Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben ahogy Roberték csinálták
Fordította:
Czimbalmos Árpád Magyar Gazdag Papa Klub www.RichDadClub.hu www.MagyarGazdagPapaKlub.hu
Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz Adósságoktól Robertnek (1947.04.08 Hawaii) és nekem rengeteg adósságunk volt, amikor elkezdtük közös életünket.. Becslésünk szerint körülbelül 400.000$ (kb. 80.000.000 Ft) adósságunk volt, mely folyamatosan nött a kamatoknak köszönhetően. Az adósság java része Robert korábbi vállalkozásából származott, melyet karrierje elején veszített. (A teljes üzleti veszteség majdnem 1 millió dollár [kb. 200millió Ft] volt. Körülbelül 500.000$-t visszafizetett a vállalkozás). Ezen terhen felül, egy szörnyű éven mentünk keresztül 1985-ben, miközben építettük az új üzletünket. Elég nehéz úgy felépíteni egy üzletet, amikor kevés bevételed van, de sokkal nehezebb volt 400.000$ adóssággal a nyakunk körül. Nem volt szórakoztató közös életet kezdenünk. 1984-ben Robert és én elhagytuk Hawaii-t. Eladtam mindent amim volt, Robert bezárta a feldolgozóipari vállalkozását, ami után Kaliforniába költöztünk. Körülbelül három hónap alatt kifogytunk abból a kevés pénzből is amink volt. Azon találtuk magunkat, hogy leégtünk és egy rövid időszakra hajléktalanná is váltunk. A legkeményebb időszaka volt ez életünknek. A túlélés érdekében a maximumig kihasználtuk az összes olyan hitelkártyát amit kaphatunk, ami azt jelentette, hogy az adósság újból növekedett. Szerencsére egy barátunk megengedte, hogy a garázsában kialakított lakrészben lakhassunk miközben újraépítettük életünket. Nehéz úgy előre haladni, hogy az adósság lóg a nyakad körül. Kemény volt, csak egy autót vásárolni, amit rendkívül magas kamatra vettünk. Ezen időn keresztül úgy fizettük a havi kiadásokat, hogy alkalmi munkákat vállaltunk a saját vállalkozásunkban töltött munkaidő után, csak hogy az adósságunkat fedezze, ehessünk és tető legyen a fejünk felett. Tehát nagyonis jól tudjuk, milyen úszni az adósságban. Tudjuk milyen érzés pénzügyileg küzdeni, és elviselni azt a stresszt és szenvedést amit okoz.. Több alkalommal is figyelembe vettük a csőd-bejelentés lehetőségét, de nem tettük meg. Úgy gondoltuk, a legjobb ha megtanuljuk a leckéinket és visszafizetjük a pénzt. Számnkra, visszafizetni a pénzt, egy bölcs döntés volt, mert erősebbé tett bennünket mint házaspárt, intelligensebbé mint befektetőket és üzletembereket, és sokkal magabiztosabbá a jövőnket illetően. 1990-re megszabadultunk a fogyasztói adósságtól és a 400.000$ javarészét visszafizettük, mellyel Robert tartozott befektetőinek. Ma már gazdagabbak vagyunk — nem csak mert sok pénzünk van — de gazdagabbak a megszerzett tapasztalat és a leckékből melyeket megtanultunk miközben kiástuk magunkat az adósságból.
Ha Csőddel vagy Árveréssel nézel szembe A csőd mindig egy lehetőség, ha pénzügyileg bajban vagy. Csak mert mi nem éltünk vele, nem jelenti azt, hogy az nem egy lehetséges alternatíva néhány ember számára.
Jó Adósság kontra Rossz Adósság Ahogy a legtöbben tudjátok létezik jó illetve rossz adósság. Egyszerűen mondva, a jó adósság gazdaggá tesz, a rossz adósság pedig szegénnyé. Pontosabban, a jó adósság olyan adósság melyet más fizet helyetted, a rossz adósság olyan adósság amiért te fizetsz. Egy példa a jó
adósságra egy hitel ami egy bérbeadott ingatlanon van, ahol a bérleti díj fedezi a törlesztőrészletet és a költségeket is — és pénzt tesz a zsebedbe. Egy példa a rossz adósságra, az a hitel ami az autódon vagy a házadon van, adósság melyet te fizetsz.
