HCH 201 Egyháztörténelem Appendix

HCH 201 Egyháztörténelem Appendix A REFORMÁCIÓ UTÁNI ÉBREDÉSI MOZGALMAK

Anabaptizmus – A reformáció – jelentıségét tekintve (a lutheránus és a kálvinista után) – harmadik, bizonyos értelemben legradikálisabb ága. Az irányzat neve a görög ana és baptidzó szavak összetételébıl származik, és „újrakeresztelı”-t jelent – eredetileg az irányzathoz tartozók gúnyneve volt legismertebb tanításukról és gyakorlatukról, a felnıttkeresztségrıl (a gyermekkeresztséget érvénytelennek tartották). İk saját magukat többnyire egyszerően „testvérek”-nek nevezték. Az anabaptista mozgalom elsı vezetıi Zürichben: – Grebel Konrád, Mantz Félix, Blaurock György és Hübmaier Baltazár – Görög, Latin és Héber nyelven mővelt emberek voltak. Miután a reformáció kivívta a vallásszabadságot Európa országaiban, életre keltek, és munkálkodni kezdtek az Evangéliumhoz és a biblikus gyülekezeti élethez ragaszkodó hívık. Mindig is voltak ilyenek, de ekkor - a lehetıségekkel élve - mőködni is kezdtek. A reformáció korában anabaptistáknak nevezték ıket. Németországban Münzer Tamás hatására különösen sokan csatlakoztak a társadalmi átalakulást követı szélsıséges anabaptista irányzathoz. Hollandiában Menno Simons, Ausztriában Hubmayer Baltazár, a dél-német és svájci területeken pedig Mantz Félix, Grebel Konrád és Blaurock György nevéhez főzıdik a pacifista anabaptizmus térhódítása. A német nyelvterületen kibontakozó anabaptista mozgalom biblikus irányzatának szellemi örökségeként Hollandiában jött létre az elsı baptista gyülekezet 1609-ben. Elıször Angliában, késıbb az európai vallási türelmetlenség miatt Észak-Amerikában terjedt el. Európába a XIX. század elsı felében Hamburgon keresztül érkezett újra (Johann Gerhard Oncken). Napjainkban a legdinamikusabban Afrikában, Dél-Amerikában és Kelet-Ázsiában növekednek a baptista közösségek. Magyarok: Kornya Mihály – a magyar parasztapostol Tóth Mihály – a magyar baptizmus egyik úttörıje, Dr. Somogyi Imre - lelkipásztor, író, a magyarországi baptisták egyik legjelentısebb elnöke Az ellenségeik által rájuk ragasztott és ma is általánosan használt anabaptista elnevezésük alapvetıen hibásnak tekinthetı, hiszen nem az újrakeresztelés szükségét hirdették, hanem a gyermekkeresztség ellen tiltakoztak. Hitük szerint a gyermekeknek elıbb méltóvá kell válniuk a keresztségre, tudatosan kell vállalniuk mindazt, amit a keresztség jelent. A késı középkori anabaptizmus mozgalomnak köszönhetıek a sokak által ma is értékelt következı eszmék: Vallásszabadság (az állam és egyház szétválasztása) Egyetemes papság (közbenjáró papsági hierarchia nélküli, Istennel való közvetlen kapcsolat) A Biblia, mint a hit és gyakorlat egyedüli mércéje Szertartások a szentségek helyett elve.

Logos-Hungary Keresztény Fıiskola - HCH 201 Egyháztörténelem

1

Mennoniták – A mennoniták csoportja németalföldi eredető, protestáns vallási közösség. Nevüket a 16. századi alapító, Menno Simons után kapták. A mennoniták a modern világtól elszigetelten, szigorú életszabályokat követve élnek. Elutasítják a technikát, a vagyonosodást és az erıszakot. A mennonita egyház alkotmánya nem teljesen egységes. Minden közösség önmagában önálló. Az önigazgató közösségek mellett vannak szinódusi vezetésőek is. Legtöbbjüket 3 hivatalnok, a legidısebb, a prédikátor és a diákonus vezeti. A mennonita hite lényegében kálvinista, azonban az egyházat a hívık szabad gyülekezetének tekintik, amelyet az egyénnek elızetes oktatás és hitvallás után a betöltött 14. életévben történı hívı megkeresztelkedése alapoz meg. Az erkölcsi épségre nagy súlyt helyeznek és azt egyházfegyelemként gyakorolják.

