Haynau táborc1urnagy'

HERMANN H/\YNAU

RÓBERT

TABORSZERN/\C,Y

Hermann Róbert

Haynau táborc1urnagy' 1849. július 21-én a pesti házfalakra egy újabb császári hirdetményt függesztettek ki. A lakosság az elmúlt napokban már hozzászokhatott ahhoz, hogy a nemrég bevonult cs. kir. katonák szemében pártállásra való tekintet nélkül lázadónak minősül, s hogy a katonai hatóságok még a lélegzetvételét is rendeletekkel szabályozzák. Az újabb hirdetmény azonban azt mutatta, hogy a cs. kir. fővezér, a magas termetű és szárnyas bajuszú Julius Jakob von Haynau cs. kir. táborszernagy az általánostól eljutott az egyediig, s az egész lakosságra vonatkozó fenyegetőzését immár csak a lakosság egyetlen csoportjára: az óbudai és pesti zsidó közösségre irányítja. A proklamáció szerint e közösség "ismételt gyalázatos és törvényellenes magaviseletet nemcsak általában, de különösen a lázadók nak törvényes Császár- és Királyuk ellen nyújtott kedvezmények által oly világosan tanúsított, miképp indítva érzem magamat azoknak ugyan megérdemlett büntetésükül, más községeknek pedig kellő óvatosságára, következő hadisarcot (requisitio) - katonai ruha- és más felszerelési neműkben egyenlő részletekben beszolgáltatandókban - kivettetni". Ezt követte a meglehetősen hosszadalmas, s az érintettek számára elrémítő felsorolás: 40 OOO gyalogsági köpeny, 8000 lovassági köpeny, 40 OOO gyalogsági nadrág, 16 OOO kék és 8000 zöld lovassági nadrág, 12 OOO lovassági félnadrág, 60 OOO pár német cipő, 20 OOO magyar bakancs, 15 OOO pár félcsizma, 60-60 OOO darab ing és gatya, 20 OOO nyakravaló, 16 OOO nyakkendő, 16.000 rőf hamuszín posztó, 30 OOO rőf fehér posztó, 800 mázsa talpbőr, 400 mázsa felbőr, 300 mázsa talpbélés. A mennyiségnél már csak a határidő volt döbbenetesebb: 14 nap. Ha a zsidó közösségek a határidőt nem telje-

sítenék, minden elmaradt tétel után 500 pengőforintot kötelesek naponta befizetni ezüsthúszasokban; ha pedig újabb 14 nap alatt sem történne meg a szállítás, ismét 500-500 forintokat kell fizetniük naponta az illető községeknek. Az már kimondottan csekélységnek tetszett, hogy a két zsidó közösségnek négy nap alatt a cs. kir. szanitéczászlóaljnak 100 lovat, 32 pár lószerszámot, 196 lóhámot és 55 nyerget kellett átadnia - természetesen térítés nélkül. 2 A táborszernagy azonban nem elégedett meg az óbudai és pesti zsidóság megsarcolásával. Hasonló, még ha mennyiségét tekintve kisebb hadisarccal sújtotta Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Irsa, Szeged, Szabadka, Arad és Lugos zsidó községeit is. A zsidó községekre kivetett hadisarc ból a Magyarországon harcoló cs. kir. hadsereg legalább egyharmadát fel lehetett volna ruházni - ha végül befolyik. 3 A cs. kir. hadvezérek korábban sem fukarkodtak a magyarországi zsidóság címére adresszált fenyegetésekkel. Alfred zu Windisch-Gratz herceg, tábornagy 1849. február ll-én a budai és pesti, "s kiváltképpen az óbudai" zsidókat figyelmeztette, "hogy minden akármi néven nevezendő, a fölségsértő Kossuthtal s az úgynevezett Honvédelmi Bizottmánnyal és a pártütő országgyűléssel egyetértéstől őrizked­ jenek", mert őhercegségének biztos tudomására esett, "hogy a pártütők által többnyire éppen az izraeliták használtatják magokat kémekül és szállítókul, valamint a hamis és balhíreket terjeszteni is igen igyekeznek, hogy ezáltal félelmet és bizonytalanságot gerjesszenek". Ezért minden, az említett vétekben elmarasztalt zsidóért községe 20 OOO pengő forint bírságot tartozik fizetni. 4

HERMANN HAYt\IAU

TABORSZtRJ-JAGY

Rövidesen azonban a derék izraelitáknak nem kellett "hamis és balhíreket" terjeszteniük, mert őhercegsége csapataival a "lázadó hordák" elől a fővárosba szorult, s április közepén kénytelen volt megválni főparancsnoki megbízatásától is. Utódjának, Ludwig Welden báró, lláborszernagynak pedig kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy a fentebb említett pénzügyi manőver részleteivel foglalatoskodjon, mert a cs. kir. f6sereggel együtt kénytelen volt kiüríteni a fővárost, s visszavonulni a nyugati határszél felé. Az ő utódjia, Haynau táborszernagy azonban már aktiv fellépésének kezdetén megmutatta, hogy nem kegyelmez a lázadóknak. Alighogy fő serege június 28-án bevette Győrt, másnap, június 29-én a cs. kir. főhadparancsnokság rögtönítélettel kivégeztette W oititz Adolf 21 éves győri zsidó fiatalembert és az aradi születésű 37 éves Szwelka Rotiast, akiket azzal vádolt, hogy egy cs. kir. század katonáit átállás ra akarták csábítani, s emellett őket "lehangolni és bátortalanítani szándékozván, hamis és felingerlő beszédeket tartottak". Az eseményről csak a haditörvényszéki ítélet végrehajtását tudató nyomtatványt ismerjük, magyar leírásról nem tudunk. Mindenesetre Goldmark Károly visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a cs. kir. csapatok bevonulása után félreértés folytán őt is majdnem kivégezték. Elképzelhető, hogy a két kevéssé ismert vértanú is a cs. kir. katonaság hisztérikus gyanakvás ának áldozata lett. 5 Haynau Július l-jén Győrben kiadott, a haditörvényszéki eljárás ok szabályait tudtul adó kiáltványában pedig külön kitért azokr.:t a zsidó községekre, "melyek tagjai a pártütő kormány által elkobzott valamely jószágot magokévá tesznek", s azzal fenyegette őket, hogy a jószág visszaszolgáltatásán kívül "érzékeny pénzbeli büntetés" is éri őket. "Ilyetén büntetéssel fenyíttetik a zsid6község azon esetben is, ha tagjai a pártütőknek kémekül szolgáltak, vagy azok ügyét bármiképp előmozdították."6 De ki is volt ez a Haynau, aki ilyen szigorú inA két mésdros. Olasz SÚlllyra;z

RÓBERT

tézkedésekkel írta be magát a magyar történelembe? Ki volt ez a Haynau, akit olaszországi szereplése nyomán a nemzetközi közvélemény csak bresciai hiénaként emlegetett, s akinek neve Magyarországon 1849 után egyet jelentett a hóhéréval? Ki volt ez a Haynau, akit Jókai Az új!iiLde.lúr lapjain használt modellként, s aki a legenda szerint egyetlen nap alatt több száz halálos ítéletet látott el kegyelmi záradékkal, amikor megtudta, hogy elmozdították főparancsnoki és kormányzói beosztásából? És miért volt ilyen kemény a magyarországi zsidókkal?

A JzárlTlllZÓ.J éJ a gyermeldcor Julius Heinrich Friedrich Ludwig von Haynau 1786. október 14-én született Kasselban, IX. Vilmos hessen··kasseli tartományi gróf és Rosa (Rebecca) Wilhelmine Dorothea Ritter gyermekeként. Egyes források szerint az apa és az anya morganatikus (rangon aluli) házasságot is kötöttek. Az anya 1764ben látt.a meg a napvilágot. Nem tudni pontosan, mikor találkozott először Vilmos tartományi gróffal, de 1779-1786 között hét gyermeke született tőle, öt fiú és két leány. A gyerekek közül a legfiatalabb Julius volt. A zsidó származású anyán kívül Vilmosnak még legalább két szeretője volt: egyiküktől huszonkét, a másiktól három gyermeke született. Vilmos a Rosa Rittertől született gyermekei mindegyikét elismerte, s ezek szintén báró címet kaptak, von Haynau predikátummal. Julius Haynau 180I-ben lépett katonai pályára, az 1805. évi katasztrofális eredménnyel járó hadjáratban Nördlingennél megsebesült, s fogságba esett. Egy sebesültszállítmánnyal Auxere··be szállították. Útközben magával Napóleonnal is találkozott, s francia nyelvtudásának köszönhetően néhány szót is váltott a nagy ellenféllel. A beszélgetés igen mély benyomást gyakorolt az ifjú tisztre. Az al:lsterlitzi csatát követő párizsi béke után a franciák hazaengedték a hadifoglyokat, köztük Haynaut is. Eddigi helytállása jutalmául 1806. július 18án I. Ferenc a szintén csehországi kiegészítésű 35. (Argentau) gyalogezred alszázadosává nevezte ki. 1808. október ll-én feleségül vette Theresia Weber von Treuenfels, Johann weber von Treuenfels leányát. A házasságból még abban az évben (!) leányuk született, akit Chlotilde-nek kereszteltek. Röviddel az újabb, 1809. évi háború kitörése előtt Haynau megkapta a századosi rangot. Az 1809. évi

HERMANN HAYNAU

ROBLRT

TÁBORSZERNAC,Y

hadjárat döntő összecsapásában, a július 4-5-i wagrami csatában amellén súlyosan megsebesült. 1813. augusztus 19-én megkapta őrnagyi kinevezését, s egyben megbízták, hogy volt hadifoglyokból egy könnyű zászlóaljat szervezzen. Az "első német könnyűzászlóalj" az 1814. évi, Napóleon elleni hadjáratban Bubna gróf, altábornagy könnyűha­ dosztályában harcolt, 1815-ben pedig a felső-raj­ nai hadsereg I. hadtestében, Lederer altábornagy hadosztályában indult a franciák ellen. 1815. július 2-án Montbelliard bevételénél kitüntette magát, s tábornoka a legnagyobb dicséretre méltónak mondta hadijelentésében. A háború végeztével a hadsereg redukciója során Haynau zászlóalját feloszlatták. Miután előljáróival szinte mindenütt konfliktus ba került, meglehető­ sen gyakran helyezték át egyik alakulattól a másikhoz. 1823-ban alezredessé nevezték ki. 1830. április l-jén kinevezték Lembergbe a galíciai kiegészítésű 30. (Nugent) gyalogezred ezredesévé. 1835-ig ennél az ezrednél, Olmützben, majd Teschenben szolgált. 1835. május 29-én vezérőrnaggyá léptették elő, s Milánóba helyezték át. Itt a cs. kir. hadsereg legtehetségesebb tábornoka, Joseph Radetzky tábornagy parancsnoksága alá került. Haynau nem az újítások embere volt, ezért meglehetősen makacsul szembeszállt Radetzky ilyen törekvéseivel. Egy dandárgyakorlat alkalmával Radetzky Haynaura bízta a vezényletet, aki természetesen a régi szabályzat szerint igyekezett megoldani feladatát, azonban tökéletes kudarcot szenvedett, s kénytelen volt belátni, hogy a Radetzky által módosított szabályzat sokkal jobb. Efölött Radetzky "gyermeki örömöt" érzett. A kezdeti jó egyetértést csupán az zavarta, hogy Haynau ismét összeveszett egyik elöljárójával. Radetzky azonban továbbra is jó véleménnyel volt róla, így Haynau 1844. október 30-án megkapta altábornagyi kinevezését, s egyben a grazi hadosztály parancsnokságával bízták meg. 1845. június 6-án I. Ferdinánd császár a galíciai kiegészítésű 57. gyalogezred ezredtulajdonosságát adományozta neki. Ez évben kiállított minősítése szerint erős testalkatú, igen egészséges és mindenféle hadi szolgálatra alkalmas. Katonailag művelt, igen sok szakismerettel rendelkezik, és szorgalmas, nem elfogult. Megvan minden tulajdonsága ahhoz, hogy háborúban vagy békében egy nagyobb hadseregrészt megfelelően vezényeljen, amiként jelenlegi hadosztályát is Nugent megelégedésére irányítja. A főhad-

parancsnok helyettesítésére mint az egyik legfiatalabb altábornagy nem egészen megfelelő. A következő évben írott jellemzés ezt azzal egészíti ki, hogy a tisztán taktikai gyakorlatokban és a részletek intézésében jobb, mint a terepgyakorlatokban és a diszpozíciók kiadásában. Igen alkalmas arra, hogy a gazdasági visszaéléseket feltárja és megállítsa. U gyanakkor összeférhetetlen természete miatt nehéz megállapítani, hogy magasabb beosztásban hogyan viselkedne, erős egyénisége mindenben elfogódottság, aggodalom és tekintet nélküli módon tükröződik, s így önálló állásban sok jót vagy sok rosszat tehetne, azonban az utóbbi esetben eléggé nyilvánvaló módon. Ezért a leghasznosabb az lenne, ha olyan állásba helyeznék, ahol nagy hatalommal bír, de erős ellenőrzés alatt áll. 7 1847-ben Magyarországra, Temesvárra helyezték, ahol a bánsági főhadparancsnokság temesvári hadosztályát vette át. Ez év nyarán maláriában megbetegedett, s parancsnoka, Ludwig Piret altábornagy háromhetes szabadsággal a bányavidéki Bogsánra küldte, hogy gyógyuljon fel végett, ahonnan szeptember 14-én csupán kevéssé megerősödve tért vissza. 8 Piret ez év november 15-én írott viseleti jegyzéke szerint a betegség nagyon megviselte Haynaut. 61 éves, de inkább jó karban lévő hetvenesnek látszik, s jelenleg csupán kevéssé alkalmas a szolgálatra. "Mint már korábban is tudtam, ez a tábornok ugyan alaposan ismeri a szolgálatot, de dicsőségét keresi a szabályok kihegyezésében azért, hogy olyan egyének ellen, akik neki nem tetszenek, vádpontokat találhasson, hogy ezeket kiszámított gyűlölséggel gyötörhesse vagy üldözhesse, vagy ha lehetséges, megbuktathassa. Egyébiránt a katonai tudományban nagy rátermettséggel és szolid ismeretekkel bír, azonban igen szenvedélyes, s a katonai tisztességet majdnem sértő fösvénység jellemezi, olyannyira, hogy mindeddig egyetlen lovat sem tart. Kérdéses, vajon visszamaradt gyengeségéből felépül-e annyira, hogy ismét alkalmas legyen harctéri szolgálatra, azonban erkölcsi tulajdonságai miatt mindenki azt szeretné, ha eltávolítanák, mert senki sem szeret érintkezni vele; talán legjobb volna nyugalomba helyezni".9 A jellemzés nem túl hízelgő, s Haynau alaptermészetének fő vonásaira mutat. Az alárendeltek "gyötrése" az önmagával szemben is kíméletlen katona túlzó elvárásainak következménye másokkal szemben. A korábban jó gazdaként jellemzett Haynau

