Püspökladányi
Hírek
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja t XIX. évfolyam 15. szám t 2008. Szeptember 16. t Ingyenes A fotó illusztráció
Aláírásgyûjtéssel kampányol az egészségügyi ellátás fejlesztése ellen az MSZP néhány Ladányi aktivistája Munkával teli, nehéz, ugyanakkor eredményes nyarat tudhat maga mögött Püspökladány önkormányzata, hiszen számos pályázatot nyert a város. Ezek a beruházások hamarosan elkezdõdnek, ám van egy szintén nagyon fontos és ígéretes pályázata is Püspökladánynak, melyet ugyan egyelõre még nem bíráltak el, ám ha megvalósulna, akkor a jelenleginél lényegesen magasabb szintû egészségügyi ellátásra nyílna lehetõség a város és a környék
Nyitott száj...
Tóth Mihályné Az újat kell szem elõtt tartani. Ami jó, azt támogatni kellene. Nagyon jó volna Ladánynak az egészségcentrum és egy kiskórház a megszûnt régi helyéen.
lakossága számára. Egy új egészségcentrum építését tervezi a város a fürdõ melletti területen, mely egyetlen fillérjébe sem kerülne az önkormányzatnak, ugyanis pályázati forrásból és magántõkébõl épülne. A jelenlegi SZTK földszintjén mûködnének tovább a háziorvosi rendelõk, az emeleti részen és a tetõtér beépítésével pedig újraindulhatna a tavaly bezárt utókezelõ kórház. Szép tervek. Ugyanakkor reménnyel is kecsegtet a megva-
lósulásuk, hiszen Püspökladány iránt megnõtt a befektetõk érdeklõdése, mióta ilyen látványos fejlõdésnek indult. Úgy tûnik, nem mindenki nézi azonban jó szemmel ezeket a sikereket. Talán ez lehet az oka annak, hogy aláírásgyûjtési kampány indult a napokban a város fejlesztései, a szóban forgó új gyógycentrum építése ellen. D. Sári Andrea (Folytatás a 3. oldalon)
TARTALOMJEGYZÉK 2. oldal l Nem lesz kamionforgalom a gyûjtõutakon l Városháza: összefoglaló az önkormányzat augusztus 28-i ülésérõl 3. oldal l Aláírásgyûjtés az egészsügügyi ellátás fejlesztése ellen 4. oldal l Püspökladány elutasította a szemétszállítás díjának emelését l A minisztériumhoz fordul Arnóth Sándor a szemétszállítási rendelet megváltoztatása ügyében l Ökrös István kilépett az MSZP-bõl l Elkészült a római katolikus plébánia felújítása 5. oldal l Fizetett hirdetés 6. oldal l Fizetett hirdetés 7. oldal l Fizetett hirdetés 8. oldal l Visszatekintõ - Püspökladány közigazgatása 9. oldal l 2009-ben folytatódik a fürdõ felújítása! l Októbertõl ismét drágul a gáz 10. oldal l Rekviem Szabó Attiláné írása l Ismét sikeresen szerepelt a Sárréti Népi Együttes 11. oldal l Sport 12. oldal l Városvédõ szemmel l Elõdeink nyomában l Vályogvetõ tanfolyam indult helyi romák számára
Aláírásgyûjtés indult a tervezett új Egészségcentrum ellen. Kinek az érdeke a város fejlõdésének lassítása? S mit szól ehhez a város lakossága?
Slámer Ferenc Több variációt is hallottam már, hogy mi épül, és mi nem. Szerintem az egészségügy fejlesztésére mindig szükség van. Az is lehet, hogy a tiltakozók politikai okokból ellenzik.
Tóth Ferencné Én örülnék, ha megépülne az egészségcentrum. Olvastam az egyik reklámújságban, hogy riogatják az embereket a távolsággal. Szerintem ma már mindenhova el lehet jutni, és biztos indítanának buszjáratot az új helyre. Én nem írnám alá a tiltakozást, mert szerintem politikai csatározás az egész.
Telepó Jánosné Hallottam, hogy gyûjtik az aláírást. Szerintem jó lenne, ha lenne új egészségcentrum. Inkább itt épüljön meg Püspökladányban, mint egy másik településen. Az egészségügyi fejlesztéseket mindenkinek támogatni kellene. Ráférne Ladányra egy, a mostanitól korszerûbb, jól felszerelt rendelõ.
Vadász Ilona Sokat betegeskedek, most is orvostól jövök. Örülnék, ha megépülne az egészségcentrum, és újra lenne kórház, fejlõdne a város. Ma már nem itt kéne tartani. Kell az új a gyerekeknek és a fiataloknak. Meg persze nekünk, idõsebbeknek is.
Rácz Imréné Hallottam, hogy gyûjtik az aláírást. Szerintem nem kellene gátolni a fejlõdést, mert ez csak jó lenne Ladánynak, és a ladányi embereknek. Ez a véleményem.
2.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Nem lesz kamionforgalom a gyûjtõutakon Mindössze 44 millió forintjába kerül az önkormányzatnak az a 440 millió forintos útfelújítás, melybõl új aszfaltburkolatot kaphat a Keleti sor, Bodó utca, Északi sor, Somogyi Béla utca, Szent László utca, Kiss Ferenc utca, Csillag utca, Bajcsy Zsilinszky utca és Kodály Zoltán utca. A beruházás két körforgalmi csomópont kiépítését is tartalmazza. Az egyik az igen veszélyes, RákócziTáncsics - Északi sor - Baross - Somogyi Béla utca keresztezõdésében valósul meg, míg a másik a Bajcsy - Kiss Ferenc - Gagarin utca által körbevett területen. Ezzel újabb pályázati sikernek örülhet a város vezetése és Püspökladány lakossága. Illetve csak örülhetne, ugyanis a beruházásnak van egy szépséghibája. Mégpedig az, hogy gyûjtõút fejlesztésnek címezték annak idején. A rossznyelvek ebbe kapaszkodtak bele, s olyan rémhírek keltek szárnyra, miszerint az új útvonalra terelnék a 42-es fõút püspökladányi szakaszán áthaladó kamionforgalmat. - A rosszindulatú emberek azt terjesztik, hogy az egész kamionforgalmat erre a gyûjtõútra fogjuk terelni, tehát egy elkerülõ út jelleget tulajdonítanak ennek a gyûjtõútnak, ami egyáltalán nem igaz. Akik azt terjesztik, hogy a kamionforgalmat a gyûjtõútra fogjuk vinni, azok nem mondanak igazat. Mert ahhoz az kéne, hogy a 42-es úton valahol kitegyünk egy táblát, hogy kamionnal behajtani tilos. De ilyenrõl szó sincs. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a városi forgalom egy része ezen az útvonalon bonyolódjon le. S akinek nem muszáj, annak ne kelljen behajtania a belvá-rosba. Erre most is megvan az autósoknak a lehetõsége, csak rossz utakon közlekednek. Ha valaki ismeri ezt az utat teherszállítás szempontjából, az most is ezt az utat veszi igénybe - mondja Terdik Ferenc képviselõ, aki úgy véli, hogy vagy tájékozatlanság vagy politikai szándék lehet a rémhírterjesztés hátterében. Az érintett utcák lakói; bár hallottak ezt is, azt is -, úgy vélik, hogyha csekély fogalomnövekedés az ára annak, hogy végre járható legyen az utca, ahol élnek, akkor jöhet az útépítés. -Én megmondom õszintén mint háziasszony nem haragszom érte, mert errõl a rossz útról annyi por bejön a lakásba, hogy az borzasztó. A forgalomtól féltünk, nem az új úttól, az kényelmesebb lenne. Örülnénk neki, hogyha nem lenne ilyen nagy por - mondja Szabó Istvánné, aki férjével a Szent László utcában lakik. -Én nem hiszek a szóbeszédnek, hogy itt nagy forgalom lesz majd erõsíti meg felesége szavait Szabó István. Jenei Tibor, a Városfejlesztési osztály vezetõje szinte ugyanezekkel a szavakkal cáfolja a rosszindulatú pletykát: - Nem lesz kamionráterelés. Ezek az utak új burkolatot kapnak, illetve ahol földút volt, ott teljes egészében új út épül. A régi, elhasználódott, rossz, kátyús burkolatok felújulnak, teljes szõnyegezést kapnak. A körforgalmi csomópontok a közlekedés biztonságát segítik majd. Véleményem szerint a város csak nyert ezzel a pályázattal. V.I. Nem lesz kamionforgalom, csak jó minõségû aszfaltút...
Városháza Képviselõ-testületi ülés 2008. augusztus 28-án Rendhagyó módon, bejelentéssel indult a képviselõ-testületi ülés. Ökrös István képviselõ úr kinyilvánította, hogy a jövõben pártoktól függetlenül folytatja testületi munkáját, amit a jelenlévõk tudomásul vettek. Ezután képviselõ úr más elfoglaltsága miatt elhagyta az üléstermet. Következett a lejárt határidejû testületi határozatok végrehajtásáról szóló napirend megtárgyalása, majd kérdések és interpellációk hangzottak el. Több képviselõ az útjavítások sürgetõ voltára, a járdák állapotára, az ivóvíz minõségének javítására hívta fel a figyelmet. A hozzászólások a pályázati lehetõségek kihasználásának fontosságát erõsítették. Polgármester úr válaszában kiemelte az összehangolt munka fontosságát, és azt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben megvalósítható tervekre, átgondolt beruházásokra van szükség, hisz az önkormányzat a különbözõ megszorítások miatt 2009-ben még nehezebb évet indít. Arról is tájékoztatta a testület tagjait, hogy a jövõben egy külsõ cég írja a város pályázatait, így a remények szerint több beruházás megvalósulhat, ami munkahelyteremtés szempontjából is nagy jelentõséggel bírna. A 2. napirendi pont a közoktatási, feladatellátási intézményhálózat-mûködtetési és fejlesztési terv felülvizsgálatára vonatkozóan rövid kiegészítést követõen elfogadásra került. Harmadik napirendi pontként Püspökladány Város Közmûvelõdéséért Közalapítványának tájékoztatóját tekinthették át a képviselõk, akik közül többen köszönetüket fejezték ki az elvégzett munkáért. Ezután a különfélékben összesen 20 elõterjesztéssel kapcsolatosan nyilváníthattak véleményt a testület tagjai. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat mûködésérõl szóló tájékoztatót Kovács András /Macsaj/ egészítette ki pár gondolattal, köszönetet mondott a fenntartónak azért a segítségért, mely a roma emberek munkába állását támogatta. Az egészségügyi alapellátásra vonatkozó szerzõdésekkel kapcsolatosan Katona Lajos képviselõ úr, az óvodai pedagógiai program módosításának elõterjesztésénél Tóth Lajos alpolgármester úr tett fel kérdéseket. A válaszok megnyugtató módon tisztázták a félreértéseket. A 2008. január 1-je óta mûködõ Gazdasági Ellátó Szervezet munkájáról szóló tájékoztató tudomásul vétele után, az intézményvezetõi pályázat kiírásáról is döntöttek a képviselõk. A TISZK Alapító Okiratának elfogadását követõen útépítési tanulmánytervek elkészítésérõl, a város településrészei rehabilitációjának II. ütemére vonatkozó pályázat beadásáról nyilvánítottak véleményt támogatólag a döntéshozók. A szociális alapellátásra vonatkozó pályázat beadásának jóváhagyása után a felterjesztési jog gyakorlását is támogatták a képviselõk. A hulladékszállítási díj változásának megtárgyalását követõen pótelõirányzat elfogadását javasolta polgármester úr, ami azért szükséges, mert kiderült, hogy a plébánia állapota olyanná vált az évek során, mely a kulturált lakhatás igényét nem elégíti ki. Két fontos személyi kérdésben is döntés született: tanácsnoknak Petõné Papp Margitot, alpolgármesterré Kardos Istvánt választotta a képviselõ-testület. Ez utóbbira azért került sor, mert Petõné Papp Margit intézményvezetõi megbízását követõen lemondott alpolgármesteri megbízatásáról törvényi összeférhetetlenségre hivatkozva. A zárt ülés elõtt az integrált intézmény felállításáról, együttmûködési megállapodás jóváhagyásáról és kopjafaállításról nyilvánítottak támogató véleményt a képviselõk.
