Horváth Márk A SZEM DEKONSTRUKCIÓJA, avagy Az inaktivitás mechanikája
“You can’t stop what can’t be stopped. You can't touch without being touched. The horror.” Nick Land: Cyberspace Anarchitecture as Jungle-War
“The south is dying The north is dying The west is dying The east is dying There are four corners to the World she said And every one Is dead dead dead dead” Current 93: All The Stars Are Dead Now
“The eye = the other + the continuous” Lyotard: Desirevolution 1
2
A megtekintés pillanatában, a mozdulatok mechanikus inorganikusságában ‒ paradox módon ‒ a humánum maradványait fedezhetjük fel a szemben. Egy olyan szervben, amelynek céljait, irányultságát, és teljes horizontját spektákulummá és szimulakrummá degradálta egy technotőkéből táplálkozó szingularitás, 1 2 egy olyan poszt-háborús, de pre-apokaliptikus logisztikai gyorsulás, amely a techno-gazdasági interaktivitás jegyében mediációt, pontosabban a valóság szintetizálható individualizációját teremti meg, de csupán a szoft-technikák olvadnak egybe az inhumanitás hard-copy-jával, létrehozva a Bodies without Organs szisztematikus rendszerét.3 Milyen érdekességre bukkanunk, mikor valakinek a szemébe tekintünk, és miért nem az éjszakai ég sötétjére nézünk fel ilyen pillanatokban? A látószervnek egy traumatikus élménnyel való összekapcsolódása ihlette meg Georges Bataille főhősét a Story of the Eyeban. A szemet érő különböző szadista és mazochista, külső és belső, önkéntes és önkéntelen sérülések végigkísérik a regény alakulását. A történet egyik kulcsjelenetében Granero, Spanyolország egyik legkiemelkedőbb matadora néz szembe már a negyedik bikával az adott délután, mikor a bika szarva átszúrja a fejét, és egy olyan traumatikus sérülést szenved, amelynek következtében a szeme kiesik helyéről. 4 David Peak a matador szemének látványát a „horror képmásaként”, egy trauma emblémájaként jelöli meg, amely lenyomatot hagy memóriánk legsötétebb zugában. 5 Peak a látás aktusát önmagában is traumaként regisztrálja, hiszen, amit egyszer láttunk ‒akárcsak Bataille hőse a matador szemgolyóját ‒ többé nem tehetjük látatlanná, míg ami látatlan marad, csupán korlátolt szinten lehet a spekuláció része, szűkös módon válik körülírhatóvá és megjeleníthetővé. A látás traumatikusságának Peak által felvetett kettős szisztémáját továbbgondolva megállapíthatjuk, hogy a „a szakadék látványosságához” nem szükségszerű a látvány horrorisztikus valósága. Feltételezésünk szerint a látás önmagában is traumatikus. Mikor egy másik ember szemébe nézünk, kapcsolatot kívánunk kötni egy idegennel, egy olyannyira különböző személlyel, hogy csak a nézésen keresztül tudatosulhat bennünk az adott személy léte, így odafordulásunk egyfelől egy alapvető bizonytalanságon, másfelől e bizonytalanságból táplálkozó érdeklődésen alapul. H.P. Lovecraft a Supernatural Horror in Literature című tanulmányában megállapítja, hogy a félelem az emberiség legősibb és a legerősebb érzelme. 6 Ha ezt a kijelentést igaznak véljük, akkor minden megtekintés és minden pillantás magán viseli az inhumanitás jellegzetességeit, tehát minden nézés egyben embertelen is, hiszen egy eredendő bizonytalanságból ered, amely a félelemből táplálkozik. Peak még ennél is tovább megy, amikor megállapítja: az emberben van egy ösztönös, vámpír-szerű, visszafoghatatlan belső vágy arra, hogy ne csak a másik emberre nézzen, hanem ezen pillantás során annak szenvedésének legyen szemtanúja, és ezáltal saját létezését erősítse meg. A látás alapvető traumatikusságát állapítja meg Peak, mikor kimondja, hogy a szenvedés és a halál képein táplálkozunk, hogy élőnek érezzük
1
Guy Debord: The Society of the Spectacle, New York: Zone Books, 1994 Jean Baudrillard: Simulacra and Simulation: The Body, In Theory: Histories of Cultural Materialism, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1995 3 CCRU: ’Cybernetic Culture’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 320. 4 Georges Bataille: Story of the Eye, London: Penguin Books, 2013 5 David Peak: The Spectacle of the Void, Schism Press, 2014: 35. 6 H.P. Lovecraft: Supernatural Horror in Literature, Maryland: Wildside Press, 2014 2
3
magunkat. 7 Siegfried Kracauer meglátása szerint a film egyik sajátságos képessége, hogy megmutatja a halál jelenlétét az életben. Kracauer interpretálásában a film spektakularitása figyelmeztet halandóságunkra, és egyben megmutatja a halál közömbösségét a társadalmi szerveződés formái iránt. 8 Önnön és a másik idegenségét konstatáljuk csak a megtekintés során, és mindezek ellenére a szemtanúság és a mediáció szinte túlzottan is jelentős szerepet töltött be az emberi faj történetében. Gilles Deleuze megjegyzi, hogy a „teremtés semmi mediátorok nélkül. Nélkülük semmi sem történik meg. Lehetnek emberek, de tárgyak szintúgy ... növények vagy állatok.” 