Hogy mi is az a Budapest-Bamako Rally?

Csapatunk, a Desert Fox Team 2010. januárjában indult a világ legnagyobb jótékonysági rallyján, a „Budapest-Bamako – A nagy afrikai futam” elnevezéső karitatív célú rallyn. A célunk az volt, hogy legyızzük a hosszú és nehéz út során felmerülı kihívásokat és teljesítsük a távot, miközben karitatív feladatokat látunk el. A csapatok nagy részével ellentétben mi eljutottunk Bamakóba és az eredeti tervünk szerint szétosztottuk az adományokat az apró nomád falvakban, iskolákban, segélyközpontban és árvaházban. Bıvebb információkat a honlapunkon / blogunkban találtok: http://desert-fox.blog.hu

Hogy mi is az a Budapest-Bamako Rally? Az 5. alkalommal megrendezésre kerülı Budapest-Bamako a világ legnagyobb transzkontinentális autóversenye és túrája, legnagyobb kaland rallyja és a legjelentısebb afrikai jótékonysági motorsport esemény. A 2010. január 16-án rajtoló kaland kategória 17 nap és 8283 kilométer megtétele után érkezik a Mali Köztársaság fıvárosába, Bamakoba. Több mint 30 ország közel 200 csapata nevezett a megmérettetésre. Vannak, akik fapados Dakarnak hívják, a londoni Guardian pedig a világ 10 legnagyobb kalandja között tartja számon. A Párizs-Dakar Rally mára köztudottan a jól pénzelt profi sportolók terepjárós küzdıterévé vált. A verseny hatalmas üzletet jelent, ahol az eredmény - sok technikai sporthoz hasonlóan meghatározó részben az anyagi háttéren múlik. A Budapest-Bamako a Párizs-Dakarral szemben olyan futam, amely a Dakar kalandélményét nyújtja, de ahhoz képest szerény költségvetéssel is finanszírozni lehet. A 2010-ben 5. születésnapját ünnepelı Budapest-Bamako az elmúlt években jelentıs fejlıdésen ment keresztül. Az elsı fapados Dakaron 2005. decemberében a Hısök terérıl 42 csapat startolt, míg a 2010. január 16-án rajtoló és 17 napig tartó futamra eddig közel 200 csapat nevezett be 32 különbözı országból. A Dakar Rally afrikai kivonulása óta a Budapest-Bamako a legnagyobb afrikai autóverseny és a világ legnagyobb amatır rallyja. A gazdasági válság és az autó ipart sújtó recesszió sem kedvez a drága professzionális futamoknak és a profi autósportnak. A Budapest-Bamako túra kategóriájában viszont már február végén betelt a nevezési keret és a verseny kategóriában is pár hely állt csak rendelkezésre. Az egyszerő kezdetek óta a Nagy Afrikai Futam felnıtt, de hő maradt az eredeti alapelveihez: bárki – bármivel - bárhogy. A futamon verseny és kaland kategóriákban lehet indulni. A Budapest-Bamako Rally a transz-szaharai autóversenyzés és az afrikai autós kaland rallyk lángját viszi tovább. A rajt nem Párizs és a cél nem Dakar, de az élmény ugyanaz: végig robogni köves marokkói hegyi földutakon, leküzdeni a Szahara aranyló dőnéit és befutni a Mali fıvárosba salakos földutakon. A Budapest-Bakamo Rally olyan verseny, ahol nem annyira egymás, mint inkább a nehézségek, az embertelen körülmények legyızése, az emberi akarat, teljesítıképesség felfedezése és egy kalandos küldetés teljesítése a cél. A futam minden évben kiemelkedı karitatív esemény Maliban és Mauritániában. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ 5. és 6. legszegényebb országába. A Budapest-Bamako mára a világ legnagyobb jótékonysági rallyja. Minden évben rengeteg adományt juttatnak el a résztvevık a világ legszegényebb országaiba. Minden csapat saját lelkiismeretére van bízva, hogy mit és mennyit hoz, és azt kinek adja.

A Desert Fox csapat tagjai: Osváth Zoltán: Néhány éve Veszprémbıl Debrecenbe disszidált barátom. A Bamakós járgányunk buherátora. A Renault és Ford típusú kocsik nagy tudósa és a zakuszkakészítés szakértıje. Sikerült megfertıznöm a horgászattal az egész családját, mire ı bosszúból a síelést kedveltette meg velem.

Szabó Tamás: Veszprémben, a Forrás Takarékszövetkezet központjában dolgozom, de az elızı életemben voltam már hivatásos pénzügyır (vámos) és az egyenruhát levetve vámügyintézı irodát is vezettem. Munkahelyen kívül a halakat riogatom, teljesítménytúrázom, bringázom, és a számítógép elıtt ücsörgöm (mint most is...). Télen pedig a nyúlcipı helyett síbakancsot húzok, és irány a lejtı...

Körülbelül 15 éve ismerjük egymást és nagyon jó barátok vagyunk. A hosszú évek alatt sok kalandot éltünk már át együtt. A közös horgászatokon, síeléseken, túrákon, na és a sörözéseken rendesen összerázódtunk, így eléggé összeszokott páros vagyunk. Sok ırültséget kiagyaltunk már (Pl. jól megrakott hátizsákkal, hálózsákkal és nehéz, csıvázas nyugágyakkal másztuk meg sötétedés után a Székelykı szikláját, hogy onnan nézhessük a Perseida meteorraj csillaghullását), de úgy éreztük, hogy ez az út lesz életünk egyik legnagyobb kalandja.

Az autó Egy 1999-es évjáratú 2.5-ös sima szívódízel Ford Transit, amit egy kicsit átalakítottunk. (haspáncél, speciális levegıszőrı, erıs tetıcsomagtartó, 2 ágy a raktérben…) Elıször sokan egy kicsit megmosolyogták, de a végén mindenki irigykedett, mert nagyon praktikus és kényelmes volt, hogy a kocsiban tudtunk aludni és nem kellett sátorral veszıdnünk, és a konvojból egyedül a mi autónkkal nem volt mőszaki probléma, a többiek régi rozzant terepjárói pedig mind lerobbantak. Összes szerelésünk annyiból állt, hogy egy izzót kicseréltünk a reflektorban. ☺ Ebbe az útinaplóba a blogunkban is megírt kalandjainkat szedtem össze az indulás elıtti napoktól kezdve.

2010.01.13. Felszentelve Január 13-án (szerdán) a nagy nyilvánosság elıtt is bemutatkoztak a Veszprémbıl induló Bamako-s csapatok. Az Óváros téren felvonult versenyzıket elıször a polgármester köszöntötte, majd Nagy Károly kanonok felszentelte az autókat a nagy útra. Az egymás mellé felsorakozott autókat az érdeklıdık közelebbrıl is megtekinthették és a tulajdonosokkal is szót válthattak. A rendezvényen most több sajtó is képviseltette magát. A szombati találkozón a Vehir.hu által készített riportokat és a szerdai felvonulásról szóló közvetítést is megtekinthetik honlapjukon, a "Startol a Budapest-Bamako" címő cikkben. Az Óváros téri búcsúztatóról Veszprém megye napilapja, a Napló, valamint az indexveszprem.hu is hírt adott, melynek Szabó Tamás is nyilatkozott.

2010.01.14. "A császár új ruhája" A szerdai napi rohanásban az Óváros téri felvonulás után a következı megálló újfent a Színvonal dekorációs mőhely volt az idı hiányában elmaradt 1-2 matrica pótlására, így hát a csapatszállító jármő is felöltötte "új ruháját", ezzel megkapva végleges formáját.

2010.01.15. Pakolás Tegnap összepakoltuk és kiválogattuk az összegyőjtött segélycsomagokat, hogy melyiket adjuk át valamely afrikai iskolának, és melyiket kapja valamelyik falu. Néhány csomagot még tegnap is kaptunk, és így általatok ennyi minden győlt össze a hatalmas mennyiségő füzeten, írószeren és a több csomagnyi gyógyszeren valamint kötszeren kívül:

Ezekbıl összeállítottunk 7 nagy doboznyi tanfelszerelést (ceruzákat, tollakat, füzeteket, stb.) iskoláknak, illetve 5 falunak is jut 1-1 nagyobb segélycsomag ruha, játék, és gyógyszer. Az autóba nehezen, de azért sikerült a csomagokat és a saját holminkat is betuszkolni. A hatalmas tetıcsomagtartó és a raktér is teljesen megtelt. Az autót ki is próbáltuk a Veszprém-Balatonalmádi útvonalon, hogy így megterhelve is teszteljük a rakomány rögzítését. Mivel nem sikerült elhagyni semmit, úgy látszik, hogy jó munkát végeztünk.

2010.01.15. Regisztráció, gépátvétel és vizsga Ma reggel reményekkel telve indultunk útnak Budapestre, hogy túlessünk a BudapestBamako Rallyn történı induláshoz főzıdı, kötelezı procedúrákon. Az adminisztrációs gépátvétel során ellenırizték a szükséges okmányok meglétét, és végre megkaptuk a mauritán és mali vízumokat is az útlevelünkkel együtt. Utána vizsgáznunk is kellett a versenyszabályzatból. Egy kicsit féltem tıle, mert a napi teendık miatt nem volt idınk a tananyaggal foglalkozni, így a Bp. felé vezetı úton olvasgattam el az elızı este kinyomtatott anyagot. Nagy meglepetésünkre sikerült 100 %-os tesztet írnunk, és még meg is dicsértek bennünket. :-)

Az autónak egy közlekedésbiztonsági ellenırzésen is át kellett mennie, ami sikerült is. Ezt egy hivatalos fotózás követte, melyen az autót és a csapatot is megörökítették.

Ez után megkaptuk a rajtszámunkat, és a kötelezı matricákat is felhelyezték az autóra. A Desert Fox Team a 233-as sorszámot kapta!

Végül az autóval be kellett parkolnunk a "Parc Fermé"-be, a többi, indulásra kész csapat közé.