Kedves Olvasóink! Lapunk következõ száma
2008. október 1-jén jelenik meg.
3. Aláírásgyûjtéssel kampányol az egészségügyi ellátás fejlõdése ellen az MSZP néhány ladányi aktivistája
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Aláírásgyûjtõ ívek járják a várost. Személyesen, piacon szólítják le aktivisták a város lakóit, hogy tiltakozzanak az önkormányzat terve ellen, s megakadályozzák az egészségügyi ellátás fejlesztését. Hogy milyen érdekek mozgatják Ajtai Istvánnét, -a kampányt elindító magánszemélyt- szerettük volna megkérdezni, de megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni. Nyilatkozott viszont Arnóth Sándor polgármester, akit rendkívüli módon megdöbbentett az aláírásgyûjtés híre. -A kormány kiírt egy olyan pályázatot, ami a városi rendelõintézetek felújításához, illetve új rendelõintézetek építésére szolgál. Bennünket megkeresett egy vállalkozás, és felajánlotta az együttmûködés lehetõségét. Olyan szerzõdést kötöttünk a céggel, hogy mi adjuk a telket, ami a városé marad, miénk lesz az épület is, a teljes berendezése, és ez egy fillérünkbe sem kerül, mert az önerõt a cég hozza. Ezt a pályázatot még meg sem nyertük, és már fekszenek keresztbe a szocialista aktivisták, hiszen õk járják a várost. Nem tudom mi a céljuk. Hiszen jó volt az a városnak a szocialisták szerint, hogy a szocialista kormányzat bezárta a Szöõr Klinikát? Vajon jó volt az, hogy elvettek 20 millió Ft-ot a városi rendelõintézet felújításától? Nem volt jó. Mi arra tettünk esküt, hogy a városban élõk komfortérzetét megerõsítjük. Olyan személyek gyûjtik az aláírásokat ebben, és tévesztik meg a lakosságot tudatosan, akik egyébként az MSZP kampányában szerepeltek. Vagy jelöltként, vagy segítõként -mondja Arnóth Sándor polgármester. Felkerestük telefonon Hegedûsné Varga Irént, az MSZP helyi szervezetének elnökét, hogy megtudjuk, ki is indította útjára az aláírásgyûjtést. Elnök asszony közölte, ennek az MSZP-hez semmi köze sincs, ám azzal az információval is rendelkezett, hogy az aláírásokat Ajtai Istvánné gyûjti. Felhívtuk hát Ajtai Istvánnét, aki közölte, valóban õ a kezdeményezõ, viszont nem kíván nyilatkozni. Annyit azért elárult, miután megkérdeztük, van-e köze mindehhez a helyi
MSZP-nek, hogy nincs, de valóban tagja a pártnak. Ezek után kíváncsiak lettünk arra, vajon mit szól az utca embere az aláírásgyûjtési akcióhoz, s kit támogatna: a várost vagy az ellenzõket. A megszólalók örömüket fejezték ki a beruházással kapcsolatban. S többen megdöbbentek a tapasztalható ellenérzés miatt. És persze a politikai okokat is sokan ott sejtik a háttérben. Mint ahogy az önkormányzati képviselõk döntõ többsége és Arnóth Sándor polgármester is. Úgy vélik: a város dinamikus fejlõdése nem tetszik az ellenzéknek. -Most ismét a bevált módszerhez nyúlnak, ahogy a választások elõtt is: megtévesztik az embereket. Hiszen olyan érveket sorakoztatnak fel a beruházás ellen, melyek nem valósak. A valóság az, hogy az új egészségcentrumban egy helyen lenne az összes szakorvosi ellátás. Korszerû eszközökkel. A beruházás 20-30 újabb munkahelyet teremtene. Azok az egészségügyi dolgozók, akik a kiskórház bezárása óta Karcagra, Újfaluba, Debrecenbe járnak dolgozni, hazajöhetnének. A közlekedést pedig helyi járatú busszal, a fürdõ elõtti vasúti megálló létesítésével és a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás kisbuszának igénybevételével oldaná meg az önkormányzat -folytatja Arnóth Sándor. Ehhez persze elõször meg kell nyerni a befektetõvel közös pályázatot. Másodsorban megértetni a fejlesztésnek gátat szabó aktivistákkal, hogy ez csupán egy lehetõség. Lehetõség, mellyel lehet élni és visszaélni. Ám ez utóbbi veszélyes. Hiszen a befektetõ el is pártolhat Püspökladánytól, ha ellenérzésbe ütközik. De vajon jó lenne az a ladányi embernek? Jó lenne, ha ez az egészségcentrum nem Püspökladányban, hanem valamelyik környékbeli nagyobb településen épülne meg? Az önkormányzat bízik benne, hogy a ladányi emberek többségének válasza a kérdésre: NEM.
KÉPVISELÕK, SZAKEMBEREK VÉLEMÉNYE
Kovács Krisztina önkormányzati képviselõ Szomorúan tapasztaltam, hogy valakik egyszerû embereket használnak arra, hogy politikai nézetüket érvényre juttassák. Ellenséges hangulatot szítanak egy városon belül anélkül, hogy bármi alapja lenne. Én mindenkit megkérek, hogy ne feltételezze a városvezetésrõl senki, hogy ártani szeretne a lakosságnak azzal, hogy egy új egészségügyi centrumot hozna létre. Én bízom az emberekben. Nem hiszem, hogy bedõlnek egy ilyen kérdésnek, ami eleve rossz. Hisz én úgy tenném fel: akarja-e ön, hogy Püspökladánynak modern, felszerelt, a betegeket jobban ellátó egészségügyi centruma legyen? Úgy gondolom, hogy a válasz egyértelmû. Igen.
Dr. Felszeghy Szabolcs háziorvosönkormányzati képviselõ Ez egy szükséges fejlesztés, és egy jó lépésnek tartom annak dacára, hogy még a pályázat nincs elfogadva, csak lebeg a szemünk elõtt a cél. Ami ebben az aláírásgyûjtésre felszólító hirdetésben megjelent, az betegellenes és emberellenes. Betegellenes azért, mert a szerencsétlen, kiszolgáltatott, rászorult beteg embereket butítja, megtéveszti, becsapja. Én azt gondolom és üzenem is, hogy a kampány elindítója ne éljen vissza a beteg emberek, öreg emberek, beteg gyermekek kiszolgáltatott helyzetével. Bízom abban, hogy az emberek tudják ezt, érzékelik és remélem, hogy nem jön össze kellõ számú aláírás. Deczky Zoltán igazgató Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Kft. A mûszerezettség jelentõs fejlesztésével valósulna meg ez a beruházás. Egy korszerû laboratórium kerülne kiépítésre, egy új röntgenberendezést telepítenénk, ami gyakorlatilag a 21. század technológiája, amitõl modernebb jelenleg a tudomány mai állása szerint nincs, és az egész épület kialakítása oly módon történne, hogy szélesebb palettájú ellátást tudjunk a lakosságnak kínálni. Az eddigiek során tudtunk már fejleszteni bizonyos területeken, egy nagyon komoly kardiológiai laboratórium került kialakításra, a továbblépéshez pedig forrásra van szükség.