Amishok: Az amish közösség, a másik közismert ortodox protestáns közösség a mennonitákból kivált konzervatív csoport. A 17. század végén szakadtak le a protestáns anabaptistákról. Eleinte a Rajna svájci szakaszának partján éltek, majd a 18. században kivándoroltak az Egyesült Államokba, ma többségük Pennsylvania, Ohio és Indiana államokban él, és a német nyelv pennsylvaniai dialektusát beszélik. Ma az amishok egy kétszázezer fős keresztény gyülekezet tagjai. Életmódjuk ma: Egyszerő, régimódi, fekete-fehér-türkiz ruházatot viselnek: a lányok és asszonyok mindig szoknyát, kendıt és kötényt, a férfiak pedig hosszú nadrágot, nadrágtartót, zakót és szalmakalapot. A gyülekezet egyik ágának tagjai, a régimódi amishok nem használnak modern eszközöket, árammal mőködı szerkezeteket, például televíziót, telefont, autót, lovas kocsival közlekednek, lovat használnak a földmőveléshez, nem vonulnak be a hadseregbe, nem fogadnak el segélyt vagy más anyagi segítséget, nem kötnek biztosítást, és az Egyesült Államok nyugdíjrendszerébıl is kiléptek. A partvidéki és az újmódi amishok kevésbé különböznek az átlag amerikai lakosságtól: bevezettették az áramot, és autójuk is van. Központi tanuk a Biblia szó szerinti betartása és a felnıtt keresztség. Hitük szerint a modern életvitel káros az emberiségre, ezért mellızni kell a legújabb technika használatát. A fiatalok tizennyolc éves korukban elmehetnek "világot látni", hogy eldönthessék, az eddig megszokottat vagy az új életet választják-e. A legtöbben visszatérnek a közösségbe. Az amishok közösségéhez tartozók társaik jóváhagyása nélkül nem utazhatnak repülıgépen vagy más gépjármővel. Csak szombaton fürdenek, ám zuhanyt nem használnak; a többi napon kizárólag mosakodnak. Céljuk, hogy a külvilágtól elkülönülve saját maguk oldják meg problémáikat. Különleges életmódjuk a filmrendezıket is megihlette. Peter Weir 1985-ös A kis szemtanú (Witness) címő filmje rendkívül hitelesen mutatja be az amishok mindennapjait és szokásait. Bryan Spicer 1997-es Szegény embert az Amish húzza (For Richer Or Poorer) címő vígjátéka a humor oldaláról megközelítve a dolgot azt mutatva be, hogyan tud két megrögzött New York-i beilleszkedni ebbe a zárt közösségbe. További, az amisokról szóló filmek: Egy gyerek halála (A Stoning in Fulham County, 1988), Ártatlan igazság (Plain Truth, 2004), Világgá mentem (North, 1994), Tökös tekés (Kingpin, 1996).


2

A hutteriták – vagy hutteri testvérek, régi magyar nevükön habánok a protestantizmus egyik ágából, az anabaptizmusból keletkezett keresztény vallási csoport. Tagjai szigorúan szabályozott kommunisztikus közösségekben, teljes vagyonmegosztásban élnek. A 16-18. században Közép-Európában, így a Magyar Királyság és Erdély területén éltek. A 18. században kivándoroltak Amerikába. Ma az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában találhatóak meg többezres közösségeik, amelyek a többi anabaptista csoporthoz (amisok, mennoniták) hasonlóan a modern életmódot teljes mértékben elutasítják. A hutteriták a német nyelv egy archaikus nyelvjárást beszélik.

Misztikusok: (lélektani háttérjellemzı) A XV. század ismét fölfedezi az embert anatómiailag és társadalmilag, a XV I. század pedig fölfedezi vallásilag is. Azokat, akiket nem elégített ki a kereszténységnek a teológiai dogmákon felépített épülete misztikusoknak nevezik. Misztikusok azok, akik a maguk sajátos, egyéni útjain igyekeztek Isten közelébe férkızni, s nem pusztán azokon, amelyeket az egyház elıírt. A római egyháznak ezek között a misztikusok között is sok szentje van, pedig ezek az emberek, ha öntudatlanul is, külön utakon keresték hitbeli kielégülésüket, s fenntartották és ápolták a keresztény lelkületben azt, ami minden egyháznak és teológiának egyetlen alapja: az egyéni, belsı vallásos érzést. Így ebben a törekvésben, a misztikusokban él mintegy lappangva tovább az immanenciára való vágy egy egészen sajátos megnyilvánulása.

