HÍRMONDÓ KATOLIKUS. Szent Pál mondja:

KATOLIKUS

HÍRMONDÓ 2009. január Üdvösségünk eszközei: a szentségek

A BÉRMÁLÁS (III. RÉSZ) Szokták úgy mondani, hogy a bérmálás arra erôsít meg bennünket a hitben, hogy Krisztus Király bátor katonái, az Egyházért küzdô hôs csapat tagjai lehessünk. A bérmálás ismertetôjegyei bizonyos harcosságra látszanak utalni, amennyiben ugyanis e szentség által aktívabbá válik prófétai, királyi, papi méltóságunk és elhivatottságunk. Emlékezünk aztán az Ószövetség prófétáinak bátor harcaira, a régi választott nép vezetôinek, bíráinak, királyainak háborúira „Istenért és vallásuk Szent hagyományaiért” – mint a Makkabeusok mondták. És a papok harcoltak, az istentisztelet, a templom, az áldozatok, az ünnepek szentségéért.

Szent Pál mondja: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás [...] Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelôen.”

Kétségtelen, hogy az önmagunk, a közösség, a világ feletti aktív uralomnak van valami harc jellege. Az Isten természetben és természetfeletti kinyilatkoztatásban közölt üzenetét belemondani önmagunkba, a közösségbe, a világba – ez nem megy küzdelem nélkül. És papságunk sem, hiszen harcolnunk kell az önistenítés ellen, az istengyermeki Atyáért levés érdekében. Mégis, nem szerencsés ez a katonává avatás, Isten harcosává kenés kifejezés és kifejezetten szerencsétlen az e kifejezések mögött többnyire meghúzódó elgondolás. Mert katonának lenni – ez szembenállást jelent. Olyan megvédést, amelyben mások ellen védünk meg

valamit vagy valakit. Ilyen szembenállás jogosult lehetett az ószövetség idején, amikor csak egy maroknyi nép volt Isten választottja és az isteni Bölcsesség hordozója. Az új és örök szövetségben azonban áldást nyert a föld minden nemzetsége. Ez azt jelenti, hogy meghívást nyert Krisztus közösségébe mindenki, aki ember. Aki elfogadta a meghívást, az nem szemben áll az elfogadástól még vonakodókkal vagy olyanokkal, akik egyszerûen nem ismerik a meghívást. Mi világosság kell legyünk a magunk hitbôl fakadó istengyermeki életével. A világosság csak bennünk és az Egyház fejlôdô közösségében harcol a bennünk és Egyházunkban még meglévô sötétséggel. De a külsô meg nem értés ellen nem harcolnia kell a mi világosságunknak, hanem a magunk életével – erre ad életerôt a bérmálás – világosságot kell ajánlanunk mindenkinek. Nem vagyunk katonák: nem akarunk ideológiai vagy pláne politikai harcban legyôzni másokat. Nemcsak nem akarunk, de kereszténységünk nem is küld ilyesmire, a bérmálási kegyelem sem. Mi világítunk, és aki akarja, használja életünk világosságát. Kovász vagyunk és a kovász nem harcol a liszttel. Ô maga is megerjedt liszt, nem idegen, nem szembenálló a liszttel. De jelenlétével hat a lisztre. Nem rábeszél, csak hat. Nem harcol és legyôz, csak hat. Így kell a megbérmáltnak hatnia a világban. Nem vitával , meggyôzéssel vagy propagandával. Csak a lényébôl és életébôl sugárzó örömmel és békével, amely a Szentléleké. A bérmálás szentsége tehát állandó jelleggel megerôsít bennünket emberségünkben, mégpedig istengyermeki emberségünkben, hogy természetfeletti minôségû életerôvel tudjuk vállalni örök emberi életünket, prófétai és királyi papságunk aktív és mind tökéletesebb gyakorlását az Egyház és az emberiség közösségében. A Szentlélek a megerôsítés szentségében aktív részvételre képesít és szólít fel, hogy szenteljük meg önmagunkat, az emberiség közösségét, és a világot, vagyis minden erônkkel alakítsunk úgy mindent, hogy megvalósuljon a nagy találkozás, amelyben Atyánk mindent magához akar ölelni Krisztusban.

