DR. ILLÉS SÁNDOR
Harmadik országbeli kutatók Magyarországon Gellérné Lukács Éva (szerk.): Harmadik országbeli állampolgár kutatók magyarországi integrációja. (Third-country national researchers’ integration in Hungary.) Tullius Kiadó, Budapest, 2011, 163 oldal. Rendkívül gondolatébresztő könyvet vehet kezébe a tisztelt olvasó. A kézikönyv áttekintését mindenkinek ajánlom, aki általában véve érdeklődik a migráció kérdései iránt, és különös tekintettel azoknak, akik fogékonyak a magasan képzettek és a kutatók migrációja kapcsán felmerülő problémákra. A Gellérné Lukács Éva által szerkesztett kötet első fele magyar nyelven, a második angolul íródott, és utóbbi nem egyszerű tükörfordítása az elsőnek, mert a második egységben Tóth Judit és Illés Sándor tanulmányai – igaz, a magyar nyelvűtől nem független tanulmányokként – önálló alkotásokként szerepelnek. Ennek megfelelően más és más az egyes részek által megcélozott közönség is. Az első rész a magyar kutatói társadalmat és intézményrendszerének képviselőit, vezetőit szólítja meg. Számukra az a fő üzenet, hogy számos csatorna nyílt meg a harmadik országbeli kutatók magyarországi foglalkoztatása érdekében. Ha szükség van rájuk a magyar kutatók pótlása vagy ideiglenes helyettesítése céljából, akkor itt a lehetőség, amit ki lehet használni. A második, angol nyelven íródott rész a tág értelemben vett külföldi kutatók sokaságán belül az Európai Gazdasági Térségen kívülről jövő kutatókat célozza meg. A kézikönyv második része információkat kíván szolgálni a hazánk iránt érdeklődő harmadik országbeli kutatóknak, hogy milyen feltételekkel léphetnek be egy uniós tagállam, így Magyarország területére, milyen jogcímen tartózkodhatnak az adott tagállamban, milyen tevékenységi formában végezhetnek kutatói tevékenységet, milyen foglalkoztatási formák nyitottak a kutatók előtt, hogyan és milyen szociális biztonsági ellátásokra jogosultak, miként, mely országban adóznak. A kézikönyv nem a valóságot kívánja feltárni, hanem annak egy részét, amit a jog rendszere fémjelez. Rendszerezett ismereteket kíván nyújtani a kutatókra és általában véve a magasan képzettekre vonatkozó magyar jogszabályok dzsungelében. Célja a különböző szakterületeken elfogadott szabályok halmazából a migráns kutatók szempontjából legfontosabb területek gerincét adó szabályok kiemelése, nyilván praktikus és nem elméleti szempontok szerint, azért, hogy a magasan képzett harmadik országbeli állampolgárok helyzete jobbá váljon a belépés, a tartózkodás és az általában vett beilleszkedésük kapcsán.