Pénzügyi Intelligencia Sok ember egyszerűen azt mondja, ‘Szabadulj meg az adósságtól.” Ez egy jó tanács ha tele vagy rossz adóssággal. De ha egy magasabb Pénzügyi IQ-d van több adósságot akarsz majd magadnak … sok jó adósságot … adósság melyet más fizet helyetted és adósság mely végül gazdagabbá tesz téged. Pénzügyi szempontból a jó adósságot gyakran tőkeáttételnek nevezik. Egyik ok amiért Robert és én szeretjük az ingatlanbefektetéseket mert a bankárunk azért fog sok pénzt kölcsön adni, hogy gazdagabbak legyünk. Próbálj a bankárodtól hitelt kérni befektetési alap vásárláshoz. A legtöbb esetben a bankárod nem fog kölcsönt adni befektetési alap vásárláshoz egyszerűen azért mert túl kockázatosak. Egy figyelmeztetés, mielőtt elkezdenéd felhalmozni a jó adósságot: Elmékeztetlek rá, hogy az adósság egy kétélű kard. Ha a gazdaság megváltozik, a jó adósság nagyon gyorsan rossz adóssággá változhat.
Befektetni Adóssággal Utolsó sorban, ahhoz hogy sikeres befektetővé válj, a személyes pénzügyeidet kell rendbe raknod. Egyszerűen mondva, ha túl sok rossz adósságod van a szegény pénzügyi szokásaidnak köszönhetően, kérlek ne ásd magad mégtöbb adósságba, legyen az jó vagy akár rossz. Amint a személyes pénzügyeid rendben vannak és irányításod alatt, készen állhatsz arra hogy körülnézz az ingatlanbefektetések között, hogy gazdagabbá nőjj. Emlékezz, a gond a rossz adóssággal az, hogy nehezebbé teszi a jó adóssághoz való hozzájutást. A legtöbb embernek, megszabadulni a rossz adósságtól elegendő ahhoz, hogy a pénzügyi jövőjük világosabb legyen, még akkor is ha ők nem fektetnek be.
Hogyan Szabadultunk Adósságtól
Meg
a
Rossz
10 Lépés az Adósságtól Való Megszabaduláshoz Az alábbi 10 lépést követtük a Rossz Adósságunktól való megszabadulásunkhoz.
1. Lépés: Az Igazságot Mondd Magadnak. Az első és talán a legkeményebb lépés az volt, amikor saját magunknak kellett az igazságot kimondanunk. Meg kellett bírkoznunk a zord valósággal, hogy kinek és mennyivel tartóztunk. Tudtuk, hogy könnyen hazudhatnánk magunknak és azt feltételeznénk, hogy anyagilag minden oké, ez az amit nagyon sok ember tesz. Hogyan számoltunk el és néztünk szembe a kemény tényekkel?
2. Lépés: Ne Halmozz Tovább Rossz Adósságot. Van egy mondás, ami úgy szól, hogy „Ha azon kapod magad, hogy egy lyukba ástad magad ... hagyd abba az ásást.” Alapvetően lefagyasztottuk az összes adósságot. Bármi amit megvettünk, még abban a hónapban ki is lett fizetve. Abbahagytuk a hitelkártyáink használatát és nem vettünk fel újabb hiteleket. Ez az egyetlen lépés arra kényszerített, hogy sokkal tudatosabbak legyünk a kifolyt pénzekkel kapcsolatban..
3. Lépés: Csinálj egy Listát az összes Adósságodról. Ahogy a 2. Lépésben magyaráztuk, írd le minden egyes hiteled, amivel tartozol. Ebbe tartoznak a hitelkártyák, autóhitelek, járműhitelek, magánhitelek beleértve a barátokat és a családot is, bolti hitelek, online hitelek, nyaraló hitele és a saját lakásod hitele is. Ne számold bele a befektetésed hitelét, mint egy bérbeadott ingatlan, vagy vállalkozás. Egy emlékeztető, hogy az otthonod nem tekinthető befektetésnek. Csak a Rossz Adósságot vesszük figyelembe, és a rossz adósság az, amit te fizetsz. A Jó Adósság az, amit más fizet helyetted, mint például a bérlőid.
