PESTTERV Kft.
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Szigethalom Város Önkormányzatának 13/2006. (V.26.) Kt. rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2006.(XI.30.), a 16/2010.(VII.16.), a 17/2010.(VIII.30.), a 20/2011.(X.24.) és a 20/2013.XII.30.) rendelettel) Szigethalom Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási terv elfogadásáról Szigethalom Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a jogalkotásról szóló 1987. évi Xl. törvény 10.§-ában a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV tv. 16. § (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7.§ (3) bekezdés c) pontjában és a 13.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazások alapján a város teljes igazgatási területére vonatkozóan megalkotja Szigethalom Város helyi építési szabályzatáról szóló rendeletét, és egyúttal jóváhagyja a Rákóczi u.-Nefelejcs u.-Nyár u.-erdő által határolt terület szabályozási tervét. I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet hatálya, alkalmazása 1. § (1) A rendelet hatálya Szigethalom Város közigazgatási területére terjed ki, minden természetes és jogi személyre továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre kötelező előírásokat tartalmaz. (2) A rendelet hatálya alá tartozó területen az egyéb jogszabályokban meghatározott építési munkát végezni, valamint az építési munkákra hatósági engedélyt adni az általános érvényű országos előírások (pl. OTÉK és szabványok) betartása mellett kizárólag e rendelet (továbbiakban HÉSZ) és mellékletei, függelékei, továbbá a szabályozási tervek (továbbiakban SZT) együttes alkalmazásával szabad. (3) A rendelet mellékletei a rendelet szerves részét képezik, ezért azok módosítása csak a rendelet módosítására vonatkozó jogszabályoknak megfelelően lehetséges. A függelékek nem képezik a rendelet részét, ezért azok tartalma a rendelettől függetlenül változtatható. (4) 1A HÉSZ mellékletét képezi: - az ÖT jelű övezeti terv; - az ÖTm-BFJV jelű módosított övezeti terv; - az SZT-1 jelű szabályozási terv (az ápolási központ közelében tervezett lakóterület) - az SZT-VK jelű szabályozási terv (új városközpont); - az SZT-MKKJ jelű szabályozási terv; - az SZT-HKHM jelű szabályozási terv. (5) A HÉSZ függelékei: − F-1: A HÉSZ-hez kapcsolódó egyéb hatályos önkormányzati rendeletek listája. − F-2: A helyi védelem alatt álló művi és természeti értékek listája. − F-3 A legfontosabb magyarországi őshonos fa és cserjefajok jegyzéke. Fogalom-meghatározások 2.§ E rendelet alkalmazásában: 1. Bruttó szintterületi mutató: Az adott telken, építési telken meglévő és/vagy tervezett összes épület összes bruttó szintterületének és a tárgyi telek, építési telek területének a hányadosa. 2. Épület bruttó szintterülete: Az épület valamennyi építményszintjének bruttó szintterülete. 3. Hézagosan zártsorú beépítési mód: az oldalhatáron álló és a zártsorú beépítési mód között átmenetet képező sajátos beépítési mód, amely jellemzően az utcavonallal párhuzamos gerincvonallal kialakított tetőidomú épületekből áll. 4. Mély fekvésű területek: azok a lefolyás nélküli területek, amelyekről a felszíni víz természetes módon vagy ember által átalakított terepviszonyok következtében nem juthat el a befogadóba.
1
szövegét módosította a 20/2013.(XII.30.) rendelet 1. §-a. Hatályos 2014. január 31-től.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
1
PESTTERV Kft. 5. Terepszint alatti beépítettség mértéke: A terepszint alatti építmény(ek) által műszakilag igénybevett terület bruttó nagyságának és a telek sík vetületi területének %-ban kifejezett aránya. 6. Több szintű növényállomány: fa, cserje és gyepszint együttes alkalmazásával kialakított olyan zöldfelület, amely területlehatárolási vagy környezetvédelmi céllal kerül létesítésre. 7. Védőzöld: a káros környezeti hatások mérséklését szolgáló, védelmi célú zöldfelület. Az ÖT (övezeti terv) kötelező elemei 3. § (1) Az ÖT kötelező elemei: igazgatási terület határa; belterület és a beépítésre szánt területek közös határa; megszűntető jel; övezet, építési övezet azonosítója, jele, paraméterei és határa; terület-felhasználást jelentősen befolyásoló védőtávolságok, -sávok; régészeti lelőhely; helyi jelentőségű védett természeti terület határa; országos ökológiai hálózat területe; Natura 2000 európai ökológiai hálózat területe. Az SZT-k (szabályozási tervek) kötelező elemei 4. § (1) Az SZT kötelező elemei: belterület és a beépítésre szánt területek közös határa; szabályozási vonal; megszűntető jel; övezet, építési övezet azonosítója, jele, paraméterei és határa; terület-felhasználást jelentősen befolyásoló védőterületek, -sávok. Az új városközpont szabályozási terve (SZT-VK) 4/A. §1 Kötelező szabályozási elemek: szabályozási vonal; megszüntető jel; övezethatár; övezet/építési övezet jele; építési vonal.
A Mátyás u. – Kolozsvári u. – Kossuth Lajos u. – József Attila u. által határolt terület szabályozási terve (SZT-MKKJ) 4/B. §2 (1) Kötelező szabályozási elemek: szabályozási vonal; megszüntető jel; övezethatár; övezet/építési övezet azonosítója; építési vonal; védősáv határa. (2) Irányadó elem: irányadó telekhatár, javasolt magánút
A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt terület szabályozási terve (SZT-HKHM) 4/C. §3 „4/C. § (1) Kötelező szabályozási elemek: tervezett szabályozási vonal; megszüntető jel; övezethatár, övezet azonosítója, jele, paramétere; közúti-, vasúti- közlekedési védősáv határa; légi megközelítési- és odalsáv határa; közmű védősáv határa; épületlehelyezést az egyéb feltételek teljesítése esetén megengedő zóna; a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások elhelyezése tilos; nagy-középnyomású földgázvezeték. (2) Tájékoztató elemek: tervezési terület határa; közigazgatási határ; meglévő és tervezett belterületi határ; közutak tengelyvonala.
II. FEJEZET: MINDEN ÉPÍTÉSI ÖVEZETRE ÉS ÖVEZETRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁS Telekalakítás 5. § (1) Új nyeles telek nem létesíthető.
1
beépítette a 17/2012.(VIII.30.) rendelet 3. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től. beépítette a 20/2011.(X.24.) rendelet 2. §-a. Hatályos 2011. november 24-től. 3 beépítette a 20/2013.XII.30.) rendelet 2. §-a. Hatályos 2014. január 30-tól. 2
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
2
PESTTERV Kft. Az építmények elhelyezésével, kialakításával kapcsolatos általános előírások 6. § (1) Építési munka végzésénél figyelembe kell venni az ÖT-n, SZT-n feltüntetett, valamint az egyéb jogszabályok által megalapozott, a szakhatóságok által megszabott védőterületet, védőtávolságot, védősávot (pl. közlekedési, közmű). (2) A felszíni és a talajvizek áramlását és/vagy minőségét veszélyeztető építési munka csak talajmechanikai vizsgálatok alapján és az illetékes vízügyi hatóság engedélyével végezhető. (3) A telekhatárokon a csatlakozó és a telken belül kialakított rendezett terepszint közötti legnagyobb eltérés legfeljebb 1,0 méter lehet. A tereprendezéssel kialakuló új terepalakulatnak illeszkednie kell a környező területek terepadottságaihoz. Az építési területek csapadékvíz elvezetését telken belül kell megoldani. (4) Az épületek melletti feltöltés, illetve bevágás mértéke támfal alkalmazása nélkül, csak rézsűvel legfeljebb 1,0 m, támfallal legfeljebb 2,0 m lehet. (5) Oldalhatáros beépítés esetén az elhelyezendő épületek oldalhomlokzatának elsősorban a környezetben kialakult állapothoz igazodva, ennek hiányában az oldalsó telekhatártól mért 1,0 m-es távolságra kell elhelyezkednie. (6) Az oldal és hátsókertek legkisebb méretét az OTÉK vonatkozó előírásaiban rögzített általános előírások szerint kell meghatározni kivéve, ha az adott övezetre, építési övezetre vonatkozó részletes szabályok ettől eltérően rendelkeznek. Az oldalkert legkisebb méretének azonban a zártsorú beépítési mód alkalmazásának esetét kivéve legalább 3 m-nek kell lennie. (7) A magastetőkön szürke pala (hullámpala) és bitumenes hullámlemez (pl. ONDULINE, GUTANIT) nem alkalmazható. (8) Önálló létesítésű új terepszint alatti építmény jellemzően egyik övezet és építési övezet területén sem létesíthető. Az általános tiltó szabály alól kivételt képeznek az övezetenként meghatározott melléképítmények és a földdel borított pince. Önálló létesítésű terepszint alatti létesítmény a HÉSZ elő-, oldal- és hátsókertre, továbbá a beépítettségre vonatkozó szabályainak betartásával helyezhető el. (9) Antenna oszlopok csak abban az övezetben, építési övezetben helyezhetők el, ahol azt a HÉSZ lehetővé teszi. Önálló antenna oszlop nem építhető. Az antennaoszlopokat az egyéb szabályok betartása mellett is csak valamely más elsődleges funkciót szolgáló építménnyel egy építészeti tömeget alkotó módon lehet elhelyezni. (10)Kerítés létesítésére engedélyt adni a HÉSZ egyes övezeti előírásainak figyelembe vételével, a környezetbe való illeszkedés általános szabályának megtartásával és az OTÉK vonatkozó előírásait is betartva legfeljebb 1,8 m magas, legfeljebb 50 cm magas lábazattal rendelkező, áttört kerítés létesítésére szabad. A kerítésnek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága az 50%-ot el kell érje. (11)Lakókocsi, üdülősátor az OTÉK vonatkozó szabályainak megfelelően helyezhető el. (12)Építeni csak a HÉSZ közművekre vonatkozó előírásaiban és a vonatkozó egyéb jogszabályokban meghatározott közművesítési előfeltételek teljesülése esetén szabad. (13)Állattartás céljára szolgáló építmény csak a külön önkormányzati állattartási rendelettel összhangban építhető. (14)A Duna telkével (mederrel), vagy a Duna telkével (mederrel) párhuzamos közterületekkel határos telkeken/építési telkeken legfeljebb 4,5 m építménymagasságú épület építhető. Az ezeken a telkeken építhető épületek legfeljebb 35 fok tetőhajlásszögű magastetős kialakításúak lehetnek. A 35 fok felett tetőfelépítmény nem alakítható ki. Általános közlekedési előírások 7. § (1) A település közútjainak tervezési osztályba sorolása: a) 5101 j. ök. út és szigeti gerincút: külterületen K.V., belterületen B.IV.b. b) 51.104 j bekötőút B.IV.c. c) Gyűjtőutak: B.V.c. d) Kiszolgáló (lakó) utak: B.VI.d. (2) Külterületen (a tervezett beépítések megvalósulásáig, a belterületbe vonásig) az állami úthálózat részét képező utak védősávja a közlekedési szakhatóság és a létesítmény kezelőjének hozzájárulásával használható fel. A védőterületek értékei külterületen az úttengelytől mérve az alsóbbrendű országos közút és a gerincút mentén 50-50 m. (3) A külterületi mező- és erdőgazdasági üzemi utak, dűlőutak mentén az út tengelyétől mért 15-15 m-en belül épület, építmény nem helyezhető el. (4) A tervezett közutak kiépítéséhez az OTÉK szerinti szabályozási szélességek biztosítandók, ettől eltérni csak szabályozási terv keretei között készülő, az adottságokhoz alkalmazkodó méretezés alapján lehet.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
3
PESTTERV Kft.
