Hímzett párnavég, Orosháza (XIX. század első fele)
Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 124
Békéscsaba, Nemzetiségi Néprajzi Kiállítás
Bevezetés A kiállítás ötödfél küzdelmes évszázad közös sorsát tárja a látogató elé: a magyarsággal sorsközösségben élő szlovákok, románok, szerbek és németek hazát építő szimbiózisáról, az együttélés során kialakult hagyományos kultúrájáról villant fel képeket. Békés régi paraszti életébe a természeti környezet által jórészt meghatározott népi építészet, valamint a hagyományos gazdálkodás egységességet sugalló témakörei vezetik be a látogatót. A gazdálkodás és építészet egységesítő, a betelepültek hagyományos kultúráját egymáshoz közelítő hatásával szemben az egyes nemzetiségi csoportok legsajátosabb jegyeit mutatja be a kiállítás második, terjedelmében is hangsúlyosabb része.
A soknemzetiségű társadalom A mai, soknemzetiségű Békés megye területét egykor földművelő magyar lakosság népesítette be. A XVI. és XVII. század eseményei azonban gyökeres változást hoztak e táj és népe életébe. Az 1566. évi dél-tiszántúli török hódítás és a századvég hadjáratai kíméletlenül megritkították a népességet. A megsemmisült aprófalvak életben maradt lakossága a Körös menti nagyobb lélekszámú mezővárosokban remélt oltalmat. A Körösöktől délre eső, elnéptelenedett területekre való visszatérést nagyban nehezítették a hadiesemények, az 1695. évi felszabadulást követő Rákóczi-szabadságharc e térségben, a Körösök mentén zajló harcai. A nemesi vármegye újjászervezésére 1715-ben került sor. A harcokban elpusztult nemességet pótlandó, a megye vezetői, tisztségviselői Biharból kerültek ki. A megye új földesura Harruckern János György udvari hadiélelmezési biztos lett, aki a harcokban tett szolgálatai ellenében jutott a Békés megyei puszták jelentős részéhez. A vidék újjátelepítése és termővé tétele alapvető érdeke volt az új földesúrnak. A szervezett magánföldesúri telepítés fő szakasza 1746-ig tartott. A szabad földfoglalás és vallásgyakorlás reményében tömegesen érkeztek Békésbe más vidékek idegen ajkú jobbágy telepesei. A három évtized alatt a Dunántúlról, a Jászságból és Hajdúságból magyarok, a Felvidékről szlovákok, Erdély keleti részéből románok, a Délvidékről szerbek, a Rajna vidékéről németek költöztek a békési területre. Így vette kezdetét az új békési településhálózat kialakulása, amely egykori Arad, Bihar, Csanád, Csongrád és Külső-Szolnok megyei területeket is magában foglalt. A telepítési folyamat második szakasza az 1750-es évektől a XIX. század végéig tartott. Leghangsúlyosabb jellemzője az volt, hogy a túlnépesedett mezővárosokból kirajzó csoportok egyre intenzívebben vették birtokukba az addig még lakatlan területeket. A késő feudalizmus időszakában ide települő jobbágyok helyzete (lehetőségeik, feladataik) nemzetiségi és vallási hovatartozásuktól függetlenül azonos volt. Vagyoni helyzetük azonban már a XVIII. század második felében erőteljes differenciálódásnak indult. E számottevő differenciálódás csak fokozódott a XIX. században. A vagyoni és társadalmi különbségek kialakulásában a nemzetiségi hovatartozásnak alig volt szerepe: magyarok és nem magyarok egyaránt megtalálhatók a társadalom minden rétegében. A társadalmi érintkezés és az
egymásrautaltság a tájegység lakosságában a sorsközösség érzését váltotta ki. Ennek egyik pregnáns kifejezője a közigazgatásban, az egyházi életben és az iskolai oktatásban is érvényre jutó kettős nyelvhasználat volt. A közös sors vállalását fényesen bizonyítja egyebek között az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc egyöntetű támogatása.