Az Antitrinitáriusok: (Szentháromság-tagadók) tagadták a Szentháromságot, azaz Krisztus isteni természetét és a Szentlélek létezését. Tanításaik szerint Jézus Isten fia volt, de végleg emberré lett, és kereszthalála az emberi áldozatvállalás példája. Demokratikus elveik miatt a kálvinistákhoz álltak közel, de tagadták a predesztinációt. Legjelentısebb képviselıjük a spanyol orvos Szervét Mihály volt. Szervét az inkvizíció elıl Genfbe menekült. Hitvitát folytatott Kálvinnal, de mivel Isten hármas természetének kérdésében nem tudtak megegyezésre jutni, a genfi nagytanács Szervétet börtönbe vetette, majd kivégeztette. Szervét tragédiája mutatja, hogy az újító gondolatoknak, ha egyházzá szervezıdtek, meg kellett magukat védeni a régi és a születı új tanokkal szemben is.

Az Unitárius vallás: Az üldözött antitrinitárius Lengyelországban és Magyarországon leltek menedéket. Az Erdély területén élı Szentháromság-tagadók mérsékelt irányzatából szervezıdött meg az unitárius egyház. Az unitárius vallás tanait Dávid Ferenc dolgozta ki aki egyben az Erdélyi Unitárius Egyház elsı püspöke is volt. Az egyház fennálását 1568-tól számítják, amikor a tordai országgyőlésen a világon elsıként kihirdették a lelkiismeret és vallásgyakorlás szabadságát. Az 1568-as tordai törvény négy bevett felekezetet ismert el.


3

Az ébredési mozgalmak a XIII. sz. után. Az 18. század Európájában, fıleg német nyelvterületen a teológiai tanításban uralomra jutott egy olyan, máig ható teológiai irányzat, amely kétségbe vonta Isten Igéjének a Szentlélektıl való ihletettségét és ezzel annak isteni tekintélyét. Ezt az irányzatot racionalizmusnak nevezik, és lassan, tudatosan megfertızte a kontinens történelmi egyházait, sıt a kisebb egyházakat is. A racionalizmus (a 19. század második felétıl teológiai liberalizmusnak hívják) térhódításának tragikus következményei lettek. Mintegy háromszáz évvel a reformáció után már egészen más szellemben kezdték hirdetni az Igét a szószékeken. Jézus többé nem volt Isten Fia, nem volt a megígért Messiás, hanem pusztán emberi eszménykép, nagy erkölcsi tanító – amilyenek más vallásokban is vannak. Ettıl fogva alig esett szó bőnbánatról és bőnbocsánatról, megtérésrıl, újjászületésrıl, az Úrnak odaszentelt élet fontosságáról. Súlyos, máig ki nem hevert következménye ennek az elvilágiasodásnak, hogy a gyülekezeteket megfertızte egyféle hitetlen szellemiség. A templomok kiürültek, az unalmas, fárasztó „hitszónoklatokra” nem voltak kíváncsiak a hívek. A századforduló „nagy lelki Szahara” képét mutatta szinte egész kontinensünkön, mind a református, mind evangélikus vonalon. Azonban a sivatagban is fakadnak források, vannak pálmaligetek. Isten Szentlelke minden idıben ad ébredést. Ébredés Angliában Az anglikán egyházban szinte megalakulásától kezdve állandóan voltak lelki ébredések, amelyek az egyház megújulását reformátori szellemben kívánták megvalósítani. A 19. században ezek egyike volt a Samuel Wilbereforce püspök által megindított evangéliumi mozgalom, amely nagyhatással volt az egyházi életre. Különösen a rabszolgaság elleni harcban, illetve a külmisszió indulásánál játszott jelentıs szerepet. Ennél azonban sokkal nagyobb volt az az irányzat, amely az „igehirdetık fejedelmének”, Charles Haddon Spuregonnak (1834-1892) a nevéhez főzıdik. Spurgeon baptista volt, de teológiailag a gyermekkeresztséget kivéve Kálvinhoz tanításaihoz ragaszkodott. Már 16 éves korában megtért és egészen fiatalon óriási tömegeket vonzott prédikációival. Nemsokára Londonban lett igehirdetı és 1861-ben külön templomot építettek neki, hogy több ezres hallgatóságát befogadja (Metropolitan Tabernacle). Mintegy harminc évig hirdette az Igét, mindig zsúfolt gyülekezet elıtt. Teológiát hivatalosan soha nem tanult, laikus igehirdetı volt. Ennek ellenére buzgó önképzéssel elsajátította a legfontosabb teológiai ismereteket. Héberül és görögül is megtanult, hogy a Bibliát eredetiben olvashassa. Késıbb külön teológiai szemináriumot alapított, ahol maga képezte ki a jövendı lelkészeket. Éles harcot vívott a teológiai liberalizmus ellen, s talán éppen az ı fellépésének köszönhetı, hogy a kongregacionalisták, metodisták és baptisták ebben az idıszakban különösen közel kerültek egymáshoz. Ebben az idıszakban indult el egy viszonylag népszerő irányzat, az ún. testvérgyülekezeti mozgalom is. Néhány fiatalember Dublinban, felekezeti korlátokra való tekintet nélkül, rendszeresen összegyőlt, hogy tanulmányozza Isten Igéjét. Vezetıjük John Nelson Darby (1800-1882), egykori anglikán pap volt. Egy részük továbbra is tagja maradt eredeti egyházának, mások azonban új mozgalmat, majd egyházat hoztak létre az angliai Plymouthban. Egyre nagyobb hatást fejtettek ki, misszionáriusaik eljutottak Irakba, Indiába, Logos-Hungary Keresztény Fıiskola - HCH 201 Egyháztörténelem

