1 (HORTHY I 3.rész) Huszadikán 4 óra 40 perckor Tóth János címzetes ırmester a V-421 Héja típusú, („Sheriff” a kormányzóhelyettes így becézte Héjáját) gép szerelıje (aki szolnoki lakos), a pilóta, valamint Bodó András ftörm hangármester, Kocsis István törm fıszerelı, Mészáros Ferenc tartalékos szkv segédszerelı, Kovács János címzetes ırv, Landesz József honv. és Bebesi Antal t. szkv jelenlétében végrehajtotta az ellenırzést és a motorpróbát a repülıgépen. Ezt követıen a 4 óra 55 perckor, a gép fölszállt, majd követte ıt kísérıje, Nemeslaki ırmester. Az ilovszkojei repülıtér úgy volt berendezve, hogy a térséget kelet-nyugat irányból elválasztó erdı északi oldalán a vadászok, a délin pedig a közel-felderítık települtek. Mivel a kérdéses napon a felderítıgép motorjával kisebb hiba volt, ezért annak felszállása késlekedett. Amikor, Horthy fhdgy meglátta az elıírt magasságra emelkedı felderítıgépet, minden bizonnyal úgy gondolta, hogy egy szőkített fordulóval zárkózik fel a kísérendı gép mögé, mellé. A kiszámításba némi hiba csúszhatott mivel úgy tőnt, hogy a Héja „túlhalad” a felderítı gépen, ezért a pilóta tovább szőkítette a fordulót és ekkor a gép balfordulóból átvágódott (bepördült) az ellentétes irányba, majd innen háthelyzetbe kerülve, orrát leadva dugóhúzóba esett. A repülıgép körülbelül másfelet pördült gyorsütemben, majd egy felet lassulva, amelynek a végén a pörgés már csaknem megállt, majd mintegy 70 fokos szögben a földnek csapódott és felrobbant. A kormányzóhelyettes órája 05 óra 07 percet mutatott, amikor a becsapódáskor megállt. A történtekkel kapcsolatban Nemeslaki Zoltán ırmester 20-án 14 óra 30 perckor a következıket mondta jegyzıkönyvbe:
„Géppárunk közvetlenül Bánlaki fıhadnagy úr géppárja után indult. Az elindulás után nagy balkörön jutottunk el a közelfelderítı (továbbiakban kf.) repülıtér fölé, ahol géppárunk által kísérendı kf. repülıgépet észrevettem. Az észrevétel pillanatában a kf repülıgép elıttünk kb. 1 km-re és 200 méter magasságban nagyjából keleti irányban repült. A mi géppárunk nagyjából ÉK-i irányban repülve, 300 méter magasságban igyekezett megközelíteni a kf. gépet. Mivel a kf. gépet kb. 300 km-es sebességgel értük be és haladtunk túl, érzésem szerint a Fıméltóságú úr egy bal körrel szándékozott a kf. géphez helyes viszonylatba kerülni. E bal körön is megpróbáltam a Fıméltóságú Urat követni, de mivel forduló közben a gépem az erıltetett húzástól megrázkódott, a forduló ívét enyhítettem, de közben a Fıméltóságú Úr gépét állandóan figyeltem. E közben arra lettem figyelmes, hogy a Fıméltóságú Úr gépe teljes bedöntéső balfordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba perdült. A gép kb. másfél fordulatot perdült gyorsütemben, majd egy felet lassúbb ütemben, melynek a végén a perdülés csaknem megszőnt. Ez után kb. 70 fokos szögben a gép földnek ütközött és felrobbant.” Dr Han László orvos százados 20.-án 12óra 30 perckor a halál okáról a következıket diktálta írógépbe:
„Horthy
István rep. fıhadnagy, kormányzóhelyettes repülıbaleset következtében életétvesztette, halálának közvetlen oka: agyhődés, amely a repülıgép földetérése pillanatában bekövetkezett koponya szétroncsolódása által jött létre”. A kormányzóhelyettes repülıbalesetének okával kapcsolatban több nézet is napvilágot látott, de az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy igazán egyik sem állta meg a helyét. Legvalószínőbbnek tőnik, hogy a katasztrófa forrása részben a repülıgép sajátos tulajdonsága, továbbá a pilóta pillanatnyi, de akkor ott végzetessé vált hibájának a következménye lehetett. Ami a repülıgép sajátos tulajdonságát illeti, a Héja típus közismerten hajlamos volt a dugóhúzóba pördülésre. Ennek az volt az oka, hogy a
kormányfelület kicsi volt a pörgı légcsavar tömegéhez képest. „Mindenek következtében a giroszkópikus nyomaték a bukófordulóban az instabilitás tényezıit tovább növelte.” Másképp fogalmazva, a meglehetısen orr nehéz repülıgépet mozgásban tartó erıs motor és a nagyteljesítményő légcsavar hajlamos volt bizonyos repülési helyzetekben (kis sebesség, átesés körüli vagy túlerıltetett repülési helyzetek) függıleges és hosszirányban is „bepörgetni,” a gépet, amit a fellépı légerıkhöz képest kismérető kormányfelületekkel
