Határozatainak Tára. A Bíróság. az Elsőfokú Bíróság. Határozatok Tára I: * 50* * I. rész Bíróság B Í R Ó S Á G A LUXEMBOURG ISSN

ISSN 1830-1797

A Z

E U R Ó P A I

K Ö Z Ö S S É G E K

B Í R Ó S Á G A

Határozatok Tára

A Bíróság és

az Elsőfokú Bíróság

2008 – 3

Határozatainak Tára *

I. rész Bíróság *

I: I: 1243–1648 41*–50*

ISSN 1830-1797 Katalógusszám: QD-AB-08-003-HU-C

HU

2008 – 3 LUXEMBOURG

Az Európai Bírósági Határozatok Tára a Bíróság eljárási szabályzatának és a Közösségek nyelvhasználati szabályainak megfelelően a Közösségek hivatalos nyelvein1, azaz angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák és szlovén nyelven jelenik meg, minden ügynél az eljárás nyelvének megjelölésével. 2004. május 1-jétől, ha az érintett ítélkező testület másként nem határoz, a Határozatok Tárában már nem teszik közzé: – a három bíróból álló tanácsok által hozott ítéleteket, kivéve az előzetes döntés hozatali eljárásokban hozott ítéleteket; – az öt bíróból álló tanácsok által, főtanácsnoki indítvány nélkül hozott ítéleteket, kivéve az előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéleteket; – a végzéseket. E határozatok azonban a rendelkezésre álló nyelveken – azaz az eljárás nyelvén és a tanácskozás nyelvén – elérhetők a Bíróság internetes oldalán (http://curia.europa.eu). A 2006-1. kötettel kezdődően a Határozatok Tára külön részben tartalmazza a közzé nem tett határozatokra vonatkozó információkat (I-1*, I-2* stb. számozású oldalak). * Az ítéletek és a végzések összefoglalói nem kötik a Bíróságot, és semmiképp sem tekinthetők az összefoglalt határozatok hivatalos értelmezésének. * A Határozatok Tára használatának megkönnyítése érdekében a különböző hivatalos nyelveken megjelenő kiadások ugyanazt az oldalszámozást követik. Éppen ezért előfordulhat, hogy a nyomtatás egyes oldalakat nem tölt ki teljes egészében. A szövegek sokszorosítása megengedett, feltéve hogy a forrást feltüntetik. Az íté letekre a következőképpen javasolt hivatkozni: az ügyszám; a felek megnevezése a Határozatok Tára oldalainak fejlécében szereplő módon; az ítélet kihirdetésének napja; a Határozatok Tárának rövidítése (EBHT), amelyet a kötet évszáma követ; az oldalszám, amelyet a Bíróság előtt folyamatban volt ügyek esetén a I., míg az Elsőfokú Bíróság előtt folyamatban volt ügyek esetén a II. szám előz meg.

Az ír nyelv esetében a 920/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 156., 2005.6.18., 3. o.) ideiglenes eltéréseket írt elő.

1

Megjelent füzetek – I. rész 2008 – 1 2008 – 2 2008 – 3

1 – 410. o. 411 –1242. o. 1243 –1648. o.

Hogyan lehet hozzájutni az EU kiadványaihoz? Térítés ellenében hozzáférhető kiadványok:  az EU-könyvesbolt (EU Bookshop) útján (http://bookshop.europa.eu);  könyvkereskedőjétől a könyv címe, kiadója és/vagy ISBN száma alapján;  közvetlenül értékesítési ügynökeinktől. Elérhetőségeik megtalálhatóak a http://bookshop.europa.eu honlapon, vagy lekérdezhetőek a +352 2929-42758 faxszámra küldött üzeneten keresztül. Ingyenes kiadványok:  az EU-könyvesbolt útján (http://bookshop.europa.eu);  az Európai Bizottság képviseleteitől és küldöttségeitől. Elérhetőségeik megtalál hatóak a http://ec.europa.eu honlapon, vagy lekérdezhetőek a +352 2929-42758 faxszámra küldött üzeneten keresztül.

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉSEK CIKKEINEK HIVATKOZÁSI MÓDJÁRÓL A BÍRÓSÁG ÉS AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG SZÖVEGEIBEN Az Európai Unióról (EU) szóló szerződés és az Európai Közösséget (EK) létrehozó szerződés cikkeinek Amszterdami Szerződés általi újraszámozását követően a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság 1999. május 1-jétől kezdődően az EU-, az EK-, az ESZAK- és az Euratom-Szerződés cikkeinek új hivatkozási módját vezette be. Ezen új hivatkozási mód bevezetésének legfontosabb célja annak a veszélynek az elkerülése, hogy összetévesszék egy cikk 1999. május 1-jét megelőző, valamint ezen időpontot követő változatát. E hivatkozási mód elveit az alábbiakban ismertetjük:

 Valamely szerződéses cikknek az 1999. május 1-je után hatályban lévő

változatára való hivatkozás esetén a szóban forgó szerződésre utaló rövidítés áll közvetlenül a cikk száma előtt:

– EU az Európai Unióról szóló szerződés esetében,

– EK az Európai Közösséget létrehozó szerződés esetében, – ESZAK az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés esetében, – EAK az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés esetében. Így tehát az „EK 234. cikk” a cikknek az 1999. május 1-je után hatályban lévő változatára vonatkozik.

 Ezzel szemben valamely szerződéses cikknek az 1999. május 1-je előtt

hatályban lévő változatára való hivatkozás esetén az esettől függően az „EU-Szerződés”, az „EK- (vagy EGK-) Szerződés”, az „ESZAK-Szerződés”, illetve az „EAK-Szerződés” megjelölés áll közvetlenül a cikk száma előtt.

Így tehát az „EK-Szerződés 85. cikke” a cikknek az 1999. május 1-je előtt hatályban lévő változatára vonatkozik.

 Egyébként az EK- és az EU-Szerződés vonatkozásában valamely szerző

déses cikknek az 1999. május 1-je előtt hatályban lévő változatára való hivatkozás esetén a szövegben a cikkre történt első hivatkozást zárójelben követi ugyanazon szerződéses cikknek az 1999. május 1-je után hatályban lévő változatára való hivatkozás, az alábbiak szerint:

– az „EK-Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk)”, ha az Amszterdami Szerződés nem módosította a cikket; I

– az „EK-Szerződés 51. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 42. cikk)”, ha az Amszterdami Szerződés módosította a cikket;

– az „EK-Szerződés 53. cikke (hatályon kívül helyezte az Amszterdami Szerződés)”, ha az Amszterdami Szerződés hatályon kívül helyezte a cikket.

 Ez utóbbi szabálytól eltérően az EK-Szerződés (korábbi) 117–120. cikkeire való első hivatkozást – amely cikkeket az Amszterdami Szerződés egy csoportban helyezett hatályon kívül – zárójelben a következő megjegyzés követi: „(az EK-Szerződés 117–120. cikkének helyébe az EK 136. – EK 143. cikk lépett)”.

Például:

– az „EK-Szerződés 119. cikke (az EK-Szerződés 117–120. cikkének helyébe az EK 136. – EK 143. cikk lépett)”.

Ugyanez érvényes az Európai Unióról szóló szerződés J–J.11. és K–K.9. cikkeire is.

Például:

– „az Európai Unióról szóló szerződés J.2. cikke (az Európai Unióról szóló szerződés J–J.11. cikkének helyébe az EU 11. – EU 28. cikk lépett)”;

– „az Európai Unióról szóló szerződés K.2. cikke (az Európai Unióról szóló szerződés K–K.9. cikkének helyébe az EU 29. – EU 42. cikk lépett)”.

 Az EK-Szerződés és az Európai Unióról szóló szerződés cikkeinek az

1999. május 1-je előtt hatályban lévő változatára történő hivatkozás módjára vonatkozó teljes listákat az 1999. május havi Határozatok Tárának I. és II. része tartalmazza.

II

TÁRGYMUTATÓ oldal

Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adó – Közös hozzáadottértékadórendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása – Gazdasági tevékenységeket és nem gazdasági tevékenységeket is folytató adóalany: 2008. március 13-i ítélet (Securenta, C-437/06. sz. ügy) . . . . . . . . . . . .

I - 1597

– Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adó – Közös hozzáadottértékadórendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása: 2008. március 6-i ítélet (Nordania Finans és BG Factoring, C-98/07. sz. ügy) . . . . . . . . . .

I - 1281

Gazdasági és társadalmi kohézió – Strukturális beavatkozások – Közösségi finanszírozás: 2008. március 13-i ítélet (Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening, C-383/06–C-385/06. sz. egyesített ügyek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1561

Jogszabályok közelítése – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – Szabályozási háttér – 2002/21 irányelv: 2008. március 6-i ítélet (Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones, C-82/07. sz. ügy) . . . . . . . . . .

I - 1265

Közösségi jog – Elvek – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve: 2008. március 11-i ítélet (Jager, C-420/06. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . .

I - 1315

III

TÁRGYMUTATÓ

oldal

Megsemmisítés iránti kereset –T ermészetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok: 2008. március 13-i ítélet (Bizottság kontra Infront WM, C-125/06. P. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1451

Mezőgazdaság –K özös agrárpolitika – A struktúrák reformja – A struktúrák hatékonyságának javítása: 2008. március 13-i ítélet (Valvo, C-78/07. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1635

–K özös agrárpolitika – Egyes támogatási programok integrált igazgatási és ellenőrzési rendszere: 2008. március 11-i ítélet (Jager, C-420/06. sz. ügy) . .

I - 1315

–K özös piacszervezés – Bor – Borok leírása és kiszerelése – 1493/1999 és 753/2002 rendelet: 2008. március 13-i ítélet (Schneider, C-285/06. sz. ügy) . .

I - 1501

–K özös piacszervezés – Export-visszatérítések: 2008. március 13-i ítélet (Viamex Agrar Handel, C-96/06. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1413

–K özös piacszervezés – Export-visszatérítések – A biztosítás feltételei: 2008. március 13-i ítélet (Viamex Agrar Handel, C-96/06. sz. ügy) . . . . .

I - 1413

Szolgáltatásnyújtás szabadsága –K özösségi postai szolgáltatások – 97/67 irányelv – Az egyetemes postai szolgáltatók számára fenntartott szolgáltatások: 2008. március 6-i ítélet (Deutsche Post, C-287/06–C-292. sz. egyesített ügyek) . . . . . . . . . . . .

I - 1243

Verseny –K özösségi szabályok – A tagállamok kötelezettségei: 2008. március 13-i ítélet (Doulamis, C-446/05. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

IV

I - 1377

C-287/06–C-292/06. sz. egyesített ügyek

Deutsche Post AG és társai kontra Bundesrepublik Deutschland (a Verwaltungsgericht Köln [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek) „Postai szolgáltatások – 97/67/EK irányelv – Az egyetemes postai szolgáltató részére fenntartott terület – Az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a postai hálózat meghatározott pontjain az üzleti ügyfelek által történő elhelyezésére alkalmazott különleges díjak – Ilyen díjak megtagadása azon közvetítőktől, akik a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze”

A Bíróság ítélete (első tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . . . . I - 1245

Az ítélet összefoglalása

Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Közösségi postai szolgáltatások – 97/67 irányelv – Az egyetemes postai szolgáltatók számára fenntartott szolgáltatások (97/67 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 12. cikk, ötödik franciabekezdés) I ‑ 1243

ÖSSZEFOGLALÓ – C-287/06–C-292/06. SZ. EGYESÍTETT ÜGYEK

A 2002/39 irányelvvel módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdését, amely kötelezi a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak biztosítására, hogy az egyetemes szolgáltatás részét képező egyes szolgáltatások díjai megfeleljenek az átláthatóság és hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, és amely előírja, hogy e díjak – csakúgy mint a kapcsolódó feltételek – egyenlően legyenek alkalmazandók mind a különböző harmadik személyek közötti viszonylatban, mind a harmadik személyek és az egyenértékű szolgáltatásokat nyújtó egyetemes szolgáltatók közötti viszonylatban, úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon vállalkozásoknak, amelyek a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze, megtagadják azon különleges díjak kedvezményét, amelyet a nemzeti egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területén az üzleti ügyfeleivel szemben az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a központi postáin történő elhelyezésére alkalmaz.

Az olyan tevékenység, mint a postai küldemények különböző feladóknál közvetítők által történő gyűjtése, azok előválogatása

I ‑ 1244

és hozzáférési pontokhoz való szállítása, nem tartozik a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján az egyetemes szolgáltató számára fenntartható terület alá, így erre a rendelkezésre nem lehet hivatkozni az érintett közvetítők attól eltérő bánásmódjának indokolásaként, mint amelyben az említett társaság üzleti ügyfelei részesülnek.

Ezenkívül bár az említett irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése nem szándékozik szabályozni azon elvi kérdést, hogy valamely egyetemes postai szolgáltatónak kell-e a postai szállítási lánchoz a hagyományos levélpostai szolgáltatástól eltérő feltételekkel és pontokon hozzáférést biztosítania, az említett rendelkezés szövegéből következik, hogy az a tagállamok számára az átláthatóság elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elve betartásának szigorú követelményét írja elő, ha e szolgáltató ténylegesen megadja a különleges díjakhoz való hozzáférést.

(vö. 27–28., 31., 35., 41., 44. pont és a rendelkező rész)

DEUTSCHE POST ÉS TÁRSAI

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2008. március 6. *

A C-287/06–C-292/06. sz. egyesített ügyekben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Verwaltungsgericht Köln (Németország) a Bírósághoz 2006. július 3-án érkezett, 2006. április 28-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Deutsche Post AG (C-287/06, C-288/06 és C-291/06), a Magdeburger Dienstleistungs- und Verwaltungs GmbH (MDG) (C-289/06), a Marketing Service Magdeburg GmbH (C-290/06), a Vedat Deniz (C-292/06)

és

a Bundesrepublik Deutschland

között,

* Az eljárás nyelve: német.

I ‑ 1245

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-287/06–C-292/06. SZ. EGYESÍTETT ÜGYEK

a Marketing Service Magdeburg GmbH (C-287/06),

a Citipost Gesellschaft für Kurier- und Postdienstleistungen mbH (C-288/06),

a Deutsche Post AG (C-289/06, C-290/06 és C-292/06),

valamint

a Magdeburger Dienstleistungs- und Verwaltungs GmbH (MDG) (C-291/06)

részvételével

folyamatban lévő eljárásokban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök (előadó), A. Tizzano, A. Borg Barthet, M. Ilešič és E. Levits bírák,

főtanácsnok: M. Poiares Maduro, hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. szeptember 13-i tárgyalásra, I ‑ 1246


figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

– a Deutsche Post AG képviseletében J. Sedemund és S. Gerstner Rechtsanwälte,

– a Marketing Service Magdeburg GmbH, a Citipost Gesellschaft für Kurier- und Postdienstleistungen mbH és a Magdeburger Dienstleistungs- und Verwaltungs GmbH (MDG) képviseletében C. Freiherr von Ulmenstein Rechtsanwalt,

– V. Deniz képviseletében T. Brach Rechtsanwalt,

– a német kormány képviseletében M. Lumma, meghatalmazotti minőségben, segítője: T. Lübbig Rechtsanwalt,

– a belga kormány képviseletében A. Hubert, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Braun és K. Simonsson, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor, I ‑ 1247


meghozta a következő

Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EK 47. cikk (2) bekezdése és az EK 95. cikk, valamint a 2002. június 10-i 2002/39/EK parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 176., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 316. o.) módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15-i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 15., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 71. o., a továbbiakban 97/67 irányelv) 7. cikke (1) bekezdésének és 12. cikke ötödik francia bekezdésének értelmezésére irányulnak.

E kérelmeket egyrészt a Deutsche Post AG (a továbbiakban: Deutsche Post), mint a németországi egyetemes postai szolgáltató, valamint másrészt a Magdeburger Dienstleistungs- und Verwaltungs GmbH (MDG), a Marketing Service Magdeburg GmbH és a Vedat Deniz (a továbbiakban: érintett közvetítők) és a Bundesrepublik Deutschland között a Bundesnetzagenturnak (szövetségi hálózati ügynökség, a továbbiakban: BNA) az említett közvetítők számára a Deutsche Post postai hálózatán annak részszolgáltatásaihoz való hozzáférés megadásáról és ennek feltételeiről szóló határozatai tárgyában indult peres eljárás keretében terjesztették elő. I ‑ 1248


Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3

4

5

A 97/67 irányelv elindította a postai szolgáltatások piaca fokozatos liberalizálásának folyamatát. A 2002/39 irányelv (2) preambulumbekezdése alapján a 97/67 irányelv „közösségi szintű szabályozási keretet hozott létre a postai ágazat számára, amely olyan intézkedéseket foglal magában, mint az egyetemes szolgáltatás biztosítása, felső határok megállapítása azokra a postai szolgáltatásokra vonatkozóan, amelyeket a tagállamok egyetemes szolgáltatójuknak (szolgáltatóiknak) tarthatnak fenn, hogy megőrizzék az egyetemes szolgáltatást, és ütemterv meghatározása a piacnak a verseny számára való további megnyitásáról szóló döntések meghozatalára, azzal a céllal, hogy megteremtsék a postai szolgáltatások közös piacát”.

A 2002/39 irányelv követi ezt a liberalizációt, és a (14), valamint (24) preambulumbekezdése alapján felállítja a levélpostai küldemények piacának fokozatos és ellenőrzött megnyitását meghatározó ütemtervet, amely a 2009-es időpontban jelöli meg a postai szolgáltatások belső piaca teljes megvalósításának határidejét.

A 97/67 irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek a céljaira a következő meghatározások alkalmazandók:

1) postai szolgáltatások: olyan szolgáltatások, amelyek postai küldemények gyűjtését, feldolgozását, szállítását és kézbesítését foglalják magukban; I ‑ 1249


2) nyilvános postai hálózat: az a szervezeti rendszer és mindennemű forrás, amelyet az egyetemes szolgáltatásnyújtó(k) különösen a következő célokból vesz(nek) igénybe:

– az egyetemes szolgáltatási kötelezettséggel érintett postai küldemények gyűjtése a hozzáférési pontokról az egész területen,

– ezeknek a küldeményeknek a postai hálózati hozzáférési pontról a feldolgozó központba történő eljuttatása és kezelése,

– a küldeményeken feltüntetett címekre történő kézbesítése;

3) hozzáférési pontok: fizikai eszközök, beleértve a közönség számára a közforgalmi útvonalon vagy az egyetemes szolgáltatásnyújtó helyiségeiben biztosított levélgyűjtő szekrényeket, ahol az ügyfelek a nyilvános postai hálózatban postai küldeményeket helyezhetnek el;

4) gyűjtés [helyesen: felvétel]: a hozzáférési pontokon feladott postai küldemények összegyűjtési művelete;

[…]” I ‑ 1250

DEUTSCHE POST ÉS TÁRSAI 6

Az egyetemes postai szolgáltató(k) részére fenntartható szolgáltatásokkal kapcsolatban a 97/67 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének első, harmadik és negyedik albekezdése a következőket írja elő:

„Az egyetemes szolgáltatás biztosításához szükséges mértékben a tagállamok továbbra is fenntarthatnak szolgáltatásokat az egyetemes szolgáltató(k) részére. Az ilyen szolgáltatások a belföldi levélküldemények és a külföldről érkező, belföldre szóló küldemények felvételére, feldolgozására, továbbítására és kézbesítésére korlátozódnak, függetlenül attól, hogy a kézbesítés soron kívüli, vagy sem, a következő tömeg- és díjhatárok között. A tömeghatár 2003. január 1-jétől 100 gramm, 2006. január 1-jétől pedig 50 gramm. E tömeghatárok 2003. január 1-jétől nem alkalmazhatók, ha az ár legalább a leggyorsabb szabványkategória első tömegosztályában a levélküldeményre vonatkozó közszolgáltatói díj háromszorosa, 2006. január 1-jétől kezdve pedig legalább e díj két és félszerese.

[…]

Az egyetemes szolgáltatás biztosításához szükséges mértékben a címzett reklám küldemény ugyanazon tömeg- és díjhatárokon belül továbbra is fenntartható.

Az egyetemes szolgáltatás biztosításához szükséges mértékben, például ha a postai tevékenységek egyes ágazatait már liberalizálták, vagy a tagállambeli postai szolgáltatások egyedi jellemzői miatt a külföldre szóló levélküldemény ugyanazon tömeg- és díjhatárokon belül továbbra is fenntartható.” I ‑ 1251

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-287/06–C-292/06. SZ. EGYESÍTETT ÜGYEK 7

8

A 97/67 irányelv 9. és 10. cikkei meghatározzák a fenn nem tartott szolgáltatásokat szabályozó feltételeket. E tekintetben általános engedélyeket és egyedi jogosítványokat [helyesen: engedélyeket] ír elő a versenytárs vállalkozások számára.

Az említett irányelv 11. cikke értelmében:

„Az Európai Parlament és a Tanács a Bizottság javaslata és a [EK-]Szerződés 57. cikkének (2) bekezdése, 66. és 100a. cikke alapján eljárva meghozza azokat a harmonizációs intézkedéseket, amelyek annak biztosításához szükségesek, hogy a felhasználók és az egyetemes szolgáltató(k) a postai hálózathoz olyan feltételekkel férjenek hozzá, amelyek áttekinthetők, és megkülönböztetéstől mentesek.”

9

A díjazás egyetemes postai szolgáltató által betartandó alapelveivel kapcsolatban ugyanezen irányelv 12. cikkének negyedik és ötödik francia bekezdése kötelezi a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak biztosítására, hogy az egyetemes szolgáltatás részét képező egyes szolgáltatások díjai megfeleljenek az átláthatóság és hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének.

A nemzeti szabályozás

10

A 97/67 irányelvet a német jogrendbe a később módosított, postáról szóló 1997. december 22-i törvény (Postgesetz, BGBl. 1997. I., 3294. o., a továbbiakban: postatörvény) ültette át. E törvény értelmében a Deutsche Post az ezen irányelv 7. cikkének értelmében vett egyetemes postai szolgáltató. Ugyanezen irányelv 22. cikke értelmében a BNA a német szabályozó hatóság. I ‑ 1252


A postatörvény 51. §-a az egyrészt az egyetemes postai szolgáltatónak, és másrészt a más versenytárs vállalkozásoknak nyújtandó engedélyekkel kapcsolatban a következőket írja elő:

„(1) 2007. december 31-ig a Deutsche Postnak […] kizárólagos joga van az egyenként 50 grammnál kisebb tömegű és a legalsó tömegkategóriának megfelelő levélküldeményekre alkalmazandó árnál két és félszer kisebb egységáru postai küldemények és címmel ellátott katalógusok üzletszerű szállítására (kizárólagos törvényi engedély). Az első mondat nem alkalmazandó a következőkre:

[…]

5. aki a feladó megbízásából a levélküldeményt a feladónál felveszi a Deutsche Post […] legközelebbi felvevőhelyén, vagy ugyanazon helységen belül a Deutsche Post […] más felvevőhelyén történő elhelyezés céljából;

[…]”

12

A versenytárs vállalkozások bizonyos feltételek mellett szintén kérhetik az egyetemes postai szolgáltatót arra, hogy részben nyissa meg számukra szállítási szolgáltatásaihoz való hozzáférést. E tekintetben a postatörvény 28. §-ának (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ha az engedély jogosultja erőfölényben van az engedélyköteles postai szolgáltatások piacán, szállítási szolgáltatásainak egy részét – amennyiben arra I ‑ 1253


kérelem irányul – e piacon külön-külön fel kell ajánlania, ha az számára gazdasági szempontból elfogadható. Más postai szolgáltatóval szemben az első mondat értelmében vett kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a kérelmező vállalkozás nem rendelkezik erőfölénnyel, és ha a verseny másképp e piacon vagy más piacon torzulna. Az engedély jogosultja elutasíthatja a részszolgáltatást, ha az veszélyeztetné a létesítményeinek helyes működését vagy az üzemi biztonságot, vagy ha adott esetben nem rendelkezik többé a kérelmezett szolgáltatás nyújtásának képességével.”

Az alapügyek és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

13

14

Az érintett közvetítők a postai szolgáltatások ágazatában működő magánvállalkozások. A postatörvény 51. §-a (1) bekezdése második mondatának ötödik pontjában említett engedéllyel rendelkeznek, amely rendelkezés engedélyezi a feladó megbízásából a feladónál felvett és a Deutsche Post legközelebbi felvevőhelyén, vagy ugyanazon helységen belül a Deutsche Post más felvevőhelyén elhelyezett levélküldemények szállítását.

A Deutsche Post, vagyis a németországi egyetemes postai szolgáltató által bevezetett postai szállítási rendszer a következőképpen szervezett: a feladó által a postai levélszekrényben vagy a postafiókoknál elhelyezett küldeményt összegyűjtik, és a feladóhoz legközelebbi „postai központhoz” (belső kézbesítő egység, amely általában nem nyilvános) szállítják, ahol a küldeményt először a rendeltetési hely szerinti postai körzetek és formátum szerint előválogatják. A küldeményt a címzetthez legközelebbi postai központhoz szállítják, ahol megtörténik a készreválogatás, és végül kézbesítik a címzetthez. I ‑ 1254


16

17

18

19

A BNA a 2000. szeptember 15-i határozatával arra kötelezte a Deutsche Postot, hogy azon üzleti ügyfelek számára, akik maguk bizonyos előkészítő műveleteket végeznek, vagyis rendeltetési hely szerinti postai körzetek és formátum szerint előválogatott postai küldeményekből meghatározott legkisebb mennyiséget közvetlenül a kimenő végponti postai központban postára adnak, különleges díjat számítson fel. Az említett különleges díjakat felvették a Deutsche Post általános szerződési feltételei közé.

2001. június 27-én a Vedat Deniz felkérte a Deutsche Postot, hogy a postatörvény 28. §-a értelmében számára részszolgáltatási ajánlatot tegyen. Ez a kérelem többek között arra a lehetőségre vonatkozott, hogy a Deutsche Post üzleti ügyfeleivel szemben alkalmazott különleges díjakért egy postai központban elhelyezhesse az üzletszerűen, saját neve alatt különböző ügyfeleknél gyűjtött, csoportosított és elő válogatott nagy mennyiségű postai küldeményeket.

Mivel a Deutsche Post elutasította, hogy ilyen ajánlatot tegyen a Vedat Deniznek, ez utóbbi a BNA-hoz fordult, hogy az határozza meg a részszolgáltatásokhoz való hozzáférés feltételeit. Ez utóbbi 2001. szeptember 5-i határozatával elutasította Vedat Deniz kérését, mivel megállapította, hogy a postatörvény 51. §-a (1) bekezdése második mondatának 5. pontja alapján megadott engedély nem jogosítja fel tulajdonosát a postai küldemények szállítási láncához kapcsolódó részszolgáltatások nyújtására.

2001. október 10-én a Vedat Deniz az elutasító határozat ellen keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

Pár évvel később a Bundeskartellamt (német szövetségi versenyhatóság) a 2005. február 11-i határozatában megtiltotta a Deutsche Post számára, hogy a közvetítők részszolgáltatásokhoz való hozzáférését megtagadja, ha ezt a hozzáférést és I ‑ 1255


a díjengedményeket egyrészt a csoportos feladást igénybevevő ügyfelek számára az „ügyfelek részszolgáltatási szerződései” keretében és a kizárólagos engedély tömeg- és díjhatáraitól függetlenül nyújtja, valamint másrészt az ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítők számára „a versenytársak részszolgáltatási szerződései” keretében a levélküldemények kézbesítését a tömeg- és díjkorlátait meghaladóan biztosítja.

20

21

22

23

A Bundeskartellamt említett határozatát követően az érintett közvetítők felhívták a Deutsche Postot, hogy számukra részszolgáltatási ajánlatot tegyen olyan küldeményekre vonatkozóan, amelyeket ügyfeleiknek szállítanak olyan díjakért, amelyek megegyeznek a Deutsche Post által ügyfeleivel szemben alkalmazott díjakkal.

Pár héttel később az említett közvetítők kérték a BNA-t, hogy állapítsa meg az említett részszolgáltatásokhoz való hozzáférés feltételeit. Indokolásul előadták, hogy a Deutsche Post őket hátrányosan megkülönbözteti, mivel velük szemben nem ugyanazokat a díjakat alkalmazza, mint amelyeket az e társaság ügyfeleivel szemben alkalmaz.

2005. október 24-i határozatával a BNA a kérelmeknek részben helyt adott annyiban, hogy a Deutsche Postot többek között arra kötelezte, hogy a közvetítőknek az üzletszerűen ezzel foglalkozó közvetítőkkel szemben alkalmazott általános szerződési feltételekkel biztosítsa a postai központokhoz való hozzáférést. A határozatot annak fenntartásával hozták, hogy az visszavonható, ha a Bundeskartellamt határozatát a fellebbezési eljárásban, vagy az Európai Közösségek Bizottsága által hozott határozat, illetve az Elsőfokú Bíróság vagy az Európai Közösségek Bírósága által hozott ítélet alapján hatályon kívül helyezik.

Az érintett közvetítők – a Vedat Deniz kivételével – és a Deutsche Post különböző okokból a BNA említett határozatai ellen keresetet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bíróság előtt. I ‑ 1256


A Verwaltungsgericht Köln, mivel kétségei voltak a 97/67 irányelv 12. cikke ötödik francia bekezdésének az ugyanezen irányelv 7. cikkével összefüggésben történő értelmezésével kapcsolatban, úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C-287/06–292/06. sz. ügyekben megegyező kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Az EK 47. cikknek (2) bekezdését a 95. cikkel összefüggésben, a […] 97/67/EK irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdésével összefüggésben, ugyanezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy ha az egyetemes szolgáltató különleges díjat alkalmaz azon üzleti ügyfelekre, amelyek a postai küldeményeket a postai központban előválogatva adják postára, akkor az egyetemes szolgáltató köteles ugyanezen különleges díjat alkalmazni olyan vállalkozásokkal szemben is, amelyek a postai küldeményeket a feladónál felveszik, és ugyanazon postai végponton, ugyanolyan feltételekkel, előválogatva adják postára, mint ezen üzleti ügyfelek, anélkül, hogy az egyetemes szolgáltató ezt arra tekintettel megtagadhatná, hogy az egyetemes szolgáltatás nyújtására az egyetemes szolgáltató köteles?”

25

A Bíróság elnöke a 2006. október 31-i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C-287/06–C-292/06. sz. ügyet.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

26

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy a 97/67 irányelvet úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon vállalkozásoknak, amelyek a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze, megtagadják azon különleges díjak kedvezményét, amelyet a nemzeti egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területén az üzleti ügyfeleivel szemben az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a központi postáin történő elhelyezésért alkalmaz. I ‑ 1257


Először is a különleges díjakkal kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése kifejezetten előírja, hogy „[a] tagállamok lépéseket tesznek annak biztosítására, hogy az egyetemes szolgáltatás részét képező egyes szolgáltatások díjai megfeleljenek a következő elveknek:

[…]

– ha az egyetemes szolgáltató különdíjakat alkalmaz például a vállalkozások, csoportos feladást igénybe vevő ügyfelek és különböző ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítők esetében, az átláthatóság és a megkülönböztetésmentesség elvét kell alkalmaznia a díjakra és a kapcsolódó feltételekre egyaránt. A díjak megállapításánál tekintetbe kell venni az egyedi postai küldemények felvétele, továbbítása, feldolgozása és kézbesítése tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket, és a díjak – csakúgy, mint a kapcsolódó feltételek – egyenlően alkalmazandók mind a különböző harmadik személyek közötti viszonylatban, mind a harmadik személyek és az egyenértékű szolgáltatásokat nyújtó egyetemes szolgáltatók közötti viszonylatban. Minden ilyen díjat elérhetővé kell tenni az olyan magánügyfelek számára is, akik hasonló feltételek mellett postáznak küldeményeket.”

28

E rendelkezésből világosan látszik, hogy ha egy egyetemes postai szolgáltató különleges díjakat alkalmaz, azokat az átláthatóság és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a tiszteletben tartása céljából egyformán kell alkalmazni, különösen a harmadik személyek közötti viszonylatban. Így a Deutsche Post és a német kormány érvelésével szemben, amennyiben a szolgáltató az üzleti ügyfelekre és/vagy a csoportos feladást igénybevevő ügyfelekre különleges díjakat alkalmaz, a különböző ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítőkkel szemben is ugyanazon feltételek mellett ugyanazon díjakat kell alkalmazni. I ‑ 1258


30

31

Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg a Deutsche Post és a német kormány azt bizonyítani szándékozó érvelése, hogy a 97/67 irányelv 12. cikke ötödik francia bekezdése nem követeli meg, hogy az érintett közvetítőket és az egyetemes postai szolgáltató üzleti ügyfeleit egyenlő elbánásban részesítsék.

E tekintetben a Deutsche Post és a német kormány először is azzal érvelnek, hogy az érintett közvetítők által történő felvételi, továbbítási és feldolgozási tevékenység azon területhez tartozik, amely a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján fenntartható, és amelyet tulajdonképpen a német jogalkotó a közérdek céljából a Deutsche Post számára 2007. december 31-ig fenntartott. Következésképpen ezek a közvetítők nem jogosultak azon szolgáltatások nyújtására, amelyek tekintetében a különleges díjak alkalmazását kérik. Ezzel szemben az üzleti ügyfelek az ugyanazon irányelv (21) preambulumbekezdése értelmében „saját kézbesítők”, és ezért nem avatkozhatnak be a Deutsche Post kizárólagos engedélyének területébe.

Meg kell jegyezni, hogy a 97/67 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének első albekezdése alapján a tagállamok az egyetemes szolgáltatás biztosításához szükséges mértékben tömeg- és díjhatárok között továbbra is fenntarthatnak szolgáltatásokat az egyetemes szolgáltató(k) részére. Az ilyen szolgáltatások a belföldi levélküldemények és a külföldről érkező, belföldre szóló küldemények felvételére, feldolgozására, továbbítására és kézbesítésére korlátozódnak. Az említett (1) bekezdés harmadik és negyedik albekezdése alapján az egyetemes szolgáltatás biztosításához szükséges mértékben a reklámküldemény és a külföldre szóló levélküldemény az e bekezdésben meghatározott tömeg- és díjhatárokon belül továbbra is fenntarthatók. I ‑ 1259


33

34

Azonban ahogy a 97/67 irányelv 7. cikke (1) bekezdése első albekezdésének második mondatából kitűnik, az egyetemes postai szolgáltatónak fenntartható szállítási lánc csak a felvétellel kezdődik. Ezen irányelv 2. cikkének 4. pontja értelmében „gyűjtés” [helyesen: „felvétel”] a hozzáférési pontokon feladott postai küldemények összegyűjtési művelete, amelyeket ugyanezen cikk 3. pontja a következőképpen határoz meg: „fizikai eszközök, beleértve a közönség számára a közforgalmi útvonalon vagy az egyetemes szolgáltatásnyújtó helyiségeiben biztosított levélgyűjtő szekrényeket, ahol az ügyfelek a nyilvános postai hálózatban postai küldeményeket helyezhetnek el”.

Márpedig meg kell állapítani, hogy az olyan fizikai eszközök, mint a Deutsche Post központi postái, az említett 2. cikk 3. pontja értelmében vett hozzáférési pontoknak minősülnek. Bizonyos ugyanis, hogy e társaság üzleti ügyfelei postai küldeményeiket elhelyezhetik az e társaság által fenntartott nyilvános postai hálózatban. A Deutsche Post érvelésével ellentétben annak a kérdésnek, hogy maguk az üzleti ügyfelek által vagy az ő nevükben teljesített részszolgáltatások a küldemények postai központokban való elhelyezéséig tekinthetők-e „saját kézbesítésnek”, vagy sem, nincs jelentősége e tekintetben.

Továbbá ahogy a német kormány az írásbeli észrevételeiben megjegyzi, a Deutsche Post kizárólagos engedélyének területén kívül a postatörvény alapján ez utóbbi versenytársai is hozzáférnek a postai központokhoz és a részszolgáltatásokért kapott díjengedményekhez. Egy ilyen hozzáférés szükségesnek tűnik, mivel – ahogy a Vedat Deniz az írásbeli észrevételeiben meghatározza, anélkül hogy e ponton cáfolták volna – a Deutsche Post levélszekrényei vagy postafiókjai túl kicsik ahhoz, hogy azokban nagy mennyiségű küldeményeket el lehessen helyezni vagy fel lehessen dolgozni. I ‑ 1260


36

37

Ezért meg kell állapítani, hogy az olyan tevékenység, mint a postai küldemények különböző feladóknál történő gyűjtése, azok előválogatása és az olyan hozzáférési pontokhoz való szállítása, mint a Deutsche Post postai központjai, nem tartozik a 97/67 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján fenntartható terület alá. Ennek következtében erre a rendelkezésre nem lehet hivatkozni az érintett közvetítők attól eltérő bánásmódjának indoklásaként, mint amelyben az említett társaság üzleti ügyfelei részesülnek.

A Deutsche Post és a német kormány azonban azzal érvel, hogy annak a lehetővé tétele, hogy a közvetítők hozzáférjenek a postai központokhoz és valamely részszolgáltatásnak megfelelő díjengedményekhez olyan postai küldemények esetében, amelyek tömegük és áruk tekintetében e társaság kizárólagos engedélyének területe alá tartoznak, veszélyeztetné annak pénzügyi egyensúlyát. E közvetítők ugyanis így egy olyan jövedelmező ügyfélkörnek, vagyis azon vállalkozásoknak, amelyektől valamennyi küldemény 80%-a származik, felajánlanák az egész postai szállítási láncot, mégpedig a Deutsche Post díjainál alacsonyabb díjakért. A költségesebb szolgáltatások, többek között a vidéki területeken történő kézbesítés esetén az említett közvetítők, mint alvállalkozók, folyamodhatnának az egyetemes postai szolgáltató szolgáltatásaihoz, amely köteles lenne teljes üzemi és személyzeti struktúráját fenntartani.

E tekintetben elég megjegyezni, hogy a 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése alapján a különleges díjak „megállapításánál tekintetbe kell venni az egyedi postai küldemények felvétele, továbbítása, feldolgozása és kézbesítése tekintetében minden lehetséges szolgáltatást magában foglaló standard szolgáltatáshoz képest elmaradó költségeket”. Az említett díjakat ezért meg lehet olyan módon határozni, hogy azok az egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó különleges költségeket magukban foglalják, és a szokásos díjaktól csak annyiban különböznek, hogy a ténylegesen megspórolt költségeket levonják az utóbb említett díjakból úgy, hogy a különleges díjak megadása nem érinti az egyetemes postai szolgáltató pénzügyi egyensúlyát. I ‑ 1261


39

40

41

Így ha bebizonyosodna, hogy jelenleg csak a Deutsche Post üzleti ügyfeleinek biztosított díjengedmények nyújtása azzal jár, hogy az említett díjengedmények a megspórolt költségeket meghaladják, e társaság ezt a díjengedményt valamennyi kedvezményezett tekintetében szükség szerint szabadon csökkenthetné.

Ezenkívül vitathatatlan, hogy a postai küldemények kézbesítése, amely az egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területe alá tartozik, főszabály szerint továbbra is e szolgáltató számára marad fent, és hogy a jelenleg a Deutsche Post által az üzleti ügyfeleinek az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a postai központokban való elhelyezéséért nyújtott díjengedmények 3% és legfeljebb 21% között mozognak.

A Deutsche Post és a német kormány ezenkívül azzal érvelnek, hogy a 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése csak díjazásról szóló rendelkezés, és ezért nem járhat azzal a következménnyel, hogy valamely tagállam köteles lenne az egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területén a versenytársak számára hozzáférést biztosítani a részszolgáltatásokhoz. A nyilvános postai hálózathoz való hozzáférés ugyanis ugyanazon irányelv 11. cikkének a tárgya, amely e hozzáférésnek a szabályozását a közösségi jogalkotó későbbi intézkedésére hagyja, azonban ez utóbbi még nem élt ezzel a felhatalmazással.

A 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdése valóban nem szándékozik szabályozni azon elvi kérdést, hogy valamely egyetemes postai szolgáltatónak kell-e a postai szállítási lánchoz a hagyományos levélpostai szolgáltatástól eltérő feltételekkel és pontokon hozzáférést biztosítania. Azonban ahogy az említett rendelkezés szövegéből is következik, az a tagállamok számára az átláthatóság és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elve betartásának szigorú követelményét írja elő, ha e szolgáltató ténylegesen megadja a különleges díjakhoz való hozzáférést. I ‑ 1262


43

44

Azonban mind a Deutsche Post, mind a német kormány elismeri, hogy a Deutsche Post az említett irányelvben előírtnál liberálisabban teszi lehetővé az üzleti ügyfelei számára a postai hálózaton a hagyományos hozzáférési pontoktól eltérő pontokon való hozzáférést és a különleges díjak ezen ügyfeleknek történő megadását.

Éppen egy ilyen helyzetet kell a 97/67 irányelv 12. cikke ötödik francia bekezdésének szabályoznia. Ha valamely egyetemes postai szolgáltató különleges díjakat alkalmaz a szolgáltatásokra például az üzleti ügyfelekkel, a csoportos feladást igénybe vevő ügyfelekkel vagy a különböző ügyfelek postájának gyűjtését végző közvetítőkkel szemben, mind e díjak, mind az azokat érintő feltételek egyformán alkalmazandók, különösen a harmadik személyek közötti kapcsolatokban.

A fentiek fényében az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 97/67 irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon vállalkozásoknak, amelyek a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze, megtagadják azon különleges díjak kedvezményét, amelyet a nemzeti egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területén az üzleti ügyfeleivel szemben az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a központi postáin történő elhelyezésére alkalmaz.

A költségekről

45

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. I ‑ 1263


A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A 2002. június 10-i 2002/39/EK parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15-i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkének ötödik francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon vállalkozásoknak, amelyek a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze, megtagadják azon különleges díjak kedvezményét, amelyet a nemzeti egyetemes postai szolgáltató kizárólagos engedélyének területén az üzleti ügyfeleivel szemben az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a központi postáin történő elhelyezésére alkalmaz.

Aláírások

I ‑ 1264

C-82/07. sz. ügy

Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones kontra Administración del Estado (a Tribunal Supremo [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Elektronikus hírközlés – Hálózatok és szolgáltatások – A 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 3. cikkének (2) bekezdése és 10. cikkének (1) bekezdése – Nemzeti számozási tervek – Egyedi szabályozó hatóság”

A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . . I - 1267


1. Jogszabályok közelítése – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – Szabályozási háttér – 2002/21 irányelv (2002/21 európai parlamenti és tanácsi irányelv, tizenegyedik preambulumbekezdés és 3. cikk, (2) bekezdés és 4. cikk, valamint 10. cikk, (1) bekezdés) I ‑ 1265

ÖSSZEFOGLALÓ – C-82/07. SZ. ÜGY

2. Jogszabályok közelítése – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – Szabályozási háttér – 2002/21 irányelv (2002/21 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (2) bekezdés, 4. és 6. cikk, valamint 10. cikk, (1) bekezdés)

1. Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdését, valamint 10. cikkének (1) bekezdését az irányelv tizenegyedik preambulumbekezdésével együttes olvasatban úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait szabályozó feladatoknak kell minősíteni. A tagállamok nem kötelesek ezen különböző feladatokat különböző szabályozó hatóságokra ruházni.

2. Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21 irányelv 10. cikkének (1) bekezdését, valamint 3. cikkének (2), (4) és (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait több független szabályozó hatóság között osztják meg, feltéve hogy a feladatok megosztását könnyen hozzáférhető formában közzétették, és azt a Bizottságnak bejelentették.

I ‑ 1266

(vö. 21. pont és a rendelkező rész 1. pontja)


COMISIÓN DEL MERCADO DE LAS TELECOMUNICACIONES

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2008. március 6. *

A C-82/07. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunal Supremo (Spanyolország) a Bírósághoz 2007. február 15-én érkezett, 2007. január 23-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones

és

az Administración del Estado

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, L. Bay Larsen, K. Schiemann, P. Kūris (előadó) és C. Toader bírák,

* Az eljárás nyelve: spanyol.

I ‑ 1267

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY

főtanácsnok: M. Poiares Maduro, hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,


– a Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones képviseletében F. Ramos Cea procurador és M. Sánchez Blanco abogado,

– a spanyol kormány képviseletében M. Muñoz Pérez, meghatalmazotti minőségben,

– a belga kormány képviseletében kezdetben A. Hubert, később C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,

– a görög kormány képviseletében S. Spyropoulos, valamint I. Pouli és S. Trekli, meghatalmazotti minőségben,

– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili, avvocato dello Stato, I ‑ 1268


– a holland kormány képviseletében C. Wissels és M. de Grave, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében R. Vidal Puig, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet 349. o., a továbbiakban: keretirányelv) 3. cikke (2) bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdésének a tizenegyedik preambulumbekezdéssel való együttes értelmezésére vonatkozik.

A jelen kérelem előterjesztésére a Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones (a továbbiakban: CMT) által, az elektronikus hírközlés piacairól, a hálózatokhoz való hozzáférésről és a számozásról szóló rendeletet elfogadó 2004. december 10-i 2296. sz. királyi rendelet (Real Decreto 2296/2004 por el que se aprueba el I ‑ 1269

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY

Reglamento sobre mercados de comunicaciones electrónicas, acceso a las redes y numeración; BOE 314., 2004. december 30., 42372. o.), valamint az ennek mellékletében szereplő nemzeti számozási terv egyes pontjainak teljes vagy részleges megsemmisítése iránti, azon okból benyújtott kereset alapján indult eljárás keretében került sor, hogy e rendelkezések ellentétesek a 2003. november 3-i 32. sz., a keretirányelvet a nemzeti jogba átültető általános távközlési törvénnyel (Ley General 32/2003 de Telecomunicaciones; BOE 264., 2003. november 4., 38890. o.; a továbbiakban: LGT).

A közösségi jogi háttér

3

A keretirányelv tizenegyedik preambulumbekezdése értelmében:

„A szabályozói és üzemeltetői funkciók elkülönítésének elvével összhangban a tagállamoknak biztosítaniuk kell a nemzeti szabályozó hatóság – vagy hatóságok – függetlenségét határozataik pártatlanságának biztosítása érdekében. A függetlenség e követelménye nem sérti a tagállamok intézményeinek autonómiáját és a tagállamok alkotmányos kötelezettségeit, sem a Szerződés 295. cikkében megállapított, a tulajdoni rendszerre irányadó tagállami szabályokra vonatkozó semlegesség elvét. A nemzeti szabályozó hatóságoknak rendelkezniük kell a feladataik ellátásához szükséges minden erőforrással a személyi állomány, a szakértelem és a pénzügyi eszközök tekintetében.”

4

A keretirányelv huszadik preambulumbekezdése így rendelkezik:

„A vállalkozások számára az elektronikus hírközlési ágazatban folytatott verseny szempontjából alapvetően fontos a számozási erőforrásokhoz átlátható, tárgyilagos I ‑ 1270


és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján való hozzáférés. A nemzeti számozási tervek minden elemét a nemzeti szabályozó hatóságoknak kell kezelniük, beleértve a hálózatok címzésében használt pontkódokat. […]”

5

6

7

A keretirányelv 2. cikkének g) pontja szerinti meghatározás értelmében a „nemzeti szabályozó hatóság” a „tagállam által az ezen irányelvben és a különös irányelvekben foglalt szabályozási feladatok bármelyikével megbízott szerv vagy szervek”.

Ezen irányelv 2. cikkének m) pontja értelmében az „elektronikus hírközlő hálózat szolgáltatása” az ilyen hálózat létrehozása, üzemeltetése, ellenőrzése vagy rendelkezésre bocsátása.

A keretirányelv „Nemzeti szabályozó hatóságok” című 3. cikke így rendelkezik:

„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az ebben az irányelvben és a különös irányelvekben a nemzeti szabályozó hatóságokra ruházott valamennyi feladatot a hatáskörrel rendelkező szerv végezze.

(2) A tagállamok azáltal biztosítják a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségét, hogy gondoskodnak e hatóságoknak minden, elektronikus hírközlő hálózatokat, berendezéseket vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szervezettől való jogi elkülönüléséről és funkcionális függetlenségéről. Azok a tagállamok, amelyek elektronikus hírközlő hálózatokat, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatásokat szolgáltató vállalkozásokat állami tulajdonban tartanak vagy ilyenekben meglévő ellenőrzésüket fenntartják, gondoskodnak arról, hogy a szabályozó funkció a tulajdonlással, illetve ellenőrzéssel összefüggő tevékenységektől szerkezetileg ténylegesen elkülönüljön. I ‑ 1271

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY

(3) A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok pártatlanul és átlátható módon gyakorolják hatáskörüket.

(4) A tagállamok a nemzeti szabályozó hatóságok által végzendő feladatokat könnyen hozzáférhető formában teszik közzé, különösen abban az esetben, ha e feladatokat egynél több szervre ruházzák. A tagállamok adott esetben gondoskodnak arról, hogy e hatóságok között, valamint e hatóságok és a versenyjog érvényesítéséért felelős nemzeti hatóságok, illetve a fogyasztóvédelmi jog érvényesítéséért felelős nemzeti hatóságok között a közös érdekű ügyekben konzultációra és együttműködésre kerüljön sor. Amennyiben az ilyen ügyekkel kapcsolatban egynél több hatóságnak van hatásköre, a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az egyes hatóságok saját feladatainak könnyen hozzáférhető formában történő közzététele megtörténjen.

[…]

(6) A tagállamok az ezen irányelv és a különös irányelvek alapján feladatokkal megbízott minden nemzeti szabályozó hatóságot és azok megfelelő feladatkörét bejelentik a Bizottságnak.”

8

Az irányelv „Számozás, név- és címkiosztás” című 10. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok ellenőrizzék valamennyi nemzeti számozási erőforrás kijelölését és a nemzeti számozási I ‑ 1272


terv kezelését. A tagállamok gondoskodnak arról, hogy minden nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás számára megfelelő számok és számozási tartományok álljanak rendelkezésre. A nemzeti szabályozó hatóságok a nemzeti számozási erőforrásokra vonatkozóan tárgyilagos, átlátható és megkülönböztetéstől mentes kijelölési eljárásokat hoznak létre.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdések

9

10

2005. december 9-én a CMT keresetet nyújtott be a Tribunal Supremóhoz, amelyben azt kérte, hogy semmisítsék meg és tartsák hatályon kívül a 2296/2004 királyi rendelet 27. cikkének (1) bekezdését, és (3) bekezdését, 28. cikkének (2) bekezdését, 34. cikkét, 36. cikkét, 38. cikkét, 40. cikkének (1) és (3) bekezdését, valamint 49. és 55. cikkét, valamint az ennek a mellékletében található nemzeti telefonszámozási terv 5.4. és 10.1. pontját, mivel ezek ellentétesek az LGT-vel.

A CMT arra hivatkozik, hogy e rendelkezések nem tartják tiszteletben a számozási erőforrások kezelésére vonatkozó, az LGT 16. és 48. cikkében előírt hatáskörök megosztását. A Ministero de Industría, Turismo y Comercio vonatkozó és fent hivatkozott, valamint az LGT rendelkezéseiben előírt maradvány hatáskörét ugyanis úgy állapította meg a 2296/2004 királyi rendelet, hogy a CMT feladatait az e minisztérium által elfogadott határozatok egyszerű végrehajtására csökkentette. A CMT továbbá azt állítja, hogy a királyi rendelet túlterjeszkedett az LGT-n, megsértve a jogszerűség, a jogszabályi hierarchia és a jogbiztonság elveit és a keretirányelv 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. I ‑ 1273

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY 11

A Tribunal Supremo 2007. január 23-i ítéletében úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő előzetes döntéshozatali kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1. A keretirányelv 3. cikkének (2) bekezdése és 10. cikkének (1) bekezdése, a (11) preambulumbekezdésre figyelemmel, kötelezik-e a tagállamokat arra, hogy egyrészt »szabályozási hatásköröket« ruházzanak a különböző nemzeti hatóságokra, másrészt pedig »üzemeltetési« hatásköröket a nemzeti számozási erő források kijelölése és a nemzeti számozási tervek kezelésének területén?

2. Ha valamely tagállam, a [keret]irányelv saját jogrendjébe történő átültetésével valamely egyedi hatóságra ruházza a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási tervek kezelésének hatásköreit, ezzel egy időben vagy ezt követően csökkentheti-e e hatóság ezen jogterületre vonatkozó hatásköreit, azokat más hatóságokra vagy saját állami közigazgatására ruházva át, oly módon, hogy ezzel a hivatkozott erőforrások kezelése megoszlik a különböző hatóságok között?”

Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésről

Az első kérdésről

12

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a keretirányelv első preambulumbekezdése értelmében a távközlésre alkalmazandó új keretszabályozást, tehát a keretirányelveket – az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló, 2002. március 7-i 2002/20/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (engedélyezési irányelv) (HL L 108., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet 337. o.), az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus I ‑ 1274


hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (egyetemes szolgáltatási irányelv) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet 367. o.) és az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/19/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (hozzáférési irányelv) (HL L 108., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet 29. kötet 323. o.) – akkor fogadták el, amikor az előző keretszabályozás a monopóliumról a teljes körű versenyre történő áttérés során sikeresen megteremtette a távközlési ágazatban a hatékony verseny feltételeit.

13

14

15

E körülményekre tekintettel kell értékelni a keretirányelv tizenegyedik preambulumbekezdését, amelynek értelmében a szabályozói és üzemeltetői funkciók elkülönítésének elvével összhangban a tagállamoknak biztosítaniuk kell a nemzeti szabályozó hatóság – vagy hatóságok – (a továbbiakban: szabályozó hatóság/ok) függetlenségét határozataik pártatlanságának biztosítása érdekében.

A keretirányelv 3. cikkének (2) bekezdése meghatározza, hogy a tagállamok miként biztosítsák a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségét, előírva, hogy a tagállamok gondoskodnak e hatóságoknak minden, elektronikus hírközlő hálózatokat, berendezéseket vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szervezettől való jogi elkülönüléséről és funkcionális függetlenségéről. Amennyiben a tagállamok elektronikus hírközlő hálózatokat, illetve elektronikus hírközlési szolgáltatásokat szolgáltató vállalkozásokat állami tulajdonban tartanak, vagy ilyenekben meglévő ellenőrzésüket fenntartják, gondoskodniuk kell arról, hogy a szabályozó funkció a tulajdonlással, illetve ellenőrzéssel összefüggő tevékenységektől szerkezetileg ténylegesen elkülönüljön.

A nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének funkcióit illetően meg kell állapítani, hogy ezek nem tartoznak a szolgáltatásokat vagy a hálózatokat biztosító, a keretirányelv 3. cikkének m) pontjában I ‑ 1275

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY

meghatározott intézmények feladatai közé. E funkciókat tehát nem a hivatkozott irányelv tizenegyedik preambulumbekezdése szerinti „üzemeltetői funkcióknak”, hanem „szabályozó funkcióknak” kell minősíteni.

16

17

18

Következésképpen úgy tűnik, hogy a nemzeti bíróság azt kérdezi, hogy a keretirányelv lehetővé teszi-e a tagállamok számára, hogy különböző hatóságokra bízzák egyrészt a szabályozási, másrészt pedig az üzemeltetői funkciókat a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének területén.

E tekintetben a keretirányelv 10. cikke (1) bekezdésének és 3. cikke (2) bekezdésének együttes olvasatából az következik, hogy a tagállamoknak valamennyi nemzeti számozási erőforrások kijelölését és a nemzeti számozási terv kezelését egy vagy több hatóságra kell ruházniuk, e hatóságoknak minden, elektronikus hírközlő hálózatokat, berendezéseket vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szervezettől jogilag el kell különülniük és funkcionálisan függetlennek kell lenniük, végül pedig azok a tagállamoknak, amelyek elektronikus hírközlési hálózatokat és/vagy szolgáltatásokat szolgáltató vállalkozásokat tulajdonban tartanak, vagy meglévő ellenőrzésüket fenntartják, biztosítaniuk kell, hogy a szabályozó funkció a tulajdonlással, illetve ellenőrzéssel összefüggő tevékenységektől szerkezetileg ténylegesen elkülönüljön, a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének funkcióit is beleértve.

Ezt a megállapítást mind a keretirányelv tizenegyedik preambulumbekezdése – amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák a nemzeti szabályozó hatóság vagy hatóságok függetlenségét –, mind pedig ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése megerősíti, amely úgy rendelkezik, hogy tagállamok kötelesek az e szabályozó hatóságok által végzendő feladatokat könnyen hozzáférhető formában közzétenni, különösen abban az esetben, ha e feladatokat egynél több szervre ruházzák. I ‑ 1276

COMISIÓN DEL MERCADO DE LAS TELECOMUNICACIONES 19

20

21

Továbbá, a több szabályozó hatóság esetét a nemzeti szabályozó hatóságnak a hivatkozott irányelv 2. cikke g) pontjában adott meghatározása is tartalmazza.

Meg kell azonban állapítani, hogy a keretirányelv egyik rendelkezése sem írja elő azt, hogy annak a szabályozó hatóságnak, amelyre a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatát ruházták rá, el kell különülnie, vagy függetlennek kell lennie az egyéb szabályozó hatóságoktól, különösen a nemzeti számozási terv elfogadásáért vagy az e terv ellenőrzési és irányítási eljárásaiért felelős szabályozó hatóságtól.

A fenti megállapításokra figyelemmel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretirányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdését, valamint 10. cikkének (1) bekezdését az irányelv tizenegyedik preambulumbekezdésével együttes olvasatban úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait szabályozó feladatoknak kell minősíteni. A tagállamok nem kötelesek ezen különböző feladatokat különböző szabályozó hatóságokra ruházni.

A második kérdésről

22

Második kérdésében a nemzeti bíróság arra keresi a választ, hogy valamely tagállam a keretirányelv 10. cikkének (1) bekezdésében előírt szabályozási funkciókat több szabályozó hatóságra is ruházhatja-e. I ‑ 1277

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY 23

24

25

26

A keretirányelv 2. cikkének g) pontjából, valamint 10. cikkének (1) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy több szabályozó hatóságnak is hatásköre lehet a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének tekintetében.

Ha a tagállamok e területen intézményi önállósággal rendelkeznek is a keretirányelv 2. cikkének g) pontja szerinti szabályozó hatóságok szervezésének és felépítésének tekintetében, ezen önállóságukat csak az ezen irányelv által meghatározott célkitűzések és kötelezettségek tiszteletben tartásával gyakorolhatják.

Ily módon a hivatkozott irányelv 3. cikke (2), (4) és (6) bekezdésének megfelelően, a tagállamoknak nem csak a szabályozó hatóságoknak az elektronikus hírközlő hálózatokat, berendezéseket vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szervezetektől való funkcionális függetlenségét kell biztosítani, hanem a szabályozó hatóságokra ruházott feladatokat könnyen hozzáférhető formában közzé kell tenniük, és a feladatokkal megbízott minden nemzeti szabályozó hatóság nevét és azok megfelelő feladatkörét be kell jelenteniük a Bizottságnak.

Következésképpen, ha az e feladatokkal történő megbízás közvetlenül, még ha csak részben is, a minisztériumi hatóságok hatásköre, az egyes tagállamok feladata annak ellenőrzése, hogy ez utóbbiakra ne ruházzanak közvetlenül vagy közvetetten az irányelv szerinti „üzemeltetési funkciókat”. I ‑ 1278

COMISIÓN DEL MERCADO DE LAS TELECOMUNICACIONES 27

A fentiekből következően a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretirányelv 10. cikkének (1) bekezdését, valamint 3. cikkének (2), (4) és (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait több független szabályozó hatóság között osztják meg, feltéve hogy a feladatok megosztását könnyen hozzáférhető formában közzétették, és azt a Bizottságnak bejelentették.

A költségekről

28

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7-i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (keretirányelv) 3. cikkének (2) és (4) bekezdését, valamint 10. cikkének (1) bekezdését az irányelv tizenegyedik preambulumbekezdésével együttes olvasatban úgy kell értelmezni, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait szabályozó feladatoknak kell minősíteni. A tagállamok nem kötelesek ezen különböző feladatokat különböző nemzeti szabályozó hatóságokra ruházni. I ‑ 1279

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-82/07. SZ. ÜGY

2) A 2002/21 irányelv 10. cikkének (1) bekezdését, valamint 3. cikkének (2), (4) és (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy a nemzeti számozási erőforrások kijelölésének és a nemzeti számozási terv kezelésének feladatait több független szabályozó hatóság között osztják meg, feltéve hogy a feladatok megosztását könnyen hozzáférhető formában közzétették, és azt az Európai Közösségek Bizottságának bejelentették.

Aláírások

I ‑ 1280

C-98/07. sz. ügy

Nordania Finans A/S és BG Factoring A/S kontra Skatteministeriet (a Højesteret [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Hatodik HÉA-irányelv – 19. cikk (2) bekezdés – A levonható arányosított adó kiszámítása – Az adóalany saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevételeinek figyelmen kívül hagyása – Az »adóalany által saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök« fogalma – A lízingtársaság által bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljára vásárolt gépjárművek”

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. december 13. . . . . I - 1283 A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . . I - 1299


Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adó – Közös hozzáadottértékadórendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása (77/388 tanácsi rendelet, 19. cikk, (2) bekezdés) I ‑ 1281


A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába nem tartoznak bele az olyan gépjárművek, amelyeket valamely lízingtársaság bérbeadás, majd a lízingszerződés megszűnésekor történő értékesítés céljából szerez be, ha a hivatkozott gépjárművek értékesítése e szerződések értelmében e vállalkozás szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik.

Ugyanis az érdekelt az ilyen termékek beszerzéséhez, majd értékesítéséhez szükségképpen vegyes rendeltetésű termékeket és szolgáltatásokat használ. Mivel ezen értékesítés az adóalany szokásos és adóköteles tevékenységei közé tartozik, az ahhoz kapcsolódó árbevételt figyelembe kell venni a levonható

I ‑ 1282

arányosított adó kiszámításánál annak érdekében, hogy az a lehető legjobban tükrözze a vegyes felhasználású termékeknek és a szolgáltatásoknak az e tevékenységekhez felhasznált részét, máskülönben sérülne a közös hozzáadottértékadó-rendszer semlegességének célja. Tehát, amennyiben a lízingszerződések tárgyát képező gépjárműveknek az e szerződések megszűnésekor az érintett adóalany által foglalkozása körében és rendszeresen történő értékesítése az adóalany szokásos tevékenységei közé tartozik, ellentétes lenne a hivatkozott semlegességre irányuló célkitűzéssel, ha ezen adóalanyt nem mentesítenék ténylegesen a hozzáadottértékadónak az általános költségekre felszámított része alól, amely ezen értékesítés és így a szokásos, adóköteles gazdasági tevékenység végzését szolgálta.

(vö. 25–26., 36. pont és a rendelkező rész)

NORDANIA FINANS ÉS BG FACTORING

YVES BOT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. december 13.  1

1. Ezen előzetes döntéshozatali eljárás tárgya annak megállapítása, hogy milyen mértékig jogosult a hozzáadottérték-adó (HÉA) levonására az olyan lízingtársaság, amely kettős tevékenysége keretében egyfelől gépjárművek bérbeadásával és értékesítésével, másfelől pénzügyi szolgáltatások nyújtásával foglalkozik.

2. Amennyiben a szóban forgó társaságnak csak az elsőként említett tevékenysége HÉA-köteles, a társaság az üzleti tevékenysége folytatásához szükséges termékek és szolgáltatások megszerzése során fizetett adó levonására csak az adóköteles tevékenységéből származó árbevételének a teljes árbevételéhez viszonyított arányában jogosult.

3. Az alapeljárásban az a kérdés merült fel, hogy a gépjárműveknek a bérlet lejártakor történő eladásából származó árbevétel összegét a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe kell-e venni.

1 – Eredeti nyelv: francia.

4. E kérdés onnan ered, hogy a 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 2 az említett hányad kiszámítási módját meghatározó 19. cikkének (2) bekezdésében kimondja, hogy a számítás során figyelmen kívül kell hagyni az adóalany olyan tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevételeit, amelyeket a saját üzleti céljaira használt fel.

5. Kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmát akként kell-e értelmezni, hogy az magában foglalja azon eszközöket, amelyeket a lízingtársaság bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljából vásárol.

6. Ezen indítványban kifejtem, hogy az említett fogalmat véleményem szerint úgy kell érteni, hogy az nem foglalja magában azokat az eszközöket, amelyeket a vállalkozás

2 – A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításáról szóló, 1977. május 17-i irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv).

I ‑ 1283

BOT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-98/07. SZ. ÜGY

bérbeadás, majd továbbértékesítés céljából vásárol, amennyiben a szóban forgó eszközöknek a bérbeadás lejártakor történő értékesítése az ilyen vállalkozás szokásos gazdasági tevékenységének szerves részét képezi.

I – Jogi háttér

A – A hatodik irányelv

7. A HÉA fogyasztási adó, amely általában fizetendő a termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás után. A közösségi HÉA-rendszer azon az alapelven nyugszik, hogy a termékeket és a szolgáltatásokat az árukkal arányos adó terheli, amit minden termelési és forgalmazási szinten meg kell fizetni, de azt csak a végső fogyasztónak kell viselnie.

8. Annak érdekében, hogy az adóalanyt, akitől az adót beszedik, az adó ne terhelje, a hatodik irányelv levonási mechanizmust ír elő, amelynek célja, hogy biztosítsa az adó „semlegességét” az adóalannyal szemben. Az adóalany ily módon jogosult az ügyfeleitől I ‑ 1284

kapott és a tagállam részére megfizetendő adóból levonni azt a HÉA összeget, amelyet ő maga viselt a gazdasági tevékenysége folytatásához szükséges termékek és szolgáltatások megszerzése során.

9. Az adó levonására vonatkozó jog ugyanakkor feltételezi, hogy az adóalany az említett termékeket és szolgáltatásokat olyan tevékenységek céljára használja fel, amelyek maguk is HÉA-kötelesek. A hatodik irányelv több rendelkezése irányul e rendszer alkalmazásának biztosítására abban az esetben, amikor az adóalany ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást mind adóköteles, mind adómentes tevékenysége céljára fel kívánja használni. Az említett rendelkezések a hatodik irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében kimondott alap elv érvényesülését szolgálják, amelynek értelmében az adólevonás szabályait össze kell hangolni a beszedett adók tényleges nagyságát befolyásoló mértékben, és a levonható hányadot hasonló módon kell kiszámítani valamennyi tagállamban.

10. A hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy amennyiben az adóalany termékeket és szolgáltatásokat olyan adóköteles értékesítéshez használ fel, amelyre adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan adómentes értékesítéshez is, amelyre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy az adólevonás csak a HÉA-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető. Ugyanezen cikk szerint e levonható hányadot a 19. cikknek megfelelően ki kell vetíteni az adóalany által teljesített összes értékesítésre.


11. A hatodik irányelv (1) bekezdése kimondja:

19. cikkének

„A 17. cikk (5) bekezdésének első albekezdése szerinti levonható arányosított adó a következő tört eredménye, amelynél:

– a számlálóban […] az adólevonásra jogosító éves tevékenység teljes, hozzáadottérték-adó nélkül számított [árbevéte lének] összege szerepel,

– a nevezőben pedig a számlálóban szereplő, továbbá az adólevonásra nem jogosító éves tevékenység teljes [árbevételének], hozzáadottérték-adó nélkül számított összege szerepel. […]

12. A hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése, amely a jelen előzetes döntéshozatali eljárás központi kérdését érinti, kimondja:

„Az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóalany olyan tárgyi eszközök teljesítéséből származó bevételeit, amelyet a saját üzleti céljaira használt fel. Figyelmen kívül kell hagyni az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyleteket, továbbá a 13. cikk B. részének d) pontja szerinti ügyletekhez kapcsolódó árbevételeket, amen�nyiben ezek esetiek. Ha a tagállamok élnek a 20. cikk (5) bekezdésében szereplő lehetőséggel, vagyis a tárgyi eszközök vonatkozásában nem követelnek meg módosítást, akkor a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe vehetik a tárgyi eszközök megvalósítását [helyesen: a tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevételt]”.

13. A hatodik irányelv 20. cikke meghatározza az adólevonások módosítására vonatkozó szabályokat. Az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) Az eredetileg elszámolt adólevonás módosítása a tagállamok által megállapított részletszabályok szerint történik […].

Az arányosított adót éves alapon százalékban kell megállapítani, és azt egész százalékegységre kell felkerekíteni.”

(2) A tárgyi eszközök esetén olyan módosítás történik, amely öt éves időtartamot ölel fel, beleértve azon évet is, amelyben a javakat I ‑ 1285


előállították, vagy beszerezték. Az éves módosítás csak egyötödét érinti azon adónak, amely e javakat terheli. A módosítás a következő években az adólevonási jogosultság változásainak figyelembevételével történik, azon évhez képest, amelyben a javakat beszerezték vagy előállították.

[…]

A tárgyi eszközként megszerzett ingatlanok esetében a módosítási időszakot legfeljebb 20 évre meg lehet hosszabbítani.

(3) A tárgyi eszközök módosítási időszak alatt történő teljesítése esetén a tárgyi eszközöket úgy kell tekinteni, mintha azokat a módosítási időszak lejártáig továbbra is az adóalany gazdasági tevékenységéhez használták volna fel. […]

(4) A (2) és (3) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az egyes tagállamok a következőket tehetik

– megállapítják a tárgyi eszközök fogalmát I ‑ 1286

[…]

(5) Ha valamely tagállamban a (2) és a (3) bekezdés alkalmazásának gyakorlati következményei jelentéktelennek bizonyulnak, a tagállam a 29. cikk szerinti [a hozzáadottérték-adóval foglalkozó tanácsadó bizottsággal folytatott] konzultáció fenntartásával az érintett tagállamon belüli összes adózási következmény és a fölösleges igazgatási munkák elkerülése érdekében lemondhat ezen bekezdések alkalmazásáról, feltéve, hogy ez nem vezet a verseny torzulásához.

[…]”

B – A nemzeti szabályozás

14. A hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdését, valamint 19. cikkének (1) és (2) bekezdését az 1994. május 18-i törvény 38. §-ának (1) bekezdése ültette át a dán jogba. Ez utóbbi cikk szövege a következő:

„Azon eszközök és szolgáltatások tekintetében, amelyeket valamely bejegyzett vállalkozás a gazdasági tevékenysége keretében mind a 37. § szerinti adólevonásra jogosító,


mind más célokra használ, az adónak csak azon része vonható le, amely arányos a bejegyzési kötelezettség alá eső tevékenységből származó árbevételre eső résszel. Az árbevétel meghatározása szempontjából nem vehető figyelembe a saját üzleti célokra használt tárgyi eszközök értékesítésének tulajdonítható árbevétel. »Tárgyi eszközöknek« kell tekinteni azon gépeket, berendezéseket és hasonló gazdasági eszközöket, amelyek e törvény szerinti adót nem tartalmazó vételára meghaladja az 50 000 DKK [1996-tól a 75 000 DKK] összeget […]”.

árbevételt figyelembe vették a bérleti díj számítása során, továbbá a társaság a szokásos üzleti tevékenysége keretében végezte az eszközök vételét és értékesítését. Ily módon az Erhvervsfinans 1998-ban 4500 gépjárművet adott bérbe, és több mint 600-at értékesített.

17. A gépjárművek bérbeadása és értékesítése HÉA-köteles tevékenységnek minősül. A pénzügyi szolgáltatások azonban a hatodik irányelv 13. cikke B. részének d) pontja alapján mentesek az említett adó alól. II – Az alapeljárás tényállása

 3

15. A BG Erhvervsfinans A/S társaság – a Nordania Finans A/S és a BG Factoring A/S társaság jogelődje – 1995-től 1998-ig jelentős lízingbeadási tevékenységet folytatott különösen személygépkocsik bérbeadása és értékesítése formájában. Emellett pénzügyi szolgáltatásokat is nyújtott.

16. A lízingbeadási tevékenység keretében gépjárműveket adtak bérbe általában 36 hónapos időtartamra, majd a bérbeadás lejártakor értékesítették azokat. A bérbeadott eszközök értékesítéséből származó várható

3 – A továbbiakban: Erhvervsfinans.

18. Az 1995-től 1998-ig tartó időszakban az Erhvervsfinans – többek között az üzleti helyiségekhez, az irodabútorokhoz, az informatikai eszközökhöz, a telefonhasználathoz, a könyvvizsgálathoz kapcsolódó – általános költségeket viselt, amelyek után megfizette a HÉA-t. Ebből következően a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdésében és 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően ki kellett számítania az általa levonható arányosított adót.

19. E számítás keretében az Erhvervsfinans éves árbevételének meghatározásakor a gépjármű-értékesítésből származó árbevételt is figyelembe vette, mivel ezen értékesítést a szokásos termékértékesítéssel vette egy tekintet alá. I ‑ 1287


20. A dán adóhatóságok 1999. november 17-én elfogadott határozatukban úgy ítélték meg, hogy a bérbeadás lejártával értékesített gépjárműveket a társaság „saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközöknek” kell tekinteni, és ezáltal az eladásukból származó árbevétel nem vehető figyelembe a levonható hányad kiszámításánál. E határozat az említett hányad csökkenését eredményezte.

21. Az Erhvervsfinans keresetben támadta meg a fenti határozatot a Landsskatteret előtt, amely helyt adott a társaság kérelmének. Az említett bíróság úgy ítélte meg, hogy a társaság abból a célból vásárolta a szóban forgó eszközöket, hogy azokat bérbe adja, majd a lízing futamidejének lejártát követően harmadik személynek vagy a lízingbe vevőnek értékesítse. Ebből a fenti bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a bérbe adott gépjárművek értékesítését az Erhvervsfinans gazdasági tevékenysége természetes részének kell tekinteni, ezért e gépjárműveket nem lehet a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése értelmében „tárgyi eszközöknek” tekinteni.

22. A Skatteministeriet (Dán Adózási Minisztérium) fellebbezést nyújtott be e határozat ellen az Østre Landsrethez, amely megalapozottnak találta a jogorvoslati kérelmet, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bérbe adott eszközök a fent hivatkozott rendelkezés értelmében tárgyi eszközöknek minősülnek.

23. Az Erhvervsfinans jogutódjaként eljáró Nordania Finans A/S és BG Factoring A/S fellebbezést nyújtott be a Højesterethez az Østre Landsret ítélete ellen. I ‑ 1288

24. E körülmények között a Højesteret az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Akként kell értelmezni a [hatodik irányelv] 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő, az »adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök« fordulatot, hogy az magában foglalja azon eszközöket, amelyeket valamely lízingtársaság mind bérbeadás, mind a lízingszerződés megszűnését követő viszonteladás céljából vásárol?”

III – Elemzés

25. Kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az Erhvervsfinans által bérbe adott gépjárművekhez hasonló termékek szokásos értékesítéséből származó árbevételt figyelembe kell-e venni a levonható arányosított adó kiszámítása során.

26. Világosan kitűnik, mi a fenti kérdésre adott válasz jelentősége. Amennyiben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az ilyen árbevételt figyelembe kell venni a számítás során, azt hozzá kell adni a levonható hányad meghatározásához használt tört számlálójához és


nevezőjéhez, ily módon növekszik a tört eredménye, következésképpen az adóalany az adó nagyobb hányadának levonására lesz jogosult.

27. A fenti megoldást ellenző dán kormány azon az állásponton van, hogy a lízingtársaság által bérbeadás, majd azt követő viszonteladás céljára vásárolt tárgyi eszközöket a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése értelmében az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközöknek” kell tekinteni az alábbi indokok alapján.

28. Az említett kormány szerint a hivatkozott rendelkezést a hatodik irányelv 20. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely utóbbi szerint az egyes tagállamok megállapíthatják a „tárgyi eszközök” fogalmát. Ebből következően e fogalomnak az irányelv teljes szövegében azonos tartalommal kellene bírnia, ezt erősíti meg a 19. cikk (2) bekezdésének utolsó mondatában a 20. cikk (5) bekezdésére való hivatkozás. A tagállamok ily módon a szóban forgó irányelv 19. és 20. cikke keretében egyaránt megállapíthatnák a „tárgyi eszközök” fogalmát.

29. Ezt az elemzést megerősíti a Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben 1977. február 1-jén hozott ítélet 4, amelyben

4 – 51/76. sz. ügy (EBHT 1977., 113. o.).

a Bíróság értelmezte a 67/228/EGK második tanácsi irányelv 5 17. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmát. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy e fogalom szempontjából egyrészt a szóban forgó eszközök használatának tartóssága, másrészt beszerzési költségeik értékcsökkenési leírásának gyakorlata a meghatározó, továbbá hogy a tagállamoknak bizonyos mértékű mérlegelési mozgásterük van az egyes, fent említett kritériumok tartalmának meghatározása során.

30. A dán kormány azt állítja, hogy az alapeljárás tárgyát képező, bérbe adott gépjárművek megfelelnek az említett kritériumoknak. Arra is kitér, hogy a Nordania Finans A/S és a BG Factoring A/S kérelmében foglaltaktól eltérően nem kell további megkülönböztetést tenni az említett befektetési eszközök és a többi termék között.

31. Végezetül az említett kormány hangsúlyozza, hogy álláspontja összhangban van a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének tárgyával, valamint az említett rendelkezés elfogadását eredményező előkészítő munkákkal.

5 – A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – a közös hozzáadottértékadó-rendszer struktúrájáról és alkalmazási módjairól szóló, 1967. április 11-i tanácsi irányelv (HL 1967., 71., 1303. o.; a továbbiakban: második irányelv). Ezen irányelv 17. cikke szerint az átmeneti időszak alatt a tagállamok részben vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyhatták a tárgyi eszközöket az adólevonási jog szempontjából.

I ‑ 1289


32. A fent vázolt esetben a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének célja annak biztosítása, hogy a nagyobb értékű és tartós jellegű eszközök értékesítése ne torzítsa a levonható hányad mértékét. A értékesítési ár figyelembevétele a levonható arányosított adó kiszámítása során még abban az esetben is torzítóan hat a kapott hányad mértékére, ha már az eszközök megvásárlásának időpontjában döntöttek az azok használatát követő továbbértékesítésről.

33. A szóban forgó eszközök értékesítését célzó ügyletek elszigeteltek, és a folyamatos üzleti tevékenységhez képest korlátozott mértékben veszik igénybe a vállalkozás erőforrásait. Ha a levonható arányosított adó kiszámítása során értékesítési árként figyelembe veszünk egy nagyobb összeget azt követően, hogy a szóban forgó eszközt a vállalkozás keretében korábban már éveken át használták, az torzítja a levonható hányad mértékét arra tekintettel, hogy az értékesítési összeg nem tükrözi az ügylet folytán a vállalkozás forrásaira gyakorolt tényleges hatást.

34. A hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének előkészítő munkái ezen kívül arra utalnak, hogy az Európai Közösségek Bizottságának pontosan az volt a szándéka, hogy a tárgyi eszközökhöz kapcsolódó minden árbevételtől elvonatkoztasson, függetlenül annak ismeretétől, hogy a tárgyi eszközök értékesítésére az adóalany szokásos üzleti tevékenysége keretében került-e sor. I ‑ 1290

35. Nem értek egyet ezzel az elemzéssel. Az alapeljárás felpereseihez és a Bizottsághoz hasonlóan azon a véleményen vagyok, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében említett, az „adóalany által saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába nem tartoznak bele azok az eszközök, amelyeket a vállalkozás bérbeadás, majd ezt követő értékesítés céljából szerez meg, ha a bérleti szerződések megszűnésekor történő értékesítés az adóalany szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik.

36. Álláspontomat a hivatkozott rendelkezést is magában foglaló adólevonási rendszer felépítésére és a rendelkezés céljára alapozom.

37. Elsősorban azt kell kiemelni, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében említett, az „adóalany által saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmát alkotó kifejezések olvasata önmagában nem teszi lehetővé a kérdést előterjesztő bíróság kérdésének megválaszolását.

38. Szintén megállapítható, hogy a tárgyi eszközök fogalma sem a hivatkozott cikkben, sem a hatodik irányelv más rendelkezéseiben nem kerül meghatározásra.

39. A szóban forgó irányelv 20. cikkének (4) bekezdése kétségtelenül úgy rendelkezik,


hogy ugyanazon cikk (2) és (3) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazása céljából az egyes tagállamok megállapíthatják a tárgyi eszközök fogalmát. A dán kormánnyal ellentétben azonban úgy véljük, hogy a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének utolsó mondatában foglalt, az ugyanezen irányelv 20. cikke (5) bekezdésének rendelkezéseire történő hivatkozás nem teszi lehetővé, hogy az említett irányelv 20. cikkének (4) bekezdését szövegével ellentétesen értelmezzük.

40. A hatodik irányelv adólevonások módosítását szabályozó 20. cikkének (4) bekezdése ugyanis csak ugyanazon cikk (2) és (3) bekezdése alkalmazásában bízza a tagállamokra a tárgyi eszközök fogalmának meghatározását. E lehetőséget tehát nem lehet a hatodik irányelvnek a levonható arányosított adó kiszámításával kapcsolatos 19. cikke keretében kiterjeszteni anélkül, hogy figyelmen kívül ne hagynánk az említett irányelv 20. cikke (4) bekezdésének világos és pontos szövegét.

41. Az utóbb említett rendelkezés tartalmának ilyetén kiterjesztése egyben a hatodik irányelv 19. cikkének ugyanazon irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében megfogalmazott céljával is ellentétes lenne, amely szerint a levonható hányadot hasonló módon kell kiszámítani valamennyi tagállamban.

42. Másrészt a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy a hatodik irányelv 20. cikkében

szabályozott, az adólevonások módosítására vonatkozó rendszerben meghatározzák a tárgyi eszközök fogalmát, nem fosztja meg hatékony érvényesülésétől, és nem is kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy az említett irányelv 19. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmának az egész Európai Közösségben önálló és egységes tartalommal kell bírnia.

43. A hatodik irányelv 20. cikke az adóalanyt megillető adólevonások összegének kiszámítása során jelentkező pontatlanságok kijavítását teszi lehetővé. E cikket különösen abban az esetben alkalmazzák, ha az adóalany adóbevallásának benyújtása után megváltoznak az adólevonás meghatározása során eredetileg figyelembe vett tényezők. 6 Ez az eset állhat elő például akkor, ha az olyan adóalany, amely az eszközt adóköteles tevékenysége folytatása érdekében szerzett meg, és az annak beszerzésekor felszámított HÉA teljes összegét levonta, a szóban forgó eszközt utólag részben vagy teljes mértékben adómentes tevékenység céljára használja.

44. Az eszközök felhasználásának fent említett módosítása tárgyi eszközök esetében valószínűbb, mivel rendeltetésük, hogy azokat az adóalany több éven át használja.

6 – A C-184/04. sz., Uudenkaupungin Kaupunki ügyben 2006. március 30-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-3039. o.) 25. pontja.

I ‑ 1291


A hatodik irányelv 20. cikke ezért hoz létre rájuk vonatkozóan különös módosítási rendszert.

45. Ennek megfelelően (2) bekezdésében kimondja, hogy az eredetileg elszámolt adólevonás módosítására ingó eszközök esetében ötéves, tárgyi eszközként megszerzett ingatlanok esetében pedig húszéves időtartam alatt kerülhet sor. Meghatározza e módosítás kiszámításának módját is. Ezenkívül (3) bekezdésében szabályozza azt az esetet, amikor az érintett tárgyi eszköz a módosítási időszak vége előtt kikerül az adóalany vagyonából, ekkor az éves módosításokat egyetlen módosítással váltja fel, vélelmezve, hogy a tárgyi eszközt a módosítási időszak lejártáig továbbra is használják.

46. A dán kormány érvelésének ismeretében feltételezhetjük, hogy az adólevonások módosítására vonatkozó – a hatodik irányelv 20. cikkének átültetése céljából elfogadott – nemzeti jogszabályi rendelkezések értelmében az adóalany által vásárolt, gépjárművekhez hasonló eszközök tárgyi eszközöknek tekintendők. Az adólevonások módosítása során alkalmazandó fenti minősítést nem vonja kétségbe, ha az említett irányelv 19. cikkében meghatározott levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe veszik azt az árbevételt, amely a gépjárműveknek a bérbeadásuk lejártával történő szokásos értékesítéséből származik. I ‑ 1292

47. Az a körülmény ugyanis, hogy az adóalany szokásos tevékenysége keretében bérbeadás, majd azt követő értékesítés céljából megszerzett gépjárművek nem tartoznak a hatodik irányelv 19. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmába, nem akadálya annak, hogy a dán adóhatóságok módosítsák az adóalany által megszerzett gépjárműveket terhelő HÉA levonható hányadát, amennyiben kiderülne, hogy e gépjárműveket a vállalkozásban való jelenlétük során a megszerzésükkor tervezettekkel ellentétben többé nem teljes mértékben az adóköteles lízingbeadási tevékenység, hanem egy adómentes tevékenység céljára használják.

48. Másképpen megfogalmazva az, hogy a bérbeadás majd azt követő értékesítés céljára megszerzett gépjárművek nem tartoznak a hatodik irányelv 19. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmába, nem befolyásolja azon gépjárműveknek az említett irányelv 20. cikke szerinti „tárgyi eszközöknek” való minősítését, amelyeknek a használati módja időközben megváltozott.

49. Végezetül elmondható, hogy az adóalany által bérbeadás majd azt követő értékesítés céljára megszerzett gépjárművek tekintetében az adólevonások módosításának kérdése alapvetően azért nem merül fel, mert ezeket a gépjárműveket az adóalany kizárólag adóköteles tevékenység céljára használta.


50. A fentiekből következik, hogy a levonások módosítására vonatkozó, a hatodik irányelv 20. cikkében leírt rendszert és a tagállamoknak a tárgyi eszközök fogalmának e rendszer keretében történő meghatározására való jogát nem veszélyezteti, hogy a „tárgyi eszközöknek” a hatodik irányelv 19. cikkében szereplő fogalmát az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni.

51. Az sem tűnik számunkra ellentétesnek az általunk támogatott elemzéssel, hogy a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésének utolsó mondatában biztosított lehetőség szerint, ha a tagállamok élnek az említett irányelv 20. cikke (5) bekezdésében szereplő lehetőséggel, akkor a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe vehetik a tárgyi eszközök megvalósítását.

52. Ez a rendelkezés eltérést tesz lehetővé attól a szabálytól, amely szerint a levonható arányosított adó kiszámítása során a tárgyi eszközök értékesítéséből származó árbevételt figyelmen kívül kell hagyni. Nem adhat lehetőséget azonban a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdése első és második mondata alkalmazási körének kiterjesztésére, amely kifejezetten megnevezi azokat az ügyleteket, amelyek bevételeit a levonható hányad kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni.

53. Végül a dán kormánytól eltérően úgy véljük, hogy a Bíróság által a második irányelv

17. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmára vonatkozóan a fent említett Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben hozott ítéletben adott értelmezés a vizsgált kérdés megválaszolása szempontjából nem bír jelentőséggel.

54. Kétségtelen, hogy az említett értelmezés a hatodik irányelv 19. cikke vonatkozásában is érvényes lehet, tekintettel az említett rendelkezés és a második irányelv 17. cikke közötti kapcsolódási pontokra. A hivatkozott 17. cikk ugyanis úgy rendelkezett, hogy a tagállamoknak lehetőségük volt „kizárni […] a tárgyi eszközöket” a második irányelv 11. cikkében szabályozott levonási rendszerből, amely szerint minden adóalanynak joga volt minden olyan termék és szolgáltatás után fizetett adó levonására, amelyet a vállalkozása szükségleteinek kielégítése céljából szerzett.

55. A második irányelv 17. cikke a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdéséhez hasonlóan tehát meghatározta azokat a feltételeket, amelyek megvalósulása esetén a HÉA-rendszernek az adóalannyal szembeni semlegességét biztosító levonási mechanizmus alkalmazása során a tárgyi eszközöket figyelembe kell venni. 7 Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a tárgyi eszközök fogalmának értelmezése iránt a Bírósághoz intézett kérelem tárgya az említett Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben jelentősen eltért a jelen eljárás tárgyától.

7 – E tekintetben lásd még a C-63/04. sz. Centralan Property ügyben 2005. december 15-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-11087. o.) 55. pontját.

I ‑ 1293


56. Az említett ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak a második irányelv 17. cikke alapján elfogadott holland szabályozást kellett alkalmaznia, amelyben a Holland Királyság előírta, hogy a „gazdálkodási eszközök” vásárlásakor fizetett HÉA-nak legfeljebb 67%-a vonható le. A holland kormány – ahogyan az említett jogszabály indokolásából is kitűnik – oly módon kívánta kizárni az adólevonási jog köréből a vállalkozás működési céljaira felhasznált, csekély értékű felszereléseket is felölelő összes eszközt, hogy bevonta azokat a „vállalkozás gazdálkodási eszközei” fogalmába.

57. Mivel a Verbond van Nederlandse Ondernemingen úgy vélte, hogy a „vállalkozás gazdálkodási eszközei” említett fogalma szélesebb körű, mint a második irányelv 17. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalma, levonta a levélcsipesz és az üléseken való részvétel visszajelzésére használt válasz-levelezőlapok beszerzésekor fizetett HÉA-t.

58. Az előterjesztő bíróság tehát azzal a kérdéssel került szembe, hogy ezen eszközöket olyan tárgyi eszközöknek kell-e tekinteni, amelyeket az adólevonás szempontjából figyelmen kívül lehet hagyni. Ezért arra a kérdésre várt választ a Bíróságtól, hogy ezt a fogalmat olyan eszközökre kell-e érteni, amelyek beszerzési költségét nem folyó kiadásként, hanem több üzleti évre elosztva könyvelik el. I ‑ 1294

59. Ebben az összefüggésben a Bíróság azt a választ adta, hogy a tárgyi eszközök fogalma „olyan gazdasági tevékenység céljára használt eszközökre vonatkozik, amelyeket tartós jellegük és értékük különböztet meg, és ennek folytán beszerzési költségeiket nem folyó kiadásként könyvelik el, hanem azt több üzleti év során írják le”. 8 Szintén e vonatkozásban tette hozzá, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek azon követelmények tekintetében, amelyeket az eszközök tartóssága és értéke, valamint az értékcsökkenési leírás szabályai kapcsán ki kell elégíteni. 9

60. A fent hivatkozott Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben hozott ítélet tehát annak meghatározását tette lehetővé a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy a kis értékű irodai felszerelések olyan tárgyi eszközöknek tekinthetők-e, amelyek a második irányelv által szabályozott HÉA-levonás szempontjából figyelmen kívül hagyhatók. A Bíróságnak a fenti ítélet meghozatala során nem kellett kitérnie olyan eszközökre, amelyeket az alapeljáráshoz hasonlóan abból a célból vásároltak meg, hogy azokat egy meghatározott időszakon át bérbeadják, majd a bérbeadás lejártával szokásszerűen értékesítsék.

61. Másképpen fogalmazva, még ha a Bíróság által az említett Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben hozott ítéletben meghatározott kritériumok alapján

8 – 12. pont. 9 – 17. pont.


a vállalkozás által a gazdasági tevékenysége folytatása céljából vásárolt gépjárművek a hatodik irányelv 19. cikke értelmében tárgyi eszközöknek is minősülnek, ezekből a kritériumokból nem lehet arra következtetni, hogy e gépjárműveket a fentiek szerint kell minősíteni abban az esetben, ha a bérbeadás megszűnésekor történő értékesítésük az adóalany szokásos tevékenységének szerves részét képezi.

62. A fentiek alapján úgy véljük, hogy a tárgyi eszközök fogalmának a Bíróság által, az említett Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben hozott ítéletben adott értelmezése nem teszi lehetővé a Højesteret által feltett kérdés megválaszolását.

63. Mivel sem a hatodik irányelvben, sem az ítélkezési gyakorlatban nem található e tekintetben meghatározó iránymutatás, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az említett fogalom jelentését és hatályát a tárgyi eszközök fogalmát magában foglaló adólevonási rendszer szerkezetének és céljának figyelembevételével kell megállapítani az alapeljárás tárgyát képező jogvita megoldása céljából. 10

64. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatodik irányelv által létrehozott adólevonási

10 – Lásd különösen a C-321/02. sz. Harbs-ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-7101. o.) 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. A legutóbbi alkalmazásra lásd a C-174/06. sz. CO.GE.P-ügyben 2007. október 25-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-9359. o.) 30. pontját.

mechanizmus a közös HÉA-rendszer semlegességének biztosítására irányul. Az említett rendszer célja, hogy az adóalanyt teljes mértékben mentesítse a HÉA-köteles tevékenységei keretében megfizetett adó terhe alól. 11

65. Arra az esetre, ha az adóalany termékeket és szolgáltatásokat szerez be annak érdekében, hogy azokat adóköteles tevékenységei és adómentes tevékenységei céljára egyaránt használja, a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése és 19. cikke lehetővé teszi számára, hogy teljes mértékben levonja az említett termékek és szolgáltatások megszerzésekor megfizetett HÉA azon részét, amely megfelel az adóköteles tevékenységek céljára történő használat arányának.

66. Az arányosított adólevonási rendszernek a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdésével és 19. cikkével való létrehozásakor a közösségi jogalkotó vélelmezte, hogy e vegyes rendeltetésű termékeknek és szolgáltatásoknak az adóköteles, illetve adómentes tevékenységek céljára történő használata az utóbbi két tevékenységkategóriára jutó árbevétel arányában oszlik meg.

67. A fentieknek megfelelően a hatodik irányelv 19. cikkének (1) bekezdése meghatá-

11 – A C-333/91. sz. Sofitam-ügyben 1993. június 22-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-3513. o.) 10. pontja.

I ‑ 1295


rozza, hogy a szóban forgó termékek és szolgáltatások beszerzésekor felszámított HÉA levonható hányada olyan tört eredménye, amelynek számlálójában az adóköteles tevékenységek árbevétele, nevezőjében pedig a teljes árbevétel szerepel.

68. A fenti számítás során nyer tehát értelmet az „adóalany saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” értékesítéséből származó árbevételnek a hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdésében előírt figyelmen kívül hagyása. Az ilyen eszközök értékesítéséből származó bevételt azért nem lehet a fenti számításkor figyelembe venni, mert ezen értékesítés alapvetően kivételes, de legalábbis a szokásostól eltérő jelleget ölt. Következésképpen az említett értékesítés nem teszi szükségessé a vegyes rendeletetésű termékek és szolgáltatások olyan felhasználását, amely arányos lenne a megvalósulásából származó árbevétellel. Ezen árbevétel bevonása a levonható hányad kiszámításába tehát torzítaná a számítás eredményét, mivel az a továbbiakban nem tükrözné a vegyes használatra szánt termékek és szolgáltatások felhasználásának az adóköteles és az adómentes tevékenységek közötti megoszlását.

69. A fenti elemzést megerősíti a Régie Dauphinoise ügyben 1996. július 11-én hozott ítélet 12, amelyben a Bíróság kifejtette azon indokokat, amelyek alapján a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése is kimondja, hogy a levonható hányad kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó árbevételeket. A Bíróság megítélése szerint

12 – A C-306/94. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 1996., I-3695. o.) 21. pontja.

I ‑ 1296

amennyiben a levonható hányad kiszámításához használt tört nevezőjében az adóalany minden olyan pénzügyi ügyletéből származó árbevételt figyelembe kellene venni, amely adóköteles tevékenységgel kapcsolatos, ez a levonható hányad kiszámításakor még abban az esetben is torzuláshoz vezetne, ha az említett árbevétel eléréséhez egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mértékben vettek igénybe HÉA-köteles termékeket vagy szolgáltatásokat.

