HAZUG RASSZISTA DUMA

A TARTALOMBÓL: Szilágyi vazzeg! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Szinglik, plázacicák, zserbómacák . . . . . . 3 Havas Hugó, a primitív büdös bunkó . . 12

A legtartósabb gyûlölet . . . . . . . . . . . . . 15 Kun Bélától Gyurcsány Ferencig . . . . . . 16 Rövid hazugságkáté . . . . . . . . . . . . . . . . 16

A kétpártrendszer megváltás- . . . . . . . . 19 és üdvtana Az örök Dallas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu és a www.tar.hu/jhf weboldalakról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!! http://www.tar.hu/layout

HAZUG RASSZISTA DUMA A liberálisok által örökösen cigányellenesnek és rasszistának bélyegzett országban a legnépszerubb énekes egy cigány családapa, a legnépszerubb énekesno egy cigány leány, s ha jól tudom, az év hangja is egy cigány származású fiatalember. Ja, és a legutolsó mérések szerint milliók nézik a jómódú cigány család bekamerázott hétköznapjait. Nem kéne már ezt a hazug rasszista dumát elfelejteni? Forrás: Seszták Ágnes – Magyar Nemzet, 2005. augusztus 22.

A személyzet fátyolba burkolva végzi a munkáját Franciaországban élõ muszlimok saját gyorsétterem-hálózatot indítottak Beurger King Muslim néven. A hamburger pogácsákat halal módon készítik el: így hívják a zsidó kóser ételekhez hasonlóan a mohamedán vallás elõírásai szerint leölt állatok húsából készült élelmiszereket. Az amerikai Burger Kinghez hasonló nevû Beurger King elnevezés a francia „beurg" szóból ered, és Franciaországban született másod- vagy harmadgenerációs arab személyt jelent. A szónak nincsen sem gúnyos, sem pejoratív jelentése, és e találó szójáték segítségével mindenki számára érthetõvé válik az étteremben kapható ételek elkészítési módja és a vendégkör összetétele. A világszerte jól ismert hálózatokhoz hasonlóan, a mohamedán falatozóban is kapható darált marha- vagy csirkehúsból készült hamburger, sült burgonya, fagylalt és reggeli menü, és az árak pontosan meg-

egyeznek a McDonalds vagy a Burger King boltjaiban kapható ételek áraival. A nõi konyha és a kiszolgáló személyzet sûrû fátyolba burkolva végzi a munkáját, és az idejáró arab és észak-afrikai közönség meg van elégedve a az ételek minõségével és az asztalok körül található tisztasággal. Mohammed Talbi Párizs egyik elõvárosából 88 kilométert autózott a Clichy-sous-Boisban található új étteremig, hogy családjával együtt itt fogyaszthassa el vacsoráját. „Könnyek lepték el a szememet a boldogságtól, mikor körülnéztem ebben az étteremben" – nyilatkozta Talbi a hírügynökségi tudósítónak. A 24 éves fiatalember és az arab éttermekben árult Mecca-Colát sûrû fátyolon keresztül szopogató felesége nem vette le szemét a játéksarokban ugrándozó két kisfiáról. Az egyik asztalnál négy, szintén talpig érõ fátyolba öltözött, valószínûleg fiatal

lány beszélgetett. „Minden nagyon szép, és mi is meg vagyunk elégedve (....), de azért néhány kisebb dologgal még jobban ki kellene hangsúlyozni itt a mohamedán jelleget (....) a televízióval nincsen problémánk, de a zenét például nem lenne szabad hallgatni ebben az étteremben" – mondta társai egyetértõ bólogatása közepette a párizsi egyetemre járó Cherifa Halimi. Jelenleg Franciaországban 5-7 millió, (a hivatalos adatok szerint 5 millió, a valóságban az illegális úton bevándoroltakkal együtt több mint 7 millió, az ország lakosságának kb. 10-11 százaléka) a II. világháború után Közel-Keletrõl és a volt francia gyarmatokról bevándorolt mohamedán vallású kisebbség él. Jack Corn Forrás: Agence France-Presse, Johannesburg Sunday Times, The Washington Post, Associated Press, BBC World News

Lehet a Szilágyi Jánosról sok mindent összegondolni kérem, akinek csodaszarvas dobog a mellykasában, az hiheti nemzetrontó fõdémonnak, a modernisták követelhetik kihalását, de azt azért senki sem gondolhatja, hogy neki az Arielt kéne reklámoznia. Már miért is áradozna egy mosópor nagyszerûségérõl egy valaha csont sikeres, a konszolidált tévézéshez szokott nézõk rokonszenvét Rózsa Györgybe oltott Hankiss Elemérként megnyerõ személyiség? Csak azért, mert most épp mellõzi a tévé? a független értelmiségi az egyetlen tõkéjét váltja takarmánykukoricára Mi a magyar most? Rút szibarita váz. Szilágyi János, az egy rendes magyar értelmiségi, kérem szépen basszáj, ne tessék õt mosóporreklámba kényszeríteni. Ez olyan, mint a katyni mészárlás. Vagy reklámozzon mosóport, de ne így. Amikor Hajós András beszáll a Tibi csoki reklámjába, akkor abból egy hajósandrásos tibicsokireklám lesz. Ebbõl az Arielbõl meg csak annyi, hogy Szilágyi János nagy levegõt vesz, és rábólint a corporate hazugságra, az abszolút független kutatóintézetre, a szigorúan tudományos folttisztítási tesztre, a tökéletesen sminkelt hitelesítõemberek rendszerére, amirõl nemcsak Szilágyi János, ha2

nem az olvasói és nézõi is tudják, hogy hazugság, hogy Patyomkin- falu. Meg rábólint arra a reklámtípusra, amelyben annyi kreativitás és egyéniség van, mint egy átlagos reggeli szarásban. Hogy ez mind rendben van szellemileg. Amikor egy sportoló energiaitalt reklámoz, vagy amikor egy fogorvos fogkrémet ajánl, akkor õk az adott terület szakértõjeként nyomatékosítják a hirdetõ üzenetét: egy fogorvos biztosan tudja, mi a jó a fognak. Amikor Szilágyi megerõsíti, hogy az Ariel tényleg nyomtalanul eltüntet mindent, akkor nyilván nem mint Mosó Masa mond szakvéleményt. De akkor miért éppen õt kellett összevágni az egészen máshol felvett interjúval? Mi ez a buta történet, hogy a szkeptikus riporter elmegy a totál független kutatóintézethez, és megkérdezi, tényleg full tisztára mos-e az Ariel? Hát ez az énszerintem, amikor a független értelmiségi az egyetlen tõkéjét váltja aprópénzre. De még csak nem is aprópénzre,

hanem takarmánykukoricára. Õ, az örök kételkedõ elment az Ariel titkos és független laboratóriumába, az igazságot keresve, és a megtalált igazság nem más, mint hogy az Ariel tényleg minden másnál jobb. A pénzzé tett, leszerzõdtetett, és így megsemmisített kétely szomorú szobra. A romlás virága. Egy faxpapírral birkózó Laokoón. Egyike az utolsóknak. Forrás: Tóta W. Árpád – Index

jó ha figyelünk

– avagy Erkölcsi alapelvek a kereskedelemben a bevásárlóközpontok árnyékában – Ezt megelõzõen vetettünk néhány röpke pillantást a globalizációs folyamatokra és ejtettünk néhány keresetlen szót a kamatkapitalizmuson alapuló spekulációs gazdaságról is. Tanácsos lenne tehát, ha ezúttal azt tennénk vizsgálatunk tárgyává, milyen szerepet játsszunk mi magunk, fogyasztók, ebben az univerzális katyvaszban. A kereskedelmi és gazdasági folyamatok átalakulását követte a fogyasztói viselkedés és magatartás változása is. Úgy tûnik, hozzáidomulunk a nekünk felkínált sémákhoz. Bár a mûvelt Nyugaton már kezdenek kimenni a divatból, meg a városokból (vagy éppen be se mentek), nálunk még mindig fény- és virágkorukat élik a különbözõ bevásárlóközpontok és plázák. Ahogyan azt a globalizációs folyamatok vizsgálatakor is láthattuk, bebizonyosodott, hogy nem igaz az a feltételezés, miszerint a korlátlan szabad verseny és piac érvényesülése esetén mindig a jobb, a tisztességesebb gyõz. Sok esetben fel kell tennünk a kérdést, hogy valóban versenyrõl van-e szó, vagy esetleg valami másról? A bevásárlóközpontok megjelenése változást hozott a fogyasztási kultúrában. Ez a folyamat már az áruházakkal elkezdõdött, ám a maga teljességében igazából a plázák megjelenésével teljesedett ki. A „mindent egy helyen megkapok” szemléletmód bevezetésével már az áruházak elkezdték a vásárlók magukhoz édesgetését, „elszipkázását” a hagyományos értelemben vett kiskereskedelmi egységektõl. Ez természetesen hátrányosan hatott a kisboltokra és szaküzletekre. Bizonyos szempontokat szem elõtt tartva azonban hátrányosan hatott ránk, vásárlókra is. Egyrészt a szaküzletek általában szûkebb termékkörre (pl. mûszaki cikkek) specializálódtak, ezáltal árukészletükben az igényesebb termékek (lásd prémium kategória) is megjelentek, míg ezzel szemben az áruházak inkább az olcsóbb termékeket részesítették elõnyben, ám azokból jóval nagyobb mennyiséget tartottak, s ebbõl kifolyólag alacsonyabb áron tudták azokat kínálni a vásárlók számára. Egy másik szempont a kapcsolattartás a vevõ és az eladó között. Egy kis üzletben személyesebb a légkör, törzsvásárlók vannak, az eladó általában név szerint ismeri a vevõit, míg ezzel szemben az áruházban bizonyos szempontból arctalanná válik a kereskedelem. A több vevõ, a lakóhelytõl való távolság és még sok egyéb más miatt az áruházakban nem alakul ki olyan személyes légkör a vevõ és az eladó között, mint egy kis üzletben. Érdekes ötletnek tûnik ebbõl a szempontból a bevásárlóközpontok megjelenése, melyek egy fedél alá bezsúfolt kis üzleteikkel sajátos átmenetet képeznek az áruház és a hagyományos értelemben vett kiskereskedelmi egység között. Elvileg tehát a plázák kis üzleteiben is kialakulhatnának törzsvásárlók, mondjuk a személyes légkörnek köszönhetõen, de az, hogy kialakul-e, sok minden függvénye. Például annak, hogy a vevõ visszatér-e az üzletbe, avagy nem? Az esetek többségében a magas ár miatt nem valószínû. A magas árak a magas bérleti díjak miatt elkerülhetetlenek. Aztán az sem mindegy, hogy ki áll a pult mögött. Régen legtöbbször maga a bolt tulajdonosa vitte az üzletet, ezzel szemben ma már általánosnak mondható, hogy eladót alkalmaznak, sok esetben pályakezdõt, minimálbérért. A tulajdonos magáénak érzi az üzletet, idõt, energiát, pénzt fektetett bele, egészen biztosan megbecsüli a vevõt, míg a minimálbérért ácsingózó pályakezdõ fiatalról ugyanez nem biztos, hogy elmondható. A kereskedelemnek ez a tömegesedési folyamata kicsit olyan, mint a növénynemesítõ harca a gyom és a kártevõk ellen. Míg õ a nemesített kultúrnövényt szeretné meghonosítani, szüntelen harcot vívva a gaz és a kártevõk ellen, helyette inkább a gyom az, ami jó ha figyelünk

egyre jobban terjed. Kinõ a gaz mindenütt, gyorsan és hatékonyan, s eközben elszívja az életerõt a kultúrnövény elõl. A régebbi idõkben a szervezett társadalmak – s benne ugyanúgy az ipar és a kereskedelem – meghatározott hierarchiával rendelkeztek, különbözõ egységekre tagozódtak. Az ilyen egységeknek, például a céheknek, meg voltak a jogaik és a kötelezettségeik. Jól körülhatárolhatóan. Ezáltal létrejött egy társadalmi és erkölcsi rend, melynek lényege, hogy mindenki részesülhetett a jogokból és a kötelezettségekbõl. Röviden azt is mondhatnánk, mindenki tudta, hol a helye. A kereskedelemben ezt a régi erkölcsi rendet rendíti meg alapjaiban a globalizáció és annak egyik látványos végterméke, a bevásárlóközpont, vagy ahogyan mifelénk a dús képzeletû nép költõileg elnevezé: a pláza. A globalizáció által kierõszakolt felfokozott túltermelésnek, valamint az egész bolygóra kiterjedõ elárasztásos technikát alkalmazó árudömpingnek köszönhetõen zavarba ejtõen széles árukínálattal találjuk szembe magunkat a bevásárlóközpontok üzleteiben. Fogyassz! Hallgass! Halj meg! Ez a cél. Egy helyen megtalálható a hatalmas, rikítóan tarka és sokszínû, fogyasztásra ösztönzõ árukínálat. Elõbb vagy utóbb (nagy valószínûség szerint inkább elõbb, mint utóbb), de valamit egészen biztosan le fogunk emelni a polcról, vagy el fogunk kérni az eladótól. De térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a szervezett társadalmakhoz és az õ kereskedelmükhöz. A régi, szervezett társadalmakban a különbözõ folyamatok, így a kereskedelem is, rendezett egészet, egyfajta rendszert alkottak. Véghezvitelük következetes és teljes volt, mert általában kevés ember vett bennük részt és rövid idõ alatt lezajlottak, hogy úgy mondjam, nem hagyták fejükre nõni a problémát. Igaz, nem volt ekkora árubõség, viszont túltermelési válsággal sem küszködtek, csak annyi árut állítottak elõ, amennyi a szükségletek kielégítését szolgálta. No, mármost ebben a mai túl szervezett társadalmunkban úgy tûnik nincs érzék az efféle rendezett egészek egyben látására sem a szervezett hierarchiák iránt. Ez annál is inkább érdekes, mert manapság az egyik legtöbbet emlegetett divatszó a logisztika. A mai világ a rendezett egész helyett mindig csak a részekre figyel, azokat hangsúlyozza ki, miközben ezen részek szabályozott összefüggéseinek célját nem, vagy csak kismértékben képes megérteni. A modern világ az összefüggéseket korlátozásoknak tekinti. A profitmaximalizálás mellett, ahogyan azt már néhány helyen érintettük – lásd az Európai Unió elsõ számú direktíváját, a tõke és az áruk szabad áramlásáról – ez a másik legfõbb törekvése a globalizációs folyamatok irányítóinak. Ma a multinacionális cégek globális szinten uralják és formálják a kereskedelmet, így ez a terület sem képez kivételt ez alól. A rendezett egész megértésének hiányára és a részletek túlzott kihangsúlyozására jó példa az Amerikai Egyesült Államok oktatási rendszere, ahol igen erõteljes szakosodás, specializálódás figyelhetõ meg. Ráadásul, ahogyan azt Magyar Bálint barátunk is annyira szorgalmazza, a piaci igények megkérdõjelezhetetlen elsõbbséget élveznek. Ha sarkosan fogalmaznék azt is mondhatnám, szakbarbárokat képeznek. Ráadásul olyan szakbarbárokat, akiknek egyre szûkebb a szakterületük. A szabadság korlátozása elleni küzdelem és a profitmaximalizálás hatékony együttmûködésére jó példa az autógyárak elõremenekülése, egymás felvásárlása. Nincs kizárva, hogy záros határidõn – mondjuk úgy egy-két évtizeden – belül már csak néhány, végül csak egyetlen autógyár lesz a világon. Kólafronton ez már bekövetkezett. 3

MENNYISÉG VAGY MINÕSÉG? Régen a termék minõsége képezte a vetélkedés tárgyát, ma az ára. Régen az hódította meg a piacot no és persze a vásárlókat, aki a legjobb árut szállította. Ma ez nem így van. Az esetek túlnyomó többségében a minõséggel szemben az ár az, ami elsõdlegessé vált. Ennek persze sok oka van, ez is megérne egy külön misét. Ma, aki olcsó árut tud kínálni – tekintet nélkül a minõségre, vagy a minõség látszatát keltve (lásd Kína) – az reménykedhet a sikerben. Persze ehhez ránk, fogyasztókra is szükség van, akik annak ellenére, hogy tudjuk, gagyit kaptunk a pénzünkért, minduntalan újra, meg újra besétálunk a csapdába. Változnak az idõk, változnak a korok, és persze változunk mi magunk, emberek is. Én azért mégis azt mondom, néha nem árt, sõt, kifejezetten hasznos, ha visszatekintünk egy kicsit az idõben. Bizony jó néhány dolog van, amit nem kellene csak úgy ukk-mukk-fukk sutba dobni és könnyelmûen kijelenteni róla, hogy ósdi, vagy idejétmúlt csak azért, mert régebbi korokból származik. Példának okáért itt van mindjárt a szemléletmód és az értékrend. Az ipar és a kereskedelem régi rendjének is meg voltak a maga jó oldalai. Az iparostól (termelõtõl) rátermettséget, szakmai tudást követelt, ugyanakkor rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a minõségre. A rossz minõségû áru, hibás portéka eladhatatlan volt. Az emberek megnézték, mit kapnak a nehezen összekuporgatott pénzükért. (Ma pazarló módon és tékozlón szórjuk szét üveggyöngy helyett.) Amikor a világban még szerényebb volumenben folyt az ipari termelés, a mesterek felelõsséggel tartoztak az általuk gyártott termékekért, melyet céhük pecsétjével szavatoltak. Ez az üzleti erkölcs azonban mára meglehetõsen megkopott. Van ugyan kötelezõ garancia a különbözõ termékekre, sõt, ha hibás árut vásároltunk bizonyos idõn belül ki is cserélik. No, de hát kit vígasztal, ha az egyik mûanyag szar helyett kap egy másik ugyanolyant, ami legfeljebb egy héttel bírja tovább? Nekem errõl mindig a videomagnó jut eszembe. Lehet, hogy a régebbi modell kevésbé volt dizájnos, nem tudott ennyi szolgáltatást és jóval nehezebb is volt a mai társánál, de ahogyan mondani szokták, abban még volt anyag. Az a videó tíz év elteltével is videó maradt. A mûanyag alkatrész olcsóbban elõállítható, mint a fém, több a haszon rajta. Hogyan kérem? A vevõ? Ugyan kérem, kit érdekel itt a vevõ? Eszi, nem eszi, nem kap mást. Mûanyag alkatrészes videóval árasztjuk el a piacot, csak ilyen lesz kapható, kénytelen lesz megvenni. Arról pedig ne is ábrándozzon, hogy ez ki fog majd tartani neki tíz évig. Tessék, ha nem is évente, de legalább kétévente venni egy új videót! Olcsó húsnak híg a leve – tartja a népi bölcsesség. A kislányának születésnapjára szigetet vásárló dúsgazdag multimilliárdos arab olajsejk mondta egyszer: „Nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak az olcsót.” Többször is pórul járunk az olcsó kínai gagyival, mégis újra meg újra hagyjuk magunkat elcsábítani az olcsó áraktól, mert azt hisszük, hogy így majd jól járunk. Ja kérem, a pénz nagy úr! A mai kor kereskedelmére oly jellemzõ vevõelhalászás régen becstelenségnek számított. Alapelv volt: „Senkinek sem szabad benyomulni a másik üzletébe és senkinek sem szabad a sajátját oly módon vezetni, hogy emiatt más polgárok tönkremenjenek. Annak hirdetése, hogy valakinél olcsóbban lehet vásárolni, mint a konkurenciánál, a kereskedõi tisztességtelenség legmagasabb fokának számított. A mai üzleti életben ez az erkölcs már nem létezik. A szociális érzékenység nem üzleti kategória. Ez a multinacionális cégek számára csupán leküzdendõ akadály, mely pillanatnyilag elválasztja a profittól. A globális cégek új üzleti alapelveikkel és nézeteikkel minden erkölcsi és társadalmi kötöttséget fellazítottak. Sok esetben a legalantasabb emberi ösztönökre építve (lásd: szexualitás) próbálnak rábírni minket a fogyasztásra. De vajon kell-e nekünk mindez? Szükségünk van nekünk erre? 4

A vevõk egymástól való kölcsönös elvadászása tényleg együtt jár valamilyen gazdasági elõnnyel? Nem arról van-e szó valójában, hogy ez az egész mesterkélt, túlzott, kényszeres cselekvés csak értelmetlen idõpocsékolás? Régen is hozzájutott minden fogyasztó ahhoz az áruhoz, amit meg akart vásárolni és a kereskedõ is találkozott a vevõjével, csak mindez jóval békésebb és nyugodtabb keretek között zajlott le, mint napjainkban. A kereskedõ tudott várni, amíg a vásárló eljött hozzá, mert senki sem akarta tõle elcsalni. Miért fontos ez? Azért, mert így minden üzleti érintkezés nyugodtan, izgalmaktól mentesen történt, és az ember emellett gazdaságilag, testileg és lelkileg is egészséges maradt. (Valószínûleg akkor nem haltak meg annyian a ma oly „divatos” menedzser-betegségekben és gondolom jóval kevesebb volt azok száma is, akik akut gyomorfekéllyel kínlódták végig a napjaikat.) Ma a multiknál dolgozó menedzserek, üzletemberek kíméletlenül hajszolják egymást, sokszor a szó szoros értelmében halálra dolgozzák magukat, csakhogy betegyenek a konkurenciának vagy megszerezzék a másik ügyfélkörét. A hagyományos kereskedelem tömegkereskedelemmé válása nem új keletû. Németországban már 1700 körül találkozhatunk ezzel a jelenséggel. A könyvkereskedésben ez idõ tájt holland kereskedõk jelentek meg, akik meghonosították a Hollandiában már bevett gyakorlattá vált könyvárverések tömeges eladását, mivel számukra a hagyományos módon történõ egyedi könyveladás már túlságosan lassúnak tûnt. A mennyiség-minõség-profit alkotta Bermuda-háromszög ördögi összefüggéseire világít rá az a hír is, mely arról tudósít minket, hogy Magyarországon gyakorlatilag összeomlott az ún. hordozható írható adathordozók (CD, DVD) hivatalos kereskedelmének piaca. Annak ellenére, hogy a lakosság számához képest rekord mennyiség fogy a korongokból. A tajvani gyártó cégek olcsóbban kínálják az árut, mint amennyiért az európaiak egyáltalán képesek elõállítani. Állambácsi pedig még rátesz egy lapáttal, dupla sápot szed adó címén, mint a környezõ állambácsik, merthogy kell a lóvé, de nagyon. A végeredmény, hogy hoppon marad, a feketekereskedelem pedig köszöni szépen, jól van. Pedig a kis haszon is több, a semmilyen haszonnál, mert ne feledkezzünk meg Mammon elsõ számú direktívájáról: Maximális haszon mindig, mindenütt és minden áron! GYARAPODÁS VAGY URALKODÁS? A multinacionális cégek mohó, világméretû terjeszkedésüket és gazdagodásukat arra használják fel, hogy másokat elnyomjanak, hogy uralkodjanak rajtuk. Jó példa erre az egyik nagy amerikai mezõgazdasági világcég, amelyik olyan vetõmagon dolgozik, amely csak egyszer hoz termést, még egyszer már hiába vetik el a magját, nem nõ ki a földbõl semmi. A cég olyan szerzõdést köt a farmerekkel, hogy a vetõmagot csak tõlük vásárolhatják, így a termelõknek minden évben újra meg kell venniük azt. És itt álljunk meg egy röpke pillanatra, mert ez egy lényeges különbség a multik és az összes többi cég között. Nyilván sok olyan üzletember és cégvezetõ van, akinek legfõbb célja a pénzkeresésre, a profitmaximalizálásra irányul. Egész biztosan sokan vannak olyanok is, akik ezen tevékenység végzése közben erkölcsi szempontok mérlegelésére nem nagyon fordítanak idõt, sõt, bizonyos eszközök alkalmazásától sem riadnak vissza. Egy ponton azonban általában õk is meg szoktak állni: másoknak is hagynak teret. Nagy a piac, elférünk rajta többen is. A kis- és középvállalkozásokat nagy általánosságban nem az jellemzi, hogy elsõdleges céljukként a másik tönkretétele szerepelne a cégvezetõ vagy menedzser határidõnaplójában. Ezzel szemben a multik olyanok, mint a mesebeli kisgömböc. Mintha mindent fel akarnának falni, ami csak az útjukba kerül. Mintha egyedül õket illetné meg a jog a világon, hogy termeljenek, kereskedjenek, hogy jelen legyenek. jó ha figyelünk

VESZTESÉG, VAGY INKÁBB NYERESÉG? A globális cégek tevékenységét mindig kettõs cél mozgatja: hasznot termelni, ugyanakkor kárt okozni a potenciális konkurenciának. Ezért nem utasít el egyetlen olyan üzletet sem, ami ugyan semmi hasznot sem hoz, viszont másokat gyengít. Célul tûzi ki minden konkurens tönkretételét. Fel sem merül a kérdés, hogy az adott üzlet, vagy vállalkozás, amelybe a cég belevág haszonnal jár-e vagy sem. A lényeg, hogy az ellenfél gyengítésével vagy ellehetetlenítésével (pl. tartósan alámennek az árnak, elhódítják az ügyfélkört) késõbb, közép- vagy hosszútávon annál nagyobb lesz a profit. Tõkeerõsségük révén a multik ennek a technikának az alkalmazásával elérhetik azt, hogy feltörekvõ, esetleg náluk fejlettebb technológiát alkalmazó, vagy jobb termékeket gyártó cégeket csõdbe juttassanak, vagy egyszerûen felvásárolják azokat, amennyiben nem tudják tartani a lépést a multi által diktált versenytempóval. Az óriás „vetélytársnak” – ha olyan fontos a piac, vagy az adott cég által elfoglalt pozíció egy régióban –, ideig-óráig még a veszteséges mûködés is megéri, ha ezáltal megvetheti a lábát egy új regionális piacon, tönkretéve vagy felvásárolva az ott meghatározó, esetleg piacvezetõ szerepet betöltõ céget. MINDEN SZINTEN, SZINTE MINDEN! Az áruházaknál már említettük, míg a hagyományos kereskedõ szívesen korlátozta magát egy különleges területre, talán mondhatjuk azt is, szakértõvé vált az adott területen – addig a nagy cégek elõszeretettel kereskednek mindennel. A kereskedelem adott specialitások szerinti felosztásának az volt az elõnye, hogy a kereskedõ alapvetõ áruismeretre tett szert, így a maga területén a leggazdagabb választékot tudta kínálni. Ezzel szemben az áruházakban – mint arra már a korábbiakban utaltunk – általában inkább az olcsóbb termékek kerülnek forgalmazásra nagyobb mennyiségben.

