Hronyecz Erika Kína nemzetközi kapcsolatai a dél-kelet ázsiai térségben
Napjainkban világméretű hatalmi átrendeződések tanúi vagyunk. A nemzetközi közösség értékrendje, a piacgazdasági, demokratikus és jogállami követelményekről vallott felfogása a globalizáció következtében egyre homogénebbé válik. Míg a hidegháborús évek kétpólusú világában Washington és Moszkva diktálta a játékszabályokat, a Szovjetunió felbomlásával kizárólag az Egyesült Államoké lett a főszerep, így – látszólag – teljes mértékben „egypólusú” lett a világ. Ez a helyzet azonban a 2001. szeptember 11-dikei USA elleni terrorista merényletsorozatot követően megváltozott, és az egyoldalú amerikai hegemóniával szemben kialakulni látszott egy pólus nélküli, „hálózati alapú” rendszer. Napjainkban a nemzetközi viszonyok intenzív politikai, gazdasági és katonai globalizálódásának lehetünk tanúi. A világ ilyen irányú fejlődésének több oka és magyarázata is van, ilyen például a tudományos-technológiai fejlődés, a gazdasági folyamatok alakulása, a világűr meghódítása, a nukleáris realitások, a kelet-nyugat viszonyának változása stb. Mind közül azonban az új világrend kibontakozásának legfontosabb mozgatórugója a világgazdaság fejlődése. A termelő, a kereskedelmi és a szolgáltató tevékenységek egyre inkább nemzetközivé válnak, internacionalizálódnak. Ezt a nemzetközi pénzügyi intézmények befolyásának növekedése és fokozódó szerepvállalásuk, a kereskedelmi kapcsolatok és a tőke globális léptékű, határokat nem ismerő áramlása, valamint az energiafüggőség jelentőségének növekedése is mutatja. A gazdaságok egyre fokozódó integrációját példázza az európai közös piac és egy sor regionális és kontinentális gazdasági intézmény illetve szervezet. A gazdaság internacionalizálódását, világméretűvé válását teszik szükségessé a demográfiai robbanás okozta
gazdasági-társadalmi
feszültségek,
a
nemzetközi
migrációs
folyamatok,
menekülthullámok, melyek komoly veszélyforrásai a nemzetközi biztonságnak és stabilitásnak. Az új gazdasági világrend kibontakozását jelzik a regionális, kontinentális és globális méretű szerveződések, közösségek és csoportosulások.1 A világrend átalakulásával azonban a veszélyforrások is átalakultak, illetve új típusú kockázatok jelentek meg. A terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, a különböző járványok, a nemzetiségi-etnikai feszültségek, a határviták, a vallási-faji ellentétek próbára teszik mind az érintett államokat, 1
Szakmai Szemle, a Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának kiadványa, 2007/2. szám p. 7.
1
mind pedig a nemzetközi szervezeteket, szövetségeket. Napjainkban kiváltképp nagy figyelmet és aktív, segítőkész szerepvállalást igényelnek a Közel-, a Közép-, illetve a TávolKelet térségében zajló gazdasági és politikai indíttatású események. Kína jelenlegi helyzete a nemzetközi kapcsolatok rendszerében Az 1970-es években kezdődött Kína gazdasági és politikai nyitása a világra. Ez a folyamat napjainkban is tart, sőt az elmúlt évtizedek alatt fokozatosan erősödő tendenciát és intenzitást mutat. A reformidőszak alatt elért növekedésnek és fejlődésnek köszönhetően Kína ma már nagy befolyással bíró regionális hatalom, nélkülözhetetlen résztvevője, mondhatni egyik főszereplője a nemzetközi politikának és a világgazdaságnak egyaránt. Míg az 1990-es évek a „kínai fenyegetéssel” riogató aggodalmaktól voltak hangosak, ezek a hangok napjainkra lecsöndesedtek, és az ázsiai országhoz való viszonyulás egészen más fordulatot vett. Kína fokozatosan szakított az addig rá jellemző elszigeteltséggel, és új személetű, független kül- és