Kardos István alpolgármester Egy ilyen méretû, lélekszámú városban mint Püspökladány, én azt hiszem nem lehet a városközpontot egy száz méter sugarú körre koncentrálni. Akik elkezdték ezt az aláírásgyûjtést, erre hivatkoznak, hogy a városközpontból kikerül a rendelõintézet. A városközponthoz tartozik már véleményem szerint a sportcsarnok, a fürdõ környéke is. Furcsának tartom azt is, hogy civil kezdeményezésként van feltüntetve ez az akció, holott tudjuk -látván azokat az aktivistákat, akik gyûjtik az aláírásokat-, hogy nem civil kezdeményezésrõl van szó. Egy politikai párt áll e mögött, aki úgy tûnik, hogy nem veszi jó néven, ha ebben a városban történik valami, ha fejlõdést lehet tapasztalni. Kérdezném, hogy miért nem vállalják fel nyíltan ezt a dolgot, és mondják ki: nem akarják, hogy Püspökladányban újabb fejlesztések legyenek. D. Sári Andrea
4.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Püspökladány elutasította a díjemelést -mégis drágul a szemétszállítás díja
A minisztériumhoz fordul a polgármester a szemétszállítás ügyében
Szeptember elsejétõl 18%-kal emelkedik a szemétszállítás díja. A szolgáltató Bihari Hulladékkezelõ Társulás vezetõje a mindennapokban tapasztalható energiaár-, és költségnövekedéssel indokolja az emelést. - Ezek az inflációs emelkedések a mi költségeinket is emelték, és ezért nekünk is emelni kell a szolgáltatási díjakat - mondja Simon Péter. A szolgáltató augusztus 7-én soron kívüli ülésre hívta össze a hulladékkezelõ társulási tanács tagjait. S az itt megjelent térségi polgármesterekkel több, mint 30%-os emelést kívánt megszavaztatni. A jelenlévõ polgármesterek többsége azonban ellenállt, és amennyire lehetett, lecsökkentették az emelés mértékét. A ladányi küldöttség pedig határozott nemmel szavazott a díjemelésre annak ellenére, hogy a város kényszerhelyzetben van, hiszen köti egy szerzõdés. - A szeméttelepünket bezáratták. Megvonták a környezetvédelmi és mindenféle engedélyét, tehát egyszerûen be vagyunk betonozva egy helyzetbe az elõzõ vezetés rossz szerzõdése miatt. Ezért pillanatnyilag csak egy lehetõségünk van, hogy a szemetünket elhelyezzük. Ennek ellenére Püspökladány küldöttsége határozott nemmel szavazott az áremelés ilyen mértékére - tájékoztatottArnóth Sándor polgármester. Püspökladány végül egyedül maradt a díjemelés elleni tiltakozásával. A jelenlévõk többsége elfogadta a 18%-os díjemelést. A 2008. szeptember 1jétõl bevezetésre kerülõ díjak egy évig, vagyis 2009. augusztus 31-ig érvényesek. Verdó Ildikó
Szeptember 1-tõl többet kell fizetni azért, amit sokan már eddig is drágának tartottak. 18%-kal emelkedik a szemétszállítás díja. Ablakon kidobott pénz, amit olyan szolgáltatásért fizetünk, amire nincs szükség, hiszen üresen kong sok-sok kuka, mert nem telik meg. Ilyen és ehhez hasonló panaszokkal fordultak, és fordulnak szinte napontaArnóth Sándorhoz. -Ez egy fájdalmas probléma mostanában Püspökladányban. Fogadóórámon ma is többen kerestek fel azzal, hogy õk nem Kéthetente megtelnének használják a kukákat, nincs a gyûjtõedények. szemetük, és így tovább… A probléma legfõbb oka az, hogy a kormány egészségügyi minisztere hozott egy rendeletet, s ezzel hetente kötelezõvé tette a szemétszállítást. Tehát nem a püspökladányi önkormányzat, hanem a kormány hozta az emberekre ezt a nehézséget. A kialakult helyzet orvos-lására azonban nekünk kell megtalálni a megoldást mondjaArnóth Sándor. Püspökladány polgármestere ezért a képviselõ testülethez fordult segítségért, hogy a város éljen felterjesztési jogával, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a minisztériumi rendeletet módosítsák. Így lehetõvé tegye, hogy a heti ürítést kéthe-tire ritkítsák. Akinek arra van igénye, kisebb gyûjtõedényt kérhessen. A képviselõtestület megvitatta, majd elfogadta Arnóth Sándor javaslatát. Keserû László jegyzõ pedig a módosító javaslatot elküldte az illetékes minisztériumba. Így a kormány, illetve az Egészségügyi Minisztérium kezében van a döntés joga. Harminc napjuk van arra, hogy eldöntsék, csökkentik -e a lakosság terheit. Püspökladány kezdeményezéséhez több sárréti település is csatlakozott. Bihardancsházától Tetétlenen át ugyanis, sokan küzdenek ugyanazzal a problémával. Vagyis a nagyméretû gyûjtõedényeket sokan nem töltik meg egy hét alatt. A problémára a megoldást Arnóth Sándor javaslata jelentené. Ha az egészségügy minisztérium módosítaná rendeletét, akkor akinek arra van igénye, kisebb kukát kérhetne. S aki azt sem tölti meg egy hét alatt, az igényelhetné a kétheti szállítást. Így talán elviselhetõbb lenne a lakosság számára a szemétszállítási díj fizetésének terhe. Verdó Ildikó
Egymillió-kétszázezer forinttal támogatja az önkormányzat a plébánia felújítását Jövõre a plébánia külsõ homlokzata is megújulhat.
A mai kor szabványainak és igényeinek megfelelõen újították fel a közelmúltban a római katolikus plébánia épületét. Az 1968-ban épült plébánia építése óta nagyobb munkák nem történtek, nem volt nagyobb ráfordítás az épület karbantartására - tudtuk meg Lupsa Tamás plébánostól. Most megpróbáltuk, amit lehetett, betervezni. Kéményt kellett bontani és újrarakni, csatornázási munkák voltak, tervünk volt egy fürdõszobának és egy konyhának a kialakítása is, mert a régi konyha aljzata néhány éve megsüllyedt. Ahogy a fûtésrendszer felújítását elkezdtük, a fúrások következtében több helyiségben is, az aljzat beszakadt. Ekkor láttuk, hogy az aljzatfeltöltés szinte mindenhol 60-70 cm mélyen meg volt süllyedve. Ezt természetesen újra fel kellett tölteni és lebetonozni. Ezzel együtt jár a víz- és hõszigetelés is. Ki kellett cserélni a nagyon leromlott állapotú víz- és szennyvízrendszert, és az elektromos rendszer sem felelt meg a tûzvédelmi szabványoknak. A felújítás költségeit kezdetben az egyházközség adományaiból terveztük megvalósítani, de amint kiderült, hogy valójában milyen problémákkal is állunk szemben, az egyházmegyéhez fordultunk segítségért. Az egyházmegye építésze és gazdasági elnöke megvizsgálta az épületet, amelynek nyomán kétmillió forint támogatást kaptunk az egyházmegyétõl. Ez még ugyan nem fedezte volna a költségeket, de Püspökladány város önkormányzata egymilliókétszázezer forint támogatást biztosított a szükséges felújítási munkák elvégzéséhez. Rásó János
Ökrös István kilépett az MSZP-bõl Ökrös István napirend elõtti felszólalásával kezdõdött a püspökladányi önkormányzat képviselõ-testületének augusztusi ülése. A Magyar Szocialista Párt képviselõje meglepõ bejelentést tett. A jövõben pártok melletti elkötelezettség nélkül kívánja ellátni képviselõi munkáját. Hangsúlyozta azonban, hogy politikai és ideológiai felfogása, a baloldal iránti elkötelezettsége nem változott. Talán a képviselõ ezen kijelentése szolgáltatott alapot azokhoz, a városban terjedõ hírekhez, miszerint párton belüli, személyes ellentétek vezettek a kenyértöréshez. Azért, hogy elejét vegyük a találgatásoknak és megtudjuk, mi is az igazság, telefonon kerestük Ökrös Istvánt. Õ azonban nem kívánt nyilatkozni, mindössze azt erõsítette meg, hogy valóban szünetelteti párttagságát. Kerestük Hegedûsné Varga Irént is, aki szintén az MSZP helyi szervezetét erõsíti az önkormányzaton belül, ám lapzártánkig nem sikerült telefonon elérnünk a képviselõasszonyt. Ökrös István több cikluson keresztül képviselte már a Magyar Szocialista Pártot a püspökladányi önkormányzat képviselõ-testületében. 2006-ban is az MSZP- listájáról jutott be a testületbe. Döntésének, miszerint egy idõre szakít a párttal, bizonyára nyomós oka van. V.I.
5.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Tisztelt Püspökladányi Polgárok! Talán Önök is találkoztak azokkal az MSZP-hez tartozó aktivistákkal, akik aláírást gyûjtenek egy korszerûbb, a városhoz méltó rendelõintézet építése ellen. Ezt a rendelõintézetet az Önkormányzat a városi fürdõ melletti területen szeretné felépíteni. Ebben a gyógycentrumban magas szintû szakorvosi ellátást biztosítanánk Püspökladány és a térség lakossága számára. A jelenlegi SZTK-ban továbbra is helyet kapna a háziorvosi szolgálat, tehát szó sincs arról, hogy a város el szándékozik adni ezt az ingatlant, el akarja kótyavetyélni Püspökladány vagyonát. Az új beruházással nem csupán az egészségügyi ellátás színvonala javulna, de munkahelyek is létesülnének. Egy ilyen kisvárosban nincs távolság, de természetesen buszjárat és vasúti megálló szolgálná a gyógyulni vágyók érdekeit. Arra törekszik a város vezetése, hogy a gondoskodás és gondolkodás hassa át cselekedeteit. Ezt bizonyítják a megnyert pályázatok, melyek lehetõséget adnak útjavításra, körforgalmak kiépítésére, a kerékpárút-hálózat bõvítésére, a termálturizmus fejlesztésére, játszóterek korszerûsítésére, akadálymentesítésre, egy élhetõbb Püspökladányért. KÉRJÜK, NE HAGYJA MAGÁT MEGTÉVESZTENI AZ MSZP-hez kötõdõ néhány ember lejárató, a város fejlõdését akadályozni szándékozó kampányával! A népszavazás kezdeményezõje célként jelölte meg az új gyógycentrum felépítésének megakadályozását. A mi célunk a munkahelyteremtés, a biztonság erõsítése, egy közösen tenni akaró, egymást megértõ, támogató és segítõ közösség megvalósítása. Mi nem akarunk senkit megtéveszteni, nem hazugsággal nyerjük meg választóink bizalmát, hanem azokkal az elért eredményekkel, melyek a lakosságot szolgálják. Nemcsak hirdetjük a milliárdokat, hanem teszünk is azért, hogy ez a pénz idejöjjön.
KÉRJÜK, NE HAGYJA MAGÁT MEGTÉVESZTENI! Tisztelettel: Arnóth Sándor polgármester
6.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Városunk lakói! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Ajtai Istvánné népszavazást kezdeményezõ visszaélt a Kossuth Olvasókör Egyesületének nevével, mivel hirdetésével azt sugallta, hogy a Kossuth Olvasókör támogatja kezdeményezését. Nyomatékosan kijelentjük, hogy e népszavazással nem értünk egyet, és felszólítunk minden jó érzésû püspökladányi lakost, hogy ne álljon a fejlõdés útjába és az aláírásgyûjtõ ívet ne írja alá! Városunk Önkormányzata több száz milliós összegre pályázik, mivel szeretne a lakosságnak egy új egészségügyi centrumot felépíteni. A régi épület helyet adna a háziorvosi rendelõknek, valamint az újra megnyíló kórházi utógondozónak. Ajtai Istvánné azt azért szeretné az új létesítmény létrejöttét megakadályozni, mert
szerinte „igen hátrányosan érintené a beteg embereket.” Nem értjük mi hátrány van abban, ha egy új, korszerûen felszerelt létesítményben, helyben tudják elvégezni a lakosság gyógykezelését, nem kell órákat utazni Berettyóújfalu, illetve Debrecen kórházaiba. Vagy Ajtai Istvánné szerint könnyebb Debrecenbe beutazni, mint a helyben újonnan felépülõ létesítményt felkeresni? Vagy lehet, hogy Ajtai Istvánnénak érdekeltsége van abban, hogy mi utazzunk? Vagy egyszerûen a régi vezetõk közül valaki nem nézné jó szemmel, hogy fejlõdik a város? Arra kérünk mindenki, hogy gondolja végig mi a jó a városnak, mi a jó önmagunknak és ne hagyjuk, hogy félrevezessenek bennünket és a politikai érdekek megakadályozzák az új létesítmény felépülését!
FELHÍVÁS
Kossuth Olvasókör Egyesület Püspökladány Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve a 2009. évre kiírja a
BURSA HUNGARICA FELSÕOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT. A pályázatra az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ hátrányos szociális helyzetû felsõoktatási hallgatók ( „A” típusú pályázat ) illetve azok a 2007/2008 tanévben utolsó éves, érettségi elõtt álló középiskolás tanulók vagy felsõoktatási intézménybe felvételt még nem nyert érettségizettek („B” típusú pályázat ) jelentkezhetnek, akik a 2009 / 2010. tanévtõl kezdõdõen felsõoktatási intézményben kívánnak tanulni. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétõl függetlenül történik. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Szociális Gondoskodási Irodáján beszerezhetõ pályázati ûrlapon írásban, pontosan kitöltve, egy példányban a szükséges igazolásokkal kell benyújtani.
