126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van… Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.
„A Holdbéli krónikák sorozat első darabja, a Hamupipőke jövőbe helyezett változata éppen annyit tart meg az eredetiből, hogy az olvasók élvezettel találjanak rá az apró párhuzamokra. Ugyanakkor Meyer zseniális, hiszen egy teljesen új, páratlanul izgalmas dimenzióba repíti a sztorit.” Publishers Weekly „Ez a sorozatnyitó kötet lehengerlő módon farag Hamupipőkéből vagyány műszerészt a pestis által sújtott jövőben.” Kirkus „Az elsőkönyves Marissa Meyer zseniálisan építi bele a tündérmese meghatározó elemeit ebbe a sorozatindító kötetbe.” Horn Book Magazine
Marissa Meyer a Washington állambeli Tacoma városában él férjével és két macskájával. Nagyon szereti a sorozatokat, mint a Sailor Moon és a Firefly, vannak fura szokásai, például színek szerint rendezi a könyveket a polcon, és gyerekkora óta imádja a tündérmeséket, amelyekből esze ágában sincs kinőni. Lehet, hogy ő is kiborg, de az is lehet, hogy nem. A Cinder az első regénye.
marissa meyer
Holdbéli krónikák 1. – Részlet – Cinder bokájában a csavart rendesen szétmarta már a rozsda, a csillag alakú horony formátlan tárcsává deformálódott. Az ujja is belefájdult, ahogy a csavarhúzóval próbálta kilazítani, de mindig csak egy-egy csikorgó félfordulatra telt az erejéből. Mire annyira sikerült kiimádkoznia, hogy az acélkezével is el tudta forgatni, a hajszálvékony menet egészen kifényesedett. A csavarhúzót az asztalra dobta, majd a sarkánál fogva kirántotta a lábfejet a foglalatból. Egy szikra odapörkölt az ujjhegyére, rögtön el is kapta a kezét, s a következő pillanatban a végtag már csak piros és sárga vezetékek hínárszerű rengetegén himbálódzott. Megkönnyebbült sóhajjal dőlt hátra. A huzalok végén a szabadulás érzete bizsergett – szabadság. Több mint négy éve gyűlölte ezt a lábat, amely már akkor is kicsi volt, most
Cinder
1
pedig ünnepélyesen megesküdött: soha az életben nem veszi fel többet. Azt azért nagyon remélte, hogy Iko nemsokára megérkezik az újjal. Az Új Peking-i heti vásáron Cinder volt az egyetlen teljes szolgáltatást kínáló műszerész. Jelöletlen bódéjában csak a falak mentén sorakozó polcokon elhelyezett androidtartozékok utaltak a mesterségére. A standja egy használt netmonitorárus és egy selyemkereskedő boltja között húzta meg magát, szomszédai gyakran panaszkodtak is a polcokról áradó orrfacsaró fém- és gépzsírszag miatt, annak ellenére is, hogy az ájer a téren átellenben készülő mézes puszedlik és egyéb péksütemények illatával keveredve igyekezett szalonképesnek álcázni magát. Cinder tudta jól, hogy a két kereskedőnek nem annyira a szagokkal van baja, egyszerűen csak nem akarnak őmellette árulni. A nézelődőktől, akik ott haladtak el a stand előtt, csak egy pecsétes abrosz választotta el. A teret betöltötte a vásárlók, az árusok és a gyerekek zsivaja. Hangos alkudozás hallatszott mindenünnen, az emberek a robotboltosokkal üvöltözve próbálták lebeszélni a komputereket a gondosan kiszámított árrések érvényesítéséről. Mindehhez az azonosító szkennerek zümmögése és a pénz átutalását megerősítő, monoton szóbeli bizonylatok szolgáltatták a zenei aláfestést. A piac felett pedig az óriási netmonitorokból áradó, egész épületeket beterítő hirdetések, hírek, tudósítások és pletykák kakofóniájától vibrált a levegő.
