KERESSE A FACEBOOKON www.mezofoldielet.hu a Mezőföldi Élet
oldalt!
VII. ÉVF. 2. SZÁM, 2014. MÁRCIUS (KIKELET HAVA)
DUNAÚJVÁROS TÉRSÉGÉNEK INGYENES INFORMÁCIÓS LAPJA
MEGJELENIK HAVONTA, DUNAÚJVÁROSBAN ÉS KÖRNYÉKÉN, KÉSZÜLT 40.000 PÉLDÁNYBAN
HERMANN HENRIKNEK PROGRAMJA A MUNKAMÓDSZERE
FOTÓ: KIS PÉTER
„A képviselőséget teljesen másként fogalmazom meg, és nyilván a 25-30 év utáni hálátlansága a képviselőségnek abbóladódik, hogy nem végezték el a feladatokat a korábbi időszakban. Én egy teljesen új világot szeretnék megmutatni, egy teljesen új gondolkodásmódot, amihez idő kell, tehát kétségtelen, hogy az embereknek meg kell szokni, hogy nem egy régi megszokott, számukra kezelhetetlen felület, hanem egy lehetőség.”
TELEKI GERGŐ ESTJE Kulcs (kk) Különleges kul turális élményben lehetett részük a kulcsi Faluház vendé geinek 2014. február 8-án este, Teleki Gergő zongoraművész koncertjén. A rendkívül tehet séges fiatal művész, aki jelen leg Baracson él, Rahmaninov és Liszt műveinek fergeteges előadásával kápráztatta el a hallgatóságot, ízelítőt adva repertoárjából, mellyel a hollan diai Utrecht városában márci usban rendezendő Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny középdöntőjében méreti meg magát. Folytatás a 6. oldalon
TÉLTEMETŐ RÁCALMÁSON
FOTÓ: KOCZKA KATA
Rácalmás (kk) Farsang farkán, március else jén ismét megmérkőzött a tél, azaz Konc király és örök el lenfele, a tavasz, Cibere vajda Rácalmás szívében. A párharc kimenetele ko rántsem volt biztos, szeren csére a gyerekek és a szülők ügyesek voltak és segítették a két harcoló felet a különböző bajvívó számokban, mint ta licskás szlalom, célba dobás, egyensúlyozás, kötélhúzás. Konc király hívei szerették volna, ha még tovább tart a farsang, a mulatság, de a
Cibere vajda pártjára állók a tavaszt akarták. Folytatás a 4. oldalon
„A hálátlan szó érdekes megközelítés, mert minden munka hálátlan, ha az ember felületesen csinálja”
HERMANN HENRIKNEK PROGRAMJA A MUNKAMÓDSZERE
FOTÓ: KIS PÉTER
Az elsők között sikerült Hermann Henriknek összegyűjteni az 500 ajánlást az országgyűlési vá lasztásokhoz kapcsolódóan, és ezzeljelöltté vált. Olvasva a töb bi jelölt írásait, ez nem is olyan egyszerű feladat. Mi az oka, hogy Önnek ilyen gyorsan sikerült begyűjteni az ajánlásokat? Az ajánlásokhoz kapcsolódóan, tekintettel arra, hogy a választási kampány február 15-én indult, és 17-től lehetett ajánlásokat gyűjteni, tulajdonképpen a megfelelő ajánlószám már a gyűjtés után három nappal rendelkezésre állt, sőt több is, aminek egyetlen titka van, hogy én már hónapokkal előbb elkezdtem beszélgetni az emberekkel az utcán, otthon, ahol éppen találkoztam régi ismerősökkel. Itt születtem, itt éltem le az elmúlt ötven évemet, itt is dolgoztam, itt is jártam iskolába. Nagyon sok olyan civil szervezettel van folyamatos kapcsolatom, akik ismerték már a gondolataimat, így számomra az idő volt a szűk keresztmetszet, hogy mikor jutok el 600 emberhez. Ezzel párhuzamosan sok segítőm akadt, olyan önkéntesek személyében, akik csak a nevem miatt kézbe vettek egy-egy ajánlóívet, és hoztak nyolc ajánlást, és itt jön a nagy számok törvénye, amikor 50-60 ember segít, akkor lényegesen gyorsabban összejön
a kívánt mennyiség. Bizonyára ezért van, hogy a parlamenti pártoknak egy sokkal könnyebb feladat volt, akik az évek során sok százmillió forintból gazdálkodva, fölépítettek maguk mögé egy néhány tízezer főből álló tagságot, ami nem olyan sok a többi 8 millió szavazóval szemben. Azt kell hinnem, sokan bele sem gondoltak, hogy mire vállalkoznak, hiszen óriási felkészülést, rengeteg energiát, sok-sok időt, és kitartó munkát igényel ez a feladat, és még az apátiáról, kiábrándultságról nem is beszéltünk, amivel meg kell küzdenünk, ami uralja az országunkat. Nagy feladatra vállalkozott, több hónapos munkát beletéve, hogy látja? Igen, úgy gondolom, hogy a több hónapos munkának az első szakasza, a korábbi 2006-2010es éveket követően, egy más képet mutat, hisz akkor 4-5 induló volt körzetenként. Ez a választás elindulása előtt egy héttel teljesen megváltozott azzal, hogy rohamosan nőtt a szervezetek indulási szándéka, és mára már látjuk a körzetünkben kb. 23 a jelöltek száma, de teljesen más képet mutat, mint négy évvel ezelőtt. Ez két dolgot eredményez, az egyik, hogy a pártokat megerősíti abban, hogy azt a részt, azt a szavazóbázist, akik szeretnének változást, azt megosztja most közel húsz apró szeletre. Tehát ezen el kell gondolkodni minden olyan szervezetnek, akik változást akarnak, mert fontos az elkövetkezendő 4-5 hétben, hogy ki mennyit dolgozik április 6-ig. Sokaknak nagyon nehéz volt ös�szegyűjteni az 500 ajánlást, és azoknak sikerült első körben, akik készültek, akik tudták mit akarnak, viszont sokan az utolsó nap adták le az ajánlásokat, és ezek között sokan még fórumot sem tartottak, nem szólították meg a szavazókat semmilyen szinten, ami felvethet bizonyos aggályokat, de majd eldől a végén.