Egy mai átlagbérbõl háromszor annyi bontott csirkére és kétszer annyi tojásra telik, mint 1978-ban, ráadásul míg most majdnem két színes tévét ér egy kereset, akkor 10 hónapig kellett minden fillért félrerakni egy ilyen beruházáshoz. Verhetetlen azonban 3,60-as kenyér: a ‘78-as árakon még több mint egy tonnát vehetett az „átlagmagyar“ a fizetésébõl, míg ma már csak a felére futja. Ha az elõzõ ciklus és a mostani idõszak életszínvonalát mérjük össze, egyértelmû a kép: az elmúlt öt évben folyamatos volt a javulás, így ma is jobban élünk, mint három éve. Pusztán a statisztikai adatokat alapul véve és a fogyasztási kutatások szerint is jobban élünk ma, mint a rendszerváltás elõtt. Bár a reálkereset kiszámításához a KSH végül is éppen azt veszi alapul, hogy adott árak mellett mire elegendõek bérek, azaz ha statisztikailag jobban élünk, akkor a termékek nagyobb részét relatíve olcsóbban kapjuk meg, megvizsgáltuk néhány kiragadott termék helyzetét. Az összkép nagy meglepetést nem hozott: az élelmiszerek nagyobb része mára relatíve olcsóbb lett, kisebb része drágább, de nem jelentõsen. A jó ha figyelünk

MI LESZ ENNEK A VÉGE? A globalizáció, a multinacionális cégek, a nagyáruházak, majd a modern bevásárlóközpontok, valamint a részletre, kamatra történõ vásárlás megjelenésével a modern üzleti élet új, sajátos lökést kapott. Mára azonban világossá vált, hogy ezek a változások inkább a társadalom kárára történtek, mint a hasznára. Honi viszonyainkra ez különösképpen igaz. Az ilyen gazdasági mûködés káros következményei ma még beláthatatlanok. A gazdasági, üzleti élet mérték nélküli változatosságot, mozgalmasságot hozott létre, miközben a közerkölcs egyre mélyebbre süllyedt és a társadalomnak egy tekintélyes része minden közösségi érzését elveszítette. Honi viszonyainkra ez különösképpen igaz. A kíméletlen önzés került hatalomra. Az egyes ember joga ahhoz, hogy minden eszközzel meggazdagodjék, még akkor is, ha emiatt a közösség károsodást szenved, az állam és az erkölcs pedig tönkremegy. Én, én, én, és mindig csak ÉN! Hajrá féktelen liberalizmus! A társadalmi harmónia helyét a kölcsönös ellenségeskedés foglalta el, mindenki harca mindenki ellen, aminek jó vége nem lesz, nem lehet, az egyszer biztos. Ahhoz, hogy ez így alakult, mi, fogyasztók, vásárlók is kellettünk. A mi asszisztálásunk nélkül ez a folyamat nem juthatott volna odáig, ahol ma tart. Még nincs minden veszve! Mi, fogyasztók, vásárlók tehetünk a legtöbbet azért, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozzon. Elliot Aronson könyvének címéhez méltón „Társas lény”-ként kell élnünk és viselkednünk. Azt az alapelvet szabjuk zsinórmértékül magunknak, hogy az ember megtartása és felemelése fontosabb, mint az üzlet gyarapítása és a mérhetetlen vagyonok felhalmozása. A pénz csak egy darab papír, és különben is, nem boldogít! Isten áldja Magyarországot!

mûszaki cikkek közül az Index-mintába egyedül bekerült színes tévé egyértelmû képet mutat – sokkal több kütyüt vehetünk – , míg a rezsiköltségek nagyobb része és a közlekedés jelentõsen drágult. Máig nyerõ a 3,60-as kenyér A kenyér kilója 3,60 forintba, egy doboz Sopiane 7,80, egy liter benzin 6,50 forintba került 1978-ban, abban az évben, amikor egy átlagos magyar 3687 forintot vitt haza. És ez a pénz nem volt kevés: ha a mai átlagfizetésekbõl ugyanezen dolgokat akarjuk megvenni, arányaiban többet kell költenünk. Az Index által kiválasztott 30 termék közül ez összesen 11-rõl mondható ugyanez el, így ha pusztán ezt vennénk alapul, úgy tûnik, közel harminc évvel ezelõtt könnyebb volt boldogulni. Az önkényesen válogatott termékek árának összehasonlításkor azonban nem súlyoztuk azokat a szerint, hogy az átlagos családok fogyasztásában mekkora szeletet képviselnek: így a kép torz, nem alkalmas a tényleges életszínvonal különbség bemutatására, szemben a reálkereseti adatok összehasonlításával. Az összehasonlítás arra azonban jó, hogy pusztán azt vizsgáljuk: mely termékek,

A szocialista nagyváros öntudatos polgára

szolgáltatások voltak relatíve olcsóbbak anno és most. Tehát: ha az átlag magyar 1978-ban úgy döntött, teljes fizetését cigarettára költi, majdnem 473 csomagot vehetett volna, míg ma csak 228-at. A dohányáruknál persze a jövedéki adó tudatos, részben elrettentõ célzatú növelése is nagy szerepet játszik a folyamatos drágulásban. Az arányok azonban a kenyér esetében is hasonlóak: egy kereset harminc éve több mint egy tonnára, 1024 kilóra volt elég, míg ma ennek alig több mint felére, 526 kilóra. A kenyér az átlagfizetésekhez mérve – sok más termékhez hasonlóan – 1996-ban volt ilyen értelemben a legdrágább, alig 357 kilóra futotta belõle egy havi átlagbérbõl. Hasonló a helyzet a zsömlével, érdekes azonban, hogy a liszt ma olcsóbb, mint korábban: az 1978-as 800 kilónál ma több mint 25 százalékkal többre, 1042 kilóra elég egy havi bér. Nem megmondtam, hogy bontott csirkét vegyél? A legtöbb élelmiszer ára hasonló pályát futott be: a rendszerváltás elõtti, a bérekhez 5

mérten elfogadható árakról a kilencvenes évek elején-közepén relatíve jelentõsen megdrágultak. Az alapvetõ termékek közül minden olcsóbb volt az átlagfizetéshez mérten 1978-ban, mint 1995-ben. A kilencvenes évek második felében azonban változásnak indult a trend: a kisebb infláció mellett a reálkeresetek emelkedtek, és egyre több mindenre futotta az átlagbérbõl. Az ezredforduló környékén már több élelmiszer olcsóbb volt, mint húsz-harminc évvel korábban. Sertéscombból, párizsiból, bontott csirkébõl, tojásból pedig mostanra jellemzõen közel kétszer annyit vihetünk haza a boltból, mint 1978-as átlagkeresetünkbõl. Ugyancsak kétszer annyi napraforgó olajra, teára és közel kétszer annyi cukorra telik egy mai átlag magyarnak, mint 1978-as társának.

Átlagfizetésbõl háromszor annyi bontott csirkét, viszont harmadannyi buszjegyet vásárolhattunk 2004-ben, mint

Kevesebb tejre futja A tejtermékek viszont drágábbak lettek, azzal együtt is, hogy különösen az utóbbi évben az uniós csatlakozást követõen jelentõsen csökkent az áruk. A hetvenes-nyolcvanas években kb. másfélszer annyi tejre, vajra illetve sajtra telt egy átlagfizetésbõl, a mélypont azonban a vaj és a tej esetében 2001-ben volt: ekkor alig 460 liter tejet ért az átlagfizetés, míg az e szempontból legjobbnak minõsülõ 1988-ban közel 760-at. Nem drága a gáz Az energiaárak összehasonlítását némileg megnehezíti, hogy a mai, különbözõ nappali és éjjeli áramdíjakat csak 1992-ben vezették be, azt megelõzõen egységes tarifa volt. Az áram ezzel együtt is a 90-es évek elején volt a legolcsóbb, 2004-ben 30-40 százalékkal kevesebb kilowattórára futotta mint akkor. A földgáz már 1978-ban volt a legolcsóbb, de nem jelentõs az eltérés a mai árakhoz képest: míg akkor 221 alkalommal fizethettünk ki tíz köbmétert, ma ugyanezt 205-ször tehetjük meg egy havi fizetésbõl. A víz- és a csatornadíj esetében az összehasonlítás több mint tízszeres szorzókat hoz, de figyelembe kell venni, hogy ezen közszolgáltatások díja a rendszerváltás elõtt szinte jelképes volt: a bérhez mérten egyébként mindkettõ 2000-ben volt a legdrágább, azóta 2003-ig folyamatosan csökkent az áruk a bérek alakulásához mérten, majd 2004-ben ismét drágultak. A mostani benzinárak mellett talán nehezen hihetõ, de az elmúlt öt évben folyamatosan nõtt az egy átlagkeresetbõl kifizethetõ 95-ös literjeinek száma. Ebben a versenyben az 1978-as év ugyan még sokáig verhetetlennek tûnik (különösen annak fényében, hogy a jelenlegi üzemanyagárak mellett az várható, hogy a 2005-ös év kedvezõtlenebb képet 6

fest majd a statisztikában, mint a tavalyi): ‘78-ban (az akkor még általános 91-es benzinbõl) 567 litert lehetett tankolni, míg tavaly 384-et. Ez utóbbi mennyiség viszont már több, mint amennyire 1988-ban futotta az átlag magyarnak, akkor ugyanis csak 303 literre volt elég a bér. Dvd-t minden háztartásba Miközben az aktívan használtnak minõsített (az elmúlt három hónapban hívásokat kezdeményezett vagy fogadott) mobiltelefonok száma nyolc millió felett van, nem nehéz belátni, hogy a mûszaki termékek sora vált széles körben elérhetõvé. A folyamatos technikai fejlõdés a KSH számára is nehezíti az állandóan változó mûszaki cikkek árának követését, egy 56 cm-es színes tévérõl van 1978-as és 2004-es adat is: eszerint 1978-ban 10 hónapig (1988-ban öt hónapig) kellett minden fillért félretéve spórolni, ma egyetlen fizetésbõl majdnem két készüléket lehet kapni. A KSH szerint az átlagbér 2001-ben ért elõször – pontosan – egy tévét. Orbán vs. Medgyessy-Gyurcsány A miközben a politikai vitákban visszatérõ elem a rendszerváltás veszteseirõl mint tömegekrõl beszélni, az utóbbi idõben egyre nagyobb hangsúlyt kap az a kérdés is, vajon az elõzõ vagy a mostani kormány alatt könnyebb az élet. Ha az Index által vizsgált 30 termék árát hasonlítjuk az átlagbérekhez, az derül ki: az elõzõ, illetve a mostani kormányzati ciklus második éveit, 2000-et és 2004-et összevetve a cigaretta kivételével minden olcsóbb lett mára, azaz az átlagos fizetésbõl (a termékek és szolgáltatások többsége esetében jelentõsen) többre futja 2004-ben. Az átlagkeresethez mérten ol-

csóbbak az élelmiszerek, az utazási költségek, a benzin és a háztartási energia is. (Kivétel még a krumpli is, melynek ára jelentõsen emelkedett az utóbbi években, de az átlagfizetéshez mérten az eltérés már minimális: 2002-ben 929,8 kilót, 2004-ben 928,5 kilót ért az átlagbér.) Ha az Orbán-kormány utolsó évét, 2002-t ragadjuk ki, hasonló képet kapunk, bár itt már több olyan termék is akad, mely relatíve drágább lett 2004-re. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a 2002-es adatok – az átlagbér – alakulásában már jelentõs szerepet játszott a Medgyessy-kormány száz napos, jelentõs béremelést hozó programja. A két évet összevetve tavaly volt drágább a krumpli, a liszt és a cigaretta. Az energiahordozóknál kettõs a kép: az áram a drágább, a gáz és a benzin olcsóbb lett. A tömegközlekedésben a helyi bérletek és jegyek drágábbak, a vonatjegyek olcsóbbak lettek, a különbség azonban egyik esetben sem mondható jelentõsnek. Na és a nyugdíjak? Az átlagbérrel szinte teljesen egyezõ pályát futottak be a nyugdíjak, ha azt vizsgáljuk, mikor mire futotta egy havi pénzbõl. A nyugdíjasoknak azonban összességében egy furcsa összehasonlításban elvileg jobb a helyzete ma, mint 1978-ban: akkor ugyanis az átlagnyugdíj kevesebb, mint az átlagbér felére rúgott. Ilyen szempontból az idõsek számára az 1988-as volt a legjobb év, amikor is a nyugdíjaknál alig másfélszer volt magasabb az átlagbér. Hasonló volt az arány a kilencvenes évek elején és közepén is, míg a szorzó az elmúlt években 1,7 körül alakult (azaz az átlagbér hetven százalékkal magasabb, mint a nyugdíj). Forrás: Dudás Gergely, Kéki Balázs – Index

jó ha figyelünk

Épül az adófizetõk pénzébõl – olvashatjuk a készülõ autópályák mentén a Széchenyi-tervet reklámozó táblákat váltó, még Csillag István minisztersége alatt kitalált táblákon. Épülni most már valóban épülnek, ha nem is az 1998-ban megígért 800 kilométeres tempóban, de gyorsabban, mint korábban bármikor. Csakhogy mindez kilométerenként több milliárd forintjába kerül az adófizetõknek, mert hibás a finanszírozási konstrukció, mert nem kérünk EU-s támogatást, mert szigorúak az elõírások, mert rámenõsek az önkormányzatok. Arra nem nagyon számíthatunk, hogy olcsóbb lesz. Soha annyi autópálya nem épült még négy év alatt, mint amennyit 2002 és 2006 között fognak átadni – ez, a kormánykörökben elõszeretettel hangoztatott retorika súlyos sebekbõl vérzik. Nemcsak az a baj vele, hogy összemossa a „megépítés“ és az „átadás“ fogalmát, vagyis azt is sajátnak számítja, amit még az Orbán-kormány alatt kezdtek építeni, és azt is, aminek az átadását 2006 végén, tehát a mostani kormányzati cikluson túlra tervezik (mert még ezek leszámításával is ebben a négyéves idõszakban készül el a legtöbb sztráda). Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy nem teszik hozzá: a legtöbb autópálya-kilométer épül – de a legdrágábban.

Méterenként 3 200 000 forintért Hogy pontosan mennyiért? A legutóbb átadott autópálya-szakasz, az M7-es Balatonszárszó és Ordacsehi közötti 20 kilométere 65 milliárd forintba került. Egy kilométer tehát nagyjából 3,2 milliárd forintért, vagyis egyetlen méternyi autópálya 3,2 millióért épült meg. Ez az eddigi rekordár – nagyjából holtversenyben az M30-as utolsó, Miskolcot elkerülõ 16 kilométeres szakaszával, amely csaknem 52 milliárdért, tehát szintén 3,2 milliárdos kilométerenkénti áron készült el. Igaz, ezek általában problémás útszakaszok – mondják a beruházók. Az M7-esen öt csomópontot, három völgyhidat és egy pihenõhelyet építettek, míg az M30-ason a nehéz terepviszonyokkal indokolták az elszaladt költségeket. „Pazarlóbban nem is épülhetne autópálya“ – mondta a sztrádaépítéssel foglalkozó cégek egyik, természetesen névtelenséget kérõ középvezetõje. Persze magyarázat és megalapozottnak tûnõ indoklás mindig van, hogy miért annyi az annyi, milyen tételek növelik az egekig a számlát. Azok a fránya önkormányzatok A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési terveinek megvalósításáét felelõs Nemzeti Autójó ha figyelünk

pálya (NA) Rt. szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nagyon sok kapcsolódó, nem szervesen a sztrádaépítéshez tartozó beruházást is finanszírozni kell az autópálya-építések során. Ezek költségei akár a teljes beruházási összeg 15 százalékát is elérhetik. Ilyen kapcsolódó beruházást fõként azok az önkormányzatok tudnak kiharcolni, amelyek területén átmegy az autópálya. „Önkormányzati igény, ha a területét keresztezi valami, akkor ott kiegészítõ beruházások kellenek, például hidak, hogy keresztezõ fõutak elérhetõk legyenek“ – mondja Béni Gyöngyi, az NA Rt. szóvivõje, aki szerint ebbõl is látszik, hogy egy autópálya megépítése nálunk nemcsak közlekedés-, hanem térségfejlesztési ügy is. Az önkormányzati utak, keresztezõ és párhuzamos fõutak megépítése, bekötõutak készítése mellett néha még ennél is extrémebb elvárásokkal találkoznak a sztrádaépítõk. Az M7-es balatoni pályaszakaszának megépítésekor például a teljes vízelvezetõ rendszert korszerûsíteni kellett. A vízelvezetés kötelezettsége egyébként is komoly költségeket ró a beruházók nyakába, akárcsak a magyarországi, az európai uniós szigorúságnak megfelelõ környezetvédelmi elõírások. „A környezetvédelmi hatóság számos olyan beruházást megkövetel, amelyekrõl a gyakran példaként emlegetett Horvátországban nem kell gondoskodni“ – mondja Béni Gyöngyi. Példaként említi az olajfogó mûtárgyakat – hogy az autópályáról lefolyó szennyezett víz ne kerüljön be a természetbe –, vagy a lakott településekhez közeli szakaszon a zajvédõ falak felállításának költségeit. Egymilliárd fölött pluszköltségek nélkül A jobban beépített környékeken egyébként is költségesebb építkezni, márpedig a jelenleg folyó beruházásokból több ilyen is van. Példaként említhetõ meg az M6-os érdi te-

tõig vezetõ szakasza, amely Magyarországon elõször háromszintes csomópontot tartalmaz majd, vagy az M7-es Balaton-környéki szakaszai. A járulékos költségek magas aránya miatt az NA Rt. készített egy olyan összeállítást, amelyben az úgynevezett fajlagos fõpályadíjak szerepelnek. Ezek a nagyobb mûtárgyak és bonyolult csomópontok árát sem tartalmazó költségek már alacsonyabb, ám még mindig egymilliárd forint körüli kilométerenkénti árat tartalmazó számok. Az M3-as Füzesabony-Polgár közötti 60 kilométerének fajlagos költsége idei árszinten számolva 938 millió forint, az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó között kilométerenként 1,032 milliárd, Nagykanizsa és Becsehely között 1,009 milliárd forint.

Piaci hitel állami zsebbe A magyar autópálya-építéseket természetesen nemcsak a járulékos költségek drágítják meg, hanem az is, hogy nálunk a beruházást nem az állam finanszírozza. A magyar autópályák részben ppp-konstrukcióban épülnek (így készül például az M6-os elsõ két szakasza, valamint az M5-ös folytatása), mivel a büdzsébõl nem futja a sztrádákra. Ezáltal üzleti szereplõk vesznek fel hiteleket, márpedig ezek drágábbak és kedvezõtlenebbek annál, mint amennyiért egy állam juthat kölcsönhöz. Az autópályák árában meg kell fizetni a hitelfelvétel költségeit is – fogalmaz Béni Gyöngyi, aki ismét a példaként emlegetett horvátokra hivatkozva mondja: az ottani költségeket csökkenti az, hogy azokat a beruházásokat az állam finanszírozza. Ráadásul nálunk az autópályák építésének állami költségeit is üzleti alapú, nem állami hitelek fedezik. Ez év februárjában döntött úgy a kormány, hogy a sztrádaépítés költségei nem közvetlenül az államot terhelik, hanem az állami tulajdonban lévõ Állami Autópálya Kezelõ (ÁAK) Rt.-t. Az 7

ÁAK idén várhatóan összesen 425 milliárd forintnyi kölcsönt vesz fel sztrádaépítésre, amelybõl 125 milliárdot nyomban befizet az államkasszába az épülõ autópálya-szakaszokért. Úgy tudjuk, a pénzt az ÁAK kötvénykibocsátással szeretné elõteremteni, ezt õszre tervezik az autópálya-kezelõ cégnél. Látszatintézkedés A kormány azt kommunikálta, hogy ezzel a döntéssel – Kóka János közlekedési miniszter szavait idézve – „egy kézbe adták az autópályák építését, üzemeltetését és finanszírozását“. Valójában persze inkább arról van szó, hogy így a sztrádaépítések költségei nem növelik az államháztartási hiányt – azt ugyanis az euró bevezetéséhez kapcsolódó kötelezettségek miatt a pénzügyminisztérium igyekszik drasztikusan lefaragni –, mivel a kölcsönt egy gazdasági társaság veszi fel (bár az ÁAK is állami tulajdonban van, statisztikailag államháztartási körön kívülre sorolt cégnek számít). Tehát ez egy olyan látszatintézkedés, amely statisztikai trükközések miatt – hiszen a bruttó államadósságban így is megjelenik ez 8

a tartozás – jelentõsen növeli a sztrádaépítés díját. Másrészt arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy ez a megoldás kísértetiesen hasonlít a Fidesz-kormány által alkalmazott gyakorlathoz, amikor a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül futtatták az olyan beruházásokat, amelyek költségeivel nem akarták a központi költségvetést terhelni. Nemcsak a hitelekkel való trükközésben hasonlít a mostani kormány az Orbán-kabinetre, hanem abban is, hogy elõdjéhez hasonlóan nem vesz igénybe európai uniós támogatásokat az autópályák építéséhez. Holott emiatt, akárcsak az MFB-s ügyeskedés miatt, a jelenlegi kormánypártok politikusai többször támadták 1998 és 2002 között Orbánékat. Ez alól kivételt jelent az M0-ás

körgyûrû keleti szektora, amely 180 milliárd forintos tervezett költségébõl 114,6 milliárdot finanszíroz az Európai Unió kohéziós alapja. Az M6-os Dunaújvárostól-Szekszárd szakaszára emellett – munkafolyamatoktól függõen – 50-85 százalékos támogatást kaphat Magyarország. A többi autópálya-építésre – még az Orbán-kormányban hivatalossá lett magyarázat szerint – azért nem kaphat hazánk uniós forrásokat, mert azok, noha szintén európai korridorok részei, nem EU-tagállamok (M3: Ukrajna, M5: Szerbia) felé vezetnek. A sztrádaépítések EU-s támogatásának lehetõségeit a szegényebb régi EU-tagállamok példája jól érzékelteti. Görögország a (folytatás a 10. oldalon) jó ha figyelünk

Átadás éve

Autópálya neve

Szakasz

Építési költség

Hossz

Egy kilométerre jutó építési költség

1994

M0

M1-M5

29 km

15 milliárd

0,52 milliárd

1996

M1

Gyõr-Hegyeshalom

50 km

42 milliárd

0,84 milliárd

M5

Újhartyán-Kecskemét

24 km

n. a.

n. a.

M15

Levél-Rajka

13 km

7,8 milliárd

0,6 milliárd

M3

Gyöngyös-Füzesabony

44 km

43 milliárd

0,98 milliárd

M5

Kecskemét-Kiskunfélegyháza

39 km

41,5 milliárd

1,06 milliárd

2002

M3

Füzesabony-Polgár

62 km

68 milliárd

1,1 milliárd

2003

M30

Emõd-Nyékládháza

9 km

20 milliárd

2,22 milliárd

M9

Szekszárdi Duna-híd

20 km

23 milliárd

1,15 milliárd

M3

Polgár-Görbeháza

12 km

21 milliárd

1,78 milliárd

M30

Nyékládháza-Miskolc

16 km

52 milliárd

3,25 milliárd

M7

Becsehely-Letenye

9 km

44 milliárd

1,57 milliárd

M70

Letenye-Tornyiszentmiklós

19 km

M0

M5-4-es fõút*

13 km**

34,5 milliárd

2,66 milliárd

M5

Kiskunfélegyháza-Szeged*

49 km

88 milliárd

1,8 milliárd

M7

Balatonszárszó-Ordacsehi

20 km

65 milliárd

3,25 milliárd

M70

Tornyiszentmiklós-országhatár

1 km

n. a.

n. a.

M3

Görbeháza-Nyíregyháza

39 km

80 milliárd

2,05 milliárd

M3

Nyíregyháza elkerülõ

24 km

33 milliárd

1,38 milliárd

M35

Görbeháza-Debrecen

35 km

69 milliárd

1,97 milliárd

M35

Debrecen elkerülõ

13 km

27 milliárd

2,11 milliárd

M5

Szeged-országhatár

14 km

n. a.

n. a.

M6

M0-Érdi tetõ

9 km

37 milliárd

4,11 milliárd

M6

Érdi tetõ-Dunaújváros

52 km

125 milliárd

2,4 milliárd

M6

Dunaújvárosi Duna-híd

14 km

54 milliárd

3,8 milliárd

M7

Zamárdi-Balatonszárszó

14 km

74 milliárd

5,3 milliárd***

M7

Ordacsehi-Balatonkeresztúr

26 km

62 milliárd

2,4 milliárd

M7

Nagykanizsa-Becsehely

17 km

36 milliárd

2,12 milliárd

1998

2004

2005

2006

* Az év hátralévõ részében adják át ** A vecsési és üllõi elkerülõutak nélkül *** Benne az 1,7 kilométer hosszú Köröshegyi völgyhíd jó ha figyelünk

9

(folytatás a 8. oldalról) 680 kilométer hosszú Szaloniki-AthénPatrasz autópálya 1,194 milliárd eurós költségvetésébõl 774,25 milliót kapott Brüsszeltõl. A kohéziós alapból szintén hatvan százalék fölötti támogatással épülhetett meg Spanyolországban a Somport-Sagunto sztráda és Portugáliában a lisszaboni elkerülõ körgyûrû. És még itt a kartell is Ha a magyar autópálya-építések költségeirõl van szó, nem kerülhetõ meg az építkezésben érintettek magatartása sem. Az Orbán-kormány alatt nem folyt érdemi verseny, autópályát a Vegyépszer-Betonút kettõse építhetett, valamint természetesen ennek a tandemnek az alvállalkozói, és azok alvállalkozói. Utóbbi szinteken voltak és vannak még most is azok, akik az érdemi munkát végzik – természetesen jóval alacsonyabb nyereséggel, mint a pályázatot megnyerõ cégek. A kormányváltás óta látszólag van versenyeztetés, érdemi változások azonban nem történtek. Nem lettek olcsóbbak az autópályák, pedig logikus lenne, hogy a versenykörülmények között csökkenjenek a sztrádaépítés költségei. Hogy nincs így, az a Gazdasági Versenyhivatalnak is szemet szúrt, így tavaly öt társaságot (Betonút Rt.,

a Debmút Rt., az Egút Rt., a Hídépítõ Rt. és a Strabag Rt.) összesen 7,043 milliárd forintra bírságoltak. A GVH bizonyítottnak látta, hogy a közbeszerzési pályázatokon résztvevõ vállalkozások elõzetesen megállapodtak egymás között abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Hogy lehetne olcsóbb? Az autópálya-építések magas költsége mostanra már a szakminiszternek is feltûnt. Kóka János szerint elsõsorban úgy lehetne csökkenteni a költségeket, ha az autópályák rosszabb minõségben épülnének. „Magyarországon jelenleg a legmagasabb mûszaki tartalommal épülnek gyorsforgalmi utak“ – erõsíti meg Béni Gyöngyi, hozzátéve, hogy a horvátoknál akár leállósáv nélkül is elkészítenek és átadnak egy sztrádaszakaszt. A magyar autópályákat ennyire biztosan nem fogják lebutítani, de azoknál a tendereknél, amelyeket még csak most írnak ki, vizsgálják, milyen tételek elhagyásával lehet csökkenteni a költségeket. Leginkább azonban mégis azáltal csökkenhetne az au-