biztonságpolitikát valósítva meg2 bekapcsolódott a világpolitikai és gazdasági vérkeringésébe. A kínai vezetés egyre rugalmasabb és nyitottabb magatartást tanúsít, a döntéshozatal és a végrehajtás intézményesült, és már jóval kevésbé centralizált, sokkal kisebb mértékben függ egyetlen személyiségtől. Kína békés és harmonikus együttműködésre törekszik a régió országaival, mert csak így tudja a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges stabil biztonságpolitikai környezetet biztosítani. A környező országokkal kiépített gazdasági együttműködés rendkívül előnyös, mivel a Délkelet- ázsiai övezet a világgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő övezete. A kínai pozíciók erősödésének hátterében a lendületesen fejlődő és egyre nagyobb növekedési ütemet diktáló gazdasági teljesítmény áll. Folyamatosan nő a termelékenység, dinamikus a külföldi tőke beáramlása, bővül a magánszektor, növekvő tendenciát mutatnak a K+F kiadások. Kína külföldi befektetései is jelentős mértékben nőttek az elmúlt években. Az ország valutatartalékai 2008 január végén meghaladták az ezerötszáz milliárd amerikai dollárt,3 amelynek jelentős része amerikai állampapírokban, kötvényekben van befektetve. Míg 2000ben Kína külföldi befektetéseinek együttes összege 7,6 milliárd dollár volt, ez 2005-ben már meghaladta az 57 milliárd dollárt. Az ázsiai ország gazdasági növekedését bizonyítja az is, hogy sikerült sok könnyű- és nehézipari szektorban globális vezető pozíciót kivívnia. A
2
China’s Position Paper on the New Security Concept, wjb/zzjg/gjs/gjzzyhy/2612/2614/t15319.htm 3 Xin Zhiming: Money supply growth in February. China Daily, 2008.03.13.
2
http://www.fmprc.gov.cn/eng/
kiemelkedő szintet közelíti meg a high-tech termékek, az elektronika ágazata is.4 A GDP növekedési üteme 2007-re elérte a 11,9 %-ot. 2003 óta folyamatosan kétszámjegyű a növekedés.
Kína a biztonságot komplex módon értelmezi, és a gazdaságpolitikán kívül más tényezőket is figyelembe vesz a növekedési és fejlődési folyamatok zavartalansága érdekében. Az olyan nem hagyományos fenyegetések, mint a nemzetközi terrorizmus, a határokon átívelő bűnözés, a drogkereskedelem, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a járványok, a tömeges közlekedési és ipari, valamint természeti katasztrófák stb. arra ösztönzik Pekinget, hogy keresse a nemzetközi együttműködés lehetőségeit a kockázatok kezelésében, a közös biztonság szavatolásában, a globális problémák megoldásában. Kína konstruktív, és egyre aktívabb szerepet játszik az olyan nemzetközi szervezetekben, intézményekben, mint az ENSZ, a WTO és a régióközi intézmények (APEC5, ASEM6 stb). szerepet játszik a WTOban, és az ENSZ-ben való szereplése is a korábbihoz képest jelentős aktivitást mutat. A kínai fegyveres erők afrikai és ázsiai ENSZ békefenntartó missziókban vesznek részt. Peking támogatja a béke és a nemzetközi biztonság érdekében tett erőfeszítéseket, és az utóbbi években számos fegyverzetkorlátozási, környezetvédelmi és emberi jogi egyezményt írt alá. Mindez azt mutatja, hogy Kína igyekszik teljeskörűen és felelősségteljesen kivenni a részét a regionális és a globális problémák megoldásából. A környező országok és Kína kapcsolatai Tanulmányaimból azt a következtetést vontam le, hogy Kína biztonsági helyzete a környező
országokkal
való
viszonyát
illetően
történelmileg
talán
most
van
a