4

majd Közép-Afrikába és Dél-Amerikába is. Ma is sokfelé vannak gyülekezeteik, szerte a világban. Evangéliumi alapokon állnak, nagy fontosságot tulajdonítanak a gyülekezetépítésnek. Tanításaikban kiemelt szerepet kap a Jézus második visszajövetele. Skót szellemi ébredés A skót presbiteriánus államegyházban szintén felütötte fejét a racionalizmus. Akárcsak Angliában, itt is gyorsan terjedni kezdtek felvilágosodás eszméi, ami az egyházfegyelem fellazulásához vezetett. Az új eszmék lelkes hirdetıje volt Thomas Chalmers (1780-1847) lelkipásztor is, mindaddig, míg súlyos betegségbe nem esett. Betegágyán Wilberforce, Pascal és Kálvin könyveit olvasva jutott világosságra, s fogadta el Jézus Krisztust megváltójának. Felépülése után egyre erıteljesebben hirdetni kezdte az evangéliumot. Fıként a szegény munkások, bevándorlók körében munkálkodott, s bizonyságtétele nyomán egyre többen tértek meg. Gyülekezetet szervezett belılük, ahol mindenkinek meg volt a maga szolgálata. Közben az egyházban kitört a háborúság a lelkészválasztás jogáról. A régi egyházjog szerint ebben döntı szava a földesúrnak, s nem a gyülekezetnek volt. Sokan kifogásolták ezt, s a tiltakozók vezérszónoka Chalmers lett. Eleinte csatát nyertek, a zsinati határozatnak azonban nem tudtak érvényt szerezni. Emiatt követıivel együtt (mintegy ötszáz lelkész) kiváltak az államegyházból és létrehozták a Skót Szabad Egyházat, amelynek hitvallás a Westminsteri Hitvallás lett és erıteljesen ragaszkodott az eredeti kálvini reformációhoz. Szellemi ébredés Genfben A 18. század második felében, Skóciában, élı hitre jutott egy testvérpár: James Alexander és Robert Haldane. Eladták tekintélyes birtokukat, és mint szabad evangélisták hirdették Isten örömüzenetét. Szolgálatuk nyomán sokan hitre jutottak, így hatalmas ébredés támadt ebben az országban. Miután a hivatalos egyház kivetetette ıket magából, önálló kongregacionalista egyházat hoztak létre, ahol szigorú egyházfegyelmet gyakoroltak. Vasárnapi iskolákat alapítottak, teológiai iskolát hoztak létre, ahol egyre több evangelizátort képeztek ki. Robert Haldane (†1846) hamarosan missziói útra Párizsba ment, de mivel ott nem talált követıkre, Genfbe utazott. A várost akkorra már megfertızte a racionalizmus mételye, Kálvin tanításaira nem nagyon emlékeztek. Robert magánlakásban, fıként diákoknak tartott alkalmakat, ahol végigmagyarázta a Római levelet. A hatás leírhatatlan volt, a hallgatói közül többen megtértek, még lelkészek is. A megtértek között volt Merle d’Aubigné, a késıbbi nagy Kálvin-kutató is. Rövidesen egy külön egyházat hoztak létre, amely meglehetısen eltért a reformációi vonaltól. Inkább Zinzendorf és a szabadegyházas Darby tanításai voltak rá nagy hatással. Egy másik ébredés is indult ebben az idıben, amelyet César Malan neve fémjelez. Malan sokáig ragaszkodott az egyházához, ám amikor megfosztották tisztségétıl, önálló gyülekezetet hozott létre. Ennek tagjai ragaszkodtak a reformátori tanításokhoz és szoros kapcsolatot tartottak fenn más hasonló jellegő skót és holland csoportosulásokkal. 1830-ban Merle d’Aubigné vezetésével megalakult egy ún. evangéliumi társaság, amelyet különbözı felekezethez tartozó keresztyének alkottak. Nyilvánvaló pozitívumai ellenére ebben a társaság jelentkezett elıször az ún. „általános keresztyénség” gondolata, amely késıbb más kegyességi irányzatokban is nyomon követhetı. Hatására alakult meg 1846-ban az Evangéliumi Alliance, amelynek gyökerei ily módon a genfi ébredésbe nyúlnak vissza. Az Alliance-mozgalom élére a skót református lelkipásztor Thomas Chalmers állt. A század második felében megindult Alliance-imahetek, sok áldást jelentve a különbözı Logos-Hungary Keresztény Fıiskola - HCH 201 Egyháztörténelem