70. A tárgyi eszközök értékesítéséhez kapcsolódó árbevétel, valamint az eseti ügyletekből származó árbevétel figyelmen kívül hagyása tehát azzal indokolható, hogy ezek az ügyletek nem tartoznak az adóalany szokásos tevékenysége körébe.

71. Ahogyan azt az alapeljárásban a felperesek is hangsúlyozzák, a fenti érvelés világosan kifejtésre került a hatodik tanácsi irányelvről szóló, 1973. június 29-i bizottsági javaslat 13 indokolásában.

13 – A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló hatodik tanácsi irányelvre vonatkozó javaslat (Európai Közösségek Hírlevele, kiegészítés 11/73.). E javaslatban a 19. cikk (2) bekezdésének indokolása a következő volt: „Az e bekezdésben említett ügyleteket azért kell kizárni az arányosított adó kiszámításából, hogy ne torzíthassák annak valódi értelmét, amennyiben azok nem tükrözik az adóalany üzleti tevékenységét. Ez az eset áll elő a tárgyi eszközök olyan értékesítése és olyan ingatlan- vagy pénzügyi ügyletek esetén, amelyekre csak eseti jelleggel kerül sor, tehát a vállalkozás teljes árbevételéhez képest csak másodlagos vagy véletlenszerű szerepük van. Ezen ügyletek azonban csak abban az esetben kizártak, ha nem tartoznak az adóalany szokásos gazdasági tevékenysége körébe” (20. o.).


72. A hatodik irányelv 19. cikkében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmába tehát nem tartozhatnak bele azok az eszközök, amelyek megszerzése, majd értékesítése az adóalany szokásos, HÉA-köteles tevékenysége körébe tartozik. Amennyiben ugyanis az említett beszerzés és értékesítés a fenti szokásos tevékenység részét képezi, ez feltételezi az adóalany által annak adóköteles tevékenységei céljára megszerzett termékek és szolgáltatások használatát. Ennek megfelelően a szóban forgó eszközök értékesítéséhez kapcsolódó árbevételt a levonható hányad kiszámítása során figyelembe kell venni, hogy az tükrözhesse az adóalany szokásos tevékenységeit, és ily módon a vegyes használatú termékek és szolgáltatások adóköteles tevékenységekre történő felhasználásának arányát. Ellenkező esetben az adóalany nem juthatna hozzá e használati arány alapján az őt megillető HÉA-visszatérítéshez, és nem valósulna meg a közösségi HÉA-rendszer semlegességének célkitűzése sem.

73. A kérdést előterjesztő bíróság által az alapeljárásról nyújtott információkból kitűnik, hogy a bérbeadott gépjárművek beszerzését és értékesítését a társaság szokásos üzleti tevékenysége keretében végezték, továbbá az értékesítésből származó várható árbevételt figyelembe vették a bérleti díj meghatározása során. Ebből következik, hogy az említett gépjárművek értékesítése nem eseti jelleget öltött, hanem valóban szokásos és rendszeres tevékenységet képezett. Az Erhvervsfinans által 1998-ban

értékesített gépjárművek száma – ahogyan arra a Bizottság is rámutatott – megerősíti ezt az elemzést.

74. E körülmények között nem tűnik kétségesnek, hogy a szóban forgó társaságnak többek között az üzleti helyiségekhez, az irodabútorokhoz, az informatikai eszközökhöz, a telefonhasználathoz és a könyvvizsgálathoz kapcsolódó költségei az említett értékesítések megvalósulását is szolgálták. Indokoltnak látszik tehát, hogy az utóbbiakhoz kapcsolódó árbevételt figyelembe vegyék a levonható hányad kiszámítása során annak érdekében, hogy az adóalany ténylegesen mentesüljön a HÉA azon hányadának megfizetése alól, amely az említett adóköteles tevékenység folytatásához kapcsolódó általános költségeket terheli.

75. A fenti okokból a vizsgált kérdésre azt a választ javasoljuk, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő, „az adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy abba nem tartoznak bele az olyan eszközök, amelyeket a lízingtársaság bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljából szerez meg, ha az említett eszközöknek a bérbeadás megszűnésekor történő értékesítése e vállalkozás szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik. I ‑ 1297


IV – Végkövetkeztetések

76. A fenti megállapításokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Højesteret előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésére a következő választ adja:

„A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő, az adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök fogalmát úgy kell értelmezni, hogy abba nem tartoznak bele az olyan eszközök, amelyeket a lízingtársaság bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljából szerez meg, ha az említett eszközöknek a bérbeadás megszűnésekor történő értékesítése e vállalkozás szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik.”

I ‑ 1298


A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) 2008. március 6. *

A C-98/07. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Højesteret (Dánia) a Bírósághoz 2007. február 21-én érkezett, 2007. február 19-i határozatával terjesztett elő az előtte a Nordania Finans A/S, a BG Factoring A/S és a Skatteministeriet között folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (negyedik tanács), tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, G. Arestis, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és J. Malenovský (előadó) bírák, főtanácsnok: Y. Bot, hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,

* Az eljárás nyelve: dán.

I ‑ 1299

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. december 6-i tárgyalásra,


– a Nordania Finans A/S és a BG Factoring A/S képviseletében H. S. Hansen és T. K. Kristjánsson advokater,

– a dán kormány képviseletében B. Weis Fogh, meghatalmazotti minőségben, segítője: K. Lundgaard Hansen advokat,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében D. Triantafyllou és S. Schønberg, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. december 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,


Ítéletet 1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv) 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. I ‑ 1300

NORDANIA FINANS ÉS BG FACTORING 2

E kérelmet a dán jog alá tartozó BG Erhvervsfinans A/S társaság (a továbbiakban: Erhvervsfinans) jogutódjaként eljáró és szintén a dán jog alá tartozó Nordania Finans A/S (a továbbiakban: Nordania Finans) és BG Factoring A/S (a továbbiakban: BG Factoring), valamint a Skatteministeriet (adó- és illetékminisztérium) között, az Erhvervsfinans-ot az általános költségei címén megillető, a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) részleges levonásához való jog tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

Jogi háttér


3

A hatodik irányelv tizenkettedik preambulumbekezdése értelmében:

„[…] az adólevonás szabályait össze kell hangolni a beszedett adók tényleges nagyságát befolyásoló mértékben; mivel a levonható hányadot hasonló módon kell kiszámítani valamennyi tagállamban”.

4

A hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése kimondja:

„Amennyiben az adóalany termékeket és szolgáltatásokat olyan értékesítéshez használ fel, amelyre a (2) és (3) bekezdés szerint adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan értékesítéshez is, amelyre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy a [HÉA] levonását csupán addig a mértékéig lehet megengedni, amely az először említett értékesítésre vonatkozik [helyesen: az adólevonás csak a HÉA-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető]. I ‑ 1301

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

E levonható hányadot a 19. cikknek megfelelően az adóalany által teljesített összes értékesítésre alkalmazni kell.

[…]”

5

A hatodik irányelv „A levonható arányosított adó kiszámítása” című 19. cikke szerint:

„(1) A 17. cikk (5) bekezdésének első albekezdése szerinti levonható arányosított adó a következő tört eredménye, amelynél:

– a számlálóban a 17. cikk (2) és (3) bekezdése szerint az adólevonásra jogosító éves tevékenység teljes [HÉA] nélkül számított összege [helyesen: árbevételének összege] szerepel,

– a nevezőben pedig a számlálóban szereplő, továbbá az adólevonásra nem jogosító éves tevékenység teljes [árbevételének], [HÉA] nélkül számított összege szerepel. A tagállamok a nevezőbe bevonhatják mindazon szubvenciók összegét is, amelyek nem szerepelnek a 11. cikk A. része (1) bekezdésének a) pontjában.

Az arányosított adót éves alapon százalékban kell meg állapítani, és azt egész százalékegységre kell felkerekíteni. I ‑ 1302


(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóalany olyan tárgyi eszközök teljesítéséből származó bevételeit, amelyet az saját üzleti céljaira használt fel. Figyelmen kívül kell hagyni az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyleteket, továbbá a 13. cikk B. részének d) pontja szerinti ügyletekhez kapcsolódó árbevételeket, amennyiben ezek esetiek. Ha a tagállamok élnek a 20. cikk (5) bekezdésében szereplő lehetőséggel, vagyis a tárgyi eszközök vonatkozásában nem követelnek meg módosítást, akkor a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe vehetik a tárgyi eszközök megvalósítását.

[…]”

6

A hatodik irányelv adólevonásokra vonatkozó egyes szabályokat meghatározó 20. cikke előírja:

„(1) Az eredetileg elszámolt adólevonás módosítása a tagállamok által megállapított részletszabályok szerint történik, […]

[…]

(2) A tárgyi eszközök esetén olyan módosítás történik, amely öt éves időtartamot ölel fel, beleértve azon évet is, amelyben a javakat előállították vagy beszerezték. […]

[…] I ‑ 1303

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

(3) A tárgyi eszközök módosítási időszak alatt történő teljesítése esetén a tárgyi eszközöket úgy kell tekinteni, mintha azokat a módosítási időszak lejártáig továbbra is az adóalany gazdasági tevékenységéhez használták volna fel. […]

[…]

(4) A (2) és (3) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az egyes tagállamok a következőket tehetik:

– megállapítják a tárgyi eszközök fogalmát,

[…]

(5) Ha valamely tagállamban a (2) és a (3) bekezdés alkalmazásának gyakorlati következményei jelentéktelennek bizonyulnak, a tagállam a 29. cikk szerinti konzultáció fenntartásával az érintett tagállamon belüli összes adózási következmény és a fölösleges igazgatási munkák elkerülése érdekében lemondhat ezen bekezdések alkalmazásáról, feltéve, hogy ez nem vezet a verseny torzulásához.

[…]” I ‑ 1304



7

A HÉA-törvény (momsloven) ülteti át a hatodik irányelvet. E törvény 1994. május 18-i változata 38. §-ának (1) bekezdése kimondja:

„Azon eszközök és szolgáltatások tekintetében, amelyeket valamely bejegyzett vállalkozás a gazdasági tevékenysége keretében mind a 37. § szerinti adólevonásra jogosító, mind más célokra használ, az adónak csak azon része vonható le, amely arányos a bejegyzési kötelezettség alá eső tevékenységből származó árbevételre eső résszel. Az árbevétel meghatározása szempontjából nem vehető figyelembe a saját üzleti célokra használt tárgyi eszközök értékesítésének tulajdonítható árbevétel. Tárgyi eszközöknek kell tekinteni azon gépeket, berendezéseket és hasonló gazdasági eszközöket, amelyek e törvény szerinti adót nem tartalmazó vételára meghaladja az 50 000 DKK (1996-tól a 75 000 DKK) összeget […].”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

8

9

A Nordania Finans és a BG Factoring ugyanazon csoporthoz tartozó két társaság, amelyek a csoportnak az Erhvervsfinans 2001-es felszámolását követő átszervezése nyomán alakultak ki.

Az Erhvervsfinans 1995–1998 között személygépkocsik HÉA-köteles lízingbeadásával foglalkozott. 1998-ban e tevékenység keretében 4500 személygépkocsit adott lízingbe. Az Erhvervsfinans HÉA-mentes pénzügyi szolgáltatásokat is nyújtott. A társaságnak I ‑ 1305

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

arányosított adót kellett tehát számítania a társaság általános költségeire a HÉA részlegesen levonható részének meghatározása érdekében.

10

11

12

13

14

E számítás során az Erhvervsfinans figyelembe vette a lízingszerződés lejártakor történő gépjármű-értékesítésből származó árbevételt. Úgy vélte ugyanis, hogy e gépjárművek nem minősülnek a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése szerinti „saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközöknek”.

A helyi dán adóhatóságok 1999. november 17-én elfogadott határozatban elutasították ezen értékelést, úgy ítélve, hogy e gépjárművek ilyen eszközöknek minősülnek, és az e gépjárművek értékesítéséből származó árbevétel nem vehető figyelembe a hivatkozott arányosított adó kiszámításánál.

Az Erhvervsfinans keresetet nyújtott be a határozat ellen a Landsskatterethez (adóügyi bíróság), amely 2001. április 27-i határozatával helyt adott annak.

A Skatteministeriet fellebbezést nyújtott be e határozat ellen az Østre Landsretenhez (keleti regionális bíróság), amely – ezen érintett gépjárműveket tárgyi eszköznek minősítve – 2003. december 16-i ítéletével módosította a Landsskatteret határozatát.

Az időközben az Erhvervsfinans jogutódjaként eljáró Nordania Finans és BG Factoring a 2004. február 9-i beadványában fellebbezést nyújtott be a Højesterethez (a dán legfelsőbb bíróság) ezen ítélet ellen. I ‑ 1306


Ezen összefüggésben a Højesteret úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Akként kell értelmezni a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő, az »adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök« fordulatot, hogy az magában foglalja azon eszközöket, amelyeket valamely lízingtársaság mind bérbeadás, mind a lízingszerződés lejártakor történő viszonteladás céljából vásárol?”


16

17

Kérdésével az előterjesztő bíróság többek között arra vár választ, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába tartoznak az olyan gépjárművek, amelyeket valamely lízingtársaság – az alapügyhöz hasonlóan – bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljából vásárol.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy valamely közösségi rendelkezés tartalmának meghatározása során tekintettel kell lenni mind annak megfogalmazására, mind összefüggéseire és céljaira (a C-162/91. sz., Tenuta il Bosco ügyben 1992. október 15-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-5279. o.] 11. pontja, a C-315/00. sz. Maierhoferügyben 2003. január 16-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-563. o.] 27. pontja és a C-280/04. sz., Jyske Finans ügyben 2005. december 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10683. o.] 34. pontja). Továbbá a közösségi jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó közösségi jogi rendelkezést az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd többek között a C-321/02. sz. Harbs-ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet I ‑ 1307

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

[EBHT 2004., I-7101. o.] 28. pontját és a C-195/06. sz., Österreichischer Rundfunk ügyben 2007. október 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-8817. o.] 24. pontját).

18

19

20

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése nem utal közvetlenül a tagállamok jogára a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében, és e kifejezések önmagukban nem teszik lehetővé annak bizonyossággal való megállapítását, hogy olyan eszközökre utalnak, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek. E feltételek mellett e rendelkezés összefüggéseit és céljait kell figyelembe venni.

A rendelkezés összefüggéseit tekintve emlékeztetni kell arra, hogy a hatodik irányelv 19. cikke az irányelv adólevonási rendszerrel foglalkozó XI. címéhez tartozik. A hivatkozott irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében meghatározott adólevonáshoz való jog célja – amely jog az adóalany adóköteles ügyleteihez felhasznált termékeit és szolgáltatásait terhelő előzetesen felszámított adóra vonatkozik –, hogy a vállalkozót teljes egészében mentesítse a valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett HÉA terhe alól. A közös HÉA-rendszer következésképpen valamennyi gazdasági tevékenység adóterhét illetően biztosítja a tökéletes semlegességet, feltéve hogy az említett tevékenységek maguk is elvben HÉA-kötelesek (lásd ebben az értelemben a C-435/05. sz. Investrand-ügyben 2007. február 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-1315. o.] 22. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése szerint amennyiben az adóalany olyan ügyleteket hajt végre, amelyekre adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan adómentes ügyleteket is, amelyekre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy az adólevonás csak a HÉA-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető. Ezen arányosított adót a hivatkozott irányelv 19. cikkében meghatározott módozatok szerint kell kiszámítani. Amint azt a főtanácsnok az indítványa 65. pontjában megállapította, e rendelkezések célja, hogy a termékeket vagy I ‑ 1308


a szolgáltatásokat adóköteles és adómentes tevékenység folytatásához is megszerző adóalany teljes egészében levonhassa az e termékek vagy szolgáltatások után felszámított HÉA azon részét, amely arányban áll az adóköteles tevékenységhez felhasznált résszel.

21

22

23

Ezzel összefüggésben a hatodik irányelv 19. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az arányosított adó a számlálóban az adóköteles tevékenységek árbevételének összegét tartalmazó, a nevezőben pedig a teljes, adott esetben szubvenciókkal növelt árbevételt tartalmazó tört eredménye, ugyanezen cikk (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérve figyelmen kívül kell hagyni többek között az adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök értékesítéséből és az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyletekből származó bevételeit.

A hivatkozott (2) bekezdés célja a hatodik irányelv Európai Közösségek Bizottsága által az Európai Közösségek Tanácsához 1973. június 29-én benyújtott javaslatához fűzött indokolásból tűnik ki (lásd az Európai Közösségek Hírlevele, kiegészítés 11/73., 20. o.), amely szerint „az ebben a bekezdésben foglalt tényezőket nem szabad figyelembe venni az arányosított adó kiszámításánál annak érdekében, hogy ne hamisítsák annak valódi jelentését, mivel e tényezők nem tükrözik az adóalany szakmai tevékenységét. Ez a helyzet áll fenn a tárgyi eszközök értékesítése és az ingatlan- és pénzügyi ügyletek esetében, amelyek a vállalkozás teljes árbevételéhez viszonyítva csak eseti jellegűek, azaz csak másodlagos vagy véletlenszerű jelentőséggel bírnak. Ezen ügyleteket továbbá csak akkor kell figyelmen kívül hagyni, ha nem tartoznak az adóalany szokásos szakmai tevékenységei közé”. [nem hivatalos fordítás]

E tekintetben a Bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy az eseti pénzügyi ügyleteknek az arányosított adó kiszámításához használt tört nevezőjéből való, a hatodik irányelv 19. cikke szerinti figyelmen kívül hagyása a közös HÉA-rendszer által biztosított tökéletes semlegesség célját szolgálja. Ha az adóalany adóköteles tevékenységhez I ‑ 1309

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

kapcsolódó pénzügyi ügyleteinek valamennyi eredményét figyelembe kellene venni a hivatkozott nevezőben – még ha az ilyen eredmények nem, vagy legalábbis csak igen korlátozott mértékben igénylik HÉA-köteles termékek vagy szolgáltatások felhasználását – az torzítaná a levonható adó számítását (a C-306/94. sz., Régie dauphinoise ügyben 1996. július 11-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-3695. o.] 21. pontja).

24

25

26

A hatodik irányelv 19. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek elfogadásával a közösségi jogalkotó célja tehát az, hogy az arányosított adóból kizárja a termékek értékesítéséből származó árbevételt, ha ezen értékesítés az érintett adóalany szokásos tevékenységéhez viszonyítva rendkívüli jellegű, és így nem igényli termékeknek és szolgáltatásoknak a megvalósított árbevétellel arányos, vegyes használatát. Amint azt a főtanácsnok az indítványa 68. pontjában kiemelte, ezen árbevételnek a levonható arányosított adó kiszámításánál való figyelembevétele torzítaná annak eredményét, mivel nem tükrözné a vegyes használatú termékeknek vagy szolgáltatásoknak az adóköteles és adómentes tevékenységekkel arányos részét.

E körülmények között a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése szerinti, az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába nem tartoznak bele azok, amelyek értékesítése az érintett adóalany szokásos gazdasági tevékenységének körébe tartozik. Ugyanis az érdekelt az ilyen termékek megszerzéséhez, majd értékesítéséhez szükségképpen vegyes termékeket és szolgáltatásokat használ. Mivel ezen értékesítés az adóalany szokásos és adóköteles tevékenységei közé tartozik, az ahhoz kapcsolódó árbevételt figyelembe kell venni a levonható arányosított adó kiszámításánál annak érdekében, hogy az a lehető legjobban tükrözze a vegyes felhasználású termékeknek és a szolgáltatásoknak az e tevékenységekhez felhasznált részét, máskülönben sérülne a közös HÉA-rendszer semlegességének célja.

Mivel, ha – az alapügyhöz hasonlóan – a lízingszerződések tárgyát képező gépjárműveknek az e szerződések megszűnésekor az érintett adóalany által foglalkozása körében és rendszeresen történő értékesítése az adóalany szokásos tevékenységei I ‑ 1310


közé tartozik, ellentétes lenne a hivatkozott semlegességre irányuló célkitűzéssel, hogy ezen adóalanyt nem mentesítenék ténylegesen a HÉA-nak az általános költségekre felszámított része alól, amely ezen értékesítés és így a szokásos, adóköteles gazdasági tevékenység végrehajtását szolgálta. Ebből következik, hogy az ilyen értékesítéshez kapcsolódó árbevétel nem minősül a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése szerinti, az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközökhöz” kapcsolódó árbevételnek.

27

28

E következtetést nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – a közös hozzáadottértékadórendszer struktúrájáról és alkalmazási módjairól szóló, 1967. április 11-i 67/228/ EGK második tanácsi irányelv (HL 1967. 71., 1303. o., a továbbiakban: második irányelv) keretében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a hivatkozott irányelv 17. cikke első bekezdésének harmadik francia bekezdésében szereplő „tárgyi eszközök” fogalmába azon termékek tartoznak, amelyeket valamely gazdasági tevékenységhez használnak, és tartós jellegüknél, valamint értéküknél fogva megkülönböztethetők, ami révén a megszerzés költségei általában nem folyó, hanem több gazdasági év során amortizálódó kiadásoknak minősülnek (az 51/76. sz., Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben 1977. február 1-jén hozott ítélet [EBHT 1977., 113. o.] 12. pontja).

A fent hivatkozott Verbond van Nederlandse Ondernemingen ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bíróság feladata volt annak meghatározása – tekintettel a hatályos holland szabályozásra –, hogy a csekély értékkel bíró irodai felszerelések olyan tárgyi eszközöknek minősülnek-e, amelyek a második irányelv 17. cikke szerint kizárhatók a hivatkozott irányelvben meghatározott HÉA-levonási jog alól. Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy a vállalkozás által a gazdasági tevékenységéhez vásárolt gépjárművek ezen összefüggésben a második irányelv 17. cikkének értelmezése szerinti tárgyi eszközöknek minősülnek, a Bíróság által az ebben az ítéletben meghatározott feltételekből nem állapítható meg, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése alkalmazásában e gépjárművek is e minősítés alá tartoznak. I ‑ 1311

2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY 29

30

31

32

33

Ha ugyanis a levonható arányosított adó kiszámításánál főszabály szerint kizárnák a gazdasági tevékenységhez használt termékeket, amelyeket tartós jellegüknél, valamint értéküknél fogva bizonyára megkülönböztethetők, ami révén a megszerzés költségei általában nem folyó, hanem több gazdasági év során amortizálódó kiadásoknak minősülnek, és figyelmen kívül hagynák azt a tényt, hogy a lízingszerződés megszűnésekor történő értékesítésük az adóalany szokásos tevékenységei közé tartozik, közvetlenül sértenék a közös HÉA-rendszer semlegességének célját.

Ezért a hatodik irányelv levonható arányosított adó kiszámítására vonatkozó különleges rendszert meghatározó 19. cikkének (2) bekezdésében szereplő tárgyi eszközök fogalma nem feltétlenül egyezik meg a második irányelv által az adólevonásra vonatkozó általános rendszer alkalmazásához meghatározott fogalommal.

A Bíróság által a fent hivatkozott Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben hozott ítéletben adott értelmezés nem bír tehát jelentőséggel az előterjesztett kérdés szempontjából.

Nem bír nagyobb jelentőséggel az a körülmény sem, hogy a hatodik irányelv 20. cikkének (4) bekezdése a tagállamokra bízza a tárgyi eszközök fogalmának a meghatározását.

Egyrészt ugyanis világosan kitűnik e rendelkezés megfogalmazásából, hogy a tagállamoknak átengedett jog csak a hivatkozott 20. cikk (2) és (3) bekezdésére vonatkozik, amelyek meghatározzák a levonások módosítására vonatkozó rendszert. I ‑ 1312


35

36

Másrészt, ha e jog megilletné a tagállamokat az arányosított adónak a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kiszámítására vonatkozó szabályok alkalmazása tekintetében is, nem tartanák tiszteletbe a közösségi jogalkotónak a hivatkozott irányelv tizenkettedik preambulumbekezdésében kifejtett akaratát, amely szerint az arányosított adót valamennyi tagállamban hasonló módon kell kiszámítani.

E körülmények között a levonások módosítására vonatkozó rendszer, mint amilyen a hatodik irányelv 20. cikkében szerepel, és az irányelv 19. cikke (2) bekezdésének utolsó mondatában szereplő különleges szabály, amely előírja, hogy az arányosított adó kiszámítása során figyelembe vehetők az e módosításra vonatkozó rendszer keretében az ugyenezen irányelv 20. cikkének (5) bekezdésében szereplő tárgyi eszközök értékesítésének eredményei, nem befolyásolja az arányosított adó kiszámításakor figyelembe nem vehető, a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdése szerinti tárgyi eszközök fogalmának értelmezését, mivel a hivatkozott fogalmat önállóan és egységesen kell meghatározni a Közösségben.

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába nem tartoznak bele az olyan gépjárművek, amelyeket valamely lízingtársaság – az alapügyhöz hasonlóan – bérbeadás, majd a lízingszerződés megszűnésekor történő értékesítés céljából szerez meg, ha a hivatkozott gépjárművek értékesítése e szerződések értelmében e vállalkozás szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik.

A költségekről

37


2008. 03. 06-I ÍTÉLET – C-98/07. SZ. ÜGY

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az „adóalany által a saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök” fogalmába nem tartoznak bele az olyan gépjárművek, amelyeket valamely lízingtársaság – az alapügyhöz hasonlóan – bérbeadás, majd a lízingszerződés megszűnésekor történő értékesítés céljából szerez meg, ha a hivatkozott gépjárművek értékesítése e szerződések értelmében e vállalkozás szokásos gazdasági tevékenysége körébe tartozik.

Aláírások

I ‑ 1314

C-420/06. sz. ügy

Rüdiger Jager kontra Amt für Landwirtschaft Bützow (a Verwaltungsgericht Schwerin [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Közös agrárpolitika – 1254/1999/EK rendelet és 1782/2003/EK rendelet – Marha- és borjúhús – Az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer – 3887/92/EGK rendelet, 2419/2001/EK rendelet és 796/2004/EK rendelet – »Állatállomány« alapú támogatás – Anyatehénre vonatkozó támogatás – Szabálytalanság – A támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó szabályok be nem tartása – 1760/2000/EK rendelet – Kizárás a támogatás köréből – A 2988/95/EK, Euratom rendelet 2. cikkének (2) bekezdése – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve”

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 27. . . . . I - 1319 A Bíróság ítélete (nagytanács), 2008. március 11. . . . . . . . . . . . . . . I - 1342

I ‑ 1315



. Közösségi jog – Elvek – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve 1 (2988/95 tanácsi rendelet, 2. cikk, (1) és (2) bekezdés) 2. Mezőgazdaság – Közös agrárpolitika – Egyes támogatási programok integrált igazgatási és ellenőrzési rendszere (2988/95 tanácsi rendelet, 2. cikk, (2) bekezdés és 1782/2003 tanácsi rendelet; 3887/92 bizottsági rendelet, 10c. cikk, 2419/2001 bizottsági rendelet, 39. cikk, (1) bekezdés, valamint 796/2004 bizottsági rendelet, 66. és 67. cikk)

1. Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak része, ezért azt közösségi jogi alapelvnek kell tekinteni, amelynek a tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és amelyet a nemzeti bíróság köteles betartani.

szigorú közigazgatási szankciókat bevezető későbbi módosítását kell alkalmazni visszaható hatállyal.

Ennek az elvnek az egyik különös kifejeződése az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondata, amely rendelkezés szerint az illetékes hatóságoknak az e cikk (1) bekezdésének értelmében szabálytalanságnak minősülő magatartás esetében a közösségi ágazati szabályozásban található rendelkezések kevésbé I ‑ 1316

(vö. 59–60. pont)

2. Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 239/2005 rendelettel módosított és helyesbített, a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003 rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok

JAGER

megállapításáról szóló 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkének rendelkezései nem alkalmazhatók visszaható hatállyal a 2801/1999 rendelettel módosított, az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó állatállomány alapú támogatási kérelemre, amely e rendelet 10c. cikke alapján a támogatás köréből való kizáráshoz vezetett.

Ugyanis a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkével bevezetett szankciórendszernek nem az a célja, hogy a marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló 1254/1999 rendelettel bevezetett, szarvasmarhafélék támogatási rendszerének keretében alkalmazható szankciók jellegét vagy szigorúságát megváltoztassa, hanem hogy azokat hozzáigazítsa az 1782/2003 rendelet hatálybalépésétől kezdődően a közös agrárpolitikának az utóbbi rendelettel bevezetett reformjából következő új szabályozási kontextushoz, az érintett támogatási rendszerekre alkalmazható szankciórendszerek koherenciájának fenntartása érdekében, tekintettel az e reform alapját képező elvekre. Az említett 66. és

67. cikkel bevezetett rendszer tehát nem a közösségi jogalkotó arra vonatkozó értékelésének megváltozását tükrözi, hogy a szankció megfelel-e a szóban forgó szabálytalanság súlyosságának.

Ebből következik, hogy mivel az említett szankciórendszer közvetlenül és szorosan a közös agrárpolitikának az 1782/2003 rendelettel bevezetett reformjához kapcsolódik, azt a közösségi jogalkotó által az említett reform keretében kialakított kölcsönös megfeleltetés rendszerének eltorzítása nélkül nem lehet alkalmazni a szarvasmarhafélék említett azonosítási és nyilvántartási szabályainak – a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó – be nem tartása esetére. Ebből következően, mivel az említett rendszer nem minősül a 118/2004 rendelettel módosított, a 3508/92 rendelettel az egyes közösségi támogatási intézkedésekre vonatkozóan létrehozott egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2419/2001 rendeletben előírt szankciórendszer „későbbi módosításának” a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmében, arra nem lehet hivatkozni hasonló összefüggésben. Azonban a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendelet 39. cikkének (1) bekezdésére ebben az I ‑ 1317


összefüggésben hivatkozni lehet. Ez a rendelkezés ugyanis, amely a 3887/92 rendelet 10c. cikke ilyen „későbbi módosításának” minősül, az utóbbi rendelkezdésben megállapítottnál kevésbé szigorú szankciórendszert tartalmaz, mivel bevezeti többek között az alkalmazható támogatáscsökkentés felső határát. Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az érintett a mezőgazda-

I ‑ 1318

sági termelő vonatkozásában visszaható hatállyal alkalmazza az említett 39. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit.

(vö. 70., 82–85. pont)

JAGER


Az ismertetés napja: 2007. november 27. 1

1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 2 2. cikke (2) bekezdésének második mondatában, valamint a 2003-as közös agrárpolitikai reformot követően a Bíróság ítélkezési gyakorlatában 3 taglalt enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazása elvének érvényesítésére vonatkozó korlátozás kérdését veti fel.

2. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem pontosabban azt a kérdést veti fel, hogy valamely mezőgazdasági termelő hivatkozhat-e erre az elvre egy olyan szankciórendszer alkalmazása érdekében, amelyet a megállapított szabálytalanságokat követően fogadtak el, és amely a jelen ügyben a közös

1 – Eredeti nyelv: francia. 2 – HL L 312., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 340. o. 3 – A C-354/95. sz., National Farmers’ Union és társai ügyben 1997. július 17-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-4559. o.) 41. pontja; a C-295/02. sz. Gerken-ügyben 2004. július 1-jén hozott ítélet (EBHT 2004., I-6369. o.) 61. pontja; a C-387/02., C-391/02. és C-403/02. sz., Berlusconi és társai egyesített ügyekben 2005. május 3-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-3565. o.) 67–69. pontja; a C-286/05. sz. Haug-ügyben 2006. május 4-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-4121. o.) 23. pontja; a C-45/06. sz. Campina-ügyben 2007. március 8-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-2089. o.) 32. és 33. pontja, valamint a C-45/05. sz. Maatschap Schonewille-Prins ügyben 2007. május 24-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-3997. o.) 55. pontja.

agrárpolitika 2003-as reformjából eredően módosított jogi háttérbe illeszkedik. Ugyanis az új jogi háttér már nem a termelés, hanem a termelő támogatásának rendszerét írja elő egységes támogatás formájában, amely a közegészség, az állatok egészsége, a környezet és az állatok kímélete területére tartozó számos közösségi jogi szabály és követelmény tiszteletben tartásának feltételéhez van kötve.

3. Így a kérdést előterjesztő bíróság a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK tanácsi rendelet 4 által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 21-i 796/2004/EK bizottsági rendelet több cikkének, valamint a 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmezését kéri a Bíróságtól.

4 – HL L 141., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 44. kötet, 243. o. A 2005. február 11-i 239/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 42., 3. o.; a továbbiakban: 796/2004 rendelet) módosított rendelet.

I ‑ 1319


4. Ezt a kérelmet az R. Jager mezőgazdasági termelő és az Amt für Landwirtschaft Bützow (bützowi mezőgazdasági szervezési hivatal; a továbbiakban: Amt) közötti jogvita keretében terjesztették elő az anyatehénre vonatkozó támogatás iránt, a 2001. év vonatkozásában benyújtott kérelem tárgyában. E kérelem elutasításának indoka az volt, hogy a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhák azonosítása és nyilvántartása terén szabálytalanságok történtek.

I – Jogi háttér

A – A közösségi szabályozás

1. A szarvasmarhák azonosítása és nyilvántartása

5. Az alábbi fejtegetésekben azt kívánom bebizonyítani, hogy a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát álláspontom szerint miért kell úgy értelmezni, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében szabályozott szankciórendszer nem alkalmazható visszaható hatál�lyal az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1992. december 23-i 3887/92/EGK bizottsági rendelet 5 időbeli hatálya alá tartozó „állatállomány” alapú támogatási kérelemre.

5 – HL L 391., 36. o. Az 1999. december 21-i 2801/1999/EK bizottsági rendelettel (HL L 340., 29. o.; a továbbiakban: 3887/92 rendelet) módosított rendelet.

I ‑ 1320

6. A szarvasmarhák azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, továbbá a marhahús és marhahústermékek címkézéséről, valamint a 820/97/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2000. július 17-i 1760/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek 6 különösen a 4. és 7. cikke tartalmazza a szarvasmarhák azonosításával és nyilvántartásával kapcsolatos rendelkezéseket. Az 1760/2000 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerint a 820/97 rendeletre történő hivatkozásokat az 1760/2000 rendeletre vonatkozó hivatkozásnak kell tekinteni.

2. A szarvasmarhafélékre alkalmazandó támogatási rendszerek fejlődése

7. A marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i

6 – HL L 204., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 30. kötet, 248. o.

JAGER

1254/1999/EK tanácsi rendelet 7 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a gazdaságában anyateheneket tartó termelő, ha ilyen igényt nyújt be, jogosultnak minősülhet anyatehén tartásáért járó támogatásra (anyatehénre vonatkozó támogatás).

8. E fejezet szerinti közvetlen kifizetésre a 820/97/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok minősülhetnek jogosultnak.

9. 2005. január 1-jétől az 1254/1999 rendelet fent említett rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és felváltotta a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról, továbbá a 2019/93/EGK, 1452/2001/EK, 1453/2001/EK, 1454/2001/EK, 1868/94/EK, 1251/1999/EK, 1254/1999/EK, 1673/2000/ EK, 2358/71/EGK és a 2529/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendelet 8.

7 – HL L 160., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 339. o. 8 – HL L 270., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 40. kötet, 269. o.

10. Az 1782/2003 rendelet (24) és (25) preambulumbekezdése tartalmazza az e rendelet által bevezetett közös agrárpolitika reformjának főbb jellegzetességeit. Az említett preambulumbekezdések a következőképpen hangzanak:

„(24) A közösségi mezőgazdaság versenyképességének fokozása, valamint az élelmiszer-minőség és a környezetvédelmi előírások szükségképpen maguk után vonják a mezőgazdasági termékek intézményes árának csökkenését és a mezőgazdasági üzemek termelési költségeinek növekedését a Közösségben. E célok elérése, valamint egy piacorientáltabb, fenntartható mezőgazdaság létrehozásának elősegítése érdekében végre kell hajtani a termelés támogatásáról a termelő támogatására való áttérést egy minden egyes gazdaság számára elérhető, független jövedelemtámogatási rendszer bevezetésével. Miközben a mezőgazdasági termelőknek kifizetett támogatások tényleges összege nem változik, e szétválasztás jelentős mértékben növelni fogja a jövedelemtámogatás hatékonyságát. Ezért indokolt a mezőgazdasági üzem egységes támogatását a környezetre, az élelmiszer-biztonságra, az állategészségügyre és az állatok kíméletére, valamint a gazdaság jó mezőgazdasági és ökológiai állapotának fenntartására vonatkozó előírásoknak való kölcsönös megfeleltetéshez kötni.

(25) Egy ilyen rendszerben a mezőgazdasági termelők számára eddig különböző rendszerekből odaítélt, jelenleg nagy számban létező közvetlen kifizetéseket I ‑ 1321


egy adott bázisidőszakon belül fennálló korábbi jogosultságok alapján meghatározott és az Agenda 2000 keretében bevezetett intézkedések, valamint az e rendeletben a támogatási összegek tekintetében előírt változtatások teljes körű végrehajtásának figyelembevétele céljából kiigazított egységes támogatássá kell összevonni.”

11. E rendelet III. címe tartalmazza az egységes támogatási rendszerre vonatkozó szabályokat. E rendszer keretében a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatáshoz elsősorban a korábbi közvetlen támogatások nagy részét felváltó, évenkénti egységes támogatás révén jutnak.

12. Az alkalmazandó egységes támogatási rendszer meghatározásakor a tagállamoknak az 1782/2003 rendelet értelmében több választási lehetőségük van, amelyek közül az alábbiak a legfontosabbak 9.

13. Az alapmodell a történeti modell, amely szerint a mezőgazdasági termelőnek évente nyújtott egységes támogatást a kapott referenciaösszeg alapján, a rendelet 37. cikkének (1) bekezdése szerint számítják

9 – Lásd az Európai Közösségek Bizottsága által kidolgozott, „Régime de paiement unique – le concept” című dokumentumot, amely az interneten is elérhető a következő weboldalon: http://ec.europa.eu/agriculture/capreform/infosheets/ pay_fr.pdf.

I ‑ 1322

ki a mezőgazdasági termelőnek a fent hivatkozott rendelet VI. mellékletében 10 említett támogatási rendszerek alapján, a bázisidőszak minden egyes naptári évében nyújtott támogatások összegének háromévi átlagának meghatározásával, az ugyanezen rendelet VII. mellékletének megfelelően kiszámítva és kiigazítva. Az 1782/2003 rendelet 38. cikke értelmében a bázisidőszak a 2000., a 2001. és a 2002. naptári évet foglalja magában. A mezőgazdasági termelő ezt követően szerez támogatási jogosultságot. Főszabály szerint minden egyes támogatási jogosultságot úgy kell kiszámítani, hogy a referenciaösszeget el kell osztani a referenciaévekben támogatásokkal érintett hektárszámmal 11.

14. A tagállamok az átalányjellegű regionális modellt is választhatják 12. Ebben az esetben a referenciaösszeget nem az egyes mezőgazdasági termelők szintjén, hanem regionális szinten kell kiszámítani. Ezen összeg a referencia-időszak során a mezőgazdasági termelőknek az érintett régióban juttatott támogatások összegének felel meg. A regionális referenciaösszeget egy jogosultság értékének e régióban történő meghatározása érdekében osztani kell az egységes támogatási rendszer bevezetésének évében az érintett régió mezőgazdasági termelői által bejelentett, támogatható hektárszámmal. Valamennyi mezőgazdasági termelő az egységes támogatási

10 – E rendelet VI. mellékletében felsorolt támogatási rendszerek között szerepel az anyatehénre vonatkozó támogatás. 11 – Lásd az 1782/2003 rendelet III. címének „Támogatási jogosultságok” elnevezésű 3. fejezetét. 12 – Lásd az 1782/2003 rendelet III. címe 5. fejezetének „Regionális végrehajtás” elnevezésű 1. szakaszát.

JAGER

rendszer bevezetésének évében bejelentett, támogatható hektárszámnak megfelelő, bizonyos számú támogatási jogosultságot (átalányt) szerez. Ez a modell a támogatásoknak a mezőgazdasági termelők közötti egyfajta újraelosztását vonja maga után.

15. Végül a tagállamok bizonyos esetekben a történelmi, illetve az átalányjellegű regionális modell ötvözetét jelentő vegyes modellt is választhatják.

16. Az egységes támogatási rendszerre az jellemző, hogy abban a termeléstől elválasztott támogatás jelenik meg. Ez az, amit „a támogatások szétválasztásának” neveznek. Ez a szétválasztás lehet teljes vagy csak részleges.

17. A részleges szétválasztás esetén a tagállamok azt választják, hogy bizonyos, termeléshez kapcsolódó közvetlen kifizetések fenntartásával csak részlegesen hajtják végre az egységes támogatási rendszert 13.

18. Példaként említhető, hogy az 1782/2003 rendelet 68. cikke (2) bekezdése a) pontja

13 – Lásd az 1782/2003 rendelet III. címe 5. fejezetének „Részleges végrehajtás” elnevezésű 2. szakaszát. Ebben az esetben is a „támogatások szétválasztásáról” beszélhetünk.

i. alpontjának első albekezdése megengedi a tagállamok számára, hogy a marha- és borjúhúsra vonatkozó támogatás tekintetében visszatartsák a 41. cikkben említett nemzeti felső határ azon alkotóelemének 100%áig terjedő összeget, amely az anyatehénre vonatkozó támogatásnak felel meg.

19. Az „Egyéb támogatási rendszerek” elnevezésű IV. cím ezekre a termeléshez kapcsolódó rendszerekre vonatkozik. Az 1782/2003 rendeletnek a IV. cím alá tartozó 125. cikke az anyatehénre vonatkozó támogatás megítélésének feltételeiről rendelkezik. Ezen túlmenően a rendelet ugyanezen cím alá tartozó 138. cikke előírja, hogy az olyan közvetlen kifizetésekre, mint például az anyatehénre vonatkozó támogatás, az 1760/2000/EK rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok minősülhetnek jogosultnak.

20. A tulajdonképpeni egységes támogatási rendszer mellett a 2003-as reform másik alapvető jellegzetessége az, amit a jogalkotó a támogatások „kölcsönös megfeleltetéseként” határozott meg.

21. Az 1782/2003 rendeletnek az „Általános rendelkezések” elnevezésű II. címében található a „Kölcsönös megfeleltetés” elnevezésű 1. fejezet, amelynek 3. cikke (1) bekezdése előírja, hogy a közvetlen kifizetésben részesülő mezőgazdasági termelő köteles betartani ugyanezen rendelet III. mellékletében említett, jogszabályban foglalt gazdálkodási I ‑ 1323


követelményeket, továbbá a mezőgazdasági földterületek jó környezeti és ökológiai állapotára vonatkozóan az említett rendelet 5. cikkében megállapított előírásokat.

22. A jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket összesen 18 környezetre, köz-, állat- és növényegészségügyre vonatkozó rendelet és irányelv tartalmazza.

23. E figyelembe veendő jogszabályi követelmények között az 1782/2003 rendelet III. melléklete A. pontjának 8. alpontja megemlíti az 1760/2000 rendelet 4. és 7. cikkét.

24. Ezen túlmenően az 1782/2003 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell valamennyi mezőgazdasági földterület, különösen a termelésből kivont termőterületek jó mezőgazdasági és ökológiai állapotának fenntartását. A tagállamok az ugyanezen rendelet IV. mellékletben kialakított keret alapján nemzeti vagy regionális szinten meghatározzák a jó mezőgazdasági és ökológiai állapotra vonatkozó minimumkövetelményeket. E minimumkövetelmények például a termőföldnek az erózió elleni védelem céljából hozott megfelelő intézkedésekkel történő védelmét, illetve a termőföld szervesanyagszintjének alkalmas módszerekkel történő fenntartását célozzák. I ‑ 1324

3. A szabálytalanságok esetén alkalmazandó levonásokra és kizárásokra vonatkozó szabályok változása

25. Az egyes közösségi támogatási programok integrált igazgatási és ellenőrzési rendszerének létrehozásáról szóló, 1992. november 27-i 3508/92/EGK tanácsi rendelet 14 (HL L 355., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 223. o.) 1. cikke (1) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében e rendelet alkalmazandó az anyatehénre vonatkozó támogatási rendszerre.

26. A 3887/92 rendelet az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat állapította meg.

27. Az említett rendelet 10c. cikke határozza meg a támogatáscsökkentés tárgyában alkalmazandó szabályokat a közösségi azonosítási és nyilvántartási követelmények be nem tartása esetére azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában egyáltalán nem nyújtottak be támogatás iránti kérelmet. Ez a cikk a következőképpen fogalmaz:

„(1) A 10b. cikkben taglaltaktól eltérő szarvasmarhákat illetően, amennyiben a helyszíni ellenőrzések azt tárják fel, hogy a gazdaságban található és közösségi támogatásokra

14 – HL L 355., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 223. o. A 2000. július 17-i 1593/2000/EK tanácsi rendelettel (HL L 182., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 30. kötet, 94. o.) módosított rendelet.

JAGER

jogosult vagy azok tekintetében releváns állatok száma nem felel meg:

a) a számítógépes adatbázisba a 820/97/EK rendelet 7. cikkének megfelelően bejelentett állatoknak;

b) a gazdálkodó nyilvántartásába a 820/97/ EK rendelet 7. cikkének megfelelően bevezetett állatoknak;

marhalevelek, vagy a gazdálkodó nyilvántartásának tételei alapján a legalacsonyabb adatot véve kell kiszámítani.

[…]

(3) Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során talált különbség meghaladja a jogosult állatok kimutatott számának 20%-át, a helyszíni ellenőrzést megelőző 12 hónapra támogatás nem folyósítható.” [nem hivatalos fordítás]

c) a 820/97/EK rendelet 6. cikkének megfelelően a birtokon tartott állatok marha levelének,

a vis maior eseteit kivéve, arányosan csökkenteni kell a pályázóknak az e megállapításokat feltáró helyszíni ellenőrzést megelőző tizenkét hónapban az érintett támogatási programra folyósított teljes támogatási összeget.

A csökkentést az érintett programra vonatkozóan talált összes állat száma vagy a 820/97/EK rendelet 5. cikkének megfelelő számítógépes adatbázis tételei, vagy a

28. A 3887/92 rendeletet hatályon kívül helyezte a 3508/92/EGK tanácsi rendelettel az egyes közösségi támogatási intézkedésekre vonatkozóan létrehozott egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2001. december 11-i 2419/2001/EK bizottsági rendelet 15. A 2419/2001 rendelet 53. cikke (1) bekezdésének második mondata szerint a 2002. január 1-je előtt megkezdett gazdasági évekkel vagy támogatási időszakokkal összefüggő támogatási kérelmekre vonatkozóan azonban továbbra is a 3887/92 rendeletet kell alkalmazni.


I ‑ 1325


29. A 2419/2001 rendeletnek „A támogatás kiszámításának alapja, levonások és kizárások” elnevezésű IV. címéhez tartozó 36–43. cikke tartalmazza az állatállomány alapú támogatási kérelmekre vonatkozó megállapításokra alkalmazandó szabályokat. E rendelet 38. cikke e tekintetben a támogatásra bejelentett szarvasmarhafélékre alkalmazandó levonásokra és kizárásokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. E rendeletnek „A támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó rendelkezésektől való eltérés” című 39. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen fogalmaz:

„Ha egy, a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélékre vonatkozó helyszíni ellenőrzés során a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerére vonatkozó rendelkezésektől való eltérést találnak, annak a támogatásnak a teljes összegét, amelyre a mezőgazdasági termelő a 36. cikk (3) bekezdése szerint az érintett támogatási időszakban a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatási intézkedésekből, ahol alkalmazható, a 38. cikk szerinti levonások alkalmazása után jogosult, a (2) bekezdésben megadott képlet segítségével kiszámított összeggel kell csökkenteni, ami alól a 48. cikk értelmében vett vis maior és rendkívüli körülmények esetei kivételt képeznek.”

30. A 2004. január 23-i 118/2004/EK bizottsági rendelet 16 módosította a 2419/2001


I ‑ 1326

rendeletet (HL L 17., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 42. kötet, 223. o.), amelynek 39. cikke (1) bekezdésének első albekezdését a következő mondattal egészítette ki:

„A csökkentendő támogatási összeg azonban nem lehet több, mint azon teljes összegnek a 20%-a, amelyre a mezőgazdasági termelő jogosult.”

31. Emlékeztetni kell arra, hogy a 2419/2001 rendeletet az a 796/2004 rendelet helyezte hatályon kívül, amely az 1782/2003/EK tanácsi rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályokat tartalmazza.

32. A 796/2004 rendeletet 81. cikkének második bekezdése szerint ez utóbbi rendeletet a 2005. január 1-jén kezdődő gazdasági évekkel vagy támogatási időszakokkal kapcsolatos támogatási kérelmekre kell alkalmazni. Az ezen időpont előtt kezdődő gazdasági évekkel vagy támogatási időszakokkal kapcsolatos támogatási kérelmekre az elsőként említett rendelet 80. cikke (1) bekezdése első albekezdésének második mondata értelmében a 2419/2001 rendeletet kell alkalmazni.

33. A 796/2004 rendelet IV. címe tartalmazza a támogatás kiszámításának alapjával, a támogatáscsökkentésekkel és a kizárásokkal kapcsolatban alkalmazandó szabályokat.

JAGER

34. E rendelet IV. címének „A támogathatósági kritériumokkal kapcsolatos ténymegállapítások” elnevezésű I. fejezetében található 57–63. cikk tartalmazza az „állatállomány” alapú támogatásokra alkalmazandó szabályokat. Ezek közül az említett rendelet 59. cikke határozza meg a támogatásra bejelentett szarvasmarhákkal kapcsolatban alkalmazott támogatáscsökkentéseket és kizárásokat.

37. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikke a következőképpen fogalmaz:

„66. cikk

Támogatáscsökkentés alkalmazása gondatlanság esetén 35. A 796/2004 rendelet IV. címének „A kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos ténymegállapítások” elnevezésű II. fejezete tartalmazza a 66. és 67. cikket, amelyek a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó követelmények és jogi normák be nem tartása esetén alkalmazandó szabályokat fogalmazzák meg.

36. E két cikk hajtja tehát végre az 1782/2003 rendelet 6. cikkének (1) bekezdését, amely előírja, hogy amennyiben a mezőgazdasági termelő a neki közvetlenül felróható cselekmény vagy mulasztás következtében nem tartja be a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket vagy a jó mezőgazdasági és ökológiai állapotra vonatkozó előírásokat, az előírások megsértésének naptári évében számára nyújtandó közvetlen kifizetések teljes összegét a 10. és a 11. cikkben foglalt rendelkezések alkalmazását követően – vagyis egyrészről a közvetlen kifizetések modulációjának, másrészről a közvetlen kifizetések pénzügyi fegyelemmel indokolt kiigazításának alkalmazását követően csökkenteni vagy törölni kell.

(1) A 71. cikk sérelme nélkül, ha a meghatározott meg nem felelés a mezőgazdasági termelő gondatlanságából fakad, csökkentést kell alkalmazni az 1782/2003 [ 17] rendelet 2. cikkének d) [pontja] szerinti közvetlen kifizetések teljes összegén, amelyet a mezőgazdasági termelő számára a ténymegállapítás naptári éve során az általa benyújtott vagy benyújtandó támogatási kérelmek alapján odaítéltek vagy odaítéltek volna. Ez a támogatáscsökkentés főszabályként a teljes összeg 3%-a.

Azonban a kifizető ügynökség – az illetékes ellenőrző hatóság által a 48. cikk (1) bekezdésének c) [pontjával] összhangban elkészített

17 – Az 1782/2003 rendelet 2. cikkének d) pontja értelmében „közvetlen kifizetés” az I. mellékletben felsorolt valamely jövedelemtámogatási rendszer alapján közvetlenül a mezőgazdasági termelő részére nyújtott támogatás. E rendszerek között található az egységes támogatási rendszer és az anyatehénre vonatkozó támogatási rendszer is.

I ‑ 1327


ellenőrzési jelentésben rendelkezésre bocsátott értékelés alapján – határozhat úgy, hogy ezt az értéket a teljes összeg 1%-ára csökkenti vagy 5%-ára növeli, vagy a 48. cikk (1) bekezdése c) pontjának második albekezdésében említett esetekben egyáltalán nem rendel el támogatáscsökkentést.

(2) Amennyiben ugyanazon kölcsönös megfeleltetési terület különböző jogi aktusai és előírásai tekintetében több meg nem felelést határoznak meg, ezeket az eseteket a támogatáscsökkentésnek az (1) bekezdéssel összhangban történő meghatározása céljából egyetlen meg nem felelésnek tekintik.

(3) Amennyiben a kölcsönös megfeleltetés különböző területeit érintő több meg nem felelést határoznak meg, a támogatáscsökkentésnek az (1) bekezdéssel összhangban történő meghatározására vonatkozó eljárást külön-külön alkalmazzák az egyes meg nem felelésekre.

Ugyanakkor egy előírást képező szabványnak történő meg nem felelés is egy meg nem felelésnek tekintendő.

Az eredményként kapott csökkentési százalékok összeadódnak. A támogatáscsökkentés maximális értéke azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 5%-át. I ‑ 1328

(4) A 67. cikk szerinti szándékos meg nem felelés eseteinek sérelme nélkül, ha ismételt meg nem feleléseket állapítanak meg, az első meg nem felelés tekintetében az (1) bekezdéssel összhangban meghatározott százalékot az első ismétlődés alkalmával megszorozzák hárommal. E célból a kifizető ügynökség, abban az esetben, ha a százalékot a (2) bekezdéssel összhangban állapították meg, meghatározza, hogy a szóban forgó követelmény vagy előírás első megsértése alkalmával milyen százalékot alkalmazott volna.

További ismétlődések esetén minden egyes alkalommal a hármas szorzót kell alkalmazni az előző ismételt meg nem felelés tekintetében megállapított támogatáscsökkentés eredményére. A támogatáscsökkentés maximális értéke azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 15%-át.

A maximális 15%-os érték elérését követően az illetékes hatóság tájékoztatja az érintett mezőgazdasági termelőt, hogy ha még egyszer megállapításra kerül ugyanaz a meg nem felelés, akkor azt a 67. cikk értelmében szándékos cselekménynek fogják tekinteni. Amennyiben ezt követően további meg nem felelést állapítanak meg, az alkalmazandó támogatáscsökkentés százalékos értékét az előző szorzás eredményének hárommal történő beszorzásával állapítják meg, adott esetben a második albekezdés utolsó mondatában meghatározott 15%-os korlátozás alkalmazását megelőzően.

JAGER

(5) Abban az esetben, ahol egy ismételt meg nem felelés kerül megállapításra egy másik meg nem feleléssel vagy egy másik ismételt meg nem feleléssel, az eredményként kapott csökkentési százalékok összeadódnak. A maximális csökkentés azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 15%-át, a (4) bekezdés harmadik albekezdésének sérelme nélkül.

67. cikk

(2) Amennyiben a szándékos meg nem felelés valamely meghatározott támogatási rendszerhez kapcsolódik, a mezőgazdasági termelőt az adott naptári évre kizárják a szóban forgó támogatási rendszerből.

A meg nem felelés különösen jelentős mértéke, súlyossága vagy tartóssága esetén, vagy ha ismételt szándékos meg nem feleléseket állapítottak meg, a mezőgazdasági termelőt a következő naptári évre is kizárják a szóban forgó támogatási rendszerből.”

Szándékos meg nem felelés esetén alkalmazott támogatáscsökkentések és kizárások

(1) A 71. cikk sérelme nélkül, ha a megállapított meg nem felelést a mezőgazdasági termelő szándékosan követte el, a 66. cikk (1) bekezdése első albekezdésében említett teljes összegre alkalmazandó támogatáscsökkentés főszabályként a szóban forgó teljes összeg 20%-a.

Azonban a kifizető ügynökség – az illetékes ellenőrző hatóság által a 48. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összhangban elkészített ellenőrzési jelentésben rendelkezésre bocsátott értékelés alapján – határozhat úgy, hogy ezt az értéket a teljes összeg nem kevesebb mint 15%-ára csökkenti, vagy adott esetben a teljes összeg 100%-ára növeli.

4. A közösségi jogi aktusokban előírt közigazgatási szankciók alkalmazásának időbeli hatálya

38. A 2988/95 rendelet 1. cikke szerint:

„(1) Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelme céljából a közösségi joggal kapcsolatos szabálytalanságok esetére egy keretszabályozás kialakítására kerül sor az egységes ellenőrzések, a közigazgatási intézkedések, továbbá szankciók tekintetében. I ‑ 1329


(2) Szabálytalanság a közösségi jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként a Közösségek általános költségvetése vagy a Közösségek által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének, akár közvetlenül a Közösségek nevében beszedett saját forrásokból származó bevétel csökkenése vagy kiesése révén, akár indokolatlan kiadási tételek miatt.”

39. Ugyanezen rendelet 2. cikkének (2) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

der Reform der Gemeinsamen Agrarpolitik) (BGBl. 2004. I., 1763. o.) 18 előírja, hogy az anyatehenekre vonatkozó támogatást 2005. január 1-jétől az 1782/2003 rendelet III. címében meghatározott egységes független támogatási rendszer részeként kell kifizetni. Ez a törvény a történelmi és regionális modell ötvözésével egy vegyes modellt vezet be.

II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

41. R. Jager 2001 májusában az Amttól anyatehenekre vonatkozó támogatást igényelt 71 szarvasmarhára a 2001. évre vonatkozóan. „Semmilyen közigazgatási szankció nem alkalmazható, ha a szabálytalanságot megelőzően közösségi jogi rendelkezés nem rendelkezett arról. A közösségi jogszabályba foglalt, közigazgatási szankciót tartalmazó rendelkezések későbbi módosítása esetén a kevésbé szigorú rendelkezéseket kell alkalmazni visszaható hatállyal.”

B – A nemzeti jog

40. Németországban a közös agrárpolitika reformjának átültetéséről szóló 2004. július 21-i törvény (Gesetz zur Umsetzung I ‑ 1330

42. Az Amt a 2002. január 24-i határozatával ezt a kérelmet teljes egészében elutasította, mivel a helyszíni ellenőrzés szabálytalanságokat állapított meg a 3887/92 rendelet 10c. cikke (1) bekezdése értelmében, és a megállapított eltérés több mint 20%-os volt a támogatható állatok számában.

43. Mivel a benyújtott panasz sikertelen maradt, R. Jager 2002. július 25-én keresetet nyújtott be a Verwaltungsgericht Schwerin előtt (schwerini közigazgatási bíróság) (Németország).

18 – BGBl. 2004. I., 1763. o.

JAGER

44. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ez a bíróság megjegyzi, hogy tekintettel a fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítéletre és a 2988/95 rendelet 2. cikkének (2) bekezdésére, amelyek az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elvéről szólnak, a 118/2004 rendelet mindenképpen jelentőséggel bír az alapügyben, mivel ez utóbbi rendelet a 2419/2001 rendelet 39. cikkébe egy maximális szankciót vezetett be, azaz a támogatás csökkentése nem lehet több, mint annak a teljes támogatási összegnek a 20%-a, amelyre a mezőgazdasági termelő jogosult.

45. Az említett bíróság azonban úgy véli, hogy a 796/2004 rendelet – amelyet a 2005. január 1-jén kezdődő gazdasági évek vagy támogatási időszakok vonatkozásában benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni – még kedvezőbb R. Jager számára. E rendelet 57–63. cikke ugyanis – amely nagyrészt a 2419/2001 rendelet 36–43. cikke rendelkezéseit veszi át – nem tartalmaz az utóbbi rendelet 39. cikkéhez hasonló rendelkezést. Márpedig a szankció hiánya az elképzelhető legkevésbé szigorú szankció R. Jager esetében.

46. A Verwaltungsgericht Schwerin szerint azonban felmerül a kérdés, hogy ez a kedvezőbb szankció a jelen ügyben alkalmazható-e, mivel Németországban 2005. január 1-je óta az anyatehénre vonatkozó támogatást egységes támogatásként nyújtják, ezért a

796/2004 rendelet 57–63. cikke szerinti állatállomány alapú támogatásokat szabályozó rendelkezések ebben a tagállamban nem alkalmazandók.

47. Az említett bíróság tehát úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából azt a kérdést terjeszti a Bíróság elé, hogy „a kevésbé szigorú szankciót tartalmazó (állatállományra vonatkozó támogatást érintő) rendelkezést visszaható hatállyal akkor is alkalmazni kell-e, ha ez a rendelkezés főszabály szerint csak olyan időszakra vonatkozik, amikor már nem nyújtottak állatállományra vonatkozó támogatást az érintett tagállamban, hanem közvetlen támogatási rendszert vezettek be”.

III – Elemzés

48. A Bíróság egyértelművé tette, hogy az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazása a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak része, ezért azt közösségi jogi alapelvnek kell tekinteni, amelynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és amelyet a nemzeti bíróság köteles betartani 19.

19 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Berlusconi és társai ügyekben hozott ítélet 67–69. pontját, valamint a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 32. pontját.

I ‑ 1331


49. Ennek az elvnek az egyik különös kifejeződése a 2988/95 rendelet 20 2. cikke (2) bekezdésének második mondata.

50. A fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítéletében a Bíróság ez utóbbi cikk alkalmazását az alábbi négy feltételtől tette függővé 21:

– a 2988/95 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése szerinti szabálytalanság megléte;

– ez a szabálytalanság a 2988/95 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében valamely közigazgatási szankció alkalmazásával járjon;

– e szankciót előíró közösségi rendelkezések későbbi módosítás tárgyát képezzék;

– az új rendelkezések által előírt szankció „kevésbé szigorú” legyen, mint az eredetileg meghatározott szankció.

20 – Lásd a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 33. pontját. 21 – 47–52. pont. Lásd továbbá Léger főtanácsnok ezen ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozóan 2003. december 11-én ismertetett indítványának (EBHT 2005., I-9115. o.) 27. pontját.

I ‑ 1332

51. Az említett négy feltétel vonatkozásában, R. Jagerhez, az Amthoz, a görög kormányhoz, a Bizottsághoz, valamint a kérdést előterjesztő bírósághoz hasonlóan előzetesen megjegyzem, hogy a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendelet 39. cikkében előírt szankciórendszer mindenképpen alkalmazandó az alapügyben.

52. Az Amt ugyanis a 3887/92 rendeletnek a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosításáról és nyilvántartásáról szóló 10c. cikkében foglaltak tekintetében szabálytalanságokat állapított meg. A 2988/95 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerinti „szabálytalanságokról” van szó.

53. E szabálytalanságok megléte maga után vonja a 3887/92 rendelet 10c. cikke (3) bekezdésének alkalmazását, amely – mint felidézzük – kimondja, hogy amennyiben a helyszíni ellenőrzés során talált különbség meghaladja a jogosult állatok kimutatott számának 20%-át, a helyszíni ellenőrzést megelőző 12 hónapra támogatás nem folyósítható. [nem hivatalos fordítás] Márpedig az „állatállomány” alapú támogatás összegének csökkentése, sőt a támogatás visszavonása is „közigazgatási szankciónak” minősül a 2988/95 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében 22.

22 – A fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítélet 50. pontja.

JAGER

54. A 2419/2001 rendelet 39. cikke módosította a közigazgatási szankciókkal kapcsolatos közösségi rendelkezéseket, és a 118/2004 rendelet 1. cikke 11. pontjának a) alpontjával módosított változatában a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó rendelkezésektől való eltérés esetén alkalmazandó csökkentésre felső határt vezetett be, amely a támogatások azon teljes összegének a 20%-át jelenti, amelyre a mezőgazdasági termelő az érintett támogatási bázisidőszak során a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatások tekintetében jogosult.

55. E rendelkezésnek egyértelműen az a célja, hogy a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó rendelkezésektől való eltérés esetére alkalmazandó szankciók szigorúságának enyhítése érdekében megváltoztassa a közigazgatási szankciót tartalmazó rendelkezéseket 23.

56. A 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondata értelmében a 20%-os felső határt mindenképpen alkalmazni kell az „állatállomány” alapú támogatási kérelemmel kapcsolatban R. Jagerre kiszabott szankcióra, még akkor is, ha az a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozik.

23 – E jogalkotói akarat a 118/2004 rendelet (6) preambulum bekezdésének második mondatában is tükröződik, mely szerint „[e] rendelkezések közül néhányat módosítani kell annak biztosítására, hogy a támogatások csökkentése és a támogatásokból való kizárás mindig szigorúan arányos legyen a szabálytalanság súlyával”.

57. A Bírósághoz észrevételeket benyújtó felek között azonban véleménykülönbség van abban a vonatkozásban, hogy az R. Jager esetére alkalmazható csökkentések és kizárások meghatározásánál figyelembe kell-e venni a 796/2004 rendeletet, amely esetleg kevésbé szigorú közigazgatási szankciót eredményezhet.

58. Először is ki kell emelni, hogy a görög kormány és a Bizottság észrevételeiben rámutatott arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor kimondta, hogy a 796/2004 rendelet 57–63. cikke nem tartalmaz a 2419/2001 rendelet 39. cikkének megfelelő rendelkezést, és ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy a 796/2004 rendelet egyáltalán nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, amikor az azonosítási és nyilvántartási követelményeket nem tartják be azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában egyáltalán nem nyújtottak be támogatás iránti kérelmet. Ez a mezőgazdasági termelő számára tehát még kedvezőbb lenne.

59. Úgy vélem továbbá, hogy helytelen azt feltételezni, hogy az azonosítási és nyilvántartási követelmények be nem tartása azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában egyáltalán nem nyújtottak be támogatás iránti kérelmet, a 796/2004 rendelet alapján nem szankcionálható. I ‑ 1333


60. Ugyanis ezek a követelmények, amelyeket a 1782/2003 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében minden közvetlen támogatásban részesülő mezőgazdasági termelő köteles betartani, ezentúl a kölcsönös megfeleltetés körébe tartoznak. E tekintetben felhívom a figyelmet, hogy az említett rendelet III. melléklete A. pontjának 8. alpontja az 1760/2000 rendelet 4. és 7. cikkét azon „jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények” részeként említi, amelyek maguk is a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban betartandó szabályok közé tartoznak.

61. Ebből az következik, hogy az alapeljárásban felmerülthöz hasonló körülmények esetén, vagyis amikor az említett szabályokat a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék esetében nem tartják be, az azonosítási és nyilvántartási szabályoktól való eltérés esetén a 796/2004 rendelet 24 66. és 67. cikkében meghatározott szankciórendszer a releváns szankciórendszer.

62. Tehát annak érdekében, hogy a Bíróság a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy 25 eldöntéséhez érdemi választ adhasson, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést – a Bizottság javaslatának megfelelően – úgy kell átfogalmazni,

24 – Ezt az elemzést erősíti a 796/2004 rendelet (68) preambu lumbekezdésének második mondata. 25 – A fent hivatkozott Haug-ügyben hozott ítélet 17. pontja és a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 30. pontja.

I ‑ 1334

hogy a Bíróság állást foglalhasson abban a kérdésben, hogy akként kell-e értelmezni a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszer visszaható hatállyal alkalmazandó a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó „állatállományra” vonatkozó támogatási kérelemre 26.

63. Az így átfogalmazott kérdéssel kapcsolatban R. Jager képviselője a tárgyaláson arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyire lehetséges, a 796/2004 rendeletet figyelembe kell venni azért, hogy a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendelet 39. cikkéből eredő csökkentéssel kapcsolatos összehasonlító számítás elvégzésével meghatározásra kerüljön, hogy R. Jager számára melyik a legkevésbé szigorú szankció.

64. Az Amt ezzel szemben azon az állásponton van, hogy a 796/2004 rendeletben előírt szankciók alkalmazása objektíve lehetetlen, mivel a kérelem benyújtásának évében, vagyis 2001-ben egységes támogatást még nem nyújtottak.

26 – Álláspontom szerint abban az esetben, ha a tárgyi hatály szempontjából a releváns szankciórendszer a 796/2004 rendelet 59. cikkében szereplő szankciórendszer lenne, azt kellene megállapítani, hogy az jelenleg Németországban semmiképpen sem alkalmazható, mivel ez a tagállam az „állatállomány” alapú támogatások szétválasztása mellett döntött, így visszaható hatályú alkalmazásról sem lehet szó. Amint arra a görög kormány is rámutatott, egyértelműen erre a következtetésre lehet jutni a 796/2004 rendelet (12) preambulumbekezdése alapján, amelyből az vezethető le, hogy az említett rendelet 59. cikkét csak akkor lehetne alkalmazni, ha Németország bizonyos termeléstől függő, „állatállomány” alapú támogatások, például anyatehenekre vonatkozó támogatás megtartását választotta volna.

JAGER

65. A Bizottság is azt állítja, hogy jelen ügyben az e rendeletben meghatározott szankciók visszaható hatályú alkalmazása nem lehetséges.

66. A Bizottság ebben a tekintetben annak alátámasztására, hogy az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazása csak abban az esetben képzelhető el, ha az a közösségi jogalkotónak az érintett szabálytalanságot illetően megváltozott értékelését tükrözi, Kokott főtanácsnok a fent hivatkozott Berlusconi és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27 alapjául szolgáló ügyre vonatkozóan ismertetett indítványára hivatkozik.

67. Márpedig a Bizottság megjegyzi, hogy a 796/2004 rendelet teljesen átalakította, és az 1782/2003 rendeletben szereplő egységes támogatási rendszer és kölcsönös megfeleltetés módosított követelményeihez igazította a szankciókat szabályozó rendelkezéseket. Sem a 796/2004 rendelet preambulumbekezdései, sem annak általános kontextusa alapján nem lehet arra következtetni, hogy az említett rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott szankciókat abból a célból fogadták el, hogy a jövőben kevésbé szigorúan szankcionáljanak bizonyos, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló szabálytalanságokat.

68. A Bizottság egyébként a tárgyaláson jelezte, hogy álláspontja szerint a 796/2004

27 – Különösen ezen indítvány 159–161. pontjára hivatkozik.

rendelet alapján történő új értékelés ma már nem lehetséges, különösen azért nem, mert a mezőgazdasági termelő által elkövetett jogsértés súlyának értékelésénél nem lehet megvizsgálni, hogy a mezőgazdasági termelő betartotta-e a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó többi szabályt, különösen a környezettel és állatvédelemmel kapcsolatos követelményeket.

69. A görög kormány a Bizottság álláspontját osztja, amikor úgy ítéli meg, hogy a 2988/95 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében az e rendelkezésbe foglalt visszaható hatály elve nem alkalmazható akkor, amikor egy új rendelet a szankciókat meghatározó közösségi rendelkezéseket teljesen átalakította, miként az a jelen esetben a 796/2004 rendelettel történt. Ugyanis nem a korábbi, hasonló rendelkezések módosításáról vagy felváltásáról volt szó, hanem lényegében egy más elvekre épülő és más célok által vezérelt új rendszer létrehozásáról.

70. Az Amthoz, a görög kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszer nem alkalmazható visszaható hatállyal a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre. I ‑ 1335


71. Álláspontom szerint a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatában szereplő, „a közigazgatási szankciót tartalmazó rendelkezések későbbi módosítására” vonatkozó feltétel olyan új rendelkezés elfogadására vonatkozik, amelynek az a célja, hogy a szankciók jellegét és/vagy súlyát olyan szabályozási rendszer keretében változtassa meg, amelynek fő jellemzői megmaradnak.

72. Az új szankció egy alapjaiban megreformált rendszerbe illeszkedik, és ezen oknál fogva egy új szankciórendszer létrehozására került sor, ezért ezt a cikket véleményünk szerint nem lehet alkalmazni.

73. Ilyen esetben ugyanis kizárólag az új szabályozási rendszerhez való hozzáigazítás miatt van szükség annak a szankciórendszernek a módosítására, amely majd a megfelelő végrehajtást biztosítja. A módosításoknak nem az a céljuk, hogy a közösségi jogalkotó arra vonatkozó értékelésének megváltozását kifejezzék, hogy a szankció megfelel-e a szabálytalanság súlyosságának.

74. Ennélfogva a megreformált szabályozási rendszer és annak részét képező szankciórendszer közötti kapcsolat véleményem szerint lehetetlenné teszi az új szankciórendszer visszaható hatályú alkalmazását a korábbi szabályozási rendszer hatálya alá tartozó tényállásra. I ‑ 1336

75. E tekintetben úgy vélem, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikke jóval meghaladja a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmében vett „közigazgatási szankciót tartalmazó rendelkezések későbbi módosítását”, ami álláspontom szerint kizárja e rendelkezéseknek a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre történő visszaható hatályú alkalmazását 28.

76. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikke ugyanis egy olyan új szankciórendszert vezet be, amely szorosan kapcsolódik a közös agrárpolitika 2003. évi reformjából következő új közvetlen támogatási rendszerhez.

77. A megreformált szabályozási rendszer és az annak részét képező új szankciórendszer közötti szoros kapcsolat az új szankciórendszer számos olyan jellegzetességében nyilvánul meg, amelyek lehetetlenné teszik a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre történő alkalmazását a közösségi jogalkotó által kialakított új szabályozási rendszer jellegének és koherenciájának megváltoztatása nélkül.

28 – Alaki szempontból érdemes megjegyezni, hogy a 796/2004 rendelet III. mellékletében szereplő megfelelési táblázat értelmében a 2419/2001 rendelet 39. cikkének nincs meg a megfelelője az első rendeletben.

JAGER

78. Lényegében az új szankciórendszer e sajátos jellemzői egyrészt a követendő céllal, másrészt a szankciók meghatározására vonatkozó szabályokkal függnek össze.

79. A fentiekben láttuk, hogy a 2003-as reform lényege a támogatások kölcsönös megfeleltetésében rejlik, amelyet a 1782/2003 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében valamennyi olyan mezőgazdasági termelőre alkalmazni kell, akik vagy az egységes támogatás, vagy az említett rendelet I. mellékletében felsorolt egyéb támogatási rendszerek alapján közvetlen kifizetésben részesülnek 29.

80. Amennyiben a mezőgazdasági termelő nem tartja be a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályokat, annak a támogatásnak a teljes összegét, amelyre jogosult, a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott szabályok szerint csökkenteni vagy törölni lehet.

81. A 796/2004 rendelet (56) preambulum bekezdéséből egyértelműen következik, hogy a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó kötelezettségek tekintetében a támogatás csökkentésének és a támogatás köréből való kizárásnak a rendszere az új rendszer logikájába illeszkedő, meghatározott céllal jött létre, vagyis azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági

29 – Lásd még ebben az értelemben a 796/2004 rendelet (49) preambulumbekezdését.

termelőket a kölcsönös megfeleltetés különböző területein meglévő jogszabályok tiszteletben tartására ösztönözze.

82. A kölcsönös megfeleltetés különböző területei eltérő jellegűek. E területeket az 1782/2003 rendelet III. mellékletében említett, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények, azaz 18 környezetről, köz-, állatés növényegészségügyről szóló irányelv és rendelet, valamint a mezőgazdasági földterületek jó környezeti és ökológiai állapotára vonatkozó tagállami előírások képezik.

83. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott csökkentési és kizárási rendszer már abban eltér a 3887/92 rendelet 10c. cikkében, később pedig a 2419/2001 rendelet 39. cikkében meghatározott rendszertől, hogy céljai túlmutatnak a szarvasmarhafélék azonosításával és nyilvántartásával kapcsolatos közösségi szabályok be nem tartásának kizárólagos szankcionálásán.

84. A kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos szabályok jellege egyaránt hatással van az ez utóbbira vonatkozó ellenőrzési rendszerre és a szankció meghatározásának részletes szabályaira. I ‑ 1337


85. Így a 796/2004 rendelet 9. cikke, amely a tagállamok számára előírja, hogy hozzanak létre egy olyan rendszert, amely hatékony ellenőrzést biztosít a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, d) pontjának első albekezdésében különösen úgy rendelkezik, hogy ez a rendszer foglalja magában azokat az ellenőrzési jelentéseket, amelyek tartalmazzák különösen a feltárt meg nem felelést, valamint súlyosságának, mértékének, tartósságának, illetve ismétlődő jellegének értékelését.

86. Ugyanezen rendelet 48. cikke (1) bekezdésének b) pontja határozza meg, hogy az ellenőrzési jelentésnek tartalmaznia kell a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó, egyes érintett jogi aktusok és előírások tekintetében végzett ellenőrzéseket. Egyebekben az említett rendelet 48. cikke (1) bekezdése c) pontjának első albekezdése előírja, hogy a jelentésnek tartalmaznia kell „egy értékelési részt, amely a nem megfelelés jelentőségét értékeli az egyes jogi aktusok és/vagy előírások tekintetében az 1782/2003/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban a »súlyosság«, »mérték«, »tartósság« és »ismétlődő jelleg« kritériumok alapján, az alkalmazandó támogatáscsökkentés esetleges enyhítéséhez vagy súlyosításához vezető tényezők megjelölésével”.

87. Ez az ellenőrzési rendszer összhangban van az új szankciórendszerrel, amely az 1782/2003 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének előírásai szerint figyelembe veszi a megállapított jogsértés súlyosságát, mértékét, tartósságát és ismétlődő jellegét. I ‑ 1338

88. A kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos követelményekhez igazított ellenőrzési jelentés alapján kerül sor a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszer alkalmazásra. A kifizető ügynökség az ellenőrzési jelentésben rendelkezésre bocsátott értékelés figyelembevételével határozhat úgy, hogy csökkenti vagy növeli a csökkentési százalékot, vagy törli a teljes támogatási összeget.

89. Tekintettel az ellenőrzési rendszer és a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szankciórendszer közötti szoros kapcsolatra, álláspontom szerint nehéz, sőt szinte lehetetlen a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkét szigorúan véve olyan támogatási kérelemre alkalmazni, amely esetében a helyszíni ellenőrzésre a kölcsönös megfeleltetéssel 30 kapcsolatos ellenőrzéshez előírt szempontoknál szűkebb szempontok alapján és más, a jelen ügyet illetően a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó „állatállományra” vonatkozó támogatási kérelemhez kapcsolódó helyszíni ellenőrzések gyakorlatára korábban irányadó szabályok szerint került sor 31.

90. Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy tekintettel arra, hogy az új szabályozási rendszerben a kölcsönös megfeleltetés általános hatállyal rendelkezik, a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszert

30 – Ugyanis a kölcsönös megfeleltetés ellenőrzése azon túl, hogy lényegében 18 rendeletet és irányelvet érint, a 2001-ben még önmagukban nem létező jó mezőgazdasági és ökológiai állapottal kapcsolatos előírásokra is vonatkozik. 31 – Lásd e tekintetben a 3887/92 rendelet 6. és azt követő cikkeit.

JAGER

nem a közvetlen támogatások egyetlen kategóriájára kell alkalmazni. Ez különbözteti meg a korábbi rendszertől, amely kifejezetten a szarvasmarhafélék támogatási rendszere alapján megkapott összegre vonatkozott.

91. Ezekben a cikkekben előírt csökkentések és kizárások így a közvetlen támogatások teljes összegére alkalmazandók. Az 1782/2003 rendelet 2. cikke d) pontjának meghatározása szerint közvetlen támogatások a rendelet I. mellékletében felsorolt valamely jövedelemtámogatási rendszerek alapján közvetlenül a mezőgazdasági termelő részére nyújtott támogatások.

választáson alapuló átmeneti időszak után legkésőbb 2007. január 1-jétől kellett alkalmazniuk 32, az említett támogatási rendszerek élén szerepel.

95. Láttuk, hogy e rendszer keretében a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatásokban elsősorban az évenkénti egységes támogatás révén részesülnek, amely felváltja a korábban létező közvetlen támogatások többségét, valamint hogy az 1782/2003 rendelet a tagállamok számára választási lehetőséget biztosít a történelmi, a regionális és a hibrid modell között.

92. A csökkentések és kizárások alkalmazásának alapja tehát eltérő és sokkal szélesebb. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt csökkentési százalékok tekintetében figyelembe kell venni ezt a jellegzetességet.

93. Arra is rá kell mutatni, hogy a közvetlen támogatások teljes összege, amely az e cikkekben előírt, alkalmazandó csökkentések és a kizárások alapját képezi, nem a korábban meglévő közvetlen támogatások egyszerű összeadásából adódik.

94. Ugyanis az egységes támogatási rendszer, amelyet a tagállamoknak egy szabad

96. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott csökkentéseknek és kizárásoknak a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre történő visszaható hatályú alkalmazása annak meghatározását is maga után vonná, hogy milyen támogatási jogosultsággal rendelkezett volna abban az időszakban egy R. Jagerhez hasonló helyzetben lévő mezőgazdasági termelő, ami azon túl, hogy gyakorlati megvalósítása problémát jelentene és erőltetett lenne, álláspontom szerint meghaladná a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának előírásait.

32 – Lásd az 1782/2003 rendelet 71. cikkének (1) bekezdését.

I ‑ 1339


97. Végül álláspontom szerint van még egy utolsó szempont, amely a közösségi jogalkotó által megvalósítani kívánt rendszer megváltoztatása nélkül lehetetlenné teszi a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében megállapított szankciórendszer visszaható hatályú alkalmazását az olyan támogatási kérelmekre, amelyek nem tartoznak az említett rendelet időbeli hatálya alá, vagyis azokra a támogatási kérelmekre, amelyeket a 2005. január 1. előtt megkezdett gazdasági évek vagy támogatási időszakok vonatkozásában nyújtottak be.

98. Ugyanis az új szabályozási rendszer két másik jellegzetessége a közvetlen támogatások kötelező modulációjában és a pénzügyi fegyelemben rejlik.

99. Az 1782/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése értelmében egy adott tagállamban egy mezőgazdasági termelő részére egy adott naptári évben odaítélendő valamennyi közvetlen kifizetés összegét a 2005től 2012-ig terjedő időszakban egy meghatározott százalékkal fokozatosan csökkenteni kell 33. Ezenkívül ugyanezen rendelet 11. cikke értelmében ezek az összegek minden évben az Európai Unió Tanácsa által meghatározott, a pénzügyi fegyelemmel indokolt kiigazítás tárgyát képezhetik.

csökkentéseket és kizárásokat alkalmazni kell, magában foglalja a modulációból és a pénzügyi fegyelemből eredő csökkentéseket. Az 1782/2003 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése ugyanis előírja, hogy a kölcsönös megfeleltetés szabályainak be nem tartása esetén a nyújtandó közvetlen kifizetések teljes összegét az ez utóbbi rendelet 10. és 11. cikkében foglalt rendelkezések alkalmazását követően csökkenteni vagy törölni kell.

101. Álláspontunk szerint ellentétes lenne a közösségi jogalkotó által létrehozott rendszerrel, ha visszaható hatállyal alkalmaznánk a modulációból és a pénzügyi fegyelemből eredő csökkentéseket olyan támogatási kérelmekre, amelyek nem tartoznak a 796/2004 rendelet időbeli hatálya alá. Másrészt, a jogalkotó által megvalósítani kívánt szabályozási rendszer megváltoztatását eredményezné, ha a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszert a moduláció és a pénzügyi fegyelemmel indokolt esetleges kiigazítások figyelembevétele nélkül alkalmaznánk a mezőgazdasági termelő számára nyújtandó közvetlen támogatások teljes összegére, ami – véleményünk szerint – a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondata alkalmazásának korlátozását jelentené.

100. Az az összeg, amelyre a 796/2003 rendelet 66. és 67. cikkében szereplő

33 – 2005-ben 3%-kal, 2006-ban 4%-kal és a 2007-től 2012-ig terjedő időszakban évente 5%-kal.

I ‑ 1340

102. A fentiek alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak úgy válaszoljon, hogy a 2988/95

JAGER

rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt

szankciórendszer nem alkalmazható visszaható hatállyal a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre.


103. Az előző megállapítások összessége alapján tehát azt javaslom, hogy a Bíróság következőképpen válaszoljon a Verwaltungsgericht Schwerin által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:

„Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 2005. február 11-i 239/2005/EK bizottsági rendelettel módosított, a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/ EK tanácsi rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 21-i 796/2004/EK bizottsági rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszer nem alkalmazható visszaható hatállyal az 1999. december 21-i 2801/1999/EK bizottsági rendelettel módosított, az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1992. december 23-i 3887/92/EGK bizottsági rendelet időbeli hatálya alá tartozó támogatási kérelemre.”

I ‑ 1341

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2008. március 11. *


az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Verwaltungsgericht Schwerin (Németország) a Bírósághoz 2006. október 16-án érkezett, 2006. augusztus 24-i határozatával terjesztett elő az előtte

Rüdiger Jager

és

az Amt für Landwirtschaft Bützow


A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A. Rosas, K. Lenaerts és A. Tizzano tanácselnökök, R. Silva de Lapuerta, K. Schiemann, A. Ó Caoimh (előadó), J.-C. Bonichot és A. Arabadjiev bírák,


I ‑ 1342

JAGER

főtanácsnok: Y. Bot, hivatalvezető: H. von Holstein hivatalvezető-helyettes,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. szeptember 18-i tárgyalásra,


– R. Jager képviseletében K. Mueller Rechtsanwältin,

– az Amt für Landwirtschaft Bützow képviseletében E. Schäfer, meghatalmazotti minőségben,

– a görög kormány képviseletében V. Kontolaimos és E. Svolopoulou, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében F. Erlbacher, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. november 27-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,


Ítéletet 1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2005. február 11-i 239/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 42., 3. o.) módosított és helyesbített, a közös agrárpolitika I ‑ 1343

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 21-i 796/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 141., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 44. kötet, 243. o.; a továbbiakban: 796/2004 rendelet) 57–63. cikkének, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 312., 1. o.; magyar nyelvű külön kiadás 1. fejezet, 1. kötet, 340. o.) 2. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az R. Jager mezőgazdasági termelő és az Amt für Landwirtschaft Bützow (bützowi mezőgazdasági szervezési hivatal; a továbbiakban: Amt) közötti jogvita keretében terjesztették elő az anyatehénre vonatkozó támogatásnak a 2001. év vonatkozásában való odaítélése tárgyában.

Jogi háttér


A szarvasmarhák azonosítása és nyilvántartása

3

A szarvasmarhák azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, továbbá a marhahús és marhahústermékek címkézéséről, valamint a 820/97/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2000. július 17-i 1760/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 204., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 30. kötet, 248. o.) az 1–10. cikkében előírja a szarvasmarhák azonosítása és nyilvántartása tárgyában tiszteletben tartandó kötelezettségeket. I ‑ 1344

JAGER 4

Az 1760/2000 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerint a 820/97 rendeletre történő hivatkozásokat e rendeletre vonatkozó hivatkozásnak kell tekinteni.

A szarvasmarhafélékre alkalmazandó támogatási rendszer

– Az 1254/1999/EK rendelet

5

6

A marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i 1254/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 339. o.) 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a gazdaságában anyateheneket tartó termelő, ha ilyen igényt nyújt be, jogosultnak minősülhet anyatehén tartásáért járó támogatásra – az úgynevezett „anyatehénre vonatkozó támogatás”-ra –, amely naptári évenként és termelőnként az egyéni felső határon belül jár.

E rendelet 21. cikke szerint erre a támogatásra a 820/97 rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok minősülhetnek jogosultnak.

– Az 1782/2003/EK rendelet

7

2005. január 1-jétől az 1254/1999 rendelet fent említett két rendelkezését hatályon kívül helyezte a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők I ‑ 1345

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról, továbbá a 2019/93/ EGK, 1452/2001/EK, 1453/2001/EK, 1454/2001/EK, 1868/94/EK, 1251/1999/EK, 1254/1999/EK, 1673/2000/EK, 2358/71/EGK és a 2529/2001/EK rendelet módosításáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 270., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 40. kötet, 269. o.; és helyesbítése HL 2004. L 94., 70. o.).

8

Az 1782/2003 rendelet (2) és (24) preambulumbekezdése szerint:

„(2) A közvetlen támogatás teljes kifizetését a mezőgazdasági földterülettel, a mezőgazdasági termeléssel és tevékenységekkel kapcsolatos szabályok betartásához kell kötni. E szabályok célja a környezetre, az élelmiszer-biztonságra, az állategészségügyre és az állatok kíméletére, valamint a mezőgazdasági földterület jó mezőgazdasági és ökológiai állapotára vonatkozó alapvető előírásoknak a közös piacszervezés keretébe való beillesztése. Ezen alapvető előírások be nem tartása esetén a tagállamoknak arányos, objektív és a progresszivitás elvén alapuló ismérvek szerint részben vagy egészben vissza kell vonniuk a közvetlen támogatást. A támogatás ilyen alapon történő visszavonása nem sértheti a közösségi vagy a nemzeti jog alapján e rendeletben vagy a jövőben megállapításra kerülő szankciókat.

[…]

(24) A közösségi mezőgazdaság versenyképességének fokozása, valamint az élelmiszer-minőség és a környezetvédelmi előírások szükségképpen maguk után vonják a mezőgazdasági termékek intézményes árának csökkenését és a mezőgazdasági üzemek termelési költségeinek növekedését a Közösségben. E célok elérése, valamint egy piacorientáltabb, fenntartható mezőgazdaság létrehozásának elősegítése érdekében végre kell hajtani a termelés támogatásáról a termelő támogatására való áttérést egy minden egyes gazdaság I ‑ 1346

JAGER

számára elérhető, független jövedelemtámogatási rendszer bevezetésével. Miközben a mezőgazdasági termelőknek kifizetett támogatások tényleges összege nem változik, e szétválasztás jelentős mértékben növelni fogja a jövedelemtámogatás hatékonyságát. Ezért indokolt a mezőgazdasági üzem egységes támogatását a környezetre, az élelmiszer-biztonságra, az állategészségügyre és az állatok kíméletére, valamint a gazdaság jó mezőgazdasági és ökológiai állapotának fenntartására vonatkozó előírásoknak való kölcsönös megfeleltetéshez kötni.”

9

Az 1782/2003 rendelet 1. cikke szerint:

„Ez a rendelet megállapítja a következőket:

– a közös agrárpolitika keretébe tartozó jövedelemtámogatási rendszerek alapján az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) Garanciarészlegéből finanszírozott közvetlen kifizetések közös szabályai, [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i] 1257/1999/EK [tanácsi] rendelet [(HL L 160., 80. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 391. o.)] szerint meghatározottak kivételével,

– a mezőgazdasági termelők részére nyújtott jövedelemtámogatás (a továbbiakban: egységes támogatási rendszer),

– […] a marhahús […] termelői részére bevezetett támogatási rendszerek.” I ‑ 1347

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 10

11

12

A „közvetlen kifizetés” az 1782/2003 rendelet 2. cikke d) pontjának meghatározása szerint: „az [ugyanezen rendelet] I. melléklet[é]ben felsorolt valamely jövedelemtámogatási rendszer alapján közvetlenül a mezőgazdasági termelő részére nyújtott támogatás”. Ez a melléklet többek között megemlíti a marhahús ágazatban az anyatehénre vonatkozó támogatást.

A közvetlen kifizetések tárgyában a közös szabályok az 1782/2003 rendeletnek az „Általános rendelkezések” elnevezésű II. címében szerepelnek, amelynek a „Kölcsönös megfeleltetés” elnevezésű 1. fejezetében található e rendelet 3–9. cikke.

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„A közvetlen kifizetésben részesülő mezőgazdasági termelő köteles betartani a III. mellékletben említett, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket az említett mellékletben megállapított időbeli ütemezés szerint, továbbá a mezőgazdasági földterületek jó környezeti és ökológiai állapotára vonatkozóan az 5. cikkben megállapított előírásokat.”

13

Az 1782/2003 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint az e III. mellékletben említett, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények a köz-, állat- és növényegészségügyre, a környezetre és az állatok kíméletére vonatkoznak. A 18 irányelvben és rendeletben szereplő e jogszabályi követelmények között az említett melléklet A. pontjának 8. alpontja megemlíti az 1760/2000 rendelet 4. és 7. cikkét. I ‑ 1348

JAGER 14

Az 1782/2003 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Amennyiben a mezőgazdasági termelő a neki közvetlenül felróható cselekmény vagy mulasztás következtében nem tartja be a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket vagy a jó mezőgazdasági és ökológiai állapotra vonatkozó előírásokat, az előírások megsértésének naptári évében számára nyújtandó közvetlen kifizetések teljes összegét a 10. és a 11. cikkben foglalt rendelkezések alkalmazását követően […] csökkenteni vagy törölni kell.”

15

16

17

18

E rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint a támogatáscsökkentésre, illetve a támogatás köréből való kizárásra vonatkozó részletes szabályokat az előírások megsértésének súlyát, mértékét, továbbá tartós, illetve ismétlődő jellegét figyelembe véve kell megállapítani.

Az említett rendelet II. címében szereplő „Moduláció és pénzügyi fegyelem” elnevezésű 2. fejezetében található 10. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy egy adott tagállamban egy mezőgazdasági termelő részére egy adott naptári évben odaítélendő valamennyi közvetlen kifizetés összegét 2012-ig fokozatosan csökkenteni kell az e rendelkezésben meghatározott százalékokkal.

Az 1782/2003 rendelet 11. cikkének értelmében – amelyet az említett 2. fejezet is megismétel – ezek az összegek minden évben az Európai Unió Tanácsa által meghatározott, a pénzügyi fegyelemmel indokolt kiigazítás tárgyát képezhetik.

E rendelet „Egységes támogatási rendszer” elnevezésű III. címének 1–4. fejezete tartalmazza a mezőgazdasági termelők – termeléstől „független” – jövedelemtámogatási rendszerére alkalmazandó alapszabályokat. Ugyanezen rendelet 33. cikke (1) bekezdésének a) pontjából, 37. cikkének (1) bekezdéséből, 38. cikkéből és 41. cikkéből I ‑ 1349

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

következik, hogy azok a mezőgazdasági termelők, akik a 2000–2002. naptári éveket magában foglaló bázisidőszakban az említett rendelet VI. mellékletében említett támogatási rendszerek legalább egyikének alapján támogatásban – így anyatehénre vonatkozó támogatásban – részesültek, jogosultak a kapott referenciaösszeg alapján kiszámított támogatásra, amelyet minden egyes mezőgazdasági termelőnek e támogatási rendszerek alapján erre az időszakra nyújtott támogatások összegének éves átlaga alapján számítanak ki. Az egyes tagállamok esetében a referenciaös�szegek összege nem haladhatja meg az említett rendelet VIII. mellékletében rögzített nemzeti felső határt.

19

20

21

Az említett III. cím „Regionális és szabad választáson alapuló végrehajtás” elnevezésű 5. fejezetének rendelkezései értelmében a tagállamok 2004. augusztus 1-jéig dönthetnek úgy, hogy regionális szinten vagy részlegesen alkalmazzák az ugyanezen III. cím 1–4. fejezetében előírt egységes támogatási rendszert.

Az említett 5. fejezet „Regionális végrehajtás” elnevezésű 1. szakasza az 58–63. cikkből áll. Az 1782/2003 rendelet 58. cikkének (1) és (3) bekezdése, valamint 59. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint a tagállam úgy alkalmazhatja regionális szinten az egységes támogatási rendszert, hogy a nemzeti felső határt nem egyénileg osztja fel ezen állam mezőgazdasági termelői között azok referenciaösszege alapján, hanem az állam területének különböző régiói között, és az így megkapott minden egyes regionális felső határ összegét átalányjelleggel felosztja az érintett régió összes mezőgazdasági termelője között, amelyek mindegyike rendelkezik támogatási jogosultságokkal, amelyek egyenértékét az e regionális felső határnak a regionális szinten megállapított támogatható hektárok számával való elosztásával számítják ki.