1 Magyarország 1660-ban, Párizsban kiadott térképe
2 Gyula 1566-ban, korabeli metszet
Gazdálkodás Békés megye kedvező természetföldrajzi adottságai nagyban elősegítették a gabonatermesztés fellendülését. A jó minőségű talajok és a megfelelő éghajlati viszonyok a hagyományos földművelést már a letelepülést követő években megyeszerte a lakosság alapvető termelőtevékenységévé tették. Kezdetben inkább a szemtermelés dominált. A XVIII. század derekától a búza mellett az állattartásban fontos kukorica termesztése is jelentős szerephez jutott. A század végére a művelés alá fogott terület lakosonként elérte az egy
holdat, s így lehetővé vált, hogy gabonából jóval az önellátás mértékén felül termeljenek a békésiek. A gabonatermesztésre igen alkalmasnak bizonyultak az orosházi földek. A múlt század második felében fellépő konjunktúra, a jól kiépített kereskedelmi kapcsolatok is serkentőleg hatottak a hagyományos földművelésnek erre az ágára. Az orosházi határban a leggyakoribb volt a 15—20 holdas kisbirtok (de még gyakori a nagyobb, 40-50 holdas kisbirtok is) a század második felében. A kisbirtok kétharmadán termeltek kalászosokat, négyötöd részben búzát. Az értékes áru legfőbb közvetítői Szentes és Hódmezővásárhely gabonakereskedői voltak. Az 1860-as években a városban is számottevő gabonakereskedő réteg települt meg, az egyremásra épülő magtárak jelzik szaporodásukat. Orosházán még az első világháborút megelőző években is a búza maradt a szerény gyarapodást is lehetővé tévő jövedelem fő forrása.
3 Az anyagi kultúrát bemutató terem átnézeti képe
A letelepedést követően átmenetileg az élelemszerzés fontos forrása volt a halászat és a vadászat. A Berettyó és a Körösök bővében voltak a halnak, egyebek között compó, csíkhal, kárász, harcsa, menyhal, kecsege, csuka, márna, tokhal került a hálókba. A vadvizes, nádasmocsaras területek, elsősorban a Kis- és Nagysárrét gazdag vadmadár-állománynak adtak otthont. A zsákmányolás azonban csak néhány esztendeig bírt meghatározó jelentőséggel. A mocsaras területek fokozatos kiszárításával egyre nagyobb szerephez jutott az állattartás, ennek is külterjes változata. A legeltető állattartás még a Sárrét 1855-ben megkezdődött lecsapolása után is erős versenytársa maradt az istállózónak. Kedvező időjárási viszonyok esetén a művelés alá még nem fogott puszták bőséges legelőt biztosítottak a szarvasmarhának és a juhnak. A jó füvű legelők sok vállalkozó szellemű bérlőt vonzottak, kik az Erdélyben és Moldvában vásárolt sovány állatokat itt felhizlalva, jelentős haszonnal értékesítették a nyugatabbra lévő piacokon, s göbölycsordáikkal egészen Bécsig kereskedtek. Az igen elterjedt juhtartást a XIX. század elején több helyütt az adózás mértékéhez igazodó földesúri tilalommal kellett szabályozni. A XIX. század elejétől ez egyre intenzívebbé váló földművelés hatására fellendült a tengerin hizlalt sertések tenyésztése. A táj ló tartásában jelentős fordulatot hozott a II. József császár által alapított mezőhegyesi „álladalmi ménesbirtok”. A nemesebb lófajták meghonosítását célzó vállalkozás nyomán jelentősen fellendült a lótartás, s egyes paraszti közösségek - többek között a battonyai szerb kisközösség - kiváló lótenyésztőkké váltak. A szilajon vagy félszilajon nevelt jószág legeltetését és őrzését a falusi társadalomból kivált,
a paraszti közösségek által felfogadott pásztorok végezték.
4 A hagyományos földművelés eszközanyaga
Lakáskultúra A Békés megyét megülő jobbágytelepesek építő kultúrája kezdetben meglehetősen alacsony színvonalú volt. A letelepedést követő évtizedek uralkodó lakástípusa volt a föld alá süllyesztett, ún. veremlakás, amelynek csak teteje haladta meg a földfelszín magasságát. Lényegében a század közepétől jelentek meg, s terjedtek el a fennálló, főként nádfalakból felépülő, sárral tapasztott házak. A megye népi építészetének ma ismert, jellegzetes lakóháztípusa, az ún. alföldi vagy középmagyar lakóház csak a múlt század második felében terjedt el széleskörűen, s általa a Békés megyei települések külső képe meglehetősen egységessé vált. Ugyanakkor a lakóházak belső világában a felhasznált bútorzat, a szőttesek, a népi vallásosság tárgyai révén jelentős különbségek alakultak ki, amelyek elsősorban a tisztaszoba berendezésében és annak elrendezésében figyelhetők meg. A kétegyházi román tisztaszobája párhuzamos elrendezésű: a szoba hossztengelyében álló asztalt jobbról és balról két ágy fogja közre. A jelleg nélküli bútorokat — középkori hagyományelemként — színpompás román szőttesek, keménycserép tányérok és naiv bájú ikonok egészítették ki. Sarkosan elrendezett faragott-festett bútorzatával ősibb elvet követ a tótkomlósi szlovák tisztaszoba. A berendezést készítő helyi mesterek (akárcsak a fazekasok) szakmájuk fogásait Vásárhelyt tanulták meg. A diagonális elrendezés a tisztaszoba terét kettős funkciójúvá teszi: lakó tért és kultikus tért különít el a kemencétől kiinduló, képzeletbeli átló.
