HIDAK A JÖVŐ PROJEKTJEIBEN Kovács Ákos beruházási vezérigazgató-helyettes Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt
Nemzeti Közlekedési Napok, 2013. november 6.
TARTALOM A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak -
Keretek, források
-
Kivitelezés alatt levő projektek
-
2015. decemberig megvalósítani tervezett projektek
-
Előkészített, előkészítés alatt álló hidak
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak - Keretek, források - Kivitelezés alatt levő projektek - 2015. decemberig megvalósítani tervezett projektek - Előkészített, előkészítés alatt álló hidak
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti és vasúti hidak
Keretek, források Keretek, források -Új Széchenyi Terv 7. „kitörési pont” - Közlekedésfejlesztési Program. -KözOP, ETE, Hazai költségvetési forrás - Magyarország gyorsforgalmi és főúthálózatának hosszú távú fejlesztési programja és nagytávú terve, 1222/2011. (IV.29.) számú Kormány határozat. -A gyorsforgalmi úthálózat bővítési programjának folytatása mellett fokozott figyelmet kap a meglévő úthálózat rekonstrukciós munkáinak felgyorsítása (115 kN) -1241/2013. (IV. 30.) Korm. határozat a Közlekedés Operatív Program 3. prioritásának forrásvesztési kockázat csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Közeljövőben megvalósult jelentősebb híd beruházások
Ráróspuszta-Rárós Ipoly-híd
Marcaltői Rába-híd
Pösténypuszta-Pető (Peto’v) Ipoly-híd
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti beruházások
Közeljövőben megvalósult jelentősebb híd beruházások
Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd
M43 ap. Szeged – Makó szakasz Tisza-hídja Szegednél
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti beruházások
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti beruházások
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek
acél ortotróp felszerkezet 168 m hosszú, 2 x 84 m nyílás
Zagyva-folyó pályahíd A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek
Tisza folyó keresztezése A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek
Tisza folyó keresztezése A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek
öszvér felszerkezet 416 m hosszú, 40 + 7 x 48+ 40 m nyílás
Tisza-folyó jobb parti ártéri pályahíd A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Kivitelezés alatt levő projektek M4 Abony-Fegyvernek acél ortotróp felszerkezet 756 m hosszú 7 nyílás 96 + 120 + jobb part
148 + meder
120 + 2x96 + 80 m bal part
Tisza-folyó pályahíd A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek Hárosi Duna-híd mederhídjának felszerkezet cseréje • •
Az alakhibás mederhíd cseréjéről döntött – az alternatív megerősítéssel szemben – az NFM részvételévek tartott tervzsűri. A bontásra kerülő acélszerkezet felhasználásának helye és módja még nem tisztázott.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek Hárosi Duna-híd mederhídjának felszerkezet cseréje • • • • • •
A tervezett híd a Duna 1632,81 folyamkilométer szelvényében van. Teherbírási osztály: „A” az e-UT 07.01.12 szerint Többtámaszú folytatólagos 3 nyílású felsőpályás híd (3 x 108,50 m) Ortotróp pályalemezes, párhuzamos övű, két főtartós, ferde gerincű, egycellás acél szekrénytartós szerkezet Felszerkezet hossza: 326,62 m Kocsipálya szélessége: 35,00 m (4x3,75 m forgalmi sáv + bal oldalon 1,50 a jobb oldalon 1,00 m biztonsági sáv)
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek M0 déli szektor (M6 – 51. sz. főút közötti) rekonstrukció egyéb hidas vonatkozásai •
• •
•
Az M0 déli szektor rekonstrukció alá vont szakaszán lévő 10 felüljáró közül 4 db UBX tartós híd gazdaságtalan mértékű megerősítéssel bírná csak el a betonburkolat súlyát. A burkolat aszfalt marad ezeken a műtárgyakon, mintegy 440 m őszhosszban. További aszfaltburkolatú műtárgyak: a Soroksári (500 m) és a Deák Ferenc (Hárosi) Duna ág (770 m) hidak. Összes aszfaltburkolatú műtárgy felülete: 33.900 m2.
