoglalással. Az ok nagyon egyszerű, mert nem találtunk olyan egyházzenei szakembert, aki a román nyelvű liturgiához kapcsolódó zenei anyagot és magyarázatot elkészítette volna. Átmenetileg kénytelen voltam lemondani róla, és befejezni a sorozatot. Ha mégis sikerül ilyen anyagot kapni, utólag feltesszük.

A reformáció emlékére Összefoglalás Karácsonykor egy éve lesz annak, hogy a reformáció emlékére írt cikksorozatunk elkezdtük. Akkor magam sem gondoltam, hogy ilyen sokáig késünk az összefoglalással. Az ok nagyon egyszerű, mert nem találtunk olyan egyházzenei szakembert, aki a román nyelvű liturgiához kapcsolódó zenei anyagot és magyarázatot elkészítette volna. Átmenetileg kénytelen voltam lemondani róla, és befejezni a sorozatot. Ha mégis sikerül ilyen anyagot kapni, utólag feltesszük. Mint minden vallási mozgalomnak és változásnak két fontos része van. Az egyik a túlvilágra vonatkozó hitvilág és nézetek rendszere. Ha a Föld összes vallását nézzük, akkor ezek bonyolult szövevényében a szakemberek is nehezen tudnak eligazodni. Ráadásul ha az összes vallást X-nek vesszük, akkor X-1 a téves vallások száma, mivel minden vallás képviselője a saját vallását tartja helyesnek és a többit tévelygésnek. Mivel bizonyítani semmit sem lehet, ezekkel a kérdésekkel nem érdemes foglalkozni. A vallásoknák és vallási mozgalmaknak azonban van evilági üzenete is, és ezzel mindenki foglalkozhat, értheti és értékelheti. A mi alapvető szempontunk az, hogy mit adott a reformáció az európai kultúrának és azon keresztül az emberiségnek. A reformációt lutheri megfogalmazásban vizsgáltuk. Mik voltak a lutheri reformáció legfontosabb eredményei?

1. A bűnök bocsánatát nem lehet pénzen megvenni, senkinek a lelkiismeretét pénzért nem lehet felmenteni bűnei alól. 2. Isten nevében és helyett semmilyen vallási hatalom nem döntheti el, mi a helyes és mi a helytelen. A helyes viselkedést a Bibliában közölte Isten az emberekkel és azt mindenkinek magának kell megismernie és mindenkinek egyénileg kell eldöntenie, hogy a Biblia alapján hogyan kell élni és cselekedni. A külső vallási hatalom helyébe az egyéni gondolkodás és döntés joga és kötelessége lépett. A hívő vallásilag kívülről irányított egyénből önállóan gondolkodó személyiség lett, nagykorúvá vált. A vallásos ember a vallás kérdésein belül szabadon gondolkodhatott. Ez az elő lépés volt a gondolkodás szabadsága felé vezető úton. Megmaradt ugyan a Bibia mint a közösen elfogadott isteni kinyilatkoztatások összessége alapelvként, de annak értelmezése minden hívő ember egyenlő joga lett. Az egyházon belül a hívők között a teljes egyenlőség elve vált szabállyá. A protestáns vallások tagjai vallási szempontból egyenlő emberek gyülekezete lett. Ez a vallási egyenlőség, gondolkodási szabadság a későbbiekben a kialakuló polgári demokrácia előképe és modellje lett. Nagyon fontos az a tény is, hogy ebben az esetben vallási kérdésekben ugyan, de már itt a földön egy reálisan működő, evilágon tevénykedő szervezet életében érvényesültek a gondolkodási szabadság és a teljes egyenlőség, azaz a polgári demokrácia nagyon fontos politikai alapelvei, a modern európaiság kezdetei. A következő fontos lépést Európa modernizálása útján a reformáció akkor tette meg, amikor Luther Márton Kis kátéja nyomán a társadalom és a család erkölcsi alapelvévé a tanulást és a munkát tette a katolikus középkor aszkézise és böjtjei helyébe, és nem általában a munkát és a tanulást. Mindenki a maga dolgát jól tanulja, jól végezze – írta Luther. A középkori katolikus egyház egyik szerzetesrendjének jelszava volt, hogy „Imádkozzál és dolgozzál!” Itt azonban sokkal többről van szó. Nem elég csak dolgozni, jól kell dolgozni, csak a jól elvégzett munkát lehet elfogadni. Nem kevésbé fontos, hogy a jó munka feltételeként előbb jól kell tanulni, hangsúlyozom, nem elég csak tanulni, jól kell tanulni. Ez a követelmény teljesen hiányzott a középkori erkölcsből. A jól megtanult szakmát, a jól elvégzett munkát az általános emberi erkölcs alapkövének kell tartani ma is. Ott, ahol nem ez a legfontosabb erkölcsi követelmény, ott baj van a társadalommal, az a társadalom csak igazságtalan társadalom lehet. Tulajdonképpen ezzel ez erkölcsi normával Luther megelőzte korát, mert az igazi erkölcsiség csak korlátozottan valósulhatott meg a XVI. századi szabad német városok kispolgári társadalmában. Az egész német társadalomban mint osztálytársadalomban csak a dolgozó emberek eszménye lehetett. A mai magyar kapitalista társadalomban, amely szintén osztálytársadalom annak összes igazságtalanságával, ez a legfelsőbb erkölcsi norma nem lehet az egész társadalom erkölcsi alapelve, és nem is az. Nekünk azonban, akik a dolgozó emberiség eszményeit valljuk, a legfőbb erkölcsi norma kell, hogy legyen és egyben erkölcsi parancs arra, hogy ezt az erkölcsi elvet az egész társadalomra kiterjesszük. Nem véletlen, hogy tavaly a reformáció napjáról szinte teljesen megfeledkeztek. Mivel az akkori termelési viszonyok között a társadalmilag hasznos munka legnagyobb részét a családon belül végezték el, a párválasztás akkor az első számú munkatárs kiválasztása volt. A családi élet megbecsülése a legfontosabb erkölcsi normák egyike lett. A protestáns ember ideálja a családapa és a családanya lett. A szerzetesi eszmények helyébe a családi élet kereteivel szabályozott szerelem és kölcsönös szeretet lépett. A szexuális önmegtartóztatás megszűnt erkölcsi érdem lenni, a házastársak közötti szexuális kapcsolat pedig természetes emberi jog és kötelesség lett. A reformáció teljesen átrendezte az emberi kapcsolatokat. Az új vallási nézetek és erkölcsi normák megvalósításához a feltételeket biztosítani kellett. Ahhoz, hogy mindenki az isteni akaratot a Bibliában találja meg, olvasni kellett tudni. Ehhez pedig iskolák kellettek mindenki számára, német nyelvű Bibliára és tankönyvekre volt szükség. A könyvek nyomtatásához újabb nyomdákat kellett alapítani, az iskolák számára tanárokat kellett képezni, és mindezt nagy számban, hiszen csak Bibliából minden családnak kellett legalább egy példány. Természetesen nem lehetett mindent azonnal megvalósítani, és az már nem lehetett csak néhány ember feladata, bár Luther továbbra is oroszlánrészt vállalt a munkából. Először lefordította az Új Szövetséget, 1522-re készen lett vele, majd 1534-re készen lett a teljes bibliafordítással. Ez a Biblia méreteit tekintve is hatalmas eredmény, de ebben az esetben többről van szó. Luthernek sikerült olyan fordítást készíteni, amyelet az egész német nyelvterületen egyformán megértettek és ezzel lefektette az egységes német irodalmi nyelv alapjait. Philipp Melanchton pedig ezzel párhuzamosan megteremtette a reformáció iskolarendszerét az alapoktól az egyetemekig, közben megírta a szükséges tankönyveket. Pezsgett a tömegek szellemi élete, ez az emberiség addigi egyik legnagyobb haladó foradalmasodása volt, de ezt a forradalmat nem fegyverekkel vívták, hanem tollal és beszédekkel, kulturális forradalom volt. Luther a szószékről órákon keresztül közgazdasági kérdésekről prédikált kisiparosoknak és háziasszonyoknak, és azok hallgatták figyelmesen. Azért nem a reformáció hívei a felelősek, hogy jogukat a szabad gondolkodásra hamarosan fegyverrel kellett megvédeni, hanem a római katolikus egyház erőszakos vezető körei, akik érvek hiányában fegyverrel támadtak. Luther azonban nemcsak németeknek mondta el gondolatait, hanem az egyetemen külföldi diákoknak is, köztük voltak magyarországiak is, természetesen erdélyiek is, magyarok és szászok egyaránt. 1533-ban tért haza Brassóba Luther egyik kedves tanítványa, aki egyben barátja is lett tanárának, Johannes Honterus. Ő ekkor már 35-éves volt. (Ekkor Magyarország még nem szakadt három részre.) Hazatérése után Honterus egy éven belül iskolát alapított (először a fiúknak és később a lányoknak 1543-ban), hamarosan (1549-ben) nyomdát, végül papírmalmot is. Közben egymásután írta a könyveit és adta ki mások műveit is. Mindez Honterus érdeme, de az már Brassó polgárainak a dicsősége, hogy ezekben az iskolákban ingyenes volt az oktatás mindenkinek. Brassó polgárai – mesterek, kereskedők – tudták azt, amit egyes mai politikusok ma sem tudnak, hogy tanulni nemcsak a tanulók érdeke, hanem az egész népé. Honterus Brassóból folyamatos levelezésben állt Lutherral. Luther szerint Honterus az Úr evangélistája volt a magyarok között. („Evangelista Domini apud Hungaros.”) 1541-re Erdély lakosságának a többsége a reformáció híve lett. Körülbelül Honterusszal egyidőben tért haza Magyarországra Sylvester János is. Ő Luthet közvetlen munkatársának Melanchtonak a tanítványa volt. Sylvester János a Dunántúlon Sárváron tevékenykedett, 1544-től a bécsi egyetem professzora lett, halálának évét nem tudjuk. Sylvester János 1539-ben kiadta az első igazán tudományos magyar nyelvtant, kidolgozta a mai magyar helyesírás alapjait, de főműve az Új Testamentum fordítása volt. Fordítás közben létrehozta a magyar időmértékes verselést és ezzel egészen napjainkig meghatározó szerepet játszott a magyar költészet történetében. Evangéliumfordításának legnagyobb érdeme, hogy volt bátorsága teljesen az eredetinek megfelelően a Mi Atyánk fordítását helyreállítani. A Mi Atyánk szövegét a római katolikus fordítás változtatta meg. (Ezt én régen tudom, mert az ún. egyházi szláv, az orosz és az angol fordítás helyes.) A katolikus fordítás hamisítását sem Luther Márton, sem Károlyi Gáspár, sem Szenczi Molnár Albert nem javította ki. A Mi Atyánk fordításában a következő rész hamis: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek” (Máté 6:12). Sylvester János az eredetinek megfelelő helyes fordítása a mai kiejtés és helyesírás szerint a következő: „És engedd el a mi adósságainkat miképpen mi is elengedjük azoknak, akik nekünk adósok.” Az eredeti szöveg aktualitását felesleges lenni hangsúlyozni, társadalmi mondanivalóját már korábban egy cikkemben megírtam.

Az ország 1541-ben történt három részre szakadása, valamint Honterus és Sylvester János halála után Erdélyben a reformáció fejlődése sajátos útra tért. Az ország nyugati részén Sylvester János tevékenységében elérte az elméleti csúcsot, és az ő Új Testamentum szövegének értelmezésében olyan magaslatra jutott, amit utódai közül sem Károlyi Gáspár, sem Szenczi Molnár Albert sem tudott vagy nem is akart elérni.