legkiegyensúlyozottabb és legtermékenyebb állapotban. Az ázsiai ország politikájának egyik alapvető célkitűzése, hogy megvédje függetlenségét és szuverenitását, illetve nyugodt körülményeket és feltételeket teremtsen az egyre intenzívebb gazdasági és politikai nyitási folyamatoknak. Ahhoz, hogy ezeket a reformokat zökkenőmentesen és zavartalanul vigyék véghez, szükség van egy stabil, kiegyensúlyozott nemzetközi környezet kialakítására, illetve annak fenntartására. Peking külpolitikája ezért szükségszerűen békepárti. Kína hirdette meg a békés egymás mellett élés politikáját, amelynek öt alapelvéhez – több-kevesebb sikerrel – 4
Jordán Gyula: Az új főszereplő: Kína, Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban, szerkesztette: Rada Péter, kiadta a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület és az Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete, Budapest 2007. 5 Asia-Pacific Economic Cooperation 6 Asia-Europe Meeting
3
igyekszik is igazodni. Ez az öt alapelv a következő: egyenjogúság, kölcsönös előnyök, a belügyekbe történő beavatkozástól való tartózkodás, a viták békés rendezése, mások szuverenitásának tiszteletben tartása. Kína a stabilitás előmozdításának jegyében nemzetközi kapcsolataiban sokoldalú kereskedelmi, gazdasági, technológiai, tudományos és kulturális együttműködésre törekszik. A kapcsolatrendszer kiemelkedő fontosságú területe a szomszédsági politika. Ezért fontosnak tartom – még ha csak pár mondatban is, a teljesség igénye nélkül – a KNK-val határos államokkal való kapcsolatát bemutatni.
Kína legnagyobb szomszédja Oroszország, mely északról határos Kínával. Bár a történelem folyamán sokszor összetűzésbe került a két ország egymással, mára már rendeződött kapcsolatuk. Jelentős eseménynek és mérföldkőnek számított 2004. októberében a Li Zhaoxing, kínai külügyminiszter és Lavrov, orosz külügyminiszter által Pekingben aláírt kiegészítő megállapodás a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció között a kínaiorosz határ keleti szakaszáról. A szerződés rendezte a 4300 km hosszú határszakasz addig vitatott problémáit. Peking és Moszkva szorosan együttműködik az antiterrorista küzdelem, a térség biztonsági problémáinak kezelése terén, és többnyire azonos, vagy hasonló álláspontot képviselnek az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben.7 Zavaró tényező viszont a két ország viszonyában a határ közeli orosz területeken növekvő kínai gazdasági és kulturális befolyás. A hatmillió négyzetkilométeres orosz Távol-keleti Körzet lakosságát ma már csak hétmillió fő alkotja, mely a gyárbezárások illetve a katonai alakulatok megszűnésével folyamatosan tovább csökken. A határ másik oldalán lévő kínai tartományok lakossága ezzel szemben százmillió fő. 2007-ben mintegy 40 000 állandó kínai lakos élt az orosz oldalon, és még legalább ennyien ingáztak naponta a kishatárforgalom keretében. „A „lopakodó” kínai „megszállás” (vagy gyarmatosítás?) leginkább a hazánknál négyszer nagyobb Amúri Kerületet fenyegeti, amelynek lakossága Magyarországénak kevesebb, mint egytizede. Az Amúr folyó kínai oldalán, Heilongjiang-tartományban 35 millióan élnek. A térségben dúlt a múlt század hatvanas éveiben a szovjet-kínai határháború, és a területi vitát hivatalosan csak nemrég zárták le. Kínának nem lesz szüksége egy új háborúra ahhoz, hogy a körzettel sajátjaként bánjon.”8 Természetesen jelenleg még nem fenyeget egy „akut” veszélyhelyzet, de hosszú távon még jelentős bizonytalansági tényezők terhelik az orosz-kínai kapcsolatokat.
7
Zhu Ruichen: A Kínai Népköztársaság jelenlegi bitzonsági helyzete és biztonságpolitikája, www.zmne.hu/tanszekek/vegyi/docs/fiatkut/pdf/Zhu_05_02.pdf 8 Rácz Lajos: A kínai össznemzeti erő növekedésének hatása a nemzetközi kapcsolatokra és a nagyhatalmak geostratégiai törekvéseire, Doktori értekezés, 2007. p.107.