Január – Boldogasszony hava Római hagyomány szerint a hónapoknak – márciustól decemberig – a városalapító Romulus király adott volna elsô ízben nevet. Ez az elsô római naptár valójában empirikus parasztkalendárium lehetett, amely csak a mezei munkák szempontjából számba vehetô 10 hónapot vette figyelembe. A fennmaradó téli holt idôt a Kr.e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba Ianuarius és Februarius néven, 11. és 12. hónapként. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt, neki tulajdonítható, hogy a korábbi márciusi, majd szeptemberi évkezdés helyett a rómaiak – Kr. e. 153-tól – január 1-jén kezdték az évet. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. A januári hónap javában a tél közepe, amikor a növényzetnek még pihenôre van szüksége, a napsütéses, langyos idô káros mind a fáknak, mind a kibújt gabonának. Januárban az ôszi vetés alig kikelt gyenge hajtása a hóréteg fagytól védô takaróját igényli. A gyümölcsfák ágait is felmelegíti a napsütés, és ennek hatására a pórusok kitágulnak, majd a hajnali fagyban újra összehúzódnak, és ez a finom háncsréteg szemmel nem látható roncsolódásával jár. Az erdélyi néphit szerint, amelyik gyümölcsfát újév napján kora reggel a gazda felköszönti, abban az évben bô terméssel fog visszaköszönni. Ennek a hiedelemnek az az alapja, hogy a felköszöntéskor közel kell a fához lépni, meg kell simogatni, és így észre lehet venni a hernyófészkeket és egyéb rendellenességeket. Ezeket aztán a gazda idejében orvosolhatja.

Népi megfigyelések: – gyenge január, forró nyár, hûvös tavasz; – ha nem lenne fagy január hónapban, úgy biztosan meg fogja azt hozni március vagy április hónapja; – nedves január mellett a pincében üres marad a hordó; – téli mennydörgés jó termést, de még eljövendô csikorgó telet jelent; – januári kövér veréb, hosszú tél; – ha a mókusok ôsszel sok diót és mogyorót gyûjtenek, akkor kemény januárra és általában hosszú télre lehet számítani; – a ködös január nedves tavasszal jár. 2

Szent Antal napja – Január 17-e, Remete Szent Antal névünnepe. Hûséges remetetársa volt Remete Szent Pálnak. A felsô-egyiptomi Komában született 250-ben, hosszú életet élt, hiszen 106 éves korában, 356-ban tért viszsza a Teremtôjéhez. Ô a beteg emberek és a beteg állatok patrónusa. A szent ereklyéit a XI. században vitték Franciaországba, ahol megalakult 1095-ben az antoniták rendje. Emléknapját elsôsorban a hazai délszlávok ünnepelték, de szórványos adatok elôfordulnak a magyarok körébôl is. Kultusza a XVI. század végére lehanyatlott, és a hozzá fûzôdô hagyományok, hiedelmek a Lisszabonban, 1195-ben született Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éltek tovább, aki afrikai hittérítô és a Ferencesek szerzetének buzgó terjesztôje volt. Mivel az ô emléknapja június 13-a, a hiedelmek szerint a Szent Antal tüzének nevezett orbáncot, és más hasonló eredetû betegségeket csak január 17-én és június 13-án lehetett gyógyítani. Piroska napja – Január 18-án van Piroska névünnepe, amikor felidézhetjük a hajdani rímes népi megfigyelést: „Piroska napján, ha fagy, negyven napig el sem hagy.” Okulván az akkori telek legzordabb idôszakából, ezen a napon a földmûvesek még inkább kímélték az állatokat, a lovakat sem fogták be. Rómában, az Aventinus hegyén áll Prisca ókeresztény vértanú temploma. Claudius császár pogány áldozatra akarta kényszeríteni Priscát, vagy magyarul Piroskát, de ô keresztény létére erre nem volt hajlandó. A császár ezért kivégeztette az Aventinus hegyén. Hazai tekintélyt e névnek Szent László leánya adott, akit szintén Piroskának hívtak.

A hónap (fô)ünnepeirôl 1. – SZÛZ MÁRIA, ISTEN ANYJA A Boldogságos Szûz – akit nyelvünk nem egyszerûen szentnek, hanem Szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Míg a szentek az Úr Krisztus teljességébôl merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szûz ugyanebbôl a Forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ô a „kegyelemmel teljes”. Szûz anyasága öröktôl fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idôk teljessége, megtörtént az, ami a természet rendjében sem azelôtt, sem azóta nem fordult elô: anya lett a szûz és fia született: Jézus, a mi Megváltónk. Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról: a) Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten Anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ezt ünnepeljük január elsején; b) Mária szûzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: „Születék szûz Máriától”; c) Mária szeplôtelenül fogantatott, azaz az eredeti bûn nem érintette ôt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplôtelen fogantatásának ünnepe december 8-a; d) Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e. Így az Egyház egyetlen más szentrôl sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szûz valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely teljesen Istenbôl ered, Ôérte van, és Ôbenne van.