61 / 79

A reformáció újabb eredményeket ért el Erdélyben 1556-1571 között. Az időredni sorrendet kissé elkerülve az 1557-es tordai országgyűlést említem. Ez az országgyűlés került be a történelembe, mint amelyik először foglalta törvénybe a vallásszabadságot. Nemzetközi összehasonlítás nem áll rendelkezésemre, de kétségtelen tény, hogy meghaladta korát és Európa protestáns részét is, teljes szabadságot biztosítva a szinte mindenütt üldözött unitárius vallásnak. Nagyon büszke történészeink a részletekről azonban hallgatnak. A törvényt az unitárius Dávid Ferenc terjesztette be. Lényege mint a szabadság lényege nagyon világos: „Minden ember kövesse azt a vallást, amelyiket akarja.” Az egész törvény szépséghibája csak az, hogy csorbítatlanul csak 1571-ig volt érvényben, a protestáns János Zigmond halála után a katolikus Báthoryak kerültek Erdély trónjára, a törvényt visszavonták, és Dávid Ferencet börtönbe záratták, ahol hamarosan meghalt. Szerencsére később ismét protestáns uralkodók kerültek a trónra, és az egyensúlyt helyrebillenteték, de a teljes szabadság már nem tért vissza. Az unitárius vallást azonban már nem lehetett betiltani, és a kulturális fejlődést sem lehetett megállítani. Erdélyben és az Erdélyhez csatolt részekben kialakult a reformáció iskola rendszere, megalapították a protestáns kollégiumokat (Sárospatak 1531, Debrecen 1549, Kolozsvár 1581, Gyulfehérvár 1622, később Marosvásárhely), nyomdák sorát hozták létre, a XVI. század végéig 29 kisebb-nagyobb nyomda működött, a kolozsvári nyomdát 1561-ben alapították, 1990-ig folyamatosan működött, további sorsát nem ismerem. A nyomdákben kiadott művek 55% -a magyar nyelvű volt és folyamatosan emelkedett a magyar nyelvű szépirodalmi művek száma is. Végül 1590-re elkészült a XVI. század legnagyobb irodalmi teljesítménye a vizsolyi Biblia Károlyi Gáspár fordításában. Mivel mai szóval élve rohammunkában készült, még könyvészeti szempontból is sok hiányossága volt és nem lett volna helyes változatlanul újra kinyomtatni, a második kiadás már Szenczi Molnár Albert alapos átdolgozása után került nyomdába. A későbbi kiadások már ezt a javított változatot ismételték. Ez a javított kiadás lett a magyar irodalmi nyelv alapjává, amelyet a protestáns kollégiumokban tanult írók és tudós professzorok csiszoltak-fejlesztettek tovább. Sajnos azonban, hogy – amint már írtam – ők sem igazították ki a Mi Atyánk katolikus fordításának hamis részét, pedig Sylvester János fordítását ismerniük kellett. Tehát a XVI. században a reformáció lerakta a magyar nemzeti nyelv alapjait, kialakította a nemzeti kultúrát és megteremtette azokat az intézményeket, amelyek a nemzeti kultúrát megőrzik és továbbfeljesztik. A reformáció legnagyobb eredménye azonban az autonóm egyéniség megjelenése volt, aki önállóan gondolkodik, aki nem tűr szellemi gyámkodást, még egyházit sem, maga fölött, kívülről irányított gyermekből felnőtt ember lett. Az erdélyi reformáció még két nép kulturális fejlődésében hozott jelentős eredményeket. Az országgyűlés Tordán 1556-ban határozatot hozott a reformáció elterjesztéséről a románok között. Ennek is első következménye mint mindenütt az lett volna, hogy lefordítják románra az Új Testamentumot. A román ortodox egyház helyzete azonban sajátos volt, mert kezdetben a román nép vallási élete a bolgárral összefonódva fejlődött ki. Ennek a két nép történelme az oka, amire most nem térünk ki. Az egyházi élet összefonódása maitt a románok egyházi nyelve a bolgár volt, bolgár nyelven folyt a liturgia is. Az ortodox liturgia az éneklés mellett az evangéliumok felolvasásából állt és áll. A bolgároknak pedig régen készen volt az evangéliumok fordítása saját nyelvükön, amelyet Bulgárián kívül egyházi szláv nyelvnek neveztek el. Ezek a könyvek azonban akkor a legtöbb esetben csak kézzel írt codexek voltak. A török uralom miatt Bulgáriában lelassult a kulturális fejlődés, könyvnyomtatás nem volt. A török elnyomás miatt Erdély déli részén hatalmas bolgár diaszpóra alakult ki, Brassóban pedig teljes városnegyed Bolgárszeg. Brassó a németországi városok szintjén állt minden vonatkozásban. Itt találkozott a német városi kultúra a bolgárral, Bolgárszeg pedig a bolgár kultúra európai szintű külföldi központja lett. Itt szervezték meg Erdély vezetői a reformáció terjesztését a románok között. Az első feladat a könyvnyomtatás megszervezése volt, először a liturgia közös nyelvén, az ún. egyházi szlávon. Erre a feladatra egy olyan görög diakonus vállalkozott, aki a lutheri reformáció híve volt, jól tudott görögül, bolgárul és románul, és természetesen ismerte az ortodox liturgiát. Az anyagi fedezet biztosítása a brassói városi tanács, ill. a városi bíró feladata lett. A görög diakonus neve G. Coresi [Korészi], a városi bíró neve pedig Johan Benkner volt. Johan Benkner az erdélyi fejedelmi tanács tagja is volt. G. Coresi és nyomdája 1557 és 1588 között összesen 16 művet adott ki bolgárul, azaz egyházi szláv nyelven. Mind az ortodox liturgia számára készültek. Természetesen nem az erdélyi bolgár diaszpóra vásárolta meg az összes példányt , hanem a teljes bolgár, román és orosz nyelvterület. Valószínűleg üzleti vállalkozásnak sem volt rossz. A román nyelvű liturgia, azaz az evangéliumok lefordítása már nehéz alkotói folyamat volt. Nem volt román írásbeliség, nem volt román irodalmi nyelv. Voltak Coresi előtt is kisérletek, ezek közül csak néhány töredék maradt fent. Coresi megalkotta az első cirillbetűs román ábécét és 1559-ben megjelent az első teljes egészében romány nyelvű könyv Luther Márton Kis kátéja Coresi szabad fordításában, tehát az első román nyelvű könyv a reformáció egyik fontos könyve volt. Ezt követte a négy evangélium, Az apostolok cselekedetei, a zsoltárok, válogatás az Ószövetségből, két brassói lelkész önálló prédikációi, Coresi egy önálló könyve, összesen 15 könyv 1559 és 1588 között. A reformáció lerakta a román írásbeliség alapjait is .

Jakócs Dániel

A magyarországi reformáció kulturális személyiségeinek arcképcsarnoka

J. Honterus (1498-1549)

Sylvester János (1504 körül-1551 után)

Dávid Ferenc (1520 körül-1579)

Heltai Gáspár (?-1574)

Bornemisza Péter (1535-1584)

Mélius Juhász Péter (1532-1572)

Károlyi Gáspár (1529 más források szerint 1526,1530 körül-1591)

Tinódi Lantos Sebestyén (1505-1556)

62 / 79

Rimay János (1570-1631)

Zrínyi Miklós a szigetvári hős (1508 körül-1566)

Szenczi Molnár Albert (1574-1634)

Bocskai István (1557-1606)

Bethlen Gábor (1580-1629)

Thököly Imre (1657-1705)

Zrinyi Ilona (1643-1703)

Ráday Pál II. Rkóczi Ferenc titkára (1677-1733)

Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)

Fazekas Mihály (1766-1828)

Kazinczy Ferenc (1795-1831)

Jósika Miklós (1794-1865)

Fáy András (1786-1864)

Arany János (1817-1882)

Egressy Gábor (1808-1866)

Ráday Gedeon a költő (1713-1792)

Kölcsey Ferenc (1790-1838) Himnusz

Kossuth Lajos (1802-1894)

Berzsenyi Dániel (1776-1836)

Petőfi Sándor (1823-1849)

63 / 79

Egressy Béni (1814-1851) Szózat

Tompa Mihály (1817-1868)

Jókai Mór (1825-1904)

Gyulai Pál (1826-1909)

Deák Ferenc (1803-1876)

Kemény Zsigmond (1814-1875)

Mikszáth Kálmán (1847-1910)

Ady Endre (1877-1919)

Móricz Zsigmond (1879-1942)

Véget ért a Firenze 10+10 rendezvény Fordította:Benyik Mátyás Akciófelhívás és ütemterv javaslat

Véget ért a Firenze 10+10 rendezvény: akciók és ütemterv

Európa 28 országából és a határain túlról is több mint négyezer résztvevő, 300 hálózat és szervezet gyűlt össze Firenzében, a Fortezza da Basso területén azzal a céllal, hogy vitatkozzanak és egy másfajta Európáról együttesen közös stratégiát dolgozzanak ki. Több mint száz megbeszélésre került sor, számos új hálózat és kampány indult. A konvergenciákból közös akciófelhívás és ütemterv javaslat született, nevezetesen:

KÖZÖS EURÓPAI ÖSSZEFOGÁS A MEGSZORÍTÁSAIK HELYETT A MI DEMOKRÁCIÁNK

A Firenze 10+10 eseményen a megszorítások és az adósság ellen fellépő szociális szervezetek, szociális mozgalmak, szakszervezetek és állampolgárok gyűltek össze a természeti és a társadalmi közjavaknak , a szociális és munkajogoknak, a demokráciának, a globális igazságosságnak és a békének, a nemek közötti egyenlőségnek és a migránsok jogainak védelmében. Állandó európai mozgósításra szólítunk fel a válság elleni harc támogatása érdekében és a jövő megteremtését szorgalmazzuk mindenki számára Európában és a világ más részén is. Ez a mozgósítás mind a konvergenciát, mind az akciók decentralizálását magába foglalja. Az erők egyesítését célzó első európai szintű kezdeményezés 2012. november 14-én Európa számos országában a megszorítások elleni általános sztrájkokra és mozgósításokra irányul. Javasoljuk, hogy az EU 2013 március 23-ára tervezett, Brüsszelben tartandó tavaszi csúcstalálkozója legyen egy közös akciónap. A közös mobilizációra vonatkozó formátumot és a végleges felhívást nyílt és részvételi folyamat keretében az elkövetkező hónapokban dolgozzák ki. A következő akciók és mozgósítások jóváhagyására szólítunk fel: ·

2012 december 18: Menekültek Világnapja

·

2013 január 23-27: Az élet és közjavak pénzügyiesítése elleni

·

akció ( bankok elleni akciók)

64 / 79

·

2013 március 8: A nők egyenjogúsítását megerősítő akciók a

·

megszorítások és az adósság ellen

·

2013 március 26-30: Szociális Világfórum Tuniszban

·

2013 május: Blockupy Frankfurtban (Németország)

·

2013 június 7-9 (javasolt időpont) Alternatív Csúcs Athénban

·

(Görögország)

·

2013 június: G8 Ellencsúcs az Egyesült Királyságban

·

(megerősítésre vár)

·

Konkrét szolidaritási akciók a megszorító politikák által sújtott

·

emberekkel, valamint a rasszista erőszak és durva bánásmód

·

áldozataival

Minden szervezetnek és mozgalomnak jogában áll, hogy meghatározza mely akciókban és milyen formában vesz részt.

http://www.firenze1010.eu/homepage/10-news/110-solidarity

Fordította: Benyik Mátyás, 2012. november 12.

Véget ért a Firenze 10+10 rendezvény Fordította:Benyik Mátyás Akciófelhívás és ütemterv javaslat PUBLIKÁLVA

Véget ért a Firenze 10+10 rendezvény: akciók és ütemterv

Európa 28 országából és a határain túlról is több mint négyezer résztvevő, 300 hálózat és szervezet gyűlt össze Firenzében, a Fortezza da Basso területén azzal a céllal, hogy vitatkozzanak és egy másfajta Európáról együttesen közös stratégiát dolgozzanak ki. Több mint száz megbeszélésre került sor, számos új hálózat és kampány indult. A konvergenciákból közös akciófelhívás és ütemterv javaslat született, nevezetesen:

KÖZÖS EURÓPAI ÖSSZEFOGÁS A MEGSZORÍTÁSAIK HELYETT A MI DEMOKRÁCIÁNK

A Firenze 10+10 eseményen a megszorítások és az adósság ellen fellépő szociális szervezetek, szociális mozgalmak, szakszervezetek és állampolgárok gyűltek össze a természeti és a társadalmi közjavaknak , a szociális és munkajogoknak, a demokráciának, a globális igazságosságnak és a békének, a nemek közötti egyenlőségnek és a migránsok jogainak védelmében. Állandó európai mozgósításra szólítunk fel a válság elleni harc támogatása érdekében és a jövő megteremtését szorgalmazzuk mindenki számára Európában és a világ más részén is. Ez a mozgósítás mind a konvergenciát, mind az akciók decentralizálását magába foglalja. Az erők egyesítését célzó első európai szintű kezdeményezés 2012. november 14-én Európa számos országában a megszorítások elleni általános sztrájkokra és mozgósításokra irányul. Javasoljuk, hogy az EU 2013 március 23-ára tervezett, Brüsszelben tartandó tavaszi csúcstalálkozója legyen egy közös akciónap. A közös mobilizációra vonatkozó formátumot és a végleges felhívást nyílt és részvételi folyamat keretében az elkövetkező hónapokban dolgozzák ki. A következő akciók és mozgósítások jóváhagyására szólítunk fel: ·

2012 december 18: Menekültek Világnapja

·

2013 január 23-27: Az élet és közjavak pénzügyiesítése elleni

·

akció ( bankok elleni akciók)

·

2013 március 8: A nők egyenjogúsítását megerősítő akciók a

·

megszorítások és az adósság ellen

·

2013 március 26-30: Szociális Világfórum Tuniszban

·

2013 május: Blockupy Frankfurtban (Németország)

·

2013 június 7-9 (javasolt időpont) Alternatív Csúcs Athénban

·

(Görögország)

·

2013 június: G8 Ellencsúcs az Egyesült Királyságban

·

(megerősítésre vár)

·

Konkrét szolidaritási akciók a megszorító politikák által sújtott

65 / 79

·

emberekkel, valamint a rasszista erőszak és durva bánásmód

·

áldozataival

Minden szervezetnek és mozgalomnak jogában áll, hogy meghatározza mely akciókban és milyen formában vesz részt.

http://www.firenze1010.eu/homepage/10-news/110-solidarity

Fordította: Benyik Mátyás, 2012. november 12.

Katalóniai tartományi választás Harsányi Iván Spanyol helyzetkép

Katalóniai tartományi választás (2012. november 25.)