Elkezdődtek a lakossági fórumok, túl van már Rácalmáson, Kulcson, milyenek a tapasztalatai? A lakosság jelez egyfajta félelmet, sokan nem mernek eljönni a fórumokra, mert féltik a munkájukat, a pozíciójukat, a négyszemközti beszélgetéseken sokan elmondták több településről. Mindezek ellenére én azt mondom, mivel részt vettem több párt lakossági fórumain, a létszám ott sem volt magasabb, sőt a miénkre volt mikor többen jöttek, de még mindig nem elégséges ahhoz, hogy egy teljes világos képet kapjanak arról, hogy nem csak pártokban kell, nem csak pártokban szükséges gondolkodni, hanem van alternatíva, ami egy valós rendszerváltást hozhat. Én azt mondom egypártrendszerből, több pártrendszer lett, akkor osztódás volt, és nem rendszerváltás. Az igazi rendszerváltás abban rejlik, amikor a döntéshozásban egy a szavazók közül kikerülő civilkontrol képviseli magát az országgyűlésben. Ott voltam mindkét fórumon, és számomra nagyon szimpatikus, hogy nem programja van, hanem munkamódszere, amit nem igazán értenek az emberek, hisz az elmúlt 10-20 évben mindig programokat ígértek számukra. Igaz egyetlen egyet sem tartottak be, mégis várják az emberek. Úgy tűnik, tényleg nagyon komolyan gondolja, hogy lehet változtatni? Az elmúlt időszak megmutatta azt, hogy mindig is programok voltak, ezt ettük, ezt kaptuk reggelire, ebédre, és vacsorára, és a választás után olyan nagyon nem foglalkozott vele senki, csak a négy év eltelte után kerestük mi történt a programokkal. Az én programom, akkor nevezzük így, ha már ennyire programokban gondolkodunk, az egy egyszerű olyan munkamódszer, amit elvárnak a péktől, az olvasztártól, a varrónőtől, hogy mit
Folytatás az 1. oldalról csinál nap, mint nap, mit csinál egy hónapban, vagy egy évben. Négy évre választjuk a képviselőket, és négy évig nem látjuk őket. Én a munkamódszerem alapjának tekintem az elérhetőségemet, ami már megjelent,és bárki számára elérhető a telefonszámom, az e-mail címem, a postacímem. Ezt nem igazán láthatjuk egyik pártnál sem, nem szeretik kiadni az elérhetőségeiket. Az elérhetőség az alap, a következő fontos lépés, hogy hogyan és miként dolgozunk a négy év során. A pártok jelen pillanatban célokat jelölnek meg, hogy meg kell oldani ezt meg azt, csak három dolog hiányzik, a felelősség, a határidő, és maga a konkrét feladat, ami nélkül a programok semmit sem érnek. Én nem határozok most meg konkrét programokat, hanem úgymond témákat nevezek meg, amelyek fontosak, prioritást élveznek, és ahogy a négy év során folyamatosan felmerülnek újabb dolgok, témák, egyéb felvetések, akkor azon munkamódszer alapján fogunk dolgozni. A munkamódszer alapja, hogy mindig minden egyes választókat érintő kérdésnél, itt kiemelten a stratégiai, közepes szintű döntéseknél folyamatos konzultációt folytatok a választók felé. Ennek megvan a megoldása, és úgy gondolom, hogy könnyen követhető, A munkamódszer részleteit a fórumokon bemutatom. Jelenleg képviselőnek lenni, egy elég hálátlan feladat, viszont ha nem teszünk lépéseket a változás irányába, akkor beláthatatlan következményekkel kell számolnunk, amit Ön már sokkal régebben felismert. A hálátlan szó érdekes megközelítés, mert minden munka hálátlan, ha az ember felületesen csinálja, viszont ha az ember bele teszi szívét lelkét, akkor minden munkának meg van az árnyoldala, és a napos oldala is, és a képviselőség is ilyen. Csinálni kell, és az emberek látják, hogy igen is dol-
gozik valaki, akkor eljönnek az elismerések, és a pofonok is persze. A képviselőséget teljesen másként fogalmazom meg, és nyilván a 25-30 év utáni hálátlansága a képviselőségnek abból adódik, hogy nem végezték el a feladatokat a korábbi időszakban. Én egy teljesen új világot szeretnék megmutatni, egy teljesen új gondolkodásmódot, amihez idő kell, tehát kétségtelen, hogy az embereknek meg kell szokni, hogy nem egy régi megszokott, számukra kezelhetetlen felület, hanem egy lehetőség. A demokráciának mindig van egy nagyon fontos pontja, amit felfedeztünk, hogy az lehetőséget ad, tehát azzal élni kell. Én egy lehetőséget szeretnék adni, mint országgyűlési képviselő, hogy az országgyűlésben megfogalmazott kérdések, feladatok, eredmények, döntések 1:1-ben tisztán, feketén fehéren kerüljenek a választók elé, és ez oda vissza működjön. Jelen pillanatban a pártoknál sajnos ez a frakcióelv alapján teljesen eltorzul, kikerülnek a rendszerből olyan témák, amelyeket a frakció már az országgyűlés elé nem szeretne bevinni, és erre jó példa volt az a néhány országgyűlési képviselőnk az elmúlt 10-20 évben akik egyszer sem szólaltak fel. A jelenlegi kormány kőkeményen bebetonozta magát, akár az alkotmányt, akár a jogi környezetet illetően, szinte elképzelni sem lehet, hogy itt valakik még beleszólhassanak bármibe is, bár nyilván az
Az árak az áfát tartalmazzák!
a cél, hogy soha többet senki ne kerülhessen 2/3-os többségbe. Erről nyilván meg van az elképzelése? Azt gondolom, hogy egy olyan országgyűlés ahova bekerül a civil kontrol, ott a legfontosabb feladatok közé tartozik a választási törvény megváltoztatása is. Természetesen ezen törvény kialakítása a jelenlegi kormány újraválasztását célozta meg. Törvénybe foglalták, hogy csak ők lehetnek hatalmon. A mostani választási törvény ravasz módon kifundált a kiéheztetett leszegényített emberek pénzforrásává vált, ezen gyökeresen változtatni kell. Ha van rá igény, legyenek pártok, nem ez a kérdés, hanem az, hogy ugyanúgy részesüljenek mindenből, mint a többi szervezet, mint a horgász egyesületek, a nyugdíjas klubok, és minden más csoportokba tömörülő érdekképviselet. Érdekes módon egyedül a pártok azok, akik nagyon komoly kiemelt, és számolatlan mértékű támogatást kapnak, így könnyű a választásokra felkészülni, mint ahogy ezt látjuk jelenleg a négy parlamenti párt esetében. A legfontosabb, hogy ezt a fajta pártfinanszírozást eltöröljük. A másik fontos lépés a következő választások előtt egy olyan választási törvény kialakítása, ami nem ad ilyen különbségekre lehetőséget, mint ami most itt történik, plusz én mindenféle központi úgymond pénzbeli támogatást megszüntetnék a választással kapcsolat-
ban, senki nem kaphatna egy fillért sem. Előre jól megfogalmazott lehetőségeket kaphat mindenki egységesen (mint média megjelenések). A listás bejutást is megszüntetném, mindenképpen el tudnám képzelni, hogy 106 körzetből legyen 200, és mind a 200 körzetből igenis legyen egyéni bejutás, és utána az lehetne az országgyűlésnek egy civil kontrolja, de ez első lépcsőben az egyéni jelölteket jelenti, akik döntenek az országgyűlésben, az már azonban más kérdés, hogy kormányt ki alakítson. Erről is beszélek a fórumokon bővebben. -tieger-
1% Az idei évben is köszönjük, ha adója 1%-át a Carpe diem Alapítványnak adja. Adószám: 18492501-1-07 Támogatásával segíthet a Nap háza - Hold udvara Rekreációs központ akadálymentesítésében.
KISS CSABA (1953-2014.)
Kulcs (kk) Kiss Csaba, Kulcs község polgármestere 2014. február 24-én, életének 61. évében, hosszan tartó beteg ség következtében elhunyt. Rácalmás és Kulcs kettévá lása, közel 20 éve volt Kulcs Község Képviselő-testület ének tagja, alpolgármester. A Lénárd Béla polgármester betegsége miatt 2008-ban ki írt időközi választáson, majd 2010-ben is nagy többséggel választották polgármesterré. Kiss Csaba a kulcsi K-Klinika, illetve a Kistérségi Egészség ügyi Központ létrehozásá val maradandót alkotott az egészségügyi vállalkozások történetében. Vállalkozásai sok családnak adtak munkát, megélhetést. Ötleteivel, javaslataival az Adonyi kistérség egyik mo torja volt. Sokat tett a helyi ci vil szervezetekért, soha nem mondott nemet a segítséget kérőknek. 2014. március 1-jén több százan vettünk részt Kiss Csaba temetésén. Ravata lánál Posch János ügyvivő polgármester és L. Simon László országgyűlési képvise lő mondott búcsúbeszédet, majd Kovács Enikő és Böttger Antal református lelkész vett tőle végső búcsút. A szülei és rokonai mellett több száz tisztelője kísérte el utolsó útján. Emlékét kegye lettel megőrizzük.