A verseny szervezıi bejelentették, hogy minden csapatnak du. 5 órakor eligazításon kell részt vennie, mivel fontos dolgot kell bejelenteniük...

2010.01.15. Törölték a Budapest-Bamako Rally veszélyesnek ítélt szakaszát Délután 5 órakor az eligazításon a szervezık bejelentették, hogy a terrorveszélyre hivatkozó külügyminisztérium nyomására törölték a Budapest-Bamako Rally Marokkón kívüli szakaszait. Ezek alapján a futam mauritániai és mali szakaszai kimaradnak, az indulók csupán Marokkóban tesznek egy nagyobb kört, és így a végállomás idén nem Bamako, hanem Agadír lesz, és a tervezettnél korábban, január 29-én ér véget. A bejelentés nagy indulatokat gerjesztett. Sok volt a bekiabálás, és lincshangulat alakult ki. Az összegyőlt csapatok sok kérdésére a szervezık nem tudtak konkrét, elfogadható választ adni. Felvetıdött a már lefoglalt szállások, kifizetett repülıjegyek, mauritán és mali biztosítások, útdíjak, vízumok, vámok, és az autók értékesítésének problémája. Minden csapatot hatalmas anyagi veszteség ért ezzel a döntéssel! Nagyon sok csapat távoli országokból érkezett, és sokan csalódtak a szervezésben. Senki sem érti, hogy miért csak az utolsó pillanatban fújták le a futam nagy részét, amikor a hivatkozott problémák már régóta ismertek, és miért csak most délután jelentették be, amikor már senki sem tud lépni semmit a holnapi indulásig. De furcsa volt az is, hogy még a hivatalos bejelentés elıtti órákban is szedték a pénzt a különbözı befizetési jogcímeken, melyekrıl a szervezık már akkor tudták, hogy okafogyott. Sok csapat bejelentette, hogy ıket nem érdekli a szervezık döntése, mindenképpen elmennek Bamakoba. A veszélyrıl eddig is tudott mindenki, ez már nem újdonság, és senki nem sétakocsikázásra készült. Aki ezen a rallyn indul, az a kalandot keresi, vállalja a veszélyeket és megpróbáltatásokat, és ha kell, akkor nem alszik, nem eszik, nem fürdik, csak azért, hogy átélhesse ezt a kalandot.

A Veszprémbıl induló csapatokkal megbeszélést tartottunk mi is, hogy hogyan tovább. Egyenlıre várunk holnapig, és megpróbálunk több információt begyőjteni. Felvetıdött az is, hogy szoros konvojban haladva és senkit sem hagyva hátra, az eredeti tervnek megfelelıen megpróbálunk eljutni Mauritániába és Maliba, hogy a segélyszállítmányokat eljuttassuk a megfelelı helyekre. Egy biztos: holnap, január 16-án délelıtt elrajtolunk Budapestrıl, integetünk Veszprémben egy kicsit a barátoknak, ismerısöknek, aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és Európát átszelve, komppal átmegyünk Marokkóba. Aztán majd meglátjuk...

2010.01.16. Elrajtoltak a Bamakos csapatok 2010. január 16-án (szombaton) reggel 8 órától kezdıdı ünnepélyes keretek között elrajtoltak a Budapest-Bamako Rallyra benevezett csapatok a budapesti Városligeti Mőjégpályáról , a nagy nyilvánosság elıtt, a sajtó részvételével. A rendezık sorban hívták az autókat, majd a Budapest-Bamako feliratú sárga kapu alatt mindegyik csapatot egyenként bemutatták (nehéz jármőveket mellette), egy energiaital csomagot kaptak, majd indulás után a Hısök terén tettek egy kört és elindultak legelsı úticéljuk, Mantova felé.

2010.01.16. Budapest - Mantova A hivatalos rajtprocedúra egy kicsit elhúzódott, így elég késın, 11 óra körül tudtunk csak elindulni Budapestrıl. 13.30 körül átrobogtunk Tapolcán, ahol Ibi néni és Darabos Tomi barátom várt bennünket, majd Pacsára indultunk, ahol felvettük az ellátmányt (kb. 1 hónapra elegendı pékárut, sült húsokat, és egyebeket). Hát, mi már alig férünk el az autóban! A családtól elbúcsúztunk, majd 15 óra körül továbbindultunk. 635 km volt elıttünk Mantováig. Út közben sok helyen integettek nekünk, és az autósok is villogtattak, mikor észrevették, hogy milyen nem hétköznapi járgánnyal találkoztak. Nincs idınk nézelıdni, menni kell. Kb. 16 órakor átléptük a magyar-szlovén határt. 19.30 Trieszt szlovén-olasz határ. Este 9 óra körül haladtunk el Velence mellett, majd Padova, Verona mellett elsuhanva 23.30 körül beértünk a célba, egy kis hangulatos olasz város, Mantova fıterére. Egy kicsit barátkoztunk és pálinkáztunk a többi csapattal, aztán tartottunk egy kis városnézést, majd hajnali 2 körül átrendeztük az autót, hogy hozzáférjünk az ágyakhoz. Az elalvási versenyt Zoli nyerte meg kb. 10 másodperces rekordidıvel. Edzés és bemelegítés nélkül! Lehet, hogy doppingolt? Valami altatódalt dúdolhatott magában? Hála a jó minıségő hálózsákjainknak (amikben akár a mínusz 14 fokot is ki lehet bírni) egyáltalán nem fáztunk az éjszaka, nem dideregtünk, mint sok csapat, akik sátraztak a kocsik mellett, vagy a kocsi tetején.

január 17. Mantova Perpignan A reggeli eligazításon egy kicsit fejetlenség volt. A szervezık még mindig bizonytalanok és továbbra is sok a kérdıjel. A verseny kategóriában induló 2 csapatot majdnem kizártak a versenybıl, mert jelentısen túllépték az elıírt sebességkorlátot. Ez a szabályzat szerint kizárással járna, de a futam jelenlegi, megváltozott körülményeire tekintettel megkegyelmeztek nekik. 8.30-kor indultunk el Mantovából, ködös, csöpögıs idıben. fél 12 körül egy autópálya melletti pihenınél megebédeltünk. Természetesen hozott anyagból, hiszen a mandulás rántott hús feneketlen dobozában találtunk még elemózsiát. Gyönyörő hegyvidékeken át haladunk, de a köd miatt nem sokat látunk belıle. Szinte alagútból alagútba megyünk. Itt már nincs hó! 13 óra Genova, +7 fok, de a frizuránk a Desert Fox Team-es baseball sapka alatt még mindig rendben van. :-) Úgy néz ki, hogy Zoli kapta a tengerre nézı ablakot, mert a bal oldalon kilesve néha fel-feltőnik a tenger. Itt már egy kicsit jobb idı van, mint otthon. Pálmafákat, olajfa-ligeteket és szép, teraszosan mővelt kerteket

látunk. 14.30 körül léptük át az olasz-francia határt, aztán végigrobogtunk a francia riviérán. 15 óra után beértünk Monte Carloba, ahol utolért a többi veszprémi csapat is (Gumitóni B4U, Együtt Másokért Bamako Team, és a Fog-ászok), és egy kis autós városnézést tartottunk. Megnéztük a casinót, megcsodáltuk a kikötıben pihenı luxushajókat, majd kenyeret osztogattunk a szegény helybélieknek :-), és mentünk egy kört a forma-1-es pályán is! A többiek autóin kezdenek elıjönni a problémák. Gumitóniéknak elromlott az önindítójuk és a forma-1-es kör elıtt is be kellett tolnunk. Pat csapatának is gondjai vannak az autóval. A hosszú, egész napos autópályás száguldást az öregecske autók nem nagyon bírják. A mi kis Fordunk nagyon szépen megy a hosszú, erıltetett szakaszokon is. Igaz, hogy nem lehet vele száguldani, mert a max. sebessége így megpakolva kb. 120, de inkább csak a 90-100-as tempó az ideális neki. Egyébként a csapatok nagy része is ezzel a sebességgel tud csak haladni az öreg járgányokkal.

Monte Carlo Monte Carlo után leváltunk a konvojtól, mert beugrottunk Zoli rokonaihoz is egy kis idıre. 17 órakor indultunk tovább Nizzába, ahol megcsodáltuk az Angol-sétányt. Úgy gondoltuk, hogy felesleges annyira sietnünk, ráérünk beérni a célba, ezért tettünk egy kitérıt St. Tropez városába is, amely a gyerekkorunk kedvenc Louis de Funes csendır-filmjeinek a helyszínéül szolgált. Egy kicsit sétálgattunk, majd vacsi, és fél 9 körül indultunk tovább. Hajnali 1.50-kor értünk be a napi célba, Perpignanba, ami a francia-spanyol határ közelében van. A GPS szerint a mai napon megtettünk 996 km-t, és a menetidı (megállások nélkül) 13,5 óra volt. A megérkezés után láttuk, hogy 2 ír csapat szerelgeti az autókat (szerencsére nem volt nagy problémájuk) és egy kicsit beszélgettünk velük, no meg persze megkínáltuk ıket jófajta magyar pálinkával, és adtunk nekik néhány kenyeret és péksüteményt. Még ık sem tudják, hogy az új forgatókönyvet követik, és csak Marokkóban tesznek egy kört, vagy elmennek Bamakóba, az eredeti terv szerint. Jól eldumáltuk az idıt, mert mire észbekaptunk, már hajnali 4 óra volt.