Előrehozott választásra került sor Spanyolország egyik legnépesebb és legfejlettebb tartományában. Artur Mas, a tartományi pártrendszer történelmi pártjának, a Konvergencia és Uniónak (CiU), egyben a katalán Autonóm Közösség kormányának elnöke kezdeményezte. A cél az volt, hogy demonstrálja a mögötte fölsorakozó többséget, amelynek alapján (a fennálló alkotmányos helyzettel szemben) megfelelő időpontban (elejtett szavak szerint már 2015-ben) kiírja a népszavazást Katalónia függetlenségéről. Néhány héttel korábban Barcelonában hatalmas (egyes hírek szerint másfélmilliós) tömegdemonstráció tett hitet a függetlenség mellett. A választáson a CiU kapta a legtöbb szavazatot és nyerte el a legtöbb mandátumot a katalóniai Autonóm Közösség parlamentjében, de aránya messze elmaradt az abszolút többségtől, amely megkönnyítette volna Mas dolgát. A kapott szavazatok száma sokkal kisebb volt az előző demonstráción megjelentek becsült számadatánál is. A szerényebb (viszonylagos) többség okai szerteágazók. Az ellenszavazók jelentős része egyszerűen azért szavazott nemmel, mert nem katalán anyanyelvű és identitású (számuk becslések szerint megközelíti Katalónia lakóinak egyharmadát), és nincs kedve egy olyan ország állampolgárává lenni, amelyben kisebbségi sorba jutna, egy lendületben lévő új, etnikai szemléletű elit uralma alatt. Az ő nyugtalanságukat fejezi ki a Madridban kormányon lévő Néppárt (PP) katalóniai tagozatának némi erősödése. De elpártolt a CiU-tól a katalánok egy jelentős csoportja is, amely ugyan szintén a katalán autonómia jelentős szélesítését óhajtja, esetleg a tartomány függetlenedését is, de köztársasági alapon, baloldali tartalommal. Ezt fejezi ki a Katalán Köztársasági Baloldal (Esquerra Republicana de Catalunya – ERC) nevű, az alsó középosztály és az értelmiség számottevő részét képviselő történelmi párt újólagos jelentős megerősödése. Bár kettejüknek együtt enyhe abszolút többsége van, ám erejük a közöttük lévő jelentős világnézeti különbség miatt ,nem adható össze. Egy harmadik csoport a nagyszámú latin-amerikai bevándorolt, akik spanyolul beszélnek, és nehézséget jelentene számukra a katalán nyelv tartományi használatának várható kiterjesztése. Ingadozott a vegyesházasságokban élők népes tábora is, akik támogatnák Katalónia fiskális helyzetének kedvezőbbé tételét (a központi költségvetésbe befizetendő adók jelentős csökkentését), de a kiválást nem). Ötödször: az independentizmussal szemben hatott két, a tartományon kívülről jövő korlátozó tényező. A Mariano Rajoy vezette madridi központi kormány néppárti irányítói igen határozottan kijelentették, hogy az érvényben lévő alkotmány határát átlépő egyoldalú változtatásoknak minden eszközzel útját állnák. Másrészt az Európai Bizottság (az EU kormánya) oldaláról, legutóbb maga José Manuel Barroso elnök, fölhívták a figyelmet arra, hogy az Unió egyik tagállamából kiváló új politikai képződménynek elölről kellene kezdenie az EU-hoz való csatlakozás eljárását, amely éveket vesz igénybe. Márpedig Katalónia gazdasága ezer szállal kötődik az EU-hoz, és kétségbeejtő helyzetet teremthetne, ha termékei éveken át külsőként csak a tagállamok árui számára nem létező vámokat leküzdve juthatnának be az integrált európai piacra. Kisebb mértékben az is megeshet (erre történtek is utalások), hogy a sértődött „kasztíliai” spanyol állam szelektív bojkottot alkalmazna a katalán árukra, ami a termékek áramlásának, piacra jutásának egy másik széles útját szűkítené. Feltűnő a tartományban valaha nagyon erős (egy időben többségi) Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) további visszaszorulása. Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy a CiU vezetőinek etno-nacionalista nyomulása háttérbe szorította a tartomány igazi alapproblémájának, a gazdasági válság által megsokszorozott szociális bajoknak a politikai feszítő erejét. Közülük a legsúlyosabb a legutóbbi hónapokban a 25%-os arányt meghaladó munkanélküliség, amely egyes kategóriák (pl. a 15 és 25 év közöttiek) körében egyes országrészekben eléri az 50%-ot. (Ez a tendencia, a 2008-ban elindult világgazdasági válságfolyamat hatására már az előző országos választás előtti szocialista kormányzás éveiben megkezdődött.) A másik ágon szavazókat ragadott el a szocialistáktól az immár tartósan megkapaszkodott, kommunista hegemóniájú, a zöldeket is magában foglaló választási párt (ICV-EUiA) is, amely éppen ezekre a szociális bajokra összpontosít. Ezeknek a tényezőknek a fényében érdemes vizsgálni a november 25-i választás eredményeit. Ez magyarázza, hogy a katalóniai Autonóm Közösség pártviszonyainak évtizedekig alig módosult szerkezete is megváltozott: új pártok jelentek meg, egyikük a tartományi parlamentbe is bejutott.

A mandátumok megoszlása a 2012. november 25-i választás után (a 2010-es választás eredményéhez hasonlítva)

Pártok és vál. szövetségek

2012 2010

Konvergencia és Unió (CiU) 50

62

Esquerra Republicana (ERC) 21

10

Szocialisták (PSOE-PSC)

20

28

Néppárt (PP)

19

18

ICV-EUiA (komm. és zöldek)13

10

Ciutadans de Catalunya

9

3

CUP Alternativa d’Esquerres 3

–

66 / 79

A szavazatok megoszlása a katalán Autonóm Közösség parlamentjében (a 2010-es eredményekkel összevetve, ld. jobboldali számoszlop)

Konvergencia és Unió (CiU)

1.112.341 1.202. 830

Esquerra Republicana (ERC)

496.292 219.173

PSOE-PSC (szocialisták)

523.333 575.233

Néppárt (PP)

471.197 387.066

ICV (komm. és zöldek)

358.857 230.824

Ciutadans de Catalunya

274.925 106.154

CUP – Alternativa d’Esquerres 126.219

–

Forrás: La Vanguardia, 2012. november 26. Összeállította és bevezette Harsányi Iván

A szocialista párt néhány évvel ezelőtti szakadása után alakult országos Népi és Demokratikus Szövetség (UPyD) katalóniai tagozata.

67 / 79

Tudomány A munkásosztály fogalma és a kultúra kérdései soroon kívüli rész tézisek dr. Jakócs Dániel Ebben a részben azt a kérdést vizsgálja a szerző , hogy lehet-e egyáltalán a proletariátus kultúrájáról beszélni azután, hogy a termelő eszközök társadalmi tulajdonba kerültek és megszűnt a burzsoázia és a proletariátus egyaránt a szó szigorúértelmében véve. A cikket orosz nyelven közöljük.

Внеочередная часть серии

Понятие рабочего класса и проблемы культуры Тезисы Мотто: Традиции всех мёртвых поколений тяготеют, как кошмар, над умами живых. ( Marx, Der 18te Brumaire des Louis Napoleon, глава I, первый абзац, второе предложение.) 1.Так как сейчас в Европе капитализм, в серии моих статей я рассматриваю проблемы капитализма. 2. Пролетариат, то есть рабочий класс, - один из двух основных классов капитализма. 3. Если рабочий класс обобществляет средства производства, и все основные условия производства и средства производства становятся собственностью пролетариата, то пролетариат перестаёт быть пролетариатом, а буржуазия буржуазией. О пролетарском искусстве, о пролетарской культуре в строгом смысле слова можно говорить лишь при капитализме. 4.Однако именно после ВОСР ( Великой Октябрьской Социалистической Революции) заговорили о создании пролетарского искусства и организовали почти массовую ассоциацию пролетарских писателей. 5. В данном случае действует теоретическое положение, сформулированное в мотто. Это положение я назвал бы законом инерции общественного сознания. 7. Члены этих ассоциаций фактически всё равно не были пролетариями в экономическом смысле, но они считали себя пролетариями, и не только они, а и всё общество. 8. Этот факт объясняется теми же традициями, которые как кошмар тяготеют над умами живых. Рабочие на заводах и люди, которые были заняты делами, не требующими физического труда, как, например, администраторы или врачи, одинаково думали, что работает тот, кто выполняет физический труд, поднимает тяжести или перемещает их и т.д. Они исходили из физического понятия труда, например, столяр - это рабочий, так как он создаёт столы, стулья, шкафы и т.п. Тот факт, что классовая принадлежность определяется отношениями собственности фактически не доходило до их сознания или очень смутно доходило. Столяры на мебельной фабрике по-прежнему делали мебель, и поэтому они были членами рабочего класса и оставались таковыми. 9. Так же смутно понимало всё общество тот факт, что после национализации средств призводства не только та часть продуктов стала собственностью всех трудящихся, которую они получали в форме зарплаты на личное пользование, а и весь национальный продукт. 10. Следовательно об эксплуатации народа государством, или, как некоторые противники «существующего социализма» хотят доказать, «партийной бюрократией», теоретически нельзя говорить. Так как это чисто политический вопрос, я вернусь к нему в другой статье. 11. В отношении культуры тот факт, что всем национальным продуктом распоряжалось народное государство, приводил к следующим последствиям: а. Культура постепенно перестала быть товаром, книги, билеты в театры в кинотеатры, в концертные залы, в музеи продавались по символической цене. б.Начальное и среднее обучение стало совершенно бесплатным, высшее тоже до первого диплома. Студентам выплачивались большие стипендии. В тех случаях, когда доход семьи не позволял учиться студенту, государство брало на себя недостающую часть в форме особой стипендии. в. Медицинское обслуживание стало бесплатным. г. Постепенно расширялась сеть домов культуры, где фактически почти все могли участвовать в художественной самодеятельности. В данном случае здесь я считаю отрицательной тенденцией, что в области музыки и театра большинство участников смотрели на самодеятельность, как на переходную стадию, и хотели стать «профессиональными художниками», делать карьеру. д. Были организованны большие союзы художников, писателей, композиторов и т.п. Эти союзы получали большую дотацию от государства. Государство становилось крупнейшим меценатом, материальное поощрение в руках политических руководителей являлось мощным средством влияния на художников и на ход искусства. Немало художников из-за карьеризма, ради денег становились двоедушными, делали то, во что не верили. С другой стороны, щедрое поощрение искусства обеспечило возможности для расцвета венгерского киноискусства в 60-ые годы или для таких скульпторов как Макрис Агамемнон, Пал Патцаи или Имре Варга . е. Так как руководящей силой общества считался рабочий класс, но не в экономическом смысле Маркса, а в традиционном смысле, то есть профессиональный рабочий фабрики, важной темой стало изображение заводского рабочего физического труда. Это безусловно привело к расширению тематики, но очень часто изображали рабочих поверхностно, обязательно в рабочем костюме , забывая о том, что задача искусства - выражение духовной жизни людей. Продолжение следует. Даниэль Якоч

68 / 79

Makrisz Agamemnon: Marcaliban

Makrisz Agamemnon: Pécsi felszabadulási emlékmű

69 / 79

Varga Imre: Lenin emlékmű

70 / 79

Somogyi József: Martinász

Вторая внеочередная часть серии Понятие рабочего класса и проблемы культуры Тезисы Dr. Jakócs Dániel Az előző szintén orosz nyelvű rész (lásd itt) kilencedik és tízedik pontjában a következőt írtam: Az egész társadalom homályosan értette csak, hogy a termelési eszközök államosítása után nemcsak a fizetés formájában megkapott termékek lettek a dolgozók tulajdonává, hanem a teljes nemzeti termék.

Вторая внеочередная часть серии Понятие рабочего класса и проблемы культуры Тезисы

Внеочередная часть серии I.