A II. Rákóczi Ferenc út (5101 j. ök. út, Halásztelek) csomópontjában a szintén UBX tartós csomóponti műtárgy megszélesítésre kerül.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
86. sz. főút Zalalövő elkerülő
Felszerkezet:
folytatólagos többtámaszú, egycellás szekrény keresztmetszetű, ortotróp pályalemezes acél gerendahíd
Szélesség:
13,93 m
Támaszkiosztás:
60,00+6x80,00+60,00 m
Hossz:
601,00 m
Terület:
8372 m2
Felüljáró a Zalaegerszeg-Hódos vv., 7411 j. út, Zala folyó felett A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
86. sz. főút Zalalövő elkerülő
Szélesség: Támaszkiosztás: Hossz: Terület:
13,93 m 2x 80,00 m 161,00 m 2243 m2
Felüljáró a Zalalövő-Körmend vv., Zalapatakai patak felett A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén
Szerkezeti rendszere: Folytatólagos, többtámaszú, zárt szekrény keresztmetszetű acél gerendahíd, a vasút feletti nyílásban acél ívre függesztve
o o o o o o o
Teherbírás: "A" Felszerkezet hossza: 131,54 m Szabad nyílások: 54,95 + 31,00 + 23,00 + 18,95 m Támaszközök: 56,00 + 32,00 + 24,00 + 20,00 m Felszerkezet szélessége: 17,00 - 20,50 m Kocsipálya szélessége: 10,62 - 14,12 m Egyesített gyalogjárda és kerékpársáv szélessége: 4,85 m
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén vasútvonal felett A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén vasútvonal felett A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén
3. sz. főút hídja Hatvan város belterületén vasútvonal felett A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
KIVITELEZÉS ALATT LÉVŐ ILLETVE 2015 VÉGÉIG MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT KÖZÚTI MŰTÁRGYAK
FELÚJÍTÁS [db]
[m2]
ÁTÉPÍTÉS [db]
[m2]
acél KIVITELEZÉS ALATT LÉVŐ MŰTÁRGYAK
vb
4
2 493
öszvér cső
2015 VÉGÉIG TERVEZETT MEGVALÓSÍTÁS
acél
1
2 210
vb
36
34 709
6
536
2 43
[m2]
[db]
[m2]
2
26 671
2
26 671
52
38 977
56
41 470
16
27 514
16
27 514
20
4
30 323
5
32 533
86
48 180
128
83 425
8
5 481
8
5 481
14 39 412
7
536
ÖSSZESEN
[db]
19
öszvér cső
ÖSSZESEN
1
(ÚJ)ÉPÍTÉS
201
16 177 146
251
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
217 094
Előkészítések
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti beruházások
Előkészítések Komárom és Révkomárom (Komárno) között tervezett új közúti Duna-híd
- Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 IV. pályázati felhívása 2011. június 23-án jelent meg - A NIF Zrt. a szlovák partner SSC-vel közös ETE pályázatot nyújtott be az előkészítésre 2011. októberében az NFM elrendelésének megfelelően - A pályázat (ETE HUSK 1101/2.4.2/0216) 2012. június 5-én pozitív elbírálásban részesült - A Társfinanszírozási támogatási szerződés aláírása 2013. március 12-én megtörtént - A közbeszerzési eljárások lefolytatására vonatkozó Partnerségi megállapodás a NIF Zrt. és az SSC között 2013. április 11-én került aláírásra - A Tervező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, a Tervezővel a szerződés aláírásra került, tervezés folyamatban.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Előkészítések Komárom és Révkomárom (Komárno) között tervezett új közúti Duna-híd • • • • • •
A tervezett híd a Duna 1770,6 folyamkilométer szelvényében van. Teherbírási osztály: „A” az e-UT 07.01.12 szerint Egypilonos, ferdekábeles, 5 nyílású híd (66m+252m+120m+96m+66m) A merevítő tartó ortotróp acél pályalemezes, két főtartós nyitott gerenda Fesztávok összes hossza 600 m Kocsipálya szélessége 11,5 m (2x3,75 m forgalmi sáv + 2x2,0 m biztonsági sáv)