HAJTÓVADÁSZAT Gyakorlatilag a magyar lakosság 40%-a ellen egy folyamatos hajtóvadászat folyik 2008-tól. Igaz, hogy a gyökerek korábbra datálódnak, de ekkortól történik nyíltan ez az embertelenség. Ha valaki azt gondolná túlzás a kifejezés, hát kérem nem, ugyanis akik belekerültek a devizacsalásba, azok egyfajta adósságspirálba is, ami lépésről lépésre előbb utóbb az összes áldozatnál bekövetkezik. Először gondot okoz a duplá jára, triplájára megemelkedett hitel törlesztése, és szinte majd nem mindenkinél megjelent a hitelkártya, ami szintén egy havi kiadást jelent, és ott van a rezsi, a gyerekek, az étkezés, ruházko dásról már nem is beszélünk. Történetesen, ha valamelyik családtag elveszíti a munkáját, szinte azonnal a lehúzó spirálba kerül a család, először a rezsifize téssel próbálnak időt nyerni, azu tán a banki törlesztők maradnak el, és megjelennek a zaklatások a banki behajtóktól, de ott állnak a sorban a szolgáltatók jól szerve zett, sok esetben saját behajtó, végreható cégeinek zaklatói, és elindul a hajtóvadászat. Folyamatos telefonos zaklatá sok, reggeltől estig, levelek, ame lyek minden jogi alapot mellőz nek, és egyetlen céljuk van, hogy megfélemlítsék az embert. Mindemellett nem elég, hogy pokollá vált az életük, még szé gyellik is az emberek, ők járnak lesütött szemmel, holott azok nak kellene, akik ezt meg merték tenni a fél ország ellen. A családok élete rettegés sé vált, félelemmel fekszenek, és kelnek. Az idegek mondják fel legelőbb a szolgálatot, hisz a félelem a leghatékonyabb „idegméreg”, azután jönnek a betegségek, hiszen nem azért születtünk a földre, hogy retteg jünk, és a sejtjeink sem erre van nak definiálva. Ahelyett, hogy megoldást kereshetnének az életükre a bajba jutott emberek, egyre nehezebb helyzet alakul ki a folyamatos zaklatások, állan dó nyomás miatt, és a hajtóva dászatnak még közel sincs vége, mert nincs jogi környezet, amely
az embert védené. A hiénák les ben állnak, mert mind a könnyen szerzett haszon reményében arra várnak, hogy sok ezer család ott honát elvegyék, és mindezt te szik teljesen jogtalanul, mert a jogszabályok léteznek ugyan, csak érvényesítésrenincs lehető sége egyetlen károsultnak sem. Sajnos egyre nagyobb az áldoza tok száma, akiketöngyilkosságba kergettek, hiszen ezt ép embe ri ésszel még felfogni sem lehet, nem évekig elviselni. Bizonyára mindenkiben fel merülnek a következő kérdések, hogy hol vannak az emberi jo gok, hol van a családok védelme, hol van az élet védelme, hol van az otthonaink védelme? Grell Antal a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet egyik vezetője, nagyon érthe tően összegezte a devizacsalás egészét, és azok, akik még most sem értik mi történik, ebből re mélhetőleg már tisztábban lát ják, íme:
„A devizahitel ügylet nyomai 2006-ba vezetnek Elérkezettnek látom az időt, mivel egyre többen értik és megértik magát az ügyletet, de felfoghatatlan számunkra, hogy miért nem történik meg az átütő siker? Azoknak egy vázlattal levezetem a történteket. Azt a merényletsorozatot, melyet elkövettek ellenünk és a mai napig fenntartanak. Államhatalom megnevezést használok, hiszen jogfolytonossága miatt az a mérvadó. 2006 akkori államhatalom felismeri, mert felismertetik vele nem tartható Magyarország állapota, helyzete. (nem részletezem, már tudjuk mi történt)
Ezért felszólítják, hogy azonnal és haladéktalanul kezdjen kidolgozni egy „programot.” Eltelik majd két év, de nincs átütő siker, ezért „rátalálnak” egy korábbi IMF tanulmányra, mely taglalja, hogyan lehet iszonyatos mennyiségű nyereségre szert tenni a Nemzeti Bankot felhasználva, de a tanulmány azt is kihangsúlyozza ezt csak erős pénzügyi felügyelet és folyamatos, szigorú ellenőrzés alatt lehet végrehajtani, mert hatalmas kockázatokat rejt a lakosságra nézve. De önmagában ez nem elég, kell még valami. Ekkor jön a „jó hír” kirobbant Amerikában a válság és várható időpontját is előrejelzik, mikor éri el Magyarországot. Már majdnem minden megfelelő, de még van egy akadály. 2007-2008 Államhatalom szembesül vele, hogy csődhelyzetbe került. 2008 február 26. eltörlik az intervenciós sávot, mondván, bevezetjük az eurót, fenntartása szükségtelen és költséges. Magyarország átáll lebegő árfolyamra, ezzel teret engedve a nagyobb spekulációs lehetőségeknek. 2008 akkori Államhatalom, Bankszövetség, MNB, PSZÁF kidolgoznak egy „vírust”, melynek neve devizában való nyilvántarthatóság. Sietniük kell, hiszen a válság egyre közeledik, és a megfelelő időpont is hamarosan elérkezik. Ezért iszonyatos kampány indul a „devizahitel” felvételének népszerűsítésére. A kamatokat mesterségesen alacsonyan tartották, ezzel is csapdába csalva a gyanútlan áldozatokat. A kampány sikeresebb, mint gondolták, túlságosan is sikeres, elapadnak a pénzforrások, csődhelyzetbe kerülnek a pénzintézetek, hiszen 150-180%-al túlhitelezték magukat. Eközben svájci jegybank érzékelve a veszélyt és levédve önmagátelkészíti tanulmányát, figyelmezteti a Magyar Államot. Kanada felajánlja, szakértőket küld Magyarországra és segít a helyzet megoldásában. Nem hallgatnak senkire, hiszen a koncepció kidolgozott és előre eltervezett. 2008 EU/IMF megállapodás megköttetik két hét alatt. (A megállapodás elolvasását
mindenkinek figyelmébe ajánlom, hiszen abban rólunk van szó) 20milliárd eurót kap az Állam, melyet nem arra fordít, amire kapta, hanem befekteti a Magyar Nemzeti Bankban, ami re-finanszírozza az összes hazánkban tevékenykedő kereskedelmi bankot. Ezzel a lépésével ellenérdekelté válik a magyar lakossággal szemben. (A forint erősödése veszteséget, míg a forint gyengülése nyereséget termel.) Ez az állapot a mai napig fenntartott, szakzsargon szerint „Eladta a hátát idegen devizában” 2008-ban a lakosság azért nem észleli a bajt, mert arra nagyon ügyeltek, hogy ne egyszerre dőljenek be a hitelek, ezért egy ügynevezett türelmi, vagy biztosítási konstrukciókkal egybekötve csomagolták be a befektetési szerződéseket és kölcsönszerződésként adták a lakosságnak. 2008 december, megköttetik egy megállapodás hét nagybank vezére és az akkori Államhatalom között, de nem hajtják végre az abban foglaltakat. Két dolog feltételezhető. Az egyik, hogy soha nem is akarták végrehajtani, hiszen, akkora extranyereségre tettek szert rövid idő alatt, amit nem akartak megszakítani, hiszen a lakosság nem tudta, felügyelet, hatóság pedig soha nem is ellenőrizhette tevékenységüket, mert Állami fedezettel és hatósági cinkossággal garázdálkodhatnak. A másik lehetőség, pedig a zsarolhatósági pozíció felvétele, hiszen most lépéselőnybe kerültek az Állammal szemben. 2009 tavaszán az akkori Államhatalom meghoz egy törvényt, melyben megtiltja a bankok kockázatkezelésének lehetőségét. Ez ügye magyarázatra szorul, hiszen miért tiltunk meg valamit? Valószínűleg azért mert kötelező volt a pénzintézetekre nézve? A kérdések költőiek, hiszen tudjuk, hogy a tőketartozások a konstrukció miatt befizetés nélkül is csökkeni, képesek, ami valós bizonyítéka, hogy a bankok elvégezték ezt a műveletet. (SWAP ügyletek) De kell még lennie valaminek, hiszen önmagában az árfolyam nem tudott volna ekkorát mozogni. Valaki „bevásárolt!”
