K I S E B B
K Ö Z L E M É N Y E K
—
E L Ő A D Á S O K
A KÍGYÓ-JELKÉP FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY ÁLLOMÁSA A GÖRÖG MITOLÓGIÁBAN SCHILLER
VERA
M i volt a mitológiai szerepe a kígyónak, amely az o r v o s t u d o m á n y egyik legismertebb jelképévé vált? Miért vált azzá, és m i volt, mielőtt azzá vált? A kígyó Aszklépiosz szent állata volt, hozzá kapcsolódott. Aszklépiosz a gyógyítás istene, így lett a kígyó is —• m á s o d l a g o s a n — az o r v o s t u d o m á n y jelképévé. Aszklépiosz az orvoslás istene, vagyis az orvosok őse és a gyógyító h a t a l m ú isten, A p o l l ó n fia. Ősibb, de azért a klasszikus korban sem háttérbe szorított szerepe volt viszont a halálisten aspektusa. A kígyó szerepe itt, a földből születés és földbe visszatérés v o n a t k o z á s á b a n érthető csak meg. ( A k i a halált hozza, az meg is tud tőle szabadítani, így érintkezik a gyógyító és pusztító szféra, vagyis a halált h o z ó egyben életet is adhat — és menthet — a görög, sőt nemcsak a görög mitológiai g o n d o l k o d á s szerint; mind a kettő érintkezik az életet a d ó és halottakat befogadó földdel.) A sárkány vagy kígyó (bqxxcov vagy 691c) a m í t o s z o k b a n mindig a F ö l d szülötte és miként ezt Athén leghíresebb ősének, a kígyó jellegű Erichthoniosznak vagy Erechtheusznak a később részletezendő mítoszából sejteni lehet, a földbe is tér vissza. A mítoszvariációk egy — úgy tűnik nagyon ősi — csoportjánál a k í g y ó n a k csak e^ a földszülött-jellege dominál. Ezen mítoszokban a s á r k á n y vagy s á r k á n y s z e r ű lény az égi szférával kerül szembe. Ezek közül a legismertebbek a gigászokkal és T ü p h o n n a l kapcsolatos mítoszok. A Föld szülte kígyó-jellegű gigászok éppenúgy a világ feletti uralomért v í v n a k meg az Olümposzi istenekkel, mint ahogy a sárkány T ü p h o n az olümposzi istenek királyával, a villám urával, Zeusszal. A görögök s z á m á r a a gigászok egyértelműen G a i á n a k (a f ö l d a n y á n a k ) fiai, Tüphón szerepe azonban nem ennyire egyértelmű. A források többségében ugyan az ő anyja is a Föld, egyetlen egy helyen azonban, a homéroszi A p o l l ó n - h i m n u s z b a n . éppen ezzel ellentétben H é r á n a k , Zeusz feleségének apa nélkül fogant gyermeke. Születése azonban így is kapcsolatban van Gaiával, többszörösen is. Ú g y is, hogy Héra 1
2
3
1
2
3
Ezt az Apollónhoz kapcsolódó halálisten-vonatkozást fejti ki cikkében Kerényi Károly (Hal hatatlanság és Apollón-vallás. Atheneum 1933, 4—5. L ) . Ebbe az irányba mutat Platón is (Pla tón: Phaedon L X V I . ) , aki szerint a haldokló Szókratész utolsó szavaival Aszklépiosznak bemu tatandó áldozatra szólítja fel barátait. Euripidész: Héraklész 177—180; 1193—4. — Euripidész: Ión 206—218; 987—988. — Ariszto phanész: Madarak 116—779. — Apollódorosz I. 6, 1—2. — Diodorosz Szikulusz IV. 21. 6—7. — Pauszaniasz VIII. 29. 1—3. Homérosz: Apollón himnusz 305—354. — Hesziodosz: Theogonia 821—868. — Pindarosz: Piithia I. 15—20. — Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz 351—72. — Apollódorosz I. 6, 3.