2 nem, vagy csak sajátos (elıre begyakorolt) módon és némi szerencsével lehetett korrigálni. Egyébként ez a repülési helyzet másokkal és több alaklommal is elıfordult (egyébként a kormányzó-helyettessel is), csak ezekben az estekben a nagyobb repülési magasság miatt volt lehetıség a korrigálásra. Ezért sokan nevezték a Héja típusú repülıgépet szokatlannak, sajátos repülési tulajdonságúnak, vagy egyszerően csak „rosszindulatúnak.” Ami a pillanatnyi pilótahibát illeti, ez egyrészt repüléstechnikai, másrészt harcászat taktikai okozatú volt. Repüléstechnikai tekintetben egyes szakemberek nagyon keményen fogalmaztak, amikor azt nyilatkozták, hogy „egy 38 éves tartalékos nem való vadászrepülı frontszolgálatra.” Gyenes László repülıszázados (aki jó ismerıje volt a Re 2000-nek) a következıképp fogalmazott az esettel kapcsolatban: „Ami a Héját illeti nem volt neki való
ez a nehéz kolosszus. A gyakorlógépekkel soha nem volt semmi problémája, jó érzékkel repült. Vannak pilóták, akik tízszer is körülrepülhetik a Földet, ami a kilométernyi teljesítményt illeti, de attól még nem lesznek vadászpilóták.” Ami a szubjektív hiba másik oldalát a harcászat-taktikait illeti Szabó Mátyás repülıszázados véleménye a következı volt: „Feladata a kisérés volt. A He-46 és a Héja sebességkülönbsége miatt ez a feladat
csak úgy oldható meg eredményesen, ha a közelfelderítı repülıgép elıtt a vadász kígyózva repül. Azért elıtte, mert keleten van a Nap, onnan várható az ellenséges vadászok támadása, onnan jól láthatja a közelfelderítı repülıgép légterét és magára vonja az ellenséges vadászok támadását. És semmiképpen a gép jobboldalán repülve, mert így a biztonságos sebesség alá van kényszerítve, kitéve minden mozdulatnál a sebesség vesztés veszélyének. Nos, ebben a helyzetben következhetett be a második hiba: észrevette, hogy túl nagy a sebessége, levette a gázt szőkítette a fordulót - feltehetıleg figyelte a közelfelderítı gépet - s nem vette észre a gyors sebesség vesztés elıtti gépremegést (amit Nemeslaki észrevett). Ekkor - valószínőleg - gázt adott és bekövetkezett az…” ami bekövetkezett. Ez viszont összefügghetett a típus készség szintő ismeretének, gyakorlati jártasságnak hiányosságaival.” Végezetül egy magát megnevezni nem kívánó repülıtiszt ezeket írta: „vagány, stramm ember volt, de vadászpilóta tudása messze elmaradt attól,
hogy komoly harci gépen repüljön” A 2. hadsereg parancsnokának összefoglaló jelentése pedig a következıképen foglalta össze a pilóta érdemeit: „Horthy István fıhadnagy 1942. július 4-e és augusztus 19-e közötti
idıszakban 24 alakalommal hajtott végre harcfeladatot. Különösen kiemelkedı volt a Donkörnyék elleni támadással kapcsolatos repülése, amikor egy nap alatt három ízben két-két órás bevetést hajtott végre, részben erıs elhárító tőzben. 1942. július 18-án, mint raj- és gépparancsnok, személyes példaadásával és bátorságával tüntette ki magát. 1942. augusztus 18-án Davidowka Ny-on egy orosz Lag. 3. típusú ellenséges gépet lelıtt. Kérem a hısi halált halt vitéz nemes nagybányai Horthy István tartalékos fıhadnagyot legfelsıbb helyen a kardokkal hadiszalagon adományozott Magyar Érdemrend Lovagkeresztjére kitüntetésre elıterjeszteni.” Csapó Béla, repülıırmester a közelfelderítı század pilótája a következıket mondta a halálesettel kapcsolatban:
„Nagyon szomorúak voltunk. Mi nagyon szerettük a kormányzó-helyettest. Nagyon szerettük azért, mert barátként viszonyult hozzánk, ott ı nem fıhadnagy, nem a kormányzó fiaként volt, ı ott repülıbajtárs volt. Ha valamiért el kellett utaznia Magyarországra, akkor nagyon sok ott lévı közembernek, akiknek problémája volt, ı személyesen vállalta azt, hogy közbejár ügyeik elintézésében”. A kormányzó-helyettes földi maradványit egy egyszerő fakoporsóba helyzeték el és a vadászszálláson ravatalozták fel. Az éjszaka folyamán bajtársai virrasztottak mellette. Pirithy Mátyás, repülı-hadnagy emlékeiben így él annak az éjszakának az emléke: Huszadikán éjjel 23 óra 30 perc. A napos bejön a sátramba, csendesen megrázza a vállam: Hadnagy úr, tessék felöltözni, mert a hadnagy úr következik a díszırségre a Kormányzó-helyettes Úr ravatalánál.