Мотто: «Традиции всех мёртвых поколений тяготеют, как кошмар, над умами живых» ( Marx , Der 18te Brumaire des Louis Napoleon, глава I, первый абзац, второе предложение. ) 1.В первой части в девятой и в десятой пунктах я писал следующее: «…Смутно понимало всё общество, что после национализации средств производства, не только та часть стала собственностью всех трудящихся, которую они получали в форме зарплаты на личное и семейное пользование, а весь национальный продукт. Следовательно об эксплуатации народа государством, или как некоторые противники «существующего социализма» хотят доказать « партийной бюрократией», нельзя говорить теоретически. Так как это чисто политический вопрос , я вернусь к этому в другой статье.» Сейчас наступило время возвращаться. 2. Экономические руководители народного государства, если они были бы столь наивными, что предполагали, что можно раздавать весь произведённый национальный продукт трудящимся на личное употребление в форме зарплаты, то они очень скоро должны были понимать, что нельзя. А если они не были круглые невежды в области производства, они должны были знать это вперёд, даже раньше национализации средств производства. Средства производства изнашиваются каждый день, следовательно о их воспроизводстве надо заботиться постоянно. На это надо выделить и рабочее время и материальные средства. 3. До национализации средств производства при капитализме, когда рабочие и интеллектуального и физического труда получали только такую мизерную зарплату, что она не хватала полностью даже для воспроизводства их рабочей силы, воспроизводство средств производства было дело и право капиталистов, теперь это стало задачей новых собственников, то есть самого народа. 4. Вследствие того положения , что воспроизводство средств производства стало делом представителей самого народа, экономисты изменили и цели, и структуры, и основные направления воспроизводства в целом. Производство продуктов , нужных для народа , то есть так называемый ширпотреб вышло на первое место, а производство предметов роскоши отошло на задний план. 5. Так как везде, где впервые происходили социалистические изменения, жизненный уровень народных масс был низкий, простое воспроизводство необходимых продуктов питания и промтоваров было недостаточно. Надо было организовать их расширенное воспроизводство. Это в свою очередь потребовало создания условий расширенного воспроизводства средств производства. 6. Опережающее развитие производства средств производства является условием любого динамически развивающегося общества. 7. Следовательно тот, кто утверждает, что при «существующем социализме» эксплуатировали рабочих потому, что не раздавали весь национальный продукт на личное пользование как заработную плату, ничего не понимает в экономике, или занимается демагогией. 8. Динамическое развитие промышленности, бурное переселение огромных масс из сельских мест в города, устарелый жилищный фонд требовали ускоренного строительства жилых домов. Население, которое имело средний доход или ниже среднего, только спустя много лет могло бы построить необходимое количество новых квартир из своих сбережений. Такое положение мешало развитию всего общества в целом, однако народное государство вмешивалось в этот процесс на пользу всех , так как оно могло делать это. 9. Народное государство распоряжалось всем национальным продуктом, и поэтому оно могло выделить средства на строительство государственных жилых домов. В Венгрии местные советы распределяли эти квартиры среди нуждающихся и поэтому они назывались советскими. В среднем надо было ждать квартиру 5-6 лет. Большинство квартир было двухкомнатными со всеми удобствами. Семьи получили эти квартиры в пользование на неопределенный срок, то есть пожизненно. Плата за квартиру не покрывала годичный ремонт, плата за услуги едва покрывала стоимость услуг. Так народное государство фактически создало равенство шансов между состоятельными и менее состоятельными членами общества. Более состоятельные трудящиеся получали долгосрочные ( 30 лет ) льготные кредиты ( 3 процента ) на строительство своих жилых домов или квартир. 9. «Очень хорошо , но какое отношение всё это имеет к культуре?»,- могут спрашивать и скептики, и приверженцы так называемой « товарной экономики». “Самое прямое”, - мы можем отвечать с уверенностью. Это было время, когда сотни тысячи детей трудящихся физического труда могли поступить и поступили в средние и высшие школы и наконец они могли учиться в нормальных условиях впервые в истории Средней и Восточной Европы. И спустя 10-12 лет они вышли из школ как хорошие инженеры, агрономы, учителя, врачи, а их родители могли проявить свои способности, свои профессиональные знания лучше на работе, так как они могли восстановить свою рабочую силу полностью. Даровые квартиры окупились с лихвой для всего народа и для государства тоже. После всего этого я не без сарказма могу спрашивать господ, противников «существующего социализма», как могут они называть без стыда народное государство эксплуататором. У народной демократии были ошибки и недостатки, но не те, о которых её противники говорят. Я писал о таких фактах, которые сотни и сотни тысячи раз повторялись в каждой в стране , сейчас уже не существующего социализма от Берлина до Камчатки и Сахалина. 10. Можно ли назвать « существующий социализм» настоящим социализмом, это особый и сложный,и запутанный вопрос, здесь рассматривать его не буду, но и не отклоняюсь от ответа, в будущем придётся вернуться к нему, так как в недрах ныне существующего антидемократического, бесчеловечного и жестокого капитализма все технические и научные условия и зародыши будущего социализма присутствуют. 11. Наконец самая важная причина того, что огромные материальные средства из национального продукта нельзя было возвращать работникам в форме зарплаты на личное пользование , была постоянная военная угроза капиталистического окружения. Если « существующий социализм » мог бы использовать все свои ресурсы на мирные цели , то он давно устроил бы такое обилие и высокий жизненный уровень для всех трудящихся, что это казалось бы просто земным раем в условиях голода, безработицы , нищеты и бездомного существования современного капитализма. Сейчас существует настоящий ад на земле для большинства людей. С другой стороны существующий экономический, научный и технический потенциал мира при рациональном использовании позволял бы раз навсегда ликвидировать этот ад на земле , если этому не препятствовали бы капиталистические отношения собственности . Капитализм сейчас мешает не развитию производительных сил , а их рациональному использованию на благо всего человечества.

71 / 79

Продолжение следует.

Даниэль Якоч

A szocializmus helye a történelemben Volt-e szocializmus? Morva Tamás Polémia Rozsnyai Ervin véleményével

MorvaTamás: A szocializmus helye a történelemben Volt-e szocializmus?

Rozsnyai Ervin kritikus tudós volt, kíméletlenül bírált minden fennállót, vitatkozott a szocialista rendszer dogmatikus védelmezőivel éppen úgy, mint opportunista elhajlóival, árulóival. Munkásságában az átmeneti korszak és a szocializmus elméleti problémái és történelmi tapasztalatai igen jelentős helyet foglalnak el. Terjedelmi korlátok okán, Rozsnyainak csak a szocializmusról alkotott elméleti felfogásával foglalkozom és felvázolok néhány ellenvetést.

Rozsnyai Ervin a történelem kelepcéi című tanulmányában (1993) egy fejezetben foglalkozik a „Szovjetunió önfelszámolása” téma keretében a szocializmusra való átmenet és a szocializmus közötti határvonalak kérdésével és állást foglal, hogy csak átmeneti korról lehet beszélni a Szovjetunióban és a kelet-európai szocialista országokban is. Következő tanulmánykötete, melynek címe a „Forradalmi és ellenforradalmi Szovjetunió” (1994) részletesen foglalkozik ezzel a témával és sokoldalúan, elméleti és történelmi érvekkel támasztja alá a szocializmus eddigi létét tagadó álláspontját. 2002-ben és a század első évtizedének végén ismét visszatér a témára, először egy rövid cikk-gyűjteményben „Szocializmus volt-e vagy valami más?” címen, majd egy könyvben, amelynek a „Miért kell nevén nevezni?” címet adta. A későbbi kötetekben újabb oldalakról világítja meg véleményét, a leginkább bírált témákban finomítja a megfogalmazást és érvrendszerét több új elemmel bővíti. A szemlélet és az állásfoglalás lényege azonban nem változik.

Az érvek két fő kérdésben futnak össze, amelyeknek mind a négy forrásanyagban döntő szerepe van. 1. Az állami tulajdonú vállalatok és a termelőszövetkezetek mennyiben tekinthetők szocialista tulajdonnak és 2. Létezhetnek-e a szocializmusban áruviszonyok. Mindkét kérdésben vitatkoznom kell az írásokban kifejtett állásponttal.

Ad 1. A tulajdonviszonyok jellegének pontos meghatározása azért jelentős, mert a társadalmi formáció minőségét e viszonyok határozzák meg.

Rozsnyai elvtárs úgy véli, hogy az államosítás és a szövetkezeti átszervezés csak formai jellegű változás, a tulajdon jellege a munkásoknak és a szövetkezeti tagoknak a tulajdonhoz való viszonyán múlik és mivel a tulajdonosi tudat a gyakorlatban még a szocialistának tekintett korszakban sem eléggé érvényesült, ezért ezek a tulajdonformák nem tekinthetők igazi szocialista tulajdonnak. A Szovjetunió és a kelet-európai népi demokráciák létének egész ideje alatt nyitva maradt a ki kit győz le kérdés és végül az alkalmazott politika hibái miatt az ellenforradalmi erők kerekedtek felül.

A társadalom tudati átalakulása azonban hosszabb folyamat, amely szükségképpen csak késlekedéssel követi a tulajdonviszonyok változását. Ha a történelem formációváltásainak példáját nézzük, – különösképpen az őskommunizmus bomlási folyamatát és az első kizsákmányoláson alapuló társadalmak létrejöttét – több nemzedéki váltás kellett ahhoz, hogy a társadalmi tudat összhangba kerüljön a megváltozott viszonyokkal. Hasonlóképpen az új társadalmi tudat igazán csak a szocializmusban, mint a kommunizmus első szakaszában fejlődhet ki a maga teljességében. De az átmeneti korszak megteremti az ehhez szükséges feltételeket.

Már kezdettől fogva munkások veszik át a gyárak irányítását, és a szövetkezeti tagok maguk választják a vezetőséget. A kulturális forradalom kibontakozásával a munkás és parasztcsaládokból jött és az új rendszerben nevelt és tanult fiatalok alkotják az értelmiség meghatározó rétegét. Ennél fogva az esetek túlnyomó többségében nincs szakadék a vállalatok vezetői és munkásai között. Az átmeneti korban és még a szocializmusbeli állami vállalatokban is az egyszemélyi vezetés elve a felelősség és a végső intézkedési jog miatt nélkülözhetetlen, de nem zárja ki, sőt feltételezi az irányításban a vezetői kollektíva részvételét és azt, hogy a vezetés mindenkor a helyi párt és szakszervezetekkel együttműködjön, a munkás kollektívának beszámoljon, a bírálatokat, az alulról jövő észrevételeket figyelembe vegye. Természetesen ez kevesebb, mint az önigazgatás, de ennek bevezetéséhez az egész kollektíva magasabb szintű társadalmi tudatára volna szükség, ami csak fokozatosan, magában a szocializmusban tud kialakulni.

A valóságban sem a vezetők – bár példamutatásuk követelmény – sem a vezetettek nem követik a társadalmasítás adott fokának megfelelő követelményeket a maguk teljességében, és ezért a szocializmusról alkotott felszíni kép sok esetben súlyosan sérül. De a gyengeségek, hibák, adott esetben visszaélések és bűnök mértéke nem akkora, hogy megváltoztatná a fejlődés szocialista irányultságát, és a tulajdonformák alapvetően szocialista, társadalmi jellegét.

Míg az átmenet idején még van tömeges magántulajdon és különösen a falun osztályharc folyik, addig a tulajdonformák átalakításával a társadalom szerkezete egységesebbé válik és a belső viszonyok lehetővé teszik az osztályharc fokozatos elhalását, a szocializmus teljes megvalósítását.

Ad 2. Marx és Engels úgy vélte, hogy a szocialista forradalommal megszűnnek az áruviszonyok és a velük járó visszásságok, vagyis a közvetlen emberi kapcsolatoknak dologi formában való megjelenése. Az Októberi forradalom előtt Lenin is ezen az állásponton volt, de 1918-ban, a forradalom másnapján a bankok és a nagyipar államosítása után, szembesült egy sor új kérdéssel. Választ kellett adni többek között olyan kérdésekre: Hogyan lehet megszervezni az összállami számvitelt, nyilvántartást és ellenőrzést? Hogyan lehet megvalósítani a munka szerinti elosztást? Hogyan kell bérezni a régi szakembereket, akik hajlandók a szovjet állam szolgálatába állni? Majd 1920-1921-ben: Hogyan lehet biztosítani a kapcsolatot az állami nagyipar és a túlnyomóan paraszti kisgazdaságokon alapuló mezőgazdaság között? Ezekre a kérdésekre a válasz korábban így hangzott: a munkabéreket és így a termékeket nem pénzben, hanem közvetlenül munkaidőben kell mérni és nyilvántartani; – a munkások a végzett munkaidőről utalványt kapnak, amelyért az elosztó szervezetekben megkapják a szükséges termékeket; – az alkalmazottak fizetése nem haladhatja meg a munkás átlagbért; – meg kell szervezni a közvetlen termékcserét. Mindezen válaszok megvalósíthatatlanok voltak az adott körülmények között, tehát új elveket kellett bevezetni, olyanokat, amelyek felhasználják az áruviszonyokhoz kapcsolódó

72 / 79

eszközöket, de kizárják az árutermelésnek tőkés irányba való elfajulását.

A hadigazdaság kényszerű rendszere és sok negatív tapasztalata után 1920-21-ben Lenin megfogalmazta a NEP politikát és annak kezdeti intézkedéseit, és már ő úgy értékelte, hogy e politika a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában nélkülözhetetlen. Ez döntő változás volt Marx és Engels véleményéhez képest, bár nem állt szemben az általuk képviselt történelmi materialista szemlélettel. Párhuzamosan, ugyancsak Lenin kezdeményezésére megkezdődött a tervgazdaság intézményi rendszerének kiépítése, és a tervezés fokozatosan fejlesztette és a maga képére formálta is az áru és pénzeszközök alkalmazását. Tudatosult az a korábbi álláspont, hogy a munkaidőben való mérés előfeltétele a társadalmi munkamegosztásnak való szolgai alárendeltség, a testi és szellemi munka közötti ellentét megszűnése, hogy valóban minden munkát egyenlően és azonosan csak az elvégzésének az ideje különböztesse meg.

A késői húszas, majd a harmincas években többször felmerült, hogy itt az ideje a marxi alapelvekre való áttérésnek, az áruviszonyok felszámolásának. A tervezésben és a gyakorlatban történtek is erre kísérletek. Például naturális mutatók és rögzített árak használatával megpróbálták szűk területre korlátozni a folyóárak alkalmazását. Az anyagi érdekeltséget sokáig a naturális mutatókban meghatározott tervfeladatok végrehajtásához fűzték. Az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatában igyekeztek minél szélesebb területen áttérni a gabona ipari termékekre való közvetlen cseréjére. Ezeknek a politikáknak azonban többnyire több hátrányuk volt, mint előnyük, míg az áruviszonyok, a vállalati önálló elszámolás, az értéktörvény figyelembe vétele pozitívan segítette a szocializmust.