I·'ERMANN HAY~IAU

RÓBERT

TÁBORSZERNAGY

immár fösvénynek mutatkozott, ami remek tulajdonság egy hadsereg élén, de békeidőben, amikor a tábornokok bizonyos reprezentációs kötelezettségekkel is rendelkeztek, valóban sérthette az elöljárók érzékenységét. Haynau számára, aki - annyi más társához hasonlóan - az uralkodó feltétlen tiszteletét és a birodalom egységét tartotta a hadsereg által képviselt legfőbb értékeknek, valóságos sokk lehetett, amikor Bécsben 1848. március 13-án kitört a forradalom, majd Magyarország 1848 áprilisában alkotmányt kapott. Batthyány határozott fellépésének köszönhetően, május 7-én az uralkodó királyi kéziratban a négy magyarországi főhadparancsnokságot, a budait (Nlagyarország), a temesvárit (Bánság), a péterváradit (Szlavónia és Szerémség) és a zágrábit (Horvátország) a Batthyány-kormány rendelkezései alá rendelte. A nagyszebenit (Erdély) csak június lO-én utasította a magyar kormányzat rendeleteinek teljesítésére. E hatóságok engedelmessége azonban igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Vezetőik az uralkodó iránti feltétlen hűség és a birodalmi egység gondolatának jegyében nőttek fel. A rendelkezésük alá tartozó csapatok többsége idegen lévén, ezeket sem fűtötte valami túlzott lelkesedés a birodalom egységét _. szerintük - veszélyeztető magyar politikusok iránt. Nem volt ez másként Temesvárott sem. Ahogy Asserman Ferenc írja visszaemlékezésében: " ... annyi bizonyos, hogy szabadelvűsé­ get, alkotmányos vagy éppen nemzeti irányú érzületet akkor a temesvári generalitásra egyáltalában nem lehetett ráfogni." Maga Haynau ,,1848 kora tavaszán a napi renden állott politikai eseményekről szólva, így kiáltott föl: »adjon csak ő felsége nekem néhány ezredet, majd ránc ba szedem én a magyarokat«. És csak ilyformán gondolkozhatott a hadsereg iskolájában megőszült, s ugyanazon légkörben élő többi tábornok is."IO Haynau ellenszenve aztán sajátos összeütközéshez vezetett. 1848. március 31-én Haynau az éppen szolgálatot teljesítő Damjanich János, a 61. (Rukavina) gyalogezred szerb származású századosa és több más tiszt előtt elkezdte szidni a magyarokat, Kossuth-kutyálmak, bitangoknak, betyároknak és kutyanépségnek titulálva őket. A tisztek egyike sem mert megszólalni, azonban Damjanich - aki származása ellenére borzasztóan lelkes magyar volt egyszer csak megszólalt: "Tábornok úr] én magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben

gyalázza nemzetemet és annak legjobb fiait]" Haynau meghökkent, majd gúnyosan így szólt: "Nos, hát ön mióta lett magyar?]" "Azóta, tábornok úr, amióta föl tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak, bármily állásban legyen is, törvényes jogait védelmezni." Haynau sarkon fordult, s Damjanich már másnap utasítást kapott, hogy induljon el ezrede Itáliában harcoló zászlóaljához. Az eset komoly visszhangot keltett. A hivatalba lépő Batthyány-kormány követelte az osztrák kormánytól visszavezénylését. A temesvári f6hadparancsnokság kénytelen volt igazoló iratot írni Haynau ténykedéséről, s májusban Haynau háromhavi szabadsággal elhagyta Temesvárt. " ... rem.élem, vissza sem jön" - írta róla a Délvidék királyi biztosa, Vukovics Sebő. Az éi visszaemlékezései szerint "a főhadi kormányszék a Haynau ellen elébe terjesztett panaszokra azzal szokott válaszolni, miképpen azon tábornok hóbortossága közönségesen tudva van, s szájaskodásai megvetést érdemelnek. Senki sem sejtette akkor, hogy ez utált egyén,. egy év múlva a császár fővezére, s Magyarország hóhéra leend."11

Eltávolítása után Temesvárról Haynau gyakorlatilag beosztás nélkül maradt, s ezért - tettvágytól hajtan·a - elhatározta, hogy átveszi ezrede parancsnokságát. Az 57. gyalogezred ekkor más alakulatokkal együtt Görz környékén állomásozott, s a Laval Nugent gróf, táborszernagy vezette tartalék hadtestbe osztották. E tartalék hadtest célja az volt, hogy a Lombardiában és Venetóban súlyos harcokat vívó Radetzky hadseregét támogassa. Május 7-én - azon a napon, amikor V. Ferdinánd a magyarországi főhadparancsnokságokat a magyar kormány alá rendelte - Haynau írásban is kérte Latour hadügyminisztert, hogy saját ezrede élén harcolhasson az észak-itáliai hadműveletek­ ben. Latour ugyan örömét fejezte ki Haynaunak igazi katonai érzelmeiért, derék katonai szelleméért, de kijelentette, hogy a jelen ,körülmények közepette nem teljesítheti a kérést. Igy aztán Haynau a válasz megérkezése után visszatért Grazba, s elhatározta, hogy kéri nyugalmaztatását. S itt persze érdemes feltenni a történetietlen kérdést: mi lett volna, ha ... ? Mi lett volna, ha Haynaut valóban

HERMANN HAYNAU

RÓBERT

TÁBORSZERNAGY

nyugalmaz zák, mint ahogy Piret altábornagy ezt már tanácsolta ? Vajon akkor is ilyen véres leszámolással végződik a magyar szabadságharc 1849-ben? Vagy inkább vigasztaljuk magunkat azzal: a császári kormányzat megtalálta volna a megfelelő embert a hóhérmunkára? Nem tudni. De az tény, hogy Haynau sértetten hagyta el Magyarországot, s ez a sértettség 1849 nyarától kezdve jó néhány ember életébe került. 12 Itáliában Radetzky Verona katonai parancsnokává nevezte ki. A hadjárat döntő csatája július 23-25-én, Custozza környékén zajlott le. Az első napon Radetzky visszaverte a piemontiak támadását, másnap azonban a Simbschen-dandárt katasztrofális vereség érte. A harmadik napon dőlt el, ki lesz a győztes. Közben Haynau azt a parancsot kapta, hogy egyik dandárát küldje Castelnuovóba. Amikor azonban arról értesült, hogy a Simbschen-dandárt milyen katasztrófa érte, 25-én e dandárt a cs. kir. II. hadtest megerősítésére Sommacampagnára küldte. Ez idő­ ben érkezett, s így a II. hadtest megverte és Goito felé űzte a szárd csapatokat. Radetzky külön levélben köszönte meg Haynaunak a csapatokat. "Ezen energikus intézkedésekből egy igazi katona tulajdonaira ismerek, amilyennek Méltóságodat mindenki jellemzi" - írta. Haynau e tettéért megkapta a Katonai Mária Terézia Rend parancsnoki keresztjét. Ezután minden ment, mint a karikacsapás. Radetzky csapatainak újabb győzelmei után augusztus 9én Károly Albert piemonti uralkodó fegyverszünetet kötött. Az októberi bécsi forradalom után újabb nyugtalanság tört ki Bergamo és Como környékén, de Haynau energikus fellépésével helyreállította a nyugalmat. Ezt követően 1849 január 17-én a Velencét ostromzár alatt tartó II. tartalék hadtest parancsnokságát bízták rá. Februárban ő verte le a ferrarai, áprilisban bresciai forradalmi megmozdulásokat. A keménykezű rendcsinálás Európa-szerte rossz hírbe keverte Haynaut. Mivel állítólag nemesasszonyokat is megvesszőztetett, a nemzetközi közvélemény hamarosan csak mint bresciai hiénát emlegette. Az energikus fellépés azonban Haynau elöljáróinak, köztük az öreg Radetzkynak helyeslésével találkozott, aki Haynaunak írott levelében elégedettségét fejezte ki mind a gyors cselekvésért, mind pedig teljes egyetértéséről biztosította őt a szigorú megtorlással kapcsolatban.

Itáliában tehát teljessé vált az osztrák győzelem: a cs. kir. hadseregnek Piemont legyőzése után már csak az ostromzár alá vett Velencével volt dolga, s a cs. kir. csapatok megkezdték a többi, észak- és közép-itáliai forradalmi mozgalom felszámolását is. Egészen másként alakult a helyzet Magyarországon, ahol a magyar hadsereg túlélte a téli, megalázó vereségeket és kínos visszavonulásokat, s 1849 februárjára közel 50 OOO főt sikerült összpontosítani a Tisza mögött. E hadsereg első ellentámadási kísérlete még kudarccal végződött, de március elején a cs. kir. fősereg végleg elveszítette a kezdeményezést. Március közepétől pedig csak magyar sikerekről érkeztek erősen kozmetikázott hírek a császári udvarba. Előbb Bem tábornok szabadította fel Erdély nagy részét, majd Perczel Mór csapatai tisztították meg a Bácskát, s Bemmel egyesülve a Bánságot a szerb fölkelőktől és cs. kir. szövetségeseiktől. Aprilis elején megkezdődött a Görgei vezette fősereg tavaszi hadjárata, amelynek végeztével a cs. kir. fősereg az ország nyugati határszélére szorult vissza. E hadjárat nem végződött ugyan a cs. kir. hadsereg teljes vereségével, ám a hadjárat során egy lovassági felderítés kivételével egyetlen ütközetet vagy csatát sem sikerült a cs. kir. fegyverek győzelmeként elkönyvelni, s ez bizony, az 1849 márciusi itáliai "százórás hadjárat" sikereit figyelembe véve, igen megaIázó volt. Alfred Windisch-Gratz herceg tábornagyot, az Itálián kívüli cs. kir. csapatok főparancsnokát Ferenc József már az első vereségek után leváltotta, s helyébe Ludwig Welden báró táborszernagyot, eddig Bécs katonai és polgári kormányzóját, majd Komárom ostromának irányítój át nevezte ki. Welden úgy érezhette magát, mint egy csődbiztos, akinek mentenie kell a menthetőt. A Windisch-Gratz, majd az őt helyettesítő JellaCÍé által szétdarabolt, egymástól több napi távolságra felállított hadtesteket összevonta, Budát megrakta helyőrséggel, Jellaciéot a délvidéki hadszíntérre küldte, s elrendelte Budapest kiürítését. Április végén - május elején pedig áldotta a sorsot, hogy viszonylag kis veszteséggel sikerült visszavonnia csapatait a Győr, Moson, Sopron és Pozsony megyék területére. Bécsben látták, hogy Welden igazából nem alkalmas komolyabb támadó hadműveletek vezetésére. Összefoglaló jelentései nagyobb kétségbeesésről tanúskodtak, mint az alárendelt parancsnokok részjelentései

1-,ERMA0JN Hf\ YI'1AU

TÁBORSZERNAGY

(és a tényleges helyzet) alapján ez indokolt lett volna. Május lO-én Ferenc József utasította Radetzkyt, hogy küldje Pozsonyba a főhadiszállásra Hwnaut Welden mellé adlátusul (főhadsegédül), mint "aki ismert körültekintése, szilárdl jelleme, kiterjedt szakértelme és egyéb ténykedései alapján teljes bizalmamat bírja".!') Haynau május 22-én meg is érkezett Pozsonyba, s Vielden néhány nap múlva közölte Felix Schwarzenberg herceggel, az osztrák miniszterelnökkel, hogy betegsége miatt kéri felmentését a fővezéri tiszt alól. Ferenc ,József jóváhagyta Welden kérését, s visszahelyezte őt korábbi kormányzói tisztébe. A kérdés az volt, ki legyen a fővezér? A választék nem volt túl széles. A nyugati határszélen állomásozó cs. kir. fősereg tábornokainak többsége a

Ferenc József és Haynall bevonul Győrbe.

1849.