(5)
(6) (7) (8)
E rendeletben biztosított kötelező eltérés: gazdasági övezet esetén kiszolgáló utaknál minimum 16,0 méter. Az igazgatási területen az építmények (épületek) normatívák szerinti parkoló igényét telken belül kell biztosítani. a) Lakó- és gazdasági övezetben ettől eltérni nem lehet. b) A már működő közintézmények parkolása csak abban az esetben oldható meg közterületi parkolóval, ha már jelenleg is így van megoldva a parkolása. c) A lakóterületen működő vállalkozások, valamint a településközpont vegyes területek esetében is teljes körűen ki kell elégíteni a parkolási normákat, elsősorban a telken belül. Amennyiben ez nem lehetséges, az alábbi megoldást kell alkalmazni: az önkormányzat parkolási rendelete alapján az igények legalább 50 %-át a tulajdonos saját telkén köteles elhelyezni, a többit az Önkormányzat által kijelölt erre alkalmas közterületen vagy egyéb telken. Ezt is a vállalkozónak kell megépíteni vagy az építés ráeső költségét megfizetnie. A közterületi parkolókat fásítva kell kialakítani. Tehergépjármű- és autóbusz-tároló telephelyet lakott területtől legalább 100 m távolság megtartásával kell kijelölni. Az új vállalkozások, jelentősebb forgalomkeltő létesítmények amelynek óránkénti gépjárműforgalma meghaladja a 200 darabot, építési engedélyének megadását alátámasztó forgalmi méretezés, illetve a parkolás megoldásának igazolását biztosító munkarész elkészítéséhez kell kötni.
Az új városközpont szabályozási tervéhez kapcsolódó kiegészítő közlekedési előírások 7/A. §1 (1) Magánutak műszaki kialakításánál a közforgalmú utakra érvényes előírások szerint kell eljárni. (2) A térszíni parkolókat fásítva kell kialakítani, azaz 4 parkoló férőhelyenként 1 nagy lombkoronát nevelő fát kell ültetni és fenntartani.
A Mátyás u. – Kolozsvári u. – Kossuth Lajos u. – József Attila u. által határolt terület szabályozási tervéhez kapcsolódó kiegészítő közlekedési előírások 7/B. §2 A Mátyás u. – Kolozsvári u. – Kossuth Lajos u. – József Attila u. által határolt területen a magánutak műszaki kialakításánál a közforgalmú utakra érvényes előírások szerint kell eljárni.
A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt terület szabályozási tervéhez kapcsolódó kiegészítő közlekedési előírások 7/C. §3 7/C. § (1) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belüli közútak tervezési osztályba sorolása: a) 5101 jelű út tervezési osztálya: K.V.A, nagytávban K.IV.A. b) 51104 jelű út tervezési osztálya: B.IV.b.C. c) Települési kiszolgáló utak: - tervezési osztály: B.VI.d.A. (2) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belül lévő országos mellékút külterületi szakasza mentén az út tengelyétől mért 50 -50 m védőtávolságon belül építmények elhelyezéséhez a közútkezelő hozzájárulása szükséges. A tengelytől mért 50-50 m távolságon belül kerítés az út tengelyéhez legközelebb 20 méterre, épület az út tengelyéhez legközelebb 30 méterre helyezhető el. (3) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belül lévő országos mellékút külterületi szakasza nagytávban másodrendű főúttá fejlesztendő, 100 – 100 m védőtávolsággal. (4) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belül lévő országos mellékút belterületi szakaszának jelenlegi közterületi határa meglévő, megtartandó elem. 1
beépítette a 17/2010.(VIII.30.) rendelet 4. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től. beépítette a 20/2011.(X.24.) rendelet 3. §-a. Hatályos 2011. november 24-től. 3 beépítette a 20/2013.(XII.30.) rendelet 3. §-a. hatályos 2014.január 30-tól. 2
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
4
PESTTERV Kft. (5) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belül a Kandó Kálmán utca, Vasvári Pál utca, Arany János utca, Lajos utca, Mező utca jelenlegi közterületi szélessége megmarad; a HÉV vonal melletti tervezett egyirányú forgalmú út tervezett szabályozási szélessége 6,0 m; egyéb útszakaszok szélessége az SZT-HKHM jelű szabályozási terven ábrázoltak szerinti. (6) A HÉV, Szigetszentmiklós közigazgatási határa, Tököl közigazgatási határa, Hunyadi J. és Mező utcák által határolt területen belül Ráckevei HÉV vonal és iparvágány mentén a vágány tengelytől mért 50 – 50 m védőtávolságon belül építmények elhelyezéséhez a kezelő hozzájárulása szükséges.
Közművekre vonatkozó előírások 8. § (1) A meglévő és a tervezett közcélú vízellátás, vízelvezetés (szenny- és csapadékvíz), energiaellátás (villamosenergia ellátás, földgázellátás), valamint a táv- és vezetékes hírközlés hálózatai és létesítményei, továbbá azok ágazati előírások szerinti biztonsági övezetei számára közműterületen (közműtelephelyek területén), vagy közterületen kell helyet biztosítani. Ettől eltérő esetben (, ha azt egyéb ágazati előírás nem tiltja) a közművek és biztonsági övezetük helyigényét a Földhivatalnál szolgalmi jog bejegyzésével kell fenntartani. Közművek számára új szolgalmi jogi bejegyzést csak olyan telekrészre szabad bejegyezni, ahol az építési korlátozást nem okoz. A már szolgalmi joggal terhelt telekrészen mindennemű építési tevékenység csak a szolgalmi joggal rendelkező érintett hozzájárulásával engedélyezhető. (2) A felhagyott, feleslegessé vált közműhálózatokat és közműlétesítményeket fel kell bontani, a funkciót vesztett vezeték, létesítmény nem maradhat sem föld felett, sem föld alatt. (3) Az utak alatt a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni. A később megvalósuló közmű számára is a legkedvezőbb nyomvonal-fektetési helyet kell szabadon hagyni. (4) A településen építés vagy használati mód megváltoztatásának engedélyezése akkor lehetséges, ha: a) a beépített, illetve beépítésre szánt területeken, valamint a belterület beépítésre nem szánt részein is a teljes körű közműellátás rendelkezésre áll; b) a külterület beépítésre nem szánt részein az ÁNTSZ által is elfogadott egészséges ivóvízellátás és a villamosenergia ellátás biztosított, valamint a keletkező szennyvizek összegyűjtésére zárt és ellenőrzötten üzemeltetett szennyvízgyűjtő medence épül, illetve a (7)-es bekezdésben leírtak teljesülnek. (5) A vízbázisokra, vízmű kutakra megállapított hidrogeológiai védőidomot az ágazati előírásoknak megfelelően biztosítani kell. (6) A talaj, a talajvíz és a rétegvizek védelme érdekében a szennyvizekkel a környezetet nem szabad szennyezni, ezért: a) A szennyvizek szikkasztása a település teljes közigazgatási területén tilos, az még átmenetileg sem engedélyezhető. b) Nyílt árokra, patakra, tóra, egyéb időszakos, vagy állandó vízfolyásba való szennyvízrákötéseket, valamint felhagyott kutakba történő szennyvíz bevezetéseket meg kell szüntetni. c) A csatornázott és a csatornázásra kerülő utcákban, a csatorna kiépítését követő egy éven belül kötelezni kell az érintett telkeket a közcsatornára való rákötésre. d) Új beépítésére csak akkor adható engedély, ha a telkeken létesítendő építmények a közcsatorna hálózatra közvetlenül, vagy a csatornahálózat továbbépítésével csatlakoztathatóak. Használatbavételi engedély kiadásának előfeltétele a közcsatorna csatlakozás megléte. e) A beépítésre nem szánt területén elhelyezhető építményben keletkező szennyvizeket ha : - a napi keletkező szennyvíz mennyisége nem haladja meg a 5 m3-t és a közcsatorna hálózathoz csatlakozni 100 m távolságon belül nem lehet, akkor a közcsatorna hálózat kiépítéséig, a szennyvizeket ellenőrzötten, zárt szennyvízgyűjtő medencébe kell összegyűjteni és szippantó kocsival a kijelölt lerakóhelyre szállítani. Ha a közcsatorna hálózat a területet 100 m távolságon belül megközelíti, akkor az érintett ingatlanokat egy éven belül kötelezni kell a közcsatornára való rákötésre. - a napi keletkező szennyvíz mennyisége meghaladja a 5 m3-t, a közcsatorna hálózathoz csatlakozni 200 m távolságon belül nem lehet, megfelelő befogadó rendelkezésre áll, továbbá egyéb előírások nem tiltják, valamint illetékes szakhatóságok (ÁNTSZ és a VIZIG) hozzájárulnak, akkor a keletkező szennyvizek tisztítására engedélyezhető helyben létesítendő szennyvíztisztító kisberendezés alkalmazása. A kisberendezés védőterület igénye nem nyúlhat túl a tárgyi telken. A tisztítóberendezéssel azt a tisztítási hatásfokot kell teljesíteni, amit a befogadóhoz igazítva az illetékes szakhatóság (VIZIG) meghatároz. Amennyiben a keletkező Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
5
PESTTERV Kft. szennyvíz mennyisége meghaladja a napi 5 m3-t, de bármelyik illetékes szakhatóság nem ad hozzájárulást, akkor helyi szennyvíztisztító kisberendezés létesítése nem engedélyezhető és ki kell építtetni a közcsatorna csatlakozást, különben építési engedély nem adható. (7) Bármely építési övezetben létesített gazdasági célú létesítményből kibocsátott szennyvíz szennyezettségének meg kell felelnie a közcsatornára való rákötési előírásoknak. Az előírásokat meghaladó szennyezettségű vizeket telken belül létesítendő szennyvízkezeléssel, legalább a szennyezettség megengedett mértékéig elő kell tisztítani. (8) Élővízbe közvetlenül vizet bevezetni csak a hatóságok által előírt megfelelő kezelés után és vízjogi létesítési engedéllyel - az abban előírtak betartásával - lehet. (9) A kisebb vízfolyások partéleitől 6-6 m, az önkormányzati és társulati kezelésben lévő árkok partéleitől 33 m, a már elépített helyeken az árkok karbantartására az egyik oldalon legalább 3 m, a másik oldalon legalább 1 m, a Duna partélétől 10 m szélességű sávot a karbantartás számára szabadon kell hagyni. (10)Vízgazdálkodási területként lejegyzett területet (árok, vízfolyás, vízmosás, stb.) egyéb célra hasznosítani csak vízjogi létesítési engedély alapján, az illetékes szakhatóság (VIZIG) engedélyével szabad. (11)A csapadékvíz elvezetésére a beépítésre nem szánt területeken legalább a nyílt árkos csapadékvíz elvezetési rendszert kell kiépíteni és azt folyamatosan fenn kell tartani. (12)A csapadékvíz élővízfolyásba történő bevezetése előtt a szükséges helyeken hordalékfogó műtárgy elhelyezése kötelező. (13)A csapadékvíz elvezetését biztosító rendszer szállítóképességét egészen a végbefogadóig ellenőrizni kell minden 0,5 ha-t meghaladó telekterületű beruházás, telekosztás engedélyezése esetén. A beruházásra építési engedély csak akkor adható, ha a többlet felszíni víz megfelelő biztonsággal továbbvezethető a befogadóig. (14)A 20, illetve annál több gépkocsit befogadó parkolókat kiemelt szegéllyel kell kivitelezni. Ezekről a parkoló felületekről és a gazdasági területek belső útjairól összegyűlő csapadékvíz csak hordalék és olajfogó műtárgyon keresztül vezethető a csatornahálózatba. Szilárd burkolat nélkül, vagy gyephézagos burkolattal parkoló létesítése tilos. (15)Mindenféle házi-kút létesítése engedélyköteles. (Amennyiben a tervezett kút házi vízszükséglet kielégítése céljából készül és a tervezett vízhasználat nem haladja meg az 500 m3/év mennyiséget, valamint a talajvíz réteget csapolja meg, akkor az Önkormányzat jegyzője engedélyezi a kút létesítését. Minden egyéb esetben a KDV VIZIG az engedélyező hatóság.) (16)A jellemző magas talajvízállásra tekintettel, a terepszint alatti építkezésnél a talaj és rétegvizek továbbvezetését meg kell oldani, a víz áramlási útját elzárni tilos. (17)Új közművezetéket létesíteni vagy közmű rekonstrukció során közművezetéket építeni (120 kV-ig a nagy-, közép-, kisfeszültségű, valamint közvilágítási villamosenergia ellátási és táv vezetékes hírközlési hálózatokat) csak föld alatti elhelyezéssel szabad a belterületen, a beépítésre szánt területen, az országos, és helyi védelem alatt álló területeken, a településkép védelmi területeken. (18)Egyéb esetben a villamosenergia ellátás hálózatainak föld feletti vezetése külterületen, beépítésre nem szánt területen (a (18)-as bekezdésben nem említett területeken) fennmaradhat. Területgazdálkodási okokból, valamint az utca fásítási és utca-bútorozás lehetőségének a biztosítására a villamosenergia elosztási, a közvilágítási és a távhírközlési szabadvezetékeket közös egyoldali oszlopsorra kell fektetni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetőek. (19)Gáznyomásszabályozó az épületek utcai homlokzatára nem helyezhető el, a berendezés csak a telkek előkertjében, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhető. (20)A mikrohullámú összeköttetés biztosítására szükséges, előirt magassági korlátozást be kell tartani. (21)Hírközlési antennák telepítéséről a HÉSZ 6. §-ának (9) bekezdése intézkedik. A zöldfelületekre vonatkozó előírások 9. § (1) A település zöldfelületi rendszerének elsődleges elemei a közparkok, fasorok, erdők, rét-legelő és nádas területek, másodlagos elemei a fennmaradó területek (telkek) növényzettel fedett részei, amelyek együttesen település zöldfelületi hálózatát alkotják. (2) A beépítésre szánt területek építési övezeteiben, közlekedési és közműövezetekben, illetve vízgazdálkodási övezetekben új zöldfelület létesítését -a területfel-használás változás jellegétől függőenkertépítészeti kiviteli, tájrendezési vagy rekultivációs terv alapján kell elvégezni. (3) Az egyes építési övezetekre, övezetekre előírt legkisebb zöldfelületi arány számításánál növényzettel fedett területként csak a szilárd burkolatú felületek nélküli, gyeppel, cserjékkel, fákkal, egyéb növényzettel betelepített, beépítetlen telekrészek vízszintes síkú területe vehető számításba. (4) Az egyes telken belül kötelezően létesítendő védőzöld sáv kialakítása és fenntartása a telektulajdonos feladata. A védőzöld sávok telepítésénél több szintű növényállományt (fák és cserjék) kell kialakítani. A telepítéshez csak a tájra jellemző őshonos fa- és cserjefajok használhatók. A telken belül létesítendő Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
6
PESTTERV Kft.
