Második és Harmadik Rész

A Kongregáció helyzete „Egységben, és a kevéssel is

megelégedve elindulunk az egész világba...” Boldog Terézia anya, 144. levél, Bizalom és bátorság, október 17.

Mary Maher nővér SSND 2012. szeptember 24.

Második és Harmadik Rész [Slide 1] Egységben és a kevéssel is megelégedve indulunk el az egész világba, a legkisebb falvakba is, a legszegényebb hajlékokba, ahová csak az Úr hív bennünket, hogy a szegény gyermekeknek elvigyük Isten Országa örömhírét. (144. levél)

BEVEZETÉS Két bevezető gondolatom van, amikor most rátérünk a Kongregáció helyzetéről szóló beszámoló második és harmadik részére. [Slide 2 – Lietmotif] Először is szeretnék megosztani egy személyes történetet, ami segíthet megmagyarázni azt a Terézia anyától származó idézetet, amit a beszámoló vezérmotívumaként használok. Körülbelül egy jó évvel ezelőtt nővéreink egy csoportjával beszélgettem, amikor ezt a kérdést tették fel nekem: „Ha visszatekintesz általános főnöknői szolgálatban eltöltött éveidre, milyen tapasztalatok mutatkoznak előtted fontos pillanatoknak, sajátos emlékeknek?” Nagyon meglepett az, ami hirtelen eszembe jutott. Elkezdtem történeteket mesélni olyan gyermekekről és fiatalokról, akikkel találkoztam azon a sokféle szolgálati területen, ahol nővéreink vannak világszerte. Gyermekek jutottak eszembe, egyik a másik után . . . Goriziában, Neunburgban, Kyotoban, Budapesten, San Javier-ban és az argentínai Santa Elenában, Bandipurban, Nepálban, . . . és folytatódhatna a sor. Ezek a különös, bár nagyon rövid találkozások jutottak hirtelen az eszembe, és magam is nagyon meglepődtem ezen. Kívánom, hogy bárcsak lenne időm elmondani ezeket a történeteket. Elég eleven emlékek számomra, és mély örömet adnak. Ez után a beszélgetés után kb. egy héttel találkoztam az egyik nővérünkkel, aki korábban tartományfőnöknő volt, és nagyon tapasztalt a kongregációban. Megosztottam vele, hogy mi történt, amikor megkérdeztek az elmúlt évek fontos tapasztalatairól, és hogy nem

értettem, miért éppen ezek a történetek azok az eleven emlékek, amelyek elsőként eszembe jutottak, hogy válaszként megosszam őket. Olyan kevés időt töltök a nővéreinkkel, és pláne kevés időt töltök azokkal, akiket szolgálnak. Általános főnöknőként az időm legnagyobb része teljesen másként telik. Nem tudtam felfogni. Ez a nővér alig egy pillanat elteltével hirtelen így válaszolt: „Mary, ezekért a gyermekekért alapítottak minket.” Rögtön ezután már tudtam, hogy kongregációnk céljának az az összefoglalásának, amit Terézia anya a müncheni érseknek írt le 1839-ben, valahogyan a kongregáció helyzetéről szóló beszámolóm vezérfonalául kell majd szolgálnia. Ahogy folytatjuk a délelőttöt, kérem, hogy keressék a következő három visszatérő témát, ami Terézia anya kongregációnkról szóló leírásából való: 

„Egységben . . .” Amikor rátekintünk kongregációnk jelen és várható valóságára, mit tanulunk a kongregáció egységéről? Vannak-e olyan javaslataink erről, amit a kongregáció nővéreinek, és a következő általános tanácsnak a figyelmébe szeretnénk ajánlani?



„. . . és a kevéssel is megelégedve . . .” Amikor kongregációnk erőforrásainak jelenre és jövőre vonatkozó elemzésére tekintünk, milyen módon állít feladatok elé Terézia anya, Wittmann püspök és Job atya alapvető meggyőződése, hogy a szegénységben vagyunk lehorgonyozva, a készségben, hogy “reméljünk a remény ellenére, elviseljük a nélkülözést, és készségesen elfogadjuk a létbizonytalanságot” (KV, K 16)? Általános Káptalanként milyen javaslatokat vagy irányt akarunk ajánlani a kongregáció nővéreinek és a következő általános tanácsnak?



„. . . elmegyünk az egész világba, . . ., ahová csak az Úr hív bennünket, hogy a szegény gyermekeknek elvigyük Isten Országa örömhírét.” Mit jelent ez ma számunkra? Hová kapunk hívást? Kik ma a „szegény gyermekek”, a peremre szorultak és elfeledettek, akikhez el kell vinnünk Isten szeretetének örömhírét? Általános Káptalanként milyen javaslatokat vagy irányokat akarunk ajánlani a kongregáció nővéreinek és a következő általános tanácsnak?

Ezeket a témákat fogom újra meg újra felhozni a beszámoló során. Itt-ott lesz néhány lehetséges javaslatom is, de végső soron ez rajtunk, a káptalani testületen múlik, hogy döntéseket hozzunk róluk. Ahogy végigmegyünk az egyes pontokon, kérem, tartsák emlékezetükben, amit szombaton mondtam, hogy kongregációnk jelenleg egy alapvető, „meghívási” helyzetben van. Második bevezető gondolatom arra vonatkozik, hogy mit ír a Küldetéstek van arról a beszámolóról, amit az általános főnöknőnek kell megtartania az általános káptalanon. Az Általános Direktórium 94a pontja szerint nem csak a kongregáció helyzetéről, hanem arról is be kell számolnia, hogy milyen fejlődés történt az előző káptalan óta. [Slide 3] Emlékeztetem mindannyiukat a Beszámolóra az Általános Tanács hivatali idejéről (20082013), amit júniusban kaptak meg. Ez egy átfogó beszámoló a jelenlegi Általános Tanácstól az előző káptalan óta történt fejlődésről. Remélem, volt idejük elolvasni.