5 Bolondkocsi kereke Orosházáról
6 Berakással díszített pásztorbot Dobozról, az 1920-as évekből
Ruházkodás, viselet A megye soknemzetiségű népi társadalmának ruházkodása szinte a letelepedéssel egyidőben kezdett egységesülni. A Péró-felkelés (1735) nyomán keletkezett kárlajstrom világít rá arra, hogy a jobbágy telepesek ruházkodása már a század első felében sem tükrözte az etnikus specifikumokat. 1839-ben Fényes Elek hasonló értelmű megfigyelésében leszögezi, hogy a „... Békés megyei férjfiak ... magyar szíjas nadrágot ..., az asszonyok ... felöltőt, magyar szoknyát ... kordoványcsizmát viselnek ...” Ha nem is volt kizárólagos, de hangsúlyos maradt mindvégig az egységesülés irányában ható tendencia, amelynek legjellemzőbb ismérve a gyári előállítású kelmék nagyarányú felhasználása. Bár igazi színes viselet Békésben sem alakulhatott ki, több eleme mindvégig jótékonyan oldotta az uniformizáló hatású városipolgári ruházkodást. A férfiak — ruházkodásuk polgári elemeivel párhuzamosan – századunk húszas évéig szinte mindenütt a megyében megtartották a Dél-Alföldre jellemző fehérruhaviseletüket. Emellett több színes darab tarkította a férfiak felsőruházatát. Ilyen volt korábban a múlt század végére a női viselet részévé vált - ködmön (kuzuch, cojoc), a hat-tíz bőrből készült suba, amelyeket a megyében élő szűcsök készítettek. A hímzett és rátétes díszű szűrök és szumánok a bihari és hajdúsági szűrszabók meghonosított termékei. A román és szerb férfiak arannyal kivarrt díszkötői Bánátból és Erdélyből kerültek megyénkbe.
Textilművesség A paraszti gazdaságok önellátási törekvéseiben jelentős szerepet játszott a szövés-fonás jellegzetesen asszonyi munkája. A nők felkészítése e fontos — a férjhezmenetelben is szerepet játszó — tevékenységre már igen korán, nyolc-tíz éves korukban megkezdődött. Mire serdülővé cseperedtek a lányok, már önállóan is tudtak dolgozni, stafírjuk elkészítésében aktívan közreműködtek. Idős korukra sem váltak hűtlenné a majd minden Békés megyei házban fellelhető szövőszékhez: lányukat, unokájukat tanították az ősi mesterség fogásaira. Az alapvető textilnövény mindvégig a kender volt. Termesztéséről már a XVIII. század utolsó évtizedeiből vannak adatok. A kender feldolgozásához szükséges munkaeszközöket kezdetben vándor ács- és bognárlegények készítették, később már egyre inkább a helybeli
mesterek faragták, esztergálták a tilót, rokkát, szövőszéket. A másik, bőséggel rendelkezésre álló nyersanyag a gyapjú volt. A pamut- és lenfonal bolti raktárakból került a háztartásokba. A békési leányok és asszonyok igazán jeleset tudtak alkotni a szövésben, és az ennél kisebb teret hódító hímzésben. A szövés-fonás munkája valósággal árutermelő tevékenységgé bővült, s lényegében a második világháborúig virágzott. Tudjuk, hogy pl. Mezőberény német asszonyai a szűkös háborús esztendőkben rendszeresen piacoztak vásznaikkal s a belőlük készített ruhadarabokkal a megyeszékhelyen, Békéscsabán.
A közelmúlt A múlt század második felében lejátszódó kapitalista fejlődés felgyorsította az addig zárt közösségek, etnikai csoportok nyitottabbá válásának, fellazulásának folyamatát. A birtokviszonyokban bekövetkezett változások, a vagyoni helyzet differenciálódása a békési népi társadalom mélyreható átrétegződését eredményezte. Míg egyfelől egyes feltörekvő magyar és nemzetiségi családok kezében gyakran több száz holdnyi birtok koncentrálódott, addig másfelől magyarok és nemzetiségiek ezrei váltak nincstelenekké. Természetes, hogy az osztályküzdelmekbe a nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül kapcsolódtak be az ipari munkások és az agrárproletárok. A Békés megyei nemzetiségi települések lakossága híven őrzi anyanyelvét, szellemi hagyományait napjainkig. Ennek bizonyítékaként említhető, hogy a bemutatott kiállítás tárgyainak több mint fele az utóbbi évtizedben került a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzi gyűjteményébe.