Meghökkentõ tévés élményem volt vasárnap este: csatornakattogtatás közben a Friderikusz-féle A szólás szabadságára ugrottam, évek óta elõször. A mûsorról gyakorlatilag a születése pillanatában szoktam le, az emlékezetes, patkóbélig benyalós Medgyessy-interjú alkalmával. Akkoriban feltûnt még, hogy Friderikusz mennyire tájékozatlan, és olyan furcsán petyhüdt hatást keltett a rideg, csúnya óriásdíszletben. Hát most a legkevésbé sem. Vasárnap este ugyanis olyat láttam, amiért a közszolgálati tévét kitalálták: egy felkészült, jókedvû ember módszeresen halálba szopatta egy állami monstrum vezetõjét. A köztévét szerintem meg kéne szüntetni, de ha van valami, ami legitimálja a létezését, akkor az egy ilyen mûsor. A téma persze a MÁV jó messzirõl bûzlõ motorvonattendere volt. Friderikusz ügyes alaptézist választott: a tény, hogy a MÁV egymás után harmadszor is a Stadlert hozta ki gyõztesnek a két pályázó közül, pedig a Közbeszerzési Döntõbizottság már kétszer megsemmisítette a pályázat eredményét, valami csalásra utal. Arra, hogy a MÁV csak egy gyõztest tud elképzelni. Ki ne gondolná így, a köztévézéshez pedig 10

tópályák építési költsége, ha egyfelõl felhasználnák az uniós forrásokat a finanszírozáshoz, másrészt nem üzleti hitelbõl, hanem állami pénzbõl épülnének a sztrádák. Forrás: Haász János – Index

ennyi populizmus a minimum. Sándor jól felkészült, és ügyesen válogatta meg az interjúalanyokat – Gaál Gyula MÁV elnök-vezérigazgató mellett a Közbeszerzési Döntõbizottság elnökét, a sci-fis nevû Deli Bettyt és a MÁV felügyelõbizottságának két, láthatólag a vezetéssel szembenálló tagját. Gaál Gyulát személyesen ismerem gazdasági újságíró koromból. Kedves, értelmes fickó, akirõl nehéz elképzelni bármilyen törvénytelenséget, de Friderikusszal szemben ezúttal borzasztóan beégett. Az elején pont úgy nyökögött, mint akinek takargatnivalója van, késõbb meg szõrszálat próbált hasogatni, ami egy boldogan mosolygó, slágfertig vérfarkassal szemben nem túl bölcs taktika. Friderikusz pedig lubickolt: ha kellett, háromszor is feltette ugyanazt a kérdést, és minden válaszlehetõségre felkészült. Nyilván nem volt mindenben igaza, de sikeresen szorította satuba egy kormányközeli nagykutya tökét. Amikor a végén a villámkérdésekkel szétbombázta azt, ami az elnökbõl megmaradt – Igaz-e, hogy a MÁV tavalyi vesztesége 70 milliárd feletti? Igen. Igaz-e, hogy az Ön éves keresete viszont 50 millió feletti? Nem. –, akkor már szinte sajnáltuk Gaál Gyulát. Annyira azért nem, pedig közben többször mondott olyat, ami érdemi cáfolatnak tûnt Friderikusz állításaira. De összességében annyival meggyõzõbb volt az egykori showman, hogy ez kicsit sem számított. Feltûnt még, hogy a Szólás szabadságának van messze a legszebb stúdiódíszlete a hazai televíziózásban, illetve hogy néha ügyesen (néha meg bénán) használják a technika adta lehetõségeket. Miközben valaki nyilatkozott egy kis keretben, egy nagyobb rámában vagy táblázatba foglalt adatok, vagy a témát illusztráló mozgóképek futottak. Nem tudom, hogy ez kivételes adás volt, vagy mostanában tényleg jó szokott-e lenni a Szólás szabadsága. Ha Ön tudja, írja meg nekem! Forrás: Szily László – Index

jó ha figyelünk

Amióta az MSZP hosszas és kimerítõ kutatásai nyomán megtudtuk, hogy Orbán akkora zsivány, amekkorát még nem láttak a Köztársaság téren, megvilágosodásunk támadt. A méret a lényeg! Azért csodálkoznak a szocialisták, mert nem értik, hogy lehet valaki vezetõ beosztásban ilyen kisigényû! Harminc forint plusz a szõlõn, kilónként – nem normális ez az Orbán! Miért nem vett példát Máté Lászlóról? Vagy Baja Ferencrõl? Esetleg a külügyminiszter Somogyiról? Hogy Kókát már ne is említsük. Mert az persze szóba sem jöhet, hogy egy nyikhaj Orbán magához a Nagy Gyurcsányhoz hasonlíttassék. Hát ki ez az Orbán? Van ennek egyáltalán anyósa? Már úgy értve, hogy jó házból való bankelnök vagy efféle… Hát hogy képzeli ez a cigány (’Orsós’), hogy majd õ meggazdagszik? Miniszterelnökként? Amikor az kizárólag szocialista elvt… izé, tehetségeknek van fenntartva. Tudják, akik jókor szoktak lenni jó helyen. Szóval. Orbán és a felesége húsz éve házasok. Akkoriban esküdtek, amikor elvégezték az egyetemet, azóta együtt gályáznak. Két jogász. Számoljunk. Ha két jogvégzett ember nem pazarol, ugyanakkor jól keres, mekkora vagyonuk lehet húsz év elteltével? Egyáltalán: mekkora vagyon ma százmillió forint? (Ne bíbelõdjünk a részletekkel, elvégre minden csupán becslés, a ház ára, az adósság nagyságrendje, a hajdani lakások értéke, a gépjármû ára, a bankhitel összege stb.) Tehát százmillió. Jó, legyen száztízmillió. Vagy százhúsz. Most akkor mi van? Kéretik egy percre õszintének lenni, ott a budai hegyoldalon! Vagy a parlamenti patkóban! Tisztelt Képviselõ Hölgyek és Urak! Szíveskedjenek nyilatkozni: melyikük cserélne Orbánnal? Mármint vagyonilag, nem észben és tehetségben. Legyünk már végre egyszer az életben õszinték! A 386 képviselõ közül hánynak van nagyobb vagyona, mint az Orbán házaspárnak? Tessék mondani, tisztelt Magyar Hírlap, úgy is, mint vagyonügyi szaktekintély: mire elég ma száz(húsz)millió a toplistán? Kedves Szakonyi Péter, minden milliárdosok puszi pajtása: szóba állna privátim azzal, aki rongyos száz(húsz)millió fölött rendelkezik?

Tisztelt XII., II., I. és ki tudja hányadik kerületi lakosok! Mit gondolnak, hány értékesebb ház (villa) van a Sváb-hegyen, mint az Orbánéké? Vajon leereszkedne-e a Gyurcsány a rózsadombi Apró villából az Orbánéba? És talán elcserélné-e rá azt, amelyikben otthagyta az elõzõ feleségét a két gyerekkel? Mit gondolnak? Mit gondoljunk? Hány versenyképes végzettségû házaspár él ma Magyarországon, amelyik simán fel tud mutatni az Orbánékét messze meghaladó vagyont? Való igaz, akit a Kádár-rezsim huszonnyolc évesen beleszorított egy lakótelepi panelba, miután a kezébe adott egy rossz szakmát, és elõbb rákényszerítette két gyermek vállalására, az a mai napig nem tudott kikecmeregni ebbõl az egzisztenciális csapdából. De ideje volna meggondolni: azért, mert sok százezer embert tönkretett egy tudatosan a tömegek nyomorára alapozott eszme és gazdasági-társadalmi berendezkedés, most dobjuk el magunktól a jövõnket? Ma azok vannak hatalmon, akik panelba nyomorítottak egy, sõt mondhatjuk: két generációt. És most ocsmány demagógiával ezt a megnyomorított tömeget heccelik az ellen az Orbán ellen, aki van akkora politikai tehetség, hogy ki tudná vezetni ennek az elrontott életû (két) generációnak a gyermekeit a történelmi zsákutcából. Azért a módszeres uszítás az „Orbán-vagyon” miatt, mert az ország valódi urai, a ténylegesen érdemtelenül milliárdossá lett gazfickók rettegnek egy Orbán-rezsimtõl. Egy korszaktól és egy embertõl, aki tehetséggel és szorgalommal, nem kevés toronymagas akadályt leküzdve jutott el oda, ahová. Maholnap 39 hónapja, hogy visszavették a hatalmat. És a mai napig nincs más céljuk, mint Orbánt eltörölni a föld színérõl. Ha másból nem, hát ebbõl a szimpla ténybõl lemérhetõ, mekkora a különbség – Orbán javára. P. S.: A fenti írást egy ügyvéd ihlette. Orbán évfolyamtársa volt az egyetemen. Sohasem kedvelte Orbánt, mint mondta, nem az esete. Õ más típus, nem is szavaz „a Viktorra”, az SZDSZ megingathatatlan híve. Viszont a diplomaosztás óta eltelt években az Orbánét jócskán fölülmúló vagyont gyûjtött össze, és szeretné látni azt az embert, aki jogtalansággal próbálja megvádolni. Ez az ember mondta nekem: „hát hülye ez a Viktor, hogy ennyi pénzért bohóckodik a politikában?” És tényleg. Lehet, hogy nem érdemes? Ott egye meg a fene az egészet, ahol van? Forrás: Reichter János – gondola

Flirtgate A MÁV Rt. tiltakozását fejezi ki, hogy a Szólás szabadsága címû augusztus 7-i és 14-i, a motorvonattenderrõl szóló mûsoraiban Friderikusz Sándor nélkülözte a Médiatörvényben megfogalmazott és a közszolgálati televíziótól joggal elvárható objektív tájékoztatást és elfogulatlan tényfeltárást. „A közszolgálati televízió Szólás szabadsága“címû augusztus 7-i és 14-i, motorvonattenderrõl szóló mûsorai a MÁV Rt. álláspontja szerint alapot adtak a vasúttársaság hitelrontására, döntése helyességének megkérdõjelezésére" – indokolja a vasúttársaság, hogy bírósághoz fordul. (A cég vezetõi vélhetõen arra gondolnak, hogy a mûsorok a társaság hitelének rontására voltak alkalmasak – a szerk.) „Az adófizetõk pénzébõl mûködtetett közszolgálati televízió Szólás szabadsága címû augusztus 7-i és 14-i, a motorvonattenderrõl szóló mûsoraiban Friderikusz Sándor nélkülözte a médiatörvényben megfogalmazott és a közszolgálati televíziótól más esetekben megszokott, és joggal elvárható objektív jó ha figyelünk

tájékoztatást és elfogulatlan tényfeltárást“ – tartalmazza az adófizetõk pénzébõl fönntartott MÁV szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleménye. A vasút közleménye így folytatódik: Az augusztus 7-i mûsor beharangozója, felkonferálása és témavezetése a mûsorvezetõ által felállított prekoncepcióra épült, a valós tények kifejtésére nem biztosított megfelelõ lehetõséget, feltûnõen egyoldalúan a versenyben vesztes fél érvrendszerének megfelelõen támadta a MÁV Rt. megalapozott döntését, mely így alkalmassá válhatott a nézõk megtévesztésére, illetve hamis következtetések levonására. Egy közszolgálati televízió mûsorvezetõje a lakosság széles körét foglalkoztató társadalmi kérdésben egyoldalúan nem foglalhat állást, így a motorvonat tender elõzményeit, az eljárást és a döntést sem mutathatja be egy nézõpontból, kizárólag a vesztes szempontjait elõtérbe helyezve. A mûsorvezetõ nem teremtett lehetõsé-

get annak a tender eredményességét bizonyító tényállításnak a részletes kifejtésére sem, miszerint a MÁV Rt. az ártárgyalások lefolytatása során az állam, ezáltal az adófizetõk 40 milliárd forintos megtakarítással juthatnak korszerû villamos motorvonatokhoz. Ugyanakkor az sem hangozhatott el, hogy a MÁV Rt. a lefolytatott ártárgyalásokat követõen az összességében 13 milliárd forinttal olcsóbb ajánlatot benyújtó pályázó mellett döntött. Az augusztus 14-i adásban a megszokott mûsorvezetõi szerepkörtõl eltérõen Friderikusz Sándor a meghívott riportalany helyett vont le, elõítéletektõl sem mentes konklúziót. A szólásszabadság, a kiegyensúlyozott, pártatlan és objektív tájékoztatás védelmében, valamint saját jó hírnevének megóvása érdekében ezért a MÁV Rt. bírósághoz fordul – felyezõdik be a MÁV kommunikációs igazgatóságának közleménye. Forrás: Index

11

Médiahack, önreklám vagy a puszta elmebaj? A TV2 reggeli Mokkájában, pénteken reggel 8 óra 38 perckor megjelent a trash tévé pápanõje, ûrhajósruhában, magas sarkú cipõben, baszom nagy aranykereszttel, ami – stílszerûen – majdnem vulváig belógott. Ami azután következett, az egyfelõl abszurd volt, másfelõl eléggé megrendezettnek hatott. Csisztu „Csisztuvideó“ Zsuzsa semleges szavakkal felvezette a mûsorvezetõ asszonyt – Hogy lesz-e magyar ûrhajósnõ, azt nemsokára megtudjuk Anettkától. Henrik kedvéért, Fehér Anett-tõl. Úgy tudom, javában zajlik már a felkészülés, de lehet, hogy motiváció hiányában , de legalábbis a küldõ ország akaratának hiányában meg fog ez a dolog hiúsulni? Erre Anettka odanyúlt az ûrhajósruha jobb felsõ zsebéhez, kivette az odakészített személyi igazolványát és átadta Csisztunak, hogy olvassa fel a nevét. Zsuzsa kimondta: Fehér Anettka, de valahogy olyan hangon, mintha az egész már le lett volna próbálva. Erre Anettka: Fehér Anettka. Köszönöm szépen. Csak annyit szeretnék mondani önnek, kedves Havas Hugó, hogyha majd egyszer nem lesz oly primitív, büdös bunkó, hogy tudomásul veszi, hogy egy magyar állampolgárnak, hogy mi a neve, itt a neme mindenki láthatja, nagyon szívesen beszélek önnel, önökkel. De úgy gondolom, ennek most nincsen jelentõsége. Egyébiránt pedig, Zsuzsa, neked minden szépet és jót kívánok! Nem hiszem azt, hogy bármiféle hisztéria lenne, ha valaki ragaszkodik a nevéhez. Egyébiránt pedig az ûrutazás pedig nem marad el, és ezen év végére kiképzett ûrhajós leszek. Köszönöm szépen, viszontlátásra. Miközben a trash pápanõje beszélt, Havas rezzenéstelen arccal bámult, mint önkormányzati képviselõ a tenderkiírásra, aztán konkrétan ásítozni kezdett. Úgy nézett ki, hogy ha Anettka hosszabban folytatja, orrot 12

Henrik elismerõ volt – Jól kitalálta, csak a büdös bunkó egy kicsit erõs volt. Elegánsabban kellett volna csinálni. – Aztán elmondott egy borzongató anekdotát Oscar Wilde-ról, közben rájött, hogy tuti nem Wilde, úgyhogy váltott Shaw-ra, aztán kikapcsoltam a tévét. Nem volt rossz, de ha már lúd, legyen kamuverekedés is sikolyokkal és a Tanár úr arcán elpattintott vérpatronokkal. kiegészítés

is túr, majd galacsint gyúr a fülzsírjából. Szerencsére Anettka a fent idézett mondatok után felállt és kiment a stúdióból. Kis csönd, aztán Csisztu vérbeli csisztuizmussal lendítette tovább a mûsort, úgymint Henrik, hogy értékeljük ezt a folyamatot?

Ezt a levelet hozta a posta a Tanár úr anekdotájáról: Kedves Szily László, Szeretném elmondani, hogy a Havas Henrik által – rosszul – idézett párbeszéd Sir Winston Churchill és Lady Nancy Astor között zajlott le, utóbbinak a Cliveden nevû kastélyában. A helyes párbeszéd: „- Winston, ha maga lenne a férjem, én bizony mérget kevernék a teájába. - Nancy, ha maga lenne a feleségem, én azt a teát meg is innám.“ Churchillrõl mindenki tudja, ki volt. Lady Astor az Astoria hotelláncot alapító mágnás felesége volt, és nagy szerepet játszott az angol parlamenti politikában a XX. század elején. Igen éles nyelvû hölgy volt, „beszólásairól“ legendák zengtek. (Nem mellékesen: rajta volt a Titanicon is – és túlélte. Egyik példafigurája volt a Titanic filmnek.) A Cliveden kastély eredetileg a királyi családé volt, majd Astor megvásárolta. Ma is gyönyörû, jelenleg szállodának használják. Sok érdekes vendég fordult meg ott (pl. G. B. Shaw, de õs nem veszett össze a Ladyvel; Charles Chaplin, valamint Profumo volt hadügyminiszter. Õ ott konkrétan egy Christine Keeler nevû – hm – call girl-lel töltötte a hétvégét, s ez az eset a kényszerû lemondásához vezetett. Hiába, az angol szabad sajtó és a parlamentarizmus) Mindezt természetesen meg is írhatja az Index.hu-n, illetve elmondhatja H. H. úrnak.) Üdvözlettel: Dr. Sós Péter János Forrás: Szily László – Index

jó ha figyelünk

– Frigyesy Ágnes beszélgetése Eva Maria Barki ügyvédnõvel – Bécsben élõ magyar emberjogi harcos Semmisnek tekintik a trianoni békeszerzõdést Frigyesy Ágnes beszélgetése Eva Maria Barki ügyvédnõvel, a Nemzetközi Erdély Bizottság elnökével Eva Maria Barkit a rendszerváltozás óta ismerjük. Bécsben élõ ügyvédnõ, emberjogi harcos, aki büszke magyarságára. Küzd a kisebbségben élõ népek önrendelkezési jogaiért. Kiemelten harcol az elcsatolt területeken élõ magyarok emberi méltóságáért. A trianoni békediktátumot – jogi alapokra hivatkozva – semmisnek tartja. A Nemzetközi Erdély Bizottság elnökasszonyával a Hilton Szállóban beszélgettem. – Az Erdélyi Szövetség év elején tiszteletbeli elnöknek választotta Önt. Mit tart a legfontosabb feladatának? – A tiszteletbeli elnöknek nincs hatásköre, nincs képviseleti joga. Tiszteletbeli elnökké választásommal az Erdélyi Szövetség azt akarta jelezni, hogy egyetértenek a célkitûzéseimmel. Természetesen minden szükséges támogatást megadok. Az Erdélyi Szövetség egyébként az általam vezetett bécsi székhelyû Nemzetközi Erdély Bizottság tagja, tehát a szoros együttmûködésnek adottak a feltételei. – A bécsi székhelyû Nemzetközi Erdély Bizottság elnöke. Mikor és mi célból alakult a Bizottság? – A Nemzetközi Erdély Bizottság 1987-ben alakult, még a Ceausescu idõben, amikor az erdélyi magyarság drámai helyzete miatt központosított cselekvésre volt szükség. Ekkor sok szervezet csatlakozott a munkámhoz. A Nemzetközi Erdélyi Bizottság tudniillik csúcsszervezet, a tagok nem személyek, hanem a világszerte mûködõ erdélyi ügyekkel foglalkozó egyesületek. – Milyen eredményeket értek el eddig? – A szervezet fõ tevékenysége az 1987-1990 közötti idõszakra esik, amikor az erdélyi magyarok nem tudták képviseltetni magukat. Abban az idõben nagyon aktívak voltunk és nagy sikerrel szerepeltünk. Rendszeres információkkal láttuk el a médiákat, de az államkancelláriákat és a nemzetközi fórumokat is. Számtalan nemzetközi konferencián vettünk részt, képviseltük az erdélyi magyarságot a nemzetközi fórumokon, sõt az amerikai kongresszusban is. Beadványokat írtunk. Például elindítottuk 1988-ban az úgynevezett 1503 eljárást az ENSZ Albizottság a Diszkrimináció Megakadályazására és a jó ha figyelünk

Kisebbségek Védelmére elõtt, amely végeredményben 1989 márciusában a Emberi Jogi Bizottságnál Románia elítéléshez és megfigyelés céljából egy különleges megbízott kinevezéséhez vezetett. 1989-ben tagként felvettek bennünket a FUEV (Európai Népcsoportok Föderatív Uniójába), amely akkor még nagyobb jelentõségû volt, mint ma. Elõnyös volt az a tény, hogy három éve Bécsben székelt az EBÉÉ, ezért könnyebb volt a kapcsolattartás. Warren Zimmermann nagykövet úr, az amerikai delegáció vezetõje és az amerikai elnök emberjogi tanácsadója ráadásul egy emelettel az irodám felett lakott. Naponta ment el az ajtóm elõtt, mivel a lift csak az irodám szintjéig közlekedik. Nagy bizalmat élveztünk mindenfelõl, mert az akkor uralkodó sok dezinformáció ellenére mi mindig tárgyilagos és hiteles információt adtunk. Sok elismerést kaptunk, sok külügyminiszter személyesen biztatott bennünket. A dán külügyminiszter például futárral elõre küldte nekem a felszólalását. Kétségtelenül nagy segítséget jelentett az osztrák külügyminisztérium támogatása, föleg Alois Mock külügyminiszternek tartozom mély hálával. Az elsõ legitim választások után az RMDSZ képviselte az erdélyi magyarságot, attól kezdve szünetelt a Nemzetközi Erdély Bizottság. De most, amikor az erdélyiek nagy része, fõleg a székelyek elégedetlenek az RMDSZ nemzetközi fórumok elõtti képviseletével, ismét segítségükre vagyunk. – A határon túl élõ magyar közösségek küzdenek az autonómiáért. Tavaly a szovátai autonómia konferenciára levelet küldött, melyben támogatásáról biztosította Tõkés Lászlót, és Csapó Józsefet, az Erdélyi Magyar– és a Székely Nemzeti Tanács két elnökét. Az autonómia kivívása Európa keleti térfelén mintha komoly nehézségekbe ütközne. Vajon miért? – Elmulasztottuk azt a történelmi pillanatot, mely 1990-ben adódott. A Ceausescu-korszak alatti szenvedés, illetve

a marosvásárhelyi események után nagy rokonszenv alakult ki a magyarok iránt. Európa eufórikus hangulatban volt, a németeknek sikerült az önrendelkezés, s ettõl a pillanattól kezdve az önrendelkezési követelés már nem volt tabu téma, az eddigi határok sértetlenségének elve nem volt érvényes. Ezt kihasználták a litvánok, lettek, észtek, szlovének, horvátok, bosnyákok és kihasználják a koszovoalbánok. A magyarok nem. A magyarok bénultan várnak a nagy csodára, ami nincs. Nemrégiben az Európai Parlament által a Vajdaságba delegált Ad-hoc- bizottság jelentésében a következõ, jellemzõ megjegyzést tette a vajdasági magyarokról: „Koszovóhoz képest csak szerény követeléseik voltak...“ Hasonlóképpen Erdélyben még szerényebb a magyarság – mind a mai napig! E szerénységnek nagy ára van! Egyrészt most bel- és külpolitikai okokból egyaránt sokkal nehezebb a helyzet, másrészt többszáz ember hagyta el a hazáját, mert nem látnak jövõbeni perspektívát. A szerénység nemzetiségi ügyekben rossz tanácsadó. Eredményt ugyanis csak úgy lehet elérni, ha nem minimális, hanem maximális követelésekkel állunk elõ. A kompromisszumnak nem az elején, hanem a végén kell lennie. – Az Erdélyi Szövetség január végi közgyûlésén több civil szervezet – Bocskai Szövetség, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Erdélyi Magyarok Egyesülete – kijelentették: semmisnek tekintik a trianoni békeszerzõdést. Mi errõl a véleménye? – Köszönöm, ez fontos kérdés, mert arra céloz, hogy véglegesen akceptálni kell-e a trianoni határokat és ezzel a magyar nemzet egyharmad részének megalázását és elnyomását. 85 éve a helyzet nem változott, nem kapták meg a megígért autonóm jogokat sem Erdélyben, sem Kárpátalján, sem Felvidéken, sem Délvidéken – és Várvidéken – Ausztriában – már nem is lehet magyar nemzetrõl beszélni, mert teljesen asszimilálódtak. Az utóbbi 15 év politikája csõdöt mondott. Ha nem akarjuk, hogy tovább romoljon a helyzet, hogy tovább csökkenjen a magyarok száma, más válaszokat kell adni a szomszédos országokban folyó elnyomó- és asszimilációs politikára. Az osztrák példa jól mutatja: egy demokratikus rendszerben még nagyobb sebességgel folyik az asszimiláció, ha e folyamatnak nem vet gátat egy erõs nemzetiségi politika az anyaország támogatásával. A magyarokkal szemben a horvát és szlovén népcsoport Ausztriában minden jogot 13

megkapott, bár ezek nem az anyaországtól elcsatolt nemzetrészek, mint a magyarok esetében, hanem a történelem folyamán mindig kisebbségben éltek, tehát más jogi kategóriába esnek. A volt Jugoszlávia kormánya mindig a legkeményebben töltötte be védõhatalmi feladatát, melyet Jugoszlávia szétesése után folytat a szlovén kormány – de a horvát kormány nem. Ezért, de azért is, mert a szlovén népcsoport képviselõi sokkal aktívabb és keményebb politikát folytatnak, a szlovének kapták és kapják meg a legtöbb jogot Ausztriában. A déltiroli példa is jól mutatja: csak határozott politikával érhetõ el jó eredmény. Érdemes lenne tanulmányozni, milyen faktorok voltak mérvadók a déltiroli szabadságharcban. Õk kezdetben nem autonómiát kértek, hanem csatlakozást Ausztriához. Autonómiát csak késõbb a tárgyalások folyamán kértek, s ekkor a Déltiroli Néppártban csak minimális többséggel szavaztak az autonómiára. A híres nemzetközi jogász Felix Ermacora, aki mint az osztrák külügyminiszter tanácsadója minden tárgyaláson jelen volt, számos személyes beszélgetésünk alkalmával mondta nekem, hogy a revíziót is el tudták volna érni, ha akarták volna. Mindenesetre a Déltiroli Néppárt ugyanúgy, mint az Unió Déltirolért, hangsúlyozza a mai napig, hogy a határrevízióról nem mondtak le, hanem kifejezetten fenntartják az önrendelkezési jog gyakorlását. – Az önrendelkezési jog a trianoni Magyarországra is érvényes, hisz az ország feladarabolás példa nélküli Európában, talán a világon is...? – A trianoni határokat ugyanolyan szemlélettel kell nézni, mint a déltiroli St. Germain határt. A nemzetközi jog ráadásul az utóbbi 30 évben továbbfejlõdött. 1960-ban, amikor a déltiroli ügyet az ENSZ közgyûlése elé vitték, az önrendelkezési jog még nem volt írásos jog. 1967-ben született és 1977-ben lépett hatályba a két ENSZ Emberi Jogi Egyezmény: A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya. Mindkettõ az elsõ cikkélyében leszögezi: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlõdésüket.“ Ez az önrendelkezési elv késõbb a Helsinki Záródokumentumban és minden EBESZ dokumentumban megtalálható, de éppúgy számtalan ENSZ rezolúcióban is. A nemzetközi jogban ma már egyértelmû ez a vélemény – Aureliu Cristescu román jogásszal az élen – hogy az önrendelkezési jog, mint alapvetõ jogi norma („superior order“) kötelezõ jog – „ius cogens“. Ez azt jelenti: minden szerzõdés, amely az önrendelkezési 14