Fizess Magadnak Elsőként Rájöttünk fontos volt, hogy kitakarítsuk a múltat, ugyanakkor létre kellett hoznunk a saját pénzügyi jövőnket is. Még egy ismeretlent adtunk az egyenlethez.. Robert és én úgy döntöttünk, hogy minden befolyt dollár után egy százalékot leveszünk mielőtt bármit is kifizetnénk. Létfontosságú volt, hogy a pénz először hozzánk jöjjön, ahelyett hogy kifizetünk mindenkit és azt reméljük, hogy marad majd valami azon felül. Ha olvastad a Gazdag Papa Szegény Papa-t akkor ismerős lehet számodra a három malacpersely elképzelés. Beszereztünk három malacperselyt: az elsőt a megtakarításokra, a másikat a tizedre vagy a jótékonyságra, a mésikat pedig a befektetésekre. (És jelenleg is használjuk őket.) Ezután meghatároztuk a 10%-t minden egyes perselyre, összesen 30%-t az össz bevételünkből. Ha 99$ bevételünk érkezett akkor 9,90$ ment a megtakarításokra, 9,90$ a jótékonyságra és 9,90$ a befektetésekre. Ezt tettük minden egyes dollárral amit kaptunk. Ez a kulcsa az egésznek – nem a bevételed százaléka a mérvadó amit félre tudsz tenni. Dönthetsz úgy is, hogy 2%-al kezdesz. Ami a legfontosabb, hogy alakítsd ki a havi szintű félrerakás szokását. Robert és én nagyon rossz pénzügyi szokásokat alakítottunk ki magunknak, amelyek a mély adósságba taszítottak. Ahhoz, hogy kifizessük az adósságainkat és felépítsük a pénzügyi jövőnket, ki kellett alakítanunk olyan szokásokat, melyek támogattak bennünket ezen az úton. Ma már a 30% helyett már a bevételeink 80%-át a tesszük minden hónapban a malacperselyekbe. A lépések egyszerűek: 1. Nevezz ki három malacperselyt: megtakarítás, jótékonyság, befektetés 2. Döntsd el, hogy mekkora százalékot teszel félre a bevételeidből minden hónapban. 3. Könyveld a pénzügyeidet, hogy „Fizess magadnak elsőként” minden egyes dollárból vagy forintból ami a háztartásodba érkezik.
4. Lépés: Alkalmazz egy könyvelőt. Alkalmaztunk egy könyvelőt. Egy értékes tagjává vált csapatunknak. Emberek sűrűn kérdezik, “Miért alkalmazzak egy könyvelőt amikor kevés vagy semmi pénzem sincs?” A válasz egyszerű. Mert a könyvelő arra kényszerített, hogy szembenézzünk az igazsággal, hogy hol is tartottunk anyagilag… minden egyes hónapban. Szóval leültünk Bettyvel, a könyvelőnkkel az első megbeszélésünkre, és készítettünk egy listát minden egyes fennálló adósságról. Szerettünk volna párat kihúzni közülük, és azt mondani magunknak, hogy azok az adósságok nem fontosak. Nem is kell azokat visszafizetnünk. De újból, hazugság lett volna így hát felírtuk az összeset. Ez egy nagyon hosszú és fájdalmas megbeszélés volt. Amikor mindent kimondtunk és felírtunk, a szám ami kirajzolódott, körülbelül 500.000$-ra nött (400.000$ Robert korábbi üzleteiből, plusz 100.000$-t gyűjtöttünk még össze az évek alatt). Kifizetni fél millió dollárt, amikor majdnem semmi bevételünk nem volt egy lehetetlen küldetésnek bizonyult. Sokan a környezetünkben azt javasolták, hogy jelentsünk csődöt, de ezt elutasítottuk. Így hát a kérdéd az volt, hogy „Hogyan fizessük vissza ezt az adósságot?” Robert megjegyzése: Ez egy olyan lépés ami a pénzügyileg bajbajutottak szeretnének kihagyni. Úgy gondolják megspórolnak pénzt azzal, hogy nem alkalmaznak egy hivatásos könyvelőt. Tudom, én is így gondoltam. Azután, hogy a Gazdag Papám emlékeztetett rá, hogy szegény emberként gondolkodom - azon gondolkodva - hogy valamit ami fontos a sikeremhez nem engedhetek meg magamnak, Kim és én túltettük magunkat rajta és alkalmaztunk egy könyvelőt. Három oka van amiért a könyvelők fontosak. Elsősorban egy tiszta és átlátható könyvelést tartanak nyilván. Ez létfontosságú, ha nagy vagyont szeretnél felépíteni. Ma ahogy a vagyonunk gyarapszik, a könyvelőnk feladata egyre fontosabb. A második ok az, hogy amikor mélyen az adósságban voltunk, egy könyvelő mellett a fájdalom enyhült, mert rengeteg lelki támogatást kaptunk amikor szembesülnünk kellett a pénzügyeink valóságával. És a harmadik ok az, hogy a gazdagoknak van könyvelőjük a csapatukban. Tehát ha azt tervezed, hogy kimászol az adósságból, távol tartod magad a rossz adósságtól és gazdaggá válsz, egy könyvelő lesz a legfontosabb személy a csapatodban. Másképp mondva, a szegényeknek és a középosztálybelieknek nincs könyvelőjük. A gazdagoknak igen. Tehát találd meg a módját hogy megengedhess magadnak egy könyvelőt.