2
Marissa Meyer
Cinder audio-interfésze a zajt statikus zörejjé tompította, de ma egy makacs dallam valahogy kiemelkedett a többi közül, amit sehogy sem sikerült kellőképpen blokkolni. Néhány lurkónak épp az ő bódéja előtt jutott eszébe énekelgetni: – Hamu, hamu, ez itt a vég! – kántálták, majd hisztérikus nevetésben törtek ki, és sorban elterültek a járdán. Cindernek mosolyra húzódott a szája. Nem is annyira a gyermekdal hallatán, amely kísérteties utalásokat tartalmazott a pestisre és a halálra, s az utóbbi évtizedben megint igen népszerű lett. Ettől a daltól felfordult a gyomra. Annál inkább élvezte a járókelők dühödt pillantásait, amikor a kuncogó gyerekek a lábuk elé dőltek, mint a fabábuk. A vásárlók bosszúsan mordultak fel, amikor épp csak fel nem buktak a földön vonagló, kicsi testekben. Cinder nagyon bírta a kölykök műsorát. – Sunto! Sunto! Egy pillanat alatt semmivé lett a jókedve. Észrevette ugyanis, hogy Chang Sacha, a pékasszony verekszi át magát a tömegen az elmaradhatatlan lisztes köpenyében. – Sunto, azonnal idejössz! Hányszor mondtam már, hogy nem játszhatsz ilyen közel ehhez a… Sacha észrevette, hogy Cinder is hallja, ezért gyorsan az ajkába harapott, karon ragadta a fiát, és elfordult. A fiú nyüszítve húzta a lábát, Sacha pedig ráparancsolt, hogy maradjon a standjuk közelében. Cinder fintorogva nézett a pékasszony távolodó háta után. A többi gyerek eliszkolt, vidám nevetésüket elnyelte a tömeg moraja.
Cinder
3
– Ja, mert a vezetékeim annyira fertőzőek, mi? – mordult fel Cinder az üres bódéban. Akkorát nyújtózkodott, hogy a csigolyái is beleroppantak, koszos kezével beletúrt a hajába, úgy-ahogy hátrasimította, aztán felkapta a fekete munkáskesztyűjét. Először az acélkezére húzta fel, s bár a jobb tenyere rögtön izzadni is kezdett a vastag anyag alatt, valahogy kellemesebben érezte magát így, hogy a kesztyű eltakarta a bal kezén a fémlemezeket. Az ujjait szétfeszítette, hogy a csavarhúzós mutatvány emlékeként benne maradt görcs kiálljon a hüvelykujjából, majd ismét a teret kémlelte. Rengeteg zömök fehér androidot látott a tömegben, de egyikük sem Iko volt. Cinder sóhajtva hajolt le a munkaasztal alatt elhelyezett szerszámosládáért. Egy ideig turkált az egymásra dobált csavarhúzók és villáskulcsok között, mire megtalálta a láda aljában a kombinált fogót. Ahogy szép sorban kihúzogatta a vezetékeket, amelyek még mindig tartották a lábfejet a bokáján, apró szikrák pattantak ki a foglalatból. A kesztyűn keresztül nem érezte őket, de a retinakijelzőjén pirosan villogott az információ, miszerint megszakadt a kapcsolat a művégtagjával. Amikor az utolsó vezetéket is kirántotta, a lábfej hangos csattanással vágódott a betonra. Így mindjárt más. Életében most először érezte magát… súlytalannak. Csinált egy kis helyet az asztalon a kiszuperált láb számára. Ez a kis felület a villáskulcsok és csavaranyák rengetegében olyan volt, akár egy szentély, majd megint
