Hendrik Nikoletta
SZTOICIZMUS Középső és kései sztoa 2014. november 21.
Tekintsük át, hogy miként változtak az eddig megismert sztoikus gondolatok a középső és a kései sztoa időszakában!
KÖZÉPSŐ SZTOA A császárkor első évszázadaiban a sztoicizmus a legbefolyásosabb irányzat. Panaitiosz és Poszeidóniosz a középső sztoa két legfontosabb alakja. Etika szempontjából számunkra a legfontosabb Panaitiosz, ugyanis ő alakította át a korai sztoa emberideálját.
Panaitiosz (Kr.e. 185-109) • rodoszi születésű •Kr.e. 144-től sok időt töltött Scipio Africanus mellett Rómában •nagy szerep abban, hogy később itt virágzott fel a filozófia • Kr.e. 129-től a sztoikus iskola vezetője • munkásságát elsősorban Cicero De officiis c. művéből ismerjük: az első 2 könyv szinte tisztán Panaitiosz gondolatait tükrözi
KÖZÉPSŐ SZTOA
Korai sztoa ideálja: bölcs • tökéletes erénnyel bír, • teljesen mentes az érzelmektől • a külső javak egyáltalán nem befolyásolják • egyedül az értelem szolgálhat a boldog és nyugodt élet alapjául • a városállam a háttérbe szorul Gyakorlati probléma a bölcs ideáljával: • Ez vonzó volt az elméletben, ám a gyakorlatban megvalósíthatatlannak bizonyult. • Panaitiosz nem ismer egyetlen bölcset sem (Cic.Off.I. 46) és a többi sztoikus sem • még Szókratész is inkább csak követendő példa, mint bölcs. • A sztoikus bölcs ideáljával az a probléma, hogy annyira magasan van a mérce, hogy az alapján szinte képtelenség eldönteni, hogy mit tegyen az ember a mindennapi életben.
Seneca szemléletes anekdotája: “Úgy gondolom, hogy Panaitiosz igen helyes választ adott egy ifjúnak, aki azt kérdezte tőle, lehet-e szerelmes a bölcs: “Később majd meglátjuk, mi a helyzet a bölccsel e tekintetben. Neked azonban és nekem, akik messze nem vagyunk bölcsek, azt kell elkerülnünk, hogy zavaros, tehetetlenségre kárhoztató, másnak teljesen kiszolgáltatott, önmaga számára hitvány dologba keveredjünk.”(Long 1998, 272).
Panaitiosz új emberideálja: prokoptón • Panaitiosz emberideálja nem a bölcs, hanem a bölcsességben folyvást előrehaladó ember (prokoptón), aki törekszik az erényre. • Szókratész hatása • Panaitiosznál ez a törekvő ember a közösség javáért is cselekszik • Kötelességek fogalma, amely a közösségi szerepeinkből adódik • Kötelességek különböző szinteken (haza, család, szomszédok) • 3 lépéses módszere: 1. Meg kell vizsgálni, hogy mi az erényes; 2. Meg kell nézni, hogy mi a hasznos; 3. Számba kell venni, hogy van-e bizonytalanság a kettő viszonylatában, mert vannak olyan esetek, amikor az erényes látszólag ellent mond a hasznosnak (Cic. Off. I.9). • A harmadik lépésre a válasz, hogy az erényes sosem mond ellent a hasznosnak (Cic. Off. II.10). • Úgy valósítható meg, hogy az ösztön engedelmeskedik az értelemnek.
• A négy kardinális erény is közösségi színezetet kap Panaitiosznál. • A korai sztoában a 4 kardinális erény: az igazságosság, a mértékletesség, a bölcsesség és a bátorság.. • Panaitiosznál a 4 kardinális erény közül három neve megegyezik, ezek az igazságosság, a mértékletesség és a bölcsesség. De a meghatározásuk közösségi aspektust kap. A bátorság helyett Panaitiosz a lélek nagyságát, a megalophükhiát teszi meg negyedik kardinális erénynek.
KÉSEI SZTOA A kései sztoa a sztoicizmusnak az a korszaka, ahonnan a legtöbb eredeti, primer szöveg maradt ránk. A kései sztoa filozófusai teszik fel nagyon komolyan azt a kérdést, hogy miként lehet sztoikusként élni a mindennapokban. A filozófia mint életvitel és mint a bölcsesség elérésének eszköze jelenik meg a kései sztoikusoknál. Az etika hangsúlyozása nem jelenti a filozófia hármas felosztásának elvetését. Újdonságot jelent náluk továbbá a személyes hangnem.