7 Népi lakóház festett táblájú ablaka a XIX. század második feléből
Nemzetiségeink hagyományai, szellemi öröksége szerves részét alkotják szocialista hazánk kulturális értékeinek, örökségének. Grin Igor
EXPOSIŢIA NAŢIONALITĂŢILOR BÉKÉSCSABA In urma cuceririlor turceşti din anul 1566 şi a repetatelor campanii militare populaţia maghiară de agricultor din sudul meleagurilor din Tiszántúl s-a prăpădit, ori s-a refugiat. Judeţul Bichiş a fost reorganizat in anul 1715 cu nobilimea adusă din Bihor. Noul latifundiar a inceput recolonizarea judeţului pustiu. Perioada principală de colonizare, organizată direct, cade pe perioadă dintre anii 1718-1746. Pe teritoriul judeţului Bichiş de azi, în această perioadă au venit unguri din Dunántúl, slovaci din Felvidék, germani din valea Rinului, români din Ardeal şi Sîrbi din ţinuturile de miazăzi. A doua perioadă a colonizării incepe în anul 1750 şi durează pînâ la sfirşitul secolului trecut. Condiţiile coloniştilor - indiferent de apartenenţa lor naţională — era similară, dar situaţia lor materială s-a diferenţiat simţitor întrun scurt timp. Apartenenţa de aceiaşi clasă a societăţii feudale, a trezit între colonişti conştiinţa soartei comune. Cultivarea cerealelor încă de la început a fost principala activitate productivă a populaţiei. Păminturile bune ale judeţului a făcut posibil, ca unele aşezări să devină cele mai bune pentru cultivarea cerealelor. In Orosháza, unde cel mai mare izvor de ciştig al populaţiei era grîul, pe jumătate din proporţie se cultiva numai grîul. Paralel cu reglarea şi canalizarea rîulilor a primit teren creşterea animalelor. Păşunile din Bichiş, cu iarbă bună a atras mulţi arendaşi, care continuau amplu comerţul de animale. Pe lîngâ creşterea cornutelor, porcilor şi a oilor, a adus o mare schimbare întemeierea „hergeliei de stat” din Mezőhegyes de împăratul Iosif al II., care a răspîhdit îh judeţ creşterea cailor în grajd. Pe la mijlocul secolului al XIX. s-au. răspîndit casele de tipul unguresc, középmagyar, care au dat aşezărilor un caracter uniform. Modul aranjamentului, mobilierul folosit precum şi textilele genereaza o considerabilă diferenţiere dintre cultura locuinţei naţionalităţilor. In societatea multinaţională din judeţul Bichiş a început de timpuriu uniformizarea înbrăcăminţii, datorită folosirii de material textil de fabrică cantitativ mare. Dar totadată, unele piese ale îmbrăcăminţii ţărăneşti dizolva portul orăşenesc—burghez uniformizat. Datorită nivelului redus al producţiei de mărfuri, de la început era de mare inportanţă ţesutul, îndeletnicirea specială a femeilor, care de pe la mijlocul secolului trecut a devenit o îndeletnicire adevărat productivă. Naţionalităţile şi azi îşi păstrează limba, tradiţiile şi aceste valori culturale se integrează organic în cultura patriei noastre socialiste. Igor Grin
8. Középmagyar népi lakóépület alaprajza
Inscripțiile ilustrațiilor 1 Harta Ungariei din anul 1660 editată la Paris 2 Gyula în anul 1566. gravură contemporană 3 Prezentarea culturii materiale 4 Uneltele agriculturii tradiţionale 5 Roata căruţei nebune din Orosháza 6 Toiag de cioban, împodobit cu încrustatie din anii 1920 din localitatea Doboz 7 Geamul unei case ţărăneşti, cu table pictate, din a doua jumătate a secolului al XIX. 8 Planul unei case ţărăneşti de tipul középmagyar 9 Planul unei „sobe curate” cu aranjament paralel (Chitighaz) 9/a Planul unei „sobe curate” cu aranjament pe colţ (Tótkomlós) 10 Etajeră (teka) cioplită si pictată din Tótkomlós, anul 1880 11 O parte din expoziţie care reprezintă îmbrăcămintea naţionalităţilor din Bichiş 12 Cojoc femeiesc, Bichis.sfîrşitul secolului al XIX. 13 Ţesături şi brodării ungureşti, slovace, româneşti, nemţeşti şi sîrbeşti de pe la sfîrşitul secolului XIX. 14 Prosoape de zile mari, (brodate) în dungi, din Mezőberény, anul 1920. 15 Recvizitele sărbătorilor la nemţi, romani şi sîrbi de pe la începutul secolului al XX. 16 Castron cumetresc, din Tótkomlós, a doua jumătate a secolului al XIX. 17 A doua sală a expoziţiei Pe foia de titlu: Detaliu de pernă brodată cu lînă din a doua jumătate a secolulni al XIX - lea; Orosháza. Pe coperta: Icoana pesticlă al lui Sf. Gheorghe. Chitighaz, secolul XIX - lea.