4
Kína kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a volt Szovjetunió közép-ázsiai utódállamaival is. 2001-ben hozták létre a „Shanghai Ötök” utódszervezet, amely „Shanghai Együttműködés Szervezet” néven Kína, Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán gazdasági és biztonságpolitikai együttműködését koordinálja. A szervezet tevékenysége azóta még sokoldalúbbá vált, és a kölcsönös bizalom elvén alapuló együttműködésnek köszönhetően jelentős eredményeket értek el a terrorizmus, a szeparatizmus, a szélsőséges vallási mozgalmak elleni harcban, erősítve a regionális biztonság védelmét.
A kínai-indiai viszony a történelem során talán most éli legkiemelkedőbb és legjobb időszakát, bár még bizonyos kettősség is jellemző erre a kapcsolatra. A két ország sorstárs is és rivális is egyben, akik azonban a korábbi ellentétek és határháborúk ellenére most már előre tekintenek és a közös – mindkét fél számára előnyökkel járó – kooperációt szorgalmazzák. Sokat javított a helyzeten, hogy India korlátozta a tibeti emigráció politikai tevékenységét, Kína pedig békéltető szerepben lépett fel az indiai-pakisztáni konfliktusban. A változás katonai vonatkozásban is érzékelhető volt: az indiai hadügyminiszter visszavonta azt a kijelentését, hogy Új-Delhinek Kína agresszív viselkedése miatt van szüksége atomfegyverkezésre, továbbá több határ-megállapodást kötöttek, és a katonai bizalomerősítés jegyében közös hadgyakorlatot is tartottak.9 2004-ben aláírták a Kínai-indiai kapcsolatok elveiről és a mindenoldalú együttműködésről szóló közös nyilatkozatot. 2005. áprilisban India és Kína a határvita rendezése érdekében aláírtak egy 11 pontos megegyezést a kétoldalú kapcsolatokat alakító politikai alapelvekről, ezt követően további katonai bizalomerősítő intézkedéseket határoztak el, köztük a Himalája térségében húzódó tényleges határ, a korábbi fegyverszüneti Ellenőrző Vonal közelében tartott gyakorlatok tilalmát és a légtérsértések kezelésének mechanizmusát. A két ország között rendszeressé váltak a katonai delegációk látogatásai és a politikai párbeszéd.10
A kínai-vietnámi viszony 1991-ben normalizálódott. Wen Jiabao, kínai miniszterelnök vietnámi látogatása során a két fél megegyezett egymással a régóta tartó határ- és területi viták békés megoldásának szükségességéről.
9
U.o. U.o.
10
5
Kína és délkeleti szomszédjai közötti kapcsolatok lényegében az ASEAN11 keretén belül teljesednek ki. Az ASEAN a délkelet-ázsiai országok politikai, gazdasági és kulturális együttműködését hivatott szolgálni és elősegíteni. Az 1967-es alapítás után 9 évvel, 1976-ban megrendezett Bali csúcstalálkozót követően a szervezet a gazdasági együttműködésre helyezte a fő hangsúlyt. Bár az 1980-as években kissé megbomlott az összhang, 1991-ben thai kezdeményezésre létrehoztak egy regionális szabadkereskedelmi övezetet és ezzel ismét felélénkült a tagok közötti szoros együttműködés. Kína és az ASEAN A második világháborút követően Délkelet-Ázsia országai függetlenségük kivívására törekedtek. A függetlenné válás azonban nem járt akkora örömmel és szabadsággal, mint azt várták, mert a felszabadult országok többsége gazdasági és politikai szempontból továbbra is ki volt szolgáltatva a volt gyarmattartó államoknak. Ráadásul a hidegháború kétpólusú jellege a
régió
megosztottságához
és
tömbösödéséhez,
az
együttműködő
kapcsolatok
