HERZOG FERENC (1879—1952) EMLÉKEZETÉRE MARSOVSZKY
PÁL
„Minden ember természeténél fogva tudásra törekszik'''' (Arisztotelész, Metafizika, Proté philosophia) ól az orvosról és tanárról szeretnék kegyelettel megemlékezni, akinek intéze tében 12 éven át dolgozhattam, s aki 31 évig volt kezdetben a pozsonyi, majd a pesti egyetem belgyógyász professzora. Orvosi és klinikai működéséről, tanításáról, m u n k á járól, p u r i t á n egyéniségéről nap mint nap volt alkalmam meggyőződni. Herzog Ferenc életét és m u n k á s s á g á t háromféle megvilágításban szeretném bemutatni : 1. időbeli sorrendben, hosszmetszetben, amint életpályája, m ű k ö d é s e kibontakozott;
orvosi és k l i n i k a i
2. keresztmetszetében t a n á r i alkatát és t a n í t á s á n a k módját elemezném ; 3. t u d o m á n y o s tevékenységének, orvosetikai szemléletének és emberi értékeinek kívánok emléket állítani. I. 1879. február 13-án B u d á n született, osztrák szülők gyermekeként. Atyja dr. Herzog Ferenc cs. és kir. I . oszt. főtörzsorvos volt, anyja Schneider M á r i a . Hat gyermekük közül az első fiú ő volt. Elemi és gimnáziumi t a n u l m á n y a i t B u d á n kitűnő, illetve jeles eredménnyel végezte, 1897-ben jeles érettségivel. Apja m á r gyermekkorában a t e r m é szet szeretetére, növény- és lepkegyűjtemény összeállítására tanította, az orvosi hivatás volt a célja. 1897-ben a budapesti T u d o m á n y e g y e t e m orvos-sebészi k a r á r a vétetett fel, s ott 1902-ben az orvosi diplomát is elnyerte. Than, Eötvös, Hőgyes, Korányi Frigyes, Jendrassik, Dollinger t a n á r o k a t hallgatta. Szigorlatait kitűnő eredménnyel tette le. Eközben a Lenhossék Mihály vezetése alatt álló anatómiai intézetben is dolgozott: a kranio-cerebrális topográfiáról és a férfi húgycső fejlődéséről szóló pályamunkáival jutalmat nyert. 1903-ban K o r á n y i Sándor orvosi belosztályán mint okleveles orvos gyakornok m ű k ö d ö t t . 1903. j ú n i u s 1-től kezdve a Jendrassik E r n ő vezetése alatt álló egyetemi idegklinika kötelékébe tartozott, 1906. szeptember 1-től kezdve mint első tanársegéd. Eközben ösztöndíjjal N é m e t o r s z á g b a n j á r t ; Friedrich Müller m ü n c h e n i és A d o l f Strümpell breslaui (Wroclaw) belklinikus orvosprofesszoroktól kiváló tehetségét és szorgalmát t a n ú s í t ó bizonyítványokat kapott. Jendrassik E r n ő , mikor a I I . Belklinika igazgatója lett, magával vitte Herzog Ferencet, aki 1910-ben első t a n á r segéd volt, 1911-ben a belgyógyászati diagnosztikából m a g á n t a n á r i képesítést nyert, 1912-ben adjunktus. Ángyán J á n o s , aki ugyancsak Jendrassik tanítvány, a későbbi pécsi Belklinika igazgatója volt, úgy emlékezett meg Herzog Ferenc akkori m ű k ö d é séről, hogy „ m i n d n y á j u n k tanítómestere volt". Herzog kinevezése a pozsonyi egyetem belklinikái tanszékére 1914. j a n u á r 19-én
kelt. A t r i a n o n i békeszerződés u t á n a ideiglenes pozsonyi egyetem tanáraként a Jendrassik klinikán adott elő. Jendrassik 1921. december 21-én bekövetkezett halála után a budapesti egyetem Jendrassik tanszékének fenntartását kívánta, és erre 1922. február 18-án egyhangúan Herzog Ferencet h í v t á k meg. Tagja volt az Igazságügyi Orvosi T a n á c s n a k 1929-től, az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, a Felsőoktatás ügyi T a n á c s n a k , a Szakorvosképesítő Vizsgabizottságnak; 1926-tól a Magyar Tudo