4
Marissa Meyer
lehajolt a bokájához, és egy régi ronggyal letörölte a foglalatokról a koszt. PUFF. Cinder összerezzent. Ijedtében még a fejét is beverte az asztal aljába. Hátratántorodott a pulttól, dühödt tekintete először egy élettelen androidot pillantott meg, amely ott gubbasztott a munkaasztalán, majd meglátta a mögötte álló fiatal férfit is. Döbbent rézbarna szempár nézett vissza rá. Az illető hosszú fekete haja eltakarta a fülét és belelógott kicsit a szájába is, amely testrészekről az országban minden bakfis epekedve ábrándozott. Cinder szeméből azonnal elpárolgott a düh. A férfiú döbbenete pedig szinte azonnal bocsánatkérésbe csapott át. – Jaj, elnézést! – mondta – Nem láttam, hogy van itt valaki. Cinder tompa elméje alig fogta fel a hallottakat. A szíve egyre hevesebben vert, ahogy a retinakijelzője pillanatok alatt letapogatta a fiatalember vonásait, melyeket már oly jól ismert, hiszen éveken át bámulta a netmonitorokon. Így, élőben magasabbnak tűnt, és ez a szürke kapucnis felső sem éppen hasonlított azokra a finom ruhadarabokra, amelyekben szerepelni szokott, ennek ellenére Cinder szkennerjének 2,6 másodperc kellett csupán, hogy bemérje az arcán az azonosító pontokat, s a mérések eredményét összevesse a net adatbázisával. A következő másodpercben pedig már a kijelzőn is megjelent mindaz, amit Cinder amúgy is tudott. A zöld betűs szöveget a látómező alsó részében olvashatta.
Cinder
5
Kaito herceg, a Keleti Nemzetközösség koronahercege Azonosító: #0082719057 Született: 108. április 7. 88 987 médiatalálat, rendezés: időben csökkenő Bejegyzés dátuma: 126. augusztus 14. – Kaito koronaherceg augusztus 15-én sajtókonferenciát tart, ahol a folyamatban lévő letumóziskutatásról, valamint az ellenszer kifejlesztésének lehetőségeiről tájékoztatja az újságírókat… Cinder felugrott a székéből, s majdnem el is esett, mert egészen megfeledkezett a hiányzó végtagjáról. Két kézzel megkapaszkodott az asztalba, és esetlenül meghajolt. A retinakijelző eltűnt a szeme elől. – Felség! – nyögte ki lehajtott fővel, s közben arra gondolt, milyen jó, hogy az abrosz eltakarja a hiányzó bokáját. A herceg ijedten hátrahőkölt, a válla fölött maga mögé pillantott, majd közelebb hajolt a lányhoz. – Ha megkérhetem, szóval… – az ajka elé emelte a mutatóujját –, ezt a felség-dolgot? Cinder tágra nyílt szemmel bizonytalanul bólintott. – Oké. Persze. Szóval… miben… úgy értem… – Nagyot nyelt, a szavak úgy ragadtak a nyelvére, mint a szirupos csemege. – Egy bizonyos Linh Cindert keresek – mondta a herceg. – Itt van valahol a fickó? Cinder nagy bátran felemelte az egyik kezét, amivel az asztalba kapaszkodott, és kicsit feljebb húzta a kesztyűjét a csuklóján.
