EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. szeptember 10-én megtartott ülésének
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
TÁRGYSOROZAT
1./ Javaslat „EDELÉNY DÍSZPOLGÁRA” Oklevél, Emlékplakett, „PRO URBE EDELÉNY” Emlékplakett és „EDELÉNYÉRT” Díszoklevél adományozásáról szóló rendelet megalkotására. 2./ Javaslat a temetkezésre használt sírhelyekért és a temetkezési szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló, többször módosított 22/2001. (VI.5.) számú rendelet módosítására. 3./ Beszámoló a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben foglaltak végrehajtásáról. 4./ Javaslat „A Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ről szóló rendelet megalkotására. 5./ Tájékoztató az önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról. 6./ Tájékoztató a helyi kereskedelmi ellátás, szolgáltatás színvonaláról, helyzetéről, valamint a kereskedelmi ellenőrzések tapasztalatairól. 7./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának állásáról. 8./ Egyebek. Zárt ülés. Jegyző távollétében: E d e l é n y, 2008. szeptember 10. Méhész Katalin aljegyző
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Edelény Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 10-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Molnár Oszkár polgármester, Baricska Jánosné, Bartók Jánosné, Borza Bertalan, Csabai Gyula, Dr.Daher Pierre, Hernádi Attiláné, Kiss András, Lázár István, Lukács András, Magyar Árpádné, Molnár Zoltán, Nagy Béláné, Németh András alpolgármester, Szatmáriné Molnár Éva, Varga Ferenc, Vágó Tibor képviselők Igazoltan távol: Vattay Béla képviselő Tanácskozási joggal jelen volt:
Méhész Katalin aljegyző Száz Attiláné Pénzügyi Osztály vezetője Farkas László osztályvezető Ambrusics Tibor Igazgatási és Szociális Osztály, Okmányiroda vezetője
Polgármester köszönti az ülés résztvevőit, majd megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 18 fős képviselő-testületből 15 fő jelen van, később érkezik Lázár István és Magyar Árpádné képviselő, így a képviselő-testület létszáma 17 fő lesz. Napirend előtt polgármester a lakosság tájékoztatásául elmondja, hogy a nyár a képviselő-testület számára nem munka nélkül telt el, hiszen a 2008. június 25-ei, munkaterv szerinti rendes testületi ülés óta 9 rendkívüli ülést tartott a képviselőtestület, melynek különböző okai voltak. A másik téma, amelyről szólni kíván, az a pályázatokkal kapcsolatos. Elmondja, hogy már megszokták, hogy az oktatási intézmények felújítására benyújtott pályázatok nem kapnak kedvező elbírálást, így most sem nyert a gimnázium, sem a borsodi iskola, illetve a régi Szabó Lőrinc iskolára benyújtott pályázat, amit forráshiány miatt utasítottak el. Ez azért is furcsa számára, mert a térségben – a kistérséget is idevéve – a boldvai, szendrőládi, szendrői, szalonnai, színi és a rakacai oktatási intézmények összességben több, mint 1,1 milliárd forintot nyertek az iskolák, óvodák felújítására. Tegnap az Edelényi Városi Televízióban Gúr Nándor országgyűlési képviselő úr volt a vendég, és magyarázta, - aki döntéshozó helyzetben van, mint a Regionális Fejlesztési Tanács tagja, - hogy miért is van az, hogy Edelény a pályázatokon újra és újra „elbukik” forráshiány miatt. Számára ez azért rendkívül szomorú, mert ha két általános iskolát kiveszik a csomagból, és csak a gimnáziumot nézik, akkor ez az egyetlen középfokú oktatási intézménye a Bódva-völgyének, amely térségi feladatot is ellát. A gimnázium épülete közel 50 éves és soha semmiféle felújítás nem történt rajta. A 2002-es választást követően, 2003-tól minden esztendőben benyújtották a gimnázium pályázatát címzett támogatás elnyerésére, amit mindannyiszor elutasítottak, mint ahogy a mostani pályázatot is elutasították. Lehet magyarázkodni, de ezt nem lehet megmagyarázni. Lukács András képviselő úr is próbálta a legutóbbi ülésen magyarázni, hogy itt nem politikai döntésről van szó.
2 Véleménye szerint erre elfogadható magyarázat nincs. Számára ez azért is rendkívül szomorú, mert az előbb felsorolt oktatási intézmények döntő többségében halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak, magyarul cigány gyermekek, akiknek a szülei soha nem fizettek egy fillér adót sem a magyar költségvetésbe. Felfoghatatlan az, hogy több, mint egy milliárd forintot fordítanak a Bódva-völgye oktatási intézményeire Gúr Nándor képviselő úr jóvoltából, - hiszen ő mindig elmondja, hogy a pályázatokért mindent megtesz. Elmondta, hogy milyen gyermekek tanulnak ezekben az intézményekben, de ez most már egy rendkívüli mértékű kirekesztés és diszkrimináció Edelénnyel, illetve azokkal a gyermekekkel szemben, akiknek a szülei tisztességes, becsületes adófizető magyar polgárok. E helyről is felszólítja a szocialista képviselőket és Gúr Nándor képviselő urat, hogy fejezzék be Edelénnyel szemben ezt a kirekesztést és ezt a diszkriminációt. Nem magyarázat erre az sem, hogy azért, mert a kastély 2,1 milliárd forintot nyert. Ezt nem az edelényi önkormányzat nyerte, hanem a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, mint a vagyonnak a kezelője, ők nyújtották be a pályázatot és ők nyerték meg. Azt lehet mondani, hogy Edelény gyakorlatilag az elmúlt hat esztendőben alig nyert pályázaton. Mindössze a Művelődési Központ felújításra nyert 30 millió forintot, valamint néhány út felújítására és semmi többet, ez minden és már betelt a pohár, hogy Edelényt mindenből kirekesztik. Lukács András képviselő köszöni a lehetőséget, hogy tehet két rövid megjegyzést. Úgy gondolja, hogy az elmondottakra, ha a tartalmát nézi, nem volna érdemes szólni. A politikai döntésről szólva elmondja, hogy ha polgármester úr felfogása érvényesül, akkor Miskolcon ugyanezen pályázat keretében valamennyi pályázatnak nyernie kellett volna. Polgármester úr nagyon jól tudja, hogy Miskolcon, - hasonlóan Edelényhez - egyetlen pályázat sem nyert. Ez az egyik része. A másik, hogy polgármester úrnak az egyik megjegyzése nem csak számára elfogadhatatlan, hanem úgy hiszi, hogy mindenki számára, aki jó érzéssel gondolkodik, mert azok a gyermekek is megérdemlik, hogy normális iskolába járjanak, akiknek a szülei nem sokat tesznek. A gyermekek ugyanis vétlenek ebben az ügyben. Polgármester úgy gondolja, hogy nem csak azok a gyermekek érdemlik meg. Végre a tisztességesen és becsületesen dolgozó magyar adófizetők gyermekei is megérdemelnék azt, hogy olyan oktatási intézménybe járjanak, ahová be lehet menni, nem pedig olyanba, mint amilyen állapotban van a gimnázium. Járt a gimnáziumban képviselő úr, és voltak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől előzetesen felmérni, sőt azt is tudja, hogy a parlament utolsó napján júniusban, ahol látott egy táblázatot a támogatásra javasolt pályázatoknál, hogy az edelényi gimnázium a régióban második helyre volt besorolva. Kérdése, hogy ki volt az, aki az utolsó pillanatban kivetette az edelényi gimnáziumot és helyette a színi általános iskolát rakatta be nyertesként. Ki volt az? Csak nem Gúr Nándor képviselő úr volt az? Hogyan is vannak az iskolák? El kell mondani, minap hallotta valakitől az a megjegyzést, hogy Boldván az általános iskolára csak nem a koronát akarják felrakatni aranyból, hiszen ez az iskola az elmúlt években 100 millió forintos nagyságrendben nyert felújítási pénzeket. Ez döbbenetes és nem tud mást mondani, mint azt, hogy Edelényt kirekesztik. Az, hogy Miskolc mit nyert és mit nem, nem érdekli, viszont azt tudni kell, hogy Miskolc az elmúlt 6-7 esztendőben több tíz milliárd forint pályázati pénzt nyert.