RÓBERT

júni~ls ~8.

téli és tavaszi hadjáratban alaposan leszerepelt. Az egyetlen kivétel, Franz Schlik altábornagy is inkább volt ügyes hadtestparancsnok. mint magasabb katonai szemmértékkel rendelkező hadvezér. Kéznél volt viszont Haynau, akit Schwarzenberg május 30-án elő is terjesztett az uralkodónak. Indoklása a tábornoki kar magyarországi teljesítményének összegzését is magában foglalta. Eszerint Haynau azon kevés osztrák tábornok közé tartozik, aki valódi vezetői adottságokkal, magasabb katonai szemmértékkel és azon képességgel rendelkezik. hogy a legénységre lelkesítőleg hasson. Ezért javasolta Haynau fővezéri és ezzel együtt táborszerna-

gyi kinevezését. Az uralkodó még aznap jóváhagyta a javaslatot, s a fentiek mellett titkos tanácsossá is kinevezte a szárnyas bajuszú tábornokot. "Remélem, hogy az ön Itáliából ismert energikus és sikeres ténykedését hasonló buzgalommal működése új helyszínére is áthozza, s hogy ott a hadműveletek küszöbön álló újrakezdése alkalmával ugyanúgy zászlaimhoz csatolja a hadiszerencsét, mint az említett tartományban önnek oly sok alkalommal sikerült." Az új fővezér kiválasztását mindazonáltal merésznek mondhatjuk. Haynau igen hosszú katonai tapasztalattal rendelkezett, hiszen immár 48 éve szolgált a cs. kir. hadseregben, s a napóleoni és az itáliai forradalmi háborúkban egyaránt jó katonának bizonyult. Ám tapasztalatai eddig legfeljebb egy hadtest irányítására terjedtek ki, s erre is jóformán csak adminisztratív szempontból. A harctéren soha nem vezényelt néhány ezer főnél többet. Csak találgathatjuk, miért éppen reá esett a választás. Először is, Haynau professzionális katona volt, olyan személyiség, aki csak a hadsereghez és uralkodóboz kötődött, ellentétben például WindischGriitz··cel és J ellacié-csal, akik a politikai színpadán is fontos szerepet játszottak. Hayrlaut sajátos származás.a sem tette erre alkalmassá, viszont éppen e származás kezeskedett arról, hogy a frissen kinevezett táborszernagy meg akarja hálálni a reá áramló uralkodói kegyet. Ferenc József és kormánya joggal bízhatott abban, hogy a frissen kinevezett táborszernagy minden politikai jellegű utasításukat követni fogja. A kegyetlenségig határozott ember volt, ellentétben Windisch-Gratz-cel vagy Weldennel, akik kiáltványaikban fenyegették a "magyar pártütőket", de közben meglehet6sen engedékenyek voltale A harcmezőn önállóan cselekedni tudó katonaként viselkedett, mind Custozzánál, mind a bresciai felkelés leverése alkalmával. Összeférhetetlen és parancsnokiásra termett személyisége, kíméletlensége alárendeltjeivel szemben is alkalmassá tette a cs. kir. f'ősereg megbomlott rendjének helyreállít.ására. Windisch-Gratz utasításainak egy részét alárendeltjei rendre elkényelmeskedték, sőt, időnként testületileg jelentették be ellenvéleményüket. Haynauval ezt nem lehetett megtenni. Végül, közismert volt róla, hogy 1848. májusi távozása miatt haragszik a magyarokra, s várható volt, hogy a túlzotl: kímélettel vádolt Windisch-Griitz-cel ellentétben kemény kézzel fog rendet csinálni Magyarországon.

HERi\1/\0JN HAYNAU

ROBERT

TÁBORSZERN/\C,y

Haynau terve az volt, hogy a hadsereg nagy részét a Duna jobb partján összpontosítja, majd itt indul meg Komárom és a magyar főváros felé. A cs. kir. csapatok elhelyezését egyáltalán nem tartotta megfelelőnek, s az volt a legforróbb kívánsága, hogy a magyarok még legalább nyolc napig ne támadjanak. A legnagyobb gondot Komárom erődje jelentette számára, mivel ennek révén a magyar hadsereg a Duna mindkét partján hídfővel rendelkezett. Ezért határozta el, hogy nem egyszerre mindkét parton, csupán az egyiken indítja el seregét. Haynau dolgát megkönnyítette, hogy Görgei a Duna bal partján, a Vág mentén akart támadást indítani. Görgei szándéka ugyanis az volt, hogy ily módon kényszeríti a cs. kir. csapatokat a jobb part kiürítésére is, illetve hogy megakadályozza a cs. kir. és az orosz erők közötti kapcsolatfelvételt. Az első támadási kísérlet június 16-án, Zsigárdnál kudarccal végződött. Haynau június 19-én megkezdte csapatai teljes átcsoportosítását a jobb partra, s közben, június 20-21-én került sor Görgei újabb támadására Zsigárd, Pered és Királyrév térségében. A magyar hadtestek hiányos együttműködése miatt a cs. kir. tartalék hadtest és az orosz Panyutyin-hadosztály nemcsak visszaverte a támadást, hanem csaknem a elvágta a magyar csapatok visszavonulásának útját is. Ezután Görgei elhatározta, hogy Komáromnál összpontosítja erejét, s itt próbál meg döntő vereséget mérni Haynaura, még mielőtt az orosz fő­ erők beérkeznek. Az összpontosítás azonban lassan ment, mert a hiányos felderítési adatok, illetve a felvidéki magyar különítmények bevonása miatt a csapatok csak lassan hagyhatták el a Vág vonalát. Haynau ezúttal is gyorsabb volt. Június 26-án csaknem egész ereje, közel 66 OOO fő lendült támadásba a Rába-vonalon, s előbb a Kmety-hadosztályt űzte Pápa felé, majd június 28-án szívós küzdelemben Győr feladására kényszerítette Poeltenberg Ernő tábornok VII. hadtestét és a segítségére küldött csapatokat. A magyar csapatokat a csata végén maga Görgei vezette, s meggyőződhetett arról, hogy a cs. kir. csapatok sokat fejlődtek a tavasz óta. A csata hírét véve a magyar kormány elrendelte a komáromi összpontosítás helyett valamennyi hadsereg Tisza-Maros-szögi koncentrációját. Győr után Haynau folytatta előnyomulását, s július 2-án csapatai megkezdték Komárom Dunajobb parti sáncainak körbevételét. A kibontakozó csatában a Görgei vezette, alig 30 OOO főnyi magyar fősereg kis híján megsemmisítette Schlik hadtestét,

s Haynau nem először és nem utoljára lehetett hálás a Panyutyin-hadosztálynak beavatkozásáért. A csatában - amelyben maga Görgei is megsebesült - a magyarok mondhatták győztesnek magukat: visszavették a cs. kir. csapatok által efoglalt sáncokat, s kezükben maradt Oszőny község, amelyen át elvonulhattak Budapest felé. Azonban Görgei sebesülése miatt a levonulás elmaradt. Haynau viszont nem várt. Július 10-én Ramberg altábornagy III. hadtestét megindította Budapest felé, s ezen a napon a hadtest egy különítménye - az oroszokat megelőzve - be is vonult Budára. Július ll-én a magyarok újabb áttöréssel kísérleteztek. Ellentétben július 2-ával, ezúttal kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok: 40 OOO magyar harcolt 50 OOO orosz és osztrák ellen. A megfelelő együttműködés hiánya miatt azonban az áttörés nem sikerült, s Görgei július 12-13-án a Duna bal partján indult meg Vác és Pest felé. Haynau még várt néhány napot, majd július 16án maga is megkezdte az elvonulást Komárom alól. Egyelőre két hadtestet (28 OOO fő, 114 löveg) hagyott hátra Komárom alatt, azonban rövidesen ezek egyikét is magához vonta, s így Budapesten július 22-én mintegy 46 OOO ember és 284 löveg állt rendelkezésére az újabb hadműveletekhez. Ekkor már tudta, hogy Görgei Komáromból elvonult serege Vácnál orosz csapatokba ütközött, s hogy északnyugati irányba, a Felvidék felé kitért előlük, s hogy az orosz főerők is Görgei után indultak. Pesten jelentkezett Haynaunál Freitag altábornagy, Paszkevics főszállásmestere, a további hadműveletek egyeztetése céljából. Paszkevics kérte, hogy küldjön egy hadtestet Szolnokra, Görgei szemmel tartására, ha az a Tisza bal partjára kelne át. Haynau először udvariasan igent mondott, de aztán másképp döntött. Görgei elvonulása ugyanis lehetővé tette számára, hogy egymaga mérkőzzön meg a Szegednél összpontosított magyar főerőkkel. Az előnyomulás másik magyarázata az volt, hogy július 14-én Jellacié déli hadseregét súlyos vereség érte Kishegyesnél. Ferenc József, de Haynau is attól tartott, ha a bán nem kap gyorsan segítséget, a magyarok beveszik Titelt, s a Dunán túlra szorítják a horvát és szerb csapatok maradványait. Szintén aggasztotta őt a magyarok által ostromolt temesvári erőd sorsa. Haynau főserege július 21-24-én hagyta el Pestet, s három oszlopban közelítette meg a magyar fősereg állásait. Vezetése alatt a főoszlop a Pest-

HERMANN HAyr,Au

Kecskemét-Szeged útvonalon indult meg, a Schlik altábornagy vezette balszárnya Cegléd-Nagykő­ rös-Tiszaalpár--Szentes-Hódmezővásárhely-Makó vonalon nyomult előre. Végül a jobbszárny Ramberg altábornagy vezetésével a Soltvadkert-Kiskunh,alas-Szabadka útvonalon Törökkanizsa felé tartott. Haynau haditerve az volt, hogy balszárnya aMaroson, jobbszárnya pedig a Tiszán átkelve megkerüli a magyarok szegedi állásait, s így kényszeríti éíket a sáncrendszer kiürítésére. A támadást augusztus 4-re tűzte ki. Ez az előnyomulás azonban leheti5vé tette, hogy a központi állás eléínyeivel rendelkező magyar eréík akár Schlik, akár Haynau oszlopát megtámadva a többi oszlopot is megállásra bírják. J úlius 29-én a magyar kormány Dembiriskit nevezte ki a magyar fő sereg vezérévé. Dembiriskinek azonban esze ágában sem volt megütközni Haynauval. Augusztus l-jéről 2-ára virradó éjjel feladta Szegedet, és a Tisza bal partjára húzódott vissza. Haynau maga sem gondolta, hogy ilyen olcsón jut a sáncrendszer birtokába. Augusztus 3-án megkezdte az átkelést Üjszegedre. Dembiriski megint tétlen maradt, holott Haynau felfejlődőben lévő seregét megtámadva, a Tiszába szoríthatta volna annak egy részét. Dembiriski azonban nem támadott, s Haynau augusztus 5-én teljes haderejével kezdhette meg a kibontakozást az újszegedi hídfőből a Szőre­ gen álló magyar sereggel szemben. Ezzel egy időben Ramberg hadteste kierőszakolta Törökkanizsánál az átkelést a Tiszán, s oldalról fenyegette a magyar főerőket. A IV. m':lg}'ar hadtest Guyon vezetésével Oroszlánoson át Óbesenyő felé hátrált. Dembiriski ezután felhagyott az ellenállással, s megkezdte a visszavonulást Béba felé. Schlik hadteste augusztus 5-én elűzte ugyan a Makóval átellenben lévéí Maros-partról a magyar tüzérséget, de csak 6-ára tudott hidat verni és átkelni a folyó bal partjára. A kormány utasította Dembiriskit, hogy csapataival Arad felé vonuljon vissza, mert a magyar csapatokat itt kell összpontosítani a döntő csatára. Dembiriski azonban arra hivatkozva, hogy Kmety és Vécsey csapatait is csatlakoztatnia kell, SzentmikA temesvári csata, 1849. augusztus 9.

RÓBEF:T

TABORSL:ERNAGY

lósról nem Arad, hanem Temesvár felé vette útját. A visszavonuló hadsereg Óbesenyőnél, Kisteremiánál és Csatádnál több vesztes utóvédharcot vívott, s kimerülten és demoralizáltan érkezett Temesvár alá. Dembiriski augusztus 9-én Temesvár alatt éppen kiadta a parancsot a visszavonulásra Lugos felé, amikor a táborba érkezett a Kossuth által fővezérré kinevezett Bem. Bem Aradra akart vonulni, de úgy látta, a visszavonulás által lehangolt csapatoknak jót tenne egy győztes ütközet. Ezért támadást parancsolt. Bemnek közel 60 OOO embere volt, Haynaunak alig 30 OOO. A támadás jól indult, a magyar jobbszárny visszavetette az ellenséget, Kmety balsz~r­ nyon álló hadteste is sikeresen nyomult előre. Am ekkor elhallgattak a magyar ágyúk. Dembiriski ugyanis nem közölte Bemmel, hogy a lőszertartalé­ kot már elküldte Lugosra. Közben a magyar jobbszárny oldalában megjelent a cs. kir. tartalék hadtest, s oldalazó tűz alá vették a magyar csapatokat. Ezek zavarba jöttek, s Bem személyesen akart fordulatot adni a csatának. Ám amikor az első vonalba lovagolt, leesett a lováról. A csapatok megkezdték a visszavonulást Lugos felé. Visszavonulás közben pánik tört ki, s Lugoson az 60 OOO fős seregből alig 30 0013 gyűlt össze. A csatát követé) estén Haynau bevonult a felszabadított temesvári erődbe. A temesvári magyar vereséggel végleg elveszett az aradi összpontosítás s egy, a cs. kir. csapatok felett kivívható utolsó győzelem lehetősége. Görgei egyik hadteste éppen a temesvári csata napján érkezett meg Aradra. A csatáról augusztus 10-rő] ll-re virradó éjjel értesült. Ezután Kossuth és a kormány nagy része lemondott, Görgei pedig az összehívott haditanács szavazata alapján úgy döntött, hogy feltétel nélkül leteszi a fegyvert az orosz csapatok előtt. Példáját rövidesen követte V écsey lCároly V. hadteste, valamint az észak- és délerdélyi erők is. Közben Haynau erői a déli határszél felé szorították a IX. és X. hadtest maradványait. A cs. kir. csapatok felszólítására a Lázár Vilmos ezredes és Dessewf~:y Arisztid vezérőrnagy vezette csapatok augusztus 19-én Karánsebesnél letették a fegyvert. Augusztus 21-én a többnyire a IV hadtest alakulataiból álló dandár tette le a fegyvert Hátszegnél. A délvidéki erők alakulatainak nagy része egyszerűen feloszlott. Kivételt a Kollman József ezredes vezetl:e bánsági helyőrségi hadosztály csapatai, illetve a lengyel és olasz légiók képeztek. Ezek ren-