Seneca (Kr.e.4- Kr.u. 65) • Nero császár nevelője, ügyvéd és aktív politikus • majd életének utolsó éveiben teljesen visszavonul a közéleti pályától • latinul ír • filozófiai írásai: • 2 nagy értekezés, tucatnyi kisebb írás; • 124 db erkölcsi témájú levél: • Erkölcsi levelek Lucilliushoz (Epistulae morales)
KÉSEI SZTOA
Első felindulás (propatheia) • Seneca új fogalma • Seneca szerint a bölcs sem tud ellenállni az eseményekre adott olyan elsődleges érzelmi reakcióknak, azaz első felindulásoknak (propatheia), • Mint az elpirulás, borzongás vagy az izgalom. • A szenvedély egy ezt követő állapot, amikor átadja magát az ember ennek az első felindulásnak (Seneca: A haragról II. 1-5, III. 1). • A szenvedély már nincs jelen a bölcsnél, ugyanis ő nem adja át magát a szenvedélyeinek. • A szenvedély megjelenése ugyanis azt jelentené, hogy a bölcs nem tudta használni irányító lélekrészét (Seneca: Erkölcsi levelek 85.). Az apatheia tehát a senecai értelmezés szerint az érzelmek kényszerítő erejétől való megszabadulást jelenti • A bölcs tehát néha szenved ugyan, de ezt képes legyőzni (Seneca: Erkölcsi levelek 9).
4 kategória a bölcsesség felé vezető úton 1. Hitvány ember: egyáltalán nem törekszik a bölcsességre. 2. Előrehaladó: megvan benne a jó szándék, elindult az úton, azonban még messze van a céltól és sokszor elvéti az erényes cselekedetet. 3. Bölcsességhez közel állók: akik már jó ideje a bölcsesség útját járják és látótávolságon belülre kerültek a bölcsességhez. Még nem bölcsek, de már nem csúsznak vissza erről a szintről (Seneca: Erkölcsi levelek 72). 4. Bölcs: elérte a bölcsességet, már nincs rossz tulajdonsága és meg is marad ebben az állapotban, ugyanis míg a test egészsége ideiglenes, addig a lélek ekkor örökre meggyógyul (Seneca: Erkölcsi levelek 72 és 85).
Bölcsesség elérése • Az univerzális emberiség gondolata adja Seneca morális nevelési gondolatainak súlypontját • Korai sztoikus alap: minden ember rendelkezik értelemmel (logosz), • Ehhez Seneca teszi hozzá azt a forradalmi gondolatot, hogy ebben a legfontosabb tekintetben egyenlőek az emberek, még a rabszolgák is. • Az egyenlő emberek tehát természet szerint kapcsolódnak egymáshoz, így éppen annyira kell törődnünk másokkal, mint magunkkal. • Méghozzá úgy, ahogy szeretnénk, ha mások velünk bánnának (Seneca: Erkölcsi levelek 94). • A morális nevelés célja Senecánál a közösségi oikeiószisz kialakítása • Lényege: a tanítvány felismerje, hogy a természettel összhangban élni annyit is tesz, hogy a többi emberrel az emberiség részeként harmóniában élünk.
Morális fejlődéshez vezető út 1. lépés: Felismerés. Annak felismerése, hogy ahogy eddig éltünk egyrészt elfogadhatatlan, másrészt pedig saját akaratából van ebben a helyzetben (Seneca: Erkölcsi levelek 22). 2. lépés: Elköteleződés. El kell köteleznünk magunkat a filozófia mellett. • Alapos megfontolás után ki kell választani a legkiválóbb filozófusokat és az ő műveiket kell minél mélyebben tanulmányozni olyan módon, hogy előbb jön a teljes mű elolvasása, majd ebből a legfontosabb gondolatok kiemelése saját maga vagy a tanár által, amelyek közül egyet az adott napon alaposan végig tud gondolni a tanítvány (Seneca: Erkölcsi levelek 2 és 6). 3. lépés: Gyakorlás. Az erkölcsi jó tudása nem velünk született, hanem mindenkinek az élete során kell megismerésére törekednie, méghozzá analógia alapján, egyedi cselekedetek megfigyelésével és összehasonlításával (Seneca: Erkölcsi levelek 120).