Ezt a tapasztalatot általánosította Sztálin „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című munkájában. Egyrészt utalt arra, hogy a marxista elmélet nem azonosítja az árutermelést a kapitalizmussal, másrészt felvázolta az áruviszonyok sajátosságait a Szovjetunióban. Cáfolta azt a nézetet, hogy az árutermelésnek „minden körülmények között kapitalizmusra kell vezetnie”. Megkülönböztette az árutermelés kategóriáinak formáját a lényegi tartalomtól. „A kapitalizmus régi kategóriáiból – írta – nálunk főként a forma, a külső megjelenés maradt meg, lényegükben azonban gyökeresen megváltoztak nálunk a szocialista népgazdaság fejlődése szükségleteinek megfelelően”.

Valóban, a szocialista tervgazdaság szegényebb lenne, ha lemondana arról, hogy ár és bérpolitikával, az állami bank által a vállalatoknak és a lakosságnak nyújtott hitelekkel, az állami költségvetésből finanszírozott szociális juttatásokkal is segítse a népgazdasági tervben foglalt célok megvalósítását.

A szocializmus tehát olyan társadalmi forma, amelyben a népgazdasági tervezés és a tervek átfogják az egész gazdaságot, a társadalmi újratermelés teljes folyamatát. A tervezés – szemben a piaccal – nem utólagosan és erőszakosan, például válságok útján szabályoz, hanem előre tudatosan alakítja ki a népgazdaság fő arányait, a vállalati gazdálkodás feltételeit és szabályait. Ebben a folyamatban tudatosan él az áru és pénz kategóriák eszközével. E meghatározás a tulajdonviszonyokból fakadó követelményt fejezi ki, amelyhez a gyakorlat fokozatosan zárkózik fel.

Hivatkozom itt arra, ahogyan Engels fogalmazta meg az árutermelés tudatos társadalmi tervezéssel való felváltásának folyamatát: „A termelési eszközöknek a társadalom által történő birtokbavételével kiküszöbölődik az árutermelés [kiemelés tőlem MT] és ezzel együtt a terméknek a termelő feletti uralma”. A bekezdés gondolatmenetét így fejezi be: „Csak ettől kezdve fogják az emberek teljes tudatossággal (az angol kiadásban: mindinkább tudatosan) maguk csinálni történelmüket, csak ettől kezdve lesznek meg az általuk mozgásba hozott társadalmi okoknak túlnyomóan és egyre fokozódó mértékben [kiemelés MT] az általuk akart hatásaik is”. Az idézet érzékelteti, hogy az árutermelés kiküszöbölése nem egy pillanat műve, hanem történelmi méretben értendő, és jelzi, hogy a gazdaság tervszerű fejlesztése mind érettebbé váló folyamat lesz.

Véleményem szerint tehát elesik az az érv is, hogy az árutermelés fennmaradása miatt a múltban nem volt szocializmus.

A szocialista forradalom, amely 1917-ben megkezdődött és átalakította a világot, elsőnek teremtette meg a szocializmust és hozzájárult a gyarmati rendszerek felbomlásához. 1989-1991-ben megszakadt a történelmi haladásnak ez a folyamata és most még nem tudjuk mennyi idő választ el bennünket egy újabb szocialista forradalomtól, annak világméretű kiterebélyesedésétől és a szocializmustól. A tapasztalatokból levonhatjuk azt a következtetést, amely szerint a szocializmus jövőbeli második megjelenése az emberiség történelmének lényegesen hosszabb korszaka lesz, mint ezt korábban feltételeztük. A korábbi elképzelésekhez képest több időre van szükség, amíg végbemegy a nemzetek közötti gazdasági fejlettségi szintek kiegyenlítődése és a társadalmi tudat átalakulása. A megvalósult szocializmus azonban nem törölhető ki az emberiség történetéből, tanulságai alapul szolgálnak minden újabb szocializmust, kommunizmust építő korszak számára.

*****

Eddig az elhangzott előadás alapjául szolgáló kézirat. Két észrevétel, amelyekre az elhangzott válaszban röviden utaltam és most némileg bővítve kifejtek.

*****

Nem azt vitatom, hogy a szocializmusok vezetésében és gyakorlatában nem voltak súlyos hibák és bajok, de azt állítom, hogy léteztek és belsőleg képesek voltak a továbbfejlődésre. Rozsnyai elvtárs több helyütt kifejtett, de például az alábbi módon megfogalmazott tételét utasítom el.

„Az egykori ’létező szocializmus’ tapasztalatai alapján és az elmondottak összegezéseként megállapítható, hogy az átmeneti korszak gazdasági szerkezete törvényszerűen újratermeli az árú- és pénzviszonyokat, a konkurenciát, a kispolgári-polgári gondolkodást és magatartást; a szocialista építés előrehaladása pedig sajátos módon erősíti ezt a tendenciát, mert az ipar fejlődése és a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése nyomán felduzzad az áruforgalom, tágul az értéktörvény hatóköre, kialakulnak a javakért folytatott konkurenciaharc fellángolásának, a kispolgári-polgári elemek bővített újratermelődésének feltételei”. … „Az átmenetet éppen az különbözteti meg minőségileg a szocializmustól, hogy egyidejűleg bővíti a szocialista és a burzsoá elemeket, kiélezve közöttük az osztályharcot”. (Rozsnyai elvtárs kiemelései. Szocializmus volt vagy valami más? Budapest, 2002. 14-15. old.).

E tézisekből levezeti, hogy az ötvenes években „thermidori” fordulat ment végbe, a Szovjetunió ellenforradalmi országgá vált. Továbbá ebből az elméleti felfogásból következik, hogy a szocialista országok belső okokból szükségszerűen haladtak a bukás felé. Ezzel szemben én Hruscsovot politikájának súlyos hibái ellenére szocialista-kommunista politikusnak tartom és a bukáshoz vezető folyamat fő vonalát az alábbiak szerint írom le.

Az átmeneti korszak – különösképpen, amíg fennáll a kapitalista környezet – a ki kit győz le korszaka, amelyben még nem zárható ki a tőkés restauráció veszélye. A társadalmi átalakulásokkal és az államhatalom megszilárdulásával létrejön a szocialista társadalom, amely már saját lábán és saját belső gazdasági törvényszerűségei szerint fejlődik tovább.

Mivel azonban a 20. század valóságában nemcsak fennmaradt a kapitalizmus, de mindvégig erős túlsúlya volt a világgazdaságban és így a nemzetközi erőviszonyokban, a szocializmusnak folyamatosan tovább kellett harcolnia fennmaradásáért és továbbfejlődésének biztosításáért nemcsak katonai vonatkozásban, de az élet minden területén, így a gazdaságban is.

73 / 79

Marx és Engels, de még Lenin sem számított arra, hogy a szocializmus győzelme a létében fenyegetett kapitalizmust a tudomány és a technika, a termelőerők gyorsított fejlesztésére, jóléti intézkedések alkalmazására fogja ösztönözni és megosztja a korábban jóval egységesebb munkásosztályt. A munkásarisztokrácia létrejötte mellett, amellyel már Lenin is behatóan foglalkozott, az osztály rétegződése az idők folyamán tovább erősödött és állandósult a munkanélküliség, széles pauperizált réteg alakult ki. A forradalom szubjektív tényezője meggyengült. A történelmi materializmus tétele, amely szerint „egy társadalomalakulat soha nem tűnik le addig, amíg nem fejlődtek ki mindazok a termelőerők, amelyeknek számára elég tágas, és új, magasabb rendű termelési viszonyok soha nem lépnek helyébe, amíg anyagi létezési feltételeik magának a régi társadalomnak méhében ki nem alakultak”, a huszadik században végbement szocialista fejlődésre is érvényes lett.

A gazdaságilag fejlett, gyarmattartó országokban kialakultak a szocialista forradalom anyagi feltételei, de éppen gyarmattartó voltuk folytán a forradalmi erők nem jutottak túlsúlyra. A második világháború után a Szovjetunió győzelmének hatása alatt megerősödött a gyarmati népek függetlenségi harca és megindult, majd bekövetkezett a gyarmati birodalmak felbomlása. E folyamatban a szocializmus és a gyarmatok függetlenségi harca egymást erősítették; a Szovjetunió sokat tett a függetlenségi harcok anyagi és erkölcsi támogatásáért, tejesítette szocialista voltából származó nemzetközi kötelezettségeit. Nem igazolódott azonban az a remény, hogy a gazdaságilag fejletlen országok át tudják ugrani a kapitalista fejlődési szakaszt. Ehhez kevés volt a szocialista országok anyagi bázisa és a volt gyarmati országok a szocializmus tartalékaiból ismét a kapitalizmus tartalékaivá váltak, egy új gazdasági gyarmatosítási folyamat ment végbe. Az Egyesült Államok, amely mindkét világháború gazdasági nyertese volt, élen járt az új gyarmatosításban és kiépítette katonai világhatalmát.

A Szovjetunió utolsó nagyobb nemzetközi tette, a katonai segítségnyújtás a polgári forradalom megsegítésére déli szomszédjában, Afganisztánban, súlyos kudarcba fulladt. Ezzel megingott nemzetközi tekintélye, amit már előbb kikezdtek a kelet-európai „nemzeti” ellenállások és lázadások, köztük a magyar 1956, és a maoista „nemzeti kommunizmus” szovjetellenes nemzetközi szerveződése, Kína és az USA politikai barátkozása (1972), a vietnami háborúban a segítségnyújtás kínai szabotálása. Az afganisztáni háborúnak a nemzetközi tekintélyvesztésnél még súlyosabb következménye volt, hogy tarthatatlanná vált a fennállásának egész időszaka alatt folytatott túlfeszített gazdaságpolitika, saját népe növekvő szükségleteinek szinte folyamatos háttérbe szorítása éppen akkor, amikor ennek orvoslására semmiféle eszköz nem állt rendelkezésre. Az idős vezetés nem tudott újítani, a fiatalítás elkerülhetetlenné vált, de a vezetés kulcspozícióiba kerültek sem tudtak megoldást találni. Az új vezetők bizalommal fogadták az USA és a nyugati hatalmak üres ígéreteit és először feladták Kelet-Európát, majd saját országukban is a hatalmat.

Véleményem szerint Sztálin idézett művének értékes, a szocializmusról való közgazdasági gondolkodást előrevivő elemei mellett hiányai és hibái is vannak. Itt most nem e mű átfogó értékeléséről van szó, hanem csak az áruviszonyok, az árutermelés szocializmusbeli felfogásának olyan helyes tételeiről, amelyek szemben állnak Rozsnyai elvtárs felfogásával.

MEM 20. köt. 279. old. MEM 13. köt. 7. old. Rozsnyai elvtárs történelmi elemzése nem kielégítően tárgyalja a Szovjetunió tevékenységének ezt az oldalát. Ebben a kérdésben, de a könyv más részeiben is, megmutatkozik, hogy Rozsnyai elvtárs a maoista nézetektől és befolyástól nem tudott teljesen megszabadulni és ennek folytán egyoldalúan, súlyosan torzítva mutatja be és értékeli a szovjet-kínai viszonyt és következményeit.

Prof.Dr.Naciye GÜNGÖRMÜŞ bibliográfia --Olvasóink figyelmébe ajánljuk Prof.Dr.Naciye GÜNGÖRMÜŞ az Ankarai egyetem Magyar nyelvtudományokkal foglalkozó professzorának munkásságát. WEB -es forrás alapján közöljük publikációinak listáját.