Az is aggályos, hogy mi oka volt a Parlamentnek 2012-ben titkosítani a Magyar Nemzeti Bank mérlegadatait? Talán ijesztő, hogy valaki kiigazodik a számsorok között? Méregkeverőink és cinkosaik egy döntő fontosságú tényezőre nem készültek fel! Ez pedig a Bankcsapda-csoport 2011-es megjelenése, oknyomozói munkájának köszönhetően a teljes folyamat feltárása, elkövetők és cinkosaik beazonosítása, nem utolsó sorban aggálytalan tartalmú tényközlő okiratokkal való bizonyítása. Azóta ellenérdekeltjeink legnagyobb félelmére Szervezetté alakultunk. Nagyon tömör és nem részletekbe menően taglaltam a történteket. Természetesen a folyamatok ezért ennél bonyolultabbak, de röviden és közérthetően ez a valóság. 2008-ban rátámadt a Magyar Állam saját nemzetére és ez az állapot ma is tart. 2008 óta a lakosság 20%-a feláldozhatóvá vált és járulékos veszteségként tekintenek ránk, de végső soron, a lakosság 40%-a, szerint és nem 20%, hiszen a családtagok is járulékos veszteség. Mert azok csak a
szavazó képes állampolgárok, hiszen adóstársak nem lehetnek kiskorúak. A konvergencia program (fenntartható állami finanszírozás) az a mi évtizedeken át tartó uzsorázásunkra épül, így érthető már miért ez a nagy elhallgatás, félelem. 2008-óta Mi tartjuk életben a magyar gazdaságot, gratulálok ehhez magunknak.” Grell Antal Nehéz ilyenkor kérdést feltenni, és valószínűleg válaszolni sem könnyű. A fentiek ismeretében mit gondol Hermann Henrik, mit lehet itt még tenni a devizásokért?
FOTÓ: KIS PÉTER
Úgy gondolom, hogy nem ne kem kell kitalálni a megoldást, de egy biztos, hogy már az utcá ra vonulásnak, tulajdonképpen az aláírásgyűjtésnek, és hason ló jellegű tevékenységeknek az ideje elmúlt. Az elmúlt években nagyon sok szervezet, nagyon sok ember állt a dolog mögé lát szólagosan, eredmény nélkül. Az ügy olyan országos szintűvé nőt te ki magát, mind a tagság, mind a támogatói szervezetek tekin tetében, hogy ezt már szinte április7-én, ahogy az országgyűlés elkezd dolgozni, az első napi rendi pont elé helyezve a 0-dik napirendi pontként, azonnal kell foglalkozni vele. Döntése ket kell hozni, és mindenképpen azt gondolom, hogy a meglévő hivatalos szervezeteken túl, ös� szehívnám azon szervezetek kép viselőit, illetve olyan jól ismert neveket, mint például kiemelten Falus Zsoltra gondolok, akikkel azt az utat meg kell találni, vagy ki kell jelölni, ami a lehető leg rövidebb időn belül, és itt nem években, meg nem őszi válasz tásokban mérve, hanem napok alatt kell megoldást találni.
Sem én egyedül,sem négyen öten, nem fogjuk tudni a köztes utat megtalálni ahhoz, hogy a de vizahitelesek problémáját meg oldjuk, és az országot se vigyük csődbe. Az a véleményem, hogy rendelkezünk olyan szakmai, po litikától független szellemi tőké vel, amely meg tudja fogalmazni a kivitelezhető megoldást. Ezzel a témával kampányolni, utcára menni már késő, és olyan meg oldásokban gondolkodni, amit az utóbbi időben a kormány sze retne, hogy adja le a devizahite les az autóját, adja oda a család az otthonát, ez nem megoldás, ezt felejtsük el. Ettől sokkal em beribb megoldásokat keresve, és nyilván találva, erre sok megol dási javaslat elhangzott, de most a mai körülményeket figyelem be véve, egy olyan szakértői ta nácsot hoznék létre, amiben ott lenne a 2014 április 7-dikén meg választott képviselők többségi delegáltja, másrészt pedig, egy olyan szakmai csapat, akik ele mezve a helyzetet, letesznek egy megszavazható megoldást záros határidőn belül! -tieger-
TELEKI GERGŐ ESTJE Folytatás az 1. oldalról
Kulcs (kk) A 18-33 év közötti, kiváló képességű és nagy tu dású zongoraművészek szá mára kiírt nagyhírű versenyen 24 ország ifjú művészei vesz nek részt. Teleki Gergőt az elő válogató mesterkurzuson a 6 kiválasztott közé választották, ezzel megváltotta jegyét a kö zépdöntőre. Bízunk benne, hogy több, si kerrel abszolvált nemzetközi zongoraverseny után ezen a legrangosabbnak számító,
rendkívüli erőpróbán is meg mutatkozik szikrázó tehetsége, és a döntő résztvevője lesz! A csodálatos műsorban Rahmaninov Gisz-moll, G-moll és Cisz-moll prelűdje mellett Liszt Ferenc: Erdőzsongás és A Villa d’Este szökőkútja, továb bá a XV. Magyar rapszódia, a Rákóczi induló Liszt-átirata, a Desz-dúr Consorsion és a VI. Rapszódia csendült fel. A TV Kulcs felvételét érdemes megnézni és letölteni a netről!