január 18. Perpignan-Almeria Ma egy kicsit elaludtunk, és csak 8 órakor tudtunk elindulni. Hamar elértük és átléptük a francia-spanyol határt, és az autópályán is elég jól tudtunk haladni. Szép, napos idı van, és amerre az ember szeme csak ellát, narancsfa ültetvények láthatóak. Itt-ott még az út szélén is vannak narancsfák. Egy kis narancsszüret idejére megálltunk az egyik mellett. Hát, egy kicsit savanyú, egy kicsit keserő, de a miénk... :-) Mivel a mai napon több mint 1000 km-t kell megtennünk, és idıhöz is vagyunk kötve, mert a kompot el kell érnünk, úgy döntöttünk, hogy ma nem állunk meg nézegelıdni, hanem igyekszünk Almeriába eljutni. Így csak elsuhantunk Barcelona, Tarragona, Valencia, Alicante és Murcia mellett. Eddigi statisztika: 360 l gázolajat tankoltunk a járgányba fizetett autópályadíjak: - Magyarország: 1170 Ft - Szlovénia: 15 Euró - Olaszország: 51 E - Franciaország: 57 E - Spanyolország: Murcaig 55 E A komp este 11 órai indulása elıtt egy órával már a kikötıben kellett gyülekezni a csapatoknak. Mi 21.45-kor futottunk be Almeria kikötıjébe. Gyorsan megszereztem a kompjegyeket, aztán beálltunk a sorba. Sok autót - köztük a miénket is - kiállítottak a sorból, és egy kupacba tereltek bennünket. Kiderült, hogy ezek az autók túl magasak, és a komp felsı szintjére nem rakhatnak bennünket, csak az alsóra. Érdekes volt látni, hogy a hatalmas komp gyomrában hogy tőnik el a sok autó. Végül a hosszadalmas beszállás után elindult velünk a komp, hogy a reggel már Afrikában köszöntsön ránk. Mint sok más csapat, mi sem foglaltunk kabint, mert egyrészt bárhol el tudunk aludni, másrészt olvastuk a tavalyi blogokban, hogy a kabinok és a hozzájuk tartozó mosdók tisztasága eléggé kétes volt, és ha a szobába betettek még egy helyi emberkét is, akkor a bőzt is nehezen lehetett elviselni. Sokan az idén is panaszkodtak ez miatt, és voltak, akik a kifizetett kabinjuk ellenére a nyitott fedélzeten, vagy valamelyik bárban aludtak. A komp nemcsak a Budapest-Bamakó résztvevıit szállította, hanem rengeteg marokkói embert is, akik az üléseken, az ülések között, a sarkokban, folyosókon és a bárokban a földön aludtak, és megértük kerülgetni, átlépegetni ıket. A szervezık közölték, hogy a marokkói személyazonosítási és regisztrációs procedúra nem a kikompoláskor lesz Nadorban, hanem a kompon fogják a hatóság emberei elvégezni. 2 helyen is sorba kellett állni: elıször elvégezték az útlevélvizsgálatot, és megkaptuk a marokkói regisztrációs számunkat is, a másik sorban az autó papírjait intézték. Mivel a több mint 600 résztvevı egyszerre özönlötte el a hivatalnokokat, hatalmas sor kígyózott elıttük. Így kb. hajnali 2 körül végeztünk is a papírokkal. Tóniék is a kabinjuk helyett a fedélzeten aludtak, hálózsákban. Mivel a hálózsákunk a kocsiban maradt, nem tudtunk a hideg fedélzeten szundikálni, és inkább dumcsizgattunk egyet a többiekkel, és egy bárban ledıltünk egy órácskára.

Január 19. Nador-Merzouga Hajnalban már sokan ott topogtunk a fedélzeten, és a távoli horizontot figyelve néztük, ahogy feltőnnek Nador fényei. Az már Afrika! :-) Reggel fél 7 körül kötött ki a komp, majd kigördült a végeláthatatlanul hosszú autósor. A viszonylag gyors okmányellenırzés után a többi veszprémi csapattal együtt tartottunk egy kis megbeszélést, majd a reggeli, a pénzváltás, és a tankolás után együtt, konvojban haladva hagytuk el a várost. Más csapatok is verıdtek hozzánk, így 8 autóval vágtunk neki az útnak. Közben egy-egy autószerelı mőhely mellett megálltunk, mert Tóniék meg szerették volna javíttatni az önindítójukat, de sajnos nem találtak alkatrészt. Egy kissé nehezen találtuk meg a városból a megfelelı irányba vezetı utat, mivel a központilag a GPS készülékekre adott Afrika térképpel nem lehet útvonalat tervezni, csak az úthálózatot mutatja, és a pozíciót, és emiatt önmagában nem használható, csak egy jó térképpel együtt. Sajnos a központilag adott Michelin térképek egy kissé elavultak, és sok utat nem jeleznek. Szerencsére a konvoj néhány tagjának van egész jó térképe is. 11.30-kor még Nadorban keringtünk. A helyes út megtalálása után irány az Atlasz hegység! 13 óra körül az Együttmásokért csapat autójának elszakadt a vezérmőszíja. Szerencsére pár száz méterre volt egy autójavító mőhely, ahol megnézték a problémát, és közölték, hogy csak másnapra tudnak alkatrészt szerezni. Így a csapat nem tudott tovább jönni velünk. Hogy ne maradjanak magukra, és a tolmácsolás miatt is a Fog-ász csapat velük maradt. A maradék 6 csapat folytatta az útját a meredek szerpentineken, az Atlasz hegység hatalmas hegyein keresztül. Már késı este volt, mikor átjutottunk a hágókon, de még több száz km volt hátra a táborhelyig. Helyenként nagyon rossz és szők utakon haladtunk, melyeken sokszor hatalmas sár- és vízátfolyások voltak. Néhány kisebb patakon gázlókon jutottunk át. Az út vége felé le kellett mennünk az aszfaltos útról és egy köves, homokos földúton kellett mennünk a táborhelyig, ami egy igazi, sivatagos, homokbuckás terület szélén található. Ezt a nagyon rossz, homokos utat is jól bírta a kis Ford Transitunk. Hajnali 2 óra után értünk be a táborhelyre, ahol a sátrak összerakása után még egy kicsit beszélgettünk, és hajnali 4 után letettük magunkat pihenni. Senkit sem kellett altatni...

Január 20. Pihenınap A kompon a szervezık még azt az információt adták, hogy a futam marokkói új szakasza megegyezik az eredeti tervvel. Ma reggel már új tervvel álltak elı: ezen a napon a homokdőnék szerelmesei kipróbálhatják autóikat a buckákon, majd ezt a hatalmas homokdőnés területet megkerülve, ugyanide a mostani táborhelyre kell visszaérkezni. A mi autónk nem bírta volna ezt az utat, és sok más csapattal együtt inkább pihenınapot tartott. (kb. a futam fele itt maradt) Ránk fért már egy kiadós alvás, végre lezuhanyozhattunk és meleg ételt is ehettünk. Nagyon jól esett! :-) Rengeteg fényképet készítettünk, dumcsizgattunk a többi csapattal, és benéztünk a tábor melletti berber házikókba is, melyek kávézóként is mőködnek és szobát is adnak ki. Beültünk hozzájuk egy teára, ami nagyon finom volt. Valószínőleg zöld teával kevert mentatea volt, nagyon sok cukorral. Egy jót dumcsiztunk a berber sráccal, aki meglepı módon 7 nyelven is beszélt. Megkóstoltattuk vele a pálinkát is... Hát, elég furcsa arcot vágott tıle! Azt mondta,

hogy rettenetesen erıs, de ízlik neki. Néhány pohár után folyt róla a víz, a szemei keresztbe álltak, és kiderült, hogy szegény nagyon nem bírja. Csodálkozott, hogy mi ezt úgy isszuk, mint a vizet. :-) A nagy haverkodás után szerzett tevéket, úgyhogy most már van tevesimogatós fényképünk is. :-) Sokat tanakodtunk, hogy továbbmenjünk-e Bamakoba, vagy sem. Úgy néz ki, hogy a konvojunk nagy része szeretne eljutni az eredeti célba, és eljuttatni az összegyőjtött segélycsomagokat. Nagyon sok másik csapat szintén Bamakóba szeretne menni. Megegyeztünk, hogy az eredeti tervnek megfelelıen elmegyünk a mauritániai határig, addig talán sikerül újabb információkat szereznünk az ottani helyzetrıl. És akkor majd eldöntjük, hogy továbbmenjünk, vagy visszaforduljunk, és autóval jöjjünk haza.

2010.01.21. Merzouga-Zador Ma otthagytuk a homokdőnéket, és Zador felé vettük az irányt. Konvojunk 7 autóból áll: 285-ös rajtszámú járgánnyal Jenı, Norbi, Zsolt és Tamás 072 Pat és Viktor 247 Kertész Team: Péter és Donát 282 Olivér, Bazsi és Viktor 299 Anett, Sanyi, Feri, Tamás 301 Reni, Bea, Laci és Péter és természetesen mi, a 233-as csapat. Még mindig az Atlasz hegységben vagyunk, és 2000 m magas hegyek között haladunk. A holdbéli tájra emlékeztetı köves, kietlen területek és a hatalmas, kopár hegyormok között néha egy-egy oázis is felbukkan. Az emberek egyébként nagyon kedvesek és segítıkészek, a gyerekek amikor meglátják a konvojunkat, már messzirıl futnak ki az útra és integetnek. Tollakat és cukorkát osztogatunk a gyerkıcöknek, akik hihetetlenül boldogok lesznek e kicsiny kis ajándékok (ahogy itt mondják: petit cadou) láttán. A nıket nem szabad fényképezni, ezért amikor meglátják a kezünkben a fényképezıgépet, vagy a kamerát, rögtön eltakarják az arcukat, vagy elfordulnak. Útközben nagyon szép kasbah településeken keresztül haladtunk át. Az útikönyv szerint egy kis 200 km-es kerülıvel megnézhetnénk egy nagyon szép szurdokot, de a térkép által jelzett utak az autóink számára járhatatlanok, ezért feladtuk és visszafordultunk. Este 8 felé beértünk Zagorába. A külvárosban már a konvoj mellé tapadtak motorosok és helyi autósok, akik az autójavító mőhelyeiket ajánlgatták, és menet közben nyújtották a névjegykártyáikat. A szállodai szoba nagyon olcsó (210 Marokkói Dirham), és néhány euróért a kocsikat is ırzik majd. Úgy döntöttünk, hogy ma mi is szállodában fogunk aludni. Holnap csatlakoznak a konvojhoz Gumitóniék, akik itt Zagorában szereltették az autójukat, és talán a Nadorban hagyott 2 autó is utolér bennünket.