HERMANN HAYNAU

RÓBERT

TÁBORSZERNAC,y

dezetten hagyták el az országot, s Orsovánál léptek török területre. A Josef Fockner őrnagy vezette csapatok augusztus 23-án Mehádiánál még visszaverték a cs. kir. csapatok támadását, s csak másnap hagyták el végleg Magyarországot. Görgei elvonulása után Komárom erődjében közel 18 OOO főnyi őrség maradt, Klapka György vezérőrnagy vezetésével. Július 28-29. éjszakáján előbb a Duna bal partján űzte el az ellenséget, majd augusztus 3-án a jobb parti erők következtek. A bekerítő hadművelet nem sikerült ugyan, de a cs. kir. csapatok így is kb. 1500 főt, 30 löveget és több ezer lőfegyvert veszítettek a szabadságharc utolsó győz­ tes csatájában. A cs. kir. ostromzár szétzúzása után Klapka egészen Győrig nyomult előre. A kitörés azonban elkésett. Amikor Haynau értesült róla, csapatai már benyomultak a Temesközbe, s a cs. kir. fővezér úgy vélte, a főhadszínté­ ren bekövetkező döntés után a komáromi őrségnek is vissza kell majd húzódnia az erőd falai közé. Klapka augusztus 13-14-én kénytelen volt kiüríteni Győrt, s visszatérni Komáromba. Augusztus 19-én a cs. kir. csapatok megkezdték Komárom bekerítését, s Klapkát fegyverletételre szólították fel. A magyar haditanács ezt elutasította, ám az újabb, az oroszoktól érkező felszólítás után fegyverszünetet kötött. A várőrség eredetileg az általános amnesztiát szabta a megadás feltételeként, de a cs. kir. és orosz csapatok felvonulása után, szeptember 14-én a haditanács elejtette ezt a feltételt. Ekkor már 44 OOO katona és 154 löveg vette körül az erődöt. Szeptember 27-én a várőrség küldöttsége és Haynau megállapodott az erőd átadásáról. Az egyezmény alapján a várőrség tagjai és a várban lévő polgári személyek amnesztiát kaptak, a katonák és politikusok szabadon külföldre távozhattak. Az erőd átadására október 2-4-én került sor. Ezzel véget ért a magyar szabadságharc. Haynau örömét legfeljebb az árnyékolhatta be, hogy Görgei az oroszoknak adta meg magát, s hogy a magyar fővezér ily módon is érzékeltette: a cs. kir. hadsereg egymagában képtelen lett volna a magyar szabadságarc leverésére. A siker dicsőségéért folytatott tollharc aztán alaposan megrontotta a két szövetséges feszültségektől eddig sem mentes viszonyát. Haynau 9. hadijelentésében lényegében csak a cs. kir. hadsereg működésének s ezen belül a temesvári győzelemnek tulajdonította a magyar szabadságharc leverését, s ez ellen az orosz fővezérség tiltakozott is. H Ha lehet, még inkább bőszítette Hay-

naut az, hogy az oroszok kegyelmet kértek a fogságukban lévő katonák számára. Haynau a győzelmekért augusztus 23-án megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét, majd 1850-ben a Mária Terézia-rend nagykeresztjét is. A császár háláját jelzi, hogy 400 OOO forint ajándékban is részesítette győztes hadvezérét. Összegzésként elmondhatj uk, Haynau merész és szerencsés hadvezérnek bizonyult a magyarországi hadjárat során. Csapatainak észrevétlen átcsoportosítása a Duna jobb partjára, gyors előretörése Szeged, majd Temesvár felé alapjában járultak hozzá a hadjárat kimeneteléhez. Nem hallgathatjuk azonban el, hogy sikereit legalább ennyire köszönhette ellenfeleinek is. A komáromi összpontosítás megvalósulása esetén igen nehéz helyzetbe kerülhetett volna, s ha Mészáros és Dembiríski július végén kicsit aktívabb, ha Dembiriski Szőregről nem Temesvár, hanem Arad felé vonul vissza, Haynaut könnyen érhette volna súlyos vereség. Úgy tűnik, a hadjárat második felében egyetlen cél mozgatta: ne az oroszok, hanem a cs. kir. hadsereg mérjen döntő vereséget a magyar haderőre. Világos után talán ezért is volt engedékenyebb a magyar erődök védőseregével szemben. Nem engedhette meg ugyanis magának azt a presztízsveszteséget, hogy Komárom megadása ne az ő csapatai előtt történjen. Ezzel magyarázható, hogy Klapka szerint, aki maga is találkozott Haynauval, "megnyilatkozásai olyannyira emberbarátiak voltak, hogy vonásaiban inkább a szerencsétlen ország megbékítésének vágyát, mint a véres bosszú gondolatait véltem felfedeznl·" . 15

MagyarorJzág hóhéra Haynau magyarországi "beköszöntője" méltó volt bresciai hírnevéhez. Egy nappal kinevezése után, május 31-én Pozsonyban a cs. kir. vizsgáló bizottmány ítélete alapján kivégezték Nimnichter János péklegényt, mert néhány cs. kir. katonát átállásra csábított. Az ilyen ítéletek nem keltettek különösebb figyelmet. Az azonban annál inkább, hogy Haynau június 5-én Pozsonyban kivégeztette azt a két honvédtisztet, akik az 1849 februárjában kapitulált lipótvári várőrséghez tartoztak, s a megadás ellen szavaztak. Mednyánszky László honvédőrnagyon és Gruber Fülöpön kívül 1849 augusztus végéig, a fegyveres küzdelem befejezéséig Pozsonyban még

llERMANN HJ\Y~,AU

RÓBEF:T

TABORSZlRNAGY

további hét, az ország területén további huszonkilenc, összesen tehát harmincnyolc főt végeztek ki. Társadalmi állásukat tekintve, többségük az alsóbb néprétegekhez tartozott. Feltűnően magas volt a falusi értelmiségiek aránya a kivégzettek között. Mednyánszky és Gruber kivégzése valósággal sokkolta a magyarországi közvéleményt. Annál is inkább, mert az eleddig kivégzettek között a bécsi forradalomban betöltött szerepéért halálra ítélt Vitalis Söllön és Novák Tivadar nyugalmazott hadnagyon kívül nem voltak katonák. Mednyánszky báró volt, s az ilyen magas társadalmi állású személyeket az osztrák hadbíróságok eleddig legfeljebb börtön büntetésben részesítették. 16 Klapka tábornok a következőket írta Görgeinek: "Az ellenség ilyen vadállati kegyetlensége elkeseríti a hadsereget, - s egyhangúan visszatorlásért kiált. a további részvét a világ szeme előtt gyávának mutatna minket. Mednyánszky halála által a magyar hadsereg megszégyeníttetett -- meg kell bosszulni - az utat és módot a kormánynak kell meghatároznia. "17 Az ítélet óriási felháborodást keltett a magyar hadseregen belül, de a kormány _. Görgei javaslatára - úgy döntött, hogy nem él a viszontmegtorlás fegyverével. Mednyánszky és Görgei, illetve Klapka a magyar nemesi testőrségből ismerte egymást; Mednyánszky Görgeinek személyes jó barátja volt. "Haynau egy oly ember, ki kegyetlenkedésben gyönyört talál írta Ludvigh János kormánybiztos Kossuthnak június 24 -én. - Nlagok az osztrákok tébolyodott bolondnak tartották. Ö kegyetlenkedési hajlama után ítélve, egyetlenegy fogolynak sem fog megkegyelmezni, hanem valamennyit megöletni."ls A megtorlás irányelveit Haynau 1849. július l-jén Győrben kiáltványban tette közzé. Eszerint a Magyarországon 1848. október 8., Erdélyben 1848. október 18. után "a magyar pártütéssel összeköttetésben" elkövetett "minden bűntettek és vétségek" ahaditörvények hatályai alá esnek. A határnapokat az magyarázta, hogy a magyar országgyűlésen 1848. október 8-án olvasták fel az uralkodó október 3-i manifesztumát (s ekkor nyilvánították azt törvénytelennek); Erdélyben pedig Puchner Antal altábornagy ezen a napon hirdette ki az ostromállapotot. (Mindez azt is jelentette, hogy Haynau és megbízói érvénytelennek tekintették Magyarország és Erdély unióját; hiszen Erdély képviselői ott voltak a magyar országgyűlésen is.) Haynau ezért elrendelte haditörvényszékek felállítását, amelyek sommásan, tehát gyorsított eljárás-

sal ítélkeznek. E haditörvényszékek joghatósága katomikra és polgáriakra egyaránt kiterjedt. A haditörvényszékek a következő ítéleteket hozhatták: a) halál, kötél, vagy lőpor és golyó által; b) deportálás az országon kívülre; c) sáncfogság nehéz vagy könnyű vasban, vár-, fogház- vagy porkolábfogság vasban vagy anélkül; d) pénzbüntetés. a felségsértés miatti elítélésnél a vagyonelkobzás automatikusan a büntetéssel jár. A haditörvényszéki eljárás kiterjed azokra a képviselőkre és felsőházi tagokra, akik 1848. október 8. után részt vettek a magyar országgyűlés munkájában; az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaira (ezt fölösleges volt külön kitenni, hiszen a testület valamennyi tagja képviselő vagy felsőházi tag volt) és az OH B, illetve a Szemereookormány által kinevezett kormánybiztosokra. Ez utóbbi kategória a képviselőkön és főispánokon kívül már érintette a megyei és városi tisztviselők (alispánok, polgármesterek) egy részét is. Haynau működésének ismeretében nem volt megnyugtató az a pont sem, amely szerint "kik viseletüket igazolhatni vélik, erre az alkalom a haditörvényszékek előtt tovább is fennmarad". A proklamáció 3. pontja a rögtönítélő eljárás alá eső személyek körét határozta meg. Ilyen eljárást lehetett lefolytatni mindazon képviselők és felső­ házi tagok ellen, akik részt vettek az 1849. április 14-i tnínfosztási és függetlenségi határozat meghozatalában. Ilyen eljárás alá esett, a) aki a népet lázadásra csábította; b) aki a cs. kir. vagy az orosz csapatok ellen fegyverrel támad, és nem tartozik a reguláris magyar csapatokhoz; c) aki a magyar kormánytól vagy a kormánybiztosoktcSl kapott parancsot elfogadja és annak engedelmeskedik; d) "aki árulásban, egyetértésben vagy ellenséges megrohanás vezetésében részt vesz" (tehát a kémek, hírszerzők és gerillák); e) aki a cs. kir katonai és polgári hatóságoktól kapott rendeleteket, "melyeket közhín-é tenni hivatalos állásánál fogva köteles, kihirdetni elmulasztja vagy azokat elsikkasztja"; f) aki ,,fei!?yveres pártütő hadtesteket fogad vagy vezérel" (tehát önkéntes csapatot szervez vagy vezet); g) aki népfelkelést hirdet, szervez vagy vezérel a cs. kir. és az orosz katonaság ellen; h) aki cs. kir. V~!y orosz katonát "hitszegésre" (átállásra) csábít; i) aki a cs. kir. vagy orosz csapatok futárait, szállítmányait, egységeit vagy szolgálatukban lévő személyeket megtámadja vagy nekik kárt okoz, mozgásukat akadályozza; k) aki a császár kormányához

HERMANN HAYNAU

RÓBER T

T ÁBORSZERNAC,y

hűséges személyek elítélésében, megbüntetés ében, vagyonuk elkobzásában, zár alá vételében vagy eladásában részt vesz. Haditörvényszéki vagy rögtönítélő eljárás alá esnek a fegyver- és lőszerrejtegetők is. Azok a cs. kir. tisztek, katonai vagy polgári hivatalnokok, akiknek fiai a magyar hadseregben az ő megegyezésükkel szolgálnak, haditörvényszék elé kerülnek, hivatalukat, fizetésüket vagy nyugdíjukat felfüggesztik. A cs. kir. vagy orosz csapatokat, szállítmányokat vagy futárokat megtámadó, mozgásukat akadályozó, azoknak kárt okozó helységeket felgyújtják. Azok a zsidó községek, amelyek tagjai a magyar kormány által elkobzott javakat vásárolnak, vagy amelyek tagjai a magyaroknak kémszolgálatot teljesítenek, pénzbüntetést fizetnek. 19 Amint ebből az unalmas felsorolásb ól kiderül, gyakorlatilag mindenki, aki nem segítette a cs. kir. és orosz intervenciós erőket, vagy nem húzódott teljes passzivitásba, büntethető volt. A kiáltvány célja a lakosság elrettentése, a forradalom közigazgatásának megbénítása volt, s Haynau és beosztott parancsnokai a továbbiakban ebben a szellemben cselekedtek. Érdekességként megjegyzendő, hogy a kiáltvány nem részletezte a magyar hadsereg tisztjeivel, különösen a volt cs. kir. tisztekkel szembeni eljárást. Nekik viszont Mednyánszky és Gruber sorsa nem sok jót ígért. A kiáltvány kibocsátásának másnapján Haynau részletesen szabályozta a "Magyar és Erdély koronai tartományokban felállítandó haditörvényszékek" működés ét. Ebben a haditörvényszékek teendőit politikai és fenyítő (büntető) törvényszékiekre osztotta. A politikai törvényszéki teendők közé az 1848. október 8., illetve 18. után szolgálatot nem teljesítő, s ezt igazolni képes katonák és hivatalnokok igazolási ügyei, illetve azon személyek iránti nyomozás ok tartoztak, "kiknek bűntette a hadi törvényszék elébe állíttatásukkor azonnal világos nem volt". A második csoportba tartozott minden más személy ügye. Az ítéletek ellen fellebbez ni nem lehetett. Az ítéleteknél a különböző büntetési módokat (börtön- és pénzbüntetés) kombinálni lehetett. A kisebb vétkek esetében Haynau a vagyonosabbaknál a pénz-, a vagyontalanoknál a sáncfogságot vagy börtönbüntetést javasolta. 20 Az osztrák kormányzat egyetértett ezekkel az elképzelésekkel, sőt a kiáltvány szövegét a kibocsátás előtt a minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta. Amikor 1849. augusztus közepén rövid időre felvetődött annak lehetősége, hogy a magyar

hadsereg vezetőivel tárgyalásokat kellene kezdeményezni, Schwarzenberg miniszterelnök szükségesnek tartotta leszögezni: "Azokkal az egyénekkel, akik a lázadó kormány kormányzati tevékenységében részt vettek, semmiféle tárgyalásba sem szabad bocsátkozni, és ellenük a hadseregfőparancs­ nok 1849. július l-i kiáltványának határozmányai szerint kell eljárni."21 A megtorlás részét képezte az önálló magyar pénznek, az ún. Kossuth-bankóknak a forgalomból való kivonása is. Május 20-án Welden fővezér minden Kossuth-bankót betiltott. Június 29-én pedig Haynau már elrendelte ezek beszolgáltatását, s a legszigorúbb büntetéssel fenyegette az ezt elmulasztókat. Július l-jén haditörvényszékkel fenyegette azokat, akik 48 órán belül nem szolgáltatják be bankjegyeiket. Július 30-án pedig a félreértések elkerülése végett tudatta, hogy a beadott Kossuth-bankókért semmilyen kárpótlás nem jár. A lakosság azonban nem nagyon sietett a beadás sal. Valószínűleg azon józan gazdasági megfontolásból sem, mert senki sem hitte, hogy a birtokában lévő bankjegyekért semminemű kárpótlást nem fog kapni. Erre mutat, hogy a hatóságoknak újra és újra el kellett rendelniük a Kossuth-bankók beszolgáltatását, sőt a pesti cs. kir. katonai kerületi parancsnokság 1849. december 12-én december 31-ig meghosszabbította a beadási határidőt. 22 A fegyveres harcok befejeztével kezdetét vette a politikai és katonai felső vezetés elleni eljárások sorozata. Haynau eredeti szándéka az volt, hogy a honvédseregben szolgált volt cs. kir. tiszteket rögtönítélő eljárással halálra ítélteti és kivégezteti. Az eljárás gyakorlatilag a személyazonosság és a cs. kir. hadsereg ellen folytatott harc megállapítását jelentette volna. Ez a szándék megvalósulása esetén több száz személy életét követelte volna. Haynau egyfajta küldetéstudattal látott a megtorláshoz. "A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettellövetek agyon Haynau b.vonul SI.s.clre. 1849. aususztus t.