megnehezítéséhez járult hozzá. A helyzet jelentőségét és sürgősségét felismerve 29 afrikai és délkelet-ázsiai ország megelégelve a külső nyomásgyakorlást összefogott, és 1955. április 25én Bandungban az első Ázsia-Afrika konferencián közös nyilatkozatot tett. Megfogalmazták a Tíz Alapelvet, mely alapján a gyámkodás alól kilépve önálló útjukat fogják járni. A leírt elgondolásokat azonban nem követték a tettek, hiszen akkor és abban a helyzetben gyakorlatilag képtelenség volt megvalósítani. Miután kiderült, hogy a fejlődő országok nem tudnak a két tábor befolyásolása miatt együtt közös célokat elérni, Délkelet-Ázsiában regionális szinten kezdtek el szervezkedni. Az ASEAN előtt együttműködés céljából több szervezetet is alapítottak a térséget érintően. Ilyen kooperációt szolgáló szövetség volt az ASA12 és a MALPHILINDO13, illetve jelentős szerepet játszottak az ASEAN létrejöttében a katonai vonatkozású szervezetek is, melyek közül kiemelt pozíciót töltött be a SEATO14 és az ANZUK15. Úgy gondolom, szükségszerű néhány mondatban röviden ismertetni mind a négy szervezet történetét és létrehozásának mozgatórugóit, mivel ezen szövetségekre való igény és ezen szövetségek megszületése is jelzi, hogy a második világháborút követően, a hidegháború idején a térség tudatára ébredt az összefogás jelentőségének.
11
Association of Southeast Asian Nations – Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége Association of Southeast-Asia – Délkelet-ázsiai Szövetség 13 MALaya-PHILippines-INDOnesia 14 Southeast-Asia Treaty Organisation – Délkelet-ázsiai Szerződés Szervezete 15 Australia-New Zeland-Untied Kingdom – Ausztrália-Új-Zéland-Egyesült Királyság 12
6
Az ASA története 1959-ben kezdődött, amikor is a Fülöp-szigetek, Indonézia, a Maláj Föderáció, Thaiföld, Burma, Laosz, Kambodzsa és Dél-Vietnám közös tárgyalássorozatba bocsátkozott a délkelet-ázsiai béke és gazdasági együttműködés megvalósítása céljából. Ám mégis, az egyik legnagyobb igény a szervezeten belül a kommunizmussal szembeni fellépés illetve annak elkerülése volt, mely egyöntetű összefogást igényelt volna. Ez azonban Thaiföld, Malajzia, a Fülöp-szigetek és Indonézia ebben a fellépésben való szerepvállalásának hiánya miatt elmaradt. Az ASA végül is a gazdaság, a kultúra és tudomány területére terjedt ki, de a belső ellentétek gyakorlatilag a megalakulástól kezdve lehetetlenné tettek bármiféle hathatós kooperációt. A szervezeten belül érdemi munka tulajdonképpen nem folyt, és 1967ben, az ASEAN megalakulásával hivatalosan is megszűnt.
A MALPHILINDO tulajdonképpen Malajzia, a Fülöp-szigetek és Indonézia összefogásával jött létre 1963-ban. Az volt a cél, hogy az államok az egymás között felmerülő vitás kérdéseket békés eszközökkel rendezzék, és hatékony együttműködésre törekedjenek. Azonban mikor a britek az addigi Maláj Szövetségből, Szingapúrból, Sarawak és Sabah tartományokból 1963-ban létrehozták Malajzia Szövetségi Államot, azt sem a Fülöp-szigetek, sem Indonézia nem volt hajlandó elismerni. 1964-től Indonézia meghirdette az ún. „konfrontációs politikát”, melynek célja a Maláj Államszövetség szétzúzása, Sarawak és Sabah tartományok bekebelezése volt. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy 1965-ben Szingapúr kilépett a Malajzia Szövetségi Államból. Az országok közötti összecsapások és ellentétek tehát lehetetlenné tettek bármiféle együttműködést a térségben.
