Horváth Márk ‒ Lovász Ádám A leeresztés szépségéről
„Szóval szerintünk egy mell akkor szép, ha szélességén kívül, amely a legfőbb dísze, annyira húsos, hogy csontnak még a nyoma sem látszik. A szélei olyan finoman domborodjanak, hogy emelkedésüket alig vegyék észre. (...) A friss és kiugró mellek felfelé törekedjenek, mintha már belefáradtak volna abba, hogy mindig le legyenek nyomva és be legyenek szorítva a ruha alá. Tűnjön úgy, mintha kiakarnának szabadulni börtönükből, és annyira elszántan, akkora erővel ágaskodjanak felfelé, hogy a férfi szemeknek odatapadva kell őrködni felettük, nehogy elszabaduljanak.” (Agnolo Firenzuola: A női szépségről 72.) A lágyságtól való felfelé törekvés következtében jégdaraboknak ütközünk egy sarkvidéki, fény által megvilágított, kifürkészhetetlen, megfoghatatlan, kezelhetetlen felületen elcsúszva. Ez a jég. Honnan jön e hűvösség? Az üres teret kitöltő légtömeg a megismerhetetlen megismerésének záloga. A hideg, akárcsak az izgalom, a mellbimbót megkeményíti. Kapcsolatba kerülünk egy szeretett testtel ‒ azonban az elterebélyesedő köd és mulandóság korszakában még a testnek, a Másik testének a puszta létét illetően is felmerülnek kétségeink. Évszakok sincsenek már, miért lennének valósak a bennünket körülvevő, ágyainkat feltöltő testek? Értelmezzük Firenzuola meghatározását! A 16. századi olasz gondolkodó a mellekről és a női szépségről szóló ideáit áthatja egyfajta platonista megközelítésmód. Szép az, ami emelkedő jellegű. Szerinte a szépnek mondható érzékiség az, amely emelkedik, az ég felé törekszik. A szép, formás mell az, amelynek megfelelő az irányultsága. Ennek ellenére, megjegyzi a szerző, hogy a férfiszemnek, mint regulatív erőnek „őrködnie” kell a női mellek fölött. Diskurzusa még egy maszkulin, tradicionális diskurzus. A platonista gondolkodás kulcsfontosságú eleme az eszszencia elsőbbsége a szubsztancia felett. Esszenciálisan a férfi szeme szab gátat a női mellek elszabadulásának, azonban éppen a női mellek szabadságtörekvése az, amely erotikus feszültséget kelt a nemek között. Elszántságuk kölcsönöz nekik vonzóságot, legalábbis a férfiszemek számára. Nagyon is jól tudják, hogy mindketten a halál üressége felé tartanak, és azt is tudják, hogy a ruházat a meztelenség előcsarnoka. A szöveget átható maszkulinitás ellenére a melegség minden árnyalatával felruházottak a Firenzuola diskurzusában megjelenő emberi viszonyok. Fényre vágyakoznak a férfiszemek, ezért tapadnak ahhoz, ami felfelé törekszik. Elvégre fentről érkezik a fény. A sarkvidéki fény visszatükröződik a jégpáncélról, akárcsak a női mellek leheletfinom körvonala a szemgolyón. A fény a természetes, organikus lágyság. A szem a látáson keresztül vágyakozik a lágyságra. Az érzékelés alapegysége az érzékszervek konkrétságát meghaladó 1
hangulatiság érzete. A mell és a hús, a csont ellentéte, azaz dialektikus viszonyt alkotnak. Minden lehetséges megoldás az erotikus vonzalom rendszerén belül helyezkedik el, legalábbis amennyiben nemiségről beszélhetünk. A nemiség diskurzusba kerülése egyfajta hamiskás eltávolodás az érzékektől. Ezáltal minden olyan diskurzus, amely a nemiség korlátlanságáról, határtalanságáról szól, eredendően hamis, hiszen képes a tárgytól eltávolodni, és azt objektivizálni. A test feltárása egyben a maradéktalan egyesülés illúziójának napvilágra hozatala. Az aktus a beszéd nélküli idétlenség őszintesége, amellyel szemben tiszteletet tanúsíthatunk. A diskurzus, a beszéd és a távolságtartó kommunikáció a testiség befejezetlen múltjának mozgása, tehát hazugság. Nem lehetünk képesek felkarolni a testiség szépségét attól eltávolodva. A hazugság, amely