(5) (6) (7)
(8)
(9)
védőzöld sávon belül legfeljebb 5%-os területi arányban helyezhető el építmény és alakítható ki egyéb burkolt felület. Az egyes ingatlanokon az övezetenként meghatározott zöldfelületeket -a lakóingatlanok kivételévellegkésőbb az épületek használatba vételéig ki kell alakítani. Belterületen fakivágás csak az Önkormányzat fakivágásról és pótlásról szóló külön rendelete alapján végezhető. Közterületen vagy közhasználat céljára átadott magánterületen lévő fasor fenntartását, a hiányzó elemek pótlását -a környezeti hatások figyelembe vételével- kertépítészeti kiviteli, fenntartási terv alapján kell elvégezni. Beépítésre nem szánt területen, kivéve a közlekedési és közműövezetek területét, az új zöldfelületek fás szárú növényállományának létesítésénél a telepítéshez csak a tájra jellemző őshonos fa- és cserjefajok használhatók. Erdő- vagy mezőgazdasági területeken tervezett övezetváltozás esetén, az adott terület igénybevételéig biztosítani kell a jelenlegi művelési ág fenntartását.
Az új városközpont szabályozási tervéhez kapcsolódó kiegészítő zöldfelületi előírások 9/A.§1 (1) A közutakat fásítani kell. A 14 m-nél szélesebb szabályozási szélességű közutakon lehetőleg kétoldali fásítást kell létesíteni.
Hirdető-berendezések és reklámok elhelyezése közterületen vagy közterületről látható módon 10. § (1) A közterületről látható bármely hirdető berendezés létesítése és fenntartása -mind magán- mind közterületen- kizárólag az önkormányzat külön rendeletében meghatározott egyéb feltételek betartásával lehetséges. (2) A hirdető berendezések nem zavarhatják a köz- és közlekedésbiztonságot. (3) A legfeljebb 1 m2 (~A0 ívméret) összes felületnagyságú hirdetések, reklámhordozó felületek alakíthatók ki, kivéve a) az építési terület lehatárolására szolgáló ideiglenes kerítésen; b) a közterületen elhelyezett reklámcélú építményeken, utcabútorokon, ha azok elhelyezését rendezési terv kifejezetten tartalmazta; c) új épületen, valamit meglévő épületen a rendeltetés részleges vagy teljes megváltoztatása esetén, az épület architektúrájához igazodó olyan homlokzati cégér vagy egyéb hirdetőtábla esetén, amely az épületben lévő rendeltetési egységre, illetőleg annak tevékenységére vonatkozik; (4) A belterületen óriásplakát létesítése tilos. (5) Plakát, falragasz csak az e célból rendszeresített hirdetőoszlopokon és az építési terület lehatárolására szolgáló ideiglenes kerítéseken helyezhető el. Bányászati tevékenységgel összefüggő általános előírások 11. § (1) A település területén új bányatelek-fektetés és bányanyitás tilos. (2) Újrahasznosítás és tájrehabilitáció csak a HÉSZ-nek megfelelően történhet. Az építési övezetek és övezetek felosztása 12. § (1) Az övezeti terv a település közigazgatási területén az építési övezeteknek és övezeteknek az alábbi főbb csoportjait jelöli ki: Beépített, illetőleg beépítésre szánt területek építési övezetei. Beépítésre nem szánt területek övezetei. III. FEJEZET: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETEI ÉS ELŐÍRÁSAI
1
beépítette a 17/2010.(VIII.30.) rendelet 5. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
7
PESTTERV Kft. A beépítésre szánt területek övezeti beosztása 13. § (1) A település területének beépített, illetőleg beépítésre szánt része az alábbi építési övezetekre tagolódik: a) Kisvárosias lakó építési övezet (jele: Lk) b) Kertvárosias lakó építési övezetek (Lke-1; Lke-2; Lke-3 és Lke-4) c) Településközpont vegyes építési övezetek (jelük Vt-1; Vt-2 és Vt-3). d) Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezetek (jele Gksz-1 és Gksz-2). e) Ipari gazdasági építési övezet (jele Gip). f) Különleges területek építési övezetei (jelük Ksp; Kt; Kgp; Ktesz és Kkö) LAKÓ ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK Lakóövezetek általános előírásai 14. § (1) A lakó építési övezetek elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgálnak, azonban az építési övezetek építési telkeinek területén, az OTÉK előírásaival összhangban, a HÉSZ övezeti előírásai alapján esetenként más elsődleges funkciójú építmény, épület is elhelyezhető. (2) Ha az adott övezetre vonatkozó szabályok ettől eltérően nem rendelkeznek, akkor a lakó építési övezetekben egy építési telken legfeljebb egy lakóépület építhető. Ezt az előírást a meglévő építmények rendeltetés megváltoztatására is alkalmazni kell. (3) A lakóövezetekben történő telekalakítások során csak olyan nagyságú telkek alakíthatók ki, amelyek területe az adott övezetre meghatározott legkisebb telekterület háromszorosát nem érik el. (4) Ha egy építési telken a minimum 16 m telekszélesség biztosított és az érintett építési telek környezetben is a szabadonálló beépítés alakult ki, akkor a tárgyi építési telken szabadonálló beépítést kell alkalmazni. (5) Ahol az építési telek környezetben nincs kialakult beépítés és SZT sem rögzít erre vonatkozó megkötést, az előkert mélysége 5 és 8 m között választható meg. (6) A lakóépületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 50%-a az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. (7) Ha bármely lakóövezetbe sorolt építési telkeknél az OTÉK szerint az utcai telekhatártól mért 40 m-nél távolabb eső telekrészen is építési hely alakulna ki, akkor a 40 m-en túli telekrész (házi kert) nem építhető be, nem tekinthető építési helynek, azaz ez a távolság az építési telek hátsókerti építési határvonalának felel meg. Meglévő nyeles telek esetén ez a távolság a nyélnek a beépíthető telekrészhez való csatlakozásától számítandó. (8) Ha egy Lke-1 és/vagy Lke-2 jelű építési övezetbe tartozó építési telek mélysége meghaladja a 80 m-t, akkor a telken az építési hely meghatározásánál az előző pontban rögzített 40 m-es korlátozást nem kell figyelembe venni. (9) Az előző pontban említett esetben az Lke-1 és az Lke-2 övezetbe tartozó telken legfeljebb két különálló lakóépület is építhető. (10)A lakó építési övezetekben létesített lakóépületeken kizárólag magastető alkalmazása lehetséges. A lakóépületek tetőkialakításánál a tető hajlásszögének meghatározásánál alkalmazkodni kell a környezetben kialakult állapothoz és utcaképhez. A környezetben kialakult állapot, és/vagy az építési övezetre vonatkozó eltérő szabályok hiányában a tető hajlásszöge 25-45 fok között választható meg úgy, hogy a tető maximális gerincmagassága nem lehet nagyobb, mint: a) 6 m-nél kisebb tényleges építménymagasság érték esetén a tényleges építménymagasság értéke + 5 m; b) 6 m vagy ennél nagyobb tényleges építménymagasság érték esetén a tényleges építménymagasság értéke + 6 m. (11)A lakóövezetekben funkcióként, önálló épületként, vagy a lakóépülethez kapcsolódó önálló rendeltetési egységként nem létesíthető: - üzemanyagtöltő; - 3,5 t önsúlynál nehezebb gépjárművek és munkagépek kocsimosói, karbantartó és festőműhelyei, telephelyei; - gépjárművek karosszéria javító és festőműhelyei; - gépjárműbontó; - nagykereskedelmi üzletek, -raktárak; - fém- és hulladékkereskedelem, ill. -tárolás építményei telephelyei; - környezetét jelentős mértékben zavaró gazdasági tevékenység végzéséhez szükséges építményei. Ezt az előírást a már meglévő építményekkel kapcsolatos építési munkák esetén is be kell tartani.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
8
PESTTERV Kft. (12)Az előző bekezdésben felsorolt tiltott funkciójú létesítményeket és tevékenységeket a rendelet hatálybalépésétől számított 10 éven belül meg kell szüntetni, vagy más e célokra kijelölt övezetekbe át kell telepíteni.