Ugyanezen 5. fejezet „Részleges végrehajtás” elnevezésű 2. szakasza a 64–69. cikket foglalja magában. E szakasz rendelkezései szerint a tagállamok nemzeti vagy regionális szinten a „szétválasztás” elnevezésű rendszer keretében fenntarthatnak bizonyos, a termeléshez kapcsolódó közvetlen kifizetéseket. Az 1782/2003 rendelet „Marha- és borjúhúsra vonatkozó támogatás” elnevezésű 68. cikke (2) bekezdése a) pontja i. alpontjának első és harmadik albekezdésében ebben a tekintetben előírja, hogy a tagállamok az e rendelet IV. címének 12. fejezetében előírt feltételek mellett folytathatják az anyatehénre vonatkozó támogatás folyósítását. I ‑ 1350

JAGER 22

Az említett „Egyéb támogatási rendszerek” elnevezésű IV. cím az utóbbi „független” közvetlen kifizetési rendszerekre alkalmazandó rendelkezéseket tartalmazza. E cím alatt az 1782/2003 rendelet „Marha- és borjúhúsra vonatkozó támogatás” elnevezésű 12. fejezetéhez tartozó 138. cikke előírja, hogy a marha- és borjúhúsra vonatkozó közvetlen kifizetésekre – így az említett rendelet 125–128. cikkében meghatározott anyatehénre vonatkozó támogatásra is – az 1760/2000 rendelet szerint azonosított és nyilvántartott állatok minősülhetnek jogosultnak.

A szarvasmarhafélékre alkalmazandó támogatási rendszerek részletes szabályai

– A 3887/92/EGK rendelet

23

Az 1999. december 21-i 2801/1999/EK bizottsági rendelettel (HL L 340., 29. o.) módosított, az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1992. december 23-i 3887/92/EGK bizottsági rendelet (HL L 391., 36. o.; a továbbiakban: 3887/92 rendelet) 10c. cikke határozza meg a támogatáscsökkentés tárgyában alkalmazandó szabályokat a nyilvántartási követelmények be nem tartása esetére azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában egyáltalán nem nyújtottak be támogatás iránti kérelmet. Ez a cikk a következőképpen fogalmaz:

„(1) A 10b. cikkben taglaltaktól eltérő szarvasmarhákat illetően, amennyiben a helyszíni ellenőrzések azt tárják fel, hogy a gazdaságban található és Közösségi támogatásokra jogosult vagy azok tekintetében releváns állatok száma nem felel meg:

a) a számítógépes adatbázisba a 820/97 […] rendelet 7. cikkének megfelelően bejelentett állatoknak; I ‑ 1351

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

b) a gazdálkodó nyilvántartásába a 820/97 […] rendelet 7. cikkének megfelelően bevezetett állatoknak;

c) a 820/97 […] rendelet 6. cikkének megfelelően a birtokon tartott állatok marha levelének,

a vis maior eseteit kivéve, arányosan csökkenteni kell a pályázóknak az e megállapításokat feltáró helyszíni ellenőrzést megelőző tizenkét hónapban az érintett támogatási programra folyósított teljes támogatási összeget.

A csökkentést az érintett programra vonatkozóan talált összes állat száma vagy a 820/97 […] rendelet 5. cikkének megfelelő számítógépes adatbázis tételei, vagy a marhalevelek, vagy a gazdálkodó nyilvántartásának tételei alapján a legalacsonyabb adatot véve kell kiszámítani.

[…]

(3) Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során talált különbség meghaladja a jogosult állatok kimutatott számának 20%-át, a helyszíni ellenőrzést megelőző 12 hónapra támogatás nem folyósítható. [nem hivatalos fordítás]” I ‑ 1352

JAGER

– A 2419/2001/EK rendelet

24

25

26

A 3887/92 rendeletet hatályon kívül helyezte a 3508/92/EGK tanácsi rendelettel az egyes közösségi támogatási intézkedésekre vonatkozóan létrehozott egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2001. december 11-i 2419/2001/EK bizottsági rendelet (HL L 327., 11. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 34. kötet, 308. o.; és helyesbítése HL 2002. L 7., 48. o.). A 2419/2001 rendelet 53. cikke (1) bekezdésének második mondata szerint a 2002. január 1. előtt megkezdett gazdasági évekkel vagy támogatási időszakokkal összefüggő támogatási kérelmekre vonatkozóan azonban továbbra is a 3887/92 rendeletet kell alkalmazni.

A 2419/2001 rendeletnek „A támogatás kiszámításának alapja, levonások és kizárások” elnevezésű IV. címéhez tartozó 36–43. cikke tartalmazza az állatállomány alapú támogatási kérelmekre vonatkozó megállapításokra alkalmazandó szabályokat.

E rendeletnek „A támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó rendelkezésektől való eltérés” című 39. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen fogalmaz:

„Ha egy, a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélékre vonatkozó helyszíni ellenőrzés során a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerére vonatkozó rendelkezésektől való eltérést találnak, annak a támogatásnak a teljes összegét, amelyre a mezőgazdasági termelő a 36. cikk (3) bekezdése szerint az érintett támogatási időszakban a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatási intézkedésekből, ahol alkalmazható, a 38. cikk szerinti levonások alkalmazása után jogosult, a (2) bekezdésben megadott képlet segítségével kiszámított összeggel kell csökkenteni, ami alól a 48. cikk értelmében vett vis maior és rendkívüli körülmények esetei kivételt képeznek.” I ‑ 1353

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 27

28

Az említett (2) bekezdésnek megfelelően a csökkentés összegét úgy számítják ki, hogy a támogatás teljes összegét – amelyre a mezőgazdasági termelő az érintett támogatási bázisidőszakban a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatási intézkedésekből jogosult – megszorozzák a meg nem felelés eseteinek száma és a helyszíni ellenőrzés időpontjában a birtokon tartott szarvasmarhafélék száma arányának megfelelő együtthatóval, amely együtthatót úgy súlyozzák, hogy figyelembevételre kerüljön a birtokon lévő szarvasmarhafélék átlagos létszáma a helyszíni ellenőrzés évében.

A 2419/2001 rendelet módosításáról szóló, 2004. január 23-i 118/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 17., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 42. kötet, 223. o.) 1. cikke 11. pontjának a) alpontjában a következő mondattal egészítette ki az említett 39. cikk (1) bekezdésének első albekezdését:

„A csökkentendő támogatási összeg azonban nem lehet több mint [a támogatások azon] teljes összeg[é]nek a 20%-a, amelyre a mezőgazdasági termelő [az érintett támogatási bázisidőszak során a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatások tekintetében] jogosult.”

– A 796/2004 rendelet

29

A 796/2004 rendelet hatályon kívül helyezte a 2419/2001 rendeletet. A 796/2004 rendeletet 81. cikkének második bekezdése szerint a 2005. január 1-jétől kezdődő gazdasági évekkel vagy támogatási időszakokkal kapcsolatos támogatási kérelmekre kell alkalmazni. I ‑ 1354

JAGER 30

A 796/2004 rendelet (12), (55) és (56) preambulumbekezdése a következőképpen fogalmaz:

„(12) Az 1782/2003 […] rendelet választási lehetőséget biztosít a tagállamok számára a szóban forgó rendeletben előírt bizonyos támogatási rendszerek alkalmazása tekintetében. Ezért e rendeletnek rendelkezéseket kell megállapítania a különféle választási lehetőségeknek megfelelő igazgatási és ellenőrzési szükségletekre. Ezért az e rendeletben megállapítandó rendelkezések csak olyan mértékben alkalmazhatók, amennyiben a tagállamok élnek a szóban forgó választási lehetőségükkel.

[…]

(55) A Közösség pénzügyi érdekeinek hatékony védelme érdekében el kell fogadni a megfelelő intézkedéseket a szabálytalanságok és a csalás elleni fellépés céljából. Külön rendelkezéseket kell hozni azokra az esetekre, amikor a szóban forgó különböző támogatási rendszerek általi támogathatósági feltételek tekintetében tapasztalhatók szabálytalanságok.

(56) Az 1782/2003 […] rendeletben a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó kötelezettségek tekintetében előirányzott, a támogatás csökkentésének és a támogatás köréből való kizárásnak a rendszere azonban eltérő céllal jött létre, nevezetesen, hogy a mezőgazdasági termelőket a kölcsönös megfeleltetés különböző területein – már meglévő – jogszabályok tiszteletben tartására ösztönözze.”

31

A 796/2004 rendeletnek az ellenőrzésekről szóló III. címe tartalmazza „A kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó ellenőrzések” elnevezésű III. fejezetet. E fejezetben I ‑ 1355

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

szerepel a 48. cikk, amelynek (1) bekezdése első és második albekezdésének b) és c) pontja előírja, hogy az összes helyszíni ellenőrzésről az illetékes hatóság jelentést készít, amely több részből áll. Ezek egyike az egyes jogi aktusok és előírások tekintetében végzett ellenőrzéseket külön-külön feltüntető rész, míg a másik úgynevezett „értékelési” rész, amely a meg nem felelés jelentőségét értékeli az egyes jogi aktusok és/vagy előírások tekintetében a súlyosság, mérték, tartósság és ismétlődő jelleg kritériumai alapján, az alkalmazandó támogatáscsökkentés esetleges enyhítéséhez vagy súlyosításához vezető tényezők megjelölésével.

32

33

34

A 796/2004 rendelet IV. címe határozza meg a szabályokat a támogatás kiszámításának alapja, a támogatáscsökkentések és a kizárások tárgyában.

Ebben a címben „A támogathatósági kritériumokkal kapcsolatos ténymegállapítások” elnevezésű I. fejezet az 57–63. cikkben tartalmazza az ebben a vonatkozásban az állatállomány alapú támogatásokra alkalmazandó rendelkezéseket, köztük az 59. cikket, amely meghatározza a támogatásra bejelentett szarvasmarhákkal kapcsolatban alkalmazott támogatáscsökkentéseket és kizárásokat.

Ugyanennek a címnek „A kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos ténymegállapítások” elnevezésű II. fejezete többek között a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„66. cikk

Támogatáscsökkentés alkalmazása gondatlanság esetén

(1) A 71. cikk sérelme nélkül, ha a meghatározott meg nem felelés a mezőgazdasági termelő gondatlanságából fakad, csökkentést kell alkalmazni az 1782/2003 […] I ‑ 1356

JAGER

rendelet 2. cikkének d) pontja szerinti közvetlen kifizetések teljes összegén, amelyet a mezőgazdasági termelő számára a ténymegállapítás naptári éve során az általa benyújtott vagy benyújtandó támogatási kérelmek alapján odaítéltek vagy odaítéltek volna. Ez a támogatáscsökkentés főszabályként a teljes összeg 3%-a.

Azonban a kifizető ügynökség – az illetékes ellenőrző hatóság által a 48. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összhangban elkészített ellenőrzési jelentésben rendelkezésre bocsátott értékelés alapján – határozhat úgy, hogy ezt az értéket a teljes összeg 1%-ára csökkenti vagy 5%-ára növeli, vagy a 48. cikk (1) bekezdése c) pontjának második albekezdésében említett esetekben, egyáltalán nem rendel el támogatáscsökkentést.

(2) Amennyiben ugyanazon kölcsönös megfeleltetési terület különböző jogi aktusai és előírásai tekintetében több meg nem felelést határoznak meg, ezeket az eseteket a támogatáscsökkentésnek az (1) bekezdéssel összhangban történő meghatározása céljából egyetlen meg nem felelésnek tekintik.

(3) Amennyiben a kölcsönös megfeleltetés különböző területeit érintő több meg nem felelést határoznak meg, a támogatáscsökkentésnek az (1) bekezdéssel összhangban történő meghatározására vonatkozó eljárást külön-külön alkalmazzák az egyes meg nem felelésekre.

Ugyanakkor egy előírást képező szabványnak történő meg nem felelés is egy meg nem felelésnek tekintendő. I ‑ 1357

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

Az eredményként kapott csökkentési százalékok összeadódnak. A támogatáscsökkentés maximális értéke azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 5%-át.

(4) A 67. cikk szerinti szándékos meg nem felelés eseteinek sérelme nélkül, ha ismételt meg nem feleléseket állapítanak meg, az első meg nem felelés tekintetében az (1) bekezdéssel összhangban meghatározott százalékot az első ismétlődés alkalmával megszorozzák hárommal. E célból a kifizető ügynökség, abban az esetben, ha a százalékot a (2) bekezdéssel összhangban állapították meg, meghatározza, hogy a szóban forgó követelmény vagy előírás első megsértése alkalmával milyen százalékot alkalmazott volna.

További ismétlődések esetén minden egyes alkalommal a hármas szorzót kell alkalmazni az előző ismételt meg nem felelés tekintetében megállapított támogatáscsökkentés eredményére. A támogatáscsökkentés maximális értéke azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 15%-át.

A maximális 15%-os érték elérését követően a kifizető ügynökség tájékoztatja az érintett mezőgazdasági termelőt, hogy ha még egyszer megállapításra kerül ugyanaz a meg nem felelés, akkor azt a 67. cikk értelmében szándékos cselekménynek fogják tekinteni. Amennyiben ezt követően további meg nem felelést állapítanak meg, az alkalmazandó támogatáscsökkentés százalékos értékét az előző szorzás eredményének hárommal történő beszorzásával állapítják meg, adott esetben a második albekezdés utolsó mondatában meghatározott 15%-os korlátozás alkalmazását megelőzően.

(5) Abban az esetben, ahol egy ismételt meg nem felelés kerül megállapításra egy másik meg nem feleléssel vagy egy másik ismételt meg nem feleléssel, az eredményként kapott csökkentési százalékok összeadódnak. A (4) bekezdés harmadik albekezdésének sérelme nélkül a maximális csökkentés azonban nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett teljes összeg 15%-át. I ‑ 1358

JAGER

67. cikk

Szándékos meg nem felelés esetén alkalmazott támogatáscsökkentések és kizárások

(1) A 71. cikk sérelme nélkül, ha a megállapított meg nem felelést a mezőgazdasági termelő szándékosan követte el, a 66. cikk (1) bekezdése első albekezdésében említett teljes összegre alkalmazandó támogatáscsökkentés főszabályként a szóban forgó teljes összeg 20%-a.

Azonban a kifizető ügynökség – az illetékes ellenőrző hatóság által a 48. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összhangban elkészített ellenőrzési jelentésben rendelkezésre bocsátott értékelés alapján – határozhat úgy, hogy ezt az értéket a teljes összeg nem kevesebb mint 15%-ára csökkenti, vagy adott esetben a teljes összeg 100%-ára növeli.

(2) Amennyiben a szándékos meg nem felelés valamely meghatározott támogatási rendszerhez kapcsolódik, a mezőgazdasági termelőt az adott naptári évre kizárják a szóban forgó támogatási rendszerből.

A meg nem felelés különösen jelentős mértéke, súlyossága vagy tartóssága esetén, vagy ha ismételt szándékos meg nem feleléseket állapítottak meg, a mezőgazdasági termelőt a következő naptári évre is kizárják a szóban forgó támogatási rendszerből.” I ‑ 1359

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

A közösségi jogi aktusokban előírt közigazgatási szankciók alkalmazásának időbeli hatálya

35

A 2988/95 rendelet 1. cikke előírja:

„(1) Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelme céljából a közösségi joggal kapcsolatos szabálytalanságok esetére egy keretszabályozás kialakítására kerül sor az egységes ellenőrzések, a közigazgatási intézkedések, továbbá szankciók tekintetében.

(2) Szabálytalanság a közösségi jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként a Közösségek általános költségvetése vagy a Közösségek által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének, akár közvetlenül a Közösségek nevében beszedett saját forrásokból származó bevétel csökkenése vagy kiesése révén, akár indokolatlan kiadási tételek miatt.”

36

Ugyanezen rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondata a következőképpen fogalmaz:

„A közösségi jogszabályba foglalt, közigazgatási szankciót tartalmazó rendelkezések későbbi módosítása esetén a kevésbé szigorú rendelkezéseket kell alkalmazni visszaható hatállyal.” I ‑ 1360

JAGER


37

Németországban a közös agrárpolitika reformjának átültetéséről szóló 2004. július 21-i törvény (Gesetz zur Umsetzung der Reform der Gemeinsamen Agrarpolitik) (BGBl. 2004. I., 1763. o.) előírja, hogy az anyatehenekre vonatkozó támogatást 2005. január 1-jétől az 1782/2003 rendelet III. címében meghatározott egységes támogatási rendszer részeként kell kifizetni. Ezenkívül ez a törvény végzi el az egységes támogatási rendszer regionális végrehajtását.


38

39

40

41

R. Jager 2001 májusában az Amttól anyatehenekre vonatkozó támogatást igényelt 71 szarvasmarhára a 2001. évre vonatkozóan.

Az Amt a 2002. január 24-i határozatával ezt a kérelmet teljes egészében elutasította, mivel a helyszíni ellenőrzés szabálytalanságokat állapított meg a 3887/92 rendelet 10c. cikke (1) bekezdése értelmében, és a megállapított eltérés több mint 20%-os volt a támogatható állatok számában.

Mivel a benyújtott panasz sikertelen maradt, R. Jager 2002. július 25-én keresetet nyújtott be a Verwaltungsgericht Schwerin előtt.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ez a bíróság megjegyzi, hogy tekintettel a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatára és I ‑ 1361

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

a C-295/02. sz. Gerken-ügyben 2004. július 1-jén hozott ítéletre (EBHT 2004., I-6369. o.), amelyek az enyhébb büntetés alkalmazásának elvéről szólnak, a 118/2004 rendelet mindenesetre jelentőséggel bír a jelen ügyben, mivel ez utóbbi rendelet a 2419/2001 rendelet 39. cikke (1) bekezdésének első albekezdésébe egy felső határt vezetett be, azaz a támogatás csökkentése nem lehet több, mint annak a teljes támogatási összegnek a 20%-a, amelyre a mezőgazdasági termelő az érintett támogatási bázisidőszak során a szarvasmarhafélékre vonatkozó támogatások tekintetében jogosult.

42

43

44

Az említett bíróság azonban úgy véli, hogy a 796/2004 rendelet – amelyet a 2005. január 1-jétől kezdődő gazdasági évek vagy támogatási időszakok vonatkozásában benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni – még kedvezőbb R. Jager számára. E rendelet 57–63. cikke ugyanis – amely nagyrészt a 2419/2001 rendelet 36–43. cikke rendelkezéseit veszi át – nem tartalmaz az utóbbi rendelet 39. cikkéhez hasonló rendelkezést. Márpedig a szankció hiánya az elképzelhető legkevésbé szigorú szankció R. Jager esetében.

A Verwaltungsgericht Schwerin szerint azonban felmerül a kérdés, hogy ez a kedvezőbb rendelkezés az alapügyben alkalmazható-e, mivel Németországban 2005. január 1-je óta az anyatehénre vonatkozó támogatást egységes támogatásként nyújtják, ezért a 796/2004 rendelet 57–63. cikke szerinti állatállomány alapú támogatásokat szabályozó rendelkezések ebben a tagállamban nem alkalmazandók.

E körülmények között a Verwaltungsgericht Schwerin úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„[A] kevésbé szigorú szankciót tartalmazó (állatállományra vonatkozó támogatást érintő) rendelkezést visszaható hatállyal akkor is alkalmazni kell-e, ha ez a rendelkezés I ‑ 1362

JAGER

főszabály szerint csak olyan időszakra vonatkozik, amikor már nem nyújtottak állatállományra vonatkozó támogatást az érintett tagállamban, hanem közvetlen támogatási rendszert vezettek be [?]”


Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés terjedelmére vonatkozó előzetes észrevételek

45

46

47

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében arra vár választ, hogy akként kell-e értelmezni a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát, hogy a 796/2004 rendelet 57–63. cikkében szereplő rendelkezések visszaható hatál�lyal alkalmazandók a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó, „állatállományra” vonatkozó támogatási kérelemre, amely az utóbbi rendelet 10c. cikke szerinti támogatás kedvezményéből való kizárást eredményezte, jóllehet a 796/2004 rendelet említett rendelkezései az érintett tagállamban ratione materiae nem alkalmazhatók.

A nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EK 234. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez érdemi választ adjon. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (a C-286/05. sz. Haugügyben 2006. május 4-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-4121. o.] 17. pontja, valamint a C-45/06. sz. Campina-ügyben 2007. március 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-2089. o.] 30. pontja).

Ezenkívül a Bíróság köteles a közösségi jog minden olyan rendelkezését értelmezni, amelyre a nemzeti bíróságoknak szükségük van az előttük folyó jogvita eldöntéséhez, I ‑ 1363

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

még abban az esetben is, ha ezekre a rendelkezésekre nem utalnak kifejezetten e bíróságok az előzetes döntéshozatal iránt a Bíróság elé terjesztett kérdésekben (lásd a C-304/00. sz., Strawson és Gagg & Sons ügyben 2002. november 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-10737. o.] 58. pontját és a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 31. pontját).

48

49

50

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon az előzetes feltevésen alapul, amely szerint az alapügyben szóban forgó szabálytalanság – azaz az 1760/2000 rendeletben előírt azonosítási és nyilvántartási szabályok be nem tartása azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában nem igényeltek támogatást – tekintetében a 796/2004 rendelet, amely az alapeljárás során lépett hatályba, már semmilyen szankciót nem ír elő, ellentétben a 3887/92 rendelettel és az ez utóbbi rendeletet hatályon kívül helyező és felváltó 2419/2001 rendelettel.

Márpedig, ahogyan azt R. Jager, a görög kormány, az Európai Közösségek Bizottsága helyesen előterjesztették, ez az előzetes feltevés téves.

Természetesen, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság is rámutatott, a 2419/2001 rendelet 36–43. cikkétől eltérően, amelyek az „állatállomány” alapú támogatási kérelmekre vonatkozóan a támogatás kiszámításának alapjára, a támogatáscsökkentésekre és a kizárásokra alkalmazandó szabályokat tartalmazták, a 796/2004 rendelet 57–63. cikke, amelynek ugyanaz a tárgya, nem tartalmaz a 2419/2001 rendelet 39. cikkének megfelelő rendelkezést, amely – az általa felváltott 3887/92 rendelet 10c. cikkéhez hasonlóan, amelyet felváltott – kifejezetten a szarvasmarhafélék támogatása összegének csökkentésére vonatkozott az 1760/2000 rendelettel bevezetett nyilvántartási és azonosítási szabályok be nem tartása esetére a támogatásra be nem jelentett állatok tekintetében. I ‑ 1364

JAGER 51

52

53

54

Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy a 796/2004 rendelet ebben a vonatkozásban egyáltalán nem tartalmaz rendelkezést.

Ugyanis a közös agrárpolitikának (KAP) az 1782/2003 rendelettel beiktatott reformja keretében – amely rendelet végrehajtására vonatkozó egyes szabályokat a 796/2004 rendelet határozza meg – a szarvasmarhafélék nyilvántartása és azonosítása tárgyában az 1760/2000 rendeletben lefektetett szabályok a továbbiakban, amint az az 1782/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének és III. melléklete A. pontja 8. alpontjának együttes olvasatából következik, a jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények körébe tartoznak, amelyeket a közvetlen kifizetésben részesülő mezőgazdasági termelő a kölcsönös megfeleltetés alapján köteles betartani, mégpedig mind azokban a tagállamokban, amelyek az 1782/2003 rendelet III. címében meghatározott egységes támogatási rendszert választották, mind azokban, amelyek az említett rendelet 68. cikke alapján az ugyanezen rendelet IV. címe szerinti, a marha- és borjúhúsra vonatkozó támogatás részleges „szétválasztás”-át választották, következésképpen mind azon szarvasmarhaféléket illetően, amelyek nem szerepelnek a támogatási kérelmekben, mind azokat illetően, amelyek szerepelnek.

Márpedig az 1782/2003 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően és amint az e rendelet (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályok megsértése a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott csökkentésekhez és kizárásokhoz vezet.

Ebből következően a támogatási kérelemben – mint az alapjeljárásban is – nem szereplő szarvasmarhafélék esetében az 1760/2000 rendeletben meghatározott azonosítási és nyilvántartási szabályok be nem tartása a kölcsönös megfeleltetésről szóló, említett 66. és 67. cikk hatálya alá tartozik. I ‑ 1365

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 55

56

57

58

A 796/2004 rendelet 57–63. cikke azonban – amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik – nem alkalmazhatók az alapügybelihez hasonló helyzetre, mivel azok az „állatállomány” alapú támogatási kérelmek támogathatósági feltételeinek be nem tartása esetén alkalmazandó csökkentéseket és kizárásokat írják elő.

Egyrészt, ahogyan az az 1782/2003 rendelet 138. cikkéből és a 796/2004 rendelet 59. cikkéből kitűnik, ezek a rendelkezések ugyanis, mint a támogathatósági feltételek megsértésére vonatkozó szabályok, csak abban az esetben alkalmazandók, ha az 1760/2000 rendeletben meghatározott azonosítási és nyilvántartási követelményeket nem tartják be a támogatási kérelmekben szereplő szarvasmarhafélék tekintetében.

Másrészt, ugyanezen ok miatt, az ilyen rendelkezések, ahogyan az a 796/2004 rendelet (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, csak azokban a tagállamokban alkalmazhatók, amelyek a marha- és borjúhús támogatás részleges „szétválasztás”-át választották, ezért azokat nem lehet alkalmazni az olyan tagállamokban, mint a Németországi Szövetségi Köztársaság, amelyek az egységes támogatási rendszert fogadták el.

Az előzőekre tekintettel annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára érdemi választ lehessen adni, át kell fogalmazni az előterjesztett kérdést, és úgy kell tekinteni, hogy az említett bíróság a kérdése által azt kívánja megtudni, hogy a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkének rendelkezései alkalmazhatóak visszaható hatállyal a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó „állatállomány” alapú támogatási kérelemre, amely ez utóbbi rendelet 10c. cikke alapján a támogatás kedvezményéből való kizáráshoz vezetett. I ‑ 1366

JAGER

A 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmezéséről

59

60

61

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazása a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak része, ezért azt közösségi jogi alapelvnek kell tekinteni, amely tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és amelyet a nemzeti bíróság köteles betartani (lásd ebben az értelemben a C-387/02., C-391/02. és C-403/02. sz., Berlusconi és társai egyesített ügyekben 2005. május 3-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-3565. o.] 67–69. pontját, valamint a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 32. pontját).

Ennek az elvnek az egyik különös kifejeződése a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondata, amely rendelkezés szerint az illetékes hatóságoknak az e cikk (1) bekezdésének értelmében szabálytalanságnak minősülő magatartás esetében a közösségi ágazati szabályozásban található rendelkezések kevésbé szigorú közigazgatási szankciókat bevezető későbbi módosítását kell alkalmazni visszaható hatállyal (lásd ebben az értelemben a C-354/95. sz., National Farmers’ Union és társai ügyben a 1997. július 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4559. o.] 41. pontját; a fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítélet 61. pontját; a fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítélet 61. pontját; a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 33. pontját és a C-45/05. sz., Maatschap Schonewille-Prins ügyben 2007. május 24-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-3997. o.] 55. pontját).

Ahogyan a Bíróság arról már határozott, a közösségi jogalkotó a 2988/95 rendelet elfogadásával számos általános elvet fektetett le a közösségi jog megszegésével elkövetett szabálytalanságok ellenőrzési és szankciórendszerében, és megköveteli, hogy általában valamennyi ágazati rendelet tiszteletben tartsa ezeket az alapelveket (lásd ebben az értelemben a C-94/05. sz., Emsland-Stärke ügyben 2006. március 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2619. o.] 50. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). I ‑ 1367

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 62

63

64

65

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a jelen ítélet 60. pontjában megfogalmazott feltételek teljesülnek-e az alapügyhöz hasonló körülmények között.

Ebben a tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhaféléket illetően az 1760/2000 rendelettel bevezetett azonosítási és nyilvántartási szabályok be nem tartása, amelyre az alapügyben az időbeli hatály miatt a 3887/92 rendelet 10c. cikkét kell alkalmazni, a 2988/95 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „szabálytalanság”-nak minősül, mivel a közösségi jog e megsértése alkalmas arra, hogy kárt okozzon a Közösségek általános költségveté sének (lásd analógia útján a fent hivatkozott Gerken-ügyben hozott ítélet 49. pontját).

Másodszor rá kell mutatni, hogy a 3887/92 rendelet 10c. cikkének (3) bekezdésében előírtak szerinti, az ellenőrzést megelőző 12 hónapra a szóban forgó „állatállomány” alapú támogatási rendszerek kedvezményéből való teljes kizárás, amelyet az alapeljárásban alkalmaztak, nyilvánvalóan a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének értelmében vett „közigazgatási szankció”-nak minősül (lásd ebben az értelemben C-63/00. sz., Schilling és Nehring ügyben 2002. május 16-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-4483. o.] 26. és 27. pontját, valamint a fent hivatkozott Gerkenügyben hozott ítélet 50. pontját; lásd még analógia útján a fent hivatkozott National Farmers’ Union és társai ügyben hozott ítélet 40. pontját és a fent hivatkozott Haugügyben hozott ítélet 21. pontját).

Harmadszor azon kérdést illetően, hogy ezt a szankciórendszert „később módosították”-e a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmében, fontos emlékeztetni arra, hogy az állatállomány alapú támogatási kérelem alapügybeli benyújtását követően a 3887/92 rendeletet a 2419/2001 rendelet hatályon kívül helyezte és felváltotta. I ‑ 1368

JAGER 66

67

68

Ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság maga is megállapította, és ahogy a Bírósághoz észrevételeket benyújtó érdekeltek szintén elismerték, ez utóbbi rendelet 39. cikkének (1) bekezdése, a 118/2004 rendelet 1. cikke 11. pontjának a) alpontjával módosított változatában, amely az 1760/2000 rendeletben előírt azonosítási és nyilvántartási szabályoknak a támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék esetében való be nem tartása esetére alkalmazandó csökkentés vonatkozásában felső határt vezet be, a 3887/92 rendelet 10c. cikkében meghatározott szankciórendszer ilyen „későbbi módosítás”-ának minősül. Az említett 10c. cikket felváltó említett 39. cikk (1) bekezdésének ugyanis az a célja, hogy az 1254/1999 rendelettel bevezetett, szarvasmarhafélék támogatási rendszerének keretében behatárolja az e szabálytalanságra alkalmazható szankciók szigorúságát (lásd analógia útján a fent hivatkozott Campina-ügyben hozott ítélet 36–38. pontját).

Az említett érdekeltek között azonban véleménykülönbség van abban a vonatkozásban, hogy a 118/2004 rendeletet követően hatályba lépett 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott szankciórendszer szintén „későbbi módosítás”-nak minősül-e a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmében.

A Bizottság előterjeszti, hogy az utóbbi rendelkezés alkalmazása a közösségi jogalkotónak az érintett szabálytalansággal kapcsolatos megváltozott értékelését foglalja magában. Márpedig a Bizottság lényegében az Amthoz és a görög kormányhoz hasonlóan rámutat arra, hogy a 796/2004 rendelet a szankciók tárgyában teljesen átalakította, és az 1782/2003 rendelettel bevezetett egységes támogatási rendszer és kölcsönös megfeleltetés módosított követelményeihez igazította a rendelkezéseket. Sem a 796/2004 rendelet preambulumbekezdései, sem annak általános kontextusa alapján nem lehet arra következtetni, hogy az említett rendelet 66. és 67. cikkében meghatározott szankciókat abból a célból fogadták el, hogy a jövőben kevésbé szigorúan szankcionáljanak bizonyos – a korábbi rendszer hatálya alatt elkövetett – szabálytalanságokat. I ‑ 1369

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 69

70

71

R. Jager azonban úgy véli, hogy a 796/2004 rendelet alkalmazását nem lehet kizárólag amiatt kizárni, hogy az utóbbi a KAP-reform keretébe illeszkedik. A kérdést előterjesztő bíróság és az illetékes nemzeti hatóságok feladata ugyanis, hogy amennyire lehetséges, figyelembe vegyék az említett rendeletet, hogy az alapügy saját adatai alapján elvégzett összehasonlító számítás útján meghatározzák, hogy a rendelet 66. és 67. cikkének alkalmazása a megállapított szabálytalanság kevésbé szigorú szankcióját eredményezi-e.

Ebben a tekintetben meg kell azonban állapítani, hogy amint azt a főtanácsnok az indítványának 71–73. pontjában jelezte, a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkével bevezetett szankciórendszernek nem az a célja, hogy az 1254/1999 rendelettel bevezetett, szarvasmarhafélék támogatási rendszerének keretében alkalmazható szankciók jellegét vagy szigorúságát megváltoztassa, hanem az, hogy azokat hozzáigazítsa az 1782/2003 rendelet hatálybalépésétől kezdődően az utóbbi rendelettel bevezetett KAP-reformból következő új szabályozási kontextushoz, az érintett támogatási rendszerekre alkalmazható szankciórendszerek koherenciájának fenntartása érdekében, tekintettel az e reform alapját képező elvekre. A 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkével bevezetett rendszer tehát nem a közösségi jogalkotó arra vonatkozó értékelésének megváltozását tükrözi, hogy a szankció megfelel-e a szóban forgó szabálytalanság súlyosságának.

Ahogyan az ugyanis többek között az 1782/2003 rendelet 4. cikkének (1) bekezdéséből, e rendelet (2) és (24) preambulumbekezdéséből, valamint a 796/2004 rendelet (55) és (56) preambulumbekezdéséből következik, a kölcsönös megfeleltetés tárgyában alkalmazható csökkentések és kizárások rendszerének az a célja, hogy a mezőgazdasági termelőket a kölcsönös megfeleltetés különböző területein – már meglévő – közösségi jogszabályok tiszteletben tartására ösztönözze annak érdekében, hogy a KAP-ba foglalja többek között a közegészségre, az állategészségre, a környezetre és az állatok kíméletére vonatkozó jogi normákat. I ‑ 1370

JAGER 72

73

74

Természetesen, amint arra maga a Bizottság is rámutatott a tárgyaláson, a 3887/92 rendelet 10c. cikke és a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendelet 39. cikkének (1) bekezdése – mivel azok szankciók alkalmazását írják elő az 1760/2000 rendelettel bevezetett azonosítási és nyilvántartási szabályok be nem tartása esetére azon szarvasmarhafélék esetében, amelyek vonatkozásában nem igényeltek támogatást – úgy tekinthetők, hogy a kölcsönös megfeleltetéshez hasonló célokat követnek.

Meg kell azonban állapítani, hogy a KAP-reformot követően ugyanezen szabályok betartása a továbbiakban alapvetően különböző szabályozási kontextus részét képezi, amely már nem a termelés, hanem a termelő támogatásának rendszerét írja elő egységes támogatás formájában, amely a közegészség, az állatok egészsége, a környezet és az állatok kímélete területére tartozó számos szabály tiszteletben tartásának feltételéhez van kötve. Az említett szabályok így jelenleg egy átfogó rendszer részét képezik, amelyben az 1782/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően egyrészt az e rendeletben meghatározott összes támogatási rendszerre alkalmazandó közös szabályokként a közvetlen támogatások valamennyi kedvezményezettjére vonatkoznak, és ebből következően a szarvasmarhafélék támogatási rendszereinek keretein kívül is, másrészt azok a kölcsönös megfeleltetés alapján tiszteletben tartandó bizonyos jogi normáknak minősülnek.

Az említett célra tekintettel a közösségi jogalkotónak át kellett alakítania az 1760/2000 rendelettel bevezetett, a szarvasmarhafélék azonosítása és nyilvántartása szabályainak be nem tartása esetére előírt csökkentési és kizárási szabályokat, mind a szankció alapját, mind annak összegét illetően, annak érdekében, hogy összhangban legyenek a kölcsönös megfeleltetésnek az 1782/2003 rendelettel időközben bevezetett szabályaival. I ‑ 1371

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 75

76

77

78

Így a szankció alapját illetően megállapítható, hogy mivel a szarvasmarhafélék azonosításának és nyilvántartásának e szabályai a továbbiakban a közvetlen támogatások valamennyi kedvezményezettje által tiszteletben tartandó közös szabályok részét képezik, az említett szabályok be nem tartása esetén alkalmazandó csökkentések és kizárások – amint azokat a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikke előírja – már nem kizárólag a szarvasmarhafélék támogatási rendszerei alapján megkapott összegekre alkalmazandók, hanem – ahogyan azt az 1782/2003 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése meghatározza – ez utóbbi rendelet szerinti közvetlen támogatások teljes összegére.

Ebben a tekintetben arra is rá kell mutatni, hogy a KAP-reform végrehajtása keretében nyújtott közvetlen támogatások teljes összege nem felel meg az arra korábban alkalmazandó szabályozás keretében kapott közvetlen támogatások teljes összegének.

Ugyanis ahogy az 1782/2003 rendelet 6. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a közvetlen támogatások teljes összege, amely alapján meghatározzák a 796/2004 rendelet szerinti csökkentéseket, az 1782/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt modulációtól, valamint adott esetben az e rendelet 11. cikkében bevezetett pénzügyi fegyelemtől függ.

Ezenkívül ezt a teljes összeget befolyásolhatja az 1782/2003 rendelet 58–63. cikkének megfelelően a tagállamok számára biztosított választási lehetőség – a Németországi Szövetségi Köztársasághoz hasonlóan – az egységes támogatási rendszer regionális alkalmazására, amely magában foglalja az érintett régiókban letelepedett kedvezményezettek javára az egységes támogatás átalányjellegű meghatározását. I ‑ 1372

JAGER 79

80

81

A szankció összegét illetően megállapítható, hogy mivel a szarvasmarhafélék azonosításának és nyilvántartásának az 1760/2000 rendelettel bevezetett szabályai a továbbiakban csak az egyik olyan jogi normának minősülnek, amit a kölcsönös megfeleltetés alapján be kell tartani, ez az összeg már nem a támogatás automatikus – adott esetben maximált – csökkentéséből áll, amelyet a meg nem felelések számának és a birtokon tartott állatok számának aránya alapján állapítanak meg, hanem az a támogatáscsökkentés előre meghatározott százalékai alkalmazásából ered, amelynek a szigorúsága az 1782/2003 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a meg nem felelés súlyossága, mértéke, tartóssága és ismétlődő jellege szerint változik, és amelyek alapján az illetékes hatóságok, miután a 796/2004 rendelet 48. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályokra tekintettel értékelték a meg nem felelési esetek jelentőségét, határozhatnak úgy, hogy csökkentik vagy növelik a csökkentési százalékot, vagy egyáltalán nem rendelnek el támogatáscsökkentést.

Egyebekben a 796/2004 rendelet 66. cikke (3) bekezdésének értelmében amennyiben a kölcsönös megfeleltetés különböző területeit érintő több meg nem felelést határoznak meg, az egyes esetekben eredményként kapott csökkentési százalékok – egy bizonyos felső határ alatt – összeadódnak.

Márpedig mivel az 1782/2003 rendelet hatálybalépése előtt az 1760/2000 rendeletben a szarvasmarhafélék azonosítása és nyilvántartása tárgyában bevezetett szabályoktól különböző, a kölcsönös megfeleltetés alapján jelenleg alkalmazandó szabályok nem tartoztak a szarvasmarhafélék támogatása odaítélése céljából betartandó feltételek közé, és ebből következően azok nem képezték tárgyát az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzéseknek, e hatóságok nem állapíthatták meg az említett szabályok megsértését annak érdekében, hogy e támogatások vonatkozásában szankciókat alkalmazzanak. I ‑ 1373

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY 82

83

84

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkében előírt szankciórendszert, mivel az közvetlenül és szorosan az 1782/2003 rendelettel bevezetett KAP-reformhoz kapcsolódik, a közösségi jogalkotó által az említett reform keretében kialakított kölcsönös megfeleltetés rendszerének eltorzítása nélkül nem lehet alkalmazni a szarvasmarhafélék említett azonosítási és nyilvántartási szabályainak – a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó – be nem tartása esetére.

Ebből következően, anélkül hogy szükség volna annak megvizsgálására, hogy e szankciórendszer rendelkezéseinek vagy adott esetben azok közül egyeseknek az alkalmazása – amennyiben ezt lehetségesnek feltételezzük – kevésbé szigorú közigazgatási szankciót jelent az R. Jageréhez hasonló helyzetben, arra kell következtetni, hogy mivel az említett rendszer nem minősül a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendeletben előírt szankciórendszer „későbbi módosítás”-ának a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdése második mondatának értelmében, arra nem lehet hivatkozni az alapügyhöz hasonló esetben.

Ahogyan azonban maga a kérdést előterjesztő bíróság is megállapította, és ahogyan azt az észrevételeket a Bíróság elé terjesztő összes érdekelt is elismerte, a 118/2004 rendelettel módosított 2419/2001 rendelet 39. cikkének (1) bekezdésére ebben az összefüggésben hivatkozni lehet. Ez a rendelkezés ugyanis, amely – ahogyan az a jelen ítélet 66. pontjában megállapításra került – a 3887/92 rendelet 10c. cikke ilyen „későbbi módosítás”-ának minősül, az utóbbi rendelkezésben megállapítottnál kevésbé szigorú szankciórendszert tartalmaz, mivel bevezeti többek között az alkalmazható támogatáscsökkentés felső határát. Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy R. Jager vonatkozásában visszaható hatállyal alkalmazza az említett 39. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit. I ‑ 1374

JAGER 85

Az előzőekből következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 2988/95 rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 796/2004 rendelet 66. és 67. cikkének rendelkezései nem alkalmazhatóak visszaható hatállyal a 3887/92 rendelet időbeli hatálya alá tartozó „állatállomány” alapú támogatási kérelemre, amely e rendelet 10c. cikke alapján a támogatás köréből való kizáráshoz vezetett.

A költségekről

86


A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet 2. cikke (2) bekezdésének második I ‑ 1375

2008. 03. 11-I ÍTÉLET – C-420/06. SZ. ÜGY

mondatát úgy kell értelmezni, hogy a 2005. február 11-i 239/2005/EK bizottsági rendelettel módosított és helyesbített, a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendelet által előírt kölcsönös megfeleltetés, moduláció, valamint integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 21-i 796/2004/EK bizottsági rendelet 66. és 67. cikkének rendelkezései nem alkalmazhatóak visszaható hatállyal az 1999. december 21-i 2801/1999/EK bizottsági rendelettel módosított, az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1992. december 23-i 3887/92/EGK bizottsági rendelet időbeli hatálya alá tartozó „állatállomány” alapú támogatási kérelemre, amely e rendelet 10c. cikke alapján a támogatás köréből való kizáráshoz vezetett.

Aláírások

I ‑ 1376

C-446/05. sz. ügy

Ioannis Doulamis elleni büntetőeljárás (a Tribunal de première instance de Bruxelles [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett EK 81. cikk – Nemzeti jogszabály, amely tiltja a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámot”

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 22. . . . . I - 1379 A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . . I - 1404


Verseny – Közösségi szabályok – A tagállamok kötelezettségei (EK 3. cikk, (1) bekezdés, g) pont, EK 10. cikk és EK 81. cikk) I ‑ 1377


Az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen értelmezett EK 81. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely bárkinek és annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén. Ugyanis az EK 10. és az EK 81. cikket sérti akár az, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig

I ‑ 1378

ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű fellépésre vonatkozó döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza. Márpedig az ilyen jogszabály nem valósítja meg az EK 10. és EK 81. cikk együttes alkalmazásának egyik feltételét sem.

(vö. 20–21., 24. pont és a rendelkező rész)

DOULAMIS


Az ismertetés napja: 2007. november 22.  1

1. A jelen előzetes döntéshozatali eljárás célja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára lehetővé tegye annak mérlegelését, hogy összhangban van-e a közösségi joggal az a nemzeti szabályozás, amely tiltja a fogápolási szolgáltatást nyújtó személyek számára, hogy szolgáltatásaikat a nyilvánosság előtt reklámozzák.

2. Ezen előzetes döntéshozatali eljárás alapját az a büntetőeljárás képezi, amelyet Belgiumban indítottak I. Doulamis ellen, aki ebben a tagállamban fogorvosi klinikát és laboratóriumot tart fenn, és akit azzal vádolnak, hogy e laboratóriumát és klinikáját a Belgacom telefonkönyvében reklámozta.

3. A szabálysértési ügyekben eljáró Tri bunal de première instance de Bruxelles (Belgium) kételyeket táplál a tekintetben, hogy az adott büntetőeljárást megalapozó nemzeti szabályozás összhangban van-e az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 81. cikkel, és

1 – Eredeti nyelv: francia.

e rendelkezések értelmezése céljából egy kérdést terjeszt előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé.

4. A jelen indítványban ki fogom fejteni, hogy a kérdéses nemzeti szabályozás – véleményem szerint – nem tartozik a fent említett rendelkezések hatálya alá, ezért ez utóbbiakat úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes a nemzeti szabályozás.

5. A jelen indítványban azt is be fogom mutatni, hogy e nemzeti szabályozás közösségi joggal való összeegyeztethetőségét a letelepedés szabadságára és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó EK 43. és EK 49. cikk fényében kell vizsgálni.

6. Ki fogom fejteni, hogy az a tilalom, amely tilt minden fogápolási szolgáltatással kapcsolatos, nyilvánosság előtti reklámot, e szabadságok korlátozását jelenti. Rámutatok majd, hogy ezt a korlátozást véleményem szerint igazolja a közegészség védelme, amennyiben I ‑ 1379


a kérdéses nemzeti szabályozásnak nem az a hatása, hogy tiltja a fogápolási szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján olyan információkat tüntessenek fel, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről hírt adjanak.

I – Jogi háttér

reklámtábla, továbbá prospektusok, körlevelek, feljegyzések, brosúrák által, sajtó vagy filmvászon útján, bármilyen ígéret vagy előny nyújtása, például kedvezmény vagy a betegek ingyenes szállítása, továbbá üzletszerzők vagy közvetítők útján.

Nem minősül a jelen cikkben meghatározott reklámnak az, ha a szövetkezeti klinikák és rendelőintézetek tagjaik tudomására hozzák a rendelések napját és pontos idejét, a rendelésre jogosult orvosok nevét, valamint az ezekkel kapcsolatban történt módosításokat.”

A – A nemzeti jog

7. A fogápolásra vonatkozó reklámról szóló 1958. április 15-i törvény 2 alábbiak szerinti 3. cikke büntetni rendeli az ugyanezen törvény 1. cikkében foglaltakkal ellentétes magatartást:

B – A közösségi jog

1. Az EK-Szerződés „Tilos közvetlenül vagy közvetve reklámot közzétenni a szájüreg és a fogak betegségeinek, sérüléseinek vagy rendellenességeinek Belgiumban vagy más országban történő, szakképzett vagy nem szakképzett személy általi kezelése, illetve kezeltetése céljából, különösen a hirdetett tevékenység jogszerűsége tekintetében megtévesztésre alkalmas kirakat, reklámfelirat, hirdetés vagy

2 – A továbbiakban: 1958. évi törvény.

I ‑ 1380

8. Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

DOULAMIS

9. Az EK 10. cikk második bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e szerződés célkitűzéseinek megvalósítását.

10. Az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja úgy rendelkezik, hogy az Európai Közösség tevékenysége – e szerződés rendelkezései és az abban meghatározott ütemezés szerint – olyan rendszert foglal magában, amely megakadályozza a belső piaci verseny torzulását.

11. Az EK 43. cikk tiltja a valamely tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vonatkozó korlátozást. Az EK 43. cikk második bekezdése szerint a szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására, valamint társaságok alapítására és irányítására.

12. Az EK 47. cikk (3) bekezdése értelmében az orvosi és egyéb gyógyító, valamint a gyógyszerészeti szakmák esetében a korlátozások fokozatos eltörlése az e szakmáknak a különböző tagállamokban történő gyakorlására vonatkozó feltételek összehangolásától függ.

A fogápolási szolgáltatások a 78/686/EGK 3 és a 78/687/EGK 4 irányelvekben kerültek szabályozásra.

13. Az EK 49. cikk tilt a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozást a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik a Közösségnek nem abban a tagállamában letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.

14. Az EK 46. és az EK 55. cikk szerint az EK 43. és az EK 49. cikk nem akadályozza azokat a korlátozásokat, amelyeket közegészségügyi indokok igazolnak.

2. A reklámra vonatkozó másodlagos jog

15. A reklámra vonatkozó másodlagos közösségi jog egy általános rendszerből és különleges szabályozásokból áll, amelyek egyrészt meghatározott termékekre, másrészt specifikus információs csatornákra vonatkoznak.

3 – A fogorvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, illetve a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadsága eredményes gyakorlását elősegítő intézkedésekről szóló, 1978. július 25-i tanácsi irányelv (HL L 233., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 67. o.). 4 – A törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, a fogorvosok tevékenységére vonatkozó rendelkezések összehangolásáról szóló, 1978. július 25-i tanácsi irányelv (HL L 233., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 76. o.). Ezt az irányelvet – akárcsak a 78/686 irányelvet – hatályon kívül helyezte és felváltotta a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 255., 22. o.).

I ‑ 1381


16. Az általános rendszert az alapügy tényállásának megvalósulása idején a 84/450/EGK irányelv 5 szabályozta, amelynek tárgya a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítése volt. Ezt a jogszabályt módosította a 97/55/EK irányelv 6, amely kiterjesztette hatályát az összehasonlító reklámra is, valamint a 2005/29/EK irányelv 7. A 84/450 irányelvet hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2006/114/EK irányelv 8.

17. A 84/450 irányelv úgy határozza meg a reklámot, mint kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabadfoglalkozású tevékenység keretében bármilyen formában, az árucikkek vagy szolgáltatások, beleértve az ingatlanokat, a jogokat és kötelezettségeket is, értékesítésének előmozdítása érdekében megfogalmazott közlés. 9

18. Ugyanezen irányelv szerint megtévesztő minden olyan reklám, amely bármilyen módon – beleértve a megjelenítését is – megtéveszti vagy megtévesztheti azokat

5 – A megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1984. szeptember 10-i tanácsi irányelv (HL L 250., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 227. o.). 6 – A megtévesztő reklámra vonatkozó 84/450/EGK tanácsi irányelvnek az összehasonlító reklámra történő kiterjesztése miatt történő módosításáról szóló, 1997. október 6-i 97/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 290., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 365. o.). 7 – A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL L 149., 22. o.; a továbbiakban: 84/450 irányelv). 8 – A megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló, 2006. december 12-i 2006/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 376., 21. o.). 9 – 2. cikk, 1. pont.

I ‑ 1382

a személyeket, akik felé irányul, vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy amely, ugyanilyen okok miatt kárt okoz vagy kárt okozhat valamely versenytársnak. 10

19. Az összehasonlító reklám pedig minden olyan reklám, amely közvetlenül vagy közvetve felismerhetővé tesz valamely versenytársat, vagy a versenytárs által kínált árukat vagy szolgáltatásokat. 11 Az ilyen reklám csak akkor jogszerű, ha több követelménynek is eleget tesz. 12

20. A tagállamok biztosítják a megtévesztő reklám leküzdésére és az összehasonlító reklámra vonatkozó rendelkezések betartatására alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket. Továbbá engedélyezik számukra, hogy a 84/450 irányelvben előírtaknál szélesebb körű védelmi intézkedéseket is biztosítsanak a megtévesztő reklám elleni küzdelemben.

10 – 2. cikk, 2. pont. 11 – A 84/450 irányelv 2. cikkének 2.a. pontja. 12 – Az összehasonlító reklám lényegében akkor jogszerű, ha nem megtévesztő, ha azonos szükségleteket kielégítő vagy azonos rendeltetésű árukat vagy szolgáltatásokat hasonlít össze, amennyiben tárgyilagosan hasonlítja össze ezen áruk és szolgáltatások egy vagy több jelentős, lényeges, ellenőrizhető és jellemző tulajdonságát, amelybe az ár is beletartozhat, ha nem rontja vagy becsmérli valamely versenytárs hírét, és nem idéz elő vele való összetévesztést, és ha nem használja ki tisztességtelen módon e versenytárs védjegyének vagy kereskedelmi nevének hírnevét.

DOULAMIS

21. A fent említett meghatározásokat és rendelkezéseket a 2006/114 irányelv átvette.

22. Ezzel az általános rendszerrel párhuzamosan a közösségi jogalkotó olyan rendelkezéseket is elfogadott, amelyek bizonyos meghatározott termékekre, például a dohányárukra vagy a gyógyszerekre alkalmazandóak. 13 A gyógyszerekkel kapcsolatos intézkedések a közegészség védelmén alapulnak. Ezek a rendelkezések egész egyszerűen a nyilvánosság előtti reklám teljes tilalmát írják elő például olyan gyógyszerfajták tekintetében, amelyek kizárólag orvosi rendelvényre kaphatóak, valamint azon feltételeket is előírják, amelyeket be kell tartani a gyógyszerek egyéb kategóriáinak reklámozásakor vagy az egészségügyi szakembereknek szóló reklámokban.

23. A közösségi jogalkotó a televízió által sugárzott 14 és az elektronikus 15 reklámmal kapcsolatos nemzeti szabályozásokat is összehangolta. A 89/552 irányelv többek

13 – Lásd az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek reklámozásáról szóló, 1992. március 31-i 92/28/EGK tanácsi irányelvet (HL L 113., 13. o.), amelyet hatályon kívül helyezett és helyébe lépett az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexének létrehozásáról szóló, 2001. november 6-i 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 311., 67. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 69. o.). 14 – A 97/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 202., 60. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 321. o.) módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3-i 89/552/ EGK tanácsi irányelvet (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o., a továbbiakban: 89/552 irányelv). 15 – A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlament és tanácsi irányelv (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.).

között előírja, hogy a televíziós reklám és a távértékesítés nem ösztönözhet az egészségre vagy a biztonságra káros magatartásra. 16 Az irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint tilos az olyan gyógyászati termékek, illetve gyógykezelés televíziós hirdetése, amelyek csak vényre kaphatóak abban a tagállamban, amelynek joghatósága alá a műsorszóró tartozik. A fent említett irányelv 14. cikkének (2) bekezdése szerint tilos a távértékesítés a forgalmazási engedély tárgyát képező gyógyászati termékek, valamint a gyógyke zelések vonatkozásában. A 89/552 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tagálla moknak továbbra is jogában áll a joghatóságuk alá tartozó televíziós műsorszolgáltatóktól megkövetelni a részletesebb vagy szigorúbb szabályok kidolgozását az ezen irányelv által érintett területeken.

II – Az alapügy tényállása

24. I. Doulamis egy fogászati laboratórium és klinika üzemeltetője Saint-Gilles településen, Brüsszel-Főváros Régióban, Belgiumban.

16 – A 12. cikk d) pontja.

I ‑ 1383


25. 1996 novemberében a Belga Fogászok és Fogszakorvosok Uniója magánfélként lépett fel I. Doulamisszal szemben, akit azzal vádolt, hogy a fogász hivatást jogellenesen gyakorolja, és jogellenesen jelentetett meg reklámhirdetéseket a Belgacom telefonkönyvében.

26. Ezen, magánfél részéről történő fellépést követően a csendőrség által végzett nyomozás keretében I. Doulamis bemutatta, hogy fogtechnikus, az 1981-es év során sikerrel tette le a fogprotézis-technikusi vizsgát, 1985-ben kapott vállalkozásvezetési oklevelet, és rendelkezik a Brabant Vidék Kézműves- és Kereskedelmi Kamarájának bizonyítványával, amely igazolja, hogy eleget tesz a fogprotézis-technikusi szakma gyakorlásához szükséges feltételeknek.

27. A fent említett nyomozás bebizonyította, hogy I. Doulamis három reklámhirdetést tett közzé a Belgacom telefonkönyvében, egyet a fogászati laboratóriummal és két másikat a klinikával kapcsolatban. Ezek a hirdetések az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglaltak alapján az alábbiak szerint írhatóak le.

28. A fogászti laboratóriummal kapcsolatos hirdetés egy körülbelül 10 x 7 cm-es keretben egy szimbólum mellett található, vastagon szedett „Jean Doulamis” és „Fogászati laboratórium” cím alatt egy színes sávban az I ‑ 1384

„Azonnali javítás egy órán belül” feliratot tartalmazza, amely után a következő információk kerülnek feltüntetésre: „Mindenféle kivehető és állandó protézisek – Kerámia – Csontbeültetés – Fogkő-eltávolítás – Protézisek felújítása – Ingyenes ellenőrzés és tanácsadás – Személyre szabott szolgáltatás – Otthoni mintavétel”, amelyeket a laboratórium címe, telefonszáma és a nyitvatartási rend követ.

29. A fogászati klinikával kapcsolatos első hirdetés egy körülbelül 4 x 8 cm-es keretben fentről lefelé a „Jean Doulamis”, „Fogászati klinika” és „Porte de Hal” címeket tartalmazza vastagon szedve, majd a korábbival megegyező szimbólumot, melyet a következő információk követnek: „Felnőtt- és gyermekfogápolás – Állandó és kivehető protézisek – Esztétikai fogászat – Paradontológia”, ezek alatt szerepel a klinika címe, két telefonszám és a „Laboratórium helyben” felirat, valamint a nyitvatartási rend.

30. A klinikával kapcsolatos második hirdetés egy körülbelül 4 x 2 cm-es keretben tartalmazza vastagon szedve a „Jean Doulamis” és a „Fogászati klinika” címet, ezek után pedig az alábbi feliratokat: „Fogápolás felnőttek és gyermekek számára – Protézisek – Esztétikai fogászat”, ezt a nyitvatartási rend, egy cím és egy telefonszám követi.

31. I. Doulamis védelmében azt hozta fel, hogy az 1958. évi törvény ellentétes a

DOULAMIS

verseny szabadságával mind nemzeti, mind nemzetközi szinten. Az EK 81. cikkre és a Van Eycke-ügyben 1988. szeptember 21-én hozott ítéletre 17 hivatkozott, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EK 81. cikk, az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezve, kötelezi a tagállamokat arra, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan – akár törvényi, akár pedig rendeleti – intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékonyságát gátolják. 18 I. Doulamis megemlítette továbbá a szellemi szabadfoglalkozások ágazatának versenyéről az Európai Közösségek Bizottsága által készített jelentést 19.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

34. I. Doulamis, aki szabad foglalkozást gyakorol, és egy fogászati klinikát üzemeltet, vállalkozásnak tekinthető.

35. Nem lehet kizárni, hogy az 1958. évi törvényhez hasonló szabályozás hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelem szabadságára abban az értelemben, hogy ellentétes az egységes piac megvalósításával. E tekintetben Jacobs főtanácsnoknak a Pavlov és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványából 20 (2000. szeptember 12-én hozott ítélet) kitűnik, hogy tekintettel a szabadfoglalkozások körének heterogén jellegére és a működésük helyéül szolgáló piacok jellegzetességeire, nem lehet általános formulát alkalmazni. 21 Szükségesnek látszik tehát minden egyes esetben annak a mérlegelése, hogy a cselekvési szabadság korlátozása az érintett piacon ténylegesen a verseny korlátozásához vezet-e az EK 81. cikk értelmében, adott esetben a közegészség védelmére, illetve a fogyasztók védelmére vonatkozó rendelkezések tekintetbevételével.

32. A kérdést előterjesztő bíróság az alábbi problémaköröket veti fel.

33. Az EK 81. cikknek, az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának az EK 10. cikk második bekezdésével együttes olvasatából kitűnik, hogy a tagállamok nem hozhatnak vagy nem tarthatnak hatályban olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják.

17 – 267/86. sz. ügy (EBHT 1988., 4769. o.). 18 – 16. pont. 19 – COM(2004) 83 végleges/2.

36. E körülményekre tekintettel a Tribunal de première instance de Bruxelles az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen

20 – C-180/98–C-184/98. sz. egyesített ügyek (EBHT 2000., I-6451. o.). 21 – Az indítvány 89. pontja.

I ‑ 1385


értelmezett EK 81. cikket, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti törvény, jelen esetben az 1958. április 15-i törvény, amely (bárkinek és) annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén?”

IV – Elemzés

40. Az olasz kormány kifejti, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azért hipotetikus, mert azt kívánja pontosítani, hogy egy általános reklámtilalom a fogápolás területén összhangban van-e az EK 81. cikkel, miközben az 1958. évi törvény nem tilt mindenfajta reklámot, csupán az e törvény 1. cikkében meghatározottakat.

41. Úgy vélem, hogy az e kormányok által kifejtett érvek jellegüknél fogva nem bizonyítják az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságát.

A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságáról

37. A belga és az olasz kormány azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan.

38. A belga kormány arra az érvre alapítja az elfogadhatatlanságot, amely szerint az EK 81. cikk nem alkalmazható az 1958. évi törvényre, mivel a reklámozásnak a fogápolás területére vonatkozó tilalma társadalmi jelleget mutat, és a célja a lakosság jólétének védelme.

39. A kormány ebből arra a következtetésre jut, hogy az előzetes döntéshozatali kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés nem releváns az alapügy megoldása szempontjából és tisztán hipotetikus jellegű. I ‑ 1386

42. Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag az alapeljárásban eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult mérlegelni – az ügy sajátosságaira figyelemmel – egyrészt az előzetes döntéshozatal szükségességét annak érdekében, hogy döntését meghozhassa, másrészt azt, hogy a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak-e. Így tehát, amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a közösségi jog értelmezésével kapcsolatosak, a Bíróság főszabály szerint köteles eljárni. 22

43. A Bíróság mindazonáltal azt is kimondta, hogy a Bíróság kivételes esetekben jogosult

22 – Lásd különösen a C-318/00. sz., Bacardi-Martini és Cellier des Dauphins ügyben 2003. január 21-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-905. o.) 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

DOULAMIS

saját hatáskörének megállapítása céljából megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek mellett a nemzeti bíróság hozzá fordult. Ahogyan arra rendszeresen emlékeztetnek az előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéletek, az együttműködés szelleme, amelyben az előzetes döntéshozatali eljárást le kell folytatni, magában foglalja, hogy a nemzeti bíróság a maga részéről figyelemmel van a Bíróságra ruházott feladatra, amely a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulást jelent, és nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítást. 23

44. Tehát a Bíróság úgy vélte, hogy nem dönthet egy nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett olyan kérdésről, amely esetében nyilvánvaló, hogy a közösségi jogszabály kért értelmezése vagy érvényességének értékelése nyilvánvalóan nem áll kapcsolatban az alapjogvita tényeivel vagy tárgyával, vagy nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson.

45. Hasonló a helyzet, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett probléma hipotetikus jellegű. 24 Ez az eset áll fenn például, amennyiben az e bíróság által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett

23 – Ugyanott, 42. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. 24 – Ugyanott, 43. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

kérdés olyan jogi vagy ténybeli helyzetre vonatkozik, amely nem egyezik az alapeljárás valóságával. 25

46. Ez az eset fennállhat akkor is, ha a kérdést előterjesztő bíróság olyan kérdést terjeszt elő előzetes döntéshozatal céljából, amelynek tárgya a Bíróság számára lehetővé teszi egy másik tagállami szabályozás közösségi joggal való összhangjának vizsgálatát, amennyiben ez a bíróság a kérdését e szabályozás olyan értelmezésére alapítja, amely egyszerű feltételezéseken alapszik. 26

47. Nem hiszem, hogy a Tribunal de première instance de Bruxelles által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdés az elfogadhatatlanság e különböző eseteinek valamelyikébe tartozna.

48. Tehát, ellentétben a belga kormány állításával, a kérdés nyilvánvalóan releváns az alapeljárás megoldása szempontjából, és nem hipotetikus jellegű. Az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának és az EK 10. cikk második bekezdésének az EK 81. cikkel összefüggésben történő olyan értelmezése, miszerint azokkal ellentétes az 1958. évi törvényhez

25 – Lásd különösen a C-13/01. sz. Safalero-ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-8679. o.) 38–40. pontját és a C-165/03. sz. Längst-ügyben 2005. június 30-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-5637. o.) 34. pontját. 26 – A C-153/00. sz. Der Weduwe-ügyben 2002. december 10-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-11319. o.) 33–39. pontja.

I ‑ 1387


hasonló nemzeti szabályozás, arra vezetné ugyanis a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy e törvényt ne alkalmazza, és felmentse I. Doulamist. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tehát teljességgel releváns az alapügy megoldása szempontjából.

49. Továbbá az a körülmény, hogy az EK 81. cikk az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezve adott esetben nem alkalmazható egy ilyen törvényre, nem ad az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek hipotetikus jelleget. A kérdést előterjesztő bíróság kifejtette azokat az indokokat, amelyek miatt kétsége támadt e cikknek az alapügyre való alkalmazása tekintetében, és ezek az indokok a fent említett bíróság által leírt jogi és ténybeli háttérbe illeszkedő jogi és tényelemeken nyugszanak.

50. Az a tény, hogy adott esetben az EK 81. cikk, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezve nem alkalmazható az olyan nemzeti szabályozásra, mint amilyen az 1958. évi törvény, e rendelkezések értelmezésének körébe tartozik, és nem kérdőjelezheti meg az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságát.

51. Ezután az olasz kormány azon érvelése kapcsán, amely szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés hipotetikus, mert nem felel meg az 1958. évi törvény I ‑ 1388

tartalmának, emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkben előírt bíróságok közötti együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladatai és a kérdést előterjesztő bíróság feladatai világosan elválnak egymástól, és ez utóbbi kizárólagos hatásköre a saját nemzeti szabályozásának értelmezése. 27

52. A Bíróság feladata ugyanis az, hogy figyelembe vegye az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés hátteréül szolgáló szabályozást, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szerepel, még akkor is, ha a szabályozási hátteret kétségbe vonja a kérdést előterjesztő bíróság joghatósága alá tartozó állam a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben. 28

53. Miután a Tribunal de première instance de Bruxelles előzetes döntéshozatalra utaló határozatában jelezte, hogy az 1958. évi törvényt úgy kell értelmezni, hogy az bizonyos reklámokat tilt a fogápolás területén, sem a Bíróság, sem az olasz kormány nem kérdőjelezheti meg ezt az értelmezést.

54. Ezért azon a véleményen vagyok, hogy a vizsgálat tárgyát képező előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható, és választ kell adni rá.

27 – Lásd különösen a C-295/97. sz. Piaggio-ügyben 1999. június 17-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-3735. o.) 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 28 – A C-153/02. sz. Ner-ügyben 2003. november 13-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-13555. o.) 35. pontja.

DOULAMIS

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

55. Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EK 81. cikket, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a szolgáltatásaival kapcsolatban.

56. A közösségi jogalkotó a mai napig nem fogadott el olyan jogi aktust, amely szabályozza vagy harmonizálja a reklámozás lehetőségét az egészségügyi szakmák, különösen a fogápolás területén. A 78/686 irányelv, amelynek célja, hogy elősegítse a fogorvosi tevékenységgel kapcsolatos letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadsága eredményes gyakorlását, 29 semmilyen ezzel kapcsolatos rendelkezést nem tartalmaz. 30 Tehát a Szerződés rendelkezéseinek fényében kell megvizsgálni, hogy adott esetben az 1958. évi törvényhez hasonló nemzeti szabályozás összhangban van-e a közösségi joggal.

29 – Második preambulumbekezdés. 30 – A 78/686 irányelvet hatályon kívül helyező és helyébe lépő 2005/36 irányelv hatodik preambulumbekezdésében kimondja, hogy „[a] szolgáltatásnyújtást a közegészség, a közbiztonság és a fogyasztóvédelem messzemenő tiszteletben tartása mellett kell megkönnyíteni. Ezért különös rendelkezéseket kell előirányozni az olyan közegészségügyi és közbiztonsági vonatkozásokkal rendelkező szabályozott szakmák tekintetében, amelyek keretében határon átnyúló átmeneti vagy alkalmi szolgáltatásnyújtásra kerül sor”.

57. A vizsgálat jelen állásánál jelezni kell a belga kormány által védett álláspontra válaszul, hogy az a tény, hogy az 1958. évi törvénynek – azzal, hogy tiltja a fogápolási szolgáltatást nyújtó személyek számára szolgáltatásuk reklámozását – a célja a közegészség védelme, nem igazolhatja azt, hogy ez a törvény sértheti a Szerződés céljainak megvalósulását. Ugyanis, bár az EK 152. cikkel összhangban az egészségüggyel kapcsolatos intézkedések elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartoznak, mivel a Közösségnek csak ezen intézkedések kiegészítésére van hatásköre, a tagállamoknak a közösségi jogot betartva kell hatáskörüket gyakorolniuk. 31

58. Az olyan orvosi vagy paramedicinális tevékenység, mint a fogorvosi szolgáltatásnyújtás, gazdasági tevékenységnek minősül, amelyre a közös piac szabályai vonatkoznak. Azok a tagállami intézkedések, amelyek a fogápolási szolgáltatást nyújtók által megjelentethető reklámmal kapcsolatosak, nem sérthetik a Szerződésnek a verseny szabadságával kapcsolatos szabályait. Továbbá nem lehetnek ellentétesek a szabad mozgással. 32

59. Az 1958. évi törvény által elérni kívánt cél mint ilyen tehát nem zárhatja ki a törvényt

31 – Lásd ebben az értelemben a C-56/01. sz. Inzan-ügyben 2003. október 23-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-12403. o.) 16. és 17. pontját. 32 – Lásd ebben az értelemben a C-260/89. sz. ERT-ügyben 1991. június 18-án hozott ítélet (EBHT 1991., I-2925. o.) 12. pontját.

I ‑ 1389


az EK 81. cikknek az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett hatálya alól. E törvény jellegzetességeire és az alapeljárás körülményeire tekintettel kell mérlegelni azt, hogy a törvény e rendelkezések hatálya alá tartozik-e.

60. A Bizottsággal együtt azon a véleményen vagyok, hogy az EK 81. cikknek az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett rendelkezései nem alkalmazhatóak az 1958., évi törvényhez hasonló nemzeti szabályozásra.

61. Ellenben a fogápolási szolgáltatást nyújtó személyeket érintő tilalom, mely szerint szolgáltatásaikat nem reklámozhatják nyilvánosság előtt, véleményem szerint a letelepedés szabadsága, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül. Ugyanakkor be fogom mutatni, hogy az ilyen tilalmat igazolhatja a közegészség védelme, és hogy mennyiben arányos e tilalom az elérni kívánt céllal.

62. A következőkben e pontok mindegyikét egyesével fogjuk megvizsgálni. I ‑ 1390

1. Az 1958. évi törvény összeegyeztethetősége az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 81. cikkel

63. Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk tárgya a vállalkozások, nem pedig a tagállamok magatartásának szabályozása. E cikk tiltja a vállalkozások közötti olyan megállapodásokat, a vállalkozások társulásai által hozott olyan döntéseket és e gazdasági szereplők olyan összehangolt magatartását, amelyek hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelyek ellentétesek a verseny szabadságával.

64. Tény, hogy a Bíróság elismerte, hogy hivatkozni lehet ezen, az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett cikkre valamely tagállam által elfogadott normatív szabályozással szemben. Így a következetes ítélkezési gyakorlat szerint, noha igaz, hogy az EK 81. cikk önmagában csakis a vállalkozások tevékenységét érinti, és nem vonatkozik a tagállamoktól származó törvényi vagy rendeleti intézkedésekre, e cikk ettől még – az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezve – kötelezi a tagállamokat arra, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan – akár törvényi, akár pedig rendeleti – intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják. 33

33 – A C-198/01. sz. CIF-ügyben 2003. szeptember 9-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-8055. o.) 45. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

DOULAMIS

65. Mindazonáltal az EK 81. cikk hatályának a tagállamoktól származó jogszabályokra történő kiszélesítésének nem célja, hogy kibővítse annak hatályát valamennyi olyan állami aktusra, amelynek versenyellenes hatásai lehetnek.

66. A Bíróság ugyanis kimondta, hogy az EK 10. és az EK 81. cikk két esetben sérül: egyrészt ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, másrészt pedig ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű fellépésre vonatkozó döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza. 34

67. Ebben a két esetben az állami aktust ellentétesnek kell tekinteni az EK 81. cikk rendelkezéseivel, az EK 10. cikken keresztül, mert olyan megállapodást vagy olyan vállalati döntést ír elő vagy tesz törvényessé, amely ellentétes az előbbi cikk rendelkezéseivel. Az EK 81. cikk és az EK 10. cikk együttes alkalmazása az olyan állami aktusokra, amelyek megfelelnek ezen esetek valamelyikének, annak elkerülésére irányul, hogy egy állami intézkedés semmissé tegye vagy csökkentse az EK 81. cikkben előírt tilalmak hatályát a vállalkozások tekintetében. Az alkalmazás célja továbbá annak megakadályozása, hogy olyan megállapodás vagy olyan vállalati döntés, amely ellentétes a versennyel, kizárólag jogi formájának köszönhetően

34 – Ugyanott, 46. pont.

mentesüljön az e cikkből származó szankciók alól. 35

68. Az azonban továbbra is igaz, hogy az EK 81. cikk az EK 10. cikkel együttesen csak akkor alkalmazható valamely tagállam törvényi vagy rendeleti szabályozására, ha ezen intézkedés előnyben részesít, erősít vagy előír egy, a vállalkozásoknak felróható aktust.

69. Az a körülmény, hogy a két fent említett eset nem kimerítő felsorolás része, mivel azokat a Bíróság több határozatában is a „különösen” szó előzi meg, 36 véleményem szerint nem kérdőjelezi meg ezt az elemzést. E két eset Bíróság általi értelmezésének elemzése kellően meggyőző annak megállapításához, hogy a Bíróság a fentiekkel ellentétben az EK 81. cikk és az EK 10. cikk együttes alkalmazásának hatókörét azok közé a szoros korlátok közé akarta szorítani, amelyeket az imént fejtettünk ki.

70. Így az Arduino-ügyben 2002. február 19-én hozott ítéletben 37 a Bíróság olyan tagállami aktussal szembesült, amely az ügyvédi szakmai kamara által készített tervezet alapján az ügyvédi hivatáshoz tartozó személyek részére fizetendő tiszteletdíjak

35 – Lásd Poiares Maduro főtanácsnok C-94/04. és C-202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványának (2006. december 5-én hozott ítélet, EBHT 2006., I-11421. o.) 32. pontját. 36 – Lásd különösen a C-250/03. sz. Mauri-ügyben 2005. február 17-én hozott végzés (EBHT 2005., I-1267. o.) 30. pontját és a fent hivatkozott Cipolla és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 47. pontját. 37 – C-35/99. sz. ügy (EBHT 2002., I-1529. o.).

I ‑ 1391


alsó és felső határát rögzítő díjszabást hagy jóvá. A Bíróság, miután megállapította, hogy egy ilyen nemzeti intézkedés hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre az EK 81. cikk értelmében, 38 azt az ítéletet hozta, hogy a fent nevezett intézkedés nem tartozik ezen, az EK 10. cikkel együttesen értelmezett rendelkezés hatálya alá. A Bíróság úgy vélte, hogy egyrészt nem tűnik úgy, hogy az érintett tagállam a gazdasági beavatkozásokra vonatkozó döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházta volna, aminek következtében megszűnt volna az alapeljárás tárgyát képező szabályozás állami jellege, vagy hogy előírta vagy előnyben részesítette volna a vállalkozások közötti megállapodások EK 81. cikkbe ütköző kötését, vagy erősítette volna e megállapodások hatását. 39

71. Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nincs egyetlen olyan tényező sem, amely bizonyíthatná, hogy az 1958., évi törvény erősít vagy előír valamely megállapodást vagy vállalati döntést.

72. Így – ahogyan azt a Bizottság kiemeli – ez a törvény, amennyiben a fogápolás területén mindenfajta reklámot tilt, nem teszi kötelezővé és nem támogatja az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését.

38 – 33. pont. 39 – 43. pont.

I ‑ 1392

73. Olyan tényelemeket sem tartalmaznak az iratok, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy a fent nevezett törvény erősítene egy már létező megállapodást. Végezetül a kérdést előterjesztő bíróság semmiféle olyan tájékoztatást nem adott az 1958. évi törvény elfogadásának körülményeiről, amely arra engedne következtetni, hogy a Belga Királyság a gazdasági szereplőkre ruházta volna át a fogápolással kapcsolatos reklámra vonatkozó döntések meghozatalának felelősségét, amelynek az 1958. évi törvény csupán kodifikációját alkotná.

74. E tekintetben meg kell állapítanunk, hogy azok az indokok, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróság feltette a Bíróságnak a vizsgált előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, egyáltalán nem az EK 10. cikk és az EK 81. cikk együttes alkalmazása ítélkezési gyakorlat által kialakított eseteinek egyikére vonatkoznak. Emlékeztetni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság e cikkeknek az alapügyre történő alkalmazására vonatkozólag tett fel kérdést az 1958. évi törvénynek a tagállamok közötti versenyre gyakorolt esetleges hatásai miatt és abból a tényből kifolyólag, hogy I. Doulamis vállalkozásnak tekinthető a „vállalkozás” fogalmának az ítélkezési gyakorlat által adott meghatározása alapján.

75. Ezért az a véleményem, hogy az 1958. évi törvény nem tartozik az EK 81. cikk EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett rendelkezéseinek hatálya alá. Tehát azt fogom javasolni, hogy a Bíróság azt a választ adja a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdésének g) pontját és az EK 10. cikk második bekezdését együttesen

DOULAMIS

úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti törvény, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt a szolgáltatásaira vonatkozó minden, közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezek a rendelkezések nem alkalmazhatók olyan helyzetre, amelynek valamennyi eleme egyetlen országra korlátozódik. 42 Így valamely tagállam állampolgára nem hivatkozhat a közösségi jogra, ha nem az Európai Unió egy másik államában gyakorolja a hivatását, vagy szerezte meg képesítését. 43

2. Az 1958. évi törvény összeegyeztethetősége a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával

78. A kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott információkra tekintettel nem tűnik úgy, hogy az alapügy bármelyik eleme is kötődne a közösségi joghoz. Ezen információk szerint ugyanis I. Doulamis tevékenységét Belgiumban végzi, ahol letelepedett, és ebben a tagállamban folyik büntetőeljárás ellene azért, mert egy nemzeti telefonkönyvben reklámhirdetéseket jelentetett meg. Továbbá az iratokból kitűnik, hogy protézis-technikusi és vállalkozásvezetői képesítéseit is Belgiumban szerezte. Végezetül a kérdést előterjesztő bíróság nem jelzi, hogy I. Doulamis a foglalkozásának gyakorlása céljából mozgott volna a Közösségen belül.

76. Az orvosi és paramedicinális tevékenységek, közöttük azok, amelyek a fogápolással kapcsolatosak, a Szerződés szabad mozgást biztosító rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak. Ezt az elemzést erősítik az EK 47. cikk (3) bekezdésének a letelepedés szabadságával kapcsolatos kifejezései. Ez az elemzés továbbá összhangban van az ezen alapvető jogra 40, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadságára 41 vonatkozó következetes ítélkezési gyakorlattal.

77. Igaz, hogy a Szerződésnek a szabad mozgással kapcsolatos rendelkezései csak külső elem megléte mellett alkalmazhatóak.

40 – Lásd különösen a C-108/96. sz., Mac Quen és társai ügyben 2001. február 1-jén hozott ítélet (EBHT 2001., I-837. o.) 24. pontját. 41 – Lásd az orvosi tevékenységekkel kapcsolatban a 286/82. és 26/83. sz., Luisi és Carbone egyesített ügyekben 1984. január 31-én hozott ítéletet (EBHT 1984., 377. o.), továbbá különösen a fogászati kezelés kapcsán a C-158/96. sz. Kohllügyben 1998. április 28-án hozott ítéletet (EBHT 1998., I-1931. o.).

79. A Bíróságnak nyújtott tájékoztatás alapján az egyetlen olyan tényelem, amely Belgiumon kívüli, I. Doulamis születési helye, amely Görögországban található.

42 – Lásd különösen a C-29/94–C-35/94. sz., Aubertin és társai egyesített ügyekben 1995. február 16-án hozott ítélet (EBHT 1995., I-301. o.) 9. pontját; a C-97/98. sz. Jägerskiöldügyben 1999. október 21-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-7319. o.) 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C-60/00. sz. Carpenter-ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6279. o.) 28. pontját. 43 – Lásd a gyógykezelést nyújtó személy kapcsán a C-54/88., C-91/88. és C-14/89. sz., Nino és társai egyesített ügyekben 1990. október 3-én hozott ítélet (EBHT 1990., I-3537. o.) 11. pontját.

I ‑ 1393


Mindazonáltal, az érdekelt személy állampolgárságára vonatkozó információk hiányában kizárólag születési helye nem elegendő annak megállapításához, hogy olyan közösségi állampolgár helyzetében van, aki önálló tevékenységét a származási államán kívüli másik tagállamban akarja gyakorolni. A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy ellenőrizze ezt a kérdést, és megvizsgálja, hogy I. Doulamis egy, a Belga Királyságon kívüli másik tagállam állampolgára-e.

80. Ha nem ez a helyzet áll fenn, az a tény, hogy az alapügyből adott esetben hiányzik bármiféle külső elem, nem menti fel a Bíróságot az alól, hogy a kérdést előterjesztő bírósággal közölje azokat az elemeket, amelyek szükségesek az 1958. évi törvénynek az EK 43. és az EK 49. cikkel való összeegyeztethetőségének mérlegeléséhez.

81. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a Bíróság elfogadja a Szerződés által biztosított szabad mozgás hatályának értelmezését akkor is, ha az alapügy semmilyen külső elemet nem tartalmaz, azzal az indokkal, hogy ez az értelmezés hasznos lehet a kérdést előterjesztő bíróság számára az előtte tárgyalt alapügy megoldása szempontjából abban az esetben, ha nemzeti joga az alapügyhöz hasonló eljárásban előírná, hogy valamely saját állampolgárt ugyanazon jogokban kell részesíteni, mint amelyekkel más tagállam állampolgára hasonló helyzetben rendelkezne a közösségi jog alapján. I ‑ 1394

Ezt az ítélkezési gyakorlatot, amelyet az áruk szabad mozgása kapcsán fejtett ki a Bíróság a Guimont-ügyben 2000. december 5-én hozott ítéletében 44, a többi mozgási szabadsággal kapcsolatban is alkalmazták. 45

82. Továbbá a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozatának indokolásából arra következtethetünk, hogy a Tribunal de première instance de Bruxelles nemzeti jogszabályának a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét nem csupán az EK 81. cikknek az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével összefüggésben, hanem a közös piac azon szabályaival kapcsolatban is vizsgálja, amelyek célja az egységes piac kialakítása, amelyek szükségképpen magukban foglalják a szabad mozgással kapcsolatos szabályokat is.

83. Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban levő ügy eldöntéséhez érdemi választ adjon, 46 és az állandó ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bíróság feladata, hogy értelmezzen valamennyi olyan közösségi jogi rendelkezést, amelyre a kérdést előterjesztő bíróságnak e célból szüksége van, még akkor

44 – A C-448/98. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2000., I-10663. o.) 23. pontja. 45 – Lásd a tőke szabad mozgása kapcsán a C-515/99., C-519/99–C-524/99. és C-526/99–C-540/99. sz., Reisch és társai egyesített ügyekben 2002. március 5-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-2157. o.) 26. pontját és a C-300/01. sz. Salzmann-ügyben 2003. május 25-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-4899. o.) 33. pontját. Lásd a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága kapcsán a C-451/03. sz. Servizi Ausiliari Dottori Commercialisti ügyben 2006. március 30-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-2941. o.) 29. pontját és a fent hivatkozott Cipolla és társai ügyben hozott ítélet 30. pontját. 46 – Lásd különösen a C-45/06. sz. Campina-ügyben 2007. március 8-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-2089. o.) 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

DOULAMIS

is, ha ezeket a rendelkezéseket nem említik azok a kérdések, amelyeket ez utóbbi bíróság a számára feltesz, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság szolgáltatott számára olyan ténybeli és jogi elemeket, amelyek lehetővé teszik e jogértelmezést. 47

84. Az a véleményem tehát, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára meg kell adni valamennyi, az EK 43. cikk és az EK 49. cikk hatályával kapcsolatos, az alapeljárás megoldása szempontjából hasznos információt. Így egymás után be fogom mutatni, hogy az olyan tagállami törvény, mint az 1958. évi törvény, amely tiltja a fogápolási szolgáltatásokat nyújtó személyek számára szolgáltatásaik nyilvános reklámozását, mennyiben valósít meg e cikkek értelmében vett korlátozást. Ezután ki fogom fejteni, hogy az ilyen korlátozás mennyiben igazolható.

a) Az EK 43. cikk és az EK 49. cikk értelmében vett korlátozás fennállása

85. Az EK 43. cikk által felállított letelepedési szabadság magában foglalja a jogot, hogy egy önálló foglalkozás elérhetővé váljon egy másik tagállamban, és hogy e foglalkozást itt állandó módon gyakorolhassák. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően ez a

47 – Lásd különösen a C-152/03. sz. Ritter-Coulais-ügyben 2006. február 21-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-1711. o.) 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

cikk nem csupán a hátrányosan megkülönböztető intézkedések tilalmát írja elő. Célja – a Bíróság által gyakran megismételt rendkívül széles fogalomnak megfelelően –, hogy alkalmazzák „minden olyan intézkedésre, amely e szabadság gyakorlását tiltja, korlátozza, vagy kevésbé vonzóvá teszi” 48.

86. Azok között a korlátozások között, amelyekre így az EK 43. cikk vonatkozik, szerepelnek azok az intézkedések is, amelyek, bár megkülönböztetés nélkül alkalmazandók, hatással vannak az adott tevékenység gyakorlásának módjára, és megfosztanak egy gazdasági szereplőt egy olyan hatékony versenyeszköztől, amely a piachoz való hozzáférését segítené. 49

87. Úgy vélem, ez az eset áll fenn az olyan tagállami szabályozás kapcsán, amely minden reklámot tilt a fogápolás területén.

88. A reklámnak a piachoz való hozzáféréssel kapcsolatos jelentőségét a Bíróság több esetben is kiemelte az áruk szabad mozgásával kapcsolatban.

48 – Lásd különösen a C-442/02. sz. Caixabank France ügyben 2004. október 5-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-8961. o.) 11. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 49 – Lásd a látra szóló betétszámlák díjazását tiltó francia szabályozás kapcsán a fent hivatkozott CaixaBank France ügyben hozott ítélet 12. pontját.

I ‑ 1395


89. Így a De Agostini és TV-Shop ügyben 1997. július 9-én hozott ítéletében 50 a Bíróság úgy vélte, nem zárható ki, hogy a valamely tagállamban jogszerűen forgalmazott termék vonatkozásában a reklámozás egy típusára vonatkozó teljes tilalom a más tagállamokból származó termékekre nagyobb hatással lehet.

90. A Gourmet International Products ügyben 2001. március 8-án hozott ítéletében 51 a Bíróság olyan nemzeti szabályozás tekintetében foglalt állást, amely néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve megtiltotta az alkoholtartalmú termékekkel kapcsolatos reklámüzenetek mindenfajta terjesztését a fogyasztók körében. A Bíróság úgy vélte, a reklámozás ilyen tilalmát úgy kell tekinteni, hogy az súlyosabban érinti a más tagállamokból származó termékek forgalmazását, mint a nemzeti termékekét, következésképpen a tagállamok közötti kereskedelemnek az EK 28. cikk hatálya alá tartozó korlátozásának minősül. 52

91. A Bíróság ezt az elemzését arra a megállapításra alapozta, amely szerint, mivel olyan termékekről van szó, mint az alkoholos italok, amelyek fogyasztása hagyományos társadalmi szokásokhoz, valamint a helyi hagyományokhoz és gyakorlathoz kötődik, egy, a sajtóban, a rádióban és a televízióban közzétett hirdetések, kéretlen anyagok közvetlen

50 – A C-34/95–C-36/95. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1997., I-3843. o.) 42. pontja. 51 – A C-405/98. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., I-1795. o.). 52 – 25. pont.

I ‑ 1396

küldése vagy nyilvános hirdetmények útján a fogyasztókat célzó valamennyi reklámot kizáró tilalom megnehezítheti a más tagállamokból származó termékek piacra jutását a nemzeti termékekéhez képest, amelyeket a fogyasztó már alapvetően jobban ismer. 53

92. A Douwe Egberts ügyben 2004. július 15-én hozott ítéletben 54 olyan nemzeti szabályozás kapcsán, amely az élelmiszerek reklámozása során feltétlen módon tiltja a „fogyásra” és az „orvosi ajánlásokra, igazolásokra, nyilatkozatokra, véleményekre vagy jóváhagyó nyilatkozatokra” vonatkozó hivatkozásokat, a Bíróság ugyanarra a következtetésre jutott, mint a fent hivatkozott Gourmet International Products ügyben hozott ítéletben.

93. Azok az indokok, amelyek folytán a Bíróság az EK 28. cikk értelmezésének keretében ilyen következtetésre jutott az árukra vonatkozó reklámtilalom kapcsán, véleményem szerint átültethetők az EK 43. cikknek egy olyan tagállami szabályozással kapcsolatos értelmezésére is, amely tiltja a fogápolási szolgáltatással foglalkozók számára, hogy szolgáltatásaikat bármilyen módon reklámozzák.

53 – 21. pont. 54 – A C-239/02. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2004., I-7007. o.) 53. pontja.

DOULAMIS

94. Az a kapcsolat ugyanis, amely a beteget egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyhez köti – véleményünk szerint – intenzitásában meghaladja az egy adott termék iránti, egyszerű fogyasztási szokásokon alapuló kötődést. Ez az egészségügyi szolgáltatások területén fennálló kapcsolat a betegnek a szolgáltatást nyújtó személy vagy intézmény iránti bizalmán alapul, és olyan szolgáltatásokra vonatkozik, amelyek kapcsán a minőség iránti igény értelem szerűen a lehető legmagasabb. Ez a bizalom kezdetben a szakember vagy a szakintézmény jó hírén alapul, és a betegnek nyújtott szolgáltatások előrehaladtával általában egyre erősödik.

95. Ez az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos követelményszint például azzal jár, hogy az egészségügyi foglalkozások hagyományosan igen szigorú szabályozást kaptak a különböző tagállamokban. Ez a kiterjedt szabályozás egyébként arra kényszerítette a közösségi jogalkotót, hogy e tevékenységi területen fogadja el az első ágazati irányelveket e szakmák gyakorlásához szükséges oklevelek elismerésével és ezen oklevelek megszerzéséhez szükséges képzések harmonizációjával kapcsolatban. 55

jelentős akadályokba ütközött, és ahol a kölcsönös elismerés elve igen széles körű harmonizációt tett szükségessé a közösségi jogalkotó részéről.

97. Ezért azon a véleményen vagyok, hogy egy más tagállamból származó szakember, legyen bár természetes vagy jogi személy, piacra jutása bizonyosan sokkal nehezebb, mint más olyan tevékenységekhez való hozzáférés, mint a bankpiac vagy a biztosítási piac, amely területen a kockázat sokkal alacsonyabb, és ahol a szolgáltató és a szolgáltatás címzettje közötti bizalmi viszony nem bír olyan jelentőséggel.

98. Következésképpen úgy tűnik, az egészségügyi szolgáltatások nyújtását népszerűsítő reklámok teljes tilalma jellegénél fogva jobban akadályozza a más tagállamokból származó szakembereket, mint a fogadó tagállambelieket. Az 1958. évi törvényhez hasonló tagállami törvény tehát – véleményem szerint – az EK 43. cikk értelmében vett korlátozást valósít meg.

96. Az egészségügy tehát olyan terület, amelyen a szakemberek szabad mozgása

55 – Az oklevelek elismerésének első ágazati rendszerét az orvosok vonatkozásában már 1975-ben létrehozták. Ezt öt másik ágazati rendszer felállítása követte 1977 és 1985 között az általános gyógyászatban dolgozó ápolók és a fogászok vonatkozásában a 78/686 és a 78/687 irányelv által, továbbá az állatorvosok, a szülésznők és a gyógyszerészek vonatkozásában. Ezeket az irányelveket helyezte hatályon kívül és váltotta fel a 2005/36 irányelv.

99. Az ilyen intézkedés a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás korlátozásaként is ele mezhető. I ‑ 1397


100. Az EK 49. cikk ugyanis, az EK 43. cikkhez hasonlóan, a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden olyan korlátozás eltörlését előírja – abban az esetben is, ha a korlátozás megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a saját vagy más tagállamok szolgáltatásnyújtóira –, amely megakadályozná vagy egyébként zavarná egy olyan más tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtó tevékenységét, ahol hasonló szolgáltatásokat jogszerűen nyújtanak. Egyébként a szolgáltatásnyújtás szabadsága mind a szolgáltatás nyújtóját, mind annak igénybevevőjét megilleti. 56

101. A fogápolással kapcsolatos valamennyi reklám tilalma, ahogyan azt az 1958. évi törvény előírja, megfosztja a Belgiumon kívüli más tagállamban letelepedett reklámszolgáltatás-nyújtókat attól a lehetőségtől, hogy szolgáltatásukat az e tagállamban letelepedett szakembereknek kínálják fel. Továbbá a tilalom megakadályozza, hogy az olyan szakemberek, mint I. Doulamis, e szolgáltatók szolgáltatásait igénybe vegyék.

102. Most azt kell megvizsgálni, hogy ez a korlátozás igazolható-e.

szolgáltatást nyújtók számára mindenfajta reklámot tiltó szabály elfogadásához vezettek. E kormány szerint az a reklámozási gyakorlat, amelynek célja, hogy a propaganda által megnyerje a betegeket, összeegyeztethetetlen a közegészség védelméhez és a hivatás méltóságához kapcsolódó követelményekkel. Ez a gyakorlat ugyanis jellegénél fogva sértené azt a bizalmat, amely a fogápolási szolgáltatás nyújtója és betege között fenn kell, hogy álljon, továbbá a gyakorló orvosok kvalitását és feddhetetlenségét.

104. Ugyanilyen értelemben hivatkozott az olasz kormány a 2001/83 irányelvnek azokra a rendelkezéseire, amelyek tiltják azoknak a gyógyszereknek a nyilvános reklámozását, amelyek csak orvosi rendelvényre kaphatók, és amelyek felhatalmazzák a tagállamokat arra, hogy megtiltsák saját területükön azon gyógyszerek nyilvános reklámozását, amelyeknek az ára visszatéríthető. Az olasz kormány ezekből a rendelkezésekből arra a következtetésre jutott, hogy a tagállamoknak joga van arra, hogy megtiltsanak minden reklámot az egészségügy azon területein, amelyeken ez a kérdés nem volt harmonizáció tárgya.

b) A korlátozás igazolása 103. A belga kormány kifejtette azokat az indokokat, amelyek a fogápolás területén

56 – A C-262/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. július 13-án hozott ítélet (EBHT 2004., I-6569. o.) 22. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

I ‑ 1398

105. E kormány szerint a közönség tájékoztatását az egészségügy területén tárgyilagos forrásokon keresztül kell megvalósítani, és az olyan reklám, amelyet a szolgáltatók maguk végeznek, nem felelne meg a tárgyilagosság feltételének.

DOULAMIS

106. A belga és az olasz kormányokhoz hasonlóan magam is azon a véleményen vagyok, hogy a tagállamoknak jogukban áll, hogy megtiltsák a fogápolási szolgáltatást nyújtók számára szolgáltatásaik nyilvános reklámozását, amennyiben ez a tilalom ténylegesen a szolgáltatások promóciójára korlátozódik. Ez az elemzés az alábbi megállapításokon alapul.

107. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szabad mozgás gyakorlásának megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti intézkedésből eredő korlátozása akkor igazolható, ha nyomós közérdeken alapul, ha alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lép túl az annak megvalósításához szükséges mértéken. 57

korlátozásának tilalma alóli lehetséges eltéréseket írják elő. 58 A közegészség védelme továbbá szerepel azon, nyomós közérdeken alapuló kényszerítő okok között, amelyek igazolhatják a Szerződés által biztosított szabad mozgás gyakorlásának korlátozását. 59

109. Az sem vonható kétségbe, hogy az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt második feltétel is teljesül. A szolgáltatásnyújtókkal szembeni tilalom, amely tiltja szolgáltatásaik nyilvánosság előtti bármilyen reklámozását, természetesen alkalmas annak megakadályozására, hogy olyan propagandatevékenységet fejtsenek ki, amely folytán sérülne a betegek beléjük vetett bizalma, így befolyásolná szakmájuk méltóságát, és veszélyeztetné a gyógykezelés színvonalát.