jogot sérti, semmis. Minden trianoni határ, melyet népszavazás nélkül húztak meg, alaptalan és semmis. – Vagyis az európai jogrend szerint a trianoni békediktátum nem jogszerû. – A Bécsi Szerzõdési Jogokról szóló Egyezmény, amely 1980-ban lépett hatályba, szintén rögzíti 53. cikkelyében: egy kötelezõ jogtól nem szabad eltérni („a norm from which no derogation is permitted“). Ez azt jelenti: a kötelezõ jogot a szerzõdéses felek közös megegyezéssel sem tudják megváltoztatni. (Az ENSZ rezolúciók ezt „inalienable right“-nak elidegeníthetetlen jognak nevezik). Ami következetesen azt is jelenti, hogy például az alapszerzõdéseknek is az a része semmis, amelyben a magyar fél területi követeléseirõl lemond. A Trianoni Békediktátum más kötelezõ jogot is megsért, melyre például Spanyolország Gibraltár kérdésében is hivatkozik. Mégpedig az erõszak tilalmára. Az Utrechti Békeszerzõdés alapján csatolták Gibraltárt Nagy Britanniához. Spanyolország álláspontja: az Utrechti Békeszerzõdés 1713-ban diktátum volt, mert nem tárgyalások alapján jött létre, az aláírás kényszerhelyzetben és politikai nyomás alatt történt. Ez megsérti az ENSZ Alapokmány 2/4 cikkelyét, mely megtilt minden erõszakot. Ilyennek számít a kényszerhelyzet teremtése is. – Mondana még példát a méltánytalanságokra! – Hasonló argumentumokkal Kína visszakövetelte mind az összeségében 1.5 millió km2 nagyságú területeit, melyet az Ópium Háború után veszített el. Kína hivatkozott az „egyenlõtlen szerzõdésekre“ melyeknek nincs jogi hatálya, ezért újratárgyalásokat kért, amely sikerült is neki. Utoljára Hong-kongot követelték és kapták vissza azzal az érvvel, hogy a szerzõdés csak kirótt „imposed“ volt. Végeredményben Nagy Britannia elismerte a Nangkingi Szerzõdés és a Pekingi Egyezmény jogtalanságát és semmisségét. Gibraltárnak Spanyolország általi visszakövetelése más jogi szempontból is figyelemre méltó. Spanyolország 300 évvel az utrechti béke után még mindig visszaköveteli Gibraltárt, bár ott már nem élnek spanyolok, hanem csak angolok. (Gibraltár nagysága 6.5 km2, 30.000 lakos). A népszavazások ezért Nagy Britannia javára végzõdtek, emiatt hivatkozik Nagy Britannia az önrendelkezési jogra. A Spanyolország által összehívott ENSZ közgyûlés 1960. december 14-én a figyelemreméltó 1514 (XV) rezoluciójának 6. paragrafusában kimondta: A nemzeti egység és territoriális sértetlenség rombolása az ENSZ alapokmány céljaival összeegyeztethetelen. Tehát Spanyolország arra a rezolucióra hivatkozva követeli a történelmi territoriális és kulturális egység visszaálítását, mert Gibraltár

mindig Spanyolország része volt. Az ENSZ közgyûlése felszólította mindkét felet, hogy kezdjék el a tárgyalásokat, amelyek idáig nem vezettek eredményhez. De Spanyolország több, mint 300 évvel Utrecht után nem adja fel és az utolsó évtizedekben határblokádokkal, diplomáciai nyomással és ENSZ beadványokkal harcol a jogaiért. Ezek a példák jól mutatják: a nemzetközi jog alapján Trianon semmis, és jogos a revízió követelése, annál is inkább, mert az autonómia követeléseket nem teljesítették. A feltétel természetesen a politikai akarat és cselekvés. Több nemzetközi jogász véleménye: a feltétel az, hogy az érintett államok élesen és ne csak félszívvel tiltakozzanak. Csak azokat a szerzõdéseket szabad megsemmisíteni, amelyek egy Erisz almáját képezik, „mert csak azok igazán igazságtalanok“. Ebbõl látszik, miminden nem történt 1989 óta Magyarországon. A felelõsség a magyar kormányt terheli. – Mint ismeretes, Bécsben élõ ügyvédnõ, aki büszke magyar származására. Hogyan kötõdik az erdélyi magyarokhoz? – Az ügyvédi pályám kezdete óta – még ügyvéd-jelöltségem idején – menekült ügyekkel foglalkoztam. Így a 80-as években az erdélyi menekültek is hozzám fordultak. Az erdélyi menekültektõl kaptam a sokkoló információkat, mi történik Erdélyben, mennyit szenvednek a magyarok Romániában. Én voltam az elsõ, aki sajtóértekezleteket tartottam Ceausescu ellen és fel tudtam mutatni a közvetlen- és hiteles információkat. Ceausescunak olyan jó sajtója volt, hogy az újságírók elõször nem hitték el a híreket, csak az osztrák belügyminiszté-riummal vívott menekültügyi harcaimról írtak. Lassan sikerült a romániai helyzetet a médiákban és késõbb a nemzetközi fórumokon és államkancelláriákon tematizálni. De nem csak a magyarokat képviseltem, késõbb más nemzetek is kértek segítséget, a macedonok Görögországban, a krími tatárok a Krimi-szigeten, a szlovének, amikor a függetlenségért harcoltak és végül a horvátok a Nemzetközi Bizottság Horvátország Függetlenségéért elnökévé választottak meg. Nagyon támogattam a horvátokat. – Nem tudom, emlékszik-e, 1989-ben találkoztunk elõször, amikor beszélgetést készítettem Önnel, aki a rendszerváltoztató erõt, az MDF-t lelkesítette jelenlétével. Hogyan látja: Volt-e igazi rendszerváltás? Ha nem, miért nem? – Igen, emlékszem. Ez izgalmas és szép idõ volt számomra. Az elsõ magyar beszédemet az MDF gyûlésén tartottam 1988-ban a Jurta színházban. Akkoriban felejthetetlen élmények értek, „átpattant“ a szikra rám, fellelkesültem és szívesen elfogadtam az MDF nyugati képviseletét. Nagyon jó és konstruktív együttmûködés alakult ki az jó ha figyelünk

A városközti kutatók nemzsidó-ellenesség-vizsgálata Kiadták 1991 júliusában a városközti kutatók központjában (Inter-City Research Centre) 31 Eastvale, Acton Vale, London W3 7RU. Telefon: 081-749 0629

• • • • •

ISBN 1 873704 00 3

• • •

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

A kiadó elõszava A bankcsalás A bankcsalás: hogy mûködik A bankcsalás: hogy találták föl Az angliai bank /Bank of England/ és a nemzeti adósság, Az US Szövetségi tartalék /Federal Reserve/ hasonló csalás Mi van bankok TV hirdetései mögött... A pénzügyek irányításának vissza kell térni a királyhoz „Õfelsége, az adófelügyelõ“, egy hazugság Japán megmutatja az utat a nemzeti függetlenség felé A Rotschildok örökletes uzsorahercegei Orosz herceg a Rotschild dinasztiában A bankrendszer megrontja a ‘demokráciát’ A bankok inflációt és recessziót hoznak létre A parlament a bankárok eszköze A pénzhatalom központja A ‘készpénz nélküli társadalomban’ a zsarnokság számítógépesítve van A kommunizmus zsidó találmány Bankárok irányítják a kapitalizmust és a kommunizmust A ‘hidegháború’ csalás volt Az amerikai titkosszolgálat kimutatja a kommunizmus mögött álló zsidókat A cionizmus és a kommunizmus zsidó ikertestvérek Miért volt a változás Kelet-Európában? Az angliai színes bevándorlás valódi oka A fajkeverés halálosabb veszély mint a hidrogénbomba A faji törvények Évekkel ezelõtt kiagyalt tervek Fajkeverés: elnyomják a történelem tanítását „Tedd a rasszizmust piszkos szóvá“ Bevándorlás és rabszolgakereskedelem: A zsidó kapcsolat. A média a bankárok eszköze Az antiszemitizmus oka a zsidók nemzsidó-ellenessége Talmudi szidalmak „Az alapvetõ júdaizmus keresztényellenes A zsidó világ, 1923 márciusa A zsidók és hazugságaik A szervezett rossz A szabadkõmûves titkos társaságokat a zsidóság ellenõrzi Tervezett káosz

MDF elnökségével, fõleg Bíró Zoltánnal, aki az MDF feje és motorja volt, akire szívesen és becsülettel emlékszem vissza. Sajnos az MDF Antall József ideje alatt megváltozott, az antalli MDF-fel már nem tudtam azonosulni. Meggyõzõdésem, hogy az antalli arrogáns stílus és dilettantizmus sodorta a választópolgárokat az MSZP karjaiba. Az MDF az 1998-as választási kudarcból már nem tudott magához térni. jó ha figyelünk

• • • • •

A szeretett mózesi hittestvérek ... Elõre megfontolt háborúk A tényleges konfliktus Irakban Az igazság kifordítása a holokauszt csalásban A gázkamrákban a tömeges megsemmisítést hogyan írták le a zsidók Mit leplezett le Fred Leuchter tényleírása? Anna Frank története A zsidókat már kiutasították Angliából, a jó Erzsébet királynõ kiutasította a feketéket A kiadó elõszava a függelékhez A biblia és a többfajúság A cionisták rossz irányba terelik az oktatást A cionista csalás leleplezése Az ördög elpusztítása, a jó gyõzelme

A kiadó elõszava Nem túl dicséretes közhely manapság, hogy ma a keresztény nyugat materialista társadalomban él. De ez mindig így volt? Valahol fény derülhet erre is, ha csak tudjuk, hogy hol nézzünk utána. Kétségtelenül jó kiindulási pont a Biblia, ahol például az Újtestamentumban megtaláljuk Szent Máté intését a 6. fejezetben, a 24. evangéliumában: „Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és Mammonnak“, azaz a világiságnak, a javaknak és a kapzsiságnak. Ez a hat intõ szó egyszerre sugall keresztény józanságot és értelmet. Arra is kellene gondolnunk, hogy maga Krisztus dobta ki haragosan az alkuszokat a templomból. Magukra és kissé sajátságos elveikre hagyva a britek a múltban ösztönösen elkerülték a nagy gazdagságot, elõnyben részesítve az egyszerûbb ízlést, az idõtöltést és tulajdont, szabadon az erõteljes gazdasági kuszaságba való bonyolódástól, amely annyira kihasznál bennünket a 21. század küszöbén. Tehát hol van a baj? Hogy kezdhetjük el, hogy helyére rakjuk a pénzt az élet ‘napi általános feladatai’ közepette, anélkül, hogy magunkat a kielégíthetetlen kölcsönzés rabjaivá tegyük, amely örökségünkként még szerencsétlen gyermekeinket is nyomorúságba dönti? Próbáljuk meg alaposan szemügyre venni, hogy mit mond ez a könyvecske az elõttünk tornyosuló problémákról? Bölcs dolog, ahogy önök is látni fogják, mert „mammont szolgálni“ csak nagyon kis hasznot hoz. „Istent szolgálni“ másfelõl, hamarosan arra emlékeztethetne bennünket, hogy a ‘hatalom felelõsség nélkül’, melyet azok, akik ma manipulálják mindennapi életünket, naponta bemutatnak, nem helyettesítheti az Istennel szemben becsületes életet. Jane Birdwood, Londonban, 1991 júliusában.

A rendszerváltás az intézmények szintjén sikerült. Létezik egy demokratikus rendszer. Csak az emberekkel van baj, akik ebben a rendszerben szerepelnek. – Hogyan látja: az igazságért ma is érdemes, ha kell, meghalni, vagy nincs abszolút igazság, hanem ki-ki honnan látja, más-más igazságért küzd!? – Az igazság mindig relatív, nincs abszolút igazság ezen a földön, csak a túlvilágon.

Forrás: Villanypostán érkezett

Itt csak jogok vannak. Nem az igazságért, a jogokért kell harcolni. – Sokáig kitiltották Erdélybõl! Jelenleg beutazhat-e Románia területére? – Most nyáron 7 év után elõször megyek Erdélybe az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására. Ennek nagyon örülök, mert a fiatalokban van a magyarság jövõje. (A szerzõ eredetileg a Nemzetõr számára készítette az interjút)

15

A vörös vírussal fertõzöttek kifejezetten ellentmondásos történelme 1919-ben kezdõdött hazánkban. A Tanácsköztársaság néhány hónapos fennállása alatt Kun Béla és “eszement” társai lemásolták a Lenin-féle banda véres orgiáit, megvalósították a proletárdiktatúrának becézett népirtást, majd a felelõsségre vonás elõl kimenekültek az országból, miután kellõ elõrelátást felmutatva, magukkal vitték az államkincstár teljes pénzkészletét. A szovjetek 1945-ben másodszor is ideexportálták a proletárdiktatúrát, és Rákosi Mátyást ültették a magyar nép nyakára, aki ott folytatta a bolsevikok dorbézolását, ahol Kun Béla abbahagyta. 1956-ban Rákosi is a menekülést választotta, és a nagy szovjet paradicsomban “tért meg” Leninhez, hogy (a Sztalin által kivégeztetett) Kun Bélához csatlakozván, közösen vitassák meg elméleti és gyakorlati munkásságaik szarvashibáit. A szovjetek konokságára jellemzõ, hogy 1956-ban harmadszor is reánk testálták megkopott gimnasztyorkába bujtatott proletárdiktatúrájukat. Kádár János álszent közremûködésével nagyobb kárt okoztak nemzetünknek, mint Kun és Rákosi, mind anyagi, mind pedig erkölcsi értelemben. A Quislinget is “lepipáló”, minden árulók “nagyatyja” elõl közel háromszázezer honfitársunk menekült külföldre. Az itthon maradtak pedig a megtorlás számtalan fizikai és lelki változatát szenvedték el évtizedeken át. Kádár osztozott elõdjei sorsában: “megtapasztalhatta” a közvélemény megvetését, vé-

gig nézhette Nagy Imre újratemetését, uralmának és “életmûvének” szétfoszlását. Halálát követõen, utolsó, de tartósnak mutatkozó bosszújaként 23,5 milliárd dollár adósságot hagyott “örökségként” az országra, kiegészítve azokkal az eltorzult szellemi, erkölcsi, valamint etikai “hagyatékokkal”, amelyek még az anyagiaknál is nagyobb és maradandóbb károkat okoztak az embereknek. Kádár utódjaként felbukkantak az MSZMP KB/PB holdudvarából a hatalomra éhes ortodox bolsevikok: Grósz Károly, Horn Gyula, Medgyessy Péter és tapskórusuk, akik “átejtõernyõztek” a rendszerváltozásba, megkaparintották az addig agyonátkozott TÕKÉT, és gátlástalan demagógiával igyekeztek megnyerni maguknak az elbutított, megfélemlített és megtévesztett (nosztalgiázó) választópolgárok rokonszenvét. Átmenetileg! Merthogy: elõbb-utóbb minden soron következõ “zsenirõl” kiderült, hogy semmit sem felejtett és tanult a múltból, tud hazudni, konspirálni, harácsolni, valamint ígérgetni. Talán Medgyessyrõl derült ki leghamarabb, hogy túlságosan jól “mûveli” azt, amit Kádár pénzügyminisztereként, majd miniszterelnök-helyetteseként végzett: az államadósság mértéktelen növelését! Ezt, – a két év alatt duplájára nõtt – államadósságot már nem viselték el sem a vén, sem az “ifijú” kommunistákból átvedlett szocialisták, veszélyeztetve látták az összeharácsolt (kiügyeskedett) ingó/ingatlan vagyonukat és egzisztenciájukat, “le-

akasztották tehát a szögrõl” a KISZ-bõl kikopott, hórihorgas, kissé infantilis beütésû újgazdag jelöltjüket, aki – talán – a kormányzati ciklus lejártáig biztosítja a jelenlegi koalíció hatalmon maradását. Gyurcsány magabiztos és bárgyú mosollyal rálépett arra az útra, amelyen egykori példaképei és elvtársai kocogtak a végzetük felé. Nem lehet más útja és végállomása, hiszen Medgyessynek is (tanácsadójaként) rossz tanácsokat adott, mégsem pendítette meg távozási szándékát, vagy részleges felelõsségének kérdését. Az eddig elhangzott, szépszámú nyilatkozataiból is kiderült, hogy a KISZ-ben és az MSZP-ben elsajátított reflexei vezérlik mindennemû konstruktív vonásoktól mentes gondolatait. Az MSZP-SZDSZ fõgurui jól látták, hogy a 2006-os választásokat nem nyerhetik meg Medgyessyvel. “Ejtették”! Azt is tudják, hogy Gyurcsánnyal sem nyernek, de idõhúzásnak megfelelõnek látszik, és senki sem fogja sajnálni, ha õt is “ejteni fogják”. A 2006-os választásokat viszont úgy kell megnyerni a nemzeti-konzervatív erõknek, hogy a kommunista(bolsevik)-dolgozó-munkás-szocialista-párt semmilyen ügyeskedéssel és soha nem térhessen vissza a hatalom közelébe, mert mind az egypártrendszer évtizedeiben, mind pedig a rendszerváltozást követõ visszasompolygásai során egyértelmûen bizonyította vezetõ káderei vezetésre való alkalmatlanságát! Sohasem tévedtek, de a választópolgárokat mindig igyekeztek megtéveszteni! Most is! Prof. Dr. Bokor Imre

– összeállította Bauer Tamás – Sajnos virul a régi kommunista igazság, hogy nem az a kérdés, milyen lesz a jövõ, hanem hogy milyen lesz a múlt. Félelmetes élmény, ahogy a regnáló hatalom (megint) a saját szájíze szerint készül átírni a történelmet. És mindezt egy nyavalyás orbáni félmondat miatt. Ha semmi egyéb, már maga ez a tény megfellebbezhetetlenül bizonyítja: rossz az elvtársak lelkiismerete. Ahogy Kádár alatt hallani sem akartak a Rákosi-rendszer analízisérõl, le akarták tudni egy-két frázissal („személyi kultusz”), ahogy 1989 óta nem akarnak tudni Kádár Jánosról (mintha nem is az õ pártjában, az õ kegyelmébõl éltek volna jól évtizedekig), úgy most a rajtakapott tyúktolvaj vehemenciájával hárítják el maguktól – az igazságot. Bauer Tamás az augusztus 10-ei Népszabadságban arról ír, „Orbán, bal, jobb” címmel, hogy a volt kormányfõ 1992-ben a jobboldalt korhadtnak, réginek látta, míg az MSZP-t mint potenciális koalíciós partnert kezelte. Aztán Orbán megváltozott (míg persze minden más maradt 1992-es önmaga), így hát most Orbán korhadt és avítt. A dolog lényege azonban nem ez. Idézünk Bauertól: E felfogásban (ti. a magyarországi jobboldaléban) baloldalinak lenni érthetetlen, visszataszító dolog, amire jó szándékú embert legfeljebb 16

önös anyagi érdekek késztethetnek. A nyugati demokráciák jobboldali demokratái számára a baloldal is a nemzeti politikai közösség része, amellyel versenyben állnak a választók kegyeiért, a politikai hatalomért, de sohasem hiszik, hogy õk, jobboldaliak lennének a nemzeti törekvések egyedüli legitim hordozói. A magyar jobboldal másképpen gondolkodik. Akárcsak elõdei a két háború között, a kommunistákat és a liberálisokat a nemzettõl idegen politikai törekvések hordozóinak tekinti, akiket kész a magyarságtól etnikailag is idegenként ábrázolni. Sok képviselõje õszintén hiszi, hogy a magyar társadalom, ha szabadon dönthet, és nem vezeti félre ellenséges propagandagépezet, csak a jobboldalt választhatja. Az 1994-es vereséget a nehéz gazdasági helyzet miatt még meg tudták maguknak magyarázni, hiszen maga Antall nevezte kormányát „kamikaze-kormánynak”, de a 2002-es választási kudarcot már csak csalásként tudták értelmezni. Õszintén hiszik, hogy az ország nagy többsége velük együtt „keresztény Magyarországban” gondolkodik, és átmeneti félresiklásnak tekintik a szekularizációt. Meggyõzõdésük, hogy az ország népe azonosul a trianoni nosztalgiával, és mélyen megdöbbentette õket a december 5-i népszavazási bukás. jó ha figyelünk

Igen jó sûrítménye ez annak, ami miatt talán még beszélni sem érdemes egymással bal- és jobboldalinak itt a Duna partján. Lássuk, mi mindenben tarthatatlan Bauer álláspontja: 1. A nyugati demokráciákban ismeretlen az az árulás, amelyet 1956. novemberben követett el nemzete ellen a Magyar Szocialista Munkáspárt két vezetõje, néhány hozzá csatlakozott sztálinista társaságában. Kádár János és Münnich Ferenc (MSZMP), továbbá Apró Antal, Dögei Imre és még páran hajlandóak voltak a nevüket adni ahhoz, hogy a Szovjet Hadsereg lerohanja hazánkat. Nevezettekhez utóbb több tízezer ember csatlakozott olyan módon, hogy belépett az MSZMP-be. Túlnyomó többségük a tagságból kisebb-nagyobb hasznot húzott, a legnagyobbat az apparátus vezetõi, illetve azok az „ifjúkommunisták”, akik karriervágyból álltak be huszonévesen mozgalmárnak. Ilyenformán érthetetlen, mit nem ért Bauer Tamás azon, hogy a magyar embereknek össztársadalmi élménye: az MSZMP-tagok hitványságból léptek be. Azóta az MSZMP-bõl MSZP lett, de erre mindjárt visszatérünk. 2. A nyugati demokráciákban az sem tartozik az össztársadalmi élmények közé, hogy a baloldali országvezetés évtizedeken keresztül egy másik állam javára fosztogatta volna a saját országát. Gondoljon csak Bauer Tamás a guruló dollárokra, az uránérc „hasznosítására” a Rákosi-éra alatt, az abszurdan rossz szovjet-magyar timföld-alumínium egyezményre, a MASZHART vagy a MASZOVLET puszta létezésére, a KGST keretében lebonyolított több milliárd rubel értékû szállítások soha ki nem egyenlített számláira. Az a szomorú valóság, hogy a nyugati baloldali pártok sosem árulták (el) úgy a hazájukat, mint a magyarországiak. Ezért az összehasonlítás alaptalan. 3. A nyugati országokban a baloldali pártok hatalmon is tiszteletben tartották a demokrácia szabályait, ezzel szemben minálunk az 1949-es alkotmányban rögzítve is volt, hogy többpárti demokrácia pedig nincs. Miféle demokratikus bánásmódot követelhetnek maguknak azok, akik ezt az alkotmányt elfogadták, hatályát fenntatrtották, hasznát pedig élvezték, negyven éven keresztül? 4. Most pedig térjünk rá a legkínosabb kérdésre: van-e köze az MSZP-nek az MSZMP-hez? Mielõtt válaszolnánk, megidézünk egy jogi párhuzamot: Kovács úr meghal. Ifjabb Kovács örökli a vagyont, él belõle, mint Marci Hevesen. Nyaral a Balatonnál, lakja a házat, furikázik a kocsival stb. Ám amikor megjelenik a gázos és benyújtja a számlát Kovács úr utolsó havi fogyasztásáról, akkor felháborodottan közli, hogy hát õ nem is az a Kovács! Bauer Tamás kérdezze meg kenyeres cimboráját, idõsb Bauer kollégáját, Eörsi Mátyást: vajon megáll-e a bíróságon ifjabb Kovács álláspontja, hogy õ bizony nem fizeti ki a gázszámlát? Maradjunk a hiteles párttörténetnél. A most MSZP néven ismert baloldali erõk gyökere az elsõ világháborúig nyúlik vissza. Az orosz fogságba esett katonák között született meg a kommunisták magyarországi mozgalma, és néhány bolseviki kommunista hazatérése után, 1918. novemberben mint Kommunisták Magyarországi Pártja alakult meg formálisan. Ez a párt 1919-ben hatalomra került, majd megbukott (egyszer szívesen elmesélem, valójában miként). A KMP, valódi céljainak álcázására, 1943-ban megszüntette önmagát, és Békepárt néven alakult újjá. 1945-ben aztán Magyar Kommunista Párt néven alakult (ismét) újjá, hogy újabb három év elteltével (a Magyar Szociáldemokrata Párt eleve elhatározott felszámolása céljából) „egyesüljön a szoc-

demekkel”. Az egyesülés valójában a szocdem párt végét jelentette, a kommunisták rövid úton felszámolták a magyar szociáldemokráciát. (Bizony, nem a jobboldal! Nem Horthy, nem Bethlen, nem Teleki és nem is a nyilasok!!!) Ez a Párt (Magyar Dolgozók Pártja), miután nyolc évig fosztogatta és pusztította hazánkat, 1956. október 23-28. közt összeomlott. A fõkommunisták közül heten (köztük Kádár és Nagy Imre miniszterelnök) létrehozták a Magyar Szocialista Munkáspártot. Az MSZMP vezetése azonban, mielõtt még érdemben megkezdhette volna a munkát, meghasonlott önmagával. Kádár (Nagy Imre minisztere!) eltûnt Budapestrõl, aztán néhány nap múltán szovjet harckocsikkal tért vissza. Ne vesszünk el a részletekben, másfél évvel késõbb felakasztották Nagy Imrét (Bizony, õt sem a magyar jobboldal juttatta bitóra!), és össztársadalmi megfélelmlítést alkalmaztak. Módszeresen, tudatosan, kegyetlenül. A meghunyászodóknak cserébe a cselédsors örömeit kínálták és adták. Miután Kádár János meghalt, az MSZMP vezetése felmérte: ezt a pártnevet is végképpen leharcolták. Ezért 1989. október 7-én az MSZMP „utolsó” kongresszusán kimondták a párt feloszlását, egyszersmind (immár „nem párttagok”) alapítottak egy „új” pártot. Szemétdombra került az elnevezés, a logó, az ideológia. Ám nem váltak meg a vagyontól! Rövidesen titkos kormányhatározat rendelkezett arról, hogy az MSZMP vagyona az MSZP-t illeti. Visszértünk idõsb és ifjabb Kovács esetéhez. A vagyont annak rendje és módja szerint hasznosították, magyarán lenyúlták. „Spontán privatizálták” a pártvagyont. Magánkézbe került a Népszabadság és a 19 megyei (párt)lap, hasonlóan a Kossuth Kereskedõházba „tömörült” termelõeszközökhöz stb. stb. Az egyik gusztustalan kis epizód, a csillebérci úttörõtábor esete nemrégiben bírói szakba került, és bizony kimondatott: törvénytelen üzelmek estek meg. (Való igaz: a jobboldaliak hite szerint nem csak Csillebércen. Viszont nincsen nyomozati jogkörük.) Egyébiránt az MSZP személyileg is az MSZMP (és káderképzõje, a KISZ) folytatása. A párt összes befolyásos vezetõje vagy az MSZMP vezetésébõl vagy a KISZ vezetésébõl érkezett a „modern baloldali pártba”. Kedves Posztelvtársak! Kéretik beletörõdni: Az MSZP igenis az MSZMP utódpártja. Nincs jogában visszautasítani az eme ténybõl fakadó következményeket; fizetnie kell a számlát. 5. 1994-ben többen szavaztak az öt jobboldalinak minõsült pártra, mint a választási „versenyszabályok” miatt gyõztes MSZP-re. Bauer, hasonlóan a vele egy bordában szõttekhez, imád hazudni a választási eredményekrõl. (Lásd még Földes György vonatkozó tanulmányát, mely szerint az MSZP „kapta a szavazatok 54 százalékát”.) 6. C(egyébként Orbán is becsapja magát, amikor elhiszi, hogy a nemzeti kérdést minden további nélkül le lehet cserélni a szociális kérdésre.) Bauer azt tényleg jól érzékeli, hogy az MSZP szeretne a mai nyugati baloldalhoz mérhetõ párttá válni. A baj „csupán” az, hogy ilyen múlttal és ilyen privatizációs elõélettel ez lehetetlen. Nincs az a nyugati demokrácia, amelyben egy Gyurcsány-féle figura akár csak egy hónapig is baloldali pártelnök lehetne. Bauer cikke (és személye) pedig azt a „jobboldali” tételt igazolja, hogy szocialista és liberális között a mi hazánkban nincsen érdemi különbség. Forrás: Reichter János – gondola

NAGY TÍMEA A GYEREKVÁLLALÁSRÓL

Nagy Tímea: Élõ családok hiányában elvesznek az igazi értékek! Márpedig ez az „egy gyerek mánia”, s a vele kapcsolatos hangulatkeltés nem igazi okokat takar. Egyszerûen a mai szülõk jelentõs hányada önzõ a gyerekek vállalásához, s ezt a tényt mindenféle „nyomorteóriákkal” igyekeznek igazolni. Valóban iszonyú fárasztó dolog a gyereknevelés, de a vele járó öröm semmivel nem összehasonlítható érzés! Reggel, 2005. augusztus 17.