HARMADIK ORSZÁGBELI KUTATÓK MAGYARORSZÁGON
519
Zavarba jövünk, ha a kötet műfaját akarjuk meghatározni, ugyanis kettősséggel találkozunk a könyv nem igazán kifinomult küllemű borítóján és címoldalán is: „Kézikönyv és konferenciariport.” Talán egy, az adott téma minden részletet kitárgyaló alapos kézikönyvről van szó, vagy egy konferencián elhangzott előadások gyűjteményéről? Egyikről sem. Lényegében egy lassan új műfajjá váló projektkötet, amely egy nagyon intenzív, még egy évig sem tartó kutatást és a közben zajló egyéb aktivitásokat foglalja össze. Nagy előnye, hogy rendkívül aktuális és friss, gyakran pár hónappal korábbi történésekkel példálózik. Hátránya viszont az, hogy nem adatik meg sem a szerzőknek, sem a szerkesztőnek elégséges idő ahhoz, hogy ne csak átgondolják a szövegeiket, hanem értelmezzék is azokat. Sajnos a szerzők nem tették explicitté a mondandójuk jelentését és nem fogalmazták meg világosan üzeneteiket. Nagyon érdekes, hogy az utóbbi kívánalmak nyomokban a konferenciariport-részben jelentek meg, ott ahol ezt előzetesen nem vártuk volna. A nem jogász végzettségű potenciális olvasóknak azt javaslom, hogy a könnyebb megértés végett hátulról kezdjék olvasni a könyvet, akár a magyar, akár az angol nyelvű részét kívánják forgatni. A kötet témái és tanulmányai A kézikönyv aktuális témát tárgyal, nevezetesen a migrációt, és azon belül is egy nagyon sajátos réteget, a tudományos kutatók világát. A többi foglalkozáshoz képest a tudósok mindig is mobilabbak voltak. A szakmai fejlődésükhöz, az előrelépésükhöz pusztán a kíváncsiságuk kielégítése érdekében, számukra szükségszerű volt vándorolni a múltban is. Tágabb kontextusba helyezve a kutatói migráció problémahalmazát, legalább négy kérdés merül fel ennek jelenkori ösztönzése (tehát a kutatók vonzása) kapcsán. Kik akarják ösztönözni a kutatók migrációját? Miért akarják ösztönözni a kutatói vándorlást? Kiket céloznak meg? Milyen eszközöket vonultatnak fel céljaik elérése érdekében? A kötet első fejezete Ács Vera tollából származik és a kutatók mobilitására vonatkozó nem kötelező, majd a kötelező jogi erővel bíró uniós forrásokat tárgyalja. A szövegből egyértelműen kiderül, hogy az Európai Unió kutatókat kíván vonzani a határain kívülről, mert nem tartja elégségesnek a belső humán erőforrást sem az egy évtizeddel ezelőtti, sem a jelenlegi céljai megvalósításához. Kissé megkésve ugyan, de be kíván kapcsolódni a talentumok megszerzéséért folyó globális versenybe. Tehát akkor az unió lenne a cselekvő aktor a magasan képzettek mobilitása kapcsán? A válasz egyértelműen nem. Az uniós bürokrácia csupán nem kötelező erővel bíró jogszabályi köntösbe bújtatott (igaz egységes) iránymutatásokat ad a tagállamoknak, és rájuk bízza a cselekvést. A puha jog része volt az Európai Kutatási Térség (EKT) létrehozásáról szóló 2000. június 15-i állásfoglalás. Ez az Európai Tanács 2000. március 23–24-i, a lisszaboni stratégiát elfogadó ülése nyomán született. Az utóbbi szerinti cél az volt, hogy az EU 2010-re a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudással rendelkező gazdaságává váljon. Öt évvel később az Európai Bizottság ajánlást fogadott el a Kutatók Európai Chartájáról és a kutatók felvételi eljárásának magatartási kódexéről (2005. március 11.). Az ajánlás célja, hogy hozzájáruljon a kutatók számára vonzó, nyitott és fenntartható európai munkaerőpiac kialakításához, miközben a nagyvilágban szabad verseny uralkodott és uralkodik az egyes országok között a legtehetségesebb kutatók megszerzéséért. A chartával és a magatartási kódexszel az unió olyan önkorlátozásról tett tanúbizonyságot, ami a nagyvi-
520
DR. ILLÉS SÁNDOR