6
Marissa Meyer
– É-én vagyok Linh Cinder – dadogta a herceg mellkasára szegezett tekintettel. Majd a szemével követte a fiatalember kezét, amint az megállapodott az android gumószerű fején. – Maga Linh Cinder? – Igen, fels… – A lány gyorsan az ajkába harapott. – A műszerész? Cinder bólintott. – Miben segíthetek? A herceg nem válaszolt, inkább előredőlt, és olyan közel hajolt hozzá, hogy képtelenség volt elkerülni a tekintetét, majd elmosolyodott. A lány szíve nagyot dobbant. A herceg most felegyenesedett, Cinder tekintete szinte rátapadt az arcára. – Nem igazán ilyennek képzeltem. – Hát, ami azt illeti, én sem… hm… – De Cinder képtelen volt tovább a szemébe nézni, úgyhogy inkább megfogta a robotot, és maga elé húzta az asztalon. – Mi a probléma az androiddal, felség? A szerkezet úgy nézett ki, mintha most jött volna le a szalagról, de Cinder az álnőies formájából azonnal tudta, hogy régebbi modell. Egyszerű dizájn, a gömbszerű fej alatt egy körte formájú, sima fehér borítású test álldogált. – Nem lehet bekapcsolni – mondta Kai herceg, és érdeklődve figyelte, ahogy Cinder vizsgálgatja a robotot. – Egyik nap még semmi baja nem volt, másnap pedig meg se nyikkant. Cinder úgy fordította az androidot, hogy a szenzora a hercegre nézett. Örült, hogy a kezét rutinfeladatokkal foglalhatta
Cinder
7
le, a száját pedig rutinkérdésekkel – így legalább volt valami, amibe kapaszkodhatott, és nem kellett attól tartania, hogy megint elveszíti a kontrollt az agya hálózati kapcsolata felett. – Előfordult már ilyesmi korábban is? – Nem, soha. Az udvari szerelők minden hónapban átnézik, ez az első komolyabb problémánk vele. Kai herceg kicsit előrehajolt, felkapta Cinder aprócska fém lábfejét a dolgozóasztalról, és kíváncsian forgatta a kezében. Cinder feszülten figyelte, ahogy a fiatalember belekukkol a vezetékekkel teli üregbe, és babrálgatja a lábujjak rugalmas ízületeit. Aztán a kapucnis felsője igencsak hosszú ujjával letörölt róla egy kis foltot. – Önt nem szokták az utcán megállítani? – kérdezte Cinder, de amint kimondta, mindjárt meg is bánta, hogy megint magára vonta a fiú figyelmét. Egy röpke pillanatig a herceg mintha zavarba jött volna. – De. Állandóan – mondta. – Úgyhogy próbálom kerülni a feltűnést. Cindernek már a nyelve hegyén volt, hogy ez nem igazán fog összejönni, de aztán meggondolta magát. Hiszen az a tény, hogy ebben a pillanatban nem tolonganak visongó lányok a bódéja körül, már önmagában is azt bizonyítja, hogy igenis összejön. Jobban, mint ahogy ő gondolta volna. A fiú valóban nem úgy nézett ki, mint egy udvari szívtipró, csak mint egy közönséges őrült. Cinder megköszörülte a torkát, és ismét az androidra koncentrált. Végre megtalálta a csaknem láthatatlan reteszt, és felnyitotta a hátsó panelt.
8
Marissa Meyer
– Miért nem az udvari szerelőkhöz vitte most is? – Próbáltam, de kifogott rajtuk. Valaki azt mondta, hogy hozzam ide. – Letette a lábfejet, és az ósdi, ütött-kopott holmikkal megrakott polcok felé fordult. Volt itt minden: androidvégtagok, lebegőalkatrészek, netmonitorok, zsebmonitorok, kiborgszervek. – Azt mondják, Linh Cinder a legjobb műszerész Új Pekingben. Azt hittem, valami öregember lesz. – Azt mondják? – hümmögte a lány. Persze nem a herceg volt az első, aki meglepődött. A legtöbb vevő képtelen felfogni, hogy lehet egy tinédzser lány a város legjobb műszerésze, ő viszont soha nem verte nagydobra, hogy minek köszönheti a tehetségét. Minél kevesebben tudják, hogy kiborg, annál jobb. Bele is őrülne, ha a vásárban mindenki olyan megvetéssel nézne rá, ahogy Chang Sacha tette az imént. A kisujjával félretolta az android vezetékeit. – Van olyan, hogy egyszerűen csak lefáradnak. Talán ideje lenne beszerezni egy újabb modellt. – Attól tartok, ez lehetetlen. Szigorúan titkos információ van benne. Nemzetbiztonsági érdek, hogy kiszedjem belőle… mielőtt más teszi meg. Cinder keze mozdulatlanná dermedt. Felnézett a hercegre. A fiú három teljes másodpercig állta fürkésző tekintetét, de aztán megrándult az ajka. – Csak vicceltem. Nainsi volt az első androidom. Egyszerűen ragaszkodom hozzá.