Page 2 of 16

Sister Mary Maher, SSND, September 24, 2012 State of the Congregation Report: Parts 2 & 3

rd

23 General Chapter

Amiről ma fogok beszélni, az kiemeli vagy elmélyíti a beszámoló bizonyos elemeit, és néhány pontban túlmutat azon, ami ott le van írva. Főként a Meghívás szolidaritásra dokumentumról fogok többet mondani, és arról, hogy hogyan befolyásolta a kongregációt az előző általános káptalan óra. Ahogy a területi egységek beszámolóiból tudják, elmélyült tudatosságunk, hogy mit jelent szolidaritásban lenni minden emberrel és az egész teremtéssel, és sokféle módon, kisebb és nagyobb formákban is tettekre fordítottuk le ezt a megértést. Biztosan van még lehetőség a további növekedésre, de mindig ez lesz a helyzet. Ma, a beszámolóm folyamán hivatkozni fogok arra, hogy a kongregáció helyzetére nézve mi a jelentősége a Meghívás szolidaritásra három elemének: a nemzetköziségnek, az átformáló nevelésnek és az Eucharisztiának. Emellett hivatkozni fogok a Mindenünk közös a nemzetközi kongregációban iránymutatásra is, amit az EGC hirdetett meg 2010-ben. Bizonyára ez egyike a legjelentősebb előrelépéseknek az előző általános káptalan óta.

[Slide 4]

MÁSODIK RÉSZ: VÁLTOZÓ VALÓSÁGUNK Térjünk át tehát a második részre, változó valóságunkra. Itt ezt a kérdést tesszük fel: Mi kongregációnk jelenlegi és előrejelzés szerinti helyzete a demográfiát, a vezetési struktúrákat és az erőforrásokat tekintve? Ma délelőtt beszélek arról, ami a tagokra vonatkozik, továbbá a vezetési struktúráinkban mutatkozó változó helyzetről. El fogom mondani azt is, hogy az elmúlt 100 év során a kongregáció életében hogyan alakult nemzetköziségünkről szerzett tapasztalatunk. Szilárdan hiszem, hogy ez ahhoz a következtetéshez fog elvezetni bennünket, hogy nemzetközi kongregációként gyorsan változó valóságunk azt kívánja tőlünk, hogy most másként gondolkodjunk önmagunkról, mint ahogy a múltban tettük. Új módon kell gondolkodnunk és cselekednünk, mint egy kongregáció, reálisan szemlélve valóságunkat, és úgy, hogy „nemzetközi szív” alakul ki bennünk. [Slide 5]

Nővéreink Amikor rátekintünk jelen helyzetünkre és az előrejelzésekre nővéreinket illetően, akkor három szempont válik nagyon világossá: csökkenő létszámunk, idősödésünk, és a tény, hogy ezeket különbözőképpen tapasztaljuk meg a kongregáció egyes részeiben. [Slide 6] Ezen az oldalon láthatják, hogy visszamentem 25 évet, 1987-be, és előrejeleztem 10 évet, 2022-re mutatva. A lejtős vonal magáért beszél.

rd

23 General Chapter


Page 3 of 16

[Slide 7] Az 1987 és 2012 között eltelt 25 év során az egész kongregációban 54%-kal csökkent a nővérek létszáma. A következő 10 évben várható csökkenés 32%. [Slide 8] Most a három főterületre fordítjuk figyelmünket. Itt láthatják, hogy az elmúlt 20 év alatt az Európai Főterületen több, mint felére csökkent a nővérek létszáma (52%-kal). Ez nem csak azt tükrözi, hogy kevesebb a belépő, hanem az idősödésünket is. Az előrejelzés szerint 10 év múlva legfeljebb 700 nővérünk lesz Európában. Azt a kérdést kell szem előtt tartanunk, hogy milyen korúak lesznek. [Slide 9] Az Észak-amerikai Főterület, bár nagyobb a nővérek létszáma, hasonló tendenciát mutat. Az elmúlt 20 év során majdnem felével (49.5%) csökkent. Vegyük észre az 1992 és 2012 közötti, 1200 fős drámai visszaesést. 2002-től kezdve a főterület átlagos vesztesége kb. 700-700 nővér a következő két évtized során. [Slide 10] A most látható ábra bevezeti a „NAMA Afrika nélkül” kategóriát. Ez sokkal többet fog jelenteni, amikor majd a kongregáció idősödéséről lesz szó. Itt egyszerűen csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az évtizedenkénti 700-700 fős veszteség 2002 és 2022 között erre a kategóriára igaz. Afrika alig befolyásolja ezt. Ez amiatt van, hogy az Afrikai Tartományban viszonylag kevés nővér él, relatíve magasabb az új tagok száma és a fiatal nővérek aránya. [Slide 11] Teljesen más a kép, ha a Dél-amerikai Főterületet tekintjük. Az, hogy 2002-ben megnő a nővérek száma, nagyrészt azzal függ össze, hogy ettől az évtől számítottuk együtt az újonnan létrejött Latin-amerikai Körzetet a dél-amerikai tartományokkal egy főterületként. Emellett még említésre méltó, hogy a SAMA-ban egyfajta állandóságot tapasztalunk. Nagyon kicsit változik csak a létszám a vizsgált periódusban. Két tényező segít megmagyarázni ezt. Először is a SAMA-ban bár csak néhány, de mégis minden évben rendszeresen történik belépés. Másodsorban pedig, a vizsgált időszakban a SAMA nővérei nagyrészt fiatalabbak, mint a kongregáció többi része. Még további megjegyzéseket fogok fűzni a SAMA-ra vonatkozó előrejelzésekhez, amikor a kongregáció idősödésének kontextusában tekintünk majd erre a főterületre. [Slide 12] Nézzünk most rá az egész kongregációra. Itt láthatjuk a létszámokat tízéves periódusokban, 1992 és 2022 között. A kék jelenti a 70 évesnél fiatalabb nővérek összlétszámát, a piros a 70 évesnél idősebbekét. Figyeljük meg, mi történik a kék oszloppal a 30 év során. Azután figyeljük meg a piros oszlopot. 2002-ben éppen akkora volt, mint a kék. Abban az évben megközelítőleg ugyanannyi 70 év alatti nővérünk volt, Page 4 of 16