jó ha figyelünk

17

RTL Klub 1119 Budapest Fehérvári út 84/a. Kolosi Péter igazgató úr részére Tisztelt Igazgató Úr! 2005.06.26-án este a Fókusz mûsorban a Balaton és a Horvát tengerpart összehasonlítását tûzték mûsorukra, ahol elfogultan, a riporter szubjektív érzéseit sugallva, ajánlották hogy döntsenek a pihenni vágyók e két lehetõség közül. A Horvát tengerpart valóban gyönyörû, de valótlan információkat közölve, a „marha pörköltet nokedlival“ összehasonlítani a tenger gyümölcseivel nem ugyanaz, mintha a Balaton-parti étteremben a Balatoni fogast vagy különleges Balatoni ételeket hasonlítottak volna össze a Horvát tengerpart specialitásaival. A zenei aláfestés is hangulatában a Horvátországi nyaralást motiválta. A „Zimmer Feri“ film vágóképei mellett a „Surda“ féle életérzés bemutatása lett volna stilusos! Tisztelt Igazgató Úr! A látvány a Balatoni szállodák teraszáról ugyanolyan gyönyörû, mint a Horvátországi teraszokról, csak a Balatonit elfelejtették bemutatni. A riporter által többször „szocreálnak“ és „panelnek“ nevezett szállodánkat, mint negatív példát mutatták be, miközben a horvátországi szálloda ugyanilyen panel és betonszerkezet, hasonló szocreál stílusban, ugyanakkor a riporter a tengerre nézõ elõnyeit emelte ki, holott csak egyik oldala nézetta tengerre, amiért a vendég felárat fizet, másik része a gazdasági bejáratra és az utcára néz. A fenti szándékosnak tunõ tévedések miatt a szálloda managmentje úgy határozott, hogy az RTL Klub musorát törli a választható televiziómusorok közül. Teszi ezt azon oknál fogva, hogy csak ezzel tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy a Balaton partján csökkenjen az RTL Klub nézettsége, bízva abban, hogy még sok szálloda és apartman fog ebben bennünket követni. Egyúttal kérjük szíves tájékoztatását arról, hogy a riporter „a Balaton átlag embernek való “ mondata mit jelent?! A Balaton parti

településeken nincs átlagember; nálunk VENDÉGEK vannak csupa nagybetûvel. Milyen statisztika, felmérés igazolja, hogy a Balatonon nyaraló emberek az „átlagember“ kategóriába tartoznak? Kérem, a válaszlevelében definiálja az „átlagember“ fogalmát! Mellékelten küldök egy anyagot a horvát kuna és a magyar forint átváltásáról, melyet a korrekt információ érdekében Önök is ellenõrizhettek volna az interneten, vagy bármelyik bankban, így elkerülhetõ lehetett volna a nézõk téves tájékoztatása, amikor is a riporter folyamatosan 28.-Ft-al számolta át a horvát fizetõeszközt, majd az összesítés végén megerõsítette: „HORVÁTORSZÁG OLCSÓBB!“ Tehát a belföldi vendégek ne Magyarországot válasszák nyaralásuk célpontjául. A riportban bemutatott szálloda 117 szobával rendelkezik, egész évben nyitvatart, a nyári kihasználtsága maximális. A fenti értékesítési adatokból kiderül, hogy felháborodásunk nem az általunk üzemeltetett kereskedelmi szálláshely okán, hanem az egész Balatoni régió érdekében vitt arra a döntésre, hogy írjak Önnek. A régióban dolgozó valamennyi szolgáltató véleménye, hogy a kereskedelmi televíziózás üzleti morálja hagy némi kívánni valót maga után, ha az otthontadó ország turisztikai kínálatát folyamatosan negatív színben tünteti fel és a Balaton régió esetében szakmailag elfogadhatatlanul, egy teljesen más turisztikai desztinációval veti össze, determinálva a közvéleményt. A mûsort követõen a Balaton régió szolgáltatói és az itt élõ polgárok nagy számban adtak hangot felháborodásuknak. Ezúton jelzem, hogy levelem másolatát valamennyi, a régióban mûködõ állami/civil szervezetnek, kereskedelmi szolgáltatóhelynek, A Magyar Turisztikai Hivatalnak és a Magyar Turizmus Rt. vezetõinek megküldöm. Siófok, 2005.07.3. Tisztelettel várom a válaszát a levelemre: Pártényiné G. Tünde Hotel Magistern szálloda igazgatója

Orbán a sátán, zsidózás, antiszemitázás, nácizás, ORTT, Tv2, Rtl Klub A magát baloldalinak nevezõ, de az újságok hasábjain és a tévéadók képernyõjén magukat „függetleneknek“ vallók újabb támadásba lendültek. Kétfrontos támadásról van szó. Az egyik baloldali front a Magyar Rádiót ostromolja, a másik a két kereskedelmi tévé berkeibõl indul a nézõk felé. Készülnek a választásra. A magát szocialistának nevezõ posztkommunista nagytõkés-milliárdos kormány mindent megpróbál, hogy a hatalomban maradjon. Márai jól mondta, miszerint a legveszélyesebb kommunista az, amelyik már nem az eszmét, hanem a vagyonát védi. Ebben nyújt segítséget a Tv2 és az RTL klub is, valamint az ORTT kormánypárti és a megvásárolt MDF-es tag, Wéber úr is. Miközben dúl a werber kampány, a werberjugendek már az utcán készülnek „az emberek letámadására“, sms-ben gyûjtik a szavazók adatait közpénzen, törvénytelenül, addig a médiában is készülnek a választásra a szocialisták. 18

A törvénytelenül,. egy évvel korábban meghosszabbított Tv2 és RTL Klub szerzõdései immár 2012-ig szólnak. Pedig szerzõdésük le sem járt, az adók mûködését meg sem vizsgálták, mégis, idõ elõtt meghosszabbították a sugárzást. Én is szeretnék egy olyan munkahelyet, ahol az egy éves szerzõdésemet félidõben, fél év elteltével még egy évre meghosszabbítják: képtelenség. Ennyi erõvel miért nem 1997-ben hosszabbították meg az RTL és a Tv2 sugárzását 2012-ig? Már reklámozzák a TVR hét címlapján az RTL Klub politikai mûsorát a Házonkívült, ahol nemrég Gyurcsány szerepelt egy „véletlenül“ beválogatott pornószínésznõvel. A Tv2 is elkészítette közéleti Heti Hetesét a balliberális RTL Klub mintájára, MUTATÓ címmel. Orbán Viktort eközben nácizzák a szocialisták, antiszemitázzák, zsidózásról beszélnek, ördögöt festenek a falra, bizottságosdit játszanak. „Egész

pályás letámadás“, hazudták a szocialisták a 2002-es kampány idõszakában. Akkor ez most mi, elvtársak? Egész pályás néphülyítés, totális agymosás. Dúl a háború a Magyar Rádió körül is, ki tudja mi lesz a vége? És a kampány csak most kezdõdött, a kormányzati média-agymosás 101%-ra kapcsolt! : RTL Klub, Tv2 (össznézettség országosan, közel 70%!!), ATV, Magyar Tv, M2-es csatorna, Népszabadság, Népszava, Magyar Narancs, 168 óra.....stb...stb...A gõzhenger beindult, és még nincs maximum fokozaton, ugyanis az SZDSZ még hallgat. Õk lesznek a ráadás, Soros György plakátjaival, Geszti Péterrel, a kirekesztõ másságukkal, a drogpártiságukkal. Aki ezt józan ésszel kibírja a választásokig, és képes lesz felelõsen szavazni, annak gratulálok! Dúl a szellemi háború. Skodacsek András, újságíró

jó ha figyelünk

Sajátos alternatíva Érzik már? Egyre szorul a hurok, egyre fogy a levegõ. Eszelõs gyorsasággal száguldunk a mesterséges kétpártrendszer irányába. Megállíthatatlanul terelnek bennünket két mûanyag, álságos alternatíva felé. Jelenleg a Fidesz az egyetlen parlamenti párt, amely tobzódó sikerei okán, egyáltalán nem érdekelt a hosszú távú, több osztatú politikai berendezkedés létében. A teljes totalitásra törekvõ, szavakban buzgó demokrata, „polgári-narancsbõr” igen furcsa keverék: a gazdaságban liberális, a politikában baloldali, az elitkultúrában konzervatív értékeket képvisel. Múlandó tömegigény által vezérelt öszvér-elveket. A biztos siker kulcsát. Orbán maga is egy igazi nóvum: hívõ-technokrata, akinek reálpragmatizmusa Saron csillagától, Thürmer csillagáig terjed. Ezt a képlékenységet szeretik most a világban! Felállva tapsolnak neki az izraeli Kneszetben, vállon veregetik a világ-gyarmatosító neokonzervatívok, tárt karokkal üdvözlik Rómában,hogy aztán hatalmas kokárdába foglalják kiretusált képét a cserbenhagyott, elbálványojó ha figyelünk

zott határon túliak. Orbán ezerarcú zseni és tehetséges mindenevõ. Saronon és Bushon át, Pozsgayn és Csintalanon keresztül, most éppen Markó Béláig terjed ideológiamentes realizmusa. Ráadásul ha igaz a volt miniszterelnök tézise, miszerint a pártok számának csökkenésével egyenes arányban növekszik a politikai hatékonyság, nos akkor Orbán csak az ellenõrzés nélküli egypártrendszer híve lehet. A diktatúráknál ugyanis nincs hatékonyabb! (Ezt a bõrünkön tapasztalhattuk!) Ez az a kínos pont, ahol látványosan összeér a posztkádári és újorbáni vélemény. Úgy tûnik Magyarországon mégis van egy sajátos alternatívája a tõrõlmetszett demokráciának. Stabilitásmítosz és eredetkultusz Nem látunk mást. Mindenütt két leegyszerûsített, látszólag viaskodó,egymást kiegészítõ alternatíva. Liberális és szabadelvû, jóléti és polgári, Feldmajer és Tordai, Kulcsár és Varga. Egy tökéletesen megkomponált, a funkcionális analfabétáknak kimódolt lehetõség. Két illedelmes változat. Közben meg döbbenetes, ahogyan állítólag napról-

napra változik a közvélemény kutatásokban a felfokozott társadalmi aktivitás. A minden képzeleten túl beidomított magyar társadalom hullámzik, akár az árapály. Két megtervezett személyiség összecsapása mozgatja. A jól elõkészített Gyurcsány-Orbán „vita” még mindig nem ült el. Szinten tartják. Mintha bármi jelentõséggel bírna egy ateista reálpragmatikus és egy hívõ liberáltechnokrata kedélyes találkozója. A mûbalhé. Mintha a drasztikus lényeget tekintve lenne némi különbség a McDonalds és a rivális Burger King között. Egyikben hiába büdös a hús, másikban hiába fonnyadt a saláta, ez semmit sem változtat tömény esszenciájukon. Gyurcsány stabilitásmítoszának alapja a napkeltében fürdõ, fényes és sikeres jövõ. Valahogy úgy, mint egykor a kommunizmusban. Ezzel szemben az orbáni stabilitáskultusz és eredtmítosz alapja a visszatekintõ retró, a saját múlt megszépült délibábja. Mindkét recept és képlet egyfajta elfuserált pártállami metafizikából sarjadt ki. Ahol a nagy elõdök folytonossága mindkettõjükben egyaránt fellelhetõ. 19

Kicserélt kampány Ne nézzünk félre. Ne feledjük, hogy pragmatikus politikusokat soha nem az elvek, hanem a dolgok és érdekek pillanatnyi hullámzása alakítja. A közéleti cselekvés ezekben az összeterelt szekértáborokban már csak az ösztönös, kollektív hiten alapulhat. A tekintély parancsa, megszünteti az önálló gondolkozást. A tényeknek itt már legtöbbször nincs semmiféle valóságalapjuk. Ezért ami a politikában történik, az semmire sem kötelez. (Persze 2006-ig még sok minden történhet!) Valószínû viszont, hogy a semmibõl felbukkanó Gyurcsány ismét a kezdetekhez fog visszatérni. Orbán meg marad, mint a korszak névadója. Róla fogja a hálátlan utókor elnevezni az átmenetet és az utcaneveket. Hiszen bármit tesz, bármit mond, azonnal hozzá igazodik a lebutított közbeszéd. Még cinkos hallgatása is beszédtéma! Tusnádfürdõi radikális beszólásait követõen, Csurka Pista bá’ is megnyalhatná mind a tiz ujjacskáját! Orbán néha nemzeti is tud lenni. Ha akar. Most lágyan leöntötte némi népnemzeti, genetikai generálszósszal üzenetét. Hogy kielégüljenek a mélyben megbúvó és elnyomott ösztönös revansvágyak. Édes zene volt ez a füleknek! Értették is a turáni arcok. Mindenhol, mindenkinek azt üzeni, amit a közönség lelke hallani szeretne. Ez ma a vérbõ profizmus! Ahogyan az is, miként az internacionalista baloldal szinte tudományos alapossággal építi fel az Orbán-legendát és harci táborát. Éppen olyan heves igyekezettel, mint ahogyan Gyurcsányt hiszterizálja a fenekedõ jobboldali pártsajtó. Látszólag mindketten egymás démoni alternatívái. De mintha a szándékokat illetõen kampánystábot cserélt volna a két szembenálló tábor. Programokról, nemzetrõl nincs szó csak a véres gladiátorokról. Mintha Gyurcsány simlis kufárkodásai és Orbán látszólagos antiszemitizmusa érdekelne még valakit. Áltémákkal fedezik, takargatják az álversenyt! Idõ és korszellem Õk tudják. Nagyon is jól tudják, hogy a valódi uralkodót nem tetteiben követhetjük nyomon, hanem mágikus kisugárzásában.

Nagyon is pontosan tudják, hiszen mindkettõjükben van némi nárciztikus hajlam, valami mitológiai küldetéstudat. Tudják, hogy csak annak az embernek van felruházott jelentése, aki a jelenlévõ társadalmi feszültséget, krízist és drámát aktualizálni tudja. Gyurcsánynak mintha örökké a matéria szintjén kellene házalnia a pénz és a persely között. Orbánnak pedig mintha örökké ingáznia kellene szellemileg a Sinai-hegy és az Olümposz között. Orbán jelen elõnye és hatalma abban rejlik, hogy össztársadalmi hiányt és vágyakozást testesít meg, így egy feltámadó pszeudó-vallás tárgyává vált, egyfajta politikai üdv- és megváltástanná, ahol már a hozzá fûzõdõ személyes viszony is politikai kategóriává emelkedett. (Népes udvartartásával együtt!) Orbán életében megélte azt, hogy a személyét körbeölelõ csodálat, kultikus szentet csinált belõle, élõ legendát. Ebben a kiemelkedõ pozícióban nem politikus többé, hanem a népszellem által felszentelt mágikus idol. Gyurcsány nem tart itt, valószínûleg nem is alkalmas erre a szerepre. Nincs benne semmiféle mélyrétegû titok, amitõl hosszú életû lehetne. Nincs benne az a mitikus szubsztancia, karizma és vezérelv, ami a modern média segítségével kiválóan közvetíthetõ az uralkodó elit és a nyájember között. Nincs benne, olyan értékekbe belehatoló tudás, amely politikai próféciákkal és szentenciákkal képes lenne idõtlen magaslatokba emelkedni. Gyurcsány földhözragadt, ügyes és üres pojáca. Ha van is benne némi titok, az nem intellektuális, inkább a korrupcióval kapcsolatos. A felgyorsult idõ és korszellem jelenleg hatalomra törõ ellenfelének dolgozik. Groteszk karikatúrák Miközben az egymás ellen felheccelt alsóbb rétegek egy földöntúli paradicsomba menekülnek. Miközben ez a hitbuzgó, kultikus extázis túlcsordul minden értelmen. Miközben az újkor az összes racionalitást könnyedén felcseréli a bürokráciába vetett hittel. Miközben az ideológiai kiüresedés végén minden esetben ott lapul egy új, messianisztikus politikai vallástan kóros küldetéstu-

data. Miközben a sziklaszilárd politikai hit és meggyõzõdés farkas-vaksággá fajul és tökéletesen kielégít mindenkit akár igaz, akár hamis. Aközben az áldozattá tett tömeg hallgat. Még morajló, hullámzó, váltakozó némasága is félelmetesen irracionális. Akár a kor. Mert a tömeg kiszámíthatatlan, öntörvényû természeti erõ. Mindig azok félnek tõle leginkább, akik mozgósítják, becsapják és manipulálják. Mert a tömeg dühös, mindig a hiányból indul ki, és oda is érkezik. Mivel nincs saját értékrendje, ezért csak érzelmei, hangos indulatai és olykor felfokozott hallgatásai vannak. A tömeg kétlaki: egyfelõl erõszakosan öntörvényû, máskor suta, gyámoltalan és önállótlan. Ezért van öntudatlanul szüksége kiválasztott karizmatikus vezetõkre. Akik aztán a felhatalmazás bûvkörében, bõszen elvégzik az aprópénzre váltott politikai evangelizáció mozgósító kampányát. Akik aztán haszonnal továbbítják a közéleti misztérium centrumában lévõ földre szállt és kultikus félistent. A megtérés, megtisztulás és egységesítés igaz szimbólumát. Õk a kirakati szeplõtelenek, akik aztán gond nélkül elzabrálják az álprófétai pózt. A kontraszelektált, kiváltságos „elit” populizmusba és demagógiába csomagolt modern megváltástanát. Ebben az idilben megüdvözülhet a kis- és nyárspolgár, fejest ugorhat saját sorsfordító mítoszába. Ateista országokban az irracionális, föld felett lebegõ politikus könnyedén belefarolhat valami különösen furcsa valláspótlékba. Ilyenkor kezd veszélyessé válni a dolog. Amikor a beteg társadalom hiányérzetébõl kiszakadó képzeleten túli sámánisztikus alakok, elvárások és politikai rítusok magától Istentõl eredeztetik saját világmegváltó legitimitásukat. Nagy kár, hogy a mi újkori eredetmítoszaink és közéleti legendáink csak groteszk és fanyar karikatúrák. Kicsavart bálványaink legtöbbször inkább üres pozõrök a politikai reklám és propaganda oltárán. Ha mindezt átlátod, akkor legyél boldogabb a megszenvedett tudással! Kezdj el hinni inkább a Jóistenben, és tartsd szárazon a puskaport! Forrás: Molnár Tamás – Jobbik

TIHANYI ÖRS: SEBAJ – LEGYINT MAGÁBAN GYURCSÁNY Brioni-szigetek? Ez volt Joszip Broz Tito néhai jugoszláv kommunista diktátor kedvenc üdülõhelye. Itt találkozott Tito 1956 novemberének elsõ napjaiban Hruscsov szovjet diktátorral. Itt dõlt el, hogy Tito javaslatára Kádár János kerül majd Nagy Imre helyére. Itt pecsételõdött meg végleg az 1956-os forradalom sorsa. Erre a helyre magyar miniszterelnök be nem teszi a lábát, különösen nem önfeledt üdülés céljából. A horvát belügyminisztérium költségén Lamperth Mónika is itt nyaralt egyébként – lelke rajta a horvátoknak, ha erre költik a pénzüket –, ez viszont még inkább azt bizonyítja, hogy a balliberális kormány minimális érzékkel sem rendelkezik a magyar történelem tragédiáinak megértéséhez. Egy lengyel miniszterelnök biztosan nem utazna Gliwicébe a szabadságát eltölteni. Sebaj – legyint magában Gyurcsány. Úgyis õ határozza meg, hogy ki a hazafi és demokrata – gondolja magában. Nem zavarja a tény, hogy miközben az 1956-os forradalom emlékére grandiózus emlékmûvet akar állítani a baloldali kormány a Felvonulási téren, az ötletet lelkesen támogató miniszterelnökként a forradalmat eltipró kommunista diktátorok tárgyalásának helyszínén tölti szabadidejét. (Magyar Nemzet, 2005. augusztus 17.)

20

jó ha figyelünk

Miniszteri lihegés – nem csak szimbolikusan A történelmi egyházak után Bozóki András meglátogatta a Hit Gyülekezetét is, amelyre a kormány partnerként tekint. Korábban a vallási közösség vezetõje az arabokat leterroristázta, s kijelentette: a mostani római katolicizmust Mussolini alapította, s az Adolf Hitlerrel kötött egyezség erõsítette meg. „Valamennyi egyházat meglátogattam, amelynek Magyarországon társadalmi befolyása van“ – nyilatkozta Bozóki András. Az „egyházi utazása“ sorát a történelmi egyházakkal (katolikus, református, evangélikus, izraelita) kezdõ kultuszminiszter most a nem történelmi egyházaknál teszi tiszteletét. Bozóki szerint kötelessége párbeszédet folytatni nemcsak a történelmi, hanem az újabb felekezetek vezetõivel is. A Hit Gyülekezete budapesti központjában tett látogatását szimbolikus jelentõségûnek nevezte, mivel – mint mondta – õ az elsõ kulturális miniszter, aki ellátogatott oda. A tárcavezetõt Németh Sándor vezetõ lelkész és Hack Péter, a Szent Pál Akadémia igazgatótanácsának tagja, korábbi SZDSZ-es országgyûlési képviselõ és ügyvivõ fogadta. A Hit Gyülekezete nem szekta? A miniszter elmondta, hogy a Hit Gyülekezete 1979 óta létezik Magyarországon. Úgy fogalmazott, hogy kezdetben az elõzõ rendszerrel szemben szervezõdött meg, az 1990-es években látványos növekedésnek indult, és konkurenciát jelentett a hagyományos egyházak számára. Bozóki szerint ez okozhatott feszültséget, illetve az is, hogy a vallási közösség néhány képviselõje aktívan részt vett a politikában. Ez az idõszak azonban elmúlt, és a viszony konszolidálódott – vélte a tárcavezetõ. „Ma már senki sem gondolja, hogy ez szekta lenne. Saját televíziós mûsora, magazinja, hetilapja, könyvkiadója van, illetve az országban számos iskolát és saját fõiskolát mûködtet“ – szögezte le a kultuszminiszter a Hit Gyülekezetérõl. Bozóki azt állította, hogy a kulturális, oktatási és karitatív tevékenységet is végez.

A Hit Gyülekezetére és a többi egyházra is partnerként tekint a kormány – mondta Bozóki. Szerinte világszerte megfigyelhetõ az a tendencia, hogy új egyházak szervezõdnek, amelyek nem a hierarchián, hanem az új tömegkommunikációs eszközökön keresztül szólítják meg híveiket. Dúskálnak az állami támogatásban A Hit Gyülekezetéhez kötõdõ vállalkozások egyébként több alkalommal is nagy összegeket nyertek el állami pályázatokon. Az informatikai tárcának az európai uniós információk terjesztésére kiírt pályázatán a vallási közösséghez kötõdõ Magyar ATV kapott pénzt az idén tavasszal, míg tavaly novemberben a foglalkoztatási tárcához tartozó Nemzeti Felnõttképzési Intézet (NFI) pályázatán jutott tízmilliós összeghez a csatorna. Emlékezetes az is, hogy kormánydrukker, valamint a 2006-os parlamenti választásokra és a Hit Gyülekezete társadalmi növekedésére vonatkozó imatémák is szerepelnek azon a listán, amelynek példányait a nagykanizsai könyvtárban találták meg, ám a vallási közösség cáfolta az érintettséget.

Hetek címû lapban 2003 októberében iszlámellenes cikk jelent meg. A hetilap Mohamed prófétát közönséges terroristának állította be, az iszlámról pedig kifejtette: veszélye „a mai világban abból fakad, hogy a muzulmán hívõk példát kovácsolnak Mohamed cselekedeteibõl, és úgy idézik fel bûntetteit, mint olyan példákat, amelyeket kötelezõ követni, támaszkodva szent könyvükre, a Koránra, ami uszítja õket a gyûlöletre és a más vallások iránti intoleráns magatartásra“. A cikk szerint Mohamed próféta „ravaszsága és praktikus rugalmassága lehetõséget adott arra, hogy a primitív beduin vallás elterjedjen a Föld minden táján“, sikere pedig annak köszönhetõ, hogy híveit meg tudta gyõzni „olyan jelenségek kinyilatkoztatás-mivoltáról, amelyek normális körülmények között gúny és irónia tárgyát képeznék“. A cikk Mohamedet terroristaként mutatja be: „A zsidóktól való félelme végkifejletben oda vezetett, hogy kegyetlenül lemészárolta, és véglegesen kiûzte õket az Arab-félszigetrõl.“ Németh Sándor egy kazetta tanúsága szerint korábban kijelentette: „A terrorizmus hozzátartozik az arab vérhez. Egy arab elõször terrorista, és utána ember. Ez annyira hozzátartozik a lényéhez.“ Hites teória: a mostani római katolicizmust Mussolini alapította Németh a római katolikus egyházzal szemben is komoly fenntartásait fogalmazta meg. Egy ízben a katolikus egyházat Hitlerhez és Mussolinihez kötötte. Kijelentette: „A mostani római katolicizmust, minden túlzás nélkül ki lehet mondani, Mussolini alapította. Mussolini nélkül nem tudták volna ezt a római katolikus egyházat létrehozni. Ehhez kellett Mussolini. Ez történelmi tény. Másik dolog, hogy ezt a római katolicizmust a Mussolinivel kötött egyezmény után az Adolf Hitlerrel kötött egyezség erõsítette meg.“

Németh harca az iszlámmal A Hit Gyülekezetének vezetõ lelkésze, Németh Sándor fõszerkesztésében megjelenõ,

Forrás: Info Rádió – mno.hu – fideszfrakcio.hu

DEMOKRATIKUS ANTITERRORIZMUS

Dérer Miklós: Az ikertornyok lerombolása után bevezetett, esetenként irracionális, máskor kontraproduktív amerikai szabályok sem kérdõjelezik meg az ottani társadalom alapvetõ demokratizmusát. (Magyar Hírlap, 2005. augusztus 17.)

jó ha figyelünk

21

Ami korábban elképzelhetetlennek látszott, megtörtént: a Fidesz megvonta bizalmát Szász Jenõtõl, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnökétõl. Németh Zsolték a román hatalommal mindig készségesen kollaboráló posztkommunista Markó-csapathoz közelednek, Szászt megszégyenítették Bálványoson – ha helytálló a Székely Hírmondó és a hunhir.hu információja, de miért ne volna az. Ma már semmin se lepõdünk meg: Kövér zentai fellépése, Révész Máriusz Eörséivel egybecsengõ nyilatkozata délvidéki testvéreink lappangó állampolgárságának elutasításáról, likudos bratyizás Izraelben, Bush meghívása október 23-ra mind elõrevetítik, hogy sokan csalatkozhatunk 2006-ban is. Szász Jenõ: megkapta a selyemzsinórt A Fidesz és maga Orbán Viktor pártelnök megvonta bizalmát és támogatását Szász Jenõtõl, a Magyar Polgári Szövetség mindeddig elsõnek tudott emberétõl, akit háromszéki szervezete is nem egy esetben élesen kritizált – közli a Székely Hírmondó. A bukás bekövetkeztét már sokan elõre sejtették, ám a jelekbõl ítélve a székelyudvarhelyi polgármester az utolsók között és az utolsó pillanatban tudta meg, amint az a felszarvazott férjekkel is lenni szokott. Vagy az utolsó pillanatig bízott a csodában? Sok oka nem lehetett a bizakodásra, fõleg miután bizonyossá vált, hogy fõ pártfogója, Kövér László nem vesz részt a tusványosi táborban, Németh Zsolt viszont igen. Az is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz nem fogja a végtelenségig tûrni az eredménytelenséget, hiszen a rábízott feladatok közül jószerint egyet sem tudott tisztességesen elvégezni.