lágban egyedülálló, miközben erre nem kényszerítették rá. Praktikus szempontból nézve saját lehetőségeit korlátozta az EU. Az Európai Tanács 2008. március 13–14-i ülésén a tudás szabad mozgásának útjában álló akadályok felszámolása érdekében az úgynevezett „ötödik szabadság” megteremtésére szólította fel a tagállamokat, ami originális gondolat, hiszen az eddigi négy szabadságjog mellé oda került a tudás szabad áramlása is. A lisszaboni stratégia csődje az évtized második felétől kezdve minden józan elemző számára világossá vált. Az EU intézményei ahelyett, hogy szembe néztek volna a tényleges helyzettel, és oknyomozásba kezdtek volna, pótcselekvések sorozatát indították el. A Tanács 2009. december 3-án állásfoglalást adott ki egy nem létező, ezáltal működni sem képes entitás, az Európai Kutatási Térség (EKT) irányításának javításáról, mert a belső adminisztratív mechanizmusok hiányosságaiban látta a problémák alapvető okát. A belső csatározásokat követően egy kis hatalmú szervezeten a Tudományos és Műszaki Kutatási Bizottságon (CREST) verték el a port. A struccpolitika következő állomása az Európai Bizottság közleménye volt 2010-ben, ami a közösség 2020-ig tartó stratégiáját vázolta fel: az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája. Milyen lehet egy intelligens, fenntartható és inkluzív gazdaság? Olyan, ahol magas a foglalkoztatottság és a termelékenység, továbbá erős a társadalmi kohézió. Az Európa 2020 stratégia három, egymást kölcsönösen megerősítő prioritást tart szem előtt: – intelligens növekedés: tudáson és innováción alapuló gazdaság kialakítása, – fenntartható növekedés: erőforrás-hatékonyabb, környezetbarátabb és versenyképesebb gazdaság, – inkluzív növekedés: magas foglalkoztatás, valamint szociális és területi kohézió jellemezte gazdaság kialakításának ösztönzése. A lisszaboni stratégiához hasonlóan az EU meghatározta, hogy hová kíván eljutni 2020-ra. Ebből a célból a Bizottság a következő indikátorokkal mérhető, kiemelt uniós célokat javasolta: – a 20–64 évesek legalább 75%-ának munkahellyel kell rendelkeznie, – az EU GDP-jének 3%-át a K+F-re kell fordítani, – teljesíteni kell a „20/20/20” éghajlat-változási/energiaügyi célkitűzéseket (ideértve megfelelő körülmények között a kibocsátás 30%-kal történő csökkentését), – az iskolából kimaradók arányát 10% alá kell csökkenteni, és el kell érni, hogy az ifjabb generáció 40%-a rendelkezzen felsőoktatási oklevéllel, – 20 millióval csökkenteni kell a szegénység kockázatának kitett lakosok számát. A stratégia egyik központi eleme az innováció, amely támogatja a stratégia célját, az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést. Az Innovatív Unió az Európa 2020 stratégia keretében meghirdetett hét kiemelt kezdeményezés egyike. Célja a kutatás és innováció finanszírozási lehetőségeinek és feltételeinek javítása, hogy az innovatív ötletekből a növekedést és a foglalkoztatást segítő termékek és szolgáltatások jöjjenek létre. A korábbi dokumentumokban tényként szereplő entitást most már meg kívánják alkotni. Az Európai Kutatási Térség létrehozására a 2014-es határidőt tűzték ki. Megállapodás született az európai innovációs partnerségek indításáról, amelynek első témájául az aktív és egészséges időskort jelölték ki. Összességében elmondható, hogy az EU foglalkozik a kontinens egészét érintő, nap mint nap egyre sürgetőbbé váló problémákkal, mint például a versenyképesség fenntartá-
HARMADIK ORSZÁGBELI KUTATÓK MAGYARORSZÁGON
521