3 Lehet magyarázkodni bármit, de szó szerint kinyomtatta Lampert Mónika még akkor belügyminiszter asszonynak néhány mondatát, amelyet emlékezete szerint az MSZP frakcióülésén, 2006. októberében az önkormányzati választások után mondott. Mivel klasszikusokat csak szó szerint lehet idézni, ezért szó szerint felolvassa, hogy mit mondott Lampert Mónika: „Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsokban. Bízzatok bennem, olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a FIDESZ fogja osztani a pénzt.” Tehát itt a magyarázat és sehol máshol. Hernádi Attiláné képviselő elmondja, hogy nem kívánt napirend előtt hozzászólni, de úgy gondolja, hogy mindenképpen szükséges szólni pontosan az edelényi gimnázium érdekében, amely a térségben meghatározó szerepet tölt be a családok és a gyermekek életében. A képviselőtársait már invitálta, hogy nézzék meg az intézményt, azt az áldatlan állapotot, ami ott uralkodik, leomló vakolatok, penészes falak, beázó tető. Olyan a helyzet, ami tovább nem tartható. Szerinte az elmúlt 30 évben nem történt semmilyen felújítás, csak tűzoltó munka. Most olyan a helyzet, hogy lassan veszélyes bemenni az épületbe. Több alkalommal hangsúlyozta, hogy a térség megtartó ereje az kizárólag kormányzati döntés következtében valósulhat meg. Akkor, amikor arról beszélnek, hogy milyen ebben a térségben a lakosságnak az összetétele, akkor elsősorban a kormányzati döntéseket kell figyelembe venni, mégpedig azt, hogy milyenek a munkalehetőségek, milyen az iskoláztatás, milyen a családoknak a helyzete, mert ez a meghatározó, hogy valakik élhetnek-e itt boldogan, vagy arra kényszerüljenek, hogy elvándoroljanak olyan helyekre, ahol jobb életlehetőséget biztosítanak számukra. Ha ezt nem teremti meg a jelenlegi kormány, megnézhetik magukat, mert itt az önkormányzat helyi szinten semmit nem tud tenni ennek érdekében, hiszen csak tűzoltó munkát tud végezni. Most a statisztikai számok azt mutatják, hogy olyan elvándorlás folyik a vidékről, amilyet még nem látott ez a vidék. Jelen pillanatban a 8. osztályosoknak a képességszintjét vizsgálva a Szabó Lőrinc Általános Iskolában, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma 5 %, jelen esetben a képesség szerinti bontás matematikából 30 fő kettes, 30 fő hármas tanuló és 28 fő négyes és ötös tanuló. Ez nagyon jól mutatja azt a társadalmi tagoltságot, amit megvizsgáltak az első osztályos szülők iskolázottsága tekintetében, amely azt mutatta, hogy a szülők 70 %-a szakmunkás végzettséggel rendelkezik, és nem rendelkezik még érettségi bizonyítvánnyal sem és nem azért, mert ezen a vidéken nem tanulnak, hanem azért, mert akik itt tanultak, azok elhagyták ezt a vidéket. Ezt, ha tovább fokozzák, megnézhetik, hogy már nem csak érettségivel rendelkezők, hanem a szakmunkások is el fogják hagyni ezt a vidéket, és azok lesznek itt, akik inproduktívak, akiket el kell tartani a társadalomnak, akik szociális segélyből élnek, mert nem tudnak letenni az asztalra semmit, csupán csak elvenni onnan. Kér mindenkit, hogy aki tehet annak érdekében, hogy ez a kis pátria továbbra ne romoljon és maradjon meg valamilyen szinten mindenféle tekintetben, akkor tegye meg mindenki azt, amit meg tud tenni.
4 Polgármester még egy adalékot kíván elmondani az edelényi lakosok tájékoztatásul, mégpedig azt, hogy tavaly vagy tavaly előtt a hidvégardói általános iskola részére Gúr Nándor képviselő úr több, mint 50 millió forint pályázati pénzt hajtott ki az iskola felújítására és még ebben az évben is 3,8 millió forintot az iskola fűtéskorszerűsítésére. Tehát arra az iskolára, amely már tavaly is Bódvaszilashoz akart csatlakozni, csak Bódvaszilas nem fogadta, most viszont megtörtént a csatlakozás és most abban a hidvégardói iskolában, amit több mint 50 millió forintért felújítottak egy évvel ezelőtt, - és amely iskolának most is folyik a felújítása, mindössze két osztály jár tizenegynéhány gyermekkel. Úgy gondolja, hogy ez már mindennek a teteje. Ezt követően ismerteti az ülés napirendi pontjait. Megkérdezi a képviselő-testület tagjait, hogy a napirendi pontokkal kapcsolatban van-e észrevétel, javaslat, indítvány. Képviselő-testület tagjai részéről a napirendi pontokkal kapcsolatban észrevétel, javaslat, indítvány nem volt. Polgármester javasolja az ülés napirendi pontjainak elfogadását. Képviselő-testület az ülés napirendi pontjait 15 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Javaslat „EDELÉNY DÍSZPOLGÁRA” Oklevél, Emlékplakett, „PRO URBE EDELÉNY” Emlékplakett és „EDELÉNYÉRT” Díszoklevél adományozásáról szóló rendelet megalkotására. Előadó: polgármester 2./ Javaslat a temetkezésre használt sírhelyekért és a temetkezési szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló, többször módosított 22/2001. (VI.5.) számú rendelet módosítására. Előadó: polgármester 3./ Beszámoló a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben foglaltak végrehajtásáról. Előadó: jegyző 4./ Javaslat „A Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ről szóló rendelet megalkotására. Előadó: polgármester 5./ Tájékoztató az önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról. Előadó: polgármester 6./ Tájékoztató a helyi kereskedelmi ellátás, szolgáltatás színvonaláról, helyzetéről, valamint a kereskedelmi ellenőrzések tapasztalatairól. Előadó: jegyző
5 7./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának állásáról. Előadó: polgármester 8./ Egyebek. Zárt ülés. 1./ Napirendi pont tárgya: Javaslat „EDELÉNY DÍSZPOLGÁRA” Oklevél, Emlékplakett, „PRO URBE EDELÉNY” Emlékplakett és „EDELÉNYÉRT” Díszoklevél adományozásáról szóló rendelet megalkotására. Előadó: polgármester (Rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi 194./ sorszám alatt.) Polgármester a rendelet-tervezetet vitára bocsátja. Valamennyi bizottság javasolja a rendelet-tervezet elfogadását. Polgármester a rendelet-tervezet elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a rendelet-tervezetet 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd megalkotta alábbi rendeletét: 25/2008. (IX.11.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELET „EDELÉNY DÍSZPOLGÁRA” OKLEVÉL, EMLÉKPLAKETT, „PRO URBE EDELÉNY” EMLÉKPLAKETT ÉS „EDELÉNYÉRT” DÍSZOKLEVÉL ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. (Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) 2./ Napirendi pont tárgya: Javaslat a temetkezésre használt sírhelyekért és a temetkezési szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló, többször módosított 22/2001. (VI.5.) számú rendelet módosítására. Előadó: polgármester (Rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi 194/1. sorszám alatt.) Polgármester a rendelet-tervezetet vitára bocsátja.