A SEATO – ami az eredeti elképzelések szerint a NATO mása lett volna a délkeletázsiai térségben - 1954. szeptember 8-án alakult az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztrália, Új-Zéland, Pakisztán, Thaiföld és a Fülöp-szigetek összefogásával. A koreai háború után a pacifikus térség amerikai táborhoz húzó államai védelmi szerződést írtak alá a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában. Az egyezményben résztvevő országok célja a kommunizmus további terjedésének megakadályozása, a kölcsönös katonai, gazdasági és technikai jellegű segítségnyújtás. A SEATO legfőbb szerve a bangkoki székhelyű Miniszteri Tanács volt, a határozatokat pedig a Végrehajtó Titkárság hajtotta végre a Katonai Tervező Törzzsel valamint egy felderítő szolgálattal együttműködve. Bár a SEATO a kommunista expanzió ellen irányult, a vietnámi konfliktus esetében mégsem tették meg a tagállamok a megfelelő és a szerződésben előírt lépéseket. Egyedül az USA vonult be nagyobb erőket
7
felvonultatva. A szervezetet végül is a vietnami háború befejezését követően, 1977-ben feloszlatták.
Az ANZUK 1971-ben alapított öthatalmi egyezmény volt, mivel Ausztrálián, ÚjZélandon és az Egyesült Királyságon kívül Szingapúr és Malajzia is csatlakozott a szervezethez. Fő célkitűzés az ausztrál, új-zélandi illetve brit csapatok állomásoztatási feltételeinek szabályozása Malajziában és Szingapúrban.
Maga az ASEAN, mint regionális nemzetközi szervezet – a fent kifejtett előzmények után és tulajdonképpen eredményeként is - 1967. augusztus 8-án jött létre Malajzia, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr és a Fülöp-szigetek összefogásával. Szervezeti felépítését a Bangkoki
Nyilatkozattal
határozták
meg,
mely
az
ASEAN
egyik
legfontosabb
alapdokumentumának számít. Az ASEAN legfőbb szerve a Külügyminiszteri Tanács, mely évenként ülésezik mindig más és más tagállamban. A Külügyminiszteri Tanács után az Állandó Titkárság a legfőbb döntéshozó fórum, melyet még számos egyéb állandó illetve ideiglenes tanács követ. A Titkárság székhelye Jakartában van. Az ASEAN a térség politikai, gazdasági és kulturális kooperációját segíti elő. Bár az 1980-as években megtorpant az együttműködés, az 1990-es években, a hidegháború és a kétpólusú világ megszűntével ismét felélénkült a szervezet és annak aktivitása. A szövetség időközben bővült: Brunei 1984-ben, Vietnam 1995-ben, Mianmar és Laosz 1997-ben, Kambodzsa pedig 1999-ben csatlakozott, így az ASEAN egy egész térséget felölelő gazdasági térséggé vált. Ez az övezet a tőkét illetően szegény, de mivel nyersanyagban és olcsó munkaerőben viszont gazdag, ezáltal jelentős szerepet tölt be a világgazdaságban. Az ASEAN a térség egyensúlyának fenntartásán fáradozik, ennek érdekében igyekszik kerülni a konfliktusokat, illetve oldani a már kialakult konfrontációkat. Az egyensúly fenntartásához azonban egyfajta semlegességre van szükség. A szövetség nem engedheti meg magának, hogy akár a kínai akár az amerikai féllel szövetségre lépjen. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének ezt a fajta „lavírozás technikáját” jellemzi, hogy az emberi jogokat illetően Kína álláspontját erősíti, mely szerint ez belügyként kezelendő probléma, míg az 1995-96-os tajvani krízis idején elítélte a fenyegető jellegű kínai magatartást és Washington mögé állt16. Kína kezdetben nem szimpatizált a szövetség megalakulásával, létrehozása után még hosszú ideig azzal vádolta, hogy az USA stratégiai cinkosa, de arra is volt példa, hogy a
16
Petővári Bence: A kínai biztonságpolitika aktuális kérdései, szakdolgozat, 2003.