110. A jelen ügy központi kérdése valójában tehát az, hogy az ilyen tilalom nem aránytalan-e e célok tekintetében, vagy más szóval ugyanezeket a célokat nem lehet-e kevésbé korlátozó intézkedésekkel ugyanolyan hatékonyan biztosítani. 108. E feltételek közül az első nyilvánvalóan teljesül. A közegészség védelme ugyanis említést nyer a más tagállamok állampolgáraival szemben megkülönböztető intézkedéseket igazoló indokok között. E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az emberek egészsége és élete az első helyen áll a Szerződés azon rendelkezései által oltalmazott érdekek között, amelyek a szabad mozgás

57 – A fent hivatkozott CaixaBank France ügyben hozott ítélet 17. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

111. Ez a kérdés annál is inkább felmerül, mivel már az alapeljárás tényállásának megvalósulása idején léteztek olyan közösségi

58 – A C-320/93. sz. Ortscheit-ügyben 1994. november 10-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-5243. o.) 16. pontja. 59 – Ugyanaz.

I ‑ 1399


aktusok, amelyek célja az volt, hogy védjék a fogyasztókat a túlzó reklámmal szemben, különösen a megtévesztő reklámmal és az olyan televíziós reklámmal szemben, amely alkalmas arra, hogy az egészségre káros magatartásra buzdítson.

112. E szabályozás léte tehát arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljuk, a köz egészség és a hivatás méltóságának védelme igazolhatja-e, hogy a fogápolási szolgáltatást nyújtók számára tilos, hogy bármely más szolgáltatásnyújtóhoz hasonlóan és azonos feltételek mellett reklámot jelentessenek meg, azaz szolgáltatásaikat bármilyen kommunikációs eszközön keresztül népszerűsítsék azért, hogy a fogyasztókat azok igénybevételére ösztönözzék. Azt is tudni kell, hogy ezek az indokok igazolhatnak-e a nyilvánosság előtti mindenfajta reklámot.

113. Úgy vélem, a közegészség védelme igazolhatja a vonzó vagy a szolgáltatás igénybevételére buzdító kommunikáció mindenfajta tilalmát a következő indokok miatt.

114. Először is az egészségügyi szolgáltatások nyújtása nem tekinthető olyan szolgáltatásnyújtásnak, mint a többi. Ezek a szolgáltatások az igénybevevő testi épségére és lelki egyensúlyára irányulnak. Továbbá a szolgáltatást igénybe vevő beteg valódi szükségletet elégít ki, amely egészsége visszaállítására, adott esetben élete védelmére irányul. I ‑ 1400

Tekintettel e tét súlyára, a beteg, amikor döntenie kell arról, hogy az ápolási szolgáltatásokat igénybe veszi-e, vagy sem, nem rendelkezik ugyanolyan szabad választási lehetőséggel, mint más szolgáltatások igénybevételekor. Amikor a beteg egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe, nem kívánságát elégíti ki, hanem kényszerűségből cselekszik.

115. Másodszor a fogápolási szolgáltatások területe – ahogyan általában az egészségügy területe is – olyan területnek minősül, amelyen – véleményem szerint – a szolgáltatás nyújtója és igénybevevője közötti „információs aszimmetria” szintje – a Bizottság által a szabadfoglalkozások ágazatában folyó versenyről készített, fent hivatkozott jelentésben 60 használt kifejezés értelmében – a legmagasabb. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatásnyújtó tevékenységi körén belül sokkal nagyobb szakismerettel rendelkezik, mint a szolgáltatás igénybevevője, így ez utóbbi nem képes arra, hogy ténylegesen értékelje azon szolgáltatás színvonalát, amelyet megvásárol.

116. Ebből kiindulva pedig, tekintettel a szakismeret szintjében mutatkozó aszim metriára és a beteg arra vonatkozó döntésének a tétjére, hogy egészségügyi szolgáltatást igénybe vesz-e, vagy sem, úgy vélem, a beteg és az egészségügyi dolgozó között

60 – 25. pont.

DOULAMIS

fennálló bizalom alapvető fontosságú. Más szóval a betegnek biztosnak kell lennie afelől, hogy – amikor a kezelőorvos egy egészségügyi szolgáltatás igénybevételét tanácsolja vagy javasolja számára – ezt a tanácsot vagy javaslatot kizárólag egészségének védelme indokolja.

117. Ezért osztom a belga és az olasz kormány véleményét, amikor azt fejtik ki, hogy ez a bizalmi kapcsolat szükségképpen sérülne, ha a fogápolási szolgáltatás nyújtói számára engedélyeznék a nyilvánosság előtti reklámot szolgáltatásaik népszerűsítése céljából. Ebben az esetben a beteg jogosan félhetne attól, hogy amikor a kezelőorvos azt tanácsolja, vagy azt javasolja a számára, hogy egészségügyi szolgáltatást vegyen igénybe, ezt a tanácsot vagy javaslatot legalábbis részben az orvos gazdasági érdeke indokolja. A beteg számára tehát viszonylagossá válna a tanács vagy javaslat értéke, ami veszélyeztetné egészségi állapotát, amennyiben visszautasítja a javasolt szolgáltatást, vagy eltér attól.

118. Következésképpen azon a véleményen vagyok, hogy a közegészség védelme érvényesen igazolhatja, hogy a fogápolási szolgáltatások nyújtói számára a szolgáltatása ikat népszerűsítő mindenfajta, nyilvánosság előtti reklámot megtiltsanak. Amennyiben, a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámról szóló közös vagy harmonizált szabályok hiányában, a tagállamok feladata,

hogy meghatározzák – természetesen az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett – a közegészség védelmének biztosítani kívánt szintjét és e szint elérésének módjait, 61 az ilyen tilalom véleményem szerint nem ellentétes az EK 43. és az EK 49. cikkel.

119. Ez a tilalom mindazonáltal nem korlátlan. A fogápolási szolgáltatást nyújtók tevékenységének gyakorlása, akárcsak más egészségügyi dolgozók tevékenységének gyakorlása, természetesen megköveteli, hogy a nyilvánosság tudomást szerezzen a létezésükről. Ez szükségessé teszi, hogy a közönség megismerje, ki a szolgáltatatást nyújtó – jogi vagy természetes – személy, továbbá azokat a szolgáltatásokat, amelyek nyújtására jogosultak, a helyet, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejüket és további elérhetőségeiket, így telefon- és faxszámukat, internetcímüket.

120. Az egészségügyi szakemberek szabad mozgásának megvalósulása céljából szükség van tehát arra, hogy a közönség hozzáférjen ezekhez a tényszerű információkhoz. E hozzáférés hozzájárul továbbá a köz egészség jobb védelméhez, mivel elősegíti a betegek mozgását az Európai Unión belül. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának fejlődése

61 – Lásd ebben az értelemben a C-1/90. és C-176/90. sz., Aragonesa de Publicidad Exterior és Publivia egyesített ügyekben 1991. július 25-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-4151. o.) 16. pontját.

I ‑ 1401


a Decker-ügyben 62 és a fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítéletek óta azt mutatja, hogy a betegek egyre inkább keresik annak lehetőségét, hogy egy másik tagállamban vegyenek igénybe kezeléseket. Ez a fejlődési irány különböző indítékokkal magyarázható. Lehet, hogy kedvezőbb árú egészségügyi szolgáltatást kívánnak igénybe venni, vagy olyan szolgáltatást, amely a lakóhelyük szerinti államban nem létezik, vagy akár gyorsabban szeretnék kezeltetni magukat, mint ahogyan ez a lakóhelyük szerinti államban lehetséges. A betegek mobilitása, mivel ellátások szélesebb köréhez való hozzáférést tesz lehetővé, mint saját tagállamukban, szintén a köz egészség védelmét szolgálja.

121. Az olyan nemzeti törvény, amely tiltja a fogápolási szolgáltatást végzők számára, hogy a nyilvánosság előtt közvetlenül vagy közvetve reklámozzák szolgáltatásaikat, nem mehet el odáig, hogy tiltja a szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről, azokról a szolgáltatásokról, amelyek nyújtására jogosultak, a helyről, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejükről és elérhetőségeikről hírt adjanak.

62 – A C-120/95. sz. ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet (EBHT 1998., I-1831. o.). A fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítélet ténybeli hátterét – ne felejtsük – egy luxemburgi állampolgár engedély iránti kérelmének visszautasítása adta, amely lehetővé tette volna, hogy kiskorú lánya egy Trierben (Németország) letelepedett fogász kezelését vegye igénybe.

I ‑ 1402

122. A nemzeti bíróság feladata annak mérlegelése, hogy az adott esetben I. Doulamis által a Belgacom telefonkönyvében feladott hirdetések meghaladják-e e korlát keretét, különösen a hirdetések megjelenítésére és az olyan információkra tekintettel, mint az „Azonnali javítás egy órán belül”, „Ingyenes ellenőrzés és tanácsadás”, „Személyre szabott szolgáltatás” és „Otthoni ellátás”.

123. Ezekre a megállapításokra tekintettel azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy azt a választ adja a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy az olyan nemzeti törvény, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot a fogápolás területén, korlátozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát az EK 43. és az EK 49. cikk értelmében. Mindazon által e korlátozást igazolhatja a közegészség védelme, amennyiben a kérdéses nemzeti szabályozásnak nem célja, hogy megtiltsa a szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről, azokról a szolgáltatásokról, amelyek nyújtására jogosultak, a helyről, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejükről és elérhetőségeikről hírt adjanak.

DOULAMIS

V – Végkövetkeztetések

124. A megelőző megállapításokra tekintettel azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy a Tribunal de première instance de Bruxelles által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az alábbiak szerint válaszoljon:

„Az EK 81. cikk (3) bekezdésének g) pontját, az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen, úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti törvény, amely annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt a szolgáltatásaira vonatkozó minden, közvetett vagy közvetlen nyilvános reklámot.

Az ilyen szabályozás mindazonáltal korlátozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát az EK 43. és az EK 49. cikk értelmében.

E korlátozást igazolhatja a közegészség védelme, amennyiben a kérdéses nemzeti szabályozásnak nem célja, hogy megtiltsa a szolgáltatók számára, hogy egyszerűen, feltűnő vagy ösztönző jelleg nélkül telefonkönyvben vagy a közönség számára elérhető egyéb tájékoztatási eszközök útján feltüntessenek olyan információkat, amelyek lehetővé teszik, hogy mint szakmai szolgáltatók létezésükről, azokról a szolgáltatásokról, amelyek nyújtására jogosultak, a helyről, ahol tevékenységüket gyakorolják, rendelési idejükről és elérhetőségeikről hírt adjanak.”

I ‑ 1403

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-446/05. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2008. március 13. *

A C-446/05. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a szabálysértési ügyekben határozó Tribunal de première instance de Brüs�szel (Belgium) a Bírósághoz 2005. december 14-én érkezett, 2005. december 7-i határozatával terjesztett elő az előtte az Union des Dentistes et Stomatologistes de Belgique (UPR) és Jean Totolidis részvételével, Ioannis Doulamis ellen folytatott büntetőeljárásban, A BÍRÓSÁG (második tanács), tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, K. Schiemann, J. Makarczyk (előadó), J.-C. Bonichot és C. Toader bírák,

* Az eljárás nyelve: francia.

I ‑ 1404

DOULAMIS

főtanácsnok: Y. Bot, hivatalvezető: R. Grass,



– I. Doulamis képviseletében E. Koeune ügyvéd,

– a belga kormány képviseletében A. Hubert, meghatalmazotti minőségben,

– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili, avvocato dello Stato,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében F. Arbault, valamint O. Beynet és K. Mojzesowicz, meghatalmazotti minőségben,



Ítéletet 1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 81. cikknek az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttes értelmezésére vonatkozik. I ‑ 1405

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-446/05. SZ. ÜGY 2

A kérelmet az I. Doulamis fogtechnikus ellen egyrészt a fogorvosi tevékenység és az orvosi tevékenység gyakorlására vonatkozó szabályozás, másrészt a fogápolási reklámokról szóló jogszabályok megsértése miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

3

A fogápolásra vonatkozó reklámról szóló 1958. április 15-i törvény (Moniteur belge, 1958. május 5., 3542. o., a továbbiakban: 1958. április 15-i törvény) alábbiak szerinti 3. cikke büntetni rendeli az ugyanezen törvény 1. cikkében foglaltakkal ellentétes magatartást:

„Tilos közvetlenül vagy közvetve reklámot közzétenni a szájüreg és a fogak betegségeinek, sérüléseinek vagy rendellenességeinek Belgiumban vagy más országban történő, szakképzett vagy nem szakképzett személy általi kezelése, illetve kezeltetése céljából, különösen a hirdetett tevékenység jogszerűsége tekintetében megtévesztésre alkalmas kirakat, reklámfelirat, hirdetés vagy reklámtábla, továbbá prospektusok, körlevelek, feljegyzések, brosúrák által, sajtó vagy filmvászon útján, bármilyen ígéret vagy előny nyújtása, például kedvezmény vagy a betegek ingyenes szállítása, továbbá üzletszerzők vagy közvetítők útján.

Nem minősül a jelen cikkben meghatározott reklámnak az, ha a szövetkezeti klinikák és rendelőintézetek tagjaik tudomására hozzák a rendelések napját és pontos idejét, a rendelésre jogosult orvosok nevét, valamint az ezekkel kapcsolatban történt módosításokat.” I ‑ 1406

DOULAMIS


4

5

6

7

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy I. Doulamist különösen azért vonták büntetőjogi felelősségre, mert a Laboratoire dentaire Jean DOULAMIS [Jean DOULAMIS fogászati laboratórium] és a Clinique dentaire Jean DOULAMIS [Jean DOULAMIS fogászati klinika] telefonkönyvben történő reklámozásával az 1958. április 15-i törvény által tiltott reklámozást valósított meg. Az egyik reklámhirdetés a fogászati laboratóriumok oldalán, a másik pedig a fogászati klinikák oldalán jelent meg. E hirdetések objektív információkat – a két intézmény által kínált szolgáltatásokat, címüket, telefonszámukat, valamint nyitvatartási idejüket – foglaltak magukban.

I. Doulamis a kérdést előterjesztő bíróság előtt kijelentette, hogy a reklám a szabad gazdasági verseny nélkülözhetetlen eszköze. E tekintetben az EK 10. cikk és az EK 81. cikk együttes rendelkezései alapján a 267/86. sz. Van Eycke-ügyben 1988. szeptember 21-én hozott ítéletre (EBHT 1988., 4769. o.) hivatkozott annak megállapítása céljából, hogy a vele szemben a fogápolásra vonatkozó reklámok miatt indított büntetőeljárás – a tagállamokat terhelő azon kötelezettségek fényében, miszerint nem hozhatnak vagy nem tarthatnak hatályban olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják –, megalapozatlan.

E vonatkozásban I. Doulamis azt állította, hogy – tekintettel az ott végzett tevékenységre – a tulajdonában levő fogászati klinika megfelel a „vállalkozás” EK 81. cikk szerinti fogalmának, amely alkalmazandó a szabad foglalkozás keretében tevé kenységüket gyakorló személyekre. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az eljárás alá vont személy szabad foglalkozás keretében, nem pedig egy fogászati klinika üzemeltetője és tulajdonosa minőségében járt el.

A fenti bíróság megállapítja, hogy az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja, az EK 10. cikk második bekezdése, valamint az EK 81. cikk együttes értelmezése arra enged következtetni, hogy a tagállamok nem hozhatnak vagy nem tarthatnak hatályban olyan intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják. I ‑ 1407

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-446/05. SZ. ÜGY 8

9

10

11

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy nem kizárt, hogy az 1958. április 15-i törvény rendelkezései veszélyeztethetik a tagállamok közötti kereskedelem szabadságát abban az értelemben, hogy hátráltatni tudják a tagállamok közötti egységes piac céljának megvalósítását.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint, amely e vonatkozásban Jacobs főtanácsnok C-180/98–C-184/98. sz., Pavlov és társai egyesített ügyekben 2000. szeptember 12-én hozott ítéletre vonatkozó indítványának (EBHT 2000., I-6451. o.) 89. pontjára hivatkozik, tekintettel a szabad foglalkozások körének heterogén jellegére és a működésük helyéül szolgáló piacok jellegzetességeire, szükségesnek látszik minden egyes esetben annak a mérlegelése, hogy a cselekvési szabadság korlátozása az érintett piacon ténylegesen a verseny korlátozásához vezet-e az EK 81. cikk értelmében, adott esetben az EK-Szerződés egyéb rendelkezései, így a közegészség védelmére, illetve a fogyasztók védelmére vonatkozó EK 152. és EK 153. cikk tekintetbevételével.

Végezetül pedig a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az Európai Közösségek Bizottságának a szabad foglalkozások terén fennálló versenyről szóló 2004. február 9-i jelentéséből (COM[2004] 83 végleges) következik, hogy a reklámra vonatkozó korlátozások e foglalkozások körében veszélyeztetik a szabad versenyt.

E körülmények között a Tribunal de première instance de Bruxelles az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„[Úgy kell-e értelmezni] az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen értelmezett EK 81. cikket, hogy azzal [ellentétes] az olyan nemzeti törvény, jelen esetben az [1958. április 15-i törvény], amely (bárkinek és) annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén?” I ‑ 1408

DOULAMIS


Az elfogadhatóságról

12

13

14

15

A belga és olasz kormány kételyét fejezi ki a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságának tekintetében.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EK 234. cikkben foglalt együttműködés értelmében kizárólag az alapeljárásban eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelős nemzeti bíróság jogosult mérlegelni – az ügy sajátosságaira figyelemmel – egyrészt az előzetes döntéshozatal szükségességét annak érdekében, hogy döntését meghozhassa, másrészt azt, hogy a Bíróság számára feltett kérdések relevánsak-e. Így tehát amennyiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a közösségi jog értelmezésével kapcsolatosak, a Bíróság főszabály szerint köteles eljárni (lásd a C-379/98. sz. PreussenElektra-ügyben 2001. március 13-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-2099. o.] 38. pontját és a C-35/99. sz. Arduino-ügyben 2002. február 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-1529. o.] 24. pontját).

Mindazonáltal a Bíróság kivételes esetekben jogosult saját hatáskörének megállapítása céljából megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek mellett a nemzeti bíróság hozzá fordult. Csak akkor utasíthatja el a határozathozatalt a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan nem áll kapcsolatban az alapjogvita tényeivel vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azon ténybeli és jogi körülmények, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a feltett kérdésekre hasznos módon válaszolhasson (lásd különösen a fent hivatkozott Arduino-ügyben hozott ítélet 25. pontját és a C-425/06. sz., Part Service ügyben 2008. február 21-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-897. o.] 34. pontját).

Jelen ügyben ugyanakkor a fenti feltételek egyike sem áll fenn. I ‑ 1409

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-446/05. SZ. ÜGY 16

17

Meg kell állapítani ugyanis, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat meghatározza azon ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előterjesztett kérdés illeszkedik. Ezen túlmenően a nemzeti bíróságnak meg kell jelölnie azon okokat, amelyek arra indították, hogy felvesse a közösségi jog értelmezését, és amelyek alapján szükségesnek tartotta a Bíróság elé terjeszteni a kérdését.

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Tribunal de première instance de Bruxelles előzetes döntéshozatal iránti kérelme elfogadható.

Az ügy érdeméről

18

19

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának és az EK 10. cikk második bekezdésének az EK 81. cikkel együttesen értelmezett rendelkezéseivel ellentétes-e az olyan nemzeti jogszabály, mint az 1958. április 15-i törvény, amely bárkinek és annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén, amennyiben az ilyen tilalom veszélyeztetheti a szabad versenyt.

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében noha igaz, hogy az EK 81. és az EK 82. cikkek önmagukban csakis a vállalkozások tevékenységét érintik, és nem vonatkoznak a tagállamoktól származó törvényi vagy rendeleti intézkedésekre, ezen cikkek ettől még – az EK 10. cikkel összefüggésben értelmezve, amely együttműködési kötelezettséget ír elő – kötelezik a tagállamokat arra, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan – akár törvényi, akár pedig rendeleti – intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják (lásd a C-94/04. és C-202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben 2006. december 5-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-11421. o.] 46. pontját). I ‑ 1410

DOULAMIS 20

21

22

23

24

A Bíróság kimondta, hogy az EK 10. és az EK 81. cikket sérti akár az, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti az EK 81. cikkel ellentétes megállapodások kötését, vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű fellépésre vonatkozó döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza (a fent hivatkozott Cipolla és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 47. pontja).

Márpedig meg kell állapítani, hogy az olyan törvény, mint az 1958. április 15-i, amely tiltja a reklámozást a fogápolási szolgáltatást nyújtó személyek számára, nem valósítja meg az EK 10. és EK 81. cikk együttes alkalmazásának feltételeit.

Ugyanis, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 71. pontjában, az alapügyben nem szerepel egyetlen olyan tényező sem, amely bizonyíthatná, hogy az 1958. április 15-i törvény előnyben részesít, erősít vagy előír valamely megállapodást vagy vállalati döntést. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem következik továbbá az sem, hogy a szóban forgó jogszabályi rendelkezés állami jellege megszűnne azáltal, hogy az érintett tagállam magán piaci szereplőkre ruházta gazdasági jellegű döntések meghozatalának a felelősségét.

Végezetül, még ha feltételezzük is, hogy I. Doulamist, mint egy fogászati klinika tulajdonosát, az EK 81. cikk – Bíróság általi értelmezése – alapján „vállalkozásnak” lehet tekinteni (ebben az értelemben lásd a C-41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-1979. o.] 21. pontját), az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem következik, hogy jelen ügyben vállalkozások közötti bármilyen megállapodásról, vállalkozások társulásainak döntéséről vagy összehangolt magatartásról lenne szó, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amely a közös piacon belüli versenyt megakadályozza, korlátozza vagy torzítja.

Következésképpen az e tárgyban előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével I ‑ 1411

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-446/05. SZ. ÜGY

együttesen értelmezett EK 81. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, mint az 1958. április 15-i törvény, amely bárkinek és annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén.

A költségekről

25


A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjával és az EK 10. cikk második bekezdésével együttesen értelmezett EK 81. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, mint a fogápolásra vonatkozó reklámról szóló 1958. április 15-i törvény, amely bárkinek és annak, aki szabad foglalkozás vagy fogorvosi praxis keretén belül fogápolási szolgáltatást nyújt, megtilt minden közvetett vagy közvetlen reklámot a fogápolás területén.

Aláírások

I ‑ 1412

C-96/06. sz. ügy

Viamex Agrar Handels GmbH kontra Hauptzollamt Hamburg-Jonas (a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „615/98/EK rendelet – 91/628/EGK irányelv – Export-visszatérítések – Megtagadás – A 91/628/EGK irányelv be nem tartása – Az érintett állatok kímélete – Bizonyítási teher – Bizonyítékok hiánya”

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 15. . I - 1416 A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . I - 1431


1. Mezőgazdaság – Közös piacszervezés – Export-visszatérítések – A biztosítás feltételei (615/98 bizottsági rendelet, 4. cikk és 5. cikk, (2) és (3) bekezdés; a 95/29 irányelvvel módosított 91/628 tanácsi irányelv) I ‑ 1413


. Mezőgazdaság – Közös piacszervezés – Export-visszatérítések 2 (615/98 bizottsági rendelet, 5. cikk, (3) bekezdés; a 95/29 irányelvvel módosított 91/628 tanácsi irányelv)

1. Az illetékes hatóság az exportőr által az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalmazására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében benyújtott dokumentumok ellenére a fenti rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megállapíthatja, hogy a 95/29 irányelvvel módosított, az állatok szállítás közbeni védelméről szóló 91/628 irányelvet nem tartották be. Ugyanakkor az illetékes hatóság e következtetésre kizárólag az állatok egészségi állapotára vonatkozó, a 615/98 rendelet 5. cikkében meghatározott dokumentumok és az e rendelet 4. cikke szerinti ellenőrzésről készített jelentések, illetőleg egyéb rendelkezésére álló objektív, az állatok kíméletére hatást gyakoroló tényezők alapján juthat, amelyek alkalmasak arra, hogy az exportőr által benyújtott dokumentumokat kétségbe vonják, adott esetben az exportőrre hárítva a bizonyítási terhet arra vonatkozólag, hogy az illetékes hatóság által a 91/628 irányelv be nem tartásának megállapítása céljából hivatkozott bizonyítékok mennyiben nem tekinthetők relevánsnak.

I ‑ 1414

(vö. 36., 39–42., 44. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Az illetékes hatóság az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalmazására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megtagadhatja az export-visszatérítést a 95/29 irányelv által módosított, az állatok szállítás közbeni védelméről szóló 91/628 irányelv állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseinek be nem tartására hivatkozva, még ha egyetlen információból sem lehet arra következtetni, hogy a szállított állatok egészsége konkrétan veszélybe került.

Ugyanis a közösségi jogalkotó, tudományos és állatgyógyászati tanulmányok, valamint a közösségi jogszabályok alkalmazásának az állatvédelem területének tekintetében végzett értékelése alapján úgy ítélte meg, hogy amen�nyiben nem tartják be a 91/628 irányelv

VIAMEX AGRAR HANDEL

állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseit, ezen állatok egészsége veszélybe kerülhet, és nem biztosítható. Az ilyen megközelítést egyébiránt teljességgel igazolja azon körülmény, hogy a gyakorlatban az illetékes hatóság számára nem mindig lehetséges annak megállapítása, hogy az állatok konkrétan szenvedtek-e

vagy megsérültek-e a hivatkozott rendelkezések be nem tartása folytán.

(vö. 48–49., 52. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

I ‑ 1415

MENGOZZI FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-96/06. SZ. ÜGY

PAOLO MENGOZZI FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. november 15. 1

1. A jelen előzetes döntéshozatalra utaló végzésével az alapügyben eljáró bíróság lényegében arra kéri a Bíróságot, hogy pontosítsa a 615/98/EK bizottsági rendelet 2 5. cikke (3) bekezdésében, valamint az ugyanezen rendelet 5. cikke (2) bekezdésében foglalt rendelkezések közötti kapcsolatot az ugyanezen rendeletben az export-visszatérítésre meghatározott feltételek betartásával kapcsolatos bizonyíték tekintetében.

az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó közösségi jogszabályok betartásától függ.

3. A 805/68 rendelet alkalmazásának részletes szabályait a 615/98 rendelet tartalmazza.

I – Jogi háttér

2. A 2634/97/EK rendelettel 3 módosított, a marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló, 1968. június 27-i 805/68/EGK tanácsi rendelet 4 13. cikke (9) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy az élőállatok exportjára vonatkozó visszatérítések kifizetése az állatok kíméletére és különösen

1 – Eredeti nyelv: olasz. 2 – Az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalmazására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló, 1998. március 18-i bizottsági rendelet (HL L 82., 19. o.). 3 – A Tanács 1997. december 18-i rendelete (HL L 356., 13. o.). 4 – HL L 148., 24. o.

I ‑ 1416

4. Ez utóbbi rendelet 1. cikke előírja, hogy az élő szarvasmarhafélék exportjára vonatkozó visszatérítés akkor fizethető ki, ha az állatok szállítása során a harmadik országbeli rendeltetési helyükön történő első kirakodásukig a 91/628/EGK tanácsi irányelv 5 rendelkezésit betartották.

5 – Az 1995. június 29-i 95/29/EK tanácsi irányelvvel (HL L 148., 52. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 17. kötet, 466. o.) módosított, az állatok szállítás közbeni védelméről, valamint a 90/425/EGK és a 91/496/EGK irányelv módosításáról szóló, 1991. november 19-i tanácsi irányelv (HL L 340., 17. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 12. kötet, 133. o.). Ezt az irányelvet hatályon kívül helyezte az állatoknak a szállítás és a kapcsolódó műveletek közbeni védelméről, valamint a 64/432/EGK és a 93/119/EK irányelv és az 1255/97/EK rendelet módosításáról szóló, 2004. december 22-i 2005/1/EK tanácsi rendelet (HL L 3., 1. o.). A fenti rendelet 33. cikke ugyanakkor csak 2007. január 5-i hatállyal helyezi hatályon kívül a rendeletet.

VIAMEX AGRAR HANDEL

5. A 615/98 rendelet 2. cikke szerint a Közösség területéről való kilépéskor az állatokat ellenőrizni kell. Ugyanezen cikk (3) bekezdése előírja, hogy az azon állam által felhatalmazott hatósági állatorvosnak, amelynek területéről az állatok kilépnek, ellenőriznie és igazolnia kell, hogy a) az állatok, a 91/628 irányelv rendelkezéseivel összhangban alkalmasak a tervezett utazásra, hogy b) a szállítóeszköz, amelyen az élő állatok elhagyják a Közösség területét, megfelel ezen irányelv rendelkezéseinek, és hogy c) az említett irányelvnek megfelelően megtették az állatok utazás közbeni gondozásával kapcsolatos intézkedéseket.

6. A 615/98 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az exportvisszatérítések kifizetésére irányuló kérelmeket ki kell egészíteni az arra irányuló bizonyítékkal, hogy az ugyanezen rendelet 1. cikkét betartották; pontosítja, hogy a fenti bizonyítékot a 2. cikk (3) bekezdésében meghatározott okmányok benyújtása jelenti, ideértve a hatósági állatorvos által a kiléptetési helyen kiállított igazolást, valamint esetlegesen azon harmadik állam hatósági állatorvosa által kiállított, 3. cikk (2) bekezdése szerinti jelentést, amelynek területén a szállítási eszköz megváltozott.

7. A 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az export-visszatérítést nem fizetik ki azon állatok után, amelyek elpusztultak a szállítás

során, vagy amelyekkel kapcsolatban az illetékes hatóság – a (2) bekezdésben említett okmányok, a 4. cikkben említett, ellenőrzésekről készült jelentések és/vagy az 1. cikk rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló minden egyéb információ figyelembevételével – úgy ítéli meg, hogy nem feleltek meg az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó irányelv rendelkezéseinek.”

8. A 91/628 irányelv rögzíti azokat a feltételeket, amelyeket a tagállamoknak az állatok szállítás közbeni védelme céljából teljesíteniük kell. Különösen az 5. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontja úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy minden szállító az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó közösségi szabályozásnak és különösen az irányelv mellékletében meghatározott feltételeknek megfelelő szállítóeszközök használatával szállít, és nem szállít, vagy szállíttat állatot oly módon, amely az állatnak sérülést vagy szükségtelen szenvedést okoz.

9. Végül, az irányelv fent említett melléklete határozza meg azokat a különféle követelményeket – ideértve a szállított állatok rendelkezésére álló helyre és a higiéniai feltételekre vonatkozó szabályokat –, amelyeknek a szállítóeszközöknek meg kell felelniük annak elkerülése érdekében, hogy az állatok sérülésnek és szükségtelen szenvedésnek legyenek kitéve. I ‑ 1417


II – A tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

10. A Viamex Agrar Handels GmbH (a továbbiakban: Viamex) 1999. március 8-án bejelentette a Hauptzollamt Emdennél 35 élő szarvasmarhának az „Al Hajj Moustafa II” elnevezésű hajón Libanonba történő exportálását.

11. 2001. február 1-jei határozatával a Hauptzollamt Hamburg Jonas (a továbbiakban: Hauptzollamt) a Viamex exportvisszatérítés iránti kérelmét a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdésére hivatkozva elutasította, mivel úgy ítélte meg, hogy a társaság a szóban forgó szállítást az állatok védelmére vonatkozó közösségi szabályozás megsértésével vitte végbe. A Hauptzollamt különösen azt kifogásolta, hogy az állatokat olyan hajó fedélzetén szállították Libanonba, amelyet – mivel 1997. február 28-án felkerült a Bizottság által összeállított úgynevezett negatív listára – olyannak kellett volna tekinteni, mint ami a kivitel időpontjában nem felel meg a 91/628 irányelvben meghatározott feltételeknek, ezért alkalmatlan élő állatok szállítására.

12. Az elutasítás ellen a Viamex panaszt nyújtott be. 2001. május 18-i határozatával a Hauptzollamt a panaszt elutasította. I ‑ 1418

13. A Viamex ezen elutasító határozat ellen keresetet nyújtott be a Finanzgericht Hamburg előtt arra hivatkozva, hogy a jelen esetben nem valósult meg a visszatérítésre vonatkozó közösségi szabályozás, különösen a 91/628 irányelv megsértése, mivel a közösségi jog egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy a hajóknak élő állatok szállításához engedéllyel kell rendelkezniük; következésképpen a visszatérítést kizárólag arra hivatkozással, hogy a kivitelhez használt hajó a Bizottság negatív listáján szerepelt, nem lehetett volna elutasítani, a fortiori azért sem, mert egyrészt a fenti listára való felvétel a Bizottság szakértőjének 1997. február 18. és 19. napján – a szóban forgó szállítást bő két évvel megelőző időpontban – végzett ellenőrzésén alapult, másrészt mert az exportvisszatérítés iránti kérelemhez csatolták a hajón végzett munkálatokat igazoló okmányokat:

a) a hajó kapitányának 1997. október 16-i, a koperi (Szlovénia) állat-egészségügyi határállomás vezetője által ellenjegyzett írásbeli nyilatkozatát, és

b) a Kähler & Prinz hajókár-szakértői iroda jelentését.

14. A Hauptzollamt a maga részéről rámutatott arra, hogy jelen esetben az a tény,

VIAMEX AGRAR HANDEL

hogy a használt szállítóeszköz a Bizottság negatív listáján szerepelt, elegendő a 91/628 irányelv be nem tartásának megállapításához, és ebből kifolyólag az export-visszatérítés kifizetésének a 615/98 rendelet szerinti elutasításához.

15. A kérdést előterjesztő bíróság, mivel kétségei voltak a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan, az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1) Olyan kizáró okot tartalmaz-e a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése, amelynek esetében a Hauptzollamtot indokolási és bizonyítási kötelezettség terheli az e rendelkezésben rögzített feltételek fennállása tekintetében?

2) Amennyiben az előző kérdésre adott válasz igenlő: a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmében az [91/628/EGK] irányelv megsértésének konkrét esetét szükséges-e bizonyítania az illetékes hatóságnak annak megállapításához, hogy nem tartották be az állatok szállítás közbeni védelméről szóló

irányelvet, vagy már azzal is eleget tesz a hatóság az indokolási és bizonyítási kötelezettségének, ha bemutatja és bizonyítja azokat a körülményeket, amelyek összességükben és nagy valószínűséggel amellett szólnak, hogy (különösen) a szóban forgó exportszállítmány esetében nem tartották be az állatok szállítás közbeni védelméről szóló irányelvet?

3) Az első és második kérdésre adott válaszra tekintet nélkül: (egészében) megtagadhatja-e a hatóság az exportőrtől az export-visszatérítést a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szerint, ha a szóban forgó exportszállítmány tekintetében nincs arra utaló el, hogy a 91/628/ EGK irányelv (esetleges) megsértésével az állatok egészsége ténylegesen károsult a szállítás során?”

16. A Hauptzollamt és az Európai Közösségek Bizottsága a Bíróság eljárási szabályzatának 23. §-a értelmében benyújtotta írásbeli észrevételeit. A tárgyaláson, amelyre a C-37/06. és C-58/06. sz. egyesített ügyek tárgyalásával egyidejűleg került sor, a Viamex, a német kormány és a Bizottság előadta a jelen ügyre vonatkozó szóbeli észrevételeit. I ‑ 1419


III – Jogi elemzés

17. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy abban az esetben, ha a Bíróság elfogadja a C-37/06. sz. és C-58/06. sz. ügyekben javasolt megoldásomat (amely szerint a 615/98 rendelet 1. cikkében az export-visszatérítések nyújtása vonatkozásában a 91/628 irányelvre tett utalás nem tekinthető érvényesnek, mivel ellentétes az arányosság elvével), az említett rendelet a jelen esetben nem bizonyul alkalmazhatónak, ezért nem szükséges a Bíróság elé a jelen eljárásban benyújtott, a rendelet egyes rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó kérdésekre válaszolni. A fent feltett kérdések vizsgálatát mindenesetre lefolytatom arra az esetre, amennyiben a Bíróság a C-37/06. és C-58/06. sz. egyesített ügyekben úgy ítéli meg, hogy a 615/98 rendelet érvényes, és megfelel az arányosság elvének.

A – Az első és a második kérdésről

18. Első és második kérdésével, amelyeket a köztük meglévő nyilvánvaló kapcsolatra tekintettel együttesen fogok vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak pontosítását kéri a Bíróságtól, hogy a nemzeti hatóság a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének értelmében – jóllehet rendelkezésére áll a szarvasmarháknak a Közösség területéről való kilépés helye I ‑ 1420

szerinti tagállam hatósági állatorvosa által kiállított igazolás, miszerint az igazolás kiállításakor az állatok harmadik országba történő szállításához igénybe vett szállítóeszköz megfelel a 91/628 irányelvben foglalt követelményeknek – megtagadhatja-e az exportvisszatérítés kifizetését olyan körülmények alapján, amelyek bár nem érintik közvetlenül az említett szállítást, de amelyek alapján nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy az említett irányelvet nem tartották be, vagy pedig e hatóságnak kell az irányelv konkrét megsértésének indokait bemutatnia, és az erre vonatkozó bizonyítékokat benyújtania.

19. Mint ahogyan azt már korábban jeleztem, a fenti kérdésekre adandó válaszhoz szükség van a 615/98 bizottsági rendelet 5. cikke (2) és (3) bekezdése közötti feltehető kapcsolat vizsgálatára a szarvasmarhafélék utáni export-visszatérítésre vonatkozó szabályrendszer értelmezése céljából.

20. E tekintetben meg kell állapítani, hogy tartalmaz-e kizáró okot a fenti cikk (3) bekezdésének rendelkezése (amely szerint „az export-visszatérítést nem fizetik ki azon állatok után, amelyek elpusztultak a szállítás során, vagy amelyekkel kapcsolatban az illetékes hatóság a (2) bekezdésben említett okmányok, a 4. cikkben említett ellenőrzésekről készült jelentések és/vagy az 1. cikk rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló minden egyéb információ figyelembevételével úgy ítéli meg, hogy az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó irányelvet nem tartották be”) – mint ahogyan az a Finanzgericht Hamburg

VIAMEX AGRAR HANDEL

kérelmében szerepel. Ennek érdekében tisztázni kell azt, hogy a fenti rendelkezés az ugyanazon cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezéssel együttesen olvasandó-e – ez utóbbi értelmében a mezőgazdasági termékek export-visszatérítési rendszerének alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló, 1987. november 27-i 3665/87/EGK bizottsági rendelet (HL L 351., 1. o.) 47. cikkében foglalt rendelkezések szerint kiállított export-visszatérítés kifizetésére irányuló kérelmeket az említett cikkben megállapított határidőn belül ki kell egészíteni az arra irányuló bizonyítékokkal, hogy az 1. cikk rendelkezéseit betartották, ami i. a 2. cikk (3) bekezdés szerinti okmány megfelelően kitöltött példányának, és ii. szükség szerint a 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott jelentésnek a benyújtását jelenti – vagy vajon az említett rendelkezéseket egymástól függetlenül, önmagukban kell-e értelmezni és alkalmazni. Az első esetben jelentős mértékben viszonylagossá válna azon, az 5. cikk (2) bekezdésének való megfelelés bizonyítékaként az exportőr által a 2. cikk (3) bekezdése szerint benyújtott okmány értéke, amelyet a Közösség területéről való kiléptetési hely szerinti hatósági állatorvos állított ki annak tanúsításául, hogy jelen ügy vonatkozásában megvizsgálta, és megbizonyosodott arról, hogy „a szállítóeszköz, amelyen az állatok elhagyják a Közösség vámterületét, megfelel a 91/628/EGK irányelv rendelkezéseinek” (amely irányelv 5. cikke többek között annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy „minden állatok szállítását […] végző személy: […] c) az ezen irányelv hatálya alá tartozó állatokat a mellékletben meghatározott feltételeknek megfelelő szállítóeszközök használatával szállít”); ez esetben ahhoz, hogy az exportőr által benyújtott bizonyítékot megfossza hatásától, és az exportőrt kötelezze annak bizonyítására, hogy a hatóság kételyei alaptalanok, elegendő lenne, ha a visszatérítés kifizetésére illetékes hatóság bármely, a rendelkezésére álló körülmény alapján jelentős kételyeit fejezné ki az irányelvnek való megfeleléssel kapcsolatban.

A második esetben ezzel szemben az említett hatóság feladata lenne annak bizonyítása, hogy az általa hivatkozott körülmények megfelelőek, és hogy a visszatérítés iránti kérelemhez csatolt okmányok nem alkalmasak az irányelv betartásának bizonyítására.

21. Előzetes döntéshozatalra utaló végzésében a nemzeti bíróság egyértelműen azt kéri a Bíróságtól, hogy vizsgálja meg ama érvek megalapozottságát, amelyek alapján a nemzeti bíróságnak – meggyőződése szerint nyilvánvalóan – a második esetet kell elfogadnia. E tekintetben a következő érveket hozza fel:

a) a 615/98 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy az exportőr bizonyítja a fenti rendelet 1. cikkében foglalt rendelkezések, következésképpen a 91/628 irányelv betartását a fenti rendelet 2. cikk (3) bekezdésében foglalt, megfelelően kitöltött okmány benyújtásával;

b) az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítés nyújtására vonatkozó követelmények tekintetében az 1254/1999/EK tanácsi rendelet szerint részletes szabályok megállapításáról szóló, 2003. április 9-i 639/2003/EK bizottsági renI ‑ 1421


delet 6 – mint ahogyan azt a második preambulumbekezdésben jelzi – „az egyértelműség kedvéért” felváltotta a 615/98 rendeletet; ezzel teljességgel kizárta azt a lehetőséget, hogy a fenti rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdését a kifizetésre irányuló egységes eljárás szakaszainak lehessen tekinteni, amelynek teljesítéséhez szükség van elsősorban az exportőr által benyújtott, nem abszolút erejű bizonyítékokkal alátámasztott kérelemre, majd, szükség szerint egy második, a lényeges kételyeknek helyt adó körülmények vizsgálatával jellemezhető szakaszra, amikor az exportőr mint a visszatérítést igénylő személy feladata, hogy további bizonyítékok benyújtásával e kételyeket eloszlassa; a fenti rendelet a (2) bekezdésben foglalt körülményeket, azaz az exportőr visszatérítés iránti kérelmét és az ugyanezen rendelkezésben meghatározott okmányokból álló bizonyítékot úgy minősítette, mint amelyek önmagukban megvalósítják az „export-visszatérítés iránti kifizetésekre irányuló eljárást”;

c) a közösségi jogalkotó a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseit nem felszólító módban fogalmazta; biztosította annak lehetőségét, hogy a hatóság a 615/98 rendelet 1. cikkének betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló minden egyéb információ figyelembevételével úgy vélje, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be, ami azzal a következménnyel jár, hogy az

6 – HL L 93., 10. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 38. kötet, 414. o.

I ‑ 1422

export-visszatérítés iránti kérelemnek az 5. cikk (3) bekezdése szerinti elutasításához szükség van annak – az illetékes hatóság részéről történő – bizonyítására, hogy a 91/628 irányelvet a szóban forgó szállítás tekintetében ténylegesen nem tartották be;

d) kizárólag a megállapított, majd konkrétan bizonyított jogsértések alkalmasak arra, hogy önmagukban igazolják – többek között az arányosság szempontjából – az export-visszatérítésnek az exportőrtől való teljes megtagadását, még akkor is, ha ez utóbbi a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében meghatározott okmányok és jelentések benyújtásával bizonyította a fenti rendelet 1. cikkének betartását;

e) a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése négy olyan lehetséges esetet nevesít, amelyek fennállása esetén az exportvisszaigénylést el kell utasítani; tekintettel arra, hogy az egyes nevesített esetek nemcsak, hogy egyenrangúak, hanem önmagukban is előfordulnak és ugyanazt a következményt idézik elő, a negyedik esetként említett, hatóság rendelkezésére álló „egyéb információk” a megelőző esetekkel azonos bizonyító erővel és minőséggel kell rendelkezzenek ahhoz, hogy alkalmasak legyenek a visszatérítés iránti jogosultság teljes elvesztésének az igazolására. A kételyek és feltételezések nem tekinthetőek elégségesnek ahhoz, hogy ilyen informá cióknak minősülhessenek.

VIAMEX AGRAR HANDEL

22. A kérdést előterjesztő bíróságnak az első két kérdés tárgyát képező probléma általa javasolt megoldásának alátámasztására felhozott érvei összességükben teljességgel elfogadhatóak. Ezeket az érveket ki lehet egészíteni a 91/628/EGK tanácsi irányelv 8. és 18. cikkében a tagállamok számára előírt kötelezettséggel kapcsolatos más, kevésbé fontos érvekkel, mely kötelezettségektől a Bizottság a 615/98 rendelet elfogadása során nem tekinthetett el, és amelyektől semmi esetre sem lehet eltekinteni a fenti rendelet értelmezése során.

24. E kötelezettséggel összhangban rendelkezik a 615/98 rendelet a „Közösségen belüli ellenőrzések” fejezet alatti 2. cikke (2) bekezdésében a következőképpen:

„A hatósági állatorvosnak a kiléptetés helyén ellenőriznie és igazolnia kell, hogy a 96/93/EK tanácsi irányelv rendelkezéseinek megfelelően

[…] 23. Az említett 8. cikk értelmében „a tagállamok biztosítják, hogy a 90/425 irányelvben meghatározott ellenőrzési elveknek és szabályoknak megfelelően az illetékes hatóságok ellenőrzik ezen irányelv előírásainak betartását, nem diszkriminatív jelleggel vizsgálva:

[…]

c) a szállítóeszközöket […] a kiindulási helyeken […].”

– a szállítóeszköz, amelyen az állatok elhagyják a Közösség vámterületét, megfelel a 91/628/EGK irányelv rendelkezéseinek”.

A 2. cikk (3) bekezdése előírja, hogy a fenti állatorvos, amennyiben „megbizonyosodott arról, hogy a (2) bekezdés követelményeinek megfelelő módon eleget tettek, […] akkor ezt a következő bejegyzéssel tanúsítja […]

– »A 615/98/EK rendelet 2. cikke szerinti ellenőrzéseknek megfelelt«”. I ‑ 1423


25. A 91/628 irányelv 18. cikke úgy rendelkezik, hogy „a tagállamok megteszik a megfelelő különleges intézkedéseket”.

26. Az a tény, hogy a Közösség területéről történő kiléptetés helye szerinti hatósági állatorvos által kiállított okmány nem kizárólag az állatorvos által az exportőr számára nyújtott szolgáltatásnak tekinthető, hanem a vonatkozó közösségi szabályozásból eredően a tagállamokra háruló ellenőrzési kötelezettség teljesítését is igazolja, megkerülhetetlenül jelentős hatást gyakorol a 615/98 rendeletben a fenti okmánynak tulajdonított bizonyítóerőre.

27. Nem lehet azt állítani, hogy az előző pontban tett következtetés ne lenne helytálló egy olyan, a jelen eljárással azonos helyzetben, amikor az export-visszatérítés iránti kérelem benyújtása helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam ellenőrzi a szállítóeszköznek a 91/628 irányelvnek való megfelelését, és amikor a 615/98 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerinti okmányt az előbbi tagállam helyett az utóbbi tagállam illetékes hatósága állítja ki. Ez a feltételezés kizárható annak a jogrendszernek a szerkezete és logikája alapján, amelybe a fenti rendelet is illeszkedik.

28. Az állatok védelmére, valamint az állatok és állati eredetű termékek közös piaci szerveI ‑ 1424

zeteinek harmonikus működésére irányuló célkitűzések megvalósítása érdekében a fenti rendszer olyan közösségi hálózatot hozott létre, amely – a belső piac elérése céljából – szükségszerűvé teszi a tagállamok kölcsönös elismerés elvén alapuló együttműködését.

29. A 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdése által a szóban forgó okmányoknak tulajdonított bizonyítóerő növekedése folytán – amely nem kizárólag a 91/628 irányelv 8. cikkében a tagállamoknak előírt kötelezettségből, hanem a kölcsönös elismerés elvének hatályosulásából is ered – kell kizárni azt a lehetőséget, hogy az export-visszatérítés kifizetésére illetékes hatóság olyan – általa előnyben részesített – ellenbizonyításra alkalmas tényre hivatkozzon, amely ellentmond az exportőr által benyújtott, ellenkező tartalmú információknak, és amely sommásan azt sugallja, hogy ez utóbbiak nem tekinthetőek lényegesnek.

30. Ugyanis az exportőr által benyújtott információk nem megfelelő súllyal történő figyelembevétele a) nem tükrözi a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének autonóm alkalmazása értelmében a hatóságokra háruló bizonyítási teher kiegyensúlyozott értékelését – amelyet a kérdést előterjesztő bíróság helyesen javasol – és b) lényegében

VIAMEX AGRAR HANDEL

a bizonyítási teher teljes mértékű megfordulását jelenti, amennyiben azt vitathatatlanul az exportőrre hárítja.

francia állategészségügyi szakértők által ismételten elvégzett vizsgálatot követően került le az állatok szállítására alkalmatlan hajók listájáról;

31. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben a Bíróság számára benyújtott információk alapján egyértelműen következik az a tény, hogy a fenti végzésben hivatkozott esetben a Hauptzollamt Hamburg által előterjesztett kérelem – a fenti 29. pontban kifejtettekhez hasonló módon – összeegyeztethetetlen a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdése szerinti okmánynak tulajdonított bizonyítóerővel.

– a fenti körülményekre tekintettel az exportőr úgy érvel – mint ahogyan arra már a 12. pontban rámutattunk –, hogy a francia állat–egészségügyi szakértők által 1999 novemberében elvégzett ellenőrzést megelőzték a) az 1997. február 18-án és 19-én jelzett hiányosságok kijavítására irányuló munkák, amelyeket a hajó kapitányának 1997. október 16-i, a koperi állat-egészségügyi határállomás vezetője által ellenjegyzett írásbeli nyilatkozata is tanúsít, és b) a Kähler & Prinz hajókár-szakértői iroda jelentése;

32. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt állítja, hogy:

– az export-visszatérítés kifizetésére illetékes hatóság kételyeit fejezte ki a szállításhoz használt szállítóeszköz irányelvvel való összeegyeztethetősége tekintetében, arra hivatkozva, hogy a) 1997. február 18-án és 19-én a Bizottság állategészségügyi szakértője ellenőrzést tartott a koperi kikötőben azon a hajón, amelynek fedélzetén 1999 márciusában a szóban forgó szállítást teljesítették, és megállapította, hogy a hajó több szempontból sem felelt meg a 91/628 irányelvben foglalt követelményeknek, és b) ugyanaz a hajó csak az 1999 novemberében, a

– a német hatóság a fenti információkat lényegtelennek ítélte, jóllehet azokat a francia állategészségügyi szakemberek 1999. novemberi ellenőrzéseinek eredményei igazolták.

33. Nem fér kétség ahhoz, hogy a közigazgatási hatóság azzal, hogy az előző pontban említett információk alapján az 5. cikk (3) bekezdése alkalmazásának, azaz a visszatérítés iránti jogosultság kizárásának feltételét teljesítettnek ítélte, a rá eső bizonyítási terhet sommásan megfordította, és azt nagy részben az exportőrre hárította. Valójában, míg a hatóság ésszerűen és kategorikusan hivatkozhatott arra, hogy a hajókapitánynak I ‑ 1425


az elvégzett munkákkal kapcsolatos, 1997. október 16-i írásbeli nyilatkozata olyan személytől származik, aki az alapeljárás felperesének érdekkörébe tartozik, nem állíthatta ugyanezt a fenti nyilatkozatnak a koperi állategészségügyi határállomás vezetője általi ellenjegyzéséről, és a Kähler & Prinz hajókárszakértői iroda 1998. szeptember 22-i jelentéséről. Márpedig joggal feltételezhető, hogy így tett, ha figyelembe vesszük azt, hogy a bizonyítási teher megosztásának kiegyensúlyozott értékelése szerint a német hatóságnak csak az lett volna a feladata, hogy bemutassa „azokat a ténybeli körülményeket, amelyek összességében és nagy valószínűséggel amellett szólnak, hogy […] nem tartották be az állatok szállítás közbeni védelméről szóló irányelvet.” Meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy – a fent hivatkozott egyéb információk mellőzésével – csak az 1997. február 18-i és 19-i ellenőrzésnek tulajdonítottak jelentőséget, nem felel meg a ténybeli körülmények megfelelő és teljeskörű értékelésének.

34. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben az első és második kérdésre javasolt megoldás további és hasonlóképpen érvényes megerősítését találjuk a 91/628 irányelv 18. cikke (1) bekezdésében, amely értelmében – ahogyan azt már jeleztük – „a tagállamok megteszik a megfelelő különleges intézkedéseket ezen irányelv természetes vagy jogi személyek általi megsértésének” (ideértve az I ‑ 1426

„állatok szállítására alkalmas, a mellékletben foglalt követelményeknek megfelelő szállítóeszköz” használatának mellőzéséből eredő jogsértés) „szankcionálására”. 7

35. Meg kell állapítani ugyanis, hogy a közösségi jogalkotó a fenti rendelkezéssel egy, az európai államok tradíciójában gyökerező, és a közösségi jogrend integráns részét képező igen egyértelmű elvet kívánt alkalmazni, nevezetesen azt a Bíróság által is többször megerősített elvet, miszerint a természetes és jogi személyek jogát vagy szabadságjogát érintő szankciókat csak jogilag egyértelmű és vitathatatlan 8 módon és akkor lehet alkalmazni, ha arányban állnak azokkal a jogsértésekkel, amelyekre kiszabták őket. 9

36. A Tanács – ahogyan azt a fenti 34. pontban jeleztük – egyértelművé tette, hogy a fent említett 18. cikket tartalmazó irányelv alkalmazása során ezt az elvet valamennyi tagállamnak tiszteletben kell tartania.

7 – 18. cikk (1) és (5) bekezdés, A rész (1) bekezdés c) pont. 8 – Lásd például a 137/85. sz. Maizena-ügyben 1987. november 18-án hozott ítélet (EBHT 1987., 4587. o.) 15. pontját és a C-172/89. sz., Vandermoortele kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1990., I-4677. o.) 9. pontját. 9 – Lásd a fent hivatkozott Maizena-ügyben hozott ítélet 15. pontját és a C-210/00. sz. Käserei Champignon Hofmeister ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6453. o.) 59. pontját.

VIAMEX AGRAR HANDEL

37. A Monsees-ügyben hozott ítéletében 10 a Bíróság nyomatékosan és újból megerősítette a fenti elv alkalmazását, amikor kifejezetten kimondta, hogy a tagállamok által a jelen esetben is szóban forgó 91/628 irányelv végrehajtása érdekében hozott intézkedések jogszerűségének vizsgálatakor a fenti elv a 95/29 irányelv tekintetében is alkalmazható, még akkor is, ha ez utóbbi irányelv az adott esetben az értékelés tárgyát képező tényállás megvalósulását követő időponttól alkalmazható. A Bíróság, nyilvánvalóan úgy vélve, hogy ez utóbbi irányelv a közösségi jogalkotó által közvetlenül kifejezésre juttatott általános jellegű értékelést és ítéletet tartalmaz, az ítélet 30. pontjában kimondta, hogy „elképzelhetőek az állatok egészségének védelmére alkalmas és az áruk szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedések”, mint a 91/628 irányelvben meghatározottak, „ahogyan azt a 95/29 irányelv rendelkezései is mutatják”.

38. A Bizottság a 615/98 rendelet elfogadásakor azért sem mellőzhette a Bíróság megközelítését és az általa alkalmazott elvet – mint ahogyan arra a C-37/06. és C-58/06. sz. egyesített ügyekre vonatkozó indítványomban rámutattam –, mivel egyrészről:

a) a közösségi jogalkotónak a 91/628 irányelv 18. cikkében kifejezett értékelése és ítélete olyan követelményt támasztott – miszerint a kiszabható szankció megfelelő és konkrét intézkedéseket kell

10 – A C-350/97. sz. ügyben 1999. május 11-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-2921. o.).

hogy tartalmazzon –, amelyet a Bizottság nem hagyhatott figyelmen kívül a fenti irányelv végrehajtása céljából hozott rendelet megalkotásakor, másrészről,

b) mivel annak értékelésekor, hogy a tagállamok egy korábbi irányelv végrehajtása érdekében megtett intézkedései arányosak-e, lehetőség van a közösségi jogalkotó által irányelvben kifejezett értékelési szempontok alkalmazására, e szempontok – ha tanácsi irányelvben kerülnek kifejezésre – még inkább alkalmazhatóak a fenti irányelv végrehajtása érdekében elfogadott bizottsági rendelet értelmezése céljából.

39. Következésképpen a Finanzgericht Bírósághoz benyújtott pontosítás iránti kérelme feltételezi a 615/98 rendeletben foglalt, a 91/628 irányelvre történő hivatkozás arányosság elvével való összeegyeztethetőségének a vizsgálatát, amely vizsgálat elkerülhetetlen feladata, hogy egyensúlyt találjon az e rendelet által érintett közösségi politikák megfelelő biztosítása és a rendelet által címzett személyek jogi védelme között.

40. E tekintetben nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az irányelv értelmében I ‑ 1427


az állatok egészségének védelme nem kizárólag az exportőr vagy képviselője feladata, hanem a tagállamoké is; mint ahogyan fent már láttuk, a tagállamok kötelessége, hogy – az irányelv 8. cikkével összhangban – biztosítsák, hogy „[…] az illetékes hatóságok ellenőrzik ezen irányelv előírásainak betartását, nem diszkriminatív jelleggel vizsgálva

megvalósítottnak tekintené, ha a 615/98 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében foglalt okmányokat nem fogadná el bizonyítékként, és élne az ugyanezen cikk (3) bekezdésében ráruházott jogával. A fenti értelmezés még inkább aránytalanná válna, ha – továbbra is a Hauptzollamtnak a szóban forgó rendelkezés pusztán formális olvasatán alapuló tézise alapján – a hatóság e jogát az elhamarkodottan és téves indokolással, egyéb, lényegtelennek ítélt körülményektől függetlenül vizsgált egyedi információból fakadó kétely vagy feltételezés alapján is gyakorolhatná.

[…]

c) a szállítóeszközöket […] a kiindulási helyeken […].”

41. A szarvasmarhafélék egészségének védelmével kapcsolatos megosztott felelősségre tekintettel nem lehet arra következtetni, hogy az arányosság elvének megfelel, ha az exportvisszatérítés kifizetésére illetékes hatóság az 5. cikk (2) bekezdését a 11. és 13. pontban ismertetett módon értelmezheti. Az ilyen értelmezés aránytalannak tekinthető, amen�nyiben radikálisan érinti az exportőr jogát, miközben figyelmen kívül hagyja az állatok szállítására használt szállítóeszköz ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség megsértését, amely ellenőrzés a 91/628 irányelv 8. cikke szerint annak a tagállamnak a feladata, ahonnan a szállítóeszköz a közösségi vámterületről kilép, és amely kötelezettségszegést a visszatérítés kifizetésére illetékes hatóság I ‑ 1428

42. Az előző pontokban, különösen a 40. és 41. pontban tett megállapításokat támasztja alá az 1/2005 tanácsi rendelet, amelyet a 95/29/EK irányelvvel módosított 91/628/EGK irányelvből eredő közösségi szabályozás módosítására vonatkozó bizott ság ajánlás alapján fogadtak el annak érdekében, hogy a fenti tagállamoknak az említett szabályozás alkalmazása során szerzett tapasztalatait figyelembe vegyék. Ez a rendelet:

a) a tizenhatodik preambulumbekezdésben kiemeli, hogy az állatok szállítása a szállítmányozókon kívül egyéb, más kategóriába sorolható piaci szereplőket is érint, következésképpen „az állatok jólétére vonatkozó egyes kötelezettségeket ki kell terjeszteni minden, az állatok szállításában részt vevő piaci szereplőre is”;

VIAMEX AGRAR HANDEL

b) huszonkettedik preambulumbekezdé sében kimondja, hogy „a tagállamoknak meg kell határozniuk az e rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat”, és biztosítaniuk kell, hogy azok „arányosak”.

az illetékes hatóságok az export-visszatérítést nem csak azon állatok után nem fizetik ki, amelyek elpusztultak a szállítás során, hanem azok után sem, amelyekkel kapcsolatban úgy ítélik meg, hogy nem tartották be az irányelv rendelkezéseit, míg az állatokat a kímélésükkel kapcsolatos közösségi szabályozás megsértéséből eredően ért konkrét sérelem megállapításával kapcsolatosan nem tartalmaz rendelkezést.

B – A harmadik kérdésről

43. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az illetékes hatóság a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megtagadhatja-e az export-visszatérítést a 91/628 irányelv rendelkezéseinek megsértése esetén, még ha egyetlen információból sem lehet konkrétan arra következtetni, hogy a szállított állatok egészsége ténylegesen veszélybe került a fenti irányelv rendelkezéseinek be nem tartása folytán.

44. A 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdésének szövegéből egyértelműen következik, hogy a Bizottság az export-visszatérítés kifizetését kizárólag a 91/628 irányelv rendelkezéseinek betartásától kívánta függővé tenni, az irányelvben foglalt követelmények be nem tartásából kifolyólag a szállított állatok által ténylegesen elszenvedett konkrét sérelem megállapításától függetlenül. A fent hivatkozott cikk úgy rendelkezik ugyanis, hogy

45. Nyilvánvalóan különösen nehéz a szállítás során az említett állatokat ért szenvedés jeleit feltárni, így azonosítani az állatoknak okozott sérülést, vagy legalábbis az állatok jólétének veszélyeztetését bizonyító tényeket.

46. Ugyanakkor mindaz, amit a 44. és 45. pontban kifejtettem, nem zárja ki azt, hogy a visszatérítés megtagadásának felté teleit az első és második kérdésnek a fent – a 18–42. pontban – kifejtett együttes tárgyalása során nyert válasz alapján kell kialakítani, és azt, hogy – bármi legyen is a helyzet – a 615/98 rendeletben meghatározott szankciórendszer kizárólag akkor alkalmazható, ha olyannak tekinthető, mint ami megfelel az arányosság elvének. I ‑ 1429



47. A fent kifejtett következtetések alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht által benyújtott kérdésekre együttesen válaszoljon, a következőképpen:

„Az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalmazására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló, 1998. március 18-i 615/98/EK bizottsági rendelet 5. cikke (3) bekezdésének rendelkezését nem lehet úgy tekinteni, hogy olyan további bizonyítékokra vonatkozik, amelyeket az élő szarvasmarhafélék utáni export-visszatérítést igénylő a kifizetés céljából benyújtani köteles. Az állatok szállítás közbeni védelméről, valamint a 90/425/EGK és a 91/496/EGK irányelv módosításáról szóló, 1991. november 19-i 91/628/EGK irányelv nem csak az exportőr, hanem a tagállamok és hatóságaik számára is kötelezettségeket ír elő. Olyan esetben, amikor a visszatérítés kifizetése iránti kérelemhez csatolták a fenti rendelet 5. cikke (2) bekezdése szerinti bizonyítékokat, az arányosság elvének nem felelhet meg ugyanezen cikk (3) bekezdésének egy olyan értelmezése, amely felhatalmazza a fenti visszatérítés kifizetésére illetékes hatóságot – az irányelvnek a szállítás során való be nem tartásával kapcsolatos kételyeire vagy feltételezéseire hivatkozva – a kifizetés megtagadására, függetlenül attól, hogy a fenti hatóságnak nem feladata az állatokat a szállítás során ért konkrét sérelem bemutatása”.

I ‑ 1430

VIAMEX AGRAR HANDEL

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2008. március 13. *

A C-96/06. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Finanzgericht Hamburg (Németország) a Bírósághoz 2006. február 17-én érkezett, 2006. január 23-i határozatával terjesztett elő az előtte a Viamex Agrar Handels GmbH és a Hauptzollamt Hamburg-Jonas között folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (harmadik tanács), tagjai: A. Rosas tanácselnök, J. N. Cunha Rodrigues, J. Klučka (előadó), A. Ó Caoimh és P. Lindh bírák, főtanácsnok: P. Mengozzi, hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,


I ‑ 1431

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. március 1-jei tárgyalásra,


– a Viamex Agrar Handels GmbH képviseletében W. Schedl Rechtsanwalt

– a Hauptzollamt Hamburg-Jonas képviseletében G. Seber, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében F. Erlbacher, meghatalmazotti minőségben,



Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalmazására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló, 1998. március 18-i 615/98/EK bizottsági rendelet (HL L 82., 19. o.) 5. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. I ‑ 1432

VIAMEX AGRAR HANDEL 2

E kérelmet a Viamex Agrar Handels GmbH (a továbbiakban: Viamex) és a Hauptzollamt Hamburg-Jonas (a továbbiakban: Hauptzollamt) között élő szarvasmarhák Libanonba történő exportjára vonatkozó visszatérítések tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

Jogi háttér

A 615/98 rendelet

3

4

5

Az 1997. december 18-i 2634/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 356., 13. o.) módosított, a marha- és borjúhús piacának közös szervezéséről szóló, 1968. június 27-i 805/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 148., 24. o., a továbbiakban: 805/68 rendelet) 13. cikke (9) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy az élőállatok exportjára vonatkozó visszatérítés kifizetése az állatok kíméletére és különösen az állatok szállítás közbeni védelmére vonatkozó közösségi jogszabályok betartásától függ.

A 2634/97 rendelettel módosított 805/68 rendelet alkalmazásának részletes szabályait a 615/98 rendelet tartalmazza.

A 615/98 rendelet 1. cikke előírja, hogy az élő szarvasmarhafélék exportjára vonatkozó visszatérítés akkor fizethető ki, ha az állatok szállítása során a harmadik országbeli rendeltetési helyükön történő első kirakodásukig az 1995. június 29-i 95/29/EK tanácsi irányelvvel (HL L 148., 52. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 17. kötet, 466. o.) módosított, az állatok szállítás közbeni védelméről, valamint a 90/425/EGK I ‑ 1433

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

és a 91/496/EGK irányelv módosításáról szóló, 1991. november 19-i 91/628/EGK tanácsi irányelv (HL L 340., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 12. kötet, 133. o., a továbbiakban: 91/628 irányelv) és az említett rendelet rendelkezéseit betartották.

6

7

E rendelet 2. cikke szerint az Európai Közösség vámterületéről való kilépéskor az állatokat ellenőrzik. A 91/628 irányelv rendelkezéseivel összhangban hatósági állatorvosnak kell ellenőriznie és igazolnia, hogy az állatok alkalmasak a tervezett utazásra, hogy a szállítóeszköz, amelyen az állatok elhagyják a Közösség vámterületét, megfelel ezen irányelv rendelkezéseinek, és hogy az említett irányelvnek megfelelően megtették az állatok utazás közbeni gondozásával kapcsolatos intézkedéseket.

Az említett rendelet 2. cikkének (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ha a kiléptetési helyen a hatósági állatorvos megbizonyosodott arról, hogy teljesültek a (2) bekezdés követelményei, akkor ezt a következő bejegyzéssel tanúsítja:

[…]

– Contrôles visés à l’article 2 du règlement (CE) no 615/98 satisfaisants

– […], I ‑ 1434

VIAMEX AGRAR HANDEL

valamint lebélyegzi és aláírja a Közösség vámterületéről való kilépés bizonyítékául szolgáló dokumentumot a T5 ellenőrzőpéldány J. szakaszánál vagy a nemzeti dokumentum legmegfelelőbb részén. Adott esetben a hatósági állatorvos feltünteti:

– azoknak az állatoknak a számát, amelyek a továbbiakban nem alkalmasak a tervezett utazásra, és amelyeket ezért eltávolítottak a szállítmányból

és/vagy

– a 3. cikk (3) bekezdésében említett megjegyzést.”

8

A 615/98 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése ekként rendelkezik:

„Az ellenőrzésekért felelős személy jelentést készít, amely feltünteti:

– a szállítóeszközről kirakodott élő állatok számát,

– az előző francia bekezdésben említett állatok közül azoknak a számát, amelyek fizikai és/vagy egészségi állapotuk alapján indokolják azt a következtetést, hogy a szállítás során nem tartották be az állatok védelmével kapcsolatos közösségi rendelkezéseket, I ‑ 1435

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

– az élő állatokat karanténba helyezték-e, vagy sem”.

9

E rendelet 5. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) A kiviteli nyilatkozatot elfogadó tagállam illetékes hatósága számára az expor tőr megadja a szállítás minden szükséges adatát, legkésőbb a kiviteli nyilatkozat benyújtásakor.

Ezzel egy időben – vagy legkésőbb akkor, amikor értesül róla – az exportőr tájékoztatja az illetékes hatóságot a szállítóeszköz bármely esetleges megváltozásáról.”

10

11

A 615/98 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése értelmében a benyújtott export-visszatérítések kifizetésére irányuló kérelmeket az említett cikkben megállapított határidőn belül ki kell egészíteni az arra irányuló bizonyítékkal, hogy az 1. cikket betartották, ami az ellenőrzésről kiállított T5 ellenőrzőpéldány, és az ellenőrzést végző társaság ellenőrzésről szóló, és az állatorvosi igazolást tartalmazó jelentésének benyújtását jelenti.

A 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése azonban előírja, hogy az export-visszatérítést nem fizetik ki azon állatok után, amelyek elpusztultak a szállítás során, vagy amelyekkel kapcsolatban az illetékes hatóság a (2) bekezdésben említett okmányok, I ‑ 1436

VIAMEX AGRAR HANDEL

a 4. cikkben említett ellenőrzésekről készült jelentések és/vagy az 1. cikk rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló minden egyéb információ figyelembe vételével úgy ítéli meg, hogy nem feleltek meg a 91/628 irányelv 1. cikkének.

12

A 615/98 rendelet 5. cikkének (6) bekezdése ekként rendelkezik:

„(6) Amennyiben a 3. cikk (1) bekezdésében említett ellenőrzések nem voltak végrehajthatók az exportőrök akaratán kívül álló körülmények miatt, az illetékes hatóság az exportőr indokolt kérésére elfogadhat más olyan okmányokat, amelyek meggyőző módon igazolják azt a következtetést, hogy az exportőr megfelelt [a 91/628] irányelvnek”.

A 91/628 irányelv

13

14

A 91/628 irányelv 5. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának értelmében a tagállamok biztosítják, hogy minden, állatok szállítását nyereségszerzési céllal végző természetes vagy jogi személy az ezen irányelv hatálya alá tartozó állatokat a mellékletben meghatározott feltételeknek megfelelő szállítóeszközök használatával szállítja, illetve nem szállít vagy szállíttat állatot oly módon, amely az állatnak sérülést vagy szükségtelen szenvedést okoz.

A hivatkozott melléklet 17. pontja akként rendelkezik, hogy a hajóknak olyan felszerelésekkel kell rendelkezniük, amelyek biztosítják az állatok sérüléstől és szükségtelen szenvedéstől mentes szállítását. I ‑ 1437

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

15

16

17

18

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a Viamex 1999. március 8-án bejelentette a Hauptzollamt Kielnél 35 élő szarvasmarhának az Al Haijj Moustafa II elnevezésű hajó (a továbbiakban: hajó) fedélzetén Libanonba történő exportálását, és e címen a Hauptzollamtnál export-visszatérítés iránti kérelmet nyújtott be.

2001. február 1-jei határozatával a Hauptzollamt e kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy e hajó a szállítás időpontjában szerepelt az élőállat szállítására alkalmatlannak ítélt hajók Európai Közösségek Bizottsága által megállapított negatív listáján (a továbbiakban: negatív lista). A hajó fedélzetén 1997. február 18. és 19. között végzett ellenőrzés alkalmával ugyanis a Bizottság Élelmiszer- és Állategészségügyi Hivatalának szolgálatai megállapították, hogy e hajó komoly hiányosságokat mutat, és nem felel meg a 91/628 irányelvben foglalt követelményeknek.

Az Élelmiszer- és Állategészségügyi Hivatal jelentős szerepet játszik az élelmiszerbiztonságra, az állat- és növényegészségügyre, valamint az állatok kíméletére vonatkozó közösségi jogszabályok végrehajtása és alkalmazása terén.

Tevékenysége többek között abban áll, hogy az általa folytatott tagállami helyszíni vizsgálatok és értékelések által előmozdítja a hatékony ellenőrzési rendszereket az élelmiszer-biztonság és -minőség, valamint az állat- és növényegészségügy területén, és ellenőrzi a közösségi jogszabályok előírásainak betartását e szakterületeken az Európai Unión belül és az Európai Unióba exportáló harmadik országokban. Feladata továbbá, hogy hozzájáruljon a közösségi politika kidolgozásához az említett szakterületeken. I ‑ 1438


20

21

22

23

Az e hivatal szolgálatai által a hajón végzett ellenőrzések során fény derült egyrészt arra, hogy a gyaloghidak, a folyosóra vezető kijáratok, valamint a karámok olyan állapotban vannak, amely az állatok sérüléséhez vezethet, másrészt nem teszik lehetővé annak megakadályozását, hogy az állatok megszökjenek. Ezenfelül e gyaloghidak, folyósóra vezető kijáratok, valamint karámok elhasználtak, rozsdásak, és állapotuk megnehezíti a tisztítást vagy fertőtlenítést.

E tekintetben az ügy irataiból kiderül, hogy a Viamex export-visszatérítés iránti kérelméhez csatolta egyrészt a hajó kapitányának 1997. október 16-i, a koperi (Szlovénia) állat-egészségügyi határállomás vezetője által ellenjegyzett írásbeli nyilatkozatát, amely említést tesz a javítási munkákról, másrészt a Kähler & Prinz AG hajókár-szakértői iroda 1998. szeptember 22-i jelentését.

Mindazonáltal a hajó csupán 2000. január 24. után került le a bizottsági listáról az 1999 novemberében, tehát az alapügy tárgyát képező export után mintegy nyolc hónappal végzett ellenőrzést követően.

2001. május 18-i határozatával a Hauptzollamt elutasította a Viamex által a 2001. február 1-jei határozat ellen benyújtott panaszt.

A Viamex ezen elutasító határozat ellen keresetet nyújtott be azzal az indokkal, hogy egyetlen export-visszatérítésre vonatkozó rendelkezés, illetve a 91/628 irányelv egyetlen rendelkezése sem követeli meg azt, hogy a hajók élő állat szállítására vonatkozó engedéllyel rendelkezzenek. I ‑ 1439

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY 24

25

26

27

A Hauptzollamt ezzel szemben hangsúlyozza, hogy a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének értelmében ahhoz, hogy az illetékes hatóság megtagadhassa a visszatérítés iránti jogosultságot, elegendő, hogy rendelkezésére álljanak azok az információk, amelyekből arra következtethet, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be. A Hauptzollamt úgy véli tehát, hogy e rendelkezés nem írja elő az illetékes hatóság számára, hogy bizonyítsa az irányelv be nem tartását.

Mindenesetre a Hauptzollamt rámutat, hogy 1999. december 3-án megkapta a negatív lista frissített változatát, amely szerint a hajó újból nem felelt meg a 91/628 irányelvben előírt feltételeknek.

A lista e frissítésére az 1999 novemberében a brit mezőgazdasági, halászati és élelmezésügyi minisztérium meghatalmazottai által végzett helyszíni vizsgálat alkalmával került sor. A brit hatóságok által végzett ellenőrzés többek között arra engedett következtetni, hogy a hajó csupán ideiglenes engedéllyel rendelkezett, és kizárólag juhok szállítására. Márpedig a juh és a szarvasmarha közötti méretbeli különbségekre tekintettel a juhok szállítására való alkalmasságból nem következhetett az, hogy a hajó szarvasmarhát is szállíthat.

Következésképpen a Hauptzollamt ezen információk alapján úgy vélte, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be az alapügy tárgyát képező szállítás során, és fennállnak az export-visszatérítés megtagadásának a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésében foglalt feltételei. I ‑ 1440


A Finanzgericht Hamburg, mivel úgy vélte, hogy a jogvita megoldása a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének értelmezésétől függ, felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1) Olyan kizáró okot tartalmaz-e a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése, amelynek esetében a Hauptzollamtot […] indokolási és bizonyítási kötelezettség terheli az e rendelkezésben rögzített feltételek fennállása tekintetében?

2) Amennyiben az [előző] kérdésre adott válasz igenlő: a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmében [a 91/628/EGK] irányelv megsértésének konkrét esetét szükséges-e bizonyítani annak megállapításához, hogy nem tartották be ez utóbbi irányelvet, [vagy] már azzal is eleget tesz a hatóság az indokolási és bizonyítási kötelezettségének, ha bemutatja és bizonyítja azokat a körülményeket, amelyek összességében és nagy valószínűséggel amellett szólnak, hogy (különösen) a szóban forgó exportszállítmány esetében nem tartották be az állatok szállítás közbeni védelméről szóló [91/628] irányelvet?

3) Az [első] és [második] kérdésre adott válaszra tekintet nélkül: (egészében) megtagadhatja-e a hatóság az exportőrtől az export-visszatérítést a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szerint, ha a szóban forgó exportszállítmány tekintetében nincs arra utaló jel, hogy a 91/628/EGK irányelv (esetleges) megsértésével az állatok egészsége ténylegesen károsult a szállítás során?” I ‑ 1441

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első és második kérdésről

29

30

A kérdést előterjesztő bíróság első és második kérdésével, amelyeket együttesen indokolt vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy abban az esetben, ha az exportőr a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdése által előírt valamennyi dokumentumot benyújtotta, az ő vagy az illetékes hatóság feladata annak bizonyítása, hogy az ugyanezen cikk (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak-e. Amennyiben a bizonyítási teher az illetékes hatóságra esik, úgy a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja tudni, hogy e hatóság milyen információk alapján állapíthatja meg, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be, és elegendő-e, ha ezen információkra hivatkozik, vagy feladata ezen irányelv konkrét megsértésének bizonyítása.

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, mivel az export-vissza térítések rendszere nem kötelező nyilatkozatokon alapul, az exportőr – amikor saját elhatározásából úgy dönt, hogy igénybe kívánja venni – köteles a szükséges tájékoztatást megadni a visszatérítésre való jogosultság és annak összege megállapításához. E tekintetben a Bíróság a mezőgazdasági termékek export-visszatérítési rendszerének alkalmazása közös részletes szabályainak megállapításáról szóló, 1987. november 27-i 3665/87/EGK bizottsági rendelettel (HL L 351., 1. o.) és szankciórendszerével kapcsolatban már kimondta, hogy mivel közösségi támogatási rendszerről van szó, a támogatás odaítélése annak a feltételnek van alárendelve, hogy az abban részesülő becsületessége és megbízhatósága vitán felül álljon (lásd ilyen értelemben a C-210/00. sz., Käserei Champignon Hofmeister ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-6453. o.] 41. pontját) és a C-309/04. sz., Fleisch–Winter ügyben 2005. december 1-jén hozott ítélet [EBHT 2005., I-10349. o.] 31. pontját). I ‑ 1442


32

33

34

A Bíróság ezzel kapcsolatban kimondta továbbá, hogy az exportőr, amikor az exportvisszatérítési eljárás keretében bejelenti valamelyik terméket, hallgatólagosan azt is beleérti, hogy e termék az e visszatérítéshez szükséges összes feltételt teljesíti. Abban az esetben, ha nyilatkozatát az illetékes hatóság kétségbe vonná, neki kell bizonyítania – a nemzeti jog bizonyítási szabályai szerint –, hogy e feltételek teljesülnek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Fleisch–Winter ügyben hozott ítélet 32. és 35. pontját).

Ilyen rendszert írnak elő az export-visszatérítésről szóló szabályok az élő szarvasmarhák szállítás közbeni kímélete vonatkozásában, és az exportőr feladata, hogy a 615/98 rendelet 5. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően meggyőződjön arról, hogy az export-visszatérítés nyújtásának feltételei fennállnak-e.

Ehhez az exportőrnek a kiviteli nyilatkozatot elfogadó tagállam illetékes hatósága számára meg kell adnia a szállítás minden szükséges adatát, legkésőbb a kiviteli nyilatkozat benyújtásakor. Másrészt az export-visszatérítés kifizetés céljából az exportőrnek bizonyítania kell a 615/98 rendelet 1. cikkének, és ezzel a 91/628 irányelvnek a betartását az ugyanezen rendelet 2. cikke (3) bekezdésében, illetve 3. cikke (2) bekezdésében foglalt okmányok benyújtásával. E rendelet 5. cikkének (6) bekezdése lehetővé teszi továbbá bizonyos körülmények között, hogy az exportőr benyújthasson más olyan okmányokat, amelyek igazolják azt a következtetést, hogy betartotta a 91/628 irányelv rendelkezéseit.

Ugyanakkor, amint az a 615/98 rendelet 3. és 5. cikkének céljából következik, az említett okiratoknak az exportőr általi benyújtása nem tekinthető ugyanezen rendelet 1. cikke, illetve a 91/628 irányelv betartására vonatkozó megdönthetetlen bizonyítéknak. Ugyanis e bizonyíték csak annyiban tűnik elégségesnek, amennyiben az illetékes hatóság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek alapján megállapíthatja, hogy a fenti irányelvet nem tartották be. I ‑ 1443

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY 35

36

37

38

Ezt az értelmezést megerősíti a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése, amelynek értelmében az illetékes hatóság az export-visszatérítést nem fizeti ki azon állatok után, amelyekkel kapcsolatban az e rendelet ugyanezen cikkének (2) bekezdésben említett okmányok, a 4. cikkben említett ellenőrzésekről készült jelentések és/vagy az 1. cikk rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló minden egyéb információ figyelembevételével úgy ítéli meg, hogy nem feleltek meg a 91/628 irányelvnek.

Meg kell állapítani tehát, hogy az illetékes hatóság az exportőr által a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében benyújtott dokumentumok ellenére megállapíthatja, hogy az exportőr nem tartotta be sem az e rendelet 1. cikkében foglalt rendelkezéseket, sem a 91/628 irányelv rendelkezéseit, feltéve hogy fennállnak többek között az ugyanezen rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételek.

Tekintettel arra, hogy a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében az exportőr feladata annak bizonyítása, hogy betartotta ugyanezen rendelet 1. cikkét, az illetékes hatóságnak az a kötelessége, hogy e bizonyítékokat és minden további rendelkezésére álló információt megvizsgáljon annak megállapítása céljából, hogy a 91/628 irányelv rendelkezéseit betartották-e, vagy sem, és határozzon afelől, hogy nyújtható-e export-visszatérítés, vagy sem.

Mindazonáltal a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy lehetővé tenné az illetékes hatóság számára, hogy az exportőr által exportvisszatérítés iránti kérelméhez csatolt bizonyítékokat önkényesen kétségbe vonja. E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy az illetékes hatóság rendelkezésére álló mérlegelési jogkör nem korlátlan, mivel annak kereteit a 615/98 rendelet 5. cikke meghatározza (lásd ebben az értelemben a C-37/06. és C-58/06. sz., Viamex Agrar Handel I ‑ 1444

VIAMEX AGRAR HANDEL

és ZVK egyesített ügyekben 2008. január 17-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-69. o.] 39. pontját). E mérlegelési jogkör különösen korlátozottnak tűnik az e hatóság által hivatkozott információk természete és bizonyítóereje tekintetében.

39

40

41

Először is ezen információk természetével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta többek között azt, hogy az illetékes hatóság csak a 615/98 rendelet 5. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, az állatok egészségi állapotára vonatkozó dokumentumok, az e rendelet 4. cikke szerinti ellenőrzésről készített jelentés, illetőleg egyéb, az említett rendelet 1. cikke rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban rendelkezésére álló, az állatok kíméletére hatást gyakoroló tényező alapján állapíthatja meg, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be (lásd a fent hivatkozott Viamex Agrar Handel és ZVK egyesített ügyekben hozott ítélet 39–41. pontját).

Másodsorban, a figyelembe vehető információk bizonyítóerejével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az illetékes hatóság nem hivatkozhat a 91/628 irányelv betartásával kapcsolatban csupán egyszerű feltételezésekre vagy kételyekre ahhoz, hogy kétségbe vonja az exportőr által a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében benyújtott bizonyítékokat. Ez az értelmezés elkerülhetetlenül megfosztaná hatékony érvényesülésétől az említett 5. cikk (2) bekezdését, és jogi bizonytalansághoz vezetne az exportőrök körében az export-visszatérítés kifizetéséhez előírt feltételek tekintetében.

Következésképpen az illetékes hatóság feladata, hogy a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének alkalmazása során olyan, az állatok kíméletére vonatkozó objektív és konkrét információkra támaszkodjék, amelyekből megállapítható, hogy az exportőr által az export-visszatérítés iránti kérelméhez csatolt okmányok nem képesek bizonyítani, hogy betartották a 91/628 irányelv rendelkezéseit a szállítás során, és adott esetben az exportőrre hárul a bizonyítási teher arra vonatkozólag, hogy az illetékes hatóság által hivatkozott, a 615/98 rendelet és a 91/628 irányelv be nem tartásának megállapításához vezető bizonyítékok mennyiben nem tekinthetők relevánsnak (lásd analógia útján a fent hivatkozott Fleisch-Winter ügyben hozott ítélet 35. pontját). I ‑ 1445

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY 42

43

44

Az illetékes hatóságnak minden esetben indokolnia kell határozatát, megjelölve azon okokat, amelyek folytán úgy vélte, hogy az exportőr által benyújtott bizonyítékok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a 91/628 irányelv rendelkezéseit betartották. Az említett hatóságnak e célból mindenekelőtt objektív módon értékelnie kell az részére benyújtott okiratokat, és alá kell támasztania az általa annak megállapítása céljából hivatkozott információk helytállóságát, hogy az export-visszatérítés iránti kérelemhez csatolt dokumentumok nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy betartották a 91/628 irányelv vonatkozó rendelkezéseit. Az ilyen, indokolással ellátott határozat nélkülözhetetlen az exportőr számára különösen ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen ezen, az export-visszatérítés iránti kérelmét teljes egészében vagy részben elutasító határozat ellen.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az alapeljárás keretében megvizsgálja, különösen a Viamex által export-visszatérítés iránti kérelméhez csatolt dokumentumokra és a jelen ítélet 16., 21. és 25. pontjában említett negatív listára tekintettel, hogy a hajó megfelelt-e a 91/628 irányelv rendelkezéseinek az állatok szállításának időpontjában.

A fenti megfontolásokra tekintettel az első és második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az illetékes hatóság az exportőr által a 615/98 rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében benyújtott dokumentumok ellenére a fenti rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megállapíthatja, hogy a 91/628 irányelvet nem tartották be. Ugyanakkor az illetékes hatóság e következtetésre kizárólag az állatok egészségi állapotára vonatkozó, a 615/98 rendelet 5. cikkében meghatározott dokumentumok és az e rendelet 4. cikke szerinti ellenőrzésről készített jelentések, illetőleg egyéb rendelkezésére álló objektív, az állatok kíméletére hatást gyakoroló tényezők alapján juthat, amelyek alkalmasak arra, hogy az exportőr által benyújtott dokumentumokat kétségbe vonják, adott esetben az exportőrre hárítva a bizonyítási terhet arra vonatkozólag, hogy az illetékes hatóság által a 91/628 irányelv be nem tartásának megállapítása céljából hivatkozott bizonyítékok mennyiben nem tekinthetők relevánsnak. I ‑ 1446

VIAMEX AGRAR HANDEL

A harmadik kérdésről

45

46

47

48

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az illetékes hatóság a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megtagadhatja-e az export-visszatérítést, ha egyetlen információból sem lehet konkrétan arra következtetni, hogy a szállított állatok egészsége veszélybe került a 91/628 irányelv rendelkezéseinek be nem tartása folytán.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 615/98 rendelet 1. cikkének és 5. cikke (3) bekezdésének szövegére és ez említett rendelet céljára tekintettel a 91/628 irányelv állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseinek betartása az export-visszatérítések kifizetésének előfeltételét képezi (lásd a fent hivatkozott Viamex Agrar Handel és ZVK egyesített ügyekben hozott ítélet 37. pontját).

Továbbá, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 44. pontjában, a 615/98 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének szövegéből egyértelműen következik, hogy a közösségi jogalkotó az export-visszatérítések kifizetését a 91/628 irányelv rendelkezéseinek betartásához kötötte, függetlenül attól, hogy megállapítható-e az állatokat a szállítás során ért bármiféle konkrét sérelem.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a közösségi jogalkotó, tudományos és állatgyógyászati tanulmányok, valamint a közösségi jogszabályok alkalmazásának az állatvédelem területének tekintetében végzett értékelése alapján úgy ítélte meg, hogy amennyiben nem tartják be a 91/628 irányelv állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseit, ezen állatok egészsége veszélybe kerülhet, és nem biztosítható. I ‑ 1447

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY 49

50

51

52

Úgy tűnik, hogy az ilyen megközelítést egyébiránt teljességgel igazolja azon körülmény, hogy a gyakorlatban az illetékes hatóság számára nem mindig lehetséges annak megállapítása, hogy az állatok konkrétan szenvedtek-e vagy megsérültek-e a hivatkozott rendelkezések be nem tartása folytán.

Ilyen körülmények között az illetékes hatóságnak, amennyiben megállapítja, hogy valamely hajó felszerelései – megsértve többek között a 91/628 irányelv mellékletének 17. pontját – nem tették lehetővé állatok szállítását anélkül, hogy ezen állatokat ténylegesen sérülésnek vagy elkerülhető szenvedésnek tették volna ki, jogában áll megtagadni az export-visszatérítést.

Az illetékes hatóság feladata annak megállapítása, hogy a 91/628 irányelv valamely rendelkezésének megsértése hatással volt-e az állatok állapotára, hogy ez a sérelem orvosolható-e, illetve hogy maga után kell-e vonnia az export-visszatérítés elvesztését, csökkentését vagy visszatartását. Ugyanezen hatóság feladata az is, hogy döntsön az export-visszatérítés csökkentéséről a 91/628 irányelv be nem tartásával érintett állatok általa megállapított számának arányában, vagy a visszatérítés kifizetésének elutasításáról, amennyiben az említett irányelv valamely rendelkezésének be nem tartása hatással volt az állatok összességének állapotára (lásd a fent hivatkozott Viamex Agrar Handel és ZVK egyesített ügyekben hozott ítélet 44. pontját).

A harmadik kérdésre azt a választ kell tehát adni, hogy az illetékes hatóság a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megtagadhatja az export-visszatérítést a 91/628 irányelv állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseinek be nem tartására hivatkozva, még ha egyetlen információból sem lehet arra következtetni, hogy a szállított állatok egészsége konkrétan veszélybe került a 91/628 irányelv rendelkezéseinek be nem tartása folytán. I ‑ 1448

VIAMEX AGRAR HANDEL

A költségekről

53


A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) Az illetékes hatóság az exportőr által az élő szarvasmarhafélék szállítás közbeni kíméletével kapcsolatos export-visszatérítési előírások alkalma zására vonatkozó különleges részletes szabályok megállapításáról szóló, 1998. március 18-i 615/98/EK bizottsági rendelet 5. cikke (2) bekezdésének értelmében benyújtott dokumentumok ellenére a fenti rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megállapíthatja, hogy az 1995. június 29-i 95/29/ EK tanácsi irányelvvel módosított, az állatok szállítás közbeni védelméről, valamint a 90/425/EGK és a 91/496/EGK irányelv módosításáról szóló, 1991. november 19-i 91/628/EGK tanácsi irányelvet nem tartották be. Ugyanakkor az illetékes hatóság e következtetésre kizárólag az állatok egészségi állapotára vonatkozó, a 615/98 rendelet 5. cikkében meghatározott dokumentumok és az e rendelet 4. cikke szerinti ellenőrzésről készített jelentések, illetőleg egyéb rendelkezésére álló objektív, az állatok kíméletére hatást gyakoroló tényezők alapján juthat, amelyek alkalmasak arra, hogy az exportőr által benyújtott dokumentumokat kétségbe vonják, adott esetben az exportőrre hárítva a bizonyítási terhet arra vonatkozólag, hogy az illetékes hatóság által a 95/29 irányelv által módosított 91/628 irányelv be nem tartásának megállapítása céljából hivatkozott bizonyítékok mennyiben nem tekinthetők relevánsnak. I ‑ 1449

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-96/06. SZ. ÜGY

2) Az illetékes hatóság a 615/98 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését alkalmazva megtagadhatja az export-visszatérítést a 95/29 irányelv által módosított 91/628 irányelv állatok egészségére vonatkozó rendelkezéseinek be nem tartására hivatkozva, még ha egyetlen információból sem lehet arra következtetni, hogy a szállított állatok egészsége konkrétan veszélybe került.

Aláírások

I ‑ 1450

C-125/06. P. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Infront WM AG „Fellebbezés – 89/552/EGK irányelv – Televíziós műsorszolgáltatás – Megsemmisítés iránti kereset – Az EK 230. cikk negyedik bekezdése – Természetes vagy jogi személyt »közvetlenül és személyében érintő« határozat fogalma”

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2006. október 18. . . . . . I - 1453 A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . . I - 1475


1. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok (EK 230. cikk, negyedik bekezdés; 89/552 tanácsi irányelv, 3a. cikk) 2. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok (EK 230. cikk, negyedik bekezdés) I ‑ 1451

ÖSSZEFOGLALÓ – C-125/06. P. SZ. ÜGY

1. A társadalom számára kiemelten jelentős események televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogok gyakorlásának szabályozására irányuló, valamely tagállam által meghozott és a közösségi joggal való összeegyeztethetőségüket megállapító bizottsági határozattal jóváhagyott intézkedések a televíziós műsorszolgáltatókkal szemben bizonyos korlátokat szabnak. Mivel ezek a korlátok azokhoz a feltételekhez kötődnek, amelyek mellett e szolgáltatók a megjelölt események televíziós közvetítésének jogait a televíziós közvetítésre vonatkozó kizárólagos jogok birtokosaitól megszerzik, az e tagállam által meghozott intézkedések és az ezeket jóváhagyó határozat azzal a következménnyel járnak, hogy olyan újabb korlátozásokat állapítanak meg a televíziós közvetítésre vonatkozó jogokat megszerzett társaságot megillető jogok vonatkozásában, amelyek nem léteztek abban az időpontban, amikor e társaság megszerezte az említett jogokat, és amelyek megnehezítik e jogok gyakorlását. Az ilyen bizottsági határozat így közvetlenül érinti annak a jogi helyzetét, akit e jogok megilletnek. Másfelől az említett jogosult jogi helyzete vonatkozásában felmerülő hátrányok csak az ezen intézkedésekben és a Bizottság határozatában előírt eredménynek az elérésére irányuló kötelezettségből származnak, anélkül, hogy a nemzeti hatóságok bármilyen mérlegelési lehetőséggel rendelkeznének e határozat végrehajtása során, amely érinthetné a jogosult helyzetét.

2. Azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket. Ezzel összefüggésben, ha a határozat annak elfogadásakor azonosított vagy azonosítható személyek csoportját érinti, a csoport tagjaira jellemző szempontok alapján e személyeket e jogi aktus azért érintheti személyükben, mert gazdasági szereplők meghatározott köréhez tartoznak. Ez különösen így van abban az esetben, ha a határozat az egyén által az elfogadását megelőzően megszerzett jogokat módosítja.

I ‑ 1452

(vö. 50–52., 59., 62–63. pont)

(vö. 70–72. pont)

BIZOTTSÁG KONTRA INFRONT WM


Az ismertetés napja: 2007. október 18.  1

1. A jelen fellebbezés jogi hátterét a közös piacon megvalósított televíziós műsorszolgáltató tevékenységről szóló 89/552/EGK tanácsi irányelv 2 képezi, amelynek célja a tagállamok között a televíziós szolgáltatások szabad forgalmazásának biztosítása.