A Ószövetségi Szentírásban jövendölések hangzottak el a Megváltó anyjáról: kígyótipró asszony lesz (A bûnbeesés után a kígyó vereségét jelzi elôre az isteni szó: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ô ivadéka köze. Ô széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (Ter

3,15). Ez a kígyótipró asszony Mária.); Szûz anya lesz (Ácház király kapta a jövendölést, ami a szabadulás jele: „Íme, anya lesz a szûz és fia születik, és Emmánuelnek fogják hívni” (Iz 7,14-16). Mária ez a szûz anya, akinek fiában Velünk az Isten /ez az Emmanuel szó jelentése/); Betlehemben fogja szülni a fiát („És te, efratai Betlehem, kicsiny vagy ugyan Júda fejedelmei között, mégis belôled származik nekem az, aki uralkodni fog Izrael fölött. Származása az ôsidôkre, a régmúlt idôkre megy vissza. Ezért elhagyja ôket az Úr, míg nem szül az, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék” (Mik 5,1-5). Mária az a Szûz, akinek Betlehemben kell majd világra hoznia Ôt, akinek származása, mert Isten Fia, az örökkévalóságból való.); a Megváltó anyja egy lesz az Úr szegényei közül (A Messiás országa ugyanis a kicsinyeké, a szegényeké lesz, akik nem hadakozással, hanem engedelmes szolgálatukkal nyerik el részüket ebben az országban. Mária, a Messiás édesanyja, „az Úr szolgáló leánya” az elsô a kicsinyek között, akinek alázatos szolgálata megnyitotta az utat a megváltás elôtt.); ujjongani fog a boldogságtól (Jövendölések szólnak Sion leányának, Jeruzsálem leányának boldogságáról, ami abból fakad, hogy benne lakik az Úr. Ez a Szûz anyaságában vált valóra, akit ezért mond boldognak minden nemzedék, s hívjuk így mi is: Boldogságos.). A Újszövetségi Szentírás a következôket mondja el: Az evangéliumokban elôször élete nagy fordulópontján tûnik fel a názáreti szûz, kinek neve Mária. Az evangélium tanúsága szerint Mária jegyese volt már a Dávid házából való Józsefnek, amikor Isten elküldte hozzá Gábor angyalt a Megtestesülés örömhírével. Az angyali üdvözlet után Mária sietve útra kelt, hogy meglátogassa Erzsébetet. Három hónapig maradt ott, majd visszatért Názáretbe. József az álmában kapott angyali intés szerint magához vette ôt, majd hamarosan útra keltek Betlehembe, hogy a népszámlálás császári parancsa szerint a származási helyükön írják össze ôket. Miközben ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai és megszülte a Fiút. Így teljesedett az Úr szava: a Megváltó Betlehemben, Dávid városában született. Nyolc nap múlva körülmetélték a Gyermeket és miként Mária is, József is hallotta az angyaltól, Jézusnak nevezték el. Amikor Jézus hat hetes lett, a törvény elôírása szerint fölvitték Jeruzsálembe, ahol Mária a tisztulásáért, József az elsôszülött fiú megváltásáért áldozatot ajánlott fel. Mária ekkor hallotta Simeon ajkáról a 3

jövendölést Fiáról és a maga sorsáról. Az Úr megmutatta az ô üdvösségét, nemcsak a pásztoroknak, nemcsak Simeonnak és Annának, hanem a pogányságot képviselô napkeleti bölcseknek is, akik az ég jeleit figyelve látták meg a csillagot, mely elvezette ôket Betlehembe, a házba, ahol megtalálták Máriát és a Gyermeket. E látogatás következménye lett a betlehemi gyermekgyilkosság, amelyben Heródes megölette a 2 év alatti fiúgyermekeket Betlehemben és környékén. Józsefet azonban az Úr angyala idôben figyelmeztette: „Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba [...]” Mikor pedig Heródes meghalt, a Szent Család visszaköltözött, de nem Betlehemben, hanem Názáretben telepedtek meg. Amikor Jézus 12 éves lett, szülei fölvitték magukkal Jeruzsálembe, ahol a Gyermek elveszett. Hosszasan keresték, mert nem tudták, hogy Jézus „Atyja dolgaiban van”, végül megtalálták a templomban. Hazatért Máriával és Józseffel Názáretbe és engedelmes volt nekik. Ezután eltelt közel 20 év imádságban, munkában, s közben Jézus felnôtt. József halála után Mária Jézussal együtt leköltözött Kafarnaumba, s egy ideig úgy ismerték ôket mint a názáreti ácsot és özvegy anyját. Amikor pedig Jézus 30 éves lett, s elhangzott az Úr szava János felett, aki hirdetni kezdte a bûnbánat keresztségét, Jézus elbúcsúzott Máriától és megkezdte nyilvános mûködését. Az evangélisták, amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztusról írnak, Mária jelenlétét is tapasztalják és érzékeltetik: Mária ott van az elsô csodánál, a kánai menyegzôn; az emberek tudnak róla: „Boldog a méh [...]”; a háttérben kíséri Jézust: „ [...] anyád és rokonaid beszélni akarnak veled [...]”; ott van a kereszt alatt, ahol az Egyháznak is anyja lett; ott van a pünkösd várásában; ô a Napba öltözött asszony, kinek mennybevétele a bûn és a halál fölötti gyôzelem teljessége. A Szentséges Szûz Mária mindezen kiváltságával és nagyszerûségével példaképünk és reménységünk. Példaképünk a hitben, reménységünk abban, hogy ami vele történt, az velünk is – az Egyházzal és az Egyház minden tagjával – megtörténik: részünk lehet a bûn és a halál fölötti teljes gyôzelemben.

4. – URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT) A nyugati egyház vízkereszt ünnepén az Úr megjelenését ünnepli, amely betölti a dicsôségével az egész világot. Szent János evangélistánál olvassuk, „láttuk az ô dicsôségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsôsége” (Jn 1,14). Új fényével világosítja meg a nemzeteket, amely a megtestesülés titka által valósult meg. 4

fény és a világosság szorosan kapcsolódik az ünnephez. Így imádkozunk a mise könyörgésében: „a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet, [...] miután a hitbôl már itt megismertünk Téged”. A felajánló könyörgés a Sacramentarium Gregorianumból való. Utal a bölcsek ajándékára, de az egyház nem aranyat, tömjént és mirhát hoz, hanem magát Jézus Krisztust, a mi Urunkat. Bár szegényes ajándéknak tûnik a kenyér és a bor, de a Szentlélek megszentelô tevékenysége által Krisztust magát ajánljuk fel a Mennyei Atyának. Az áldozás utáni könyörgésben ismét visszatér az egyház a mennyei fényességhez. Urunk elôttünk jár, és így tiszta lélekkel szemlélhetjük, annak részesei lettünk, és tiszta szívvel magunkba fogadjuk.

11. – URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE Évrôl-évre a karácsonyi idô lezárásaként megünnepeljük Urunk megkeresztelkedésének vasárnapját. Mindig év elején van ez a nap, mintegy aláhúzva, hogy ezt az évet is a kereszténység jegyében akarjuk végig élni. Ez az ünnep irányt és betájolást ad az évnek. Ez volt Jézus nyilvános tevékenységének a kezdete. Az újesztendô tevékenységei is szép sorjában újra kezdôdnek. Keresztelô szent János és Jézus találkozása biztatásként áll elôttünk: János végezte azt, amirôl tudta, hogy az ô feladata, Istentôl kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ô a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ô csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Annak ellenére, hogy az Úr Jézusnak nem volt szûksége arra, hogy felvegye a János által kiszolgáltatott bûnbánat keresztséget, irántunk való szolidaritásból mégis megtette. Annyira egy lett közülünk, hogy vállalta az emberi sorsot, annak minden velejárójával együtt. Jézus megkeresztelkedését rendkívüli jelek kisérték. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égbôl: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”. Jézus elsô nyilvános mozdulatában benne volt egész élete. A Szentlélek erejével akart cselekedni, úgy, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Hírek az Anyaszentegyház életébôl Életvédô mozgalmak találkozója Dachauban és Strasbourgban – December 15-e és 17-e között 27 európai országból érkeztek a résztvevôk, hogy megünnepeljék az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulóját. Ennek keretében adták át a Kalkuttai Teréz anya-díjat Jérome Lejeune (1926-1994) genetikusnak, aki fölfedezte a Down-kór okát. A neves francia tudós nagy életvédô volt. Halála elôtt pár nappal kinevezték a Pápai Életvédô Akadémia elnökévé. Boldoggá avatási eljárása 2007-ben indult el. Az európai életvédô mozgalmak tavaly aláírási kampányba kezdtek az emberi élet és méltóság védelmében, amelyhez eddig 950 ezren csatlakoztak. A petíciót jövô júliusban mutatják be az EU intézményeknél. Magyar vonatkozás pedig, hogy december 28-án, Aprószentek emléknapján szervezik meg a XXV. Életvédô Zarándoklatot Budapesten, amely a Pasaréti téri ferences templomtól indul 11 óra 30 perckor.