sával, a munkahelyteremtést, az egészséget és öregedést érintő kérdésekkel. A felsorolt puha jogból vett forrásoknak – bármely területre is vonatkozzék – közös tulajdonsága a célja maga, miszerint az EU és a tagállamok igyekszenek visszafordítani azt a tendenciát, hogy Európa a globális versenyben egyre jobban lemarad versenytársaitól. Helyes a problémák felismerése, tehát megfelelő a diagnózis, azonban nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a problémákat inadekvát módon próbálják kezelni, tehát a terápia nem látszik megfelelőnek. A könyv kemény joggal foglalkozó további része túlnyomórészt arról szól, hogyan fordítják le a közösségi jogi akaratot a tagállamok szintjére, esetünkben különös tekintettel Magyarországra. Tehát jogszabályokban megtestesülő könnyítésekkel kívánják az Európai Unióba és Magyarországra csábítani a harmadik országbeli kutatókat. Tanulmányonként eltérő aspektusból tárgyalják a már fél évtizedes kutatói (2005/71/EK irányelv) és a recensnek tekinthető ún. kék kártya irányelvet (2009/50/EK irányelv), valamint a többi releváns jogi instrumentumot. Ez a válasz a fentebb megfogalmazott harmadik kérdésünkre, ami a célok elérése érdekében felvonultatott eszközök iránt tudakolódott. Most újabb kérdéssor merülhet fel az olvasók fejében. Biztos, hogy a jogszabályalkotás a kutatók vonzásának adekvát eszköze? Nyilvánvalóan nem, hiszen a jogszabályok a lehetőségeket teremtik meg mindössze, csatornájául szolgálnak a kutatói áramlásnak. A kutatók a többi munkavállalóktól eltérően nem anyagi érdekeik által vezérelve vállalnak munkát külföldön? Nagy valószínűséggel elsősorban anyagi érdekeiket tartják szem előtt. Érdekelheti őket a fogadó térség jogszabályainak kifinomultsága és nagyszerűsége, miszerint nem is egy, hanem több státus közül is válogathatnak, ha az Európai Unióban és azon belül akár Magyarországon kívánnak kutatói tevékenységet folytatni? Kevés kutatót talán igen, de a döntő többség vélhetően a számára legjobb (legegyszerűbb, leggazdaságosabb) megoldást keresi. A kézikönyv hatodik fejezetében Gellérné Lukács Éva és Erdős Csaba elárulja a legjobb megoldást, nevezetesen a magyar állampolgárság minél gyorsabb megszerzésének lehetőségeit. Azon harmadik államokbeli kutatóknak, akik számára a magyar állampolgárság megszerzése nem elsődleges célkitűzés, a kézikönyv a teljességre törekedve a státusok tömegét kínálja fel. E sorok írójának határozott véleménye szerint a bőség zavara nem hogy ösztönzi, hanem egyenesen elriasztja a harmadik országbeli kutatókat. Megítélésem szerint ők egyszerű és világos szabályokat szeretnének követni, ha Európába kerülnek. Az egyszerűség és a világosság kettős kritériumának az amerikai mintára megalkotott és „európanizált-európásított” ún. kék kártya irányelv (2009/50/EK irányelv) felel meg leginkább, ezért alább ezt tárgyaljuk ki részletesen. (Zárójelben megjegyzendő, hogy a jogász szerzők mindegyike kitért erre az irányelvre. Jómagam csak abban bízhatok, hogy ezt nem a jogszabály frissessége okozta csak, hanem a benne rejlő legnagyobb lehetőségek. Igaz, egyikük sem foglalt állást a minőségi sorrendet illetően.) Az EU kék kártya 2011. augusztus 1-jével a 2009/50/EU irányelv átültetésének következményeként bevezették Magyarországon az EU kék kártyát. Az irányelv célja, hogy a harmadik országbeli állampolgárok három hónapnál hosszabb időtartamra, magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából történő befogadásának és mozgásának elősegítésével hozzájárul-
522
DR. ILLÉS SÁNDOR
jon az uniós célkitűzések eléréséhez és a munkaerőhiány megoldásához annak érdekében, hogy a Közösséget vonzóbbá tegye a világ minden tájáról érkező ilyen munkavállalók számára, és fenntartsa a Közösség versenyképességét és gazdasági növekedését. Az irányelv a magasan képzett, főként hiányszakmákban tevékenykedőkre kitalált – tehát nem kifejezetten kutatókra – kialakított munkaerőimport jogintézménye. E célok elérése érdekében a magasan képzett munkavállalók és családjuk befogadását gyorsított befogadási eljárás létrehozásával könnyíti az EU, valamint azzal, hogy a fogadó tagállam számos területen állampolgáraival egyenlő gazdasági és szociális jogokat biztosít a magasan képzettek számára. Az EU kék kártya egy munkavállalási és tartózkodási engedély. A