… A PILLANAT ÁLMA ... látom, hogy felém nézel, és hozzám szól minden szavad, a távolság viszont nagy, és nem értem tisztán, ami marad, próbálom figyelni, újra és újra, hátha csak a szél fújja el, vagy Te teszel próbára? és szemeddel közben keresel? ... álarcot viselsz felém? olybá tűnik nekem, mint egy látomás, mutasd hát magad, hadd lássam, Te vagy-e az igaz, vagy más?, Te már bizton tudod, mit érez bent a mélység érző világa, talán egyszer megtudom én is, és remélem, nem lesz hiába ... tudod, mit én még nem tudhatok tőled, rólad a múltból, kíváncsivá tesz, hogy titkod mit rejteget, és melyik fiókból, izgalmas a gondolat, mely rád emlékeztet és feléd sodor, de időnként, ha arra nézek, amerre látni véllek, kicsit komor ... légy vidám, add magadat és tedd félre azt, ami benned falat épít, hidd el, hogy ez fontos neked, és minden pillanata csak szépít, tégy úgy, hogy a pillanat örökre a tied maradjon, s benne az álom, ha ilyennek látlak majd egyszer, tudni fogom, hogy ki a párom ... csillog már körülötted minden, ami eddig csak ott volt szerényen, hagyd hát, hogy ami életre kelhet örömmel, hagyd hát, hadd éljen, engedd, hogy a szemed nevessen, hiszen oly sokat sírt már, a boldogságot, ha nem engeded közel, hát sokáig nem vár ... gondolhatnád azt, hogy ez már mind a múlté, és nincs tovább, de nyisd ki gyönyörű szemed és lásd, hogy ez egy más világ, itt vagy benne, és nem egyedül, és van, ki éppen Terád vár, tárd ki karod felé, és engedd, hogy az légy, ak, neki vagy már ... ne keresd soha azt "az" örök pillanatot, mert az mindig elszáll, hisz a pillanat az, "ami" örök, és számodra az, ami mindig ott áll, álmodj bátran, mert az mindig is a tied, és soha el nem mállik, de éld is, ha fontos, és ne félj, hogy egyszer lehet majd másik ...
FOTÓ: KOCZKA KATA
Teleki Gergő zongoraművész
a pillanat akkor szép, mikor születik, hisz hamar tovalebben, ott van veled egy ideig, és ott hagy, ha csak tartod a kezedben, így hát ne érintsd meg, csak engedd, hogy simogasson, úgy a pillanat is a tiéd lehet örökre mindig, ahogy az álom ...
www.apostolimagyarkiralysag.info Igényeljen Magyar Igazolványt!
Hermann Henrik
KÉK RAGYOGÓ
Kék Ragyogó - Boldogasszony. Baráth Gabriella szobra. Amikor a szobor készült, Gabi mint egy megszállott,
evés-ivás nélkül csak a fel adatra koncentrált, olyan erőt érzett magában, mint még soha. Amikor a kemencébe került a szobor és elkezdődött az égetés, félő volt, hogy felrob ban a kemence attól a renge teg gőztől-gáztól-energiától, ami a szoborból tört elő nagy robajjal. Aztán mégiscsak elkészült Kék Ragyogó mell szobra, arcán békével, maga biztos nyugalommal, fején a káprázatos koronával. Ma egy magángyűjtemény féltett kincse. Az anyag logikájával nem összemérhető, ami most zajlik
– mondta Baráth Gabi, amikor újabb terveiről és a most zajló folyamatokról beszélgettünk. Ma a legjellemzőbb kifejezé sek az absztrakció és az imp rovizáció, az is felsőfokon. Próbáltál már egy mocsár ban megállni egy percre? Vagy egy szakadékot kétszer re átugrani? A Teremtőben való hit pró báját éljük. Folyamatosan megcsalnak érzékeid, játszik veled az elméd. Le kell tenni a szkepticizmust. Nincs helye a kételkedésnek. A mindennapokban egyre plasztikusabban érezni a dol gok hullámtermészetét.
Hullámhegyek és hullám völgyek váltakoznak életünk minden szegmensében. Elen geded, és akkor emelkedik a hullámvölgyből a hullám tete jére. Félre kell tenni az anyag követelőzését azoknak, akik a Teremtővel vannak kapcso latban. A Nagyfőnökhöz ez a belépőkód, a szerelem im pulzusán keresztül. A Terem tő azért adta a talentumot, mert a jövőnkkel is foglalko zik. A Teremtő próbák elé ál lít minket, hitünk az egyetlen út. Adjon erőt a tudat, hogy a Teremtő fénymagja erősebb játékos, mint az elme. kk
TÉLTEMETŐ RÁCALMÁSON
NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY
Folytatás az 1. oldalról Végül győzött a tavasz, és Konc király átadta hatalma jelképét, koronáját Cibere vaj dának. Az Ágasfa Hagyomány élesztő Kör tagjai ismét jó
hangulatot teremtettek, volt enni- és innivaló, az érdeklő dők megcsodálhatták a helyi néptánccsoport előadását és közösen elégették a telet jel képező banyát.
A dunaújvárosi Benkovics Boglárka Arany minősítést kapott
FOTÓ: KOCZKA KATA
JÓ SZÍVVEL AJÁNLOM SZÍVES FIGYELMÉBE: BABIMASSZAZS.HU
Rácalmás (kk) A Fejér Megyei Gyermek és Ifjúsági Népdalének lési és Népzenei Verseny döntőjét a Fonódás Kulturális Egyesület, a Fejér Megyei Művelődési Központ és Rácalmás Város Önkormányza ta 2014. február 28-án rendez te meg a rácalmási művelődési házban. A 2013 decemberében
kezdődött versenyen össze sen 700 gyermek vett részt fellépőként. A döntőbe 103 pro dukció kapott meghívást. Kiemelt arany minősítést kaptak: Tátika énekegyüttes, Schwarcz Vivien, Újvárosi Kaná szok, Újvárosi Legények, Varga Nóra, Csaloglányok, Rozner Éva, Násztor Eszter, Csákvári Csicsergők, Pacsirták, Barasevich Borbála, Gabnay Máté, Szanyi Bettina, Tóth Szonja, Komá romi Cecília, Turbucz Dániel, Várai Áron, Kálmán Dalma, Garami Loretta, Osuszd Ottilia, Gubinecz Ákos, Csille Énekegyüttes, Papp Cecília, Gál Anna, Csivirgő, Örö kös zenekar Arany minősítést kaptak: Csicsergők, Jámbor Benedek, Benkovics Boglárka, Legények, Jámbor Lili – Jámbor Benedek, Pántlika, Szendrei Ernő Márió… a további nevek a www. mezofoldielet.hu oldalon
naphazaholdudvara.hu
faluvandor.hu
„S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad -édes Hazám, fogadj szívedbe,hadd legyek hűséges fiad!” József Attila: Hazám
KIÜRÜL A GRUND, LASSAN MIND ELMENNEK A FIÚK Amikor egy írországi gyógyszergyár állásinterjúján megjelent a barátunk menyasszonya, mint gyógyszerkutató, aki már fiatal kora ellenére hatalmas eredményeket tudhat magáénak a daganatos betegségek kutatása területén, elképedtek az ott ülő professzorok, és azonnal igent mondtak a felvételi beszélgetés végeztével. Valahogy nem értették, hogy ilyen hatalmas koponyákat, hogyan engedhet el egy ország, de kapva kaptak a kínálkozó alkalmon, mert most lássuk be, szabad préda a magyar tudás. Elment a Miki is Írországba, meg a Tibor, és a Melinda, és több oldalon keresztül sorol hatnám ki mindenki elment, mert nincs munka, vagy nem bírják már a kilátástalanságot. Friss diplomások, dolgoztak egy-két évet, és most mind el mennek. A jövő nemzedéke, 25-30 éves fiatalok, már egy másik országban tervezik a jö vőt, a családalapítást. A minap búcsúzni jött a fiam egyik legjobb barátja, kicsi gyerekkora óta ismerem, a sze mem láttára nőtt fel, amolyan családtagnak számít. Amikor átöleltem, elsírtam magam, nagyon mély fájdalmat érez tem, és csak annyit tudtam ki nyögni magamból: ugye látunk még Mikikém? Jó lett volna azt mondani, hogy gondoljátok át fiúk, itthon nagy szükség van rátok, de nem tudok mit mondani, mert azt sem tudjuk holnap miből élünk, erre egyetlen fiatal sem alapozhat. Órákon keresztül sírdogál tam, tudom én, hogy ez az élet rendje, hogy felnőnek a gyere kek, az se gond, hogy idegen országokban gyűjtenek tu dást, de az nincs rendjén, hogy a családalapítást is más orszá gokban tervezik. Az sincs rend jén, hogy a fiatalok elmennek,