nepe elôtt. Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke mutatott be az egyetemistáknak szentmisét, majd Benedek pápa köszöntötte a fiatalokat. Átadta nekik Szent Pálnak a rómaiakhoz írott levelét. A népek apostola születésének kétezredik évfordulója segíti az egyházat, hogy újra fölfedezze missziós küldetését – mondta a Szentatya. Szent Pál levele a rómaiakhoz az egyik legfontosabb szöveg minden idôk kultúrájában. Mégis elsôsorban élô üzenet az élô egyház számára, ezért is döntött úgy a pápa, hogy az egyetemistákra bízza azt. A keresztény örömhír ma is megôrizte erejét, képes ledönteni az elválasztó falakat. Ez az erô Krisztus lelkébôl ered, ehhez fordul Szent Pál is. Igehirdetésének lényege az az újdonság, hogy Krisztus elhozta az üdvösséget az emberiségnek. Halálában és feltámadásában mindenkinek felkínálja az üdvösséget. Ez nem kényszer, hanem egy olyan ajándék, amelyet személyesen fogadhatunk el. A pápa tehát a keresztség szentségének újra felfedezésére szólította a fiatalokat, majd elmondta: Advent és Egyetemisták a Szent Péter bazilikában – XVI. Bene- Karácsony titka az, hogy Jézus eljött közénk, hogy mi dek pápa Szent Pál apostol igehirdetésének idôsze- rajta keresztül eljuthassunk az Atyához. A karácsonyi rûségérôl beszélt a fiatal hallgatóknak, akik a Szent ünnepek alkalmából végül Benedek pápa minden jót kíPéter bazilikában gyûltek össze röviddel Karácsony ün- vánt a római egyetemistáknak és családjaiknak.

ESEMÉNYNAPTÁR – FEBRUÁR Urunk bemutatása (Gyertyaszentelô Boldogasszony)

Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédôszentjei

Hamvazószerda

2. „Eljön templomába az Úr, aki után vágyódunk.”

14. „A pogányok örvendezve magasztalták az Úr igéjét.”

25. „Szíveteket szaggassátok meg, úgy térjetek meg!”

Egyházközségünk archívumából „Segíts minket, Urunk!” – December 12-én tartotta jubileumi hálaadó szentmiséjét a Szent Mónika Közösség.

„E napon a Sarlós Boldogasszony templom megtelt a „mónikás” édesanyák és családjaik hálaadó imájával. Ünnepelt a szív, a lélek. A kiskunfélegyházi Édesanyák Szent Mónika Közössége 1993. december 12-én alakult meg. Ennek éppen 15 éve. A hálaadó ünnepi szentmisét az alapító, Gábor Imre (jelenleg kerekegyházi plébános) atya mutatta be. Meghatottsága, öröme az édesanyákéval közös volt. Homíliájában, Égi Édesanyánkat állította elénk példaképként. Szûzanyánk élete szenvedéssel teli, mégis boldog élet volt. Igenje, egész életére vonatkozott. A mai édesanyák élete is hasonló. Örömeinket, életünket, a gyermekeink miatti sok szenvedés emeli közelebb Istenhez.

Mit kell tudni errôl az egyik – Imre atya szerint is – legfontosabb közösségrôl? A Szent Mónika Közösség Madridban alakult meg. Mit tehetünk mi, édesanyák, hogy gyermekeink ne veszítsék el hitüket? – tették fel a kérdést. Elhatározták: naponta imádkoznak nemcsak a saját, hanem minden gyermek hitéért. Szent Mónikát, Szent Ágoston édesanyját választották eszményképül, a közösség védôszentjéül. Hazánkba Róna Gábor jezsuita atya hozta el hírüket. A kalocsai édesanyák kérésére 1992. augusztus 27-én, Szent Mónika napján mega1akult az elsô csoport. Mi, félegyháziak lettünk a következôk. Azóta imádkozunk együtt. Hányan? Az Úr a tudója. Meleg testvéri szeretet kapcsol össze minket. 5

Megosztjuk az örömeinket, bánatainkat. Kell-e bizonygatnunk a közös ima erejét? A sok parányi „egy”-bôl, hatalmas szeretet-ima áradat lesz. Imáinkat egyesíteni szeretnénk Jézus és Mária Szent Szívének Szeretetlángjával. Csak így menthetjük meg gyermekeinket, ahogyan Szent Mónika szakadatlan imáival megmentette eltévedt fiát, akibôl Szent Ágoston püspök lett. Minden hónap utolsó szombatján, az esti szentmisén,

együtt száll az ég felé könyörgô imánk: „Segíts minket Urunk [...] „ Minden évben elmegyünk az országos találkozókra, ahol sok száz édesanyai szív szeretetlángja árad az ég felé, közös szívdobbanással. Édesanyák! Fogjunk össze! Csatlakozzatok hozzánk, mentsük meg gyermekeinket ebben a rideg, Istentôl elfordult világban! Szeretettel hívunk, várunk mindenkit!”