2. Az irányelv 3a. cikke alapján a tagállamok dönthetnek úgy, hogy területükön az olyan, a társadalom szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek ítélt eseményeket, mint az olimpiai játékok vagy a labdarúgó-világbajnokság, ingyenes televíziós csatornán keresztül, és a lakosság nagy részének elérhető módon kell közvetíteni. Ez a cikk előírja, hogy a tagálla moknak minden ilyen intézkedésüket be kell jelenteniük az Európai Közösségek Bizottságának, amely igazolja, hogy megfelelnek-e a közösségi jognak.

1 – Eredeti nyelv: francia. 2 – Az 1997. június 30-i 97/36/EK parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 202., 60 o., magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 321–331. o.) módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3-i irányelv (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o., a továbbiakban: irányelv).

3. Amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az intézkedések összhangban vannak [a közösségi joggal], közzéteszi azokat az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, és ezen közzététel időpontjától kezdődően a többi tagállam köteles ezen intézkedések tiszteletben tartását megkövetelni a területén letelepedett és az intézkedést meghozó tagállamban műsort sugározó műsorszolgáltatóktól.

4. Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága az Infront WM kontra Bizottság ügyben 2005. december 15-én hozott ítéletében 3 elfogadhatónak és megalapozottnak nyilvánította az Infront WM AG, korábban KirchMedia WM AG 4 keresetét, amelyet e társaság az irányelv 3a. cikke alapján 2000. július 28-án hozott, a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága által bejelentett intézkedéseknek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét megállapító bizottsági határozattal szemben nyújtott be.

3 – T-33/01. sz. ügy, (EBHT 2005., II-5897. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet). 4 – A továbbiakban: Infront.

I ‑ 1453

BOT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-125/06. P. SZ. ÜGY

5. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az összeegyeztethetőséget megállapító bizottsági határozatot ténylegesen megtámadható jogi aktusnak kell tekinteni. Azt is megállapította, hogy ez a határozat közvetlenül és személyében érinti a sportesemények közvetítése jogainak megszerzésével és továbbértékesítésével foglalkozó Infrontot, mivel az Infront kizárólagosan birtokolta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által az európai kontinens országai számára rendezett labdarúgó-világbajnokság döntőinek közvetítési jogait a 2002. és 2006. évben, amikor ezek az Egyesült Királyság által a Bizottságnak bejelentett intézkedésekben felsorolt kiemelt jelentőségű események között szerepeltek.

6. A jelen fellebbezésben a Bizottság nem vitatja az Elsőfokú Bíróság következtetését, mely szerint az általa az irányelv 3a. cikkében foglalt eljárásban hozott határozat ténylegesen megtámadható. Ezzel szemben vitatja azt a megállapítást, mely szerint az Infrontot közvetlenül és személyében érinti az Egyesült Királyság bejelentett intézkedéseinek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét megállapító határozata.

7. A jelen indítványban be fogom mutatni, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot az Infront kereshetőségi jogának megállapításakor. I ‑ 1454

I – Jogi háttér 8. A 97/36. irányelv iktatta be az irányelv 3a. cikkét. E cikk szövege a következő:

„(1) Minden tagállam hozhat intézkedést a közösségi jog szerint annak biztosítására, hogy a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatások kizárólagos alapon ne közvetíthessenek az adott tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményeket oly módon, hogy az adott tagállamban a közönség jelentős részét kizárják az ilyen események követésének lehetőségéből élő vagy későbbi közvetítés útján az ingyenes televíziós szolgáltatásban [helyesen: megfosztják attól a lehetőségtől, hogy élőben vagy későbbi, ingyenes televíziós szolgáltatás révén történő közvetítés során kövessék az ilyen eseményeket]. Amennyiben így jár el, az érintett tagállam jegyzéket készít azokról a meghatározott nemzeti vagy nem nemzeti eseményekről, amelyeket a társadalom számára kiemelkedő jelentőségűnek tart. Ezt világos és átlátható módon teszi meg a szükséges és hatékony időhatáron belül. Ennek az eljárásnak a keretében az érintett tagállam azt is meghatározza, hogy az ilyen események teljes vagy részleges élő közvetítésben kerüljenek műsorra, vagy ahol a közérdeknek megfelelően szükséges vagy alkalmas, objektív okoknál fogva teljes vagy részleges későbbi közvetítésre kerüljön sor.

(2) A tagállamok haladéktalanul értesítik a Bizottságot minden olyan intézkedésről, amelyet az (1) bekezdéssel kapcsolatban hoznak. Az értesítéstől számított három hónapon belül a Bizottság köteles igazolni, hogy az ilyen intézkedések megfelelnek a közösségi jognak, és erről tájékoztatják a további tagállamokat [helyesen: a többi tagállamot].


A Bizottság kikéri a 23a. cikk alapján létrehozott, [a tagállamok illetékes hatóságainak képviselőiből álló] [kapcsolattartó] bizottság állásfoglalását. A Bizottság továbbá haladéktalanul megjeleníti a meghozott intézkedéseket az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, és legalább évente egyszer kiadja a tagállamok által hozott intézkedések összesített jegyzékét. (3) A tagállamok kötelesek biztosítani megfelelő eszközökkel jogrendszerük keretein belül, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók ezen irányelv közzétételének napját követően az említett műsorszolgáltatók által vásárolt kizárólagos jogokat nem gyakorolják oly módon, hogy egy másik tagállamban a közönség jelentős részét megfosztják attól a lehetőségtől, hogy kövessék azokat az ese ményeket, amelyeket az adott másik tagállam az előző bekezdések szerint megjelölt, teljes körű vagy részleges élő közvetítés, vagy ahol a közérdekű objektív okoknál fogva szükséges vagy megfelelő, teljes körű vagy részleges közvetítés útján az ingyenes televízióban, amint azt az (1) bekezdés szerint a másik tagállam meghatározta [helyesen: valamely másik tagállamban a közönség jelentős részét megfosztják attól a lehetőségtől, hogy – e másik tagállam által az (1) bekezdés szerint meghatározott módtól függően – teljes körű vagy részleges élő közvetítés során, illetve – ahol a közérdekű objektív okoknál fogva szükséges vagy megfelelő – későbbi, ingyenes televíziós szolgáltatás révén történő teljes körű vagy részleges közvetítés útján kövessék azokat az eseményeket, amelyeket az adott másik tagállam az előző bekezdések szerint megjelölt].” 9. A „műsorszolgáltató” fogalmát az irányelv 1. cikkének b) pontja akként határozza meg, hogy „az a természetes vagy jogi személy, aki szerkesztői felelősséget vállal a televíziós műsorrend összeállításáért az a) alpont értelmezése szerint, és aki ezeket közvetíti vagy harmadik felek bevonásával közvetítteti”.

II – A jogvita alapját képező tényállás

10. A megtámadott ítéletben előadott tények, amelyek véleményem szerint szükségesek a Bizottság fellebbezésében megfogalmazott jogi problémák megértéséhez, a következők:

11. Az Infront sportesemények televíziós közvetítése jogainak megszerzésével, kezelésével és kereskedelmével foglalkozik. E jogokat általában az adott sportesemény szervezőjétől szerzi meg, és az így megszerzett jogokat továbbértékesíti a műsorszolgáltatók részére.

12. Az Infront részére az anyavállalata adta át az általa a FIFA-tól 1,4 milliárd svájci frank minimáláron megszerzett FIFA-labdarúgóvilágbajnokság döntőinek televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogokat a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Orosz Köztársaság, a volt Szovjetúnió korábbi tagköztársaságai és Törökország kivételével valamennyi európai államban.

13. Az Egyesült Királyság 1998. szeptember 25-én, majd 2000. május 5-én kelt levelében értesítette a Bizottságot az irányelv 3a. cikk I ‑ 1455


(1) bekezdése alapján hozott intézkedéseiről, és csatolta az általa a társadalom számára kiemelt jelentőségűnek ítélt események jegyzékét.

14. A Bizottsághoz címzett, 2000. július 14-i levelében az Infront arra hivatkozott, hogy az Egyesült Királyság által létrehozott jegyzék nem fogadható el, mert összeegyeztethetetlen az irányelv 3a. cikkével, valamint a közösségi jog egyéb rendelkezéseivel. Többek között azt állította, hogy a szóban forgó jegyzék nem egyértelmű és átlátható eljárás során készült, a jegyzéken olyan események is szerepelnek, amelyek az Egyesült Királyság társadalma számára nem kiemelten jelentős események, a nemzeti és közösségi egyeztető eljárást súlyos hiányosságok akadályozták, a szóban forgó szabályozásnak pedig visszaható hatálya van.

15. 2000. július 28-án a Bizottság Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóságának főigazgatója levelet küldött az Egyesült Királyságnak, amelyben közölte, hogy az ez utóbbi által bejelentett, az Egyesült Királyság számára nemzeti jelentőségű események televíziós közvetítésére vonatkozó nemzeti intézkedésekkel kapcsolatban nem merültek fel kifogások a Bizottság részéről.

16. Az Infront 2000. november 7-i levelében tájékoztatta a Bizottságot, hogy tudomást szerzett e jóváhagyásról, és sérelmezte, hogy ez hátrányosan érinti a tulajdonhoz való jogát. I ‑ 1456

17. 2000. november 18-án a Bizottság az irányelv 3a. cikke (2) bekezdésének megfelelően közzétette a kérdéses intézkedéseket. Ezek az intézkedések a brit jogszabályok kivonatait, valamint az Egyesült Királyság által megjelölt, a társadalom számára kiemelten jelentős események jegyzékét tartalmazzák, amelyek között szerepelnek a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntői.

18. 2001. január 22-i levelében a Bizottság az Infront 2000. december 7-i és 22-i levelére válaszul tájékoztatta a társaságot, hogy az Egyesült Királyság által bejelentett intézkedések igazolására irányuló eljárás befejeződött, az események jegyzéke pedig a közösségi joggal összeegyeztethetőnek bizonyult.

III – Az eljárás

19. 2001. február 12-én az Infront keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz a Bizottság által az irányelv 3a. cikk alapján elfogadott, az Egyesült Királyság bejelentett intézkedéseinek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét megállapító határozat megsemmisítése iránt.


20. 2001. június 11-i beadványában a Bizottság elfogadhatatlansági kifogást nyújtott be az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 114. cikke alapján.

21. Az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy e kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt. Egyben engedélyezte, hogy a Dán Királyság, a Francia Köztársaság és az Egyesült Királyság, valamint az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa az alperes álláspontjának támogatása végett beavatkozzék.

22. A Dán Királyság visszavonta beavatkozását. A Tanács nem nyújtott be beadványt.

IV – A megtámadott ítélet

23. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a megtámadott jogi aktus a 2000. július 28-i levél, amelyben a Bizottság tájékoztatta az Egyesült Királyságot, hogy az ez utóbbi által az irányelv 3a. cikke alapján bevezetett intézkedések összeegyeztethetőek a közösségi joggal.

24. Emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk

alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak vagy határozatoknak – formájuktól függetlenül – a felperes érdekeit érinteni képes azon intézkedések minősülnek, amelyek kötelező joghatásokat váltanak ki, jelentős mértékben módosítva a felperes jogi helyzetét. 5

25. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a megtámadott levél joghatásokat vált ki a tagállamok tekintetében, mivel előírja a Bizottságnak bejelentendő intézkedések Hivatalos Lapban történő közzétételét, és e közzététel hatásaként kezdetét veszi az intézkedések kölcsönös elismerésének az irányelv 3a. cikke (3) bekezdésében előírt mechanizmusa. Előadta, hogy ezen közzététel lehetővé teszi a többi tagállam számára, hogy ezekről az intézkedésekről tudomást szerezzenek, és meg tudjanak felelni az ezen rendelkezésekből eredő kötelezettségeiknek. 6

26. Az Elsőfokú Bíróság szerint az irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése határozathozatali jogkört ruház a Bizottságra, jóllehet e rendelkezés nem mondja ki kifejezetten, hogy a Bizottság „határozatot” hoz. 7

5 – 89. pont. 6 – 94. és 95. pont. 7 – 107. pont.

I ‑ 1457


27. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően az Infront kereshetőségi jogát vizsgálta. Megállapította, hogy ez utóbbit közvetlenül és személyében érintette a megtámadott levél, az alábbi indokok alapján.

A – Az Infront közvetlen érintettségének kérdéséről

28. Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy egy közösségi jogi aktus az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül érintsen valamely személyt, a szóban forgó közösségi jogi aktusnak közvetlen joghatásokat kell kiváltania az érintett jogi helyzete tekintetében, alkalmazásának tisztán automatikus jellegűnek kell lennie, és a jogi aktus csak a közösségi jogból eredhet, köztes jogszabályok alkalmazása nélkül. 8

29. Ezt követően azt vizsgálta, hogy az Infront a fenti ítélkezési gyakorlat alapján közvetlenül érintett-e a keresetében általa felhozott két lehetséges helyzetben, vagyis egyrészt abban az esetben, ha a FIFAlabdarúgó-világbajnokság döntőinek televíziós közvetítési jogait – amelyeket a 2002. és a 2006. évre birtokol – az Egyesült

8 – 130. pont.

I ‑ 1458

irályságban történő sugárzás érdekében K az e tagállam joghatósága alá tartozó valamely műsorszolgáltató számára értékesítené, másrészt pedig abban az esetben, ha ezeket a jogokat valamely másik tagállamban letelepedett műsorszolgáltatóra szándékozna átruházni.

30. Az első helyzetet illetően az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Infrontot nem érinti közvetlenül a megtámadott jogi aktus, mivel az Egyesült Királyság intézkedéseinek a Bizottság részéről történő elfogadása nincs hatással az intézkedéseknek a szóban forgó tagállamban történő alkalmazására. 9

31. E tekintetben kitért arra, hogy ezek az intézkedések még a Bizottságnak történő bejelentés előtt léptek hatályba az említett tagállamban, tehát alkalmasak voltak arra, hogy bejelentésük előtt joghatásokat váltsanak ki ebben az államban. Ebből következően a Bizottság a megtámadott levélben nem adhatta előzetes hozzájárulását az Egyesült Királyságnak ezen intézkedések elfogadásához, sem pedig visszaható hatályához, hanem csak azt tette lehetővé, hogy e tagállam a többi tagállammal kölcsönösen elismertesse a szóban forgó intézkedéseket. 10

32. A második helyzetet illetően az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy az az Egyesült Királyságtól eltérő tagállam, amelynek területén az

9 – 133. pont. 10 – 134. és 135. pont.


Infront által birtokolt televíziós közvetítési jogokat megszerző televíziós műsorszolgál tató letelepedett, köteles biztosítani, hogy a szóban forgó műsorszolgáltató ne kerülje meg a Bizottság által jóváhagyott intézkedéseket; továbbá e kötelezettség a megtámadott levélből ered, amely a többi tagállam részéről történő kölcsönös elismerés érdekében ex nunc érvényesíti ezeket az intézkedéseket. 11

33. Az Elsőfokú Bíróság arra a követetésre jutott, hogy a jelen ügy eltér a Bizottság által felhozott, az Elsőfokú Bíróság DSTV kontra Bizottság ügyben hozott 2000. december 13-i ítélete 12 alapját képező, az irányelv 2a. cikke (2) bekezdésének második albekezdésére vonatkozó ügytől, amely rendelkezés a valamely tagállam által hozott olyan intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetőségének utólagos vizsgálatát írja elő, amelyek célja, hogy megtiltsák a más tagálla mokból származó adások saját területén való sugárzását.

34. Emellett rámutatott, hogy az intézkedések közzététele után a megtámadott levél semmilyen mérlegelési lehetőséget nem hagy a tagállamok számára a kötelezettségeik teljesítését illetően. Ugyanis az Elsőfokú Bíróság szerint „bár a vizsgálat módozatait, amelyek szerint a tagállamoknak a kölcsönös elismerés mechanizmusa keretében kell eljárniuk, minden tagállam maga határozza meg az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdését

11 – 138–143. pont. 12 – T-69/99 (EBHT 2000., II-4039. o.).

átültető jogszabályában, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók tiszteletben tartsák azon szóban forgó események továbbközvetítésének feltételeit, amelyeket a tagállam a Bizottság által elfogadott és a Hivatalos Lapban közzétett intézkedéseiben határozott meg”. 13

35. Ezt követően az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a Bizottság azon érvelését, mely szerint csak az Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltatóknak áll érdekében, hogy megszerezzék az Infronttól a FIFAlabdarúgó-világbajnokság döntőinek közvetítési jogát.

36. A Bizottság ugyanis azt állította, hogy még ha a bejelentett intézkedések általa végzett előzetes vizsgálata ahhoz vezet is, hogy a többi tagállamnak biztosítania kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók tiszteletben tartsák a társadalom számára kiemelten jelentős események jegyzékét, ez a jelen ügyben nem releváns. Véleménye szerint nem képzelhető el, hogy az Infront az Egyesült Királyságot érintő televíziós jogainak allicenceit ne egy Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltatónak engedje át, mivel ezek a jogok nemzeti alapon kerülnek átengedésre. Nemzeti szinten a műsorszolgáltatók bevételei a nemzeti közönséget célzó reklámokból,

13 – 146. pont.

I ‑ 1459


a nemzeti licencekre vonatkozó jogokból vagy a fizetős televíziók előfizetéseiből származnak. Mivel tehát e szervezeteknek az áll érdekükben, hogy nemzeti közönség számára sugározzanak, csak a nemzeti lakosság nagy részét elérő szolgáltatók fogadnák el, hogy nagyon magas áron megszerezzék azokat a televíziós közvetítési jogokat, amelyeknek az Infront a jogosultja. Következésképpen, mivel e jogok allicenceinek az Egyesült Királyság tekintetében potenciális birtokosai az Egyesült Királyság joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók, az Infrontot csak a nemzeti intézkedések érintik közvetlenül. 14

37. A Bizottság egyúttal arra is rámutatott, hogy az Egyesült Királyságban a televíziós közvetítések piaca egyike az európai verseny által leginkább érintett piacoknak, és az ágazatban tevékenységet végző műsorszolgáltatók 25%-a rendelkezik licenccel az Egyesült Királyságban. 15

38. Az Elsőfokú Bíróság az alábbiakat állapította meg:

„147 Végül: a Bizottság azon érvelését illetően, amely szerint csak az Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltatóknak áll érdekében, hogy

14 – 120. pont. 15 – 121. pont.

I ‑ 1460

megszerezzék a felperestől a FIFAlabdarúgó-világbajnokság döntőinek közvetítési jogát az Egyesült Királyságban történő továbbközvetítés érdekében, meg kell állapítani, hogy ez a feltételezés megfosztja hatékony érvényesülésétől az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdését. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a 97/36 irányelv (18) és (19) preambulumbekezdése szerint e cikk célja, hogy biztosítsa a társadalom számára kiemelten jelentős események televíziós közvetítéséhez való nyilvános hozzáférést, valamint előírja a tagállamok számára, hogy a kölcsönös elismerés elvének alapján biztosítsák, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók tiszteletben tartsák az események más tagállamok által megállapított jegyzékét azért, hogy ne zárják ki az adott tagállamban a közönség jelentős részét az ez utóbbi által megjelölt események követésének lehetőségéből.

148 A House of Lords R v. ITC, ex parte TV Danmark 1 Ltd [2001] UKHL 42 ügyben [2001. július 25-én] hozott […] ítéletének alapjául szolgáló ügy ténybeli körülményei, jóllehet az ítélet a Dán Királyság által megjelölt eseményekre vonatkozik, alátámasztják az olyan helyzetek fennállását, amelyekben az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdése szerinti kölcsönös elismerési mechanizmus végrehajtásra kerül. Továbbá a Bizottság a Tanácsnak, a Parlamentnek és [az Európai] Gazdasági és Szociális Bizottságnak küldött, az irányelv


alkalmazásáról szóló, 2001. évi 3. jelentésében (COM/2001/009 végleges) hangsúlyozza, hogy az Egyesült Királyság joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók három ízben közvetítettek a Dán Királyság jegyzékén szereplő eseményeket, oly módon, hogy a dán közönség jelentős részét megfosztották attól a lehetőségtől, hogy kövessék ezeket az eseményeket.

149 E körülményekre figyelemmel – a Bizottságnak a televíziós közvetítések Egyesült Királyságon belüli piacának sajátosságaira vonatkozó állításai ellenére (lásd [a megtámadott ítélet] 121. pont[jában]) – nem lehet megállapítani, hogy a FIFA-labdarúgóvilágbajnokság döntőinek televíziós közvetítési jogait szükségszerűen az e tagállamban letelepedett műsorszolgáltatók szerzik meg.”

39. A fentiek alapján az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a megtámadott levél közvetlenül érinti az Infrontot, mivel lehetővé teszi az Egyesült Királyság által bejelentett intézkedések többi tagállam által történő kölcsönös elismerése mechanizmusának végrehajtását.

B – Az Infront személyes érintettségének kérdéséről

40. Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha a határozat sajátos tulajdonságaik vagy olyan tényhelyzet folytán vonatkozik rájuk, amely minden más személytől megkülönbözteti, és ezáltal a határozat címzettjéhez hasonló módon egyéníti őket.

41. Ezt követően kifejtette, hogy az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek televíziós közvetítésére vonatkozó jogok kizárólagos birtokosa a 2002. és 2006. évben; ez az esemény szerepel az Egyesült Királyság által a társadalom számára kiemelten jelentősnek ítélt, és a Bizottság által jóváhagyott események között; megállapította továbbá, hogy a más tagállamok joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatóknak szükségszerűen szerződést kell kötniük az Infronttal, mint ezen események közvetítési jogainak közvetítőjével, hogy megszerezzék az esemény közvetítésének jogát. 16

42. Rámutatott, hogy az Egyesült Királyság által elfogadott intézkedések ezen események

16 – 160. és 161. pont.

I ‑ 1461


kizárólagos közvetítési jogainak megszerzése feltételeit illetően korlátokat szabnak ezen műsorszolgáltatók számára oly módon, hogy ezek az intézkedések, bár nem kifejezetten az Infrontra vonatkoznak, akadályozzák abban, hogy szabadon rendelkezhessék jogairól. 17

a Bizottságnak az Egyesült Királysághoz címzett levelében szereplő határozatát, a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja, a Francia Köztársaság, az Egyesült Királyság és a Parlament a felperes kérelmének megfelelően viselik a beavatkozásuk miatt a felperesnél felmerült költségeket, az előzőekben szereplő költségek kivételével a Bizottság maga viseli saját költségeit és a felperes költségeit, továbbá a beavatkozók maguk viselik saját költségeiket.

43. Emlékeztetett arra, hogy az Infront a szóban forgó jogokat kizárólagos címen az irányelv 3a. cikkének hatálybalépése előtt, illetve a megtámadott levél elfogadása előtt szerezte meg, ezáltal ez a levél sajátos minőségében érinti. 18 V – A fellebbezés

C – Az ügy érdeméről

44. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a megtámadott jogi aktus lényeges eljárási szabályokat sértett, tekintve, hogy a Bizottság nem konzultált a tagjaiból álló testülettel, és hogy a levelet aláíró főigazgató nem kapott ettől a testülettől egyedi felhatalmazást. 19

45. A megtámadott ítélet rendelkező része szerint az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti

17 – 162–165. pont. 18 – 166. és 167. pont. 19 – 177. pont.

I ‑ 1462

46. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, hozzon érdemi határozatot az Infront által az ezen ítélet alapját képező ügyben benyújtott keresetről annak megállapításával, hogy az elfogadhatatlan, és kötelezze ez utóbbit az elsőfokú eljárás és a fellebbezés során felmerült költségek viselésére.

47. Az Infront lényegében azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, ez utóbbit még akkor is, ha adott esetben a fellebbezést az eljárási szabályzat 69. cikkének (3) bekezdése alapján megalapozottnak ítéli, figyelembe véve, hogy a Bizottság csak részben vitatja a megtámadott ítéletet.


48. A Bizottság az Elsőfokú Bíróságnak csak azon megállapításait vitatja, amelyek szerint az Infrontot a megtámadott jogi aktus közvetlenül és személyében érinti az EK 230. cikk negyedik bekezdésének megfelelően, mely szerint bármely természetes vagy jogi személy indíthat eljárást az olyan határozat ellen, amelyet ugyan egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti. Ezt a két kifogást ebben a sorrendben vizsgálom.

A – Arról a megállapításról, mely szerint a megtámadott jogi aktus közvetlenül érinti az Infrontot

51. Ennek megfelelően arra hivatkozik, hogy ezen jogi aktus következtében a tagállamok kénytelenek olyan előírásokat szabni a műsorszolgáltatókkal szemben, amelyek ez utóbbiakat visszatarthatják a bejelentett jogi aktusokban meghatározott események közvetítési jogának megvásárlásától, vagy olyan áron történő vásárlásra ösztönözheti őket, amely alacsonyabb annál, mint amelyet ezen intézkedések elmaradása esetén elfogadtak volna. Egy fizetős televízió le is mondhat az ilyen események közvetítési jogának megszerzéséről, ha ezeket az eseményeket ingyenes, és az Egyesült Királyság területének 95%-át lefedő televíziós műsorszolgáltató is közvetíti. Így az Infrontnak kevesebb lehetséges vásárlója akad, és ennek következményeként hátrányosabb kereskedelmi helyzetbe kerül. Ez azonban csak közvetett gazdasági következmény. Az Infront jogi helyzete változatlan marad.

1. A felek jogalapjai és jogi érvei

49. A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság nem bizonyította, hogy teljesült az a két feltétel, amelyet az ítélkezési gyakorlat megkíván: egyrészről a vitás jogi aktusnak kihatással kell lennie a felperes jogi helyzetére, másrészről alkalmazásának tisztán automatikus jellegűnek kell lennie.

50. Az első feltétel vonatkozásában a Bizottság elsődlegesen arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem részletezte, a megtámadott aktus mennyiben fejthet ki a közvetett befolyástól eltérő hatást az Infront helyzetére.

52. Másodsorban arra az esetre, ha a felperes közvetlen érintettségének fennállásához az is elegendő, hogy a jogi aktus csak a gazdasági helyzetét érintse, a Bizottság azt kifogásolja az Elsőfokú Bírósággal szemben, hogy nem fejtette ki, hogy a megtámadott jogi aktus milyen tényleges gazdasági következményekkel jár az olyan közvetítő vonatkozásában, mint azt Infront. Valójában e következmények teljesen kétségesek, mivel a Bizottság tudomása szerint nincs olyan, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett televíziós műsorszolgáltató, amely hajlandó lenne kifizetni azt a jelentős összeget, amelyet az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek az Egyesült Királyságba történő közvetítési I ‑ 1463


jogáért kér. Ugyanis, ha egy műsorszolgáltató bevételei a nemzeti közönséget célzó reklámokból, a nemzeti licencekre vonatkozó jogokból vagy a fizetős televíziók előfizetéseiből származnak, egy ilyen befektetéshez a potenciális vásárlónak kellően széleskörű lefedettséggel kell rendelkeznie a brit területen, vagy ebben az irányban kell a tevékenységét megszerveznie.

53. Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem kötelezte az Infrontot az említett gazdasági következmények bizonyítására, és amikor arra utalt, hogy a Bizottság nem támasztotta alá kellőképpen a televíziós közvetítések Egyesült Királyságon belüli piacának sajátosságára vonatkozó állítását. Emellett az Elsőfokú Bíróság hibásan értelmezte irányelv 3a. cikkének (3) bekezdését, amikor megállapította, hogy a Bizottság álláspontja megfosztja hatékony érvényesülésétől ezt a rendelkezést, mivel ez azt jelenti, hogy egy tagállam által kijelölt valamennyi esemény esetén kell lennie más tagállamban olyan televíziós műsorszolgáltatónak, amely képes ezen eseményeknek az előző tagállamban történő kizárólagos közvetítésére vonatkozó jogoknak megvásárlására.

54. A második feltételt illetően, mely szerint a megtámadott aktus alkalmazásának tisztán automatikus jellegűnek kell lennie, és az csak a közösségi jogból eredhet, köztes I ‑ 1464

jogszabályok alkalmazása nélkül, az Elsőfokú Bíróság helytelenül értelmezte az irányelv 3a. cikk (3) bekezdésének hatályát.

55. A Bizottság szerint az eseményeket és közvetítésük módját (élő vagy későbbi, teljes vagy részleges közvetítés) valóban a bejelentő államok, és ennélfogva az a határozat határozza meg, amely megállapítja ezen intézkedések összeegyeztethetőségét a közösségi joggal. Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 146. pontjában tett megállapítással szemben az ilyen határozat nem fosztja meg a nemzeti hatóságokat a kötelezettségeik teljesítésére vonatkozó mérlegelési lehetőségtől. A bejelentő tagállam által meghatározott kötelezettségek teljesítése nagymértékben függ az illetékes hatóságok által hozott jogszabályoktól és ezen hatóságok elképzeléseitől.

56. Az ilyen eltérések fennállását jól mutatja a TV Danmark 1 ügy, amelyben a Court of Appeal és a House of Lords hozott ítéletet, és amelynek tárgya a Dán Királyság által a társadalma számára kiemelten jelentős eseményekre vonatkozóan meghatározott kötelezettségek teljesítése az Egyesült Királyságban.

57. Az angol rendszerben elegendő, ha a tagállamban ingyenesen sugárzó és a lakosság nagy részét ellátó műsorszolgáltatók méltányos feltételekkel szerezhetik meg a kérdéses


kizárólagos jogokat. A dán rendszerben ezzel szemben a kizárólagos közvetítés jogát megvásároló műsorszolgáltató csak akkor gyakorolhatja ezeket a jogokat, ha biztosítja – más szolgáltatók közreműködésével – a szükséges lefedettséget, kivéve, ha bizonyítja, hogy ez ésszerűen nem lehetséges.

s zabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik. 20

61. A Bizottság azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem bizonyította mindkét feltétel teljesülését. 58. Ennélfogva téves annak megállapítása, hogy a Bizottság által az irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése értelmében hozott határozat alkalmazása tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik.

59. Az Infront vitatja ezt az álláspontot, és azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte úgy, hogy a megtámadott határozat közvetlenül érinti őt.

2. Értékelés

60. Amint arra az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, valamely közösségi jogi aktus akkor érint közvetlenül egy személyt, ha ez az aktus egyrészről közvetlen hatást gyakorol az egyén jogi helyzetére, másrészről végrehajtása tisztán automatikus jellegű, és köztes

62. A megtámadott jogi aktus által az Infront helyzetére kifejtett hatás vonatkozásában a Bizottság először is arra hivatkozik, hogy ez a jogi aktus csupán közvetett gazdasági következményekkel járt az Infrontra nézve, és hogy ez utóbbi jogi helyzete nem változott. Ezzel az állásponttal az alábbi indokok miatt nem értek egyet.

63. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 165. pontjában kifejtette, az Egyesült Királyság által bejelentett intézkedések, következésképpen pedig a megtámadott aktus, megfosztották az Infrontot attól a lehetőségtől, hogy szabadon rendelkezhessen a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek közvetítési jogairól a 2002. és 2006. évben. Ezen jogi aktus megakadályozza, hogy az Infront közvetítési jogait valamely, nem az Egyesült Királyságban letelepedett és ezen

20 – A C-386/96 P. sz. Dreyfus kontra Bizottság ügyben 1998. május 5-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-2309. o.) 43. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

I ‑ 1465


eseményt e tagországban közvetíteni szándékozó műsorszolgáltató számára kizárólagosan átengedje. Az Infrontnak emellett biztosítania kell azt is, hogy ezek a jogok szabadon elérhetőek legyenek a brit lakosság széles körét kiszolgáló televíziós műsorszolgáltatók számára.

64. A megtámadott aktusnak az Infront helyzetére kifejtett hatása tehát nem csupán a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek 2002. és 2006. évben való közvetítésére vonatkozó jogok piaci értékének csökkenése formájában megjelenő tisztán gazdasági hátrányt jelent. Hatással van a tulajdonhoz való jogára is, mivel a kizárólagos licencek értékesítését is akadályozza. Véleményem szerint tehát az Elsőfokú Bíróság jogosan ítélte úgy, hogy a megtámadott aktus az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hatást gyakorolt az Infront jogi helyzetére.

65. A Bizottság másodsorban arra is hivatkozott, hogy a megtámadott aktus valójában nem járt következményekkel az Infrontra nézve, mivel nincs olyan, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett televíziós műsorszolgáltató, amely feltételezhetően megvásárolná a FIFA-labdarúgóvilágbajnokság döntőinek az Egyesült Királyságban történő közvetítési jogát. Az Elsőfokú Bíróság ezenkívül megfordította ebben a kérdésben a bizonyítási terhet, amennyiben arra utalt, hogy e tényeket a Bizottságnak I ‑ 1466

kellett volna bizonyítania, emellett tévesen alkalmazta a jogot az irányelv 3a. cikke hatályának vizsgálata során.

66. Véleményem szerint a Bizottság ezen érvelése nem annyira arra a kérdésre összpontosít, hogy a megtámadott aktus közvetlenül érinti-e az Infrontot, sokkal inkább arra, hogy ez utóbbi rendelkezik-e az eljáráshoz fűződő érdekkel. Ez az érvelés valójában azt az állítást fogalmazza meg, mely szerint ezen jogi aktus megsemmisítése semmiféle előnyt nem jelent az Infront számára, mivel az Egyesült Királyságon kívül nem létezik az Infront tulajdonában álló közvetítési jogot megszerezni szándékozó potenciális vásárló.

67. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikkben foglalt feltételeken kívül, valamely személy akkor támadhat meg egy közösségi aktust, ha az eljáráshoz, azaz a jogi aktus megsemmisítéséhez érdeke fűződik. Ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményénességén keresztül alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező félnek előnyöket biztosítson. 21

68. Kétségtelen, mint arra a Bizottság rámutat, hogy a felperesnek kell bizonyítania, hogy keresete ennek az elfogadhatósági

21 – Lásd többek között a T-310/00. sz., MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítélet (EBHT 2004., II-3253. o.) 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


f eltételnek is eleget tesz. 22 Az eljáráshoz fűződő érdek hiánya eljárásgátló ok fennállása miatti elfogadhatatlanságot is jelent. 23 Emellett a Bizottság megalapozottan állította, hogy az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdéséből nem következik, hogy a valamely tagállam által kijelölt minden egyes esemény vonatkozásában a többi tagállamban mindenképpen lennie kell olyan televíziós műsorszolgáltatónak, amely feltételezhetően megvásárolja ezen eseménynek az előbbi tagállamban történő kizárólagos közvetítési jogait.

69. Az irányelv 3a. cikkében bevezetett rendszerből következik ugyanis, hogy az olyan tagállamnak, amely úgy dönt, hogy él e rendelkezés által számára biztosított lehetőséggel, és összeállítja azon események jegyzékét, amelyeket a területén a lakosság legszélesebb köre számára elérhető ingyenes televíziós csatornának kell sugároznia, e jegyzéket kötelezően be kell jelentenie a Bizottságnak, függetlenül attól, hogy más tagállam területén letelepedett televíziós műsorszolgáltató az ilyen események közvetítésének kizárólagos jogait megszerezheti-e vagy sem.

70. Ennélfogva nem osztom azt a véleményt, mely szerint az Elsőfokú Bíróság megfordította volna a bizonyítási terhet, illetve helytelenül értelmezte volna az irányelv 3a. cikkét.

22 – A 206/89 R sz., S. kontra Bizottság ügyben 1989. július 31-én hozott végzés (EBHT 1989., 2841. o.) 8. pont. 23 – A fent hivatkozott MCI kontra Bizottság ítélet 45. pontja.

71. Ami a bizonyítási terhet illeti, jóllehet az eljáráshoz fűződő érdek bizonyítása – amint azt az előzőekben láthattuk – valóban azt a személyt terheli, aki valamely közösségi jogi aktus megsemmisítését kéri, e követelmény nem mentesíti a Bizottságot az általa hivatkozott tényállási elemek bizonyítása alól, hasonlóan a valamely bírósági eljárásban részt vevő minden más félhez.

72. A jelen ügyben a Bizottság az Infront által benyújtott kereset ellen előterjesztett elfogadhatatlansági kifogásában azt állította, hogy az Egyesült Királyságban a televíziós közvetítések piaca egyike az európai verseny által leginkább érintett piacnak, és a műsorszolgáltatók 25%-a rendelkezik licenccel ebben a tagállamban. Ezen állításokra alapozza azt a kijelentést, mely szerint nehezen elképzelhető, hogy az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek közvetítési jogait az Egyesült Királyság területén kívül letelepedett televíziós műsorszolgáltató részére adja tovább.

73. Véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság nem fordította meg az eljáráshoz fűződő érdek bizonyításának terhét annak megállapításával, hogy a fenti, az Egyesült Királyság televíziós piacának egyedi vonására vonatkozó megfontolások azért nem vehetők figyelembe, mert azokat nem támasztották alá. I ‑ 1467


74. Annál is inkább a Bizottságnak kellett bizonyítania az ilyen állítások megalapozottságát, mivel az Infront ezeket vitatta, és az Elsőfokú Bíróság előtt megnevezte közvetítési jogainak több olyan potenciális vásárlóját, amelyek az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamokban telepedtek le.

75. Továbbá, ami a megtámadott ítélet azon indokolását illeti, mely szerint a Bizottság érvelése megfosztja hatékony érvényesülésétől az irányelv 3a. cikkét, nem gondolom, hogy ez az indokolás az említett rendelkezés téves értelmezését képezné.

76. Ez az indokolás ugyanis nem más, mint a Bizottságnak a megtámadott ítélet 120. pontjában összefoglalt azon érvelésére adott válasz, mely szerint, figyelembe véve, hogy a televíziós műsorszolgáltatók bevételei a nemzeti közönséget célzó reklámokból, a nemzeti licencekre vonatkozó jogokból vagy a fizetős televíziók előfizetéseiből származnak, csak a nemzeti lakosság nagy részét elérő, azaz az Egyesült Királyságban letelepedett szolgáltatók lennének hajlandóak megszerezni az Infront televíziós közvetítési jogait.

77. Ennélfogva a Bizottság az irányelv 3a. cikke által létrehozott kölcsönös elismerési eljárás valódi hasznosságát vonja kétségbe, amikor azt állítja, hogy a FIFAlabdarúgó-világbajnokság döntőihez hasonló sportesemények közvetítésére vonatkozó I ‑ 1468

kizárólagos jogoknak rendkívül magas ára és a televíziós műsorszolgáltatók forrásainak eredete miatt kizárólag az ebben a rendelkezésben biztosított lehetőséggel élő tagállam területén letelepedett szervezeteknek áll ténylegesen módjában ezen jogok megvásárlása.

78. Ha ugyanis csak a meghatározott sportesemények teljes népesség számára történő közvetítését elhatározó tagállam területén letelepedett televíziós műsorszolgáltatók tudják megszerezni ezen események kizárólagos közvetítési jogait, az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdésében foglalt, az e tagállam által hozott intézkedéseknek a többi tagállam területén letelepedett műsorszolgáltatók általi tiszteletben tartását célzó eljárás értelmét veszti.

79. A Bizottság által fellebbezésében kifejtettekkel ellentétben tehát az Elsőfokú Bíróság nem azt állapította meg, hogy az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdése szerint a valamely tagállam által kijelölt bármilyen esemény vonatkozásában mindenképp lennie kell olyan, más tagállam területén letelepedett televíziós műsorszolgáltatónak, amely feltételezhetően megvásárolhatja ezen esemény kizárólagos közvetítési jogait. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottság azon érvelésére válaszolt, mely szerint csupán a nemzeti televíziós


műsorszolgáltatók képesek megszerezni az olyan sportesemények kizárólagos televíziós közvetítési jogait, mint amilyenekre az Infront rendelkezik közvetítési jogokkal.

80. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság nem mulasztotta el bemutatni, hogy teljesült az a feltétel, mely szerint a megtámadott jogi aktusnak hatással kell lennie az Infront jogi helyzetére.

függés a felperes jogi helyzetére kifejtett hatás és az általa megsemmisíteni kért közösségi jogi aktus között. Az ítélkezési gyakorlat szerint ez akkor valósul meg, ha a hatások magának a jogi aktusnak a közvetlen következményei. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ez történik, ha az adott jogi aktus előírja címzettjeinek egy ilyen hatás előidézését, 24 vagy ha ezen jogi aktus címzettjeinek lehetősége a közösségi aktus végrehajtásának vagy a hatás megvalósításának mellőzésére pusztán elvi jellegű, mivel kötelesek az aktusnak megfelelően eljárni. 25

81. Másodszor, az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott második feltételt illetően – mely szerint a megtámadott aktus alkalmazásának tisztán automatikus jellegűnek kell lennie, és csak a közösségi jogból eredhet, köztes jogszabályok alkalmazása nélkül – úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság annak megállapításával sem alkalmazta tévesen a jogot, hogy ez a feltétel is teljesül.

84. A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság helyes következtetésre jutott, amikor a megtámadott ítélet 146. pontjában megállapította, hogy a megtámadott jogi aktus nem hagy mérlegelési lehetőséget a címzettjeinek, mivel előírja számukra az Infront által panaszolt, ez utóbbi jogi helyzetére kifejtett hatások megvalósítását.

82. Kétségtelen, mint azt a Bizottság állítja, hogy az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdése mérlegelési lehetőséget ad a tagállamoknak az általuk hozott és a Bizottság által közzétett intézkedések végrehajtására. Ugyanakkor ez a mérlegelési jog nem alkalmas az Infront kereshetőségi jogának megkérdőjelezésére.

85. Amint a fentiekben látható volt, ezek a hatások valóban korlátozzák a FIFAlabdarúgó-világbajnokság döntőinek televíziós közvetítésére vonatkozó jogoknak valamely, az Egyesült Királyságon kívül letelepedett és az említett eseményt ez utóbbi államban közvetíteni szándékozó televíziós műsorszolgáltató számára történő kizárólagos átengedését. Ezek a hatások ténylegesen a megtámadott jogi aktus közvetlen

83. E feltétel vizsgálatánál ugyanis azt kell megállapítani, hogy van-e okozati össze-

24 – A fent hivatkozott Dreyfus kontra Bizottság ítélet 43. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. 25 – Uo. 44. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

I ‑ 1469


következményei, mivel közvetlenül az Egyesült Királyság által hozott intézkedésekből erednek, amelyeknek célja, hogy ezt az eseményt a tagállam területén ingyenes, és a lakosság nagy része számára elérhető műsorszolgáltató közvetítse.

86. Ezen tények ismeretében álláspontom szerint jogilag megállja a helyét az Elsőfokú Bíróság megállapítása, mely szerint a megtámadott jogi aktus közvetlenül érinti az Infrontot, ebből a szempontból pedig a Bizottság fellebbezése nem alapos.

B – Az Infront személyes érintettségéről

televíziós közvetítési jogait. Szerinte az Elsőfokú Bíróság nem utalt arra, hogy a megtámadott jogi aktus a jogosultakkal szembeni egyedi határozatok összességének tekinthető. Hangsúlyozza, hogy e jogi aktus csak a televíziós műsorszolgáltatókra vonatkozik, és csak számukra ír elő kötelezettségeket. A jogok birtokosai csupán a gazdasági következményeket szenvedik el, és az Elsőfokú Bíróság a korábbi ügyekben úgy ítélkezett, hogy ez nem elegendő a személyek egyéniesítéséhez. 26 A Bizottság úgy véli, hogy e kérdésben a jelen ügy eltér a Piraiki-Patraiki és társa kontra Bizottság 27, az Extramet Industrie kontra Tanács 28 és a Codorniu kontra Tanács 29 ügyektől, amelyek egyedi esetekre vonatkoznak.

89. A Bizottság azt állítja, hogy az Infront helyzete nem különbözik az Egyesült Királyság által megjelölt események kizárólagos televíziós közvetítési jogai más birtokosainak helyzetétől. Az Infrontnak csak a szokásos kereskedelmi kockázattal kell számolnia, ez pedig nem biztosít számára kereshetőségi jogot.

1. A felek érvei és a hivatkozott jogalapok

87. A Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság érvelése nehezen érthető.

90. Végül a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Infront megtámadhatta volna a brit

88. A Bizottság szerint a megtámadott jogi aktus az Infrontot csak objektív minőségében, az említett kizárólagos jogok birtokosaként érinti, aki megszerezte a brit intézkedésekben megjelölt események egyikének

26 – A Bizottság az Elsőfokú Bíróság által a T-113/99. sz., Galileo és Galileo International kontra Tanács ügyben 2000. december 15-én hozott végzésre (EBHT 2000., II-4141. o.), valamint az Elsőfokú Bíróság által a T-43/98 sz., Emesa Sugar kontra Tanács ügyben 2001. december 6-án hozott ítéletre (EBHT 2001., II-3519. o.) hivatkozik. 27 – A 11/82. sz. ügyben 1985. január 17-én hozott ítélet (EBHT 1985., 207. o.). 28 – A C-358/89. sz. ügyben 1991. május 16-án hozott ítélet (EBHT 1991., I-2501. o.). 29 – A C-309/89. sz. ügyben 1994. május 18-án hozott ítélet (EBHT 1994., I-1853. o.).

I ‑ 1470


intézkedéseket az Egyesült Királyság valamely bírósága előtt is, vagyis a keresetének a közösségi bíróságon való elfogadhatatlansága nem fosztja meg a jogorvoslat lehetőségétől.

91. Az Infront vitatja a Bizottság érveit, és azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a megtámadott jogi aktus személyében érinti őt.

2. Értékelés

92. Nem értek egyet a Bizottság azon megállapításával, amely az Elsőfokú Bíróság által a jelen kérdésben megállapított indokolás érthetőségére és tartalmára vonatkozik.

93. Az Elsőfokú Bíróság helyesen emlékeztetett arra, hogy azok a jogalanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha a határozat sajátos tulajdonságaik vagy olyan tényhelyzet folytán vonatkozik rájuk, amely minden más személytől megkülönbözteti, és

ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket. 30

94. Ezt követően megállapította – idézzük fel –, hogy az Infront az alábbi három ponton alapuló elemzés szerint megfelel ennek a követelménynek. Először is az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntői televíziós közvetítési jogainak kizárólagos birtokosa a 2002. és 2006. évben; ez az esemény szerepel a társadalom számára kiemelten jelentős eseményeknek az Egyesült Királyság által elfogadott, a Bizottság által a megtámadott levélben jóváhagyott jegyzékén. Másodsorban ezeket a jogokat még ezen jogi aktus elfogadása, sőt az irányelv 3a. cikkének hatálybalépése előtt szerezte meg. Harmadsorban, bár az említett jogi aktus nem az Infrontra irányul, mégis akadályozza ez utóbbit abban, hogy szabadon rendelkezhessen az említett jogaival az Egyesült Királyságon kívül letelepedett televíziós műsorszolgáltatóval szemben.

95. Álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróság ezen megállapítása nem minősül téves jog alkalmazásnak.

96. Az ítélkezési gyakorlat szerint akkor állapítható meg, hogy valamely közösségi jogi aktus személyében érint egy olyan jogalanyt,

30 – A fent hivatkozott Piraiki-Patraiki és társa kontra Bizottság ítélet 11. pontja.

I ‑ 1471


amely ennek az aktusnak nem címzettje, ha ezen aktus elfogadásakor azonosított vagy azonosítható. 31 Az Elsőfokú Bíróság elemzéséből következik, hogy az Infront a megtámadott jogi aktus elfogadásának időpontjában azonosítható volt, mivel kizárólagos birtokosa volt az FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntői televíziós közvetítési jogainak a 2002. és 2006. évben, amely esemény szerepelt az Egyesült Királyság által elfogadott jegyzéken.

letelepedett, és ezen eseményt e tagállamban közvetíteni szándékozó fizetős csatornának.

97. Emellett, jóllehet a Bizottság állításának megfelelően a tisztán gazdasági hátrány főszabály szerint nem elegendő ahhoz, hogy valamely jogalany jogosulttá váljon egy közösségi jogi aktus megsemmisítése iránti kereset benyújtására, emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság nem azt állapította meg, hogy az Infront személyes érintettsége önmagában amiatt fennállt, hogy a megtámadott jogi aktus negatív gazdasági következményekkel járt számára. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 165. pontjában kifejtette, hogy ez a jogi aktus megakadályozta az Infrontot, hogy az érintett esemény televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogait szabadon átengedhesse valamely, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban

99. Úgy tűnik számomra, hogy az Infront által benyújtott kereset elfogadhatóságának megállapítása illeszkedik az állandó ítélkezési gyakorlatba, amely szerint egy jogalany vitathatja valamely közösségi jogi aktus jogszerűségét, ha ez az aktus módosítja a jogalany által az aktus elfogadása előtt megszerzett jogokat.

31 – A Bíróság által a 106/63. és 107/63. sz., Toepfer és GetreideImport Gesellschaft kontra Bizottság ügyben 1965. július 1-jén hozott ítélet (EBHT 1965., 525. és 533. o.); a fent hivatkozott Piraiki-Patraiki és társa kontra Bizottság ítélet 21., 28. és 31. pontja; a C-152/88. sz., Sofrimport kontra Bizottság ügyben 1990. június 26-án hozott ítélet (EBHT 1990., I-2477. o.) 11. pontja; a C-390/95 P. sz., Antillean Rice Mills és társa kontra Bizottság ügyben 1999. február 11-én hozott ítélet (EBHT 1999., I-769. o.) 25–30. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság által a T-480/93. és T-483/93. sz., Antillean Rice Mills és társa kontra Bizottság ügyben 1995. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 1995., II-2305. o.) 67. pontja és a T-47/00. sz., Rica Foods kontra Bizottság ügyben 2002. január 17-én hozott ítélet (EBHT 2002., II-113. o.) 41. pontja.

I ‑ 1472

98. Más szóval, az Elsőfokú Bíróság azt állapította meg, hogy a megtámadott aktus az Infront tulajdonhoz való jogát érinti.

100. A Bíróság először a fent hivatkozott Toepfer és Getreide-Import Gesellschaft kontra Bizottság ítéletben ismerte el, hogy a valamely tagállamnak címzett határozat személyében érinthet egy magánszemélyt is. 32 Ezt a megoldást alkalmazta még a Bock

32 – Bíróság elfogadhatónak nyilvánította két gabonaimportőr társaság által a Bizottság azon határozata ellen Németországban indított keresetet, amely visszamenőlegesen engedélyezte, hogy e tagállam olyan védintézkedéseket hozzon, amelyek értelmében a társaságok behozatali engedély iránti kérelmét elutasították.


kontra Bizottság 33, az Agricola commerciale olio és társa kontra Bizottság és a Savma kontra Bizottság 34 ítéletben is.

101. A CAM kontra Európai Közösségek Bizottsága 35 ügyben hozott ítéletben a Bíróság azt is elismerte, hogy egy magánszemély kereshetőségi joggal rendelkezik akkor, ha a megtámadott intézkedés az elfogadásakor folyamatban lévő esetekre vonatkozik,

33 – A 62/70. sz. ügyben 1971. november 23-án hozott ítélet (EBHT 1971., 897. o.). Ebben az ítéletben a Bíróság elfogadhatónak nyilvánította egy élelmiszer-importőr társaság által a Bizottság azon határozata ellen indított keresetet, amely engedélyezte, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság egyes Kínából származó és a Benelux államokban szabad forgalomba bocsátott termékeket kizárjon a közösségi bánásmód alól annyiban, amennyiben az említett határozat olyan termékbehozatalokra is vonatkozott, amelyek engedélykérelmei a határozat hatályba lépésekor a német hatóságnál folyamatban voltak. Így 1970. szeptember 4-én a felperes behozatali engedélyt kért az illetékes német hatóságtól egy Hollandiában szabad forgalomba bocsátott kínai gombaszállítmányra. Szeptember 11-én ez a hatóság arról értesítette, hogy e kérelmet azonnal elutasítja, amint a Bizottság ilyen értelmű engedélyt ad ki. 1970. szeptember 15-i határozatával a Bizottság engedélyezte, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság ne csak a jövőbeli, Kínából származó feketegomba-szállítmányokra vonatkozó behozatali kérelmeket zárja ki a közösségi bánásmód alól, hanem a függőben lévő behozatali kérelmeket is. 34 – A 232/81. sz. ügyben (EBHT 1984., 3881. o.) és a 264/81. sz. ügyben (EBHT 1984., 3915. o.) 1984. november 27-én hozott ítéletek. Azokról a keresetekről van szó, amelyeket a pályázó vállalkozások a Bizottság azon rendelete ellen indítottak, amely hatályon kívül helyezett egy korábbi rendeletet, amely alapján az olasz intervenciós szervezet bizonyos mennyiségű olívaolajat adott el. A Bíróság kiemelte, hogy mivel az adásvételben részt vevő felek a helyzetet rögzítették, „a közösségi intézmények bármilyen beavatkozása, amely [az olasz intervenciós szervezetet] megakadályozta abban, hogy teljesítse a sorsolással kijelölt ajánlattevőkkel szembeni kötelezettségeit, szükségszerűen olyan aktusnak minősült, amely azokat közvetlenül és személyükben érinti” (a fent hivatkozott Agricola commerciale olio és társa kontra Bizottság ítélet 11. pontja és a fent hivatkozott Savma kontra Bizottság ítélet 11. pontja). 35 – A 100/74. sz. ügyben 1975. november 18-án hozott ítélet (EBHT 1975., 1393. o.).

és megkérdőjelezi a jövőbeli ügyletek vonatkozásában szerzett jogok gyakorlását. 36

102. Ezen ítélkezési gyakorlat nyilvánul meg a Bizottság által megnevezett, fent említett Codorniu kontra Bizottság ítéletben, amelyben a Gran Cremant de Codorniu védjegy használatára 1924 óta jogosult spanyol társaság kérte egy tanácsi rendelet egyik cikkének megsemmisítését, amely határidő megjelölésével megtiltotta számára a „crémant” megjelölés használatát. 37

103. Úgy tűnik számomra, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a jelen esetre is irányadó, mivel az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogait már a megtámadott jogi aktus elfogadása, sőt, amint arra az Elsőfokú Bíróság rámutatott,

36 – Olyan társaságról volt szó, amely 1974. július 19-én 10 000 tonna árpára kapott kiviteli engedélyt, amely 1974. október 16-ig volt érvényes. A Tanács egyik rendelete értelmében a különösen a gabonafélékre alkalmazandó indikatív és intervenciós árakat 1974. október 7-től 5%-kal kellett emelni. Egy 1974. október 4-i rendelettel azonban a Bizottság előírta, hogy ezt az intézkedést nem kell alkalmazni az október 7. előtt kibocsátott kiviteli engedélyekre, és ezzel megfosztotta a felperest a Tanács által meghatározott emelés előnyeitől azon 3978 tonna árpára vonatkozóan, amelyet még október 7. és 16. között kellett exportálnia. A Bíróság elismerte a Bizottság rendelete ellen indított felperesi kereset elfogadhatóságát. Úgy ítélte meg, hogy ez a rendelet – azzal, hogy gazdasági szereplők egy csoportjától és meghatározott kivitelekre vonatkozóan megtagadta a visszatérítés emeléséből származó kedvezményt – meghatározott és ismert számú gabonaexportőrre irányult, és ez az intézkedés, még akkor is, ha normatív jellegű aktus részét képezte, az őket minden más személytől megkülönböztető tényhelyzet folytán vonatkozott ezekre az exportőrökre. 37 – Ezen elemzés alátámasztására lásd Cassia, P.: L’accès des personnes physiques ou morales au juge de la légalité des actes communautaires, Paris, 2002, Dalloz, 752. o., 964. és az azt követő pontokat.

I ‑ 1473


már az irányelvnek a jogi aktus elfogadásának alapját képező 3a. cikkének hatálybalépése előtt megszerezte.

C – A költségekről

104. Ezért vélem úgy, hogy a fenti ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a megtámadott levél személyében érinti az Infrontot. A fellebbezést mint megalapozatlant annyiban is el kell tehát utasítani, amen�nyiben az erre a megállapításra vonatkozik.

105. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, amennyiben a Bíróság elfogadja az elemzésemet, az Infront kérelmének megfelelően a Bizottságot kell köteleznie a költségek viselésére.

VI – Végkövetkeztetések

106. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

„1) A fellebbezést elutasítja.

2) Az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi a költségek viselésére.”

I ‑ 1474



A C-125/06. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. február 28-án benyújtott fellebbezése tárgyában,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: K. Banks és M. Huttunen, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

fellebbezőnek,

a többi fél az eljárásban:

az Infront WM AG, korábban FWC Medien AG, ezt követően KirchMedia WM AG (székhelye: Zug [Svájc], képviseli: M. Garcia solicitor)

alperes az elsőfokú eljárásban, * Az eljárás nyelve: angol.

I ‑ 1475

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY

a Francia Köztársaság,

Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága,

az Európai Parlament,

az Európai Unió Tanácsa

beavatkozók az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, G. Arestis, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és J. Malenovský (előadó) bírák,



a főtanácsnok indítványának a 2007. október 18-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, I ‑ 1476



Ítéletet

1

Fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-33/01. sz., Infront WM kontra Bizottság ügyben 2005. december 15-én hozott ítéletének (EBHT 2005., II-5897. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a Bizottságnak a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságához címzett, 2000. július 28-i levelében szereplő határozatát (a továbbiakban: vitatott aktus).

Jogi háttér


2

Az 1997. június 30-i 97/36/EK parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3-i 89/552/EGK tanácsi irányelv (HL L 298., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.) (a továbbiakban: 89/552 irányelv) célja a Közösségen belül sugárzott televíziós műsorok szabad vételének és közvetítésének biztosítása, azon minimális jogszabályok előírásával, amelyeknek a tiszteletben tartását a tagállamoknak meg kell követelniük a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatóktól. I ‑ 1477

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 3

A 97/36 irányelv (18) és (19) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(18) […] lényeges, hogy a tagállamok intézkedéseket hozhassanak az információhoz való jog védelmére és a társadalom számára kiemelten jelentős nemzeti, illetve nem nemzeti események televíziós közvetítéséhez való széles körű nyilvános hozzáférés biztosítására, mint például az olimpiai játékok, a labdarúgó-világbajnokság és az európai labdarúgó-bajnokság [helyesen: labdarúgóEurópa-bajnokság]; ebből a célból a tagállamok jogában áll a közösségi joggal összhangban lévő intézkedések meghozatala, melyek célja a joghatóságuk alá tartozó, az ilyen események kizárólagos műsorközvetítési jogaival rendelkező műsorszolgáltatók gyakorlatának szabályozása;

(19) […] a közösségi keretekben szükséges intézkedéseket hozni a lehetséges jogi bizonytalanság és piaci torzulások elkerülésére, és a televíziós szolgáltatások szabad forgalmazásának egyeztetésére azzal a szükséglettel, hogy megakadályozzák a jogos általános érdekeket védő nemzeti intézkedések megkerülésének lehetőségét [helyesen: mivel közösségi keretek között intézkedéseket kell hozni a jogi bizonytalanság és a piaci torzulások elkerülése érdekében, valamint a televíziós szolgáltatások szabad forgalmazásának és a jogos általános érdekeket védő nemzeti intézkedések esetleges megkerülése megakadályozásának összehangolása érdekében].”

4

5

A 89/552 irányelv 1. cikkének b) pontja alapján „műsorszolgáltató” az a természetes vagy jogi személy, aki szerkesztői felelősséget vállal a televíziós műsorrend összeállításáért, és aki ezeket közvetíti, vagy harmadik felek bevonásával közvetítteti.

A 89/552 irányelvnek a 97/36 irányelvvel beiktatott 3a. cikke értelmében:

„(1) Minden tagállam hozhat intézkedést a közösségi jog szerint annak biztosítására, hogy a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatások kizárólagos alapon ne I ‑ 1478


közvetíthessenek az adott tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményeket oly módon, hogy az adott tagállamban a közönség jelentős részét kizárják az ilyen események követésének lehetőségéből élő vagy későbbi közvetítés útján az ingyenes televíziós szolgáltatásban [helyesen: megfosztják attól a lehetőségtől, hogy élőben vagy későbbi, ingyenes televíziós szolgáltatás révén történő közvetítés során kövessék az ilyen eseményeket]. Amennyiben így jár el, az érintett tagállam jegyzéket készít azokról a meghatározott nemzeti, vagy nem nemzeti eseményekről, amelyeket a társadalom számára kiemelkedő jelentőségűnek tart. Ezt világos és átlátható módon teszi meg, a szükséges és hatékony időhatáron belül. Ennek az eljárásnak a keretében az érintett tagállam azt is meghatározza, hogy az ilyen események teljes vagy részleges élő közvetítésben kerüljenek műsorra, vagy ahol a közérdeknek megfelelően szükséges vagy alkalmas, objektív okoknál fogva teljes vagy részleges későbbi közvetítésre kerüljön sor.

(2) A tagállamok haladéktalanul értesítik a Bizottságot minden olyan intézkedésről, amelyet az (1) bekezdéssel kapcsolatban hoznak. Az értesítéstől számított három hónapon belül a Bizottság köteles igazolni, hogy az ilyen intézkedések megfelelnek a közösségi jognak, és erről tájékoztatják a további tagállamokat [helyesen: a többi tagállamot]. A Bizottság kikéri a 23a. cikk alapján létrehozott bizottság állásfoglalását. A Bizottság továbbá haladéktalanul megjeleníti a meghozott intézkedéseket az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, és legalább évente egyszer kiadja a tag államok által hozott intézkedések összesített jegyzékét.

(3) A tagállamok kötelesek biztosítani megfelelő eszközökkel jogrendszerük keretein belül, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók ezen irányelv közzététe lének napját követően az említett műsorszolgáltatók által vásárolt kizárólagos jogokat nem gyakorolják oly módon, hogy egy másik tagállamban a közönség jelentős részét megfosztják attól a lehetőségtől, hogy kövessék azokat az eseményeket, amelyeket az adott másik tagállam az előző bekezdések szerint megjelölt, teljes körű vagy részleges élő közvetítés, vagy ahol a közérdekű objektív okoknál fogva szükséges vagy megfelelő, teljes körű vagy részleges közvetítés útján az ingyenes televízióban, amint azt az (1) bekezdés szerint a másik tagállam meghatározta [helyesen: valamely másik tagállamban a közönség jelentős részét megfosztják attól a lehetőségtől, hogy – e másik tagállam által az (1) bekezdés szerint meghatározott módtól függően – teljes körű vagy részleges élő közvetítés során, illetve – ahol a közérdekű objektív okoknál fogva szükséges vagy megfelelő – későbbi, ingyenes televíziós szolgáltatás révén történő teljes körű vagy részleges közvetítés útján kövessék azokat az eseményeket, amelyeket az adott másik tagállam az előző bekezdések szerint megjelölt.]” I ‑ 1479

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY


6

A televíziós műsorszolgáltatásról szóló 2000. évi rendelettel (The Television Broadcasting Regulations [2000]) módosított, a műsorszolgáltatásról szóló 1996. évi törvény (Broadcasting Act [1996], a továbbiakban: a műsorszolgáltatásról szóló törvény) IV. részének 98. és 101. cikke értelmében:

„98. A szolgáltatások csoportjai

(1) A jelen rész alkalmazásában az Európai Gazdasági Térséghez (a továbbiakban: EGT) tartozó televíziós műsorszolgáltatások és műholdas közvetítő szolgáltatások az alábbi két csoportba kerülnek felosztásra:

a) az EGT-hez tartozó azon televíziós műsorszolgáltatások és műholdas közvetítő szolgáltatások, amelyek újabb rendelkezésig megfelelnek az előírt feltételeknek, valamint

b) minden egyéb, az EGT-hez tartozó televíziós műsorszolgáltatás és műholdas közvetítő szolgáltatás.

(2) E cikk keretében az adott szolgáltatásnak a következő »előírt feltételeknek« kell felelnie:

a) a szolgáltatás fogadása térítésmentes legyen, és

I ‑ 1480


b) a szolgáltatás az Egyesült Királyság lakosságának 95%-a által fogható legyen.

[…]

101. A jegyzékben szereplő események televíziós műsorszolgáltatásával kapcsolatos korlátozások

(1) Azok a televíziós műsorszolgáltatók, amelyek a 98. cikk (1) bekezdésében meghatározott csoportba tartozó szolgáltatást biztosítanak (»első szolgáltatás«), amelyet az Egyesült Királyság egész területére vagy annak egy részére sugároznak, a szóban forgó szolgáltatás keretében nem közvetíthetik élő adásban a jegyzékben szereplő valamely esemény egy részét vagy egészét [a független televíziós] bizottság (a továbbiakban: CIT) előzetes hozzájárulása nélkül, hacsak:

a) valamely más, az e bekezdésben meghatározott másik csoportba tartozó televíziós műsorszolgáltató (»második szolgáltatás«) nem szerezte meg annak jogát, hogy a második szolgáltatásba illessze az esemény egészének vagy egy részének élő adásban történő közvetítését, és

b) az a terület, ahol a második szolgáltatást sugározzák, lefedi, vagy magában foglalja annak a területnek (majdnem) egészét, ahol az első szolgáltatást fogják.

[…]” I ‑ 1481

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 7

8

Ezekről a rendelkezésekről a 89/552 irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése szerint értesítették a Bizottságot, valamint közzétették őket az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL 2000. C 328., 2. o.).

Az említett 101. cikk (1) bekezdése szerinti hozzájárulást befolyásoló tényezőket a jegyzéken szereplő sport- és egyéb eseményekre vonatkozó független televíziós bizottsági kódex (Independent Television Commission Code on Sports and other Listed Events) módosított változata tartalmazza.

A jogvita előzményei

9

10

11

A jelen jogvitának a megtámadott ítélet 7–22. pontjában kifejtett előzményeit az alábbiak szerint lehet összefoglalni.

Az Infront WM AG (a továbbiakban: Infront) – korábban FWC Medien AG, ezt követően KirchMedia WM AG – sportesemények televíziós közvetítése jogainak megszerzésével, kezelésével és kereskedelmével foglalkozik. E jogokat általában az adott sportesemény szervezőjétől szerzi meg, és az így megszerzett jogokat tovább értékesíti a műsorszolgáltatók részére.

1996. szeptember 10-én az Infront anyavállalata szerződést kötött a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogok átengedéséről, a 2002. és a 2006. év vonatkozásában. Az anyavállalat a szerződés értelmében megszerezte ezen eseményeknek az európai kontinens államaiba történő közvetítése kizárólagos jogát. E jogot a későbbiekben átengedte az Infrontnak. I ‑ 1482

BIZOTTSÁG KONTRA INFRONT WM 12

13

A 89/552 irányelv 3a. cikke (2) bekezdésének megfelelően az Egyesült Királyság 1998. szeptember 25-i és 2000. május 5-i leveleivel értesítette a Bizottságot az e cikk (1) bekezdése alapján hozott intézkedésekről.

2000. július 28-án a Bizottság Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóságának főigazgatója elküldte az Egyesült Királyságnak a vitatott aktust, amely a következőket tartalmazta:

„2000. május 5-i levelében, amely 2000. május 11-én érkezett a Bizottsághoz, [az Egyesült Királyság] Európai Unió mellett működő állandó képviselete az Egyesült Királyság számára nemzeti jelentőségű események televíziós közvetítésére vonatkozó nemzeti intézkedésekről értesítette a Bizottságot. […]

Közlöm Önökkel, hogy az elfogadott intézkedéseknek a […] [89/552] irányelvvel való összeegyeztethetőségére irányuló vizsgálatát követően, az Egyesült Királyság audiovizuális választékára vonatkozó, rendelkezésre álló ténybeli elemeket figyelembe véve, a […] Bizottságnak nem áll szándékában vitatni az Önök hatóságai által bejelentett intézkedéseket.

A […] [89/552] irányelv 3a. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság a bejelentett intézkedéseket megjelenteti a [Hivatalos Lapban].”

14

A Bizottság 2000. november 18-án közzétette ezeket az intézkedéseket a Hivatalos Lapban. Az intézkedések a műsorszolgáltatásról szóló törvény IV. részének 98. és 101. cikkét, valamint az Egyesült Királyság által megjelölt, a társadalom számára kiemelten jelentős események (a továbbiakban: megjelölt események) jegyzékét tartalmazzák. Ezen események között szerepelnek a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntői is. I ‑ 1483

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 15

16

17

18

A Bizottság által folytatott, az említett intézkedések vizsgálatára irányuló eljárás során az Infront két levelet küldött a Bizottságnak, amelyekben arra hivatkozott, hogy a megjelölt események jegyzékét nem lehet jóváhagyni, mivel az mind a 89/552 irányelv 3a. cikkével, mind pedig a közösségi jog egyéb rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen.

Az Infront ezt követően, a 2000. december 7-i levelében kérte a Bizottságtól annak megerősítését, hogy a Bizottság a megjelölt események jegyzéke vonatkozásában befejezte a 89/552 irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése szerinti vizsgálatot, valamint hogy a Bizottság tájékoztassa őt az eljárás kimeneteléről, ideértve az általa hozott, a tárgyat érintő esetleges intézkedéseket is. A Bizottság azt válaszolta az Infrontnak, hogy az eljárás befejeződött, a megjelölt események jegyzéke pedig az említett irányelvvel összeegyeztethetőnek bizonyult.

Az Infront ennek következtében keresetet indított az Elsőfokú Bíróság előtt a vitatott aktus megsemmisítése iránt.

A Bizottság elfogadhatatlansági kifogást emelt. Azt állította, hogy nem fogadott el semmilyen megtámadható jogi aktust a 89/552 irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése alapján, az Infrontot pedig sem közvetlenül, sem személyében nem érinti a vitatott aktus.

A megtámadott ítélet

19

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben elutasította az elfogadhatatlansági kifogást, és elfogadhatónak nyilvánította a keresetet. I ‑ 1484


21

22

23

Először is úgy ítélte meg, hogy a vitatott aktus lezárja a 89/552 irányelv 3a. cikkének (2) bekezdésében szabályozott eljárást, amely rendelkezés értelmében a Bizottságnak vizsgálnia kell az e cikk (1) bekezdése alapján elfogadott nemzeti intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetőségét. A Bizottság által jóváhagyott intézkedések Hivatalos Lapban történő közzététele lehetővé teszi a többi tagállam számára, hogy ezekről tudomást szerezzenek, és következésképpen meg tudjanak felelni az irányelv 3a. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeiknek, az intézkedések e rendelkezés révén létrehozott kölcsönös elismerésének rendszerén belül.

A vitatott aktus tehát az Elsőfokú Bíróság szerint joghatásokat vált ki a tagállamok tekintetében, mivel előírja a szóban forgó nemzeti intézkedések Hivatalos Lapban történő közzétételét, és e közzététel hatásaként kezdetét veszi az intézkedések kölcsönös elismerésének a 89/552 irányelv 3a. cikke (3) bekezdésében előírt mechanizmusa. A vitatott jogi aktus így az EK 249. cikk szerinti határozatnak minősül, annak ellenére, hogy az említett irányelv 3a. cikke nem hivatkozik kifejezetten a Bizottság által elfogadott „határozatra”.

Az Elsőfokú Bíróság másodszor azt vizsgálta, hogy ez az aktus közvetlenül érinti-e az Infrontot. Emlékeztetett arra az ítélkezési gyakorlatra, mely szerint ahhoz, hogy valamely személyt egy közösségi jogi aktus az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül érintsen, a szóban forgó közösségi jogi aktusnak közvetlen joghatásokat kell kiváltania az érintett jogi helyzete tekintetében, alkalmazásának tisztán automatikus jellegűnek kell lennie, amely csak a közösségi jogból eredhet, köztes jogszabályok alkalmazása nélkül (lásd a C-386/96. P. sz., Dreyfus kontra Bizottság ügyben 1998. május 5-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-2309. o.] 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt úgy ítélte meg, hogy mivel az Infront a televíziós közvetítési jogait egy, az Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltató számára engedi át az e tagállamban történő televíziós közvetítés céljából, az Egyesült Királyság hatóságai által elfogadott intézkedések a vitatott aktushoz viszonyítva I ‑ 1485

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY

önálló jogi léttel rendelkeznek. Amennyiben a bejelentett intézkedések az Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltatók tekintetében a műsorszolgáltatásról szóló, e tagállamban hatályos törvény, nem pedig a vitatott aktus értelmében alkalmazandók, az Infront nem minősül közvetlenül érintettnek.

24

25

26

Ezzel szemben csak az Egyesült Királyság által bejelentett intézkedéseket a közösségi joggal összeegyeztethetőnek minősítő és a Hivatalos Lapban történő közzétételüket előíró vitatott aktus teszi lehetővé, hogy a 89/552 irányelv 3a. cikkének (3) bekezdésével létrehozott kölcsönös elismerés mechanizmusa hatékonnyá váljon. Következésképpen – ezen állítás szerint – ez az aktus érvényesíti az említett intézkedéseket, kizárólag a többi tagállam részéről történő kölcsönös elismerés érdekében.

Az Elsőfokú Bíróság ezen kívül megállapította, hogy mivel a 89/552 irányelv 3a. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott nemzeti intézkedések kölcsönös elismerése a Bizottság általi jóváhagyásuktól és a Hivatalos Lapban történő közzétételüktől függ, e közzététel után a vitatott aktus semmilyen mérlegelési lehetőséget nem hagy a tagállamok számára a kötelezettségeik teljesítését illetően. Ugyanis, jóllehet a vizsgálat azon módozatait, amelyek szerint a tagállamok a 89/552 irányelv 3a. cikkének (3) bekezdésével létrehozott kölcsönös elismerés mechanizmusa keretében eljárni kötelesek, minden tagállam maga határozza meg az e rendelkezést átültető jogszabályában, e hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók tiszteletben tartsák a Bizottság által elfogadott és a Hivatalos Lapban közzétett nemzeti intézkedésekben megjelölt események közvetítésének feltételeit.

Az Elsőfokú Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az Infrontot közvetlenül érinti a vitatott aktus, mivel az lehetővé teszi az Egyesült Királyság által a 89/552 irányelv 3a. cikkének (1) bekezdése alapján hozott intézkedések többi tagállam által történő kölcsönös elismerése mechanizmusának végrehajtását. I ‑ 1486


28

29

Harmadszor, az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett aktus személyében is érinti az Infrontot. Az aktus a felperest sajátos minőségében, vagyis a megjelölt események televíziós közvetítési jogainak kizárólagos birtokosaként érinti. Ugyanis, jóllehet a Bizottság által jóváhagyott és a Hivatalos Lapban közzétett nemzeti intézkedések nem kifejezetten az Infrontra mint az érintett televíziós közvetítési jogok közvetítőjére irányulnak, ezek az intézkedések megakadályozzák őt abban, hogy szabadon rendelkezhessék a jogaival, amennyiben korlátozzák e jogok valamely, az Egyesült Királyságon kívül letelepedett és az említett eseményt ez utóbbi államban közvetíteni szándékozó televíziós műsorszolgáltató számára történő kizárólagos átengedését.

Ezen kívül, még ha a FIFA-val kötött szerződések jogi érvényességét nem is érinti a vitatott aktus, jelentőséggel bír, hogy az Infront a szóban forgó televíziós közvetítési jogokat a 89/552 irányelv 3a. cikkének hatálybalépése, és még inkább az említett aktus elfogadása előtt szerezte meg.

Az ügy érdeme kapcsán az Elsőfokú Bíróság azzal az indokkal semmisítette meg a vitatott aktust, hogy azt, mivel az EK 249. cikk szerinti határozatnak minősül, hatáskör hiányában fogadták el. A Bizottság tagjaiból álló testülettel ugyanis nem került sor konzultációra, az aktust aláíró főigazgató pedig nem kapott a testülettől egyedi felhatalmazást.

A felek kérelmei

30

A Bizottság fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet; I ‑ 1487

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY

– hozzon érdemi határozatot annak megállapításával, hogy az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott kereset elfogadhatatlan;

– az Infrontot kötelezze a Bizottságnak az elsőfokú eljárás és a fellebbezés során felmerült költségei viselésére.

31

Az Infront azt kéri, hogy a Bíróság:

– utasítsa el a fellebbezést, vagy

– utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bírósághoz a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelő ítélet hozatala végett, és

– a Bizottságot kötelezze a saját költségei, valamint az Infrontnak a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során felmerült költségei viselésére.

A fellebbezésről

32

Az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében bármely természetes vagy jogi személy indíthat eljárást az olyan határozat ellen, amelyet ugyan egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti. I ‑ 1488


Fellebbezésének alátámasztásaként a Bizottság ez utóbbi két feltétel megsértésére alapított két jogalapra hivatkozik.

Előzetes észrevételek

34

35

36

37

E jogalapok vizsgálata előtt meg kell határozni a 89/552 irányelv és a vitatott aktus joghatásait, valamint alkalmazási körét.

A fenti irányelv 3a. cikkének (1) bekezdése értelmében minden tagállam hozhat intézkedést a közösségi jog szerint annak biztosítására, hogy a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók kizárólagos alapon ne közvetíthessenek az adott tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményeket oly módon, hogy a közönség jelentős részét megfosztják attól a lehetőségtől, hogy az eseményeket élőben vagy későbbi, ingyenes televíziós szolgáltatás révén történő közvetítés során kövessék. Ebből a célból az érintett tagállam jegyzéket készít az ilyen eseményekről.

Az említett irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése a Bizottság kötelezettségévé teszi, hogy vizsgálja meg, hogy az említett intézkedések összeegyeztethetőek-e a közösségi joggal, valamint hogy azokat közzétegye a Hivatalos Lapban. E cikk (3) bekezdése létrehozza a kölcsönös elismerés mechanizmusát, amely szerint a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók ne kerülhessék meg a valamely más tagállam által ugyanezen cikk (1) bekezdésének alkalmazásával meghozott, a Bizottság által jóváhagyott és a Hivatalos Lapban közzétett intézkedéseket.

A fentieket tartalmazza a 97/36 irányelv (19) preambulumbekezdése is, amelynek szövegéből következik, hogy a 89/552 irányelv 3a. cikke a jogos általános érdekeket védő nemzeti intézkedések esetleges megkerülésének megakadályozására irányul. I ‑ 1489

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 38

39

40

E rendelkezésnek megfelelően a Bizottság a vitatott aktussal arról értesítette az Egyesült Királyságot, hogy jóváhagyta az e tagállam által neki bejelentett intézkedéseket, valamint ezt követően közzétette azokat a Hivatalos Lapban. Mint az Elsőfokú Bíróság megállapította, ez az aktus így lezárta azt a vizsgálati eljárást, amelyet a Bizottságnak a 89/552 irányelv 3a. cikkének (2) bekezdése értelmében kell lefolytatnia. Az említett intézkedések Hivatalos Lapban történő közzététele lehetővé tette a többi tagállam számára, hogy ezekről tudomást szerezzenek, és meg tudjanak felelni az ugyanezen irányelv 3a. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeiknek.

A vitatott aktussal tehát kezdetét vette a kölcsönös elismerésnek a 89/552 irányelv 3a. cikke (3) bekezdésében előírt mechanizmusa, ebből következően pedig a vitatott aktus működésbe hozta a többi tagállam azon kötelezettségét, hogy gondoskodjanak arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók ne kerülhessék meg az Egyesült Királyság által ugyanezen cikk (1) bekezdésének alkalmazásával meghozott intézkedéseket.

A fenti megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a Bizottság által hivatkozott jogalapokat.

A közvetlen érintettségre vonatkozó feltétel megsértésére alapított első jogalapról

A felek érvei

41

A Bizottság azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jelen ítélet 22. pontjában említett ítélkezési gyakorlatot, amely az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti közvetlen érintettségre vonatkozó feltételt pontosítja. I ‑ 1490


43

44

45

A vitatott aktus mindenekelőtt nincs hatással az Infront jogi helyzetére. Az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamok részére írja elő annak kötelezettségét, hogy gondoskodjanak arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók az egyesült királysági közönség jelentős részét ne foszthassák meg attól a lehetőségtől, hogy bizonyos megjelölt eseményeket „ingyenes” televíziós szolgáltatás révén követhessenek. Ebből a célból tehát csak az ilyen szolgáltatókra hárulnak jogi kötelezettségek.

Feltéve, hogy az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett valamely díjköteles televíziótársaság esetleg ajánlatot kíván tenni a szóban forgó televíziós közvetítésre vonatkozó kizárólagos jogok megszerzése érdekében, a vele szemben előírt jogi korlátozások visszatarthatják ettől. Következésképpen az Infrontnak kevesebb potenciális ajánlattevője lesz, és valószínűleg kevésbé előnyös üzleti helyzetbe kerül az általa előirányzotthoz képest, ez pedig nem a jogi helyzetének megváltozása miatt történik, hanem kizárólag azon tény folytán, hogy nem talál annyi vásárlóra, mint amennyire számíthatott. Vagyis a vitatott aktusból közvetetten eredő gazdasági következményeket kell elviselnie, miközben a jogi helyzete változatlan marad.

Továbbá, még ezek a gazdasági következmények is teljesen kétségesek, mivel nincs olyan, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett televíziós műsorszolgáltató, amely hajlandó lenne kifizetni azt a jelentős összeget, amelyet az Infront azoknak a megjelölt eseményeknek az Egyesült Királyságba történő közvetítési jogáért kér, amelyekre vonatkozóan ő maga kizárólagos televíziós közvetítési jogokkal rendelkezik. Márpedig az Elsőfokú Bíróságnak fel kellett volna hívnia az Infrontot, hogy bizonyítsa az ilyen ténybeli helyzet előfordulásának hihetőségét, valamint a vitatott aktusból eredő gazdasági kár valószínűségét. Az Elsőfokú Bíróság, amennyiben elmulasztotta megfelelően alkalmazni a bizonyítási terhet, tévesen alkalmazta a jogot.

Végül, az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg, hogy a tagállamok nem rendelkeznek semmilyen mérlegelési lehetőséggel a 89/552 irányelv 3a. cikkének (3) bekezdésében előírt kötelezettségek teljesítését illetően. Kétségtelen, hogy a társadalom I ‑ 1491

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY

számára kiemelten jelentősnek ítélt eseményeket és azok televíziós közvetítésének módját a bejelentő tagállam, ebből következően pedig az e cikk (2) bekezdése alkalmazásával meghozott bizottsági határozat állapítja meg. Az ilyen esemény közvetítésének mértéke azonban a gyakorlatban, e tagállam érdekeinek megfelelően jelentős mértékben függ attól a szabályozástól és döntéshozatali rendszertől, amelyet az említett 3a. cikk (3) bekezdése értelmében minden egyes tagállam kialakít. Ez a rendelkezés maga is kimondja, hogy a tagállamokra háruló feladatot „a megfelelő eszközökkel a jogrendszerük keretein belül” kell végrehajtani. Márpedig az egyes tagállamokban elért eredmények az egyes esetekben alkalmazott megközelítéstől függően nagyon különbözőek lehetnek. E feltételek mellett a vitatott aktusnak az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamok által történő végrehajtása jelentős mérlegelési lehetőség gyakorlását feltételezi.

46

Az Infront szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a vitatott aktus közvetlenül érinti őt.

A Bíróság álláspontja

47

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk negyedik bekezdésében előírt feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező határozatnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, azt kívánja meg, hogy a kifogásolt közösségi intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik (lásd különösen a fent hivatkozott Dreyfus kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 43. pontját; a C-486/01. P. sz., Front national kontra Parlament ügyben 2004. június 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-6289. o.] 34. pontját és a Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben 2006. május 2-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-3881. o] 28. pontját). I ‑ 1492


49

50

51

Először azt kell megvizsgálni, hogy a vitatott aktus közvetlen hatást gyakorol-e az Infront jogi helyzetére.

A műsorszolgáltatásról szóló törvény 98. és 101. cikkéből következik, hogy az a televíziós műsorszolgáltató, amely kizárólagosan és élő adásban kíván valamely megjelölt eseményt közvetíteni, köteles beszerezni a CIT hozzájárulását, amennyiben a sugárzás az Egyesült Királyság egész területére vagy annak egy részére irányul. A jegyzéken szereplő sport- és egyéb eseményekre vonatkozó független televíziós bizottsági kódex szerint a hozzájárulást befolyásoló tényezőket lényegében azok a körülmények képezik, hogy a televíziós közvetítés jogainak értékesítése nyilvánosan bejelentésre kerüljön, és a televíziós műsorszolgáltatóknak tényleges lehetősége legyen e jogok ésszerű és méltányos feltételek mellett történő megszerzésére.

Mint az a jelen ítélet 35–39. pontjában megállapítást nyert, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamok a vitatott aktus tényénél fogva kötelesek gondoskodni arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó műsorszolgáltatók ne kerülhessék meg az Egyesült Királyság által a 89/552 irányelv 3a. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával meghozott intézkedéseket, vagyis a megjelölt eseményeket ne közvetíthessék az említett intézkedésekből eredő követelményekkel ellentétes módon. Ebből következik, hogy e tagállamok kötelesek biztosítani, hogy az említett szolgáltatók ezeket az eseményeket ne közvetíthessék az Egyesült Királyság közönsége részére kizárólagosan és élő adásban, amennyiben az említett események televíziós közvetítésének jogait olyan értékesítési eljárás keretében szerezték meg, amely nem veszi figyelembe az előző pontban említett kritériumokat.

Az Egyesült Királyság által meghozott és a vitatott aktussal jóváhagyott intézkedések így az említett televíziós műsorszolgáltatókkal szemben bizonyos korlátokat szabnak abban az esetben, ha e szolgáltatók olyan megjelölt események közvetítését irányozzák elő, amelyekre vonatkozóan az Infront kizárólagos jogokat szerzett. I ‑ 1493

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 52

53

54

55

Mivel ezek a korlátok azokhoz a feltételekhez kötődnek, amelyek mellett e szolgáltatók megszerzik az Infronttól a megjelölt események televíziós közvetítésének jogait, az Egyesült Királyság által meghozott intézkedések és a vitatott aktus azzal a következménnyel járnak, hogy olyan újabb korlátozásokat állapítanak meg az Infrontot megillető jogok vonatkozásában, amelyek nem léteztek abban az időpontban, amikor e társaság megszerezte az említett közvetítési jogokat, és amelyek megnehezítik e jogok gyakorlását. A vitatott aktus így közvetlenül érinti az Infront jogi helyzetét.

A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy az Infront jogi helyzete vonatkozásában az ilyen hatások valós bekövetkezése nem állapítható meg, mivel nem létezik olyan, az Egyesült Királyságon kívüli más tagállamban letelepedett műsorszolgáltató, amely a vitatott aktus hiányában érdeklődne az Infrontot megillető televíziós közvetítési jogok megvásárlása iránt, és amely a vitatott aktus elfogadása folytán akadályozva vagy korlátozva lenne e jogok megszerzésében. Az Elsőfokú Bíróság ezenkívül megfordította ebben a kérdésben a bizonyítási terhet.

Meg kell állapítani, hogy a közösségi jogalkotó a 3a. cikk (3) bekezdését kifejezetten azzal az indokkal iktatta a 89/552 irányelvbe, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amelyekben adott tagállam joghatósága alá tartozó televíziós műsorszolgáltatók olyan esemény televíziós közvetítésére vásárolnak kizárólagos jogokat, amelyet valamely másik tagállam a társadalom számára kiemelten jelentősnek ítél, ezt az eseményt pedig oly módon közvetítik ez utóbbi tagállam közönsége részére, amely e közönség jelentős részét megfosztja attól a lehetőségtől, hogy ezt az eseményt követhesse.

Az Elsőfokú Bíróság a fentiekre vonatkozóan a megtámadott ítélet 148. és 149. pontjában foglalt állást. Egyrészt értékelte a társadalom számára kiemelten jelentősnek ítélt események határon átnyúló közvetítésének több olyan esetét, amelyek során a televíziós műsorszolgáltatók az említett módon jártak el. Másrészt úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem támasztotta alá azon állításait, amelyek szerint a televíziós közvetítések Egyesült Királyságon belüli piacának sajátossága a jelen esetben kizárja az ilyen helyzeteket. Az Elsőfokú Bíróság ezeket a körülményeket figyelembe véve I ‑ 1494


arra a következtetésre jutott, hogy a FIFA-labdarúgó-világbajnokság döntőinek televíziós közvetítési jogait nem feltétlenül olyan műsorszolgáltatók szerzik meg, amelyek ugyanebben a tagállamban telepedtek le.

56

57

58

59

Az Elsőfokú Bíróság ezzel nem fordította meg a felekre háruló bizonyítási terhet. Azon tényállási elemekre vonatkozó önálló értékelést végzett, amelyek a megjelölt események határon átnyúló közvetítései valós előfordulásának megállapítására irányulnak. Márpedig ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróságnak jogában áll, hogy figyelembe vegye azt, ha az egyik fél tartózkodik attól, hogy a saját állításait alátámasztó körülményeket terjesszen elő (lásd a C-214/05. P. sz., Rossi kontra OHIM ügyben 2006. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-7057. o.] 23. pontját).

Ezenkívül állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, erre tekintettel pedig csak az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére. Ezeknek a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincs szó az elferdítésükről – nem minősül jogkérdésnek, amelynek a vizsgálata a fellebbezési eljárás keretein belül a Bíróságra tartozna (lásd a C-104/00. P. sz., DKV kontra OHIM ügyben 2002. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-7561. o.] 22. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A Bíróság előtt nem hivatkoztak a tények elferdítésére. E feltételek mellett a Bíróságnak nem feladata vizsgálni, hogy helyes volt-e az Elsőfokú Bíróság azon következtetése, mely szerint nem nyert bizonyítást, hogy az érintett televíziós közvetítési jogokat szükségszerűen az Egyesült Királyságban letelepedett műsorszolgáltatók szerezték volna meg.

Másodszor azt kell megvizsgálni, hogy a vitatott aktus biztosít-e mérlegelési lehetőséget a végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságoknak, vagy pedig ez a végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik. I ‑ 1495

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 60

61

62

63

64

Kétségtelen, hogy a nemzeti hatóságok nincsenek megfosztva minden mozgástértől a 89/552 irányelv 3a. cikke (3) bekezdésének végrehajtása során. Az ebből eredő kötelezettségek teljesítése érdekében megfelelő ellenőrzési mechanizmusokat írhatnak elő.

A nemzeti hatóságok ugyanakkor kötelesek biztosítani, hogy az érintett televíziós műsorszolgáltatók ne kerülhessék meg a valamely más tagállam által a 89/552 irányelv 3a. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával meghozott intézkedéseket, valamint oly módon gyakorolják a kizárólagos jogaikat, hogy az érintett közönséget ne fosszák meg attól a lehetőségtől, hogy – e másik tagállam által meghatározott rendelkezések szerint – követhessék a társadalom számára kiemelten jelentősnek ítélt eseményeket.

Ezért, mint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 146. pontjában helyesen megállapította, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó televíziós műsorszolgáltatók tiszteletben tartják az említett események közvetíté sének azon feltételeit, amelyeket valamely más tagállam a Bizottság által jóváhagyott és a Hivatalos Lapban megjelentetett intézkedéseiben meghatározott. Ez utóbbi intézkedések – vagyis a jelen esetben a vitatott aktus – azok, amelyek meghatározzák az elérendő eredményt. Ezzel az eredménnyel kapcsolatban tehát a tagállamok semmilyen mérlegelési lehetőséggel nem rendelkeznek.

Márpedig a televíziós műsorszolgáltatók és az Infront jogi helyzete vonatkozásában felmerülő hátrányok ennek az eredménynek az elérésére irányuló kötelezettségből származnak.

A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani. I ‑ 1496


A személyes érintettségre vonatkozó feltétel megsértésére alapított második jogalapról

A felek érvei

65

66

67

68

A Bizottság azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg, hogy a vitatott aktus az EK 230. cikk negyedik bekezdése és a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében személyében érinti az Infrontot.

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság által alkalmazott megközelítés ahhoz vezet, hogy a televíziós közvetítési jogok minden olyan birtokosát személyében érintettnek kellene tekinteni, akikre az Egyesült Királyság által a 89/552 irányelv 3a. cikke (1) bekezdésének alkalmazásával meghozott intézkedések hatással vannak, annak ellenére, hogy sokan vannak ilyenek. A vitatott aktus az Infrontot – az ilyen jogok valamennyi birtokosához hasonlóan – csak objektív minőségében, a sportesemények televíziós közvetítési jogainak közvetítőjeként érinti, aki a megjelölt események egyike vonatkozásában megvásárolta az említett jogokat.

Ezenkívül a televíziós közvetítési jogok olyan birtokosai, mint az Infront, a vitatott aktussal jóváhagyott nemzeti intézkedéseknek csak a gazdasági következményeit viselik. Márpedig adott vállalkozás nem lehet személyében érintett valamely rendelkezés által önmagában azon tény miatt, hogy e rendelkezés hatással van a gazdasági helyzetére, ez pedig még inkább így van, ha az ilyen következmények a szokásos kereskedelmi kockázat körébe tartoznak.

A vitatott aktus tehát nem a sajátos jellemzői vagy az őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik az Infrontra. I ‑ 1497

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 69

Az Infront úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen emelte ki azokat az elemeket, amelyek más személyektől megkülönböztetik őt, vagyis, hogy az Infront a megjelölt események jegyzékén szereplő egyik esemény televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogokkal rendelkezik, valamint hogy ezeket a jogokat a jegyzék elkészítését és a Bizottság általi jóváhagyását megelőzően szerezte meg, végül pedig hogy ez a jóváhagyás súlyos kárt okoz az említett jogok Infront általi gyakorlásában, mivel az Infront nem tudja kizárólagos alapon átengedni e jogokat.

A Bíróság álláspontja

70

71

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (lásd különösen a 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletet [EBHT 1963., 197., 223. o.], valamint a C-78/03. P. sz., Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben 2005. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-10737. o.] 33. pontját).

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik az is, hogy ha a megtámadott határozat annak elfogadásakor azonosított vagy azonosítható személyek csoportját érinti, a csoport tagjaira jellemző szempontok alapján e személyeket e jogi aktus azért érintheti személyükben, mert gazdasági szereplők meghatározott köréhez tartoznak (lásd a C-11/82. sz., Piraiki-Patraiki és társai kontra Bizottság ügyben 1985. január 17-én hozott ítélet [EBHT 1985., 207. o.] 31. pontját, valamint a C-182/03. és C-217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5479. o.] 60. pontját). I ‑ 1498


73

74

75

76

77

Mint azt a főtanácsnok az indítványának 99. és 100. pontjában kiemelte, ez különösen így van abban az esetben, ha a határozat az egyén által az elfogadását megelőzően megszerzett jogokat módosítja (lásd különösen a 106/63. és a 107/63. sz., Toepfer és Getredie-Import Gesellschaft kontra Bizottság ügyben 1965. július 1-jén hozott ítéletet [EBHT 1965., 525., 533. o.]).

Az Infront a FIFA-labdarúgó-világbajnokság – amely a megjelölt eseményeket tartalmazó, a Bizottságnak bejelentett és a vitatott aktussal jóváhagyott jegyzéken szereplő események egyike – döntőinek televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogokkal rendelkezett a 2002. és 2006. év vonatkozásában.

Ezenkívül tény, hogy az Infront ezeket a kizárólagos jogokat a vitatott aktus elfogadását megelőzően szerezte meg, valamint hogy ebben az időpontban csak hat olyan társaság létezett, amelyek az említett jegyzéken szereplő események televíziós közvetítésére vonatkozó jogok megszerzése érdekében jelentős beruházásokat eszközöltek.

Ebből következik, hogy az Infront a vitatott aktus elfogadásának időpontjában tökéletesen azonosítható volt.