9 A mediáció, a közvetítés aktusa valójában nem az elbeszélésnél, a leírásnál, azaz nem a rögzítés momentumában sűrűsödik össze; a kezdet, a kiindulópont, a történelem kezdete a nézésnél, a látásnál, a szemtanúságban van. Az információ, ez a minden szimbolikától megfosztott, kiüresedett kifejezés az, amely megkísérelte a maga obszcén semmitmondóságával rabul ejteni szemünket, amelyet a pornográfia ipari párosodása csak tovább erősített. Az aktusok sokasága, a testnyílásokba történő behatolások intenzitása szinte parodisztikusan magán hordozta egy miniatürizált termelőüzem, egy involutív szerelmi gyár minden jellegzetességét, amely már részleteiben sem emlékeztetett Roland Barthes sztriptízről vallott meglátásaira.10 A tettek és a mozgás illúziója rövidesen eltűnik a megragadott szem stabilitásában, egy olyan intenzív feltöltő programban, amely során a képek a képeket létrehozó apparátus belső lényegiségét fogják visszatükrözni, és az antropocentrizmus olyan szélsőség lesz, mint ma a különbözőség kiemelése. Deleuze és Guattari nézetében a kapitalizmus belső lényegét alkotja minden strukturális kód dekódolása egy fluxus részeként. A kapitalizmus exterioriális korlátot szab minden társadalomnak, éppen ezen inhumán belső lényegiség visszatükrőződése folytán, hiszen magának a kapitalizmusnak nincsen külső korlátozása, csak egy olyan belső korlátozás, ami a tőke maga, amelyet folyamatosan dekódolva termel újra. 11 A Joseph Gouxféle véget nem érő, önmagába csavarodó spiráljelenséghez hasonlóan a kapitalizmus rendszerén keresztül képes önmagát reprodukálni, és a véget különböző fékezések és balesetek révén kitolni. Deleuze és Guattari a szimbolikus rendszerek kódjai többletértékének a fluxus részévé történő átalakításáról megjegyzik, hogy éppen ez az általános dekódolás révén létrejövő áramlás definiálja a kapitalista rezsimek működését. 12 A spektákulum és a szimulakrum Debord-i, illetve Baudrillard-i kifejezése helyett Deleuze-ék a megszemélyesített tőke fogalmát használják, és a megszemélyesített tőke szituációjának megfelelő fluktuált és dekódolt kódok kortárs jelentőségét összekapcsolják a technotudományos komplexum működésével: “But on the other hand, and more profoundly, every technical machine pre-
supposes flows of a particular type: flows of code that are both interior and exterior to the machine, forming the elements of a technology and even a science. (...) But the decoding of flows in capitalism has freed, deterritorialized, and 7
Peak: 2014: 36. Siegfried Kracauer: Theory of Film: The Redemption of Physical Reality, Princeton University Press, 1997: 13-18. 9 Gilles Deleuze: Mediators in Negotiationsm, New York: Columbia University Press, 1995:125. 10 Roland Barhes: Mythologies, Farrar: Straus and Giroux, 1972 11 Gilles Deleuze and Félix Guattari: ’The Civilized Capitalist Machine’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 149. 12 Uo.: 152. 8
4
decoded the flows of code just as it has the others ‒to such a degree that the automatic machine has always increasingly internalized them in its body or its structure as a field of forces, while depending on a science and technology, on a so-called intellectual labor distinct from the manual labor of the worker. In this sense, it is not machines that have created capitalism, but capitalism that creates machines, and that is constantly introducing breaks and cleavages through which it revolutionizes its technical modes of production.”13 A fékekre és a különböző strukturális lassítókra csupán a totális összeomlásból fakadó rendszerszintű átalakulás mindenáron való elkerülése okán van szükség, növelve mindezzel a skizofréniát. A kapitalizmus részeként a pre-kapitalista társadalom kódjainak eloldódott, felszámolódott, azaz dekódolt fluxusként kell áthaladni a rendszeren, nem maradhat az osztályellentétnek, sőt még az osztályoknak sem nyoma, és a géptechnika önállósodása is csak a rendszer érdekében történhet meg. Lyotard Desirevolution szövegkollázsának Text 3 című részében a szemet már nem szervként nevezi meg, hanem egy minden érzékszervet magába sűtítő hiper-szervként, amely egyben minden szerv jelentését is magán hordozza. 14 A tanulmányunk elején elhangzottak alapján kimondhatjuk, hogy ezzel elérkeztünk az elidegenedés maximumához, hiszen a hiperszerv a traumatikusság eszkalációjával jár együtt, illetve éppen ennek okán alakulhatott ki. A traumatikusság és az elidegenedés a hiperkapitalizmusban bekövetkezett maximuma csupán elárulja a látás eredendően inhumán jellegét. A traumatikusság eszkalációja túlterheli a szemet, így az elidegenedés maximum-pontjához közeledvén elkerülhetetlenné vált a mechanikus szem alkalmazása, egy olyan poszthumán technikai érzékelő rendszer felhasználása, amely komplexitásának hála, képes lesz befogadni a „szakadék látványosságát”, a végső megszűnés lehetőségét. Lyotard szerint a szem a vertikális távolság mestere, ami lehetővé teszi a világ elképzelését, tehát azon horizontalitás hordozója, amelyről Paul Virilio is beszél Open Sky című könyvében. 15 Lyotard számára ez a hiperszem, mint minden érzék összeérése, egy kellemetlen és egyben obszcén állapot, ahol a látás és a megtekintés alapja mellett a titokzatosság, a titkosság adta kellemes érzület is felszámolódik. Mintha a dekódolt fluxus egy hatalmas fekete lyukként magába rántana minden szimbolikát, minden különbözőséget. A nézés egy teljes sebességű mozgás kiegészítésévé degradálódott. Az ismeretlen lyukba való alámerülés, eltűnés félelmetes lehetősége és visszatérő témája a horror-irodalomnak. 16 Ezen alámerülés alapvető jellegzetessége a bizonytalanság, egy olyan alap nélküliség, amely a testet porózussá és a horror-narrációt degenerálttá teszi. Ezeket a transzformatív, átformáló lyukakat nevezi Reza Negarestani „plot holes”-nak. Könnyedén párhuzamot vonhatunk a horrortörténetek visszatérő elemeként funkcionáló bizonytalanság és hirtelen transzformáció, és a deleuzi fluxus fogalma között. A hiperkapitalizmus valóságának irodalmi reprezentációját, a Michel Houellebecq által kiválóan alkalmazott depresszív realizmust nevezhetjük akár horrorisztikus realizmusnak, fluktuált realizmusnak vagy fluktuált horrorisztikus realizmusnak is. A David Peak alapján megállapított horror-narratíva 13