Cinder
9
Cinder látómezejének sarkában narancssárga fény villogott. Az optobionikus berendezései észleltek valamit, bár azt ő sem tudta, hogy mit – talán ahogy a herceg nyelt egyet, vagy túl gyorsan pislantott, vagy csak ahogy összeszorította az ajkát. Cinder megszokta már ezt a kis narancssárga fényt. Sokszor volt alkalma látni. Azt jelentette, hogy az illető hazudik. – Nemzetbiztonsági érdek… – mondta. – Nagyon vicces. A herceg úgy szegte fel a fejét, mintha csak arra biztatná a lányt, hogy mondjon ellent neki. Egy fekete fürt a szemébe hullott. Cinder elfordult. – Ez egy Tutor 8.6-os modell – olvasta le a halványan megvilágított belső műanyag panelről. A robot csaknem húszéves volt. Androidoknál ez matuzsálemi kor. – Mégis olyan, mintha vadonatúj lenne. Felemelte az öklét, oldalról keményen belevágott a robot fejébe, és csak akkor kapta el a másik kezével, amikor a szerkezet már majdnem elterült az asztalon. A herceg ijedten lépett hátra. Cinder ezután újra felállította az androidot, és megnyomta a főkapcsolót. De nem történt semmi. – Nem is gondolná, milyen gyakran elég nekik ennyi is. A herceg idegesen vonta meg a vállát. – Biztos, hogy maga Linh Cinder? A műszerész? – Cinder! Megszereztem! – gurult elő ebben a pillanatban Iko a tömegből. Kék szenzora lelkesen villogott a munkaasztal előtt. Majd felemelte az egyik villás kezét,
10
Marissa Meyer
és egy vadonatúj acéllapos lábfejet vágott a pultra, a herceg androidja mellé. – Sokkal jobb, mint a régi volt, alig használt, és nekem úgy tűnik, hogy a huzalozás is kompatibilis, úgy, ahogy van. Ráadásul sikerült lealkudnom az árát hatszáz univra. Cinder érezte, ahogy a pánik végighullámzik a testén. Még mindig fél lábon egyensúlyozva megfogta a lábfejet, és egy gyors mozdulattal maga mögé dobta. – Szép munka, Iko! Nguyen-shìfu oda lesz a gyönyörűségtől, hogy a testőr-droidjának végre megvan a pótlába. Iko szenzorfénye kicsit eltompult. – Nguyen-shìfu? Nem találom az összefüggést. Cinder összeszorított ajakkal mosolyogva mutatott a hercegre. – Iko, kérlek, mutass kicsit több tiszteletet a vevőnknek! – mondta, majd halkan hozzátette. – Ő császári felségének. Iko kinyújtotta a nyakát, és főérzékelőjét az egy méterrel felette tornyosuló hercegre irányította. A jelzőfény hirtelen felerősödött, amikor a szkenner felismerte a férfit. – Kai herceg! – nyikorogta a robot fémes hangon. – Élőben még vonzóbb, mint a képeken! Cindernek megremegett a gyomra zavarában, pedig ezen még a herceg is nevetett. – Jól van, Iko. Ennyi elég lesz. Befelé! Iko engedelmesen félrehúzta az abroszt, és begurult az asztal alá. – Ilyen jópofa kis robotot nem mindennap lát az ember! – mondta Kai herceg, s közben úgy támasztotta a bódéajtót,