6 Borza Bertalan képviselő kérdése az, hogy a díjakat minek alapján kalkulálták, mert munkavégzés szempontjából nézve a dolgokat nem nagyon lát összhangot, pld. egy urna földbe helyezés és egy sírásás esetén, mert az urnánál három ásónyom földet kell kiszedni 21.000,- Ft-ért. Ezt soknak tartja. Új elemként jelenik meg a síremlék eljárási díj, engedélyeztetés. Felvetődik a kérdés, hogy ki fog engedélyeztetni, mert szerinte ez nem építési engedély köteles, ki fogja bírálni, nem tudja, hogy mit akarnak bírálni rajta, az átvételét pláne nem érti. A méret ellenőrzést érti, de ezt más helyen a temetői szabályzatban állapítja meg az üzemeltető, hogy milyen méretű és milyen elhelyezésű síremlék állítható. A víz- és áramköltséget érintően elmondja, hogy azt lehet kalkulálni, és azt, hogy ki veszi igénybe. Ezeket azért tartja fontosnak, mert a síremlékeknek a díja ezekkel az összegekkel automatikusan meg fog emelkedni. Nem érti, hogy mit jelent a próbaásás megfogalmazás a rendelettervezetben. Kérdése, hogy ez a díjtétel mit takar? Ambrusics Tibor osztályvezető elmondja, hogy a díjakra a szolgáltató tett javaslatot, amely jelen esetben csak minimálisan tér el azoktól a díjaktól, amit az elmúlt időszakban alkalmaztak. A próbaásás arról szól, - mivel elő fordult többször, hogy a talajviszonyok miatt a sírt nem tudták kiásni, illetve ha a hozzátartozó kéri, hogy ne odahelyezzék el az elhunytat, ezért úgy gondolta a majdani szolgáltató, hogy lehetősége van a hozzátartozónak arra, hogy végeztessen saját kérésére egy próbaásást, megnézve, hogy milyenek a talajviszonyok. Ha úgy értékeli, hogy az nem megfelelő, kifizeti a próbaásás díját és máshol ásnak ki új sírt. Elmondja, hogy a rendelet-tervezetnek van egy melléklete, melyben szerepel, hogy a sírnak milyen méretűnek kell lennie. Azért, hogy rend és fegyelem legyen a temetőben, arra gondolt a szolgáltató – át fogja venni a készítőtől és megnézi, hogy az elkészített síremlék megfelel-e a rendeletben előírtaknak. Az urnás temetéssel kapcsolatban elmondja, hogy azt az információt kapta, hogy téves felfogás az, hogy az urnát csak 2-3 ásónyomra kell elhelyezni a sírban. Ezt megfelelő mélységben kell elhelyezni. A leendő szolgáltató elmondta, hogy ha koporsós földbetemetés és urnás temetés van, akkor a kettő közötti különbség csak fél méter. Baricska Jánosné Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke a bizottság véleményét ismertetve elmondja, hogy a korábbi rendelet nem tartalmazta konkrétan a sírásás költségeit, bár a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft. leszámlázta. A jelen rendelettervezet ezeket a költségeket tartalmazza, de további új három szolgáltatás is bevezetésre kerül, mint a kriptaásási díj 9.000,- Ft, síremlék eljárási díj 12.500,- Ft és a próbaásás díja 13.700,- Ft összeggel. A bizottság a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja azzal a módosítással, hogy a sírásási díj (rátemetés) 2008. évi 29.000,- Ft alapár helyett 27.000,- Ft kerüljön elfogadásra. Oktatási-Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság, Szociális-Egészségügyi és Kisebbségi Bizottság, Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja.
7 Lukács András képviselő elmondja, hogy neki alapvetően szemléletbeli problémája van a rendelet-tervezettel kapcsolatban, mert akkor, amikor az önkormányzat vezetése kezdeményezte, hogy a kegyeleti szolgáltatást a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft. helyett adják vállalkozásba, mert ráfizetéses, akkor kiindultak egy alapárból és ezzel az alapárral volt meghirdetve a szolgáltatás. Érdekes módon, amikor megköti az önkormányzat az új szolgáltatóval a szerződést, rá néhány napra díjakat akar emelni. Valószínűnek tartja, hogy az új díjakkal a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft-nek is rentábilis lehetett volna ez az üzletág. Ugyanis, ha a konkrétumokat nézik, egy sírásási díj az urna földbe helyezésénél 1.500,- Ft, felnőtt sír új sírásásnál 3.000,- Ft többlet, tehát több, mint 10 % az emelés. A rátemetésnél 4.600,- Ft pluszt jelent, amely jóval több, mint 10 %. A családi kriptánál, ha kiszámolják köbméterenként nettó 9.000,- Ft-tal a földkiemelést, hogy csak az a kialakítás nélkül mennyibe kerül, szerinte 80-90 ezer forint. A síremlék eljárási díj teljesen új díj, amely gyakorlatilag sírhelyenként 12.500,- Ft-tal megdrágítja a költségeket. Úgy gondolja, hogy mindez olyan előnyt jelent a szolgáltatónak, amellyel a korábbi szolgáltató nem számolhatott, melyben vagy a kezdeményezés, vagy a szándék maradt el és szerinte rossz úton járnak, ha az új szolgáltatónak azonnal megadják ezeket a lehetőségeket. Baricska Jánosné Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke felhívja képviselő úr figyelmét, hogy az előterjesztésben a javaslat a rátemetésnél 29.000,- Ft, ami 18,8 %-os emelés, viszont a bizottságnak 27.000,- Ft-ra vonatkozó módosító javaslata van, amely 10 %-os emelést jelent. A bizottsági véleményben hangsúlyozta, hogy a korábbi rendelet a most beemelt díjtételeket nem tartalmazta, amit az előző szolgáltató leszámlázott, tehát most teszik be a rendeletbe konkrétan azért, hogy emiatt vita ne legyen. Polgármester elmondja, azzal, hogy 1.500,- Ft-tal emelkedik az urna földbe helyezésének díja, vagy 3.000,- Ft-tal emelkedik a sírásás díja a felnőtt sírnál, ezzel egyáltalán nem lett volna rentábilis a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft., mert milliós nagyságrendű volt éves szinten a vesztesége. Mindenki tudja jól, hogy az volt a célja akkor is, amikor előterjesztette az akkori képviselő-testület részére, hogy hozzanak létre egy Kht-t és próbálják meg, ha lehet minden szolgáltatást önmaguk elvégezni. Sajnos jelenleg olyan helyzetbe került az önkormányzat, amely rányomja a bélyegét a Kft. gazdálkodására is valamilyen szinten és egyszerűen nem tudnak most már veszteséges ágazatot fenntartani. Kérdése Ambrusics Tibor osztályvezetőhöz, hogy ha valaki síremléket állít az engedélyköteles-e? Ambrusics Tibor osztályvezető elmondja, hogy a síremlék állítási eljárási díj azért került be a rendelet-tervezetbe, mert engedélyköteles. Ez azt jelentené, ha valaki a hozzátartozójának síremléket szeretne állítani, akkor teljes egészében minden eljárást, - a terveztetést, az engedélyeztetést, az átvételt és a folyamatos ellenőrzést 12.500,- Ft ellenében a szolgáltató végezné el.