Jó irányba tart-e az életem? Esetleg módosítani szükséges rajta? Vagy teljesen új irányba kell indulnom? – Adventi lelkigyakorlat az Ótemplomban Egyebek mellett ezen kérdések megválaszolására is alkalmas egy lelkigyakorlat. Igaz volt ez a Ruskó Norbert káplán atya által templomunkban tartott háromnapos adventi elmélkedésre is. Ha egy kis idôre elcsendesedünk, megállítjuk „életünk szekerét” és engedjük, hogy az Úr szóljon hozzánk, akkor minden bizonnyal meg is hallhatjuk az Ô hangját – foglalta össze sommásan a lelki békére törekvés és az Istennel való szüntelen párbeszéd jelentôségét a félegyházi származású – jelenleg a kecskeméti Nagytemplomban szolgálatot teljesítô – atya. A csütörtök, péntek és szombat esték gondolatait december 21-én, vasárnap, a fél 11 órai szentmisében Dr. Bábel Balázs érsek atya foglalta szintézisbe. Az alábbiakban az ô ünnepi homíliáját idézzük, melyben hitrôl, történelemrôl, hazáról, egyházról, válságról s reményrôl szól: „Krisztusban szeretett testvéreim! Az üdvösség történetének egyik csúcspontja Jézus Krisztus születése, amely benne volt az isteni örök tervben, de olyanformán, hogy magát a megváltandó embert is felhasználta, szabad akaratát beépítette isteni gondviselésébe. Így tehát nem fátum számunkra az üdvösség története, vagyis nem olyan végzet, ami másképp nem is történhetne. Isten a szabadságot szereti. Szabad akaratot adott az embernek a teremtés kezdetén a Paradicsomban és – az ember bár szabad akaratát rosszra fordította – szabad akaratát kérte Máriának ahhoz, hogy ô a Megváltó anyja legyen. Ezt a találkozást hallhattuk [a mai evangéliumban – a szerk.] ki tudja hányadszor már életünk folyamán, amit azonban mindig újra meg újra érdemes idôszerûsíteni és átelmélkedni, mert a mondanivalója minden embert érinthet. Hiszen Mária hitben a mi Anyánk. Mint ahogy a zsidóság Ábrahámra mondta azt, hogy: hitben atyánk. Az a hit, amit Szûz Mária megélt, és feltétele volt annak, hogy Jézus anyja lehessen, tanulságos a mi életünk számára is. Így szoktuk ezzel a latin szóval mondani, hogy egzisztenciális jelentôségû volt számára. Emberi életét meghatározó – húsba vágó – volt az a hit, amit ô elfogadott és amelyben ô igent mondott a megváltás tervére. Így van ez ma is: mert a hit számunkra nem egy semmire sem kötelezô nézetnek az elfogadását jelenti. 6

Nagyon sok ember úgy volt az elmúlt években, évtizedekben a világnézetével és a fölfogásával, hogy tetszés szerint váltogatta; mikor mi válik neki hasznára. De még csak nem is olyan ez a hit, mint egy távoli tudás, melyben elhiszem a tudósoknak, hogy a világegyetem így és így néz ki (bár én annak sohasem járhatok utána, mert ezek a mûszerek által adott feltevések), az sem kötelez semmire, és nem érint engem létem mélyén. De nem így a hit! Bár sokan olyan hitet szeretnének, amelynek semmi következménye nincs az életünkre; ennek nincs értelme. Van, mikor ez a hit eljut a megpróbáltatásig és a vértanúságig is, ahogy Mária hite a keresztnél lett próbára téve leginkább. Ugyanúgy az üdvösség történetében élô ember is sokszor ki van téve – hite miatt – megpróbáltatásoknak. Idén karácsony másnapján lesz 60 éve, hogy Mindszenty József bíboros-érseket letartóztatták. Megdöbbent a keresztény világ; ide jutottunk. S miután „megverem a pásztort, szétszéled a nyáj” alapon sokan megijedtek (ha egy bíborossal megtörténhet ez, mennyivel inkább megtörténhet egy kisemberrel). Tudjuk, hogy sokan a nagyobb kenyér, vagy egy biztos állás miatt korábbi hitüket már nem merték megvallani. Elôször még az volt, hogy fakultatív legyen a hitoktatás. Mentek is a szülôk; sokszor közelharcot kellett vívni kommunista igazgatóval, tanítókkal, de ez a hit mindig alább hagyott, mert azt mondták: nem lesz jövôje a gyerekednek. S mennyire belevágott ez akkor az ember sorsába! És ma sokan mondják is: tetszik tudni, abban az idôben nem lehetett a gyerekeinket úgy nevelni, ám most már a gyerekek és azok gyerekei, az unokák távol vannak a hittôl és sok mindentôl távol, ami a hitnek a következménye. És hogy olyanná vált a világ, amilyenné vált, annak nem a gazdasági válság az oka. Elôtte volt egy erkölcsi válság, az erkölcsi válság elôtt pedig hitehagyás, s végül is isten elvetése. Mert elképzelhetetlen ott, ahol az Isten- és emberszeretetet meg akarják tartani, hogy egy ilyen rabló világban éljünk, mint amilyenben él az egész világ már. Szûz Mária hite is belevágott a sorsába. Meg is hökkent, mert egy ismeretlen területre lépett be azáltal: elvállalta, hogy a Messiás anyja legyen. A hitben mindig van