Cinder
11
mintha világéletében androidokat hordott volna a vásárra. – Saját programozás? – Akár hiszi, akár nem, így kaptam. Szerintem valami programozási hiba lehet, valószínűleg ezért is jutott hozzá olyan olcsón a mostohaanyám. – Nincsen programozási hibám! – szögezte le Iko valahol Cinder háta mögött. Cinder tekintete találkozott a hercegével. Megint az az elbűvölő mosoly… Aztán gyorsan elbújt az ifjú robotja mögé. – Szóval, mit gondol? – Hát, le kell futtatnom a diagnosztikai tesztjeit. Beletelik néhány napba, lehet, hogy eltart egy hétig is – mondta Cinder, és a füle mögé tűrt egy rakoncátlan hajtincset. Aztán visszaült, amíg még egyszer alaposan szemügyre vette a robot belsejét, legalább addig is pihentette a lábát. Érezte, hogy ezzel most biztosan megszeg valamilyen illemszabályt, de egyáltalán nem tűnt úgy, mintha a herceget ez különösebben zavarná. Sőt már hajolt is előre, és a lány kezét nézte. – Adjak valamennyi előleget? – kérdezte, és a bal csuklóját a lány felé tartotta, amelyen ott volt az azonosító chip, de Cinder a kesztyűs kezével leintette. – Nem, köszönöm! Megtiszteltetés lesz felségednek dolgozni. Egy pillanatig úgy látszott, Kai herceg tiltakozni fog, de aztán leengedte a kezét. – Abban ne is reménykedjek, hogy a bál előtt még viszszakaphatom, ugye? Cinder visszacsukta az android paneljét.
12
Marissa Meyer
– Szerintem addigra meglesz. De amíg nem tudom, pontosan mi a baja… – Oké, értem – húzta ki magát a herceg. – Csak ábrándoztam. – Hogyan értesíthetem, ha készen vagyok a munkával? – Küldjön egy üzenetet a palotának. Vagy jövő hétvégén is itt lesz? Mert akkor ugyanígy le is jöhetnék érte. – Ó, igen! – hangzott a bódé hátuljából Iko hangja. – Mi minden vásári napon itt vagyunk. Nyugodtan jöjjön máskor is! Az nagyszerű lenne! – Ugyan, nem kell… – szabadkozott Cinder. – Boldogan lejövök! Búcsúzóul udvariasan biccentett, s közben még szorosabban ráhúzta a kapucnit az arcára. Cinder viszonozta a biccentést, bár tudta jól, fel kellene állni, és meghajolni, de nem akarta másodszor is próbára tenni az egyensúlyérzékét. Addig várt, míg az ifjú árnyéka eltűnt az asztalról, s csak ezután nézett ki a térre. Úgy tűnt, a zsibongó tömegből senki nem vette észre a herceget. Cinder megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. Iko odagurult hozzá, és a fémfogóival átkarolta magát. – Kai herceg! Gyorsan nézd meg a ventilátoromat, mert úgy érzem, mindjárt túlhevülök! Cinder lehajolt az új lábfejért, és leporolta a munkásnadrágján. Megnézte a borítást, szerencsére nem lett rajta dudor. – Kíváncsi vagyok, milyen képet vág majd Peony, ha elmeséled neki! – lelkendezett Iko.