rd

23 General Chapter

mint idősebb. Nos, 2012-ben – csupán 10 évvel később – a 70 év feletti nővérek létszáma majdnem kétszerese a 70 év alattiakénak. Eléggé ijesztő az arány ilyen megváltozása 10 év alatt. Nővérek, tudjuk, de szükséges úgy kimondanom, hogy együtt is tudjunk mit kezdeni vele: idősödünk. Nézzük meg 2022-t. Az előrejelzés szerint ebben az évben 2164 lesz a nővérek összlétszáma a kongregációban. Csak a nővérek 24%-a lesz 70 évesnél fiatalabb. Kérem, hogy ezeket tartsák szem előtt ma, és holnap is, amikor általános gondnokunk, Katarzyna nővér számol majd be kongregációnk erőforrásainak másik két kategóriájáról, pénzügyeinkről és ingatlanjainkról. Tíz év múlva milyen lesz a pénzügyi helyzetünk, tudva, hogy csökken a létszámunk, és idősödünk? Milyen ingatlanokra lesz szükségünk, és milyen célokból? Mondtam korábban, hogy beszámolóm során lenne majd néhány javaslatom, amit mi, az általános káptalan, esetleg majd a következő általános tanács figyelmébe szeretnénk ajánlani. Miközben ma és holnap gondosan reflektálunk erőforrásaink elemzésére, azt hiszem, világossá fog válni, hogy kongregációként szükséges jól terveznünk tagjainkkal, pénzügyi erőforrásainkkal és ingatlanjainkkal kapcsolatban. Jelenleg a tartományok szintjén a legtöbb esetben elég jól és felelősen történik az ilyenfajta tervezés. Ugyanakkor a nővérek egyre inkább szükségét látják annak, hogy több kongregáció szintű, vagy legalábbis tartományközi információval rendelkezzenek, mielőtt végleges döntést hoznának olyan dolgokról, mint az ingatlanokról való rendelkezés. Lehet, hogy javasolni akarjuk majd a következő általános tanácsnak, hogy a Mindenünk közös a nemzetközi kongregációban irányelv véghezvitelét központi helyre tegyék. Ily módon ez az Iránymutatás az egész kongregáció kezdeményezése lenne, nem csak a vezetőségünké. Az irányelvnek a másolatát megkapták az előkáptalani találkozókra történő felkészülésként. Arra bátorítok, hogy legyen előttünk a káptalan során, különösen ezen a héten, amikor a kongregáció helyzetére fókuszálunk minden beszámolóban, amit csak meghallgatunk. Ebben az Irányvonalban található az elköteleződés, hogy „felelősen tervezünk tartományunkban / régiónkban / körzetünkben, ezek között, és mint kongregáció, és olyan döntéseket hozunk a köz javáért, amelyek tükrözik kölcsönös egymásrautaltságunkat, anyagi javaink felelős használatát és közös küldetésünket.” Ez a vállalásunk gondosan lett megfogalmazva, hogy tükrözze a következő tényeket: 1. Az erőforrásainkkal kapcsolatos döntéseket nem lehet egyedül, de, még elsődlegesen sem általános szinten meghozni. Az információk legnagyobb része, amit egy ilyen döntéshozatalnál figyelembe kell venni, helyi, tartományi szinten elérhető. Ugyanakkor az általános szint elő tudja segíteni az információk megosztását a tartományok között és a kongregációban, hogy minden döntésünk tükrözze egymásrautaltságunkat és egységünket, mint egy kongregáció. 2. A hívás, hogy „egységben legyünk, és elégedettek legyünk a kevéssel is” hívás mindannyiunk számára, nem csak a kongregáció néhány részében, ahol korlátozottak az erőforrások. 3. Minden döntést, ami erőforrásaink használatára és a velük való rendelkezésre vonatkozik, azon küldetésünk fényében kell meghoznunk, hogy „elmenjünk az rd

23 General Chapter


Page 5 of 16

egész világba, … hogy elvigyük a szegény gyermekeknek Isten Országa örömhírét.” Javaslom, hogy vegyük fontolóra a lehetőséget, hogy javaslatot tegyünk a következő általános tanácsnak a Mindenünk közös a nemzetközi kongregációban Irányelv kapcsán. [Slide 13] Visszatérve idősödésünk elemzéséhez, nézzük meg, hol élnek nővéreink. Itt az Európai Főterület képét látják. [Kérem, vegyék észre, hogy most az évszámok nem 2-re végződnek, mint eddig, hanem 1-re. Az oka egyszerűen az, hogy a korábbi évek során másként gyűjtöttük össze az információkat. Az éves beszámolókban nem mindig elemeztük az életkort. Ugyanakkor a 2002-es és a 2012-es káptalanra is készült ilyen elemzés, úgyhogy pontos számaink vannak 2001-ből és 2011-ből.] Látjuk, hogy az európai helyzet nagyon hasonlít az egész kongregáció helyzetéhez. [Slide 14] Némileg különböző kép tárul elénk, amikor a NAMA-ra tekintünk. A NAMA az egyetlen főterület, ahol már 2001-ben alacsonyabb volt a 70 évesnél fiatalabb nővérek száma, mint a náluk idősebb nővéreké. Figyeljük meg a 2021-es előrejelzést. A 70 évesnél fiatalabb nővérek száma az összes nővér számának mindössze 15%-a. Vessük ezt össze Európával, ahol 2021-ben a 70 év alatti nővérek aránya 35%. Ahogy haladunk előre, látni fogjuk, hogy a NAMA a legidősebb, és leggyorsabban idősödő csoport a kongregációban. [Slide 15] Az idősödés képe még drámaibban fest, ha a NAMA-t Afrika nélkül tekintjük. A 2011-es év nem volt jelentősen eltérő a kongregáció átlagától, sem attól, hogy hogyan fest a NAMA Afrika nélkül. Arra az előrejelzésre hívom most fel a figyelmet, ami 2021-ben vonatkozik a NAMA-ra Afrika nélkül. Az 1200 nővér közül, aki a két észak-amerikai tartományhoz és a Japán Régióhoz fog tartozni, csak 98 lesz 70 évesnél fiatalabb. Ez az ott élő nővéreknek mindössze 8%-a. [Slide 16] A SAMA-ban nagyon más helyzetet látunk. Ez a legkisebb főterület a nővérek létszámát tekintve – ugyanakkor biztos, hogy nem földrajzi szempontból! Egyben a SAMA a „legfiatalabb” főterület. 2001-ben a 70 évesnél fiatalabb nővérek aránya az összlétszámuk majdnem 80%-a volt. Ez az arány Európában 51%, és a NAMA-ban kb. 46% volt. Tavaly, 2011-ben, a SAMA volt az egyetlen olyan főterült, ahol a 70 évesnél fiatalabb nővérek többen voltak, mint a náluk idősebbek. Az előrejelzés 2021-re, ami mostantól számítva 9 év múlva van, valószínűleg nagy jelentőségű. Abban az évben a SAMA olyan helyzetben lesz, ami hasonló az egész kongregáció 2002-es állapotához, amikor körülbelül egyenlő volt a 70 évesnél fiatalabb és a náluk idősebb nővére száma. Feltehető a kérdés: a SAMA is elkezdi-e majd Page 6 of 16