gyermekért esengve a földre csap, és az „életadó"' Föld m e g m o z d u l á s á b ó l tudja meg, hogy kívánsága teljesülni fog; úgy is, hogy a megszülető T ü p h o n n a k a delphoi földszülött s á r k á n y n ő lesz a dajkája. A kígyó-értelmezés másik, az aszklépioszi iránytól eltérő fejlődése azonban az, hogy mint földszülött, a bennszülött népelem képviselőjévé válik a kígyó vagy kígyószerű istenség. E z az értelmezés m á r teljesen kifejlett formában áll e l ő t t ü n k Hérodotosz m u n k á j á b a n , Lüdia perzsa megszállásának leírásánál. H é r o d o t o s z szerint ugyanis Lüdia fővárosának, Szardeisznek külvárosát kígyók lepik el, és ezeket lovak falják fel. A csodás előjel magyarázata pedig a következő: a kígyó a Föld gyermeke, a ló ellenség és jövevény, a lüdekct, a Föld gyermekeit idegenek fogják leigázni. A mítosz nyelvén tehát a földszülött kígyótól vagy sárkánytól származó nép, vagy az azt képviselő sárkány, félig sárkány, sárkányszerű istenség, hérosz, ősbennszülött etni kumot jelent. Rokonszenves, ha a bennszülöttek, ellenszenves, h a a hódítók szemszögéből kerül elénk, szerepe azonban mindig ugyanaz. A sárkány, lévén a Föld gyermeke, szembe kerül a behatoló idegen etnikummal vagy az azt képviselő idegen istenséggel (vagy hérosszal). A sárkány-mítoszkor ilyen fejlődése szorosan kapcsolódik két görög v á r o s n a k . T h é b a i n a k és Athénnek e r e d e t m o n d á j á h o z . Thébai sárkányfogvetemény, földszülött sárkány földbe vetett fogainak termése, elvetett n é p . A z eredetmonda azonban meglepően kettős. A n é p a földszülött s á r k á n y elvetett fogaiból kel ugyan k i , de a sárkányfogakat Athéné u t a s í t á s á r a éppen az az idegen (phoinikai vagy egyiptomi) K a d m o s z veti el, a k i előbb elpusztította a sárkányt. És K a d mosz az, a k i az általa elpusztított sárkány fogaiból termett férfiakkal megalapítja a várost.' E z az eredetmonda nagy valószínűséggel egy hódításnak és a h ó d í t ó k bennszülöttekkel való kibékülésének mitológiai kifejezése, legalábbis erre utal Kadmosz hangsúlyozott idegensége. H a ez így van, akkor mindenesetre erős a sárkány chthonikus — halálos és t e r m é k e n y ségi (vagy másképp kifejezve életet a d ó ) — mitológiai jelkép-jellege. Hiszen a s á r k á n y , a város ősanyja halálával — a földbe való visszatérésével — ad életet utódainak. E z a mítosz nagy valószínűséggel egy régebbi ercdetmítoszon alapszik, amely szerint H a r m ó n i a sárkánynő és férje, Kadmosz lettek volna T h é b a i ősei. Ebben az eredeti mítoszban még K a d m o s z sem lehetett idegen. Erre épülhetett r á a klasszikus korban közismert másik mítoszvariáció. (A H a r m ó n i a = sárkány azonosítást a k ö v e t k e z ő adatok támogatják: a T h é b a i területét őrző sárkány Euripidész szerint Árész őrkígyója, haláláért Árész bosszút is állt. H a r m ó n i a , Kadmosz felesége pedig közismerten Árész l á n y a , és Euripidész egy m á s i k drámája szerint ő is, férje is s á r k á n n y á változik. ) Thébai autochthonságot (földből születettséget) hangsúlyozó e r c d e t m o n d á j á b a n m á r 4
1
0
7
4
8
Hérodotosz I. 78. Aiszkhülosz: Heten Thébai ellen 412—414; 473—474. Euripidész: Oltalomkeresök 578; 711 — 712. — HéraklészA—l.—Phonikiainök657—675; 818—821 ; 939—941 ; 1060—1066. — Iphigeneia Auliszban 256—258. — Bakkhánsnök 263—264; 537—541. — Apolloniosz Rhodiosz 111. 1177—1186. — Pauszaniasz I X . 10, 1; I X . 12, 2. — Apollódorosz III. 4, 1—2. — Lukianosz: A hazugsúg szerelmese (Philopszegdész.. .) 3. ' Euripidész: Phonikai nők 931—935. Hésziodosz: Theogonia 933—937. — Plutarkhosz: Pelopidasz 19. — Pauszaniasz I X . 5, 2. — Apollódorosz III. 4, 2. Euripidész: Bakkhánsnök 1330—1332; 1357—1360; azonkívül Apollódorosz III. 5, 2.