mányos A k a d é m i a levelező tagja, a Szt. I s t v á n Akadémia tagja. Tagja volt m é g a Tuberkulosis elleni küzdelem Országos Bizottságának, az Erzsébet Szanatórium Igazgató T a n á c s á n a k , a Budapesti Gyógy- és Üdülőhely Bizottságnak. A főpolgár mester a Rheuma és F ü r d ő k u t a t ó Intézet szervezésével és vezetésével bízta meg. 1928-ban a Budapesten megtartott Nemzetközi Balesetvédelmi és Iparegészségügyi Kongresszus szervező bizottságában választmányi tag volt. 1952. j a n u á r 7-én elhunyt, testben és lélekben megtörve. Soha nem volt n ő s , 2 nővérével lakott együtt. A m i k o r 1939 januárjában az I . sz. Belklinikán 25 éves tanári jubileumát — elő zetes tudta nélkül, csak szűk tanítványaiból álló csoporttal — meghitt keretek k ö z ö t t megünnepeltük, és őt az előadóterembe á t k é r t ü k , ott Schütz J á n o s , régi t a n í t v á n y a üdvözölte a mestert, s a tanítványok nevében egy ezüstfenyővel ajándékozta meg ő t . Perémy G á b o r adjunktus azon néhány t a n í t v á n y á n a k dolgozatait nyújtotta át egy kötetben, akik főnökük bírálatát m á r kiállták. Elfogódottan és meghatva k ö s z ö n t e meg t a n í t v á n y a i n a k figyelmét, és 3 pontban foglalta össze orvosi működésének vezér fonalát: 1. a beteg érdeke és a beteg megsegítése mindenekelőtt; 2. a tanítás és a betegágy melletti puritán, gondos klinikai megfigyelés és vizsgálat, valamint a helyes kórjelzés; 3. ha van lehetőség a vizsgálódásokra és kutatásra, azok eredményeinek lelkiismeretes és gondos közlése. Ezeket az irányelveket hagyta r á n k mint szellemi hagyatékát, ami mindnyájunkra mély b e n y o m á s t tett. T ö b b m i n t 30 év távlatából visszatekintve a 12 évre, amit Herzog Ferenc mellett tölthettem, a kérdések ö z ö n e ötlik fel bennem, és szeretnék ezekre igaz és őszinte szívvel választ adni és felelni. V a l ó b a n milyen volt a klinikáján a betegekkel szemben, a betegágynál, a k ó r teremben ? Milyen volt kollégáival és beosztottjaival ? Milyen volt kartársaival m a g á n érintkezésben ? A szakmáján kívül álló emberekkel? Mindenekelőtt nem volt olyan beteg a klinikán, akit ő a leggondosabban meg nem vizsgált volna. Gondosan meg hallgatva a kórelőzményt, majdnem mindig volt oly kérdése a beteghez, vagy olyan klinikai észrevétele, ami m é g sokéves m u n k a t á r s a i figyelmét is elkerülte. Soha a beteggel bizalmaskodó vagy fölényes hangnemet nem ütött meg, emberileg a végsőkig tárgyilagos, a betegen mindig segíteni kész, de a beteg szubjektív hatásától m a g á t befolyásolni nem hagyó, igaz ember volt. M á s szakorvos tanácsát és segítségét azonnal kikérte, ha a belgyógyászat határterületei kerültek előtérbe. Tanítványai, m u n k a t á r s a i hibáit, helytelen vagy általa helytelennek tartott eljárásait soha a beteg előtt, a kórteremben nem éreztette vagy nyilvánította: mindig a kórtermen kívül vagy a szobájában mondotta meg véleményét, vagy hallgatta meg az ellenérveket is. Inspirált és nem reguláit — ezért majdnem minden tanítványa átvette ezen mentali tását. K ü l ö n ö s e b b előírás vagy disciplináris rendszer nélkül minden úgy ment a klinikáján, ahogy ezt a beteg érdeke és az intézet szelleme megkívánta. Nagyobb b e a v a t k o z á s o k a t csak idősebb és megbízható tanítványai végezhettek (lumbálpunkció, cysternapunkcio, sterálpunkcio, léppunkció stb.), ami mai szemmel, túlzott elő vigyázatosság volt.