NÁRODNOSTNÁ VÝSTAVA – BÉKÉSCSABA Následkom tureckého dobytia z r. 1566. a opakujúcich sa vojenských vyprav vyhynula, alebo utiekla väčšina maďarského obyvateľstva zaoberajúca sa polnohospodárstvom v JužnomZátisí. Békéššku župu v roku 1715-om zreorganizovali pomocou nového vedenia privolanou z Bihorskej župy. Novy zemepán začal osidl‘ovať vyľudnenú župu. Hlavná etapa zorganizovaného osidlovania sa odohrávala medzi r. 1718—1746. Na dnešnej oblasti Békéšškej župy v tomto čase sa usadili Maďari zo Zadunajská, Slováci z Horniakov, Nemci z okolia Rynu, Rumuni zo Sedmohradska, Srbi z Banátu. Druhá etapa, začínajúca sa od roku 1750, trvala do konca minulého storočia. Stav osidlencov — bez zreteli na ich narodnú prislušnosť—bol totožný', ale v majetkovy'ch pomeroch v behu krátkych čas nastala značná diferenciácia. Príslušnosť k tej istej vrstvy feudálnej spoločnosti v osidlencoch vzbudila vedomie spoločného osudu.
9 Párhuzamos elrendezésű tisztaszoba alaprajza (Kétegyháza)
Pestovanie obilia zo začiatku patrilo k základnej hospodárskej činnosti. Urodná békéšska pôda umožnila, aby sa jednotlivé osady stali vynikajúcimi pestovatelmi obilnin. Na Orosházi, kde hlavnyrn zdrojom zysku obyvatelstva bolo žito, na polovici pôdy pestovali pšemicu. Paralelne s kanalizáciou sa rozširoval chov dobytka. Bujné békéšske pastviny privábili mnoho nájomcov, ktorí sa zaoberali vyvinutým obchodom zvierat. V chovu zvierat na okoli, po pri chovu rožného statku, sviň, oviec, značnú zmenu priniesol so sebou žrebčinec v Mezőhegyesi založený Jozefon II.-m, čo rozšíril prax maštalného' chovu koní v celej župe. Od polovice XIX. storočia sa rozšíril l‘udovy obytný dom stredomadarského rázu, čo dodala dedinám jednoliatu tvár. Spôsob usporiadania a nábytok v kultúre bývania u jednotlivých národností prinesú so sebou pozoruhodné odlysnošti.
9/a Sarkos elrendezésű tisztaszoba alaprajza (Tótkomlós)
Proces zjednocovania v šateni sa obyvatel‘stva mnohonárodnostnej Békésskej župy sa už veľmi skoro začína pre používanie priemyselných tkanín v rozšírenom kruhu. Jednotlivé elementy pestrého ľudového kroja zase zneutralizujú vplyv uniformizovanosti meštianského šatenia sa.
10 Faragott-festett falitéka Tótkomlósról, 1880-ból
Pre nízku úroveň tovarovej výroby od začiatku mala velký význam ženská práca pletenia, ktorá od polovice minulého storočia priam dosiahla rozmery tovarovej výroby. Vzdor týmto zmenám národnosti i dnes pestujú svoj jazyk, svoje tradicie, a tieto kultúrne hodnoty sa organicky včlenia do kultúry našej socialistickej vlasti. Igor Grin
11 A békési nemzetiségek ruházkodását bemutató kiállításrészlet
Register obrazov 1 2 3 4 5 6 7 8 9 9/a 10 11 12 13 14 15 16 17
Mapa Uhorska, vydaná v Paríži r. 1660. Gyula v r. 1566., súdobá rytina. Prehl‘adny obraz výstavnej sieni pre domonštráciu hmotnej kultúry. Náradia tradičného poľnohospodárstva. Takzvaný „bláznivý koč“ na odvážanie pšenice z role. Vložkami ozdobená pastierska palica z Dobozu, z 1920-ých rokov. Okno sedliackeho domu s mal‘ovanou obločnicou z druhej polovice XIX. str. Pôdorys obytného domu stredomad‘arského ľudového rázu. Pôdorys paralelne usporiadanej „čistej izby“. (Kétegyháza) Pôdorys uhlovo zariadenej „čistej izby“ z Tótkomlóšu. Vyrezávaná mal‘ovaná nástenná skriňka z Tótkomlóšu, z r. 1880. Detail z výstavy námetom satenia sa národností v Békeskej župe. Ženský kožuch, Békés, koniec XIX. str. Madarské, slovenské, rumunské, nemecké a srbské vyšívania a tkaniny z prelomu XIX. a XX. storočia. Pásikavý nemecký uterák pre slávnostné príležitosti z Mezőberényu, 1920-é roky. Svojrázne rekvizita značných dní Nemcov, Rumunov a Srbov zo začiatku XX. storočia. Nádoba, v ktorej jedlo nosievali tehotnej žene z Tótkomlóšu, z XIX. storočia. Prehl'adný obraz miestnosti II.