8 Polgármester ezt úgy értelmezi, hogy a hozzátartozó, aki síremléket kíván állítani, van lehetősége arra is, hogy ne a szolgáltatót vegye igénybe, hogy helyette elintézze az engedélyeztetést, stb., hanem saját maga folytatja le ezt az eljárást, így akkor nem kell a 12.500,- Ft-ot a szolgáltató felé megfizetni. Ambrusics Tibor osztályvezető elmondja, hogy polgármester úr jól értelmezi a rendelet-tervezetnek ezt a részét, melyhez csak annyit kíván hozzátenni, hogy ugyanez vonatkozik a kripta létesítésére is, mert ez a szolgáltatónak nem kizárólagos lehetősége. Tehát a hozzátartozó dönti el, hogy igénybe veszi-e az engedélyeztetési eljárást, illetve a kripta létesítésénél, a szolgáltatóval végezteti el 9.000,- Ft/m3-ért, vagy más vállalkozóval. (Magyar Árpádné képviselő az ülésre megérkezett, így a jelenlévő képviselők létszáma 16 fő.) Polgármester véleménye szerint így már megnyugtató a dolog, a rendelet-tervezetben leírtak teljesen helyénvalók. Borza Bertalan képviselő elmondja, hogy neki sántít a dolog, mert miről is beszélnek? Ha építéshatósági eljárás, akkor annak törvényben szabályozott illetékei vannak, és nem a helyi rendeletben megszabott díjakat kell alkalmazni. A másik dolog, amit nem ért, hogy miért rendeletben jogosítanak fel egy szolgáltatót olyan dologra, amihez neki, mint közvetítő játszik benne szerepet ebben az esetben, mert a rendelet-tervezet szerint ilyen díjat elkérhet. Nem érti, hogy ha kell építéshatósági engedély, akkor a létesítmény megvalósulásának az átvételét például azt miért a szolgáltatónak engedik át, és miért nem a hatóság jár el ebben az ügyben, vagy ezek a költségek miért tartalmaznak olyan díjat, mintha már nem hatósági díjak lennének, hanem áram és egyéb költségek. Ezért válik érdekessé számára ez a felvetés. Ismeretei szerint ez nem építési engedély köteles méretei miatt, ráadásul, ha azt nézik, hogy egy sírhelyet 25 évre váltanak meg, amire azt lehet mondani, hogy ideiglenes. Polgármester elmondja, hogy előterjesztői módosító javaslatot fog tenni, nevezetesen azt, hogy a családi kripta 9.000,- Ft/m3, illetve a síremlék eljárási díj, engedélyeztetés, stb. kerüljön ki a rendelet-tervezetből, és a hozzátartozó, ha akarja, megbízza a szolgáltatót. Ezt követően szavazásra bocsátja a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság módosító javaslatát, mely szerint a sírásási díj (felnőtt rátemetés) 27.000,- Ft-ban kerüljön a díj megállapításra. Képviselő-testület a módosító javaslatot 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Polgármester szavazásra bocsátja azt a módosító javaslatát, mely szerint a rendelet-tervezetből kerüljön ki a családi kriptára vonatkozó rész, illetve a síremlék eljárási díj. Képviselő-testület a módosító javaslatot 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.
9 Polgármester a módosításokkal együtt javasolja a rendelet-tervezet elfogadását. Képviselő-testület a rendelet-tervezetet – a módosításokkal együtt – 15 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta, majd megalkotta következő rendeletét: 26/2008. (IX.11.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A TEMETKEZÉSRE HASZNÁLT SÍRHELYEKÉRT ÉS A TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETENDŐ DÍJAKRÓL SZÓLÓ, TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 22/2001. (VI.5.) SZÁMÚ RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL. (Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) 3./ Napirendi pont tárgya: Beszámoló a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben foglaltak végrehajtásáról. Előadó: jegyző (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 195./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Vágó Tibor képviselő elmondja, hogy számtalan esetben tapasztalható a szelektív hulladékgyűjtésnél, - ahol külön konténerekbe gyűjtik az üveget, papírt, műanyagot és a fémet – hogy egy kukás autóba ürítik mind a négy konténert, amit az ürítés után összepréselnek. Neki ez furcsa, és nem tudja, hogy ezután mit csinálnak a hulladékkal, erre tekintettel sem ért egyet az előterjesztés I.1. pontjában megfogalmazottakkal. Kéri, hogy polgármester úr kérdésként tegye fel az ÉHG Zrt. vezetőinek, hogy az egybe összepréselt szelektív hulladékot hogyan válogatják szét. Németh András alpolgármester igaznak tartja azt, amit képviselő úr elmondott, ugyanakkor azt szerinte tudni kell, hogy elkészült egy európai szabványnak megfelelő szemétgyűjtő telep Sajókaza határában, ahol még a lerakott háztartási hulladékot is szelektálják. Külön vannak a műanyag flakonok, papírok, zöld hulladékok, a szennyvíziszap, amit külön-külön dolgoznak fel. Arra invitálja a képviselőket, hogy látogassák meg a hulladéklerakó telepet, és a helyszínen győződjenek meg a válogatásról. Lukács András képviselő elmondja, hogy a hulladékudvar létrehozásáról régóta beszélnek, többször módosult a megvalósítás időpontja, most a Hulladékgazdálkodási Terv szerint ez a határidő 2008. december 31. Az előzetes ígéret szerint 2008. november középéig kellene elkészülnie. Most szeptember közepénél tartanak és láthatóan még nem kezdődött el a kivitelezés. Kérdése, van-e esély rá, hogy ez megvalósul a tervezett időszakra?
10
Másik kérdése az ingatlanokon nem megfelelően elhelyezett szennyvízzel, illetve azoknak a felszámolásával kapcsolatos. Az előterjesztésben szerepel, hogy eddig mit sikerült megvalósítani. Kérdése, hogy ezen a területen kívánnak-e új megoldást tenni, mert úgy tűnik, hogy a jelenlegi ténykedésük nem éppen a leghatékonyabb. Az előterjesztésben olvasható, hogy a gyógyszerek ellenőrzött begyűjtése az előterjesztés szerint nem valósult meg teljesen mértékben. Kérdése, hogy van-e információ arról, hogy arányaiban hol tartanak, tájékoztatással tudnak-e ezen a területen valamit tenni? Farkas László osztályvezető a hulladékudvar létesítésével, illetve megvalósításával kapcsolatban feltett kérdésre elmondja, hogy a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás a kivitelezővel megkötötte a szerződést három hónappal ezelőtt. A terven minimális módosítás történt és egy héttel ezelőtt a hulladékudvar helye kitűzésre került. Véleménye szerint ez a létesítmény két-három hét alatt elkészíthető, hiszen konténerek letelepítése és egy olyan felületnek a kialakítása szükséges, ahol az edényzeteket tárolni fogják. Ígéretük szerint 2008. november 15-ig be kell fejezni ezt a létesítményt. Polgármester elmondja, az előterjesztésben is szerepel, hogy vannak olyan ingatlanok, ahová fizikailag lehetetlen a szennyvízhálózatra való rácsatlakozást megoldani. Ilyen ingatlan nem sok van. Ebben az esztendőben 27-en kötöttek rá a szennyvízhálózatra, amely úgy gondolja, hogy jó arány. A gyógyszerhulladék begyűjtésével kapcsolatban nincs információja, annyit tud, hogy az intézmények, illetve a gyógyszertárak az előírásoknak megfelelően kezelik a gyógyszerhulladékot, az, hogy a lakosság, hogyan és milyen módon, nem tudja megmondani. Kiss András képviselő kiegészítéskén annyit kíván elmondani Lukács András képviselő úr kérdésére, hogy a képviselő-testület korábban döntött arról, hogy a Borsodi Közszolgáltató Kft. és az önkormányzat Igazgatási Osztálya vizsgálja felül a folyékony hulladéktárolókat az ingatlanokon. Ez az ellenőrzés jelenleg is folyamatosan történik, hónapokra, hetekre le van bontva egészen decemberig. Jelenleg a második hónapnak a beosztása szerint végzik az ellenőrzést. A képviselő-testület döntése értelmében az erről való beszámolás a következő év elején történik meg a képviselő-testület ülésén. (Lázár István képviselő az ülésre megérkezett, így a jelenlévő képviselők létszáma 17 fő.) Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, Oktatási-Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság, Szociális-Egészségügyi és Kisebbségi Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja.