Az Lk jelű kisvárosias lakóövezet 15. §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Beépítési mód:
Szabadonálló
Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb területe (m2)
Kialakult (K)
Legnagyobb beépítettség terepszint felett (%) Kialakult (K) Legnagyobb beépítettség terepszint alatt (%) Kialakult (K) Legnagyobb bruttó szintterületi mutató (épület m2 / telek m2) Kialakult (K) Legnagyobb építménymagasság (m) Kialakult (K) Legkisebb zöldfelületi arány (%) 30 (2) Az építési telken csak lakóépület és a lakófunkciót kiszolgáló funkciójú épület helyezhető el. (3) Új lakóépület csak a régi lakóépületek mindegyikének elbontása után, a régi beépítéssel megegyező alapterületen és legfeljebb a régivel megegyező épület és lakásszámmal építhető. A terület jelenlegi használati intenzitása nem növelhető. (4) Új épületeken, és meglévő épületek bővítésénél csak magastető alkalmazható. (5) A meglévő lakóépületekben új lakás csak a meglévő lakásszám változatlansága, vagy csökkentése mellett (horizontális, vagy vertikális lakásösszevonással) létesíthető. (6) Az épületek homlokzati (és tetőzeti) megjelenését csak egységes esztétikai igényességgel és műszaki megoldással szabad kialakítani, vagy megváltoztatni. (7) Csak az építési telek határain építhető kerítés. A közterület felé néző kerítés csak egységes esztétikai megjelenésű és műszaki megoldású lehet. A kerítés legfeljebb 1,5 m magas, legfeljebb 50 cm magas lábazattal rendelkező, áttört kialakítású lehet, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága a 75%-ot el kell érje. (8) A kerítés létesítéseknél, az épületek homlokzatának és tetőzetének kialakítása, átalakítása során, és az egyéb műtárgyak telepítésénél a tömegformálásban, a megjelenésben, az anyaghasználatban, a felületképzésben, a színezésben az összes építmény vonatkozásában egymással harmonizáló egységes arculatot eredményező megoldásokat kell alkalmazni. Az épületek homlokzatának kialakításánál minden közterületről látszó felületet azonos megjelenési igényességgel kell megvalósítani. (9) A melléképítmények közül elhelyezhetők: közmű-becsatlakozási műtárgy közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló, önálló -épülettől különálló- kirakatszekrény, kerti építmény, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop. (10)Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem építhető.
Az Lke-1 jelű lakóövezet (kistelkes családiházas kertvárosias lakóterületek) 16. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb beépítettség területe terepszint 2 (m ) felett (%) Oldalhatáron álló 550 14 35 30 (2) Csak legfeljebb egylakásos lakóépület helyezhető el. Beépítési mód
1
szélessége (m)
mélysége (m)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) / telek m2) 30 0,6 4,5 50
módosította a 17/2010.(VIII.30.) rendelet 6. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
9
PESTTERV Kft. (3) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő helyezhetők el. (4) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el.
Az Lke-1/A jelű lakóövezet 16/A §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
Beépítési mód
Oldalhatáron álló
területe (m2)
550
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb bruttó beépített- beépített- szintterü építmén építmén zöldfelüszéles- mélyséség ség -leti ymagas ymagas leti sége ge terepszin terepszin mutató ság ság arány (m) (m) t felett t alatt (épület (m) (m) (%) (%) (%) m2 / 2 telek m ) 20
20
30
30
0,6
4,5
-
50
(2) Az övezetben létesíthető magánút legkisebb szélessége 10,5 m lehet. (3) Csak legfeljebb egylakásos lakóépület helyezhető el. (4) Szabadon álló beépítést is lehet alkalmazni, ha telek környezetében kialakult beépítés is megengedi a szabadon álló beépítés alkalmazását. (5) Az előkert értéke 5,0 m. Az oldalkert legkisebb értéke oldalhatáros beépítés esetén az ÉK-i, vagy ÉNy-i oldalhatártól 1,0 m, a DNy-i, vagy DK-i oldalhatártól 3,5 m. Az oldalkert legkisebb értéke szabadon álló beépítésnél mindkét irányban legalább 2,25 m azzal, hogy a szomszédos telken lévő épületek között - az alkalmazható eltérő beépítési módok figyelembe vételével is - nem alakulhat ki 4,5 m-nél kisebb távolság. A hátsókert legkisebb értéke 6,0 m. (6) Az épületeket csak a szabályozási terven ábrázolt építési vonal figyelembe vételével lehet elhelyezni. (7) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy; közműpótló műtárgy; hulladéktartálytároló; önálló - épülettől különálló - kirakatszekrény; kerti építmény helyezhetők el. (8) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el.”
Az Lke-2 jelű lakóövezet (családiházas kertvárosias lakóterületek) 17. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód szélesmélyséség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete sége ge terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány (m2) (m) (m) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) (%) / telek m2) Oldalhatáron álló 700 14 40 30 30 0,6 5,0 50 (2) A legfeljebb kétlakásos lakóépületen túlmenően a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület és a terület 1
beépítette a 20/2011.(X.24.) rendelet 4.§-a. Hatályos 2011. november 24-től.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
10
PESTTERV Kft. rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület, kivételesen a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény, sportépítmény és a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény is elhelyezhető. Táp- és terménykereskedés nem létesíthető. (3) Szabadon álló beépítést is lehet alkalmazni, ha egyidejűleg fennáll, hogy: a telek legkisebb szélessége legalább 16 m; a telek környezetében kialakult beépítés is megengedi a szabadon álló beépítés alkalmazását. (4) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő helyezhetők el. (5) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el.
Az Lke-2/A jelű lakóövezet 17/A. §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Beépítési mód:
Oldalhatáron álló
Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb területe (m2) Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb szélessége (m) Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb mélysége (m)
700 18 18
Legnagyobb beépítettség terepszint felett (%) 30 Legnagyobb beépítettség terepszint alatt (%) 30 Legnagyobb bruttó szintterületi mutató (épület m2 / telek m2) 0,6 Legnagyobb építménymagasság (m) 5,0 Legkisebb zöldfelületi arány (%) 50 (2) A legfeljebb kétlakásos lakóépületen túlmenően a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó épület, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület és a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású kézműipari épület, kivételesen a helyi lakosság közbiztonságát szolgáló építmény, sportépítmény és a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény is elhelyezhető. Táp- és terménykereskedés nem létesíthető. (3) Egy telken legfeljebb két különálló lakóépület létesíthető. (4) Az előkert értéke 5,0 m. Az oldalkert legkisebb értéke 2,5 m azzal, hogy a szomszédos telken lévő, vagy tervezett épületek oldalhomlokzatai között nem alakulhat ki 5,0 m-nél kisebb távolság. A hátsókert legkisebb értéke 5,0 m. Oldalhatáron álló beépítés alkalmazása esetén az épület oldalhomlokzatát az ÉK-i, vagy ÉNy-i telekhatártól mért 1,0 m távolságra kell elhelyezni. (5) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy; közműpótló műtárgy; hulladéktartály-tároló; önálló - épülettől különálló - kirakatszekrény; kerti építmény helyezhetők el. (6) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el. Az Lke-3 jelű lakóövezet (egyéb intenzív kertvárosias lakóterületek) 18. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb Beépítési mód
Zártsorú
1
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
Kialakult (K)
-
-
beépítettség terepszint felett (%) Kialakult (K)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb Legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény Zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) / telek m2) Kialakult 50 (K)
beépítette a 16/2010.(VII.16.) rendelet 3.§-a. Hatályos 2010. szeptember 13-tól.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
11
PESTTERV Kft. (2) A beépítési módot, a legnagyobb beépítettség mértékét és a legnagyobb építménymagasság értékét az övezetben már kialakult beépítési módhoz való környezeti illeszkedés általános szabályai szerint kell egyedileg meghatározni. A meglévő beépítés esetén az (1) bekezdésben rögzített paraméterek vonatkozásában a kialakult állapottól nem lehet eltérni. (3) Csak legfeljebb az adott építési telek közvetlen környezetében kialakult lakásszámú lakóépület létesíthető. (4) A lakó fő funkciót kiegészítő mellékfunkciók befogadására alkalmas önálló építmény nem építhető. A mellékfunkciókat (pl. tüzelőanyag-, gépjárműtároló) kiszolgáló helyiségeket az épületen belül kell elhelyezni. (5) Oldalhatáron álló, szabadonálló vagy csoportos (sorházas, láncházas) beépítés is alkalmazható. (6) Szabadon álló beépítést is lehet alkalmazni, ha egyidejűleg fennáll, hogy: a telek legkisebb szélessége legalább 18 m; a telek környezetében kialakult beépítés is megengedi a szabadon álló beépítés alkalmazását. (7) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő helyezhetők el. (8) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el.
Az Lke-4 jelű lakóövezet (kertvárosias lakóterületté átalakuló korábbi üdülőterületek) 19. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) / telek m2) 20 0,4 4,5 50
beépítettség területe terepszint (m2) felett (%) Oldalhatáron álló 600 18 40 20 (2) Legfeljebb egylakásos lakóépület helyezhető el. (3) Ha két -a legkisebb telekterületet el nem érő nagyságú és telkenként egy-egy épülettel már beépültépítési telket egyesítenek, akkor egy telken két önálló épület is állhat, amelyekben egyenként egy-egy lakás létesíthető. (4) A lakó fő funkciót kiegészítő mellékfunkciók befogadására alkalmas önálló építmény nem építhető. A mellékfunkciókat (pl. tüzelőanyag-, gépjárműtároló) kiszolgáló helyiségeket az épületen belül kell elhelyezni. (5) Oldalhatáron álló vagy szabadonálló beépítés is alkalmazható. (6) Szabadon álló beépítést is lehet alkalmazni, ha egyidejűleg fennáll, hogy: a telek legkisebb szélessége legalább 18 m; a telek környezetében kialakult beépítés is megengedi a szabadon álló beépítés alkalmazását. (7) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő helyezhetők el. (8) Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el. Beépítési mód
szélessége (m)
mélysége (m)
TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK A településközpont vegyes építési övezetek általános előírásai 20. § (1) A településközpont vegyes építési övezetekben lakóépület, igazgatási épület, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület, egyéb közösségi szórakoztató épület, a terület azon részén, amelyben a gazdasági célú használat az elsődleges, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
12
PESTTERV Kft.
(2)
(3)
(4)
(5) (6) (7)
(8)
(9)
és sportépítmény helyezhetők el. A településközpont vegyes övezetekben telkenként legfeljebb két lakás létesíthető. A településközpont vegyes építési övezetek építési telkein a lakó funkció kizárólagossága esetén egy telken legfeljebb egy lakóépület létesíthető. Ezt az előírást a meglévő építmények rendeltetés megváltoztatási engedélyezésének esetére is alkalmazni kell. Az adott építési övezeti előírásokban szereplő legkisebb telekméretnél kisebb területű kialakult és kizárólag lakóépülettel már rendelkező építési telken is engedélyezni kell az építést, ha a régi helyett új, de kizárólag lakóépület épül és az összes egyéb előírás betartható. A településközpont vegyes építési övezetekben az általános előírások betartásával a zártsorú beépítési módon kívül kivételesen szabadonálló, oldalhatáron álló, ikres és hézagosan zártsorú beépítés is alkalmazható. Szabadon álló beépítés csak akkor engedélyezhető, ha az építési telek szélessége legalább 25 m. Oldalhatáron álló, ikres és hézagosan zártsorú beépítési csak akkor engedélyezhető, ha az építési telek szélessége legalább 18 m. Ahol a környezetben nincs kialakult beépítés az előkert mélysége 5 és 8 m között választható meg. Az épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 50%-a az utca felőli építési határvonalra kell kerüljön. A településközpont vegyes építési övezetekben létesített lakóépületeken kizárólag magastető alkalmazása lehetséges. A lakóépületek tetőkialakításánál a tető hajlásszögének meghatározásánál alkalmazkodni kell a környezetben kialakult állapothoz és utcaképhez. A környezetben kialakult állapot, és/vagy az építési övezetre vonatkozó eltérő szabályok hiányában a tető hajlásszöge 25-45 fok között választható meg úgy, hogy a tető maximális gerincmagassága nem lehet nagyobb, mint: a) 6 m-nél kisebb tényleges építménymagasság érték esetén a tényleges építménymagasság értéke + 5 m; b) 6 m vagy ennél nagyobb tényleges építménymagasság érték esetén a tényleges építménymagasság értéke + 6 m. Az építési övezetekben a melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. A településközpont vegyes építési övezetek területén haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el. A Vt-1 jelű településközpont vegyes építési övezet (a közintézmények területe) 21. §
(1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépített- beépítettbruttó Beépítési ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelületi szélesmód területe mélysége sége terepszint terepszint leti mutató magasság magasság arány 2 (m ) (m) (m) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) (%) /telek m2) Zártsorú 1.500 30 50 40 40 1,8 10,0 5,0 20 (2) A legnagyobb építménymagasság értéke templom esetén 15 m.