5

felekezetek tagjainak. A késıbb létrejött ökumenikus mozgalom elıdjének tartja az Allianceot, ám idıvel a korszellem hatására teljesen más irányt vett, és ma már legkevésbé foglalkozik lelki dolgokkal. Ébredés Skandináviában A 19. században szinte mindegyik skandináv országban volt lelki ébredés. Svédországban két lelkész hirdette nagy hatással az evangéliumot: Schartau és Rosenius. Norvégiában támasztott Isten Lelke egy laikus ébresztıt, Haugét. Jelentıs munkát végzett késıbb Ole Hallesby lelkész is, aki önálló, hívı teológiai fıiskolát alapított 1908-ban. Talán Dániában volt az ébredés tüze a legkisebb, de Grundtvig püspök mőködése mégis ébresztı hatású volt. Hozzánk, magyarokhoz legközelebb talán a finn nép körében végbement lelki ébredés áll. Több ébredés hullám söpört végig közöttük, amelyek közül legismertebb a finn parasztpróféták mozgalma, az ún. körtti-ébredés. Paavo Ruotsalainen (1777-1852) nevéhez főzıdik ez az ébredés. Miután élı hitre jutott, útra kelt a finn tanyavilágban, a tóvidéken és hirdette az Úr Jézust. Élete végig az ébredést szolgálta, Isten nagyon megáldotta munkáját. Sokan a lelkészek közül is mellé álltak, elfogadták tanításait (amelyek megegyeztek Luther tanaival, a Biblia üzenetével). Neve ismert lett egész Finnországban. Sajnos, az akkori finn hivatalos egyház lelkészei, vezetıi ellene voltak a kibontakozó ébredésnek, és 1839-ben perbe fogták a felébredteket (ez volt a hírhedt kajaloki per). A bíróság az összejöveteleiket betiltotta, Ruotsalainent pénzbüntetésre ítélte, a lelkészeket elmarasztalta. Az ébredés magasra lobbant tüzét azonban bírósági ítélettel nem lehetett kioltani. Paavot hirdette az evangéliumot, nemcsak hazájában, hanem a környezı balti államokban is. A körrti-mozgalom pedig ma is él, évente több alkalommal is tartanak konferenciákat, lelki alkalmakat. Egy másik parasztpróféta, Laestadius révén a svéd lappföldön, Pajala nevő városkából indult el egy hatalmas lelki ébredés. Laestadius egy lapp szolgálólány bizonyságtételére tért meg egy haláleset után, s lett ismert igehirdetıvé. Bizonyságtételére sokan megújultak, hitre jutottak. A mozgalom hamarosan a szomszédos skandináv államokra is átterjedt. Az ún. laestadiánus közösségek napjainkban is megtalálhatók, igen eleven lelki életet élnek. A holland lelki ébredés A hollandiai lelki ébredésnek svájci vonatkozásai vannak. Merle d’Aubigné, a helvét ébredés egyik nagy alakja, egy ideig I.Vilmos holland királynak volt az udvari papja. Itt került baráti kapcsolatba Groen van Prinsterer királyi titkárral, akire nagy hatással volt a kiváló teológus. İ lett azután a holland ébredés egyik elindítója. A mozgalom másik ismert alakja Isaac da Costa, egy reformátusnak áttért zsidó költı volt. Erélyesen fellépett a korszellem, az erkölcstelenség, a modernizmus gıgössége ellen. Teológiailag nem volt megfelelıen képzett, kissé hajlott a miszticizmus felé is. Bár az egyházból nem akart kilépni, 1834-ben mégis az ı hatására felébredt csoportok szakadtak ki az államegyházból. Groen van Prinsterer bennmaradt az egyházban, újra és újra felemelte szavát a visszásságok ellen. Ezzel utat készített egy másik egyházszakadásnak, amelyet Abraham Kuyper (1837-1920) vezetett, és amely igen nagy hatással volt a németalföldi reformátusságra. Mint látható, a holland ébredési mozgalom közel sem volt egységes, ám ennek ellenére nagy hatást gyakorolt az egyházi életre. Különösen a felekezeti iskolák ügyében történt jelentıs elırelépés, még akkor is, ha az értük vívott harcban csak a századforduló után tudtak diadalmaskodni. Logos-Hungary Keresztény Fıiskola - HCH 201 Egyháztörténelem