2010.01.22. Zagora - Tata A reggelt egy jó kis meleg zuhannyal kezdtük. Jól megnéztük magunknak, mert mostanában nem valószínő, hogy meleg vízben tudjunk zuhanyozni. A Hotel la Palmeraie-ben a szállodai szobához, melyet kb. 5000 Ft-ért kaptunk, még reggeli is járt, úgyhogy nem hagytuk ki a helyi, lángos formájú, lapos kenyeret lekvárral, és a péksüteményt, melyekhez frissen facsart narancslevet kortyolgattunk. Miután minden csapat összeszedte magát, megindultunk Tata felé. Ez a Tata nem a magyarországi Tata! :-) A 299-es és a 301-es csapat kivált a karavánból, mert ık nem mennek tovább, hanem inkább egy marokkói körutat tesznek, és hazaindulnak, akárcsak a Fog-Ászok. Csatlakoztak hozzánk a veszprémi tőzoltók is, akiknek sikerült az autójukat megjavíttatni. A Dráa folyó varázslatos szépségő völgyében fekvı, lenyőgözı erıdfalvakon és zöldellı oázisokon keresztül folytattuk utunkat. Ez az egyik legszebb folyó menti táj Marokkóban, amit végigkísér az oázisok gyöngyfüzére. Nagyon szép agyagvárakat, kszárokat láthattunk. Ouarzazate városában tartottunk egy kis pihenıt, és sétálgattunk egyet. A település 1160 m magasan fekszik a Magas-Atlasz 2-3000 m magas hegyei között. Itt van Marokkó legnagyobb datolyatermesztı tartománya, és az utak mellett rengeteg datolyaárus kínálja portékáját. A gyönyörő völgyet elhagyva ismét szakadékokkal szabdalt, hegyes-völgyes, félsivatagos tájakon haladunk tovább. Körülöttünk 2000 méternél magasabb hegyeket látunk.

Útközben betértünk Tazenakht községbe, amely a berberek által készített ouzgita szınyegek fıvárosa. A környékbeli kis agyagfalvakban szinte minden házban van lábhajtásos szövıszék, melyeken az asszonyok csodálatos szınyegeket szınek vagy csomóznak. A szınyegek mintázata hihetetlenül változatos, mivel a színeket és mintákat mindig a pillanatnyi ötletek alapján váltogatják és készítik. Néhány szınyegárushoz benéztünk mi is és megcsodáltuk a híres ouzgita szınyegeket, majd a folytattuk utunkat a mai cél, Tata felé. Itt már nem látni zöldellı pálmaligeteket, köves, sziklás, kopár vidéken járunk. Az út néha olyan poros, hogy a porszőrıs arcmaszkot fel kell tennünk. Sok felé látni az út mellett gyerekeket, akik nagy palackokból árulják az üzemanyagot. Este 10 felé gurultunk be Tatára a kempingbe, ahol volt alkalmunk kipróbálni a guggolós-pottyantós-vödörrel öblítıs rötyit. :-) A többiek már megint irigykedtek, hogy milyen jó nekünk, mert nem kell a kocsit kipakolni, sátrat összerakni, és az egészet reggel vissza, hanem csak elfekszünk a kocsiba beszerelt két kényelmes ágyunkban. Este valahogy megint megcsappant a pálinkakészlet... és ezt a lakóautóikban szundikáló franciák egy kicsit zokon vették. :-)

2010.01.23. Tata - Tatooine A kempinget elhagyva a konvoj (209, 285, 203, 072, 247, 292 és mi a 233-as csapat,+ egy darabig a 309-es csapat is velünk tartott) elindult Tan-Tan várostól kb. 100 km-re levı Tatooine-ba, ahol a Csillagok háborúja filmeket forgatták. A majdnem 600 km-es hosszú út miatt sajnos nem tehettünk kitérıt Akka városka melletti hegyekben található sziklafaragásokhoz és festményekhez. Az utunk során átmentünk Guelmim városkán is, melyet régebben a "Szahara kapujának" tartottak, és fontos kereskedı városként üzemelt. Az itt élı szaharai nomádok kék öltözéket viselnek, ezért ıket "kék embereknek" nevezik. A városban megálltunk mi is egy kicsit, mert egyik csapatnak pénzt kellett váltania, és vásárlásra is jó lehetıség volt. Némi alkudozás után én is vettem egy helyi hosszú, csuklyás ruhát, ami az esti csillagok háborúja bulihoz is megfelelı jelmez volt, mivel Spielberg a helyi emberek hagyományos öltözékébıl merítette az ötletet a film jelmezeihez. Zoli pedig egy turbánt vásárolt magának, csak hogy jobban elvegyülhessen a helyiek között. :-)

Még napnyugta elıtt megérkeztünk "Tatooine bolygóra", ahol gyorsan le is forgattuk a Csillagok háborújának legújabb részét, a "Jedik ismét visszatértek" címmel. Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban a jedik lecsaptak a pálinkakészletre, és forralt bort is készítettek a sivatag közepén. :-) A feltöltıdés után az erı ismét velünk volt! Hangulatos, felejthetetlen estét tartottunk a kúp alakú kis kunyhók közötti táborban. A helyi hatóságok nagyon vigyáztak ránk, mert miután a tábortól néhány km-re levı ellenırzıponton leadtuk a szokásos "fiche" nevő listát az autó és a saját adatainkkal, és éppen csak letáboroztunk, de már ott is voltak, és megnézték, hogy minden rendben van-e, és még éjszaka is körbejárták a táborunkat. Egyébként a marokkói királyi rendırség nagyon rendes, segítıkész, és mindig hihetetlenül udvariasak és kedvesek velünk, jó utat, sok szerencsét kívánnak és egyáltalán nem kötözködnek. Otthoni kollégáiknak lenne mit tanulni tılük... A határ felé közeledve egyre több ellenırzıponttal találkozunk, ahol egyedül a fiche-t kérik tılünk, az útlevelet és egyéb papírokat meg sem nézik.

2010.01.24. Tatooine - Tarfaya és Laáyoune közötti kemping Reggel még készítettünk néhány fényképet, majd elhagytuk "Tatooine bolygót". Visszatértünk a fıútvonalra, és némi kocsikázás után elértük az Atlanti óceánt, ahol nem csak kezet, de lábat is sikerült mosnunk egy nagyobb hullámnak köszönhetıen. Alig álltunk meg, egy helyi pecás azonnal mellettünk termett, és frissen fogott halat akart nekünk eladni. Egyébként bárhol állunk meg, még a kısivatag kellıs közepén is pár perc múlva helyi nomádok és kereskedık bukkannak elı. Mintha a földbıl nınének ki. Egy másik megmagyarázhatatlan jelenség az, hogy gyakran látunk az út szélén ácsorgó, vagy ücsörgı emberkét a sivatag kellıs közepén, lakott településektıl irdatlan messzire. És nem haladnak valamelyik irányban, hanem csak ácsorognak. Mit csinálnak azok az emberek ott, miért ácsorognak a semmi közepén? Láttunk rengeteg nomád családot, akik a pusztában laknak a sátraikban, vad tevecsordákat az út mellett, és az óceán magas partján összetákolt kunyhóikban tengetik nem túl változatos életüket. Egész nap csak pecázgatnak! Ma azért egy kicsit megtörtük az egyhangúságot, mert egy nomád család mellett megálltunk és egy kis ajándékcsomagért cserébe megkértük az egyiküket, hogy adja kölcsön egy kis idıre a pecabotját. Naná, hogy kipróbáltuk a pecázást az Atlanti óceán partján! :-)

Csodálatos útvonalon, az Atlanti óceán partján folytattuk tovább az utunkat a Tarfaya mellett levı, Camp Le Roi Bedouint nevő kempingbe, amelyet egy belga házaspár vezet. Hogy jutott eszükbe, hogy a sivatag kellıs közepén egy kempinget nyissanak? Ez is egy rejtély marad. Bár valószínő, hogy régebben nem ilyen kopár volt a környék, mert egy a kemping mellett egy kiszáradt folyómedret láttunk, amelyet egy hatalmas szikla gyönyörő vízeséssel törhetett meg, de mára a sivatag gyızedelmeskedett a folyó felett. A módosított útvonalon haladók is ide jöttek, úgyhogy szép számmal győltek össze az autók. Sajnos két baleset is történt. Egy szlovák házaspár, akik eddig szinte mindegyik BudapestBamako rallyn indultak, és többször vitték el a gyıztesnek járó trófeát is, most felborultak a terepen, és meg is sérültek. A Duna TV csapata is befejezte a versenyt. Beszéltünk Borsa Miklóssal, aki elmondta, hogy az autójuk oldalra borult, és át is perdültek, de szerencsére egyikük sem sérült meg, és miután az autót visszafordították 4 kerékre, saját lábon tovább tudtak gurulni a kempingbe. Megmutatta az autójukat is, hát nagyon csúnyán nézett ki, ép elem nem volt rajta. Nagyon szomorúak és csalódottak voltak, de vigasztaltuk ıket, hogy az a lényeg, ık nem sérültek meg, az autó pedig nem számít. A kempingben befizettünk egy vacsorára, és megkóstoltuk a tevehúst. :-) Nagyon finom volt! Omlós, ízletes tevehusi, barnamártással, egy kicsit édesen, datolyával, rizzsel és friss helyi kenyérrel. Ha hazaérek, be is megyek a boltba, és veszek egy kis tevehúst. Lehet, hogy egy kicsit furcsán fognak nézni a húsboltban! :-) Az este ismét nagyon kellemes hangulatban telt el, jó csapat jött össze. Végre találkoztunk korábbról ismert csapatokkal is, akiket már napok óta nem láttunk. Szóval jó kis buli volt megint...