A Vt-2 jelű településközpont vegyes építési övezet (kisvárosias településközpont vegyes területek) 22. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek Beépítési mód legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
legkisebb
13
PESTTERV Kft. beépített- beépítettbruttó ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelületi területe mélysége terepszint terepszint leti mutató magasság magasság arány (m2) (m) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) /telek m2) (%) (%) Zártsorú 800 14 40 40 40 1,6 8,0 5,0 20 (3) Kivételesen nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény is elhelyezhető. szélessége (m)
A Vt-3 jelű településközpont vegyes építési övezet (egyéb vegyes funkciójú területek) 23. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépített- beépítettbruttó Beépítési szélesség ség szintterü- építmény építmény zöldfelületi mód területe mélysége sége terepszint terepszint leti mutató magasság magasság arány (m2) (m) (m) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) /telek m2) (%) (%) Zártsorú 1.000 14 40 35 35 1,4 5,0 30 (2) Kivételesen nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmény is elhelyezhető.
A Vt-4 jelű településközpont vegyes építési övezet 23/A. §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Beépítési mód: Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb területe (m2)
(2)
(3) (4) (5)
(6)
1
Zártsorú 5.000
Legnagyobb beépítettség terepszint felett (%) 40 Legnagyobb beépítettség terepszint alatt (%) 50 Legnagyobb bruttó szintterületi mutató (épület m2 / telek m2) 2,4 Legnagyobb építménymagasság (m) 10,5 Legkisebb építménymagasság (m) 7,5 Legkisebb zöldfelületi arány (%) 20 Az övezetben elsősorban lakóépület; igazgatási épület; kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület; egyéb közösségi szórakoztató épület, a terület azon részén, amelyben a gazdasági célú használat az elsődleges; egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület; sportépítmény és parkolóház helyezhetők el. Az övezetben kivételesen nem zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenység céljára szolgáló épület is elhelyezhető. Az övezetben kötelezően elhelyezendő közintézményi funkciók: polgármesteri hivatal, művelődési létesítmény (városi szabadidőközpont és rendezvényház). Az övezetben elhelyezett épületekben a lakások száma a 20.§ (1) bekezdésében foglaltakkal szemben nem korlátozott. Az övezetben a 20.§ (2) bekezdésében foglaltakkal szemben lakó funkció kizárólagossága esetén az egy telken létesíthető lakóépületek száma nem korlátozott. Amennyiben egy-egy utca szakaszon a zártsorú beépítés alkalmazása miatt, több telken, összesen 100 m-nél nagyobb hosszon alakulna ki összefüggő, megszakítás nélküli homlokzati kép, akkor ennek a zártsorú beépítésnek a képét 100 m-enként legalább 20 m-es épületközzel meg kell szakítani. Az előkert legkisebb mérete a szabályozási terven ábrázoltaknak megfelelően 5,0 m. A hátsókert legkisebb mérete a hátsókertre néző tényleges építménymagasság értéke, de legalább 10,5 m. Az oldalkert legkisebb mérete mindkét telken tényleges szabadonálló beépítések között: a telekhatár mindkét irányában a telepítési távolság fele; az egyik irányban ténylegesen szabadonálló, a másik
beépítette a 17/2010.(VIII.30.) rendelet 7. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
14
PESTTERV Kft. irányban ténylegesen zártsorú beépítések között pedig a zártsorú telken 0 m , a szabadonálló beépítésű telken a telepítési távolság értéke. Az oldalkert legkisebb mérete zártsorú beépítésnél mindkét irányban 0 m. (7) Az épületek utca felőli homlokzati hosszának legalább 50%-a tervlapon jelölt építési vonalra kell kerüljön. (8) Az épületeken csak magastető alkalmazható. Kivétel ez alól a polgármesteri hivatal, a művelődési létesítmény (városi szabadidőközpont és rendezvényház) és a parkolóház. A magastető megjelenése jellegét tekintve az utcával párhuzamos gerincirányú kell legyen. (9) Az épületek homlokzatának és tetőzetének kialakítása során, és az egyéb műtárgyak telepítésénél a tömegformálásban, a megjelenésben, az anyaghasználatban, a felületképzésben, a színezésben az övezetbe tartozó összes építmény vonatkozásában egymással harmonizáló, egységes építészeti arculatot eredményező megoldásokat kell alkalmazni. Az épületek homlokzatának kialakításánál minden közterületről, vagy magnútról látszó felületet azonos megjelenési igényességgel kell megvalósítani. A megvalósítandó beépítés tényleges magassági viszonyainak kialakításánál a szomszédos lakóterületek irányában fokozatos magassági átmenetet kell érvényesíteni. Ezeknek a szempontoknak a biztosítására, az övezetben elhelyezni kívánt létesítményeket az önkormányzat által elfogadott egységes beépítési koncepciótervvel összhangban kell megvalósítani. A beépítési koncepciótervnek az e bekezdésben megfogalmazott esztétikai szempontokat normatív módon rögzítenie kell. A koncepciótervet a jogszabályban rögzített látványtervvel, és színtervvel együtt kell kötelezően benyújtani az önkormányzathoz. (10)Kerítés nem létesíthető sem telekhatáron sem telken belül. (11)A melléképítmények közül elhelyezhetők: közmű-becsatlakozási műtárgy, hulladéktartály-tároló, kerti építmény, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas antenna oszlop, zászlótartó oszlop. (12)Az épületek használatba vételére csak teljes közművesítettség megléte és a hálózatokra való rákötés esetén kerülhet sor. (13)Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem építhető.
A Vt-5 jelű településközpont vegyes építési övezet 23/B. §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Beépítési mód: Az újonnan kialakítható építési telek legkisebb területe (m2)
(2) (3) (4) (5) (6) (7) (8)
1
Szabadonálló 1.500
Legnagyobb beépítettség terepszint felett (%) 35 Legnagyobb beépítettség terepszint alatt (%) 50 Legnagyobb bruttó szintterületi mutató (épület m2 / telek m2) 2,4 Legnagyobb építménymagasság (m) 10,5 Legkisebb építménymagasság (m) 7,5 Legkisebb zöldfelületi arány (%) 20 Az övezetben elsősorban lakóépület; szolgáltató, szálláshely szolgáltató épület helyezhetők el. Az övezetben elhelyezett épületekben a lakások száma a 20.§ (1) bekezdésében foglaltakkal szemben nem korlátozott. Az övezetben a 20.§ (2) bekezdésében foglaltakkal szemben lakó funkció kizárólagossága esetén az egy telken létesíthető lakóépületek száma nem korlátozott. Az épületek bruttó alapterülete nem lehet nagyobb 250 m2-nél. Az épületeken csak magastető alkalmazható. Az előkert legkisebb mérete 5,0 m. A hátsókert legkisebb mérete a hátsókertre néző tényleges építménymagasság értéke, de legalább 10,5 m. Az oldalkert legkisebb mérete 5,5 m. Az épületek homlokzatának és tetőzetének kialakítása során, a kerítés létesítéseknél, és az egyéb műtárgyak telepítésénél a tömegformálásban, a megjelenésben, az anyaghasználatban, a felületképzésben, a színezésben az övezetbe tartozó összes építmény vonatkozásában egymással harmonizáló, egységes építészeti arculatot eredményező megoldásokat kell alkalmazni. Az épületek homlokzatának kialakításánál minden közterületről, vagy magnútról látszó felületet azonos megjelenési igényességgel kell megvalósítani. A megvalósítandó beépítés tényleges magassági viszonyainak kialakításánál a szomszédos lakóterületek irányában fokozatos magassági átmenetet kell érvényesíteni. Ezeknek a szempontoknak a biztosítására, az övezetben elhelyezni kívánt
beépítette a 17/2010.(VIII.30.) rendelet 8. §-a. Hatályos 2010. szeptember 1-től.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
15
PESTTERV Kft. létesítményeket az önkormányzat által elfogadott egységes beépítési koncepciótervvel összhangban kell megvalósítani. A beépítési koncepciótervnek az e bekezdésben megfogalmazott esztétikai szempontokat normatív módon rögzítenie kell. A koncepciótervet a jogszabályban rögzített látványtervvel, és színtervvel együtt kell kötelezően benyújtani az önkormányzathoz. (9) A telekhatáron kerítés létesítése nem kötelező. A kerítés legfeljebb 1,5 m magas, legfeljebb 50 cm magas lábazattal rendelkező, áttört kialakítású lehet, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága a 50%-ot el kell érje. Az utcafronton kerítés nem létesíthető. (10)A melléképítmények közül elhelyezhetők: közmű-becsatlakozási műtárgy, hulladéktartály-tároló, kerti építmény, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas antenna oszlop, zászlótartó oszlop. (11)Az épületek használatba vételére csak teljes közművesítettség megléte és a hálózatokra való rákötés esetén kerülhet sor. (12)Haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem építhető.”
GAZDASÁGI ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK Gazdasági építési övezetek általános előírásai 24. § (1) A gazdasági területek az OTÉK-nak megfelelő kereskedelmi szolgáltató gazdasági (Gksz) illetve ipari gazdasági (Gip) építési övezetekbe tartoznak. (2) Az építési övezetekben a melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel), kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. (3) Az építési telkek be nem épített részén, a telekhatárok mentén összefüggő, többszintes védőzöld sávot kell kialakítani. (4) Az építési övezetekben haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el. A Gksz-1 jelű kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezet (nagytelkes kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területek) 25. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód szélesmélyséség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete sége ge terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány 2 (m ) (m) (m) (%) (m) (m) felett alatt (épület m2 (%) (%) / telek m2) Szabadon álló 5.000 40 70 35 35 1,4 11,0 30 (2) Mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, igazgatási, egyéb irodaépület, parkolóház, üzemanyagtöltő és sportépítmény, illetve kivételesen egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület és egyéb közösségi szórakoztató épület elhelyezhető.
A Gksz-2 jelű kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezet (kistelkes kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területek) 26. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek Beépítési mód legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
legkisebb 16
PESTTERV Kft. beépítettbeépítettbruttó ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány (m2) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) / telek m2) (%) (%) Szabadon álló 1.500 30 40 35 35 1,4 8,0 30 (2) Mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, igazgatási, egyéb irodaépület, parkolóház, üzemanyagtöltő és sportépítmény, illetve kivételesen egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület és egyéb közösségi szórakoztató épület elhelyezhető. szélessége (m)
mélysége (m)
A Gip jelű ipari gazdasági építési övezet (vízmű területek) 27. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb Beépítési mód
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
beépítettség terepszint felett (%)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány (m) (m) (%) alatt (épület m2 / telek m2) (%)
Kialakult 10 0,2 8,0 25 (K) (2) Kizárólag településgazdálkodási építmények, a jelentős területigénnyel bíró közműtelephelyek (vízmű) és a hírközlés létesítményei és berendezései helyezhetők el. Szabadon álló
KÜLÖNLEGES TERÜLETEK, ÉPÍTÉSI ÖVEZETEI Különleges területek építési övezeteinek általános előírásai 28. § (1)1 A különleges építési övezeteiben haszonállattartás céljára szolgáló építmény nem helyezhető el kivéve a Ksr építési övezetet.