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Előkészítések Győr keleti elkerülő út M1 ap. és 14. sz. főút között
2013 májusban környezetvédelmi engedélyt szereztünk Előzetes felszerkezeti változatok: ortotróp acél/öszvér/feszített vb./előregyártott tartós (ártéri) Szélesség: Hosszúság: „hosszú” változat: „rövid” változat:
13,63 m 781,20 m 519,50 m
Legnagyobb támaszköz: 100 m
Mosoni-Duna-híd A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közúti hidak
Keretek, források Keretek, források - Közlekedés Operatív Program 2. és 5. prioritás - 1004/2007. (I. 30.) Korm. határozat a 2007-2013 közötti időszakban megvalósítani tervezett közlekedésfejlesztési projektek indikatív listájáról - 1067/2005. (VI. 30.) Korm. határozat az EU-támogatásra számot tartó, 2007. évi kezdésre ütemezett nagyprojektek előkészítésének költségvetési támogatásáról
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés és előkészítés alatt álló projektek
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti beruházások
Kivitelezés alatt lévő projektek 30. sz. Budapest – Székesfehérvár vonal felújítása Érd, Duna utcai vasúti híd átépítése
• A Bp-Kelenföld – Tárnok vasútvonal-szakasz felújítása részeként • 1955-ben beton boltozattal szélesített kőboltozatú híd • Egy vágányos felszerkezet, két vágány szélességű földművön
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés alatt lévő projektek 30. sz. Budapest – Székesfehérvár vonal felújítása Érd, Duna utcai vasúti híd átépítése
• • • •
Kéttámaszú, felsőpályás, ágyazatátvezetéses, merevbetétes vasbeton lemezhíd Hídfők és szárnyfalak a meglévő töltésben résfalakkal kerültek kialakításra Támaszköz: 13,8 m, nyílás: 12,6 m, szerkezeti magasság: 75 cm Teherbírás: H 1.2 (P-3305/2006) szerinti “U” jelű teher
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés alatt lévő projektek 100. sz. Budapest - Debrecen - Záhony vonal felújítása Szajol – Püspökladány szakasz átépítése
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés alatt lévő projektek 100. sz. Budapest - Debrecen - Záhony vonal felújítása Apavári Hortobágy-csatorna híd átépítése
• • • •
Az eredeti híd 1893-ban épült, 40 m nyílású szerkezet 1939-ben és 1967-ben átépült, felül nyitott, felső szélrács és kapuzat nélküli szerkezet Két különálló szerkezet a két vágány részére, 9,5 m távolságban A Szajol – Püspökladány vasútvonal-szakasz felújítás részeként elkészült 2012-ben
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés alatt lévő projektek 100. sz. Budapest - Debrecen - Záhony vonal felújítása Apavári Hortobágy-csatorna híd átépítése
• • • •
Kéttámaszú, alsópályás, rácsos főtartójú acélszerkezet Régi hídfás pályaszerkezet cseréje EDILON sínleerősítésű ortotróp pályalemezre Támaszköz: 41,2 m, nyílás: 40,0 m Teherbírás: H 1.2 (P-3305/2006) szerinti “U” jelű teher
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Kivitelezés alatt lévő projektek 100. sz. Budapest - Debrecen - Záhony vonal felújítása Karcagi pusztai felüljáró építése
• • • •
Ötnyílású, többtámaszú, előregyártott előfeszített gerendabetétes híd 4 sz. főút, 100. sz. vasútvonal, és egy belvízcsatorna keresztezése Szerkezeti hossz: 106,47 m, szélesség: 10,63 m Teherbírás: „A” jelű ÚT 2-3.401:2004 szerint
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
2015. végéig megvalósítani tervezett projektek
KIVITELEZÉS ALATT LÉVŐ ILLETVE 2015 VÉGÉIG MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT VASÚTI MŰTÁRGYAK FELÚJÍTÁS [db]
