Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010
The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/), supported by the European Commission 7th Framework Programme (Grant agreement no: 244549). The views expressed during the execution of the RESPECT project in whatever form and or by whatever medium are the sole responsibility of the authors. The European Union is not liable for any use that may be made of the information contained therein.
Hungarian language version
A tömb-rehabilitáció hatása a bérlakásokban élő családokra Ferencvárosban
A kutatás előzményei Ferencvárosban a 90-es évek eleje óta tudatos városfejlesztés zajlik. A rendszerváltás időszakában kb. 29 ezer bérlakással rendelkezett az Önkormányzat. Ezeknek a lakásoknak a többsége igen rossz állapotú, szoba-konyhás komfortnélküli lakásállományból állt. Jellemző volt az épületek leromlott műszaki állapota, a rossz életminőséget jelentő lakókörnyezet. Ezek a körülmények különösen a KözépsőFerencvárosban és az un. Dzsumbujban jelentkeztek kritikus módon – ez utóbbi teljesen elgettósodott körzetet jelent. Többek között ez a tény befolyásolta az Önkormányzatnak azt az elhatározását, hogy belevágjon egy város-rehabilitációs programba és felszámolja a Dzsumbujt. A rehabilitációs program 1992-től folyamatosan zajlik és az elmúlt év nyarán megkezdődött a Dzsumbuj telep lebontása is. Ezzel párhuzamosan történik az érintett körzetekben lakó családok elköltöztetése, akik részben a kerületen belül, részben Budapest más kerületeiben kapnak lakást. (Jelentős azoknak a családoknak is a száma, akik korábbi lakásukért pénzbeni megváltást kérnek az Önkormányzattól, de a jelen kutatás az ő helyzetűkre nem tér ki.) Az elmúlt években a város-rehabilitációs programnak köszönhetően a kerület épített lakókörnyezete látványosan megújult, de viszonylag keveset tudunk arról, hogy mi történt az elköltöztetett családokkal, hogyan élik meg a változásokat a közvetlenül érintett családok. A jelen kutatás fő célja mögött is tulajdonképpen ez a kérdés húzódik meg. Annál is inkább ki kell térni erre a kérdésre, mivel a rehabilitációs program kapcsán elterjedt a közbeszédben és a szociális szakemberek egy részének körében, olyan kritikai észrevétel, mely szerint egyfajta lakosságcsere folyik Budapest IX. kerületében. (A lakosságcsere alatt az értendő, hogy a slumosodott, zömmel önkormányzati
tulajdonú, rossz állapotú bérházakban lakó elszegényedett, sokszor a nyomor szintjén élő családokat az önkormányzat elköltözteti a kerületen belül vagy más kerületekbe, illetve vidékre. Ezzel párhuzamosan a helyükre az immár felújított vagy éppen lebontott, majd újonnan épült lakóparkokba középosztálybeli családok költöznek.) A kritikai hangok a sajtóban is nyilvánosságot kaptak. A bírálók úgy fogalmaztak, hogy az érintett családok zömmel nagycsaládos romák, illetve egyedül álló nyugdíjasok. Az elköltöztetett családok „rosszul járnak”, hiszen megszokott lakókörnyezetükből kiemelve nem képesek beilleszkedni az új lakóhelyükre. Röviden összefoglalva: Új környezetükben szociális és együttélési problémákat okoznak. A korábbi lakóközösségek szétszakadnak. Az eredeti családok széthullanak. A gyerekeknek át kell iratkozniuk más iskolába, kapcsolataik beszűkülnek. A Ferencvárosi Egyesített Családsegítő Központ (Továbbiakban FECSKE) munkatársai az ügyfeleik körében is tapasztalhattak a költözéssel együtt járó bizonyos problémákat – de ezek inkább az eljárás menetét érintették – ugyanakkor feltűnő volt, hogy az érintett családok sokkal kevésbé kritikusak a költözésekkel kapcsolatban, mint az említett „közbeszéd”, a sajtó vagy a szociális szakma. Jogi vagy egyéb segítségnyújtást elvétve vettek igénybe az elköltözésükkel kapcsolatban – holott más ügyekben igen intenzív a különböző szolgáltatások, a jogi tanácsadás iránti igény. Amikor a családgondozók olyan személyekkel találkoztak, akik más kerületekbe költöztek, nem annyira panaszok fogalmazódtak meg, hanem inkább az, hogy sok ügyfél