2010.01.25. Tarfaya és Laáyoune közötti kemping - Dakhla A konvojunk néhány újabb csapattal kiegészülve elhagyta a kempinget, hogy estére leérjünk Dakhlába, mert ott fognak gyülekezni azok a csapatok, akik tovább akarnak menni Bamakoba. Ott majd meglátjuk, hogy hány csapat vállalja be a kockázatosnak mondott utat, és hamarosan találkozunk a mauritániai vezetınkkel, Idomuval is, akitıl talán pontosabb információkat tudhatunk meg a mauritániai helyzetrıl. Aztán majd meglátjuk... Azok a csapatok, akik nem mernek továbbmenni, és a módosított útvonalat választották, most mennek csak Tatooine felé, aztán Marokkó elhagyott útjain tesznek még néhány kört. Egyébként nagyon sok csapatot láttunk, akik úgy döntöttek, hogy továbbmennek Bamakoba. Nem sokkal indulásunk után átléptünk Nyugat-Szaharába. A hatalmas hegyek eltőntek, itt csak végeláthatatlan sík területeket látni. Ez már tényleg a poros, homokos, homokdőnés Szahara, pedig még mindig az óceán mellett, a parttal párhuzamosan haladunk. Lakott településsel nem sőrőn találkozunk. Du. 6 óra körül megérkeztünk Dakhlába.

január 26. Dakhla - Nouadhibou Tegnap este Dakhla-ban a szállodánál Villám Géza összehívta a csapatokat és eligazítást tartott. Több mint 40 csapat volt jelen, akik bevállalták a kockázatosnak ítélt útvonalat, de sok csapat már korábban elindult Bamako felé, és tudunk több versenycsapatról, akik a hivatalos verseny végén szintén elindulnak Bamakóba. Reggel korán indult a konvojunk, hogy idıben a határra érjünk. A határátlépés (fıleg a kilépés) nagyon bonyolult, mivel több hatóságnál is kell intézni az ügyeket. A mauritán segítınk, Idomu már a határon várt ránk, és segített az ügyintézésben. Kb. 5 óra alatt jutottunk át. Szerencsére a dugi pálinkáinkat sem fedezték fel, mert sikerült jól elrejtenem. Nem hiába voltam vámos valamikor... :-) A két ország közötti aláaknázott területen kellett már csak átgurulnunk. Egy helyen megállt elıttünk egy autó, amit nem szerettünk volna kikerülni a lehetséges aknák miatt, ezért megállni kényszerültünk, de a mély homokban egy kicsit megsüllyedt az autónk. Hirtelen ott termett néhány helyi buckalakó, akik mintha erre vártak volna (egy kicsit gyanús is volt a dolog) és némi alkudozás után 25 euróért segítettek kitolni az autót és átvezettek bennünket az aknás részen. Megúsztuk...

Este Nouadhibou mellett a sivatagban éjszakázott az egész mezıny (mind a kb. 40 autó) és a tábort katonák győrője vette körbe, tehát biztonságban voltunk. Elég sőrőn vannak katonai ellenırzıpontok is, akik biztosítják az utakat. Nagyon kedvesek és segítıkészek. Nekik is adunk kis ajándékcsomagokat, aminek nagyon örülnek.

Január 27. Nouadhibou - Nouakchott Ma útközben leugrottunk az Atlanti-óceán partjára egy kis halászfalu mellé, egy kicsit pancsolni. Nagyon kellemes volt! :-)

A halászfaluban viszont megdöbbentünk, hogy milyen szegénységben, milyen rossz körülmények között élnek az emberek! A gyerekek a tenyerüket nyújtva futottak az autók után, és amikor megálltunk, hogy adjunk nekik néhány apróságot, hirtelen még többen rohanták meg az autót, hogy szinte az utunkat állták. Szerencsére cukorkából jól felpakoltunk, így jutott mindegyiknek, sıt az ajándékot kérı felnıtteknek is tudtunk adni konzerveket, teát, gyufát, öngyújtót és ruhákat.

Sokan, akiknek homokot jobban bíró autójuk van, továbbmentek B2 Beach-re, további pancsolásra, de sok autó, velünk együtt inkább továbbment a fıvárosba, Nouakchottba. Egy nagyon jópofa, otthonos kis panzióban szálltunk meg, ahol a kocsikat is zárt helyre tudtuk tenni. Hosszú napok (talán Zagora) óta ismét meleg zuhany! :-) Az idı egyébként nagyon kellemes! Reggel egy kicsit hővös van, elkel a pulóver, de késıbb már 30 fok körül van, és éget a nap! Kezd jó színünk lenni! :-) Furcsa lesz hazamenni a mínusz 10 fokba!

Január 28. Nouakchott - Kiffa Reggel korán indult a kis karavánunk, mivel hosszú (650 km-es) út várt ránk Kiffáig, Mauritánia 3. legnagyobb városáig. Út közben rengeteg tevét, szamarat, kecskét és tehenet láttunk az út mellett és az út közepén is kódorogni. Sajnos ezeknek a kóborló állatoknak semmilyen félelemérzetük sincs az autókkal szemben, és sokszor találkoztunk az út közepén tébláboló négylábúakkal, ezért nagyon óvatosan kellett haladnunk. Rengeteg állat elhullott és felpuffadt teteme száradt és bőzlött az út szélén, jelezve a táplálék és víz hiányát, valamint az óvatlan autósok szerencsétlen találkozásait az állatokkal.

Sok kis apró mauritán falun keresztül vezetett az utunk, de úgy éreztük, hogy a félelemkeltı hírek és nyilatkozatok ellenére nem voltunk veszélyben, mert mind az ellenırzı pontokon levı katonák, mind pedig az utunkba esı mauritán falvakban lakó emberek nagyon kedvesek és segítıkészek voltak. A gyerekek az út mellett mindenhol kedvesen integettek nekünk. Marokkóban néha sokkal nagyobb veszélyben éreztük magunkat. Több csapattól hallottuk, hogy szinte megtámadták ıket az ajándékokat követelı gyerekek. Gumitóniék autójáról a menet közben rácsimpaszkodó gyerekek lelopták a lapátot és a CB antennájuk vezetékét is elszakították. Egy másik csapat arról számolt be, hogy amikor egy marokkói faluba tévedtek, a gyerekek az autó elé feküdve akarták megállítani ıket, és csak akkor ugrottak el, amikor már majdnem a kerék alá került a gyerek feje, és miután gyorsan megfordultak, hogy elhagyják a falut, addigra a gyerekek útakadályt emeltek kövekbıl, hogy ne tudjanak elmenni, de szerencsére nagy gázzal át tudtak hajtani a barikádon. Szóval ehhez képest semmilyen fenyegetı veszélyt nem tapasztaltunk Mauritániában. Sok faluban a gyerekek egy kicsit félénkek is voltak. Többször is elıfordult, hogy amikor megálltunk, és oda akartuk hívni az út mellett játszó gyerekeket, hogy valami kis ajándékot adjunk nekik, nem mertek odajönni hozzánk, hanem hívták a szülıjüket, és kézenfogva odajöttek a kinyújtott kis csomagokért, melyeknek nagyon örültek, és nem gyıztek hálálkodni. A jellegzetes lapos tetıs mauritán házikók nagyon picik. Kb. 2 m x 3-4 m alapterületőek, melyek 2 szobából állnak, külön ajtóval.

Nouakchott és Kiffa között félúton áthaladtunk egy Aleg nevő városon is, mely mindannyiunkra nagy hatással volt. Annyira sokkoló volt a látvány, hogy percekig nem tudtunk megszólalni. Csak nagy sokára hallottunk valakit a konvojból a CB rádión: "Basszus! Ti is láttátok? Döbbenetes volt!" Hát, szavakkal tényleg leírhatatlan volt a látvány, ami elénk tárult, miközben végiggördültünk a városka fıutcáján. Por, mocsok, igénytelenség, rengeteg mőanyag flakon és zacskó szétdobálva az utak mellett, melyek itt-ott hatalmas szemétkupacokká nıttek, s az emberek e mindent elborító szeméttel semmit sem foglalkozva azon sétálgattak, ültek, feküdtek, ettek. Az út mellett mindenféle árusok egymás hegyénhátán. Koszos deszkákról legyektıl hemzsegı, kétes frissességő húsokat áruló kofák kb 50 méterenként. Szemétkupacon ücsörgı, teázgató emberek. Rongyos, szakadt, koszos ruhák az embereken, melyek nagy részének cipıje sem volt. A kis karavánunkból sokan szinte egyfolytában kattogtattak a fényképezıjükkel, mert ezt otthon úgysem fogják másképp elhinni. Szóval emlékezetes marad e városka a számunkra. Késı délután megérkeztünk Kiffába, Idomu városába. A város szélén volt Idomu kempingje, mi ott szálltunk meg. A többiek pedig egy közeli kis hotelben. Mi most is az autóban aludtunk. Nagy élmény volt, hogy éjszaka a kocsi mellett sétálgattak a tevék, sıt ott mellettünk szoptatta kicsinyét az egyikük.

Este odajött a kemping melletti kis nyomortanyáról egy kb. 10 éves srác, és a tenyerét felénk tartva, némi petit cadeau-t (kis ajándékot) kért, én pedig a szokásos cukorka, nyalóka mellé még egy focilabdát is adtam neki, mivel láttam, hogy több gyerkıc is futkározik a közelben. Erre olyan dolog történt, amin nagyon megdöbbentem: a gyerek csodálkozva nézte a labdát, és az arcára kiült az öröm, majd a szeme alatt megjelent könnycseppen keresztül boldogan rám nézett, meghajolt, és kezet csókolt nekem! Egy egyszerő, olcsó focilabdáért kezet csókolt! És láttam Zolin, hogy ı is sokkot kapott a gyerkıc reakciója láttán. A köztünk levı, néhány perces döbbent csendben még hallottuk, ahogy a fiú némán elfut, majd hazaérve boldogan kiabálja, hogy milyen szép ajándékot kapott az idegenektıl. Sokáig nem tudtunk megszólalni...