Hogyan Szabadultunk Adósságtól
Meg
a
Rossz
A Képlet Amint az első négy lépés a helyére van téve, felkészültél rá, hogy alkalmazd a képletet mely megszabadít az adósságaidtól. Az 5. lépéstől a 10.-ig végigvisz azon a speciális képleten, melyet Robert és én követtünk hogy megsazbaduljunk adósságainktól. Ha szigorúan követed ezeket az utasításokat, meg leszel lepődve milyen hamar tudod majd törölni minden egyes adósságodat – egyenként
ugyan – arról a listáról melyet összeállítottál. Úgy hiszem Robert és én a felhalmozott adósságunkat öt és hét év alatt fizettük vissza. Te is meg tudod csinálni.
5. Lépés: Készíts egy Vizuális Képet Minden Egyes Adósságodról. A listából, amit készítettél a 4. lépésben, készíts egy vizuális képet minden egyes adósságodról, amelyből meg fogod tudni állapítani a sorrendjét a visszafizetésnek. Így készítsd el. Minden egyes adósságra rajzolj egy alábbihoz hasonló négyszöget:
A bal felső felébe írd le az adósságod nevét, mint pl. Visa. A jobb felső felébe írd le azt az összeget amellyel tartozol. A bal alsó felébe írd be azt a minimum összeget, melyet havonta fizetned kell. Most oszd el a tartozást a minimum fizetendő összeggel. Például, ha 2.000$ a tartozás a Visa kártyádon és a minimum fizetendő összeg 100$, akkor 2000$/100$ = 20. Írd le ezt a számot a jobb alsó felébe és karikázd be pirossal. Hasonlóképp fog kinézni:
Tedd ezt minden egyes adósságoddal a listádról. Ha magánszemélynek tartozol, ahol nincs megállapítva havi minimum fizetendő összeg, akkor határozz meg egy minimum havi összeget melyet fizetni fogsz. Amikor a végére érték, a négyszögek ehhez hasonlóan fognak kinézni:
6. Lépés: Állapítsd Meg az Adósságaid Visszafizetési Sorrendjét. Amennyiben a bekarikázott számokat nézed minden egyes adósságra, a legalacsonyabb szám mellé tegyél egy #1 –t. Keresd meg a soron következő számot majd tegyél mellé egy #2 -t. Folytasd ezt amíg végig nem mész az adósságaidon. Tehát mégegyszer, a legalacsonyabb bekarikázozz számmal kezdd és növekvő sorrendben haladj a legnagyobbig. A bekarikázott számok a hónapok számát jelentik, ami az adott adósság kifizetéséhez szükséges. Például, ha a legkissebb bekarikázott szám a 3 (bekarikázva) akkor mellé teszel egy #1 -t. Ez lesz az első adósság melyet kifizetsz. Ha a legnagyobb bekarikázott szám 300 (bekarikázva) akkor ez lesz a legutoljára kifizetett adósságod.
Hasonlóképp fog kinézni:
A kérdés amit sűrűn hallok, hogy “Nem a legmagasabb kamatozású hitelemet kellene visszafizetnem elsőként?” Nem feltétlenül ... ahhoz hogy ez a képlet működjön. Az ok pedig a következő: Nagyon fontos, hogy azonnali eredményeket láss, méskülönben könnyen elbátortalanodsz és kilépsz mielőtt bármit is visszafizetnél. A legalacsonyabb bekarikázott számmal rendelkező hiteledet visszafizetve a leggyorsabban kifizethető hiteled kezded visszafizetni. Tehát gyors eredményeid lesznek. Korai sikerélményed lesz. Láthatod majd, hogy amit csinálsz az működőképes és van értelme. Ez a ‘folyamat’ könnyen mozgásban tud tartani ha pontosan így használod ezt a képletet. Szóval, van egy tiszta képed arról, hogy milyen adósságaid vannak és a sorrendet is felállítottad..