Ó r a m ű s z e r ű pontossággal érkezett a klinikára, és reggel 8 ó r a k o r m á r az osztályo kon volt, ahonnan kb. V2 10-kor tért vissza a szobájába. Onnan naponta a r ö n t g e n osztályra is átment, ahol az összes előző napi és függő r ö n t g e n vizsgálatokat is megtekintette. Délután nem ment fel a k ó r t e r m e k b e , de ha b á r m i probléma a d ó d o t t , mindig kész volt felmenni vagy még este is bemenni. A gyakornoki kar, az osztályos beosztáson kívül, h á r o m havonkint cserélődő laboratóriumi beosztást is kapott, a r ö n t g e n osztályt is beleértve: ez utóbbi teljes radiológiai szolgálat volt. Ez minden fiatal orvosnak a laboratóriumi rutin m u n k á k ban (vércukor, hugyany, húgysav, m a r a d é k N , kreatinin, P, C l , N a , K , Ca stb.) m e g h a t á r o z á s o k b a engedett betekintést, illetve megtanulták a problémákat, ezen vizsgálatok technikai kivitelével. Ugyanígy bakteriológiai és serologiai beosztást is kaptak. Ezen általánosan nem szokásos m u n k á k sok ú j o n n a n j ö t t orvosnál cso dálkozást és meg nem értést váltottak k i . Ezekkel kapcsolatban k é t epizód vetődik fel emlékezetemben. M i n t annak idején szokásos volt, egy h o n v é d o r v o s százados volt szakképesítés céljából 2 évre a klinikára vezényelve. Nem értette, hogy napi parancs, reggeli jelen tés, napi parancsba jött szolgálati előírások nélkül, minden akadálytalanul ment a klinikán. H ó n a p o k i g tartott míg ezt megértette és megszerette. A másik epizód évek múlva m á r az Egyesült Á l l a m o k b a n é r t . A New York-i Presbyterian Medical Center r ö n t g e n osztályán voltam 1955-ben, ahol az intézet pathologus főnökét, Stout, A . P. senior k ó r b o n c n o k o t megismerhettem. Stout a 30-as évek elején a pesti egyetem klinikáit és intézeteit látogatta meg m i n t az A . M . A . kiküldötte, egy orvosi bizottság tagjaként. M i k o r kérdése után megtudta, hogy hol dolgoztam, a következő ket mondotta: „Jól emlékszem Herzog doktor klinikájára és intézetére, ami nagyon jó benyomást tett rám, lévén a fiatal orvos residensnek klinikai és laboratóriumi kikép zése sokkal jobb, mint hasonló intézeteknél minálunk."* A gyakornokok a r u t i n l a b o r a t ó r i u m i m u n k á k a t az osztályos l a b o r a t ó r i u m o k b a n végezték (vizelet, széklet, vérkép stb.), s valóban ennek révén sok olyan dologgal voltak tisztában — s l á t t á k az összefüggéseket a betegségek és laboratóriumi leletek között —-, amik ma közvetlen tapasztalatok révén általában nem ismertek. Boncolásoknál mindig jelen voltak az osztályos orvosok, tanársegédek : igen gyakran Herzog maga is á t m e n t a proszektúrára, hogy végig követhesse a boncolást. A betegen mindig segíteni akart: amihez s z á m á r a az első követelmény a helyes kórjelzés felállítása volt. Nem szívesen adott gyógyszert, ha a diagnosis még nem volt biztosítva — hacsak fájdalom vagy shock, koma, kollapsus az azonnali beavatkozást nem tette szükségessé. A „salus aegroti supra omnia" vezérfonala volt, valamint a „nil nocere".
11. A r ö n t g e n vizit után, 10—11 óra között volt az orvostanhallgatóknak tartott előadása —• s i t t m á r keresztmetszetét p r ó b á l o m adni annak a t a n á r n a k , aki sem K o r á n y i S á n d o r eloquenciájával, vagy a k á r a berlini Gustav v. Bergmann e l ő a d á s módjának eleganciájával nem vetélkedhetett. De a hallgatóságot lenyűgözte tárgyi* " I know and remember well the University Hospital and Institution of Dr. Herzog, and I was highly impressed because it was far superior to ours in the States, — what the young residents clinical and laboratory training was concerned".