szertelen és botrányos, a lefelé való nivellálódás fényében születik. Bőrünket összeráncolja, tekintetünket lefelé orientálja, az égbolt helyett a mocsarat helyezi a fókuszba. Azt sugallja nekünk, hogy feküdjünk le, nyaldossuk azt, ami egyébként utálatos számunkra, oldódjunk fel az iszapban, és hordjuk ruházat gyanánt a ránk tapadt sarat. A szexualitás tevékenységének felfüggesztése a róla való diskurzus, azaz kényszeres paszszivitás. A kimerült test őszinte összezuhanása elvezet a teljes meztelenséghez. A test látványa nem az aktus során tárul fel igazán, hiszen a felhevült mozdulatok során a test víziója elmosódik, a két vagy talán több test összeolvad egy illuzórikus iszapban. A test akkor válik láthatóvá igazán, amint a szmog befeketíti az égboltot, és eltörli annak kékségét. A szürkeség: a mozdulatlanságra való kényszerítettség, az elfedett szem, a lekötözött kéz, a szexualitás rabságának ostorozása. Csak a szaporodástól megfosztott, élvezetért gyakorolt terméketlen közösülést követő összehúzódó test látványa fedi fel az ember szánalmasságát. Zavargást kívánunk kelteni, olyan zavargást, amely a felhőket eloszlatja, és feltölti a lelapult melleket. A tökéletlenség barbár megtagadása elszakít bennünket a mell puhaságától. A forma az említett szövegben még a kívülről való elnyomás jegyében született. Ma belülről nyomjuk el, feszítjük szét önmagunkat. Helyesebben szólva: a szétfeszítettség illúzióját keltjük a kívülállókban, akiktől visszajelzés gyanánt, ugyanezt a szétesettséget várjuk el. Életünk csupa változás, amint a domináns társadalmi rendszer sugalmazza számunkra. Miért nem feltételezzük, vagy játszunk el azzal a gondolattal, hogy maga a kapitalizmus tölti fel a női melleket érzékcsalódásokkal. A fiziológiás sóoldat technológiája lehetővé teszi a mulandóság testet öltését. Nemcsak a külsődleges kommunikációt, hanem az árucikkek világát is régóta áthatja a változás romantikája. A plasztikai sebészet fejlődése viszont előrevetíti egy olyan kor eljövetelét, amelynek keretein belül csaknem teljességgel eltűnik a test formája. Könnyen elképzelhetünk, az alábbiakban bemutatott példa alapján egy olyan világot, amelyben senki sem fog rendelkezni változatlan kinézettel, hanem ellenkezőleg, szüntelen módosulásra lesz mindenki ítéltetve. A szüntelen változásnak való megfelelési kényszer veszi át a férfiszemnek való megfelelés helyét a posztmodern identitásban: „Úgy képzelhetjük el, mint a plasztikai műtétek próbautazása: nem vennél autót sem anélkül, hogy vezetnéd, anélkül, hogy éreznéd, milyen ülni benne. Miért kéne, hogy másképpen legyen a mellek tekintetében? A New York-i plasztikai sebész, aki
2
kifejlesztette az ’insta breast’-et, egy olyan fiziológiás sóoldatot, amely 24 órán keresztül egy mellimplantátum benyomását kelti, most egy olyan módszeren dolgozik, amely két-három hétig is eltart.”1 A test átalakításának mechanikus reprodukciója nélkülözi az eredeti test integető kacsintását. Szemünk szerelmi sóvárgása többé nem találkozik a vágy tárgyával, hiszen a másik többé nem jelenhet meg romlatlan valójában érzékelésünkben. Nem a szépség eltűnését féltjük, hanem az elhagyatottságot. Nem esztétizáljuk a múltat, csupán jeleznénk a kortárs létezés fantom jellegét. A változás állandóságára való vágyódás, az öregedés és elmúlás egyfajta perverz felgyorsítása. Ahogy módosulnak a test organikusan egyedi szervei, domborulatai, ívei, úgy veszik el az ember eredendő különállósága és megismételhetetlensége. Nincsenek többé tápláló találkozások, vagy táplálékot nyújtó keblek. A szoptatásra képtelen mell, esetleg a fiziológiai sóoldatot lassanként szivárogtató, erőmű-szerű