kifejezetten örült új lakásának, környezetének. A bírálatok között megfogalmazódott az is, hogy az elköltöztetett családok körében nem történik utánkövetés, vagyis nem érdekli az illetékeseket ezeknek a családoknak a további sorsa Ezek a megfigyelések, tapasztalatok arra indítottak, hogy lehetőségeinkhez mérten megvizsgáljuk a tömb-rehabilitációban érintett családok helyzetét, véleményét az új helyzetükről. A kutatás a közelmúlt (2006-2008) három évét öleli fel. Így a korábbi kritikákra nem ad választ, nem is elsősorban ezzel a céllal készült. Amint említettük, inkább arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekednek megváltozott helyzetükről az érintett családok. A kutatás célja:
2006 és 2008 között költözött családok lakáshelyzetének vizsgálata összevetve a korábbi és a jelenlegi lakóhelyüket.
A családokat érintő változások dokumentálása
A családok elégedettségének vizsgálata mind az őket érintő változások tükrében, mind az egész költözési folyamatra vonatkozóan
Kutatásmódszertan:
Kutatási minta: 100 család A családok Középső-Ferencvárosnak a Ferenc Körút - Üllői út – Haller u – Mester utca határolta „négyszögében” laktak a költözést megelőzően. Külön figyelmet szenteltünk az Illatos út 5/a épületben (közismert nevén „Dzsumbuj”) lakóknak.
Kutatási módszer: Kérdőív és interjú (Személyes kérdezés) A kutatásról levélben értesítettük a bevonandó családokat megadva a FECSKE telefonszámát, ahol kérdéseiket feltehetik, továbbá annak a kérdezőnek a nevét, aki fel fogja keresni őket. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy nagyon sokan visszajeleztek, hogy várják a munkatársunkat. A kutatás egyik nehézsége volt a különböző címlisták pontatlansága. Mint majd alább részletezzük, nagyon nehéz volt megfelelő számú családot bevonni a kutatásba, hiszen sok címet többször fel kellett keresnie a kérdezőnek, mert nem találta otthon a családot, illetve ha sikeres volt a keresés, nem a kutatásban érintett család lakott a lakásban. Fontos kiemelni, hogy a kérdezők egytől – egyig a FECSKE munkatársai, végzett szociális szakemberek, családgondozók illetve roma mediátorok. Természetesen arra is ügyeltünk, hogy az egyes családokat olyan kérdező látogassa meg, akivel nem álltak korábban segítő kapcsolatban!!!
Setét Jenő: Jogok és korlátok. Szegény (roma) családok kirekesztése
Az 1990-s évek elején a Budapesten, a Ferencvárosban megindult városrehabilitációs program Közép- Európa , egyik legdinamikusabban fejlődő településévé emelte a kerületet. E folyamat, a kerület épületállományának meg újhodása mellett együttjárt a kerület lélekszámának jelentős csökkenésével és a magasabb társadalmi státuszú csoportk beáramlásával. Ezzel párhuzamosan az alacsony státuszú csoportok, szegények és romák jelentős számban kiszorultak a kerületből. E folyamatnak, meghatározó eleme volt az addig helyben lakók részére a kerületen kívül történő lakás vásárlások,elhelyezések. Másik fontos eszköz az ágazati jogszabályoknak a kiszoritás eszközeként való alkalmazása volt. A lakás törvény mentén, a lakás bérleti szerződések tömeges felmondása ,pl.hátralékosság és az együttélési normák meg szegése címén. A gyermekvédelmi törvény helyi alkalmazása a családoknak a gyermekeik állami gondozásba hurcolásával való fenyegetettségének útján bírta rá a roma családokat a kerkületből való távozásra. A rendkívül gyakori kilakoltatások jogszerű lefolytatásának meg kerülését jelentő, örző-védő és kommandós csapatok alkalmazása és általuk az erőszaktól sem mentes kilakoltatások végrehajtása tovább erősítették a folyamatot. Tapasztalatok alapján, a mégis a kerületben elhelyezett roma családok jobbára a még meglévő gettósodó területeken ,épületekben kerültek elhelyezésre. A szomszédos kerületben, Józsefvárosban a több mint tíz évvel később meginduló hasonló program tervezésekor ,hangsúlyosan deklarálták ,hogy elkívánják kerülni a fenti, ferencvárosi gyakorlatot és a lakosság társadalmi,etnikai összetételének ilyen mértékű megváltoztatást.