A Ksp jelű különleges építési övezet (sportpályák területe) 29. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb Beépítési mód
1
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
beépítettség terepszint felett (%)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) / telek m2)
Szövegét módosította a 22/2006.(XI.30.) Kt. rendelet 1.§-a. Hatályos 2006. november 30-tól.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
17
PESTTERV Kft. Szabadon álló 10.000 10 10 0,2 5,0 40 (2) Nagykiterjedésű sportolási célú területek és az azt kiegészítő funkciójú épület, építmény helyezhető el. (3) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el.
Ksr jelű különleges építési övezet ( Skanzen, Oktatási és Sport rekreációs terület 29/A §1 (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek Legkisebb Beépítési mód
Szabadon álló
Területe (m2)
Szélessége (m)
Mélysége (m)
Beépítettség terepszint alatt (%)
5.000
100
100
30
A beépítésnél alkalmazható Legnagyobb Bruttó szintterületi Beépítettség mutató Építménymagasság terepszint ( épület ( m) felett (%) m2/ telek 2 m) 30
1,2
8,0
Legkisebb
Építménymagasság ( m)
Zöldfelületi arány (m)
3,0
40
(2) Nagykiterjedésű oktatási, szabadtéri kulturális, valamint sportolási célú területek és az azt kiegészítő funkciójú épület építmény helyezhető el. (3) A melléképítmények közül közmű- becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartálytároló (legfeljebb 2,1 m-es balmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel), kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy a terepszintnél 1-m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz-és fürdőmedence, - napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábon álló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el valamint a funkcióhoz igazodó állattartó épület, építmény.
A Kt jelű különleges építési övezet (a temetők területe) 30. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek Legkisebb Beépítési mód
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
beépítettség terepszint felett (%)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterepszint leti mutató magasság magasság leti arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) / telek m2)
Kialakult 10 0,2 5,0 40 (K) A legnagyobb építménymagasság értéke temetőkápolna esetén 10 m. Temető és az azt kiegészítő funkciójú épület, építmény helyezhető el. A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti vízmedence, -napkollektor, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. A temető védőövezetének a temető telkébe eső részén hagyományos temetés nem folytatható.
Szabadon álló (2) (3) (4)
(5) 1
beillesztette a 22/2006.(XI.30.í) Kt. rendelet 2. §-a. Hatályos 2006. november 30-tól.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
18
PESTTERV Kft.
A Kgáp jelű különleges építési övezet (Gondozási és Ápolási Park) 31. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüszélesmélyséterülete terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány sége ge (m2) felett alatt (épület m2 (m) (m) (m) (m) (%) (%) (%) / telek m2) Szabadon álló 20.000 10 10 0,35 8,0 60 (2) Egészségügyi területek (pl. ápolási és gondozási központ), valamint az azokat kiegészítő funkciójú épület, építmény helyezhető el. (3) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el.
A Ktesz jelű különleges építési övezet (települési ellátó és szolgáltató terület) 32. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód szélesmélyséség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete sége ge terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány 2 (m ) (m) (m) (m) (m) (%) felett alatt (épület m2 / telek m2) (%) (%) Szabadon álló 3.000 10 10 0,2 5,0 60 (2) Település-fenntartási -ellátó és szolgáltató funkciók (pl. raktár, műhely, konyha, étterem, iroda) befogadására alkalmas, valamint az azt kiegészítő funkciójú épület, építmény helyezhető el. (3) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el.
A Kkö jelű különleges építési övezet (közlekedési építmények területe) 33. § (1) Az építési övezet paraméterei: Az építési telek Beépítési mód legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
legkisebb
19
PESTTERV Kft.
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
beépítettség terepszint felett (%)
beépítettség terepszint alatt (%)
bruttó szintterü- építmény építmény leti mutató magasság magasság (épület m2 (m) (m) / telek m2)
zöldfelületi arány (%)
Kialakult 30 30 1,1 10,0 40 (K) (2) Épületnek minősülő közlekedési építmények területei, valamint az azt kiegészítő funkciójú épület, építmény helyezhető el. (3) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. Szabadon álló
IV. FEJEZET: BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK ÖVEZETEI ÉS ELŐÍRÁSAI A beépítésre nem szánt területek övezeti beosztása 34. § (1) A település területének beépítésre nem szánt része az alábbi övezetekre tagolódik: a) Közlekedési övezetek (jelük Köu, Kök és Köl). b) Zöldterületi övezet (jele Z). c) Erdő övezetek (jelük Ev és Ee). d) Mezőgazdasági övezetek (jelük Má-á és Mk). e) Vízgazdálkodási övezet (jele V). KÖZLEKEDÉSI ÖVEZETEK A KÖu jelű közlekedési övezet (közúti közlekedési területek) 35. § (1) A közlekedési létesítmények szabályozási szélességét a HÉSZ 7. § (4) bekezdésével összhangban SZT szerint kell kialakítani. (2) Az övezet paraméterei: A telek A beépítésnél alkalmazható legkisebb legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód szélesmélyséség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete sége ge terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány (m2) (m) (m) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) (%) / telek m2) Szabadon álló 5 5,0 (4) A közutak építési (szabályozási) szélességén belül a közlekedési létesítmények, a közművek létesítményei és berendezései, környezetvédelmi létesítmények, utcabútorok helyezhetők el, illetve utcafásítás (növényzet) telepíthető. (5) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. A KÖk jelű közlekedési övezet (a HÉV közlekedési területe) 36. § (1) A közlekedési létesítmények szabályozási szélességét SZT szerint kell kialakítani. (2) Az övezet paraméterei: A telek A beépítésnél alkalmazható Beépítési mód legkisebb legnagyobb Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
legkisebb 20
PESTTERV Kft. beépítettbeépítettbruttó ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüterülete terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány (m2) felett alatt (épület m2 (m) (m) (%) / telek m2) (%) (%) Szabadon álló 5 7,0 (4) A HÉV és csatlakozó iparvágány építési (szabályozási) szélességén belül a közlekedési létesítmények, a közművek létesítményei és berendezései, környezetvédelmi létesítmények illetve fásítás (növényzet) telepíthető. (5) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. szélessége (m)
mélysége (m)
A KÖl jelű közlekedési övezet (repülőtéri légiirányítói terület) 37. § (1) Ebbe a közlekedési övezetbe tartozik a repülőtéri légiirányítói terület. (2) Az övezetben telekalakítás és építés csak SZT (szabályozási terv) alapján lehetséges. ZÖLDTERÜLETI ÖVEZET A Z jelű zöldterületi övezet (a közparkok területe) 38. § (1) Az övezet paraméterei: A telek legkisebb Beépítési mód
területe (m2)
szélessége (m)
mélysége (m)
beépítettség terepszint felett (%)
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbruttó ség szintterü- építmény építmény zöldfelületi terepszint leti mutató magasság magasság arány alatt (épület m2 (m) (m) (%) (%) /telek m2)
Szabadon 2 0 0,2 5,0 álló (2) Az övezetbe tartozó telek nem osztható meg, de azonos övezetbe tartozó telekkel egyesíthető. (3) A pihenést és a testedzést szolgáló építmény (sétaút, pihenőhely, tornapálya, gyermekjátszótér stb.) és a terület fenntartásához szükséges épület helyezhető el. (4) Az épületeken kizárólag magastető alkalmazása lehetséges. A tető hajlásszöge 35-45 fok között választható meg. (5) Az telkeket legalább 50%-os növényzeti fedettséggel kell kialakítani. (6) Közparkot kertészeti kiviteli tervek alapján kell kialakítani. (7) Az övezetben, különösen a gyermek játszószerek esetén csak a használók testi épségét nem veszélyeztető létesítmények helyezhetők el. A park fenntartásáról és a park berendezési tárgyainak karbantartásáról folyamatosan gondoskodni kell. (8) Az övezetben a melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel),kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop helyezhetők el. ERDŐ ÖVEZETEK Az erdő övezetek általános előírásai 39. § (1) Az erdő övezetek telkei elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő erdőgazdálkodási tevékenységek céljára szolgáló területek. Övezeti besorolásuk településrendezési, helyi építésszabályozási szempontok alapján történik. Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
21
PESTTERV Kft. (2) Az erdő övezetekbe sorolt, de kivett művelési ágú földútként és egyúttal közterületként nyilvántartott területekre a HÉSZ KÖu jelű közlekedési övezetek előírásai vonatkoznak. Az Ev jelű erdő övezet (védő erdőterületek) 40. § (1) Az övezetbe tartozó földrészletek nem építhetők be. Az Ee jelű erdő övezet (az egészségügyi – turisztikai erdőterületek) 41. § (1) Az övezet paraméterei: A beépíthető telek Legkisebb
A beépítésnél alkalmazható legnagyobb legkisebb beépítettbeépítettbruttó Beépítési mód ség ség szintterü- építmény építmény zöldfelüSzéles- mélyséterülete terepszint terepszint leti mutató magasság magasság leti arány sége ge (m2) felett alatt (épület m2 (m) (m) (m) (m) (%) (%) (%) / telek m2) Szabadon álló 100.000 2,0 2,0 7,5 (2) Elsősorban az erdei turizmust, kirándulást, egészségügyi-rekreációs célokat szolgáló építmények, valamint a természetvédelem és vadgazdálkodás építményei helyezhetők el. Az OTÉK-ban és a HÉSZben meghatározott (általános beépítési) feltételek teljesülése esetén lakóépület is létesíthető. A lakóépületben legfeljebb két lakás engedélyezhető. Az övezetben más jellegű, nem erdőgazdasági célú épület nem helyezhető el. Az építési helyen belül az épületet úgy kell elhelyezni, hogy az az értékes erdőállományt, természeti területet, illetve erdészetileg értékes termőhelyet nem érintheti és nem zavarhatja. (3) Építés csak akkor lehetséges, ha az adott telek építési célra igénybe nem vett része legalább 15 éve erdő művelési ágban van. (4) Az övezet kialakításának elsődleges célja a jóléti erdőgazdálkodás lehetőségének biztosítása, ezért a telken csak akkor helyezhető el lakóépület, ha: a) az egészségügyi – turisztikai erdőgazdálkodási célú gazdasági építmény már megépült és használatba vételi engedéllyel is rendelkezik, b) az egészségügyi – turisztikai erdőgazdálkodási célú gazdasági építménnyel egyidejűleg épül meg, ebben az esetben csak lakóépület nem építhető és nem vehető használatba. (5) A lakóépület csak magastetős kialakítású lehet. A tető tetőhajlásszöge 25-45 fok között választható meg. (6) A melléképítmények közül közmű-becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m-es belmagassággal), kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m-es mélységgel), kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1 m-nél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz), kerti víz- és fürdőmedence, -napkollektor, kerti épített tűzrakóhely, kerti lugas, továbbá lábonálló kerti tető legfeljebb 20 m2 vízszintes vetülettel, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, zöldségverem, állatkifutó, trágyatároló, komposztáló, siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló, kerti szabadlépcső (tereplépcső) és lejtő, szabadon álló és legfeljebb 6,0 m magas szélkerék, antenna oszlop, zászlótartó oszlop. elhelyezhető. (7) A 100.000 m2-nél kisebb területű meglévő telkeken a már meglévő beépítés fenntartható, újjáépíthető, de további növelése (alapterület bővítés, emeletráépítés, tetőtér beépítés) nem lehetséges.