KIVITELEZÉS ALATT LÉVŐ MŰTÁRGYAK
2015 VÉGÉIG TERVEZETT MEGVALÓSÍTÁS
[m2]
[db]
acél
1
1 600
vb
17
1 650
37
cső
3
60
acél
1
vb
(ÚJ) ÉPÍTÉS
[m2]
[db]
[m2]
ÖSSZESEN [db]
[m2]
5
1 750
6
3 350
4 352
64
26 880
118
32 882
1
50
3
150
7
260
570
2
1 536
15
4 481
18
6 587
11
2 716
5
5 234
63
12 140
79
20 090
4
18
1
50
4
298
9
366
37
6 614
46
11 222
öszvér
öszvér cső
ÖSSZESEN
ÁTÉPÍTÉS
154
45 699
237
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
63 535
2015. végéig megvalósuló projektek Szolnok (kiz.) – Szajol (kiz.) vonalszakasz átépítése Tisza híd, Tisza-ártéri híd, Zagyva híd építése
•A Szolnok-Szajol vasúti vonalszakasz két jelentős vízfolyást - a Zagyva és Tisza folyókat keresztezi. •A két nagy folyami hídon kívül a tiszai árvizek biztonságosabb lefolyása érdekében új Tisza-ártéri híd épül. •Előzőek mellett 3 közúti aluljáró létesül, mely a vasút szempontjából újabb hidakat jelent: lemezhíd 12 m nyílással, 2x2 m nyílású vasbeton kerethíd, 10,5 m nyílású vasbeton teknőhíd •A Zagyva híd a 1031+18 vasúti szelvényben található, nyílása 61m. A műtárgyat helyben újítják fel. •A Tisza folyót a 1073+13,10 szelvényben keresztezi a vasúti pálya. Az új híd 2 db egy vágányú mederszerkezetből és 5x2 db egyvágányú ártéri szerkezetből áll majd. •A Tisza-ártéri híd a Tisza hídtól ~260 m-re a 1075+74 szelvényben létesül. •A hidakra és a vasúti pályára érvényes építési engedéllyel rendelkezünk. •A tejes beruházás KÖZOP-2.5.0-09-11-2012-0019 számon a KÖZOP 2. prioritásban valósul meg.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
2015. végéig megvalósuló projektek Szolnok (kiz.) – Szajol (kiz.) vonalszakasz átépítése 1073+13,10 hm szelvényben Tisza híd építése Tervezett állapot:
Jelenlegi állapot:
•
A tervezett híd a 100-as és 120-as számú Budapest-CeglédSzolnok-Debrecen-Záhony és Budapest-Nagykáta-Újszász-SzolnokBékéscsaba-Lőkösháza vasútvonal közös szakaszán található, mely az ország egyik legforgalmasabb vasúti vonalszakasza
•
A mederhíd felszerkezete 2db önálló, egymástól 6,6 m tengelytávolságra lévő egyvágányú acélhíd
•
A rácsos tartó támaszközei 96,96 + 96,96 m, a felszerkezet összhossza 194,91 m
•
Az ártéri hídszakasz 5x2db egyvágányú acél ortotróp pályaszerkezet, mely támaszközei egyenként 38,90 m
•
A teljes hídon átvezetett pálya tervezési sebessége 160 km/h, felépítménye 60-as sínrendszerű
•
A szerkezet alkalmas a nehézjármű-forgalomnak megfelelő SW/0 terhelés viselésére is
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
2015. végéig megvalósuló projektek Szolnok (kiz.) – Szajol (kiz.) vonalszakasz átépítése 1075+74 hm szelvényben Tisza-ártéri híd építése • • • • •
A Szolnok – Szajol vasúti vonalszakasz az árvízvédelem szempontjából is nagy jelentőségű Szajol állomás konkrét védelme és áttételesen a folyamatos vasúti közlekedés elősegítése érdekében Szajol állomás előtt árvízvédelmi gátat létesítünk Az új Tisza-ártéri híd a sűrűn megjelenő árvizek gyors és biztonságos lefolyását segíti elő A híd felszerkezete 2 db különálló , ortotróp pályalemezes, felsőpályás, ágyazatátvezetéses, szekrény keresztmetszetű hídszerkezetből áll, mely teljes mértékben hegesztett kivitelű A főtartó támaszköze 40 m
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
2015. végéig megvalósuló projektek Békéscsaba vasútállomás átépítése Orosházi úti közúti felüljáró építése
•A ferdekábeles híd és a rávezető vasbeton hidak Békéscsaba vasútállomás átépítésének műszaki tartalmát képezik.