Uo.: 152-153. Jean-Francois Lyotard: ’Desirevolution’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 245. 15 Paul Virilio: Open Sky, London, New York: Verso, 2008. 16 David Peak: 2014: 63. 14
5
degradálódása megjelenik Lyotard Desirevolution című szövegének szokatlan formaiságában is: “Without the eye the figure would would have no foundation the obverse no
reverse woman no secrets from men speech hide no silence (...) The eye is what transgresses it sees behind it sees what it does not see In this way desire enters the mirror and reverses it in order to see The world exists to be reversed so as no longer to exist The eye can see nothing without moving mobility is its state To fix upon something is to move oneself at full speed along the edges of hidden aspects of angles and spider’s webs which hold the thing suspended in its surroundings and give it consistency by means of spanning straight lines and curves directed to other things (...)”17 Lyotard a libidinális gazdaság alapját a vágy intenzitásának mesterséges, és egyben az emberi szervezetbe integrált fokozásában regisztrálja. Lyotard szerint a vágy valamilyen hiányból bontakozik ki. Ez a hiány alapvető archetípusa a távolság az ’itt’ és az ’ott’ látott között. A libidinális gazdaságban a vágy „fél szabály és fél dereguláció”.18 A szem a távol levő, és így vertikális értelemben, az ellentétes pólusra fixálódik. A képek fragmentáltságából egy stabilitás nélküli kollázs manifesztálódik, amely magába sűríti a szem munkáját, a szemmel játszik, míg végül lecsukja a szemhéjakat. A szem útja így az organikusság elhagyásával az inorganikusság felé tart. Virilio egyenesen a szem, és vele a látás iparosodásáról beszél; egy olyan folyamatról, amely során megfoghatóvá és átformálhatóvá vált a „látás korábbi művészete”. 19 Virilio a mozgás metafizikai problémájára utalva az igazság kérdését járja körül, és a mozgás relativizáló hatását egy könnyen elgondolható példával mutatja be: “What in fact, is the true tree? The one perceived in a pause, every detail of which
can be visually itemized, every branch and leaf, or the one glimpsed flashing past in the stroboscopic unfolding of the car windscreen, or else through the strange skylight of television?”20 Az igazság kérdésének relativitása a megtekintés mozzanatának strukturális átalakításában érhető tetten. Virilio is megemlíti a Deleuze által elemzett dekódolt fluxust, amikor megjegyzi, hogy a szó klasszikus értelmében már nincs fényképezés, hiszen a kép csupán egy folyamatos digitális-vizuális folyam, áramlás része, annak egy-egy megállított pillanata vagy szünete.21 Virilio az Adorno és Horkheimer által vizsgált kultúripar kifejezést továbbgondolva látványiparról beszél, amelynek a motor és a gyártás automatizálása az alapja, és a közvetítés, az átvitel forradalmán keresztül a világ érzékelésének automatizálásához vezet el. 22 Virilio az érzékelés automatizáltságából adódó megbízhatósági válságról beszél, ahol az azonnal érzékelés terrorja a fénykép- és mozitechnológiáktól a video-infografikus képrendszerekig 17
Jean-Francois Lyotard: ’Desirevolution’ In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 245. 18 Uo. 19 Virilio: 2008: 87. 20 Virilio: 2008: 89. 21 Virilio: 2008: 90. 22 Max Horkheimer, Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája, Budapest: Atlantisz Kvk., 2011
6
terjed. Az ember nem tud mit kezdeni, nem tudja kezelni a gépi mediatizáltságot, sőt az a mindennapiság, amelyben még Henri Lefebvre forradalmi potenciált vélt felfedezni, Virilio számára a megbízhatatlanság banalitásába süllyedt. 23 24 Virilio a Deleuze-i fluxus, és a Lyotard-i libidinális gazdaság intenzitásfokozásához még egy strukturális elemet kapcsol, amikor a valóság stabalitásának hiteltelenedéséről beszél. Virilio megállapítja, hogy nem tudunk többé hinni abban, hogy valami olyan szilárdságút, olyan látható jelenséget tudunk létrehozni, ami nem fog folyamatosan egy sajátságos áramlás keretei között elmosódni. A középületek és a közterek organizáló rendszerei, a klasszikus modernitás terei, illetve a reneszánsz perspektivitás Virilio szerint egy olyan sajátságos képnek adja át a helyét, amely teljességgel instabil és mindenütt jelenvaló. A gyorsulásban Virilio az Accelerationist Movementtel szemben nem lehetőséget, hanem veszélyt vél felfedezni. A reprezentáció gyorsítása a horizont és a mező, a látott és érzékelt tér mélységét számolja fel, amelyet a digitális képfeldolgozás fraktalizációs és restaurációs technikái igyekeznek pszeudovitalitásként elénk tárni: ez a mesterséges vízió megteremtése, az inhumanitás feltárulkozása. A szemen keresztül a testtel rezonanciába lépő információk szklerózishoz hasonlatos állapotra kárhoztatják az embert. Ez a kibernetikus kultúra, amelyről a CCRU oly találóan megjegyzi, hogy különlegességét az emberi testen való aktualitás áthaladása, azaz a fragmentált információdarabok testen történő átfutása adja, ez maga a cyberszexualitás, a nemek és a szexualitás differenciájának végső pontja, az emancipáció csúcsa, a humán aktor kimúlása és egyben az inhumanitás pszeudo-erotikus születése. 