rd

23 General Chapter

megtapasztalni azt a létszámcsökkenést és idősödést, amit a kongregáció többi része élt át az elmúlt 10 év során? [Slide 17] Érdemes megnézni egy utolsó szemszögből is a kongregációnk tagjaira vonatkozó információkat, az 50 évesnél fiatalabb nővérek felől. Ezen a képen a piros csíkok jelzik a kongregáció nővéreinek összlétszámát, a kék csíkok pedig az 50 évesnél fiatalabb nővéreket jelölik. Láthatjuk, hogy 2001-ben 8,3% volt az arányuk, ami a múlt évre 6,4%ra esett vissza. A 2021-re vonatkozó előrejelzés az, hogy a nővérek 9,7%-a lesz 50 évesnél fiatalabb a kongregációban. A növekedés azzal magyarázható, hogy az Afrikai Tartomány és az összes többi tartomány hány új tag belépését jelezte előre. [Slide 18] Ez a következő kép segít abban, hogy összerakjuk a képet. Itt ábrázoltuk az 50 évesnél fiatalabb nővérek számát főterületenként, és láthatjuk, hogy ezek a számok hogyan változnak 2001 és 2011 között, 2021-ig. A kék vonal az Európai Főterületet jelöli, és egyenletes képet mutat. A barna szín a NAMA-t jelöli. Láthatjuk a különbséget Európa és a NAMA között 2001ben és 2011-ben. Ez jelentős, ha megfontoljuk, hogy mindkét évben kb. 1000-rel több nővér élt a NAMA-ban, mint Európában. Vegyük észre, hogy 2021-ben mennyire megnő a NAMA barna jele. Ez megfelel az Afrikai Tartományban bekövetkező növekedés előrejelzésének. A zöld vonal mutatja NAMA-t Afrika nélkül. Nézzük meg a kapcsolatot a NAMA és az Afrika nélküli NAMA között 2011-ben. Láthatjuk, hogy a NAMA 69 nővére közül, akik 50 évesnél fiatalabbak voltak, 48 Afrikában élt. 2021-re az az előrejelzés, hogy mindössze 11 ötven évesnél fiatalabb nővér lesz a két észak-amerikai tartományban és a Japán Régióban. Azt is idehozhatjuk közben, hogy ugyanarra az évben az előrejelzés szerint az Afrikai Tartománynak 84 olyan nővére lesz, aki 50 évesnél fiatalabb. A bordó szín a SAMA-t jelenti. Az ott élő nővérek számát megfontolva azt mondhatjuk, hogy az 50 év alattiak aránya jelentős. 2001-ben egynegyednél is jobb volt, majdnem 28%. 2011-ben kb. az összlétszám egyötöde, 20% volt. Az előrejelzés, mely szerint az 50 év alatti nővérek száma 2011 és 2021 között emelkedni fog a SAMA-ban, közvetlenül összefügg becslésükkel, hogy mennyi új tag fog belépni abban az időszakban. Ahogy a beszámoló ezen részének a befejezése felé közeledünk, láthatjuk, hogy a létszámcsökkenés és az idősödés nem definiálja a helyzetet a kongregációban mindenütt. Az Afrikai Tartományban és a SAMA-ban – ami az ún. „globális Dél” – a jelenlegi realitás más, mint a kongregáció többi részében. A növekedés jövőre vonatkozó előrejelzései pontosan azok, amik, vagyis előrejelzések. Reméljük, az derül ki, hogy precízek voltak. Persze, azt is számításba kell vennünk, hogy a várható élettartam más ezekben a régiókban, mint a világ más részein. rd

23 General Chapter


Page 7 of 16

Látnunk kell majd, hogy ez az elemzés mit jelent számunkra, a káptalan számára. Itt szeretnék egy másik javaslatot is tenni, amelyről talán dönthetünk, hogy káptalanként javasolni fogjuk. Arra vonatkozik, hogy a kongregáció hogyan viszonyul az új hivatásokhoz. Nyitottak, és lelkesek vagyunk-e abban, hogy új tagokat fogadjunk? Talán helytől függően más és más a kérdésre adott válaszunk. Van-e kongregáció szintű válaszunk erre a kérdésre? Nincs-e itt az ideje annak, hogy megfogalmazzunk egy kongregáció szintű választ? Ennek a káptalannak az utolsó napjaiban arra kapunk majd felhívást, hogy kiértékeljük az előző káptalan rendelkezéseit. Ez azt jelenti, hogy vagy hatályon kívül helyezzük őket (vagyis kijelentjük, hogy teljesítettük, vagy integráltuk azokat a kongregáció életébe és lelkiségébe), vagy pedig újra megerősítjük őket, valamilyen módon folytatva azokat a 23. Általános Káptalan rendelkezései között. A 2002-es freisingi 21. Általános Káptalan óta van egy folyamatos Káptalani Rendelkezésünk: „Új tagok meghívása és megtartása”. Hiszem, hogy talán meg akarjuk fontolni azt, hogy hogyan állunk ezzel a rendelkezéssel, és hogy milyen módon szeretnénk újra elfogadni, és felülvizsgálni kongregációnk jelen és előrejelzett helyzetére irányuló közös reflexiónk alapján.

Szünet – csendes reflexió

[Slide 19]

Vezetési struktúrák Mindannyian tudatában vagyunk azoknak a rendkívüli szerkezeti és vezetésbeli változásoknak, amelyek az előző általános káptalan óta lezajlottak a kongregációban. Azt hiszem, még jobban megfoghatóvá válik számunkra az átalakulás mértéke, ha együtt fontoljuk meg azokat a változásokat, amelyeket 2000 óta megéltünk, egyszerűen leszűkítve a 21. századnak ezekre az első éveire. [Slide 20] Nézzük meg, hogyan változott a területi egységek száma 2000 és 2006 között, s hogy mennyi lesz 2012 végére.

[Interpreters: I will simply describe this slide as it unfolds on the screen.]