MEZŐGAZDASÁGI ÖVEZETEK A mezőgazdasági övezetek általános előírásai 42. § (1) A mezőgazdasági övezetek telkei a növénytermesztési, állattenyésztési tevékenységek területei.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
22
PESTTERV Kft. (2) A mezőgazdasági övezetekbe sorolt, de kivett művelési ágú földútként és egyúttal közterületként nyilvántartott területekre a HÉSZ KÖu jelű közlekedési övezet előírásai vonatkoznak. (3) Az övezetekben csak beépített telek vagy annak kivett része keríthető le, sövény, vagy természetes (hatású) anyag használatával, épített kerítés esetén lábazat nélküli, max 1,8 m magas, áttört szerkezettel. A beépítetlen telek nem keríthető le. (4) A mezőgazdasági övezetek bármelyikébe eső, mezőgazdasági művelési ágban nyilvántartott terület igénybe vehető birtoktest összterületébe történő beszámításánál, függetlenül attól, hogy az övezetben birtokközpont kialakítása engedélyezett, vagy sem. Az Má-á jelű általános mezőgazdasági övezet (beépítést meg nem engedő általános mezőgazdasági területek) 43. § (1) A telkek nem építhetők be. (2) Kerítés a művelés és az üzembiztonság igényei szerint létesíthető az övezet 5 ha-t meghaladó nagyságú földrészletein. Az Mk jelű kertgazdasági övezet (korlátozott használatú kisparcellás mezőgazdasági területek) 44. § (1) A telkek nem oszthatók meg és nem építhetők be, de egyesíthetők.
VÍZGAZDÁLKODÁSI ÖVEZET A V jelű vízgazdálkodási övezet (a vízbázisok, a vízfolyások meder és part területe) 45. § (1) Csak a vízgazdálkodással kapcsolatos területhasználatnak megfelelő létesítmények helyezhetők el. (2) A vízfolyások fenntartási sávja a külterületen, a fenntartóút mellett csak gyepterületként alakítható ki, a meglevő erdők, nádasok, mocsarak, vízállások megtartásával. A gyepterületek fenntartásához esetlegesen szükséges haszonállattartás építményei nem helyezhetők el. (3) A vízgazdálkodási övezetekbe sorolt, de kivett művelési ágú földútként és egyúttal közterületként nyilvántartott területekre a HÉSZ KÖu jelű közlekedési övezet előírásai vonatkoznak. (4) A vízfolyások, vízmedrek területét érintő beavatkozások vízjogi engedély, valamint a természetvédelmi szakhatóság hozzájárulása alapján végezhetők. V. FEJEZET: TELEPÜLÉSI ÉRTÉKVÉDELEM A művi értékek védelmének általános előírásai 46. § (1) A művi értékvédelem vonatkozásában az adott telek (építmény) tulajdonosának, illetve kezelőjének a régészeti, az építészeti, a történeti vagy településképi jelentőségű értékek védelmét, fenntartását és szakszerű fejlesztését biztosítania kell. (2) Művi értékvédelem alatt álló területeken építési munka végzése csak a vonatkozó jogszabályokkal összhangban lévő értékvédelmi szakági alátámasztó munkarész alapján lehetséges. (3) Az ÖT a település közigazgatási területét az alábbi művi értékvédelmi szabályozási övezetekre osztja föl: Régészeti értékvédelmi övezet. Helyi védelem alatt álló művi értékek övezete. Településkép védelmi övezet. A régészeti értékvédelem előírásai 47. § (1) A régészeti lelőhelyeken tervezett földmunkák (bontás, alapozás, pince- és mélygarázs építés, közművesítés, egyéb nyomvonalas létesítmények kiépítése, tereprendezés), illetve telekalakítás engedélyezési eljárása során a területileg illetékes örökségvédelmi hatóságot szakhatóságként meg kell keresni.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
23
PESTTERV Kft. (2) Amennyiben régészeti lelőhelynek nem minősülő területen földmunkák során régészeti lelet, vagy emlék kerül elő, haladéktalanul értesíteni kell a területileg illetékes múzeumot. A helyi védelem alatt álló művi értékek előírásai 48. § (1) A település külön rendelettel helyi értékvédelem alá védelem alá vont településrészeit és építményeit az F-2 számú függelékben kell feltüntetni és az ÖT-n jelölni kell. (2) A művi értékek helyi védelmét a HÉSZ szabályainak, valamint a helyi értékvédelemről szóló külön rendelet előírásainak együttes betartásával kell biztosítani. A településkép védelmi előírások 49. § (1) A településképi jelentőségű területek közé tartozik minden telek és építési telek, amely közvetlenül határos az ún. tervezett gerincúttal, az 5101 j. ök. úttal, az 51104 j. bek. úttal, a Thököly, Szabadkai, Kossuth, és a Dunasor utcákkal, a HÉV vonallal a Ráckevei (Soroksári) Duna ággal, vagy az azokkal közvetlenül határos párhuzamos közterületekkel. (2) A településképi jelentőségű területek védelmét a HÉSZ szabályainak betartásával kell biztosítani.
A természeti értékvédelem általános előírásai 50. § (1) Természeti területen épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések elhelyezését, méretét, formáját és funkcióját, (amennyiben arról külön kezelési és fenntartási útmutató nem rendelkezik) az engedélyezési eljárás során egyedileg úgy kell meghatározni, hogy a természeti értékek megóvása mellett egyben a táj jellegéhez is igazodjon. (2) Az övezeti terv a település közigazgatási területén az alábbi természeti értékvédelmi szabályozási övezeteket jelöli ki: Helyi jelentőségű természeti terület Országos ökológiai hálózat területei Natura 2000 európai ökológiai hálózat területei A helyi jelentőségű védett természeti terület előírásai 51. § (1) Az övezetbe a helyi jelentőségű természetvédelmi területek tartoznak. (2) Az övezetbe eső területeken bármilyen tevékenység, valamint épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések elhelyezése csak az Önkormányzat engedélyével, valamint a DunaIpoly Nemzeti Park Igazgatóság véleményének figyelembevételével végezhető. (3) Az övezeten belül bármely tevékenység csak az Önkormányzat védetté nyilvánító határozatával összhangban, a helyi védettségű terület kezelési és fenntartási terve alapján végezhető. Nem védett természeti és természetközeli állapotú területek előírásai 52.§ (1) A nem védett természeti és természetközeli állapotú területek közé a Natura 2000 európai ökológiai hálózat területei; az Országos ökológiai hálózat területei tartoznak. (2) Nem védett természeti és természetközeli állapotú területeken művelési ág megváltoztatásához a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélye szükséges, míg egyéb tevékenység, valamint épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések elhelyezése csak a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleményének figyelembevételével engedélyezhető. VI. FEJEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐÍRÁSOK A környezet védelmének általános előírásai 53. §
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
24
PESTTERV Kft. (1) A környezetvédelem vonatkozásában az érvényes környezetvédelmi jogszabályban előírtakat kell figyelembe venni. A föld védelmének általános előírásai 54. § (1) A földmozgatással járó építési-, rendezési tevékenység (tereprendezés, alapozás, előkészítés) végzése során: a) a kitermelt humuszt és az altalajt egymástól elkülönített területen kell tárolni újrahasznosításig, b) a földmozgatás, majd a végleges elhelyezés során biztosítani kell a kiporzás elleni védelmet (nedvesítéssel, takarással), c) az építési tevékenység befejeztével a deponált humuszos talaj hasznosítását helyben kell megoldani, vagy a szakhatóságok által előírt helyen és módon kell kezelni. (2) Terület feltöltés csak szennyeződésmentes és bevizsgált földanyaggal vagy törmelékkel történhet. A feltöltött területek beépítésre talajmechanikai vizsgálat készítése után vehetők igénybe. (3) Nem szigetelt (burkolt) talajfelületen hulladék, illetve egyéb, a talajt, felszíni és felszín alatti vizeket potenciálisan szennyező (fertőző, mérgező) anyag ideiglenesen sem helyezhető el.
A föld védelmének mezőgazdasági övezetekre vonatkozó előírásai 55. § (1) A termőföld minőségének védelme érdekében a földhasznosítás során a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodó, a termesztés technológia és talajvédelmi beavatkozások összehangolásán alapuló talajvédő gazdálkodást kell folytatni. A vizek védelmének általános előírásai 56. § (1) A település közigazgatási területén szennyvíz szikkasztása ideiglenes jelleggel sem engedélyezhető. Beépítésre szánt területeken a szennyvíz csak közcsatornába vezethető. A csatornázatlan ingatlanokat a szennyvízelvezető hálózat kiépítését követő legkésőbb egy éven belül rá kell kötni a szennyvízelvezető hálózatra. Külterületen, ha a szennyvíz közcsatornába nem vezethető, zárt szennyvíztároló vagy egyedi szennyvíztisztító berendezés létesíthető. (2) A szennyezett felszíni vizek (csapadékvizek) csak megfelelő előtisztítás és a minőség ellenőrzése után engedhetők a befogadóba. A vizek védelmének vízgazdálkodási övezethez kapcsolódó előírásai 57. § (1) Vízfolyások, csatornák, vízelvezető árkok és tavak folyamatos karbantartásáról, tisztításáról a tulajdonos, vagy a kezelő, üzemeltető köteles gondoskodni. (2) A vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait - a vizes élőhelyek védelme érdekében - meg kell őrizni. A vízépítési munkálatok során a természetkímélő megoldásokat kell alkalmazni. Levegőtisztaság-védelem általános előírásai 58. § (1) Légszennyezést okozó, helyhez kötött működő, illetve új létesítménynél olyan technológiai és anyag kezelési eljárást kell alkalmazni, amelynek légszennyezőanyag kibocsátása nem haladja meg az illetékes levegőtisztaság-védelmi hatóság által megállapított kibocsátási határértéket. Zaj- és rezgés elleni védelem általános előírásai 59. § (1) Zajt, illetve rezgést előidéző meglévő, vagy új üzemi létesítményt, berendezést, technológiát, telephelyet és egyéb helyhez kötött külső zajforrást csak olyan módon szabad engedélyezni és üzemeltetni, hogy a keletkező zaj a területre, illetve rezgés a létesítményre megengedett zaj- és rezgésterhelési határértéket ne haladja meg. Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
25