Január 29. Kiffa - Diema Hogy minél kevesebb idıt töltsünk a "veszélyes" Mauritániában, az eredeti útitervet átírva Diema felé vettük az útirányt, mely már Maliban van. Láttunk árvíz által elárasztott falut, a kátyús, rossz úton kitört kerekő autót, több tucatnyi rozsdás, kiszuperált kocsit a folyóba lökve, iszonyatosan megpakolt teherautókat (amit otthon csak 2 fordulóval vinnének el, azt itt egyszerre felpakolják a kocsikra), és persze rengeteg tevét, kecskét, és hátukat a ház árnyékos oldalának támasztó, hősölı szamarat. Az út mellett sok integetı és ajándékot kérı gyerek volt. Természetesen ahol tudtunk, adtunk nekik némi cukorkát, nyalókát, és írószereket. A felnıtteknek pedig az indulásunk elıtt elıre összekészített, 2 nagy bıröndnyi kis ajándékcsomagokból adogattunk, melyekben ruha, szövetanyag, öngyújtó, gyufa, és édesség volt. Nagyon örültek ezeknek a kis csomagocskáknak, és nem gyıztek hálálkodni! Ebédidı környékén érkeztünk meg a mauritán-mali határra. A vámosok egy része az épület elıtt szundikált, a többiek (kb. 4-en vagy 5-en) pedig éppen ebédeltek. Egy koszos, talán soha el nem mosogatott lavórszerő tálat ültek körbe, és abból ettek kézzel valamilyen ételt, amit semmi pénzért nem kóstoltunk volna meg. A határon tevékenykedı hatóságok hivatalai, mint épületek egyébként lesokkoltak bennünket. Egyik helyen sem bonyolították túlságosan az építményeket, és a lakberendezınek sem adtak túl sok munkát, mivel általában 1 db kopott, düledezı asztal és 1-2 szék volt az összes bútor. Itt-ott a székek háttámlája is le volt már törve. A természetes fény felülrıl való bejutását megkönnyítendı, néhány üvegpoharat építettek be az alig 2 méter magas, lapostetıs épület plafonjába. Micsoda ötlet! :-) A határátlépés egyébként gyorsan ment. A helyi idı szerint 14.15-kor átléptük a mauritán-mali határt. Ahogy Maliba értünk, feltőnt, hogy az eddigi jellegzetes mauritán kis négyszögletes házikókat felváltották az agyagból épült, kerek alapterülető, kúpos szalmatetıs házikók. A falvak is rendezettebbnek tőntek. Itt már nem láttunk szinte vadon kóborló állatokat, a csordák mellett mindenhol ott voltak a pásztorok is. A falvakat elborító szeméthalmok is eltőntek, és elmaradtak az út mellett bomló állattetemek is. A határt átlépve a konvoj többi tagja úgy döntött, hogy nem áll meg Diemában, hanem még aznap elszáguld Bamakóig, hogy minél hamarabb szállodai pihe-puha ágyba kerülhessen, és hideg sört kortyolgathasson a medence mellett. Zolival mi másképp gondoltuk. Azért jöttünk, hogy tılünk telhetıen segítsünk a helyi embereken, és a barátaink, valamint a veszprémi és nemesvámosi iskolások és az általunk összegyőjtött iskolaszereket, ruhákat, játékokat, gyógyszereket eljuttassuk a rászorulók számára. Nem akartuk az egész szállítmányt egy helyre kipakolni, mert mint hallottuk, régebben is volt már botrány a segélyszállítmányok lenyúlása miatt. Sajnos sok helyi hatóság és "segítı" üzletel az összegyőjtött küldeményekkel, és sok csomagnak megvan már a vevıje. Olyant is hallottunk, hogy közkórház helyett egy

magánkórházban pakolták le az orvosi berendezéseket, és gyógyszereket. Állítólag tegnap a Kiffában lepakolt szállítmány nagy részét is elhordták éjszaka rosszarcú emberek. Emiatt úgy döntöttünk, hogy útközben több helyen, több kis faluban fogjuk szétosztani az általunk hozott csomagokat, és így biztosan azokhoz kerül, akiknek szánták az adományok küldıi. Elıször Bougerdere falu mellett egy 10 fıs, nıkbıl és gyerekekbıl álló éppen hazafelé tartó csapatot állítottunk meg az út mellett, majd adtunk nekik egy jó nagy doboznyi ruhát, játékot, iskolaszert, focilabdát, és némi élelmiszert. Azt a nagy boldogságot, amivel fogadták, nem lehet leírni! Örömükben táncra perdültek, énekeltek, nevettek, nekünk pedig könnybe lábadt a szemünk. Már megérte eljönni...!

Utána Diema elıtt 15 km-re az úttól nem messze láttunk egy kis falut, ahol szalmakunyhókban lakott egy nomád törzs. İket is megajándékoztuk. Majd Diema elıtt 10 km-re az út mellett adtunk egy jó nagy pakkot egy 10-12 fıs csapatnak, akik azért nem viselkedtek annyira kulturáltan, mint az elsı nıi csoport, mert egy kicsit összevesztek egymással, hogy melyik holmi kié legyen. Estére értünk be Diemába, ahol Pam Young, egy angol hölgy által vezetett, nagyon szép, helyi stílusban épült táborban szálltunk meg. Pam Young 10 éve él Diemában, és különbözı fejlesztési projekteket vezet, többek között növénytermesztést, téglagyártást, varrótanfolyamot szervez a helyieknek, továbbá tanítja is a helyi gyerekeket. Pamnek adományoztunk iskolai füzeteket, írószereket, egyéb iskolai felszereléseket, focilabdákat, ruhákat, cipıket, gyógyszereket, fertıtlenítı szereket, tisztítószereket. Odaadtam neki az ásólapátunkat is, melyet a sivatagi homok elleni küzdelemre vettem, de már nem lesz rá szükségünk, és még néhány konzervet is odaajándékoztunk neki. A Kádár Sped Kft kamionja is éppen akkor pakolta le az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) csapata által összegyőjtött adományokat, és rajtunk kívül több csapat is megfordult a táborban, akik szintén adtak át adományokat Pamnek.

Január 30. Diema - Bamako Reggel tartottam egy kis földrajzórát a helyi gyerkıcöknek, miután megtaláltam az egyik kedves kolléganım által adományozott világtérképet az autóban. Persze megmutattam nekik, hogy hol van Magyarország, és milyen hosszú utat tettünk meg hozzájuk. Nagyon élvezték, és érdeklıdve fedezték fel a környezı országokat, a földrészeket, és a különbözı országok zászlóit. A nagy érdeklıdésre tekintettel a térképet odaajándékoztam Pamnek, aki szintén nagyon örült, hogy most már földrajzot is taníthat a suliban. Az AHU csapatával, a Kádár Sped embereivel és néhány másik csapattal együtt Pam meghívott bennünket is, hogy menjünk és nézzük meg a várostól nem messze levı kis falut, amit ı pártfogol. Mindenki meghatódott, amikor látta, hogy milyen hihetetlen szegénységben él a nomád család. Láttunk egy csontsoványra fogyott, 1-2 éves árva kisgyereket is, melyet most nemrég találtak. Természetesen ott is könnyítettünk az autónk terhén...

Miután visszamentünk Pam táborába, és elbúcsúztunk tıle, út közben az elızı napi taktikát folytatva, Diema és Bamako között több kis faluban osztottunk ki csomagokat. Elıször Diemától kb. 30 km-re tértünk be egy kis faluba, ahol a gyerekek éppen hazaértek az ebédre szánt zsákmánnyal. Egyikük kezében egy jó 60-80 cm-es gyík lógott, a másikuk pedig 2 db elvágott torkú patkányszerő állatot lóbált nagy vidáman. Hát, nem szerettünk volna ebédre maradni, úgyhogy miután átadtuk az adományokat, és egy kicsit körülnéztünk a faluban, gyorsan mentünk is tovább. Utána találtunk egy nagyobb falut is, ahol volt iskola, ezért a szokásos "falucsomag" (ruhák, játékok, labda, étel) mellett egy nagy iskolai csomagot is adományoztunk. Nem sokkal késıbb az út mellett 2 nıt láttunk gyerekekkel, akik az ajándékok átadása után beinvitáltak az 5-6 kunyhóból álló kis településükre, ahol megnézhettük a szalmából fonott, kis félgömb alakú sátraikat. Érdekes, hogy e törzs nıi tagjai rengeteg ékszert viseltek magukon. A nyakukban kb. 15 db, színes kövekkel, gyöngyökkel ékesített nyaklánc lógott és mindkét karjukon szintén hasonló nagyságrendő karkötıt viseltek. A férfiak nagyon meg akartak kínálni bennünket teával, de azt nagyon udvariasan, de határozottan visszautasítottuk, mivel nem akartuk mindenféle fertızéseknek kitenni magunkat. Autózás közben azt láttuk, hogy az úttól nem messze egy kb. 20 fıbıl álló asszonycsapat valami szemcsés anyagot dobál lavórszerő edényekbıl a magasba, és a szél az apróbb részecskéket kifújja belıle. Letértünk hát az útról, és megnéztük közelebbrıl. Mint kiderült, az asszonyok kölest tisztítottak. Nálunk Európában a kenyérgabonák mára már kiszorították a kölest, és nem is gondolnánk, hogy a földön a népesség 1/3-ának a köles ma is alapétele. Érdekes volt látni, hogy milyen módszerekkel dolgoznak. Az érkezésünkre egy kicsit

abbahagyták a munkát, és nagy örömmel fogadtak bennünket, mi pedig nekik is adtunk az ajándékcsomagokból. Amikor elmentünk, még sokáig integettek utánunk. Út közben rızsehordó asszonyokat és gyerekeket is megajándékoztunk. Gomitra nevő faluba érve megláttam az "ecole" táblát egy kerítésen, és nyomban be is kanyarodtunk az iskola udvarára. Sajnos szombat lévén nem volt tanítás, de az autónkat meglátva rengeteg gyerek futott oda hozzánk. Megkértük ıket, hogy szóljanak a tanítónak, és a gyerekek pár perc múlva elı is kerítették a tanár bácsit, akinek elmondtuk, hogy az iskolának szeretnénk adományt átadni. A gyerekek érdeklıdve nézegették a kocsink oldalán az adományozó magyarországi általános iskolai osztályok csoportképeit, valamint a dobozokban levı osztályképeket, melyeket aláírtak az otthoni iskolások. Nagyon édesek voltak, ahogy betőzgették szintén a dobozokba rakott osztálynévsorokat. A sok összegyőjtött csomag mellé ajándékoztunk focilabdát és világtérképet is. Mind a gyerekek, mind pedig a tanár bácsi nagyon boldog volt a sok ajándék láttán. Nemsokára a falu vezetıi is megjelentek, akik szintén köszönetüket fejezték ki minden magyarországi iskolásnak, aki adományával hozzájárult az afrikai gyerekek tanulásához.