Sersliné Kócsi Margit: Városrehabilitáció a Ferencvárosban Ferencváros a történelem folyamán mindig is fontos szerepet töltött be Budapest fejlődésében. A nagy kiterjedésű kerület különböző funkciókat ötvöz: ugyanúgy helyet ad lakónegyedeknek, mint úgynevezett rozsdaövezeteknek: ipari és közlekedési létesítményeknek. Történelmileg a kerület három részre tagolódik: Belső-Ferencvárosra, amely Budapest történelmi központjának része és mára szinte teljes egészében megújult; Középső-Ferencvárosra, amely magában foglalja a Millenniumi Városközpontot, és ahol jelenleg is folyamatosan, tömbről tömbre zajlik a rehabilitáció; valamint a külső, jobbára ipari övezetekre. A kerület számos problémával küzd, ugyanúgy megjelenik Ferencvárosban a mélyszegénység, az életszínvonal csökkenése és más, összetett társadalmi problémák, mint az épületek és a közterek leromlása, az ipari területek közelsége és a zöldövezetek hiánya miatti súlyos légszennyezettség vagy a közlekedési problémák. Az elmúlt húsz év során a kerület egésze jelentős változáson ment keresztül, a különböző kerületrészek
azonban eltérő hangsúlyt kaptak, így a problémás területek, mint a Dzsumbuj elsőbbséget élveztek a rehabilitáció során. A középső-ferencvárosi rehabilitációs projekt célul tűzte ki a helyi értékek megőrzését és a környezet erőforrásainak kihasználásával új értékek létrehozását. A projekt négy fejlődési irányt jelöl ki: a közterek megújítását és a zöldterületek növelését; az önkormányzati bérlakások felújítását; új épületek megépítését; valamint a magántulajdonban lévő épületállomány megújításának finanszírozását. A rehabilitáció társadalmi céljai között szerepel az értékmegőrzés és a mélyszegénységben élő lakosság esélyegyenlőségének biztosítása, ezért nagy hangsúlyt fektet az oktatás és a szociális szolgáltatások fejlesztésére, valamint a szolidaritás megerősítésére. A kerület látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt húsz év során, azonban van még mit fejleszteni. A rehabilitáció irányát jól jelzi a József Attila projekt, melynek célja a költő szülőházát magába foglaló tömbök felújítása, és a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése, többek között egy családmentori program segítségével.
Somogyi Eszter: Közpolitikák hatása a lakhatási szegregációs folyamatokra Budapesten. Eddigi tapasztalatok és jövőbeni lehetséges irányok. Az előadás röviden felvázolja a szegregációs folyamatokat Budapesten, elsősorban abból a szempontból, hogy milyen állami és önkormányzati közpolitikák (szociális, lakás, városfejlesztési politikák) járultak hozzá ezekhez a folyamatokhoz, direkt vagy indirekt módon. Ezután az elmúlt évek szociális városrehabilitációs törekvései kerülnek bemutatásra, elemezve azok eredményeit és problémáit, majd zárásképpen az előadás felveti, hogy milyen komplex városfejlesztési, lakáspolitikai és egyéb eszközrendszerre, illetve milyen szereplők együttműködésére lenne szükség annak érdekében, hogy a szegregáció folyamata lassuljon.