klasszikus munkavállalási engedélyezési eljáráshoz képest a legfontosabb változás, hogy ügyfélként a magasan képzett személy jelenik meg az eljárásban, ezért az EU kék kártyát neki, az ő kezébe bocsátják ki, és nem a munkáltatónak. Másrészt az ügyfélnek fel kell keresnie a hatóságot (ún. egyablakos ügyintézés), a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szálláshely szerinti regionális igazgatóságát. Az eljárást ügygazdaként a BÁH folytatja le, szakhatóságként bevonja eljárásába a munkaügyi központokat. A kártya érvényességi tartama egy és négy év között van, amely újabb és újabb négy évvel meghosszabbítható. Az első két évben a munkaerő-piaci hozzáférés a befogadási feltételeknek megfelelő munkaviszony keretében végzett tevékenység gyakorlására korlátozódik. Tehát az EU kék kártya csak meghatározott munkáltatónál, meghatározott munka elvégzésére jogosít fel a kiadásától számított két évig. A munkáltató megváltozásához a tartózkodási hely szerinti tagállam hatóságainak a nemzeti eljárásoknak megfelelő és a kérelem benyújtását követő 90 napon belüli előzetes írásbeli engedélye szükséges. Az első két évet követően a tagállamok az állampolgárokkal egyenlő bánásmódot biztosíthatnak a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalásra való jogosultság tekintetében. 2011. december 19-től a tagállamok a családtagok munkaerő-piaci hozzáférése tekintetében nem alkalmazhatnak határidőt. Ez azt jelenti, hogy az EU kék kártya birtokosának családtagja akár az első naptól kezdve dolgozhat. Az irányelv szabályozza az elsőtől eltérő tagállamba történő beutazást és tartózkodást is. Azt követően, hogy az EU kék kártya birtokosa tizennyolc hónapig jogszerűen tartózkodott az első tagállamban, családtagjaival magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából az elsőtől eltérő tagállamba költözhet. Az első tagállam az, ahonnan költözik, a második tagállam az, ahová szeretne költözni. Így tagállamok közötti szabad mobilitásról nem beszélhetünk. A munkanélküliség önmagában nem indokolhatja az EU kék kártya visszavonását, a tagállam kötelező elhagyását. Munkanélküliség esetén az EU kék kártya birtokosa munkát kereshet és vállalhat. Ha a munkanélküliség időtartama három egymást követő hónapot meghalad, vagy ha a munkanélküliség az EU kék kártya érvényességi időtartama alatt egynél többször fordul elő, a tagállam rendelkezhet úgy, hogy az EU kék kártyát visszavonja. A kártya birtokosa az azt kiállító tagállam állampolgáraival egyenlő bánásmódot élvez a munkavégzés feltételeit illetően, beleértve a díjazást és az elbocsátást, valamint a munkahelyi egészségi és biztonsági követelményeket is. Egyenlő bánásmód illeti meg az EU kék kártya birtokosát az árukhoz és szolgáltatásokhoz, illetve a nyilvánosság számára elérhető árukkal és szolgáltatásokkal való ellátottsághoz való hozzáférés tekintetében,
HARMADIK ORSZÁGBELI KUTATÓK MAGYARORSZÁGON
523
ideértve a lakásszerzési eljárásokat is, valamint a munkaügyi hivatalok által biztosított tájékoztató és tanácsadási szolgáltatásokat is. Egyenlő bánásmód érvényesül – a meglévő kétoldalú megállapodások sérelme nélkül – a jövedelemhez kapcsolódó, szerzett kötelező öregségi nyugdíjnak a fogadó (adós) tagállam(ok) jogszabályainak értelmében alkalmazandó árfolyamon történő kifizetése a kutató harmadik országba költözéskor (ami vélhetően leggyakrabban az állampolgársága szerinti országba hazatérése lesz). A lakásbérlet vonatkozásában a magyar állampolgárokra és nem magyar állampolgárokra azonos szabályok alkalmazandók. A lakásbérleti szerződés csak írásban érvényes. Sem a szóbeli megállapodás, sem a ráutaló magatartás nem elégséges a jogviszony létrejöttéhez. A külföldiek ingatlanszerzését azonban korlátozások övezik. A külföldi jogi vagy magánszemély termőföldnek nem minősülő ingatlant