B E N Y Ú J T Á S I H A TÁ R I D Õ : 2008. OKTÓBER 31. A pályázatok elbírálásának határideje : 2008. november 24. Bõvebb tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal hirdetõtábláján olvasható. Arnóth Sándor polgármester
Püspökladányi
Hírek
Hirdetési melléklete 2008. szeptember 16.
Pályázati felhívás A Püspökladány Város Önkormányzata megbízásából a Püspökladányi Városüzemeltetõ és Vízszolgáltató Kft.
versenytárgyalás útján értékesítésre bocsátja az önkormányzat tulajdonában lévõ Zrínyi u. 16.sz. alatti építési telket. Pályázat beadási határideje: 2008. Szeptember 26. (péntek) 13 óra. Versenytárgyalás idõpontja: 2008. szeptember 29. (hétfõ) 10 óra. Részletes pályázati kiírás átvehetõ a Püspökladányi Városüzemeltetõ Kft. központi irodájában. (Püspökladány, Kossuth u. 6. 2. em. 201-es szoba). További információ kérhetõ személyesen vagy telefonon 54/451-066, vagy 54/451-533. Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness!
A püspökladányi FITNESS õszi és téli nyitvatartási ideje: MINDEN NAP 11.00-tól 21.00-ig A szauna és pezsgõfürdõ felfûtését a következõ telefonszámon lehet megrendelni: 0620/328-24-24 0620/324-27-94 0630/903-60-11 A diák és nyugdíjas bérlet akciónk továbbra is érvényben van!
Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness!
Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness!
MEGHÍVÓ
A püspökladányi Sárréti Népi Együttes és a Dorogi Márton Városi Mûvelõdési Központ tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
2008. szeptember 20-án (szombaton) 15.00 órától fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezendõ Jubileumi Gálamûsorára. A rendezvény fõvédnöke Arnóth Sándor Országgyûlési Képviselõ, Püspökladány Város Polgármestere A mûsorban fellépnek: Bárándi Citerazenekar, Boglárka Citerazenekar - Budapest, Bozsóné Kiss Anikó - Budapest Csökmõi Fonó Citerazenekar, Füzesgyarmati Népdalkör Karafitty Együttes -Biharnagybajom, Kéknefelejcs Citerazenekar Nádudvar, Kossuth Olvasókör Népdalköre Püspökladány, Mezõtúri Szivárvány Citerazenekar, Nagyrábéi Pávakör Nyíradonyi Pávakör, Tulipán Duó- Budapest
Fitness! ... Fitness! ... Fitness! ... Fitness!
2.
Püspökladányi Hírek melléklete 2008. szeptember 16. Nincs munkahelye megfelelõ végzettség hiányában? Van munkahelye, de szabadidejében szeretne tanulni? Mindezt a lehetõ legkedvezõbb áron?
AZ EÖTVÖ JÓZSEF SZAKKÉPZÕ ISKOLÁBAN 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 1. Tel.: 54/500-047, 402-071 Iskolánk felnõttképzési rendszerben az alábbi szakmák oktatását indítja: -Kereskedõ-boltvezetõ -Vendéglõs -Eladó -Pénztárgépkezelõ
-Szakács -Gazda -ECDL számítógép kezelõi -Panziós, falusi vendéglátó
A képzésben résztvevõk a vizsga sikeres teljesítése után OKJ-s bizonyítványt kapnak! Bõvebb felvilágosítás: Varga Sándor, 54/500-047, 30/626-9356
MEGNYÍLT az
Új Kínai divatáruház!
Püspökladány, Petõfi u. 1. (volt Hangulat étterem helyén) Gyermek, nõi, férfi, alsó, felsõ ruházat és cipõ kapható nagy választékban, kedvezõ áron! Gyermek: - pólók -melegítõk -sportruhák
690 Ft-tól 1590 Ft-tól 1590 Ft-tól
Nõi: -felsõk 790 Ft-tól -fehérnemûk 150 Ft-tól -farmer nadrágok 2100-Ft-tól -farmer kabátok 2500 Ft-tól Férfi: -farmerok -öltönyök
2100 Ft-tól 8500 Ft-tól
és még sokféle ruházati termék, valamint táska, pléd, terítõ, stb.
Õszi cipõ ajánlatunk minden korosztály részére!
Minden hétfõn új áru érkezik! Nyitva: H-P. 8.30-17.30-ig Szo. 8-12-ig
l Hõszigetelõ rendszerek
l Zsalukövek, oszlopzsaluk, térkövek akciós áron
kedvezményes áron
l Terranova baumit, Caparol l Fürdõkádak, hidromasszázs vakolatok akciós áron.
kabinok kedvezõ áron
l Falazó, vakoló, simító,
l Járólapok, gresslapok,
lábazati vakolatok.
csempék akciós áron
l Lambéria kedvezõ áron
l Fürdõszoba szekrények, kiegészítõk kedvezõ áron
Nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig: 7.30-16.30 Szombaton:7.30-12.30
(:
54/715-001, 06-70/453-5312 06-70/453-5313
Várjuk kedves vásárlóinkat!
Püspökladányi Hírek melléklete 2008. szeptember 16.
Homlokzati szigetelõrendszerek, színes vakolatok, hungarocel, külsõ-belsõ díszlécek forgalmazása. Ingyenes házhozszállítás! 10 év garancia!
Faradini Bt. ISKOLAKEZDÉSI AKCIÓ ! Személyi kölcsön : 570.000 Ft már 11.111 Ft-os induló részlettel. THM :25,98% OKOS kártya , Bevásárlókártya értékesítése. Lakáshitelek, szabad felhasználású jelzáloghitelek akár jövedelemigazolás nélkül is.
Ha szeretné otthonát és szeretteit biztonságban tudni : Lakás és életbiztosítások megkötése. Lakástakarék pénztári termékek. Nyugdíjpénztári és egészségpénztári termékek igény szerint. Idõpont egyeztetés :
TELEFON: 06-20/5683723 PÁNTI KÁROLYNÉ mobilbankár
A Püspökladányi Hírek minden száma olvasható az interneten is a www.puspokladany.hu oldalon.
Tetétlen, Árpád u. 80. Tel: 30/260-1875
KUN Kun-Mediátor
3.
UTAZÁSI IRODA AJÁNLATA
Püspökladányi indulású útjaink: - Prága és a kastélyok: 4 nap/3 éj, hotel***, reggeli, autóbusszal, 48.300 Ft/fõ Idõpont: 2008.10. 23-2008.10.26-ig. - Advent Bécsben 1 nap, 2008.12.06, és 2008.12.13. 7.300 Ft/fõ Egyéb utazási ajánlataink: Spanyolország, Mallorca, 8nap/7éj, rep, reg,, 57.900 Ft/fõ + ill. Tunézia 8nap/7éj, hotel*** Fp, rep, 49.900 Ft/fõ + ill. Egyiptom, Hurghada, hotel***, 7éj, Fp, rep, 79.900 Ft/fõ + ill. Egyiptom, Sharm El Sheik,hotel***, 7 éj, Fp, rep 79.900 Ft/fõ + ill. Sarti 10nap/7éj, busz, apartman, Öe, 25.900 Ft/fõ - tõl További ajánlatokért, kérjük keresse irodánkat! Foglalható a Best-Reisen, Neckermann, IBUSZ, Kartago Tours, és sok más utazásszervezõ teljes kínálata.
St. Martin koncert 2008. október 04. Karcag Mûvelõdési Ház színházterem 19 órai kezdéssel. Jegyek kaphatók irodánkban! Új Nyitva tartás: Hétfõ-Péntek : 08.00-17.00, Szombat-Vasárnap: Zárva További ajánlatokért, kérjük keresse irodánkat! Üdülési csekket elfogadunk! Valutaváltás!
Útikönyv és térkép értékesítés! Repülõjegy értékesítés!
Álom és valóság… mi összekötjük
Cím: Püspökladány 4150, Kossuth u. 6. (Turisztikai Központ) Tel: 54/514-080, 514-081
[email protected] www.kun-mediator.hu
Gazdálkodók figyelem!
A HALADÁS-COOP Zrt. BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE HIRDETI 2008. október 1-tõl az alábbi ingatlanait:
A BOJ-Farm Kft. megkezdte a napraforgó felvásárlását a legmagasabb piaci áron. Vállaljuk a termények betakarítását, szállítását, kukorica szárítását, tisztítását, tárolását a legkedvezõbb feltételekkel.
Püspökladány, Bocskai u. 3. 1. sz. (61,25 m2 nettó alapterületû) üzletét, Püspökladány, Bocskai u. 3. 6. sz. (63,89 m2 nettó alapterületû) üzletét,
Õszi búza vetõmag és mûtrágyák megrendelhetõk.
Érd.: Sárrétudvari,Bojtor Tanya 06-20-9130-954
A pályázatokat a HALADÁS-COOP Zrt. (Püspökladány, Bocskai u. 7. sz.) központi irodájában átvehetõ nyomtatványon lehet 2008. szeptember 29-én (hétfõ) 12 óráig benyújtani.
GÉPI FÖLDMUNKA - alapásás, árokásás, tisztítás - közmû bekötésekhez tartozó földmunka - épület bontás elszállítással - tükör, bejáró kiszedés - díjmentes felmérés
Autó-Ladány Kft. 06-70/3199-218
4.
Püspökladányi Hírek melléklete 2008. szeptember 16.
BÚTOR, SZÕNYEG, PVC,
KARNIS, TAPÉTA 800 m2 -en
Szõnyegszegés
Püspökladány, Keleti-sor 26/3. (a 42-es fõút mellett, a benzinkút mögött) Szekrénysorok 36.000 Ft -tól Konyha és tálalószekrények 27.500 Ft -tól Kárpitos garnitúrák, gyermekágyak 19.000 Ft -tól Franciaágyak, heverõk, fotelek 14.250 Ft -tól Kisbútorok 4.000 Ft -tól Étkezõasztalok, székek 2.300 Ft -tól Padló és szegett szõnyegek 550 Ft/m2 -tõl PVC 1.080 Ft/m2-tõl Karnisok, tapéták 750 Ft -tól Bio és normál matracok 13.000 Ft -tól
Akció minden héten!
Hitellehetõség, ügyintézés az üzletben!
Kedvezményes házhozszállítás Nyitva: H.-P.:9-18, Szo.:9-13 Telefon:54/450-152
Nyílászárók hitelre is ! Dimex 5 légkamrás mûanyag ajtó ablak acélszerkezetû lépcsóházi bejárati ajtó.