Na prvé strane obálky: Vlnou vyšívané konce podušky z prvej polovice XIX. storočia. Na posledné strane obálky: Sklený ikon svätého Juraja z XIX. storočia, Kétegyháza
NARODNOSNA IZLOZBA BÉKÉSCSABA Tursko osvajanje 1566. godine zatim pohodi potkraj sedamnaestog stoljeća prouzrokovali su da zemljoradničko madjarsko življe južnog Prekotisja pogine ili napusti svoj zavičaj. 1715. godine na čelu pozvanim iz Bihora poglavarstvom županija Békés je reosnovana. Novi vlastelin, barun Johann Georges Harruckern uskoro je zapoćeo naseljavanje opustošenog vlastelinstva. Glavni etap organiziranog naseljavanja proižasao je izmedju 1718—1746. godine. Na područje sadašnje županije Békés doselili su se za to vrijeme Madjari sa Prekodunavja, Slovaci iz Gornje Ugarske, Nijemci iz Rajnske oblasti, zatim Rumuni iz Tansilvanije i Srbi iz Banata. Sekundarna faza seobaotpočevši okolo 1750 g. godine— potrajala je sve do konca devetnaestog stolječa. Položaj doseljenih kmetova - bez obzira na njihovu narodnosnu pripadnost - bio je identičan, ali imovno im se stanje znatno diferenciralo za relativno kratko vrijeme. Osjećaj pripadnosti k istom sloju feudalnog društva veoma rano probudio je u doseljenicima saznanje opšte sudbine.
12 Női ködmön, Békés, XIX. század vége
Proizvod žita s početka je bio osnovnom djelatnošću življa. Zahvaljujući plodorodnim zemljištima pojedina naselja — medju ostalim i Orosháza - istaknuli su se vrhunskim proizvodom žita. U selu Orosháza na polovici zemljišta proizvadjala se je psenica koja je postala glavnim izvorom dohodka. Nakon zaštite kraja od poplava stoćarstvo je postepeno steklo sve veči značaj. Kvalitetne paše uzete su pod najam te razvijena je značajna trgovina stokom. U stočarstvu došlo je do znatnih promjena kada je car Josip II. osnovao državnu konjušnicu u Mezőhegyesu, budući da je s time stvoren naćin širenja intenzivnog konjogojstva u županiji. Od sredine XIX. vijeka rasprostranjen je tip srednje—madarske kuće, što je dovelo do jedinstvenog izgleda naselja. Ipak, zahvaljujuči namještaju i predmetima te primijenjenom rasporedu namještaja, u stambenoj kulturi pojedinih narodnosti nailazimo na znatne razlike. U odjevanju narodnosti mnogoetničke županije Békés proces integracije žapoceo je veoma rano zbog upotrebe znatne kolicine industrijskih tkanina. Preživjeli elementi narodne nošnje istovremeno dobrotvorno su ublažavali monotonost uniformisane varoško—gradjanske odjeće.