a fekvése szerint illetékes általános hatáskörű területi államigazgatási szervének az engedélyével szerezheti meg. Az emelt szintű formai követelményből a migráns kutató számára az következik, hogy nem tud lakástulajdont szerezni anélkül, hogy ügyvédet vagy közjegyzőt ne keresett volna fel. A migráns kutató tehát úgy számolhat, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan vételárának 4,5–5%-át szerződéskötési díjként még meg kell fizetnie a később kirovandó illetéken kívül, amelynek mértéke – lakásonként – 4 millió forintig 2, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 4%. Ha a migráns kutató építkezni kíván, az építési telket illetékmentesen szerezheti meg. Az EU kék kártya birtokosai speciális szociális jogállást élveznek a magyar jogban, amelynek kiindulás alapja az egyenlő bánásmód kimondása. Az irányelv azonban csupán a kártya birtokosáról rendelkezik, a családtagjairól nem, következésképpen a speciális jogok csak az érintettet illetik meg. Eszerint az EU kék kártya birtokosa jogosult minden családi ellátásra – az anyasági támogatás kivételével –, fogyatékossági támogatásra és időskorúak járadékára. Ezek a jogosultságok megegyeznek az uniós polgároknak biztosított jogosultságokkal. Harmadik országbeli kutató által Magyarországon szerzett jövedelem adóztatása kapcsán először az vizsgálandó – a hetedik fejezet szerzője Somssich Réka szerint –, hogy van-e Magyarország és az érintett harmadik ország között hatályos egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről. Amennyiben van ilyen egyezmény, annak előírásait kell alkalmazni. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények mindenekelőtt meghatározzák, hogy a két ország viszonylatában ki minősülhet belföldi, illetve külföldi illetőségűnek. A Magyarországon foglalkoztatott harmadik országbeli kutatók vagy magasan képzett munkavállalók zömmel külföldi illetőségűek. A kettős adóztatás elkerülésére általában két módszer alkalmazott: a mentesítés és a beszámítás. A mentesítés lényege, hogy az illetőség állama az adóalap számításánál nem veszi figyelembe a külföldön szerzett jövedelmet, így azt csak külföldi adó terheli. A mentesítésnek két fajtája van, a teljes mentesítés, illetve a mentesítés progresszió fenntartásával. A beszámításnak szintén két fajtája van, a korlátlan, illetve a korlátozott beszámítás. Korlátlan beszámítás esetében a külföldön megfizetett adó teljes mértékben levonható a számított adóból. Korlátozott beszámítás esetén a beszámítással élő állam meghatározza a beszámítható külföldi adó legmagasabb mértékét. Ez a maximum általában az a mérték, ami a külföldről származó jövedelemből keletkező adóalapra eső belföldi adó összege. Magyarország által harmadik országokkal kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények esetében megfigyelhető, hogy míg az egyik fél – jellemzően Magyar-
524
DR. ILLÉS SÁNDOR
ország – a külföldről származó jövedelmeknél az önálló tevékenységből, illetve a nem önálló tevékenységből származó jövedelem vonatkozásában a mentesítés szabályát rendeli alkalmazni, addig a másik szerződő fél a beszámítás (és általában a korlátozott beszámítás) módszerét írja elő. Az oktatók és kutatók jövedelmének adóztatására bizonyos speciális szabályok vonatkoztathatók. Csak azok a jövedelmek mentesülhetnek az adóztatás alól az oktatási vagy kutatási tevékenység helye szerinti államban, amelyek felsőoktatási intézményben vagy elismert kutató intézetben végzett tevékenységből származnak. A mentességek csak olyan kutatási tevékenységnél alkalmazhatók, amik nonprofit célúak, vagyis amit elsődlegesen nem egy meghatározott személy vagy személyek haszonszerzése céljából végeznek. Nem nonprofit célú gazdasági társaságoknál, például gyógyszercégeknél, élelmiszergyártó cégeknél, orvosi műszereket gyártó cégeknél