Tomsits András Püspökladány, Thököly 2/1
54/452-450 20/926-5691
APRÓHIRDETÉS
Euro kamat akár 4,6% akciós Ft betét (2 havi lekötés) évi 10%, személyi kölcsön, jelzáloghitelek az Allianz Bank püspökladányi képviseleténél! Tel.:54/451-221 ------------------------------------Idõs hölgy nappali gondozását, háztartásvezetést, gyermekfelügyeletet vállalok gyakorlattal! 06-30/48-23-936 ------------------------------------Banki termékek értékesítéséhez közép v. felsõfokú végzettségû vállalkozókat keresünk! (Fõvagy melléktevékenység, kezdõ támogatás) Allianz Bank püspökladányi képviselete. Tel.:70/45-45-934
Nálunk csak 1.000 Ft ------------------------------------Püspökladány, Damjanich u. II. emeleti 58 m2-es, 2 szobás, nagy konyhás, erkélyes, felújított lakás garázzsal, vagy anélkül ELADÓ! Tel: 20/4414009 ------------------------------------Tanító diplomával rendelkezõ fiatal lány korrepetálást, és gyermekfelügyeletet vállal. Tel: 30/490-5148 ------------------------------------120 nm-es, kertes, tetõteres, 3+fél szobás ház (pince, garázs, légkondi) a központban eladó, vagy albérletbe kiadó. Tel.:20/968-1889
felül ingyen kap AUTÓBONTÁS! Ezenbontási igazolást,
Trabantért: 8.000 Ft, nagyobb autóért 12.000 Ft-ot fizetünk.
szállítást, helyszíni ügyintézést!
(:06-30/621-5281
Méretre gyártás beépítés, teljes helyreállítással!
RALLY-TEAM Bt.
KAROSSZÉRIA JAVÍTÁS-FÉNYEZÉS - hőkamrás fényezés - számítógépes színkeverés - autó polírozás - alvázvédelem - GENERALI Biztosító szerződött partnere - teljes körű biztosítási kárrendezés.
Püspökladány, Táncsics u. 27. Tel: 06-30/346-1838, Kuncz Dezsõ Kozma János VAGYONÕRI SZAKMUNKÁS KÉPZÉS INDUL ! kõfaragó A törvényi változás
Mészkõbõl, márványból, gránitból ÚJ SÍREMLÉKEK, ABLAKPÁRKÁNYOK, lépcsõk, mosdó- és mosogatópultok, kandallók, fedkövek. Régi síremlékek tisztítása, felújítása. Egyedi tervek kivitelezése, beépítéssel. Püspökladány, Szent István u. 84. Tel.: 06-20/313-7717 PÜSPÖKLADÁNYI
Hírek
ISSN:0866-1375
elõtti utolsó alkalom !! Alapfokú iskolai végzettséggel is !!! Hölgyek, nyugdijasok és UNIO-s állampolgárok jelentkezését is fogadjuk. Szeptember 21-én és 28-án Kisújszálláson, Püspökladányban és Debrecenben.
RENDKIVÜLI SZERVIZAKCIÓ 9.990 Ft ! Olaj, olajszûrõ, diagnosztikai vizsgálat, munkadíj (09.01 - 09.30-ig)
Nytsz: 00313-2008
(30/378-5516
Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Felelõs szerkesztõ : D. Sári Andrea Szerkesztõség : 4150 Püspökladány, Petõfi u. 5-7. Tel : 54/514-171 email:
[email protected] Megjelenik 10.000 példányban Püspökladány, Sárrétudvari, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Kaba, Nádudvar, Szerep, Tetétlen településeken.
7.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
KÖZADAKOZÁS A PÜSPÖKLADÁNYI KÖZTEMETÕ DÍSZKAPURA A Püspökladányi Határok Nélkül Egyesület felhívja a tisztelt ÉRDEKLÕDÕK FIGYELMÉT, hogy adományaikat az egyesület folyószámlájára címezve megtehetik a KABA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL PÜSPÖKLADÁNY GAGARIN U. 1. (A gimnáziummal átellenben lévõ fióknál, helyben)
illetve a 60700050-10002649-00000000 számlaszámra átutalással, valamint a 11738053-15373694-00000000 POLGÁRMESTERI HIVATAL PÜSPÖKLADÁNY KV-I. ELSZ. SZLA-RA. A közlemény rovatban feltétlenül tüntessék fel a „Temetõkapu” feliratot. Ugyanerre a számlára címezve befizetheti adományát sárga postai csekken. A csekkek átvehetõk az egyesületnél. - Tel: 06/30-2347-399. Damjanich u. 25. - Ordasiné Marika Virágboltjában Arany J. u. 1. - P.HÍREK Szerkesztõségében, Petõfi u. 5-7.
TANÉVKEZDÉS TÁMOGATÁSA Azon tanulók részére, akik nem részesülnek ingyenes tankönyvellátásban, az önkormányzat az alábbiak szerint nyújt segítséget a tankönyvek megvásárlásához: Az általános iskolai tanulók részére 1.000 Ft. a középiskolai tanulók részére 3.000 Ft. összegû támogatást utal át asz oktatási intézménybe, a tankönyv megvásárlásakor az ezzel az összeggel csökkentett árat kell megfizetni. Az eljáró középiskolás tanulók iskolalátogatási igazolás ellenében igényelhetik a támogatást a Polgármesteri Hivatal Szociális Gondoskodási Irodáján. A felsõoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói a hallgatói jogviszony igazolásával szintén a Szociális Gondoskodási Irodán igényelhetnek támogatást, melynek összege: 4.000 Ft. Kovács Lajos irodavezetõ
8.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
VISSZATEKINTÕ Püspökladány közigazgatásában bekövetkezett változások 1351-tõl napjainkig Atelepülés közigazgatása az 1351 és 1526 közötti idõben: A település elsõ írásos említése - "Ladan" (besenyõ eredetû szó, jelentése: mocsaras, vizes hely) alakban - egy 1351. szeptember 3-án kiállított I. Nagy Lajos király (1342-1382) uralkodása idejébõl származó oklevélben maradt fenn. Ebben az áll, hogy Bajomi János birtokos a nagyváradi konvent elõtt Ladan, Bajom és Görbed nevezetû birtokait Demeter váradi püspöknek elzálogosítja. A Ladan nevû település, mely jellegzetes középkori jobbágyfalu lehetett, az akkori, hosszan délre lenyúló Szabolcs vármegyéhez tartozott. (Egy-egy jobbágyfalu a tárgyalt korszakban 50-150 lelket számlált.) A jobbágyfalvak lakosai communitast, közösséget alkottak, melynek élén a falusi bíró - latin elnevezéssel judex vagy villicus állott. A faluközösség akaratát a falugyûlésen fejezhette ki, amelyen a faluközösség minden tagja részt vehetett. A falvak önkormányzata igen különbözõ mértékû volt, annak egységes törvényi szabályozása a vizsgált korszakban országos szinten nem történt meg. A földbirtokos akaratától függõen a gyakorlati élet alakította ki, és szinte falvanként más-más helyi szokásjog, amelyet Mohács elõtt nem foglaltak írásba, szabályozta az önkormányzatot. Ezen korszak közigazgatásáról tehát írásos emlékek nem állnak rendelkezésünkre. Atelepülés közigazgatása a török hódoltság idejétõl 1876-ig: A török hódoltsági területek a török birodalom szokásos területi tagozódásának megfelelõen kormányzóságokra (törökül: vilajet) és ezen belül kerületekre (törökül: szandzsák) tagozódtak. Ladány 1552-ben került török uralom alá. Közigazgatásilag a szolnoki szandzsáksághoz sorolták. Nem nyúlt azonban a török uralom a városok és községek szervezetéhez, ezek önkormányzatát általában meghagyta. Így Ladány is megtarthatta az 1500-as években megszerzett mezõvárosi - latinul: oppidum - rangját és közigazgatását. A mezõváros annyiban különbözött az egyszerû jobbágyfalutól, hogy polgárai a szolgáltatásaikat kollektíve teljesíthették és bírájukat, valamint tisztviselõiket maguk választhatták. Ladány mezõváros önkormányzati szerve a magisztrátus volt. A magisztrátus intézte a közigazgatást, szedte be az adókat és egyéb szolgáltatásokat. Elnöke a választott fõbíró volt, tagjai pedig a 12 esküdt polgáron kívül a magisztrátus alkalmazásában álló nótárius (jegyzõ) és prédikátor. Esetenként a magisztrátus tanácskozásába bevonták az egyéb tisztviselõket is mint pl. kerülõ, borbíró, kisbíró, porciószedõ, taxaszedõ (taxa=adó), stb. Ladány ezen mezõvárosi rangját egészen 1876-ig, a közigazgatás reformjáig megtartotta. Atelepülés közigazgatása 1876 és 1949 között: Ladány mezõváros 1876-ban - immár Püspökladány néven - elszakadt Szabolcs vármegyétõl és nagyközségként Hajdú megyéhez csatlakozott. Püspökladány nagyközség legfõbb szerve a községi képviselõtestület volt. A község feje a községi bíró volt, az adminisztráció vezetõje pedig a községi jegyzõ. A község végrehajtó szerve a községi elöljáróság volt, melynek tagjai: a községi bíró és helyettese, legalább két tanácsbeli, a községi jegyzõ, a községi orvos és a községi gyám voltak. Püspökladány nagyközség 1910-ig a Nádudvari Járás, 1929-ig a Hajdúszoboszlói Járás keretében a járási fõszolgabíró felügyelete alá tartozott. 1929-ben Püspökladány járási székhely lett, itt épült fel a járási fõszolgabírói hivatal. Ez az épület ma is áll. A Baross Gábor utca 2. szám alatt található és a rendõrkapitányság mûködik benne. Atelepülés közigazgatása a Tanácsköztársaság korában (1919): ATanácsköztársaság kikiáltása után a korábbi helyi igazgatási szervek országszerte - így Püspökladányban is - megszûntek, helyüket a munkás-, katona-, vagy földmûvestanácsok vették át. A tanácsok mindenütt létrehozták ügyintézõ szerveiket, melyeket legtöbbször direktó-
rium vagy intézõ bizottság elnevezéssel illettek. Püspökladányban 1919. április 7-én került megválasztásra a Munkástanács. A direktórium felállításáról pedig így tudósított a korabeli helyi lap: "A püspökladányi direktórium a következõképpen választatott meg: A 3 tagú direktórium tagjai Müller Béla, Dr. Kéri Lajos és Duró Lajos. Ezeken kívül az úgynevezett 12 tagú direktórium tagjai: Dézsi Károly, Márki Imre, Pap György, Tóth Gyula, Király Lajos, Bogár István, Fuchs József, Kéri János, Baranyai Albert elvtársak. A direktórium mellett egy 75 tagból álló néptanács vezeti a község ügyeit a régi községi képviselõtestület helyett, mely mint ilyen feloszlattatott."