13 Magyar, szlovák, román, német és szerb hímzések és szőttesek a századfordulóról
Zbod niskog nivoa proizvodnje s početka je bio os velikog značaja specifičan vid ženskog posla — tkanja koji je prerastao od sredine proslog stoljeća takoreč u robnu proizvodnju. Ovdašnji narodnosti i dan danas čuvaju svoj maternji jezik i tradicije, te ove vrijednosti ulaze u sastav kulture naše socijalističke domovine. Igor Grin Popis slika 1 2 3 4 5 6 7 8 9 9/a 10 11 12 13 14 15 16 17
Zemljopisna karta Ugarske izdana u Parizu 1660. godine Gyula 1566.godine, savremena gravira Materijalna kultura - pogled na prvu salu Sprave tradicionalnog ratarstva Točak tzv. ludih kola, sredstva za prijenos žita Pastirski štap ukrašen pločicama iz sela Doboz, okolo 1920. godine Šareni prozor narodne kuće; druga polovica XIX. stoljeća Tlocrt srednjemadjarske kuće Tlocrt paralelno namještene, tzv. čiste sobe, s. Kétegyháza Tlocrt dijagonalno namještene, tzv. čiste sobe, s. Tótkomlós Šareni zidni ormar iz s. Tótkomlós, 1880. godine Odjevanje naroda županije Békés—detalj, izložbe Ženski kožuh, s. Békés, kraj XIX. stoljeca Madjarske, šlovacke, ramunske, nijemačke, srpske tkanine i vezovi sa prekretnice našeg stoljeća Nijemački ukrasni peškir iz s. Mezőberény okolo 1920. godine Specifični rekviziti nijemačkih, rumunskih i srpskih obicaja, početak XX. vijeka Čaša za kumovanje iz s. Tótkomlós, druga polovica XIX. stoljeća Pregled druge sale
Na naslodnoj stranici: Jastuk, vezani vunom iz okolice Grada Orosháza; prva polovica XIX.
Na koricama: Ikona Sv. Dorđa iz sela Kćtegyhaza; XIX. stoljeće.
14 Szedett, csíkos német dísztörülköző Mezőberényből, az 1920-as évekből
NATIONALITÄTEN AUSSTELLUNG BÉKÉSCSABA In der Folge der Unterwerfung durch die Türken im Jahre 1566 und deren laufender Feldzüge wurde die ackerbauende ungarische Bevölkerung des Südgebietes jenseits der Theiss grösstenteils ausgerottet, oder aber gezwungen ein verstecktes Leben zu führen. Das Komitat Békés wurde 1715 von den aus dem Komitat Bihar herberufenen Obrigkeit reorganisiert. Der neue Landesherr begann mit der Neubesiedlung des unbevölkerten Komitats. Der Hauptabschnitt der organisierten Besiedlung fällt in den Zeitabschnitt zwischen 1718 und 1746. In diesem Zeitraum siedelten sich im Gebiet des heutigen Komitats Békés Ungarn aus Transdanubien, Slowaken aus dem Oberland, Deutsche aus dem Rheinland, Rumänen aus Transsilvanien und Serben aus dem Banat an. Der zweite Besiedlungsabschnitt dauerte von 1750 bis Ende des vorigen Jahrhunderts. Die Situation der Neusiedler war — unabhängig von ihrer nationalen Zugehörigkeit - eine gleiche, jedoch differenzierte sich ihre Vermögenslage innerhalb kurzer Zeit bedeutend. Die Zugehörigkeit zur gleichen Schicht der feudalen Gesellschaft rief in den Neusiedlern die Erkenntnis des Gemeinsamen Schicksals wach. Von Anbeginn wurde der Getreideanbau zur grundlegenden Tätigkeit der Bevölkerung. Der fruchtbare Boden der Békéscher Landschaft ermöglichte die Herausbildung einzelner Siedlungen zu ausgezeichneten Getreideproduzenten. In Orosháza, wo die Haupteinnahmequelle der Bevölkerung der Weizen war, wurde auf der Hälfte der Landfläche Weizen angebaut. Parallel mit dem Hochwasserschutz gewann auch die Tierhaltung an Bedeutung. Die saftigen Békéscher Weiden zogen viele Pächter an, die einen ausgedehnten Tierhandel betrieben. Neben der Rinder-, Schweine-und Schafhaltung brachte in der Tierhaltung dieses Gebiets der von Joseph II. gegründete Adelslandsitz von Mezőhegyes eine bedeutende Veränderung mit sich, da durch diesen im Komitat die Praxis der Pferde-Stallhaltung verbreitet wurde. Von der Mitte des 19. Jahrhunderts verbreitete sich das mittelungarische Volkswohnhaus,