Prof.Dr.Naciye GÜNGÖRMÜŞ 1963 Kırcali, Bulgaristan doğumlu. 1987 Ankara Üniversitesi Dil ve Tarih-Coğrafya Fakültesi Hungaroloji Bölümü’nden mezun oldu. Bitirme Tezi: “Göktürk ve Szekély Oyma Yazıları Arasındaki Münasebetler”. 1988 Hungaroloji Anabilim Dalı’nda araştırma görevlisi olarak çalışmaya başladı. 1990 Lisansüstü çalışmalarını 2547 Sayılı YÖK Kanunu’nun 33. Maddesine göre Macar Bilimler Akademisi Dil Bilimleri Enstitüsü ile Budapeşte’deki Eötvös Loránd Üniversitesi (ELTE) Edebiyat Fakültesi Macar Dili Bölümü ile Macar Edebiyatı Bölümü ve Finugor Bölümü’nde sürdürdü. 1994 Prof.Dr. Pál Fábián denetiminde hazırladığı “A mai magyar és török igék összevetõ morfológiai-szemantikai vizsgálata” (Günümüz Macar ve Türk Dillerinde Fiillerin Yapı ve Anlam Yönünden Karşılaştırılması) adlı bütünleşik doktora tezini temmuz 1994 tarihinde Prof. Dr. Zsuzsa Kakuk başkanlığındaki MBA Dilbilim Jürisi karşısında savunarak Macar Bilimler Akademisi’nden Dil Bilimleri Doktoru (Ph.D.) ünvanını kazandı. 1994 Kasım ayında Yardımcı Doçentlik sınavını vererek aynı yılın aralık ayında DTCF Hungaroloji Anabilim Dalı Yardımcı Doçentlik kadrosuna atandı. 1998 Kasım ayında Doçent ünvan ve yetkisini aldı. 1999 Aralık ayında Ankara Üniversitesi, Dil ve Tarih-Coğrafya Fakültesi, Batı Dilleri ve Edebiyatları Bölümü Hungaroloji Anabilim Dalı doçentlik kadrosuna ataması yapıldı. 2004 Nisan ayında Hungaroloji Anabilim Dalı’nda profesörlüğe yükseltildi. Halen Ankara Üniversitesi Dil ve Tarih- Coğrafya Fakültesi Batı Dilleri ve Edebiyatları Bölümü Hungaroloji Anabilim Dalı’nda kadrolu profesör olarak çalışmaktadır. Görev Yaptığı/Çalıştığı Kurumlar: 1988- Ankara Üniversitesi Dil ve Tarih-Coğrafya Fakültesi 1991-1993 arasında JATE Rektörlüğü’nün görevlendirmesiyle Szeged’deki József Attila Üniversitesi Altayistik Bölümü’nde Türk Dili ve Edebiyatı okutmanı İdari Görevler: 1995-1998 arasında DTCF Fin Dili ve Edebiyatı Anabilim Dalı Başkanı 2009 Eylül ayından itibaren DTCF Batı Dilleri ve Edebiyatları Bölümü Hungaroloji Anabilim Dalı Başkanı 2010-2012 Ankara Üniversitesi Rektörlüğü Dış İlişkiler Komisyonu üyesi Üyesi olduğu mesleki kuruluşlar: International Association for Hungarian Studies (NMTT): daimi üye, 1989-International Association of Hungarian Studies’ Professors: daimi üye,1990--

74 / 79

Magyar Nyelvtudómányi Társaság (Macar Bilimler Akademisi Dil Bilimi Derneği): daimi üye, 1991-Almış olduğu burs, ödül vb.: a)Burslar 1990-1994 YÖK yurtdışı lisansüstü öğrenim bursu, Macaristan (2547 sayılı Kanunun 33. Maddesi) 1995 Budapest Europa Institut’un araştırma ve inceleme bursu (3 ay) Macaristan 1999 Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (IAHS) araştırma bursu (1 ay) Macaristan 1999 Magyar Fordítóház Alapítvány (Hungarian Translator House) araştırma- inceleme bursu (2 hafta) Macaristan 2000 Magyar Fordítóház Alapítvány araştırma-inceleme bursu (1 ay) Macaristan 2007 Magyar Fordítóház Alapítvány araştırma-inceleme bursu (3 hafta) Macaristan 2008 Magyar FordítóHáz Alapítvány araştırma-inceleme bursu (1 ay) Macaristan 2010 Magyar FordítóHáz Alapítvány araştırma-inceleme bursu (3 hafta) Macaristan 2012 Magyar FordítóHáz Alapítvány araştırma-inceleme bursu (3 hafta) Macaristan 2012 YÖK yurtdışı araştırma bursu (1 ay) Macaristan (2547 sayılı Kanununu 39. Maddesi) b) Ödüller 1994 Macar Bilimler Akademisi Milán Füst Vakfı Çeviri Teşvik Ödülü 2007 Macar Bilimler Akademisi Milán Füst Vakfı Çeviri Ödülü Araştırma alanları: Macar Dili; Macar Edebiyatı, Türk-Macar İlişkileri, Dil Tarihi, Karşılaştırmalı Dilbilim, Karşılaştırmalı Edebiyat, Uygulamalı Dilbilim, Türk-Finugor Dil İlişkileri, Çeviribilim, Sözlükbilim, Sözcükbilim, Yabancı Dil Öğretimi, Sosyolinguistik. Diğer Akademik Görevler: Danışma Kurulu, Yayın Kurulu, Bilim Kurulu, Hakem Kurulu üyeliği vb: TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, Macarca Dil Sorumlusu(1995) MTAD:Modern Türklük Araştırmaları Dergisi Yayın Kurulu üyesi, 2004-KÖK Araştırmalar: KÖK Sosyal ve Stratejik Araştırmalar Dergisi Danışma Kurulu üyesi, 2005— Osmangazi Üniversitesi Karşılaştırmalı Edebiyat Bilimi ve Eleştiri Dergisi, Hakem Kurulu, 2008— Ordu Üniversitesi Sosyal Bilimler Enstitüsü, Sosyal Bilimler Araştırmaları Dergisi Hakem Kurulu üyesi, 2010— Atatürk Dil, Tarih Kültür Merkezi ERDEM Dergisi, Hakem Kurulu 2008Kongre, Konferans, Sempozyum vb. Bilimsel Etkinlik Düzenleme Faaliyeti -Doğumunun 200. Yıldönümünde Lajos Kossuth 1848-49 Macar Özgürlük Mücadelesi ve Osmanlı–Macar İlişkileri. Macaristan Cumhuriyeti Ankara Büyükelçiliği ile Dumlupınar Üniversitesi Rektörlüğü himayelerinde gerçekleştirilen uluslararası sempozyum düzenleme komitesi başkanı, mart 2002 -Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu (ÇTAS) Daimi Danışma Kurulu üyesi, 2004--2007. -Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu –ÇTAS 2011 : Geçmişten Günümüze Türk-Macar İlişkileri Uluslararası Sempozyumu Düzenleme Kurulu Başkanı -Ankara Üniversitesi Dil ve Tarih-Coğrafya Fakültesi Batı Dilleri ve Edebiyatları III.Uluslararası Edebiyat ve Bilim II SempozyumuBilim Kurulu üyesi- 2011 Editörlük: SZABADULÁS. Egy rabszolgalány története. Çev.: Puskás László. Sami Paşazade Sezai “Sergüzest”. Budapest, 1994. Doğumunun 200. Yıldönümünde Lajos Kossuth 1848-49 Macar Özgürlük Mücadelesi ve Osmanlı –Macar İlişkileri. Editör: Celal İnal-Naciye Güngörmüş, 139 s. Ankara, 2002 Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu –ÇTAS 2011 : Geçmişten Günümüze Türk-Macar İlişkileri Uluslararası Sempozyumu bildiri kitabı Uluslararası Kültürel Etkinliklere İştirak Etme- Diğer Etkinlikler (Açık Oturum, Toplantı vb. etkinliklerle ilgili bilgiler) a/ Istanbul Goethe Enstitüsü’nün organize ettiği ve AB finansal desteği ile gerçekleştirilen Kültür Köprüleri projesi kapsamında düzenlenen YOLLARDA:Avrupa Edebiyatı Türkiye Yollarında, Türk Edebiyatı Avrupa Yollarında adlı etkinlik çerçevesinde 4-7 aralık 2009 tarihleri arasında Kütahya’da Dumlupınar Üniversitesi, Kütahya Anadolu Lisesi, Kütahya Gülten Dayıoğlu Halk Kütüphanesi’nde tercümanlık-moderatörlük ve sunum; b/16 Nisan 2010 tarihinde 2010 Istanbul Avrupa Kültür Başkenti Gala özel programında Attila Bartis ile yapılan söyleşilerde simultene tercümanlık. c/ Mayıs 20-22 mayıs 2010 tarihlerinde, 2010 Pécs Avrupa Kültür Başkenti programı çerçevesinde yer alan Kültür Köprüleri: Türk Edebiyatı Avrupa Yollarında adlı etkinlikte Ayşe Kulin ve Perihan Mağden eserleri üzerine sunum, moderatörlük ve simultene tercümanlık. d/ 24-27 Ekim 2011 tarihlerinde düzenlenen ÇTAS 2011 Geçmişten Günümüze Türk-Macar İlişkileri Uluslararası Sempozyumu Açılış Toplantısı moderatörü.

Yayınlar KİTAPLAR: I.1.Telif Kitaplar: 1. Örneklerle Macarca-Türkçe Fiiller ve Bağlamları. (XII+178). Prospero 2. Macarca Sözlük. Macarca-Türkçe ve Türkçe- Macarca Cep Sözlüğü. Engin 3. Macaristan’da Değişim ve Demokrasiye Geçiş. KÖK Stratejik Araştırmalar

Yayınları, 278 s.; Ankara, 1999. Yayınevi, X+601 s. Ankara, 2003. Vakfı Yayınları, 332 s.: Ankara, 2010.

I.2.Çeviri Kitaplar: 1. İSTANBUL Şehir Tarihi ve Mimarisi. yzn.: Károly Kós. Kültür Bakanlığı Yayınları, 1748. Sanat/Sanat Tarihi Dizisi:108-7. 146 s.; Ankara. 1995. 2. Orhun ve Tola Irmakları Boyunda TAŞLARA İŞLENMİŞ DESTANLAR Eski Macar Tarihinin İzleri. yzn.: Géza Képes. Prospero Yayınları. 72 s.;Ankara, 1997. 3. KIR MENEKŞESİ (ÁRVÁCSKA). yzn.: Móricz Zsigmond. Prospero Yayınları. 186 s.; Ankara, 1997. 4. Son Budin Paşası (Az utolsó budai basa) yzn.: Mór Jókai. (XXII+90). Kültür Bakanlığı Yayınları, 112 s.; Ankara, 1999. 5. ÇAĞDAŞ MACAR EDEBİYATI ÖYKÜ SEÇKİSİ(XVI+230) Derleme-çeviri; Kültür Bakanlığı Yayınları / 2426. 230 s.; Ankara, 2000. 6. Török Nyelvtan Külföldieknek (Yabancılar İçin Türkçe Dilbilgisi). Engin Yayınevi , 336 s.; Ankara, 2001. 7. Török- Magyar Nyelvtan –I ,Útmutató (Türkçe Öğreniyoruz –I, Anahtar Kitap). Engin Yayınevi, 99 s.; Ankara, 2001. 8. Macar Efsane ve Öykülerinde Türkler. Gábor Lipták’tan Seçilmiş Öyküler. Derleme-çeviri; Kültür ve Turizm Bakanlığı Yayınları, 311 s.; Ankara, 2004. 9. BİZANS’TAN OSMANLI’YA İSTANBUL MİMARİSİNİN DOĞU KÖKENİ (İSTANBUL Şehir Tarihi ve Mimarisi,genişletilmiş baskısı) yzn.: Károly Kós; KAYNAK YAYINLARI, Bilimin Türk-İslam Kaynakları-4, 231 s.; İstanbul, 2008. I.3. Kitaplarda Bölüm Yazarlığı: 1. İSTANBUL Şehir Tarihi ve Mimarisi. yzn.: Károly Kós. Kültür Bakanlığı Yayınları, 1748. Sanat/Sanat Tarihi Dizisi:108-7. 146 s.; Ankara. 1995. (XI-XII) 2. Orhun ve Tola Irmakları Boyunda TAŞLARA İŞLENMİŞ DESTANLAR Eski Macar Tarihinin İzleri. yzn.: Géza Képes. Prospero Yayınları. 72 s.;Ankara, 1997. (5-7) 3. KIR MENEKŞESİ (ÁRVÁCSKA). yzn.: Móricz Zsigmond. Prospero Yayınları. 186 s.; Ankara, 1997.(188) 4. Son Budin Paşası (Az utolsó budai basa) yzn.: Mór Jókai. (XXII+90). Kültür Bakanlığı Yayınları, 112 s.; Ankara, 1999. (VII-XXII) 5. ÇAĞDAŞ MACAR EDEBİYATI ÖYKÜ SEÇKİSİ(XVI+230) Kültür Bakanlığı Yayınları / 2426. 230 s.; Ankara, 2000. (VII-XVI; 215-230) 6. Macar Efsane ve Öykülerinde Türkler. Gábor Lipták’tan Seçilmiş Öyküler. Kültür ve Turizm Bakanlığı Yayınları, 311 s.; Ankara, 2004.(Gábor Lipták’ın Hayatı ve Eserleri , Gábor Lipták (1912-1985), 7-12, G. Lipták’ın Eserlerine Genel Bir Bakış: 13-19; Lipták Seçkisinde Yer Alan Öyküler Hakkında 21-38) BİZANS’TAN OSMANLI’YA İSTANBUL MİMARİSİNİN DOĞU KÖKENİ (İSTANBUL Şehir Tarihi ve Mimarisi,genişletilmiş baskısı) yzn.: Károly Kós; KAYNAK YAYINLARI, Bilimin Türk-İslam Kaynakları-4, 231 s.; İstanbul, 2008. (17-23) II. MAKALELER II.1. Özgün Bilimsel Makaleler 1. İstanbul Yazıtı -1515. DTCF Dergisi c.XXXIII. sayı: 1-2; s.:193--8. Ankara,1990. 2. Ölümünün 140. Yıldönümünde Sándor Petôfi. DTCF Dergisi c.XXXIV. sayı: 1-2; s.:109-115. Ankara,1991.