6

A walesi ébredés Walesben, több idıpontban és több helyen, egymástól függetlenül lobbant fel az ébredés lángja. Az elsı Llangeithóban indult 1739-ben, míg az ún. „nagy ébredés” 1762-ben vette kezdetét. Egy újabb lelki mozgolódás 1791-ben zajlott, míg egy másik, jóval nagyobb hatású ébredés 1817-ben következett be. Ezen idıpontok között és után voltak kisebb-nagyobb ébredések, viszont hatásukban elmaradtak az elızıktıl. Ezeknek köszönhetıen az 1840-es ébredés idején a merionethi kálvinista metodisták száma több mint kétezer taggal nıtt meg. A walesi ébredések egyik fı jellemzıje, hogy hiányoztak a „nagy nevek”, amit a laikus szolgálók hatékony jelenléte ellensúlyozott. Ennek ellenére rendkívül tiszta teológiai tanítás hangzott mindenhol, a felekezeti különbözıségek pedig nem játszottak különösebb szerepet. A német lelki ébredés A pietizmust követıen Németországban több ébredési hullám söpört végig. Ezek közül az egyik legnagyobb volt a Friedrich August Tholuck (1799-1877) által vezetett lelki ébredés. Tholuck Halléban volt teológiai professzor. Rengeteget utazott, így nagy befolyásra tett szert az egész országban. A kálvini reformáció szellemében ténykedett, megszervezte Kálvin egyes mőveinek újrakiadását. Sokat foglalkozott a szív állapotával, s ez sokszor elbizonytalanította. Tanítványai élénk missziói munkát folytattak, s ezzel nagyban hozzájárultak a bel- és külmissziói mozgalom kiszélesedéséhez.

Amerikai „revival” és a megszentelıdési mozgalom A 18. századi Amerikában nagy lelki megújulás ment végbe. Jonathan Edwards(1703-1758) biblikus igehirdetései nyomán sokan megtértek. A kálvinista presbiteriánus Edwards szoros kapcsolatot tartott fenn George Whitefielddel, aki nagy hatással volt rá. Ez volt az elsı lelki ébredés, a 19. században viszont elindult egy másik ébredési hullám, amely elsısorban baptista és metodista igehirdetık hatására terjedt el. Ebbıl nıtt ki idıvel egy új irányzat, az ún. megszentelıdési mozgalom. Elindítója Charles G. Finney (1792-1876) volt, aki meghatározta, hogy mi a megtérés, illetve hogyan lehet elérni azt. Finney nem részesült bibliai oktatásban, hanem egy látomás által került közel Istenhez. Evangelizálni kezdett, s hatására sokan megtértek. Késıbb ezzel a módszerrel hirdették az Igét a nagy evangelizátorok, Dwight L. Moody (1837-1899) és Reuben Archer Torrey (18561928) is. A bibliai tanítás kevésbé érdekelte ıket, a módszerek voltak fontosak számukra. A második áldásról szóló tanításukkal elıhírnökei lettek a késıbbi karizmatikus mozgalomnak. A koreai szellemi ébredés A koreiai misszió kezdeteit általában 1885-re teszik, amikor két brit misszionárius, Horace Grant Underwood (1859-1916) és Henry Gerhart Apenzeller (1858-1902) megkezdték mőködésüket. Ám a keresztyénség gyökerei ennél jóval korábbra nyúlnak vissza ebben a távol-keleti kis országban. A nesztoriánusok már az 5. században terjedni kezdtek, késıbb pedig jezsuita hittérítık érkeztek ide. Munkájuk sok nehézségbe ütközött, Logos-Hungary Keresztény Fıiskola - HCH 201 Egyháztörténelem

7

akárcsak az ıket követı protestáns bibliaárusoké. Ez utóbbiak közül többen haltak mártírhalált. A missziói munka a 19. század végén kapott óriási lendületet. Underwood és társa missziói iskolát hoztak létre, gyülekezetet alapítottak. Mivel már mőködtek itt korábbi gyülekezetek, meghasonlások támadtak a különbözı hitvallások miatt. A századforduló táján, amikor a belsı viták elcsitultak, hatalmas ébredés indult el. Ennek köszönhetıen a presbiteriánus (református) egyház hihetetlenül megerısödött, amire szükség is volt, mert hamarosan Japán megszállta Koreát. A két világháború közötti idık sok nyomorúságot szültek, de 1945 után (különösen az ország déli részében) ismét fellendült a lelki élet. A gyülekezetek növekedése napjainkban is tart és rendkívül dinamikusan fejlıdik.