A továbbiakban még két iskolába tértünk be. Kolokani városka és egy meg nem jegyzett nevő kis falu tanulóit leptük meg egy-egy hatalmas iskolai csomaggal. A mai napi utolsó adományt Bamakótól kb. 70 km-re, egy néhány szalmatetıs agyagkunyhóban élı nagy családnak adtuk át. Mivel sok gyereket láttunk, a hatalmas családi csomag mellé egy iskolai csomagot, focilabdát, pokrócokat és párnát is adományoztunk. A családfı szépen, igazságosan osztotta el az ajándékokat a gyerekek között. A rengeteg adomány láttán nagyon nagy volt az öröm a családban!

Zolival megállapítottuk, hogy a mai nap pillanataiért tényleg érdemes volt nekivágnunk az útnak. Az a boldogság, öröm, amit a sok kis faluban láttunk az adományok átadásakor, feledhetetlen élménnyel töltött el bennünket, és soha nem fogjuk elfeledni. Ez a BudapestBamako rally igazi célja! Kár, hogy a média nem ezt az oldalát mutatja az eseményeknek, hanem az anyagias érdekek miatt csupán csak a felszínes bulvárhírekkel foglalkoznak mindenhol. Pedig rajtunk kívül is nagyon sok csapat a rally eredeti szellemiségét megtartva elgurult Bamakóig, hogy a kalandos út során az összegyőjtött adományaikat eljuttassák a rászorulóknak. Kár, hogy a hírekben csupán a mindenkit átverı, és pénzzel lenyúló Polgár testvérekrıl és a klikkjükbe tartozó néhány csapatról volt szó, a több, mint 40 bátor csapatról pedig szót sem ejtettek, akik a kockázatot vállalva, a Budapest-Bamako Rally eredeti szellemiségéhez híven elmentek Bamakóig. Helyi idı szerint 19.45-kor megérkeztünk a Bamako város határát jelzı táblához, mely eseményt fényképen is megörökítettük.

Futottunk néhány kört a városban, mire megfelelı szállást találtunk magunknak. A Hotel Seguere-ben szálltunk meg, ahol mint kiderült, a konvojunk (a veszprémi csapatok zöme) is ott volt. Persze, gyorsan tartottunk is egy kis wellcome-partyt némi pálinkával, amit a megérkezésünkre tartogattam.

Január 31 - február 2. Kalandok Bamakóban A célba érve végre kiélveztük azt, hogy most már nem kell több száz km-t végigrobognunk, így ráértünk egy kicsit tovább szundikálni. És végre ismét volt meleg zuhany! :-) Miután ismét emberi formát öltöttünk és megreggeliztünk, elindultunk, mert még egy fontos küldetés várt ránk: Bamakóban, egy csecsemıotthonban akartuk a maradék segélyszállítmányt odaadományozni. Sajnos címünk nem volt, és a szállodában sem tudott senki segíteni, így elég nehézkesnek tőnt a feladat. A 301-es autóból Reni és Péter megkértek, hogy vigyük el ıket is, így négyen vágtunk neki a nagyvárosnak. A többi veszprémi csapat egy nagyobb hotelbe ment, hogy autóeladás ügyben egy kicsit körülnézzen. Mi is velük tartottunk, mert reméltük, hogy a segélyeket szállító kamion is ott van, és velük együtt elmehetünk mi is a csecsemıotthonba, mivel ık is oda mennek. Sajnos a kamiont nem találtuk a szállodánál, de a

recepciónál egy kedves hölgy adott egy várostérképet, és megmutatta rajta, hogy szerinte merre van, amit keresünk. Az utcát meg is találtuk, de a cél nem igazán volt ott. Egy helyi fiatal nı sietett a segítségünkre, és autójával mutatva az utat oda is értünk, de amikor Bibi asszonyt, a vezetıt kerestük, kiderült, hogy ez egy másik csecsemıotthon, és nem az amit mi keresünk. Ismét helyi segítségünk akadt két srác személyében, akik motorral vezettek bennünket. Sajnos ık sem tudták, hogy hova is kellene menni (mi meg azt sem tudtuk, hogy merre járunk a városban), de itt-ott megállva megkérdezték a járókelıket, és kb. 1 óra bolyongás után a végén azért sikerült megtalálnunk a Niaber csecsemıotthont, amely árvaház is egyben. Sangho Maly Bibi asszony 15 éve saját erejébıl alapította az intézményt, hogy segítséget nyújthasson azoknak az apróságoknak, akiknek édesanyjuk szülés közben meghalt. Jelenleg közel 50 csecsemı, valamint további 50 nagyobbacska gyermek lakik és kap rendszeres ellátást az otthonban. A Kádár Sped kamionja és az AHU csapata is ott volt már. Láttuk, hogy rengeteg adományt adtak át ık is. Néhány más, ismerıs csapattal is találkoztunk ott. Bibi asszony megvendégelt bennünket is. Szınyegen tálalós, földön ücsörgıs, jó hangulatú ebédet élvezhettünk végig. Nem tudjuk, hogy miket ettünk, csak találgattunk, de nagyon finom volt minden! A fenséges ebéd után mi is lepakoltunk az autónkról. Maradt még jópár iskolai csomag, meg családi doboz is ruhákkal, cipıkkel, játékokkal tele. Itt jó helye lesz! Aztán körülnéztünk még az autóban, hogy mi az, aminek hasznát vehetik. Így aztán odaadtuk a maradék pokrócokat, ágyterítıket, antibakteriális kéztörlıket, fertıtlenítıszereket, tisztítószereket, üres mőanyag rekeszeket, és még sok minden mást. Rengeteg konzervünk, és májkrémünk maradt még, így néhányat kivettünk, amit a következı napokban ebédre, vacsira megenni gondoltunk, és a többit szintén odaadtuk a Niaber csecsemıotthon és árvaház kis lakóinak. Gyakorlatilag kiürítettük az autót. Bibi Asszony és a gyerekek is nagyon örültek az adományoknak. Hálájuk jeléül nagy öleléseket kaptunk, és énekeltek nekünk. Amikor meglátták a kocsink oldalán a segítıink, adománygyőjtıink fényképeit, puszit adtak a képekre, és nekik is elénekelték a köszönı dalukat. Nagyon megható volt. Nehezen búcsúztunk el tılük. Miután elindultunk, és megfordultunk, még mindig ott álltak a kapuban, és énekelve integettek nekünk. Ezt az élményt sem fogjuk soha elfelejteni!

"A foglalkozás elérte célját!" Amiért jöttünk, teljesítettük! A következı napokban már volt egy kis idınk a medence mellett pihengetni, sörözni, élvezni a forró napsütést. A felejthetetlen élményeken túl ez volt a bónusz jutalom! 1-jén este a Bamakóba legurult csapatok a város legmenıbb (és legdrágább) szórakozóhelyén, az Ibizában gyülekeztek. Villám Géza tartott egy rövid kis beszédet, majd a társaság zöme átsétált egy másik, kicsit olcsóbb helyre a La Terrasse-ba, ahol a party folytatódott. Kimentünk a kézmőves piacra is, ami ledöbbenti, lesokkolja az európai embert. Itt szó szerint van minden! Hatalmas, nyüzsgı embertömeg, letámadó, erıszakos árusok, melyek egyszerre 50 felé rángatnak. Mindegyik be akar cibálni a boltjába, és a teljes árukészletet el akarja

neked adni. Ha beteszed a lábad a boltba, tuti, hogy nem jössz ki üres kézzel! Egyébként nagyon sok mindent ott helyben készítenek. Meg lehet figyelni, ahogy a gyönyörő szobrokat kifaragják különbözı trópusi fákból. Nagyon ügyesek! Össze is haverkodtam Yaya Mariko mesterrel, és beszereztem néhány csodálatos ébenfa szobrocskát, és pár érdekes maszkot. Megnéztem, hogyan készítik a híres afrikai dobokat, hogyan készítik ki az állatbıröket, és készül belılük mindenféle bıráru. A piac elképzelhetetlenül hatalmas. Délelıtt már kimentem, és késı délutánig jártam, de nem láttam mindent még így sem. Volt egy része, amihez viszont erıs gyomor kellett! Hosszú, végeláthatatlan asztalokon mindenféle gusztustalan dolgok sorakoztak. Volt ott tevefej és majomfej, melynek a szeme már egy kicsit kilógott, mindenféle meghatározhatatlan, legyektıl ellepett, bőzlı hús, szárított dolgok: gyík, kígyó, papagáj, patkány, és még sok minden, ami a vudu szertartásokhoz szükséges, esetleg a helyi javasasszonyok gyógyításra, kuruzslásra használják. Szóval leesett állal és befogott orral bámultunk. Szóval a piac egy kihagyhatatlan, felejthetetlen élmény!