11 Kiss András Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság elnöke ismerteti a bizottság javaslatát, mely szerint az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja azzal a kiegészítéssel, hogy kerüljön átvezetésre a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben az új szolgáltató székhelyeként az Edelény, Borsodi út 3. szám az V/7, V/11-es számú táblázatban, az V/12-es számú táblázatban kezelőként a GW-Borsodvíz Kft. helyett a Borsodi Közszolgáltató Kft. Nonprofit Kft. szerepeljen, valamint a 2005-ös dátum módosuljon a VIII/19-es táblázatban 2010-re. Nagy Béláné képviselő arról szólt, hogy ha megvalósulna az a kezdeményezés parlamenti szinten, miszerint a gyártók vegyék vissza ne csak az üveg, hanem az egyéb palackokat is, akkor kevesebb lenne a szemét, hiszen az emberek is érdekeltek lennének abban, hogy visszavigyék a boltba. Örülne annak, hogy ha ez törvényi szinten leszabályozásra kerülne. Borza Bertalan képviselő az előbbi hozzászóláshoz annyi kiegészítést kívánt hozzátenni, hogy ez a törvény már régen él, amelynek a formátumát úgy hívják, hogy termékdíj és betétdíj. A betétdíj, pl. a sörösüveg, amely arra ösztönzi a fogyasztót, hogy visszavigye az üveget és újrahasznosítsák, mert azért betét díjat kap. A másik a termékdíj, - pl. a sörös doboz esetében, - a gyártó az előállítás során a keletkezendő hulladék feldolgozásának költségét fizeti meg. Tehát ez nem új keletű dolog, régóta alkalmazzák és működik is. Elhangzott a szelektív hulladékgyűjtés, mellyel kapcsolatban elmondja, hogy a hulladékgazdálkodási törvény kötelezővé tette a szolgáltatók részére a szelektív hulladék gyűjtésének a bevezetését. Ez történhet két módon, vagy a keletkezés helyén szelektíven gyűjtik, ilyenek a hulladékszigetek, hulladékpontok, - vagy a feldolgozás során válogatással. Sajnos a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a hulladékgyűjtő pontokat nem mindenki rendeltetésszerűen használja, tehát a feldolgozás során kénytelenek válogatást végezni, melynek megvannak a jól kidolgozott eljárási módjai. Ez történhet a fémhulladékok kinyerése esetén a mágnesesség elve alapján, de lehet válogatni fajsúly alapján, a hulladék vízen való úsztatásával, mert így a víz tetején maradt papírt és egyéb anyagokat le tudják fölözik róla, stb. Tehát ennek megvannak a módjai és ezt alkalmazni is kell. Szerinte sokkal nagyobb gondot fog jelenteni Edelényben is a biológiailag lebomló zöldhulladékoknak a probléma köre, ezért szerinte minél előbb jó lenne egy komposztáló telep létesítése, amely nagyban megkönnyítené a lakossági hulladékgyűjtésnek a további szelekcióját. A beszámolót a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. Lukács András képviselő két témában kíván szólni. Az egyik az, hogy általában mit sikerült elérni a helyi Hulladékgazdálkodási Terv elfogadása óta a környezettudatos magatartás érdekében, milyen eredményeik vannak, illetve mit tudnak tenni, hogy előbbre léphessenek. Megállapítható, hogy látványos nagy eredmények sajnos az elmúlt években nem nagyon születtek. Úgy gondolja, hogy ebben talán léphetnek akkor, hogy ha a tájékoztatóik, az információs kampányaik nem eseti jellegűek, és ha nem rövid életűek, hanem rendszeresek és kihasználják mindazokat a lehetőségeket, amelyek az önkormányzat rendelkezésére állnak.
12
Véleménye szerint a következő időszakban tematikusan, az intézkedési tervben foglalt szakterületeknek megfelelően rendszeresen térjenek ki a szakemberek akár a Városi Televízió, akár az Önkormányzati Híradó hasábjain arra, hogy konkrét információkkal lássák el a lakosságot, hívják fel a figyelmet, hogy melyik területen mit lehet tenni, az egyes ember hogyan tud hozzájárulni ahhoz, hogy ezen a „fronton” végre áttörést sikerüljön elérni. Az előterjesztés harmadik oldalán olvasható, hogy elkészült Balajt külterületén lévő önkormányzati tulajdonú, felhagyott szeméttelep felszámolása, és hogy a rekultivációs munkálatok végrehajtása anyagi fedezet hiánya jelenleg nem valósítható meg. Nem tudja, hogy miért nem jutott el ide a hír, de ez a projekt 175.797,- eFt állami támogatásban részesült. Ez a munka tehát elkezdődhet, mert a szerződéskötés előkészítés alatt van. Bízik abban, hogy ezáltal a környezetre egyik legnagyobb problémát jelentő veszélyforrás érdemben és minél hamarabb felszámolásra kerül. Németh András alpolgármester véleménye szerint azt nem kellene kategorikusan kijelenteni, hogy látványos, nagy eredmények nem születtek, mert igen is születtek komoly eredmények. Ugyanis, ha visszatekintenek az elmúlt 6-8 évre, akkor a háztartások szinte 100 %-ban ellátásra kerültek kukával, a szemétszállítás teljesen rendszeres lett, kialakultak a szemétgyűjtő szigetek és remélhetőleg el fog készülni még ebben az évben a szelektív hulladékgyűjtő udvar is, mely jelentős előrelépést fog hozni Edelény életében. Véleménye szerint a látványos nagy eredmények születését lerontja a néhány felelőtlen ember magatartása, aki megteszi azt, hogy a Császta szőlőhegyre vezető út mellé építési törmeléket önt le. Polgármester a napirend felett a vitát lezárja. Szavazásra bocsátja a Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság javaslatát, mely szerint kerüljön átvezetésre a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben az új szolgáltató székhelyeként az Edelény, Borsodi út 3. szám az V/7, V/11-es számú táblázatban, az V/12-es számú táblázatban kezelőként a GW-Borsodvíz Kft. helyett a Borsodi Közszolgáltató Kft. Nonprofit Kft. szerepeljen, valamint a 2005-ös dátum módosuljon a VIII/19-es táblázatban 2010-re. Képviselő-testület a módosító javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. Polgármester a módosítással javaslatának elfogadását.