Álljunk meg egy pillanatra, hogy érezzük az egésznek a súlyát, és elismerjük minden olyan nővérünk mélyreható tapasztalatát, akik részesei voltak, és akik továbbra is érintettek ezekben a változásokban. Kemény és gondos munkát kívánt meg mindez Page 8 of 16


rd

23 General Chapter

gyakorlati, jogi és logisztikai ügyek szintjén, de talán még jelentősebb az, hogy érzelmi és mélyen spirituális út átélni ezeket az átstrukturálódásokat. Magában foglalja valaminek az elgyászolását és elengedését. Felszítja a reményt, és arra hív bennünket, hogy átöleljünk egy új életet, új kapcsolatokat, és a küldetésre megújult energiát. Röviden: ezek az átstrukturálódások gyakran visszavisznek bennünket hivatásunk alapjaihoz. Ismét ott találjuk magunkat egy Istentől jövő hívás előtt, aki egy éppoly bizonytalan jövőbe vezet, mint amit a kongregációba való belépésünk napján éltünk meg. Isten kegyelme által képesek vagyunk bizalomban és nyitottságban ismét „igent” mondani. Nővérek, csak jó jöhet abból, ha az átstrukturálódást az Isten akarata iránti radikális rendelkezésre állás lelkületével öleljük át. Talán ismét megtapasztaljuk azt az egyszerű örömet és szabadságot, ami abból fakad, hogy „egységben vagyunk, és elégedettek vagyunk a kevéssel is”. Akkor semmi sem fog megállítani bennünket, hogy elmenjünk az egész világba, mégha csak imáinkban és szenvedéseinkben is, hogy elvigyük a szegényeknek és peremre szorultaknak az örömhírt, hogy Isten szereti őket, és vágyik utánuk. [Slide 21] Lépjünk most hátra egyet, és nézzünk rá nemzetközi kongregációnk 11 vezetési egységére – a 10 tartományra és 1 régióra –, arra, hogy hogyan fognak kinézni 2012. december 8-án. Ezeknek az egységeknek a többsége magában foglal missziós területeket is más országokban, sőt, más kontinenseken. Ezeket nem számítom most külön, mert vezetési struktúrákról, és nem a misszióink helyeiről beszélek. Szeretnék adni egy egyszerű szerkezeti „fényképet” nemzetközi kongregációnkról. A mostani év végére ezek lesznek:     

1 tartományként Latin-Amerika és a Karib-szigetek; 2 tartomány az észak-amerikai kontinensen; 1 tartomány Afrikában; 1 régió Japán, ami a Central Pacific Tartomány régiója; 6 tartomány Európában.

Mit vesznek észre, amikor ránéznek ennek a képnek az egyszerűségére? Milyen következményeket látnak a „főterület”-nek nevezett jelenlegi kongregációs struktúrára nézve; arra nézve, hogy létrejöjjön a szükséges kapcsolat a kongregáció vezetői között; továbbá a kongregáció szintű kommunikációra, hálózatépítésre és összekapcsolódásra tekintve?

Álljunk meg egy pillanatra, hogy reflektálni tudjunk, és aztán arra kérem Bridget nővért, hogy vezessen át bennünket a délelőtti szünetbe.

rd

23 General Chapter


Page 9 of 16

[Slide 22]

Nemzetköziségünk: Történelmi tanulmány az 1924-es Szabálytól kezdve Nővérek, nem csináltam titkot abból, hogy hiszem, hogy a kongregáció jelen helyzete azt kívánja, hogy új gondolkodásmódot és cselekvésmódot alakítsunk ki, mint egy kongregáció. „Nemzetközi szívet” kell kifejlesztenünk magunkban, és olyan módokon kell megtapasztalnunk a kongregációt, ami különbözik attól, ami a múltban volt. Mindig örültem annak, hogy az előző káptalan Meghívás szolidaritásra dokumentuma kijelentő mondatokban íródott. Nem azt mondja, hogy mit fogunk tenni, és nem is azt, hogy mit törekszünk megtenni. Azt mondja ki, hogy mit teszünk. Olvassuk el a nemzetköziségről szóló bekezdést. Kijelenti, hogy    

nemzetköziségünkben új lehetőséget ismerünk fel arra, hogy egymással és az egész teremtett világgal egymásrautaltságban cselekedjünk; nyitottak vagyunk az átstrukturálódásra; mindenünk közös; döntéseket hozunk a köz javára, mert bár kultúráinkban különbözők, küldetésünkben egyek vagyunk.

Szeretném nagyobb perspektívába helyezni, hogy hogyan érkeztünk el ezekhez a nemzetköziségről szóló kijelentésekhez, azáltal, hogy elmondom, hogyan fejlődött kongregációnk nemzetköziségéről való tapasztalatunk az 1924-es Szabály korától a 2007es Általános Káptalanig és egészen máig. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az elmúlt évszázad során három különböző periódusa volt annak, ahogyan megtapasztaltuk nemzetköziségünket. Ezek megfelelnek kongregációnk élete három különböző szakaszának. Kérem, vegyék figyelembe, hogy most nagyon tág kategóriákban beszélek, csak azért, hogy abban segítsek, hogy valamilyen rálátásunk legyen erre. Nem foglaltam bele jelentős társadalmi és politikai eseményeket, amelyek ez idő során szintén befolyásolták tapasztalatunkat a kongregációról. Számtalan olyan részlet van, amit hozzá kellene adni ahhoz a kerethez, amit használok, mielőtt teljesen át lehetne gondolni a dolgot. [Slide 23] Az első periódus, amit szeretnék átgondolni, 1924 és 1968 között volt. Jelentősek az évszámok. Miután 1917-ben jóváhagyták az egyházi törvénykönyvet, a szerzetesi kongregációknak felül kellett vizsgálniuk konstitúcióikat, hogy azokat a kódex-szel összhangba hozzák. Ez az, ami miatt olyan sok szerzetesnői kongregáció kezdett hasonlóvá válni egymáshoz a gyakorlatok és a szokásos előírások terén, és ez volt az, ami által valahogy homályba került saját karizmájuk egyedi minősége. Szabályunk revízióját, amely erre az egyházi kezdeményezésre adott válaszként született, 1924-ben hagyta jóvá a Szentszék. Az 1968-as év e szakasz végét jelzi, mert ebben az évben ült először össze a Megújulási Káptalan. Minden kongregációnak össze kellett hívnia egy ilyen káptalant 1967 és 1969 között, a II. Vatikáni Zsinat után. E káptalan két üléséből az első volt 1968-ban. Ez kezdte