Atelepülés közigazgatása 1949 és 1989 között: A szovjet típusú államigazgatás és tanácsrendszer nem ismerte el az önrendelkezés és az önkormányzat intézményeit, hanem minden kérdés eldöntését, irányítását saját, erõsen centralizált szervezetének hatáskörébe vonta. Az 1950. évi I. törvény alapján a polgári önkormányzatok helyett szovjeteket, vagyis tanácsokat szerveztek. Az államhatalom helyi szerve Püspökladányban a községi tanács lett. A tanács általános hatáskörû végrehajtó szerve a községi tanács végrehajtó bizottsága volt. A végrehajtó bizottság élén a saját tagjai közül megválasztott elnök állt. Munkáját segítette az elnökhelyettes és a titkár. Mind a községi tanács, mind a végrehajtó bizottság kettõs alárendeltségben mûködött, ami azt jelenti, hogy mindkét szerv a felettes - járási, megyei - tanácsoknak, végrehajtó bizottságoknak, illetve végsõ soron a legfelsõbb államhatalmi szervnek - a Minisztertanácsnak - volt alárendelve. A szakigazgatás szervei is a tanács keretében mûködtek, mégpedig úgy, hogy a községben mûködõ fõfoglalkozású állami alkalmazottakat (községi orvos, iskolaigazgató, stb.) bízta meg a községi tanács végrehajtó bizottsága a szakigazgatási feladatok ellátásával. Jelentõs változás következett be a település életében 1986. január 1jén, amikor is a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Püspökladány községet várossá nyilvánította. Ezentúl Püspökladány várost megillették mindazok a jogok, amelyeket a Magyar Népköztársaság törvényei a városok részére biztosítottak. Atelepülés közigazgatása napjainkban: A helyi önkormányzatok szervezetérõl, mûködésének szabályairól a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény IX. fejezete (41-44/C. §) és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény rendelkezik. A helyi önkormányzati igazgatás legfontosabb szerve a képviselõtestület, vagyis a településen választójoggal rendelkezõ lakosok által választott képviselõk összessége. Püspökladány Város Önkormányzatának képviselõ-testülete 19 fõbõl áll. A képviselõ-testület szervei: a bizottságok, a polgármester és a polgármesteri hivatal. Aképviselõ-testület munkáját szakbizottságok segítik. A polgármester - akit közvetlenül választanak meg a település választópolgárai - a képviselõ-testület tagja. Településünkön fõállású polgármester tevékenykedik Arnóth Sándor személyében, aki 2006óta áll a város élén. Pozícióját az alpolgármesterek erõsítik. A képviselõ-testület hivatala - vagyis a polgármesteri hivatal - vezetõje a jegyzõ (jelenleg Keserû László), akit a képviselõ-testület pályázat alapján nevez ki a képesítési feltételeknek megfelelõ pályázók közül. Helyettesítésére az aljegyzõ jogosult. Dr. N.A.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
2009-ben folytatódhat a fürdõ felújítása Vége a szezonnak, a püspökladányi strand vendégforgalma is visszaesett az elmúlt néhány napban. A fürdõhelyet 900-1000 vendég kereste fel ezen a nyáron naponta, annak ellenére, hogy felújítása csak részben történt meg. Az úszó, a gyermek- és a termál medencét lehetett használni.
Az úszómedence után a termál és zsibongó medence is megújulhat.
Hamarosan azonban a ladányi strand valamennyi medencéje megújulhat, sõt újabbak épülhetnek, mivel a város megnyerte a fürdõkorszerûsítésre beadott pályázatának elsõ fordulóját. -1920-ban volt az elsõ fúrás, mikor gyógyvizet találtak, utána alakult ki a fürdõ, s ezek a medencék még abban az idõben épültek, ezért nagy szükség van a felújításukra, és nagyon örülünk a
Van akiknek csak egy zsák szénre, fára futja… - októbertõl ismét drágul a gáz Gyásznap lehet október elseje a legtöbb magyar átlagpolgár számára. Ismét emelik a földgáz árát, a kormányszóvivõ szerint „csak” a legszükségesebb mértékben, 6,5%-kal. A legrászorultabbaknak ennél magasabb, mintegy 10%-os drágulással kell számolniuk, mivel a támogatás nem emelkedik arányosan. Még a legszükségesebb mértékben sem… A kormány idén már harmadjára „igazítja a világpiaci árakhoz” a gáz árát. Így egyre kevesebben vannak azok, akiknek kedvük van mosolyogni Lendvai Ildikó elhíresült mondásán, miszerint nem lesz gázáremelés… Merthogy lett, nem is csekély mértékû. A gáz árának drágulásával egyenes arányban nõ a lakosság elkeseredettsége is. -Nagyon, nagyon lesújtott engem ez a hír. Két nyugdíjból élünk a férjemmel, a kettõnk nyugdíja 120 ezer forint, és így is alig jövünk ki. Most is magas a gázszámla minden hónapban, és ha még kétszer fognak emelni, akkor azt mondjuk, hogy vagy fûtünk vagy eszünk. Ez tarthatatlan állapot, mert mi, kisnyugdíjasok, nem tudunk megélni. A legalapvetõbb élelmiszercikkeket vesszük meg, de ezután még azt se tudjuk megvenni, hogyha még emelik a gázt. Szóval engem nagyon felháborít -mondja Beregszászi Zoltánné, majd hozzáteszi, hogy szerinte a támogatást is ilyen mértékben kellene emelni, mert már az sem kompenzálja az emelkedést. Enni vagy fûteni - szállóige lett a kijelentésbõl. Mindenki spórol, ahol tud. A szerencsésebbek visszatérhetnek a jó öreg vegyestüzeléshez. Ugrásszerûen megnõtt a tüzelõanyag vásárlások száma. A kereskedõk a tavalyi év forgalmának többszörösével számolnak. - Egész nyáron hívtak bennünket telefonon, hogy mikor érkezik hozzánk a szén. Az emberek nagyon félnek a gázáremelkedéstõl, és biztosítani akarják magukat. A múlt héten érkezett egy kamion szén, és az gyakorlatilag már el is van adva, mert feliratkozással viszik a szenet az emberek. A fõnökömmel úgy számoltunk, hogy idén háromszor annyi szenet kell rendelnünk, mint tavaly tájékoztatta lapunkat Tóthné Szabó Mária, a Dóra Major munkatársa. Tõle tudtuk meg azt is, hogy egyre nõ azoknak a kispénzû,
9. lehetõségnek -mondta lapunknak Ajtai Lajosné a gyógyfürdõ vezetõje. A püspökladányi strand- és gyógyfürdõ fejlesztésének harmadik szakasza valósulhat meg a nyertes pályázattal. Az elsõ ütem a Széchenyi Terv keretében készült el, 2001-ben, majd 2006-ban folytatódott a korszerûsítés. Az újabb beruházás tartalmazza a zsibongó medence felújítását, vízforgató berendezés beépítését, a termálmedence korszerûsítését, valamint megépül egy fedett gyógymedence összekapcsolva a gyógyászati centrum épületével. Emellett öltözõket, felszíni vízelvezetõ rendszert alakítanak ki, és térkõburkolattal látják el a medencék környékét. Mindezt közel félmilliárd forint ráfordítással, 220 millió forint önrész biztosítása mellett. -Ez egy 50 %-os támogatottságú 440 millió bekerülési költségû fejlesztés, aminek az elsõ ütemén vagyunk túl, tehát az örömünk megvan, de akkor lesz teljes, ha a második ütemben is megfelelõ elbírálást tudunk majd magunk mögött - mondja Kardos István alpolgármester. Az önkormányzat célja, hogy fejlessze a település gyógy- és termálturizmusát. A gyógyító vízre épített korszerû fürdõtõl sokat remél Püspökladány. -Ha az önkormányzat nem dolgozna a fejlesztés érdekében, az káros hatással lenne a településre Petõné Papp Margit tanácsos szerint. A kétfordulós pályázat elsõ szakaszán sikeresen túljutott tehát Püspökladány, így minden esély megvan arra, hogy a végsõ pályázati döntés is pozitív lesz, és jövõ nyáron, a strandszezon végén elkezdõdhet a beruházás. D. Sári Andrea nyugdíjas vásárlóknak a száma, akik egyszerre csak csekély mértékû tüzelõt engedhetnek meg maguknak. - Rendkívül szívfájdító nekünk eladóknak az, amikor egy idõs bácsi kerékpárral érkezik, és egy zsák szenet kér, mert azt mondja, hogy most csak ezt tudja megengedni magának. Vagy amikor jön a házaspár, és két zsák szenet vásárolnak. Azt mondják, hogy ezt be fogják osztani erre a hétre, és majd talán jön a nyugdíj, akkor újra két zsákkal tudnak vásárolni belõle. Ez nagyon szívfájdító és borzalmas, hogy a jelenlegi áremelkedést csak srófolják felfelé, és nem tudom, hogy ezek az egyszerû emberek hogyan tudják a téli tüzelõjüket biztosítani - teszi hozzá Tóthné Szabó Mária. Nem csak a lakosságot sújtja a drasztikus gázáremelkedés. Egyre nehezebb helyzetben vannak az intézmények és az önkormányzat is. A püspökladányi önkormányzat év végéig több, mint 600 ezer forintos túlteljesítéssel számol. Ennyivel kell többet fizetniük, ha ugyanakkora mennyiséget használnak fel ebben az évben is, mint a tavalyi enyhe télen. Spórolásra kényszeríti az önkormányzati intézményeket is a gáz árának emelkedése. A költségvetési keretek elõzetes elkészítésénél az eredeti elõirányzatokat ugyanis dologi szinten már évek óta ugyanolyan mértékkel tervezik. - A gázáremelés nekünk is egy nagyon nagy érvágás. A gázkompenzáció, amit az állam ad az önkormányzatnak, annyira kevés összeget jelent, hogy igazából nem fedezi az intézményeknek a gázfogyasztását. Spórolni más dologi kiadásoknak a terhére tudunk - mondja Pusztainé Nádházi Ibolya, a Gazdasági Ellátó Szervezet vezetõje. -Borul a közintézmények költségvetése. Azzal ugyanis nem lehet kalkulálni, hogy évközben kétszer, háromszor emelik a gáz árát. Az elõzõ évi gázfogyasztás alapján bekalkulált összeget a többcélú intézmény megközelítõleg 7 millió forinttal lépi túl a drágulás miatt. Püspökladány város önkormányzata a közoktatás normatívájához megközelítõleg 36%-ot tesz hozzá azért, hogy az intézmény mûködõképes maradjon. De hosszú ideig ez az állapot nem fenntartható, ha továbbra sem növekszik az állami támogatás mértéke - mondja Petõné Papp Margit a Többcélú Intézmény vezetõje.