fiERMANN fiA H-JAU

ROBU T

T ÁBORS2ERNAGY

képviselők, illetve a kormánybiztosok 3) a honvédszázakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez seregl)en szolgált volt cs. kir. tisztek. 4) mindazon az egyetlen mód intő példát szolgáitatni minden jötisztek. polgári hivatalnokok és papok, akik 1849. vendéí forradalomnak" - írta Radetzky tábornagyáprilis 14. után a magyar kormány érdekében kinak. 23 A magyar tisztikar többségét csak az óvta emelkedő tevékenységet fejtettek ki. A kategorizámeg ettől az eljárástól. hogy Haynau 1849. auguszlás az{rt is érdekes, mert I. Ferenc József császár tus 25-én olyan utasítást kapott Bécsből, a minisztertanácstól, hogy a haditörvényszéki ítéletek végaugusztus 29-i utasításában az 1. és 2. kategóriák rehajtásával várja meg az újabb, részletesebb utafordított sorrendben szerepeltEk Haynau valószísításokat. Az oroszok által kiadott magyar hadifonűleg azért "cserélte fel" a két kategóriát, mert a Szegoly tisztek pedig éppen ezen a napon érkeztek meg mere-kormány tagjai ból- Aulich Lajos hadügymiHaynau aradi főhadiszállására. niszteJt, tábornokot nem számítva - mindössze ketHaynau első, hadbírósági eljárással halálra ítélt s ten (Csány László és Duschek Ferenc), az OHB kivégzett áldozata, Ormai {Auffenberg) Norbert tagjai közül is csak ketten (Perényi Zsigmond, honvéd ezredes, a magyar vadászezredek főfelügye­ Nyáry Pál) kerültek ekkor a cs. kir. hadsereg kezére. Haynaut külön dühítette, hogy az oroszok kelője volt. Amikor Haynau augusztus 24-én beszámolt barátjának, Schönhals altábornagynak, Ragyelmet kértek a tiszteknek. detzky főhadsegédének a kivégzés ről, röviden váMásnap, 1849. szeptember 1··jén a pesti és budai zolta, mi a szándéka a kezére került magyar katoházfal.akon Haynau egy újabb hirdetményét olvasnákkal: " ... a vezéreket felköttetem, az ellenségnél hatták a járókelők. A cs. kir. f<5vezér érezhető elészolgálatot vállalt osztrák tiszteket agyonlövetem, gedettséggel közölte: "A magyar forradalom bevégazokat a magyar tiszteket pedig, akik polgári fogződött." Ekkorra ugyanis már az utolsó mozgó hadlalkozásúak vohak vagy őrmesterek a mi szolgálaseregek fegyverletétele is megtörtént, s a remények tunkban, közembernek besoroztatom."24 szerint már csak napok vagy hetek kérdése volt PéMásnap, augusztus 25-én megérkezett Aradra tervárad és Komárom meghódolása is. A hirdetKarl GJrünne gróf, cs. kir. vezérőrnagy, Ferenc Jómény további részében Haynau felszólította a honzsefkatonai irodájának vezetője az osztrák miniszvédseregben szolgálatot vállalt volt cs. kir. tiszteket, tertanács augusztus 20-i határozatával, pontoa felkelőkhöz átlépett katonai és polgári hivatalnosabban, Schwarzenberg miniszterelnök ezt tudató kokat, a képviselő- és felsőháznak a magyar országlevelével. A minisztertanács határozatában kifejtett gyűlés munkájában 1848. október 8. után részt vevő elvek semmivel sem voltak humánusabbak és enytagjait,. az OHB ezután működéí tagjait, a kormányhébb eljárást előírók. mint Haynau szándékai, hibiztosokat, önálló sereg- vagy csapatparancsnokoszen a felkelők vezetői és törzstisztjei ellen azonnal kat, a katonai és polgári közigazgatás vezetőit, vémegindítandó eljárásra utasították Haynaut. Egy gül a rögtönítélő törvényszékek közvádlóit és bíráit, ponton azonban megkötötték a cs. kir. fővezér kehogy él cs. kir. katonai kerületi parancsnokságokzét: Haynaunak a meghozott íténál vagy haditörvényszékeknél letek végrehajtásával várnia kelhárom hónapon belül jelentKiss Ernő Schweidel Lázár és lett mindaddig, "míg az erre vokezzenek. Máskülönben "a törDessewffy tábornok kivélldse 1849. natkozó legfelsőbb különleges vények értelmében ellenök inoktóber 6-án utasít.isok meg nem érkeznek".25 dítandó nyilvános per követHaynau dühöngött, ha Grünne kezményeit magoknak fogják tulajdoníthatni ".27 "negyven órával később érkezik, a vezérekelC már bitófán taA hirdetmény lényegében kilálja" -- írta Radetzkynek. 26 jelölte azoknak a körét, akik a Haynau augusztus 31-én négy megtorlás potenciális alanyai kategóriába sorolta a hadbfróvoltak. Ennek alapján olyan sági eljárás alá vonandókat: 1) a képviselők ellen is újabb eljámagyar hadsereg tábornokai, 2) rást lehetett indítani, akik 1849 az OHB és a Szemere-korm.iny januárjában nem jelentek meg tagjai,. az 1849. április 14-i trónDebrecenben, hanem jelentkezfosztási határozatban részt vevő tek a cs. kir. hatóságoknál, s

HERlv\ANN HAYNAU

ROBERT

TÁBORSZERNAGY

azok nem büntették meg őket. Eszerint tehát az 1848 szeptemberében eltávozott szász képviselő­ kön kívül mindenki ellen igazolási eljárást kellett volna lefolytatni. Az O HB tagjai közül ez érintette volna például Sembery Imrét és id. Pázmándy Dénest is. Ennek a pontnak az alapján tehát kb. 440450 főt lehetett igazolási eljárás alá vonni. A rendelet hatálya alá estek azok a cs. kir. tisztek, akik 1848 októbere után elhagyták az önvédelmi harc táborát, s akik egy része ellen a cs. kir. vizsgáló bizottmányok már lefolytatták az igazoló eljárást. A fölöslegesnek tűnő szigorúságot az indokolta, hogy egy részük (főleg a nyugalmazott cs. kir. tisztek) 1849 tavaszán vagy nyarán ismét béke szolgálatot (tér-, kórház-, raktárparancsnokság) vállaltak a magyar hadsereg oldalán. Ez a kör legalább 700 főt érintett. Ugyanez indokolta a közigazgatásban működőkre vonatkozó, egyébként meglehetősen körülhatárolatlan rendelkezést is. A minisztériumok létszáma 968 és 284 fő között ingadozott. A kiinduló létszámnak kb. 60 százaléka szolgált korábban valamelyik magyarországi kormányszéknél. A fluktuációt figyelembe véve, az igazolás i eljárás alá elméletileg vonhatók körét 8-900 főre tehetjük. A rendelet a megyei közigazgatásban működők közül csak a kormánybiztosokról szólt határozott formában. Ezek nagy része képviselő, főrend vagy minisztériumi tisztviselő volt, a kormánybiztosként ténykedő alispánok vagy más megyei tisztviselők száma legfeljebb 50 fő lehetett. A 18 vésztörvényszék személyzete összesen 90 főt jelentett. A felelősségre vonhatók körét a rendelkezés az önálló, tehát légió-, szabadcsapat- vagy gerillacsapat-parancsnokokra is kiterjesztette. Ezek számát maximálisan 50 főre tehetjük. Ennek alapján az igazolási eljárás alá vonhatók száma 2240 fő volt, bár ebből le kellett vonni az emigráltak számát. A rendelet némileg szűkebbre vonta az igazolandók körét, mint Haynau július l-jei kiáltványa, ugyanakkor nem vonta kétségbe az annak alapján hozott ítéletek érvényességét. Az elítéltek számát máig sem ismerjük pontosan. Az ügyek többségét 1851 végéig letárgyalták. A tisztikarbóllegalább 1000 főt vontak valamilyen eljárás alá. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a megtorlás legalább a fent említett számú személy sorsát érintette. Az októberi kivégzések miatt keletkezett nemzetközi felháborodás következtében azonban éppen a korábbi nyilatkozatok alapján legve-

szélyeztetettebbnek tűnő képviselőket sújtotta legkevésbé a hadbíróságok szigora. Ha nem voltak kormánybiztosok vagy a parlament tisztségviselői, vagy azonnal, vagy egy éven belül amnesztiálták őket.

Szeptemberben mindössze két, a polgári lakossághoz tartozó személyt végeztek ki. A megtorlás legerősebb hulláma 1849. október 6-án kezdődött. Ezen a napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt és Fekete Imre gerillaszázadost. Aradon a honvédsereg három tábornoka és egy ezredese lőpor és golyó, kilenc tábornoka kötél általi halállal múlt ki. Pécsett két, az eszéki várból megszökött személyt, Vertike Gábort és Szilva Jánost végezték ki. Október 25-ig még további tizenkét személy kivégzéséről tudunk. A kivégzettek között volt hat honvédtiszt, Csány László kormánybiztos és miniszter, báró Jeszenák János kormánybiztos, Szacsvay Imre képviselőházi jegyző, báró Perényi Zsigmond felsőházi elnök, Gonzeczky János lelkész és Csemus Manó tisztviselő. E kivégzések miatt akkora európai felháborodás támadt, hogy az osztrák kormány kénytelen volt mérsékletre inteni Haynaut. Az eljárások tehát tovább folytak, s jócskán születtek még halálos ítéletek, de ezek közül az év hátralévő részében egyet sem hajtottak végre. 1850 január-februárjában tizenöt személyt végeztek ki. Közülük csupán Ludwig Lajos Hauk alezredes tartozott a szabadságharc katonai elitjéhez: őt a bécsi forradalomban való részvételéért ítélték halálra. A többiek között gerillákat, a kőszegi horvát foglyok 1848. októberi le gyilkolás ában vétkesnek talált személyeket, a Lamberg gyilkosának tekintett Kolosy György honvédszázadost, tehát köztörvényesként kezelt személyeket találunk. Összesen kb. III főt végeztek ki 1848/49-es cselekedeteiért. A halálos ítéletek többségét 1850 tavaszától többévi várfogságra vagy más büntetésekre enyhítették, s csakhamar megkezdődtek az amnesztiálások is. Volt olyan, hogy valakit 1849 októberében halálra, 1850 elején húszévi várfogságra ítéltek, s az év nyarán már szabadon engedték. 28 A megtorlás természetesen kiterjedt a szabadságharc egyszerű résztvevőire is. A kisebb vétségek elkövetőit többféle büntetéssel sújtották, a pénz bírságtól, néhány hetes fogságtól a többéves sáncmunkáig. A honvédsereg állományának kb. 25-30 százalékát sorozták be a cs. kir. hadseregbe, méghozzá

HERMANN HAYNAU

RÓBERT

TÁBORSZERNAGY

úgy, hogy egy-egy századba legfeljebb egy-kettő kerüljön. l852-től a fegyelmi problémák miatt egy részüket tartósan szabadságolták, s engedélyezték a katonai szolgálat pénzbeli megváltását is, de így is több tízezer fő volt kénytelen letölteni a hét évet, kitéve a goromba altisztek kíméletlen bánásmódjának. A társadalmat külön felháborította, hogy sok esetben a péterváradi és a komáromi kapitulánsok részére kikötött amnesztiát is megsértették, s ezek egy részét is besorozták, illetve különböző jogcímeken büntető eljárás alá von ták. Klapka tábornok Haynauhoz intézett nyílt levélben tiltakozott az eljárás ellen. 29 Haynauról Radetzky egy alkalommal azt mondta, hogy olyan, mint a borotva:: használat után vissza kell tenni a tokjába. Nos, az osztrák kormány meglehetősen nehezen, s csak a nemzetközi felháborodás hatására szánta rá magát erre a lépésre. Haynau, mint mindenben, a megtorlás végrehajtásában is szigorú és könyörtelen személyiségnek mutatkozott. A kivégzettek testét közszemlére kellett kitenni. Batthyány Lajos a kivégzése előtti éjszakán felvágta nyaki ütéíereit, s ezért nem lehetett felakasztani. Haynau szemrehányást tett Kempen altábornagynak, a budai katonai kerület parancsnokának, mert az emiatt nem felakasztatta, hanem agyonlövette a vérveszteségtől így is támolygó volt miniszterelnököt. 30 Haynau azt hitte, hogy a magyar társadalom a megtorlás során tanúsított kíméletlensége ellenére is megbékél unJmával. Nem így történt. Bajza József egy versében a Habsburg-ház hű ebének nevezte, s megjósolta: amint nem lesz reá szükség, a császár kiejti kegyeiből. 31 Pálffy János emlékirataiban egyszerűen hóhérinasnak titulálta, mondván, "Haynau csak eszköz volt, mert azon napon, melyen a miniszterium elleni bosszúból megszűnt egy napra eszköz lenni, azonnallealázólag félrelöketett".32