egy ismeretlenség. Nem tudjuk, mit hoz a holnap és mit kíván meg tôlem a hitemhez való ragaszkodás. Megvetést, vértanúságot, vagy esetleg másféle megpróbáltatást? Nem tudhatom. De vállalnom kell, ha igazi hívô ember vagyok. A mi hitünk az nem értelmetlen. Szûz Mária felteszi a kérdést: hogyan lesz ô Jézus anyjává, amikor ô férfit nem ismer, nem él házasságban. A hit megengedi a kérdéseket. Mert a mi hitünk nem ostobaság, mint ahogy szerették volna beállítani: a tudomány meg a hit az két önellentmondást rejtô fogalom. Hál' Istennek eljutottunk odáig, hogy a világ legnagyobb tudósai közül számosan megvallják, hogy ôk hívô emberek. Épp most, Szent Pál évében kell mondanunk: a hitünk értelemszerû meghódolás az Isten elôtt. Ezt – a rómaiakhoz írt levélben – Szent Pál kifejti. Azzal vádolja az akkori világ pogányait, hogy felismerték az értelmükkel az Istent és mégsem adták meg neki a tiszteletet, ezért kiszolgáltatta ôket ösztöneiknek. [Ebbôl a szempontból – a szerk.] a római világ olyan volt, mint a mostani. Amikor felelôs beosztásban lévô emberek azt mondják, hogy milyen konzervatív ez a világ, ahol a homoszexuálisoknak nincs meg az a joga, mint a rendes házasságban élôknek. Ide jutottunk. Ide. Ettôl mi a mélyebb fokozat még? Van még egy: a bestialitás, amikor állatokkal fognak majd kapcsolatot teremteni. Ez is volt a római világban! Nem adták meg Istennek a tiszteletet és ide jutottak. Tehát a hitünk értelemszerû meghódolás az Isten elôtt. Nem azt mondjuk, hogy értelmünkkel mi mindent átlátunk; nem látom át a Szentháromságot, de azt mondom: ez nem önellentmondás. Semmi sem önellentmondás a hitben, csak talán emberi ésszel fel nem fogható. Ugyanakkor benne volt az alázatos átgondoltság, benne volt az a feltétel nélküli elfogadás, mint amikor egy biankó csekket állítunk ki valakinek, megbízom benne, aláírásom adom, s azt mondom: majd szükség esetén használd fel, ahogy neked kell. Nem biztos, hogy az illetô majd úgy fogja felhasználni, lehet, hogy viszszaél vele, és ezért nagy hitet kíván tôlem. Mi tudjuk: Isten nem él vissza a mi hitünkkel, de mégis benne van egyfajta feltétlenség. Hiszek akkor is, amikor minden az ellenkezôjének látszik. Esetleg azt gondolom valamirôl, hogy ez szörnyû tragédia számomra. Késôbb jövök rá, hogy igen, ez így jó volt, és Isten gondviselé-