lagos és a p r ó l é k o s , gondos megfigyelésekkel, helyesen irányított anamnesissel (majd nem mindig b e t e g b e m u t a t á s o k k a l kezdte előadásait), a beteg gondos vizsgálatával, amit mindig egy hallgatója bevonásával végzett. Szabatos, gondosan megfogalmazott előadásai s o r á n és b e m u t a t á s a i b a n úgy érezte, hogy akkor adja a legtöbbet az orvos tanhallgatóknak, ha a beteggel való helyes érintkezést ez ú t o n is megtanulják. A gon dos és részletes klinikai és l a b o r a t ó r i u m i vizsgálatok, majd a differenciáldiagnosztika helyes mérlegelése volt klinikai b e m u t a t á s a i n a k veleje. Szemeszterenként egy tárgy kört adott elő részletesen — így a szív és a keringési rendszer, az idegrendszer meg betegedéseit, a t ü d ő , valamint a vérképzőszervek betegségeit, m á j - , vese-, gyomorbél rendszer b á n t a l m a i t vette összefüggően a tanrendjére. Ezen i d ő s z a k o k b a n azonban, ha rendkívüli vagy érdekes akut esetek kerültek a klinikára felvételre, azokat soron kívül bemutatta ez előadása kezdetén, ha nem is függtek össze e l ő a d á s a tárgykörével. Mindennap készült az előadásaira, ezért azok mindig az akkori t u d á s n a k megfelelően helytállóak, világosak és meggyőzőek voltak. H a az újabb irodalmat és k u t a t á s o k a t figyelembe is vette, soha nem említett nem tisztázott vagy befejezetlen klinikai vizs gálatokat, sem külföldi intézetekből, sem saját klinikájáról, és soha fellengzős eszme futtatásokba nem bocsátkozott. Rendszeres volt előadásának felépítésében és cso portosításában, úgyhogy előadásai n y o m t a t á s b a n is megjelenhettek volna. Csak az igazat, i l l . az elfogadható igazságot t a n í t o t t a , b á r nagyon j ó l tudta, hogy a ter m é s z e t t u d o m á n y s így az o r v o s t u d o m á n y igazságai nem abszolút igazságok. T a n í t a n i sokkal többet jelent, mint egzakt dolgokról beszélni. A k i valóban tanít, annak ö n m a gát kell adnia. H i v a t á s t u d a t á n a k ereje arra sarkallta, hogy életét szívós akarattal é s odaadó szorgalommal a k u t a t á s n a k is szentelje.
III. I t t térek r á Herzog Ferenc harmadik érték-vetületére, amit talán azért olyan n e h é z objektíve analizálni, mert é p p e n alapossága é s t a l á n túlzott p o n t o s s á g a , pedantériája sok olyan emberi tulajdonságát hozta előtérbe, amely gátló hatással van egy par excellence t u d o m á n y o s és t e r m é k e n y k u t a t ó r a . Rezerváltsága, félszegsége, a gya korlati élet hiányos ismerete, a magány szeretete, majdnem aszociálisnak is t ű n h e t e t t sok ember szemében, kik közelebbről nem ismerték. A tárgyilagosságra való törekvés, bármennyire is dicséretes, maga is tipikus hibaforrás. Ismereteink a tárgyhoz m é r v e csak részlegesek, töredékesek, nem adaequatok: ebben rejlik az emberi megismerés gyarlósága és tökéletlensége. Ez áll természetesen a t e r m é s z e t t u d o m á n y olyan ága zataira is, ahol nincs a priori útbaigazítás, mint a m a t e m a t i k á b a n és fizikában. T u d o m á n y o s dolgozatai főképpen az idegrendszer k ó r t a n a és a vérkeringés b á n talmai k ö r é b ő l valók. A polycythemia gyógyítására, állati fehérjében szegény é t r e n d e t ajánlott. A k a d é m i a i székfoglalójában a k ö r n y é k i keringés zavaraira v o n a t k o z ó vizsgálatait foglalta össze. T o v á b b k é p z ő e l ő a d á s a i b a n a gerinc velőburok és a hypo physis daganataival, a szív ütemzavaraival, az aorta syphilisével, a szívburok-össze növéssel, a r h e u m á s szívbetegségekkel, diagnosztikai tévedésekkel foglalkozott. Utolsó m u n k á j a az asthma cardiale keletkezéséről szólt, 1947-ben külföldi szaklapban jelent meg. Egyik dolgozatában közölt eljárása — a kétoldali egyidejű v é r n y o m á s mérés az aortitis luetica kórjelzésére — b i z o n y á r a kiterjeszthető lett volna az a o r t a í v és onnan k i i n d u l ó anonyma, carotis communis sinistra és subclavia sinistra a n o m á l i á i , ill. a vertebrális artériák pathologiás elváltozásainak kórjelzésében is, akár a „ s u b -