Page 10 of 16


rd

23 General Chapter

meg számunkra az alapvető megújulás és változás idejét, és ismét, konstitúciónk és általános direktóriumunk felülvizsgálatát. 1968 világosan megjelölte annak a periódusnak a végét, amit most megfontolunk. Ebben az időszakban minden nővér leginkább úgy tapasztalta meg a kongregációt, mint egy helyi hitközösség tagja. Egy nővér életének legnagyobb része a helyi közösségben zajlott, és arra a szolgálatra összpontosult, amelyre kijelölték. A „tartományról” és a tartományi tanácsról is volt természetesen tapasztalatunk, de főleg úgy, mint testületről, amelyik meghatározta számunkra, hogy melyik helyi közösséghez tartozunk, és mi a szolgálati területünk. Ha arra volt szükség, akkor a tartományfőnöknő áthelyezett minket az egyik helyről a másikra,. Természetesen átéltük a jubileumi ünnepségeket, tartományi lelkigyakorlatokat és hasonló összejöveteleket, de ezen felül nem voltunk túlságosan belevonva a „tartomány életébe”. A nővérek többsége számára a tartományi tanács messze távol volt. Hasonlóan, a legtöbb nővér nem volt közvetlenül érintett az általános káptalanban, hanem egyszerűen megkapta a döntéseit és irányításait. Tudtuk, hogy nemzetközi kongregáció vagyunk, mert voltak nővéreink szerte a világon, de ennek a nemzetköziségnek a tapasztalatát sem közvetlenül, sem élesen nem éreztük. A kongregáció megtapasztalásának központja a legtöbb nővér számára a saját helyi közössége volt. [Slide 24] A második szakasz, amire szeretnék ránézni, 1968 és 2007 között van. Ez idő alatt volt természetesen az a kongregációra kiterjedő tapasztalatunk, hogy felülvizsgáltuk konstitúciónkat és általános direktóriumunkat, és együtt hoztuk létre azt az inspirált dokumentumot, amely a Küldetéstek van címet viseli. Ebben a periódusban a tartományi hitközösség központibb szerepet kapott a nővérek kongregációról szerzett tapasztalatában. Egyre inkább bevonódtunk a döntéshozatalba és elfogadtuk a vezetésben való részvétel olyan módjait, amelyre a Küldetéstek van hív, annak megértésre alapozva, hogy minden nővér osztozik a kongregáció életéért és küldetéséért való felelősségben. Erősebbé vált minden tartomány identitása és egyedi lelkisége. A nővérek rendszeresebben találkoztak a helyi közösségen kívül is más nővérekkel a tartományban. Tartományi összejöveteleket tartottak, és a tartomány nővérei javaslatokat tettek megfontolásra. Emlékezzünk vissza arra is, hogy míg ez idő alatt a tartomány egyre központibb helyet kapott tapasztalatunkban, vele párhuzamosan egyre inkább kinyíltunk a nemzetközi kongregáció felé is. Jobban együttműködtünk a főterületeken és a kongregációközi kezdeményezésekben. Részt vettünk kongregáció szintű dialógusokban, készülve az általános káptalanokra. Részvételünk túlnyúlt a tartományi struktúrákon, de az út szabaddá vált, hogy a kongregáció életének nemzetközi szintje összeérjen a helyi szinttel. Az egyház és a világ problémái közös témák voltak a kongregáció szintű dialógusokban, és arra kaptunk bátorítást, hogy osszuk meg változatos és egyedi kulturális nézőpontunkat az egész kongregációval. Ahogy a tartomány központibb tapasztalattá vált, a kongregáció néhány helyén a helyi hitközösség életének visszaesése volt tapasztalható. De soha nem ez volt a cél, ahogy az világosan látszik a szabályunkban. rd

23 General Chapter


Page 11 of 16

Eközben sok nővér kapott lehetőséget arra, hogy nemzetközi tapasztalatra tegyen szert pl. a római Jubiláns Programon és számos más nemzetközi programon. Ezek a tapasztalatok új kapcsolatokat hoztak létre, és új módon kezdtük értelmezni sokféleségünket és egységünket. A technológia előnyei lehetővé tették számukra, hogy nagy földrajzi távolságok ellenére is tápláljuk ezeket a kapcsolatokat. [Slide 25] A harmadik periódus 2007-ben kezdődött el, a 22. Általános Káptalan Meghívás szolidaritásra dokumentumával, tart ma is, és folytatódik a jövőben. Most a nemzetközi hitközösség válik egyre inkább a kongregáció megtapasztalásának központjává. Ebből nem következik a tartományi élet visszaesése annyira sem, mint ahogy a tartományi élet a helyi közösség életének visszaesését hozza. A helyzet az, hogy kongregáció szintű életünk számára ma létfontosságú, hogy erős, részvételen alapuló vezetés legyen a helyi és a tartományi szinten. A helyzet inkább az, hogy a 22. Általános Káptalanon átöleltük „történelmünknek egy új pillanatát, mint egy nemzetközi kongregáció.” Hivatkozási keretünk mérhetetlenül kitágult. Hívást kaptunk arra, hogy szolidárisak legyünk minden emberrel és az egész teremtéssel. Ezért új módon neveztük identitásunkat egy kongregációnak. Ez kulcsfontosságú abban, hogy megértsük a kongregáció helyzetét ma. Az utolsó általános káptalanon „új módon mondtunk igent nemzetköziségünkre, a világot átformáló nevelői szolgálatunkra és az Eucharisztiára, mint életünk középpontjára.” Ezen az általános káptalanon folytatnunk kell annak kifejtését, hogy ez mit jelent számunkra. Nézzünk a kivetített képre, és halljuk meg a Meghívás szolidaritásra szavait:   

„Átölelni egy új pillanatot.” „Új módon mondunk igent nemzetköziségünkre.” „Nemzetköziségünkben új lehetőséget fedezünk fel…”

Nővérek, azzal az öt évvel ezelőtti szolidaritásra szóló meghívással a kongregáció újfajta megélésébe léptünk bele, mélyebben magunkévá tettük nemzetköziségünket, egységben való sokféleségünket, és sokféleségünkben való egységünket. Ezen a 23. Általános Káptalanon meg kell fogalmaznunk elmélyültebb megértésünket erről a hívásról, és lefordítani irányelvekre életünk és küldetésünk számára, mint egy nemzetközi hitközösség, mint egy kongregáció, amely „egy és elégedett a kevéssel is”, irányelvekre, amelyek arra a küldetésünkre fókuszálnak, hogy Isten Országát szolgáljuk „az egész világon”. E kihívás felé fordulok most beszámolóm harmadik részében: Döntések a jövőre vonatkozó irányelvekről.