8
Szovjetunió regionális befolyásának ellensúlyozása céljából közeledett a szervezethez. Az ASEAN térsége a kilencvenes évek második felére gazdasági és politikai szempontból Kína erős versenytársává – és potenciális partnerévé – vált. A regionális stabilitás fokozásának igénye ugyanakkor együttműködésre sarkallta a feleket. A gazdasági szempontok szem előtt tartásával Kína lázas ütemben látott hozzá egy majdani regionális integráció kereteinek kiépítéséhez, csatlakozva a létező nemzetközi szervezetekhez, és számos új együttműködési formára is javaslatot téve. A kínai együttműködés szándékok őszinteségét támasztotta alá, és nagyban növelte a Peking iránti bizalmat az 1997-es ázsiai pénzügyi válság idején tanúsított segítőkész, felelősségteljes magatartása.17
Kína teljes mértékben tudatában van az ASEAN jelentőségének, és igyekszik minden erejével kivenni a részét a szervezettel való együttműködésből. 1991-től konzultációs partnerek. 1994-től a Regionális Fórumban18 is szerepet vállal, 1998-tól pedig már miniszteri szintű megfigyelőként vesz részt az ASEAN munkájában. Az elmúlt évek során a két fél között lendületes mértékben nőtt a kereskedelmi és gazdasági kooperáció, számos kölcsönös beruházási folyamat indult el és fejeződött be sikerrel és nyereséggel.
Bár az ASEAN országai egészen a kilencvenes évek végéig tartottak az esetleges kínai hegemóniától a térségben – ami érthető módon némi feszültséget generált a szövetség tagállamai körében – ma már inkább az együttműködést előtérbe helyezve törekednek a Kínai Népköztársasággal közösen gazdasági előnyökre és nyereségre szert tenni. A két fél igyekezetét és hatékony kollaborációját jelzi, hogy 1990 és 2003 között a kettejük közti kereskedelmi forgalom értéke több mint tízszeresére nőtt.19 Az ezredforduló eseményei tulajdonképpen azt eredményezték, hogy az ASEAN és Kína szorosabbra fűzte kapcsolatát. 2001. november 6-án aláírtak egy úgynevezett „10+1”-es megállapodást, az ASEAN-China FTA-t20, mely egy szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szól az elkövetkezendő 10 évben 2011-gyel bezárólag. Ez a szerződés jelentős előrelépést jelent a két gazdasági blokk viszonyát illetően. A felek közös elképzelése és célja ezzel az egyezménnyel az egymás közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítése, az akadályok minimalizálása, a költségek csökkentése, a régión belüli kereskedelem és befektetések bővítése illetve növelése, ezen felül 17
Schmidt Péter: A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, Egy kevésbé ismert integráció története, 2005. www.mek.oszk.hu/02600/02686/02686.doc 18 ARF – ASEAN Regional Forum 19 http://www.cayez.com/e_c_01.asp 20 ASEAN-China Free Trade Area
9
pedig a gazdasági teljesítmények fokozása.21 Ezen törekvések az elmúlt évek eredményeit tekintve megvalósulni látszanak. Az ASEAN statisztikája alapján Kína és a tagállamok közötti összkereskedelmi érték 2004 és 2005 között 27%-os növekedést produkált, 89 milliárd amerikai dollárról 113 milliárd dollárra nőtt22. A 2003 tavaszán kirobbant SARS23 incidenst követően Kína és az ASEAN tagállamai a gazdaság-orientált kapcsolatukat igyekeznek egyfajta társadalom-orientált szálon is erősíteni. 2004-ben az ASEAN felajánlotta Kínának a kulturális területen való összefogást is, amire az ázsiai ország pozitívan reagált. Jelenleg is dolgoznak azon, hogy miképpen tudnák a kulturális és az oktatási területet állami támogatás kieszközölésével együttes összefogással fejleszteni. Az új típusú kihívások, mint a drog-kereskedelem, a terrorizmus, stb. is változatos irányokba terelik a Kína és az ASEAN közötti együttműködést.