Végül, a jelen ítélet 51–52. pontjából következik, hogy a vitatott aktus a fent említett hat társaságból álló csoport tagjaira – amelyeknek egyike az Infront – sajátos jellemzőik folytán vonatkozott, vagyis a megjelölt események televíziós közvetítésére vonatkozó kizárólagos jogok birtokosaiként érintette őket.

E feltételek mellett az Elsőfokú Bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vitatott aktus személyében érinti az Infrontot. I ‑ 1499

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-125/06. P. SZ. ÜGY 78

Következésképpen a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, ebből eredően pedig a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

A költségekről

79

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, az Infront kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.


1) A fellebbezést elutasítja.

2) Az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

I ‑ 1500

C-285/06. sz. ügy

Heinrich Stefan Schneider kontra Land Rheinland-Pfalz (a Bundesverwaltungsgericht (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Mezőgazdaság – 1493/1999/EK és 753/2002/EK rendelet – A borpiac közös szervezése – Az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma – A hagyományos kifejezések oltalma – Egy másik nyelvre történő fordítás – Másik termelő tagállamból származó borok esetében történő használat”

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 25. . . I - 1504 A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . . I - 1535


1. Mezőgazdaság – Közös piacszervezés – Bor – Borok leírása és kiszerelése – 1493/1999 és 753/2002 rendelet (1493/1999 tanácsi rendelet, 47. cikk, (2) bekezdés, c) pont és VII. melléklet, B rész, 1. b) pont, ötödik franciabekezdés, valamint 3. pont; 753/2002 bizottsági rendelet, 6. cikk, (1) bekezdés és 23. cikk) I ‑ 1501


2. Mezőgazdaság – Közös piacszervezés – Bor – Borok leírása és kiszerelése – 1493/1999 és 753/2002 rendelet (753/2002 bizottsági rendelet, 24. cikk, (2) bekezdés, a) pont és III. melléklet) 3. Mezőgazdaság – Közös piacszervezés – Bor – Borok leírása és kiszerelése – 1493/1999 és 753/2002 rendelet (753/2002 bizottsági rendelet, 24. cikk, (2) bekezdés és III. melléklet)

1. A borpiac közös szervezéséről szóló 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének c) pontját, összefüggésben e rendelet VII. mellékletének B. rész 3. pontjával és az 1512/2005 rendelettel módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999 rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 753/2002 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével, úgy kell értelmezni, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó jelölés használata e rendelkezések alapján csak akkor engedélyezhető, ha nem áll fenn annak a veszélye, hogy az e jelölés által címzett személyek számára összetéveszthetővé válnak az említett jelölés és az említett VII. melléklet B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésében, illetve a 753/2002 rendelet 23. pontjában említett kiegészítő hagyományos kifejezések. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értéI ‑ 1502

kelése, hogy az alapügyben szóban forgó kifejezések okozhatnak-e ilyen veszélyt.

(vö. 28–29., 31–32. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Az 1512/2005 rendelettel módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999 rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy egy hagyományos kifejezés e rendelkezés értelmében vett jogellenes utánzása vagy felidézése megvalósulhat abban az esetben, ha a

SCHNEIDER

szóban forgó kifejezést lefordították egy attól eltérő nyelvre, amelyen ezt a kifejezést ugyanezen rendelet III. mellékletében feltüntetik, amennyiben ez a fordítás megtévesztő lehet, vagy alkalmas az általa megcélzott személyek félrevezetésére. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez-e a helyzet az elé terjesztett jogvitában.

vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet III. mellékletében szereplő hagyományos kifejezés oltalomban részesül mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint ez a hagyományos kifejezés, mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek más termelő tagállamból származnak.

(vö. 39., 43–44. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3. Az 1512/2005 rendelettel módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999 rendelet alkalmazására

(vö. 53., 55–56., 58. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

I ‑ 1503

TRSTENJAK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-285/06. SZ. ÜGY

VERICA TRSTENJAK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. október 25. 1

I – Bevezetés

1. A német legfelsőbb közigazgatási bíróság, a Bundesverwaltungsgericht (a továbbiakban: BVerwG) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelme a borpiac közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendeletnek 2 a kiegészítő hagyományos kifejezésekre vonatkozó, az egyes borászati termékek leírásával, jelölésével, kiszerelésével és oltalmával kapcsolatos szabályainak, valamint a megfelelő, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló 753/2002/EK bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2005. szeptember 15-i 1512/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 241., 15. o.) módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló, 2002. április 29-i 753/2002/EK bizottsági rendeletnek 3 (a továbbiakban: 753/2002 rendelet) 4 értelmezését és alkalmazási körét érintő kérdésekre vonatkozik.

1 – Eredeti nyelv: német. 2 – HL L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 26. kötet, 25. o. 3 – HL L 118., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 35. kötet, 455. o. 4 – HL L 241., 15. o.

I ‑ 1504

2. A borokra vonatkozó kiegészítő hagyományos kifejezéseket az értékesítés során és a jogi viszonyokban feltüntetik a címkén. A címkék a borok tekintetében ugyanolyan jelentéssel bírhatnak, mint az útlevelek és személyi igazolványok a személyek vonatkozásában. Azok vagy általánosan elismertek, vagy csupán egyetlen (tag-)államra korlátozottak. 5

3. A kérdések konkrétan a bortermelő H. S. Schneider és a Land Rheinland-Pfalz (Rajna-vidék–Pfalz) között a német közigazgatási bíróságok előtt folyamatban lévő, azon közigazgatási határozat jogszerűségét érintő peres eljárás keretében merülnek föl, amely határozat megtiltja a „Réserve”, a „Grand Réserve”, illetve a „Reserve” és a „Privat-Reserve” kifejezések használatát a H. S. Schneider által a német Pfalz régióban előállított bor címkézése során.

5 – E szemléletes és egyben drasztikus összehasonlítást a görög kormány tette a tárgyaláson annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az 1493/1999 rendelet és a 753/2002 rendelet szűk értelmezésének szükségességére.

SCHNEIDER

II – Jogi háttér

b) a termelők védelme;

A – Az 1493/1999 rendelet

c) a belső piac zökkenőmentes működése;

4. Az 1493/1999 rendelet a borászati termékek előállítását, címkézését és ellenőrzését szabályozza, és szabályokat állapít meg többek között bizonyos kifejezéseknek a megjelöléskor történő feltüntetése vonatkozásában.

d) a minőségi ösztönzése.

törvényes

termékek

érdekeinek

előállításának

(2) Az (1) bekezdésben említett szabályok különösen a következő rendelkezéseket tartalmazzák: 5. Az 1493/1999 rendelet 47. cikke a következőképpen szól: a) egyes kifejezések használatának kötelezővé tétele; „(1) Az e rendelet hatálya alá tartozó egyes termékek elnevezésére, jelölésére, kiszerelésére, valamint egyes adatok és kifejezések oltalmára vonatkozó szabályok ebben a fejezetben és a VII. és a VIII. mellékletben szerepelnek. Ezek a szabályok különösen a következő célokat veszik figyelembe:

a) a fogyasztók védelme;

törvényes

érdekeinek

b) egyes kifejezések használatának feltételek mellett történő engedélyezése;

c) egyéb kifejezések használatának engedélyezése, ideértve azokat az információkat, amelyek a fogyasztók számára hasznosak lehetnek; I ‑ 1505


d) egyes kifejezések védelmének és ellenőrzésének szabályozása;

e) a földrajzi árujelzők és a hagyományos megnevezések [helyesen: hagyományos kifejezések] használatának szabályozása;

[…]”

6. Az 1493/1999 rendelet 48. cikke a következőképpen szól:

„Az e rendeletben említett termékek elnevezése és kiszerelése, valamint az e termékekkel kapcsolatos bármifajta reklámtevékenység nem lehet tisztességtelen vagy megtévesztő, és nem vezetheti félre azokat a személyeket, akiket a termék megcéloz, különösen az alábbiakat illetően:

– a 47. cikkben előírt információk; ez abban az esetben is érvényes, ha az információkat fordításban használják, vagy ha a termék tényleges eredetére utalnak, vagy ha olyan toldatokkal használják I ‑ 1506

ezeket együtt, mint »fajta«, »típus«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy ezekhez hasonló más szavak,

[…]”

7. Az 1493/1999 rendelet 49. cikke a következőképpen szól:

„(1) Azokat a termékeket, amelyek elnevezése vagy kiszerelése nem felel meg e rendelet rendelkezéseinek vagy az annak végrehajtására elfogadott részletes szabályoknak, nem lehet a Közösségen belül eladás céljából tartani, forgalomba hozni vagy exportálni.

[…]

(2) Az a tagállam, amelynek területén az a termék található, amelynek elnevezése vagy kiszerelése nem felel meg az (1) bekezdésben említett rendelkezéseknek, meghozza a szükséges intézkedéseket, hogy az elkövetett szabálysértéseket súlyosságuk szerint szankciókkal sújtsa.

SCHNEIDER

A tagállam azonban engedélyezheti a szóban forgó termék Közösségen belüli eladás céljára történő tartását és forgalomba hozatalát vagy exportját, amennyiben a termék elnevezését vagy kiszerelését az (1) bekezdésben említett rendelkezéseknek megfelelőre változtatják.”

8. Az 1493/1999 rendelet 53. cikke előírja az e rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok elfogadását, többek között a VII. és VIII. melléklet tekintetében. E szabályok különösen az e mellékletekben megállapított eltérésekre, feltételekre és felhatalmazásokra vonatkoznak. Az 53. cikk jogalapja szerint végrehajtási szabályokat kell hozni az asztali borok, a földrajzi árujelzővel ellátott asztali borok és a meghatározott termőhelyről származó minőségi borok (a továbbiakban: m. t. minőségi borok) címkézése vonatkozásában.

b) földrajzi árujelzővel ellátott asztali borok és m. t. minőségi borok esetében:

[…]

– egyéb, a termelő tagállam által megállapított rendelkezések szerinti hagyományos kifejezések [helyesen: kiegészítő hagyományos kifejezések],

[…] 9. Az 1493/1999 rendelet VII. mellékletének B. pontja a nem kötelező adatok vonatkozásában így rendelkezik: 3. Az A. 1. pontban említett termékek esetében a címkézést egyéb kifejezésekkel is ki lehet egészíteni. „1. A Közösségben előállított termékek címkézését – még meghatározandó feltételek mellett – ki lehet egészíteni a következő adatokkal:

[…]

4. A termelő tagállamok a területükön termelt borok esetében kötelezővé tehetnek az 1. és 2. pontban foglalt bizonyos adatokat, megtilthatják azokat, vagy korlátozhatják használatukat.” I ‑ 1507


10. Azon nyelveket illetően, amelyeket a címkézésnél használni lehet, ugyanezen melléklet D. pontja így rendelkezik:

kizárólag annak a tagállamnak egyik hivatalos nyelvén tüntetik fel, amelynek területén a termék készült.

„1. A címkézésben használt információknak [helyesen: adatoknak] a Közösség egy vagy több hivatalos nyelvén kell szerepelniük annak érdekében, hogy a végső fogyasztó könnyedén megérthessen minden jelölést [helyesen: megérthesse azokat].

A Görögországból és Ciprusról származó termékek esetében a második alpontban említett információkat meg lehet ismételni a Közösség egy vagy több egyéb hivatalos nyelvén.

[…]

Az első ponttal szemben

– a meghatározott termőhely nevét,

– egy másik földrajzi egység nevét,

– a hagyományos különleges [helyesen: egyedi] kifejezéseket és a további hagyományos megnevezéseket [helyesen: kiegészítő hagyományos kifejezéseket],

– a szőlészeti-borászati üzemek vagy társulásaik nevét és a palackozás adatait

I ‑ 1508

A területükön előállított és forgalomba hozott termékek esetén a tagállamok engedélyezhetik, hogy a második alpontban említett információkat [helyesen: adatokat] a Közösség hivatalos nyelveitől eltérő nyelven is meg lehessen adni, ha e nyelv használata az érintett tagállamban vagy területének egy részén hagyományos és szokásos.

A termelő tagállamok termékeik esetében engedélyezhetik, hogy a második alpontban említett információkat [helyesen: adatokat] egy másik nyelven is meg lehessen adni, ha e nyelv használata hagyományos ezeknek a jelöléseknek az esetében.

[…]”

SCHNEIDER

B – A 753/2002 rendelet

11. A 753/2002 rendelet az 1493/1999 rendelet végrehajtó rendelete, és végrehajtási szabályokat tartalmaz az egyes szőlészetiborászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében.

12. E rendelet 6. cikke a következő, a címkén feltüntetett valamennyi jelölésre vonatkozó közös szabályokat tartalmazza:

„(1) Az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 3. pontjának alkalmazásában az érintett termékek címkézése kiegészülhet egyéb jelölésekkel is, feltéve, hogy nem áll fenn annak a veszélye, hogy az ilyen jelölések megtéveszthetik a címzetteket, különösen azáltal, hogy összetéveszthetővé válnak az ugyanazon melléklet A. 1. pontjában említett kötelező vagy a B. 1. pontjában említett választható jelölésekkel.

(2) Az 1493/1999/EK rendelet VII. mellékletének B. 3. pontjában említett termékek esetében az említett rendelet 72. cikkének (1) bekezdése szerint kijelölt hatóság követel-

heti – feltéve, hogy az egyes tagállamok által elfogadott általános eljárási szabályok szerint jár el –, hogy a palackozók, feladók vagy importőrök bizonyítsák a termék leírására használt, az érintett termék vagy a készítéséhez felhasznált termékek jellegére, azonosságára, minőségére, összetételére, eredetére vagy származására vonatkozó jelölések valódiságát.”

13. A 753/2002 rendelet 23. cikke szerint az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 1. pontja b) alpontja ötödik franciabekezdésének alkalmazásában a „kiegészítő hagyományos kifejezés” olyan, „a termelő tagállamokban az e címben említett borok leírására hagyományosan használt kifejezést jelent, amely különösen a termelés, a készítés és az érlelés módjára, illetve a bor minőségére, színére, típusára, egy helyre vagy az érintett bor történetével kapcsolatos valamely történelmi eseményre vonatkozik, és amelyet a termelő tagállamok jogszabályai a területükről származó borok jelölésére meghatároznak.”

14. A 753/2002 rendelet 24. cikke továbbá a hagyományos kifejezések oltalmáról így rendelkezik:

„(1) E cikk alkalmazásában „hagyományos kifejezések” alatt a 23. cikkben említett kiegéI ‑ 1509


szítő hagyományos kifejezések, a 28. cikkben említett kifejezések, valamint a 14. cikk (1) bekezdés első albekezdésének c) pontjában, a 29. cikkben, valamint a 38. cikk (3) bekezdésében említett hagyományos egyedi kifejezések értendők.

(2) A III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések olyan borok számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak, és oltalmat élveznek

a) mindenféle visszaéléssel, utánzással, felidézéssel szemben, még akkor is, ha a védett kifejezést a »fajta«, »típus«, »eljárás«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy hasonló fordulat kíséri;

b) a bor jellegére vagy lényeges minőségi jellemzőire vonatkozó, a kiszerelésen vagy a külső csomagoláson, reklámanyagokon vagy az érintett termékekkel kapcsolatos más dokumentumokon található minden egyéb jogosulatlan, hamis vagy megtévesztő jelzéssel szemben;

(3) A címkéken használt védjegyek nem tartalmazhatnak a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezést bor leírására, hacsak a bor nem jogosult az adott hagyományos kifejezésre.

[…]

(4) Amennyiben e rendelet III. mellékletében felsorolt valamely hagyományos kifejezés az 1493/1999/EK rendelet VII. mellékletének A. pontjában, valamint B. 1. és 2. pontjában szereplő jelölési kategóriák valamelyikébe is beletartozik, az ilyen hagyományos kifejezésre a IV. vagy V. cím más rendelkezései helyett e cikk rendelkezései alkalmazandók.

Egy hagyományos kifejezés oltalma csak arra/ azokra a nyelv[ek]re érvényes, amely(ek)en az e rendelet III. mellékletében szerepel.

A III. mellékletben felsorolt valamennyi hagyományos kifejezés egy vagy több borkategóriához kapcsolódik. Ezek a kategóriák a következők: c) minden egyéb olyan gyakorlattal szemben, amely nagy valószínűséggel megtéveszti a nagyközönséget, különösen azáltal, hogy azt a benyomást kelti, hogy a bor a védett hagyományos kifejezésre jogosult. I ‑ 1510

[…]

SCHNEIDER

d) az a), b) és c) pont által nem szabályozott egyéb meghatározott termőhelyről származó minőségi borok és földrajzi jelzéssel ellátott asztali borok; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak likőrboroktól, pezsgőktől, habzóboroktól, gyöngyözőboroktól és szénsav hozzáadásával készült gyöngyözőboroktól eltérő borok megnevezésére érvényes;

[…]

(5) Ahhoz, hogy a III. melléklet A. listájában szerepelhessen, egy hagyományos kifejezésnek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

a) önmagában véve is egyedinek és a tagállam jogszabályai által pontosan meghatározottnak kell lennie;

d) egy vagy több közösségi borra vagy közösségi borkategóriára használatban kell lennie.

Egy hagyományos kifejezés akkor tekinthető hagyományosnak az egyik tagállam hivatalos nyelvén, ha azt a hivatalos nyelvben és a szomszédos tagállam(ok) meghatározott régiójában az azonos feltételek mellett készített borok esetében használták, feltéve, hogy ez a kifejezés megfelel az a)–d) pontban meghatározott kritériumoknak e tagállamok egyikében, és a két tagállam kölcsönösen megállapodik e kifejezés meghatározásában, használatában és védelmében.

[…]

b) kellő mértékben megkülönböztethetőnek kell lennie, és/vagy megalapozott hírnévvel kell rendelkeznie a Közösség piacán;

(7) A tagállamok értesítik a Bizottságot:

c) legalább 10 éve használatban kell lennie a szóban forgó tagállamban;

a) az egyes hagyományos kifejezések elismerését alátámasztó tényekről; I ‑ 1511


b) a jogszabályaikban szereplő olyan hagyományos kifejezésekről, amelyek megfelelnek a fenti követelményeknek, illetve azokról a borokról, amelyek számára ezeket fenntartják;

c) adott esetben az olyan hagyományos kifejezésekről, amely a származási országban a továbbiakban nem élvez oltalmat.

– Olaszország esetében a „Riserva” kifejezés olaszul;

– Ausztria esetében a „Reserve” kifejezés németül;

– Portugália esetében a „Reserva”, „Reserva velha” (vagy „grande reserva”) és „Super reserva” kifejezések portugálul. […]”

15. A 753/2002 rendelet III. melléklete tartalmazza az országok, az érintett borok, a termékkategóriák és nyelvek megadásával együtt az oltalom alatt álló hagyományos kifejezések jegyzékét, amelyekre a 24. cikk hivatkozik, ezek többek között:

– Görögország esetében: a „Ειδικά Επιλεγμένος (Grande réserve)”, „Επιλογή ή Επιλεγμένος (Réserve)” és „Παλαιωθείς επιλεγμένος (Vieille réserve)” kifejezések görögül;

– Spanyolország esetében a „Gran Reserva” és a „Reserva” kifejezések spanyolul; I ‑ 1512

III – A tényállás lényeges elemei, az alapügy, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

A – Tényállás

16. Az alapügyben a BVerwG-hez benyújtott felülvizsgálati kérelem felperese, H. S. Schneider „Consulat des Weins” cégnév alatt egy családi borgazdaságot üzemeltet Südpfalz-ban, Trier városához közel (Rheinland-Pfalz), és nyolcfajta bort forgalmaz. Az illetékes rheinland-pfalz-i

SCHNEIDER

tartományi hivatal 2002. november 20-án végzett vizsgálatakor e borok tervezett címkézése ellen a jelen előzetes döntéshozatali eljárás szempontjából jelentőséggel bíró következő kifogásokat emelte: A fő címkéken a borgazdaság neve szerepel és ez alatt, a bor árkategóriája függvényében többek között a „Grande Réserve”, illetve a „Réserve” kifejezések. A hátsó címkére került volna a bor minőségi kategóriája, a termelés helye („Pfalz”), valamint a hatósági vizsgálati- és palackozási számok.

17. A 2002. december 19-i határozatával a Rheinland-Pfalz trieri Aufsichts- und Dienstleistungsdirektion-ja (a továbbiakban: ADD) többek között, mint megtévesztőt, megtiltotta a „Réserve”, illetve a „Grande Réserve” francia kifejezések használatát. H. S. Schneidernek a jogorvoslati eljárásban tett azon ajánlatát, hogy e kifejezések helyett a német „Reserve” és „Privat-Reserve” kifejezéseket használja, az ADD 2003. március 19-i, illetve 21-i határozatával elutasította, mivel e kifejezéseket is elfogadhatatlannak tartotta.

18. H. S. Schneider keresetet indított az eredeti és a kifogását elutasító határozat ellen. A német közigazgatási bíróságok előtt folyó perben H. S. Schneider a tiltást elrendelő határozat megsemmisítését kéri;

továbbá kéri annak megállapítását, hogy a német kifejezések használata önmagukban, valamint a cégnévvel összefüggésben egyaránt elfogadható. E keresetet 2004. január 29-én a Verwaltungsgericht Neustadt első fokon elutasította. Az elutasító ítélet ellen H. S. Schneider fellebbezést nyújtott be az Oberverwaltungsgericht RheinlandPfalz-hoz. E bíróság e fellebbezést 2004. szeptember 21-i ítéletével elutasította. A két közigazgatási bíróság véleménye szerint a vitatott megjelölések elfogadhatatlan utánzást, illetve felidézést valósítanak meg az oltalomban részesülő hagyományos spanyol, olasz és portugál „(Gran) Reserva”, illetve „(Gran) Riserva” vagy „(Grande) Réserve” kifejezések vonatkozásában.

19. Az Oberverwaltungsgericht RheinlandPfalz 2004. szeptember 21-i ítéletével szemben H. S. Schneider felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a BVerwG-hez. A felülvizsgálati kérelemben az alábbi közösségi jog szempontjából releváns jogalapra hivatkozik: a borok jelölésére vonatkozó hatályos jog az ezen indítvány 18. pontjában leírt hagyományos kifejezéseket csak az ország mindenkori nyelvén, spanyolul, portugálul, illetve olaszul részesíti oltalomban, más nyelven azonban nem. Ugyanez vonatkozik a megfelelő görög nyelvű, görög ábécé szerint írt kifejezésre is. Tehát hasonló megjelölések használata más tagállamból származó borokra ennélfogva nem jelent utánzást vagy felidézést. I ‑ 1513


20. A német közigazgatási bíróságok előtt folyó eljárások alatt a „Consulat des Weins – Réserve/Grande Réserve” kifejezést az OHIM is bejegyezte közösségi védjegyként.

B – A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

21. Az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdésére való hivatkozással a BVerwG úgy véli, hogy a „Réserve” és „Grande Réserve”, illetve „Reserve” és „Privat-Reserve” megjelölések alapvetően kiegészítő hagyományos kifejezések, és a bor termeléséből, készítéséből vagy érleléséből eredő különleges minőségére utalnak. Azokat azonban Németországban nem lehet kiegészítő hagyományos kifejezésként használni e jogszabály vonatkozásában, mivel azokat nem határozzák meg a német nemzeti jogszabályok a 753/2002 rendelet 23. cikkének megfelelően. A megjelöléseket azonban Németországban elvileg az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 3. pontja értelmében vett egyéb jelölésként lehet használni, mivel a 753/2002 rendelet 23. cikkének nincs korlátozó hatása az 1493/1999 rendelet VII. melléklete I ‑ 1514

B. 3. pontjával szemben. A tartalmilag a 753/2002 rendelet 23. cikkében szabályozott tényállások alá tartozó valamennyi megjelölés ilyen korlátozó hatása ellentétes lenne a megjelölésre vonatkozó új szabályozás azon célkitűzésével, amely szerint a választható jelöléseknek a szabályozott területen kívül lehetőleg megengedettnek kell lenniük.

22. Az említett hagyományos kifejezések használata azonban a BVerwG véleménye szerint mégis tilos, ha az megtévesztő, vagy ha oltalom alatt álló jelöléseket sért. A 753/2002 rendelet III. mellékletével összefüggésben annak 24. cikke (2) bekezdése szerint oltalomban részesülő kiegészítő hagyományos kifejezések ugyan spanyol, görög, olasz, portugál és most már német nyelven is léteznek, francia nyelven azonban nem.

23. A BVerwG azonban úgy véli, hogy egy a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerinti tiltott utánzás vagy felidézés akkor is fennállhat, ha az oltalom alá eső kifejezést az oltalom alá eső eredeti nyelvtől eltérő nyelven használják. A visszaélés tilalma ugyanis magának az oltalom alá eső kifejezésnek a használatát jelenti, ezzel szemben az utánzás tilalma a hasonló szóalakú kifejezések használatát tiltja, a felidézés tilalma pedig a hasonló értelmű kifejezések használatát.

SCHNEIDER

24. Mindenesetre a BVerwG véleménye szerint a kiegészítő hagyományos kifejezéseknek a visszaéléssel, utánzással és felidézéssel szembeni oltalma csak azokkal a borokkal szemben áll fenn, amelyek ugyanazon tagállamból származnak, mint az oltalom alá eső hagyományos kifejezés, jelen esetben tehát csak a spanyol, portugál, olasz, görög és osztrák borokkal szemben, azonban a németországi termőhelyek boraival szemben nem. Ez következik már a hagyományos kifejezésnek a mindenkori tagállam borászati hagyományaihoz fűződő különleges kapcsolatából és a tagállamok e területen fennálló szabályozási autonómiájából. Az ezzel ellentétes értelmezés a választható bormegjelölések megmerevedéséhez vezetne, mivel ez esetben valamely tagállam hagyományos kifejezésének elismerésével megakadályozható egy hasonló kifejezés más tagállamban való használata, és ezáltal annak fejlődése.

25. Mivel a BVerwG-nek kétségei vannak az 1493/1999 rendelet és a 753/2002 rendelet értelmezését illetően, felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1. Úgy értelmezendő-e az 1493/1999/EK rendelet 47. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontja, összefüggésben ugyanezen rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdésével és B. 3. pontjával, valamint a 753/2002/EK rendelet 23. cikkével, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó

kifejezés csupán az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerint szabályozott, nem kötelező adatként megengedett, az ott, illetve a 753/2002/EK rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek mellett, nem pedig az 1493/1999/EK rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja értelmében vett egyéb kifejezésként?

2. Úgy értelmezendő-e a 753/2002/EK rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja, hogy jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik?

3. Úgy értelmezendő-e a 753/2002/EK rendelet 24. cikkének (2) bekezdése, hogy a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések csak azon borok vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés?”

C – A Bíróság előtti eljárás

26. Az eljárásban az alapügyben részt vevő feleken kívül részt vett még a Görög I ‑ 1515


Köztársaság, Olaszország és Spanyolország is. Olaszország csak írásbeli észrevételt terjesztett elő, és nem vett részt a szóbeli szakaszban. Spanyolország jelen ügyben csak a szóbeli szakaszban vett részt.

27. A 2007. szeptember 13-i tárgyaláson az alapügyben részt vevő felek, a Görög Köztársaság, Spanyolország és a Bizottság terjesztett elő szóbeli észrevételt, és válaszoltak a Bíróság által feltett kérdésekre.

IV – A felek érvei

A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

28. H. S. Schneider véleménye szerint a vitatott jelölések használata nemcsak az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerint szabályozott nem kötelező adatként megengedett az ott és a 753/2002 rendelet 23. cikkében előírt feltételek mellett, hanem az 1493/1999 rendelet VII. mellékletének I ‑ 1516

B. 3. pontja szerinti egyéb kifejezésként is. E kifejezések használata Németországban nincs törvényileg szabályozva, és ezért azokat a palackozó saját megítélése szerint használhatja.

29. A Land Rheinland-Pfalz véleménye szerint egy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó kifejezés csak az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerint szabályozott nem kötelező adatként megengedett az ott és a 753/2002 rendelet 23. cikkében előírt feltételek mellett, és nem mint az 1493/1999 rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja szerinti egyéb kifejezés, ha a kifejezés már meglevő oltalom alatt álló hagyományos kifejezések szabályozási területét érinti. Egy a 753/2002 rendelet III. mellékletével összefüggő 23. cikk szerint oltalom alatt álló kifejezésekre korlátozódó gátló hatás nem lenne ellentétes az új, megjelölésekre vonatkozó szabályozás azon célkitűzésével, hogy a szabályozott területen kívül eső nem kötelező adatokat lehetőség szerint meg kell engedni. Egyebekben a H. S. Schneiderhez hasonló magánszemélyek számára a már létező oltalom alatt álló hagyományos kifejezések szabályozási területén belül a nem kötelező adatok továbbfejlesztése tilos.

30. Az olasz kormány is azon a véleményen van, hogy a termelési, borkészítési és

SCHNEIDER

érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó kifejezés csupán az 1493/1999/ EK rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerint szabályozott nem kötelező adatként megengedett, az ott, illetve a 753/2002/EK rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek mellett, nem pedig az ugyanezen melléklet B. 3. pontja értelmében vett egyéb kifejezésként. E vélemény indokolásaként az olasz kormány a 753/2002 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésére hivatkozik, amely szerint lehetséges az „egyéb jelölések” használata, azzal a feltétellel, hogy ezáltal nem jön létre a megtévesztés veszélye, különösen a szabályozott nem kötelező adatok vonatkozásában.

32. A spanyol kormány felhívja a figyelmet arra, hogy a „Reserva” és „Gran Reserva” hagyományos kifejezéseket Spanyolországban egy vörös-, fehér- és rozéborokat érlelő folyamatra használják, és e fogalmak a fogyasztók körében általánosan ismertek. Németországban azonban nincs olyan termelési, borkészítési és érlelési módszer, amely kapcsolatos lenne a „Réserve” és „Grande Réserve” kifejezésekkel. Ezen okból e két kifejezés Németországban olyan fantáziaelnevezések, amelyek más tagállamokbeli hagyományos kifejezéseket utánoznak, és a fogyasztókat félrevezethetik. Ezen okból a „Réserve” és a „Grande Réserve” kifejezések esetén csak szabályozott, nem kötelező adatról lehet szó. Ezeknek azonban nem lenne kifejezett jogalapja az alaprendeletben a német borok vonatkozásában, és így ezek nem megengedettek.

31. A görög kormány azon a véleményen van, hogy csak azon borok tartoznak az oltalom alá, amelyek szerepelnek a 753/2002 rendelet III. mellékletében található, a hagyományos kifejezéseket kimerítően felsoroló listán. Minden olyan jelölés használata, amely a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bármely más bor minőségére vonatkozik, és amelyet egy közösségen belüli vagy harmadik országbeli fogyasztó úgy érthet, mintha az a 753/2002 rendelet 23. és 24. cikke szerint oltalom alatt álló kiegészítő hagyományos kifejezésre vonatkozna, jogellenes lenne, és ezért az ilyen megjelöléssel ellátott termékekre az 1493/1999 rendelet 49. cikke szerinti tilalmak vonatkoznának.

33. A Bizottság azon a véleményen van, hogy a megjelöléseket alapvetően akkor is az 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének c. pontja és VII. mellékletének B. 3. pontja szerinti „egyéb kifejezés”-ként lehet használni, ha azok a 753/2002 rendelet 23. cikkében említett tényállásokra vonatkoznak (a termelés, a készítés és az érlelés módja, illetve a bor minősége, színe, típusa, egy hely vagy az érintett bor történetével kapcsolatos valamely történelmi esemény). A 753/2002 rendelet 23. cikkének nincs gátló hatása az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 3. pontja szerinti „egyéb jelölések” használatával szemben. Nem zárható ki ugyanis, hogy e jelölések az 1493/1999 I ‑ 1517


rendelet 47. cikke (2) bekezdése c. pontjának értelmében vett, fogyasztók számára hasznos információk. Továbbá az „egyéb jelölés”kénti használat elvi megengedhetősége már a 753/2002 rendelet 6. cikkének (2) bekezdéséből is adódik.

34. További érvként hozza fel a Bizottság, hogy a 753/2002 rendelet 23. cikkében foglalt tényállások annyira átfogóak, hogy ha a gátló hatásból indulnánk ki, alig maradna alkalmazási terület a B. 3. pont szerinti „egyéb jelölések” számára. Ezen kívül új „kiegészítő hagyományos kifejezések” kialakítása csak akkor lehetséges, ha ezeket bejegyzésük előtt „egyéb jelölésként” lehet használni. Annak feltételezése, hogy a 753/2002 rendelet 23. cikke gátló hatású, ellentétes lenne egyébként az 1493/1999 rendelet azon szabályozási céljával is, amely szerint a nem kötelező jelöléseknek a szabályozott területen kívül lehetőleg megengedettnek kell lenniük.

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

35. H. S. Schneider véleménye szerint a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének I ‑ 1518

a) pontját úgy kell értelmezni, hogy jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik. Ez következik már a mindenkori nyelvnek a 753/2002 rendelet mellékletének katalógusában történő precíz megadásából is. Ezen értelmezés következik abból is, hogy egy kifejezésnek a más nyelven történő használatakor nem áll fenn a megtévesztésnek a jogellenes utánzáshoz vagy felidézéshez szükséges veszélye.

36. A Land Rheinland-Pfalz írásbeli észrevételében nem nyilatkozott az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről. A tárgyaláson Rheinland-Pfalz az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés vonatkozásában Olaszország, Görögország és a Bizottság véleményéhez csatlakozott. A Land (tartomány) azt az álláspontot képviseli, hogy egy korlátozott fordítási tilalom sértené a más nyelvben is megtalálható hagyományos kifejezések védelmét, valamint a belső piac céljait és a fogyasztóvédelmet.

37. Az olasz kormány véleménye szerint a szabályozott hagyományos kifejezések visszaéléssel, utánzással és felidézéssel szembeni védelme szükségképpen független az alkalmazott nyelvtől. Mindig megvalósul a felidézés, ha a fordítás alkalmas arra, hogy a fogyasztók elképzelésében kapcsolatot hozzon létre az oltalom alatt álló nyelvű hagyományos kifejezéssel; jelen esetben erről van szó az alkalmazott latin eredetű kifejezések hasonlósága miatt.

SCHNEIDER

38. A görög kormány szerint is tilos egy oltalom alatt álló kifejezés bármely nyelven történő használata. A görög kormány véleménye szerint egy átlagos európai fogyasztó ismeri a 753/2002 rendelet III. mellékletében szereplő legtöbb kifejezést a nyelvtől függetlenül, és ezen adatokat összekapcsolja a bor minőségével. E címkén szereplő adatok és kifejezések a bor vásárlásakor a döntés szempontjából jelentős információk.

39. A spanyol kormány előadja, hogy a „Réserve” kifejezés nyelvészetileg nézve a spanyol „reserva” kifejezés fordítása. Egy ilyen fordítás az 1493/1999 rendelet 48. cikke szerint tilos. A hagyományos kifejezéseknek a bejegyzés nyelvén történő használata jogellenes utánzás vagy felidézés, a fordítás azonban jogellenes visszaélés.

40. A Bizottság ugyancsak azon a véleményen van, hogy az oltalom alatt álló kifejezésnek egy, az eredeti nyelvtől eltérő nyelven való használata jogellenes utánzás vagy felidézés lehet a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében. A rendelet 24. cikke (4) bekezdésének második albekezdése ugyan meghatározza, hogy egy hagyományos kifejezés oltalma csak arra/ azokra a nyelv[ek]re érvényes, amely(ek)en az a rendelet III. mellékletében szerepel. Ez

azonban csak a jogellenes visszaélésre vonatkozik, ahogyan az az 1493/1999 rendelet 48. cikkéből kitűnik: ez ugyanis kifejezetten előírja, hogy a fogyasztók félrevezetésének vagy megtévesztésének – elkerülendő – veszélye a megjelölések fordításakor is felmerülhet. Ennyiben nem változott a jogi helyzet az előző, 881/98 rendelethez képest. A nemzeti bíróságnak kell megítélnie, hogy az adott esetben ténylegesen fennáll-e a fogyasztók megtévesztésének veszélye.

C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

41. H. S. Schneider véleménye szerint a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések csak azon borok vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés. Ez abból adódik, hogy a bor származási helyének a fogyasztó szemében egész különleges jelentősége van. A hagyományos kifejezés mindig csak a származási hellyel összefüggésben fejti ki kifejező erejét. A „Réserve” kifejezés a tagállamok (például Franciaország) és a harmadik államok gyakorlatában széles körben elterjedt, és ez idáig nem büntették mint jogellenes felidézést. Csak a kifejezésre I ‑ 1519


vonatkozó oltalom ilyen szűk értelmezése áll összhangban azzal a ténnyel, hogy az oltalmat élvező spanyol, portugál és olasz kifejezések vonatkozásában párhuzamosan mindenkor különböző nemzeti szempontokat engedtek meg, és e kifejezések egymás közötti viszonylatában nem feltételeznek jogellenes utánzást. Ahogyan az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre vonatkozó érvek esetében is, H. S. Schneider a harmadik kérdéssel kapcsolatban is azt az álláspontot képviseli, hogy a rendelet védelmi céljának megfelelően csak olyan használatokat lehet megtiltani, amelyek magukban hordozzák a megtévesztés veszélyét. Azonban a (német) termelőhely egyidejű megadása mellett éppenhogy nem áll fenn az összetévesztés veszélye azon spanyol, portugál és egyéb borokkal, amelyek vonatkozásában a mindenkori kifejezések oltalomban részesülnek.

vonatkozik, amelyek az oltalomra jogosultak, és egy meghatározott termelő tagállamból származnak. Így, például a jelen esetben, a Spanyolországra vonatkozó „Reserva”, az Olaszországra vonatkozó „Riserva”, a Görögországra vonatkozó „Reserve”, a Portugáliára vonatkozó „Reserva” és az Ausztriára vonatkozó „Reserve” hagyományos kifejezések kizárólag azon borok számára vannak fenntartva, amelyek az érintett országokból származnak, és oltalomra jogosultak; ezért e kifejezéseket semmi esetre sem lehet Németországból származó borok címkézésén használni.

44. A görög kormány azon a véleményen van, hogy az oltalom alatt álló kifejezések használatának tilalma fennáll az oltalom alatt álló kifejezés tagállamától eltérő tagállamból származó borokkal szemben is. 42. A Land Rheinland-Pfalz írásbeli észrevételében nem nyilatkozott az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről. A tárgyaláson Rheinland-Pfalz az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés vonatkozásában Olaszország, Görögország és a Bizottság véleményéhez csatlakozott.

43. Az olasz kormány előadja, hogy a hagyományos kifejezések a 753/2002 rendelet 24. cikke szerint az egész Európai Unióban oltalmat élveznek mindennemű utánzással és felidézéssel szemben. Ennek keretében ezen oltalom kizárólag azokra a borokra I ‑ 1520

45. A Bizottság véleménye szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést szűkebben kell megfogalmazni. A 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének értelmezése során lényegében arról van szó, hogy a „Reserve”, illetve „Privat-Reserve” kifejezéseknek a Németországban előállított, „m.t. minőségi borok” kategóriába tartozó borokra történő használata tilos-e, mivel a „Reserve” megjelölést a III. melléklet mint az Ausztriában előállított ugyanilyen kategóriájú borokra vonatkozó kiegészítő hagyományos kifejezést sorolja fel. A Bizottság véleménye szerint, amelyhez a spanyol kormány is csatlakozik, e kérdésre igennel kell felelni, mivel a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerint a

SCHNEIDER

III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések olyan borok számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak, azaz az ugyanazon borkategóriához tartozó borok számára. Így a „Reserve” megjelölés az „m. t. minőségi bor” kategóriába tartozó, Ausztriában termelt borok számára van fenntartva, és oltalmat élvez mindenféle visszaéléssel, utánzással és felidézéssel szemben más tagállamok ugyanezen kategóriába tartozó boraival szemben, azaz a Németországban termelt, „m. t. minőségi bor” kategóriába tartozó borokkal szemben is.

46. Még a nem kötelező bormegjelölések megmerevedése, amelytől a BVerwG tart, sem indokol más értelmezést. Egy ilyen megmerevedés szükségképpen következik a mindenféle visszaélés tilalmából, és csak az azonos kifejezéseket, nem pedig a pusztán hasonló vagy az olyan levezetett kifejezéseket foglalja magában, mint a „Privat-Reserve”. E kifejezés szabadon használható mindaddig, amíg nem áll fenn – a nemzeti bíróság által megítélendő – jogellenes utánzás vagy felidézés. Végül az általa támogatott értelmezés a borok megjelölésére vonatkozó, a teljes közös piacra kiterjedő oltalom hatékony érvényesülésének okán is szükséges (effet utile).

V – A főtanácsnok értékelése

A – Előzetes megjegyzések

47. Az 1493/1999 rendelet újraszabályozta a borpiac közös szervezését. Ezen

okból kifolyólag a következő értelmezésre az vonatkozik, hogy szem előtt kell tartani az 1493/1999 rendelet keletkezéstörténetét, különösen a megjelölésre vonatkozó jog alapelvei szerkezetének tudatos megváltoztatását az előző, 2392/89/EGK rendelethez 6 képest. A 2392/89 rendelet rendszerét a sima borok megnevezése vonatkozásában a tiltás elve jellemezte, amely szerint csak a rendeletben kimerítően felsorolt jelöléseket lehetett használni 7. Ezzel szemben a 2392/89 rendelet 11. cikke és 12. cikke (1) bekezdésének első mondata szerint egészen az 1427/96 8 rendelet által bevezetett bizonyos fokú enyhülésig kevés kivétellel tiltott volt valamennyi, a rendeletben fel nem sorolt megjelölés 9.

48. Mivel a tiltás elvét túl merevnek, és a piaci követelményeknek többé már nem

6 – A bor és a szőlőmust megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló, 1989. július 24-i 2392/89/EGK tanácsi rendelet (HL 1989. L 232., 13. o.). E rendelethez járult még a borok és szőlőmustok megnevezésének és kiszerelésének részletes szabályait megállapító 1990. október 16-i 3201/90 bizottsági rendelet (HL L 309., 1. o.). 7 – A Bíróság a C-46/94. sz. Voisine-ügyben 1995. július 5-én hozott ítélete (EBHT 1995., I-1859. o.) 22. és 27. pontjában a 2392/89 rendelet 11. és 12. cikkére való utalással megállapította, hogy azok a közösségi jogalkotó azon szándékát mutatják, hogy e rendeletben a borok megnevezésének és kiszerelésének részletekbe menő és teljes szabályozását hozza létre, és hogy mindkét említett cikk kimerítően meghatározza, hogy mely adatok megengedettek egy m. t. minőségi bor megjelölésére annak címkéjén. 8 – A bor és a szőlőmust megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló 2392/89/EGK rendelet módosításáról szóló, 1996. június 26-i 1427/96/EK tanácsi rendelet (HL L 184., 3. o.) 9 – Lásd Hieronimi, „Grands Crus” auch bei deutschem Wein? Rechtliche Möglichkeiten einer Weinlagen-Klassifizierung in Deutschland, Zeitschrift für das gesamte Lebensmittelrecht – ZLR 5/97, 539–564 (548). o. Lásd még Geelhoed főtanácsnoknak a C-81/01. sz. Borie Manoux-ügyre vonatkozóan 2002. március 14-én tett indítványának (EBHT 2002., I-9259. o.) 29. pontját, amelyekben egy a közösségi jog által nem szabályozott bormegjelölés használata vonatkozásában megállapították, „hogy az m. t. minőségi borok címkéjén történő bármilyen megjelölés megköveteli, hogy annak kifejezett jogalapja legyen a 2392/89 rendeletben.”

I ‑ 1521


megfelelőnek találták, azt a már említett 1996-os első enyhítés után az 1493/1999 rendeletben a megengedés elvével váltották fel, amelyet a visszaélés elvének is szoktak nevezni. Ezáltal a sima borok megjelölésére vonatkozó jogot hasonlóvá tették a habzóborokra vonatkozóhoz 10.

49. A megengedés, avagy visszaélés elve szerint a sima boroknál az 1493/1999 rendeletben felsorolt nem kötelező adatok mellett megengedett minden további hasznos adat is, amennyiben nincs törvényileg tiltva, vagy nem vezet a fogyasztók megtévesztéséhez 11. Ezen enyhítést liberalizálásnak is nevezték. A borok megjelölésére vonatkozó jog e liberalizálása azon magasabb rendű reform célját szolgálta, hogy a borpiac közös szervezésének az új fejleményekhez való gördülékeny átálláshoz szükséges rugalmasságát biztosítsák 12.

10 – A 753/2002 rendelet (10) preambulumbekezdése a következőképpen szól: „Az 1493/1999/EK rendelet a pezsgők esetére már bevezetett modell alapján összehangolja valamennyi borászati termék címkézését úgy, hogy megengedi más, a közösségi jogszabályok által kifejezetten nem szabályozott kifejezések használatát is, feltéve, hogy azok a valóságnak megfelelnek. Ezért az említett rendeletnek a végrehajtási szabályait is ugyanúgy, a pezsgőknél [helyesen: habzóbo roknál] már bevezetett modell alapján kell összehangolni, biztosítva ugyanakkor, hogy az ilyen egyéb kifejezések ne legyenek összekeverhetők a közösségi jogszabályok által szabályozott kifejezésekkel, illetve, hogy az ilyen kifejezéseket csak akkor lehessen használni, ha kétség esetén a piaci szereplők bizonyítani tudják helyénvalóságukat.” 11 – Mickel/Bergmann, Weinwirtschaft in der EU, in: Handlexikon der Europäischen Union, 3. kiadás, 2005., 5. pont, „Weinbezeichnung” címszó alatt. 12 – Az 1493/1999 rendelet (7) preambulumbekezdése.

I ‑ 1522

50. A rendelet alkotója tudatában volt annak, hogy a borászati termékek megjelölésére vonatkozó szabályok jelentősen befolyásolhatják e termékek piacon való értékesíthetőségét 13. A tiltás elvének felváltása az értékesítőt a címkézés során szélesebb körű szabadsággal felruházó megengedés, illetve visszaélés elvével e nézőpontból nézve is a termelő és a fogyasztó jogos érdekei közötti egyensúly újratagolásának tekintendő 14.

51. A borok megjelölésére vonatkozó jog szabályainak értelmezésekor mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy a címkézésre vonatkozó nemzeti előírások nemcsak a fogyasztók kereskedelmi érdekeit érintik, hanem az áruk szabad mozgásának korlátozását is okozhatják. Ennyiben a Clinique-

13 – Az 1493/1999 rendelet (50). preambulumbekezdése a következőképpen szól: „Az e rendeletben foglalt termékek leírása, megjelölése és kiszerelése jelentősen befolyásolhatja a piacon való értékesíthetőségüket; ezért ebben a rendeletben olyan szabályokat kell megállapítani, amelyek figyelembe veszik a fogyasztók és a termelők jogos érdekeit, valamint elősegítik a belső piac zökkenőmentes működését és a minőségi termékek előállítását; e szabályok alapelveinek rendelkezniük kell egyrészt bizonyos megjelölések kötelező használatáról a termék pontos azonosítása, valamint a fogyasztók egyes fontos információkkal való ellátása céljából, másrészt a közösségi szabályokon alapuló vagy a tisztességtelen piaci magatartás megelőzésére vonatkozó rendelkezésekhez kötődő más információ választható feltüntetéséről.” 14 – Lásd Koch, Neues vom Weinrecht, Neue juristische Wochenschrift – NJW 2004., 2135., 2136. o. A szerző kiemeli, hogy a megjelölésre vonatkozó jog liberalizálásának célja összességében nagyobb átláthatóságot és több információt biztosítani a fogyasztó részére, pozitív hatást gyakorolva a forgalomra. Azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy ezáltal nem vált egyszerűbbé azon kérdés megválaszolása, hogy mely információk azok, amelyek megengedettek, és csak a félrevezetés tilalma általi mértékben korlátozottak és melyek a már szabályozott adatok miatt nem megengedettek.

SCHNEIDER

ítélet 15 szerint a közösségi jogszabályokban foglalt megtévesztési tilalmakat is, és különösen ezeket, az áruk szabad mozgásának fényében kell értelmezni 16. A fogyasztók megtévesztésének veszélye csak akkor kerekedhet az áruk szabad mozgásának követelményei fölé, ha kellően súlyos 17. Ezért óvni szeretnék a megtévesztési tényállások erősen kiterjesztő értelmezésétől.

hogy a „Réserve” és „Grande Réserve”, illetve „Reserve” és „Privat-Reserve” megjelölések elvben, azaz attól a kérdéstől függetlenül, hogy e megjelölések ütköznek-e az ugyanezen rendelet III. mellékletében bejegyzett megjelölésekkel, használhatóak-e az e rendelkezések értelmében vett „egyéb kifejezés”-ként egy tagállamban előállított bor esetén, amennyiben e tagállam nem hozott jogszabályokat e megjelölések „kiegészítő hagyományos kifejezés”-ként történő használatára nézve az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdésével összefüggő 47. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a 753/2002 rendelet 23. cikkével összefüggésben.

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

52. Első kérdésével a BVerwG lényegében azt szeretné megtudni, hogy úgy értelmezendő-e az 1493/1999/EK rendelet 47. cikke (2) bekezdésének c) pontja, valamint ugyanezen rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja,

15 – A C-315/92. sz. Clinique Laboratories és Estée Lauder Cosmetics ügyben 1994. február 2-án hozott ítélet (EBHT 1994., I-317. o.) 12. és azt követő pontjai. Ezen ítélet 14. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az EK-Szerződés 30. cikke (jelenleg EK 28. cikk) akkor is tiltja az áruk szabad mozgásának azon korlátozásait, amelyek abból adódnak, hogy az áruknak meg kell felelniük bizonyos (például megjelölésükre, alakjukra, méretükre, tömegükre, összetételükre, kiszerelésükre, címkézésükre és csomagolásukra vonatkozó) előírásoknak, ha ezen előírások különbség nélkül minden termékre vonatkoznak, hacsak nem lehet ezen előírások alkalmazását olyan céllal igazolni, amely a közérdeket szolgálja és megelőzi az áruk szabad mozgásának követelményét. 16 – Lásd Zipfel, „Der lebensmittelrechtliche Täuschungsschutz im Blickfeld des EG-Rechts”, Zeitschrift für das gesamte Lebensmittelrecht – ZLR 5–6/1994., 557., 564. o. 17 – A C-313/94. sz. Graffione-ügyben 1996. november 26-án hozott ítélet (EBHT 1996., I-6039. o.) 24. pontja. A Bíróság ezen ítéletben kifejezetten utal a Clinique-ítéletre.

53. Az 1493/1999 rendelet 47. cikkének (2) bekezdése háromféle adattípust határoz meg. Így vannak bizonyos kötelező adatok 18, bizonyos feltételek között alkalmazható nem kötelező adatok és nem kötelező egyéb adatok, ideértve azokat az információkat, amelyek hasznosak lehetnek a fogyasztók számára. Az ezen adatokra vonatkozó oltalom terjedelmét tartalmuk szerint határozzák meg. Jelen ügyben azonban csak a két nem kötelező adatfajta bír jelentőséggel.

18 – Az 1493/1999 rendelet VII. melléklete szerint például ilyen adat a termék kereskedelmi jelölése, a névleges térfogat, a tényleges alkoholtartalom, a tételszám az annak a tételnek a jelöléséről és azonosításáról szóló, 1989. június 14-i 89/396/ EGK tanácsi irányelv szerint, amelyhez az élelmiszer tartozik.

I ‑ 1523


54. A kiegészítő hagyományos kifejezések meghatározott körülmények között alkalmazható nem kötelező adatok (az előzetes döntéshozatalra előterjesztő határozat szerint: szabályozott nem kötelező adatok). A kiegészítő hagyományos kifejezés a 753/2002 rendelet 23. cikke szerint egy „olyan hagyományosan használt kifejezést jelent, amely különösen a termelés, a készítés és az érlelés módjára, illetve a bor minőségére, színére, típusára, egy helyre vagy az érintett bor történetével kapcsolatos valamely történelmi eseményre vonatkozik, és amelyet a termelő tagállamok jogszabályai a területükről származó borokra meghatároznak.”

55. A 753/2002 rendelet 6. cikke az egyéb adatok és a kiegészítő hagyományos kifejezések oltalmát biztosító rendelkezés. Az 1493/1999 rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja szerinti egyéb adatoknak a használatát ugyanis a 753/2002 rendelet 6. cikke pontosítja. E rendelkezés szerint az egyéb adatok használata attól a feltételtől függ, hogy az ne vezessen a fogyasztók megtévesztésének veszélyéhez a kötelező és a szabályozott nem kötelező adatok vonatkozásában.

56. A 753/2002 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének szövege véleményem szerint nem a megtévesztés absztrakt veszélyére utal. A 753/2002 rendelet 6. cikkének olyan I ‑ 1524

értelmezése, amely szerint az a megtévesztés absztrakt veszélyére utal, ellentétes lenne a megengedési, illetve visszaélési elv céljával, hiszen ezen elv magában foglalja a megtévesztés veszélyének konkrét, majdnem kazuisztikus szemléletét. Egy absztrakt szemlélet a termelők jogos érdekeit is aránytalanul érintené.

57. A megtévesztés veszélye hasonló szerepet játszik a borok megjelölésére vonatkozó jogban, mint az összetéveszthetőség a védjegyjogban. E veszély vonatkozásában egy kissé eltérő kontextusban a Bíróság már megállapította, „hogy [a közösségi jogalkotó] a habzó borok megjelölését és kiszere lését kiegészítő védjegyek használatának és e termékek reklámozásának engedélyezésével szükségképpen az érdekek súlyozását [akarta] végrehajtani egyrészt a fogyasztóvédelem, különösen azon jog vonatkozásában, hogy ne tévesszék meg az embert egy termék tulajdonságait illetően, másrészt a szellemi tulajdonra vonatkozó jogok védelme között, különösen a védjegyjogosultnak a használathoz és a kereskedelmi értékesítéshez fűződő jogos érdeke

SCHNEIDER

vonatkozásában. E súlyozást majdhogynem feladnánk, ha az összetévesztés puszta veszélye, amelyet az érintett fogyasztók felfogására vagy szokásaira tekintet nélkül állapítanak meg, elegendő lenne egy oltalom alatt álló megjelölés védjegyként történő használatának megtiltásához.” 19 A 2333/92 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének b) pontját 20, amely a megtévesztés veszélye miatt szintén meghatározott adatok használatának tilalmát tartalmazza, úgy kell értelmezni, „hogy az e rendelkezésben foglalt tilalom alkalmazásához nem elegendő annak megállapítása, hogy egy olyan védjegy, amely egy olyan szót tartalmaz, amelyet az e rendelkezésben megnevezett termékek egyikének megjelölése tartalmaz, mint olyan összetéveszthető e megjelöléssel. Emellett bizonyítani kell, hogy a védjegy használata ténylegesen alkalmas a célzott fogyasztók megtévesztésére, és ezáltal gazdasági magatartásuk befolyásolására. E tekintetben a nemzeti bíróságoknak figyelembe kell venniük, hogy a szokásosan tájékozott, figyelmes és körültekintő átlagos

fogyasztó valószínűleg hogyan fogja észlelni ezen adatot.” 21

19 – A C-303/97. sz. Sektkellerei Kessel-ügyben 1999. január 28-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-513. o.) 32. pontja. Ezen ügy egy német pezsgő címkézésével kapcsolatban felmerülő összetévesztés veszélyét érintette. A kérdés az volt, hogy a „Kessler Hochgewächs” pezsgővédjegy általános használata tilos-e azon „Riesling Hochgewächs” megjelöléssel való összetéveszthetőség absztrakt veszélye miatt, amely megjelölés mind a közösségi jog, mind a nemzeti jog szerint azon boroknak van fenntartva, amelyeket kizárólag a rizling szőlőfajtából állítanak elő. Fenelly főtanácsnok szerint sem elegendő az összetéveszthetőség pusztán absztrakt veszélye (a Sektkellerei Kessel-ügyre vonatkozóan 1998. szeptember 29-én tett indítvány). 20 – A pezsgő és habzóbor megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó alapvető szabályok megállapításáról szóló, 1992. július 13-i 2333/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 231., 9. o.). E rendelet 13. cikkének (2) bekezdése így rendelkezik: „Ha egy, az 1. cikk (1) bekezdésében említett termékekre vonatkozó megnevezés, kiszerelés és reklámozás védjegyekkel egészül ki, akkor ezek nem tartalmazhatnak semmilyen szót, szórészt, jelet vagy illusztrációt, amelyek: a) esetében fennáll a veszély, hogy az (1) bekezdés értelmében összetévesztéshez vezethet, vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akikhez azokat címezték; vagy b) összetéveszthetők egy olyan asztali bor, m. t. minőségi bor, beleértve az m. t. pezsgőt, vagy importált bor jelölésével vagy jelölésének egy részével, amelynek jelölését közösségi rendelkezések szabályozzák, illetve az 1. cikk (1) bekezdésében említett bármely más termék megjelölésével, vagy bármely ilyen termék jelölésével azonosak, hacsak az érintett pezsgőből készülő cuvée előállításához felhasznált termékek nem jogosultak ilyen jelölésre vagy kiszerelésre.”

59. Az ettől eltérő értelmezés keresztülhúzná továbbá a reform azon célját, hogy az egyéb nem szabályozott adatok megengedésével szabad teret engedjen az értékesítés során, és a megjelölésre vonatkozó jog tervezett liberalizálását mintegy a hátsó ajtón keresztül visszavonná. A megjelölésre vonatkozó új jog tulajdonképpeni célja végül is éppen az, hogy az alkalmazási engedély többé ne mereven attól függjön, hogy egy bizonyos

58. A 753/2002 rendelet 6. cikkének a megtévesztés konkrét veszélyére utaló megfogalmazása ennélfogva egyértelművé teszi, hogy a szabályozott kifejezésekre vonatkozó tényállásokkal való átfedés puszta lehetősége önmagában nem alapozza meg egy egyéb adat megengedhetetlenségét 22. Ahogyan azt a Bizottság meggyőzően kifejti, ez a rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerinti adatok átfogó alkalmazási területére tekintettel jelentősen leszűkítené az egyéb adatok alkalmazási körét. 23

21 – A Sektkellerei Kessler-ítélet (hivatkozás feljebb a 19. lábjegyzetben) 38. pontja. 22 – A B. 3. pont alapján megengedett „egyéb adatok”-ra példaként a szakirodalom is különösen a „termelés módjára, az előállítási eljárásra stb.” utaló adatokat nevez meg, azaz olyan adatokat, amelyek éppenséggel a szabályozott tényállásból fakadóan bizonyos átfedésben vannak a B. 1. b) pont ötödik franciabekezdése szerinti adatokkal: Koch, idézett mű (14. lábjegyzet) 2136. o. 23 – A Bizottság észrevételeinek 17. pontja.

I ‑ 1525


szabályozott tényállás fennáll-e vagy sem, hanem egyedül attól, hogy fennáll-e a megtévesztés veszélye. A nem kötelező adatokat a reform szerint a szabályozott területen kívül lehetőleg szabadon lehet alkalmazni. Mivel azonban a kiegészítő hagyományos kifejezés fogalmának a 753/2002 rendelet 23. cikke szerinti meghatározása nagyon tág, ezért azt nem lehet úgy értelmezni, hogy az egyéb adatok számára semmi ne maradjon, és így meghiúsuljon a 753/2002 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének értelme. 24

60. Annak megítélése, hogy egy bizonyos megjelölés megtévesztő-e, olyan ténykérdés, amelyet a nemzeti bíróságnak kell majd eldöntenie az alapeljárásban 25. Ezzel

24 – Ezen értelmezésnek megvan az az előnye, hogy ösztönzi a hagyományos kifejezések továbbfejlődését. Éppen így fejlődött ki a 753/2002 rendelet III. mellékletének vonatkozásában Ausztriában a német nyelvű „Reserve” kiegészítő hagyományos kifejezés. Így például Franciaországban találunk „tête de cuvée” megjelölésű borokat. A „cuvée” hagyományos kifejezés használatát a hatályon kívül helyezett francia Code du vin szabályozta (lásd a Code du vin 284. cikke (4) bekezdésének második albekezdését), és az előállítási módszereket érintette. Ezen előírás a „cuvée” kifejezés használatát kifejezetten és kivételesen kivette az akkori borra vonatkozó jogban uralkodó tiltás elve alól (lásd Lamborelle, J. C., Pillot, J., Code du vin 1999 commenté et annoté, Causse, 1999., 241. és azt követő o.). A borra vonatkozó új francia jog hasonló szabályozásokat tartalmaz a Code rural L 644-2. cikkében, azonban ezt az adatot nem jegyezték be a 753/2002 rendelet III. mellékletébe. 25 – A Sektkellerei Kessler-ítélet (hivatkozás feljebb a 19. lábjegyzetben) 36. pontja. A nemzeti bíróság dolga megítélni, hogy egy megjelölés, egy védjegy vagy egy reklám lehetségesen megtévesztő-e. A nemzeti bíróságnak a mindenkori eset körülményei alapján kell vizsgálnia, hogy egy védjegy vagy annak részei, figyelembe véve azon fogyasztók elvárását, akikhez szól, összetéveszthető-e bizonyos meghatározott borok teljes megjelölésével vagy azok egy részével. Ennek során, ahogyan az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából is következik, a nemzeti bíróságnak egy átlagosan tájékozott figyelmes és értelmes átlagos fogyasztó feltehető elvárásait kell alapul vennie.

I ‑ 1526

szemben ez nem automatikus abban az értelemben, hogy minden egyéb adat már pusztán azért alapvetően megtévesztő lenne, mert olyan tényekre vonatkozik, amelyeket szabályozott nem kötelező adatok is lefedhetnek.

61. Ezen az a megfontolás sem változtat semmit, hogy egy „egyéb adatnak” a borok címkéjén való feltüntetése hamisan azt a gondolatot kelthetné egy nem tájékozott fogyasztóban, hogy egy szabályozott, azaz törvényileg meghatározott adatról van szó. A megtévesztés tilalma ugyan azt a célt szolgálja a megjelölésre vonatkozó jogban, hogy a bor értékesítéséből minden olyan gyakorlatot kizárjon, amely alkalmas arra, hogy hamis látszatot keltsen 26. Ennek során azonban, ahogyan azt már feljebb említettem, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint egy konkrét szemléletmódot kell követni 27. Egy oltalom alatt álló megjelölés látszatának pusztán absztrakt veszélye, nem teheti megengedhetetlenné egy nem szabályozott adat használatát, mindaddig, amíg nem áll fenn a fogyasztók konkrét és tényleges megtévesztése: ez ellentmondana a közösségi jogalkotó által célzott érdeksúlyozásnak a fogyasztók védelme és az értékesítő tulajdo-

26 – Az 56/80. sz. Weigand-ügyben 1981. február 25-én hozott ítélet (EBHT 1981., 583. o.) 18. pontja. 27 – A Sektkellerei Kessler-ügyben (hivatkozás feljebb a 19. lábjegyzetben) 32. és azt követő pontja; a C-81/01. sz. Borie Manoux-ügyben 2002. október 24-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-9259. o.) 27. és azt követő pontjai.

SCHNEIDER

nosi jogainak védelme között 28. Még inkább érvényesnek kell lennie e kijelentésnek a borok megjelölésére vonatkozó megreformált jogban. Ellenkező esetben a nem szabályozott adatok a-priori-megengedhetőségének elvét teljesen aláásnánk: azt az érvet, hogy egy szabályozott kifejezés látszatát lehet kelteni, végül is valamennyi egyéb adat ellen fel lehet hozni 29.

62. Végül szeretném még tisztázni, hogy az a tény, hogy a „Réserve” kifejezés a bor termelési, készítési és érlelési módjára vonatkozik, még nem elegendő ahhoz, hogy megtiltsuk annak alkalmazását a német borokra. Ahhoz, hogy meg lehessen tiltani, vagy a megtévesztés konkrét veszélyét kellene bizonyítani, vagy pedig egy kifejezett rendelkezésnek kellene tiltania az alkalmazását.

63. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó kifejezés nemcsak az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának

28 – Geelhoed főtanácsnoknak a Borie Manoux-ügyre vonatkozóan tett indítványának (hivatkozás feljebb a 9. lábjegyzetben) 47. pontja. 29 – Ugyanígy a német BVerwG, a 2002. március 27-i határozata – BVerwG 3 B 62.02, LMRR 2003., 61. o., amelyet Koch ismertet a „Was der Weintrinker beim Stichwort „feinherb” denkt”, Zeitschrift für das gesamte Lebensmittelrecht – ZLR 4/2003., 458. és azt követő oldalain. Itt szeretnék még utalni a Bíróság C-291/00. sz. LTJ Diffusion-ügyben 2003. március 20-án hozott ítéletére (EBHT 2003., I-2799. o.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL 1989., L 40., 1. o.) 5. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezéséről.

ötödik franciabekezdése szerint szabályozott, nem kötelező adatként lehet megengedett, az ott, illetve a 753/2002/EK rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek mellett, hanem az 1493/1999/EK rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja értelmében vett egyéb kifejezésként is.

C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

64. Második kérdésével a BVerwG azt szeretné megtudni, hogy úgy értelmezendő-e a 753/2002/EK rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja, hogy jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik.

65. A 753/2002/EK rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerint a hagyományos kifejezés oltalomban részesül a „mindenféle visszaéléssel, utánzással, felidézéssel szemben, még akkor is, ha a védett kifejezést a »fajta«, »típus«, »eljárás«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy hasonló fordulat kíséri”.

66. A nemzeti jogrendekhez hasonlóan a közösségi jogban is érvényes az az alapelv, hogy a szöveget annak szó szerinti szövegéből I ‑ 1527


következően kell értelmezni. A szavak normális és természetes értelmét a mondat közvetlen összefüggésében kell megállapítani 30. Csak akkor kell az értelmezés során a jogszabály céljából és általános rendszeréből kiindulni, ha az eltérő nyelvű szövegek közötti különbségek miatt a rendelkezés szövegéből nem állapítható meg a vitatott kérdés világos és egységes értelmezése 31. A másodlagos jog egy értelmezésre szoruló rendelkezését továbbá lehetőség szerint úgy kell értelmezni, „hogy a Szerződés előírásaival összeegyeztethető legyen. Ezen kívül egy végrehajtási rendeletet lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy összeegyeztethető legyen az alaprendelet rendelkezéseivel” 32.

67. Szembetűnő, hogy a tiltott tényállá soknak a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében foglalt felsorolása nem tartalmazza kifejezetten az oltalom alatt álló kifejezés fordítását 33. Ebben különbözik a 753/2002 végrehajtási 34 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése az 1493/1999 rendelet – egyébként szó szerint azonos szövegű – 48. cikkétől, amely teljes általánosságban tiltja a megtévesztést a kötelező és nem kötelező adatok minden fajtája vonatkozásában, méghozzá kifejezetten is, „ha az információkat fordításban használják, vagy

30 – Oppermann, Europarecht, 3. kiadás, 2005., 207. o. 31 – A 6/74. sz., Moulijn kontra Bizottság ügyben 1974. november 21-én hozott ítélet (EBHT 1974., 1287. o.) 10. és 11. pontja. 32 – A C-90/92. sz. Tretter-ügyben 1993. június 24-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-3569. o.) 11. pontja. 33 – Ez a megállapítás nem csak a német nyelvű szövegre érvényes, hanem például a szlovén, az angol, a francia, a spanyol és az olasz változatra is. 34 – A 753/2002 rendelet jogalapjainak felsorolásából egyértelműen kitűnik, hogy ez az 1493/1999 alaprendelet egy végrehajtási rendelete. A 753/2002 rendelet jogalapja ugyanis az EK-Szerződés és az 1493/1999 rendelet.

I ‑ 1528

ha a termék tényleges eredetére utalnak, vagy ha olyan toldatokkal használják ezeket együtt, mint »fajta«, »típus«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy ezekhez hasonló más szavak”.

68. Egy végrehajtási rendelet hallgatása egy olyan meghatározott tényállással kapcsolatban, amelyet az alaprendelet (máshogy) szabályoz, nem mindig egy tervezettel ellentétes joghézag 35. Az 1493/1999 alaprendelet és a 753/2002 végrehajtási rendelet szövege közötti különbségnek, a szabályozás értelme és célja szerint sokkal inkább célja lehet, hogy korlátozza a tilalom alkalmazási körét. A fordítás nem említése a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében véleményem szerint nem puszta véletlen, hanem sokkal inkább tudatos lemondás a fordításoknak az 1493/1999 rendelet 48. cikke szerinti tilalom körébe történő bevonásáról, és így a 48. cikkben kifejezett tilalom által nyújtott oltalom terjedelmének korlátozása.

69. Egy ilyen értelmezés csak szisztematikusan és teleologikusan megalapozható, és figyelembe veszi a hagyományos kifejezések természetét. Az 1493/1999 rendelet és

35 – Lásd a C-1/06. sz. Bonn Fleisch-ügyre vonatkozóan 2007. március 6-án tett főtanácsnoki indítványom (EBHT 2007., I-5609. o.) 40. pontját.

SCHNEIDER

a 753/2002 rendelet szövegei közötti, már említett különbségeken kívül a hagyományos kifejezésekre vonatkozó oltalom terjedelme is más a fordítások tekintetében, mint az oltalom alatt álló eredet-megjelölések esetében 36.

70. A 753/2002 rendelet az oltalom alatt álló hagyományos kifejezéseket a III. mellékletben egy olyan táblázatban sorolja fel, amelyben az érintett borok és a borkategória mellett kifejezetten fel van tüntetve az érintett nyelv is, amelyen a mindenkori kifejezés oltalomban részesül. Ha a Bizottság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre vonatkozó érvében helyesen előadja, hogy a hagyományos kifejezések oltalma csak a mellékletben felsorolt borkategóriákra terjed ki 37, (m. t. minőségi bor), akkor nem vonatkozhat más – az e mellékletben szintén a borkategóriákkal

36 – A C-66/00. sz. Dante Bigi-ügyben 2002. június 25-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-5917. o.), Léger főtanácsnok az ezen ügyre vonatkozóan 2001. október 9-én tett indítványának 50. pontja, erre való utalással Mazák főtanácsnoknak a C-132/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyre vonatkozóan 2007. június 28-án tett indítványának (EBHT 2008., I-957. o.) 42. pontja. Annak indokolásaként, hogy egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés fordítása ugyanolyan mértékben oltalmat élvez, mint maga az oltalom alatt álló, bejegyzett eredetmegjelölés, Mazák főtanácsnok a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet-megjelöléseinek oltalmáról szóló, 2006. március 20-i 510/2006/EK tanácsi rendelettel (HL L 93., 12. o.) hatályon kívül helyezett és felváltott, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet-megjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14-i 2081/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 208., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 4. o.) 13. cikke (1) bekezdésének egyértelmű szövegére hivatkozik, amely kifejezett fordítási tilalmat tartalmaz. 37 – A Bizottság észrevételeinek 24., 27–29. pontja. Lásd még a C-283/02. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. március 3-án hozott ítélet (az EBHT-ban nem tették közzé) 40. pontját.

együtt feltüntetett – nyelvekre sem: a melléklet minden benne felsorolt kategória vonatkozásában egyenlő mértékben az utánzási tilalom alkalmazási területének specifikációja.

71. A 753/2002 rendelet 24. cikke maga is megerősíti ezt az értelmezést, mivel (4) bekezdésének második albekezdése szerint egy hagyományos kifejezés oltalma kifejezetten csak arra/azokra a nyelv[ek]re érvényes, amely(ek)en az e rendelet III. mellékletében szerepel. A fordításnak a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése szerinti utánzási tilalomból való szándékos kihagyásával kapcsolatban ebből érthetővé válik, hogy az oltalom alá eső kifejezésnek csak a saját nyelvén, azaz a bejegyzett eredeti nyelven történő használata lehet megtiltva.

72. Szeretnék még utalni arra, hogy a 753/2002 rendelet 24. cikke a kiegészítő hagyományos kifejezések vonatkozásában különös szabályozás az 1493/1999 rendelet 48. cikkéhez képest. A „lex specialis derogat legi generali” 38 általános jogelv szerint a különös előírás előnyt élvez. Az 1493/1999 rendelet tartalmazza a megtévesztés általános tilalmát valamennyi, a rendelet szerint

38 – Lásd például Geelhoed főtanácsnoknak a C-221/00. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben, valamint a C-421/00., C-426/00. és C-16/01. sz., Sterbenz és Haag egyesített ügyekre vonatkozóan 2002. július 4-én tett egyesített indítványának (EBHT 2002., I-1065. o.) 48. pontját, és a C-99/01. sz. Linhart és Biffl-ügyre vonatkozóan 2002. március 7-én tett indítványának (EBHT 2002., I-9375. o.) 29. pontját.

I ‑ 1529


lehetséges adat vonatkozásában. A 753/2002 rendelet 24. cikke ezzel szemben korlátozó módon konkretizálja a megtévesztés tilalmát az adatok csupán egy különös kategóriájára – a kiegészítő hagyományos kifejezésekre. A 753/2002 végrehajtó bizottsági rendelet ilyen értelmezése az 1493/1999 alaprendelettel is összeegyeztethető.

73. Egy a jogszabály értelmét és célját figyelembe vevő értelmezés is alátámasztja ezt az eredményt. A nem szabályozott „egyéb adatok”, mint a kiegészítő hagyományos kifejezések bevezetésének értelme és célja a megjelölésre vonatkozó jog liberalizálása a visszaélés tilalmának értelmében 39. Ha tehát maga a rendelet már csak kifejezetten megtiltott adatokat akar megakadályozni, akkor kézenfekvő, hogy a tiltási tényállásokat, amelyeket tartalmaz, nem szabad a tilalmi

39 – Ezzel a rendelet a közjog egy általános rendszerelvét teszi magáévá, amely szerint az egyén alapvetően cselekvési szabadságot élvez mindaddig, amíg a konkrét cselekmény nincs kifejezetten tiltva. Itt kereshető a kapcsolat a „nullum crimen sine lege certa, praevia, scripta et stricta” általános alapelvvel. Mivel ezen elvvel veszik figyelembe a büntetőjogban és a továbbiakban a közjogban is az egyén általános cselekvési szabadságából származó korlátozási gondolatot. Az EK-jogban az általános cselekvési szabadság azon alapszabadságok egy részét képezi, amely szabadságok valamennyi tagállami közjogi hatóság, valamint alapvetően a közösségi szervek szabályoktól eltérő magatartásai elhárítása eszközének tekintendőek. (Lásd: Müller-Graff, P.-C., „Die konstitutionelle Rolle der binnenmarktlichen Grundfreiheiten im neuen europäischen Verfassungsvertrag”, in: Köck, H. F., Lengauer, A., Ress, G. (szerk.), Europarecht im Zeitalter der Globalisierung: Festschrift für Peter Fischer, Wien, 2004., 373. o.

I ‑ 1530

elv feloldásával ellentétesen a szövegükön túlmutató módon, kiterjesztően értelmezni.

74. A visszaélés tilalmához vezető paradigmaváltást a teleologikus értelmezés során sokkal inkább úgy kell figyelembe venni, hogy a fordítás absztrakt tilalma csak akkor igazolható, ha a fordítás per se megalapozza a megtévesztés veszélyét. Ezen az előfeltevésen alapul például az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és egyéb földrajzi árujelzők fordításának tilalma, mivel a legtöbb így oltalmazott adat, különösen az eredet-megjelölések, a fogyasztó számára ugyanazt jelentik a többi nyelven, mint az eredeti nyelven. E kifejezések fordításai is általában kétségkívül az oltalom alatt álló árura, illetve szolgáltatásra utalnak, és ezért már önmagukban alkalmasak a megtévesztésre. Így a fogyasztó rögtön egy meghatározott olaszországi régióban előállított sajtra fog gondolni, ha a „Parmigiano” kifejezést hallja, de ugyanerre fog asszociálni a „Parmesan” fordítás esetén is. A fordításnak éppen az oltalom alatt álló kifejezéssel való eme egyenértékűsége a

SCHNEIDER

megjelölésre vonatkozó jog általános fordítási tilalmának ratio legis-e 40.

75. Az oltalom alatt álló eredet-megjelölésekkel 41 ellentétben éppen a hagyományos kifejezések esetén nem lehet az oltalom terjedelmének ilyen egyenértékűségéből kiindulni, ennélfogva itt nem igazolt a fordítás tilalma. A hagyományos kifejezés éppen azáltal tűnik ki, hogy mint olyan egy meghatározott nyelven van szorosan beágyazva az előállítás államának hagyományaiba, és hogy csak ezen a nyelven hordoz különleges jelentést a fogyasztók számára, és hívja elő a vele kapcsolatos asszociációkat. Ez az oka annak, hogy a rendelet (eltérően például a rendelet II. mellékletében felsorolt földrajzi jelzést tartalmazó szőlőfajtanevektől) miért részesíti csak egy meghatározott nyelven oltalomban

40 – Ezt Léger főtanácsnok a C-66/00. sz. Dante Bigi-ügyre vonatkozóan 2001. október 9-én tett indítványában (EBHT 2002., I-5917. o.) nagyon világosan megállapította. Annak megindokolását, hogy a „Parmesan” kifejezés miért tekintendő a 2081/92 rendelet 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) és b) pontja szerinti „Parmigiano Reggiano” eredetmegjelölés oltalmába ütközőnek, nem csak a fordítás fennforgására alapítja, holott a rendelet kifejezetten tiltja a fordítást. Sokkal inkább azt hozza fel indokként, hogy a lefordított kifejezés az oltalom alatt álló „Parmigiano reggiano” kifejezés hű fordítása, mivel az kifejezi a bejegyzett megjelöléssel és az e bejegyzés alá eső termékkel összefüggő történelmi, kulturális, jogi és gazdasági adottságokat (50. pont), és ezzel közvetlenül a fordítás asszociatív hatására alapoz. 41 – Ezek különösen magas fokú oltalmat élveznek, és ezért szigorúan el kell őket határolni a borokat jellemző egyéb adatoktól. Lásd ehhez a Bíróság megszorító értelmezését a C-347/03. sz. Regione autonoma Friuli-Venezia Guilia ügyben 2005. május 12-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-3785. o.) 96. és azt követő pontjában. A földrajzi árujelzőkre a megjelölésre vonatkozó általános jogban, mint ahogyan azt már bevezetésként bemutattuk, a Bíróság ítélkezési gyakorlata és a 2081/02 rendelet 13. cikke (1) bekezdésének világos szövege szerint átfogó fordítási tilalom vonatkozik: a Dante Bigi-ítélet (hivatkozás feljebb a 36. lábjegyzetben), Léger főtanácsnok ezen ügyre vonatkozóan 2001. október 9-én tett indítványának 50. pontja, Mazák főtanácsnok C-132/05. sz. Bizottság kontra Németország ügyben 2007. június 28-án tett indítványának (EBHT 2008., I-957. o.) 42. pontja.

e kifejezéseket. Míg egy szőlőfajta vagy egy meghatározott földrajzi származás, mint mondtam, minden nyelven ugyanazt jelenti, egy hagyományos kifejezés minden nyelven más kiegészítő jelentést hordoz, mivel az mindenkor különböző helyi hagyományokon alapul, illetve ezekre utal. Az összetévesztésnek, és ezáltal a megtévesztésnek az egyéb adatok fordításával járó veszélye a hagyományos kifejezéseknél nem áll fenn.

76. Ez rögtön világossá válik, ha feltes�szük magunknak a kérdést, hogy például a francia „Grande Réserve” kifejezés az oltalom alatt álló különböző kifejezések melyikével alapozza meg az összetévesztés konkrét veszélyét: a görög „Ειδικά Επιλεγμένος (Grande réserve)” kifejezéssel, a spanyol „Gran Reserva” kifejezéssel, a portugál „grande reserva” vagy „Super Reserva” kifejezéssel? Ez az elméleti játék szemléletesen igazolja, hogy a hagyományos kifejezés csak azon nyelvnek köszönhetően egyedi és megkülönböztethető, amelyen oltalomban részesül 42. E kifejezések lefordításnak tilalma ellentétes lenne a rendelet szellemével, amely

42 – A portói borokra alkalmazott „Ruby” és „Rubino” kifejezések különbözőségéről lásd a Bíróság C-283/02. sz. Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. március 3-án hozott ítéletének (az EBHT-ban nem tették közzé) 77. és azt követő pontjait.

I ‑ 1531


ezenfelül megengedi, hogy minden tagállam a tulajdonképpen azonos kifejezést saját nyelvén külön oltalomban részesítse 43. Ezen okból a spanyol kormány fordításra vonatkozó érvével nem lehet egyetérteni.

77. Ezzel megállapítást nyert, hogy a közösségi jogalkotó tudatosan mondott le a nem azonos borkategóriákba tartozó borokra vonatkozó fordítás tilalmáról, és ezzel a hagyományos kifejezéseket illető oltalom terjedelmét a kifejezések saját nyelvére korlátozta, így ez nem csupán a visszaélésre lehet érvényes, hanem ugyanilyen mértékben vonatkoznia kell a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének valamennyi tényállására, azaz az utánzásra és a felidézésre is. Ellenkező esetben a fordítás tilalmáról való tudatos lemondás teljesen értelmetlen lenne.

43 – Szeretném továbbá felhívni a figyelmet arra, hogy a francia „Réserve” és „Grande Réserve” kifejezések Franciaországban 1921. augusztus 19. óta védelem alatt álltak. A hatályon kívül helyezett Code du vin (lásd a Code du vin 284. cikke (4) bekezdésének második albekezdését) különös rendelkezéseket tartalmazott a „Réserve” és „Grande réserve” kifejezések vonatkozásában. (lásd Lamborelle, J.-C., Pillot, J., idézett mű [25. lábjegyzet] 241. és azt követő pontját). E Code du vin 2003. szeptember 6. óta nem hatályos. Az új francia borjog (Ordonnance no2006-1547 du 7 décembre 2006 relative à la valorisation des produits agricoles, forestiers ou alimentaires et des produits de la mer) a „Réserve” és „Grande réserve” kifejezések használatának megengedhetőségét úgy tűnik, hogy a Code rural L 644-2. cikkének általános klauzulájával szabályozza. Spanyolországban a 24/2003 törvény (Ley 24/2003, de 10 de julio 2002, de la Viña y del Vino, http://noticias.juridicas.com/base_datos/Admin/ l24-2003.t1.html) 3. cikkének (2) bekezdése szabályozza a „Reserva” és „Gran reserva” kifejezéseket, és nagyon pontos feltételeket szab az érlelési módszerek és eljárások vonatkozásában. A régi és az új francia joghoz viszonyítva a spanyol jog igen pontosan szabályozza, hogy mely érlelési módoknál lehet a „Reserva” és a „Gran reserva” kifejezést használni. Franciaországban arra hívják fel a figyelmet, hogy a „Réserve” és „Grande réserve” kifejezések használata nem alapozhatja meg a borok eredet-megjelölésével való összetévesztés veszélyét.

I ‑ 1532

78. Végezetül szeretném még hangsúlyozni, hogy a német Reserve kifejezésnek német borokra történő használata a 753/2002 rendelet III. mellékletét tekintve, amely e kifejezést osztrák borok részére jegyezte be, mégiscsak jogellenes visszaélést valósítana meg, amelyet Németországban is büntetni kellene. A származtatott kifejezések (például Privat-reserve), valamint fordítások (például francia nyelven Réserve) használatát azonban nem tiltja a 753/2002 rendelet 24. cikke (4) bekezdésének második albekezdése.

79. A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 753/2002/EK rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik.

D – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

80. Harmadik kérdésével a BVerwG azt szeretné megtudni, hogy úgy értelmezendő-e a 753/2002/EK rendelet 24. cikkének (2) bekezdése, hogy a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések csak azon borok vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés.

SCHNEIDER

81. Itt annyiban ugyan egyet kell érteni a Bizottsággal, hogy ténylegesen csak az azonos borkategóriába tartozó borokról lehet szó (az m. t. minőségi borok), mivel csak ezekkel kapcsolatos a hagyományos kifejezés 44. Ezzel szemben hiba lenne az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a „Reserve” illetve „Privat-Reserve” kifejezések használatára korlátozni, mivel az alapeljárás a francia „Réserve” és „Grande Réserve” kifejezésekről is szólt. Ugyanígy nem látom okát az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek a csupán a Németországból származó borokra történő használatra való korlátozására.

82. A beavatkozó tagállamokkal és a Bizottsággal érdemben egyet kell érteni abban, hogy a végrehajtási rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében biztosított oltalom nem korlátozható a kifejezés származási államából származó borok elleni oltalomra.

83. A kifejezés nyelvére vonatkozótól eltérően az 1493/1999 és a 753/2002 rendelet szövegéből nem lehet korlátozásokra következtetni az oltalom alatt álló kifejezésekkel megjelölt borok származására vonatkozóan. Az oltalomnak ahhoz, hogy hatékony legyen, az egész Közösségben érvényesülnie kell, és így a fortiori a más tagállamokból származó borokkal szemben is, ellenkező esetben

44 – Lásd még a C-283/02. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. március 3-án hozott ítélet (az EBHT-ban nem tették közzé) 32. és azt követő pontjait.

értelmetlen lenne a hagyományos kifejezéseknek a közösségi jogalkotó által biztosított oltalma, ami aláásná a közösségi jog hatékony érvényesülését (az effet utile szerinti értelmezés).

84. Hiszen éppen ebben rejlik a közösségi jogi szabályozás értelme, amelynek célja egységes oltalmi szint megállapítása a Közösség teljes területén. A kifejezésnek – saját nyelvén – a más tagállamokban az ott előállított borokra történő alkalmazásával szembeni oltalmában rejlik éppen a közösségi jogi szabályozás többletértéke a pusztán nemzeti oltalmi rendelkezésekkel szemben. A Bizottság észrevételeiben helyesen utal arra, hogy egy hagyományos kifejezés közösségi jogi védelme ahhoz a tényhez kötődik, hogy a kifejezés a nemzeti piacon túlmutató jelentőséggel bír 45.

85. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre következésképpen azt a választ kell adni, hogy a hagyományos kifejezések nemcsak azon borokra történő használat vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés. Az oltalom az egész Európai Unióra kiterjed.

45 – A Bizottság észrevételeinek 32. pontja.

I ‑ 1533


VI – Végkövetkeztetések

86. Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesverwaltungsgericht kérdéseire az alábbi válaszokat adja:

1. Egy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó kifejezés nem kizárólag az 1493/1999/EK rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik franciabekezdése szerint szabályozott, nem kötelező adatként lehet megengedett, az ott, illetve a 753/2002/EK rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek mellett, hanem az 1493/1999/EK rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja értelmében vett egyéb kifejezésként is, ha ezáltal a konkrét esetben nem jön létre megtévesztés veszélye.

2. A 753/2002/EK rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja úgy értelmezendő, hogy jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik.

3. A 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések oltalma nem függ attól, hogy mely termelő tagállamból származnak azok a borok, amelyekre a hagyományos kifejezéseket használják, és ez az oltalom az egész Közösségre kiterjed.

I ‑ 1534

SCHNEIDER



az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesverwaltungsgericht (Németország) a Bírósághoz 2006. július 3-án érkezett, 2006. március 16-i határozatával terjesztett elő az előtte

Heinrich Stefan Schneider

és

a Land Rheinland-Pfalz

között,

a Vertreterin des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht

részvételével


I ‑ 1535

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

folyamatban lévő eljárásban,


tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, G. Arestis, R. Silva de Lapuerta (előadó), Juhász E. és T. von Danwitz bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak, hivatalvezető: J. Swedenborg tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. szeptember 13-i tárgyalásra,


– S. Schneider képviseletében H. Böckel és H. Uhlmann Rechtsanwälte,

– a Land Rheinland-Pfalz képviseletében M. Justen és C. Pause, meghatalmazotti minőségben,

– a görög kormány képviseletében S. Charitaki és S. Papaioannou, meghatalmazotti minőségben,

– a spanyol kormány képviseletében J. Rodríguez Cárcamo, meghatalmazotti minőségben, I ‑ 1536

SCHNEIDER

– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Fiorilli, avvocato dello Stato,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében F. Jimeno Fernández és F. Erlbacher, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. október 25-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,


Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a borpiac közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 26. kötet, 25. o.) és a 2005. szeptember 15-i 1512/2005/EK bizottsági rendelettel (HL L 241., 15. o.) módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló, 2002. április 29-i 753/2002/EK bizottsági rendelet (HL L 118., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 35. kötet, 455. o., a továbbiakban: 753/2002 rendelet) értelmezésére vonatkozik. I ‑ 1537

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY 2

E kérelmet a H. S. Schneider és a Land Rheinland-Pfalz (Rajna-vidék–Pfalz) között a „Réserve”, a „Grand Réserve”, a „Reserve” és a „Privat-Reserve” kifejezések borértékesítés céljából történő használatának tárgyában folyamatban lévő peres eljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az 1493/1999 rendelet

3

Az 1493/1999 rendelet ötödik preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„Az e rendeletben foglalt termékek leírása, megjelölése és kiszerelése jelentősen befolyásolhatja a piacon való értékesíthetőségüket; ezért ebben a rendeletben olyan szabályokat kell megállapítani, amelyek figyelembe veszik a fogyasztók és a termelők jogos [helyesen: törvényes] érdekeit, valamint elősegítik a belső piac zökkenőmentes működését és a minőségi termékek előállítását; e szabályok alapelveinek rendelkezniük kell egyrészt bizonyos megjelölések kötelező használatáról a termék pontos azonosítása, valamint a fogyasztók egyes fontos információkkal való ellátása céljából, másrészt a közösségi szabályokon alapuló vagy a tisztességtelen piaci magatartás megelőzésére vonatkozó rendelkezésekhez kötődő más információ választható feltüntetéséről.” I ‑ 1538

SCHNEIDER 4

Ezen irányelv 47. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőkről rendelkezik:

„(1) Az e rendelet hatálya alá tartozó egyes termékek elnevezésére, jelölésére, kiszerelésére, valamint egyes adatok és kifejezések oltalmára vonatkozó szabályok ebben a fejezetben és a VII. és a VIII. mellékletben szerepelnek. Ezek a szabályok különösen a következő célokat veszik figyelembe:

a) a fogyasztók törvényes érdekeinek védelme;

b) a termelők törvényes érdekeinek védelme;

c) a belső piac zökkenőmentes működése;

d) a minőségi termékek előállításának ösztönzése.

(2) Az (1) bekezdésben említett szabályok különösen a következő rendelkezéseket tartalmazzák:

a) egyes kifejezések használatának kötelezővé tétele;

b) egyes kifejezések használatának feltételek mellett történő engedélyezése; I ‑ 1539

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

c) egyéb kifejezések használatának engedélyezése, ideértve azokat az információkat, amelyek a fogyasztók számára hasznosak lehetnek;

d) egyes kifejezések védelmének és ellenőrzésének szabályozása;

e) a földrajzi árujelzők és a hagyományos megnevezések használatának szabályozása;

[…]”

5

Az említett rendelet 48. cikke előírja:

„Az e rendeletben említett termékek elnevezése és kiszerelése, valamint az e termékekkel kapcsolatos bármifajta reklámtevékenység nem lehet tisztességtelen vagy megtévesztő, és nem vezetheti félre azokat a személyeket, akiket a termék megcéloz, különösen az alábbiakat illetően:

– a 47. cikkben előírt információk; ez abban az esetben is érvényes, ha az információkat fordításban használják, vagy ha a termék tényleges eredetére utalnak, vagy ha olyan toldatokkal használják ezeket együtt, mint »fajta«, »típus«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy ezekhez hasonló más szavak,

[…]” I ‑ 1540

SCHNEIDER 6

Ugyanezen rendelet VII. mellékletének „Nem kötelező adatok” című B. pontja a következőképpen szól:

„1. A Közösségben előállított termékek címkézését – még meghatározandó feltételek mellett – ki lehet egészíteni a következő adatokkal:

[…]

b) földrajzi árujelzővel ellátott asztali borok és m.t. minőségi borok esetében:

[…]

– egyéb, a termelő tagállam által megállapított rendelkezések szerinti hagyományos kifejezések,

[…]

3. Az A.1. pontban említett termékek esetében a címkézést egyéb kifejezésekkel is ki lehet egészíteni. I ‑ 1541

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

[…]”

A 753/2002 rendelet

7

A 753/2002 rendelet (4) és (18) preambulumbekezdése alapján:

„E rendeletnek összhangban kell lennie az 1493/1999 […] rendelet 47. cikkének (1) bekezdésében a fogyasztók és termelők törvényes érdekeinek oltalmával, a belső piac zavartalan működésének biztosításával, valamint a minőségi termékek előállításának ösztönzésére vonatkozóan megállapított célokkal. […]

[…]

Egyes (az eredetmegjelölésektől eltérő), a minőségi borászati termékeket leíró kifejezések használata és szabályozása rég bevált gyakorlat a Közösségben. Az ilyen hagyományos kifejezéseket a fogyasztók bizonyos előállítási vagy érlelési eljárásokhoz, illetve a borok minőségéhez, színéhez vagy típusához, esetleg a bor történetével kapcsolatos valamely eseményhez kötik. A tisztességes piaci verseny biztosítására és a fogyasztók megtévesztésének elkerülése érdekében ki kell alakítani az ilyen hagyományos kifejezések bejegyzésének és oltalmának közös kereteit.” I ‑ 1542

SCHNEIDER 8

E rendeletnek a „Címkén feltüntetett valamennyi jelölésre vonatkozó közös szabályok” című 6. cikke előírja:

„(1) Az 1493/1999 […] rendelet VII. melléklete B. 3. pontjának alkalmazásában az érintett termékek címkézése kiegészülhet egyéb jelölésekkel is, feltéve hogy nem áll fenn annak a veszélye, hogy az ilyen jelölések megtéveszthetik a címzetteket, különösen azáltal, hogy összetéveszthetővé válnak az ugyanazon melléklet A. 1. pontjában említett kötelező vagy a B. 1. pontjában említett választható jelölésekkel.

(2) Az 1493/1999 […] rendelet VII. mellékletének B. 3. pontjában említett termékek esetében az említett rendelet 72. cikkének (1) bekezdése szerint kijelölt hatóság követelheti – feltéve, hogy az egyes tagállamok által elfogadott általános eljárási szabályok szerint jár el –, hogy a palackozók, feladók vagy importőrök bizonyítsák a termék leírására használt, az érintett termék vagy a készítéséhez felhasznált termékek jellegére, azonosságára, minőségére, összetételére, eredetére vagy származására vonatkozó jelölések valódiságát.

[…]”

9

Az említett rendelet „Kiegészítő hagyományos kifejezés” című 23. cikke a következőképpen szól:

„Az 1493/1999 […] rendelet VII. melléklete B. 1. pontja b) alpontja ötödik francia bekezdésének alkalmazásában a »kiegészítő hagyományos kifejezés« olyan, a termelő tagállamokban az e címben említett borok leírására hagyományosan használt I ‑ 1543

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

kifejezést jelent, amely különösen a termelés, a készítés és az érlelés módjára, illetve a bor minőségére, színére, típusára, egy helyre vagy az érintett bor történetével kapcsolatos valamely történelmi eseményre vonatkozik, és amelyet a termelő tagállamok jogszabályai a területükről származó borok jelölésére meghatároznak.”

10

Ugyanezen rendeletnek „A hagyományos kifejezések oltalma” című 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) E cikk alkalmazásában »hagyományos kifejezések« alatt a 23. cikkben említett kiegészítő hagyományos kifejezések, a 28. cikkben említett kifejezések, valamint a 14. cikk (1) bekezdés első albekezdésének c) pontjában, a 29. cikkben, valamint a 38. cikk (3) bekezdésében említett hagyományos egyedi kifejezések értendők.