Page 12 of 16


rd

23 General Chapter

[Slide 26]

HARMADIK RÉSZ: DÖNTÉSEK A JÖVŐRE VONATKOZÓ IRÁNYELVEKRŐL Ebben a részben kérdésünk így hangzik: Kongregációnk élete és küldetése jelen helyzetének milyen sajátos aspektusai kívánnak különleges figyelmet a közeljövőben? Meg vagyok győződve arról, hogy nekünk egy kongregációként itt, a káptalanon, és rögtön utána is olyan döntéseket kell hoznunk a jövő irányairól, amelyek befelé (ad intra) és kifelé (ad extra) is eligazítanak bennünket. Olyan döntéseknek kell ezeknek lenniük, amelyekért kölcsönösen felelősek vagyunk személyesen és egymás előtt (vö. KV, K 20). A Káptalan során nem tudjuk ezt teljesen véghezvinni, de az, hogy tudunk nyomasztó aggodalmaink köréről, segítséget nyújtó hátteret teremthet annak, amit itt fogunk tenni. Szeretném most felajánlani azoknak az „ad intra” és az „ad extra” témáknak a leírását, amelyekkel jelenleg a kongregáció szembenéz. Emellett pedig egy olyan tapasztalat kellős közepén vagyunk éppen, amely mindkettőre hatással van, úgyhogy először erről szólok. Az egyházban jelenleg zajló krízisekről van szó, amelyek közül néhányat már említettem szombaton. Kérem, emlékezzenek vissza arra, amit akkor mondtam. Még a következőt szeretném hozzátenni. Az egyház jelenleg folyamatosan küzd saját identitásáért a modern világban. Számos módon tapasztaljuk ezt: a II. Vatikáni Zsinat interpretációja körüli vitákban; a küzdelemben azért, hogy részvételen alapuló és dialogikus struktúrákat is beletestesítsenek az egyház működésmódjainak szívébe; az apostoli szerzetesélet identitásával kapcsolatos egyértelműség hiányában; abban, hogy ma sok kultúrában elvesztette az egyház a szavahihetőségét és relevanciáját. Sokféle módon ki lehet fejezni. Miközben itt vagyunk ezen a káptalanon, az egyház két jelentős eseményt fog megünnepelni. Október 7-én lesz az Új Evangelizációról szóló Szinodus megnyitása. Négy nappal később, október 11-én a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóját fogjuk ünnepelni. Sokan aggódnak amiatt, – (csak emlékeztetnék Halík atya megjegyzéseire) –, hogy az első esemény megpróbálja majd visszafordítani a másodiknak a hatását. Ez egy komoly aggodalom. Egy olyan helyzet, amely befelé, közösségként, és kifelé, küldetésben lévő szerzetesi intézményként is mélyen érint bennünket. Persze, szükséges emlékeztetnünk önmagunkat arra, hogy a történelem széles folyamában a II. Vatikáni Zsinat még mindig nagyon fiatal, és nagyon új. Itt és most élünk. Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, azzal a világossággal, amelyet Isten ad nekünk, hogy olyan apostoli szerzetesnőkként beszéljük meg ezt a helyzetet, akik arra vannak hívva, hogy az egyház szívének legmélyéről induljanak el azokhoz, akik társadalmaink peremén élnek, és Jézus Krisztus örömhírével szolgálják őket. Az, hogy szembesülünk ezzel a kihívással, amely befelé és kifelé is érint minket, úgy hiszem, megkívánja majd tőlünk azt, hogy folyamatosan egyre világosabbá tegyük identitásunkat, mint apostoli szerzetesnők. Ahhoz fog elvezetni bennünket, hogy újra belegyökerezzünk életmódunk alapvető jelentésébe. Ez egyszerűségre, egyszerűségre és rd

23 General Chapter


Page 13 of 16

egyszerűségre fog hívni minket. Megtérésre, átformálódásra és megújulásra. Ha ebben a folyamatban követni fogjuk a Szentlélek vezetését, akkor tudom, hogy új tavaszt fogunk megélni hivatásunkban, mint Jézus Krisztus tanítványai, akik olyan nemzetközi közösséget alkotnak, amely Boldog Terézia anya karizmájával megajándékozott. [Slide 27] A kongregáció jelen helyzete legalább négy fontos „ad intra” vagyis belső kihívást ad nekünk, amelyeket szükséges feladatnak tekintenünk.

1. Szükséges olyan új működési struktúrákat és módokat kialakítanunk, mint nemzetközi kongregáció, amelyek összemérhetőek azzal a valóságunkkal, hogy egyre kisebbé, idősebbekké és egymással kölcsönösen egymásrautaltabbakká válunk. 2. Szükséges, hogy gyümölcsözővé tegyünk egy olyan kongregáció szintű kommunikációs tervet, amely segíteni fogja azt, hogy új módon gondolkodjunk és cselekedjünk, mint egy kongregáció. Az általános tanács két javaslatot tár a káptalan elé ezzel az igénnyel kapcsolatban. Tudom, hogy gondosan meg fogják fontolni. 3. Szükséges, hogy elősegítsük egy mélyebb szintű, közös értelmezését annak, hogy „mindenünk közös” a kongregációban, és folytassuk a 2010-es EGC-n meghatározott Mindenünk közös a nemzetközi kongregációban Irányelv véghezvitelét. Öt eleme van ennek az irányelvnek. Mindegyik önmagában is jelentős, de együtt véve őket, világos eligazításként szolgálnak a jövőre tekintve. 4. Szükséges, hogy figyelmet fordítsunk a közösségben való személyes kibontakozásra a kezdeti és a folyamatos képzés szintjén is. Ez azt fogja kívánni tőlünk, hogy a) kiértékeljük a kezdeti képzés programjait a kongregációban a mai egyház és világ valóságának összefüggésében; b) egybehívjuk képzőinket és a kongregáció vezetőit egy nemzetközi találkozóra, ami egy fontos lépés volna ahhoz, hogy gondosan megvizsgáljuk a kezdeti képzés kontextusait, „tanmeneteit” és programjait; c) előmozdítsuk minden nővér folyamatos képzését, benne különösen is a kibontakozást az imaéletben, az Eucharisztia teológiájában és a Küldetéstek van teológiája és spiritualitása terén. Nővérek, sok kihívást osztottam meg belső szükségleteinkhez kapcsolódva. Nem tudjuk mindegyiket ezen a káptalanon érinteni, de kérem, hogy tartsák szemük előtt és a szívükben, amikor irányt szabunk életünk és küldetésünk jövőjének.