25 Nick Land összekapcsolja ezt a jelenséget sajátos Debord-értelmezésében a techno-tudományos struktúrán alapulú kapitalista piac „intelligencia manufaktúráló” jellegzetességével, amely Land szerint modernizálja a politikát, és egyben továbbfejleszti a paranoiát.26 A humán aktorok, az emberi, túlságosan is emberi tulajdonságok elhalálozása majd a szimulációban, virtuális valóságban való feltámadása az inhumán elterülésével jár, így elkerülhetetlenül részét képezi a tőke-akkumuláció időstruktúráját leíró Böhm-Bawerk-féle kapitalizációs modell körkörösségének, amelyben a megtakarítás és a technicitás egy közös társadalmi folyamatban integrálódik. Mindezzel kapcsolatban Land megjegyzi, hogy a források diverziója az azonnal történő fogyasztástól a termelő apparátus strukturális növelése, kiegészítése és expanziója felé mutat.27 Ez az átstrukturálódás pedig tovább növeli, sőt az obszcenitásig fokozza a spektakuláris képek rendszerét, egy mélyen technicizált és végtelenül intenzifikált reprezentációs szisztémát, amelynek valós célja ‒ az inhumanitás apparátusának automatizált szétterülése a társadalmi valóság felett ‒ a háttérben marad, s a felszínen a szemet, a humánum maradványait még megtestesítő érzékszervet kívánja szoft-technikákkal magához csalogatni. Thomas Duzer nézetében a lét megteremtésének, a létesülésnek alapja a misztikus kifejezése, egy olyan mentális zóna megjelenítése, amely nem nyelvi, hanem tisztán intenzivitás. Duzer a misztikusnak ezen kifejeződését vagy logikáját az intenzitás
23
Virilio: 2008: 92. Henri Lefebvre: The Critique of Everyday Life, London and New York: Verso, 2012 25 CCRU: ’Cybernetic Culture’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 320. 26 Nick Land: ’Meltdown’ In: Nick Land: Fanged Noumena: Collected Writings, 1987–2007, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 441. 27 Nick Land: ’Teleoplexy: Notes on Acceleration’ In: Uő: 2011: 511. 24
7
matematikájának nevezi. 28 Felvethetjük, hogy az intenzifikáció maximuma egyben annak zérus pontja is, így a spektákulumok és szimulakrumok rendszerének intenzívvé tétele, az intenzív mezőgazdaság föld-eróziójához hasonlatosan, a valóság kiüresedésével vagy megszűnésével jár együtt. A nézés, a szemmozgás finomhangoltságának elfogása, bezárása a spektakuláris képek rendszerébe, valójában részét képezte annak az intelligenciamanufaktúrának, amelyről Land is beszélt. A pornografikus képek az átláthatóvá és feltárttá tett, felszínre hozott test képei elválaszthatatlanul részét képezik a kapitalista társadalom egyéb „felszabadító”, illetve felszínre hozó forradalmainak, legyen az a kőolajkitermelés, a szénbányászat vagy a szexualitás úgynevezett felszabadítása. A szexuális forradalom mint fogalom, egészen más színezetet és előjelet kap Jean Baudrillard The Final Solution című esszéjében, mint az korunkban a közbeszédben, az általános diskurzusban megjelenik. Azonban ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Foucault alapján megállapíthatjuk, hogy a diskurzus mindig a hatalom nyelvén beszél. 29 Baudrillard szerint „a valós, az egyetlen” szexuális forradalom az élő dolgokban történő differenciáltság, azaz szexualizáltság előrehaladásában figyelhető meg, és egy olyan valóban forradalmi daulitást jelent, amely véget vet az azonos osztódásának, a megkülönböztethetetlen uralmának. 30 Az a jelenség, ami szexuális felszabadulásként jelenik meg a diskurzusban, Baudrillard szerint nem más, mint egy inverzió, az emberi faj involutív mozgása, egy végleges visszalépés a szexualitás és a halál valódi forradalmától, ami egy „masszív revízionista momentum az élő dolgok evolúciójában”. A technikai szingularitás, ez a masszív, kikezdhetetlen rendszer darabjaira szedi szét a csábítás pillanatát, elragadván a tekintetet az élő testről a mechanikus monstrum felé, amelyen revitalizálva, regenerálva jelennek meg a csábítás részelemei: a meztelenség obszcenitásként, az erotika pedig inoperatív szexualitásként, egy cirkulatív involúcióként, amely során kockázatot csupán a szimbólumoktól, így a valós idegenségétől, a valódi értelmétől megfosztott promiszkuitás hálózatszerű berobbanásai jelenthetnek. Virilio szerint a techno-tudományos komplexum globalizálódásán keresztül a másik elutasításának posztmodern képessége válik általánossá, a jelenség a férfi és a nő valóságának kifosztásaként írható körül. A tele-technológiák által felszámolt és exhumált geológiai tér, az összeomlott és kizsákmányolt termőterületek és a turizmus által okkupált városi terek mellett a kapitalista társadalom tér-eróziós technikája a személyes kapcsolatokban is megjelenik, mikor fokozatosan felszámolódik az érintés és a közelség jelentősége, azaz a személyes tér sajátossága.31 Virilio pesszimista elemzése szerint az, ami eddig tapintható, lokális és érezhető volt, az opcionálissá, virtuálissá degradálódik. A tele-cselekvés térdestrukciója, a tér dekódolása majd rekódolása a szexualitásba is benyomul, szabályosan penetrálja az intim szférát és a szerelmet sajátságos „távirányítású maszturbálássá” alakítva át. A közösülés, a két test és a nemek polaritásának feszültsége immár a gép, a techno-tudományos komplexum belső izzása, a tele-szexualitás pornografikus világa. Virilio szerint a biológia és a technológia találkozása már nem a laborokban és a vegyi üzemekben történik, hanem a tele-szexuális aktivitásban, a tele-szerelemben, amely 28
Thomas Duzer: ’On the Mathematics of Intensity: A Logic of Self-Belonging’, In Collapse Vol. 1, Oxford: Urbanomic, 2006: 246. 29 Jean Baudrillard: The Final Solution in The Vital Illusion, New York: Columbia University Press, 2001: 9. 30 Baudrillard: 2001: 9. 31 Virilio: 2008: 103.