s
7
s
feltűnik Árész és a s á r k á n y - H a r m ó n i a mítosza mögött A t h é n é alakja, sokkal jobban előtérbe kerül azonban a róla elnevezett Athén város e r e d e t m o n d á j á b a n , ahol nem egy de két sárkányszerű ős-hérosz szerepel, Kekropsz és Erichthoniosz (vagy Erechtheusz). A t h é n mitikus királyainak egyike Kekropsz, az az ős, akiről Attikát Kekropsz-földnek, az attikaiakat pedig Kekropsz-fiaknak nevezték, Euripidész szerint kígyóként tekereg lányaival együtt egy faliszőnyeg-ábrázoláson, Arisztophanész szerint kígyólábú, Apollodorosz szerint pedig emberi és kígyóteste van, és u g y a n ő hangsúlyozza autochton jellegét. Erichthoniosz—Erechtheusz mítosza sokkal szélesebb k ö r ű . Őt, mint A t h é n ősét, mint földszülöttet és mint A t h é n é pártfogoltjai m á r az Iliász is ismeri: 9
10
11
12
„És kik Athént lakták, jól épített falú várost, földjét büszkeszívü nagy Erechtheusznek, kit Athéné táplált, Zeusz ivadéka, (a Termőföld maga szülte), és a saját dús szentélyéhe, Athénbe helyezte, ott áldoznak Athén fiataljai néki azóta barmokat és bárányt, ahogyan perdülnek az évek. Euripidész Ión című drámája az a mű, ahol az Erichthoniosz-Erechtheusz m o n d a k ö r kifejtése eléggé részletes, és ahol utalás történik sárkányszerűségéi e is. Ezek szerint a föld öléből sarjadott Erichthonioszt a földről A t h é n a vette fel, és az e l ő t b említett másik hé rosz, Kekropsz lányainak gondjaira bízta. Szó van ezenfelül még arról is, hegy Erechtheuszt a meghasadt föld nyelted. Vagyis a földből sarjadt hérosz vissza is tér a f ö l d b e . (Ebben a művében Euripidész ketté választja Erichthonioszt és Erechíheuszt, mintha Erechtheusz Erichthoniosznak utódja lett volna. Egyéb szövegekben azonban Erichtho niosz és Erechtheusz ugyanannak a mitológiai személynek két névalakja.) Ugyanebben a d r á m á b a n Erichthoniosz kígyó-vonatkozásáról is esik szó. E szerint csecsemő k o r á b a n kígyó őrizte (ugyanez a mítoszvariáció A p c l l c d c r c s z n á l is megtalál h a t ó ) , és ami a mítosz széles körű elterjedését bizonyítja, Euripidész k o r á b a n is arany kígyót tesznek az athéni a n y á k nyakdíszként az újszülöttekre. Kallimachcsz m á r magát Erichthonioszt nevezi kígyónak. ' A földszülött Erechtheuszról Hérodotosz is í r . A z athé niek Erechtheusztól származtatják magukat. Ercchtheidák, Erechtheusz fiai, „földből született Erechtheidák ivadékai". Lukianosz, aki a mítoszt még ismeri, de jelentését már nem érti, gúnyolódva kérdezi, hogyan lehet, hogy Erichthoniosz a földből sarjadott, és az első athéni emberek A t t i k a földjéből n ő t t e k , mint a k e l k á p o s z t a . 11
10
11>
1
18
19
,J
10 11 12 1 3 14 1 5 1 6 17 1 8 19
Euripidész: Hippolütosz 34—35. — Olialomkeresök 656—658. — Ión 296; 936—937; 1571— 1572. — Elektra 1288—1289. — Phonikiai nők 852—855. — Arisztophanész: Felhők 1055— Plutosz 771—773. — Apolloniosz Rhodiosz I. 95; 1776—1777. Euripidész: lón 1163—1165. Arisztophanész: Darázsok 437. Apollódorosz III. 14, 1. Homérosz: Iliász II. 546—551. Euripidész: lón 20—24; 265—274; 281—282. Apollódorosz III. 14, 6. Euripidész: Ión 20—26; 1427—1431. Kallimakhosz: Hekalé II. 2—10. Hérodotosz VIII. 55. Pindarosz: Püthia VII. 7—9. — Isthmia 26—28. — Euripidész: Médeia 824; 1384—1385. — Hippolütosz 1093—1095. — Olta/omkeresők 702. —Phoinikai nők 852—853. — Szophoklész: AiaszlOl—202. — Arisztophanész : Lovagok 1015—1016; 1030. — Apolloniosz Rhodiosz I. 101 — Plutarkhosz: Thészeusz 3. — Lukianosz: A hazugság szerelmese (Philopszegdész. ..) 3.