•Míg a vasútállomás KÖZOP 2. prioritású, addig a felüljáró KÖZOP 3. prioritásban valósul meg, azonban egy Vállalkozói Szerződés keretei között. •A műtárgy aláírt Támogatási Szerződéssel és érvényes építési engedéllyel rendelkezik. •A ferdekábeles acélhíd felszerkezete 120,39 m hosszú és 15 db vasúti vágány felett ível át. Támaszközei: 2x59,20 m •A 2x2 forgalmi sávos közút mellett gyalogos és kerékpáros átvezetést is biztosít. •A híd teherbírása az ÚT 2-3-401 szerinti „A” osztályú.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Előkészítések Tatabánya gyalogos felüljáró építése (2014-2020) A teljes hosszában fedett, többszörösen tört tengelyű, középen elágazó híd 3 szerkezeti egységből áll
a felvételi épületet (2 szint, 550+250 m2) is magába foglaló és azt két oldalról megkerülő hídszerkezet
acél rácsos gerendahíd vasbeton pályalemezzel
12db pillér, 1-1 db hídfő
acél rácsos gerendahíd vasbeton pályalemezzel
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Előkészítések Tatabánya gyalogos felüljáró építése (2014-2020)
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Előkészítések Püspökladány (kiz.) – Debrecen (kiz.) vonalszakaszon a 1981+83 hmsz-ben a Keleti-Főcsatornán található rácsos acélhíd felújítása
•A projekt a „Püspökladány (kiz.) – Debrecen (kiz.) vonalszakasz kivitelezéséhez szükséges Támogatási Kérelem Dokumentáció összeállítása, a már elkészült engedélyezési, kiviteli tervek és tenderdokumentáció korszerűsítése és felülvizsgálata a Támogatási Kérelem Dokumentáció igényeinek megfelelően, a maximális EU támogathatóság biztosítása érdekében” tárgyú Tervezői szerződés keretében kerül tervfelülvizsgálatra.
• A tervezésre vonatkozó Támogatási Szerződés KÖZOP-2.4.0-09-11-2011-0002 számon aláírásra került.
• Az ajánlati felhívás 2013.03.02-án megjelent, az ajánlatok bontása 2013.04.18-án megtörtént. • Eredményhirdetés 2013.07.04-én szintén megtörtént, a Tervezői Szerződés aláírásra került 2013.07.19én.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Előkészítések Püspökladány (kiz.) – Debrecen (kiz.) vonalszakaszon a 1981+83 hmsz-ben a Keleti-Főcsatornán található rácsos acélhíd felújítása • • • • • • • • • •
A tervezett híd a 100-as számú Budapest – Debrecen – Záhony vasútvonal 1981+83 hmszben található. Tervezett sínkorona szint: 95,07 mBf. Hídon átvezetett felépítmény: 60kg/fm sínrendszerű Átvezetett vágányok száma: 2 Szerkezete: rácsos acélhíd Támaszköz: 47,00m Nyílás: 44,66m Hídfők: súlytámfalként a háttöltést is megtámasztják Keresztezési szög: 90 fok A vasúti pálya tervezett kiépítési sebessége: régi szerkezeten 120km/h, új szerkezeten 160km/h
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló vasúti hidak
Mindannyiunk által elérni kívánt cél Magyarország hosszú távú fejlődésének elősegítése, hozzájárulás a tartós növekedés megkezdéséhez és fenntartásához.
KÖSZÖNÖM FIGYELMÜKET!