8
degradálja az érzékeket, a test felfogását, a szocializáció folyamatát és a reprodukciót is. Virilio szerint az „új szerelem” alapja az egymástól való eltávolodás, a másik ember elutasításának precíziós pontosságú aktusa, ami ‒ egy nukleáris energiát tovább termelni nem képes erőműhöz hasonlóan ‒ rövidesen az „elágazás üzemmódjába” lép, azaz a termelés helyett az éterbe történő drasztikus eltűnésben leli orgazmikus gyönyörét. Az emberi mozgás, az oda-vissza történő hullám-szerű energiafelhalmozás, majd energiakioltás, ha megfelelő méretekben történik, akkor a környezet részét is képezheti, bizonyos földkéregmozgások, a Föld mélyéről feltörő rejtett energiák, a Föld korai szakaszaira emlékeztető vulkanikus mozgásokat idézvén fel. A klónozás és a mesterséges megtermékenyítés korában felvethetjük a természetes fogantatás visszahúzódásának párhuzamosságát a vulkánok, a Föld belső energiáinak elhalványulásával, megnyugvásával. Az emberi test földrajzi formaként, bizonyos fokú extra-dimenzióként való alkalmazásával találkozhatunk Tom Tykwer Parfüm című filmjének egyik fontos jelenetében, ahol az emberek a testek belső lényegiségét összegyűjtött esszenciától megrészegülve másznak egymásra, megalkotván egy olyan vulkanikus dombot, melynek mélyén az illat nemességét biztosító emberáldozatok lehetetlen cseréje áll, felszabadulásra váró lávaként. A jelenet nagy része a város központjának rendezett vertikalitása és horizontalitása által meghatározott téren játszódik, azonban az emberi testek szeizmikus mozgásként való involutív összeállása egy új dimenziót nyitott a hétköznapiság terében. A belső idegenség, a felhevült, és a belső szimbolika által fűtött szexualizáltság kaotikussága feltár egy olyan dimenziót, amelyről felvethető, hogy mindig is e területek részét képezte, csak az intenzifikáció fokában bekövetkező jelentős változás volt képes megnyitni ezen eredendő extradimenzionitást. Michel Houellebecq az extradimenzionitásról megjegyzi, hogy az ‒ a nagyszerű katedrálisokhoz és a hindu templomokhoz hasonlóan ‒ sokkal komplexebb, mint a három dimenzió matematikai kirakósjátéka. Az extradimenzionitás Hoellebecq szerint átitatódott egy esszenciális dramaturgiával, amely az egész ’építmény’ jelentését adja. Hoellebecq így folytatja: “That dramatizes the very smallest spaces, that uses the conjoint resources of the
various plastic arts, that annexes the magic play of light to its own ends. It is living architecture because at its foundation lies a living and emotional concept of the world.”32 Az idegen testek hirtelen, dionüsszoszi összeállása egy oktalan ünneplés keretei között, melynek mélyén mégis a világ érzelmes elképzelése, sőt ezen elképzelés illata rejtőzik, maga a fizikai tér racionális dimenzióinak dramatizáltsága. Az extradimenzió szó szerint nedvességként, a parfüm illatának és folyékony anyagának cseppjei után kereső testekből összeálló építmény során nyílik meg. Ez a dimenzió, ez a tér-konstrukció nem létezett, és soha nem is létezhetett a várostervezés vagy az építészet prekoncepciói között. A humánvulkán, ez az elfojtásból, majd hirtelen felszabadulásból összeálló struktúra felülírja, sőt megkerüli az emberi elképzeléseket, nemet mond a gondolatokra. Ez a mindent átható esszencialitás a lényege a szexualizáltságnak, a Baudrillard által valódinak ítélt szexuális forradalomnak, amely megszünteti a megkülönböztethetetlen uralkodását. A nemi aktus, a 32
Michel Houellebecq: H.P. Lovecraft: Against the World, Against Life, San Francisco: Believer Books, 2005: 66.
9
megtermékenyítés erőszakossága, szinte terrorisztikus idegensége a két, szexualizált egyedtől valójában megteremti a továbbélés extradimenzióját, egy olyan extradimenziót, amelynek hirtelenségéből, esetlegességéből és kivételességéből adódóan számolnia kell mindig a saját megszűnésével, kiirtódásával. A Parfüm című film emberi dombjának szexuális, sőt inkább erotikus aktusa felidézheti gondolatainkban a háborúk és mészárlások tömegsírjainak képét. A kezdet és a vég egy. A szexuális felszabadulás első fázisa a szexuális tevékenység radikális elvászatását hajtja végre a nemzés aktusától a tablettán és egyéb megelőző eszközökön keresztül. A második fázis a reprodukció disszociációja a szexualitástól. Jean Baudrillard ezen folyamat problematikusságát így írja körül: “First, sex was liberated from reproduction, today it is reproduction that is
liberated from sex, through asexual, biotechnological modes of reproduction such as artificial insemination or full body cloning. We’ve been sexually liberated, and now we will find ourselves liberated from sex -that is, virtually relieved of the sexual function.”33 A szexualitás és a szaporodás elvesztésének folyamata már zajlik, és ezen átalakulást könnyen nevezhetjük pre-apokaliptikusnak vagy akár horrorisztikusnak. De miért ne élhetnénk azzal a feltételezéssel, hogy a folyamat éppen fordítva igaz? Saját szexualizáltságunk, a nemzés aktusa a horrorisztikus és idegen. Az ismeretlen űr sötétje, a rádiójelekre és üzenetekre nem érkező válaszok alkotják az organikusságot, míg az ezen üzeneteket elküldő technicizált emberiség maga az inorganikusság, az élettelenség. Az idő, a történelemnek nevezett folyamat egyetlen bizonyítékkal szolgált, hogy az ember több, mint természetellenes, az ember élettelen. Minél inkább ragaszkodik az életéhez, minél inkább aktivizálódik, annál inkább élettelen. Szükségünk van a terrorcselekményekre, a légiközlekedés összeomlására, a számítógépes terrorizmusra, egyszóval arra az összekapcsolódási folyamatra, amelyet Nick Land a szubverzivitás globális rendszereként nevez meg.34 Ami antropocentrikus módon vizsgálva radikális antihumanizmus, az valójában az extradimenzionitás bezáródása, megszűnése. A társadalmi szokások és tradíciók összeomlása, melyek Land szerint a probléma gyökerét alkotják, valójában magukban hordozzák a probléma alapját is, hiszen az extradimenzionitás bezáródását egy automatizált destrukcióként éljük meg. Land helyesen jegyzi meg: „Schizoing drugs are everywhere. The old beliefs have gone...”35 A Manifesto for an Accelerationist Politics regisztrálja ezt a techno-tudományos tőke által okozott felszámolódást, az extradimenzionitás bezáródását. Az involutív szexualitás, a nemzőképtelenség és a fokozatos kimúlás, csupán ezen inhumán folyamatok internalizációja, tulajdonképpen a vég kezdete. A meg nem születendő, sőt a meg nem születhető gyermek potenciálisan mélyebb szimbolikus tartalommal bír, és sokkal radikálisabb, mint az abortált gyermek. Az abortált gyermek esetében a vég még a valódi kezdet előtt történik meg, míg a meg nem fogant gyermek esetében a kezdet és a vég egy pontba sűrűsödik össze. A kiáltvány 33