Vagyis Erechtheusz az a mitikus s á r k á n y - ő s , akitől az athéniek származtatják magukat, aki az athéni föld szülötte. E z az eredetmítosz azonban egy még régebbi h a g y o m á n y r a megy vissza. Tudniillik arra, hogy A t h é n ősanyja, Erechtheusz anyja maga Athéné.' Ebben a v o n a t k o z á s b a n nemcsak Erichthoniosznak, hanem az Athén ősanyjaként és úrnőjeként tisztelt Athénének is vannak kígyó-vonatkozásai. A z Akropoliszon ugyanis az athéniek egy szent őrkígyót őriztek. A m i k o r ez az őrkígyó i . e. 480-ban Xerxész perzsa hadainak közeledésekor eltűnt, az athéniek gyorsan kiürítették a várost, mert úgy gon dolták, hogy azt az istennő is elhagyta. Athéné kultusza szoros kapcsolatban van tehát a thébai sárkányfogveteménnyel és az athéni eredetmondával is, vagyis tisztelete a görög szárazföld bennszülött e t n i k u m á h o z kötődik, és ennek képviseletében kerül kapcsolatba a kígyóval mint szövetséges, mint párt fogó, vagy a k á r azonosul is vele. A z , hogy Athén e r e d e t m o n d á j á b a n jobban előtérbe kerül mint Thébaiéban, nagy való színűséggel annak is köszönhető, hogy míg T h é b a i b a n volt egy — Kadmosz nevével fém jelzett — idegen hódítás, addig ilyesmi A t h é n b a n nem fordult elő, és ezt A t h é n népe na gyon is hangsúlyozta, méghozzá többek között éppen az E r e c h t h e u s z - m o n d a k ö r r e l . A harmadik eredetmonda — amely ezzel a témakörrel kapcsolatos — nem Hellaszban, hanem az idegen, mesés Kolchiszban játszódik. Ezek szerint laszon, a H é r a és A t h é n a is teni pártfogásával indított Argonauta-vállalkozás vezetője, Medeia segítségével megöli vagy elkábítja a kincset őrző földszülött sárkányt, és jóllehet ő is elveti a sárkányfogakat — mint a thébai e r e d e t m o n d á b a n K a d m o s z —, de rögtön el is pusztítja csellel a sár kányfogakból kikelt népet, hogy a kincset — az aranygyapjút — megszerezze. E z a mítoszkör m á r átvezet egy m á s i k földszülött s á r k á n y h o z , ahhoz, amelyik a Heszperidák aranyalmáit őrizte. Ezt egy m á s i k mítosz szerint Héraklész öli meg, hogy az ő álta la őrzött kincset — ezúttal a r a n y a l m á k a t — elrabolhassa. Ebben a mítoszkörben m á r csökevényesen sem fordul elő eredetmítosz. Egy másik mítoszkörben, amely A p o l l ó n n a l és a delphoi sárkánnyal kapcsolatos, a mí tosz még tovább megy. Itt m á r nem kincsrablásról, hanem területfoglalásról van szó. Ezek szerint Apollón a föld középpontjának tartott, egész Hellasz számára legnagyobb jelen tőségű szentélyét, a delphoi jósdát úgy foglalta cl. hogy az azt őrző földszülött sárkánynőt elpusztította. Ezen mítoszok azok, amelyekben a s á r k á n y vagy kígyó egyértelműen bennszülött etni kumot jelképez. A z első két mítoszkörben, Thébai e r e d e t m o n d á j á b a n és Erichthoniosz alakja mögött a kígyót, a földszülött népet védelmező A t h é n é kultuszában nem nehéz felismerni a Hellasz autochthon lakóit képviselő istenséget. A delphoi jósdát elfoglaló Apollón — legalábbis az euripidészi megfogalmazásban egy értelműen - valamilyen hódító, a helybeli lakosságot e l n y o m ó népet jelképez, az arany20
21
22
23
24
2 0 2 1
2 2
2 3
2 1
Euripidész: Héraklidák 770—773. — Apollódorosz III. 14, 6. — Plutarkhosz: Alkibiadész 2. Arisztophanész : Lüszisztraté 758—759. — Hérodotosz VIII. 41. — Plutarkhosz: Themisztoklész 10. Pindarosz: Püthia IV. 243—251. — Euripidész: Médeia 480—482. — Apollódorosz l . 9, 23. Apolloniosz Rhodiosz II. 406—409; 1210—1212. — III. 1051—1059; 1319—1397. — IV. 127— —163. Euripidész: Héraklész 395—399. — Apollódorosz 11. 5, 11. — Apolloniosz Rhodiosz IV. 1395— —1405 ; 1430—1433. Homérosz : Apollon himnusz 300—374. — Euripidész : Iphigeneia a tauruszok között 1244—1251. — Kallimachosz : Apollón himnusz 97—104. — Déloszhoz 90—93. — Apolloniosz Rhodiosz II. 707—709. — Apollódorosz I. 4, 1.