Cinder
13
– Sejtem! Már előre félek a lelkes visítozásától. Cinder óvatosan még egyszer végignézett a tömegen, s csak ezután mert engedni a szédítő érzésnek. Igen, alig várta már, hogy elmondhassa Peonynak. A herceg személyesen! Hirtelen nevetés szakadt fel a szívéből. Micsoda nap! Hihetetlen. Egyszerűen… – Te jó ég! – Mi van? – fagyott le Cinder arcáról a mosoly. Iko a lány homlokára mutatott az egyik villás ujjával. – Van egy olajfolt rajtad. Cinder hátrahőkölt, és a szemöldökéhez kapott. – Ne hülyéskedj! – Á, biztos nem vette észre. Cinder leengedte a kezét. – Végül is mit számít? Gyere, segíts feltenni ezt a lábat, mielőtt megint beállít ide valami udvari főnemes. A bokáját a másik térdének támasztotta, majd nekilátott szép sorjában összekötni egymással a megfelelő színű vezetékeket, s közben arra gondolt, vajon a herceg bevette-e az új lábfejről rögtönzött meséjét. – Mintha rád öntötték volna, nem? – szólalt meg Iko. Egymás után adogatta a csavarokat, Cinder pedig szépen becsavarta őket a furatokba. – Nagyon szép, Iko. Köszönöm! Remélem, Adri nem veszi észre. Ki is nyírna, ha megtudná, hogy hatszáz univot költöttem egy lábfejre. Miután meghúzta az utolsó csavart is, nyújtott lábbal előre-hátra mozgatta a bokáját és a lábujjakat. Kicsit még
14
Marissa Meyer
merev volt, az idegi érzékelőknek kell néhány nap, hogy ráálljanak az új huzalozásra, de legalább most már nem kell sántikálnia, és attól rettegnie, hogy orra bukik. – Tökéletes – mondta, és már fel is húzta a csizmáját. Közben észrevette, hogy Iko még mindig a fogantyús karjában tartja a régi lábfejet. – Azt meg nyugodtan kidobhatod a… Cinder fülében ekkor éles visítás hangzott fel. A hang idegtépően visszhangzott az audio-interfész áramköreiben. Ijedten fordult hátra. A vásártér egy pillanat alatt elnémult. A gyerekek, akik most már a bódék között bújócskáztak, kíváncsian másztak elő rejtekhelyeikről. A pékasszony, Chang Sacha sikított. Cinder döbbenten mászott fel a székére, hogy átlásson a fejek fölött. Sacha a bódéjában állt az édes pereces és húsos kiflis üvegpultja mögött, s rémülten bámulta szélesre tárt két kezét. Cinder azonnal az orra elé kapta a kezét, a felismerés pedig még ugyanebben a pillanatban végigsöpört az egész téren. – Pestis! – kiáltotta valaki. – Elkapta a pestist! Kitört a pánik. Anyák kapták fel gyermekeiket, és szorították kétségbeesetten kezüket az arcuk elé, miközben egymás hegyén-hátán igyekeztek minél távolabb kerülni Sacha bódéjától. A boltosok azonnal behúzták bódéjuk tolóajtaját. Sunto üvöltve futott az anyja felé, de ő a fiú felé mutatta a kezét. Ne, ne gyere ide! A szomszéd boltos megragadta a fiút, és erővel elcibálta a bódé elől. Sacha még utánuk kiabált valamit, de a káosz már elnyelte a hangját.
Cinder
15
Cinder érezte, hogy felkavarodik a gyomra. Nem futhatnak el, Ikót eltaposná a tömeg. Visszatartotta a lélegzetét, megragadta a bódé sarkában a zsinórt, és lehúzta a fémajtót. Sötétség borult rájuk, csak néhány napfénytócsa maradt a földön. A betonpadló fojtogatóan okádta magából a hőséget a szűk helyiségben. – Cinder? – szólalt meg Iko aggodalmas robothangon. Ahogy kiterjesztette az érzékelője hatókörét, kék fény árasztotta el a bódét. – Nyugi! – mászott le Cinder a székről, és levette az asztalról az olajos rongyot. Odakint már elhaltak a sikolyok, a bódé falain kívül megszűnt létezni a világ. – A tér másik végében van. Itt nem lesz semmi bajunk. – De azért a biztonság kedvéért egészen a hátsó falig hátrált, ott leguggolt, és a rongyot az arca elé szorította. Vártak. Cinder olyan ritkán és olyan kicsiket lélegzett, amennyire csak lehetett. Aztán végre meghallották a Sacháért érkező lebegőmentő szirénáját.
16
Marissa Meyer