Page 14 of 16


rd

23 General Chapter

[Slide 28] Kongregációnk jelen helyzete az egyházban és a világban elénk tár egy világos, jelentős „ad extra”, vagyis külső kihívást, amivel kezdenünk kell valamit. Sok aspektusa van. Erősen hiszem, hogy szükséges megfontoltan megkülönböztetnünk szolgálatunk irányát a kongregációban. Ezt meg kell tennünk a kongregáció egységei, területei közötti kapcsolat által és általános, nemzetközi szinten. Egy ilyen megkülönböztetés magában fogja foglalni a jelen szolgálatok kiértékelését, a társadalom és az egyház szükségleteinek, valamint kongregációnk erőforrásainak felmérését. A Meghívás szolidaritásra dokumentumban kijelentjük, hogy „a teremtés kiáltására a nevelés a mi válaszunk; ez az egész világgal való szolidaritásunk konkrét kifejeződése.” Nővérek, szilárdan hiszem, hogy ragaszkodnunk kell ehhez a meggyőződéshez, és most olyan módokon kell kifejezésre juttatnunk, ami illik a világban lévő jelen helyzethez. Schreiter atya többször rávilágított arra, hogy nevelésre irányuló szolgálatunk hogyan válaszolhat a világ ínségeire napjainkban. Újra megerősítette azt, amit kezdetektől tudtunk, hogy a nevelés, különösen a nőnevelés az egyetlen igazán jelentős tényező abban, hogy az embereket ki lehessen emelni a szegénységből, és képessé lehessen tenni arra, hogy elérjék a bennük rejlő lehetőségek teljességét. Apostoli szerzetesnőkként a szolgálat irányára vonatkozó megkülönböztetés megkívánja többek között azt, hogy időt és gondot fordítsunk arra, hogy megismerjük a világnak azokat a helyzeteit, amelyek feladatként való felismerésére hívást kapunk. Ezért hívtunk meg a káptalanra beszélni két olyan előadót, – ha tetszik: két „szakembert” –, akik meg tudják világítani a világ helyzetét egyházi szemszögből. Biztosan észrevették, hogy mindketten beszéltek a „globalizációról”, mint a mai világról szerzett tapasztalatunk központi jellemzőjéről. Szeretnék rámutatni a globalizáció egy domináns tulajdonságára, ami szükséges, hogy előcsalogassa karizmánkat egy sajátos, összpontosított módon. A 20. század utolsó részében a világ most először vált gazdasági kapcsolatoknak egyetlen globális hálózatává. Egy olyan globális piaccá váltunk, amelyben kisszámú ember mérhetetlenül gazdaggá vált, míg eközben még mélyebbé vált az a romboló szegénység, amely emberek millióit sújtja. Fontoljunk meg csak néhány tényt. Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a legnagyobb cégek vezérigazgatóinak fizetése 42-szer annyi volt, mint egy átlagos dolgozó fizetése. Ma, párhuzamosan azzal a súlyos gazdasági válsággal, ami szinte mindenki mást érint, a bevételük 419-szer magasabb. A világ három leggazdagabb emberének nagyobb a magánvagyona, mint a 48 legszegényebb ország nemzeti összterméke együttvéve. Az ún. fejlődő országok 4,5 milliárd lakosának egyharmada nem jut iható vízhez, és egyötöde nem kap egészségügyi vagy orvosi segítséget. Arra kérem a Nővéreket, fontolják meg, hogy hová kell mennünk, és mit kell tennünk ma, hogy betöltsük azt, amit Terézia anya írt arról, hogy kik vagyunk. Hová hív bennünket az Úr, hogy elvigyük a remény és öröm jóhírét, a békét és az igazságosságot mindenkinek?

rd

23 General Chapter


Page 15 of 16

BEFEJEZÉS Azzal fejezem be, hogy szeretném elmondani, mennyire hálás vagyok azért, hogy felelősségem és kiváltságom lehetett reflektálni a kongregáció helyzetére, „Isten művére”, ami inspirált mű volt már kezdetekor, és kegyelmekkel és áldással folytatódott a megújulás jelenlegi szakaszában a II. Vatikáni Zsinat óta. Néhány éve Nepálban, a Japán Régió különösen is gyümölcsöző missziójában vizitáltam. Körbevezettek az bandipuri iskolában, egyik teremből a másikba. (Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy ez egy csodálatos iskola. Arra bátorítom mindannyiukat, hogy ragadják meg a lehetőséget, hogy beszéljenek a jelenlévő japán nővérekkel, akik többet tudnak mondani róla. Jelenleg Nepál nagy politikai konfliktusokat él meg, és reménykedünk, hogy erőszak nélkül megoldhatóak lesznek.) Visszatérve a történetemre… Bevezettek egy másodikos osztályterembe, ahol kb. hétéves fiúk és lányok voltak. A tanítónő bemutatott a gyerekeknek, elmondta nekik, hogy honnan jöttem, hogy az iskolanővérek nemzetközi vezetője vagyok, és így tovább. És folytatta és folytatta. Végül ezt mondta: „Gyerekek, most gyakoroljuk az angolt. Van valakinek kérdése Mary nővérhez?” Egy kisfiú felemelte a kezét és megkérdezte: „Mit csinálsz?” Egy pillanatig szótlan voltam. Azt gondoltam magamban: „Mit is teszek?” Hogy kerültem én Nepálba, egy hegytetőre Bandipurban? Az igazat megvallva, már nem emlékszem, hogy mit mondtam a kisfiúnak. De azt tudom, hogy mit kívánok, hogy elmondhattam volna. Valami ilyesmi lett volna: Mit teszek? Emlékeztetem a nővéreket arra, amit Terézia anya tanított nekünk: 

hogy mindig egynek kell maradnunk egymással szerte a világon;



hogy elégedettek és örömteliek lehetünk, amikor kevés pénzünk, és csak néhány tulajdonunk van, mert közel vagyunk Jézushoz, és ott vagyunk egymásnak;



hogy bíznunk kell Isten szeretetében és gondviselésében;



hogy késznek kell lennünk megmozdulni, amikor csak hívnak bennünket, hogy Isten küldetését szolgáljuk;



hogy el kell mennünk az egész világba, a legkisebb falvakba, nagyvárosaink szegény és elhagyatott részeibe, az országok határaira, ahol menekültek keresnek segítséget és biztonságot, ahová csak hív bennünket az Úr, hogy tanítsunk olyan értékes gyermekeket, amilyenek ti vagytok, és hogy Isten szeretetének örömhírét vigyük el mindenkihez, akivel csak találkozunk.

Ez az, amit kívánok, hogy annak a nepáli kisfiúnak elmondhattam volna. Amit ma mondhatok Önöknek, Nővérek, hogy ezt válaszolom, amikor megkeresnek, hogy magyarázzam meg, vagy védjem meg az életmódunkat. Mert ez volt kezdetben, ez most, és ez lesz a kongregációnk helyzete, amíg csak fennmaradunk: „Egységben és a kevéssel is megelégedve elmegyünk az egész világba, . . . ahová csak hív minket az Úr, hogy a szegény gyermekeknek elvigyük Isten Országa örömhírét.”

Page 16 of 16


rd

23 General Chapter

Második és Harmadik Rész

Recommend Documents