együtt
javasolja
az
előterjesztés
határozati
Képviselő-testület a javaslatot – a módosítással együtt – 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot:
13
234/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Beszámoló a „Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ben foglaltak végrehajtásáról. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a jegyző hulladékgazdálkodási feladat- és hatásköréről szóló 241/2001. (XII.10.) Korm. rendelet 1.§ f) pontja alapján - a Helyi Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltak végrehajtásáról szóló, kétévente esedékes beszámolót megtárgyalta és azt elfogadja. Képviselő-testület a végrehajtás tapasztalatai alapján a Helyi Hulladékgazdálkodási Terv módosítására vonatkozó jegyzői javaslatot elfogadja, melynek alapján elrendeli, hogy kerüljön a tervben átvezetésre - a 2008. év végére elkészülő hulladékgyűjtő udvar üzembe helyezése, a város területén lévő egyéb hulladéklerakók felszámolása céljából a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás által beadott KEOP pályázat, valamint az -
1. sz. táblázat: hulladékgyűjtő udvar kialakításának és a 7. sz. táblázat: biológiailag lebomló szerves hulladékok települési szilárd hulladéktól való külön gyűjtésének határideje 2008. december 31., továbbá
az új szolgáltató székhelyeként az Edelény, Borsodi út 3. szám az V/7, V/11-es számú táblázatban, az V/12-es számú táblázatban kezelőként a GW-Borsodvíz Kft. helyett a Borsodi Közszolgáltató Kft. Nonprofit Kft. szerepeljen, valamint a 2005ös dátum módosuljon a VIII/19-es táblázatban 2010-re. A lakosságot a Helyi Hulladékgazdálkodási Tervben foglaltak végrehajtásáról a felülvizsgálat eredményéről és az elvégzett hulladékgazdálkodási tevékenységről tájékoztatni kell a városi televízió képújságán és Edelény város honlapján keresztül. Határidő: azonnal, illetve 2010. június 30. Felelős: polgármester, jegyző
14 4./ Napirendi pont tárgya: Javaslat „A Helyi Hulladékgazdálkodási Terv”-ről szóló rendelet megalkotására. Előadó: polgármester (Rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi 196./ sorszám alatt.) Polgármester a rendelet-tervezetet vitára bocsátja. Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, Oktatási-Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság, Szociális-Egészségügyi és Kisebbségi Bizottság a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja. Kiss András Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság elnöke ismerteti a bizottság javaslatát, mely szerint a rendelet-tervezetet elfogadásra javasolja az előző napirend keretében az átvezetésekre tett és a képviselő-testület által elfogadott módosító javaslatoknak megfelelően. Polgármester szavazásra bocsátja a rendelet-tervezet átvezetésekre tett bizottsági javaslatokkal együtt.
elfogadását
az
Képviselő-testület a rendelet-tervezetet – a módosításokkal együtt – 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd megalkotta alábbi rendeletét: 27/2008. (IX.11.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A HELYI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVRŐL. (Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) 5./ Napirendi pont tárgya: Tájékoztató az önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról. Előadó: polgármester (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 197./, 197/1., 197/2.sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Borza Bertalan képviselő elmondja, hogy a beszámolót olvasva örömmel látta, hogy a bevételek az időarányoshoz képest növekedtek és 61,3%-ban teljesültek. Kérdése, hogy minek tudható be ez a viszonylag jelentős növekedés? Szerinte itt van mivel dicsekedni. A másik kérdése a tőkejellegű bevételekkel kapcsolatos, miszerint a szabad pénzeszközállomány svájci frankban került lekötésre. Milyen gazdasági számítások alapján kalkulálták ki, hogy a svájci frank többet fog hozni?
15 Száz Attiláné osztályvezető elmondja, hogy az elért bevételi teljesítések dicsekvésre nem adnak okot, hiszen ha megnézik a költségvetési mérleget, általában miden időarányosan teljesült és egyedül, ami megnyomja, az a pénzmaradvány és a pénzforgalom nélküli bevételeknek a 100 %-os teljesítése. Tehát ez egy bizonyos mértékben torzítja a képet. Úgy gondolja, hogy ha az összes többi számot megnézik, akkor reálisan és a tervezettnek megfelelően alakultak a bevételek. A kiadásoknál kicsit kedvezőbb a kép, bár lehetne sokkal jobb is, ha el akarják valamilyen szinten tüntetni a forráshiányt, vagy legalább minimalizálni. A svájci frankban történő pénzlekötés részben abból adódott, hogy év elején úgy gondolták, hogy kedvezőbben fog alakulni az árfolyam, de sajnos ez nem őket igazolta. Polgármester – az előzőket kiegészítve – elmondja, hogy ha az árfolyamok, - mint ahogyan a tendencia volt – kedvezőbben alakultak volna, akkor sokkal többet tudtak volna nyerni ezen a lekötésen. Ezt a lekötést ő kezdeményezte a bank felé. Baricska Jánosné Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke a bizottság véleményét és javaslatát az alábbiakban ismerteti: Elmondja, hogy az államháztartásról szóló törvény 79.§ (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztatónak tartalmaznia kell a helyi önkormányzat – beleértve a helyi kisebbségi önkormányzat – költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány összegének alakulását, valamint a helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását. A kellő részletességgel, szakmai igényességgel összeállított és a képviselő-testület elé terjesztett anyag számot ad az önkormányzat féléves gazdálkodásáról. A költségvetéssel összehasonlítható módon, azonos szerkezetben mutatja be az előirányzatok változását, valamint a költségvetés teljesítését. Az első félévben – a feladatellátás során felmerülő szükséges előirányzat-módosítási javaslatok alapján – a végrehajtott rendeletmódosítások következtében a költségvetési bevételek előirányzatának eredeti összege 165.241,- eFt-tal növekedve 3.868.111,- eFt-ra, a kiadási előirányzat eredeti összege 98.078,- eFt-tal növekedve 4.042.370,- eFt-ra módosult, a forráshiány módosított összege67.163,- eFt-tal csökkent. A költségvetés bevételi főösszegének növekedése alapvetően a 2007. évi pénzmaradvány igénybevétele, a különböző támogatások előirányzatának módosulása eredményezte. A költségvetési kiadási tervszámai viszont a működési kiadásoknál, valamint a beruházási kiadásoknál növekedtek jelentősen. A végrehajtott előirányzat-korrekciók eredményeként a módosított költségvetési bevételi előirányzat 4,3 %-kal, míg a kiadási előirányzat 2,4 %-kal haladja meg a 2008. évi költségvetési rendeletben rögzített eredeti tervszámok összegét, a forráshiány azonban 27,8 %-kal csökkent. A bizottság az önkormányzat gazdálkodását a pénzforgalmi teljesítések alapján értékelte, melyek információt adnak a költségvetési év hátralévő időszakának várható teljesítéséről, illetve a működőképesség megőrzéséhez szükség esetén a további intézkedési terv megalkotásához. A bevételeket elemezve megállapítható, hogy az önkormányzat összbevétele időarányosan 61,3 %-ban, összkiadása időarányosan 43,4 %-ban teljesült.