„Néma csendben koppannak a lépteim a sötét éjszakában. Megállok a ravatal elıtt, némán tisztelgek és beállok leváltott bajtársam helyére. Távolodó léptek, azután egyedül állok a ravatalnál. A sötét, csillagtalan éjszakában gyalulatlan, egyszerő fakoporsó világít. Horthy István földi
3 maradványai nyugszanak benne. Összeszorul a torkom. Még alig néhány órája, hogy itt e helyen beszélgettem Vele, vidáman ereje teljében, s most itt nyugszik elıttem némán, örökre lezárt ajkakkal az ország legnagyobb büszkesége és reménysége. Hamar telt az idı. Az elıbbi jelenet ismétlıdik. Néma tisztelgés. Leváltottak. Nehéz fáradt léptekkel megyek sátram felé. Még egyszer visszanézek az egyszerő katafalkra. Kezem a sapkámhoz emelem. Búcsúzom Horthy Istvántól, a repülıbajtárstól. Holnap viszi a vonat, hogy abban a földben aludja örök álmát, melyért élt és hısi halált halt.” Augusztus 21-én a vadászszálláson történt egyházi áldás és katonai tiszteletadás után Horthy István fıhadnagy földi maradványait, a bajtársak koszorúit, egy kettétört légcsavart, és azt a hatalmas kopjafát, amely a vadászrepülık szállásán a kormányzóhelyettes sátra elıtt állt egy „Botond” típusú katonai gépkocsira rakták. A kopjafára a század katonái a frontra történı kiérkezéskor a következı feliratokat vésték: „vitéz nagybányai Horthy István fıhadnagy, Magyarország kormányzó-helyettese, Nagyurunk szállása.” „Ez a kopjafa azokból a stari-oszkoli úttorlaszokból készült, amely magyar vértıl ázott, az önfeláldozó magyar vitézség tanúja volt” „Ezer éve a Don partjáról indult hazát szerezni a magyar lovasság, a Don partján védi a magyar repülı az ezeréves hazát.” A koporsót szállító gépkocsi katonai díszkísérettel, vitéz Szabó László vezérırnagy vezetésével elindult Sztary-Oskolba. Itt egy sebesülteket szállítóvonat utolsó kocsijában helyezték el. A vonat Kurszk, Kijev, Lemberg, Eperjes, érintésével augusztus 24-én érkezett meg honi fölre, Kassára. A kormányzóhelyettes földi maradványit Radocsay László igazságügyi miniszter vezetésével népes gyászoló-közönség várta. 7 óra 28 perckor a katonazenekar hangjai mellett a kassai akadémia hallgatói emelték le a koporsót, majd a személyi azonosság megállapítása után, a kormányzóhelyettes holttestét kettıs érckoporsóba helyezték, amit a Budapestre induló vonat utolsó kocsijába tettek. A vonat augusztus 25-én érkezett meg Budapestre, a Déli pályaudvarra, innen ágyútalpon szállították gyászmenet kíséretében Budáról a Lánchídon át a Parlamenthez. Az Országháznál az érckoporsót díszırök leemelték az ágyútalpról és a parlament kupola csarnokába vitték. A kormányzó és hitvese, valamint Horthy István özvegye az esti órákban jelent meg a ravatalnál, erre az idıre a kupolacsarnokot teljesen kiürítették (még az ıröknek is távozniuk kellett). Augusztus 27-én a koporsót a Nyugati pályaudvarra szállították. Az 1. vágányra állt be a holttestet szállító Turán, a 3-ra pedig a gyászolókat Kenderesre szállító különvonat. A két vasúti szerelvény ágyúlövések, és a Himnusz hangjai mellett a vasutasok lámpás díszsorfala között gördült ki a Nyugatiból. Kenderesen a temetési menet harangzúgás közepette érkezett meg a Horthy-kúria elé. A gyászszertartást követıen a vitéz nagybányai Horthy István tartalékos repülıfıhadnagy koporsóját az ısi családi sírboltba vitték, ahová a végsı búcsúra már csak a közvetlen hozzátartozók kísérhették el ıt. vitéz nagybányai Horthy István tartalékos repülıfıhadnagy emlékének megırzése. A törvényhozás jogszabályban rögzítette Horthy István emlékének megırzését. Az1942. évi XX. törvénycikk a következıkép fogalmaz: „A nemzet nagyjainak emlékezetét a