Baudrillard: 2001: 10. Nick Land: ’Cyberrevolution’ In: Nick Land: Fanged Noumena: Collected Writings, 1987–2007, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 376. 35 Nick Land: 2011: 377. 34
10
regisztrálja a planetáris klimatikus rendszer összeomlásából fakadó destabilizációs struktúrákat: a víz- és energiatartalékok kimerülését, a tömeges éhezések horrorisztikus potenciálját, az összeomló gazdasági rendszerek és tudományos paradigmák végleges felszámolódását, a tömeges munkanélküliséget, új „hideg és forró háborúk” valószínűségét, folyamatos pénzügyi kríziseket, amelyek kezelésére a megszorítások megbénító halálspirálját alkalmazzák. 36 E kilátások tragikussága, a képzelőerőt megbénító jellegzetességei ellenére, telítve van mobilitással, mozgással és destrukcióval. Hipotézisünk, elméletünk alapján megjegyezhetjük, hogy az organikusból az inorganikusba való átlépés folyamatában az organikusság eredendő inorganikusságára bukkanunk, a természetesnek hitt folyamatok idegenedésére csak magának a természetnek a megszűnése folytán ébredünk.37 Az organikus ‒ vagy a természetes ‒ folyamatok (legalábbis, amelyeket így regisztrálunk) korántsem jelentenek egyet az élet vagy a folytathatóság lehetőségével, sőt, éppen ellenkezőleg, a megsemmisülés, a felszámolódás opcióját is magukban hordozzák. Nagyjából 500 millió évvel ezelőtt a Föld felszínét hatalmas esőerdők borították, aminek hatására közel a robbanásig jutott a légkör az oxigén túlkoncentráció miatt, de a nagy permi kihalás következtében, amely eltüntette az élet 90 százalékát, a robbanás és a teljes összeomlás nem következett be. Nem állíthatunk egyenlőségjelet az élet lehetősége és az organikusság, vagy akár a természetesesség közé. A bolygó egésze egy visszalépésnek, egy jelentős visszaesésnek köszönhetően maradt meg. Ezeket a visszatéréseket a társadalomelméleti diskurzusban leginkább negatív folyamatként szokták regisztrálni. Ahogy a bolygó a permi kihalás biologóiai vissszaesése révén menekült meg, úgy a kapitalizmus is egyfajta ‒ kulturális értelemben vett barbarizmushoz való ‒ visszatérés, és az emberi faj degenerációja révén képes fennmaradni egyfajta stagnációs állapotot fenntartván, állapítja meg Jacques Camatte. 38 Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy az ember eredendően embertelen, az organikusnak vélt létmód pedig fokozatosan csúszik át az inorganikusságba, azonban ezt a folyamatot nem összeesküvésként vagy árulásként kell regisztrálnunk, hanem egyfajta Badiou-i értelemben használt „truth procedure”-ként, ahol az igazság felszínre hozatalához látszólagos igazságtalanságra, az ember belső lényegiségének 39 megnyilvánulásához pedig embertelenségre volt szükség. Land kiberforradalmának lényege éppen a folyamat politikai értelemben vett idegensége és felismerhetetlensége, megragadhatatlansága. Ezen forradalom egy negatív rendszerszintű működésként, félresiklott és diszfunkcionatív funkcionalításként tör előre. Ezzel a meglátással egyetérhetünk, de a negatív rendszerszintűség mellé az igazság működésének inhumán feltárulkozásának, és vele a negativitásnak és egyben a mizantrópiának, illetve az emberi szubjektivitás felszámolódásának lehetőségét vetjük fel. Így az igazság negatív rendszerszintű működéséről beszélhetünk, azonban ezt a negativitást regisztrálni szükséges. A horrort látni kell! 36
Alex Williams, Nick Srnicek: ’Accelerate: Manifesto for an Accelerationist Politics’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 349. 37 Timothy Morton: Ecology without Nature: Rethinking Environmental Aesthetics, Cambridge: Harvard University Press, 2009 38 Jacques Camatte: ’Decline of the Capitalist Mode of Production or Decline of Humanity’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 134-136. 39 Alain Badiou: Philosophy and the Event, New York: Polity Press, 2013
11
A látás erőteljesen összefügg az ismétléssel. Lipovetsky Power of Repetition című munkájában kimondja, hogy a hatalom valójában az ismétlésen alapul, egy olyan szubsztancián, ami a maga repetatív jellegénél fogva képes tagadni azt a véletlenszerűséget, amely meghatározó, sőt alapvető jellemzője világunknak. 40 Az az ismétlés, amelyet korunkban ‒ leginkább Walter Benjamin jelentős tanulmányának okán ‒ alapvetően mechanikusnak, és így inorganikusnak gondolunk, Lipovetsky diskurzusában mindig is a társadalomszervezés, a hatalom strukturálásának legfőbb módja volt, hiszen az ismétlések mikéntje alapvetően határozza meg az időhöz való viszonyt is. 41 A jelen dolgozat keretei között felvázolt hipotézist alkalmazva a fent elhangzottakra, megállapíthatjuk, hogy az ismétlésen keresztül való átalakítása a „world without us”-nak „world for us”-szá, egy idő után a mechanikus racionalitáson alapuló standardizálásba ütközött, amelyen keresztül éppen ennek az állapotnak az idegensége, sőt inorganikussága jutott felszínre. Bár az extradimenzionitás hirtelenségéről, meglepetésszerű váratlanságáról beszéltünk korábban, mégis felvethetjük az extradimenzionitás és az ismétlés összeegyeztethetőségét. A bezáródás során, vagy inkább után a világ méginkább átlendül a mechanikus racionalizáción alapuló techno-tudományos struktúrán. Ezen átalakulásra már Baudrillard is utalt a fraktalizációról szóló elemzéseiben, illetve a szimulakrum harmadik és negyedik rendjéről szóló értekezéseiben. Az ismétlést látszólagos hiperismétlés követi a hipervírus korszakában. Ebben a korszakban a tanulmányunk elején ismertetett szemmel kapcsolatos transzformációk a mechanikus szem irányába tolódnak el véglegesen. A hiperviralitás korszaka erőszakosságának piknoleptikus eseményfraktáljai felfogásához szükségünk is lesz erre a mechanikus látószervre. 