Vibling Géza: A családsegítés szerepe, helye és lehetőségei A családsegítés kialakulása és fejlődése Magyarországon Neves szakemberek közreműködésével a hetvenes évek végén kezdődött Magyarországon egy jelentős kutatási program, amely „Társadalmi Beilleszkedési Zavarok Magyarországon” címen vált ismertté. A javaslatok körében egyetlen jelentős új intézményként a családgondozó állomások hálózatának kialakítását célozták meg. A családgondozó állomásoknak kettős szerepkört szántak: 1. Területi ellátásként családgondozási, szociálpolitikai, mentális ellátások biztosítása. 2. Az illetékességi területükön önállóan működő állami és társadalmi hálózatok koordinálása, szakmai felügyelete. A koncepció szerint 15-20 éves távlatban egy családcentrikus, alapellátás jellegű humánszolgáltatásokat biztosító családgondozói és mentális egészségügyi intézményhálózat kiépítésére tettek javaslatot. Az akkor működő intézmények azért
nem feleltek meg a követelményeknek, mert elégtelenül működött a megelőző családgondozás, és egymástól függetlenül, koordinálatlanul végezték tevékenységüket. 1985-ben Budapesten és néhány vidéki településen létrejöttek az első családsegítő intézmények „Családsegítő Központ” elnevezéssel. Az önkormányzatok (1990 előtt még tanácsok) a Családsegítő Központoktól várták sok egyéb probléma kezelése mellett a szegénység megszüntetését mely, mint tudjuk irreális elvárás volt, de Ferencvárosban ennek hatására 1989-ben kezdtek el dolgozni a családsegítés területén. Kezdetben a Polgármesteri Hivatalban kapott egy helyiséget a családsegítő központ, de a tervek 3 központ létrehozásáról szóltak. Ellátási területekben gondolkoztak és Ferencváros meglévő „természetes” tagozódását alapul véve Belső-, Középső-, és Külső-Ferencvárosban nyílt volna egyegy központ, mely a széttagozódott, különböző lakáshelyzetű és szükségletű lakosságnak helyben kínálta volna nyújtani a szolgáltatásokat. Demográfiai jellemzők: Ferencvárosban 1930 és 1970 között a lakosságszám 100.000 körül mozgott, mely azután folyamatos csökkenő tendenciát mutatott, napjainkra 60.000 körüli. Az országos átlagnál, de még a fővárosinál is magasabb a 40 éven felüliek, továbbá a 60. életévüket betöltöttek aránya, előrevetítve a munkavállalási korúak számának további mérséklődését. Ezzel együtt növekszik az egyedülálló idős nők aránya. A Középső-Ferencvárosban a tömb-rehabilitációs folyamat a lakónépesség kor – és jövedelemszerző képességének változását hozza magával. Belső-Ferencvárosban az elöregedés folyamata tovább zajlik, míg a Középső-, és Külső-Ferencvárosban a lakosság korösszetétele stagnál, ill. az utóbbi években elkezdődött egy fiatalodás. Szociális helyzet: Ferencváros a rendszerváltást megelőző években sajátosan munkáskerületnek számított. Ezért 1990 után, a fővárosi átlagnál, drasztikusabban érintette a kerület lakosait a munkahelyek megszűnése. Ezzel együtt súlyos anyagi és lakhatási problémák jelentek meg. Ferencváros sajnos joggal sorolható a szociális szempontból hátrányos kerületek közé. Az említett adatok azt igazolják, hogy a lakosság egy jelentős része sorolható a tartósan szegény kategóriába, és ebben a körben markánsan jelen vannak a különböző devianciák is – bűnözés, alkoholizmus, drogfogyasztás. Lakáshelyzet: Ferencváros lakáshelyzete minden szempontból igen vegyes képet mutat. A rendszerváltást követő első öt évben a lakásállomány mintegy kétharmad részét privatizálták. A lakásállomány nagy része a század elején épült leromlott állapotú bérházakban található, igen sok a szoba-konyhás, komfort nélküli lakások száma, emellett a volt Mária Valéria telep helyén 1959-ben kezdték megépíteni a főváros első nagy