7. Lépés: Találj extra 100$-200$-t havonta. (20.000 – 30.000 Ft) “Hol fogok találni extra 100$ - 200$ havonta?” kérdeznéd. Tudd meg, ha nem tudsz előállni egy havi extra 100$-s (20.000 Ft-os) bevétellel, akkor szerinted milyen esélyeid vannak arra, hogy anyagilag független legyél még ebben az életben? Valószínüleg elég karcsúak. A
Gazdag Papa Társaság arra hivatott, hogy embereknek megtanítsa hogyan legyenek anyagilag függetlenek. Ha havi 20.000 Ft megállít az anyagi függetlenségedhez vezető úton, akkor ez számodra lehetetlen lesz. Nem fogod megvalósítani. Tegyél meg bármit, amit meg kell tenned, az etika, moralitás és jogi keretek között, hogy előteremtsd ezt a havi extra 20-30 ezer forintot. Ez lehet egy részmunkaidős munka hétvégenként, régi tárgyak értékesítése az e-bay –en vagy a vaterán, esetleg mini szemináriumok tartása a kedvenc hobbyd témájában. Biztosan meg tudod magad is lepni milyen egyszerű ez. Mondjuk ki, semmi sem állíthat meg abban, hogy havi 30.000 ft-ot előteremts.
8. Lépés: Az #1 számú adósságod kivételével csak a minimum fizetendő összeget fizesd. Hadd találjam ki, azt mondták neked, ha mindig csak egy kicsivel többet fizetsz a hitelkártyádra, akkor hamarabb kifizeted a hiteled. Ez helyes? Nekem is ezt mondták. Soha sem került így kifizetésre a hitelkártya tartozásom. Nem éreztem azt, hogy előre haladnék. Ahhoz, hogy ez a képlet működjön, havonta fizesd a minimum fizetendő törlesztőt, és add hozzá a 20-30 ezer forintot az #1 számú adosságod törlesztőjéhez. Tehát az első számú adósságodnál fizeted a havi minimumot PLUSSZ az extra 20-30 ezret. Folytasd ezt mindaddig, amíg az #1 adósságod teljesen ki van fizetve. Szedd elő az adósság képedet és tegyél egy nagy piros “X” jelet az első számú adósságodra.
És Ünnepelj!
Hogyan Szabadultunk Meg az Adósságainktól 9. Lépés: Lépj a #2. adósságodra. Túl vagy az első mérfölldkövön. Gratulálok! Lépj a második számú adósságodra.
A második számú adósságod kivételével fizesd a minimum havi törlesztőt. A #2 adósságodnál fizesd a minimujm törlesztőt PLUSSZ a teljes összeget amit az első adósságra fizettél. Például a második adósságodra minden hónapban az alábbiakat fogod fizetni:
A #2 adósság minimum törlesztőjét. Az #1 adósságod minimum törlesztőjét (amit a kifizetése előtt fizettél) És az extra 20-30 ezer forintot, minden hónapban.
Tehát, most is csak a minimum törlesztőket fizeted meg az extra 20-30 ezret. Minden egyes kifizetéssel felgyorsítod az adósságaid kifizetését. Folytasd ezt minden hónapban mindaddig amíg az összes #2. adósságod ki nincs fizetve. Majd tegyél egy nagy piros “X” jelet a második adósságodra is — és ünnepelj! Lépj tovább a #3. adósságra. Fizesd az alábbiakat:
A minimum törlsztőt amit a #3. adóssághoz felírtál. A teljes összeget amit a #2. adósságra fizettél, beleértve: o Az #1. adósságod törlesztőjét o A #2. adósságod törlesztőjét o És az extra 20-30 ezret havonta.
Folytasd ezt minden hónapban, amíg a #3. adósságod is teljesen ki van fizetve. Tegyél egy nagy piros “X” jelet rá.
Ünnepelj! Folytasd ezt a folyamatot, mindig a legkevesebb szükségeset fizetve havonta, a „soron” lévő adósságodnál pedig a minimumot plusz az előző éppen kifizetett adósságodra fizetett összeget.
Az Eredmények Amikor az összes adósság ki van fizetve, az az igazi bizonyítéka annak, hogy ez a képlet működik.