de még az sem, hogy 40-50 éves emberek is külföldben kell, hogy gondolkodjanak, kénytelenek új életet kezdeni, pedig szeretnének már nyu galomban élni, de itthon nincs rájuk szükség, halkan meg jegyzem, kiváló szakemberek ről beszélek. Amikor egy írországi gyógyszergyár állásinterjúján megjelent a fent említett fiú menyasszonya, mint gyógy szerkutató, aki már fiatal kora ellenére hatalmas eredménye ket tudhat magáénak a da ganatos betegségek kutatása területén, elképedtek az ott ülő professzorok, és azonnal igent mondtak a felvételi beszélge tés végeztével. Valahogy nem értették, hogy ilyen hatalmas koponyákat, hogy engedhet el egy ország, de kapva kaptak a kínálkozó alkalmon, mert most lássuk be, szabad préda a ma gyar tudás. Körülöttem az emberek nagy része arra készül, hogy elmegy, de én nem akarok, nem akarok elmenni, mert ez az én hazám, a mi hazánk, és képtelen va gyok elképzelni, hogy egy ide gen országban úgy tudjak élni, hogy a hazámnak tekintsem. Pár hónapra el tudom képzel ni, de a szívem mindig vissza hozna. Még most sem tudom elhinni, hogy ilyen súlyos gon dokkal küzdünk, szeretném azt gondolni, hogy ez egy nagyon rossz álom, amiből majd fel ébredek, és minden újra szép lesz, de a gyomrom jelez, hé, ez sajnos a valóság! Milyen kár… Azt, hogy néhány ember ki találta, hogy szétzilálja az or szágot, azokra nem mondanék jelzőket, mert van egy min denki felett álló felsőbb hata lom, aki majd rendet tesz, de mi csak tegyük a dolgunkat, mégpedig együtt! Maradt még itt nagyon sok jó érzésű ember, akinek fontos ez az ország, hát keressünk együtt megoldást
a munkahelyteremtésre, akár már az egyetemisták, főisko lások lehetnek az első lépcső, tele vannak ötletekkel. Hermann Henriket kérdeztük, vajon Ön hogy állítaná meg a kivándorlást?
FOTÓ: KIS PÉTER
Nehéz megállítani, és ön magában a munka nem elég, hanem egy tisztességes bér rel ellátott munkarendszert kell felállítani, összerakni. Nagy baj, hogy nem becsüljük meg a magyar fejekben levő, azt a fajta tudást, amit a világon bár hova megyünk, már jól ismer nek. A világ mindenütt tele van magyarokkal, ez eddig is így volt, viszont az utóbbi 4-5 évben felgyorsult a más or szágokba távozók száma, ami ma már fél millióra duzzadt a híradások szerint. Ez elvitte a szellemi tőkénknek egy meg határozó részét. Véleményem szerint, csak úgy lehet változ tatni ezen, ha Magyarországon a nagyon fontos stadionok, és nagyon fontos dohánybol tok, meg egyebek mellett, ko molyan koncentrálunk arra, hogy ez a közép, illetve felső réteghez tartozó szellemi tőke
semmiképpen ne vándoroljon ki, ami értendő a közgazdász ok, az orvosok, a pedagógu sok, a műszaki szakemberek, és mondjuk a feltalálók tekin tetében is, de szinte mindenki re széles spektrumban. Sajnos van egy statisztikai munkahelyteremtés, ami nem a valósképet mutatja a szá munkra, és nekünk valós mun kahelyteremtésre van szüksé günk tisztességes bérrel. Munkahelyeket kell terem teni, de a célirányos mun kahelyteremtés mellett, olyan célirányos feladatok kijelölése, illetve célirányos feladatok törvénybe iktatása szükséges a kormány részéről, ami az elmúlt időszakban saj nos nem volt meg. A fiatalok visszacsábítása egy második lépcső, mert ez a kérdéskör több lépcsős fel adat. Az első lépcső, megállí tani a kivándorlást, mert még nem ürült ki az ország. Min denképpen megállítani azt, hogy további félmilliók menje nek el, hiszen nyilván, abból a rétegből fognak kimenni, akik nek van mit kivinni, és első sorban a fejükben, mert már a zsebek üresek. Velük elindítani egy olyan gondolkodásmódot, ami futó tűzként terjed, és eljut azok hoz, akik már kint vannak, de bármelyik pillanatban vissza jönnének, ha látnak egy biz tos jelet, biztos jövőképet, és itthon is meg tudnak élni, hisz a fél millió ember 90%-a kény szerből ment el. -gerika-
LÉZERSEBÉSZET Dr. Thomka György
Lézersebészeti és általános sebészeti magánrendelés Rendelés helye: „Egészségért” Bt. rendelője • Dunaújváros, Liget köz 7. Telefon: 06 30 36 51 722 és 06 20 94 17 182 Rendelés ideje: szombat 9–11 óráig
ÚJ!
Q-kapcsolt lézerkészülék
- körömgomba kezelésére - tetoválások bőrsérülésmentes eltávolítására
TERMÉSZETES ÉLET
Mezőföldi Élet
Porteleki Mária természetgyógyász rovata Hogy kerül a csizma az asztalra? Kedves Olvasó! Ez alkalommal egy kicsit szé gyellt, titkolt témát hoztam, amelyről az emberek nem szíve sen beszélnek, pedig már-már népbetegség méreteket ölt. Ez nem más, mint a székrekedés. Szüleink, nagyszüleink ko rában a székrekedés az idő sek problémája volt. A kor előrehaladtával csökken az emésztőenzimek termelődése, lelassul, renyhül a bélmozgás, és ez az élettani állapot okozhatja a székletürítés zavarát. Mostani világunkban már nemcsak az idősek küszköd nek ezzel a problémával, hanem minden korosztály. Munkám so rán nap mint nap találkozom székrekedéssel bajlódó kisgye rekkel, iskolással, felnőttel egy aránt. Amit megeszünk, legalább is az anyagcseretermékeknek, mérgező anyagoknak távozni uk kell a szervezetből. Egészsé ges bélműködés esetén ez napi egyszeri, kétszeri, könnyen ürít hető, formálódó székletet je lent. Ha ez nem történik meg, a vastagbélben rekedt anya gok bomlásnak, rothadásnak indulnak, gyulladási folyama tot indíthatnak el. Nem vélet len, hogy manapság olyan sok a vastagbélrák.A bennrekedt mé reganyagok egy része visszake rül a vérkeringésbe, s ezáltal el jut a szervezet egészébe. Innen már megérted, Kedves Olvasó, hogy a székrekedés miért okoz hat fejfájást, rossz közérzetet, alvászavart, nyugtalanságot, puffadást, ízületi gyulladást stb. A székrekedés csupán tünet! De milyen okok idézhetik elő? • Egyik fő előidézője az úgyne vezett civilizációs étkezési szo kások. Gondold végig, hogy milyen ételeket fogyasztasz! Legtöbben iparilag előállított, agyonfinomított, tartósított, ízfokozókkal, vegyi anyagok kal teli ételeket esznek. Külö nösen problémásak, székreke dést előidézők a fehér lisztből készült pékáruk és a cukrok.