mulandó emberi alkotásoknál maradandóbban ırzi a nemzet tudatába beleszövıdı hála és kegyelet, mégis, hogy az emlékezetnek ébren tartó és követésre sarkalló látható megörökítése is legyen, elrendeltetik, hogy az országban bárhol emelendı hısi emlékmőveken - mintegy ’primus inter pares a hısi halottak seregében’ - a „Kormányzóhelyettes Úr İ Fıméltósága neve is megörökíttessék”. Ilovszkojéban a kormányzóhelyettes sátra helyén egy földhalom tetejére egy hatalmas keresztet állítottak a bajtársak, ezzel jelölve meg az a helyszínt ahol a hıs pilóta élete véget ért. Horthy Miklós kormányzó, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászmővésztıl rendelt a fia emlékezetére egy nagyszabású emlékmővet. Úgy tervezték, hogy a szobor a Horthy Miklós (Petıfi-) híd budai hídfıjénél fog majd állni. Ezt az elképzelést késıbb, 1943-ban a Tabánra módosítottak, valójában azonban a szobor felállítására nem került sor. Maga az alkotás, pedig az ostrom során
4 elpusztult. Olyan „pletyka” járta, hogy a mővész felhasználta ezt az alkotást a Szabadságszobor elkészítésekor. Ez természetesen nem igaz, hiszen az alkotásról készült fotóra tekintve kitőnik, hogy a két alkotás „köszönıviszonyban” sincs egymással. Egyébként Kisfaludi egyedüli elkészült és felállításra került Horthy István emlékmővét Siófokon, a jachtklub parkjában helyezték el, 1943-ban. Az „Ad astra” (A csillagok felé) címen ismerté vált szobor, egy földgömbön álló, szívére szorított kezekkel az ég felé forduló ifjú alakjából állt. A kıszobor fejét 1945-ben leverték, majd az egész alkotás eltőnt. (egyes vélemények szerint a szovjet csapatok vitték el?). Egy nagyobb mérető Horthy István emlékmő helyszíne lett volna Észak-Erdély is, amit hazánk akkori legmagasabb pontján, a Nagy-Pietrosz (Horthy Miklós)- csúcson terveztek elhelyezni. Máramaros vármegye közgyőlése a megbízást Galántai Fekete Géza szobrászmővésznek adta, aki egy, a felkelı nap sugarában repülı sast ábrázoló bronzreliefet készített. 1944 júliusában a már kész mővet a hegy melletti Borsa községbe szállították. Az emlékmő leleplezésérıl és az alkotás további sorsáról nincs hír. A nagymérető kı emléktábla 1944-ben utcanévjelzı táblaként került a kiskörúti ház falára. 1947-ben ez az alkotás is a helyén lehetett, ugyanis a Szabad Mővészet 1947. július–augusztusi száma az eltávolításra javasolt budapesti relikviák között említi ezt is. A kormányzó-helyettes emlékére a Magyar Posta gyászbélyeg adott ki. Szolnok vármegye közgyőlése szeptember 5-én emlékezett meg Horthy István, a megye felsıházi képviselıjének haláláról, Báró Urbán Gáspár fıispán és Antal István nemzetvédelmi propaganda miniszter méltatta az elhunyt érdemeit. A kormányzóhelyettes emlékének megörökítésére egy szobor felállítását határozták el, melynek költségeire a testület 20000 pengıt szavazott meg. A szobor, Szolnokon 1944 ıszére el is készült, amit a városháza elıtti téren állítottak fel. 1948-ban azonban eltávolították onnan. Az alkotás mellékalakját (közismerten „Búsuló juhászként” becézett figurát) a helyi temetı katonai panteonjába szállították, ma is ott található, míg a fıalak jó ideig a városháza pincéjében várta sorsának beteljesedését (ami valószínő, hogy az óta már bekövetkezett, megsemmisült). Szolnokon egy nagymérető emléktáblát is elhelyeztek a városban lévı Tárház falára (annak emlékére, hogy a kormányzóhelyettes avatta fel annak idején ezt az építményt), ami jó ideig eltőntnek hittek, de a közelmúltban a katonai