MagyarorJztf'g katonai éJ po/itilcai kormányzója A háború befejezését követően a császár 14 hadtestre osztotta hadseregét, s ezeket összesen 4 hadseregbe sorolta. Haynau a Ill., magyarországi hadsereg parancsnokságát kapta 1849. október l6-án. A táborszernagy május 30-án főparancsnoki kinevezésével együtt megkapta a polgári kormányzói hatalmat. Az osztrák miniszt:ertanács azonban már

június 2-án arról határozott, hogy a főparancsnok mellé egy egyenesen a kormánynak alárendelt személyt nevez ki, aki a folyó polgári ügyek igazgatásával foglalatoskodik. Két nappal később, június 4én e posztra Karl Geringer bárót nevezték ki. Haynau október 24-én adta ki "Magyarország ideiglenes közigazgatási rendezetéről" szóló rendeletét, amely elhatárolta a főparancsnok és a teljhatalmú cs. kir. biztos jogkörét. Eszerint a főparancs­ nok a közrend helyreállításáért és a nyugalom fenntartásáért, az ostromállapot és a haditörvények megkövetelte, katonai erőt igénylő intézkedésekért felel, míg a minisztertanácsnak alárendelt cs. kir. biztos a polgári közigazgatás kérdéseiben intézkedik, a főparancsnok jogkörének sérelme nélkül. Haynau, aki hosszú szolgálata során beletanult az adminisztrációba is, kezdetben kimondottan élvezettel vetette bele magát az ügyek intézésébe, s a kivégzések utáni időszakban szívesen tetszelgett a szigorú, de igazságos nagyúr szerepében. 1849. december közepén azonban már célzásokat tett Schwarzenberg miniszterelnöknek arra, hogy a munka meghaladja erejét. Schwarzenberg azonban maradásra kérte, mondván, hogy a cél elérése előtt nem pihenhetnek. Haynaut az is megnyugtathatta, hogy bár az uralkodó a minisztertanács javaslatára leállíttatta a kivégzéseket, Schwarzenberg kijelentette: amnesztiáról egyelőre szó sem lehet. A főparancsnok azonban így is tett néhány gesztust. Decemberben több képviselőt is hazaengedett szabadságra, amíg a hadbírói vizsgálat tart. Egyiküknek, Madarász Józsefnek azt mondta, hogy miután meggyőződött afelől, miszerint ő a legjobb családapák egyike, szívesen engedélyezte a szabadságot. 33 1849. december lD-én Haynau hirdetmény útján tudatta a nagyközönséggel, hogy az eddig befolyt és befolyandó pénzösszegekből alapítványt hoz létre a cs. kir. és honvédsereg háborúban megcsonkult, legénységi állományú tagjai számára. Az alapítványi tőke kamatainak feléből él cs. kir., feléből a honvéd rokkantakat fogják támogatni. Haynau tehát adakozásra szólított fel minden egyént és hatóságot. Az alapítvány kezdő tőkéje 9055 forint, 17 7/8 krajcár és 4 arany volt, ehhez járult a Pest városi lakosok 400 forintja. Az alapítvány alapszabálya szerint a támogatások folyósítását 1850. július l-jétől kezdik meg. A támogatások - a rokkantság mértékétől függően - napi 20, 14 vagy 10 krajcárból állanak. Ha a cs. kir. hadsereg segélyezendő

HERMANN HAYNAU

RÓBERT

T ÁBORSZERNAC,y

rokkantjai elfogynának, a nekik fenntartott helyekre is volt honvédeket lehet felvenni. Az adományozás joga Haynaut, halála után a mindenkori magyarországi hadseregparancsnokot illeti. 34 Az alapítvány célja a háborús sebek begyógyítása volt. A minisztertanács december IS-én foglalkozott az alapítvány ügyével. A miniszterek igen különösnek tartották Haynau azon szándékát, hogy a segélyezést a volt honvédekre is kiterjesszék, hiszen az adományokat csupán a cs. kir. katonák számára gyűjtötték. Gyulay Ferenc hadügyminiszter azonban azt javasolta, hogy ne szálljanak szembe Haynau szándékával, ugyanis a felhívás már a sajtóban is megjelent. Az uralkodóhoz intézett december 21i feliratában is azt javasolta, hogy az hagyja jóvá az alapítványt, mert "Haynau táborszernagyot főleg a humanizmus szelleme s azon szándék vezette, hogy a még mindig ellenséges érzelmekre megnyugtatólag és megbékítőleg hasson". A felirathoz mellékelte Haynau indoklását is. A táborszernagy arra hivatkozott, hogy a megrokkant honvédek szintén őfelsége alattvalói, s jelenlegi nyomorúságuk, még ha maguk hibásak is benne, kétszeresen nagy, hiszen ellentétben őfelsége katonáival, sem a tartományi, sem a sebesültgondozó intézetek nem állnak rendelkezésükre. Úgy vélte, hogy a szíveket karddal nem lehet meghódítani, jótéteményekkel azonban igen, s ily módon bizalmat ébresztve, ez úton a béke áldásai élvezhetők. Szép gondolatok. Kár, hogy Haynaunak nem 1849 őszén jutottak eszébe. Az uralkodó 1850. január 3-án jóváhagyta az alapítvány létrehozását, s Haynau július 17-én - II nappal leváltása után aláírta az alapító okiratot.

A miniszterelnök és a hadseregparancsnok ellentéte csak 1850 elején bontakozott ki. Haynau és a minisztertanács között már korábban voltak bizonyos feszültségek; így a Haynaunak adott teljhatalom némileg csípte Schmerling igazság- és Bach belügyminiszter szemét, s noha a magyarországi szabadságharc felszámolását illetően tökéletesen egyetértettek Haynauval, az ítéletek végrehajtásában szívesen korlátozták volna a táborszernagyot. Az uralkodó azonban ezekben az esetekben mindig a fővezér pártjára állt, s ez önmaga eldöntötte a kérdést. A nyugalom helyreállítása után azonban a

katonák egyszer csak kevésbé voltak fontosak. Az első vita a volt honvédtisztek besorozásával kapcsolatban bontakozott ki. Schwarzenberg és a miniszterek aggódtak emiatt, mondván, hogy ez igen rossz hatással lehet a hadsereg szellemére. Haynau azonban a magyarok nyílt jellemére, bátorságára és harci szellemére hivatkozva úgy vélte, hogy e volt honvédtisztek becsvággyal telve arra törekszenek majd, hogy jóvátegyék az uralkodó ellen elkövetett vétkeiket, s hogy képességeiket felhasználva mielőbb előléphessenek a hadseregben. Hozzátette, hogy miután századonként legfeljebb egy-egy honvédtisztet osztanak be, ezek már csak számuk miatt sem jelenthetnek különösebb problémát. Schwarzenberget azonban az okfejtés nem győzte meg. Március 12-én tudatta Haynauval, hogy az uralkodó úgy döntött, le kell állítani a kényszersorozásokat, a már besorozottakat pedig el kell engedni, azonban általános hadkötelezettségük továbbra is fennáll. Az aradi hadbíróság 1850. január 31-én a halálra ítélte Ludwig Haukot, a honvédsereg alezredesét, aki korábban részt vett a bécsi forradalomban, s gúnyiratot írt az uralkodóház ellen. Haynau február 8-án megerősítette az ítéletet. Schwarzenberg azt javasolta Haynaunak, hogy Haukot ítéljék kegyelem útján 20 év várfogságra: ennek a végét már aligha éli meg. Haynau azonban nem hallgatott Schwarzenbergre. Február 19-én reggel Haukot Aradon felakasztották. Schwarzenberg ezért elégedetlenségét fejezte ki, mondván, hogy a korábbi kivégzések által egész Európában, még "támogatóink és barátaink között is keletkezett elégedetlenséget" csak azáltal lehetett lecsillapítani, hogy azokra szükség volt, s hogy a továbbiakban tisztán politikai bűnö­ ket nem fognak halálbüntetéssel sújtani. Komoly feszültséget okozott az is, hogy az uralkodó március 26-án legfelsőbb paranccsal 36 magyar tisztet kegyelemben részesített. Haynau ezáltal saját kegyelmezési jogkörében érezte sértve magát, s tiltakozott a határozat ellen. A minisztertanács azonban elutasította ezt. Haynau elhúzta az amnesztia végrehajtását: csak június IS-én jelentette a tisztek szabadon bocsátását. Ettől kezdve állandósultak a hatásköri összetűzé­ sek. Bach belügyminiszter április 16-án felszólította Haynaut, állítson össze egy listát a politikai vádakért elítéltekről és vizsgálatokról ezek megrostálása és osztályozása végett, hogy a minisztertanács ezt felterjeszthesse a császárnak. Haynau azonban

HERiV1Ar"N HAyr,Au

ROBOT

rÁBORSZERNAC,y

elfektette a felszólítást. mire Bach június 14-én megsürgette nála a választ. majd június 28-án maga az uralkodó intézett ez ügyben kéziratot Haynauhoz. A lista ezután július 4-re elkészült. A minisztertanács azonnal tárgyalás alá vette a munkálatot. s Schwarzenberg július 5-én figyelmeztette Haynaut. nehogy az ügyben az uralkodó végső határozatát megelőzt5 intézkedést hozzon. A figyelmeztetés azonban elkésett. Haynau Schwarzenberg levele keltének napján halálra ítélt 34 vádlottat. köztük 23 olyan képviselőt. akik a vád szerint részt vettek az uralkodóház 1849. április 14-i trónfosztásában. Ám az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látta el. s a képviselőket szabadon bocsátotta. a többiek ítéletét pedig börtönbüntetésre enyhítette. Ez a kegyelmezési aktus Haynau azonnali nyugalmaztatását eredményezte. A minisztertanács július 6-án határozott erről. arra a több hónapos tapasztalatra hivatkozva. "hogya Haynau báró által elfoglalt avagy magának tulajdonított állás a közigazgatás rendezett menetével és a kormánynak az oly fontos lYlagyarországra vonatkozó szándékai követelményeivel összeegyeztethetetlen". A határozat indokIása szerint Haynau a kormányt többször kompromittálta. s eltávolítása "nem csupán megérdemelt büntetés. sokkal inkább adminisztratív szükségszerűség" . .Ac határozatról Schwarzenberg értesítette Haynaut. A táborszernagy aznap kelt válaszlevelében közölte. örül nyugalmaztatásának. ám úgy vélte. célszerűbb lett volna. ha azt maga kéri. Július 9-én azonban már arról írt. hogy a belügyminiszter április 16·i és június 14-i levelét csupán mint az érintett mJlniszter kérését vette. s azok nem bírhattak reá nézve. aki rendkívüli hatalommal rendelkezik. felszólító jelleggel. Felhívta a figyelmet arra. hogy a nyugalmaztatásával kapcsolatos eljárás igen rossz hatással lehet él hadseregre. amely "a forradalom hidrája által veszélyeztetett trónt és az összmonarchiát megmentette". A nyugalmaztatás azonban mint Ferenc József döntései általában - végleges volt. Haynau hadseregparancsban búcsúzott el katonáitöl, amelyben köszönetet mondott a háborúban tanúsított bátorságukért és hősiességükért. Az amnesztiának köszönhetően Haynau körül kisebbfajta legendárium is keletkezett. ami abból avoltaképpen igaz - sejtésből fakadt. hogy Haynau csak a bosszú végrehajtója. de nem annak kiötlője volt. Bártfay László hallomás után feljegyezte. hogy

Haynau kijelentette volna: "Eddig jó voltam a rémületkeltésre. a kegyelmezés jótéteményét is gyakorolni akarom. és a megbékülést elősegíteni." Ha ez így van. írta Bártfay. "nem csekély világot vet a gyászos kivégeztetésekre is".35 Haynau nyugalmaztatása után Szatmár megyében. Nagygécen birtokot vásárolt. "A föld népe nem bántotta. hanem nem ment neki dolgozni" - írja az új földesúrról PálfJ-y János. 36 Ottani tartózkodásának komoly emléke maradt a néphagyományban: az 1979-ben gyűjtött történetek szerint Haynau házában milnden véres volt. s aki bement a kastélyba. az soha többé nem látott napvilágot. mert a kaszatömlöcben összevágták. aztán a Szamos vizével kimosatták a maradványokat. 37

Haynau 1850-ben Angliába utazott. Szeptember 4-én meglátogatta a "Barclay and Perkins" sörf"őz­ dét. A munkások között dolgozott egy Gustav von Frank nevű bécsi menekült. aki felismerte Haynaut. En"e a munkások bántalmazták. sőt még híres hosszú bajuszát is megrángattá],c Haynaunak nagy nehezen sikerült egy közeli házba menekülnie. Haynau nem emelt vádat az elkövetők ellen. hanem rövidesen elhagyta Londont. és Ostende-be utazott. 38 Igen részletes leírást ad az eseményről Rónay Jácint m'lgyar emigráns. Emlékirata szerint Haynau békésen végignézte a világ talán legnagyobb sörfőz­ déjét, s amikor a látogatás végén a vendégkönyvhöz vezették. egy alkalmazott döbbenten látta. milyen hírhedt vendégük volt. Felfedezését továbbadta a munkásoknak. " ... az izgatottság nőttön nőtt, s ha a vezdő vagy maga Haynau erre figyel vala. könnyen a hivatalszobákba menekülhetett volna; de a munkások szokatlan élénkségére nem ügyelt senki; él tábornok tovább haladott, s azon pillanatban. midőn az udvarra lépett. a harmadik emeletről egy jókora csomó szalmát vetettek a magas látogató fejére. Ez volt a jeladás. s azonnal az izmos karok egész hada emelkedett fenyegetőleg, s a legsértőbb kifejezések egész özöne zúdult fel ellene, és űzőbe vették tépve. taszigálva ... ; mit volt mit tennie, szaladásnak eredt. ki a kapun, s megkerülve a ház szögletét, végig a Temze-parti házak mentében ... ; itt már a munkásokhoz az utcai nép is csatlakozott, s a futamlónak porral, sárral ... mindenütt nyomában voltak, ostoraikat, mint mondják. sepru-