gyapjút megszerző Iaszon és az a r a n y a l m á k a t elrabló Héraklész mítoszában pedig egy zsákmányszerző hadjárat eszményített variációját láthatjuk. Ez a jelentés nem vette át teljesen a földi és égi ellentétpár helyét, amelyre ráépült. H i szen Héraklésszal kapcsolatban például t ö b b olyan k í g y ó - m o m e n t u m szerepel, amelyik nek nincs hódító-bennszülött ellentét-értelme, amelyikben tehát csak az eredeti jelentés él. A n n á l is inkább, mert a Héraklészra t ö r ő kígyók mögött é p p e n úgy H é r a áll, mint ahogy a t a n u l m á n y elején szerepelt T ü p h o n m o n d a k ö r homéroszi (Apollon-himnusz) felfogásá ban, ahol Héra mint T ü p h o n sárkány anyja az égi Zeusszal szemben föld- és anya aspek tust mutat. E z a v o n a t k o z á s még erősebben rajzolódik k i Héraklésszal, Zeusz földi fiával való küzdelmében, akinek — a Héraklésszal kapcsolatos mítoszok szerint — egész földi életében ő a legfőbb ellenfele. Héra ilyen vonatkozásban van tehát szoros kapcsolatban a s á r k á n y o k k a l és kígyókkal. Ő az, aki két kígyót küld a csecsemő H é r a k l é s z r e , ő az, aki Lerné hüdráját ( T ü p h o n fiát), Héraklész ellenségét felneveli. Még egy motívumot érdemes megemlíteni. Azt, hogy amíg Athéné Hellaszban minde nütt szövetséges a kígyóval, Kolchiszban ennek ellenfeleit támogatja. Ennek ö n k é n t kínál kozó magyarázata az, hogy az a görögországi bennszülött népcsoport, amelyet a mítosz nyelvén Athéné neve jelez, szintén részt vett ebben a Kolchisz ellen indított zsákmányszer ző hadjáratban. Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, hogy a mitológia nyelvében a földből születő és a föld alá visszatérő s á r k á n y vagy kígyó eredetileg chthonikus (halálos és termékenységi) jelkép. A kígyó ilyen v o n a t k o z á s b a n lesz az eredetileg szintén chthonikus Aszklépiosz szent állatává. Aszklépioszt a későbbi korban egyre i n k á b b ( b á r nem kizárólagosan) az orvoslás istenének tekintik, így válik a kígyó másodlagosan az o r v o s t u d o m á n y jelképévé. A kígyó-szimbólum, amely eredetileg csak a születő-meghaló földi élet — sokszor az Olümposzi szférával szembeállított — jelképe, a későbbi korokban még egy jelentéssel bővül. Ezek szerint a kígyó, a Föld szülötte, a helybeli, bennszülött etnikumot jelenti, és ellensége most már a h ó d í t ó k a t jelképező isten vagy hérosz lesz. A mítosznak ez az értel me m á r Hérodotosz vagy Euripidész műveiben teljes mértékben felismerhető. A hódító-bennszülött ellentétpár csak ráépül a földi-égi ellentétpárra, nem szorítja ki azt, éppenúgy amint Aszklépiosz orvos-isten jellege sem szorítja k i az emberek tudatából a halálisten-aspektusát. 25
26
Summary In the language of mythology, the dragon or snake generating from the earth and returning in the earth is originally a chthonic symbol (of death and fertility). In this respect the snake becomes the sacred animal of the originally also chthonic Asclepios. In the later age Asclepios is more and more (though not exclusively) is looked upon as the god of healing, thus secondarily the snake becomes a symbol of medicine. The snake symbol representing originally — often in opposition to the Olympic sphere — the earthly life that comes and passes assumes yet another meaning in later periods. Namely the snake, born of the earth, stands for the local aboriginal ethnic group, and its enemy will be the god or hero standing for the conquerors. This interpretation of the myth can be clearly recognized in the works of Herodotos or Euripides. The conqueror-native counterpair is simply superposed on the earthly-heavenly one without ousting it, just as the healer-god character of Asclepios would not supersede in man's mind his aspect of a death-god. 15 2 6
Pindarosz: Nemea I. 38—46. — Euripidész: Héraklész 1266—1268. — Apollódorosz II. 4, 8. Hesziodosz: Theogónia 297—318. — Euripidész: Héraklész 419—421: 1274—1275. — Ión 190—200. — Apollódorosz 11. 5, 2.