clavian steel syndrome" vagy a carotis és vertebralis a r t é r i á k pathologiájára gondo l u n k . De az angiographia annak idején m á r kezdődő, a z u t á n mérföldes léptekkel t ö r t é n ő előrehaladása, majd W . Forsmann 1929-ben m á r véghezvitt önkatheterezése, k é s ő b b 1949-ben az amerikai Coltman képernyőerősítője, a kémiailag mindig javuló kontrasztanyagok befecskendezése m á s irányból megelőzték Herzog k l i n i k a i meg figyeléseiben b á r m e n n y i r e is gondos, de akkor már külföldön nem használt vizsgálati módszereit. Vizsgálataiban majdnem mindig azokat a témaköröket dolgozta fel, ahol hiányos s á g o k a t észlelt, s ahol gondos megfigyelésekkel előbbre juttathatta az orvostudo m á n y t . Erre tanította Herzog Ferenc m u n k a t á r s a i t is: „oly tárgykörben dolgozzanak, ahol érzik s tudják, hogy a tudomány elégtelen". A z alkattan, örökléstan és genetikai faktorok fontosságát maga is j ó l látta. Egy, sajnos korán elhunyt tanítványa, Buday László vezette be a klinikán az alkattani k u t a t á s o k a t , Magyarországon b i z o n y á r a elsőként. Ez is azt mutatja, hogy Herzog mennyire pártolta az új felfogásokat. M u n k á i n a k , különlenyomatainak áttekintésekor szellemi fejlődését is láthatjuk. M i n d i g tárgyilagos megfigyelésekre törekedett, ezen megfigyeléseit összevetette a t e r m é s z e t t u d o m á n y o k eredményeivel, illetve a természeten az embert szemléltette és annak pathologiai megnyilvánulásait. Herzog nem volt t e r e m t ő , a l k o t ó egyéniség; m u n k á j a legbensőbben összefonódott lelki alkatával, egész személyi mivoltával. A z igazolás kötelezettségének u r a l k o d ó érzése hatotta át minden m u n k á j á t . Ezért mintha nem lett volna érzéke a gyakorlati élet problémái, főleg saját anyagi és gaz dasági ügyeinek ö k o n o m i k u s vitele i r á n t . A tudós látszólagos félszegsége gondolkozásbeli m o d o r o s s á g á b a n is megnyilvánult. Maga nem hajszolta a m a g á n g y a k o r l a t o t , de nem törődött azzal, hogy orvosainak volt-e praxisa, ha az nem ment a klinikai szolgálat rovására. Klinikájának nem orvosi személyzeténél a családi ügyeken kívül, nem érdeklődött anyagi lehetőségeikről, illetve azok javítása iránt. Ezt semmiképpen sem nemtörődömsége, hanem félszegsége, szégyenlőssége okozta. M u n k a t á r s a i n a k t u d o m á n y o s m u n k á s s á g á t ugyanolyan kritikus szemmel bírálta mint a sajátját; ezzel nagyon sok nehézséget, a kifejlődés lehetőségeinek gátlását váltotta k i , anélkül, hogy bizonyos p r o b l é m á k o n főleg a fiatal kollégákat átsegítette volna vagy ingert, Ösztökélést adott volna nekik. M i n t fentebb említettem, a tár gyilagosságra való törekvés — hibaforrás is lehet. Ha ritka kórképekben nem volt elegendő számú eset, amely a statisztikai szignifikáns m é r t é k é t elérte volna, a pub likáció lehetősége majdnem kizárt volt. Egész rendkívüli esetek, melyek m é g kórbonctanilag sem voltak tisztázhatók, kivételképpen a d ó d t a k . Ennek következménye volt, hogy klinikájának tagjai h á t r á n y b a n voltak a nagyon is gondos és tárgyilagos mester kritikája miatt — szemben m á s intézetek főnökeinek sokkal kevésbé mélyre h a t ó felfogásával. Milyen volt Herzog azokkal az orvosokkal, kik m á s klinikákról — az ottani pro fesszor halála vagy nyugdíjazása miatt — kerültek át intézetébe? 1929-ben Bálint R e z s ő orvosprofesszor halála, 1936-ban K o r á n y i S á n d o r nyugdíjazása voltak ilyen tényezők. Eleinte paralel beosztásban voltak néhány h ó n a p i g , hogy a helyi szoká sokat átvegyék. Elnézőbb és megértőbb volt irántuk; s z á m o s a n hosszú évekig marad tak klinikájának kötelékében. K i t ű n ő szellemi együttműködés volt a klinika tagjai között. A z o n nagy klinikusok sorába s o r o l h a t ó , akik nem k ü l ö n ö s felfedezésekkel írták be nevüket a magyar o r v o s t u d o m á n y történetébe, hanem a beteg érdekét szolgáló