HERMANN HAYNAU

iket sem kímélve ... Így jutott ingadozva, roskadozva s elrongyolva a legalább ezer lépésnyire eső, Mrs. Benfield csapszékébe, hol sok dúlás után, a ház egyik zugában menedéket talált. .. Végre megérkezett nagyobb erőben a rendőrség, s a halálsápadt, alig ismerhető tábornokot, nem a közel eső hídon, itt még mindig tartottak a felhevült tömeg támadásától, hanem csónakon szállították keresztül a Temzén, s csak a túlsó parton ültek bérkocsiba, hogy szállásán (Trafalgar Square) biztonságba helyezzék". Rónay feljegyzései szerint az eset igen élénk visszhangot keltett Londonban, s amikor "köztudomássá lőn, hogy Rotschild báró, a City képviselője a Parlamentben, Haynaut mint barátját ajánlotta a sörfőző hatóságnak, egy előkelő belvárosi választó a következő levelet nyilvánította a lapokban: »To Baron L. Rotschild M. P. etc. - Sir! If Haynau is your friend, I can be so no longer! - Sir, Yours etc. An elector of the City of London«" [L. Rotschild Bárónak saját kezébe. Uram! Ha Haynau az Ön barátja, én nem lehetek az a továbbiakban! Uram, az Ön sat. - A londoni City egy választópolgára. Az angliai osztrák ügyvivő ezután jegyzéket intézett Palmerston miniszterelnökhöz, mire ez azt válaszolta, hogy az angol kormány sajnálja ugyan az esetet, ám a bírói vizsgálat lehetetlen, mert Haynau nem akar személyesen felperesként fellépni, s a tényállást nem lehet kinyomozni, mert a bűnösö­ ket nem lehet megtalálni. Az osztrák kormány kénytelen-kelletlen elfogadta ezt a magyarázatot, s csupán annyit tett hozzá, hogy hasonló esetben nem tudja garantálni az elégtételt az osztrák földön jogsérelmet szenvedett brit állampolgárok számára. Maga Palmerston egy magánlevelében úgy nyilatkozott, hogy Haynau utazása "oly rövid idő múlva olasz- és magyarországi viselt dolgai után, ezen ország népe ellen irányzott szántszándékos inzultus volt". A söröskocsisok ugyanakkor hibás lépést követtek el: "inkább a levegőbe kellett volna őt dobálni egy paplannal, azután a kutyaólban meghentergetni és bérkocsin hazaküldeni őt, megfizetve a kocsibért a szállodáig."40 1852 nyarán Haynauak hasonló inzultusban volt része Brüsszelben, Ostende-ben és Párizsban is. Amikor 1853. február l8-án értesült a Libényi János által Ferenc József ellen elkövetett merényletről, Bécsbe sietett. Itt március l2-én részt vett a császár megmenekülése alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten. Amikor Ferenc József meglátta, barátságos szavakkal kezet nyújtott neki, mire

r

RÓBERT

TÁBOR5ZERNAC,Y

Haynau mélyen, könnyekig meghatva borult a császár kezére. Haynau magánkihallgatást akart kieszközölni a császártól, s aztán tovább akart utazni Grazba. Nem tudni, miben reménykedett. Talán abban, hogy a merénylet után ismét őt, a kemény kéz emberét fogják alkalmazni Magyarországon. Ám a tervekből nem lett semmi. Amikor március l4-én este szállására, a Hotel Munschba visszatért, erős szívdobogást érzett. Máskor is előfordult már hasonló eset, s ilyenkor Haynau szívtájékát szokta dörzsölni. Ezúttal is ezt tette. Éjfél körül szolgáját ágyba küldte, mondván, hogy most már jobban van. Éjfél után valamivel egy pohár vizet kért, s mire az inas visszatért, Haynau már haldoklott. A gyorsan megérkező orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. A diagnózis szerint ennek oka "akut agy- és tüdővérzés" volt. 1853. március l5-én, annak a forradalomnak az ötödik évfordulóján, amelynek elfojtásában oly fontos szerepet játszott, Haynau meghalt. Március 17én tem ették el a grazi St. Leonhard temetőben. 41 Haynau kiváló és kemény katona volt, ám katonai érdemeit beszennyezte a megtorlásban betöltött dicstelen szerepével. Tény, hogy amikor más utasításokat kapott Bécsből, az elítéltek visszaemlékezései szerint egyszerre csak szívélyessé és engedékennyé vált. Amikor pedig elbocsátották, azt hitte, hogy a nyugalmaztatását okozó amnesztiával megnyerte a magyar közvéleményt. "Nemde, a magyarok szeretnek engemet?" - kérdezte egy Magyarországon szolgáló osztrák kormánytisztviselő­ tő1. 42 De ezt kérdezgette szatmári birtokszomszédjaitól is. Amikor egyikük felesége csak annyit mondott, hogy ugyan miért szeretnék, Haynau elcsodálkozott: "De hát mit tettem, hogy ne szeressenek?" Mulatozó cs. kir. tisztek a fegyverletétel után

I,ERMANN HÁyr'!Áu

ROBUT

Tr'-BORSZERNAC,y

- "Ha egyebet nem tett volna is, felelt a derék nő, már a Batthyány kivégeztetése elég volna a gyűlö­ letre.'" Haynau erre felpattanva mondta: "Azt nem én tettem, nem, nem! Azt más tette, ebben ártatlan vagyok!" "S hát a tizenhárom tábornok?" - kérdezte a hölgy. "Az már egészen más, azok megérdemehék. mert katonák voltak, kik hűtlenül elhagyták zászlóalj ukat" - szólt a Haynaura olyannyira jellemző válasz. 43 Már csak egy kérdést kell megválaszolnunk. Mi magyarázta Haynau kíméletlen fellépését a magyarországi zsidósággal szemben ? Véleményünk szerint ennek volt egy társadalomlélektani, és lehetett egy személyes oka. A bécsi forradalom vezetői és támogatói között viszonylag nagy számban találhatók meg a bécsi zsidóság képvisel6i. E diákok, publicisták, szabadúszó értelmiségiek is adtak karaktert az eseményeknek. Ez a tény a zsidósággal szemben meglévő ellenérzéseket - külön ösen a katonai körökben - felerősí­ tette. Ezt csak fokozták a magyarországi hadjárat során tapasztaltak. A horvát hadsereget vezénylő cs. kir. tisztek már 1848 őszén arról panaszkodtak, hogy a magyarországi zsidók mindent megtesznek a népfelkelés sikeréért, s anyagi áldozatokat hozva szervezik az önkénteseket. JI.. gyors magyar hadseregszervezés és az őszi, majd a téli és tavaszi hadjáratok kudarca (hiszen a győzelmet egyil. alkalommal sem sikerült kivívni) hihetővé tette ezt a megállapítást. Adva volt tehát az a társadalomlélektani alap, amelyre a megtorló intézkedéseket reá lehetett építeni. Ehhez járult egy személyes tényező. Haynau az édesanyja révén maga is zsid6 származású volt. Nem tudunk arról, hogy katonai karrierje során ez a tényező éreztette··e egyáltalán a hatását, s ha netalán igen, milyen m6don. Ám Haynau számára maga az is elég sérelem lehetett, hogy míg apja törvénytelen gyermekeinek egy része grófi rangot kapott, ő és testvérei csak bárók lehettek. Haynauban tehát egyfajta sajátos neofita buzgóság is munkálhatott, amikor a magyarországi zsidóságra ezt az iszonyú hadisarcot kivetette. Más kérdés, hogy - mint ez közismert - a hadisarcból, illetve annak megváltásából jött létre a zsidó iskolai és tanügyi alap. Ez volt tehát Haynau egyetlen olyan cselekedete, amely szándéka ellentétébe fordult át. Ahogy az általa halálraítéltek, majd megkegyelmezettek egyike, Pálffy János írta róla: "Utolsó volt-e Haynau, ki ily vérvonalt hagyjon maga után

Magyar- és Erdélyország történetében? Megelégelte-e a sors a nemzet szenvedését századokon át? Megelégelte-e azon tömérdek véráldozatot, melyen az osztrák zsarnoksága és bos:szúdühe véreztetett el három század alatt? - Bízzunk Istenben és saját okulásunkban ! "44 JEGYZETEK l Ha~,mauról jelenleg két bővebb életrajz áll rendelkezésünkre. Az e,gyiket barátja és tisztelője írta. Karl Schönhals: BÚJprafie JN k. k. FeúJzeugnui.ller.J JU/ÚM Freiherrn "on Haynau von eÍllem deiner W·'affenpefiihrten. Graz, 1853. A másik egy doktori értekezés. Regina Forstner: Julitáf Freiherr ,'on Haynau. Beitrii,qe zu einer BÚJpmphie. Dissertation. [Wien, 1980.] Másolata Hadtörténelmi Levéltár, Tanulmánygyűjtemény. 2852. Schönhals Haynacl jó barátja volt, életrajza tehát - j6 pszichológiai megliKvelései ellenére - némileg apologetikus jellegű. Forstner munkája pedig csak osztrák anyagot hasznosít, s szemléletében sem igen tud szabadulni a birodalmi nézi5ponttól. - Schönhalsot követi Josef Hirtenfeld: Der Mi/itiir··kfaria- Themlien-Orden und .lelne Mitg/ieder. Wien, 1857. Zweite Abteilung. 1398-1410. Rövid összefoglalót ad magyarul Gelieh Rikhárd: Mapyarl'NZi~q fü.lJpetfrn.fépi harcza 1848--49-6el1. Bp., é. n. III. k. 470-472. (továbbiakban Gelich) és (kitűnő jellemzéssel) Katona Tamás szerk.: Az aradi vértanúk. l. kiadás. Bp., 1979. r. 23-24. (továbbiakban Katona I-II.) Rövid áttekintést ad Hermann Róbert: Két fővezér Magyarországon. Windisch-Gratz és Haynau. RJIbicol1, 1999.4. sz. 33-38. Életrajzi vázlatunkban Sehönhals és Forstner előadását követtük, s kiegészítettük a hazai szakirodalom és saját kutatásaink er·edményeivel. 2 Haynau július 21-i hirdetményét közli: Gyiijteménye a kfapyaror,wlg .Jwrruíra kiJJoűJátott Lepfeú(fbb A1amjeAuflWk é.J Szózatoknak, <'aÚJmÍllt a űJ. kir. had.Jere.qfőparal1űJnokai által Magyaror.lwgban kiadott birdetményekl1ek. Buda, 1849. ll7·-118. (továbbiakban: Gyüjteménye ... ); Gelich III. 767.: Wildner Ödön: PNt é.J BuJa kö1igazpatiMál1ak történele 1849-1865. évi ab.Jzo/utizmll.J &f a provwkium alatt. Bp., é. n. r. 17-18. ; Bernstein Béla: A ne.qyvel1l1Y0fcól.l f11L1;qyar .JzabaJ.fágharc &1 a z!uMk. Jókai Mór előszavá­ val. 3. ki.adás. S. a. r. Kiss József Bp., 1998. 157-158. (továbbiakban Bernstein); Rózsa György-Spira György: Negy"ennyofc a kortáNak .Jzemével. Bp., 1973. 429. (továbbiakban Rózsa-Spira); Zsoldos Jenő szerk.: 1848-1849 a f11L1;qyar .wwÓ.Jág élrtében. Bp., 1998. 269-260. - Arról, hogy a hirdetmény csak 21-én jelent meg a házfalakon, tájékoztat Mátray Gábor: TóreJék J~qyzemé­ nyelcA1il!lyaror,wíg ft'jrténetébó/1848/49. S. a. r. Fülep Katalin. Bp., 1989. 224. Lásd még Spira György: A pt'.Jtiek Petőfi é.l Haynauközött. Bp .. 1998. 645-650. 3 Lásd Bernstein: 158-160., 167--170. ; Zsoldos Jenő: 266-267. 4 Gyüjteménye ... 41.; Zsoldos Jenő 227-228. 5 Szávay Gyula: Győr. ll1ol1oprafi'a a "árod jefrl1koráról a tórténe/mi wók érintédével. Győr, 1896. r. k. 468.; Goldmark Károly: Emlékek lfrtembóf. Fordította, s.a.r., a jegyzeteket és a függeléket írta I(ecskeméti István. Bp., 1980. 32-35. o. 6 Közli Gyiijteménye ... 96-98. 7 Luki.nich Imre: Haynau minősítési táblázata. Levéltári Köz-

=

HERMANN HAYNAU

lemények, 1923. 192-193. (továbbiakban Lukinich)

8 Forstner: 18. és 26. szerint Haynau Grazból ment 1848ban az itáliai hadszíntérre. Ez az adat - mint továbbiakból is kiderül - téves. 9 Lukinich: 193-194. Kivonatos magyar fordításban közli Katona: l. 24. 10 Vendrei [Asserman] Ferenc: Nagy-Becskerektől Pákozdig. BuJape.llÍ Szemle, 1888. 55. k. 393. II Pelyach István: Damjanich Jánod ZlÍ.fzMaljparanCdnoki kinevewe é.J JzelWW tevékenYJége 1848 nyarán. Acta UniverJitatú SzegedienJú De Attila JÓz.Jef Nominatae. Acta Hútorica. Tomus XCVII. Szeged, 1993. 7-9.; Vukovic", Sebő emlékiratai Magyarordzágon való IJUjJoJ(úa é.JJ:uíműzetédének /Jejéből S. a. r. Bessenyey Ferenc. Bp., 1894. 193-194.; Hamvay Ödön: Damjanich JánoJ élete tiirténete éd Jzemelvények nejéhez intézett IeveleŰJőL Bp., 1904. 19-20. - Haynau távozásának pontos dátuma nem ismert, de május második heténél előbb aligha történhetett. Erre mutat Piret altábornagy hozzá intézett, május 8-i levele is. Kriegsarchiv, Wien. Alte Feldakten. Krieg in Ungarn 1848-1849. Karton 1899. Serbisch-banater Landes Generalkommando. 1848-5-15. 12 PálffY János szerint Haynau 1848 elején felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, "mely azt uem fogadván el, úgy lépett vissza osztrák aktív szolgálatba, mondván, hogy ő érzi, miként néki a magyar forradalomban egy vagy más úton nagy szerep van szánva". Ez az adat inkább a Haynau körüli legendáriumhoz tartozik, a forrásokban nincs nyoma. Magyaror.J:uígi é.J erdélyi urak. S. a. r. Szabó T. Attila. Kolozsvár, é. n. 187. (továbbiakban PálffY János) 13 Hadtörténelmi Levéltár, Bp., (továbbiakban HL) Az 1848-1849. éviforraJalom éd J::abaJJágharc iratai. (továbbiakban 1848-49) 27/36. 14 MOL R 32. Az 1848-1849. évi forradalomra, szabadságharcra és emigrációra vonatkozó nyomtatványok. 1849. augusztus 18. d. sz. Kivonatos magyar fordításban közli Görgey István: 1848 &1 1849-ből. Élmények é.J benyomáJok. Okiratok és ezek magyarázata. Tanulmányok és történelmi kritika. III. k. Bp., 1888. 651. 15 Memoiren von Georg Klapka April bú Oktober 1849. Leipzig, 1850.292. 16 Kumlik Emil: A JzabaJ.JtÍ.qharc pOz.Jonyi vértanúi. Pozsony-Bp., 1905.44-55. 17 HL 1848-49. 32/243. 18 MOL H 2. Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány és Kormányzóelnökség iratai. 1849:8592. o. Közli Steier Lajos: Haynau &1 PaJkievic.J. Bp., é. n. l. 130-132. o. és Deák Imre: 1848, ahogya kortárJak látták. A .JzabadJágharc története levelekben. Bp., é. n. 1942. 380-38 l. 19 Gyüjteménye ... 96-98., újabb közlése Katona: II. 7-9. 20 Gyüjteménye ... 98-108. 21 Katona: II. 29. 22 Gyüjteménye ... 85-86., 90., 95., 127., 151., 162., 247. A témára lásd Fábiánné Kiss Erzsébet: A "Kossuth bankók" sorsa az osztrák uralom idején. S:uízaJok, 1984. 2. sz. 23 Közli Katona: II. k. 50. 24 Katona: II. 69. 25 Katona: II. 55-56. 26 Katona: II. 75. 27 Gyüjteménye ... 143.