Méregpoharában az utolsó cseppet feltehetõleg az a felháborodott hangnemû levél jelenttette, amit Orbán Viktornak írt még a tábor elõtt, s amelyben a saját sikertelenségét palástolandó sárral fröcskölte Németh Zsoltot, Szilágyi Zsoltot, a Krónikát s úgy egyébként mindenkit, aki nem értett egyet vele (no és akkor mi van, csak fideszeseknek van joga másokat fröcskölni a jobboldalon? – a szerk.). De térjünk vissza a tusványosi táborba, ahol egyetlen fideszes politikus sem mutatkozott Szász Jenõvel. Persze, a jól informáltak erre azonnal rávághatják, hogy szombaton éppen Orbán Viktorral és Tõkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatót, de erre még visszatérünk. Az viszont tény, hogy az azt megelõzõ, péntek délutáni Fidesz-RMDSZ csúcstalálkozón egyrészt Markó Béla, Kelemen Hunor és Toró T. Tibor, másrészt Orbán Viktor, Martonyi János és Németh Zsolt vett részt. Mindeközben az MPSZ elnöke a sebeit nyalogatta, és megpróbált SMS-kapcsolatban maradni távolmaradt barátaival. Az egyik üzenetét nekünk is sikerült elcsípnünk, íme: „A vérzõ nyakú MPSZ térden állva könyörög a hóhérjainak, hogy jelenjenek meg a táborban.“ A „hóhérok“ pedig hamar megtalálták a közös nevezõt, amit Orbán Viktor nyilatkozata is tükröz: „Az alapvetõ nemzetpolitikai kérdésekben egyetértünk.“ „Egyetértek Orbán Viktorral“ – tette hozzá Markó. Így már érthetõ, hogy Szász a tábor alatt miért _mérgezte_ mindvégig a jelenlévõket azzal, hogy „minek kellet idehívni Markót?“, holott mindenki tudta, hogy Orbán Viktor személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a tábor elõtt egy héttel, a

Mégis csak furcsa, hogy az ügyeskedõ, részvényeket, egyéb értékpapírokat és milliárdokba kerülõ gyárakat, cégeket, ingatlanokat felhalmozó, csereberélõ spekulánsok akár mögöttes szándék nélkül is, mint egy autós, aki véletlenül elgázol néhány békát az aszfalton, pénzügyi mannövereikkel tönkretehetik egy ország gazdaságát, kávét szürcsölgetve nyolc, tízezer kilométeres távolságból is. Ez lényegében azt jelenti, hogy ma a világ gazdaságát nem az értékeket megteremtõk, hanem ügyeskedõ spekulánsok, a mindennapi valóságtól teljesen elszakadt „üzérek“ ellenõrzik és irányítják. Az egyre nagyobb méreteket öltõ globalizáció ezt eredményezi. A felmérhetetlen gazdasági és katonai hatalommal rendelkezõknek általában nincsenek altruista elveik, nincsenek barátaik, nincsenek ellenségeik, csak érdekeltségeik. Ezt sokszor õk maguk büszkén ki is jelentették. És nincs sehol egy Cromwell, aki végre szétkergetné õket! Az alábbi néhány kérdést javaslom feltenni a kormány és a Parlament minden tagjának, állami tulajdonban lévõ cégek vezetõi22

budapesti lakásán adott vacsora alkalmával. Sõt, közös tusnádi sajtótájékoztatójukon visszaigazolták, ami sejthetõ volt: új alapokra kívánják helyezni az RMDSZ-Fidesz viszonyt, a két szervezet között elvi konfliktus nincs. Ezzel aztán végképp kihúzták Szász lába alól a gyékényt, de hogy mekkorát esett, az csak szombaton, a nagy nyilvánosság elõtt derült ki. Elõször is, a tavalyi évtõl eltérõen nem õ díszelgett Orbán Viktor mellett a színpadon. Másodszor, a Fidesz elnöke egyetlen egyszer sem említette a nevét, de még csak az MPSZ-ét sem. Inkább így fogalmazott: „Az RMDSZ és más erdélyi szervezetek...“ Hej, pedig egy bõ évvel ezelõtt még abba is bele tudott szólni, hogy mely erdélyi városokban ünnepeljenek március 15-ét fideszes politikusok, s hol nem! A nagy bumm akkor töltötte be a teret, amikor a politikai délelõttöt moderáló Németh Zsolt a színpadra hívta a tábor szervezõit. Többen is elindultak, köztük Szász Jenõ, aki kislányával a karján szeretett volna feljutni a „világot jelentõ deszkákra“. A függöny mögül azonban Forest (alias Illyés Szabolcs) és Szilágyi Zsolt jelent meg – a szervezõk másokat nem engedtek Orbán Viktor közelébe. Németh Zsolt a következõ megfogalmazással mutatta be Szilágyit a több mint ötezer fõs hallgatóságnak: „A tábor politikai agya, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Polgári Szövetség vezetõje“ (elképesztõ bunkóság, hiszen az MPSZ vezetõje Szász – a szerk.). Politikuséknál ez a megfogalmazás félreérthetetlen. Szász Jenõ megkapta a selyemzsinórt. Forrás: hunhir.hu

nek az írott és elektronikus sajtó munkatársainak és minden egyéb közéleti szereplõnek! Korábban volt-e vagy, akár ma is van-e családtagjain vagy strómanokon keresztül érdekeltsége ún. off-shore cégekben? IGEN VAGY NEM?! Helyezett-e el korábban külföldön titkos bankszámlán vagy széfben valutát, értékpapírt, illetve részvényt? IGEN VAGY NEM?! Egyetért-e azzal, hogy az off-shore cégek titkos bankszámlák illetve hasonló intézmények, és a korrupciós ügyek titkosítása 30, vagy akár 50 évre is csak hátsó szándékú célok, piszkos pénzügyi tranzakciók, pénzmosások, csalások, becstelen módon szerzett vagyonok, fedezésére szolgálnak? IGEN VAGY NEM?! Magyarországon ma (is) minden hatalom és vagyon a „Dolgozó Népé!?“ /2002/ 2005/ Küldte: Lévay Atilla

jó ha figyelünk

– avagy Kis magyar abszurd áradás idején –

Jock nappalija

A Ewingok ebédlõje

A Southfork Ranch

Fábry Sándor kétlemezes örökbecsû eposzában, „A lejtõ ördöge” címûben van egy rész, amikor Kalányos Winnetou kisebbségi brácsamûvészt meglátogatja az õ szeretett családja. Ennek a vékonydongájú, leginkább egy argentin tangótáncosra emlékeztetõ mûveszembernek a családjáról sok egyéb más mellett azt is megtudhattuk, hogy a vajda kisebbik lányát úgy hívják Carmenka (ejtsd: Kármenká), a legkisebbik meg a Pamela (ejtsd: Pámelá). Nincs is ezzel semmi gond. Kabaréban vagyunk, dolgozik a kreatív team, gondolná az ember. De nem! De nem! Az élet rátesz egy lapáttal. A televízió elõtt ülve kellett szembesülnöm azzal, hogy a Ewingok elsõ pillantásra végeláthatatlannak tûnõ, már-már eposzi méreteket öltõ családregénye, valamint Isaura kétségbeesett küzdelmei a kegyetlen Leoncio ellen nem múltak el nyomtalanul a magyar társadalom szerencsétlenebbik fele felett. Megint azt kell mondanom, ha nem a saját szememmel látom, akkor azt mondom, hogy ilyen nincs. De bizony, hogy van! Nézem a tudósítást a hatalmas esõzésekrõl valamelyik csatornán. A falu orrán száján folyik a víz, a helyiek térdig gumicsizmában gázolnak a vízben. A szpíker mikrofonvégre kap egy szemrevaló roma leányzót, mondana pár szót a kialakult helyzetrõl.

Ha a gyermektelen Kuncze kisbabát pelenkáz, az olyan aranyos és megható. Ha Orbánné kisbabát vár, már megint ellik. A Szent Jobb Körmeneten az emberek egy tetemcafat mögött masíroznak, de a romákat ne nevezzük cigányoknak, mert az sértõ. Orbánt és Kövért likvidálni kell, de azt a mondást inkább ne használjuk, hogy aki elhiszi azt, hogy az életnek nincs értelme, az akár fel is kötheti magát. Horn utazhat külön repülõgéppel, Orbán nem. Szanyi azt mondhat, amit csak akar, Kövér nem. Kende azt írhat, amit csak akar, Lovas meg maradjon csendben. A plakátokon inkább legyen két egymásjó ha figyelünk

Jockey hálószobája

Az igazi döbbenet akkor ér, amikor a képernyõn megjelenik a nyilatkozó hölgy neve: Lakatos Anasztázia. A JHF egyik elõzõ számában számoltunk be arról egy híradás erejéig, hogy Romániában néhány helyen bevett gyakorlat, hogy dúsgazdag cigány családok kacsalábon forgó „házacskákat” vesznek maguknak, lehetõleg minél nagyobbakat és minél giccsesebbeket. A házak aztán üresen állnak, a családok a mellettük felhúzott viskókban laknak. Annak idején a szép emlékû Hofi Gézának volt egy száma, melyben egyik vidéki fellépésérõl mesélt, ahol meghívták egy házba. Márvány fürdõkád, ezüst vízcsapok, meg minden. Mikor megkérdezték a háziakat, hogy hol fürdenek, azt válaszolták: hogyhogy hol? Udvaron, lavórban. Hát egy biztos, ha máshoz nem is, de a rongyrázáshoz nagyon értünk. Isten áldja Magyarországot! A Southfork Ranch bejárata

nak dörgölõzõ meztelen nõ, mint egy életvidám kisfiú. A pápa kinyírásáról szabad énekelni, de arról nem, hogy Erdélyért fáj a szívünk. Szakértelem kizárólag az egyik oldalon létezik, a többiek kizárólag karrierista harácsolók. Jobb egy ígéret a holnap felemelendõ családi pótlékról, mint egy már megvalósult adókedvezmény. Ha a vitán kiderül, hogy Medgyessy valamit nem tud, egy ország rokonszenve kíséri (õk sem tudják). Orbán meg szégyellje magát, amiért erre ráirányította a figyelmet. Ami nem tetszik, azt azonnal feljelentjük az ENSZ-nél, az Európa Tanácsnál, az Európai Uniónál, Bushnál vagy Jospinnél. De hazaárulásról szó sincs.

A szocialista nagyváros öntudatos polgára

Tocsiknak meg lehet bocsátani, Siklós Máriának nem. Nagybetûs rágalmak és eldugott helyreigazítások a napilapokban, de sajtószabadság az nincs. Bolgár Györgyöt nem lehet nem szerepeltetni, Chrudinákot lehet. A kommunista terrorral békéljünk meg, mert ha nem, az megosztja a nemzetet. Egy kereszt ledönthetõ, vagy disznóvérrel összekenhetõ, a pap pedig a szószéken se beszéljen arról, mely értékek a fontosak egyházában. Az ifjúsági fesztiválon szükség van a homoszexuálisok programjára. A magzatvédõ kussoljon. A Születés temploma felrobbantható. A World Trade Center nem. Forrás: delejlevélben érkezett

23

Múlt héten, midõn Kondor Katitól búcsúztam, szót ejtettem ám magáról is, Gellért Kis. Ha jól rémlik, valamiféle öltönybe bújt alakot emlegettem, s hogy ne gyötörje tovább a kétely: magára gondoltam. Én most éppen Csitában vagyok, s az itteni netcaféban a híreket böngészve akadtam rá, mit is ténykedik maga odahaza éppen. Nagyon figyeljen rám, maga, Gellért Kis! Maga alapvetõen elrontotta az egész életet. Most, hogy bejártam a fél orosz távol-keletet, továbbá Szibéria felét, rájöttem, hogy magának és a maga összes elvtársának itt a helye. Megmondom, miért. Azért, Gellért Kis, mert itt minden város minden fõterén áll egy Lenin. Akkora nagy Leninek integetnek mindenhol, mint amekkora a maga arca, Gellért Kis. És azt mondják az oroszok, azért nem tüntetik el ezeket, mert ez az õ történelmüknek a része, különben pedig Lenin igen sok jót tett a néppel. Hát ez egy királyság a maga fajtájának, Gellért Kis. Egy csapásra eltûnne az a súlyos identitásválság, amiben maguk szenvednek lassan két évtizede. Nevezetesen, hogy egy posztkommunista mi a ménkût kezdjen magával, ha egyszer kirántották a lába alól az egész rendszer lényegét: az elnyomást meg a szolgálni való hátsókat. S a tetejébe úgy kell tenni,

mintha egész életükben a polgári demokrácia felkent bajnokai lettek volna. Sokat keseregnek ezen az Agárdi Péterrel, mi, Gellért Kis... Itt a helyük. Válasszák mondjuk Csitát. De Birobidzsant még inkább javallom. A birobidzsani taxisofõrünk példának okáért politikai tiszt volt a szovjet hadseregben (már majdnem Agárdi haverja), aztán, mint mondta, ahogy elkezdték szétverni a pártot, azonnal ott hagyta a sereget, és építési vállalkozó lett. Csak az volt a baj, mondja a derék ember, hogy neki a hadsereggel voltak összeköttetései, ott tudott munkát vállalni, oda viszont nem vihetett se koreait, se kínait. Az oroszok pedig – így a politikai tiszt – délelõtt tizenegyre már részegek és lopnak, alkalmatlanok a munkára. – Nekünk, oroszoknak nem való a demokrácia -summázza-világlátását a volt poltiszt, és széles mosollyal nyitja elõttünk a jobb kormányos japán autó ajtaját. És párás szemmel áll olykor Lenin elvtárs szobra elé, felidézni a régi szép idõket. A maguk helye Birobidzsan, Gellért Kis. Elmehetnek oda taxisnak. Tele lesznek volt elvtárssal, Leninnel -mindenfélével, amire szükségük van. S elpanaszolhatják majd az új barátaiknak, hogy nekünk, magyaroknak se való a demokrácia.

NYÍLT LEVÉL! Népszabadság (Szabad Nép) Szerkesztõsége E-mail cím: [email protected] Hölgyeim és Uraim! Július közepén feladó nélküli (!) levelet hozott a posta, melyben egy Hírlevél lapult. A Hírlevél szerint én, mint a Kossuth Kiadó törzsvásárlója elnyertem a Népszabadság (Szabad Nép) egy havi ingyenes elõfizetését 2005. év augusztus hónapjára. Már itt meg kell állni, mert Önök, ahogy legszebb hazugságukkal, az elhíresült Teller-levéllel, most is hazudtak. Nem csak most, de évekre visszamenõen nem voltam törzsvásárlója a Kossuth Kiadónak, vagy ha vettem is az adott kiadó által kiadott könyvekbõl, akkor azt név nélkül tettem, azaz nem tudom milyen adatbázis felhasználásával jutottak adataimhoz, de ez Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosra tartozik. Nem titkolhatom el, hogy a Hírlevélben szerepelt egy telefonszám, melyen az ingyenes Népszabadság (Szabad Nép) számot le lehet mondani. Azonnal, nem késlekedve hívtam a megadott számot, melyen jeleztem, hogy nem is vagyok törzsvásárlója a Kossuth Kiadó termékeinek és „becsületes magyar család“ lévén nem tartunk igényt a lap ingyenes példányára, sõt tiltakozunk ellene. A vonal túloldaláról egy nõi hang tudomásul vette bejelentésemet. Ennek ellenére 2005. augusztus 1-ével levélszekrényemben megjelentek a Népszabadság (Szabad Nép) példányai, melyek elveimnek megfelelõen olvasatlanul a helyükre, azaz a kukába (gyengébbek kedvéért: a szemétbe) kerültek. Újabb telefonok következtek, hogy a lapot lemondjam. 24

- Pedig én megmondtam, hogy Hollós nem lehet elnök átmenetileg, mert a Kondor nem nevezheti ki – önti majd ki a szívét a poltisztnek, s õ érteni fogja. Érteni fogja, hogy ezek mindenféle törvénnyel hozakodnak elõ... Annyira el tudom magát itt képzelni, Gellért Kis, meg a haverját, a jelentésírogató Agárdit. Arcban is ide valók maguk. Az öltönyeibõl keveset hozzon. Az nem komilfó errefelé. Csak a lelkét hozza, a sötétséget a fejébõl meg a nagy arcát. Imádni fogják. Na nem mindenki -de a volt poltisztek mind. És ha gondolja, szerzek magának egy jó japán autót olcsón. Elkezdhet taxizni. Ha elszánja magát erre a lépésre, megígérem, visszajövök, és már a pályaudvarról magát fogom megrendelni. S figyelmesen fogom a hátsó ülésen végighallgatni, hogy mindenki alkalmatlan a demokráciára, mert nem az van, amit maga meg az Agárdi akar, s különben is, régen legalább volt rend. Régen a Hollóst meg a Kondort lelövettük volna – mondja majd Birobidzsanban, Gellért Kis, és én megértõn bólogatok. És adok jattot. Csak tûnjön el végre az elviselhetetlen képével együtt oda, ahova való. Üdvözlettel: Bayer Zsolt (CSITA, NETCAFÉ) Forrás: Magyar Nemzet

Ennek eredményeképpen, úgy augusztus 8-10-e táján, mondhatni telefonjaim hatására, egy reggel vaskos csomagot találtam levélszekrényemben, mely a Népszabadság (Szabad Nép) összegyûjtött példányait tartalmazta: 2005. augusztus 1-tõl, az adott napig. Kérdem én: mi ez, ha nem zaklatás, aminek gondolom nem csak én, hanem honfitársaim ezrei, tízezrei lettek kitéve egy, „kerül, amibe kerül, pénzünk úgyis van bõven“ elvre épülõ választási elõ-kampány keretein belül. Az, hogy Önöknek sok pénzük van, az az Önök szerencséjének, meg a félresikerült rendszerváltozásnak köszönhetõ, de ezt a pénzt lehetne tisztességes célra is fordítani. Például támogatni egyházi iskolákat (bûnbánatként az egykori Pócspeti-perben, Grõsz-perben, Mindszenthy-perben, és sok egyéb egyházellenes perben vállalt szerepükért), támogatni a határon túli magyarokat, kicsit feledtetve velük az önök szellemiségéhez igen közel álló mostani kormány 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban követett minõsíthetetlen álláspontját, vagy csak egyszerûen az itthoni szegények megsegítésére ajánlani kisebb-nagyobb összeget, hiszen azt nyilván önök is tudják, hogy a kormányzati körökbõl elhangzó „lendületben az ország“, meg „nagy a jólét“ kijelentések legfeljebb a késõbb kivégzett Mária Antoinette-nek a Nagy Francia Forradalom elõestéjén elhangzott mondataira rímelnek, amikor a késõbb guillotine alá került királynõ arra a hírre, hogy „nincs a népnek kenyere“, nemes egyszerûséggel azt válaszolta: „Akkor egyen kalácsot!“. A következményeket ismerjük! De félretéve a történelmi példákat, a leghatározottabb módon tiltakozom az ellen, hogy címemre bármikor, bármilyen Önökhöz és eszmekörükhöz tartozó kiadványt küldjenek. Budapest, 2005. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Dobai MiklósBudapest, IV. Dessewffy u. 25.

jó ha figyelünk

Lélekben, szellemben egységes nemzetért Váralján – 2005. szeptember 10. „… így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek, lassan megnövünk!” (Dsida Jenõ)

Egyes pedagógiai nézetek szerint a kellõ idõben és helyen elcsattanó pofonnak nevelõ, lélekerõsítõ hatása van. Kamaszodó demokráciánk igen váratlanul, és túl nagy mértékben részesült a makarenkói eszköztár eme gyöngyszemének áldásából az elmúlt év Mikulás napjának elõestéjén. Úgy kaptuk a virgácsot, hogy közben igyekeztek elhitetni velünk: az effajta önsanyargatás hasznunkra van, inkább a csípõs vesszõ, mint a nyakunkra telepedõ milliónyi „élõsdi”. Politikai érdekek színes cellofánjába csomagolva hallottuk, hogy a csúfos vereség voltaképpen szerény, de biztos gyõzelemként is felfogható. Ám ezek a szólamok fûrészporként hullottak az ajándékra áhító külhoni nemzettestvéreink lábai elé. Ez a kijózanító pofon el kell, hogy gondolkodtasson mindannyiunkat, akik lélekben és szellemiségben egységes nemzetként képzeljük el a magyarságot. Tavaly Váralján a határon kívüli magyar közösségek jeles gondolkodóival az Európai Unió nyújtotta lehetõségekrõl, ezek anomáliáiról váltottunk szót. Akkor még hittük, hogy az Európa-szerte általánosan elter-

jedt és elfogadott kettõs állampolgárság intézménye az önhibájukon kívül hazájukat vesztett magyarok számára is erkölcsi elégtételt nyújt hamarosan. Meg sem fordult a fejünkben, hogy felnõtt emberek gyermeki naivitással dõljenek be a politikai erõfitogtatás gerjesztette demagógiának. El sem akartuk hinni, hogy vezetõ értelmiségiek meggyõzõnek tetszõ érveléssel bizonygatják, hogy ezt a „terhet” nem bírja el a nemzetgazdaság. Másfelõl ugyanakkor külföldi példák sora bizonyította az ellenkezõjét. Akkor hát kinek higyjünk? Nos, ez a kérdés vetette fel a többit, amelyekre az idei váraljai találkozón szeretnénk választ kapni. Megtévesztették-e a választópolgárok nagy részét? Hogyan volt ez lehetséges? Ki a könnyen megtéveszthetõ? Ez utóbbi kérdésre adódik a válasz: a hiányosan mûvelt, tapasztalatlan, irányított „konzum-lény”, a FOGYASZTÓ. Tehát csak úgy vehetjük fel a harcot a pénz diktálta multikultúra térhódítása ellen, ha tudásunkat, lelki erõnlétünket folyamatosan karban tartjuk, erõsítjük.

Az érték szövetkezet Pécsett, a Petõfi u. 48. szám alatt ÉLÉSTÁR – a mi boltunk néven megnyitotta kiemelten magyar árukat forgalmazó boltját!

Építkeznünk kell tehát, tudásban, tapasztalatban. Túl kell nõnünk a hangzatos jelszavak, transzparensek és brossúrák világán, túl a dél-amerikai filmsorozatok és valóság- show-k tudat-hínárján, a megélhetési politikusok és sztár-újságírók merész frázisok mögé rejtett gõzleeresztõ szelepén. Túl minden cukormázon, a valódi értékek világába. Legyen tehát ez a mostani találkozásunk 2005. szeptember 10-én egy nagyszabású vállalkozás, a KÁRPÁT-MEDENCEI NÉPFÕISKOLA ünnepélyes tanévnyitója, az értékközpontú Magyarország születésének napja. Hirdessünk hát – a költõ szavaival – „szelíd háborút” a tudatlanság, a restség, a hazugság és félretájékoztatás, a testvért is kirekesztõ önzés és kapzsiság, az önkéntesség leplébe bújtatott kiszolgáltatottság, a mindent és mindenkit maga alá gyûrõ „Mammon” ellen. Tegyük végre a dolgunkat, induljunk el az általunk jónak vélt úton, hogy egyszer majd megérkezhessünk. KÁRMENTÕ POLGÁRI KÖR, BONYHÁD

KÍNÁLATUNKBÓL:

– Magyar tejüzemek termékei: Drávatej, Tolle, Milli – Házi füstöltáruk pécsváradi, pellérdi és gerdei húsfeldolgozókból: nyers füstölt kolbász 1150 Ft/kg

Örömönkre szolgál, hogy sok pécsi és Pécs környéki gyártóval, termelõvel meg tudtunk állapodni. A friss zöldségfélék, jó minõségû füstöltáruk és borok és a szokásos élelmiszerbolti árukészlet mellett különös hangsúlyt fektetünk az egészséges táplálkozáshoz szükséges kiegészítõ termékekre is. Missziónk a bolt nyitásával természetesen nem ért véget. Keresünk további partnereket: fõleg gyártókat és termelõket, akik bõvíthetik boltunk kínálatát és akiknek ily módon mi pedig új piacot biztosíthatunk. Házitej: a jelenleg érvényben lévõ szigorú hatósági elõírások sajnos egyelõre semmilyen formában nem teszik lehetõvé boltunkban házitej árusítását. Kérjük, adja tovább a bolt hírét családja, ismerõsei körében! Csatlakozzon hozzánk, legyen Ön is tagtársunk, vásárlónk! (Tagjaink és törzsvásárlóink kedvezményekben részesülnek.) Egyéb információkért keressen bennünket a 20/55-66-389, vagy a 72/227-169 telefonszámokon. E-mail címünk: [email protected] jó ha figyelünk

– Versendi és villányi borok, egyéb italok – Állateledel: kutya-macskatápok széles választéka Kaposvárról, – – – –

pl: macska szárnyas pástétom (400 g) 99.- Ft., kutya szárazeledel – szárnyasból (8 kg) 1148.- Ft. Cerbona termékek széles választéka, pl. mézes müzli (200 g) 313.- Ft, müzliszeletek (több ízben) 64.- Ft./db Mecsek teák: 15 féle gyümölcs- és gyógytea 189-329 Ft./db. Szabó Marcipán termékek A kaposvári Finomságok Kft. jégkrémpalettája, pl: 4 literes csoki-vanília-eper fagyi 999.- Ft. EGYÉB KÜLÖNLEGESSÉGEK:

– Mézek a pécsi Mézprodukt Szövetekezet termelõitõl – Gazdasajt az Ormánságból (100% tejbõl!): csak 1500.- Ft/kg – Szatmári rostos almalé, 100% almából hozzáadott cukor és tartósítószer nélkül, 5 literes „csapos“ kiszerelésben: bevezetõ áron csak 990 Ft/5 l – Hargita Gyöngye erdélyi ásványvíz 134 Ft./1,5 l – Almachips sima 125 Ft./cs és fahéjas 145 Ft./cs 25

A Bazilika elõtt 2002. augusztus 20-án elhangzott szentbeszéd teljes terjedelmében itt olvasható A bíboros úr köszöntése után legyen szabad ma mindenkit így köszöntenem: Kedves Zarándok Testvéreim! Annál inkább, mert az egész prédikációmon ez a zarándokgondolat húzódik végig. 1083. augusztus 20-án Szent László király a szentek közé emelte István királyt. Eszményképet adott a magyarságnak, hogy oly példa álljon elõttünk, akiben megláthatjuk a Krisztus iránti elkötelezett ember, király nagyszerûségét. Zarándokok vagyunk ma kettõs értelemben is. Ide jöttünk a Szent István bazilika elé, ahol a templom védõszentjének az ünnepnapja van. Ez a Bazilika búcsúnapja, de azt is mondhatnám, Magyarország búcsúnapja. De hát nincs ringlispíl, nincsenek sátrak! Hol a búcsú? Ezek nem a búcsú, ezek a búcsúi összejövetel délutáni ragadványai. A másik értelmezés szerint a zarándok egész életében zarándokol a végsõ Cél felé, teljes élete zarándokút. A zarándok tehát mindig is a Cél felé halad, a haladás közeledés. Nincs a cél birtokában, de reményei megalapozottak. Mi is valamennyien e kettõs zarándoklat résztvevõi vagyunk. Haladunk, de néha meg-megállunk, erõt gyûjtünk az út elõttünk lévõ szakaszához. Megállunk, hogy megtisztítsuk magunkat a történelmi közelmúlt és jelen divatos sarától. Megpihenünk, hogy tudatosíthassuk, nem személytelen tömegben zarándokolunk, hanem Jézus Krisztussal és Jézus Krisztus iránt való elkötelezettségben. Megállunk egy-egy ünnepnapon, de csak azért, hogy tudatosan, meggyõzõdéssel és elkötelezettséggel tovább folytathassuk utunkat. Ma is ezt tettük, tesszük augusztus 20-án az ország valamennyi templomában. Ezt tesszük a Szent István-bazilika elõtt is összeseregletten, a vallásszabadság felemelõ érzületében és nem politikai erõ fitogtatásában. Szent István mûve áll elõttünk. Sokan felteszik maguknak és az országnak a kérdést: mi is volt Szent István legalapvetõbb mûve? A Nyugathoz való csatlakozás? Felcserélni az õsi vallást a kereszténységre? 26