kebel lesz a jövő jelképe. Abban lelhető fel a hazugság, amely szavakban többé nem mérhető. Ez mégpedig a csalódásunk. Zajosan dübörög bennünk a megtévesztettség ingerült csalódottsága. Rossz hangulatunk durva jele a szégyenletes erőszak megtétele, minden tiltás ellenére. A test felszámolását nem az erőszak elkövetője hajtja végre, hanem az erőszakba torkolló társadalom, amely ránk tör és kivetkőztet bennünket testünk formaiságából, anélkül, hogy adna valamit cserébe azért. Úgy, mint a vallási társadalmakban a test feláldozásáért cserébe az aszkéta megkapta a vágytalanság poézisét. Az insta breast lehetőséget teremt egy huszonnégy óra alatt felszívódó mellnagyobbításra, tehát elérkezett a mellnagyobbítás szimulákrumának kora, azaz szimulákrummá válik maga a szimulákrum. A szeretkezés közben leeresztő mell, az őszinteség pillanata, a rádöbbenés és a megrökönyödés részleges gyönyöre, mikor az orgazmus helyett, szellemünk kapitulál a szétolvadó látvány előtt. Mint egy vulkánkitörés utáni hegycsúcs, úgy marad előttünk a másik teste, mint egy óceán fenekén található árok. A test mozdulatlan, de a mellek fokozatosan tűnnek el, akárcsak a nemek. Nincs nő, nincs férfi, hanem csupán protézisek sokasága, kihasználtak obszcén kitágulása, kétbalkezesek szenvedése, valamint a szenvedés hamiskás gyönyöre. Az insta breast feltalálója, Dr. Norman Rowe jó hírrel tud szolgálni nekünk, hiszen már nem csak a huszonnégy órás verzióban szerezhető meg e testfokozó találmány, hanem két-, három hét alatt felszívódó implantátumot is vásárolhatnak az ügyfelek. A kapitalizmus a bőrünk alá kerül, előle csak a középkori megnyúzással menekülhetünk. A kapitalizmus nem tűr nyugalmat, előmászik, előtör bőrünk alól, és kifeszíti, megfeszíti a kebleket. A szentlélek helyett a tőke hatalma az, ami húsunkat felpuffasztja, és büszkeség és béke helyett a fiziológiai sóoldattól dagad a mellkasunk. „Dr. Rowe szerint a két-, háromhetes ‘implantátumok’ tökéletesen alkalmasak a különleges alkalmakra – mint egy esküvő vagy nyaralás – és megadják a nőknek azt a lehetőséget, hogy meglássák, milyen az élet a megnagyobbodott mellekkel.”2 A hamisság megtapasztalásának áltapasztalatával van dolgunk, amely még a különlegesnek 1 2
http://abcnews.go.com/Lifestyle/vacation-breasts-big-thing-plastic-surgery/story?id=26832018 Uo.
3
hitt alkalmakat is szennyezi, megfertőzi a valótlanság árnyékával. Nincsen a kiútnak olyan lázas víziója, amely bennünk lüktetne. A tárgyak már felettünk élnek, sőt, bennünk. Ellentétben a technooptimistákkal, vagy azokkal, akik Dr. Rowe-hoz hasonlóan a technikai újításokból, újabb és újabb protézisek előállításából nyerészkednek, Paul Virilio a következőképpen írja le a technikai „haladás” hatását a tények, a valós testek világára. Open Sky című könyvének a szexualitással foglalkozó fejezetében a következőképpen összegzi a megannyi protézis fejlesztésének hatását a szexuális életre: „A tények legyőzetése az információ elszaporodása következtében, információ, amely maga is szintetizálva van szinte hihetetlen mértékben a tömegkommunikációs eszközök által, amelyekben a kép már többnyire fontosabb annál a dolognál, amelyet ábrázolni hivatott.”3 A tények, a tényleges testek összeomlanak, megsemmisülnek, semmissé válnak a szintetizáció következtében. Már teljes testrészek előállíthatóak. A fejlett világ emberisége teljességgel száműzni kívánja a kockázatot a személyes és kollektív életből. Míg korábban a mellnagyobbítás többnyire visszafordíthatatlan, valós következményekkel járó komoly műtét volt, mára megjelent azon technológia, amely a következmények nélkül való önszórakoztató, önformáló