42 Land szerint a hipervírus az, ami felfalja a történelem végét, és annak darabjait fragmentumonként köpi vissza, amelyet leginkább a Föld körül keringő űrszeméthez hasonlíthatunk. Az intenzivitás totalitása, a libidinális gazdaságtan, azaz a hiperkapitalizmus maga a vírus: metavírus és hipervírus, vírus a nyelvben, és a valósnál is valósabb elvislehetetlensége. A vírus egy parazitikus replikátor-kód, önmagát generáló gépies adatfolyam, láva-szerű energia, az átalakíthatóság eszkalációja, transzszexualitás, transzgazdaság és transzesztétika. 43 Land szerint a hype a hipervírus fragmentumainak kulturális megfelelője, az átformálható virtuális divat immanens technikai standardokkal, végtelen vágyfokozással és mesterséges végállomásokkal. A hype összeomlik egy katartikus hasznosságban, és felszínre tör végtelen funkcionalitása, az inorganikus előtör a háttérből. Az ember eredendő idegenségének non-kommunikálhatósága, az emberi jellegzetességek felszámolódását hozza el, az üzenet helyére virális és atomizálódott fraktál kerül, a struktúra helyét a de-struktúra foglalja el: “In place of mess message-content virodata is assembled bled from asignifying
materials with CATA catalytic efficiency: intruder passcode, locational ZIP-code, pseudogenomic substitute instructions, mutational junk, and garbage. Biovirus TA Gilles Lipovetsky: ’Power of Repetition’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 226. 41 Walter Benjamin: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 42 Nick Land: ’Hypervirus’, In: Nick Land: Fanged Noumena: Collected Writings, 1987 – 2007, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 384. 43 Jean Baudrillard: ’We are all Transexuals Now’, In: Baudrillard: The Transparency of Evil The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena, London and New York: Verso, 2009 40
12
TA TA targets organisms, hacking and reprogramming ATGACTTATCC (...) cellular DNA to produce more virus virus virus virus virus (...). Its enzymic cutand-past recombinant wetware-splicing crosses singularity when retroviral reverse-transcriptase cliks in.”44 Land a vírusok összetett, de közel elmondhatlan tipológiáját alkotta meg esszéjében. Az etnovírus az agyat támadja meg, a technovírus a társadalmi-gazdasági termelést, míg a hipervírus az intelligens immunobiztonsági szisztémákat számolja fel. Az igen‒nem, 0/1 bináris kódrendszere nomadikusan absztrakttá és szintetizálhatóvá teszi a folyamatokat, bitszekvenciák, DNS, feldarabolódott és fragmentálódott nyelv-maradványok formájában. A hipervírus rendszere operatív módon tervezi újra megát, elképzelhetetlen társításokat létrehozván önmagába hajlik vissza, a sorozatos reprogramozások útján. 45 Robbanások és megszűnések, pixel-szerű fényerő-erősödés, majd hirtelen elhalványulás, plasztikus és interoperatív irányíthatóság, az érzékelők és a kezelőfelület a kéz része lesz, az emberi bőrt ismétlődő fertőzésként elborítja a hardware acélváz-szerkezete. Lyotard kimondja, hogy a hatalomnak, az elnyomásnak, a kizsákmányolásnak és végső soron az exterminációnak is részét képezi a test bizonyos mozdulatokra való korlátozása, a test átalakítása, vagy végső soron a test megszűntetése. 46 A test átszerkesztése, a mazochizmus és a testmodifikáció az internalizált hatalom megnyilvánulása és egyben a lázadás szimulakruma. A testmódosítás egy olyan folyamat prezentációja, amely már legalább az ipari forradalom óta zajlik (gépek / acélszerkezet / technikai eszközök + TEST), ám szimulakrumként és lázadásként, egyfajta performanszként új erőre kapott a végleges lecsillapodás előtt. A lázadás szimulakruma csupán a test meggyötrésével és a vágyak felszabadításával képes ellenszengülni a libdinális gazdasággal szemben, hiszen ennek a rendszernek belső lényegiségét adja a vágyak totális intenzívvé tétele. Az „intenzitás kultúráját”, így nem csak a libidinális gazdaság alapját jelentő, az embert fragmentáló, és primitív funkcionalitásba taszító kapitalista termelési mód teremti meg, hanem a hippik, és bizonyos fokig a punkok vágyfelszabadítási és intenzifikációs mozgalmai, amelyek egyfelől a politikai értelemben kudarcot vallott 68-as nemzedék bizonyos életstílus-beli sajátosságainak prezerválását engedte, másfelől egy olyan pszeudo-lázadást termelt ki, amely sokkal inkább a libidinális gazdaság belső lényegét tükrözte vissza, mint bármilyen valós szocio-politikaikulturális opciót jelentett volna. 47 Diedrich Diederichsen a „haszontalanság lázadása” totalitásaként írja le a mai, új típusú nagyvárosi hedonistát, aki többé nem besorolható egyetlen szubkulturális identitásba, kategóriába sem. A hiperkapitalizmusnak és magának a posztmodernnek is szerves részét képezi a Frederic Jameson által is vizsgált retrohullámok fokozódó ismétlődése és az egyre kisebb időintervallumok egy divatirányzat eredeti feltűnése és újrahasznosítása között.48 Bizonyos fokon a Diederichsen által leírt, besorolhatatlan kortárs hedonista is ennek a hiper-retro folyamatnak a sajátságos megnyilvánulása, aki egyben a fogyasztási kategóriák között könnyedén terelhető személlyé, sőt libidinális személlyé 44