A bel-missziói mozgalom ismertebb alakjai: Az Európa-szerte fellelhetı ébredési (bel-missziói) mozgalmak ugyan egymástól függetlenül indultak, mégis sok közös vonásuk volt. Képviselıi zömmel egyházuk belsı megújulását tőzték ki célul, ugyanakkor rendkívül nagy fontosságot tulajdonítottak a hívek egyéni kegyességének. Ebben az idıszakban többen is voltak, akik áldozatkészségükkel, szolgálatukkal kiemelkedtek kortársaik közül: Johann Heinrich Wichern (1808-1881) sokan „a belmisszió atyjának” tartják. İ rázta fel a

német evangélikus egyház lelkiismeretét. Azt vallotta: amely egyház nem végez bel-missziói munkát, nem is érdemli meg a keresztyén nevet. Különös szeretettel fordult a züllésnek indult fiatalok felé. Hamburgban összegyőjtötte a különösen is veszélyeztetett ifjakat, foglalkozott velük, tanítgatta ıket. Ezekbıl a számkivetett gyermekekbıl dolgos, szorgalmas embereket faragott. Ötven esztendeig végezte ezt hihetetlenül nehéz munkát. Nevéhez főzıdik egyébként az elsı adventi koszorú készítése is. Munkatársai „emberszelidítınek” nevezték, mert nem volt számára reménytelen eset. Hatása sokáig érezhetı volt hazájában. Johann Christoph Blumhardt (1805-1880) A német pietizmus légkörébıl jött. Möttlingeni

gyülekezeti szolgálata idején nagyon sok ún. okkult jelenséggel találkozott, és imádsága által sokan szabadulást nyertek megkötözöttségeikbıl. Nagy ébredés indult el azon a környéken, és ennek hullámai tovább terjedtek a távolabbi vidékekre is. Élete második felében Bad Bollban szolgált, mint egy missziói otthon lelkésze. Sokakat megnyert az Úrnak egyszerő, természetes modorával és hihetetlen szelídségével. Megkezdett munkáját fia, Christoph Blumhardt (18421919) folytatta, aki késıbb a német vallásos szocialista mozgalom egyik meghatározó alakja lett. Georg Müller [Müller György] (1805-1898)

Húsz éves korában jutott élı hitre, ezt megelızıen ugyancsak léha életet élt. Evangélikus lelkipásztor lett, és huszonhét évesen kikerült Bristolba, ahol hitbıl, egyedül Istenben bízva árvaházat hozott létre. Senkitıl sem kért adományt, kizárólag az Úrnak mondta el hiányait. Hatvanhat esztendei angliai szolgálata alatt több mint tízezer igehirdetést mondott el. Kedvelt témája volt prédikációinak a bizalomból fakadó, buzgó imádság. Nemcsak beszédével, hanem életével is hirdette Megváltóját, példáját többen követték. William Booth (1829-1912)

Az egyik legkülönösebb bel-missziói szervezet kétségkívül az Üdvhadsereg volt. Megalapítója és elsı „generálisa” az egykori metodista lelkész, Booth lett. „Hadseregét” katonai módra szervezte meg, voltak benne tisztek, altisztek, közlegények. Szívét


8

megrendítette London keleti részének leírhatatlan nyomora, erkölcsi elesettsége, és elsısorban ezek megmentésére mozgósította „seregét”. A metodizmusból örökölt módszerrel sürgette az emberek azonnali megtérését és meglepı eredményeket ért el. Mivel munkatársaival sokat tett az emberek szociális helyzetének javításáért, az üdvhadsereg nagy megbecsülésnek örvendett nemcsak Londonban, hanem egész Angliában. Az angliai mintára késıbb több európai országban megszervezte „hadseregét”, ezek sok helyütt még napjainkban is mőködnek. Magyarországon, húsz éve szervezıdtek újra, több évtizedes szünet után. Friedrich Bodelschwing (1831-1910)