Templomok, zarándokházak építése, vármegyerendszer közigazgatási kiépítése, az uralkodás megszervezése, egységes normarendszer törvényi elõírása? Még lehetne sok mindent felsorolni. Én azt mondom, a legalapvetõbb, amelybõl az elõzõek fakadtak és értelmet kaptak az, hogy befogadta és elfogadta hitben és elkötelezettségben a Szentháromság egy Istent, küldöttjét, az egy és egyetlen Messiást, Jézus Krisztust. Mindennek ez a sarkköve és ez a fordulója! De hát egyesek ezt megkérdõjelezik, nem fogadják el, visszautasítják! Egy államférfit tudnék idézni: „na és?“ A zarándokúton nem arra szoktunk figyelni, hogy az út szélén letelepedettek vagy ott berendezkedettek mit dobálnak felénk. Eszembe jut egy rádiójáték, amelyet késõ este autóvezetés közben hallottam. Sajnos, nem tudom sem a mû címét, sem a szerzõjét. De ilyen mélyen darab ritkán marad meg bennem. Mirõl is van szó? A rómaiak elfoglalják a választott nép földjét és fõvárosát, Jeruzsálemet. Annak idején nem a napok megünneplésével törõdtek, hanem pogány isteneik közül igyekeztek legalább egyet elhelyezni a jeruzsálemi templomban. A dialógusban a rómaiak politikai, biztonsági nagyvonalúságaikat méltatták, csak egy apró, kis, jelentéktelen gesztust vártak volna viszonzásul: egyetlen szobrot állíthassanak a templomba! Igazán nem nagy kérés. A rabbi pedig vonakodott, nem volt hajlandó semmilyen politikai nyomásra, fenyegetésre sem engedni, mert ha az Igaz Isten mellé elhelyeznek bálványszobrot, akkor az Igaz Isten nem marad az Egyetlen, kizárólagos, semmivel és senkivel nem összekeverhetõ Örökkévaló. Látszatra a rabbi fundamentalista volt, a római dialógus- és kompromisszumkész, de a valóságban a rabbi volt a hûséges és következetesen személyében is elkötelezett. Mi is így vagyunk zarándokutunkon Jézus Krisztussal, az egy és egyetlen Megváltónkkal. Ezért mondtam: na és?! A „politeista“ ma is dialógus kész, ha Jézus Krisztust relativizálhatja! Amikor azt mondom, Szent István legalapvetõbb mûve az, hogy az egy és egyetlen Megváltót személyes Isteneként elfogadta,

többet jelent mint egyszerûen a sámánok helyébe egy másik istenséget helyezni. Ezért e kifejezés bármennyire érvényes, hogy átvette a kereszténységet, többet jelent mint vallásváltást! Szent István ezzel elfogadta mind a maga, mind alattvalói részére, hogy létezik Felsõ Hatalom, aki felé számadással tartozik. Nem a személyes önkény, nem az egyesek által fellázított pogányok lázadása a törvény, mert van objektív törvény, az erkölcs tudománya is létezik, amely ma is felette áll a társadalmi erkölcsnek. Ma a parlamentarizmus korában sem haszontalan ezt tudatosítani. Amikor Nossol érsek, egy a lengyel püspökök között, az EU-nál járt, beszédében kérte, hogy ne a tagok személyi felfogása legyen a törvényhozás mércéje! A törvényhozásnak a parlamentekben sem a képviselõk korlátai szerint kellene szavazni, hanem az annyira hangoztatott szakértelem, szaktudomány szerint. Ezért oly nehéz a döntés, vagy könnyû egyházi kérdéseknél. Az Isten kegyelmébõl való országlás, uralkodás szolgálatot jelent. A bitorlás, az önkény a felvilágosult királyoknak, az abszolút királyoknak a sajátja, akik maguk felett nem akartak Istent elismerni, hanem akik a királyi trón helyett Isten trónjába ültek. Az Isten kegyelmébõl való királynak méltó szobra a tavaly augusztus 15-én átadott esztergomi Melocco-mû, amely valódi szimbólum. Elsõ pillanatra nem is Szent István a fõalak. A püspököt látjuk fõszereplõnek, aki nem a maga személyében cselekszik, hanem Isten uralmát, hatalmát és méltóságát szimbolizálja. István király Isten kezébõl fogadja el a királyi méltóságot. Isten kegyelmébõl király! De nem egyes történelemkönyvek hamisítása, manipulálása szerinti értelemben. A Szent István-i mûvet nem mindenki érti. Ha valaki ezt bevallja, becsülendõ, de ha a zarándokokra sarat dobál, az nem tisztességes eljárás. Szeretnék visszatérni a szobor megáldásához. Csak azért, mert szerintem alig érthette meg valaki, legkevésbé azok, akik a hivatalosnak mondott véleményeket alakítják. jó ha figyelünk

Minden jelentõs felekezet megáldotta a szobrot, rajta keresztül a Szent István-i mûvet, amelynek gyökere Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. A pécsi rabbi úr, akit nagyon becsülök, is odaállt a megáldandó szobor elé. Nem áldást mondott, nem olvasott szokása szerint az ószövetségi szentírásból, hanem azért könyörgött, hogy István király mûvét õ is megértse! Õszinte és egyenes volt, mint máskor is! Kiben tudatosult ez? Ki idézte? A hívõ zsidó ember õszinte imája volt. Vannak vádaskodók, pedig nem a vádaskodás a szabadság csúcsa! Szekszárdon történt plébános koromban. Üzentek az egyik nagyobb városból, hogy rokona súlyos beteg, lássuk el. Megtörtént. A következõ nap bejött a fia panaszt tenni. Micsoda dolog, hogy elláttuk az édesapját, aki egész életében meggyõzõdéses ateista volt. Azt válaszoltam: édesapja megköszönte, hogy pap volt nála, hálás volt. Inkább azon gondolkozzon el, hogy édesapjának miért kellett egy életen át hazudnia, még a családjának is. Miféle nyomás alatt volt? Tudom, hogy sokan nem kapták meg a keresztény örökséget az elmúlt évtizedekben. A privát szférába szorított egyház megalázottságának és a hivatalos ideológia privilégiumának, egymásra feszülésének gyümölcseit ma is érezzük. Azt mondja az egyik 70 éves beteg a kórházi gyónása és áldozása után: Olyan szívesen elmennék vasárnaponként szentmisére, de félek, hogy a lányom kigúnyol! Az elmúlt idõ ideológiai áldozatai ma is szülik áldozataikat. Ne az áldozatokat marasztaljuk el, hanem az áldozatgyártókat. Zarándokolunk és pedig közösségben és nem privát módon. Közösségben, a vallásszabadság adta jogaink tudatával. Ez nem olyan egyszerû kijelentés mint ahogyan az elmúlt idõben beadták, és átvettük. A vallásszabadság az alapvetõ emberi jogok része. Mit jelent ez?

jó ha figyelünk

Azt, hogy ugyanúgy nem kérdõjelezhetõ meg, mint más alapjog. Nem az állam kegye és nagyvonalúságának ajándéka. Vallásszabadság nem az Istennek való hátat fordítás, az istentagadás szabadsága és privilégiuma. A vallásszabadság szabad út az Isten felé és nem az Istentõl. Ezért minden zarándok, Isten felé megy és mindenki, aki tagadó, az út szélén ülõ bámészkodó. A vallásszabadságot élõ és gyakorló ember a keresztény társadalmi tanítás szerint az Istentõl értelmezett ember. Ez az ember a társadalom része és nem színezõje. Ezért kollektív jogai vannak és nem lehet a privát szférába szorítani. Az ateizmus, az istentagadás a személyes jogon alapul és nem a vallásszabadság jogán. Ez a felfogás valóban a privát szférába tartozik. Ha õk ott vannak, ne akarjanak minket is oda szorítani, mert akkor ismét a sekrestyébe szorítanak minket. Mi nem privilégiumokat akarunk, hanem élni a vallásszabadság jogával. Nem szeretnénk ezután is a privát jog privilégiumait elszenvedni. Zarándokok vagyunk ma itt a Szent István-bazilika elõtt. Istentõl értelmezett zarándokok. A vallásszabadság jogán körmenetbe sorakozunk. Nem elfogadható számomra az az érvelés, hogy egyesek, legyenek akár miniszterek vagy államtitkárok, a köz szereplõi nem mernek részt venni a körmeneten, mert elvesztik semlegességüket. A kereszténység nem állott víz, pocsolya! Ha Istentõl értelmezett az ember, ha a vallásszabadság szabad út az Istenhez, akkor a katolikus vallású állami tisztviselõnek ki tilthatja meg a jelenlétet? Párt? Akkor nem semleges, hanem ideológiától fertõzött. Akkor világnézetileg túllépi a kompetenciáját. A választások elõtt ígéretet kaptam, hogy a hívõ tagozat meg fog szûnni, mert mindenki eldöntheti párton belül milyen világnézet, vallás elkötelezettje. E kis tagozat ugyanis azt sugallja, hogy a többség vallástalan, ez pedig nem a valóság.

Kérem, a következõ 100 nap programja közé fel lehet venni e tagozat eltörlését a semlegesség dokumentálásaként. Remélem, szeretném remélni, hogy a kisebbik kormánypárt sem kifogásolja. Zarándoklásunk - ma itt Budapesten legyen köszönet elsõ szent királyunk iránt, hogy nekünk adta Jézus Krisztust. Zarándoklatunkban Jézus anyjához, a Magyarok Nagyasszonyához is fordulunk. István király halála elõtt neki ajánlotta fel az országot, hogy a király a reménybeli jövõ tudatában lépje át e földi élet küszöbét. E felajánlás jelentõségérõl már sokat hallottunk. Én a lényegét abban látom, hogy Mária egyszer s mindenkorra adta fiát, a Megváltót a világnak, az embereknek. Szent István is Jézus Krisztust adta a korona alá tartozó népeinek. Az ország jövõjét Jézus Krisztus biztosítja. A király eltávozik e világból, de legfõbb, legalapvetõbb mûve, a Megváltó vállalása, az iránta való elkötelezettség Mária által mindörökre megmaradjon a Szent Korona népei között. Akiket zavar a körmenet, azoknak egy dicsérõ idézettel akarok válaszolni. Az idézet 2002. aug. 5-én jelent meg egy magyar újságban. „Nemcsak hasukon keresztül akar hatni a szigetlakókra. Például minden nap énekes, dobos menetet indítanak, amely két órán át kering a színpadok és sátrak között.“ És ezek után mi megkérdõjelezhetõek vagyunk?! Mi csak privát szférába tartoznánk?! A ma zarándoka számára körmenetünk nemcsak emlékezés és az emlékezés-visszaidézése, hanem a liturgián keresztül mai, jelen valóság is. E valóság ma is befolyásol és elkötelez minket Jézus Krisztus iránt. Õ az a szikla, amelyrõl az evangéliumban hallottunk. A prefáció pedig ünnepélyesen hirdeti: „Õ megtanított, hogy levessük magunkról a régi embert és kõsziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.“ Ennek az elkötelezettségnek tudatában, felelõsségében és hitvallásában járjuk mai zarándok-körmenetünket. Meggyõzõdéssel valljuk, hogy életünk zarándokútja a Szentháromság egy Isten ölelõ karjába torkollik. Ámen. Forrás: Nemzeti Hírháló

27

A beszéd a gyergyószentmiklós melletti I. EMI-tábor keretén belül hangzott el 2005. augusztus 14-én Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy hét év után az elsõ utam idehozott az EMI-táborba, mert az ifjúság most a legfontosabb faktor, kezében van a magyar jövõ. Hasonlóképpen örülök, hogy a tábor mottója „Merjünk magyarok lenni!“ - tegyük hát magunkévá e gondolatot: merjük kimondani az igazságot, merjünk harcolni a jogainkért és soha ne féljünk. Egyetértek Böjte atyával: nem szabad félni, hiszen a félelem a legnagyobb ellenségünk. Hét éve nem voltam itt, ezért nagyon kiváncsi voltam, mi változott az elmúlt évek alatt. Az általam tapasztalt változás sajnos minimális és nincs különösebb súlya. Négy napja vagyok itt és megéltem azt, amit Böjte atya is mondott: szomorúságot, elkeseredettséget láttam öröm helyett. Félelmet, feszültséget láttam és azt, hogy az alapvetõ emberi jogok kapcsán nem jutottunk egy lépést sem elõre. Az emberi jogok nincsenek biztosítva. Az ifjak felkértek, errõl is beszéljek, õket ugyanis különösen érzékenyen érintik a jogsértések, mert még nem szoktak hozzá ehhez, ellentétben a régi, Ceusescu-nemzedékkel. A hatalom célja ma is az, hogy a fiatalokat letörje, ezért kezdenek újból jogsértésekkel, zaklatással félelmet okozni. Elég szomorú még mindig a helyzet: nincs igazi szólásszabadság, csak azt súlykolják mit nem lehet, mit nem szabad, mi nem jó, mit nem akarnak hallani Európában, mit nem akarnak hallani a nagyhatalmak, politikailag mi nem korrekt. Azt gondolom, azért mondják mindezt, mert félnek, másképp nincs értelme. Félnek a következményektõl, ugyanis nincs logika abban, hogy valaki nem akar a jogok mellé állni, nem akar hallani róluk és így nem is követeli azokat. Baj van a gyülekezési szabadsággal is, hallottam, hogy felírták a táborban résztvevõk autóinak rendszámokat, igazoltatták az embereket, le kellett venni a magyar zászlót. Ezek mind-mind emberi jogi sértések. Az emberi jogok sértése az is, hogy büntetõeljárásokat indítottak a Trianon-film vetítése miatt. Örülök, hogy két esetben felmentették a „vádlottakat“ ám ne feledjük: egy eljárás még mindig folyamatban van. Ha e felmentés nem sikerül Romániában, biztos vagyok benne, hogy majd az emberi jogi bíróságon bebizonyosodik igazunk. Azért emberi jogellenes, mert ez nem más, mint cenzúra. Egy filmet kategorizálni nem más, mint cenzúrázni. Európában a XXI. században ilyesminek nincs helye! Hasonlóképpen emberi jogi sértés, hogy akadályozzák az embereket a határátlépésben, felírják az útleveleket abban az eset28

ben, ha valaki túllépte a 90 napos határidõt. Egy hatalomnak sincs joga a kiutazást akadályozni! De bajban vannak a kollektív jogok is. Azok a jogok, melyek egy nép identitása, kultúrája megélésének alapját, saját politikai rendszerének megalkotását képezik. Azt hallottuk többször, hogy az EU-ban a nemzeti kormány fogja kapni az utasításokat, a belépés elõtt a monitoring fogja jelenteni, betartják-e az európai normákat vagy nem, tehát az Unió segíteni fog. Július 8-án kaptam egy EU-s levelet, melyet Barrosso megbízásából írtak, s ez áll benne: „Minden rendben van az erdélyi magyarság esetében, nagyon pozitív fejleményeket lehet látni, mert a magyarok benne vannak a koalíciós kormányban. 2004 óta nagyon sok jogot kaptak a közigazgatásban, az oktatásban, a bírósági rendszerben, a jogszolgáltatásban, mindenki saját nyelvén fejezheti ki magát a bíróság elõtt. Továbbá van magyar egyetem Erdélyben, a Sapientia, ahol több, mint 1400 diák tanul és kétnyelvû feliratok vannak azokon a településeken, ahol a magyar nyelvû lakosság meghaladja a 20% -ot. Kedves barátaim, egyrészt ez nem igaz, Önök jobban tudják: javult a helyzet, de lényeges jogokat nem kapott a magyarság, másrészt úgy látszik, összetévesztik az erdélyi magyarságot egy kisebbséggel. Nem is csoda, hiszen mindig kisebbségnek nevezik magukat. Összetévesztik Önöket egy 20.000 fõs kisebbséggel, mint például amilyenek a szlovének Ausztriában. Ott lehetne mondani, hogy van tolmács a bíróságon, van egy magánegyetem, de nem egy államalkotó népnél, amely nem kisebbség, hanem itt õshonos és nem 20.000-es kisebbségrõl van szó, hanem egy majdnem kétmilliós néprõl, nem is beszélve ennek a másik részérõl, a határon túl. Ez az Európai Unió. Így néz ki a segítség. Ezért nem lehet és nem is szabad elvárni, hogy az EU segíteni fog az autonómia létrehozásában. Mi láttuk az EU-alkotmányt. Tetszett ott valamit a kollektív jogokról, az autonómiáról olvasni? Nem, egy szó sincs benne.

Nem is fog létrejönni ez az alkotmány, mely elárulja, hogy milyen irányba tart az Unió. Azt sem mesélték Önöknek, hogy az EU nagyon erõsen fellépett nemcsak az Aland-szigetek, hanem Dél-Tirol autonómiája ellen is. Már kész volt a kereset, amit át akartak adni az EU bíróságon. Már kész volt, amiben kifogásolták ezt a rendszert Dél-Tirolban, amely az autonómia alapja, az arányosság elve, vagyis hogy mindenhol arányosan kell elosztani az alkalmazottakat. Hasonlóképpen kifogásolták azt, hogy kötelezõ Dél-Tirolban a kétnyelvûség, kötelezõ minden rendõrnek, hivatalnoknak, bírónak mindkét nyelvet beszélni. Ezért is furcsa a Barrosso-levél, amikor írja, hogy mindenki használhatja Erdélyben a magyar nyelvet. Ez nem az, ami egy népcsoportnak vagy népnek jár! Többször jártam Svájc francia részén, ahol a Legfelsõbb Bíróság és a Nemzetközi Sportbíróság van. Svájc azon részén, ahol franciák élnek, a bíróság csak franciául beszél; ahol németek, ott németül. Ha valaki fellebbez, azt saját nyelvén teheti a Legfelsõbb Bíróságon. Ha a bírák tárgyalnak és nyilvánosság elõtt tanácskoznak, akkor mindenki saját nyelvén beszél. Ez egy olyan alap, mely egy többnemzetiségû nép együttélését képezheti. Mi van itt Erdélyben? Beszélnek a rendõrök magyarul? Beszélnek magyarul a bíróságon? Tegnapelõtt Kovásznán voltam egy étteremben, kértem egy étlapot magyarul. Azt mondták nincs, csak román és héber nyelvû. Sajnos héberül sem beszélek, de nemcsak én nem. Így néz ki az a helyzet, amely oly nagyon tetszik az EU-nak. Dél-Tirolban kötelezõ, hogy mindenki, aki hivatalos állásban van, mind a két nyelven beszéljen. A csíkszeredai polgármester pedig büntetést kap azért, mert olyan munkatársat keresett, aki beszél magyarul. Elképesztõ! Magyar területen egy magyar polgármestert ezért megbüntetni! De úgy látszik, az EU-nak ez tetszik. Komoly aggodalomra ad okot az a tény is, hogy az utóbbi idõben nemcsak Szerbiában, hanem Erdélyben és Szlovákiában is verik a magyarokat nemzetiségük miatt. Azért a fiatalokat, mert övék a jövõ. Ezzel a magyar nemzettudatot célozzák. Így fogják akadályozni az alakulóban levõ magyarságtudatot, az új szellemiséget. Nem véletlen, hogy ez most párhuzamosan történik. Mindezt nem lehet olvasni az újságban. Tegnapelõtt azt hallottam, hogy a Regátban egy magyart kidobtak az ablakon csak azért, mert magyar. Ez a koncentrált akció valószínûleg célszerû a fiatalok ellen; célszerû, hogy egy agresszív nacionalizmusjó ha figyelünk

sal tönkre akarják tenni ezt az új nemzettudatot. Védekezni kell. Most, amíg nem késõ. Mert minden konfliktuskeltés így kezdõdik. És információt kell továbbítani a Nyugat felé, mindenki felé, aki segíthet. Akkor is, ha az Európa Tanács és az EU nem hajlandó konkrétan semmit tenni. Láttuk a vajdasági jelentést: azt mondták, nem etnikai alapú, ezek csak randalírozók. De ha tetszik olvasni ezt a jelentést, a bekezdésben, már látszik: Vajdaságról van szó és ott lehet olvasni, hogy a Vajdaság 1529-ig a Magyar Királysághoz tartozik, utána török megszállás volt, majd az osztrák császársághoz tartozott. Ez benne van a jelentésben. Meg kell jegyeznem: a delegációban két magyar képviselõ is volt. Van egy újabb figyelemreméltó mondat: a vajdasági magyarság sokkal szerényebb jogokat kért, mint a koszovói albánok. Ezt mindenki tapasztalhatta, a magyarság Szlovákiában és Erdélyben is a legszerényebb népcsoportokhoz tartozik. Most elõször írában is megvan ez egy Európai Tanács-jelentésben. Mit lehet ez ellen tenni? Mit szabad tenni? Hogyan cselekedjünk helyesen? Én nem tudok és nincs is kompetenciámban tanácsot, receptet adni, de azt fel tudom vázolni, hogy milyen jogok járnak; milyen lehetõségek vannak, elmondani, más népek milyen lehetõségekkel éltek. Arról szeretnék beszélni Önöknek, ami még mindig tabu, félelmet okoz: az önrendelkezési jogról. Amikor itt voltam a marosvásárhelyi kongresszuson, még nem lehetett az autonómiáról beszélni. Aztán ez is meghalt, mert az RMDSZ nem foglalkozott tovább vele. Most ugyanaz a helyzet, nem merik kimondani, hogy igen, létezik, megvan ez a jog. Akkor is, ha önök azt mondják, mi nem akarjuk, mi szerények vagyunk, akkor is tudni kell a jogokról; fel kell ismerni a lehetõségeket és meg kell vitatni azokat. Vita nélkül, párbeszéd nélkül nincs megoldás. Remélem annyi szólásszabadság van Romániában, hogy nyíltan lehet errõl beszélni. Miben áll ez az önrendelkezési jog? Az önrendelkezési jogot nem Wilson találta ki, hanem minden szabadságjognak ez az alapja, a pillére. Nélküle nincs demokrácia, nincsnek alapvetõ emberi jogok. Tudják, hol van a bölcsõje? Itt, Erdélyben. És pontosan ezért megdöbbentõ, hogy pont itt, ahol született 1224-ben, nem foglalkoznak ezzel az alapvetõ joggal. Magyarország arról világhírû a tudósok között, hogy itt van az autonómia bölcsõje. Ezt a jogot megígérték az I. világháború után, de a mai napig nem tartották be, hanem mesterségesen, népszavazás nélkül rajzolták meg a határokat és nagyon vigyáztak a határok sérthetetlenségére: az EBEÉ, a Helsinki záróokmányokban benne van, hogy csak békés úton változtathatóak meg a határok. Ezt a német delegáció tette nagyon okosan bele. jó ha figyelünk

És mi történt 1989-ben? Én mindig szoktam mondani, hogy addig lesz tabu az önrendelkezési jog, amíg a német kérdés nyitott. És úgy is történt. 1989-ben egymillió ember ment Lipcsében az utcára és azt kiabálták: „Mi vagyunk a nép!“. Akaratukat összdiplomáciai erõfeszítés sem tudta megakadályozni. Mitterand, Gorbacsov, Thatcher repültek Londonból Moszkvába, onnan Párizsba, oda-vissza, mindhiába. Ez még nagyobb tabu volt, mint most a magyarság nemzetegyesítése. És mégis sikerült! A politikusok ezután nagy eufóriával beszéltek róla mint egy új szakaszról, mégpedig az önrendelkezés idejérõl. Mitterand azt mondta: minden nép megtalálja a helyét Európában, otthon kell érezze magát minden nép a kontinensen. És mi volt a valóság? Amikor az Európai csúcsértekezlet Párizsban volt Mitterand a litván és észt képviselõket nem hagyta bemenni a terembe sem, mint hallgatókat sem. Így nézett ki a valódi helyzet. De ez az önrendelkezési hullám olyan erõs volt, hogy nem lehetett megakadályozni. Kezdték a Baltikumban, mindhárom állam megkapta az önállóságát; tovább ment a dél-szláv térségbe és összeomlott a régi rendszer. Én voltam a nemzetközi bizottság elnöke a szlovén függetlenségi harcban is és tudom, milyen erõ volt mögötte. De az emberek ezt akarták. Senki más nem akarta, de az emberek igen! Tiltakoznak a nagyhatalmak, mert félnek a változástól. Minden önrendelkezési jog megadása változást, más struktúrát jelent, ettõl félnek. Mit mondanak most is a jogászok, a tudósok? Már 1989-ben a német tüntetések után szaporodtak a könyvek, a tanulmányok, a térképek. Ha ezt olvassuk, látjuk, minden bekövetkezett, csak egy nem: a magyarság helyzetének rendezõdése. Minden be van rajzolva: a független Erdély is. Két híres tudóst említenék: Tierrot, aki mindig azt mondta: meg kell változtatni a határokat a Vajdaságban és Felvidéken és önálló Erdély kell. Ugyanezt írta Ermakora professzor is. Ezt a magyarság nem használta ki. Nem igaz, hogy mindig így volt. Én arra emlékszem, hogy a szlovén függetlenség kikiáltása után egy nagy sajtóértekezleten Ermakora professzortól megkérdezték: „Professzor úr, mit gondol Horvátországról?“ Erre õ azt felelte: nem, ez nem a mi ügyünk, Horvátország mindig a Magyar Királyság része volt. Ez a magyar kormány ügye. Ez volt a nemzetközi vélemény. Sok lehetõséget elmulasztottunk. Tegnap is hallottuk ezt, talán egyet még szeretnék hozzáfûzni. A délszláv válságban megszületett egy olyan koncepció, amely a magyarságnak megfelelt volna: a Carrington terv, Wens-Oven terv, amelyet késõbb nemzetközi jogászok dolgoztak ki. Benne volt egy messzemenõ autonómia-koncepció, amely sokkal jobb, mint ami most a román parlament asztalán van. És amikor hivatalosan