Körülnéztünk peresze a bamakói éjszakában is! Érdekes, hogy a helyi szórakozóhelyek tele vannak franciákkal. Jellemzıek az idısödı francia urak fiatal helyi leányzókkal, de idısebb francia nıket, és ronda lányokat is látunk helyi fiatal férfiakkal kavarni. Nem véletlenül jönnek ide a volt gyarmatra telelni a franciák! :-) Néhány szót érdemes a bamakói taxikról is szólni. Persze, mindegyik ezer éves lepusztult Mercedes, mint általában 10 autóból 8 db itt Afrikában (Marokkóban, Mauritániában és itt Maliban is rengeteg Merci van! A maradék pedig francia gyártmányú autó.) Érdekes volt, hogy kb 2 napi bamakói tartózkodásunk után már jobban ismertük a várost, mint a helyi taxisok. A városban összesen 2 db híd ível át a Niger folyón, a mi szállodánk az új híd egyik hídfıjénél volt, de a taxisok 90 %-a egyszerően nem talált oda, hiába magyaráztuk nekik több nyelven is, és hiába mutogattuk vagy rajzoltuk le a 2 hidat, és a hídfınél levı célt, nekünk kellett mutatni az utat a taxisnak. Térkép persze egyiknél sem volt! De sokszor meg is álltak, és a járókelıktıl kérdezgették, hogy most merre tovább. Szerintem azt sem tudták idınként, hogy merre vannak, mert néha mintha kerülıvel, vagy körbe mentünk volna. Ezt a kerülıt pedig nem a nagyobb bevétel reményében tette, mert indulás elıtt mindig lefixáltuk a tarifát, hogy mennyiért visz el bennünket. Tehát csak bénák! Azért hátra volt még egy kis idegeskedés. Minden csapat izgult, hogy el tudja-e adni az autóját, és milyen áron. Nem egyszerő a dolog! Miután a helyi médiában beharangozták, hogy a Budapest-Bamako Rallyt a szervezık lefújták, vidékrıl nem jöttek el az autónepperek Bamakóba. Ez egy kicsit megborította a kereslet-kínálat arányát. Az eddigi kevés autó és sok vásárló helyett most kevesebb vásárló volt, mint amennyi autó. Ez erıs hatással volt a

vételárakra is! Szinte alig akartak valamit adni az autókért! Jobb esetben is csak a szokásos helyi ár feléért lehetett eladni a kocsit. És a vevık helyzeti elınyben voltak azzal, hogy tudták csak 1-2 nap van az értékesítésre, mert indul a repülı. A legtöbb csapat el sem tudta adni az autót, így ott kellett hagyniuk egy kint élı magyar srácnál, aki majd ha eladja, akkor fizet valamennyit. Erısen kérdıjeles a dolog...

Február 3-4. A hazatérés A hazatérés sem volt egyszerő és problémamentes! Szerdán már 11 óra körül kimentünk a repülıtérre, hogy a 13.20-kor induló géphez idıben ott legyünk. Klímás váróterem nincs, ácsorgunk a tőzı napon 1-2 órát. Látjuk, hogy a repülınk végre megérkezett. Végre beengednek bennünket és becsekkolunk. A váróteremben, ahol még ott felejtették a karácsonyfát, nézzük a fókák életét. Jobb, ha szokjuk a hideget. Már indulnunk kellene, de még semmi. Közli a Budavár Tours embere, hogy technikai problémák vannak, de még 1/4 óra és indulunk! Hurrá! De eltelik még legalább fél óra és még semmi. Újabb bíztatás, hogy talán fél óra múlva indulunk. És ez így megy egy darabig. Már délután van, és reggel óta senki nem evett, az innivalót meg nem engedték átvinni az ellenırzésen, így Gumitóniékkal úgy döntünk, hogy visszamegyünk egy jó hideg sörért a bárba. A biztonságiak nem akarnak átengedni, de elıvesszük a Shrek-bıl a macskás, nagy szemő, ártatlan nézést, és átengednek. Hurrá! Szomjan már nem halunk! Javában megy a folyadékhőtés, amikor jön az egyik srác, és nevetve újságolja a történteket. A kapitány bejelentette, hogy az a probléma, hogy a repülıgép megtankolásához szükséges összeget a bamakói repülıtér nem fogadja el a Malévtıl átutalással, csak készpénzben. Így biztos jobban le tudják nyúlni a helyi emberek. És ráadásul több pénzt akarnak, mint amennyi a megállapodásban volt. 22.500 eurót. A kapitány a világot már bejárta, de ilyennel még nem találkozott! Mivel nála csak 5000 euró volt, így megkérte a kedves utasokat, hogy a maradék 17.500 eurót dobják össze, mert addig nem tudunk felszállni. Na, ezen már mindenki csak röhögni tudott! Ez egy kicsit stílszerő volt a BudapestBamako Rally 2010-re! Végülis kalandtúra, ahhoz illı befejezéssel! No, végül 5-6 órás csúszással estére felszállt a gépünk. Persze a szegény családtagok, akik jöttek ki elénk a reptérre, már délután óta ott szobroztak Pesten. Meglepıdtek az SMS-en, hogy még csak most szállunk fel! A kapitány és a légi utaskísérık is kitettek magukért, hogy a kellemetlenséget kárpótolják. Le a kalappal a Malév elıtt is! Full kiszolgálás egész hazáig! Mindenki annyit ehetett-ihatott, amennyi beléfért. Fogyott is a sör, meg a bor! Mire hazaértünk, emelkedett volt a hangulat a gépen! :-) De egy kis csattanó még kellett a végére! Nem, nem zuhantunk le! A leszállás simán ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Igaz, hogy este 8 helyett fél 1-kor érkeztünk meg. Szépen vártuk már a csomagjainkat, és 1-2 már le is jött, amikor a csomagszállító szalag elromlott, és nem jött több bırönd! Hajnali 1-kor persze a reptér teljesen kihalt, szerelı sehol, majd ébresztik a biztonságiak. Néhány bamakós önkéntes bemászik a szállítócsatornába, és nekiállnak kézzel kiadogatni a bıröndöket. Ahogy egyre messzebbrıl kell hozni a csomagokat, úgy nı a csatárlánc. Egyre több ember tőnik el a csatornában. Az elérhetı csomagok elfogynak. Meg a türelem is. Az álmos szerelı végre jön, megnézi, megállapítja nagy okosan, hogy nem jó! Majd reggelre megjavítják. Anyázások, bekiabálások, lincshangulat, a biztonságiak behúzzák fülüket-farkukat. A fekete kontinensen sok mindent átélt és túlélt bamakósoktól egy kicsit tartanak. Adunk nekik egy ötletet: mi lenne, ha beindítanák a másik szállítószalagot? Fény gyúlt agyukban, és kb fél óra alatt összehozták. Már hajnali 2 óra is elmúlt! Megkaptuk végre a csomagjainkat! A család már várt. Nem is keveset! Mehetünk haza! Hurrá! Itt a vége, fuss el véle!

Köszönetnyilvánítás: Köszönjük a szponzorainknak a támogatást, a barátainknak, ismerıseinknek, kollégáinknak a segítséget, az iskolásoknak a sok összegyőjtött tanszert, és nem utolsósorban a családjainknak, hogy végig mellettünk álltak, izgultak, aggódtak értünk, és segítettek mindenben, hogy célunkat elérjük és a Budapest-Bamako Rally eredeti szellemiségéhez híven elguruljunk Bamakóig és közben adományokat adhassunk át a rászorulóknak.

Szponzoraink:

SOLERGY Bt Székhely: 8761 Pacsa, Ady E. u. 15. Bemutatóterem: 8900 Zalaegerszeg, Dózsa György u. 12. Tel.: +36 30 / 3345-210 Web: http://www.solergy.hu/ e-mail: [email protected]

Tavi Vendégház - İrség www.tavihaz.hu 94/381-777

Rézi Panzió és Étterem www.rezipanzio.hu 94/381-777

Körösi Halértékesítı, Halfeldolgozó Szövetkezet 5500 Gyomaendrıd, Kossuth u. 27 tel/fax.: +36 66 386433 mobil: +36 30 5776355 e-mail: [email protected]

8200 Veszprém, Brusznyai Á. u. 18-20. Tel./Fax: 88/-581-181

1132 Budapest, Váci út 30. (BC30 irodaház) Tel.: 06-20-457-34-66 e-mail: [email protected]

KA-VOSZ Zrt. 1062 Budapest, Váci út 1-3. Call Center: 06 (40) 200-427, Ügyfélszolgálat: 06 1 3020855 Web: http://www.kavosz.hu/ e-mail: [email protected]

8100 Várpalota, Péti út 22. www.bakonypiviz.com

e-mail: [email protected] Tel: 06-88-473 039

Segítı magánszemélyek: Köszönjük az alábbi személyeknek és csoportoknak, hogy adományaikkal és támogatásaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapest-Bamako jótékonysági rallyn részt vehessünk és minél több adományt tudjunk eljuttatni Afrikába, a rászorulóknak:

Kern család

Gicica - webdesign

Szabó Jenıné

Angi és Zoli

Vera és a Schneider Electric dolgozói

Anna

Szücs család

Molnár család

Veisz Adri

Heni és Tamás

Debreceni Református Kollégium és Általános Iskola 4.a osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 4.b osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 1.a osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 1.b osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 2.b osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 3.b osztálya

Veszprém, Rózsa Úti Általános Iskola 4.a osztálya

Veszprém, Báthory Kézilabda Sportcsoport

Nemesvámos, Petıfi Sándor Általános Iskola 2. osztálya

Nemesvámos, Petıfi Sándor Általános Iskola

Köszönjük Veszelszki Mártinak és Boldizsár Krisztinek, hogy segítettek az iskolai győjtési akció lebonyolításában! Ezúton is köszönjük a debreceni Auto-Eskort Kft. dolgozóinak az áldozatos munkájukat, mely során a jármővünket felkészítették a hosszú és nehéz útra. Hálaképpen megérdemlik, hogy felsoroljuk segítıinket: Papp János autószerelı, Bíró András és Atyi Sándor karosszérialakatos, Rása István és Kark Miki autófényezı és Ferenc László autóelektromossági szerelı. Köszönjük Lacinak, hogy kölcsönadta a CB rádióját! Továbbá köszönjük még a támogatást Perczel Katinak, Aszinak, valamint Kiss Gézának és családjának is!

Bıvebb információkat a honlapunkon / blogunkban találtok:

http://desert-fox.blog.hu