75 / 79

3. Gyula Németh’in İzinde Türkçe Öğretimi.Geçliğin Sesi Dergisi sayı:19; Kültür Bakanlığı, s.:16. Ankara, 1991. 4. Yabancı Dil Öğretiminde Yöntem Sorunu. TÖMER DİL Dergisi sayı: 4; s.:44--7. Ankara, 1992. 5. Macaristan’da Anadili Olgusu.TÖMER DİL Dergisi sayı: 6; s.:34--6. Ankara, 1992. 6. A magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban. Jászkunság 3. évf. s.:16-8. Szolnok, 1992. 7. Magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban. Magyar Nyelvôr sayı:1; s.:11--6. Budapest, 1992. 8. Anlam ve Anlatımbilim Açısından Macar Dilindeki Öneklerin Kullanımı ve Önemi. TÖMER DİL Dergisi, sayı: 8; s.:41--8. Ankara,1993. 9. Enis Behiç Koryürek. Török Füzetek, I. évf., 3. sz.; s.:5-6. Budapest, 1993. 10. Magyarok a török földön. Jászkunság, sayı:1; s.:26-29. Szolnok, 1994. 11. Rásonyi László. Török Füzetek, II. évf., 3. sz.; s.: 8-10. Budapest, 1994. 12. Az összetett ige a mai török nyelvben. Keletkutatás, 1994-ôsz; s.:59-64. Budapest, 1994. 13. Mór Jókai ve Eserleri Üzerine Bir İnceleme. Gündoğan Edebiyat. cilt 4; sayı: 14; s.: 63-72. Ankara,1995. 14. Macar Edebiyatında Sıradışılığın Öncüsü: Milán FÜST. Gündoğan Edebiyat. cilt 5, sayı:19; s.: 85-92. Ankara, 1997. 15. Türkçenin Macarcaya etkisi ve günümüz Macar dilinde hala kullanılan Türkçe kökenli sözcükler üzerine bir inceleme. BİR Türk Dünyası İncelemeleri Dergisi. sayı.7, s. 73-85. İstanbul, 1997. 16. Yabancı Dil Öğretimi ve Türkçede Bağlamlar Üzerine. TÖMER DİL Dergisi. 64:34-45 . Ankara, 1998. 17. Macarcada Hol?-Nerede? Sorusunun Türkçedeki Karşılıkları. TÖMER DİL Dergisi, 66:34-45. Ankara, 1998. 18. Macarcadaki Honnan?-Nereden? Sorusunun Karşılıklarının Anlam Alanları ve Bunların Türkçeye Aktarımı.TÖMER DİL Dergisi, 71: 38-45. Ankara, 1998. 19. Çağdaş Fin Yazarı Antty Hyry Üzerine Bir İnceleme. Gündoğan Edebiyat,6,22:31-35. Ankara, 1998. 20. Macar Dilinde Bulunan Türkçe Alıntı Sözcüklerin Dil Tarihi Açısından Genel Bir Değerlendirmesi. Batı Dilleri ve Edebiyatları Araştırma Dergisi, III, 3:123-140. Ankara, 1999. 21. 1848-49 Macar Bağımsızlık Mücadelesi ve Osmanlı-Macar Dayanışması. KÖK Stratejik Araştırmalar Dergisi, s.:126-131. Ankara, 1999. 22. Macaristan’da Demokrasiye Geçiş Süreci: KÖK Stratejik Araştırmalar Dergisi. Cilt III, sayı: 1, s.: 211-236. Ankara, 2001. 23. Direnmeden, Çatışmadan Demokratik Değişim: Macaristan’da Halkın ve Cumhuriyetin Günü 23 Ekim: KÖK Araştırmalar Dergisi.Cilt III, sayı: 2, s.: 147-173. Ankara, 2002. 24. Gábor Lipták’ın Eserlerinde Osmanlı İzleri. MTAD 2004; 1(1);s.:90-105. Ankara,2004. 25. Eski Macar Kişi Adlarında Doğu Unsurları. Hacettepe Üniversitesi Türkiyat Araştırmaları Dergisi. Prof. Dr. Cihat Özönder Anısına, Bahar sayısı. Ankara, 2008. 26. Hungarológia története Törökországban. Orient Express, Török-Magyar Kulturális Hírportál;s.:1-7; htpp://www.turkinfo.hu/index-php?oldal= hettema & &hetoldal=hetreszl &&adat=100 02.12.2008 Evlija Cselebi Szejahatnáme címû munkájának magyarországi vonatkozásai. Magyar Tudomány 173. Évf. 2012.2 szám: s.: 226-230. Budapest, 2012. II. 2.Tanıtma, tahlil, değerlendirme makaleleri: 27. Ömer Seyfettin HÁREM, 22 válogatott elbeszélés. Türk Dili sayı: 493; s.:75--6. Ankara, 1993. 28. István Kongur Mándoky: A kun nyelv magyarországi emlékei. (Kuman Dil Anıtlarının Sınıflandırılması, İncelenmesi). TDAY - Belleten 1994. s.:299-306. Ankara, 1996. 29. Júlia Bartha: A Kunság népi kultúrájának keleti elemei (Kuman Halk Kültüründe Doğu Unsurları) Debrecen, 2002 : MTAD 2004; 1(1) s.:155-9. Ankara, 2004. 30. Balázs SUDÁR: A Palatics-kódex török versgyûjteményei: török költészet és zene a XVI. században. Humanizmus és Reformáció: 29, Budapest, 2005: MTAD 2006;3 (3) s.:125-130. Ankara.2006. 31. Prof.Dr. Zsuzsa Kakuk Seksenbeş Yaşında: MTAD 2010, 7(4):170-172;DOI;10.1501/MTAD.7.2010.4.68.E-yayın tarihi: 22 şubat 2011.Ankara, 2011. II.3. Bildiri Kitabında, Alan Dergilerinde Yayımlanmış Sunumu Yapılmış Bildiri-Makaleler 1. Magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban. Hungarológiai Értesítô, c.2; s.:1295-1301. Budapest-Szeged, 1993. 2. Hungarológia Törökországban. Hungarologische Beiträge sayı: 4; s.: 23-34. Universität Jyväskylä. Jyväskylä, 1995. 3. Lajos Kossuth ve 1848-49 Macar Özgürlük ve Bağımsızlık Mücadelesi. Doğumunun 200. Yıldönümünde Lajos Kossuth, 1848-49 Macar Özgürlük Mücadelesi ve Osmanlı-Macar İlişkileri Sempozyumu. s.17-42. Ankara, 2002. 4. Bálínt Balassi’nin Yapıtlarında Türk Edebiyatının İzleri.I. Ulusal Karşılaştırmalı Edebiyat Sempozyumu o6-o8 Aralık 2001. s.1-13.Eskişehir, 2002. 5. Çeviribilim ve Dilbilim. III. Dil, Yazın ve Deyişbilim Sempozyumu Bildirileri. s.: 262-272. Eskişehir , 2003. 6. Macarca ve Türkçede Aitlik- İyelik Kullanımı. Doğu-Batı Dilleri ve Edebiyatları Araştırmaları Sempozyumu 22-23 ekim 2003. Cumhuriyetimizin 80. Kuruluş Yıldönümü Anı Kitabı. s.: 217-226, Ankara, 2004. 7. Tarihsel ve Çağdaş Türk ve Fin-Ugor Dil Alanları. Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 2002. s.: 94-112. Ankara, 2004. 8. Macarcadaki Türkçe Kökenli Sözcüklerde Anlam Değişmeleri ve Anlam Kaymaları. V. Lefke Edebiyat Buluşması Sempozyumu, bildiriler: Türkçenin Dünya Dillerine Etkisi, s.:179-200. Ankara, 2004. 9. Macar Edebiyatı ve Kültüründe İstanbul’un Yeri ve Önemi./. Uluslararası Türk Kültürü Kongresi “Türk ve Dünya Kültüründe İstanbul”. 5-10 Ekim 2009. Atatürk Kültür Merkezi Yayınları -408.s.:281-294. Ankara, 2012. III. ÇEVİRİLER (Makale ve Edebi Çeviriler) III.1. Makale Çevirisi 1. Lajos Kossuth ve Geçen Yüzyılın Başında Bulgaristan’da Konfederasyon Çalışmaları. y.: D. Jakócs. DTCF Batı Dil ve Edebiyatları Araştırmaları Dergisi, III, 3: 81-90. Ankara, 1998. 2. Sümerce-Macarca Sorunu. yzn.:László Papp. Dil ve Tarih-Coğrafya Fakültesi Dergisi. cilt 42,sayı 1-2, yıl 2002: s.:79-98, Ankara, 2003. 3. Spiró’nun Kuartet’i Üç Dilde, Beş Faklı Söylemde Dört Köşe Dünya: Anita Rákóczy (makale çeviri): TİYATRO Aylık Dergi, sayı 220: aralık 2010, s.:24-27. İstanbul, 2010. III.2. Edebi Çeviri (öykü, şiir): 1. Nisan Delisi (Április bolondja) yzn.: DeszôKosztolányi. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, sayı: 8; s.:41--6. Bursa,1996. 2. Macarlar Prag’da (Magyarok Prágában) yzn.: Gyula Duba. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, sayı 11, s.:43-45, Bursa, 1997. 3. Otuz Yıl Sonra (Harminc év után) yzn.: JánosVajda. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi. sayı:14 s.:84-85. Bursa, 1998. 4. Yirmi Yıl Geçince (Húsz év múlva) yzn.: J. Vajda. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi. sayı:14 s:83, Bursa, 1998. 5. Perde (A függöny) yzn.: K. Bihari. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, 16; 45-47. Bursa, 1998. 6. İyi Mektuplar. (Dobrite pisma). yzn.: Valeri Petrov. TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, 17:70. Bursa, 1998. 7. Kendi Kendine (Na sebe si) yzn.: Valeri Petrov: TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, 17: 71. Bursa, 1998. 8. Gülümseyen Bacchus (A mosolygó Bacchus) yzn.: Magda Szabó: ÇAĞDAŞ DÜNYA EDEBİYATI ÖYKÜ SEÇKİSİ. s.: 376-386. Kültür Bakanlığı Yayınları. Ankara, 1999. 9. Yeni Komşu (Az új lakó) yzn.: István Örkény: TÖMER ÇEVİRİ Dergisi, sayı 22: s.:78-80. Bursa, 2000. 10. Kendi Ölümü. (Saját halál) yzn.: Péter Nádas. Füredi Fordítói Füzetek, s.:26. Balatonfüred, 2003. 11. HESAP. Garson, Hesap Lütfen (FÜZETEK “Fõúr füzetek”) yzn: András Jeles. Füredi Fordítói Füzetek, IV.sz. s.:43-44. Balatonfüred, 2003. 12. Haham Pinhász Satranç Oynuyor (Pinhász Rabbi sakkozik) yzn: Péter Rácz; Füredi Fordítói Füzetek, különszám; s.: 17; Balatonfüred, 2008. 13. Trakl Evinden Dışarı (Kifelé Trakl-házból) yzn: Péter Rácz; Füredi Fordítói Füzetek, különszám, s.: 30; Balatonfüred, 2008. 14. Bedbaht 20. Yüzyıl (A boldogtalan 20. század) : yzn: Imre Kertész: Füredi Fordítói Füzetek 8.szám, 12-15: Balatonfüred. 2008. 15. Bir Caninin Hayatı (A prikolics élete): yzn: Kornél Hamvai: Füredi Fordítói Füzetek 9. szám, 14-8: Balatonfüred. 2009. 16. “Agyag” Çamur: György Dragomán(öykü çeviri) Füredi Forditoi Füzetek, 10. Szám, s.:12-14; Balatonfüred.2011. 17. Bildik Tanıdık Yabancılar, Avrupalı Piçler (Ismerõs idegenek, európai fattyúk): yzn: László Vegel: Yanıbaşımızdaki Yabancı Doğu Avrupa’dan Bir Antoloji. Hzl: Richard Swartz, Everest Yayınları 2012-1, s.: 37-55: Istanbul, 2012. IV. Yayınlarına yapılan atıflar: Ökrösné Bartha, Júlia: Kartográfiai törekvések a török néprájztudományban. JÁSZKUNSÁG, XL. évf. sayı 1; s.: 34. Szolnok, 1994. (A magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban. Jászkunság 3. évf. s.:16-8. Szolnok, 1992.) Zaicz, Gábor: Zsirai Miklós. Finnugor Rokonságunk. s. 684; Budapest, 1994. (Yabancı Dil Öğretiminde Yöntem Sorunu. TÖMER DİL Dergisi sayı: 4; s.:44--7. Ankara, 1992; Anlam ve Anlatımbilim Açısından Macar Dilindeki Öneklerin Kullanımı ve Önemi. TÖMER DİL Dergisi, sayı: 8; s.:41--8. Ankara,1993.) Schütz, Ödön: Az ankarai Hungarológiai Intézetben nevelõdött török-magyar fordító nemzedék. Török FÜZETEK sayı 2; s.: 2. Budapest, 1995. (Rásonyi László. Török Füzetek, II. évf., 3. sz.; s.: 8-10. Budapest, 1994.) Navracsics, Judit: V. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Veszprém, 1995 április 21-22, Nyelvfutó, A nyelvtanárok Lapja 3. Évf. 3. Sz. 16-17.,Veszprém, 1995 ( Konferans Bildirisi-Veszprém ) Bartha, Júlia: Fogyó hold. Tanulmányok a török népi kultúráról. s. 72; Debrecen, 1997. (A magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban. Jászkunság 3. évf. s.:16-8. Szolnok, 1992; a.e.: Hungarológiai Értesítô, c.2; s.:1295-1301. Budapest-Szeged, 1993 ) Kılıç, Hüseyin.: TAŞLARA İŞLENMİŞ DESTANLAR. Çağdaş TÜRK DİLİ. c.X.sayı.119; s.18-23. Ankara, 1998 (Orhun ve Tola Irmakları Boyunda TAŞLARA