welches den Siedlungen ein einheitliches Gepräge verlieh. Die Anlegungsarten und die Einrichtungsgegenstände ergaben in den verschiedenen nationalen Wohnkulturen bemerkenswerte Unterschiede. In der Kleidung der Bevölkerung des multi-nationalen Komitats Békés begann der Vereinheitlichungsprozess schon sehr früh wegen des verbreiteten Gebrauchs von Webstoffen aus der Fabrikindustrie. Die Uniformiertheit der stadtbürgerlichen Kleidung wurde jedoch durch einzelne Elemente der farbigen Volkstrachten wohltuend aufgelockert. Wegen des niedrigen Niveaus der Warenproduktion war die typische Frauenarbeit des Webens von grosser Bedeutung, welche von der Mitte des vorigen Jahrhunderts gerechnet direkt zu einer warenproduzierenden Tätigkeit heranwuchs. Die Nationalitäten bewahren sich auch heute noch ihre Muttersprache, ihre Bräuche, und diese kulturellen Werte fügen sich organisch in die sozialistische Kultur unseres Landes ein. Igor Grin
15 Német, román és szerb jeles napok jellegzetes rekvizítumai a XX. század elejéről
Bildunterschriften 1 2 3 4 5 6 7 8 9 9/a 10 11 12 13 14
Ungarn 1660, in Paris herausgegebene Landkarte Gyula 1566, zeitgenössischer Stich Durchsicht durch den die materielle Kultur repräsentierenden Raum Materialsammlung zur traditionellen Feldbestellung Rad des Narrenwagens aus Orosháza Mit Intarsien verzierter Schäferstab aus Doboz, aus den 1920-er Jahren Fenster eines Volkswohnhauses aus der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts mit bemalten Fensterläden Grundriss eines mittelungarischen Volkswohnhauses Grundriss einer parallel angelegten, „Guten Stube“ (Kétegyháza) Eckig angelegte „Gute Stube“ im Grundriss (Tótkomlós) Geschnitzter und bemalter Wandhängeschrank aus Tótkomlós von 1880. Ausstellungsausschnitt, die Kleidung der Békéscher Nationalitäten vorstellend Frauenschafspelz, Békés, Ende des 19. Jahrhunderts Ungarische, slowakische, rumänische, deutsche und serbische Webarbeiten und Stickereien um die Jahrhundertwende Gestreiftes deutsches Schmuckhandtuch aus Mezőberény, aus den 1920-er Jahren
15 16 17
Typische Requisiten der deutschen, rumänischen und serbischen Feiertage vom Anfang des 20. Jahrhunderts Patentasse aus Tótkomlós, aus der zwiten Hälfte des 19. Jahrhunderts Durchblick durch den II. Ausstellungsraum
16 Komacsésze Tótkomlósról, a XIX. század második feléből
Auf dem Titelblatt: Mit Wolle gestickte Kissenplatte aus dem 19. Jahrhundert. Orosháza und Umgebung. Auf der Rückseite des Umschlages: St. Georg auf einem Glasikone aus Kétegyháza, 19. Jahrhundert.
17 A II. terem átnézeti képe
IRODALOM Barabás Jenő: Békés megye néprajza a XVIII. században. Gyula, 1964. Beck Zoltán: Népszokások Békés megyében. Békéscsaba, 1974. Gajdács Pál: Tót-Komlós története, Gyoma, 1896. Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. A Békés megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975. Olvasókönyv Békés megye történetéhez. II. 1694-1848. Szerk: Szabó Ferenc, Békéscsaba, 1971. Petik Ambrus: Békés megye leírása 1784. Sajtó alá rendezte: Dankó Imre, Gyula, 1961. Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa. Budapest, é.n. Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek, azaz Szarvas mezőváros krónikája. Budapest, 1938.
Készült a Tájak-Korok-Múzeumok Szervező Bizottságának megbízásából a Művelődési Minisztérium támogatásával 1982-ben 10 000 példányban. Felelős kiadó: Éri István Szerkesztette: Füzes Endre Tervezte: Köböl Vera Fényképek: Váradi Zoltán Rajzok: Rohlich S. Attila Fordítás: Csabai Lászlóné, Dominka Gerhard, Gombos János, Grin Igor Fedél: Kartográfiai Vállalat, Budapest Belív: Pannon Nyomda, Veszprém 83 82/2327 ISBN: 963-555-129 0 ISSN: 0139-245 X
I. terem 1 Újratelepülés 2 Halászat 3 Földművelés 4 Állattartás 5 Társadalom és nemzetiség 6 Népi építészet II. terem 1 Kétegyházi roman szoba 2 Díszkötők 3 Zsadányi magyar szoba 4 Viseletek 5 Tótkomlósi szlovák szoba 6 Népi textilművészet 7 Főkötők 8 Ködmönök 9 Céhes ipar
10 Népszokások 11 Tótkomlósi kerámia 12 Nemzetiségek a századfordulón
A CÍMLAPON: Hímzett párnavég, Orosháza (XIX. század első fele) A HÁTLAPON: Szt. Györgyöt ábrázoló üvegikon
Szt. Györgyöt ábrázoló üvegikon