Müller Györgyhöz hasonlóan ı is otthont alapított Béthel néven, mégpedig az ÉszakNémetországban fekvı Bielefeldben. Az intézményt fıként epilepsziás gyermekek gyógyítására rendezték be, akiket nagy szeretettel gondoztak itt. Késıbb már egész városrészt foglaltak el az egyre szaporodó házaik. Teológiai fıiskolát, bibliaiskolákat alapított. Munkáját fia folytatta, aki eredményesen ellenállt Hitler azon akaratának, hogy ezeket a gyógyíthatatlan gyermekeket kiirtsa. Az intézmény még napjainkban is mőködik. Ernst Modersohn (1870-1948)

A századforduló legnépszerőbb igehirdetıi közé tartozott, sokan „a német Moodynak” tartották. Nehéz körülmények között nıtt fel, Isten dolgai nem igen érdekelték. Hívı szülei kérésére iratkozott be teológiára, de az isteni igazságához nem került közelebb. Annál készségesebben fordult a liberális tanok felé. Lelkész lett, viszont sok gyötrıdésen ment keresztül, mert gyakran nem tudta, hogy mirıl prédikáljon. Ezek a vívódásai vitték közelebb Istenhez, míg végül egy laikus prédikátor bizonyságtétele nyomán élı hitre jutott. Weidenauban, majd Mülheimben lelkészkedett, sok nehézség közepette, majd a blankenburgi alliánsz-ház vezetıje lett. Igehirdetései, írásai sokakat segítettek megtérésre. Az okkult jelenségek szakértıjeként eredményes munkát végzett a megkötözöttek lelki-gondozásában. Könyveit számos nyelvre lefordították.

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom vagy pünkösdizmus, (1900-tól.) legdinamikusabban növekvı keresztény mozgalma, megújulási irányzata.

napjaink

Egyik fontos célkitőzése a mozgalomnak a pünkösdkor született ısegyház helyreállítása. A mozgalom követıi fontosnak tartják az Istennel való közvetlen és személyes megtapasztalásokat, élményeket. Fı jellemzıi a Jézus Krisztusba vetett hit és a megtérés (metanoein) mellett a Szent Szellemben való alámerítkezés (baptizo), amelynek jele a „nyelveken szólás” (glosszolália), valamint az, hogy az Isten Igéjének hirdetését bibliai jelek kísérik (például gyógyulások). Amerikában: Az észak-amerikai pünkösdizmus atyjának Charles F. Parhamet tartják. 1900ban Kansas állam Topeka nevő városában vezetett bibliaiskolát, ahol szorgalmasan kutatták a Szent Szellem-keresztség bibliai bizonyítékait. Az Apostolok cselekedetei könyvének tanulmányozása nyomán Parhamék arra a következtetésre jutottak, hogy – az Írások szerint – aki Szentlélek-keresztségben részesült, más nyelveken kezdett szólni (glosszolália). Beszámolója szerint hallgatói közül egy hölgy részesült elıször Szentlélek-keresztségben, aki kínai nyelven szólalt meg. A következı évben nyerte el a Szentlélek-keresztséget más lelkésztársaival együtt maga Parham is.


9

Európában: A pünkösdi ébredés európai elterjedése Thomas Ball Barratt norvég származású prédikátornak köszönhetı, aki Amerikában hallott az Azusa utcai eseményekrıl. Bár személyesen nem járt ott, már Szentlélekkel betöltekezve tért haza oslói gyülekezetébe, ahonnan kiindulva Európa többi részén is elterjedt a pünkösdi üzenet, különösen erıteljesen Angliában és Észak-Európában. Különösen figyelemreméltó az elsı évtizedekben igen dinamikusan fejlıdı svéd pünkösdi mozgalom, Lewi Pethrus vezetésével. Stockholmi gyülekezete, a Philadelphia Gyülekezet Európában a misszionálás és a rádiós evangelizálás úttörıje volt. Magyarországon: Ebben az idıszakban jelent meg a pünkösdi ébredés Magyarországon is, ahol a Viharsarokból kiindulva terjedt erıteljesen. A békéscsabai Esti Újság már 1913 márciusában hírt adott egy helyi közösség mőködésérıl. A magyarországi munka élvonalában mőködık között meg kell említeni Mihók Imre és Rároha Dezsı nevét.

Magyarországot jelen korunkban több kisebb ébredés is jellemzi, amely – ha nem is nagy kiterjedéső mozgalmat – mégis számos gyülekezet szült a Szent Szellem munkája nyomán. Természetesen többen vannak azok a névtelen hısök is, akik „hit által országokat gyıztek le, igazságot szolgáltattak, ígérteket nyertek el” és „hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát”!

Szerkesztette: Demeter József


10

HCH 201 Egyháztörténelem Appendix

Recommend Documents