sébe belefért az, hogy ne úgy történjék, ahogy én szeretném. Szûz Máriának ez a hite, amelynek következtében ô Jézus anyja lett, egyszerre a legszorosabban vett magánügy volt, és mindenkit érintô. Mert van-e nagyobb magánügy, mint hogy egy nô gyermeket fogan? Ez abszolút magánügy. De minden gyermek szól a világhoz is, azáltal, hogy megszületik. Köze van ahhoz a világhoz, amelyben él és minden megszületéssel új kapcsolatok teremtôdnek: aki nem volt nagybácsi, az az lesz; akinek szomszédjában nem volt kisgyerek, lesz, stb. Gyakorlatilag az egész emberiség egyetlen emberrel érintve van. Jézus Krisztus születésével minden ember érintve lett, hiszen Ô lett a világ megváltója. Ugyanez vonatkozik a mostani idôkre is. Azt szeretnék sokan, hogy a mi hitünk abszolút magánügy legyen. [...] Ezt nem lehet. Nekünk hangot kell adni hitünknek a parlamenttôl kezdve az iskoláig, minden helyen. A keresztény értékeket védenünk kell, az már nem magánügy; bár a legszemélyesebb magánügybôl, az Istennel való kapcsolatomból származik. Azt is látni lehet, hogy Máriának a megbizonyosodást az ószövetségi Szentírás adta. [...] Volt akkor már egy 2000 éves távlat az Ószövetség népe elôtt, amely arra adott támpontokat a hívô embernek, hogy az isten valóra váltja az ígéreteit és benne van a történelemben. A mai embernek már még nagyobb rálátása van az eseményekre. Ez nagyon fontos. Bár sokan azt szeretnék, hogy ne is legyen történelmi ismerete a gyereknek. [...] Nekünk a történelem fontos, ezért mondta Pilinszky annak idején: a múlt a mi reményünk. [...] Isten egyenesen ír görbe vonalakon, még az én életemben is. [...] Máriának teljes volt a hite. Gondolkodása, tettei, szavai olyanok voltak, ami Istennek tetszô. Ezért mondhatjuk rá: kegyelemmel teljes. [...] Egy középkori mondás szerint: Isten nem hagy el, csak elhagyattatik általunk. Ne hagyjuk el, mert Ô nem akar minket elhagyni. [...] A mi erôforrásunk nem magunkban van, nem a gazdasági rendszerekben meg a hitelekben, hanem Istenben. Aki Istenben bízik, annak lesz lelki ereje sok minden megoldására és elviselésére. Az is tény, hogy a mélyen hívô és vallását gyakorló ember sokkal rendezettebb lelkiismeretében, lelkületében. Bizonyítéka annak, hogy Isten nem illúzió számunkra. Az Isten jelen van a mi életünkben [...].”

KATOLIKUS HÍRMONDÓ A KISKUNFÉLEGYHÁZI SARLÓS BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG HAVILAPJA Kiadja: Római Katolikus Plébánia I.  Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.,  http://otemplom.gportal.hu Felelôs kiadó: Talapka István c. apát, plébános Szerkesztô: Dr. Hevér Tibor E havi számunk további munkatársa: Hegyi Máténé

Nyomda: Pressman Nyomdaipari Bt. (Dabas)  29/365-564, 30/210-5644 7

Újévi hálaadó imádság Ó, Jézus! Örök Isten! Köszönöm számtalan jótéteményedet és kegyelmedet! Legyen szívem minden dobbanása új hálaének Neked, Istenem! Minden csepp vérem Érted keringjen, Uram! Legyen lelkem egyetlen dicsôítô himnusz! Szeretlek, Istenem, Magadért. Istenem, ki a Boldogságos Szûz Mária szûz anyasága által adtad az örök üdvösséget az emberi nemnek, kérlek, engedd, hogy érezhessük annak közbenjárását, aki által eljött hozzánk az élet Szerzôje, a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Liturgikus naptár – JANUÁR Dátum 1. Cs

8

Liturgikus esemény, ünnep / Miseruha színe Szûz Mária, Isten Anyja (Újév)

Evangélium Lk 2,16-21

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely püspökök és egyháztanítók

Jn 1,19-28

2.

P

3. 4. 5. 6.

Szo V H K

köznap

7.

Sze

köznap

8.

Cs

köznap

Lk 4,14-22a

9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.

P Szo V H K Sze Cs P Szo V H

köznap köznap Urunk megkeresztelkedése köznap

Lk 5,12-16 Jn 3,22-30 Mk 1,7-11 Mk 1,14-20 Mk 1,21-28 Mk 1,29-39 Mk 1,40-45 Mk 2,1-12 Mk 2,13-17 Jn 1,35-42 Mk 2,18-22

20.

K

21.

Sze

22.

Cs

23. 24.

P Szo

Jézus Szentséges Neve Urunk megjelenése (Vízkereszt) köznap köznap Penyaforti Szent Rajmund áldozópap

köznap

Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító

köznap köznap

Remete Szent Pál köznap Szent Antal apát Évközi 2. vasárnap köznap

köznap

Szent Fábián pápa és vértanú

Szent Sebestyén vértanú

Boldog Özséb áldozópap

Boldog BatthyányStrattmann László

Mk 6,45-52

Mk 2,23-28 Mk 3,1-6

Szent Ágnes szûz és vértanú köznap

Jn 1,29-34 Mt 2,1-12 Mt 4,12-17.23-25 Mk 6,34-44

Szent Vince diakónus és vértanú

Mk 3,7-12

köznap Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító

Mk 3,13-19 Mk 3,20-21

Évközi 3. vasárnap

Mk 1,14-20

25.

V

26. 27.

H K

Szent Timóteusz és Szent Titusz püspökök köznap Merici Szent Angéla szûz

Lk 10,1-9 Mk 3,31-35

28.

Sze

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

Mk 4,1-20

29. 30. 31.

Cs P Szo

köznap köznap Bosco Szent János áldozópap

Mk 4,21-25 Mk 4,26-34 Mk 4,35-41