Követve ezt az adósságtól-megaszabaduló képletet, az összes adósságunk kivéve az otthonunk hitelét, ki volt fizetve nem több mint 3 és fél év alatt. Ez több mint 50.000$ adósság. Azután körülbelül négy és fél évünkbe tellett, hogy kifizessük az ingatlanunk jelzálogát is. Szóval kevesebb mint nyolc éven belül ez az illető teljesen adósság-mentes. (A saját lakás jelzálog kifizetése több mint 20 vünkbe tellett volna kifizetni a hagyományos úton). Most hogy az összes adósság ki van fizetve, ennek a személynek van havi 2.810$ -ja (kb. 562.000 Ft-ja) havonta amit befektethet. Ez a mágia a képlet mögött. És a legnagyobb szépsége az, hogy ehhez csak 20 vagy 30 ezer forint többlet kellett havonta. Most már az adósság képed az alábbiak szerint nézne ki:
Ha szorosan tartod magad ehhez a képlethez, meg leszel lepődve milyen gyorsan szabadulsz meg az adósságaidtól. Sokan azt jelezték vissza, hogy öt és hét év között meg tudtak szabadulni az összes adósságaiktól.
10. Lépés: Az Utolsó Adósságodra Fizetett Összeget – Fektesd be! Ez a folyamat nem áll meg azzal, hogy kifizetted az utolsó adósságot is. Ez az a pont ahol más az adósságmentességből átlépsz a gazdagodás felé vezető útra! Fogd az összes pénzt amit a legutolsó adósságodnál fizettél havonta és fektesd be. Tedd ezt minden hónapban. Több mint valószínű, hogy ez az összeg már megnött egy picit mióta elkezdted ezt a folyamatot. Képzeld el, hogy megvan az az összeg minden hónapban ahhoz, hogy befektesd, hozzájárulj az anyagi függetlenségedhez – soha nem kell többé aggódnod a pénz miatt. Élheted a válaszott életet … mert a pénz már nem kérdés többé!
Pár Bónusz Tipp: 1. Ne feledd ez egy folyamat. Ahhoz hogy ez a képlet működjön minden hónapban szigorúan tartanod kell magad hozzá. Ha azt modod magadnak, hogy „egy picit eltérek tőle .. csak ebben a hónapban.” Akkor az esélyed az, hogy létrehozol egy olyan szokást mely nem követi a képletet és az adósságaid újra elszabadulnak. 2. Adósságmentesnek kell lennem mielőtt befektetnék? Nem. Ez a te választásod. Robertnek és nekem még volt adósságunk, amikor elkezdtünk befektetni ÉS szigorúan követni tudtuk a képletet is minden hónapban. Ez a képlen nem egyszerűen megválaszolja a kérdést, “Hogyan szabaduljak meg az adósságaimtól?” Megoldást ad arra a kérédésre is, hogy “Nincs elegendő pénzem befektetni.” Most, megteheted mindkettőt. 3. Robert és én kifejezetten ajénljuk, ha házasok vagytok, vagy hosszú távú kapcsolatban élsz, akkor vigyétek ezt a folyamatot együtt végig. Bennünket erősebbé tett mint egy párt. Együtt tevékenykedtünk a közös pénzügyi célunk érdekében. Hasonlóképp a befektetésekre is. A befektetés egy folyamatos tanulási folyamat. Ha te és a partnered együtt tanultok, együtt fejlödtök, együtt csináltok pénzt, és ami a legfontosabb együtt haladtok a közös szabad cél felé — az egy izgalmas élelet jelent számotokra. 4. Élvezd a folyamatot, tartsd a lelkedben az erőt és tartasd a szemed a célon. 5. Haladj tovább. Ha úgy érzed, hogy feladnád, beszéld át a dolgokat egy baráttal vagy a könyvelőddel. Emlékezz rá két elme jobb mint egy. Átbeszélni ezt egy megbízható baráttal vagy szakemberrel (könyvelő), sokkal okosabb mint vitatkozni saját magaddal vagy partnereddel. 6. Játsszd a CASHFLOW 101 asztali játékot. Az egyik előnye a CASHFLOW játéknak, amit Robert és én fejlesztettünk, hogy elkezdi megmozgatni a pénzügyi agyféltekedet. Amikor az agyunk tele van tömve anyagi gondokkal, és kinek nincsenek anyagi gondjai, játszunk a CASHFLOW játékkal. Nem csak valami újat tanulunk belőle, de a mentális stimuláció új utakat mutat hogyan oldhatnánk meg az aktuális gondjainkat.