• Ne feledkezzünk meg egy má sik fontos okról, a stresszről. Az állandó idegfeszültség ha tására a bél izomzata szinte le bénul, lassul a perisztaltika, az emésztőenzimek termelődése is blokkolódik. Tapasztalatom szerint a székletürítés elmara dása mögött olyan lelki okok húzódnak meg, mint a szoron gás, félelem, régi problémák elfojtása. A kliens nem tud ja „elengedni” az életét zavaró dolgokat, nem tud ellazulni. • Az okok között fontos helyet foglal el a mozgásszegény életmód. Az intenzív légző mozgás és az izommozgás jó tékony hatásának hiánya is nagymértékben hozzájárul a széklet pangásához. • Itt kell megemlítenem, hogy a kínai gyógyászat szerint minden szervünknek meg van a nap folyamán a legin tenzívebb működési ideje. E szervóra alapján a székletürí tés legideálisabb ideje reggel 5-7 óra között lenne. A regge li kapkodás, rohanás, időhiány székletvisszatartást eredmé nyez. Nem beszélve arról, hogy a természetes bioritmusunk a civilizációs szokásaink miatt már régen felborult, a szerve ink meg vannak „zavarodva”. Szerencsére sokan felisme rik, hogy nem maradhatnak a méreganyagok a bélben, csak nem mindig a jó megoldást választják a probléma rende zésére. Gondolom a reklámok hatására is, sokan nyúlnak a hashajtókhoz. Ezek a szerek erősen irritálják a bélnyálkahár tyát, vízelvonást okoznak s ezál tal sok ásványi anyagot visznek ki a szervezetből. A nagyobb baj az, hogy rendszeres használatuk során a bél „elfelejt” működni, leáll a perisztaltika, és csak ezek kel a szerekkel lesz képes üríteni. Hasonló a helyzet a sokak által használt szennával is, hiába ter mészetes anyag. A hozzám fordulóknak a kö vetkezőket szoktam tanácsol ni: Elsőként rendbe kell hozni a
bélflórát, visszaállítani a hasz nos gombák, baktériumok arányát. Különösen fontos ez antibiotikum kúrák után. • Növelni kell a rostbevitelt. Erre kitűnő a bolhamag, len mag, kurkuma, savanyú káposzta. Csodát tesznek a gyümölcsök: szilva, szőlő, alma, ananász. Vigyázat, a re szelt alma székfogó! • Fontos legalább 2 l tiszta víz bevitele naponta. Rendkívül hatásos a kínai és ájurvédikus gyógyászatban is javasolt, reg gel éhgyomorra elfogyasztott egy pohár citromos meleg víz. • Természetesen nem marad hat el a mozgás, a sport sem, ami nemcsak az izommozgás révén hat a belekre, hanem stresszoldó hatásánál fogva is javítja a bélműködést. • Nem maradhat ki a lelki okok feltárása, azok feloldása sem. • S ami a legfontosabb: változtatni kell a rossz étkezési szokásokon, a helytelen életmódon! Sok sikert kívánok a jó hangu latú, jó közérzetű mindennap okhoz! Porteleki Mária természetgyógyász 06 20 442 3339 www.vital-studio.shp.hu
Dunaújváros térségének információs lapja ISSN 1789-9044 (nyomtatott) ISSN 2061-9324 (online) Lapnyilvántartási szám: KÖH 163/265/1/200/8. Alapította: Koczka Kata és Mudra László, 2008-ban. Készült 30.000 példányban, Nyomdai munkák: Zrínyi Nyomda, Budapest 2014. március 8-án Megrendelés száma: 2/MÉ/2014. Kiadó: Rozmaring és Tátika Kft. (2459 Rácalmás, Deák F. tér 4.) Kiadásért felelős: Koczka Katalin e-mail:
[email protected] web: mezofoldielet.hu Mobiltelefon: 0620 923 7211 Főszerkesztő: Koczka Kata Design: Kiss Miklós
HIRDETÉSFELVÉTEL:
Szerkesztőség:
[email protected]
ADJON VÉRT! A Dunaújvárosi Vöröskereszt szervezésében véradás lesz: Dunaújváros, Rudas Isk. Római krt. 47-49. Március 11. 8-11 óráig Dunaújváros, DV Hengermű Vasmű tér 1-3. Március 13. 630-12 óráig Dunaújváros, Vérellátó Vasmű út 10. Március 18. 8-10 óráig Dunaújváros, DV Kokszoló Vasmű tér 1. Március 20. 630-12 óráig Dunaújváros, Vérellátó Vasmű út 10. Március 25. 8-10 óráig Iváncsa, Faluház Arany j. u. 2. Március 25. 1330-1730 óráig Dunaújváros, Volán telep Március 27. 7-11 óráig Sárosd, Ált. Iskola Fő u. 10-12. Március 27. 13-17 óráig
JOGI ÉLET – Dr. Hanák Tamás ügyvéd rovata A végintézkedés szerepe az új Polgári Törvénykönyvben A közérdeklődésre méltán igényt formáló öröklésjogi változások kapcsán érdemesnek tűnik egyegy kérdéskörrel kapcsolatban a teljesség igénye nélkül közelebb ről megismerkedni, egyrészt a tényleges változások, részben pe dig a nap mint nap tapasztalható téves értesülések miatt. Örökölni változatlanul végin tézkedés alapján vagy a Polgá ri Törvénykönyv szerint lehet. Az öröklési jog nem változik abban a tekintetben, hogy mi az elsőd leges és mi a másodlagos. Amen� nyiben az örökhagyó után végin tézkedés maradt, úgy az öröklés rendjét az fogja meghatározni. A végrendelkezési szabadság per sze nem korlátlan, gondoljunk csak a kötelesrész intézményére. Mit jelent a végintézkedés jo gának szabadsága? Azt, hogy akár az egész vagyonról, akár egyes vagyontárgyakról végrendelkezé si képesség birtokában – törvényi keretek között – szabadon lehet rendelkezni.