(2) A III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések olyan borok számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak, és oltalmat élveznek

a) mindenféle visszaéléssel, utánzással, felidézéssel szemben, még akkor is, ha a védett kifejezést a »fajta«, »típus«, »eljárás«, »-szerű«, »utánzat«, »márka« vagy hasonló fordulat kíséri;

b) a bor jellegére vagy lényeges minőségi jellemzőire vonatkozó, a kiszerelésen vagy a külső csomagoláson, reklámanyagokon vagy az érintett termékekkel kapcsolatos más dokumentumokon található minden egyéb jogosulatlan, hamis vagy megtévesztő jelzéssel szemben; I ‑ 1544

SCHNEIDER

c) minden egyéb olyan gyakorlattal szemben, amely nagy valószínűséggel megtéveszti a nagyközönséget, különösen azáltal, hogy azt a benyomást kelti, hogy a bor a védett hagyományos kifejezésre jogosult.

(3) A címkéken használt védjegyek nem tartalmazhatnak a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezést bor leírására, hacsak a bor nem jogosult az adott hagyományos kifejezésre.

[…]

(4) […]

Egy hagyományos kifejezés oltalma csak arra/azokra a nyelv[ek]re érvényes, amely(ek)en az e rendelet III. mellékletében szerepel.

A III. mellékletben felsorolt valamennyi hagyományos kifejezés egy vagy több bor kategóriához kapcsolódik. Ezek a kategóriák a következők:

a) meghatározott termőhelyről származó minőségi likőrborok és földrajzi jelzéssel ellátott likőrborok; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak a likőrborok megnevezésére érvényes; I ‑ 1545

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

b) meghatározott termőhelyről származó minőségi pezsgők (ideértve az illatos szőlőfajtából készült m. t. minőségi pezsgőket is); ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak a pezsgők és a habzóborok megnevezésére érvényes;

c) meghatározott termőhelyről származó minőségi gyöngyözőborok és földrajzi jelzéssel ellátott gyöngyözőborok; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak a gyöngyözőborok és szénsav hozzáadásával készült gyöngyözőborok megnevezésére érvényes;

d) az a), b) és c) pont által nem szabályozott egyéb meghatározott termőhelyről származó minőségi borok és földrajzi jelzéssel ellátott asztali borok; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak likőrboroktól, pezsgőktől, habzóboroktól, gyöngyözőboroktól és szénsav hozzáadásával készült gyöngyözőboroktól eltérő borok megnevezésére érvényes;

e) közvetlen emberi fogyasztásra szánt és földrajzi jelzéssel ellátott, részben erjedt szőlőmust; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak a részben erjedt szőlőmust megnevezésére érvényes;

f) földrajzi jelzéssel ellátott, túlérett szőlőből készült bor; ebben az esetben a hagyományos kifejezés oltalma csak a túlérett szőlőből készült bor megnevezésére érvényes. I ‑ 1546

SCHNEIDER

(5) Ahhoz, hogy a III. melléklet A. listájában szerepelhessen, egy hagyományos kifejezésnek a következő feltételeknek kell megfelelnie:

a) önmagában véve is egyedinek és a tagállam jogszabályai által pontosan meghatározottnak kell lennie;

b) kellő mértékben megkülönböztethetőnek kell lennie, és/vagy megalapozott hírnévvel kell rendelkeznie a Közösség piacán;

c) legalább 10 éve használatban kell lennie a szóban forgó tagállamban;

d) egy vagy több közösségi borra vagy közösségi borkategóriára használatban kell lennie.

[…]

(7) A tagállamok értesítik a Bizottságot:

a) az egyes hagyományos kifejezések elismerését alátámasztó tényekről; I ‑ 1547

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

b) a jogszabályaikban szereplő olyan hagyományos kifejezésekről, amelyek megfelelnek a fenti követelményeknek, illetve azokról a borokról, amelyek számára ezeket fenntartják;

c) adott esetben az olyan hagyományos kifejezésekről, amely a származási országban a továbbiakban nem élvez oltalmat.

[…]”

11

A 753/2002 rendelet III. melléklete tartalmazza az e rendelet 24. cikkében említett, hagyományos kifejezéseket tartalmazó jegyzéket. E mellékletben többek között a következők szerepelnek:

– Görögország esetében: a „Ειδικά Επιλεγμένος (Grande réserve)”, „Επιλογή ή Επιλεγμένος (Réserve)” és „Παλαιωθείς επιλεγμένος (Vieille réserve)” kiegészítő hagyományos kifejezések görögül,

– Spanyolország esetében: „Reserva” és „Gran Reserva” kiegészítő hagyományos kifejezések spanyolul,

– Olaszország esetében: „Riserva” kiegészítő hagyományos kifejezések olaszul,

– Ausztria esetében: „Reserve” kiegészítő hagyományos kifejezések németül, és I ‑ 1548

SCHNEIDER

– Portugália esetében: „Reserva”, „Reserva velha (vagy grande reserva)” és „Super Reserva” kiegészítő hagyományos kifejezések portugálul.

Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12

13

14

15

H. S. Schneider tulajdonosa egy rheinland-pfalz-i borgazdaságnak, amelyet a kereskedelmi nyilvántartásba „Consulat des Weins” cégnév alatt jegyeztek be.

Egy 2002 novemberében végzett vizsgálat során megállapítást nyert, hogy H. S. Schneider nyolcfajta bort állít elő, amelyek címkéjén a gazdaság cégneve szerepel, valamint a legmagasabb árkategóriába tartozó két bor esetében a „Grande Réserve”, a középső árkategóriába tartozó négy bor esetében a „Réserve”, az alacsony árkategóriába tartozó két bor esetében a „Terroir”, illetve a „Terroir Palatinat” kifejezés szerepel.

A 2002. december 19-i határozatával a trieri Aufsichts- und Dienstleistungsdirektion megtiltotta H. S. Schneidernek, hogy a szóban forgó borokat „Réserve”, illetve „Grande Réserve” francia kifejezésekkel hozza forgalomba.

A 2003. május 19-i határozatában a trieri Aufsichts- und Dienstleistungsdirektion elutasította H. S. Schneider azon kifogását, amelyben azt állította, hogy kész az említett kifejezések helyett a német „Reserve” vagy „Privat Reserve” kifejezéseket használni, és 2003. május 21-i levelében a trieri Aufsichts- und Dienstleistungsdirektion jelezte, hogy a „Privat-Reserve” kifejezés használata sem elfogadható. I ‑ 1549

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY 16

17

18

19

2004. január 29-i ítéletével a Verwaltungsgericht Neustadt an der Weinstraβe elutasította H. S. Schneider e határozatok ellen benyújtott keresetét.

Az Oberverwaltungsgericht Rheinland-Pfalz 2004. szeptember 21-i ítéletével elutasította H. S. Schneider ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezését.

H. S. Schneider ezért a kérdést előterjesztő bíróság előtt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

Ilyen körülmények között a Bundesverwaltungsgericht úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatalra a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1. Úgy értelmezendő-e az 1493/1999 […] rendelet 47. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontja, összefüggésben ugyanezen rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésével és B. 3. pontjával, valamint a 753/2002 […] rendelet 23. cikkével, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó kifejezés csupán az 1493/1999 […] rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdése szerint szabályozott, nem kötelező adatként megengedett, az ott, illetve a 753/2002 […] rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek mellett, nem pedig az 1493/1999 […] rendelet VII. mellékletének B. 3. pontja értelmében vett egyéb kifejezésként?

2. Úgy értelmezendő-e a 753/2002 […] rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja, hogy jogellenes utánzás vagy felidézés csak abban az esetben valósul meg, ha az utánzás vagy felidézés az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés nyelvén történik? I ‑ 1550

SCHNEIDER

3. Úgy értelmezendő-e a 753/2002 […] rendelet 24. cikkének (2) bekezdése, hogy a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezések csak azon borok vonatkozásában részesülnek oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés?”



20

21

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó jelölés használata csak az 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének b) pontja – összefüggésben e rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésével, valamint a 753/2002 rendelet 23. cikkével – alapján engedélyezhető-e, vagy ilyen adat használata engedélyezhető-e az említett 47. cikk (2) bekezdése c) pontja – összefüggésben az említett VII. melléklet B. 3. pontjával – alapján is.

Az 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó egyes termékek elnevezésére, jelölésére, kiszerelésére, valamint egyes adatok és kifejezések oltalmára vonatkozó szabályok többek között olyan rendelkezéseket foglalnak magukban, amelyek kötelezővé teszik egyes kifejezések használatát (kötelező jelölések), illetve olyan rendelkezéseket foglalnak magukban, amelyek engedélyezik egyes más kifejezések feltételek mellett történő használatát, ideértve azokat az információkat, amelyek a fogyasztók számára hasznosak lehetnek (nem kötelező jelölések). I ‑ 1551

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY 22

23

24

25

26

27

E tekintetben az említett rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdése kimondja, hogy a Közösségben előállított termékek címkézését a földrajzi árujelzővel ellátott asztali borok és a meghatározott termőhelyről származó minőségi borok esetében ki lehet egészíteni a termelő tagállam által megállapított rendelkezések szerint, és még meghatározandó feltételek mellett kiegészítő hagyományos kifejezésekkel.

E rendelkezés alkalmazása céljából a 753/2002 rendelet 23. cikke meghatározza a kiegészítő hagyományos kifejezés fogalmát.

Azonban az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy a kérelmet előterjesztő bíróság véleménye szerint az alapügyben szóban forgó kifejezések nem minősülnek az említett 23. cikk és az 1493/1999 rendelet VII. melléklete B. 1. b) pontja ötödik francia bekezdésének értelmében vett kiegészítő hagyományos kifejezésnek, mivel e kifejezéseket nem határozták meg a német jogszabályban.

Ezért meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó kifejezések alkalmazása engedélyezhető-e az említett VII. melléklet B. 3. pontja alapján.

E rendelkezés szerint egyes borok címkézését egyéb jelölésekkel is ki lehet egészíteni.

Továbbá ahogy a 753/2002 rendelet 6. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, ilyen jelölések vonatkozhatnak az érintett termék vagy a készítéséhez felhasznált termékek jellegére, azonosságára, minőségére, összetételére, eredetére vagy származására. I ‑ 1552

SCHNEIDER 28

29

30

31

32

Azonban az említett 6. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az érintett termékek címkézése kiegészülhet egyéb jelölésekkel is, feltéve hogy nem áll fenn annak a veszélye, hogy az ilyen jelölések megtéveszthetik a címzetteket, különösen azáltal, hogy összetéveszthetővé válnak az 1493/1999 rendelet VII. melléklete A. 1. pontjában említett kötelező vagy ugyanazon VII. melléklet B. 1. pontjában említett választható jelölésekkel.

Ebből következik, hogy bár nincs kizárva, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó jelölés használata engedélyezhető az 1493/1999 VII. melléklete B. 3. pontja alapján, nem ez a helyzet, ha fennáll annak a veszélye, hogy az e jelölés által címzett személyek számára összetéveszthetővé válnak az említett jelölés és az említett VII. melléklet B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésében, illetve a 753/2002 rendelet 23. cikkében említett kiegészítő hagyományos kifejezések.

Egy ezzel ellentétes értelmezés ugyanis megfosztaná a 753/2002 rendelet 24. cikke által a hagyományos kifejezéseknek biztosított oltalmat a hatékony érvényesüléstől.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alapügyben szóban forgó kifejezések okozhatnak-e ilyen veszélyt.

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének c) pontját, összefüggésben e rendelet VII. mellékletének B. 3. pontjával és a 753/2002 rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével, úgy kell értelmezni, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó jelölés használata e rendelkezések alapján csak akkor engedélyezhető, ha nem áll fenn annak a veszélye, hogy az e jelölés által címzett személyek számára I ‑ 1553

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

összetéveszthetővé válnak az említett jelölés és az említett VII. melléklet B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésében, illetve a 753/2002 rendelet 23. pontjában említett kiegészítő hagyományos kifejezések. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alapügyben szóban forgó kifejezések okozhatnak-e ilyen veszélyt.


33

34

35

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné tudni, hogy egy hagyományos kifejezésnek a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett jogellenes utánzása vagy felidézése csak abban az esetben valósul-e meg, ha a használt nyelv megegyezik a kifejezést az e rendelet III. mellékletében feltüntető nyelvvel, vagy ez lehet a helyzet akkor is, ha a szóban forgó kifejezést lefordították egy attól eltérő nyelvre, amelyen a kifejezést ugyanezen mellékletben feltüntetik.

Az 1493/1999 rendelet 47. cikke (2) bekezdésének d) pontja alapján az ezen rendelet hatálya alá tartozó egyes termékek elnevezésére, jelölésére, kiszerelésére, valamint az egyes jelölések és kifejezések oltalmára vonatkozó szabályok magukban foglalják különösen az egyes kifejezések védelmét és ellenőrzését szabályozó rendelkezéseket.

E rendelet 48. cikkének első francia bekezdése előírja, hogy az e rendeletben említett termékek elnevezése és kiszerelése, valamint az e termékekkel kapcsolatos bármifajta reklámtevékenység nem lehet tisztességtelen vagy megtévesztő, és nem vezetheti félre azokat a személyeket, akiket a termék megcéloz, és különösen a 47. cikkben előírt jelöléseket illetően; továbbá meghatározza, hogy ez abban az esetben is érvényes, ha a jelöléseket fordításban használják, vagy ha a termék tényleges eredetére utalnak, vagy ha olyan toldatokkal használják ezeket együtt, mint „fajta”, „típus”, „-szerű”, „utánzat”, „márka” vagy ezekhez hasonló más szavak. I ‑ 1554

SCHNEIDER 36

37

38

39

40

41

Márpedig a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdése a) pontjában említett hagyományos kifejezések részét képezik az említett jelöléseknek, és élvezik az e rendelkezésben előírt oltalmat.

E 24. cikk (2) bekezdése a) pontja alapján az e rendelet III. mellékletében felsorolt hagyományos kifejezések olyan borok számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak, és oltalmat élveznek mindenféle visszaéléssel, utánzással, felidézéssel szemben.

Az említett 24. cikk (4) bekezdésének második albekezdése valóban előírja, hogy egy hagyományos kifejezés oltalma csak arra/azokra a nyelv[ek]re érvényes, amely(ek)en az e rendelet III. mellékletében szerepel.

Azonban nem zárható ki, hogy a hagyományos kifejezésnek a kifejezést az ugyanezen III. mellékletben feltüntető nyelvtől eltérő nyelvre történő fordítása megtévesztő lehet, vagy a megcélzott személyeket félrevezetheti, és ezáltal a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdése a) pontjának értelmében vett hagyományos kifejezés utánzásának vagy felidézésnek minősül.

A 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontjával ellentétes értelmezés ugyanis a fogyasztók törvényes érdekeinek az 1493/1999 rendelet 47. cikkének (1) bekezdésében kimondott védelmére vonatkozó célkitűzés figyelmen kívül hagyásának veszélyével járna, és ellentétes lenne a 753/2002 rendelet (4) preambulumbekezdésében megfogalmazott követelménnyel.

Ezenkívül egy ilyen értelmezés ellentétes lenne az 1493/1999 rendelet 48. cikke első francia bekezdésének szövegével, amely kifejezetten előírja, hogy e rendelkezést akkor is alkalmazni kell, ha a hagyományos kifejezéseket fordításban használják. I ‑ 1555

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY 42

43

44

Ebben az esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata többek között annak biztosítása, hogy ez a fordítás ne legyen megtévesztő, vagy ne vezesse félre azokat a személyeket, akiket megcéloz.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy fennáll-e ez a helyzet az előtte folyó jogvitában.

Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy egy hagyományos kifejezés e rendelkezés értelmében vett jogellenes utánzása vagy felidézése megvalósulhat abban az esetben, ha a szóban forgó kifejezést lefordították egy attól eltérő nyelvre, amelyen ezt a kifejezést ugyanezen rendelet III. mellékletében feltüntetik, amennyiben ez a fordítás megtévesztő lehet, vagy alkalmas az általa megcélzott személyek félrevezetésére. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez-e a helyzet az előtte folyó jogvitában.

A harmadik kérdésről

45

46

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy a 753/2002 rendelet III. mellékletében szereplő hagyományos kifejezés csak azon borok vonatkozásában részesül-e oltalomban, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint az oltalomban részesülő hagyományos kifejezés, vagy az azon borok vonatkozásában is oltalomban részesül-e, amelyek más termelő tag államból származnak.

Az 1493/1999 rendelet (50) preambulumbekezdése és 47. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja alapján az e rendeletben az egyes termékek leírására, megjelölésére és kiszerelésére, valamint egyes adatok és kifejezések oltalmára vonatkozó, a borpiac I ‑ 1556

SCHNEIDER

közös szervezésének keretében megállapított szabályoknak többek között az a célkitűzésük, hogy biztosítsák a fogyasztók törvényes érdekeinek védelmét és a belső piac zökkenőmentes működését.

47

48

49

50

51

A (4) preambulumbekezdésének megfelelően a 753/2002 rendeletnek tiszteletben kell tartania az említett célkitűzéseket.

Ilyen körülmények között e rendelet, amint a (18) preambulumbekezdéséből is kitűnik, megállapítja az egyes hagyományos kifejezések bejegyzésének és oltalmának közös kereteit a tisztességes verseny biztosításának és a fogyasztók megtévesztése elkerülésének a céljából.

A 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése alapján, amely részét képezi e közös keretnek, az e rendelet III. mellékletében szereplő hagyományos kifejezések olyan borok számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak.

E 24. cikk (3) bekezdése előírja, hogy a címkéken használt védjegyek nem tartalmazhatnak a III. mellékletben felsorolt hagyományos kifejezést bor leírására, hacsak a bor nem jogosult az adott hagyományos kifejezésre.

Az említett 24. cikk (4) bekezdésének harmadik francia bekezdése rendelkezik arról, hogy az említett III. mellékletben felsorolt valamennyi hagyományos kifejezés egy vagy több borkategóriához kapcsolódik. I ‑ 1557

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY 52

53

54

55

56

Ugyanezen 24. cikk (5) bekezdésének d) pontja alapján ahhoz, hogy a szóban forgó mellékletben szerepelhessen, egy hagyományos kifejezésnek egy vagy több közösségi borra, vagy adott esetben közösségi borkategóriára vonatkozóan kell használatban lennie.

E rendelkezések összességéből kitűnik, hogy a 753/2002 rendelet 24. cikkében említett hagyományos kifejezéseknek egy vagy több borkategóriához kell kapcsolódniuk, és hogy e kifejezések olyan borkategória vagy borkategóriák számára vannak fenntartva, amelyekhez kapcsolódnak.

Az említett 24. cikk (4) bekezdésének harmadik francia bekezdésében felsorolt borkategóriák, amint az ugyanezen cikk (5) bekezdésének d) pontjából is kitűnik, közösségi borkategóriák.

Ezért az említett kategóriákat nem lehet úgy tekintetni, hogy azok kizárólag egyetlen termelő tagállamból származó borokhoz kapcsolódnak, hanem ellenkezőleg, azokat olyan kategóriáknak kell tekinteni, amelyek olyan borokhoz kapcsolódnak, amelyek valamennyi termelő tagállamból származnak.

Ilyen körülmények között a hagyományos kifejezések 753/2002 rendeletben említett oltalma mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan érvényes, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint ez a hagyományos kifejezés, mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra, amelyek más termelő tagállamból származnak. I ‑ 1558

SCHNEIDER 57

58

Egy ezzel ellentétes értelmezés megfosztaná a hagyományos kifejezések e 24. cikk (2) bekezdésében biztosított oltalmát a hatékony érvényesüléstől, és ellentétes lenne a fogyasztók törvényes érdekei védelmének és a belső piac zökkenőmentes működésének az 1493/1999 és a 753/2002 rendeletben kitűzött céljaival.

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet III. mellékletében szereplő hagyományos kifejezés oltalomban részesül mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint ez a hagyományos kifejezés, mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek más termelő tagállamból származnak.

A költségekről

59



1) A borpiac közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet 47. cikke (2) bekezdésének c) pontját, összefüggésben e rendelet VII. mellékletének B. 3. pontjával és a 2005. szeptember 15-i 1512/2005/EK I ‑ 1559

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-285/06. SZ. ÜGY

bizottsági rendelettel módosított, az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma tekintetében az 1493/1999 rendelet alkalmazására vonatkozó egyes szabályok megállapításáról szóló, 2002. április 29-i 753/2002/EK bizottsági rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével úgy kell értelmezni, hogy a termelési, borkészítési és érlelési módszerre, illetve a bor minőségére vonatkozó jelölés használata e rendelkezések alapján csak akkor engedélyezhető, ha nem áll fenn annak a veszélye, hogy az e jelölés által címzett személyek számára összetéveszthetővé válnak az említett jelölés és az említett VII. melléklet B. 1. b) pontjának ötödik francia bekezdésében, illetve a 753/2002 rendelet 23. pontjában említett kiegészítő hagyományos kifejezések. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alapügyben szóban forgó kifejezések okozhatnak-e ilyen veszélyt.

2) Az 1512/2005 rendelettel módosított 753/2002 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy egy hagyományos kifejezés e rendelkezés értelmében vett jogellenes utánzása vagy felidézése megvalósulhat abban az esetben, ha a szóban forgó kifejezést lefordították egy attól eltérő nyelvre, amelyen ezt a kifejezést ugyanezen rendelet III. mellékletében feltüntetik, amennyiben ez a fordítás megtévesztő lehet, vagy alkalmas az általa megcélzott személyek félrevezetésére. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez-e a helyzet az előtte folyó jogvitában.

3) Az 1512/2005 rendelettel módosított 753/2002 rendelet 24. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet III. mellékletében szereplő hagyományos kifejezés oltalomban részesül mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek ugyanabból a termelő tagállamból származnak, mint ez a hagyományos kifejezés, mind az ugyanazon kategóriába vagy kategóriákba tartozó borokra vonatkozóan, amelyek más termelő tagállamból származnak.

Aláírások

I ‑ 1560

C-383/06–C-385/06. sz. egyesített ügyek

Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening és társai kontra Minister van Sociale Zaken en Werkgelegenheid és Algemene Directie voor de Arbeidsvoorziening (a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek) „Strukturális alapok – A 4253/88/EGK rendelet 23. cikkének (1) bekezdése – A közösségi pénzügyi támogatások visszavonása és visszakövetelése – EK 249. cikk – Bizalomvédelem és a jogbiztonság védelme”

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . I - 1563


1. Gazdasági és társadalmi kohézió – Strukturális beavatkozások – Közösségi finanszírozás (4253/88 tanácsi rendelet, 23. cikk, (1) bekezdés) I ‑ 1561

ÖSSZEFOGLALÓ – C-383/06–C-385/06. SZ. EGYESÍTETT ÜGYEK

. Gazdasági és társadalmi kohézió – Strukturális beavatkozások – Közösségi finanszírozás 2 (4253/88 tanácsi rendelet, 23. cikk, (1) bekezdés)

1. A 2082/93 rendelettel módosított, a 2052/88 rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésére kötelezi a tagállamokat, anélkül hogy ehhez nemzeti jogi felhatalmazásra szükség lenne.


2. A visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésének a 2082/93 rendelettel módosított, a 2052/88 rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő

I ‑ 1562

összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján és a nemzeti jog által meghatározott végrehajtási szabályok alapján kell történnie, feltéve hogy e jog alkalmazása nem sérti a közösségi jog hatályát és hatékonyságát, és nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné a jogalap nélkül nyújtott támogatások visszakövetelését. A nemzeti bíróságnak kell a közösségi jog maradéktalan érvényesülését biztosítania oly módon, hogy szükség esetén nem alkalmazza, vagy értelmezi azt a nemzeti jogszabályt, amely a közösségi jog maradéktalan érvényesülésének akadályát képezné. A nemzeti bíróság az elvesztett támogatások kedvezményezettjei, illetve a hatóság magatartásának értékelése során alkalmazhatja a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvét, feltéve, hogy az Európai Közösség érdekeit maradéktalanul figyelembe veszi. Annak, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy, e tekintetben nincs jelentősége.


VERENIGING NATIONAAL OVERLEGORGAAN SOCIALE WERKVOORZIENING ÉS TÁRSAI

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2008. március 13. *

A C-383/06–C-385/06. sz. egyesített ügyekben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Raad van State (Hollandia) a Bírósághoz 2006. szeptember 18-án érkezett, 2006. augusztus 30-i határozataival terjesztett elő az előtte

a Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening (C-383/06),

a Gemeente Rotterdam (C-384/06)

és

a Minister van Sociale Zaken en Werkgelegenheid,

valamint

a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant (C-385/06)

* Az eljárás nyelve: holland.

I ‑ 1563


és

az Algemene Directie voor de Arbeidsvoorziening

között folyamatban lévő eljárásokban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas tanácselnök, J. Klučka, A. Ó Caoimh, P. Lindh (előadó) és A. Arabadjiev bírák,

főtanácsnok: Y. Bot, hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. június 28-i tárgyalásra,


– a Gemeente Rotterdam képviseletében J. M. Cartigny advocaat,

– a Sociaal Economische Samenwerking G. A. van der Ween advocaat, I ‑ 1564

West-Brabant

képviseletében


– a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster és C. ten Dam, meghatalmazotti minőségben,

– a cseh kormány képviseletében T. Boček, meghatalmazotti minőségben,

– a német kormány képviseletében M. Lumma, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében L. Flynn és A. Weimar, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,


Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az 1993. július 20-i 2082/93/EGK tanácsi rendelettel (HL L 193., 20. o.) módosított 2052/88/EGK rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, I ‑ 1565


1988. december 19-i 4253/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 374., 1. o.; a továbbiakban: 4253/88 rendelet) 23. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányulnak.

2

A kérelmeket két holland társulás és egy városi önkormányzat, illetve a holland hatóságok között folyamatban lévő három eljárás keretében terjesztették elő. A jogvitákban részes felek egyrészt a Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening és a Gemeente Rotterdam, illetve a Minister van Sociale Zaken en Werkgelegenheid (szociális- és munkaügyi miniszter; a továbbiakban: miniszter), másrészt a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant, illetve az Algemene Directie voor de Arbeidsvoorziening (a munkahelyteremtő intézkedések tételére irányuló szervezet foglalkoztatási főigazgatósága (a továbbiakban: főigazgatóság), az eljárások tárgyát pedig azok a határozatok képezik, amelyekkel a miniszter vagy a főigazgatóság visszavonta az alapeljárás kérelmezői számára nyújtott támogatás megállapításáról szóló határozatot, vagy az említett támogatás visszafizetését rendelte el.

Jogi háttér


A 2052/88 rendelet

3

Az 1993. július 20-i 2081/93/EGK tanácsi rendelettel (HL L 193., 5. o.) módosított, a strukturális alapok feladatairól és eredményességéről, továbbá tevékenységüknek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolásáról szóló, 1988. június 24-i 2052/88/ EGK tanácsi rendelet (HL L 185., 9. o.; a továbbiakban: 2052/88 rendelet) 1. cikke I ‑ 1566


szerint az Európai Közösség különösen a strukturális alapok segítségével cselekvési tervet hajt végre az EK-Szerződés 130A. cikkében (jelenleg, módosítást követően EK 158. cikk) és 130C. cikkében (jelenleg, módosítást követően EK 160. cikk) foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Az említett 1. cikk felsorolja azokat a kiemelkedően fontos célokat, amelyek megvalósításához a strukturális alapok hozzájárulnak. Ezek között szerepel a harmadik célkitűzés, amely a tartós munkanélküliség leküzdésére, valamint a fiataloknak és a munkaerőpiacról való kiszorulással fenyegetett személyeknek a munka világába történő beilleszkedésének megkönnyítésére irányul.

4

A 2052/88 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A közösségi fellépés célja a megfelelő nemzeti fellépés kiegészítése, illetve annak elősegítése. A közösségi fellépés a Bizottság, az érintett tagállam, továbbá a tagállam által kijelölt nemzeti, regionális, helyi vagy egyéb szinten illetékes hatóságok és szervezetek – az egyes tagállamok intézményi szabályai és saját gyakorlatai által kínált részletes szabályok keretei között – a gazdasági és társadalmi partnerek közötti szoros egyeztetés során jön létre, ahol a felek a közös cél megvalósításában egymás partnerei […].”

5

Ugyanezen rendelet 10. cikke a harmadik célkitűzés tekintetében a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok benyújtják a Bizottságnak a tartós munkanélküliség leküzdésére, valamint a fiataloknak és a munkaerőpiacról való kiszorulással fenyegetett személyeknek a munka világába történő beilleszkedésének megkönnyítésére (harmadik célkitűzés) irányuló cselekvési terveket. I ‑ 1567


A terveknek tartalmazniuk kell:

– az aktuális helyzet bemutatását, a ráfordított pénzügyi eszközöket, az előző programozási időszak intézkedéseinek főbb eredményeit, a kapott közösségi strukturális támogatások összefüggésében és a rendelkezésre álló értékelési adatok fényében,

– az 1. cikkben megjelölt célok megvalósítására alkalmas stratégia ismertetését és a harmadik célkitűzés megvalósítása szempontjából döntő jelentőségű tényezőket, melynek során a tervezett előrelépéseket, ha lehetséges, számszerűsíteni kell; előzetesen értékelni kell az érintett cselekvési tervek várható hatásait a foglalkoztatás terén várható hatásokkal együtt, annak biztosítása érdekében, hogy azok középtávú szociális és gazdasági haszna megfeleljen a ráfordított pénzügyi eszközöknek,

– [az Európai Szociális Alapból (a továbbiakban: ESZA)], adott esetben az egyéb meglévő közösségi pénzügyi eszközök műveleteiből nyújtott támogatásokkal együttesen, a terv megvalósítása során történő felhasználására vonatkozó információkat.

[…]”

A 4253/88 rendelet

6

A 4253/88 rendeletet módosító 2082/93 rendelet hatodik preambulumbekezdése szerint: I ‑ 1568


„[…] a szubszidiaritás elve alapján és a bizottsági hatáskörök, különösen a közösségi pénzügyi eszközök kezelésére irányuló hatáskör sérelme nélkül a közösségi támogatásokból finanszírozott tevékenységek megvalósításának túlnyomó részében tagállami hatáskörbe kell tartoznia az adott tagállam sajátosságainak megfelelő területi szinten”.

7

A 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) A köz- és magántámogatók projektjei sikerének biztosítása érdekében a tagállamok a projektek végrehajtása során megteszik a szükséges intézkedéseket a következők érdekében:

– a Közösség által finanszírozott projektek helyes végrehajtásának rendszeres ellenőrzése,

– a szabálytalanságok megelőzése és üldözése,

– a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteség megtérítése. A tagállam másodlagosan felelős a jogalap nélküli kifizetések visszafizetéséért, kivéve ha a tagállam és/vagy a közvetítő és/vagy a támogató bizonyítja, hogy a visszaélés vagy gondatlanság nem nekik felróhatóan következett be. Globális támogatás esetén a közvetítő a tagállam és a Bizottság beleegyezésével bankgaranciát vagy a veszteség fedezésére alkalmas bármilyen más biztosítékot vehet igénybe. I ‑ 1569


A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az erre vonatkozóan tett intézkedésekről, különösen pedig közlik a Bizottsággal a projektek végrehajtásának biztosítására hozott ellenőrzési és igazgatási rendszerek leírását. Rendszeresen tájékoztatják a Bizottságot a közigazgatási és bírósági eljárások előrehaladásáról.

[…]”

8

Ugyanezen rendelet 24. cikke szerint:

„A támogatás csökkentése, felfüggesztése és megvonása

(1) Amennyiben a projekt vagy intézkedés megvalósítása a számára elkülönített pénzügyi támogatást sem részben, sem egészben nem igazolja, a Bizottság a partnerség keretében kivizsgálja az esetet, és a tagállamot vagy a tagállam által kijelölt, a projekt végrehajtásáért felelős hatóságokat felhívja észrevételeik meghatározott határidőn belüli megtételére.

(2) E vizsgálat eredményeképpen a Bizottság csökkentheti vagy felfüggesztheti az adott projekt vagy intézkedés számára elkülönített támogatást, amennyiben a vizsgálat során bizonyossá válik, hogy szabálytalanság történt, illetve hogy a projekt vagy intézkedés jellegét vagy végrehajtásának feltételeit a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül jelentősen módosították. I ‑ 1570


(3) A jogalap nélkül kifizetett összegeket vissza kell fizetni a Bizottság részére. A vissza nem fizetett összegeket a költségvetési rendeletnek és a Bizottság által a VIII. cím szerinti eljárásoknak megfelelően megállapítandó végrehajtási szabályoknak megfelelően késedelmi kamat terheli.”

9

A 4253/88 rendeletet 2000. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. június 21-i 1260/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 161., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 14. fejezet, 1. kötet, 31. o.) 54. cikke. Az 1260/99 rendelet 52. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E rendelet nem érinti a Tanács vagy a Bizottság által a 2052/88/EGK és a 4253/88/ EGK tanácsi rendelet alapján, vagy bármely egyéb, 1999. december 31-én az adott támogatásra irányadó jogszabály alapján jóváhagyott támogatás folytatását, illetve módosítását, beleértve teljes vagy részleges megszüntetését.”

Az 1681/94 rendelet

10

A strukturális politikák finanszírozása keretében történt szabálytalanságokról és tévesen kifizetett összegek behajtásáról, valamint egy információs rendszer e téren történő létrehozásáról szóló, 1994. július 11-i 1681/94/EK bizottsági rendelet (HL L 178., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 14. fejezet, 1. kötet, 23. o.) 2. cikke értelmében:

„(1) E rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül a tagállamok közlik a Bizottsággal: I ‑ 1571


– a 4253/88/EGK rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti intézkedések alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti, illetve közigazgatási rendelkezéseket,

[…]

(2) A tagállamok haladéktalanul közölnek a Bizottsággal minden, az (1) bekezdés alapján szolgáltatott információra vonatkozó módosítást.

[…]”

11

Ugyanezen rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2) Ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy nem lehet, vagy várhatóan nem lehet a teljes összeget behajtani, külön jelentésben értesíti a Bizottságot a be nem hajtott összegről és annak okairól, hogy véleménye szerint miért kellene az összeget a Közösségnek vagy a tagállamnak viselnie. Ennek az információnak kellően részletesnek kell lennie ahhoz, hogy a Bizottság, a lehető legkorábban, az érintett tagállamok hatóságaival folytatott konzultációt követően dönthessen a 4253/88/EGK rendelet 23. cikke (1) bekezdése harmadik francia bekezdésének megfelelően a pénzügyi következményeket viselő személyről.

(3) A (2) bekezdésben említett esetben a Bizottság kifejezetten kérheti a tagállamot a behajtási eljárás folytatására.” I ‑ 1572



12

13

14

A holland központi munkaügyi hivatal 1994-ben kibocsátotta az Európai Szociális Alapról szóló 1994. évi rendeletet (Regeling Europees Sociaal Fonds CBA 1994 Stcrt. 1994., 239. sz., a továbbiakban: ESF Regeling), amely az Európai Közösségek Bizottsága által az ESZA keretében nyújtott támogatások odaítélésének szabályait tartalmazza.

Az ESF Regeling a projektek nyomon követésére és ellenőrzésére vonatkozó szabályokat állapít meg. Az ESF Regeling 2. cikke szerint az ESZA terhére támogatás nyújtható a kérelmező részére. E rendelet 3. cikke szerint a támogatás nyújtásának feltétele a közösségi és nemzeti jogszabályok betartása. Ugyanezen rendelet 10. cikke előírja, hogy a támogatást kérelmező felelős azért, hogy a projektet saját projektnyilvántartása alapján bonyolítja le, amelyben az ellenőrzéshez szükséges valamennyi adatot időben rögzíteni kell, valamint a hatósági ellenőrzést is előír. Végül, az ESF Regeling 14. cikke értelmében a támogatás összegét a projektek végrehajtása alapján kell meghatározni, a rendelet 15. cikke pedig a támogatáshoz kapcsolódó feltételek be nem tartása esetére a támogatás visszavonását rendeli el.

A közigazgatási jogról szóló általános törvény (Algemene wet bestuursrecht, Stb. 1995, 315. sz., a továbbiakban: Awb) 4.2. címe meghatározza a támogatások odaítélésének, megállapításának és visszakövetelésének szabályait. E törvény szerint a támogatási rendszer két szakaszból áll, a támogatás odaítélésének, illetve megállapításának szakaszából. A támogatás odaítéléséről szóló határozat meghozatalára a támogatott tevékenység megkezdése előtt kerül sor. E határozat a támogatás kérelmezőjét feljogosítja a pénzügyi eszközök igénybevételére, hogy a támogatott projektet – a számára adott esetben meghatározott feltételeknek megfelelően – megvalósítsa. Ha a kedvezményezett megvalósítja az adott tevékenységeket, és teljesíti az említett feltételeket, I ‑ 1573


akkor a hatósági szerv főszabály szerint nem vonhatja vissza a támogatás odaítéléséről szóló határozatot. Így már a támogatás odaítélésére vonatkozó határozattal pénzügyi kötelezettséget vállal.

15

Az Awb-nek a támogatás megállapítására és visszakövetelésére vonatkozó rendelkezései a következők:

„4: 46. cikk

(1) Ha a támogatás odaítéléséről szóló határozat meghozatalra került, a támogatást a hatósági szerv állapítja meg a támogatás odaítéléséről szóló határozatban szereplő összeg szerint.

(2) Alacsonyabb támogatás állapítható meg, ha:

a) a támogatott tevékenységeket nem, vagy nem teljes mértékben valósították meg;

b) a támogatás kedvezményezettje nem teljesítette a támogatás feltételeit; I ‑ 1574


c) a támogatás kedvezményezettje helytelen vagy hiányos adatokat közölt, és helyes vagy hiánytalan adatközlés esetén a támogatási kérelem tárgyában más határozat született volna, vagy

d) a támogatás odaítéléséről szóló határozat más vonatkozásban téves volt, és erről a kedvezményezett tudott, vagy tudnia kellett volna.

[…]

4:49. cikk

(1) A hatósági szerv a támogatás megállapításáról szóló határozatot visszavonhatja, vagy a kedvezményezett terhére módosíthatja, ha

a) olyan tény vagy körülmény merül fel, amelyről a támogatás megállapításakor ésszerűen nem lehetett hivatalos tudomása, és amelynek ismeretében a támogatást a határozatban alacsonyabb összegben kellett volna megállapítani,

b) a támogatás megállapítása téves volt, és a kedvezményezett erről tudott vagy tudnia kellett volna, vagy I ‑ 1575


c) a kedvezményezett a támogatás megállapítását követően nem teljesítette a támogatáshoz kapcsolódó kötelezettségeket.

(2) Eltérő rendelkezés hiányában a visszavonás vagy módosítás visszamenőlegesen, a támogatás megállapításának napjától kezdve hatályos.

(3) A támogatás megállapításáról szóló határozat többé nem vonható vissza, és a kedvezményezett terhére többé nem módosítható az arról szóló értesítéstől számított öt év elteltét követően, vagy az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a kötelezettség megsértésének napjától, vagy attól a naptól számított öt év elteltét követően, amikor e kötelezettséget teljesíteni kellett volna.

[…]

4:57. cikk

A jogalap nélkül fizetett támogatások és előlegek visszatéríttethetők, ha a támogatás megállapításának vagy a 4:49 cikk (1) bekezdésének c) pontja szerinti cselekmények elkövetésének napja óta öt év még nem telt el.

[…]” I ‑ 1576


Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

16

Az alapügyek tényállása, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból következik, az alábbi:

A C-383/06. sz. ügy

17

18

Az 1998-as év folyamán a Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening a „Szociális foglalkoztatási partnerek képzése” elnevezésű projekthez kért támogatást az ESZA szakképzési és oktatási programja keretében. A projekt az ESF Regeling 1. mellékletében szerepelt, amely a munkaerőpiactól nagyon távoli munkanélküliek szakképzés általi visszatérésének elősegítésére irányul. A főigazgatóság 1998. december 8-i határozatával legfeljebb 3 000 000 NLG támogatást ítélt meg a kérelmező számára az 1998-as évre és legfeljebb 4 140 849 NLG összegűt az 1999-es évre. 1999. december 3-i határozatával a támogatás összegét az 1999-es év vonatkozásában legfeljebb 6 686 850 NLG összegre módosította. Végül 2000. június 16-i határozatával a 1999. évre 2 900 000 NLG összegű, a 2000. évre pedig 3 786 850 NLG összegű támogatást ítélt oda, tekintettel arra, hogy a támogatott tevékenységek a 2000. évben tovább folytatódtak. A támogatás odaítéléséről szóló három határozat előírta, hogy a kérdéses projektet a kérelemben foglaltaknak megfelelően kell végrehajtani, és teljesíteni kell az ESF Regelingben előírt feltételeket.

2002. január 28-i határozatával a miniszter az Awb 4:46. cikkének (2) bekezdése alapján az 1998., 1999. és 2000. évre szóló támogatásokat nulla összegben határozta meg, és 6 434 469,80 NLG visszatérítését rendelte el. A miniszter úgy ítélte meg, hogy az ESF Regeling 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltak ellenére az 1998., 1999. és 2000. évekre vonatkozó adatokat illetően nem került sor pontos és egybehangzó végleges összesítő nyilatkozat benyújtására. Továbbá e rendelet rendel kezéseibe ütköző módon nem került sor az elindított projekt hatásaira vonatkozó összesítés benyújtására sem. Végül a miniszter álláspontja szerint a támogatás iránti kérelemben foglaltakkal ellentétben a projekt nem foglalkozott a szociális foglalkoztatásnak a rendes munkaerőpiacra történő átvezetésével, illetve a résztvevők I ‑ 1577


mindegyike esetében a ledolgozott órák száma jóval alacsonyabb volt a projektben meghatározottnál.

19

20

21

A Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening által a 2002. január 28-i határozat ellen benyújtott panaszt a miniszter megalapozatlanság miatt elutasította. A miniszter különösen arra hivatkozott, hogy miután a kérelmező megsértette azon kötelezettségét, hogy a projektet a kérelemben foglaltak szerint hajtsa végre, ezt az alakiságokra vonatkozó utólagos hiánypótlással nem lehet helyrehozni. Mivel az e határozat ellen benyújtott keresetet a Rechtbank te’s-Gravenhagen elutasította, a Vereniging Nationaal Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

A Raad van State kifejti, hogy az Awb 4:46. cikkének (2) bekezdése értelmében a hatósági szerv a támogatás megállapításának szakaszában főszabály szerint azt vizsgálja, hogy a támogatott tevékenységet szabályszerűen végrehajtották-e, és betartották-e a támogatás feltételeit. Az ESF Regeling keretében nyújtott támogatások esetében e bíróság úgy véli, hogy az Awb 4:46. cikkének (2) bekezdése nem biztosít mérlegelési jogkört a hatóság számára, és az köteles a támogatást nulla összegben megállapítani, ha az ESF Regelingben előírt feltételek nem teljesültek. A Raad van State úgy véli, hogy a jelen esetben nem ez a helyzet, mivel a projektben ismertetett cél nem valósult meg.

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint azonban az Awb 4:46. cikke mindössze a támogatás megállapítását teszi lehetővé, és nem a már kifizetett összeg visszakövetelését. Úgy véli továbbá, hogy csak az Awb 4:57. cikke teszi lehetővé a támogatás visszakövetelését, mérlegelési jogkört ruházva a hatáskörrel rendelkező hatóságra e tekintetben, hogy a hatósági szerv a közigazgatás, illetve a kedvezményezett érdekeit egymással szemben mérlegelje. A Raad van State szerint azonban egyetlen nemzeti jogszabály sem tiltja, hogy [a hatóság] egyazon végzéssel a támogatást nulla összegben állapítsa meg, és visszatéríttesse a már kifizetett összegeket. E bíróság kiemeli, hogy a miniszternek, amint azt el is ismerte, eleve tudnia kellett volna, hogy a kitűzött I ‑ 1578


cél nem megvalósítható, következésképpen a közösségi szabályozáson alapuló ESF Regeling szabályainak be nem tartása e közigazgatási szervnek róható fel. Ebből arra a következtetésre jut, hogy figyelemmel a bizalomvédelem nemzeti jogi elvére, a miniszternek el kellett volna tekintenie a támogatások teljes összegének visszakövetelésétől, valamint hogy ennek megfelelően a nemzeti jog a jelen esetben nem teremt jogalapot a visszakövetelésére.

22

A Raad van State álláspontja szerint azonban megvalósult a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében vett gondatlanság. Miután megállapította, hogy a Holland Királyság nem tette meg az említett rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében szereplő intézkedéseket az elveszett eszközök visszakövetelésére, e bíróság felteszi a kérdést, hogy e közösségi jogi rendelkezésből közvetlenül levezethető-e a tagállamnak, illetve valamely hatósági szervének az említett támogatások visszakövetelésére irányuló hatásköre. Ezenkívül arra keres választ, vajon a bizalomvédelem nemzeti jogi elve messzebbre terjedhet-e, mint a bizalomvédelem közösségi jogi elve.

A C-384/06. sz. ügy

23

Az 1998-as évben a Gemeente Rotterdam az ESF Regeling alapján támogatást kért egy szakképzési projektre. A támogatást 483 108 NLG összegben megkapta, azzal a feltétellel, hogy a kérelmező a projekt nyomon követését külön projektnyilvántartásban biztosítja. Az 1999. május 28-i határozat a projekt számára 1998-ra vonatkozóan 122 612,81 NLG összegű támogatást állapított meg, azzal a feltétellel azonban, hogy a projekt végrehajtása megfelel az ESF Regeling előírásainak. A Gemeente Rotterdam panasszal fordult a miniszterhez, aki 2001. július 18-i határozatával az I ‑ 1579


Awb 4:49. cikke (1) bekezdésének a) pontja és az ESF Regeling 14. cikke alapján visszavonta a támogatás megállapításáról szóló 1999. május 28-i határozatot, nulla összegben határozta meg a támogatást, és felszólította a fellebbezőt a már kifizetett támogatás visszatérítésére. A miniszter megalapozatlannak találta a Gemeente Rotterdam által az 1999. május 28-i és 2001. július 18-i határozattal szemben benyújtott panaszt. Mivel a Rechtbank Rotterdam elutasította e határozat ellen benyújtott keresetét, a Gemeente Rotterdam fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

24

25

A Raad van State elsősorban úgy véli, hogy a támogatás megállapítása nem lehet feltételhez kötött, illetve hogy e feltétel nem teljesítése nem szolgálhat alapul a teljesített kifizetés visszavonására. Másodsorban megállapítja, hogy a Gemeente Rotterdam nem készített az ESF Regelingben előírt feltételek szerinti külön projektnyilvántartást.

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a hatóság szándékosan mulasztotta el az alapos ellenőrzést, ezért úgy véli, hogy nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amelyről a miniszternek az Awb 4:49. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a támogatás megállapításakor nem lehetett hivatalos tudomása. A Raad van State álláspontja szerint a visszavonásról szóló határozat sem az Awb 4:49. cikke (1) bekezdésének a) pontján, sem az e cikk (1) bekezdésében szereplő más eseten nem alapulhatott.

A C-385/06. sz. ügy

26

A Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant 1998-ban az ESF Regeling alapján támogatást kért tartósan munkanélküli személyek szakmai beilleszkedését elősegítő projekthez, amelyet 410 772 NLG összegben megkapott, azzal a feltétellel, I ‑ 1580


hogy a kérelmező a projekt nyomon követését külön projektnyilvántartásban biztosítja. A főigazgatóság 1999. július 22-i határozatával 185 892 NLG-re változtatta a támogatás összegét, majd 2000. szeptember 21-i határozatával azt az Awb 4:46. cikke alapján nulla összegben állapította meg, továbbá elrendelte a már kifizetett összegek visszafizetését. A főigazgatóság 2001. november 23-i határozatával a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant panaszát – mint megalapozatlant – elutasította, úgy helyesbítve, hogy a támogatást nulla összegben megállapító határozat ezt követően az Awb 4:46. cikke helyett a 4:49. cikkén alapul. A 2001. november 23-i határozatot az a tény indokolja, hogy az 1999. július 22-i határozat meghozatalakor a főigazgatóságnak nem volt tudomása arról, hogy az ESF Regeling szabályait megsértették. Mivel a 2001. november 23-i határozat ellen benyújtott keresetet a Rechtbank Breda elutasította, a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

27

28

A Raad van State megállapítja, hogy a Sociaal Economische Samenwerking WestBrabant nem teljesítette a projekt külön projektnyilvántartás alapján történő lebonyolítására irányuló, az ESF Regelingben előírt kötelezettségét. E bíróság azonban úgy véli, hogy a főigazgatóságnak a támogatás megállapításáról szóló határozat meghozatalakor tudomása kellett, hogy legyen e kötelezettség elmulasztásáról. A főigazgatóság ugyanis szándékosan anélkül határozta meg a támogatás összegét, hogy a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant által benyújtott dokumentumokat megvizsgálta volna. A Raad van State megállapítja, hogy a főigazgatóság a visszavonásról szóló határozatát sem az Awb 4:49. cikkében szereplő esetekre, sem az ESF Regeling 15. cikkére nem alapíthatta. Következésképpen álláspontja szerint a nemzeti jog alapján nem volt lehetséges a már megállapított támogatás visszavonása. A támogatás megállapítását követően annak visszakövetelésével szemben a nemzeti jog által emelt ezen korlátok a jogbiztonság és a bizalomvédelem belső jogi elveiből erednek.

A Raad van State azonban úgy véli, hogy az ESF Regeling szabályainak be nem tartása a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében vett gondatlanságnak minősül. E bíróság arra is rámutat, hogy a Holland Királyság semmilyen I ‑ 1581


intézkedést nem tett a már kifizetett támogatások visszakövetelésére az említett 23. cikk (1) bekezdése értelmében. Egyrészt arra keres választ, hogy e közösségi rendeletből közvetlenül levezethető-e a tagállam hatásköre, másrészt pedig, hogy az [ily módon] esetlegesen biztosított hatáskör alapján a tagállam, vagy annak valamely hatósági szerve jogosult-e a már kifizetett támogatásokat visszakövetelni. Végül azt kívánja megtudni, hogy a bizalomvédelem nemzeti jogi elve messzebbre terjedhet-e, mint a bizalomvédelem közösségi jogi elve.

29

Ilyen körülmények között a Raad van State úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal végett a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Mindhárom ügyben azonos kérdések

„1) a) Levezethető-e a tagállam, illetve az állam valamely hatósági szervének hatásköre közvetlenül – tehát nemzeti jogi alap hiányában – valamely [közösségi] rendeletből?

b) Igenlő válasz esetén, a […] 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése biztosít-e hatáskört a támogatást megállapító határozat visszavonására és a kifizetett támogatások visszakövetelésére, tekintettel arra, hogy az említett […] 23. cikk az e cikk szerinti visszaélés és gondatlanság esetén a tagállamokat erre kötelezi?”

I ‑ 1582


Csak a C-383/06. sz. ügyben feltett kérdés

„2) Nemleges válasz esetén az EK 249. cikkel összefüggésben az EK 10. cikk alapján a [4253/88] rendelettel összhangban értelmezendő-e az [Awb] 4:57. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezés, amely szerint a jogalap nélkül nyújtott támogatások és előlegek visszakövetelhetők?”

A C-384/06. és a C-385/06. sz. ügyekben azonos kérdések

„2) Nemleges válasz esetén az EK 249. cikkel összefüggésben az EK 10. cikk alapján a [4253/88] rendelettel összhangban értelmezendő-e az [Awb] 4:49. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló nemzeti rendelkezés, amely szerint a hatósági szerv a támogatást megállapító határozatot visszavonhatja vagy a kedvezményezett terhére módosíthatja, ha a) olyan tény vagy körülmény merül fel, amelyről a hatóságnak a támogatás megállapításakor ésszerűen nem lehetett hivatalos tudomása és amelynek ismeretében a támogatást alacsonyabb összegben kellett volna megállapítani, b) a támogatás megállapítása téves volt, és a kedvezményezett erről tudott vagy tudnia kellett volna, vagy c) a kedvezményezett a támogatás megállapítását követően nem teljesítette a támogatáshoz kapcsolódó kötelezettségeket?”

Mindhárom ügyben azonos kérdés

„3) Igenlő válasz esetén ezt az értelmezést korlátozzák-e a közösségi jog részét képező általános jogelvek, különösen a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve?” I ‑ 1583


Csak a C-383/06. sz. ügyben feltett kérdések

„4) a) A harmadik kérdésre adott igenlő válasz esetén e korlátozással kapcsolatban a következő kérdés merül fel: szélesebb körű lehet-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem nemzeti jogi elve az általános közösségi jogi elveknél, különösen a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvénél, amelyek a [4253/88] rendelet alkalmazása során figyelembe veendők?

b) Jelentőséggel bír-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvének alkalmazásakor az a körülmény, hogy magának a támogatást nyújtó tagállamnak róható fel az, ha kedvezményezett nem teljesíti a közösségi jog vonatkozó területe szerinti támogatási feltételeket?”

A C-384/06. és a C-385/06. sz. ügyekben azonos kérdések

„4) A 3. kérdésre adott igenlő válasz esetén e korlátozással kapcsolatban a következő kérdés merül fel: szélesebb körű lehet-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem [Awb] 4:49. cikke (1) bekezdésének alapjául szolgáló nemzeti jogi elve az általános közösségi jogi elveknél, különösen a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvénél, amelyek a [4253/88] rendelet alkalmazása során figyelembe veendők? I ‑ 1584


5) Az EK 10. cikkre is figyelemmel jelentőséggel bír-e a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvének alkalmazása során az a körülmény, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy?”

Csak a C-385/06. sz. ügyben feltett kérdések

„6) Amennyiben vagy a [4253/88] rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján vagy a rendelettel összhangban értelmezett [Awb] 4:49. cikkének (1) bekezdése alapján a megállapított támogatást vissza kell vonni, és a kifizetett összeget vissza kell követelni, a [4253/88] rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján ezt akkor is meg kell-e tenni, ha megállapítást nyert, hogy a tagállam a jogalap nélkül nyújtott támogatást az Európai Szociális Alapnak már visszafizette, vagy legalábbis evégett intézkedett?

7) Amennyiben a [4253/88] rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján nem áll fenn visszavonási és visszakövetelési kötelezettség, van-e a közösségi jognak más olyan rendelkezése, mint például az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 312., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 340. o.) 4. cikkének (1) bekezdése, amelynek alapján a tagállam közvetlenül vagy a rendelettel összhangban értelmezett [Awb] 4:49. cikkének (1) bekezdése alapján köteles a jelen ügyben vitatotthoz hasonló, a közösségi jog megsértésével nyújtott támogatás visszavonására és visszakövetelésére?”

30

A Bíróság elnökének 2006. november 22-i végzése alapján a C-383/06–C-385/06. sz. ügyeket egyesítették az írásbeli és a szóbeli szakasz, valamint az ítélethozatal céljából. I ‑ 1585



A 4253/88 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének, valamint az EK 10. cikknek és EK 249. cikknek az alkalmazására vonatkozó kérdésekről

31

Mindhárom alapügyben feltett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy valamely közösségi rendelet, és különösen a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése releváns jogalapnak minősül-e a nemzeti hatóságok számára az európai strukturális alapok keretében történt jogalap nélküli kifizetések visszakövetelésére. Nemleges válasz esetén az említett bíróság mindhárom ügyben azonos második kérdésével arra keres választ, hogy az EK 10. cikk és EK 249. cikk jogalapként szolgálhat-e a nemzeti szabályozás említett rendelettel összhangban történő értelmezésére. E bíróság hetedik kérdésével továbbá azt kérdezi, hogy – amennyiben a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a jogalap nélkül kifizetett támogatások esetében sem a visszavonást, sem a visszakövetelést nem teszi kötelezővé – a 2988/95 rendelet nem minősül-e releváns jogalapnak e támogatások visszakövetelésére.

A Bíróság elé terjesztett észrevételek

32

A Gemeente Rotterdam és a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant álláspontja szerint a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése nem hatalmazza fel a tagállamokat a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszakövetelésére. Ugyanakkor ez a rendelkezés előírja számukra az erre irányuló eljárás szabályozását. I ‑ 1586

VERENIGING NATIONAAL OVERLEGORGAAN SOCIALE WERKVOORZIENING ÉS TÁRSAI 33

34

A német és a cseh kormány azt javasolja, hogy az első kérdésekre igenlő választ kell adni. A holland kormány álláspontja szerint bár a tagállamok alapíthatnak hatáskört közvetlenül valamely közösségi rendeletre, a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése esetében nem ez a helyzet, mivel e rendelkezés, amely kétségtelenül megalapozza a támogatások visszakövetelésének elvét, e téren a belső jogra bízza a végrehajtás szabályainak kidolgozását. A német kormány azonban úgy véli, hogy az említett 23. cikk (1) bekezdésének alkalmazása nem jelenti akadályát annak, hogy a nemzeti hatóságok e rendelkezés alapján végezzék el a behajtást, amennyiben azt a nemzeti jog megengedi. A cseh kormány szerint nincs szükség belső jogi felhatalmazásra, mivel a nemzeti jog mindössze az eljárási kérdéseket szabályozza.

A hetedik kérdéssel kapcsolatban a holland kormány és a Bizottság arra hivatkozik, hogy 2988/95 rendelet nem minősül olyan önálló jogalapnak, amely lehetővé teszi a nemzeti hatóságok számára, hogy szabálytalanság esetén intézkedjenek. E [rendelet] szövege ugyanis csak általános rendelkezéseket tartalmaz, míg a 4253/88 rendelet speciálisan az európai strukturális alapokra alkalmazandó.

A Bíróság válasza

35

36

Előzetesen megállapítandó, hogy magából az EK 249. cikk második bekezdésének szövegéből is az következik, hogy a közösségi rendeletek a tagállamokban közvetlenül alkalmazandók.

A strukturális alapok használatával kapcsolatban emlékeztetni kell rá, hogy a 2052/88 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a közösségi fellépés a Bizottság, az érintett tagállam, továbbá a tagállam által kijelölt nemzeti, regionális, helyi vagy egyéb szinten illetékes hatóságok és szervezetek közötti szoros egyeztetés során jön létre. Továbbá, a 2082/93 rendelet hatodik preambulumbekezdése szerint, a I ‑ 1587


szubszidiaritás elve alapján és a bizottsági hatáskörök, különösen a közösségi pénzügyi eszközök kezelésére irányuló hatáskör sérelme nélkül a közösségi támogatásokból finanszírozott tevékenységek megvalósításának túlnyomó részében tagállami hatáskörbe kell tartoznia az adott tagállam sajátosságainak megfelelő területi szinten.

37

38

39

A Bíróság kimondta, hogy ezt az elvet rögzíti a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése, amely előírja, hogy a köz- és magántámogatók projektjei sikerének biztosítása érdekében a tagállamok a projektek végrehajtása során megteszik a szükséges intézkedéseket a Közösség által finanszírozott projektek helyes végrehajtásának rendszeres ellenőrzésére, a szabálytalanságok megelőzésére és kivizsgálására és a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek megtérítésére (lásd a C-271/01. sz. COPPI-ügyben 2004. január 22-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-1029. o.] 40. pontját).

Ugyanígy, a valamely tagállam által gyakorolt, a jogalap nélkül vagy szabálytalanul nyújtott közösségi pénzeszközök visszakövetelésének célszerűségére vonatkozó bármiféle mérlegelési jogkör összeegyeztethetetlen lenne azzal a kötelezettséggel, amelyet a 4253/88 rendelet 23. cikke (1) bekezdésének első albekezdése ír elő a nemzeti hatóságoknak a jogalap nélkül vagy szabálytalanul nyújtott összegek megtérítésére (lásd megfelelően a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 1970. április 21-i 729/70/EGK tanácsi rendelet [HL L 94., 13. o.] 8. cikkének (1) bekezdésére vonatkozóan a 205/82–215/82. sz., Deutsche Milchkontor és társai egyesített ügyekben 1983. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 1983., I-2633. o.] 22. pontját).

Végül hozzá kell tenni, hogy az említett visszakövetelési kötelezettség releváns jogalapját a 4253/88 rendelet képezi, és nem a 2988/95 rendelet, amely arra szorítkozik, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, hogy a Közösség pénzügyi érdekeinek I ‑ 1588


védelme érdekében meghatározza az ellenőrzésre és a szankciókra vonatkozó általános szabályokat. A visszakövetelésnek tehát az említett 23. cikk (1) bekezdése alapján kell történnie.

40

41

A fenti megfontolások alapján az első és hetedik kérdésekre az a válasz adandó, hogy a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésére kötelezi a tagállamokat, anélkül hogy ehhez nemzeti jogi felhatalmazásra szükség lenne.

Az e kérdésekre adott válasz szükségtelenné teszi a második kérdések megválaszolását.

A bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének alkalmazására, valamint annak a ténynek a hatására vonatkozó kérdésekről, hogy a támogatások kedvezményezettje közjogi jogi személy, illetve a támogatások Közösség részére történő visszafizetésére vonatkozó kérdésekről

42

Tekintettel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szövege alapján fennmarad a kétség, hogy szükség van-e a harmadik és negyedik kérdés megválaszolására, e kérdések tekintetében emlékeztetni kell rá, hogy mivel az EK 234. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban levő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon, adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az előterjesztett kérdéseket (lásd különösen a C-88/99. sz., Roquette Frères ügyben 2000. november 28-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-10465. o.] 18. pontját; a C-469/00. sz. Ravil-ügyben 2003. május 20-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-5053. o.] 27. pontját; a C-286/05. sz. Haug-ügyben 2006. május 4-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-4121. o.] 17. pontját, valamint a C-429/05. sz., Rampion és Godard ügyben 2007. október 4-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-8017. o.] 27. pontját). I ‑ 1589


Ezért az első kérdést úgy kell érteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos megtudni, hogy a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdését a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elveinek figyelembevételével kell-e alkalmazni. Ha ez így van, további kérdésként felmerül a nemzeti bíróság részéről, hogy ezen elveket lehetséges-e tágabban értelmezni a nemzeti jogban, mint a közösségi jogban, és különösen, hogy a támogatás kedvezményezettje, aki az említett 23. cikk (1) bekezdése értelmében gondatlanságot vagy visszaélést követett el, hivatkozhat-e ezekre az elvekre, ha a támogatást nyújtó hatóság a támogatás nyújtásakor hibát követett el. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá ötödik és hatodik kérdésével arra keres választ, befolyásolja-e a támogatás visszakövetelésére alkalmazandó ezen elveket, hogy a kedvezményezett közjogi jogi személy, illetve hogy a tagállam a szóban forgó támogatást visszafizette a Közösség részére.


44

45

A Gemeente Rotterdam és a Sociaal Economische Samenwerking West-Brabant úgy véli, hogy a jelen ügyben közösségi szinten nem létezik olyan jogos bizalom, amelynek védelme megelőzné a bizalomvédelem nemzeti jogi elvét. A Sociaal Economische Samenwerking West Brabant szerint egyébként a Közösség érdekeit nem érintette az, hogy a támogatást nem követelték vissza a kedvezményezettől.

A holland kormány álláspontja szerint – mivel a visszakövetelés a nemzeti jogszabályok alapján történik – a jogbiztonság és a bizalomvédelem nemzeti jogi elve tágabb körben érvényesülhet, mint ugyanezen, közösségi szintű elvek. E tekintetben ezen elvek alkalmazása során figyelembe vehető a támogatást nyújtó hatóság magatartása. E kormány a tárgyalás során megerősítette, hogy a strukturális alapokból jogalap nélkül nyújtott támogatásokat visszafizették a Közösség részére. I ‑ 1590


47

A Bizottság a kérdések összevonását javasolja, és álláspontja szerint azokat a Bíróság által a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben, valamint a C-336/00. sz. Huber-ügyben 2002. szeptember 19-én hozott ítéletben (EBHT 2002., I-7699. o.) megfogalmazott elvek alapján kell megválaszolni. Előadja, hogy a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdésével ellentétes a tagállam belső joga által elismert jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének oly módon történő alkalmazása, amely lehetetlenné teszi a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszakövetelését, ha a kedvezményezett rosszhiszemű volt. Fordított esetben, nem ellentétes a közösségi joggal az említett elvek alkalmazása a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszakövetelése során akkor, ha a hibát vagy mulasztást a nemzeti hatóságok követték el, feltéve azonban, hogy a közösségi érdekeket teljes mértékben figyelembe veszik.

Valamennyi beavatkozónak az az álláspontja, hogy a visszaköveteléssel kapcsola tos szabályok alkalmazása tekintetében nincs jelentősége annak, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy.


48

49

Mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a nemzeti bíróságoknak a közösségi jog alapján a jogalap nélkül felvett összeg visszafizetésére vonatkozó jogvitákat – közösségi rendelkezés hiányában – nemzeti jogukat alkalmazva kell eldönteniük, a közösségi jog által felállított korlátok között (lásd a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben hozott ítélet 19. pontját; a fent hivatkozott Huber-ügyben hozott ítélet 55. pontját és a C-158/06. sz., ROM-projecten ügyben 2007. június 21-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-5103. o.] 23. pontját). E korlátok közül egyeseket a Bíróság határozott meg.

Elsősorban, a nemzeti jog alkalmazása nem sértheti a közösségi jog alkalmazását és hatékonyságát. Ez lenne a helyzet különösen akkor, ha ez az alkalmazás gyakorlatilag lehetetlenné tenné a jogalap nélkül teljesített kifizetések visszakövetelését (lásd a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontját). I ‑ 1591


Ebből következően a nemzeti bíróságnak főszabály szerint a saját nemzeti jogát kell alkalmaznia, miközben biztosítania kell a közösségi jog teljes érvényesülését, ami azt eredményezheti, hogy – ha szükséges – ne alkalmazza azt a nemzeti jogszabályt, amely ennek akadályát képezi, vagy értelmezzen egy, kizárólag a belső helyzetre kidolgozott nemzeti jogszabályt (lásd különösen a C-443/03. sz. Leffler-ügyben 2005. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-9611. o.] 51. pontját).

50

51

52

A nemzeti jog alkalmazásának a hasonló nemzeti jogviták eldöntésére szolgáló eljárásokhoz viszonyítva szintén hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell történnie, és a nemzeti hatóságoknak az adott területen ugyanolyan gondossággal kell eljárniuk, mint azokban az összehasonlítható esetekben, amikor kizárólag a megfelelő nemzeti jogszabályokat alkalmazzák, illetve nem alkalmazhatnak olyan szabályokat, amelyek nehezebbé teszik a szóban forgó összegek visszakövetelését (lásd a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben hozott ítélet 23. pontját).

Az alapeljárásokban tehát a nemzeti bíróság köteles arra, hogy a 4253/88 rendelet 23. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseiből eredő kötelezettséget alkalmazza, amikor visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszafizetésére vonatkozó kérelmet kell elbírálnia, illetve arra, hogy ha szükséges, ne alkalmazzon vagy [a közösségi joggal összhangban] értelmezzen egy kizárólag a belső helyzetre kidolgozott, az Awb-hez hasonló nemzeti jogszabályt, amely e visszakövetelés akadályát képezné.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében nem tekinthető a közösségi joggal ellentétesnek, hogy a nemzeti jog a közigazgatási aktusok visszavonásakor és a közpénzekből jogalap nélkül felvett állami támogatás visszakövetelésekor, a jogszerűség elvével egyidejűleg, figyelembe veszi mind a jogbiztonság, mind a bizalomvédelem elvét, mivel ez utóbbiak a közösségi jogrend részét képezik (lásd a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben hozott ítélet 30. pontját; a C-80/99. és C-82/99. sz., Flemmer és társai egyesített ügyekben 2001. október 9-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-7211. o.] 60. pontját; a fent hivatkozott Huber-ügyben hozott ítélet 56. pontját, valamint a fent hivatkozott ROM-projecten ügyben hozott ítélet 24. pontját). Ezeknek az elveknek még szigorúbban kell érvényesülniük a pénzügyi I ‑ 1592


következményekkel járó szabályok esetén (lásd a C-94/05. sz., Emsland-Stärke ügyben 2006. március 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-2619. o.] 43. pontját és a fent hivatkozott ROM-projecten ügyben hozott ítélet 26. pontját).

53

54

55

Amint azonban az a jelen ítélet 40. pontjában megállapítást nyert, a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésére kötelezi a tagállamokat, anélkül hogy ehhez szükség lenne nemzeti jogi felhatalmazásra. Ebből következően a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének alkalmazását a közösségi jog szabályai szerint kell végezni.

E tekintetben emlékeztetni kell rá, hogy a strukturális alapokkal kapcsolatban a 2052/88 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy közösségi fellépés a Bizottság, az érintett tagállam, továbbá a tagállam által kijelölt nemzeti, regionális, helyi vagy egyéb szinten illetékes hatóságok és szervezetek közötti szoros egyeztetés során jön létre. Ez az egyeztetés továbbá a strukturális alapokból származó összegek visszaélés vagy gondatlanság következtében történő elvesztése esetén a tagállamok Közösséggel szembeni mögöttes felelősségének rendszerében is kifejezésre jut. E felelősség érvényesítésének gyakorlati szabályait a 4253/88 rendelet 23. és 24. cikke, amelyekkel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy azokat nem lehet egymástól elkülönítve értelmezni (lásd a fent hivatkozott COPPI-ügyben hozott ítélet 27–29. pontját), valamint a 1681/94 rendelet 5. cikkének (2) bekezdése tartalmazza. E tekintetben annak, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy, nincs jelentősége ezen elvek alkalmazása során.

Továbbá az az elv, amely szerint a nemzeti jog alkalmazása nem sértheti a közösségi jog alkalmazását és hatékonyságát, megköveteli, hogy a Közösség érdekét teljes mértékben figyelembe vegyék olyan rendelkezések alkalmazásakor, amelyek – mint az Awb 4:49 és 4:57. cikke is – a kérdést előterjesztő bíróság szerint mérlegelési jogkört biztosít a nemzeti hatóságok számára a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszakövetelésére, és amely e támogatás kedvezményezettje számára lehetővé teszi, hogy védekezésképpen a bizalomvédelem elvére hivatkozzon (lásd e tekintetben I ‑ 1593


a fent hivatkozott Deutsche Milchkontor és társai ügyben hozott ítélet 32. pontját, valamint a Huber-ügyben hozott ítélet 57. pontját).

56

57

Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, a közösségi szabályozás által kidolgozott támogatási rendszer alapja többek között az, hogy a kedvezményezett egy sor olyan kötelezettséget teljesít, amelyek feljogosítják a tervezett támogatás elnyerésére. Ha a kedvezményezett nem teljesíti maradéktalanul e kötelezettségeket, a 4253/88 rendelet 24. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság jogosult a saját kötelezettségei mértékének a felülvizsgálatára. Ugyanezen rendelet 23. cikke (1) bekezdésének alkalmazását illetően, a kedvezményezett, ha a képzési projektet nem azon feltételekkel teljesítette, amelyekhez e támogatás nyújtását kötötték, nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvére, sem az eredetileg odaítélt támogatás összegének kifizetésére irányuló szerzett jogaira (e tekintetben lásd az Elsőfokú Bíróság T-142/97. sz., Branco kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-3567. o.] 97. és 105. pontját [a Bíróság a fellebbezést a C-453/99. P. sz., Branco kontra Bizottság ügyben 1999. november 12-én hozott végzésével (EBHT 1999., I-8037. o.) utasította el], valamint a T-182/96. sz., Partex kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 16-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II-2673. o.] 190. pontját [a Bíróság a fellebbezést a C-465/99. P. sz., Partex kontra Bizottság ügyben 2001. március 8-án hozott végzésével (az EBHT-ban nem tették közzé) utasította el]). Végül nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvére az a kedvezményezett, aki hatályban lévő jogszabályt neki felróható módon nyilvánvalóan megsértett (lásd a Bíróság 67/84. sz., Sideradria kontra Bizottság ügyben 1985. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3983. o.] 21. pontját).

Az alapügyekben szereplő esetekben a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkból következik, hogy egyrészt, a támogatásokat azzal a feltétellel ítélték oda, hogy a kedvezményezettek tiszteletben tartják az ESF Regelingben foglalt szabályokat, és különösen azt a kötelezettséget, hogy a projekt lebonyolítását külön projektnyilvántartás alapján kísérik figyelemmel, másrészt pedig az, hogy ezeket a szabályokat, többé-kevésbé szándékosan, nem tartották be. A nemzeti bíróság feladata tehát annak értékelése, hogy – figyelemmel mind a kedvezményezettek, mind pedig a hatóság magatartására – a visszafizetés iránti felszólításokkal szemben jogosan lehet-e hivatkozni a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvére. I ‑ 1594


59

A holland kormány és a Bizottság által a tárgyaláson tett észrevételekből egyébként kiderül, hogy a jogalap nélkül nyújtott támogatásokat visszafizették a Közösségnek. Mivel azonban a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésére kötelezi a tagállamokat, önmagában az a tény, hogy a tagállam [e támogatásokat] visszafizette a Közösségnek, nem mentesít azok visszakövetelésére irányuló intézkedések megtételének kötelezettsége alól.

Mindezekre tekintettel ezért a feltett kérdésekre az a válasz, hogy a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésének a 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján és a nemzeti jog által meghatározott végrehajtási szabályok alapján kell történnie, feltéve hogy e jog alkalmazása nem sérti a közösségi jog alkalmazását és hatékonyságát, és nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné a jogalap nélkül nyújtott támogatások visszakövetelését. A nemzeti bíróságnak kell a közösségi jog maradéktalan érvényesülését biztosítania oly módon, hogy szükség esetén nem alkalmazza, vagy [a közösségi joggal összhangban] értelmezi azt az Awb-hez hasonló nemzeti jogszabályt, amely e visszakövetelésnek akadályát képezné. A nemzeti bíróság az elvesztett támogatások kedvezményezettjei, illetve a hatóság magatartásának értékelése során alkalmazhatja a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvét, feltéve hogy a Közösség érdekeit maradéktalanul figyelembe veszi. Annak, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy, e tekintetben nincs jelentősége.

A költségekről

60



A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) Az 1993. július 20-i 2082/93/EGK tanácsi rendelettel módosított 2052/88/EGK rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1988. december 19-i 4253/88/EGK tanácsi rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésére kötelezi a tagállamokat, anélkül hogy ehhez nemzeti jogi felhatalmazásra szükség lenne.

2) A visszaélésből vagy gondatlanságból származó veszteségek visszakövetelésének a 2082/93 rendelettel módosított 4253/88 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján és a nemzeti jog által meghatározott végrehajtási szabályok alapján kell történnie, feltéve hogy e jog alkalmazása nem sérti a közösségi jog hatályát és hatékonyságát, és nem teszi gyakorlatilag lehetetlenné a jogalap nélkül nyújtott támogatások visszakövetelését. A nemzeti bíróságnak kell a közösségi jog maradéktalan érvényesülését biztosítania oly módon, hogy szükség esetén nem alkalmazza, vagy [a közösségi joggal összhangban] értelmezi azt a közigazgatási jogról szóló általános törvényhez (Algemene wet bestuursrecht) hasonló nemzeti jogszabályt, amely e visszakövetelésnek akadályát képezné. A nemzeti bíróság az elvesztett támogatások kedvezményezettjei, illetve a hatóság magatartásának értékelése során alkalmazhatja a jogbiztonság és a bizalomvédelem közösségi jogi elvét, feltéve hogy a Közösség érdekeit maradéktalanul figyelembe veszi. Annak, hogy a támogatás kedvezményezettje közjogi jogi személy, e tekintetben nincs jelentősége.

Aláírások

I ‑ 1596

C-437/06. sz. ügy

Securenta Göttinger Immobilienanlagen und Vermögensmanagement AG kontra Finanzamt Göttingen (a Niedersächsisches Finanzgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Hatodik HÉA-irányelv – Adóköteles vagy adómentes gazdasági tevékenységeket és nem gazdasági tevékenységeket is folytató adóalany – Az előzetesen felszámított HÉÁ-ra vonatkozó adólevonási jog – Részvények és atipikus részesedések kibocsátásával összefüggő költségek – Az előzetesen felszámított HÉÁ-nak a tevékenység gazdasági jellege szerinti megosztása – A levonható arányosított adó kiszámítása”

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. december 11. . . . I - 1599 A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . . I - 1614


1. Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adó – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása – Gazdasági tevékenységeket és nem gazdasági tevékenységeket is folytató adóalany (77/388 tanácsi irányelv, 2. cikk, (1) bekezdés) I ‑ 1597


2. Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adó – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – Az előzetesen felszámított adó levonása – Gazdasági tevékenységeket és nem gazdasági tevékenységeket is folytató adóalany (77/388 tanácsi irányelv)

1. Ha valamely adóalany adóköteles és adómentes gazdasági tevékenységeket és a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv hatálya alá nem tartozó nem gazdasági tevékenységeket is végez, a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával összefüggő költségekre eső hozzáadottérték-adó csak akkor vonható le, ha e költségek az adóalanynak az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja szerinti gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak.


2. Az előzetesen felszámított hozzáadott érték-adóösszegeknek a gazdasági tevékenységek és a nem gazdasági tevékenységek közti megosztására vonatkozó

I ‑ 1598

módszerek és feltételek a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv szerinti meghatározása a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik, amelyek e jogkör gyakorlása során kötelesek figyelembe venni ezen irányelv célját és szerkezetét, és e tekintetben olyan számítási módot kötelesek meghatározni, amely objektíven tükrözi a felmerült költségeknek e két tevékenységre eső tényleges arányát.

A tagállamok adott esetben a befektetés jellege szerinti vagy pedig az ügylet jellege szerinti megosztási kulcsot, illetve egyéb megfelelő kulcsot alkalmazhatnak, vagy akár egyszerre többféle módszerrel is élhetnek.

(vö. 38–39. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

SECURENTA

JÁN MAZÁK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. december 11. 1

1. A Niedersächsisches Finanzgericht (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatali kérelem a hatodik HÉA-irányelv 2 2. cikke (1) bekezdésének és 17. cikke (5) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, és lényegében arra keresi a választ, hogy i) hogyan kell meghatározni az előzetesen felszámított HÉA-összegek levonásának jogát abban az esetben, ha az adóalany egyidejűleg végez gazdasági és annak nem minősülő tevékenységet; és ii) abban az esetben, ha az adó csak azon költségek tekintetében vonható le, amelyek az adóalany gazdasági tevékenységével megfelelően összefüggnek, az előzetesen felszámított adó megosztását a gazdasági és annak nem minősülő tevékenységek között a „befektetés jellege szerinti megosztási kulcs” vagy az „ügylet jellege szerinti megosztási kulcs” alapján kell-e elvégezni.

I – Jogi háttér

A – Közösségi szabályozás

2. A hatodik irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint HÉA-köteles „az adóalany által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás”.

3. A hatodik irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

1 – Eredeti nyelv: angol. 2 – A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv).

„(1) »Adóalany«: az a személy, aki a (2) bekezdésben meghatározott bármely I ‑ 1599

MAZÁK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-437/06. SZ. ÜGY

gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.

(2) Az (1) bekezdésben említett gazdasági tevékenység a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenységét magában foglalja, beleértve a kitermelőipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint az egyéb szakmai tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül azon tevékenység is, amely bevétel elérése érdekében materiális vagy immateriális javak tartós hasznosítását foglalja magában.

[…]”

4. A hatodik irányelv 13. cikke B. része d) pontjának 5. alpontja szerint a tagállamok mentesíthetik a HÉA alól a következőket: „azon ügyletek, beleértve a közvetítést is, de kivéve a kezelést és a letéti kezelést [helyesen: de kivéve a letéti őrzést és a kezelést], amelyek részvényekre, gazdasági társaságokban vagy egyesületekben megtestesülő részesedésre, adóskötelezvényekre vagy egyéb értékpapí rokra vonatkoznak.” I ‑ 1600

5. Az adólevonási jog tekintetében a hatodik irányelv 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(2) Amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat adóköteles tevékenységéhez használta fel, az adóalany jogosult az általa fizetendő adóból levonni a következő összegeket:

a) az olyan termékek és szolgáltatások után fizetendő, illetve megfizetett [HÉA], amelyet részére egy másik adóalany szállított [helyesen: értékesített] vagy fog szállítani [helyesen: értékesíteni], illetve teljesített vagy teljesíteni fog;

[…]”

„(5) Amennyiben az adóalany termékeket és szolgáltatásokat olyan értékesítéshez használ fel, amelyre a (2) és a (3) bekezdés szerint adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan értékesítéshez is, amelyre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy a [HÉA] levonását csupán addig a mértékéig lehet megengedni, amely az először említett értékesítésre vonatkozik [helyesen: az adólevonás csak a HÉÁ-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető].

SECURENTA


[…]” 3

– a nevezőben pedig a számlálóban szereplő, továbbá az adólevonásra nem jogosító éves tevékenység [árbevéte lének] teljes, [HÉA] nélkül számított összege szerepel. A tagállamok a nevezőbe bevonhatják mindazon szubvenciók összegét is, amelyek nem szerepelnek a 11. cikk A. része (1) bekezdésének a) pontjában.

6. Végül, a levonható arányosított adó kiszámítását illetően a hatodik irányelv 19. cikke a következőképpen rendelkezik:


– a számlálóban a 17. cikk (2) és (3) bekezdése szerint az adólevonásra jogosító éves tevékenység teljes, [HÉA] nélkül számított összege [helyesen: árbevéte lének összege] szerepel,

3 – A 17. cikk (5) bekezdése a következőképpen folytatódik: „A tagállamok azonban a következőket tehetik: a) engedélyezik az adóalanynak, hogy üzleti tevékenysége valamennyi részterületére külön arányt alkalmazzon, ha minden ilyen részterületről külön nyilvántartást vezet; b) kötelezik az adóalanyt, hogy üzleti tevékenysége valamennyi részterületére külön arányt alkalmazzon, és hogy valamennyi ilyen részterületről külön nyilvántartást vezessen; c) engedélyezik vagy kötelezővé teszik, hogy az adóalany az adólevonást a termékek vagy szolgáltatások összességére vagy egy részére [helyesen: összességének vagy egy részének rendeltetése szerint] alkalmazza; d) engedélyezik vagy kötelezővé teszik, hogy az adóalany az adólevonást az első albekezdésben megállapított szabállyal összhangban valamennyi termékre és szolgáltatásra alkalmazza, amelyeket az ott megnevezett ügylet céljaira használ fel; e) engedélyezik, hogy amennyiben az adóalany által le nem vonható hozzáadottérték-adó jelentéktelen összegű, úgy azt figyelmen kívül lehessen hagyni.”

Az arányosított adót éves alapon százalékban kell megállapítani, és azt egész százalék egységre kell felkerekíteni.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóalany olyan tárgyi eszközök továbbértékesítéséből származó bevételeit, amelyet az saját üzleti céljaira használt fel. Figyelmen kívül kell hagyni az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyleteket, továbbá a 13. cikk B. részének d) pontja szerinti ügyletekhez kapcsolódó árbevételeket, amennyiben ezek esetiek. Ha a tagállamok élnek a 20. cikk (5) bekezdésében szereplő lehetőséggel, vagyis a tárgyi eszközök vonatkozásában nem követelnek meg módosítást, akkor a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelembe vehetik a tárgyi eszközök átruházásából származó árbevételt. I ‑ 1601


(3) Az egy évre vonatkozó ideiglenesen érvényes arányosított adó az előző évi ügyletek alapján kiszámított arányosított adó lesz. Ha ilyen hivatkozás nem volt, vagy az csak jelentéktelen mértékre vonatkozott, akkor az arányosított adót az adóhatóság ellenőrzése mellett ideiglenesen az adóalany becsüli fel a várható előrejelzések szerint. A tagállamok azonban fenntarthatják jelenlegi szabályozásukat.

Az ideiglenes levonási hányad alapján alkalmazott adólevonást korrigálni kell, amikor a következő évben a végleges levonási hányadot megállapítják.”

B – Nemzeti szabályozás

7. Az Umsatzsteuergesetz (forgalmi adóról szóló törvény 4, a törvénynek a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyre alkalmazandó, azaz az 1993-as változata, a továbbiakban: UstG) 1. §-a (1) bekezdésének 1. pontja szerint:

„Az alábbi ügyletek a forgalmi adó hatálya alá tartoznak:

4 – BGBl. 1979. I., 1953. o.

I ‑ 1602

1. a belföldön ellenszolgáltatás fejében valamely vállalkozó által vállalkozási tevékenysége keretében végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás. […]”

8. Az UStG 4. §-a (8) bekezdésének f) pontja értelmében adómentesek „azon [az 1. § (1) bekezdésének 1. pontjában felsorolt] ügyletek, beleértve a közvetítést is, amelyek gazdasági társaságokban és egyéb személyegyesülésekben megtestesülő részesedésre vonatkoznak.”

9. Az UStG 15. §-a a következőket írja elő:

„(1) Az adóalany az alábbi előzetesen felszámított adóösszegeket vonhatja le:

1. azt az adót, amelyet a vállalkozása számára más adóalanyok által teljesített termékértékesítés vagy egyéb szolgáltatásnyújtás során a 14. § értelmében kiállított számlákon elkülönítetten feltüntettek […];

SECURENTA

2. a vállalkozása számára belföldre importált, vagy az 1. § (3) bekezdésében meghatározott ügyletek teljesítése során felhasznált termékek után megfizetett, behozatalt terhelő forgalmi adót;

3. a termékeknek a vállalkozása számára történő, Közösségen belüli beszerzése után fizetett adót.

(2) Az előzetesen felszámított adó levonásából ki vannak zárva az azon termékértékesítések, termékimport és Közösségen belüli termékbeszerzés, valamint egyéb szolgáltatások után fizetett adók, amelyek esetében a terméket, illetve a szolgáltatást az adóalany a következő tevékenységekhez használja fel:

1. adómentes tevékenységek,

[…]

4) Amennyiben az adóalany a vállalkozása számára értékesített, behozott vagy a

Közösségen belül beszerzett terméket vagy általa igénybe vett egyéb szolgáltatást csak részben használja fel olyan tevékenységekhez, amelyek az előzetesen felszámított adó levonását kizárják, nem vonható le a mindenkori előzetesen felszámított adó összegének azon része, amelyik a felszámított adó levonásának kizárását eredményező tevékenységekhez gazdaságilag kapcsolódik. Az adóalany a le nem vonható részösszeget megfelelő becslés alapján állapíthatja meg.”

II – Ténybeli és eljárási háttér, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

10. A felperes (SECURENTA Göttinger Immobilienanlagen und Vermögensmanage ment AG mint a Göttinger Vermögens anlagen AG jogutódja) a szóban forgó 1994-es üzleti évben mindenfajta ingatlan, értékpapír, részesedés és befektetési eszköz megszerzésével, kezelésével és értékesítésével foglalkozott. Az e gazdasági tevékenységhez szükséges tőkét részvények és atipikus csendestársi részesedések („atypisch stille Beteiligungen”) nyilvános jegyzési felhívás útján való kibocsátásából szerezte. Ezen utóbbi tevékenység során számos csendestársat vett fel tagjai közé, ahogyan az általános a „Publikumsgesellschaft” (nyilvános társaságok) esetében. Az ilyen módon részesedést szerzett személyek tőke-hozzájárulást nyújtottak a felperes számára, amely e tőkét befektette. I ‑ 1603


11. 1994-ben felperes 2 959 800,10 DEM összegű adóköteles forgalmat ért el. Összes forgalma 6 480 006,60 DEM-et tett ki. Ez 226 641,89 DEM összegű osztalékbevételt és az értékpapírok eladásából származó 1 389 930,72 DEM összegű bevételt tartalmazott, amely összesen 1 616 572,61 DEM.

12. Az összesen 6 838 535,68 DEM előzetesen felszámított HÉA-összegből 6 161 679,37 DEM-et nem lehetett meghatározott értékesítési ügyletekhez kapcsolni. A Finanzamt Göttingen (göttingeni adóhatóság, a továbbiakban: Finanzamt) ezért az UstG 15. §-a (2) bekezdésének 1. pontjára – együttesen értelmezve a 4. § (8) bekezdésének f) pontjával – hivatkozva elutasította azoknak az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a levonását, amelyek az atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségekre estek (4 171 424,70 DEM). A Finanzamt ezért ezt az összeget levonta az előzetesen felszámí tott HÉA összegéből. A felperes bérbeadási tevékenységéhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó (676 856,31 DEM) levonása után a Finanzamt úgy vélte, hogy az előzetesen felszámított adó maradék összege (1 990 254,67 DEM) nem kapcsolódik közvetlenül meghatározott értékesítési ügyletekhez. Ezek alapján 45,68%-os megosztási kulcsot alkalmazva meghatározta az arányosítást, amely alapján a levonható előzetesen felszámított HÉA-összeg 1 567 616,74 DEM-et, a szóban forgó üzleti év tekintetében visszatérítendő összeg pedig 1 123 647,00 DEM-et tett ki. I ‑ 1604

13. A felperes e határozat ellen a Niedersächsisches Finanzgericht (a továbbiakban: Finanzgericht) ötödik tanácsához keresetet nyújtott be, amely azt 2001. október 18-i ítéletében arra való hivatkozással utasította el, hogy a Finanzamt helyesen állapította meg, hogy a felperesnek az atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségei adómentes ügyletekkel függnek össze, így az erre eső előzetesen felszámított HÉA-összegek nem vonhatók le. A felperes fellebbezést nyújtott be a Bundesfinanzhofhoz, amely 2004. november 18-i ítéletében hatályon kívül helyezte a Finanzgericht 2001. október 18-i ítéletét, és az ügyet ismételt eljárás lefolytatása céljából visszautalta a Niedersächsisches Finanzgericht elé.

14. A Niedersächsisches Finanzgericht úgy véli, hogy a felperes mind gazdasági, mind annak nem minősülő tevékenységeket végez.

15. Mivel a Niedersächsisches Finanzgericht az előtte folyamatban lévő ügyben bizonytalan volt a tekintetben, hogy a közösségi jog alapján hogyan kell megítélni az adólevonást és a megosztást, előzetes döntéshozatal céljából az alábbi két kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„1) Abban az esetben, ha az adóalany egyidejűleg vállalkozási és annak nem minősülő

SECURENTA

tevékenységet is végez, az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó jogosultságot az egyrészről az adózás alá tartozó és adóköteles tevékenységek, másrészről az adózás alá tartozó és adómentes tevékenységek egymáshoz viszonyított aránya határozza meg (felperes véleménye), vagy az előzetesen felszámított adó levonása csak annyiban engedhető meg, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek a felperesnek a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló, […] 77/388/EGK irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett gazdasági tevékenységével függnek össze?

2) Abban az esetben, ha az előzetesen felszámított adó csak akkor vonható le, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek a gazdasági tevékenységgel függnek össze: az előzetesen felszámított adóösszegek megosztását a vállalkozási és az annak nem minősülő tevékenység között a »befektetés jellege szerinti megosztási kulcs« alapján kell elvégezni, vagy – a felperes előterjesztése szerint – a 77/388/EGK irányelv 17. cikke (5) bekezdésének megfelelő alkalmazása alapján az ún. »ügylet jellege szerinti megosztási kulcs« is helyes ?”

16. Írásbeli észrevételt a felperes, a német és a portugál kormány, illetve az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság nyújtott be. A felek tárgyalás tartását nem kérték, arra nem került sor.

III – Értékelés

A – A felek érvei

17. A felperes lényegében azzal érvel, hogy az új részesedés megszerzésére eső előzetesen felszámított teljes HÉA-összeg levonható. A Kretztechnik-ügyre 5 hivatkozva a felperes előadja, hogy a részvénykibocsátás általában véve a társaság gazdasági tevékenységét segítő tőke növelését szolgálja. Mivel e gazdasági tevékenység adóköteles és adómentes tevékenységekből áll, az adólevonási jogot a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése szerint, egyrészről az adózás alá tartozó és adóköteles ügyletek, másrészről pedig az adózás alá tartozó és adómentes ügyletek egymáshoz viszonyított aránya alapján kell meghatározni.

18. A német kormány azzal érvel, hogy az előzetesen felszámított HÉA csak akkor vonható le, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek vállalkozási tevékenységhez kapcsolódnak. Előadja, hogy az így szerzett tőke egy

5 – A Bíróság C-465/03. sz. Kretztechnik-ügyben 2005. május 26-án hozott ítélete (EBHT 2005., I-4357. o.).

I ‑ 1605


részét olyan területre, mégpedig más vállalkozásokba kihelyezett pénzügyi befektetésre fordították, amely területen nem végeztek vállalkozási tevékenységet. A német kormány azt állítja, hogy az előzetesen felszámított HÉA-t a „befektetés jellege szerinti megosztási kulcsot” alkalmazva meg kell osztani a vállalkozási és az annak nem minősülő tevékenység között, azaz azt az arányt kell alkalmazni, amely alapján az atipikus csendestársi részesedések útján szerzett tőkebevétel vállalkozási vagy annak nem minősülő tevékenységhez köthető.

19. A portugál kormány előadja, hogy a felperes által előzetesen felszámított HÉA kizárólag a vállalkozási tevékenység keretében végrehajtott ügyletek tekintetében vonható le, és lényegében azzal érvel, hogy a jelen ügyben a megosztás legmegfelelőbb módszere a „befektetés jellege szerinti megosztási kulcs” alkalmazása.

20. Az Egyesült Királyság Kormánya lényegében megállapítja, hogy a felperes nem gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó, vagy ahhoz felhasznált előzetesen felszámított általános költségek hányadát nem kell figyelembe venni az előzetesen felszámított levonható HÉA kiszámításánál, mivel az előzetesen felszámított adó ezen hányada teljes egészében kívül esik a levonás rendszerén, ezért teljes mértékben figyelmen kívül kell hagyni. A megosztás módszerét illetően az Egyesült Királyság Kormánya lényegében I ‑ 1606

azzal érvel, hogy nem a hatodik irányelv rendelkezései vonatkoznak rá, mivel az a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik.

21. A Bizottság álláspontja szerint a felperes vállalkozási tevékenységének adójogi megítélése a mentességre való jogosultságot keletkeztető valamely tény fennállásától függ. Míg az értékpapírokra vonatkozó ügyletek mentesek a HÉA alól, az ingatlanértékesítések adott esetben HÉA-kötelesek lehetnek. Ezzel magyarázható a felperes tevékenységeinek az alábbi három csoportra osztását: i) adózás alá nem tartozó ügyletek; ii) adózás alá tartozó, de adómentes ügyletek; és iii) adózás alá tartozó ügyletek. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az előtte folyamatban lévő ügy körülményeinek fényében megvizsgálja ezt a kérdést. A megosztást illetően a Bizottság azt állítja, hogy a befektetés jellege szerinti megosztási kulcs alkalmazása a helyes módszer, amelynek azonban a gazdasági valóságot megfelelően kell tükröznie, ezért minden egyes pénzügyi évre ki kell számítani.