10.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
REKVIEM
Nyár vége van, tiszta ég, ragyogó csillagok. Valóban, szépen ragyognak, csillognak õk fentrõl ránk, s mi csak nézünk a távolba, a végtelen térbe. Õk azok, akik talán még néhány órája, napja, hete, éve velünk voltak itt, e földi létben, minden megpróbáltatásban. Mára már elérhetetlenek, bennünk élnek tovább. Azonos évben merészkedtünk le a földre szerencsét próbálni. Idõközben én az egyik szülõmet veszítettem el fiatalon. Õt pedig a szüleinek és az éppen felnõtt gyermekének kellett elengedniük fájón arra az útra, ahonnan már soha többé nincs visszatérés. Miért tetted? Erre nincs magyarázat, erre nincs szó, erre nincs bocsánat… Kérdések és üresen hagyott válaszok. Jó volt veled találkozni, természetes lényed mindig nyugalmat, derût sugárzott. Szõke hajad laza fürtjét lebbentette a szél, vidáman nevettél. Mindig meghallgatásra találtunk nálad. Te pedig büszke voltál szép nagyfiadra, akinek, hidd el, mindent megadtál, ami tõled telt, belõled sugárzott. Fiatalon lettél újra magányos, igazi
társ nélküli ebben az egyre kegyetlenebbé váló világban. Talán az a nehézségekkel, de rendkívül sok szép feladattal terhelt- húsz év, húsz kegyetlen év, mely csak úgy hirtelen elszelelt az életünkbõltette végleg kilátástalanná megroppanó életed? Hidd el, nekem sem volt könnyû azon a nem létezõ, senkitõl meg nem kapott szülinapi tortán gondolatban elfújni azt a negyven szál gyertyát… Pedig sokan vesznek körül, szeretnek is, érzem, mégis magányos vagyok. Mint mindenki körülöttünk. Még ha oly nehezen merjük is ezt bevallani magunknak, társas magányban élünk. Rohanunk, intézkedünk, felháborodunk, veszekszünk, megsér-tünk, kifogásolunk. Csak kérdezünk, de nem válaszol senki. Csak elbeszélünk egymás mellett, de nem beszélgetünk egymással. Csak a kifogásokat keressük és nem a megoldásokat. Csak a hibákat és a hiányosságokat vágjuk egymás fejéhez, sikertelenségünkért is mindig mást teszünk felelõssé. Nem dicsérünk és nem dicsértetünk. Már nem szeretünk, nincs bennünk szeretet! Vagy ha van is, nem merjük kifejezni, kimutatni, kimondani. Mi lett belõlünk? Mi lesz belõlünk? Önzõk vagyunk, aljas,kicsinyes célokkal… Sajnáljuk egymástól a szót, sajnáljuk a betût, az ölelést, a csókot, a simogatást, a kitartást, az együvé tartozást. Elmondtuk már valaha is egymásnak, hogy jó, hogy ugyanebben a korban, helyen, családban, munkahelyen, társaságban élünk? Á, dehogy! Eszünkbe sem jutott. Már megint nem vigyáztunk eléggé egymásra, nem hallgattatott meg a szó, a könyörgés, a figyelmeztetés. Nem panaszkodunk már, csak gyilkolunk, jobb híján- újra és újra- önmagunkat. Megtagadunk olyan dolgokat, ami belõlünk fakad, amibõl ha adnánk másoknak, amibõl ha tudnánk adni másoknak- mi csak gazdagabbá válhatnánk. Földim, kortársam, honfitársam, szeretteim- ízleljük meg a szavakat! Talán még nem késõ! Sírjunk, igen sírjunk - hogy aki itt élt köztünk és boldogtalanná vált nem tehettük életében igazán boldoggá! Ne sírjunk, mert a lelkünket már nem tudjuk tisztára mosni úgysem! A bûnhõdés maga a lelkiismeret furdalás. Nincs bocsánat és nincs megbocsátás! Kortársam ment elõttem az úton, talán megbotlott, talán újra és sokadszorra is felállt, végül elfogyott az életereje- hát gyûjtött magának az elmúláshoz eleget- titokban… Haragszom Rád, mert szerettelek. Haragszunk Rád, mert nem szóltál, nem búcsúztál. Önmagadtól dobtad el azt, amiért másnak még nagy nyomorúságában is meg kell küzdenie. Feladataid megoldás nélkül maradtak. Életed nyitott könyvében néhány megírt fejezet után a fehér lapok üresen virítanak az esti csillagfényben. Nem haragszom Rád, mert szerettelek. Jössz majd egykor újra velem szemben az úton, mosolyogsz… és megállunk újra … beszélgetni… Te örökké fiatal maradtál, én pedig akkori arcomat keresem szemed igaz tükrében… Szabó Attiláné
Ismét sikeresen szerepelt a Sárréti Népi Együttes 2008. augusztus 30-31-én zajlott Egerben, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) rendezésében a XII. Egri Népzenei Gála és Szakmai Napok. A rendezvényre azok a csoportok kaphatnak meghívást, akik az amatõr népzenei együttesek minõsítési rendszerében megszerzik a legmagasabb minõsítést, illetve a népi hagyományok ápolása terén kiemelkedõ munkát végeznek. A gálahangversenyrõl rádiófelvételt is készített az egri Szent István Rádió. Az elismerések és a tavasszal megszerzett Aranypáva Nagydíj nagyon jót tett egyesületünknek. Kellenek az elisme-rések, hogy a csoport visszaigazolva lássa azt, hogy van értelme minden idõt és energiát latba vetve dolgozni a népi hagyományok, a népdal, a népzene megóvásán és továbbadásán. A Sárréti Népi Együttes ez évben ötven éves. Félévszázados fennállásának megünneplésére szeptember 20-án ünnepi gálamûsorral várja a népzenekedvelõket. Rásó János
11.
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
SPORTHÍREK A Szarvas Elektro a mûfüves bajnok Véget ért a hét együttest felvonultató nyári mûfüves focibajnokság, amelyet a Szarvas Elektro csapata nyert meg. A bajnok minden mutatóban a mezõny fölé nõtt: a 12 meccsébõl 11-et megnyert, a legtöbb gólt rúgta (164), s a legkevesebbet kapta (57). Így méltán nyerte meg a több hónapon át zajló bajnokságot. A második hely sorsa az utolsó mérkõzésen dõlt el, amelyet a Tõke Kft. és a Szent Flórián alakulatai vívták. Ezt a derbit a Tõke Kft. nyerte, így az ezüstérem is az övé lett, míg a vesztes a bronzéremmel vigasztalódhatott. A torna gólkirályi címét a bajnokcsapat tagja, a 45 találatot elérõ Kovács Gergõ hódította el. A mûfüves bajnokság végeredménye: 1. Szarvas Elektro 33 pont, 2. Tõke Kft 25, 3. Szent Flórián 22, 4. Red Ultras 21, 5. Szalóczi Trans 11, 6. Bull's 7, 7.Arany Ászok 3 pont.
Rajt két kötelezõ gyõzelemmel Ahhoz képest, hogy eredetileg csak szeptember 13-án léptek volna elõször pályára a Tünet SE hölgyei, s akkor is a Földes elleni idegenbeli derbin, szeptember 6-án mégis készülõdhettek az elsõ bajnoki fellépésükre, méghozzá a Kaba ellen, itthon. Az ellen a Kaba ellen, amely eredetileg nem is szerepelt a mezõnyben. Ám a megyei szövetségben három héttel a nevezési határidõ lejárta, valamint a sorsolás elkészítése után mégis áldásukat adták a Kaba indulásához. Így a megyei kézilabdarajt elsõ fordulója rögtön kettõs meccsel kezdõdött Ladányban, amelynek elsõ felvonásán a már említett összecsapás, míg a másodikon Polgár férfi együttesének a vendégjátéka szerepelt. A hölgyek találkozóján a vendégek csak az elsõ néhány percben tudtak egyenlõ partnerei lenni a mieinknek, ezt követõen már az történt a pályán, amit Baranyai Bettiék akartak. Így a 10. perctõl kezdve már csak az volt a kérdés, hogy a végén mennyi lesz a különbség a két csapat között. Ez végül 23 gólosra nõtt, s 37-14-es állásnál zárult az összecsapás. A legjobb góllövõink a 11 gólt jegyzõ Baranyai Bernadett, a 6 találatot elérõ, Karcagról igazolt Varga Erzsébet, az ötször eredményes Károlyi Anikó, valamint a 4 gólt lövõ Máté Edina voltak. Soha rosszabb rajtot. A lányok után a fiúk következtek, akik a Polgár ellen készülõdtek az idei pontvadászat elsõ bevetésére. A bemelegítésnél egy régi-új arcot is felfedezhettek a kapuban a drukkerek Kiss Csaba személyében, aki utoljára 2000-ben õrizte a ladányi együttes hálóját. Néhány hete állt edzésbe, s megpróbál visszatérni. De visszatérve a találkozóra, a vendégek egyáltalán nem vettek tudomást a mieink esélyességérõl, sõt, mindent elkövettek, hogy borsot törjenek Kótiék orra alá. Támadásban és védekezésben is rendkívül agresszíven kézilabdáztak, rendre hibára kényszerítve ezzel a mieinket. S mivel a mi fiaink sem mentek keménységért a szomszédba, így mindkét hatos elõtt óriási csata dúlt, kevés góllal. Ahogy telt az idõ, a polgáriak egyre többször csaptak át durvaságba, többször is megpróbálták provokálni a mieinket, akiket sajnos sikerült is. Hol az egyik, hol a másik csapat fogyatkozott meg egy, sõt akár két fõvel is. Az idõ azonban nekünk dolgozott, a vendégek a kondícióbeli hiányosságukat nem tudták a durvaságaikkal ellensúlyozni. Szép lassan teljesen felõrlõdtek, s a mieink ezzel egyenes arányosságban növelték a gólkülönbséget. A mérkõzés végét jelzõ duda 22-15-nél szólalt meg, azaz hétgólos diadalt arattak a Kóti-legények, ami azonban csöppet sem volt olyan könnyû, mint a lányok gyõzelme. Ám ez is két pontot ért, s a csapat megtette az elsõ lépést a cél eléréséhez.
végül Derecskén is pályára léptek. Emellett a vezetõség úgy döntött, hogy mindkét együttest indítja a debreceni XVIII. OTP Bank Karnevál Kupán. A gyerekcsapat a csoportjában nyeretlenül végzett, ám a helyosztón már magabiztosan nyert 5-3-ra. A nagyok szereplése eredményesebb volt. Együttesünk az elsõ meccsen a DSI SE '94 ellen 1-0-ra diadalmaskodott, majd az Al Nashr nevezetû arab csapat ellen végig vezetve, az utolsó percben bekapott góllal ikszelt (1-1). Az utolsó csoportmeccsen a Panavez nevû litván gárda 3-1-arányban jobbnak bizonyult, így a rosszabb gólarány miatt Balogh Richárdék a 3. helyen végezve játszhattak helyosztót a 9-12. helyért. Itt az elsõ meccsen 1-0-ra nyertek a Hajdúböszörmény ellen, majd a POSA FC Pálháza ellen a gólgyártással sem volt gond, a vége 7-0 lett. Az utóbbi két gyõzelem azt jelentette, hogy a Püspökladányi LE serdülõ csapata a 9. helyen végzett a Karnevál Kupán, úgy, hogy csupán egyszer kapott ki. Külön öröm, hogy a 1994-es kategóriában a gólkirályi címet a ladányi Mogyorósi János nyerte meg 5 találatával. A Karnevál Kupán egyébként a '94-es és '95-ös korosztályban is a DVSC csapatai nyertek, amelyekben három ladányi fiatalnak is jelentõs szerepe volt. Az utóbbi korosztályban Mészáros József remek védései és Szalóczi Zoltán 3 gólja, míg a nagyobbaknál Karacs Péter gólpasszai segítették a Loki csapatait a dobogó tetejére.