repülıtéren terület rendezés során elıbukkant, most a helyi Repülı Múzeumban található. Szolnok város közgyőlése elhatározta, hogy „Horthy István örökös vándordíjat” alapít. Magára a mővészi kivitelő díj megalkotására 3000 pengıt, a tiszteletdíjra pedig 250 pengıt szavazott meg a testület, amit évente a sportrepülés terén kimagasló eredményeket elértek jutalmazására kellett fordítani. A városi közgyőlés elhatározta azt is, hogy parkot nevez el a hıs pilótáról. A szolnoki repülıtéren állomásozó alakulat a „vitéz nagybányai Horthy István honvéd vadászrepülı osztály” elnevezést kapta. Felsıszintő határozat született arra (a már ismertetett törvénnyel összhangban), hogy a szolnoki katonai repülıtéren épülı hısi emlékmőnek a kormányzóhelyettes emlékét is meg kell örökítenie. A Horthy család a kormányzóhelyettes halála után is tartotta a kapcsolatot Szolnokkal és a katonai repülıtérrel. A kormányzó 1944. március 13-án egy rendeletet adott ki a következı szöveggel:
„Emlékezetül a szovjet elleni harcokban tanúsított kimagasló és vitéz magatartására a m. kir. ’Vitéz Nagybányai Horthy István’ I. honvéd vadászrepülı osztálynak államfıi csapatzászló szalagomat adományozom.” Eredetileg a terv az volt, hogy a kormányzó személyesen köti majd fel a szalagot az osztály csapatzászlajára, de az akkori ismert politikai-katonai helyzetre való tekintettel, és körülmények között erre, akkor nem kerülhetett sor (mintegy ezt pótolandó adta ki a kormányzó a rendeletet). A Horthy család sírboltja 1920-ban épült. Több generáció tagjai nyugszanak itt, így Horthy István földi maradványai is. 1993-ban itt lelt örök nyugalomra vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország
5 kormányzója és felesége Purgly Magdolna, valamint legkisebb gyermekük Ifj. Horthy Miklós is. Több katonai alakulat, cserkészcsapat, sportegyesület, klub vette fel és viselte Vitéz Nagybányai Horthy István repülıfıhadnagy nevét. Országszerte, utcákat, tereket nevezetek róla. 1945-ben az emlékhelyeket felszámolták, emléktáblákat, dombormőveket eltávolították, a szakirodalom és a tankönyvek szőkszavúan fogalmaztak a Horthy családdal kapcsolatban. Egy alkalommal Horthy István azt mondta:
Egy pillanatig sem bánta meg, hogy repülı lett, hiszen régi vágya vált valóra. S amikor végre magára ölthette a magyar királyi honvéd légierı ruháját, nem cserélt volna senkivel a világon. Büszke volt rá. „Megszenvedett” érte, teljesítette a feltételeket, felsıbb osztályba léphetett. Az elmúlt évek során sok minden történt, politikai kurzusok mentek, újak jöttek, felemeltek és letaszítottak eszméket, ideálokat. Ma úgy tőnik, hogy újabb igény és lehetıség kínálkozik a nemzeti önismeret gazdagítására, történetírásunk újabb fontos eseményekkel történı gyarapítására. Igaz, hogy az elmúlt évtizedek során sok történelmi relikviánk, értékünk vált ártószándék, valamint felelıtlen emberi rosszindulat, hanyagság vagy egyszerően a könyörtelenül múlóidı martalékává, de még van egy kis reménysugár, hogy fontos mulasztásaink közül, amit lehet, pótoljunk. A kenderesi ısi családi kripta csöndjében, megbékélve sorsával nyugszik Horthy István, sírján, pedig felírat hirdeti:
„Hısi halált halt, mint repülıfıhadnagy a Don menti 20--án, Szent István napja Ilovskojenál 1942. év augusztus 20 reggelén. Hazahozatván a mélyen súlytott család és siratva 27--én helyeztük gyászoló nemzettıl kisérve 1942. év augusztus 27 sírboltban a családi sírbolt ban örök nyugalomra. Szép fiatal életét a szebb magyar jövıért áldozta fel. Halála magvetés. Várjuk az aratást.”