A végrendelet fajtái nem változnak, azaz végrendelkez ni közvégrendelettel, írásbeli ma gánvégrendelettel vagy kivételes esetekben szóbeli végrendelke zéssel lehet továbbra is. A végrendelkezési lehetőségek különböző módjai egyazon jog hatás kiváltására alkalmasak. A szóbeli végrendelet változat lanul kivételes lehetőség olyan esetben, ha valaki életét fenye gető olyan rendkívüli helyzetben van, amely mellett nincs lehető sége írásbeli végrendeletet tenni. Írásbeli magánvégrendelet vál tozatlanul több módon készülhet. Ha valaki végig sajátkezűleg írja és aláírja, ha más által írt végrendele tet két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha végrendeletetét ekként személyesen közjegyzőnél letétbe helyezi. Változás, hogy az okirat készítésének helye nem érvényes ségi kellék, csak az ideje. Meg jegyzem, hogy viszonylag ritka volt az olyan eset (jellemzően ha
házilag készült végrendeletről volt szó), amikor a keltezés he lyének a hiánya miatt nem jutott érvényre az örökhagyói akarat, ugyanakkor igen-igen méltány talan helyzet teremtődött ezen „bagatell”-nek tűnő hiányosság miatt azzal, hogy az iratot úgy kellett kezelni, mintha nem is lé tezne. A most hatályba lépő ren delkezés jelentőségét még nehéz felmérni. Ma már az okiratok ké szítésénél a keltezés helyének a feltüntetése szinte automatikus, mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon egy-egy várat lanul felbukkanó végrendelet mi lyen további kérdéseket (esetleg kételyeket) fog felvetni pusztán amiatt, hogy az okiratból az alá írásának helye esetleg nem lesz megállapítható. Fontos, hogy a több lapból álló végrendelet minden oldalát, te hát az elsőt is, folyamatos sorszá mozással kell ellátni.. Érvénytelen lehet a közreműkö dőnek nyújtott juttatás, ilyennek
minősül a végrendelet megfo galmazója, szerkesztője, leírója és minden olyan személy, akinek tevékenysége a végrendelet tar talmának érdemi befolyásolására nyújt lehetőséget. Közvégrende letet tenni csak közjegyző előtt lehet a közjegyzői okiratokra vo natkozó érvényességi szabályok szerint, e körben a változás súly talan, és csak annyi, hogy bíróság előtt már nem. A végrendelkezési lehetőség eddig is csak egy opció volt és az is maradt. Meggyőződésem, hogy a törvényes öröklés rendje a válto zások után is alapvetően megfelel a kialakult társadalmi elvárások nak. Az új rendelkezések az elmúlt évtizedek bírói gyakorlatban is kikristályosult intézményeit be építik. Éppen ezért normál élet helyzetek mellett álláspontom szerint általában szükségtelen élni a végrendelkezés szabadsága nyújtotta lehetőségekkel. dr. Hanák Tamás ügyvéd
KÓSTOLÓ
Rakott zöldséges penne
– Erős István rovata
Már benne járunk a böjtben, ajánlatunkat is e szerint állítot tuk össze. Fontos, hogy a most szezonális zöldségeket és gyü mölcsöket fogyasszuk, ezért is ajánljuk a répát, a brokkolit, a jégsalátát és a gránátalmát. A jégsaláta harsogó friss zöld ségünk, bármilyen öntettel, de a leveleit akár szendvicsben is fogyaszthatjuk. A gránátalmát sokan csak nézegetik a zöld séges standokon, de nem tud ják, hogyan kell elfogyasztani, sokaknak már a héj eltávolítá sa is fejtörést okoz. Várjuk ket té, majd a magjait fordítsuk ki, az elválasztó hártyát ne hasz náljuk fel! Gyümölcssalátába is nagyon ajánlott,érdemes kipró
Hozzávalók: – 2 db közepes cukkini – 2 db kis sárgarépa reszelve – 3-4 gerezd fokhagyma – 1 db kis brokkoli – 3 db tojás – 0,5 dl tejföl – reszelt sajt – 25 dkg penne tészta – só, bors, szerecsendió
bálni a darabolt ananász befőtt + narancs szeletek + banán ka rikák + grapefruit gyümölcs hús, illetve tetszés szerinti más gyümölcsökkel (pl. kiwi). A gránátalmából készült mártás különlegesen finommá varázsolja a legegyszerűbb ke vert tésztát is. A gránátalma az egyik leg magasabb antioxidáns értékű, magas vitamin- és ásványi anyag-tartalmú piros bogyós gyümölcs, amit már őseink is fogyasztottak. Ismerkedjenek meg vele, használják bátran, egészségükre fog válni! Jó étvágyat kíván Erős István, a rácalmási Animó Fogadó szakácsa
ra, majd összekeverem. Kivaja zott tepsibe öntöm, a tetejére sajtot reszelek, és addig sütöm, amíg megpirul a sajt a tetején. Nagyon jó hozzá: egészben pá rolt csirkemell.
Elkészítés: Kockára vágom a cukkinit és a fokhagymát, a répát nagy lyukú reszelőn lereszelem, majd olajon megpárolom. A brokkolit sós víz ben megfőzöm. Megfőzöm a tésztát, és a pá rolt zöldséggel összekeverem. A tojás sárgát a tejföllel ös� szekeverem, a fehérjét habbá verem és ráöntöm a tésztá
Jégsaláta vinaigret mártással Elkészítés: Elkészítjük a vinaigrette már tást: a lilahagymát, a cseme ge uborkát, az olívabogyót, a petrezselyemzöldet és a metélő hagymát apróra vágjuk. Sóval, fehérborecettel, őrölt fehérborssal, cukorral, olívaolaj jal és vízzel salátalevet készítünk. Jól összekeverjük, majd 1-2 órát a hűtőben pihentetjük. Tálaláskor meglocsoljuk a salá tát az öntettel, majd megszórjuk tárkonnyal.
Kevert túrós gránátalma szósszal
FOTÓK: KOCZKA KATA
Hozzávalók: – 2 fej jégsaláta – 10 dkg csemege uborka – 1 fej lilahagyma – 1 evőkanál olívabogyó – 1 csokor petrezselyemzöld – 1 csokor metélőhagyma – 1 csipet só – 1/2 dl fehérborecet – 1 csipet őrölt fehér bors – 1 csipet cukor – 1/2 dl olívaolaj – 1/2 dl víz – 1 csipet tárkony
Hozzávalók: – 3 db közepes tojás – 30 dkg liszt (csírás búzaliszt) – 3 dl tejföl (20%-os) – 20 dkg porcukor – 2 csomag vaníliás cukor – 1 dl étolaj – 1 közepes citrom héja és leve – 1 bő evőkanál (holland) kakaó por – 1 teáskanál sütőpor – 20 dkg túró – 1 evőkanál mazsola, csipet só – 1 kg gránátalma
zolgatjuk, a túróval megszórjuk előmelegített 180 fokos (légke veréssel 160 fokos) sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Kihűlés után szeleteljük, tetejét porcu korral meghintve tálaljuk. A grá nátalmát szétszedjük, cukorral (ízlés szerint) felfőzzük, átpas� szírozzuk. Keményítővel sűrítjük, majd tálaláskor a sütire öntjük.
Elkészítés: A tojásokat a cukrokkal, sóval ha bosra keverjük, majd hozzáke verjük az ízesítőket és a tejfölt. A szódabikarbónával elkevert lisztet az olajjal felváltva adjuk hozzá. Kikent közepes tepsibe öntjük a massza 2/3 részét, a maradék 1/3 részhez keverjük a kakaót, ráöntjük a sárga tésztamasszá ra. A felszínét óvatosan megbor
ANIMÓ
Fogadó Rácalmás – max. 120 fős különterem – esküvői vacsora lebonyolítása – céges és más zártkörű rendezvények – szállás – étlapon kívüli, kívánság szerinti ételsor készítése – üzleti megbeszélésekhez, termék bemutatókhoz bérelhető terem – Menü: 750 Ft
Fogadó tér 1. Telefon: 06 25 524 635
LAKOSSÁGI FÓRUM IDŐPONTOK Iváncsa 2014. március 18. 18 óra Pálhalma 2014. március 19. 18 óra Pusztaszabolcs 2014. március 20. 18 óra Pentele 2014. március 24. 17 óra Perkáta 2014. március 25. 18 óra Nagyvenyim 2014. március 26. 18 óra Adony 2014. március 27. 18 óra Dunaújváros 2014. április 2. 18 óra Ercsi 2014. április 3. 18 óra
Faluház foglalás alatt Művelődési ház Klubház Kastély Iskola Művelődési ház Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Művelődési ház