foglalkoztatott kutatók esetében nem lehet alkalmazni az egyezmény mentességi előírását. Amennyiben a harmadik országbeli külföldi kutató olyan államból érkezik, amellyel Magyarországnak nincs egyezménye a kettős adóztatás elkerüléséről, a magyar adórendelkezéseket kell alkalmazni a külföldi kutató magyarországi jövedelmének adóztatására. A Magyarországon jövedelmet szerzett külföldi illetőségű magánszemélyek csak a Magyarországon szerzett jövedelmeiket kötelesek bevallani, az olyan jövedelmet, amelyet külföldről szereztek, nem. Ha külföldi illetőségű magánszemély belföldi jövedelme Magyarországon adóköteles, a külföldi személynek adóigazolványt kell kiváltania. A fentebb felvillantott szövevényes viszonyokból következően a migráns kutató számára az javasolható, hogy – hasonlóan a lakástulajdon szerzéséhez –, ne maga próbálkozzon adózási kötelezettségeinek eleget tenni, hanem segítség gyanánt ügyvédet és/vagy adótanácsadót célszerű felkeresni. A kilencedik fejezetben a Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal készített interjúit összegzi Lengyelné Cseke Rita. A megkérdezettek sommás véleménye szerint Magyarországon túl bonyolult a foglakoztatást övező jogi szabályozás. E következtetés erősített meg abban, hogy a kézikönyv bővebb ismertetésekor vettem a bátorságot, hogy nem jogászként és nem jogászoknak kiemeljek egy jogszabályt és javasoljam annak előtérbe helyezését. Bár 2011. augusztus 1-jével Magyarországon bevezették az EU kék kártyát az irányelv előtt megalkotott jogszabályi keretek között, magasan képzettek tömegei viszont nem áramlottak országunkba. A kötetet záró konferenciariportból kiderül, hogy Magyarországra évente tízes nagyságrendű, Németországba pedig százas nagyságrendű magasan képzett és/vagy kutató érkezik az unió határain kívülről. Kézenfekvőnek látszik, hogy valami mást is szükséges lenne tenni az EU célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. A recenzió írójának személyes véleménye szerint első lépésben a közösségi költségvetés szerkezetének alapos átalakítására lenne szükség, vagyis közösségi források biztosítása a tagállamok foglalkoztatóinak. A könyv nagy erénye, hogy a jelenleg rendkívül divatos retroérzést kelti az olvasóban: megengedi a sorok közötti olvasást. Olyan sokszor ismétli a lisszaboni stratégia célját, miszerint az EU 2010-re váljon a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú gazdaságává, hogy még a kevésbé éles szemű olvasónak is észre kell vennie, hogy ez 2012-re sem következett be, sőt egészen más irányba mutató változások zajlanak manapság. A nyilvánvaló sikertelenség ellenére nem történik meg az oknyomozás logika-
HARMADIK ORSZÁGBELI KUTATÓK MAGYARORSZÁGON
525
ilag odaillő lépése, hanem rögtön a 2020-as stratégia (az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája) felvázolása következik az első fejezetben. Mi következhet ebből a sorok között olvasni vágyók számára? Az Európai Unió már nem kíván versenyezni a többi globális akciócentrummal, befelé fordul. Biztos, hogy az Európai Unió bürokráciája helyes utat kínál fel a tagállamoknak? A könyv további pozitívuma, hogy precízen tárja fel a potenciálisan bevándorló kutatók előtt álló jogi és sokszor nem jogi természetű akadályokat. Sőt, sok szerző nem elégszik meg ennyivel, hanem praktikus tanácsokkal is ellátják a jövő vándorait, hogyan igazodjanak el a rájuk vonatkozó európai és magyarországi normák dzsungelében. A szerzőket dicséri, hogy tanulmányaikat kiegészítették a vonatkozó jogszabályok jegyzékével és hasznos linkeket is adtak az egyes témák (belépés, tartózkodás, foglalkoztatás, lakhatás, szociális védelem, állampolgárság és adózás) iránt mélyebben érdeklődők számára. A szerkesztő alapos munkát végzett, hiszen áttekinthetők és könnyen összehasonlíthatók az egyes fejezetek.