ROBERT

TÁBORSZERNAC,Y

28 Az ítéletek törvényességéhez magyar szempontból sok kétség fért. Regina Forstner hivatkozott munkája szerint (95. o.) az ítéletek formális jogi szempontból kifogásolhatatlanok és támadhatatlanok voltak. s ezek alapján mást, mint halálos ítéletet, nem lehetett hozni. A probléma csupán az, hogy a szerző az osztrák (hadi)törvények magyarországi érvényességének fikciójából indul ki, holott már a törvények alkalmazásának alapjául szolgáló október 3-i uralkodói kézirat is törvénytelen volt. 29 Berzeviczy Albert: Az ab.Jzoluti.wzU.J kora MagyarorJ:uígon. Bp., 1925. II. k. 176-177. (továbbiakban Berzeviczy); Klapka György: Emlékeinzbói S. a. r. Katona Tamás. Bp., 1986.268-271. 30 Károlyi Árpád· Németújvári gróf Batthyány LajOJ eLtő tna.qyar minúzterelnö'k főbenjáró pö·re. Bp., 1932. I. k. 572-573., II. k. 588-590. 31 "S nagy császárod elvetend majd / Ha nincsen szüksége rád, / S megköszönd, ha ráadásul / Kufsteinban szobát nem ád". Bajza József: Haynau-Jal. Fotómásolatban közli Rózsa-Spira 471. 32 PálffY János: 181. 33 Madarász József: Emlékirataim 1831-1881. Bp., 1883. 277-278. o.; S:uírazberky Nagy JÓZ.1ej (1800-1878) emlékjegyzetei. Bp., é. n. 202-203. 34 Gyüjteménye ... 244-246. 35 Bártfay László naplój ából. Il. Bártfay LáJzló naplója 1849-1851. éd válo.qatott levelei Kölc.Jey Ferenchez. Összeállította és a jegyzeteket írta. Bp., 1969. II. 75. - Ferenczy István, a szobrász már 1850. április 25-én, tehát az amnesztia előtt így írt Ferenczy Józsefnek: "Itt az a hír is volt, hogy Haynaut is Bécsbe akarták tartani, és hogy egy mást küldjenek Pestre, de Haynau mondván, ha a rossz oldalát (a hóhért) vittem vagy tettem eddig, a kegyelmek, a jók is, ha ugyan adódnak, az én kezemből adódjanak ki." Wallentíny Dezső szerk.: Ferenczy l.Jtván levelei. Rimaszombat, 1912.414. 36 PálffY János: 186. 37 Szendrő Iván: A vérbíró. ValóJág, 1980. 3. sz. 76-88. 38 Az ügy legrészletesebb feldolgozását lásd Kropf Lajos: Haynau kalandja Londonban (1850). BuJape.1ti Szemle, 1903. 116. k. 321-336. (továbbiakban Kropf Lajos) 39 Rónay Jácint: Napló (Válogatás). S. a. r. és az utószót írta Hölvényi György. Az előszót írta Katona Tamás. A kötetet szerkesztette Zombori István. Budapest-Pannonhalma, 1996. 90-91. - Az angol leírások szerint a vendégkönyvbe történő beírásra és az ütlegelésre a látogatás kezdetén került sor. Kropf Lajos 324-326. 40 Kropf Lajos: 332. 41 PálffY János: 187. szerint Haynaut az uralkodó Radetzky helyére akarta kinevezni, hogy az 1853. február 6-i milánói fölkelés után rendet csináljon. "Haynau örömében, hogy ha nem is hajnala, hanem alkonya földerül még egyszer, a vendéglőben Bécsben, ahol szállva volt, nagy és víg estélyt rendezett, s magát szó szerint puncsba fullasztotta, mert azon éjjel megütötte a guta." Berzeviczy: II. k. 15. o. szerint Haynau azon a napon halt meg, amikor a császárnál magánkihallgatáson volt. Tudomásunk szerint erre a kihallgatásra nem került sor, s magáról a kinevezési tervről sincs adat. 42 Gelich: III. k. 472. 43 PálffY János: 186-187. 44 PálffY János: 187.

KÖZLEMÉNY BíRÓSÁGI HATÁROZATRÓL

A közlenIény cÍ1mzettje a nácizmus minden olyan iildözöttje, illetve áldozata és annak örököse, aki a holocausttal kapcsolatban svájci bankokkal vagy más svájci jogi személy.~kkel szemben jogi lköveteléssel élhet: A svájci bankoknak, svájci vál/alkozásoknak és ~, svájci kormánynak ("svájci jogi szemé~reknek") a második világháború alatti tevékenységéből adódó jogigények rendezésére a svájci bankok 1,25 milliárd USA-dol/ár megfizetésétfogadták el. A New York-i Kelet.i Bíróság, mint az Egyesült Allamok Kerületi Bírósága (a továbbiakban: a "Bíróság"J 1999. november 29-én tárgyalást tart, és határoz arról, hogy a rendezés véglegesen .ióváhagyható-e. Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy igényjogosultságukkal ,ilhetnek akkor is, ha svájci b~mkszámlá~'al nem rendelkeztek, továbbá hogy a jelen rendelkezésnek a Svájci Humanitárius Alappal nincsen semmilyen kapcsolata. A rendezés által érintett személyek

Ön akkor számít a rendezésben érintettnek, ha az alábbiakban ~~lsorolt (5) öt Rendezési Csoport valamelyikébe tartozik. Az első négy Rendez~si Csoportot a "Nácizmus Üldözöttei és Aldozatai" alkotják, (minden olyan személy, vállalkozás vagy csoport, amelyet a náci rendszer illetve annak ügynökei üldöztek, vagy üldözni rendeltek azért, m,~rt zsidó, roma, Jehova tanúja, homoszexuális, illetve testileg vagy szellemileg fogyatékos volt V3lgy azt véltél( róla) És aki: előtt bármilyen svájci bankban, befektetési alapban vagy más vagyonkezelőnél elhelyezett vagyoni eszközökkel rendelkezett, V AGY

1. 1945. május 9-e

2. Svájci jogi személyekkel szemben a náci rendszer* által elrabolt vagy elkobzott vagyonnal kapcsolataban követeléssel élhet VAGY 3. Olyan jogi személyek részére végzett kényszermunkát, akik e kényszermunkából származó bevételt, illetve hasznot svájci jogi személyeknél helyezték el, vagy azok útján forgalmazták, VAGY 4. A náci üldözés elől sikertelenül kerestek menedéket Svájcban, vagy Svájcba jutásukat követően visszaélések áldozatai lettek, és ennek folytán svájci jogi személlyel szemben követelést támaszthatnak. Az 5. Rendezési Csoportba azok a személyek tartoznak, akik tekintet nélkül arra, hogy a náci üldözés áldozatai vagy célpontjiai voltak-e vagy sem, bárhol, svájci jogi személy tulajdonában lévő vagy általa ellenőrzött munkahdyen kényszermunkát végeztek. Az összes Rendezési Csoportba beleértendők a fent részletezett természetes és jogi személlyek örökösei és utódai is. Még abban az esetben is, ha Ön nincs megbizonyosodva arról, hogy valamelyik Rendezési Csoportba tartozónak minősül-e, kérje meg a Postai Értesítést és az Igénybejelentő Kérdőívet. Például, ha Ön kényszermunkát végzett, Onnek nem feltétlenül lehet tu-

domása arról, hogy annak jövedelmét vagy hasznát syájci jogi személyeknél helyezték-c el, s így On is minősülhet valamelyik Rendezési Csoportba tartozónak.

További felvllágosítás

Ha további felvilágosításra van szüksége, az alább felsorolt módokon veheti fel a kapcsolatot:

A követelések hogyan és "dkor kerülnek kifizetésre?

Az igénylési eljárás, illetve Fizdési Progr;am egyelőre nincs ki~.olgozva,. A Postai Ertesítés tájékoztatja Ont arrúl, hogyan tehet javaslatokat erre vonatko:;~óan.

Kérem a Postai Értesítés és az Igénybejelentő Kérdőív megküldését az alábbi címre: Név: . UtcaCÍm: ..,

Amennyiben az igénylési eljárásu'ól további tájékozatást kíván ..kapni, valamint annak érdekében, hogy 01,1; továbbra is követelést támaszthasson, Onnek az alább megadott címre küldött levélben kell kérnie ezt a tájékoztatást, vagy ki kell ,töltenie és vissza kell küldenie a Postai ElrtesÍtéshez mellékelt Igénybejelentő KérdőÍvet. Amennyiben a bíróság a Rendezést jogerő­ sen jóváhagyja, a Kifizetési Program megkezdődik, és a pénzalap kiutalásra kerül. Nem minden megkereséssel éHi, valamelyik Rendezési Csoportba tartozó személy minősül a kifizetés kedvezményl~zettjének. Ha nem kíván részt venni

Ha nem kíván részt venni, vagy a Rendezést nem érzi magára nézve érvényesnek, ,akkor magát írásban kell kizárnia a Postai Ertesítésben megadott eimen, az 1999. október 22-ig megküldött ilyen tárgyú levélben. Ha ezt nem teszi, úgy a svájci jogi személyekkel szembeni jogviták rendezésekor semmilyen jogi igénnyd nem élhet. Amennyiben magát kizárja, akkor az alap semmilyen részére nem támaszthat követelést. Hogya" fejtheti ki véleményét vagy tehet ellenvetést?

A Rendezés feltételeivel kapcsolatban az 1999. okt9ber 22-ig fejtheti ki.a véleményt. A Postai Ertesítés tájékoztatja Ont arról, hogyanfejtheti ki véleményét vagy ellenvetéséI. Onnek jogában áll, hogy az 1999. november 29-i birósági tárgyaláson, ahol a rendezésről határozat születik, személyesen megjelenjen vagy ügyvédje útján képviseltesse magát, habár ez nem kötelező. Önt ki képviseli?

A Bíróság Rendezésicsoport-ügyvédeket nevezett ki, illetve Rendezésicsoport-képviselőket jelölt ki. Ezek között vannak holocausttúlélők, a Zsidó Kárpótlási Világszervezet (WJRO) valamint az Ortodox Zsidó Hitközségek Világtanácsa, A Bíróság által kinevezett ügyvédeket Önnek nem kell. kifizetnie. Az egyes ügyvédek a Bíróságtól kémi fogják költségeik megtérítését, az alap O,2%-ának erejéig. Egyes felperes ek ügyvédd is fognak honoráriumért folyamodni, legfeljebb az alap I ,8%-ának erejéig. A Bíróság ennél alacsonyabb összeget is megítélhet A legtöbb ügyvéd nem fog honoráriumot kérni. A WJRO jogtanácsosai sem fognak sem honoráriumot, sem költségtérítést követelni.

Város:, ....

....... Irányítószám: ,.... ,

Ország: ......................................... _ Milyen nyelven kéri a fentieket: A fentiek nem

minősÜlnek

19énylési Lapnak.

A kérdőívet, kitöltés után, az alábbi eimre kérjük elküldeni: Information Holocaust Victim Assets Litigation JAF PO Box 1605 New York, NY 10116-1605 USA HU-HUN-MULT

008-001-2080 www.swissbankclaims.com Az engedményesek köre

A jelen peres eljárás (In re Holocaust Victim Assets Litigation, Master File No. CV-964849) minden, svájci jogi személyekkel szembeni, a holocausttal, a második világháborúval, a nácizmus üldözötte ivel és áldozataival és annak célpontjaival, a náci rendszerrel, a menekültek kezelésével, illetve bármely idevonatkozó dologgal kapcsolatos jogindítványt és ügyet rendez. A svájci jogi személyek (illetve, az "Engedményesek") kifejezés alatt a Cn:dit Suisse és az UBS AG (a Union Bank of Switzerland és a Swiss Bank Corporation jogutódja), azok korábbi és jelenlegi alapító vállalatai, fiókvállalatai, leányvállalatai és rnellékvállalatai is; a Swiss National Bank; más svájci bankok; a Swiss Bankers' Association; a, Svájci Konfóderáció (beleértve a svájci kormányt is); valamint minden 1996. október 3-a óta Svájcban letelepedett, alapított, illetv(, bejegyzett ,üzleti vállalkozás; illetve a kiküldött Postai Ertesítés ben felsorolt egyes svájci érdekeltségek leányvállalatai értendők. Több svájci biztosító\ársasággal szemben támasztott és a Postai Ertesítésben felsorolt bizonyos követelések nem tartoznak a jelen peres eljárásba. • A második Rendezési Csoportba tartoznak az úgy/levezett .. Titkos Vagyoni Eszközök" kezeléséhez jűződő svájci jogi személyek elleni követelések, Ezek oZl'a/l vagyonok. amelyek 1933 és 1946 között valamely tengelyhata/mi illetőségű vállalat vagyo náci rendszerhez kapcsolódó személy javára svájci jogi személy neve alatt voltak feltüntetve, vagy letétbe heZvezve,