lakótelepét, a mai József Attila lakótelepet, ahol 8000 központi fűtéses, összkomfortos lakás épült fel, ami a kerület lakásállományának kb. egynegyedét jelenti. Megfelelő számú szociális bérlakás hiányában igen nehéz egy rászorulónak a lakhatási gondját megoldani. A tömb-rehabilitációs övezetben, a bontásra ítélt épületekben lakó kisjövedelmű családoknak azonban jó esélyük van arra, hogy jobb lakáskörülmények közé kerüljenek. Az önkormányzat számukra komfortos vagy összkomfortos lakásokat vásárol, és ezek közül ajánl fel megfelelőt az érintett családoknak. A családsegítés, a szociális munka megjelenése, a társadalomba történő beépülése új értékeket, szemléletmódot, problémakezelési eljárásokat hozott magával. Korábbiakban a szegénység egyéni gondként, működési zavarként értelmeződött, hiszen a szocializmusban, a munkaerőpiaci megjelenésre mindenkinek lehetősége volt (vagy kötelezték). A társadalomban meglevő működési zavarokra, a hátrányos élethelyzetek átörökítésére, az egyén akaratától független hatásokra kevés figyelem jutott. A családsegítők tevékenységüket a helyi társadalmakban fejtik ki, azon keresztül érvényesül szemléletformáló hatásuk. A családsegítőknek az aktív eszközök használatát kell preferálniuk szociális és mentálhigiénés munkájuk során. Az aktív eszközök használata nagyon időigényes, és rövidtávon látványos eredményt nem tud felmutatni, hiszen mélyreható változásokat kíván elérni. A szegénypolitika folytatásához soha nem rendelkeztünk megfelelő eszközökkel. Egyedül a kezdeti időben jelentősebb arányban folytatott segélyezés hatott ilyen irányba, de az rövid idő alatt megszűnt. Mégis a szegénység nagyarányú növekedése, a krízishelyzetek számának gyarapodása következtében sajnos kerületünkben a családsegítőknek egyre kevesebb kapacitása marad a hosszú távú gondozási folyamatokra, s a szegénygondozásra helyeződik a hangsúly. Munkánk során hangsúlyos a foglalkoztatottság javítása (álláskereső klubot és tréninget szervezünk, pályázati forrásból képzések támogatására van most lehetőségünk), valamint a lakhatás (és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások: áram, fűtés, stb.) megtartása, melyre a hátralékkezelő, főként adósságkezelési szolgáltatások a lehetséges eszközeink. A családsegítésnek nagy szerepe lehetne a prevencióban, a csoportos és közösségi programok szervezésében. Sajnos fáziskésésben vagyunk létrejöttünk óta, hiszen nem tudunk elébe menni a szükségleteknek, folyamatosan a szükségletekre próbálunk válaszokat keresni és nyújtani, a megelőzésre, új szolgáltatások beindítására nincs, vagy csak nagyon kevés az energia. A „spontán lakosságcsere” esetében is utólag, a szükségletek problémaként való megjelenése után születnek csak válaszok (József Attila lakótelepen a korábban meghatározó nyugdíjasok száma csökken, s egyre több a kisgyermekes, fiatal párok aránya). Hangsúlyozottan fontosnak tartom ezért olyan civil kezdeményezések létrejöttét is munkáját, melyek az ilyen jelentkező szükségletekre kívánnak választ adni, vagy a jó terveknek teret biztosítani. Nem számít, sőt örvendetes, ha színesedik a paletta és egy-egy kis szeletet céloznak meg a civilek, mert így a feladat is könnyebben
vállalható, s talán elébe tudnak menni bizonyos szükségleteknek, új ellátási formák bevezetésének szükségességét fogalmazzák meg, vagy képessé vállalnak új ellátási formák bevezetésére.