teljes klinikai o d a a d á s s a l . Ezzel orvosnövendékek, k é s ő b b i orvosok százainak adott példát a gondos klinikai megfigyelésben és a helyes kórjelzés felállításában, az okszerű terápiában is. N é h á n y szót arról is szólnék, ahogyan é n láttam és l á t h a t t a m . Sokan, k i k Herzog Ferencet közelebbről nem ismerték, megközelíthetetlen, szinte személytelen, pusztán különcnek t ű n ő embert láttak benne. Sokszor volt az a b e n y o m á s róla, hogy kész akarva tartotta fenn a távolságot embertársaival, kollégáival szemben — és szinte kedvelte, szerette ezt. A z t kell azonban mondanom, hogy akik így vélekedtek, nem helyesen ítélték meg. Valójában igen jószívű, segíteni kész, szívélyes ember volt. Szerény, gátlásokkal teli, minden tömjénezéstől és k ü l s ő tisztelet megnyilvánítástól idegenkedő, majdnem a tehetetlenségig félszeg. Ennek ellensúlyozására t ű n t néha a viselkedése visszautasítónak. Akinek — ritkán — alkalma volt oldott állapotában látni, az érezhette szívjóságát és nyíltságát, láthatta, hogy átérzi m u n k a t á r s a i n a k gondjait, ha látszólag m á s n a p r a úgy is tűnt, hogy mindezt elfelejtette. A d o t t alkalom mal megtette embereiért mindazt, amit megtehetett. Szerette a klasszikus zenét. O p e r á k , zenekari esték, majd v a s á r n a p o n k é n t kirán dulások voltak azok a pihentető szórakozásai, amikben ö r ö m é t lelte. Csodálata a nagy művészekért, énekesekért, dirigensekért mindig megnyilvánult. A tréfát is mindig megértette, b á r nem volt az a típus, aki az olcsó szellemességet vagy a szar kasztikus megjegyzéseket különösen értékelte volna. „Orvos vagyok, s orvosok fognak egyszer felettem ítélni" — mondotta nekem egyik utolsó találkozásunk alkalmával 1949-ben vagy 1950-ben. Az u t ó k o r kötelessége mérlegelni és ítélni. A m i kötelességünk Herzog Ferenc nevét megőrizni, mert három évtizedes t a n á r s á g a idejében egyike volt azon nagy klinikusainknak, akik odaadó orvosi szellemének, klinikai t u d á s á n a k és tanításának köszönhetjük, hogy oly orvos generációt és klinikusokat nevelt, akikre ma is méltán büszkék lehetünk.
Zusammenfassung Über einen Kliniker, Internisten und Neurologen, Jendrassik's Schüler und späteren Nach folger als Direktor und Ordinarius an einer der Medizinischen Universitätskliniken in Buda pest, wird berichtet. Franz Herzog (1879—1952) begann seine klinische Laufbahn nach Habili tierung in 1911, als Ordinarius an der Pozsonyer Universität 1914, (Pressburg, Bratislava), — um dann in der Nachkriegszeit in Budapest seine Tätigkeit fortzusetzen. Seine auserordentliche Qualitäten als Arzt, Lehrer, Wissenschafter und Mensch sind erwähnt, wobei seine Gewissenhaftigkeit am Krankenbett, der Umgang mit Patienten, und seine absolute Hingabe als Arzt für die Leidenden besonders hervorgehoben wird. Jeder der auch nur kurz seine Klinik besuchen konnte, (wie z. B. der Amerikanischer Pathologe A. P. Stout i m Jahre 1930 von der A. M . A.) war begeistert und beeindruckt, wie er alle seine Mitarbeiter veranlasste nach Gewissenhaftigkeit und Vervollkommnung zu streben. Seine puritáné und sehr kritische Einstellung zur Wissenschaft und Forschung und gleich immer bereit den Patienen zu helfen waren seine Richtlinien, mit denen er durch 31 Jahre als Lehrstuhlvorstand vielen ärztlichen Generationen als Vorbild und Muster vorschwebte, womit er einen beruflich guten Stand der Ungarischen Medizin erreichte. P. MARSOVSZKY, M . D., D . A. B. R. A-1130 Wien, Münichreiterstrasse 12/c, Austria