B – Értékelés

1. Az első kérdésről

22. A kérdést előterjesztő bíróság azt a ténymegállapítást teszi, hogy a felperes mind

SECURENTA

gazdasági, 6 mind annak nem minősülő tevékenységeket végez. Ezen megállapítást követően emlékezni kell arra, hogy bár a hatodik irányelv 4. cikke tágan határozza meg a HÉA alkalmazási körét, e rendelkezés kizárólag a gazdasági jellegű tevékenységekre vonatkozik. 7

23. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely részesedés puszta megszerzését és megtartását nem lehet a hatodik irányelv szerinti értelemben gazdasági tevékenységnek tekintetni. Valójában valamely vállalkozás részesedésének puszta megszerzése nem minősül materiális javak bevétel elérése érdekében történő tartós hasznosításának. 8 Ha tehát valamely vállalkozás részesedésének megszerzése önmagában nem minősül a hatodik irányelv szerinti értelemben gazdasági tevékenységnek, ugyanez kell, hogy

6 – Álláspontom szerint a HÉA szempontjából nem szükséges megkülönböztetni a „vállalkozási tevékenységet” és a „gazdasági tevékenységet”. A jelen okfejtésemben ezért, a hatodik irányelvhez hasonlóan, a „gazdasági tevékenység” kifejezést használom. 7 – Lásd a Bíróság C-77/01. sz. EDM-ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletének (EBHT 2004., I-4295. o.) 47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. E tekintetben lásd még az 5. lábjegyzetben hivatkozott Kretztechnik-ügyben hozott ítélet 18. pontját. A Bíróság azt is kimondta, hogy a gazdasági tevékenység fogalma objektív jellegű olyan értelemben, hogy az magát a tevékenységet veszi alapul, függetlenül annak céljától és eredményétől. Lásd többek között a Bíróság C-223/03. sz. University of Huddersfield ügyben 2006. február 21-én hozott ítéletének (EBHT 2006., I-1751. o.) 47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 8 – Lásd a Bíróság C-8/03. sz., Banque Bruxelles Lambert (BBL) ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletének (EBHT 2004., I-10157. o.) 38. pontját.

igaz legyen az e részesedés elidegenítését magában foglaló tevékenységekre is. 9 Ezzel ellentétben az értékpapírokkal kapcsolatos ügyletek a HÉA hatálya alá tartozhatnak, de mentesek a HÉA alól. 10

24. A Bíróság e tekintetben már kimondta, hogy az a személyegyesítő társaság, amely pénzbeli hozzájárulás szolgáltatása ellenében vesz fel valakit tagjai közé, a hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontja szerint e tag tekintetében nem teljesít ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatást. 11 Szükségszerűen a tőke összegyűjtését célzó részvénykibocsátásokra vonatkozóan is ugyanezen értelmezés adódik. 12

25. A Kretztechnik-ügyben hozott ítéletében a Bíróság megállapította, hogy az új részvényeket kibocsátó társaság pótlólagos tőke bevonásával növelni kívánja vagyonát úgy, hogy az ekképpen megemelt tőke egy része felett az új részvényesek számára tulajdonjogot biztosít. A kibocsátó társaság

9 – Lásd a Bíróság C-442/01. sz. KapHag-ügyben 2003. június 26-án hozott ítéletének (EBHT 2003., I-6851. o.) 40. pontját. 10 – Lásd többek között a 8. lábjegyzetben hivatkozott BBL-ügyben hozott ítélet 36–41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 11 – A 9. lábjegyzetben hivatkozott KapHag-ügyben hozott ítélet 43. pontja. 12 – Az 5. lábjegyzetben hivatkozott Kretztechnik-ügyben hozott ítélet 25. pontja.

I ‑ 1607


szempontjából a művelet célja tőke bevonása és nem szolgáltatás nyújtása. A részvényes szemszögéből a tőkeemeléshez szükséges összegek fizetése nem ellenérték nyújtását, hanem tőke beruházását vagy befektetését jelenti. 13

26. Azon tény fényében tehát, hogy a felperes – részvényesi vagy tagsági jogai ellenére – sem közvetlenül, sem közvetve nem vesz részt azon társaságok irányításában 14, amelyek részesedését megszerzi, birtokolja vagy átruházza, tevékenysége nem minősíthető gazdasági tevékenységnek.

27. A Rompelman-ügyben hozott ítéletében a Bíróság hangsúlyozta, hogy a levonási rendszer célja az, hogy a vállalkozót a bármely gazdasági tevékenysége során felmerülő, esedékes vagy megfizetett HÉA terhe alól teljes egészében mentesítse. A közös hozzáadottértékadó-rendszer tehát biztosítja minden gazdasági tevékenység adóterhét illetően a tökéletesen semlegességet, bármi

13 – Ugyanott, 26. pont. 14 – Lásd e tekintetben a Bíróság C-16/00. sz. Cibo Participations ügyben 2001. szeptember 27-én hozott ítéletét (EBHT 2001., I-6663. o.).

I ‑ 1608

legyen is e tevékenységek célja vagy eredménye (semlegesség elve). 15

28. Ez utóbbi követelményből az következik, hogy ahhoz, hogy a HÉA levonható legyen, az igénybevett tevékenységeknek közvetlen és egyenes kapcsolatban kell állniuk a másnak nyújtott a HÉA-levonásra jogosító tevékenységekkel. Az Investrand-ügyben hozott ítéletében a Bíróság kimondta, hogy „[a] beszerzett termékeket és igénybevett szolgáltatásokat terhelő HÉA levonásának joga ezért azzal a feltétellel gyakorolható, hogy az ezek beszerzése vagy igénybevétele érdekében felmerült költségek az adólevonásra jogosító, más részére végzett adóköteles tevékenységek árának alkotóelmét képezik.” 16

29. A Kretztechnik-ügyben hozott ítélet 36. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „[t]ekintettel arra tényre, hogy egyfelől a részvénykibocsátás nem a hatodik irányelv alkalmazási körébe tartozó tevékenység, másfelől a Kretztechnik e tevékenységet gazdasági tevékenysége érdekében tőkeellátottságának megszilárdítása céljából általában végezte, a jelen ügyben úgy kell tekinteni, hogy az e társaság által az érintett ügyletben igénybevett szolgáltatások az általános költségek részét képezik, és mint ilyenek, a társaság termékei árának alkotóelemei. Az ilyen szol-

15 – A Bíróság 268/83. sz. ügyben 1985. február 14-én hozott ítéletének (EBHT 1985., 655. o.) 19. pontja. Lásd még a C-408/98. sz. Abbey National ügyben 2001. február 22-én hozott ítéletének (EBHT 2001., I-1361. o.) 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 16 – A Bíróság C-435/05. sz. ügyben 2007. február 8-án hozott ítéletének (EBHT 2007., I-1315. o.) 23. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

SECURENTA

gáltatások közvetlen és egyenes kapcsolatban állnak az adóalany gazdasági tevékenységének egészével.” 17

30. A Bíróság az ítélet 37. pontjában kimondta, hogy „[e]bből következően a hatodik irányelv 17. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően a Kretztechniket a részvénykibocsátás keretében igénybevett különböző szolgáltatásokkal összefüggésben felmerült költségeket terhelő HÉA egészére vonatkozóan megilleti az adólevonási jog, azonban azzal a feltétellel, hogy az e társaság által gazdasági tevékenysége keretében teljesített valamennyi ügylet adóköteles tevékenységnek minősül. Ugyanis, ha az adóalany egyidejűleg HÉA-levonásra jogosító és HÉA-levonásra nem jogosító értékesítést végez, a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfelelően az adólevonás csak a HÉÁ-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető.” 18

31. Egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal, a német kormánnyal és a Bizottsággal abban, hogy a felperes helyzetét aligha lehet összehasonlítani a Kretztechnik-ügyben leírt

17 – Az 5. lábjegyzetben hivatkozott Kretztechnik-ügyben hozott ítélet és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. 18 – Ugyanott, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

helyzettel, ahol a szóban forgó társaság kizárólag adóköteles értékesítéseket végzett. 19

32. A jelen ügyben a Bizottság helyesen emeli ki, hogy amennyiben a felperes anélkül szerez, birtokol vagy értékesít pénzügyi befektetéseket vagy más jogokat, hogy ezt a szolgáltatás ellenszolgáltatás fejében nyújtaná, tevékenysége nem gazdasági jellegű, ezért nem is adóztatható. Amennyiben a HÉA az e tevékenységekkel kapcsolatosan azért nem vonható le, mivel azok nem gazdasági jellegűek, és ezért nem tartoznak a HÉA hatálya alá, az adó levonása kizárt, különösen mivel az e költségekkel kapcsolatos tevékenységek nem esnek a HÉA-körbe. E tekintetben a részvénykibocsátással és az atipikus csendestársi részesedésekkel kapcsolatos költségek nem tekinthetők a felperes által végzett gazdasági tevékenységgel közvetlen és egyenes kapcsolatban álló általános költségnek vagy az ár alkotóelemeinek, így ezek nem vonhatók le.

33. Következésképpen a pénzügyi részesedések kibocsátásával felmerült költségekkel kapcsolatos előzetesen felszámított HÉA-összeg levonása csak akkor igazolható,

19 – Ugyanott. Ez azt jelentette, hogy a Kretztechnik-ügyben a tőkét adóalanyként eljárva emelték. Így a Kretztechnik teljes gazdasági tevékenységére eső általános költség tekintetében előzetesen felszámított HÉA levonható volt. A Bíróság által újabban elbírált ügyet illetően lásd a 16. lábjegyzetben hivatkozott Investrand-ügyet.

I ‑ 1609


ha az így szerzett tőke a felperes gazdasági tevékenységéhez járul hozzá. A részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült és a felperes gazdaságinak nem minősülő tevékenységeivel (azaz más vállalkozásokban való részesedés megszerzésével, birtoklásával vagy értékesítésével) kapcsolatos költségek azonban a felperest HÉA-levonásra nem jogosítják.

34. Valóban, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, a Kretztechniküggyel ellentétben a felperes nem folytat értékesítési jellegű tevékenységet. Fentiekből következik, hogy a részvénykibocsátással kapcsolatosan felmerült költségek nem tekinthetők kizárólag a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos általános költségeknek.

35. Ellenkezőleg, ahogyan az a fentiekből is kiderül, a felperes költségei – legalábbis részben – a gazdaságinak nem minősülő tevékenységekkel álltak kapcsolatban. Fontos megjegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat és a felek észrevételei alapján egyértelmű, hogy ezen utóbbi tényt a felek nem is vitatják.

36. Ahogyan arra fent már emlékeztettem, a Kretztechnik-ügyben hozott ítéletében I ‑ 1610

a Bíróság nyomban hozzátette, hogy ha az adóalany egyidejűleg HÉA-levonásra jogosító és HÉA-levonásra nem jogosító értékesítést végez, a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdése első albekezdésének megfelelően az adólevonás csak a HÉÁ-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető. 20

37. Arra a következtetésre jutottam, hogy a felperes általi részvénykibocsátással és az atipikus csendestársi részesedésekkel kapcsolatos költségek nem tekinthetők a felperes által végzett gazdasági tevékenységgel közvetlen és egyenes kapcsolatban álló általános költségnek vagy az ár alkotóelemeinek. 21

38. Következésképpen, ha valamely adóalany egyidejűleg gazdasági és annak nem minősülő tevékenységeket is végez, a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával összefüggő költségekre eső HÉA csak akkor vonható le, ha e költségek az adóalanynak a hatodik irányelv 2. cikkének 1. pontja szerinti gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak.

20 – Az 5. lábjegyzetben hivatkozott Kretztechnik-ügyben hozott ítélet 37. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. 21 – Lásd a fenti Kretztechnik-ügyben hozott ítélet 36. pontját.

SECURENTA

2. A második kérdésről

39. Az első kérdésre javasolt válaszra figyelemmel a második kérdést is meg kell vizsgálni, amely lényegében az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a felperes gazdasági és annak nem minősülő tevékenységei közötti megosztási módjára vonatkozik (valamint arra, hogy a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése megfelelően alkalmazandó-e).

40. Fontos megjegyezni, hogy a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdése olyan ügyletekre vonatkozik, amelyek adólevonásra jogosítanak (adózás alá tartozó és adóköteles ügyletek), illetve amelyek arra nem jogosítanak (adózás alá tartozó és adómentes ügyletek). A Sofitam-ügyben; a Floridienneés Berginvest- ügyben; a Cibo Participationsügyben és az EDM-ügyben hozott ítéletekből következik, hogy a hatodik irányelv hatálya alá nem tartozó ügyleteket figyelmen kívül kell hagyni a hatodik irányelv 17. és 19. cikkében hivatkozott levonható arányosított adó kiszámításából. 22

22 – A Bíróság C-333/91. sz. Sofitam-ügyben 1993. június 22-én hozott ítéletének (EBHT 1993., I-3513. o.) 13. és 14. pontja; a C-142/99. sz. Floridienne és Berginvest ügyben 2000. november 14-én kelt ítéletének (EBHT 2000., I-9567. o.) rendelkező része; a 14. lábjegyzetben hivatkozott Cibo Participations ügyben hozott ítélet 44. pontja; és a 7. lábjegyzetben hivatkozott EDM-ügyben hozott ítélet 54. pontja. Például a Floridienne és Berginvest ügyben a Bíróság kimondta, hogy a hatodik irányelv 19. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a levonható arányosított adó kiszámításához használandó tört nevezőjében a következők alkalmazása kizárt: valamely pénzügyi társaság számára a leányvállalatai által kifizetett részvényosztalék, amely pénzügyi társaság más tevékenységek szempontjából adóalanynak minősül, és a leányvállalatok tekintetében irányítási feladatokat lát el.

41. Azonban sem a 17. cikk, sem a 19. cikk – legfőbb érvként pedig sem a hatodik irányelv egésze – nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szabályozza, hogy a tagállamok mely módszereket vagy feltételeket kötelesek alkalmazni az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági és nem gazdasági tevékenységek közötti megosztását illetően.

42. A közösségi jogszabályok – szándékos vagy nem szándékos – hallgatása fényében úgy vélem, hogy a Bíróság az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági és nem gazdasági tevékenységek közötti megosztását illetően nem állapíthat meg a hatodik irányelv szövegén túli különös feltételeket. Úgy vélem, nem helyes a hatodik irányelv rendelkezéseinek analógia útján történő, illetve mutatis mutandis alkalmazása, ahogyan azzal különösen a felperes érvel.

43. Mivel tehát a hatodik irányelv nem tartalmaz az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági és nem gazdasági tevékenységek közötti megosztására vonatkozó módszert, azt a következtetést kell levonni, hogy ez a kérdés a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. 23

23 – Itt megjegyzem, hogy már a Cibo Participations ügyben a Bizottság kérelmében hangsúlyozta, hogy mivel a hatodik irányelv 17. cikke nem rendelkezik az irányelv alkalmazási körén kívül eső gazdasági tevékenységből származó ügyletekről, a tagállamoknak kell meghatározni azt a módszert, amely alapján a levonás nem megengedhető. Lásd Stix-Hackl főtanácsnok 14. lábjegyzetben hivatkozott Cibo Participations ügyben előterjesztett indítványának 31. pontját.

I ‑ 1611


44. Kiemelném azonban, hogy az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági és nem gazdasági tevékenységek közötti megosztása során a tagállamok mérlegelési joga nem korlátlan, és annak meg kell felelnie a hatodik irányelvből eredő bizonyos elveknek, valamint a Bíróság ezeket értelmező ítélkezési gyakorlatának.

figyelmen kívül a kérdéses rendelkezés célját és a hatodik irányelv rendszerében elfoglalt helyét”. 24

46. A hatodik irányelv 17. és azt követő pontjában meghatározott adólevonási jog a HÉA-rendszer elválaszthatatlan részét képezi, és elvileg nem korlátozható. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az adólevonási jog mindennemű korlátozása hatással van az adóteher mértékére, és hasonló módon kell azt végrehajtani minden tagállamban. 25

45. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy egy ettől eltérő területre (nevezetesen a vállalkozás eszközeinek az adóalany saját szükség letei kielégítésére történő felhasználására), de hasonló kérdésre vonatkozó ügyben a Bíróság, miután megjegyezte, hogy „a hatodik irányelv nem tartalmazza az érintett kiadások összegének meghatározására szolgáló szabályok egységes és pontos fogalmához szükséges utalásokat”, megállapította, hogy „el kell fogadni, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek e szabályokat illetően, feltéve hogy nem hagyják I ‑ 1612

47. A megosztás tekintetében a tagállamok által alkalmazott módszernek és feltételeknek biztosítaniuk kell a hatodik irányelvvel elérni kívánt célok tiszteletben tartását. Következésképpen nem lehetnek ellentétesek a hatodik irányelvvel létrehozott közös HÉA-rendszer alapját képező adósemlegesség elvével, amely tiltja, hogy az azonos tevékenységet végző gazdasági szereplőket eltérően kezeljék a HÉA kivetése során. 26

24 – Lásd e tekintetben a Bíróság C-72/05. sz. Wollny-ügyben 2006. szeptember 14-én hozott ítéletének (EBHT 2006., I-8297. o.) 28. pontját. Lásd még az 51/76. sz. Verbond van Nederlandse Ondernemingen-ügyben 1977. február 1-jén hozott ítéletének (EBHT 1977., 113. o.) 16. és 17. pontját. 25 – Lásd különösen a Bíróság C-62/93. sz. BP Soupergaz ügyben 1995. július 6-án hozott ítéletének (EBHT 1995., I-1883. o.) 18. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Lásd továbbá a hatodik irányelv tizenkettedik preambulumbekezdését. 26 – Lásd a Bíróság C-382/02. sz. Cimber Air ügyben 2004. szeptember 16-án hozott ítéletének (EBHT 2004., I-8379. o.) 23. és 24. pontját és a C-280/04. sz. Jyske Finans ügyben 2005. december 8-án hozott ítéletének (EBHT 2005., I-10683. o.) 39. pontját.

SECURENTA


48. A fentiekből következően azt javaslom, hogy a Bíróság a Niedersächsisches Finanzgericht által feltett kérdésekre a következő válaszokat adja:

1) Ha valamely adóalany egyidejűleg gazdasági és annak nem minősülő tevékenységeket is végez, a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával összefüggő költségekre eső előzetesen felszámított HÉA csak akkor vonható le, ha e költségek az adóalanynak a 77/388/EGK irányelv 2. cikkének 1. pontja szerinti gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak.

2) Az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági és nem gazdasági tevékenységek közötti megosztására vonatkozó módszer a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik. A mérlegelési jogkör gyakorlása során a tagállamoknak különösen tiszteletben kell tartaniuk a pénzügyi semlegesség elvét.

I ‑ 1613

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY



az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Niedersächsisches Finanzgericht (Németország) a Bírósághoz 2006. október 24-én érkezett, 2006. október 5-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Securenta Göttinger Immobilienanlagen und Vermögensmanagement AG

és

a Finanzamt Göttingen



tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, R. Silva de Lapuerta (előadó), Juhász E., J. Malenovský és T. von Danwitz bírák,


I ‑ 1614

SECURENTA

főtanácsnok: J. Mazák, hivatalvezető: R. Grass,



– a Securenta Göttinger Immobilienanlagen und Vermögensmanagement AG képviseletében R. Jouvenal Rechtsanwalt,

– a német kormány képviseletében M. Lumma és C. Blaschke, meghatalmazotti minőségben,

– a portugál kormány képviseletében L. Fernandes és R. Laires, meghatalmazotti minőségben,

– az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében Z. Bryanston-Cross, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Harris barrister,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2007. december 11-i tárgyaláson történő meghallgatását követően, I ‑ 1615

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o., a továbbiakban: hatodik irányelv) 2. cikke 1. pontjának és 17. cikke (5) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

A kérelmet a Securenta Göttinger Immobilienanlagen und Vermögensmanagement AG (a továbbiakban: Securenta) és a Finanzamt Göttingen (a továbbiakban: Finanzamt) közötti, a hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) összegek levonására irányuló jog terjedelmének tárgyában indult peres eljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér


3

A hatodik irányelv 2. cikke előírja:

„A hozzáadottérték-adó alá tartozik: I ‑ 1616

SECURENTA

1. az adóalany által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás;

[…]”

4

A hatodik irányelv 4. cikke a következő meghatározásokat tartalmazza:

„(1) »Adóalany«: az a személy, aki a (2) bekezdésben meghatározott bármely gazdasági tevékenységet bárhol önállóan végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére.

(2) Az (1) bekezdésben említett gazdasági tevékenység a termelők, a kereskedők, illetve a szolgáltatók valamennyi tevékenységét magában foglalja, beleértve a kitermelőipari és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint az egyéb szakmai tevékenységeket is. Gazdasági tevékenységnek minősül azon tevékenység is, amely bevétel elérése érdekében materiális vagy immateriális javak tartós hasznosítását foglalja magában.

[…]” I ‑ 1617

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY 5

A hatodik irányelv 13. cikkének B. része szerint:

„Az egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül, az általuk meghatározott feltételek mellett a tagállamok mentesítik az adó alól a következőket, annak érdekében, hogy biztosítsák az ilyen mentességek megfelelő és egyértelmű alkalmazását, valamint, hogy megakadályozzák az adókijátszásokat, az adókikerüléseket és az esetleges visszaéléseket:

[…]

d) a következő ügyletek

[…]

5. azon ügyletek, beleértve a közvetítést is, de kivéve a kezelést és a letéti kezelést [helyesen: de kivéve a letéti őrzést és a kezelést], amelyek részvényekre, gazdasági társaságokban vagy egyesületekben megtestesülő részesedésre, adóskötelezvényekre vagy egyéb értékpapírokra vonatkoznak […]

[…]” I ‑ 1618

SECURENTA 6

A hatodik irányelv 17. cikkének szövege a következő:

„[…]

(2) Amennyiben a termékeket és szolgáltatásokat adóköteles tevékenységéhez használta fel, az adóalany jogosult az általa fizetendő adóból levonni a következő összegeket:

a) az olyan termékek és szolgáltatások után fizetendő, illetve megfizetett hozzá adottérték-adó, amelyet részére egy másik adóalany szállított [helyesen: értékesített] vagy fog szállítani [helyesen: értékesíteni], illetve teljesített vagy teljesíteni fog;

b) a behozott termékekre fizetendő vagy megfizetett hozzáadottérték-adó;

c) az 5. cikk (7) bekezdésének a) pontja és a 6. cikk (3) bekezdése szerint fizetendő hozzáadottérték-adó.

(3) A tagállamok továbbá biztosítják valamennyi adóalany részére a (2) bekezdésben meghatározott hozzáadottérték-adó levonását vagy visszatérítését, amennyiben az a termékeket és szolgáltatásokat a következő célokra használja fel:

a) a 4. cikk (2) bekezdése szerinti gazdasági tevékenységekkel kapcsolatos, másik országban folytatott ügyletek, amelyek tekintetében előzetes adólevonásra keletkezett volna joga, ha ezeket belföldön végezte volna; I ‑ 1619

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY

[…]

(5) Amennyiben az adóalany termékeket és szolgáltatásokat olyan értékesítéshez használ fel, amelyre […] adólevonási jog áll fenn, és ezzel egyidejűleg olyan értékesítéshez is, amelyre nézve nem áll fenn az adólevonási jog, úgy a hozzáadottérték-adó levonását csupán addig a mértékéig lehet megengedni, amely az először említett értékesítésre vonatkozik [helyesen: az adólevonás csak a HÉA-nak az adóköteles tevékenységekkel arányos része tekintetében engedélyezhető].


A tagállamok azonban a következőket tehetik:

a) engedélyezhetik az adóalanynak, hogy üzleti tevékenysége valamennyi részterületére külön levonási hányadot alkalmazzon, ha minden ilyen részterületről külön nyilvántartást vezet;

b) kötelezhetik az adóalanyt, hogy üzleti tevékenysége valamennyi részterületére külön levonási hányadot alkalmazzon, és hogy valamennyi ilyen részterületről külön nyilvántartást vezessen;

c) engedélyezik vagy kötelezővé teszik, hogy az adóalany az adólevonást a termékek vagy szolgáltatások összességére vagy egy részére [helyesen: összességének vagy egy részének rendeltetése szerint] alkalmazza; I ‑ 1620

SECURENTA

d) engedélyezik vagy kötelezővé teszik, hogy az adóalany az adólevonást az első albekezdésben megállapított szabállyal összhangban valamennyi termékre és szolgáltatásra alkalmazza, amelyeket az ott megnevezett ügylet céljaira használ fel;

e) engedélyezik, hogy amennyiben az adóalany által le nem vonható hozzáadottérték-adó jelentéktelen összegű, úgy azt figyelmen kívül lehessen hagyni.

[…]”

7

A hatodik irányelv 19. cikke szerint:


– a számlálóban a 17. cikk (2) és (3) bekezdése szerint az adólevonásra jogosító éves tevékenység teljes, hozzáadottérték-adó nélkül számított összege [helyesen: árbevételének összege] összege szerepel,

– a nevezőben pedig a számlálóban szereplő, továbbá az adólevonásra nem jogosító éves tevékenység teljes [árbevételének], hozzáadottérték-adó nélkül számított összege szerepel. […] I ‑ 1621

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY

Az arányosított adót éves alapon százalékban kell megállapítani, és azt egész százalékegységre kell felkerekíteni.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a levonható arányosított adó kiszámítása során figyelmen kívül kell hagyni az adóalany olyan tárgyi eszközök teljesítéséből származó bevételeit, amelyet az saját üzleti céljaira használt fel. Figyelmen kívül kell hagyni az eseti ingatlan- és pénzügyi ügyleteket […].

(3) Egy évre vonatkozó ideiglenesen érvényes arányosított adó az előző évi ügyletek alapján kiszámított arányosított adó lesz. Ha ilyen hivatkozás nem volt vagy az csak jelentéktelen mértékre vonatkozott, akkor az arányosított adót az adóhatóság ellenőrzése mellett ideiglenesen az adóalany becsüli fel a várható előrejelzések szerint. A tagállamok azonban fenntarthatják jelenlegi szabályozásukat.

Az ideiglenes levonási hányad alapján alkalmazott adólevonást korrigálni kell, amikor a következő évben a végleges levonási hányadot megállapítják.”


8

A forgalmi adóról szóló 1993. évi törvény (Umsatzsteuergesetz 1993, BGBl. 1993. I., 565. o., a továbbiakban: UStG) 1. §-ának (1) bekezdése HÉA-kötelesnek minősíti a vállalkozó által tevékenységi körében, belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített ügyleteket. I ‑ 1622

SECURENTA 9

10

Az UStG 4. §-a (8) bekezdésének e) és f) pontja értelmében adómentesek azon ügyletek, beleértve a közvetítést is, de kivéve a letéti őrzést és kezelést, amelyek értékpapírokra vonatkoznak, valamint azon ügyletek és közvetítések, amelyek gazdasági társaságokban és egyéb személyegyesülésekben megtestesülő részesedésre vonatkoznak.

Az UStG 15. cikke előírja:

„(1) Az adóalany az alábbi előzetesen felszámított adóösszegeket vonhatja le:

1. azt az adót, amelyet a vállalkozása számára más adóalanyok által teljesített termékértékesítés vagy egyéb szolgáltatásnyújtás során […] kiállított számlákon elkülönítetten feltüntettek […];

2. a vállalkozása számára belföldre importált […] termékek után megfizetett, behozatalt terhelő forgalmi adót […];

3. a termékeknek a vállalkozása számára történő, Közösségen belüli beszerzése után fizetett adót.

[…] I ‑ 1623

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY

(2) Az előzetesen felszámított adó levonásából ki vannak zárva az azon termékértékesítések, termékimport és Közösségen belüli termékbeszerzés, valamint egyéb szolgáltatások után fizetett adók, amelyek esetében a terméket illetve a szolgáltatást az adóalany a következő tevékenységekhez használja fel:

1. adómentes tevékenységek,

[…]

(4) Amennyiben az adóalany a vállalkozása számára értékesített, behozott vagy a Közösségen belül beszerzett terméket vagy általa igénybe vett egyéb szolgáltatást csak részben használja fel olyan tevékenységekhez, amelyek az előzetesen felszámított adó levonását kizárják, nem vonható le a mindenkori előzetesen felszámított adó összegének azon része, amelyik a felszámított adó levonásának kizárását eredményező tevékenységekhez gazdaságilag kapcsolódik. Az adóalany a le nem vonható részösszeget megfelelő becslés alapján állapíthatja meg.

[…]”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11

A Securenta az 1994-es vitás évben mindenfajta ingatlan, értékpapír, részesedés és befektetési eszköz megszerzésével, kezelésével és értékesítésével foglalkozott. E társaság a szükséges tőkét részvények és atipikus csendestársi részesedések nyilvános I ‑ 1624

SECURENTA

jegyzési felhívás útján való kibocsátásából szerezte. Ennek során nyilvános – jegyzési felhívást közzétevő – társaságként számos csendestársat vett fel tagjai közé. Az így társult személyek tőke-hozzájárulást nyújtottak, amely tőkét a Securenta újra befektetette.

12

13

14

Az 1994. év során a Securenta 2 959 800 DEM összegű adóköteles forgalmat ért el. A Securenta összforgalma 6 480 006 DEM összegre rúgott. Ez 226 642 DEM összegű osztalékbevételt, az értékpapírok eladásából származó 1 389 930 DEM összegű, így összesen 1 616 572 DEM összegű bevételt tartalmazott. Az előzetesen felszámított HÉA-összegek (összesen 6 838 535 DEM) nagy részét, azaz 6 161 679 DEM-et nem lehetett meghatározott értékesítési ügyletekhez kapcsolni.

Az adókötelezettségének megállapítására irányuló igazgatási eljárás során a Securenta megerősítette, hogy az új tőke megszerzéséhez kapcsolódó költségekre eső előzetesen felszámított HÉA teljes összege levonható, mivel a részvénykibocsátás a tőkeellátottságának megszilárdítását szolgálta, és ezen ügylet általában véve a gazdasági tevékenységét segítette.

A Finanzamt elutasította egyrészt azoknak az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a levonását, amelyek az atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségekre estek (4 171 424 DEM), másrészt pedig elutasította a Securenta bérbeadási tevékenységeihez kapcsolódó 676 856 DEM összegű előzetesen felszámított HÉA-összeg levonását. A Finanzamt tehát 1 990 254 DEM összegben határozta meg a meghatározott értékesítési ügyletekhez közvetlenül nem kapcsolódó, felszámított HÉA-összeget. Ezek alapján a Finanzamt a végrehajtott befektetések mértékének szempontját alkalmazva körülbelül 45%-os megosztási kulcs alapján meghatározta az arányosítást, amely alapján a levonható előzetesen felszámított adó összege 1 567 616 DEM-et, az 1994. év tekintetében visszatérítendő összeg pedig 1 123 647 DEM-et tett ki. I ‑ 1625

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY 15

16

17

A Securenta keresetet nyújtott be e határozat ellen. A Niedersächsisches Finanzgericht 2001. október 18-i ítéletében elutasította e keresetet.

A Securenta fellebbezést nyújtott be e határozat ellen Bundesfinanzhofhoz, amely 2004. november 18-i ítéletében hatályon kívül helyezte a Niedersächsisches Finanzgericht ítéletét.

Az ügyben ismételten eljáró Niedersächsisches Finanzgericht az eljárás felfüggesztéséről határozott, és az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1) Abban az esetben, ha az adóalany egyidejűleg vállalkozási és annak nem minősülő tevékenységet is végez, az előzetesen felszámított [HÉA] levonására vonatkozó jogosultságot az egyrészről az adózás alá tartozó és adóköteles tevékenységek, másrészről az adózás alá tartozó és adómentes tevékenységek egymáshoz viszonyított aránya határozza meg, vagy ezen adó levonása csak annyiban engedhető meg, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek a […] [hatodik] irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett gazdasági tevékenységgel függnek össze?

2) Abban az esetben, ha az előzetesen [felszámított HÉA] csak akkor vonható le, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek a gazdasági tevékenységgel függnek össze: az előzetesen felszámított [HÉA-] összegek megosztását a vállalkozási és az annak nem minősülő tevékenység között a »befektetés jellege szerinti megosztási kulcs« alapján kell elvégezni, vagy – a [hatodik] irányelv 17. cikke (5) bekezdésének megfelelő alkalmazása alapján – az »ügylet jellege szerinti megosztási kulcs« is helyes […]?” I ‑ 1626

SECURENTA


A Bírósághoz benyújtott észrevételek

18

19

20

A Securenta azt állítja, hogy a tőkeszerzéshez kapcsolódó költségekre eső előzetesen felszámított teljes HÉA-összeg levonható, mivel a részvénykibocsátás általában véve a társaság gazdasági tevékenységét segítő pénzügyi forrásnövelést szolgálja. A levonási jog terjedelmének meghatározásához meg kell határozni egyrészről az adózás alá tartozó és adóköteles ügyletek, másrészről pedig az adózás alá tartozó és adómentes ügyletek egymáshoz viszonyított arányát.

A német kormány állítása szerint az előzetesen felszámított HÉA csak akkor vonható le, ha a részvények és csendestársi részesedések kibocsátásával felmerült költségek vállalkozási tevékenységhez kapcsolódnak. A hivatkozott kormány előadja, hogy az alapügyben az így szerzett tőke egy részét olyan területre, mégpedig pénzügyi befektetésre fordították, amely területen nem végeztek vállalkozási tevékenységet. A befektetés jellege szerinti megosztási kulcsot alkalmazva az előzetesen felszámított HÉA-t meg kell tehát osztani a vállalkozási és az annak nem minősülő tevékenység között.

A portugál kormány úgy érvel, hogy az előzetesen felszámított HÉA kizárólag a vállalkozási tevékenység keretében végrehajtott ügyletek tekintetében vonható le és a megosztás legmegfelelőbb módszere, ha a befektetés jellege szerinti megosztási kulcsot alkalmazzák. I ‑ 1627

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY 21

22

Az Egyesült Királyság Kormánya hangsúlyozza, hogy a nem gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, előzetesen felszámított általános költségek hányadát nem kell figyelembe venni az előzetesen felszámított levonható HÉA kiszámításánál. A megosztás módszerét illetően a hivatkozott kormány azt állítja, hogy nem a hatodik irányelv rendelkezései vonatkoznak rá, mivel az a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik.

Az Európai Közösségek Bizottsága jelzi, hogy valamely vállalkozási tevékenység adójogi megítélése a mentességre való jogosultságot keletkeztető valamely tény fennállásától függ. Míg az értékpapírokra vonatkozó ügyletek mentesek a HÉA alól, az ingatlanértékesítések adott esetben HÉA-kötelesek lehetnek. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megvizsgálja a Securenta által végzett különböző tevékenységek jellegét. E tekintetben a Bizottság a befektetés jellege szerinti és a gazdasági valóságnak megfelelő megosztási kulcs alkalmazását ajánlja.



23

24

Első kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy hogyan kell meghatározni a gazdasági tevékenységeket és a nem gazdasági tevékenységeket is végző adóalany esetében az előzetesen felszámított HÉA levonására vonatkozó jogosultságot.

Az előterjesztett kérdés megválaszolásához emlékeztetni kell arra, hogy először is, a levonásra vonatkozó jogosultság a HÉA-rendszer elválaszthatatlan része, és főszabály I ‑ 1628

SECURENTA

szerint nem korlátozható, valamint az adóköteles ügyletekre előzetesen felszámított adó egészére vonatkozik (lásd a C-62/93. sz., BP Soupergaz ügyben 1995. július 6-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-1883. o.] 18. pontját és a C-110/98–C-147/98. sz., Gabalfrisa és társai egyesített ügyekben 2000. március 21-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-1577. o.] 43. pontját).

25

26

27

A hatodik irányelvvel létrehozott adólevonási rendszer célja ugyanis, hogy a vállalkozót teljes egészében mentesítse a valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett HÉA terhe alól. A közös HÉA-rendszer következésképpen valamennyi tevékenység adóterhét illetően biztosítja a tökéletes semlegességet, függetlenül azok céljától és eredményétől (lásd a 268/83. sz. Rompelman-ügyben 1985. február 14-én hozott ítélet [EBHT 1985., 655. o.] 19. pontját, a C-37/95. sz., Ghent Coal Terminal ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-1. o.] 15. pontját és a C-223/03. sz., University of Huddersfield ügyben 2006. február 21-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-1751. o.] 47. pontját).

A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a Securenta háromféle tevékenységet végez, azaz először is a hatodik HÉA-irányelv hatálya alá nem tartozó nem gazdasági tevékenységeket, másodszor gazdasági tevékenységeket, amelyek tehát ezen irányelv hatálya alá tartoznak, de HÉA-mentesek, harmadszor pedig adóköteles gazdasági tevékenységeket. Ezen összefüggésben az a kérdés merül fel tehát, hogy ezen adóalany levonhatja-e a meghatározott értékesítési ügyletekhez közvetlenül nem kapcsolódó ügyletekre felszámított HÉA-összeget, és ha igen, akkor milyen mértékben.

A részvények vagy atipikus csendestársi részesedések kibocsátása során felmerült költségeket illetően meg kell jegyezni, hogy az ilyen ügylethez kacsolódó előzetesen felszámított HÉA levonásához szükséges, hogy a felmerült költségek a levonásra jogosító adóköteles ügyletek árának alkotóelmét képezzék (lásd a C-408/98. sz., Abbey National ügyben 2001. február 22-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-1361. o.] 28. pontját; a C-16/00. sz., Cibo Participations ügyben 2001. szeptember 27-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-6663. o.] 31. pontját és a C-435/05. sz. Investrand-ügyben 2007. február 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-1315. o.] 23. pontját). I ‑ 1629

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY 28

29

30

31

E körülmények között a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásához kapcsolódó költségekre eső előzetesen felszámított HÉA csak akkor jogosít adólevonásra, ha az így szerzett tőkét az érintett gazdasági tevékenységeibe fektették. A Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy a hatodik irányelv által meghatározott adólevonási rendszer az adóalanyok valamennyi gazdasági tevékenységeire – azok céljától és eredményétől függetlenül – vonatkozik, feltéve hogy az utóbbiak főszabály szerint maguk is HÉA-kötelesek (lásd a fent hivatkozott Gabalfrisa és társai ügyben hozott ítélet 44. pontját; a C-98/98. sz., Midland Bank ügyben 2000. június 8-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-4177. o.] 19. pontját és a fent hivatkozott Abbey National ügyben hozott ítélet 24. pontját).

Az alapügyben, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, a részvény kibocsátások és a pénzügyi befektetések kapcsán felmerült szolgáltatásnyújtásokkal kapcsolatos költségek nem kizárólag a Securenta által végzett gazdasági tevékenységeket érintették, és így nem képezték a hivatkozott tevékenységekre vonatkozó ügyletek árának alkotóelemét. Ha azonban ez az eset állt volna fent, az érintett szolgáltatásnyújtások közvetlenül és egyértelműen összefüggenének az adóalany gazdasági tevékenységeivel (lásd a fent hivatkozott Abbey National ügyben hozott ítélet 35. és 36. pontját, valamint a fent hivatkozott Cibo Participations ügyben hozott ítélet 33. pontját). A Bírósághoz benyújtott aktából azonban kiderül, hogy a Securenta által az alapeljárásban vitatott pénzügyi ügyletek kapcsán ismertetett költségek – legalábbis részben – nem gazdasági tevékenység folytatását szolgálták.

Márpedig az adóalany költségeire előzetesen felszámított HÉA nem jogosíthat adólevonásra, ha olyan tevékenységekhez kapcsolódik, amelyek nem gazdasági jellegüknél fogva nem tartoznak a hatodik irányelv hatálya alá.

Az első kérdésre azt a választ kell tehát adni, hogy ha valamely adóalany adóköteles és adómentes gazdasági tevékenységeket és a hatodik irányelv hatálya alá nem tartozó nem gazdasági tevékenységeket is végez, a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával összefüggő költségekre eső HÉA csak akkor vonható le, ha e I ‑ 1630

SECURENTA

költségek az adóalanynak az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja szerinti gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak.


32

33

Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy ha az előzetesen felszámított HÉA csak akkor vonható le, ha az adóalany felmerült költségei gazdasági tevékenységekhez kapcsolódnak, a befektetés jellege szerinti, vagy a hatodik irányelv 17. cikke (5) bekezdésének megfelelő alkalmazásában az ügylet jellege szerinti megosztási kulcsot kell-e alkalmazni az e költségekre eső HÉA-összegek megosztásához.

E kérdés megválaszolásához meg kell jegyezni, hogy a hatodik irányelv rendelkezései nem szabályozzák, hogy a tagállamok mely módszereket vagy feltételeket kötelesek alkalmazni az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a költségek gazdasági vagy nem gazdasági tevékenységekhez való kapcsolódása szerinti megosztását lehetővé tevő rendelkezések elfogadásakor. Ugyanis, amint az a Bizottság észrevételében szerepel, a hatodik irányelv 17. cikkének (5) bekezdésében és a 19. cikkében szereplő szabályok kizárólag a gazdasági tevékenységekhez kapcsolódó költségekre eső előzetesen felszámított HÉA-ra vonatkoznak, megosztva azt az adóköteles, így levonásra jogosító és a levonásra nem jogosító adómentes tevékenységek között. I ‑ 1631

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY 34

35

36

37

38

E körülmények között, valamint hogy az adóalanyok elvégezhessék a szükséges számításokat, a tagállamok feladata, hogy a közös HÉA-rendszer alapjául szolgáló elvek tiszteletben tartásával meghatározzák az erre alkalmas módszereket és feltételeket.

E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy amennyiben a hatodik irányelv nem tartalmazza a szükséges információkat e számításokhoz, a tagállamok hatáskörébe tartozik – ezen irányelv célját és szerkezetét figyelembe véve – annak meghatározása (lásd ebben az értelemben a C-72/05. sz. Wollny-ügyben 2006. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-8297. o.] 28. pontját).

Különösen, amint azt a főtanácsnok az indítványa 47. pontjában kifejtette, a tagállamok által e tekintetben elfogadandó intézkedéseknek tiszteletben kell tartani a közös HÉA-rendszer alapját képező adósemlegesség elvét.

A tagállamok annak biztosításával kötelesek tehát gyakorolni mérlegelési jogkörüket, hogy a HÉA-nak csak a levonásra jogosító ügyletekkel arányos része vonható le. Biztosítaniuk kell tehát, hogy a gazdasági tevékenységekre és a nem gazdasági tevékenységekre eső hányad kiszámítása objektíven tükrözi a felmerült költségeknek e két tevékenységre eső tényleges arányát.

Hozzá kell tenni, hogy a hivatkozott jogkör gyakorlása során a tagállamok adott esetben a befektetés jellege szerinti vagy pedig az ügylet jellege szerinti megosztási kulcsot, illetve egyéb megfelelő kulcsot alkalmazhatnak, vagy akár egyszerre többféle módszerrel is élhetnek. I ‑ 1632

SECURENTA 39

A második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy az előzetesen felszámított HÉA-összegeknek a gazdasági tevékenységek és a nem gazdasági tevékenységek közti megosztására vonatkozó módszerek és feltételek hatodik irányelv szerinti meghatározása a tagállamok hatáskörébe tartozik, amelyek e hatáskör gyakorlása során kötelesek figyelembe venni ezen irányelv célját és szerkezetét, és kötelesek e tekintetben olyan számítási módot meghatározni, amely objektíven tükrözi a felmerült költségeknek e két tevékenységre eső tényleges arányát.

A költségekről

40



1) Ha valamely adóalany adóköteles és adómentes gazdasági tevékenységeket és a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv hatálya I ‑ 1633

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-437/06. SZ. ÜGY

alá nem tartozó nem gazdasági tevékenységeket is végez, a részvények és atipikus csendestársi részesedések kibocsátásával összefüggő költségekre eső hozzáadottérték-adó csak akkor vonható le, ha e költségek az adóalanynak az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja szerinti gazdasági tevékenységéhez kapcsolódnak.

2) Az előzetesen felszámított hozzáadottérték-adóösszegeknek a gazdasági tevékenységek és a nem gazdasági tevékenységek közti megosztására vonatkozó módszerek és feltételek a 77/388 hatodik irányelv szerinti meghatározása a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik, amelyek e jogkör gyakorlása során kötelesek figyelembe venni ezen irányelv célját és szerkezetét, és e tekintetben olyan számítási módot kötelesek meghatározni, amely objektíven tükrözi a felmerült költségeknek e két tevékenységre eső tényleges arányát.

Aláírások

I ‑ 1634

C-78/07. sz. ügy

Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna és társai kontra Domenico Valvo (a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Mezőgazdaság – 2328/91/EGK rendelet és 950/97/EK rendelet – A 17. és a 18. cikk – Állandó jellegű természeti hátrányok után járó kompenzációs támogatás – Öregségi nyugellátásra jogosult mezőgazdasági termelők – Kompenzációs támogatásra való jogosultság – Korlátok”

A Bíróság ítélete (hetedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . . I - 1637


Mezőgazdaság – Közös agrárpolitika – A struktúrák reformja – A struktúrák hatékonyságának javítása (950/97 tanácsi rendelet, 17. és 18. cikk) I ‑ 1635


Az agrárstruktúrák hatékonyságának javításáról szóló 950/97 rendelet 17. és 18. cikke lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy kompenzációs támogatást nyújtsanak az olyan mezőgazdasági vállalkozó számára, aki az e két cikkben felsorolt feltételeket teljesíti. Mindazonáltal e cikkekkel nem ellentétes, ha valamely tagállam e támogatás folyósítását kizárja olyan vállalkozó tekintetében,

I ‑ 1636

aki nyugellátásban, és különösen öregségi nyugellátásban részesül.

(vö. 23. pont és rendelkező rész)

VALVO

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2008. március 13. *


az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana (Olaszország) a Bírósághoz 2007. február 13-án érkezett, 2006. május 18-i határozatával terjesztett elő az előtte

az Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna,

az Assessorato all’agricoltura e foreste della regione Sicilia,

a Regione Sicilia

és

Domenico Valvo


* Az eljárás nyelve: olasz.

I ‑ 1637

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG (hetedik tanács),

tagjai: U. Lõhmus tanácselnök, P. Lindh (előadó) és A. Arabadjiev bírák,




– az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Aiello, avvocato dello Stato,

– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében C. Cattabriga, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor, I ‑ 1638

VALVO


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az agrárstruktúrák hatékonyságának javításáról szóló, 1997. május 20-i 950/97/EK tanácsi rendelet (HL L 142., 1. o.) 17. és 18. cikkének értelmezésére vonatkozik.

Ezt a kérelmet a D. Valvo és az Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna (Enna megye mezőgazdasági felügyelete), az Assessorato all’agricoltura e foreste della regione Sicilia (Szicília tartomány mezőgazdasági és erdőgazdasági minisztériuma) és a Regione Sicilia (Szicília tartomány) közötti jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya az, hogy az említett felügyeleti szerv elutasította a felperes 1996–1998 évre vonatkozó kompenzációs támogatás iránti kérelmeit.

Jogi háttér


3

Az 1996–1998 évre vonatkozóan a kompenzációs támogatás kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek vonatkozásában történő nyújtását először az 1993. december 22-i 3669/93/EK tanácsi rendelettel (HL L 338., 26. o.) módosított, az agrárstruktúrák hatékonyságának javításáról szóló, 1991. július 15-i 2328/91/EGK tanácsi rendelet I ‑ 1639

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY

(HL L 218., 1. o., a továbbiakban: 2328/91 rendelet), majd ezt követően a 2328/91 rendeletet hatályon kívül helyező és annak helyébe lépő 950/97 rendelet szabályozta.

4

A 950/97 rendelet 17–19. cikke, amely „A kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági területek támogatása” című IX. cím és a „Kompenzációs támogatások” című I. alcím alatt található, lényegében átveszi a 2328/91 rendelet 17. és 18. cikkében foglalt rendelkezéseket. Az említett cikkek az alábbiak szerint rendelkeznek:

„17. cikk

(1) A mezőgazdasági tevékenység folytatásának, következésképpen egy minimális népességszám megtartásának vagy e kedvezőtlen adottságú területek természetes környezete megőrzésének biztosítása céljából, amely területek listáját a 21. cikk szerinti eljárás alapján kell megállapítani, a tagállamok támogatási rendszereket hozhatnak létre, amelyek célja a mezőgazdasági tevékenységek ösztönzése és e területek mezőgazdasági termelői jövedelmének javítása.

Az e rendszer által meghatározott intézkedéseket minden egyes régió adott helyzetére és fejlesztési célkitűzéseire tekintettel kell alkalmazni.

(2) Az (1) bekezdésben említett területeken a tagállamok éves kompenzációs támogatást nyújthatnak a mezőgazdasági tevékenységek vonatkozásában, amely támogatás az állandó jellegű természeti hátrányok függvényében kerül megállapításra. I ‑ 1640

VALVO

18. cikk

(1) A tagállamok azon mezőgazdasági vállalkozók számára nyújthatnak kompenzációs támogatást, akik legalább 3 hektár mezőgazdasági hasznosítású területet (MHT) művelnek, és kötelezik magukat, hogy a 17. cikkben megfogalmazott céloknak megfelelő mezőgazdasági tevékenységet fognak folytatni az első kompenzációs támogatás kifizetésétől számított legalább öt évig. A vállalkozó e kötelezettség alól abban az esetben mentesíthető, ha mezőgazdasági tevékenységével felhagy, és ha az érintett területek művelésének folyamatossága biztosított; mentesül továbbá e kötelezettség alól vis maior esetén és különösen közérdekből történő kisajátítás vagy megszerzés esetén; ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a vállalkozó a nyugdíj- vagy a korengedményes nyugdíjrendszer alapján nyugellátásban részesül.

Ugyanakkor Mezzogiorno olasz régióban, beleértve a szigeteket is, Franciaország tengerentúli megyéinek régióiban, valamint a spanyol, görög és portugál régiókban a gazdálkodással érintett minimális mezőgazdasági hasznosítású terület két hektár.

(2) A tagállamok előírhatják a kompenzációs támogatás nyújtásának kiegészítő vagy korlátozó feltételeit, köztük a környezetvédelmi követelményekkel és a természeti környezet megőrzésével összeegyeztethető gyakorlatot előnyben részesítő feltételeket.

19. cikk

[…] I ‑ 1641

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY

(3) A kompenzációs támogatással kapcsolatos költségek nem képezhetik tárgyát [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia-]alap útján történő társfinanszírozásnak, ha a gazdálkodó a nyugdíj- vagy a korengedményes nyugdíjrendszer alapján nyugellátásban részesül.

A kiegészítő támogatás jelen címben meghatározott kereteket meghaladó vagy az ott előírt feltételektől eltekintő nyújtása tilos.

[…]” [nem hivatalos fordítás]


5

6

A kompenzációs támogatásra vonatkozó közösségi rendelkezéseket a Szicília tartományban alkalmazandó jogba a több alap által finanszírozott operatív program (POP 2) (Szicília tartomány Hivatalos Lapja, 1996. január 13., a továbbiakban: az operatív program) ültette át.

A nevezett támogatások kedvezményezettjeiként az operatív program azon mezőgazdasági vállalkozókat jelöli meg, akik legalább 2 ha mezőgazdasági hasznosítású területet művelnek, és kötelezik magukat, hogy a mezőgazdasági tevékenységet az első kérelem benyújtásától és a támogatás kifizetésétől számított legalább öt évig folytatják, és nem részesülnek a nyugdíj- vagy a korengedményes nyugdíjrendszer alapján nyugellátásban. I ‑ 1642

VALVO 7

Az operatív program értelmében a fenti bekezdésben hivatkozott ötéves kötelezettségvállalás alól mentesülhetnek azok a vállalkozók, akik:

– azzal a feltétellel hagynak fel a mezőgazdasági tevékenységgel, hogy a vállalkozás tevékenységének folyamatossága biztosított;

– vis maior okán hagynak fel a mezőgazdasági tevékenységgel, különösen közcélból történő kisajátítás vagy megszerzés esetén;

– a kötelezettségvállalás tartama alatt nyugellátásban vagy korengedményes nyugdíjban részesülnek.


8

D. Valvo, egykori banki alkalmazott, 44 évesen mondott fel munkahelyén, hogy mezőgazdasági vállalkozói tevékenységnek szentelje magát. Felmondásának időpontjától öregségi szociális ellátásban részesült, melyet korábbi munkáltatójának az alkalmazottak által befizetett járulékokból álló nyugdíjalapja folyósított. I ‑ 1643

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY 9

10

11

D. Valvo kompenzációs támogatás iránti kérelmet nyújtott be az 1994 és 1998 közötti időszakra. Ezt odaítélték számára az 1994-es és 1995-ös év vonatkozásában, ám a támogatást megtagadták tőle a három ezt követő évre. 1999. június 4-i határozatával az Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna ugyanis elutasította kompenzációs támogatás iránti kérelmét az 1996 és 1998 közötti időszakra, arra történő hivatkozással, hogy D. Valvo korengedményes nyugdíjban részesül.

D. Valvo keresetet nyújtott be e határozat megsemmisítése iránt a Tribunale amministrativo regionale per la Sicilia [Szicília tartományi közigazgatási bírósága] előtt, amely helyt adott e keresetnek. E bíróság úgy ítélte meg, hogy a D. Valvónak folyósított nyugellátás nem hasonlítható össze az öregségi vagy a korengedményes öregségi nyugellátással, és D. Valvo teljesít valamennyi feltételt ahhoz, hogy kompenzációs támogatásban részesülhessen. Az Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna, az Assessorato all’agricoltura e foreste della regione Sicilia és a Regione Sicilia ezen elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

Mivel kétségei merültek fel a 950/97 rendelet 17. és 18. cikkének értelmezésével kapcsolatban, a Consiglio di Giustizia Amministrativa per la Regione siciliana az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Kizárható-e a kompenzációs támogatás az olyan vállalkozó tekintetében, aki nyugellátásban, és különösen öregségi nyugellátásban részesül?” I ‑ 1644

VALVO


Előzetes megjegyzés

12

Az alapügy tényállására az érintett időszak egy része tekintetében a 950/97 rendelet, másik része tekintetében a 2328/91 rendelet irányadó. Ugyanakkor, mivel e két rendelet vonatkozó rendelkezései lényegében azonosak, és mivel a kérdést előterjesztő bíróság, az olasz kormány, valamint az Európai Közösségek Bizottsága kizárólag a 950/97 rendeletre hivatkozik, az előterjesztett kérdésre elégséges ezen utóbbi rendelet rendelkezései alapján válaszolni.


13

14

Az olasz kormány és a Bizottság egyaránt úgy véli, hogy a 950/97 rendelet biztosítja a tagállamok számára annak lehetőségét, hogy kompenzációs támogatást folyósítsanak az olyan gazdálkodó számára, aki egyébként nyugellátásban vagy egyéb szociális ellátásban részesül.

Mindazonáltal, az olasz kormány álláspontja szerint amennyiben az érintett tagállam úgy döntött, hogy nem nyújt kompenzációs támogatást, ha az érintett mezőgazdasági vállalkozó nyugellátásban vagy korengedményes nyugdíjban részesül, ezen támogatás kifizetése kizárt, ha a mezőgazdasági vállalkozó nyugellátásban, különösen öregségi nyugellátásban részesül. A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy az említett rendelettel nem ellentétes, hogy valamely tagállam kompenzációs támogatást nyújtson az olyan mezőgazdasági vállalkozó számára, aki, termelői tevékenységével párhuzamosan, nyugellátásban is részesül, beleértve az öregségi nyugdíjat. I ‑ 1645

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY


15

16

17

18

A 950/97 rendelet 17. cikkének értelmében a tagállamok kompenzációs támogatás formájában támogatási rendszereket hozhatnak létre, amelyek célja a mezőgazdasági tevékenységek ösztönzése és e területek mezőgazdasági termelői jövedelmének javítása.

E rendelet 18. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tagállamok azon vállalkozók számára nyújthatják e kompenzációs támogatást, akik teljesítenek két feltételt, nevezetesen legalább egy meghatározott nagyságú mezőgazdasági hasznosítású területet művelnek, amely az olasz Mezzogiorno régióban, beleértve a szigeteket is, két hektár, továbbá kötelezik magukat, hogy ugyanezen rendelet 17. cikkében foglalt célkitűzéseknek megfelelő tevékenységet folytatnak legalább öt éven keresztül.

Magának a 17. és 18. cikknek a szövegéből és még inkább a „-hat” képző ismételt használatából következik, hogy a tagállamoknak lehetőségük van kompenzációs támogatás nyújtására azon mezőgazdasági vállalkozók számára, akik a fenti cikkekben foglalt feltételeket teljesítik. Egyébként a 950/97 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése kifejezetten felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy előírják e támogatás nyújtásának kiegészítő vagy korlátozó feltételeit. A közösségi jogalkotó tehát e téren mérlegelési lehetőséget biztosít a tagállamok számára (lásd a C-9/97. és C-118/97. sz., Jokela és Pitkäranta egyesített ügyekben 1998. október 22-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-6267. o.] 36. és 37. pontját).

Ezentúl a 950/97 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és 19. cikke (3) bekezdésének első albekezdése különös rendelkezéseket tartalmaz arra az esetre, ha a mezőgazdasági vállalkozó nyugdíjban vagy korengedményes nyugdíjban részesül. A vállalkozó, amennyiben ilyen ellátásban részesül, mentesül azon kötelezettsége alól, hogy mezőgazdasági tevékenységét öt évig folytassa. Továbbá ilyen esetben a kompenzációs támogatás közösségi társfinanszírozása nem lehetséges. I ‑ 1646

VALVO 19

20

21

22

A fenti rendelkezések nem a tagállamok azon lehetőségéről szólnak, hogy kiegészítő támogatást nyújthatnak, amennyiben a mezőgazdasági vállalkozó nyugellátásban vagy korengedményes nyugdíjban részesül, hanem kizárólag arról, hogy az, ha a vállalkozó nyugellátásban részesül, milyen következményekkel jár úgy e gazdálkodó, mint az Európai Közösség számára.

Következésképpen a tagállamoknak lehetőségük van eldönteni, hogy nyújtanak-e vagy sem kompenzációs támogatást olyan esetben, ha a mezőgazdasági vállalkozó a nyugdíj- vagy a korengedményes nyugdíjrendszer alapján ellátásban részesül. Ez a megállapítás vonatkozik arra az esetre is, ha e gazdálkodó egyéb olyan szociális ellátásban, például öregségi nyugdíjban részesül, amely a 950/97 rendelet értelmében nem a rendeletben foglalt különös szabályok tárgyát képezi, és mint ilyenre, az ezen rendelet 17. és 18. cikkében foglalt szabályok irányadóak. Következésképpen ha a mezőgazdasági vállalkozó más típusú ellátásban, például öregségi nyugdíjban részesül, a tagállamoknak továbbra is lehetőségük van meghatározni, hogy számára kompenzációs támogatást nyújtsanak-e vagy sem.

A Bíróság előtt bemutatott nemzeti szabályozásból az következik, hogy kompenzációs támogatás nem nyújtható, ha a mezőgazdasági vállalkozó nyugellátásban vagy korengedményes nyugdíjban részesül. Úgy tűnik azonban, ez a kizárás nem vonatkozik arra, az alapügy tárgyát képező esethez hasonló esetre, ha e vállalkozó öregségi nyugdíjban részesül.

Mindazonáltal nem a Bíróság feladata, hogy állást foglaljon a nemzeti rendelkezések tartalma tekintetében, mivel ez a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik. Ez utóbbi feladata tehát annak vizsgálata, hogy a nemzeti jogalkotó, élve azon lehetőségével, hogy kompenzációs támogatást nyújtson az olyan gazdálkodók számára, akik a jelen ítélet 16. pontjában felidézett feltételeket teljesítik, valamint hogy előírja e támogatás folyósításának további feltételeit, e támogatás nyújtása alól kizárta-e a nyugellátásban vagy korengedményes nyugdíjban részesülő gazdálkodók mellett az öregségi nyugellátásban részesülő vállalkozókat is. I ‑ 1647

2008. 03. 13-I ÍTÉLET – C-78/07. SZ. ÜGY 23

Az előzőekben kifejtett észrevételekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 950/97 rendelet 17. és 18. cikke lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy kompenzációs támogatást nyújtsanak az olyan mezőgazdasági vállalkozó számára, aki az e két cikkben felsorolt feltételeket teljesíti. Mindazonáltal e cikkekkel nem ellentétes, ha valamely tagállam e támogatás folyósítását kizárja olyan vállalkozó tekintetében, aki nyugellátásban, és különösen öregségi nyugellátásban részesül.

A költségekről

24


A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:

Az agrárstruktúrák hatékonyságának javításáról szóló, 1997. május 20-i 950/97/ EK tanácsi rendelet 17. és 18. cikke lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy kompenzációs támogatást nyújtsanak az olyan mezőgazdasági vállalkozó számára, aki az e két cikkben felsorolt feltételeket teljesíti. Mindazonáltal e cikkekkel nem ellentétes, ha valamely tagállam e támogatás folyósítását kizárja olyan vállalkozó tekintetében, aki nyugellátásban, és különösen öregségi nyugellátásban részesül.

Aláírások

I ‑ 1648

A 2008. ÉVBEN KÖZZÉTETT HATÁROZATOK IDŐRENDI MUTATÓJA I. rész – A Bíróság ítélkezési gyakorlata

1. füzet

-70/06. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra C Portugál Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – A Bíróság kötelezettségszegést megállapító ítélete – A végrehajtás elmaradása – Pénzügyi szankció”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I-1

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 9. . .

I-3

A Bíróság ítélete (első tanács), 2008. január 10. . . . . . . . . . . . . . . .

I - 20

-152/05. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra C Németországi Szövetségi Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – EK 18., EK 39. és EK 43. cikk – Nemzeti jogszabályok – Saját lakás céljára szolgáló lakóingatlan építése vagy megszerzése után járó támogatás odaítélésének a feltételei – Az érintett tagállamban lévő lakóingatlanokra történő korlátozás”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 39

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. június 28. . . .

I - 41

A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. január 17. . . . . . . . . . . . .

I - 57

-37/06. és C-58/06. sz. egyesített ügyek: Viamex Agrar Handels GmbH C és Zuchtvieh-Kontor GmbH (ZVK) kontra Hauptzollamt Hamburg-Jonas („615/98/EK rendelet – 91/628/EGK irányelv – Export-visszatérítések – A szarvasmarhák szállítás közbeni védelme – A szarvasmarhák exportjára vonatkozó visszatérítés kifizetésének a 91/628/EGK irányelv rendelkezéseinek betartásától való függővé tétele – Az arányosság elve – A visszatérítéshez való jog elvesztése”) (a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . .

I - 69

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 13. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 72

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. január 17. . . . . . . . . . . . .

I - 88

I - I

-246/06. sz. ügy: Josefa Velasco Navarro kontra Fondo de Garantía C Salarial (Fogasa) („Szociálpolitika – A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén – A 2002/74/EK irányelvvel módosított 80/987/EGK irányelv – Közvetlen hatály – Perbeli egyezséggel megállapított kártérítés jogellenes elbocsátás miatt – Garanciaintézet általi kifizetés – A kifizetés bírósági határozathoz kötése”) (a Juzgado de lo Social Único de Algeciras [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . .

I - 105

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. január 17. . . . . . . . . . . . .

I - 107

-256/06. sz. ügy: Theodor Jäger kontra Finanzamt Kusel-Landstuhl C („A tőke szabad mozgása – Az EK-Szerződés 73b. és 73d. cikke [jelenleg EK 56. és EK 58. cikk] – Öröklési illeték – A hagyaték részét képező vagyontárgyak értékbecslése – Más tagállamban fekvő termőföld és erdő – A vagyontárgy értékbecslésére és a fizetendő illeték kiszámítására vonatkozó kedvezőtlenebb eljárás”) (a Bundesfinanzhof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . .

I - 123

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 11. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 126


I - 140

-19/07. sz. ügy: Paul Chevassus-Marche örökösei kontra Groupe C Danone és társai („Jogszabályok közelítése – 86/653/EGK irányelv – Önálló vállalkozóként működő kereskedelmi ügynökök – A meghatározott területtel megbízott kereskedelmi ügynök jutalékhoz való joga – A megbízó részvétele nélkül megkötött ügyletek”) (a Cour de cassation [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 159


I - 161

-105/07. sz. ügy: Lammers & Van Cleeff NV kontra Belgische Staat C („Letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Adójogszabályok – Társasági adó – A leányvállalat által a más tagállami illetőségű anyavállalat részére az utóbbi által nyújtott kölcsöntőke után fizetett kamat – A kamatok átminősítése adóköteles osztalékká – Az átminősítés elmaradása belföldi illetőségű társaságnak fizetett kamatok esetén”) (a Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 173


I - 176

I - II

-257/06. sz. ügy: Roby Profumi Srl kontra Comune di Parma C („EK 28. cikk – 76/768/EGK irányelv – Egészségvédelem – Kozmetikai termékek – Behozatal – Kozmetikai termékekre vonatkozó információk bejelentése a behozatal helye szerinti tagállam hatóságainak”) (a Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 189


I - 191

-294/06. sz. ügy: Ezgi Payir és társai kérelme alapján The Queen C kontra Secretary of State for the Home Department („Az EGK– Törökország társulási megállapodás – A munkavállalók szabad mozgása – A Társulási Tanács 1/80 határozata – A 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdése – A rendes munkaerőpiachoz tartozó munkavállaló – Diákként vagy au pairként kapott beutazási engedély – A tartózkodási jogra gyakorolt hatás”) (a Court of Appeal [England & Wales] [Civil Division] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 203

J. Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. július 18. . .

I - 205

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. január 24. . . . . . . . . . . . .

I - 226

-532/06. sz. ügy: Emm. G. Lianakis AE és társai kontra Dimos C Alexandroupolis és társai („92/50/EGK irányelv – Szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések – Tanulmány készítése a telekkönyvezésről, az urbanizációról és ezek végrehajtásáról valamely városrészben – »Alkalmassági követelményként«, illetve »bírálati részszempontként« meghatározható feltételek – Gazdaságilag összességében legelőnyösebb ajánlat – A közbeszerzési eljárást megindító hirdetményben vagy a dokumentációban meghatározott bírálati részszempontok betartása – A bírálati részszempontokra vonatkozó súlyszámok és alszempontok utólagos megállapítása – A gazdasági szereplőkkel szembeni egyenlő bánásmód elve és az átláthatóság követelménye”) (a Symvoulio tis Epikrateias [Görögország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . .

I - 251


I - 254

-275/06. sz. ügy: Productores de Música de España (Promusicae) C kontra Telefónica de España SAU („Információs társadalom – A szolgáltatásnyújtók kötelezettségei – Bizonyos forgalmi adatok megőrzése és hozzáférhetővé tétele – Hozzáférhetővé tételi kötelezettség – Korlátok – Az elektronikus hírközlések titkosságának védelme – A szerzői jogok és szomszédos jogok védelmével való összeegyeztethetőség – A szellemi tulajdon hatékony védelméhez való jog”) (a Juzgado de lo Mercantil no 5 de Madrid [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 271

J. Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. július 18. . .

I - 274

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2008. január 29. . . . . . . . . . . . . . . .

I - 309

I - III

-380/05. sz. ügy: Centro Europa 7 Srl kontra Ministero delle C Comunicazioni e Autorità per le garanzie nelle comunicazioni és Direzione generale per le concessioni e le autorizzazioni del Ministero delle Comunicazioni („Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Elektronikus hírközlés – Televíziós műsorszolgáltató tevékenység – Új közös keretszabályozás – Műsorterjesztésre használt rádiófrekvenciák kijelölése”) (a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 349

M. Poiares Maduro főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 12. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 352


I - 368

2. füzet

-2/06. sz. ügy: Willy Kempter KG kontra Hauptzollamt HamburgC Jonas („Szarvasmarhák exportálása – Export-visszatérítések – Jogerős közigazgatási határozat – A Bíróság ítéletének értelmezése – E határozatot követően a Bíróság által előzetes döntéshozatali kérdésben hozott ítélet joghatása – Felülvizsgálat és visszavonás – Időbeli korlátok – Jogbiztonság – Az együttműködés elve – EK 10. cikk”) (a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 411

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. április 24. . . .

I - 414

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2008. február 12. . . . . . . . . . . . . . .

I - 448

-199/06. sz. ügy: Centre d’exportation du livre français (CELF) C és Ministre de la Culture et de la Communication kontra Société internationale de diffusion et d’édition (SIDE) („Állami támogatások – Az EK 88. cikk (3) bekezdése – Nemzeti bíróságok – A jogellenesen nyújtott támogatások visszatéríttetése – A közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánított állami támogatások”) (a Conseil d’État [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . .

I - 469

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. május 24. . .

I - 472


I - 486

I - IV

-244/06. sz. ügy: Dynamic Medien Vertriebs GmbH kontra Avides C Media AG („Áruk szabad mozgása – EK 28. cikk – Azonos hatású intézkedések – 2000/31/EK irányelv – Nemzeti szabályozás, amely tiltja az olyan képhordozók csomagküldő kereskedés útján történő értékesítését, amelyeket az illetékes hatóság nem ellenőrzött és nem sorolt be a kiskorúak védelme céljából, és amelyeken nincs feltüntetve az e hatóság által kibocsátott, arra vonatkozó megjelölés, hogy e képhordozók megtekintése milyen korhatárhoz kötött – Más tagállamból behozott képhordozók, amelyeket ezen állam illetékes hatósága ellenőrzött és besorolt, és amelyeken fel van tüntetve a korhatárra vonatkozó megjelölés – Igazolás – A gyermek védelme – Az arányosság elve”) (a Landgericht Koblenz [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 505

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 13. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 507

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. február 14. . . . . . . . . . . .

I - 533

-449/06. sz. ügy: Sophiane Gysen kontra Groupe S-Caisse d’Assurances C sociales pour indépendants („Tisztviselők – Díjazás – Személyzeti szabályzat – Családi támogatások – A nemzeti családi támogatások összegének meghatározása – A gyermekek rangsorának megállapítása – A személyzeti szabályzat alapján járó családi támogatásokra jogosító gyermek”) (a Tribunal du travail de Bruxelles [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 553

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 8. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 555

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. február 14. . . . . . . . . . . . .

I - 572

-450/06. sz. ügy: Varec SA kontra État belge („Közbeszerzés – C Kereset – 89/665/EGK irányelv – Hatékony jogorvoslat – Fogalom – A kontradiktórius eljárás elve és az üzleti titok védelméhez való jog közötti egyensúly – A gazdasági szereplők által szolgáltatott információk bizalmasságának védelme a jogorvoslati eljárásokért felelős testület által”) (a Conseil d’État [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 581

E. Sharpston főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 25. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 583


I - 601

I - V

-412/04. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Olasz C Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – Építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések – 92/50/EGK, 93/36/EGK, 93/37/EGK és 93/38/EGK irányelvek – Átláthatóság – Egyenlő bánásmód – Összegük okán ezen irányelvek hatálya alá nem tartozó szerződések”) . . . . . . . . . . . . . . .

I - 619

D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2006. november 8. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 625

A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. február 21. . . . . . . . . . . . .

I - 653

-426/05. sz. ügy: Tele2 Telecommunication GmbH kontra TelekomC Control-Kommission („Elektronikus hírközlés – Hálózatok és szolgáltatások – Közös keretszabályozás – A 2000/21/EK irányelv [keretirányelv] 4. és 16. cikke – Jogorvoslat – Közigazgatási piacelemzési eljárás”) (a Verwaltungsgerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 685

M. Poiares Maduro főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. február 15. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 687


I - 708

-201/06. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Francia C Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – Növényvédő szerek – Párhuzamos importok – Forgalombahozatali engedélyezési eljárás – Feltételek – A párhuzamos import útján behozott növényvédő szer és a referenciatermék azonos eredete”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 735

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 11. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 737


I - 752

I - VI

-271/06. sz. ügy: Netto Supermarkt GmbH & Co. OHG kontra C Finanzamt Malchin („Hatodik HÉA-irányelv – A 15. cikk 2. pontja – A Közösségen kívüli kivitelre szánt termékértékesítések adómentessége – Az adómentesség nem teljesülő feltételei – A vevő által hamisított kiviteli igazolás – A jó kereskedő gondosságával eljáró értékesítő”) (a Bundesfinanzhof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 771

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 25. . .

I - 773


I - 787

-296/06. sz. ügy: Telecom Italia SpA kontra Ministero dell’Economia C e delle Finanze kontra Ministero delle Comunicazioni („Távközlési szolgáltatások – 97/13/EK irányelv – 6., 11., 22. és 25. cikk – Az általános felhatalmazásokra és az egyedi engedélyekre vonatkozó illetékek és díjak – Kizárólagos jog korábbi birtokosát terhelő kötelezettség – Ideiglenes fenntartás”) (a Tribunale amministrativo regionale del Lazio [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . .

I - 801

D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 25. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 803


I - 815

-348/06. P. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra MarieC Claude Girardot („Fellebbezés – Ideiglenes alkalmazott – Kártérítési kereset – A felvétel esélyének elvesztése – Tényleges és biztos kár – A kártérítés mértékének meghatározása”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 833


I - 836


I - 863

I - VII

-425/06. sz. ügy: Ministero dell’Economia e delle Finanze, korábban C Ministero delle Finanze kontra Part Service Srl, felszámolás alatt álló társaság, korábban Italservice Srl („Hatodik HÉA-irányelv – A 11. cikk A. része (1) bekezdésének a) pontja és a 13. cikk B. részének a) és d) pontja – Lízing – A szolgáltatás mesterséges felosztása – Joghatások – Az adóalap csökkentése – Adómentességek – Visszaélésszerű magatartás – Feltételek”) (a Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . .

I - 897


I - 900

-498/06. sz. ügy: Maira María Robledillo Núñez kontra Fondo de C Garantía Salarial (Fogasa) („Szociálpolitika – A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén – A 2002/74/EK irányelvvel módosított 80/987/EGK irányelv – A 3. cikk első bekezdése és a 10. cikk a) pontja – Peren kívüli egyezséggel megállapított kártérítés jogellenes elbocsátás miatt – Garanciaintézet általi kifizetés – A kifizetés bírósági határozathoz kötése – Az egyenlőség elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve”) (a Juzgado de lo Social Único de Algeciras [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 921


I - 923

-507/06. sz. ügy: Malina Klöppel kontra Tiroler Gebietskrankenkasse C („Az ausztriai gyermekgondozási támogatáshoz való jogosultság – Más tagállamban igénybe vett családi ellátás időszakainak figyelmen kívül hagyása – 1408/71/EGK rendelet”) (az Oberlandesgericht Innsbruck [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . .

I - 943


I - 945

-132/05. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra C Németországi Szövetségi Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – 2081/92/EGK rendelet – A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalma – »Parmigiano Reggiano« sajt – A »parmesan« elnevezés használata – Valamely tagállam kötelezettsége egy oltalom alatt álló eredetmegjelölés visszaélésszerű használatának hivatalból történő szankcionálására”) . .

I - 957

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. június 28. . .

I - 962


I - 988

I - VIII

-506/06. sz. ügy: Sabine Mayr kontra Bäckerei und Konditorei Gerhard C Flöckner OHG („Szociálpolitika – 92/85/EGK irányelv – A várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések – A »várandós munkavállaló« fogalma – A munkavállalóknak való felmondás tilalma a terhesség kezdetétől a szülési szabadság lejártáig – Elbocsátott munkavállaló, akinek petesejtjeit a felmondás közlésének időpontjában már in vitro megtermékenyítették, de a méhébe még nem ültették be – 76/207/EGK irányelv – Férfi és női munkavállalók közötti egyenlő bánásmód – Mesterséges megtermékenyítésben részt vevő munkavállaló - Felmondási tilalom – Hatály”) (az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . .

I - 1017

D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 27. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1020


I - 1038

-398/05. sz. ügy: AGST Draht- und Biegetechnik GmbH kontra C Hauptzollamt Aachen („Közös kereskedelempolitika – Kiegyenlítő vámok – A támogatási gyakorlatokkal szembeni védelem – 1599/1999/ EK rendelet – Rozsdamentes acélhuzalok – A közösségi gazdasági ágazatnak okozott kár – Okozati összefüggés”) (a Finanzgericht Düsseldorf [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1057


I - 1059

-263/06. sz. ügy: Carboni e derivati Srl kontra Ministero dell’Economia C e delle Finanze és Riunione Adriatica di Sicurtà SpA („Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Dömpingellenes vám – Oroszországból származó hematit nyersvas – 67/94/ESZAK határozat – A vámértéknek a változó dömpingellenes vám alkalmazása céljából történő meghatározása – Ügyleti érték – Egymást követő eladások különböző árakon – A vámhatóság azon lehetősége, hogy az áruknak a vámáru-nyilatkozat alapját képező eladását megelőző eladási árát vegye figyelembe”) (a Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . .

I - 1077

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. szeptember 11. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1080


I - 1099

I - IX

-293/06. sz. ügy: Deutsche Shell GmbH kontra Finanzamt für C Großunternehmen in Hamburg („Letelepedés szabadsága – Társasági adó – A valamely tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás által a más tagállamban található állandó telephelye rendelkezésére bocsátott dotációs tőke hazautalásának pénzügyi következményei”) (a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1129

E. Sharpston főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 8. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1131


I - 1147

-446/06. sz. ügy: A. G. Winkel kontra Minister van Landbouw, Natuur C en Voedselkwaliteit („Marha- és borjúhús – Közös piacszervezés – 1254/1999/EK rendelet – A 3. cikk f) pontja – Anyatehénre vonatkozó támogatás nyújtása – A szokásos állattenyésztési gyakorlatnak megfelelő feltételek”) (a College van Beroep voor het bedrijfsleven [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . .

I - 1167

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. december 6. . .

I - 1169


I - 1181

-2/07. sz. ügy: Paul Abraham és társai kontra Région wallonne és társai C („85/337/EGK irányelv – Projektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálata – 2100 méternél hosszabb kifutópályával rendelkező repülőtér”) (a Cour de cassation [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1197

J. Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 29. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1200


I - 1223

3. füzet -287/06–C-292/06. sz. egyesített ügyek: Deutsche Post AG és társai C kontra Bundesrepublik Deutschland („Postai szolgáltatások – 97/67/ EK irányelv – Az egyetemes postai szolgáltató részére fenntartott terület – Az előválogatott küldemények minimális mennyiségének a postai hálózat meghatározott pontjain az üzleti ügyfelek által történő elhelyezésére alkalmazott különleges díjak – Ilyen díjak megtagadása azon közvetítőktől, akik a postai küldeményeket több feladótól üzletszerűen és saját nevükben gyűjtik össze”) (a Verwaltungsgericht Köln [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1243

A Bíróság ítélete (első tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1245

I - X

-82/07. sz. ügy: Comisión del Mercado de las Telecomunicaciones C kontra Administración del Estado („Elektronikus hírközlés – Hálózatok és szolgáltatások – A 2002/21/EK irányelv (keretirányelv) 3. cikkének (2) bekezdése és 10. cikkének (1) bekezdése – Nemzeti számozási tervek – Egyedi szabályozó hatóság”) (a Tribunal Supremo [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . .

I - 1265

A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . .

I - 1267

-98/07. sz. ügy: Nordania Finans A/S és BG Factoring A/S kontra C Skatteministeriet („Hatodik HÉA-irányelv – 19. cikk (2) bekezdés – A levonható arányosított adó kiszámítása – Az adóalany saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök értékesítéséből származó bevételeinek figyelmen kívül hagyása – Az »adóalany által saját üzleti céljaira felhasznált tárgyi eszközök« fogalma – A lízingtársaság által bérbeadás, majd a lízingszerződés lejártakor történő értékesítés céljára vásárolt gépjárművek”) (a Højesteret [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1281

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. december 13. . .

I - 1283

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 6. . . . . . . . . . . . .

I - 1299

-420/06. sz. ügy: Rüdiger Jager kontra Amt für Landwirtschaft C Bützow („Közös agrárpolitika – 1254/1999/EK rendelet és 1782/2003/ EK rendelet – Marha- és borjúhús – Az egyes közösségi támogatási rendszerekre vonatkozó integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer – 3887/92/EGK rendelet, 2419/2001/EK rendelet és 796/2004/EK rendelet – »Állatállomány« alapú támogatás – Anyatehénre vonatkozó támogatás – Szabálytalanság – A támogatásra be nem jelentett szarvasmarhafélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó szabályok be nem tartása – 1760/2000/EK rendelet – Kizárás a támogatás köréből – A 2988/95/ EK, Euratom rendelet 2. cikkének (2) bekezdése – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve”) (a Verwaltungsgericht Schwerin [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1315

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 27. . .

I - 1319

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2008. március 11. . . . . . . . . . . . . . .

I - 1342

I - XI

-446/05. sz. ügy: Ioannis Doulamis elleni büntetőeljárás („Az C EK 10. cikkel összefüggésben értelmezett EK 81. cikk – Nemzeti jogszabály, amely tiltja a fogápolási szolgáltatásokra vonatkozó reklámot”) (a Tribunal de première instance de Bruxelles [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . .

I - 1377

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. november 22. . .

I - 1379

A Bíróság ítélete (második tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . .

I - 1404

-96/06. sz. ügy: Viamex Agrar Handels GmbH kontra Hauptzollamt C Hamburg-Jonas („615/98/EK rendelet – 91/628/EGK irányelv – Exportvisszatérítések – Megtagadás – A 91/628/EGK irányelv be nem tartása – Az érintett állatok kímélete – Bizonyítási teher – Bizonyítékok hiánya”) (a Finanzgericht Hamburg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1413


I - 1416

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . .

I - 1431

-125/06. P. sz. ügy: Az Európai Közösségek Bizottsága kontra C Infront WM AG („Fellebbezés – 89/552/EGK irányelv – Televíziós műsorszolgáltatás – Megsemmisítés iránti kereset – Az EK 230. cikk negyedik bekezdése – Természetes vagy jogi személyt »közvetlenül és személyében érintő« határozat fogalma”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1451

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2006. október 18. . .

I - 1453

A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . .

I - 1475

-285/06. sz. ügy: Heinrich Stefan Schneider kontra Land RheinlandC Pfalz („Mezőgazdaság – 1493/1999/EK és 753/2002/EK rendelet – A borpiac közös szervezése – Az egyes borászati termékek leírása, jelölése, kiszerelése és oltalma – A hagyományos kifejezések oltalma – Egy másik nyelvre történő fordítás – Másik termelő tagállamból származó borok esetében történő használat”) (a Bundesverwaltungsgericht (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . .

I - 1501

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. október 25. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1504


I - 1535

I - XII

-383/06–C-385/06. sz. egyesített ügyek: Vereniging Nationaal C Overlegorgaan Sociale Werkvoorziening és társai kontra Minister van Sociale Zaken en Werkgelegenheid és Algemene Directie voor de Arbeidsvoorziening („Strukturális alapok – A 4253/88/EGK rendelet 23. cikkének (1) bekezdése – A közösségi pénzügyi támogatások visszavonása és visszakövetelése – EK 249. cikk – Bizalomvédelem és a jogbiztonság védelme”) (a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1561

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . .

I - 1563

-437/06. sz. ügy: Securenta Göttinger Immobilienanlagen und C Vermögensmanagement AG kontra Finanzamt Göttingen („Hatodik HÉA-irányelv – Adóköteles vagy adómentes gazdasági tevékenységeket és nem gazdasági tevékenységeket is folytató adóalany – Az előzetesen felszámított HÉÁ-ra vonatkozó adólevonási jog – Részvények és atipikus részesedések kibocsátásával összefüggő költségek – Az előzetesen felszámított HÉÁ-nak a tevékenység gazdasági jellege szerinti megosztása – A levonható arányosított adó kiszámítása”) (a Niedersächsisches Finanzgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1597

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. december 11. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1599


I - 1614

-78/07. sz. ügy: Ispettorato Provinciale dell’Agricoltura di Enna és C társai kontra Domenico Valvo („Mezőgazdaság – 2328/91/EGK rendelet és 950/97/EK rendelet – A 17. és a 18. cikk – Állandó jellegű természeti hátrányok után járó kompenzációs támogatás – Öregségi nyugellátásra jogosult mezőgazdasági termelők – Kompenzációs támogatásra való jogosultság – Korlátok”) (a Consiglio di Giustizia amministrativa per la Regione siciliana [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 1635

A Bíróság ítélete (hetedik tanács), 2008. március 13. . . . . . . . . . . . .

I - 1637

I - XIII

A KÖZZÉ NEM TETT HATÁROZATOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A Határozatok Tárának olvasóihoz Felhívjuk az olvasók figyelmét arra, hogy a Bíróság következőkben ismertetett határozatainak teljes szövege az eljárás nyelvén és adott esetben minden egyéb rendelkezésre álló nyelven elérhető a Bíróság internetes oldalán (http://curia.europa.eu).


A Bíróság (harmadik tanács) 2008. március 6-i ítélete – Bizottság kontra Spanyolország

(C-196/07. sz. ügy)

„Tagállami kötelezettségszegés – Versenypolitika – Összefonódások – A Bizottság által előírt bizonyos feltételek nemteljesítése – E.ON/Endesa”

1. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata – Figyelembe veendő helyzet – Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet (EK 226. cikk) (vö. 25–26. pont)

2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A jogvita tárgya – Az indokolással ellátott vélemény általi meghatározás – A tagállam számára előírt határidő – A kötelezettségszegés utólagos megszüntetése – Az eljárás folytatásához fűződő érdek – A tagállam esetleges felelőssége (EK 226. cikk) (vö. 27–28. pont)

3. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – Összefonódásra vonatkozó bizottsági határozat be nem tartása – Védekezési jogalapok – A végrehajtás teljes lehetetlensége – Értékelési szempontok – Végrehajtási nehézségek – A Bizottság és a tagállam arra vonatkozó kötelezettsége, hogy együttműködjenek a Szerződéssel összhangban álló megoldás kidolgozásában (EK 10. cikk és EK 226. cikk) (vö. 30. pont)

4. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – Összefonódásra vonatkozó bizottsági határozat be nem tartása – Védekezési jogalapok – A határozat jogszerűségének vitatása – Elfogadhatatlanság – Korlátok – Nemlétező aktus (EK 226. cikk, EK 227. cikk, EK 230. cikk és EK 232. cikk) (vö. 34-38. cikk) I ‑ 41*


Tárgy

Tagállami kötelezettségszegés – A 2006. szeptember 26-i C (2006) 4279 végleges bizottsági határozat (COMP/M. 4197 E.ON/Endesa ügy) 2. cikkének, valamint a 2006. december 20-i C (2006) 7039 végleges bizottsági határozat (COMP/M. 4197 E.ON/Endesa ügy) 1. cikkének végre nem hajtása.

Rendelkező rész

1) A Spanyol Királyság, mivel nem vonta vissza az erre megszabott határidőkön belül:

– a spanyol nemzeti energiaügyi bizottság határozatában előírt és a 2006. szeptember 26-i C (2006) 4279 végleges bizottsági határozat (COMP/M. 4197 E.ON/Endesa ügy) 1. cikkében a közösségi joggal összeegyeztethetetlennek minősített 1–6., 8., 17. feltételt, valamint

– a spanyol ipari, turisztikai és kereskedelmi miniszter határozatában előírt, és a 2006. december 20-i C (2006) 7039 végleges bizottsági határozat (COMP/M. 4197 E.ON/Endesa ügy) 1. cikkében a közösségi joggal összeegyeztethetetlennek minősített 1., 10., 11. és 15. módosított feltételt,

nem teljesítette az első bizottsági határozat 2. cikkéből, illetve a második bizottsági határozat 2. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Spanyol Királyságot kötelezi a költségek viselésére. I ‑ 42*


A Bíróság (nyolcadik tanács) 2008. március 6-i ítélete – Bizottság kontra Luxemburg

(C-340/07. sz. ügy)

„Tagállami kötelezettségszegés – A 2002/73/EK irányelv – A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód – A munkavállaláshoz, a szakképzéshez, és az előmenetelhez való hozzáférés – Munkakörülmények – Az előírt határidőn belüli átültetés elmaradása”

Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata – Figyelembe veendő helyzet – Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet (EK 226. cikk) (vö. 6. pont)

Tárgy Tagállami kötelezettségszegés – A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL L 269., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 255. o.) való megfeleléshez szükséges összes rendelkezés előírt határidőben történő elfogadásának elmulasztása.

Rendelkező rész 1) A Luxemburgi Nagyhercegség – mivel az előírt határidőn belül nem fogadta el azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/73/EK európai I ‑ 43*


parlamenti és tanácsi irányelvnek – nem teljesítette az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Luxemburgi Nagyhercegséget kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (hetedik tanács) 2008. március 11-i végzése – Consel Gi. Emme kontra SLALA

(C-467/06 sz. ügy)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Elfogadhatatlanság”

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Elfogadhatóság – A ténybeli és szabályozási háttér kellő részletességgel történő ismertetése nélkül feltett kérdések (EK 234. cikk; a Bíróság Alapokmánya, 23. cikk) (vö. 15–17., 20., 23. pont)

Tárgy

Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Tribunale civile di Genova – Közszolgáltatások és köztulajdonú infrastruktúrák kezelésének az érintett piac ellenőrzésével megbízott társaság részére történő közvetlen odaítélése – E társaság felruházása saját versenytársai és az állam között fennálló szerződések tartalma meghatározásának és e szerződések megszűntetésének hatáskörével. I ‑ 44*


Rendelkező rész A Tribunale civile di Genova által, 2006. november 16-i végzésében benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

A Bíróság (hatodik tanács) 2008. március 11-i ítélete – Bizottság kontra Franciaország

(C-89/07. sz. ügy)

„Tagállami kötelezettségszegés – Közszolgálatban történő foglalkoztatás – A kapitányi és a tiszti (hajók első tisztje) foglalkoztatás valamely tagállam lobogója alatt közlekedő minden hajó fedélzetén – Állampolgárság követelménye”

1. Személyek szabad mozgása – Eltérések – A közrend, a közbiztonság és a közegészség védelme (EK 39. cikk, (3) bekezdés) (vö. 11–12. pont és a rendelkező rész)

2. Személyek szabad mozgása – Eltérések – Közszolgálatban történő foglalkoztatás – Fogalom (EK 39. cikk, (4) bekezdés) (vö. 14., 18. pont és a rendelkező rész)

Tárgy Tagállami kötelezettségszegés – Az EK 39. cikk (4) bekezdése – Munkavállalók szabad mozgása – Közhatalmi előjogok gyakorlása – Francia állampolgárság megkövetelése minden francia lobogó alatt közlekedő hajó esetében a kapitányi és a tiszti (hajók első tisztje) foglalkoztatáshoz – A közösségi joggal való összeegyeztethetetlenség. I ‑ 45*


Rendelkező rész 1) A Francia Köztársaság – mivel a jogi szabályozásában minden francia lobogó alatt közlekedő hajó esetében fenntartotta a francia állampolgárság követelményét a kapitányi és a tiszti (hajók első tisztje) foglalkoztatáshoz – nem teljesítette az EK 39. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Francia Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. március 13-i ítélete – Bizottság kontra Belgium

(C-227/06. sz. ügy)

„Tagállami kötelezettségszegés – EK 28. és EK 30. cikk – Azonos hatású intézkedések – Építési termékek – 89/109/EGK irányelv – Harmonizált szabványok hiánya – Nemzeti megfelelőségi jelek – A megfelelőség vélelme”

Áruk szabad mozgása – Mennyiségi korlátozások – Azonos hatású intézkedések (EK 28. és EK 30. cikk) (vö. 52–69. pont és a rendelkező rész)

Tárgy Tagállami kötelezettségszegés – Az EK 28. és az EK 30. cikk megsértése – A más tagállamban jogszerűen előállított és/vagy forgalmazott építőipari termékeket Belgiumban forgalmazni kívánó gazdasági szereplők számára azon de facto kötelezettséget előíró nemzeti szabályozás, hogy e termékek Belgiumban történő forgalmazásához belga megfelelőségi jelet szerezzenek. I ‑ 46*


Rendelkező rész 1) A Belga Királyság – mivel arra késztette a más tagállamában jogszerűen előállított és/vagy forgalmazott építőipari termékeket Belgiumban forgalmazni kívánó gazdasági szereplőket, hogy belga megfelelőségi jelet szerezzenek – nem teljesítette az EK 28. és az EK 30. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Belga Királyságot kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. március 13-i ítélete – Bizottság kontra Spanyolország (C-248/06. sz. ügy) „Tagállami kötelezettségszegés – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Kutatás-fejlesztés – Külföldön felmerülő költségekre vonatkozó adólevonási rendszer”

Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Adójogszabályok – Társasági adó (EK 43. és EK 49. cikk; EGT-megállapodás, 31. és 36. cikk) (vö. 25., 42–43. pont és a rendelkező rész) Tárgy Tagállami kötelezettségszegés – Az EK 43. cikk, EK 48. cikk és EK 49. cikk, valamint az EGT 31. cikk és EGT 36. cikk megsértése – A kutatás-fejlesztési és műszaki innovációs tevékenységek költségeire vonatkozó adólevonási rendszer, amely a külföldön felmerülő költségek tekintetében terhesebb, mint a Spanyolországban felmerülő költségek esetében. I ‑ 47*


Rendelkező rész

1) A Spanyol Királyság – mivel a kutatás-fejlesztési és műszaki innovációs tevékenységek költségei vonatkozásában olyan adólevonási rendszert tartott hatályban, amely a külföldön felmerülő költségek tekintetében terhesebb, mint a Spanyolországban felmerülő költségek esetében, amint ez a 2004. március 5-i 4/2004. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított, a társasági adóról szóló törvény 35. cikkének rendelkezéseiből következik – nem teljesítette a letelepedés, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó EK 43. és EK 49. cikkből, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2-i megállapodás megfelelő rendelkezéseiből, azaz 31. és 36. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Spanyol Királyságot kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. március 13-i ítélete – Bizottság kontra Görögország

(C-81/07. sz. ügy)

„Tagállami kötelezettségszegés – Környezet – 2000/59/EK irányelv – A hajókon keletkező hulladékra vonatkozó hulladékgazdálkodási tervek”

1. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A megalapozottság Bíróság általi vizsgálata – Figyelembe veendő helyzet – Az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor fennálló helyzet (EK 226. cikk) (vö. 16. pont) I ‑ 48*


2. Intézmények jogi aktusai – Irányelvek – A tagállamok általi végrehajtás – Az irányelvek hatékony érvényesülése biztosításának szükségessége – Az egyértelmű és pontos átültetés szükségessége (EK 249. cikk) (vö. 17., 19. pont) 3. Környezet – Hulladékok – 2000/59 irányelv – Hajókon keletkező hulladékok és rakománymaradványok (2000/59 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 5. cikk, (1) és (3) bekezdés) (vö. 20–21., 28. pont és a rendelkező rész) Tárgy Tagállami kötelezettségszegés – A hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló, 2000. november 27-i 2000/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL L 332., 81. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 5. kötet, 358. o.) való megfeleléshez szükséges valamennyi rendelkezés előírt határidőn belül történő elfogadásának elmulasztása. Rendelkező rész 1) A Görög Köztársaság – mivel nem dolgozott ki, hajtott végre és fogadott el a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok vonatkozásában hulladékgazdálkodási terveket – nem teljesítette a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló, 2000. november 27-i 2000/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből és 16. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit. 2) A Bíróság a Görög Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

I ‑ 49*

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BÍRÓSÁGÁNAK KIADVÁNYAI A Bíróság és az Elsőfokú Bíróság Határozatainak Tára

EUR

I. és II. rész (az 1990-es évfolyamtól):

1954–1994-es évfolyam (Sorozat) 1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2008-as évf. (ár/évf.)

1 850,– 170,– 95,– 250,–

Közszolgálati ügyekről szóló rész (EBHT-KSZ):

1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2008-as évf. (ár/évf.)

70,– 40,– 100,–

Az I., II. és az EBHT-KSZ rész együtt:

1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2008-as évf. (ár/évf.)

205,– 115,– 300,–

Szöveggyűjtemény (1999. évi kiadás): a Bíróság szervezete, hatásköre és eljárása Az árak Luxemburgra értendők, és az áfát nem tartalmazzák. A kiadványok beszerzésével kapcsolatos információk a borító utolsó előtti oldalán találhatók.

15,–

Az Európai Közösségek Bírósága A Bíróság és az Elsőfokú Bíróság Határozatainak Tára – I. rész – Bíróság 2008–3 Luxembourg: Európai Unió Kiadóhivatala 2009 – 436 oldal – 16,2 x 22,9 cm Katalógusszám: QD-AB-08-003-HU-C ISSN 1830-1797 Egy évfolyam ára (áfa nélkül) Luxemburgban: 300 EUR

Határozatainak Tára. A Bíróság. az Elsőfokú Bíróság. Határozatok Tára I: * 50* * I. rész Bíróság B Í R Ó S Á G A LUXEMBOURG ISSN

Recommend Documents