szórakozást, a saját testünkkel való végtelen játék hordozza magában. Szimulálni tudjuk már a valótlanságot is. Soha nem is volt valóság, valós test. Mostanra már végképp nem maradt más a képen (image) kívül. A kép egyben képzelet is. Viszont a képzelet testet öltése az, amely megöli az elképzelhetőséget. Már mindent kóstolgathatunk veszélytelenül, és észre sem vesszük, legyünk „nők”, „férfiak”, vagy bármely neműek, hogy életünk többé nem több puszta kóstolgatásnál. Már rég túl vagyunk a veszélyen: már megtörtént az ember amőbává válása. Itt nem arról van szó, hogy a Föld minden lakója tömegesen testprotézisre pazarolná jövedelmét, hanem arról, hogy ezen tendencia, a formátlan masszává válása „luxus fogyasztási cikké” válása irányt szabhat a társadalom egészének. Sőt, egészen bizonyos, hogy így lesz, mivel a kapitalizmus centrumtérségében ütötte fel a fejét ezen kozmetikai újdonság. Elveszítik különlegességüket a különleges alkalmak, mert a mellek varázstalanítása előrevetíti minden egyes pillanat varázstalanítását. És a kockázat? Az ígéret csupán ígéret marad, mint a cikkben később olvashatjuk. Dr. Jennifer Ashton, egy egészségügyi szakértő a következőképpen figyelmezteti az olvasókat: „Ezen eljárás esetében fennáll annak kockázata hogy egy eret átvágnak az injekcióval (...) valamint a megfertőződés kockázata, valamint hosszútávú ismeretlen kockázatok is lehetnek.”34 Az amőbává válás végső soron magában hordozza a betegség lehetőségét is. De miben rejlik valójában a betegség? Hol lelhető fel igazán a megfertőződés?
3 4
Paul Virilio: Open Sky, London and New York: Verso, 2008, 113. http://abcnews.go.com/Lifestyle/vacation-breasts-big-thing-plastic-surgery/story?id=26832018
4
A testrészek tulajdonképpeni határa az ítélethozatal. Ítélethozatallal teremtünk ugyanis rendet a világban, az ítéletünk a voltaképpeni rendteremtő gesztus. Az ítéletet követően, csak a testetlenség állapota maradhat. A valódi testekre való vágyakozás felesleges nosztalgia. A testen-túliság speciális válfaja az eredeti testrészek levedlése. Túl kell lépnünk a testen. Azonban az a posztmodern anatómialecke, amellyel Dr. Rowe ellátja az olvasót, nem elégséges ehhez, hiszen a kapitalizmus ideáját érintetlenül hagyja, akárcsak az érzékiséget. Elvégre a vágyakozás betegsége az, ami keretet szab a testnek ezen múlandóvá vágyásának. Férfiak és nők számára egyaránt elérhetővé válhat ezen technológia, amelynek célja a vonzóság fokozása, tehát a testetlenség állapota visszafelé vezet az immanencia felé. Szó sincs e ponton a misztikában tapasztalható bensőséges elnyelődésről. „Akkor a szellem minden lelki erőt annyira visszavont magába, hogy eltűnt számára a test. Sem az emlékezet nem munkált akkor, sem az értelem, sem az érzékek, sem pedig azok az erők, melyeknek dolga, hogy a testet vezessék és ékesítsék. Az élettűz és az életmeleg visszatartott, ezért a test meg nem fogyatkozott, holott ama három napon nem evett és nem ivott”5 Eckhart mester a fenti részletben Szent Pál elvonultságának magasztosságát írja le, amely során teljességgel eltűnt az érzékiség. A test meghaladása nem protézisekkel teli átsiklás az életen, hanem behatolás annak legmélyebb alapjába. Törekvés ez: törekvés a mozdulatlanságra. 2014. december 10.
HIVATKOZOTT IRODALOM Eckhart mester (1997) ‘Az örök születésről’ ebben: A nemes ember kereszténysége (Budapest: Camelot Kiadó) Firenzuola, Agnolo (2010 [1541]) A női szépségről (Gödöllő-Máriabesnyő: Attraktor) Virilio, Paul (2008 [1995]) Open Sky (London and New York: Verso)
Eckhart mester: ‘Az örök születésről’. In: A nemes ember kereszténysége, Budapest, Camelot Kiadó, 1997, 2627. 5
5