Az elkövetkezendő években az ASEAN és Kína határozottan és rendíthetetlenül tovább folytatja kapcsolatuk mélyítését illetve kiszélesítését, melynek eredményeképpen még kézzelfoghatóbbá akarják tenni a tagállamok és a KNK polgárainak kettejük kapcsolatából származó előnyöket. A két gazdasági blokk meghatározta azt az öt legfontosabb területet, ahol még nagyobb összefogásra van szükség. Ezek a következők: 1) mezőgazdaság; 2) emberi erőforrás kutatás; 3) információs technológia; 4) kölcsönös befektetések; 5) a Mekong folyó térségének fejlesztése.
A térség jövőbeli integrációját tekintve a legfontosabb szervezeti formának a ASEAN Plus Three azaz az ASEAN+3 tekinthető. Az APT plusz három kitétele Északkelet-Ázsia három legnagyobb gazdaságát – Japánt, Dél-Koreát és Kínát24 – jelenti. Az APT tulajdonképpen az északkelet-ázsiai és a délkelet-ázsiai országok együttműködését és annak koordinálását foglalja magában. Bár az ASEAN – attól függetlenül, hogy egy meglehetősen összetett szervezet – nem jutott el olyan integrációs szintre, mint az Európai Unió, a délkeletázsiai térségben azonban ettől függetlenül központi szerepet játszik, hiszen már több mint három évtizede működik és ezalatt az időszak alatt mind gazdasági, mind pedig politikai szintre vetítve kiemelkedő hasznot hozott tagállamainak. Véleményem szerint egy egységes 21
http:// www.cayez.com/e_c_01.asp http://www.aseansec.org/13196.htm 23 Atípusos tüdőgyulladás; az említett időszakban több mint 8000 ember fertőződött meg, ezek közül 700-an haltak bele a betegségbe. 24 Kína az „egy Kína” elvet tekintve van jelen, tehát magában foglalja a Kínai Népköztársaságot, Hongkongot, Makaót és Tajvant. 22
10
és erős ASEAN meglétéhez Kínának komoly érdeke fűződik, hiszen a hosszú távú fejlődéshez, melyet a KNK célként tűzött ki maga elé, szükségszerű az országon belüli stabilitáson kívül a térségen belüli nemzetközi stabilitás is.
Felhasznált irodalom 1. Szaniszló József: Kína hadserege, biztonságpolitikája. A kínai űrprogram „veszélyei”; Szakmai Szemle, a Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának kiadványa, 2007/2. szám, pp. 5-31. 2. Rácz Lajos: A kínai biztonsági szolgálatok tevékenységének jogi és társadalmi háttere; Szakmai Szemle, a Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának kiadványa, 2007/2. szám, pp. 32-52. 3. Xin Zhiming: Money supply growth in February. China Daily, 2008.03.13. 4. Jordán Gyula: Az új főszereplő: Kína, Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban, szerkesztette: Rada Péter, kiadta a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület és az Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete, Budapest 2007. 5. Rácz Lajos: A kínai össznemzeti erő növekedésének hatása a nemzetközi kapcsolatokra és a nagyhatalmak geostratégiai törekvéseire, Doktori értekezés, 2007. p.107. 6. Petővári Bence: A kínai biztonságpolitika aktuális kérdései, szakdolgozat, 2003. 7. Zhu
Ruichen:
A
biztonságpolitikája,
Kínai
Népköztársaság
jelenlegi
bitzonsági
helyzete
és
www.zmne.hu/tanszekek/vegyi/docs/fiatkut/pdf/Zhu_05_02.pdf
(letöltve: 2007. 12. 10.) 8. China’s Position Paper on the New Security Concept, http://www.fmprc.gov.cn/eng/ wjb/zzjg/gjs/gjzzyhy/2612/2614/t15319.htm (letöltve: 2007. 12. 21.) 9. Schmidt Péter: A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, Egy kevésbé ismert integráció története, 2005. www.mek.oszk.hu/02600/02686/02686.doc (2008. 01. 10.) 10. http:// www.cayez.com/e_c_01.asp (letöltve: 2008. 04. 12.) 11. http://www.aseansec.org/13196.htm (letöltve: 2008. 03. 10.)
11