(vs.) Bölccsé válás a korai sztoában •
•
A váltás hirtelen és radikális módon következik be, • A korai sztoa nézeteinek megfelelően az ellentétes állapotra váltás nem történhet fokozatosan. • a hitványságnak ugyanis nincsenek fokozatai, a vélemények egyaránt hibásak, valamint minőségbeli különbség van a hitvány és bölcs között A bölccsé válás jellemzője továbbá, hogy a változást követően egy ideig a bölcs még nincs tudatában annak, hogy bölccsé vált.
(Brouwer 2014, 51-91.)
Epiktétosz (Kr.u. 50/60 -135 k.) •Nero magas rangú hivatalnokának rabszolgája, aki felszabadította és taníttatta •tanára: Musonius Rufus (Kr. u. 20/30 – Kr. u. 101) római sztoikus filozófus és szenátor • Nikopoliszban nyitott iskolát • hangsúly az etikán, de egyéb filozófiai tárgyakat is oktatott • saját művei nincsenek: tanításait tanítványa, Arrhianosz (politikus és történetíró) jegyezte le • Kézikönyvecske (Enkheiridion): tömör vázlat, „kéznél legyen” • Beszélgetések (Diatribai): 4 kötet marad meg a 8 kötetből • görög nyelv
KÉSEI SZTOA
Szabadság és végzet • A végzet kérdését egészen Epiktétoszig egy filozófus sem kapcsolta össze a szabadság kérdésével. • E forradalmi újítást Epiktétosz hajtotta végre a proaireszisz fogalmának bevezetésével és egy új cselekvési modell kidolgozásával. • Az Epiktétosz által meghatározott szabadság kizárólag a szabad választást jelenti, erre pedig semmilyen külsőség nem hat. • Epiktétosz egészen odáig elmegy, hogy azt állítja, hogy mi a szabad választásunk vagyunk (Epiktétosz: Beszélgetések III. 1). • A világban vannak tőlünk függő (eph’ hémin) és nem tőlünk függő dolgok (uk eph’ hémin). • A szabadság területe a tőlünk függő dolgokra terjed ki, miközben a tőlünk nem függő dolgok területén nem vagyunk szabadok (Epiktétosz: Beszélgetések I. 1).
Új cselekvési modell • Az epiktétoszi modell annyiban újítás a korai sztoikus cselekvési modellhez képes, hogy az esemény nem egyből és automatikusan váltja ki a késztetést, amelyet a jóváhagyás és cselekvés követ, hanem Epiktétosz közbeiktat további lépéseket. A. Hagyományos sztoikus modell: esemény késztetés/jóváhagyás/cselekvés. B. Epiktétoszi modell: esemény képzet emóció1 törekvés/hárítás késztetés/jóváhagyás/cselekvés emóció2. ( Steiger 2014, 323–352) • A proaireszisz területét éppen ezek a közbeiktatott lépések adják, ugyanis ezeken a pontokon van szabad választásunk, itt tudunk mintegy belenyúlni az események egyébként előre meghatározott szövetébe.
• A képzet (phantaszia) az eseménnyel való összefüggésben az esemény reprezentációját jelenti az ember lelkében. • A törekvés (orexisz) a léleknek a vélt jó felé mozgása, míg a hárítás (ekkliszisz) ennek ellenpárja, azaz a léleknek a vélt rossztól való távolodása. • Mind a törekvés, mind a hárítás a lélek egyfajta hangoltsága, amely ráhangolja a lelket bizonyos fajta késztetésekre. • A késztetések összefüggésben vannak az epiktétoszi értelemben vett kötelességekkel, amelyek lényege, hogy helyesen kell viselkednünk különböző életszerepeinkben (proszópon) általános alapfogalmaink (prolépszisz) alapján a konkrét helyzetekben. • A jóváhagyás (szünkatatheszisz) ezután megadható vagy megvonható, illetve bizonytalan helyzetekben felfüggeszthető. A cselekvés ennek függvénye.