Nick Land: 2011: 384-385. Land: 2011: 387. 46 Jean-Francois Lyotard: ’Every Economy is Libidinal’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 212. 47 http://www.e-flux.com/journal/people-of-intensity-people-of-power-the-nietzsche-economy/ 48 Frederic Jameson: The Cultural Turn: Selected Writings on the Postmodern, 1983-1998, London: Verso, 2009 45
13
degradálódik. Diederichsen szerint ma a 70-es és 80-as évek ellenkultúrájának újraértékelődésével állunk szemben, az élet könnyelmű és pusztító megélésének módjának reneszánsza van. Ez az életforma ‒ szigorú értelemben véve ‒ nem produktív, hanem a produktivitás sajátságos modelljeként funkcionál, az intenzitás kultúrájának szerves részeként. Lyotard szerint a libidinális gazdasági rendszer non-dualitása, munka vagy halál helyett a munka és halál non-alternativitása, amelynek következtében a munkás, és így az ember általánosságban a gép mechanikus részévé degradálódva számolódik fel azáltal, hogy felkínálja saját magát a penetrációnak. 49 “Death is not an alternative to it, it is part of it, it attests to the fact that there is
jouissance in it, the English unemplodey did not become workers to survive, they hang on tight and spit on me- enjoyed the hysterical, masochistic, whatever exhaustion it was of hanging on in the mines, in the foundries, in the factories, in hell, they enjoyed it, enjoyed the mad destruction of their organic body which was indeed imposed upon them, they enjoyed the decomposition of their personal identity, the identity that the peasant tradition had constructed for them, enjoyed the dissolution of their families and villages, and enjoyed the new monstrous anonymity of the suburbs and the pubs in the morning and evening.”50 A munkagépek monstruózitásától való félelem, a kapitalista termelés alapját alkotó folyamatos növekedés a halálösztön erősödését és az attól való menekülés növekedését jelenti. Lyotard is párhuzamba állítja a prostituált testének elhasználtságát és a vágyak fokozódását az indusztriális kor alapján alkotó gyárral és ipari munkavégzéssel. Mint tanulmányunk elején leírtuk, a pornográfia ipari párosodása egy parodisztikus termelőüzemként része ennek az involutív folyamatnak. Az azonos munka ismétléséhez, és az azonos munkavégzés repetatív mechanikájához ugyanazon testrész igénybevétele szükséges, egy-egy testrész szinte végtelen intenzitása, amely során a testrészek elhasználódnak. Az ipari termelés ezért a humanizmus, és a humán-esszencia, sőt az emberi esztétika ellensége; mint Lyotard megjegyzi, az ismétlés, az anonimitás és a prostitúció jouissance-e azonos. A spektákulumokon és a szimulakrumokon alapuló hiperkapitalizmus talán egyetlen szervet sem vesz olyan szinten igénybe, mint a szemet. Nem csodálkozhatunk azon, hogy „egy olasz biotechnológiai cég szerint eljött az idő, hogy jobb szemekre cseréljük a velünk született látószerveket.” A MHOX nevű biotechnológiai cég szintetikus helyettesítővel kívánja javítani az emberi szemet.51 A Bataille regényében leírt szemeltávolítás traumája a jövőben része lehet az ember megszületése poszt-humán folyamatának. Azonban hipotézisünk a látás eredendő traumatikusságáról és az emberi életet lehetővé tevő extradimenzionitás bezáródásáról megelőlegezte a szintetikus szem gondolatának felmerülését. A megszemélyesített tőke fluktuálásának és a dekódolás és rekódolás folyamatának korlátai megszűnnek a szintetikus szem alkalmazásával. A lokalitás és a társadalmi osztályok felszámolódása után az ember összeomlásának időszakát éljük. A Desirevolution-ben leírt Lyotard-i hiperszerv valóság lesz. 49
Jean-Francois Lyotard: ’Every Economy is Libidinal’, In: Mackay, Robin and Avenessian, Armen (eds.): Accelerate: The Accelerationist Reader, New York: Sequence/Urbanomic, 2011: 212. 50 Jean-Francois Lyotard: Every Economy is Libidinal: 2011: 212-213. 51 http://www.origo.hu/tudomany/20150422-a-muszemek-tobbet-tudnak-majd-mint-a-termeszetesek.html
14
A hiperkapitalizmus elidegenedésének, a környezet inorganikussá válásának végső maximuma ezen folyamatok inorganikus érzékelésének lehetősége.
15
BIBLIOGRÁFIA BADIOU, Alain: Philosophy and the Event, New York: Polity Press, 2013 BARTHES, Roland: Mythologies, Farrar, Straus and Giroux, 1972 BATAILLE, Georges: Story of the Eye, London: Penguin Books, 2013 BAUDRILLARD, Jean: The Final Solution in The Vital Illusion, New York, Columbia University Press, 2001 BAUDRILLARD, Jean: The Transparency of Evil The Transparency of Evil: Essays on Extreme Phenomena, London and New York: Verso, 2009 BAUDRILLARD, Jean: Simulacra and Simulation. The Body In Theory: Histories of Cultural Materialism, Ann Arbor: University of Michigan Press, 1995 BENJAMIN, Walter: The Work of Art in the Age of Mechanical Reproduction, London and New York: Penguin Books, 2008 DEBORD, Guy: The Society of the Spectacle, New York: Zone Books, 1994 DELEUZE, Gilles: Mediators in Negotiationsm, New York: Columbia University Press, 1995 DUZER, Thomas: ’On the Mathematics of Intensity: A Logic of Self-Belonging’, In Collapse Vol. 1, Oxford: Urbanomic, 2006: 246. HORKHEIMER, Max, ADORNO, Theodor W.: A felvilágosodás dialektikája, Budapest: Atlantisz Kvk., 2011 HOUELLEBECQ, Michel: H.P. Lovecraft: Against the World, Against Life, San Francisco: Believer Books, 2005 JAMESON, Frederic: The Cultural Turn: Selected Writings on the Postmodern, 1983-1998, London: Verso, 2009 KRACAUER, Siegfried: Theory of Film: The Redemption of Physical Reality, Princeton: Princeton University Press, 1997 LEFEBVRE, Henri: Critique of Everyday Life, London and New York: Verso, 2012 LOVECRAFT, H.P.: Supernatural Horror in Literature, Maryland: Wildside Press, 2014 MORTON, Timothy: Ecology without Nature: Rethinking Environmental Aesthetics, Cambridge: Harvard University Press, 2009 PEAK, David: The Spectacle of the Void, Schism Press, 2014, 35. VIRILIO, Paul: Open Sky, London, New York, Verso, 2008.
16