A PLE serdülõ csapata
Focistáink a tabella tetején Újabb két meccsen, ráadásul két gyõztes meccsen vannak túl a focisták, akik a Létavértes II. elleni hazai diadalnak, no meg az ellenlábas csapatok botlásainak köszönhetõen az 5. fordulót követõen átvették a vezetést a bajnokságban. Az ifisták 4-0-s gyõzelme után a felnõttek is ragaszkodtak a négy hazai gólhoz Szabó Máté, Czibi Lajos, Tüdõs Balázs és Varga László révén. Igaz, Eszenyi Viktor mögött is megzörrent egy alkalommal a háló, ám a 4-1-es siker így is fölényes volt, s nagyon fontos három pont járt érte. Egy héttel késõbb újabb hazai fellépés várt a mieinkre, ezúttal a tavaly még NB III-as, szebb napokat megélt Hajdúnánás ellenében. Az ifjúságiak ezúttal is irányt szabtak: 16-0-ra nyertek (még Aranyos Ádám kapuskirúgásból is lõtt gólt!!!). Az már a kezdés elõtt látszott, hogy nehéz lesz lekopírozni az ifjoncok eredményét. Nem is sikerült, bár a helyzetek alapján nem álltak tõle távol a fiúk. A 4-0-s elsõ félidõt követõen a folytatásban sajnos rengeteg százszázalékos helyzetet „elönzõztek” támadóink, így a vége csak(!) 6-0-lett, de akár két számjegyû is lehetett volna az eredmény. A gólokat a mesterhármast jegyzõ Szabó Máté mellett Berecz Zsolt, Jámbor Sándor és Domokos Imre szerezték. Faragó László
A Karnevál Kupán hangoltak a bajnokságra A nyár elején változások történtek az utánpótlás futball csapataink háza táján. A helyi utánpótlás élén továbbra is Mészáros József áll, ám az újjá alakult gyerekcsapatot Károlyi Albert, míg a serdülõt Boruzs István irányítja az új szezonban. Ennek tükrében több felkészülési mérkõzést is játszottak a csapatok a bajnoki rajt elõtt. Ezek során elõbb itthon fogadták a DVSC korosztályos együtteseit, majd Karcagon vendégeskedtek a srácok,
PÜSPÖKLADÁNYI
Hírek
ISSN:0866-1375
Laptulajdonos : Püspökladány Város Önkormányzata Felelõs szerkesztõ : Dienes Zoltán Fõszerkesztõ D. Sári Andrea
Szerkesztõség : 4150 Püspökladány, Petõfi u. 5-7. Tel : 54/514-171 email:
[email protected] Tördelés, grafika : multimedia design Nyomás : Hektográf Nyomda Püspökladány
12. Vályogvetõ tanfolyam indul Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ püspökladányi kirendeltsége vályogvetõ tanfolyamot indít hátrányos helyzetû, elsõsorban roma származású, tartós munkanélküliek számára. A 2008-as évtõl rendszeresen tartanak a kirendeltségen kerekasztal beszélgetéseket roma vezetõk számára, ahol elmondhatják gondjaikat, problémáikat. A képzés ötlete az egyik ilyen találkozón született.
Ebbõl lesz a vályogtégla - mutatja Macsaj vajda
-A tavaszi megbeszélésen merült föl az igény arra, hogy vályogvetõ tanfolyamot szervezzen kirendeltségünk. Ezt az igényt jeleztem az Északalföldi Regionális Munkaügyi Központ fõigazgatójának, illetve a képzési osztályunknak. Ezt követõen kezdõdött el a tanfolyam szervezése. Néhány héttel ezelõtt meg is érkezett a hír, hogy megkaptuk a tanfolyamot - tájékoztatta lapunkat Fórián Éva Anett, az Észak - alföldi Regionális Munkaügyi Központ püspökladányi kirendeltségének vezetõje. A szeptember 8-án induló, másfél hónapos tanfolyam betanító jellegû, intenzív képzés. Napi hat, illetve nyolc órában folyik az elméleti, illetve a gyakorlati oktatás. Az elméleti oktatás az Innovációs Központban lesz, a gyakorlati képzéshez KovácsAndrás Macsaj vajda biztosítja a helyszínt és az alapanyagokat. Udvarán már 400 bála szalma és egy rakás újrahasznosítható, törmelék vályog várja a szorgos kezeket. - Munkát akarunk végre, és nem segélyt! - jelenti ki határozottan Kovács András Macsaj vajda, akinek hívó szavára egymás után jöttek a jelentkezõk a tanfolyamra. Hamar meg is lett a képzés indításához szükséges létszám. Örülnek a lehetõségnek, azok, akik bekerültek a csapatba. - Azonnal kaptunk az alkamon, még a feleségem is. Köszönjük a cigányvajdának és a munkaügyi központnak, hogy lehetõséget biztosít számunkra, hogy tudjunk dolgozni. 1990 óta csak szociális segélyen voltunk, olyan munkát kapunk, hogy a munkaügy behívott egy hónapra, utána eltelt egy év, másfél év és senki nem szólt hozzánk. Hét gyerekünk van, segélybõl nem tudunk megélni -mondja Kovács Pál. - Végre rendes fizetést fogunk kapni, nem csak azt a 26 ezer forint szociális segélyt. Így Püspökladánynak aktív dolgozói tudunk lenni, nem csak eltartottjai. Gyerekeinknek jobb körülményeket tudunk majd biztosítani mondja Ruszó László, aki feleségével hat kiskorú gyermeket nevel. A vályogtégla tökéletes hõszigetelõ, az elõállítása sem kerül sokba. Ezért egyre nagyobb rá a kereslet. Az értékesítésben a munkaügyi központ püspökladányi régiója segíti majd Kovács András Macsaj vajdát és csapatát. - Kirendeltségünk a tanfolyam megszervezése elõtt utánajárt ezeknek a dolgoknak. Így sikerült megegyezni egy tüzépes vállalkozóval, aki kiadta a szándéknyilatkozatát, hogy ha megfelelõ minõségben készülnek el a vályogtéglák, akkor õ azokat megveszi. A képzést követõen támogató továbbfoglalkoztatásra kerül sor. Így kívánjuk biztosítani a támogatás lejártát követõen is az ügyfelek foglalkoztatását - mondja Fórián Éva Anett kirendeltségvezetõ. A képzett szakembereknek Kovács András Macsaj vajda 2003-ban bejegyzett egyesülete biztosít majd munkát. Így próbálják õket visszasegíteni a munka világába. A szeptember 8-án induló tanfolyam nem csak a hagyományokat örökíti majd át az újabb és újabb generációkra, de lehetõséget ad húsz embernek arra, hogy ismét visszataláljon a munka világába. Verdó Ildikó
Püspökladányi Hírek 2008. szeptember 16.
Városvédõ szemmel
Római katolikus plébánia Püspökladányban a Szûz Mária tiszteletére emelt templomról 1423-ból találhatók feljegyzések, ekkor már római katolikus egyházközség volt a településen. A reformáció térnyerése után viszont több mint két évszázadon keresztül nem volt annyi római katolikus vallású lakos, hogy egyházközséget alkothattak volna. 1715-ben II. Rákóczi Ferenc birtokait - így Püspökladányt is elkobozták, kamarai birtok lett. A római katolikus vallású lakosok betelepítése 1780-tól kezdõdött, és ez az egyházközség újraalapításának ideje is. A plébánia elõször az 1791. évi kamarai épületek összeírásában jelenik meg. Az egykori Németszigeten állt a vályogfalú, náddal fedett, téglakéményes épület. Ezután 1819bõl található említés egy egyemeletes plébánia épületrõl, melyet az idõk folyamán többször is bõvítettek. A második világháború után a régi épület fenntartásához az egyházközségnek nem volt elég anyagi ereje. Többször is felmerült az értékesítés gondolata, végül 1967-ben az akkori Zöldmezõ Termelõszövetkezet vásárolta meg, és vállalta, hogy az egyházközség tervei alapján felépíti a templomkertben az egykori Szegedi-halom oldalában a ma is látható plébániát. R.J.
Elõdeink nyomában
Tizedek A feudális társadalomban a településeken úgynevezett tizedek jöttek létre. Ezeket ma úgy neveznénk, hogy a helyi önkormányzat legkisebb egységei (választókerületek). Püspökladány életét elsõsorban a kamara, majd a vallásalapítványi uradalom tisztjei, azok rendtartásai és az úrbéri szerzõdések szabályozták a megyei közigazgatási szervek mellett. A földesúrnak járó szolgáltatások mint a robot, emellett a faluközösséget érintõ terhek mint a vizek gátjainak vagy utak töltéseinek építése, javítása, illetõleg a szolgabírói parancsok mint a katonaság szállítása élelmezése a faluközösség feladata volt. E munkáknak a megszervezése és a lakossággal való ismertetése a helység fõbírájának és tanácsának volt a feladata. Püspökladány tizedszervezete igen korai eredetû lehetett. Minden tized élén egy utcatizedes állt. A tizedesek 1774. évi esküvési formulájából ismerjük feladataikat: „A szolgálatra a Lakosokat igaz sorral vetem és senkinek Jó akaratért, Barátságért, Atyafiságért (ellenben Harag, Bosszúság és félelem miatt) nem kedvezek, sor szerént való szolgálattyát el nem engedem. A ki jelentendõ dolgokat Parantsolat szerént mindeneknek tudtokra adom.” Püspökladány hat-nyolc tizedre volt osztva. Egyes forrásokból arra lehet következtetni, hogy a kender- és dinnyeföldek szétosztása, a pásztorok szerzõdtetése is tizedenként történt a jobbágyvilágban. Õsrégi szokás volt Püspökladányban, hogy a téli éjszakákra minden tizedben néhány házat kijelöltek, hogy éjszakai ügyeletre õrt állítson. Tizedenként 3-4 férfi bundásan, vasvillával vagy bottal, lámpással felszerelve esti harangszótól éjfélig járta a maga tizedét, vigyázta a csendet, rendet, tüzet, idegen járókelõt, éjfélkor pedig másik 3-4 házból való õrnek adta át a szolgálatot. Állítólag még a huszadik század elején is tizedbeosztás szerint jelölték a községi esküdteket, de az elsõ világháború után megszûnt, és viszonylag rövid idõ alatt el is felejtõdött a tizedek szerepe a régi falu életében. R.J.