16 A költségvetési előirányzatok teljesítési adatai azt mutatják, hogy az önkormányzat gazdálkodása átgondolt, takarékos volt az első félévben is. Érvényesült a körültekintő feladat-végrehajtás. A költségvetési év hátralévő feladatainak teljesülése biztosítottnak látszik. Bizottság az önkormányzat 2008. évi I. félévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. Oktatási-Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság, Szociális-Egészségügyi és Kisebbségi Bizottság, Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja. Polgármester arról szól, hogy az önkormányzat rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van és a tőlük telhető maximális erőfeszítést tesznek azért, hogy ezt az évet is végig tudják gazdálkodni. A könyvvizsgálói véleményben is megfogalmazásra került, hogy az önkormányzati tulajdonú Kft. jelentős veszteséget halmozott fel. Itt nem is a veszteség az, ami komoly aggodalomra ad okot a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft-nél, hanem a kintlévőség, amely gyakorlatilag megegyezik a Kft. szállítói tartozás állományával, amit nyilván fizetni kell, viszont a kintlévőséget, amellyel a lakosság tartozik a Kft-nek, az a szemétdíj, vízdíj, stb. Ennek a behajtására nem lát esélyt sem és ez itt egy óriási probléma, hiszen ez a kint lévő összeg 30 millió forint. Tudja, hogy a Kft. mindent megtett és megtesz, sorozatban készülnek a behajtásra irányuló ügyvédi felszólítások, bírósági behajtási szakaszban is van jó néhány ügy, de ezeknek csak a töredékét tudja a Kft. beszedni. Számára a legnagyobb kérdés, hogy ezzel mit fognak tudni tenni, mert az sem titok, hogy ennek a tartozásnak a jelentős részét a néhány cigánytelepen élő lakosság adja, akiknél behajtani nem igen lehet. Emiatt nagyon nagy bajok vannak, és ha sürgősen nem változik a nagypolitika a cigánysággal szemben, akkor az országban óriási bajok lesznek. Az, hogy mindent ingyen kapjanak meg és még azt a kevés fizetnivalót sem fizetik, amit kellene, - tisztelet a kivételnek, - de a döntő többsége így gondolkodik, ehhez szoktatta őket hozzá a magyar állam az elmúlt években. Ez az út katasztrófához vezet nem csak Edelényben, hanem az egész országban. Ezt követően az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 13 igen, 1 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta az alábbi határozatot: 235/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2008. I. féléves gazdálkodásáról. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2008. I. félévi gazdálkodásról szóló tájékoztató megtárgyalta és azt elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
17 6./ Napirendi pont tárgya: Tájékoztató a helyi kereskedelmi ellátás, szolgáltatás színvonaláról, helyzetéről, valamint a kereskedelmi ellenőrzések tapasztalatairól. Előadó: jegyző (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 198./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester a javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot:
236/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Tájékoztató a helyi kereskedelmi ellátás, szolgáltatás színvonaláról, helyzetéről, valamint a kereskedelmi ellenőrzések tapasztalatairól. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a helyi kereskedelmi ellátás, szolgáltatás színvonaláról, helyzetéről, valamint a kereskedelmi ellenőrzésekről szóló tájékoztatót és azt tudomásul veszi. Képviselő-testület megállapítja, hogy a város kereskedelmi ellátása és a szolgáltatások megfelelő színvonalúak, azok a lakosság igényeinek kielégítését szolgálják. A kereskedelmi egységek a vásárlók igényeit figyelembe véve törekednek árukínálatukat kialakítani. Képviselő-testület elrendeli, hogy az önállóan és társszervekkel végzett ellenőrzéseket továbbra is rendszeressé kell tenni. Határidő: azonnal, illetve folyamatos Felelős: jegyző
18 7./ Napirendi pont tárgya: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának állásáról. Előadó: polgármester (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 199./ sorszám alatt.) Polgármester a napirendet vitára bocsátja. Lukács András képviselő elmondja, hogy a 40/2007. (III.29.) Ök. számú határozat, melynek tárgya a csapadékvíz-elvezető árkok állapotának felmérése, elvégzendő munkák rangsorolása és járdaépítési koncepció nevet viseli, - nem derül ki az előterjesztésből, hogy hol tekinthető meg a felmérés, és hogy van-e rangsorolás és a járdaépítési koncepcióban milyen konkrétumok vannak. Farkas László osztályvezető elmondja, hogy ezeket a feladatokat már korábban elvégezték, rangsorolták a járdákat és azokat a problémákat, ahol be kell avatkozni. Egyetlen egy nagy probléma van, hogy a finanszírozási gondok miatt ezeket nem tudják megvalósítani. A felmérés rendelkezésre áll, meg lehet tekinteni a Polgármesteri Kabinet irodájában. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester a javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot:
237/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának állásáról. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásának állásáról szóló jelentést megtárgyalta és azt elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
19 8./ Napirendi pont tárgya: Egyebek. Polgármester előterjesztést tesz az önkormányzat fenntartásában működő valamennyi oktatási-, nevelési intézményben soron kívüli revizori vizsgálat lefolytatása, és az „Intézkedési Terv”-ben foglaltakról szóló tájékoztatás tárgyában. (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 200./ sorszám alatt.) Polgármester az előterjesztést vitára bocsátja. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester a javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot: 238/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy:
Az önkormányzat fenntartásában működő valamennyi oktatási-, nevelési intézményben soron kívüli revizori vizsgálat lefolytatásáról, „Intézkedési Terv”-ben foglaltakról tájékoztatás.
Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta Edelény Város Önkormányzat közoktatási intézményeinek közalkalmazottai részére megállapított illetménypótlékok, túlórák, órakedvezmények és helyettesítések elszámolásainak ellenőrzéséről szóló „Vezetői Összefoglaló”-t, valamint az „Intézkedési Terv”ben foglaltakat tudomásul veszi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester jegyző Polgármester előterjesztést tesz Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás, illetve a „Szabályzat” jóváhagyása tárgyában. (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 201./ sorszám alatt.)
20 Polgármester az előterjesztést vitára bocsátja. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester a javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot: 239/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy:
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás, illetve a „Szabályzat” jóváhagyása
1.Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csatlakozni kíván a szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve a szociálisan hátrányos helyzetű, felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. 2.
Képviselő-testület az általános szerződési feltételeket elfogadja és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázat kiírása, elbírálása és folyósítása során maradéktalanul Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2009. évi fordulójának „Általános Szerződési Feltételei”-ben foglaltaknak megfelelően jár el. Felhatalmazza a polgármestert a nyilatkozat aláírására.
3.A pályázatokat a Képviselő-testület bírálja el. 4.
A Képviselő-testület a szociális helyzetük miatt rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, továbbá felsőoktatási intézménybe jelentkezni kívánó fiatalok támogatását biztosító Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat elbírálásának „Szabályzat”-át jóváhagyja. Határidő: azonnal, illetve 2008. szeptember 30. és 2008. november 24. Felelős: polgármester
21
Polgármester előterjesztést tesz a létszámcsökkentésre vonatkozó pályázat benyújtásáról szóló határozat kiegészítése tárgyában. (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 202./ sorszám alatt.) Polgármester az előterjesztést vitára bocsátja. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester a javaslatot szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot: 240/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy:
Létszámcsökkentésre vonatkozó pályázat benyújtásához határozatok kiegészítése.
Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 137/2008. (V.28.) Ök. számú határozatát, melyben a Városgondnokság üzemeltetésében lévő konyhák összevonásáról, - a 138/2008. (V.28.) Ök. számú határozatát, melyben a Városgondnokság megszüntető okiratának jóváhagyásáról, feladatok integrálásáról, - a 189/2008. (VI.30.) Ök. számú határozatát, melyben a Többcélú Közoktatási Intézmény létrehozása, intézmény létszámának meghatározásáról és a 203/2008. (VII.21.) Ök. számú határozatát, melyben a 189/2008. (VI.30.) Ök. számú határozat 6.) pontjának módosításáról, valamint - a 218/2008. (VIII.15.) Ök. számú határozatát, melyben az egészségügyi intézmények létszám-racionalizálásról hozott 108/2008. (IV.30.) Ök. számú határozat első bekezdésének módosításáról döntött kiegészíti az alábbiakkal: -
Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik, hogy a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 5. számú mellékletének 9. pontja szerint pályázat keretében - a pályázatban megjelölt munkavállalók után támogatásban nem részesült. A létszám-csökkentéssel érintett dolgozók jogviszonyát megszüntető döntés ellen - az illetékes munkaügyi bíróságnál – nincs eljárás folyamatban. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
22 Polgármester előterjesztést tesz az önkormányzati épületek bontásához (Hősök tere 8/d, 8/e és a Császtai út 7. szám) fedezet biztosítása tárgyában. (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 203./ sorszám alatt.) Polgármester az előterjesztést vitára bocsátja. Borza Bertalan képviselő elmondja, hogy az előterjesztéshez csatolt egyszerű költségkalkuláció alapján több százezer forintos bontási költségek merülnek fel, ezzel szemben a határozati javaslatban csak 80.000,- Ft szerepel. Kérdése, hogy mi az eltérés oka. Polgármester válasza, hogy elírás történt, mert a határozati javaslatban csak a tervezési díj szerepel. Tehát ez csak véletlen elírás. Baricska Jánosné Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja azzal a módosítással, hogy a határozati javaslatból kerüljön ki a Hősök tere 8/d, a 8/ e. számú ingatlanok és csak a Császtai út 7. szám alatt található épület bontási munkálataihoz biztosítson a képviselő-testület fedezetet 618.600,- Ft összegben az általános tartalék terhére. Városfejlesztési-Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság módosító javaslatának megfelelően javasolja elfogadásra, az Oktatási-Közművelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság az előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra javasolja. Molnár Zoltán képviselő megjegyzi, hogy egy ajánlat nem ajánlat, bár nem vonja kétségbe a 618.600,- Ft összeg realitását, viszont azt kéri, hogy a jövőben legalább két-három ajánlatot kérjenek be ilyen esetekben. Borza Bertalan képviselő véleménye, hogy a költségkalkuláció nagyon leegyszerűsített formában készült el, a bontás három részre szokták tagolni, az előkészítő munkára, magára a bontásra és a befejező munkálatokra. Itt az előkészítő munkáról és a befejező munkálatokról semmi nem szerepel, maga a bontásra szóló ajánlat is érdekes, mert bontásnál 76 órás asztalos munkadíjjal nem tud mit kezdeni, legfeljebb ácsot tud elképzelni, mert asztalos nem igen szokott bontani. Az előkészítő munkáknál számolni kell a gáz kikötésével, a villanyhálózat lekötésével, ami szintén nem található a költségekben, így a bontási terv készítése, engedélyeztetés, felelős műszaki vezető biztosítása sem. A befejező munkálatoknál, pl. a földhivatali nyilvántartásból történő kivezetés, geodéziai bemérés szintén nem található az anyagban. Véleménye szerint egy bontás akkor van befejezve, ha a nyilvántartásból az ingatlant törölték. Nem tudja azt sem elképzelni, hogy azon a házon mit kell bontani 24 óráig egy homlokrakodó géppel, vagy ugyanígy a szállításnál hány köbméter hulladékot szállítanak el, mert többet nem lehet elszállítani, mint az épület mennyisége. 23
Szerinte ez nagyon hevenyészett és összecsapott ár és nem tudja, hogy mi alapján lettek kalkulálva és neki ez az összeg soknak is tűnik, ha gépi bontásról beszélnek. Polgármester elmondja, hogy a bontás dolgaiban nem járatos, de azt gondolja, hogy a feltüntetett 24 óra bontás Volvó rakodógéppel nem azt jelenti, hogy ez a gép 24 órán keresztül folyamatosan túrja-bontja az épületet, hanem lebontja, felrakja teherautóra, amely elviszi a törmeléket, majd visszajön, és ez így folyik, amíg be nem fejezi, és addig sajnos a munkaórát számolni kell a rakodógépnek. Kiss András képviselő elmondja, hogy ez a költségvetés önköltségi árral készítette a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft., tehát ez az az ár, amelyen belül el tudja végezni ezt a feladatot. A járulékos és egyéb költségekkel, amit Borza Bertalan képviselő úr felsorolt, tisztában vannak, mivel az épület kezelési joga a Kft-re van terhelve, innentől kezdve az ÉMÁSZ-szal történő áram lekapcsolása, a gázvezeték kiiktatása és a többi közmű kikapcsolásával kapcsolatos feladatokat a Kft-nek kell megoldani. A költségvetési kalkulációban ezek benne vannak, csak nincs részletezve, ugyanígy a tereprendezés is. A Kft-nek nincs ács szakmunkás dolgozója, csak asztalos, ezért szerepel asztalos munka a bontásnál, másrészt azért kell asztalos szakmunkás, hogy úgy kerüljenek ki az építési anyagok a bontásból, hogy azt újra tudják majd hasznosítani. Polgármester elmondja, hogy kíváncsi lenne arra, hogy egy vállalkozó mennyiért bontaná el az épületet, de ígéri, hogy legközelebb be fognak kérni több ajánlatot. Úgy gondolja viszont, hogy ennél az árnál olcsóbban nem igen bontaná el senki. Ezt követően szavazásra bocsátja a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság javaslatát az alábbiak szerint: - A határozati javaslatból kerüljön ki a Hősök tere 8/d, és 8/e. számú épületek bontása. Képviselő-testület a módosító javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta - Képviselő-testület a Császtai út 7. szám alatt található épület bontási munkálataihoz biztosít fedezetet 618.600,- Ft összegben az általános tartalék terhére. Képviselő-testület a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Polgármester a módosításokkal együtt javasolja az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását. Képviselő-testület a javaslatot – a módosításokkal együtt – 15 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta, majd meghozta a következő határozatot:
24 241/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Fedezet biztosítása a Császtai út 7. szám alatt lévő önkormányzati épület bontásához. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonát képező Edelény 874 hrsz-ú, természetben a Császtai út 7. szám alatt található épület bontási munkálataihoz bruttó 618.600,-Ft (azaz: Hatszáztizennyolcezer forint) összeget biztosít az általános tartalék terhére. Képviselő-testület a bontási munkálat elvégzésével a Borsodi Közszolgáltató Nonprofit Kft-t bízza meg. Határidő: azonnal, illetve 2008. december 31. Felelős: polgármester, ügyvezető igazgató Polgármester előterjesztést tesz közhasznú foglalkoztatás iránti igény benyújtása tárgyában. (Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi 204./ sorszám alatt.) Polgármester az előterjesztést vitára bocsátja. Valamennyi elfogadását.
bizottság
javasolja
az
előterjesztés
határozati
javaslatának
Polgármester elmondja, hogy a lakosság részéről sokszoros igény jelentkezik a közhasznú munkában való részvételre. A Munkaügyi Központ 2008. október 1-jétől 40 fős keretet biztosítana az önkormányzatnak, viszont ehhez 30 % önerőt kellene hozzátenni. Átgondolva a dolgot, arra az eredményre kellett jutni, hogy az előterjesztésben csak 10 fő szerepeljen, mert egyszerűen nem tudják kifizetni a 30 % önerőt a 40 fő részére. Ezt követően az előterjesztés határozati javaslatának elfogadását szavazásra bocsátja. Képviselő-testület a javaslatot 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, majd meghozta a következő határozatot:
25
242/2008. (IX.10.) sz. ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATA Tárgy: Közhasznú foglalkoztatás iránti igény benyújtása. Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Edelényi Kirendeltségéhez városüzemeltetési, köztisztasági feladatok ellátására közhasznú foglalkoztatás iránti igényt nyújt be. Képviselő-testület • a városüzemeltetési, köztisztasági feladatok ellátására 6 fő segédmunkás, bruttó 69.000,-Ft/fő munkabérrel • a B.A.Z megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött megállapodás alapján az Edelényi a Rendőrkapitányságon az ügyviteli feladatok meghatározott részének ellátásához 1 fő bruttó 82.600,- Ft/fő munkabérrel, • Polgármesteri Hivatalban telefonközpontos és adminisztrációs jellegű feladatok 1-1 fő, összesen 3 fő bruttó 82.800 Ft/fő munkabérrel ellátására történő közhasznú foglalkoztatás keretében 2 hónap időtartamra történő foglalkoztatásához, a teljes költség 30%-át, 601.898,-Ft-ot (azaz: hatszázegyezer-nyolcszázkilencvennyolc forintot) önerőként az általános tartalék terhére biztosítja. Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a kérelem benyújtására. Határidő: Felelős:
azonnal, illetve 2008. október 1. polgármester
Polgármester bejelenti, hogy személyi és vagyoni ügyet érintő napirend tárgyalására kerül sor, ezért az SZMSZ 12. § (2) bekezdése alapján a képviselőtestület zárt ülést tart. Zárt ülésről külön jegyzőkönyv készül. Polgármester – mivel egyéb más napirend, javaslat, észrevétel, vélemény nem volt – megköszönve a megjelenést, az ülést bezárta. K.m.f. Jegyző távollétében:
Molnár Oszkár polgármester
Méhész Katalin aljegyző