76 / 79

İŞLENMİŞ DESTANLAR Eski Macar Tarihinin İzleri. y.: Géza Képes.. Ankara, 1997. Prospero Yayınları. 72 s.) Szabó-Mesterházi: Modern Classic from Hungary. Hungarian prose and poetry from the first half of the twentieth century. s.:55; Budapest, 2000.( KIR MENEKŞESİ (ÁRVACSKA). y.: Móricz Zsigmond. Ankara 1997. Prospero Yayınları, 186 s.) Yiğitbaşı, Hatice: Macar Edebiyatından İki Eser: Kır Menekşesi. Török FÜZETEK , IX. évf. 1. sz. s.:18, Budapest, 2001. (KIR MENEKŞESİ (ÁRVACSKA). y.: Móricz Zsigmond. Ankara 1997. Prospero Yayınları. 186 s.) Yiğitbaşı, Hatice: Macar Edebiyatından İki Eser: Son Budin Paşası. Török FÜZETEK, IX, évf. 1.sz., s.: 18, Budapest, 2001.( Son Budin Paşası (Az utolsó budai basa) y.: M. Jókai. (XXII+90). Kültür Bakanlığı Yayınları, Ankara, 1999. 112 s.) Aysevener, Sevgi Can: Macaristan’da Medya Savaşları (1990-2001). Ankara Üniversitesi İletişim Fakültesi Dergisi, sayı 3, s.: 1-9, Ankara, 2003. (Macaristan’da Demokrasiye Geçiş Süreci: KÖK Stratejik Araştırmalar Dergisi. Cilt III, sayı: 1, s.: 211-236.Ankara, 2001.) Bartha, Júlia: ADATOK A TÖRÖK NÉP ETNOBOTANIKAI ISMERETÉHEZ. Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár. Keletkutatás, tavasz, s.:41-57. Budapest, 1993. Altaylı, Yasemin: Bertalan Szemere(1812-1869) ve Utazás Keleten (Doğuda Yolculuk) Adlı Eseri, MTAD, 6/2, s.71, Ankara, Haziran 2009. (1848-1849 Macar Özgürlük Mücadelesi ve Osmanlı-Macar Dayanışması. Kök Araştırmalar. 1-2. 127-138, 1999). Altaylı, Yasemin: Bertalan Szemere(1812-1869) ve Utazás Keleten (Doğuda Yolculuk) Adlı Eseri, MTAD, 6/2, s.71, Ankara, Haziran 2009. (Doğumunun 200.Yıldönümünde Lajos Kossuth 1848-49 Macar Özgürlük Mücadelesi ve Osmanlı-Macar İlişkileri Sempozyumu. Dumlupınar Üniversitesi. 15-15 Mart 2002. 17-41). Gévay, Antal, Budin Paşaları, Çev.Yasemin Altaylı, Tiydem, 2011, s.81 (Jókai Mór: Son Budin Paşası, Çev.Naciye Güngörmüş, Kültür Bakanlığı, Ankara, 1999). Karatay, Osman: Macaristan’da Değişim ve Demokrasiye Geçiş (1989-2009), Kitap Değerlendirme; KARADENİZ Araştırmaları Dergisi; sayı:31; s.:151-2. (Macaristan’da Değişim ve Demokrasiye Geçiş Süreci (1989-2009), KÖK Yayınları, Ankara, 2010.) V. SUNULAN BİLDİRİLER V.1.Uluslararası kongre, konferans, sempozyumda sunulan bildiriler A magyar tudósok szerepe a török nyelvújítási mozgalomban: III. Nemzetközi

Hungarológiai Kongresszus. 12-16 ağustos 1991. Szeged– Macaristan.

Hungarológiai oktatás az ankarai egyetemen :XVIIth FIPLV World Congress. 10-14 ağustos 1991. Pécs-Macaristan. Magyar tanitás Ankarában:

V. Országos Alkalmazott Nyelvészeti

Hungarológia Törökországban. Congressuz Octavus Internationalis Fenno-

Konferencia. 21-22 nisan 1995. Veszprém-Macaristan. Ugistratum. 10-15 ağustos 1995. Jyväskylä-Finlandiya.

Lajos Kossuth ve 1848-49 Macar Özgürlük ve Bağımsızlık Mücadelesi. Doğumunun 200. Yıldönümünde Lajos Kossuth, 1848-1849 Macar Özgürlük Savaşı ve Türk-Macar İlişkileri Sempozyumu. 15 Mart 2002, Kütahya, Dumlupınar Üniversitesi. 1. Macarcadaki Türkçe Kökenli Sözlerde Anlam Değişmeleri.Türkçenin Dünya Dillerine Etkisi. 29-30 nisan 2004. V. Lefke Edebiyat Buluşması Sempozyumu. Lefke Avrupa Üniversitesi. 2. Macar Halk Kültüründeki Evlenme Adetleri Üzerine(Wedding Customs in Hungarian Folk Culture) International Symposium of Comparative Folklore and Cultural Studies. 16-18 April 2008. Hacettepe Üniversitesi Edebiyat Fakültesi Türk Halkbilimi Anabilim Dalı, Ankara. 3. Macar Edebiyatı ve Kültüründe İstanbul’un Yeri ve Önemi.Türk ve Dünya Kültüründe İstanbul Kongresi.5-10 Ekim 2009. Ankara. Atatürk Kültür, Dil ve Tarih Yüksek Kurumu Atatürk Kültür Merkezi Başkanlığı 4. Imre Thököly’nin İzmit Günlerine Dair: ÇTAS 2011”GEÇMİŞTEN GÜNÜMÜZE TÜRK-MACAR İLİŞKİLERİ ULUSLARASI SEMPOZYUMU” 24-27 ekim 2011. Ankara Üniversitesi, DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü ve Hungaroloji Anabilim Dalı. 5. Çağdaş Macar Edebiyatında Türk İzleri: ULUSLARARASI TÜRK-MACAR TÜRKOLOJİ SEMPOZYUMU 24 Mayıs 2012, Gaziantep Üniversitesi. V.2. Ulusal kongreler, sempozyumlarda sunulan bildiriler 6. Macar ve Türk Dillerinin Etkileşmesi ve Günümüz Macar Dilinde Hala Kullanılan Türkçe Kökenli Sözcükler Üzerine Bir Değerlendirme. Türkiye’de Sosyal Bilimlerin Gelişmesi ve Dil ve TarihCoğrafya Fakültesi Sempozyumu. 24-26 Nisan 1996, Ankara. 7. Bálint Balassi’nin Yapıtlarında Türk Edebiyatının İzleri. I. Ulusal Karşılaştırmalı Edebiyat Sempozyumu. 6-8 kasım 2001, Eskişehir. Osmangazi Üniversitesi. 8. Çağdaş ve Tarihsel Türk-Finugor Dil Alanları. Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu. 8-10 mayıs 2002. Ankara. Ankara Üniversitesi, DTCF, Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. 9. Türk ve Macar Dillerinde Yönelme Durumu: Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu. 5-7 mayıs 2003. Ankara Üniversitesi, DTCF, Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. 10. Çeviri ve Dilbilim II. Dil, Yazın ve Deyişbilim Sempozyumu. 8-10 mayıs 2003. Eskişehir, Anadolu Üniversitesi. 11. Macarca ve Türkçede Aitlik-İyelik Kullanımı: Cumhuriyetimizin 80. Yılı Kutlamaları Sempozyumu. 22-23 ekim 2003, Ankara. Ankara Üniversitesi, Dil ve TarihCoğrafya Fakültesi.Doğu–Batı Dilleri ve Edebiyatları Bölümleri Araştırmaları Sempozyumu. 12. Macarca ve Türkçede Şahıs Zamirleri.Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 4-7 mayıs 2004. DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü 13. Balkan Dilleri Üzerinden Macarcaya Geçmiş Türkçe Sözcükler:Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 7-11 mayıs 2005. DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. 14. Çağdaş Bulgarcada Türkçe Unsurlar.Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 10-13 mayıs 2006. DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. 15. Macar Ad Verme Geleneğinde Türk Kültürünün Etkisi.Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 27-30 Kasım 2007: DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. 16. Eski Macar Kişi Adlarında Doğu Unsurları.Çağdaş Türklük Araştırmaları Sempozyumu 23-25 aralık 2009. DTCF Çağdaş Türk Lehçeleri ve Edebiyatları Bölümü. VI. Davetli Bireysel Konferansları Yabancı Dil Öğretiminde Fiil Bağlamlarının Yeri ve Önemi. JATE Altayistik Bölümünde, Szeged, 1991 (konferans) Fiillerin Öğretiminde Dikkat Edilecek Konular. JATE Altayistik Bölümünde, Szeged, 1991 (konferans) Fiillerin Yabancı Dil Öğretimindeki Ana Sorunları Hakkında. EIB (Avrupa Enstitüsü) Budapest, 1995 (konferans) Türkiye’de Yüksek Öğrenimin Geçmişi ve Şu Anı. EIB (Avrupa Enstitüsü) Budapest, 1995 (konferans) Türkiye ve Avrupa. Başka Bir Deyişle Türkiye ve Batılılaşma. EIB (Avrupa Enstitüsü) Budapest, 1995 (konferans) Macaristan’da Türk Eserleri. Karadeniz Teknik Üniversitesi Fen-Edebiyat Fakültesi Türk Dili ve Edebiyatı Bölümü. Trabzon, 1998 (konferans+slayt gösterisi) Tarih-Boyunca Türk-Macar İlişkileri. Karadeniz Teknik Üniversitesi İktisadi ve İdari Bilimler Fakültesi Uluslararası İlişkiler Bölümü. Trabzon, 1998 (konferans) Türk-Macar İlişkileri ve Bunların Macaristan’daki İzleri. Trabzon Polis Okulu, 1998 (konferans+slayt gösterisi)

Verdiği Dersler Verdiği lisans ve lisansüstü dersler-seminerler: a)Lisans dersleri: Sözcük Türleri, Macar Dili Tarihine Giriş, Sözcük Bilgisi, Metin İnceleme, Fonetik, Macar-Türk Dil İlişkileri, Tümce Türleri, Tümce Bilgisi, Anlambilim, Macar Dilbilimi, İleri Macarca, Macarca-Türkçe Güncel Metin Çevirisi. b) Yüksek lisans ders ve seminerleri: b1. Dersler: Türkçe ve Macarcanın Yapısal Özellikleri Türkçe (Güz+Bahar), Edebiyatta Türkler ve Macarlar, Türk-Finugor Dil İlişkileri (Güz+Bahar) b.2.Seminerler: Türkçe ve Macarcanın Yapısal Özellikleri Türkçe (Güz+Bahar) b.3. Uzmanlık Alan Dersi Türkçe ve Macarcanın Yapısal Özellikleri (Güz+Bahar), Edebiyatta Türkler ve Macarlar c)Doktora ders ve seminerleri: c.1.Dersler: Türk-Macar İlişkilerinin Edebiyata Yansıması, Macarca Metin Çalışmaları; Türk-Finugor Dil İlişkileri (Güz+Bahar). c.2. Seminerler: Macar Edebiyatında Osmanlılar Semineri, Macarca Metin Çalışmaları c.3.Uzmanlık Alan Dersi Macarca Metin Çalışmaları (Güz+Bahar); Karşılaştırmalı Dil ve Edebiyat Uzmanlık alan dersi (Güz+Bahar) Yönettiği Yüksek Lisans ve Doktora Tezleri:

77 / 79

Hungaroloji Yüksek Lisans Programı: Alpertunga ALTAYLI: Miklós Zrínyi ve Szigeti Veszedelem.Ankara Üniversitesi Sosyal Bilimler Enstitüsü. Danışman: Prof. Dr. Naciye Güngörmüş. Ankara, 2004. Gökhan DİLBAŞ: János Arany’ın Hayatı ve Eserlerinin İncelenmesi: Szondi két apródja, Buda halála ve Toldi estéje.Ankara Üniversitesi Sosyal Bilimler Enstitüsü. Danışman: Prof. Dr. Naciye Güngörmüş. Ankara, 2004. Yaldız ŞİŞMAN DEMİR: Macar Dilindeki Önekli Fiillerin Yapı ve Anlam Açısından İncelenemsi. Ankara Üniversitesi Sosyal Bilimler Enstitüsü. Danışman: Prof. Dr. Naciye Güngörmüş. Ankara, 2010. Hungaroloji Doktora Programı: Alpertunga ALTAYLI: Miklós Zrínyi’nin Szigeti Veszedelem (Sziget Tehlikesi) Adlı Eserinin Değerlendirilmesi. Ankara Üniversitesi Sosyal Bilimler Enstitüsü. Danışman: Prof. Dr. Naciye Güngörmüş. Ankara, 2010.

Forrás: http://www.humanity.ankara.edu.tr/naciyegungormus.html

78 / 79

79 / 79