PESTTERV Kft. Hulladékgazdálkodás és ártalmatlanítás előírásai 60. § (1) A településnek a szervezett gyűjtésbe és szállításba bevont területein az Önkormányzat által megbízott szervezetnek, vállalkozásnak kell végezni a kommunális hulladékelszállítást az Önkormányzat hulladékgazdálkodással foglalkozó rendeletének megfelelően. (2) A kommunális és építési hulladék elhelyezése csak az Önkormányzat hulladékgazdálkodással foglakozó rendeletében meghatározott települési, vagy kistérségi lerakón történhet. (3) Veszélyes hulladék a kommunális hulladéklerakó telepre nem kerülhet. (4) A veszélyes hulladék gyűjtéséről, üzemi gyűjtőben történő biztonságos átmeneti tárolásáról, elszállításáról, illetőleg ártalmatlanításáról a hulladéktermelőnek kell gondoskodni. A telephelyen kívüli hulladéktárolás tilos. (5) Állati hullák (tetemek) elhelyezése csak az erre a célra kijelölt dögkútban történhet. A tetemek elszállítását és megsemmisítését csak az erre a célra szakosodott és engedéllyel rendelkező vállalkozás végezheti. VII. FEJEZET: KORLÁTOZÁSOK Korlátozások általános előírásai 61. § (1) A HÉSZ és az ÖT az alábbi korlátozásokat jelöli: a) táj- és környezetvédelmi védőövezetek: temető védőtávolsága vizes élőhelyek állapotvédelmi övezete. b) Nyomvonalas létesítményekhez kapcsolódó védősávok közutak HÉV közművek (2) Az ÖT által lehatárolt és/vagy az ágazati szabványokban előírt közegészségügyi, környezet és természetvédelmi, közlekedési és közmű védőterületeken belül építési és/vagy területhasználati korlátozások állnak fenn. (3) Bármely védőterület által érintett telken, építési telken az adott védőtávolság által előírt építési és/vagy használati korlátozások csak a teleknek a védőtávolság által érintett részére vonatkoznak. A temető védőtávolságának előírásai 62. § (1) A temető védőtávolsága 30 m az ÖT-n ábrázoltaknak megfelelően. (2) A védőtávolság megállapításában, illetve csökkentésében az ÁNTSZ a hatóság. (3) A védőtávolságon belül csak az ÁNTSZ által engedélyezett funkciójú építmény helyezhető el. A vizes élőhelyek állapotvédelmi övezetének előírásai 63. § (1) Az övezetbe a vízfolyások, vizes élőhelyek természetes és természetközeli állapotú (part)szakaszai melletti, a parttól számított 100 méteren belüli területek tartoznak. (2) Az övezeten belül a vizekre és a vízben élő szervezetekre veszélyes vegyi anyagok (növényvédő szer, hulladék) kijuttatása, elhelyezése tilos. A közúti közlekedési területek védősávjainak védelmi előírásai 64. § (1) Az országos közutak külterületi szakaszainak mentén a HÉSZ 7. § (2) bekezdésében szereplő mértékű védősávokat kell biztosítani. (2) A közutak védősávjain belül csak a HÉSZ 7. § (2) bekezdésében szereplő feltételek betartásával, a vonatkozó jogszabályban rögzített esetekben lehet használni, felhasználni. A HÉV védősávjának védelmi előírásai 65. § Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
26
PESTTERV Kft. (1) Lakóházak és melléklétesítmények a HÉV vágánytengelyétől minimum 12 méterre, egyéb emberi tartózkodásra alkalmas épület a HÉV vágánytengelyétől minimum 10 méterre helyezkedhetnek el. A vágánytengelytől számított 50 méteren belüli építéseknél a HÉV Üzemigazgatóság véleményét is ki kell kérni. A közművek védősávjainak védelmi előírásai 66. § (1) A település igazgatási területén lévő közműlétesítmények és a közműhálózatok nyomvonalai mentén az ÖT-n rögzített illetőleg az egyes ágazati előírásokban meghatározott mértékű védősávokat kell biztosítani. (2) A védősávokon belül csak az ágazati előírásokban meghatározott módon és az adott közmű üzemeltetőjének, továbbá az érintett szakhatóság külön engedélyével lehet engedélyköteles tevékenységet folytatni. (3) Kataszrófavédelmi rendelkezések 66/A. §1 (1) Vízhálózatot úgy kell kialakítani, hogy az a mértékadó tűzszakaszhoz szükséges vízmennyiséget minden körülmények között biztosítsa. (2) Tűzcsapokat úgy kell elhelyezni, hogy a vonatkozó egyéb országos jogszabályoknak megfelelően a tűzcsap és a védendő építmények között 100 m-nél nagyobb távolság nem alakulhat ki. (3) Az úthálózatot úgy kell megtervezni, és megvalósítani hogy az a vonatkozó egyéb országos jogszabályoknak megfelelően biztosítsa a tűzoltóság vonulását. (4) Az élet, anyagi javak, kulturális értékek védelmére tervezett építményt (építményrészt, óvóhelyet) úgy kell megvalósítani és fenntartani, hogy az a vonatkozó egyéb országos jogszabályoknak is megfeleljen. (5) Az ivóvízkészlet minőségét meg kell óvni. A felszíni csapadékvizek elvezetésére és a vízelvezető rendszerek fenntartására fokozott figyelmet kell fordítani. (6) A biztosítani kell a légi és katasztrófa riasztás feltételeit.
VIII. FEJEZET: ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 67. § (1) Ez a rendelet 2006. 06.01. lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a 8/1998. IX.22. Ö.r. hatályát veszti. (2) E rendelet előírásait a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. Kelt: Szigethalom, 2006. május 26.
Fáki László s.k. Polgármester
dr. Stiebel Viktória s.k. Jegyző
Egységes szerkezetbe foglalás: 2013. december 30. dr. Stiebel Viktória jegyző
1
beillesztette a 16/2010.(VII.16) rendelet 4. §-a. Hatályos 2010. szeptember 13-tól.
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
27
PESTTERV Kft. F-1 FÜGGELÉK: A HÉSZ-HEZ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK LISTÁJA. Rendeletszám:
KAPCSOLÓDÓ
EGYÉB
HATÁLYOS
Témakör: Önkormányzati Tervtanács Helyi értékvédelem Növénytelepítési távolságok Reklámok, hírdetések Közterület használat Lakókocsi, üdülősátor ideiglenes elhelyezése Parkolás Települési hulladékgazdálkodás, köztisztaság Fakivágás Állattartás Csendvédelem Közhasznú víziállások
F-2 FÜGGELÉK: A HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ MŰVI ÉS TERMÉSZETI ÉRTÉKEK LISTÁJA Helyi művi értékvédelem alá vont telkek Telek, építési telek hrsz-a
Helyi természeti értékvédelem alá vont telkek Telek, építési telek hrsz-a
Védelem fajtája Értékvédelmi rendeletben meghatározott Értékvédelmi rendeletben meghatározott Értékvédelmi rendeletben meghatározott Értékvédelmi rendeletben meghatározott Értékvédelmi rendeletben meghatározott Értékvédelmi vizsgálatban kell meghatározni Értékvédelmi vizsgálatban kell meghatározni
Védelem fajtája Értékvédelmi vizsgálatban kell meghatározni Értékvédelmi vizsgálatban kell meghatározni
F-3 FÜGGELÉK: A LEGFONTOSABB MAGYARORSZÁGI ŐSHONOS FA ÉS CSERJEFAJOK JEGYZÉKE A következő felsorolás összefoglalóan tartalmazza a legfontosabb magyarországi őshonos fa és cserjefajok jegyzékét, melyet az adott tájra jellemző társulásoknak, valamint a termőhelyi adottságoknak megfelelően kell alkalmazni. tudományos (latin) elnevezés Acer campestre Acer platanoides Acer pseudoplatanus Acer tataricum Alnus glutinosa Alnus incana Betula pendula Betula pubescens Carpinus betulus Carpinus orientalis Castanea sativa Cerasus avium (Prunus avium) Cerasus mahaleb (Prunus mahaleb) Fagus sylvatica Fraxinus angustifolia ssp. pannonica Fraxinus excelsior
magyar elnevezés lombos fák mezei juhar korai juhar hegyi juhar tatár juhar, feketegyűrű juhar enyves éger, mézgás éger hamvas éger közönséges nyír, bibircses nyír szőrös nyír, pelyhes nyír közönséges gyertyán keleti gyertyán szelídgesztenye vadcseresznye, madárcseresznye sajmeggy közönséges bükk magyar kőris magas kőris
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
28
PESTTERV Kft. Fraxinus ornus virágos kőris, mannakőris Juglans regia közönséges dió Malus sylvestris vadalma Padus avium zelnicemeggy, májusfa Populus alba fehér nyár Populus canescens szürke nyár Populus nigra fekete nyár Populus tremula rezgő nyár Pyrus pyraster vadkörte, vackor Quercus cerris csertölgy, cserfa Quercus farnetto (Q. frainetto, Q. conferta) magyar tölgy Quercus petraea (Q. sessiliflora) kocsánytalan tölgy Quercus pubescens molyhos tölgy Quercus robur (Q. pedunculata) kocsányos tölgy Salix alba fehér fűz Sorbus aria lisztes berkenye Sorbus aucuparia madárberkenye Sorbus dégenii Sorbus domestica házi berkenye Sorbus pseudolatifolia Sorbus rédliana Sorbus semiincisa budai berkenye Sorbus torminalis barkóca berkenye Tilia cordata (T. parviflora) kislevelű hárs Tilia platyphyllos (T. grandifolia) nagylevelű hárs Tilia tomentosa (T. argentea) ezüst hárs Ulmus glabra (Ulmus montana, Ulmus scabra) hegyi szil Ulmus laevis vénic szil Ulmus minor (Ulmus campestris) mezei szil tűlevelű fajok (fenyők) Abies alba jegenyefenyő Juniperus communis közönséges boróka, gyalogfenyő Larix decidua vörösfenyő Picea abies (Picea excelsa) lucfenyő Pinus sylvestris erdei fenyő Taxus baccata közönséges tiszafa lombos cserjék Alnus viridis havasi éger, zöld éger Amelanchier ovalis közönséges fanyarka Amygdalus nana (Prunus tenella) törpe mandula Artemisia alba sziklai üröm Berberis vulgaris közönséges borbolya, sóskafa Calluna vulgaris (Erica vulgaris) csarab Cerasus fruticosa (Prunus fruticosa) csepleszmeggy Clematis vitalba erdei iszalag Colutea arborescens pukkanó dudafürt Cornus mas húsos som Cornus sanguinea veresgyűrű som Coronilla emerus Corylus avellana közönséges mogyoró Cotinus coggygria cserszömörce Cotoneaster integerrimus (C. vulgaris) szirti madárbirs Cotoneaster nigrum (C. melanocarpa) fekete madárbirs Cotoneaster nebrodensis (C. tomentosa, C. nagylevelű madárbirs, gyapjas madárbirs orientalis) Crataegus laevigata (C. oxyacantha) kétbibés galagonya Crataegus monogyna egybibés galagonya Crataegus nigra fekete galagonya Crataegus pentagyna ötbibés galagonya Cytisus ausrtiacus buglyos zanót Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
29
PESTTERV Kft. Cytisus hirsutus Cytisus nigricans Cytisus decumbens (C. procumbens) Cytisus supinus (C. capitalus) Daphne cneorum Daphne laureola Daphne mezereum Erica carnea Euonymus europaeus Euonymus verrucosus Frangula alnus (Rhamnus frangula) Genista tinctoria Hedera helix Helianthemum numullarium Hippophae rhamnoides Laburnum anagyroides Ligustrum vulgare Lonicera caprifolium Lonicera xylosteum Prunus spinosa Rhamnus catharticus Ribes alpinum Ribes uva-crispa Rosa canina Salix caprea Salix cinerea Salix eleagnos Salix fragilis Salix pentandra Salix purpurea Salix rosmarinifolia Salix triandra Salix viminalis Sambucus nigra Sambucus racemosa Sarothamnus scoparius (Cytisus scoparius) Spiraea media Spiraea salicifolia Staphylea pinnata Viburnum lantana Viburnum opulus Vitis sylvestris
borzas zanót fürtös zanót gombos zanót henyeboroszlán babérboroszlán farkasboroszlán alpesi erika csíkos kecskerágó bibircses kecskerágó kutyabenge festő rekettye közönséges borostyán napvirág homoktövis közönséges sárgaakác, aranyeső közönséges fagyal jerikói lonc ükörke lonc, ükörke kökény varjútövis (benge) havasi ribiszke gyepűrózsa kecskefűz rekettyefűz, hamvas fűz ciglefűz, parti fűz törékeny fűz csőrege fűz babérfűz csigolyafűz serevényfűz mandulalevelű fűz kosárkötő fűz fekete bodza fürtös bodza seprőzanót szirti gyöngyvessző fűzlevelű gyöngyvessző mogyorós hólyagfa ostorménfa kányabangita ligeti szőlő
MEGJEGYZÉS: A fenti, valamennyi magyarországi tájtípusra vonatkozó listából „az adott tájegységre jellemző” fajok kiválasztását a településen készítendő erdészeti, tájrendezési és kertépítészeti tervezés során kell meghatározni!
Tsz.: 2-00-211; file: 13.2006.V.26.HÉSZ_ egységes, hatályos 2014. január 30-tól.
30