Bölcsesség elérése = 3 toposz • Epiktétosz teljesen egyedi újítása a korai és a középső sztoához képest a három toposz. • Segítségükkel lépcsőfokról lépcsőfokra haladva érhető el a bölcsesség gyakorlás (aszkészisz) keretében. 1. toposz • A képzetek kapcsán a korrekció ott valósulhat meg, hogy a képzeteket megjelenésüket követően meg kell vizsgálni anélkül, hogy engednénk a képzet irányításának: csak akkor szabad elfogadni, ha helyesnek találjuk. • A törekvés és hárítás esetében ott nyílik lehetőség korrekcióra, hogy felismerjük azt, hogy nem jó dologra törekszünk vagy nem rossz dolgot hárítunk el. • Törekvésünk egyedül akkor helyes, ha tőlünk függő dolgokra irányul, minden más esetben pedig helytelen. • Ez Epiktétosz első toposza, a képzetek és ezekkel összefüggésben a törekvés/hárítás helyes kezelése.
2. toposz • Amennyiben ez megfelelően valósul meg, akkor a késztetéseink is másfélék lesznek • A késztetések ilyen módon értett helyes kezelése alkotja Epiktétosz második toposzát. 3. toposz • Ezután már csak annyi feladat maradt hátra, hogy ez a folyamat megszilárduljon az emberben és minden körülmények között képes legyen azt alkalmazni. • Ez az alapvetően logikai jellegű folyamat a harmadik epiktétoszi toposzhoz tartozik, amely a jóváhagyás helyes kezelése. Jóváhagyásra senki nem kényszerítheti az embert Epiktétosz szerint: egyedül a saját nézetünk kényszerít (Epiktétosz: Beszélgetések I. 17. 22–26).
Marcus Aurelius (Kr. u. 121-180) • magas rangú konzuli családba született • hivatali pálya • Kr. u. 145: elvette a császár lányát • Kr. u. 161: Antonius Pius császár halála, utána társuralkodóként Lucius Verus oldalán ünnepelt császár •megtanulhatjuk tőle, hogy mit jelent a gyakorlatban elkötelezett sztoikusnak lenni • filozófia műve: Elmélkedések • görög nyelv •hagyományozott cím, eredeti címe: Önmagamhoz • nem publikálásra szánt mű • Kr. u. 167-ben írta • 12 könyvből áll KÉSEI SZTOA
Bölcsesség elérése = meditáció • A meditáció (meleté) mint technika jelen van nem Epiktétosznál is. • Míg Epiktétosznál a meditáció egy mozzanatnál kap jelentőséget egy elképzelt eset kapcsán, addig Marcus Aureliusnál a meditáció a konkrét, valós esetre vonatkozik. • A meditáció lehet gondolati vagy írásos gyakorlat • mindkét esetben párbeszéd önmagunkkal (eisz heauton), • amelynek keretében jelenvalóvá tesszük a tanításokat. • Az Elmélkedések az írásban végzett kései sztoikus meditáció mintapéldányát jelenti • Kiválóan szemlélteti, hogy Marcus Aurelius miként képzeli el a morális nevelés azon folyamatát, amelyet a sztoikus tanítvány saját magán hajt végre. • A meditáció célja: túllépni az ítéletalkotás kábulatán (tüphosz), a pusztán emberi nézőponton helyette: egyetemes nézőpontból kezdünk az eseményekre tekinteni.
A meditáció 3 lépése 1. lépés: a valós, megtörtént esemény vizsgálata, amelyet tárgyilagosan és részletesen le kell írni. • El kell különíteni ebben a lépésben a már ismertetett elsődleges és másodlagos reprezentációt, és tovább csak az elsődleges reprezentációval dolgozni. 2. lépés: felosztás : amennyiben homogén dologról szó, mennyiségi felosztás, amennyiben pedig heterogén dologgal állunk szemben, alkotóelemekre való felosztás a feladat. a) Homogén dolognál mennyiségi felosztás. Előbb el kell különíteni egy időpillanatot és azt megvizsgálni, ugyanis egyetlen percből az élet egészére lehet következtetni. b) Heterogén dolognál minőségi felosztás. Négy kérdést kell feltenni: „Mi az adott dolog anyagi eleme? Melyik az oksági elem? Milyen kapcsolatban áll a kozmosszal? Mi a természetes időtartama?” 3. lépés: a módszeresen megvizsgált és felosztott eseményt beleillesztjük a összességbe, azaz a világrendbe. • Innen látjuk, hogy minden, ami velünk történik természetes.
A mai órához ajánlott olvasmány: • Cicero: A kötelességekről • Epiktétosz: Beszélgetések és Kézikönyvecske • Marcus Aurelius: Elmélkedések • Seneca: Erkölcsi levelek és A haragról