kérdeztük, hogy ez a koncepció a vajdasági magyarokra is érvényes-e, azt mondták, igen. A magyar kormány ezt is elaludta, mint sok más dolgot. Arra is emlékszem, amikor elõször az Európai Tanácsban szakártõi ülés volt és arról volt szó, hogy mi lesz Európában a nemzetiségi problémákkal, akkor két magyarországi képviselõ is jelen volt. Nagy volt a várakozás a Tanácsban, mert nagyon bíztak abban, hogy a magyaroktól kapnak egy megoldásjavaslatot. Ez a két külügyi képeviselõ két napig ott ült és egy mukkot sem szólt. A végén megkérdezték tõlük, miért. A válasz: „Mi a muníciót keressük, majd késõbb“. Úgy látszik a mai napig is keresik. Nem véletlen az, hogy az önrendelkezési jog, amely 1967 óta hatályban van, most írásos jog. Elõször lehet írásban olvasni, hogy minden népnek jár. Mind a két paragrafusban olvasható az Emberi Jogi paktumban, az elsõ paragrafusban. Nem véletlenül, hanem mert ez hihetetlenül fontos: minden népnek joga van az önrendelkezéshez. Ezen paragrafus értelmében a népek szabadon határozzák meg a politikai rendszerüket, szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlõdésüket. És még valami: ez a jog kötelezõ jog. Ezen kötelezõ jog ellen minden szerzõdés semmis. Ezt is lehet olvasni a bécsi egyezményben, amely a szerzõdésekrõl szól: egy kötelezõ jog ellen kötött szerzõdés semmis. A Trianoni békeszerzõdés nem is volt szerzõdés, mert nem is tárgyaltak, az diktátum volt. A népek feje felett új határokat rajzoltak ez pedig az önrendelkezési jog ellen való, tehát semmis. De továbbmegyek: az alapszerzõdések is semmisek. Ott is a magyar kormány minden legitimitás nélkül lemondott a területeirõl. Most talán azt fogják mondani: igen, de ebben az elsõ paragrafusban azt írja, hogy népnek van joga, mi kisebbség vagyunk. Nem, kedves barátaim. A magyarság nem kisebbség. Tegnap is hallottuk, hogy közösség, de ez nem jogi fogalom, ezt Csapó József találta ki. A Kárpát-medencében a magyarság a nép, Erdélyben, Vajdasában, Felvidéken a magyarság nép. Nincs erdélyi kisebbség. Csak egy magyar nép van 1000 éves történelemmel, 1000 éves identitással. Ez a magyar népnek jár ugyanúgy, mint minden más népnek, mint a letteknek, észteknek, horvátoknak. Ugyanaz a jog jár a magyarságnak is. Csak a magyarság ezt nem kéri, nem követeli, hanem azt csinálja, amit a nagyhatalmak hallani akarnak és ami kényelmes. Most azt is hallottam, hogy 85 év nagyon hosszú idõ. De nézzük meg mások hogy képzelik el az önrendelkezési jog megvalósítását. Itt van Gibraltár és Kína példája. Gibraltárt az Utrechti békeszerzõdésben 1613-ban csatolták Nagy-Britanniához. Spanyolország pedig a mai napig is azért harcol, hogy visszakapja. Azzal az érvvel, hogy semmis volt a békediktátum. Annak ellenére, hogy Spanyolország utána többször elismerte ezt a szerzõdést, még29

is az ENSZ-hez fordult és kérte a probléma megoldását. Annak ellenére, hogy már nem is élnek spanyolok Gibraltárban! Figyelemreméltó az ENSZ-közgyûlés határozata. Kinek adott igazat? Spanyolországnak, annak ellenére, hogy minden népszavazás eredménye az, hogy az angolok Nagy-Britannia mellett folgalnak állást. Az ENSZ-közgyûlés azt mondta: figyelembe kell vennni, hogy Gibraltár történelmileg, kulturálisan mindig Spanyolország része volt. Nem csak az a mérvadó, hogy az ottlakók most mit gondolnak, mert õk áttelepített lakosok, nem õshonosok. És a mai napig folyik e a harc, folynak a tárgyalások. Valahányszor a trónörökös meglátogatta Gibraltárt, mindig diplomáciai feszültséget okozott, mert Spanyolország azt mondja, ez sérelem. Ugyanezt a helyzetet látjuk Kínában is. Ez az ország is visszakérte azokat a területeket, melyeket az ópiumháborúban elveszített - és vissza is kapta azokat. Kína azt mondta: nem egyenrangú partnerek kötötték ezeket a szerzõdéseket, õ ugyanis kényszer alatt tette. Mégis, egy önrendelkezési jogot kivívni nem lehet egy parlamenti beadvánnyal, egy petícióval! Faktumot teremteni nehezebb

azoknak, akik ki akarják harcolni az önrendelkezési jogot. De már mondtam, amikor egymillió ember az utcára ment Lipcsében, Ukrajnában, Kijevben, õk voltak a hatalom. Kedves barátaim! A Kárpát-medencében mi vagyunk a nép! Csak meg kell fogalmazni a jogokat, követelni kell, majd asztalhoz ülni. Az asztalra kell tenni a követeléseket és nem szabad túl szerénynek lenni! Végül hadd meséljem el egyik legnagyobb élményem ezen a téren. Több nemzetiséget képviseltem. A krimi-tatárokat is, akiknek nagyon kegyetlen sorsuk volt Sztálin uralma alatt. Deportálták õket Kazahsztánba, Üzbegisztánba. Nem is tudják a fiatalok a krimi-tatár nyelvet, oroszul beszélnek egymással. 1989 után kezdtek visszatérni a Krimi félszigetre, és építkezésbe fogtak. Ott voltam 10 napig. A sziklákba építkeztek, iskolákat építettek, tanították a nyelvet. Borzasztó volt látni, hogy mindent, ami az övék volt, az oroszok megsemmisítettek, az egész kultúrájukat. Ahol a Khánnak a szent emlékmûve volt, oda egy diliházat építettek, ahol ma is vad õrültek vannak; oda, ahol a szent síremlék volt, egy vécét csináltak. Borzasztó volt ott lenni és

László Boglár kormányszóvivõ a Malév privatizációja kapcsán felajánlotta a Fidesznek, hogy akár 1 forintért is elvihetik a céget. Mivel a polgári pártnak nem kell a nemzeti légitársaság, a Jobbik Magyarországért Mozgalom kész akár 100%-kal többet, azaz 2 Ft-ot is adni azért, hogy ne kerüljön idegen kézbe a nemzeti tulajdonnak ez a meghatározó része. A Jobbik felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: nyilatkozzon arról, elfogadja e a nemzeti párt vásárlási ajánlatát, vagy csak váltópártjának, a Fidesznek adatik meg az a lehetõség, hogy 1 forintért megszerezze a Malévet! A Jobbik meg van gyõzõdve arról, hogy a nemzeti légitársaság a jelenlegi, megfelelõ vezetéssel nyereségessé válik, hiszen az egyik legdinamikusabban fejlõdõ közlekedési ágazat a repülés. Álságos az SZDSZ és Kóka János álláspontja, mely szerint azért kell eladni a Malévet, mert az adófizetõk pénzét viszi el. Ilyen alapon ugyanis meg kellene szüntetni a pártok állami támogatását, vagy még inkább a túlburjánzó, minisztériumi apparátusokat, és fel kellene oszlatni ezt a feleslegesen nagy létszámú parlamentet. A felsoroltak közül leginkább a Malév támogatása fogadható el. Metes György, a Jobbik Közlekedési Kabinet elnöke

Tisztelt Honfitársaim! Ha a MALÉV tiszta ráfizetés, akkor ki az a marha, aki megveszi? Valami mazohista kapitalista, aki így akarja tönkreteni magát, mert már egy pisztolyra sem telik neki, hogy az íróasztalánál fõbe lõje magát? Egyébként ez a mi vezetõink igazi szegénységi bizonyítványa. Mondhatnám, hogy önkritikája. Minden pályázó tud pénzt csinálni a Malévbõl, egyedül ez a kuka (Kóka), liberobolsevik banda olyan szellemi fogyatékkal élõ, hogy csak az adófizetõk pénzébõl tudja életben tartani. Miért higyjem azt, hogy az országot jobban irányítják? Elhiszik, hogy az a tudatlan csürhe, amely egy vállalatot nem képes irányítani, képes arra, hogy egy országot vezessen? Piaget, az ismert francia pszichológus mondta, hogy addig nem engedne két embert összeházasodni, amig az érettségüket nem bi30

mindezt látni. Az ott töltött idõ alatt beszéltem velük, nagyon mûvelt nép. Kérdeztem: milyen autonómiaformát akarnak? A válasz: „Autonómiát? Nem, mi nem akarunk autonómiát! Ez a mi földünk, mi fogunk autonómiát adni másoknak!“ Amikor ott voltam 200.000 krími tatár volt ott, most kb. 300.000 van. Azért mondtam ezt el, mert ilyen beállítottság szükséges, ha el akarunk érni valamit. Ez ad erõt és kilátásokat. Ezt az erõt önöknek is kívánom. Bízom önökben, bízom az erdélyi magyarságban, hogy nem marad az utolsó gyarmat, nem lesz az utolsó nép, aki nem kapja meg az autonómiát. Ehhez szükséges: munka, munka, munka. Ugyanúgy az osztrák külügyminiszter mondta: nagyon el volt keseredve, amikor látta, hogy az ENSZ-nél senki sem támogatta a dél-tiroli autonómiát. De így folytatta: ettõl a naptól dolgozni kezdtek, éjjel-nappal. Ilyen értelemben kívánom önöknek a szükséges erõt, a szükséges hitet. Isten áldja az erdélyi magyarságot! Lejegyezte: Csata Orsolya, Objektív Televízió Szerkesztette: Bagoly Zsolt, Erdélyi Napló

zonyították be azzal, hogy képesek felnevelni egy kutyakölyköt. Én meg elhigyjem, hogy ezek tudnak országot vezetni, mikor egy MALÉV-et nem képesek üzemeltetni? „Az állam rossz gazda!“mondják. Igaz! Egy Gyurcsány vezette állam esetében ez vitán felül áll. Tehát az országnak most rossz a gazdája. Ezért javaslom számukra Magyarország privatizálását. En bloc. Szõröstûl, bõröstûl! Legyen Magyarország a világ elsõ privatizált országa. Igen, törjünk az élre! Merjünk kicsik lenni! Legyünk a „cutting edge“, vagy még inkább, a „sticking point“ lenni a „globalizmus frontján“! (Hajdanán úgy mondták, hogy a „béke frontján".) A pont ugyanis az a geometriai alakzat, amelynek minden dimenziója nulla. Ez Magyarország négypárti jövõje. „Egy nagy cél érdekében tör elõre ifjú (kiszes, fideszes) seregünk!“ (Ezt énekelni kell - ha valaki olyan mûveletlen, hogy még ezt sem tudja!) Ami még gondot okoz nekem, hogy a fidesz nagy közgazdái, Járay, Matolcsy, Varga, (különösen Matolcsy, a Gyógyító és gyógyuló Magyarország" c. halhatatlan írásmû szerzõje) miért nem tud összeadni fejenként 33,3333... fillért, hogy megvegyék a MALÉV-ot? Ennyire nem értenek a vállalat irányításhoz? Ha pedig nincsen pénzük, nyugdíjas létemre adok nekik ajándékba egy egész, kerek, szinesfémbõl készült forintot. Mivel az ajándék és borravaló után adót kell fizetni, a bõkezû ajándékom utáni adófizetési kötelezettség kiegyenlítését is vállalom. Sõt, az általam a helyettük kifizetett, és ezért ajándéknak minõsülõ adótétel utáni járó adó, sõt az ajándékba adott adó ajándékba adott adója után járó ajándékba adott adó adója utáni ... így tovább a végtelenségig ... kifizetését is vállalom. Mit szólnak a szupernagylelkûségemhez? Isten óvja a négypárttól (nagy csapástól!) mi magyar hazánkat! (Arany után, de nem szabadon, hanem liberobolsevik rabságban.) Dohán Mihály

jó ha figyelünk

Látjátok feleim szem,tekkel Für Lajos, az Antall kormány egykori hadügyére, közel egy évtizedes hallgatás után 2003-ban lépett újra a „rivalda fénybe“, hogy a közvélemény elõtt értékelje az Antall kormány tevékenységét. A barátságos fogadtatástól felbátorodva (emlékezzünk a HM témát kevésbé ismerõ Bencsik András és Lovas István ömlengéseire), az írott és elektronikus médiákban újabb-és újabb repetával kínálja olvasóit vagy hallgatóságát, bátorítván a jövõ (2006-os), várhatóan jobboldali kormányát, hogy „irgalmatlanul“ seperje ki azt a „szennyet“ és „mocskot (Sic!)“, amelyre nekik nem volt sem seprõjük, sem sepregetõjük. Legutóbb, a NEMZETÕR hasábjain olvasható Franka Tibor Für Lajossal készített interjúja, amelyben az ex-honvédelmi miniszter,- szinte szó szerint megismétli azokat a „tételeket“, amelyeket Kubinyi Ferenc a „FEKETE LEXIKON“ Beköszöntõjében, valamint Utószavában papírra vetett 1994-ben(!) (Malomfalvi Kiadó, Miskolc). A szimpatikusnak tûnõ szöveggel, Für Lajos önmagát is (óvatosan) ostorozva, hibaként állítja be - mégpedig (fõként) az Antall kormány hibájaként -, hogy anno dacumál, nem hajtották végre a „köztisztogatást“ (Sic!), nem feledkezve el az Orbán kormányról sem, amiért „elmulasztotta a kommunizmus személyi kérdéseinek tisztázását“. Arról semmit sem szól a fáma, hogy milyen tapasztalatok vagy tanácsok átadásával segítette Szabó Jánost Für Lajos, az általa elszenvedett buktatók elkerülése érdekében, bár Szabónak is megvolt az a visszataszító vonása, hogy röpke néhány hét alatt Napóleonnak képzelte magát, és senkire sem hallgatott, de az is igaz, hogy négy év alatt semmilyen említésre méltó (maradandó) munkát nem végzett. Für meakulpázásba beépített szaltó mortále „fordulatból“ pedig kitûnik, hogy Antall József „trónraemelése“,- a korabeli szellemi élet „csúcsainak“ számító Csurka Istvánnak és Csoóri Sándornak köszönhetõ, amibõl csak a gyengeelméjûeknek nem jut eszébe az a Pontius Pilátusnak tulajdonított mondás, miszerint: „Én mosom kezeimet.“. Valójában Csurka „népszerû“ író volt, és Csoóri neve sem volt ismeretlen az irodalmat és verseket kedvelõk táborában, de a politikához vagy a szervezéshez annyit értettek, mint a mélytengeri horgászathoz, viszont a populáris fellépés nem volt idegen számukra, és a „hurrá“-optimizmus sem hiányzott belõlük. Csurka levizsgázott, mint pártelnök, Csoóri pedig az MVSZ elnökeként csupán a jó ha figyelünk

sétahajókra és az ötcsillagos szállodákba szervezett méregdrága „nosztalgia“ összejövetelekkel volt képes (úgy-ahogy) összehozni a külhoni magyarság vezetõit. Törvényszerû volt tehát, az ilyen „súgók“ által javasolt kormányfõ kormányának látványos (!) és gyors bukása. Nehéz megmondani, hogy ki volt a „leggyengébb láncszem“ a kormányban, de Für Lajos lehetett volna a legerõsebb, ha nem fertõzte volna meg a Czinege-féle kór, az önteltség, az elbizakodottság vagy a hatalmi mámor, és ha csipetnyit messzebb látott volna borvirágos orránál. Für Lajos meakulpázásában ugyanis nem az az érdekes, amirõl nyilatkozott, hanem az, amit elhallgatott (elfelejtett?), vagy még most sem képes megfelelõ módon értékelni. Tudniillik: az általa említett tisztogatás elmaradásában annyiban bûnösebb társainál, amennyiben õ „tálcán kapta“ a lehetõséget a könnyed, gyors, indokolt és alapos sepregetés végrehajtására, a markaiba helyezett honvédelmi tárca birtokában. Für Lajos például,- megkapta azt a SZÁMVEVÕSZÉK által összeállított vizsgálati anyagot, amelyben hiteles dokumentumok alapján (tételesen) kimutatták, hogy a HM egykori 11 vezetõ beosztású, piroscsíkos nadrágú generálisai mikor és milyen értékben lopták meg a dolgozó nép vagyonát. Für Lajos erre az okmányra azt nyilatkozta, hogy eltekint az eltulajdonított anyagok visszafizetésétõl, nehogy a baloldali sajtó tõkét kovácsoljon a felelõsségre vonás miatt! Mi több: továbbra is együtt dolgozott néhány olyan tábornokkal, aki érintve volt a vizsgálatban! Für Lajosnak „tálcán“ lett felkínálva Lapos tábornok korrupciós ügye, mégis egyedül „álltam a sarat“ Lapos ellen a bíróságon, semmilyen segítséget nem kaptam a HM (új-régi) vezetésétõl, miközben Lapos tábornok úgy járt be a HM-be, mint aktív korában, és elvtársai révén minden dokumentumhoz hozzájutott, ami elõlem zárva volt. Für Lajos nem csak a helyén hagyta a régi vezetõi bagázs számtalan tagját, hanem egyeseket új és magasabb beosztásokba tuszkolt! Az õ javaslatára nevezték ki Szabó Miklós vezérõrnagyot a Zrínyi Akadémia parancsnokává, bár személyesen figyelmeztettem honvédelmi miniszterünket, Szabó Miklós politikai tiszti múltjára. A vállát megrántva szó szerint a következõket mondta: „na és?“. Talán sokak számára ismerõs ez a két szavas, kurta és rendhagyó összetételû kérdõ mondatocska! Szabó Miklós azóta is a legmagasabb oktatási intézményünk veze-

tõje, sõt az MTA akadémikusi tagságát is megköszönheti (közvetve) a tisztogatást fordítva végrehajtott rendszerváltó kormány, elsõ honvédelmi miniszterének. Sorolhatnám még tovább Für Lajos „tisztogatási“ akcióját, de unalmas lenne az olvasók számára, talán még azt említeném meg, hogy az államtitkári helyrõl kiebrudalt Raffay Ernõt tették annak a Korsós Lászlónak a helyére, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum fõigazgatói székébe, aki a kormányváltást követõen visszaszambázott eredeti helyére, és Csárádi alezredessel fuzionálva (Copperfield Dávidot meghazudtolva) tüntették el a HM szigorúan õrzött, szigorúan titkos anyagokat tároló objektumából Horn Gyula személyi dossziéját, mint corpus delictit, amellyel bizonyítani lehetett volna Horn Gyula pufajkás szolgálatának kezdeti dátumát. No és mivel végzõdött az akció? Korsós ezredes dandártábornokká, Csárádi alezredes ezredessé avanzsált elõ, mi több: Keleti György személyesen vitte ki Csárádi munkahelyére az elõléptetési parancsot. No comment. Für Lajosnak és Kosáry Domokosnak 1992-ben elküldtem egy ügyiratot (mint a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minõsítõ Bizottságának /TMB/ tagja), amelyben kértem a Hadtudományi Szakbizottság (HSZB) újjáválasztását, mert az MDF ígéretéhez kapcsolódva „tisztogatni“ szerettem volna a testület berkeiben. Szinte „postafordultával“ mindketten válaszoltak (dokumentálható) és közölték velem, hogy „jelenleg nem aktuális ez a kérés (!)“. Néhány hét múlva Für Lajos egy udvarias hangú levélben megköszönte a TMB-ben végzett eredményes munkámat, majd egy hajdani pufajkás személyt neveztetett ki a TMB tagjává. 1994-ben (a kormányváltást követõen) aktuális lett (!) a HSZB újjáválasztása: 15 pufajkás került a testületbe, a HSZB elnökévé pedig azt a Mórocz Lajos generálist választották meg, aki 1956-ban harckocsijából lõtte a forradalmárokat és barikádjukat,- a Soroksári úton lévõ vasúti átjárónál. Für Lajos tehát „szerényen“ elhallgatta, hogy õ is „tisztogatott“ (volt ideje a felmentésemre), de talán érthetõ, hogy nem mindenki került a látószögébe. Az már csak hab a Für-féle tortán, hogy személyesen járt el Kubinyi Ferenc ügyében, és elzárkózott attól, hogy Kubinyi kutatást folytasson a honvédségi archív anyagokban, az elmúlt 40 esztendõ bûnöseinek felfedése érdekében. 31

Amikor a HM államtitkárának, Raffay Ernõnek jelentettem, hogy nagymennyiségû iratok tûnnek el az irattárakból, akkor azt a választ kaptam, hogy ez a tény semmi problémát nem jelent számára, mert az is bizonyítéknak számít, ha eltûnik valami. Talán felesleges megemlítenem, hogy ennek a derûs optimizmust sugárzó kijelentésnek semmilyen gyakorlati értéke nem volt, amelyet Horn Gyula személyi dossziéjának az eltûnése is igazol(hat). Für Lajos szerint „csúnya játék volt“, hogy Antall József elõször Pozsgainak, késõbb Csoórinak majd neki ígérte a köztársasági elnöki posztot, de végül is „Göncznek adta oda“ (Sic!). Für Lajos szerint, ezzel az erõ eszközét, a hadsereget átadták az ellenzéknek. Tanulmányt lehetne írni ennek az állításnak a blõdségérõl, beleértve a taxisblokádra és Göncz Árpádra utaló magyarázkodást is. A hadsereg sem ‘56-ban, sem ‘92-ben nem volt az erõ eszköze! Göncz Árpád semmit sem tehetett volna a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter ellenében. Semmit! Gõncz Árpád abba sem szólhatott bele, hogy milyen átrendezés vagy tisztogatás legyen a HM-ben vagy a seregben. A probléma az volt, hogy Für Lajos „hajbókolt“ a tábornokai elõtt, primitív nyilatkozataival „égette“ önmagát, nem hallgatott a tanácsadóira, még Takács Sándorra sem, akivel egykor nagyon jó barátságban volt, és aki számtalan esetben figyelmeztette azokra a veszélyekre, amelyek egy tapasztalatlan civil személyre leselkedtek azok részérõl, akik körülvették és alig várták, hogy hibát-hibára halmozzon. Für Lajos bölcsen hallgatott arról is, hogy 800 millió dollárért megvásároltatta azokat a MiG-29-es vadászgépeket, amelyekre sem akkor, sem azóta semmi szüksége sem volt a hadseregnek. Jó üzlet volt a szovjeteknek, valamint a hazai beszerzõknek. Túlzás nélkül állítható, hogy ócskavas lett belõlük. Személyesen figyelmeztettem Für Lajost, hogy milyen alapvetõ hibákkal rendelkezik ez a géptípus, és ne járuljon hozzá a beszerzésükhöz. Nem az indoklásokat nézte, hanem a javaslattevõk vállapjain lévõ csillagokat.

Für Lajosnak és Raffay Ernõnek számos anyagot készítettem arról, hogy a Magyar Honvédség Parancsnokságát (MHP) meg kell szüntetni, mert akadályozza a Magyar Honvédség és HM vezetési, illetve irányítási tevékenységét. Újságokban is megjelentettem olyan cikkeket, amelyekkel bizonyítottam, hogy az ablakon át kidobott pénz is több hasznot hoz, mint amit az MHP-re fordítanak. Für Lajos nemtörõdömségét jellemezte, hogy például a Deák Péter vezette (MSZP-s „magán“ kutató Kft) a HM objektumában tevékenykedett, annak irodáit, telefonvonalait és irodai berendezéseit használta, sõt - egy ideig - Kárpáti Ferenc fõtanácsadói is a HM-ben „dolgoztak“, irodai és titkárnõi segédlettel, HM telefonokkal és egyéb eszközökkel ellátva, beleértve Keleti György ex-szóvivõt is! Több mint tíz év kellett ahhoz, hogy az egymást váltó bölcs vezetõi garnitúra: (Für, Keleti, Szabó, Juhász és jól képzett társaik; Raffay, Fodor, Wachsler, Homoki, Mécs, Lányi, Iváncsik) véglegesen megszüntessék (beolvasszák a Vezérkarba) az MHP-t, amely több tízmilliárd (!) forintjába került az adófizetõknek! Minden hozam nélkül! Miközben a sereg létszáma tovább olvadt, az objektumait elkótyavetyélték, a dandártábornokok száma örvendetesen emelkedett, és a különféle „külsõsök“ (személyek és szervezetek) tisztességes (permanens) dotálásáról sem felejtkeztek el. Amit tehát Für Lajos elmulasztott, az nem csak a sepregetés elmaradása és hibának becézett kormánytevékenység volt, hanem a tisztességes rendszerváltásra szavazott polgárok szemérmetlen félrevezetése, a „padlóra került“ kádári-garnitúra megtámogatása, felbátorítása és bebetonozása! Ez nem hiba volt, hanem BÛN! Csupa nagy betûkkel. Für Lajos egyik legnagyobb BÛNE volt, hogy funkcionálásának utolsó hónapjaiban (1994 tavaszán) hoztak törvényt a második világháborúban hõsi halált halt honvédeink hozzátartozóinak megsegítésére, arcpirítóan megalázó összegrõl (30 000, azaz harmincezer forintról), amelyet nagyon sokan fel sem

tudtak venni, mert a végrehajtási utasítás számos nehezen beszerezhetõ okmány bemutatására kötelezte a jogosultakat. Für Lajosnak csak a bátorsága érdemel némi figyelmet, hogy a választópolgárok elé merészkedik, abban bízva, hogy a tájékozatlan, feledékeny vagy „lágyszívû“ emberek megsajnálják. Talán akkor lehetne (részben) hitelt adni Für Lajos szavainak, ha a négyéves minisztersége alatt elkövetett súlyos hibáinak beismerését az követné, hogy visszafizetné a felvett miniszteri fizetését, országgyûlési képviselõi járandóságát, és lemondana a miniszteri nyugdíjáról is, amely a parlament bölcs elõrelátásának (és figyelmességének) köszönhetõen az arany árához hasonlóan értékálló, vagyis: évenként korrigálják, a mindenkori miniszteri fizetést alapul véve. Tisztelt Olvasók! Ezt a lavinaszerû témát nem én indítottam útjára! De nem hallgathatok, mert itt valójában nem Für Lajosról, hanem Für Lajosok tömegérõl és ismeretlen nagyságrendû áldozataikról van szó! Az elmaradt valódi rendszerváltásról, a létminimum környékén tengõdõ milliókról, valamint a Kapolyi, Fekete, Gyurcsány, Berecz, Tocsik, Princz, Kulcsár, Straub-féle milliomosokról vagy milliárdosokról, akik a rendszerváltást követõ kormányok „hibájából“, az ellenõrzés lazaságából vagy a rossz törvények adta „kiskapuk“ kihasználásból markolhattak a közpénzbõl annyit, amennyit csak bírtak. Több tízezer bûnös mentesült Für Lajosék „hibájából“ a felelõsségre vonás alól, és mindezek a BÛNÖS MULASZTÁSOK nem oldhatók fel tíz év utáni „karakán“ beismeréssel, teli zsebbel, fogadkozással és egy jövendõbeli jobboldali kormány teendõjének megszabásával. Ilyen olcsón nem lehet megúszni a történteket, és nem lehet újabb népszerûségre szert tenni, a többszörösen becsapott emberek segítségével. Ez már újabb hibával (vagy bûnnel) terhelné meg Für Lajos és társai kifizetetlen számláját. Forrás: Prof. Dr. Bokor Imre

A hírTV információi szerint négy leforrázott szegfût adott át az erdélyi fiatalok nevében, a sajtó nyilvánossága elõtt a magyar országgyûlés szocialista elnökének egy erdélyi fiú Marosvásárhelyen. Szili Katalinon keresztül valójában az MSZP-nek üzent, amely a tavalyi népszavazási kampányban a kettõs állampolgárság elutasítására buzdította szavazóit. Az átadást Szili Katalin sajtótájékoztatójára idõzítette, így annak szemtanúi voltak az újságírók is. Az Országgyûlés elnöke nemhivatalos látogatásra érkezett a magyarlakta erdélyi városba. Ölvedi Zsolt, Marosvásárhely: „A négy szál szegfû azt jelképezte, hogy december 5-e óta az erdélyi magyar ifjúság számára az illetõ kormánypártok halottnak tekintendõk. Az, hogy ezek a szegfûk le voltak forrázva, azt kívánta jelképezni, ahogyan az erdélyi magyar ifjúság érezte magát a december 5.-ei népszavazás eredményének megismerése után.“ *** Szili Katalin úgy kommentálta a történteket, önmagáért beszél, ha egy nõ fonnyadt virágot kap. Forrás: Nemzeti Hírháló

32

jó ha figyelünk